Statisztikai A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG:

Statisztikai

Szemle

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG:

DR. BAGÓ ESZTER, DR. BELYÓ PÁL, DR. FAZEKAS KÁROLY, DR. HARCSA ISTVÁN, DR. JÓZAN PÉTER, DR. KARSAI GÁBOR, DR. LAKATOS MIKLÓS (főszerkesztő), NYITRAI FERENCNÉ DR., DR. OBLATH GÁBOR, DR. PUKLI PÉTER (a Szerkesztőbizottság elnöke), DR. RAPPAI GÁBOR, DR. ROÓZ JÓZSEF, DR. SPÉDER ZSOLT, DR. SZÉP KATALIN, DR. SZILÁGYI GYÖRGY

87. ÉVFOLYAM 7–8. SZÁM

2009. JÚLIUS–AUGUSZTUS

A Statisztikai Szemlében megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképp egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával. Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

ISSN 0039 0690 Megjelenik havonta egyszer Főszerkesztő: dr. Lakatos Miklós Osztályvezető: Dobokayné Szabó Orsolya Kiadja: a Központi Statisztikai Hivatal A kiadásért felel: dr. Pukli Péter 2009.137 – Xerox Magyarország Kft. Szakreferensek: Farkas János (társadalomstatisztika), dr. Hajdu Ottó (módszertan), Laczka Sándorné dr. (gazdaságstatisztika) Szerkesztők: Bartha Éva, dr. Kondora Cosette, Visi Lakatos Mária Tördelőszerkesztők: Bartha Éva, Simonné Káli Ágnes Internet szerkesztése: Bada Ilona Csilla Szerkesztőség: Budapest II., Keleti Károly utca 5–7. Postacím: Budapest, 1525. Postafiók 51. Telefon: 345-6908, 345-6546 Telefax: 345-6594 Internet: www.ksh.hu/statszemle E-mail: [email protected] Kiadó: Központi Statisztikai Hivatal, Budapest II., Keleti Károly utca 5–7. Postacím: Postafiók 51. Budapest, 1525. Telefon: 345-6000 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág (1008 Budapest, Orczy tér 1). Előfizethető közvetlen a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, valamint e-mailen ([email protected]) és faxon (303-3440). További információ: 06-80-444-444 Előfizetési díj: fél évre 6000 Ft, egy évre 10800 Ft Beszerezhető a KSH Könyvesboltban. Budapest II., Fényes Elek u. 14-18. Telefon: 345-6789

Tartalom Tanulmányok Nemzetközi migráció a számok és a statisztika tükrében – Hárs Ágnes ..............................................................

682

Mérési lehetőségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában – Sárosi Annamária – Tóth Pál Péter ............................

712

Migráció és cirkuláció – Illés Sándor – Kincses Áron ........

729

A belső vándormozgalom Magyarországon: folyamatok és struktúrák – Dövényi Zoltán ..................................

748

A foglalkoztatottak napi ingázásának jelentősége a migrációs folyamatokban – Dr. Lakatos Miklós – Váradi Rita ............................................................................

763

A migráció a magyar orvosok körében – Dr. Eke Edit – Girasek Edmond – Dr. Szócska Miklós ......................

795

Az új kínai migráció – a Budapesten élő kínai közösség – Dr. Irimiás Anna ........................................................

828

Mûhely A migránsok munkaerő-piaci helyzete című 2008. évi uniós ad hoc modul – Lakatos Judit ..........................

848

A PROMINSTAT migrációs metaadatbázis – Csatári Ferenc – Juhász Judit ................................................

853

Fórum Hírek, események .............................................................

857

Szakirodalom Folyóiratszemle Drinkwater, S. – Eade, J. – Garapich, M.: Az EU bővülése és a bevándorlás munkaerő-piaci következményei az Egyesült Királyságban – (Dévai Péter) ...................................................................

860

Drbohlav, D. – Janská, E.: Illegális gazdasági és átutazási célú bevándorlás Csehországba – (Lencsés Ákos) ............................................................

862

Scott, S. – Cartledge, K. H.: Bevándorlók asszimilációja Európában: egy „nemzeti családi” kaland – (Béres Tímea) ......................................................

866

Howard, R. W.: A nyugatiak migrációja Thaiföldre – (Katona-Klingl Anikó) .........................................

870

Kiadók ajánlata ................................................................

872

Társfolyóiratok ................................................................

874

Bevezető∗ A térbeli mobilitás a világon, így az Európai Unióban is egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Ez nemcsak a nemzetközi vándorlásra, hanem egy ország belső vándorlására és munkaerő-mozgására is érvényes. Tematikus számunk ezért a migráció szerteágazó kérdéskörével foglalkozik. Célunk, hogy bemutassuk a migráció különböző formáit, és érzékeltessük azokat a nehézségeket, melyek az adatgyűjtés során felmerülnek. Egyes tanulmányok a fogalmak és módszerek harmonizációjának szükségességét, más dolgozatok – tényadatok segítségével – a Magyarországra jellemző legfontosabb migrációs folyamatokat mutatják be. A nemzetközi vándorlás általános jelenségével foglalkozó első három tanulmány Magyarországgal kapcsolatosan ismerteti az adatgyűjtés nehézségeit, a módszertani buktatókat, illetve feltárja a migráció és a cirkuláció jelenségeit, annak tükrében, miként változott a nemzetközi vándorlást egyszeri eseményként felfogó elképzelés. A belső vándormozgalomról szóló negyedik tanulmány a belföldi migráció folyamatának fontosabb korszakait, magyarországi térszerkezetre gyakorolt hatásait tárgyalja. A munkavégzéssel kapcsolatos napi ingázást, a lakosság térbeli mozgásának egy sajátos jelenségét elemzi az ötödik tanulmány. Az olvasó megismerheti az elmúlt évtizedek fontosabb változásait, a napi ingázás és a közlekedési szokások összefüggéseit. Az egészségügyi szakember-vándorlással, napjaink egyik növekvő jelentőségű témájával foglalkozik a hatodik tanulmány, mely nemzetközi összefüggésrendszerbe helyezi a magyar orvosok migrációját. A kínaiak nemzetközi vándorlásáról szól a hetedik tanulmány, mely kiemelten tárgyalja bevándorlásukat Magyarországra, és Budapesti közösségük helyzetét. Tematikus számunk többi rovatában is a migráció jelenségével kapcsolatos írásokat közlünk. Reméljük, hogy a Statisztikai Szemlének ez a száma az eddiginél árnyaltabb képet ad a migrációról, és rávilágít azokra a statisztikai módszertani problémákra, melyek megoldása elősegítheti a hiteles, megbízható, a jelenséget sokoldalúan feltáró információkhoz jutást. A Szerkesztőség

∗ A Szerkesztőség ez úton mond köszönetet Illés Sándornak a tematikus szám összeállításához nyújtott értékes tanácsaiért, észrevételeiért.

Tanulmányok

Nemzetközi migráció a számok és a statisztika tükrében Hárs Ágnes kandidátus, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója E-mail: [email protected]

A kilencvenes évek eleje óta folyamatosan növekvő számban élnek és dolgoznak külföldiek Magyarországon. Rendszeresen beszélünk migrációról, a bevándorlás szerkezetéről, következményeiről és trendekről, de sokszor bizonytalan milyen adatok és milyen források alapján fogalmazódnak meg fontos állítások, melyek befolyásolják a közvélekedést, az alkalmazott politikát. Az egyes adatforrások alapján nagyon eltérő karakterű migráció írható le. A cikk a nemzetközi migráció Magyarországon tapasztalt nagyságrendjét és sajátosságait mutatja be, a migráció lehetséges statisztikai forrásainak és leírásának kritikai elemzésén keresztül. TÁRGYSZÓ: Nemzetközi vándorlás. Migráció. Vándorlás.

Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

Hárs: Nemzetközi migráció a számok és a statisztika tükrében

683

A

nemzetközi vándorlás magyarországi történetében az elmúlt két évtized önálló korszakot jelent. A vasfüggöny lebontása és a határok megnyílása az áramlások változatos formáit tette lehetővé, és felerősítette a korábban létezőket. A kiutazás korlátozásának megszűnésével a legális vándorlás csatornái kibővültek, ami az egyes közép- és kelet-európai (KKEU-) országokból számottevő emigrációt, ezekbe az országokba korábban nem tapasztalt bevándorlást, az országok és szomszédaik közötti élénk migrációs folyamatokat eredményezett. Cikkünk ezekből a folyamatokból kizárólag a Magyarország számára fontos új jelenséggel, a bevándorlással foglalkozik, a rendszerváltozás körüli és az azt követő időszakot tekintve.1 Számos tanulmány foglalkozott az elmúlt 20 évben a magyarországi bevándorlással, az elemzések egy része a rendelkezésre álló statisztikai források alapján és új adatforrások bevonásával a migráció nagyságrendjét, trendjét, szerkezetét és szerkezetváltozásait igyekezett megfogni és bemutatni (Juhász [1994], [1996]; Hárs [1996], [2003a], [2009]; Hárs–Sik [2009]; Illés–Lukács [2002]; Örkény [2003]). A kutatások egy másik csoportja a migráció szerkezetét és sajátosságai kvalitatív módszereket követve vizsgálta (Feischmidt–Nyíri [2006]; Fox [2007]; Gödri–Tóth [2005]; Kiss [2007]; Nyíri [2005]; Pulay [2005]; Sik [2002], [2006]; Tóth [2001]; Vári [2002]; Hárs [2008]). Mindezek eredményeképpen sokat tudunk a migráció forrásairól, okairól és következményeiről, etnikai sajátosságairól, gazdasági és kulturális szerepéről. A migrációs trendek leírása, jellege, szerepe és szerepváltozása nagymértékben függ az alkalmazott módszerektől és az adatforrásoktól. Tanulmányunk az egyes adatforrások alapján leírható migrációt hasonlítja öszsze, mit tudhatunk, mondhatunk a számok alapján, és mit nem tudunk a statisztikai leírásokat figyelembe véve. A tanulmány első része a hazai migráció nagyságrendjét nemzetközi összehasonlításban mutatja be, majd a definíciós kérdések tisztázása után a hazai bevándorló népesség nagyságát és szerkezetét a lehetséges adatforrások alapján írjuk le. A nem mérhető nem legális migrációról szóló kitérőt követően a tanulmány a migráció statisztikai adatforrásoktól függő leírásának lehetőségeit és korlátait elemző eszmefuttatással zárul. 1

A KKEU-országokból a határok átjárhatóságával meginduló migrációtól való félelem hatotta át a rendszerváltozást követő kelet-nyugati migrációról szóló irodalom jelentős részét (Hárs [2002]). Noha megélénkült a kelet-nyugati migráció, a félelmek összességében túlzók voltak; a magyarországi elvándorlás a KKEUországok között a legszerényebbek között van (Hárs [2009a]).


684

Hárs Ágnes

1. A migráció nagysága Magyarországon és az európai országokban Közhelyszerű, jól ismert tény, hogy a magyarországi migráció nemzetközi összehasonlításban szerény, az európai országokhoz viszonyítva nem tűnik jelentősnek. Nagyobb ugyan a magyarországi migráns népesség állománya (stock), mint például a rendszerváltozást követően új migrációs lehetőségekkel szembesülő lengyelországi, illetve szlovákiai bevándorlás, akár a népesség, akár a munkaerő arányát nézzük.2 Elmarad azonban a cseh migráció nagyságától, s összességében mind a négy új EUország migrációja az európai országok között az alacsonyak között van, az OECD legfrissebb, 2009. évi migrációs évkönyvének adatai alapján. (Lásd az 1. ábrát.) A külföldi népesség nagyságrendjét mutatják az állomány (stock) adatok, míg a migrációs áramlások (flow) a migráció alakulását, trendjét, intenzitását.3 A jelenlegi migrációs áramlások nagyságához viszonyítjuk az eltelt 20 év migrációjának az alakulását.4 Az ábrák tehát azt mutatják, hogy a jelenlegihez képest a korábbi években mekkora volt egy-egy évben a migráció az egyes országokba. Láthatjuk, hogy az elmúlt két évtizedben egyes országcsoportok szerint eltérő volt a migráció modellje, megkülönböztetve a régi nyugat-európai bevándorló országokat, az észak-európai országokat, az új migrációs országokat – a mediterrán államok és Írország –, valamint a közép- és kelet-európai új EU-országokat.5 (Lásd a 2. ábrát.) A nyugat-európai országokba évről évre fokozatosan emelkedik a beáramlás, s láttuk, hogy a külföldi népesség állománya is magas ezekben az országokban. Az 1990-es évek elején nagyon magas volt a bevándorlás Németországba, aminek forrása részben a rendszerváltást követő jelentős KKEU-migráció volt. (Az EU kibővítését követően azokba az EU-tagállamokba, ahol a migráció szabadságát átmenetileg korlátozták, a migráció növekedése lelassult azok javára, amelyek megnyitották határaikat a szabad munkaerő-áramlás előtt. Az észak-európai országokba ugyanakkor folyamatosan növekvő számú migráns áramlott. Az új bevándorlási célországokban ugyanez a növekedés dinamikusabb volt, egyes országokban, így Spanyolországban vagy Írországban különösen gyorsan, robbanásszerűen nőtt a bevándorló migráns 2

A migráns népesség arányát a szokásos állampolgárság és a mind gyakrabban vizsgált születési hely szerint is megmutatjuk. A külföldi munkaerő arányát – az elérhető adatokat figyelembe véve – csak állampolgárság szerint mutatjuk be. 3 A beáramlás és a kiáramlás adatai alapján számítható nettó migrációs áramlások elméletileg pontosabban írják le a migrációs folyamatokat. Az elvándorlási adatok megbízhatatlansága és pontatlansága miatt azonban a beáramlási adatok többet mutatnak az egyes országok migrációjáról, ezért használjuk cikkünkben ezt a mutatót. 4 Azért viszonyítjuk a jelenlegi beáramláshoz a korábbi évek migrációjának az alakulását, mert a kezd évek országonként nagyon eltérők voltak, míg a végpont (2007) minden ország esetében ismert volt. 5 Hasonló megközelítést alkalmazott az IDEA-kutatás az európai régiók migrációk modelljeinek leírásakor, a kutatás előzetes összefoglaló eredményeiről: http://www.idea6fp.uw.edu.pl


685

Nemzetközi migráció a számok és a statisztika tükrében

népesség száma.6 Az új KKEU-tagországokban az ezredfordulót követően nőtt gyorsan a bevándorlók száma, különösen Csehországban, s láttuk, hogy itt a migránsok állománya is magasabb a többi országénál. Magyarország kivételnek tűnik a KKEU-i régió trendje alól és hasonló a Németországban tapasztaltakhoz. Az átmeneti időszak kezdetén példa nélküli állóan nagy létszámban érkeztek bevándorlók (menekültek) Magyarországra. Ez a kezdeti nagy volumenű beáramlás a következő években alacsonyabb szinten állandósult majd fokozatosan ismét növekedni kezdett. 1. ábra. A migráns népesség az OECD-tagországokban, 2007, illetve a legközelebbi évek*

Svájc

Luxemburg

Spanyolország

Belgium

Ausztria

Németország

Írország

Egyesült

Olaszország

Görögország

Norvégia

Svédország

Dánia

Franciaország

Hollandia

Portugália

Finnország

Csehország

Szlovákia

Magyarország

45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 Lengyelország

Külföldi népesség a teljes népesség százalékában

A migráns népesség az állampolgárság alapján, a teljes népesség százalékában

Luxemburg

Svájc

Ausztria

Belgium

Németország

Spanyolország

Norvégia

Írország

Olaszország Egyesült Királyság Görögország

Franciaország

Portugália

Dánia

Csehország

Hollandia

Svédország

Finnország

Szlovákia

70 65 60 55 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 Magyarország

Külföldi munkaerő a teljes munkaerő százalékában

A migráns népesség a születési hely alapján, a teljes népesség százalékában

Luxemburg

Svájc

Írország

Ausztria

Svédország

Belgium

Spanyolország

Németország

Görögország

Egyesült

Norvégia

Franciaország

Dánia

Szlovákia

Csehország

Portugália

Finnország

Magyarország

Olaszország

40 35 30 25 20 15 10 5 0 Lengyelország

Külföldön születettek a teljes népesség százalékában

A külföldi állampolgárságú migráns munkaerő a munkavállaló népesség arányában

* Külföldi népesség Írország és Franciaország 2005, külföldön született népesség Görögország és Olaszország 2001, Lengyelország 2002, Németország 2003. A külföldi munkaerőadat Írország 2002, Portugália 2005, Szlovákia, Svédország és Svájc 2006. Forrás: www.oecd.org/document/51/0,3343,en_2649_33931_43009971_1_1_1_1,00.html#STATISTICS 6

A bevándorló migráns népesség az EU-bővülést megelőzően s azt követően ugrásszerűen megnőtt, ennek elemzéséről lásd részletesen Hárs [2008] összefoglalóját, a legfrissebb irodalmakból Kahanec–Zimmermann [2009] kötetét. A KKEU új EU-országok összehasonlító migrációs statisztikai elemzéséről lásd Hárs [2009b].


686

Hárs Ágnes

2. ábra. A migrációs beáramlás éves alakulása országcsoportonként, 1988–2007 (2007. évi bevándorlás = 100 százalék) KKEU új EU-tagországok 200

150 Lengyelország Szlovákia

100

Csehország Magyarország

50

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

0

Régi nyugat-európai bevándorló országok 200 Ausztria Belgium

150

Németország Luxemburg 100

Hollandia Svájc Franciaország

50

Egyesült Királyság Dánia

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

0

Észak-európai országok 200

150 Finnország Norvégia

100

Svédország 50

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

0

Új migrációs országok 200

150 Írország Olaszország

100

Spanyolország Portugália

50

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

0

Forrás: www.oecd.org/document/51/0,3343,en_2649_33931_43009971_1_1_1_1,00.html#STATISTICS



687

Az országonként alapvetően eltérő adatok és a sokféle módszerrel gyűjtött információk nem teszik lehetővé a standardizált, minden országban egységes statisztikai adatgyűjtést. A nemzetközi összehasonlítások során az adatok egységesítése csak részben lehetséges. Cikkünkben nem térünk ki az összehasonlító-elemzések buktatóira, a nagyságrendek és trendek bemutatásához a rendelkezésre álló nemzetközi statisztikai adatokat használjuk.7 A továbbiakban a definíciós problémák tisztázása után sorra vesszük a magyarországi migrációt leíró adatforrásokat, melyek interpretációjával a regisztrált, legális migráció szokásos és kevésbé ismert összefüggései rajzolódnak ki.8

2. A Magyarországon élő külföldi népesség – definíciós problémák A nemzetközi összehasonlítások alapján a magyarországi migráció két fontos sajátossága rajzolódott ki: egyrészt nem túl jelentős a magyarországi migráns népesség és a migráns munkaerő aránya, sem a teljes népességen, sem a munkaerőállományon belül. Másrészt fontos sajátosság a rendszerváltozás korai időszakát jellemző jelentős mértékű beáramlás, amit később lassan növekvő migráció követett. Nem kerülhetjük meg, hogy a migráns népesség definiálásának visszatérő problémájáról szót ne ejtsünk, ez ugyanis tartalmi kérdéseket is felvet. Ki a migráns? Attól függően, hogy miről beszélünk nagyon eltérő lehet a következtetésünk is. Mindenekelőtt, a migráns megkülönböztethető a hazai népességtől állampolgársága vagy születési helye szerint. Mindkét megkülönböztetésnek van létjogosultsága, mindkét esetben mást tudunk vizsgálni. A tartózkodás időtartama alapján és aszerint is fontos definíciós különbségek adódnak, hogy az illető legálisan vagy nem legálisan tartózkodik-e, milyen tevékenységet végez, dolgozik-e, ha igen, hogyan és mit. A migráció kvantifikálásához többféle adatforrást használhatunk, így a tartózkodási engedélyek, a népességregiszter, a munkavállalási engedélyek adminisztratív adatgyűjtését, az APEH-nyilvántartásokat vagy a népszámlálás adatait, a munkaerőfelmérés forrását, ezek mindegyike a főbb kategóriák alapján mást mutat, és mást ta7

Ilyen problémákkal foglalkozik például Poulain–Perrin–Singleton [2006] vagy újabban a Fassmann– Reeger–Sievers [2009] tanulmánykötete. Az egyes adatforrások (OECD, EU-online) adatai hasonló adattartalommal de nem azonos adatokkal jelennek meg, így az összehasonlítás külön tanulmány tárgya. Ilyen összehasonlítási problémát okoz például a 2001-ben definíciós módosításon átesett cseh migrációs statisztika, amikor a hazai és a migráns népesség fogalmát kibővítették és így a migráns népesség száma ugrásszerűen megnőtt. Ezért nehezen hasonlítható össze a korábbi hazai trendekkel és a régió többi országának a trendjével, miközben a tényleges migráció nagyságrendje is gyorsan nőtt (Drbohlav et al. [2009]). 8 A statisztikai adatgyűjtés rendjével és nehézségeivel foglalkozik Sárosi Annamária és Tóth Pál Péter a folyóirat jelen számának 712–728. oldalán. Ezekre a kérdésekre tanulmányunk nem tér ki.


688

Hárs Ágnes

kar el.9 Az adminisztratív adatgyűjtések tartalma az adatgyűjtés céljától függően időben változhat. A munkaerő-migráció jelentősége is máshogy jelenik meg az egyes forrásokat vizsgálva. A főbb indikátorok az egyes adatforrásokat kihasználva, a migrációs sajátosságok, az állampolgárság vagy a születési hely, a tartózkodás állandósága és időtartama, valamint a legalitás alapján nagyon eltérők lehetnek. 1. táblázat Adatforrások és a migrációra vonatkozó adatok és információk

Adattartalom

Tartózkodási engedély

Népességregiszter

Munkavállalási engedély

APEH

Adminisztratív adatforrás

Népszámlálás

Munkaerőfelmérés

Adatgyűjtés,teljes népesség

Háztartási felvétel, minta

110 800

45 000

Állampolgárság Születési hely Tartósan letelepedett Cirkuláris migráns Napi ingázó Gazdasági, munkaerőpiaci aktivitás Legálisan tartózkodók Irreguláris migránsok N (fő)

176 580

148 828

38 293

87 077

Megjegyzés. A táblázat szürke cellái jelzik, hogy az adott adatforrás ad-e információt az egyes migráns kategóriákra. A félig beszínezett cella azt jelzi, hogy az adatforrásokból csak nagyon kevés információt kaphatunk. A létszámadatok a külföldi állampolgárok 2008. január 1-jére érvényes adatai, a népszámlálás 2001-re (a kettős állampolgárságúakkal együtt). A munkaerő-felmérésre vonatkozó létszámadat az 1997 és 2005 közötti időszak átlagos, számított létszáma (a számításokat részletesebben lásd a 3.4. alfejezetben).

Az alapvető definíciós különbséget az állampolgárság vagy születési hely szerinti különbség jelenti: a) migráns az, aki nem magyar vagy nem csak magyar állampolgár; b) migráns születési helye szerint az, aki nem Magyarország területén született.10 A definíció emellett az egyes migráns csoportokra eltérő módon terjed ki a tartózkodás idő9 A jelenlegi áttekintésből kimaradt, de a teljesség kedvéért itt megemlítjük, hogy további lehetséges forrásként szolgálhatna az OEP-adatforrás vagy a vállalkozásregiszter adatforrás statisztikai adatgyűjtés hasznosítása. Emellett kutatási célra készült adatgyűjtések, terepmunkák stb. szolgálhatnak a migrációs vizsgálatok alapjául, ezek kiegészítő források lehetnek. 10 A születési hely szerint definiált migráns népesség a tengerentúli migrációs célországok szokásos definíciója, s újabban a többgenerációs nyugat-európai migráció elemzése számára is mind fontosabbá válik. Magyarországon, ahol jelentős az új állampolgárok aránya, a megkülönböztetés szintén fontos elemzési szempontok vizsgálatát teszi lehetővé.



689

tartama szerint: a) a tartósan – életvitelszerűen – Magyarországon élő – letelepedettekre; b) a visszatérő, időszakosan Magyarországon, illetve otthon élő – cirkuláris (szezonális) – migránsokra;11 c) az életvitelszerűen külföldön élő, de itt dolgozó – rövid távú, napi – ingázókra. A források továbbá csak részlegesen és töredékesen vagy egyáltalán nem közölnek információkat a migránsok gazdasági tevékenységéről. Végül az eltérő források, melyek többnyire regiszterekre épülnek, lényegében csak a legális migrációt ölelik fel: a) ezek a legális nyilvántartásokban megjelennek; b) az illegális (irreguláris) migráns népességnek a nagy része viszont nem jelenik meg a statisztikákban. Kérdés: mit és honnan tudhatunk erről az irreguláris migráns népességről? (Az egyes adatforrások információtartalmát és forrását az 1. táblázatban összegezzük.)

3. Legális migráns népesség Magyarországon Az előző áttekintés alapján láttuk, hogy csak a legálisan tartózkodó migráns népességről informálnak az adatforrások, áttekintő vagy részleges információ formájában. A migráns népesség számát, állampolgárság szerint az egyes adatforrások alapján látjuk, de a migánsok tevékenységéről, megélhetésükről már csak töredékes a tudásunk. Egy részük megjelenik a munkaerőpiacon, de mint az 1. táblázatban láttuk, az egyes adatforrások a gazdasági aktivitást egyáltalán nem, vagy csak részlegesen mutatják be. Ráadásul a legálisan tartózkodó külföldi népességnek csak a kisebbik fele szereplője a munkaerőpiacnak, a gyermekek, időskorúak, diákok és egyéb inaktívak nem. Utóbbiak eltartottak (gyermekek és jövedelem nélküli felnőttek), nyugdíjasok, ösztöndíjas diákok vagy egyéb forrásból élők. Erre vonatkozó tudásunk még szegényesebb, erről célzott surveyvizsgálatok szolgálhatnak eredményekkel. A továbbiakban az egyes forrásokat sorra véve tekintjük át a többé-kevésbé jól ismert tényeket, s megvizsgáljuk, ezek alapján mit tudunk és nem tudhatunk a magyarországi migrációról.

3. 1. Magyarországon élő és tartózkodó külföldi állampolgárok A külföldi állampolgárok tartózkodásának a hivatalos engedélyezési adatai – a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BM BÁH) bevándorlási adatai alapján – a migránsok széles körét fedik le, alapvetően ennek alapján közöl a KSH migrációs statisztikai adatokat. A tartózkodási engedéllyel rendelkezők egy része munkavállalási engedéllyel, mások anélkül is vállalhatnak munkát, de a 11

Erről bővebben lásd a folyóirat jelen számában Illés Sándor és Kincses Áron tanulmányát a 729–747. ol-

dalon.


690

Hárs Ágnes

tartózkodási engedéllyel Magyarországon élők egy része nem szereplője a munkaerőpiacnak. A külföldi állampolgárként itt élők a magyarországi teljes népesség közel 1,7 százalékát adják. (Lásd a 3. ábrát.) 3. ábra. A migráns külföldi állampolgárok létszámának alakulása, 1993–2008 (stock) Fő 180 000 170 000 160 000 150 000 140 000 130 000 120 000 110 000

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

100 000

év

Az adatok az év elejére vonatkoznak, 2000 és 2001 között adatrevízió történt (az érvénytelen tartózkodási engedélyek kikerültek az adatbázisból), ezért a trend megtörik. Forrás: BM BÁH adatok alapján, KSH [2003], [2008].

A bevándorlás fő forrása a szomszédos országok (főleg magyar ajkú) népessége, az időszak egészében meghatározó, s bár aránya csökken, mégis töretlennek tűnik a román állampolgárok dominanciája. Az összes többi ország polgárainak aránya messze elmarad ettől a nagyságrendtől. Az 1990-es években fontos küldő országok, Kína, Jugoszlávia migráns népessége megállapodott az akkori szinten, a legális tartózkodás adatai alapján számottevő változás nem látható. Folyamatosan növekvő a bevándorlás Ukrajnából, de más jelentősebb migrációs forrás – a tartózkodási engedélyek alapján vizsgálva – nem jelentkezett. (Lásd a 4. ábrát.) 4. ábra. A migráns külföldi állampolgárok létszáma a főbb küldő országok szerint, 1955–2008 (stock) Fő 200 000 180 000

Többi

160 000

Többi Ázsia

140 000

Kína

120 000

Többi Európa

100 000

Jugoszlávia

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

EU 15

0

1998

Románia

20 000 1997

Szlovákia

40 000

1996

Ukrajna

60 000

1995

80 000

év

Megjegyzés. Az adatok az év elejére vonatkoznak, 2000 és 2001 között adatrevízió történt (az érvénytelen tartózkodási engedélyek kikerültek az adatbázisból). Forrás: BM BÁH-adatok alapján, KSH [2006], [2008].


691


A bevándorlók a fővárosban és környékén koncentrálódnak, s ez a koncentráció még erősödik is. Az ország többi régiójában nem növekszik a bevándorlás, a déli és keleti határ közelében vannak kisebb létszámban letelepedett migránsok, létszámuk csökken (a korábban délszlávokat befogadó Baranyában, Békésben), vagy stagnál (Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár). Az ország többi megyéjében a bevándorlás szerény, kisebb növekedés érzékelhető Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben. (Lásd az 5. ábrát.) A legális migráció átfogó adatbázisa alapján szerényen növekvő, a küldő országok alapján nagyon koncentrált, regionálisan a fővárosba irányuló és alig terjedő migrációról beszélhetünk. Nem tudunk azonban lényegében semmit mondani az átfogó adatforrás alapján a migránsok gazdasági tevékenységéről, kvalifikáltságáról, és általában aktivitásukról nincsenek részletesebb, elemzésre alkalmas adataink.12 5. ábra. A migráns külföldi állampolgárok regionális eloszlása és terjedése

külföldi állampolgárok(fő) 67 000

1995 2000 2001 2005 Megjegyzés. A térképen feltüntettük a 2000 és a 2001 évi adatokat is, az előbbihez a korábbi trendeket, utóbbihoz az azóta eltelt időszakot mértük, figyelembe véve az adattisztítás miatt megváltozott értékeket. Forrás: BM BÁH-adatok alapján, KSH [2006]. 12 2000 előtt a tartózkodási engedélyekre épülő migrációs statisztika még szolgált adatokkal a migrációt megelőző otthoni munkaerő-piaci státusról és előző foglalkozásról, de 2000 után a hiányzó válaszok aránya már az összes válaszok fele volt, majd ezek az adatok eltűntek a statisztikából. (KSH [2003], [2006]) A gazdasági aktivitásra vonatkozó adatokkal elvben rendelkezhet a munkáltató ágazata, a kívánt munkakör és ehhez kapcsolódó adatszolgáltatás az engedélyezési folyamatban szükséges, de ezek alapján statisztikai célú kódolására és feldolgozására – sajnos – nem kerül sor.


692

Hárs Ágnes

3.2. Új magyar állampolgárok A migráns bevándorlók egy része állampolgárságot is igényel, így kikerül a külföldi állampolgárok köréből, és a migráns népesség egy másik csoportjában, a külföldön születettek között található meg. Elsőgenerációs migránsok azonban ők is, az állampolgárrá válás folyamata – a migrációval együtt – különösen a rendszerváltást követően gyorsult fel. Ebben a folyamatban is meghatározó a román állampolgárok súlya, különösen a rendszerváltás korai éveiben. 1994 és 2004 között növekvő arányban ukrán, jugoszláv és más állampolgárok is magyar állampolgárokká váltak. Összességében a bevándorló migráns népesség nagyságrendjével esik egybe az új állampolgárok létszáma, ami másfél százalékos népességnövekedést jelent. Jól látszik, hogy az új állampolgárság jelentős számbeli növekedése egy rövid időszak sajátossága volt a kilencvenes évek elején,13 az új állampolgárok száma azóta is jelentősen, bár lassuló ütemben növekedett, és összetétele is diverzifikálódott. (Lásd a 6. ábrát.) 6. ábra. Új állampolgárok a korábbi állampolgárságuk szerint, 1958–2005 Fő

90 000 80 000 70 000 60 000 50 000 40 000 30 000 20 000 10 000 0 1958–1988

1989–1994

1995–2005

Románia

Szu (Oroszország)

Ukrajna

Jugoszlávia

Görögország

Németország

Csehország, Szlovákia

Többi

Forrás: BM-adatok alapján, 1994-ig Tóth [1997], 1994 után a KSH [2006] adatainak felhasználásával.

A bevándorlók és az új állampolgárok demográfiai összetétele eltér, a bevándorló férfiak aránya valamelyest meghaladja a nőkét, az új állampolgárok között a nők aránya valamivel magasabb. Életkor szerint az eltérés jelentősebb, mindkét csoport átlagéletkora emelkedik, a bevándorlóké a kilencvenes évek eleji 30 év 13

Lásd erről részletesebben Tóth [1997].


693


alatti átlagéletkorhoz képest, azt követően megállt, 32–33 éves az átlagos migráns bevándorló. Az állampolgárságot kapók életkora folyamatosan emelkedik, a kilencvenes évekbeli 30–35 éves korcsoportról a 35–40 év közötti átlagos életkorra. (Lásd a 7. ábrát.) 7. ábra. Bevándorlók és új állampolgárok átlagos életkora, 1990–2005 45

Átlagos életkor (év)

40

35

30

Férfi tartózkodó

Nő tartózkodó

Férfi új állampolgár

Nő új állampolgár

2006

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

25 év

Forrás: BM-adatok alapján, KSH [2006].

Összességben aktív korú migránsok érkeztek és tartózkodnak Magyarországon, akár a tartózkodási és letelepedési engedélyek, akár az új állampolgárok összetételét vizsgáljuk, akik itt – aktív korúként – a munkaerőpiacnak is szereplőivé válhattak. Azt tudjuk, hogy elsőgenerációs migráns népességről van szó, akik meghatározóan a főváros és agglomerációja környékén élnek. Azt nem tudjuk az engedélyezési vagy az állampolgárság megadását dokumentáló forrásokból, hogy ennek a népességnek mekkora része jelenik meg a munkaerőpiacon, lesz munkanélküli, vagy marad inaktív, és mennyire sikeres a munkaerő-piaci beilleszkedése. Erről további adatforrásokból, mindenekelőtt a népszámlálásból kaphatunk választ.

3.3. Népszámlálásban (2001) megjelenő migránsok A legátfogóbb és a hazai népességgel összehasonlítható, az aktivitásra is kiterjedő adatforrás a népszámlálás. A 2001. évi népszámlás keresztmetszetet ad a hazai és Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

694

Hárs Ágnes

migráns népességről14 mind az állampolgárság,15 mind a születés hely16 szerint. Előbbi az állampolgárság szerinti migránsok sokaságával eshet egybe, utóbbi a születési hely alapján a már integrálódott korábbi migráns, majd állampolgárságot kapott népességről is képet adhat, noha a külföldön született más csoportoktól nem tudjuk elkülöníteni őket. (Lásd a 2. táblázatot.) 2. táblázat Az állampolgárság és születési hely szerinti migráns népesség, 2001 (a teljes népesség százalékában, teljes népesség: 10 198 ezer fő) Külföldön született

Összesen

Százalék

2,9

Külföldi állampolgár

Összesen

Százalék

0,9

Magyar állampolgár

2,1

Belföldön született

0,1

Külföldi állampolgár

0,8

Külföldön született

0,8

Forrás: A 2001. évi Népszámlálás és az OECD [2008] adatai alapján saját számítások.

A születési hely és az állampolgárság szerint definiált migráns népesség között jelentős a különbség, a népesség közel 1százaléka külföldi állampolgár, ők döntő részben külföldön is születtek,17 a külföldön született magyarországi népesség közel háromszor ekkora népességet jelent. Kik ők? Láttuk, hogy nem elhanyagolható az új állampolgárok száma, ők nyilván, de mások is megjelennek ebben a csoportban. A külföldön születetteknek több mint fele Romániában született, a többiek közel egyenlő arányban a többi környező országban, a volt Jugoszlávia, Szlovákia, valamint a volt Szovjetunió területén, és kisebb részben Németországban. A világ összes többi országából származók, akik nem a szomszédos országok területén születtek, alig haladják meg a külföldön születettek 10 százalékát, tehát összességében igen homogén a magyarországi külföldön szüle14 Állampolgárság alapján a rendszerváltást követő időszakról csak a 2001. évi népszámlálás szolgál adatokkal, ami egy viszonylag korai időpontra érvényes migráció leírására alkalmas, amit az adatforrás teljes körűsége ellensúlyoz. A népszámlálást tekinti Fassman–Reeger–Sievers [2009] a legfontosabb migrációs forrásnak, a magyar adatok egyszerisége miatt ezt a forrást Magyarországon csak részlegesnek tekinthetjük. 15 Nem magyar állampolgárok a népszámlálásban, akiknek tényleges lakóhelye vagy állandó lakóhelye az összeírás helyén volt, Magyarország területén három hónapon túl tartózkodó, menekültként elismert és bevándorolt személyek, elismerést kérők, befogadottak és a huzamosan vagy ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgárok, valamint hontalan személyek. Kivéve a diplomáciai testületek tagjai és családtagjaik; a külföldi fegyveres erők tagjai; a turizmus (pihenés, kirándulás, vadászat stb.), látogatás, gyógykezelés, üzleti tárgyalás stb. céljából hazánkban tartózkodó személyek. Akiknek tényleges lakóhelye Magyarországon, állandó lakóhelye pedig külföldön volt, a népszámlálási lakónépességben, míg azok, akinek állandó lakóhelye Magyarország, de tényleges lakóhelye külföldön volt, a népszámlálási állandó népességben kerültek elszámolásra. 16 Születéskori lakóhely: anyja akkori állandó lakóhelyének országa. 17 A Magyarországon született külföldi népesség, mint másodikgenerációs migráns népesség Magyarországon elhanyagolható.


695


tett népesség. A külföldön születettek kétharmada élt 2001-ben már több mint 10 éve Magyarországon.18 A Szlovákia területén születettek között a több mint 10 éve Magyarországon élők aránya kiugró (94%); ami arra utal, hogy ez – a többiektől eltérően – régebbi időszakra visszanyúló, történeti okokra vezethető vissza.19 A többi szomszédos országból származók jelentős része is már tartósan, sokan 10 évnél hoszszabb ideje élnek Magyarországon, 20–25 százalék azok aránya, akik a kilencvenes években érkeztek és 5–10 éve már itt élnek, s mindössze alig több mint 10 százalék, akik 5 évnél rövidebb ideje, azaz 1995 után érkeztek. (Lásd a 3. táblázatot.) 3. táblázat Külföldön született 15 évnél idősebb népesség megoszlása a születési hely országa és a magyarországi tartózkodás ideje szerint, a legfontosabb születési hely országaiból, 2001* Születési hely országa

0–5 éve

5–10 éve

Több mint 10 éve

az összes külföldön született százalékában

Együtt ezer fő

százalék

Románia

13,1

26,0

60,9

75

52,9

Volt Jugoszlávia országai

13,3

20,9

65,8

15

10,8 10,0

Szlovákia Volt Szovjetunió országai Németország Összes külföldön született

4,0

2,5

93,5

14

16,4

28,8

54,8

13

9,5

9,9

7,1

83,1

5

3,9

12,7

21,1

66,2

141

100,0

* A táblázat a legfontosabb öt születési országot tünteti fel részletesen, az összesen sor az összes külföldön születettre érvényes adatokat tartalmazza. Forrás: A 2001. évi Népszámlálás és az OECD [2008] adatai alapján saját számítások.

A külföldön születettek között a szlovákiai származású népesség – a korábbiakkal egybehangzóan – régebben itt élő, idős népesség, de viszonylag idős a volt Jugoszlávia területén született magyarországi népesség is. A többi országból, különösen Németországból és a volt Szovjetunió utódállamainak a területéről származók viszont fiatalabbak, többségében aktív korúak. (Lásd a 8. ábrát.) Mindezekkel konzisztens a külföldön született népesség foglalkoztatási összképe is. A szlovákiai születésűek – különösen a nők – foglalkoztatási rátája alacsony (sok az idősebb inaktív), és hasonló a volt Jugoszláviából származó nők aránya is. A Romániából származók, valamint a németek foglalkoztatási rátája viszont magas, meszsze meghaladja a magyarországi foglalkoztatási szintet, különösen a férfiak esetében. 18 Azt sajnos a jelenlegi adatokból nem tudjuk, hogy aki 10 évnél hosszabb ideje él Magyarországon, az mondjuk 11 éve, vagy 30 éve is itt élt-e. Arra tehát egyértelmű választ nem tudunk adni, mekkora a rendszerváltozást közvetlenül megelőző, illetve az azt követő bevándorlók aránya 2001-ben, csak következtetésekkel élhetünk. Ilyen természetű adatokat a kutatás lezárását megelőzően a KSH-tól remélünk. 19 Az adatok pontosabb igazolásra nem adnak módot, de ebben az esetben a második világháborút követő szlovák-magyar kényszerű lakosságcsere következményeire kell gyanakodnunk.


696

Hárs Ágnes

Az utóbbi csoport a migránsok karakterét mutatja, a magas munkaerő-piaci részvétellel, foglalkoztatási rátával. A többi csoport munkaerő-piaci aktivitása hasonlatos a hazaiakéhoz. (Lásd a 4. táblázatot.) 8. ábra. A 15 év feletti népesség kormegoszlása a születési hely országa szerint, 2001 Százalék 100

80

60 40

20

15–24

25–64

Magyarország

Szlovákia

Volt Jugoszlávia

Románia

Németország

Volt Szovjetúnió

0

65 éves és idősebb


4. táblázat A 15–64 éves népesség foglalkoztatási rátája a születési hely országa szerint, 2001 Születési hely országa

Szlovákiában születettek

Foglalkoztatási ráta Férfi

Nő

Együtt

47,9

34,5

40,0

Volt Jugoszlávia országaiban születettek

58,2

35,6

47,5

Volt Szovjetunió országaiban születettek

58,9

47,7

51,8

Németországban születettek

60,9

52,3

55,7

Romániában születettek

67,2

50,2

58,2

Összes külföldön született

63,3

46,9

54,6

Összes Magyarországon született

58,6

47,6

53,0

Mindösszesen

58,8

47,5

53,0


A születési hely alapján vizsgált migráns népességnél szűkebb csoport a nem magyar állampolgárságúak csoportja. A népszámlálás szerinti külföldi állampolgárságú népesség több mint 40 százaléka foglalkoztatott (a teljes külföldi állampolgárságú népességhez képest), a hazai népesség esetében az arány mindössze 36 százalék. A migránsok között a munkanélküliek aránya elmarad a magyarországi népességétől. Öszszességében ez a migráns csoport határozottan aktív munkavállalókból áll. (A kettős állampolgárságú népesség létszáma kicsi, karaktere nagyon eltérő. Lásd az 5. táblázatot.) Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

697


5. táblázat A hazai és a külföldi állampolgárságú népesség munkaerő-piaci pozíciója 2001-ben (százalék) Magyar

Teljes népesség

Gazdasági aktivitás

Kettős

Külföldi

Külföldi és kettős

állampolgárok

Foglalkoztatott

36,1

36,1

35,7

43,4

Munkanélküli

4,1

4,1

2,6

3,8

3,6

Inaktív kereső

32,5

32,5

26,9

18,9

20,2

Eltartott

27,3

27,2

34,8

33,9

34,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

10 198,3

10 087,5

17,6

93,2

110,8

Összesen N ezer fő

42,2

Forrás: Népszámlálás, 2001. (www.ksh.hu). 9. ábra. A hazai és a külföldi állampolgárságú migráns népesség munkaerő-piaci aktivitása, 2001

40

60

35 30

50

25

40

20 30

15

20

10

Foglalkoztatási ráta (15–59 éves népesség)

Hazai

Román

EU 15

Ázsiai

Ukrán

Jugoszláv

Amerikai

Szlovák

Afrikai

Osztrák

0 Horvát

5

0 Szlovén

10

Külföldi népességen belüli arány111

Százalék

70

Ausztrál

Foglalkoztatottak és munkanélküliek aránya

Százalék

Munkanélküli aránya a teljes népességben

A külföldi népességen belüli arány

Forrás: Népszámlálás, 2001. (www.ksh.hu.).

A Magyarországon élő külföldi állampolgárok foglalkoztatottsága határozottan magasabb a hazaiaknál, különösen a román, ázsiai és szlovák állampolgárok esetében. A munkanélküliségi adatok nem térnek el lényegesen a hazai adatoktól, de semmiképp nem haladják meg azt. Ugyanakkor a vizsgált migráns csoportok nagy részének az aránya nagyon alacsony a teljes külföldi népességen belül, ebben a körben a meghatározó többség román állampolgár. (Lásd a 9. ábrát.) A népszámlálás adatai alapján a külföldi állampolgárságú népesség szakképzett, messze a magyarországi népesség átlagát meghaladó arányban, s különösen magas ez az arány a kettős állampolgárságúak egyébként kis létszámú csoportjában. Hasonló a kép a külföldön születettek esetében is, itt a magasan kvalifikáltak aránya 32 Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

698

Hárs Ágnes

százalék, a hazaiak 20 százalékos arányával szemben. A külföldiek aránya magas a szolgáltatási foglalkozásúak között, jóval meghaladva a hazaiak arányát. A mezőgazdasági, az ipari és építőipari foglalkozásúak aránya viszont – a cenzus adatai alapján – elmarad a hazai népességétől. (Lásd a 6. táblázatot.) 6. táblázat A hazai és a külföldi népesség összevont foglalkozási főcsoportok szerint, 2001 (százalék) Magyar

Összevont foglalkozási főcsoport

Kettős

Nem magyar és kettős

állampolgárok

Vezető, értelmiségi foglalkozású Egyéb szellemi foglalkozású Szolgáltatási foglalkozások Mezőgazdasági foglalkozású Ipari, építőipari foglalkozású Egyéb foglalkozású Összes foglalkoztatott

Nem magyar

Külföldi állampolgárok aránya

20,4 20,4 15,7 3,1 31,6 8,9

26,5 15,7 22 2,5 26,6 6,7

38,2 21,3 15,5 1,8 18,6 4,6

28,1 16,5 21,1 2,4 25,5 6,4

1,8 1,0 1,7 1,0 1,0 0,9

100,0

100,0

100,0

100,0

1,3

Forrás: Népszámlálás, 2001. (www.ksh.hu.).

A népszámlálás körébe került migráns népesség tehát mind az állampolgárság, mind a születési hely szerint kvalifikált és kedvező munkaerő-piaci pozíciójú népességet takar. Azért figyelemreméltó ez az eredmény, mert egyébként – definíció szerint – a népszámlálás szerinti migráns népességbe beletartozik a 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodó és lakóhely szerint a népszámlálásba figyelembe veendő népesség is. De a számbavételt nyilvánvalóan nem a rövid távú tartózkodás, hanem a magyarországi tartózkodási hely léte határozza meg. 20

3.4. A munkaerő-felmérésben megjelenő migráns népesség A munkaerő-piaci vizsgálódások szokásos adatforrása a munkaerő-felmérés. Ez a forrás elterjedt és fontos azokban az országokban, ahol a migránsok aránya magas és az európai összehasonlításokban is fontos forrást jelent. A munkaerő-felmérést nem szokták használni a hazai migráció vizsgálatára. Alkalmazását megnehezíti, hogy a reprezentatív mintában kicsi a migránsok aránya, amit tovább gyengít az egyes migráns csoportok rejtőzködő attitűdje és magas arányú válaszmegtagadása. A to20

Szerkezetük alapján hasonlít a letelepedett népességhez a népszámlálás külföldi állampolgárságú népessége, és csak feltételezhetjük, hogy a képzettségük alapján is hasonló képet láthatnánk. Sajnos a képzettségre vonatkozó megoszlások, mint már utaltunk rá, a migrációs tartózkodók adatai alapján az adatrevíziót követő években nem megbízhatók, nagyon magas, 30–50 százalék a nem ismertek aránya. Tóth–Gödri [2005] elemzése azonban megerősíti a feltételezésünket.


699


vábbiakban mégis kísérletet teszünk a munkaerő-felmérés paneladatai alapján a munkaerő migrációra vonatkozó néhány számítás bemutatására.21 A munkaerőfelmérés is lehetővé teszi az állampolgárság és a születési hely szerinti megkülönböztetést, és azt látjuk, hogy a munkaerő-felmérés alapján hasonló kép rajzolódik ki, mint a 2001. évi keresztmetszeti eredményekkel szolgáló népszámlálásból. 10. ábra. A migránsok korstruktúrája, 1997–2005 (százalék) A külföldön születettek főbb korcsoportjai szerint 100 80 60 40 20

15 év alattiak

64 év felettiek

Magyarországon születettek

Külföldön születettek

Szlovákia

Kína

Németország

Volt Jugoszlávia

Ukrajna

Románia

0

15–64 évesek

A külföldi állampolgárok főbb korcsoportjai szerint 100 80 60 40 20

15 év alattiak

64 év felettiek

Magyar

Külföldi

Szlovák

Kínai

Német

Volt jugoszláv/szerb

Ukrán

Román

0

15–64 évesek

Forrás: Munkaerő-felmérés 1997–2005, saját számítások.

A külföldön született népesség közel azonos része volt aktív korú (15–64 éves), mint a magyarországi népességé. Nagyobb része volt viszont idős (65 év feletti), mint a 21

Az alacsony mintaelemszámra való tekintettel az 1997 és 2005 közötti részletes munkaerőfelmérésadatokat összevontuk, s abból panelt képeztünk. Az így képzett mintába már elemezhető számú migráns került. Elemzésünk az 1997 és 2005 közötti időszakra átlagosan érvényes. 2006 óta a munkaerő-felmérés adatai már nem publikálják a migránsokat származási országok szerint, csak az EU-állampolgár és nem EU-állampolgár megkülönböztetést teszik, az európai ajánlásoknak megfelelően.


700

Hárs Ágnes

hazai népességé, és alacsony volt az arány a fiatal (15 év alatti) külföldön születettek esetében. A népszámlálással egybehangzóan a Szlovákiában születettek különösen idős népességet alkotnak, s nagyon alacsony az idősek aránya a kínai vagy a német származásúak között. Állampolgárság szerint a kép nagyon eltérő: összességében fiatal, főleg aktív korú a külföldi népesség (kivételt a német állampolgárok csoportja jelent). (Lásd a 10. ábrát.) 7. táblázat A 15–64 éves külföldön született népesség, illetve a külföldi állampolgárok munkaerő-piaci pozíciója, 1997–2005 (százalék) Születési hely országa, illetve állampolgárság

Foglalkoztatási ráta

Munkanélküliségi ráta

Inaktivitási arány

Arány a teljes migráns népességben

Külföldön született népesség Románia

57,1

6,8

38,7

54,3

Németország

59,0

6,1

37,1

4,3

Ukrajna

52,7

6,7

43,5

8,4

Ex-Jugoszlávia

43,3

4,1

54,9

8,0

Szlovákia

35,0

7,0

62,4

7,1

Kína

82,4

0,0

17,6

0,5

Összes külföldön született

54,1

6,1

42,4

100,0

Magyarországon született

53,1

7,4

42,7

Külföldi állampolgárok Román

58,0

7,1

37,6

Német

58,5

6,1

37,7

46,2 7,1

Ukrán

45,9

11,7

48,0

11,0

Ex-jugoszláv/szerb

53,2

6,3

43,2

6,6

Szlovák

51,6

10,3

42,5

4,6

Kínai

72,0

0,0

28,0

1,2

Összes külföldi állampolgár

56,5

6,8

39,4

100,0

Magyar állampolgár

53,1

7,3

42,7

Forrás: Munkaerő-felmérés 1997–2005, saját számítások.

A munkaerő-felmérés alapján a külföldön születettek között magasabb az inaktívak aránya és alacsonyabb a foglalkoztatottak aránya, mint állampolgárság szerint, de a kép minden esetben hasonló, jelentős az egyes migráns csoportok között a különbség. Kiugróan a legmagasabb a kínaiak gazdasági aktivitása, de magas a román és a német Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


701

migránsok munkaerő-piaci aktivitása is. A Szlovákiában és Jugoszláviában születettek foglalkoztatási rátája különösen alacsony (mint láttuk a népszámlálásban, ez idősebb népességet is takar), de a szlovák és az ukrán állampolgárságú migránsok munkaerőpiaci helyzete összességében nem kedvező, magas körükben a munkanélküliség és alacsony a foglalkoztatottság. A többi állampolgárság szerint vizsgált migráns csoport munkaerő-piaci helyzete kedvezőbb a hazaiakénál.22 (Lásd a 7. táblázatot.)

3.5. Migráció a munkavállalási engedélyek alapján Láthattuk, hogy a népszámlálás egyszeri pillanatfelvétel, a munkaerő-felmérés a mintanagyság miatt csak részlegesen tudja leírni a magyarországi migráns népesség munkaerő-piaci helyzetét, aktivitását, gazdasági tevékenységét. A migráns munkaerőpiacot az eddig tárgyalt forrásokat kiegészítve írja le a munkavállalási engedélyek statisztikája. A munkát vállalók egy részének van csak szüksége munkavállalási engedélyre, felmentések sora, a hosszan tartózkodók automatikus munkavállalási jogosultsága és egyéb jogszabályok határozzák meg a legális munkavállalási engedéllyel rendelkezők körét. Az Európai Unióhoz csatlakozást követően a hazai munkaerőpiacon munkát vállaló külföldiek többségének munkavállalási lehetősége egyszerűsödött, miközben a harmadik országokból érkezők munkavállalása változatlanul engedélyköteles maradt.23 A többi adatforrásban leírtakhoz képest határozottan eltérő migráns népesség rajzolódik ki a munkavállalási engedélyek alapján. A kilencvenes évek elején tapasztalt bevándorlási hullám a munkavállalási engedéllyel foglalkoztatottak számában is gyors növekedést eredményezett, majd a kilencvenes évek elejére visszaesett, évi átlagosan 20 ezer munkavállalási engedélyt (stock) adtak ki, ami a munkaerőforrás fél százaléka volt. A kép az ezredfordulóig nem sokat változott, azt követően azonban a munkavállalási engedéllyel Magyarországon dolgozók száma folyamatosan növekedett.24 Magyarország EU-csatlakozásával az engedélyezés rendje, mint az már tárgyaltuk, megváltozott. A statisztikák a főbb trendet többé-kevésbé mutatják. (Lásd a 11. ábrát.) 22

Részletesebb elemzésre a mintanagyság nem ad módot. 2004. május 1-jét követően a magyarok számára a munkavállalás – elvben – szabad az EU országaiban, kivéve azokat az országokat, ahol átmeneti korlátozásokat tartottak fenn az új tagországokból érkezőkkel szemben, amire a magyar kormány hasonló intézkedésekkel válaszolt. Az EU 15-országok polgárai tehát a csatlakozást követően nem jelennek meg a statisztikákban, eltekintve a viszonossággal munkavállalási engedélyezésre kötelezett országok polgáraitól. A velünk együtt csatlakozott új EU 8-országok (Ciprus és Málta nélkül) polgárai azonban a munkavállaláskor kötelesek regisztrálni (igaz, minden következmény nélkül, de a regisztráció mégis meglepően magas arányt mutatva működik). Az ún. zöld kártyával azok vállalhatnak munkát, akik több mint egy éve az EU területén dolgoznak. 24 A munkavállalási engedélyek maximum egy évre szólnak, a hosszabbítások új engedélyként jelentkeznek az adatokban. 23


702

Hárs Ágnes

11. ábra. Munkavállalási engedélyek száma, 1990–2007* Darab 70 000 60 000 50 000 40 000 30 000 20 000

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1995

1996

1994

1992

1993

1991

0

1990

10 000

Román

Volt szovjet

Volt jugoszláv

Szlovák

Lengyel

Ázsiai (kínai+vietnami)

EU 15

Többi

Összesen

év

* 2004 után engedélyek + zöldkártya + regisztráció együtt. Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája.

A kilencvenes évek elején a munkavállalási engedélyek nagy részét a Romániából érkező munkavállalóknak adták.25 Ezt a „hőskort” a munkavállalási engedéllyel történő foglalkoztatás radikális visszaesése követte, miközben a munkavállalás származási országok szerinti összetétele nem sokat változott. Mintegy fele részben határon túli magyarsághoz tartozó román állampolgárok kapták meg az engedélyeket. Az ezredfordulót követően emellett a szintén részben határon túli magyar etnikumú ukrán állampolgárok (ex-szovjet kategóriába rejtett) csoportja, valamint a szlovákiai munkavállalók (szintén határon túli magyarok) munkavállalása érdemel figyelmet. A munkavállalási engedéllyel foglalkoztatottak létszámnövekedése mellett a munkavállalási engedéllyel végzett tevékenységek szerkezete is átalakult. A kilencvenes években folyamatosan nőtt a feldolgozóiparban és az építőiparban, valamint a kereskedelem és vendéglátás területén kiadott engedélyek aránya, miközben visszaszorult a kilencvenes években a munkavállalási engedélyek tekintélyes részét jelentő oktatási, kulturális, egészségügyi tevékenységek szerepe. Az utóbbi ágazatokba tartozó munkahelyek ma már nem engedélykötelesek, vagy nem ilyen formában végzik ezeket, akik végzik, esetleg az ő számukra szűnt meg az engedélykötelezettség. Az ezredfordulót követően a feldolgozóiparban végzett munkák jelentősége folyamatosan növekedett. Nem emelkedett viszont a munkavállalási engedéllyel végzett munkák száma az építőiparban és a kereskedelem-vendéglátás ágazatban, ami a relatív szerepük (arányuk) visszaesését jelenti. A mezőgazdaság25 A munkavállalási engedély a belépés és letelepedés eszköze volt ebben az időben. A munkavállalás tehát jórészt a hazai munkaerőpiacon maradással, a letelepedési engedély és állampolgárság megszerzésével folytatódott.


703


ban végzett legális migráns munka aránya szerény, hasonlóan a többi – eddig nem említett – ágazathoz, a bányászatban alkalmazott vendégmunka csökkent, a pénzügyeké növekedni látszik. (Lásd a 12. ábrát.) 12. ábra. A munkavállalási engedélyek nemzetgazdasági ágazati szerkezetének változása, 1995–2007* 45 40 35 30 25 20 15 10

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2005

Oktatás, egészségügy, kultúra

Pénzügyek

Szállítás

Kereskedelem, vendéglátás

Épitőipar

Energia

Bányászat

Mezőgazdaság,

0

Feldolgozóipar

5

2007

* 2004 után engedélyek + zöldkártya + regisztráció együtt. Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája..

A migránsok nagy része nem iskolázott, a munkavállalási engedéllyel dolgozók fele legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, ami az alacsony végzettségű román és ukrán migránsok nagy súlyából adódik. Az EU 15 régi tagországaiból származók ugyanakkor kvalifikáltak, kétharmaduk felsőfokú végzettségű, a többiek is középiskolai végzettséggel rendelkeznek. A szlovák vendégmunkások nagyobb arányban szakképzettek, hasonlóan a lengyelekhez. Az ázsiai migránsok jelentős arányban szakmunkások, egy részük felsőfokú végzettséggel is rendelkezik, de itt az egyes ázsiai országokból érkezők között jelentős a különbség. Összességében alacsonyan képzett de küldő országonként és nagy régiónként nagyon eltérő a migráns népesség. (Lásd a 8. táblázatot.) A munkavállalási engedélyek az alacsony iskolai végzettségű migránsok többségét alacsony státusú segéd és betanított munkahelyek felé terelik. A 2007. év végéig kiadott érvényes munkavállalási engedélyek 42 százaléka szakképzettséget nem igénylő – nem mezőgazdasági – segédmunkákra szól. A román állampolgároknak kiadott engedélyek több mint háromnegyede (a régebbi, EU-csatlakozás előttről áthúzódó engedélyeknek is 60 százaléka), az ukránoknak kiadottak 80 százaléka segédmunkára szól. A munkavállalási engedélyek másodsorban gépkezelő és összeszerelő ipari betanított munkákra vonatkoznak. A szlovák állampolgároknak adott munkavállalási engedélyek közel kétharmada vonatkozik ilyen betanított munkára, és 16 százalékuk segédmunkát végez. Az ipari és építőipari foglalkozások aránya a munkavállalási engedélyek között 10 százalék, román, szerb, szlovák állampolgárságú Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

704

Hárs Ágnes

munkásokra érvényes főleg. Végül a kereskedelemi és szolgáltatási foglalkozásúak közé tartozik a kínaiak háromnegyede. (Lásd a 9. táblázatot.) 8. táblázat A munkavállalási engedélyek megoszlása iskolai végzettség és főbb küldő területek szerint, 2003 Szakiskola, szakmunkásképző

8 általános vagy kevesebb

Állampolgárság országa

Gimnázium, technikum, szakközépiskola

Főiskola, egyetem

Ismeretlen

Összesen

N

10,9 67,4

1,2 0,6

100,0 100,0

48 651 2 200 27 609

Összesen EU 15

54,1 3,5

20,7 8,5

13,2 20,1

Románia

64,9

19,0

9,9

4,7

1,5

100,0

Jugoszlávia

25,2

21,3

23,4

18,8

11,3

100,0

937

Ukrajna

66,3

16,9

11,4

5,3

0,2

100,0

7 621 5 686

Szlovákia

38,7

28,1

26,4

6,8

0,0

100,0

Lengyelország

20,6

43,9

15,1

20,1

0,3

100,0

344

Ázsia

21,9

41,9

12,8

23,0

0,4

100,0

2 667

Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája.

9. táblázat A munkavállalási engedélyek megoszlása foglalkozási főcsoport és a migránsok állampolgársága szerint, 2007 (százalék) FEOR-kódok szerinti megoszlás* Állampolgárság

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10,2

25,3

42,2

Fontos csoportok súlya

Összesen

Fő

100,0

51 475

84,7

Összesen

2,5

4,8

5,8

Szlovák

0,6

2,0

4,1

1,1

2,1

0,8

11,5

62,0

15,8

100,0

17 690

34,4

Román**

0,2

2,4

3,7

1,2

3,5

1,1

6,9

4,2

76,8

100,0

14 602

28,4

Román***

0,5

4,2

3,5

1,0

6,7

2,9

13,9

8,0

59,3

100,0

1 650

3,2

Ukrán

0,8

2,2

3,0

1,0

1,8

0,9

6,9

3,0

80,3

100,0

6 692

13,0

Szerb

1,7

7,0

11,1

2,2

2,8

0,1

19,5

22,9

32,6

100,0

1 549

3,0

Kínai

2,9

2,0

4,7

0,9

75,6

0,0

4,2

0,0

9,7

100,0

1 412

2,7

1,7

6,6

0,9

Legfontosabb munkavállaló csoportok (országok)

* FEOR93-kódok: 1 Törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, gazdasági vezetők; 2 Felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások; 3 Egyéb, felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások; 4 Irodai és ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű foglalkozások; 5 Szolgáltatási jellegű foglalkozások; 6 Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások; 7 Ipari és építőipari foglalkozások; 8 Gépkezelők, összeszerelők, járművezetők; 9 Szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások; ** EU-csatlakozás utáni engedélyek. *** EU-csatlakozás előtti engedélyek, regisztrációval együtt (az egy évnél régebben az országban élő, zöld kártya alapján foglalkoztatottak foglalkozási megoszlása nem ismert). Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája.


705


13. ábra. A munkavállalási engedélyek területi szerkezetének változása, 1996–2006 (százalék)

munkavállalási engedélyek 57

1996 1998 1999 2001 2003 2004 2005 2006

Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája.

A munkavállalási engedélyek – hasonlóan a letelepedettek területi megoszlásánál látottakhoz – területileg nagyon koncentráltak. A főváros fölénye meghatározó, és ez időben nem sokat változott. Budapest agglomerációjának hatása érződik a Pest megyei munkavállalási engedélyes munkavégzés jelentőségének fokozatos növekedésében, s az országban a főváros után itt a legfontosabb a munkavállalási engedéllyel történő foglalkoztatás. Az ezredfordulót követő szerkezetváltás a szlovákhatár-közeli megyéket érintette, mindenekelőtt Komárom-Esztergom megyét, de a vendégmunka a munkavállalási engedélyek alapján az ország jelentős részére egyáltalán nem terjedt ki. (Lásd a 13. ábrát.)

4. Nem legális (illegális, irreguláris) migráns munkavállalók A külföldi munkaerő-kínálat eddigiekben leírt képe a legális munkaerőpiac karakterét tükrözi. A Magyarországon megjelenő, itt élő vagy/és dolgozó külföldiek a magyar munkaerő-piacon sajátos – migráns – munkaerőpiacot körvonalaznak. A leteleStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

706

Hárs Ágnes

pedett, itt tartózkodó külföldiek a hazainál átlagosan kvalifikáltabb és kedvezőbb munkaerő-piaci pozícióval rendelkezik, számuk lassan és folyamatosan növekszik. Ezzel ellentétben a munkavállalási engedéllyel munkát vállaló migránsok, kvalifikáltságuk alapján, főleg ipari segéd- és betanított munkát végeznek, valamint a szolgáltatásban vesznek részt. Emellett a külföldiek nehezen számszerűsíthető, de számottevő nagyságrendben dolgoznak informálisan Magyarországon. Természetesen nem tudjuk az illegális külföldi munkavállalás nagyságrendjét meghatározni, szerkezetét statisztikai adatokkal leírni, ez még a legális migráció esetében is nehézségeket okoz. Sokan vannak, vagy kevesen? Összetételük kedvező vagy kedvezőtlen-e a hazai gazdaság és a munkaerőpiac szereplői számára. Juhász ([2006], Juhász–Szaitz [2007]) részletesen feltérképezte a migráns munkaerővel kapcsolatos vélekedéseket, a fontos szereplők értékelését. A tanulmányokból leszűrhető fontos tanulság az illegális munkavégzés elfogadása, a megítélés bizonytalansága mellett az is, hogy a migráns munkavállalók szerepe viszonylag marginális a fekete foglalkoztatás általános jelenségében. 10. táblázat A munkavállalási engedélyek és a státustörvényt megelőző határon túli migrációs potenciál becslése foglalkozások szerint (százalék) Munkaerő-kínálat a státustörvény előtt

Foglalkozási csoport

Munkavállalási engedélyek (román állampolgárok, 2007)

Nem fizikai foglalkozások Szolgáltatás Ipari és építőipari fizikai foglalkozások Szakképzetlen, bármit elvállal

8 7 9 76

8 4 11 77

Összesen

100

100

Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája, Hárs [2003] alapján saját becslés.

A határon túli magyarok munkavállalási szándékát részletesen vizsgálta a státustörvényt megelőző surveyvizsgálat (Örkény [2003], ebben Hárs [2003b]). Az akkori eredményekből fontos felidéznünk, hogy a könnyebb munkavállalás lehetőségét és hatásait vizsgáló kutatás a háromhónapos munkavállalás lehetőségére vonatkozott, ami a leginkább feltételezhető, hogy nem legalizált módon történik.26 26

Sok ok mellett a hivatalos engedélyek megszerzésének a nehézkessége és bürokratikussága eredményezi a foglalkozások irreguláris formáit, ilyen rövid időre nem valószínű, hogy munkavállalási engedélyt szerez(het) valaki (Juhász et al. [2006], Juhás–Szaitz [2007]).


707


Feltételezve, hogy a magyarországi migráció fő forrása a határon túli magyarság – az összes határon túli potenciális küldő régiót vizsgálva – hasonló szerkezetű munkaerő-kínálat rajzolódik ki, mint a legális migráns munkavállalók (engedéllyel foglalkoztatottak) vizsgálata alapján. Az összehasonlításhoz, ahol kellett, összevonásokat végeztünk, így a nevesített ipari és építőipari tevékenységek 20 százalékát tekintettük szak- vagy betanított munkának, a többi az ezekben az ágazatokban végzett segédmunka, s hasonlóképp idesoroltuk azokat, akik minden munkát elvállalnának. (Lásd a 10. táblázatot.) 11. táblázat A munkavállalási engedélyek és a státustörvényt megelőző határon túli migrációs potenciál becslése regionálisan Munkavállalási engedélyek, 2003

Munkavállalási engedélyek, 2006

Budapest

50,0

43,2

Észak- Magyarország

19,0

17,9

9,8

10,6

21,2

26,7

Régió

Alföld Dunántúl

Forrás: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedélyek statisztikája, Hárs [2003b] alapján saját becslés.

