STANISŁAW LEM. DiLEMmák

STANISŁAW LEM

Di LEM mák

1

2

LEM

STANISŁAW

D i L E Mm á k ÍRÁSOK A 21. SZÁZADBÓL

TYPOTEX Budapest, 2005

3

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Stanisław Lem: DiLEMaty Kraków, Wydawnictwo Literackie, 2003 Fordította: KERESZTES GÁSPÁR

© Stanisław Lem, 2003

© Hungarian translation Keresztes Gáspár, Typotex, 2005

ISBN 963 9548 45 6 Témakör: tudományos esszé, közélet

A mû megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta.

4

Tartalom

POLITIKAI SAKKJÁTSZMÁK

Aggodalmak A szférák harca Szörnyû lecke Elmélkedések silva reruma CXIV Mérleg Világszínház Történelemlecke

11 22 29 37 41 45 52

SZAVAK ÁRADATÁBAN

A posztmodern örömei Elmélkedések silva reruma XCII Elmélkedések silva reruma XCIII Elmélkedések silva reruma XCIV A Frankfurti Könyvvásár elé Elmélkedések silva reruma C Elmélkedések silva reruma CI Elmélkedések silva reruma CIII Végletes idiotizmus A mûvészet bukása A Solaris állomás Az óceán felszíne alatt A Solaris amerikai premierje után

5

59 66 71 76 83 87 91 96 100 104 111

MICSODA IDÕK

Energetikai dilemmák. A Temelín-ügy margójára A véres sár esete Vissza az atomhoz Globális globalizáció A Nagy Testvér árnyékában Elmélkedések silva reruma CV A demokrácia mohósága A professzionalizmus csapdája Elmélkedések silva reruma CVIII A tömeg pszichológiája Szemben az elemekkel Kellemetlen hírek

119 129 136 141 147 153 157 167 174 178 182 186

BAKLÖVÉSEK

Beteljesült jóslatok A következõ kétszáz év Egyedül vagyunk? Kérdés Baklövés Prionok Az új ember Mágusok és sarlatánok Hochstaplerek Világmindenség Agy és illumináció A Föld pusztulása Teremtés pusztítás által Kezdet és vég

195 207 212 223 227 230 234 238 242 246 250 256 260 267

6

ÚJ FRONTOK

Információs sáskajárás Cave internetum! A paradicsomot nem látni Honnan a hiba? Genetika A gének zenéje A tökéletes sportoló Biogenetikai remények Biogenetikus ütközetek Mesterséges intelligencia

273 280 286 290 293 297 304 308 312 317

Utószó: Votum separatum (Jerzy Jarzębski)

323

7

8

POLITIKAI SAKKJÁTSZMÁK

9

10

Aggodalmak Amerikától Európáig mindenki Putyin politikai szándékain töri a fejét, mégsem tudhatunk semmi közelebbit róluk. A tényleges információkat vagy legalább a következtetéseket nála gyakran egymásnak ellentmondó sejtések, legföljebb életrajzának egyes történetei helyettesítik, amelyekben a KGB-beli régi barátokra és munkatársakra hivatkoznak. Meglehetõsen tanácstalanul hajtogatják: de hát nincs sem gazdasági, sem politikai programja! Igen, de magáénak tudhatja a választás(oka)t, és az oroszok egységes rokonszenvét. Amitõl engem megint csak nyugtalanság fog el. Néha azt hallani – magam félig mítosznak vélem –, hogy a szovjet birodalom alkonyán két irányzat létezett a KGB-n belül: az egyik inkább liberális, és az enyhülésre, de legalábbis egyezkedésre hajlandó, Andropov környezetében, és egy másik, sokkal merevebb. Putyin állítólag az enyhébb szárnyból jön. Igencsak hirtelen támadt népszerûségét Groznij és Csecsenföld romjain szerezte. Számára a háború volt a startállás a politikai pályán. A parancs, hogy pusztítsák el „a csecsen terroristákat”, a berepülések a csecsen fõváros romjai közé, a vadászpilóta-sisak felvétele, majd levétele – bizony, sokat segítettek neki kezdetben.

11

12 POLITIKAI SAKKJÁTSZMÁK

Az oroszok jelentõs része ugyanis már hosszú ideje azzal a tudattal kompenzálta a személyi szabadság és a magabiztos jólét hiányát, hogy egy birodalom részeként él. Putyin felemelkedése nemcsak a hírhedt csecsenföldi népirtással járt együtt, hanem azzal a rendelettel is, amely érinthetetlenné tette Jelcint és családját, mindazzal együtt, amit sikerült bekebelezniük, asszimilálniuk és kivinniük Oroszországból. Nem túl kellemes start ez, és nem gerjeszt túl sok bizodalmat a szemlélõben. Ráadásul ismerjük a Német Demokratikus Köztársaságban végzett KGB-rezidensi munkáját is; igen érdekes hely volt ez akkoriban, ahol mindent meg lehetett tanulni, csak azt nem, mi a demokrácia. Az olyan józan emberek, mint Madeleine Albright asszony, azt mondják: elõször lássuk, mit csinál Putyin. Egészen enyhe szavakat használ, amelyek nem is a legrosszabb irányt jelzik. Mások számára az elfogadásához elég a tény, hogy szembehelyezkedett Zjuganovval, vagyis az úgynevezett autentikus kommunistákkal. Meglehetõs éleslátásról tanúskodnak Clinton nyilatkozatai: értésünkre adta, hogy jobb és hasznosabb lenne a világnak, ha Putyin a demokrácia és a Nyugathoz közeledés felé mozdítaná Oroszországot, ugyanakkor eközben nem mutatott túl nagy lelkesedést az orosz politikus iránt. De Clinton a mandátuma végén jár. Abban a helyzetben, amikor a hivatalban lévõ elnököt csak hónapok vá-

12

AGGODALMAK

13

lasztják el hivatala bizonyosan való elhagyásától, politikáját mindenképpen ingadozás és bizonytalanság jellemzi. Az oroszországi változások kontextusában ez nem túl szerencsés. Mit gondol Putyin a gazdaság ügyeirõl? Merem állítani: semmit sem gondol, ugyanis fogalma sincs arról, mit tegyen ezen a területen. Titokzatossága a tudatlanság csöndje, és nem pedig a ravaszul ugrani készülõ tigris csele. Oroszország helyzete – a politika és a gazdaság összefonódására gondolok –, mint mindenki tudja, nem túl rózsás. A teljes nemzeti jövedelem az utolsó szovjet évekhez képest (pedig azok sem voltak valami fényesek) több mint harminc százalékot esett. A férfiak átlagéletkora alig 58 év, és az oroszok lélekszáma már 150 millió alá csökkent. Az orosz plutokraták csoportja, akik nem teljesen legálisan szerezték meg az orosz gazdaság komoly hasznot hajtó ágazatainak nagy részét, egyszeriben elkezdtek félelmet érezni, hasonlót ahhoz, amit Frankenstein doktor érzett (emlékeztetnék arra, hogy – noha sokan így gondolják – õ nem a szörnyû élõhalott, hanem a doktor, aki felélesztette). Egyikük-másikuk nyilvánvalóan attól kezdett félni, hogy az új vezetés alatt vagyona majd megfogyatkozik. Annak elaltatásával, ami Csecsenföldön parázslik – szakadatlanul, mint az a tõzegláp, amely bûzös füstjével egész Moszkvát elárasztot-

