Stanley Steel. A Baljós Anyós

Stanley Steel A Baljós Anyós

1. Az ifjú Skywalkman lélegzetelállító sebességgel érkezett a kanyarba. Apró járműve, amelyet néhány használt konzervdobozokból, kiselejtezett gumióvszerből és már többször felhasznált vécépapírból, valamint egy lopott komputerprogramból hegesztett össze, csikorogva, minden eresztékében remegve, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégiscsak engedelmeskedett a botkormányra fonódó apró kéz -mozdulatának, és bedőlt a Kolduskanyon bejárata felé. Mert vele volt az összetartó Erő. Meg a felhajtóerő. Agakíj Skywalkman, ki tudja, honnan szerzett síszemüvege mögül elégedetten mosolygott kifelé a vakvilágba. Előtte feltűnt az a hatalmas boltív, amely a szűk szoros bejáratát jelezte. A természet alkotta klasszicista stílusú szoborcsoport mögül riadt kameramanok közvetítették a versenyt, általában addig, míg valaki el nem vétette a

pengeéles fordulót. Az aprócska gép iszonyatos mennydörgés közepette dübörgött át a kősivatag felett, szinte berobbant a Kolduskanyonba, és süvöltő hangot hallatva, a sebességét egyáltalán nem csökkentve, meredeken lejjebb ereszkedett. A fiú elégedetten nézett le az üvöltöző, kéregető kalapjaikat, éjjeli edényeiket tartalmukkal együtt dühösen a földhöz vágó koldusokra, akik öklüket rázták a felettük elsüvítő járművekre. Leginkább az elől haladó gépre haragudtak, amelyet az abszolút bajnok, a legyőzhetetlen profi, az extraklasszis és csaló Belseboob, a nyakigláb ámokfutó vezetett. A gép aljára és az oldalára jól láthatóan egy hosszú, kinyújtott emberi nyelvet festettek, amely szemtelenül tu6 datta mindenkivel, hogy aki ezt a gépet vezeti, nem sok édességet kíván mindenki másnak, aki nem ő. Az ifjú Skywalkman előtt feltűnt a Boltív-kanyon, amely egy éjjelnappal nyitva tartó élelmiszerbolt volt valamikor, de tavaly óta, amikor is a verseny egyik résztvevője elvétette az irányt és beszáguldott az üzletbe, majd kiszágul-dott rajta, sajnálatos módon

egyik alkalommal sem a be-és kijáratot használva, az üzlet már a versenypálya részévé vált. A tönkrement bolt tönkrement tulajdonosa potom pénzért eladta a bolt maradványait Jaffának, a 6nak, aki a verseny fővédnöke és üzemeltetője volt, ezen kívül védelmi pénzt szedett a versenyistállóktól. A fiú megpillantotta a bejáratot. Olyan sebesen száguldott, hogy amikor meglátta, már bent is volt, és amikor már bent volt, azonnal ki is szökkent rajta. Előtte feltűnt egy hajtómű vörös lángcsóvája, majd még egy. Mechanik és Gázgenyó szinte egyvonalban repültek. Keményen küzdöttek, de képtelenek voltak megelőzni egymást. Amikor a fiú gépe rájuk repült, hogy megelőzze őket, mindketten gonoszul elvigyorodtak. Mivel Agakíj volt a verseny egyetlen humanoid versenyzője, ami azt jelenti, hogy csak ő volt ember, a többiek droidok, vagy földönkívüliek, kocsányos, csápos, izületes szédületesen változatos fajok képviselői, mindenki utálta a szegény

fiút, és magának akarta a kétes dicsőséget, hogy elsőként kinyírhassa. Mechanik, aki egy félig droid, félig robot versenyző volt, egyik gépkarjával kinyúlt a pilótafülke ablakán és egy maréknyi százas szöget hajított ki azzal az eltökélt szándékkal, -hogy tönkretegye Agakíj Vaz-2107-es biturbó tuninghajtóműveit. A fiú azonban nem mindennapi képességeivel, amely közül az volt talán a leghasználhatóbb, hogy megérezte, ha valaki ki akarja nyírni, gyors manőverrel felfelé emelkedett. A szögek nagy része ártalmatlanul siklott el alatta, ám Gázgenyó gépét jónéhány darab éppen telibe kapta. A hólyagos testű szörnyeteg, aki éppen az illegálisnak számító, a doppinglistán is szereplő, régi exkavátorból átalakított távcsöves nehézvízzel működő 7 vízipisztolyával akarta megsemmisíteni a fiú hájóját, felsikoltott, mert a lövedékként hajójába és felfuvalkodott testébe csapódó szögek valósággal teletüskézték. Suhanója irányíthatatlanná vált, pörögni kezdett. A pilótafülke színes ikonokkal túldíszített ablaka felpattant.

Megvadult szárnyasbetét raj röppent ki rajta, de balszerencsés vezetőjének már nem volt ideje újabb lélegzetvételre, mert a jármű a talajnak csapódott. Agakíj elkapta a tekintetét és a gépét a felcsapó lángoszlop elől. A hajó megremegett, de még idejében sikerült elkerülnie a végzetét. Mechanik röhögve vágott be az ifjú Skywalkman elé, hogy dupla hajtóműveinek tüzével égett ételmaradékká kokszolja a fiút és törékeny kis gépét. Gonosz gépi hangeffektek közepette kapcsolta be az utánégetőt. A gépe valósággal kilőtt, de a két gyilkos sugárnyaláb nem találta el a fiút, mert az .megint megérezte a vesztét. Villámgyors mozdulatokkal minimálisra csökkentette a tolóerőt. A gépe majdnem átbukott, annyira lelassult, de így mégis sikerült elkerülnie a halált és a versenyből való kiesést. Mechanik megközelítette az élen álló Belseboobot, és hozzákezdett, hogy megelőzze. Agakíj teljes gázzal iramodott utánuk. Körhátránya alig harminc másodpercről majdnem másfél percre nőtt. A fiú

minden tartalék energiát mozgósítva tövig húzta a gázkart. A sikló iszonyatos sebességgel porzott el egy viszonylag sima felszíni szakasz felett, ahol csak homok, kő és néhány túlságosan közel merészkedő operatőr állomásozott, akik éppen ebben a pillanatban veszítették el a felszerelésüket, a hallásukat, valamint a lélékjelenlétüket. Agakíj Ivánovics Skywalkmant különös nyugalom szállta meg. Az idő lelassult, érzékei kifinomult belső csendben, tökéletes összhangban működtek. Még a kvarcórája is halkabban tiktakkolt. Szájában ütemesen csócsálta a szamóca aromájú mentolos rágógumit, tudatát betöltötte az ütemes rágás, nyáltermelés valamint a nyelés. Szinte eggyé forrt a gépével, amely szemmel követhetetlen sebességgel iramodott a mezőnyt vezető két sikló után. 8 Mivel nem volt vak, hamarosan meglátta a lángcsóvákat. Az élen haladók egymással harcoltak a vezető pozíció megszerzéséért, a folyamatos manőverek és az egymás ellen bevetett, szabálytalannak

minősülő tárgyak kihajigálása miatt nem repülhettek teljes sebességgel. A fiú viszont igen, sőt még a dupla utánégetőket is bekapcsolta, amelyek rövid ideig extra energiát adtak a hajtóműveknek. A távolság lassan, de érezhetően fogyott közöttük. Agakíj elvigyorodott. Dübörgő hajtóművekkel vágott be a következő kanyarba. Belseboob és Mechanik csatájából hamarosan az előbbi került ki győztesen. Gépének szárnycsonkjából önvezérlő motorosfűrész indult el, és kettévágta a droid-robot gépének fémvázát. Mechanik elektromos sikolyt hallatott. A következő pillanatban a kanyon falához vágódott, és fémüzemanyag-hő-lakmuszpapír keverékként lángra lobbanva megsemmisült. Agakíj óvatosabban üldözte Belseboobot. Okulva az imént elhunyt versenytárs hibájából, különösen ügyelt arra, hogy ne közelítse meg túlságosan a manipulátorkarra szerelt, önvezérlő motorosfűrészt. Belseboob viszont sátáni vigyorral a képén úgy manőverezett, hogy a

falnak szorítsa az ifjú gépét. Úgy okoskodott, ha ez mégsem sikerülne, akkor mégiscsak feldarabolja. Agakíj nem örült ennek, de nem volt mit tennie. Győznie kellett, és éppen ezért rákényszerült, hogy kockáztasson. Amikor kiértek a szurdokból, ahol a fiú olyan ügyesen manőverezett, hogy eszeveszetten dühöngő ellenfele képtelen volt benne bármiféle kárt okozni, előzni kezdett. Előretolta a gázkarokat, keze ráfeszült a botkormányra. Csak néhány centimétert hibázott. Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy Belseboob láncfűrésze - ha a gép testét nem is - de a meglazult Koax kábeleket elmetélje. Agakíj arca elborult, amikor meglátta ellenfele kacagástól kipirult orcáját. Pillantása az üzemanyag-szint jelzőre esett, amely rohamosan esett. A fiú keze 9 villámsebesen levette az energiát és az üzemanyag befecskendezést, leszedegette a hajókabin belsejére ragasztott meztelen nénis fotókat, velük együtt egy fekete doboz biztonságos mélyére helyezte a

szélvédő ablakban lévő cserepes muskátlit, majd a nyakában lógó Madonnát csókolgatva, ajkain buzgó imádság közepette, a csűrőlapátok-kal leszálló pozícióba igyekezett kormányozni a szerkezetet. A spéci Vaz-2107-es turbóhajtóműveket összekötő Koax-kábelek nélkül a szerkezet immár úgy repült, mint egy darab kő. A fiú megfeszítette magát. Szerencséje volt, mert a biztonsági kavicságyba zuhant, ahol menten elaludt. 2. A boszorkány olyan rút volt, hogy aki ránézett, menten öklendezni kezdett. Kámzsája alól hosszú, kampós, fémdetektorral is tisztán bemérhető görbe orr kandikált elő. Szemeiben az eszeveszett gonoszság narancssárga fénye lobogott. Aszott, ámde össze-vissza tetovált arcán olvashatatlan, kusza feliratok sorakoztak. Kivehetetlen volt a szöveg, de a hozzáértő szem azonnal megállapíthatta volna, hogy valamennyi durva és szeméremsértő kijelentés volt. Mindközül tán a legenyhébb így szólott: "Csezmeg"

Senki sem tudta, hogy mi okból kifolyólag voltak rusnya, bűzös kelésekkel és pattanásokkal, elvétve apró szőrszálakkal és bibircsókokkal tarkított gusztustalan pofáján eme feliratok, de nem akadt még teremtmény az ismert galaxisban, aki firtatni merészelte volna, hogy miért. Másodpercek teltek el. A Világmindenségben ezalatt napok születtek és hunytak ki örökre, szupernóvák lángoltak fel és kvazárok forogtak irtó gyorsan, fekete lyukak elképzelhetetlen tömegű és mennyiségű mindenfélével próbálták meg csillapítani csillapíthatatlan étvágyukat, üstökösök rótták pályájukat, intelligens és értelem nélküli fajok próbálták meg váltako10 zó sikerrel felvenni a kapcsolatot egymással. Szóval, világszerte zajlott az élet. A banya viszont még mindig ott állt a Tetű nevű sivatagos bolygó egyik utcáján, kámzsája mélyen szemébe húzva, apró, de hatékonyan visszataszító szarvacskái is csak éppen hogy kandikáltak alóla. Egy kisnövésű, szökdécselve haladó apró szörnyeteg, amúgy

barátságos fajzat, egy Bizmeg hosszú lapos pillantást vetett feléje. A banya érzékelte a lényből kisugárzó csodálkozással vegyes félelmet és, kíváncsiságot, de ügyet sem vetett rá. A lény nem volt tolakodó típus, meg egyébként is várta otthon tizenhatezer halikrába telepített utódja, akik kizárólag macskaeledelben voltak hajlandóak kikelni. A lényt lelkiismeret furdalás gyötörte, mivel egyedül hagyta őket néhány tíz percre a rosszul működő keltetőgépekkel. Nem törődött többet a banyával, inkább szökdécselve továbbiramodott. A banya elvigyorodott, s közben elővillant mind a három foga. A rettenetes hőség elől egy kapualj árnyat adó rejtekébe húzódott rút teremtmény szeme izzón figyelte a poros úton elhaladó változatosabbnál változatosabb életformákat. Hüllőszerű, csúszómászókat, pókhoz hasonlatos, rovarszerű földönkívülieket, a különös, bizarr fajok képviselőit, a nemzetközi kikötőben otthonosan mozgó idegeneket vagy éppen a nagyon is emberi külsővel megáldott humanoidokat. Közülük egy nőstény példány hátsóját ütemesen

riszálva éppen előtte haladt el. Tar koponyájának hátsó részén perisztaltikusán pulzálva lüktetett a vastagbelével összeköttetést biztosító, evolúciós zsákutcának bizonyuló bélszakasz, amely a világon semmire sem volt jó. De ronda volt, oltári ronda. A banya viszont nem törődött vele. Nem ezért várakozott itten, nem, egyáltalán nem ám! Hanem másért. Várt valakit. Valakit, akinek élete és később a munkássága döntően befolyásolja majd az egész civilizált világ életét, de sokaknak a halálát is. Sok-sok ártatlan ember halálát, akik egy kis házasságtö11 résen, adócsaláson, gyerekkori bolti lopáson kívül nem követtek el semmit, amiért ennyire bűnhődniük kellett volna. A banya a sok szenvedésre, halálra, nélkülözésre és szabálysértésre gondolt, majd elvigyorodott. A szájából megint elővillant mind a három foga. Mintha csak dicsekedni akart volna velük! A felsőt sörnyitásra használta, az alsó kettőt pedig egyáltalán semmire sem, csak rágásra és reprezentációra. Bűzös pofájából csatornaszagú lehelet csapott elő. A toxikus párába

ostobán berepülő, éppen reggelije után magányosan kirajzó öklömnyi vérlégy savas sistergés közepette sárgászöld, gennyedt tócsává olvadt, és a banya lába elé csöppenve elenyészett a homokban, amely nyomban felszívta az errefelé nem gyakori, sőt, egyenesen ritkán látott nedvességet. A banya ebben a pillanatban meglátta azt, akit várt. Izgalom lett rajta úrrá, érezte, hogy a sötét Erő szétáramlik gusztustalan testében. Kezével apró mozdulatot tett. Valami megfoghatatlan, finom rezgés indult el, amely azon nyomban megváltoztatta az idő folyását, és merőben új utat szabott a jövő eseményeinek. A banya megérezte ezt, és gonoszul felnevetett. Az idő kereke csikorogva tett egy fél fordulatot, és felnyikordult egy kerékcsapágy. A munkába induló rabszolgafiú érdeklődéssel vegyes hányingerrel tekintett a banyára, akinek hosszú kámzsája alól egy leírhatatlanul rövid, ámde sejtelmes pillanatra kivillant mélyfekete harisnyatartója, de szinte nyomban azután el is tűnt. - Szervusz, kisfiam - reszelte a banya mély, nikotintól rákos hangján.

- Már régóta várok rád. A fiú tiszta, kék szemében permanens érdeklődés szikrája villant, amely elnyomta a gyomrát mindeddig kínzón facsaró, rohamokban rátörő hányingert. - Hányingered van, fiam? - nevetett rá mézesmázosan a banya. - Nem tudom, néni vagy bácsi, nem számoltam... szeppent meg a fiú, de egyáltalán nem mutatta, hogy csodálkozna, amiért a banya kitalálta a gondolatát. 12 - Nem baj, fiam - vihogott a banya - fogsz még te is úgy kinézni, hogy messzire fut, aki lát. - Ne tessék engem megrémiszteni! - szeppent meg a kis rabszolgafiú, és sírásra pityereden a szája. - Anyukám is mindig azzal izélget, hogy sohasem leszek Mr. Universum. - Hát ebben igaza van - vihogott alig türtőztetett jókedvvel a banya. De ne aggódj, szédületes karrier vár rád ebben a rohadt világban. - Tényleg? - csillant fel a kisfiú értelmes, kék szeme, amibe belebelelógott szőke, tüskére vágott, rövid haja, amiért folyton pislognia kellett. - Honnan tetszik ezt tudni?

- Semmi közöd hozzá - vicsorgott rá a banya. - Még éretlen vagy arra, hogy szakmai titkokat áruljak el neked. De ami késik..., ám ne vágjunk a dolgok elébe. A banya megvakarta az orrát. A körme alatt kipukkadt egy bibircsók, aminek következtében gusztustalan nyák fröccsent szerteszét. A véres-gennyes folyadék éppen hogy elkerülte a fiút, aki valamilyen megmagyarázhatatlan előérzettől vezérelve, ügyes mozdulattal ellépett előle. A banya tűnődve bámult a fiúra, akinek keze-lába meg volt láncolva rendesen, maga mögött pedig egy nagy ólomgolyót húzott, mint a rabszolgák általában. Noha csak kétháznyira lakott attól a szatócsboktól, ahol eladóként dolgozott, mégis napi két órát vett igénybe az utazás. Illetve kétszer ennyit, ha a visszautat is beleszámoljuk. A golyó ugyanis bazi nehéz volt. A fiú viszont a véget nem érő munkába menetelnek köszönhetően napról-napra erősebb lett, de ez még nem látszott rajta, mert a mennyiségi erőfeszítés még nem csapott át nála minőségi erősödésbe.

- Nagyon veled van az Erő - motyogta magának a banya, hogy senki meg ne értse, csak ő. Éppenséggel gondolhatta volna, de nem gondolta. Ki kellett mondania, mert nem tudta magában tartani. Ilyen rusnya egy banya volt, állandóan dünnyögnie, meg kimondania kellett, ha kellett, ha nem. - Hány éves is vagy te fiú? - kérdezte a banya merengve. 13 - Tessék kitalálni! - ajánlotta a fiú, aki nem volt tisztában azzal, hogy kivel is beszél. Megint pislogott, mint egy hal. A banya szúrós tekintettel nézett rá. Sárgásvörös szemeit szinte a fiú kék szemébe fúrta, úgy nézett bele erősen, egyenesen bele a veséjébe, hogy csak úgy kilelte szegényt a hideg. - Dohányzol? - kérdezte a banya lidércesen hipnotikus hangon. - Nem - felelte erőtlen hangon a fiú. Úgy érezte, minden ereje elhagyja. Rémülten gondolt arra, hogy mi lesz, ha nem lesz képes megtenni a három lépésnyi távolságot, ami elválasztja a munkahelyétől, a kis szatócsbolttól, ahol életének java részét töltötte. Akkor aztán jön a főnöke, Watta, aki sajnos nemcsak az üzletnek,

hanem neki is meg a jó édes anyjának is a tulajdonosa volt, és akkor megint lesz nemulass, és ki van zárva, hogy idén kapnának tizenharmadik havi fizetésemelést, a ruhapénzről már nem is beszélve. Sőt, erős gyanú esete fog fennen forogni, hogy még az Inter-Nyet előfizetést is lemondja. Akkor pedig honnan a fenéből fog olyan jó minőségű szexképeket letölteni. A tiltott fotók és demók látványának felidézése még most is izgalommal töltötte el. Legjobban azokat a perverz fotókat szerette, ahol állatok növényekkel és növények a különféle széljárásokkal voltak láthatóak. A kedvence a méhecske, és a virág című kép volt, de ezt senkinek sem merte elárulni. - Piálni, meg droggal visszaélni szoktál-e, fiú? - fúrta tovább beléje átalható tekintetit a rusnya banyája. - Nem, néni, nem - vallotta be a fiú remegő térdekkel. - Hát, nővel voltál-e már, aranyom? - faggatta tovább a némber. - Nem, nem - tiltakozott a fiú pironkodva. Magában szégyellette, de nagyon, hogy nemileg éretlen, még mindig csak a már említett képeket nézegeti, pedig már a kortársai hajtották

a csajokat rendesen. A banya rámeredt, majd levonta a következtetést: - Akkor, édes fiam, nem lehetsz több ötévesnél. 14 - Tévedni tetszik, mert már kilenc is elmúltam vigyorgott diadalmasan a fiú. A banya legyintett: - Eh, biztosan valami későn érő típushoz tartozol - vonta le a végkövetkeztetést. Közelebb hajolt a fiúhoz, és az arcába lihegett. - Ne pislogj állandóan, mert nagyon idegesítő! A szegény kölyök teljesen megszédült, mert nem volt hozzászokva a pottyantós budi szagához így, ennyire élőben, de azért megígérte. Többet nem pislogott az életben. - Mondd meg szépen, hogy mi a neved., fiam! - faggatta a banya, és megint szinte átfúrta rossz kinézésű tekintetével. - Agakij a nevem. Agakij Ivánovics Skywalkman. De mindenki csak fiamnak hív, amit nagyon utálok. A banya elégedetten dörzsölte a tenyerét. Mármint a sajátját. A fiú érdeklődve figyelte, ahogy vékony fekete kesztyűje lángra kap, és a banya szitkozódva, tapsikolva próbál úrrá lenni a lángokon.

Közvetlenül azután, hogy a némber végre eloltotta a tüzet, óvatosan a kezébe vette Agakij kis tenyerét. - Most pedig, fiam, jósolni fogok neked, hogy tudd, milyen jövő vár rád. - Tényleg jósolni tetszik? - élénkült fel Agakij. Honnan ismeri a néni a jövőt? - Látásból fiam, látásból. - Ez nagyszerű - ujjongott a szegény fiú, aki még nem sejtette, mi vár még rá ebben a tyúkszaros életben. Hamarosan nagy utazásra indulsz, fiam - kezdte a banya és képtelen volt megállani, hogy mégint gonoszkodva fel ne kacagjon. - Az életed váratlan fordulatot vesz. Pilóta leszel.... Vadakat terelő juhász. Eh, nem, az egy másik történet... De úgy látom, hogy tanulni is fogsz. Nem. középiskolás fokon... Megismered az ERŐt és uralni fogod. A Sok doppingszertől szép nagyra megnősz, de nemcsak te, hanem a májad is, hehe... Hatalmad lesz és vagyonod, drága ruhád, olyan modellek, amilyent senki más nem viselhet. Igen... méghozzá egy spéci, csillogóra polírozott, kemény, 15

fekete páncélod lesz. Félni fogják nevedet, és tisztelni fognak ellenségeid és barátaid, akik hamarosan meghalnak, ezért ezt követően már csak ellenségeid fognak tisztelni, de azok viszont nagyon. Később azok is meghalnak, így egyedül maradsz, tulajdonképpen a legjobb társaságban. Ha unatkozol, néha majd olvasgathatsz is, vagy majd merenghetsz a régi szép időkön. A banya elgondolkodva vizsgálgatta tovább Agakij tenyerét. - Az egészséged viszont nem a legjobb. Most, míg fiatal vagy, még csak-csak. De azután elég pocsék lesz. Különösen vigyázzál, nehogy beleessél valami forró üstbe, hogy leégjen teljesen a bőröd. A banya felszisszent. - Ahhh, de kellemetlen, de nagyon kellemetlen. - Micsoda, néni? - kérdezte rosszat sejtve a fiú. Izzadtságcseppek gyöngyöztek a fején, annyira igyekezett figyelni a banya minden szavára. - Sajnos, úgy látom, a legnagyobb baj a tüdőddel lesz. A légzéseddel. - Mi baj lesz vele? - tudakolta riadtan szegény Agakij, hogy teljesen

belesápadt. - Nehézlégzésed lesz. Egészen nehéz. Szinte hallom, ahogy szörcsögni fogsz. Hű, a nemjóját, milyen kellemetlen és felettébb gusztustalan is - ingatta a fejét a banya, hogy fémes orra majd elcsöppent. - Olyan rossz lesz a légzésed, hogy egy hordozható vastüdő fogja beléd pumpálni a levegőt. Amikor meg beléd pumpálta, kimondani is szörnyű, egy másik szervo ki fogja szippantani belőled. És ez így megy, egészen addig, amíg csak el nem jön a halálod órája, amikor csak kilégzésed lesz, belégzésed meg már egyáltalán nem... - Jaj, néni - sopánkodott Agakij kétségbeesve - nem akarok vastüdőt! Mr. Universum akarok lenni, meg sikeres pilóta, de vastüdőt azt nem akarok! Sajnos, fiam, ez nem kívánságműsor. Itt a jövőben az áll, hogy teneked vastüdőd lészen és punktum, nincsen több apelláta. Az életed hosszúra nyúlik, sokfelé utazol, 16 nagy hatalmad és nagy befolyásod lesz, de vesztedet mégis tulajdon

fiad fogja okozni, aki gonosz ármányt sző ellened, és húgával együtt életedre tör. Végül feltrancsíroz, miszlikbe aprít, és neked akkor befellegzik, sajna. Te pedig, amilyen marha vagy, még meg is bocsátasz neki. De ne csüggedj, ez még roppant soká lesz, és addig szédületes izgalmak várnak rád és mindazokra, akik veled szimpatizálnak, bár a számuk az idő előrehaladtával bizony négyzetesen csökken. Agakij kétségbeesetten rogyott le a golyójára. Arra, amelyiket maga után kellett vonszolnia nap, mint nap. - Nem ilyen jövőre vágyom, néni - sírta hangosan. - Már mondtam, hogy Mr. Universum akarok lenni meg jó pilóta. Nem akarok vastüdőt! Nem akarok vastüdőt! Nem akarok vastüdőt!... - Az anyád nemjójáját, te mihaszna ingyenélő rabszolgakölök! visította egy madárszerű madár, aki körberepülte az eddig alvó és mostan a nagy ijedtségtől és rémálomból felébredetten igen-igen kába fiút. - Hányszor mondjam már a lusta fejednek, hogy ha még

egyszer rajtakaplak tégedet a munkaidő alatt folytatandó alváson, akkor én azonnal felszabadítalak, és akkor azután mehetsz az utcára csőlakónak vagy buckalakónak. Utána nincsen több ingyen koszt, ingyen szállás, ingyen élés, biztos munkahely, minimálbér és nincs több repülés a gyorsulási versenyen, és ha rajtam múlik, soha az életben nem fogod megnyerni a futamot, mert többet nem indulsz el rajta, az hétszentség! - A láthatóan az eszméletvesztés határáig feldühödött élőlény szusszanásnyi ideig elhallgatott, közben sipítva levegőt vett. Vélhetően folytatni akarta a szidalmazást, de a rabszolgafiú közbevágott. - Ne, Watta, azt nem teheted - könyörgött kétségbeesetten a fiú. Inkább nem alszom többet munkaidő alatt, csak kérlek, ne szabadíts fel. Megígérem, hogy jó fiú leszek, és legközelebb megnyerem neked a kegyetlen sportrepülő versenyt, ha addig élek is. Watta, aki úgy nézett ki, mint egy madár, talán azért, mert az is volt, elégedetten lebbentette meg a szárnyait. De 17

azért nem mutatta, hogy megbocsátott volna, mert nem akarta, hogy a rabszolgafiú úgy vegye az egészet, mintha mise történt volna. Volt még valami, ami piszkálta a csőrét. - Holnap megint verseny lesz. Ma korán fogsz lefeküdni. Nincs videózás, számítógépezés, nyitott szemmel ábrándozás, netán műszaki leírások olvasgatása. Tudom jól, hogy miféle ostobaságokkal szoktad múlatni az idődet. Túlságosan jó dolgod van nálam. Más rabszolgatartók semmiféle szociális juttatást sem biztosítanak a rabszolgáiknak, ütik-verik őket, amíg tönkre nem mennek, és végül vehetnek helyettük másikat. Hah, az ostobák! - A lény őrült hangon felvisított, de ez láthatóan már cseppet sem izgatta fel a fiút, aki egykedvűen figyelte, csak a lába remegett egy kicsit és nagyon kellett vécére szaladnia. De a nagy golyójával úgy sem érhetett volna oda időben. Csak legyintett szegény. Először lemondóan, azután meg megkönnyebbülten. A lény folytatta. Ő volt a rabszolgatartó, joga volt hozzá, hogy bármikor, bármit

mondjon a rabszolgáinak, még akkor is, ha azok nem értettek ezzel egyet. - De Wattá nem olyan ostoba, hogy tönkretegye, ami az övé. De nem ám! Vigyázok rád, ifjú Skywalkman, mert az enyém vagy, örökre az enyém! És Wattá nevetett, ahogy csak a csőrén kifért. Agakij pedig szegény, szomorúan, elkeseredetten, arcán növekvő fájdalommal, mezítlábas lábával rugdosta a golyóját. 3. A köztársasági cirkáló csikorogva fékezett a Naboomm bolygó előterében, majd néhány ezernyi, parányi makettnek ható űrhajó közt - melyek valójában a Seft és Miegymás KFT cirkálói voltak - lassan készült a leszálláshoz. A KFT csatahajói fenyegető csendben fogták közre az aprócska hajót, amely alig volt másfélszer akkora, mint az összes többi együttvéve. 18 A köztársasági hajó lassan közeledett ahhoz a másik hajóhoz, amelyiknek az oldalán a Titanic... azaz a fenéket is, dehogy is az,

hanem a Seft és Miegymás KFT ügyvezető igazgatójának valódínak látszó, ám igazából hamis, bélyegzője díszelgett. - Ez lesz az - jelentette ki a hajó fedélzetén Chi-Kung Jeti mester. Egyike volt az itt tartózkodó nagyhatalmú, a titokzatos Erővel is bánni tudó lovagoknak. Még egy volt rajta kívül, de arról majd később. Fiatal ember lehetett volna, ha nem most, hanem negyven évvel ezelőtt találkoztunk volna vele. Oldalán két forgótáras pisztolyt hordott, amely mélyen a combjáig lelógott, és minden lépésénél beleütközött a sportcipőjére szerelt sarkantyúba és pengő, ércesen fémes hangot adott. A Jeti mester fején széles mexikói kalap, úgynevezett sombrero díszelgett, így egy bizonyos hatósugáron belülre sem ellenségei, sem barátai nem merészkedhettek anélkül, hogy bele ne ütköztek volna a kalapba. A fejfedő mélyen a nagy Jeti mester szemébe volt húzva, hogy közben semmit sem láthatott. - Mester! - köhintett a háta mögött idegesen a hatvanéves mesteréhez képest még csak huszonegynéhányöt éves Ubi-Van Ken-Ubi.

Tejfeles száját nyalogatva, áhítattal vegyes megbotránkozással a tekintetében nézett Chi-Kungra. - Mondd, fiam, ne fojtsd magadba! - bíztatta mestere, és feléje fordult. Ubi-Van ügyes mozdulattal elugrott előle, és lihegve hadarta: - Mester! Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez az álruha nem valami nyerő. Szerintem a KFT vezetői nem fogják elhinni, hogy mexikói babkávé árusok vagyunk. Chi-Kung olyan hirtelen tépte le a fejéről a sombrérót, és dobta a földre a hátára tekert ponchót, hogy azok, akik a vezérlőteremben voltak, de nem voltak Jetik, egészen egyszerűen felkiáltottak meglepetésükben. - Ami azt illeti, magam is így gondolom – nyilatkoztatta ki a mester, és rosszkedvűen tekintett a ruhadarabokra. A Jeti Tanácsnak néha hülye ötletei vannak - jegyezte meg fejét csóválva, és töprengve nézte, amint két takarítórobot 19 egy mozgó hulladékégetőbe gyömöszöli a ruhát, és az előtte több darabra feltrancsírozott kalapot. - Az élet rohadtul rövid, ifjú Ubi-Van - jelentette ki. -

Semmi szükség nincs arra, hogy megölessük magunkat valami hülye jelmezben, amiben még az ellenséget sem látjuk. Tűnődve bámult ki az ablakon, és a másik hajót szemlélte. Ubi-Van áhítattal felírta ezt is hordozható kis noteszába, ami igazából egy jegyzetfüzetnek álcázott minikomputer volt. - Uram - szólt közbe a hajó kapitánya. - Ez az a hajó. A fedélzetén tartózkodik a tárgyalópartnere, Gennyvér Nugát, az Álnok. A két Jeti elégedetten bólintott. Sietősen felöltötték hagyományos, barna színű, durva szövésű, középen vastag kötéllel átfogott csuhájuk tetejére a kifogástalan szabású szmokingjaikat, és fekete lakkcipőt húztak meztelen lábfejükre, amelyet normál körülmények között egyébként csak puha bőrszandálba bújtattak. A nagy és a kis Jeti egymásra nézett. Mivel képesek voltak röhögés nélkül öt másodpercig is egymással farkasszemet nézni, Chi-Kung intett Ubi-Vannak, hogy rendben. A Kapitány az előttük megjelenő kivetítőre mutatott, ahol megjelent egy savanyú ábrázatú, keserű tekintetű, lila szemű, zöldesszürke

bőrű, csontos homlokú humanoid. Sötét köntöst viselt, hozzá széles fehér gallért, és ha nem lett volna a fején a népénél szokásos, szigorúan csak saját kezűleg hajtogatott papírcsákója, akkor joggal állíthattuk volna, hogy úgy néz ki, mint Drakula egyik kései leszármazottja. De mivel rajta volt, nem nézett ki úgy, csak hasonlított. Erősen, erősen hasonlított... - Mondja meg neki, hogy a fedélzetre óhajtunk lépni -suttogta Cousteau Kapitány fülébe az idősebb Jeti. A követek a hajója fedélzetére szeretnének lépni -tolmácsolta a Kapitány. - A Köztársaság követei, a kancellár úr megbízottjai, személyes ismerősei, a család jóbarátai. Ajánlom, hogy bánjanak velük jól, eszükbe ne jusson mo20 lesztálni, netán kínvallatni őket, mert garantálom, hogy nagyon meg fogják bánni. Gennyvér Nugát gyanúsan kiálló, hófehéren megcsillanó, kissé nyálas szemfogát szívogatva, rosszkedvű tekintettel bámult a kommunikátorba. - Igen, igen, Kapitány. A legmélyebb örömmel várjuk a követ urakat.

Számunkra különösen nagy öröm, hogy a távoli Köztársaság megtisztel minket a figyelmével - mondta meggyőződéssel a hangjában, amelyen a nagy Jeti, aki tanoncával együtt egy sötét sarokban húzódott meg, csak mosolygott. - Hazudik - nevetett Chi-Kung. - Az Erő háborog, hogy ez a fickó mennyire nem tud hazudni. A kommunikátor hamarosan kikapcsolt, a képernyőket a másik cirkáló egyre nagyobb sziluettje vagy mije töltötte be. - Igen, mester, én is érzem - bólogatott Ubi-Van is, és felírt valamit a jegyzetfüzetébe. Amikor befejezte, kérdő tekintetét atyjaként szeretett és tisztelt mesterére emelte. - Most mit fogunk tenni? kérdezte. A hangjában várakozás sal teli vizelési inger lapult-a félelem miatt, amit igyekezett elnyomni, de attól meg felülkerekedett rajta a székelési késztetés. A mester egy pillanatra felnyitotta szemét, és félálomban csak annyit mondott: - Semmit. Várunk. A dokkolásig van még időnk. Pihennünk kell, mert valami azt súgja, roppant Erőszakos figurák fenik ránk a

fogukat. Ubi-Van áhítattal bólintott, és azt mondta: - Igen, mester. Az ifjú tanonc a vécé felkeresése után letelepedett a földre a mester mellé, és hamarosan mély meditációba merült, pillanatok multán már azt sem tudta, fiú-e vagy micsoda. Az idő és a tér megszűnt létezni, amíg az Erő végtelen áramlásában időzött. Amikor Chi Kung felrázta, Ubi-Van ásítozva könyörgött: - De mester! Máskor mindig azt mondod, hogy lassan, óvatosan hagyjuk abba a meditációt, mert különben meg21 fájdulhat a fejünk, ha pedig sokat zsebhokizunk, akkor akár meg is vakulhatunk. - Áh, Ubi - intette le nevetve Chi-Kung. - Ne keverd a szezont a fazonnal. - Szedelőzködj, ideje indulnunk. A dokkolás már megkezdődött. Ubi-Van rendbeszedte magát. Percekkel később már mesterével egyetemben arra várt, hogy feltáruljon az a zsilipajtó, amely előtt várakoztak. Közben a zűrben a két gigantikus hajóóriás, amely immár egészen közel került egymáshoz, hozzákezdett végre a dokkoláshoz.

Vonósugarak indultak útnak, hogy néhány pillanat múlva összeláncolják a két fémóriást. Az érkező köztársasági hajó a Seft és Miegymás KFT hajója mögé került. A két cirkálóból motorikusán mozgatható hatalmas panelek hajoltak ki. A másik háta mögé kerülőből egy hosszú, egyre hosszabbodó teleszkópos nyúlvány emelkedett ki és becsatlakozott a másik hátsó fertályában helyet kapó dokkolóbejáratba. Amikor létrejött az összekapcsolás, a két fémmonstrum a csillapító, energiaelnyelő berendezések ellenére is jól érezhetően és kéjesen megremegett. A két Jeti megtántorodott, de másokkal ellentétben nem rogyott a földre és nem is szitkozódott. Szilárdan, átható tekintettel bámulták a zsilipajtót, amely egyszer csak feltárult előttük. Innen már csak ketten mentek tovább. Kísérőik, a Jó, a Rossz és a Csúf búcsút intettek, és visszazsilipeltek a Köztársaság tulajdohát képező fémmonstrumba. A két férfi belépett. A zsilipajtó rosszat sejtető nyikorgással csukódott be mögöttük. Levegő szisszent sziszegve.

Chi-Kung mester egy pillanatra lehunyta a szemét. Érezte, amint az Erő átjárja testét. Mint minden normális, kifejlett, ivarérett Jeti, a végtelen energiaáram apró rezdüléseiből képes volt megérteni és megismerni a jövőt. Töltekezett belőle, mint egy akkumulátorból, és segítségével harcolni is tudott, valamint ismert néhány olyan trükköt, amellyel minden eddigi ellenfelének komoly meglepetéseket volt képes okozni. Ezek mibenlétéről soha nem beszélt, néhai, azóta már feltrancsírozott álla22 potba került ellenfelei pedig már hallgattak, akár a sir, melyben nyugodtak. Chi-Kung egyike volt a legkiválóbb és legtapasztaltabb Jeti mestereknek. Tanítványa, Ubi-Van Ken-Ubi, aki némileg alacsonyabb volt nála, de izmos, inas, kisportolt, keménykötésű, szívós, kitartó és tökös fickóvá érett, az eltelt évek alatt rengeteg trükköt és praktikát tanult tőle. A nagyhatalmú, az Erővel tökéletesen bánni képes mester megtanította az ifjú tanoncot a legfontosabbra.