A migránsok területi koncentrációja is hasonlít az eddig látottakhoz. Fizikai, főleg szakképzetlen fizikai munkákat végeznének a potenciális migránsok. A potenciális munkavállalás a fővárosba és a központi régióba irányul. Itt is egybeesett a munkavállalási engedélyek és az illegális potenciális migráció aránya. A munkaerőkínálat becslésében azt feltételeztük, hogy a bárhol munkát vállalni szándékozók a megnevezett régiókba egyenletesen helyezkednének el. A megkérdezett területek nem estek egybe a régiókkal, így az alföldi régiókat soroltuk az Alföldhöz, a dunántúliakat a Dunántúlra, Pest megye felel meg Észak-Magyarországnak és Budapest egyértelmű. (Lásd a 11. táblázatot.) * Tanulmányunk célja a migráció leírására, a részletes elemzésére alkalmas adatforrások áttekintése, a migrációs elemzések rendelkezésre álló adatokon alapuló lelhetőségeinek és korlátainak a bemutatása volt. Azt láttuk, hogy az adatok a legális migráció nagyságrendjének számszerű leírására, a trendek alakulására többé-kevésbé alkalmasaknak bizonyultak. Ennek alapján szerény és lassan növekvő, meghatározóan Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

708

Hárs Ágnes

a környező országokból rekrutálódó migráció képe rajzolódik ki. Az 1. táblázatban azt is jeleztük, hogy az egyes adatforrások milyen létszámú külföldi népességre vonatkoznak, s láttuk, hogy még az azonos kategóriát leíró migráció is eltérő létszámot mutat, így a tartózkodási engedély és a népességregiszter adatforrás látókörébe kerülők létszáma is számottevően eltér, utóbbi a külföldi népesség szűkebb csoportját tartja nyilván. Összességében az adatok alapján a legális migráció nagyságrendjét is csak becsülhetjük; azt mondhatjuk, hogy talán nem haladja meg a népesség 2 százalékát. Fontos látnunk, hogy a munkavállalási engedélyesek, vagy az APEH nyilvántartásába kerülő személyeknek egy számottevő részét a tartózkodási engedélyekre, népességregiszterre épülő adminisztratív adatforrásokkal regisztrált adatszolgáltatása nem tartalmazza. A nem Magyarországon élők egy része is megjelenik ugyanis az APEH nyilvántartásában, s a munkavállalási engedéllyel dolgozók egy részének – akik napi ingázókként dolgoznak – a rendszeres tartózkodási helye nem Magyarország. A Magyarországra érkező migránsok létszámán túlmutató fontos információkra, így megélhetésük módjára, gazdasági aktivitásukra, munkaerő-piaci pozíciójukra vonatkozó adatokra még nehezebben támaszkodhatunk. Láttuk, hogy a népszámlálás egyszeri keresztmetszeti elemzése alapján egy régebbi időpontra érvényes és ennek alapján kvalifikált migráns csoport leírására van lehetőségünk, amit a munkavállalási engedélyezés viszonylag részletes munkaerő-piaci adataival konfrontálva azt mondhatjuk, hogy a népszámlálás csak egy részét írja le a külföldiek magyarországi munkaerőpiacának, éspedig a kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetűek szegmensét. A munkavállalási engedélyezés adatai alapján azokat nem ismerjük, akiknek a munkavállalása nem engedélyköteles, de az engedélyek alapján képzett statisztikai adatforrás részletes ágazati, foglalkozási adatokkal szolgált állampolgárság és területi bontásban, idősorosan. Ez az adatforrás az EU-csatlakozást követően jelentősen szűkült, s a szabályozást követve csak a harmadik országok polgárairól szolgál részletes adatokkal, ami a munkavállalási engedélyezés látókörébe került létszám jelentős csökkenésével járt, és a magyarországi munkavállaló külföldi népesség származási országok szerinti összetételét ismerve jelentősen rontotta a migráns munkaerőpiac leírásának lehetőségeit. A migráció leírásának fontos további szempontjaival, így a belépéskor együtt érkező vagy később belépő családtagok érkezésével kapcsolatos adatok, a gyermekek száma és iskolázása, az így várható migráció alakulása is fontos része lenne az elemzéseknek. Az adatgyűjtés állampolgárságonként történik, az elérhető adatközlések azonban rendszerint a már ismert nagy országcsoportonként történnek, az elemi adatok nehezen vagy egyáltalán nem hozzáférhetők, ami korlátozza a finomabb elemzések lehetőségeit. Összességében a magyarországi migráció statisztikai nyilvántartásának állapota nem teszi lehetővé a tényleges folyamatok árnyalt leírását, mozaikszerű elemekből áll össze a kép. A kutatói kíváncsiság, a mozaikok és a célzott vizsgálaStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


709

tok és adatgyűjtések eredményei szolgálnak a magyarországi migráció leírásának fontos kvantitatív-kvalitatív forrásául. A migrációs statisztika minőségének a javulásához feltehetően olyan migrációs politikai környezetre van szükség, ahol a migráció önmagában fontos és preferált, s így a részletes tudásra és a folyamatok megértésére szükség van.

Irodalom DRBOHLAV, D. ET AL. [2009]: The Czech Republic: On Its Way from Emigration to Immigration Country. IDEA working paper. No. 11. www.idea6fp.uw.edu.pl/pliki/WP11_Czech_Republic.pdf FASSMANN, H. – REEGER, U. – SIEVERS, W. (szerk.) [2009]: Statistics and Reality. IMISCOE: Amsterdam University Press. Amsterdam. FEISCHMIDT, M. – NYÍRI, P. [2006]: Nem kívánt gyerekek? Külföldi gyerekek magyar iskolákban. MTA NEKKI. Budapest. FOX, J. [2007]: From National Inclusion to Economic Exclusion: Ethnic Hungarian Labour Migration to Hungary. Nations and Nationalism. 13. köt. 1. sz. 77–96. old. GÖDRI I. – TÓTH P. P. [2005]: Bevándorlás és beilleszkedés. A szomszédos országokból Magyarországra irányuló bevándorlás az ezredfordulón. NKI Kutatási jelentések 80. KSH Népességtudományi Kutatóintézet. Budapest. HÁRS Á. [1996]: Idegen népesség, migráns munkaerő. In: KSH Adatok és használhatóságuk; menekültek, bevándorlók, új állampolgárok. Ezredvégi népesedés sorozat. KSH Népességtudományi Kutatóintézet. Budapest. 41–53. old. HÁRS Á. [2002]: A munkaerő migrációja és az uniós csatlakozás. Working Papers 34. KOPINTDATORG. Budapest. HÁRS Á. [2003a]: A kedvezménytörvény hatása a magyar munkaerőpiacra. In: Örkény A. (szerk.): Menni vagy maradni. Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA Budapest. 67–97. old. HÁRS, Á [2003b]: Külföldi munkavállalók statisztikai számbavételének kérdéseiről. Demográfia. 46. évf. 2–3. sz. 226–244. old. HÁRS Á. [2008]: Csatlakozás és csalatkozás – a magyar munkaerőpiac és a migráció. In: Kolosi T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Társadalmi Riport. Tárki. Budapest. 108–130. old. HÁRS, Á. [2009a]: Dimensions and Effects of Labour Migration to EU Countries: The Case of Hungary. In: Galgóczi, B. – Leschke, J. – Watt, A. (szerk.): EU Labour Migration since Enlargement. Trends, Impacts and Policies. Ashgate. 229–252. old. HÁRS, Á. [2009b]: Immigrant flows and stocks in Central and Eastern Europe – the Czech, Hungarian and Polish experience. Kézirat. HÁRS, Á. – SIK, E. [2009]: Hungary. In: Fassmann, H. – Reeger, U. – Sievers, W. (szerk.): Statistics and Reality. IMISCOE: Amsterdam University Press. Amsterdam. ILLÉS S. – LUKÁCS É. (szerk.) [2002]: Migráció és statisztika. NKI kutatási jelentések 71. KSH Népességtudományi Kutatóintézet. Budapest.


710

Hárs Ágnes

JUHÁSZ J. [1994]: A Magyarországot érintő nemzetközi vándorlás (International migration effecting Hungary). Demográfia. 36. évf. 1. sz. 32–59. old. JUHÁSZ, J. [1996]: A nemzetközi vándormozgalom statisztikai megfigyelésének problémái. In: KSH Adatok és használhatóságuk; menekültek, bevándorlók, új állampolgárok. Ezredvégi népesedés sorozat. KSH Népességtudományi Kutatóintézet. Budapest. 25–40. old. JUHÁSZ J. ET AL. [2006]: Migráció és feketemunka Európában. II (MIGIWE I) MTA Földrajztudományi Intézet & Pantha Rhei Bt. Budapest. JUHÁSZ J. – SZAITZ M. [2007]: Migráció és feketemunka Európában. II (MIGIWE II) MTA Földrajztudományi Intézet & Pantha Rhei Bt. Budapest. KAHANEC, M. – ZIMMERMANN, K. F. [2009]: EU Labour Markets After Post-Enlargement Migration. Springer. Berlin. KISS, T. [2007]: Demográfiai modellek és a migráció. Az erdélyi magyarok vándormozgalma a XX. század utolsó negyedében. Regio. 18. évf. 2. sz. 160–187. old. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2003]: A nemzetközi vándorlás idősorai, 1990–2000. Budapest. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2006]: Nemzetközi vándorlás 1995–2005. Budapest. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2008]: Demográfiai évkönyv, 2007. Budapest. NYÍRI, P. [2005]: Globális úttörők vagy marginális helybéliek? 2000, 17. évf. 3. sz. 36–47. old. OECD (ORGANIZATION FOR ECONOMIC COOPERATION AND DEVELOPMENT) [2008]: A Profile of Immigrant Populations in the 21st Century: Data from OECD Countries. Paris. http://titania.sourceoecd.org/vl=9304768/cl=15/nw=1/rpsv/cw/vhosts/oecdthemes/99980142/v2 008n1/contp1-1.htm ÖRKÉNY A. (szerk.) [2003]: Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. Kisebbségkutató Intézet – Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont. Budapest. POULAIN, M. – PERRIN, N. – SINGLETON, A. (szerk.) (2006): THESIM: Towards Harmonised European Statistics on International Migration. Presses Universitaires de Louvain. Louvain. PULAY, G. [2005]: A vendégmunka mint életforma. Széki építőmunkások Budapesten. In: Feischmidt, M. (szerk.): Erdély-(de)konstrukciók. Néprajzi Múzeum, PTE Kommunikációs és Médiatudományi Tanszék. Budapest. SIK, E. [2002]: Idegenellenesség Magyarországon 1998-ban. In: Magyarország és a magyar kisebbségek. MTA Műhelytanulmányok. Budapest. 163–174. old. SIK, E. [2006] Emberpiac a Moszkva-téren – szűkülő változatlanság 1994 és 2004 között. Közgazdasági Szemle. 53. évf. 3. sz. 253–270. old. TÓTH, J. [2001]: Népmozgás és mozgásképtelenség a hazai jogszabályok tükrében. TÓTH P. P. [1997]: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok (1988–1994). Püski Kiadó. Budapest. TÓTH P. P. – GÖDRI I. [2005]: Bevándorlás és beilleszkedés. NKI kutatási jelentések. No. 83. Budapest. VÁRI, A. [2002]: A határon átnyúló munkavállalás jelentősége és problémái az esztergom–párkányi régió példáján. Akadémia Kiadó. Budapest.



711

Summary Since the early 1990s, an increasing number of foreigners have been living and working in Hungary. We regularly talk about migration and trends, although the sources and data of the statements concerning trends or policies are vague. Different data sources would result in migration patterns of a rather different character. The paper summarizes the magnitude and character of international migration experienced in Hungary based on various statistical sources. It concludes with the critical examination of particular data.


Mérési lehetôségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában Sárosi Annamária, a KSH szakmai tanácsadója E-mail: [email protected]

Tóth Pál Péter DSc, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa E-mail: [email protected]

A migráció a világon, így az Európai Unióban is egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. A tanulmány röviden foglalkozik a migráció társadalmi folyamatokban betöltött szerepváltozásáról, szerepéről. A nemzetközi vándorlásstatisztika fejlődésének és módszertanának leírásakor az elemzés kitér a rendszerváltoztatás előtti hazai folyamatokra, s azokra a változásokra, amelyek Magyarország Európai Uniós csatlakozásáig bekövetkeztek. A csatlakozás és az azt követő időszak jogi szabályozásának ismertetése mellett hangsúlyosan foglalkozik az e téren kialakított jelenlegi jogi környezettel, feltételekkel. A hazai törekvések is azt a célt szolgálják, hogy közösségi szinten harmonizált statisztika álljon rendelkezésünkre. A nemzetközi vándorlással összefüggő információk gyűjtése Magyarországon is több forrásra támaszkodik. A szerzők reménye szerint a különböző adatforrások együttes alkalmazása olyan statisztikai rendszer létrehozását teszi lehetővé, amely némi bizonytalanság mellett elegendő ismeretet nyújt a nemzetközi vándorlás nagyságának és jellemzőinek értékeléséhez. TÁRGYSZÓ: Nemzetközi vándorlás. Migráció. Vándorlás.


Sárosi—Tóth: Mérési lehetőségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában

713

A

nemzetközi vándorlással kapcsolatos kérdések az Európai Unió bővülésével egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerültek. A migrációra vonatkozó közösségi politikák és jogszabályok fejlődése előtérbe helyezte az átfogó és összehasonlítható adatok szükségességét. A vándorlási folyamatok és a vándorlók állományát dokumentáló nyilvántartások megbízhatósága, összehasonlíthatósága iránti igény egyre növekszik. A vándorlás szerepe, mint a népességváltozás egyik összetevője, szintén növekvő jelentőséget kap. A fokozódó demográfiai és munkaerő-piaci egyensúlyhiány, az egyes országok és régiók egyenlőtlen gazdasági fejlődése, valamint a politikai és gazdasági rendszerben bekövetkezett lényeges változások hozzájárultak a nemzetközi vándorlás fontosságának felértékelődéséhez a gazdaságban, a közigazgatásban és a statisztikában is. Ebből következően egyre nőtt az igény a migrációs folyamatokat leíró statisztikai adatok iránt. A nemzetközi migráció jelentőségének növekedése ellenére gyakran hiányoznak azok az adatok, melyek a migrációs áramlások jellemzéséhez és a változások megfigyeléséhez szükségesek lennének. A jelenségkör nemzetközi jellege a különböző országok statisztikai megfigyeléseinek összehangolását és egységes fogalmi rendszerének kidolgozását is szükségessé tette.

1. A nemzetközi vándorlási adatok Az 1947 és 1989 közötti időszakot tekintve a magyarországi bevándorlókra, illetve a kivándorlókra vonatkozó adatok nem léteztek, vagy titkos jellegük miatt hozzáférhetetlenek voltak. A Központi Statisztikai Hivatal 1956-ban és 1957-ben például a külföldre távozottakkal, vagy a harcok során elesettekkel kapcsolatban végzett adatgyűjtést, az adatok felhasználására, nyilvánosságra kerülésére azonban 40 évet kellett várni (Statisztikai Szemle [1990]).1 Mivel a hivatalos statisztikai adatszolgáltatás keretében a nemzetközi vándormozgalomra vonatkozó adatok erre az időszakra nem álltak rendelkezésünkre levéltári kutatómunka, illetve szociológiai adatfelvétel keretében lehetett kísérletet tenni a hiányzó adatok pótlására. 1

Hablicsek–Illés [2007] tanulmányához kapcsolódóan a Statisztikai Szemle honlapján elérhető a KSH 1957. évi Szociális és Kultúrstatisztikai jelentése. (www.ksh.hu/statszemle 2007. évi 2. sz. Hablicsek–Illéstanulmány melléklete.)


714

Sárosi Annamária — Tóth Pál Péter

A magunk mögött hagyott rendszer hivatalosan sem bevándorlókról, sem kivándorlókról nem tudott, ennek ellenére 1990 után a belügyminiszter éves beszámolói alapján a vándormozgalom résztvevőinek éves adatait össze lehetett gyűjteni (Tóth [1997] 65. old.). Az adatok szerint a nemzetközi vándorlás 1947–1989 között 523 579 főt érintett. Közöttük a kivándorló magyar állampolgárok száma meghaladta a 370 ezret, a bevándorló külföldieké pedig a 150 ezret.2 Meglepőnek tűnhet, hogy 1960 és 1989 között, tehát a forradalmat követő „csendes” évtizedekben a legális és az illegális kivándorlók évenkénti száma 1 886 és 7 880 között mozgott. Ez azt jelenti, hogy az 1960-at követő három évtizedben évente átlagosan 4 383 magyar állampolgár hagyta el az országot. Ugyanezekben az évtizedekben a visszavándorlók évenkénti száma jelentéktelen volt, a kétezer főt csupán két évben: 1960-ban és 1961-ben haladta meg. Az 1956-ot követő 32 évben tehát – népesedési következményeivel együtt – közel annyian távoztak az országból, mint a forradalmat követő hónapokban. A nemzetközi vándormozgalom körül a rendszerváltoztatásig csend honolt. Ez érthető, hiszen a politikai megbélyegzés következtében sem az eltávozottaknak, sem családjaiknak nem volt érdeke, hogy az „esetről” szélesebb körben tudomást szerezzenek. A hatalom képviselői pedig, saját értékrendjüknek megfelelően, egy-két eset kivételével nemcsak a kivándorlók, hanem a befogadottak tekintetében is kizárták a nyilvánosságot.3 Az 1947 és 1989 közötti időszak migrációs mozgását a feltárt adatok alapján be tudtuk mutatni, s a vándorlási egyenleget meg tudtuk állapítani, de a kivándorlók és a bevándorlók esetében a legelemibb demográfiai meghatározottságot (férfi, nő arány, korszerinti összetétel, iskolai végzettség, foglakozás szerinti stb. megoszlás) sem ismerjük. Kivételt képez az 1956-os menekültekről készült felvétel (Statisztikai Szemle [1990]).] Ennek következtében a feltárt jelentős adathalmaz ellenére, azok felhasználhatósága igen csak korlátozott. 1990-en után a nemzetközi vándormozgalommal kapcsolatos hazai kutatások megjelenésével párhuzamosan joggal fogalmazódott meg az igény, hogy a magyar állampolgárok migrációs adatait a népesedési folyamatok kutatásában felhasználjuk. Ekkor szembesültünk azzal, hogy a nemzetközi vándorlás „mérése”, a migrációra vonatkozó adatok összegyűjtése bonyolultabb feladat, mint más népmozgalmi adatoké. Ez a megállapítás a Magyarországra érkező külföldiekre, illetve azokra éppen úgy vonatkozik, akik vissza- vagy egy harmadik országba vándorolnak, mint azokra a magyar állampolgárokra, akik huzamosabb ideig külföldön tartózkodtak, s onnan 2

Az adatok a görög, a közép- és dél-amerikai menekültek számát nem tartalmazzák. A hatalom szándékai mellett azt, hogy a befogadottak is észrevétlenek tudtak maradni, az segítette, hogy – csekély hányaduk kivételével – a környező országokban élő magyar nemzetiségűek köréből kerültek ki, s magyarként különösebb gond nélkül „belesimultak” környezetükbe. 3


Mérési lehetőségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában

715

visszatérnek vagy tovább vándorolnak.4 Az első évtizedben a kapott adatok pontatlansága és hiányossága csak részben tették lehetővé, hogy a bennünket érintő nemzetközi vándorlás folyamatait a valóságának megfelelően bemutathassuk. Ez összefüggésben volt azzal is, hogy az 1990-es évek elején az országot érintő nagymértékű és gyors intézkedést igénylő népességmozgás ellenére nem tartották szükségesnek, hogy a Belügyminisztérium külföldiekkel foglalkozó addigi idegenrendészete helyett olyan intézményrendszert alakítsanak ki, amely a befogadók és a befogadottak közös érdekeire építve segítse a külföldiek magyarországi beilleszkedését. További gond forrása, hogy a migrációhoz való megváltozott viszony ellenére – az állampolgárságról lemondó nem jelentős számú személy kivételével – ma is csak részben, vagy töredékesen ismert azoknak a magyar állampolgároknak a száma, neme, kora és egyéb demográfiai jellemzői, akik huzamosabb ideig külföldön élnek, s azoké is, akik külföldi tartózkodásuk után visszatérnek az országba. Mindezek következtében 1990 óta (teljes) biztonsággal csak azoknak a számát tudjuk, akik úgy hagyják el az országot, hogy a magyar állampolgárságról lemondanak (Tóth [2000]). (Az összegyűjtött adatok szerint 1990–2004 között 14 727-en mondtak le magyar állampolgárságukról.)5 A huzamosabb ideig külföldön tartózkodó magyar állampolgárok közül a magyar állampolgárságról lemondott személyeken kívül hazai forrásból csak azoknak az adatait ismerjük, akik távozásukat a kormányrendelet értelmében a polgármesteri hivatalban bejelentették. Ezt 1990 és 2005 között 19 953-en tették meg.6 Abban az esetben tehát, ha fegyelmezett állampolgárok lennénk, akkor a ki- és a visszavándorlók adatait ismernénk, hiszen a polgárok lakcímének nyilvántartásáról szóló kormányrendelet értelmében annak a személynek, aki a Magyar Köztársaság területét külföldi letelepedés szándékával elhagyja, illetőleg aki három hónapon túl külföldön tartózkodik, ezt a lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjénél vagy az illetékes külföldi külképviseleti hatóságnál be kell jelentenie.7 Sajnos a gyakorlatban ez a rendelet nem „működik”. 4 E tekintetben az 1990-es évek első harmadához viszonyítva jelentős változás következett be. A kezdeti időszakban ugyanis az adatok megbízhatósága 50–70 százalékos volt. Megfelelő számítógépes program, pontosabb adatrögzítés és ellenőrzés mellett a jelenleg is még meglevő hiányosságok részben kiküszöbölhetők. 5 Azok, akik 1990 és 2000 között mondtak le a magyar állampolgárságról nem szükségszerűen azok közül kerültek ki, akik ugyanezen időszakban vándoroltak el az országból. Eddig az állampolgárságról való lemondás okát, a csoport demográfiai jellemzőit, illetve hogy a magyar helyett melyik állampolgárságot választották, senki sem vizsgálta. 6 Kivándorlási szándékukat a legtöbben 1990-ben jelentették be. Az ezt követő években a bejelentési fegyelem csökkent, majd 1995-től növekedett, 1998-tól azonban ismét jelentéktelenné vált. 2000-ben például összesen 332-en éltek ezzel a lehetőséggel. Külföldi források alapján azonban azt mondhatjuk, hogy az elmúlt másfél évtized során ennél tizenötször-hússzor többen utaztak azzal a céllal külföldre, hogy ott huzamosabb ideig tartózkodjanak. 7 Lásd a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. (III. 16). törvénnyel módosított 1992. évi LXVI.(XI. 30.) törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról: 26. paragrafus, (2) bekezdés.


716


A magyar állampolgárok migrációs mozgásának nyomon követésére a különböző országok statisztikai adatszolgáltatásai alapján is kísérletet lehet tenni, de teljes körűen ezek segítségével sem lehet a magyar állampolgárok vándorlási adatait megismerni (Tóth [2002]). A különböző kiadványok ugyanis csak az adott országban egy évig vagy annál hosszabb ideig valamilyen engedéllyel tartózkodó külföldi állampolgár számát tünteti fel, s egy meghatározott szám alatt pedig nem is teszik közzé a bevándorlók számát. További probléma, hogy a közölt adatokból nem lehet megállapítani, hogy a bevándorló magyar állampolgár Magyarországról vagy egy harmadik országból vándorolt-e be az adott országba, illetve az onnan elvándorló magyar állampolgár Magyarországra vándorol-e vagy sem. Hibaforrás lehet még az is, hogy a különböző országok statisztikai forrásai nem azonos alapúak, s nem mindig ugyanarra az évre vonatkoznak. Az adatok nem a jelen idejű folyamatokat tükrözik, hanem általában a két-három évvel korábbiakat.8 Az adatok megbízhatóságával kapcsolatos problémák mellett nem ismerjük, hogy az egyes országokba bevándorló, letelepedni szándékozó magyarok honnan érkeztek, és természetesen azt sem, hogy közülük a továbbvándorlók hová mentek. A mozgásukat kiváltó okokról sem tudunk semmit. Mindezek, s a korábban említett gondok miatt az országot érintő, a nemzetközi vándorlás évenkénti mérlegét csak hozzávetőlegesen lehet megadni, s így a ki- és bevándorlás komplex, a termékenység és a halandóság különbözetét kiegészítő, alakító, hatásaiban egymással is összekapcsolódó, módosító mechanizmusának feltárására csak töredékesen van lehetőség (Hablicsek–Illés [2007]). Arra a kérdésre tehát, hogy 1990-et követően évente hány magyar állampolgár vándorolt külföldre, illetve tért vissza, pontos választ senki sem tud adni. Az 1990-es évek második felére a migrációs adatok jobb minőségűek lettek. Ez összefüggésben volt az ország uniós csatlakozásra való felkészülésével. A magyarországi törvényi szabályozás és adatgyűjtési, adatszolgáltatási kötelezettség módosítása, megváltoztatása napjainkra sok bizonytalanságot megszüntetett, bár azok felhasználhatósága mind a mai napig számos összefüggésben problematikus.

2. A vándorlásstatisztika európai uniós harmonizációja Az európai uniós jogharmonizáció elősegítette a nemzetközi vándorlásstatisztika fejlődését. Az 1992-ben aláírt Maastrichti Szerződésben már foglalkoztak a nemzet8 A Recent Demographic Developments in Europe… (Council of Europe Publishing [1999]) kézikönyv csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyeket az egyes országok az Európai Uniónak megküldtek. Jelenleg az 1990 és 1999 közötti évekről 34, döntően európai országból állnak rendelkezésünkre adatok. A kiadvány Franciaország estében csupán az 1990-re vonatkozó adatokat tartalmazza. A volt szocialista országok és Ausztria esetében pedig nincsenek, vagy csak hiányos adatok vannak. Az adathiány különösen Ausztria esetében zavaró, hiszen ebben az országban több mint tízezer fős magyar csoport nem csupán 1991-ben élt. Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta az uniós országok esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen bármelyik országban különösebb engedély nélkül lehetünk jelen.



717

közi vándorlással. Az Amszterdami Szerződés (1999. május 1.) a vándorlást és menekültügyet az Európai Bizottság hatáskörébe utalta, és jelentős lépések történtek egy közös európai irányvonal kialakítására ezen a területen. A közösségi politika kétlépcsős megközelítésen alapszik. Az első lépcső egy közös törvényi keretszabály kialakítása, a második pedig egy nyitott koordinációs rendszer fejlesztése, ami teljes összehasonlítást tesz lehetővé. Az Amszterdami Szerződés hatálybalépése óta jelentős erőfeszítéseket tettek az Európai Unió menekültügyi és bevándorlási közös politikáinak fejlesztésére. 2003 áprilisában a Bizottság cselekvési tervet dolgozott ki (COM [2003] 179 végleges), amely rövid és középtávú célokat határozott meg a migrációra és a menekültügyre vonatkozó statisztikai tevékenységeinek fejlesztésére. Ezen cselekvési terv előirányozta a közös statisztikai módszerek kidolgozását, az információcsere fokozását és az adatgyűjtések adattartalmának egységesítését. A közösségi statisztika általános elvei: – a statisztikai adatok az ENSZ Nemzetközi Vándorlásstatisztikai Ajánlásaival összhangban legyenek; – egységes, harmonizált definíciók használata; – statisztikai információk minőségének, összehasonlíthatóságának javítása; – törvények és irányelvek fejlesztése a bevándorlás és menekültügy területén; – közösségi szinten harmonizált statisztika. Az Európai Unióban széles körű munka keretében egységesített bevándorlási és menekültügyi rendszert alakítottak ki. Az Európai Parlament és a Tanács 862/2007/EK rendelete a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról 2007. július 11-én lépett hatályba. E rendelet célja a nemzetközi migráció és menekültügy közösségi statisztikáinak összegyűjtése és összeállítása, közös keretének létrehozása. Felismerték, hogy a tagállamokban nagy különbségek vannak a migrációs statisztikák előállításában. Figyelembe kell venni, hogy a vándorlási statisztikák igényei és az adatforrások elérhetőségei különbözők. E rendelet megkísérli a közigazgatási rendszerek és az adatforrások tekintetében fennálló európai különbségeket összehangolni. Megfogalmazott alapelvek, feladatok: – átláthatóság, adatvédelem; – éves jelentések összeállítása a migrációról és a menekültügyről az EU számára; – a havi és az éves jelentések gyors, elektronikus terjesztése; – rendszeres konzultációk. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

718


Megfelelő statisztikai rendszer kialakításához szükséges az egyértelmű és egységes fogalommeghatározás. Ugyanakkor a nemzetközi vándorlás területén sokkal kevésbé beszélhetünk egységes, általánosan elfogadott fogalomhasználatról, módszertanról, mint a statisztika más területein. Ez összefügg a szakterület sajátosságaival, változékonyságával és a kellő statisztikai koordináció hiányosságaival is. Az ENSZ-ajánlás alapján az adatgyűjtésnek egyrészt a migráció típusára (célja, időtartama, előzményei) kell kiterjednie, másrészt a vándorlók olyan személyes, gazdasági és földrajzi jellemzőire, melyek lehetővé teszik a migráció demográfiai, gazdasági, társadalmi következményeinek mérését, értékelését, illetve előrebecslését. Ez utóbbi ismérvek közül a legfontosabbak: a születési hely, az állampolgárság, a nem, az életkor, a családi állapot, az iskolai végzettség, a szakképzettség, a foglalkozás és a lakóhely. Ezeket az információkat mind a vándorlási folyamatban adott időszakban résztvevőkre (flow), mind az egy adott időpontban az országban jelenlevő külföldiekre (stock) ajánlott gyűjteni. Az ENSZ–Eurostat ajánlásokban (Statistical Papers [1998]) és az Európai Parlament és Tanács Rendeletében9 a következő fogalom meghatározások szerepelnek: – Nemzetközi migráns „az a személy, aki a szokásos lakóhelyét megváltoztatja”. A „szokásos lakóhely” azt az országot jelöli, ahol az illető él, azaz ahol a lakóhelye van, ahol a napi pihenőidejét tölti. – Tartósan (long-term) vándorló, aki a szokásos lakóhelyétől legalább egy évig (12 hónapig) távol van úgy, hogy a befogadó ország ténylegesen a szokásos lakóhelyévé válik. – Rövid távú (short-term) vándorló, aki a szokásos lakóhelyétől legalább 3 hónapra, de legfeljebb egy évre (12 hónapra) van távol. Kivéve, ha a költözés célja nyaralás, látogatás és gyógykezelés. A nemzetközi vándorlás fogalmának definiálásakor figyelembe kell venni, hogy az lényegénél fogva államhoz, államhatárokhoz kötött, s hogy minden állam kontrollt gyakorol határai felett, tehát ellenőrzi, szabályozza a migrációt. Az egyes országok gyakorlata eltérő abban a tekintetben, hogy kit számítanak migráns népességnek. Általában a születési hely a fő kritérium. A bevándoroltak e definíció szerint a külföldön születettek (akiknek szokásos lakóhelye születési helyüktől különbözik). A születési hely nem vitatható kritérium azon országok esetében, melyeknek határai nem változtak, megtévesztő lehet azonban ott, ahol a jelenlegi népesség életében módosultak a határok. A népesség születési hely szerinti összetétele azt jelzi, hogy a születési helyet, mint a migráció kritériumát csak korlátozottan lehet elfogadni, és óvatosan kell kezelni. 9

Az Európai Parlament és a Tanács 862/2007 EK rendelete a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikáról.



719

A magyarországi definíció szerint migránsnak tekintendők azok – bár a gyakorlatban nehezen követhető –, akiknek szokásos lakóhelye más országban van, mint ahol születtek és a lakóhelyváltozás nemzetközi vándorlás következménye. A 2007. évi Demográfiai évkönyv módszertani leírásában rögzíti a nemzetközi vándorlás fogalmi meghatározásait (a fontosabb kifejezések tartalmáról lásd a Függeléket).

3. A nemzetközi migráció adatforrásai A vándorlási statisztika viszonylag nehezen egységesíthető, aminek oka, hogy kevés az olyan adatforrás, amelyek elsődleges célja a migráció számbavétele (Gárdos et al. [2005]). A nemzetközi migráció mérésének és az összehasonlításnak további problémája, hogy esetenként igen eltérő nemzeti definíciókra és országonként különböző gyakorlatra épül az adatgyűjtés. A migrációs statisztikákban szokásosan különválik a migráns népességre és a külföldi munkavállalókra vonatkozó adatközlés. A két sokaság között sokféle átfedés van, de nem valósítható meg a kettő közötti egyértelmű megfeleltetés, összekapcsolás. Így a migráns népességre vonatkozó számbavétel tartalmazza a munkavállalók egy részét, miközben a munkavállalók egy része a munkavállalásról szóló statisztikákban sem jelenik meg. Az ENSZ–Eurostat ajánlásoknak, az Európai Parlament és Tanács Rendeletének, valamint a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a migrációs statisztika rendszere különböző adatforrásokra épül. A következőkben bemutatjuk az adatforrások három fő típusát. a) Adminisztratív nyilvántartások. Idetartoznak a népesség-, az idegenrendészeti nyilvántartások, a munkavállalási engedéllyel, az egészségbiztosítással rendelkező külföldiek nyilvántartásai, valamint az adóhivatal külföldiekre vonatkozó regiszterei is. Az adminisztratív forrásokból származó adatok nyilvántartási vagy szabályozási célokhoz, kritériumokhoz kötődnek. Bizonyos adminisztratív adatforrások, mint például a népesség-nyilvántartás meglehetősen megbízható információkat nyújthatnak az egyes országok saját és külföldi állampolgárai vándorlásáról is. Nyugat-Európa számos országában a migrációs statisztika alapja a népesség-nyilvántartás, ami a hazai és a külföldi népesség belső és külső migrációjának megfigyelésére egyaránt alkalmas. Ennek előnye, hogy meghatározott szempontok szerint folyamatosan nyilvántartja egy célpopuláció minden egyes tagját. Hátránya, hogy a regisztráció közigazgatási célt szolgál, ebből következően staStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

720


tisztikai összesítésekre csak korlátozottan alkalmas. További hátránya, hogy csak azokat tartalmazza, akik eleget tesznek bejelentési kötelezettségüknek, ami különösen a kivándorló magyarokat illetően gyakran nem történik meg. b) Határstatisztika. A legtöbb ország esetében a határforgalom nagyságrendje önmagában kérdésessé teszi a nemzetközi vándorlásra vonatkozó átfogó és pontos információ gyűjtését. Csak néhány ország, főként azok, ahol csak kevés és jól ellenőrzött határállomás működik, alapozza migrációs statisztikáját a határokon történő adatgyűjtésre, s ezen országok adatai sem összehasonlíthatók. A határstatisztika előnye, hogy az aktuális mozgásokat tükrözi. c) Megkérdezéses módszerek. A nemzetközi vándorlás jelenségének, társadalmi és gazdasági hatásainak elemzéséhez a nyilvántartásokra alapuló statisztikák korszerűsítésén túl teljes körű vagy reprezentatív megkérdezéses módszerekkel történő adatgyűjtésekre is szükség van. Ilyenek a népszámlálások, reprezentatív háztartási, munkaerő- és egyéni felmérések, amelyek a migránsok állományának (stock) mérésére szolgálnak. A kérdőív alapján történő adatfelvétel bővebb információt nyújt a nemzetközi vándorlás irányáról, összetételéről, főbb demográfiai, munkaerő-piaci és szociális hatásairól. Az ilyen típusú adatfelvételek a vándorlási statisztika fejlesztéséhez is segítséget nyújtanak. A nemzetközi vándorlással összefüggő információk gyűjtése Magyarországon több forrásra támaszkodik, nincs egységes összekapcsolható nyilvántartás. A nemzetközi vándorlás megfigyelése ugyanis valamilyen bejelentési rendszeren alapuló regiszterhez, nyilvántartáshoz kapcsolódik, amelyek bizonyos adatokat (például foglalkozás, iskolai végzettség, szakképzettség) nem követnek kötelezően. – 2000-ig a KSH egy nyilvántartást használt fel a bevándorló, kivándorló és Magyarországon tartózkodó külföldiek statisztikájához, amely az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) külföldiekre vonatkozó nyilvántartása volt (huzamos tartózkodási vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldiek), jelenleg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) az adatgazdája ennek a nyilvántartásnak. Ez az állomány már új rekorddal nem töltődik. A benne levő nyilvántartott külföldiek ügyeinek alakulását azonban még rávezetik a rekordokra. Ilyen az engedélyezés, elutasítás, érvényességi idő módosulása, haláleset stb. 2003-tól csak a tárgyév január 1-jei Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok számának megállapításához használható. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


721

– 2000-től létrejött a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BM-BÁH), és átvette a huzamos tartózkodási vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldiek nyilvántartását. Az adatgazda csere szerkezeti változtatást eredményezett. – 2002-től a BM-BÁH fennhatósága alatt új idegenrendészeti nyilvántartás jött létre a tartózkodási és letelepedési engedélyesekről. Azóta ezt a nyilvántartást párhuzamosan használja a KSH a korábbi huzamos tartózkodási és bevándorlási engedélyesek rendszerével a bevándorlók, kivándorlók és Magyarországon tartózkodó külföldiek számának megállapításához. – 2005-től az Európai Uniós csatlakozás után szintén új nyilvántartás van az Európai Gazdasági Térség (EGT) tartózkodási és letelepedési engedélyeseiről. Az adatgazda a BM BÁH. – 2001-től a KSH átvette a KEKKH nyilvántartásából a magyar állampolgárságot kapottak, menekültek, kivándorlók, hazatérő magyarok adatait. Ezeket az adatokat a Hivatal összehasonlítja a BM BÁH idegenrendészeti nyilvántartásában szereplő adatokkal. – Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) munkavállalási engedéllyel Magyarországon dolgozó külföldiekre vonatkozó nyilvántartásából 1998-tól féléves jelentéseket kap a KSH. – 2004-től a TAJ-számmal rendelkező külföldiekről adatokat kap a KSH az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP). A Pénztár nyilvántartási rendszere a Magyarországon biztosított külföldiekről tartalmaz adatokat. – 2005-től a KSH átvette az APEH személyi-jövedelemadót fizető külföldiek állományát. Az adminisztratív nyilvántartások statisztikai hasznosítását korlátozza, gyakran akadályozza, hogy a kitöltött kérelmeknek, engedélyeknek csak bizonyos bejegyzései kerülnek számítógépes rögzítésre, esetenként az adatokat nem szervezik adatállományba, így még a gyűjtött adatok körében sem adnak teljes körű információt. Az idegenrendészeti nyilvántartásokból hiányzó adatokat a KSH saját adatgyűjtéssel megpróbálta kiküszöbölni. 2002-ben bevezetésre került az OSAP 1960/02-es nyilvántartási számú a „Magyar állampolgárság megszerzése” című kérdőív. Az állampolgársági eskü letétele után töltik ki a magyar állampolgárságot kapott külföldiek. Az adatgyűjtés célja az, hogy a korábbinál részletesebb információt szolgáltasson a Magyarországon állampolgárságot szerzőkről, és ilyen módon kiegészítse a nemzetközi vándorlási statisztika hagyományos adatforrásait. Magyarország egyedi migrációs helyzetének bemutatásához fontos adalékul szolgálnak a honosítottak– visszahonosítottak anyanyelvére, iskolázottságára, munkaerő-piaci helyzetére, csaláStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

722


di hátterére, áttelepülésének okaira vonatkozó adatok, melyeknek egyre nagyobb a jelentőségük az európai uniós csatlakozás és a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségek miatt is. Majd 2003-ban a KSH bevezette az OSAP 1970/03-as nyilvántartási számú „Statisztikai adatlap a letelepedést kérő külföldiekről” című kérdőívet. Az adatgyűjtés minden külföldi állampolgárságú személyre kiterjed, aki letelepedési engedélyt kér Magyarországon, adatai pótolják a nyilvántartásokból hiányzó demográfiai jellemzőket. A KSH munkaerő-felmérés adatlapja 2008-tól tartalmaz egy migrációs blokkot, amely lehetővé teszi a külföldiekről az adatgyűjtést. A kérdőívből kiderül a migránsok születési országa, a felmenők származása, valamint demográfiai és gazdasági aktivitásra vonatkozó adataik. (Erről lásd bővebben a Statisztikai Szemle jelen számában Lakatos Judit írását (848–852. old.) A migrációval kapcsolatos jogi szabályozás kialakítására folyamatosan sor kerül. A nemzetközi migrációval kapcsolatos adatgyűjtéseket és adatkezelést a Függelékben ismertetett törvények és rendeletek érintik.

4. A vándorlási adatok feldolgozása és a módszertan fejlesztése A bevándorlók, kivándorlók és tartózkodók statisztikai adatainak előállításához a következő változókra van szükség: a külföldi születési ideje, születési helye, neme, állampolgársága, családi állapota, szakképzettsége, iskolai végzettsége, az érkezését megelőző külföldi lakóhelye, foglalkozása, magyarországi tartózkodásának célja, magyarországi tartózkodásának helye, határátlépés ideje (belépés ideje), az engedély típusa, érvényessége. Egy adatállomány statisztikai célú feldolgozása a következő munkákat igényli. Az előkészítő szakaszban vírusellenőrzés, konvertálás a beérkező fájlokból SASadatállományok készítése történik. A következő, technikai szakaszban a duplikátumok kiszűrésére, javító program készítésére, a belső ellentmondások megszüntetésére és a hiányzó adatok pótlására kerül sor. A továbbiakban a szöveges mezők kódolása, az új változók képzése, valamint a KSH standard kódjainak rátétele az állományra (FEOR, SZÁMJEL), végül a homogenizálás (az adatok összehasonlíthatóvá tétele és a különböző állományokban meglevő információk formai és tartalmi összekapcsolása) történik. A különböző állományok együttes vizsgálatának feltétele az egyedi azonosítás, melyet a KSH a családi név, utónév, születési idő alkalmazásával oldott meg. Áthidalta az adatgazda-változás, valamint a forrásbővülés okozta szerkezeti változásokat Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


723

is. 2004-ig minden évben új programot kellett írni az állományok feldolgozásához. A Hivatal módszertani változtatásokat is alkalmazott ahhoz, hogy az adatok összehasonlíthatók maradjanak. Az állományokat nemcsak önmagukkal (korábbi állapottal), de egymással is összekapcsolták a megbízhatóság ellenőrzése érdekében, ugyanazon migráns csoport számának meghatározásához. Megtörtént az állampolgársági kódok megfeleltetése, folyamatosan frissülő kódszótár készült. Ugyanis az évek során a felmerülő adatigények tartalmilag keveset változtak – többnyire ma is ugyanazokra a változókra van szükség –, de a különböző helyről érkező nemzetközi adatkérések formájukban különbözők, és 1998 óta változnak, alakulnak. Az átvett állományok javításának leghosszadalmasabb fázisa az állampolgárságok azonosítására használt szövegek és kódok egységesítése volt. Míg a huzamos tartózkodási és bevándorlási engedélyesek nyilvántartása három számból álló saját kódot használ, a tartózkodási és letelepedési engedélyesek rendszere a hivatalos három betűs alfa kódot alkalmazza. Ugyanakkor az állampolgárság azonosítására az ENSZ négybetűs kódokat, az Eurostat összevont kérdőíve a kétbetűs alfakódot, míg az Európa Tanács az egyszerű angol nyelvű szöveget használja. 2001-ben a KSH kidolgozta azt a módszert, amelynek segítségével a feldolgozott állományokat a demográfiai termelési adatbázis alá tették. Ez jelentős minőségi fejlődést eredményezett. Az első állományok a bevándorló és kivándorló, valamint a Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok adatait tartalmazták. 2002-ben a Hivatal megkezdte az állományok egyszerűsítését, szerkezeti átalakítását. Az állományokat belépési évenként szétválasztották, így minden év anyaga külön-külön lekérdezhető lett. 2005-től a demográfiai termelési adatbázisból elérhetők a magyar állampolgárságot kapott, valamint a menekült személyek adatai is. 2001. január 1-jétől a népesség továbbszámításának módszere megváltozott. Ennek a változásnak a lényege, hogy a KSH a továbbiakban a nemzetközi vándorlást is figyelembe veszi a két népszámlálás közötti népességszám meghatározásánál. A kiinduló adat két résznépesség összege: egyrészt a magyar állampolgárok magyarországi lakónépessége a népszámlálási összeírás szerint, másrészt a külföldi állampolgárok magyarországi lakónépessége az adminisztratív nyilvántartások szerint. Első lépésként a 2001. január 1-jei népesség számának megállapítása történt a 2001. február 1-jei népszámlálás végleges adatából. A Magyarországon regisztrált magyar állampolgárságú gyermekek élveszületése, magyar állampolgárok halálozása, házasságkötése, válása, valamint a magyar állampolgárok nemzetközi vándorlási egyenlege (magyar állampolgárságot kapott külföldi személyek és a magyar állampolgárságról lemondó személyek számának éves különbözete, a hazatérő, visszatérő magyar állampolgárok és a kivándorló magyar állampolgárok számának éves különbözete és az ideiglenes tartózkodásra távozó és az onnan visszatérő magyar állampolgárok számának éves különbözete) adja a következő év január 1-jei magyar népességszámot. A Magyarországon huzamos tartózkodási engedéllyel vagy bevándorStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

724


lási engedéllyel rendelkező külföldiek száma a BM-BÁH nyilvántartásokból áll rendelkezésre, és ez adja minden év január 1-jére az itt tartózkodó külföldi állampolgárok számát. Ennek a változásnak a legszembetűnőbb eredménye, hogy az Eurostat adatkérései között szereplő január 1-jei népesség megadható állampolgársági bontásban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok teljességét vizsgálva a következőkről számolhatunk be. Az adott évben bevándorlók (flow) számát tekintve az átvett és öszszekapcsolt nyilvántartások elegendő információt nyújtanak, de hiányoznak a gazdasági aktivitásra, a szakképzettségre és a nemzetgazdasági ágazatra vonatkozó adatok. A kivándorlókra (flow) (külföldön letelepedőkre) vonatkozó adatok mind a külföldiek, mind pedig a magyarok vonatkozásában rendkívül hiányosak. A külföldiek esetében technikai eljárás segítségével becsülhetjük az országot elhagyók (a „kivándorlás”) nagyságát, a lejárt engedélyek száma alapján. Ez azonban nem ad megbízható adatot, hiszen köztudott, hogy sokan még ezt megelőzően elhagyják az országot. A magyar állampolgárokra vonatkozó jogszabály szerint bejelentési kötelezettség vonatkozik azokra, akik legalább három hónapra elhagyják az országot. Ennek alapján a jelenleg érvényben levő definíciónak megfelelő, vagyis legalább egy évig szokásos lakóhelyét megváltoztató magyarok száma önmagában akkor sem lenne meghatározható, ha az érintettek ténylegesen eleget tennének a jogszabályban előírt kötelezettségüknek. Folyamatosan figyelni kellene a visszatérést is. Az EU migrációs statisztikára vonatkozó 862/2007 Rendelet alapján a tükörstatisztika (a másik tagállamban a magyar állampolgárokra, illetve a Magyarországról odaérkezőkre vonatkozó nyilvántartás) adhat alapot az EGT-országokba távozott magyar és külföldi állampolgárokról. A KSH 2005-ben együttműködési megállapodást kötött hat országgal (Ausztria, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Csehország) tükörstatisztika keretében az adatok cseréjére. A Magyarországon tartózkodó külföldiek (stock) esetében az adatforrások összekapcsolása elegendő információt szolgáltat. Az állampolgársági adatok három adminisztratív nyilvántartásból állnak össze. A KSH-adatbázis, a KEKKH, valamint a BM BÁH adatállományainak összekapcsolása és harmonizálása alapján jön létre. Ez az adatbázis az 1960/02-es OSAPnyilvántartási számú „Magyar állampolgárság megszerzése” című kérdőív adataival konzisztens módon bővült. A KSH a jó kitöltöttségű kérdőívet az ilyenkor szokásos Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


725

RAS-módszerrel harmonizáltja a már meglévő eredményekhez. Ez a metódus egy iteratív algoritmus, mely a két adatcsoportot összeilleszti. Az adatközlésben előfordulnak olyan kétdimenziós táblázatok, ahol az egyik változó csak a kérdőívben szerepel, a másik pedig megtalálható a régebbi KSH-adatbázisban is. * A különböző adatforrások együttes alkalmazása biztosíthatja olyan statisztikai rendszer létrehozását, mely elegendő ismeretet nyújt a nemzetközi vándorlás nagyságának és jellemzőinek értékeléséhez, a vándorlással, a bevándorlókkal kapcsolatos átfogó társadalompolitikai stratégia kialakításához, a nemzetközi migráció demográfiai prognózisaihoz, gazdasági következményeinek előrejelzéséhez, hozzájárulhat a munkaerő-piaci helyzet jobb felméréséhez, illetve az ezzel kapcsolatos stratégia kimunkálásához. Több adatforrás hasznosítása, az adatforrások integrálása következtében több indikátort tudunk számítani, a szükséges adatigényeknek jobban meg tudunk felelni. Az új, komplexebb eljárás javítja az adatok minőségét, megbízhatóságát és az adathasznosítás hatékonyságát is.

Függelék 1. A nemzetközi migráció adatgyűjtéseit, -kezeléseit érintő törvények és rendeletek: – 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról; – 1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról; – 1993. évi XLVI. törvény a statisztikáról; – 1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról; – 1997. évi CXXXIX. törvény a menedékjogról; – 2001. évi XXXIX. törvény a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról; – 2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról; – 2001. évi XXXII. törvény a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról; – 2004. évi XXIX. törvény az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról (7., 8. fejezet);


726


– 93/2004. (IV.27.) kormányrendelet a Magyar Köztársaság által az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően alkalmazandó munkaerőpiaci viszonosság és védőintézkedés szabályairól; – 2005. évi XLVI. törvény a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról; – 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról; – 301/2007. (XI. 9.) kormányrendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról; – 2007 évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról; – 2007 évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról. 2. A Magyarországon alkalmazott nemzetközi migrációs fogalmak tartalma Magyarországra bevándorló külföldi állampolgár. Az a tartózkodási, vagy letelepedési engedélyért folyamodó külföldi állampolgár, aki Magyarországra az adott évben belépett. Magyarországról kivándorló külföldi állampolgár. Az a tartózkodási, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár, aki Magyarországot a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, vagy aki lejárt engedélyét nem hosszabbította meg, illetve ismeretlen helyen tartózkodik, ezért engedélyét érvénytelenítették. Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár. Az a tartózkodási, letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár, aki a vonatkozási év január 1-jén Magyarországon tartózkodott. Menekült. Az a külföldi állampolgár vagy hontalan személy, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozás, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás, esetleg politikai meggyőződése miatti üldözése, az üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága – hontalan esetén szokásos tartózkodási helye – szerinti országon kívül, a Magyar Köztársaság területén tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni, feltéve, hogy az érintettet kérelmére a menekültügyi hatóság menekültként elismerte. Befogadott. Aki hazájába – hontalan esetén a szokásos tartózkodási helye szerinti országba – átmenetileg azért nem küldhető vissza, mert ott halálbüntetésnek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja. Magyar állampolgárságot kapott személy. Aki honosítással (külföldi állampolgárként született), vagy visszahonosítással (korábbi magyar állampolgársága megszűnt) vált magyar állampolgárrá. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


727

Magyarországról kivándorló magyar állampolgár. Aki végleges külföldi letelepedés szándékával hagyja el Magyarországot, és ezt a Belügyminisztériumban be is jelenti. Hazatérő (visszatérő) magyar állampolgár. Az eddig külföldön élt/született magyar állampolgár, aki letelepedési szándékkal tért Magyarországra. Nem magyarországi születési helyű magyar állampolgár. Az a személy, aki külföldön született magyar állampolgárként. Tartózkodási engedély. 2002. január 1-jétől megszűnt a tartózkodási engedély huzamos és ideiglenes megkülönböztetése. Az érvényes tartózkodási vízummal Magyarországon tartózkodó külföldi kérelmére – a tartózkodási idő meghosszabbítása céljából – a területi idegenrendészeti hatóság tartózkodási engedélyt adhat ki. Ha a tartózkodás célja munkavégzés vagy más jövedelemszerző tevékenység, a tartózkodási engedély első alkalommal legfeljebb négy évre adható ki. A felsőfokú tanulmányokat folytató, valamint a szakmai továbbképzésben vagy szakmai gyakorlaton részt vevő külföldi számára a tartózkodási engedély érvényességi ideje első ízben az egy évet nem haladhatja meg, és a tanulmányok, illetőleg a szakmai gyakorlat befejezéséig alkalmanként egy évvel hosszabbítható meg. Bevándorlási engedély. 2001. december 31-ig bevándorlási engedélyt az a külföldi kaphatott, aki beutazásától számítva legalább három éven át megszakítás nélkül jogszerűen Magyarországon tartózkodott, akinek magyarországi lakóhelye és megélhetése biztosított volt, és akivel szemben törvényben meghatározott kizáró ok nem állt fenn. Letelepedési engedély. 2002. január 1-jétől a bevándorlási engedély helyett jött létre. Letelepedés céljából engedélyt az a külföldi kaphat, aki beutazásától számítva már legalább három éven át megszakítás nélkül jogszerűen és életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik, kivéve, ha a jogszerű tartózkodás célja tanulmányok folytatása.

Irodalom COM (COMMISSION OF THE EUROPEAN COMMUNITIES) [2003]: Communication from the Commission to the Council and the European Parliament. 179 final. Brussels. http://ec.europa.eu/justice_home/funding/2004_2007/doc/com_2003_179_final.pdf COUNCIL OF EUROPE PUBLISHING [1999]: Recent Demographic Developments in Europe, 1992– 1999. Strasbourg. EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL [2007]: Regulation (EC) No 862/2007 of the European Parliament and of the Council of 11 July 2007 on Community statistics on migration and international protection. Office Journal of the European Union. 50. évf. 199. köt. 23–29. old. GÁRDOS É. ET AL. [2005]: A nemzetközi vándorlás fogalmi rendszere, statisztikai módszertana, a statisztikai megfigyelés problémái. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.


728

Sárosi—Tóth: Mérési lehetőségek a nemzetközi vándorlásstatisztikában

HABLICSEK L. – ILLÉS S. [2007]: Az 1956-os kivándorlás népességi hatásai. Statisztikai Szemle. 85. évf. 2. sz. 157–172. old. POULAIN, M. – PERRIN, N. – SINGLETON, A. (szerk.) [2006]: Towards Harmonised European Statistics on International Migration (THESIM REPORT). Louvain-la-Neuve, Presses Universitaires de Louvain. Louvain. STATISTICAL PAPERS [1998]: Recommendations on Statistics of International Migration. Series M. No. 58. Rev.1. Geneva. STATISZTIKAI SZEMLE [1990]: Az illegálisan külföldre távozott személyek főbb adatai. 68. évf. 12. sz. 896–1003. old. TÓTH P. P. [1997]: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok (1988–1994). Püski Kiadó. Budapest. TÓTH P. P. [2000]: A nemzetközi vándormozgalom népességszámot befolyásoló szerepéről. In: Tóth J. (szerk.): Schengen: A magyar–magyar kapcsolatok az uniós vízumkényszer árnyékában. Lucidus Kiadó. Budapest. TÓTH P. P. [2002]: Magyar migránsok Európában. In: Illés S. – Lukács É. (szerk.): Migráció és statisztika. Kutatási jelentések 71. KSH Népességtudományi Kutatóintézet. 33–53. old.

Summary Migration is raising more and more interest worldwide and gets increasing attention also in the European Union. The study addresses briefly the role and the changes in the role of migration in social processes. Analysing the development of the statistics and methodology related to international migration, it mentions the processes taken place in Hungary prior to the regime change and the changes occurred until the accession to the European Union. Besides presenting legislation in the period of accession and afterwards, the paper places special emphasis on exploring the legal environment and conditions. National efforts also call for the availability of harmonized statistical data. Data collection regarding international migration relies on several sources in Hungary too. The authors’ hope is that the simultaneous use of different data sources will allow the creation of a statistical system, which, though it may present some uncertainties, can provide enough information on the extent and characteristics of national migration.


Migráció és cirkuláció* Illés Sándor, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa E-mail: [email protected]

Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal tanácsosa E-mail: [email protected]

A jelenkori vándorlásfelfogás egyik alapvetése, hogy a migrációt egyszeri eseményként fogja fel, ami viszonylag ritkán fordul elő az egyén életútjában, tehát valamiféle rendkívüliséggel bír. Az egyéni döntésen alapuló, világszinten növekvő mértékű migrációt, mint globális trendet, már nem lehet megkérdőjelezni. A migrációs folyamatok összekapcsolódásáról viszont kevés ismeretünk van. Az uralkodó migrációértelmezéssel (szokásos lakóhely megváltoztatása szokásossá váló lakóhelyre) egyre kevésbé lehet megragadni, leírni, elemezni a globalizáció korának vándorlási rendszereit. Ha nem értjük meg és nem tudjuk értelmezni a történéseket, akkor kevés esély van azok hiteles statisztikai megragadására. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által standardizált migrációértelmezés alapvetése a szokásos lakóhely koncepciójának elsődlegessége. Márpedig egyre nyilvánvalóbb, hogy az nem minden esetben tükrözi a valóságot. A tanulmányban tárgyalt új típusú többes jelenség, a cirkuláció következtében, megkérdőjelezhető a szokásos lakóhely koncepciójának kizárólagossága. TÁRGYSZÓ: Nemzetközi vándorlás. Magyarország. Migráció.

* A kutatást az Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja támogatta.


730

Illés Sándor — Kincses Áron

Mind a belföldi, mind a nemzetközi vándormozgalmakat tükröző magyarorszá-

gi statisztikák az egyéneket veszik megfigyelési egységnek, és az összegyűjtött adatokat önmagukban dolgozzák fel és publikálják (KSH [2008]). Az individuális szinten – vagyis a vándorlókat számbavételi egységnek tekintve – nem okoz problémát a statisztikusok számára sem az adatok feldolgozása, sem a makroadatok előállítása. Jóval nehezebb dolog azonban a csoportadatok képzése. A háztartásstatisztika logikájából kiindulva és a holland gyakorlaton felbuzdulva már az 1990-es évek közepe óta javaslatok születtek a vándorlási egységek statisztikájának elkészítésére (Illés [2000]). A magyar vándorlási statisztika továbbfejlesztési lehetősége az új évezredben is a legkülönfélébb vándorlási egységek generálása maradt. A termékenység, halandóság és a házasságkötési mozgalomhoz képest a migráció mérésének egyik nehézsége, annak egy adott helyhez rendelésében rejlik. A vándorlási folyamatok természetéhez tartozik, hogy azok legalább két területet, az elvándorlás és az odavándorlás térségét is érintik. Sőt, nagy távolságú mozgások esetén, az emigráció és immigráció helyei közé tranzitterületek is beékelődhetnek (Nemes Nagy [2009]). Általánosan megfigyelhető, hogy az országok belföldi vándormozgalmi statisztikái jobb minőségűek, mint az adott országot érintő nemzetközi vándorlásokra vonatkozók. További megemlítendő tapasztalat, hogy nemzetközi vándorlások esetén a migránsokat fogadó országok mérései megbízhatóbbak, mint a küldő országoké (Lukács–Illés [2003], Poulain–Perrin–Singleton [2006], L. Rédei [2009]). Az eddig tárgyalt sajátosságokon túl meg kell említeni, hogy a vándorlások és a vándorlók számának különbsége általános módszertani probléma. Egy bizonyos időszak viszonylatában (például egy év) egy személy – a vándorló – akár többször is vándorolhat a megfigyelési területek között (Rédei–Kincses [2008]). Tehát a vándorlók és a vándorlások száma nem egyenlő, hiszen az utóbbi többnyire nagyobb. Minél kisebb a vonatkoztatási időszak és nagyobb az elvándorlás, valamint az odavándorlás területe, annál kisebb a vándorlók és a vándorlások közötti eltérés. Rendszerint nincs nagy különbség a két mennyiség között, azonban összekeverésük és helytelen használatuk félreértéseket eredményezhet. Ezen gondolatmenetet folytatva eljutunk az egyén többes vándorlásainak problémaköréhez, mely gyakran rendszerszerű jellegzetességeket mutat, hiszen nem egy, hanem legalább kettő vagy annál több áramlás kapcsolódik össze. A legegyszerűbb vándorlási rendszer minimum kételemű. Leghétköznapibb példaként a visszavándorlást említjük, amely szükségszerűen tartalmazza a visszavándorlást megelőző odavándorlást is. Ha a visszavándorlás nemcsak egy alkalommal történik meg, hanem többször, és esetleg még időbeli jellegzetességei is vannak, akkor szezonális vándorlásokról beszélünk. Gazdasági motivációk eseStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

731

Migráció és cirkuláció

tén mindezeket figyelembe véve a távolsági ingázások fogalmához kerülünk közel (Nemes Nagy [2009]), a kikapcsolódást célzó élményszerző mozgások esetén pedig a turizmushoz (Williams–King–Warnes [2004], Sallai [2004], Michalkó–Rátz [2008]). Feltehető, sőt egyre valószínűbb az is, hogy három vagy annál több földrajzi helyet kötnek össze az egyén rendszeres vagy rendszertelen mozgásai. Ez esetben viszont már egy új fogalom bevezetését kell javasolnunk, a cirkulációt. A cirkuláció tehát az egyének többes, visszatérő mozgásainak a rendszerét jelenti. A többes szónak ugyanakkora jelentősége van, mint magának a mozgásnak és a rendszernek.

1. Összefonódó vándorlások A hagyományos migrációértelmezés magva, hogy a migrációt egyszeri eseményként fogja fel. A vándorlás viszonylag ritkán történik meg az egyén életútjában, tehát az egyén szempontjából különleges helyzetnek tekinthető. Demográfiai értelemben ismétlődő eseményről van szó, melynek sorszám (paritás) szerinti elemzése nem megoldhatatlan feladat. A migrációs folyamatok gyakorivá válása és összekapcsolódása (egymástól nem független volta) már a XIX. században sem kerülte el a tudósok figyelmét. Ravenstein törvényszerűségeiben (Lévai [1999]) már szerepelt, hogy a falusi területekről elvándorlók az első lépést a szomszédos város felé teszik meg, majd csak azután áramlanak tovább a gyorsan fejlődő centrumokba. Továbbá kijelentette, hogy minden egyes jelentős migrációs áramlás – időbeli fáziseltolódással – létrehozza saját tükörképét, az ellenáramlást. Az első gondolatból fejlődött ki a XX. század közepén a láncmigráció (chain migration) fogalma, majd nagy valószínűséggel állítható, hogy az említett második gondolat ihlette fogalom a visszavándorlás (return migration) (Hall [2005]). Meg kell említeni, hogy a cirkuláció jelenségének felismerése felé vezető út következő állomása az ismétlődő vándorlás (repeat migration) fogalmának sporadikus alkalmazása volt. Az információs és közlekedési technológia robbanásszerű fejlődésével, az országhatárok elválasztó funkciójának mérséklődésével és a határok átjárhatóságának fokozódásával a többes vándorlások a nemzetközi színtéren is megjelentek (Heller [1993]). Fogalmi bizonytalanság állt elő, hogyan is nevezzék ezeket az új jelenségeket. A nemzetközi munkaerő-áramláshoz (Borjas [1996]) kapcsolódóan megjelent a szezonális vándorlás (seasonal migration) kifejezés. Szezonális vándorokat elsősorban a mezőgazdaságban, építőiparban, és a tömegturizmushoz kapcsolódó szolgáltatási ágazatokban alkalmaztak. Az ingázó vándorlás (pendulum migration) az államhatárok mentén a leggyakoribb, de már nem kizárólag a munkaerőmozgást jelenti, hanem gyakran a szolgáltatók napi, heti periodicitású áramlásához is kapcsolódik. A gyakori, de időbeli Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

732


ritmus nélküli nemzetközi utak (international vacation) gyűjtőfogalmába a turizmushoz kapcsolódó jelenségek kerültek: a hivatásturizmus és a bevásárlóturizmus. Legkiterjedtebb szakirodalma a transznacionális vándorlásnak (transnational migration) van. Ódivatú értelmezés szerint a nemzetközi migráció folyamata során legalább két egymástól független államot érint. A kibocsátó államtól elszakad és a fogadó országhoz kapcsolódik a vándorló. Modern értelemben azonban a migráns a kibocsátó országtól nem szakad el véglegesen, a befogadó államhoz viszont munkája, lakhatása és egyéb tevékenységei révén kapcsolódik (Salt [2001]). A probléma nemcsak az, hogy a modernnek tekinthető transznacionális státus miben nyilvánul meg és meddig terjeszthető ki, hanem az is, hogy e transznacionális státus időben meddig tartható fenn az adott egyén életútja folyamán. Megválaszolásra váró kérdés marad, hogy a több nemzethez tartozás egy átmeneti fázisnak tekinthető-e a migráns életében, vagy állandósulásával számolhatunk, esetleg generációkon keresztül fog tartani. Az integrálódás és a globalizáció újabb szimptómájaként a mennyiségében és átlagos távolságában egyre növekvő humán mobilitás következtében (UN [2002], UN [2003]; Michalkó–Vizi [2005]), az államokhoz egyre kevésbé kötődő, többes állampolgársággal rendelkező nemzetek feletti közösségek szerveződnek, melyek sajátos aktivitásúak (Bauböck [2003], Hardill [2004], Nell [2004], Lunt [2008]). A transznacionális migrációs aktivitás elemzése kapcsán sikerült tisztázni, hogy nem kizárólag a XX. század végén keletkezett új jelenségről van szó (Soysal [1994], Sik–Tóth [1999], Szentes [2002], Gellérné [2004], Lévai [2006]). Már a XIX. század második felétől kezdődően, az Újvilágba vándorlás következményeként is felléptek azok a jelenségek, melyeket napjainkban a transznacionalitás fogalomkörében tárgyalnak: – a fogadó társadalomba beilleszkedés folyamata során a kapcsolat nem szakad meg a küldő társadalommal; – migrációs hálózatok alakultak ki (Buchanan [2003], Barabási [2008]); – az állampolgárrá válással kettős állampolgárok tömege keletkezett, de ennek sem a küldő, sem a fogadó oldalon nem tulajdonítottak jelentőséget és maga a migráns sem tudott előnyt kovácsolni ebből; – migránsszervezetek, -intézmények alakultak a fogadó államban; – bizonyos csoportok sajátos tevékenységekre specializálódtak (a szaktudás és a gyakorlat származhatott az anyaországból is), azonban a tevékenység egyidejű óvilági és újvilági térbeli kapcsolatát nem tudták megvalósítani. A nemzeti szuverenitás kizárólagosságán a kötelező katonai szolgálat követelményének feladása, a kettős adózást elkerülő egyezmények sorozata, a gazdasági integrációk szupranacionális szabályai már a kettős állampolgárság lehetőségének elismeStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

733


rését megelőzően is rést ütöttek. A fogadó állam politikai közösségének a kettős állampolgárság bevezetése elleni utolsó érve lehet „az egy személy egy szavazat” alapelv sérülése. Vagyis, a migráns korlátozások nélkül élvezheti politikai döntése gyümölcsét, ugyanakkor esetleges negatív következmények megjelenése esetén „szedi a sátorfáját” és nem veszi ki a részét annak elszenvedéséből (Sutcliffe [2001]; Ostergaard–Nielsen [2003]). A transznacionalizmus új minőségi szintre kerülése az utazási és kommunikációs technológiák robbanásszerű fejlődése (Sik–Tóth [1999], Bernek [2002]) után következett be. A XX. század elején még csak szórványosan fordultak elő hazautazások és hazautalások (Rédei [2007]). Az idő múlásával ezek havi, heti, majd napi gyakorlattá váltak. A személyes kapcsolattartás térbeli elmozdulás nélküli lehetősége is a havi gyakoriságtól az azonnaliság felé haladt (hazaüzenés, levél, távíró, telefon, e-mail stb.). Összekapcsolhatóvá váltak a fogadó és küldő állambeli aktivitások (gazdasági, társadalmi, kulturális, politikai) (Viszt–Plank–Borsi [2001], Portes–DeWind [2004], Walton–Roberts [2004], Rédei [2005], Williams– Balaz [2008]). A migránsok transznacionalizmusának különlegessége, hogy a státusuk túlmutat az államok területe és annak népessége kizárólagos viszonyán (Papademetriou [2001], Tóth [2004]), vagy másképpen közelítve a problémához a többes állampolgárságú személy akár össze is kötheti az egyes államokat (Illés [2001], Papademetriou [2006]). A globalizáció korában a többes mozgások egyre gyakoribbá válásával párhuzamosan egyéb többes jelenségek is felütötték a fejüket: – többes lakóhely; – többes állampolgárság; – többes ingatlanbirtoklás; – többes ingatlantulajdonlás; – többes állás (munkahely); – többes identitás; – többes társas kötelék (családi, házastársi, élettársi, baráti). A felsorolás nem teljes, hiszen tovább folytathatnánk a sort. Ebben a listában csak azok az újonnan felbukkanó jelenségek szerepelnek, melyek kapcsolatba hozhatók a többes mozgásokkal. Alapkutatási kérdésként merülhet fel, hogy mik a jelenségek egymáshoz viszonyított relációi. Mi minek az oka? Mi minek az okozata? Esetleg egyszerűen csak koincidenciákról van szó, melyet valamiféle mélyben rejlő közös okok generálnak. Az összes kérdés vázlatos ismertetése is meghaladja e dolgozat kereteit, ezért a továbbiakban csak a nemzetközi cirkuláció Magyarországot, mint fogadó államot, érintő egyes vonatkozásait tárgyaljuk. Nem mehetünk el a fogalmi, fordítási bizonytalanságok megemlítése mellett, hiszen nem egyszerű magyarra áttenni a már EU-s dokumentumokban is szereplő angol kifeStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

734


jezést (circular migration). Az első magyarországi kísérlet már megtörtént, aminek eredménye a „körkörös migráció” lett (Györkös [2007] 157., 159. old.). Jelen dolgozat szerzőinek véleménye szerint, ez nem a legszerencsésebb változat. Maradtunk tehát a cirkuláció vagy a többes vándorlás vagy a cirkulációs vándorlás vagy a visszatérő vándorlás kifejezéseknél, melyeket szinonimaként használtunk a dolgozatban. A nemzetközi vándormozgalom mérése során akut probléma a kivándorlások alulregisztrálása. A hazai népszámlálási és/vagy adminisztratív forrásokat használva ezen a területen eleve nem nyerhetők ki a valóságnak megfelelő nagyságrendű adatok (Kovacsicsné [2006]). Ezért foglalkozunk e tanulmányban csak a bevándorlási oldallal.

