fotó: Frei Anita
I.2016. évfolyam július 2. szám • 2016. július • Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapja
Suba Róbert
kétszeres EB aranyérmes! Írásunk a 20. oldalon
A három legjobb között a görhoki U14-es csapat Izgalmas Múzeumok Éjszakája A város kemencéjében sül majd a város kenyere Pattanj a kerékpár nyergébe! Szurkolásban foci EB bajnokok vagyunk 1
emlékezetes
2016. július
Történelmi bemutatók és brindza Liptószentmiklóson Szlovákiai testvérvárosunk meghívására Pethő Attila és Horváth Borbála képviselők, valamint Farkas Judit és Garzóné Kocsis Olga köztisztviselők képviselték városunkat Liptószentmiklós (Liptovsky Mikulás) város 730 éves fennállásának ünnepén. A programsorozat a jeles évfordulóra épült. A polgármesteri
köszöntő után a város történelmi nevezetességeinél – mint a Janko Kral Irodalomtörténeti Múzeum, vagy a Palatinus ház – színtársulatok előadásaikban a város történelmét mutatták be, amelyekben „nagy magyarjaink” is szerepeltek. A város főtere igazi örömünnep helyszíne volt: gólyalábasokat, zászlóforgató-
kat, dobosokat láthattak az érdeklődők mindenütt. Az utcákon árusok kínálták portékáikat, melyek közül nem hiányozhatott a liptói túró, (finom juhtúró) a brindza sem. A kiskőrösi delegáció rendkívüli élményekkel gazdagodva tért haza. Liptószentmiklós a trianoni békeszerződés
előtt Magyarországhoz tartozott Liptó vármegye székhelyeként. A 20. század folyamán 13, egykor önálló községet olvasztott magába. A város jelenleg a Zsolnai kerület Liptószentmiklósi járásának a székhelye. Nagyon szép kisváros az Alacsony Tátra ölelésében.
Új osztályvezető-helyettes Lengyel-magyar két jó barát Dr. Polereczki Csilla személyében helyettes vezetője van a Stratégiai és Városüzemeltetési Osztálynak. A tősgyökeres kiskőrösi családból származó osztályvezető-helyettes Kiskőrösön végezte általános és középiskolai tanulmányait. A Petőfi általános iskola után a helyi gimnáziumban végzett kitűnő eredménnyel, ahol a legjobb diáknak járó Petőfi-díjat is megkapta. Ezt követően felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának nappali tagozatára, melyet 2012-ben
„summa cum laude” minősítéssel végzett el. A diploma megszerzése után ügyvédi irodákban szerezte meg a szükséges gyakorlatot, majd jogi előadóként kezdett el dolgozni. Egy éven keresztül, mint közjegyzőjelölt tevékenykedett. A polgármesteri hivatalnál két éve dolgozik, először, mint közbeszerzési referens, majd, mint a Stratégiai és Városüzemeltetési Osztály Településüzemeltetési és Fejlesztési Csoportjának vezetője. Munkájához sok sikert kívánunk!
Szépséges lányaink Rózsa Kitti végigszurkolta a magyar csapat összes EB meccsét párjával és barátaival a főtéri sátorban. Sőt! Jelentkezett egy internetes „szépségversenyre” is, ahol a többszáz jelentkező közül a második helyen fejezte be a versenyt. Gratulálunk! Nekünk te vagy a legszebb Kitti!
2
Vida Viktória, a Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend borkirálynője megnyerte a Nemzeti Bormaraton részeként meghirdetett „Borvidék Szépe” országos borszépségkirálynő választást a Kunsági Borvidék kategóriájában. Viki egy évig viselheti ezt a címet, melyhez gratulálunk.
közélet
2016. július
„Aranyeső” a Szentpéteri Borászatban Több fényes eredménnyel is büszkélkedhet a Szentpéteri Borpince Kft. a Duna Borrégió idei borversenyén, melynek ebben az évben Csongrád adott otthont június 3-án. A borversenyen 39 arany, 73 ezüst és 17 bronzérmes helyezés született. A Szentpéteri borászat aranyérmes borai: Kékfrankos rose (2015), Blauburger (2015), Irsai Olivér (2015), Sauvignon blanc (2015). Ezüstöt kapott a Cabernet sauvignon rose (2015), a Generosa (2015), va-
lamint a Kadarka rose (2015) és a késői szüretelésű Rajnai rizling (2015) boruk. Ezüstre tartották érdemesnek az ítészek az István Borház Kft. Kékfrankos (2015) borát is a versenyen. A fehér borok kategóriájában a Duna Borrégió vándorserlege a „szomszédvárba” került, a soltvadkerti Frittmann Testvérek Kft. 2015-ös szüretelésű Cserszegi fűszerese érdemelte ki. Az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjak átadása augusztus 19én lesz a Csongrádi Borfesztiválon.
Ügyelet és szünet a bölcsiben A bölcsőde július 25-től augusztus 06-ig takarítási szünet miatt zárva tart. (2016.02.10-én megtartott Kiskőrös Város Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2016. határozata alapján.) Ez idő alatt megtörténik a 4 csoportszoba lábazatának átfestése, a játékok és a bútorok lefertőtlenítése, a teljes épület takarítása, a szőnyegek
tisztítása. Kiskőrös Város Bölcsődéjében nyári ügyelet június 16-tól augusztus 31-ig lesz, kivéve a takarítási szünet idejét, mert akkor zárva tart az intézmény. A felmérés alapján az ügyelet alatt júniusban teljes létszámmal, júliusban 40 fővel fog működni a bölcsőde, augusztusban pedig már jönnek az új gyermekek beszoktatásra.
Ülésezett a képviselő-testület TS Gastro Kft. megtartotta tájékoztatóját a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A képviselők kérdéseire a kft. ügyvezetője, Takács Zsolt (képünkön) válaszolt. A cég 2013 szeptember elsejétől végzi a közétkeztetés feladatait a város oktatási intézményeiben. Mint azt az ügyvezető elmondta, napi szinten tartják a kapcsolatot a vezetőkkel. Évente egy kiváló ballagó diák jutalmazására létrehozták a TS Gastro-díjat, valamint a város nagyrendezvényeinek is állandó támogatói. A képviselők döntöttek pénzügyi fedezet elkülönítéséről a záportározó kialakítása érdekében. Mint az már a lakossági fórumokon is szóba került, a Segesvári út mögötti terület csapadékvíz-elvezetését, illetve megtartását szeretnék megoldani ezzel. Módosították a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti
ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendeletet, melynek megfelelően ezentúl a kieső gondozási napok kompenzálására egy „pluszágyat” helyeznének el az idősek otthonában. Így az éves szinten elláthatók létszáma is növekedhetne. A testület döntött abban is, hogy a „Három tavasz” elnevezésű emlékmű a katolikus temető előtti parkba kerül. A városvezetés a birkózó és a judo sportegyesületek részére 200-200 ezer forintos támogatást ítélt meg.
július elseje kettős ünnep Július elsején munkaszüneti nappal jutalmazzák országszerte az egészségügyben dolgozókat. A „Magyar egészségügy napja”, vagyis a Semmelweis-nap, 2011 óta munkaszüneti nap, így ezen a napon városunkban is „zárva tartottak” a háziorvosi- és
szakrendelések, valamint a gyógyszertárak, csak ügyelet volt. Július elseje kettős ünnep, mert ezen a napon a közszolgálati tisztviselők egész éves munkáját is munkaszüneti nappal ismerik el és nincs ügyfélfogadás. Köszönjük értünk végzett munkájukat!
Petőfi Sándor halálának 167. évfordulója alkalmából rendhagyó megemlékezés lesz az evangélikus templomban, július 31-én, vasárnap. Háromtagú delegáció képviselte Kiskőröst lengyelországi testvérvárosunkban, Tarnówban, Hirsch Imre önkormányzati képviselő, a tarnówi testvérvárosi kapcsolat gesztorának vezetésével július első hétvégéjén. A delegáció tagjai voltak még dr. Nagy Gabriella aljegyző, valamint Harangozóné Balogh Zsóka önkormányzati képviselő.
Az újjáélesztett tarnówi városi napok rendezvényére meghívták a település többi testvérvárosának képviseleteit is. A kiskőrösiek pénteken már korán reggel elindultak, hogy a hivatalos megnyitó előtt még Zakopane és környékét megtekinthessék. Az esti ceremónián a helyi polgármester kulturális díjakat adott át az arra érdemeseknek, majd egy koncerten vettek részt együtt Tarnów színházában, végül a város főterén könnyűzenei koncertek zárták az első nap programját. Szombaton kirándulásra indultak, megtekintették Debno várát és egy sörgyárba is ellátogattak, ahol a legmodernebb sörgyártási technológiát mutatták meg a vendégeknek. Délután a Tarnówi Lengyel-
Magyar Baráti Társaság klubhelyiségében szívmelengető találkozáson ismertették a magyarokkal, hogy testvérvárosunkban hogyan ápolják a magyar nyelvhez és kultúrához kötődő hagyományokat. Itt egy igen kellemes délutánt töltöttek el a delegáció tagjai, miközben megbeszélték a múltbéli kapcsolat közös csatlakozási pontjait, valamint közös jövőbeni terveiket. Még ezen a napon részt vettek a tarnówi galériában megtartott polgármesteri fogadáson. Vasárnap krakkói városnézés zárta a háromnapos lengyelországi ki küldetést. Lengyel barátaink a remények szerint viszonozzák a látogatást szeptemberben a szüreti fesztivál alkalmával.
A 10 órakor kezdődő istentiszteletet követően 11.00 órakor Lupták György püspökhelyettes mondja el emlékező gondolatait, majd Sudár Annamária előadóművésztől hallhatunk versösszeállítást Petőfi költeményeiből, Petőfiről. Ezután az első köztéri szobornál helyezhetjük el az emlékezés virágait. A szülőházon koszorút helyez el Lupták György, valamint Sudár Annamária. A megemlékezéssel egy időben a múzeum munkatársai Fehéregyházán mutatnak be kiállítást.
3
nem mindennapi
2016. július
A nemzeti összetartozás napján
A hazáért éltek, haltak Nagy Imre és II. Rákóczi Ferenc emlékének adóztak 1958 június 16. Nagy Imrének, ’56 miniszterelnökének a véget jelentette. Ezen a napon végezték ki Maléter Pál honvédelmi miniszterrel és Gimes Miklós újságíróval együtt. Ugyanez a nap 1703-ban a kezdetet jelentette Rákóczi fejedelemnek. Ekkor lépte át a lengyel-magyar határt, és állt élére az 1711-ig tartó szabadságharcnak. Néhány éve Suba György helytörténész, egykori 56-os elítélt javaslatára bővült ki a Nagy Imre- emléktáblánál tartott megemlékezés Rákóczi szobrának megkoszorúzásával.
„ Nem nyugszunk bele!” – idézte köszöntőjében Reményik Sándor versét Szedmák Tamás önkormányzati képviselő, a Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottság elnöke a trianoni békeszerződés aláírásának kilencvenhatodik évfordulóján, az Országzászlónál tartott megemlékezésen.
Az ünnepség szónoka, Turán István történész a világháborút lezáró Párizs környéki békerendszer egész koncepcióját hibáztatta, hiszen a döntéshozók ígéreteik ellenére nem vették figyelembe az etnikai határokat, ezzel elvetették, egy újabb, még szörnyűbb világégés magvait, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egymást követően két szörnyű diktatúra is leigázza térségünket, köztük hazánkat. A világtörténelmi perspektívától eltávolodva – saját helytörténeti kutatásaira támaszkodva – Trianon következményeit az előadó az ilyen megemlékezéseken ritka nézőpontból, a kiskőrösi polgárok szempontjából is bemutatta. A századfordulón még dinamikusan fejlődő Kiskőrös gazdasága is megtorpant. Az országcsonkítással bekövetkező piacvesztés a helyi bortermelőket is sújtotta. Ráadásul az irredentizmussal felerősödő magyar nacionalizmus túlzásait a helyi szlovák lakosság is megérezte. A másik végletet jelentette a kommunista kor-
szak, amely elbontotta a Trianont idéző emlékműveket, betiltotta a megemlékezéseket, és szótlanul tűrte, hogy a szomszédos országokban kivetkőztessék honfitársainkat magyarságukból. A rendszerváltozás óta újra lehet emlékezni. Felelősségünk itt, az anyaországban a nemzeti sorsközösség fenntartása, ezért nyilvánította az országgyűlés ezt a gyászos évfordulót a Nemzeti Összetartozás Napjává. Ezt a határokat nem ismerő összetartozást legmagasztosabban a csíksomlyói búcsún élhetjük át. A kisebbségbe szorult magyarság védelme csak akkor lehet eredményes, ha a sérelmek felhánytorgatása helyett megtaláljuk a közös hangot a szomszéd népekkel. Turán István e gondolat jegyében zárta beszédét József Attila soraival: „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Fodor Tamás
Ki kapja a Kocsis Pál-díjat? Július 15-ig küldhették be javaslataikat a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa számára a szakemberek, hogy kit javasolnak az idei Kocsis Pál-díjra. A díjat odaítélő grémium ebben az évben már 15. alkalommal részesít valakit ebben a díjban azok közül, akik az elmúlt években, évtize-
4
dekben kiemelkedő eredményeikkel, vagy tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak a borvidék jó hírnevének öregbítéséhez. Kiskőrösről eddig Filus János (2005), Pecznyik László (2006), György Tamás posztumusz (2006), Kvalla Gábor (2008), Pszota István (2009), valamint Takács László (2012) részesült ebben a nívós elismerésben, melyet az 1967-ben elhunyt kecskeméti szőlőnemesítőről neveztek el. Az elmúlt években városunkból jelölést kaptak Lapid László, valamint idősebb Szentpéteri Attila és dr. Szőke Sándor borászok is. Lehet, hogy idén ősszel ismét kiskőrösi borász kapja az oklevelet és a bronzplakettet?