13


ta –, Oroszország még jó ideig el lesz foglalva. Vannak, akik állítják, hogy a polgárháború akár évekig eltarthat. Ma, a világ szeme elõtt, nehezebb eltüntetni egy népet, mint a sztálini években. Suttyomban kell csinálni. De elszakadási tendenciák mutatkoznak más területeken is: a kaukázusi régiók iszlám-muzulmán népessége a sûrûn betelepített orosz lakosság ellenére is nagy kedvet érez a függetlenedéshez, és a centrumnak minden bizonnyal óriási erõfeszítéseket kell tennie ezen folyamatok megállítása érdekében. Ehhez jön még a nem túl világos szándék, hogy mindent megszerezzen a megalapozott birodalom számára, amit csak sikerül. Még senki sem mondta ki világosan, hogy Oroszország újra birtokba akarná venni mondjuk Ukrajnát, ez mégis nagy lépés volna a hazánkat fenyegetõ veszély növekedése felé. Hallom, hogy az egyik posztszovjet hadi-tengeralattjáróról transzkontinentális rakétát lõttek ki Putyin tiszteletére, természetesen atomfej nélkül. Egy ilyen gesztus számunkra is szimbolikus jelentõségû. Akármelyik mérvadó lap hasábjain jelennek meg, bármennyire szeretném, szavaim még akkor is gyengék és minden reális eredmény nélkül valók volnának ahhoz, hogy társadalmunkban kiiktassák a meggyõzõdést, amely szerint Lengyelország legszörnyûbb kártevõi a rég megölt zsidók szellemei… Sokkal inkább azzal kellene foglalkoznunk, ami keleti ha-

14

AGGODALMAK

15

tárainknál történik, hiszen nem véletlenül hívják „keleti falnak”; mindig ez jelentette azt a helyet, amin túl nincs tovább, csak a fejünket verhetjük a falba. A szomszédját nem változtathatja meg az ember, és Lengyelország – sajnos – két vulkán között fekszik: egy német, nyugatról, és egy orosz, keletrõl. Az orosz vulkán csöndesen fortyog, a német vulkán szerencsére kialudt, a krátere halott, ugyanakkor már a németektõl sem várhatunk olyasféle különleges privilégiumot, mint amiben a Kohl-érában volt részünk. Sõt, ellenkezõleg, nagy készséget mutatnak arra, hogy észre se vegyenek minket. Ez a készség már-már Rapallót* juttatja eszünkbe, ugyan egyelõre még pusztán in potentia, de a német politikusok Moszkvára állított antennáit nehéz nem észrevenni. A szociáldemokrata Schröder mintha szívesen kiszeretne Lengyelországból, és erõsebben hajlik beleszeretni Oroszországba. Világosan látjuk tehát a különbséget aközött, amit a politikusok és az õ nevükben beszélõk mondanak, vagyis mindazok, akik számára nyilvánvalóan sok múlik Oroszország lekenyerezésén és dédelgetésén, és aközött, ahogy a német * A genovai konferenciával párhuzamosan született meg 1922-ben a Rapallói (béke- és kereskedelmi) Egyezmény, melyben a németek elismerték a Szovjetuniót, amely cserében engedélyezte saját területén a titkos német fegyverfejlesztést és -gyártást.

15


sajtó beszél; itt sokkal enyhébb, de egyértelmû aggodalom érezhetõ. Hiszen Putyin szinte egyik napról a másikra vált a KGB egyik szürke hivatalnokából elnökké, és az a tény, hogy a választásokon a kommunistákkal szemben lépett föl, önmagában még nem jelent semmit. Amikor pedig szerte a világmédiában, de különösen a nyugateurópaiban, Putyin és a Nyugat kapcsolatának témájában kutakodnak, az a benyomása támad az embernek, mintha Oroszország meglehetõsen széles fronton Németországgal lenne határos, és olyasmi, mint Lengyelország, még csak nem is létezne. Ez pedig nem túl kedvezõ helyzet egy negyvenmilliós állam számára. Persze nem idõszerû Molotov szavaira emlékeztetnünk a versailles-i szerzõdés torzszüleményérõl, hiszen egyelõre semmiféle veszély nem fenyeget, ugyanakkor mégis léteznek nyomásgyakorló eszközök, amelyekhez Oroszország folyamodhat, és semmi sem mutat arra, hogy Putyin a velünk való tárgyalás és együttmûködés különösebb híve lenne, hacsak nem a gazdaság területén. A földarabolt lengyel politikai osztálynak ma nem az a feladata, hogy alkalmat keressen emlékeztetni az oroszokat az általuk ért sérelmeinkre, bár ezeket a bûnöket sem szabad feledni. A politikai jövõnket a lehetõ legrosszabb stratégiai forgatókönyv szerint kell mérlegelnünk. A gyönyörû idõjárás nem kíván tõlünk különösebb elõ-

16

AGGODALMAK

17

készületeket, mégis támadhatnak viharok. Óvatosan kell cselekednünk, folytatnunk a gazdasági együttmûködést, de egyúttal lehetõség szerint függetlenedni is, mindenekelõtt az energiahordozók beszerzése terén, élén a gázzal. Tudom, meredeken hangzik, de hadd fejezzem ki személyes meggyõzõdésemet: noha azok kezdeményezése, akik a Novaja Polsa* folyóiratot alapították, köztük a fõszerkesztõ, Jerzy Pomianowski nemes erõfeszítései, igen értékesek és tiszteletre méltóak, ez az újság mégis az orosz szellemi elit azon részéhez szól, amelyiknek éppolyan mikroszkopikus mértékû hatása van a politikai helyzetre, mint a lengyel alkotó elitnek. Az immár putyini Oroszország a „terroristák” fölötti gyõzelmet ünnepli, hiába zavarják folyamatosan a még mindig harcoló csecsen partizánok. A központban nem szeretik Lengyelországot, mert szimpatizálni merünk a csecsenekkel. Az olyan ösztönös reakciókat, mint a Czesław Miłosz, Wisława Szymborska** és mások által 1999 decemberében közzétett, a csecsen háború befejezésére szólító felhívást, nálunk fajsúlyos politikai kezdeményezésként értékelték. Én vi* Új Lengyelország, 1999 óta mûködõ havilap, amely a Lengyelországban élõ orosz nemzetiségûeknek íródik. ** Czesław Miłosz (1911–2004) író, költõ; Wisława Szymborska (1923) költõ. Mindketten irodalmi Nobel-díjasok (1980, illetve 1996).

17


szont úgy vélem, rég elmúlt az a kor, amikor az ilyen nyilatkozatoknak bármilyen jelentõségük volt. Zárójelben teszem hozzá, az ország élvonalához tartozó értelmiségiek-mûvészek Olechowski elnöki jelöléséért indított reklámkampány-kísérletét szintén tévedésnek tartom; mentálisan ez legalább a hetvenes évekig tartó visszaesés, amikor még volt valami politikai súlya az ilyenfajta deklarációknak. A Csecsenföld ügyében történt felhívást persze magam is kötelességemnek éreztem aláírni, de telefonon megmondtam Miłosznak, hogy meggyõzõdésem szerint ez az akció pehelykönnyû súllyal esik latba. A kimondott szó cenzurális-politikai szabályokkal szembeni mágikus erejébe vetett hit korszaka visszafordíthatatlanul lezárult. Az összes olyan országban, amely a szovjet protektorátus, illetve gyarmati befolyás alól megszabadult, tapasztalható az akarat, hogy világosan elhatárolódjanak a múlttól. Nemcsak Lengyelországban hallani olyan hangokat, hogy mindent fehéren izzó vassal kell szétégetni, ami a kommunizmushoz kötõdik. Másfelõl azonban tudjuk, hogy Nyugat-Európában továbbra is legális kommunista mozgalmak mûködnek, tehát van valamiféle támogatottságuk. Az orosz Dumában a kommunisták valóban elveszítették abszolút többségüket, de továbbra is fennáll egy erõs kommunista frakció.