2. Cirkuláció és migráció Magyarország nemzetközi vándormozgalmában A migráció nem független attól a társadalmi-gazdasági környezettől melyben végbemegy. Óhatatlanul magán viseli egy-egy korszak jellemző vonásait. Az ezredforduló utáni években a nemzetközi vándorlás karakterisztikáját talán leginkább a gazdasági globalizáció szimptómái (például a lecsökkent utazási idők és költségek, telework és szolgáltatás, távoktatás stb.) és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kihívásokra adott nemzeti, nemzetközi stratégiák (például munkaerő pótlása az elöregedő nyugati társadalmakban) formálták (Rédei [2005]). Az új gazdasági helyzetre egyrészt a nemzetközi kereskedelemmel, a munkamegosztással, a külföldi tőkeberuházásokkal kapcsolatban végbemenő változások (Friedman [2006]), másrészt a termelési tényezők áramlást gyorsító technológiai fejlődés jellemző. A fejlett országok termelési, tőzsdei, munkaerő-piaci folyamatai mára értelmezhetetlenekké váltak a nemzetközi összefüggések figyelembevétele nélkül. Hiszen a nemzetközi kereskedelem az 1970-es években a világ GDP-jének mindöszsze 10, 2003-ban már 42, 2004-ben 46 százaléka volt. A transznacionális vállalatok adják a világ GDP-jének negyedét, a nemzetközi kereskedelem kétharmadát (a cégeken belüli, és a cégek közötti áruforgalmat is beleértve). Napjainkra a termelés és a tőke koncentrációja soha nem látott mértékeket öltött, a gazdaságot uraló transznacionális társaságok tevékenysége világméretűvé vált. Ezek a társaságok meghatározók a fontosabb gazdasági ágakban és a nemzetközi kereskedelemben. Domináns pozícióban vannak a periférikus és félperiférikus országok piacán. Hazánk a közép-európai országokkal a világgazdaság félperifériájához sorolható. A gazdasági globalizáció korszakában az országok közötti jövedelmi különbségek gyorsuló ütemben növekednek (Venables [1998], Krugman [1998], Traistaru– Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

735


Nijkamp–Resmini [2002]). Az 1970-es évek elején a legfejlettebb országok egy főre jutó jövedelme 14-szer annyi volt, mint a legfejletlenebbeké, az ezredforduló után már 26 szoros ez a hányados (Artner et al. [2006]). A szélesedő életminőségbeli szakadék a szegény világ és a gazdag világ között ösztönözi a humán mozgások növekedését (Massey–Taylor [2004], Demény [2004]). A vándorok pénzügyi lehetőségei folyamatosan javulnak, a közlekedés gyorsan fejlődik, a világ különböző részei egyre közelebb kerülnek egymáshoz (Williamson [2006]). A nagy távolságú költözések ára – a háztartások jövedelmének arányaiban – olyan alacsony, hogy már a periférikus országokban élők is képesek egyre növekvő számban bekapcsolódni a migrációs folyamatokba (Hatton–Williamson [2005]). Ebben a rendkívül összetett folyamatban a határon átnyúló vándorlások egyre kevésbé jelentenek végleges letelepedési szándékot, sokkal inkább az életpálya egy-egy állomását (IOM [2003], [2008]; OECD [2008]). Tanulmányunkban ezen jelenségek magyarországi vetületével foglalkozunk. Megvizsgáljuk, hogy a 2006-ban Magyarországra bevándorolt emberek közül az idegenrendészeti hatóságok hány főt regisztráltak már az előző években is, valamint mennyire különböznek a cirkuláló migránsok nem, korcsoport, családi állapot, állampolgárság szerinti megoszlásai a többi nemzetközi vándortól, tehát azoktól, akik első alkalommal kerültek bevándorló státusba. A területi összefüggések szempontjából áttekintjük, hogy vannak-e a cirkulálók által kitüntetett térségek, illetve a cirkuláló vándorlók visszatérve Magyarországra az előző lakóhelyet részesítik-e előnyben, vagy újat választanak maguknak. Az általunk vizsgált adatállományok a 2001 és 2006 között Magyarországra bevándorló külföldi állampolgárok adatait tartalmazzák, melynek alapját az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának (BÁH) adatbázisa képezi. Magyarországra 2006-ban 23 569 bevándorló külföldi állampolgár érkezett, ebből 4 084 fő már tartózkodott bevándorlóként hazánkban 2001 és 2005 között, ami azt jelenti, hogy az „újonnan érkezők” több mint 17 százalékának már személyes tapasztalatai vannak az országról (arányuk ennél is nagyobb lehet, azonban számunkra csak a 2001-től történő mozgások voltak elérhetőek). Azt is meg tudtuk állapítani, hogy a 4 084 visszatérő vándor – akiket már nem először regisztráltak bevándorlóként – 91,7 százalékának ez a második, 7,8 százalékuknak a harmadik és 0,5 százalékuknak már a negyedik belépése volt 2001óta. Nemek szerinti összehasonlításban azt tapasztalhatjuk, hogy 2006-ban az összes bevándorló 55,2 százaléka férfi, 44,8 százaléka nő volt. A cirkulációs migránsok között a nők ehhez képest enyhén felül- (45,8%), míg a férfiak alulreprezentáltak (54,2%). Jellegzetes nemi különbségek tehát nem állapíthatók meg. Ezen felül a nők esetén alacsonyabb a cirkulációs migrációban résztvevők átlagéletkora (30,9 év), mint a férfiaknál (33,3 év). Ugyanakkor ez a különbség, és maga az átlagéletkor is csökken a nemek között, amennyiben az elsőként bevándorlók nemek közötti átlagéletkorát vizsgáljuk (nők esetén 30,5, férfiak esetén 31,4 év). Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

736


1. táblázat A 2006-ban bevándorlók korcsoportok és paritás szerinti megoszlása (százalék) Vándorlás sorszáma Korcsoport

Összesen 1

2

3

4

együtt (2–4)

0–4

9,8

3,5

3,4

0,0

3,5

8,7

5–9

2,7

2,9

5,7

0,0

3,1

2,8

10–14

2,4

2,4

2,3

0,0

2,4

2,4

15–19

8,0

4,4

5,3

0,0

4,5

7,4

20–24

15,3

14,6

19,1

26,7

15,0

15,3

25–29

16,1

20,6

19,5

20,0

20,5

16,9

30–34

10,2

15,6

16,0

20,0

15,6

11,1

35–39

8,2

9,9

6,9

13,3

9,7

8,4

40–44

5,7

6,3

8,0

0,0

6,4

5,8

45–49

5,1

6,0

6,1

0,0

6,0

5,3

50–54

3,8

4,3

3,1

6,7

4,2

3,9

55–59

3,8

4,0

1,9

13,3

3,8

3,8

60–64

3,9

2,6

0,8

0,0

2,4

3,7

65–69

2,7

1,6

1,5

0,0

1,5

2,5

70–74

1,2

0,6

0,4

0,0

0,6

1,1

75–79

0,6

0,5

0,0

0,0

0,5

0,6

80–84

0,3

0,0

0,0

0,0

0,0

0,2

85–X

0,2

0,2

0,0

0,0

0,2

0,2

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen Forrás: BM BÁH.

A korösszetétel szerint vizsgálva az 1. táblázatot azt találjuk, hogy a többször vándorlók között sokkal kevesebb a gyermek és diákkorú (0–24 éves), valamint az idősebb, 55 év feletti korosztály. Az első alkalommal bevándorló státusba jutottakhoz képest a 25–54 évesek magasabb súlya jellemző. Ez közvetve utal a migrációs döntést meghozók függetlenségére, szabadságára. Igen érdekes, hogy a két alsó és felső határos korcsoportban, vagyis a 20–24 éveseknél és az 55–59 éveseknél alig magasabb, illetve egyenlő az első sorszámú migránsok és a magasabb sorszámú migránsok aránya (15,3 és 15,0, illetve 3,8 és 3,8 százalék). A cirkuláló migránsok több mint fele, 51,1 százalékuk 20–34 éves korú. Az utánuk következő 15 korévet felölelő csoportba már csak a cirkulálók 22,1 százaléka tartozik. Paritás szerint vizsgálva az 1. táblázatot, további összefüggésként megállapítható, hogy a vándorlási sorszámok növekedésével egyre idősödik a migráns szubpopuláció Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

737


korszerkezete. E megállapítás nem érvényes az összes öt éves korcsoportra, hanem csak a 20–59 évesek, vagyis a döntően gazdaságilag aktívakra vonatkozik. Ezen eredmények teljesen életszerűek, hiszen magasabb paritás elérése csakis megelőző vándorlástörténet birtokában lehetséges. Igen érdekes, hogy a többes vándorok között a visszavándorlási sorszám növekedésével robusztus differenciák alakulnak ki. A legfiatalabb aktív öt éves korcsoportnál, vagyis a 20–24 éveseknél (14,6; 19,1; 26,7%) és a legidősebb aktívaknál, az 55–59 éveseknél (4,0; 1,9; 13,3%) tapasztaltuk a legnagyobb eltéréseket. 1. ábra. A 2006-ban bevándorló külföldiek korcsoportok szerinti megoszlása első és többes vándorlás esetén Százalék 25,0

20,0 Els ő bevándorlás Nem első bevándorlás

15,0

10,0

5,0

85–X

80–84

75–79

70–74

65–69

60–64

55–59

50–54

45–49

40–44

35–39

30–34

25–29

20–24

15–19

10–14

5–9

0–4

0,0

év

Korcsoport

Forrás: BM BÁH.

A cirkuláló migránsok idősebb korösszetételét illusztrálja az 1. ábra. A hatvanadik életév felett – igaz alacsony gyakoriságok mellett – az először bevándorlók aránya meghaladja a cirkulálókét. Ez közvetve megerősíti a cirkuláció és a gazdasági aktivitás közötti szoros kapcsolat hipotézisét. Az időskori migráció jelensége felől közelítve a 60 év feletti korcsoport sajátosságát (vagyis az először bevándorlók viszonylag magas arányát) és a Magyarországra bevándorlás kontextusába helyezve ezt a tényt, nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az öregkorú bevándorlás motivációs rendszerében a családegyesítési célzatú mozgások játszhatják a legnagyobb szerepet. E feltételezés valószerűségét növeli, hogy egybevág a szerzők korábbi kutaStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

738


tási eredményével (Illés–Kincses [2008]). Nemek szerinti bontásban vizsgálva, az említett jellegzetesség a nőknél 70. életév felett is kimutatható, míg a férfiaknál ez eltűnik. Ennek oka, hogy a nőknek magas életkorokban még nagyobb a várható élettartama. (Lásd a 2 ábrát.) 2. ábra. A 2006-ban bevándorló külföldi nők és férfiak korcsoportok szerinti eloszlása első és többes vándorlás szerint Nők Férfiak Százalék

Százalék

2 5,0 25,0

2 5,0 25,0

2 0,0 20,0

2 0,0 20,0

1 5,0 15,0

1 5,0 15,0

10,0 1 0,0

1 0,0 10,0

5,0 5,0

5,0 5,0

80–84

75–79

70–74

65–69

60–64

55–59

50–54

45–49

14

40–44

10--

35–39

5--9

30–34

0--4

25–29

Kor csoportok

év

20–24

14

15–19

1 0 -- 15-1 9 2 0-2 4 2 5-2 9 30 -34 35 -39 40 -44 45-4 9 50-5 4 5 5 -5 9 6 0 -64 65-69 70 -7 4 7 5-79 8 0-8 4 8 5-X

5–9

80–84

75–79

70–74

65–69

60–64

55–59

50–54

45–49

40–44

35–39

30–34

25–29

20–24

15–19

5–9 5 --9

10–14

0–4 0--4

10–14

0,0 0,0

0,0

0–4

0,0

1 5-1 9 2 0-24 25-2 9 30-3 4 3 5-3 9 40- 44 45-4 9 5 0-5 4 55 -59 60-6 4 65 -69 70 -74 75- 79 80 -84 85 -X

Korcsoport

Korc soportok

év

Korcsoport Első bevándorlás

Nem első bevándorlás

Ha a családi állapot szerinti megoszlást vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy a cirkuláló migránsok között nagyobb a nőtlenek/hajadonok aránya, mint a többiek esetén. Ez arra utal, hogy a mobil életforma kisebb valószínűséggel jár együtt a formális alapokon nyugvó párkapcsolatokkal. 2. táblázat A 2006-ban bevándorlók családi állapot és paritás szerint (százalék) Vándorlás sorszáma

Családi állapot

Összesen

1

2

3

4

együtt (2–4)

Hajadon/nőtlen

48,5

53,6

58,4

46,7

54,0

49,5

Házas

42,8

40,0

35,9

40,0

39,7

42,3

Özvegy

3,2

2,0

3,8

6,7

2,2

3,1

Elvált

5,4

4,3

1,9

6,7

4,1

5,1

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen Forrás: BM BÁH.

Az állampolgárság szerinti bontásból kiderül, hogy a többszöri vándorlások sokkal inkább jellemzők a keleti-déli szomszédok állampolgáraira: Romániából, UkrajStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

739


nából, és Szerbiából érkezőkre, akik jelentősen felülreprezentáltak, míg a nyugateurópai országok vagy a távolabbi országok állampolgárai nem térnek vissza olyan sokszor Magyarországra. A visszatérő vándorlás inkább a szomszédos országok határmenti régióit, és a fővárost érinti jobban, az országok közötti nagy földrajzi távolságok esetén drasztikusan csökken a jelenség. 3. táblázat A 2006-ban bevándorlók állampolgárság és paritás szerint (százalék) Vándorlás sorszáma

Állampolgárság országa

Összesen

1

2

3

4

együtt (2–4)

Románia

32,8

46,5

44,7

53,3

46,4

35,2

Ukrajna

11,7

14,7

16,8

13,3

14,9

12,2

Kína

8,0

5,4

10,3

0,0

5,7

7,6

Németország

6,8

3,0

0,0

0,0

2,8

6,1

Szerbia

5,1

7,0

11,5

13,3

7,4

5,5

Szlovákia

5,3

2,6

0,0

0,0

2,4

4,8

Ausztria

3,5

1,7

0,0

0,0

1,5

3,1

Vietnam

1,9

2,7

2,7

0,0

2,7

2,1

Izrael

2,1

1,4

2,3

6,7

1,5

2,0

Egyesült Államok

1,7

2,2

1,5

0,0

2,1

Oroszország

1,5

1,5

1,1

0,0

1,5

1,5

Irán

1,5

0,4

0,8

0,0

0,4

1,3

Olaszország

1,4

0,7

0,0

0,0

0,6

1,3

Koreai Köztársaság

1,3

0,4

0,0

0,0

0,3

1,1

1,8

Mongólia

1,1

0,7

1,1

0,0

0,8

1,1

Törökország

1,1

0,4

0,0

6,7

0,4

1,0

Japán

1,1

0,5

0,4

0,0

0,4

1,0

India

0,8

0,4

1,1

0,0

0,4

0,7

Nigéria

0,6

0,4

0,0

0,0

0,4

0,6

Svájc

0,7

0,1

0,0

6,7

0,1

0,6

Nagy-Britannia

0,5

0,3

0,0

0,0

0,3

0,5

Lengyelország

0,5

0,3

0,0

0,0

0,3

0,5

Egyéb

9,0

6,8

5,7

0,0

6,7

8,6

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen

Forrás: BM BÁH.


740


Ha a cirkuláló külföldi népesség magyarországi területi elhelyezkedését vizsgáljuk, akkor ez a folyamat jelentősebb Budapesten, Békés, Hajdú-Bihar, Veszprém és Vas megyében, míg átlag alatti Győr-Moson-Sopron, Somogy, Zala, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A területi elhelyezkedések szoros kapcsolatban vannak az érkező külföldiek állampolgárságával. Azaz a külföldiek állampolgárság szerinti súlypontja a saját küldő országuk irányába helyezkedik el (Rédei–Kincses [2007]). 4. táblázat A 2006-ban bevándorló külföldiek megyék és paritás szerint (százalék) Vándorlás sorszáma

Megye

Összesen

1

2

3

4

együtt (2–4)

Budapest

47,4

51,1

53,8

13,3

51,2

48,0

Baranya

1,7

1,7

2,7

0,0

1,8

1,7

Bács-Kiskun

2,3

2,5

2,7

6,7

2,5

2,3

Békés

0,9

1,4

1,1

0,0

1,4

1,0

Borsod-Abaúj-Zemplén

2,2

1,7

0,8

0,0

1,6

2,1

Csongrád

5,4

4,8

12,6

26,7

5,5

5,4

Fejér

2,0

2,0

1,1

0,0

1,9

2,0

Győr-Moson-Sopron

5,9

3,7

1,9

6,7

3,5

5,5

Hajdú-Bihar

3,8

4,1

5,3

13,3

4,2

3,8

Heves

1,5

1,2

1,1

0,0

1,2

1,4

Komárom-Esztergom

2,1

2,3

0,8

6,7

2,2

2,1

Nógrád

0,7

0,6

0,4

0,0

0,5

0,7

Pest

12,1

12,6

6,1

13,3

12,1

12,1

Somogy

1,7

1,1

2,3

0,0

1,2

1,6

Szabolcs-Szatmár-Bereg

2,8

2,6

2,3

6,7

2,6

2,8

Jász-Nagykun-Szolnok

1,1

1,1

0,4

0,0

1,0

1,1

Tolna

1,0

0,7

0,4

0,0

0,7

1,0

Vas

1,3

1,6

3,4

6,7

1,7

1,4

Veszprém

1,3

1,8

0,8

0,0

1,7

1,4

Zala

2,9

1,4

0,0

0,0

1,3

2,6

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen

Forrás: BM BÁH.


741


3. ábra. Az először és a többedszer Magyarországra érkezők százalékos arányainak különbségei, 2006

– -(–0,31) (-0.31) (–0,30) (-0.30)– -(–0,11) (-0.11) (–0,10) (-0.10)– -0,10 0.10 0,11 – 0,30 0.11 - 0.30 0,30 –0.31

Forrás: BM BÁH, saját szerkesztés.

A többes vándorok területi elhelyezkedésének leírását tovább tudjuk árnyalni, amennyiben a megyei eloszlások különbözete helyett, azt vizsgáljuk meg, hogy az adott kistérségben 2006-ban bevándorolt külföldi állampolgárok hány százaléka cirkulációs migráns. Az elemzésünk eredményeit tartalmazza a következő térkép. 4. ábra. Cirkulációs migránsok aránya kistérségenként, 2006 (százalék)

- – 5.0 0,5 5.1 5,1- –10.0 10,0 10.1 10,1- –15.0 15,0 15.1 15,1- –20.0 20,0 20.1 20,1- –

Forrás: BM BÁH, saját szerkesztés.


742

5. táblázat A 2006-ban Magyarországra visszaérkező külföldiek jelenlegi és megelőző magyarországi lakóhelyei megyék szerint (százalék) Belépés 2006-ban Régebbi belépés Budapest Baranya

BácsKiskun

Békés

BorsodAbaúj- Csongrád Zemplén

Fejér

GyőrMosonSopron

HajdúBihar

Heves

KomáromNógrád Esztergom

Pest

Szabolcs- JászSomogy Szatmár- Nagykun- Tolna Bereg Szolnok

Vas

Veszprém

Zala

Statisztikai Szemle 87. évfolyam 7—8. szám

94,4 0,2

6,7 80,0

6,6 2,2

7,8 0,0

1,7 0,0

4,8 1,7

10,3 0,0

3,4 0,0

1,3 0,0

2,6 2,6

6,2 0,0

5,3 0,0

15,1 0,5

2,1 2,1

3,2 0,0

2,7 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

1,7 0,0

2,2 0,0

0,3 0,1

4,0 1,3

85,7 0,0

0,0 82,4

0,0 0,0

1,3 0,4

1,5 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,2

2,1 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

1,5 0,0

0,0 0,0

4,4 0,0

0,0 0,4 0,3

0,0 2,7 0,0

0,0 4,4 0,0

0,0 5,9 0,0

84,7 0,0 0,0

0,0 89,6 0,0

0,0 0,0 82,4

0,0 1,7 0,0

0,0 0,0 0,6

0,0 0,0 0,0

1,2 0,0 1,2

5,3 0,0 0,0

0,0 0,0 0,5

0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 1,1

0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0

0,0 3,4 1,7

0,0 0,0 0,0

0,3

1,3

0,0

0,0

0,0

0,4

0,0

92,3

0,6

0,0

0,0

0,0

0,7

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

1,7

2,2

0,5 0,3

0,0 1,3

0,0 0,0

0,0 0,0

1,7 6,8

0,4 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

93,7 0,6

0,0 92,1

0,0 0,0

0,0 0,0

0,2 0,0

0,0 0,0

3,2 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,0 0,0

0,1 0,0 2,4 0,1

0,0 0,0 0,0 2,7

0,0 0,0 1,1 0,0

2,0 0,0 0,0 0,0

0,0 1,7 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,9

0,0 0,0 2,9 0,0

0,0 0,0 0,9 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 2,6 0,0

88,9 0,0 2,5 0,0

0,0 84,2 5,3 0,0

0,5 0,0 81,9 0,0

0,0 0,0 2,1 91,5

0,0 0,0 0,0 0,0

2,7 0,0 2,7 0,0

0,0 0,0 8,0 0,0

0,0 0,0 0,0 2,9

0,0 0,0 0,0 0,0

2,2 0,0 0,0 0,0

0,3

0,0

0,0

0,0

3,4

0,0

2,9

0,0

1,3

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

92,6

2,7

4,0

0,0

0,0

0,0

0,1 0,1 0,0 0,1 0,1

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 2,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,4 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 1,7 0,0

1,3 0,0 0,6 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,2 0,0 0,0 0,2

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 0,0 0,0

89,2 0,0 0,0 0,0 0,0

0,0 88,0 0,0 0,0 0,0

0,0 0,0 95,6 0,0 0,0

0,0 0,0 0,0 91,4 0,0

0,0 0,0 2,2 0,0 86,7

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0


Budapest Baranya BácsKiskun Békés BorsodAbaújZemplén Csongrád Fejér GyőrMosonSopron HajdúBihar Heves KomáromEsztergom Nógrád Pest Somogy SzabolcsSzatmárBereg JászNagykunSzolnok Tolna Vas Veszprém Zala

743


Szemmel láthatólag a főváros, Pest megye, a keleti és déli határmenti kistérségek mellett a leginkább érintett területek az autópálya nyomvonalak mellett helyezkednek el. Azaz a jó elérhetőség is kiemelt szerepet játszik a külföldiek, főképpen a többször bevándorló külföldiek lakóhelyválasztásában. Az 5. táblázat alapján megállapíthatjuk, hogy a cirkuláló külföldiek célállomásai megyei szinten csak kis mértékben változtak. Az újraletelepedés arányai ugyanabban a megyében 90 százalék körül vannak. A visszatérésre csábító erő tekintetében Vas megye (95,6%) megelőzi a fővárost (94,4%). Legkisebb arányban Pest (81,9%), Békés (82,4%) és Nógrád (84,2%) megyékbe térnek vissza. Békés és Nógrád megyék esetében ez a relatív fejletlenséggel magyarázható. Pest megye esete különleges, hiszen az oda vissza nem térők egyenletesen szóródtak szét az országban. Ugyanakkor furcsa hasonlóságot találhatunk a cirkuláló és nem cirkuláló külföldiek, továbbá a belföldi lakosság vándorlásai között. A jelenleg Pest megyében élő külföldiek 15 százalékának az előző magyarországi lakóhelye Budapesten volt. Tehát feltehetően a többes vándorok sem maradtak ki a szuburbanizációs folyamatból. * A szokásos lakóhely koncepciójára épülő migrációfelfogással, egyre kevésbé lehet megragadni, leírni és elemezni az új típusú vándorlási folyamatokat. Az egyén életútja során egyre gyakrabban vándorol, ezért e koncepció lassú, de világmértékű erodálódásának vagyunk szemtanúi. A növekvő belföldi és nemzetközi vándormozgalom következtében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szokásos lakóhely fogalma már nem alkalmazható a valóságban zajló egyes folyamatok esetén. Sőt, a tanulmányban megemlített új típusú többes jelenségek, továbbá a részletesen kifejtett cirkuláció miatt, kezdi értelmét veszteni. A mobilitás kontextusában a cirkuláció első, közel sem véglegesnek tekinthető definíciója az egyének többes mozgásainak a rendszere lehet, legalábbis a szerzők véleménye szerint. Ez semmiképpen nem tekinthető véglegesnek és mindenképen továbbfejlesztésre, finomításra szorul. A vándorlásokat tárgyaló magyarországi és a nemzetközi statisztikai, demográfiai és geográfiai szakirodalom tanulmányozása megerősítette a szerzőket abbéli meggyőződésükben, hogy unikumnak számító kutatási irányba kezdtek. A teljeskörű, adminisztratív bázison nyugvó kutatás alapján megállapítható hogy a külföldiek cirkulációja hazánkba, mint fogadó országba, nem ismeretlen jelenség. 2006-ban a Magyarországra bevándorlók több mint 17 százaléka cirkulációs migránsnak tekinthető. Korábbi bevándorló státusuk miatt megelőző személyes tapasztalataik vannak az országról. Közülük, tehát akiket már nem először regisztráltak bevándorlóként 91,8 százaléknak ez a második belépése, míg 7,8 százaléknak a harmadik, és végül 0,4 százalékuknak ez már a negyedik alkalom, 2001 óta. A cirkuláció elsősorban Ukrajna, Románia és Szerbia munkaképes korú, nőtlen, hajadon állampolgáraira jellemző. Nemek szerinti megoszlásuk nem tér el az összes Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

744


2006-ban bevándorlótól, viszont meg kell említeni, hogy a nők átlagéletkora közel három évvel alacsonyabb a férfiakénál. A többször vándorlók között sokkal kisebb arányban fordulnak elő gyerekek, diákok és idősek, akár a bevándorló szubpopulációhoz, akár a küldő és fogadó ország népességéhez hasonlítjuk őket. A 25–54 évesek dominálnak a cirkuláris migránsok körében. Így feltételezhetjük, hogy elsősorban a fogadó országbeli jövedelemszerző tevékenység, és a szülőföldön maradás párhuzamos, tartós igénye késztetheti cirkulációra ezeket az embereket. Általában a fent említett csoportok Budapesten, a keleti határ, illetve autópálya nyomvonalak mellett telepednek le, mely térségek célállomásként szolgáltak következő, magasabb sorszámú bejövetelük alkalmával is.

Irodalom ARTNER A. ET AL. [2006]: Globalizáció, tőkekoncentráció, térszerkezet. Harsányi János Főiskola – MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Budapest. BARABÁSI A. L. [2008]: Behálózva. Helikon Kiadó. Budapest. BAUBÖCK, R. [2003]: Towards a Political Theory of Migrant Transnationalism. International Migration Review. 37. évf. 4. sz. 700–723. old. BERNEK Á. (szerk.) [2002]: A globális világ politikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. BORJAS, G. J. [1996]: Labour Economics. McGraw Hill. New York. BUCHANAN, M. [2003]: Nexus, avagy kicsi a világ. Typotex. Budapest. DEMÉNY P. [2004]: Európa népességpolitikai dilemmái a XXI. század kezdetén. Demográfia. 47. évf. 1–2. sz. 9–40. old. FRIEDMAN, T. L. [2006]: És mégis lapos a Föld: a XXI. század rövid története. HVG Könyvek. Budapest. GELLÉRNÉ LUKÁCS É. [2004]: Munkavállalás az Európai Unióban. KJK Kerszöv. Budapest. GELLÉRNÉ LUKÁCS É. – ILLÉS S. [2005]: Migrációs politikák és jogharmonizáció. KSH NKI. Budapest. GYÖRKÖS M. [2007]: Legális bevándorlás: lépések egy átfogó, uniós szintű politika létrehozására. Európai Tükör. 12. évf. 10. sz. 154–162. old. HALL, C. M. [2005]: Tourism: Rethinking the Social Science of Mobility. Pearson–Prentice Hall. Harlow. HATTON, T. J. – WILLIAMSON, J. G. [2005]: Global Migration and the World Economy: Two Centuries of Policy and Performance. MIT Press. Cambridge. HARDILL, I. [2004]: Transnational Living and Moving Experiences: Intensified Mobility and Dualcareer Households. Population, Space and Place. 10. évf. 3. sz. 375–389. old. HELLER, Á. [1993]: Ten Theses on Immigration, Civilization, Culture, Human Rights and „Houserules”. International Framtider. 3. évf. 2. sz. 39. old. ILLÉS S. [2000]: Belföldi vándormozgalom a XX. század utolsó évtizedeiben. KSH NKI. Budapest. ILLÉS S. [2001]: Külföldiek az Európai Unióból. Statisztikai Szemle. 79. évf. 2. sz. 162–177. old. ILLÉS, S. – KINCSES, Á. [2008]: Foreign Retired Migrants in Hungary. Hungarian Statistical Review. 86. évf. Special Number 12. 88–111. old.


745


IOM (INTERNATIONAL ORGANIZATION FOR MIGRATION) [2003]: World Migration 2003: Managing Migration – Challanges and Responses for People on the Move. Geneva. IOM (INTERNATIONAL ORGANIZATION FOR MIGRATION) [2008]: Migration and Climate Change. Geneva. KOVACSICSNÉ NAGY K. [2006]: Statisztika és/vagy nyilvántartás. In: Kovacsics J. (szerk.): Egy élet az igazságügyi statisztika szolgálatában. ELTE ÁJK. Budapest. 139–148. old. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2008]: Demográfiai Évkönyv, 2007. Budapest. KRUGMAN, P. [1998]: What’s New about the New Economic Geography? Oxford Review of Economic Policy. 14. évf. 2. sz. 7–17. old. L. RÉDEI M. [2009]: A tanulmányi célú mozgás. REG-INFO KFT. Budapest. LÉVAI I. [1999]: A nemzetközi migráció újraértelmezéséhez. In: Tóth P. P. – Illés S. (szerk.): Migráció. Tanulmánygyűjtemény II. KSH NKI. Budapest. 169–172. old. LÉVAI I. [2006]: A komplex világrendszer evolúciója. Akadémiai Kiadó. Budapest. LUKÁCS É. – ILLÉS S. [2003]: Szabad-e a személyek áramlása? In: Ekéné Zamárdi I. – Tímár J. (szerk.): Migráció és az Alföld. Nagyalföld Alapítvány. Békéscsaba. 18–34. old. LUNT, N. [2008]: Boats, Planes and Trains: British Migration, Mobility and Transnational Experience. Migration Letters. 5. évf. 2. sz. 151–165. old. MASSEY, D. S. – TAYLOR, J. E. [2004]: International Migration: Prospects and Policies in a Global Market. Oxford University Press. Oxford. MICHALKÓ G. – VIZI I. [2005]: A turizmus és a globalizáció kérdései. In: Michalkó G.: Turizmusföldrajz és humánökológia. Kodolányi János Főiskola – MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest – Székesfehérvár. 85–100. old. MICHALKÓ, G. – RÁTZ, T. [2008]: The Role of the Tourism Milieu in the Social Construction of the Tourist Experience. Journal of Hospitality Application and Research. 3. évf. 1. sz. 22–32. old. NELL, L. M. [2004]: Conceptualising the Emergence of Immigrants’ Transnational Communities. Migration Letters. 1. évf. 1. sz. 50–56. old. NEMES NAGY J. [2009]: Terek, helyek, régiók. Akadémiai Kiadó. Budapest. OECD (ORGANIZATION FOR ECONOMIC COOPERATION AND DEVELOPMENT) [2008]: Trends in International Migration: Annual Report. Paris. OSTERGAARD-NIELSEN, E. [2003]: The Politics of Migrants’ Transnational Political Practices. International Migration Review. 37. évf. 4. sz. 760–786. old. PAPADEMETRIOU D. G. [2001]: Managing Migration for the Benefit of Europe. Migration Policy Institute (MPI). Washington D.C. PAPADEMETRIOU D. G. [2006]: New Migration Thinking for a New Century. Migration Policy Institute (MPI). Washington D.C. PORTES, A. – DEWIND, J. [2004]: A Cross-Atlantic Dialogue: The Progress of Research and Theory in the Study of International Migration. International Migration Review. 38. évf. 4. sz. 828–851. old. POULAIN, M. – PERRIN, N. – SINGLETON, A. (szerk.) [2006]: THESIM. Towards Harmonised European Statistics on International Migration. UCL Press. Louvain. RÉDEI M. [2005]: A nemzetközi vándorlás folyamatának irányítása. Statisztikai Szemle. 83. évf. 7. sz. 663–680. old. RÉDEI M. [2007]: Hazautalások Kelet- és Közép-Európába. Statisztikai Szemle. 85. évf. 7. sz. 581– 601. old.


746


RÉDEI M. – KINCSES Á. [2008]: A szomszédból érkező migránsok hatása a hazai társadalmi és gazdasági különbségekre. Közép-Európai Közlemények. 1. évf. 1. sz. 7–16. old. SALLAI J. [2004]: Az államhatárok. Press Publica. Budapest. SALT, J. [2001]: Current Trends in International Migration in Europe. Council of Europe, CDMG. 33. sz. http://www.coe.int/t/dg3/migration/Documentation/Migration%20management/ 2001_Salt_report_en.pdf (Elérés dátuma: 2009. június 12.) SIK E. – TÓTH J. (szerk.) [1999]: Átmenetek. MTA PTI. Budapest. SOYSAL, Y. N. [1994]: Limits of Citizenship. Migrants and Postnational Membership in Europe. University of Chicago Press. Chicago. SUTCLIFFE, B. [2001]: Migration and Citizenship: Why can Birds, Whales, Butterflies and Ants Cross International Frontiers More Easily than Cows, Dogs and Human Beings? In: Ghatak, S. – Sassoon, A. S. (szerk.): Migration and Mobility: The European Context. Palgrave. New York. 66–82. old. SZENTES T. [2002]: Globalizáció, regionális integrációk és nemzeti fejlődés korunk világgazdaságában. Savaria University Press. Szombathely. TÓTH J. (2004): Státusjogok. Lucidus Kiadó. Budapest. TRAISTARU, I. – NIJKAMP, P. – RESMINI, L. (2002): The Emerging Economic Geography in EU Accession Countries. European Communities. Ashgate. Aldershot. UN (United Nations) [2002]: International Migration Report. New York. UN (United Nations) [2003]: Trends in Total Migrants Stock: 1960–2000, 2003 Revision. POP/DB/MIG/Rev 2003. New York. VENABLES, A. J. [1998]: The Assessment: Trade and Location. Oxford Review of Economic Policy. 14. évf. 2. sz. 1–6. old. WILLIAMSON, J. G. [2006]: Global Migration. Finance and Development. 43. évf. 3. sz. 11. old. VISZT, E. – PLANK, ZS. – BORSI, B. [2001]: Mobility of Human Resources in Hungary: An Analysis and Proposal for Regular Collection of Statistics. Hungarian Statistical Review. 79. évf. Special Number 6. 79–91. old. WALTON-ROBERTS, M. [2004]: Transnational Migration Theory in Population Geography: Gendered Practices in Networks Linking Canada and India. Population, Space and Place. 10. évf. 3. sz. 361–373. old. WILLIAMS, A. M. – KING, R. – WARNES, T. [2004]: British Second Homes in Southern Europe: Shifting Nodes in the Scapes and Flows of Migration and Tourism. In: Hall, M.C. – Müller, D. K. (szerk.): Tourism, Mobility and Second Homes. Channel View Publications. Clevedon. 97– 112. old. WILLIAMS, A. M. – BALAZ, V. [2008]: International Migration and Knowledge. Routledge. London.

Summary The concept of usual place of residence is one of the basic elements of the notion of internal and international migration according to the definition of the United Nations. Migration is a nonrecurring event, which happens only rarely during the individual’s life cycle. However, nowadays, Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

747


in the epoch of globalisation, the volume and intensity of migration are growing, and the migratory movement is developing as a sort of repeated events. Unfortunately, there is little information on the phenomena of interlinked migration processes, namely on the system of migration. The literature refers to repeated and chain migration as a prototype of the migration system. Circulation is a completely new idea addressed by the recent literature. The present article provides empirical materials based on registered type data of the Office of Immigration and Nationality of Hungary in order to transform this highly theorised subject to the practice of statistics, demography and migration studies.


A belsô vándormozgalom Magyarországon: folyamatok és struktúrák Dövényi Zoltán, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének igazgatója E-mail: [email protected]

A tanulmány elsősorban két problémakör áttekintésére vállalkozik a belső vándormozgalom szerteágazó témájában. Elsőként a belföldi migráció folyamatának fontosabb korszakait, ezek sajátos vonásait tekinti át az 1940-es évek végétől napjainkig. Majd a migráció hatását elemzi az ország térszerkezetére a XXI. század elején. Vizsgálja a vidékről városba vándorlást, ezen belül megmagyarázza az interregionális és az intraregionális vándorlást, valamint a város és környék közötti migrációt, a szuburbanizáció jelenségét. A szerző elemzi a magyarországi térszerkezet változásait is a migráció hatására, minek során megállapítja, hogy melyek azok a változók, amelyek a vándorlási mérleggel együtt pozitív vagy negatív irányban hatnak a népességszám alakulásában. TÁRGYSZÓ: Migráció. Településszerkezet. Belföldi vándorlás.


749

Dövényi: A belsô vándormozgalom Magyarországon

A

belső vándormozgalom viszonylag rövid múltra tekint vissza Magyarországon. A XIX. század utolsó évtizedeitől kezdett nagyobb méreteket ölteni az országon belüli mozgás, azonban ez sem vált tömegessé. Akkoriban elsősorban a tengerentúlra történő kivándorlás volt jellemző, nem pedig az országon belüli migráció. Megfigyelhető, hogy Magyarországon a különböző sorsfordulók többnyire a nemzetközi vándorlásban jártak látványosabb következményekkel (például a két világháború utáni menekülthullámok, az 1956-os exodus, avagy az 1990 körüli országhatárt átlépő tömeges mozgások is). Mindez persze nem azt jelenti, hogy a belföldi vándormozgalom eltörpült volna a nemzetközi migráció mögött; az 1940-es évek végétől napjainkig tartó hat évtizedben bizonyosan nem. Ebben az időszakban a belföldi vándormozgalom jelentős mértékben hozzájárult az egyes térségek társadalmi struktúrájának kedvező vagy kedvezőtlen irányú átformálásához. Ebből következik, hogy a migráció egyértelműen térformáló erő volt, s az napjainkban is.

1. Folyamatok és korszakok a belső vándormozgalomban A magyar népesség migrációs hajlandósága meglehetősen alacsony. Ez alól legfeljebb az 1950-es évek első felében találunk kivételt, de az a mozgás nagyobbrészt a központi irányítású politika erőszakos beleszólásának következménye volt. 1. táblázat A teljes vándorlási és költözési arányszám alakulása 1960 és 2007 között Teljes vándorlási Év

Teljes költözési arányszám

Állandó

Ideiglenes

Együtt

Állandó

Ideiglenes

Együtt

1960 1970 1980 1990 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006

2,8 2,3 1,8 2,0 2,3 2,0 2,2 2,2 2,0 2,1 2,3

5,2 3,7 2,9 2,1 1,5 1,5 1,6 1,6 1,7 1,8 2,0

8,0 6,1 4,7 4,1 3,7 3,5 3,8 3,8 3,7 3,9 4,3

.. .. .. 3,4 3,0 2,8 3,2 3,3 2,8 2,9 3,4

.. .. .. 1,4 0,7 0,7 0,8 0,8 0,9 0,9 1,1

.. .. .. 4,8 3,7 3,5 3,9 4,1 3,7 3,9 4,5

2007

2,2

2,1

4,2

3,1

1,2

4,3

Forrás: Demográfiai évkönyv, 2007. A fogalmak tartalmát lásd Módszertan 131–132. old.


750

Dövényi Zoltán

1960 után azonban a teljes vándorlási arányszám az ezredfordulóig folyamatosan csökkent, s ezt követően is csak szerény mértékű az emelkedés. (Lásd az 1. táblázatot). Ez a két részre osztható periódus lényegében átfogja az államszocializmus évtizedeit. Ez az alacsony migrációs hajlandóság jelentkezik abban is, hogy – eltérően más országokban tapasztaltaktól – érdemben nem reagált olyan jelentős politikai, gazdasági és társadalmi változásokra, mint amilyen a rendszerváltozás volt. A belföldi migrációban a rendszerváltozás nem jelentett határozott cezurát, a migrációs volumenek esetében bizonyosan nem.

1.1. Vidékről városba vándorlás Ez a vándorlástípus nemcsak a faluból városba, hanem a mezőgazdasági térségekből a gazdaságilag fejlettebb vidékekre, a kisebb településekből a nagyobbakba történő népességmozgást is magába foglalja. Az időszak migrációs szempontból – átvéve Szauter [1974], [1975] fogalomrendszerét – interregionális (hosszú távú, megyék közötti) és intraregionális (rövid távú, megyén belüli) vándorlás szakaszaira osztható. Interregionális vándorlás Az 1940-es évek vége és az 1970-es évek eleje közötti időszak a hosszú távú vándorlások kora. A bő két évtizedet átívelő periódus természetesen sok szempontból nem egységes, a részletesebb tagolástól azonban ezúttal eltekintenénk. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy az első szakasza – körülbelül az 1960-as évek elejéig, közepéig – a valóban tömeges méretű vándorlás kora hazánkban. Az időszak elejére jellemző tömeges vándorlás1 több okra is visszavezethető. Az alapját az teremtette meg, hogy a két világháború közötti időszakban jelentős méretű túlnépesedett területek alakultak ki, főleg az Alföldön. Megfelelő migrációs célpontok, illetve területek hiányában ezek a feszültségek akkor nem, hanem csak a második világháború után tudtak kioldódni. Az első szakaszban zajlott a földreform (1945), illetve a német nemzetiségűek kitelepítése (1946–1949), az igazi lökést azonban az 1950-es évek első felének erőltetett iparosítása és a nagymértékű munkahelyteremtés adta, ami egyúttal a munkahelyek igen gyors területi átrendeződésével is járt. Ennek következményeként a hagyományos agrártérségekben viszonylag rövid idő alatt átlagosan a felére esett vissza a munkahelyek száma (Sárfalvi [1991]). A falusi népesség gyors reagálásra kényszerült, aminek következtében az 1950-es években szinte minden vidéki térség vándorlási veszteséget szenvedett el. 1949 és 1960 között közel másfél millióan változtattak lakóhelyet, így 1 A vándorlások évi nagyságára vonatkozó megbízható statisztikai adatok 1960 előttről nem állnak rendelkezésre.


751

A belsô vándormozgalom Magyarországon

joggal mondható, hogy ebben az időszakban egy (lakó)helyét kereső társadalom képe bontakozik ki. A helyzet az 1960-as évek elejére-közepére kezd rendeződni, amikorra az elvándorolni akaró vagy kényszerülő népesség nagyobb hányada megtalálta a helyét. Elsősorban Budapest és agglomerációja, a nehézipar régi (Miskolc, Ózd) és új központjai vonzották a népességet (Dunaújváros), a bányászvárosok, de népességvonzó központok voltak a nagyobb városok is. Az 1960-tól már rendelkezésre álló éves migrációs adatok egyértelműen jelzik a vándorlások intenzitásának csökkenését. Ez, – bár eltérő okokból – érvényes az állandó és az ideiglenes vándorlások esetében is. A vándorlási volumeneket nézve az ideiglenes vándorlás jóval nagyobb tömegeket mozgatott meg, mint az állandó vándorlás. Közös jellemvonásuk, hogy egyaránt csökkent a vándorlók száma: 1970 táján az ideiglenes vándorlók éves száma körülbelül fél millió, az állandóaké viszont már 300 ezer alá csökkent. A településeken belüli költözés, szigorúan véve, nem tartozik ugyan a vándormozgalomhoz, a népesség mobilitásáról azonban sokat elárul. Más megközelítésben, a költözés a vándorlás konkurensének is tekinthető, s a két kategória egymáshoz való viszonya fontos szempont a migráció értékeléséhez. Ez így volt az előbb idézett korszakban is, mivel a költözések éves száma 1970 táján ugyanúgy fél millió körül volt, mint az ideiglenes vándorlásoké (Illés [2000]). A településkategóriák szintjén nézve, a belső vándormozgalom nyertesei a városok, vesztesei pedig a falvak. Az 1950-es években a belső vándormozgalomból a legtöbbet a főváros profitált, a bevándorlás azonban olyan méreteket öltött, hogy az 1960-as évek elején korlátozni kellett a betelepülést. Ennek következtében Budapest migrációs nyeresége jelentősen visszaesett. A többi város vándorlási nyeresége ekkor még jóval nagyobb, mint a fővárosé, azonban ez is csökkenést mutatott. Mindezek következtében a falvak vándorlási vesztesége is csökkent. (Lásd az 1. ábrát.)


2007

2005

2006

2002

2004

1998

Forrás: Területi Statisztikai Évkönyvek.

2000

1996

1992

1988

1986

1982

1984

1980

1976

1978

1972

1974

1968

1970

1964

1966

1960

1962

-1 -2 -3 -4 -5 -6 -7 -8 -9 -10

1990

14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

1994

1. ábra. A migráció szakaszai és jellemzői 1960 és 2007 között

Ezrelék

752

Dövényi Zoltán

Intraregionális vándorlások időszaka Az 1960-as évek végére a migrációs volumenek csökkenése mellett más változások is jelentkeztek a belföldi vándormozgalomban. Ezek között kitüntetett figyelmet érdemel a vándorlási távolságok rövidülése. Ennek hátterében részben az áll, hogy az ún. vidék iparosítása program keretében a munkahelyteremtés valamelyest diverzifikálódott, s ennek következtében a bevándorlási célterületek is nagyobbak, s területileg kevésbé koncentráltak lettek. A migrációs távolságok rövidüléséhez jelentős mértékben járult hozzá az 1971-es Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció is. Ennek keretében kijelölték a leginkább fejlesztendő települések (túlnyomórészt városok) szűk körét, s a megvalósított beruházások jelentős mértékben megnövelték vonzerejüket, illetve befogadóképességüket. Az 1970-es évek elejétől a korábbi hosszú távú (interregionális) migráció helyére a rövid távú (megyén belüli intraregionális) vándorlások léptek (Szauter [1974], [1975]). Ezt a szűk két évtizedes, 1990 tájáig tartó időszakot jelentős részben a korábbi tendenciák folytatódása, illetve kiteljesedése jellemezte. Nagyrészt például a teljes vándorlási arányszám, főleg az ideiglenes vándorlások esetében (lásd a 1. táblázatot). Az időszak egyik feltűnő jelensége, hogy a csökkenő vándorlásokkal szemben a költözések száma tendenciájában növekszik, s éveken keresztül nagyjából annyian költöznek, mint ahányan összesen vándorolnak. A költözések száma 1987-ben érte el a maximumát, ezt követően viszont zuhanásszerűen csökkent, de még mindig paritásban volt a vándorlók számával. Figyelemre méltó változások történtek az egyes településkategóriák vándorlásban játszott szerepében is. Budapest migrációs nyeresége ebben az időszakban jórészt stabilizálódott, a korszak végére azonban lényegében elfogyott. Más úton, de ugyanide jutott a többi város is. Migrációs nyereségük az 1970-es évek elejétől meglódult, a trend azonban már az évtized végén megtört: a gazdasági krízis következtében jórészt leálltak azok a fejlesztések, amelyek elengedhetetlenek voltak a bevándorlók fogadásához, s ez vezetett elsődlegesen a migrációs nyereség elfogyásához. Ennek megfelelően a falvak vándorlási vesztesége egyre csökkent, s 1990 körül elérte a nullszaldót. (Lásd az 1. ábrát.) Mindezek alapján egyértelmű, hogy az 1990 táján megtörtént a vándorlási jellemzők jelentős egységesülése, a korábbi differenciák kiegyenlítődése: ekkortájt vált nagyjából azonossá az állandó és az ideiglenes vándorlás volumene és intenzitása (lásd az 1. táblázatot), az utóbbit illetően pedig homogenizálódott a férfiak és a nők migrációs magatartása. A nagy kiegyenlítődések alapján egyértelmű lett, hogy új korszak veszi kezdetét a belső vándormozgalomban.

1.2. Város és környéke közötti vándorlás (szuburbanizáció) A migrációval foglalkozó szakirodalom egyik ismert megállapítása, hogy a nagy történelmi fordulatokra a népesség szinte automatikusan növekvő térbeli mozgással Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


753

reagál. Magyarországon azonban a rendszerváltozás körüli években sem a nemzetközi, sem pedig a belső vándormozgalom nem élénkült meg. Az 1980-as évek több tendenciája úgy folytatódott, mintha semmi sem történt volna. Másként fogalmazva, az ország népessége a vándorlási magatartást tekintve éppen ellenkezőleg reagált, mint ahogy az a korábbi jelenségek alapján várható lett volna. Az 1990 és 2006 közötti időszak egyik legfőbb jellemzője a belső mobilitás jelentős, esetenként zuhanásszerű csökkenése, ami alól bizonyos mértékig csak az állandó vándorlás kivétel. Ez azt jelenti, hogy az állandó vándorlók száma a politikai viszonyok változásától, a gazdasági-társadalmi átalakulástól függetlenül csak szűk határok között változott. Az ideiglenes vándorlások száma tendenciájában 1990 után is csökkent. Ennek következtében a két kategória relációja 1992-ben megfordult, s ettől kezdve az ideiglenes vándorlók száma szinte mindig alatta maradt az állandó vándorlókénak. A településen belüli költözések számának csökkenése 1993 táján megállt, a helyzet lényegében állandósult. Közel azonos a vándorlók és a költözők száma, s ugyanez vonatkozik a teljes vándorlási és költözési arányszámra is. (Lásd az 1. táblázatot.) Az alig változó vándorlási volumenek és arányszámok mellett azonban 1990 tájától teljesen megfordultak a vándorlási irányok: a korábbi kevés célterületre (a főváros és agglomerációja, nehézipari és bányászati területek stb.) irányuló koncentrációs folyamatokat a dekoncentráció váltotta fel, a faluból városba irányuló vándorlás helyébe pedig a városokból történő kivándorlás lépett. Ez, a szakirodalomban szuburbanizációnak nevezett migrációs típus minőségileg új és egyre inkább meghatározó eleme a hazai vándormozgalomnak. A szuburbanizáció megjelenését egyértelműen jelzi a falvak és a városok migrációs helyzetének általános változása, azaz, a korábbiakkal ellentétben, a városok vándorlási egyenlege 1990-től, a fővárosé pedig 1991-től negatív, a falvaké pedig 1991től pozitív. A trendváltás horderejét jelzi, hogy ilyen migrációs helyzet Magyarország modernkori történetében, a háborús időszakokat leszámítva, korábban még nem fordult elő. Az átrendeződés lényegében a falvak és a főváros között történt, az előbbiek gyorsan növekvő vándorlási nyereségével szemben Budapest hasonló dinamikát mutató migrációs vesztesége állt, legalábbis az ezredforduló tájáig. Ezt a képet a vidéki városok csekély vándorlási vesztesége érdemben nem befolyásolta. A népességszám-kategóriák szerint vizsgálva is kitűnik a kisebb lélekszámú települések jobb vándorlási pozíciója. Ez a korábban nem ismert jelenség fokozatosan alakult ki: 1990-ben még csak a két legnagyobb város vándorlási mérlege pozitív, ezt követően viszont egyre kisebb népességszámú települések lettek a vándormozgalom nyertesei. Ez a folyamat 1997-ben, illetve 2000–2001-ben érte el a tetőpontját, amikor a 200 és 20 ezer közötti lélekszámú településekben haladta meg a betelepülők száma az elvándorlókét. Azóta viszont a népességszám szerinti határok ismét feljebb tolódtak. (Lásd a 2. táblázatot.) Ennek kapcsán a jövő egyik kérdése, hogy trendváltás történt-e vagy csak átmeneti a változás. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

754

Dövényi Zoltán

2. táblázat A vándorlási különbözet alakulása a települések népességnagysága szerint 1990 és 2005 között (ezrelék) Népességnagy1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 ság-kategória (fő) – 199

–9,6 –13,7 –7,2 –7,3 –9,3 –3,5 –6,2 –5,5 –4,7 –7,7 –1,2 –5,2 –1,1 –8,4 –7,4 –14,2

200–499

–7,9 –6,0 –5,7 –4,2 –2,4 –1,3 –4,2 +2,3 –0,8 –0,1 +3,0 +1,1 –1,8 –2,4 –2,2 –3,5

500–999

–4,8 –3,2 –2,3 –2,3 –1,1 +0,9 +1,2 +1,7 +0,7 +1,1 +2,6 +3,3 +1,2 +0,5 –0,9 –2,3

1 000–1 999

–2,0 –3,3 –3,2 –1,5 –0,5 +3,4 +2,1 +4,7 +3,7 +3,3 +5,3 +4,9 +4,3 +3,3 +1,7 +1,5

2 000–4 999

–0,3 –1,2 –1,5 +0,1 +1,3 +5,7 +4,3 +5,1 +4,8 +4,7 +7,1 +6,2 +4,3 +3,8 +2,8 +1,0

5 000–9 999

–1,8 –2,4 –0,2 + 0,6 +0,9 +4,0 +3,6 +6,6 +5,2 +6,0 +9,1 +5,5 +5,5 +5,9 +3,9 +2,0

10 000–19 999

–0,7 –1,7 –1,0 –0,4 +1,2 +0,9 +2,0 +1,0 +1,0 +3,3 +2,7 +2,0 +2,0 +2,4 +1,6 +1,2

20 000–49 999

–2,5 +0,1 +0,9 +1,5 +2,5 +0,8 +0,1 –0,4 –1,1

50 000–99 999

–0,4 +1,9 +1,8 +1,2 +2,0 –2,5 –2,3 –4,1 –1,5 –3,9 –4,6 –0,8 –1,8 –0,8 –0,2 –0,2

0,0 –0,3 –0,7 –1,2 +0,3 +0,2 +1,1

100 000–199 999

–0,4 +2,1 +2,6 +1,6 +0,3 –3,5 –2,2 –3,4 –2,4 –1,4 –5,9 –6,9 –3,8 –4,7 –2,7 +0,1

200 000–

+5,8 +7,7 +3,6 +2,3 +8,1 –3,5 –6,9 –5,9 –6,0 –3,9 –6,7 –7,6 –6,0 –5,9 –4,0 –2,5

Budapest

+5,8 +3,5 +1,6 –0,6 –4,4 –5,8 –4,2 –6,6 –5,7 –7,9 –10,2 –8,1 –6,4 –6,0 –4,3 –2,6

Forrás: Területi Statisztikai Évkönyvek.

Jóllehet a szuburbanizáció leglátványosabban a budapesti városrégióban jelentkezett, az 1990-es évek elején azonban már megjelent az ország valamennyi nagyobb városi térségében, sőt egyes kisvárosok esetében is megfigyelhető (Bajmócy [2000], Csanádi–Csizmady [2002], Hardi [2002], Timár–Váradi [2000]). Így joggal állítható, hogy a szuburbanizáció 1990 után a belföldi vándormozgalom jellemzője lett. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy kizárólag a szuburbanizáció határozza meg a belső vándorlási folyamatokat, a migráció hagyományos formái jelenleg is érvényesülnek. Ráadásul az utóbbi évek vándorlási adatai szerint változóban van a lakóhelyi szuburbanizáció is. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy gyorsan csökkent Budapest vándorlási vesztesége, ezzel együtt pedig a falvak migrációs nyeresége, s napjainkra ismét kialakulóban van egy olyan egyensúlyi állapot, amire 1990 táján már volt példa. (Lásd az 1. ábrát.) A fentiek fényében feltételezhető, hogy véget ér a szuburbanizáció szélsőséges szakasza, s kezdetét veszi egy olyan időszak, amelyben a városi térségeken belül kiegyenlítettebb migrációs folyamatok várhatók. Az viszont már most tényként kezelhető, hogy a budapesti városrégióban a szuburbanizáció mellett a dezurbanizáció is jelen van, azaz a fővárosból kiköltözők hulláma túllépett az agglomeráció határain, s migrációs célterületként elkezdte birtokba venni az itt található vidéki térségeket. Mindenképpen említést érdemel az a migrációs folyamat, amikor a társadalom alsó rétegei egyfajta túlélési stratégiaként hagyják el a túlságosan drága városokat, s teStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

755


lepednek le az olcsóbb falusi térségekben. A „szegények szuburbanizációja” ugyan nem azonosítható a fogalom eredeti értelmével, hanem inkább a nagyvárosból való menekülésként fogható fel, a vándorlási irányokat illetően azonban nagy a hasonlóság: ezek a peremhelyzetű csoportok a szuburbán övezetek réseit töltik ki, esetenként pedig az ezen kívüli falusi térségek a célterületeik (Ekéné Zamárdi [2005]). Az egyes migrációs szakaszok főbb jellemzőit a 3. táblázat foglalja össze. 3. táblázat A migrációs szakaszok és főbb jellemzőik Vidékről városba vándorlás

Migráció jellemzői

Fő időszaka Kibocsátó terület

Befogadó terület

Szuburbanizáció Interregionális vándorlás

Intraregionális vándorlás

1940-es évek végétől az 1970-es évek elejéig

1970-es évek elejétől az 1980-as évek végéig

1980-as évek végétől

túlnépesedett, elengedő munkahellyel nem rendelkező, fejlett központ nélküli falusi térségek

falusi térségek, ingázási övezetek

elsősorban a nagyvárosok

Budapest és agglomerációja, ipari és bányavidékek

megyeszékhelyek, fejlett középvárosok

a városok körüli agglomeráció, szuburbán övezet

Pozitív következmények Kibocsátó terület

Befogadó terület

a túlnépesedés megszűnése, az eltartó képesség helyreállítása

a helyi munkaerő-felesleg lecsapolása

munkaerő-piaci egyensúly hely- a népesség-növekedés biztosítáreállása, fiatal népességhez jutás sa külső forrásból

népsűrűség csökkenése, a szolgáltatásokra nehezedő nyomás csökkenése népesség-növekedés, képzett, tehetős csoportok nyerése, javuló gazdasági helyzet

Negatív következmények Kibocsátó terület

Befogadó terület

demográfiai erózió, elnéptelenedés, elöregedés

elnéptelenedés, a népesség kedvezőtlen szerkezete, elöregedés, lokális közösségek szétesése

„jó adófizetők” elvesztése, közlekedési hálózat leterheltségének növekedése

lakás- és infrastrukturális problémák, a lakókörnyezet leromlása

a lakás- és infrastrukturális problémák állandósulása

zsúfoltság növekedése, lakókörnyezet minőségének romlása, társadalmi feszültségek

2. Migráció és térszerkezet A migráció, eltérő mértékben és formában ugyan, de minden időszakban rendelkezett térformáló erővel. Nincs másként ez napjainkban sem, az összefüggés azonban sajátos kombinációban jelentkezik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy 1980 óta jelentőStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

756

Dövényi Zoltán

sen megváltozott a vándormozgalom és a természetes népmozgalom kapcsolata. Az 1950-es és 1960-as években települési és térségi szinten is az elsősorban az volt a kérdés, hogy a természetes szaporodást milyen mértékben tudja „megcsapolni” az elvándorlás? Ezt követően egyre inkább megfordult a helyzet, s az lett a tét, hogy az elvándorlást képes-e ellensúlyozni a természetes szaporodás. Napjainkra ez egyértelműen eldőlt: a természetes szaporodást felmutató települések köre erősen összezsugorodott, kistérségi szinten pedig még rosszabb a helyzet. Ezért manapság úgy tehető fel a kérdés, hogy a migráció képes-e ellensúlyozni a természetes fogyást. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a települések és kisebbnagyobb térségek népességszámának alakulását lényegében a vándorlás dönti el: amennyiben ez pozitív, a népességszám növekszik, szinten marad, vagy a legroszszabb esetben is csak kisebb mértékben csökken. Kijelenthetjük tehát, hogy azok a térségek hátrányos helyzetben vannak, ahol a migráció veszteséges. Ahol pedig az elvándorlás más népesedési, társadalmi és gazdasági hátrányokkal társul, ott ez a probléma élesebben és határozottabban jelentkezik. Így mindenképpen érdemes az országot olyan szempontból vizsgálni, hogy az elvándorlás és a vele járó negatív tényezők hogyan és milyen mértékben alakítják a térszerkezetet. Az áttekintés területi alapegységéül önként kínálkoznak a kistérségek: számuk (2009-ben 174) elég nagy a megfelelő területi bontáshoz, ugyanakkor még nem lesz túlságosan aprólékos a kép. A 2000 és 2007 közötti időszakban (a fővárost egyetlen kistérségnek tekintve) közülük 105-ben veszteséges a vándormozgalom. Ez az összes kistérség valamivel több mint 60 százaléka, így az ország migrációs szempontból is kétosztatúnak tekinthető. A vizsgálat tárgya tehát a negatív belföldi vándormozgalmú kistérségek, a vándorlási nyereséget létrehozó területektől ebben az esetben eltekintünk. Önmagában a migrációs veszteség azonban túl sokat nem árul el, ezért további mutatókat kellett mellé tenni. Ezek a következők: – a migrációs veszteség évi átlaga ≥2,0 ezrelék (2000 és 2007 között). Ezzel a mutatóval lehet kiválasztani az átlagosnál nagyobb migrációs veszteséget elszenvedő kistérségeket. Ezek száma 91; – a népsűrűség ≤50 fő/km2. Magyarország Európában a közepes népsűrűségű országok közé tartozik (109 fő/km2). Ebből kiindulva elfogadhatónak látszik az a felfogás, hogy potenciális veszélyhelyzetben vannak azok a területek, ahol a népsűrűség az országos átlag felét sem éri el. Ezek száma 34; – a korösszetétel. Az elöregedett népesség gazdasági aktivitása szükségszerűen kisebb, s ennek kapcsán még más problémák is felmerülnek. A 60 éves kor felettiek aránya 2007-ben 20,2 százalék volt, s ebből kiindulva 23,0 százaléknál húztuk meg azt a határt, ahol már érzékelhető probléma lehet a népesség elöregedése. Ezek száma 20; Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


757

– a munkanélküliség. Az elmúlt két évtizedben a munka világából kiszorulók kisebb–nagyobb problémát mindig jelentettek az országban. A regisztrált munkanélküliek aránya 2008 decemberében már 10,8 százalékot tett ki, ezért különösen problémásnak tarthatók azok a kistérségek, ahol a munkát keresők aránya elérte, vagy meghaladta a 13,0 százalékot. Ezek száma 43; – a jövedelmi viszonyok. Ezt leginkább az egy lakosra jutó személyi jövedelemadóval lehet kifejezni. Ennek éves nagysága 2007-ben közel 370 ezer forint volt. Ebből kiindulva feltehető, hogy a 200 ezer forintot nem meghaladó személyi jövedelemadó-érték már szegény, vagy elszegényedő lakosságot jelez. Ezek száma 30. Ha a mutatókat térképre vetítjük (lásd a 2. ábrát) meglehetősen eltérő kép bontakozik ki, azaz az ország különböző részein más-más problémák jelennek meg. A sajátos területi konfiguráció már az alapmutatóként használt „egyszerű” vándorlási veszteség esetében jelentkezik: az ide tartozó kistérségek szélesebb-keskenyebb megszakítatlan övezetben, félkör alakban veszik körül a migrációs nyereséget létrehozó központi térséget. Ennek központja Pest megye, ehhez kapcsolódnak a szomszédos megyék kisebb-nagyobb részei, valamint Győr-Moson-Sopron megye keleti kistérségei. Sajátosan színezi a képet, hogy az ország bevándorlási nagytérségének centrumában a jelentős migrációs veszteséget elszenvedő Budapest helyezkedik el. 2. ábra A vándormozgalom térszerkezeti összefüggései

1 = migrációs veszteség (2000–2007); 2 = migrációs veszteség ≥ 2,0 ‰; 3 = népsűrűség < 50 fő/km2; 4 = 60 évesnél idősebbek aránya ≥ 23,0 %; 5 = munkanélküliség ≥ 13,8 %; 6 = 1 főre jutó személyi jövedelemadó ≤ 200 ezer forint.


