BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány
SVÉDORSZÁG MIGRÁCIÓS ÉS KISEBBSÉGI POLITIKÁJA
Pap Márton
Budapest 2004.
TARTALOM Bevezetés ................................................................................................ 5 I. A kisebbségi politika elmélete........................................................... 9 I.1. A kisebbség definíciói, fajtái és néhány kapcsolódó fogalom ............9 I.1.1. A kisebbség .................................................................................................. 9 I.1.2. A faji, etnikai és nemzeti kisebbség ........................................................... 10 I.1.3. További jelentős kisebbségek:.................................................................... 12 I.1.4. A migráció.................................................................................................... 13 I.1.5. A migrációs és a kisebbségi politika ......................................................... 13 I.2. Az ENSZ és a kisebbségi kérdés.................................................................................. 14 I.3. Az EU és a kisebbségi kérdés....................................................................................... 17 I.3.1. A migráció szabályozása............................................................................. 17 I.3.2. Az EU kisebbségi politikája........................................................................ 18 I.3.3. Az Európai Unió Alkotmánya.................................................................... 20 I.3.4. Hollandia példája ........................................................................................ 21
II. Svédország az ezredfordulón .......................................................... 24 II.1. Svédország történelme a XIX. századtól XXI. század elejéig, különös tekintettel a migrációs folyamatokra ...........................................24 II.2. Demográfiai problémák Svédországban és az EU-ban ....................29 II.3. A jóléti társadalom és változásai ........................................................32 II.4. Svédország kisebbségei........................................................................35 II.4.1. Az északiak (Norden) ................................................................................ 36 II.4.2. A számik (lappok)...................................................................................... 37 II.4.3. A zsidók ...................................................................................................... 38 II.4.4. A muszlimok............................................................................................... 39 II.4.5. A dél-amerikaiak ....................................................................................... 39 II.4.6. A közép-kelet-európaiak ........................................................................... 40
III. Svédország migrációs és kisebbségi politikája ............................ 41 III.1. Az Alkotmány rendelkezései .............................................................42 III.2. A bevándorlási politikától az integrációs politikáig........................42 III.3. Korábbi lépések a bevándorlók integrációja érdekében ................45 III.3.1. Az „egymilliós program” ......................................................................... 45 III.3.2. Az Ombudsmani Hivatal ......................................................................... 45 III.3.3. Az idegengyűlölet ellen tett lépések ........................................................ 46
3
III.3.4. Harc a Holocaust-tagadás ellen............................................................... 47 III.3.5. Északi és nemzetközi együttműködés a menekültügy terén ................. 47
III.4. Kisebbségi jogok az oktatásban ........................................................48 III.5. A különböző állami szervek feladata a kisebbségi politika terén ..50 III.5.1. A Riksdag (Parlament) ............................................................................ 50 III.5.2. A kormány ................................................................................................ 50 III.5.3. A Külföldiek Feljebbviteli Tanácsa ........................................................ 50 III.5.4. A Bevándorlási Hivatal............................................................................ 51 III.5.5. Az Integrációs Hivatal ............................................................................. 51 III.5.6. Az Ombudsmani Hivatal ......................................................................... 51
Következtetések, ajánlások................................................................... 52 Irodalomjegyzék ................................................................................... 56 Mellékletek ............................................................................................ 58 1. Az ENSZ jelenleg érvényben lévő okmányai, amelyek érintik a kisebbségek jogait....................................................................................................58 2. Svédországról általában ..........................................................................59 3. Svédország története a kezdetektől a XIX. századig, különös tekintettel a migrációs folyamatokra............................................................................62 4. A svéd kultúra és értékrend ....................................................................66 5. Svédország lakosságának megoszlása születési ország szerint ............68
4
Bevezetés A XX. század végére, a globalizációval párhuzamosan felerősödtek a migrációs folyamatok is. Az emberek számára egyre könnyebb más országokba települni, véglegesen vagy ideiglenesen, például munkavállalás vagy tanulás céljával. A világ gazdag és szegény országai között fennálló gazdasági különbségek szintén hozzájárulnak e tendencia erősödéséhez, mivel a fejlettebb országoknak egyre inkább szükségük van a munkaerőre, a kevésbé fejlett országok lakóinak jelentős része pedig a kivándorlásban látja a szegénységből kivezető utat. Ez a tendencia fokozottan érvényes a volt-szocialista országok állampolgáraira, akiknek a lehetőségei a vasfüggöny lebontása után korábban soha nem látott mértékben megnőttek. A 2004. május 1-vel az Európai Unió tagjává váló országok lakosai pedig fokozatosan vagy azonnal szabad letelepedési jogot kaptak a nyugat-európai országokba. De az arab országokból is folyamatos a kivándorlás Európába illetve az Amerikai Egyesült Államokba (bár ez utóbbi nagymértékben megszigorította vízumrendszerét a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után). Ezzel párhuzamosan a kisebbségi kérdés jelentősége is folyamatosan nő. Egyszerre van jelen Európában, Ázsiában, Afrikában és a két amerikai kontinensen, joggal mondhatjuk tehát, hogy globális problémáról van szó. A kisebbségek jogaira és kötelezettségeire, helyzetére és jövőjére vonatkozó kérdések a nemzetközi közéletben, a kormányzati és nem kormányzati szervezetek napirendjén is egyre fontosabb témává válnak.1 A migráció által létrejött kisebbségek mellett jelentős kérdés a hagyományos, történelmileg kialakult kisebbségek helyzete. A szocialista blokk felbomlásával egyre több, újonnan demokratizálódó országban került felszínre az addig mesterségesen elrekesztett kisebbségi probléma. A jugoszláviai háború rávilágított arra, hogy a kisebbségek jogai nem csak elvi-etikai kérdés, hanem nagyon is létfontosságú. Ahol egy államban különböző kultúrák élnek egymás mellett, ott szinte biztos, hogy valamilyen mértékű súrlódás fog kialakulni. Ez az ellentét bizonyos értelemben magától értetődő, hiszen ha a kultúrák értékrendje között nagy az eltérés, akkor az embereknek más fogalmuk lesz arról, hogy mi a jó, mi a rossz, mi az elítélendő, mi az erkölcsös, mi a férfiak és a nők szerepe illetve tulajdonképpen minden értékrendi kérdésben. Ezek miatt a társadalmi vitákban ellenkező álláspontot fognak képviselni. De még az egyszerű, mindennapi tevékenységekben is jelentős különbségek lesznek. Ezek a kulturális-értékrendi eltérések érthetően frusztrálják az embereket,
5
és emiatt nem is csoda, ha a bevándorlókra ellenszenvvel tekintenek. Ilyenkor elengedhetetlen a tolerancia. Az Egyesült Államok hosszú, több évszázados múltra tekinthet vissza a bevándorlás terén. Európa azonban csak az utóbbi néhány évtizedben ismerkedett meg a nagyarányú bevándorlás gyakorlatával. Több ország, például Hollandia, már igazi multikulturális állammá vált, és e felé halad többek között Svédország is. Svédország azonban még mindig nem tart ott, hogy a kulturális sokszínűség olyan magától értetődő társadalmi jelenség legyen, mint az USA-ban. Mindezek mellett Svédországban is egyre fontosabbá válik a kisebbségek kérdése. Az ország lakossága egészen az ötvenes évekig homogénnek volt mondható, az ezredfordulóra azonban multikulturális jelleget öltött. Bár Svédország a II. világháború óta mindvégig befogadó ország volt, azaz a bevándorlók száma meghaladta a kivándorlók számát, az 1990-es évtizedre váltak a kisebbségek olyan jelentős témává, amelyet semmiképpen sem lehet mellőzni. Az ország lakosságának egyötöde származik külföldről, tehát vagy saját maga vagy legalább szülei egyike külföldön született.2 Ez olyan jelentős arány, amely tervszerű és hatékony kisebbségpolitikát igényel. A kérdés jelentőségét növeli, hogy Svédországnak tulajdonképpen szüksége van a bevándorlókra, mivel lakosságát az elöregedés veszélye fenyegeti, ezért önerőből nem volna képes biztosítani az idősek ellátását, illetve fenntartani a jóléti rendszer egészét. Másrészről viszont a bevándorlók is megterhelik az államháztartást, mivel a jóléti juttatásokra ők is jogosultak, és az integráció is igen költséges. Így felmerül a kérdés, hogy mennyiben szolgálja és mennyiben gátolja a bevándorlás a svéd szociális rendszer fenntartását. További probléma, hogy a bevándorlók kultúrája, szokásai erősen eltérnek a higgadt, kifinomult svédekétől. Ez pedig a fent említett feszültségekhez, konfliktusokhoz vezet (a svéd kultúra és értékrend igen fontos téma a dolgozat szempontjából, ezért a 4. Melléklet részletesen foglalkozik vele). Nagy dilemma tehát, hogy Svédországnak (és az EU-nak) a bevándorlást kellene-e fékeznie, és más úton megoldani a demográfiai-gazdasági nehézségeket, vagy a bevándorlással kellene segítenie a gondokon, és az így keletkezett problémákat kellene minél jobban orvosolni. Amennyiben az előbbi a megoldás, akkor mi lehet a bevándorlók által biztosított munkaerő alternatívája; ha pedig az utóbbi, akkor miként lehet a bevándorlásból fakadó feszültségeket minimalizálni?
1 2
Bárdi (szerk.), 2002.: 9.o. Sweden in 2000
6
A kultúrák keveredése azonban nem csak feszültségforrás, hanem erőforrás is lehet. Az említett negatívumok ellenére a kulturális sokszínűség a javára is válhat egy államnak, ha megfelelően képes kezelni a helyzetet. Egy ország kollektív tudása és tapasztalata számára mindig jó a frissítés, az új ötletek, megközelítések, amelyek az adott ország berögzült szemléletmódját a jó irányba változtathatják. Például az Egyesült Államok gazdasági és innovációs sikereihez nagymértékben hozzájárult az ország sokfélesége és folyamatos vérfrissítése. Fontos kérdés tehát, hogy milyen módon juthat előnyökhöz egy ország a multikulturalizmusból. Európában azonban óvatosan kell kezelni a kérdést, mivel itt a bevándorlásnak és a bevándorlók kezelésének nincs igazán nagy hagyománya és tapasztalata. Így az emberek sem szoktak igazán hozzá a gondolathoz, hogy a hagyományos társadalom, amely etnikailag homogén, és hasonló értékrendet vall, átadja a helyét egy olyannak, ahol az egyre kisebb számú többség mellett igen változatos kultúrájú kisebbségek jelennek meg. Ugyanakkor a bevándorlás olyan mértékű és ütemű, amely nem hagy elegendő időt arra, hogy a politikai vezetés és az emberek megfelelően felkészüljenek az új kisebbségek kezelésére. Az olyan országokban pedig, ahol a gazdaság recesszióban van, vagy a korábbi jólétet eredményező gazdasági fejlődés megtorpan, könnyen a felszínre kerülhetnek a bevándorlókkal kapcsolatos feszültségek. Ezek miatt a problémák miatt a hagyományosan liberális és toleráns társadalmak is jelentős értékrendi változásokon mehetnek keresztül. Jobb esetben csak a konzervativizmus felé fordulnak, és a bevándorlók kultúrájának elfogadása mellett igyekeznek saját értékeiket és identitásukat megerősíteni. Azonban gyakran üti fel a fejét a rasszizmus és idegengyűlölet. Erre sajnos jó példát szolgáltat az ultraliberális Hollandia esete, ahol az új évezred hajnalán jelentősen megszaporodtak a bevándorlásra visszavezethető erőszakos incidensek. Ez az erőszakhullám Theo Van Gogh filmrendező 2004. november 4-i meggyilkolása után érte el csúcspontját, amikor számos mecsetet és keresztény templomot gyújtottak fel a „konzervatív iszlám radikalizmus és a liberális tolerancia összecsapása”3 eredményeként. Bár nem kötődik szorosan Svédország kisebbségi politikájához, úgy gondolom, hogy a liberális migrációs politika végletének példájaként szolgáló hollandiai eseményeknek érdemes egy fejezetet szentelni (lsd. I.3.3.). A dolgozat témájául szolgáló Svédország sem kivétel a nagyszámú bevándorlás negatív társadalmi hatásai alól. Bár a tolerancia és a demokratikus értékek mélyen gyökereznek a svéd társadalomban, az egyre inkább felszínre kerülő konfliktusok jelentős változásokat jeleznek a közeljövőben.
7
A dolgozat egyik legfontosabb eleme annak a bizonyítása, hogy a kisebbségi kérdés már régen nem önálló problémakör (Svédországban legalábbis), hanem a politika, a gazdaság és a társadalom szférájára is alapvetően hatással van, és azokkal szorosan összefonódik. Így nem lehet kisebbségi politikát sokadrangú ügyként kezelni, hanem mindenképpen be kell emelni az ország prioritásai közé. A kisebbségi jogok kérdése sem csupán morális jellegű, hanem nagyon is gyakorlati jelentőségű. A kisebbségi politikának meg kell találnia azt a középutat, amely által tiszteletben tartja a kisebbségek kultúráját, és nem korlátozza nyelvük, vallásuk vagy szokásaik gyakorlását, ugyanakkor megfelelően integrálja a bevándorlókat a svéd társadalomba. Ezért dolgozatom lényeges kérdése, hogy hol lehet meghúzni a határvonalat az asszimiláció és az integráció között. Svédország kisebbségi politikájának tapasztalatai hasznosak lehetnek a többi EU-ország számára is. Az elöregedéssel és a gazdasági növekedés lassulásával egyidejűleg jelentkező nagyarányú bevándorlás Európa nagy részén jelen van, bár természetesen minden országban megvannak a kérdés egyedi jellemzői. Németország és Hollandia például szinte ugyanazzal a problémával áll szemben, mint Svédország. Az újonnan csatlakozó országok, így Magyarország is, hasonló helyzetben vannak, de egyelőre még messze le vannak maradva ezen a téren. Így szerencsés dolog figyelemmel kísérni a svédországi fejleményeket, hogy tapasztalatokat szerezhessünk, amiket a jövőben felhasználhatunk. A téma magyarországi feldolgozása sajnos nem igazán kiterjedt, ezért nem könnyű ezzel kapcsolatos forrásokat találni. A kisebbségekkel általánosságban foglalkozó szakirodalom ugyan bőségesnek mondható, a hazai figyelem középpontjában azonban – érthetően – a határon túli magyarság helyzete áll, így a részletekbe is inkább ezen a téren mennek a szerzők. Interneten elsősorban a www.sweden.se oldalon, illetve a svéd Bevándorlási Hivatal honlapján, a www.migrationsverket.se-n lehet a témához kapcsolódó írásokat találni.
3
index.hu/politika/kulfold/dutch737 2004-11-18
8
I. A kisebbségi politika elmélete
I.1. A kisebbség definíciói, fajtái és néhány kapcsolódó fogalom I.1.1. A kisebbség A kisebbség fogalmának számos definíciója született már, és ehelyütt is fontos meghatározni, hogy mit értünk ezen kifejezés alatt. Azt azonban ki kell emelni, hogy máig nem született teljesen egyértelmű, általánosan elfogadott meghatározás a kisebbség fogalmára. Az egyik legkorábbi kisebbségdefiníció a Népszövetség idejéből, 1930-ból Charles de Visschertől származik: „A kisebbség a szó szoros értelmében egy csoportból alakult, amely történelmileg meghatározott területen él, hagyományosan és tudatosan szembeállít bizonyos megkülönböztető jegyeket annak az államnak az alapvető tömegével, amelyhez tartozik. Ezek a megkülönböztető jegyek változó elemekből tevődnek össze: hol a faj, hol a vallás, hol pedig a nyelv az, amely a kisebbségnek morális egységet biztosít, amelyet az a népesség többi részével szembeállít.”4 Ez a definíció elég pontos és korrekt módon határozza meg a kisebbség fogalmát, és az adott kor követelményeinek messzemenően megfelelt. Szintén 1930-ból származik Hugo Wintegens meghatározása is, amely kissé árnyaltabb képet ad a kisebbség fogalmáról. A meghatározás így hangzik: „Az általános nemzetközi kisebbségi jog értelmében a kisebbségek olyan lakosai valamely országnak, akik nemzetiségük vagy nyelvük, vagy vallásuk tekintetében különböznek az illető állam lakosságának többségétől. Tudatában vannak kisebbségi voltuknak és megvan bennük az akarat, hogy megóvják népi, nyelvi vagy vallási sajátosságukat.” 5 A fenti definíciót azért tartják jónak, mert egyesíti az „objektív” illetve a „szubjektív-voluntarisztikus” koncepciót; tehát azt, hogy egy adott esetben valóban beszélhetünk-e kisebbségről, attól teszi függővé, hogy bizonyos tényszerű kritériumnak megfelel-e a csoport, valamint, hogy annak tagjai kisebbségnek tekintik-e a csoportot. Érdekes, hogy a második világháború után az ENSZ némileg átértékelte a Népszövetség kisebbségdefinícióját, és nem számbeliség alapján határozta meg a kisebbségeket, hanem az országon belüli népcsoportok közötti hatalmi viszonyok szerint. Tehát a kisebbség terminust 4
Kővágó, 1977.: 57.o.
9
olyan csoportokra alkalmazták, amelyek „az államon belül többé-kevésbé különböznek más csoportoktól és azok uralma alatt élnek.” 6 Ennek a fogalmi módosulásnak a hátterében feltehetőleg a második világháború után felerősödő, gyarmati-kisebbségi kérdés állt. Hofmann 7 az alábbi két objektív és egy szubjektív kritérium alapján határozza meg a kisebbség fogalmát: •
számbeli kisebbség és nem domináns pozíció elfoglalása a „többséggel” szemben;
•
a „többségtől” való eltérés etnikai, nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi jegyekben;
•
olyan törekvések, amelyek az arra irányuló közös akaratot bizonyítják, hogy a csoport meg szeretné őrizni identitását. 1994-ben az ENSZ egy albizottságot hozott létre, amely a Polgári és Politikai Jogok Egy-
ségokmányának a kisebbségek jogaival foglalkozó 27. cikkelyéről írt elemző tanulmányt. Az albizottság különmegbízottja, Capotori javaslata alapján használt meghatározás nem sokban különbözik Hofmannétól, de valamivel bővebb annál: A kisebbség egy olyan csoport, amely •
„számbelileg kisebb, mint egy állam lakosságának a többi része;
•
nincs domináns pozícióban;
•
tagjai – akik egyúttal az illető állam polgárai (nationals) – olyan etnikai, vallási vagy nyelvi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek eltérnek a lakosság többi részétől;
•
egyfajta szolidaritást mutatnak fel, amelynek célja kultúrájuk, hagyományaik, vallásuk vagy nyelvük megőrzése.”8
I.1.2. A faji, etnikai és nemzeti kisebbség A definíciókból kiderült, illetve tulajdonképpen magától értetődő, hogy a kisebbségeknek több fajtája is van. A Népszövetség korában három nagy kategóriát különítettek el: fajit, nyelvit és vallásit. Ebben a korban is létezett már a nemzetiségi kisebbség, azonban sok ország érdekeivel ellentétes volt, hogy ezzel a csoporttal explicit módon is foglalkozzon.
5
Kővágó, 1977.: 57.o. Kővágó, 1977.: 58.o. 7 Hofmann, 1999.: 824.o. 8 Bárdi (szerk.), 2002.: 19.o. 6
10
Az ENSZ 1950-ben a „faji” megjelölést „etnikai”-ra változtatta, mivel a második világháború során az előbbi fogalom nagyon eltorzult, illetve – közvetett módon – mérhetetlenül káros hatása volt. A kérdés fontosságát érzékelve az UNESCO 1964-ben Moszkvában összehívta 22 neves antropológus, genetikus, biológus tanácskozását, akik nyilatkozatot írtak alá „a faji kérdés biológiai aspektusairól”. Ebben leszögezték: „Egyes pszichológiai jegyeket idővel különböző népeknek tulajdonítottak. Mi nem látjuk semmi alapját annak, hogy ilyen jegyeket öröklődő tényezőknek tekintsünk mindaddig, amíg ennek ellenkezőjét be nem bizonyítják.”9 A magyar nyelvben azonban ma is elfogadott és gyakran használatos a „faji” kifejezés, amely azonban nem az emberi fajra mint biológiai kategóriára vonatkozik, hanem a „rassz” szó melléknévi megfelelője. Így tehát ebben a dolgozatban a „faji” jelzőt a rasszokra vonatkozóan kell érteni, egyéb esetekben az „etnikai kisebbség” kifejezést fogom használni. Etnikum alatt elsősorban olyan kisebb népcsoportot értünk, amely nem nemzeti kisebbség, esetleg a nemzetiség fejlettségi szintjét sem éri el, törzsi szervezettségben vagy ehhez hasonló keretek között, vagy szórványokban él. Ugyanakkor nem könnyű az etnikai és a nemzeti kisebbség fogalmát elkülöníteni. Gyakran egymás szinonimájaként jelennek meg, ezért is fontos, hogy egyértelműen elkülönítsük őket. Otto Klinberg, a Csoportközi Nemzetközi Kapcsolatok Központja egykori igazgatója szerint „az etnikai csoportot más csoportoktól megkülönböztethetik testi tulajdonságai, nyelve, származása, vallása, vagy bármilyen más vonás, hiszen az etnikum, etnikai sajátosság mindezeket magában foglalja. Ezek szerint végeredményben a nagy nemzeti közösségeket ugyanúgy lehetne etnikai csoportoknak nevezni, mint a néhány száz főt számláló törzseket.”10 Tovább bonyolítja a helyzetet, ha megnézzük, hogy az Európa Tanács Közgyűlésének 1201 (1993) számú ajánlása milyen definíciót alkalmaz a „nemzeti kisebbség” kifejezésre. Eszerint az államban élő olyan személyek csoportja a nemzetiségi kisebbség, akik: •
„Az állam területén élnek és annak állampolgárai;
•
Hosszú idő óta szoros, tartós kapcsolatban állnak az állammal (…azaz folyamatosan kommunikálnak a vezetéssel, esetleg már régóta kialakították érdekképviseleti szerveiket…);
• 9
Etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságokkal rendelkeznek;
Kővágó, 1977.: 61.o. Kővágó, 1977.: 65.o.