Kiskőrös Város Önkormányzata és az 56-os Szövetség június 16-án emlékezett meg a kettős évfordulóról. Szedmák Tamás képviselő, a Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottság elnöke köszöntötte a – sajnos – nem túl nagy létszámú jelenlévőt. A Himnusz közös eléneklése után Fodor Tamás, a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola tanára idézte fel Nagy Imre életútját. Százhúsz éve született, és száz évvel ezelőtt esett orosz fogságba az akkor még éppen eszmélődő fiatalember. A hadifogság megváltoztatta az életét. Semmi meglepő nincs abban, hogy sok ezer kilométerre hazájától magával ragadta a világforradalom mámora, és olyan elkötelezett kommunistává vált, aki egy jó időre a Szovjetuniót választotta otthonának. A szónok beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy ez a választás mégsem tette Nagy Imrét az eszme fanatikusává, mindvégig megőrizte magyarságát, és népéért, különösen a magyar parasztságért érzett felelősségtudatát. Ez a kettős identitása, a bolsevik pártkatonáé és a magyar hazafié került kibékíthetetlen összeütközésbe ’56 októberében. Némi ingadozás után Nagy Imrében a hazafi kerekedett felül, és azonosult a függetlenséget és demokráciát követelő nagyszerű népmozgalommal. A forradalom leverése után azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó lemondásával hitelesíteni az orosz tankokon érkező Kádár-kormányt.
Inkább az akasztófát választotta, semhogy megtagadja a forradalom eszméit. Nagy Imre emléktáblájának megkoszorúzása után a megemlékezés Rákóczi szobránál folytatódott. Fodor Tamás itt párhuzamot vont a két nagy történelmi személyiség között. Mindkettejük életét egy időre tévútra vezette egy fogság. Nagy Imre az oroszországi hadifogolytáborban lett bolsevikká. Rákóczit Munkács eleste után elszakították édesanyjától, a hős lelkű Zrínyi Ilonától, és megpróbálták engedelmes, Habsburg-hű alattvalóvá nevelni. Nem sikerült. Nagykorúvá válva visszatért hazájába, küldetésének tudatára ébredt, és összeesküvést szervezett a Habsburgok ellen. Október 23-án a forradalomba torkolló tüntetés Nagy Imrétől függetlenül, a tudta nélkül indult meg. A tiszaháti felkelést is Rákóczi távollétében, tőle függetlenül robbantotta ki Esze Tamás. Mindketten utólag álltak a mozgalom élére. A hősies küzdelem ellenére mindkét szabadságharcunk a túlerő és a kedvezőtlen világpolitikai helyzet miatt elbukott, de egyik vezér sem volt képes a megalkuvásra. Ahogy Nagy Imre sem volt hajlandó hűségesküt tenni Kádáréknak, úgy Rákóczi sem élt a felkínált kegyelemmel. Inkább az emigrációt választotta, de megőrizte méltóságát. Ezért kellett idegenben meghalnia. A koszorúk elhelyezése után a Szózat zárta az ünnepséget.
előremutató
2016. július
Fúvószenekarunk sikerei Kevés olyan városi rendezvény van, ahol nem élvezhetjük a Gmoser István zenekarvezető dirigálta Kiskőrös Város Fúvószenekarának önálló produkcióját, vagy zenei kíséretét egy-egy programhoz. Nem csak itthon, idegenben sem cseng ismeretlenül a nevük. Az elmúlt hónapokban is többször megmutatták tudásukat. Felléptek például a XXVII. Kalocsai Pünkösdi Koncerten, ahol öt zenekar részvételével – Baja, Bátya, Harta, Kalocsa és Kiskőrös – zajlott a rendezvény a zsúfolásig megtelt kalocsai művelődési házban. A kiskőrösi csapat ismét kiváló koncertet adott, melyet a közönség többszöri visszatapsolással dicsért. A koncert a zenekarok közösen eljátszott számaival záródott. A Városalapítók
Napjához csatlakozó, a Helyőrségi Nyugállományúak Klubja által szervezett programon is nagy sikert aratott a városi fúvószenekar. Május 21-én, szombaton az Evangélikus Fúvószenekar játszott a kiskőrösi Rétesfesztivál megnyitóján, így Kiskőrös Város Fúvószenekara el tudott utazni Kiskunfélegyházára, a „Kiskun Napok és Mazsorett versenyre”. A zenekarok és mazsorett csoportok zeneszóval végigmasíroztak Kiskunfélegyháza főutcáján és a végén itt is az összes zenekar – Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa és Kiskőrös – együtt játszott. Gmoser István zenekarvezető ezúton is köszöni a zenekar tagjainak az áldozatos munkát és tovább készülnek a közelgő hazai és külföldi fellépésekre.
Óvodai ügyelet A nyári szünet idején június 20 és július 15 között a Mohácsi óvoda biztosította a helyet azoknak a kicsinyeknek, akiknek szüleik ügyeleti elhelyezést kértek. Július 18-ától
augusztus 19-ig a Thököly óvoda az ügyeletes ovi. Augusztus 22-től 31-ig minden tagóvoda zárva lesz. Első óvodai nap: szeptember 1. csütörtök.
Együtt képviseljük a jövőt! Kiskőrös az intelligens kisváros
„Intelligens kisváros, intelligens régió” címmel szervezett városunkban konferenciát a Szarvas Fogadó nagytermében, Kiskőrös Város Önkormányzata, valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A program – amely a lakosság, az önkormányzat és a kormányzat együttműködésére épül – alapvető célja egy élhetőbb város kialakítása és a 21. századi technológiák, eszközök beépítése a város életének mindennapjaiba.
Domonyi László polgármester elmondta, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem szakértői csoportjaival hónapok óta dolgoznak a kiskőrösi mintaprogram kidolgozásán, s most érkezett el az ideje, hogy az eddigi eredményeket Kiskőrös polgárai és szakemberei elé tárják, hogy ők is bekapcsolódhassanak a munkába. Mint hangsúlyozta, Kiskőrös a digitális és a valós térben is szeretné a város közelgő jeles évfordulói – 2018, a város újratelepítésének 300. évfordulója, 2022, Kiskőrös várossá avatásának 50. évfordulója és 2023, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója – tiszteletére is megmutatni új arcát. Sályi Géza László, a NJSZT megyei elnöke és a kiskőrösi
projekt koordinátora, a konferencia szervezője kiemelte, hogy a város és a térség közösségei számára rendkívüli lehetőségeket jelent a program, hiszen az Európai Unió elképzelései között kiemelkedőek a smart megoldások, egyebek mellett a megújuló energiák és a polgárok életminőségének javítása terén. Kiskőrös így egy átlagos közép-európai régiót képviselő mintaprojekt színtere lehet. A konferencián Domonyi László polgármester az európai Smartpolis programhoz való tartozás jegyében Kovács Kálmán, a Budapesti Műszaki Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpont igazgatója részére csatlakozási szándéknyilatkozatot adott át. njszt
5
kiemelkedő
2016. július
25 éve meghatározó vállalkozás Kiskőrösön az Eckerle Industrie Kft. Családi nappal egybekötött rendezvénnyel ünnepelte kiskőrösi üzeme beindításának negyedszázados jubileumát az Eckerle Industrie Kft. június 11-én A megnyitón Joachim Eckerle, a cég tulajdonosa köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a sikeres cégcsoport kiskőrösi üzemegysége Hubina Péter vezetésével óriási fejlesztés előtt áll. 1991-ben szénkefe gyártással indult meg a munka Magyarországon, először a kiskőrösi telephelyen. Azóta munketerületük is bővült, valamint Bólyon, Császártöltésen, Zalaegerszegen is beindítottak egy-egy üzemegységet. A magyarországi dolgozók száma eléri az 1200 főt. Mindemellett külföldön a németországi anyavállalat mellett több országban is jelen vannak. Szeretnék a közeljövőben további száz munkahellyel növelni a meglévő kollektívát.
A kiskőrösi rendezvényre eljöttek a német cég külképviseleteinek vezetői is, akik délután szakmai tanácskozást tartottak. A családi napon – ahol a dolgozókkal és családtagjaikkal együtt – mintegy ezer embert láttak vendégül – városunk polgármestere, Domonyi László is elismerően szólt a városi büdzséhez iparűzési adójával nagymértékben hozzájáruló cégről. Mindemellett az Eckerle az elmúlt két és fél évtizedes kiskőrösi jelenléte alatt mintegy 350 családnak biztosított megélhetést. A kulturális
műsorok egész napra kellemes szórakozási lehetőséget kínáltak. Fellépett többek között a Kiskőrösi Szivárvány Néptánc Együttes is, a gyermekeket pedig ugrálóvár, lufihajtogató bohóc, arcfestő várta. „Idegenvezetéssel” a cég termelői egységeit is meg lehetett tekinteni. Ezen a napon a cég megvendégelte a családi nap résztvevőit, sőt, nem csak a finom, többfogásos ebédet és az innivalót fogyaszthatta ingyen mindenki, de a fagyit is, ami a nyári hőségben kicsiknek és nagyoknak egyaránt jólesett.
„Ma szívünk ünnepel!” Elismerték az oktatási intézmények dolgozóinak munkáját
Központi ünnepségen köszöntötte a városvezetés Kiskőrös oktatási intézményeinek dolgozóit, amelyen a szervezők nevében a Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottság elnöke, Szedmák Tamás méltatta az ünnepelteket, majd Domonyi László polgármester mondta el ünnepi beszédét, melyben hangsúlyozta a pedagógusok és a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók szerepének fontosságát. Az ünnepségen díjakat, elismeréseket adtak át.
Kiskőrösért Emléklapot kapott Farkas Jánosné, a Kiskőrösi Óvodák dolgozója és Takács Istvánné, a Kiskőrösi Óvodák dajkája, Csengődi János, KEVI kertészeti szakközépiskolája tanterületének technikai dolgozója, Huszár József, a KEVI gimnáziumának technikai dolgozója, Judák Mihály Lászlóné, az EGYMI gyógypedagógusa, Czérna János, a KT Bem József Általános Iskola igazgatóhelyettese, Czeffer István, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Wattay Szakképző Iskolája és Kollégiuma szakoktatója, Hollósi Simon Györgyné, a Wattay munkatársa és Molnár László, a Wattay pedagógusa. Kiemelkedő munkájáért minisztériumi kitüntetésben három
pedagógus részesült. Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és Kiskőrösért Emléklapot kapott Bakosné Mezei Györgyike, a Thököly úti tagóvoda vezetője, Gojtánné Szabó Ágnes, a KEVI középiskolájának pedagógusa, valamint Petróczi-Kisné Kamasz Ágnes, a Batthyány óvoda pedagógusa. 60 évvel ezelőtt szerezték meg diplomájukat, ezért gyémántoklevelet vehettek át: Csengődi Dezsőné, a KT Bem József Általános Iskola tanítója, Farkas Ignác, a Wattay tanára és Varga Zsigmondné, a Kiskőrösi Óvodák óvodapedagógusa. Az ünnepelteknek műsorral is kedveskedtek a város oktatási intézményeinek növendékei. Gratulálunk a kitüntetetteknek!
kulturális
2016. július
Pörgős és izgalmas programok a múzeumok éjszakáján Kukorica Jancsiból János vitéz lett Június 25-én délután két órakor adta meg a füttyjelet „Józsi” az úthenger, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben, s ezzel kezdetét vette a már ötödik éve városunkban is rendszeresen megtartott „Múzeumok éjszakája” rendezvény. A szakgyűjteményben csapatversenyen mérték össze ügyességüket a jelentkezők, majd egy kiállítás nyílt „Széchenyi életútja” címmel, ahol a megnyitó beszédet a család leszármazottja, a Gróf Széchenyi Alapítvány képviseletében, Széchenyi Tímea mondta.