758

Dövényi Zoltán

Az átlagosnál nagyobb migrációs veszteség (≥2,0‰/év) a vizsgált kistérségek többségére érvényes, így ez a típus nem csökkenti lényegesen a kutatási területet. Ez a kategória elsősorban azért fontos mutató, mert felhívja a figyelmet arra, hogy az ország jelentős részén még korántsem csitultak el a tömeges elvándorlás hullámai. Az alacsony népsűrűségű kistérségek az ország több részében is előfordulnak, ráadásul különböző településhálózattal rendelkező területeken. Egyik tipikus előfordulási helyük az aprófalvas térségek, ezen belül is elsősorban a Dél-Dunántúl, ahol Somogy és Baranya megye elvándorlási kistérségei egyúttal ritkán lakottak is. Ehhez a típushoz csatlakozik Borsod-Abaúj-Zemplén megye északkeleti része, ahol szintén az aprófalvas településhálózat az uralkodó. A ritkásan benépesült kistérségek előfordulnak az Alföldön is, de más jellegű településhálózattal: ide sorolhatók például olyan egykori mezővárosok kistérségei, ahol a tanyavilág jórészt, vagy teljesen felszámolódott (Hajdú-Bihar és JászNagykun-Szolnok megye). A Duna-Tisza közé néhány kistérségében viszont úgy csökkent a népsűrűség a kritikus érték alá, hogy a tanyák nagyobb számban és arányban maradtak fent. Az elöregedés egyre nagyobb problémája a hazai társadalomnak, de ez a folyamat is térben differenciáltan zajlik. Budapest népességének kedvezőtlen korösszetétele közismert, de korosodó lakosságú kistérségek másutt is előfordulnak. Ilyen terület elsősorban a Dél-Alföld, de akadnak ilyen mikrokörzetek a Dunántúlon és ÉszakMagyarországon is. A 2008 őszén már egyértelműen jelentkező világgazdasági válság Magyarországon is jelentősen növelte a munkát keresők számát, így mindenképpen hátrányos helyzetben vannak azok a kistérségek, ahol a munkanélküliek aránya érzékelhetően meghaladja az országos átlagot. Ilyen terület elsősorban ÉK-Magyarország (BorsodAbaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), ahol a kistérségek szinte kivétel nélkül ebbe a kategóriába tartoznak. Másutt is előfordulnak azonban (Békés, Baranya, Hajdú-Bihar megye stb.) mindenütt jelezve a munkaerőpiac gyengeségeit. Ugyancsak jelentős társadalmi probléma a szegénység, illetve az elszegényedés. Ezt elég jól kifejezi – minden problémája ellenére – a lakosság adóereje, azaz az egy főre jutó személyi jövedelemadó nagysága. Ahol ez az átlagosnál jóval alacsonyabb, ott számolni kell a lakosság elszegényedésével. Az ilyen problémákkal küzdő kistérségek elsődleges koncentrációs területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, kisebb mértékben Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Baranya megye. Mivel az egyes problémák eltérő területi konfigurációban jelennek meg, az egyes kistérségekben jelentkező halmozódásuk változatos képet eredményez. Ennek értékeléséhez első lépésben érdemes áttekinteni, hogy kistérségenként milyen számban fordulnak elő a vizsgált mutatók. Tizennégy kistérség esetében egyetlen tényező jelenik meg, nevezetesen az átlagosnál kisebb vándorlási veszteség. Ezek többsége a fejlett kistérségek közé tartozik, Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


759

a kevés „szeplő” egyike a migrációs veszteség. Ez a megyeszékhelyekhez kapcsolódó kistérségek (Debrecen, Nyíregyháza, Eger, Kaposvár), de még Paks esetében is alapvetően a szuburbanizáció következménye. Közel kétszerese (27) azon kistérségek száma, ahol két mutató jelenik meg: ezek egyike az átlagosnál kisebb migrációs veszteség és a többi mutatóból még valamelyik. Sajátos kombináció, ha csak a két migrációs mutató van jelen: ez 17 esetben fordul elő, tehát a típus többségét teszi ki. Ez azt jelenti, hogy ezekben a kistérségekben csak az átlagosnál nagyobb vándorlási veszteség jelent gondot, erre más problémák nem rakódnak rá. Ez a változat felülreprezentált a Dunántúlon, míg az ország többi részén csak ritkásabban fordul elő. Ebben a típusban is akadnak megyeszékhelyekhez kötődő kistérségek (Szekszárd, Szolnok, Békéscsaba), de vannak itt ún. második megyeszékhelyek (Baja, Dunaújváros, Nagykanizsa) is. Összességében elmondható, hogy ez a típus sem fordul elő az ország elmaradott területein. Legnagyobb számban (31) azok a kistérségek fordulnak elő, ahol három mutató halmozódik. Ez már egy meglehetősen vegyes kategória, mivel ide tartozik Budapest is, de mellette olyan problémás kistérség is, mint Ózd. A derékhadat SzabolcsSzatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye adja, ahol leginkább ez a kategória a jellemző, amíg a Dunántúlon alig fordul elő, s a Dél-Alföldön is alacsony a számuk. Ez már tipikusan a kisvárosokhoz kapcsolódó kistérségek szintje. Ezek a kisvárosok azonban többségükben földrajzi értelemben vett városok, érzékelhető számú központi helyi funkcióval. Ennek a kategóriának a problémáit jelzi viszont, hogy az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségéből 9 itt található, döntő részben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Jóval kisebb azon kistérségek száma (16), ahol négy probléma együtt fordult elő. Többségük az Észak-Alföldön fekszik, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A problémák halmozódását jelzi, hogy az ide tartozó kistérségek több mint fele (9) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik. Némileg meglepő módon még itt is akad megyeszékhelyhez kapcsolódó kistérség (Salgótarján). Nem sokkal kevesebb (14) az öt kritériumot is „teljesítő” kistérségek száma. Ebben a típusban a területi súlypont már áthelyeződött a Dél-Dunántúlra, s többségük (9) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik. Végezetül akadt három olyan kistérség, ahol mind a hat negatív paraméter előfordult. Valamennyi a Dél-Alföldön fekszik, kettő Bács-Kiskunban (Bácsalmás, Jánoshalma) egy pedig Békés megyében (Mezőkovácsháza). Mivel még az azonos számú problémák halmozódása esetén is jónéhány eltérő kombináció alakult ki, érdemes ebből a szempontból is megvizsgálni a helyzetet, mert ennek nyomán az ország térszerkezetéről is megállapítások tehetők. A migrációs nyereséget magáénak mondható kiterjedt térség központjában elhelyezkedő Budapest társadalmi szerkezetét az elmúlt két évtizedben a vándormozgalom többnyire kedvezőtlenül érintette, s a főváros 1990 után jelentős részét elveszíStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

760

Dövényi Zoltán

tette annak a migrációs nyereségnek, amit a szocializmus évtizedei alatt elért. Az elsősorban szuburbanizációs, kisebb mértékben más migrációs folyamatok (például dezurbanizáció, alsó társadalmi rétegek vidékre költözése) jelentős szerepet játszottak abban, hogy Budapest népességszáma ma már csak alulról érinti az 1,7 milliót. Ugyancsak nagy része volt az elvándorlásnak a főváros népességének fokozódó elöregedésében, mivel a Budapestet elhagyók meghatározó része fiatal- és középkorú. Ebben a megközelítésben tehát a migráció és a lakosság korszerkezete nagyon is szoros kapcsolatban van egymással. A fővárossal szemben az Észak-Dunántúl (ebben az esetben EsztergomKomárom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye tartozik ide) vizsgált kistérségeink többségében az elvándorláshoz nem kapcsolódik más probléma, legfeljebb a migrációs veszteség nagyobb az átlagosnál. Ez alól csak a Vas megyében fekvő vasvári és őriszentpéteri kistérség a kivétel, ahol már halmozottan előfordulnak a problémák. Ebből kiindulva ez a két terület inkább a dél-dunántúli térszerkezeti típus sajátosságait viseli. Az őriszentpéteri kistérséget érdemes abból a szempontból is megemlíteni, hogy itt kezdődik az az országhatárhoz tapadó, strukturális problémákkal küzdő, hagyományosan elmaradott övezet, ami kisebb megszakításokkal jelentős részben körülöleli az országot. A Dél-Dunántúl már más karaktert mutat, itt már több kistérség esetében a migrációs veszteséghez más problémák is kapcsolódtak. Ehhez a nagytérséghez jelen esetben Zala, Somogy, Baranya és Tolna megye tartozik, valamint Fejér megye déli része, és a korábban említettnek megfelelően Vas megye két kistérsége. Erre a régióra leginkább a mozaikos térszerkezet a jellemző, azaz a csak migrációs veszteséggel érintett kistérségek közötti övezeteket töltik ki a több szempontból is problémás mikrorégiók. A Dél-Dunántúlon tehát két olyan összefüggő terület mutatható ki, ahol több öszszekapcsolódó kistérségben a migrációs veszteségre még további problémák is rárakódtak. Ezek közül az egyik az országhatárhoz tapadva az Őrségtől az Ormánságig tart, s ehhez nyúlványként kapcsolódik a szigetvári és a sásdi kistérség. Ez egy klaszszikus külső periféria, melynek problémái régóta megoldásra várnak. Az itt lévő kistérségekben legalább három, de inkább 4–5 kedvezőtlen mutató is jelen van. Ez azonban nem jelent teljes homogenitást, amit jól mutat például a korszerkezet: a Vas és Zala megyében fekvő kistérségekben az elöregedés összekapcsolódik az elvándorlással, Somogy és Baranya megye ide tartozó kistérségeiben viszont az elöregedés nem probléma, mert a népesség korszerkezete – jelentős részben a cigányság átlagosnál nagyobb aránya következtében – viszonylag fiatal. A jelen vizsgálatban a szokványostól eltérő az ország keleti felének térfelosztása is. A Dél-Alföld esetében sem ragaszkodunk a hagyományos, megyehatárokhoz kötődő lehatároláshoz. Bács-Kiskun megyének csak a déli részét vesszük figyelembe, mivel az északi kistérségekben a migráció nyereséges, ennek megfelelően kiesik a Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


761

vizsgálat látóköréből. Az Észak- és Dél-Alföld közötti határ meghúzása sem a megszokott: a megyehatár helyett az elválasztó vonal, illetve a sáv a Szolnok– Törökszentmiklós–Karcag–Hajdúszoboszló–Debrecen központokkal jellemzett kistérségek, mivel ezekben a migrációs veszteségekhez más probléma nem kapcsolódik. Ezen lehatárolás elfogadhatóságát az is alátámasztja, hogy Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye déli részén fekvő kistérségek karaktere jobban illeszkedik Észak-Békéshez, mint saját megyéjük északi részéhez. Dél-Alföld térszerkezeti problémáit jól jelzi, hogy mindhárom „telitalálatos” kistérség itt fekszik: Bácsalmás, Jánoshalma és Mezőkovácsháza körzetében az összes kedvezőtlen mutató érvényesül. Ezeken kívül is akadnak olyan kistérségek, ahol 4–5 probléma is halmozódik. Ezek Békés megye északi és Hajdú-Bihar megye déli részén összefüggő övezetet alkotnak. A szokványostól eltérő a lehatárolás az Észak-Alföld esetében is. Ez több szempont alapján történt. Észak-Magyarország felé határvonalnak, illetve zónának vettük az Eger–Miskolc övezetet, ahol az ide tartozó kistérségekben a vándorlási veszteséghez nem kapcsolódik más kedvezőtlen mutató. Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye alföldi jellegű kistérségei az Észak-Alföldhöz kerültek. Ugyanakkor ennek a nagytérségnek a területét jelentősen csökkenti, hogy Heves és Jász-NagykunSzolnok nyugati részén fekvő kistérségeiben a vándormozgalom nyereséges, ezért nem tartoznak a vizsgálati területhez. Az így lehatárolt Észak-Alföldön a kistérségek döntő részében a veszteséges migrációhoz még két-három további kedvezőtlen mutató kapcsolódik. Ezek közül a legfőbb probléma a munkanélküliség, miközben az elöregedés nem jelent gondot. Az utóbbi hátterében a térség átlagosnál jobb természetes szaporodása áll, ami csak részben vezethető vissza a roma népesség jelenlétére. Észak-Magyarország térszerkezeti egységként „csonka” Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből állt össze. A veszteséges migrációhoz itt is kéthárom egyéb kedvezőtlen mutató kapcsolódik, leginkább a munkanélküliség és az átlagosnál jóval alacsonyabb jövedelmek. A felvázolt térszerkezet többek között hozzájárulhat ahhoz is, hogy jobban szemügyre lehessen venni a népességet mint a kultúrtáj-fenntartás kockázati tényezőjét. Ez a megközelítés viszonylag ritkán kerül elő, pedig a jövő egyik kulcskérdése, hogy az egyes területek népessége hogyan és mennyire képes a kultúrtáj fenntartására (Dövényi [2006]). Nem érdektelen tehát annak ismerete, hogy a népesedési folyamatok milyen irányban haladnak, s ezen belül különösen fontos, hogy a migráció hogyan alakítja a népesség számát és összetételét.

Irodalom BAJMÓCY P. [2000]: A „vidéki” szuburbanizáció Magyarországon, Pécs példáján. Tér és Társadalom. 4. évf. 2–3. sz. 323–330. old. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

762

Dövényi: A belsô vándormozgalom Magyarországon

CSANÁDI G.–CSIZMADY A. [2002]: Szuburbanizáció és társadalom. Tér és Társadalom. 6. évf. 3. sz. 27–55. old. DÖVÉNYI Z. [2006]: Adalékok a kultúrtáj és a népesedés kapcsolatához Magyarországon. In: Kiss É. (szerk.): A népességtől a természeti erőforrásokig. Nyugat-Magyarországi Egyetem. Sopron. 47–54. old. EKÉNÉ ZAMÁRDI I. [2005]: A bihari kistelepülések társadalmi degradációjának veszélyei a migráció tükrében. In: Csapó T. – Kocsis Zs. – Lenner T. (szerk.): A településföldrajz helyzete és főbb kutatási irányai az ezredforduló után. Berzsenyi Dániel Főiskola. Szombathely. 90–100. old. HARDI T. [2002]: Szuburbanizációs jelenségek Győr környékén. Tér és Társadalom. 6. évf. 3. sz. 50–85. old. ILLÉS S. [2000]: Belföldi vándormozgalom a XX. század utolsó évtizedeiben. KSH Népességtudományi Kutató Intézet Jelentései 63. Budapest. SÁRFALVI B. [1991]: Magyarország népességföldrajza. Tankönyvkiadó. Budapest. SZAUTER E. [1974]: A belföldi vándormozgalom alakulásának néhány jellegzetessége a felszabadulás után. Területi Statisztika. 24. évf. 3. sz. 295–310. old. SZAUTER E. [1975]: Új tendenciák a belső vándorlásban. Területi Statisztika. 25. évf. 5. sz. 486– 499. old. TIMÁR J. – VÁRADI M. M. [2000]: A szuburbanizáció egyenlőtlen fejlődése az 1990-es évek Magyarországán. In: Horváth Gy. – Rechnitzer J. (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK. Pécs. 153–175. old.

Summary The present study is an attempt to outline a two-fold issue: 1. the essential periods of internal migration processes and their characteristic features from the late 1940s until today; 2. the impact of migration upon the spatial pattern of the country in the beginning of the 21st century. As far as the first issue is concerned, migration from rural to urban areas was typical from the late 1940s to about 1990. Within this time period the long-range (inter-regional) movements prevailed till the early 1970s followed by short-range (intra-regional) movements. A general shift occurred in around 1990, when the previous processes of concentration were replaced by those of suburbanization which is still decisive among spatial processes of internal migration. In respect of the second issue, it is found that combined with other socio-economic processes, internal migration has a high potential in shaping spatial pattern. Consequently, specific types of spatial structure were identified.


A foglalkoztatottak napi ingázásának jelentôsége a migrációs folyamatokban* Dr. Lakatos Miklós, a KSH szakmai főtanácsadója E-mail: [email protected]

Váradi Rita, a KSH főtanácsosa E-mail: [email protected]

A tanulmány a foglalkoztatottak napi ingázásának alakulását tekinti át az 1960 és a 2008 közötti időszakban. Leírja a napi ingázások számának jelentős növekedését, a társadalomra és a munkaerőpiacra gyakorolt hatását. Összehasonlítja a napi ingázás, illetve a helyben lakók és dolgozók foglalkoztatásának demográfiai-foglalkozási különbségeit, területi szempontból is vizsgálja a napi ingázás irányát és mértékét. Elemzi a napi ingázás, illetve a közlekedési idő és mód összefüggéseit, bemutatja a napi ingázás közlekedésének főbb irányait, és közlekedési eszközét. Együtt tárgyalja a helyben lakó és dolgozó, valamint a napi ingázásban részt vevő foglalkoztatottak közlekedési szokásait. Röviden összefoglalja a hosszabb időközönkénti ingázás helyzetét is. TÁRGYSZÓ: Ingázás. Belföldi közlekedés. Vonzáskörzet.

* A jelen tanulmány dr. Fóti János és dr. Lakatos Miklós „Foglalkoztatottság és munkanélküliség” kiadványsorozat „4. Területi mobilitás a munka világában” c. kötetén [2005] alapuló szöveg új információkkal kiegészített változata. A cikkben szereplő adatok a népszámlálások, a mikrocenzus és a munkaerő-felmérés adatállományából származnak. Az információk megtalálhatók a KSH honlapján (www.ksh.hu).


764

Dr. Lakatos Miklós — Váradi Rita

A

lakosság térbeli mozgásának, migrációjának egyik sajátos formája a napi és a hosszabb időközönkénti ún. huzamos ingázás munkavégzés céljából. Általánosságban ugyanis elmondható, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődéssel együtt jár a lakóhely és a munkahely térbeli elkülönülése, mivel nem képzelhető el olyan ideális összetételű terület, ahol a különböző foglalkozású, sajátos igényű lakók számára ugyanott minden vonatkozásban megfelelő munkahelyek állnak rendelkezésre. De még ha volna is ilyen terület, az ideális állapotot rövid időn belül megváltoztatná a fiatalok felnőtté válása, pályaválasztása, az idősebbek nyugdíjba vonulása és a lakásváltoztatás kényszere. A régi korok mezőgazdasági típusú társadalmában egyszerűbb volt a helyzet, mivel – a mezőgazdasági termelés miatt – a lakóhely és a munkahely egy egységet képzett. (Természetesen a kereskedelem és a kézműipar fejlődése már a középkorban is a városba költözésre ösztönzött egyes rétegeket.) Az iparosodással, az urbanizációval és a gazdasági fejlődés sok más egyéb tényezőjével összhangban, egyre intenzívebbé vált a térbeli mobilitásnak mind a két fajtája: a lakóhely-változtatás (vándorlás) és a napi ingázás. A lakóhely és a munkahely térbeli szétválasztását elősegítette a tudomány és a technika közlekedési viszonyokat is érintő ugrásszerű fejlődése, ami az infrastruktúra színvonalának emelkedését szintén maga után vonta. Így egyre inkább lehetővé vált, hogy az emberek anélkül vállalhassanak munkát, hogy megszokott környezetükből, lakóhelyükről el kellene költözniük. Magyarországon, de a világ fejlettebb régióiban is jelentősen megnőtt azoknak a száma, akiknek lakó- és munkahelye eltérő településen volt, ezért a munkába járásuk során – naponta – a közigazgatási határokat is át kellett lépniük. Az ingázóknak ezt a rétegét nevezzük naponta ingázóknak. (Az ingázóknak van egy kisebb, de jóval hátrányosabb helyzetű csoportja, az ún. huzamos ingázók. Ők azok, akik családjuktól távol élnek, csak ritkább időközönként – hetente, havonta – járnak haza, munkás- és egyéb ideiglenes szálláson laknak.) A térbeli mozgás témakörével az szintén összefügg, hogy az ingázók (de a helyben lakók és dolgozók is) mennyi időt fordítanak a közlekedésre, és milyen fajta járművel utaznak. A települések közötti ingázás önmagában ugyanis nem tudja pontosan érzékeltetni a munkahelyre való utazással töltött „közlekedési időt”. Hiszen ezt jelentősen befolyásolja a települések közötti fizikai távolság, a közlekedési eszközök elérhetősége, fajtája stb. A közlekedésre fordított idő sokszor hosszabb egy nagyobb városban, mint amit a kisebb települések közötti ingázás igényel. Ezért örvendetes, hogy a KSH által végrehajtott lakossági felvételek (népszámlálások, mikrocenzusok, időmérleg és munkaerő-felmérések) egy része a közlekedési idő és mód témakörével is foglalkozik, melynek segítségével pontosabb képet nyerhetünk mind a településeken belüli, mind az azok közötti munkaerőmozgás főbb jellemzőiről. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

A foglalkoztatottak napi ingázása

765

1. A napi ingázás alakulása az elmúlt évtizedekben A világ más, fejlettebb országaihoz hasonlóan a lakóhely és a munkahely fokozatos elkülönülése, a munkahelyek területi koncentrációja Magyarországon szintén együtt járt a társadalmi-gazdasági átalakulással a második világháborút követő évtizedekben. Az extenzív iparfejlődés időszakában a nagyobb települések, főleg a nagyvárosok, munkaerőigényüket még a növekvő számú helyi lakosságból sem tudták fedezni, ezért számot tartottak a környező településeken élő munkaerő egy részére is. Így alakult ki és indult növekedésnek azoknak a dolgozóknak a rétege, akik lakóhelyükről más településre jártak el dolgozni, vagyis egyszerűbben kifejezve: ingáztak. Az ingázást, mint tömeges jelenséget elsősorban az erőltetett ütemű iparosítás első nagy hulláma hozta létre. Az 1950-es évek feszített ütemű iparosítása idején a nagyarányú társadalmi mobilitás, ezen belül a mezőgazdaságból az ipar felé irányuló átrétegződés kapcsán – a lakóhely-változtatások (vándorlások) megélénkülése mellett – a napi ingázás szerepe is egyre jelentősebbé vált. 1960-ban 636 ezer volt az ingázók száma, akiknek többsége (58 százaléka) az ipar, építőipar területén dolgozott. Az 1960 és 1970 közötti időszakban az ingázók száma gyors ütemben tovább növekedett, 1970-ben már 977 ezren jártak naponta dolgozni lakóhelyüktől eltérő településen levő munkahelyre, vagyis az összes aktív kereső egyötöde ingázott (szemben a tíz évvel korábbi 13 százalékos aránnyal). (Lásd az 1. táblázatot.) Az ingázók számának 1960-as évtizedben tapasztalt jelentős (54 százalékos) gyarapodása döntően a mezőgazdaság kollektivizálásával függött össze. 1960-ban még 1 millió 62 ezer önálló és segítő családtag dolgozott a mezőgazdaságban, akik – mivel gazdaságuk elhelyezkedése közigazgatásilag általában megegyezett a lakóhelyükkel – nem ingáztak. A termelőszövetkezetek kialakulásával, illetve elterjedésével viszont erőteljesen (1960 és 1970 között 900 ezerrel) csökkent az eleve nem ingázó önállók és a segítő családtagok száma. Egy részük a mezőgazdaságon belül – mint alkalmazásban álló vagy szövetkezeti tag – vált ingázóvá tekintettel arra, hogy a megalakult termelőszövetkezetek területe sok esetben több falu földjét foglalta magába. Emellett továbbra is jelentős számú munkaerő áramlott át a mezőgazdaságból a nemzetgazdaság más ágazataiba (elsősorban az iparba), olyan munkahelyre, amely nem a lakóhelyük településén volt. Mindezeken túl azt is figyelembe kell venni, hogy az 1960-as évtizedben még viszonylag számottevő női munkaerőtartalék állt rendelkezésre, amelynek fokozatos bevonása révén a társadalmilag szervezett munkába nagymértékben gyarapodott a foglalkoztatott nők száma 1960 és 1970 között (míg a férfiaké kismértékben csökkent). Jellemző, hogy az 1960-as évtizedben a női ingázók száma 127 százalékkal, a férfi ingázóké csak 37 százalékkal növekedett. Ugyanakkor az is tény, hogy a nők között az ingázók aránya az 1960-as adatok szerint még igen alacsony volt (7%), 1970-ben is csak 13 százalék körül alakult. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

766


1. táblázat A foglalkoztatottak a napi ingázás mértéke és nemek szerint (1960–2008)* A foglalkoztatottak száma (fő)

A foglalkoztatottak aránya (százalék)

Megnevezés Összesen

Férfi

Nő

Összesen

Férfi

Nő

83,1 16,9

93,0 7,0

4 123 616 636 000

2 550 789 517 700

1960-ban 1 572 827 86,6 118 300 13,4

4 759 616

3 068 489

1 691 127

100,0

100,0

100,0

4 011 943 976 733

2 225 684 707 800

1970-ben 1 786 259 80,4 268 933 19,6

75,9 24,1

86,9 13,1

4 988 676

2 933 484

2 055 192

100,0

100,0

100,0

3 848 516 1 217 139

2 037 089 828 745

1980-ban 1 811 427 76,0 388 394 24,0

71,1 28,9

82,3 17,7

5 065 655

2 865 834

2 199 821

100,0

100,0

100,0

Helyben lakó és dolgozó

3 380 216

1 768 821

1990-ben 1 611 395 74,7

70,4

80,1

Naponta ingázó

1 144 756

744 099

400 657

25,3

29,6

19,9

4 524 972

2 512 920

2 012 052

100,0

100,0

100,0


2 588 264

1 309 721

2001-ben 1 278 543 70,1

65,4

75,8

Naponta ingázó

1 102 005

693 235

408 770

29,9

34,6

24,2

3 690 269

2 002 956

1 687 313

100,0

100,0

100,0


2 625 062

1 321 091

2005-ben 1 303 971 68,2

63,5

78,8

Naponta ingázó

1 221 324

757 961

463 363

31,8

36,5

26,2

3 846 386

2 079 052

1 767 334

100,0

100,0

100,0


2 645 200

1 375 469

2008-ban** 1 269 731 70,9

67,8

74,6

Naponta ingázó

1 085 141

652 317

432 824

29,1

32,2

25,4

3 730 341

2 027 786

1 702 555

100,0

100,0

100,0

Helyben lakó és dolgozó Naponta ingázó Összesen



Összesen

Összesen

Összesen

Összesen

* Az 1960–1990. évi népszámlálási információk csak az ún. aktív keresők adatait tartalmazzák, akik között nincsenek számba véve a gyermekgondozási ellátás, illetve a nyugdíj mellett dolgozók. ** Csak a 15 és a 64 év közötti foglalkoztatottak adatai.



767

Az 1970-es évtizedben az összes foglalkoztatott mérsékelt (1,5 százalékos) létszámemelkedése mellett az ingázók száma viszonylag jelentősen – 240 ezer fővel (25 százalékkal) – tovább növekedett. Ez többek között azzal függött össze, hogy az 1970-es években – az akkori településfejlesztési célkitűzéseknek megfelelően – az iparosított körzetek arányosabb kialakítása, valamint a kereskedelem és a különböző jellegű szolgáltatások fejlesztése kapcsán vidéken bővült a foglalkoztatási lehetőség; a meglevő fővárosi és más ipari körzetek mellett, általában nem egy-egy település, hanem egy egész településcsoport munkaerőforrására támaszkodva vidéki centrumok alakultak ki. A különböző ipari és infrastrukturális központok munkaerő-ellátásában a helybeli munkaerőbázison túl fontos szerepe volt a környező településekről érkező munkaerőnek is. Ugyancsak az ingázók számának növekedése irányába hatott, hogy tovább erősödött a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyesítési folyamata, aminek következtében a dolgozók egy része naponta ingázni kényszerült a termelőszövetkezet által különböző községekben kínált munkahelyekre. Az 1980-as évtizedben viszonylag stabil ingázási mutatókról adhatunk számot. A foglalkoztatottak között az ingázók aránya kismértékben nőtt, de létszámuk – hasonlóan a többi foglalkoztatottéhoz – kissé csökkent. Tovább emelkedett azonban az ingázók között a nők aránya, így 1990-ben az ingázók már több mint egyharmada a női munkavállalók közül került ki. A rendszerváltozást követő évtized gazdasági folyamatai nemcsak a foglalkoztatottság szintjében, illetve a nemzetgazdaság szerkezetében idéztek elő jelentős változást, hanem a munkahelyek térbeli struktúráját is átrendezték. A nagy létszámú alkalmazottat foglalkoztató ipari üzemek megszűnésével az ország egyes területein erőteljesen beszűkült a munkalehetőség, a munkaerő-kínálat, különösen a fejletlenebb térségekben, általában nagyobb a keresletnél. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a munkáltatók meglehetősen nagy kínálatból választhatják ki a számukra megfelelő munkaerőt, másrészt arra készteti a munkavállalókat, hogy az állásajánlatok elfogadásakor háttérbe szorítsanak olyan kényelmi szempontokat, mint a lakás és a munkahely közelsége vagy a munkahely könnyű és gyors megközelíthetősége. A 2001. évi népszámlálás adatai azt igazolják, hogy a munkaerő mobilabb lett. A gazdaságban lejátszódó folyamatok elsősorban a helybeli munkavállalás esélyét csökkentették. A foglalkoztatottak létszáma 1990 és 2001 között csaknem egyötöddel lett kevesebb. Ezen belül a lakóhelyük településén dolgozók száma közel 25 százalékkal, a naponta ingázóké jóval mérsékeltebben, mindössze 4 százalékkal esett vissza. Míg 1990-ben a foglalkoztatottak háromnegyede ugyanazon a településen vállalt munkát, ahol lakott, és csupán minden negyedik munkavállaló járt naponta dolgozni lakóhelyétől eltérő településre, addig 2001-ben a naponta ingázók aránya már 30 százalék volt. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

768


Ez az aránynövekedés azonban nem kizárólag a gazdasági átalakulás közvetlen következménye. Az utóbbi években ugyanis sokan költöztek ki a nagyvárosokból a környező településekre, zömében olyan, viszonylag stabil anyagi helyzetű családok, amelyekben van megfelelő jövedelemmel rendelkező, foglalkoztatott személy. Nekik viszont általában továbbra is abban a városban van a munkahelyük, ahol korábban lakott a család, következésképpen azóta bejáró dolgozóként járnak nap mint nap munkába. A piacgazdálkodásra való áttérés ugyanakkor a térbeli mobilitás növekedésével ellentétes folyamatokat is beindított, például számos új gazdálkodási forma keletkezett, megnövekedett a legkülönbözőbb formákban működő kisvállalkozások száma. Az ezekben egyéni vagy társas vállalkozóként, illetve segítő családtagként tevékenykedők részaránya 2001-ben csaknem háromszorosa (15%) volt az 1990. évinek (5%). Az önálló vállalkozók többsége alkalmazott nélkül dolgozik. Elsősorban az ő körükben van lehetőség arra (de a néhány alkalmazottat foglalkoztató önállók és társas vállalkozók esetében is gyakran előfordul), hogy saját lakásuk, ingatlanuk vagy a lakásukkal egy épületben levő helyiség, azzal azonos telken található építmény szolgáljon a vállalkozás telephelyeként (például irodaként, üzletként). (A 2001. évi népszámlálás időpontjában az alkalmazottal dolgozó egyéni vállalkozók 20, az alkalmazottat nem foglalkoztató önállók 31 százalékának nem kellett ingáznia. Ugyanez az arány a társas vállalkozás tagjaként dolgozók körében 15, illetve 16 százalék volt.) Ebből adódik, hogy bár az otthoni munkavégzés, a távmunka még mindig kevéssé elterjedt a gazdaságban, 1990 és 2001 között mégis mind számszerűen, mind arányában növekedett az a foglalkoztatotti réteg, amelyiknek munkába járással kapcsolatos közlekedésre, utazásra egyáltalán nem kellett időt szánnia. Míg 1990-ben a foglalkoztatottak 4 százaléka volt olyan előnyös helyzetben, hogy munkáját otthonában vagy ugyanazon az ingatlanon, ugyanabban az épületben található munkahelyen (műhelyben, boltban) végezhette, mint ahol a lakása van, 2001-ben már közel 6 százalék mentesült ilyen okból a napi közlekedés terhei alól. A gazdasági szerkezetváltással, a piacgazdasági viszonyok kiteljesedésével van összefüggésben az is, hogy a rendszerváltozást követő években rohamos növekedésnek indult az igény olyan – elsősorban a piacgazdaságokra jellemző – tevékenységek iránt, mint például az ügynöki, az üzletszerzői vagy a hirdetésszervezői munka. Az ilyen foglalkozást választó személyek általában nem állandó helyen – tehát egy adott címen (például egy irodában) – dolgoznak, hanem tevékenységük természetes velejárója a konkrét munkavégzés folyamatosan változó helyszíne. Egy részük – főleg a nagyobb városokban – változó helyszínen, de mindig ugyanazon a településen dolgozik, mások viszont állandóan járják a városkörnyék, a megye, esetleg az ország településeit. A korábbi népszámlálások változó munkahely esetén – tekintettel az ilyen jellegű munkát végzők kis számára – azt a települést tekintették a munkahely települéStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


769

sének, ahonnan a dolgozó nap mint nap elindult a munkavégzés konkrét helyszínére, illetve ahol jelentkeznie kellett azért, hogy megkapja az aznapi tényleges helyszínre vonatkozó utasítást. Ez a település az esetek döntő többségében ugyanaz volt, mint az illető lakhelye, így annak ellenére, hogy magára a munkavégzésre esetleg már másik településen került sor, ezek a dolgozók nem minősültek ingázóknak. A 2001. évi népszámlálás viszont (akárcsak az 1996. évi mikrocenzus) – a nemzetközi népszámlálási ajánlásoknak megfelelően – már regisztrálta a változó munkahelyet; és azokat a foglalkoztatottakat, akik munkavégzésük helyszíneként nem tudtak egyetlen, konkrét települést megjelölni a naponta ingázók közé sorolta. (Ezt a módszert alkalmazták a 2005. évi mikrocenzus és a 2008. évi munkaerőfelmérésnél is.) A 2005. évi mikrocenzus adatai – a 2001. évi népszámlálásból nyert információkhoz hasonlóan – szintén alátámasztják, hogy a munkaerő a rendszerváltozás óta mobilabb lett. A gazdaságban lejátszódó folyamatok elsősorban a helybeli munkavállalás esélyét csökkentették, a foglalkoztatottak közel egyharmada naponta ingázik. Ezeket az eredményeket a 2008. első negyedévi munkaerő-felmérés adatai is megerősítik. A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság gazdasági aktivitásának – foglalkoztatottságának és munkanélküliségének – vizsgálatára 1992ben vezetett be egy magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív felvételt, az ún. munkaerő-felmérést. Az adatgyűjtés célja, hogy a gazdasági aktivitást, a foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulását a nemzetközi statisztikai ajánlásoknak megfelelően, a mindenkori munkaügyi szabályozástól, illetve annak változásától függetlenül, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization) fogalmait felhasználva figyelje meg. A mintában alkalmazott egyszerű, rotációs eljárás szerint bármely háztartás, amely valamilyen időpontban belép a mintába, hat egymást követő negyedévben szolgáltat adatokat, majd végleg elhagyja azt. A munkaerő-felmérés mintegy 38 ezer háztartást és 68 ezer személyt felölelő negyedéves mintája háromhavi részmintát tartalmaz. A mintába került lakásokban minden háztartásról és minden 15–74 év közötti személytől kérünk gazdasági aktivitásukra vonatkozó információt. 2008 első negyedévében „Ingázás és külföldi munkavállalási szándék” címmel kapcsolódott kiegészítő felvétel a munkaerő-felmérés adatgyűjtéséhez. Kérdőívét a munkaerő-felmérés mintájába kijelölt háztartások az alapfelvétellel egy időben töltették ki. Amennyiben egy háztartásnál valamilyen oknál fogva meghiúsult az alapfelvétel, a kiegészítő kérdőívet sem kellett kitölteni. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

770


2. A közlekedés ideje Az elmúlt közel ötven év ingázási adatainak vizsgálata után nézzük meg, hogy milyen összefüggés van a munkába járásra fordított idő és az ingázás között. Miután rendelkezésre állnak az 1990. évi népszámlálás húsz százalékos mintájának adatai, a rendszerváltozás időszakát is bevonhattuk az időbeli összehasonlításba. A munkaerő-felmérés 2008. évi adatai körülbelül egy százalékos mintából származnak. A 2001. évi népszámlálás információbázisa a legteljesebb, az adatok teljes körű lakossági kikérdezésen alapulnak. A munkába járásra fordított időtartam tekintetében (amelybe beleszámít mindaz az idő, amit valaki a lakásától a munkahelyéig és onnan vissza a lakásáig megtett út során gyaloglással, utazással és járműre való várakozással tölt) kedvező helyzetben vannak azok, akik nem közlekednek (például lakásukban dolgoznak) vagy legfeljebb 15 percet töltenek utazással. Ugyancsak előnyösnek mondható azoknak a helyzete, akiknél a rendszeres napi utazási idő negyed és fél óra között mozog, tehát munkahelyük és lakóhelyük – a közlekedési idő szempontjából – közel van. Mint már említettük 1990 és 2008 között a nem közlekedők, többnyire otthon dolgozók aránya némileg emelkedett, a legfeljebb fél órát közlekedők hányada pedig lényegében ugyanaz maradt. 30,3-ról 26,8 százalékra csökkent azoknak a hányada, akiknek szabadidejéből napi fél óránál ugyan többet, de legfeljebb egy órát vett el a munkába járással kapcsolatos közlekedés. 2008-ra 60 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik másfél óránál hosszabb időt voltak kénytelen eltölteni az oda- és visszautazással. Közülük több mint 200 ezren napi két óránál is többet utaztak. A helyben lakó és dolgozó, valamint a naponta ingázó foglalkoztatottak adatait összehasonlítva megállapítható, hogy a naponta ingázók körében (érthető módon) jóval nagyobb a hosszabb ideig közlekedők aránya. Míg 2008-ban az előbbi csoportba tartozóknak országos átlagban mindössze 8,6 százaléka töltött a kritikusnak tekintett napi másfél óránál többet közlekedéssel, addig a naponta ingázók körében ez a mutató már 24,8 százalék volt. Természetesen minél nagyobb települést vizsgálunk, annál nagyobb a település határain belül közlekedők körében a hosszabb ideig közlekedők aránya. Például a 2001. évi népszámlálás adatai szerint a Budapesten lakók és dolgozók 14,8 százaléka töltött több mint másfél órát közlekedéssel. Összességében a foglalkoztatottak kissé kevesebb, mint háromötödének napi munkába járással kapcsolatos közlekedése 16–60 percet vett igénybe 2008-ban. Figyelembe véve az otthondolgozókat, valamint azokat a közlekedési idő szempontjából ideális helyzetben levőket, akiknek erre negyedóra vagy ennél rövidebb idő is elegendő, megállapítható, hogy a foglalkoztatottak háromnegyedének nem kell fél óránál többet szánnia a lakása és a munkahelye közötti út megtételére. Tehát ez a napi legfeljebb egy órányi időráfordítás az általánosan jellemző és elfogadott. Az egy óránál hosszabb, de legfeljebb napi másfél órás közlekedés már nagyobb igénybevéStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

771


telt jelent, de még kielégítő. A másfél óránál is hosszabb utazás azonban már mindenképpen fárasztó és megterhelő; az pedig kimondottan hátrányosnak tekinthető, ha valakinek két óránál is többet kell utaznia naponta – vagyis az általában szokásos munkaidő egynegyedénél is többel kénytelen megnövelni a munkavégzéshez ténylegesen szükséges időmennyiséget. Aki nap mint nap ilyen hosszú időt kénytelen utazással tölteni, annak a szükségesnél, a megszokottnál kevesebb ideje jut pihenésre, kikapcsolódásra, családi és társas kapcsolatokra stb., következésképpen napi időbeosztását és ezen keresztül az egész életmódját befolyásolja az a körülmény, hogy az átlaghoz képest több időt kell fordítania a közlekedésre. A változó munkahelyen dolgozók esetében a munkavégzés helyére való eljutás és a hazautazás onnan elsősorban előre nem tervezhetőségük miatt befolyásolják az életvitelt. 2. táblázat A foglalkoztatottak a munkába járásra fordított időtartam és a napi ingázás szerint 1990-ben

Közlekedési idő

az összes

a helyben lakó és dolgozó

2001-ben a naponta ingázó


az összes

2008-ban a naponta ingázó

az összes


a naponta ingázó

foglalkozatott száma (fő) Nem közlekedik

195 070

195 070

–

229 927

229 927

–

206 712

206 712

–

Legfeljebb 15 percet

585 025

565 070

19 955

457 420

434 847

22 573

575 662

550 929

24 733

16–30 percet

1 335 735

1 171 860

163 875

1 034 445

870 323

164 122

1 100 093

916 884

183 209

31–60 percet

1 372 040

967 100

404 940

1 030 645

648 956

381 689

998 337

591 349

406 988

61–90 percet

311 415

189 080

122 335

271 942

142 454

129 488

338 322

153 410

184 912

91–120 percet

447 580

203 370

244 210

347 027

145 030

201 997

282 698

131 807

150 891

121–X percet

236 355

67 835

168 520

209 791

61 555

148 236

212 358

94 109

118 249

Nagyon változó vagy ismeretlen

38 720

23 210

15 510

109 072

55 172

53 900

16 159

4 521 940

3 382 595

1 139 345

3 690 269

2 588 264

1 102 005

3 730 341

4,3

5,8

–

6,2

8,9

–

5,5

7,8

–

Legfeljebb 15 percet

12,9

16,7

1,8

12,4

16,8

2,0

15,4

20,8

2,3

16–30 percet

29,5

34,6

14,4

28,0

33,6

14,9

29,5

34,7

16,9

31–60 percet

30,3

28,6

35,5

27,9

25,1

34,6

26,8

22,4

37,5

61–90 percet

6,9

5,6

10,7

7,4

5,5

11,8

9,1

5,8

17,0

91–120 percet

9,9

6,0

21,4

9,4

5,6

18,3

7,6

5,0

13,9

121–X percet

5,2

2,0

14,8

5,7

2,4

13,5

5,7

3,6

10,9

Nagyon változó vagy ismeretlen

0,9

0,7

1,4

3,0

2,1

4,9

0,4

–

1,5

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Összesen

– 2 645 200

16 159 1 085 141

aránya (százalék) Nem közlekedik

Összesen


772


Míg a helyben lakó és dolgozó foglalkoztatottak közlekedési idejét a lakóhelyük közigazgatási határain belüli közlekedési viszonyok határozzák meg, addig a naponta ingázóknak mind a lakóhelyük, mind a munkahelyük településén közlekedniük kell, és emellett természetesen még a két település közötti távolságot is meg kell tenniük. A nagyvárosokból kifelé ingázók, illetve a közeli településekről oda beutazók esetében néha az is előfordul, hogy a két település közötti utat rövidebb idő alatt teszi meg a vonat vagy a távolsági autóbusz, mint amennyit azután a városon belüli (a lakás vagy a munkahely és a vasútállomás, autóbusz-pályaudvar közötti) közlekedés igényel. Nyilvánvalóan a budapesti közlekedés is szerepet játszik abban, hogy a főváros agglomerációs övezetéből bejárók felének idejéből 2001-ben napi másfél (húsz százalékuknak napi két) óránál is többet vesz el a bejárás a munkahelyre. Bár – mint ahogy az előzőkben leírtuk – a kiinduló és a céltelepülésen belüli közlekedés kisebbnagyobb mértékben növeli az ingázók munkába járáshoz szükséges idejét, a fő arányokat azonban elsősorban a lakóhely és a munkahely települése közötti távolság határozza meg. Az adatok értékelésénél figyelembe kell venni a közlekedés körülményeit is. Sokak szerint a helyi közlekedést az különbözteti meg a távolsági közlekedéstől, hogy – nagy általánosságban – rendszeresebben, rövidebb időközönként lehet igénybe venni a közlekedési eszközöket, azaz kisebb a várakozási idő. A távolsági közlekedésnél (például vonat) ugyanakkor a menetrendhez kell igazodni, és az utasok egész napirendjét ehhez kell igazítani. Szélsőséges példával élve, a hatos villamossal közlekedők Budapesten másfajta közlekedési stratégiát alkalmaznak, mint a Budapest és Székesfehérvár között vonattal ingázók. (Természetesen az autóval közlekedőkre ez az okfejtés nem érvényes.) Összefoglalva elmondható, hogy – általában – az adott településen belül közlekedők nagyobb rugalmassággal, élethelyzetükhöz jobban igazodva tudnak közlekedni, mint azok, akik települések között ingáznak.

3. A közlekedés módja Fontos információt nyújtanak a közlekedés módjára vonatkozó adatok is. A 3. táblázat az 1990 óta jelentősen megváltozott közlekedési szokásokat mutatja be. Az elmúlt tizennyolc évben jelentősen megnőtt azoknak az aránya, akik járművel járnak munkába. Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy az ingázók száma – akik kizárólag járművel közlekednek – szintén számottevően emelkedett. 1990 és 2001 között csökkent, ezt követően gyarapodott az egyféle járművel közlekedők aránya is, ami főképp a gépkocsi-használat széleskörű elterjedésével magyarázható: aki autóval közlekedik a lakóhelye és munkahelye között, ritkán vesz igénybe más közlekedési Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

773


eszközt. (Sajnos „a parkolj és menj tovább” közlekedési módszer még nem terjedt el jelentős mértékben.) (Lásd a 3. táblázatot.) 3. táblázat A foglalkoztatottak közlekedési módjuk szerint Közlekedési mód

Foglalkoztatottak összesen (fő) (100,0 százalék) Nem közlekedik Csak gyalog közlekedik Járművel közlekedik

1990

2001

2008

4 521 940

3 690 269

3 730 341

4,3

6,2

5,5

17,2

13,1

9,9

78,4

Járművel közlekedik (fő) (100,0 százalék)

3 547 155

80,7 2 978 669

84,5 3 153 186

Egyféle járművel

91,7

79,9

85,9

Kétféle járművel

7,7

12,6

12,7

Háromféle járművel

0,6

4,0

1,4

3 252 950

2 381 213

2 708 290

Egyféle járművel közlekedik (fő) (100,0 százalék) Helyi tömegközlekedési járművel

37,1

20,6

24,2

Távolsági autóbusszal

22,3

16,1

10,9*

Autóval

13,8

36,6

37,0

Vonattal

4,2

3,3

2,4

21,4

20,3

17,4

1,2

3,1

Kerékpárral, motorkerékpárral Egyéb járművel

8,1*

* Az 1990. évi adatoknál a munkáltató által biztosított eszköz a távolsági autóbusz, 2008-ban az egyéb jármű sorban szerepel. 2001-ben nem kérdeztek rá erre a közlekedési eszközre.

A gépkocsival közlekedők aránya az egyféle járművet használók között az 1990. évi 13,8 százalékról 2008-ra 37,0 százalékra nőtt. Ebben a körben mind a távolsági autóbuszt, mind a vonatot használók aránya is csökkent. Bár, ha 2008-ban a munkáltató által biztosított eszközt (melynek nagy része autóbusz) a távolsági autóbusz közé lehetett volna számítani, az utóbbit igénybe vevők aránya kevésbé csökkent volna. 1990-hez képest a helyi tömegközlekedést használó foglalkoztatottak arányának mérséklődése mögött elsősorban az autóval közlekedők arányának növekedése áll. De az ingázók számának emelkedése is befolyásolja az erre vonatkozó adatokat, mivel ők kevésbé vesznek igénybe helyi tömegközlekedési eszközöket. A 2008. évi adatok szerint a helyben lakók és dolgozók között érthető módon viszonylag magas a gyalog közlekedők aránya (15,0%), a naponta ingázók viszont szinte kivétel nélkül járművel közlekednek. (Lásd a 4. táblázatot.) A járművet használók körében a naponta ingázók nagyobb arányban vesznek igénybe több közlekedési eszközt, mint a nem ingázók; és a két csoport lényeges eltérést mutat a Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

774


lakás és a munkahely közötti út megtételéhez használt közlekedési eszköz tekintetében is. 4. táblázat A foglalkoztatottak száma a közlekedési mód és a munkába járás típusa szerint, 2008* Az összes Közlekedési mód

A helyben lakó és dolgozó

A naponta ingázó

foglalkoztatott száma (fő)

Csak gyalog közlekedik

Az összes

A helyben A naponta lakó és ingázó dolgozó

foglalkoztatott megoszlása (százalék)

370 440

364 840

5 600

10,5

15,0

0,5

3 153 186

2 073 646

1 079 540

89,5

85,0

99,5

2 708 290

1 831 708

876 582

85,9

88,3

81,2

Helyi tömegközlekedési járművel

655 359

627 947

27 412

24,2

34,3

3,1

Távolsági autóbusszal

295 298

26 977

268 321

10,9

1,5

30,6

Autóval

1 001 277

640 619

360 658

37,0

35,0

41,1

Vonattal

65 266

15 993

49 273

2,4

0,9

5,6

Kerékpárral, motorkerékpárral

471 057

452 151

18 906

17,4

24,7

2,2

Munkáltató által biztosított eszközzel

220 033

68 021

152 012

8,1

3,7

17,3

Két vagy többféle járművel közlekedik

444 896

241 937

202 959

14,1

11,7

18,8

Összesen

3 523 626

2 438 486

1 085 140

100,0

100,0

100,0

Járművel közlekedik Egyféle járművel közlekedik

* A nem közlekedők nélkül.

2008-ban az egyféle járművel közlekedő nem ingázók 34,3 százaléka valamilyen helyi tömegközlekedési eszközzel, 35,0 százaléka személygépkocsival, 24,7 százaléka pedig kerékpárral vagy motorkerékpárral járt munkába. Az egyféle járművel utazó ingázók leggyakrabban (41,1%) autóval utaztak, többen, mint távolsági autóbusszal (30,6%). Vonattal közlekedett 5,6 százalékuk, és kevesebb, mint 3,1 százalékuk helyi tömegközlekedési eszközzel jutott el a munkahelyére. (Helyi tömegközlekedési eszközzel a település határain túl is lehet utazni, Budapesten például számos olyan autóbuszjárat közlekedik, amelyiknek az egyik végállomása főváros környéki településen van.) Az egynél többfajta járművet használók legnagyobb része többféle helyi tömegközlekedési eszközzel utazik, de jelentős azoknak az aránya is, akik a távolsági autóbusz vagy vonat után valamilyen helyi tömegközlekedési eszközzel folytatják útjukat. A kétfajta járművel közlekedők kevesebb, mint egytizede jár autó mellett valamilyen tömegközlekedési eszközzel. (Jó példa erre, mikor a családi autóval együtt indulnak el a családtagok, a járművet vezető személy azonban nem fuvarozza el őket egészen a munkahelyükig, így a közös utazás csak addig tart, ameddig közös az útStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


775

irány. Előfordul az is, hogy ugyan munkába jövet együtt utazik gépkocsival a család, visszafelé már csak az egyik családtag használja az autót.) Nem jellemző, de a nagyvárosokban azért előfordul, hogy a település távoli, külső részéből vagy más településekről bejárók az autót valamilyen biztonságos parkolóhelyen hagyják, és a város belső részében már tömegközlekedési eszközzel közlekednek. A foglalkoztatottak közlekedési módjának különbözősége az egyes járműfajták igénybevételében is megnyilvánul. Az ilyen jellegű adatok azt mutatják, hogy a járművel utazók közül egy adott közlekedési eszközt összesen mennyien vesznek igénybe (vagyis például az, aki vonattal és helyi autóbusszal jut el a munkahelyére, szerepel mind a vonattal, mind a helyi autóbusszal utazók között is). A helyben lakók és dolgozók 2008-ban jóval nagyobb arányban vették igénybe a helyi tömegközlekedési eszközöket (34,3%), mint a naponta ingázók (3,1%). Az ingázók jellemző közlekedési eszköze viszont a távolsági autóbusz és a vonat volt. Így míg 30,6 százalékuk használt távolsági autóbuszt, a helyben lakók és dolgozók csoportjának csak 1,5 százaléka. A vonattal közlekedők tekintetében is hasonló nagyságrendű eltéréseket tapasztalunk (5,6, illetve 0,9 százalék). A két csoport autóhasználata már kiegyenlítettebb arányokat mutat: a helyben lakók és dolgozók 35, a naponta ingázók 41,1 százaléka utazott ezzel a közlekedési eszközzel. A járművek használatát legnagyobbrészt nem kényelmi szempontok indokolják, hanem az, hogy segítségükkel az emberek azokra az otthonuktól távol eső munkahelyekre is elviselhető időráfordítással elérhetnek, ahova gyalogosan csak aránytalanul hosszú idő alatt vagy napi rendszerességgel egyáltalán nem juthatnának el. Kerékpárral, motorkerékpárral, gépkocsival való közlekedés esetén (az utóbbinál átlagos forgalmi viszonyokat feltételezve) már a rövid utazási idő is viszonylag nagy távolság megtételét és nem elhanyagolható időmegtakarítást jelent. Azoknak viszont, akik tömegközlekedési eszközöket vesznek igénybe, el kell jutniuk a lakásuktól azok megállóhelyére és általában várakozniuk is kell ott. Maguk a járművek sem haladnak folyamatosan, hiszen menetrend szerinti megállóik vannak. Számottevő időnyereség így elsősorban aránylag nagyobb távolság megtétele esetén jelentkezik, rövidebb utazási távolság mellett inkább csak akkor, ha zavartalan a forgalom. A foglalkoztatottak járműfajtánkénti időadatai azt mutatják, hogy a tömegközlekedési eszközökkel utazók nem túl nagy hányadának sikerül félórás időhatáron belül „letudnia” a napi munkába járást. A közlekedési idő nagymértékben függ attól is, hogy valakinek hányféle közlekedési eszközt kell igénybe vennie. Aki csak egyféle járművel utazik (tehát kizárólag villamossal, autóbusszal stb. jut el a munkahelyére), a közlekedési idő szempontjából sokkal előnyösebb helyzetben van, mint az, akinek többféle közlekedési eszközt kell használnia. A „csak egyféle jármű” használata azonban nem azt jelenti, hogy valaki feltétlenül egyetlen járművel, átszállás nélkül jut el a céljához. Akinek ugyanis a helyi autóbuszjáratok valamelyikéről egy másik járatra vagy a vasúti csomóponton egy Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

776


másik vonatra kell átszállnia, az egyféle, de nem egyetlen járművel közlekedik. Aki pedig valamilyen helyi tömegközlekedési eszköz után vonattal, távolsági autóbusszal közlekedik, vagy különböző helyi tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe – például autóbuszról metróra, villamosra száll –, az egynél többféle közlekedési eszközzel utazik. Az ingázásról szóló adatokból is jól látható, hogy a településük közigazgatási határát átlépő személyek – függetlenül a közlekedés módjától – az átlagot tekintve huzamosabb ideig utaznak, mint a helyben lakók és dolgozók. 5. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása a közlekedési mód és a napi ingázás szerint, 2008* (százalék) Helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott, aki legfeljebb 30

Közlekedési mód

31–60

61–90

Naponta ingázó foglalkoztatott, aki 91–X

legfeljebb 30

30–60

61–90

91–X

percet közlekedik az összes helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott százalékában

Járművel közlekedik

az összes naponta ingázó százalékában

54,8

27,0

7,3

10,9

19,0

37,5

17,1

24,8

26,9

40,4

15,2

17,5

13,4

32,7

24,0

30,0

Csak helyi tömegközlekedési eszközzel Csak távolsági autóbusszal

26,5

35,4

13,8

24,4

12,4

41,2

24,6

21,7

Csak személygépkocsival

61,0

25,0

4,7

9,3

28,5

41,6

13,3

13,8

Csak vonattal

18,4

21,1

7,8

52,7

6,5

33,6

15,9

44,0

Csak kerékpárral, motorkerékpárral

88,7

10,6

0,3

0,4

58,7

36,2

3,0

1,4

42,7

31,4

8,5

17,3

15,4

39,0

15,1

27,3

9,8

24,0

29,5

36,6

1,8

14,4

19,2

64,6

38,5

34,4

12,3

14,8

14,1

20,4

38,8

26,7

Csak a munkáltató által szervezett közlekedési eszközzel Helyi tömegközlekedési eszközzel és távolsági autóbusszal Helyi tömegközlekedési eszközzel és autóval Helyi tömegközlekedési eszközzel 7,3

11,4

13,4

67,9

0,5

7,2

13,3

79,1

Egyféle járművel közlekedik

és vonattal

54,6

27,1

7,5

10,8

20,3

40,2

17,3

20,5

Kétféle járművel közlekedik

57,4

24,5

6,6

11,5

12,8

25,1

16,4

45,4

49,2

39,3

2,2

9,3

21,3

35,7

13,2

28,5

Három- vagy többféle járművel közlekedik

* A csak gyalog közlekedők, a nem közlekedők és a nagyon változó időtartamban közlekedők nélkül.



777

4. A naponta ingázók demográfiai-foglalkozási jellemzői, és közlekedésük A naponta ingázók legfontosabb demográfiai-foglalkozási jellemzőinek vizsgálata azt mutatja, hogy sajátos összetételű, a helyben lakók és dolgozókétól eltérő társadalmi csoportról van szó.

4.1. Nemek szerint A naponta ingázók között a nők aránya jobban emelkedett, mint a nem ingázók körében. 1960-ban ugyanis a helyben lakó és dolgozó foglalkoztatottak 38,1, míg a naponta ingázók 18,6 százaléka tartozott a gyengébbik nemhez. 2008-ban viszont a nem ingázók 48 és az ingázók 40 százaléka volt nő, mert egyre inkább jellemzővé vált részvételük a napi ingázásban.

4.2. Korcsoportok szerint Az ingázók korösszetételére mindig jellemző volt a 30 éven aluli fiatalok magas száma és aránya, mivel általában könnyebben képesek vállalni az ingázással járó kényelmetlenségeket, mint az idősebb korosztályokhoz tartozók. Különösen érvényes ez a családot még nem alapított fiatalokra, akik bizonyos szempontból függetlenebb életformát tudnak kialakítani. Az általános iskolát elvégzők többsége tovább tanul, így a kisebb, nem centrum-szerepű településeken lakó fiatalok egy része már iskolás korában ingázik, mivel a közép-, illetve felsőfokú iskolák általában a vonzási központként funkcionáló településeken találhatók. Később, tanulmányaik befejezése után e fiatalok rendszerint azokban a városokban kívánnak elhelyezkedni, ahol korábban tanultak. Ez utóbb említett munkahely-választásban a szóban forgó települések – rendszerint városok – magasabb fokú infrastrukturális fejlettsége és a nagyobb választási szabadságot biztosító, mobilabb városi életkörülmény játszik szerepet. A foglalkoztatottak korösszetétele az 1970-es évektől – az egész népességre jellemző demográfiai folyamatokkal párhuzamosan – jelentősen változott, azaz csökkent a fiatalabb és nőtt a középgenerációba tartozók aránya. Ez a tendencia az ingázók korösszetételét is befolyásolta: egyrészt az ingázók között is alacsonyabb lett a fiatalok aránya, másrészt fokozatosan csökkent a kor-összetételbeli különbség a helyben lakó és dolgozó, illetve az ingázó foglalkoztatottak között. Míg 1990-ben a helyben lakó és dolgozó foglalkoztatottak között 25,0 és az ingázók körében 33,8 százalék volt a fiatalok aránya, 2008-ra ezek a mutatók 19,0, illetve 22,9 százalékra változtak; a különbség tehát jelentősen, 9 százalékpontról 4 százalékpontra csökkent. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

778


6. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása korcsoport és a napi ingázás szerint (százalék) 15–29 Megnevezés

30–39

40–49

50–59

60–X*

Összesen éves

1990-ben Helyben lakó és dolgozó

100,0

25,0

32,0

28,1

14,2

0,7

Naponta ingázó

100,0

33,8

29,7

23,4

12,9

0,2

100,0

27,2

31,4

26,9

13,9

0,6

25,3

31,4

23,9

22,0

23,5

10,1


100,0

24,8

24,5

30,5

18,3

2,0

Naponta ingázó

100,0

31,4

26,5

27,8

13,5

0,7

100,0

26,8

25,1

29,7

16,9

1,6

29,9

35,0

31,6

28,0

23,9

13,8


100,0

19,0

2008-ban 29,9 24,9

24,1

2,1

Naponta ingázó

100,0

22,9

31,9

24,4

19,9

0,8

100,0

20,1

30,5

24,8

22,9

1,8

29,1

33,1

30,5

28,7

25,3

13,6

Összesen Ingázók a foglalkoztatottak százalékában

2001-ben



* A 2008. évi adatok a 60–64 éves korcsoportra vonatkoznak.

2008-ban ugyanúgy, mint 1990-ben, a legfiatalabb és a legidősebb korosztály időráfordítás szerinti megoszlása tér el leginkább a foglalkoztatottak egészét jellemző arányoktól. A 30 évesnél fiatalabbak körében akár a helyben lakókat és dolgozókat, akár az ingázókat tekintve viszonylag magas azoknak az aránya, akik több mint egy vagy másfél órát fordítanak közlekedésre. Ezzel párhuzamosan az ingázást vállaló idősebb korosztályok (például az 50–59 évesek) esetében is nagy a másfél óránál több időt közlekedésre fordítók aránya. Ez azt jelzi, hogy a nyugdíj előtt álló korcsoportokba tartozók – amennyiben vállalják az ingázást – hajlandók hosszabb ideig is utazni annak érdekében, hogy dolgozhassanak.

4.3. Iskolai végzettség szerint Az ingázók és a nem ingázók tekintetében egyaránt igaz, hogy az iskolázottsági szint folyamatosan emelkedett. 1990-ben a foglalkoztatottak jelentős része (38,6 száStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

779


zaléka) még nem rendelkezett általános iskolai szintet meghaladó végzettséggel, 2008-ban viszont már 87,7 százalékuknak ennél magasabb végzettsége volt. Az ingázók iskolázottsági szintje 1990-ben és 2008-ban egyaránt alacsonyabb volt a helyben lakók és dolgozókénál, de ebben az összefüggésben is igaz, hogy 1990 és 2008 között a magasabb iskolai végzettségűek körében látványosan emelkedett az ingázók aránya. Például 1990-ben a diplomások 14,6 százaléka, 2008-ban már 20,7 százaléka ingázott. A magasabb iskolai végzettségűek közötti ingázási arány emelkedése is jelzi, hogy a munkához jutás érdekében már ebben a körben is nagy arányban vállalják az ingázással járó nehézségeket. 7. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása a legmagasabb befejezett iskolai végzettség és a napi ingázás szerint (százalék) A foglalkoztatott iskolai végzettsége Megnevezés

Összesen általános iskola 8. évfolyamá- általános iskola nál alacso8. évfolyama * nyabb

középiskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel

középiskola érettségivel

egyetem, főiskola stb.

1990-ben Helyben lakó és dolgozó

100,0

4,7

32,4

22,4

26,5

14,0

Naponta ingázó

100,0

6,7

36,3

30,3

19,7

7,1

100,0

5,2

33,4

24,4

24,8

12,3

25,3

32,4

27,5

31,5

20,1

14,6


100,0

0,9

18,8

25,9

34

20,4

Naponta ingázó

100,0

0,7

21,3

35,7

28,9

13,4

100,0

0,8

19,6

28,8

32,5

18,3

29,9

24,4

32,5

36,9

26,6

21,9


100,0

–

11,1

29,3

34,5

25,1

Naponta ingázó

100,0

–

15,2

37,2

31,6

16,0

100,0

–

12,3

31,6

33,7

22,4

29,1

–

36,1

34,2

27,4

20,7


2001-ben


2008-ban


* 2008-ban az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb végzettségűekkel együtt.


780


Az 1990-es évtized elején a munkába járás céljából közlekedésre fordított idő tekintetében azok a naponta ingázó munkavállalók voltak valamivel előnyösebb helyzetben, akik valamilyen felsőfokú iskolai végzettséggel – egyetemi diplomával, főiskolai oklevéllel – rendelkeztek. Az átlagosnál magasabb volt ugyanis közöttük az egészen kis időráfordítással utazók aránya. Ez az alacsonyabb végzettségűekhez képest kedvezőbb helyzet főként abból adódott, hogy a diplomások közlekedési szokásai jelentősen eltértek az átlagostól (például jóval gyakoribb volt körükben a személygépkocsi használata, mint az alacsonyabban iskolázottaknál). Bár ez az állapot 2008-ra is megmaradt, közben az alacsonyabb iskolai végzettségűek autóhasználata is növekedett, következésképpen ebben a körben is csökkent az utazási idő. (Míg például 1990-ben a csak egyféle járművet igénybe vevő, legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkező ingázóknak mindössze 5 százaléka használt autót a munkába járáshoz, 2008-ban már 19 százalékuk vette igénybe ezt a közlekedési eszközt.) Közben a diplomások körében is – az alacsonyabb iskolai végzettségűeknél valamivel nagyobb mértékben, de – növekedett ez a mutató.

4.4. Foglalkozás szerint A foglalkoztatottak között folyamatosan növekszik a szellemi foglalkozásúak hányada. 1990-ben a foglalkoztatottak egyharmada, 2008-ban már 42,5 százaléka folytatott szellemi tevékenységet. Különösen az 1990-es évtizedben volt jelentős ez az emelkedés. Az ingázók körében 1990-ben 23,2, 2008-ban 35,3 százalék volt a szellemi foglalkozásúak aránya. Míg 1990-ben körülbelül 13 százalékpont volt az eltérés a szellemi foglalkozású ingázók és nem ingázók között, addig 2008-ra ez a mutató 10 százalékpontra változott. (Ezek az adatok harmonizálnak az iskolai végzettséggel kapcsolatos adatokkal, hiszen ott is kimutatható volt a magasabb iskolai végzettségűek egyre nagyobb mértékű ingázása.) A szellemi foglalkozásúak növekvő ingázási hajlandósága összefügg a megváltozott munkaerő-piaci körülményekkel, melyek következtében a munkavállalók egyre inkább hajlandók kedvezőtlenebb feltételeket is elfogadni. Így például azt, hogy lakóhelyüktől eltérő településen helyezkedjenek el, és idejük korábbinál nagyobb részét áldozzák oda- és visszautazásra. A magasabban képzett, szellemi munkaköröket kereső munkavállalók egyfelől akár kompromisszumok vagy nehézségek vállalása árán is igyekeznek hasznosítani értékes tudásukat, tapasztalatukat, szakmai hozzáértésüket, másfelől gyakran szakmai ismertségük, kapcsolataik segítenek abban, hogy távolabbi településen találják meg a számukra megfelelő munkahelyet. Bár a szellemi foglalkozásúakra hagyományosan a „kijárás” a jellemző (vagyis városi lakóhelyükről ingáznak ki kisebb településekre), az utóbbi időben a „bejárás” is növekszik. A nagyvárosok lakói közül ugyanis egy jelentős réteg, köztük számos szellemi foglalkozású kiköltözik a városból, sokan feladják korábbi lakásukat, és a városkörnyék községeinek valameStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

781


lyikében telepednek le. Többségük munkahelye azonban továbbra is a korábbi lakhelyükön van, következésképpen a lakóhely-változtatással ingázóvá válnak. 8. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása az összevont foglalkozási főcsoport és a napi ingázás szerint (százalék) Az összes Összevont foglalkozási főcsoport

A helyben A helyben A helyben A naponta A naponta A naponta Az összes lakó és Az összes lakó és lakó és ingázó ingázó ingázó dolgozó dolgozó dolgozó foglalkoztatott megoszlása 1990-ben

2001-ben

2008-ban

Vezető, értelmiségi foglalkozású

16,2

18,0

10,8

20,5

22,3

16,1

21,2

23,4

15,8

17,0

18,5

12,4

20,3

21,4

17,8

21,3

22,1

19,5

8,6

9,1

7,2

15,8

17,7

11,2

16,2

17,6

12,7

4,0

4,3

3,3

3,1

3,8

1,6

2,4

2,7

1,8

Egyéb szellemi foglalkozású Szolgáltatási foglalkozású Mezőgazdasági foglalkozású Ipari, építőipari foglalkozású Egyéb foglalkozású Összesen

40,2

36,4

51,3

31,5

25,7

45,0

31,0

26,3

42,3

14,0

13,7

15,0

8,8

9,0

8,4

7,9

8,0

7,9

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Az ingázás mértékének különbözőségéből adódóan az ingázók és a nem ingázók foglalkozási struktúrája jelentősen eltér egymástól. A szellemi munkakörökben dolgozók aránya – annak ellenére, hogy e mutató nagysága folyamatosan nő a szellemi munkakörökben dolgozó ingázók esetén – 1990-hez hasonlóan 2008-ban is a helyben lakók és dolgozók között volt magasabb. A közlekedési idő azonban nem kis mértékben a foglalkozástól, a végzett tevékenység jellegétől függ. Az ingázás körében 1990-ben és 2008-ban egyaránt a legkevesebb időt a mezőgazdasági foglalkozásúak fordították közlekedésre (2008-ban például az ingázók között is kiugróan magas volt a mezőgazdasági foglalkozásúak körében a rövid ideig (legfeljebb 30 percet) közlekedők hányada (34%)). Már az iskolai végzettségi adatoknál is láttuk, hogy a magasabb képzettségű ingázók körében 1990 és 2008 között nőtt a másfél óránál hosszabb ideig közlekedők aránya, ami a foglalkozás oldaláról még inkább bizonyítható. Hiszen a vezető, értelmiségi és az egyéb szellemi foglalkozásúaknál emelkedett, míg a többi összevont foglalkozási főcsoportban egyértelműen csökkent az egy óránál többet utazó ingázók aránya. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

782


9. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása az összevont foglalkozási főcsoport, a közlekedési idő és a napi ingázás szerint * (százalék) Helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott, aki legfeljebb 30

Összevont foglalkoztatási főcsoport

31–60

61–90


legfeljebb 30

30–60

61–90

91–X



1990-ben Vezető, értelmiségi foglalkozású

53,7

28,4

7,5

8,1

21,6

37,2

11,2

Egyéb szellemi foglalkozású

50,0

31,7

7,6

9,2

16,6

35,7

12,0

29,3 34,9

Szolgáltatási foglalkozású

55,9

24,3

4,4

6,2

17,5

37,2

10,3

33,4

Mezőgazdasági foglalkozású

45,5

21,6

1,6

3,0

26,1

43,2

7,7

18,7 38,4

Ipari, építőipari foglalkozású

49,3

29,3

4,8

8,5

14,7

34,8

10,6

Egyéb foglalkozású

54,4

27,8

4,4

8,0

13,9

34,3

10,7

40,4

51,3

28,6

5,6

8,0

16,1

35,5

10,7

36,2


50,6

25,3

7,0

8,7

18,4

33,6

12,4

31,0


46,8

28,3

7,5

10,4

14,5

32,9

12,6

36,2


52,9

20,6

4,2

6,9

19,3

36,3

11,2

30,8

Összesen

2001-ben


35,8

17,4

1,8

3,9

30,8

42,1

7,9

15,5


52,1

26,3

4,3

7,0

16,7

35,0

11,5

30,8


54,9

25,3

4,4

6,9

14,9

34,6

11,3

33,5

50,4

25,1

5,5

8,0

16,9

34,6

11,8

31,8


52,8

22,1

7,4

10,1

20,6

34,1

18,9

25,6


50,5

24,6

7,6

9,8

16,7

35,1

17,2

30,0


60,9

18,9

4,6

7,1

19,6

39,9

17,8

22,1

Összesen

2008-ben


50,1

14,4

1,7

2,3

34,3

40,1

11,0

13,2


56,7

23,7

4,8

8,0

18,5

39,2

16,8

23,2


63,0

22,9

3,5

7,7

22,0

36,8

14,3

25,9

55,5

22,4

5,8

8,5

19,2

37,5

17,0

24,8

Összesen

* A nem közlekedők és a nagyon változó időtartamban közlekedők nélkül.


