Szabó Lőrincre emlékeztek Dubrovnikban
Mint már előzetesen hírt adtunk róla Szabó Lőrinc ünnepe Dubrovnikban című közleményünkben, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem és a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanszéke 2007. április 20-án délután 18 órakor Szabó Lőrinc-emléktáblát avatott Dubrovnikban a miskolci születésű magyar költő emlékére. A költő többször járt a magyar névhasználattal Raguzának nevezett városban, itt írta az Egy raguzai leanderhez, a Lóci és a szakadék, valamint a Beszélgetés a tengerrel című verseit is. Az emléktáblát Policsányi István szobrászművész készítette. Az Adriai tenger egyik csodálatos városában, Dubrovnikban a Petka Szállóban nagyszámú érdeklődő, idegenvezető, és a városban élő magyar származású lakók részvételével tartott ünnepségen a köszöntő szavak után a Magyar Köztársaság zágrábi nagykövete képviseletében Disztl Antal tanácsos, a város polgármestere nevében Doc. Dr. sc. Vedran Jelavić alpolgármester a Dubrovniki Egyetem tanszékvezetője leplezte le a szálloda halljában elhelyezett emléktáblát. A megjelenteket előadásokkal és szavalatokkal tájékoztatták a nagy költő jelentőségéről, hangsúlyozva, hogy a két város – Miskolc és Dubrovnik – leendő bensőségesebb kapcsolatának is záloga lehet a most látványos helyen felállított reprezentatív emléktábla. Emeljük ki Ivan Jarak Úrnak, a szálloda ügyvezető igazgatójának lelkes segítségét és támogatását, amellyel lehetővé tette, hogy ilyen szép, ünnepélyes eseménnyé emelkedjen a magyar költészet megbecsülésének ez a nagy ünnepe.
Ez a Dubrovacki vjesnik 48. oldalán van. A felső cím: Emléktábla Szabó Lőrinc magyar költőnek, az alatta levő nagyobb betűs cím: A raguzai leándernek szentelt költemény. A tartalom arról szól, hogy ki emeli a táblát, ki volt ott és ki beszélt, végül hogy ki leplezte le a táblát.
Luko Paljetak akadémikus köszöntő szavai
Tisztelt Disztl Úr, a Magyar Köztársaság Zágrábi Nagykövetségének tanácsosa, tisztelt Vedran Jelavić, páratlan szépségű városunk alpolgármestere, tisztelt Ćurković-Major Franciska, a Hungarológiai tanszék képviseletében, tisztelt Kabdebó Lóránt Úr, a Szabó Lőrinc Kutatóhely vezetője, kedves és tisztelt Barátaim! Kellemes kötelesség és nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Horvát Matica Dubrovniki Osztálya igazgató bizottságának és minden tagjának, valamint a zágrábi Horvát Írók Társasága tagjainak nevében köszönthetem Önöket. Az idén ünnepeljük városunk szülötte és kiemelkedő költőnk, Ivo Vojnović születésének 150. évfordulóját. Ebben a régi, ismert raguzai szállodában, a Hotel Petkában
lakott és alkotott élete vége felé. Most ugyanitt a nagy magyar költő, Szabó Lőrinc tiszteletére fogunk leleplezni emléktáblát annak emlékére, hogy 1932-ben ebben a szállodában tartózkodott. Szabó Lőrinc azon nagy magyar írók sorába tartozik, akiket Márai Sándorhoz, Déry Tiborhoz és Fejtő Ferenchez hasonlóan közvetlenül, vagy mint Jókai Mórt a távolból, alkotói munkájukban megihlette Raguza városa. A költő mindig megleli a költőt, különösen azokon a helyeken, ahol a költészet megkeresi és meg is találja azt, aki majd szabad és nyugalmas perceiben művé, verssé, szenvedélyes és élő lírai lénnyé varázsolja. Raguza mindig is ilyen hely volt és lesz. Szabó Lőrinc már első verseskötetének címében (Föld, Erdő, Isten) megnevezte költészetének kommunikációs csatornáit. Amikor eljött ide hozzánk, mindezt nagyon is intenzív formában bizonyíthatta. Ezt a szenvedélyes költőt, aki kimondta, hogy „meghalnék örömest / s ártatlan dolgok közt is szívesen élnék / (vasban atom, fűben klorofil)”, Szabó Lőrincet, a költészeti formák mesterét nem Dubrovnik költőisége, a költészethez való hasonlósága, nem falainak nagyszerűsége, nem dicső történelme ragadta meg, hanem valami más: a virágokban pompázó raguzai leánderek és a tücsök, amely nemcsak a maga, hanem millió társa nevében ciripel, habár igazán csak kevesek hallják. Szabó Lőrinc rácsodálkozik a leánderre mintha isten, testvér, ember lenne. Miatta mondja hangosan: „Ugye, szép a világ (...)? Vigaszt keres benne, magyarázatot. A tücsök emblematikus ciripelése a „harsány trocheus, nagyhangu jambus” (Vladimir Nazor) – már a homéroszi időktől kezdve – a világ sok költőjéből csalogatott elő költeményt. Rajongó muzsikája Szabó Lőrinc hallásának szemében felidézi e táj varázsát, a „budai hegyek közt” a mi szülőföldünkről énekel neki, a tücsökzene áthatja egész életét. Nem biztos, hogy mások a nagyszerű építmények, a műremekek, a dicső múlt és emlékei által fognak bennünket a legjobban megismerni. Néha elég ehhez a leánder csodaszép virága vagy egy mellékes, jelentéktelen, észrevétlen, rajongó, isteni muzsikus – a tücsök. Nem is tudjuk, milyen jó szóvivővé, képviselővé, tolmáccsá, másokhoz vezető híddá válhat és válik is a tücsök és a leánder. Gondoljunk erre úgy, mint ahogyan ma gondolunk egy költőre, aki költeményének nyelvi szépségével, mint egy darab borostyánban mindörökre megőrizte egy régi raguzai nyár leánderének virágát és tücsökciripelését. Legyen dicső a költő Szabó Lőrinc emléke!