10
11
•
Jelentős számban vannak jelen, bár kisebb a létszámuk az állam vagy az állam egy régiójának népességénél;
•
Fontos feladatuknak tekintik, hogy megőrizzék együttesen azt, ami közös identitásukat jelenti, így kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat, nyelvüket.”11 Láthatjuk, hogy a fenti meghatározás majdhogynem teljesen megegyezik Klinberg
etnikum-definíciójával, így a kérdést tovább kell vizsgálni. Kővágó László12 szerint nemzeti kisebbség alatt „egy saját államisággal bíró nemzetnek más országban élő részét értjük. Úgy is fogalmazhatunk, hogy olyan csoportokat nevezünk nemzetiségi kisebbségeknek, amelyeket hazájuk, illetve az ország, ahol élnek mellett egy másik országban élő nemzethez nyelvi, kulturális, történelmi, érzelmi szálak fűznek.”13 Ugyanakkor, véleményem szerint, nem csak azokat a csoportokat tekinthetjük nemzeti kisebbségnek, amelyek anyaországgal rendelkeznek. Előfordulhatnak olyan kisebbségek, amelyek országát teljes egészében bekebelezte egy másik ország, illetve amelyeknek történelmileg sohasem volt önálló államuk. Egy általánosan elfogadott, modernebb meghatározás szerint a nemzeti kisebbség „egy adott társadalom azon tagjainak csoportja, akik nem a többségi nemzettel azonosulnak, hanem egy olyan másik nemzettel. amelynek van állama, vagy ennek létrehozására törekszik.”14 Én azonban úgy vélem, hogy egy kisebbségnek nem kell feltétlenül önálló állam létrehozására törekednie ahhoz, hogy nemzeti kisebbségnek tekinthessük őket. Így a dolgozatomban azokat a kisebbségeket nevezem „nemzetinek”, amelyek bár testileg nem vagy csak kis mértékben különböznek a többségtől, önálló kultúrájuk, nyelvük, vallásuk stb. egyértelműen megkülönbözteti őket attól, és ők saját magukat nemzetiségnek tekintik. I.1.3. További jelentős kisebbségek: •
Vallási, kisebbség, amely egyik legrégibb múltra tekint vissza, illetve ma is az egyik legjelentősebb kisebbségi problémakört jelenti, elég a közel-keleti vagy az észak-írországi helyzetre gondolnunk.
•
Őslakos kisebbségek. Ezek leginkább a gyarmatosítás által jöttek létre Észak- és DélAmerikában valamint Ausztráliában illetve Új-Zélandon.
11
Balogh Mária szakdolgozata, EU Working Papers, 2001/1: 75.o. Kővágó, 1977.: 46.o. 13 Kővágó, 1977.: 66.o. 14 www.kisebbseg.lap.hu 2004-11-30 12
12
•
Törzsi kisebbségek, amelyek elsősorban Afrikában vetnek fel nagyon fontos kérdéseket.
•
Bevándorolt és vendégmunkás kisebbség, amely igen fontos lesz majd a dolgozat későbbi részeiben, Svédországgal kapcsolatban.
I.1.4. A migráció A dolgozatban gyakran fogom használni a migráció fogalmát, amely azonban még nem épült be teljes mértékben a magyar nyelvbe. Egyelőre szívesebben használjuk a be- és kivándorlás szavakat, amelyek azonban nem fedik tökéletesen a migráció szó jelentését. A dolgozat szempontjából lényegesen érintett svéd Bevándorlási Hivatal a következőképpen definiálja a migráció fogalmát. „A migráció szó az emberek újbóli letelepedését jelenti országon belül illetve országok között, tehát a terminus magában foglalja mind az országba befelé irányuló, mind pedig az országból kifelé irányuló mozgást.”15 A Bevándorlási Hivatal külön kiemeli, hogy Svédországban, más országokkal ellentétben, nemcsak az önkéntes áttelepedést értik a migráció kifejezés alatt, hanem a kényszerű költözést is. Az önkéntes áttelepedésnek számos oka lehet: tanulmányok végzése, álláslehetőség, család újraegyesítése stb. I.1.5. A migrációs és a kisebbségi politika Bár a bevándorlási és a kisebbségi politika szorosan összefonódik, így sok közös elemet tartalmaz, és található némi átfedés is a két terület között, fontos elkülöníteni a két fogalmat. A migrációs politika elsősorban a be- és kivándorlással foglalkozik, de ki kell emelni, hogy Svédország esetében – legalábbis a XX. század második felétől kezdve – a bevándorlás sokkal fontosabb ügy, mint a kivándorlás. A svéd Bevándorlási Hivatal szerint a migrációs politika a következő területeket foglalja magában: menekültügyi politika, bevándorlási politika, integrációs politika, hazatérési politika. A bevándorlási politika pedig része a külpolitikának, a biztonságpolitikának, kereskedelempolitikának és a külföldisegély-politikának.16 Én azonban az integrációs politikát inkább a kisebbségi politikához sorolnám, így a dolgozatomban migrációs politika alatt azt a tevékenységet értem, amely magát a bevándorlást szabályozza, beleértve a bevándorlás kritériumait (vízum, tartózkodási engedély), a bevándorlók jogi státuszát, és némiképpen még a határellenőrzést is.
15 16
www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16
13
Ezzel szemben a kisebbségi politika a már betelepült és kisebbséget alkotó személyekre vonatkozó szabályozást illetve konkrét lépéseket (pl. támogatások) jelenti. A kisebbségi politika felelősségi körébe tartozik a kisebbségek jogainak és kötelességeinek meghatározása, valamint az ezek végrehajtásához szükséges lépések megtétele; a kisebbségek integrációja, annak összes származékos tevékenységével együtt; továbbá a többség felkészítése a kisebbségek befogadására, így tehát a tolerancia elősegítése illetve az idegen- és fajgyűlölet megelőzése és megakadályozása.
I.2. Az ENSZ és a kisebbségi kérdés A Népszövetség nagy hangsúlyt fektetett a kisebbségi kérdésre, amelyhez képest a második világháború után megalakult Egyesült Nemzetek Szövetségének kezdeti politikája visszalépést jelentett. A Népszövetség idejében magától értetődően fontos volt a kisebbségi kérdés napirenden tartása, mivel az első világháborút lezáró békerendszer határmódosításai folyományaként rengeteg ember került más államok területére és fennhatósága alá. Ráadásul a világ egy korszak lezárását és új megnyitását várta a Népszövetség tevékenységétől. Ezért igyekeztek a kisebbségi jogokat igazságossá tenni (sajnos azok a megfelelő garanciák nélkül nem érvényesülhettek megfelelően). A kisebbségi kérdést nem a Népszövetség Egységokmányának általános rendelkezései révén akarták elérni, hanem a békeszerződésekbe, a kisebbségi szerződésekbe és nyilatkozatokba illesztették be az intézkedések komplex hálózatát. A rendszer legfontosabb elemei a következők voltak: •
Elismerték, hogy a kisebbségi kérdés sajátos jellegzetességekkel rendelkezik, és nemzetközi érdekű ügy.
•
Megpróbálták szavatolni a kisebbségek jogait humanitárius és pragmatikus okokból.
•
Eljárások, többek között az egyének és csoportok számára a kérvényezés lehetősége, garantálták a népszövetségi védelmet.
•
Bátorították az emberi jogok kodifikálását az államok törvényeiben és alkotmányában.
•
A rendszer a jogok általános katalógusát tartalmazta, melyet az egyes csoportok körülményeitől függően változtak.
Az államok minden lakosára érvényes jogok
Sajátságos kisebbségi jogok 14
•
A kisebbségek koncentrációjában mutatkozó különbségek az autonómiához való jog kinyilvánításához vezettek.17 A szerződések és nyilatkozatok tehát a kisebbségi jogoknak mind az egyéni, mind a kol-
lektív oldalát érintették. Sajnos a Népszövetség összeomlása a második világháború után aláásta a kisebbségi jogok további fejlődését. A veszélyeztetett csoportok iránti nemzetközi aggodalmat elnyomta többek között az, ahogy a nácik felhasználták a német kisebbségeket arra, hogy megingassák a versailles-i békeszerződéseket. Az Egyesült Nemzetek titkárságának egy 1950-es tanulmánya szerint az általános és egyetemes emberi jogok védelmének eszméje meghaladottá tette a részleges Népszövetség rendszerét, emiatt a kisebbségi jogokat megkülönböztette az „emberi jogok és alapvető szabadságok általános és egyetemes védelmétől”18. Hozzá kell tenni, hogy, ez a különbségtétel éles volt, nyers és pontatlan, így emiatt a tanulmány eredményeit jogosan bírálták. A kisebbségi problémát évtizedeken át nem súlyuknak megfelelően kezelte az ENSZ. Más emberi jogi kérdések – köztük az önrendelkezés kivívása, a faji diszkrimináció és az apartheid törvényen kívül helyezése, a polgári és politikai, illetve a gazdasági, szociális és kulturális jogok kidolgozása, valamint a harmadik generációs jogok megfogalmazása – bizonyos időszakokban sürgetőbbnek tűnt. Az 1990-es évek politikai fejleményei azonban gyökeresen megváltoztatták a helyzetet, és rákényszerítették az ENSZ-t, hogy átértékelje a kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspontját. A volt Szovjetunió és elsősorban a Jugoszláviában lejátszódott események a nemzetközi érdeklődés középpontjába állították a kisebbségeket. „A kisebbségi kérdés egyszerre van jelen NyugatEurópában, Ázsiában, Afrikában, és a két amerikai kontinensen. (…) Ezért a kisebbségeket a modern államok mélystruktúrájának részeként, és az államok közötti viszonyok befolyásoló jelentős tényezőként fogják fel. Nincs olyan kérdés, amely alkalmasabb lenne a nemzetközi közösség szabályozására, mint a kisebbségi jogok. (…) A kisebbségek jogaira és kötelezettségeire, helyzetére és jövőjére vonatkozó kérdések fontos helyet foglalnak el az ENSZ, az EBESZ, az Európa Tanács, az Európai Unió, illetve más kormányzati és nem kormányzati szervezetek napirendjében.”19
17
Bárdi (szerk.), 2002.: 11-12.o. Bárdi (szerk.), 2002.: 13.o. 19 Bárdi (szerk.), 2002.: 9.o. 18
15
Az ENSZ Alapokmánya vagy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata semmilyen formában nem hivatkozik a kisebbségekre, azonban közvetve érintik a kisebbségi jogokat. Például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megtiltja a faji, nemi, nyelvi vagy vallási megkülönböztetést. Az ENSZ-en belül, második világháború után kialakult szemléletet azonban nem a kollektív jogok védelme jellemzi, annak központi eleme az egyéni emberi jogok. Mégis, a Közgyűlés 27 (III) számú határozata kijelentette, hogy az ENSZ „nem lehet közömbös” a kisebbségek sorsa iránt. Ezt igazolja a Kisebbségek Megkülönböztetésének Megelőzését és Védelmét Szolgáló Albizottság létrehozása is. Ugyanakkor a kisebbségek kollektív önrendelkezését az ENSZ politikai okokból sokáig ellenezte, mivel azt a függetlenedéshez vezető folyamatként értékelte. A fentiek ellenére az ENSZ égisze alatt kidolgoztak olyan nemzetközi dokumentumokat, amelyek közvetve vagy közvetlenül, a kisebbségi jogok védelmére irányultak. Ilyen például az 1948-as Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről, bár ez az egyezmény még nem köthető kimondottan a kisebbségekhez. A hátrányos megkülönböztetés elve szintén lényeges feltétele a kisebbségvédelemnek, ám fontos elkülönítenünk a két fogalmat. •
A hátrányos megkülönböztetés megelőzése minden olyan tevékenységre vonatkozik, amely megtagadja az egyénektől vagy népcsoportoktól azt az egyenlő bánásmódot, amelyre esetleg igényt tartanak.
•
A kisebbségvédelem azokra a nem domináns csoportokra vonatkozik, amelyek nemcsak a többséggel egyenlő bánásmódot akarnak, hanem bizonyos alapvető jellegzetességeket, amelyek megkülönböztetik őket a lakosság többségétől. Tehát az ilyen csoportokra, vagy ilyen csoportokhoz tartozó egyénekre vonatkozó megkülönböztetett bánásmód jogos, ha az megelégedésüket és a közösségnek mint egésznek a jólétét szolgálja.20 Az ENSZ talán legfontosabb dokumentuma, amely a kisebbségekkel foglalkozik a Polgári
és Politikai Jogok Egységokmányának 27. cikkelye, amely kijelenti, hogy „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.” Azért tekinthető ez a dokumentum a legjelentősebb globális szerződéses normának, mivel – kimondatlanul is – a kisebbségek identitáshoz való jogával foglalkozik. Márpedig sok szem-
16
pontból az identitáshoz való jog a kisebbségek ügyének a lényege az emberi jogokon belül: a különbözőség igénye, és egy kultúra sajátos hozzájárulása az emberiség kulturális örökségéhez. Az ENSZ további, jelenleg érvényben lévő dokumentumainak listája az 1. Mellékletben található.
I.3. Az EU és a kisebbségi kérdés Az EU már régóta foglalkozik a bevándorlási politika egységesítésével, és igen jó eredményeket ért el a bevándorlók helyzetére vonatkozó rendelkezések illetve a határellenőrzések terén való együttműködésben. Ez nagy részben köszönhető annak, hogy a belső határok lebontása maga után vonta az igényt, hogy a személyi forgalom ellenőrzésére közösségi szabályozás szülessen. A Maastrichti Szerződés „közös érdekű kérdéssé” nyilvánította a menekült-, bevándorlási(migrációs) és a harmadik államok állampolgárainak tekintetében folytatott politikát, amely a belépésre, mozgásra és tartózkodásra vonatkozó szabályozást foglalja magában.21 Ugyanakkor a kisebbségek kollektív jogai és a bevándorlók integrációja tulajdonképpen csak a csatlakozni kívánó államok számára állítandó kritériumrendszer kidolgozásakor kerültek napirendre. Addig azonban a kisebbségekkel kapcsolatos „európai uniós” értékrend sem kristályosodott ki igazán, így irányelveket sem alkottak a témában. I.3.1. A migráció szabályozása Az Európai Unió szabályozása egy területet hagy viszonylag rendezetlenül: a munkaerőpiacot22. Ez a hiányosság annál is inkább kínos az Uniónak, mivel a tagállamok a kilencvenes években folyamatosan magas munkanélküliséggel küszködtek. Csakúgy, mint Svédországban, az EU-ban is jóval magasabb a munkanélküliség aránya a bevándorlók körében, mint a lakosság többi rétege esetében. Ráadásul, ez a munkanélküliség az egyik legérzékenyebb szektort érinti: a szakképzetlenmunkaerő-piacot. Így a legfontosabb kérdéssé az vált, hogy tud-e az EU úgy küzdeni a bevándorlók jogaiért, hogy közben csökkenti a munkanélküliséget. Szakértők szerint ennek a harcnak két kulcseleme van: jó bevándorlási törvények meghozatala és a feketegazdaság leküzdése. Ebből következően a fő prioritás a legális bevándorlók gyors és hatékony integrálása, továbbá a diszkrimináció leküzdése és a tolerancia elősegítése. 20
Bárdi (szerk.), 2002.: 15.o. Lukács-Király (szerk.), 2001.: 128.o. 22 Lukács-Király (szerk.), 2001. 21
17
A személyek szabad mozgása mindig is fontos, alapvető értéke volt az EU-nak. A Római Szerződés 8a cikke kimondja, hogy az Európai Gazdasági Közösség „belső határok nélküli” térség, ahol biztosítani kell az „áruk, személyek, szolgáltatások szabad mozgását”23. Ezen a téren két alapelv érvényesül: egyrészt a tagállamok, másrészt a harmadik országok állampolgáraira vonatkozóan. A tagállamok területén minden EU-állampolgár és családja számára a letelepedés és a szabad költözés jogát oly módon kell biztosítani, hogy az a lehető legnagyobb mértékben közelítse a saját állampolgárok hasonló jogát. Ez vonatkozik a családegyesítésre, a munkavállalásra, vállalkozói tevékenységek folytatására, társaságok alapítására, tanulmányok végzésére stb. A harmadik országok állampolgáraira vonatkozó szabályozás ettől természetesen alapvetően eltér, sokkal szűkebb körben és lényegesen szigorúbb feltételek mellett érvényes. A tagállamok közötti szabad mozgás nem érvényesül automatikusan a harmadik országok állampolgáraira, de igyekeznek a hosszabb ideje az Európai Unió területén élők számára minél inkább lehetővé tenni azt. Összességében elmondható, hogy az EU migrációs politikáját alapvetően a bevándorlás fékezésére irányuló szándék jellemzi. A bevándorlás megfelelő szabályozása érdekében elengedhetetlen a szigorú, egységesített ellenőrzés. Az 1996-2000 között lezajlott SHERLOCK program keretein belül a tagállamok kölcsönösen ismertették az igazoló okmányok előállítását és technológiáját.24 Ráadásul – a korábbi gyakorlattól eltérően – a programban nemcsak hogy a csatlakozásra váró országok képviseltethették magukat, de harmadik országok is részt vehettek benne. A Schengeni Egyezményt aláírók lemondtak saját ellenőrzési jogukról, azonban a Shengeni Információs Rendszer (SIS) segítségével a harmadik országból érkezők bármely tagállam területére történő belépésekor automatikusan kiszűrik a nemkívánatos személyeket. I.3.2. Az EU kisebbségi politikája Az Európai Uniót létrehozó szerződés (EUSZ) 6. cikkelyének (1) pontja a tagállamok közös alapelveit a következőképpen fogalmazza meg: „szabadság, demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete és jogállamiság” 25. Sem az EU Alapvető Jogok és Szabadságjogok Kartája, sem más kötelező érvényű belső EU dokumentum nem tér ki kifejezetten a kisebbségek jogaira. Ez a hozzáállás az ENSZ fentebb említett, második világháborút követő
23
Lukács-Király (szerk.), 2001.: 127.o. Lukács-Király (szerk.), 2001. 25 Az EU csatlakozási folyamat nyomon követése: Kisebbségvédelem, 2002.: 19.o. 24
18
politikájára emlékeztet, amely nagy hangsúlyt fektetett az egyének jogaira és kötelezettségeire, azonban kevés figyelmet fordított a kollektív jogokra. A koppenhágai kritériumok megalkotása során ismerték fel, hogy a kisebbségvédelem terén korábban nem alakult ki egységes EU álláspont. Az újonnan csatlakozó országok számára feltételként szabták ugyan a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét, ezen belül is a diszkrimináció elleni védelmet és a kisebbségi identitás támogatását,26 azonban az Unió már 2004. előtti tagállamai számára semmilyen irányelv nem létezett a kisebbségvédelem terén. Így a feltételrendszer megalkotásával párhuzamosan kezdték megfogalmazni a közös európai értékrendet és az ebből következő irányelveket. Bár az EU álláspontja elég egyértelmű – az alapvető diszkriminációellenes követelményeken kívül az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ) által kidolgozott nemzetközi kisebbségi jogi követelményeket tekinti mértékadónak –, azonban a kisebbségvédelmi elvárások világosabb megfogalmazásra szorulnak. A koppenhágai feltételeket kellene a már meglévő EU követelményekbe integrálni, és szigorúan nyomon követni, hogy a tagállamok betartják-e azokat. A csatlakozási folyamat során gyűjtött lendületet meg kellene őrizni a kisebbségi kérdés megnyugtató tisztázása érdekében. Az mindenképpen biztató jel, hogy diszkriminációellenes standardokat már felállították. Az első regionális szabályozást, amely megtiltotta a faji vagy etnikai alapon történő diszkriminációt, a „Faji Egyenlőség Irányelvét” (Race Equality Directive), 2003-ig minden tagállamnak át kellett emelnie a saját törvényrendszerébe.27 A kisebbségvédelem másik fontos eleme, a kisebbségi jogok, azonban hagy még kívánnivalót maga után. Úgy tűnik, hogy nincs olyan általános megegyezés a kisebbségek jogairól, amelyet az összes tagállam feltételeire egyformán lehetne alkalmazni. Kiindulási pontként azonban olyan, nemzetközileg elfogadott normákat lehetne használni, mint a nyelvhasználat, a kisebbségi oktatás vagy az önrendelkezés joga.28 Jó példával szolgálhatnak azok az államok, amelyek az általános kritériumrendszer kialakulásáig saját hatáskörükben a kisebbségvédelmet figyelembe vevő törvényrendszert alakítanak ki. Az EU fontos szerepet szán a civil szervezeteknek is a kisebbségvédelem terén, amelyek határokon átívelő programjai nagyban hozzájárulhatnak a közös európai normák kialakításához.