783


10. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása az összevont foglalkozási főcsoport és a napi ingázás szerint (százalék) A helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott, aki

A naponta ingázó foglalkoztatott, aki

egyféle járművel

egyféle járművel

két- vagy két- vagy ebből: többféle többféle járművel összesen távolsági járművel autóval autóval autóbusszal

ebből:

Összevont foglalkozási főcsoport

összesen távolsági autóbusszal

közlekedik az összes járművel közlekedő százalékában

1990-ben Vezető, értelmiségi foglalkozású

91,4

2,2

26,5

8,6

84,1

38,0

27,2

15,9


93,7

3,2

10,9

6,3

83,1

50,0

10,4

16,9


95,5

1,9

16,1

4,5

84,9

39,7

16,9

15,1


95,9

15,9

8,5

4,1

94,0

52,0

11,9

6,0


94,9

6,9

11,0

5,1

87,8

57,9

8,2

12,2


95,3

7,1

5,5

4,7

86,1

56,6

4,6

13,9

94,1

5,2

13,5

5,9

86,5

53,0

10,8

13,5


77,0

0,6

45,3

8,9

78,9

20,3

49,6

17,4


73,3

1,2

22,9

7,0

74,1

35,0

25,8

22,6


80,5

1,3

29,7

2,9

78,7

31,1

31,7

18,7


89,6

1,7

33,3

6,5

88,4

21,6

38,2

7,4 12,5

Összesen

2001-ben*


86,5

2,3

22,5

9,2

82,8

35,5

28,1


81,6

2,5

10,7

8,9

76,2

38,0

18,0

18,6

80,1

1,5

28,3

7,5

79,7

32,5

30,8

16,2


70,8

0,4

37,1

8,1

82,0

14,6

56,0

16,2


69,7

1,2

20,7

8,7

73,0

28,0

29,3

25,8


63,4

1,1

18,5

8,4

80,3

28,4

36,0

18,5

Összesen

2008-ban**


51,4

0,2

18,8

8,4

83,8

15,4

36,3

14,1


72,7

1,4

24,4

11,4

80,9

24,7

26,1

16,3


71,0

1,0

9,9

7,8

79,2

33,1

18,7

19,7

69,2

1,0

24,2

9,1

79,4

24,7

32,3

18,6

Összesen

* Nem tartalmazza az ismeretlen vagy a nagyon változó módon közlekedők arányát. ** A nem közlekedők, a csak gyalog és a nagyon változó módon közlekedők nélkül.


784


A járműhasználat is erősen függ a tevékenység jellegétől, különösen az autóhasználatban vannak lényeges eltérések. Mint korábban jeleztük, e közlekedési eszköz használata élénkült meg a legnagyobb mértékben 1990 és 2008 között. A már amúgy is gyakori autóhasználat a vezető, értelmiségi foglalkozásúak körében tovább fokozódott, de más foglalkozási főcsoportok esetében is jelentős növekedés mutatható ki. Különösen az ingázók autóhasználata emelkedett, 10,8-ról 32,3 százalékra. A járművel közlekedő vezető és értelmiségi foglalkozású ingázóknak 2008-ban már több mint a fele autóval járt a munkahelyére és onnan haza. A viszonylag kis létszámú, járművet használó mezőgazdasági foglalkozású ingázóknak is 36,3 százaléka autóval közlekedett, ezzel is segítve a rövidebb utazási idő elérését. Miután a mezőgazdasági foglalkozásúak zömmel szomszédos faluba ingáznak, érthető, hogy ebben a körben a legrövidebb az utazási idő hossza. Az autóhasználat növekedésével párhuzamosan az 1990. évi 53,0 százalékról 24,7 százalékra csökkent a távolsági autóbusz igénybevétele a járművet használó ingázók körében.

4.5. Településtípus szerint Az adatokat településtípus szerint vizsgálva általánosságban megállapítható, hogy a falvak munkaerőt kibocsátó, a városok és még inkább a nagyvárosok munkaerőt befogadó települések. Budapest munkaerő-nyeresége a megyeszékhely-városokéval összevetve arányában nem kiemelkedő, de valójában igen nagy létszámú munkaerőt jelent. Az elmúlt évtizedekben átlagosan a bejárók közel 20 százaléka ugyanis a fővárosba jár dolgozni. A megyeszékhelyek szintén nagy hatást gyakorolnak az őket körülvevő térségre, erős a munkaerő-vonzási képességük, ezeknek a városoknak van a legnagyobb munkaerő-nyeresége, bár a tizennyolc megyeszékhely azért mutat különbségeket. A kisebb városokra az jellemző, hogy az el-, illetve bejárók száma közel egyensúlyban van, ami azt jelenti, hogy legalább olyan mértékben vonzanak munkaerőt, mint amilyen mértékben kibocsátanak. Ez a fajta munkaerőmozgásuk azonban még szélsőségesebben eltérhet egymástól, mint a megyeszékhelyek esetében. A falvak munkaerőt kibocsátó képessége jelentős, mivel a községekben lakó foglalkoztatottak több mint 58 százaléka jár el más településre dolgozni. Egyes községek ugyanakkor nemcsak kibocsátanak, hanem be is fogadnak munkaerőt. A helyben lakó és dolgozó foglalkoztatottak napi munkába járásra fordított idejében településtípusonként markáns különbségek mutatkoznak. A közlekedéshez szükséges időtartamot tekintve a községi lakosok és a kisebb városok lakói vannak a legkedvezőbb helyzetben. Túlnyomó többségüknek legfeljebb fél órát kell közlekednie. Az enStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

785


nél hosszabb közlekedési idő igen ritka. Az igazgatási rang növekedésével általában emelkedik a munkába járásra fordított időtartam is: minél városiasabb egy település, annál kedvezőtlenebbül alakul a településen belül közlekedők napi utazási ideje. A naponta ingázók napi közlekedési ideje és lakóhelyük típusa, igazgatási rangja között nincs ilyen egyértelmű összefüggés. Viszont jól megfigyelhető, hogy minél nagyobb, minél városiasabb egy település, annál kisebb a különbség az ott lakó és ott is dolgozó, illetve az onnan más településre eljáró foglalkoztatottak közlekedési idejében. Azok, akik a községekből a megyeszékhelyre járnak dolgozni átlagosan hosszabb ideig utaznak, mint azok, akiknek a kisebb városok valamelyikében van a munkahelyük. A megyeszékhelyek munkaerő-felvevő képessége, munkaerő-vonzása nagyobb, mint a kisebb városoké, így a községekből eljárók egy része nem a lakóhelyéhez közelebb eső városban dolgozik, hanem az esetleg távolabbi megyeszékhelyen. 11. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása a településtípus és a napi ingázás, valamint a közlekedési idő szerint, 2008* (százalék) Helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott, aki legfeljebb 30

Településtípus

31–60

61–90


legfeljebb 30

30–60

61–90

91–X



Főváros

30,5

29,9

14,2

19,6

11,8

28,3

21,1

37,5

Megyei jogú város

52,4

34,1

5,0

4,8

10,4

40,1

18,0

25,6

Többi város

72,7

13,2

1,4

3,3

16,8

34,5

18,4

28,9

Városok együtt

52,7

25,4

6,6

8,9

15,6

34,7

18,5

29,2

Községek, nagyközségek

67,2

9,5

2,4

6,9

21,2

39,1

16,2

22,3

55,5

22,4

5,8

8,5

19,2

37,5

17,0

24,8

Ország összesen

* A nem közlekedők és a nagyon változó időtartamban közlekedők nélkül.

A nagyvárosok, de főleg Budapest lakói erősen tömegközlekedés-függők. A fővárosban lakó és ott is dolgozó foglalkoztatottaknak kevesebb, mint egytizede jár gyalog a munkahelyére; nagyon sokan még akkor is felszállnak valamilyen járműre, ha rövid, mindössze egy-két megállónyi távolságot kell megtenniük. A budapestiek a város szinte minden pontjára eljuthatnak tömegközlekedési eszközzel, és általában – főként a belső kerületekben – többféle járat között is választhatnak. Viszont ki vanStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

786


nak szolgáltatva a forgalom nagyságától függő menetidőnek. Sokan csak átszállással, sőt többszöri átszállással érik el munkahelyüket, így a járművekre is többet kell várakozniuk. Bár sokan járnak dolgozni személygépkocsival, egyáltalán nem biztos, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban rövidebb idő alatt érnek el céljukhoz, mintha tömegközlekedési eszközzel utaznának. A forgalmi viszonyoknak jóval kevésbé kiszolgáltatva, kerékpárral, motorkerékpárral alig néhány ezren közlekednek. Pécs, Debrecen, Szeged, Miskolc és még néhány nagyváros, de főleg Budapest fejlett tömegközlekedéséhez képest városaink jelentős részében csak kisebb, kevésbé kiépített hálózat áll a munkába járók rendelkezésére. Vannak olyan városok, ahol nincs is helyi tömegközlekedés – viszont a távolságok is jóval rövidebbek. A községek legnagyobb részében a települést érintő, azon áthaladó tömegközlekedési eszközök jelentik a helyi tömegközlekedést. E településtípusokban természetes és megszokott a gyalogos közlekedés. Akinek pedig nagyobb távolságot kell megtennie, az általában autóba, motorkerékpárra ül, azaz nem kell járműre várakoznia, indulási időhöz igazodnia. 12. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása a településtípus, a napi ingázás, és a közlekedés módja szerint, 2008 (százalék) A helyben lakó és dolgozó foglalkoztatott, aki

A naponta ingázó foglalkoztatott, aki

egyféle járművel

egyféle járművel

két- vagy két- vagy ebből: többféle többféle járművel összesen távolsági járművel autóval autóval autóbusszal

ebből:

Településtípus

összesen távolsági autóbusszal

közlekedik az összes járművel közlekedő százalékában

Főváros

82,1

0,1

25,7

4,6

84,0

1,8

45,6

15,0

Megyei jogú város

72,8

0,5

31,7

10,5

83,0

8,6

49,8

17,0

Többi város

61,7

1,1

20,7

11,9

79,0

18,9

35,9

20,3

Városok

71,8

0,6

26,0

9,1

79,9

16,2

38,5

19,5

Község, nagyközség

58,6

2,9

16,9

9,2

81,3

29,5

30,3

18,3

Ország

69,2

1,0

24,2

9,1

80,8

24,7

33,2

18,7

A városokból „kiingázók” magasabb társadalmi státusát jelzi, hogy körükben jóval nagyobb arányú az autóhasználat, mint a falvakból dolgozni eljárók között. Az egyféle járművet igénybe vevőket tekintve 2008-ban a megyei jogú városokból Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


787

eljárók 49,8 százaléka közlekedett gépkocsival, míg ugyanez a mutató a községek esetében csak 30,3 százalék. Az autóhasználat egyébként a helyben lakók és dolgozók körében is jelentős, az egyfajta járművet igénybevevők között a gépkocsival közlekedők aránya Budapesten 25,7, a megyei jogú városokban 31,7 százalék volt, majdnem olyan mértékű, mint a falvakból dolgozni eljárók körében. (Lásd a 12. táblázatot.) A 2008. évi munkaerő-felmérés adatai reprezentatív adatfelvételből származnak, ezért nem alkalmasak a napi ingázás témakörének településszintű vizsgálatára. Úgy gondoljuk, hogy bár nyolc év eltelt a 2001. évi népszámlálás végrehajtása óta, annak a megyeszékhelyekre vonatkozó napi ingázási adatai – a nagyságrendet tekintve – még mindig aktuálisak. Ezért röviden összefoglaljuk e népszámlálás ezekre vonatkozó főbb információit. Tesszük ezt annak bemutatására, hogy mennyire fontos a napi ingázásra vonatkozó kérdések feltüntetése a mindenkori népszámlálás, így a 2011. évben végrehajtandó népszámlálás kérdőíveiben is. Vannak olyan témák (például a naponta ingázók adatainak vizsgálata), amelyek az átlagosnál jobban igénylik a területi vonatkozású elemzést. Így nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedek népszámlálási programjaiban mindig szerepelt ez a tárgykör, de ezt igényelték a népszámlálási adatok helyi településszintű felhasználói is. A helyi munkaerő-gazdálkodás felelőseinek ugyanis fontos tudni, hogy egy adott terület milyen mértékben vonz, illetve bocsát ki munkaerőt, mik ennek a következményei, milyen összetételű, minőségű foglalkoztatotti tömegről van szó. Ezzel párhuzamosan viszont a munkaerőt befogadó településeknek – elsősorban az infrastrukturális fejlesztéseiknél – azzal kell számolniuk, hogy a helyi szolgáltatásokat a beáramló munkaerő is igénybe veszi. A város és vonzáskörzete – többek között ezért is – egymásra van utalva, aminek következtében célszerű a fejlesztési forrásokat együtt felhasználniuk. Az előzőkben láttuk, a megyeszékhelyek kulcsfontosságúak az ingázási adatok értékelésében, mivel egy-egy térség fő munkaerő-vonzási központjai. Az összes eljáró 12 százalékának a lakóhelye, a bejárók 44 százalékának a munkahelye volt valamelyik megyeszékhely (illetve a főváros). Tehát az ingázók jelentős rétege kapcsolódik e városokhoz, ezért érdemes az adatokat megyeszékhelyenként is bemutatni. Az ingázási egyenleg alapján megállapíthatjuk, hogy közülük Tatabánya kivételével mindegyik munkaerő-nyereségre tett szert. Ennek mértéke 2001-ben általában nem volt összefüggésben az adott város nagyságával, inkább az adott térség környékbeli lakossága számára kínált foglalkoztatási lehetőségektől függött. Természetesen a városok ingázási viszonyait az őket körülvevő településszerkezeti kapcsolatok is befolyásolják. Így például Dél-Alföld település-struktúrájával, mezőgazdasági jellegével is összefügg, hogy Szegeden csak 10,7, míg a hasonló szerepkörű és népességű Pécsett 16,8 százalékos volt a munkaerő-nyereség. Az 1990-es évek drámai változásait jól mutatja Tatabánya esete: a város 1980. évi 17 százalékos munkaerő-nyeresége Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

788


2001-re 1,4 százalékos munkaerő-veszteséggé változott. Jól jellemzi a magyarországi viszonyokat, hogy az ország területének kicsinysége, a földrajzi távolságok nem számottevő volta ellenére az ennek közelében fekvő Székesfehérvár munkaerőnyeresége viszont a legnagyobb (47,5%) volt 2001-ben a megyeszékhelyek közül. A 13. táblázat adatai alapján megállapítható, hogy nemcsak a Székesfehérvárra bejárók száma jelentős, hanem azoknak a foglalkoztatottaknak a száma és aránya is, akik onnan járnak el – többnyire a fővárosba – dolgozni. A helyi sajátosságokkal függ szintén össze, hogy Szekszárdnak 1980-ban (60%) és 2001-ben (37,3%) is nagy volt a munkaerő-nyeresége. 13. táblázat A foglalkoztatottak napi ingázásának mértéke megyeszékhelyenként, 2001 (százalék)

Megyeszékhely

Megyeszékhelyről eljáró Megyeszékhelyre bejáró Vonzáskörzetből bejáró a helyben lakó a helyben dolgozó a bejáró

Helyben dolgozó a helyben lakó

foglalkoztatottak százalékában

Budapest

8,7

20,5

63,0

Békéscsaba

8,2

25,1

58,8

122,6

Debrecen

7,6

17,2

30,1

111,6

10,0

32,1

43,4

132,7 137,4

Eger Győr

114,8

8,1

33,2

44,8

Kaposvár

10,5

25,2

33,9

119,6

Kecskemét

7,4

18,1

37,1

113,1

Miskolc

8,8

27,4

33,2

125,6

Nyíregyháza

8,6

23,3

21,6

119,2

Pécs

7,6

20,9

28,7

116,8

11,9

28,2

33,4

122,7

8,6

17,4

52,7

110,7

Salgótarján Szeged Székesfehérvár

10,6

39,4

18,9

147,5

Szekszárd

12,9

36,6

33,9

137,3

Szolnok

9,6

26,7

33,5

123,3

Szombathely

11,2

28,1

53,0

123,5

Tatabánya

25,4

24,3

66,4

98,6

Veszprém

16,3

34,2

22,8

127,1

Zalaegerszeg

10,6

29,3

34,3

126,4

Megjegyzés. A táblázat a 2001. évi népszámlálás adataira épül.

Az észak-magyarországi számottevő munkanélküliség ellenére Miskolc, Salgótarján és Eger még 2001-ben is nagy munkaerővonzó képességgel rendelkezett. EgerStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


789

nek például 1980-ban, a teljes foglalkoztatottság időszakában 40 százalék volt a munkaerő-nyeresége, ami 2001-re is csak 32,7 százalékra esett vissza. A város és vonzáskörzetének kapcsolatát jól jelzik azok az adatok, melyek a vonzáskörzetekből bejárók arányát mutatják. Ebből a szempontból kiemelt helyzetben van Budapest, hiszen az ide ingázó munkaerő jelentős többsége a fővárost körülvevő agglomerációs térségből érkezik. Szeged bejáróinak is több mint a fele a megyeszékhely térségében lakik. Ezzel szemben Székesfehérvár, Nyíregyháza, Veszprém összes bejárójának negyedét sem érik el azok, akik e városok vonzáskörzetében laknak.

5. A 2008. évi munkaerő-felmérés további kiegészítő információi A 2008. év első negyedévének munkaerő-felmérése több speciális, az ingázás területéhez tartozó információt is felvett. A legfontosabbnak tartott témák közül néhányat röviden ismertetünk.

5.1. A napi ingázás oka A napi ingázással foglalkozó lakossági felvételek – alkalmanként – a napi ingázás okát is vizsgálják. Felvette ezt a témát adatgyűjtési programjába az 1984. évi mikrocenzus, és szerepelt a kérdés a 2008. évi munkaerő-felmérés kiegészítő ingázási blokkjában is. Érdemes összehasonlítani a két adatfelvétel eredményeit, mert a két adatgyűjtés nagyon eltérő társadalmi, gazdasági és politikai környezetben valósult meg. Az ingázás okai közül néhány nagyon hasonló arányban jelentkezik mindkét adatfelvételnél, más okoknál viszont jelentős eltéréseket tapasztalunk. A napi ingázás alapvető oka nyilvánvalóan az, hogy a lakóhely településén nincs munka, és ezért vállalják az ott lakók a napi ingázással járó nehézségeket. Az sem mindegy, hogy a helyben kínálkozó munka megfelel-e a munkavállaló képzettségének. Ez a szempont 1984-ben még kevésbé, 2008-ban már jelentős mértékben szerepelt a napi ingázás okai között. (Az eltérés valószínűleg abból adódik, hogy 1984 és 2008 között a magyar társadalom képzettségi színvonala jelentősen emelkedett, így nagyobb erőfeszítést kell tenni a munkavállalóknak, hogy képzettségüknek megfelelő munkát találjanak.) 2008-ban az anyagi motiváltság és a lakóhelyhez való ragaszkodás kisebb arányban szerepelt a napi ingázás okaként, mint 1984-ben. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

790


14. táblázat A napi ingázók főbb demográfiai adatai az ingázás oka szerint, 2008 (százalék) 14–29 30–39 40–49 Összesen

Ingázás oka

Férfi

50–X

Legmagasabb iskolai végzettség

Nő éves

alapfok

közép- felsőfok fok

1984* Lakóhelye településén nem talált munkalehetőséget

53,4

képzettségének megfelelő munkát anyagilag megfelelő munkát Ragaszkodik lakóhelyéhez

50,8

58,5

57,1

50,2

52,1

51,7

57,0

51,7

34,3 19,5

6,5

7,3

5,1

7,8

6,9

5,1

5,0

2,5

9,5

14,5

16,6

10,3

13,0

16,2

15,1

14,5

15,2

14,5

8,2

14,1

14,4

13,4

11,8

14,1

15,9

16,7

14,8

13,1

15,0

2008** Lakóhelye településén nem talált munkalehetőséget

55,9

54,3

58,4

58,5

54,1

55,6

56,4

68,4

49,4

28,4

képzettségének megfelelő munkát

26,2

26,2

26,2

26,6

26,6

25,8

25,8

16,3

30,2

50,7

9,3

10,6

7,3

7,8

10,6

9,4

9,0

8,6

11,1

8,1

3,9

4,0

3,8

2,9

4,0

4,7

3,9

3,3

4,0

5,7

anyagilag megfelelő munkát Ragaszkodik lakóhelyéhez

* Az 1984. évi mikrocenzus a 14 éves és annál idősebb napi ingázók adatait tartalmazza. ** A 2008. évi munkaerő-felmérés a 15–64 éves napi ingázók adatait vette fel.

A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a férfiak és az idősebbek körében az anyagi motiváció ingázási okként erőteljesebben jelentkezik, mint a nőknél, illetve a fiatalabb korosztályoknál. A 14–29 éveseknél és az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknél magas azoknak az aránya, akik a napi ingázás okaként a munkalehetőség hiányát jelölték meg (2008-ban 58,5, illetve 68,4 százalék). 2008-ban a felsőfokú végzettségű napi ingázók több mint fele azért választotta az ingázást, mert lakóhelyén nem volt a képzettségének megfelelő munkalehetőség. Ha az adatokat településtípus szerint vizsgáljuk megállapítható, hogy a városokból eljárók körében jóval nagyobb azoknak az aránya, akik nem találnak a képzettségüknek megfelelő munkát, illetve ragaszkodnak lakóhelyükhöz, mint a falvakból eljárók között. (Ha az adatokat településtípus és iskolai végzettség kombinációjában nézzük, akkor ezt a megállapítást azzal kell kiegészíteni, hogy a falvakból ingázó felsőfokú végzettségűek tekintetében is magas azoknak az aránya, akik azért vállalják az ingázást, mert a lakóhelyükön nincs a képzettségüknek megfelelő munkahely.) A foglalkozási adatok is azt mutatják, hogy az ingázó szellemi foglalkozásúak nagyobb arányban jelölték meg ingázás okaként a képzettségnek nem megfelelő munkalehetőséget mint a fizikai munkát végzők. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

791


5.2. Munkáltatói hozzájárulás A közlekedés költségei egyre jobban megterhelik a háztartások költségvetését, ezért nem mindegy, hogy a munkáltató hozzájárul-e vagy sem a munkavégzéssel kapcsolatos utazási költségekhez. A 2008. évi munkaerő-felmérés szerint a foglalkoztatottak több mint harmada részesül valamilyen közlekedési támogatásban. A naponta ingázók nagyobb arányban kapnak költségtérítést, mint a helyben lakók és dolgozók. 15. táblázat A foglalkoztatottak megoszlása a napi ingázás és a munkáltató hozzájárulása szerint, 2008 (százalék) Hozzájárul a közlekedés költségeihez ebből: Megnevezés

Összesen

Összesen

Nem járul hozzá

együtt

részlegesen legfeljebb a felét fizeti

több mint a felét fizeti

7,1

15,7

a teljes összeget fizeti

100,0

63,6

36,4

13,6


100,0

84,9

15,1

2,6

2,8

9,7

Naponta ingázó

100,0

22,9

77,1

15,3

41,6

20,1

Férfi

100,0

24,7

75,3

15,8

36,4

23,1

Nő

100,0

20,3

79,7

14,7

49,3

15,7

Budapest

100,0

54,7

45,3

9,9

15,1

20,4

Város

100,0

24,3

75,7

15,0

37,4

23,3

Község

100,0

20,8

79,2

15,8

45,0

18,4

Ebből: Nem

Lakóhely

A munkáltatók a napi ingázók több mint háromnegyedének adnak közlekedési költségtérítést, a teljes összegű hozzájárulás viszont ennél jóval kisebb arányú. Nagyon valószínű, hogy a munkáltatói hozzájárulás mértékének jelentős szerepe lehet abban, hogy a foglalkoztatottak vállalják-e az ingázással járó nehézségeket. A városokból és községekből ingázóknál a munkáltatók a budapesti ingázókhoz képest nagyobb arányban járulnak hozzá a közlekedés költségeihez. Az idősebb korcsoportokba tartozó napi ingázók pedig valamivel nagyobb részben kapnak munkáltatói hozzájárulást mint a fiatalabb korosztályba tartozók. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

792


5.3. Huzamos ingázás Van a lakóhelyüktől eltérő településen dolgozóknak egy csoportja, akik nem naponta vállalják az ingázással járó nehézségeket, hanem heti, havi rendszerességgel ingáznak. A népszámlálások általában nem figyelték meg az ingázóknak ezt a csoportját, hiszen csak egy-egy népszámlálásnál (például az 1970. évinél) próbálták az ideiglenes lakásbejelentés jogcímnél megkérdezni azt, hogy a munkavállaló munkavégzés céljából lakik-e ideiglenesen az adott településen, és ebből próbáltak következtetni a huzamos ingázás tényére. 16. táblázat A foglalkoztatottak főbb jellemzői az ingázás formája szerint, 2008

Megnevezés


Napi ingázó

Huzamos ingázó

foglalkoztatottak száma (ezer fő)

Összesen

2 250 303

1 068 983

188 183


Napi ingázó

Huzamos ingázó

foglalkoztatottak aránya (százalék)

100,0

100,0

100,0

Nem Férfi

1 124 768

637 029

139 616

50,0

59,6

74,2

Nő

1 125 535

431 954

48 567

50,0

40,4

25,8

15–29 éves

418 681

246 629

65 046

18,6

23,1

34,6

30–39 éves

677 662

339 756

57 780

30,1

31,8

30,7

40–49 éves

559 866

262 108

35 709

24,9

24,5

19,0

50–59 éves

549 263

211 732

27 391

24,4

19,8

14,6

60–64 éves

44 831

8 758

2 257

2,0

0,8

1,2

Korcsoport

Iskolai végzettség Általános iskola

255 992

164 033

19 719

11,4

15,3

10,5

1 417 595

733 286

124 331

63,0

68,6

66,1

576 716

171 664

44 133

25,6

16,1

23,5

Szellemi foglalkozású

1 045 525

379 135

65 731

46,5

35,5

34,9

Fizikai foglalkozású

1 188 097

679 844

116 898

52,8

63,6

62,1

Középiskola Felsőfokú iskola Foglalkozás

Lakóhely Budapest Város Község

618 676

31 179

14 076

27,5

2,9

7,5

1 284 937

352 016

82 809

57,1

32,9

44,0

346 690

685 788

91 298

15,4

64,2

48,5

A 2008. évi munkaerő-felmérés kísérletet tett e sajátos helyzetű ingázói csoport lehatárolására. A felvétel során a huzamos ingázók közé azokat sorolták, akik lakóStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

793


helyüktől eltérő településen dolgoznak és családjuktól távol élnek, csak időközönként – hetente, havonta vagy még ritkábban – járnak haza, egyedül vagy többedmagukkal laknak bérelt lakásban vagy házban. A felvétel során nehéz volt megállapítani, hogy az ideiglenes lakóhely mennyire ideiglenes és a távol levő állandó lakóhely mennyire tekinthető állandó otthonnak. A 2008. évi munkaerő-felmérés végül a foglalkoztatottak 5 százalékát, több mint 188 ezer személyt tekintett huzamos ingázónak. A huzamos ingázókat jellemző sajátosságok főként a nemenkénti összetételben és a korstruktúrában mutatkoznak. A huzamos ingázók döntő többsége férfi, arányuk 2008-ban még a naponta ingázók körében tapasztaltnál (59,6%) is magasabb (74,2%) volt. A 15–29 éves fiatalok – többek között életkoruknál fogva – jobban tudják vállalni a huzamosabb ingázás nehézségeit, tekintettel arra, hogy egy részük még nem alapított családot. A felsőfokú végzettségűek aránya is magas ebben a csoportban (23,5%), szemben a napi ingázók körében tapasztalt értékkel (16,1%). A huzamos ingázók, akiknek állandó lakóhelye főleg községekben található, nagyobb arányban laknak Borsod, Szabolcs és Nógrád megyékben, mint a helyben lakók és dolgozók. * A vizsgált adatok azt mutatják, hogy hazánkban a napi ingázás sokak életformájává vált. Az utóbbi tíz év adatfelvételei alapján megállapítható, hogy a foglalkoztatottak körülbelül egyharmada vállalja az ezzel járó nehézségeket. A közlekedésre fordított idő megoszlása meglepő állandóságot mutat a lakossági felvételek közötti időpontokban. Ennek lehetséges oka egyebek mellett az, hogy az emberek csak korlátozott időmennyiséget hajlandók fordítani utazásra munkavégzés céljából. Ha ez az idő meghaladja a számukra még elfogadható mértéket, akkor inkább munkahelyük településére vagy annak közelébe költöznek. Alapvető változás történt viszont a közlekedés módjában. A rendszerváltozás óta ugyanis ugrásszerűen megnőtt a gépkocsival közlekedők száma, ami jelentősen megváltoztatta a településen belüli, illetve a települések közötti utazási szokásokat.

Irodalom FÓTI J. – LAKATOS M. [2004a]: A munkaerőpiac múltja, jelene. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 1. OFA. Budapest. FÓTI J. – LAKATOS M. [2004b]: A foglalkoztatottak főbb jellemzői. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 2. OFA. Budapest. FÓTI J. – LAKATOS M. [2004c]: Munka nélkül. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 3. OFA. Budapest. FÓTI J. – LAKATOS M. [2004d]: Területi mobilitás a munka világában. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 4. OFA. Budapest. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

794

Dr. Lakatos—Váradi: A foglalkoztatottak napi ingázása

FÓTI J. – LAKATOS M. [2005a]: Értékelések, következtetések, jövőkép. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 5. OFA. Budapest. FÓTI J. – LAKATOS M. [2005b]: A foglalkoztatottak strukturális jellemzői. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 6. OFA. Budapest. FÓTI J. – LAKATOS M. [2006]: A munkaerőpiac változásai 2001 és 2005 között. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 7. OFA. Budapest. KAPITÁNY G. – LAKATOS M. [1993]: A munkaerő napi mozgása Budapesten és a fővárosi agglomerációban, 1970–1990. Statisztikai Szemle. 71. évf. 8–9. sz. 651–685. old. KAPITÁNY G. – LAKATOS M. [2005]: A munkaerő napi mozgása és közlekedése a budapesti kerületekben és a fővárosi agglomerációban I–II. Területi Statisztika. 45. évf. 2. sz. 115–128 old. 3. sz. 216–233. old. LAKATOS M. [1983a]: A budapesti kerületekben lakó és dolgozó aktív keresők napi ingavándorforgalmának mértéke és iránya 1970 és 1980 között. Területi Statisztika. 33. évf. 5. sz. 503– 520. old. LAKATOS M. [1983b]: Az ingázás alakulásának néhány főbb területi jellemzője az 1970-es évtizedben. Területi Statisztika. 33. évf. 3. sz. 243–259. old. LAKATOS M. [1985a]: A budapesti agglomerációba tartozó települések és a főváros kerületeinek ingázási kapcsolata az 1970-es évtizedben. Területi Statisztika. 35. évf. 2. sz. 191–209. old. LAKATOS M. [1985b]: Ingázás Magyarországon 1979–1984 között. Munkaügyi Szemle. 29. évf. 12. sz. 18–29. old. LAKATOS M. [1987]: Az aktív keresők utazási szokásai. Területi Statisztika. 38. évf. 1–2–3. sz. 100–113. old.

Summary The study examines the daily commuting of the employed for the period of 1960 and 2008. It provides an overview of the significant growth of daily commuting and its impact on society and labour market. It compares the demographic-occupational differences in the employment of daily commuters and those who live and work locally, and examines the direction and extent of daily commuting in respect of territory. The paper analyses the relationship of daily commuting, as well as the time and method of transport, and introduces the main directions of daily commuting and its means of transport. It presents the transport habits of employees living and working locally together with those of daily commuters. The authors briefly summarize the context of longer-interval commuting too.


A migráció a magyar orvosok körében* Dr. Eke Edit, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ kutatója E-mail: [email protected]

Girasek Edmond, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ kutatója E-mail: [email protected]

Dr. Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ megbízott igazgatója E-mail: [email protected]

Az egészségügyiszakember-vándorlás világjelenség. Egyes országok esetében kritikus szerepe van az egészségügyi ellátórendszer megfelelő színvonalú és fenntartható működtetésében. A globális méretű és súlyosbodó egészségügyi emberierőforrás-hiány miatt a szakemberek nemzetközi migrációjának jelentősége egyre növekszik. A jelenség mára kutatási és egészségpolitikai prioritássá vált. A szerzők tanulmányukban 2004. május 1-jétől tekintik át nemzetközi összefüggésrendszerbe helyezve a magyar orvosok nemzetközi migrációját. Az orvosok, valamint az egyéb, szakképzett egészségügyi dolgozók vándorlásának követésére bemutatják a szakirodalomban használt adatforrásokat, adatokat és mutatókat. Kitérnek a tudományos vizsgálatok azon legfontosabb kihívásaira, melyek ez utóbbiak sajátosságaiból fakadnak. Bemutatják és feldolgozzák a ki- és befele irányuló orvosvándorlásról az utóbbi öt évben rendelkezésre álló hivatalos adatokat. Ismertetik saját, 2008-as „Rezidens orvosok munkaerő-piaci elhelyezkedési szándékainak és pályaválasztási motivációinak vizsgálata” című kutatásukat és eredményeiket, amely a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központban 2003 óta zajló „Egészségügyi Emberi Erőforrások Kutatási Project” szerves részeként, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatásával valósult meg. (OFA/7341/0032) TÁRGYSZÓ: Migráció. Egészségügyi szabályzat. Nemzetközi vándorlás.

* A tanulmányban használt gyakori fogalmak és tartalmuk a Függelékben olvasható.


796

Dr. Eke Edit — Girasek Edmond — Dr. Szócska Miklós

Az egészségügyiszakember-vándorlás olyan világjelenség, amellyel egyre töb-

bet foglalkozik mind az egészségpolitika, mind a vándorláspolitika. Mindenképpen szenzitív kérdés, mert döntően befolyásolja az egyes országok egészségügyi ellátórendszerének működését és ilyen módon a lakosság egészségi állapotát. A jelenség Magyarországot is érinti, és egyre komolyabban veszélyeztetni a magyar egészségügyiellátó-rendszer hosszú távú fenntarthatóságát. A témának különös aktualitást ad a szakorvosképzés (rezidensképzés) jelenlegi átalakítása.

1. Az egészségügyi szakemberek vándorlásának összefüggésrendszere Az egészségügy világszerte és Európában is jelentős, bár lényegesen eltérő mértékű emberierőforrás-hiánnyal és -eloszlási egyenlőtlenségekkel küzd. Utóbbiak több szempontból értelmezhetők. Nemcsak földrajzilag, világrészek, régiók, országok között, és az egyes országokon belül jelennek meg, hanem az egészségügy különböző területei (megelőzés, alapellátás, járóbeteg-ellátás, fekvőbeteg-ellátás, rehabilitáció, egészségnevelés stb.), az egyes szakmák és az egyes szakterületek (specializációk) között is fennállnak. Természetesen az eltérések jellege, nagysága és jelentősége országonként más és más.

1.1. Az egészségügy emberierőforrás-helyzete Az elkövetkező évtizedekben, világszerte a szakképzett egészségügyi szakemberek hiányának további és jelentős mértékű növekedése várható A jelzések a helyzet drámai romlását vetítik előre (WHO [2008a, b, c, d]). Ez több okból is kulcskérdés. Az egészségügy emberierőforrás-igénye, ezen belül a magasan képzett és élethosszig tartó tanulásra szánt munkaerő iránti igény igen jelentős. Hiánya következménnyel bír az egészségügy teljesítőképességére, minőségére, finanszírozására és működésének költséghatékonyságára, de az ellátáshoz való hozzáférésre és annak igazságos és méltányos voltára is (WHO [2006]). A népesség gazdasági teljesítőképességének és életminőségének meghatározásában az egészségügy jelentős szerepet játszik (Ivády–Sinkó–Réthelyi [2004], Viszt [2006]). Napjaink globális és/vagy kisebb kiterjedésű egészségügyi kríziseinek megfelelő, gyors és hatékony kezelésében, egyes járványok további, robbanásszerű terjedésében (például AIDS), vagy újbóli megjelenésében és világméretű megStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

A migráció a magyar orvosok körében

797

előzésében (például kolera, madárinfluenza) ugyancsak kritikus tényező a szakképzett egészségügyi személyzet léte, összetétele, elérhetősége és kompetenciája. Végül elmondhatjuk, hogy a tudomány fejlődése, a szakmai és a technikai haladás egyre több, korábban elképzelhetetlen gyógyító, gondozó, rehabilitáló és életminőséget javító eljárás beépülését és biztonságos alkalmazását teszi lehetővé a mindennapi gyakorlatban. Az egészségügyi piac természetéből adódóan a fejlett világban uralkodó fogyasztói és jóléti szemlélet ezt generálja és erősíti is. Ezeknek a technikáknak a működtetése és megfelelő alkalmazása ugyancsak magasan képzett emberi erőforrást igényel. Az elmúlt években az egészségügyi emberi erőforrások (angol meghatározása és a szakirodalomban használt közismert rövidítése: Human Resources for Health, a továbbiakban HRH) kérdésköre, benne a szakembervándorlás sokat vizsgált, vitatott és kiemelt fontosságú téma és a nemzetközi és nemzeti egészségpolitikákban (WHO [2006], [2008a, b, c, d]; OECD [2007]; Dubois–McKee–Nolte [2006]). A szakképzett egészségügyi munkaerőhiány okai számosak és sokrétűek. Közülük a világ fejlett részén fő okokként az ellátandó jóléti populációk elöregedése, az ellátási és gondozási igények és mintázatok változása, továbbá a szakember-utánpótlás csökkenése (már csak demográfiai okokból is, amire egyéb faktorok épülnek rá) emelhető ki. A közepesen fejlett és elmaradott országok esetében a fő okok összetétele eltérő. A legnagyobb hiánnyal és ellátási gondokkal szembenéző országokban (főként Afrika államaiban) a problémák más jellegűek. A hiányzó vagy alacsony képzési kapacitások mellett a magasan képzett szakemberek elvándorlása az egyik legfőbb gond.

1.2. Az egészségügyi szakemberek migrációjának jelentősége az egészségügyi ellátásban Az orvosok, ápolók és más kvalifikált egészségügyi szakemberek vándorlása világszerte jellemző jelenség, a magasan képzettek migrációjának (skilled migration) része (Mullan [2005], Pang–Lansang–Haines [2002]). Magyarországon is széles körben vizsgált és elemzett a munkaerő-migráció és ezen belül a magasan képzettek vándorlása, aminek az uniós csatlakozás érthetően újabb lendületet adott. (Csanády et al. [2008], Illés–Gellérné Lukács [2007], Rédei [2007], Viszt [2006], Hárs [2004], Simonovits [2004]). Viszt tanulmánya évekkel ezelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes területeken, például az egészségügyben és az informatikában, drámai helyzet alakult ki a kivándorlás miatt. Ugyanakkor az orvosok és az ápolók megtartásának befolyásolására és visszacsábítására nincsenek eszközei a magyar egészségügynek, pedig máris munkaerőhiány van ezen a területen. Az egészségügyi szakemberek vándorlásának magyar nyelvű szakirodalma még viszonylag szerény, bár többen foglalkoztak egy-egy speciális szakembercsoporttal (Balázs [2005], Fejérdy–Gerle– Kóbor [2004], Grósz–Papp [2004]). Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

798


A nemzetközi migrációnak számos országban fontos szerepe van az egészségügyi ellátás biztosításában, ugyanakkor a szakembervándorlás a szakmai fejlődés, a tapasztalatcsere és az eljárások elterjedésének is fontos tényezője. Az Európai Unióban, az európai munkaerőpiac színterének középpontjába került, különösen az utóbbi években. A személyek és szolgáltatások szabad áramlásának unióbeli alapelve erősen hozzájárult az egészségügyi munkaerő-áramlás (elsősorban orvosok, fogorvosok, nővérek) vándorlása szempontjából a „fogadó vagy célországok” és a „küldő avagy forrásországok” kialakulásához. (Lukács–Illés [2003]) Az egyes országok egészségügyére gyakorolt hatás mellett más uniós és egyéb, nemzetközileg deklarált és elfogadott alapelvekre is hatással van a jelenség. Így például: az európai uniós polgárok egyenjogúsága, az uniós szolidaritási elvek, az egészséghez és az egészségügyi ellátáshoz való alapvető emberi jog. Jelentős szerepe van annak is, hogy világviszonylatban, és ezzel párhuzamosan Európán belül is, az egyik legvitatottabb és leginkább vizsgált kérdéssé váltak az etikai tényezők az ellátó személyzet biztosítása és toborzása során az egészségügyi emberi erőforrások témakörében . Folyamatban van egy erre vonatkozó kódex kidolgozása (WHO [2008a]). Ugyancsak előkelő helyet foglal el a HRH szakmai viták és útkeresések során az „önellátás” avagy „függőség” kérdése, amely arra vonatkozik, hogy egy ország saját egészségügye emberi erőforrásait képes-e biztosítani a külföldi szakemberektől függetlenül („önellátó ország”), vagy egészségügyének működőképessége a külföldi szakemberek részvételén múlik („függő ország”). Az önellátás/függőség természetesen összetett, egyetlen vagy néhány indikátorral átfogóan nem leírható és értékelhető. Ráadásul akár rövid időtartamban is dinamikusan változhat, és egy ország esetében is eltérők lehetnek az ellátási formák, szakmák és szakterületek szempontjából. Egyik kulcstényezője valóban a szakember-migráció, de hasonlóan fontos szerepe van az oktatás felépítésének is, a két legfontosabbat kiemelve. Annak ellenére, hogy az önellátás/függőség széles körben és intenzíven vitatott, egyelőre nincsen egységes, nemzetközileg elfogadott definíciója és nincsenek egységes mutatószámai sem. Amint már utaltunk rá, és a későbbiekben részletesen foglalkozunk vele, jellemzően a külföldi szakemberek fogadó országbeli munkaerőben betöltött aránya alapján következtetnek rá. Ez véleményünk szerint az egyik indikátora, de önmagában is további értelmezést kíván és nem elegendő e komplex kérdéskör megítélésére és összehasonlító elemzések elvégzésére. Mindkét fogalom (önellátás/függőség) szorosan kapcsolódik a „nemzeti egészségügyi munkaerő fenntarthatósága” (national health workforce sustainability) fogalomköréhez. Ennek kulcselemei a hazai egészségügyi munkaerőképzés erősítése, az elérhető munkaerő hatékony megtartása és fejlesztése. E kérdéskör jelentőségét mutatja, hogy a már említett „A nemzetközi egészségügyimunkaerő-toborzás etikai kódexe” (Code of Practice on the International Recruitment of Health Personnel) munkaanyagaiban felmerül, hogy a „hazai egészségügyi munkaerő fenntarthatóságának” koncepciója is bekerüljön ebbe a dokumentumba (WHO [2008a]). Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


799

2. Az egészségügyi szakemberek vándorlásának vizsgálata A szakképzett egészségügyi munkaerő migrációjának vizsgálatakor jelentős adatértelmezési és hozzájutási nehézségek merülnek fel. Ezeket az orvosok vonatkozásában tekintjük át, de a többi szakembercsoportnál is hasonló a helyzet.

2.1. A legfőbb nehézségek és kihívások A legfontosabb tényezők (ezek országonként jelentős eltérést mutatnak), amelyek meghatározók a kérdéses adatok elérhetősége, minősége, hitelessége, megbízhatósága és összehasonlíthatósága szempontjából, a következők: – Az orvosokkal kapcsolatos adatok több helyről, több hatóságnál regisztrált adatforrásból érhetők-e el, vagy integrált rendszerben egyetlen szervnél követhetők-e? Regisztrált adatforrások esetén milyen az adatok kompatibilitása és a nyilvántartók/adattulajdonosok közötti kapcsolatrendszer, kommunikáció és koordináció? Nyilvánosan elérhetők-e az adatok? – Az orvosi nyilvántartás rendszere és naprakészsége. – A „külföldi orvos” definiálása és „rendszerbe vételének” módja, különbségtétel az eljárásrendben a származási országok között. – Külföldi orvos, az orvos szakmai és orvosi nyilvántartási követelményeken túl, milyen feltételekkel állhat munkába? – A külföldre menő és külföldről visszatérő orvosok követésének lehetőségei, és az ezzel kapcsolatos adatvédelmi kérdések. – Az orvosi szakképesítések és azok megszerzésének (szakorvosképzés) rendszere.1 – A graduális képzés során történő külföldi tartózkodások minősítése és követése. 1 Az EU-ban a szakmai képesítések kölcsönös elismerését 2005-ig szabályozták (Páva–Kovács [2003]). Majd direktíva is született. Jelenleg az elismerés az erre vonatkozó 2005/36/EC irányelv alapján történik. Ez meghatározza a diplomák kölcsönös elismerésének minimumkövetelményeit. Ebben az orvosi és fogorvosi alapdiplomák mellett az orvosi szakképesítések (az általános orvosi diplomára építhető specializációk) is szerepelnek, méghozzá az automatikus elismerésű képesítéseket felsoroló részben. Fogorvosok esetében ismert a Nemzetközi Fogorvosi Szövetség ajánlása, de fogorvosi szakképesítésekre nincs hasonló uniós szintű jogi szabályozás. Az orvosi szakképesítésekkel kapcsolatban is fontos, hogy a direktíva ellenére a nemzeti rendszerekben meglévő képesítések besorolása és megfeleltetése a gyakorlatban még ma is nehézkes és számos kérdést vet fel az adatok összehasonlítása során. Ebben az esetben azonban legalább már van „igazodási pont”, ami a tudományos kutatások számára nagy előrelépés. (Ennek hiánya más egészségügyi szakember-kategóriákban, még a látszatra egyértelmű „nővér” kategóriában is, alapjaiban kérdőjelezi meg az adatok és azok összehasonlításának hitelességét és relevanciáját.)


800


– Az országban graduális képzésben részt vevő külföldiek aránya. – A graduális képzésbe bekerülők lemorzsolódásának és a graduális képzésből kikerülők pályaelhagyásának követése. – A nemzetközi adatbázisokba való nemzeti adatszolgáltatás útja, követhetősége, a szolgáltatott adatok relevanciája és egyértelműsége.

2.2. Adatforrások, jellemző adatok és indikátorok A nemzetközi szakirodalom gyakran hivatkozik a nemzetközi adatbázisokban (OECD, WHO, Eurostat stb.) elérhető adatokra, ezért is fontos a nemzeti adatok útjának és követhetőségének ismerete ezekben a regiszterekben, illetve az, hogy menynyire értelmezhetők az ezekben szereplő kategóriák nemzeti viszonylatban. Az orvosok és fogorvosok mellett Magyarországon a legnagyobb egészségügyiszakemberkategória, az ún. „egészségügyi szakdolgozók”. Kérdés, hogy Magyarországon a „nővér” gyűjtő kategóriába több egészségügyi szakdolgozói csoport sorolható-e be. Ugyanis számuk attól függően változhat, hogy mely kategóriákat veszik számba. Nemzetközi adatbázisban Magyarország „nővér”-létszáma a gyakorlatban a ténylegesen nővérként dolgozóknál rendszerint magasabb. Ez értelemszerűen meghatározza az ebből számított/képzett további mutatókat, illetve az ezek elemzéséből levont következtetések értékét. Országos szinten az orvosokra és vándorlásukra vonatkozó adatok jellemzően a következő fő adatforrásokban lelhetők fel (és általában a többi egészségügyi szakember-kategóriára vonatkozó adatokat is ezekben találjuk, a szakmai regiszterek az egyes szakmákra különállók is lehetnek (Khaossum [2004]). – Orvosi nyilvántartás/regiszter. – Orvosi működési engedély/jog nyilvántartása (ha az előbbitől külön álló). – Szakmai szervezetek adatai. – Egészségügyi és Oktatási Minisztériumi adatok. – Népszámlálási adatok. – Háztartási adatok. – Közegészségügyi, népegészségügyi adatok. – Egészségügyi szervezetek/ellátók adatai (meghirdetett állások, betöltött állások, nyugdíjasok aránya, dolgozók száma és megoszlása stb.). – Munkavállalási és vízumadatok. – Adózási adatok, egészség- és szociális biztosítási adatok. – Képzési adatok. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


801

– Egyéb adatforrások: felmérések, kutatási adatok, egészségügyi finanszírozói/ egészségügyi biztosítói adatok, banki adatok. Elöljáróban kijelentjük: meghatározó, hogyan definiálja a „külföldi orvost” egy ország. A három fő és jellemző lehetőség a következő: 1. külföldön szerezte az orvosi diplomáját, 2. külföldön született, 3. külföldi állampolgárságú. Előfordul, hogy a több (vagy mindhárom) kategóriában elérhető adat és/vagy az egyes adatforrások – akár az országon belül – nem azonos meghatározást követnek. Ismerni kell, mi a meghatározás alapja, és azt az adatok értelmezésekor és összevetésekor messzemenően figyelembe kell venni. Magyarországon az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) az ideérkezők, és a diploma elismerésért folyamodók állampolgárságát veszi alapul. A külföldi munkavállalást lehetővé tévő, magyar orvosi diplomával rendelkező igazolást kérelmezők esetében követi, hogy magyarországi állandó lakhellyel vagy más országbeli lakhellyel nyújtották-e be a kérelmet. Az OECD nemzetközi egészségügyi szakemberekre vonatkozó adatbázisaiban a születés helye alapján adják meg a külföldiekre vonatkozó információkat. A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a diákok (orvostanhallgatók) és a képző intézmények2 is vándorolhatnak. A jellemző adatok és indikátorok tehát: – a külföldi orvosok (aktív külföldi orvosok) száma és aránya a hazai (aktív hazai) orvos populáció összességében, – a külföldi orvosok megoszlása kor, nem, szakterület, ellátási szint, származási ország, földrajzi elhelyezkedés stb. szerint, – a regisztrált külföldi orvosok aránya, – az évente újonnan regisztrált külföldi orvosok aránya, – a be- és kivándorló orvosok aránya az összes be- és kivándorló százalékában, – a be- és kivándorló orvosok aránya az összes bevándorló képzett egészségügyi szakemberhez viszonyítva, – a be- és kivándorló orvosok számának és különböző mutatók (kor, nem, szakterület, ellátási szint, földrajzi megoszlás stb.) szerinti arányának összehasonlítása, – a visszatérő és a vissza nem térő hazai orvosok száma és aránya, – „taszító” tényezők, motivációk mintázata a kivándorlók esetében, – „vonzó” tényezők, motivációk a bevándorlók és a kivándorlást nem fontolók esetében, 2 A Semmelweis Egyetem például Németországban is működik egy fakultással, ahol német nyelven oktatják a hallgatókat és a Semmelweis Egyetem adja ki a diplomát, tehát magyar orvosi diplomát kapnak a végzettek.


802


– az orvosi képzésbe belépők száma, – az orvosi képzésből kikerülők száma, – a külföldi képzési szakaszok követése a graduális és posztgraduális időszakban; és a vissza nem térők aránya a képzésben részt vevők közül, – ágazatok közötti munkaerő-áramlási adatok, – pénzforgalmi adatok: a külföldi orvosok által haza utalt összegek nagysága.

2.3. Magyarországi helyzet A magyarországi orvosmigrációra vonatkozó legfontosabb adatforrások a következők: – Központi Statisztikai Hivatal (KSH): az évente publikált Statisztikai évkönyv és Egészségügyi statisztikai évkönyv. (Az utóbbinak külön fejezete foglalkozik az egészségügyi ellátás személyzetével.) – Orvos szakmai szervezetek (szakmai kollégiumok) és szövetségek (például: Magyar Orvosi Kamara, Magyar Kórházszövetség, Magyar Rezidens Szövetség, Medicina2000 Poliklinikai és Járó beteg Szakellátási Szövetség stb.) saját tagságra. és foglalkoztatásra vonatkozó nyilvántartásai. – Kutatási projektek eredményei. – Az orvosi képzést folytató egyetemek. (Elvben a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) kidolgozása már törvényi kötelezettsége valamennyi felsőoktatási intézménynek. A gyakorlatban a rendszer kidolgozása még folyamatban van. Megvalósulása jelentős segítséget fog nyújtani a végzett orvosok követésében.) – További fontos adatforrások lehetnek más országok azon hatóságai, amelyek az aktív munkába álláshoz szükséges regisztrációk/adatok felelősei. Hivatalos, „automatikus” és reguláris, a vonatkozó adatok naprakész nyomon követését biztosító kapcsolatrendszer erre nézve nincsen. A jelenség vizsgálatára használt jellemző adatok és mutatók hazánkban is a már bemutatottak. (Ott részben utaltunk a magyar sajátosságokra.) Kiemelünk még egy érdekes, magyar sajátosságot. A környező országokban történelmi okokból nagyszámú magyar anyanyelvű kisebbség él. Az ő bevándorlásuk és munkavállalásuk Magyarországon a nemzetközi migráció körébe tartozik. Mivel állampolgárságuk Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


803

más országbeli, ezért a jelenlegi nyilvántartással külföldi orvosként tartják számon az itt dolgozó határon túli magyarokat. (Fontos: az anyanyelvre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a diploma elismerést kérelmező külföldi állampolgároknál.) Ugyanakkor a közelmúlt politikai változásainak köszönhetően Magyarországon 2004-ig is nagy számban érkeztek és kezdtek el orvosként dolgozni határon túli magyarok. Amennyiben időközben megkapták a magyar állampolgárságot, nem külföldi orvosként vannak számon tartva. (Románia időközbeni uniós csatlakozása tovább árnyalja a képet.) Ez a sajátos, magyar anyanyelvű migráció fontos a magyar helyzet leírásakor. Nem „pusztán” a jelenség, hanem egészségügyi rendszerünk működése szempontjából is, de hiteles, tudományos igényű követése és értékelése az orvosok (és más egészségügyi szakemberek) vonatkozásában is igen nehéz.

3. Az EU bővítésének hatása az egészségügyiszakember-vándorlásra A magasan képzettek migrációja, ide értve az orvosok vándorlását is, világszerte és hazánkban sem új jelenség, de mértéke, jelentősége, jellege az utóbbi 20 évben egyre gyorsabb ütemben változik (Csanády et al. [2008], Gyene [2008], OECD [2008], IOM [2006] Csanády–Személyi [2006], Mullan [2005], Pang–Lansang– Haines [2002]). Kutatási és elemzési szempontból rendkívül fontos, hogy KeletKözép-Európában, a volt szovjet blokk több országaiban a jelenség vizsgálhatósága, a vonatkozó adatok elérhetősége és megbízhatósága szempontjából igen nagy, sok esetben pozitív irányú változásoknak lehettünk tanúi. A globális trendek részletes bemutatása nem célja e tanulmánynak, de a következő fő tényeket ki kell emelni. Bizonyos csomópontok figyelhetők meg az áramlásokban, a küldő és a fogadó régiók szerint egyaránt. Ezek különbséget mutatnak ugyan az egyes szakembercsoportoknál, de gyökeresen nem térnek el. Az afrikai (a HRH-krízis messze itt a legsúlyosabb), a távol-keleti ázsiai, dél-amerikai, valamint az Európai Unió kétlépcsős nagy bővítése óta a kelet-közép-európai, valamint a Szovjetunió volt tagállamai számítanak nettó migrációs mérlegük szerint küldő országoknak. Míg az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, Skandinávia országai, valamint a nyugat-európai országok a célállamok. Egyre kifejezettebbnek tűnik a körkörös (cirkuláris) migráció jelensége (lásd az Illés–Kincses-tanulmányt e számunk 729–747. oldalán) az egészségügyi dolgozók körében, bár ezt célzottan, adatokkal alátámasztva kevéssé vizsgálták még e speciális csoportban (a vonatkozó adatgyűjtés és követhetőség nehézsége miatt ez nem is meglepő) (Kingma [2007]). Továbbá, a kutatók szerint elsősorban a világgazdasági válság hatásának tulajdoníthatóan, hogy napjainkban érezhető az egészségStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

804


ügyi szakemberek évek óta jellemző migrációs térképének és mintázatainak átrendeződése. Például hagyományos fogadó országok kerülnek egyensúlyi állapotba vagy egyenesen forrás országokká válnak. Ezeknek a friss változásoknak az első tudományos elemzései érthetően még folyamatban vannak, de szakmai fórumokon az első információkat előadások formájában már bemutatták.

3.1. Az egészségügyi szakemberek vándorlása Közép- és Kelet-Európában Az uniós bővítés nyomán régiónk orvosainak nagymértékű kiáramlása indult meg, forrásrégióvá váltunk. (Dubois–McKee–Nolte [2006], Williams–Balaz [2008]). A motivációs mintázatokról elérhető információkkal (taszító és vonzó tényezők) ezúttal nem foglalkozunk, de négy jelentős, a keletről nyugatra történő európai orvosáramlást meghatározó tényezőt kiemelünk. Az első az automatikus képesítés-elismerés az EU-ban, ismét megjegyezve, hogy a gyakorlatban azért ez nem annyira egyszerű és egyértelmű, s az alkalmazás részletes feltételrendszeréről természetesen mindig a munkaadó dönt. A második, hogy az egészségügyi emberierőforrás-hiány és – számos nyugat-európai ország esetében már a bővítések előtt fennálló – külföldi egészségügyiszakember-függőség értelemszerűen azt eredményezi, hogy ez egy értékes piaci szegmens a munkaerő-toborzó cégeknek. Az aktív, nem ritkán agresszív toborzás meg is indult. Az etikus toborzás irányába ható nemzetközi lépések ezt valamelyest enyhítették, ám a magántulajdonú munkaerő-közvetítő cégekre vonatkozóan, egyelőre nincs ennek a kezdeményezésnek olyan jogi következménye, amely rájuk nézve kötelező volna. A harmadik tényező, hogy az emberierőforrás-menedzsment az egészségügyben egyértelműen kiemelkedően fontossá vált az elmúlt években. Azonban ennek eredményes megvalósítása a gyakorlatban még a nyugat-európai országokban sem egyértelmű. Tudományos igényű elemzése is az utóbbi években kezdődött meg és vált jelentőssé a HRHszakirodalomban (Dussault et al. [2009]; Buchan [2004], [2008]; WHO [2008b]; Dubois–McKee–Nolte [2006]). A megfelelő HRH-tervezés és az átfogó HRHstratégia kulcskérdés. Ebben a mi régiónk országai még erősen lemaradtak. Tetézve mindezt azzal, hogy a migráció lehetséges mértékét és annak hatását az ellátórendszereik működésére, valamint fenntarthatóságára a legtöbb országban alábecsülték. Így nem tettek időben megfelelő lépéseket a migráció menedzselésére, illetve mértékének szabályozására. Itt térünk ki arra, hogy nemcsak a kiáramlás és beáramlás mértéke, hanem a szakterületek megoszlása is alapvető jelentőségű az orvosmigrációban. Egyes szakmák és szakképesítések az ellátórendszer szűk keresztmetszetei, azaz bizonyos szakembercsoportok nagyarányú potenciális elvesztése aránytalanul súlyosabb terhet róhat az ellátórendszer működésére (például háziorStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


805

vosok, röntgenorvosok, altatóorvosok, kórboncnokok). Negyedik meghatározó faktor: a migrációnak kétségtelenül sok pozitív hozadéka is van. Különösen az olyan tapasztalati tanulást, tudáscserét és tudásmegosztást, folyamatos továbbképzést kívánó szakmában, mint amilyen az orvosi hivatás is. A migráció önmagában semmiképpen nem negatív töltetű; „káros” jelenség. Ha azonban az orvosok elvándorlása egy adott országból elsősorban annak egészségügyi rendszerét minősítő „kórjel”, akkor az alap okok megtalálásához és a következményként kialakult helyzet megoldásához rövid, közép- és hosszú távú következetes stratégia szükséges. Erre egyébként van példa a régióban. Szlovénia, melynek legalacsonyabb az orvoselvándorlása, még az Unióhoz csatlakozása előtt foganatosított megelőző intézkedéseket. Litvánia, ahol létrejött egy átfogó HRH-stratégia, bár következetes kivitelezése a politikai változások miatt kérdéses (Open Society Fund Lithuania [2003]). Természetesen alapos és célzott vizsgálatokat követel annak a vázolt hipotézisnek az alátámasztása, miszerint a nagyarányú orvoselvándorlás jelentős részben „kórjel”, amit az elérhető adatok már bemutatott korlátai nehezítenek. (A külföldi munkavállalás időtartamára és a visszatérésre vonatkozó adatok követése különösen nehéz.) De régiónk több országában feltételezhető, hogy „kórjel” a nagy mértékű orvoseláramlás, s a migráns orvosok hosszabbrövidebb tartózkodás után hazatérnének (ha ennek megvan a feltételrendszere), vagy egy részük el sem indulna, ha bíznának a számukra is követhető, jó irányú, következetesen véghezvitt egészségügyi változásokban.

4. A magyar orvosok migrációja Magyarország európai uniós csatlakozása óta3 A továbbiakban a Magyarországra érkező és innen elmenni kívánók számának évenkénti alakulását és a vándorlási egyenlegét; továbbá a migráns orvosok életkor szerinti megoszlását mutatjuk be. Ahogyan már erről szóltunk, az egészségügyi emberi erőforrások (HRH) számára a fejlett, jóléti társadalmakban világszerte az egyik legnagyobb probléma a népesség, benne értelemszerűen az aktív egészségügyi személyzet elöregedése, miközben az utánpótlás is kevés. Ez Magyarországra is érvényes. Ilyen körülmények között különösen fontos és érdekes annak követése, hogy ezt helyzetet az orvosmigráció milyen irányba befolyásolhatja. 3

Az EEKH-nál 2004. május 1-je óta érhetők el ezek az adatok. Tanulmányunk írásakor 2008. december 31-ig álltak rendelkezésre (EEKH [2009a]). Az igazolásért folyamodók között csak a magyarországi lakhellyel beadott kérelmeket foglaltuk be az elemzésekbe. 2006-ra vonatkozóan az ESÉ adatait is használtuk annak érdekében, hogy a ki- és befele irányuló migrációra jellemző életkori megoszlást az aktívan dolgozó hazai orvos populáció életkori megoszlása tükrében mutassuk be.


806


1. ábra. Kiadott diplomaigazolások és elismerések száma, 2004–2008 Darab 800

730 666

700 604 600

590

559

520

504 500

484

480

427

400 300 200 106

77

100

45

64

40

0 2004

2005

2006

Igazolás

2007

Elismerés

2008

év

Vándorlási egyenleg

Forrás: EEKH-adatok.

Az 1. ábrán látható, hogy 2004. május elseje óta minden évben lényegesen több orvos kért külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, mint ahányan a magyarországi munkába állást lehetővé tevő elismerést beszerezték, tehát jelentős orvoselvándorlásra lehet következtetni, amit számszerűen nem ellensúlyoz a bevándorlás mértéke. Az életkori összetétel tovább árnyalja a képet. (Lásd a 2. és a 3. ábrát.) Ellátási szintek, szakterület-összetétel, valamint minőség vonatkozásában is tovább pontosítható a kép. Azonban nehéz ezeknek az adatoknak és mutatóknak a meghatározása és követése. A ki- és bevándorlás közötti jelentős nagyságrendi különbség statisztikai értékelhetősége is gyenge, mert a bevándorlók száma alacsony. 2. ábra. A kiadott orvosdiploma-igazolások tulajdonosainak korcsoport szerinti megoszlása, 2004–2008 Darab 350

312

300

263 243

250 200

171

182

172

153

149

150

229

228

121

100

80

81

53

52

92

77

89

84

53

50

26

9

9

13 2007

2008

30–39 éves

40–49 éves

50–59 éves

60–69 éves

7 0 2004 20–29 éves

2005

2006



év

807


3. ábra. A kiadott orvoselismerések kor szerinti megoszlása, 2006–2008 Darab 70

66

60 50 40 27

30

10

24 18

17

20 6

8

10

8

6 1

4

9

3

3

0 2006 20–29 éves

2007 30–39 éves

40–49 éves

2008 50–59 éves

év

60–69 éves


A 2. és 3. ábra egyaránt azt jelzi, hogy a migráns orvosok elsősorban a fiatal- és középkorú korosztályból kerülnek ki. Mindkét csoportban összehasonlítva a 2006ban, 2007-ben és 2008-ban érvényes adatokat láthatjuk, hogy a különbség a részletekben van. A kivándorlóknál legnagyobb számban a 30–39 és 40–49 éves korosztály képviselteti magát. Ők nagy valószínűséggel már szakvizsgával vagy szakvizsgákkal és több éves gyakorlattal rendelkező, a következő orvosgeneráció oktatásában is tevékenyen részt vevő szakorvosok. A bevándorlók között első helyen két korcsoportban, a 20–29 éves, valamint a 30–39 éves korosztály áll, 2006-ban is ők voltak legtöbben, csak fordított sorrendben. Ez azt jelzi, hogy legnagyobb számban az egyetemet végzett, szakvizsgával még nem rendelkező orvosok és a viszonylag rövidebb gyakorlattal rendelkező „friss” szakorvosok érkeznek Magyarországra. Meg kell említeni, hogy a magyar szakorvosképzési helyekre magyar anyanyelvű kollegák pályázhatnak. Feltételezhetően sokuknál motiváló tényező a bekapcsolódás a hazai szakorvosképzésbe. (Hogy ez milyen számban valósul meg, arról adatokat az egyetemek rezidensképzési nyilvántartásából lehetne összegyűjteni. Az EEKH-ban elismerési kérelemben erre vonatkozó információt nem kell adni.) Megállapíthatjuk tehát, hogy a korosztályi adatok alapján az elvándorlási mérleg a nagyobb tapasztalatú, magyar diplomával rendelkező, magyarországi munkahelyet elhagyó 30–49 éves korosztályba tartozó szakorvosi réteg felé billen. Igen fontos, hogy miként érinti ez a jelenlegi magyarországi aktív orvostársadalom korfáját. A 4. ábrán 2006-os adatokkal ábrázoljuk ezt. Valamennyi korcsoportban feltüntettük, hogy az aktívan dolgozó magyar orvosok, a külföldi munkavállalást tervező magyar orvosok és az ide érkező, itt munkába állni kívánó külföldi orvosok hány százaléka tartozik az adott életkori sávba. Azt látStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

808


juk, hogy a kivándorlás a dolgozó orvostársadalom 20–49 év közötti korosztályát érzékenyen érinti, még inkább az idősebb korosztályok felé tolva a korfát (ami az alaphelyzet). Ezt a bevándorlás a jelentősen kisebb nagyságrend miatt igen mérsékelten ellensúlyozza, noha a bevándorló orvosok között is ők vannak túlsúlyban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kivándorlás hatásaként az egészségügyi ellátásban még inkább az idősebb korban levők vesznek részt. Ráadásul ez a fiatal orvosok képzésében is fontos szerepet játszó korosztály, illetve az utánpótlást jelentő fiatalok egy része is kikerül a hazai orvosi munkaerőforrásból. Remélhetően jelentős számban csak rövid időre, de ez az ellátás fenntarthatóságát és színvonalát (különösen egyes régiókban és egyes szakterületeken) akár rövid távon is súlyosan érintheti. 4. ábra. Az összes aktív (igazolást és elismerést kérő) orvos megoszlása korcsoport szerint, 2006 Százalék 43,8 42,5

50 45 40

18,6

20,0

27,0

5

4,5

1,7 2,5

10

7,1

15

10,2

14,8 15,0

20

19,2

25

20,0

30

23,7

29,4

35

0 20–29 éves

30–39 éves

Összes orvos

40–49 éves

50–59 éves

60–69 éves

Igazolást kérők

70 éves és idősebb

Elismerést kérők

Forrás: KSH- és EEKH-adatok.