Arra, hogy miként használja az Erőt és a sörnyitót. Mindig óva intette a túlzásoktól, a nagyravágyástól, a kivagyiságtól és a felfuvalkodott magatartástól. És attól, hogy lopjon a közértből, ha elfogyott a zsebpénze. Tudta, az ifjú tanoncból emiatt már sohasem lehet politikus, de vigasztalta a tudat, hogy legalább rendes ember válik belőle. Az Erő sötét oldala olyan hívogató volt és csábító, mint vámpírnak a hentesbolt, és ez már sok tanonc vesztét okozta. A mester nem győzte eléggé hangsúlyozni: "Édes fiam, az a legfontosabb, hogy csínján bánj az Erővel, mért különben..." Ubi-Van ehhez tartotta magát. Naponta gyakorolt, edzett, meditált, és állatira érezte már az Erőt. Nem tudta, mikor nyilvánítják végre kész Jetinek, de úgy gondolta, már nem lehet messze az idő. Ahogy a lábnyomát nézte, és abból empirikusan megállapította legalább hatvanötös lehetett már a cipője -, hogy hamarosan elérkezik a várva várt pillanat, és Jeti lesz belőle, akárki meglátja. De most az ifjú tanonc nem foglalkozott ezekkel a gondolatokkal,

hanem kivetített tudatával megpróbálta mesteréhez hasonlóan feltérképezni mindazt, ami a másik hajón vár rájuk. Néhány pillanat telhetett el így, amikor a tanítvány felszisszent. - Látsz valamit, Ubi? - kérdezte komor arccal Chi Kung. Még mindig csukva tartotta a szemét, hogy tanítványának kérdő tekintete ne befolyásolja. - Látni nem látok, mert nekem is be van csukva a szemem - jelentette ki Ubi-Van - de baljós előérzetem van. Egy baljós árnyék vetült elém. Egy rettenetes szörnyetegé. 23 Hatalmas termetű, sötétségből és gonoszságból táplálkozó rusnyaság, fején szarvakkal, hosszú, bibircsókos vasorral. A szeme sárgásán izzott, és amikor rámkacsintott, kis híján összecsináltam magam, mert olyan volt, mint a szemafor. - Szemafor? - kérdezett vissza a mester. - Biza, mesterem - bólogatott az ifjú Ubi. - Lehetetlen - ingatta a fejét Chi Kung. - Az lehetetlen ismételte. - A szemafor nem sárga, hanem vörös. - Az mindegy! - csattant fel Ubi-Van. - A lényeg, hogy olyan volt,

amilyennek leírtam. A látomás élő volt és valódi. Az Erőből áramlott ez az információ. így volt, ha mondom! - heveskedett az ifjú Jeti tanonc. Chi Kung csak mosolygott rajta. Tudta, jön még kutyára úthenger. - Türelmet kell még tanulnod, ifjú tanítvány. És egy szép napon megérted majd, hogy nem mind arany, ami fémlik. - De mester! - erősködött tovább Ubi-Van. - Hidd el, hogy amit láttam, valóság volt. Tudom, most azt gondolod, csak álmodozom, netán rémeket látok. De annyira valódi volt! Mintha csak itt lett volna előttem. Ubi-Van forgatónyomatékképpen suhintott egyet bekapcsolt blézerkardjával. Chi-Kung meg akarta feddni, hogy ilyen rohadtul kis helyen ne hadonásszon már a veszélyes fegyverrel, amivel bárkit, de leginkább őt és saját magát könnyedén megsebezheti, amikor idegesség lett úrrá rajta. Ubi-Van szája tátva maradt. Olyasmivel került szembe, amit eddig még sohasem látott. A következő két percben így, tátott szájjal kaszabolta le azokat a T-

34-es típusú rohamdroidokat, amelyek óriás fémsáskákként nyomultak be a zsilipkamrába, hogy vérüket vegyék. Mester és tanítványa gondosan koreografált mozdulatokkal védekezett, kezükben ott villogott, sistergett a Jeti lovasok félelmetes fegyvere a Fakard, amely egyetlen hatalmas energiájú energianyalábból, a blézerből állott, és akit megérintett, azon fájdalmas, füstölgő sebet hagyó vágást ejtett. Minden igazi Jeti maga készítette a fegyverét, maga törte a 24 hozzá valódi keményfából esztergált, borotvaélesre edzett fapengét, saját maga vonta be blézerrel és szerelte fel az igen trükkös, gombnyomásra kivágódó teleszkóppal, amely lehetővé tette, hogy a Jeti lovasoknak ne kelljen balesetveszélyes módon állandóan bekapcsolt fegyverrel mászkálniuk. A gyilkolásra kifejlesztett penge így csak akkor ugrott elő, amikór szükség volt rá. A rosszul elkészített blézerkardok esetében viszont többször is előfordult, hogy a fegyver mindig a legrosszab pillanatokban aktiválta magát.

Ilyenkor a tulajdonos nagyon kellemetlen perceket volt kénytelen átélni. Ubi-Van Ken-Ubi első fakardja például véletlenül akkor nyílt ki, amikor az ifjú tanonc éppen első szerelmével gyakorolta a Káma Szutra első kétszáz oldalán felsorolt Jóga pozíciókat. Ubi-Van élete első szervátültetése után már jóval nagyobb óvatosságról tett tanúbizonyságot, bizonyos élethelyzetekben már nem ragaszkodott ahhoz, hogy fegyvere az övére legyen csatolva. Döntését életének második szerelme is megnyugtató örömmel nyugtázta. A droidok, amelyeket egyetlen célra, a gyilkolásra, videójátékok játszására, hűsítő italok készítésére, üzenetrögzítésre, tévé és videófünkcióra, valamint tiltott szerencsejátékok űzésére terveztek, gonoszkodó faxhangot hallatva rohamozták meg az elszántan, életük árán is életben maradni akaró Jetiket. A droidokat ez egyáltalán nem érdekelte. Primitív nyomtatott áramköreikben gonosz programok áramlottak. De a Jetik nem tágítottak. Nem olyan fából faragták a fakardjaikat. Bátran harcoltak,

néha vakmerően, de jobbára csak bátran. A droidok pedig csak jöttek ész nélkül. Tömött sorokban, pengeélesre fent póklábaikkal kaszabolva, mindenre elszántan özönlöttek feléjük. Óriási, teljesen bepáncélozott testük félelemmel töltötte el az ifjú UbiVan Ken-Ubit. Ám sem ő, sem mestere nem foglalkozhatott most mással, csakis a gyilkolással. Egymásnak vetették a hátukat, kezükben pedig megállás nélkül, cséphadaróként suhogott a félelmetes blézerkard. Kék és zöld sugaraik szemmel követhetetlen összevisszaságban kaszabolták a ventillátorba került legyekként darabokra hulló rettenetes ellen25 ségeket. Amikor valamennyit lekaszabolták, leengedték Jeti fegyvereiket. Chi Kung azt mondta: - Hűűű, a zannyukat! Szétszakadt, de a maga módján még mindig elegáns szmokingjának ujjával megtörölte vértől, mocsoktól, gép-zsírtól lucskos, golyónyomoktól tarkított, gondtól ráncolt, intelligensen magas homlokát. Ubi-Van Ken-Ubi nem felelt, csak válaszolt.

- Hűűű, bizony! - Undorkodva belerúgott a fémhulladékká szétaprított fémkatonákba, amelyek már egyáltalán nem tűntek veszélyesnek. Ubi mégis felüvöltött, mert az egyik néhai szörnyeteg fémkarja váratlan hirtelenséggel ráfonódott a bokájára, és meglepően gyorsan felfelé haladva csiklandozni kezdte a fiatal, még ki nem fejlett Jetit. Ubi-Van azonban nem véletlenül volt az egyik leg ígéretesebb növendék. Magasan fejlett helyzetfelismerő és analizáló képességéről ismételten tanúbizonyosságot adva cselekedett. Miután felismerte, hogy a ráfonódó gépi kezet nem vághatja le fakardjával, hiszen akkor oda veszne saját, értékes lába is, az egyetlen lehetséges megoldást választotta. Asszonyok tucatjainak mennyei örömöket nyújtott fürge ujjait most a szörnyű mészárlást meglepő épségben átvészelt robotkar hónalji hajlatába helyezte, és ő is csiklandozni kezdte ellenfelét. Ubi-Van röhögéstől eltorzult arca megnyugodott és kisimult, amikor a fémkar hangos pukkanásokkal és füstjelenségekkel

kísért kisülések közepette, görcsös vonaglással levált róla, majd meglepően újszerű breaktáncot lejtve felrobbant a padlón. Chi-Kung tiszta tekintete megvillant egy pillanatra. Hősiesen vakmerő ábrázatán a meglepetés nyomai kezdtek elősejleni. - Ifjú tanítványom, akit hosszú neve miatt csak Ubinak hívok, azt hiszem, baromi nagy trutyiban vagyunk. Ubi-Van Ken-Ubi hörögve fújtatott. Rémült tekintettel a kezében zölden villódzó, tokjából váratlanul kipattanó fakardjával az előttük lévő ablakra mutatott." Chi Kung tekin26 tete még jobban elkomorult, amikor meglátta azt, amit nem akart meglátni. Valakik éppen ebben a baljós pillanatban robbantották fel a hajójukat, amely még csak biztosítva sem volt. A Köztársaság cirkálójának fekete doboza pörögve, tehetetlenül bukdácsolva repült el előttük és egy rövidke pillanatra nekiütközött az ablaknak. A két Jeti ijedten húzta le a fejét. Ez mentette meg az életüket. Ott, ahol az előbb még a két Jeti feje volt, most halált hozó

blézersugarak cikáztak. - Meneküljünk! - üvöltötte Chi Kung, és futásnak eredt arra, amerre látott. Ubi-Van gondolkodás nélkül követte, sőt, mivel fiatalabb volt, hamarosan jó két testhosszal le is hagyta mesterét. Chi-Kung mosolyogva jegyezte meg magában, hogy lám-lám, a tanítvány előbb utóbb lehagyja a mesterét. Kicsit belehúzott az idősb mester, tüdeje fújtatott, mint egy rosszul beállított atommotor, de nem adta fel, hanem tekert keményen. Hosszú kezével kinyúlt és ügyes mozdulattal a frakkjánál fogva visszahúzta tanítványát, és ismét az élre állt. Nem volt szabályos előzés, de kétség kívül hatékonynak bizonyult. "Inkább utóbb" - konstatálta mosolyogva Chi-Kung, és futott mint a.nyúl. Mögötte rosszkedvűen káromkodva szedte a lábát Ubi-Van, a tanonc. Ki tudja, mi járhatott a fejében? 4. Gennyvér Nugát, a Seft és Miegymás Kft ügyvezető igazgatója idegesen rágta helyettese körmét. Emmár Döffy nem ellenkezett, csak tűrt némán. A megjelenő holokép jelenlétében olyan izgalom fogta el, mintha az élete került volna veszélybe.

Talán azért, mert tényleg így is volt. A vibráló háromdimenziós kivetülés egy gonosz, sötét alak formáját kezdte felölteni. A teremben, ahol gyenge 27 félhomály uralkodott, a két férfi félelemmel vegyes rettegéssel bámulta a megjelenő árnyat. - Uram, légy üdvözölve! hajolt meg az ágyban ültében Gennyvér Nugát, az Álnok. A hangja remegett, akár a nyárfalevél. Gsak a legnagyobb erőfeszítések árán volt képes megakadályozni, hogy nyomban össze ne izgulja magát és ügyvezető igazgató helyettesét, aki hasonló cipőben járt. Bár ez a hasonlat egyáltalán nem fedte a valóságot, mert igazából Emmár Döffy Nugát mellett feküdt az ágyban. (Pfffújj, micsoda fertő!!! - a szerző megjegyzése) - Halihó, fiúkák! - szólt pincemély hangján a sötétség gonosz ura. A két szerencsétlen kereskedő összerezzent. Fogalmuk sem volt, mit fog mondani a rettenet fejedelme, hiszen nem olvasták még ezt a könyvet. Mindketten kiszáradt torokkal, taplóvá cserepesedéit nyelvvel imádkoztak magukban. Talán még az is

megfordult a fejükben, hogy miért nem választották inkább a tisztességes, adófizető, tébétartozást egyáltalán nem felhalmozó vállalkozók elméletileg talán létező útját. De igazából mindketten tudták, hogy amióta először nem utalták át időben az ÁFÁ-t és szándékosan elfelejtették befizetni a TBjárulékukat, valamint eltitkolták a jövedelmüket, olyan sötét útra tévedtek, amelyről többé már nem volt visszaút. Életük végéig, de legalább is a haláluk napjáig immár a sötétség urát kell szolgálniuk, aki rossz szokása szerint kizárólag csak éjszaka volt hajlandó érintkezni velük. - Mizujs cimborák? - kérdezte a rettenet ura ismét. A holokép egy icipicit baljósan megremegett. A két berezelt vállalkozó tisztán látta, hogy a sötétség urának mattfekete ruhájának sötétfekete kámzsája egy tizedmilliméternyit feljebb csúszik a homlokán, minek következtében a szörnyeteg fején látható csúnya horpadás jól kivehetővé vált. Mind kettőjüket hatalmába kerítette a rémület, majd kezdett eluralkodni rajtuk a páni félelem.

Gennyvér Nugát, amúgy minden mindegy alapon, félelemtől rekedt, alázatos hangon megszólalt: - Nagyúr! Már többször mondtam, hogy ne ilyenkor hívj 28 minket, amikor nálunk éjszaka van, és aludni szeretnénk. A francba, éppen a legszebb álmunkból riasztottál fel, és ha rossz híreket közölsz velünk, még az is lehet, hogy képtelenek leszünk visszaaludni. Kíváncsi lennék, hogy veszed majd a fekete lelkedre, hogy holnap reggel morcosan ébredünk, vedeljük majd a kávét, hogy nagy nehezen ébren maradjunk, és egész nap durván és igazságtalanul fogunk bánni a beosztottjainkkal. - Ezer bocs, én igazán nem akartam alkalmatlankodni -szabadkozott a sötétség fejedelme, és a holokép megint megremegett. Nem volt valami csúcsminőség, ha folyton így remegett. - Na, nem bánom, most már mondd el, mit akarsz! -mondta továbbra is alázatos, már-már alamuszian seggnyaló hangon Gennyvér Nugát, az Álnok. - Srácok, csak azért zavarlak benneteket - dörögte a sötétség fejedelme - mert érdekelne, hogy haladnak az ügyek a köztársasági

fickókkal? - Nagyuram! Ezért igazán kár volt éjnek idején zavarnod köreinket, nyugodtan megbeszélhettük volna nappal is. De ha már éppenséggel úgyis felébresztettél minket, örömmel számolhatok be arról, hogy valószínűleg megöltük őket, teljes összhangban azzal, amit parancsoltál nekünk. - Remek, remek! - morogta síron túli lidérces hangján a sötét rettenet. - Nagyon bosszús lettem volna, ha azzal fogadtátok volna a holoképemet, hogy bocsika, sajnos elszalasztottuk a gazfickókat. - Hát, az az igazság, hogy lehet, hogy mégis így történt... - dadogta halálra váltan Emmár Döffy. - Ugyanis a két fickóról időközben kiderült, hogy Jetik. A vértócsákból kilépve akkora lábnyomokat hagytak, hogy minden kétséget kizáróan úgy saccoljuk, hogy Jetik és nem mások -hirtelen elhallgatott, mert rádöbbent, jobb lett volna, ha hallgat. Gennyvér Nugát úgy nézett rá, mint egy nagy adag kutyakakira. - A csudába is! - szitkozódott a rettenet ura, aki egyben 29

a sötétség ura is volt. - Tehát mégiscsak elszalasztottátok őket? - Ezt nem állítjuk! - védekezett Gennyvér Nugát, az Álnok, és megsemmisítő tekintetet vetett Emmár Döfffyre. - Bár meglehet, de nem valószínű. Egy ezrednyi T-34-es rohadtdroidot küldtünk rájuk. Ha túlélték, akkor szinte már meg is érdemlik. De ismétlem, nem valószínű, hogy ez történt... A sötét köpönyegbe burkolódzott fekete rettenet árnyképe megint megremegett: - Az Erő apró rezdüléséből úgy saccolom, hogy sajna mégiscsak túlélték a gazok. Ti még nem tudjátok, fiúkák, de a Jetik roppant szívósak. Több ezer lakott világon, a legkülönfélébb éghajlati és természeti viszonyok közepette is képesek előfordulni, sőt fennmaradni. Ráadásul szaporodnak is. A szaporodásuk sajátos úton, az úgynevezett kiválasztódással történik. Ez azt jelenti, hogy a Jetik tanácsa, időnként kiválaszt olyan gyerekeket, akiknek a szülei azt állítják, hogy a gyerekük egyenlő a dalai láma ismert reinkarnációjával. Ez persze hazugság, de a gyerekek közül igen

soknak bazi nagy a lába, tehát Jeti gyanús. Ha megnő, és kifejlett példány lesz, könnyen lehet, hogy akkora lábnyomot fog hagyni, amit ti még csak elképzelni sem tudtok. A két megszeppent kereskedő döbbent arckifejezéssel meredt a sötétség fejedelmére, aki a Lord Sziszifos névre hallgatott, és főállásban a Sitt Fekete Lovasa volt. Ezt a címet ő adta magának, mivel fiatal korában hosszú időt töltött börtönben, de végül valahogyan mégis sikerült megszöknie. A Jetik elfajzott, rossz és sötét útra tévedt titkos társaságának egyetlen élő képviselője most felemelte hangját, és úgy suttogta: - Tudom, hogy a gazfickók még életben vannak. Odaküldöm csodafegyveremet, akit csak úgy emlegetek, hogy a Baljós Anyós. Saját magam képeztem ki, és törtem meg ellenállását. Ezt megelőzően rengeteget szenvedtem tőle, a folytonos vitáink miatt voltam kénytelen megölni az utolsó feleségemet. Hosszú kínzás után tudtam csak felülkereked30 ni rajta. De végül mégiscsak legyőztem. Most már engem szolgál

élete végéig. Kitartó, vérszomjas, éles az esze, akár a fakardja, gonosz, mint én, kitűnő vérvonalának köszönhetően álnok, intrikus, soha nem mond igazat, és csak ritkán fürdik, úgyhogy állatira büdös is. Meg fogjátok ismerni, mert homlokán viseli a kiválasztottak jelét, az ördögi szarvakat, amelyeket én operáltattam a fejére a megboldogult plasztikai sebészemmel. Ő az egyetlen, egyben a legjobb tanítványom. Bánjatok vele udvariasan, mert kiszámíthatatlan és megzabolázhatatlan. Ha elszabadul, mindent és mindenkit elpusztít. A rémalak gonoszul elvigyorodott. - Néhány óra múlva teleportálom. Legyetek jók, és fogadjátok tisztelettel. Gennyvér Nugát és Emmár Döffy némán meredtek egymásra. 5. A hajó legnagyobb hangárjában Chi-Kung és Ubi-Van Ken-Ubi egyegy befőttesüvegbe bújva szorongott azon a raklapon, amely kellő magasságban rejtőzött ahhoz, hogy a bennük lévő Jetik még a vakoknak se szúrhassanak szemet. - Biztos vagy benne mesterem, hogy ez az álcázás tökéletes? -

kérdezte aggodalmaskodó hangon az ifjú tanonc. - Nem... - vallotta be Chi-Kung. - De... Soha nem tudjuk meg, hogy mit akarhatott még mondani a fönti sorban, mert ebben a pillanatban az elsötétített raktárban fény gyúlott. A bejáratokon fémpáncéllal burkolt rohadtdroidok kezdtek bemasírozni. Fegyelmezetten, mintha gépek lennének, fémtalpaikon betrappoltak a szállítóhajókba. Végeláthatatlan sorokban özönlöttek, ezerszámra, mintha csak óriás fémhangyák lennének. Percek alatt elárasztották az óriási dokkoló hangárt, amely több ezer méter hosszú, ugyanilyen széles, és fele ilyen magas lehetett. - Vajon hogyan számíthatjuk ki a térfogatát? - gondolko dott hangosan Ubi-Van. 31 - Chi-Kung elnézően mosolygott. Tanítványa még nem volt kész Jeti, sokszor lényegtelen dolgok vonták el a figyelmét. . - Ha majd egyszer kész Jeti leszel, tudni fogod a választ - suttogta rejtélyesen a mestere. Ubi-Van bólintott, mint aki megértette. Pedig nem. Chi-Kung elmélyülten nézte a rohadtdroidokat. - Vajon miért akar ennyi tiltott fegyvert eladni a Sejt ésMiegymás

KFT a Naboomm bolygónak? Vajon mire készülnek a naboommiak, hogy ennyi rohadtdroidra van szükségük? Vajon miért jöttünk mi ide? Vajon hogyan fogunkhazajutni? Vajon miért jut egyszerre ennyi hülye kérdés az eszembe? Vajon hová tettem a gyógyszeremet? Ubi-Van szeretetteljes türelmetlenséggel nézett mesterére, aki ha nem vette be idejében értágító gyógyszerét, bizony elelhatalmasodott rajta az agyi érelmeszesedés. Ilyenkor furákat mondott. Mint például: - Bibipp, prütty-prütty zebula. Senki sem tudta, hogy mi az a zebula. Ubi-Van üveges tekintettel bámuló mesterének nyújtotta gyógyszerét, amely alig volt kisebb egy kisebbfajta kis tortánál. ChiKung élvezettel majszolta az értágítóját. Amikor végzett vele, üveges tekintetébe megint visszaköltözött az értelem halovány szikrája. - Mi történt velem, Ubi? - kérdezte nagyot sóhajtva. Lófarkas haját megrázta, mintha csak egy rock sztár vagy egy ló lett volna. - Mesterem, megint elfelejtetted bevenni a feledékenység elleni tablettádat. Chi-Kung hálával teli hálával nézett tanítványára.

- Köszönöm, fiam! - mondta elérzékenyülve. - Pedig még csomót is kötöttem a köpenyemet összefogó kötelemre!... Ha te nem volnál, már régen a bolondokházában lennék. - Igen, mester! - Vigyázz magadra, fiam! - Igyekszem, mester! Amíg a két Jeti meghitten csevegett, a rohadtdroidok ezrei 32 elfoglalták a helyüket a leszállóegységekben és várták az indulást. Nem kellett sokáig várniuk. A hat óriás hajó antigravitációs hajtóművei feldübörögtek, a gigantikus csapatszállítók felemelkedtek, majd meglepő gyorsasággal kirepültek az űrbe. Egyenesen a mit sem sejtő, gyanútlan hétköznapjait élő, virágzó jólétben és gazdagságban, társadalmi békében, anyagi jólétben és boldogságban fejlődő Naboomm felé. A legutolsó csapatszállító egyik trafóházában Chi-Kung és Ubi-Van Ken-Ubi égnek meredő hajjal és egyéb testtájéki szőrszálakkal, feketére füstölt arccal káromkodott darabokra égett ruházatában.

- Mester! Ugye mondtam, hogy a trafóház nem jó ötlet!? -dohogott Ubi. - Odalett a frakkunk és majdnem más is! Fájdalmasan markolászta különösen érzékeny, a többinél jóval több törődést és gondoskodást igénylő testrészeit, amelyek még mindig szikrákat szórtak. A rövidzárlat, amelyet a két Jeti okozott, kisebb irányítási problémát és óriási pánikot keltett a hatalmas űrhajó parancsnoki hídján, de ez a legkevésbé sem izgatta hőseinket, hisz nem az ő hajójuk volt. - Mondandómat rövidre zárom - jelentette ki Chi-Kung, miközben egy vastag, még mindig szikrázó kábelt igyekezett letekerni magáról. A levegőben olvadt fém, ózon és biogáz robbanásveszélyes keveréke terjengett. - Mire gondolsz, mester? - kérdezte még mindig bosszúsan Ubi-Van. - Arra, fiatal barátom, hogy ezek a csapatszállítók és a bennük lapuló rohadtdroidok nem kereskedelmi céllal hajóznak a Naboommra. - Hát? - kérdezte sokat sejtetően Ubi-Van. Chi-Kung mélyen a szemébe nézett, és azt mondta:

- Fogalmam sincs... Mindketten tudták, hogy azonnal érintkezésbe kellene lépniük Vákuum főkancellárral, aki a Köztársaság legfontosabb embere volt, közvetlenül a váltott műszakban dolgozó két portás után, akik mindenről tudtak és mindenkit ismertek. 33 6. Gennyvér Nugát a telekomot bámulta, amelyen keresztül egy gésaszerűen kifestett arcú, agyonpúderezett hölgyemény üvöltözött vele. A nő a Naboomm bolygó demokratikusan választott királynője volt, abszolút felvilágosult abszolutista uralkodó, aki fiatal kora ellenére talán tizenkét, de az is lehet, hogy tizenhárom és fél éves is volt már meglehetősen pimasz és heves természetű jelenség benyomását keltette. Alsó ajkát mélyvörös szépészeti kiegészítő, egy errefelé divatos tányér keretezte, amitől a királynő úgy nézett ki, mintha komplett őrült lett volna. A fején lévő hatalmas aranykorona igazinak látszott, pedig az errefelé igen ritkának számító, de éppen ezért

teljesen értéktelen rézből készült. Senki sem értette, hogy a mindenkori uralkodó miért nem lépett le vele, hogy azután valami nyugalmasabb és biztonságosabb világban új életet kezdjen az árából. Akik tudták a titkot, azok ismerték a választ is, de ők törvényileg hallgatásra voltak kötelezve. A királynő hosszú, fehér, drága, és nemes anyagokból varrott ruhát viselt, amely alól időnként elővillant köldökébe kattintott, közel másfél kilót nyomó platinából készült intim ékszere, a gazdagság és a termelékenység szimbóluma. Gennyvér Nugát, a nagyhatalmú, mindenkit lefizető Kft. teljhatalmú ura, akinek ereiben nem folyt királyi vér, csak néha mások vére, ne firtassuk, hogyan került az oda, még sohasem látott ilyen idegesítő uralkodót. Amudarja, az ifjú királynő maszkszerűen fehér arca mögött ki tudja, hogy ki rejtőzött valójában. Ezt csak a körülötte döngicsélő szobalányai, társalkodónői, komornál és takarító nénijei tudták volna egészen pontosan megmondani. De ők nem beszéltek, mert

titoktartásra voltak kötelezve. Egyébként pedig úgy szerették a királynőt, mint tulajdon anyjukat, apjukat, testvérüket, nagybátyjaikat, unokanővéreiket, keresztanyjukat. Nem létezett pénz az USA dolláron kívül, amiért hajlandóak lettek volna bármiféle 34 bizalmas információt is kiszivárogtatni a királyi fenség mindennapjairól. - Mit képzel, ügyvezető igazgató? - ordított Gennyvér Nugáttal a harcias királynő mély, kontraalt hangján. - Tényleg arról álmodik, hogy megúszhatja, hogy a Naboomm békés világát blokád alá vonja, csak azért, mert mi a tojást a hegyesebbik, tehát a könnyebben feltörhető végén törjük meg? - Felháborító, hogy a rendelkezésére álló tudományos kutatások és a rengeteg bizonyíték ellenére is azt hangoztatja, hogy a tojás hegyesebbik vége a könnyebben feltörhető! paprikázódott fel Gennyvér. - Kereskedő világainkon még a kétéves kisgyerek is tudja, hogy a tojás feltörése jóval könnyebb a laposabbik, tehát a puhábbik felén! Ne reménykedjen felség, hogy bárki is a segítségére siet. A

Köztársaság túlságosan messze van ahhoz, hogy foglalkozzon a maga ügyes-bajos dolgaival. Adja meg magát feltétel nélkül, és akkor kezeskedem azért, hogy valószínűleg nem esik bántódása azon kívül, hogy az emberi katonáink esetleg kedvüket töltik felségeden és nagyszámú nőnemű kiszolgáló személyzetén, mindemellett törvényileg kötelezővé tesszük, hogy tojást csakis a laposabbik felén szabad nyilvános helyen feltörni. Rövid türelmi idő után, amely egyébként bizonyítja jóságunkat, kötelezővé fogjuk tenni, hogy minden állampolgár otthonában is a helyes végén törje fel a tojást. Aki ellenszegül, azt kényszermunkára visszük. Életük végéig, vagy még tovább is a tojáskeltetőkben fognak dolgozni, ahol mindkét végén tilos feltörni a tojásokat. Aki ezek után is ellenszegül, az meghal! - Piha! - emelte fel a hangját ismét a királynő. - Nem ajánlom, hogy megtámadjon minket, mert ha mégis megteszi, akkor kénytelenek leszünk bevetni a csodafegyverünket, amelynek mibenlétéről nem

árulhatok el többet. -A királynő vészjósló hangon felnevetett, és a kezében megvillanó kétcsövű vadászpuskával rípityomra lőtte az interkomot. A meglepett Gennyvér Nugát még idejében lehúzta a fejét, így a sörétek sajnos elkerülték gusztustalan 35 testét, és csak testőreinek kétharmadában tettek kijavítha-tatlan károkat. - A ribanc! - hápogta Emmár Döffy felháborodottan. Felsegítette a földről a kissé megrémült Gennyvért. - Ne aggódj, drágám, együtt erősek vagyunk és legyőzhetetlenek. Csak vigyázzunk a tojásainkra! És ne feledd, hogy a sötétség fejedelme is a hátunk mögött áll. Nem is tudta, hogy mennyire közel járt az igazsághoz. Valaki reszelős hangon köhintett a hátuk mögött. A két férfi óvatosan megfordult. Azután csak álltak némán, lábuk a földbe gyökeredzett, szemük kikerekedett, szájuk lassan kinyílt, de szólni azt nem tudtak. - Maguk meg mit bámulnak itt, he? - kérdezte a szörnyeteg. Mivel most érkezett teleporton, és eddig azzal volt elfoglalva, hogy megkeresse a női vécét, még nem bukkant fel a történetnek ebben a

részében. Ám, miután megtalálta és fizetés nélkül használta a WC-t, megjelent, hogy közölje ezekkel a nyámnyila, gusztustalan férfiakkal, hogy mit is akar. - Uram és parancsolóm, egyben mesterem, Dark Sziszifos, a Sitt Fekete Lovasa, a többszöri életfogytos, azért küldött, hogy leszámoljak azokkal a felfuvalkodott, pöffeszkedő, ostoba és egoista, oktondi Jetikkel, akik azt gondolják, senki sem szállhat szembe velük. - A nőnemű szörnyeteg, lehetett talán két méter magas is, horgas, karmos ujjával megpiszkálta hosszú, görbe, bibircsókoktól szabdalt orrát. A banya, aki eddig sem beszélt éppen suttogva, most már kifejezetten ordított. Habzó nyálat köpő bűzös leheletű szájából időnként baljóslatúan elővillant mind a három foga. A teremben álldogálók, a kisegítő személyzettől a protokoll droidokig, rémülettől remegő és hányingertől kavargó gyomorral, megszeppenve hallgattak. - De most ütött az órájuk! Eljöttem, hogy megküzdjek velük,

megöljem őket, és a zanzásított koponyájukat elvigyem ajándékba mesteremnek, az én drága fiamnak, a Sitt Fekete Lovasának. Gennyvér Nugát és Emmár Döffy egymásra nézett és elégedetten elmosolyodtak. 36 - A kezét csókolom, Dark Mami - vett Erőt undorán Gennyvér, és öklendezve kezet csókolt a meglepett rémségnek. Kimondhatatlan öröm, hogy kiskegyed megérkezett szerény birtokunkra. Ám, meg kell valljam bizalmasan, hogy senki meg ne hallja, hogy még ennél is nagyobb kielégülést jelentene számunkra, ha segédkezne abban,, hogy az átkozott Jetiket elkapjuk és kiirtsuk őket, hogy még írmagjuk se maradjon, - Emmár Döfi! - vigyorgott elégedetten a banya. - Jelen! - szólt sírós hangon Emmár Döffy. - Ugye nem tetszik engem bántani? 7. A ködös mocsár párás és bűzös kipárolgása láthatatlan lepellel vonta be a Naboomm bolygó nedves felszínét. Az égen örökkön-örökké

felhők vonultak, a naprendszer G-típusú napja a bolygónak ezen a vidékén szinte sohasem volt képes áttörni az esőfelhőket, amelyekből most is bőséges csapadék hullott alá. Egyenesen Chi-Kung nyakába. A nagy Jeti ámokfutóként rohant előre, keresztül a mocsáron, vizeken, szökőkutakon, tavakon és folyókon. Nem nézett hátra, mert előre kellett néznie. Arcába ágak, bogak, bézbóllabdák csapódtak, de nem törődött velük, csak ment előre, ki tudja, merre, mint aki eltévedt, vagy mint egy oroszlán. Nem is csoda, hogy futott, akár a nyúl. A nyomában rohadtdroidokat szállító csapatszállítók és MJVI-ik, a Menekülő Jetikre Vadászó Izék trappoltak. Éhes farkasokként lestek a menekülő, kőszáli serpaként iramkodó, mozgásdetektoraik kijelzőin csak apró rágcsálónak látszó vadászzsákmányt. A mocsár természetes és természetellenes élővilága riadtan menekült az érkező hadsereg, de legfőképpen az óriási lábnyomokat hagyó Jeti mester elől, aki kísértetként suhant át a látóhatár felett. Riadt madarak, halak, kígyók, 37

békák, házukat hátrahagyó csigabigák röppentek fel előle és rajzottak szerteszét félelmükben. A Jeti magának sem merte bevallani, de állati nagy bajban volt. Az égen villám cikázott keresztül. Hatalmas mennydörgés kíséretében belevágott volna a Jeti mesterbe, ha az nem szökkent volna villámgyorsan oldalra, majd egy picit hátra, amellyel teljesen összezavarta a villámot, amely sisteregve inkább egy csapatszállító járműbe vágott, hogy nyoma sem maradt. Chi-Kung megtorpant egy pillanatra, hogy kifújja magát. Helyesebben szólva, az orrát. A mocsár fojtogató párája úgy telepedett rá, mint fészkére a kakukkmadár. A nagy harcos ekkor szokatlan neszre figyelt fel. Valaki hörgött, bugyborékolt, a szájából folyadék csörgedezett elő, és olyan hangot hallatott, mint a simára koptatott kövek között futó fürge patakocska. Chi-Kung előkapta blézerkardját. De nemcsak előkapta, hanem ugyanezzel a brutális mozdulattal még üzembe is helyezte. Kékes fényű energiamező hasított a párás levegőbe. A mester szeme

megvillant, amint kardjának prédát keresett. Ám ahelyett, hogy gyilkos küzdelembe vetette volna magát, váratlanul kikapcsolta a szablyát. A fegyver energiamezője elenyészett, ChiKung pedig lehajolt, hogy felsegítse a földről kedves tanítványát, Ubi-Van KenUbit. Korántsem bizonyult egyszerű vállalkozásnak, mivel a mester ezidáig rajta állt egyetlen tanítványán, aki emiatt heveny légzőszervi elégtelenséggel, tüdővizenyővel és hullámokban rátörő elégedetlenségben szenvedett. Hosszas, eredménytelen próbálkozás után Chi-Kung felismerte, hogy Ubi-Vant csakis egyetlen módszerrel fogja tudni kimenteni a mocsárból. Nem kettővel, nem hárommal, csakis eggyel. Ha leszáll róla. Le is szállt. Ubi-Van felpattant, és kiáltozni akart heves természetéből fakadó rosszkedvében, de a mestere apró, ám határozott mozdulattal csendre intette. 38 - Cssssssss!!! - suttogta a fölébe. Visszarántotta az egyre rosszabb

hangulatba kerülő segédjetit a földre. Chi-Kung ujjával arrafelé mutatott, ahol az ellenséges erők elvonultak előttük. Úgy saccolta, hogy lehettek úgy két és félméterre. Ubi-Van megadóan nyomta bele a fejét a sárba. így vártak, várakoztak, lélegzetüket visszavisszafojtogat-ták, hogy majdnem bele nem deglettek. Azután hirtelen kikapták a fejüket a sáros latyakból, és nagy levegőt vettek. Csodálatos látvány tárult a szemük világa elé. A gonosz gépek meg droidok mind eltűntek. Helyettük csodálatosan homokos, verőfényes tengerparton, kéklő ég alatt, kidolgozott alakú, csábos fürdőruhát egyáltalán nem viselő, monokini és bikini nélkül napozó, kizárólag telt alakú, ráadásul rájuk bájosan mosolygó hölgyek kellették magukat erotikusán. Hosszú meg rövid hajukba lágyan belekapott a tengeri szél, amely vérpezsdítően megemelte lágy mellbimbóikat. Mester és a tanítványa lenyűgözve figyelték a szerencsére tűnni nem akaró látomást. Orrlikaikba sós levegő áramlott, barlangos testecskéikbe pedig kőkemény vér. - Ez... - hörögte Ubi-Van. - Ez csodálatos!!!

- Az, a nemjóját! - csettintett elbűvölve Chi-Kung. - Mester?! Miért nem beszéltél nekem eddig a szexről? -kérdezte neheztelve Ubi-Van. - Korainak tartottam - vallotta be Chi-Kung. - De most már látom, hogy késő! - Micsoda? - kérdezte Ubi-Van. - Lényegtelen! - pirult el a mester. - De semmiképp se játssz vele, csak ha egyedül vagy! - Igen, mester! - szégyellte el magát az ifjú Jeti, és abbahagyta. Ebben a pillanatban a látomás szertefoszlott. Eltűntek a lányok, körülöttük viszont feltűntek a harci droidok. Már majdnem teljesen bekerítették őket. Valamennyiükön gázmaszk volt. Egyikük kezében pedig egy furcsa, csőformájú szerkezetből valami ködszerű anyag szivar39 gott. A berendezés szerencsére valamiért felmondta a szolgálatot, kezelője gépies mozdulatokkal megpróbálta kijavítani. - Harci kéjgáz! - üvöltötte Chi-Kung, és rohanni kezdett. - Majdnem lépre csaltak minket! Ubi-Van szorosan Chi-Kung nagy nyomában haladt. Mint két barna csuhában száguldó alaktalan árny, formát nem öltött nyugtalan

kísértet szárnyalták át a látóhatárt. Nyomukban harci droidok, tankok, pitbullok, fehérköpenyes ápolók rohantak, hogy vérüket vegyék. - Hová futunk, mester? - kérdezte elfúló hangon UbiVan. A tüdeje sípolt a megerőltetéstől. Előbb a víz meg az iszap, azután a harci gáz, most meg ez az őrült rohanás. Ki tudja, mi jöhet még ezután? Nem sok jót jósolt maguknak ezen az istenverte elátkozott bolygón. - Naboomm - lihegte Chi-Kung, aki olvasott a gondolataiban. - És akkor mi van? - kérdezte Ubi idegi alapon. - Naboomm a főváros - magyarázta Chi-Kung. Közelebb van, mint gondolod. - Ajjaj, mester - hörögte Ubi-Van a végkimerülés szélén. - Akkor sohasem érünk oda... - Ne légy már olyan pesszimista! - javasolta Chi-Kung, aki nagyobb élettapasztalatából kifolyólag tudta, hogy a negatív gondolkodás az ember legnagyobb megrontója. Aki negatívan gondolkodik, az előbbutóbb rút véget ér. Az is igaz, hogy aki nem, az is. De odáig mennyivel jobb az utóbbinak...