26
Monitoring the EU Accession Process: Minority Protection, 2001.: 29.o. Monitoring the EU Accession Process: Minority Protection, 2001.: 22.o. 28 Monitoring the EU Accession Process: Minority Protection, 2001.: 22.o. 27
19
I.3.3. Az Európai Unió Alkotmánya Az Európai Unió 2004-ben elfogadott alkotmánya követi azt a politikát, amely a kollektív jogok helyett az egyéni jogokra és szabadságokra helyezi a hangsúlyt. Az Unió Alapjogi Chartájának Preambuluma ki is jelenti, hogy az EU „tevékenységei középpontjába az egyént állítja(…)”.29 Kedvező jel, hogy az Alkotmányban igen előkelő helyen említik a kisebbségeket: az I. Rész, I. Cím, I-2. Cikke, az Unió értékeit az alábbiak szerint határozza meg: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség társadalmában.” Továbbá a II. Rész III. Cím II-81. Cikkének (1) Bekezdése kijelenti, hogy „tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez való tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” A kisebbségekre több konkrét utalás nincs az Alkotmányban, viszont számos jog áttételesen formál kisebbségi jogokat is. Például a nemi, vallási, faji vagy etnikai megkülönböztetés tilalma több helyen is előfordul. Ezenkívül az Alkotmány kijelenti, hogy lépéseket kell tenni a rasszizmus és az idegengyűlölet megelőzésére és leküzdésére. Az oktatáshoz való jogok között szerepel ugyan, hogy „(…) a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani (…)”, azonban az „Oktatás, sport, ifjúság és szakképzés”-ről szóló cikkben semmilyen említést nem tesznek a kisebbségi nyelven való esetleges oktatásról. Az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségekkel kapcsolatban tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti jogi szabályozását. Az Alkotmány szövege hozzáteszi: „Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat, az Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn ezekkel az egyházakkal és szervezetekkel.” A kulturális és nyelvi sokféleség tiszteletben tartása több helyütt is megtalálható az Alkotmány szövegében, azonban egyszer sem írja, hogy ezt a kisebbségekre is értené. Így például kijelenti, hogy az „Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.” Az Alapjo29
Napi Gazdaság, 2004. november 26-27.; amely az Európai Unió Alkotmányából származó idézetek mindegyikének a forrása
20
gi Chartában – ezzel szemben – az található, hogy „(…) tiszteletben tartja az európai népek kultúrájának és hagyományainak sokféleségét, a tagállamok nemzeti identitását (…)”, ami már inkább arra utal, hogy elsősorban az uniós tagállamok identitását és kultúráját veszi figyelembe. A határok ellenőrzésével, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatban igen kiterjedt az Alkotmány szabályozása, és minél nagyobb együttműködést sürget ezeken a területeken. A belső határellenőrzések alól való mentességen kívül az Unió céljaként határozza meg a külső határok eredményes felügyeletét, illetve az integrált határőrizeti rendszer fokozatos bevezetését. A menekültüggyel kapcsolatban kijelenti az Alkotmány, hogy „az Unió közös menekültügyi, valamint kiegészítő védelem és ideiglenes védelem nyújtására vonatkozó politikát alakít azzal a céllal, hogy a nemzetközi védelmet igénylő harmadik országbeli állampolgárok mindegyike számára megfelelő jogállást kínáljon és biztosítsa a visszaküldés tilalma elvének tiszteletben tartását.” Az uniós bevándorlási politika célja pedig „(…) a migrációs hullámok hatékony kezelése azok minden szakaszában, méltányos bánásmód biztosítása a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban, valamint az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni küzdelem.” A fentiekből látható, hogy a korábban megfogalmazott fontos célkitűzések a bevándorlással kapcsolatban (lsd. I.3.1.: a külső határok hatékony ellenőrzése, az illegális bevándorlás visszaszorítása stb.) bekerültek az Európai Unió Alkotmányába. I.3.4. Hollandia példája30 A 2004 végén lezajlott hollandiai események sokkolták a liberalizmusáról és toleranciájáról híres és arra méltán büszke, multikulturális holland társadalmat. Az eset bizonyos értelemben vett előzménye Pim Foruyn 2002-ben történt meggyilkolása. Fortuyn az iszlám kultúrával szembeni egyre növekvő ellenérzést lovagolta meg, ami által gyorsan, nagy népszerűségre tett szert: a 2002. májusi választásokon pártja a második legtöbb képviselői helyet szerezte meg. Fontos tudni, hogy Fortuyn nem a hagyományos szélsőjobboldali érvekkel nyerte meg az embereket, hanem az iszlámot az antiliberalizmusa miatt támadó elveivel. Meggyilkolása azonban nem erre vezethető vissza, mivel gyilkosa egy fanatikus állatvédő volt, akit az bőszített fel, hogy Fortuyn a nyérctenyésztést akarta liberalizálni. 30
index.hu/politika/kulfold/1105fortuyn 2004-11-18 index.hu/politika/kulfold/dutch737 2004-11-18 index.hu/politika/kulhirek/main:2004.11.09&200679 2004-11-18 index.hu/politika/kulhirek/main:2004.11.11&201000 2004-11-18 index.hu/politika/kulhirek/main:2004.11.13&201160 2004-11-18
21
A 2004. november 2-án meggyilkolt filmrendező Theo Van Gogh viszont már egyértelműen az iszlám kisebbség és a liberális többség között feszülő, egyre kevésbé féken tartható ellentét folyományaként halt meg. Behódolás című provokatív filmje hatalmas felzúdulást váltott ki az egymilliós muszlim kisebbség részéről, mivel az nyíltan kikelt a hagyományos iszlám társadalmakban meghatározó nőellenes erőszak és elnyomás ellen. A rendező meggyilkolását a szólásszabadság vérbefojtásaként értékelte a sajtó. Ráadásul a gyilkosság nem maradt elszigetelt esemény, sőt korábban soha nem látott, etnikai-vallási alapú erőszakhullámot indított el. A következő két hét alatt többek között bomba robbant egy iszlám iskolánál, megkíséreltek felgyújtani több protestáns templomot és muszlim mecsetet, valamint egy katolikus iskolát. Számos politikust megfenyegettek, köztük a bevándorlásért és integrációért felelős miniszter asszonyt. Ez az eseménysorozat azonban nem csak az erőszak és a terrorizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet. Hollandiának felül kell vizsgálnia korábban folytatott kisebbségi politikáját, amely a jelek szerint megbukott. Sokan bizonyítottnak látják, hogy a végletekig liberális felfogás nem volt célravezető, pontosabban csak bizonyos ideig, bizonyos feltételek mellett működött jól. Egyre többen követelik a bevándorlási törvények megszigorítását. Egy 2004 májusában közzétett felmérés szerint a hollandok 60%-a gondolja úgy, hogy mivel veszélyben van saját kultúrájuk, a bevándorlókat kötelezni kellene a holland nyelv elsajátítására, és mintegy fele vallotta azt, hogy le kellene zárni az ország határait az újabb bevándorlók előtt.31 Az események következményei tovább mutatnak a bevándorlási politika határain: a holland társadalom értékrendi válságba került, hiszen egyfajta társadalmi szintű kognitív disszonancia alakult ki, amikor Hollandia mélyen gyökerező értékeit volt kénytelen megkérdőjelezni, amelyekre korábban oly büszke volt. A holland állapot tipikusnak mondható Európán belül, hiszen Hollandiában is probléma az Európai Unióra jellemző növekvő munkanélküliség. Ugyanakkor a bevándorlás helyzete előrehaladottabb a többi országénál. Az új évezred kezdetén Hollandia 16 millió lakosából mintegy egymillió a muszlim, és a nem európai kisebbségiek száma eléri a 1,5 milliót (a lakosság 9%át).32 Emiatt mintegy felvázolt jövőkép állhat a többi európai ország – így Svédország – előtt.
31 32
index.hu/politika/kulfold/1105fortuyn 2004-11-18 index.hu/politika/kulfold/1105fortuyn 2004-11-18
22
II. Svédország az ezredfordulón
II.1. Svédország történelme a XIX. századtól XXI. század elejéig, különös tekintettel a migrációs folyamatokra A svéd nép formálódásáról, a későbbi évszázadok, évezredek migrációs hullámairól és Svédország általános történelméről a 3. Mellékletben található hosszabb leírás. Ez tovább bővítheti az olvasó ismereteit a skandináv országról és kisebbségei történelmi kialakulásáról, azonban a dolgozat témájához szorosan kapcsolódó, lényegi rész ebben a fejezetben olvasható. A XIX. század előtt Svédországba jelentős számú bevándorló érkezett, a XIX. század elején azonban a bevándorlás szinte teljesen megszűnt. Ennek oka az ország viszonylagos elmaradottsága és szegénysége volt, amely tulajdonképpen a visszájára fordította a migrációs folyamatokat. A XIX. század közepe és kb. 1930 között a svédek tömeges kivándorlása zajlott le. Ennek a folyamatnak hatalmas befolyása volt az ország történelmi fejlődésére, és hatása még mindig érezhető az emberek tudatában. Ma is jelentős számú svéd családot fűz valamilyen rokoni kapcsolat az Egyesült Államokba, Kanadába, Dél-Amerikába vagy Ausztráliába. A majd’ 100 éves időszak alatt körülbelül 1,3-1,5 millió svéd hagyta el hazáját, hogy idegen földön próbáljon szerencsét. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 1850-ben körülbelül 3,5 millió volt az ország népessége, és 1930-ban is csupán 6 millió33, akkor érezhető, hogy milyen fájdalmas veszteség volt ez Svédország számára. A kivándorlás legfőbb oka a szegénység, a vallási üldözöttség, a jövőbe vetett hit hiánya, a politikai kényszer és a kalandvágy ( pl.: „aranyláz”) volt.
33
www.scb.se/statistik/OV/OV0904/2004A01/OV0904_2004A01_BR_04.pdf 2004-11-18
23
1. ábra A bevándorlás és kivándorlás alakulása 1850-2000*
Forrás: www.scb.se/statistik/OV/OV0904/2004A01/OV0904_2004A01_BR_04.pdf 2004-11-18 *a szürke vonal a kivándorlókat (utvandrare) mutatja, a fekete vonal pedig a bevándorlókat (invandrare)
Az első világháború, valamint az USA bevándorlási politikájának megszigorodása miatt a svédek kivándorlási üteme, amely addigra már az ország egyik legsúlyosabb problémájává vált, jelentősen lelassult. A második világháború során Svédország „kivándorló” országból, „befogadó” országgá vált. 1930 óta, a ’70-es évek némelyikét leszámítva, a Svédországba irányuló bevándorlás nagysága folyamatosan meghaladta az országból kifelé irányuló migrációét. A második világháború alatt főként Németországból, Svédország északi szomszédaiból és a balti országokból jöttek menekültek. Ezek nagyrésze visszatért hazájába a háború után, azonban sokan – főleg a balti országokból származók – végleg letelepedtek. A következő években, évtizedekben már nem a háborús menekültek domináltak a bevándorlók között, hanem a külföldi munkavállalók. Főleg Skandinávia egyéb részeiről, továbbá Olaszországból, Görögországból, Jugoszláviából és Törökországból érkeztek ekkoriban bevándorlók. Néha a munkaerő-piaci hatóságok hozták az embereket szervezett csoportokban, legtöbbször azonban maguk kerekedtek fel, hogy eljussanak Svédországba34. Az 1956-os forradalom után számos magyar menekült is érkezett az országba, csakúgy,
34
www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16
24
mint 1968 után csehek és szlovákok35. Az 1950-es, ’60-as években Svédország ideális célország volt a bevándorlók számára, mivel ebben az időben a gazdaság dinamikusan fejlődött, továbbá a jóléti rendszer ekkor alakult ki és élte virágkorát. Az 1960-as évek második felében kezdték szabályozni a bevándorlást Svédországban, mivel már nem volt akkora munkaerőhiány, amit pótolni kellett volna. A bevándorlók száma pedig már ekkorra is jelentőssé vált, így a hatóságoknak el kellett gondolkodniuk, hogy miként szabjanak gátat, illetve tereljék mederbe a bevándorlást. Ezért egy parlamenti rendelet alapján mindenkinek, aki szeretett volna bevándorolni az országba, letelepedési engedélyt kellett kapnia még azelőtt, hogy oda utazott volna. Csak az jöhetett nem turista céllal Svédországba, aki írott munkaajánlattal rendelkezett, és az ügyét megtárgyalta és jóváhagyta a Bevándorlási Hivatal illetve a munkaadók és munkavállalók érdekvédelmi szervezete. Az engedélyt csak akkor adták ki, ha Svédországnak éppen szüksége volt arra a fajta munkaerőre, amit a potenciális bevándorló jelentett. Ha volt olyan munkanélküli az országban, aki képes volt ugyanazon munka elvégzésére, akkor elutasították a kérelmet. Volt azonban néhány csoport, amelyet nem kellett munkaügyi vizsgálat alá vetni. Ezek a következők voltak: •
Északi állampolgárok (lsd. Norden), akik 1951 óta élvezték azt a jogot, hogy bárhol letelepedhetnek és munkát vállalhatnak mindenféle engedély nélkül az északi országok területén
•
Menekültek
•
Közeli rokonok, akik szeretnék újraegyesíteni családjukat36 Az új bevándorlási politika következményeként lelassult a nem északi bevándorlók hul-
láma. Ezzel szemben nagyon megnőtt a családi okokból engedélyt kapó és letelepedő nem északi emberek száma. Szintén jelentősen megemelkedett az északi országokból érkező letelepedni vágyó emberek száma. Ebben Finnország járt az élen, viszont ez a hullám hamar megtört, miután a finn gazdaság magára talált. A politikai menekültek pedig időközönként, hullámokban érkeztek Svédországba, például az 1973-as, chilei puccs hatására.37
35
Johansson, 1999.: 24.o. www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 37 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 és Johansson, 1999.: 24.o. 36
25
Az 1970-es évek végére már jelentkeztek a gazdasági válság első jelei, amelyek elsősorban a magas munkanélküliségben testesültek meg. Ekkor azonban még nem sokat tettek a kormányon lévő nem-szocialista pártok, amelyeknek 44 éve először sikerült ellenzéki pozícióba kényszeríteni a szociáldemokratákat, ezért – érthetően – nem merték megbolygatni a jóléti rendszert, amely eddigre már beépült Svédország alapvető értékei közé. Így a gazdasági problémákat továbbvitte az ország a következő évtizedbe.38 Az 1980-as évek közepén Nyugat-Európa-szerte megnőtt a menedékjogot kérelmezők száma, akik elsősorban Irakból, Iránból, Libanonból, Szíriából, Törökországból és Eritreából érkeztek. Az évtized végére beálltak a kérelmezők hosszú sorába a szomáliaiak és a koszovóiak, valamint számos Kelet-Európából érkező ember.39 A szocialista rendszer gyengülésével könynyebbé vált ezen országok elhagyása, mialatt az életfeltételek nemhogy nem javultak, de drasztikusan romlottak. Az elbírálásra váró menekültjogi kérelmek sosem látott mértékben megsokasodtak és feltorlódtak, a menekültügyi központok száma pedig folyamatosan szaporodott. Egyre több kérelmet utasítottak el, mivel nem mindig állt valódi üldöztetés a kérelem mögött. Az ok inkább az egyre növekvő szegénység volt, illetve az, hogy az emberek nem láttak elfogadható jövőt maguk és családjuk számára saját hazájukban; egy jobb élet álma Nyugat-Európában nagyon is reálisnak tűnt.40 Svédországnak viszont egyre kevésbé volt szüksége új bevándorlókra, és bár a hivatalos terminológiában sohasem használták a „vendégmunkás” kifejezést, a nyolcvanas és kilencvenes években különböző eszközökkel ösztönözték a bevándorlókat, hogy családjukkal együtt hazatérjenek szülőországukba41. Az 1990-es éveknek pozitív és negatív hatásai is voltak. Egyrészt véget ért a hidegháború, számos volt-szocialista ország tért át a diktatórikusról a demokratikus rendszerre és a piacgazdaságra, és ezzel párhuzamosan sok helyen indult be a gazdasági fejlődés. Több, hosszan elnyúló háború ért véget, például Libanonban, Eritreában valamint Irak és Irán között. Ezek hatására a menekültjogot kérők száma csökkenni kezdett. Ugyanakkor tanúi lehettünk Jugoszlávia összeomlásának, az ország darabokra hullásának, a háborúnak, a terrornak és az etnikai tisztogatásnak. A második világháború óta először menekültek emberek a hazájukból Európa szívében. Svédország több mint 100 000 menekültet foga38
Hadenius, 1999.: 130-131.o. www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 40 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 39
26
dott be42, leginkább bosnyákokat, de például számos magyar nemzetiségű is volt a menekültek között. A ’90-es években az ország gazdasági problémái nem enyhültek jelentős mértékben, bár a nagyarányú munkanélküliség 6% alá csökkent az évtized végére.43 Ugyanakkor Svédországnak külföldi kölcsönökhöz kellett folyamodnia a jóléti rendszer fenntartása érdekében. 1995-ben az ország csatlakozott az Európai Unióhoz miután a népszavazáson résztvevők hajszálnyi többsége a csatlakozás mellett szavazott. A svédek talán az európai közösséghez való tartozástól várták a megoldást a problémáikra. A másik érv a csatlakozás mellett az ország történelmi, kulturális és érzelmi kapcsolódása az Öreg Kontinenshez. Az új évezred közeledtével az ENSZ égisze alatt Svédország is segített a Macedóniába menekülő koszovói albánok evakuálásban. A cél 3600 kimenekített ember ideiglenes védelme volt, a hosszát pedig attól tették függővé, hogy mikor válik ismét biztonságossá hazájuk.44 Néhány számadat Svédországban összesen 46 857 személy kapott letelepedési engedélyt 2003-ban, ezek közül 6460 volt menekült vagy egyéb humanitárius okból befogadott. 942 személyt hoztak Svédországba az ún. menekült kvóta keretében. 24 553 személynek családi kötelékek miatt engedték meg a letelepedést, 5509-en tanulmányaik végzése okán, 782-en pedig adoptálás révén kapták meg az engedélyt. Az EU/EGT45 egyezményből kifolyólag pedig 9234 engedélyt állítottak ki. Összesen 31 335 személy folyamodott menekültjogért Svédországban, 2003-ban. A legnagyobb csoportot Szerbia és Montenegró állampolgárai alkották (5305), a másodikat Szomália (3069), míg a harmadikat Irak (2700).46 A XXI. század elején Svédország egyik legfontosabb megoldandó feladata az, hogy miként lehet az országot versenyképesebbé tenni az életszínvonal jelentős romlása nélkül. Ennek egyik eleme a kisebbségek megfelelő integrálása, lehetőleg az etnikai feszültségek minimalizálá41
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02 Nordstrom, 2002.: 142-143.o. 43 Johnsson, 1999.: 181.o. 44 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 45 Mivel az Északi egyezmény országai már 1954 óta szabadon mozoghattak és vállalhattak munkát egymás országaiban, amikor Svédország és Finnország 1995-ben csatlakozott az EU-hoz, aggodalomra adott okot, hogy a kimaradt északi államokat, Izlandot és Norvégiát hogyan tudják majd bevonni a Schengeni Egyezmény szabad migrációs térségébe. Ezek az államok végül társult formában csatlakozhattak a Schengeni Egyezményhez, és az abban foglalt új mobilitási formákat vezették be. (Lévai, 2000.) 46 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 42
27
sával. A bevándorlók jelenthetik ugyanis, többek között, a megoldást a gazdasági és demográfiai problémákra, amelyek aláássák a féltett jóléti rendszert.