4.1. A kutatás és eredményei A következőkben közelebbről bemutatjuk a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ „Egészségügyi Emberi Erőforrások Kutatási Projekt” kutatási eredményei közül a „Rezidens orvosok munkaerő-piaci elhelyezkedési szándékainak, migrációs és pályaválasztási motivációinak vizsgálata” című kutatás migrációról szóló eredményeit. A kutatás háttere és rövid bemutatása A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja 2003 óta végez kutatásokat az egészségügyi emberi erőforrás témakörében. Ezek kezdetben el-



809

sősorban az orvosok migrációját figyelték, de az eredmények és bővülő ismereteink nyomán a kutatás folyamatosan fordult egyéb HRH-kérdések felé. 2003-ban a litván kutatók egyik publikációja keltette fel a magyar kollegák érdeklődését. Ebben egy 2002-ben végzett kutatás eredményét ismertették. Riasztó mértékű orvosi migrációs potenciálról adtak hírt. Rezidens orvosaik 60,7 százaléka tervezte, hogy EU-országba megy dolgozni (Stankūnas–Lovkyté–Padaiga [2003]). Ez a magas érték hihetetlennek tűnt, de első, szúrópróbaszerűen végzett 2003-as felmérésünk hasonló értéket (62%) mutatott. Az azóta folyamatosan végzett HRHkutatásaink során a magyar rezidens orvosok és (az utóbbi években) a magyar orvostanhallgatók körében a migrációs szándékokról továbbra is kitartóan 60–67 százalék közötti értékeket mérünk a megkérdezett csoportokban, 10–12 százalék közötti aktivitással. Kiegészítésképpen minden évben végzünk kérdőíves felmérést is. Több mint 3500 kérdőív adatai állnak rendelkezésünkre, melyek segítségével – kvalitatív módszerként – a fókuszcsoportos interjúkat és a strukturált interjúkat is alkalmazzuk egyes vizsgálataink során. 2008-ban az OFA elnyert pályázati támogatásával valósult meg a „Rezidens orvosok munkaerő-piaci elhelyezkedési szándékainak, migrációs és pályaválasztási motivációinak vizsgálata” című kutatási projektünk. Ebben átfogóan vizsgáltuk a rezidens orvosok jövőbeni terveit és az ezt körülölelő motivációs erőteret. Kutatásunk során egyaránt használtunk kvantitatív és kvalitatív módszereket. Kvantitatív módszerként részletes, saját fejlesztésű, e kutatás céljainak megfelelően továbbfejlesztett önkitöltős kérdőívet töltettünk ki a négy orvosi egyetemhez tartozó rezidensekkel, minek során 713 főt kérdeztünk meg. Ezt kiegészítendő alkalmaztunk kvalitatív módszereket is, nevezetesen készítettünk fókuszcsoportos interjúkat mind a négy orvosi egyetemen, illetve a kérdőívvel és fókuszcsoporttal nehezen elérhető személyek esetében strukturált interjús megkérdezést alkalmaztunk. Ebből a kutatásból már született egy publikáció, amely az országon belüli mobilitás ösztönzését vizsgálja (Girasek–Eke–Szócska [2009]). A továbbiakban a rezidensek migrációs szándékait mutatjuk be, elsősorban a kérdőíves kutatás alapján. Kutatási eredmények a migrációs szándékokról A jelenlegi rezidens orvosok részben már a munkaerőpiacon vannak, illetve néhány éven belül ők alkotják az egészségügyi ellátás gerincét. Így egészségpolitikai szempontból is igen fontosak szándékaik és a külföldi munkavállalással kapcsolatos magatartásuk. A kérdőíves eredmények azt mutatják, hogy a rezidensek közel kétharmada (64,5%) tervez külföldi munkavállalást és a fókuszcsoportos beszélgetések is ezt az arányt erősítik. Összevetésképpen a teljes magyar lakosság körében mért migrációs potenciál 2003-ban 12 százalék volt (Hárs–Simonovits–Sik [2004]). A külföldi munStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

810


kavállalás kérdése napi szinten jelenik meg körükben. Sokan ezt látják egyetlen reális kitörési lehetőségnek a magyar egészségügyi viszonyokból, ha nem akarják elhagyni a pályát. Jelen terveik szerint legtöbben 2-3 évre szeretnének elmenni. Egyrészt tapasztalatszerzés céljából, másrészt azért, hogy megteremtsék az anyagi alapokat az itthoni életükhöz. A legfőbb motivációk („elhajtó” tényezők) között a megszerezhető, az itthoni lehetőségeknél jóval magasabb és legális jövedelem mellett a szakmai lehetőségek és a munkakörülmények szerepelnek. A magas migrációs potenciál nem jelenti azt, hogy a rezidensek kétharmada rövid időn belül útnak is indul. Ezek csupán szándék- és tervadatok, megvalósulásukat számos tényező befolyásolja. Az ilyen terveknek rendszerint csak kisebb része valósul meg, ugyanakkor mégis fontos kórtünetek a magyar egészségügy állapotáról. A továbbiakban néhány fő szempont köré csoportosítva bemutatjuk a migrációról szóló eredményeket. A külföldi munkavállalást illető részletesebb kérdésekre természetesen csak az a kétharmadnyi rezidens válaszolt, akik terveztek ilyen lépést. A továbbiakban a legtöbb elemzésnél az ő arányukat vesszük 100 százaléknak. Azonban ahol ez releváns, ott megadjuk az arányokat a teljes mintaszámhoz viszonyítva is, illetve a migrációs szándékot a szakterületek szerinti bontásban bemutató 10. táblázat és 6. ábra esetében szerepel majd a külföldi munkavállalást nem tervező rezidensek száma, azaz a teljes minta elemszáma is. 1. táblázat Milyen intenzíven készül a külföldi munkavállalásra? A válaszadók Válaszlehetőség

száma (fő)

megoszlása az összes válaszadó körében (százalék)

megoszlása a külföldi munkavállalást tervezők között (százalék)

Igen, írásbeli megállapodásom van egy külföldi intézménnyel

7

1,0

1,6

Igen, szóbeli megállapodásom van egy külföldi intézménnyel

13

1,8

2,9

Igen, kapcsolatban állok több intézménnyel

20

2,8

4,5

Még nincs megállapodásom, de aktívan készülök rá

80

11,2

18,0

Már érdeklődtem a feltételekről, lehetőségekről

110

15,4

24,7

Csak a terveim között szerepel

215

30,2

48,3

445

62,4

100,0

268

37,6

713

100,0

Összesen Nem gondolkozik külföldi munkavállaláson Összesen

Az 1. táblázatban látható, hogy a külföldi munkavállalást tervezők közel felének csak távlati tervei között szerepel a külföldi munka, ugyanakkor a csoport másik fele Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

811


már több-kevesebb lépést is tett ennek érdekében (ez a teljes rezidens csoportszámnak csaknem egyharmada). Írásbeli megállapodása van külföldi munkára hét megkérdezettnek, szóbeli megállapodással rendelkezik 13 orvos, ami a teljes csoport 1,8, a külföldi munkavállalást tervező rezidensek 2,9 százaléka. Ez utóbbiakkal azonos számban állnak kapcsolatban intézményekkel. Nincs megállapodása, de aktívan készül erre a lépésre a rezidensek több mint 11 százaléka, ami a külföldi munkavállalást tervezők 18 százaléka. Ennél gyengébb szándékról számolt be a külföldi munkavállalást tervezők közel egynegyede, akik még csak tájékozódtak a feltételekről és a lehetőségekről. Az aktivitás egy másik mérőszáma lehet a tájékozottság a külföldi munkavállalás adminisztratív feltételeiről, hiszen az orvosi munkavállalás minden országban kemény adminisztratív követelmények teljesítését követően lehetséges. A kapott eredmény hasonlít az aktivitás korábban bemutatott mértékéhez. (Lásd a 2. táblázatot.) 4,2 százalékuk már tudna munkát vállalni külföldön, 2,8 százalék már elindította a szükséges folyamatot. A külföldi munkavállalást tervezők több mint negyede tisztában volt a szükséges feltételekkel, de még nem tett lépéseket. A külföldi munkavállalást tervezők több mint kétharmada nem volt tisztában a feltételekkel, illetve részletesen még nem nézett utána, valószínűleg nekik kisebb a migrációs hajlandóságuk, mint a többieknek. Ezt a kérdést egyben az előző kérdés ellenőrző és eredményeit árnyaló kérdésének is tekintettük. Hiszen világosan mutatja, hogy noha 64,5 százalékuk gondolkozik külföldi a munkavállaláson, a külföldi munkavállalást tervezők több mint kétharmad nincs tisztában a feltételekkel. Itt a kulcskérdés az, hogy vajon őket mi aktivizálja, milyen körülmények és feltételek egybeesése esetén lépnek, ahogy erre a továbbiakban kitérünk. 2. táblázat Tisztában van-e a külföldi munkavállalás adminisztratív feltételeivel? A válaszadók Válaszlehetőség száma (fő)

megoszlása (százalék)

Nem

136

31,5

Igen, már hallottam róla, de még nem néztem utána a részleteknek

167

38,7

Igen, már utánanéztem, de még nem indította el a folyamatot

99

22,9

Igen, már elindítottam a folyamatot

12

2,8

Igen, már tudnék külföldön munkát vállalni

18

4,2

432

100,0

Összesen

Az írásbeli vagy a szóbeli megállapodás, illetve a több intézménnyel való kapcsolattartás komoly szándékot jelez, ezek a rezidensek igen nagy valószínűséggel rövidesen útnak fognak indulni. Nem ilyen egyértelmű a helyzet azoknál, akiknek még nincs megStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

812


állapodása, illetve még csak tájékozódnak a feltételekről, lehetőségről. Az ő körükben nehezebben becsülhető, hogy milyen arányban fog realizálódni a külföldi munka. Ugyanakkor visszautalnánk a nemzetközi munkaközvetítő ügynökségek szerepére. Egyre növekvő a jelenlétük Magyarországon, személyre szabott ajánlatokkal is megkeresik az orvosokat. Feltételezéseink szerint a még nem aktív, nem igazán tájékozott, de már érdeklődő, a külföldi munkavállalást a lehetőségeik között számon tartó személyek közül is sokat el tudnak csábítani. Hiszen a szándékuk megvan, előnyös számukra, hogy nem nekik kell utánajárni az állásnak, hanem az ajánlat „házhoz” jön. Ezt támasztják alá a „Mikorra tervezi a külföldi munkavállalást?” kérdésére adott válaszok is. A távlati tervek esetén (gondolkozik rajta, de csak távlati terv és/vagy nem tud még semmit az adminisztratív feltételekről) szintén nehéz megbecsülni a megvalósulást, ugyanakkor közöttük kisebb valószínűséggel számolunk, mint a korábbi csoport esetében. A külföldi munkavállalás egyik kulcspontja a kapcsolat- és az információszerzés. Megkérdeztük, honnan gyűjtik azokat az információkat, amelyek segítségükre lehetnek. Legnagyobb számban az internetet és személyes kapcsolatokat jelölték meg. Az internet szerepe teljesen természetes és ebben a korosztályban már nem is meglepő. Azonban a nagy számban ismerősöktől gyűjtött információ az információgyűjtés tényén és módszerén kívül egy másik jelenségre irányítja a figyelmet, ez pedig a migráció hálózati hatása (Tilly [2001]). Ez azt jelenti, hogy ha valaki sikeresen megtelepedett külföldön, akkor nemcsak segíteni tud információkkal az ismerősöknek, hanem esetleg tudatosan ajánlhatja is a szerinte megfelelő kollégákat az adott munkahelynek. Vagyis a jó szakmai tudással és nyelvismeretekkel rendelkező magyar kollégák ezen az úton „kiviszik” egymást, még gyorsabban juthatnak külföldön megfelelő álláshoz (olykor akár anélkül, hogy korábban célzottan készültek volna erre). 3. táblázat Honnan szerzett információt a külföldi munkavállalási terve megvalósításához (N=441) A válaszadók Válaszlehetőség

száma (fő)


Közvetlen kapcsolatfelvétel

144

32,7

Itthoni munkaközvetítő

132

29,9

Külföldi munkaközvetítő

71

16,1

Szakmai szervezetnél

132

29,9

Internet

322

73,0

Egyéb (hirdetések)

118

26,8

Ismerősök

290

65,8

Megjegyzés. Több válasz is lehetséges volt.

A külföldi munkavállalás sarkalatos pontjai a mikor és az időtartam hossza. A válaszadók közel fele akár a szakvizsgája megszerzése előtt is útnak indulna. Ez véleméStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

813


nyünk szerint azért különösen aggasztó, mert jelenleg nincs meg annak egységes és egyértelmű gyakorlata, hogy a külföldi megszerzett szakvizsgákat, illetve adott szakmában, még szakvizsga megszerzése előtt eltöltött gyakorlati éveket hogyan ismerik el Magyarországon. Tehát ha realizálódnak ezek a tervek, akkor ezek a szakorvosok megfelelő lépések nélkül szakmailag is nehezen tudnak majd vissza-, illetve beilleszkedni a magyar rendszerbe. Így a magyar egészségügy szempontjából könnyen „elveszhetnek”. Különösen, ha az eltérő gyakorlatú, munka- és szervezeti kultúrájú, szocializációs helyüktől eltérő egészségügyi rendszerekből történő be- vagy visszaintegrálódás egyéb nehézségeire is számítanak, a szigorú szakmai megfelelőségeken túl. Közel egyötödük a szakvizsga megszerzése után azonnal menne, 31 százalékuknak pedig a későbbiekre vonatkoznak a tervei. Itt is szembekerülünk az aktivitás kérdésével, mert joggal gondolhatjuk azt, hogy aki akár a folyamatban levő magyar szakvizsgáját is feladná a külföldi munkavállalásért, elszántabb, mint a többiek. Akkor is, ha esetleg még nem tájékozódott például az adminisztratív feltételekről. A vonatkozó adatokat a 4. táblázat összegzi. 4. táblázat Mikorra tervezi a külföldi munkavállalást? A válaszadók Válaszlehetőség száma (fő)

Ahogy lehetősége lesz rá, akár a szakvizsga megszerzése előtt is

214


49,9

Szakvizsga megszerzése után, azonnal

82

19,1

Szakvizsga megszerzése után, később

133

31,0

429

100,0

Összesen

Noha ezek a számok más aspektust mutatnak mint az aktivitás mérőszámai, nem kerültünk lényegesen közelebb ahhoz, hogy vajon mennyien fognak ténylegesen útnak indulni. Ugyanakkor itt is fel kell hívni a figyelmet a munkaerő-közvetítő cégek egyre céltudatosabb munkájára, amellyel személyre szóló ajánlatokat adnak. Így már egészen alacsony mértékű aktivitás is realizálódhat külföldi munkavállalásban, akár szakvizsga megszerzése előtt is. A magyar ellátórendszer jövője szempontjából szintén fontos az időtartam (5. táblázat). A külföldi munkavállalást tervező rezidensek 27,1 százalékának nincs a munkavállalás időtartamáról konkrét elképzelése, ami sok mindent jelenthet. Nagy valószínűséggel esetükben ez a körülmények, tapasztalatok, lehetőségek függvénye lenne, ahogy erre a visszatérési szándékra vonatkozó adatoknál is utalunk. Nagyjából ugyanennyien mondták azt, hogy 2–5 éves időtartamban gondolkodnak, és több mint Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

814


egyötödük a 2 év alatti időtartamot jelölte. 19 megkérdezett (4,4%) végleg kitelepülne és 10,3 százalék az itthoni állásának megtartásával alkalmilag dolgozna külföldön. (Az „alkalmi munka” kategóriába tartozik például a csak hétvégi ügyeletre „szóló”, akár rendszeres ingázást igénylő munka, vagy a több hetes ciklusokban zajló munkavállalás: például 4 hét intenzív munka, 2 hét „szabad” itthoni hét. Igen változatos munkarendekről lehet információt nyerni, elsősorban az ún. fókuszcsoportos vizsgálatok és strukturált interjúk, illetve személyes beszélgetések során.) 5. táblázat Milyen időtartamra tervezi a külföldi munkavállalást? (N=436) A válaszadók Válaszlehetőség

száma (fő)


Alkalmi alapon itthoni állással együtt

45

Alkalmi alapon, csak külföldi állással

9

2,1

Rövid távon (<2 év)

94

21,6

Középtávon (2–5 év)

125

28,7

Hosszú távon (5< év)

54

12,4

Véglegesen

19

4,4

118

27,1

Nincs konkrét elképzelése

10,3


A rezidensek migrációjának legfontosabb célországai sorrendben (az elsőként megjelölt célország szerint): Nagy-Britannia, a német nyelvterület és a skandináv államok. Az ide tartozó országok közül Nagy-Britannia vezet, vagyis ide vágynak legtöbben. Valószínű ennek egyik legfontosabb oka az angol mint idegen nyelv egyértelmű közvetítő nyelvvé válása szinte az egész világon, de európai vonatkozásban mindenképp. Magyarországon is ezt tanulják legtöbben. További ok lehet, hogy itt dolgozik a legtöbb magyar orvos.4 Így innen érkezik a legtöbb információ. Emellett a brit ügynökségek kifejezetten aktívan toboroztak éveken keresztül, ez a hatás is szerepet játszhat. Továbbá tudatos NHS (National Heatlh Service, a Brit Egészségügyi Szolgálat) stratégia volt a megfelelő létszámú és minőségű munkaerő biztosítása, toborzása. Ez hallgatólagosan bátorította a külföldről történő munkaerőszerzést. Valószínű, hogy jó ideig nem csupán indirekt jóváhagyással (az ügyben hiteles információt értelemszerűen nehéz találni), mindenesetre az etikus toborzás melletti elkötelezettség folytán a külföldi HRH-országba csábítását hivatalosan ma az Egyesült Királyságban nem támogatják. 4 A General Medical Council-tól kapott információk alapján 2007 nyarán közel 1400 magyar orvos rendelkezett az ottani munkavállalást lehetővé tevő, ún. full registration statussal.


815


Az 5. ábrán az látszik, hogy a külföldi munkavállalást tervező rezidensek milyennek észlelik az általuk vágyott célország körülményeit. Látható, hogy a többség mindent jobbnak vagy lényegesen jobbnak gondol, mint itthon, kivéve az előmeneteli lehetőségeket. Ezeket ugyanis mindössze egyharmadnyian látják jobbnak az itthoninál. 5. ábra. A választott célország körülményeinek értékelése

Ön szerint a választott országban milyenek a...?

Társadalmi megbecsültség Előmeneteli lehetőségek Kutatási feltételek Szakmai lehetőségek Munkakörülmények Megélhetési körülmények 0

10

20

30

40

50

1 Lényegesen rosszabb, mint itthon

2

3

4

60

70

80

90

100 százalék

5 Lényegesen jobb, mint itthon 6. táblázat

Mi a külföldi munkavállalás utáni hazatérési szándéka? A válaszadók Válaszlehetőség

száma (fő)


Pár hónap után biztosan hazatérek Pár hónap után szeretnék hazatérni Pár év után biztosan visszatérek Pár év után szeretnék visszatérni Biztosan nem jövök vissza Nem szeretnék visszajönni

15 14 78 129 4 23

3,4 3,2 17,9 29,6 0,9 5,3

Még nem döntöttem el

173

39,7

436

100,0

Összesen

Az időtartamhoz szorosan kötődik az esetleg hazatérési szándék is. A két mutató erős összefüggést mutat egymással. A 6. táblázatban leginkább a „szeretnék” és a „biztosan” kategóriák különbségére hívnánk fel a figyelmet. Az előbbi kategória Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

816


mindenképp sugallja, hogy a lehetőségek, feltételek és körülmények szerepe meghatározó lesz a döntésben. A külföldi munkavállalás csökkentésére irányuló beavatkozási pontokat akkor tudjuk azonosítani, ha ismerjük a rezidensek ilyen irányú direkt motivációit (az eddigiekben bemutatott adatok mellett, amelyekből szintén lehet következtetéseket levonni) és akadályozó tényezőit. Természetesen ezeket is felmértük a kérdőívünkkel. A külföldi munkavállalás legfőbb motivációi a fizetés, a magyar egészségügy kilátásai, a munkakörülmények, a szakmai lehetőségek és a társadalmi megbecsültség. Ezek a tényezők, amelyeket jobbnak gondolnak külföldön, és ez hajtja őket egy másik ország egészségügyi ellátásába. Kiemelendő még a munkaterhelés mértéke, ami igen magas a magyar egészségügyben, és a szervezeti viszonyok, amelyet szintén külföldön vélnek megfelelőbbnek a munkához. A legfőbb okok tehát anyagi és szakmai jellegűek. Mindez Magyarországon is megteremthető lehetne. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy bár a fizetés szerepel a legmagasabb átlagos pontszámmal, ezt szorosan követi másik három tényező, ami arra világít rá, hogy távolról sem az anyagi megbecsülés az egyetlen ok, ami miatt a külföldi munkavállalást választják. Így tehát a kormányzatnak más eszközei is lehetnek a magas migrációs szándék csökkentésére, illetve a szakemberek elvesztésének megakadályozására. Átgondolt stratégiával lehet a helyzeten javítani. A 7. táblázatban fontosság szerinti sorrendben tüntettük fel a vizsgált tényezőket. 7. táblázat Mennyire befolyásolja a külföldi munkavállalási szándékát a felsorolt tényezők? (1 = egyáltalán nem, 5 = döntően) Befolyásoló tényező

N

Átlag

Fizetés

437

4,65

Életminőség

434

4,51

A magyar egészségügy kilátásai

432

4,49

Munkakörülmények

430

4,34

Szakmai lehetőségek

436

3,98

Társadalmi megbecsültség

434

3,97

Idegen nyelv elsajátítása

434

3,74

Családi szempontok

436

3,38

Munkaterhelés

432

3,27

Szervezeti viszonyok

425

3,24

Tudományos munka feltételei

433

3,14

Ismert sikeres példák

434

3,01

Kalandvágy

433

2,99

Magyar hálapénzrendszer

431

2,78

Megjegyzés. A válaszadóknak az egyes tényezőket 5 fokú Likert-skálán kellett értékelniük. Az N az egyes kérdésekre választ adók számát jelenti.


817


A külföldi munkavállalás azonban nemcsak az esetleges jobb fizetést hozza magával, hanem bizonyos áldozatokat is megkövetel. A legtöbben az új nyelv megtanulását, az előírt továbbképzés elvégzését – sok országban megkövetelnek olyan továbbképzést, ami akár az adott egészségügyi rendszerről szól, esetleg kiegészítő szaktudást nyújt az itthon megtanultakhoz képest stb. – és a családtól való távollétet jelölték meg meghozható/meghozandó áldozatként. Talán a családtól, barátoktól való távollét a legnagyobb áldozat, de a külföldi munkavállalásban gondolkozó rezidensek alig kevesebb mint fele ezt is vállalná, ami komoly elszántságot mutat. Ennél lényegesen kevesebben vállalnának alacsonyabb beosztást és alacsonyabb képzettséget igénylő munkakört. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy míg a szakmai vágyaikból nem szívesen engednek, addig saját erőfeszítést (nyelvtanulás, továbbképzés) és érzelmi áldozatokat könnyebben hoznak. (Lásd a 8. táblázatot.) 8. táblázat Mi lenne a legnagyobb áldozat, amelyet vállalna a külföldi munkavállalásért? (N=427) A válaszadók Válaszlehetőség

Nyelvtudás tökéletesítése Új nyelv megtanulása Előírt továbbképzés elvégzése Nem szakmai/nyelvi tréning elvégzése Alacsonyabb képzettséget igénylő munkakör ellátása Alacsonyabb beosztás elfogadása Más szakterület választása Távollét a családtól, barátoktól


száma (fő)

177 210 221 98 38 51 58 197

41,5 49,2 51,8 23,0 8,9 11,9 13,6 46,1


9. táblázat Melyek a külföldi munkavállalás legfőbb akadályozó tényezői? (N=419) A válaszadók Válaszlehetőség

Célország korlátozásai (vízum, diplomaekvivalencia) Külföldi társadalomba való beilleszkedés lehetőségei Külföldi letelepedés nehézségei Külföldi szakmai közegbe való beilleszkedés nehézségei Általános pályakezdési nehézségek Nyelvtudási hiányosságok

száma (fő)

86 149 88 157 209 130




20,5 35,6 21,0 37,5 49,9 31,0

818


A motivációk és az áldozatok mellett azt is megkérdeztük, hogy a válaszadók szerint melyek a külföldi munkavállalás legfőbb nehézségei. Legtöbben az általános pályakezdési nehézségeket jelölték meg (a válaszadók fele), és több mint egyharmaduk mondta azt, hogy nehézséget okozhat a külföldi társadalomba, illetve a külföldi szakmai közegbe való beilleszkedés. (Lásd a 9. táblázatot.) Ezt követően még megvizsgáltuk a külföldi munkavállalási tervek összefüggését a rezidensek szakterületével, és a diplomát adó egyetemekkel. Ennek eredményei láthatók a 10. táblázatban és a 6. ábrán. (Mivel egy-egy szakmában igen kicsik voltak az elemszámok, ezért kivételesen nem százalékokat, hanem elemszámokat jelenítünk meg a táblázatban.) 10. táblázat Külföldi munkavállalási szándékok szakterületenként (százalék) Szakterület

Tervez külföldi munkavállalást? Nem

Igen

Összesen

Háziorvostan

26

18

44

Belgyógyászat

36

65

101

Ideggyógyászat

8

27

35

Szülészet-nőgyógyászat

0

10

10

19

64

83

Bőrgyógyászat

4

7

11

Sebészet

8

25

33

Tüdőgyógyászat

5

9

14

Psychiatria

14

23

37

Csecsemő- és gyermekgyógyászat

Aneszteziológia és intenzív therapia

28

42

70

Fül-, orr-, gégegyógyászat

6

10

16

Urológia

6

3

9

Szemészet

4

13

17

Radiológia

8

25

33

Patológia

6

10

16

Megelőző orvostan

6

1

7

Oxyológia

6

4

10

Laboratóriumi diagnosztika

3

1

4

Orthopedia-traumatológia

5

28

33

Rheumatológia

6

9

15

Onkológia

2

2

4

Geriátria

1

6

7

Igazságügyi orvostan

2

1

3

Infektológia

5

6

11

Szívsebészet

1

0

1

Kardiológia

4

3

7

(A táblázat folytatása a következő oldalon.)


819


(Folytatás.) Tervez külföldi munkavállalást?

Szakterület

Nem

Igen

Gastroenterológia

3

2

5

Arc- és állcsontsebészet

0

3

3

Gyermek therapeuta, gyermekpszichiáter

2

4

6

Mikrobiológia

0

3

3

Fizikális medicina, rehabilitáció

8

6

14

Foglalkozás-egészségügy

1

0

1

Nukleáris medicina

2

1

3

Gyermeksebészet

0

3

3

Idegsebészet, agysebészet

0

1

1

Népegészségtan

0

1

1

Sugárterápia

1

0

1

236

436

672

Összesen

Összesen

A 10. táblázatból kiemelnénk néhány olyan szakterületet, amelyek a kormányzati kommunikáció szerint is hiányszakmáknak tekinthetők a magyar egészségügyben. A táblázat egyes sorain végighaladva leolvasható, hogy a megkérdezett 44 háziorvos rezidens közül 18-an, 101 belgyógyászból 65-en, 83 aneszteziológusból 64-en, 33 sebészből 25-en és 33 radiológusból 25-en terveznek külföldi munkavállalást. Néhány további kiemelt szakterülettel együtt a 6. ábra mutatja az elvándorlási szándékot, feltüntetve az e szakterületeket képviselő rezidensek teljes számát a mintában. Láthatjuk, hogy esetükben a nyers migrációs potenciál különösen magas. 6. ábra. Külföldi munkavállalási szándékok kiemelt szakterületek szerint

Patológia

6

Radiológia

8

10

Nem Igen

25

Csecsemő- és gyermekgyógyászat

42

28

Psychiatria

23

14

Aneszteziológia és intenzív therapia

64

19

Belgyógyászat

65

36

Háziorvostan

18

26

0

20

40

60

80


100

120 százalék

820


A patológiát kivéve a másik hat feltüntetett szakterület az, amelynek szakorvos képviselői 2008-ban az EEKH-nál legnagyobb számban kértek igazolást szakorvosként (EEKH [2008a]). Lévén hiányszakma képviselői, különösen jelentős, hogy körükben ilyen magasak ezek az arányok. Természetesen minden egyes orvosi szakterület fontos szerepet tölt be az ellátórendszerben, így bármelyik szakma abszolút vagy relatív hiánya működési problémákat okozhat, szűk keresztmetszetté válhat a „klasszikusok” mellett (háziorvos, radiológus, aneszteziológus, patológus). Ez valóban már középtávon megkérdőjelezheti az egészségügyi ellátórendszer fenntarthatóságát, az ellátás minőségéről nem is beszélve (vannak szakértői vélemények, melyek szerint egyes földrajzi régiókban és szakterületeken már most ezzel kell szembenézni.) Az egyetemek tekintetében (lásd a 11. táblázatot) nincs jelentős eltérés, egyedül a pécsi rezidensek mutatnak a többi egyetemnél kisebb nyers migrációs potenciált. 11. táblázat Külföldi munkavállalási szándék – egyetemenként (N=693) (százalék) Tervez külföldi munkavállalást? Egyetem Nem

Igen

Összesen

Debreceni Tudományegyetem

34,5

65,5

100,0

Pécsi Tudományegyetem

41,3

58,8

100,0

Semmelweis Egyetem

33,9

66,1

100,0

Szegedi Tudományegyetem

31,2

68,8

100,0

35,1

64,9

100,0

Összesen

5. Következtetések Külföldi munkavállalás esetében az orvos kikerül a magyar ellátórendszerből. Ez megfelelő (szám, eloszlás tekintetében) orvosellátottság mellett önmagában természetesen nem probléma. A szakmai tapasztalatok szerzése fontos és a magyar ellátórendszert gazdagítja, amennyiben átmeneti időszak után a munkavállaló visszatér Magyarországra, szívesen látott lesz, és visszaintegrálódását segítik. Mindez akkor válik társadalmi problémává, ha – eleve szakemberhiányos, jelentős eloszlásbeli egyenlőtlenségekkel küzdő rendszert kritikus időszakban érint jelentős elvándorlás; Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


821

– az elvándorlás bizonyos életkori csoportokat és bizonyos szakterületeket szelektíven érint; – a jövő orvosainak képzésében aktívan részt vevő szakemberek távoznak, különösen az oktatás terén is (bizonyos szakmákból szelektíven lényeges faktorral „súlyosbítva”); – a dolog természeténél fogva valószínűsíthető, hogy a legjobbakat választják ki a külföldi munkára vállalkozók közül, ami visszahat a magyar ellátórendszerre; – olyan orvos megy el, akinek még nincs itthon munkatapasztalata és rendszerismerete, tehát egy más egészségügyi rendszerben válik tapasztalt szakemberré és/vagy szakorvossá; – a hazatérést és be- vagy visszaintegrálódást a feltételek és körülmények sem szakmai, sem egyéb téren nem segítik; – „agyelszívásról” van szó; – a képzésbe fektetett források egyrészt nem idehaza térülnek meg, másrészt nem kerül követésre és vizsgálatra, hogy mik a jelenség ellátórendszerre gyakorolt hatásai, illetve gazdasági vonatkozásai, és mennyiben értékelhető a képzett egészségügyiszakember-elvándorlás olyan „kórtünetként”, amelyet az egészségügyi rendszer problémái motiválnak, s amennyiben igen, mik a jelenség hátterében „kezelendő” mélyen ülő okok. Eddigi kutatási eredményeink és az elérhető adatok alapján megfigyelhető, hogy jellemzően a fiatal generációba tartozó, de többnyire már jelentős szakmai múlttal is rendelkező, nyelveket beszélő orvosok azok, akik útnak indulnak. Éppen azok, akik az ellátás utánpótlását adnák, illetve a jelenlegi ellátás, s jelentős részben a graduális és posztgraduális oktatás gerincét képzik. Fontos újra hangsúlyozni, hogy az elvándorlás nem „csak” mennyiségi kérdés. A munkaközvetítő cégek és a külföldi munkaadók révén minőségi szelekció is, akik értelemszerűen saját céljaiknak megfelelően, az (akár több) idegen nyelvet jól beszélő kollegák közül, a szakmailag is legjobbakat emelik ki. Nagy gyakorlattal válogatnak, hiszen, ne felejtsük el, számos európai országban igen magas a nem helyben képzett működő orvosok aránya. Kutatási eredményeink rávilágítanak arra is, hogy a migráció jelenségét csak rendszerszintű egészségügyi emberierőforrás-stratégiával lehet megfelelően az ország, a magyar egészségügy érdekei szerint kezelni. Ilyen stratégia azonban csak valós, érvényes és megbízható adatok alapján lehetséges. Ezért szándékoztunk megbízható adatokkal segíteni a szükséges beavatkozási pontok azonosítását és megfelelő HRH-stratégia kidolgozását. Nemzetközi szinten, elsősorban az Európai Unióban érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy a közelmúltban csatlakozott közép- és kelet-európai államok számára Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

822


két fontos üzenete is van a szakképzett egészségügyi munkaerő vándorlásának ahhoz, hogy a régió valamennyi országa egyértelműen forrás országgá vált az elmúlt években. Az egyik, hogy amennyiben ez „kórjel”, akkor minden országban a „gyökér okok” felkutatása és stratégiai kezelése vezet hosszú távon megoldásra, és ezt nem lehet halogatni. A másik, hogy ezzel párhuzamosan az új tagállamoknak érdemes összefogniuk és közösen lobbizniuk és dolgozniuk a személyek szabad mozgását biztosító uniós alapelv figyelembe vételével a régió érdekeiért. (Például az egészségügyiszakembertoborzásra vonatkozó szabályok kidolgozásáért, az etikus elvek mielőbbi gyakorlatban történő érvényesíthetőségéért.) A nagymértékű szakember-kiáramlás ezekben az országokban a saját egészségügyi ellátórendszerek működőképességét fenyegeti, és alapvető hatással van a populációik egészségi állapotára, így gazdasági teljesítőképességükre. Ez a régió szempontjából kulcskérdés. Magyarország számára is.

Függelék A tanulmányban használt fő fogalmak és tartalmuk: Migráció. Külső migráció értelemben: más országba történő elvándorlás, Magyarországra irányuló bevándorlás; hosszabb-rövidebb időtartamú vagy végleges letelepedés. Nem foglalkozunk az országhatáron belüli belső migrációval. Migrációs potenciál (MP). Szociológiai értelemben és mint speciális migrációs potenciál használjuk a fogalmat a cikkben: az egészségügyi szakemberek, azon belül is az orvosok csoportjának a külföldi munkavállalási és/vagy kivándorlási szándékát vizsgáljuk. Migrációs potenciálnak nevezzük azt a szándékot, hogy valaki külföldön vállaljon munkát, vagy kivándoroljon (Sik [2003]). Fogadó ország/célország. Azon ország, amely a migráció célja, amely munkát ajánl, fogadja a vándorló szakembert. Adott szakembercsoportot (speciális migráció) vizsgálva egy országot akkor minősítünk így, ha a nettó migrációs mérlege (vándorlási egyenlege) erre a munkaerőszegmensre bevándorlási pozitívumot mutat. Küldő ország/forrás ország/származási ország. A migráció forrása. Ezek azok az országok, amelyeket elhagynak a migránsok, a fogadó országban való munkavégzésért. Adott szakember csoportot (speciális migráció) vizsgálva egy országot akkor minősítünk így, ha a nettó migrációs mérlege (vándorlási egyenlege) erre a munkaerőszegmensre kivándorlási pozitívumot mutat. Migráns egészségügyi szakember. Legalább alapdiplomája megszerzését követően a születési, állampolgársági vagy diplomaszerzési országától eltérő országban aktívan, képzettségének megfelelően, a gyakorlatban dolgozó szakember. A graduális Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


823

képzés alatti gyakorlati képzési részeket más országban töltőket nem tartoznak ebbe a kategóriába. Önellátó képesség (self sufficiency). Annak a képessége, hogy egy ország rendelkezik az egészségügyi rendszere megfelelő működtetéséhez szükséges számú, képzettségű és összetételű hazai egészségügyi munkaerővel. Függőség (dependency). Függő HRH szempontjából egy ország, ha egészségügyi rendszerének megfelelő működtetéséhez rá van szorulva a külföldi egészségügyi munkaerőre. Elismerés. Diploma-elismerés, amely a más országban megszerzett diplomát a hazaival egyenrangúnak fogadja el (Külföldön megszerzett diplomát mindenképpen el kell ismertetni.) Igazolás. Diplomaigazolás, amely a külföldön munkát vállalni szándékozók számára igazolja, hogy képzettsége és a gyakorlata megfelel az EU előírásainak. Alapnyilvántartás. A képző, diplomát kiadó intézmény által jelentett adatok regisztere. Az alapnyilvántartásba minden diplomát kapó automatikusan bekerül és senki sem kerül ki belőle. Ez tehát a Magyarországon kiadott összes egészségügyi szakképesítés regisztere. Működési nyilvántartás, működési jog/engedély (licensz). A felvételét az egyén kezdeményezi. Ez az aktív munkavállalás és munkába állás feltétele. Magyarországon az ebbe történő bekerülés a tulajdonképpeni működési jog. Meghatározott számú kreditpont gyűjtésével ötévenként újítandó meg. A szakképesítésre vonatkozó adatok ugyancsak bekerülnek ide. Több szakképesítés esetén meg kell adni, hogy az illető melyik szakterületén dolgozik aktívan és kíván kreditet gyűjteni. Orvos. Általános orvosi (alap-)diplomával – graduális képzési idő 6 év – rendelkező személy. Fogorvos. Fogorvosi (alap-)diplomával – graduális képzési idő 5 év – rendelkező személy. Szakorvos. Alapdiplomával és egy vagy több szakterületen szakvizsgával rendelkező orvos. Az elsődleges szakképesítés megszerzésének időtartama szakterülettől függően 4–7 év (posztgraduális szakorvosi képzés). Az adott szakterületen a szakorvosi cím használatára a sikeres, az előírt képzési idő után letehető szakvizsga jogosít. Rezidens. A szakorvosi képzés első 26 hónapja, amelyben a rezidens orvos vagy rezidens fogorvos központi gyakornoki státuson van (államilag finanszírozott). A szakképzés curriculuma szakterületenként eltér, ez a rezidensi időszakban is így van. Graduális képzés. Orvosi egyetemi, általános orvosdoktori és fogorvosdoktori diplomát nyújtó alapképzés. Ez előbbi esetben 12 félév, utóbbi esetben 10 félév elméleti és gyakorlati képzés. Posztgraduális képzés; szakorvosképzés. Az egyetemi alapképzés utáni szakorvosi képzés, amely szintén az egyetemekhez kötötten zajlik (valamelyik egyetem programjába be kell jelentkezni), de az első 26 hónapot követően (rezidens orvos, közStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

824


ponti gyakornoki státusz) a maradék időszakot a szakorvosjelölt abban az egészségügyi ellátó intézményben tölti, ahol állást kapott. A szakképzés curriculuma szakterületenként eltér. Posztgraduális képzés; folyamatos orvosi képzés. A működési jog megtartásáért a szakterületnek meghatározott módon adott összegű creditpontot kell öt éves időtartamban összegyűjteni és a működési nyilvántartást vezető szervnél (EEKH) bemutatni, igazolni.

Irodalom BALÁZS P. [2005]: Migrációs hatások leképeződése a magyar orvostársadalomban. Informatika és Menedzsment az Egészségügyben. 4. évf. 2. sz. 5–10. old. BUCHAN, J. [2004]: What Differences Does („Good”) HRM Make? Commentary. Human Resources for Health. BioMed Central. www.human-resources-health.com/content/2/1/6. Elérés dátuma: 2009. július 7. BUCHAN, J. [2008]: How Can the Migration of Health Service Professionals Be Managed so as to Reduce Any Negative Effects on Supply. World Health Organization, the European Observatory on Health Systems and Policies, and Health Evidence Network. Copenhagen. http://www.euro.who.int/document/hsm/7_hsc08_ePB_10.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 8. CSANÁDY M.– SZEMÉLYI L. [2006]: Brain drain. Közelkép a diplomás magyarokról. Századvég. 3.(41.) sz. 79–122. old. www.szazadveg.hu/kiado/szveg/szemelyi41.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 7. CSANÁDY M. T. ET AL. [2008]: A magyar képzett migráció a rendszerváltás óta. Magyar Tudomány. 169. évf. 5. sz. 603–616. old. www.matud.iif.hu/08maj/11.html. Elérés dátuma: 2009. július 7. DAYRIT, M. ET AL. [2008]: WHO Code of Practice on the International Recruitment of Health Personnel. Bulletin of the World Health Organization. 86 évf. 10. sz. DUBOIS, C.-A. – MCKEE, M. – NOLTE, E. [2006]: Human Resources for Health in Europe. European Observatory on Health Systems and Policies series. Open University Press. DUSSAULT, G. ET AL. [2009]: Scaling Up the Stock of Health Workers. International Centre for Human Resources in Nursing. www.hrhresourcecenter.org/node/2641. Elérés dátuma: 2009. július 22. EEKH (EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL) [2009a]: Elismerési Statisztikák. www.eekh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=10&Itemid=2. Elérés dátuma: 2009. február 9. EEKH (EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL) [2009b]: A Hivatal hatásköre. www.eekh.hu. Elérés dátuma: 2009. július 6. FEJÉRDY P. – GERLE J. – KÓBOR A. [2004]: A hazai fogorvosi migráció, és a decentralizált fogorvosképzés. Informatika és Menedzsment az Egészségügyben. 3. évf. 8. sz. 24–28. old. GIRASEK E. – EKE E. – SZÓCSKA M. [2009]: Fiatal orvosok vidéki munkavállalási szándékai. Orvosképzés. LXXXIV. évf. 1. sz. 59–63. old. GRÓSZ A. – PAPP R. [2008]: Vissza a jövőbe – munkaerő-piaci kihívások a háziorvosi rendszerben. HáziJogOrvos. 1. sz.



825

GYENE I. H. [2008]: Migrációs és bevándorlási folyamatok Magyarországon. Méltányosság Politikaelemző Központ. www.meltanyossag.hu/files/meltany/imce/kp-migracioesbevandorlas080619.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 7. HÁRS Á. [2004]: A magyar munkaerő-migráció regionális sajátosságairól. MTA KTI. Budapest. HÁRS Á. – SIMONOVITS B. – SIK E. [2004]: Munkaerőpiac és migráció: fenyegetés vagy lehetőség? In: Kolosi T. – Tóth I. Gy. – Vukovich Gy. (szerk.): Társadalmi Riport, 2004. Tárki. Budapest. ILLÉS S. – GELLÉRNÉ LUKÁCS É. [2007]: A tudományos kutatók migrációjáért. Európai Tükör. 12. évf. 4. sz. 13–30. old. IOM (INTERNATIONAL ORGANIZATION FOR MIGRATION) [2006]: Migration Management in Central and South-Eastern Europe. IOM Strategy and Objectives 2006–2007. Budapest. IVÁDY V. – SINKÓ E. – RÉTHELYI J. [2004]: Befektetés az egészségbe: szempontok az egészségügy gazdaságélénkítő szerepének megalapozásához. MSD. Budapest. KHAOSSUM, D. [2004]: Data on the Migration of Health-Care Workers: Sources, Uses, and Challenges. Bulletin of the World Health Organization. 82. évf. 8. sz. 601–607. old. KINGMA, M. [2007]: Nurses on the Move: A Global Overview. Health Services Research. 42. évf. 32. sz. 1281–1298. old. www.hsr.org/hsr/abstract.jsp?aid=42187696730. Elérés dátuma: 2009. július 7. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2007]: Egészségügyi Statisztikai Évkönyv, 2006. Budapest. LUKÁCS É. – ILLÉS S. [2003]: Szabad-e a személyek áramlása? Alföldi tanulmányok 2002–2003. 19. évf. 18–34. old. MULLAN, F. M. D. [2005]: The Metrics of the Physician Brain Drain. New England Journal of Medicine. 353. köt. 17. sz. 1810–1818. old. OECD (ORGANIZATION FOR ECONOMIC COOPERATION AND DEVELOPMENT) [2007]: Immigrant Health Workers in OECD Countries in the Broader Context of Highly Skilled Migration. Part III. International Migration Outlook. Paris. 161–228. old. OECD (ORGANIZATION FOR ECONOMIC COOPERATION AND DEVELOPMENT) [2008]: The Looming Crisis in the Health Workforce: How Can OECD Countries Respond? Paris. http://www.oecd.org/dataoecd/25/15/41509236.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 7. OFFICIAL JOURNAL OF THE EUROPEAN UNION [2005]: Directive 2005/36/EC of the European Parliament and of the Council of 7 September 2005 on the Recognition of Professional Qualifications. 2005.09.30. L255 http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri= OJ:L:2005:255: 0022:0142:en:pdf. Elérés dátuma: 2009. július 2. OPEN SOCIETY FUND LITHUANIA [2003]: Physician Planning in Lithuania in 1990–2015. Final report. Open Society Fund Project „Health Human Resource Development and Planning in Lithuania”. (grant code 2000-V0137-0). http://politika.osf.lt/public_health/documents/ LGP_leidinys_engl.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 7. PANG, T. – LANSANG, M. A. – HAINES, A. [2002]: Brain Drain and Health Professionals – A Global Program Needs Global Solutions. British Medical Journal. 324. köt. 499–500. old. PÁVA H. – KOVÁCS R. [2003]: Az egészségügyi diplomák és szakképesítések elismerési rendje. Európa füzetek 29. http://www.eum.hu/eu-egeszsegugy/eu-integracio/diplomak-elfogadasa080630. Elérés dátuma: 2009. július 7. RÉDEI M. [2007]: Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest.


826


SABINA, A.– CHEN, L. [2004]: Medical Exceptionalism in International Migration: Should Doctors and Nurses Be Treated Differently? Working Paper. http://www.hrhresourcecenter.org/node/267. Elérés dátuma: 2009. július 22. SCHEFFLER, R. M. ET AL. [2008]: Forecasting the Global Shortage of Physicians: An Economic and Needs-Based Approach. Bulletin of the World Health Organization. 86. köt. 7. sz. 516–523. old. SIK E. [2003]: A migrációs potenciál kutatásának alapfogalmai. In: Örkény A. (szerk.): Menni vagy maradni? Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. MTA KI. Budapest. 15–18. old. SIMONOVITS B. [2004]: A kelet-nyugat európai munkaerőmigráció az Uniós csatlakozás küszöbén. TÁRKI. Budapest. STANKŪNAS, M. – LOVKYTĖ, L. – PADAIGA, Ž. [2004]: The Survey of Lithuanian Physicians and Medical Residents Regarding Possible Migration to the European Union. Medicina. 40 évf. 1. sz. 68–74. old. TILLY, C. [2001]: Áthelyeződött hálózatok. In: Sik E. (szerk.): A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Minisztérium. Budapest. VISZT E. [2006]: Nemzetközi munkaerő-vándorlás és versenyképesség. In: Vértes A. – Viszt E. (szerk.): Stratégiai kutatások – Magyarország 2015. Tanulmányok Magyarország Versenyképességéről. Új Mandátum kiadó. Budapest. WHO (WORLD HEALTH ORGANIZATION) [2006]: The World Health Report 2006 – Working Together for Health. WHO. http://www.who.int/whr/2006/en/index.html. Elérés dátuma: 2009. július 7. WHO (WORLD HEALTH ORGANIZATION) [2008a]: Code of Practice on the International Recruitment of Health Personnel. Working Paper. http://apps.who.int/gb/ ebwha/pdf_files/EB124/B124_13-en.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 7. WHO (WORLD HEALTH ORGANIZATION) [2008b]: Health Workforce Policies in Europe: Progress to Date and Emerging Issues and Options. Draft EUR/RC59/SC(3)/9 Paper. WHO Sixteenth Standing Committee of the Regional Committee for Europe. Koppenhága. 2009. március 30–31. WHO (WORLD HEALTH ORGANIZATION) [2008c]: Managing the Migration of Health Professionals in the WHO European Region. WHO European Ministerial Conference on Health Systems: Health Systems, Health and Wealth. Észtország. Tallin. 2008. június 25–27. WHO (WORLD HEALTH ORGANIZATION) [2008d]: Health Workers for All and All for Health Workers. First Global Forum on Human Resources for Health. Uganda. Kampala. 2008. március 2–7. www.who.int/workforcealliance/forum/1_agenda4GAction_final.pdf. Elérés dátuma: 2009. július 6. WILLIAMS, A. – BALAZ, V. [2008]: International Migration and Knowledge. Routledge. London.

Summary Health professionals’ migration is a global phenomenon. In some countries it has critical role in running health care in an appropriate quality and ensuring its sustainability. A deepening shortage of human resources for health can be observed worldwide. In light of this, the importance of health professionals’ migration is increasing. It has become an evident priority both for scientific research and the health policy agenda by now. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


827

The authors of this article give an overview of the Hungarian physicians’ migration from 1 May 2004, in international contexts. They introduce the data sources, data and indicators that are used to track and analyse the migration of health professionals. They touch upon the main challenges of scientific researches. The authors present and process the available official data on migration flows out of the country and into Hungary for the last five years. They present the relevant results of their own 2008 research project: „Exploration of the underlying motivation patterns behind resident doctors’ intention to look for and find a job, and their choice of medical career”. This research was funded by the National Employment Foundation. It suits the „Human Resources for Health Research Project” research series that the Semmelweis University Health Services Management Training Centre has been running since 2003.


Az új kínai migráció — a Budapesten élô kínai közösség Dr. Irimiás Anna, a Kodolányi János Főiskola mb. docense E-mail: [email protected]

Az Európában élő mintegy másfél millió kínai vándorlását tekintve többféle tendencia is megfigyelhető, hiszen a kínaiak mobilitása korunk egyik legjelentősebb migrációs jelensége. Európában élő közösségeik szerkezeti felépítésüket tekintve hatalmas eltéréseket mutatnak. A Magyarországon élő kínai populáció nagysága az 1990-es évek óta jelentősen növekedett, és Budapest városképére gyakorolt hatása is (éttermeinek, büféinek és boltjainak nagy száma miatt) számottevőnek mondható. A magyar kormány 2003 óta nagy erőfeszítést tett a kínai–magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok felpezsdítése érdekében. Jelen tanulmány a Magyarországon (elsősorban a fővárosban) élő kínai közösség néhány jellegzetességét elemzi, kihangsúlyozva a nyugat-európai kínai közösségekhez képest tapasztalt eltéréseket. Kína új gazdasági, politikai és kulturális szerepének leírása után az Európában élő kínai közösségeket vizsgálja Franciaország és Olaszország példáján. A szerző migrációjuk feltérképezésével kitér a magyarországi kínaiak gazdaságban betöltött szerepére, kihangsúlyozva munkaadóként gyakorolt társadalmi befolyásukat. TÁRGYSZÓ: Kínaiak. Migráció. Nemzetközi vándorlás.


Dr. Irimiás: Az új kínai migráció — a Budapesten élô kínai közösség

829

A

Kínával kapcsolatos európai felfogás a történelem folyamán többször változott, hiszen az európai államok politikai és gazdasági kapcsolatainak alakulása jelentősen meghatározták az ázsiai országról kialakított képet. Kína megítéléséhez hozzátartozik, hogy a kínai kultúra és művészet iránti rajongással párhuzamosan megjelenik a kínaiak és a kínai termékek európai inváziójától való félelem is (Gumble [2006]). A 2008 augusztusában megrendezett pekingi olimpia, melynek jelmondata az „Egy világ, egy álom” volt, ékes bizonyítéka annak, hogy a XXI. század Kínája a környezetvédelem, az információtechnológia és a kultúra terén szintén vezető országként kíván jelen lenni azon túl, hogy a világgazdaság egyik legmeghatározóbb országa. A 2008 második felétől Európát is súlyosan érintő pénzügyi és gazdasági válság Kínát ismét új fényben tüntette fel, hiszen a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államok egyik legnagyobb hitelezőjévé vált (Faiola–Goldfarb [2008]). A Kínai Népköztársaság 2001 óta a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagja, így e nemzetközi szervezetben betöltött pozíciója is meghatározza a Kelet és a Nyugat kapcsolatát, amely szinte Marco Polo óta, félelmekkel, előítéletekkel, ugyanakkor csodálattal teli. A nyugati világ számára azonban Kína, különösen a pekingi olimpiát követően, ismertebbé és elfogadottabbá vált, ami valószínűleg hozzájárul a különböző országokban élő kínai kolóniák pozitív megítéléséhez is (Jordán [1999]). Ezt a véleményt tovább erősíti az ország világturizmusban játszott megújult szerepe. Az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) jelentései szerint ugyanis Kína a világon a negyedik leglátogatottabb ország Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Államok után, megelőzve többek között Olaszországot (Gyuricza [2008]. Mindez azt tükrözi, hogy Kínához és a kínaiakhoz való viszonyunk átalakulóban van. A kínaiak mobilitása korunk egyik legjelentősebb migrációs jelensége a befogadó országok magas száma miatt, mivel 34 millió tengerentúli kínai (Chinese overseas), ahogyan a hazájukból elvándoroltakat nevezik, él a világ 130 országában (Shao Center–Ohio University [2009]). Természetesen a mobilitás jellege sokat változott azokhoz a migrációs hullámokhoz képest, amelyek egy 1882-es törvény értelmében az észak amerikai zárt és „szomorú” kínai negyedeket (Chinatown) hozták létre, összegyűjtve a megtűrt, de társadalmilag kirekesztett bevándorlókat. A legnépesebb kínai diaszpórákat (szórványokat) nyilvántartó országok között leginkább a délkelet-ázsiai államokat (például Szingapúrt és Indonéziát) találjuk, ugyanakkor a kínai jelenlét az Egyesült Államokban és Izraelben is számottevő. Az afrikai kontinensen tapasztalható kínai befolyás azonban a kínai elvándorlás egy egészen új aspektusát mutatja. Olyan afrikai országok számára ugyanis, mint Angola1 vagy Szenegál2 Kína befolyá1 2

http://news.bbc.co.uk/2/hi/africa/7047127.stm; http://www.fmprc.gov.cn/zflt/eng/zt/zgdfzzcwj/t230479.htm http://english.sina.com/china/2009/0213/218446.html


830

Dr. Irimiás Anna

sos gazdasági partner, aki az infrastrukturális fejlesztések (autópályák, hidak, iskolák) kivitelezését is vállalja nyersanyagért cserébe. Ennek köszönhetően kínai szakemberek, és vállalkozásvezetők vándorolnak ezekbe az országokba. A többnyire állami tulajdonú kínai vállalatok (például a Petrochina, a China National Offshore Oil Corporation) pedig rendre részesedést vásárolnak az indonéz, a kazah, a mianmari, a szudáni, a jemeni, a brazil stb. cégekben, ezzel is erősítve befolyásukat a már említett országokban (Artner [2008]). Az Európába, főleg Franciaországba és az Egyesült Királyságba irányuló kínai migráció kezdete az első világháború idejére tehető, bár az igazán jelentős migrációs hullámok az 1949-es kommunista hatalomátvétel után indultak meg az európai kontinens felé (Benton–Pieke [1998]). Az európai országokkal és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok intenzitása és folyamatos bővülése a magasan képzett kínaiak elvándorlását is elősegítette. Zhang [2003] szerint több mint 460 ezer kínai diák tanul világszerte közel 100 országban, akiknek elvándorlása legnagyobb mértékű a világon (tanulmányaik befejezése után mindössze 30 százalékuk tér vissza az anyaországba). Legkedveltebb célterületeik között olyan országokat találunk, mint Japán, Ausztrália, az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország. A magasan képzett, tehetséges szakemberek számára szintén ezek jelentik az elsődleges célországokat, ha bármilyen okból kifolyólag az anyaország elhagyása mellett döntenek (Zhang [2003]). A British Council adatai szerint az Egyesült Királyságban a kínaiak alkotják a legnagyobb csoportot az Európán kívüli országból érkező diákok közül.3 A brit egyetemek és főiskolák felismerték a kínai diákokban a jövő magasan képzett munkaerejét, és azért, hogy minél több kínai diák jelentkezzen hozzájuk, különböző kulturális és kereskedelmi vásárokon, illetve együttműködést elősegítő programokon reklámozzák oktatási rendszerük hatékonyságát (L. Rédei [2009]). Jelen tanulmány összefoglaló képet ad az Európában élő kínai közösségekről. Kína megváltozott gazdasági és kulturális szerepének felvázolása után az Európában élő kínai diaszpórák néhány jellegzetességével foglalkozik Franciaország és Olaszország példáján. A tágabb európai környezet ismertetését követően a magyarországi és leginkább a budapesti kínai közösség sajátosságait vizsgálja.

1. A nyitás politikájának hatása a kínai migrációra Az Európába irányuló újabb kínai migrációs hullámokat tágabb geopolitikai aspektusból kell elemeznünk, mivel a nyolcvanas és a kilencvenes évekre Kína ismét fel3

http://www.britishcouncil.org/china-education-sino-british-education-links.htm


831

Az új kínai migráció — a Budapesten élô kínai közösség

bukkant a nemzetközi politikai színtéren. Az európaiakat elsősorban a bevándorlási hullámok valós nagysága aggasztja, ugyanis a kivándorlók a Föld legnépesebb országából indulnak és az elvándorlás mértékéről csak kevés hivatalos adat áll a kutatók és a politikai döntéshozók rendelkezésére (Jordán [2009]). Kínában ugyanakkor egyre nagyobb méreteket ölt a belföldi migráció a gazdasági reformok következtében kialakult fejlettségbeli és jövedelmi szintkülönbségek elmélyülése miatt. Jordán szerint azonban bizonytalanságok jellemzik az erre (a falvakból a városokba költöző több tízmillió személyre) vonatkozó statisztikákat is. A demográfiai nyomás, a tömeges munkanélküliség, a vidék alulfoglalkoztatottsága, a gazdasági átalakulás bizonytalanságai, a kínai vezetőségen belüli politikai konfliktusok mind az európaiak félelmeit táplálják. Az olasz Caritas/Migrantes migrációval foglalkozó szervezet statisztikusainak elemzése szerint a XX. századi kínai migráció folyamatos és erős növekedő tendenciát mutatott. (Lásd a táblázatot.) A felmérések szerint 1950-ben 11, 1960-ban 15,3, 1970-ben 19,3 millió kínai élt az anyaországon kívül; 1990-ben pedig már 24,6 millió főt is elérte a nem Kínában élő populáció nagysága a hivatalos adatok szerint (Caritas/Migrantes [2006]). Ha csak az Ázsián kívüli országokat vesszük figyelembe, a legnépesebb kínai közösség az Egyesült Államokban (2 millió fő), Kanadában (900 ezer fő) és Ausztráliában (450 ezer fő) él. Európában 100 ezer főt meghaladó közösségeket tartanak számon Franciaországban (300 ezer), az Egyesült Királyságban (250 ezer fő), Olaszországban (150 ezer fő) és Németországban (110 ezer fő). Ezek az országok jelentős eltéréseket mutatnak a kínaiak beilleszkedésének (csakúgy, mint a bevándorlók és az anyaország közötti kapcsolatok) mértékét illetően. A migráns kínaiak becsült száma Földrész

1990-ben

2008-ban

20 700 000

28 175 752

3 100000

3 570 750

Európa

525 000

1 618 640

Óceánia

386 200

760 414

76 100

32 685

24 787 300

34 158 241

Ázsia Amerika

Afrika Összesen

Forrás: A szerző szerkesztése Campani–Carchedi–Tassinari [1994] és a Shao Center–Ohio University [2009] adatbázisa alapján. http://cicdatabank.library.ohiou.edu/opac/population.php.

Az új migrációs trendeknek megfelelően az európai kontinens 1980 óta a többcentrumos migrációs folyamatok központja lett, hiszen minden kontinensről érkeznek ide bevándorlók. A megnövekedett migráció a jelenlegi globalizációs környezetben elsődleges politikai kihívássá vált a nemzetközi közösség számára. Az új gazdasági és kulturális környezetben ugyanakkor ismételten megindult a vándorlás közvetStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

832

Dr. Irimiás Anna

lenül a Kínai Népköztársaság területéről, ami az ország piacgazdaságra való átállásának következményeként is tekinthető (Xiang [2003]). A kínai pártvezetés 1979-ben döntést hozott a különleges gazdasági övezetek (Special Economic Zones) létrehozásáról Dél-Kínában, hogy külföldi befektetőket, elsősorban tengerentúli kínaiakat vonzzanak az országba (Jordán [1999]). A tőke, a fejlett technológia, a menedzseri és a marketing-szakértelem Kínába csábításának érdekében négy különleges övezetet hoztak létre (Sencsen, Csuhaj, Santou, Hsziamen) Kuangtung és Fucsien tartományokban. Ez a „nyitás politikájának” megerősítését tükrözte, hiszen ezeket a gazdasági övezeteket Hongkong és Makaó közelében, valamint a Tajvannal szemközti tengerparton jelölték ki. A folyamat később tovább folytatódott, mivel 1984-ben újabb tizennégy tengerparti várost és Hainan szigetét, 1985-ben pedig a Jangce- és a Gyöngy-folyó deltáját, valamint Fucsien tartomány déli részét nyitották meg a külföldiek és a külföldön élő kínai befektetők előtt (Jordán [1999]). A Kínába áramló külföldi tőke eredetét és összetételét tekintve a kínai (hongkongi, makaói, tajvani) befektetett tőke aránya megegyezik az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea és az Európai Unió országainak befektetési arányával. A működőtőke-beáramlás az országba olyan magas szintet ért el, hogy 2006-ban 69,5 milliárd külföldi beruházás történt (Artner [2008]). A pekingi vezetés felismerte a tengerentúli kínaiak „hazautalásainak” gazdasági és társadalmi jelentőségét, a technológiai tudás potenciális „visszatérésének” előnyét és a tengerentúli kínai diaszpórák tőkebefektetésének ösztönző hatását, ezért támogatja a tengerentúli kínaiak gazdasági szerepvállalását (Nyíri [2002]). A hagyományos kultúra, a konfuciusi értékrend és a személyes kapcsolatok hálózata (guanxi) jelentősen meghatározzák a tengerentúli kínai üzletemberek befektetéseinek mértékét és térbeli eloszlását. Az elmúlt harminc évben a kínaiak mobilitása sokkal nagyobb méreteket öltött, mint Mao Ce-tung idejében. Ez a már korábban említett nagymértékű gazdasági fejlődésnek, az emigrációt szabályozó politika enyhülésének, valamint azoknak a kétoldalú megállapodásoknak köszönhető, amelyeket a Kínai Népköztársaság kötött bizonyos országokkal (Kanadával és Magyarországgal)4. A kilencvenes évek óta több jelentős változás ment végbe a kínai kormányzati politikában és az elvándorlás megítélésében (Xiang [2003]). A kínai politikai döntéshozók az elvándorlást egyre inkább úgy tekintik, mint a szabad helyváltoztatás jogát, aminek semmi köze sincs az egyén politikai és ideológiai véleménynyilvánításához. Sőt, a Kínai Népköztársaság kormánya a tengerentúli kínaiakra külön jogszabályokat dolgozott ki. A kínai vezetés által bevezetett fogalmak szerint ugyanis megkülönböztethetők a „tengerentúli kínaiak” (overseas Chinese), vagyis azok, akik kínai állampolgársággal rendelkeznek, de nem az anyaországban élnek, és a 4

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kétoldalú állam- és kormányközi szerződésekről szóló, 2000. november 28-án, Pekingben aláírt Jegyzőkönyv. 2001. évi XXI. törvény.



833

„kínai tengerentúliak” (Chinese overseas), akik származásukat tekintve kínaiak, de jelenleg nem kínai állampolgárok (Xiang [2003]). A legutóbbi években a tengerentúli kínaiak definiálását az overseas Chinese fogalomhoz tartozó két új kategória tovább bonyolította: a huayi kifejezés azokat a kínaiakat jelöli, akik a történelmi kínai diaszpórához tartoznak, és második vagy harmadik generációs kínai leszármazottak; míg a huaqiao kifejezés az újabb, azaz a gazdasági nyitás óta elvándorolt kínaiakra vonatkozik, akik megtartják/megtartották kínai állampolgárságukat (Christiansen [1997]). A megkülönböztetés alapja természetesen a kínai kommunista párthoz fűződő viszony, a huayi-k leginkább a kommunista hatalomátvétel miatt elmenekülő kínaiak leszármazottai, míg a huaqiao-k sokszor a kínai vezetés „áldásával” keresnek új helyet a letelepedéshez és a kereskedelmi kapcsolatok felvirágoztatásához. A huaqiao-k egy kínai kifejezés szerint olyanok „mint a lehulló falevelek, amelyek visszatérnek a gyökerekhez”, mivel általában átmenetinek tekintik a letelepedést egy adott befogadó országban, és céljuk az, hogy meggazdagodva térjenek vissza Kínába (Gyuris [2007]). A diaszpóra meghatározás használata igen elterjedt a kínai vándormozgalom folyamataival foglalkozó geográfiai és szociológiai szakirodalomban (Li [2007], L. Rédei [2007], Mészáros [2005], Nyíri [1999]). A diaszpóra szó görög eredetű és eredetileg a zsidók szétszóródását jelentette. A kényszervándorlás, az átélt trauma, a közös nemzeti identitás keresése egy adott etnikai közösségen belül és a visszatérés lehetőségének reménye mind hozzátartoznak a diaszpóra fogalomköréhez. Így ez a kifejezés a kínaiakra is alkalmazható, hiszen a múlt század elején a birodalmi dinasztia összeomlása, majd a kommunista hatalomátvétel 1949-ben valóban tömeges kényszervándorlást eredményeztek, súlyos lelki traumát okozva a migránsok számára. Mindemellett úgy tűnik, hogy a kínai diaszpórához tartozó vállalattulajdonosok, befektetők és kereskedők transznacionális gazdasági tevékenysége ma már tökéletesen illeszkedik a globális gazdasági modellhez (Chiarlone–Amighini [2007]). Kína külgazdasági stratégiájának szerves részét képezi a tengerentúli kínaiak fokozott mértékű bevonása a gazdaság fejlesztésébe. Következésképpen az anyaország kapcsolata elvándorolt fiaival nagymértékben megváltozott az elmúlt években, hiszen a tengerentúli kínaiak befektetései jelentették/jelentik a kínai gazdaság ugrásszerű növekedésének legmeghatározóbb tényezőjét (Csaba [2006]).

2. A kínai bevándorlók Európában Történelmi szempontból a kínai közösségek jóval később alakultak ki Európában az ázsiaiakhoz és az észak-amerikaiakhoz képest (Mészáros [2005]). Az Európában élő mintegy másfél millió kínai származását tekintve többféle tendencia is megfigyelhető: egyaránt érkeztek az anyaországból, tehát a Kínai Népköztársaság területéStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

834

Dr. Irimiás Anna

ről (leginkább Fucsien és Zhejiang tartományokból), a volt európai gyarmati területekről (például Hongkong és Makaó) és a Karib-térségből (Caritas/Migrantes [2006]). Az Európában élő kínai közösségek szerkezeti felépítésüket tekintve egymáshoz képest is hatalmas eltéréseket mutatnak, hiszen beilleszkedésük ugyanúgy függ az odaérkező kínaiak hozzáállásától, mint a befogadó társadalom által nyújtott integrációs lehetőségektől (Tsu [1999]). Az Egyesült Királyságban élő kínaiak például sikeresen helytálltak az olcsó, mégis ízletes ételeket nyújtó gyorséttermek versenyében. Ennek következtében a kínai kifőzdék mára komoly konkurenciát jelentenek a tradicionális „fish and chips” büfékkel szemben (Christiansen [1997]). Ugyanakkor Olaszországban – ahol a kínai és az egyéb etnikai éttermek közel sem olyan népszerűek, mint a szigetországban – az új (80-as évek után érkezett) kínai bevándorlók a bőrkikészítő iparban és a ruházati szektorban elégítik ki az olasz munkaadók munkaerő-keresleti igényeit (Ceccagno [1998]). Az etnikai közösségeknek nyújtott társadalmi és pénzügyi támogatások a kínai diaszpórában élők beilleszkedéséhez és társadalmi elismertségük kivívásához is jelentősen hozzájárulnak. Ugyanakkor az integrációs folyamat két oldalú, hiszen azt a kínai bevándorlók aktív társadalmi szerepvállalása szintén elősegítheti. Ezt Tsu [1999] a kobei Chinatown példáján szemlélteti, ugyanis az 1995. évi kobei földrengést követő nehéz időszakban a kínaiak szolidáris és bátor viselkedése hozzájárult ahhoz, hogy a zárkózott japán társadalom el tudja fogadni a városaiban élő idegeneket.

2.1. Franciaország A XX. század elején Franciaország toborzással próbált megoldást találni a munkaerőhiány által kiváltott gondokra. Az úttörő kínai csoport letelepedése az első világháború idejére tehető, amikor az északi tartományokból érkeztek munkások Franciaországba (Khoa [1994]). A Zhejiangból származó kínaiak a Gare du Lyon és a Rue du Temple környékén telepedtek le, és bőrkikészítéssel, kézműves tárgyak gyártásával, illetve utcai árusításával foglalkoztak. Ezek a bevándorlók nem egy migrációs lánc, vagyis nem személyes ismeretségek révén, hanem egyéni migrációs döntés alapján érkeztek a nyugat-európai országba. Az 1921-es népszámlálás szerint már 12 ezer kínai élt az országban, ugyanakkor Párizsban a kínai bevándorlók közössége csak 1975-ben vált érzékelhetővé, a XIII. kerületben létrejött Chinatown révén (Guerassimoff [2003], Khoa [1994]). A statisztikák alapján 1999-ben már 28 319 kínai állampolgár és 30 912 kínai bevándorló élt Franciaországban. Párizs Île de France régiója tudja magáénak a legnépesebb kínai közösséget, de a délfranciaországi régiók (például a Côte d’Azur vagy Provence-Alps) szintén otthont adnak mintegy kétezer kínai bevándorlónak. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


835

Ez a földrajzi eloszlás gazdasági szempontokkal magyarázható, hiszen a kínaiak legjelentősebb gazdasági tevékenységei Párizsban összpontosulnak, míg az erős turisztikai ipar és vendéglátás az ország déli területére vonzza őket. Magyarországon szintén hasonló tendencia figyelhető meg: a kínaiak Budapesten élnek a legnagyobb arányban, de számottevő kínai beruházásoknak lehetünk szemtanúi a Balaton olyan turisztikai központjaiban is, mint Siófok vagy Balatonfüred.