A két Jeti hirtelen megtorpant és a földre kuporodott. Igyekeztek mindketten elrejtőzni egy lapulevél mögé, amit eddig még garantáltan nem használt fel rendeltetésszerűen senki. Onnan kukkoltak, tekintgettek ki, közben egymás lélegzetét visszafojtva figyelték a két rohadtdroidot, akik a lábnyomaikat tanulmányozták. Nem a sajátjaikat, hanem a Jetikét. - Hatalmas lábnyomok! - mondta géphangján az egyik, amelyiknek az oldalára a 666-os számot nyomtatta valaki. Azok! - konstatálta a másik. Az ő oldalán is 666-os 40 szám volt látható, de egy kicsit halványabban mint az előzőn. - Jetik! - mondta az első. Szúnyogszerűen összetett fémfejének látószervei izgatottan villództak össze meg vissza. - Azok! - bólintott fémfejével a másik, amelyiknek szegényesebb nyelvi programja volt. - Megöljük őket! - mondta megint az első, akinek agyában pokoli terv kezdett kibontakozni. - Megöljük őket -mondta megint, hogy nyomatékot adjon szavainak. - Azok! - ismételte a másik. - Te idióta! - dörrent rá az első érzelemmentes hangon.

- Besültek az áramköreid? - Azok! - szólt megint a másik. Az első nem bírta már cérnával és üvölteni kezdett: - Te zárlatos megaramú! Miért nem vagy képes mást mondani? Miért kell mindig azt mondanod, hogy... - Azok! - mondta a másik láthatóan teljes nyugalommal. - ÁÁÁÁ, nem bírom! Megőrülök! Kimennek a diódáim! - őrjöngött az első. - Miért kell nekem ezzel a hibás alaplapuval járőröznöm? Mit vétettem, szent tervezőm? Talán bűneim vannak, amik miatt sújt valami átok? - Azok - mondta ismét rendíthetetlen nyugalommal a másik droid. Az első ugrálni kezdett, motoros fejrésze egyre gyorsulva pörgött, míg végül a harci gép fejre állt, és mint valami kézi turmixgép, befúrta magát a mocsárba. Egy perc sem telt bele, és már az a néhány buborék sem jelezte, amit maga után eregetett, hogy valamikor ott állt a társa mellett. - Idegbeteg! - mormolta a droid, amelyik eddig csak annyit volt hajlandó mondani, hogy "Azok!". Megcsóválta a fémfejét és elgondolkodva visszaindult a bázisra. Közben fennhangon

morfondírozva ennyit mondott: Vajon még hány robotot kell őrületbe kergetnem ahhoz, hogy végre leszereljenek? Fél kiló kilóbitemet odaadnám, csakhogy visszatérhessek a gazdámhoz a Nasira, és megint játszhassak a gyerekekkel, mosogassak, főzzek, takarítsak, kutyát és gyerekeket sétáltassak, egeret fogjak, 41 veszekedjek a szomszéd robottal és élhessem a boldog, kiegyensúlyozott robotok mindennapi életét. A két Jeti némán bámult az elcaplató robot után, és szégyenlősen egymásra sem nézve szétmorzsoltak a szemük sarkában egy-egy kövér könnycseppet. 8. A mocsárban egy fura, barnásfekete bőrű lény üldögélt. Egy Romapitekusz. Hosszú, kampós ujjaival egy keménytojást próbált meg feltörni. Természetesen, a helyi szokásoknak megfelelően a tojás hegyesebbik felén próbálkozott, mint ahogyan ezt az ősei több ezer évvel ezelőtt felfedezték és örökül adták leszármazottaiknak, végül pedig ennek a fura lénynek. A lény olyan nagy ügybuzgalommal próbálta meg feltörni a tojást,

hogy nem vette észre azt a rohamdroidot, amelyik nagy nyikorgás közepette mögéje lopódzott és felemelte baltaszerű, de leginkább mégis inkább fejszére emlékeztető rettenetes fémkarját, hogy lesújtson vele a szerencsétlen áldozatára. Igen ám, de ebben a pillanatban megvillant egy blézerkard, és a következőben pedig lesújtott a robot gyilkoló moduljára. Nemcsak lesújtott, de ketté is vágta azt, a kettévágott részeket pedig ismét kettéhasította. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a robotkatona érzékelőiben tökéletes zavar keletkezett, a gépi harcos feji részén gyors kisülések jelezték a vég eljövetelét. Rögtön ezután lángra kapott, majd a fej és a tor kigyulladása után a potrohi rész is a tűz martalékává vált. A szerencsétlen Romapitekusz felpillantott, tekintetét a tojásáról a két Jetire emelte. Az egyik kezében még mindig lángpallosként izzott a blézerkard. A lény szemei üvegessé váltak, amikor megértette, hogy a darabokban heverő, néhány alkatrészében még most is

füstölgő gyilkoló-gépezet káros hatásaitól miképpen mentette meg őt a hős Chi-Kung, akinek még a nevét sem tudta. 42 - Ór Istenem, drága náccságos uraim, hogy á mindenható áldja még önöket amíg csak ílnek! - sírta a szegény lény, és térdre vetette magát a két Jeti lábnyoma előtt. - Örök idűkre, vágy amíg csak lé nem csuknák lopásé, addig is áz alázatos szógájuk leszek, Istenem engemet úgyahogy segíjjen! - Jó, jó - mondta csillapítótag Chi-Kung mester, de ez csak olaj volt a tűzre. A Romapitekusz alaptalanul fellelkesedett, mert a nyomorult pára azt hitte, valóban fel van véve az állásba. - Tehát fő vágyok víve?!!! - ujjongott szegény, mint aki tényleg. Pedig dehogyis. - Ellenkezőleg - próbálta meg elhessegetni Ubi-Van Ken - Ubi. Tágulj innen, mert nekünk fontos dolgunk van. Meg kell mentenünk a világot, amihez semmi szükségünk sincs rád. - Dehogynem, náccságos urájim! - erősködött a Romapitekusz. Nekem nagy gyakorlatom ván az ilyenben. A múltkor is

megmentettem valakit a tóbul, amikor az fuldoklott. Nem is értettem, miért akart ágyonverni engemet a nagy oxigénes palackjával vagy mifenível... - Elég a sok dumából - intette le; Chi-Kung bölcsen. -Nincs időnk veled foglalkozni. Menj utadra, és örülj az életednek, amit most kaptál. - De uraim! Hová menjek, amikó mán itten is vágyok? Nincsen nekem más egyíb dolgom, mint magukkal tartani, bárhová is mennek. Az életet egyébként se nem élvezném, ha nem magukat szógáhatnám alázatosan mindeközben. Chi-Kung és Ubi-Van Ken-Ubi egymásra néztek. Egy fél szemvillanásból megállapították, hogy ez a fickó nem normális. Ám ha mégis, akkor bizonyosan jól titkolja. - Semmi szükségünk rá... - mondta óvatosan Ubi-Van. Rendben van, akkor velünk jössz - veregette meg a Romapitekusz vállát Chi Kung. - De aztán rendesen viselkedj, mert ha bármiféle panaszunk is lesz rád, akkor úgy hazavágunk, hogy két lábad közül egyik sem éri a földet. Megértetted? 43

- Abszolúte, nagyuram! - bólogatott boldogan a lény. - Ne mondd azt nekem, hogy nagyuram - figyelmeztette az idősebb Jeti. - A nevem Chi-Kung. Jeti lovag vagyok. A társam pedig UbiVan Ken-Ubi, ő a legkiválóbb tanítványom. Megértetted? . - Igenis, náccságos nagyuram. Abszolúte... - Semmi szükségünk erre a balfékre - mondta neheztelve Ubi-Van. Nincs még elég bajunk nélküle is? - Dehogynem, dehogynem - békítette tanoncát a mester. - De talán még hasznát vehetjük. Gondolj csak bele, senkit sem ismerünk ezen a bolygón. Ő legalább itt lakik, biztosan segíteni fog, hogy megtaláljuk Amudarja királynőt. - Jáj nekem! - kapott a fejéhez a Romapitekusz, és a földre vetette magát, úgy hajlongott. - Csak nem a mi arányos kis királynőnket, Ámudarját teccenek áz urak keresni, vagy mégis őtet? - Talán ismered? - kérdezte némi gyanakvással a hangjában ChiKung. - Hát persze! - bólogatott a lény. - Többsző láttam már a téviben. Nagyon szép hölgy, csodálatosan szép rézkoronája, akarommondani,

hogy arany, van neki, és mindig púderezi az arcát, hogy a sok fehérség alatt ne lehessen méglátni áz arcvonásait. Minden álátválója nagyon szereti, de mi, cigányok nem nagyon, mer nem engedi felhasználni a fejirű azt a sok rezet. - Cigányok? - kérdezték a Jetik. - Mi, á cigányok - erősködött a lény. - Hát nem Romapitekusz vagy? - csodálkozott ChiKung. - Cigány vágy Romapitekusz, áz tulajdonképpen ugyanaz magyarázta a lény. - Az idegenek hínák minket Romápitekuszoknak. De mi igazábú cigányok vágyunk, ámi ugyan de ugyan áz, de mégse nem. - Különös dolgok ezek - jegyezte meg elmélázva ChiKung. - Azok - mondta Ubi-Van. Magában azt gondolta, hogy elege van az egészből. - Látod, ifjú paraván, ezek is a világegyetem titokzatos rejtélyei... 44 - Azok - bólintott Ubi rosszkedvűen, mint akivel mindig kicsesznek. - Te is le akarod magad szereltetni? - kérdezte ChiKung nevetve, és barátságosan hátba veregette tanítványát.

Ubi-Van kényszeredetten mosolygott, mert értette ugyan a tréfát, de nem szerette. Túlságosan fiatal volt még ahhoz, hogy képes legyen a dolgokat bölcsen szemlélni. Kissé forrófejű volt még, de mindez hozzátartozott a személyiségjegyeihez, akár akarta a mestere, akár nem. Még sok mindent meg kellett tanulnia ahhoz, hogy végre kész Jeti lehessen. - Gyöjjenek velem, náccságos nágyuiraim, hogy az isten nyugosztalja önöket békességben és erőben. Megmutatom én maguknak, hogy hun ván a fényességes királyi palota, áhun a nagy Ámudarjá királynő éli napjait. Az Istenek is úgy akarják, a magasságos nagy Dévlá, vagy ne legyen a nevem D. J. Mix. - No és mivel foglalkozol, D. J.? - kérdezte Chi-Kung, akinek tetszett ez a fura, mulatságos lény, akinek a nyelve annyira hasonlított az övékhez, mégsem mindig értette, hogy mit akar. - Családom minden tagja a zenébül élt - magyarázta D.J. - Mint ahogy a nevem is utal rá, jómagám a showbiznicben dogozók mondta titokzatosan, és hunyorított egyet a bal szemével.

A másikkal azért nem, mert az üveg volt, és alig látott vele. Chi-Kung a durcásan hallgató Ubi-Vanra sandított, aki magába zárkózottan baktatott mögöttük. A mocsárban zárlatossá vált fénykardját piszkálgatta, de bárhogyan is feszegette a csavarhúzóval, sehogyan sem sikerült kipiszkálnia a markolatból a blézepengét. - Vigyázz, ifjú barátom! - intette óva Chi-Kung. - A téged megelőző egykori tanítványom ugyanígy próbálta meg kipiszkálni a fakardja pengéjét, de nagyon pórul járt szegény. - Nem sikerült kipiszkálnia? - kérdezte a tevékenységbe feledkezve Ubi-Van, közben fel sem nézett mesterére. Ellenkezőleg - mondta szomorúan Chi-Kung. - Sike45 rült. A penge átütötte a fejét, szegény tanítványom pedig az Elvetélt Jetik Pantheonjában nyugszik. Kár érte, mert még sokra vihette volna. Olyan fiatal volt, huszonegy, nem huszonkét éves... - Nahát!- kapta fel a fejét Ubi-Van. - Pont annyi, mint én... Én is huszonöt leszek hamarosan... A pengeélesre esztergált fakard halált hozó pengéje ebben a

szemvillantásban előugrott a markolatból és centiméterekkel ugyan, de elkerülte az ifjú Ubi-Van Ken-Ubi sokra hivatott fejét. Az ifjú paraván meghökkenéssel vegyes rémülettel meredt a fakardjára. - Látod, Ubi, milyen hatásos lehet olykor egy példamese? hunyorított rá mestere. - Az életemet mentette meg - vallotta be az ifjú növendék. Köszönöm neked, mesterem! - hálálkodott miután ilyen szerencsésen megmenekült a hősi haláltól. - Ne köszönd, fiam - mosolygott rá Chi-Kung. - Már túlságosan sok időt fordítottam rád ahhoz, hogy képes volnék végignézni az értelmetlen halálodat. Persze az, hogy életed feláldozásával megmentenéd a mesteredet, vagyis engem, természetesen teljesen más volna. De az, hogy saját magadat aprítanád darabokra, meglehetősen tragikus és szerencsétlen vég lenne számodra. - Milyen igázá ván a nagyuramnak - bólogatott a cigány is. - Téged meg ki kérdezett? - pisszegte le a lábfejével Ubi-Van.

Magában, belül, a lelke legmélyén, ott, alant, ahol maga sem merte volna bevallani, mégis tudta, hogy igazuk van. Nem is forszírozta tovább a dolgot. - Zárjuk le ezt az ügyet, Ubi - javasolta mestere. Cserélj tartóselemet a szablyádban, és máskor tartsd szárazon, nehogy akkor hagyjon cserben, amikor leginkább nem akarod. Ubi megfogadta a tanácsot, mint ahogyan a rendes, szófogadó, jószándékú Jetikhez illik. Originál, új, Kobak tartóselemet tett a markolatba, minek utána már vidáman röppent ki a zöldesen derengő blézerpenge. 46 Ebben a pillanatban iszonyatos tűzeső zúdult rájuk. Mindenfelé rohamrobotok jelentek meg, és megint csak üldözni kezdték hőseinket. Chi-Kung, Ubi-Van és D.J., a cigány rohantak, hogy inuk majd el nem pattant. - Csak egyetlen biztonságos hely van itt - lihegte a cigány. Kövessetek, nagyuraim, há kedves áz Hetetek. Előrerohant, a két Jeti pedig némi gondolkodás és egy mindent eldöntő pénzfeldobás után habozás nélkül követte.

9. A szeméttelep bűzös kipárolgása öklendezésre késztette Ubi-Vant és a mesterét, Chi-Kungot is. - Rettenetes! - adott hangot nemtetszésének Ubi-Van. Képtelen vagyok megérteni, hogy miért élnek emberek ilyen szeméttelep közelében, és ha már itt élnek, akkor hogy a büdös életben tudják ezt elviselni? Chi-Kung éppen fel akarta hívni ifjú tanítványának figyelmét arra, hogy legyen toleránsabb, amikor D.J. megállt és haragosan szembefordult velük. Nagy, fekete szeme tele volt fájdalommal, rosszallással és az elnyomottak rosszkedvével. Fekete üstökébe belékapott a szél, a hajszálaira tapadó apró, lapos állatkák, amelyeket tegezni szoktak, kétségbeesetten kapaszkodtak, hogy ki ne hulljanak természetes élőhelyükről. - Azért vagyunk kénytelenek itt élni, mert évezredek óta negatív diszkrimináció sújtja a fajtánkat. Csak a bőrünk sötétebb színe és néhány apróbb, szokásbeli és kulturális differenciálódásunk miatt,

meg azért, mert lopunk, mint a szarka, kiközösítettek bennünket a társadalomból - hörög te D.J. - Nem kapunk munkát, vagy ha mégis, akkor csak a legalantasabbakat. Az oktatási intézményekben eleve hátránnyal indulnak a gyerekeink, akiket már aprócska koruktól kezdve csúfolnak, megszégyenítenék. Az érdekérvényesítés lehetetlensége miatt népünk egyre csak hanyatlik, betegség, pusztulás tizedeli, reményünk sincs a pozitív 47 diszkriminációra, amivel a többségi hatalom segíthetné felemelkedésünket. Csak egyetlen út áll előttünk: a guberálás és az alkoholizmus. - Ez valóban szomorú - mondta Chi-Kung, és megértően bólogatott. Bizony, most már értem, miért kényszerültetek ide, ahol ennyi a szemét. Hirtelen rosszul öltözött, de fegyverek tucatjaival felszerelkezett alakok bukkantak elő a szemétkupacok mögül. A fegyverek csöve a Jetikre és D.J.-re szegeződött. - Valami nekem bűzlik itt - jegyezte meg Chi-Kung. -Orrát forgatva,

kutató szemmel figyelte támadóikat, akik eddig szerencsére nem nyitottak rájuk tüzet. - Biztosan a szemét... - fintorgott Ubi-Van. - Nem szó szerint, hanem átvitt értelemben gondoltam -magyarázta a mestere. - Ha D.J. közéjük tartozik, akkor vajon miért fognak ezek ránk is fegyvert? - Tényleg, miért? - csodálkozott Ubi-van is. Elgondolkodva vizsgálta a támadóikat és DJ.-t is, aki rémültnek látszott. - Szóvá visszagyötté, D.J.? - kérdezte egy megtermett férfi, aki a fegyveresek vezetőjének tűnt. - Hát nem vót eléggé világos számodra, hogy miután megrontottad Kolompár Kapó mind a hít lányát, ráadásul egy íjszáká alatt, hogy á fene á té kanos fajtádat, ide többé be nem teheted a mosdatlan lábadat?! - De, de, igen, vagyis nem - védekezett D.J. - Ám mostan nagyon dé nagyon új helyzet állott elő, uraim. - A bolygónkat mégtámatták á gonosz droidok, akik kinyírnák benneteket is, há ném vigyáztok. - Hát té né hámukázzál má minékünk! - fenyegette meg a sötét bőrű és sötét tekintetű fegyveres. - Minket nem írdékőnek á tudományosán

fantasztikus filmek - magyarázta dühösen. - Minket csak á guberálás érdekel, ebben vágyunk meglehetős profik. - Értsed még á té nagyon, de nagyon okoss fejiddel, hogy á magasságos Dévlá rogyasszá rád a kik éget, hogy há ti ném gyöttök segíteni, ákkó á gonosz droidokk mind kicsinájják á bárnábőrű népünket - paprikázódott fel D. J. 48 - Ehhöz én nem értek - vonta meg a vállát a fegyveresek vezetője. Erre a többiek is megvonták a vállukat, ezzel is kifejezve, hogy ők sem. - Vezesse á nágyfőnökhöz, Kolompár Kapóhoz, vagy olyat teszek, hogy... - DJ. be sem fejezte, hanem mélyen elhallgatott. Feszült csend telepedett a szeméttel borított tájra és az emberek indulatoktól kavargó lelkére. - Nem bánom, gyűjjetek! - adta meg magát a fegyveresek vezére. Na persze nem szó szerint. Ubi-Van megint tanult valamit. A csapat elindult a tábor felé. A fegyveresek szoros fegyveres őrizet mellett, de néhány lépésnyi tisztes távolságban kísérték a jetiket és D.J.-t.

Ubi-Van képtelen volt megállni, hogy ki ne elégítse kíváncsiságát. Ezért azután megkérdezte: - Mit tettél volna, ha nemet mond? - Semmit. Háza mentem vóna... - felelte őszinte tekintettel D. J., de látszott, hogy hazudik. Néhány pillanat múlva egy hatalmas, sárból készült ház előtt álltak, amely körül férfiak és nők üldögéltek, és mindenki cigarettázott. Volt, akinek a kezében nem is egy, hanem kettő vagy három füstölgő bűzrudacska is égett. A gyerekek máshol játszottak, a házak mögötti pocsolyákban békára vadásztak, vagy aranyat mostak a közeli patakban. - Én Kolompár Kapó vagyok - szólította meg őket egy hatalmas, megtermett, kövér férfi, aki láthatóan nehezen mozgott. Nem a mozgásszervi megbetegedései, hanem a nyakába aggatott rengeteg aranycucc akadályozta abban, hogy ő is olyan életet élhessen, mint az egészséges emberek. - Mi vagyunk a Jetik - felelték a Jetik. - Én meg D. J. vágyok, alázatosan csumitázlak tígedet, kapó hajlongott D. J.

- Áztat in nagyon jól tudom, hogy té ki vágy - intette le a kapó láthatóan bosszúsan. - De áz idegeneket nem ismerem. - Chi-Kung vagyok, Jeti mester - mutatkozott be az idő49 sebbik. - Ötvenkilenc éves vagyok, de valószínűleg nem érem meg a hatvanat, mert idejekorán meg fogok halni. De ki tudja rajtam kívül, hogy mit hoz a jövő? - sóhajtott szomorúan. - Én pedig Ubi:Van Ken-Ubi vagyok - mutatkozott be az ifjú paraván. Kolompár Kapó röhögni kezdett: - Hájjátok, ezt úgy híjják itten, hogy Ubi!? Milyen röhejes!... És kovászos vagy csemege? - Ez csak a nevem - védekezett Ubi rosszkedvű arccal. Igazából én is Jeti vagyok. - Mit jelent áz á jeti vágy mi? - kérdezte bizalmatlanul a Kapó. - Mi, vagyis a Jetik egy ősi szekta képviselőt vagyunk, akik úgy hisszük, az élet több annál, mint amit a legtöbb ember gondol. Az élet nem csak annyi, hogy a fogyasztói társadalom birkaként viselkedő, reklámokon felnövő, és csak a fogyasztásért kitenyésztett

tagjaként élünk, akár az állatok, és csak egyetlen célunk van, hogy még többet és még többet zabáljunk. - Chi-Kung megrázta a fejét. Nem a Kapóét, mert azért azonnali halál járt volna, hanem a sajátját. - Mi, a Jetik azt valljuk, hogy a Világmindenséget egy hatalmas, mindent átszövő energiamező irányítja. Ezt mi Erőnek hívjuk. Képesek vagyunk az Erőt érzékelni, irányítani, és képesek vagyunk megjósolni is bizonyos eseményeket. Olyan hatalommal bírunk, amelyet csak a kevés kiválasztott birtokolhat. - Pédául á smasszerek á dutyiban- magyarázta D.J. akit ugyan senki sem kérdezett, mégis képtelen volt megállni, hogy bele ne okoskodjon a nagyok dolgába. - Jósolni is tudtok? - kérdezte gúnyosan a kapó. - Mink is tudunk tenyérbű, meg kávézaccbul, hogy á kártyát mán ne is említsem. - És működik? - kérdezte Ubi-Van indiszkréten. - Á, dehogy - rázta meg fejét a kapó. - De jól jövedelmez. Megcsörgette aranyait, véreres szemeiben az alaptalan büszkeség tompa fénye csillogott. - Kapó! Fontos dologról kell veled beszélnünk! - tért a

50 tárgyra Chi-Kung. - A bolygótokat rohamdroidok támadták meg. A Seft és Miegymás Kft. blokád alá vonta a hazátokat és most arra készülnek, hogy elfoglalják a bolygót. Nem tűrhetitek a gazságot, kötelességetek, hogy fegyvert fogja: tok és visszaverjétek őket. Kolompár Kapót láthatóan mélyen megérintették azok a szavak, amelyeket Chi-Kung mondott neki, a nagy Jeti. De egy darabig nem szólt, csak nézett azzal a nagy, bamba, alkoholista tekintetével előre a földre. - Frászt! - jelentette ki azután. - Nem fogunk mink senki ellen sé fegyvert. Hátha ezek á droiduk vágy mifeník még jobbak lesznek, mint azok á gonosz urak, akik szemétte lepre raktak minket. Minek védenénk meg űket? Chi-Küng csak állt némán. Erre a válaszra nem számított. Persze, ha jobban belegondolt, a kapónak igaza volt. Minek is védenék meg azokat, akik ilyen csúnya körülmények között tartották őket? - Biztos? - kérdezte csüggedten.

- Biztos! - felelte a kapó határozottan. - Mink itten rnárádunk, és nem harcolunk. - Ostobák vagytok! - jentette ki Ubi-Van forrófejűén, amivel azt is kockáztatta, hogy esetleg a fegyveresek lelövik a fejét a nyakáról vagy más, erőszakos cselekedetre ragadtatják magukat. - Mink? Ostobák? - hökkent meg a kapó. De nemcsak ő, de az eddig csendben italozó és cigarettázó köznép, egyszerű munkakerülők, zsebesek, betörők, gyilkosok is fel-felhördülgettek szépen. - Bizony mondom én néktek, hogy állatira nagy marhák vagytok tetézte meg sértéseit Ubi-Van. - Mert nem gondoltok arra azzal a pirinkó agyatokkal, hogy a gonosz droidok majd kényszermunkára visznek benneteket, ahol azután reggeltől estig dolgozni fogtok, napnap után, egészen addig, amíg csak meg nem haltok. De addig se szabadság, se munkaszüneti nap, se hétvége, se semmi... - Dolgozni!? - hördült fel a kapó. - Az lehetetlen! jelentette ki határozottan. - Olyat mink nem szokunk csinányi. Mán sokan próbáták közülünk, de áz ném ne51

künk váló. Betegek leszünk tűle, osztán meg mégdeglünk idűnek előtte. - A kapó láthatóan mélyen elgondolkodott ezen a szörnyűséges lehetőségen. A köznép izgatott üvöltözésbe kezdett. Az idősebb, kártyajóslásból élő nők még a kártyájukat is eldobálták, annyira csúnyán kiabáltak össze meg vissza a durva és szeméremsértő kifejezéseket, amiket ilyen alkalmakra tartogattak. Chi-Kung elégedetten nézett a tanítványára. Büszke volt Ubira, mert olyat mondott, amire egy kész Jeti is igen büszke lehetett volna. A kapó rövid ideig tanakodott, majd azt mondta: - Még várunk, hogy miglássuk á jövevény gípeket, hogy mégtuggyuk, áztat, hogy mifenít akarnák tőlünk. Mer, há mígse akarnák vinni minket munkára, akkó nem fogunk mink lázadózni meg lövűdözni. De ha mégis, no ákkó majd gyüvünk mink és... - nem fejezte be mondandóját, de olyan mozdulatot tett a kezével, mint aki valakinek ellopja a tyúkját. A nép egyetértően felhördült. Izgatott bekiabálások nyomták el ChiKung gondolatait. Amikor a tömeg lecsillapodott, a kapó csak ennyit mondott:

- Ezt mongyuk mink, nem mást. A Jetik szomorúan hümmögtek. Szövetségesek nélkül bizony nehéz feladatnak tűnt legyőzni ennyi sok robotot. - Most pediglen mennyetek békivel, de vissza ne gyertek, mer ákkó elvesszük a pízeteket is ám - mondta barátian Kolompár Kapó. - Megpróbálhatnánk valamilyen trükkel - mondta UbiVan. - Tudod azzal, amikor elhúzzuk a célszemély szeme előtt a kezünket, azután mélyen a pupillájába bámulunk, és azt parancsolunk neki, amit csak akarunk. - Nem lehet, mert az nem etikus - intette le Chi-Kung. Vagy saját akaratukból csatlakoznak vagy sehogy. - Ne törődjünk most az etikai kódex paragrafusaival! -lilult el UbiVán forró feje. - Vészhelyzetben vagyunk, ez az egy dolog számít! - Nem! - jelentette ki a nagy Jeti. - Ha mi is felrúgunk 52 mindenfajta erkölcsi normát, ha mi is azt hisszük, hogy az acél szentesíti az eszközt, akkor bizony nagyon tévedünk. Akkor éppen olyan elítélendő gazok vagyunk, mint azok, akik ellen harcolni akarunk. Ubi-Van Ken-Ubi szemébe könny szökött.

- Ezt olyan szépen mondottad, mesterem - suttogta fojtott hangon. Ha nem veszítettem volna el a kis zsebnoteszemet, menten be is pötyögném a memóriába. Chi-Kung is elérzékenyült: - Tényleg szép gondolat - hüppögte. -Milyen kár, hogy ki fog menni a memóriánkból. - Várjatok, nagy Jetik vágy mik! - futott utánuk D.J. -Én veletek vágyok, veletek megyek, csak kérlek, ne hággyátok itt szegíny fejemet, mert á helyiek ágyonvernek. - Ágyon? - lepődött meg Ubi. - Az meg hogy lehet? - Nem ágyon, hanem agyon - Javította ki Chi-Kung. - Nagyon furán beszél ez a fickó... - morgott a fogai között Ubi-Van. - Néha teljesen érthetetlen... - Na, és mit kezdjünk veled, te cigány? - kérdezte ChiKung. - Mi az, amihez értesz? - Hát, nagyon értek a lopáshó. Mindent tudok lopni. Napot, áztat nagyon, már-már mesterien, meg miegymást. - Miegymást? - kérdezte Ubi-Van gyanakodva. - Miegymást - vagyis mindent - magyarázta D.J. Értékeket, levétácákat és főleg arányát, 14-től 24 karátosig mindenfélit. - D.J. erősen kutatott az emlékezetében. -Értek a zenéhez is, és harcolni is

tudok, ha kell. Igáz, hogy áz utóbbit még soha nem próbátam. 10. - Holnap reggel, ami már majdnem itt is van, szépen elmész fiú, és vásárolsz a kis vörös szemű Japánoktól néhány alkatrészt és egy-két droidot. Nagyon fontos, fiú, hogy ne verjenek át a kis mocskok, mert értékes alkatrészeket adok nekik cserébe. Tudod jól, hogy milyen nehéz volt őket ellopni... 53 - Igen, Watta - bólintott alázatosan Agakíj. - Úgy lesz, ahogyan kívánod. - Ez már beszéd, fiú, ez már beszéd - csettintett széles vigyorral a csőrén a tarkatollú madárszerű madár, és olyan sebesen verdesett az amputált szárnycsonkjaival, hogy az ember majd bele nem szédült, amint rápillantgatott. - Elviheted a homoksiklót, de semmi elcsámborgás, kujtorgás, ökörködés, világos? - Tökéletesen! - jelentette ki öntudatosan a fiú. Mindent hozok, ami csak kell. De nem lehetne, hogy esetleg - ha mindent ügyesen

beszerzek - hogy megengednéd, hogy még egyszer elinduljak a versenyen? - Szó sem lehet róla! - csattant fel Wattá. Mégis úgy döntöttem, hogy nem. Már éppen elégszer törted össze a gépeimet. Úgy látszik, hogy meg kell várjam, amíg benő a fejed lágya. Túlságosan fiatal vagy még, rabszolga. Agakíj rosszkedvű lett. Nemcsak azért, mert Wattá nem engedte repülni, hanem azért is, mert rabszolgának szólította. Éppen elég keserűséget okozott neki sanyarú sorsa, a nagy, nehéz golyója, amit kénytelen volt mindenhová magával hurcolászni, most még ez az átkozott tulajdonos azt is felhánytorgatja, hogy anyjával együtt a tulajdonát képezik. - Mintha csak az ébresztőórája volnék. - Az ifjú Skywalkman szomorúan bámulta a földet, tisztára úgy, mintha valami oda volna írva. De nem volt. Másnap már fürge siklójával a városban, Mos Mileszben manőverezett. A jármű hátsó részében ott kuporgott a fiú saját építésű protokoll droidja, amit egy régi mese, a Hamupipőke nyomán

Bádogembernek nevezett el. Nem volt valami szép robot, sőt, ha valaki alaposabban megvizsgálta, észrevehette, hogy a robot még nincs is teljesen készen. Fémtestének egyes részeiből, a burkolat hiányzó paneljai alól, néhol még vezetékek, áramkörök, kábelek, ICk és belső szervek kandikáltak elő. A Bádogember valami kétes minőségű bontott alkatrész miatt, amely a beszédfunkciókat irányította, eszméletlenül sokat beszélt, ezért azután a fiú leginkább kikapcsolva tar54 totta a garázsban. A robotot régi kenyérpirítónak álcázta, hogy főnöke, Watta nehogy azt gondolja, hogy valami értékes gépezet, mert akkor biztosan ellopta volna tőle a kopirájtját. Látható, hogy Agakíj nem volt Lüke Skywalkman. Ellenkezőleg, okos és fineszes fiú volt, aki még sokra vihette volna, ha nem történnek meg vele azok a szörnyű dolgok, amelyeket a banya jósolt meg neki. Kilenc évesen még nem volt jogosítványa, de ez a Tetű nevű bolygón senkit sem érdekelt, mert másnak sem volt. Egyedülálló módon

errefelé nem járőröztek igazoltató rendőrök. Sőt! Igazából, egyáltalán nem is voltak rendőrök. Közel kétszáz éve már, hogy az utolsót lelőtték. Azóta ez a fajta élőlény képtelen volt itt megtelepedni. Azt beszélték, hogy ennek a Jaffák, a 6-ok uralma lehetett az oka, de ezt még senki sem igazoka empirikus kísérletekkel, ezért azután csak egy nagyon valószínű feltételezés maradt. A fiú lassan kiért a városból és a nyílt sivatag felé vette az irányt. A kis Japánok a homokbuckák között éltek, és mindenféle elektronikus mütyürt, ketyerét és bizgentyűt árultak. Mint a többi egyhangú kettős nap alatt, úgy ma is ezt tették: üzleteltek, ahogy csak belefért. Az ikercsillag perzselő hője vibrálóvá melegítette a levegőt, amely remegett a fiú járműve előtt. A sikló egyre gyorsulva elérte a százötven kilométeres utazósebességet, és lendületesen haladt előre a sivatag pora fölött néhány méternyire. Az, antigravitációs hajtómű egyenetlen krákogása, és az atommotor szabályozatlan pöfögése meglehetősen monotonná tette az utat.

Agakíj bekapcsolta a protokoll robotot. Meghagyta neki, hogy ha majd megérkeznek, alkudozni kezdenek, akkor hallgassa ki a Japánok beszélgetéseit, és tolmácsoljon minden fontos információt. A Japánok már vártak rá a nagy Szikla mellett. A szikla több mint másfél méter magasba nyúlott felfelé, égbetörő csúcsaira nagy tisztelettel tekintgettek felfelé az apró kis életformák. Agakíj a Bádogemberrel a nyomában végigsétált az el55 adásra szánt droidok előtt. Változatos formájú és színű fémfazonok vigyorogtak rá, hogy még kelendőbbnek mutassák magukat. Néhányuk még a fémbicepszét is befeszítette előtte, hogy a fiú megismerje páratlan teherbírásukat és erejüket. Agakíj érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal kopogtatta, ütögette a droidokat, némelyiknek még a vasfogait is megszemlélte, amelyből meg tudta állapítani, hogy az adott fémkrapek mennyi idős lehet. A fiú nemcsak kiváló pilóta volt, csodálatos reflexekkel, de rendkívüli képességeihez hozzá tartozott az a tulajdonsága is, hogy képes volt belelátni élőlényekbe, gépekbe, belső látásának segítségével fel tudta

ismerni a betegségeket és a gépi hibákat. - Utííííííni? - kérdezte az egyik kis Japán. A barna kámzsája alól ravaszul vöröslő üvegszemek világítottak elő. - Utííni! - felelte Agakíj. Csóválta a fejét, majd rábökött az egyik robotra, "amelyik nagyon szép, magas, fényesre suvickolt, polírpasztával újszerűvé varázsolt darabnak látszott. - Utíííííni? - kérdezte a kis Japán megint. - Utíííni! - mondta határozottan Agakíj. Tökéletesen beszélt Japánul, ami nem is volt nehéz, hiszen az apró élőlények a már többször említett szóval fejezték ki összes gondolatukat, ám ezt az egy szót többezerszeresen képesek voltak árnyalni, így tulajdonképpen fura nyelvükben mindent a hangsúly döntött el. A fiú a Japánra meredt és megcsóválta a fejét. - Utííííííííni - mondta határozottan megint. Ezzel tökéletesen világossá tette a kis Japán számára, hogy a robot megvásárlására nem fog vállalkozni, mert a gépezet szilíciumagyában két apró porszemet is felfedezett. Ezek igencsak megcsikorognak akkor, ha a robot túlmelegszik. Ezen az éghajlaton pedig a túlzjott hőhatás úgyszólván mindennapos eset.

- Utííííni!!! - mondta a kis Japán elismeréssel a hangjában, és autógrammot kért tőle. Társainak izgatottan magyarázta: - Utíííni, utíííni, utíniiiii! 56 Az aprócska lények bólogattak, csetintgettek a nyelvükkel, ami náluk határozottan az elismerés jele volt. Közben a szemük pirosan villódzott, mint egy messzi-messzi vasúti átjáróban a tilos jelzésre beállított szemafor. - Ha szabadna megjegyeznem, gazdám, ez a robot kiváló vételnek látszott - szólt közbe a Bádogember. - Miért nem vásárolta meg a fiatalúr? Netán drágállotta a csillagászati árukat? - Á, dehogy - magyarázta a fiú. - Csak megláttam, hogy van egy rejtett hibája a szilíciumagyában. Az egész nem ér egyetlen petákot sem. Azonkívül, tuti, hogy hamis a motorszáma, mert ilyen évjáratú robotot ezzel a kasznival soha nem gyártottak. - Fantasztikus, hogy ne mondjam, tudományosfantasztikus, röviden pedig egyszerűen csak sci-fi! - lelkendezett a Bádogember. - Kis gazdám egyszerűen fenomenális meglátásai egészen lenyűgöznek.