II.2. Demográfiai problémák Svédországban és az EU-ban47 Ahogy a legtöbb EU- és OECD-országgal, Svédországgal kapcsolatban is borúlátók a demográfiai elemzők. A születéskor várható élettartam egyre nő, Svédországban a nők várhatóan átlagosan 82, a férfiak pedig 76 évig élnek, ugyanakkor egyre kevesebb gyermek születik. A 2000 márciusában kiadott, „Helyettesítő bevándorlás” (Replacement Migration) című tanulmány az 1995-től 2050-ig tartó időszakra kísérelt meg előrejelzéseket adni. Kiszámolták, hogy a nők átlagos termékenységi rátájának legalább a 2,1-es értéket kell elérnie annak érdekében, hogy egy populáció fenntarthassa magát. Az EU-országokban ez az érték jelenleg 1,44. Az előrejelzés szerint az EU-nak minimum 80 millió bevándorlóra lenne szüksége a következő 80 évben, hogy a népességi piramis ne változzon. Más szavakkal, körülbelül 8-40%-a 2050-es népességnek bevándorlóktól kell származnia, ha azt akarjuk hogy a munkavállalói korú lakosság aránya ne csökkenjen. Ezzel összevetve Svédország külön figyelmet érdemel, mivel itt már az ezredfordulóra kialakult az a helyzet, hogy a lakosság egyötöde vagy saját maga, vagy a szülei egyike külföldön született. Ez a körülbelül 9 millió lakosból nagyjából 1,8 millió főt jelent. Ha csak a külföldön születettek arányát tekintjük, szintén szembeötlően magas értéket találunk: 11%, azaz majdnem 1 millió fő. Ez utóbbiak 60%-a már svéd állampolgár. A 65 évnél idősebbek aránya ma már meghaladja a 17%-ot, (ugyanez az arány 1950-ben még csak 10% volt). 1999 végére az átlagos életkor 40 év volt Svédországban. Ezért élénk vita alakult ki a svéd társadalomban a lakosság elöregedéséről, illetve arról, hogy a munkaerőpiac milyen mértékben függ a külföldi munkavállalóktól. Ki kell emelni, hogy a bevándorlók nélkül Svédország népessége csökkenő tendenciát mutatna. Ugyanakkor a bevándorlás jótékony hatással van a lakosság korösszetételére: a Svédországban születetett, de legalább egy bevándorló szülővel bíró népesség átlag életkora – az említett 40 évvel ellentétben – mindössze 26 év. Azok pedig, akiknek mindkét szülője külföldön született, ő maga viszont már Svédországban, ugyanez az adat már csak 18 év.
28
1. táblázat Svédország lakossága és változásai az elmúlt 50 évben Bevándorlók A lakosság száma növekedése
Lakosság (millió fő)
Év
Természetes növekedés évente
1950-59
38 300
11 000
47 700
0.6
7.2
1960-69
35 700
19 800
54 100
0.7
7.7
1970-79
17 700
12 600
30 000
0.3
8.2
1980-89
7 800
14 700
22 200
0.2
8.4
1990-99
12 400
21 200
33 300
0.5
8.8
A lakosság növekedése százalékban
Forrás: Sweden in 2000: 69.o.
A táblázatból jól látszik, hogy az 1950-es, ’60-as években a népesség 0,6-0,7%-kal növekedett évente, aminek 3/4-e, 2/3-a természetes reprodukcióból származott, és csak a maradék részt töltötték be a bevándorlók. Azonban a ’80-as, ’90-es években már hozzávetőlegesen kétszerannyi volt a bevándorlók száma, mint a természetes növekedés, és összesen is csak 0,2-0,5%os növekedést tudtak elérni. Az 1950-től 1969-ig tartó időszakban az évi természetes növekedés száma nagyobb volt, mint az 1970-től 1999-ig tartó időszakban az éves teljes növekedés. A táblázatból ugyan nem olvasható ki, de feltételezhető, hogy körülbelül a 1970-es évektől a természetes szaporulatba beletartoznak a korábbi bevándorlók gyermekei is. Ráadásul valószínűleg egyre növekvő arányban járulnak hozzá a természetes növekedéshez a korábbi bevándorlók, mivel körükben nagyobb gyermekvállalási hajlandóság (gondoljunk csak a sokgyermekes muszlim családokra). Egy tanulmány szerint 48 a következő tíz évben az idősek száma drámaian nőni fog, a munkavállalói korú lakosság (18-64 év közöttiek) ezalatt azonban csak lassan fog növekedni. Sőt, 2008 után, a bevándorlókkal együttesen is csökkenni fog az utóbbi csoport száma! Ennek ellenére a munkaerő (16-64 év között) 150 000-rel (3,5%-kal) fog nőni 2010-ig. Ezután azonban jelentősen csökkenni fog elsősorban a sok, 1940 körül született ember nyugdíjba vonulása miatt. Összesen azért így is 100 000-rel nő a munkaerő száma 1999-2015 között (lsd. 2. táblázat), ami főleg a legfiatalabb és a legidősebbek növekedésének köszönhető.
47
Sweden in 2000
29
2. táblázat A munkaerő nettó növekedése 2015-ig (1000 fő) Munkaerő
Nettó növekedés
1999
2015
Svéd származású férfiak
1 800
1 706
-94
Svéd származású nők
1 647
1 660
13
Külföldi származású férfiak*
449
575
126
Külföldi származású nők*
402
461
59
4 298
4 401
103
Összesen
Forrás: Sweden in 2000: 76.o.
*külföldi származású emberek alatt azokat értem, akik vagy külföldön születtek, vagy a szüleik legalább egyike külföldön született Egy másik tanulmány szerint49, még ha az optimumig ki is használják a hazai munkaerőtartalékokat, akkor is évi 30 000 bevándorló munkaerejére lesz szükség 2010 és 2030 között. Ez a szám persze csak magukra a dolgozókra vonatkozik, az általuk hozott rokonok nem értendők bele. Ide tartozik az a kimutatás is, amely szerint a Svédországban született munkaképes korúak (20-64) 80%-a foglalkoztatott, míg ugyanez a szám a külföldön születetteknél alig több mint 60%. Ebből is látszik, hogy a svéd kisebbségi politikának megoldást kell találnia arra is, hogy miként buzdítsa a bevándorlókat nagyobb arányban a munkavállalásra. További feszültségforrás az a tény, hogy a Kelet-Európából illetve Európán kívüli országokból származó bevándorlók esetében az esély a munkanélküliségre kétszer akkora, mint a többi munkavállaló esetében.50 3. táblázat A 18-64 év közötti külföldi származású lakosság száma és növekedése 1995-2015 Év
Száma
Időszak
Éves növekedés száma
%
1995
1 078 400
1999
1 179 400
1995-99
25 200
2.2
2005
1 291 700
1999-05
18 700
1.5
2010
1 401 800
2005-10
22 000
1.6
2015
1 478 000
2010-15
15 200
1.1
Forrás: Sweden in 2000: 74.o. 48
Sweden in 2000: 75.o. Sweden in 2000: 77.o. 50 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02 49
30
*külföldi származású emberek alatt azokat értem, akik vagy külföldön születtek, vagy a szüleik legalább egyike külföldön született
A táblázat szerint a munkavállalói korú külföldi származású lakosok száma 20 év alatt mintegy 1,4-szeresére nő, ami 400 000 fős növekedést jelent. Igaz ugyan, hogy az éves növekedés százalékban kifejezett üteme csökken (2,2 1995-ben és csak 1,1 2015-ben), de a 2010-2015ös időszak alatt is évi 15 200 bevándorlóval kell számolniuk a svédeknek. Jelenleg 850 000 ember, azaz a munkaerő 20%-a külföldi származású. Ezek közül 490 000 született külföldön, 365 000-nek pedig legalább az egyik szülője született Svédországon kívül. Fontos tehát látnunk, hogy a bevándorlók nélkül nehéz lenne fenntartani Svédország gazdasági fejlődését.
II.3. A jóléti társadalom és változásai Svédország szociálpolitikája évtizedek óta a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll. Sokan a többi ország számára követendő példaként emlegetik, mások azonban már rég halottnak nyilvánították. A jóléti rendszerre az Alkotmány 1. fejezete is utal, a 2. Cikk (2) pontjában, amely kimondja, hogy „az emberek személyes, gazdasági és kulturális jóléte a köztevékenységek alapvető célja; a mindenkori hatalmon lévő adminisztráció feladata, hogy biztosítsa a munkához, lakáshoz és tanuláshoz való jogot, illetve elősegítse a szociális gondoskodást és biztonságot, valamint jó életkörülmények kialakítását.”51 Az úgynevezett „svéd modell” jellemzői az erős, centralizált munkaadói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek, a kiterjedt állami szektor és a magas adók. Az adók nemcsak magasak, de szándékosan olyan eloszlásúak, hogy nagymértékben lecsökkentsék a jövedelemkülönbségeket. Ez vezetett az igen széles és erős középosztály kialakulásához. Az első világháború utáni időkben Svédország számára az 1880-as évek Németországa szolgált példaként, ahol is Bismarck egyfajta nemzeti létbiztonsági rendszert alakított ki. A szociáldemokraták 1920-ban kerültek először hatalomra, akik a reformokat – a többi párttal egyetértésben –minden korábbinál nagyobb ütemben valósították meg. Ekkoriban már kialakult a svéd belpolitika egyik legfontosabb jellemzője, a konszenzuskeresés, ami azt jelenti, hogy a hatalmon
51
www.oefre.unibe.ch/law/icl/sw00000_.html 2004-11-05
31
lévő csoport minden körülmények között igyekszik meghallgatni az összes érintett érdekcsoport véleményét, és ezek figyelembevételével dönt.52 Az 1930-as évek szintén a szociáldemokraták alakították ki azt a „nép hazája” koncepciót, amely gazdasági biztonságot volt hivatott biztosítani mindenkinek. Ezt a „társadalomban kialakult összes szociális és gazdasági válaszfal lebontásával”53 kívánták elérni. A szociális programokat mindenki számára elérhetővé igyekeztek tenni. A rendszer a második világháború után érte el csúcspontját, amikor a háborútól megkímélt Svédországban dinamikus gazdasági növekedés alakult ki, amely alapot képzett a jóléti reformoknak. A reformok bevezetése ennek megfelelően a gazdasági növekedés ütemének megfelelően történt, és a legtöbb esetben különösebb parlamenti viták nélkül megszavazták a törvényeket és rendeleteket. Bár az első problémák már a ’70-es években jelentkeztek, a kormányra kerülő politikai erők nem mertek változtatni a korábbi szociális koncepción. Csak az 1980-as és ’90-es évek gazdasági válsága adott okot széleskörű társadalmi vitára a jóléti rendszer reformjával kapcsolatban. A válságnak két fő oka volt: egyrészt a gazdasági fejlődés elmaradt a korábbitól, másrészt a népesség növekedése is lassulóban volt54. Ez utóbbi nélkül pedig nincs meg az a generáció, amely a korábbiak jól megérdemelt nyugdíját finanszírozná. A rendszer egyszerűen kezdett túlságosan drága lenni. Az állami szektor kiadásai (a GDP arányában) egyre jobban növekedtek; 1993-ra ez az arány elérte a 71,8%-ot, ami a legmagasabb volt az OECD-országok között (ezek átlaga 42% volt). További problémát jelentett a már említett magas várható élettartam miatt megnövekedett idősek száma, és az, hogy a nyugdíjba vonulás átlagos kora 58 évre esett.55 Sokakat felháborított, hogy a rengeteg menekült, akiket a ’90-es években fogadott be az ország, ugyanúgy igénybe veheti az ingyenes szociális juttatásokat. A gazdasági válságok idején pedig mindenhol megnövekszik a hajlam arra, hogy a mélyen gyökerező, felszíni kezeléssel meg nem oldható problémákért a bevándorlókat tegye felelőssé. A hagyományos svéd értékrend azonban megakadályozta a heves nacionalista-rasszista kirohanásokat, azonban a kimondottkimondatlan feszültségek fokozódtak a gazdasági gondok elmélyülésével és a szociális háló gyengülésével.
52
Nordstrom, 2002.: 129.o. Johnsson, 1999.: 160.o. 54 lsd. 1. Táblázat 55 Johnsson, 1999.: 160.o. 53
32
A jóléti rendszer talán a legérzékenyebb társadalmi probléma Svédországban. Könnyen belátható, hogy a szociális átalakítások végrehajtása roppant népszerűtlen feladat, ezért a politikai pártok vonakodnak azok következményeit vállalni. Amennyiben valamely erő a szociális juttatások visszafogását szorgalmazza, a másik rögtön a jóléti rendszer aláásásával vádolja meg. Az 1980-as években még ideig-óráig elodázta a mélyrehatóbb reformokat az egyszerű adóemelés; az adóbevételek mértéke elérte a GDP 55%-át, amely messze meghaladja az OECD országok átlagát.56 Az 1994-ben ismét kormányra kerülő szociáldemokraták pénzügyminisztere, a későbbi és jelenlegi miniszterelnök, Göran Persson mondta ki, hogy „muszáj lebontanunk a szociális jóléti rendszer bizonyos részeit, hogy a magját megőrizhessük.”57 Egy 1995-ben készült tanulmány szerint Svédország szociálpolitikáját az új körülményekhez kellene igazítania, visszafogva a kiadásokat. A munkapiaci helyzet szintén tarthatatlan, és a jövedelemkülönbségek mesterséges visszafogását be kell szüntetni a nemzetközi versenyképesség megőrzése érdekében. A magasabb végzettségűek fizetését meg kell emelni, ami továbbtanulásra ösztönözné az embereket. Az alacsonyabb végzettségűeknek pedig nem szabad hasonlóan sokat fizetni, mert az visszafogná az ország tudásalapú versenyképességét – állítja a tanulmány.58 A XXI. századba lépve, még mindig a svéd szociális háló az egyik legszorosabb az EUországok között. A rendszer egyik alapeleme, hogy mindenkit érint, jövedelemre és végzettségre való tekintet nélkül. Néhány juttatást azonban a rászorultság alapján osztanak szét. Az orvosi és fogorvosi ellátásért ugyan fizetni kell, de ennek megvan egy bizonyos felső határa, ami fölött minden költséget a társadalombiztosítás áll. A táppénzt és a munkanélküli segélyt igen nagyvonalúan szabták. A nyugdíjak szintén igen kedvezőek, azonban 1999-től új rendszert vezettek be, amely az 1954 után születettekre érvényes. Az új rendszer sokkal rugalmasabb, az inflációhoz és az átlagos jövedelemnövekedéshez kötött, továbbá mind a munkavállaló, mind a munkáltató köteles kivenni a részét a hozzájárulásokból. A nyugdíjkorhatárt is felemelték, illetve a várható élettartamhoz kötötték. 59
56
Nordstrom, 2002.: 133.o. Johnsson, 1999.: 162.o. 58 Johnsson, 1999.: 162.o. 59 Jonhsson, 1999.: 168-169.o. 57
33
A gyermekek utáni támogatás talán az egyetlen szociális juttatás, amely még ma is páratlan a világon. Ez a támogatás azonban további problémákat vet fel a bevándorlókkal kapcsolatban. A bevándorlók ugyanis nagyobb arányban vállalnak gyermeket és az egy anyára jutó gyermekek száma is nagyobb, mint a svédek esetében. Emiatt természetesen nagyobb arányban részesülnek az ilyen jellegű támogatásban. A svéd jóléti rendszer tehát nemcsak hogy kulcsfontosságú, de igen kényes kérdés is, két fő ok miatt. Az első abban áll, hogy XX. század során a svéd mentalitásba a lehető legmélyebben beépült az a szemlélet, amely szerint ha az ember keményen dolgozik és megfelelően takarékoskodik, akkor kényelmesen és biztonságosan élheti le az egész életét, a nyugdíjas kort is beleértve. Ráadásul az idősebb generáció ahhoz is hozzászokott, hogy folyamatosan újabb és újabb jóléti reformokat vezetnek be. A gazdasági fejlődés és a népességnövekedés lassulása miatt azonban a rendszer már nem alkalmas arra, hogy önmagát fenntartsa, nemhogy még a tovább bővüljön. Ugyanakkor egyetlen politikai párt sem vállalhatja az átfogó szociális reform népszerűtlenségének terhét, így marad a kisebb nyirbálások gyakorlata, ami viszont hosszú távon nem vezet eredményre. A másik ok pedig a bevándorlókhoz köthető. A demográfiai problémákkal foglalkozó II.2. részből kiderül, hogy a bevándorlók nélkül a gazdaság nehezen lenne fenntartható. Ugyanakkor a bevándorlókra is jelentős összegeket kénytelen költeni az állam, mivel köztük nagyobb arányú a munkanélküliség, és nagyobb a gyermekvállalási kedv. Ez természetesen dühíti a svédeket, nem is alaptalanul, hiszen sok bevándorló úgy kap társadalmi juttatásokat (még többet is, mint a svédek), hogy nem járult hozzá egy élet munkájával a rendszerhez. Így alakulhatott ki az a paradox helyzet, hogy bár a bevándorlók segítsége nélkülözhetetlen a jóléti rendszer fenntartásához, igen nagy mértékben el is vesznek annak forrásaiból.
II.4. Svédország kisebbségei Svédország jelenlegi lakosságának körülbelül 10%-a született Svédországon kívül illetve további 10%-uk szüleinek legalább egyike született külföldön.60 Ugyanakkor Svédországban nem vezetnek az egész országra kiterjedő hivatalos statisztikát a kisebbségek lélekszámáról.61 Így a különböző kisebbségek nagyságáról csak a külföldön születettek, és a külföldi állampolgárságú személyek számából következtethetünk. Ezek közül az előbbi tűnik használhatóbbnak, hiszen 60
Sweden in 2000
34
amikor állampolgárságot kapnak a bevándorlók az utóbbi statisztikából eltűnnek, míg a születési országuk nem változik. Tudjuk, hogy a külföldön születettek száma körülbelül megegyezik a már Svédországban született de bevándorló származású személyekével, azonban nagyon durva becslés lenne ezt minden egyes csoportra egyformán vonatkoztatni. Például biztos, hogy a bosnyák bevándorlók esetében ez az arány a külföldön születettek irányába tolódna, hiszen a bosnyákok csak a kilencvenes években érkeztek, így még igen kevesen lehetnek második generációs bosnyákok, harmadik generációsok pedig csak elenyészően. A 5. Melléklet pontosan tartalmazza, hogy 2002-ben milyen volt Svédország lakosságának megoszlása születési ország szerint62. Hozzá kell azonban tenni, hogy még ez a statisztika is pontatlan lehet, mivel Svédországban nem kötelező értesíteni a hatóságokat az ország elhagyásáról, így a becslések szerint mintegy 25 000 fő lehet úgy regisztrálva, hogy már nincs is az országban.63 II.4.1. Az északiak (Norden) A 4. Melléklet táblázatából látszik, hogy az egyik legnagyobb kisebbséget az északiak teszik ki: Svédország lakosságából 280 000-en születtek az északi országok valamelyikében (2002). Becslések szerint 650 000 embert jelent az északi kisebbség. 64 A második világháború során számos norvég és dán menekült érkezett a semleges Svédországba. 1954 óta Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia és Izland lakosai szabadon vállalhatnak munkát és telepedhetnek le a régióban (Északi Egyezmény), illetve könnyebben kaphatnak állampolgárságot is. Többek között ennek hatására az 1970-es években jelentős munkavállalási célú migráció indult meg az északi országok között. Az északi országok közötti migráció a későbbiekben sem csökkent, aminek a magyarázata a hasonló nyelvben és kultúrában, a földrajzi közelségben, valamint az Északi Egyezmény által megkönnyített munkavállalásban és letelepedésben keresendő. A legjelentősebb számú csoportot a finnek alkotják, akik egészen az 1970-es évekig Svédország legtöbbet vitatott kisebbsége voltak. Eleinte Finnország svéd nyelvű részéről érkeztek, később azonban egyre többen jöttek más tájakról, és ez utóbbiak már sokkal kevésbé tudtak svédül. Az ő beilleszkedésükről sokat vitáztak a második világháború után, a hetvenes évek új bevándorlói azonban elterelték róluk a figyelmet.
61
telefoninterjú a svéd Statisztikai Hivatallal www.scb.se/statistik/OV/OV0904/2004A01/OV0904_2004A01_BR_04.pdf 2004-11-18; a fejezetben szereplő, külön nem jelzett számadatok mind ebből a forrásból származnak. 63 Lukács-Király (szerk.), 2001. 64 Johnsson, 1999.: 20.o. 62
35
Fontos megemlíteni a Svédországban élő őshonos finneket is. A régen teljes egészében finnek lakta, mintegy 20 000 négyzetkilométer területű Tornio-völgy a XIX. században Svédország és Oroszország határát képezte. Stratégiai fontossága miatt a svéd királyok erőteljes asszimilációs politikát folytattak a XIX. században és a XX. század első felében. A „svédesítés” legfőbb eszköze a svéd nyelvű iskolák támogatása, illetve a finn nyelvűek ellehetetlenítése volt. Sokáig a svéd nyelv volt az eszköze a felemelkedésnek, sőt, a svédek lenézték a finn nyelvet, a finnek pedig szégyellték. Emiatt ma már csak az idősebbek használják aktívan a finn nyelvet, a legfiatalabb generáció tagjai közül csak elenyészően.65 A tornio-völgyi finnek identitástudatát alaposan kikezdte a korábbi asszimilációs politika, majd a generációról generációra egyre gyengébb nyelvtudás, így az ezredfordulón kétséges kisebbségként való fennmaradásuk. II.4.2. A számik (lappok) A legrégebbi és a második világháborúig az egyetlen nagy, jól körülhatárolható kisebbség a lapp, más néven a számi volt. Ma körülbelül 50-60 000-en élnek Észak-Skandináviában és Oroszországban, a Kola-félszigeten, ebből mintegy 17 000-en élnek Svédországban.66 Időszámításunk előtt már több ezer évvel önálló népet alkottak, így a Grönlandon élő inuitok mellett ők Európa másik őshonos népe. A számiknak sajátságos kultúrájuk illetve saját nyelvük van, amely a finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozik, tehát rokon a magyarral. Mivel azonban a számik négy különböző országban élnek, ezért nyelvük sem egységes: jelenleg mintegy 10 különböző nyelvjárást különböztetnek meg, amelyből hat rendelkezik önálló írásbeliséggel. Ugyanakkor a körülbelül 17 000 számi csak mintegy egyharmada beszéli vagy érti a számi nyelvek valamelyikét. Az évezred végére sok számi teljesen asszimilálódott a svéd kultúrába, ám mintegy 3000-ük legfőbb tevékenysége továbbra is a rénszarvastenyésztés, a vadászat, a halászat és a kézműveskedés. A számik jogot és földet kaptak, hogy halászhassanak, vadászhassanak, illetve legeltethessék csordáikat. Svédországban mintegy 300 000 rénszarvas él és vándorol át más területekre. Ezek miatt a számik gyakran kerülnek konfliktusba a letelepedett emberekkel. Jogaik érvényesítését nehezítette, hogy egyetlen közigazgatási területen sincsenek számbeli többségben. A számik saját parlamentjük, az úgynevezett sameting, és egyéb érdekvédelmi szervezetek által igyekeznek fenntartani kultúrájukat és már megszerzett jogaikat, azonban még így sem 65 66
Jávorszky, 1991. Johnsson, 1999.: 20.o.
