Szabó István dunamelléki püspök igehirdetése Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök beiktatásán
1Thesszalonika 5. Csáti Szabó Lajos püspök beiktatásán Laskó, 2011. október 29. Szeretett testvéreim, szeretett püspök testvérem! Néhány éve nagy egyházi ünnepen, lelkészbeiktatáson vettünk rész, ahol az alkalom utáni szeretetvendégségben, a pompásan terített asztal mellett egy idős és bölcs lelkésszel beszélgettem. Kedvtelen volt, noha a gyülekezetet és minket is nagy öröm töltött el ott. Érdeklődésemre talányosan azt felelte: az a baja (az a bajunk), hogy nem tudjuk az időket és az alkalmakat. Pedig - folytatta – tudható, hogy templomszenteléskor örömünnep van, jubileumkor hálaadás, lelkészbeiktatás alkalmán pedig böjt - esdeklő könyörgés Isten áldásért. Akkor mi a teendő püspök beiktatása alkalmán - futott át rajtam a gondolat. Persze, nem úgy van, ahogy az idős lelkésztestvér megjegyezte, - mert az alkalmakra nézve nem rendelt senki soha ilyen szokást. Sőt: "mindenkor örüljetek!" - mondja az apostol. Ám ha úgy lett volna is, hogy böjtbe kellene lépnünk most az új püspökért, mondhatjuk, hogy itt Horvátországban, a Baranya-Háromszögben megvolt már a böjt. Volt Trianon böjtje, volt a magyar református egyházból való kikényszerülés böjtje,
a
háborúk,
különösen
az
utóbbi
háború
böjtje,
az
egyházszervezés rettenetes feladatának böjtje, volt pártoskodás és patvarkodás böjtje, szakadások, szégyen, tehetetlenség böjtje, volt a magyar református testvérek olykor értetlen keménységének böjtje.
Legyünk hát most örömben együtt! Mégis, engedd még meg, s engedje a gyülekezet is, hogy az isteni ige alapján böjtöljünk is, - de örömmel és reménységgel böjtöljünk. Továbbá, engedd azt is (ahogy az apostol írja: "vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat"), hogy most vigasztaló és építő feladatra buzdítsalak. Vigasztalás és építés. Az ige ebben a kettőben mutatja püspöki szolgálatod lényegét. Mindkettő örömöt ígér, mert mindkettő az üdvösségre tekint. Vigasztalás. Azzal, hogy a horvátországi református közösség reád bízta kicsiny hajójának kormányzását, akarva, nem akarva a vigasztalás mandátumát is reád bízta. Vigasztalnod kell, mikor az ön-áltatások összeomlanak, vigasztalnod kell, mikor elnehezülnek az idők, mikor szüntelen éberségben kell helytállni, mikor (a próféta szavával szólva) a legkülönbek is meglankadnak és meginognak, mikor nemcsak érzed, hanem tudod is, hogy éppen te vagy, aki a leginkább vigaszra szorul. "Vigasztaljátok egymást" - mondja az apostol. De téged elöljáróvá tett az Úr ebben a szent közösségben - tehát neked kell kezdened a másik vigasztalását, és neked kell legvégre maradnod, hogy elérjen hozzád a számodra szükséges vigasz ereje. A vigasztalás - görögül: parakészisz az, amit mindig megelőz az epiklészisz, a Szentlélek hívása, a Lélek esengő várása, hogy Maga az Igaz Vigasztaló, a Szentlélek áradjon szívünkbe, hozzon minket új életre - itt is. Itt is, ahol a háború óta teleszórva a környék alattomos aknákkal, s teleszórva az emberek lelke is, és az egyház élete is rejtett aknákkal. Ezért vigasztalj! Engedd, hogy maguk mellé hívhassanak a fáradozók, és te becsüld meg őket, mert az a méltó elöljáró, aki abban fáradozik,
hogy Isten kegyelmére emlékeztesse a többieket. Vigasztalj! Becsüld meg, sőt, megkülönböztetett szeretettel becsüld meg szolgatársaid munkáját,
a
becsületet,
a
tisztességet.