- Hát, igen - veregette meg a saját vállát az ifjú Skywalkman. - Ez így van, nem is tagadom. A félrevonult Japánok izgatott beszélgetéseit a protokolldroid hangpuska érzékenységű filhallásával kihallgatta. Agakíj megtudta, hogy az alamuszi kis kertitörpék a legjobb droidokat a terepjárójuk belső rekeszeiben tartották. Ezeket nem akarták cserélni, hanem készpénzért szerették volna értékesíteni. Egészen mostanáig. Agakíj a csapat vezetőjével hosszasan alkudozva kedvező áron szerzett be két szerelődroidot, egy többfunkciós funkcionárius droidot, és egy sérült hiperhajtóművet, amelyet megfelelő műszerek, precíziós mérőberendezések és nagykalapács nélkül percek alatt ki tud majd javítani. Ha még ezek is a rendelkezésére állnának, akkor bizony néhány hosszúnak tűnő másodperc alatt végezhetne velük. Ám tudta, hogy lehetőségei korlátozottak. Be kellett érnie azzal, amit ez a koszfészek, szeméttelep, isten háta mögötti, forró, homokos és büdös bolygó adott. De szunnyadó zsenije már ott mocorgott valahol

benne, így egészen bizonyosan sejtette, hogy még sokra viheti, ha csak értelmetlenül le nem zuhan, és életét nem veszíti valamelyik ostoba 57 gyorsulási versenyen, amit annyira, de nagyon szeretett szegényke. Agakíj egy zacskó üveggyöngyöt és néhány palack tüzesvizet adott értük cserébe. A Japánok rávetették magukat az ajándékokra. Sivatagi homokjárgányukba visszavonulva olyan tivornyát rendeztek, amelynek leírására nem vállalkozhatunk eme könyv ártatlanul fehér lapjain. Agakíj és a robotok hosszú libasorban megindultak hazafelé, ahol már a kapzsi Watta minden bizonnyal a tenyerét dörzsölgetve várta őket. - Ha szabad megjegyeznem, és miért ne szabadna, hiszen kis gazdám még csak egy kilencéves kisfiú, igazán kitűnő bizniszt sikerült ma csinálnia - jegyezte meg a Bádogember elismerően. - Hát, mi tagadás - ismerte el az ifjú Skywalkman. -Watta tényleg elégedett lehetne a munkámmal. De sajnos nem az. Mindig csak

veszekszik velem, kiabál, elégedetlenkedik - sorolta elkeseredetten Agakíj. - De ez mind hagyján volna, ha végre nyerhetnék a versenyen. - Agakíj még akart volna valamit mondani, de hirtelen elhallgatott, mert meglátott a közelben valamit, ami felkeltette a kíváncsiságát. A látóhatár szélén egy buckalakó elakadásjelzője villogott sárgán. A távcsövön keresztül látta, hogy a félelmetes sivatagi rabló harckocsijának kereke alá szorult. Alsóteste a gép alatt volt, felsőteste viszont kilógott alóla, mint a lóláb. Amikor Agakíj közölte a protokolldroidjával, hogy meg fogják nézni a félelmetes sivatagi rablót, a Bádogember idegrohamot kapott. Amikor a rohama elmúlt, amit annak köszönhetett, hogy a fiú bedugta a robot csatlakozóját a szivargyújtóba, a metálszínű robot könyörögni kezdett: - Ó, drága kicsi gazdám, könyörüljön meg vérszegény fejemen, amihez nagyon ragaszkodók és tartok tőle, hogyha odamegyünk, akkor elveszítek, mert a buckalakó lecsavarozza, hogy elvigye a

hulladéktelepre ócskavasnak, hogy az árát eligya valamelyik oázisban és... - Pofa be! - mondta ingerülten Agakíj, és gyors mozdulattal kikapcsolta a Vész Állj! Feliratú kapcsolónál a 58 robotot. Ezt a gombot ő építette bele saját kezűleg, és el volt rejtve, de nagyon. Ezért történhetett, hogy évtizedekkel később, a robot későbbi gazdái és mindazok, akiknek dolguk volt vele, de legfőképpen a szicíliai csempész, Kan Szóló, Lila Orgona hercegnő és Csita, a Maki sok esetben képtelenek voltak elhallgattatni. Ez csak akkor sikerült, amikor megtalálták a jól elrejtett gombot. A fiú a beálló kellemes, megnyugtató csendben halkan dudorászva, hogy ne idegesítse a némaság, amely fenyegetően telepedett rá is meg a sivatagos felszínre, óvatosan megközelítette a buckalakót. A férfi rossz bőrben volt. Testét rongyokba bugyolálta, arcát gázmaszk fedte, a szeme előtt pedig hegesztőszemüveg sötétlett, hogy viselője minél tovább nézhessen a napba, egyszerű kivagyiságból vagy csak ok nélkül. A buckalakók furcsa népség

voltak, öntörvényűek és mindenkit lelőttek vagy jól kiraboltak, aki volt annyira ostoba, hogy a közelükbe merészkedett. Agakíj meglepődött. A férfi nyöszörgött. A fiú felmérte a helyzetet, hogy vajon miért nyöszöröghet. Aztán rájött. A harckocsi mellett ott sötétlett félig homoktól belépetten egy nagy kerék. Mellette még egy. Utóbbi defektes volt, a szerencsétlen buckalakó valószínűleg azt akarhatta kicserélni, amikor ráesett a tank. Azóta alászorulva várta a végét. Nem a kerékcserének, mert azt aztán hiába várhatta. Hanem a saját végét. Bizony nem lehetett valami kellemes időtöltés. Ám szerencséje volt, nagyon nagy szerencséje, mert a bátor fiú, aki iszonyatosan félt a buckalakóktól, mert eddig csak rosszat hallott róluk, hogy például kirabolják az embereket, összefirkálják a köztereken a falakat, és a parkolókban lelopják a homokpasszírozó járgányok méregdrága aranyozott dísztárcsáit, nos, a fiú ennek ellenére odament hozzá. Nagy ostobaság volt! A buckalakó szeme rápillantott. 59

Agakíj olyannyira megrémült, hogy hátratántorodott, és fenékkel a homokba csüccsent. A mulatságos látvány hatására a buckalakó éktelenül röhögni kezdett. Agakíj meglepődött. Mi a fenét röhög ez rajta itten? - gondolta joggal. A buckalakó röhögése hörgésbe csapott, ami sokkal rosszabb volt, mint a röhögés. Aki próbálta már, az könnyen elhiheti. - Ne röhögtess! - könyörgött fuldokolva a szegény pára félig alászorulva a tankjának. - Ha röhögtetsz, akkor még jobban fáj! Ennyit mondott, nem többet, utána elájult. A robotok mindenféle idegen programozási nyelveken izgatott kérdéseket tettek fel Agakíjnak, aki nem értett belőlük egy árva kukkot sem. Nem volt mit tenni, ismét üzembe kellett helyeznie a Bádogembert, mert az mindenféle ro-botnyelvét tökéletesen értett és beszélt. De főleg az utóbbit. Ahogy a fiú bekapcsolta, a robotból ismét ömleni kezdett a szó. Agakíj arra gondolt, hogy valószínűleg pótolni akarja a kikapcsolási idő alatt elvesztegetett szavakat.

- Üdvözlöm Agakíj gazda! Milyen jó, hogy újra látom. Ma Thermidor havának tizenötödik napja van. Ez az év 211. napja. Az évből még ki tudja hány nap van hátra. Ma a következő névnapokat ünnep... - Fogd már be egy percre! - ripakodott a szegény robotra a fiú kissé türelmetlenül, ami nem csoda. - Nem értem, mit karattyolnak ezek itt össze-vissza. Volnál szíves lefordítani nekem!? - Természetesen kicsi gazdám, a legnagyobb örömmel." Fémkollégáim arról panaszkodnak, hogy félnek ettől a buckalakótól, még akkor is, ha a fél teste a tankja alatt hever. - Mondd meg nekik, hogy én is félek - vallotta be Agakíj. A Bádogember lefordította. A robotok ettől még jobban megrémültek, némelyikük menekülni próbált, de csak azt érték el, hogy a fiú kikapcsolta őket az övébe tűzött távkapcsolóval. - Segítsetek! - Utasította néhány perc múlva a Bádogember közvetítésével a fémszakmunkásokat. Együttes Erővel 60 sikerült leemelniük a szegény buckalakó péppé nyomódott testéről a jó nehéz harckocsit.

A buckalakó teste annyira összenyomódott, hogy Agakíj csak csóválta a tekintetét. A Bádogember is szomorúan bámult ki a fejéből. Ebben a pillanatban a megváltozott munkaképességű kockalakó kinyitotta a szemét, és azt mondta: - Jó tett helyébe jót várj! Agakíj meg akarta tőle kérdezni, hogy ez egy rejtett axióma-e vagy valami más, de nem tudta, mert a szegény sivatagi rabló, gyilkos, fosztogató megint elájult. Agakijnak megesett rajta a szíve. A robotok segítségével öszeszedte a szegény fickó mindkét lábát, ami több részletben hevert itt meg ott. Nem volt kevés idő összegyűjteni, de végül mégiscsak sikerült. A fiú a siklója elsősegély és műtős dobozából elővett egy korházi ágyat és némi sebészeti eszközt. A hasznosságukat bizonyító robotok segítségével felemelte a szegény fickót, akin tudta, segítenie kell, mert különben hamarosan kriptalakó lesz belőle, ha nem teszi, és csak sajnálkozik rajta. A kezébe vette a műtőeszközöket. Intett a Bádogembernek, aki a megint magához térő ágylakót a saját zoknijával, amelyet vélhetően

még sohasem mosott ki, biztonságosan elaltatta. Agakíj dörzsölte a kezét. Végre kezdődhet a műtét. Izgatott volt, mert még sohasem operált. De már jócskán elmúlt kilenc éves, így ideje volt már, hogy ezt is meg próbálja. Sejtette, hogy az első néhány talán egyáltalán nem fog sikerülni, de nem aggasztotta magát túlságosan, mert tudta, hogy az igazi orvosok is pont így vannak vele. De nem gondolt most erre, mert érezte, hogy a negatív gondolkodás leronthatja a teljesítményét, ami végzetes lehet. Még véletlenül sem szerette volna magát megvágni. A Bádogember kinyitotta a mentődobozt, amiből Agakíj különféle jópofa szerszámokat, szépen csillogó szikét, fúrót, kést, villát, ollót és esztergagépet vett elő. Mivel mindegyik nagyon véres volt, legalábbis a rájuk rakódott vastag, feketés réteg már arra utalt, hogy ezeket valamikor valakik sokat használhatták, a fiú elhajította őket. A szeme meg61 akadt egy meztelen nénis kártyasorozaton, de erőnek erejével

kényszerítette magát arra, hogy ne nézzen oda, és hogy inkább tovább tudjon foglalkozni a szegény homokrakóval, akinek talán ez a mai lesz az utolsó műtétje, A fiú örömmel pillantott meg a sok értéktelen holmi között egy szupererős ragasztót. A szeme felragyogott, kreatív agyába nagyszerű gondolat röppent. Fogta a ragasztót, letekerte a kupakját és a mozaikrakó lábának darabjait aprólékos műgonddal összeillesztgette és megragasztotta. Néhány órával később, amikor már besötétedett és a kettős nap is lebukott a műhorizont mögé, a Bádogember szemgödréből előtörő bányászlámpa mattfehér fényében szemlélgette a buckarakó lábát. Be kellett vallania, hogy elégedett volt. Még sohasem sikerült ilyen jól az első operációja. A két láb szép volt! Nem voltak unalmasan egyforma hosszúak, és a fiú jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a vélhetően meglévő korábbi párhuzamosságukat izgalmas kanyarulatokkal sikerült feloldania. Külön büszkeséggel töltötte el a

tudat, hogy nemcsak hogy helyre tudta állítani a buckalakó végtagjait, de még néhány darab ki is maradt. A megspórolt részeket egy véres nejlonszatyorba gyűjtötte és a fickó zsebébe gyömöszölte. Agakíj rendes srác volt, soha nem vitte el azt, ami nem volt az övé, csak akkor, ha nagy szüksége volt rá. Azon az éjszakán a buckalakó. még egyszer felébredt. Amikor meglátta a lábát, ismét elájult. Arcán egyáltalán nem látszott hálának még a halvány jele sem. A fiú nem törődött vele. Nem azért csinálta, mert hálapénzre ácsingózott volna, mint a disznó, pénzéhes orvosok, akik csak munkadarabnak tekintették a szegény, kiszolgáltatott betegeket. Egyszerűen úgy érezte, az a helyes, ha segít a bajbajutottakon. Tudta, érezte, morálisan olyan magasra jutott, hogy innen már csak lefelé juthat. Kimerülten aludt el a siklója hátsó ülésén, a Bádogember magában beszélgetve őrködött mellette. Nyugtalan álmot látott. Jeti harcosként hatalmas lábnyomokat maga után hagyva gonosz emberekkel és nénikkel harcolt, de mindig győzött. Amikor

felébredt, 62 már reggel volt. A robotok reggeli tornagyakorlataikat és végtagi olajmasszázsukat végezték. Agakij aggódva vette észre, hogy a buckalakónak nyoma veszett. Nem törődött vele, mert nem volt nyomkereső, de belül azért kissé rosszul esett neki, hogy tegnap délután egész nap operálta, az meg se szó, se beszéd, mindenfajta hála nélkül egyszerűen lelép. A tankját itt hagyta, de az a fiút nem érdekelte. Mihez is kezdett volna egy ilyen nagy tankkal? Felsorakoztatta a robotokat, és elindult velük hazafelé, ahol már Wattá idegrohamok közepette várta, édesanyja pedig aggódott érte, mert nem volt otthon pia. 11. Gennyvér Nugát és Emmár Döffy pökhendien bámultak le a lábuk alatt büszkén nyöszörgő királynőre. Amudarja fiatal arcán fájdalom tükröződött, ami teljességgel érthető volt. Éppen nyerésre állt kedvenc játékán, a ruletten, amikor jött udvari testőre, Tapló kapitány

és közölte vele a rossz hírt. Vége a játéknak, mert a gonosz támadók a sok rohamdroidjukkal meg mindenféle legyőzhetetlen harci eszközeikkel egyszerűen elfoglalták a bolygót. Amudarját mélyen megrázta a hír, mint villanyszerelőt az eltévesztett fázis. Egy darabig csak állt némán, letaglózva. Most mit tegyen? Mikor játszhat megint, ha elkobozzák a kedvenc asztalát, a zsetonjait pedig zsebre teszik? Az ifjú királynő megint nyöszörgött valamit, de senki sem értette. Jól látta, hogy a helyzete kilátástalan. Megpróbált felpillantani, de rá kellett jönnie, hogy különösen ebből a szögből, a látvány kifejezetten hasonlít a békaperspektívára. A gonosz Gennyvér csizmájának talpával olyan mozdulatot tett, mintha egy csikket akarna elnyomni. Pedig nem csikk volt a lába alatt, hanem egy királynő és a hozzá tartozó szépséges, fehérre festett, minden nap megmosdatott nyaka. Egy legitim, a nép által közbekiabálással válasz63 tott, szépségesen fiatal, bátor lány, aki még soha sem adta tanúbizonyságát rendkívüli képességeinek.

- Utoljára mondom, fenség! - affektálta a másik gonosz, Emmár Döffy. Egészen biztos volt benne, hogy többé már nem is fogja megtenni. - Ha nem írja alá a dokumentumainkat, amelyben önként beleegyezik abba, hogy szerény kis gazdasági társaságunk tulajdonjogot szerezhessen erre a kis vacak golyóra szemével gusztustalanul és kétértelműén összekacsintott Gennyvérrel - akkor kegyedet kinyírjuk. - Nem, nem, soha! - nyögte a bátor, egyenes jellemű, bár elveihez kissé mereven ragaszkodó lány, de hangja elfúlt, mert Nugát még jobban ránehezítette a súlyát. - Felséges úrnőnk! - énekelte a királynő zümmögő leánykórusként rimánkodó hölgykoszorúja, amely a társalkodónők, szobalányok, takarítónénik, titkosszolgák női ruhába öltöztetett népes hadából állott. - Rimánkodunk, hogy kegyed adja meg magát és írja alá azt, amit e két úr akar. -Inkább a nyolcadik utas, a halál! nyögte Amudarja. - Ostoba némber! - rúgott bele alaposat Gennyvér Nugát,

az Álnok, és bosszankodva figyelte, amint a bolygó választott első nője a szemközti falon landol, és valamiért hozzáragad. A terembe csörtetett a békés világot megszálló rohadtdroidokat irányító egyik tiszt, mögötte néhány fémtestőr ügetett. Tisztelgett, és várta a parancsot, amit végre kellett hajtania azért, hogy megtarthassa az állását, fizetést kapjon, szociális ellátást, öregkorára nyugdíjat, eltarthassa tizenkét gyerekét és a hülye, kövér állat feleségét, aki odahaza állandóan csak cseszegette szegényt, hogy miért keres ilyen keveset, vagy ha már csak ennyit keres, akkor miért nincs otthon legalább többet, hogy néha tudna takarítani, mosogatni, port törölni, vendégeket várni, a gyerekeket egy kicsit az utcára sétálni vinni, hogy addig legalább ő, az asszony egy kicsit kipihenhetné a háztartásbelieket sújtó unalmat és rosszkedvet, és nyomon követhetné a huszonhatféle szappanoperát, amit a tévé ad. A katona szomorú arcán fegyelmezett,, kifejezéstelen komorság ült, amelyet a meg64

változtathatatlan, reménytelen, soha jobbra nem forduló élet végeláthatatlan szenvedése okozott, ami érthető is volt. - Őrmester! - csattant Gennyvér hangja. - Vigye kérem, ezeket a személyeket, valamint népes kíséretüket a királyi börtönbe. Oda, ahol a leprásokat meg a bubópestises előzeteseket is fogva tartják. Amudarja fejecskéje elsápadt, pedig vastag fehér festék takarta szép bőrét és arcvonásait,- ám hiába. Ellenségei gonoszul felnevettek rajta. Amudarja összeszorított foggal sziszegte: - Ne feledjék, az nevet igazán, aki a végén nevet. A megszállók elkomorodtak, de csak egy pillanatra. Utána még jobban nevettek. Bizony, volt rá okuk. A bolygót mindenféle ellenállás és gépi katonák elvesztése nélkül elfoglalták. A kincstár aranytartalékát máris biztonságba helyezték, és már csak egy aláírás hiányzott a dokumentumra, amely az annektálást immár a Szenátus előtt is hivatalossá teszi. Gennyvér Nugát, az Álnok tudta, hogy meg fogja szerezni, ha a királynő élete múlik rajta, akkor is. A fegyveres kíséret és a foglyok szomorú oszlopa elhagyta a termet.

Közben kellemes, lágy, mély tónusú, zson-gító gyászzene szólt. A szerencsétlen volt uralkodónő és rosszkedvű kísérete átvágtak az udvaron és toronyiránt haladtak a tömlöcök felé, amikor megjelent két furcsa fickó és egy harmadik, aki még náluk is jóval inkább az volt. - Ön Amudarja királynő? - kérdezte előlépve Chi-Kung Nagymester, aki idáig még nem használta ezt a címet, bár az is igaz, hogy eddig nem tett fel eldöntendő kérdéseket királynőknek. - Igen! Én vagyok! - mondta szomorúan a fiatal hölgy. Fehérre meszelt arcán nem látszott semmi más, csak rosszkedv és szomorúság. - És, ha szabad kérdeznem, önök kicsodák? - Mi vagyunk a Köztársaság követéi. Azért jöttünk, hogy megmentsük önöket, persze csak akkor, ha nincs ellenükre. Az őrmester hirtelen észbe kapott. Mintha valami bűbáj 65 röppent volna el felőle, olyan hirtelen villant az eszébe, hogy neki most az a feladata, hogy miszlikbe aprítsa azokat, akik ki akarják

szabadítani a foglyokat. A rohadtdroidok előrelendültek. Pengeélesre kifent szörnyű marókarmaik felemelkedtek, hogy összeroppantsák az egykedvűen álldogáló, szemmel láthatóan fegyvertelen Jetiket. Chi-Kung mester és ifjú tanítványa, Ubi-Van csak egyszerűen felemelte a tenyerét. Kinyújtották ujjaikat, majd a hüvelykujj kivételével valamennyit hirtelen mozdulattal a tenyerükre szorították. A kezüket lassan elfordították lefelé, úgy 45 fokkal. Erre már a rohadtdroidok is megtorpantak. De nemcsak hogy megtorpantak, hanem abban a pillanatban, amikor megtorpantak, szépen egymás után fel is robbantak. Az őrmester komor, rosszkedvű arca, ami azért volt mindig rosszkedvű, mert folyton arra a kiállhatatlan természetű feleségére kellett gondolnia, ha lehet azt mondani, még sokkal jobban elkomorult. Intett a tartalékot képező robot testőrségnek. Azok menten a Jetikre rontottak. Két villódzó blézerkard fénye hasított a levegőbe. A lovagok védekező testtartást vettek fel, hátukat egymás hátának

vetették. Így ugyan nem tudták volna megvakarni a feneküket, de ez a beállás a védekezésben igen hasznos módszernek bizonyult, az már kétségtelen. A robotok képtelenek voltak őket bekeríteni, mert mindegyiket, amelyik túlságosan közel merészkedett, a jetik levágták, mint a gabonát. A robotok kedvetlenül támadtak, támadgattak, inkább csak alibiből, mintsem különösebb meggyőződésből. Veszteségeik két perc elteltével elérték a száz százalékot, akkor hirtelen abbahagyták. Az őrmester hitetlenkedve dörzsölgette nagy, szomorú, barna szemét. Ilyet még a tévében sem látott. Két ember, egy-egy szál villogó fakarddal a kezében hogyan lehetett képes három perc tizenhét másodperc alatt ötvenkét harci droiddal ilyen csúnyán elbánni? Az őrmester csak rövid ideig tanakodott. Utána futásnak eredt, de Chi-Kung az Erő segítségével elkapta, megszo66 rongatta, majd jó magasra felhajította a levegőbe, de nem kapta el. Ettől az őrmester nagyon rossz bőrbe került, mondhatni teljesen összetört. Egész testfelületéből vér szivárgott, de a szeme,

szegénynek megkönnyebbülésről árulkodott. - Végre! - suttogta elhaló hangon, pont úgy, mint aki haldoklik. Chi-Kung és Ubi-Van részvéttel vegyes csodálkozással pillantgattak rája. - Már régóta készülök rá, hogy hősi halált haljaklihegte a szerencsétlen, akinek családi állapota kibírhatatlan volt. - Elegem volt már ebből a tyúkszaros életből, a halál nekem megváltás, pedig nem vagyok egy Jézus, annyi szent. - Ezt mondotta szegény, majd hirtelen elhunyt. A jetik és mindenki más, akik nem voltak Jetik, némán, kegyelettel nézték. - Kitűnő előadás volt, uraim - csettintett erotikusán izgató, hosszú nyelvével a királynő. Udvarhölgyei tapsikoltak, a titkosszolgák pedig gondosan megjegyezték maguknak, amit az imént láttak. - Igazán semmiség - szerénykedett Chi-Kung. - Az egész titka a sok gyakorlás. No, és persze némi adottság, amit nem lehet csak gyakorlással fejleszteni. - Nem folytatta tovább, mert hirtelen zavart érzett a Térerőben. Ubi-Van Ken-Ubi elsápadt. Mesterére nézett, majd összegörnyedt és

ijedten kuporodott a földre. Halkan, hogy meg ne.szólják, nyüszíteni kezdett, és mindenre elszánt tekintettel méregette a holdat, amelynek sápadt fénye halotti maszkra emlékeztető fénnyel vonta be az emberek arcát. Chi-Kung komor arccal Ubira nézett. - Szóval, te is érzed az Erőben beállott brutális változást, igaz, ifjú paraván? - Érzem, mester - szűkölt Ubi-Van riadt tekintettel és megugatta a holdat. - Kutya legyek, ha nem történt valami jóvátehetetlen dolog az Erőben. - Én is amondó vagyok - mondta fojtott hangon a mestere. - Hölgyeim! - fordult hirtelen a királynő és kísérete felé. 67 - Szeretném, ha úgy döntenének, hogy velünk tartanak. Ez a hely nem biztonságos. - Magunk is így gondoljuk - bólintott az éles elméjű hölgy, aki egyben királyné is volt. Látható, hogy nem véletlenül választották őtmeg egyhangúlag uralkodónak. -Szívesen önökkel tartunk, ha komolyan gondolják, hogy megmentenek minket.

- A lehető legkomolyabban - mondta határozottan ChiKung és felsegítette a földről tanítványát, Ubit. Egy pillanatra tekintetük összefonódott. Ubi-Van szemében a félelmet elszántság és szilaj tenniakarás, valamint dacos elszántság, és tökös kivagyiság váltotta fel. Chi-Kung elégedetten bólintott: - Ez a lényeg, fiam - mondta szelíden. - Gondolj az ősi Jeti próféciára, ha bajban vagy. Emlékezz, hogy mit mondott a bölcs papagáj, amikor a macska a szájában cipelte. - „Nem beszarni, nem beszarni” - ismételte fanatikusan Ubi-Van, amitől még progresszívebb lett a tekintete. A gyengébb idegzetű hölgyek felsikoltottak. - Felség! - lépett a királynő elé Chi-Kung. - Kapcsolatba kellene lépnünk a Köztársasággal. - Sajnos ez lehetetlen - csóválta a fejét Tapló kapitány, pedig nem is őt kérdezték. - A támadók minden kommunikációs csatornát elvágtak, az összes tévéműsor vetítését leállították, a digitális központjainkat felrobbantották, a telepatáinkat pedig megpatkolták.

Emiatt több millió polgárunk elvonási tünetektől szenved, mert nem láthatják a napi szappanopera adagjukat. Az ellenség új tojásfeltörési szabályokat léptetett életbe. A lakosság retteg, az utcákon kijárási és tojásfeltörési tilalom van. Fogalmam sincs, mi jöhet még... - tette hozzá szomorúan és a reménytelenségtől elcsuklott a hangja. D. J. egészen megsajnálta, pedig Taplóról tudta, hogy világ életében ki nem állhatta az ő népét. Áhítattal figyelte a Jetiket, akik az előbb megmutatták, hogy miféle Erő birtokosai. - El kell menekülnünk! - jelentette ki váratlan bölcsességgel a királynő." 68 - Méghozzá azonnal" - jelentette ki Chi-Kung és a levegőbe emelte megnyálazott kisujját. - Az Erő apró rezdüléseiből empirikus úton megsejtettem, hogy nagy zavar van készülőben. Valami rettenetesen gonosz, sötét Erő leselkedik ránk, és szörnyű pofáját csattogtatva vadászik a lelkünkre. - Lehet, hogy még akart valamit mondani, de nem tette, hanem ügyes mozdulattal lehúzta a fejét. Nem is sejtette,

hogy milyen jól tette, hogy lehúzta. Ki tudja, hogy honnan, egy rettenetes valami húzott el ott, ahol az előbbi pillanatban még egyszerű hajfonata fityegett a langy esti szélben. A többiek is látták, csak éppen nem akarták elhinni. A jelenség döbbenetes volt. Kivilágítatlan seprűn lovagolva érkezett, visított, akár egy turbófeltöltő, szemében gyűlölet izzott, varacskos pofáján vérszomj vicsorgott. Aki látta, azt kilelte a hideg, zsigerei citerázni kezdtek, gyomrát jeges félelem szorította össze, lelkét reménytelenség járta át. A boszorkány csak centiméterekkel kerülte el a nagy Jeti mester szép ívű, magas intelligenciájú homlokát, de, ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a gonosz terve kudarcot valljon. A banya, mivel eltévesztette az irányt, miáltal a célt is, szörnyű visítást hallatva, hangos koppanás kíséretében beleállt a várost övező kőfalba. Robajlás, morajlás hallatszott, majd valami más, még rettenetesebb. Sikolyok szálltak az éjbe, olyan hangok, mintha valaki nagy sebességgel csapódott volna bele a szilárd kőfalba, és ezután

minden csontja, izülete, porca darabokra törött volna. Újabb, velőtrázó sikoly hasított a dobhártyájukba. A Jetik, D.J., Amudarja királynő, Tapló kapitány és mindenki, aki ott volt velük, rögtön úgy látta helyesnek, ha minden további tanakodás nélkül futásnak ered. - Az űrhajókhoz! - kiáltotta Chi-Kung, és intett Tapló kapitánynak, hogy fusson előre és mutassa az utat. A kapitánynak nem kellett kétszer mondani. Nem volt sem értelmi fogyatékos, sem siket. Úgy futott, akár a nyúl. A nyomukban ezernyi rohadtdroid loholt, amelyek ki tudja, honnan kerültek elő. Annyian voltak, mint a sáskák sáskajárás idején. Az ismét felfegyverkező szobalányok, takarítónők, 69 társalkodó dadusok és a beöltözött titkosszolgák viszonozták a blézertüzet, de arra kínosan ügyeltek, hogy le ne maradjanak a nagy rohanásban. Időnként megtorpantak, leadtak néhány lövést, majd futottak tovább, cikkcakkban, mint a villám. - Felség! - ordította Chi-Kung - A helyzet rendkívüli! -Javaslom,

hogy jöjjön velünk a Köztársaság fővárosába. Itt nem tudjuk megvédeni! - De hát a rulettasztalom!... siránkozott a királynő magában, azután mégis erőt vett magán és bólintott. - Megfizetnek még a zsetonjaimért! - sziszegte dühösen. A Jetik biztosan érezték, hogy úgy is lesz, ahogyan ez az elszánt, fiatal, a nép által választott, legitim fiatal hölgy mondta. Szűk utcákon, tereken, földalatti járatokon, labirintusokon, tömött mozisorokon keresztül furakodtak előre, amikor hirtelen megérkeztek valahová. Olyan váratlanul voltak ott, hogy idejük sem volt feleszmélni: egyszerűen hipp-hopp, ott is voltak. Tapló kapitány lihegve mutatott egy négypárevezős dzsunkára, amely egyáltalán nem látszott szabvány modellnek, mert még propellere sem volt hátul. - Ezzel kellene elhagynunk a bolygót? rémült meg Ubi-Van Ken-Ubi nem teljesen alaptalanul. A szeme sarkából látta, hogy Chi-Kung Nagymester is ijedt tekintettel rugdossa a korszerűtlennek látszó járművet. -Ne féljenek, uraim! - szólt

közbe váratlanul a királynő. - Ne feledjék, hogy a látszat néha csal. Nem mind arany, ami fénylik. Ki korán kel, aranyat lel! A Jetik némán meredtek összevissza a nagy meglepetésükben, de amikor a nép választotta legitim királynő a hajó irányába kattintottá a spéci kis távkapcsolóját, amit eddig a retikülje rejtett zugában tartott, mindent megértettek. Váratlanul, mint ahogyan a járókelőt lepottyantja az égen repülő madár, a hajó fura, ódivatú burkolata levált. Mögüle előtűnt egy igen korszerűnek mutatkozó Sunyi-1-es típusú lopakodó űrhajó, amely láthatatlanul, és a fémsebességnél is gyorsabban tudott repülni, közben pedig lo70 pakodni. Racionális úton is belátható, hogy nem semmi egy gépezet volt. - Ne maradjak mégis inkább a népemmel, és kedvenc rulettasztalommal? - torpant meg beszállás előtt egy pillanatra a királynő. Máris elöntötte a. honvágy. Az arcán tétova kétely telepedett meg, amelynek pszichológiai úton gerjesztett destruktív hullámai majdhogynem már meg is mételyezték finom lelkét.

- Ne, felség! - könyörögték az udvarhölgyek. Ne maradjon, mert akkor nekünk is maradnunk kellene. A gonosz támadók meg fognak ölni bennünket. Azt pedig egyszerűen nem élnénk túl. A királynő rövid győzködés után hajlandó volt beszállni a gépbe. Időközben újabb rohamdroidok tűntek fel, amelyek sűrű blézertüzet zúdítottak a beszállókártyával sem rendelkező utasokra. A levegőben csak úgy szállt a blézertűz, mindenki, aki még nem halt meg közben, rémülten kapkodta a fejét. Sűrű ózonszag terjengett, aki beszippantotta, menten feldobta a talpát. Akinél fegyver volt, vadul viszonozta a tüzet. A hangárba újabb ellenséges ólomkatonák özönlöttek. A túlerő olyan hatalmas volt, hogy még a Jetik praktikái sem hozhattak győzelmet. Chi-Kung gyorsan felmérte, hogy azonnal cselekednie kell. Intett Ubi-Vannak, hogy helyezze biztonságba a királynőt. A növendék szemvillanásnyi idő alatt bólintott neki, és néhány szobalány kíséretében, akiket élő pajzsként használtak, nagy veszteségek árán, de mégiscsak feljutottak a hajóra.

Közben Chi-Kung feltartóztatta a rájuk törő rohamdroidokat, és kiszabadított egy felkészült pilótát, aki hajlandó volt ingyen elvinni őket minél messzebbre innen. A pilóta, akinek volt igazi neve is, de azt senki sem ismerte, egyszerűen csak Top Gáz névre hallgatott, mert ez volt a gúnyneve. Nagyon jó pilóta lehetett, mert annak ellenére, hogy az összes utasa rosszul lett, a vad és nemegyszer reménytelennek tűnő manőverek között összevissza hánykolódott, és undorkodva köpködött, megőrizte a jókedvét és az életüket. 71 - Hölgyeimésuraimkéremkapcsoljákbeazőveiket recsegte a gégemikrofonjába. - Hopp, itt egy vadászgép, itt meg egy másik kommentálta folyamatosan a helyzetüket és a manővereit, amelyekkel teljes pánikba kergette utasait. -Ha jobbra kinéznek, igen, most már inkább egy kicsit balra felfelé, merthogy nagyon pörgünk ám, és gyorsan zuhanunk lefelé, megláthatjuk, hogy mennyire összeütközött az a kettő. A robbanásba ne nézzenek bele, csak akkor,

ha megfelelő védőszemüveggel rendelkeznek. Az utasok sikoltoztak. A két Jetinek minden Erejére szüksége volt ahhoz, hogy megőrizze belső egyensúlyát, és ne rohanjanak oda hozzá könyörögve, hogy hagyja abba ezt az őrületet. Top Gáz tovább rángatta a botkormányt, és ütközésig húzta a gázkart. Kikerült három, rájuk rontó vadászgépet. Miközben feltűnése miatt egymásnak ütközött két hatalmas cirkáló, egy harmadik pedig, miközben ádáz blézertüzet akart a nyakukba zúdítani, véletlenül eltalálta a mellette haladó kisebb csatahajót, amely egy pillanatra még a rendszer napját is elhomályosító apró tűzgömbbé robbant. Top Gáz mindeközben szélesen mosolygott utasaira, és aggódva kérdezgette, hogy nem vezet-e túlságosan dinamikusan. Miután senki sem volt képes a szája elé szorított nejlonzacskó miatt beszélni, a pilóta úgy értelmezte, hogy egyáltalán nem. Újabb manőverbe kezdett. Berepült a rendszert teljesen megszálló ellenséges csatahajók közé. Mindenki vadul tüzelt rá, ám annyira

közel repült hozzájuk, hogy azok képtelenek voltak eltalálni az apró hajót, de annál nagyobb kárt tettek egymásban. Újabb, narancsvörös fényű törpenapok gyúltak körülöttük, a hajót lövedékek zápora dobálta ide-oda. Top Gáz a mögötte száguldó vadászgépek rajától kísérve száguldott kifelé a rendszer külső bolygói felé. Erősen remélte, hogy hamarosan a szükséges mértékben csökkenni fog a gravitációs erő, hogy beléphessen a hipertérbe, és fémsebesség fölé ugorva elérje az elképzelhetetlen sebességet, ahol már senki sem érheti utol őket. Igen ám, csakhogy ebben a pillanatban a Sunyi-1-et ta72 lálat érte. Az egész hajótest megremegett, kialudtak a fények, elakadtak az emberi lélegzetek és a toalett sem működött többé D.J. hangosan jajveszékelt: - Én istenem, jóú istenem, itten deglek meg mingyán, hú de nagyon fílek, mentse mán meg, hogyha ráérsz égy kicsikét! - Levált az egyik pajzsunk, de az még semmiség lenne. A baj az, hogy a többi is levált. - Top Gáz most látszott először idegesnek. -

Kiküldőm a karbantartó robotokat. -A keze rácsapott egy kallantyúra. Aztán még egyszer, majd még egyszer. Nem történt semmi. Azért nem, mert a kallantyúra nem rácsapni kell, hanem fel kellett kattintani. Az egyik szervizkijárón apró kis Gyökkettes modellek sorjáztak ki a hajó külső burkolatára, ahol nagy sietve azonnal munkához is láttak. Hegesztettek, szigeteltek, szétégett kábeleket cseréltek, tapétáztak, műkövet csiszoltak. Mindeközben óriási veszteségeket szenvedtek. A tíz apróság közül mindössze egy vészelte át a munkálataik közben rájuk záporozó lövedékek gyilkos tüzét. Ez az egy visszatért, s elégedetten csipogva és füttyögve jelentette, hogy a munka be van fejezve. Top Gáz ujjongva kiáltotta: - Tényleg, megint működnek a pajzsok! A kis Kuka meg csinálta! - Kuka? - kérdezte a királynő, aki elmosolyodott egy kicsit az aprócska robot látványán. - Kuka, mert soha nem beszél. Nincs beszédprogramja - magyarázta Top Gáz, miközben a hajó ismét kitért egy feléje eresztett lövedék-sorozat elől. - Csak füttyögni tud!