36
mindig elégedettek. 1998-ban a svéd kormány hivatalosan is bocsánatot kért a több évszázadon át folytatott politika miatt, amely megsértette a számik jogait és méltóságát.67 „Számi konferenciát 1917 óta rendeznek a számik. 1956-ban alakult meg a Számi Tanács, Finnország, Svédország, Norvégia és Oroszország számi lakosságának együttműködési szervezete, amelynek központja Utsjokiban, Finnországban van. A számik részt vesznek az Őslakos Népek Világtanácsának ülésein, és őslakos népként tagjai az Északi Népek Tanácsának, valamint részt vesznek a barents-tengeri euroarktikus területek együttműködésben és az ENSZ emberi jogi bizottságában. (…) A határokon átnyúló számi együttműködés, a különböző számi konferenciák nagymértékben növelték az összetartozás tudatát. A konferenciákon szó esik a számik jogait, életkörülményeit és kultúráját érintő kérdésekről. Ennek következtében egy sor számi szervezetet a három északi országban, illetve az utóbbi években Oroszországban élő számik közösen hoztak létre. Ilyen például a számi tanárok, fiatalok, nők szervezete, különféle művészeti szervezetek (írók, képzőművészek, zenészek és színészek egyesületei).”68 Igaz, hogy a számik alkotják a legrégebbi kisebbséget Svédország területén, azonban, illetve éppen emiatt, jelen dolgozat szempontjából nem kulcsfontosságúak. Mivel ők már tulajdonképpen évezredek óta együtt élnek a körülöttük élő népekkel, ezért az esetlegesen fellépő konfliktusok, súrlódások nem jelentősek, és semmiképpen sem országos szintűek. Megtanultak harmonikusan egymás mellett élni, és mélyen integrálódtak a svéd kultúrába. Önrendelkezési és nemzetközi szerveik is jó ideje működnek már, ami alatt megfelelő rutin alakult ki abban, hogy miként képviselhetik hatékonyan érdekeiket. A dolgozat témája pedig inkább az, hogy a kisebbségek miatt fellépő egyre gyakoribb konfliktusokat, hogyan kezelheti és előzheti meg a kisebbségi politika. Ebből a szempontból sokkal jelentősebbek a bevándorlók alkotta kisebbségek. II.4.3. A zsidók69 A korábbi évszázadok során folyamatosan telepedtek be zsidók Svédországba70. Jogaikat legtöbbször nem korlátozták, bár a XIX. század előtt sokszor csak meghatározott számú zsidót engedtek be, és meghatározott mesterséget kellett űzniük. Az évszázadok során sikerült a módosabb rétegekbe és magasabb státuszokba felkapaszkodniuk. Vallásukat és hagyományaikat nem igazán őrizték, ezért nagymértékben elsvédesedtek, így ha nem lett volna a folytonos beáramlás, 67
Johnsson, 1999.: 22.o. Balogh Mária szakdolgozata, EU Working Papers 1/2001: 86-87.o. 69 Jávorszky, 1991. és sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02 70 lsd. a 3. Mellékletet 68
37
akkor valószínűleg teljesen fel is olvadtak volna a svéd társadalomban. A legnagyobb zsidó bevándorlás természetesen a második világháború során történt, amikor számtalan menekült érkezett az európai országokból, hogy menedéket találjon a Holocaust elől. Itt kell említést tenni Raul Wallenbergről is, aki háború utolsó évében magyar zsidókat mentett meg a koncentrációs táborba szállítástól. Az, hogy a svédországi zsidók sokáig nem különösebben ápolták hagyományaikat, annak volt köszönhető, hogy nem szerették volna kitenni magukat az esetleges antiszemita támadásoknak. Ezen a téren azonban változás történt a nyolcvanas-kilencvenes években. Sokan kezdték egyre jobban vállalni, sőt hangsúlyozni zsidó származásukat, és a zsidó identitástudat egyre jobban kezdett megszilárdulni. A zsidó írók is nyíltabban vallottak zsidó eszméket és formáltak zsidó véleményt. II.4.4. A muszlimok A muszlim országokban születettek közül az irániak vannak legtöbben (52 721), majd a törökök következnek (33 094), aztán a libanoniak (20 473) és a szírek (15 156). A törökök feltehetően nagyobb arányban vannak jelen, mint azt a külföldön születettek statisztikája mutatja, hiszen ők érkeztek legkorábban, így sok második és harmadik generációs török él Svédországban. Már az 1960-as években sok török vándorolt be az országba, akkor még a munkaerőhiány pótlására. Az irániak nagy száma az 1979-ben lezajlott forradalom menekültjeinek „köszönhető”. A kurdokat külön meg kell említeni, akik körülbelül 12 000-en érkeztek Törökországból, Iránból és Szíriából az 1970-es években71. Svédország hamar a száműzött kurdok irodalmi központjává vált. A muszlimok vallása és a róluk kialakuló egyre negatívabb kép (terrorizmus, vallási fanatizmus) nagyban nehezíti a beilleszkedésüket. II.4.5. A latin-amerikaiak A latin-amerikai menekültek sokáig különös megbecsülésnek örvendtek Svédországban, elsősorban a szociáldemokraták, a kommunisták és a szakszervezetek hívei körében. Ez elsősorban az 1973-as év chilei eseményeinek volt köszönhető, amikor is baloldali Salvador Allende a Pinochet-féle puccs áldozatául esett. Svédország közvéleményét felháborították az események, és ebben az időben – Vietnám szerepét átvéve – a chileiek testesítették meg az USA imperializmusával szembeni ellenállást. A latin-amerikaiak egyébként eleinte csak ideiglenesnek tekintették 71
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02
38
svédországi tartózkodásukat, és sokáig visszavágyódtak szülőföldjükre, de az idő múlásával bizonyossá vált, hogy az elnyomó erők hatalma megingathatatlan országukban, így sokuk végleg Svédországban maradt72. 2002-ben körülbelül 53 000 dél-amerikai születésű lakos élt Svédországban, akik közül több mint 27 000 származott Chiléből. II.4.6. A közép-kelet-európaiak A közép-kelet-európai munkaerő Svédországba történő folyamatos beáramlásának néhány nagyobb bevándorlási hullám adott lendületet, amikor – különböző okok miatt – menekültáradat érkezett a régióból. Ilyen volt például a magyarok bevándorlása az 1956-os forradalom leverését követően; a magyarokat egyébként – a chileiekhez hasonlóan – szívesen fogadták, hiszen a kommunista elnyomás ellen egyedül küzdő, kis népként könnyen szimpátiára leltek Nyugaton. A Magyarországon születettek száma mintegy 14 000 volt 2002-ben. A legnagyobb menekülthullám a jugoszláviai háború során a bosnyákok, szerbek és horvátok betelepedése volt. Svédország – népességéhez viszonyítva – az egyik legtöbb jugoszláviai menekültet befogadó ország volt. Ezek a menekültek azért is választották Svédországot célországul, mert addigra már több mint negyvenezer jugoszláviai születésű ember élt ott, akik főleg a hatvanas-hetvenes évek során, külföldi munkaerőként kerültek az országba. Az új jövevényeknek azonban nem könnyű munkát találni új hazájukban, mivel a svéd gazdaság gyökeres, strukturális változásokon ment át az 1960-as évek óta, amely miatt sokkal kevesebb fizikai munkásra van szükség, és egyre nagyobb a technikai szakképzettség igénye. Svédországban 2002-ben mintegy 74 000-en éltek, akik a korábbi Jugoszlávia területén születtek, 53 000-en voltak a bosnyákok, és 5 600-an a horvátok. Hozzá kell tenni, hogy a statisztika nem mutatja külön a volt Jugoszlávia területén született magyar nemzetiségűeket. A lengyel bevándorlók nagy száma főleg a földrajzi közelségnek köszönhető, beáramlásuk folyamatos volt, kisebb hullámokban történt a második világháború óta. 2002-ben mintegy 41 000 lengyelországi születésű lakos élt Svédországban. A romániaiak 12 000-en voltak, amibe szintén beleértendők a magyar nemzetiségűek is.
72
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02
39
III. Svédország migrációs és kisebbségi politikája Svédország a XIX. században a nemzeti mozgalmakkal párhuzamosan a kisebbségek teljes beolvasztására törekedett. Ez a ma már elítélhető irányvonal a XX. századra enyhült ugyan, de egészen a hatvanas évekig az asszimiláció volt jellemző a kisebbségi politikára. Az 1975-ben Svédország parlamentje három fő prioritást határozott meg kisebbségi politikájával kapcsolatban, amelyek a későbbi évtizedekben is érvényben maradtak.73 Az első a svédek és a bevándorlók illetve kisebbséghez tartozók teljes egyenlősége. Ugyanolyan jogok illetik meg őket, de ugyanolyan kötelességeik is vannak. A második a kultúra megválasztásának szabadsága. Minden bevándorlónak joga van, hogy megőrizze és gyakorolja saját kulturális örökségét. Ennek azonban előfeltétele, hogy elfogadják az alapvető svéd normákat és értékrendet. A kisebbségi politika harmadik fő prioritása a párbeszéd és együttműködés a svédek és a bevándorlói érdekcsoportok között annak érdekében, hogy kölcsönös toleranciát, megértést és egymás kultúrája és szokásai iránti tiszteletet alakítsanak ki. A nem svéd állampolgároknak, akik már legalább három éve élnek Svédországban, joguk van szavazni a helyi önkormányzati és a regionális választásokon, illetve jelöltként indulhatnak is ezeken. Az öt éve az országban élők kérelmezhetik a svéd állampolgárságot; az északi országok (Norden) állampolgárai számára a várakozási idő mindössze két év. 74 1986-ban, a világon először a diszkrimináció és a hátrányos megkülönböztetés bármilyen formájának megakadályozása érdekében létrehoztak egy úgynevezett ombudsmani pozíciót. Megjegyzendő, hogy a számos nyelven elterjedt ombudsman szó a svédből ered. 1998-ban egy új kormányzati szervet hoztak létre, az Integrációs Hivatalt, amely feladata az egyenlő jogok és esélyek segítése, etnikai és kulturális háttérre való tekintet nélkül.75 Érdekes tény, hogy Svédországban nincs hivatalos nyelv, bár egyértelműen a svéd az uralkodó. 1999 óta öt hivatalosan elismert kisebbségi nyelv létezik Svédországban: a számi, a meänkieli finn, a standard finn, a romani chib és a jiddis. A számi nyelvet a kormányhivatalokban, a bíróságokon és az iskolákban használhatják Arjeplog, Gällivare, Jokkmokk és Kiruna városok-
73
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2264 2004-11-02 Johnsson, 1999.: 26.o. 75 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 74
40
ban, és azok környékén. Ehhez hasonlóan a kétféle finnt Gällivaréban, Haparandában, Kirunában, Pajalában és Övertorneåban és környezetükben használható hivatalosan.76
III.1. Az Alkotmány rendelkezései A svéd alkotmány számos helyen rendelkezik a kisebbségek jogairól, illetve közvetett módon is tesz utalásokat az általános szabadságjogok révén.77 Az 1. fejezetben, az Alapelvek között található a kisebbségekre vonatkozó 2. Cikk (4) pontja, amely szerint „lehetőségeket kell biztosítani az etnikai, nyelvi és vallási kisebbségeknek, hogy megőrizhessék és fejleszthessék saját kulturális és társadalmi életüket.” Az alapvető jogok és szabadságoknál (2. fejezet) ismét felmerül a kisebbségi kérdés. A 15. Cikk kimondja, hogy „semmilyen törvény vagy törvényes eszköz nem szolgálhat alapot egy állampolgár diszkriminációjára amiatt, hogy az valamilyen rassz, bőrszín vagy etnikai alapú kisebbséghez tartozik.” Továbbá érintőlegesen foglalkozik a kisebbségekkel a 14. Cikk (2) pontja, amely szerint „a gyülekezési jog csak olyan szervezetek esetében korlátozható, amelyek tevékenysége katonai jellegű, vagy a lakosság egy rassz, bőrszín vagy etnikai alapú csoportjának üldözésére irányul.” Ugyanezen fejezet 20. Cikke rendelkezik a királyság területén tartózkodó külföldiek jogairól illetve kötelezettségeiről, és biztosítja számukra az egyenlőséget a svéd állampolgárokkal, többek között a gyülekezés, az információ, a véleményformálás, a vallási meggyőződés jogát, valamint védi őket a faji, bőrszín szerinti, etnikai és nemi hovatartozás miatti diszkrimináció ellen.
III.2. A bevándorlási politikától az integrációs politikáig Történelmi szempontból azt lehet mondani, hogy Svédország igen rövid idő alatt vált viszonylag homogén lakosságú országból soknemzetiségű, multikulturális országgá. Az 1990-es évekig a társadalmi vita témája még a bevándorlás volt, az ezredfordulóra azonban egyre világosabb lett, hogy a középpontba az „új svédek” integrációját kell helyezni. Egyre jobban elterjed az a nézet, amely szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a bevándorlók beilleszkedésére a svéd társadalomba. Ugyanúgy, a svédekkel is el kell fogadtatni a bevándorlók másságát. A szegregáció főként nem etnikai, hanem gazdasági probléma. Amíg sok bevándorló képtelen munkát találni, 76
www.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Sweden 2004-11-25
41
nem beszél svédül, és nem képviselteti magát a svéd intézményekben illetve szervezetekben, addig a szegregáció súlyos gondként fog az ország vállára nehezedni. Az 1970-es években a bevándorlás még körülbelül 6 milliárd svéd koronával (1SEK≈27HUF) járult hozzá az államkincstárhoz évente, mivel abban az időben a bevándorlók a gyár- és építőiparban végzett munkájuk által nagyban hozzátettek az ország össztermeléséhez. A az új évezred hajnalán éppen fordított a helyzet. A bevándorlók számára kiutalt különböző juttatások, mint például a szociális segély, a lakhatási támogatás vagy a munkanélküli segély, évente nettó 20 milliárd koronába kerül az államnak.78 A magyarázat egyszerű: a munkanélküliségi ráta igen magas a mai bevándorlók körében, sokat közülük idő előtt nyugdíjaznak, és jobban függnek az állami támogatásoktól, mint a többi társadalmi csoport. Ez persze nagyban befolyásolta a bevándorlókról alkotott képet. Amikor a gazdaság gyengül, a munkanélküliség nő, a menekültek pedig egyre nagyobb tömegben áramlanak az országba, az emberek természetes módon egyre elégedetlenebbek lesznek a helyzettel. Az 1990-es évek első felében erőteljes ellenállás alakult ki az állam bevándorlási politikájával szemben, és az emberek egyre ellenségesebben viszonyultak a már Svédországban élő bevándorlókhoz. Mint sok más országban, Svédországban is heves társadalmi vita alakult ki a rasszizmusról, az idegengyűlöletről és a multikulturális társadalom jelentéséről. További problémát jelent a bűnözés helyzete. Svédországban hagyományosan alacsony a bűnözési ráta. Mégis, az 1990-es években ijesztően megemelkedett az erőszakos bűncselekmények száma. Ennek hátterében a fiatalok nagyarányú munkanélkülisége, az alkohol, a TV-ben és videojátékokban szerepelő erőszak, a csonka családok egyre nagyobb aránya és a bevándorlás áll.79 A dolgozat szempontjából ez utóbbi a legfontosabb. A bevándorlók közötti munkanélküliség magasabb, mint az országos átlag, és sok bevándorló nehezen illeszkedik be a svéd társadalomba. A svéd bűnügyi törvénykezés alappillére a börtönbüntetések minimalizálása; gyakoriak a próbaidők és az otthoni korlátozások. Ezek célja a bűnözők társadalomba való visszailleszkedésének segítése, azonban félő, hogy ez a bevándorlók esetében kevésbé célravezető. Nekik ugyanis nem visszailleszkedniük kell a társadalomba, hiszen ők legtöbbször még eleve be sem illeszkedtek abba. Ráadásul, akik akkora hátránnyal indulnak, hogy bevándorlói és bűnözői háttérrel is rendelkeznek, ez a beilleszkedés szinte lehetetlennek tűnik. Így hát nem meglepő, hogy a bevándorlók aránya magas a svéd bűnügyi statisztikában. 77
www.oefre.unibe.ch/law/icl/sw00000_.html 2004-11-05
42
A bevándorlók ellen hangolta a közvéleményt az is, hogy az 1990-es években igen komoly határokon átívelő bűnözés alakult ki, amelynek gyökerei a volt-szocialista országokba nyúlnak; továbbá az, hogy külföldi maffiák vetették meg a lábukat Svédországban. A prostitúció erősödésében, ráadásul, nagy szerepe van a Kelet-Európából származó nők növekvő számának. Ebben a helyzetben a kisebbségi politikának irányt kellett váltania. A kormány és a parlament figyelme az oktatásra, a munkanélküliség leküzdésére és a lakóterületek szegregációjának kiküszöbölésére irányult. Ezt a szemléletmódot nevezték el integrációs politikának, hangsúlyozva ezzel is az irányvonal újszerűségét. A svéd bevándorlási politikát bírálók szerint olyan rendszer alakult ki az országban, amely az elidegenedés felerősödéshez vezetett, mivel a politikai vezetés a bevándorlás problémakörét elkülönítve kezelte, nem pedig a tágabb szociális témakör integráns részeként. Sokak szerint elhibázott az az elv, amely megengedi, hogy az állami hivatalok közvetlen, bürokratikus irányítása alá kerüljön a bevándorlók mindennapi élete. Ez oda vezethet ugyanis, hogy a bevándorlók egyre jobban függeni kezdenek a munkanélküli segélytől illetve egyéb szociális juttatásoktól, és társadalmilag passzív és gyenge csoporttá válnak. „Sok városban a már a több mint tíz éve Svédországban élő bevándorlók még mindig segítséget kérhetnek az önkormányzati bevándorlási hivataltól. A bírálók szerint ez a példa jól demonstrálja, miként alakíthat ki ’tanult tehetetlenséget’ (learned helplessness) és társadalmi elidegenítést az elhibázott nagylelkűség.”80 Meg kell tanítani a bevándorlóknak, hogyan álljanak meg a saját lábukon, és ne az államtól várják helyzetük javítását. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell segíteni őket, sőt nagyon is. Azonban nem egyszerű segélyek formájában, hanem mélyreható integrációs politikával. Segíteni kell őket, hogy állást találjanak, tanuljanak, illetve, hogy maga az igény kialakuljon bennük a továbbtanulásra és a karrierépítésre. Ösztönözni kell őket kultúrájuk, nyelvük megőrzésére, hiszen ettől lesz változatos és innovatív a társadalom, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy elfogadják az alapvető svéd értékeket, hogy a komoly társadalmi ellentéteket el lehessen kerülni.
III.3. Korábbi lépések a bevándorlók integrációja érdekében A svéd kisebbségi politikának mindig is célja volt, hogy megtalálja a módját, miként javítson a bevándorlók helyzetén, és igyekezett tiszteletben tartani a kisebbségek jogait és méltósá78 79
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 Johnsson, 1999.: 193-195.o.