Estefelé elindult a hengerjárat a városba, ahol a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban további szuper programok várták a résztvevőket. Veszeli Lajos festőművész alkotásaiból nyílt tárlat az emeleti galériában „Óh szabadság, hadd nézzünk szemedbe”címmel, majd az udvaron mindenki megkóstolhatta a város négytorkú kemencéjében sült kenyérlángost, bőven megrakva fokhagymával, tejföllel, sajttal. A kiállító-teremben és az udvaron is megcsodálhatta a közönség a Kid Singers Énekegyüttes „aranytorkú” énekes pacsirtáinak előadását. A „János vitéz kiskőrösi kalandjai” címmel megrendezett játékos vetélkedő pedig számtalan izgalmas feladatot tartogatott a csapatok számára azután, hogy polgármesterünk leadta a vetélkedő kezdetét jelző „pisztolylövést”. Például csak akkor jöhetett ki Iluska a „patakból” – vagyis stílusosan a főtéri virágszökőkút medencéjéből, ahol csak mosta, mosta a ruhákat... – ha helyesen megoldották a csapattagok a feladatot és a francia király – akit nem más alakított, mint
városunk polgármestere, Domonyi László – bizony-bizony csak azoknak a vitézeknek ajánlotta fel leánya kezét és fele királyságát, akik kiállták a próbát. De mint tudjuk, Kukorica Jancsi nem fogadta el a király nagylelkű ajánlatát, ezért az ajándékba kapott aranygyűrűt zsebre vágva tovább indultak a próbázók egy másik akadály leküzdésére. Viszont ezentúl a csapatkapitány viselhette a János vitéz nevet. A hengerjárat éjjel vis�szatért a Közúti Szakgyűjteménybe a csapatokkal, ahol táncház, a vetélkedők eredményhirdetése, és hangulatos pop-rock koncertek gondoskodtak az éjszakába nyúló rendezvény jó hangulatáról. Természetesen a Szent Iván-napi tűzgyújtás és tűzkerék gurítás sem maradt el, a szerelmesek pedig bizonyságtételként a tűzugrás ceremóniáján is áteshettek. Köszönjük a Közúti Szakgyűjtemény, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum kollektívájának, hogy ismét egy maradandó élménnyel gazdagítottak minket a Szent Iván-napi népi ünnephez kötődő Múzeumok Éjszakáján.
Köszönetet kaptak ajándékba Répásiné Lovász Márta, a Kiskőrösi Óvodák igazgatója köszönetet mondott kollégáinak az egész éves munkájukért, valamint mindazoknak, akik tevékenységükkel segí-
6
tették a város öt óvodájában folyó munkát. A jó hangulatú találkozón ebéd után még sokáig beszélgettek az elmúlt óvodai év tapasztalatairól, kiemelkedő eseményeiről.
7
iskolás
2016. július
Tanévzáró = Végre itt a nyár! Sutba kerültek az iskolatáskák A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kiskőrösi Tankerülete „A jövő nemzedékéért végzett áldozatos nevelő – oktató munkájáért” elismerő oklevélben részesítette Rohoska Ferencné, Papp Györgyi, Szigetiné Szabó Ilona pedagógusokat. fotó: Gmoser Gábor
Lezárták a tanévet az általános iskolákban is. Az osztályfőnökök kiosztották a tanulóknak a bizonyítványokat, a Bem iskolában (felső kép) Lasztovicza László igazgató, a Petőfiben (alsó fotó) Grausza Jánosné tagintézmény vezető asszony pedig a tanévzáró ünnepségen külön is jutalmazták a legjobbakat, köztük azokat, akik valamilyen helyi, körzeti, megyei, illetve országos versenyen kiemelkedő eredményt értek el.
A Bem iskolában a labdarúgás Diákolimpia országos döntőjébe 2 korcsoport is bejutott. A II. korcsoportos kisdiákok – Albert Áron, Csík Áron, Daka Gábor, Fejes Olivér, Hambalkó Gergő, Horváth Gergő, Kiss Ádám, Molnár Tamás, Pecznyik Gábor, Szabó Attila, Torgyik Máté, Vágvölgyi Gergő – 14. helyezést értek el. A IV. korcsoportos tanulók – Bálint Attila, Dulai Máté, Györgye Adrián, Lengyel Dominik, Opauszki Máté, Patai Gergő, Pavlovics Dominik, Piller Szabolcs, Soós Zoltán, Szedmák Roland, Turcsán Zalán – az országos döntőben harmadik helyen végeztek. A lány kézilabda csapat – Jáger Jázmin, Kollár Fanni, Kollár Csenge, Lukács Kata, Markó Dóra, Pavlovics Misell, Szemán Aletta, Torgyik Dóra, Tösmagi Nikolett, Vajda Réka, Zsubori Réka – az országos elődöntőben lett 3. helyezett. A Kézilabda Országos Gyermekbajnokságon a „Régió Bajnoka” címért játszott az U13-as korcsoportban: Polereczki Petra, Takács Szabina és Zsubori Zsófia. Sakkversenyen ért el kiváló eredményt Maska Milán 2.b osztályos tanuló, az országos kerékpárversenyen pedig Gubacsi Kornél 4.c osztályos diák. Az orszá-
8
gos úszóversenyen Fülöp Félix 2.c, Judák Gergő és Lucza Evelin 4.c osztályos diákok értek el kiváló eredményt. A Diákolimpia atlétika országos döntőjén Demján Dominik 7.a osztályos tanuló futásban és távolugrásban is országos 5. helyezést ért el. A Diákolimpia országos döntőjében birkózás sportágban az 5. helyen végzett Pap Máté 5. osztályos diák. Szavalóversenyeken teljesített kimagaslóan László Tímea Boglárka a 2. b osztályból. Kiváló eredményt értek el matematikából is a bemes diákok az Abacus Országos Matematika versenyen. Andrási Marcell, Kiss-Tóth Bence, Maglódi Norbert, Nemes Dávid, Szentgyörgyi Gergő országos harmadik, Csővári Gréta, Fónyi Petra, Grausza Laura, Pavlovics Misell, Szebelédi Patrik második, Haskó Zsolt, Ladnai Lóránd, Lukács Kata, Nagy Ákos és Rajos Eszter pedig első helyezést értek el. A „Jó tanuló – jó sportoló-díjat” és a díjjal járó serleget Polereczki Petra és Zsubori Zsófia kapták. Bálint Attila, Pavlovics Dominik és Turcsán Zalán az Origo típusú alapfokú próbanyelvvizsgán feleltek meg. A pedagógusok közül Czérna János főigazgató-helyettes ebben az évben megkapta a „Diáksportért”-díjat.
Veppert Károlyné átvette a „Pedagógus Szolgálati Emlékérmet”valamint az igazgató elköszönt Szegediné Huczek Katalintól, Demjánné Orbán Mónikától, Kádár Mónikától, Opauszkiné Perei Pálmától és Szabó Józsefnétól, akik a következő tanévtől már nem dolgoznak az intézményben. A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában is nagyon sokan kaptak elismerő oklevelet, jutalomkönyvet egész éves, kimagaslóan teljesített munkájukért. A sport területén Szentgyörgyi Anna 3.a, Volák Vencel 3.b, Dicsa Dominik 4.a, Fang Krisztián, Ottery Willis 5.a, Boldoczki Bence 5.a, Belán Gergő 5.a, Udvarhelyi Gergő 5.a, Szikszai Soma 5.a, Seidel Carmen 5.b, Aszódi Zsombor 6.a, Fődi János 6.a, Patai Denisz 6.a, Kiss Viktória 6.b, Schwarcz Korinna 6.b, Füzi Beatrix 7.b, Verebélyi Liza 7.b, Barcsik Zoltán 7.b és Patka Balázs 7.b osztályos tanulók örgebítették iskolájuk jó hírnevét. Sikeres német nyelvvizsgát tett és ezért jutalmat vehettek át: Danis Dávid 7.b, Kállai Zsófia 7.b, valamint Krahulecz Viktória 6.b osztályos diákok. A DDD Országos Idegen Nyelvi Tehetségkutató Levelező Versenyen Romfa János 4.b, Seidel Carmen 5.b, Lehoczki Dominik 5.b, Kukucska Sándor 5.b ért el szép eredményt, és ezért részesültek „A 2015/16. tanév legaktívabb diákjai” nívódíjban. A Mozaik földrajzi versenyen elért eredményükért Kállai Zsófi 7.b és Verebélyi Liza 7.b osztályos tanulók kaptak dicséretet, közösségi munkáért pedig Pelsőci József 6.c osztályos diákot emelte ki az iskolavezető. A német nemzetiségi nyelv területén elért kimagasló négyéves teljesítményért vehetett át jutalmat: Fang Krisztián 4.b, Torgyik Tamás 4.b, Téglás Hunor 4.b, Romfa János 4.b, Csányi Kristóf 4.b, Brada János 4.b, Pecznyik Petra 4.b, Benedek Eszter 4.b, Bakó Sára 4.b, Ritter Fanni 4.b, Temesvári Fanni 4.c, valamint Pálinkás Réka 4.b.
Amikor játszótér az iskola Még a Nap is ragyogóbban sütött június 8-án, amikor a kora reggeli órákban lázas készülődés zajától volt hangos a Kiskőrösi EGYMI udvara. Szorgos kezek építettek trambulinokat erre a nevezetes alkalomra. Hogy mi is volt ez a nap? Az iskolai Diákönkormányzat napja, ahol játékos programokkal vártak gyermekeket, szülőket és pedagógusokat egyaránt. Kicsik és nagyok, fiúk és lányok kedvükre válogathattak a fergetegesre sikerült kínálatból. Az udvaron trambulinok, légvár, kerékpáros ügyességi verseny, asztalitenisz várta a mozogni vágyókat. Az aulában arcfestés, folyamatos mesevetítés, karaoke hívogatta az érdeklődőket. A nap folyamán, a diákközgyűlésen a tanulóknak lehetőségük nyílt kérdéseik, észrevételeik megfogalmazására az intézmény életével kapcsolatban. Az erős fiúk számára szkander versenyt bonyolított Bóna András szülő. Az iskola előtt aszfaltrajz versenyben mérhették össze tehetségüket az osztályok. Az energiát a szülői munkaközösség által készített nagyon ízletes palacsinták szolgáltatták. Szükség is volt rá, hiszen a tanár-diák futballmérkőzésen minden játékos a végsőkig küzdött. Az önfeledt játék során sem feledkeztek meg az intézmény tanulói és a szülők a pedagógusok köszöntéséről sem. Kövicsné Szrenkó Erika megható szavait Bognárné Gajár Katalin tortakölteménye koronázta meg. A program szervezését és lebonyolítását Viedner Mónika, a DÖK munkáját segítő pedagógus koordinálta. A Diákönkormányzat ezúton szeretne hálás köszönetet mondani támogatóinknak: Bubee Hungary Kft., Garden Juice Kft., Játékkal a Tudásért Alapítvány, Kiskőrösi Tai Chi Egyesület, Kiskőrös Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata, Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Otthon, Szentimrei Szikvíz Viedner Mónika
sikeres
2016. július
A zeneiskola is lezárta az évet
A Szó-La-M Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a művelődési ház színháztermében tartotta tanévzáró ünnepségét június 13-án. A növendékeket és hozzátartozóikat Soltiné Samu Zsuzsanna intézményvezető köszöntötte. A hagyományokhoz hűen az ünnepi koncertet az intézmény búcsúzó növendékei adták. Elsőként Fabricsek Zsófia játszott fuvolán, majd Lupták György zongora-, illetve Csanády Helga fuvolajátékával örvendeztette meg a hallgatóságot, Király Csaba pedig fantasztikus hegedűjátékával mindenkit elkápráztatott. Búcsúztak még: Sztranyák Fanni, Lendvai Kevin, Opauszki Anna, Kiss Kinga, Szélig Attila. Az ünnepi műsor után jutalmat vehettek át az iskola kimagasló teljesítményt nyújtó növendékei. Első alkalommal adták át az idén alapított Szó-La-M AMIdíjat, melyet Lupták György végzős növendék vehetett át. Gyuri 2004ben iratkozott be a kiskőrösi zeneiskolába, és a hegedűt választotta. Szorgalmának és tehetséges játékának köszönhetően számos versenyen kiválóan szerepelt, a nemzetközi Kodály Zoltán Hegedűversenyről például egy alkalommal, első díjjal tért
haza. 2007-ben bejutott az Országos Koncz János Hegedűverseny szombathelyi döntőjébe. A Sztehlo Gábor ösztöndíj révén saját hegedűje is van már. A hegedű mellett zongorán is magas színvonalon megtanult játszani. Az iskola vonószenekarának tagja, de fellép a kiskőrösi Gospel Sasok énekegyüttesben is. Idén érettségizett. A kiváló zenész informatikusnak készül. Az ünnepség végén az igazgatónő megköszönte kollégáinak is az egész éves munkát, valamint köszönetet mondott a szülőknek a sok-sok támogatásért, segítségért, egységes háttérmunkáért, majd az egyes tanszakok növendékei átvették tanáraiktól bizonyítványukat.