Vigasztalj! Intsd a rendetleneket, akik csak a saját képzelgésüknek tudják alávetni magukat. S ne rettegj tőlük, míg Isten rendjében állsz! Bátorítsd a félelmes szívűeket, szó szerint mondva: beszélj a kislelkűekkel is, mert annyi kislelkűség, kicsinyesség, lemondás, csüggedés uralkodik rajtunk. Szólj hát vigasztaló szót az üdvösség reményéről, beszélj a szívükkel a boldog tudatról, hogy munkánk nem hiábavaló az Úrban. Vigasztalj! Gyámolítsd az erőtleneket, s megkapod hozzá Isten erejét. Vigasztalj! Légy türelmes mindenki iránt, - ez külön tiszted, nehéz feladatot, mert kiszáradt és türelmetlen világban élünk. A világ eredményeket akar, a világ számokban mutatkozó növekedést akar, a világ a mennyiség bálványát imádja, s véghetetlenül türelmetlen a lélek élete iránt, nem lát benne hasznot hozó lehetőséget. S ez a türelmetlenség átragad ránk is, ránk, magyar reformátusokra, a türelem népére. De te vigasztalj! Légy türelmes a reád bízott gyülekezetek, lelkipásztorok, presbiterek, egyházkormányzó társak iránt. Kérünk, légy türelmes irántunk is, akik most áldást kívánunk reád. Légy hosszan tűrő mert ez a tűrés addig tart, míg el nem jő az Úr napja. Ez a hosszan tűrés keríti be a rosszat, hogy aztán Isten örök szeretete legyőzze azt. Ez a hosszan tűrés messzebbre lát, mint a legokosabb program és munkaterv. Vigasztalj! Ne fizess rosszal a rosszért - senkinek! Törekedj jóra mindenki iránt. Ez a keresztyén ember legnehezebb tiszte: rosszat senkinek - jót mindenkinek. Igen, ebben a lehetetlen lehetőségben nyílik majd meg neked is a vigasztalás titka, Isten kimeríthetetlen ereje, szent
szeretete, az üdvösség áldása. Építés. Azzal, hogy a horvátországi református közösség reád bízta az egyházkormányzás nehéz feladatát, az építés mandátumát is reád bízta. Építened kell tehát ott, ahol a háborúk romokat hagytak, építened kell ott is, ahol az öncsalások döntöttek romba tisztességet, becsületet, józanságot. Építened kell, akár jön segítség, akár csak üres ígérgetés marad a buzdítás. "Építsétek egymást" - mondja az apostol. Téged elöljáróvá tett az Úr ebben a szent közösségben - ezért neked kell kezdened a másik építését. Az építés, épület - görögül: oikodomé, az otthont jelenti leginkább. Építened kell, de nem annyira a falat, mint inkább az egybetartozást, nem annyira a mérnöki kalkulust, mint inkább a lakók közös és szent életét, nem annyira az anyagi feltételeket, mint inkább ezt: Építs! Azaz örvendezz mindenkor! Hiszen "nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk vele." (10-11.vers) A modern ember könnyen osztogat ítéletet, gyorsan rombol, hamar semmisít. A modern magyar ember még inkább. De te építs - építsd a többieket, mert biztos alapon áll a hitünk, ez az alap Krisztus kereszthalála és feltámadása, az általa megnyert üdvösség. Építs - örömmel építs, mert az alapok meg nem rendülnek soha. Építs! Azaz szüntelen imádkozz! A püspök mandátuma szó szerint episzkopé: felügyelet, áttekintés, divatos szóval: szupervizió. Nem elnézést a dolgok fölött, hanem belátás a dolgok lényegébe. S ennek legigazabb módja nem a vizitációs kérdőív, a jelentések garmadája, a beszámolók és összesítések sokasága (ez mind kell, persze!), hanem az imádság. Mert abban nyílik az igazi távlat. A másokért mondott