- Szentté avatom! - jelentette ki a királynő. - Még soha senkit nem avattam szentté, éppen ideje, hogy kipróbáljam jelentette ki meggyőződéssel. - Fenség! - szólt közbe öklendezve egyik udvarhölgye. - Talán mégsem kellene rögtön ezzel kezdenie a jutalmazást. Hiszen ez csak egy kis robot. - De hát megmentette az életünket! - Kétségtelen, de az is bővel elég volna, ha csak kitün73 etné. Feltéve, ha egyszer végre biztonságosabb helyre jutunk. - Meggyőztél, Gané - bólintott a királyné kedvenc udvarhölgyének. Akkor, ha majd időnk lesz, kitüntetjük ezt az apróságot. És hozzák rendbe a festését, azt akarom, hogy olyan legyen, mint újkorában. - Valami baj van a hiperhajtóművel - jelentette Top Gáz. - Körbeszimatolt, köpött kettőt, majd annyit mondott: - Azt hiszem, hogy szivárog. Le kell valahol szállnunk, hogy a felszínen kijavítsuk. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy véletlenül felrobbanunk. - Nagyon kellemetlen lehetőség - latolgatta a királynő. - Nem lehetne mégis itt kijavítani? - Sajnos nem, mert fogalmam sincs, hogy mi baja lehet válaszolta

Top Gáz, akinek időközben sikerült leráznia az üldözőket. A Sunyi-1 pillanatnyi előnyhöz jutott, de tudták, ha nem sikerül elképzelhetetlen sebességre kapcsolniuk, elvesznek, mert a nagy cirkálók hamarosan utolérik őket. - Van itt egy lakott világ a közelben - bökött remegő ujjával a holotérképre Ubi-Van. A többiek a kettős napú gravitációs központ körül igen lassan forgó bolygóra tekintettek. A Tetű bolygó, mert róla volt szó, egyes feltételezések szerint azért is volt annyira meleg, mert lassan forgott, ezért úgy pirult, mint a nyársra tűzött ökör. De ez ebben a pillahatban paradox módon mindenkit hidegen hagyott. - Igen, ez a bolygó jó lesz - döntött gyorsan Chi-Kung. Top Gáz gázt adott, a Sunyi-l-es leszállópályára állt. - Remélem, itt végre kifújhatjuk magunkat – suttogta maga elé Gané, a széparcú társalkodónő és az ablakon keresztül figyelte, amint a kis hajó percek alatt leereszke dett a felszínre. Sötét, gonosz szempár figyelte a leszállásukat. Amikor a hajó földet

ért, összecsukta szétnyitható távcsövét, majd sarkon fordult, majd ismét sarkon fordult és megint sarkon fordult, azután szédelegve elindult előre, hogy beteljesítse feladatát. 74 12. Chi-Kung úgy döntött, egyedül megy be a városba. Senkit sem akart magával vinni, nehogy a sok ember szemet szúrjon a helybélieknek. Csak Ganét, a szobalányt vitte magával, akinek jelenlétéhez a királynő mereven ragaszkodott, mert az ifjú hölgyön keresztül szerette volna megismerni a helyiek gondolkodását, szokásait és még ki tudja, hogy mit. Chi-Kung ráállt a dologra, mert úgy vélte, ha a fiatal lány a feleségének vagy az élettársának esetleg a lányának vagy a szeretőjének adja ki magát, persze csak akkor, ha kérdezik, még előnyükre is válhat a társasága. DJ.-t csak azért vitték magukkal, mert senki sem akarta, hogy ott maradjon a hajón, mert a finom hölgyek fajilag megkülönböztették, ami nem volt szép, hiszen ő is éppúgy ember volt, mint ők, de sokkal jobban lopott náluk. Ubi-

Van ideges lett, mert annyira kellemetlen volt, hogy amíg ő a megengedett sugárdózis többszörösét magába szíva a hiperhajtómű kiszerelésével vesződött, addig D. J. zenét hallgatott, közben táncolt és a hölgyeknek udvarolt. Az ifjú paraván nem szerette azokat a létformákat, akikről már előre tudta, hogy csak bajt hozhatnak rájuk. DJ. pedig tipikusan ilyen volt. Ubi-Van tisztelte mesterét, így csak elvétve tette szóvá elégedetlenségét, ám Chi-Kung úgy olvasott a gondolataiban és a lelke rezdüléseiben, mint a nyitott könyvben. Lefekvés előtt jól esett olvasgatnia benne, mert az megnyugtatta, elzsongította és így könnyebb volt elaludnia. A királynő és személyzete délutáni sziesztára vonult, hogy aludjon egyet a nagy ijedtségre. Top Gáz meg nem történt dolgokat írt a hajónaplóba, amelynek egyetlen sora sem volt igaz, kivéve a dátumokat. Amikor befejezte, elégedett mosollyal az arcán a kabinjába vonult pihenni. Chi-Kung különféle álruhákat próbált fel, de nem volt különösen

elégedett. A hóember ruha kényelmes is volt, jól is állt rajta - a hosszú répaorr különösen tetszett neki -de be kellett látnia, hogy ezen a bolygón, a jelenlévő változatos fajok különleges kavalkádjának ellenére, még sen75 ki sem látott élő hóembert. Túlságosan forró volt a klíma, hogy ne olvadt volna el azon nyomban. Chi-Kung megpróbálkozott még azzal is, hogy Jeti mesternek öltözött, de úgy okoskodott, hogy ha leleplezik, akkor neki azonnal vége, mert már nem lesz egyetlen olyan személyisége sem, amelyik el tudna menekülni. így azután jobb híján helyi parasztnak öltözött. A bő köpeny, a fejére kerülő széles karimájú kalap és a mattfekete polaroid napszemüveg egészen jól illett hozzá, és megfelelően mutatott daliás alakján. Gané parasztlánynak öltözött, D.J. pedig nem vett föl semmiféle álruhát, mert egy Romapitekusz mindenütt jelen volt a Galaxisban, látványa senkiben sem ébresztett gyanút, csak ellenszenvet. A kis csapat még napnyugta előtt beért a városba, Mos Mileszbe. A

széles utcák, a hosszú terek, a keskeny sikátorok és a lapos háztetők, a tornácokon hagyott szemét, az út pora, az emberekből és mindenféle élőlényből álló forgatag arról árulkodott, hogy megérkeztek. A változatos fajókból álló lakosság között szerencsére nem szúrt szemet néhány újabb egyed megjelenése. Chi-Kung karon fogta Ganét és kényelmes tempóban haladtak az utcán. D. J. nézelődve sétálgatott utánuk, időnként egy pillanatra elbámulva megállt, de vigyázott, nehogy lemaradjon, mert nem tudta, mihez kezdene, ha elveszíti őket. Mellettük homoksiklók, szökkenők húztak el, elképzelhetetlen alakú és meglepő méretű hátas állatokon hasonlóképpen egzotikus élőlények lovagoltak. Mindenki tette a dolgát. Nyugalom áradt szét a Jetiben, mert érezte azt a hatalmas energiát, amit ez a nagyvárosi forgatag keltett zsigereiben. A Gyökkettes kis robot is ott sertepertélt előttük. Rá azért volt szükség, mert memóriájában ott hordozta azoknak az alkatrészeknek a listáját, amelyeket feltétlenül be kellett szerezniük, ha azt akarták,

hogy a hajó valaha is a levegőbe tudjon emelkedni. - A bolygó ura Jaffa, a 6. Illegális pizza kereskedelemmel és italkiméréssel foglakozik - magyarázta Ganénak, aki figyelmesen hallgatta minden szavát. - De nem ebből 76 él, ez csak a hobbija. Ő ellenőrzi a bolygón folyó csempészetet, rabszolga kereskedelmet és minden olyan tevékenységet, amely sérti az emberi jogokat. Hatalmas termetű, hájas szörnyeteg, gusztustalan, vadállatias szokásokkal és egy különleges, gengszterekből és mindenféle söpredékből hozzácsapódott udvartartással, amelyet úgy hívnak, Mapet Só. - Nagyon érdekes - mondta udvariasan Gané, és rámosolygott Chi-Kungra, akiben felmerült, hogy mégiscsak hagyja a pokolba azt a cöllibátust. - Én inkább azt mondanám, hogy veszélyes, barbár hely ez, amit jobb elkerülni. Akik itt élnek, többnyire csempészek, körözött bűnözők, egyéb törvényen kívüliek, orrgazdák, rabszolgák vagy pedig egyszerűen nem normálisak. A lány bólintott, jelezve, hogy megértette, amit a férfi mondott. - Először felkeressük az egyik kisebb szatócsboltot, de csak azután,

miután beugrunk a kocsmába, ahol mindig sok mindent lehet megtudni - folytatta Chi-Kung Ganéba karolva. Koraesti sétájára készülő helyi farmercsalád benyomását keltették, akik rabszolgájukkal és apró robotjukkal éppen lazítanak egyet a napi robot után. - Még sohasem voltam kocsmában - lelkesedett a fiatal hölgy. - Az valami izgalmas hely, ugye? - Hát, nem mondhatnám - ingatta a fejét a Jeti, aki már járt egyszer ezen a bolygón. - Inkább veszélyes. A kocsma olyan hely, ahol nagyon sötét alakok gyűlnek össze azért, hogy többet igyanak a kelleténél, utána meg összeverjék egymást és széttörjék a berendezést. -Jaj, milyen izgalmas - ujjongott Gané. - Szeretnék én' is bemenni veled oda. - Nem tudnék többet a királynőd szemébe nézni, ha bajod esne mosolygott rá bíztatóan a Jeti. - Megígértem, hogy vigyázok rád. - Ne félts engem. Tudok vigyázni magamra, sőt rád is. Chi-Kung elmosolyodott ezen a nyilvánvaló szerénytelenségen, de nem szólt,

csak belépett a helyiségbe, ahol vágni lehetett a füstöt. Pattogó zene szólt, az asztaloknál 77 rossz arcú emberek és gyanús pofájú idegenek alkoholizáltak. Váratlanul a kocsmáros termett előttük. Idegesen karattyolt nekik valamit, a szemközti falon függő, vérrel írt táblára bökött kétszer is, majd ismét rövid szózatot intézett hozzájuk, amit csak Chi-Kung értett. A Jeti mester udvariasan bólintott, majd karon fogta Ganét és kisétált a kocsmából. Gané értelmetlenül nézett rá. - A kocsmáros azt mondta, hogy D. J. ellen nincs semmi kifogása, ha nem lop, de a robot nem léphet be, mert ilyeneket itt nem szolgálnak ki. Hozzátette, hogyha mégis bemegyünk, akkor nem garantálja a testi épségünket. Gané bólintott. - Úgy láttam jónak, ha nem keressük a bajt. Ezért döntöttem a gyors, feltűnés nélküli távozás mellett magyarázta ChiKung. Elmosolyodott a bajusza alatt. - Ha Ubi-Van itt lett volna, biztosan miszlikbe aprítja az egész társaságot. Néha kissé heves a természete. Még az a szerencse, hogy

valószínűleg soha az életben nem kell belépnie ebbe a kocsmába. Gané elmosolyodott. - Még nagyon fiatal a tanítványod. De tudom, rendkívüli ember lesz egyszer belőle. - Magam is ezt remélem - bólintott Chi-Kung. Megérkeztek egy kis szatócsbolthoz, ahol mindenféle használt cikket, lopott holmit és ócskavasat lehetett olcsó pénzért beszerezni. Ami nem volt éppen kapható, azt megbízhatóan dolgozó tolvajok rövid úton beszerezték. - Mit parancsol az úr? - kérdezte Watta mézesmázos hangon, mert ebben a hónapban Chi-Kung volt az egyetlen vevője. Nem azért, mert nem rendelkezett megfelelő árukészlettel, vagy a portékái túlságosan drágák lettek volna. Hanem a nyitva tartással voltak problémái. Ennek legfőbb oka az volt, hogy szegény Agakíj a nehéz golyója miatt állandóan elkésett, a munkaidő lejártával pedig sietősen távozott, mert még napnyugta előtt haza kellett érnie, hiszen a környék veszélyes volt. A bolt emiatt néha csak percekig volt nyitva. A régi kuncsaftok elpártoltak, az

78 újak meg nem jöttek. Watta lassanként a tönk szélére került, ráadásul a pénzét fogadásokra és siklóversenyre költötte, egyik sem volt éppen olcsó szórakozás. - Szeretnék néhány alkatrészt vásárolni - mondta a paraszt, aliasz Chi-Kung óvatosan. - Na, és miféle alkatrészek kellenének? - kérdezte Watta. - Rotátor, homokszemezgető, netán a hölgynek valami vibrátoralkatrész... - Hiperhajtóműre van szükségem egy Sunyi-l-es zűrhajóhoz - vágott közbe Chi-Kung, hogy elejét vegye mindenféle találgatásnak. Watta egy pillanatig bámult rá, azután kitört belőle a visszafojthatatlan röhögés. - Hiperhajtóműre! Hát ez csodálatos! Toronyóra lánccal nem kéne? - Nem volna éppen rossz - felelte Chi-Kung - bár az az igazság, hogy a hiperhajtómű jelen pillanatban elsőbbséget élvez a toronyórával szemben. Watta egészen közel hajolt a Jetihez, aki tisztán érezte madáreledel szagú leheletét. - Még ha volna is, akkor sem lenne annyi pénzed, hogy kifizesd!

- Miből gondolod? - Megérzés! - vicsorogta barátságtalanul Watta. - Ahogy elnézlek téged és az asszonyodat, szerintem nincs egy vasatok sem. - Huszonötmillió köztársasági arany szerintem elég lesz rá - mondta óvatosan a Jeti. - Az arany itt semmit sem ér, a hivatalos költőpénz ezen a bolygón a vas. Ha nincs ilyened, akkor semmi értelme sem volt annak, hogy parasztnak öltöztél, idegen. Ebben a pillanatban egy alacsony termetű, szőke hajú, maga után nagy ólomgolyót húzó fiú vánszorgott be a szobába. - Csitta ungava! - ripakodott rá a Jaffák nyelvén Watta. A fiú az idegenekre pillantott. Megakadt a szeme a gyönyörű, szép, kívánatos, kedves arcú, telt alakú, bársonyos mosolyú, sudár termetű, elbűvölő lányon. 79 - Takarodj vissza vécét takarítani! - ripakodott rá Watta. - Amíg el nem kopik a vécékefe, addig ne is kerülj a szemem elé. - Hogy beszél maga azzal a szegény gyerekkel? - kelt Agakíj védelmére Gané. - Hát nem látja, hogy milyen félelem bujkál a szeme sarkában?

- Persze, hogy látom - morgott vissza Wattá. - De azt teszek vele, amit csak akarok. Ha kedvem tartja, akkor egész nap csak matekdolgozatokat íratok vele, vagy a padlót súroltatom, esetleg elküldöm a sivatagba, hogy vegyen a Japánoktól alkatrészeket. Az én tulajdonom, papírom is van róla, ha akarod, meg is mutathatom. Úgy szadizom, ahogy akarom! - Rabszolga? - képedt el Gané. - Létezik még ilyesmi a világon? Chi-Kung óvatosan belerúgott a lányba, hogy hagyja abba a rabszolgaság intézményének erkölcsi oldalról való feszegetését. - Azt akarom, hogy ügyelj az üzletre, mert jelen pillanatban üzleti ügyben tárgyalok. - Értettem - bólintott Agakíj, és úgy bámulta a lányt, mintha még soha életében nem látott volna meztelen nénis fényképeket. Chi-Kung és Wattá az üzlet háta mögé vonultak, ahol' egy használt űrhajótelep és bontó terült el. Élénk alkudozásba merültek. Gesztusaikból látszott, hogy gyakran sértegethetik és becsmérelhetik

egymást és közvetlen hozzátartozóikat. Ez az üzletelési stílus bevett gyakorlat volt ezen a bolygón, és aki ennélkül próbált meg valamit is vásárolni, azt nagyon de nagyon kinézték a rendes kereskedők és vásárlók közül. Gané, a kis Gyökkettes valamint D.J. a cigány ott maradtak az üzletben. Az aprócska robot felkeltette Agakíj érdeklődését, de annyira nem, hogy képes lett volna levenni elragadtatott tekintetét a lányról. Megpróbált megszólalni, de úgy érezte, a nyelve egészen kiszárad, a torkába meg túrógombóc szorult. D. J. eközben teletömte a zsebeit mindenfélével, ami 80 speciális enyvvel bevont kezéhez hozzáragadt. Bár ChiKung előzetesen figyelmeztette, hogy eszébe ne jusson lopni, de D. J. képtelen volt megállni, hogy ne tegye, hiszen annyi mindent látott itt, ami könnyen és gyorsan elmozdítható volt. - Szia, engem Agakíj Ivánovics Skywalkmannek hívnak mutatkozott be, amikor már nagy nehezen meg tudott szólalni. - Én pedig Gané vagyok - szorította meg a kezét a lány, amitől

Agakíj kis híján elolvadt. A kéz meleg volt, puha, bársonyos és olyan jó volt megfogni, mint a dzsojsztikját. A siklóét természetesen, mert a nők mellett a repülés volt az, ami eddigi rövid életében teljességgel lenyűgözte Agakíjt. - Feleségül foglak venni - mondta eltökélten a szegény fiú, akinek agyát láthatóan elborította a rátörő kangörcs. Fogalma sem volt a szerencsétlennek, hogy mi vár a férfiemberre, ha feleségül vesz egy nőt. A kezdetben még kedveskedő, aranyosnak látszó, elbűvölő partnernek mutatkozó, figyelmes, gondos nőszemélyből idővel előtör igazi énje. Amikor már kellően behálózta a nyomorult, az életet ekkor még csodálatosnak látó férfit, akit elvakít a szerelem rózsaszín köde, amikor lelke úgy lángol, hogy a világon mindent megtenne szíve hölgyéért, nos ebben a drámai pillanatban a nő hozzákezd ahhoz, hogy kimutassa a foga fehérjét. Garantáltan egyre többször fognak rátörni rosszkedv-rohamok, fejfájás, előtör belőle egy odáig lappangó kór is, amelynek neve: mostnincskedvemszívemszindróma.

A feleség idővel sárkányosodik: mind házsártosabb lesz, követelődzővé válik, egyre többet fog enni, amitől ronda kövér állat lesz belőle, hogy az embernek nem lesz kedve kimenni vele még az utcára sem, legfeljebb csak éjnek idején, de csak oda, ahol rossz a közvilágítás. Egész lénye átalakul, akár a bábban lévő hernyó, amiből később csodálatosan szép pillangó lesz. Csakhogy ez az átalakulás a feleség esetében éppen fordított. A pillangó alakul át undorító, hányingert keltő hernyóvá, és többé nincs visszaút a pillangó-lét felé. Szegény férfi számára ekkor már az élet tulajdonképpen bevégeztetett. A nő uralkodni akar rajta, 81 és ha a férfi elég ostoba, akkor igen könnyen magához ragadhatja az irányítást. A nyomorult pára előbb-utóbb feleségének rabszolgájává válik, keresőgép lesz, akinek két feladata van: kínzójának, élete tönkretevőjének, értsd: feleségének kitartása, valamint utódok nemzése, de csak akkor, ha a feleség akarja úgy, nem pedig a szerencsétlen férj. Ettől a pillanattól ő már nem is fontos, sorsa

negatív módon bevégeztetett, egyetlen dologban reménykedhet, a megváltó halál korai eljövetelében. Ha nincs szerencséje, és hát miért volna már ezek után, még az is előfordulhat, hogy hosszú életű lesz ezen a világon. Szenvedéseinek börtönéből csak igen kevés mázlista képes kitörni, de azok zöme is ostoba módon előbbutóbb elköveti még egyszer azt a megbocsájthatatlan hibát, hogy még egyszer megnősül. Akkor pedig - igen ritka kivételeket ismer csak a szakirodalom - a szerencsétlen férfi szenvedései a már ismertetett módon kezdődnek elölről. Agakíj még egyszer megismételte, amit mondott: - Feleségül foglak venni! - Attól tartok, hogy soha nem lehetek a feleséged. - De miért nem? - Azért, mert te csak egy kilencéves kisfiú vagy. - De nem leszek mindig az. Előbb-utóbb megnövök, és miután kiütköznek rajtam az elsődleges és másodlagos nemi jellegek, férfi lesz belőlem. Akkor pedig szerintem semmi akadálya nem lehet már a dolognak. Gané elbűvölően mosolygott a szegény fiúra, aki nem tudta még,

miféle jövő vár rá, pedig a boszorkány bizony megjósolta neki, de meg ám. Az épület háta mögött Chi-Kung már huszonhatodszor húzta el a kezét Watta orra előtt, és mélyen a szemébe nézve ismételgette: - Add nekem a hiperhajtóművedet, add nekem a hiperhajtóművedet... De Wattá csak röhögött rajta és közben a hasát verdeste a szárnycsonkjaival. - Mi a fenét képzelsz? Azt hiszed, hogy valami Jeti vagy? Én tojásból keltem ki, rám nem hatnak az ilyen hókuszpó82 kuszok. Ha van pénz, lesz hiperhajtómű, ha nincs, csak az a vacak köztársasági arany, akkor javítsd meg magad a hajódat. Chi-Kung rosszkedvű volt. Semmiképpen sem akarta megölni ezt az elfajzott kanárit, de lassanként rájött, hogy egyszerűbb lenne, ha mégiscsak feldarabolná a blézerkardjával. De még mielőtt hozzákezdett volna, rájött, hogy nem teheti, mert nem tudja, hogy hol van a hiperhajtómű. Elhatározta, hogy inkább körbenézik az összes nagy bevásárló

áruházat meg multiplex shopping centert, hátha valahol árulnak hiperhajtóművet. Elköszöntek a gúnyosan vihogó Wattátói és az elbűvölten bámuló Agakíjtól, és elvegyültek a város forgatagában. D.J. a hátuk mögött kószált, és időnként ellopott valamit. A zsebei már tele voltak mindenféle kacattal. Csak egyszer vesztett rajta, amikor el akarta lopni a siklóverseny abszolút bajnokának Belseboobnak a drága, igazi vasláncon függő zsebóráját. A hatalmas termetű, ördögi teremtmény elkapta a nyakát, magasra felemelte, megrázta, mint a villanyszerelőt a kettőhúsz, majd közvetlen közelről üvölteni kezdett a képébe. D.J. semmit sem értett az egészből, lévén, nem beszélte a Jaffák bugyborékoló nyelvét. Zsebeiből a lopott holmik változatos kavalkádja hullott kifelé, és alatta szép nagy kupacba gyűlt össze. Belseboob kitépte a kezéből az óráját, és vadállati dühvel püfölni kezdte vele a szegény cigányt. D. J. visított, mint a szopósmalac. A fejére záporoztak az órával

rámért ütések, a nyomorult Romapitekusz megérezte, hogy ha nem történik valami, ezennel ütött az órája. A szörnyeteg váratlanul elengedte, amitől D. J. a földre rogyott. A legjobbkor érkező megmentője nem volt más, mint Agakíj, aki éppen a legérzékenyebb pontján csiklandozta meg a szörnyeteget. - Ostoba kölyök! - mordult rá Belseboob. - Velem merészelsz szórakozni? Nem szórakozok veled - mosolygott rá Agakíj ártat83 lan mosollyal. - Megvárom a versenyt, és majd akkor. fogok. Belseboob vadállati ordítást hallatott. A földről felkapott egy követ, amit a keze között szétmorzsolt. DJ. kikerekedett szemekkel, rémülten figyelte. Kihasználva a kedvező pillanatot, hogy a hatalmas behemót a fiúval foglalkozik, kereket oldott. - Ha nem volnál Wattá tulajdona, most ebben a pillanatban összeroppantanálak és megennélek uzsonnára üvöltötte. - De ne félj, a versenyen széjjelszedlek, te kis féreg. - Majd meglátjuk! - mondta hetykén Agakíj, és a többiek után indult. - Köszönettel tartozunk neked, fiú - dicsérte meg ChiKung, amikor

utolérte őket. - Megmentetted féleszű barátunkat D.J.-t, akit még néhányszor biztosan nagy veszélybe fog sodorni a kleptomániája. - Á, igazán semmiség... - pirult el a fiú. - Tudjátok mit? Meghívlak benneteket valami finomságra. A kis társaság minden tagja követte a fiút. Már régóta nem ettek, így az ötlet egészen jónak tűnt. Agakíj zsebében csörgött minden megtakarított pénze, amihez úgy jutott hozzá, hogy a nagykalapáccsal kivégezte malacpersélyét. Öt éve gyűjtögette, de még mindig csak három vaspeták volt az összes pénze. Vásárlóértéke akkora volt, hogy az egész társaságnak tudott venni belőle egy szép, nagy rizsszemet, amit igazságos elosztás után az éhes idegenek gyorsan befaltak. - Nem baj, hogy nekem nem jutott - legyintett Agakíj, én úgy sem vagyok éhes. - Szegény fiú valahol a zsigereiben érezte, tudta, hogy a nők meghódításához pénzre van szüksége, sok pénzre. Ezért hozta magával az összeset. Látható, hogy ifjú kora ellenére a legjobb úton haladt arrafelé, hogy a gyönyörű nőszemély, az a Gané behálózza.

Szegény Agakíjnak fogalma sem volt róla, hogy lassacskán a nő rabjává kezd válni. Az utcán szélroham sepert végig. Azután még egy. Ez összesen két szélroham volt. 84 Agakíj elsápadt. - Hajjaj! - mondta rémülten. - Hamarosan hatalmas vihar lesz. El kell jöjjetek velem az otthonunkba, mert különben itt fogunk megfulladni. A szél fellebbentette a Jeti bő ruhájának alját, és egy pillanatra kilátszott, hosszú, szőrös, vastag... Lába. És még valami, ami ott fityegett. Az üzemen kívül helyezett fakardja. Agakíj szemfüles kölyök volt, ezért azután észrevette. Elcsodálkozott, de nagyon. Arra gondolt, hogy ez a férfi talán nem is egyszerű, buta paraszt, hanem egy komplett Jeti. És akkor csodálatos dolgokat tudhatna meg tőle. Talán, ha jó fiú lesz, akkor felszabadítja őt is meg az anyját is és elmehetnek innen, ebből a porfészekből... - Gyertek utánam - kiabálta túl az üvöltő szélroham hangját.

Vakmerően kézen fogta Gané puha, meleg, finom bőrű kezét, amit olyan nagyon jó volt megfogni, és rohanni kezdett hazafelé. Ahogy rohant, a lány ott lebegett mögötte. A többiek némi habozás után követték. A rabszolga negyedben épült ház csak ötemeletes volt, a tetején mindenféle antennák, villámhárító és valamiféle vevőegység nyúlt az égbe. Aranyozott falai, az intarziás ablakok, a belső falak színes, freskói kicsit mesterkéltnek hatottak, de a ház mégis takarosnak és rendezettnek látszott. Magán viselte Semmi Skywalkman keze nyomát. A nő a húszas éveinek a végén, na jó, a negyvenes éveinek az elején járt. Életének java részét rabszolgaként töltötte. Egykori szép vonásait elcsúfították életének megpróbáltatásai, a verések és a magaláztatások, a tucatnyi késelés, amiben része volt. - Agakíj! - kiáltott a fiára, amikor az beállított újdonsült ismerőseivel. - Ezek meg kicsodák? - A barátaim! Most szedtem fel őket az utcán. - Hányszor mondjam neked, hogy ne ismerkedj mindenféle alakokkal

az utcán! - dorgálta meg az anyja, majd a jövevények felé fordult. - Ne haragudjanak, de a fiam mindig kellemetlen meglepetésekkel szolgál nekem. 85 - Sose bánja, asszonyom, mi is így vagyunk vele udvariaskodott Chi-Kung. - De, Mami! Nem maradhattak az utcán! Nézz csak ki, hogy mekkora homokvihar kerekedett. Az anyja félrehúzta a függönyt, és egy darabig az utcát nézte, amely a vihar miatt nem látszott. - Na jó, itt maradhatnak holnapig. De sajnos nincs itthon semmi ennivalónk. Agakijnak készítettem ugyan egy kis svédasztalos fogadást, sütöttem három csirkét, egy ökröt, de van egy kis sajt is, nem több mint tíz kiló. Ha van kedvük, ehetnek hozzá egy kis vegyes köretet, ami abban a tízliteres kondérban éppen most lett kész... Chi-Kung meghatottan Csókolt kezet az asszonynak, aki egészen ellágyult a Jeti udvariassága és jó modora láttán. - Igazán beérjük ezzel a kevéssel is, kérem, ne aggassza magát a

szerény ellátás miatt. Tudjuk, hogy önök nem is emberek, hanem igazából rabszolgák, így egyáltalán nem várjuk azt el, hogy etessenek, itassanak bennünket, sőt még kvártélyt is adjanak nekünk. A fia igazán kiváló gyerek, egészen biztos vagyok benne, hogy ha azon múlik, lemond a vacsoráról, hogy legalább mi ehessünk. Tudom, hogy jobban hozzá van szokva az éhezéshez, mint mi... - Szörnyű, hogy még mindig vannak rabszolgák mondta szomorúan Gané. Éppen az egyik csirkét gyömöszölte a szájába. Mellette D. J. habzsolt: - A kizsgezit csókolum kedvezs nasságos asszonkám, a joú Istenke áldja meg kismagácskát ezé a finom tápé, aminékű mán lassanként födobátuk vóná á tálpunkát. - Semmiség, semmiség - mosolygott szomorúan Agakíj anyja. Szegény ember vízzel főz. - Úgy, ahogy mondja bólogatott jóízűen Chi-Kung is. - Bizony, aki korán kel aranyat lel. De addig jár a korsó a kútra, amíg valaki el nem kapja a vizeslányt. Chi-Kung felfigyelt arra, hogy D.J. miközben evett, mellékesen

zsebre dugta az arany étkészlet legszebb darabjait, eltűnt egy hatágú gyertyatartó is, és nagyon feltűnő módon az egyik felbecsülhetetlen értékű kép hiányzott a brillekkel 86 kirakott keretéből. Jobb kezével kinyúlt, majd finom mozdulatot tett. A cigányt valami láthatatlan erő ragadta meg, felemelte, fejre állította, majd megrázta, mint Krisztus a vargát. D.J. zsebeiből mindenféle lopott holmi hullott a földre. - Jegyezd meg, te cigány, hogy ha már nem dolgozol, akkor legalább ne lopj! - Próbálta megnevelni Chi-Kung. - Hogy én? Há nem is én vótam, háném váláki más. Biztosán aztát akártá, hogy asszhiggyed, én vótam. Pediglen, de nem is, akár áz íletedre esküdözök. Chi-Kung legyintett. Az Erő fogságában vergődő D. J. a mozdulatra átrepült a másik szobába és nagyon vicces látványt nyújtva beleállt a falba. - Hű, a nemjóját! - lelkendezett Agakíj. - Hát ezt meg hogy a csudában csináltad? - Á, nem én voltam - szerénykedett a nagy Jeti, és a fiúra kacsintott Tudod, legutóbb egy kicsit sok babot ebédelt...

A fiú nevetett, mert tudta ám, hogy nem azért repült ekkorát a cigány, mert babot evett, hanem a huzat miatt. - A rabszolgáknak nincsen ám olyan rossz dolguk próbálta megőrizni renoméját Agakíj. - Minket például évente csak ötszörhatszor verhetnek meg. A többszöri verésért már fizetni kell adót is, és szerencsére Wattá elég smucig ahhoz, hogy ennyivel beérje. Azután van jó munkám, anyának is, aki egész héten higanygőzös vasalóval vasal, ami ugyan árt egy kicsit a tüdejének, de legalább tudja, hogy mibe fóg belehalni. És az egészben az a jó, hogy Wattá siklóján szoktam versenyezni a nagy futamon. Én vagyok az egyetlen ember, rajtam kívül senki sem mer elindulni -dicsekedett a fiú. - Szerényebben, fiam! - csitította az anyja a szamovárral. - De hát ez az igazság! - védte a maga igazát Agakíj. - Útálom, amikor versenyzel! - mondta szorongva az anyja. - Annyira félek, hogy összetöröd Wattá gépét. - Csudába is a gépekkel! Az a lényeg, hogy nekem nem lett még soha semmi bajom sem.

- Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik - mondta bölcsen ChiKúng, mire az anyja felzokogott. 87 Nem az övé, hanem Agakíjé. - Szeretném, ha többé nem versenyeznél! - De, Mami! Én vagyok az egyetlen, aki megnyerheti a következő futamot. Komoly pénzjutalmat kap az első helyezett. Abból megvehetnék a barátaim a hiperhajtóművet. Sőt, ha még fogadnának a győzelmemre Wattával, talán még több pénzt is kaphatnának. Ezen az eshetőségen azután hosszasan elvitatkozgattak. Agakíj váltig állította, hogy megnyeri a futamot, az anyja viszont azzal érvelt, hogy még sohasem sikerült célba érnie, mert Belseboob mindig valamilyen szabálytalan eszközzel kiiktatta a versenyből. A fiú álmodozva gondolt arra, mi lenne, ha valamiféle tiltott eszköze lenne neki is. Felvetette, mi lenne akkor, ha a Jeti mester kölcsönadná neki a fakardját. Chi-Kung torkán megakadt az a fél csirke, amit éppen a szájába tömött. Köhögni kezdett, majd megkérdezte a fiút, hogy az honnan a fenéből tudja, hogy ő Jeti.

- A lábnyomod akkora, hogy ilyet még sohasem láttam. Legalább 68as cipőt viselhetsz. A másik dolog, hogy amikor feltámadt a szél, láttam elővillanni a ruhád alól a fegyveredet. Csak a Jetik hordanak ilyesmit! - El kell ismernem, nem mindennapi a megfigyelő képességed! mosolygott rá meglepetten Chi-Kung. - Tényleg Jeti lovag vagyok. De a fegyveremet nem adhatom, meg kell értened. De talán találunk valami mást is. A fiú autógrammot kért és kapott tőle. Az est folyamán annyira összebarátkoztak, hogy Agakíj megmutatta nekik legféltettebb kincseit, kivéve a meztelen nénis fotókat. De nem gondolt most azokra, mert hangulatát bearanyozta a tény, hogy itt volt vele a szépséges Gané. - Ez a Bádogember - mutatta be saját készítésű robotját. - Minden apró részletét én terveztem. Még nincsen teljesen kész, de beszélni már nagyon tud, mert egy szuper beszédpanelt szereltem bele. - Ez csodálatos - lelkendezett Gané.

Agakíj örömmel látta, hogy ezen még a Jeti mester is elcsodálkozott 88 - Félelmetes egy gyerek! - dorgálta meg az anyja, amikor megmutatta nekik azt a versenyhajót, amit saját kezűleg épített és gondosan elrejtett a fészerben, mert nem akarta, hogy gaz rabszolgatartója, Wattá elvegye tőle„ami-kor nem is az övé. - Ez a hajó tényleg fantasztikus - bizonygatta a fiú. -Még sohasem használtam, szinte vadiúj a motorja, úgy megy, mint a villám. A hajtóművei a legjobb Vaz-2107-es motorok, amiket csak a feketepiacon kapni lehet. Ki kell hámozni a piszokból és a törmelék alól, le kell mosni, és már indulhat is a verseny. - Félelmetes lesz ez a fiú, ha felnő - mosolygott ChiKung is, de nem mosolygott volna így, ha sejtette volna, hogy mennyire az lesz. 13. Másnap Agakíj egész nap azzal foglalatoskodott, hogy a siklót rendbe szedje. A két robotot is üzembe helyezte, hogy a fedélzeti komputer programozása gyorsabban befejeződhessen. A két robot

úgy dolgozott, mint a gép. Nem alapítottak szakszervezetet, sem munkástanácsot, ellenben égett a kezük alatt a munka, egyszer a fiúnak el is kellett oltania a nagy poroltóval. A Bádogember megállás nélkül beszélt, az apró Gyökkettes pedig megállás nélkül dolgozott. Jól kiegészítették egymást. Mire a kettős nap lement, a sikló is készen lett. Agakíj egész nap Gané társaságában forgolódott. Állandóan a lányt bámulta, így folyton utána kellett forognia. Kész csoda, hogy a szegény fiú nem kötött össze rosszul egyetlen vezetéket, csövet, csomót sem, mert annak bizony a verseny napján komoly, akár végzetes következménye is lehetett volna. Chi-Kung a kommunikációs adó-vevőjén lógott, és UbiVannal tárgyalt arról, hogy mijük van és mijük nincs. Ismertette a tényállást az ifjú paravánnal, aki rosszkedvűen 89 vette tudomásul, hogy nincs még hiperhajtóművük. ChiKung türelemre intette. Úgy vélte, korai még az elkeseredés, hiszen holnap nagy napra fognak virradni. Kora reggel kezdődik a siklóverseny,

amit a fiú meg fog nekik nyerni, és akkor a nyereményből megveszik a szükséges alkatrészt. Ubi-Van ismét nagyon ideges lett, amikor kiderült, hogy Agakíj, bár már többször is elindult a nagy regattán, de még sohasem ért célba. Kísértést érzett, hogy durva szavakkal illesse mesterét, de mivel tisztelettudó tanítvány volt, nem tette. De érezte, sőt intellektuálisan is tudta, hogy lassanként túlnő mesterén, aki folyton illúziókat táplál és mindenféle szedett-vedett gittegyletté változtatja a kettőjük eredetileg száz százalékig Jetikből álló elitegységét. Chi-Kung bizonygatta, hogy a fiú nem mindennapi egyéniség, meg van benne az Erő érzékelésének és felhasználásának képessége. UbiVan azonban figyelmeztette a veszélyre, hogy a fiú már túlságosan idős ahhoz, hogy Jeti oktatásban részesüljön. Chi-Kung viszont nem akarta, hogy egy ilyen tehetség veszendőbe menjen, és ne Jeti legyen belőle, hanem például postás. Hatalmas pazarlásnak érezte, mert nem tudta, hogy mit hoz a baljós jövő. Ha tudja, biztosan alaposan

felpofozza a szegény fiút, utána meg elküldi a sunyiba hagymát pucolni, mert az neki való büdös meló. Ennyit tesz, ha az ember ismeri a jövőt, vagy ha előbb látta vagy olvasta a későbbi részek történetét. A nap végeztével a munkát is befejezték. Chi-Kung is lezárta az UbiVannal folytatott hosszas beszélgetést. Már alkonyat volt, amikor felkereste Wattát, hogy fogadást ajánljon neki. A madárszerű madár nagyon ravasz fickó benyomását keltette, nehéznek látszott alkut kötni vele. Ám, mivel roppant kapzsi is volt, ráadásul a szerencsejáték volt a mindene, Chi-Kung rávette, ha a fiú megnyeri a futamot, akkor adja neki az alkatrészt, a fiút meg az anyját is. Ha veszít, akkor sincs gáz, mert ott van a királynő hajója, amit hamisan a sajátjaként tüntetett fel, és akkor az Watta tulajdonát képezheti a jövőben. Chi-Kung nyugodtan alkudott, egy 90 cseppet sem volt ideges. Miért is lett volna, hiszen nem az ő javait tette kockára. Egy gyenge minőségű höoloképen megmutatta a madárnak, akit teljesen palira vett, így az ezután már palimadár lett,

hogy milyen szép is a hajója, ami pedig nem is az övé volt, mint már mondottuk. A szerencsétlen pedig elhitte, mert olyan kapzsi volt, mint hét másik. - De két rabszolgát nem adok. Legyen csak a nő. Vagy te inkább a kisfiúkat szereted? - röhögött gusztustalanul. - Csak a nőket, de a fiú jobb pilóta. Vagy őt adod, vagy nem fogadok veled. Ha pedig nem fogadok, akkor nem is nyerhetsz. Ha pedig nem nyersz, akkor tönkremész, mivel én vagyok az egyetlen vevőd. Ám mivel nincs pénzem, nem tudsz megkopasztani, ezért nincs miből kifizetned a rezsidet. Ha pedig tartozásaid lesznek, el kell majd adnod az összes vagyonodat, még a rabszolgáidat is. Gondolom, könnyedén belátod, hogy még mindig jobb, ha fogadsz velem, mert akkor nem veszíted el mind a kettőt, legfeljebb csak az egyiket. Olyan fifikás Jeti logikát használt, amitől Watta agya egészen becsavarodott. Percekig gondolkodott, míg végre elhatározásra jutott: - Nem tudom, mit tegyek - mondta. Chi-Kung széttárta a kezeit:

- Ha nem akarsz nyerni egy ilyen balek ellen, mint amilyen én is vagyok, akkor felejtsd el az egészet. – Azzal sarkon fordult, és menni készült. Watta nehezen állt rá az alkura. - Rendben, de csak a nőt adom, persze csak akkor, ha esetleg mégis nyersz. A fiú jó pilóta, és még sok dicsőséget szerezhet nekem. - A fiút akarom, te pedig megkapod a világ leggyorsabb hajóját. - Rendben - egyezett bele Watta. - De nem fogsz nyerni, arra mérget vehetsz. - Nem veszek. - De! - De nem! - De, de, de! 91 - Nem, nem, nem, nem. Én nyertem, mert én többször mondtam! - Az ördögbe! - bosszankodott Wattá, és dühösen bámult a távozó Chi-Kung mester után. A Jeti miután visszatért barátaihoz, örömmel újságolta, hogy milyen kedvező fogadásokat kötött Wattával. Agakíjnak persze nem árulta el, hogy ha győz, akkor elviszi erről a bolygóról.