Lendületesen, vidáman táncolt az aprónép
Egymást érték a tartalmas programok az óvodai év utolsó hónapjaiban. A város óvodái a Kék bolygó projektjük mellett sokéves hagyományukhoz hűen táncdélutánt is szerveztek. Az óvodás csoportok bemutatkozására zsúfolásig megtelt a nézőtér a művelődési ház színháztermében.
Először a Mohácsi óvoda Napraforgó csoportja lépett színre, „Békák” című produkciójukkal. A kiscsoportos korosztály bemutatóját vastaps kísérte. A gyerekeket Csviláné Szabó Dzsenifer és Kerekesné Varga Erzsébet óvónők készítették fel a műsorra. A Batthyány úti óvodások „Körtemuzsika” néptánccsoportja „Botosánka” című előadásukkal – ami a moldvai magyarok balkáni motívumokat is tartalmazó tánca – vívták ki a nézők elismerését. Velük Lakos Henriette óvodapedagógus – néptáncoktató és Markó Szilárdné pedagógiai asszisztens gyakorolt. A 4-5 éves gyermekekből álló „Ugri-bugri” aerobik csoport a mohácsisokat képviselte játékos,
„Bohócok” című produkciójukkal. Vezetőjük: Urbánné Szabó Rózsa. „Móka torna és Napocska” címmel lépett színpadra a Batthyány ovi középsősökből és nagycsoportosokból álló „Fitt-dance” nevű, kezdőket és haladókat is felsorakoztató csoportja, akikkel Weinhardt Krisztina óvónő foglalkozik. A Mohácsi úti óvoda „Okos bagoly” csoportjának waka-waka tánca alatt egy pillanatra sem szűnt meg a taps a nézőtéren. A pattogó ritmusú táncot Parragné Vajas Beáta és Nagyné Lehoczki Éva tanították be a gyermekeknek. Az össztánc előtt ismét színre lépett a batthyánys „Fittdance” csoport, „Száll a buborék” című vidám táncos játékával.
Sikeresek a „sakk-palánták” Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kiskőrösi Óvodák, valamint a Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület (Kalocsa) közösen rendezte meg Kiskőrösön a Thököly utcai tagóvodában a 2016. évi Bács- Kiskun megyei Óvodások Sakk Bajnokságát. A versenyt 2 x 20 perces gondolkodási idővel 7 fordulós svájci rendszerben rendezték meg. A versenyen Bács-Kiskun megyéből összesen 15 óvodás versenyző indult Kalocsáról, Kiskőrösről és
Kecskemétről. A kiskőrösi versenyzők szépen teljesítettek. Zárójelben a helyezések olvashatók. Óvodás fiúk: Pohankovics Zsombor (3.), Kovács Dominik (5.), Kirilla Tamás (8.), Őszi Balázs (9.), Tóth Bálint (11.), Varga Márk (13.). Mindannyian a Thököly utcai óvodába járnak. Köszönet a támogatásért: Kiskőrösi Óvodák Kiskőrös, Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület Kalocsa, Magyar Sakkvilág Szerkesztősége Budapest, Németh László Kalocsa 9
életút
2016. július
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Búcsút intettek a Petőfi végzősei A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának nyolcadikosai számára is eljött a búcsú ideje június 10-én. Grausza Jánosné tagintézmény-vezető köszöntő szavaiban kiemelte: „Kívánom, hogy legyen bennetek kellő elszántság, kitartás, hogy a céljaitokat elérjétek, hiszen tudnotok kell: erőfeszítés nélkül nincs teljesítmény. A legszebb évek következnek most. Használjátok ki a lehetőségeket: tanuljatok, szórakozzatok, sportoljatok, kiránduljatok. Tudjátok a mértéket, tanuljátok meg a határokat. Őrizzétek meg a barátságokat, de legyenek új barátaitok, segítsétek, szeressétek egymást, tudjatok egymásnak megbocsátani és segíteni, a gyengét felemelni. Csak így lehettek majd igazán boldog, elégedett emberek.”
10 Ádám Noémi
tett Makai Mercédesz és Vlcskó Balázs. Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának támogatásával egyhetes liptódi nyelvi táborozáson vehet részt Ádám Noémi és Gottfried Anna. Kitűnő tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért és magatartásáért Káplár Nikol 8.a osztályos tanuló vehetett át könyvjutalmat. Szilágyi Sándorné tanárnő emlékére gyermekei alapítottak díjat, amelyet azok a tanulók kapnak meg, akik a német nyelv, az irodalom, illetve a művészetek területén nyújtottak szép teljesítményt. Az idén Markó Vivien részesült ebben az elismerésben. A Petőfi Iskola Alapítvány 2009-ben alapította a Petőfi-díjat, melyet az a tanuló kaphat meg, aki 8 éven keresztül kiváló tanulmányi eredményt ért el, versenyeken vett részt, közösségi munkája, magatartása példamutató volt. A Petőfi-díjat Ádám Noémi érdemelte ki ebben az évben. A szülői munkaközösség vezetője, Schneiderné Bor Beatrix is köszönetben részesült áldozatos munkájáért.
Markó Vivien
Maci csoport: Agócs Letti, Brada Barbara, Eckert Hédi, Gyalog Noémi, Halász Dániel, Markó Petra, Pap Szofi, Szőke Adél, Torgyik Benett. Gondozónők: Opauszkiné Gébl Mónika, Hegedűsné Gulyás Ildikó, Varga Szilvia
Elballagtak a Bem nyolcadikosai „Tanáraink és társaink, a szívünk nem feled” A KT Bem József Általános Iskola ballagó ünnepségén Lasztovicza László igazgató egy Karinthy idézettel köszöntötte a végzősöket: „Azért mérjük helytelenül az időt, mert ehhez egyetlen mértéket használunk csupán. Azt, ami az átélés sebességét méri”. Majd ebből kibontva igyekezett megragadni a búcsúzó diákokban kavargó érzéseket. Idézte Németh Lászlót is, aki szerint csak tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni, milyen volt az iskola – és benne a tanár.
A tanulmányi és sportversenyeken, a művészetben, vagy a közösségi munkában szép eredményt elért diákok jutalmat vehettek át. A tantestületi döntés alapján kimagasló teljesítményükért a következő tanulók részesültek jutalomban: kimagasló sportteljesítményéért, az atlétika megyei diákolimpián elért eredményéért Csipak István, Kornóczi Natália, Pelsőci Barnabás, Németh Dominik, Ribárszki Dóra és Kecskeméti Erik, az országos úszóversenyen elért eredményéért Pásztor Máté és Pelsőci Barnabás. Kiemelkedő közösségi munkájáért: Kornóczi Natália és Makai Mercédesz kapott jutalmat. A zene területén elért kimagasló eredményeiért Király Csaba részesült elismerésben. A Mozaik Tankönyvkiadó által szervezett földrajzversenyeken elért eredményeiért Békés Gergő kapott elismerést. Angol nyelvből öt tanuló szerzett alapfokú komplex nyelvvizsga-bizonyítványt: Káplár Nikol, Kornóczi Natália, Lehőcz Milán, Maczkó Dóra és Pásztor Máté. Német nyelvből sikeres junior nyelvvizsgát
apróságok
2016. július
Biztos vagyok abban, hogy nektek nem kell tíz évet várnotok arra, hogy számotokra kiderüljön az itt eltöltött évek értéke, hiszen már most is tudjátok, hogy kinek mit köszönhettek, és hogyan hatott rátok az a közeg, amit KT Bem József Általános Iskolának neveznek – emelte ki Lasztovicza László. A legjobban teljesítő diákok jutalomban részesültek. A Bem-díjat kitűnő tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért, valamint azért, hogy hogy „C” típusú középfokú nyelvvizsga bizonyítványt szerzett, Halla Luca vehette át. Kiemelkedő tanulmányi munkájáért részesült elismerésben: Schneider Norbert, Barna Dorina, Cseh-Szakál Csilla, Szabó Márk,
Halla Luca
Vaida Csaba
Sámel Patrícia, közösségi munkájáért: Suba Szilvia, Nagy Doroti, Orbán Viktória, Bolvári Zsuzsanna és Kecskeméti Márk. Nyolc éven át képviselte az iskolát sikeresen a különböző szavalóversenyeken Szappanos Tamás, ő ezért vehetett át jutalmat. Sikeres alapfokú nyelvvizsgát tettek az írásbeli részből: Szabó Richárd, Kriskó Tamás, Bálint Attila, Bánáti Ádám, Kurucz Gábor, CsehSzakál Csilla, Barna Dorina, Baranyai Zsombor, Bolvári Zsuzsanna, Szamosvölgyi Szabina, Sámel Patrícia Kíra, Rapcsák Kinga, Szabó Norbert, Szamek Fanni, Szemán Áldor, Pavlovics Dominik; Turcsán Zalán és Kecskeméti Márk. Komplett vizsgát tett: Kunhegyesi Martin, Szabó Márk, Pivarcsi Milán, Kurucz János és Ujvári Olivér. A TS Gastro Kft. jó magatartásáért és szorgalmáért ajánlott fel díjat Vaida Csaba 8.a osztályos diáknak. A ballagás ideje alatt képviselték az iskolát Miskolcon a Diákolimpia országos döntőjén a labdarúgók, akik – mint az azóta kiderült – harmadik helyezést értek el: Bálint Attila, Lengyel Dominik, Piller Szabolcs, Dulai Máté, Opauszki Máté, Pavlovics Dominik és Turcsán Zalán. A 8. évfolyamos osztályok szülői munkaközösség-vezetői: Subáné Supka Zsuzsanna, Líborné Lévai Krisztina, Vörösné Szőgyi Erzsébet, Kelemen Andrea, Sámelné Lakatos Éva és Kaposi Nóra is köszönetben részesültek sokéves munkájukért. (fotók: Filus Tibor)
Elballagtak a legapróbbak
Babákné Kiss Ildikó, Csővári Andrásné, Illés Ferencné, Kusztor Ágota, Moravcsik Ferencné, Parraghné Vajas Beáta, Podobniné Vándor Andrea, Takács Jánosné, Túrú Gyuláné, Aszódi Pálné Lúdas Matyi a Százszorszép óvónői bábcsoport előadásában is háromszor verte vissza Döbrögi uraságon sérelmét. Vagyis dehogy háromszor hangzott el a jól ismert mondat, miszerint: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” hanem tizenkétszer. Kilencszer a Városalapítók Napja előtti héten, amikor a kicsinyeknek háromszor is előadták az óvó nénik a művelődési ház színháztermében a bábjátékot, háromszor pedig a háromnapos ünnep egyik programjaként láthattuk a mesejátékot a szabadtéri színpadon. Szóval Döbrögi uraság most jól megjárta, alaposan és sokszor eltángálták, viszont a kiskőrösi gyermekek többször is jót mulathattak Fazekas Mihály örökifjú vígeposzán. Az Aszódi Pálné Évi óvó néni vezetésével már több mint másfél évtizede működő bábcsoport mögött számtalan „vastapsarató”siker van. Hogy csak egy párat említsünk: A sárga kicsi kígyó, A királyné libái, a Holle anyó, a Didergő király, A kiskakas gyémánt félkrajcárja... Bábjai-
kat és a díszleteket ők maguk készítik, a munka oroszlánrészét azonban Moravcsik Ferencné Erzsike vállalta fel a kezdetek óta. A technikai háttérmunkában pedig Évi férje van a segítségükre. A szövegkönyvet a bábcsoport vezetője írja, és a hozzáillő zenét is Évi óvó néni válogatja össze. Hat évvel ezelőtt önzetlenül végzett kulturális tevékenységüket „Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért”díjjal ismerte el a városvezetés.