43
gát. A nemes szándék ellenére gyakran tett elhibázott lépéseket. A továbbiakban rövid összefoglaló következik azokról a jelentős eseményekről, amelyek hatással voltak a svéd kisebbségi politika fejlődésére. III.3.1. Az „egymilliós program” 1965-ben nagyszabású lakásépítési program indult, amely keretein belül nagyvárosok külső negyedeiben építettek új lakóépületeket. Az úgynevezett „egymilliós program” a terv szerint a következő tízéves periódusban felépülő egy millió új lakásról kapta nevét. A cél az volt, hogy megszűntessék az otthonok túlzsúfoltságát és jobb életkörülményeket teremtsenek. A nemes szándék ellenére ezek a lakónegyedek két évtizeddel később lepusztult képet mutattak, a közüzemi szolgáltatások akadoztak, a lakók nagy része alacsony iskolai végzettségű, alacsony fizetésű volt, és valamelyik bevándorlói kisebbséghez tartozott. A helyzet sok helyen kritikussá vált: nőtt a bűnözés és a szegénység, fokozódott a szegregáció, és a lakók svéd nyelvtudásának átlagos szintje is folyamatosan csökkent.81 Az „egymilliós program” helyzete a kormányt is aggasztani kezdte, ezért kijelölt egy bizottságot, hogy megvizsgálja a körülményeket, illetve lehetséges megoldásokat dolgozzon ki, amivel megállíthatnák a nagyvárosok gettósodásának trendjét. A bizottság javaslata alapján a kormány új programokat indított, amelyek megvalósítására jelentős pénzügyi forrásokat különített el. Ezek a programok az épületek felújítását, a szűk környezet állapotának javítását, közterek építését célozták, továbbá előmozdították a lakók kapcsolattartását a helyi önkéntes szervezetekkel, illetve megkönnyítették az önkormányzati szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Ezzel párhuzamosan a kormány több pénzt fordított az ilyen negyedekben élő bevándorló gyerekek svédnyelv-oktatására. 82 III.3.2. Az Ombudsmani Hivatal 1986-ban elfogadtak egy törvényt, amely a munka területén való diszkriminációt volt hivatott megakadályozni. Ezzel egyidejűleg létrehozták az Ombudsmani Hivatalt az etnikai alapon történő diszkrimináció ellen.83 1994-ben megszigorították a törvényt, amely ezután egyebek mellett megkövetelte, hogy a munkaadó igazolni tudja, hogy az a személy, akit felvesz, előléptet
80
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 Hadenius, 1999.: 103.o. 82 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 83 Johansson, 1999.: 26.o. 81
44
vagy valamilyen továbbképzésre küld, jobban képzett, mint a többi, elutasított jelentkező. Az Ombudsmani Hivatal hatáskörét is kiszélesítették. A munkaerő-piaci diszkrimináció mellett az Ombudsman lett felelős az etnikai megkülönböztetés meggátolásáért a közélet minden területén. Így folyamodtak már az Ombudsman segítségéért éttermekben, az oktatásban vagy lakásvásárláskor történt diszkrimináció miatt. A bevándorlókat még így is sok hátrányos megkülönböztetés éri. A munkáltatók továbbra is vonakodnak külföldi származású munkavállalókat alkalmazni, még akkor is, ha magasan képzett emberekről van szó. Inkább olyanokat választanak az adott pozíció betöltésére, akik pontosan megfelelnek a svéd normáknak, azaz tökéletesen beszélik a nyelvet, ismerik a kimondatlan társadalmi szabályokat, és magukénak vallják a svéd értékrendet. Ezért gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a bevándorlókat külföldi vezetéknevük, akcentusuk vagy bőrszínük miatt. A problémát jól illusztrálja egy érdekes példa: a stockholmi metró jegyszedőit tartják a világ legmagasabban képzett jegyszedőinek, mivel leginkább bevándorlókat alkalmaznak ebben a munkakörben, akik azonban igencsak túlképzettek a munkához, de kényszerből elvállalják azt.84 III.3.3. Az idegengyűlölet ellen tett lépések Számos nagyvárosban egyre inkább aggodalomra ad okot az erősödő idegengyűlölet. Az 1990-es évek elején Stockholmban felerősödtek a bevándorlók elleni érzelmek; ultranacionalista és antirasszista csoportok szó szerint háborút vívtak egymással a külvárosi negyedekben. Ebben a helyzetben Stockholm önkormányzata 4 millió koronát áldozott az idegengyűlölet elleni harcra és a jó etnikai kapcsolatok elősegítésére.85 Az iskolákban is olyan irányba kezdték terelni az oktatást, amely a lehető legfiatalabb korban toleranciára neveli a gyerekeket. 1993 nyarán a Trollhättanban történt rasszista konfliktusok nagy médianyilvánosságot kaptak. Trollhättan Nyugat-Svédországban fekvő 50 000 lakosú kisváros, ahol 7000 külföldi származású ember is él. A korábbi években 6000 munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta 15% volt, és dupla ennyi a fiatalok körében. A figyelem akkor irányult a városra, amikor helyi rasszista fiatalok egy csoportja súlyosan bántalmazott két bevándorló fiatalt. Később egy rasszista párt pedig felégetett egy mecsetet. A helyzetet súlyosbította, hogy a médiának nyilatkozó helyiek, köztük kisgyerekek, burkoltan bár, de félreérthetetlenül idegengyűlölő kijelentéseket tettek.
84 85
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02
45
A helyzet megoldására azonnali lépésekre volt szükség. Az iskolákban egy akcióprogramot alkalmaztak, hogy csökkentsék az etnikai konfliktusokat. Minden háztartásba küldtek egy információs füzetet, amely a helyzetről tájékoztatta a lakosokat. Rock-gálákat és előadásokat tartottak a rasszizmus ellen. A rendőrség, az egyházak, a privát szervezetek és a helyi önkormányzat közösen küzdött a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. A helyi hatóságok szerint tanulságként azt lehet levonni, hogy a megelőzésben az önkormányzatoknak saját alkalmazottaikat kell használniuk, akik mindennapi kapcsolatban vannak a fiatalokkal.86 III.3.4. Harc a Holocaust-tagadás ellen 1997 elején olyan felmérés látott napvilágot, amely azt vizsgálta, mit gondolnak a svéd fiatalok a Holocaustról. Legjelentősebb eredménye az lett, hogy a svéd fiatalok igen nagy százaléka szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a Holocaust megtörtént-e valójában. Továbbá sokan annak mértékét kérdőjelezték meg. Természetesen az ügy heves vitákat váltott ki a médiában. A kormány is gyorsan döntött: 1997 júniusában információs projektet indított el, amely fő célcsoportja az iskolai fiatalság volt. A projekt neve „Élő történelem” volt, ennek keretén belül kis füzeteket osztottak szét, amely az 1933 és ’45 között végrehajtott Holocaustról szólt. Az információs füzetet nyolc nyelvre fordították le, és 800 000 példányban osztották szét. Ezenkívül számos filmet mutattak be tanítási órákon ebben a témakörben (pl. Schindler listája). A szülői értekezleteken is beszélgetések folytak és számos szemináriumot tartottak tanárok számára. A projekt nemzetközi visszhangot is nyert, és nagyszabású együttműködés indult meg Svédország, az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Németország és Izrael között, a Holocaustról szóló információterjesztés terén.87 III.3.5. Északi és nemzetközi együttműködés a menekültügy terén Az északi országok kormányai konzultációs tanácsot alapítottak a menekültek ügyéért (NSHF). Ez a tanács együttműködik az egyéb nemzetközi szervezetekkel, mint például a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration – IOM), és a United Nations High Commisioner for Refugees (UNHCR). Az északi összefogás egyik közös projectje a Elderly Return Program (ERP) volt, ami arra irányult, hogy az idősek Bosznia Hercegovinában visszatérhessenek saját vidékükre. 1999 de-
86 87
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02
46
cemberében az északi országok elhatározták, hogy közös humanitárius programot indítanak e cél megvalósulása érdekében. A projektet 2000 áprilisa és 2003 júliusa között hajtották végre, ami abból állt, hogy az IOM kíséretet biztosított az utazás és a fogadás idejére. Az IOM felügyelte továbbá, hogy az visszaköltöztetett embereket regisztrálják a választókerületükben, illetve hozzájussanak a nyugdíjukhoz és járulékaikhoz stb.88
III.4. Kisebbségi jogok az oktatásban A svéd oktatási rendszer alapelve, hogy minden gyereknek és fiatalnak egyenlő hozzáférése kell hogy legyen az állami iskolákhoz, lakóhelyétől vagy szociális és gazdasági helyzetétől függetlenül.89 Már ez az alapelv előrevetíti, hogy Svédországban mindent megtesznek azért, hogy a kisebbségekhez tartozó diákok is egyenlő eséllyel tanulhassanak. Ezzel összhangban számos speciális tanítási intézményt hoztak létre, köztük egyházi és számi iskolákat. Továbbá mindenhol elősegítik az anyanyelv tanulását. Az Oktatási Törvény amellett, hogy megköveteli az esélyegyenlőséget minden társadalmi csoport számára, kötelezi az intézmények dolgozóit, hogy egyenlő elbánásban részesítsék az öszszes tanulót, és aktívan lépjenek fel mindenféle degradáló és rasszista magatartás ellen. A Nemzeti Tanterv az alapvető svéd értékekre és normákra épül, ami azt jelenti, hogy ezeket közvetítik a más kultúrákból származó gyerekek felé is, tiszteletben tartva azonban az ő értékeiket is. Az iskolákban így az értékrend leglényegesebb eleme az emberi élet tisztelete, a személyes szabadság és sértetlenség, az univerzális emberi egyenlőség, a férfiak és nők közötti egyenlőség, szolidaritás a gyengékkel és hátrányos helyzetűekkel.90 Az otthonukban nem svédül beszélő gyermekek számára lehetővé kell tenni, hogy megőrizzék saját nyelvüket. Anyanyelvi oktatás révén lehetőséget kell kapniuk arra, hogy kétnyelvűvé válhassanak és megőrizhessék kultúrájukat. Fakultatív módon tanulhatják anyanyelvüket a második idegen nyelv helyett (az első idegen nyelv kötelezően az angol). Ez a választás lehet a diák döntése, az iskoláé vagy az iskolai órarendtől független. Ez utóbbi esetben az anyanyelv tanulásához való jog hét évre korlátozott, ám ez a szabály nem vonatkozik a nemzeti kisebbségek tagjaira.
88
www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 Johansson, 1999.: 201.o. 90 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=3953 2004-11-02 89
47
Régebben a számi volt az egyetlen jól elkülönülő kisebbség, amely saját nyelvvel rendelkezett Svédországban. Ma mintegy 17 000-en élnek az ország északi részén, és csaknem teljesen asszimilálódtak a svéd kultúrába. A hagyományos iskolákon kívül 1962 óta lehetőségük van, hogy speciális számi iskolába járjanak. Ezenkívül sok önkormányzat integrált számi tagozatot a hagyományos iskolákba. A számi iskolák csak hat osztályosak, míg az integrált iskolákban végig lehet számi tagozatra járni. A számi és az integrált iskolákban az oktatási nyelv az északi számi, a lulei számi vagy a déli számi, de egy iskolán belül is oktathatnak több féle nyelven. A Nemzeti Tanterv a számi iskolák felelősségi körébe utalja, hogy a tanulók megismerjék a számi kulturális hagyományokat, jól megtanuljanak írni, olvasni és beszélni számi nyelven. A számi iskolák a Nemzeti Oktatásügyi Hivatal fennhatósága alá tartoznak, és a jokkmokki Számi Iskolák Bizottsága dönt arról, hogy hol legyenek számi iskolák. Jelenleg hat ilyen iskola működik; ezen intézmények igazgatója szintén a Bizottságnak tartozik beszámolni. Olyan esetekben, amikor a diákok lakóhelye messze esik az iskolától, és emiatt nem tudnak oda járni, igyekeznek helyi családoknál elhelyezni őket. Az iskolák minden költsége, például a tanárok fizetése, a diákok szállása, az iskolabusz, az épületek fenntartása stb. az államot terheli. Az önkormányzatok ebből megtérítenek valamennyit az államnak, körülbelül olyan összegben, amely a diák rendes taníttatását fedezné.91 Sokak szerint aggasztó az iskolákban jelenlévő idegengyűlölet. Az 1990-es egyre gyakrabban fordultak elő rasszista röplapok, idegengyűlölő pártok és bevándorlóellenes csoportok az iskolákban. A tanulók is egyre többször viseltek rasszista szimbólumokat a ruhájukon és rajzoltak idegengyűlölő falfirkákat. Ezzel párhuzamosan megszaporodtak a bevándorló gyerekekkel szembeni inzultusok is. Éppen ezért a zéró tolerancia elvét vezették be az iskolai rasszista szimbólumok, zene, ruházat vagy a rasszizmus bármilyen megnyilvánulásával szemben. Ezt az elvet következetesen és ellentmondást nem tűrően végrehajtva nagy sikereket értek el az iskolai idegengyűlölet kiszorítása terén Svédországban. Az egységesítés érdekében a nemzeti tantervbe is belefoglalták az irányelveket: „Az iskolákban elő kell segíteni a más emberek megértését és a feléjük irányuló empátiát. Továbbá fel kell lépni az erőszakos iskolai magatartás és az üldöztetés ellen. Az idegengyűlölet és az intolerancia ellen tudással, nyílt vitákkal és hatékony intézkedésekkel kell küzdeni.”92 Sok
91 92
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=3953 2004-11-02 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=3953 2004-11-02
48
iskolában szerveztek közös beszélgetéseket a szülőkkel, ahová meghívtak koncentrációs táborok túlélőit, menekülteket vagy emberi jogi szervezetek képviselőit.
III.5. A különböző állami szervek feladata a kisebbségi politika terén III.5.1. A Riksdag (Parlament) A Parlament felelős a döntésekért a migrációs politika területén, ami magában foglalja a bevándorlást, a visszatelepedést és a svéd állampolgárság kérdéseit. Ez a szerv fogalmazza meg az általános irányelveket, és ő határozza meg a követendő politikát a bevándorlás és a kisebbségek terén. A törvényeket is a Parlament hozza, amelyeket a Bevándorlási Hivatalnak kell végrehajtania.93 III.5.2. A kormány A kormány, azon belül a Külügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium látja el a törvényeket rendelettel, amely szabályozza a törvény alkalmazását bizonyos helyzetekben vagy időben, például amikor tömeges menekült hullám várható. Ezenkívül dönthet egyedi esetekben is, amelyek precedensként szolgálhatnak a későbbiekben a Bevándorlási Hivatal számára. Továbbá évek óta közvetlen miniszteri hatáskörben foglalkoznak az integráció kérdésével (általában a kulturális miniszter felelős érte).94 III.5.3. A Külföldiek Feljebbviteli Tanácsa Ez a tanács bírál el minden feljebbviteli beadványt, amelyet a Bevándorlási Hivatal döntése ellen nyújtanak be. A Feljebbviteli Tanács döntései is precedensértékűk lehetnek a jövőre nézve.95 III.5.4. A Bevándorlási Hivatal A Bevándorlási Hivatal munkájának keretét a Riksdag (parlament) és a kormány rendeletei és törvényei adják meg, illetve nagyban támaszkodik kormány és a Külföldiek Feljebbviteli Tanácsa korábbi, precedensteremtő döntéseire. A meghatározott kereteken belül a Bevándorlási
93
www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 95 www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 94
49
Hivatal határozza meg a gyakorlatot, amely szerint a benyújtott kérelmeket elbírálják. A Bevándorlási Hivatal Végrehajtó Bizottságát a kormány nevezi ki, illetve a parlamenti pártok is delegálnak meghatározott számú képviselőket a testületbe. III.5.5. Az Integrációs Hivatal 1998-ban hozták létre ezt a központi állami szervet, amelynek feladata az integrációs erőfeszítések felügyelete egész Svédországban. Feladatkörei az alábbiak: •
A svéd társadalomban végbemenő trendek nyomon követése és értékelése az integrációs politika szempontjából
•
Egyenlő jogok elősegítése mindenki számára, etnikai vagy kulturális hovatartozástól függetlenül
•
Az idegengyűlölet, a rasszizmus és a diszkrimináció megelőzése és felszámolása96
III.5.6. Az Ombudsmani Hivatal 1986-ban hozták létre a bevándorlók munkaerőpiacon történő diszkriminációja ellen, de jogköre sokkal szélesebbé vált azóta. Mindenfajta diszkrimináció ellen küzd, legyen az etnikai, nemi vagy szexuális beállítottságon alapuló. Aki úgy érzi, hogy diszkrimináció érte, ennél a hivatalnál élhet panasszal.97
96 97
sweden.se/templates/PrinterFriendlyArticle.asp?id=2283 2004-11-02 Johansson, 1999.: 26.o.
50
Következtetések, ajánlások Svédországban a XXI. század elejére a kisebbségi kérdés jelentősége nagyon megnőtt a néhány évtizeddel korábbihoz képest, és ez a tendencia folytatódni fog a jövőben. Svédországnak nem voltak gyarmatai, ezért az idegen népekkel való kapcsolatai évszázadokon át leginkább csak közvetlen szomszédaira terjedtek ki. Jelentős számú bevándorló csak a második világháború után érkezett, így Svédország néhány évtized alatt vált viszonylag homogén lakosságú és kultúrájú országból – mondhatjuk – multikulturális országgá, ami történelmi szempontból roppant csekély idő. Emiatt a svéd társadalomnak és vezetésnek nincsenek nagy hagyományai és történelmi tapasztalata a nagyarányú bevándorlást és a kisebbségi problémákat illetően, így a helyzet kezelése nehézségeket okozhat. A svédek mindig is büszkék voltak kultúrájukra, értékeikre, és mindarra, amit elértek. Fontos ügy a női egyenjogúság és az egyenlőség általában, a demokrácia, az emberi szabadságjogok, a természet védelme, és meg sorolhatnánk azokat az eszméket, amelyek nem csupán üres frázisok a svédek számára. A svédeknek azonban el kell fogadniuk, hogy az ő értékrendjüket már nem mindenki osztja egyenlő mértékben hazájukban; a svéd kultúra nem egyeduralkodó többé. Az ilyen mértékű tudati-értékrendi átformálódáshoz/átformáláshoz hosszú idő szükséges, ami ebben az esetben nem áll rendelkezésre. Az 1950-es és ’60-as években Svédországnak, dinamikus gazdasági fejlődése miatt, szüksége volt külföldi munkásokra, akik számára könnyedén biztosított munkalehetőséget. A nyolcvanas-kilencvenes évekre azonban a gazdasági fejlődés üteme lelassult, a munkanélküliség pedig korábban soha nem látott méreteket öltött. A bevándorlás üteme mégsem lassult, aminek elsősorban két oka volt. Az első, kevésbé összetett ok az, hogy Svédország hagyományosan felkarolja az elesett, háború vagy más katasztrófa sújtotta népeket, így sok menekültet humanitárius okokból fogadott be, anélkül, hogy abból bármilyen hasznot húzott volna akár rövid, akár hosszú távon. És bár a nemes célokkal a lakosság is egyetért, nehéz megérteni, hogy növekvő munkanélküliség mellett, miért kell még több bevándorlót befogadni. A másik ok jóval nehezebben átlátható. A népességi tendenciákból kiderül, hogy Svédország lakosságát az elöregedés veszélye fenyegeti. A helyzet paradox volta abból ered, hogy az országnak szüksége van a bevándorlókra a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt, a munka-
51
erő fenntartása érdekében, ugyanakkor az államnak igen sokba kerül a bevándorlók támogatása, illetve a bevándorlás járulékos költségei. További feszültségforrást jelent a jóléti rendszer válsága. A svéd modell életképességét egyre többen kérdőjelezik meg, elsősorban a gazdasági fejlődés üteme illetve a demográfiai tendenciák miatt. A magasabb fizetések, az egyre nagyobb jólét két fő következménye lehet. Az egyik a nemzetközi versenyképesség elvesztése, ami abból ered, hogy a humán erőforrás megnövekedett költségét még a kiváló minőségű munka sem képes ellensúlyozni, így nem éri meg beruházni az országban. A másik pedig az állami szektor egyre költségesebbé válása, amihez egyre kevésbé van megfelelő háttér, sőt, forrásai elapadni látszanak. Egy olyan társadalomban, ahol az emberek hozzászoktak, hogy az életszínvonaluk folyamatosan, progresszíven fejlődik, nehéz elfogadtatni az emberekkel, hogy alább adjanak jól megérdemelt életszínvonalukból. A bevándorlók több szempontból is érintettek a jóléti rendszerrel kapcsolatban. Természetesen az újonnan letelepedett személyek ugyanúgy részesülnek a szociális juttatásokból, mint az egész életüket Svédországban leélők, viszont az előbbiek nem járultak hozzá a rendszer kiépítéséhez. Ráadásul a bevándorlók még jobban is részesülnek a juttatásokból, mivel körükben magasabb a munkanélküliség, és nagyobb a gyermekvállalási kedv. A bevándorlás finanszírozása, a bevándorlók integrálása pedig további megterheléseket jelent a jóléti juttatásokat farigcsáló államnak. Ismét hozzá kell tenni azonban, hogy ez a fajta szociális rendszer a bevándorlók költségei nélkül sem lenne életképes, sőt, a bevándorlók nagyban hozzájárulhatnak, hogy hosszútávon, legalább a magja megmaradjon. Félő, hogy a fenti, kumulálódó feszültségek oda vezethetnek, ahová Hollandia is jutott. Erre utal a III.3.3. fejezetben említett trollhättani eset is, amikor erőszakos cselekedetek sorozatát váltották ki a bevándorlókkal szembeni ellenérzések. A hollandiai mecsetégetések előtt már 11 évvel (!) hasonló incidens történt Svédországban. Szerencsére a trollhätani eset elszigetelt maradt, és nem vezetett országos erőszakhullámhoz. Nagyon fontos azonban látni, hogy a konkrét erőszak elítélendőségén messze túlmutatnak a Hollandiában történtek. A holland nép egész korábbi felfogását, értékrendjét volt kénytelen felülvizsgálni. Svédországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a kisebbségi probléma ne vezessen a svéd társadalom meghasonlásához. A fentiek miatt meggyőződésem, hogy a migrációs és kisebbségi kérdést nem lehet elkülönítve, önálló problémaként kezelni. Feltétlenül be kell őket emelni az állami prioritások közé, mivel mélyen átszövik a gazdasági, politikai és az egész társadalmi szférát.