18

AGGODALMAK

19

Másképp beszélni és másképp cselekedni a politikában normális, sõt, sajnos, szabályos dolog. A belpolitikai erõfeszítéseket ma nem Kwaśniewski megbuktatásába kellene fektetni, kiváltképp, hogy a lengyelek több mint hetven százaléka újra meg akarja õt választani. Tartok tõle, hogy én is rá fogok szavazni, mert nem látok jobb jelöltet, és minden hibája és hátránya ellenére talán könnyebb lesz – Lengyelország és érdekei nevében természetesen – tárgyalnia nemcsak Putyinnal, de azzal a stábbal is, amelyet most állít fel; nyilvánvaló, hogy a KGB hátországából kiválogatott emberekbõl állítja majd össze. Nem gondolom, hogy Kwaśniewski csodatévõ varázsló volna, aki majd meghatja Putyin alatt az oroszokat, de úgy vélem, ha valaki tehet itt valamit, az sokkal inkább õ, mint bárki más. Annak fényében, amit Putyin Jelcintõl örökölt, a közeljövõben nincs okunk a félelemre. Semmi rosszat nem tehetnek ellenünk ebben a pillanatban, de a tendencia egészségtelennek tûnik. Nehéz azt hinni, hogy Oroszország kedvezni fog nekünk. Számos személyes barátom él ott, ezért nem kellemes ezt mondanom, annál is inkább, hogy nagyra becsülöm az orosz kultúrát és tudományt, de õk csak fogaskerekek egy hatalmas gépezetben. Ez a gépezet valóban erõsen szétesett, de megerõsödésére, egyesülésére és öszszeszervezõdésére Putyin gárdája fokozatosan törekedni fog, néha brutális módon is.

19


Nyugaton határozottan látszik az akarat, hogy támogassák és segítsék Oroszországot. A teljes kaukázusi nép elpusztításánál sokkal szörnyûbbet kellene tennie ahhoz, hogy elálljanak ettõl a szándéktól. De vannak más területek is: nem tudjuk, lesznek-e, és ha igen, milyenek a putyini Oroszország kapcsolatai a kommunista Kínával. A helyzet tehát több szinten is bizonytalan. Csúnyán hangzik, de az oroszországi káosz sokkal hasznosabb volt számunkra, mint a hatékonyabb kormányzási kísérletek ebben az országban. Keleten nem valamiféle különleges posztkommunista formáció alakul, sokkal inkább késõ cári utánérzést figyelhetünk meg. Nincs itt az ideje egy antikommunista hajtóvadászat térnyerésének, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy imádnunk kellene a kommunizmust vagy a posztkommunizmust. Az a legfontosabb, ami Lengyelországnak jó, nem pedig az, hogy mi a jó az AWSnek vagy az SLD-nek.* Sajnos egyet kell értenem Karol Modzelewskivel,** aki nemrég azt mondta, hogy az AWS orientációja tulajdonképpen történelmi gyökerû: elõre hajtanak, miközben hátranéznek. * Akcja Wyborcza Solidarność – Szolidaritás Választási Akció. 1996-ban, a Szolidaritásból és egyéb jobboldali pártokból létrejött pártszövetség. 2001-ben több pártra oszlott. Sojusz Lewicy Demokratycznej – Demokratikus Baloldali Szövetség. A Lengyel Egyesült Munkáspárt jogutódja. ** Történész (1937), az antikommunista ellenállás vezetõ alakja volt a Szolidaritás idején.

20

AGGODALMAK

21

Nem kell tartanunk szuverenitásunk hirtelen és kényszerû változásától, de az sem elég, ha teljes erõvel az Észak-Atlanti Szövetséghez való tartozásunkat hangsúlyozzuk. Nem arra szólítok, hogy mindenki vegye le a falról az alabárdot, kardot és buzogányt, de nem szabad szemet hunynunk a nyugtalanító tények fölött sem. 2000

21

A szférák harca Aggodalommal töltött el az Egyesült Államok új elnökének bejelentése, hogy a rakétavédelmi program korábban elhanyagolt ötletét mindenképpen muszáj életbe léptetni. Olyan lépésrõl van ugyanis szó, amely azokhoz a nagy technológiai fejlõdési állomásokhoz hasonlít, ahonnan egy bizonyos lépcsõfoktól már nincs visszaút. Donald Rumsfeld védelmi miniszter a müncheni konferencián azt mondta a NATO meglehetõsen szkeptikus képviselõinek, hogy a ballisztikus védelmi rendszer kiépítése az amerikaiak erkölcsi kötelessége, itt ugyanis az alkotmányos államfõi felelõsségrõl van szó. Az ügy egyelõre a retorika szintjén áll, hiszen eddig semmilyen anyagi forrást nem bocsátottak rendelkezésükre, és a kutatásokat háborús játékokon tesztelik. A Heraldban olvastam egy ilyen játékról, amely „a háborús tevékenység külsõ térben”, azaz egyszerûbben szólva, a Kozmoszban, témájával foglalkozott. Kétszázötven szakértõ vett részt benne. Négy napon át a két fél, a Pirosak és a Kékek egy háború kellõs közepén találták magukat. A Pirosak egy adott pillanatban nem-nukleáris töltetekkel megkísérelték elpusztítani a másik fél katonai berendezéseit egyszerre Hawaiin és Alaszkában, hogy ily módon megbéklyózzák a rakétavédelmet.

22

A SZFÉRÁK HARCA

23

Azután informatikai támadásba kezdtek az összes amerikai számítógép ellen. Ami a részleteket illeti, a szakemberek nem voltak bõbeszédûek, de néhány következtetést így is engedtek levonni. Egy jövõbeni védelmi támadásban és az ellenfelet sújtó megelõzõ csapások során óriási szerepet játszanának az olyan, egyelõre szimulált fegyverek, mint a rakéták elleni takarás vagy a mûhold elleni lézerek, valamint a kozmikus ingajáratok és más jármûvek. Hegstrom úr, aki a játék igazgatója volt, hozzátette, hogy a szóban forgó helyzet legkorábban 2017-ben állhat elõ, amikor megvalósul mindaz, amire már most felkészülünk; ez tehát a következõ elnököt érinti, nem Busht, még akkor sem, ha két mandátumát is kitölti. A fentieket olvasva A kudarc címû regényemért nyúltam,* amelyben körülbelül a következõrõl van szó: Ha egy konfliktusban a két fél egyensúlyba kerül, akkor valamelyik fél csapdát próbál állítani. Elõkozmikus fázisú csapdának lehet tekinteni azt az állapotot, amelyben mindkét fél képes lokalizálni és elpusztítani az ellenség eszközeit. Eme fázis végén mind a bolygó légkörén elhelyezett globális hatótávolságú ballisztikus töltetek pusztulásra vannak ítélve, mind az összes mozgó kilövõállás szárazföldön, sõt a vízi eszközökön is. *

Magyar kiadása: Budapest, Magyar Könyvklub, 1995.