Június 15-én ballagással egybekötött évzárót tartottak a bölcsődében. 19 kislány és 16 kisfiú ballagott el. Délután megtelt a bölcsőde udvara, testvérekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel. Volt közös uzsonna, arcfestés, gipszfestés, tombola, zene, tánc. A zenét a Holiday Plussz együttes biztosította. Ezúton is köszönetet mondanak a bölcsőde dolgozói, a szülői támogatásokért, hozzájárulásokért, amit az év folyamán kaptunk. Vásárolni tudtunk
a csoportoknak játéktároló kosarakat, valamint „nagymozgást” fejlesztő játékokat. Ebben az évben sikerült megvalósítani egy régi álmunkat is: a gumiszőnyeg megvásárlását. A tombolán sok fődíjnyertes örülhetett, amiért szintén szeretnénk köszönetet mondani a Tesco Zrt-nek, valamint az ott dolgozó édesanyának, édesapának, mivel tőlük már számos támogatást kapott a bölcsőde – mondta AczélNémeth Angéla bölcsődevezető.
Cica csoport: Barna Balázs, Bobek Barna, Bobek Benett, Csörgő Simon, Gál Boglárka, Hambalkó István, Martinkó Ármin, Polereczki Márk, Pszota Luca, Rozsnyai Tamás Dominik, Torgyik Doroti. Gondozónők: Gucsi Lászlóné Margó, Polereczki Ildikó
Katica csoport: Benyik Boglárka, Horváth Dominik, Faragó Szófia, Furák Eszter, Janács Szofi, Kocsis Kamilla, Polgár Gabriella, Szabó Patrik. Gondozónők: Antal-Szabó Anna, Ráczné Polyák Mária, Windecker Ferencné Zsuzsi
Süni csoport: Balázs Lia, Béres Dominik István, Horváth Zselyke, Kálmán Sára, Kis Viktor Kornél, Réti Tamás Hunor, Városi Tibor. Gondozónők: Gálné Hegedűs Veronika, Vinczéné Kovács Katalin 11
be a települést. Lapua ismert többek között lőszergyártásáról, élénk sportéletéről, de a város határában található Nyugat-Finnország legmagasabb hegye, a Simpsiö, amely kedvelt síparadicsom. A városban 28 nemzetiség él, köztük 89 magyar, akik nagyrészt a húsfeldolgozó üzemben dolgoznak. Az ott töltött három nap alatt számunkra a templom és környéke volt a központi helyszín. A lapuai evangélikus dómtemplom gyönyörű hófehér, fából készült, görögkereszt alaprajzú épülete a harangtoronnyal, képeslapra illő látvány. 85+6 regiszteres orgonája pedig a legnagyobb Finnországban. Lapuában majdnem mindenki evangélikus. A nyolc finn evangélikus püspökség közül az egyiknek a székhelye itt található, és a „felébredtek” megújulási mozgalmának központja is itt van. E jelentős evangélikus egyházi központban énekeltek a Gospel Sasok először június 18-án szombaton este, a finn rádió által közvetített istentiszteleten. A vasárnapi istentiszteleten is a kiskőrösi kórus szolgált énekével, az igét hirdető lelkész pedig az előző esti Magyarország-Izland labdarúgó mérkőzést is beleszőtte prédikáció-
jába. Számunkra a legnagyobb izgalommal várt esemény vasárnap este jött el, amikor a Gospel Sasok önálló koncertet adtak a dómtemplomban. Lélekemelő volt hallgatni a főleg angol nyelven, és itt-ott magyarul felcsendülő énekeket, melyek tényleg szárnyakat adtak, és a vendéglátók kedvességében és szeretetében fürödve jó volt magyarnak lenni. A koncert után megismerkedtünk a dómkórus tagjaival, és Lupták György püspökhelyettes, a Gospel Sasok vezetője egy hímzett kalocsai mintás úrvacsorai terítőt adott át a gyülekezetnek, melyet a Sorsok Alapítvány ügyes kezű asszonyai készítettek. Három hosszú nap után, hiszen Lapuában ilyenkor nyáron szinte összefolyik a nappal és az éjszaka, másnap búcsút vettünk vendéglátóinktól, és visszaindult a csapat Helsinkibe, hogy egy rövid városnézéssel zárja finnországi útját. Örök élmény marad számunkra ez az öt nap, melynek előkészítését és koordinálását köszönjük Lupták György püspökhelyettes úrnak. Subáné Kiss Krisztina
Nyáresti zenés áhítat
Kiskőrös városa és a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség 2008 szeptemberében írta alá a testvérvárosi megállapodást Lapua városával, a Lapuai Evangélikus Dómegyházközséggel és a Lapuai Keresztyén Népfőiskolával a 2009-től 2013-ig terjedő időszakra, melyet 2013 júliusában újabb öt esztendőre meghosszabbítottak. A gyülekezetek közötti együttműködés keretében most a finn evangélikus egyház egyik ébredési mozgalmának nyári ünnepén vettek részt és szolgáltak több alkalommal is a Gospel Sasok. Nagy izgalommal készültek már hónapok óta erre az utazásra a Sasok, hiszen a legtöbben most jártak először 12
Finnországban, és sokan még sosem ültek repülőn. A Helsinkitől Lapuáig vezető 380 km-es úton aztán világos lett, hogy a végtelen erdőségek és az ezer tó országa számtalan természeti csodával várja látogatóit. Az időjárás nem kedvezett az utazóknak, de a családbarát jelzővel is illetett, 14 és fél ezer lakosú hangulatos kisváros mindenért kárpótolt bennünket. A város sík vidéken terül el, a nagy finn alföld déli részén, 80-km-re a tengertől. Az emberek egy része ma is mezőgazdaságból él, ez ott a tejtermelést jelenti, valamint a krumpli és a bogyós gyümölcsök termesztését. Két kisebb folyó találkozásánál jött létre a város, amely tágas, a házak messze vannak egymástól, szélesek az utak, és sok a park. A házak körül nincs kerítés, a magánszféra ugyanis szent és sérthetetlen. Végtelen nyugalom árad az ott élő emberekből, akik Matti Salomäki igazgatólelkész, dómpréposttal az élen, nagy szeretettel fogadták a kiskőrösi csoportot. A „Sasokat” a városházán köszöntötte Arto Lepistö, a város polgármestere is, aki rövid prezentációban mutatta
Nyáresti zenés áhítatra invitálták a híveket és a kórusmuzsika kedvelőit, az evangélikus templomba. A június 5-én vasárnap már második alkalommal megszervezett találkozóra több kórus is elfogadta Farkasné Gombár Ildikó evangélikus hitoktató-kántor meghívását. Az Evangélikus Fúvószenekar bemutatkozása után Lupták György püspökhelyettes köszöntötte a jelenlévőket. A nyáresti zenés áhítat alkalmával Pénzes Péter református lelkész hirdetett igét. Az est folyamán fellépett a Lupták György vezette Kiskőrösi Gospel Sasok Énekegyüttes, majd a Szent
József katolikus plébánia vegyeskara, Sümegi Csaba vezényletével. A nemrégiben alakult KEVI Quartett – Bata Lászlóné Sike Orsolya, Farkasné Gombár Ildikó, Farkas Sándor, valamint Németh Mihály – előadása is megörvendeztette a hallgatóságot. A következő fellépő az Evangélikus Vegyeskar volt, Farkasné Gombár Ildikó vezényletével, majd Pusztai Virág karvezetésével énekelt a Református Kórus, végül a novemberben alakult Exaudi Ökumenikus Kamarakórus zárta a kórusok bemutatkozását a közös ének, imádság és áldás előtt. A rendezvényt szeretetvendégség követte az imaházban.
ng
a
„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!" Ézsaiás próféta könyvének szavai ihlették 1998-ban a kiskőrösi Gospel Sasok Énekegyüttes névválasztását, akik azóta dalaikkal számtalan fesztiválon, koncerten, gyülekezeti rendezvényen örvendeztettek meg bennünket. Az évek során felléptek több hazai városban, felejthetetlen koncertkörutat tettek Németországban és Erdélyben. Most pedig a finnországi Lapuában jártak.
Bibliai igével indultak útnak Gyerekbibliakörös záróalkalom
ev
A finnországi Lapuába repültek a Gospel Sasok
2016. július
la
2016. július
éli
l kusok o
„Vasárnapi harangszóra, menjünk együtt a templomba, szívünk nyíljon imádságra, figyeljünk az Úr szavára.”
Fotó: Gmoser Gábor
Elballagtak a KEVI Harangvirág Óvodájának iskolaérett nagycsoportosai is júniusban. Az Alma csoport népi gyermekjátéka, tánca és keresztyén dalokból, versekből, valamint harangjátékból összeállított műsora után a Napocska csoport néptáncos koreográfiájában gyönyörködhettek a résztvevők az alkalomhoz illően feldíszített evangélikus templomban megtartott évzáró-ballagási ünnepségen. A táncok betanítását Turú Gyuláné segítette, a felkészítő óvodapedagógusok pedig Scrob Erzsébet, Burda Csilla, Bengőné Nagy Mária, valamint Horváthné Gyöngyösi Éva voltak. 29 kisóvodás vett búcsút szeretett intézményétől, az óvónők-
től, a dajka néniktől, társaiktól. Dénes Istvánné tagintézményvezető beszélt az evangélikus óvoda által közvetített értékekről, amelyek reményeik szerint örökre emlékezetesek maradnak a kicsinyek számára. Dénesné Erzsike köszönetet mondott Farkasné Gombár Ildikónak, Turú Gyulánénak, Albert Orsolyának, Domonyiné Borbényi Katalinnak, Pásztor Gyulának, Virág Tibornak, Scrob Erzsébetnek, Tiriczné Szabó Szilviának segítő, fejlesztő munkájukért. A ballagó gyermekek tarisznyájukba egy emléklapot kaptak, melyen mindenkinek egy személyre szóló bibliai ige állt útravalóként.
Ezzel az énekkel kezdődött a 2015-16os évben is minden gyermekbibliakörös (GYBK) alkalom az evangélikus gyülekezetben, amit vasárnaponként a 10 órás istentisztelettel párhuzamosan óvónők, tanárnők és lelkészek tartottak az Imaház kistermében. Sajnos a záróalkalom egybeesett több más rendezvénnyel, így nem tudott mindenki eljönni. Ám akik eljöttek, azokkal játszottunk, énekeltünk, kedvenc Jézusról szóló történeteket, énekeket elevenítettünk fel, imádkoztunk. Lufit színeztünk, ettünk-ittunk és nem utolsósorban a lelkes tanítványok átvehették a diplomáikat és az ajándékokat. Idén 3 aranydiplomásunk lett (legszorgalmasabb tanítványok), de a többiek is
szorgalmasan jártak, így ezüstdiplomát vehettek át, amit a gyülekezet pecsétjével erősítettünk meg. Látogatóink is akadtak szép számmal. Jó pihenést a nyárra, szeptemberben találkozunk és várunk másokat is az óvodás-általános iskolás korosztályból! Aranydiplomások: Tóth Sándor, Ottery Willis, Szlovák Ádám Ezüstdiplomások: Ottery Dániel, Csuka Lili, Szentgyörgyi Anna, Czinege Levente, Tóth Szabolcs, Bálint Jázmin, Kovács Panna, Gombár Gergő, Gombár Bence, Tótyik Áron Szűcs Mária iskolalelkész
Júliusi útmutató „Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (Mózes 2. könyve 33,18-19) Kicsoda az Isten? Látható-e? Találkozott-e már valaki Vele? – Kinek nem jutottak még eszébe ezek a kérdések, a kételkedőnek ugyanúgy, mint az istenhívőnek. Állítólag Jurij Gagarin, az első űrhajós nyilatkozott így, amikor visszatért a Földre: „Én vagyok az első ember, aki ott fenn járt a világűrben, de nem láttam ott Istent.” Mert sokan vannak, akik úgy vélik, Isten valahol ott van, fenn, a magasban, a felhőkön túl. És onnan szemléli a világot. Hamis elgondolás. Mózes, Isten embere is, – aki napi beszélő kapcsolatban volt Istennel, látni szerette volna Őt. És Isten megmutatta magát Mózesnek. De, mivel a látványtól Mózes megsemmisült volna, ezért megvédte őt önmaga látványától, egy szilaüregbe állította, kezével betakarta és csak hátulról láthatott valamit Mózes. Pál apostol sokkal később az ókori Athénben így mutatta be többek közt Istent: „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”. Mert Isten nem szorítha-
tó be különböző helyekre (még bizony templomokba sem!), a végtelen és hatalmas Úr intelligens energia, szavával teremtő és alkotó, mindenhol jelenlévő élő Isten. Nagyságát és erejét felfogni is képtelenek vagyunk. Mert mi az Ő teremtményeiként születünk és meghalunk, felfogni sem tudjuk a végtelent. Aki soha nem született, mindig öröktől fogva létező és soha el nem múló Úr. És ez az Isten a történelem egy pillanatában megszületett emberként, igen, ott a betlehemi istállóban. A végtelen belepréselte magát a véges emberi testbe. Mert így akarja megmutatni szeretetét. Olyanná lett, mint mi, átélte az emberlét minden rezdülését egészen a halálig – hogy senki ne mondhassa, hol van Isten, ki tudja, létezik-e egyáltalán? Ha meg akarod találni Istent, Jézust keresd! Jézust pedig ott találod meg a golgotai kereszten. S ha megtaláltad Jézust, Istent ismerheted meg őbenne! Lupták György
d
a
muzikális
Látogasson el a honlapunkra: www.kevi.hu 13
figyelemre méltó
2016. július
Védd magad! – Te ott leszel a júliusi gyermekhéten? (amit sokan baptista szeretetházként ismernek). Főként az óvodás középső csoportosoktól egészen általános 6. osztályosokig várjuk azt a korosztályt, akik a reményeink szerint igen jól érzik majd magukat itt, de természetesen anyuval/apuval/nagyszülővel kijöhet-
Gőzerővel zajlik a készülődés az idei napközis gyermekhét délutánjaira. A népes szervező stáb lassan az utolsó simításokat végzi az ismét különlegesnek ígérkező alkalomra, amit évről-évre megrendezünk a kiskőrösi gyermekek nagy örömére. Komoly múltra tekinthetünk vissza, hiszen már több olyan anyuka, apuka hozza idén kisgyermekét, akik bizony feltűnnek a régi fotókon, hiszen ők is résztvevői voltak egykoron ennek a nagyszerű eseménynek.