Sokáig gondolkodott rajta, hogy megtegye-e vagy ne tegye, végül mégis úgy döntött, hogy megteszi. Bármennyire is félt, el kellett csinálnia a tesztet. Bizonyosságra volt szüksége. - Fiam! - mondta barátian - szeretnék rajtad elvégezni egy apró vizsgálatot. - Meg akarod keresni bennem azt a pici robbanószerkezetet, amit azért rejtettek el bennünk, rabszolgákban, hogy ha szökni próbálnánk, akkor ne csak mi robbanjunk fel, hanem azok is, akik megszöktetnek? - kérdezte reménykedve a szegény fiú. Úgy érezte, talán sorsa hamarosan jobbra fordul. Minden vágya az volt, hogy Jeti lovassá váljon, mert így bizonyosan nagyobb esélye lesz rá, hogy Mr. Univerzum legyen, meg jó pilóta, mint egy rabszolgakölyöknek. Gógyis fiú volt ez az Agakíj! Ifjú kora ellenére is világosan látta, hogy a világon mindent a megfelelő összeköttetésekkel lehet elérni, a többi csak üres duma. - Szeretnéd, ha Jeti lovas lehetnél, és életedet a jók védelmének,

valamint a gonoszok megbüntetésének szentelhetnéd? kérdezte tőle Chi-Kung. - Hát persze - lelkesedett a fiú. - Világ életemben ezt szerettem volna tenni, de eddig nem volt rá lehetőségem. - Akkor most elvégzek rajtad egy tesztet, ami megmutatja, hogy vane lehetőséged arra, hogy még ebben az életedben jó Jeti legyél, vagy ehhez még várnod kell a következő újjászületésedig. Agakíj félve bólintott, mert nem tudta, milyen lesz a teszt, fog-e fájni, vagy nem. - Helyezd a tenyeredet a középmagasságban kinyújtott tenyereim alá. Amikor jelt adok, igyekezz ráütni a kézfe92 jemre. - magyarázta a Jeti. - Ez a szupertitkos Pa-Chiteszt, amit az elmúlt fél órában én találtam ki. Segítségével a Jeti mesterek már évezredek óta empirikusan is tudják mérni a reflexeket. Ha huszonhatszor legyőzöl, akkor vállalom a tanításodat és még tandíjat sem kell fizetned. Ha csak hússzor nyersz, akkor is tanítalak, de akkor oda a tandíjmentességed. Ha nem győzöl egyszer sem, akkor fel kell, hogy aprítsalak a blézerkardommal. Ha elfogadod a feltételeimet,

mondd azt, hogy igen. Agakíj bólintott: - Igen. Chi Kung mélyen a szemébe nézett és azt mondta: - Most! Agakíj gyors volt, nagyon gyors, de ha Chi-Kung nem hagyta volna nyerni, talán nem előzi meg. De hagyta, mert azt akarta, hogy akkora önbizalma legyen, mint egy ház. Elvégre, holnap lesz a verseny, és nekik óriási szükségük volt arra a fránya hiperhajtóműre. Huszonhatból huszonhatot Agakíj nyert. A fiú olyan boldog volt, mint még soha életében. - Mami, Mami! - ujjongott a szerencsétlen - képzeld, hamarosan Jeti leszek. - Chi-Kung bácsi az előbb végzett el rajtam egy tesztet. - Maga molesztálta a fiamat? - Háborodott fel Semmi Skywalkman. Hogy nem szégyelli magát a piszok Jetije! Befogadom a házamba, kosztot, kvártélyt adok neki, meg magamat egy éjszakára, erre mi a hála?... - Nyugodj meg, semmi ilyesmi nem történt - biztosította Chi-Kung. Egyszerűen csak azt akartam megmérni, hogy alkalmase a fiad a Jeti kiképzésre.

- Képzeld, Mami, hogy alkalmas vagyok - ujjongott Agakíj lelkesen. Gané és D. J. mosolyogva hátba veregették, a Bádogember szóban gratulált neki, a kis Gyökkettes, pedig füttyökkel, mert ő Kuka volt. - Segítsen a fiamon! - nézett a Jeti szemében a fiú anyja. - Szeretném, ha a fiam nem lenne mindig rabszolga. Szegény, ha tudta volna, hogy mivé lesz egyszer a fia, talán mégis óvszert használt volna azon a szerelmes éjszakán... 93 Chi-Kung elmerengve vizslatta a jövőt. Nem látott semmit, mert folyton változott, és mire valamit is láthatott volna, az rögtön ismét megváltozott. Csak annyit mondott: - Igyekszem mindent megtenni a fiadért. De holnap neki kell rajtunk segítenie. - Megnyerem a versenyt - jelentette ki Agakíj - még ha addig élek is. Az anyja éppen ettől félt. 14. A hatalmas aréna, ahonnan a nagy verseny indult, a sivatag és a város találkozásánál terült el. Kétoldalt fogta körbe azt a széles betoncsíkot, ahol már javában készülődtek a versenyzők. Az arénában legalább

százezer ember, földönkívüli és mindenféle más lény üvöltött a verseny kezdetére várva. Dobok, tülkök, trombiták szóltak, petárdák robbantak, időnként egy-egy szektor elnéptelenedett, mert az újonnan érkezők erősebbnek bizonyultak a már ott lévőknél. Csak percek teltek el, helyükön máris megjelentek a később érkezők. Zászlók, sálak, karókra tűzött fejek lengedeztek a szélben, amikor a versenyzők végigvonultak a lelátó főpáholya előtt. A legfinomabb bőrű perzsa rabszolgákból készült perzsaszőnyegen Jaffa, a 6 és barátnője, Godzilla csúszott be a nekik fenntartott különhelyre. A Tetű ikernapjai perzselő hővel és a megengedettnél magasabb UVB sugárzással égették a jelenlévők bőrét, de senki sem törődött vele. Ezen a bolygón az élet olyan rövid volt, hogy sokan még a haláluk órája előtt az életüket vesztették valamilyen betegségben, gyilkosságban vagy pedig azért, mert a legújabb génmanipulált élelmiszereket próbálták ki rajtuk az itteni kereskedők. Jaffa felemelte üdítőitaltól ragacsos, nyákos kezét, és üdvözölte a

tömeget, -amely felüvöltött a nagy, hájas bolygóvezér látványától. A verseny főszponzora szakasztott úgy nézett ki, mint egy túlméretezett grillcsirke, csak a feje nem 94 hiányzott, mint a hasonlat tárgyáé, hanem olyan volt, mint egy kövér békáé. Ferde vágású szemeiben gonoszság csillogott. Ellenségei hosszasan tudtak volna mesélni arról, hogy mennyire ferdén tudott velük nézni, ha akart. Csakhogy nem volt életben már egyetlen ellensége sem. Lent a gondolák pilótái meghajoltak Jaffa, a 6 előtt, ezzel is kifejezve hálájukat és hódolatukat a nagy verseny szervezőjének. Jaffa felsorolta a versenyen induló kétszáz résztvevő nevét, ami eltartott egy ideig, lévén mindenki percekig éltette azt a versenyzőt, akivel szimpatizált, illetve akire fogadott. Ez volt az oka, hogy a versenyt kora reggel kezdték. Chi-Kung mellett Gané toporgott idegesen. Semmi Skywalkman hangosan, fájdalmas arccal tördelte a kezét. - Vigyázz magadra, fiam. Vezess óvatosan, ha elfáradsz, állj meg egy

kicsit pihenni. Ha megéhezel, egyél egy kicsit, nehogy leessen a vércukrod, utána meg te is. Ne igyál sokat, mert akkor sűrűn kell pisilned... - Igen, Mami - sóhajtott Agakíj. - Mindent úgy csinálok, ahogy mondtad. Az anyja aggódva távozott a rajthelyről, és helyet foglalt a lelátón. Idegesen rágcsálta a magával hozott szotyit, tökmagot, popkornot és valami külföldies hangzású üdítőitalt kortyolt hozzá, aminek igazából cukrozott tevenyál volt az alapja. Belsebboob lépett oda Agakíjhoz, miután gonoszul végighúzta csavarhúzóját a fiú gyönyörű, új festésű siklóján, amelynek oldalán ronda karcolás maradt. A gonosz űrlény felröhögött: - Ma kinyírlak, te fattyú. - Nem fattyú, hanem hattyú - javította ki a fiú. - Mi az a hattyú? - kérdezte zavartan Belseboob. - Látod, még ezt sem tudod. Hogy akarsz győzni, ha még beszélni sem tudsz? A szörnyeteg iszonyú dührohamot kapott, ezúttal is felkapott egy követ és szétmorzsolta. Azután nagyon dühösen távozott. Agakíj sejtette, hogy ma nem utoljára találkoztak.

95 Gané lépett elő, mert a fiúra várakozó sorban állók közül most ő következett. Hosszan a szemébe nézett és utána egy csókot lehelt az arcára, amitől a fiú annyira begerjedt, hogy ki akart szállni, és a lány után rohanni, ám Chi-Kung gyengéden visszanyomta a szelíd erőszaktól harapó és rúgkapáló fiút. - Ne hagyj cserben minket, Agakíj! - mondta komolyan, mert egyáltalán nem volt vicces kedvében. Tudta, ha a fiú veszít, akkor végük. Itt maradhatnak mosogatni ezen az isten háta mögötti bolygón. - Megnyerem a versenyt- nézett vissza egyenesen a szeme közepébe a fiú az eszelősök fanatikus tekintetével. - Hajrá, kisgazdám! - bíztatta a Bádogember, és hátba veregette a mellette álldogáló Gyökkettest, amelyik vadul füttyögött valamit. - Kuka is azt mondja, hogy ne hagyd, hogy az a szemét legyőzzön tolmácsolt a protokollrobot. A fiú visszaintegetett nekik, mint az igazán nagy sztárok szokták. - Agakíj, fiam! - nézett mélyen a szemébe a Jeti. – Bízz magadban.

Emlékezz a Pa-Chi tesztre. Tudd, hogy páratlan reflexeid vannak. Ma senki sem állíthat meg, mert kikapcsolták a jelzőlámpákat. Segített bemászni a fiúnak a siklóba. Agakíj felvette a lopott síszemüvegét, beszíjazta magát a gyerekülésbe, amire azért volt szüksége, hogy felérje a kormányt, majd a fejére húzta gyalogsági sisakját. - Készen állsz, fiú? - kérdezte tőle a Jeti. - Készen! - felelte amaz. - Akkor mindent bele. Ne koncentrálj, mert attól megfájdulhat a fejed. Ne gondolkozz, csak a gázt nyomjad. Bízz az ösztöneidben, mert nem nagyon tudok semmi mást mondani, amiben bízhatnál. A fiú bólintott. Chi-Kung hátralépett, de még annyit mondott: - A Felhajtóerő legyen veled! Chi-Kung átvágott a tömegen. Fájdalmas arcú élőlények üvöltöttek előtte, amikor a Jeti keresztülvágott rajtuk. 96 A mester helyet foglalt a lelátón, ahol a többiek, Semmi Skywalkman, Gané, D. J., valamint a robotok már tömték magukba a chipszeket, és csak úgy zúdították befelé a kólát.

- Őrület, hogy milyen nagyon izgalmas éz á nagy hépáj - kiabálta izgatottan a cigány. - Eccerűen álig bírom ki vizelési ingerkedés nékű. - Nem lesz semmi baj - nyugtatta meg a fiú anyját Chi-Kung kevés sikerrel. Amint az antigravitációs futóműveiket beizzították, az aprócska hajók lassan felemelkedtek. A startot jelző lámpák hirtelen zöldre váltottak-, kezdetét vette a verseny. A fiú gázt adott. Egészen jól kapta el a rajtot, azt leszámítva, hogy a nagy izgalomban elfelejtette elindítani a gépet. Ezért azután már rögtön az első másodpercben lemaradt, akár a borravaló. De nem vesztegette az időt. Indított, gázt adott, s egészen belenyomódott a gyerekülésbe. Győzelemre éhes farkasként vetette magát a mezőny után. A hajtóművek olyan fülsiketítőén dübörögtek, hogy kis híján megsüketült. A Vaz 2107-es turbóhajtóművek teljesítményük határértékén járva üvöltöttek. Agakíj vére szinte forrt a rátörő izgalomtól, amikor az első hajót megelőzte. Sík terep felett süvített el. Alatta homok, kőtörmelék,

sóder, lopott építési anyag, cserép villant. A fiú tudta, hogy a lapos felszín felett, ha be van kapcsolva a motorja, senki sem lehet gyorsabb nála. Két hajót úgy hagyott le, mintha álltak volna. Hiába integettek feléje dühödt pilótáik mindenféle durvaságot, nem tudták megakadályozni abban, hogy le ne hagyja őket. És hogy ne integessen vissza. A Boltív-kanyonon egyedül akart végigmenni, de nem tehette, mert mások is elindultak a mai futamon. Ezért azután sorban mindenkit le kellett előznie. Voltak, akik be akartak vágni elé, de Agakíj simán kikerülte őket. Érezte magában az Erőt, jéghideg nyugalommal és tökéletesen kivitelezett manőverekkel tucatnyi ellenfelet hagyott a háta mögött. 97 Teste eggyé forrott a siklójával, úgy száguldott, mint még soha. A Boltív-kanyonon a tű fokán áthaladó teve ügyességével repült keresztül. Nyomában hangrobbanás, porfelhő, kőtörmelék és égett eperízű mentolosrágó szag maradt. Csak ment előre, nem törődött

semmivel, csak hogy minél hamarabb utolérje az üldözőbolyt. A háta mögötti porfelhőben összeütközött két gép. Vakító villanás hallatszott, a robbanás döreje elvakított két másik szerencsétlent, akiknek ma legjobb lett volna egyáltalán fel sem kelniük az ágyból. Egyetlen másodperc alatt elégtek, gépeikből és testükből csak gyorsan oszladozó pára maradt. Hosszú egyenes szakasz következett, ahol a mezőny zömét faképnél hagyta. Percek teltek el, mígnem egy újabb kanyonba száguldott be. Mivel kissé a mezőny felett repült, megpillantotta az előtte haladó négy gépet. Makk Elán, Haba Kukk, és Orbitcsoki libasorban repültek egymás mögött, előttük pedig ott vöröslöttek Belseboob hajójának egypetéjű ikerhajtóművei. Agakíj elmosolyodott. -Utánuk vetette magát. Hangtompító nélküli Vaz 2107-es biturbó hajtóművei elviselhetetlen dübörgéssel rázták meg a kanyon falait. Egyre jobban megközelítette ellenfeleit, akik ádáz harcot vívtak egymás ellen. Belseboob, a dög, ismét meg nem engedett eszközök garmadáját

vonultatta fel, hogy tönkretegye mások karrierjét. Gépének hátuljából időnként egy apró nyíláson keresztül vasszögek hullottak ki, és lövedékként fúródtak bele a közvetlenül mögötte száguldó Makk Elán gépébe. A sikló dupla hajtóműveinek egyikébe is jutott. Rettenetes csikorgás hallatszott, majd egy akkora robbanás, amelynek lökéshulláma viharos tengeren hányódó dugóként pörgette meg a másik három légi járművet. A buckalakók természetes élőhelye fölötti robbanás kihozta a sodrukból a sivatagi rablókat. Minden létező kézifegyverükből ádáz blézertüzet zúdítottak a felettük elsuhanókra. De Aagakíjra nem lőttek, mert jó tett helyébe jót, várj.-.. Haba Kukknak nem volt szerencséje. Rövid élete szem98 villanásnyi idejű robbanásban ért véget. Orbotcsoki nagy üggyelbajjal keresztülverekedte magát a robbanás keltette lánggömbön, és hozzákezdett, hogy megelőzze a dög Belseboob gépét. Az élen haladó gép éles fordulóval bevágott elé, így a jelenlegi második

helyezettnek olyan kitérő manővert kellett tennie, amely jelentősen lelassította hajóját. A gépe magasságot is vesztett, értéke rohamosan csökkent, mert Belseboob járgányának oldalából egy manipulátorkarra erősített, gyilkos fegyverré átalakított turmixgép acélfogai téptek bele fémborításába. Orbitcsoki felüvöltött. Még élesebb fordulót akart végrehajtani, ám gépének bal eleje nekiütközött Agakíj vadiúj siklójának, és kiakasztotta az egyik koax kábelt, amely a brutálisan dübörgő Vaz 2107-es biturbó hajtóműveket kötötte össze egymással. A gépe irányíthatatlanná vált és lelassult. Ráadásul az orra előtt felrobbant a sziklapárkánynak ütköző Orbitcsoki, akiből csak egy gyengén kivehető, halovány lenyomat maradt a kőfalon. Akakíj csak a véletlennek köszönhette, hogy sikerült kikerülnie néhai versenyzőtársának feléje pörgő sisakját, amibe még mindig be volt szorulva a feje. Agakíj minimumra csökkentette a sebességét. Egy teleszkópos szerelőrúddal hátrafordulva, nagy nehézségek árán a helyére illesztette az elmozdult koaxkábelt. Az automatikusan bekattanó

mágneses rögzítő kallantyú magához szívta a kábelt, amelyen ismét energia áramlott keresztül. Agakíj visszafordult, teljes gázt adott, és Belseboob után iramodott. Időközben majdnem beérték az üldözőboly elején haladók. Agakíjnak igyekeznie kellett, ha nem akarta, hogy ezt a versenyt is elveszítse. Amikor utolérte Belseboobot, Agakíj ismét elvigyorodott nem létező bajusza alatt. Most már csak egyetlen akadályt kellett legyőznie. A legnehezebbet. Belseboob, a dög hajójának oldalán ott virított a hosszúra kiöltött embernyelv. Agakíj gyorsított és egészen Belseboob siklója mellé ért. Megnyomott egy gombot, mire a hajótest oldalán egy vékony lemezke felhúzódott és lát99 hatóvá vált az alatta megbúvó, nemzetközi jelzés, a négy behajlított között felfelé álló, középső ujj. Amikor Belseboob meglátta, láthatóan őrjöngeni kezdett. Agakíj széles mosollyal integetett neki, majd gázt adott és átvette a vezetést. Éppen a legjobbkor, mert már nem volt túlságosan sok hátra a versenyből.

Belseboobot persze nem olyan fából faragták, aki csak, úgy hagyja magát megverni. Gonoszul felröhögött és megnyomott egy gombot a műszerfalán. A manipulátorkarra erősített turmixfej motollaként pörögve, hosszan kinyúlt előre, hogy darabokra mixelje az ifjú Skywalkmant. Aki nem így gondolta befejezni rövid életét. Pedig talán mindenkinek jobb lett volna, ha így történik. De nem így történt, ki tudja, miért. A fiú is, megnyomott egy gombot a műszerfalán. A siklója alján felbukkant egy manipulátorkar, amelynek a végén berregve elindult egy villanyborótvából átalakított, körbe-körbe forgó motoros kerti kapa, amely, úgy ahogy volt, széjjelmetszette a gaz Belseboob tiltott gyilkoló eszközét és a hajójának az elejét. Belseboob felüvöltött. Oka volt rá, hogy ezt tette. A sikló levált orra miatt odalett a hajó összes aerodinamikai jellemzője. A gép lelassult, a földhöz ütődött, majd megint felemelkedett, ismét a földhöz ütődött és így tovább. .. Belseboob üvöltött az irányíthatatlanná vált gép kabinjában.

Rázkódott, remegett körülötte a világ, de semmit sem tehetett. A gépe bekacsázott a célba, ahol a tömeg üdvrivalgásban tört ki. De nem azért, amiért gondolta. A százezer néző felállva ünnepelte az elsőként beérkező Agakíj Ivánovics Skywalkmant, aki kilenc évesen megnyerte élete első és utolsó gyorsasági futamát. Agakíj sztár lett. A tömeg a vállán vitte, autógrammokat osztogatott, a különféle lények áhítattal üvöltözték a nevét és ma senki 100 sem akarta dolgoztatni. Még a gaz rabszolgatartó, Watta sem. Agakíj fáradt volt, kimerült, a ruhája elszakadt, az arca csupa por lett gépolaj, és atommag, de a mai napon nem volt semmi, ami elronthatta volna az örömét. Watta alig akarta kifizetni Chi-Kungnak a nyereményét, és csak súlyos fenyegetések árán lehetett rávenni arra, hogy odaadja, amit megígért: a hiperhajtóművet. Káromkodott, de végül mégis fizetett, mint a katonatiszt. Chi-Kungnak volt még egy meglepetése a fiú anyja számára:

- A fiad szabad - újságolta örömmel. - Nem rabszolga többé. Ez azt jelenti, hogy akárhova mehet, nem fog felrobbanni a jeladója. Bárhol vállalhat munkát, a fejletlen rabszolgatartó struktúrából átnyergelhet a fejlett kapitalista gazdaságba. Nem kell többé látástól Mikulásig ingyen dolgoznia. Ezentúl fizetést fog kapni a munkaadójától, ami viszont nem biztos, hogy elég lesz a létfenntartásához. Ha pedig nem tudja kifizetni a számláit, akkor előfordulhat, hogy pénzbírsággal sújtják, kilakoltatják, lecsukják, rosszabb esetben eladják rabszolgának. Ne adja Isten, hogy így legyen. Persze, minden rosszban van valami jó is: ha mégis így lesz, akkor hamarosan találkoztok. De még az is lehet, hogy Jeti lesz egyszer. Mindene megvan hozzá, de lehet, hogy a Nagylábú Erdei Jetik Tanácsa azt fogja mondani, hogy nem. - De hát ez fantasztikus! - kiáltott Agakíj, az anyja pedig felsikoltott örömében. - Hát ez nem semmi! - Ujjongott most már Semmi Skywalker is,

amikor felfogta, hogy a mindenségit neki, a fia előtt megnyílt a Világmindenség. - De Mami, te nem jössz velünk? - szomorodott el Agakíj. - Nélküled nem mehetek. - Fiam! - mondta neki komolyan az anyja. - Ideje, hogy a magad lábára állj, Több mint kilenc éves vagy, nem lakhatsz örökké az anyuciddal. Tudod, én a te korodban már régen elszöktem otthonról, az utcán csavarogtam, boltokba törtem be, hogy drogot vehessek az ellenségeimnek. 101 Azután megkomolyodtam, és többé már nem tettem ilyen sötét dolgokat, mert rabszolga lettem. Nehéz hivatás, de nekem már ez a sorsom. Jobb, mintha sírásó lennék, vagy pornómoziban portás. Az élet nehéz, de erősek vagyunk hozzá, hogy elviseljük. Emlékezz fiam, hogy már ötéves korodban milyen karakán gyerek voltál. Nem volt kutyánk és te voltál az, aki megharaptad a postás bácsit, és ügyesen elkergetted, mert nem volt pénzünk, hogy átvegyük a nekünk címzett utánvételes küldeményeket.

- Emlékszem, Anyu! - hüppögte sírva a szegény fiú. - Most is elég ügyes leszel ahhoz, hogy boldogulj. Nem akarom, hogy visszagyere értem anélkül, hogy Jetivé ne váltál volna. - Mondtam, hogy az még nem biztos - ingatta a helyén a fejét ChiKung mester. - A fiút megnézik a legnagyobb, tizenkét danos Jeti Mesterek, és döntenek a sorsáról. Ha azt mondják, nem megfelelő, esetleg már túlságosan öreg, akkor sajnos nem tudom, mit teszek vele. De nem fogom a sorsára hagyni, nem teszem mózeskosárban a szomszédom ajtaja elé, és azt is megígérem, hogy nem fogom a kukába dobni. - Köszönöm, Chi-Kung - hálálkodott a szegény anyja. Honnan is sejthette volna, hogy mivé lesz majd a fia, ha nagy, körbepáncéiozott, fekete, gonosz lovas lesz belőle, aki nehezén lélegzik. - Ideje mennünk, mert Ubi-Van az előbb hívott a távrecsegőn, hogy beszerelte az új hiperhajtóművet. Sok dolgunk van még, mert meg kell mentenünk a világot. Azt is mondhatnám, hogy nincs vesztegetni való időnk.

Semmi Skywalkman köszönetét fejezte ki a Jeti mesternek, aki csak annyit mondott: - Á, semmiség. Agakíj összepakolta a cókmókját, elbúcsúzott robotjától, a Bádogembertől, akinek megígérte, hogy megpróbálja valahogy rábeszélni az anyját, hogy ne adja el ócskavasnak. A Bádogemberben emiatt apróbb rövidzárlatok keletkeztek, ezért a fiúnak ki kellett kapcsolnia, ha nem akarta, hogy felgyulladjon. Összes holmiját egy nejlonszatyorba 102 gyömöszölte. Megölelte anyját, aki a kezébe nyomott egy kis hamubasült popkornt, hogy legyen mit rágcsálnia a hosszú út alatt, amíg valahová elrepülnek. A nagy Jeti is búcsút intett, kézenfogta a fiút, nehogy hazaszökjön, és elindultak a Sunyi-l-es felé, ahol Ubi-Van Ken-Ubi kivételével már mindenki nagyon várta őket. Leginkább Gané, aki el sem akarta hinni, hogy Agakíj velük mehet anélkül, hogy fel ne robbannának vele együtt. A fiú is boldog volt, de nagyon. A városon áthaladva

elbúcsúzott a barátaitól, és jól behúzott az ellenségeinek, akik éppe.n drogot árultak a helyi óvoda előtt. Chi-Kung nem hagyta, hogy mindegyiket agyonverje, mert nagyon kellett sietniük. Ha sejtette volna, hogy miféle rettenet koslat a nyomukban, még jobban megszaporázta volna a lépteit, de mivel a fiúval kellett foglalkoznia, képtelen volt arra, hogy az Erő finom rezdüléseire figyeljen. Amikor már majdnem elérték a kis hajót, a nagy Jeti felfigyelt valamire, amitől kilelte a hideg. Megpördült, de nem akart hinni a szemének. Valami olyan rettenet közeledett feléje, amilyennel eddigi praxisa során még soha nem találkozott. Antigravitácíós meghajtású gyepszánján a Baljós Anyós közeledett feléje. Kezében ott villódzott két oldalra kiszökkenő blézerkardja, amelyhez hasonlót a nagy Chi-Kung szintén nem látott még. Arcán állatias kifejezés ült, alkoholtól cserzett torkát a fájdalomküszöböt átlépő hangrobbanás hagyta el. A Jeti döbbenten pislogott. A Baljós Anyós egyetlen mozdulattal kikapcsolta siklójának

meghajtását, magához vette retiküljét, megpörgette fura fegyverét, azután már nem tétovázott, hanem suhintott, vágott, utána meg metélt, akár a hentes. Chi-Kung is felkattintotta blézerkardját, és még mindig bénultan a meglepetéstől, de mégis ügyes riposzttal kivédte a rettenetes, közel két méter magas szörnyeteg vágását., Az elsőt. Azután a másodikat. Majd a harmadikat és a negyediket. 103 És ez így ment tovább egészen a kétszáztizedikig, amikor Chi-Kung érezte, hogy már kezd fáradni. Hiába, no, nem volt már mai gyerek, majdnem ötvenkilenc és fél éves volt, izmaiban és csontjaiban a rengeteg megvívott küzdelem fáradtságával, izületi panaszqkkal, a fülében sok-sok halálsikollyal, amit ellenfelei produkáltak. A pengék összefonódtak és a túlterhelt erőterek generátorai fenyegető morgással tudatták, hogy most már abba kéne hagyni a készülékek ilyeténképpen történő, nem rendeltetés szerinti használatát.

- Tűnj el, fiú! - kiáltotta Chi-Kung Agakíjnak, aki földbe gyökerezett lábakkal állt, és bámulta őket, mintha még soha nem látott volna ilyen küzdelmet. Pedig tényleg soha nem látott. - Menj már! - kiáltotta a mester a tíz méterre lévő hajó felé intve a szemével. - Ha egy óra múlva sem vagyok ott, akkor szálljatok fel nélkülem. Ha nem kaptok tőlem képeslapot, akkor biztosak lehettek majd benne, hogy meghaltam vagy pedig nincs a közelben posta. Agakíj futásnak eredt. Úgy szaladt, mintha üldözték volna. Még levegőt se nagyon vett, csak akkor, amikor úgy érezte, mindjárt megfullad. Ettől kezdve hörögve, sípoló tüdővel rohant, a légzése összezavarodott, a szeme előtt fel-le mozogva egyre közelebb került a zűrhajó - Chi-Kung irtó nagy bajban van! - kiáltotta a fiú, amikor felrohant a hajó leeresztett rámpáján és ledöntötte Ganét a lábáról. A rémült arcú fiú történetében senkinek sem volt ideje kételkedni, mert egy fiatal férfi húzta fel a földről. -Hát te ki vagy?

- Agakíj Ivánovics Skywalkman. Jóbarát. Ha gondolod, tegeződjünk, mert te sem látszol még túl öregnek. - Oké. Én pedig Ubi-Van KenUbi vagyok, de a barátaimnak csak Ubi, akik pedig jó messzire szoktak állni tőlem, azok úgy hívnak, hé, te ott! - Chi-Kung bajban van! - ismételte meg a fiú türelmetlenül. Nem szerette volna, ha megmentőjét, felfedezőjét bárki idejekorán széttrancsírozza. Ubi-Van a vidéket pásztázta. 104 - Nem látom a mestert. - Pedig ott van! - állította Agakíj. - Csak ne nézz annyira messze. -Jé, tényleg! - rikkantott örömmel Ubi, de a korai öröm azonnal lehervadt az orcájáról. - Felszállunk - adta ki a parancsot. Agakíjt Gané gondjaira bízta, ő maga pedig kihajolt a rámpán és felkattintotta blézerkardját, hogy egy határozott mozdulattal kettéhasítsa a Baljós Anyóst. Top Gáz meredek fordulóval kavarta fel a gyomrukat, majd újabb villámgyors manőverrel rárepült a küzdőkre. - Kapaszkodjatok! - kiáltotta Top Gáz. A többiek, mivel már utaztak

a pilótával korábban is, kapaszkodtak, ahogy csak bírtak. Ubi-Van meglátta mesterét, aki még mindig ádáz harcot vívott támadójával. A küzdők előre-hátra, oldalra meg mindenfelé szökkentek, a kezükben ott villódzott az élesre kifent blézer fakard, szemükben elszántság, vérszomj csillogott, vérükben stresszhormonok keringtek. Top Gáz lejjebb vitte a hajót, és kiengedte a rámpát, amire felszökkent Chi-Kung. A nagy Jeti úgy érezte, hogy szégyen a futás, de hasznos. És különben is kimerítette a hosszú küzdelem, amit a szörnyeteg ellen vívott. Top Gáz elismerően füttyentett, amikor a férfi helyből öt méter magasra felugrott, így éppen talpra érkezett. Megkapaszkodott egy kapaszkodóban, a kezében még mindig ott villogott félelmetes fegyvere. De nagyon hasznos volt, hogy ott villogott, mert annak ellenére, hogy a hajó emelkedni kezdett, a Baljós Anyós is felszökkent mellé. De nemcsak hogy felszökkent, de ismét rá is rontott a nagy Jetire, akinek már elege volt a harcból. Top Gáz még elismerőbben füttyentett.

Az ugrás több mint húszméteres lehetett. Helyből, lentről felfelé. A pilóta egyenesen tartotta a hajót, egyelőre nem emelkedett felfelé, mert úgy okoskodott, hogy ha valamelyikük netán leesne, és az esetleg nem az ellenséges külsejű boszorkány lenne, nos, akkor bizony a halála előtt pár másodperccel komolyan meg is üthetné magát. 105 Chi-Kung összeszedte minden Erejét. Hatalmas, kétkezes ütést mért a banyára, aki hátratántorodott, megingott, mint az önbizalma, majd velőtrázó sikoly közepette a mélybe zuhant. Az egyenes vonalú, egyenletesen gyorsuló mozgás közben váratlanul denevérré változott, így az űrhajó utasai már nem láthatták, hogy mikor és hogyan ért. földet. A Sunyi-l-es meredeken emelkedni kezdett. Az utasok az arcuk elé tartották a nejlonzacskóikat, boát kiáltottak, majd nyögve-nyelve és rossz szájízzel krákogva kissé megnyugodtak, amikor a hajó végre kiért a nyílt űrbe.

- Ki a fene volt ez? - kérdezte Ubi gyengélkedő mesterét, aki alig tudott betámolyogni a hajóba. Láthatóan jártányi ereje sem volt. - Valami boszorkány. Fogalmam sincs, hogy ki küldte, mert be sem mutatkozott, névjegykártyát sem adott, ami modortalanságra vall. Azonban, láthatóan tudta, hogy mit akar. A királynő kellett neki, ebben biztos vagyok. Aggasztó, hogy jártas a Jetik harcművészetében. - Chi-Kung lerogyott egy székbe. A fejéről, a hajáról, az arcáról, a hátáról, a nadrágjából, a kosztümkabátjából a parókája alól csak úgy dőlt az izzadtság. A verejték lassanként hatalmas tócsává gyűlt a lába alatt, amit takarító automatáknak kellett hagy szivacsok segítségével felitatniuk. Ubi-Van szótlanul rágódott a hallottakon. Sehogyan sem fért a fejébe, hogyan kerülhetett elő a semmiből egy ilyesfajta szörnyeteg, amely még a nagy Jeti mestert, Chi-Kungot is majdnem felaprította. - Még szerencse, hogy nem lett semmi bajod! veregette meg a vállát Agakíj szeretetteljesen. - És most hová megyünk? - Úgy érted, te meg mi? - hökkent meg Ubi-Van KenUbi, és az égre

emelte a tekintetét. - A fiú még hasznunkra is lehet - próbálta meggyőzni Chi-Kung. - Ha a tanács elfogadja Jeti növendéknek, akkor már hárman leszünk, és ezentúl olyanok lehetünk, mint a három testőr. Top Gáz meghúzta azt a kallantyút, amely beindította a 106 hiperhajtóművet. A hajó elképzelhetetlen sebességre kapcsolt és eltűnt a semmiben. Egy velejéig romlott, hatalom ittas, kapzsi, gonosz, rosszindulatú rémség pontosan tudta, hogy hová tartanak. 15. A királynő hajója megérkezett a Köztársaság fővárosába. Agakíj döbbenten szemlélte ezt a csupa fém és vas világot, ahol a felszínről ezüstös fénnyel verődtek vissza a napsugarak. - Ez a megvalósult vas és acél országa - világosította fel Top Gáz. Semmi pénzért nem élnék itt. Nincsenek fák, madarak, virágok, méhek, galambok, mérges kígyók, cápák. Szörnyű egy hely!... Agakíjnak is ez volt a véleménye. Az elmúlt éjszakára gondolt, amikor Gané hatékonyan meggyógyította. Nagyon fázott, a lány

átölelte, a fiú pedig ügyesen lelopta róla a meleg kabátját, a pulóverét, az ingét, a melltartóját. Azt nem lopta le, csak meglátta. Mindjárt melege lett tőle. Gané nem volt szégyenlős és szívesen odaadta volna a szegény fiúnak még az utolsó bugyiját is. Agakíj, akinek most már nagyon melege lett, az arcára vörös foltok is kiültek, közölte vele, hogy ő még csak kilenc és fél éves. A további adakozástól ezután eltekintettek. Nem örökre, csak jegelték a dolgot későbbre, amikor már Agakíj kicsit nagyobbra nő. A fiú mégis jóleső érzéssel gondolt rá, hogy Gané milyen hatékonyan meg tudta vigasztalni a lelkét. Igen, tényleg el fogja venni feleségül, ha nagy lesz. Az emlék hatására elmosolyodott, és tovább figyelte a leszállást. Top Gáz a királynő hajóját lejjebb engedte, majd ráállt egy dokkolóra. Agakíj rémülten vette észre, hogy alattuk több kilométeres mélység húzódik, ahol kisebb felhőkarcolók fém teteje csillog a napfényben. A fiú a szintén 107

megilletődött D. J. kíséretében beszállt egy kompba, amely egy hatalmas épülethez vitte őket. Chi-Kung és Ubi-Van másfelé mentek, a fiú nem tudta, hogy hová. Nemsokára meghallottaőket. A Jeti Mester és tanítványa szertartásosan meghajoltak Vákuum főkancellár előtt, szóltak hozzá néhány jó szót, hogy ők lelkileg mennyire vele vannak, és ne keseredjen el akkor sem, ha időnként összeesküvést szőnek ellene, és sorra felrobbantják a törpepapagájait. Vákuum főkancellár igazából egy politikai báb volt. Már évek óta elhunyt, bebalzsamozott testét kizárólag azért nem helyezték még végső nyughelyére, mert az ezerfelé húzó Szenátus képtelen volt bárkit is megválasztani helyette. Így hát, az látszott legmegnyugtatóbb megoldásnak, ha a politikai báb továbbra is betölti fontos tisztét. Állandó kísérője Palmatex szenátor volt, aki időnként a nevében döntéseket hozott és beszélt helyette az üléseken. - A népem haldoklik, tennünk kell valamit! – mondta Amudarja királynő szenvedélyesen. De a főkancellár nem válaszolt. Mintha meg sem hallotta volna a

kétségbeesett segélykérést. Csak nézett a királynőre, nagy, kék, üveges tekintetével. Hullamerev tartása arról árulkodott, hogy igazi, merev bürokrata, aki inkább hatszor távol marad egy ülésről, mintsem hogy egyszer is szavazna. - A kancellárt sajnos nem győzték meg a szavai mondta Sajnálkozva Palmatex szenátor, aki a Naboom bolygó fizetett képviselője volt, és azon kellett volna munkálkodnia, hogy a népe fejlődjön és gyarapodjon, érdekei pedig ne csorbuljanak. De nem ezen munkálkodott az álnok, hanem saját zsebre dolgozott. Ám, ezt még senki sem sejtette. Csak néhányan tudták. Viszont ők hamar meghaltak vagy nyomtalanul eltűntek. Ilyen farkastörvények uralkodtak itt, a Köztársaság fővárosában. Ha valahol igaznak tűnt a mondás, hogy a fejétől bűzlik 108 a hal, akkor az ezen a bolygón fokozottan érvényesnek látszott. - Sajnos a Szenátus nem fog összeülni, mert Vákuum főkancellár képtelen összehívni a gyűlést - sajnálkozott őszintének tűnő

mosollyal Palmatex. - Legjobb lenne, ha elfogadná a sors akaratát, és véglegesnek ítélné a jelenlegi helyzetet.- javasolta Palmatex. - Igaz ugyan, hogy elveszítette a bolygóját és néhány milliárd lakosát, de megmaradt az élete és a koronája. Ha eladná az aranynak látszó rezet, magas árat kaphatna érte a feketepiacon. Az árából jónéhány hétig fényűzően élhetne egy szerényebb világon. - Nem! - mondta határozottan Amudarja királynő. Fehérre meszelt arcán megfeszült a vakolat. - A népem nem eladó. Minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem őket. Ha kell, erőszakkal fogom visszafoglalni! - Hahaha - nevetett joggal Palmatex szenátor. - Attól tartok,, hogy sajnos ez lehetetlen. Agakíj és a kíséretében tartózkodó D.J., valamint a kis Gyökkettes robot a szenátus egyik várótermének résnyire nyitva hagyott fotocellás ajtaján keresztül hallották a beszélgetést. Amikor a szenátor és a holtsápadt Vákuum főkancellár távoztak, Palmatex szenátor szeme egy másodpercre találkozott Agakíjéval. A

szenátor tekintetében pedofil kíváncsiság rejtőzött, de mivel nem volt vesztegetni való ideje, sietve távozott. Agakíj megborzongott ettől az embertől, és az a rossz érzése támadt, hogy valamikor a jövőben még találkozni fognak. Nézte a távozó alakot, furcsának tartotta az egyik felén fehér, a másik oldalán fekete színű zakóját. - Milyen kétszínű ember... - motyogta maga elé. A fiú megfogadta, hogy ha módja nyílik rá, egyszer még móresre tanítja. De az is lehet, hogy bedobja egy mély aknába, vagy ilyesmibe. A Jeti Templom a bolygó egyetlen nyugodt parkjábanállt. Piramis alakú épület adott otthont a Jetiknek és a tanon109 coknak, akik narancssárga ruhában és köténykében, kopaszra borotvált hajjal járkáltak, és életüket az Erő tanulmányozásának szentelték. Fizikaórára jártak, magoltak és kísérleteket végeztek, hogy jobban megismerhessék a világegyetem nagy titkát, az Erőt. Néhány fanatikusabb egyén oldalán apró szerkezet, a rugós erőmérő

lógott, amellyel egy-egy elragadtatott pillanatban méréseket is végezhettek. Chi-Kung és Ubi-Van Ken-Ubi az Erdei Jetik Nagy Tanácsa előtt, állt és élménybeszámolót tartott. A termet úgy rendezték be, hogy a tizenkét jelenlévő legnagyobb Jeti, valamint a kihallgatásra jelentkezők jól láthassák és hallhassák egymást. A posztmodern tervező ezért a székek egy részét háttal, egy másik részét oldalvást, egy másik hányadot viszont szembe helyezett el a poronddal, ahol nem voltak székek. Az ott állók kénytelenek voltak leheveredni a kényelmes, puha ágyakba, ahol a lelki tréninget folytatták. A Tanács két rangidős elnöke Jojó és Kész Hindu volt. Előbbi leginkább egy kis, kopasz újszülötthöz hasonlított, akinek asz összes felmenője drogos volt. A másik férfi humanoidnak látszott, hatalmas termetű, fekete ember benyomását keltette. Talán azért, mert az is volt. Hosszas gyakorlás után, elérte azt a fejlettségi szintet, hogy akár napi rendszerességgel,

szögeket egyen, üveget igyon, vagy több napig ne menjen ki pisilni anélkül, hogy bármi baja is lett volna. Szöges ágyon aludt, szegénységet fogadott, amit ugyan nem tartott be, de csak akkor beszélt, amikor akart. Ezért is lett a neve Kész Hindu. A többiek is nagy tisztelettel övezték a két mestert, kiknek szava sokat számított. - Lazuljatok el fiúk - hallatszott Kész Hindu lágy, dallamos hangja. Chi-Kung és Ubi-Van érezték, hogy testük ellazul, elméjüket pedig betölti a mély, nyugodt pihenés földöntúli állapota. Úgy érezték, hogy minden kérdésre tudják a választ, bár a kérdéseket még fel sem tették. - A mai szeánszon azt fogjuk megbeszélni, hogy mit csináltatok a Naboommon ilyen sokáig. 110 Amikor a Jetik lassú, töredezett hangon elmesélték, hogy miféle dolgokat kellett átélniük, Chi-Kung a tanács elé tárta aggodalmát: - Szerintem egy sötét Jeti volt a támadóm. - Lehetetlen! - csattant fel Ki-Ha-Nem-Én, egy öregebb, kissé

kekeckedő stílusú Jeti mester. - A Sitt Sötét Lovasai már évezredek óta kipusztultak. Csontvázakat is találtunk, amely egyértelműen bizonyítja, hogy nem élnek. Na jó, ha nem is mi, de a Jeti régészek. Hitetlenkedés vegyült a haragjába. - De ha mondom! - Erősítette meg saját állítását ChiKung. - Nagyon képzett volt. Tizenkét menet után még én örülhettem a döntetlennek. - Többet kellene edzened! - szólt közbe Bepi Pulla, aki olyan messze kapott helyet mindenkitől, hogy csak töredékét hallotta a beszélgetéseknek. Közbeszólásait helyeslő morgás kísérte, de soha nem vették figyelembe a véleményét, mert rendszerint fogalma sem volt róla, hogy mi történik. A bölcs Jetik tudták, hogy mindenről az építész tehetett, ezért azután nem nagyon haragudtak rá, és nem is nézték hülyének. - Veszély leselkedik a Köztársaságra - mondta Jojó bölcsen. A többiek elhallgattak, senki sem szólt közbe, amíg hallgatott. - Sötét oldal nehezen látható, mert sötét. Ha nincs fényforrás, évezredekig lappanghat, ám egyszer csak felüti fejét.