23


Egy ilyen kölcsönös fenyegetés által felállt egyensúlyban a legérzékenyebb gyújtópont az a kapocs lesz, amely a fürkészõ és kutató mûholdak közti ûrbe kerül, vagyis a távoli összekötõrendszer, és természetesen kulcsfontosságúvá válik a mûholdak és a sorompók, valamint a harci eszközök közötti kapcsolat is. Azért, hogy ez a rendszer is elkerülje a meglepetésszerûen érkezõ csapást, amely megszakítja vagy eltakarja, egy újabb rendszert állítanak fel, amely eggyel magasabb pályán mozog. Szóval a szférák harcával van dolgunk, amely kezd egyre inkább kiterjedni. Minél több mûhold van valamelyik oldalon, annál érzékenyebbé válik a pusztításra a kapcsolat a földi osztagokkal. A földi osztagok pedig igyekeznek kibújni a fenyegetés alól. Ahogy a tengeri szigetek elsüllyeszthetetlen erõdök voltak a hagyományos háborúk korában, úgy lesz a legközelebbi égitest, azaz a Hold talán elpusztíthatatlan bázisává annak az oldalnak, amely elõször katonai erõvel elfoglalja. Mivel Hold csak egy van, mindkét oldal megpróbál majd elsõként berendezkedni rajta. Ha az ellenfél megszerzi a kapcsolat megszakításának képességét, az egyetlen stratégiailag optimális reakció saját fegyvereink megosztása a Kozmoszban növekvõ harci autonómiában. Olyan helyzet alakul ki, amelyben az összes vezérkar belátja a centralizált hadvezéri mûködés hiábavalóságát. Az egyensúly egyre ingatagabb: ha va-

24

A SZFÉRÁK HARCA

25

laha frontális konfliktusra kerül sor a mûholdak között, amelyeket elvakítanak vagy eltakarnak, akkor, mint egy lángnyelv a pusztai tûzvészben, a veszély átkerül magára a bolygóra is. Itt az úgynevezett tüköreffektus mûködik: mindenki azt teszi a másikkal, ami neki kellemetlen, megszakítva a kapcsolatot, és cserében ugyanazt kapja. A ballisztikus töltetek célzóképességének és erejének fokozására irányuló törekvések után a kapcsolat lefedésére irányuló törekvések következnek. Elõször csak a pusztító eszközök felhalmozása volt, és csak a használatuk jelentett fenyegetést. A második lépcsõ a kapcsolati, avagy információs háború. A kapcsolat megszakításáért folytatott háborúk valóságosak, még akkor sem vonnak maguk után sem pusztulást, sem véres áldozatokat. Itt vagyunk tehát a bolygó fõ erõi összecsapásának küszöbén, a következõ fázis pedig a Kozmosz militarizálása. A legfontosabb kulcskérdés: ebbõl a versenyfutásból bizonyos idõ után már nem lehet kiszállni. Reálisan nézve: már Clinton elnök idején is végeztek kísérleteket a rakétavédelemmel, kettõ kudarcba fulladt, a harmadik ugyan sikerült, de csak látszólag. Egyelõre sem a technikai eszközök, sem a projektet megvalósító tervek, sem a pénz nincs meg hozzá: ez még nem kardcsörgetés, inkább csak a lábos megzörgetése a kanállal. A szakemberek már Reagan elnöksége alatt is re-

25


ménytelennek vélték nagy számú további rakéták kilövését rakéták segítségével. A legutóbbi idõben azt is mondogatják, hogy az amerikaiak gigantikus földi lézerrel rendelkeznek. A probléma csak az, hogy a Föld felszínén a mûködését akadályozzák az elnyelõ atmoszférák. Objektív stratégiai szükségletként egyre sürgetõbbé válik a lézertovábbító mûholdak Föld körüli pályára állítása. Állandó orbitális állomásról 36 000 kilométer távolságban elég jól lehet vizsgálni az úgynevezett boost-fázist: a rakétaindítást, amikor a kilövõsugár a legnagyobb. A lézertalálat ekkor lehetséges, érinthet több, egyidejûleg induló rakétát is. A rakéták mennyisége azonban, amelyekkel 2017-re olyan országok is rendelkezhetnek, mint Kína vagy Észak-Korea, valójában felmérhetetlen. Hiszen lehetséges ellenfeleik sem fognak ölbe tett kézzel ülni és várni az amerikaiak jóindulatára. Ráadásul a harcászati fejeket imitálni is lehet, és ebben az esetben a megtámadott csak akkor képes meghatározni, hogy mûfegyverekrõl van-e szó, ha rájuk lõ. Ily módon gyorsan elhasználja védekezési potenciálját. A költségek, amelyeket a regényemben írt csapdák hatástalanítása emészt fel, tetemesek. Szó sincs itt arról, hogy ellenfelünk, legyen bár vélt vagy valós, úgy viselkedne, mint a pókerjátékos, akinek nem kell bankot robbantania, mert bármikor felállhat az asztaltól. Itt nem lehet fel-

26

A SZFÉRÁK HARCA

27

állni az asztaltól, elkerülhetetlenül bekövetkezik az erõk túlzott eszkalációja, amire igen nehéz fékezõleg hatni. Egyáltalán nem tudjuk, hogyan lehetne visszalépni, ha már pályára állítottuk a mûholdakat. Elméletileg persze lehetséges a világ erõrendszerének megváltozása, ellenforradalom Kínában és így tovább, de ez sem politikailag, sem harcászatilag nem felmérhetõ. Mind az elnök, mind a tiszteletreméltó öregúr Rumsfeld, a gyönyörû lady Condoleezza Rice, illetve Powell tábornok egyöntetûen azt hangoztatják, hogy az ötlet kiváló. Az egyetlen józan hang, amire ez idáig bukkantam, egy amerikai Herald-olvasóé volt: a szerkesztõséghez írott levelében a tervet nonszensznek tartja, melynek hatásai fordítottan arányosak a sok száz beleölt dollármilliárddal, és ha az egész hiábavalónak bizonyul majd, az elég rémisztõ lesz. Valaki ugyanakkor rosszmájúan azt írta, képzeljünk el egy urat, aki beutazik az Egyesült Államokba, a bõröndjében néhány tucat vírusmintával. Egyáltalán nem kell rakétákkal lõnie a Capitoliumot, elég, ha a mintákat beereszti a washingtoni vízellátórendszerbe. A szférák háborújából le kell szállnunk a földre. Az USA úgynevezett védelmi stratégiai kezdeményezésének megvalósítását, különféle változatait már számtalanszor analizálták amerikai tudományos és szakfolyóiratokban. Az összes kísér-

27


let és projekt e koncepció hiábavalóságát mutatta ki. Az egyetlen értelmes dolog, ami az egész megvalósításból kisülhet, az USA lehetséges ellenfeleinek belekényszerítése a mûhold-rakétahatalom öngyilkos licitjében való részvételre. Hasonló licit egyszer már meghozta az eredményét a Szovjetunió haditeljesítményének legyengülése formájában, és így hozzájárult annak bukásához. Ugyanakkor egy ilyen verseny felújulása hallatlanul költséges az összes ellenfél számára, és a „míg a kövér lesoványodik, a sovány éhen döglik” szólás megvalósulása beláthatatlanul veszélyes elrendezéshez vezetné a világot. Ezért a Rumsfeld által idézett alkotmányos kötelességeknél ez esetben sokkal fontosabbnak tûnik az alábbi maxima: Impossibilium nulla obligatio.* 2002

* A szerzõdés megkötésekor lehetetlen szolgáltatást vagy feltételt tartalmazó szerzõdés semmis (latin jogelv).