Ćurković-Major Franciska beszámolója kutatásairól
Tisztelt Disztl Tanácsos Úr, tisztelt Kabdebó Professzor Úr, tisztelt Jelavić Alpolgármester Úr, tisztelt Paljetak akadémikus, tisztelt Jarak Úr, Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Kara Hungarológiai Tanszékének nevében üdvözöljem Önöket és megköszönjem az érdeklődést, amelyet részvételükkel e rendezvény iránt tanúsítottak, amellyel a kiemelkedő magyar költő, Szabó Lőrinc dubrovniki tartózkodására emlékezünk. Tanszékünk ápolja a magyar horvát kultúra közös érintkezési pontjainak kutatását, s ilyen szempontból különleges téma a magyar íróknak a tenger és az Adria iránti különleges
érdeklődése. Így a magyar irodalommal való foglalkozásom engem is elvezetett ahhoz, hogy Szabó Lőrinc kelet-adriai utazásainak kutatásával kezdtem foglalkozni. A magyar költő kétszer nyaralt Dubrovnikban. Mindkét utazást részletesen leírta az élete vége felé tollba mondott jegyzetekben, amelyek verseinek teljesebb megértését voltak hivatva szolgálni. Ezúttal én csak két példát hozok fel, amelyek a költő dubrovniki utazásainak egy-egy momentumát képezték. Az első példa egy adat, miszerint 1932-ben a Hotel Petrában szállt meg. Amikor elhatároztam, hogy megkeresem, hol is volt ez a szálloda, meglepett, hogy az akkori hoteleket feltüntető kiadványban nem akadtam ilyen nevűre. Ezt a rejtélyt azonban könnyen megoldottam. Mivel említette, hogy a szálloda a gruľi kikötőben volt, ahol egy Petka nevű szállodát egyébként találtam is, föltételeztem, hogy nem Petra, hanem a Petka nevű szállodáról van szó. Ezt a föltevést erősítette meg Kabdebó Lóránt megjegyzése is, miszerint a kézirat annyi év után rossz és nehezen olvasható állapotban volt. A másik példa a költő második utazásához kapcsolódik, amikor 1937-ben egy Stefany nevű panzióban szállt meg. A címet is feltüntette: Put Iva Vojnovića. Ma azonban házszám nélkül nehéz megmondani, hol is lehetett az a panzió. Amikor először mentem el megnézni a terepen, hol is van a Put Iva Vojnovića, szinte első pillantásra rájöttem, melyik házban lehetett az említett panzió. A ház tulajdonosai megerősítették, hogy tudomásuk szerint a házban valóban volt panzió, de ez még nem volt elegendő bizonyíték. A dubrovniki levéltárban folytatott kutatásaim eleinte nem vezettek eredményre. A talált adatok egy földszintes családi házra utaltak, míg a költő emeletesről beszél, mint ahogyan az általam föltételezett is emeletes volt. Hosszú ideig egy helyben topogtam mindaddig, amíg nem akadtam rá arra az iratra, amelyben az akkori tulajdonos emeletráépítésre kért engedélyt a várostól. Ez az építkezés épp akkortájt ért véget, amikor Szabó Lőrinc megérkezett Dubrovnikba második nyaralására. Ekkor már szinte minden adat egyezett, csak a panzió tulajdonosának és a panzió bérlőjének neve nem. Ezt a talányt a földhivatal nyilvántartása alapján sikerült megoldanom. A telekkönyvbetét egy bejegyzése alapján kiderült, hogy a tulajdonos a házat bérbe adta, és a bérlő feleségét Stefániának hívták. Ezeknek az adatoknak a kutatása közben segítségemre volt Zrinka Cvitanović, tanszékünk dubrovniki hallgatója, valamint Jadranka Hausvička és Nikąa Selmani a dubrovniki levéltár munkatársai, akiknek ez alkalommal fejezem ki köszönetemet. Talán felvetődik Önökben a kérdés, vajon miért kell kutatni azt, hol lakott egy költő nyaralása idején. Hét, sőt ennél is több évtizedes újságokat lapozgatva észrevettem, hogy a dubrovnikiak már abban az időben keresték annak a módját, hogyan tehetnék a turisták nyaralását szebbé és gazdagabbá, és hogyan nyerhetnék