Megjelennek olyan elmaradhatatlan programok, mint például a titokzatos „Láthatatlan színház” – amit évről évre megunhatatlanul mindenki „látni akar”, és amire idén is új darabbal és nagy izgalommal készülünk –, de talán a legnagyobb hagyományunk a gyerekek örömét kereső állandó megújulás, a minden évben kitűnő programsorozat. Az idei hét címe: „Védd magad!” – nagyon is tudatos választás. Persze nem valamiféle küzdősportot akarnánk itt oktatni. Sokkal inkább azért esett a választás erre az elnevezésre, mert a sok játékos foglalkozás, különleges jelenet, vidám együttlét közben megtanulhatjuk az idén, hogy nem vagyunk egyedül a hétköznapi küzdelmeinkben! A gyermekeinkre sok olyan hatás leselkedik, ami ellen nekünk, szülőknek is, de nekik, mint önálló kis személyiségeknek is, fel kell készülnünk, védekeznünk kell. Elég csak arra gondolnunk, milyen hatással lehetnek rájuk a médiából, az internet világából, de akár saját társaiktól, környezetükből jövő bántásokkal, de belső kis világuk néha kibogozhatatlannak tűnő vívódásai is hatalmas problémák elé állítják őket. Ebben szeretnénk az ő nyelvükön segítségükre sietni. Megmutatni, hogyan
vegyék fel a harcot a külső nyomás, az el nem fogadottság, a magány, vagy bűntudat ellen – de soha sem egyedül! Hiszen segítségünkre vannak a szüleink, barátaink, de akár egy óvó közösség, és természetesen a legnagyobb „Hős”, a gyermekek barátja, a Világegyetem megalkotója, akit mi Jézus Krisztusként, személyesen is ismerünk! A sok meglepetésprogramot nem szeretném elárulni, majd csak az első napon azoknak, akik eljönnek, de annyit azért elmondhatok, hogy jó idő esetén lesz benne vizes locsolkodás is! A nagy meleg ideje alatt a Filadelfia Idősek Otthona légkondicionált épületében, utána a hatalmas füves udvaron leszünk, de eső esetére is fel vagyunk készülve. A pénteki, utolsó napon pedig még a helyszín is meglepetés lesz! A nagyszerű hangulatra már hangol az új tini zenekarunk és az énekesek, sok-sok fiatal segítő és szereplő, a mókamestek, a kreatív kézműves csapatunk, a finom uzsonnáért felelős konyhásaink, a sportért és fociért felelős csapatkapitányunk! Szóval hova is jöhet július 18 és 22 között minden nap 14:00 órától a sok – a szünidő alatt unatkozó – gyerek? Hát Kiskőrösön a Szűcs József utca 12. szám alatt lévő Filadelfia Idősek Otthona udvarára
nek a kistesók is (vagy akár a nagyobb tinik egy jót röpizni, focizni)! Várunk nagy szeretettel minden gyermeket és előzetesen jelentkezni sem kell, hiszen a gyermekhét idén is díjtalan! Nagy Gábor szervező-rovatvezető
További információk az interneten folyamatosan megtalálhatók a www.kiskoros.baptist.hu címen, vagy a facebook.com/kincskeresogyerekek oldalon, de elérhetők a szervezők a 06-20/775-0639-es telefonszámon, a
[email protected] e-mail címen, és természetesen a gyermekhetet szervező Kiskőrösi Baptista Gyülekezet lelkes tagjai személyesen is adnak információt!
Van segítség! Kérdésed van a drogokról, az alkoholról, az egyéb függőségeket okozó dolgokról? A környezetedben élő szenvedélybeteg függősége a te életedet is befolyásolja? Nem tudod, hogy kihez fordulj, hogy hol kaphatsz segítséget? Kezd kicsúszni az irányítás a kezedből? Magadra maradtál és nem segít senki? Nem tudod kivel megbeszélni a gondjaidat?
Ha úgy érzed, hogy változtatnál, de egyedül nem megy, keress minket! Lehetőséged van: • beszélgetésre • információkérésre • telefon-internethasználatra • tisztálkodásra, mosásra, pihenésre • • segítünk hivatalos ügyek intézésében, szakellátáshoz jutni • Minden szolgáltatásunk térítésmentes. Szeretettel várunk, fordulj hozzánk bizalommal! Sorsok háza • Kiskőrös, Rákóczi F. u.12. (volt cukrászbázis)
telefon: 78/513-515 • mobil: 06-20/776-4129
A város kemencéjében sül a város kenyere A kemence sosem megy ki a divatból. Egyre több felé épülnek, a kemencések pedig összetartó csapat, tanulnak egymástól és rendszeresen összejárnak, együtt sütni. Jó kemencében jó kenyeret lehet sütni, a gyönyörű kiskőrösi közösségi kemencében pedig nem sült még kenyér júniusig. Egy több éve egymást az internetről ismerő lelkes kemencés csapat jött össze július 11-én Kiskőrösön, hogy együtt kenyeret és egyéb finomságokat süssenek, és végre kiderüljön, mennyire jó kenyér sül a közösségi kemencénkben. Mészáros Edit és párja a felvidékről, Szlovákiából érkeztek, Varga János Szajolról jött, Gondáék pedig Érsekcsanádról, a helyi erőket a kemence ötletgazdája és építője – Rózsa Tibor képviselte. Ott volt a lelkes konyhatündér, Szűcsné Marcsi is, meg a Gyepes család, akik összeszervezték a közös sütést. A kenyérsütés szeretete miatt mes�sziről jött három „amatőr” pék, akik nem mellesleg gyakorlott kenyérsütők, a mestereket megszégyenítő tudással és gyakorlattal, heti rendszerességgel sütnek hagyományos, vad kovásszal dagasztott kenyeret a saját kemencé-
A jól sikerült főpróba után Gyepes Gabojsza és Szűcsné Marcsi elvállalták, hogy megsütik a város kenyerét az augusztus 20-i ünnepségre, amit az ünnepi mise kenyéráldási ceremóniája után bárki megkóstolhat.
Egészségtábort szerveztek június második felében az alsó tagozatosoknak az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai. A táborban, melynek a Petőfi Sándor művelődési központ adott helyet, a gyerekek az öt nap alatt szakemberek közreműködésével megismerkedhettek az egészséges táplálkozás alapjaival, a személyi higiéniával, a szenvedélybetegségek megelőzésével, a testmozgás fontosságával, az elsősegélynyújtás alapjaival, és az önismereti-, konfliktuskezelő beszélgetések során önmagukkal
Kiskőrös város ingyenes havilapja Megjelenik 5 ezer példányban Kiskőrösön www.kiskoros.hu facebook: Kiskőrös város
Főszerkesztő: Boda Zsuzsa | 06-20/9127-431
[email protected]
Nyomdai munkák: Druk-Ker Kft. 6200 Kiskőrös, Csokonai u. 47. telefon: 06-78/312-517 felelős vezető: Markó János A lapban megjelenő hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget!
és társaikkal is. Kreativitásukat is megcsillanthatták a játékos-rajzos feladatokban. Mint azt HorváthHuber Tímea, az EFI koordinátora, a program szervezője elmondta, a tábor elsődleges célja a szabadidő hasznos eltöltése mellett a testi-lelkiszociális egészség megismerése volt. Az egészséges életmód jegyében tízóraira mindig szezonális gyümölcsöt kaptak a gyerekek, s az ebéd és az uzsonna is egészséges alapanyagokból készült, valamint a mindennapos mozgás is része volt a programnak.
Nem mindegy, hogy mit eszünk nyáron
Kiadó: Petőfi Sándor Városi Könyvtár 6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 4/b telefon: 06-78/311-955
Felelős szerkesztő: Turán Istvánné
Csupa egészség ez a tábor!
jükben. A csapat közös dagasztással kezdett, összesen 17 kg lisztből készült 3 fajta kovászos kenyér. Napközben a kemence mellett azért készült egy bográcsos pacalpörkölt, a kemencében pedig sült a kenyerek mellett cserépedényben isteni bőrös malaccomb sok zöldséggel, hurka és kolbász, a kenyerek után pedig 2 cserépedényben tolták be a házi tyúkból készülő húslevest, amit vasárnap délben még forrón vettek ki a kemencéből, és amihez foghatót csak kemencében lehet készíteni. A vendégek ittlétük alatt meglátogatták a Petőfi szülőházat, meg a Szlovák Tájházat, persze ott is legjobban a kemencére voltak kíváncsiak! Gyepes Gabojsza
Kiskőrösi hírek
Hirdetésfelvétel: Kiskőrös, Petrovics I. u. 4. I/5. hétfő: 17.00-19.00 szerda: 17.00-19.00 péntek: 14.30-18.00 hirdetésszervező: Kovács Enikő telefon: 06-70/313-9234 e-mail:
[email protected]
14
finomságok
2016. július
A Kiskőrösi Kézilabda Sportszervezet csapatépítő napközis tábora 2. tábor: július 25-29. között a 2002. jan. 1. után és 2003. dec. 31. között született fiúk számára (U14) Az NB II-es felnőtt és junior bajnokcsapat edzői és játékosai tartanak foglalkozásokat, változatos programokkal! Jelentkezés: Harangozó Péter csapatvezetőnél Tel.: +36 30/943-6071 e-mail:
[email protected]
apróhirdetések Nyaralás Zalakaroson! A Hotel Napfényben augusztus 24-től szeptember 6-ig 1,5 szobás, 5 férőhelyes apartman kedvező áron kiadó. (heti bontásban is) Érdeklődni lehet: 06-30/4757-763
A nyárra vonatkozó táplálkozási tanácsokkal gazdagodhattak azok, akik részt vettek Szlávik-Kupán Emese dietetikus előadásán az Egészségfejlesztési irodában. Emesétől megtudhattuk, hogyan tároljuk az ételeket a
nagy melegben, s hogy mit érdemes fogyasztani, ha a hőmérő higanyszála 30 °C fölé csúszik, s eloszlatott néhány tévhitet is a témával kapcsolatban. Az előadás végén személyes tanácsot is kérhettek a résztvevők.
Kiskőrösön a hobbikerteknél dupla telek faházzal eladó. Tel.: 06-30/990-4909 Gyógyszerkiadó szakasszisztens és személyügyi szervező végzettségekkel állást keresek Kiskőrösön, vagy környékén. Tel.: 06-30/743-2250 15
testi-lelki táplálék
2016. július
Hitmélyítő konferencia
Egészségünkre! Együk nyersen a vitaminokat
rendkívüli
2016. július
Meggyűrűzték a kisgólyákat
Hálaadásként tekertek Együtt egymásért a Balaton körül
A „Táplálkozással az egészségért” sorozat szezonzáró előadását dr. Leitert Glória táplálkozási tanácsadó tartotta A nyers étkezés műhelytitkai címmel nemrégiben az EFI irodában. A nyers növényi ételek természetes formájukban fogyaszthatók. Vitaminokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban gazdagok. A növények egymást kiegészítő, teljes egységet képviselő tápanyagokat halmoznak fel. Az emésztésükhöz minden anyagot tartalmaznak.