28

Szörnyû lecke Azt mondják a szakemberek, hogy egy ilyen mûveletet rendkívül aprólékosan ki kell dolgozni logisztikai szempontból, és több hónapon át elõ kell készíteni. Mivel az Egyesült Államok területén található fegyvereket kell használni, nem lenne képes lefolytatni olyasvalaki, aki az utolsó pillanatban érkezik. Az, hogy egy kivétellel minden ilyen hibátlanul mûködött, csakis a rendkívül elasztikus forgatókönyvek pontos kidolgozásának köszönhetõ. Meghatározott célokat jelöltek ki: a Pentagon mint katonai központ, a World Trade Center mint gazdasági központ, amelyben nem is annyira az ikertornyok elérhetetlenek, mint a különféle szakértõk és az adatok, végül pedig a Fehér Ház – az elnök székhelye. Éppen csak, hogy az utolsó pillanatban nem teljesült be a céljuk. Az Isten elõtt ártatlan lelkeken kívül minden gépen volt néhány eltérítõ, az öngyilkosság fanatikus rajongói, akik közül legalább egyet az Egyesült Államokban képeztek ki, pontosan az ilyen gépek vezetésére. Speciálisan azokat a lehetõség szerint hosszú távú belföldi járatokat választották, amelyek egyúttal a legnagyobb üzemanyagtöltettel rendelkeznek. Az égõ benzin lángjai elborították a World Trade Center tornyait,

29


amitõl hallatlanul felforrósodott az acélváz, és mindkét épület összeomlott, és károsodtak a szomszédos házak is. Romba dõlt a Pentagon egy része; Donald Rumsfeld védelmi miniszter, aki az épületben tartózkodott, de éppen egy másik szárnyban, szerencsésen megmenekült. Az utasokat és a kiszolgáló személyzetet arra képezik ki, hogy gépeltérítés esetén ne próbáljanak védekezni, hátha tárgyalásra kerül sor. Minden bizonnyal így történt azon a három repülõgépen is, amely véghez vitte gyilkos feladatát. A negyedik gépen azonban valakinek sikerült mobiltelefonon kapcsolatot teremtenie a feleségével: azt mondta neki, hogy eltérítették õket, és nem tudják, hová repülnek, mire azt a választ kapta, hogy két másik gép a manhattani felhõkarcolókba ütközött. Ebben a pillanatban megszakadt a beszélgetés, és a repülõ mégsem ért célba, tehát a Fehér Ház fölé. Feltételezhetõ, hogy a férfinak sikerült közölnie a hírt az utastársakkal, és azok, tudván, hogy úgyis halál a sorsuk, harcolni kezdtek a gépeltérítõkkel. Az eredeti verzió, miszerint a gépet lelõtték volna, hamisnak bizonyult; sokkal valószínûbb, hogy a fedélzeten dúló harc miatt zuhant le, bár, hogy pontosan mi történt, sajnos nem fogjuk megtudni. A közvetlen károk tetemesek; a közvetett hatást, a világpiaci gazdasági visszhangot egyelõre nehéz kiszámítani, de a nemzetközi pénz- és bankvilág igyekszik a minimumra csökkenteni.

30

SZÖRNYÛ LECKE

31

A NATO tagjai a washingtoni szerzõdés ötödik paragrafusára emlékeztettek, amely kimondja, hogy egy tagállam ellen irányuló támadást az összes tagállam ellen irányuló támadásnak kell tekinteni; Bush elnök már korábban kijelentette, Powell tábornok pedig megerõsítette, hogy nem terrorista akcióról van szó, hanem háborús természetû cselekményrõl, ez tehát egyszerûen casus belli. Csak egy dolog maradt homályos idáig: nevezetesen, hogy ki ellen is folyna ez a háború. Szakértõk – akikhez persze nem tartozom! – állítják, hogy egy ilyen mûvelet stabil hátteret és jókora vagyont igényelt, illetve valószínûleg másik országban tervezték meg, és nem egy amerikai pincében. A tervezést nagy gondosságal végezték, fõleg ami az akciók egyidejû végrehajtásának megszervezését illeti. Minél jobb ismerõje valaki a terrorizmusnak, vagy éppen a repülésnek, annál nagyobb elismerést – nehéz volna tiszteletrõl beszélni – kelt benne az egész terv gyilkos precizitása. Egyáltalán nem könnyû repülõgéppel beletalálni a toronyház megfelelõ pontjába. A palesztinok egyszemélyes öngyilkos merényletei teljesen más lapra tartoznak, szinte teljesen tanulatlan amatõrök mûvei. Ritkán fordul elõ, hogy egy ilyen alaposan megtervezett, ekkora horderejû akció ilyen tökéletesen sikerül. Elég felidézni egy másik történelmi epizódot, a szövetségesek normandiai invázióját; végül legyõzte a német ellenállást, közben azonban szá-

31


mos hiba történt. Itt minden az óramû pontosságával mûködött, csakhogy itt olaj helyett vérrel kenték a fogaskerekeket. A Pentagon különleges védelemmel rendelkezett a bombatámadásokkal szemben, és volt saját légvédelme is, de nem kapott utasítást arra, mit tegyen, ha amerikai lakosokkal telezsúfolt polgári repülõgép közeledik felé. Az ötlet pokolian ravasz volt, és a károkozás maximalizálása érdekében olyan szlalomokat építettek bele, amelyekkel kihasználhatták az amerikai rendszer gyengeségeit. A terroristák fegyverzete néhány plasztik késbõl állt, az összes többit, cinikusan fogalmazva, maguk az amerikaiak szolgáltatták: a repülõgépeket, az üzemanyagot és a célpontokat. Talán maguk az ördögök segítettek a terroristáknak! A Sátán sugallta az ötletet! Helyesen mondta valaki: a gonosz birodalma tényleg szétesett egy kicsit, de a gonosz megmaradt. A fõ gyanúsított, azaz Oszama bin Laden bejelentette, hogy gratulál a sikeres akcióhoz, de maga nem vett részt benne. Ennek ellenére SzaúdArábia csütörtökön megvonta tõle állampolgárságát, amelyet eddig birtokolt. A tálibok azt mondták, csak abban az esetben adják ki õt az amerikaiaknak, ha bizonyítékot kapnak arra, hogy bûnös a merényletben. A Kabulban élõ, kevésbé magabiztos arab diplomaták és az ENSZmisszió tagjai villámgyorsan elrepültek a városból, félve az amerikai válaszcsapástól.