- Tinektek királynőt kell védelmeznetek, uff - emelte fel a kezét Jojó. - Mindent megteszünk, ami az Erőnkből telik - ígérte Chi-Kung. Az ágyánál egy vekker csörgött, amire mindketten felültek, és álmosan törölgették a szemüket. Mindegyikük a sajátját. - Van még valami - vallotta be Chi-Kung. - Találtunk egy fiút, akiben olyan erős az Erő, hogy az nem kifejezés. - Arra gondolsz, hogy ő lesz az a személy, akiről a próféciák írnak, aki soha nem látott módon fogja felhasználni és átalakítani az Erőt kérdezte Kész Hindu gyanakvással. - Nem, egyáltalán nem... 111 - De, bizony! - csattant fel Jojó hangja. - Látom a fejedben, hehehe. - Na, jó, akkor beismerem, tényleg - adta meg magát Chi-Kung. Ubi-Van szólni szeretett volna, de nem szólhatott, mert senki sem kérdezte. Ezért hallgatott: - A fiúban olyan koncentrációban van meg az Erő, hogy ha Newton látta volna, azt hiszem, hogy a torkán akadt volna az almája találgatott Chi-Kung. Jojó és a többiek is mérlegelték a szavait.

- Próbára tesszük - dörzsölgette a kezeit Jojó, mert szerette az ilyen próbára tevéseket. Olyan volt, mint valami vizsga. Mivel ő sohasem járt iskolába, imádott vizsgáztatni. Az volt a kedvence. Meg a mákos pite, amitől megjött a jókedve. 16. Agakíj a Nagylábú Erdei Jetik Nagytanácsa előtt állt. Neki, mivel még egyáltalán nem volt Jeti, nem járt kényelmes, puha ágy, amelyre kikérdezés közben leheveredhetett volna, hanem álldogálnia kellett. Tizenkét különféle fajú, nemű, magasságú és hangulatú lény figyelte. Némelyikük félig leeresztett szemhéján keresztül szemlélte. A fiú sejtette, hogy mágikus látásuk segítségével belülről figyelik. Ezért igyekezett legpozitívabb gondolataira összpontosítani. Szerény, gyermekkori vágyaira gondolt. Ha megnő, akkor ő lesz a Mr. Universum, mindemellett pedig a legkiválóbb pilóták közül is az első. A nevét ismerni fogják az egész Galaxisban és bejárja majd szinte az összes lakott világot. Igen, ezt fogja tenni. Azután eszébe

jutott Gané is. Elmerengett azon, hogy mit fog majd tenni vele, ha megnő, és végre feleségül veheti. A Tanács egyes tagjai bólogattak, mások hümmögtek, néhányan krákogtak, volt, aki maga elé motyogta, hogy ez igazán szép, nem vitás, de olyan is akadt, aki nem szólt semmit, látszólag egykedvűen bámulta a fiút, mintha csak 112 egy berendezési tárgy lett volna. Rövid idő múltán mindegyik fészkelődött a helyén, némelyek lihegtek is, mert rákapcsoltak a fiú Ganéval kapcsolatos perverz gondolataira. Agakíj nem szerette ezt a próbatételt vagy mifenét. Nem kérdeztek tőle semmit, csak bámulták, magukban mustrálgatták. Végül, az egyik szimpatikus Jeti, aki nagydarab, fekete bőrű humanoid volt, és barátságos szemekkel nézett rá, megszólította: - Mi a neved, Agakíj? - Fiam - felelte Agakíj. A szimpatikus idegen bólogatott, de nem tudta, hogy miért. Az előtte lévő képernyőn, amit Agakíj nem látott, ábrák, képek-, vonalak futottak meglehetős gyorsasággal.

A fiúnak ki kellett találnia, hogy milyen gyártmányú a tévé. Ki is találta, mert fineszes gyerek volt, könnyű szerrel leolvasta a képernyő hátlapján elhelyezett apró kis fémlapocskáról. A Jetik bólogattak, hümmögtek. - Hogy érzed magad, fiam, akkor, amikor a sivatagban kóborolsz egész álló nap? - kérdezte tőle Kész Hindu hirtelen. - Állatira melegem lesz - mondta őszintén Agakíj. - És mit érzel akkor, ha valaki rád zárja a hűtőszekrényt, éppen akkor, amikor vacsora után kutatsz benne? - szegezte neki a kérdést Ki-Ha Nem-Én. - Dühös leszek rá. Később fázni fogok - találgatott Agakíj, de nem értette, hogy ezek a Jetik miért tesznek fel neki ilyen fura kérdéseket. - Sok félelem van benned - állapította meg empirikusan Jojó, az aprótermetű Jeti. - Miből tetszik gondolni? - tette fel a merész kérdést Agakíj. - Most mi kérdezünk. Lesz később többi folytatás, amikor majd te kérdezel. De nem most. Mindennek megvan maga ideje - mondta Jojó, és az égre emelte az ujját. - Ám, mégis elárulom, mert ma jó napom van. Azért van

benned 113 félelem, mert itt állsz előttünk, rágcsálod a körmeidet, pislogsz, a légzésed nem" nyugodt és fogadni mernék, hogy nem készültél. Nem tudsz egy tételt sem jeti képzésből. Igaz? - De hát, azt hittem, ez csak elbeszélgetés - védekezett a szegény fiú. - Nem tudtam, hogy tételek is vannak. - Ne aggódj, nincsenek! - hahotázott barátságosan Kész Hindu. -Jojó szereti egy kicsit összezavarni a növendékeket, hogy azután jól kikérdezhesse őket. - Ugye, jól csinálom? - nevetett az apró kis lény, és huncutul kacsintott a fiúra, aki értette a tréfát, de nem szerette. - Háááát... A kikérdezés folytatódott. - Nagyon hiányzik neki az anyja - mondta tűnődve Jojó. - Mint ahogy nekem is hiányzik. - Az apróság elérzékenyült. - Több mint hétszáz évvel ezelőtt láttam utoljára... Nagy, kerek szeméből potyogtak a könnyek. A többi nagy Jeti is elérzékenyült. - Kétszáz éve nem láttam a mamámat - zokogta Kész Hindu is. - Nem tudom, mi lehet vele. Biztosan már csupa csont és bőr, szegény.

- Én sem tudtam elmenni a temetésére sem - Sírt fel KiHa Nem-Én. - Annyira bánt, hogy soha nem vehettem neki ajándékot - bőgte Bepi Pulla. - Az egész emiatt a hülye szerzetesség miatt van. - A Mamikámat akarom! - visította Adi De, egy nőnemű Jeti. Percekig tartott, mire meg tudtak nyugodni. Még azután is sokáig hüppögtek, kisírt könnyzacskóik üresen csüngtek a szemszerveik alján, más lények még rondábban néztek -ki. Agakíj próbálta őket vigasztalni, de senki sem figyelt rá, mert annyira hiányzott nekik az anyjuk. - Szóval, félsz elveszíteni őt - összegezte Jojó. - Igen - felelte Agakíj. - A félelem vezet a sötét oldalhoz. Haraghoz és gyűlö114 léthez. A szenvedéshez. Jetinek kell nagy elkötelezettség. Még mamikat sem láthat többé soha. Csak magát a tükörben, meg más Jetiket. Nősülni lehet, de mamit többé nem láthatni. Ez itt a szokás, hogy teneked se lehessen jobb, mint másik, idősebb Jetiknek. - Micsoda marhaság - mondta bosszúsan Agakíj. - Igen, de benne van Jeti alapszabályban, megváltoztatni csak alapító

Jetik engedélyével lehet. De mód nincs rá, mert ők már ezer éve halottak. Jojó Agakíjra nézett, és azt mondotta: - Én úgy érzem, fiú, tebenned-sok félelem van. - Nem félek! - jelentette ki Agakíj. - Jeti akarok lenni, Mr. Universum és jó pilóta. A Jetik bólogattak, a kikérdezés pedig egészen addig folytatódott, amíg egyszer véget nem ért. 17. D.J., a Romapitekusz lenyűgözve piszkálgatta nemes ívűnek semmi képpen sem mondható, ám de igen nagy, momentán csúnyán eldugult orrát. Közben együttérző tekintetével vizslatta a gyönyörűszép, fehérre meszelt arcú királynőt, Amudarját. A felség arcocskája sápadtnak látszott, szemeiben könnytócsák gyűltek, lelkében szomorúság kavargott, gondolatai pedig egyre csak azon jártak, hogyan szabadíthatná fel népét a gaz megszállók rémuralma alól, akik nem átallanak a laposabbik végén megtörni a tojást. D. J. már éppen másodszor fogott hozzá, hogy gondolat; ban

levetkőztesse a kívánatos fehérszemélyt, amikor a királynő pillantása találkozott az ő élveteg tekintetével. D. J. elvörösödött, hebegni kezdett, sűrű elnézést kért jobbra meg balra, és idegességében olyan dolgokat kezdett el hebegni, amelyek felkeltették a királynő érdeklődését. - Installálom, királi fennsíges asszonkám. A csókolom a kizsgezit csókolom, de nagyon, mert olyan jótékonyán pu115 hának tetszik lenni, hogy áz mán nem is igen igáz, de egy szó, mit is beszílek itten, dehogyis, ván nékem egy igazán korszakot alkotó kicsinké gondolátkám. Amikor a királynő értetlenül nézett rá, a cigány folytatta: - Mert tudja még á királyi fennségességed, mi á cigányuk áztat nem hagynánk annyiban, hacsak úgy á gáz fickók ellejmónák tőlünk minnyá áz egísz, kerek bolygónkat, hogy a kiskezitmegcsókojjam megint, de nagyon. Hanem bizon odatolakodnánk á gáz ellensíghe, osztán olyaténképpen kilopnánk á gáz sertísfájzátoknák á kit szemüket, hogy utána többé mán nem osztanának és szoroznának,

csak legfőlleb á golyós számulógípükön, amit ugye kitunnának tapintani. Amudárja szomorúan mosolygott, amikor végre képes volt megérteni ezt az emberi nyelvhez nagyon sok tekintetben hasonló nyelvet. - Nagyon kedves vagy, D. J., de hát hogyan is harcolhatnék én, amikor a népemet fogságban tartják, fegyvereink sohasem voltak, - Lemondóan legyintett, közben levert egy pótolhatatlan értékű kínai vázát, amit Palmatex szenátor különös becsben tartott. Hangos csattanással ért földet és többszáz darabra robbant szét. Ezért is. helyezte el a magán lakosztályában, nehogy otthon, a buta felesége véletlenül portörölgetés közben leverje. Amudarjá kivette a rágógumiját, amit különösen észrevétlenül tudott szopogatni, és elnyomta azon a felbecsülhetetlen értékű festményen, amely Palmatex szenátor lakosztályának másik ékessége volt. D.J. sem volt rest, mert tudta, a rest kétszer fárad. Ő viszont, mint fajtájának mindegyik tagja, nem szeretett dolgozni. Az orrából

kinyert anyagot együttérző pillantások közepette elnyomta azon a felbecsülhetetlen értékű mozaikablakon, amelynek festése ezen az anyagon kívül, szinte mindennek képes volt ellenállni. Ám a maró vegyület pillanatok alatt felismerhetetlenné tette a műkincset, amely Palmatex szenátornak a legkedvesebb tárgya volt, és megszerzéséért képes volt lemondani tulajdon anyjáról is. - Nekünk ván sok-sok emberünk - folytatta követhetetlen 116 logikájú gondolatmenetét a cigány. - Há megkírnéd á nípemet, ákkó tán segítenének kiverni á gonosz tojásfeltevőket, akik rosszvégiben törik, ha szakad. De nem szakad nekik! Mink erűsekk vágyunk, mint á bivaly. Sok munkákerüléssel rápihentünk bázi nagy csatára. Ütünk, vágunk, harapunk, á megfutamított ellenség hűlt helyin pedig elosztjuk nagy zsákmányt, mit elemelünk zsebükből. Áll áz alku, vágy nem-e? Amudárja némi gondolkodás után belecsapott a cigány kezébe és azt mondta: - Áll az alku.

Azután meg azt mondta: -Jaj, nem tudom elengedni a kezedet. Valamiért beleragadt. - Ijedten rázta, húzogatta, hogy szegény D. J. majdnem lefordult a saját lábáról. - Bazsebálom náccságos kirájkisásszonkám, de hát mit tehetek ín rúlá. Ez nekem szagmai ártallom. Áz eszem éles, á kezem pedig enyves. Ilyen vágyok genetikaillag. A cigány és a sírdogáló királynő, aki folyton azt hajtogatta, hogy jaj istenem, ez tényleg örökre így fog maradni, kézenfogva elindultak, hogy megkeressék a többieket, akik már alig várták őket. 18. Agakíj le volt törve, mint a bili füle. Szegény fiút Jeti képzésre alkalmatlannak találta a Tanács, és eltanácsolták kisegítő iskolába, ami ugye nagy szégyen. Agakíj ezen annyira elszomorodott, hogy inkább úgy döntött, nem is tanul, hanem műveletlen, buta paraszt marad. Chi-Kung ellenben bizalmasan közölte vele, hogy majd ő maszek tanítványának fogadja. Erre megorrolt rá Ubi-Van KenUbi,

méghozzá joggal, ugyanis tökéletesen tisztában volt azzal, hogy két tanítvány esetében csak fele annyi képzésben részesülhet majd, mint eddig. Ez pedig rá nézve igen hátrányos. Közte és ChiKung között mély szakadék keletkezett, amely még tátongani is kezdett. 117 Agakíj nem tudta, hogy most örülhet-e, vagy inkább bánkódjon. Nem lehet belőle Jeti lovas, mert a Tanács szerint már túl öreg, hiányzik neki a mamája, és nagyon agresszív, a jövőjét pedig Jojó szerint sötét maszk takarja el. Akár csak egy baljós árnyék. Ha tudta volna, hogy mennyire így lesz, bizonyára inkább egyházi pályát választ és mártír lesz belőle, mert azzal sokat segíthetett volna a világ lakosságán. Főként pedig azokon, akiket később csúnyán megölt. Viszont Chi-Kung igen barátságosán viseltetett iránta. Vigasztalta, és próbálta elmagyarázni neki, hogy az élet nem habos torta, hanem egy nagy, büdös szaros-szendvics, és minden nap egy újabb harapás. Ez Agakíjnak nagyon tetszett. Megfogadta, hogyha felnő, majd ehhez

fogja tartani magát. Az utazás visszafelé rövid volt. A fiú a Jetik beszélgetéseiből rájött arra, hogy a két férfi azt a feladatot kapta, hogy védelmezzék a királynőt. Chi-Kung még azt is elárulta neki, hogy feltételezik, hogy az a rettenetes szörnyeteg, amely a Tetűn rájuk támadt, ismét felbukkan majd és akkor ketten, együttes erővel le fogják győzni. Igaz, hogy nem szép dolog két férfinak egy nőre támadnia, de hasznos. Amikor visszaérkeztek a Naboommra, már Agakíj is tudta, mire készül a királynő. Amudarja elfogadta D. J. segítségét és arra készült, hogy a cigányok segítségével visszafoglalja a bolygót. A királynő a sötétben is világító, vörös színű ruhát viselt, hogy jobban lássák az ellenséges mesterlövészek, ám udvarhölgyei terepszínű ruhát, kevlársisakot és fekete napszemüveget vettek fel az alkalomhoz. Oldalukon, rájuk nézve veszedelmesnek tűnő kanócos puskák, parittyave-tők és műanyag kések lógtak. Gané otthagyta társnőit, akikkel ezidáig gyorstalpaló kommandós kiképzésen vett részt, és odasietett a fiúhoz.

- Hogy vagy? - kérdezte. Agakíj nem mondta, hogy szarul, de büszkén, csak gondolta. Az élete romokban hevert. Ugyan többé már nem kell rabszolgaként robotolnia, de soha többé nem láthatja 118 már az anyját, hacsak vissza nem megy hozzá, hogy meglátogassa. Pénze nem volt, bár egyetlen pártfogója, Chi-Kung vállalta, hogy gondját viseli, eteti, de nem ruházza, mert nem szerette az erőszakot, hiszen Jeti volt, és nem fért össze az elveivel. Ám a határozat, hogy a Tanács úgy döntött, hogy nem képezik ki Jetinek, annyira elkeserítette, hogy legszívesebben lelőtte volna az összes Jetit. Elmesélte sanyarú sorsát Ganénak, aki együttérzően vigasztalta; és azzal hitegette, hogy később, majd amikor visszafoglalják a bolygót, minden másképpen lesz. Agakíj szomorúan bólogatott. Gané olyan kedves volt vele, hogy egészen meghatódott. Megölelték egymást, majd gyors petting után ment ki-ki a maga dolgára. A fiú megnyugodva látta, hogy Chi-Kung és Ubi-Van ismét beszélő

viszonyba kerültek egymással. A szakadék, amely közöttük megnyílt, gyorsan össze is zárult. Most mindketten az előttük lévő háborúra összpontosítottak. Legfőképpen pedig arra, hogy megóvják a királynő életét, még akkor is, ha ez csak mások élete árán lehetséges. D.J. alkonyatkor jött elő a bozótból. Nem azért, mert egész nap ott rejtőzködött volna, hanem azért, mert felderítésben járt. Felkutatta fajtársait, illetve csak felkutatta volna, mert azok mind egy szálig eltűntek. - Nagy háború vót, meg sok erőszag - jelentette ki a Romapitekusz. Á nípem eltűnt, de én tudom, hogy nem hálták még, mer nem látni sehun sem hullákat, meg ilyenek. - Mi történt? - kérdezte Chi-Kung. - Mondom, vót nagy támadás. De én tudom, hogyha nagy báj ván, akkó á níp elvándorol á Nagy Szemítdumbhoz, ahová őseink is járták guberáni. Ottan olyan büdös ván, hogy odá senki se meríszkedik. - Ne fecséreljük a drága időt, azonnal vigyél minket oda! - kérte a királynő.

- Igenizs kisnáccsád, ákárom mondani, királnőkém. Azzal az egész csapat felkerekedett és hosszú órákon keresztül meneteltek a cigány után. Körülöttük időnként meghallották a bolygót megszállva tartó droidok járőreit. 119 Ilyenkor meglapultak, visszafojtották egymás lélegzetét, majd felülemelkedtek fáradtságukon és mentek tovább, ki merre látta az előtte haladó hátát. Amikor megérkeztek, az emberek felvették a gázmaszkokat. Még így is öklendezve, köhögve üdvözölték Kolompár Kapót, aki ugyanúgy öklendezve köszönt nekik. - Boáááá! De jó, hogy visszagyüttek! - jelentette ki a Kapó. - Á legrosszabb dolog történemlett, amit csak ki nem gondúhattunk vóna. Megjöttek áz gonosz robotok és azt mondták robot. Mink áztat hittük, hogy csak bemutatkozni gyöttek. Boááááá. Árammal meg olajjal kínátuk űket, de azok csak benyúták á konnektóbe, oszt rázták á fejüket. Aztatat mondották, hogy minekünk kell menni robotra, mer

mostantó mán nincsen olyan, hogy vánákik nem dógoznak, csak múlatnak. Mint ahogy tudod, mink áz idűt. No, aztán evittek minket dógozni - Kolompár Kapó arcán olyan rettenet tükröződött, ami még a rajta lévő koszrétegnél is szörnyűbb volt. Boáááá. - Mágá á rettenet, mágá á rettenet! - suttogta könnyekkel teli szemmel. - Legtöbbünk még soha nem dógozott. De még csak meg sé próbátuk, mer tuttuk, hogy mennyire ártalmas áz egíszségünknek. Úgy hullott áz népünk, mint á répa. Deglettek á jó zsebtolvajok, hamiskártyások, kupecek, meg miegymás. Boáááá. Odalett a színe jává á cigánoknák. De néhányunknak sikerűt megszöknünk. Azóta fegyverkezünk, készülünk árrá, hogy visszavágjunk. Nincs sok idűnk. - Mennyi áz időnk? Boáááá. - kérdezte D. J. - Hátmég á szúnyog. Boááá. - csóválta a fejét Kolompár Kapó. - De kész szerencse, hogy á büdösét mink jobban bírnyuk. Amudarja királynő előrelépett és megállt Kolompár Kapó előtt. Tiszteletteljes könyörgés volt a hangjában, amikor megszólaJt:

- Boááááá. Könyörgök neked, nagy Kapó, hogy segíts visszafoglalni a bolygót a gonosz robotoktól meg a Seft és Miegymás Kft. elvetemült vezetőitől, Gennyvér Nugáttól és Emmár Döffytől. 120 - Én? - lepődött meg a kapó. - Há énneköm semmi hadseregem nincsen. Fegyverek is csak kevís. Áztat hittem, hogy tinektek ván nagy harcosok, ákiktő majd segítséget kírhetek mán. Amudarja csalódottan vakargatta a golyóit. Teljesen tanácstalan volt, hogy most mit is mondjon. Gané lépett elő mögüle, és szelíden félretolta a testőrét.- Én vagyok Gané Amudarja királynő - jelentette ki. -Ideje, hogy kezembe vegyem a dolgokat. - Az jó lesz - suttogta vágyakozva Agakíj, és elmosolyodott. Mindig is sejtette, hogy az a lány, akit ő szeret, nem egy egyszerű cseléd, hanem valami góré. De azért ezt nem gondolta volna. - Hűséges testőröm időnként eljátssza a királyi szerepemet mosolygott Gané. - Elnézést kell kérnem mindazoktól, akiket megtévesztettem. - Tekintete megállapodott Agakíjon is, majd

rákacsintott. -Semmiség, semmiség - bagatellizálták az ügyet a többiek. - Nekem huszonkét fegyveresem van, neked meg több száz is lehet vázolta a lehetőségeket Gané. - A fegyvereid elavultak, de nem baj, mert a mieink is. Ketten együtt viszont győzedelmeskedhetünk. Van egy tervem. Boááááá. De az a terv jó. Ti előretörtök, fejetlenül megrohamozzátok az ellenséget. Amíg ti leöletitek magatokat, addig mi szépen visszafoglaljuk a kormányépületeket, letartóztatjuk a gonosz megszállókat, kikapcsoljuk a droidokat irányító műholdakat, és utána minden úgy lesz, mint régen. Boáááá. Kolompár Kópónak, mivel nem volt hülye, nem tetszett az ötlet. - Áz ötlet nem jó. Boáááá. Mi vóna, há ti rohamoznátok? Úgyis jóvá kevesebben vágytok. Ákkó kevesebb lenne á hulla... Gané ezen elgondolkodott, majd hirtelen kivágta magát. - De ti nem tudjátok, hol vannak a kormányépületek, nem ismeritek a titkos rejtekajtókat, folyosókat, senkinek fel nem tűnő kelepcéket, labirintusokat. Boááááá. Nem! - makacsolta meg magát a Kapó. - Nem ákárum 121

leölteni embereimet. Mán úgyis nagyon kevís maradott. Ha még ennyi sem lesz, ákkó kihálunk. Boáááá. Amudarja féltérdre ereszkedett. Intésére követte őt a testőrsége, a szobalányok, a titkosszolgák és testőrök kevés számú hada, Top Gáz a pilóta, a Jetik, de még Agakíj is. Csak D. J. maradt állva, de végül ő is letérdelt, mert társas lény volt és nem szerette, ha valaki egyedülálló. Amudarja gázálarcos fejével csókolgatni kezdte a Kapó kezét, és halkan olyan szavakat duruzsolt a fülébe, hogy na, ne legyél már ilyen makacs szépfiú, hercegem, hatalmas lovagom, meg ilyen képtelenségeket. A kapó ettől egészen meghatódott. - Még ijjet! - mondta és forgatta a fejét, hogy a többi népe is látja-e ezt a csodát. Látták. A Kapó beadta a derekát, de ahhoz ragaszkodott, hogy ne legyen sok hulla, csak a robotoknál. Azokat pedig kivétel nélkül a cigányok gyűjthetik majd be a csata után, mint értékes ócskavasat meg mikrochipeket, amikből az újrahasznosítás után mikrochipszet lehet készíteni, valamint gyomirtót.

Amudarja beleegyezett. Kolompár Kapós felsegítette a földről a királynőt, közben lelopta a karjáról az egyik felbecsülhetetlen értékű réz karperecet. Senki sem vette észre, csak ő, meg a cigányok. Az üzlet megköttetett, másnap indult a támadás. 18. - Megtaláltuk a hajójukat! - jelentette Gennyvér Nugát Dark Sziszifosnak és Baljós Anyósának, akik egymás mellett lebegtek előtte a holoképen. Ettől kirázta a hideg, de a várható nyereség, amit egy egész bolygó birtoklásával nyerhetett, képes volt feledtetni vele azt az apró kellemetlenséget, hogy eladta a lelkét az ördögnek. A királynő visszatérése meglepetés. Száz az egyhez tettem volna, és tessék. Túlságosan agresszív a kicsike, de 122 már nem sokáig - fenyegetőzött gonoszan sziszegve a Sitt Fekete Lovasa. A Kámzsája mélyen a szemébe volt húzva, annyira, hogy ki sem látott mögüle. - Ne aggódj, fiacskám! Viszem a menedzserkalkulátoromat, és egyszer s mindenkorra leszámolok velük! - visította a Baljós Anyós.

Riasztóan égnek álltak a szarvai, a feje pedig vöröslőtt a dühtől. A szájából kikandikáló három szuvas foga hajmeresztő látványt nyújtott még így, a holoképen keresztül is. Bibircsókos orrát semmi pénzért sem illette volna csókkal Gennyvér Nugát, az Álnok. - Menj és töröld el őket a föld színéről, Mama utasította Dark Sziszifos és vészjósló hangon felnevetett. - Engedd át nekik a kezdeményezést, de amikor előjönnek féregjárataikból, tekerd ki a gyáva kukacok nyakát, hogy még az írmagjukat se lehessen kiskanállal összeszedni. - Csodás terv - dicsérte fennhangon, alázatosan Gennyvér. A holokép elenyészett. 19. D. J. tábornok lett, Kolompár Kapó pedig azzal bízta meg, hogy vezesse vakmerő támadásra a sereget. D. J. a nyílt harcmező felé menetelt, ahol már várták őket a rohadtdroidok. Mindegyik fémkarjában hatalmas energiavető berendezés villogott, amivel rettenetesen tudtak energiát vetni. Akit eltaláltak vele, azt utána már el lehetett vetni, nem kelt fölt többet

soha. A velük szemben felsorakozó szedett-vedett hadsereg ósdi mordályai nevetségesnek tűntek volna, ha nem lett volna birtokukban egy hatalmas találmány, az energia pajzs, amely képes volt ellenállni még a leghatalmasabb, erejű energiavetésnek is. Ez külföldi szabadalom volt, amit egy átutazó vendégtől loptak el még régen, de most igen jő hasznát vették. Így viszont a csata már nem is mutatkozott annyira egyoldalúnak. 123 A droidok lőttek, de nem találtak. A cigányok nem nagyon lőttek, de őket. meg nem találták el. A két sereg csak menetelt, nyomult egymás felé, és senki sem szenvedett veszteségeket. D. J. felemelte a kezét és bíztatóan próbált meg mosolyogni. - Bázsebállák tikteket tezsvéreim! Há amikor a közelükbe érünk, ákkó asztán kilopni á szemüket ám! Agakíj Chi-Kung és a királynő kíséretében maradt. Féltette Ganét, és mindenáron szerette volna megóvni attól, nehogy idejekorán

elhunyjon. Ezért még arra is képes lett volna, hogy másokat súlyosan bántalmazzon. Ilyen nagyszerű, hősies szívű gyerek volt ez a kiskorú Skywalkman. A legszebb, aranyozott, igazából rézzel bevont tetejű,' kormánypalota tövében kuporogtak. Gané továbbra is az udvarhölgyeknek kijáró kommandós ruhában feszített, tele volt aggatva késekkel, dobótőrökkel, kanócos puskáját a kezében szorongatta. Arcocskáján elszántság és félelem keveréke ült. A Jetik körülötte csoportosultak, hogy megóvják az életét. Most már igyekeztek szemmel tartani, mert nem akarták, hogy az állandóan beöltöző hölgyeményt megint összetévesszék valaki mással. Nekik őt kellett megvédeniük, nem pedig a hasonmását. Kilelte a hideg őket a gondolattól, micsoda óriási blamázs lenne, ha tévednének. Az álkirálynő, aki most fekete alapon narancssárga ruhájában pompázott, kísértetiesen hasonlított egy méhkirálynőre. Fullánk is lógott az oldalán, méghozzá egy hatalmas energiavető, amivel ha

lövöldözni kezdett, aratni is lehetett a gonosz ellenség soraiban. - Maradj a közelemben! - parancsolta Chi-Kung Agakíjnak, aki erősen remélte, hogy akkor nem esik majd baja. Se neki, sem a mesternek. Amikor eljött a pillanat, és az ellenállási mozgalom vezetői, a szabadcsapatok valamint a partizánok megtisztí124 tották a terepet, akkor a Jetik, Agakíj és Gané, valamint a testőrsége berontottak a főhangárba, ahol már várták őket. - Rohadt droidok! - kiáltotta Ubí-Van. Mesterével együtt védte a királynőt, aki felé energianyalábok és blézertűz cikázott, éppen ezért nagyon'nehéz volt kivédeni. De nekik sikerült, mert Jetik voltak, méghozzá a legkitűnőbb fajtából. Blézerkardjaik villogtak, mint a szembejövők, amikor a rendőrök fényképeznek az utakon. A droidokat a benyomuló felszabadító erők zárótűz alá vették. Úgy dőltek halomba, mint az aprófa. Megpróbáltak segítséget hívni, de a mindenre kiképezett apró Gyökkettes, a kis Kuka megzavarta a rádióadást. A droidök rövid, kilátástalan közdelem után megszűntek létezni.

Chí-Kung pillantása nyikorogva siklott a fiúra. - Maradj itt á vadászgépek tövében. Nemsokára visszajövök. Ha nem jövök vissza, az azt jelenti, hogy meghaltam, vagy hogy eltévedtem. Há csak eltévedtem, akkor még jöhetek. Ha viszont meghaltam, akkor... - olyan mozdulatot tett, ami egyértelművé tette, hogy akkor bizony már nem fog jönni többet. De ki tudja, mi fog jönni akkor helyette?... - De én szeretnék veletek menni, lövöldözni, meg harcolni. Itt már nincs semmi érdekes... - Maradj itt, fiam! - parancsolta olyan hangon a Jeti, hogy Agakíj nem mert ellenkezni. A kis Kuka társaságában lekuporodott az egyik gép mellé és várta, hogy visszafoglalják a bolygó kormányépületeit. A Jetik tovább nyomultak előre, amikor hirtelen megtorpantak. Ott állt előttük a szörnyeteg. Talpig feketében volt, mert mások halálára készült. A fejét koronázó szarvak vészjóslóan meredtek előre. Vörösen izzó sárgás szeméből pokoli gyűlölet áradt feléjük. Rettenetes, bibircsókos orrán keresztül úgy fújtatott, mintha túlterhelt

gőzmozdony lett volna, nem pedig a Sitt Fekete Lovasának Baljós Anyósa. Amikor a száját szólásra nyitotta, elővillant mind a három szuvas foga. Pokoli bűz csapta meg az orrukat, amitől minden jelenlévő egy picikét hátratántorodott. 125 A banya felröhögött. - Egész életemben azért edzettem, aerobikoztam, súlyzóztam, futottam, díjbirkóztam, szelet vetettem és vihart arattam, hogy most leszámoljak veletek, ostoba Jetik. - Azzal felkattintotta minden irányban vágó, multispéci blézerkardját, és össze-vissza suhogtatott vele. Aki hegesztőszemüveg nélkül nézte, annak egészen belefájdult a látószerve. A királynő, Tapló kapitány, Top-Gáz és a többi szobalány feltűnés nélkül eliszkolt, mert megrettentette őket a banya rút pofájára tetovált gusztustalankodó feliratok többsége, amelyet még idézni is szörnyű lenne. A Jetik is felkattintották pengeélesre kifent blézerkardjukat és lassan, óvatosan elindultak a rettenetes jelenség felé, hogy megküzdjenek vele, mint két férfi az egy darab idős nővel.