52
Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó országok számára hasznos példával szolgálhat Svédország esete. Általánosságban elmondható, hogy ezekben az országokban még nem tart abban a fázisban bevándorlás helyzete, mint Svédországban. Ugyanakkor sokuknál, így Magyarország esetében is, hasonló demográfiai problémák figyelhetők meg: elöregedés, a népesség fogyása és a szociális rendszer hosszútávon történő fenntartásának nehézségei. Ezek miatt várható, hogy néhány évtizeden belül hasonló helyzet alakulhat ki, mint a skandináv országban. Nem árt tehát, ha idejekorán levonjuk a tanulságokat, és nem csak akkor kapunk észbe, amikor már komoly problémákhoz vezetett a bevándorlás. A svéd vezetés korábbi, asszimilációs politikája, amely a kisebbségek minél gyorsabb és alaposabb beolvasztására törekedett, semmiképpen sem alkalmazható többé. Egyrészt azért, mert erkölcsileg elfogadhatatlan, és minden nemzetközileg elismert kisebbségi normával ellentétes. Másrészt pedig azért, mert az ezredfordulón olyan nagy lélekszámúak a kisebbségek, hogy nem lehetne őket minden további nélkül beolvasztani a svéd többségbe. Hollandia példája viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy beláthatatlan következményekhez vezethet, ha az „idealista liberális” felfogást követik. Azért nevezem idealistának a túlzottan liberális hozzáállást, mert bár messzemenőkig tiszteletben tartja az emberi szabadságjogokat, ám azokat a megvalósíthatóság fölé is helyezi. Nem veszi figyelembe, hogy ha a bevándorlókat semmilyen módon nem ösztönzik a többség normáinak elfogadására, akkor ez egy idő után – joggal – frusztrálni fogja a többséget. Meg kell tehát találni azt a középutat, amely tiszteletben tartja a bevándorlók jogait, és semmiképpen sem hagyja, hogy őket hátrányos megkülönböztetés érje, viszont a gyakorlatba átültethető, működőképes, és hosszútávon sem vezet komoly konfliktusokhoz. Ez a középút a kölcsönösségen alapuló integráció lehet. Nehéz azonban elhatárolni az integrációt az asszimilációtól és az idealista liberalizmustól. Az integráció lényege, hogy a bevándorlókat semmi sem gátolja abban, hogy megtartsák és fejlesszék kultúrájukat, sőt, ösztönzik őket erre, ugyanakkor el kell fogadniuk a svéd társadalom alapnormáit, elkerülve ezzel a kulturális különbségek gerjesztette feszültségeket. Továbbá mindent meg kell tenni a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen. Nem könnyű viszont meghatározni azokat az eszközöket, amelyek a hatékony integrációt segítik. Ennek a dolgozatnak nem is célja, hogy részletesen kidolgozza ezeket, azonban az alábbiakban tesz néhány ajánlást, a teljesség igénye nélkül. Az integráció egyik kulcseleme a nyelv. Ha a bevándorlók nem tanulnak meg svédül, az már eleve egy olyan szakadékot képez, amely lehetetlenné teszi a kommunikációt és a megértést 53
a társadalmi csoportok között. És itt nem csak a konkrét szavak, mondatok, gondolatok szó szerinti felfogására kell gondolni, hanem az értékrendi és kultúrák közötti megértésre. A svéd nyelv kötelező tanulása a bevándorlók számára elengedhetetlen. Ugyanakkor vigyázni kell, hogy a kötelezőség ne váltson ki ellenállást a bevándorlókból, hiszen az pont ellentétes eredményre vezetne. Meg kell akadályozni a szegregációt és a gettósodást. Semmiképpen sem szabad elkövetni azt a hibát, amit az „Egymilliós program” esetében elkövettek. Ha új lakásokat építenek a rászoruló bevándorlók számára, akkor ezt a svéd negyedekben kell tenni, ahol közvetlen kapcsolatba kerülnek svédekkel. Ez egyszerre segítené a nyelvtanulást, a megértést és a beilleszkedést. Az integrációt mindenképpen a fiatalokkal kell kezdeni, ezért rendkívül jelentős az oktatás szerepe. Míg az idősebbekre már nehéz hatni, addig a fiatal, esetleg második vagy harmadik generációs bevándorlókat még viszonylag könnyen lehet integrálni. Ugyanitt kell elkezdeni a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció elleni harcot is. Ez azt is elősegíti, hogy a bevándorló gyerekek akarjanak beilleszkedni, hiszen láthatnák, hogy szívesen és nem gyűlölettel fogadják őket. Ebben az esetben is hangsúlyozni kell, hogy ez a viszony a kölcsönösségen kell hogy alapuljon, tehát a diszkriminációmentesség jegyében a bevándorló gyerekekkel sem szabad kivételezni. Azért nem tartom jó elgondolásnak a pozitív diszkriminációt, mert amellett, hogy igazságtalan, a többségben lévőket dühítheti, ami a már sokszor említett feszültséget erősítheti. Külön bevándorló osztályokat indítani semmiképpen sem szabad. Fontos, hogy a svéd és a bevándorló gyerekek már egészen kis kortól együtt nőjenek fel, és lássák, hogy nem különböznek egymástól. A tanárokat pedig alaposan képezni kellene, hogy sikeresen tudják ennek jegyében nevelni a gyerekeket, és az esetleges konfliktushelyzeteket kezelni tudják. A diszkrimináció elleni küzdelem azt is segítené, hogy a felnövő gyerekek (illetve a felnőtt bevándorlók is) továbbtanulhassanak, és megkülönböztetés nélkül találhassanak szakmájuknak és képzettségüknek megfelelő munkát. Ezzel hozzájárulhatnának a Bevezetésben említett kollektív tudáshoz, és innovatívabbá tehetnék a társadalmat. Ez pedig fontos erőforrása lehet Svédországnak a jövőben. Mindehhez pedig elengedhetetlenül szükséges a svéd politika híres kompromisszumkészsége. Mivel a döntések némelyike elég népszerűtlen lehet, ezért fontos, hogy a politikai erők öszszefogva valósítsák meg a kitűzött célokat, és ne ássák alá azokat politikai támadásaikkal.
54
Irodalomjegyzék: •
Balogh Mária szakdolgozata In EU Working Papers, 1/2001. BGF-KKFK, Budapest
•
Bárdi Sándor (szerk.): Kisebbségvédelem és a nemzetközi szervezetek, 2002. Teleki László Alapítvány, Budapest
•
Az EU csatlakozási folyamat nyomon követése: Kisebbségvédelem, 2002. Open Society Institute, Budapest
•
Gyurkó László, Rátkai Ferenc (fordítók): Európa, Az Északi-foktól Szicíliáig, 1991. Dunakönyv Kiadó, Budapest
•
Hofmann, R.: Die rechtliche Stellung der Minderheiten inEuropa. In: Europa-Handbuch, Werner Weinfelld (Hrsg.) Bundescentrale für politische Bidung, 1999. Bonn
•
Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, 2002. Magyar Országgyűlés
•
Jávorszky Béla: Észak-Európa kisebbségei, 1991. Magvető Kiadó, Budapest
•
Johnsson, Hans-Ingvar: Spotlight on Sweden, 1999. The Swedish Institute, Värnamo
•
Falkné dr. Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció, 2001. Püski Kiadó, Budapest
•
Fürst, Gunilla: Sweden – The Equal Way, 1999. The Swedish Institute, Helsingborg
•
Heti Világgazdaság (HVG)
•
Kan, A. SZ.: A Skandináv országok története, 1976. Kossuth Kiadó
•
Kővágó László: Kisebbség – nemzetiség, 1977. Kossuth Könyvkiadó
•
Lévai Imre: Az Északi Együttműködés az Európai Unió migrációs rendszerében, 2000. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest
•
Lukács Éva – Király Miklós (szerk.): Migráció és az Európai Unió, 2001. Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest
•
Dr. Majoros Pál: Kutatásmódszertan avagy: Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát? 2003. Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest
•
Monitoring the EU Accession Process: Minority Protection, 2001. CEUP, Budapest
•
Napi Gazdaság
•
Nordstrom, Byron J.: The History of Sweden, 2002. Greenwod Press, London
•
Sweden in 2000 – A country of Migration, 2001. Ministry for Foreign Affairs 55
Internetes források: •
www.cia.gov – a CIA honlapja
•
index.hu – internetes, magyar nyelvű hírlap
•
www.kisebbseg.lap.hu – a Startlap kisebbségekkel foglalkozó oldala
•
www.migrationsverket.se – a svéd Bevándorlási Hivatal Honlapja
•
www.oefre.unibe.ch/law/icl/sw00000_.html – A Svéd Monarchia Alkotmánya
•
www.si.se – a Svéd Intézet honlapja
•
www.scb.se – a svéd Központi Statisztikai Hivatal honlapja
•
sweden.se – a Svéd Intézet társlapja
•
www.wikipedia.org – Wikipedia, on-line enciklopédia
56
Mellékletek
1. Az ENSZ jelenleg érvényben lévő okmányai, amelyek érintik a kisebbségek jogait98 •
Az 1957-ben hozott 107-es és az 1989-ben hozott 169-es ILO Egyezmény, amely az őshonosként osztályozható kisebbségek védelmére fogalmaz meg rendelkezéseket.
•
Az UNESCO 1960-as Oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelméről szóló Egyezmény 5(1)(c). cikkelye, jogot formál a kisebbségek tagjai számára saját oktatási tevékenység folytatására, beleértve iskolák fenntartását is, valamint – az illető állam oktatási politikájától függően – saját nyelvük használatára vagy oktatására, bizonyos megkötésekkel.
•
Az 1966-os Nemzetközi egyezmény 1(4). cikke, amely a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szól.
•
Az ENSZ Közgyűlésének 1981-es 36/55. számú határozata, amely a valláson és meggyőződésen alapuló türelmetlenség és megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szól.
•
Az 1989-es, regionális szintű dokumentum-együttes a kisebbségi jogokról, amelyet az EBESZ folyamatán belül dolgoztak ki.
•
Az ENSZ 1989-es a Gyermek jogairól szóló Egyezmény 30. cikkelye, amely kijelenti, hogy valamely kisebbséghez tartozó gyermek nem fosztható meg attól a jogtól, hogy saját kulturális életét élje, vallását vallja és gyakorolja, illetőleg csoportjának többi tagjával együtt saját nyelvét használja.
•
Az 1993-as bécsi Emberjogi Világkonferencia, amely ismételten kijelenti, hogy az államok kötelesek biztosítani a kisebbségekhez tartozó személyek számára 1) minden emberi jogi és alapvető szabadságok teljes és tényleges gyakorlását, bármilyen hátrányos megkülönböztetés nélkül, teljes jogegyenlőségben, valamint
98
Bárdi (szerk.), 2002.
57
2) a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van (a) saját kultúrájukhoz (b) vallásuk vallásához és gyakorlásához (c) nyelvük használatához a magán- és közéletben
2. Svédországról általában Svédország a Skandináv-félsziget keleti felén fekszik, az 55 és 69 hosszúsági fok között. Észak-déli kiterjedése 1600 km, amit azzal lehet a legjobban érzékeltetni, hogy ha Svédország déli csücskéhez még egyszer rámérnénk az ország hosszát, akkor az Rómáig érne. Területén számtalan kisebb-nagyobb tó húzódik, amelyek a jégkorszak után alakultak ki. A legnagyobb Vänern (5584 km2) és a Vättern (1899 km2). 2400 km hosszú partvonala mentén szigetek sokasága emelkedik ki a tengerből, amelyek legnagyobbika Gotland (3001 km2) Öland (1344 km2). Svédország területe nagy részét (59%) hatalmas erdőségek borítják, az ország állat- és növényvilága igen gazdag.99 Svédország két, gyakran összetévesztett régióhoz tartozik: Skandináviához és az ún. Nordenhez (Északi Szövetség). Skandinávia nyelvi, történelmi, kulturális egység, amelyhez Dánia, a Faeröer-szigetek, Izland, Norvégia és Svédország tartozik. Nordenbe beletartozik Finnország is100, amely nyelvileg és etnikailag teljesen különbözik az előbbi országoktól, történelmileg viszont szorosan kötődik Skandináviához a viking-kor óta. Az Északi Szövetség egyébként 1919ben alakult, regionális együttműködési kezdeményezésként (bár nem mindegyik tagország volt alapító tag, többen később csatlakoztak).101 Svédország természeti kincsekben gazdag ország, amely kis számú lakossága (2004 szeptemberében 9 006 405 fő102) ellenére viszonylag diverzifikált gazdasággal rendelkezik, illetve manapság az egyik legfejlettebb és leggazdagabb államok közt tartják számon. Vásárlóerőparitáson mért GDP-je 2003-ban 26 800 USD/fő volt103. Ennek a körülbelül 25 százaléka jön az ipari termelésből. A legjelentősebb iparág a fémkohászat, a gépjárműgyártás, a repülőgépgyártás, a hajógyártás, a fejlett fegyvergyártás, az elektronika, a telekommunikációs berendezések gyártá99
Gyurkó-Rátkai (ford.), 1991. Nordstrom, 2002. 101 Lévai, 2000. 102 www.scb.se/templates/tableOrChart____25891.asp 2004-11-18 103 www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/sw.html#Econ 2004-11-18 100
58
sa, a csomagolástechnológia, a gyógyszeripar, a bútorgyártás, illetve a feldolgozott élelmiszerek gyártása. A legismertebb nemzetközi svéd vállalatok a SAAB, a Volvo, az L.M. Ericsson, a Tetrapak, a Nobel, a Bofors, az Orrefors, az IKEA, az Electrolux. A mezőgazdaság nem igazán jelentős a gazdasági termelés szempontjából, viszont a hazai fogyasztás nagy részét fedezni tudja. Kis és nyitott gazdaság lévén, Svédországnak kulcsfontosságú a kereskedelem; a GDP több mint egyötöde származik az exportból. 104 Svédország demokratikus berendezkedésű ország, amelynek államformája alkotmányos monarchia. Az ország legutolsó, jelenleg is érvényes alkotmányát 1974-ben fogadták el, és egy évvel később lépett életbe. Minden állampolgárnak, aki betöltötte 18. életévét, joga van szavazni, sőt némely esetben még azok a személyek is szavazhatnak a helyi önkormányzati választásokon, akik nem állampolgárok, de bizonyos ideje már az adott körzetben élnek. Rendszerint négyévente, szeptemberben vannak a választások, ahol a 349 parlamenti és a többi, helyi képviselőt választják meg. A választások a közvetlenség és a részarányos képviselet elvén alapulnak. A 349 parlamenti mandátumból 310 a választókörzetekből közvetlenül származik, a fennmaradó részt pedig a kimaradó szavazatok alapján osztják szét.105 A Parlament (Riksdag) évi nyolc hónapon át ülésezik; a képviselők átnézik és tanulmányozzák a fontos kérdéseket és problémákat, meghallgatják és véleményezik a kormány javaslatait, illetve szavaznak a hatáskörükbe tartozó törvényekről.106 Elméletileg az a párt alakíthat kormányt, amely a szavazatok többséget megszerzi, viszont erre kevés az esély, mivel jelenleg például hét párt is jelen van a parlamentre. Így két lehetőség marad: vagy a kisebbségi kormányzást választja a legtöbb mandátumot megszerző párt, vagy koalíciót alkot. Mindkét megoldásra volt példa az elmúlt évtizedekben. Tíz minisztérium működik Svédországban: a Külügy-, a Védelmi, a Pénzügy-, az Oktatási, az Egészségügyi és Szociális, a Kulturális, a Gazdasági és Kereskedelmi, a Mezőgazdasági, a Munkaügyi és a Közlekedési Minisztérium.107 A kormányt a miniszterek és a tárca nélküli miniszterek alkotják élükön a miniszterelnökkel. Jellemző a svéd demokráciára, illetve a svéd értékrendre általában, hogy 40-50% körüli a nők aránya a Parlamentben és a kormányban.108
104
Nordstrom, 2002. Johnsson, 1999. 106 Nordstrom, 2002. 107 Hadenius, 1999. 108 Fürst, 1999. 105
59
A király jelenleg XVI. Károly Gusztáv, aki elviekben az államfő, valójában azonban csak reprezentatív és ceremoniális funkciót tölt be. Svédországot évtizedeken át a jóléti állam mintájaként szokták említeni, ugyanakkor a helyzet mára sokat változott. A jelenlegi problémák ellenére, a szociális háló kiválósága, az állam törődése a rászorulókkal, az egyenlőség és igazságosságra való törekvés minden körülmények között, a svéd társadalom feltétlenül egyedülálló és elismerésre méltó jellemzője. A rendszer kiépítése az 1930-as években kezdődött, és a második világháború utáni három évtized alatt teljesedett ki. A szociális szolgáltatások és juttatások érintik az egészségügyi – beleértve a fogászati – ellátást, az oktatást, a terhességi és gyermeknevelési időszakot, a nyugdíjat, az idősekről való gondoskodást, lakhatási támogatást, a tömegközlekedést és kulturális programokat. Ez a széles és erős szociális háló azonban nem olcsó, a GDP egyharmadát teszi ki, ami pedig igen magas adókat eredményez. Bár a hidegháború alatt gondosan ügyelt semlegessége megőrzésére, Svédország az európai regionális együttműködés kialakításában aktívan részt vett. Az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás alapító tagja volt 1960-ban, és kötelékeit még szorosabbra húzta a kontinenssel, amikor belépett 1995-ben az Európai Unióba. A Szovjetunió összeomlása óta igyekszik minél aktívabb gazdasági együttműködést kialakítani a Baltikum illetve Dél-Svédország és Dánia között. Svédország lakossága a második világháborúig homogénnek volt mondható, a két legnagyobb kisebbség a finn (kb. 100 000 fő) és a számi vagy lapp (kb. 17 000 fő) volt109. A II. Világháború után azonban jelentős mértékű bevándorlás indult meg az ország irányába, főként menekültek, politikai üldözöttek, és vendégmunkások. Az bevándorlók között a legtöbben bosnyákok, irakiak, irániak, törökök és chileiek voltak. Az ezredfordulón Svédország lakosságának egyötöde vagy saját maga, vagy a szülei egyike külföldön született.110 Bár örvendetes, hogy Svédországban a világon az egyik legmagasabb a születéskor várható élettartam: a nőknél 82, a férfiaknál 77 év111; a lakosság elöregedése mégis jelentős problémává nőtte ki magát, mind a szociális kiadások, mind a munkaerőhiány szempontjából. Ez erősen veszélyezteti a korábban már említett jóléti államot, ami igen kényes kérdéseket vet föl a svéd társadalomban. 109
Nordstrom, 2000 Sweden in 2000 111 Johnsson, 1999. 110
60
3. Svédország története a kezdetektől a XIX. századig, különös tekintettel a migrációs folyamatokra Az első emberek – vadászok, gyűjtögetők, halászok – főként a negyedkori utolsó eljegesedés után, i. e. tíz évezreddel ezelőtt jöttek Skandináviába. Főként a mai Dánia és a Skandinávfélsziget déli részén telepedtek meg. Az egymást követő kultúrák legkésőbbikének (i.e. V-III. évezred) hordozói antropológiailag már rokonai voltak Dél-Skandinávia jelenlegi lakóinak, s ez csekély faji változásokról tanúskodik. Észak-Skandináviát egyúttal párhuzamosan benépesítették a keletről jövő, ázsiai származású vadászok. I.e. 2000. körül Közép- és Kelet-európából új migrációs hullám irányult. Az új kultúra hordozói állattenyésztők és földművelők voltak, nyelvi hovatartozásukat illetően pedig valószínűleg indoeurópaiak. Nemcsak Dániába, hanem a jelenlegi Közép-Svédországba és Dél-Norvégiába is mélyen behatoltak, és fokozatosan beolvasztották a helyi lakosságot. Az új jövevények meghonosították az ún. csónak formájú baltákat, és a neolit kort általában Skandinávia tekintetében is néha az ősközösségi rend virágkorának tekintik. A bronzkorszakra azonban Skandinávia fejlett, déli része is jóval elmaradt Európa többi, kontinentális részétől. A bronzkorszak itt csupán az i.e. II. évezred közepén kezdődött. Az ősközösségi viszonyok kezdődő bomlásának az ideje sok újat hozott; a skandinávok kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat teremtettek a Brit-szigetekkel, a Duna-menti területekkel, sőt a Földközitenger partvidékével is. I. e. mintegy 500-400 évvel a bronz átengedte helyét a vasnak. Az időjárás hidegebb és nedvesebb lett (kialakult a mai szubatlantikus éghajlat), a kelta törzsek nyugat-európai térhódítása következtében az ókori világgal való kapcsolatok meglazultak. Ezekben az i. e. utolsó évszázadokban a Dániában és a Skandináv-félsziget déli részén élő törzsek már úgy ismertek, mint amelyek germán nyelvet beszéltek. Észak-Skandináviában és Közép-Finnországban számi (lapp) törzsek éltek nomád életmód szerint, Dél-Finnországban pedig időszámításunk elején telepedtek le a finnek. A mostohább életkörülmények arra kényszerítették az északgermán törzsek egy részét, hogy az i. e. II században az ősi dán földekről a Római Birodalom, a mai Kelet-Németország és Lengyelország területére költözzenek. Időszámításunk mezsgyéjén az óskandinávok élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat létesítettek a Római Birodalom északi tartományaival.