„Újra itt az aratás” szólt az ének gyermekkoromban. Ugyanezen mottó jegyében prédikált a Hetednapi Adventista Egyház régiós hitmélyítő konferenciáján Ócsai Tamás egyházelnök és Ősz-Farkas Ernő területi elnök 06. 04-én a Bem iskola aulájában. A kiskőrösi gyülekezet meghívására 180200 felnőtt és gyermek mondott igent Bajáról, Ráckevéről, Kecskemétről, Soltról és Kiskunhalasról. A szolgálatra
Kedves Olvasók! Rövid bibliai kvíz feladatokkal szeretnénk Önöket kutatómunkára bátorítani. Amennyiben van kedvük velünk játszani, kérjük, juttassák el a helyes választ levelezőlapon a szerkesztőségbe (a könyvtár címén) július 30-ig! Kérjük, írják meg elérhetőségüket is, hogy egy kis ajándékkal is kedveskedhessünk a három kisorsolt
lelkesítő prédikációk, a csilingelő gyermekénekek, a felnőtt kórusok Istent dicsérő énekei, a közös Bibliatanulmányozás, a városnéző séta a szökőkút melletti ad hoc énekléssel, a vidám beszélgetések, a Szarvas fogadó finom ételei mind Isten szeretetét és gondviselését mutatták be számunkra. Köszönjük Istenünknek ezt a nagyszerű szombatnapot és ezt az áldásokban bővelkedő alkalmat. KN játékosnak! Kellemes időtöltést, jó Bibliatanulmányozást kíván a Hetednapi Adventista Egyház kiskőrösi gyülekezete. 1. Mely táplálékokat adta Isten az embernek a Teremtéskor eledelül? (Mózes 1. könyve 1. fejezet 29 .vers) 2. Milyen képet fest Ésaiás könyve 11. fejezet 6-7. verse a mennyei összhangról?
A növények zöld festékanyaguk segítségével képesek közvetlenül felvenni a Nap energiáját a napfényből. Az eltárolt napenergia leginkább sértetlen, természetes formájában vehető fel belőlük. A zöld levelekből készített zöld turmix maga a folyékony napenergia. Az enzimek jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55 °C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezetnek saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania. A nyers növényi táplálékok gazdagon tartalmaznak vitaminokat. Sok vitamin a hőkezelés (pl. a C-vitamin 60 °C fokon), a túlzott hűtés hatására tönkremegy. Az állati eredetű táplálékokban jóval kevesebb vitamin található, emellett sok vitamint emészthet fel a természetellenes formában fogyasztott (denaturált) ételek (pl. fehér liszt, kristálycukor), valamint az élvezeti cikkek fogyasztása is („vitamin- és nyomelem rablás”). A növényi táplálék szerves (organikus) sókat tartalmaz, melyet az emberi szervezet képes feldolgozni és beépíteni. A szervetlen sók (pl. tengeri só) ezzel szemben a szervezetben lerakódnak, és jelentős mennyiségű vizet kötnek meg (1 g konyhasó pl. 120 g vizet), melyek számos betegség forrásai. Tiszta növényi étrendre térve a szervetlen sók és az általuk megkötött víz kiürül a szervezetből; javul az anyagcsere, normalizálódik a vérnyomás. A szerves sók, melyek utánpótlása a növényi táplálékkal biztosított, az enzimek által a szervezetbe épülve maradnak. A nyers növényi ételek gazdagon tartalmaznak rostanyagot, amely serkenti a bélműködést, elősegíti a rendszeres széklet meglétét, és segít megszüntetni a székrekedést.
16
A helyesen összeállított növényi étrend megfelelő mennyiségű fehérjét biztosít a szervezet számára. A természetes étrend számos eleme (főként a gyümölcsök, a citrusfélék és a hagyma, az A és C vitamin) gyulladásgátló hatású. A fűszernövényekben és a hagymafélékben kisebb-nagyobb men�nyiségben baktérium- és vírusölő anyagok is találhatók, melyek nyers fogyasztás esetén érvényesülnek. Hatásukra gyorsabbá válik a véralvadás, a hajszálérfalak ellenállása nő, a T-limfociták száma megemelkedik, így fokozódik az immunitás. A növényi táplálékban túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, melyek segítik az érvédő koleszterin képződését. Ez kedvező hatású az érrendszerre, szívműködésre és a vérkeringésre; a vérrög-képződés (trombózis, embólia) ellen hat, és gátolja az infarktust. Az állati eredetű táplálék ezzel szemben nagy mennyiségben tartalmaz telített zsírsavakat, melyek fogyasztása az érkárosító hatású koleszterin növekedéséhez vezet. A nyers növényi étrend gátolja a rákos elváltozások kialakulását (főként a szőlő, a citrus- és a hagymafélék). A húsos, vegyes étrend és anyagcseretermékei ezzel szemben fő okozói a rákos betegségeknek. A szervezetben végbemenő kémiai folyamatok nagy része lúgos közeget igényel, ez biztosítja az egészséges sejtélet számára kívánatos feltételeket. A növényi étrend lúgosító hatású a szervezetre nézve, míg a vegyes étrend savasító hatással jár. Mivel sok baktérium csak savas közegben képes szaporodni, így ez a melegágya a különböző kórokozók elszaporodásának is. Sokan csodabogárként tekintenek azokra, akik kizárólag vagy jórészt nyers ételeket fogyasztanak, annak ellenére, hogy – mint láthatjuk – maximálisan egészségünket szolgálja, ha minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, lehetőség szerint nyersen. Itt a nyár, érnek a finomabbnál finomabb zöldségek, gyümölcsök. Fogyasszuk őket egészségünkre! Kertai Nóra
Évek óta hagyományosan megrendezik a Gólya road show-t a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében. A fehér gólyák fiókái június közepére érik el azt a fejlettségi kort, amikor megjelölhetők gyűrűvel, s így egész életükben azonosíthatóak lesznek, akár itthon, akár vonulás közben. A gyűrűzés segítségével információk gyűjthetők a madarak élőhely-választásáról, párés területhűségéről, vonulásáról, élettartamáról.
Az izsáki úti betonüzemnél Kirtyán Tamás és Tamás Ádám, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei várták az érdeklődőket, majd Maglódi József, a Magesz Trans Kft. vezetője emelődarus kocsijával jutottak fel a fészekbe, ahol négy kisgólyát találtak. Mint az érdeklődők megtudhatták, ez átlagon felüli szám, ugyanis idén az aszály miatt átlagosan 2,5 fiókát költöttek ki a párok. A lehozott fiókát a kicsik örömére meg lehetett simogatni, s közelről tekinthették meg a gyűrűzést is. Megtudhattuk, mivel táplálkoznak a gólyák, s hogy hányféle módon veszélyezteti az ember ezt a szép és
hasznos madarat. Amellett, hogy vészesen szűkül az élőhelyük, a villanyoszlopokon számos kirepülő kisgólya szenved áramütést, van, amelyet autó gázol el, és a vonulási úton is pusztítják őket. Tamás Ádám mesélt a madarak viszontagságos útjáról, tájékozódásukról, de sok mindent megtudhattak a résztvevők a gólyák családi életéről a fiókák gondozásáról is. A road show – melynek elsődleges célja a gyerekek megszólítása és érdeklődésük felkeltése – ezen a napon a kiskőrösi Róna utcába, majd az ország egyik leggólyásabb településére, Akasztóra is ellátogatott.
Gazdit keresnek! Picur: Ivartalanított, chipes, oltásai rendben. Játékos, kiegyensúlyozott kutyus. Bővebb infó: 06-30/ 5848-209
Június 22-25. között az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány támogatottja, Halász Máté, testvérével, Evelinnel és édesanyjával, Edittel, valamint velem, mint az alapítványunk munkatársával végigtekerte a 225 kilométer hosszú, Balaton körüli kerékpárút távot. Máté a legsúlyosabb betegségből, agydaganatból gyógyult fel. Egyszer már megtette ezt a kihívásokkal teli utat, s most másodszorra is sikeresen teljesítette. A kis csapat Fonyódon, Badacsony-
ban és Alsóörsön állt meg pihenni, így minden napra körülbelül 60 kilométer tekerés jutott. A legnehezebbnek a 3. nap útvonala bizonyult, az északi parton a hegyeken keresztül, de az összetartás és egymás lelkes biztatása átlendítette Mátét és minket, kísérőit is ezen a kihíváson. A nagy meleg ellenére a csapat sikeresen teljesítette a tervezett kerékpárutat és megbeszéltük, hogy jövőre is körbekerékpározzuk a „magyar tengert”. Takács Kata
Kilenc évtizedes születésnap Vass Ilona (leánykori nevén Papp Ilona), sokat és keményen dolgozott testvéreivel együtt fiatal korától kezdve. Ma már megengedheti magának, hogy akkor keljen fel, amikor kipihenten felébred, kényelmesen megigya a kávéját és csak azután kapcsolódjon be a családi élet „körforgásába”. Gyermekei és unokái pedig körbeveszik szeretettel a június 18-án 90. születésnapját ünneplő szépkorú mamát, akit Domonyi László polgármester is felköszöntött a jeles nap alkalmából.
Dr. Vass Enikő fogszakorvos édesanyja, Ilona néni Marosvásárhelyen született 1926. június 18-án. Hétgyermekes családban nevelkedett. Szülei földműveléssel foglalkoztak és volt egy fakereskedésük is, ahol a fiatallá cseperedett gyermekek már gyakran besegítettek a szülőknek. Ilona néni varrónőnek tanult, majd kereskedelmi iskolát végzett. 1951-ben kötött házasságot Vass Ferenccel, akivel 33 évet éltek együtt boldog házasságban. Két gyermekük született, Enikő, aki Kis-
kőrösön fogorvosként dolgozik, valamint Ferenc, aki szintén fogorvos, de nem a városunkban él. A Vass család 1990-ben költözött Magyarországra, majd Ilonka néni 2000-ben letelepedett Kiskőrösön. Az egész életében aktív asszony nyugdíjasként sem pihent egy percre sem, a szabadidejét is mindig aktívan töltötte. Kívánjuk, hogy életét még nagyon sokáig tudja ilyen aktívan, egészségben élni, kísérje Isten áldása boldog és derűs mindenapjait szerető családja körében.
Buksi: 1 éves, nagyon mozgékony, játékos fiú kutyus várja gazdiját, akivel nagyokat hancúrozhat. Telefon: 06-30/701-7011
17
2016. július
Szurkolásban bajnokok vagyunk! „...Soha nem érhet véget!” Több mint négy évtized után olyan kalandban lehetett részünk, amiről már régen álmodott a nemzet, és ami újra összefogta, összekovácsolta a magyarokat. Az 1953-as magyar-angol 6:3 óta nem égett ilyen futball-őrületben az ország. Tízezrek zarándokoltak ki a magyar meccsekre, hogy a lelátóról buzdítsák a válogatottat, de itthon is százezrek szurkoltak együtt és otthonaikban a fiúknak. Kiskőrösön a főtéri EB sátorban, a Fröccs-ben, a Szabadidő presszóban jártunk, hogy lefotózzuk a drukkereket és sokan küldtek a franciahonból szurkolói fotót szerkesztőségünkbe. Szabó Anna tolmácsként dolgozott az EB Bordeaux-i stadionjában a magyar-osztrák rangadó idején a „Sportimádók” megbízásából.
Az álmunk teljesült, több ezer honfitársunkkal együtt énekeltük a Himnuszt, majd szurkoltunk a „fiainknak”. Engem már ettől a mérhetetlen boldogság hulláma öntött
el, de a gólokat sem fogom soha feledni, főleg a másodikat. Szinte alig kaptunk levegőt az izgalomtól, majd a boldogságtól. Leírhatatlan érzés volt egy emberként szurkolni, érezni, lélegezni a lelátón magyar honfitársainkkal és tudni, hogy otthon még további százezrek szurkolnak a magyar csapatnak. Soha nem fogom elfelejteni ezt az élményt! – meséli Anna. (a fotón bal szélen)
Opauszki Gábor fiaival, Csabival és Attilával, valamint apósával, Laci papával szurkolt, felesége kislányukkal, Timikével spanyol barátaiknál izgulta végig a meccset.
Mészáros Dávid, hátul Csányi Szabolcs
Krajcsovicz18Adrián
Lufi, játék és kerekezés Csányi Ibolya, a Kőrös-körül Nők Egyesület vezetője, kerékpáros vasárnap délutánt szervezett június 5-ére az egyesületi tagok családjai számára. Férje, Csányi József autóval kísérte a csapatot, szállította a pihenőhelyeken kiosztott frissítőket és a halascsárda parkjában megtartott játékos vetélkedő kellékeit, ajándékokat. Kifelé csodálatos időt „fogtak ki”, az akasztói fagyizás és a lufis játékok nagy sikert arattak. Mire ki-
értek, még 3 fővel gyarapodott is a lelkes bringás társaság. A hazafelé út már izgalmasabb volt, hiszen egy haragos esőfelhő jól megijesztette őket, sőt, a nyakukba is zúdította fentről az „égi áldást”. Akasztón azonban már szertefoszlottak az esőfelhők és folytathatták a kerekezést a túrázók. Az egyesület ezzel a családi nappal zárta az évadot, augusztusban majd egy közgyűlésen beszélik meg terveiket.