32

SZÖRNYÛ LECKE

33

Vajon bekövetkezik az ellencsapás? És kire fogják mérni? A terroristák bázisai akkoriban elhagyatottak voltak, mindenki kiköltözött belõlük. Nem tudom, mi történik bin Ladennal, de a tálibok, akik védelmet nyújtottak neki, már korábban is szörnyû dolgokat követtek el, tehát rászolgáltak néhány alaposabb csapásra. Egyelõre középtávú rakétákat állítanak a nagyobb amerikai egységek telephelyére a keleti partokon. Arról, hogy használni is fogják-e, még nem tudunk. A gaztett további visszhangja tart és tartani fog, és nem csak a részvétnyilvánításra, gyászmisékre és az Amerikával való együttérzés kifejezésére korlátozódik. Azt mondják, az arabokat, akik több millióan laknak az Egyesült Államokban, eddig is meglehetõsen sûrûn bombázták telefonos fenyegetésekkel, de most még nagyobb kellemetlenségekre számíthatnak. Nem a hatalom oldaláról – hiszen senki sem ûzi az amerikai arabokat szögesdrótok közé, ahogy azt a második világháborúban az amerikai japánokkal tették –, hanem a többi hétköznapi lakos részérõl. A harmincötezres muzulmán közösség Ausztriában máris kinyilvánította lojalitását a hatalom felé, hogy senki se vádolhassa õket a fanatikus iszlamisták iránti szimpátiával. A képek, amelyeket a televízióban láttunk – a Jeruzsálem és Hebron utcáin táncoló palesztinok, akik örvendeznek a New Yorkból érkezõ hírek hallatán –, nem keltettek szimpátiát. És ha-

33


bár azok, akik táncoltak, teljességgel ártatlanok, az amerikaiak nem fogják õket túlzottan megszeretni. A tragikus helyzetben némiképp humoros kép – Arafat, amint vért ad (feltételezem, az amerikaiak a lefolyóba öntik majd) – mit sem változtat azon a tényen, hogy az akció nem jár haszonnal a palesztinok számára, sem rövidebb, sem hosszabb távon. Különösképp nyertes viszont Ariel Saron. Amerika eddig folyamatosan dorgálta, kritizálva a szélsõséges palesztin szervezetek vezetõinek likvidálására irányuló törekvéseit. Most, hogy a terroristák megpróbálták elérni az amerikai elnököt, ez biztosan megváltozik: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, bár Isten nevének említése talán itt nem helyénvaló. Az izraelieknek most többet engednek majd, stratégiai helyzetük jelentõsen javult a rémisztõ New York-i felhõ árnyékában. Vajon várhatunk további, hasonlóan látványos terrorcselekményeket? Nem hiszem, hogy lehetséges volna ilyen hatásfokú és kiterjedésû merényletsorozatot elkövetni, ha van olyan szervezet, amely igyekszik eltitkolni létezését. Titkosított híreket küldeni valakinek feltörhetetlen titkosírással csak egyszer lehet. A mûvelet megismétlése azonos volna a küldési hely felfedésével. Ezenkívül egy hívatlan terroristának már nem lesz olyan könnyû feljutnia egy repülõre az Államokban, ezért ugyanazt tenni egyidejûleg több repülõtéren szinte lehetetlennek bizonyul.

34

SZÖRNYÛ LECKE

35

Ez idáig csak az izraeli légitársaság, az El Al alkalmazott rendkívüli biztonsági intézkedéseket, az utasokat szinte kívül-belül átvizsgálták; most már az Egyesült Államokban is hasonló szigorítások ígérkeznek a légtér újbóli megnyitása után. Nem hiszem tehát, hogy ez valami nagyobb dolog kezdete volna; inkább azon erõfeszítések kulminációja, amelyekkel megpróbálták lerombolni az egyetlen hatalmas amerikai impérium mítoszát. Ez a cél megvalósult: pont Amerika szívébe talált, ami eddig senkinek sem sikerült, hiszen még Pearl Harbour is csak a távoli periférián található. Putyin hivatalosan mélyen együtt érzett az amerikaiakkal, de úgy hiszem, a Kremlben azért csendben eljártak egy rövid kozáktáncot. Bush vissza akart térni a Monroe-doktrínához, de nem sikerült. Igazán jó külpolitikai szakértõ nincs a környezetében; Cheney talán a legjobb, de túl sokat betegeskedik, Powell talán, hiszen megfontolt ember, bár nála nagyobb hatalommal bír a kevésbé felelõsségteljes Rice kisasszony. Az intelligencia önmagában nem elég; szükségeltetik értelem is. Veszélyes dolog elszakadni a földtõl: lézerekrõl és szputnyikokról álmodoznak, miközben a halálos fenyegetés sokkal, de sokkal mélyebben rejtõzik. Hiszen továbbra is hallani: építsünk rakétaelhárító pajzsot, de az ostobákat el sem kell vetni, kikelnek maguktól is. Az amerikaiak amúgy egyáltalán nem is számoltak öngyilkos terroristák lehetõségével. Szerényen meg kell jegyeznem,

35


hogy nem minden államnak telik arra, hogy öngyilkosokat küldjön harcba. Meg kell teremtõdjék a vallási vagy ideológiai fanatizmus alapja: egyenesen a paradicsomba! Azt írják egyesek, hogy a készülõdõ merényletrõl pár hete már tudhatók voltak bizonyos adatok a titkosszolgálatoknál, de följebb nem jutottak. Hogy igaz-e – nem tudom, de így vagy úgy, ez a támadás szörnyû lecke volt, amely megmutatta a Bush-adminisztrációnak, mely eközben az eget kémlelte, hová is helyezhetné a rakétaellenes pajzsot, hogy néha bizony korábban kell leszállnia a földre. 2001

36

Elmélkedések silva reruma CXIV Kezembe került egy amerikai negyedévi magazin, a Foreign Affairs tavaly áprilisi száma. Miután alaposan átlapoztam, megértettem, milyen mértékben változott meg világunk a szeptember 11-i New York-i támadás után. Tekintélyes a vita az USA-ban arról, hogy felderítõ rendszere – tehát az FBI és a CIA – mely osztályai tévedtek, amikor figyelmen kívül hagyták a világ különféle részeibõl érkezõ, meglehetõsen nagyszámú figyelmeztetést az al-Kaida támadása elõtt. Az amerikai kolosszus elleni úgynevezett aszimmetrikus támadás sikere mindenekelõtt a megtámadott gigantikus méreteibõl fakadt. Hatalmas informatikai emésztõszervein irtózatos mennyiségû információ áramlik be, amelyet meg kell szûrni, átválogatni, végül pedig értékelni, mielõtt a bürokratikus csatornákon keresztül eljutnak az adminisztratív vezetéshez, melynek csúcsán Bush elnök áll. A figyelmen kívül hagyott, tehát lebecsült fenyegetés a merénylet elõttrõl ma – akárcsak a kirakós játék – fenyegetõ egésszé áll össze. Azelõtt senki sem volt képes egy halomba gyûjteni, mert így épül fel az USA polgárainak dollármilliárdjait fölemésztõ bürokratikus gépezet. Beérkeztek a fenyegetések, felgyûltek, és elárasztották eme moloch különféle szintjeit. Bush je-

37


lenlegi ötlete, hogy egy minisztériummá gyúrják össze az FBI-t és a CIA-t, egy új minisztériumban vagy az Államok védelmi minisztériumában, egy újabb Bábel-torony építéséhez hasonlítható. Ez a helyzet egy olyan kívülálló megfigyelõ számára, mint amilyen én vagyok, egyre inkább tragikomikus színben tûnik fel. Miközben egy évvel ezelõtt egy külpolitikai ügyekkel foglalkozó szakfolyóiratban még azon törték a fejüket a bölcsek, hogy mit lehetne kezdeni az USA megnövekedett hatalmával a Szovjetunió széthullása után, és különféle cselekvési irányokat jelöltek ki, az élet beláthatatlan módon írta át az események forgatókönyvét. Néhány tucat arab terrorista mikroszkopikus baktériumcsoportok szerepét öltötte, melyek Góliátot is képesek súlyosan megsebesíteni. Az amerikai sajtó hasábjain különös terminológiai párbajok folynak, melyek a precedens nélküli vitákból fakadnak. Arról van szó, hogy az elnök adminisztrációja a terroristagyanús és a terrorizmuson kapott embereket úgynevezett „ellenséges harcosokként” kezeli. A kritikusfalka kezdte darabokra cincálni az újra elõásott terminust, és azt hirdették, hogy ellenséges harcosokról csak akkor lehet beszélni, ha egy konkrét állam fegyveres érdekeit képviselik. Csakhogy a nemzetközi jog értelmében az USA által elkapott al-Kaida-tagok vagy tagsággal gyanúsított személyek nem képviselnek senkit, hiszen egyetlen