imádságban pedig meg-megnyílik a szíved szeme, imádságban válik az adat személyessé, a tény életté, a látás szent látomássá. Építs, azaz szüntelen imádkozz! Építs! Légy hálaadó ember. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem (kedves külföldi ismerős), mi a bajunk nekünk, magyaroknak, hogy szüntelen csüggedt fejjel járunk, s még a legnagyobb áldásra se pillantunk fel? Én tudom a választ: mi hálátlan nép vagyunk! De aki hálátlan, az nem tud építeni, aki hálátlan, az elvesztegeti a jót, aki hálátlan, az nem gyakorolja magát arra, hogy majd egyszer, a színről színre látásban Isten szemébe nézhet, ahogy a Káténk mondja: felemelt fővel várhassa a Krisztus ítéletét! Aki hálátlan, az nem érti Isten akaratát, megoltja a Lelket, megveti a prófétálást, semmit nem próbál meg, megragad a rosszban, nem őrizkedik attól. Aki hálátlan, az nem engedi, hogy Isten munkálkodjon rajta - hálátlan, mert nem ért semmit abból, hogy Isten bűnből, halálból, elveszésből szabadította. Aki hálátlan, az éppen fordítva van azzal, amit Ravasz László mondott egyszer a hit titkáról. Ezt mondotta: „Forrás mellett senki nem sír azon, hogy meg fog szomjazni, fa tövében, hogy nem lesz árnyéka, Isten közelében, hogy nem gondoskodnak róla.” A hálátlannak ez fordítva van - Isten mellett is szorong, és csügged, nem épít, hanem leépül, a víz mellett szomjúságtól retteg, és nem üdít másokat, a fa árnyékában napszúrástól retteg, s ágaira nem engedet madarat telepedni. Csak sír. Te építs! Azaz mindenben adj hálát, mert ez az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Szeretett
püspök
testvérem!
Téged
a
horvátországi
református
gyülekezetek közössége hívott el és választott meg arra, hogy elöljáró légy, és mi most hálás és reménykedő szívvel, örömmel és az örömben is böjtölve csatlakozunk ehhez a közös döntéshez, és így kívánjuk reád
Isten gazdag áldását. Légy vigasztaló és építő püspök! Kívánjuk, hogy akár vigasztalsz, akár építesz, tudd, hogy reményünk megalapozott. Kérünk, erről az alapról el ne térj soha. Mert nem azért megalapozott ez a remény, hogy ím, eljöhettünk a Kárpát-medencéből a magyar reformátusság
képviseletében
(ez
nagy
dolog),
nem
is
azért
megalapozott a remény, hogy immár szeretettel várunk közösségeinkbe (ez is nagy dolog), nem azért van remény, mert minden megoldódott egy csapásra (reméljük mégis, úgy lesz). Mi a döntő dolog miatt vagyunk itt a Krisztus által már eldöntött ügy miatt vagyunk itt - s ez a mi üdvösségünk. Ezért most mi is igazodunk Pálhoz, én is igazodom Pálhoz, és bizonyságot téve Krisztusról, az ő hűségéről, elhívásáról, mindent betöltő kegyelméről - magamra nézve is kérem, amit reád róttam, hogy tedd a népedért! Vigasztalj és építs, püspök testvérem. Minket is, engem is vigasztalj, minket is, engem is építs! Érettünk is imádkozz, értem is imádkozz, minket is, engem is emlékeztess, minket is tűrj, értem is tűrj, velünk is, velem is örvendezz! Minket is vigasztalj, minket, szegény árva magyarokat! Építs, építs, vigasztalj - és hívj szüntelen hálaadásra! Mert hűséges a Mi Krisztusunk, aki elhívott, és bizonnyal meg is cselekszi, hogy üdvösségünket elvégzi, országát elhozza, és abban gyermekeit kegyelmesen befogadja. Ámen.