meg őket, hogy újra visszatérjenek ide. Úgy vélem, ilyen megoldás lehetne az, hogy saját kultúrájuk mellett azon ország kultúrájának Dubrovnikban föllelhető nyomaira is fölhívják a figyelmet, ahonnan a turisták érkeznek. Egy magyar biztosan érdeklődéssel fogja hallgatni, milyen sok helyen látható Szent Balázsnak, Dubrovnik védőszentjének a szobra a városban, de ugyanúgy örömmel fogja hallani azt is, hogy a Pile-kapun, a védőszent szobra alatt elhelyezett kis márvány domborművön lévő három márványfej ihlette a nagy magyar romantikus író, Jókai Mór azonos című regényét. Külön érdekessége ennek az adatnak az, hogy maga Jókai Mór soha sem járt Dubrovnikban. Biztos vagyok benne, hogy ugyancsak örülni fog annak is, ha meghallja, hogy ebben a szállodában Szabó Lőrinc emléktábla látható, és eljön megnézni. Remélem, hogy ez valamilyen módon elősegíti a kulturális turizmus fejlődését is. A zágrábi Hungarológiai Tanszék a magyar-horvát kulturális kapcsolatok kutatása mellett fontos feladatának tartja a fiatal hungarológusok képzését, akik terjesztik és ápolják a két kultúrát. Ezért nagy örömet jelent számomra, hogy volt hallgatónk, Hajdi Hajdić, ma okleveles hungarológus és horvát nyelv és irodalom szakos tanár, elvállalta a moderátor szerepét ezen az ünnepségen. Nagyon örülök annak is, hogy a két diáklány, akik most Szabó
Lőrinc verseit fogják szavalni a Lapadi Általános Iskola tanulói, ahol Hajdi horváttanárként dolgozik. Azon munkálkodunk, hogy ez az iskola kapcsolatot építsen ki a budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskolával és Gimnáziummal. Remélem, hogy ez a diákok számára nemcsak a személyes kapcsolatok létrejöttében játszik majd fontos szerepet, hanem a két kultúra kölcsönös megismerésében is.
***
A most felavatott emléktábla immár a negyedik azok közül, amelyek külföldön is hirdetik a klasszikus magyar költő, Szabó Lőrinc dicsőségét. Az első Németországban, a Fekete Erdőben, a „Fekete Erdei Klinika” szomszédságában, Titiseeben, a mai Maritim Hotel bejárati oszlopán, a második az Abbáziai Hotel Imperial bejáratánál, a harmadik a csehországi Brünn melletti világszép Macocha szakadék turista szállóján található. Mindezekről mi is beszámoltunk Kabdebó Lóránt: Emléktábla-avatóban című írásunkban.
Olvasóink írták: 4. Dr.Lengyel Alfonz írta ekkor: 2007-05-03 16:38:12
En ezt az emlektabla fleavatast Dr. Kabdebo Lorant Professor eletmunkaja koronazasanak is latom. Gratulalok, hogy Szabo Lorincrol valo kutatasaval kapcsolatos munkajanak kulfoldon is van gyumolcse. 3. Zseblion írta ekkor: 2007-05-02 11:45:43
Örömteli pillanatoknak lehettem/tünk szem- és fül tanúi. Hálás vagyok a sorsnak, és természetesen Professzor úrnak, hogy megélhettem/tük ezt az emlékezetes ünnepet. Köszönöm/jük. 2. Schneider Alfréd írta ekkor: 2007-05-02 09:34:22
Nagy örömmel veszem tudomásúl, hogy nem csak prof.dr. Kabdebó Lóránt és tanítványai, de külföldi kutatók is tisztelik Szabó Lőrincet, és kutatják műveinek megszületési körülményeit, életének mozzanatait. Immár négy emléktábla emlékeztet nagy költönkre külföldön is. Remélem e szám a jövőben még nőni fog! Isten adjon ehhez erőt Kabdebó Lórántnak, Policsányi Istvánnak és mindenkinek akik ezen áldásos tevékenységben résztvesznek! 1. Kabdebó Lóránt írta ekkor: 2007-05-02 09:24:27
Búcsúzóul az alpolgármester-tanszékvezetőtől e szavakkal búcsúztam: Aztán szeressétek, óvjátok ezt az emléktáblát. Mire ő felcsillanó szemmel, öntudattal válaszolta: Biztos lehetsz benne, büszkék vagyunk rá. A leleplezés pillanatát képen Órás Enikő doktorandusz örökítette
meg.