A Marton-Fábián család otthon hajrázott a magyar válogatottnak. A képen: Fábiánné Szabados Ágnes, Leslie Laszló Miller, Fábián István Attila, Marton-Fábián Zsolt, Nagy Anikó, Fábián Tamás István és Krisztina Angebrandt. Zsolt és Tünde kislánya, a fél éves Lilla Tünde is komolyan vette a szurkolást. Mátravölgyi Andi Bécsben szurkolt az osztrák-magyar meccs idején. A Rathausplatzon Ba Erikával (középen) és Bokros Csillával (jobb szélen) egy kivetítőn követték a magyarizlandi meccs eseményeit is.
Egyéniben és csapatban is kiválóak a hivatali dolgozók A közelmúltban rendezték meg Mélykúton a Bács-Kiskun Megyei Közszolgálati Dolgozók XIV. Szabadidős Sportnapját, melyen a kiskőrösi polgármesteri hivatal munkatársai is részt vettek. Mintegy hatszázan mérették meg magukat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség, valamint a házigazda Mélykút által szervezett rendezvényen, ahol a kiskőrösiek több sportágban is jeleskedtek. Kutyifa Sándorné futásban 8. helyezést ért el, összetett csapatversenyben és a népi játékok versenyében – a Kovács Enikő, Kelemen Erika, Martin Ferenc és Skuta Csaba alkotta csapat – a 7., a női petanque versenyben Fejesné Sipiczki Hajnalka, Keresztúri Szandra és Sendula Zita triója 6. helyezett lett, Dóczi Erika, Opauszki Mónika és Szlanka Pálné
csapata pedig az 5. helyen végzett. Idén sem tértek haza érem nélkül a kiskőrösiek: a női futás csapatversenyében bronzérmet szerzett Kutyifa Sándorné Sinkovicz Csilla és dr. Nagy Gabriella, asztalitenisz női egyéniben szintén bronzérmes lett Oláhné Baksa Katalin. A hivatal tekecsapata – Aszódiné Nedró Éva, Boldoczki Róbert, Dénes Jánosné, Losoncziné Romfa Erika és Tratter István – ezüstérmet szereztek, Boldoczki Róbert ráadásul teke egyéni versenyben aranyéremmel gazdagította a kiskőrösi csapatot. A főzőcsapat – Rigó László szakács, valamint a kukták – Huszti Ildikó, Molnár Éva és Varga Anikó - ízletes vaddisznópörköltjével a 3. helyezést hozta el. A jó hangulatú sportnap az egészséges kikapcsolódás mellett alkalmat adott a tapasztalatcserére és a csapatépítésre is.
Egy kicsi mozgás mindenkinek kell...
Kapás Krisztián az osztrák-magyar és a belgák elleni meccsen Ausztriában, az izlandiak és a portugálok ellen itthon szurkolt. A képen: Kapás Krisztián, Kapásné Frank Beáta, Bikádi Vivien és Gyánó Mirjam.
Lasztovicza Gabriella férjével, Bodó Péterrel a magyar-portugál meccsre utazott ki szurkolni. (jobb oldali kép) Krajcsovicz Adrián és barátai – Bartos Zoltán, Darin János, Lengyel Dominik, Lengyel László, dr.
lendületben
2016. július
Segített a Trizoli Jótifuti Csanády Zsolt, dr. Hegedűs Róbert, Csányi József, Csányi Szabolcs, Dulai János, Szabó Pál, valamint Szigeti Imre kisbuszokkal vágtak neki az útnak. Kint találkoztak Krahulecz Zsoltékkal – Krahuleczné Birkás Judit, Csermák Dávid, Kertész Szabolcs, Mészáros Dávid, Szamek Alex – is, akikkel 8 napot töltöttek kint. Együtt nézték meg az izlandmagyar és a magyar-portugál mec�cseket. Páran közülük kint maradtak a szlovák-angol meccsen is.
Fazekas Tamás (jobbról a 2.) a Lm land Kft. – Némethy Péter, Czére Ádám, Vajda Gábor, Cseh Gábor,
Répási Attila, Csorba Tamás, Hegedűs Kálmán – tagjaként ment ki Franciaországba szurkolni.
Pásztor Gyula, a „Nem vagyunk mi kispályások” pályázat győztese (középen) és párja, valamint Harangozó Ákos, Stencel Van-
da, Kakuszi Gábor, Zsíros Zoltán és Harangozó Andor külön mentek ki franciahonba, de az izland és a portugál meccs előtt is találkoztak.
Aktívan telnek a Mikulás Irén vezette Pedagógus Nyugdíjas Klub mindennapjai. Például nemrégiben is kerékpárnyeregbe pattantak és kikerekeztek az új kerékpárúton az akasztói halascsárdáig. Útközben két pihenőt tartottak, sétáltak egyet az út melletti erdős részen, majd fagyiztak Akasztón. Úti céljukat elérve, leparkolták a járgányokat és egy kellemes hangulatú, ügyességi feladatokból álló vetélkedőn
tették próbára figyelmüket, gyorsaságukat. Halászlé-kóstolás és hatalmas séta zárta a napot, mielőtt nekivágtak volna a „visszafelé” kerékpárútnak. Pár napra rá elmentek Verankára is, hogy ismét együtt legyenek egy kellemes, hajókirándulásos napon. Most a kánikulai időszakot mindenki a családjával tölti, de már szövögetik a közös terveket, ha őszre újra beindul a „nyugdíjas klubbos” élet.
Kecskemét és Kiskőrös között már negyedik alkalommal szervezte meg Kuti Zoltán, a Trizoli Jótifuti rendezvényt. A jótékonysági sportprogramon nem kellett végigtekerni, vagy futni a teljes 55 kilométert, résztávokat is lehetett teljesíteni. A településeken kialakított pihenőállomásokon bárki csatlakozhatott a csapathoz. A „próbázók” között idén már megha-
ladta a tízet a kerekes-székesek száma. Zoli célkitűzése a kezdetektől, hogy bevonja őket is a közösségi sportprogramba. Mindemellett a nevezési díjakkal, valamint a támogatásokkal minden évben szaporodik azoknak a rászoruló családoknak a száma, akiken segítenek a „sporik”. Idén már hat családot és egy gyermekotthont tudtak támogatni.
Krahulecz Zsolt és felesége
19
világhír
2016. július
Suba Robi kétszeres aranyérmes a moszkvai EB-n! Gratulálunk! Megcsináltad! Büszkék vagyunk rád! Suba Robi duplázott a moszkvai parakenu-kajak Európa Bajnokságon. Mindjárt a bajnokság nyitónapján, pénteken „VL1” 200 méteres versenyszámban lett győztes, majd másnap, szombaton paralimpiai versenyszámában, a „KL1” 200 méteres futamban utasította maga mögé a többieket. – 51.228-as idejével közel 8 tized másodperccel verte meg a második helyen befutó francia és két és fél másodperccel a harmadik helyet megszerző fehérorosz ellenfelét.
fotók: Frei Anita
fotó: kajakkenusport.hu
Íjászaink bejutottak az országos bajnokságba Szedmák Fanni és Németh Réka kiskőrösi versenyzők is sikerrel indultak az Alisca Nyilai Íjász Egyesület rendezte történelmi országos bajnokság kvalifikációs lehetőséget nyújtó versenyén. Erre a versenyre mintegy 120 íjász nevezett és Kiskőrösről a két
íjász is kvalifikációs szándékkal érkezett. A nehéz és kimerítő nap végén mindketten pozitív mérleggel zártak, hiszen megszerezték a kvalifikációt, így bejutottak a szeptemberben Egerben megrendezésre kerülő szabadtéri történelmi országos bajnokságra.
Új, kezdő birkózócsapat indul Kiskőrösön edzés helye: Thököly utcai „Küzdősportok háza” ideje: minden hétfő és péntek 16.00-17.00 edzők: Tóth Mátyás és Bognár Árpád (06-70/451-5402) Az edzésekre 6-14 éves, játékos kedvű, erősödni vágyó fiúk és lányok jelentkezését várják. Ha kedvet kaptál a birkózáshoz, érdeklődni és jelentkezni a birkózó teremben az edzések időpontjában lehet, vagy telefonálj! 20
Nagyon sokat köszönhetek az edzőimnek, barátaimnak és a támogatóimnak, akik mindvégig mellettem álltak és hittek bennem- mondta Robi, aki a legsérültebbek mezőnyében indul majd az utóbbi versenyszámban a riói paralimpián is. Robi 1980 július 17-én született, a helyi gimnáziumban érettségizett. Rengeteget sportolt, tagja volt a kiskőrösi férfi kézilabda csapatnak is. 1999 április 1-jén azonban egy tragikus ejtőernyős balesetet szenvedett, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. A testi és lelki felépülés után tovább folytatta tanulmányait. Elvégezte az üzleti asszisztens képzést, emelt szintű végzettséget szerzett informatikából, majd a Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karán tanult. Mindeközben a sport területén is megtalálta a helyét. Kerekes-székes tőr, párbajtőr fegyvernemekben 2004-ben és 2005-ban a világkupákon ért el kiváló helyezéseket. Evezős karrierje felsőfokú tanulmányai alatt kezdődött, amikor a Velencei-tóra járt evezni. Kovács Zoltán többszörös világbajnok segítette pályafutásának indulását. A budapesti Honvéd kajak-kenu egyesületének színeiben, 2013 júliusában Szegeden kenuban 200 méteren „TA” kategóriában a világbajnoki válogató harmadik helyét szerezte meg, ugyanebben a hónapban Szolnokon a parakenu világbajnoki válogatóversenyén, kenuban 200 méteren második lett. És ettől kezdve a kiskőrösi 36 éves fiatalember megállíthatatlanul haladt a világhírnév felé. 2014-ben a Bajai Vízisport Klub égisze alatt jelentős eredményeket ért el. A Győrben rendezett Graboplast Maraton magyar bajnokságon 2014 májusában kenu 5000 méteren „TA” kategóriában harmadik helyezett lett. Ugyanebben az évben, júniusban Szegeden az „A” kategória felnőtt gyorsasági és parakenu Eb-, vb- válogatón kenuban 200 méteren első helyezést ért el. Júliusban a brandenburgi felnőtt gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságon kenuban 200 méteren az
„A” kategóriában ezüstérmes lett. Augusztusban a moszkvai felnőtt gyorsasági és parakenu világbajnokságon kenu 200 méteren „A” kategóriában bronzérmet szerzett, a pár héttel későbbi magyar bajnokságon kenuban 200 méteren az „A” kategória első helyezettje, a kajak „A” kategória harmadik helyezettje, s a kenu „TA” kategória harmadik helyezettje lett. 2015 májusában a parakenu Európa Bajnokságon a csehországi Racicében kenuban 200 méteren „A” kategóriában aranyérmet szerzett. Augusztusban, Milánóban a parakenu világbajnokságon kenu és kajak 200 méteren egyaránt bronzérmes lett, a Szolnokon rendezett magyar bajnokságon kajak és kenu 200 méteren is első helyezettként ünnepelték. Szeptemberben a győri parakenu maraton világbajnokságon kajak 7800 méteren „A” kategóriában lett első helyezett. A parasportban elért eredményeit Kiskőrös városvezetése „Kiskőrös Város Sportjáért”, a megyei közgyűlés pedig „Bács-Kiskun megye Sportjáért” kitüntetéssel ismerte el. Ezt a csodálatos sportpályafutást tetőzte most a moszkvai EB-n megszerzett eredményével. Reméljük a koronát is „felteszi” Rio de Janeiróban a paralimpián. Robi jelenleg a szegedi vízi sport klub tagja, az Európa és világversenyekre edzői: Csamangó Attila és Győrfi Tamás készítették fel a Szegedi Nemzeti Olimpia Központban. Nincs lazítás – mesélte a már országosan ismert versenyzőnk. Ha esik, ha fúj, ha kánikula van, mindennap evezni kell délelőtt és délután is az edzéseken. Júliusban lesz még egy OB, aztán irány Rio, ahol a legsérültebbek versenyén „KL1” kategóriában 200 méteres távon indul kajakban. Hajrá! Csak így tovább! Szurkolunk a riói győzelemért is! Szponzorai és támogatói: Bs Plastic, Hufbau Akker Áruház, Akasztói Horgászpark, Eckerle cégcsoport, a KEVI gimnáziuma – Szentgyörgyiné Szlovák Mária.