Ám az olyan dühödten támadt rájuk, mintha holmi benzináremelésen izgatta volna fel magát. A kezében motoros fűrészként berregett és forgott a rettenetes szablya, a két Jeti' nem győzött védekezni. Forgolódtak, vágtak, hárítottak, jobbra léptek, balra léptek, de a banya eszeveszett támadása csak nem akart megszűnni. Ellenkezőleg! A két harcedzett Jetit a rettenetes támadó beszorította egy folyósóra. Ubi-Van és Chi-Kung meglepetten vették észre, hogy együttes erejük is kevés ahhoz, hogy a banyát rövid úton felaprítsák. Ezért kénytelenek voltak a hosszabbik utat választani. Ki kellett fárasztaniuk, megvárni, amíg végre hibázik, és akkor talán majd lesújthatnak rá mint a gőzkalapács. Csakhogy! A Baljós Anyós szívós volt, mint a legtöbb fajtársa, eszeveszett gyűlölete, amit a Jetik ellen érzett, tovább fokozta erejét. Chi-Kung és Ubi-Van Ken-Ubi két oldalról támadták, de képtelenek voltak sebet ejteni rajta. A sötét járatban hátborzongató látványt nyújtott,

ahogy a három blézerkard időnként összecsapott, a pengékről szikrák hullottak alá a "NAGYON VESZÉLYES, IGEN GYÚLÉKONY ÉS ROBBANÉKONY TRUTYI" feliratú hordókra, amelyeknek ráadásul a tetejüket sem csavarták be rendesen. 126 A két Jeti már sokszor harcolt együtt. Chi-Kung tapasztalata és Ubi ereje kedvező elegyet alkotott ahhoz, hogy ha túlerőben voltak, akkor igen rövid idő alatt képesek voltak végezni ellenfeleikkel. Ám a szörnyeteg kiválóan ismerte az Erőt, otthonosan mozgott a talajtornában, erőssége volt . a matek, és fizikából sem lehetett éppen gyenge. így azután roppant nehéznek mutatkozott legyőzni. A harcolók végigküzdötték magukat a folyosón és betoppantak egy fröccsöntő üzembe, ahol igen veszélyes kémiai folyamatok játszódtak le addig is, amíg a három erőszakos figura meg nem jelent a nyílt színen. Az üzemben, ahol műanyag katonákat, tradicionális, mindkét végén hegyes tojásokat és más, a bolygó imídzsét meghatározó értékes,

antik szuveníreket gyártottak, amely az itt élők GDPjének 99 százalékát adta, nagyon fejlett riasztórendszer üzemelt. A fotocellás védelem, rögtön azután, hogy idegen behatolókat érzékelt a kettes szinten, működésbe helyezte a precíziós rendszert, amely még sohasem hibásodott meg és nevéhez méltó módon igen precíz volt. Egészen a mai napig. Ezen a napon képtelen volt célzott lövéseket leadni a behatolókra. Ehelyett össze-vissza lövöldözött. Mindenfelé égett fém szaga hallatszott, a levegőben energianyalábok cikáztak, ráadásul bekapcsolt egy sziréna is. De nemcsak bekapcsolt, hanem még vijjogni is kezdett. A három blézerkardos célszemély pedig pánikszerűen menekülni kezdett, de nem jutottak messzire, mert csapdába kerültek. A biztonsági rendszer újabb, még jobb, még több, nagyobb hatóerejű zárótüzet zúdított a nyakukba. Mindhárman a földre lapultak, majd lekuporodtak a fal bemélyedéseiben, és ott meditálni, imádkozni, böjtölni, önmegtartóztatni kezdtek, hogy

hasznosan teljen az idő. Miközben a Jetik a banya életéért küzdöttek, mert el akarták azt venni, addig Agakíj is tartalmasán szórakozott. A főhangárban, ahol nemrégiben még vadászgépek raja várakozott, már csak egy kis hajó árválkodott. A többiek mind felszálltak, hogy az űrbe emelkedve szétzúzzák azt a 127 hatalmas cirkálót, amely alig valamivel volt csak nagyobb mint a fél bolygó, a... - Naboomm - jutott Agakíj eszébe a neve. Nagyon szeretett volna velük menni, de nem engedték. Minden pilóta elrepült, némelyiküknek látta még a felrobbanó gépét is, amikor a hangárból kiröppenve elkapta egy légvédelmi robotágyú tüze. Agakíj türelmesen várt néhány percig, de semmi sem történt. Unatkozni kezdett. A kis Gyökkettessel csevegett, de mivel nem értette, hogy mit válaszol neki a kis robot, a beszélgetést sem igen élvezte. A hátát nekitámasztotta a vadászgépnek, és az ajtót leste, ahol vagy fél órával ezelőtt az a hasmenéses pilóta kirohant, azzal, hogy

mindjárt jön, csak megkeresi a vécét. Agakíj sejtette, hogy valami közbejöhetett. Talán meg sem találta, de az is lehet, hogy megtalálta, de már későn, vagy pedig a baj nagyobbnak bizonyult annál, mint amilyen az első szele volt. Pedig az sem volt semmi. Két támadó harci droid vezérlése sült be a nem mindennapi biológiai fegyvertől, és ez megmentette Agakíj rövid életét is. Ezért hálás volt a pilótának és elhatározta, hogy amíg a nagy dolgával bajlódik a toaletten, addig ő felszáll egy kicsit lövöldözni. Még sohasem repült ilyen vadászgéppel, de ez cseppet sem zavarta. Ellenkezőleg, olyan kihívásnak vette, ahol érdemes egy kicsit kockáztatni. Úgy érezte, végre" itt a nagy alkalom, amire egész életében várt. Kilenc év hosszú idő volt, és Agakíj nem akart úgy megöregedni, hogy ne vezethessen egy ilyen klassz kis gépet. Beugrott a pilótaülésbe és beszíjazta magát. Legnagyobb meglepetéséré a kis Gyökkettes is beszökkent mögé. Begyújtotta

segédhajtóműveit, és felröppent a helyére, közvetlenül a pilótaülés mögé, ahol a gyártó a potyautasoknak és az asztromechanikai kis robotoknak alakított ki spártaian kényelmetlen ülőhelyet. Kuka csatlakoztatta manipulátor-karjait a megfelelő bemeneti nyílásokba, majd kéjes csippantás után jelezte, ha a fiú akarja, akár indulhatnak is. Agakíj bólintott, Kuka pedig beröffentette a vadászgép 128 turbóhajtóműveit. Á fiú végigtekintett a műszerfalon. Ettől nagyon megszeppent, mert rádöbbent, csak a tűzgomb rendeltetését ismeri, az összes többi műszer, kapcsoló, gomb és mifene működéséről fogalma sincs. A hangár bejáratánál megjelent egy kézen fogva sétáló járőr droid és a társa. Nem hallotta, hogy mit beszélnek, mert a hajtóművek zaja elnyomta hangjukat. - Annyira szeretlek, bébi! - mondta az egyik, és átölelte a másik vállát. - Én is! - Hát ez csodás! Szeretkezni akarok veled! Sok kis robotot akarok

tőled, akik majd ott rohangálnak körülöttünk és bearanyozzák gépiesen múló hétköznapjainkat, egész életünket és időnként megtisztítják berozsdált áramköreinket. - Én is! - ujjongott a másik. - Még be sem mutatkoztam, te kis cukibaba. Joe vagyok. - Én is. Agakíj ujjongva próbálta ki rajtuk, hogy tényleg az-e a tűzgomb, amit ő annak gondolt. Tényleg az volt, de ennek a droidok nem örülhettek, mert két füstölgő fémgömbbé olvadtak össze a szerelem tüze helyett a fémtestüket körülnyalogató lángok gyilkos hőjében. - Fogalmam sincs, hogyan kell irányítani ezt a hajót recsegte a gégemikrofonjába. - Próbálj meg átkapcsolni kézi vezérlésre. Kuka füttyögött, csipogott, mosóprogramot futtatott le a centrifugájában, a feje körbeforgott és fények gyulladtak ki a fémpáncélján. - Igen, ez az! - rikoltotta a fiű lelkesen. - Most már van kézi vezérlés. Többé már nem érdekelnek a műszerek. A gázkar és a botkormány megvan, a többi a te dolgot. - Azzal előretolta a kart. Kuka aktiválta a

pajzsokat, a kis gép pedig kiröppent a hangárból éppen akkor, amikor visszatért a vécéről a pilóta. A nadrágját még be sem szíjazta, olyan nagy sietve hagyta ott a porcelánisten oltárát, nehogy lemaradjon a nagy pulykavadászatról, ahol ők voltak a pulykák. 129 - Ellopták a hajómat! Segítség! Álljon meg, vagy... – Nem fejezte be, mert rádöbbent, hogy a tolvaj nem volt más, mint a fiú, meg a droidja. A pilóta dühösen csapott a levegőbe az öklével. - Kitekerem a nyakad, te kis gazfickó! Egész életemben arra készültem, hogy egyszer talán ezen az isten háta mögötti bolygón is felbukkan végre valami ellenség, akik ellen harcolhatok. Erre ez az istenverte kölyök elköti a gépemet! - Nem fejezhette be, mert megjelent néhány droid, akikkel a pilóta rögtön tűzharcba is keveredett. Ki tudja, mi lett vele azután, hogy lelőtték. Agakíj a gyorsulástól az ülésbe nyomódott, arca fura grimaszba torzult a terheléstől. Amikor végre kiért a légkörből, megpillantotta a

hozzá hasonlóan parányi vadászok raját, amelyek apró méhekként, rajokban kísérelték meg a lehetetlent, hogy megtámadják és elpusztítsák a félelmetesen hatalmasnak tetsző ellenséges cirkálót. - Itt Kék Vezér! - recsegte a mikrofonba az egyik egység vezetője. Látom az ellenséget, de túl nagy. Nem tudom, megtámadjam-e vagy még ne. Ti mit gondoltok? - Itt Kék Három! - Én azt mondom, támadjunk! - Ne hamarkodjuk el a döntést - szólt közbe Kék Tizenhármas. Szerintem szavazzunk. Olyan baljós előérzetem van. - Biztosan a rajtszámod miatt! De ne add fel! A filmekben mindig először a fekete fickók esnek el. te pedig csak félvér vagy okoskodott Kék Villám. - Erre nincs időnk, hamarosan elfogy az üzemanyagunk! - recsegte Kék Ötös. - Akkor támadjunk! - határozott Kék Vezér, aki civilben pszichológus volt, meg egy kicsit bizonytalan önmagában. Vagy mégsem? - Támadás! - Rikoltotta Agakíj, és elsüvített mellettük, egyenesen az ellenséges cirkáló felé. - Ki a fene volt ez? - kérdezte döbbenten Kék Tizes.

- Biztosan valami önkéntes - válaszolta undorral Kék Vezér. Hallatszott a hangjából a lekicsinylés. - Fogadni mernék, hogy még jogosítványa sincs... 130 - Akkor menjünk, vagy ne menjünk? - kérdezte Kék Hetes is. - Talán... gyerünk - szólt bizonytalanul a Kék Vezér. A Kék század elindult Agakíj gépe után, és rettegve hézték, hogy a cirkáló lassanként betölti az egész horizontális képernyőjüket. - Szerintem ez a világ legnagyobb harci egysége. Nem hiszem, hogy valaha is fognak ehhez hasonlót építeni -Jegyezte meg Kék Vezér rosszkedvűen. - Vagy mégis... - Van egy kis probléma - szólt közbe Kék Hármas. -Lefagyott a komputeremen az operációs rendszer. Azt hiszem, ki kell álljak, amíg újra installálom. - Menj csak, fiam - szólt Kék Vezér együttérzően, és eltakarta a szemét, hogy ne vakítsa el a robbanás. Agakíj hihetetlen sebességgel közeledett a nagy cirkáló felé. Az ablakokon kikukucskáló navigációs tisztek, lőelemképzők, egyszerű

turisták, naturisták, arab taxisofőrök, és a kevés számú eszkimó szimpatizáns meglepetten figyelte a közeledő gépet, amely valamilyen meglepő oknál fogva mindig képes volt kitérni a rázúduló rettenetes erejű zárótűz elől. - Ilyet még nem láttam! - hördült fel Radon ellentengernagy, a legnagyobb tapasztalatú pilóta, aki ebben a szektorban tartózkodott. Fel-alá járkált a parancsnoki hídon és hevesebb lőelemképzésre bíztatta a véresre korbácsolt hátú rabszolgákat, akik pedig mindent megtettek, de ma ez sem volt kevés. - Még képezzetek lőelemeket, üvöltötte és maga is korbácsolni kezdett egy lőelemképzőt, aki erre az eddigieknél is rosszabb hangulatban képezte a gyatrábbnál gyatrább lőelemeket, munkakedve értékelhetetlenül mélyre zuhant. Agakíj parányi gépe, akár a viharos tenger hullámain hánykolódó dugó, fel alá, oldalra meg balra bukott, ezért roppant nehéznek mutatkozott még ennyi sok lőelem segítségével is lepuffantani. - A fene van ezzel - üvöltötte Radon kapitány, és lebukott, amikor a

kis hajó majdnem berobbant a parancsnoki híd erkélyajtaján. Meglepetten tápászkodott fel a tisztikará131 val egyetemben a földről. Az őrült vadászgép eltűnt á képernyőkről. Radon megvonta mások vállát. Arra gondolt, biztosan elképzelhetetlen sebességre váltott és eltűnt a mélyzűrben vagy valahol máshol. A lőelemeket ismét a távolabb lévő, biztonságosabban befogható Kék, Zöld, Vörös és a Richtofen századra összpontosíthatta. Pedig Agakíj nem tűnt el, csak átalakult. Méghozzá a gépével együtt. Fékezés nélkül érkezett a nagy, központi hangárba, ahol csapatszállító zűrhajók, vadászgépek és rengeteg rohadt droid állomásozott, készen arra, hogy bármikor bevethetik őket a bolygón folyó küzdelembe. - Ó, nem! - kiáltotta Agakíj és lehúzta a fejét, mert mindenki, aki a hangárban tartózkodott, egyszerre nyitott tüzet rá. 20. Gané és a kísérete ravaszul megadta magát Gennyvér Nugátnak és Emmár Döffynek. A beképzelt ügyvezető igazgató pöffeszkedve járkált fel és alá. - Ideje, hogy véget vessünk ennek az ostoba kis lázadásnak. A

bolygó az enyém, vagyis a cégemé, önt pedig száműzzük. - Azt nem teheti - szólt közbe Gané. - Mondjon csak egyetlen okot arra, hogy miért ne tehetném. - Azért, mert nem én vagyok a királynő, hanem ő -mutatott a vörös ruhás álkirálynőre, aki a folyosóra néző üvegajtón keresztül vigyorgott be a trónterembe, ahol Gennyvér Nugát, az Álnok meglepetten pislantgatott ide meg óda. Ha nem maga a királynő, akkor bizonyára ő lesz. - A rohamdroidjaira parancsolt: - Azonnal hozzátok nekem ide. Azok nem voltak restek, mert tudták, a rest kétszer fárad, és az álkirálynő után iramodtak. Gyorsan el is kapták és behozták. 132 Gennyvér Nugát és Emmár Döffy diadalmasan ittak előre a döglött medve bőrére. De rosszul tették, mert még nem volt nyugtájuk, amivel elhamarkodottan dicsérhették volna a jobb napot. - Nos, hogy már megvan az igazi királynő, végre-semmi akadálya, hogy aláírjuk az annektálási szerződésünket -mondta a beképzelt Nugát, és annyira ellenszenvesen mosolygott, hogy még egy

egyszerű háziasszony is gondolkodás nélkül megkéselte volna. - Ilyen okmányt csak a királynő írhat alá - jelentette az elfogott álkirálynő, akiről csak a beavatottak tudták, hogy ál, vagyis nem igazi. Mert nagyon annak tűnt. Hivatali jelképei, a rézkorona, a fülében lógó kolompok, a díszes ruha, a fehérre meszelt ál-arca arról tanúskodtak, hogy már megvan az igazi. - Azt akarja nekem bemesélni, hogy maga nem az, akinek látszik? - Pontosan - mosolygott angyali arccal az álkirálynő. -Sőt, mi több, mi nem vagyunk azok, - Hát akkor ki az? - Hát ő - mutatott ki a folyosón túlra Gané. Gennyvér megint elbődült: - Azonnal elfogni! Robotok iramodtak utána, és rövidesen még egy hasonmást állítottak elő. Mindegyik mosolygott, és úgy hasonlított egymásra, mint két, egyik végén sem feltört tojás. - Őrület! - Verte ki a veríték Emmár Döffyt is. – Döntsék már el végre, hogy ki a királynő. Nem sejtette, hogy a megpróbáltatásaik még csak most következnek.

Az elkövetkező tíz percben még huszonkét királynőt vezettek elő, amelyik mind azt állította, hogy nem ő az igazi. Gennyvér Nugát tombolt, kéziféktelen dühében Emmár Döffy haját tépte és üvöltözött. A királynők pedig mosolyogtak. A kíséret tagjai pedig, az egyszerű mosónők, bébisintérek, titkosszolgák, Tapló testőrző kapitány és' Top-Gáz, a híres pilóta vigyorgott. Gennyvér Nugát visszataszító pofája elsötétedett, szemét összehunyorította, majd azt mondta: 133 - Mindannyiukat kivégeztetem. Akkor biztosan közte lesz a királynő. Az igazi! - Igen, uram - szólt közbe Top-Gáz, de attól tartok, hogy akkor nem tudják majd aláírni a szerződést. - Nem? - hökkent meg Gennyvér. . - Nem! - erősítette meg Emmár Döffy félénken. Gennyvér hosszan nézte, szemlélgette az álkirálynők népes csapatát. Az egyforma ruhájú, és díszítésű felségek hadát, majd hirtelen összeomlott. A szemébe könnyek gyűltek, torka összeszorult, homlokát gyöngyöző veríték ütötte ki. A földre rogyott, és ott

zokogott, mint egy eszelős. Nem is! Mint két eszelős. - Ez nem igazság! - bőgte. - Egész életemben ezért a pillanatért loptam, csaltam, hazudtam, kegyetlenkedtem, gyilkoltam, eltitkoltam a jövedelmemet, nem fizettem adót, kerültem a véradót és most minden hiába! Mindennek vége! Nem tudom, hogy ki írhatná alá a szép, műgonddal megfogalmazott dokumentumomat. Ó, anyukám, de jó, hogy nem érted ezt meg, még szerencse, hogy annak idején értékesítettelek a donorpiacon... Emmár Döffy tanácstalanul pillantgatott körbe. A teremben félszáz droid állt egykedvűen, fegyvereik garantálták a biztonságukat, ám mégsem tehettek semmit. Fogalmuk sem volt róla, melyik az igazi királynő. Ő is körbejárta a királynőket, belenézett egyformán zöld szemükbe, megtapogatta egyformán kőkemény szilikonkebleiket, de képtelen volt bármiféle különbséget is felfedezni közöttük. Mindegyik isteni volt, bár ezt deformálódott szexuális beállítottsága miatt egyáltalán nem tudta értékelni. A marha!

Emmár Döffy ingerülten sétált fel és alá, de képtelen volt bármiféle használható ötlettel előállni. Inkább úgy döntött, elmenekül. Kiment az ajtón és futásnak eredt. Lerohant a földszinti hangárba, hogy beüljön luxusjachtjába és elhajózzon jó messzire, ahol már a madár sem jár, de döbbenten kellett megállnia. A jacht, amely többet ért, mint rút élete, szőrén-szálán eltűnt. 134 Valaki ellopta! Emmár Döffy elsápadt, elvörösödött, elkékült, kilelte a hideg, majd elöntötte a veríték. Kik tehették? Éppen meg akarta kérdezni, amikor rájött, hogy az őrségnek is nyoma veszett. Azt is ellopta valaki! Emmár Döffy ideges lett. Remegő térdekkel, megtépázott idegekkel rohant volna vissza, de észrevette, hogy a lépcső is eltűnt. Azt is ellopták! Kétségbeesetten üvöltött. Rohant volna visszafelé a folyosókon, de azokat is ellopták. Mindent elloptak! Ha nem üvöltött volna, akár egy eszelős, könnyedén felfigyelhetett volna azokra a zajokra, amelyek fentről szűrődtek lefelé.

- Há figyéjjéték apukáim. Ottaán ván áz á girnyádott fickó. Üssük ágyon, ávágy lopjuk ki á szemit nekije is, mint á sok eltűnött robotoknak? A cigányok az előbbi megoldás mellett döntöttek. De ezt már Emmár Döffy nem érhette meg. 21. A riasztóberendezés váratlanul kapcsolt ki. Chi-Kung gyorsan cselekedett, gyorsabban, mint a szélvész, gyorsabban, mint a villám, gyorsabban, mint a gondolat. És gyorsabban, mint kellett volna. A blézerkardját felkattintya, minden erejét beleadva, rohant sötét ellenfele felé, hogy mindent eldöntő csapást mérjen valamelyik vérzékeny testrészére. A banya feje is előbukkant egy bemélyedésből, gonosz szemeiből gyűlölet és káröröm áradt: - Ma meghalsz, átkozott Jeti! - üvöltötte, és felkészülve fogadta ChiKung elemi erejű rohamát. Ubi-Van sem volt rest. Kidugta a fejét, körbenézett, majd futásnak eredt, hogy segítse mesterét, aki most halált 135 megvető ostobasággal hátrahagyta őt, az ifjú tehetséget, hogy egyedül arassa le a dicsőséget.

Ubi-Van alig néhány lépést tehetett csupán, amikor a védelmi rendszer ismét bekapcsolt. Vajon ki kapcsolgathatta ki meg be? Egy elementáris erejű lövedék eltalálta a fegyverét, amelynek abban a szempillantásban eltörött a blézerpengéje. A tönkrevágódott fegyver nagyobbik része használhatatlanul hullott a földre. - Hogy az a magasságos! - szentségeit Ubi, és megmagyarázhatatlan idegesség lett rajta úrrá. Felpillantott. Mestere és a Baljós Anyós továbbra is véget nem érő harcát vívta. Immár nemcsak kardjaik feszültek egymásnak, hanem különféle berendezési tárgyakat is megmozgattak annak érdekében, hogy agyonüssék vele ellenfelüket, vagyis egymást. A helyiségben vasrudak, tonnányi csavarhúzók, egész manikűrkészletek, régi televíziók, kis-balták, tömött műfogsorok, és durva szitkok repültek, de ezeket mindkét küzdő fél könnyedén hárította. A blézerkardok azután ismét egymásnak feszültek. Túltöltődött energiatelepeik használt fogászati fúróberendezésekként, hátborzongató vijjogással

zúgtak, hideglelést kapott, aki csak hallotta. Ubi-Van látta jól, hogy mestere fárad. Már nem szórakoztatta magát vívás közben szellemes anekdotákkal, beköpésekkel, villámtréfákkal, hanem lihegve vagdalkozott, támadott, hárított, végül már nem támadott, csak hárított. És egyre jobban lihegett. Ekkor az ifjú paravánnak zseniális ötlete támadt. Lekapta cipőfűzőjét, majd minden erejét összeszedve erős matrózcsomót kötött rá, amivel a törött pengét ismét rögzítette a csonkhoz. Elégedetten pillantott fel, készen arra, hogy a küzdelembe vesse magát, de döbbenten látta, hogy a másik kettő nyomtalanul eltűnt. Ubi-Van a kardját maga előtt tartva loholni kezdett. Minden idegszála pattanásig feszült. A riasztórendszer megint nem működött, de nem sejtette, hogy mikor fog ismét bekapcsolni. 136 A folyosó hirtelen véget ért. Az ócska szérvizlétra azonban jelezte, hogy merre mehettek. UbiVan nem habozott, mert erre most nem volt idő. Mint ahogyan az

éhes macska veti magát a kutyatápra, úgy ugrott a létrához, és a fokokat számolatlanul maga mögött hagyva végre felért a tetejére. Ubi-Van Ken-Ubi feje előbukkant a szervizaknából. A kezében törött, de cipőmadzagjával összekötözött blézerkardja villogott. A szemében döbbenet ült, mert váratlanul megpillantotta a szörnyeteget, aki arra készült, hogy feltrancsírozza mesterét. A boszorkány rettenetes volt. Közel két méter magas lehetett, magas vastartalmú, bibircsókos orra kampószerűen hajolt előre. Vérfagyasztó, sárgásvörösen izzó, rosszindulatú szemével a mellette eltörpülő Chi-Kung mestert fixírozta. Már órák óta harcoltak, de nem bírtak egymással. A Jeti megtapasztalhatta, hogy ezt a testet öltött rémálmot valóban saját kezűleg a Sötétség Fejedelme, a Sitt Fekete Lovasa képezte ki. A vérszomjas banyának vágott az esze, akár a fakardja, kitűnő vérvonalának köszönhetően álnok volt, intrikus, soha nem mondott igazat, ráadásul csak ritkán fürdött, úgyhogy állatira büdös is volt. Homlokán viselte a kiválasztottak jelét, az ördögi

szarvakat, amelyeket a Sötétség Fejedelme saját kezűleg operáltatott a homlokára. Chi-Kung megborzongott, amikor arra gondolt, ha ez a rettenet elszabadul, mindent és mindenkit elpusztít. Csak egyvalaki állíthatja meg. Az a valaki pedig nem más, mint... Ubi-Van Ken-Ubi egyetlen mozdulattal ugrott fel a fenti folyosóra. A fülében dobolt az izgalom, meg a lenti fröccsöntő gépek tompa kalapácsütései, amit fröccsöntés közben hallattak. Az ifjú Jeti szaladni kezdett. A Baljós Anyós gonoszul felnevetett. Egyetlen mozdulattal meglibbentette páncélozott szoknyájának szélét, amely alól váratlanul elővillant metálszürke atombugyija, és a hozzá való kiegészítő, a harisnyatartós bináris fém kékharisnya. A Jetik megpillantották szárnyaszegett szárnyas betétjét is, amitől felkavarodott a gyomruk. Erre végképp 137 nem lehettek felkészülve. A banya kihasználva a lélektani előnyt, hirtelen mozdulattal előreszúrt. Blézerkardjának hegye belefúródott szegény Chi-Kung mester hasába, átvágta a Jeti ruháját, az

atlétatrikóját, a reklámpólóját, a bőrét, a kötőszöveteit, a hasfalát, belekotort a vékonybélébe és elvágta a gerincét. Chi-Kung megingott. Szemeiben szomorúság tükröződött. Tudta, meg fog halni. Mint ahogyan mi mindannyian tudjuk, hogy mi is meg fogunk, de nem hisszük. Ő viszont már nemcsak tudta, de hitte is. Hátratántorodott. Minden erejét összeszedve, egyetlen sistergő mozdulattal megragadta a banya blézerkardját és kirántotta magából. Azután szegény összeesett, mint a colstok. - Neeee! - üvöltötte Ubi-Van. - A mesterem! Most mi a fenét csináljak a mesterem nélkül? Nem volt a környéken senki, aki szimpatizált volna vele, és megmondta volna neki, hogy mit. A banya felnevetett. - Most te következel, kis patkány. Ubi hátranézett, szemével keresve az apró rágcsálót, amit maga sem szeretett, de nem volt ott semmi. Akkor vajon kinek mondhatta ezt a banya? Ubi-Van lényét átjárta a fájdalom, amit mesterének elvesztése okozott érzékeny lelkében. Szemében a gyűlölet vad szikrája izzott fel, mint a tűzbe tartott, átforrósodott vas, és olyan erővel támadt a

gonosz banyára, hogy szinte lesodorta a finom ívben meghajló folyosóról. A banya azonban állta a sarat, mert fiatalabb korában iszapbirkózott is, és néhány perc múltán visszavette a kezdeményezést. Ütött, vágott, kézében soha nem iáiott gyorsasággal forgott a fegyvere. UbiVan gyorsabb volt mesterénél, főleg most, hogy az már meghalt, és sikerrel hárított minden csapást, de nem tudott kezdeményezni, ellencsapásaiban nem volt meg a győzelemhez szükséges átütőerő. Ubi-Van megértette, hogy ha nem nyer, akkor őt is megölik. Akkor pedig vége a világnak. Legalább is a saját szemszögéből nézve. Az őt egyetlen perccel is túlélő élete 138 az ő számára már maga az örökkévalóság. Ezért mindent eldöntő, végső csapásra készült: Mesterének szavai jutottak eszébe: „Nem beszarni, Ubi-Van, nem beszarni...” Hatalmas lendülettel oldalvást csapott. Átvágott egy magas nyomású csővezetéket, egy távírópóznát, amely ki tudja, hogyan került oda, halálosan megrémített egy mozgólépcsőt, átszelte a levegőt, hogy

lemetssze a szörnyeteg nyakát, de elvétette. A nagy lendülettől elveszítette az egyensúlyát. A kardja kirepült a kezéből, be a mélységbe, ő pedig a banya gonosz gáncsának köszönhetően fejjel előre bukfencezett utána. Üvöltve, pörögve, segélykérő SMS üzeneteket küldözgetve zuhant alá, míg hirtelen meg tudott kapaszkodni a mélység tükörsima falába szúrt rajzszögben. Ott lógott, mint egy kép a falon, és riadt tekintettel bámult lefelé a lenti fröccsöntő tégelybe, amelyben most is fröccsöntöttek a fejlett, teljesen automatikus gépek. Sűrű, fojtogató füst szállt felfelé, ami kaparászta a torkát. A gonoszul kavargó, fröccsöntésre kiváló, ám a Jetik életfeltételeinek korántsem kedvező, mérgező és tüzes massza már csak arra várt, hogy belezuhanjon. Mint ahogyan a Baljós Anyós is, aki diadalittasan kapcsolta ki a blézerkardját. Ubi-Van előtt lepergett rövid élete. Amikor lepergett, végre összeszedte magát. Behunyta a szemét. Megjelent előtte egy csodaszép, teljesen meztelen nő, hatalmas didikkel.

Kinyitotta a szemét. Valamit rosszul csinálhatott! Megint becsukta. Most már végre érezte, hogy szétáramlik benne a vágy, vagyis az Erő, és csak arra gondolt, milyen jó is lenne, ha ő, meg az a nő, azaz, dehogy is, ha sikerülne innen kiröppennie, és legyőzné a gonosz banyát. Az Erő nem hagyta cserben. Ubi-Van tökéletesen kitisztult elmével kiröppent az aknából, egyenesen a banyára, és vadul csókolgatni kezdte. Mindketten a földre zuhantak. A banya segítségért kiáltott, de senki nem volt a közelben, aki meghallotta volna. Kétségbeesetten próbált meg 139 menekülni, de megcsúszott a folyosó fröccsöntéstől csúszós talaján-, elveszítette az egyensúlyát, amit már nem is talált meg többé, majd csodás ívű röppenéssel fejjel belezuhant a szörnyen forró, fröccsöntésre váró masszába, és ott .helyben elhunyt. Ubi-Van felemelte a fejét. Meglátta mesterét, aki még mindig nem halt meg. Hogy a fenébe bírta eddig? Ilyen sérülésekkel? Kórházi ellátás nélkül? Odakúszott hozzá. Nyugodtan mehetett volna, de nem. Ezzel is ki

akarta fejezni szolidaritását. - Mester! - suttogta a fülébe. Chi-Kung kinyitotta a szemét. - Már késő van, ifjú paravánom. Ideje aludnom. - Nem - rázta meg a fejét Ubi, ami nagyon fájt a mesterének. - Már készen állsz arra, hogy Jeti legyél, bármit is mond a Tanács. Most pedig aludni akarok! - De mester! Nem halhatsz meg ilyen egyszerűen. Még alá sem írtad az indexemet meg a diplomámat. Chi-Kung utolsó erejével elvette Ubi-Vantól a tollat és megtette, amit meg kellett tennie. Mindenhova jelest írt. Nagylelkű, nemes lélek volt, nem pedig az a szőröző fajta, aki a tételeket is számon kéri. - Ubi-Van - lihegte, talán azért, mert kifáradt az adminisztrációban. ígérd meg, hogy tanítani fogod a. fiút. Nem hagyhatod, hogy bunkó paraszt maradjon. Ubi bólintott, de átfutott az agyán, mi lesz, ha ebből valami balhé lesz. - Tudom, hogy ő a kiválasztott! Az előbb megszakadt halálközeli élményemből arra következtetek, hogy a fiú fogja egyensúlyba hozni az Erőt és az Ellenerőt.

Tanítsd meg mindarra, amit tőlem tanultál! - Énekórára is járassam? - döbbent meg Ubi-Van. - Meg hittanra? Chi-Kung bólintott, majd meghalt. Ubi-Van elvette Mesterétől az óráját, a nála lévő készpénzt, határozott mozdulattal letépte a dögcéduláját, levette 140 és összehajtogatta a parókáját, lehúzta a cipőjét, mert jobb volt, mint az. övé, végül szomorúan előhúzta a zsebéből a Bardo Tödolt, a tibeti halottas könyvet és felolvasta mesterének, hogy az elhunyt lelke utat találjon hazafelé teremtőjéhez. 22. Miután Agakíj kiürítette a hatalmas cirkáló belső hangárjába az összes fegyverének tartalmát, rosszkedvűen felemelkedett és a füstölgő droidhullák fölött kiröppent a szörnyeteg gyomrából. A kis Gyökkettes vigasztalni próbálta, de a fiú vigasztalhatatlannak látszott. - Igazad van, Kuka, tényleg szétlőttem a robotokat és azt a szállítóhajót is, amelyen a felbecsülhetetlen értékű nem zeti kincseket tárolták, de nem ezért jöttünk ide, hanem

azért, hogy jól szórakozzunk, részt vegyünk a nagy lövöl dözésben, végül pedig szétlőjük a rosszakat. Kuka egyetértően csipogott. Agakíjt megrázta egy lökéshullám. A monitorokra meredt. Kuka egyre csak csipogott, a fiú ennek ellenére nem hitt a szemének. - Ez nem lehet igaz! - Hátrafordult és a saját szemével is megnézte. Mögöttük a rettenetes zűrcirkáló szétrobbant, szemkápráztatóan ragyogó fénye elvakított mindenkit. A felelőtlenkedő, védőszemüveg nélkül bámulgatókat örökre. Agakíj visszafordult. Döbbenten nézett maga elé. - Hát ez meg hogy lehet? Kuka megint csipogott, mint egy személyi hívó. Agakíj elolvasta az üzenetet - Szóval, szerinted azért robbant fel, mert véletlenül el találtam a cirkáló szellőzőrendszerének aknáját, amely egyenesen a parancsnoki hídra vezetett, ahonnan lerobbantotta a kapitányt, aki nem tudott több parancsot adni? 141 Parancs híján a hajó elveszítette manőverező képességét, a túlhevült hajtómű, mivel az elmaradt manőverek miatt senki sem csökkentette

a teljesítményüket, túlmelegedett, és mivel rossz konstrukció volt, és erre a gyártó cég sem jött rá, és nem hívta vissza a sorozat hatmillió hibás darabját, hogy kijavítsa őket, köztük ezt is, egyszerűen felrobbant? Kuka azt csipogta, hogy-pontosan így van. Agakíj boldogan felkiáltott: - Istenem, tudtam, hogy én lőttem ki! - Szép lövés volt, fiú - gratuláltak neki a pilóták. Természetesen azok, akik véletlenül még életben maradtak.. - Nagyszerű volt, fiam! - gratulált neki Kék Vezér is. -Vagy nem? - Éljen! Éljen! - kiáltozták a rádiókba. Agakíj büszke volt magára, lyiég kilenc éves múlt csak, és máris többezer ellenség életét oltotta ki. Büszkeség öntötte el egész lényét. Tudta, hogy ha valami csoda folytán mégsem lesz belőle Mr. Univerzum, e téren bizonyára még sokra fogja vinni. 23. A Naboommot visszafoglalták, a gonosz Gennyvér Nugátot elfogták, és példásan megbüntették. A helyi törvények szerint kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta. A huszonöt seggrepacsi után már többé

nem volt kedve gonoszkodni, inkább önkezével vetett véget mások élete helyett a sajátjának. Hulláján héják marakodtak, dögkeselyűk, sakálok és hiénák csócsálták. A rádió-távirányítású robothadsereget kikapcsolták, és ahogy megbeszélték, a cigányok szabadon begyűjthettek minden hulladékot. Az emberek ünnepeltek, az álkirálynők és az igazi is boldog volt, és külön örült annak, hogy egy kilencéves kisfiú mentette meg őket, nem pedig a Köztársaság korrupt vezetői. - Olyan boldog vagyok! - ünnepelt Agakíj és büszke volt jövendőbelijére, aki királynői tartással állt mellette, és fáradtan, de mindig mosolygósan, egyenként fogadta a nép gratulációit. 142 Top Gáz igaznak tűnő történetekkel hitegette az álkirály-nők népes gyülekezetét, az éjszakát pedig azzal töltötte, hogy megpróbálta összehasonlítani, hogy a hölgyek valóban annyira hasonlítanak-e egymásra belül is, mint kívül. Nagy vigalom kezdődött, mindenki többet ivott annál, mint amit más

el tudott viselni. A lakosságnak pénzt osztottak, megszüntették a munkahelyeket, eltörölték az adókat és betiltották a munkát. A nép örvendezett, áldotta a megmentőket, és azért fohászkodott, nehogy jöjjön egy új kormány, amelyik eltörli az előző rendeleteit. Ma mindenki felhőtlenül boldog volt, és senki sem törődött azzal, hogy értékeik és a cigányok egyformán meglepő gyorsasággal eltűntek. Csak D.J. maradt ott velük, aki a kis Kukával és Agakíjjal együtt pompásan szórakozott, mert a királynő megengedte neki, hogy a mai estén bármit ellophat, nem fognak szólni érte. Másnapra a cigány vagyonos ember lett. Később nagy földbirtokot vásárolt, hatalmas, pazarul berendezett putrival, és saját szemétteleppel. Csak néhány ember volt nagyon szomorú. Ubi-Van elégette mesterét, mert nem akarta idegen földbe eltemetni. A Jeti Tanács ismét kihallgatta Agakíjt, akit mégiscsak alkalmasnak ítéltek arra, hogy képzésben részesüljön. A , fiú örült, de szomorú is volt egyben, hiszen máris elveszítette első mesterét, megmentőjét,

atyai barátját, aki eddig szívén viselte balsorsát. Aggódott, hogy vajon honnan fogja előteremteni a tandíjat, és kap-e egyáltalán kollégiumi ellátást. A jó hírt Jojó közölte a döbbent UbiVan KenUbival, aki igazán meglepettnek látszott. - Teneked lesz tanítványod az apró emberke. De nagy felelősség a tiéd. Ha a gyerek elfajzik, nem jár iskolába vagy tévútra téved, elragadja negatív kortárscsoport, a galeri, akkor téged fogunk hibáztatni. - Értettem, Jojó - biztosította Ubi-Van. Nem engedem, hogy ez megtörténjen. Vigyázni fogok rá, és megvédem a rossztól. - Helyes, helyes - bólogatott Jojó. - De tudd, hogy én nem támogatom dolgot, mert látom a jövőt és tudom, még nagyon sok baj lesz ebből. De nem tehetünk semmit. Ostoba demokrácia azt mond, egyszerű többség megvan, akkor érvényes 143 buta döntés. - Ej, haj - sóhajtotta gondterhelten az apróság, és szomorúan eltipegett. Még visszafordult és annyit mondott: - A fiú sorsát sötétség kíséri, horoszkópja csapnivalóan rossz, és hiányzik

neki mamája. Mi lesz ebből, ajjajjaj!... 24. Dark Sziszifos, a Sitt Fekete Lovasa magánfelhőkarcolójának tetőteraszán állt és a csillagokat bámulta. Már órák óta számolta őket, de képtelen volt a végére érni. A Sötétség Ura dühös volt, rettenetesen dühös. Hosszú évekig képezte, kínozta, gyötörte és tanította anyósát, ezt az eredendően gonosz és aljas teremtményt, hogy a létező legrettenetesebb példány legyen a Világegyetemben. Az ő fekete jobb keze. Nagy nehezen sikerült kiképeznie, pedig néha már úgy érezte, végleg feladja és megöli. Most meg mi történt? A balszerencsés véletlen okán minden eddigi energiája odaveszett, egyetlen tanítványa, akibe minden energiáját beleölte, egyszerűen beleesett a fröccsöntő tégelybe és elhalálozott. Lelke eggyé vált az Ellenerővel, értékes, kövérre hízott testéből pedig apró játékfigurákat, pingponglabdákat és tojásokat fröccsöntöttek. Micsoda pech! Dark Sziszifos összehúzta magán emberbőrből készült sötét

köpönyegét, és elgondolkodva piszkálgatta az orrát. Mélyén lesújtotta a gyász. Ugyanakkor arra gondolt, hogy nincs vesztegetni való ideje. Nem volt már fiatal, majdnem ezer éves is elmúlt, sürgősen kellene hát egy tanítványt keresnie, akinek örökül adhatja mesterségbeli tudását. Elöntötte a keserűség, mert tudta, hogy ilyen gonosz, hazudós, eredendően rosszindulatú, mindenfajta kegyetlenkedésre fogékony szörnyeteget soha többé nem fog találni. Hát akkor meg mitévő legyen? Gonosz terv körvonalazódott agyában. Elvigyorodott, majd hirtelen sarkon fordult és elindult, hogy megkeresse következő tanítványát, aki majd beteljesíti a sors akaratát vagy az övét. Nincs vége.