2.2. Olaszország Az előzőkben tárgyalt francia példához hasonlóan az olaszországi kínai migráció sem új keletű, hiszen az első kínai bevándorlók már a harmincas években megjelentek Milánóban és nyakkendő-árusítással keresték kenyerüket. Igaz ők korábban Franciaországban éltek, tehát nem közvetlenül az anyaországból érkeztek (Ceccagno [1998]). Jelentős kínai beáramlás Bolognában, Firenzében és a második világháborút követően Rómában volt tapasztalható. Milanóban az első kézművesműhelyek megalapítása Viale Paolo Sarpi környékén kiemelkedő fontossággal bírt a közösség kialakulásának szempontjából (Galli [1994]). Ugyanis a később megnyitott kézművesműhelyek, éttermek, kínai boltok, majd a bevándorlóknak otthont adó lakások és szállások nagy részét szintén ebben a városrészben találhatjuk. A nyolcvanas években már azok a kínai boltok is megjelentek, amelyek kifejezetten a kínai honfitársaknak kínáltak árukat és szolgáltatásokat. Ez az új tendencia a városkép formálódásában is nyomon követhető, mivel az „etnikai szolgáltatásokat” nyújtó boltok és üzletek kizárólag kínai nyelvű feliratokat alkalmaznak. Ezek az üzletek elsősorban a Kínai Népköztársaságból származó ételeket, fűszereket és egyéb konyhai eszközöket, felszereléseket árulnak, amelyek segítségével megfelelően készíthetők el a kínai ételek. A kínaiak szerint ugyanis a tradicionális ételek fogyasztása enyhíti a honvágyat és a kirekesztettség érzését (Tsu [1999]). Az olasz belügyminisztérium bevándorlókra vonatkozó adatait feldolgozó Caritas/Migrantes [2006] alapján, Olaszország területén 56 566 kínai tartózkodott legálisan 2001-ben. A lombard régió ugyanezen évi statisztikai adatai szerint csak Milanóban 12 150, míg Pratoban 8 086 kínai bevándorló élt (Ceccagno [2003]). Ezért megállapítható, hogy ez a két város ad otthont az Olaszországban élő kínaiak egyharmadának. Prato az olasz ruhakészítés és bőráru-kereskedés egyik központja. Így nem meglepő, hogy a legtöbb, ebben a régióban élő kínai az olasz készruhakészítő cégeknek és gyáraknak szállít be. Szintén egyre jellemzőbb tendencia, hogy több kínai vállalkozó már saját ruhagyárat és üzemet is működtet komoly konkurenciát jelentve ezzel az olasz készíttetőknek (Ceccagno [1998]). A közelgő EXPO miatt Milanó vezetősége felajánlotta a városközpontban élő közösségnek, hogy ha kiköltöznek Milanó perifériájára, egy új, egységes kereskedelmi és kulturális központot hozhatnak létre. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

836

Dr. Irimiás Anna

2.3. Magyarország Az 1989-es év Magyarországon a rendszerváltoztatás éve, míg Kínában a Tien’anmen téri diáktüntetés vérbefojtásáé, amit ugyanannak a Teng Hsziao-pingnek a parancsára hajtottak végre, aki 1978-ban a nyitott kapuk politikáját tűzte zászlajára. A kilencvenes évek elején az ázsiai ország gazdasági reformjai, amelyek már nem foglalkoztak „a macska színével, csak azzal, hogy elkapja az egeret” (Teng Hsziao-ping) főleg a part menti tartományokban (például Fucsianban és Zhejiangban) eredményeztek jelentős gazdasági fellendülést. Ugyanezeken a területeken hozták létre a különleges gazdasági zónákat, és ezekről származott a legtöbb Európában élő kínai is. Mindemellett az 1989. évi Tien’anmen téri események – amikor a kínai vezetőség újra az elnyomás eszközét alkalmazta – elbizonytalanították a kínai kisvállalkozókat és kereskedőket, akik ezáltal veszélyeztetve látták bimbódzó gazdasági tevékenységüket (Polonyi [2008]). A magyar és a kínai kormány között 1988-ban született megállapodás szerint megszűnt a kínai állampolgárok vízumkényszere magyarországi beutazásaik esetén. Míg ez a megállapodás csak keveseket érdekelt 1988-ban, annál nagyobb jelentőséggel bírt két év múlva. Magyarországon a gazdasági átalakulás első éveiben minden képlékeny és változó volt. Már megszűntek az államszocializmus alatt kialakított gazdasági kapcsolatok a többi volt szocialista országgal, de a nyugati befektetők és áruházláncok még nem telepedtek meg az országban. Ezekben az években, kihasználva a könnyű beutazás lehetőségét, hirtelen és tömegesen jelentek meg a kínaiak (vállalkozók, üzletemberek és szerencsét próbálók) az országban, mivel azonnal felismerték az átalakulóban levő, liberalizált új kelet-európai piacok nyújtotta, valamint az átmeneti áruhiányban rejlő befektetési lehetőségeket. A legtöbb kínai kereskedő a transzszibériai vasúton utazott Budapestre, ugyanis az útiköltség Peking és a magyar főváros között csak néhány száz yuan-ba került (Nyíri [2000]). Zhongqiang [2005] szerint – aki a kínai olvasóközönségnek írt könyvében mutatja be a Budapestre érkező kínaiak megpróbáltatásait – honfitársai szívesen jöttek a „kincses országba” a biztos meggazdagodás reményében. A bevándorlók által Magyarországon alapított, kiskereskedelemre specializálódó, szállítással és forgalmazással egyaránt foglalkozó cégek újszerűek voltak, hiszen a nyugat-európai országokban a kínaiak általában vendéglátással és utcai árusítással keresték kenyerüket (Nyíri [1996]). Magyarországon viszont virágzott a kínaiak importtevékenysége megteremtve ezzel a kialakulóban levő közösségük anyagi biztonságát és gazdasági szerepét. A Magyarországra érkező kínaiak legmeghatározóbb vándorlási motivációja feltételezhetően a gyors meggazdagodás és a szabad családalapítás volt. Esetükben általában nem szegény, nincstelen vándorokról van szó, hanem szerencsére olyan egyénekről, akik közül sokan bár Kínában is vezettek valamilyen kisvállalkozást, a magyarországi befektetéseket és kereskedelmi lehetőségeket jövedelmezőbbnek ítélve Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

837


az emigrációt választották. Természetesen nem mindegyikük járt sikerrel, de az 1990-es és 1991-es tömeges bevándorlási hullámból mégis sokan telepedtek le az országban, és mára már beilleszkedtek a magyar társadalomba (Nyíri Pál [1996] szerint 1990-ben körülbelül negyvenezer kínai lépett be az országba, azonban ennek alátámasztására csak kevés hivatalos adat áll rendelkezésünkre). Fontos tehát kiemelni, hogy a kilencvenes évek elején a Magyarországra érkező kínaiak többsége biztos anyagi háttérrel rendelkezett. Ők kereskedelmi tevékenységet folytattak a befogadó országban, és olcsó lábbelik, illetve ruhaneműk árusításával sikeresen pótolták az átmeneti áruhiányt. Az anyaországgal fenntartott kapcsolatuk ugyanakkor már nem volt olyan ellenségesnek mondható, mint a korábban NyugatEurópába vándorolt honfitársaiké. Az Antall-kormányt megelőzően egy magyar kormánynak sem kellett szembenéznie ilyen nagymértékű bevándorlással, amelyre ezért megfelelő jogszabályok sem léteztek (Tóth [2003]). A bevándorlás szabályozását és a külföldiek letelepedésének feltételeit Magyarországon először a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény határozta meg. 1992-ben a magyar kormány visszaállította a kínai állampolgárok vízumkényszerét, ami nagymértékben lecsökkentette a kínai bevándorlók számát/arányát. Ma a 2007. évi II. törvény rendelkezik a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról. Kínai bevándorlók száma Budapesten

Darab 8000 7000

7182 6054

6000

5597 4741

5000

5729

5337 4691

4000 3000 2000 1000 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

év

Forrás: A szerző saját szerkesztése a KSH [2008] adatai alapján.

A Magyarországon élő kínaiak közül szinte senki sem vette fel a magyar állampolgárságot, ami talán annak tudható be, hogy a Kínai Népköztársaság nem ismeri el a kettős állampolgárságot (Dövényi [2005]). A Belügyminisztérium adatai szerint ugyanakkor 2 051 letelepedési, és 3 485 bevándorlási engedéllyel rendelkező kínai Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

838

Dr. Irimiás Anna

állampolgárságú személyt tartottak számon hivatalosan Magyarországon 2008 decemberében.5 Ezzel a románt és az ukránt követően, a kínai lett a harmadik legfontosabb bevándorló népcsoport hazánkban. A kínai bevándorlók számának 2000 és 2006 közötti alakulását bemutató ábra alapján 2006-ban 7 180 kínai, a Magyarországon élő kínaiak 83 százaléka élt Budapesten (KSH [2008]). A 2002-es KSH adatok szerint a tartózkodási engedéllyel az országban élő 115 888 külföldi állampolgár közül 6 420 fő volt kínai, ami jelentősnek mondható (Illés [2004].

3. A budapesti kínai közösség meghatározó vonásai Az első kínaiak tehát, ha nem vesszük számításba az államszocializmus éveiben hazánkba látogató néhány egyetemistát és diplomatát, mintegy húsz évvel ezelőtt érkeztek Magyarországra. Többségük Budapesten telepedett le, így e közösség tagjai ma már szerves részei a főváros társadalmának.6 Letelepedésük Budapest urbanisztikai szerkezetén belüli térbeli eloszlásának elemzéséhez ismernünk kell a főváros történetét, szociális térszerkezetét, valamint a gazdasági és a politikai tranzíció hatásait (például a privatizációt). Feltételezhető, hogy egy kínai bevándorló a magyar fővárosban az elvárásainak megfelelő helyet választ magának. Az olaszországi példa is mutatja, hogy az első letelepedők helyválasztása milyen komolyan meghatározza a kínai közösség területi elhelyezkedését. Nyilvánvalóan az albérlet megfizethetősége és a lakás munkahelyhez való közelsége befolyásolja elsősorban egy külföldi állampolgár döntését. Ugyanakkor, mivel nem ismeri, nem is ismerheti a fővárosi kerületeket, a budapestiekkel ellentétben választására nem hatnak negatív módon a térhez kapcsolódó sztereotípiák vagy rossz emlékek. A város identitásának megismeréséhez legalább néhány hónap szükséges, amikor kapcsolatba lép az „őslakosokkal”, vagy a már hosszabb ideje Budapesten tartózkodó családtagjai, ismerős honfitársai segítik helyválasztását. A család, mint a vándorlási és a beilleszkedési folyamat kiindulási és egyben érkezési pontjának szerepe meghatározó a kínai emigráns életében. Egyes kutatók elemzése szerint (Ambrosini [1999], Zanfrini [1998], Reyneri [1979]) az „elvándorlási projektben” az egész család részt vesz: először kiválasztják a legmegfele5

http://www.bevandorlas.hu/statisztikak_HUN_36.xls A kínai bevándorlók 82 százaléka Budapesten él, de Nyíregyháza, Szeged, Sopron és Győr kínai közösségének nagysága is jelentős (Tóth [2006]). Debrecenben például több étterem és nagyáruház nyílt, amelynek tulajdonosai kínaiak. Az egyik áruházláncot például egy olyan család üzemelteti, amelyik a 90-es évek elején érkezett Magyarországra. Ők 1999-ben nyitották meg első ruhaüzletüket, amelyet még jó néhány követett, és ma már Nyíregyházán is működik boltjuk. (FigyelőNet 2008. január 18. http://www.fn.hu/belfold/20080117/ magyarorszag_kinaiak_europai_fohadiszallasa/) 6



839

lőbb rokont, akit képesnek tartanak az idegenben való túlélésre és meggazdagodásra, majd a családtagok összeadják a pénzt az útiköltségre és az „első hónapokra”, esetleg az eladásra szánt árura. A kínai migráns a távolban is érzi családja figyelő szemét és magával hordja a „család szellemét”, ami nem kis felelősséggel jár (Nyíri [2004]). A kínaiak társadalmi viselkedését még mindig nagyban befolyásolják a konfuciusi erkölcsi normák, rokoni, patriarchális kapcsolataik a hűségen alapulnak. A társadalmi harmónia Konfucius (i.e. 551–479) szerint akkor biztosítható, ha a társadalom minden eleme elfogadja saját szerepét és azonosul azzal. A konfuciusi hierarchia konkrét függőségi kapcsolatokat és tiszteletet ír elő azokkal szemben, akik a rangsorban felettünk állnak (Dawson [2002]). Ugyanez az elv érvényes a családi kötelékekre is: a gyermek tisztelje szüleit, a feleség a férjet, a kisebbik testvér az idősebbet. Ez részben magyarázatul szolgál a kínai közösséghez tartozó bevándorlók erős családi összetartozására és a családi hierarchia meghatározó szerepére a migráns életében.

3.1. A kínai bevándorlók lakóhelyének térbeli elhelyezkedése A humán geográfia tudomány keretén belül a „Chinatown-ok” (kínai negyedek) sajátosságaival foglalkozó kutatási területet két részre oszthatjuk. A hagyományos kutatóterületet David Chuenyan Lai neve fémjelzi. A kanadai professzor szerint a Chinatown olyan keleti közösséget jelent, amely egy nyugati urbanisztikai kontextusban helyezkedik el. Megfigyelése szerint a kínai negyedek „kis városok” a nagyvárosokon belül („Chinatowns are towns within the cities”) (Chuenyan Lai [1988]). Ennek az elgondolásnak azonban az a hiányossága, hogy a Chinatownt kizárólag a fizikai szegregáció helyeként jeleníti meg. Kay Anderson [1991] geográfus által kidolgozott másik megközelítés szerint viszont a Chinatown és annak identitása az éppen hatalmon levő politikai erő ideológiája szerint változhat. Ez az elmélet a Chinatown fejlődését egy történelmi folyamaton belül, azaz nem csak fizikai voltában elemzi. Ennek helyességét több példa is alátámasztja: New Yorkban a városi vezetőség turisztikai látványossággá változtatta a Chinatown-t, ahol külön erre a célra indított buszjáratok viszik körbe a kíváncsiskodókat. De Európában is érdekes a politika és a Chinatown kapcsolata: Liverpool például, csakúgy, mint Antwerpen és Amszterdam európai uniós területfejlesztési támogatást kapott a városszöveten belül kialakított Chinatown felújítására (Christiansen [1997]). Budapesten a szó klasszikus (és pejoratív) értelmében még nem létezik Chinatown, bár e külföldi közösség bizonyos összetartozási jellegzetességeket mutat. A kínai bevándorlók lakóhelyének térbeli elhelyezkedése laza szerkezetet képez a városszöveten belül, ami a közösség számára elsődleges fontosságú központi helyek Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

840

Dr. Irimiás Anna

(kínai bevásárló központok, piacok, nagyobb kínai éttermek és a XV. kerületi a kínai–magyar két tannyelvű általános iskola) körül alakult ki. Keresztély Krisztina [1998] szerint ennek egyik oka, hogy a budapesti kínaiak kereskedelmi tevékenységének színhelyeként szolgáló piacok nem kínai, hanem magyar cégek irányítása alá tartoznak. Ez a hálószerű szerkezet a kínai üzletek és éttermek építészeti elemeit figyelembe véve viszonylag könnyen ábrázolható, bár ezek a lakóhelyek elhelyezkedését nem határozzák meg elég pontosan. Érdekes itt megemlíteni azt a meglepő kérést, amivel a kínai kereskedők álltak elő Veszprém polgármesterénél. Arra kérték a város első emberét, hogy amennyiben engedélyezi egy kínai piac megnyitását az önkormányzat területén, biztosítson számukra egy olyan városnegyedet is, ahol elkülönülve élhetnének (Illés [2007]). A kelet-közép-európai városok (köztük Budapest) történelmi belvárosának leromlott állapota az általános trenden belül az államszocialista ideológia örökségével is magyarázható (Kovács–Szirmai [2006]). A városfejlesztés prioritása ugyanis a külvárosi lakótelepek építése volt, ami magával vonta a belváros amortizációját. A bevándorlók a nyugat-európai nagyvárosokhoz hasonlóan, Budapesten is a leromlott belső övezetekben, hanyatló minőségű lakótelepeken vagy városkörnyéki negyedekben telepednek le. Ez egyrészt az ottani lakások olcsóságával, másrészt azzal a ténnyel magyarázható, hogy Budapest lakónépessége leginkább a belvárosi kerületekben csökken folyamatosan, ahol az idősödő korosztály aránya sokkal magasabb az agglomerációs területeken élő idősek arányához képest. A migrációs folyamatok következtében erősödő városi szegregáció enyhítését célozza az Európai Unió támogatáspolitikai reformja, az URBAN projekt, ami az élhető lakókörnyezet kialakítását és a bevándorlók esetében létfontosságú társadalmi beilleszkedést szolgálja. De például a főváros VIII. kerületének – ami a hivatalos adatok szerint a Budapesten élő kínai bevándorlók 18 százalékának, azaz 1 354 főnek ad otthont (KSH [2007]) – városrehabilitációs programja, a RÉV8 is hatással van közvetett módon a kínai közösségre. (Hasonlóan magas létszámú kínai közösséget találunk a X. (1 729 fő), a XIII. (707 fő) és a XIV. (652 fő) kerületekben.) Az elmúlt húsz évben a belváros lakossága 80 ezer fővel csökkent, melynek következményeképpen – mint az más európai nagyvárosban is megfigyelhető – sok lakás megüresedik. Ezeket a Budapestre érkező külföldi állampolgárok bérlik ki, akik, legalábbis a letelepedés első éveiben, jobban kedvelik a belvárost a periférikus kerületekhez képest a szolgáltatások és a hivatalok közelsége, valamint a nagyobb munkalehetőség miatt. A kínai közösség esetében a VIII. kerületi „Négy Tigris” Piac és a vonzáskörzetében létesített kereskedelmi egységek sok kínai állampolgárt foglalkoztatnak, akik munkahelyükhöz közel keresnek lakást. A magyar fővárosban emellett egy összetettebb geográfiai modell is megfigyelhető. Bár ez esetben is igaz, hogy az „új migránsok” a központi enclave-ban (beékelt területen) telepednek le, a tehetősebb és a magasabban iskolázott kínai bevándorlók (befekteStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


841

tők, vállalkozók) másfajta „térbeli társadalmi viselkedést” tanúsítanak. Ők ugyanis nemcsak nem kedvelik a belvárosi lakásokat, hanem megfelelő anyagi hátterük miatt is a budapestiek példáját követik: a külső kerületek zöldövezetében vesznek kertes házat, és családjukkal oda költöznek. Így például Budapest 77 599 lakosú XVII. kerületében (2007. évi adat) is évről évre több kínai bevándorló él: míg számuk 2001-ben csak 39, 2007-ben már 109 volt (KSH [2008]). A kínai állampolgárok ingatlanvásárlásáról azonban kevés adat áll rendelkezésünkre, ami részben azzal magyarázható, hogy a nyugat-európai kolóniákhoz hasonlóan elsősorban azt az ingatlant vásárolják meg, ahol kereskedelmi tevékenységüket folytatják (Illés–Michalkó [2005]). A mobilitás elemzésekor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a migráns általában egyedül indul útnak, és csak akkor „hívja” családjának más tagjait is, ha sikerül letelepednie és bizonyos mértékig beilleszkednie a befogadó társadalomba. Ez a kínai bevándorlókra is érvényes: először általában a fiatal (20–40 év közötti) férfiakról érkeznek egyedül Budapestre, majd később családtagjaik is követik őket. Demográfiai szempontból a kínaiak nemek szerinti megoszlása kiegyensúlyozott: 2007-ben a Budapesten élő 7 546 kínai közül 4 111 férfi és 3 435 nő volt (KSH [2007]).

3.2. A kínaiak szerepe a munkaerőpiacon A Belügyminisztérium statisztikái szerint a Magyarországon legálisan, munkavállalási engedéllyel dolgozó külföldiek 7 százaléka ázsiai származású és körülbelül 4 százaléka kínai állampolgárságú.7 Ez az arány szinte elhanyagolható, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Magyarországon már régebb óta élő kínaiaknak – akik általában, mint üzletemberek és cégtulajdonosok dolgoznak – már van bevándorlási engedélye, tehát nem szerepelnek ebben a statisztikában. A kínai üzletek, éttermek és büfék a főváros urbanisztikai szerkezetén belül egy újonnan formálódott bevándorló közösség kézzelfogható és számbavehető bizonyítékai. A fővárosban megfigyelhető, hogy olyan hatalmas, eddig nem hasznosított, elhagyatott területek, mint például a MÁV Zrt. tulajdonában levő VIII. és X. kerületi telephelyek vagy a volt szovjet laktanyák és a szebb napokat látott ipartelepek funkcionális terekké váltak a kínai bevándorlók számára. A bevándorlás hajnalán (a kilencvenes évek elején) az olcsó kínai gyártmányú tornacipőket, pólókat és pulóvereket a metróaluljárókban árusították a kínai árusok. 1997 óta a kínai kis- és nagykereskedelmi árusítás központja a VIII. kerületi 3,6 hektáron elterülő Négy Tigris Piac. Mivel a piacként bérbe adott ex-vasúti telephely a MÁV Zrt. tulajdona, a terület infrastruktúrája, a vasúti létesítmények közvetlen gazdasági funkciót töltenek be, növelve a terület kihasználtságát. 2006 decemberében a 7

http://www.bmbah.hu/statisztikak_HUN_35.xls?PHPSESSID=f22a5a7650717dcd54cd621ec7650802


842

Dr. Irimiás Anna

piacon körülbelül háromezer konténer volt, melyek egyaránt szolgáltak raktárként és üzlethelyiségként. Emellett minden kerületben megtalálhatók a kínai üzletek és boltok. Sokszor olyan kereskedelmi egységek is kitesznek egy „kínai bolt” táblát a kirakatba, ahol egyébként semmi más nem utal az eladásra szánt termék származására és árára. Ebből arra lehet következtetni, hogy a „kínai áru” elnevezés Budapesten bizonyos vevőkört feltételez, akik számára elsődleges szempont a termék olcsósága. A Figyelő [2005] kínai negyedről szóló cikke szerint a magyarok 2004-ben 21 milliárd forint értékben vásároltak kínai termékeket. 1993 óta a kínai üzletek nemcsak megsokszorozódtak a fővárosban, hanem egy fajta minőségi változáson is átmentek: ma már tágasabbak és jobban berendezettek, mint néhány évvel ezelőtt. A rendelkezésre álló tér maximális kihasználtsága ugyanúgy jellemző a piaci standokra és a kínai boltokra, mint az Ázsia Center (kereskedelmi bevásárlóközpont) üzleteire. A nagy mennyiségű felhalmozott áru a kínai üzlet egyik jellegzetessége, ahol az áru a tér részévé válik (például az üzletek homlokzatára kiaggatott ruhák). A kínai kereskedelem az etnikai gazdaság8 (ethnic business) fogalmával jellemezhető (Zanfrini [1998]). A kínaiak szívesen alkalmaznak családtagokat, ismerősöket vagy ugyanabból a tartományból származó honfitársakat. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy sok magyart alkalmaznak: általában magyarok a boltjaikban az eladók, éttermeikben a felszolgálók vagy büféikben a pultoslányok (Michalkó [2009]). Emellett tolmácsokat, könyvelőket és ügyvédeket is foglalkoztatnak, tehát a tercier szektor több szegmensében is fontos munkáltatói szerepet töltenek be. Politikai és gazdasági megegyezéseknek9 köszönhetően a XVIII. kerületi Sárkány Center, úgy mint a XV. kerületben létesített Ázsia Center és China Mart kereskedelmi központok, Li [2007] meghatározásával élve, az ethnoburb katalizátorai. Az ethnoburb, Li megfigyelése szerint olyan funkcionális közösség, amely saját, belső társadalmi és gazdasági szerkezet szerint működik. Az ilyen funkcionális jelleggel felruházott periférikus térségek a város szerkezetén belül nem elszigetelt közösségeket jelentenek, hanem ellenkezőleg, nyitott rendszereket alkotnak, amelyek tökélete8

Az etnikai gazdaság fogalma a nyolcvanas évektől kezdve lett általánosan használt, mint egy etnikai vagy bevándorló csoport tagjai által foglalkoztatott, munkaadó vagy önfoglalkoztató személyek csoportja (Letenyei [2002]). 9 A magyar kormány külkereskedelmi stratégiájában kiemelkedő fontosságú a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, amelynek előmozdítására Gyurcsány Ferenc 2007 szeptemberében Kínába utazott, hogy személyesen nyissa meg a „Magyar Évadot”. Az aláírt megegyezések értelmében Budapest az EU és a Balkán piacára irányuló kínai termékek elosztó bázisa lesz és az Ázsia Center az informatikai és hi-tech termékeket forgalmazó cégek központjaként fog működni. A kelet-közép-európai térségben Magyarország Kína egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, az Eurostat adatai szerint 2008-ban 5 581 millió euró összegre rúgott az importált kínai áruk értéke. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/6-18052009-BP/EN/6-18052009BP-EN.PDF.



843

sen beilleszkednek a nemzetközi információ- és kereskedelmi áramlások kontextusába. A bevándorlók lakóhelyének és a kereskedelmi központok ethnoburb-bé formálódása folyamatosan alakítja át a régi külső kerületek városképét, és gazdaságilag dinamikus térségekké változtatja azokat. Artner Annamária [2008] szerint a kínai működőtőke-export Magyarország számára is kínál kihasználandó lehetőségeket. Ennek az együttműködési folyamatnak a legfrissebb bizonyítéka a Kínai Befektetési Ügynökség budapesti irodájának megnyitása várhatóan 2009 második felében. A CIPA (Chinese Investment Promotion Agency) a kínai kereskedelmi minisztérium háttérintézményeként működő befektetési ügynökség, fő feladata a kínai tőkebefektetések ösztönzése és a külföldi tőke Kínába vonzása.10 Magyarország kedvező földrajzi helyzete, a magyar munkaerő szakképzettsége, és az itt élő népes kínai közösség csábítóak a kínai befektetők számára. Megfontolandó, hogy ezekre az adottságokra építve Magyarország Kínától a gazdaságfejlesztéshez szükséges tőkéhez juthat.

Összefoglalás A Magyarországon élő kínai közösséget megfigyelve megállapíthatjuk, hogy az ország népességének alacsony százalékát teszik ki a kínai bevándorlók. A hivatalos adatok szerint csak alig tízezer kínai él hazánkban, ugyanakkor feltételezhetjük, hogy számuk ezt jelentős mértékben meghaladja. Fiatal munkaerőről és dinamikus közösségről van szó, amely nem terheli az ország jóléti rendszerét, mivel általában saját orvosaikkal gyógyíttatják magukat, vagy komolyabb egészségügyi beavatkozások esetén visszatérnek Kínába. A kínai kereskedők és piaci árusok sokszor a budapestiek által elhagyott területeket használják és a kínai bevásárlóközpontok a város periférikus kerületeiben helyezkednek el. A Kínai Népköztársaságból érkezett bevándorlók térbeli elhelyezkedését megfigyelve megállapítható, hogy ez a közösség a VIII., a X. és a XV. kerületekben volt a legnagyobb hatással a társadalom szerkezetének és a városkép átalakulására. Magyarország csak nemrég lett befogadó ország, ezért a területén élő külföldiek még nem okoznak olyan jellegű problémákat, mint például Franciaországban vagy Németországban, ahol a második vagy harmadik generációs bevándorlók nagyarányú munkanélkülisége társadalmi feszültségeket szül. Budapestet és a Milánót összehasonlítva fontos következtetéseket vonhatunk le. Milánóban a viale Paolo Sarpi térségében csak kínaiak élnek, mert az olaszok foko10

http://www.mfor.hu/cikkek/54740.html


844

Dr. Irimiás Anna

zatosan elhagyták ezt a városrészt. Így veszítettek értékükből az üzletek és a lakások, amelyeket a tulajdonosok csak a kínaiaknak tudtak eladni vagy bérbe adni. A városvezetés a problémát úgy próbálja meg orvosolni, hogy ki akarja költöztetni a kínaiakat, illetve üzleteiket és éttermeiket a város egyik periferikus területére, ahol azok egy új kereskedelmi és szolgáltató központot tudnának létesíteni. Milánónak meg kell fontolnia, hogy milyen lépéseket tesz a kínai közösség irányába, hiszen Olaszország egyik legbefolyásosabb kereskedelmi partnere éppen a Kínai Népköztársaság. Hasonló átalakulás van folyamatban Budapest VIII. kerületében, ami a kínai közösség központja. Itt (például a Népszínház utcában) jelentős számú kínai bevándorló él, és a Négy Tigris Piac vonzáskörzetében is (néhány török és vietnámi kereskedőt leszámítva) leginkább kínai állampolgárságú személyek dolgoznak. Ennek fő oka, hogy a kínai kereskedők importban játszott szerepe jelentős, így a nyugat-európai tendenciától eltérően, Budapesten a kínaiak üzleti tevékenysége nem elsősorban az éttermekre és büfékre, hanem a kereskedelemre koncentrálódik. Ha a kerület és a főváros vezetése nem hoz olyan döntéseket, ami a városi szegregációt megakadályozza, feltételezhető, hogy a Józsefváros még több kínai lakost tudhat majd magáénak. A kínaiak a városszerkezeten belüli elhagyatott területeket leromlott állapotban is sikeresen ki tudják használni, de ez további amortizációt vonhat maga után. A budapesti belső kerületek esetében ugyanakkor a kínai éttermek és büfék olyan központi területeken helyezkednek el a francia és az olasz városokhoz hasonlóan, amelyek a Budapestre érkező turisták útjába esnek. Ennek tükrében elmondható, hogy a kínai étteremtulajdonosok és a vendéglátásban tevékenykedők a turisták kiszolgálásában is fontos szerepet töltenek be. A francia vagy az olasz példával szemben egy egészen új együttműködésnek lehetünk tanúi a XV. kerületben a tágabb látókörű kerületi vezetésnek köszönhetően, amelyből Újpalota és a kínaiak is profitálhatnak. Az Ázsia Center, igaz az osztrák STRABAG cég résztulajdona, színvonalas szolgáltatást képes nyújtani a vásárlóknak, illetve a kereskedőknek egyaránt, és a városképet sem csúfítja. A Kavicsos közi kínai– magyar két tannyelvű általános iskola pedig elősegíti, hogy a Budapesten felnövő kínai generáció ne „szenvedésként” élje meg a magyar nyelv és tananyag elsajátítását. A kínai–magyar kereskedelmi és kulturális kapcsolatokra tekintettel Magyarországnak olyan bevándorlási politikát kellene kidolgoznia, ami ösztönzi a beilleszkedést és a kínai közösség elismertségét. Artner Annamária [2008] korábban említett tanulmánya szerint a kínai működőtőke-export Magyarország számára is kínál lehetőségeket. Magyarország kedvező földrajzi fekvése révén a kínai áruk és tőke regionális elosztó központjának szerepét játszhatja, az Európai Unió és a Balkán-félsziget országai felé is összekötő kapocsként működhet. Hazánk Kínától a gazdaságfejlesztéshez szükséges tőkéhez is juthat (Artner [2008]). Mindezek miatt fontos, hogy Kínával jó kapcsolatokat ápoljunk és elősegítsük az itt élő kínaiak beilleszkedését. Hiszen a Magyarországon felnövő kínai generáció jeStatisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám


845

lenti azt a humán erőforrást, amely képes hidat építeni a két ország között a gazdasági és a kulturális kapcsolatok erősítése terén.

Irodalom AMBROSINI, M. [1999]: Utili invasori. ISMU-FrancoAngeli. Milano. ANDERSON, K. J. [1991]: Vancouver’s Chinatown: Racial Discourse in Canada, 1875–1980. McGill-Queen’s University Press. Montreal. ARTNER A. [2008]: A kínai működőtőke offenzívája. Statisztikai Szemle. 86. évf. 9. sz. 850–874. old. BENTON, G. – PIEKE, N. F. (szerk.) [1998]: The Chinese in Europe. Macmillan Press. London. CAMPANI, G. – CARCHEDI, F. – TASSINARI, A. [1994]: L’immigrazione silenziosa. Fondazione Giovanni Agnelli. Torino. CARITAS/MIGRANTES [2006]: Dossier statistico sull’immigrazione. Roma. CECCAGNO, A. [1998]: Cinesi d’Italia. Storie in bilico tra due culture. Manifestolibri. Roma. CECCAGNO, A. [2003]: New Chinese Migrants in Italy. International Migration. 41. évf. 3. sz. 188– 213. old. CHIARLONE, S. – AMIGHINI, A. [2007]: L’economia della Cina. Carocci. Roma. CHRISTIANSEN, F. [1997]: Overseas Chinese in Europe: An Imagined Community? University of Leeds. Leeds. CHRISTIANSEN, F. [1998]: Chinese Identity in Europe. In: Benton, G. – Pieke, F. N. (szerk.): The Chinese in Europe. Fondazione Giovanni Agnelli. Torino. 42–63. old. CHUENYAN LAI, D. [1988]: Chinatowns: Towns within the Cities in Canada. University of British Columbia. Vancouver. CSABA L. [2006]: Feltörekvő Európa. Akadémia Kiadó. Budapest. DAWSON, R. [2002]: A kínai civilizáció világa. Osiris. Budapest. DÖVÉNYI Z. [2005]: A Magyarországot érintő nemzetközi vándorlás néhány területi aspektusa. Kisebbségkutatás. 14. évf. 3. sz. 338–344. old. EU HL (AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJA) [2006]: Fejlesztés és migráció. Az Európai Parlament állásfoglalása a fejlődésről és migrációról. (2005/2244(INI)) (2006. július 6.) P6_TA(2006)0319. C 303 2006. december 13. http://www.epa.hu/00800/00877/01013/pdf/ 08520864.pdf 852–864. old. FAIOLA, A. – GOLDFARB, Z. A. [2008]: China Tops Japan in U.S. Debt Holdings. The Washington Post. 2008. november 19. http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2008/11/18/ AR2008111803558.html Figyelő [2005]: Kínai Negyed. 49. évf. 12. sz. 26–44. old. GALLI, S. [1994]: Le comunità cinesi in Italia: caratteristiche organizzative e culturali. In: Campani, G. – Carchedi, F. – Tassinari, A. (eds.): L’immigrazione silenziosa. Le comunità cinesi in Italia. Edizioni della Fondazione Giovanni Agnelli. Torino. 75–104. old. GUERASSIMOFF, C. [2003]: The New Chinese Migrants in France. International Migration. 41. évf. 3. sz. 136–153. old. GUMBLE, P. [2006]: It’s a Whole New World. TIME Magazine. In the Step of Marco Polo. How East Meets West Today. 168 évf. 6–7. sz. 1–2. old. http://www.time.com/time/asia/2006/journey/ GYURICZA L. [2008]: A turizmus nemzetközi földrajza. Dialóg Campus. Pécs–Budapest.


846

Dr. Irimiás Anna

GYURIS F. [2007]: A kínaiak migrációja. In: L. Rédei M. (szerk.): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. Eötvös Kiadó. Budapest. 313–346. old. ILLÉS S. – MICHALKÓ G. [2005]: Külföldiek a magyarországi ingatlanpiacon. Kisebbségkutatás. 14. évf. 3. sz. 345–352. old. ILLÉS, S. [2004]: Foreigners in Hungary: Migration from the European Union. Hungarian Central Statistical Office, Demographic Research Institute. Working Papers on Population, Family and Welfare. 5. sz. ILLÉS S. [2007]: Polgármesteri szemmel a turizmusról és a migrációról. Comitatus. 17. évf. 10. sz. 50–66. old. JORDÁN GY. [1999]: Kína története. Aula. Budapest. JORDÁN GY. [2009]: A kínai statisztika megbízhatóságáról. Statisztikai Szemle. 87. évf. 1. sz. 63–82. old. KERESZTÉLY K. [1998]: A kínai közösség Budapesten. In: Barta Gy. (szerk.): Budapest – nemzetközi város. MTA. Budapest. 203–221. old. KHOA, L. H. [1994]: La presenza cinese a Parigi. Struttura comunitaria e reti di affinità. In: Campani, G. – Carchedi, F. – Tassinari, A. (szerk.): L’immigrazione silenziosa. Le comunità cinesi in Italia. Edizioni della Fondazione Giovanni Agnelli. Torino. 149–180. old. KOVÁCS Z. – SZIRMAI V. [2006]: Városrehabilitációs beavatkozások és a térbeli társadalmi kirekesztés: a társadalmilag fenntartható városfejlődés budapesti lehetőségei. Tér és Társadalom. 20. évf. 1. sz. 1–19. old. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2007]: Magyar statisztikai évkönyv. 41–45. old. KSH (KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL) [2008]: A nemzetközi vándorlás főbb folyamatai Magyarországon. Statisztikai Tükör. II. évf. 117. sz. http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/ stattukor/nemzvand.pdf L. RÉDEI M. [2007]: Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE. Budapest. L. RÉDEI M. [2009]: A tanulói migráció és a munkapiac. In: Illés S. (szerk.) [2009]: Magyarország vonzásában. KSH Népességtudományi Kutató Intézet. Budapest. 69–124. old. LETENYEI L. [2002]: Helyhez kötött kapcsolatok. Közgazdasági Szemle. 49. évf. 10. sz. 875–888. old. LI, W. [2007]: Ethnoburb versus Chinatown: Two Types of Urban Ethnic Communities in Los Angeles. Cybergeo. 10. sz. 1–12. old. MÉSZÁROS K. [2005]: Kínaiak Európában. http://www.terebess.hu/keletkultinfo/kinaieur.html MICHALKÓ G. [2009]: A turizmus mint a bevándorlás előszobája. In: Illés S. (szerk.) [2009]: Magyarország vonzásában. KSH Népességtudományi Kutató Intézet. Budapest. 133–165. old. NYÍRI P. [1994]: Kínai élet és társadalom. In: Sik E. (szerk.): Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA. Budapest. 50–84. old. NYÍRI P. [1996]: Magyarország helye a kínai világkereskedelmi hálózatban. In: Sik E. (szerk.): Táborlakók, diaszpórák, politikák. MTA. Budapest. 130–138. old. NYÍRI P. [2000]: Párhuzamos globalizáció. Kínaiak Magyarországon. 2000. 12. évf. 10. sz. 15–28. old. NYÍRI P. [2004]: Új kisebbségek Magyarországon: a kínaiak. Barátság. 10. évf. 2. sz. 3860–3864. old. NYÍRI, P. [1999]: New Chinese Migrants in Europe: the Case of the Chinese Community in Hungary. Ashgate. Aldershot. NYÍRI, P. [2002]: From Class Enemies to Patriots: Oveseas Chinese and Emigration Policy and Discourse in the People’s Republic of China. In: Nyíri, P. – Saveliev, I. (szerk.): Globalizing Chinese Migration. Ashgate. Aldershot. 208–241. old.



847

POLONYI P. [2008]: Kína rövid története. Corvina. Budapest. REYNERI, E. [1979]: La catena migratoria. Il Mulino. Bologna. SHAO CENTER – OHIO UNIVERSITY [2009]: www.library.ohiou.edu/subjects/shao/main.html The Economist [2006]: Commuting Poverty; China. Poor Peasants Surround Beijing. How to Make China Even Richer. Special issue on China’s reform tasks. 2006. március 16. TÓTH A. [2008]: Magyarország a kínaiak európai főhadiszállása. FigyelőNet. http://www.fn.hu/belfold/20080117/magyarorszag_kinaiak_europai_fohadiszallasa/ TÓTH J. [2003]: Tíz tétel a migrációs politikai ellentmondásosságáról. Demográfia. 46. évf. 4. sz. 342–351. old. http://www.demografia.hu/Demografia/2003_4/Toth%20Judit_tan.pdf TÓTH P. P. [2006]: Bevándorlás Magyarországra. Lucidus Kiadó. Budapest. TSU, T. Y. [1999]: From Ethnic Ghetto to ‘Gourmet Republic’: The Changing Image of Kobe’s Chinatown in Modern Japan. Japanese Studies. 19. évf. 1. sz. 17–32. old. XIANG, B. [2003]: Emigration from China: A Sending Country Perspective. International Migration. 41. évf. 3. sz. 22–47. old. ZANFRINI, L. [1998]: Leggere le migrazioni. ISMU FrancoAngeli. Milano. ZHANG, G. [2003]: Migration of Highly Skilled Chinese to Europe: Trends and Perspective. International Migration. 41. évf. 3. sz. 74–97. old. ZHONGQIANG, L. [2005]: Szerencsevadászok. Marco Polo. Budapest.

Summary Since the 1990s the Chinese migrant community has grown significantly in Hungary, and its impact on the capital’s urban tissue, due to the numerous Chinese take-away restaurants and shops, has become more and more evident. Although the Hungarians usually have a good opinion on the Chinese they personally know, in a wider sense the Hungarian population still considers them closed and somewhat mysterious. It is to be considered that the news regarding this community published in the mass media, strongly emphasizes prejudices and stereotypes concerning their activities and social organisation. Since 2003 the Hungarian Government’s objectives have been to enhance and reinforce its economic relations with China and to expand development cooperation with this giant Asian country. This paper aims to highlight some special features regarding the Chinese migrant community in Hungary, especially within the capital, Budapest. After a short overview of the Chinese migrants living in Europe, especially in France and Italy, the following sections deal with the growing Chinese presence in Hungary, analysing migratory patterns. Finally, the study addresses the changes in their economic activities, highlighting the role of the Chinese employers offering work to Hungarians.


Mûhely

Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője E-mail: [email protected]

A migránsok munkaerô-piaci helyzete címû 2008. évi uniós ad hoc modul

A harmonizált közösségi munkaerő-felmérés (Community Labour Force Survey – CLFS) alapkérdéssora 1999 óta egy változó kérdéssorral (ad hoc modul) is kiegészült.1 Mivel 2003-ig a tanácsi rendelet az LFS 2. negyedévi végrehajtását tette kötelezővé a tagországok számára, így ez volt az ad hoc modul referencia-időszaka is, és ez maradt azután is, amikor az alapfelvétel már folyamatossá vált.2 Az ad hoc modul témaköreire általában az unió különböző bizottságai tesznek javaslatot, vagy más, jellemzően uniós intézménytől származik a kezdeményezés egy olyan – valamilyen szempontból fontosnak ítélt – kérdéskör információs hátterének biztosítására, amelynek van valamilyen munkaerő-piaci kapcsolódása. A kiegészítő modul azonban nemcsak témájában kötött, de terjedelme is szabályozott. A változók száma nem haladhatja meg a 11-et. (Igaz, az elmúlt 10 évben nem volt arra példa, hogy a modul a maximálisnál kevesebb változó lekérdezését tartalmazta volna.) Az aktuális modul kialakítási folyamata jellemzően a következő: t–5 év: Javaslat születik a témára, melyet az ad hoc modul program részeként a tagországoknak el kell fogadni. t–(3) 2 év: A részvételt vállaló (5–9) tagország és a modulban érintett intézmények képviselőiből alakuló munkacsoport (Task Force – TF) 2-3 ülés, illetve e-mail-kommunikáció során kidolgozza a modul részleteit (vonatkozási kör, kérdések, szűrők stb.) t–(2) 1 év: Eurostat/Uniós eljárás lefolytatása. t év: Végrehajtás. t+1 (2) év: Uniós szintű eredmények. 1 Az Európai Unió Tanácsának rendelete a munkaerő-felmérés megszervezéséről. 577/98/EK (1998. március 9.). Európai Közösségek Hivatalos Lapja. HL L 77. 1998. március 14. 3. old. 2 Az Európai Parlament és a Tanács 2257/2003/EK rendelete (2003. november 25.). Európai Közösségek Hivatalos Lapja. HL L 336. 2003. december 23. 6. old. http://eur-lex.europa.eu/hu/index.htm


Lakatos: A migránsok munkaerô-piaci helyzete címû 2008. évi uniós ad hoc modul

849

A migrációs modul kialakításának körülményei A migránsok munkaerő-piaci helyzete modul témakörének elfogadása és a részletek kidolgozása más LFS ad hoc modulokhoz képest hosszabb időt vett igénybe, és nagyobb érdeklődés is kísérte azt. Ennek egyik oka, hogy az unió a migránsok társadalmi-gazdasági, munkaerő-piaci integrációját kiemelt prioritásként kezeli, a másik ennél fontosabb ok az igen sokszínű és eltérő mélységig feltárt tagországi sajátosságokban gyökerezik, amihez esetenként sajátos adatvédelmi korlátok is társulnak. Az nyilvánvaló, hogy a migránsok munkaerő-piaci mutatói lényegesen kedvezőtlenebbek, mint az államalkotó nemzethez tartozóké, de arra vonatkozóan, hogy mennyivel és ez milyen okokra vezethető vissza, kevés tagország rendelkezik csak saját adatgyűjtésen alapuló információval. Nemzetközi összehasonlításra alkalmas adatforrásnak lényegében csak a népszámlálás tekinthető, de ez gyakorisága és részletezettsége miatt alkalmatlan az unió által megfogalmazott és később ismertetésre kerülő elvárások teljesítésére. Az információs igény megfogalmazása után a következő lépés a megfelelő hordozóközeg (felvétel) kiválasztása. Az LFS mellett szólt annak magas szintű jogszabállyal megalapozott harmonizáltsága, a modulrendszer már hosszabb és inkább sikeresnek, mint sikertelennek minősíthető múltja, valamint az, hogy az alapfelvétel jó néhány, a célszemélyre, illetve háztartására vonatkozó adatot eleve biztosít. (A témakört elfogadó plenáris munkaértekezleten felvetődött a másik, 2004-ben3 induló harmonizált felvételhez, az EU-SILC-hez történő kapcsolás lehetősége is, de ez ellen szólt a SILC mintájának LFS-hez viszonyított kis mérete.) Dönteni kellett továbbá arról, hogy egy véletlen mintán alapuló felvétel alkalmas-e egyáltalán az országonként eltérő arányt képviselő és a többségi lakosokénál valószínűleg kisebb részvételi hajlandóság jellemezte sokaság árnyalt vizsgálatára. A migránsok munkaerő-piaci sajátosságainak témaköre végül úgy került bele az adhoc modul programba, hogy erre a kérdésre a választ az időközben megalakult munkacsoportnak kellett megtalálnia.

A modul célja A felvételt kezdeményező uniós intézmények és a tagországok a következőképpen határozták meg a modul célját: – Adjon képet a tagországban élő, a migránsok és közvetlen leszármazottaik (második generáció) létszámáról. 3

Az új tagállamokban egy évvel később.


850

Lakatos Judit

– Biztosítson olyan adatokat, melyek lehetővé teszik az első és második generációs migránsok munkaerő-piaci helyzetének más csoportokkal történő összehasonlítását, a munkaerő-piaci beilleszkedésük sikerességének megítélését. – Tegye lehetővé a munkaerő-piaci beilleszkedést befolyásoló tényezők elemzését (például munkavállalás jogi akadálya, nyelvi, képzettségi előfeltételek, munka-erőpiaci szolgáltatásokhoz történő hozzáférés stb.).

Az ad hoc modul kidolgozásának lépései A DSS (Directors of Social Statistics – társadalomstatisztikáért felelős igazgatók) 2004. szeptemberi ülése, kiemelkedő fontosságúnak ítélte a témakört és döntött – a 2008. évi végrehajtást módszertanilag megalapozó munkacsoport létrehozásáról; – meghatározta a vonatkozó CR (Council Regulation – tanácsi rendelet)-tervezete elkészítésének határidejét (2005 vége). A LAMAS Working Group (Labour Market Statistics – munkaerő-piaci statisztika) 2005. októberi ülésén megalakult a munkacsoport (Task Force – TF) Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Svédország és az Egyesült Királyság részvételével. A TF munkájába az ILO és az OECD szakértői is bekapcsolódtak az Unió képviselői mellett.

A TF főbb eredményei A 2005. decemberi TF ülést még két további követte. A modul szabályzatának tervezete 2006 nyarának végére készül el. A TF a következő főbb feladatokat végezte el. – Definiálta a megfigyelendő kört („migrants and immediate descendants” <első és második generációs bevándorlók>), elfogadva az érintett, illetve a szülők születési helyét a kategorizálás alapjaként. – Elemezte az eltérő nyelvi, kulturális háttér nemválaszolási arányokra gyakorolt hatását és arra a következtetésre jutott, hogy emiatt a külön súlyozási eljárás kidolgozása szükségtelen.


A migránsok munkaerô-piaci helyzete címû 2008. évi uniós ad hoc modul

851

– Felmérve az egyes tagországok, mint migrációs célországok eltérő helyzetét, az ad hoc modulok történetében első ízben tett javaslatot egy rövidített, illetve egy teljes változó listára. A szűkített adatgyűjtés lehetőségével azok az országok élhettek, ahol a migránsok száma kicsi (ilyennek minősült Szlovákia, Málta, a balti államok, Csehország és Magyarország). Ennek köszönhetően a részletes adataik hiánya az Unió egészére vonatkozó képet nem torzítja. – Kidolgozta a modul (11 kérdésből álló) változó listáját és a következőkre tett javaslatot: az állampolgárság megszerzésének éve; az apa születési helye (országa); az anya születési helye (országa); hány éve él az országban (ha az alapkérdőív adatai szerint nem itt született); a migráció legfontosabb oka (ezen belül a foglalkoztatással összefüggő válaszlehetőség részletezve); a kérdezett jogi státusa; a munkavégzéshez kapcsolódó korlátozás megléte vagy hiánya; a nyelvtudás hiánya vagy a képzettség elismertsége korlátozza-e a munkába állást; a migráció előtti foglalkozás; az álláshoz jutás módja a fogadó országban; a kapott munkaerő-piaci segítség. A rövidített blokkot kitöltők számára csak az első négy kérdés volt kötelező. A tagországok szabad kezet kaptak abban, hogy a második negyedévi felvételhez kapcsolják-e a modult, vagy folyamatosan kérdezik az év egészében, így növelve az esetszámot. A migránsok munkaerő-piaci jelenlétében csak marginálisan érintett országok kevésbé részletes kérdőívet tölthettek ki, ami azt jelzi, hogy az LFS célja egyre inkább a közösségi szintű adatigény kielégítése, akár azon az áron is, hogy az egyes tagországokra vonatkozóan releváns információt egy blokk vagy akár a teljes felvétel már nem feltétlenül biztosít.

Migrációs blokk a munkaerő-felmérésben A Magyarországi Munkaerő-felmérés (MEF) körülbelül 1500 nem magyarországi születésű személyt írt össze 2005-ben, s e szám alapján lehetőséget kaptunk, hogy a rövid modult válasszuk. Hazai sajátosság, hogy az országhatáron kívül születettek között jelentős hányadot képviselnek a magyar nemzetiségűek, így a munkaerő-piaci integráció fogalma még a nem Magyarországon születettek esetében sem értelmezhető a maga klasszikus formájában, ezért a születési ország mellett szükség volt a magyar származásra irányuló kérdés beiktatására is. A migrációs kérdések nem külön kérdőívre, hanem a MEF-adatlap részébe kerültek, ahol a célszemély születési helyét tudakoló kérdés egyébként is található. A 2008. évi kérdőív vonatkozó kérdései a következők: Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

852

4.

Lakatos: A migránsok munkaerô-piaci helyzete címû 2008. évi uniós ad hoc modul

MIGRÁCIÓ A/ Melyik országban született (az országok jelenlegi területét figyelembe véve)? TOVÁBB A 4/E-RE! Magyarországon (1) nem Magyarországon (2)

A

B/ Ha nem Magyarországon született, melyik országban?

A

A

A

............................ ............................ ............................ ............................ B B B B

C/ Hány éve tartózkodik Magyarországon?

C

C

C

C

D/ Összesen hány évet töltött Magyarországon?

D

D

D

D

E/ Melyik országban született az apja? Magyarországon (1) TOVÁBB 4/G-RE! TOVÁBBAAZ 5-RE! nem tudja (2) nem Magyarországon magyar nemzetiségiként (3) nem Magyarországon nem magyar nemzetiségiként (4) F/ Ha nem Magyarországon született az apja, mely országban? G/ Melyik országban született az anyja? Magyarországon (1) TOVÁBB AZ AZ 5-RE! 5-RE! nem tudja (2) nem Magyarországon magyar nemzetiségiként (3) nem Magyarországon nem magyar nemzetiségiként (4)

E ......................... F

G

E ......................... F

G

E ......................... F

G

E ......................... F

G

H/ Ha nem Magyarországon született az anyja, mely országban? ...................................................................................... .......................... H H H H

Ezzel az előírtnál részletesebb kérdésfeltevéssel részben eleget lehet tenni az uniós igénynek, de lehetőség van a Magyarországra áttelepült és sajátos csoportot jelentő magyar nemzetiségiek elkülönítésére is. A 2008. évi kérdőív kidolgozott migrációs blokkja a 2009. évi felmérésben is változatlan formában szerepel, és tekintettel a problémamentes és gyors kitölthetőségre, várhatóan a következő, 2014-ben esedékes uniós felvételig a MEF-adatlap része marad.


Csatári—Juhász: A PROMINSTAT migrációs metaadatbázis

Csatári Ferenc, a Panta Rhei Társadalomkutató Bt. kutatója

853

A PROMINSTAT migrációs metaadatbázis

E-mail: [email protected]

Juhász Judit, a Panta Rhei Társadalomkutató Bt. kutatásvezetője E-mail: [email protected]

A Európai Bizottság 6. Keretprogramja által finanszírozott PROMINSTAT (Promoting Comparative Quantitative Research in the Field of Migration and Integration in Europe – Kvantitatív összehasonlító kutatások elősegítése a migráció és az integráció területén Európában) program hátterében a nemzetközi migrációra vonatkozó összehasonlítható adatok iránti növekvő igény áll. Az Európai Uniós migrációs politika és a kapcsolódó szakpolitikák számára kulcskérdés, hogy az integrációs folyamat befolyásolására megfelelő stratégiákat alakítsanak ki. A migránsokra vonatkozó jó minőségű és könnyen hozzáférhető adatok segítik a kormányzati szervek, a döntéshozók, a civil szervezetek, a kutatók munkáját, közvetve a migránsok beilleszkedését is szolgálva. A bevándorlók, a migrációs folyamatok megismerése révén csökkenthető a társadalmi kirekesztés, az integráció eredményezte magasabb munkaerő-piaci részvétel pedig a gazdaság prosperitását mozdíthatja elő. A kutatók és a döntéshozók ma még komoly nehézségekkel találják szemben magukat, ha megfelelő nemzetközi migrációval kapcsolatos összehasonlítható adatokat keresnek. E jelenségkörről más területekhez képest kevesebb statisztikai információ áll rendelkezésre, illetve ezek kevésbé egységesek. Ennek okai az országok eltérő múltjában, a bevándorlást érintő eltérő jogi keretekben keresendők. A migrációt érintő statisztikai információkat egészen a legutóbbi időkig a szétforgácsoltság, valamint az alkalmazott fogalmaknak és az információ gyűjtésének sokfélesége jellemezte. Az elmúlt években megnőtt a migráció volumene és megváltozott a jellege is. Annak ellenére, hogy nőtt az olyan adatgyűjtések száma, amelyekben a migránsok elkülöníthetők, a hivatalos statisztikák alapján alig van mód a migráció számszerű Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

854

Csatári Ferenc — Juhász Judit

követésére, és különösen problematikus a társadalmi-gazdasági vonatkozások jellemzése. Az adatrendszerek nem felelnek meg a kor kihívásainak, és csak korlátozottan segíthetik a megfelelő stratégiák kialakítását. A döntéshozói és kutatói igények megkövetelnék, az új technológiák pedig lehetővé tennék az adatok mind hatékonyabb gyűjtését, feldolgozását és terjesztését, a különböző adatbázisok és kutatások összehangolását és rendszerbe foglalását. A PROMINSTAT program célkitűzéseivel az adatok minőségének és összemérhetőségének javításához kíván hozzájárulni, a migráció és integráció szempontjából releváns adatforrásokat összegyűjtő metaadatbázis felépítésével, országjelentések, valamint tematikus tanulmányok készítésével. A projekt eredményei a statisztikusok és demográfusok mellett, egy szélesebb szakértői réteget célozva, fontosak lehetnek a döntéshozók és a kutatók számára is. A program elsődleges célja a metaadatbázis létrehozása. Ennek keretében összegyűjtik és leírják a nemzetközi migrációs folyamatok tanulmányozása szempontjából releváns adatforrásokat. A leírásokból többszintű, kereshető online adatbázis épül, mely az országos szinten elérhető mikroadatokon túl magában foglalja a lokális adatgyűjtéseket és aggregált adatokat is. A program keretében 27 ország adatbázisát dolgozzák fel (25 EU-ország <Bulgária és Románia egyelőre nem szerepel>, valamint Norvégia és Svájc). A metaadatbázis tehát a migrációs és integrációs kutatások szempontjából releváns adatbázisok széles körét tartalmazza. Az adminisztratív, illetve statisztikai adatforrásokon túl olyan adatbázisok is leírásra kerülnek, melyek közvetve tartalmazhatnak a téma szempontjából releváns információkat (például lakossági véleményeket). A metaadatbázis négy adatbázistípust különböztet meg: a népszámlálást (census), a személyek nyilvántartását (register), események – személyekhez kötött – nyilvántartását (count), valamint a mintavételes felmérést (survey). Az adatforrások feldolgozása két szinten történik. Az általános leírásban megtaláljuk egyebek mellett az adatgazdára, a hozzáférhetőségre, az adatfelvétel időpontjára és módszerére, az alapsokaságra, a mintanagyságra, illetve az adott adatbázis alapján készült publikációkra, illetve statisztikákra vonatkozó információkat. A metaadatbázis az általános leírás mellett tartalmazza az adatbázisok változóit és azok értékeit, emellett ahol szükséges, a fogalmak magyarázatát, illetve azt, hogy az értékek besorolása nemzetközi osztályozási rendszerre épül-e. Ez utóbbi különösen hasznos annak vizsgálatában, hogy az adott változódefiníciók milyen arányban felelnek meg a nemzetközi standardoknak (amennyiben persze az adott területen egyáltalán léteznek nemzetközi standardok). Az egyes adatbázisok váltózóinak részletes leírása modellértékű, és mindeddig egyedülálló újdonság. A részletes kereső segítségével mind az általános leírásban, mind a változók között mód van szabad szavas és strukturált kulcsszavas keresésre, és kereshetünk ország, típus, évszám szerint is. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám

A PROMINSTAT migrációs metaadatbázis

855

A metaadatbázis az eddig feldolgozott közel 1 300 adatbázissal már hozzáférhető (angol nyelven) a program honlapján: www.prominstat.eu. A program kapcsán országjelentések is készülnek, melyek az egyes országok adatgyűjtési rendszereit vázolják fel egységes szerkezetben. E jelentések célja, hogy átfogó képet adjanak arról, hogy az adatgyűjtések milyen módon szerveződnek, milyen típusú adatforrások hozzáférhetők, melyek a vizsgált rendszer erősségei és gyengeségei. Számba veszik az adatgyűjtési rendszerekben végbement és tervezett változásokat, felmérik azok aktuális, illetve lehetséges hatásait. A migrációval kapcsolatos adatgyűjtéseket is elemzik, melyekről tematikus tanulmányok készülnek. Az elemzésen túl feladatuk, hogy értékeljék az adott rendszereket, és ajánlásokat tegyenek fejlesztésükre. A program keretében tanulmányok sora készül többféle megközelítésből. Ezek közül az egyik1 döntéshozói perspektívából elemzi a nemzetközi vándorlással és a migránsok integrációjával kapcsolatos információigényt, számba veszi a rendelkezésre álló adatokat és azok használhatóságát. Megvizsgálja, hogy az egyes adatforrások milyen mértékben képesek kiszolgálni a döntéshozói igényeket; az adatkezelés, a statisztikai adatgyűjtés hogyan lenne úgy szervezhető, hogy az a stratégiai tervezés céljaival minél inkább összhangban legyen. A tanulmány számba veszi, hogy az egyes adatbázisokat milyen célból hozták létre, és aszerint csoportosítja azokat, hogy egyértelműen a migránsokat célozzák-e (ilyenek a menekültügyi, vagy letelepedéssel kapcsolatos adatbázisok) vagy általánosabb jellegűek. Választ keres arra, miképp volna lehetséges az általános adatgyűjtési irányelvek javítása, illetve az adatbázisok minőségének fejlesztése úgy, hogy azok rugalmasan, hatékonyan szolgálják ki a döntéshozói adatigényeket. A program során 13 témakörben vizsgálják az összehasonlító kutatások lehetőségeit és korlátait. Feltérképezik és értékelik a meglevő adatbázisokat, illetve vizsgálják a metaadatbázis hasznosíthatóságát az adott témakörben. Ezen témakörök a következők: általános demográfiai adatok, migrációs mozgások, bevándorlással kapcsolatos jogi szabályozás, honosítás, közéleti részvétel, foglalkoztatás, keresetek és szociális juttatások, lakhatás, illegális migráció, menekültügy, oktatás, család, egészség. E tanulmányok számba veszik az adott terület fő kutatási problémáit, valamint azt, hogy milyen típusú adatokra lenne szüksége azok vizsgálatához. Elemzik a rendelkezésre álló adatokat a 27 vizsgált országban, felmérik azok összehasonlíthatóságát, illetve azt, hogy a nemzetközi standardokat – amennyiben léteznek – hol, s mennyiben alkalmazzák, esetenként új standardok kialakítására is javaslatot tesznek. Az egyes kutatási kérdések kapcsán az is megfogalmazódik, hogy az adott témában mely adatok hozzáférhetők, mik a hozzáférés korlátai, megvizsgálják, hogy a rendel1

Lásd: http://www.prominstat.eu/drupal/?q=node/73


856

Csatári— Juhász: A PROMINSTAT migrációs metaadatbázis

kezésre álló adatok alapján milyen kijelentések tehetők. Végül ajánlásokat tesznek az adatgyűjtés fejlesztésére vonatkozóan mind az egyes országok pragmatikus szempontjait, mind pedig a összehasonlíthatóság igényét szem előtt tartva. Az említett témakörök kapcsán elért eredményekre támaszkodva két keresztmetszeti tanulmány készült: az integrációval, illetve a diszkriminációval kapcsolatos kutatások lehetőségeiről, irányairól.2 Mindkét problémakör roppant sokrétű, és feldolgozásuk jórészt a rendelkezésre álló adatokon múlik. E tanulmányok számba veszik az integráció és a diszkrimináció különböző fogalmait, a rendelkezésre álló adatok alapján vizsgálják az egyes módszertani megközelítések erősségeit és gyengeségeit. A tanulmányok természetesen külön figyelmet fordítanak a már meglevő, egyre nagyobb számú publikációra is az adott témakörökben. A PROMINSTAT programot az osztrák International Centre for Migration Policy Development (ICMPD – Migrációs Politikát Fejlesztő Nemzetközi Központ) koordinálja. A magyarországi résztvevő a MTA Földrajztudományi Kutatóintézete, illetve annak megbízásából a Panta Rhei Társadalomkutató Bt. A metaadatbázisban mintegy 50 magyar adatforrás leírása található. A népszámlálások mellett demográfiai, menekültügyi, munkavállalási, idegenrendészeti nyilvántartások éppúgy szerepelnek, mint egészségügyi, oktatási adatbázisok, valamint mintavételes felmérések. A közeljövőben, részben a PROMINSTAT eredményeire építve, átfogó metaadatbázis készül a migráció és az integráció szempontjából releváns magyar adatbázisokról Migrációs Adatforrások Online Információs Rendszere néven.3 A metaadatbázis várhatóan az év második felében lesz online elérhető.

Forrás Annex I – „Description of Work” of the Contract for Specific Targeted Research or Innovation Project (PROMINSTAT), Sixth Framework Programme, Priority 7. COMPSTAT: www.compstat.org International Migration, Integration & Social Cohesion – IMISCOE: www.imiscoe.org/research/clusters/a1additional.html PROMINSTAT: www.prominstat.eu Towards Harmonised European Statistics on International Migration – THESIM: www.uclouvain.be/en-7823.html

2

Lásd: http://www.prominstat.eu/drupal/?q=node/73 A kutatást az IRM (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) Európai Integrációs Alap támogatásával a Panta Rhei Bt. végzi, Juhász Judit vezetésével. 3


Fórum

Hírek, események Lemondás. Györki Ildikó, a KSH Informatikai főosztályának főosztályvezető-helyettese, az Adatgyűjtés rendszerfejlesztési osztály vezetője 2009. április 29-én lemondott vezetői megbízatásairól. A Ktv. vonatkozó paragrafusa szerint vezetői megbízatása 2009. május 28-án szűnt meg. Megbízás. Dr. Balogh Miklós, a KSH gazdasági elnökhelyettese 2009. június 2-ai hatállyal megbízta Hujber Henriettát az Informatikai főosztály Adatgyűjtés rendszerfejlesztési osztályának vezetésével. Felmentés. Dr. Balogh Miklós, a KSH gazdasági elnökhelyettese, Hárs Péternét, a Debreceni Igazgatóság Szervezési osztályának vezetőjét – nyugdíjba vonulására tekintettel – 2009. június 15-ei hatállyal felmentette a munkavégzés alól. Közszolgálati jogviszonya 2009. december 30. napjával szűnik meg. Jutalom. Közszolgálati jogviszonyban töltött idejük alapján 2009. május–július hónapokban jubileumi jutalomban részesültek 25 éves szolgálatért: Gyenes Lászlóné, Vállalkozásstatisztikai főosztály; Kiss Vámosi Éva, Népesség-statisztikai főosztály; Orbánné Virágh Eszter, Igazgatási és nemzetközi főosztály; Szilágyiné Borsos Ágnes, Igazgatási és nemzetközi főosztály; Popov Tiborné, KSH Miskolci Igazgatóság; 30 éves szolgálatért: Szalai Pálné, KSH Miskolci Igazgatóság; Ányok Mária, Árstatisztikai főosztály; Németh Zoltán, KSH Pécsi Igazgatóság; Oroszné Czipri Éva, Népességstatisztikai főosztály; Lakatos Gyuláné, Társadalmi szolgáltatások statisztikai főosztály; 35 éves szolgálatért: Bassó Lídia, Külkereskede-

lem-statisztikai főosztály; Madar Istvánné, Vállalkozás-statisztikai főosztály; dr. Simonné dr. Bagó Eszter, a KSH statisztikai elnökhelyettese; Szauer Erzsébet, Társadalmi szolgáltatások statisztikai főosztály; Simonyi Gyula, Informatikai főosztály; Krutilla Erika, KSH Debreceni Igazgatóság; Sinkovicz Károlyné, Mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály; 40 éves szolgálatért: Oskolás Sándorné, KSH Szegedi Igazgatóság; Szabó Sándorné, KSH Veszprémi Igazgatóság; Nemes Lajos, Árstatisztikai főosztály; dr. Pintér László, Mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály; Süveges Éva, Árstatisztikai főosztály. Ülés. Az Európai Statisztikai Rendszer Bizottsága (ESR-bizottság), melyet az Európai Parlament és a Tanács európai statisztikákról szóló 223/2009/EK rendelete hozott létre, 2009. május 14-én tartotta első ülését. A nemzeti statisztikai hivatalok képviselőiből álló ESR-bizottság szakmai iránymutatást nyújt az európai statisztikák fejlesztéséhez, előállításához és terjesztéséhez. Elnöki szerepét a Bizottság (Eurostat) tölti be. A bizottság az ülésen elfogadta eljárási rendjét, ami a szervezet feladatait is tükrözi. A Bizottság a következő kérdésekben konzultál az ESR-bizottsággal: 1. a Bizottság által tervezett intézkedések az európai statisztikák fejlesztésére, előállítására és terjesztésére, ezek indokoltsága a költséghatékonyság alapján, elérésük eszközei és ütemezése, valamint a felmérések válaszadóira háruló válaszadói teher; 2. az Európai Statisztikai Program javasolt fejlesztései és prioritásai; 3. a prioritások újbóli kitűzésére és a válaszadói teher csökkentésének megvalósítására vonatkozó kezdeményezések; 4. a statisztikai adatok


858

Fórum

bizalmas kezelésével kapcsolatos kérdések; 5. a gyakorlati kódex továbbfejlesztése; és 6. bármilyen más – különösen módszertani – kérdés, amely a statisztikai programok létrehozásából vagy végrehajtásából ered, és amelyet az elnök saját kezdeményezésére vagy egy tagállam kérésére vet fel. A KSH-t az értekezleten dr. Pukli Péter elnök és Pál Tamara osztályvezető képviselte. * 2009. május 11-én és 12-én ült össze Luxembourgban az EU Mezőgazdasági Statisztikai Állandó Bizottsága (MSÁB) az agrárstatisztika aktuális kérdéseinek megvitatása, az elmúlt időszak munkájának áttekintése és a közeljövő várható feladatainak ismertetése céljából. A résztvevők az agrárstatisztika szinte minden területéről tárgyaltak. A MSÁB első napján sor került a Partnerségi Csoport (Partnership Group) ülésére is, hogy a jelenlegi tagok (Anglia, Ausztria, Dánia, Magyarország, Málta és Olaszország) küldöttei megvitassák a 2009. novemberi 12–13. között Luxembourgban megrendezendő „A mezőgazdasági statisztika iránti igények és kihívások a statisztikusok számára” (Needs for agricultural statistics and challenges for satisticians) elnevezésű szeminárium tartalmi és formai kérdéseit. A rendezvényen dr. Laczka Éva, a KSH főosztályvezetője és dr. Tassy Sándor, az FVM főosztályvezető-helyettese vett részt. Látogatás. 2009. június 8–10. között került sor Genfben az ENSZ Európai Statisztikusok Értekezletének 57. plenáris ülésére, valamint 2009. június 10-én és 11-én az OECD Statisztikai Bizottságának 6. ülésére. A KSH-t dr. Pukli Péter elnök és Szűcs Ildikó, az Elnöki titkárság munkatársa képviselte az értekezleteken. Külföldi delegáció látogatása. A KSH 2009. június 2. és 5. között a Jordán Statisztikai

Hivatal delegációját látta vendégül. A konzultáció elsősorban a stratégiatervezésről, -végrehajtásról és -értékelésről szólt, de a résztvevők több más témát is áttekintettek. A küldöttséget dr. Pukli Péter, a KSH elnöke is fogadta. Szakmai ülés. Dr. Marton Ádám 75. születésnapja és fél évszázados hivatali tevékenysége tiszteletére a KSH 2009. június 12-én szakmai ülést tartott a Keleti Károly-teremben. Az ünnepelt köszöntését követően a napirend a következő volt: 1. Marton Ádám Hivatalban töltött fél évszázada (Végvári Jenő, a KSH ny. elnökhelyettese); 2. Üzenet Marton Ádám születésnapjára (dr. Szilágyi György, a közgazdaságtudomány doktora, Laureatus Academiae); 3. A munkaerő-felmérés és Marton Ádám (dr. Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője); 4. Az árindexek és Marton Ádám (Mináry Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese); 5. Marton Ádám szerepe a mai statisztikai munkában (dr. Szép Katalin, a KSH főosztályvezetője); 6. Néhány gondolat a Statisztikai Társaság elnöksége nevében az MST örökös tagjának tiszteletére (dr. Herman Sándor, az MST elnöke). Az ülés kötetlen beszélgetéssel zárult. Tanulmány. A Budapesti Corvinus Egyetem kutatói „Jogkövető magatartás a magyar állami intézményekben. Minisztériumok és háttérintézmények honlapjainak statisztikai elemzése” címmel készítettek tanulmányt. A kutatás résztvevői összesen 156 magyar államigazgatási intézmény honlapját vizsgálták meg 114 változó alapján abból a szempontból, hogy azok mennyire felelnek meg az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvényből fakadó kötelezettségeknek, milyen adatokat, információkat közölnek, és mennyiben segítik elő az állampolgárok állami intézmények tevékenységével kapcsolatos tájékozódását. Az értékelés szerint a KSH honlapja az országos hatáskörű


859

Fórum

szervek és minisztériumok rangsorában a második helyet foglalja el. A KSH „Sajtóreggeli a párbeszédért” című rendezvénysorozatának 2009. június

4-ei találkozóján Faragó Miklós, a KSH munkatársa „Az egészségesen várható élettartam Magyarországon” címmel tartott előadást a meghívott újságíróknak a KSH Sajtószobájában.