38

ELMÉLKEDÉSEK SILVA RERUMA CXIV

39

állam sem áll mögöttük. A kritikusok kórusa tehát egyenesen az alkotmány megerõszakolásával vádolja az amerikai vezetést. Azért, hogy az ilyesféle kritikát elnyomják és eltussolják, az elnök környezete a legkisebb fenyegetés bolhájából is eszeveszett elefántot igyekszik csinálni. A felháborodást és az alkotmány megsértésére vonatkozó szemrehányásokat az USA többféleképpen igyekszik ellentételezni. Ott van például a fickó, aki állítólag azt mondta valakinek, hogy úgynevezett piszkos bombákat akar felrobbantani amerikai területen, azaz egy hagyományos töltetet radioaktív borítással látnak el, és így a merénylõ szinte atombombával rendelkezik. A helyzet annál is inkább különös, mivel nem tudni, hogy Oszama bin Laden és csoportja valóban készül-e újabb aszimmetrikus gaztettre, és ennek eredményeképp nehéz kitalálni, mi az igazság és mi illúzió a New York-i terrortámadás utáni áthatolhatatlan információs ködben. A reagani csillagháborús terv feltámasztását érintõ tavalyi polémiák elsorvadt vénségeknek tûnnek, amelyekhez Bush elnök mégis hû marad, hiszen egyetlen tanácsadójának sem jutott eszébe bölcsebb a rakétaellenes pajzsnál, amely szerény véleményem szerint ma fabatkát sem ér. Pár szóban össze lehetne foglalni: a bolygó elsõ számú hatalmát fájdalmas marás érte, és egyszerûen nem tudja, hogyan védekezzen az újabb csípések ellen. Épp ezért az elnöki admi-

39


nisztráció a rettegõ társadalmat tovább rémíti, hogy elterelje a figyelmet az alkotmánysértésekrõl és az alkotmány által garantált elemi állampolgári szabadságjogok korlátozásáról. Még rövidebben azt mondhatnánk, hogy lehetetlen anélkül rántottát sütni, hogy föl ne törnénk a tojásokat, és itt ráadásul az a bökkenõ, hogy a tojás nemcsak záp, de mérgezõ is lehet. 2002

40

Mérleg Lengyelország a hitleri Harmadik Birodalom ellen harcoló koalícióhoz tartozott. Amint a szövetségesek (tehát mi is) gyõzelemre jutottak a németekkel szemben, rettenetes háborús költségvetésünk lett, ráadásul külön a gyõztes közösségtõl. Elveszítettük a háború elõtti Lengyelország területének több mint felét, országunk lakosságának húsz százaléka elpusztult, fõvárosunkat felégették és a földig rombolták. Csehszlovákiában, amelyet elfoglaltak a németek és protektorátusként kezelték, a háború végéig mûködtek a felsõoktatási intézmények. Bennünket Hitler rabszolgasorsra ítélt, és konzekvensen törekedett a lengyel értelmiség kiirtására, megfosztva minket a közép- és felsõfokú oktatástól. Ezekért a gigantikus veszteségekért Sztálin utasítására megkaptuk az Odrával és a Nysával határos õsi piasti földeket, illetve Kelet-Poroszország területét. A gyõztesek közé tartozó országként olyan veszteségeket szenvedtünk, amelyeket tulajdonképpen lehetetlenség pótolni. Ezért a német publikációk jelenlegi karrierje, melyek a Vörös Hadsereg által elfoglalt területekrõl menekülõ németek véres rettenetét ecsetelik, bevallom, engem nem különösebben hatott meg. Władysław Bar-

41


toszewski* a Spiegel címû hetilap német exodusnak szentelt különszámában megjelent interjújában megjegyezte, hogy ha – miután ûzött, kiirtott és romba döntött minket a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió – a csapás után még mindig képesek lennénk sajnálni a németeket, valóban a szentek népe volnánk. A második világháború után ugyanezen a romhalmazon az ottani politikusok még mindig a németek iránti sajnálatot gerjesztik, kihasználva a katasztrófák, az üldöztetés, a rablások, a kisajátítás és az erõszak keserûségét. Ezenfelül továbbra is aktuális a szudétanémetek ügye, akiket szintén kiutasítottak a cseh földrõl, és a kiûzöttek köreiben a múlt azóta sem volt képes enyhíteni a fájdalmat. Habár a Spiegel imént említett különszáma nem hallgatja el sem a lengyel, sem a cseh háborús veszteségeket, már pusztán a népek vándorlásával, táborokba vagy gázkamrákba küldésével kapcsolatos adatok összeállítása is deformálja a történeti panorámát. Talán valaki rideg kegyetlenséggel vádolhat amiatt, hogy nem ejtettem és nem ejtek könnyet azok reményei fölött, akik szétverték országunkat, és benyomulva Keletre, Oroszország hatalmas területei közé, megbéklyóztak minket. * Író, történész, diplomata (1922). A második világháborúban az auschwitzi koncentrációs tábor politikai foglya; a rendszerváltás után két ízben Lengyelország külügyminisztere.

42

MÉRLEG

43

Több millió emberi életet ítéltek pusztulásra, és a könyvelõi szándék annak felmérésére, hogy melyik fél részesült nagyobb megaláztatásban, szenvedésben és kínzatásban, nem tûnik túlzottan igazságosnak számomra. Az összes csapás fölemlegetése, amelyeket a németek mértek Európára, csak azért, hogy felsorolják azokat a veszteségeket, amelyekben a szövetségesek ellencsapása nyomán részesültek, szerintem olyan, mint ha a pun háborúk felnagyított történetével dicsekednének. Értem a pragmatikus okait az összes olyan szerencsétlenség leírásának, részletes bemutatásának és illusztrálásának, amelyeket a németek a saját fejükre zúdítottak, de az áldozatok millióinak könyveléshez hasonlító méricskélését nemcsak hiábavalónak, hanem gyatra erkölcsisége miatt egyenesen károsnak is tartom. Éppen hogy arra volna szükség, hogy a huszonegyedik század küszöbén felhívjuk a figyelmet azokra a teljesen új veszélyekre és fenyegetésekre, amelyek az egész Nyugatot érinthetik, mivel Európa mintha még mindig nem lenne tisztában azzal a rémálommal, amit tavaly szeptember 11-én az Egyesült Államok polgárai átéltek. A szakszerû munkák, amelyekhez a szélesebb közönség csak részben férhet hozzá, arról értesítenek bennünket, hogy már folynak a kutatások és a kísérletek annak érdekében, hogy létrehozzák az atomfegyverek negyedik generációját. Nemigen lehet ezt vázlatosan bemutatni,