61
A skandináv törzsek a III-V. századi „nagy népvándorlás” perifériáján maradtak. A középkori szerzőknek azt a véleményét, amely szerint éppen Skandinávia volt a „nagy népvándorlást” alkotó jelentős migrációk kiinduló és végpontja, a modern tudomány nem osztja. Vitathatatlan azonban a germán törzsek neveinek – gótok, vandálok, burgundok – és számos skandináv földrajzi elnevezésnek (pl. Gotland) bizonyos összecsengése. Jyllandból (a mai Dánia) Britanniába költöztek az angol és a jüt törzsek. Új törzsek nagyobb szabású északra vándorlására azonban nem került sor.112 A skandinávok élénk kapcsolatokat ápoltak a kereskedelem révén a Balti-tenger és az Északi-tenger túlsó oldalán élő szomszédaikkal. Ez a kereskedelem a frízek – a jelenlegi Hollandia tengerpartja vidékén élt germán törzs – közvetítésével folyt. Az évszázadok folyamán a frízekkel is erős asszimiláció történt; a mai holland nyelv közelebb áll a svédhez, mint a dán vagy a norvég. A VI-VIII. században 20 méternél is hosszabb hajókat gyártottak, amelyek jól navigálhatók voltak és nagy volt a teherbírásuk. A VIII. századtól megkezdődtek a viking portyák, amelyek sikere főként a hatalmas tengeri hajózási fölényben rejlett. A skandináv flottillák behatoltak a Kaszpi-, a Fekete-, a Földköziés más tengerekre. Fosztogatták Írország és Franciaország, a Baltikum és Itália, Spanyolország és Észak-Afrika partvidékét. Tudunk hódításaikról az angolszász és a frank királyság területén, Spanyolország és Grönland gyarmatosításáról. A viking kereskedők megfordultak a konstantinápolyi, bagdadi, horezmi, bokharai piacokon. Később, a IX. században, a vikingek utódai, akik már megtelepedtek az újonnan szerzett földeken – Franciaországban (Normandiában) – újabb nagy területeket hódítottak meg Britanniában és Dél-Itáliában, az Izlandon és Grönlandon megtelepedett norvégok pedig a X. században elérték Észak-Amerika partjait. A svéd vikingek elsősorban keletre mentek, és ők voltak azok, akik a legélénkebb kereskedelmet folytatták a fosztogatások mellett. Messze felhajóztak az orosz folyókon, a NyugatiDvinán, a Nyemanon, a Néván, A Volhovon, azután a Lovatyon a Dnyeperhez és a Szviren át a Volgához. Az oroszokkal igen elmélyült összefonódás alakult ki az évszázadok során. A krónika szerint a legendás vikingnek, Ruriknak, aki 862 táján tűnt fel Novgorod környékén, az elszlávosodott ivadékai lettek Szlavija és Kujávia, vagyis Novgorod és Kijev ősi szláv fejedelmeinek utódai, ők egyesítették e két fejedelemséget hatalmas orosz állammá és jelölték ki Oroszország nyugati határait. Ez a krónika persze nem igazolt teljes mértékben, az azonban figyelemre méltó,
112
Kan, 1976.
62
hogy a szláv területeken tevékenykedő, svéd kereskedő vikingeket „ruszoknak” hívták, hiszen innen ered Oroszország neve számos nyelven. Svédország kereszténnyé válása a X. században történt, azonban a vonakodó, makacs vikingek nehezen adták fel régi isteneiket, így a folyamat egyes szerzők szerint csak mintegy háromszáz év alatt fejeződött be teljesen. A kereszteléseket frank, német, angol, sőt ortodox vallású szerzetesek végezték. Természetesen nagy szerepe volt a királyok megkeresztelkedésének is abban, hogy a nép is elfogadja az új hitet. Az első ilyen király Olof Skötkonung volt, aki kr. u. 1000 után vette fel a kereszténységet.113 A következő évszázadokban alakult ki a feudális-hűbérúri rendszer is, miután a vikingek felhagytak a kalandozásokkal és letelepedtek. A XIV. század folyamán a három skandináv ország, azaz, Dánia, Svédország és Norvégia egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait. Ezt elősegítette az a körülmény is, hogy az északnémetországi városok megszilárdították kereskedelmi monopóliumukat a Balti-tengeren, erőteljes expanzióba kezdtek. Ez az expanzió a legkülönfélébb formákat öltötte: gazdasági alárendelés külkereskedelmi kiváltságok segítségével, kézművesek, ércbányászok, kereskedők és lovagok bevándorlása, végül közvetlen területi hódítások. Ebből következik, hogy az úgynevezett Hanzavárosokból nagyszámú német lakosság áramlott be Skandináviába ebben az időben.114 A későbbiekben a három ország sorsa még szorosabban összekapcsolódott. 1319-től Norvégiának és Svédországnak közös királya volt, majd 1389-ben az okos és becsvágyó Margit királynő egyesítette mindhárom országot. Azt is elérte, hogy 1397-ben közös királyt koronázzanak, így létrejött az ún. kalmári unió, amely évszázadokon át fennállt.115 Svédországnak valamivel több mint másfélszáz év (1560-1721) jutott arra, hogy belekóstoljon a regionális nagyhatalmi létbe. Ezalatt az idő alatt az ország vezetőinek sikerült felállítaniuk és fenntartaniuk egy olyan birodalmat, amely aránytalanul nagy volt az ország méretéhez és adottságaihoz képest. Az elfoglalt területek révén a Balti-tengert csaknem beltengerré változtatták. Ekkor volt Svédországnak először és utoljára igazi beleszólása Európa hatalmi viszonyaiba. A XVI. század utolsó négy évtizedében nagyravágyó királyok követték egymást. A svédek és a dánok számtalan háborút vívtak egymással ebben az időben, de a hatalmas erőforrásokat felemésztő rivalizálás szinte minden esetben patthelyzettel végződött. Az oroszok ellen eleinte sikeresen vezettek hadjáratokat a svédek, és a Baltikumon sokáig megerősítették a pozíciójukat. 113
Nordstrom, 2002. www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 115 Kan, 1976. 114
63
A XVII. század legnagyobb háborújában, a harminc éves háborúban nagy szerepet játszott Svédország. II. Gusztáv Adolf 1630-ban lépett be a háborúba, leginkább saját ambíciói miatt és Svédország hatalmi helyzetének megszilárdítása érdekében. Gusztáv Adolf 1632-ben, a lützeni csatában elesett, azonban Svédország értékes területeket nyert az 1648-as vesztfáliai béke aláírásakor, még ha a háború a végletekig ki is merítette az országot. Az ezután Dániával folytatott háborúskodás során további területek kerültek Svédországhoz. Az 1670-es években Oroszország, Dánia és Lengyelország koalíciót alkotott Svédország ellen, azonban a svédek derekasan helytálltak, legyőzve Dániát. Mivel a koalíció tagjai nem indítottak összehangolt támadást, és a svéd király, XII. Károly hadvezéri zsenialitásának köszönhetően, Svédország kezdett felülkerekedni a századfordulóra. 1700-ban a narva-menti csatában szétzúzta I. Péter orosz hadseregét. A lengyel hadsereg is elismerte vereségét. Károly azonban elkövette azt a hibát, amit oly sok kitűnő hadvezér: át akart kelni a Nagy Orosz Síkságon. Hadserege legyengült, az utánpótlás akadozott, majd 1709-ben Poltavánál döntő vereséget szenvedett. Ezután a koalíció szétmarcangolta Svédországot, örökre véget vetve a birodalomnak.116 Ebben a két viharos században, amikor Svédországnak kijutott a jóból és a rosszból egyaránt, és élénk kapcsolatot tartott fenn szomszédaival, számos külhoni telepedett le az országban. XVI. században kezdtek a cigányok bevándorolni Svédországba, és ugyanebben az időben népes finn kolónia telepedett le Stockholm környékén. A karéliai finneknek pedig adómentességet garantáltak, ha letelepednek az őshonos északi erdőségekben, amelyet ma „Finn Területként” ismernek. A vallonokat szándékosan telepítették az országba a XVII. század vége felé, hogy fémkereskedésre tanítsák a svédeket. Hasonló céllal érkeztek a sváb fémmunkások is.117 A XVIII. század során a hatalmát vesztett Svédországot trónviszályok gyengítették tovább. Ezenkívül számos kisebb háborúba bonyolódott szomszédaival, valamint a Napóleon-ellenes szövetségbe is belépett, ami igen költséges vállalkozásnak bizonyult. Ennek eredményeként 1809-ben elvesztette Finnországot, amely így Oroszország fennhatósága alá került. 1814-ben viszont sikerült olyan perszonálunióba kényszerítenie Norvégiát, amelyben a vezető szerep egyértelműen Svédországé volt. A XVIII. században vándoroltak be a zsidók, akik letelepedhettek a svéd városokban, illetve francia művészek, filozófusok, értelmiségiek, valamint skót zsoldosok és szeszfőzők. A
116 117
Nordstrom, 2002. www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16és Johnsson, 1999.
64
XIX. század során olasz stukkókészítők érkeztek, akiket azért hívták az országba, mert ekkoriban kőből kezdték építeni a házakat Svédországban.118
4. A svéd kultúra és értékrend A svéd kultúrát erőteljesen befolyásolták a külföldi hatások. A vikingek a kincseken és a rabszolgákon kívül tudással és tapasztalattal tértek haza nyugat-európai, oroszországi és feketetengeri útjaikról. A kereszténység is külhoni misszionáriusok által került be Skandináviába. Németország befolyása az egész középkoron át jelentős volt köszönhetően a német kereskedőknek és kézműveseknek, akik a növekedő svéd városokban telepedtek le. A 30 éves háború idején Svédország intenzív kapcsolatban volt a Baltikummal illetve szinte az egész kontinenssel. A XVIII. század második felében Svédországra nagy hatással volt a francia kultúra, majd ismét a német erősödött fel egészen a második világháborúig. A háború utáni időszakban a legerősebb befolyást Nagy Britannia és az Egyesült Államok gyakorolta, főleg a televízió, a mozi és az irodalom révén. Az évszázadok során Svédország számos tudóst, írót, költőt, énekest, rendezőt, színészt adott a világnak. Kevés olyan kis nemzet van, amelynek alkotásai ekkora nemzetközi népszerűségre tettek szert. Elég csak Alfred Nobelre, August Strindbergre, Carl Michael Bellmannra, az ABBA-ra, a Roxette-re, Ingmar Bergmanra vagy Ingrid Bergmanra gondolnunk. A mai svéd kultúra és értékrend szöges ellentétben áll az egykori vikingekével. Az erőszakos, vérengző, brutális fosztogatókkal szemben a svédek a XX. századra az egyik leghiggadtabb, leghidegvérűbb és legkifinomultabb néppé váltak. Hofstedének, a kultúrák közötti különbségek talán legnagyobb alakjának maszkulinitásfemininitás dimenziójával lehetne a legjobban elemezni a svéd kultúrát.119 Hofstede 1990-ben végzett, világméretű felmérése alapján a svédek a legkevésbé maszkulin, azaz a legjobban feminin társadalom (a százas maszkulinitás-skálán 5-ös értéket értek el). Ez azt jelenti, hogy a svédek legfőbb értékei között van a másokról való gondoskodás, a szolidaritás, és a környezet, a természet védelme. A nemi szerepekben erős átfedések tapasztalhatók, a családban az apák és az anyák egyformán foglalkoznak az anyagi javakkal és az érzelmekkel. Svédországban az apák is kivehetik a
118 119
www.migrationsverket.se/english.jsp 2004-11-16 Falkné, 2001.
65
gyermekek utáni táppénzt illetve betegszabadságot, és nemcsak hogy megtehetik ezt, de gyakran élnek is ezen jogukkal. A lányok és a fiúk is sírhatnak, és egyikük sem verekedhet. Talán sehol a világon nem olyan előrehaladott a nők egyenjogúsági harca, mint Svédországban. A parlamenti mandátumok illetve kormányzati pozíciók mintegy 40-50%-át birtokolják nők, amivel messze megelőznek minden más országot. Parlamenti arányuk Svédországon kívül csak az északi országokban és Hollandiában haladja meg a 30%-ot.120 A svédek azonban még ezzel sem érzik úgy, hogy elérték céljukat, szeretnék belátható időn belül 50-50%-ra emelni a nők és a férfiak arányát. Ezzel kapcsolatban az Alkotmány is tartalmaz egy igen figyelemreméltó cikket (2. Fejezet/16. Cikk): „Semmilyen törvény vagy törvényes eszköz nem szolgálhat alapot egy állampolgár nemi alapon történő diszkriminációjára, hacsak az említett intézkedés nem a férfiak és nők közötti egyenlőség megteremtését szolgálja (…)”121A svédek számára tehát alapvető fontosságú az esélyegyenlőség, mindenkor. Ez nem csak a nők esélyeire vonatkozik, hanem minden csoportéra, legyen az társadalmi, etnikai vagy bármi egyéb. A társadalom rokonszenve a gyengék felé irányul. A svédek sokkal jobban gondoskodnak a rokkantakról és az értelmi illetve testi fogyatékosokról, mint a legtöbb nép. Az utcán is igen gyakran találkozhatunk fogyatékos ismerőseikkel sétáló emberekkel, mert nem szégyellik őket, és törődnek velük. Ez a tulajdonságot azonban nem csak az egyének, hanem az egész nép szintjén is jellemző. Svédország kötelességének érzi, hogy a háború, éhínség vagy más csapás sújtotta népeket felkarolja. Erre a legutóbbi példa a jugoszláviai és koszovói menekültek befogadása, hiszen ez a munkapiaci helyzet ellenére sem járt akkora haszonnal, mint amekkora áldozatot követelt. Az előbbihez némileg kapcsolódik, hogy az oktatásban az átlagos diák a norma, hiszen a gyengébb, kevésbé tehetséges diákokat is felkarolják, hogy ne maradjanak le. A sikertelenség a tanulmányokban kis balesetnek számít, és nem tragédiaként fogják fel. A fiúk és a lányok pedig ugyanazokat a tantárgyakat tanulják. A pénz és az anyagi javak helyett inkább az emberek, az emberi kapcsolatok a fontosak. Az emberek azért dolgoznak, hogy éljenek, vagyis a hangsúlyt az élet minőségére helyezik (hozzá kell tenni, hogy az erős verseny miatt ez a jellemző kezd megváltozni). A munkahelyeken az egyenlőség, a szolidaritás, a munkahelyi élet minősége a hangsúlyos értékek.
120 121
Fürst, 1999.: 12-13.o. www.oefre.unibe.ch/law/icl/sw00000_.html 2004-11-05
66
A konfliktusok megoldása kompromisszumok és tárgyalások útján történik. Ez a jellemző az egész svéd társadalomra és közéletre igaz. A svédek nagy hangsúlyt fektetnek az érintett érdekcsoportok meghallgatására, és érveik figyelembe vételére. A politikusok is hajlandóak elfogadni, hogy bizonyos terveiket nem sikerül keresztülvinni, ha a társadalom ellenzi azokat, és nem próbálják bármi áron érvényesíteni akaratukat. Svédország 1814 óta nem bonyolódott semmilyen háborúba, úgy tűnik, a svédeknek örökre elegük lett a sok évszázados vérontásból. A béke az egyik legfontosabb értékük, ezért például számos nemzetközi békefenntartó misszióban vettek és vesznek részt.122 A környezet- és természetvédelem a legfontosabb kérdések közé tartozik mind a társadalomban, mind a politikában. A svéd környezetvédelmi politika a következő mottót tette magáévá: „A Föld nem a miénk, csak kölcsönbe kaptuk a gyermekeinktől.” 123 Nem véletlen, hogy az első nemzetközi konferencia szervezését Svédország kezdeményezte, amely aztán Stockholmban tartottak 1972-ben, az ENSZ égisze alatt. Svédország számos nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozott, amely a természet védelmével foglalkozott, mind az északi együttműködés, mind az EU és az ENSZ keretében. A legfontosabb mégsem a politikusok tevékenysége ezen a téren, hanem az emberek saját belátása. A svédek a legnagyobb mértékig törődnek a természet és a Föld sorsával, illetve ápolják közvetlen környezetüket. A szelektív hulladékgyűjtés mindennapjaik legtermészetesebb rutinjai közé tartozik.
5. Svédország lakosságának megoszlása születési ország szerint124 Származási ország Svédország Külföldön született Északi országok Dánia Finnország Izland Norvégia Európa az északi országok nélkül Bosznia-Herczegovina Bulgária Franciaország Görögország Olaszország
1970 7 539 318 537 585 320 913 39 152 235 453 1 627 44 681 176 463
1980 7 690 282 626 953 341 253 43 501 251 342 3 547 42 863 190 990
1990 7800 185 790 445 319 082 43 931 217 636 4 771 52 744 220 806
722 2 487 11 835 7 268
913 3166 15 153 6 062
1 933 3 844 13 171 5 989
122
2000 7 878 994 1 003 798 279 631 38 190 195 447 3 530 42 464 330 018 51 526 3 508 5 602 10 851 6 337
Kan, 1976. Johnsson, 1999.: 185.o. 124 www.scb.se/statistik/OV/OV0904/2004A01/OV0904_2004A01_BR_04.pdf 2004-11-18 123
67
2001 7 881 154 1 027 974 279 361 38 870 193 465 3 612 43 414 337 106 52 198 3 605 5 896 10 880 6 538
2002 7 887 325 1 053 463 279 570 39 890 191 515 3 691 44 474 343 782 52 948 3 724 6 048 10 911 6 570
Származási ország korábbi Jugoszlávia Horvátország Hollandia Lengyelország Portugália Románia Svájc Spanyolország Egyesült Királyság korábbi Csehszlovákia Németország Magyarország Ausztria Egyéb Európa Afrika Etiópia Marokkó Szomália Egyéb Afrika Észak-Amerika USA Egyéb Észak-Amerika Dél-Amerika Argentína Bolívia Chile Uruguay Egyéb Dél-Amerika Ázsia India Irán Libanon Szíria Törökország Vietnám Egyéb Ázsia korábbi Szovjetunió Óceánia Ismeretlen ország Külföldön születettek százalékos arányban Összesen
1970 33 779
1980 37 982
1990 43 346
2 916 10 851 1545 1 221 1 795 3 781 5 378 7 392 41 793 10 650 7 927 25 123 4 149 346 775 16 3 012 15 629 12 646 2 983 2 300 632 327 181 71 1 089 9 841 907 411 240 100 3 768
3 077 19 967 2 260 1977 1 760 4 363 8 243 7 529 38 696 12 929 6 995 19 918 10 025 1 797 1584 100 6 544 14 484 11 980 2 504 17 206 2 211 613 8 256 2 101 4 025 45 112 4 452 3 348 2 170 1 606 14 357
3 543 35 631 2 611 8 785 1 932 4 917 11 378 8 432 36 558 15 045 6 530 17 161 27 343 10 027 2 720 1 441 13 155 19 087 13 001 6 086 44 230 2 421 1 983 27 635 2 430 9 761 150 487 9 054 40 084 15 986 5 874 25 528
4 415 7 244 558 488
19 179 6 824 962 97
6,7 8 081 229
7,5 8 317 937
68
53 961 7 471 1 866 73
2000 71 972 5 229 4 532 40 123 2 514 11 776 2 389 5 079 14 602 7 321 38 155 14 127 6 021 35 354 55 138 11 907 4 492 13 082 25 657 24 312 14 413 9 899 50 853 2 435 2 349 26 842 2 227 17 000 253 024 11 110 51 101 20 038 14 162 31 894 10 898 113 821 7 584 2 981 257
2001 73 274 5 419 4 777 40 506 2 526 11 954 2 458 5 243 15 458 7 175 38 857 14 027 6 011 30 304 57 316 11 722 4 747 13 489 27 358 24 936 14 711 10 225 52 140 2 492 2 402 27 153 2 248 17 845 266 199 11 474 51 844 20 228 14 646 32 453 11 216 124 338 7 426 3 183 307
2002 74 418 5 585 4 963 41 119 2 539 12 172 2 499 5 386 16 055 7 044 39 447 13 935 5 982 32 437 59 507 11 409 4 909 14 005 29 184 25 450 14 945 10 505 53 315 2 592 2 462 27 345 2 275 18 641 280 916 11 838 52 721 20 473 15 156 33 094 11 511 136 123 7 285 3 285 353
9,2 8 590 630
11,3 8 882 792
11,5 8 909 128
11,8 8 940 788