A Nemzetközi Statisztikai Intézet (International Statistical Institute – ISI) fontosabb konferenciaajánlatai (A teljes ajánlatlista megtalálható a http//:isi.cbs.nl/calendar honlapon.) Washington D.C. Egyesült Államok. 2009. augusztus 2–6. Az Amerikai Statisztikai Szövetség, a Nemzetközi Biometriai Társaság, a Matematikai Statisztikai Intézet és a Kanadai Statisztikai Társaság közös ülése. (Joint Statistical Meeting of the American Statistical Association, the International Biometric Society, the Institute of Mathematical Statistics and the Statistical Society of Canada.) Honlap: www.amstat.org/meetings

San Francisco, Kalifornia, Egyesült Államok. 2009. augusztus 6–8. Az ISSAT (a Nemzetközi Tudományos és Alkalmazott Technológiai Társaság) 15. nemzetközi konferenciája a tervezés megbízhatóságáról és minőségéről. (15th International Society of Science and Applied Technologies (ISSAT) International Conference on Reliability and Quality in Design.) Információ: Jean Downes, Lisa Hertel E-mail: [email protected] Honlap: www.issatconferences.org

Maputo, Mozambik. 2009. augusztus 13–14. Az ISI (Nemzetközi Statisztikai Intézet) Mezőgazdasági Statisztikai Bizottságának szatellit ülése az ISI 57. ülésének keretében. (International Statisti-cal Institute (ISI) Committee on Agricultural Statistics: Satellite Meeting to the 57th ISI Biennial Session.) Honlap: www.isi.cbs.nl/comm/agristat/CurrentEvents.htm

Durban, Dél-Afrika. 2009. augusztus 14– 15. Az IASE (Nemzetközi Statisztikai Oktatási Társaság) szatellit konferenciája „A statisztikai oktatás következő lépései” címmel. (International Association for Statistical Education (IASE) Satellite Conference „Next Steps in Statistics Education”.) Információ: Patrick Murphy, az IASE szatellit konferencia elnöke E-mail: [email protected] Honlap: www.sastat.org.za/iase/

Durban, Dél-Afrika. 2009. augusztus 16– 22. A Nemzetközi Statisztikai Intézet 57. kétévente megrendezendő ülése. (International Statistical Institute 57th Biennial Session.) Információ: ISI Permanent Office, P.O. Box 24070 2490 AB The Hague, The Netherlands. Telefon: (+31)–70–3375737 Fax: (+31)–70–3860025 E-mail: isi @cbs.nl, [email protected] Honlap: www.statssa.gov.za/isi2009/default.aspx

San Diego, Kalifornia, Egyesült Államok. 2009. augusztus 23–25. 6. Nemzetközi Alkalmazott Adatbányászati Konferencia. (6th International Applied Data Mining Conference.) Információ: Salford Systems Telefon: (+1)–(619)–543-8880 Honlap: www.salforddatamining.com


Szakirodalom

Folyóiratszemle Drinkwater, S. — Eade, J. — Garapich, M.: Az EU bôvülése és a bevándorlás munkaerô-piaci következményei az Egyesült Királyságban (Poles apart? EU enlargement and the labour market outcomes of immigrants in the United Kingdom.) – International migration. 2009. évi 1. sz. 161–190. old. A tanulmány letölthető: http://ideas.repec.org/p/sur/surrec/1706.html.

A kelet-európai országok (EU 8) 2004-es csatlakozása az Európai Unióhoz többek között azzal a következménnyel is járt, hogy nagyszámú munkaerő áramlott az új tagállamokból azokba az országokba, melyek szinte korlátozás nélkül megnyitották munkaerőpiacukat a külföldi munkaerő előtt. Svédország, Írország és Nagy-Britannia közül az utóbbi fogadta be a bevándorlók többségét, akiknek 65 százaléka Lengyelországból érkezett. Ez korántsem véletlen, hiszen ebből az országból már a második világháború után is sokan mentek külföldre. A 2001-es brit népszámlálás adatai szerint 61 ezer lengyel születésű állampolgár élt az országban, az 1991es cenzus alapján kevesebb mint 13 ezer magyar és 9 ezer cseh, illetve szlovák. A nagyarányú lengyel kivándorlást a csatlakozás előtti munkaerő-piaci helyzet is magyarázta: 2003-ban 20 százalékos volt a munkanélküliség, az átlagos gépipari órabér pedig NyugatLengyelországban 4,80 márkát, Kelet-

Lengyelországban 2,70 márkát, míg Münchenben 28,50 márkát tett ki. Ami a fogadókészséget illeti, Ciprus és Málta munkavállalói mindenféle korlátozás nélkül kaphattak munkát az Egyesült Királyságban, míg az EU 8-államokból érkezetteknek jelentkezniük kellett a Munkavállalói Regisztrációs Rendszerbe (Worker Registration Scheme – WRS), és korlátozásokkal részesültek a szociális segélyekből is. Bár a bevándorlás liberalizálása valóban alapvető fordulatot vett 2004. május 1-jén, a csatlakozni kívánó országok állampolgárai már 1994 óta létesíthettek egyéni vállalkozásokat NagyBritanniában, a lengyelek azonban jóval előnyösebb feltételek mellett, mint például a románok és a bolgárok. Különböző becslések szerint az illegális bevándorlásban is a lengyelek „jártak az élen”. A 2004. május és 2006. december közötti időszakban az EU 8államokból érkező, mintegy 550 ezer munkát keresőt a következők jellemezték. Többségük, 86 százalékuk Lengyelországból, Szlovákiából és Litvániából érkezett, 82 százalékuk 18 és 34 év közötti volt, Nagy-Britannián belül főként Kelet-Angliában, Közép-Angliában és Londonban helyezkedtek el elsősorban az üzleti szektorban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban, szakképesítést nem igénylő foglalkozásokban. A bevándorlók munkateljesítményének és keresetének megismerésére, minden hiányossága ellenére, legjobb adatbázis a Labour Force Survey (LFS – munkaerő-piaci felmé-

Megjegyzés. A Folyóiratszemlét a KSH Könyvtár (Orbán-Szirbucz Zsófia) állítja össze.


861

Szakirodalom

rés), melynek keretében minden negyedévben egy 60 ezer fős reprezentatív minta tagjaitól nyernek információkat munkájukkal kapcsolatban.A szerzők az EU 8-államok csatlakozás előtti és utáni immigránsainak összehasonlítása érdekében a 2001 szeptembere és 2006 decembere közötti kikérdezések adatait használták fel, ezenkívül különböző országcsoportból érkező bevándorlók csoportjait vették figyelembe különböző időszakokban: a 2000 előtti, a 2000 és 2003 közötti, valamint a 2004 és 2006 közötti adatokat vizsgálták, a csatlakozás utáni időszakra pedig az egyéb európai, az angolul beszélő és az egyéb országokból érkező bevándorlók adatait hasonlították össze. A kapott adatok széles körű elemzést tettek lehetővé, jobbat mintha például a WRS-ben szereplőket használták volna fel. Ugyanakkor komoly problémát jelentett, hogy nincsenek használható információk az iskolai végzettségre vonatkozóan, amelyek pedig jelentősen befolyásolnák a bevándorlók munkájának eredményeit. Ennek oka, hogy a születési országokban szerzett végzettségeket nehezen lehet megfeleltetni a brit kategóriákkal. Bizonyos meggondolások után azonban a nappali tagozatos iskolákban eltöltött évek számára adott válaszokból létre lehetett hozni a végzettségi szintet jelző változót. Az LFS alapján kialakított adatbázis fontos jellemzője, hogy a foglalkoztatottság a lengyelek csatlakozás utáni csoportjában és az angolul beszélő országokból érkezők között a legmagasabb, meghaladja az összes bevándorló kétharmadát. Az egyéni vállalkozók száma a csatlakozás előtt Lengyelországból érkezők körében volt a legnépesebb, mintegy egyharmadot tett ki, a többi EU 8-ország esetében ez az érték 14 százalék alatt maradt. Ami a gazdasági ágazatokat illeti, a lengyelek többsége a csatlakozás előtt az építőiparban, 2004 és 2006 között a szolgáltatásban vállalt munkát, míg a kelet-közép-európai bevándorlókat jobbára a

feldolgozóipar foglalkoztatta. Az EU 8országokból érkezők háromnegyede magasabb végzettséget nem igénylő betanított munkát végez, éles ellentétben az angol nyelvű országokból érkezettekkel és a többi európai ország bevándorlóival, akiknek 63 és 42 százaléka diplomás, illetve vezető állású. Ennek megfelelően az EU 8-országok polgárainak átlagbére 6 font volt 2006-ban (mely alig haladta meg az angol minimálbért: 5,35 font), ami jelentősen alacsonyabb, mint a más országokból érkezettek órabére és valamivel kisebb, mint a 2004 előtti kelet-európai bevándorlóké. A bevándorlók gazdasági szerepét empirikus módszerrel leíró egyenletek az EU 8országokból érkezettek relatív keresetét adják három megközelítésben. Az elsőben a Lengyelországból és más kelet-európai államokból a csatlakozás után jövők keresetét hasonlítják össze az Egyesült Királyságban dolgozni kívánó, más országokból érkezőkével. A második egyenlet segítségével a csatlakozás utáni és előtti kereseteket lehet összehasonlítani a Lengyelországból és más EU 8-országokból bevándorlók esetében. A harmadikban dummy változók helyett az érkezés idejének folyamatos értékei szerepelnek és ilyen feltételek mellett vizsgálhatjuk az EU 8, illetve más országok csoportjainak teljesítményét (keresetét). A számítások eredményei a következők voltak. Amennyiben a humántőke eltérő jellemzőiből adódó különbségeket korlátozzuk, akkor 2003 után a lengyel és más kelet-európai immigránsok 30, illetve 32 százalékkal kerestek kevesebbet, mint a más európai államokból érkezők. Ugyanilyen feltételek mellett a más európai államokból származó munkát keresőkön kívüli bevándorlók 13 százalékkal alacsonyabb keresettel rendelkeztek, míg az angol nyelvű országok csoportjába tartozó munkavállalók 30 százalékkal magasabb munkabért mondhattak magukénak. A számottevő különbségek több tényező hatását tükrözik. Jelentős befo-


862

Szakirodalom

lyásoló faktor például az, hogy milyen foglalkozásokban helyezkednek el a külföldi munkavállalók. A kelet-európaiak sok esetben szezonális munkára érkeznek az Egyesült Királyságba, nem hajlandók pénzt fordítani az oktatási-továbbképzési költségekre, ezért csak betanított munkát igénylő foglalkozásokban képesek elhelyezkedni, ami még mindig magasabb keresetet jelent számukra, mint amit a hazájukban végzett munkáért kaptak. A Lengyelországból érkezett bevándorlók például 27 százalékkal kaptak kevesebb bért az említett okok miatt, mint a hasonló feltételek mellett dolgozó angol munkavállalók. A kelet-európai országokból 2003 után jövők átlagkeresete 42 százalékkal alacsonyabb, mint az 1980 előtt érkezetteké, ha korlátozzuk a humántőke különbségeinek hatását. Ugyanez a mutató a lengyel bevándorlók esetén 33 százalék. Hasonló eredményeket kapunk, ha az összes keleteurópai keresetét hasonlítjuk össze a többi vizsgált időszakra. A szerzők azt is megvizsgálták, hogy milyen hatása van a független változók növekedésének a bevándorlók egyes csoportjaiban. A számítások alapján elmondható, hogy az oktatásra fordított kiadások a lengyelek esetében térültek meg a legkevésbé, a munkatapasztalatok pedig a Lengyelországon kívüli kelet-európai országokból érkezők esetében növelték legkevésbé a munkabért. A kereseteket ugyanakkor növeli a NagyBritanniában ledolgozott évek száma. A szerzők szükségesnek vélik a kutatások folytatását, hiszen a külföldről érkező, NagyBritanniában munkát kereső és találó munkaerő számának növekedése egyre több problémát vet föl és egyre több kutatásra érdemes jelenséget hoz felszínre a brit munkaerőpiacon.

Dévai Péter, a KSH Könyvtár csoportvezetője E-mail: [email protected]

Drbohlav, D. — Janská, E.: Illegális gazdasági és átutazási célú bevándorlás Csehországba (Illegal Economic and Transit Migration in the Czech Republic: A Study of Individual Migrants’ Behaviour.) – Europe-Asia Studies. 2009. évi 1. sz. 141–156. old.

Az illegális bevándorlást általánosan negatív jelenségként értékelik, mivel aláássa a demokratikus rendszerek alapjait. A bevándorlók által végzett nem legális gazdasági aktivitás jelen van az EU-országokban és az Egyesült Államokban egyaránt. 2003-as becslések szerint a kibővítés előtt álló Európai Unióban félmilliónál is több illegális bevándorló tevékenykedett, akiknek egy része csak rövidebb ideig tartózkodott az egyes országokban. Más becslések szerint 2003-ban az erőszakosan munkára kényszerítettek, rabszolgasorban tartott emberek száma világszerte elérte a 27 milliót. Egyes tanulmányok alapján az emberkereskedelem nagyobb méreteket ölt korunkban, mint valaha a történelem folyamán, és világviszonylatban 8,5–12 milliárd euró haszonnal jár az elkövetők számára. Az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem jelentősen befolyásolja az országok gazdasági, szociális és kulturális helyzetét. A nyugat-európai országokhoz képest Csehországban és a többi közép-európai országban viszonylag keveset lehet tudni az illegális bevándorlás mértékéről. Ennek oka egyrészt a változtatni akarás, másrészt a tapasztalat hiánya. Nem kétséges azonban, hogy az illegális bevándorlások száma magas, köszönhetően Csehország viszonylag jó életszínvonalának, a bevándorlásokkal szembeni liberális politikának és az erős munkaerő-keresletnek. A hivatalos adatok szerint 2006-ban 10 793 illegálisan Csehországban tartózkodó személyt vettek őrizetbe, ebből 3 676 főt határátlépés


863

Szakirodalom

közben, 7 117 főt pedig hosszabb-rövidebb idejű csehországi tartózkodása során. Egyes becslések szerint 2000-ben 295 ezer és 335 ezer közötti az illegális bevándorlók száma Csehországban, melyből 100–140 ezer átutazó bevándorló volt. Más becslések magasabb értéket mondanak, és azt állítják, hogy 2005-ben Csehországban 300 ezer ukrán bevándorló élt. A tanulmány igyekszik az illegális bevándorlás és munkavégzés alapvető kérdéseit bemutatni, ezen belül elsősorban az emberkereskedelemre és -csempészetre összpontosít. Alapvető kérdés, milyen úton tud az illegális bevándorló belépni az ország területére, hogyan képes ott gazdasági aktivitásra, miként használja az országot továbbutazás előtti állomásként, mik azok a speciális magatartásformák és motivációk amelyek az illegális bevándorlókat jellemzik, valamint mi a különbség az újonnan csatlakozott és a korábbi EU-országok illegális munkavállalói között. A vizsgálathoz elsősorban strukturális és eseti elemzéseket és interjúkat vettek a szerzők igénybe. Ezeket a módszereket már régóta használják az illegális bevándorlások elemzésére olyan területeken, ahol a jelenséget régebb óta nyomon követik. Az interjúkat 63 illegális bevándorlóval készítették, a kommunikációt egy Csehországban régóta letelepedett és integrálódott ukrán személy segítette. Az interjúalanyok két csoportot képeztek. Az első csoportot a volt Szovjetunió utódállamaiból származó bevándorlók alkották, akik Prágában folytattak illegális gazdasági tevékenységet. A második csoportba olyan személyek tartoztak, akiket a rendőrség előállított, és valamelyik gyűjtőfogházban vagy menekülttáborban tartózkodtak. Származási országukat tekintve az utóbbi csoportban vegyes a kép: Kínából, Vietnamból, Indiából, Nigériából, Ghánából, Irakból és más országokból származnak az ide tartozó interjúalanyok.

A bevándorlás oka alapján 22 ázsiai és négy afrikai bevándorló átutazóországnak szerette volna használni Csehországot. 37 fő gazdasági okokból vált bevándorlóvá, és próbált gazdasági tevékenységet folytatni Csehországban: többek között 27 ukrán, 4 orosz és 2 moldáv tartozik ebbe a csoportba. A második csoportban a nők és a férfiak aránya 30–70 százalék. A bevándorlók nagy része csak alapfokú iskolázottsággal rendelkezik. A társadalomba történő integrálódásuk érdekében a bevándorlók több stratégiát alkalmaztak: egyesek munkát kerestek, mások saját üzleteket igyekeztek lebonyolítani, többen illegális munkaközvetítőn keresztül jutottak alkalmi munkákhoz, illetve volt, aki igyekezett letelepedni és önállóan munkát találni. A bevándorlók viselkedését és jellemzőit elsősorban ezek a mutatók határozták meg, vagyis figyelembe kell venni, hogy az országot átutazásra vagy hosszabb idejű tartózkodásra használták, illetve önálló vagy közvetítőtől függő bevándorlókról van szó a gazdasági aktivitás tekintetében. A tanulmány négy osztályba sorolta az interjúalanyokat: A – az adott országban szeretne tartózkodni, közvetítővel függőségi viszonyban álló bevándorló, B – az adott országban szeretne tartózkodni, de életét és munkalehetőségeit önállóan szervezi, C – kezdetben közvetítőtől függő bevándorló, aki azonban az idők során önállósodott, D – Csehországot átutazó országnak használta más, gazdagabb EU-országok felé. Az A, B, C típusú bevándorlók általában a volt Szovjetunió országaiból származtak, míg a D típusú bevándorlók Ázsia és Afrika országaiból érkeztek Csehországba. Az A típusba kerülő bevándorlók számára a legfontosabb a közvetítő, aki kihasználja


864

Szakirodalom

őket, és akitől nem tudnak szabadulni, mivel a hatályos törvények szerint legálisan csak a menedékjog kérelmének beadása után egy évvel dolgozhatnak a bevándorlók. Az ehhez a csoporthoz tartozó személyek nehezen tudnak kapcsolatokat kiépíteni az új otthonukban és nem képesek a cseh intézményrendszerbe hatékonyan beilleszkedni. Ennek következtében a társadalom perifériájára szorulnak. Illegális státusuk általában pesszimizmussal, bizonytalan jövőképpel társul, és ez gyakran okozza kapcsolati rendszerük hiányát, illetve kudarcát. A B típusba tartozó személyek általában ismeretségi körük révén jutnak segítséghez. Az illegális munka és tartózkodás számukra is nagy nehézségekkel jár, de korántsem annyira, mint az A típusú bevándorlók számára. Saját képességeiknek és szociális kapcsolati hálójuknak köszönhetően a B típusú bevándorlók képesek saját munkakörülményeik és életük megszervezésére. A jövőképük tisztább és bizakodóbb, mint az A típusba tartozó társaiké, és terveik között szerepel a tartós letelepedés Csehországban. A C típushoz sorolt egyének átmenetet képeznek az A és B típusú bevándorlók között. Kezdeti időszakukban A típusúak voltak, azonban körülményeiknek, képességeiknek vagy valamilyen eseménynek köszönhetően már önállóan szervezik életüket a B típusú bevándorlókhoz hasonlóan. A bevándorlás motivációja minden esetben gazdasági volt, de általában további motiváló tényezők is szerepet játszottak a döntésben: kulturális, családi, egészségügyi okok mellett megjelenik a bűnözés miatti vándorlás, a katonai szolgálat előli menekülés, a vallási okokból történő költözködés stb. Az illegális bevándorlást motiváló tényezők között megjelenik az is, hogy a szabályos papírok beszerzése túl sok időbe és pénzbe kerül, tehát könnyebb és gyorsabb illegálisan átköltözni egyik országból a másikba.

A bevándorlók többsége érvényes turistavízummal érkezett Csehországba, melynek érvényessége két héttől fél évig terjedhet. Ezen túl általában valamilyen szervezetnek fizettek további hozzájárulást, vagy rokonok, ismerősök nyújtottak nekik segítséget. A zöldhatárok illegális átlépése csak ritkán fordul elő, mivel az országba könnyű bejutni érvényes papírokkal is. A válaszok alapján látható, hogy az illegális bevándorlók milyen mértékben függnek a közvetítőiktől. Ez megnyilvánul az alacsony fizetésben, a hosszú munkaidőben és a munkakörülményekben egyaránt. A közvetítők jól szervezett hálózatot alkotnak. Általában az egyik közvetítő a bevándorló származási helyén szervezi be az embereket, a másik pedig a fogadóországban várja az új munkaerőt, és irányítja életét. Előfordul az is, hogy valamelyik szerepet öntudatlanul egy barát vagy családtag tölti be. A közvetítők változatos eljárásokat alkalmaznak (embertelentől a humánusnak nevezhetőig terjedőt), saját egyéniségüktől és lehetőségeiktől függően. A leggyakoribb módszerek közé tartozik az, hogy a közvetítő a tartózkodásért, a munkaközvetítésért és a hivatalos dokumentumokért ingyen vár el bizonyos szolgáltatásokat, azonban gyakran kiderül, hogy az általa felkínált iratok nem is valódiak. A függési viszony könnyen megjelenhet a B típusú bevándorlóknál is, náluk a közvetítő szerepét a munkáltató tölti be. A lényeges különbség azonban az, hogy a B típusú bevándorló saját képességeinek és kapcsolati hálójának köszönhetően könnyebben talál lehetőséget függetlenségének kivívására, illetve megerősítésére. Az illegális bevándorlók lakhatási viszonyai a lényegében hajléktalan állapottól a saját albérletig terjednek. A szállás minősége, a lakótársak száma, a lakókörnyezet nagyban függ attól, hogy a bevándorló a bevételének mekkora részét hajlandó erre fordítani.


865

Szakirodalom

Az illegális bevándorlók az átlagnál jobban ki vannak szolgáltatva az erőszakos cselekményeknek és a korrupt hivatalnokoknak. Etnikai alapú bűnözőcsoportok szintén működnek az országban. A beszámolók egy része alapján egyes hivatalnokok, illetve rendőrök egyenesen igénylik a kenőpénzt. A bevándorlók könnyen kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe akkor, amikor szeretnének hazalátogatni vagy pénzt hazaküldeni. A D típusú bevándorlók esetén a fő különbség az eddigiekhez képest az, hogy ők nem szándékosan tartózkodnak hosszabb ideig Csehországban. Ők az országon csak átutazni szerettek volna, és legfőbb céljuk minél hamarabb elhagyni az országot, hogy eljussanak eredeti úti céljukhoz. Általában olyan körülmények között kellett távozniuk otthonukból, hogy nem voltak képesek helyesen mérlegelni az utazás nehézségeit, és ezért gyakran az embercsempészek áldozataivá váltak. Motivációjuk között szerepel a szabad politikai, vallási véleménynyilvánítás hiánya országukban, adósságok, kényszerházasság vagy a rendőrség előli menekülés; elsősorban nem gazdasági megfontolásokból választották az elvándorlást. Elsődleges célpontjuk Olaszország, Németország, Franciaország, ahol már működik azonos etnikai összetételű menekültekből álló csoport. Az is előfordul, hogy egy korábban elvándorolt családtagot követve rekednek meg Csehországban. A D típusú bevándorlók nagy része közvetítők segítségével utazott Csehországba. Beszámoltak olyan ún. várakozó házakról, ahol több illegális bevándorló akár hónapokig is várakozhat az alkalmas pillanatra, hogy Csehországba szállítsák őket. Tájékozatlanságukat az európai adminisztráció terén jól illusztrálja az, hogy többen átszöktek más EU-országokba, ahol másodszor is menedékjogért folyamodtak, nem gondolva arra, hogy a többszörös je-

lentkezés miatt automatikusan visszatoloncolják őket Csehországba. A D típusú bevándorlók tervei nagyjából azonosan oszlanak meg három lehetőség között: szeretnének visszatérni szülőföldjükre, illetve továbbutazni más EU-országba vagy eredeti terveik ellenére akarnak letelepedni Csehországban. Bár a bevándorlók összessége számára a gazdasági okok voltak a legfontosabbak, más motivációk is vezették őket. Egyes tényezők arra indították a bevándorlókat, hogy Csehországba jöjjenek (családi okok, nyelvi közelség), más tényezők pedig az otthonról való távozást segítették elő (üldöztetés, adósságok). A bevándorlók nagy része érvényes turistavízummal érkezett, bár ezzel is csak illegálisan folytathatnak gazdasági tevékenységet. Az illegális határátlépők számára a leggyakoribb bejutási pont a cseh-lengyel határ volt. A bevándorlóknak nem könnyű kitörni kiszolgáltatott helyzetükből, de nem lehetetlen. Az önálló élet és a saját munkaszervezés általában rokoni, baráti segítséggel tud megvalósulni. A rendőrség előli bujkálás, a kényszer, hogy minél több pénzt tegyenek félre, a munkaórák magas száma mind akadályozza a bevándorlókat abban, hogy beilleszkedjenek a cseh társadalomba. Ezzel párhuzamosan a távolság és az érintkezés hiánya miatt gyakran bomlanak fel kapcsolataik az otthonmaradt házastársaikkal, családtagjaikkal. Más, fejlettebb EU-országokhoz hasonlítva a leglényegesebb eltérés gazdasági szempontból az, hogy a bevándorlók Csehországban könnyebben jutnak munkához, a munkáltatók szívesebben alkalmaznak illegálisan olcsó munkaerőt. Lencsés Ákos, a KSH Könyvtár osztályvezetője E-mail: [email protected]


866

Szakirodalom

Scott, S. — Cartledge, K. H.: Bevándorlók asszimilációja Európában: egy „nemzetközi családi” kaland (Migrant Assimilation in Europe: A Transnational Family Affair.) – International Migration Review. 2009. évi 1. sz. 60–89. old.

A tanulmány célja, hogy szélesítse ismereteinket a bevándorlók asszimilációjának mechanizmusáról. Megismerhetjük az Egyesült Királyságban és a Franciaországban élő bevándorlók tapasztalatait, akiknek sikerült a beilleszkedés, és azt is, hogy ez minek köszönhető. A „család egysége” meghatározó, mint ahogy a konkrét társadalmi, kulturális és gazdasági környezet és az ezekből eredő anyagi javak is. Amikor a bevándorló egy külföldi partnerrel él együtt annak hazájában, kialakul egy bizonyos fajta nemzetközi családi életmód, ami szerepet játszik abban a mindennapi élethelyzetben, amiben és amin keresztül az asszimiláció végbemegy. Valójában az asszimiláció egy nagyon öszszetett folyamat. Az elsőgenerációs bevándorlók „bennszülöttekké” válnak, főleg azok, akik olyan partnerrel élnek, akik a fogadóországban születtek és nőttek fel. A kutatás két hasonló országból vette mintáit – Nagy-Britanniából és Franciaországból – és elsősorban olyan bevándorlókat vizsgált, akiknek igen csekély az „identitástudatuk”. A szerzők megállapításaikat az európai bevándorlási rendszerre alapozták. Nagy-Britannia és Franciaország eltérő állampolgári hagyományokkal rendelkezik. Franciaországban, a bevándorló mindig is fenyegetettséget jelentett a nemzeti egységre, az „oszthatatlan köztársaság” alapeszményére. A hosszú távú problémák, és a Párizs környékén 2005 novemberében lezajlott zendülések nyilvánvalóvá tették az asszimiláció elméletei és gyakorlati problémái közötti szétválást. Nagy-

Britanniában kevesebb az ezzel kapcsolatos ideológia és több a gyakorlati cselekvés. Itt a megkülönböztetés kisebb mértékben fenyeget, és általában nem használják fel a nemzetállam alapelveinek hangsúlyozására. Amíg a bevándorlók asszimilációjának története Nagy-Britanniában és Franciaországban különböző, addig a kulcskérdések mindkét országban megegyeznek. Az Európai Unióban egy bevándorló asszimilációja nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikeres a beilleszkedés az adott nemzetközi családba. Az asszimiláció fogalmának kialakulása az 1920-as évekre vezethető vissza (Chicago-i iskola). Széleskörű elterjedése kezdetben az Egyesült Államok szociológusai között volt megfigyelhető, alátámasztva azt az optimista álláspontot, hogy a bevándorlók az idő folyamán társadalmilag felemelkednek és kulturálisan beilleszkednek. Több különböző felfogás létezik. Az első felfogás: a tudósok az asszimiláció folyamatát először önmagában kezdték vizsgálni. Ebben a vonatkozásban Alejandro Portes nyújtja az egyik legösszetettebb elemzést: az asszimiláció „szeleteinek” árnyalatnyi különbségeiről beszél, és ebből következően a bevándorlók inkább különböző társadalmi közegbe asszimilálódnak, semmint egy nagy olvasztótégelybe. A második felfogás: a XXI. század elején egyre nőtt az aggodalom, hogy miképp lehet egyensúlyban tartani az egységre és a szilárdságra irányuló nemzetállami törekvéseket és ugyanakkor megtartani a bevándorlók másságát és változatosságát az asszimiláció során. Ez a szükséges egyensúly jellemzi NagyBritannia jelenlegi politikai gondolkodásmódját. Csekélyebb mértékben ugyan, de már megjelent e szemlélet a francia politikai életben is. A harmadik felfogás: az asszimiláció teóriájában – ami a nemzetállam mércéjén alapul – teret kell engedni a nemzetközi nacionalizmusnak. A tudósok elfogadják annak szüksé-


867

Szakirodalom

gességét, hogy az országokban külön-külön is szükség van a bevándorlás szabályozására. Az Egyesült Államok asszimilációs szakirodalma különösen érdekfeszítő: az északamerikai városokra jellemző, jól körülhatárolható faji területekre és a gettósodás folyamataira alapozva mutatja be a faji hierarchiát és a „házasságpiacokat”. Az európai kutatások ezzel ellentétben annak a kapcsolatnak bemutatására irányulnak, ami a bevándorlók, a családalapítás, valamint a vallási indíttatású aszszimiláció között áll fenn. Mialatt az Atlanti Óceán mindkét partján fontosnak találták az asszimiláció néhány alapvető kulcsfolyamatának beazonosítását a vegyes nemzetiségű házasságok kutatásai során, addig szintén elengedhetetlen annak figyelembe vétele, hogy a házasságok száma alapvetően csökken, így mindinkább problémát jelent az ilyen adatok felhasználása az asszimiláció pontosabb tanulmányozására és meghatározására. A nemzetközi családok szerkezetének létezik egy furcsa, ugyanakkor remek elrendezése. Fontos leszögezni azonban, hogy ezek a szerkezetek nem mindig alkalmasak mennyiségi adatelemzésre. A szakirodalomból úgy tűnik, hogy ebben a „vándorló korszakban” a nemzetközi családok szerkezete egyre jelentősebbé vált. King például a „szerelmi migráció” jelenségének növekvő elterjedéséről beszél. Az emberek azonban többnyire 20-30 éves korukban költöznek, legtöbbször valamilyen munkához kapcsolódó indokkal. Ez egybeesik azzal az életszakasszal is, amikor legvalószínűbb a családalapítás. Tisztán látható a kapcsolat az életkor, a migráció és a család között. Érdekes módon a nők sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy együtt éljenek partnerükkel, annak karrierjéhez alkalmazkodva. Két fő lehetséges módja van annak, hogy a nemzetközi párkapcsolatokhoz köthető migráció létrejöjjön: az egyik, amikor a kapcsolat lé-

te az ok a migrációra; a másik, amikor a migráció hoz létre kapcsolatokat. Az utóbbi csoportot nézve, a bevándorlók leggyakrabban külföldi tanulmányuk alatt találkoznak partnereikkel, valamilyen oktatási csereprogram keretében. Az első csoport esetében is nagyon fontosak ezek a csereprogramok: NagyBritannia az egyik legkedveltebb célállomás a külföldi diákok számára. Mindkét esetben fontos felismernünk azt a tényt, hogy az elköltözés nem mindig direkt módon vagy egyidejűleg kapcsolódik a megváltozott családi körülményekhez. Napjainkban a vándorlás terjedőben van, és mind több diplomás szerez külföldi élettapasztalatot. Úgy tűnik, hogy egyre több nő él ezzel az önálló migrációs formával, ami kihat a nemi egyenlőség alakulására, és ez nagyobb mértékben segítheti a nemzetközi párkapcsolatok, családok létrejöttét is. A nyelvkézség is szerepet játszik a nemzetközi párkapcsolatok miatti vándorlásban. Európában a nők úgy tűnik sokkal jobbak a nyelvtanulás terén, és ennek következtében nagyobb eséllyel teremtenek kapcsolatokat külföldön, és alapítanak végül nemzetközi családot. A tanulmány fő felvetése, hogy a nemzetközi családi miliő nagy mértékben elősegíti az asszimilációt. A családi környezet ugyanis a bevándorlók részére viszonylag gyors és közvetlen kapcsolatot nyújt a fogadó ország társadalmi hálózata felé, ami alapvetően befolyásolja a bevándorlók identitását és az asszimiláció mélységét. Ez a folyamat egyébként akár évtizedeket, esetleg több generációt is igénybe venne. Bár a nemzetközi családok alapítása megnyitja a befogadó közösséget, illetve megkönynyíti a személyes és nyelvi fejlődést, a folyamat messze nem ilyen egyszerű, és a szakirodalomban igen sok példát találunk az ilyen családok széthullására. Ez az asszimiláció sebességével áll kapcsolatban, amely kényszerűségből különösen gyors lehet: a külföldi partnert rögtön


868

Szakirodalom

„bedobják a mély vízbe”, akinek azonnal szembe kell néznie a felmerülő problémákkal. Ezért a legelső nap nehézségei és az azután jelentkező napi problémák szintén fontos tényezők az „extrém” asszimilációs folyamatban. Mindezek miatt a nemzetközi családok sikeressége általában a lemondáson alapul. Az ilyen hosszú távú nemzetközi kapcsolatban létfontosságú áldozathozatal és kompromisszumkészség leginkább a nőket jellemzi, akik a férfiaknál sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy felvállalják egy nemzetközi család alapítását. A nemzetközi párkapcsolathoz köthető migráció kutatásának legtöbbje arra fókuszál, hogy meghatározza a különböző nemzetiségű emberek házasságkötéseinek, valamint az ezen házasságokból született gyermekek számát. Ezek a törekvések ugyan figyelemre méltók, de kicsit idejétmúltak is. Ugyanis a házasságot veszik alapul, ezért nem tudják figyelembe venni azokat, akik egyre növekvő számban élnek nemzetközi párkapcsolatban, de nem házasodnak össze. Emellett a házassági statisztikák állampolgársági adatokra épülnek, figyelmen kívül hagyva a már állampolgárságot szerzett külföldi bevándorlókat. A szerzők 11 mélyinterjút készítettek, melyek hosszúsága 45 perc és 1 óra 15 perc között volt. Az önkéntes válaszadók toborzása jelentette az egyik legnagyobb kihívást, mert a nemzetközi párkapcsolatokban élők rendszerint nehezebben fellelhetők, mint a hagyományos bevándorló csoportok. A felmérés során csak nőket kérdeztek a már korábban említett tulajdonságok, és a nyelvi képesség okán. A nők gyakrabban élnek át „extrém” asszimilációt, és ezt a szerzők tapasztalataik vizsgálatával kívánták bizonyítani. A kutatás két különböző földrajzi területének egymástól eltérő szabályai miatt némileg eltérő toborzási technikát kellett alkalmazni a két országban. Míg Franciaországban a kutatá-

si terület sokkal kiterjedtebb volt, a NagyBritanniában végzett kutatás Sheffield területére koncentrálódott, ahol alig kevesebb bevándorló él, mint Párizsban. Az interjúalanyok olyan dimenziókra világítottak rá, ami segít megmagyarázni a nemzetközi családok esetében előforduló viszonylagosan „extrém” aszszimilációs folyamatokat. A legalapvetőbb humántőke a nyelv, és ez az, ami életképes és fenntartható vállalkozássá teszi a nemzetközi családokat. Talán eltérő mértékben, de minden interjúalany úgy gondolja, hogy a nők általában jobb nyelvérzékkel rendelkeznek, mint a férfiak. Ez kiváltképp igaz a Sheffieldben élő interjúalanyok esetében, akik mind nyelvtanárként dolgoznak. Az interjúalanyok mindjárt az érkezésük napján kapcsolatba kerültek a helyi lakosokkal. Ez nagyon eltér az olyan bevándorlók által átélt izolációtól, akik külföldre költözésük után „kultúrsokkot” kaptak, valamint egyfajta „nyelvi fallal” találták szembe magukat. Még azok is, akik követték a hagyományos utat a más bevándorlókkal való kapcsolatépítésben, és általában külföldi szakmabeliekkel tartottak kapcsolatot, inkább nyelvi képességeik okozta nehézségekkel néztek szembe, semmint nemzeti kulturális, faji, etnikai vagy vallási problémákkal. A bevándorló partnerétől „örökölt” társadalmi kapcsolatai, valamint saját nyelvi képessége (ami elengedhetetlen a saját társadalmi kötelékek kialakításához) olyan egyedülálló szintre emelheti a beilleszkedést a társadalmi hálózatba, amely meghaladja más típusú bevándorlók asszimilációjának szintjét. Egy őshonos partner hatásos hídfő, egy biztos kapcsolódási pont lehet a bevándorló számára a fogadó ország társadalma felé. A munkakörnyezet szintén elősegíti az integrációt. Azonban még a jól beilleszkedett bevándorlók esetében is vannak finom különbségek közöttük és a fogadó ország között.


869

Szakirodalom

A mobilitás terén szerzett korai tapasztalat szükségszerű mind a bevándorló nyelvi fejlődéséhez, mind az emberek megismeréséhez. A „mobilitástőke” azokat az ismereteket is magába foglalja, amelyek a nemzetközi vándorlások alatt halmozódnak fel, és ezzel is nő az egyén képessége arra, hogy külföldre költözzön és ott a nemzeti vagy nemzetközi környezethez aszszimilálódjon. Ennek a tőkefelhalmozásnak az egyik vonatkozása a következő: ahogy az idő múlásával ezek a „mobilitásitőke-raktárak” gyarapodnak, úgy a bevándorló egyre jobban azt érzi, hogy mindinkább eltávolodik hazájától. A nemzetközi családalapításról és az azt követő „extrém” asszimilációról szóló felfogás szerint az idők folyamán a vándorlásokból szerzett tapasztalatok módosítják és átalakítják a bevándorlók tőkeraktárait, így azok „otthonhoz” kapcsolható létbiztonság érzése nem szükségszerűen a szülőhazához köthető. Szignifikánsak az életkor, a migráció és a családalapítás közötti kapcsolatok, amik az asszimiláció alakulásában is fontos szerepet játszanak. A fiatalok körében sokkal általánosabb a migráció. Különösen szoros összefüggés figyelhető meg az életkor és a migráció között azokban az esetekben, amikor már megvannak a családi és a szakmai kötelékek. A párok elsősorban gyermekvállalás előtt vagy még kiskorú gyermekekkel, vagyis fiatalabb korukban költöznek. Ilyen életkorban képesek elfogadni a partnerük kultúráját, és könnyebben alkalmazkodnak. Olyan döntések meghozatala, mint például milyen nyelven fognak beszélni a családban a gyermekek születése után, szintén lényeges befolyással bírhat az asszimiláció folyamatának egészére. Az interjúalanyok mindegyike otthonában a partnere nyelvén beszél, és csak kevesen nevelik gyermeküket kétnyelvűnek. Ugyanakkor a megkérdezett szülők a nemzedékek közötti nyelvi/kulturális tőke áramlásának a fontosságáról is beszámoltak.

Egy interjúalanyról sem mondható el, hogy erős nemzeti/patrióta érzésekkel rendelkezne. Az állampolgárság megszerzése (feltételezve, hogy önkéntesen és nem „erőszak hatására” történt) ennek a kettősségnek az egyik szimbolikus jele. A kutatás francia résztvevői körében azt figyelték meg, hogy a 36 brit bevándorlóból csak azok lettek francia állampolgárok, akik francia partnerrel éltek egy háztartásban. (A francia népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a Párizsban élő brit nők háromnegyede kapott francia állampolgárságot.) Világos kapcsolat van az asszimiláció, a nemi hovatartozás és a nemzeti identitás között. Ugyanis a Franciaországban és Nagy-Britanniában megkérdezett nők alkalmazkodtak külföldi partnereik életéhez, és bizonyos szempontból lemondtak saját nemzeti identitásukról: már nem kötődtek annyira az anyaországukhoz. Az állandóság tényezője szintén segített megmagyarázni a nemzetközi családi környezetben megfigyelt „extrém” asszimilációt. A legtöbb bevándorló általában évekig vagy akár évtizedekig is foglalkozik a hazatérés gondolatával. A megkérdezett nemzetközi párkapcsolatban élő bevándorlók azonban inkább azt a döntő lépést emelik ki, amikor elhatározták, hogy partnerük hazájába költöznek. Teljesen egyedi értelmet nyer ez a döntés abban az esetben, ha a partner egynyelvű és emiatt igen valószínűtlen, hogy saját maga valaha migráns lesz. A közös gyermek születése is megkönnyíti az asszimilációt. A nemzetközi párkapcsolatban élő bevándorlóknak a család dinamikus jelenléte következtében kezdettől fogva fokozottabban kell elkötelezniük magukat a fogadó ország felé. Ez a körülmény azért is lényeges, mert az aszszimiláció sebességét és mélységet fokozza a többi bevándorlóhoz képest. A 11 megkérdezett interjúalany „bennszülötté” vált, teljesen felvette a fogadó ország kulturális és nyelvi jellegét. (Gyermekeik általában az „apanyelvet” beszélve nőnek fel.)


870

Szakirodalom

A tanulmány azt bizonyítja, hogy a nemzetközi párkapcsolatokban élő bevándorlók olyan széleskörű személyes tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, melyek a családi közeg segítségével sokkal teljesebb mértékű asszimilációra teszik képessé őket más bevándorlókhoz képest. Összefoglalóan elmondható, hogy öt alapvető tényező határozza meg a nemzetközi párkapcsolatban élők asszimilációját. 1. a bevándorló nyelvi képessége; 2. a korábbi vándorlási tapasztalatok, melyek szintén alapvető és fontos előfeltételei a nemzetközi családalapításnak; 3. olyan életszakasz, amelyben a családalapítás az egyik elsődleges kihívás; 4. a női válaszadók kismértékű nemzeti/hazafias kötődése, valamint hazájuk jelentéktelen befolyása az asszimiláció folyamatára; 5. annak elfogadása, hogy a bevándorlás valószínűleg tartós elköltözést jelent, és összpontosítás az otthontól távoli életre. Mindemellett a nemzetközi családi környezet is meghatározó kulcsszereppel bír az életmód kialakításában. A tanulmány nemcsak a jelenkori európai bevándorlási asszimiláció mechanizmusairól szóló ismereteket gazdagítja, hanem azt is kiemeli, hogy az elsőgenerációs bevándorlók életében milyen rendkívüli a „bennszülötté válás”. Béres Tímea, a KSH Könyvtár kölcsönző könyvtárosa E-mail: [email protected]

Howard, R. W.: A nyugatiak migrációja Thaiföldre The Migration of Westerners to Thailand: An Unusual Flow from Developed to Developing World.) – International Migration. 2009. évi 2. sz. 193–225. old.

A nemzetközi migránsok tipikusan a jobb gazdasági és politikai feltételeket keresik és

előnyben részesítik a magasabb életminőségű és színvonalú országokat. Az ellentétes migrációs áramlásra a Thaiföldre bevándorló nyugatiak szolgálnak példával. A szerző, Howard, R. W. áttekinti és részletesen ismerteti a Thaifölddel kapcsolatos bevándorlási szakirodalmat, bemutatja az ország demográfiai és társadalmi jellemzőit, és mindennek tükrében megkísérli feltárni, hogy miért vált kedvelt migrációs célponttá. Munkáját nehezítette, hogy a témával kapcsolatos statisztikai adatokhoz nehéz hozzáférni. Egyik lehetséges forrásként szolgál a nyugati nagykövetségek (Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Izrael és a nyugat-európai országok) felméréseinek hivatalos statisztikája. A nagykövetségek adataival azonban az a probléma, hogy hiányosak, sok állampolgár nem regisztráltatja magát. Az említett országokból bevándorolt személyek száma a követségek adatai szerint mintegy 100 ezerre becsülhető. A Thaiföldi Bevándorlási Hivatal statisztikája ennél árnyaltabb képet ad a bevándorlók számáról, származásáról. 2004-ben Thaiföldön 102 446 regisztrált külföldi hivatalos dolgozó volt, legtöbben Ázsiából, Japánból (18,4%) és Kínából (7 %). Csak három nyugati országgal kapcsolatban említenek adatokat: az Egyesült Királyságból 6 880, az Egyesült Államokból 5 278, Ausztráliából 2 630 fő érkezett munkavállalási szándékkal. A thai bevándorlási hivatal fogvatartó központja szerint a fogvatartottak és a kitoloncoltak száma a következő volt: 1992 és 2002 között összesen 178 909 személyt (ezen belül: 1 835 Európából, 197 Észak-Amerikából, 78 Ausztráliából és ÚjZélandról) tartottak fogva és 176 777-t (1 719 európait, 180 észak-amerikait, 65 ausztrált és új-zélandit) toloncoltak ki. 2003-ban 61 623 személyt vettek őrizetbe (ebből 307 európait, 39 észak-amerikait, Ausztráliából és ÚjZélandról egyet sem) és 61 930 embert depor-


871

Szakirodalom

táltak (310 európait, 38 észak-amerikait). A Munkaügyi Minisztérium 503 ezer egyént jelentett 178 nemzetből, akik legálisan léptek be az országba, de a vízum lejárta után is ottmaradtak. 2003-ban 82 341 embert deportáltak. A túltartózkodók közül 2003-ban több mint 10 ezer egyesült királyságbeli és egyesült államokbeli volt, és több mint 4 ezer német. A túltartózkodás súlyos bűn, ha elfognak valakit börtön vagy kitoloncolás vár rá. A szerző hosszabb thaiföldi tartózkodása során is próbált adatot gyűjteni 2004–2005ben. Részt vett egy online felmérésben, mely 1 003 résztvevő válaszai alapján rajzolt képet a Thaiföldet választó bevándorlókról. Ezek közül 691 fő Thaiföldön élt és 67 százalékuk 11 vagy 12 hónapot töltött ott az évből. Az ott élés átlagos hossza 3,5 év (1–38 év) volt. A válaszadók többsége Thaiföldön kíván maradni élete végéig. Azoknál, akik már eljöttek onnan, az ott tartózkodás hosszának átlaga csak 1,75 év volt (1–20 év). Szinte az összes válaszadó férfi volt, 43 éves átlagéletkorral. A 34 válaszadó nő között van thai feleség, kihelyezett dolgozó, és csak nagyon kevés olyan, aki önállóan vándorolt ki. A legtöbb nyugati nemzet reprezentált, de az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból érkezettek vannak a legtöbben. Néhány nemzet, különösen Németország, alulreprezentált összehasonlítva a nagykövetségek becsléseivel, talán főként annak köszönhetően, hogy a kérdőív angol nyelvű volt. Egy pár válaszoló diplomáciai vagy katonai megbízatás révén tartózkodott az országban. A többiek nyugdíjasok, szerződéssel kiküldött dolgozók. Sok volt közülük a magasan képzett, 60 százalékuk főiskolai diplomával rendelkezett. A felsőfokú végzettségűek által megjelölt „nyugati” foglalkozás változó volt: újságíró, akadémikus, üzletkötő, menedzser stb. A migránsok körülbelül felének volt thai felesége vagy élettársa, 27 százalékuk sohasem házasodott meg. A leg-

többen Bangkokban éltek és a fő turista helyeken. A migráció motivációjáról a következők mondhatók el. Az egyik leggyakoribb bevándorlási motiváció a szexuális partnerek „vonzása”, a másik a társasági élet és a helyiek barátságos fogadókészsége. A thaiok melegszívűnek, barátságosnak, udvariasnak tűnnek, így könnyű a beilleszkedés. További elterjedt motivációs tényező a nyugati „civilizációs kötelmek” elől menekülés. A válaszadók 40 százalékának van munkaengedélye, néhányan illegálisan dolgoznak, sokan nyugdíjból, megtakarításból és/vagy befektetésből élnek. A munkavállalók nagy része angoltanárként dolgozik. Néhányan a szomszédos országokba ingáznak, hogy ott dolgozzanak. Átlagkeresetük 90 000 baht/ hó volt. A karrierkilátások a külföldiek számára szegényesek, és sok esetben ez készteti távozásra a bevándorlókat. A felmérés alapján nem lehet megállapítani, hogy a válaszadók sokasága mennyire reprezentatív, és mennyiben tükrözi a teljes nyugati társadalmat, hiszen a problémás marginálisok alulreprezentáltak. A meghatározó, lényeges momentumokat azonban mégis sikerült bemutatni a felmérés által. Thaiföld a jövőben valószínűleg rendezni fogja a nyugdíjasokra vonatkozó adózási szabályokat, de ezen felül át kell gondolnia a vízumkiadás feltételeit is. Jelenleg a nyugatiakat befogadják, ha rövid ideig turistaként élnek az országban, vagy ideiglenesen szakképzett munkát végeznek, de a tartós letelepedést nem támogatják. A letelepedési engedély és a vízum beszerezése is bizonytalan. A nyugdíjasoknak évente meg kell újítani vízumukat, és el kell fogadniuk azt a kockázatot, hogy bármikor megtagadhatják tőlük az engedélyek kiadását, még akkor is, ha hazájukban felszámolták már otthonukat. A thai kormánynak szembe kell néznie az egyre


872

Szakirodalom

hosszabbra nyúló munkák engedélyezésével, és ehhez kapcsolódóan könnyebbé kellene tennie a külföldiek számára az engedélyek megszerzését. Mindemellett sok thai él és dolgozik tartósan külföldön, így a

vízummegállapodások kölcsönössé tétele is megoldást jelenthetne. Katona-Klingl Anikó a KSH Könyvtár tájékoztató könyvtárosa E-mial: [email protected]

Kiadók ajánlata FASSMANN, H. – REEGER, U. – SIEVERS, W. (szerk.) [2009]: Statistics and Reality. Concepts and Measurements of Migration in Europe. (A statisztika és a valóság. Migrációs elméletek és intézkedések Európában.) The University of Chicago Press. Chicago. Az elmúlt évtizedben a migrációs statisztika harmonizálására világszinten történtek lépések, elsősorban az összehasonlító adatokat igénylő nemzetközi szervezetek ösztönzése nyomán. E kötet a vándorlás mérésének európai történetéről nyújt könnyen érthető beszámolót, valamint megvizsgálja tizenkét európai ország migrációs statisztikájának adatgyűjtési eljárásait és ezek fogalmi hátterét. Az elemzés alapján a szerzők alapos betekintést adnak saját országaik ki- és bevándorlói létszámának alakulásába és migrációs/vándorlási folyamataiba, valamint a migrációval foglalkozó legújabb elméleteket magyarázzák (például a migráció elnőiesedését vagy a bevándorlók származásának egyre változatosabbá válását). POOT, J. – WALDORF, B. – WISSEN, L. VAN [2009]: Migration and Human Capital. (Migráció és emberi tőke.) Edward Elgar Publishing Ltd. Cheltenham. A migráció világszerte a népesség változásának egyre fontosabb és változatosabb eleme nemzeti és alsóbb (regionális, helyi) szinteken egyaránt. Hatással van a tudás eloszlására, (a gazdaságban) externáliákkal és más tovagyűrűző következményekkel jár. Ez a könyv a

migrációelemzés és -előrejelzés legújabb modelljeire, illetve módszereire, a migrációs/vándorlási folyamatok alapvető tendenciáira, az ösztönző tényezőkre és az intézményi háttérre összpontosít. A „Migráció és emberi tőke” számos olyan aktuális bevándorláspolitikai kérdést vizsgál, mint a nagyvárosi területekre jellemző kreatívok osztálya, az agyelszívás, a regionális diverzitás, a társadalom elöregedése, az illegális bevándorlás, az etnikai hálózatok és a bevándorlók asszimilációja. A könyv, különös tekintettel Európára és Észak-Amerikára, az országon belüli vándorlás modelljeit veszi számba és alkalmazza; a humán tőke területi koncentrációját elemzi; a migrációra a család szempontjából tekint; és mindezek mellett a nemzetközi migráció politikai gazdaságtanával is foglalkozik. A kötet felbecsülhetetlen értékű az országon belüli és a nemzetközi migrációval foglalkozó kutatók és szakpolitika-alkotók számára. Emellett olyan haladó kurzusok naprakész olvasmánya, amelyek a migráció és a népesség változásainak globális összefüggéseire összpontosítanak. CONWAY, D. – POTTER, R. B. (SZER.) [2009]: Return Migration of the Next Generations: 21st Century Transnational Mobility. (Az új generációk visszatérő migrációja: a 21. század transznacionális mobilitása.) Ashgate. London.


873

Szakirodalom

A visszatérő migrációt, mint a mai globális migrációs minták egyik markánsan körvonalazódó elemét napjainkban „fedezték fel újra”. Így már nem elfeledett vagy figyelmen kívül hagyott terület a nemzetközi be- és kivándorlás áramában, és senki sem tekinti pusztán a sikertelen bevándorlók vagy a nyugdíjasok mobilitási válaszreakciójának. A forrásközösségeikhez visszatérő elsőgenerációs, idős, nemzetközi migránsok vizsgálatán túl – amivel a szakirodalom eddig túlnyomórészt foglalkozott – e fontos könyv a kutatás horizontját másfél-két generációra, valamint a fiatal szerződéses dolgozók és a „hosszabb ideig külföldön tartózkodó” személyek új kohorszaira is kiterjeszti, és az ő visszatérésüket, illetve ennek következményeit vizsgálja. FORBES MARTIN, S. – TIRMAN, J. (EDS.) [2009]: Women, Migration, and Conflict. (Nők, vándorlás és konfliktus.) Springer. New York. Világszerte körülbelül 35 millió ember kényszerül elhagyni lakhelyét valamilyen konfliktus miatt, legtöbben nők és gyermekek. Az otthonuktól és a közösségüktől távol töltött idő – sokszor évek – alatt a nők és gyermekeik borzasztó csapásoknak vannak kitéve, beleértve a szűkölködés/nyomor minden formáját, a szexuális zaklatást, a betegségeket, a bebörtönzést, a nem kívánatos terhességeket, a komoly pszichológiai traumát és a visszatérésükkor vagy visszatelepülésükkor tapasztalt társadalmi elítélést és elszigeteltséget is. A világ vezető tudósai és gyakorlati szakemberei által írt egyedülálló gyűjtemény kifejezetten az előbb említett problémákra – és a lehetséges megoldásokra – összpontosít. Kiterjedt terepmunkára épülő adatfelvételeken és az otthonuktól/hazájuktól valamilyen konfliktus miatt elüldözött nők előtt álló kihívásokat vizsgáló egyéb tanulmányok széleskörű ismeretén alapulva e könyv a téma alapos megérté-

sét kínálja, és a problémákra megoldási ötleteket is ad. Az ENSZ ügynökségei számára ajánlásokat nyújtó projektből kiinduló kötet a diákoknak, a tudósoknak, a civil szervezeteknek, a politikai szakértőknek, a kormányzati tisztviselőknek és a nemzetközi szervezeteknek szól. FALOLA, T. – AFOLABI, N. [2009]: The Human Cost of African Migrations. (Az afrikai vándorlás humán költsége.) Routledge. London. A globalizáció, a népességnövekedés és az áttelepítések korában a migráció az élet velejárója egy folyamatosan változó gazdasági és politikai világrendben. A könyv hozzájárul az afrikai áttelepítések áldozatairól, haszonélvezőiről, és az áttelepítések támogatóiról kialakult diskurzushoz. Míg az eddig megjelent néhány tanulmány az afrikai vándorlás elsődleges kiváltó tényezőjeként a gazdasági motivációt helyezte előtérbe, e kötet a témát gazdasági, társadalompolitikai, pedagógiai, fejlesztési és kulturális összefüggéseiben tárgyalja. A multidiszciplináris nézőpont szem előtt tartásával szerkesztett mű érvelése szerint az afrikai (belső vagy külső) vándorlás tárgyalása csak mint a világ társadalmi-gazdasági, kulturális és politikai rendjének folyamatosan változó dinamikája által kiváltott „ár-apály” öszszetettebb, szervesebb és globálisabb struktúrájának egyik tényezőjeként gondolható el. VERDAGUER, M. E. [2009]: Class, Ethnicity, Gender and Latino Entrepreneurship. (Társadalmi osztály, etnikai hovatartozás, nem és latin-amerikai vállalkozói kedv.) Routledge. London. Adatfelvételek és mélyinterjúk alapján a könyv az elsőgenerációs latin-amerikai vállalkozók társadalmi és gazdasági kapcsolatait vizsgálja. A szerző a csoportok közötti és az azokon belüli társadalmi mintákat kutatja, konkrét földrajzi, demográfiai és történelmi te-


874

Szakirodalom

rületeken belül elhelyezve a bevándorlók vállalkozásait. Tanulmánya nemcsak azt tárja fel, hogy a társadalmi osztályok, az etnikai és a nemi vonalak átszelik a latin-amerikai üzleti tulajdonszerzési és üzletfejlesztési stratégiákat, hanem azt is, hogy a bevándorlók lehetőségeit, szokásait és társadalmi tereit továbbra is főleg a bevándorlók családján, a közösségen és a gazdaságon belüli patriarkális kapcsolatok alakítják. E kötet nélkülözhetetlen kiegészítése a bevándorlásról, a társadalmi osztályokról, a nemek közötti kapcsolatokról és e témák átfedéseiről szóló szakirodalomnak. SANDERCOCK, L. – ATTILI, G. [2009]: Where Strangers Become Neighbours. Integrating Immigrants in Vancouver, Canada. (Ahol az idegenek szomszédokká válnak. Bevándorlók integrálása a kanadai Vancouverben.) Springer. New York. A migráció jelen korszakában a távoli tájakról származó bevándorlók beáramlása elkerülhetetlenül a városok és a régiók térbeli és társadalmi átalakulásához vezet. Ez gyakran a jövevényekkel szembeni félelemmel és ellenségeskedéssel párosul. Mindemellett Európá-

ban, Észak-Amerikában és Japánban a gazdasági növekedéshez lényeges a bevándorlók beáramlása. Hogyan válhatnak a bevándorlók az általuk választott ország társadalmának elismert tagjává? Hogyan lesznek az idegenekből szomszédok? Milyen politikai és társadalmi probléma-megoldási praktikákra van szükség a XXI. század vegyes származású városlakói békés együttélésének eléréséhez? Milyen filozófiák és politikák tették sikeressé a kanadai integrációt, és hogyan lehet azt az európai környezetre lefordítani? A könyv egy fontos mai kérdéssel – a bevándorlók nagyvárosbeli társadalmi integrációjával – foglalkozik részletesen tanulmányozva egy kanadai város példáját. A kötet széleskörű politikai és jogi hátteret nyújt, ami a Kanadán kívüli olvasók számára is érthetővé és érdekfeszítővé teszi az esettanulmányt. A mellékletet képező díjnyertes film azt mutatja be, hogy egy körzet lakói milyen módon alakítottak ki mindenki számára barátságos környezetet. A filmkészítés akció-kutatási eszközként való alkalmazása és a digitális néprajzi módszertan egy komplex társadalmi folyamat megértésének alternatív útjait képezik.

Társfolyóiratok

AZ OSZTRÁK KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2009. ÉVI 5. SZÁM

Nyugdíjas háztartások fogyasztói árindexe – a 2008. évi eredmények és a fogyasztói árindex összevetése.

Az osztrák euró vásárlóereje külföldön 2009-ben. Növénytermesztés és szántóterület 2008ban. Szőlő- és bortermelés 2008-ban. Zajártalom és zajvédelmi tevékenység 2007-ben; környezetvédelmi feltételek és viselkedés –2007. évi Mikrocenzus. Gépjárműállomány 2008-ban. Regionális számlák fő eredményei, 2006. Lakbérek és imputált lakbérek a nemzeti és a regionális számlákban.


875

Szakirodalom

A NÉMET SZÖVETSÉGI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA 2009. ÉVI 3. SZÁM

Räth, N.: Gazdasági visszaesések történelmi perspektívából. Brandt, M. – Hafner, H.: A kutatásfejlesztéssel foglalkozó vállalkozások adatszolgáltatása a szakmai továbbképzésekről. Schnorr-Bäcker, S.: Nanotechnológia a hivatalos statisztikában. Bald-Herbel, C.: A 2005. évi rövid távú ipari indexek új bázisra helyezése. Wirsing, M.: A reklámtevékenység és a piackutatás új termelőiár-indexei. Fischer, H. – Oertel, J.: A szolgáltatási szektor rövid távú mutatói – egy kevert modell a gyakorlatban. Wolter, F.: A munkanélküliség kockázatának egyenlőtlen eloszlási struktúrája és dinamizmusa. 2009. ÉVI 4. SZÁM

Gehle-Dechant, S. – Krockow, A.: A külkereskedelmi statisztikához kötődő EUjogszabályok felülvizsgálata. Egert-Wienss, C.: EP-választások, 2009. Hennchen, O.: Az anyagokkal és árukkal kapcsolatos adatfelmérés eredményei, 2006. Fiege, L.: Kereskedelmi célú légi fuvarozás, 2008. Scharfe, S.: Az alap- és a mesterképzés közötti átmenet a német felsőoktatási intézményekben. Schulze-Steikow, R. – Leidel, M. – Müller, W.: Államháztartás, 2008. Einig, K. – Jonas, A. – Zaspel, B.: A CORINE geoadatok és a területi felmérés adatainak alkalmazhatósága a németországi lakóés közlekedési területek fejlődésének elemzésében.

AZ OROSZ ÁLLAMI STATISZTIKAI BIZOTTSÁG FOLYÓIRATA 2009. ÉVI 3. SZÁM

Laykam, K. E.: Az orosz állami statisztika fejlődésének irányvonalai és alapvető eredményei. Surinov, A. E.: Módszertani és szervezési alapelvek a 2010. évi teljes orosz népszámláláshoz. Ivanov, Y. N. – Homenko, T. A.: Az 1993as nemzeti számlák felülvizsgált rendszerének (SNA-2008) irányelvei és a bevezetés lehetőségei a FÁK tagállamaiban. Abdrashitova, A. R. – Karasev, O. I. – Sayapova, A. R.: Az input–output táblák, mint a stratégiai kutatások eszköze. Masakova, I. D. – Ustinova, N. E.: Az orosz input–output táblák – tapasztalatok és fejlesztési lehetőségek. Frenkel, A. A. – Roschina, L. S.: A bizonytalanság éve – gazdasági előrejelzés 2009-re. Chudinovskikh, O. S.: A nemzetközi vándorlási statisztikák összehasonlítása a FÁK tagállamok tapasztalatai alapján. Ledeneva, L. I.: Az oktatási célú migrációval foglalkozó statisztikák története Oroszországban. Moiseenko, V. M.: A XIX. század második és a XX. század első felére eső migráció vizsgálatának forrásai Oroszországban – elmélet és gyakorlat. Eliseeva, I. I. – Schirina, A. N.: A termékek és a szolgáltatások forrásvizsgálatához kapcsolódó integrált adatrendszerek módszertana. 2009. ÉVI 4. SZÁM

Kostakov, V. G.: Fejlődési állomások a modern orosz statisztikában.


876

Szakirodalom

Eliseeva, I. I.: Az orosz népszámlálások során szerzett tapasztalatok. Kulikovskaya, N. B.: A 2010. évi népszámlálás előkészületei a FÁK-országokban. Tishina, O. M. – Elkanova, E. A.: A szolgáltatást nyújtó moszkvai szervezetek fejlődése. Kandilov, V. P. – Malysheva, T. V.: A Tatárföldi Köztársaság megyéiben élő lakosság életszínvonalának nyomon követése. Kremlev, N. D.: Az Urálon túli területen élő nyugdíjasok életszínvonalának becslése. Shapovalov, V. F. – Tupikina, E. N. – Kocheva, E. V.: A humán erőforrás fejlesztésének területi megközelítése. Larionova, E. I. – Motova, M. A. – Chinaeva, T. I.: A K+F szektor alapvető jellemzőinek helyzete és változása. Shulgina, I. V.: Az Orosz Tudományos Akadémia kutatási tevékenységeihez szükséges források megteremtése.

A lakosság számára nyújtott piaci szolgáltatásokról szóló statisztikai adatfelvétel módszertani irányelveinek kidolgozása a Rosstat tapasztalatai alapján. Lemzekova, I. G.: Az Orosz Föderáció kisés középvállalkozásainak fejlesztéséről szóló törvény alkalmazása a Szahalin-sziget statisztikai hivatalának gyakorlatában. Ageenko, A. A.: Az Omszki terület statisztikai jelentéseinek telekommunikációs csatornákon keresztüli összegyűjtésekor szerzett tapasztalatok. Bozhko, V. P. – Tulchinskiy, B. M.: A Rosstat területi szervezeteinek szerepe az elsődleges statisztikai adatgyűjtés fejlesztésében. Lapteva, I. P. – Trusova, L. N.: Egy gazdasági szervezet humántőkéjének statisztikai elemzése. Korotkov, A. V.: Egy vállalkozás termelési portfoliójának statisztikai elemzése.


Statisztikai A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG:

Recommend Documents