43


ezért csak annyit mondhatok: az eddig széles hiátus, amely a hagyományos robbanóeszközök és a fegyverekben vagy atomerõmûvekben raktározott ballisztikai atomerõ között létezett, nivellálódni fog. Az új nukleáris lövegek kisebbek lesznek, és ezért kicsúsznak a békeszerzõdések hatálya alól. Egy szakértõ képes már egy csipetnyi deutériumot és terciumot felrobbantani – ezzel alighanem eltörlõdik az eddig fenntartott különbség a konvencionális és a nukleáris pusztítóerõk között. A negyedik generációs atomfegyverek alkalmazásáról a katonai központok egyelõre hallgatnak. Mégis érdemesebb több figyelmet szentelni rájuk, mint a múlt szerencsétlenségeire, amelyeket a német háborús támadás indított el Európában. 2002

44

Világszínház Folyik a játék Oroszország és a Nyugat között, de Putyin elnök mintha megtorpant volna. Oroszország egy atomrakéta-csatalóból gebévé változott, és az orosz vezérkar ambíciói szerint újra fel kellene építenie birodalmi státusát, az elnök szerint viszont, aki józan embernek bizonyult, a legfontosabb a gazdaság és a közeledés a Nyugathoz, különösen Amerikához. Egyúttal azonban azokról a kolosszális bevételekrõl sem akar lemaradni, amelyeket a Szovjetunió régi klienseitõl maradt kapcsolatai hoznak, például Irán vagy Irak, amelyek mostanában igencsak szálkák az amerikaiak szemében. Bush elnök továbbra is gyengeséget mutat: nem mondom, hogy intellektuális, inkább politikai gyengeséget. Makacs törekvése Irak megtámadására több okból is veszélyes. Elõször is, az összes környezõ állam aggodalmaskodik, az Irakkal szomszédosak csakúgy, mint Nyugat-Európa. Ez utóbbi esetben ugyanis nemcsak üzleti érdekeirõl van szó, hanem a nagyszámú muzulmán lakosságról. Másodszor, még ha az Egyesült Államok egymagában kezdené is meg a támadást, és amerikai vérrel öntözve az iraki földet végül nyerne, akkor sem tudhatnánk, mi történik majd. Izrael például, amelyet Bush apja az elõzõ Öböl-há-

45


ború idején könyörögve kérlelt, hogy maradjon nyugton, miközben Szaddám rakétái záporoztak rá, most olyan kijelentéseket tett, hogy ha bármilyen módon megtámadnák – azonnal tûzzel válaszol. Mi lenne ezután a palesztin–izraeli konfliktus folytatása? Úgy gondolom, megoldhatatlan konfliktussal állunk szemben; mindig elõkerül egy „bomber”, aki magával együtt levegõbe röpít egy autóbuszt vagy kávéházat, és a nehéz tárgyalások árán kieszközölt megegyezés romba dõl. Annyi egymást keresztezõ tényezõvel van dolgunk, hogy a jövõt átláthatatlan köd fedi el elõlünk. A szovjetek bukása utáni nyugodt unalomhoz fûzött reményeink egyáltalán nem teljesedtek be, és Francis Fukuyama, aki felkészített bennünket erre az unalomra, a futurológus módszereihez híven egyáltalán nem vette tekintetbe saját jóslatainak hamisságát; furcsa amnéziás képességgel megáldva újabbnál újabb cikkeket közöl a Foreign Affairsben. Éppen tart a Föld-csúcs Johannesburgban; felhívtak Moszkvából, hogy mondjam meg, mit fogadnak majd el szerintem ezen a csúcson az államok vezetõi, és mi valósul meg mindabból. Azt feleltem: nem vagyok mindentudó, de feltételezem, hogy különféle érdekes és csodálatos megoldásokat fogadnak majd el, amelyekbõl persze nem lesz semmi. A nehézségek ugyanis több tényezõbõl állnak.

46

VILÁGSZÍNHÁZ

47

A németek, akik Trittin miniszter vezetése alatt azt ígérgették, hogy bezárják az összes atomerõmûvüket, most halkan arról kezdtek pusmogni, hogy talán mégsem így lesz. Kiderült, hogy elég, ha a Föld éves hõmérséklete csak másfél Celsius-fokkal megemelkedik, rögtön olyan atmoszferikus zavar keletkezik, olyan hurrikánok, olyan esõzések és akkora árvizek, hogy muszáj lesz tenni valamit az üvegházi gázok kiáramlásával kapcsolatban. Az összes mese az ártalmatlan energiaforrásokról, amelyek nem hagynak maguk után veszélyes hulladékokat és semmit sem bocsátanak ki az atmoszférába, puszta álmodozásnak bizonyult. A szélerõmûvek egész erdeje csak hozzávetõleg másfél százalékát lenne képes fedezni a világ energiaszükségletének. Gyerekkorom óta beszélnek az óceáni áramlatok erejének felhasználásáról, de azóta sem történt ezzel kapcsolatban semmi, és az olyan telepek elmélete, amelyek átalakítanák a napenergiát, talán a Szaharában megállja a helyét, de a mérsékelt égövben, ahol Európa található, nem mennénk vele semmire. Az egész világot fenyegeti az édesvíz hiánya is. Elméletileg lehetséges sótlanítani a tengervizet, de ez költséges, és ma semmi sem kifizetõdõ, ami költséges. A szovjet-szocialista rendszerben nem vették figyelembe a költségeket, mi pedig úgy hittük, ha százezres példányban nyomtatják ki a Prust, akkor minden rendben van. Ma mindent pénzre

47


váltunk, és úgy látszik, a kultúra nem kifizetõdõ. Makacsul ragaszkodom ahhoz az észrevételemhez, hogy Lengyelországban marginalizálódik a kultúra azáltal, hogy egy szintre helyezünk mindenféle hiphopot, rapet és hasonló vad félresiklásokat a magas kultúrával. Utóbbi kihunyó gyertyacsonkká válik, miközben a gyertya lángját az elõbbi szörnyû üvöltözés alkotja. Nehéz manapság Lengyelországról beszélni, mert ha nem lett volna a pápai látogatás, a világszínház erkélyérõl szinte észrevehetetlenek lennénk. Az oroszok a fejünk fölött tárgyalgatnak Amerikával és a Nyugattal. Ha valaki a lehetõ legnagyobb ostobaságot akarja kitalálni Lengyelország számára – az az Európai Unióba lépés helyett a Kelethez, vagyis Lukasenkóhoz való közeledés volna. Lukasenko ugyanis iszonyatosan feldühödött, miután Putyin elutasította, és – ahogy az elemzõk mondják – innen eredt a pápa meghívása Belorussziába. A dolognak politikai-instrumentális jellege van, legalábbis nehéz elképzelni Lukasenkót a jámbor hívõ szerepében. Sokkal inkább azt szeretné bebizonyítani a világnak, hogy szuverén politikus. Lengyelországi zarándokútján a Szentatya olyan ember benyomását keltette, akiben a lélek erõs, de a test már nem az. Többet adott magából, mint ami lehetségesnek tûnt. A pápának valóban melengethette a szívét, hogy találkozhatott honfitársaival, és valóban fájhatott neki az

48

VILÁGSZÍNHÁZ

49

elutazás. Ezek nem csak udvarias szavak voltak. Sokféle sajtóban – a németben, franciában és az amerikaiban – viszontláttam a beszédeinek, illetve annak a lényegét, ami az embereknek lecsapódott belõle. Kevés kihágás történt, részegeket sem lehetett látni, és ekkora tömeghez képest – két és fél millió ember – nem sok fatális baleset történt a Błonián*. Így is gondoltam – ha a pápai szentmisére ellátogató emberek legalább nyolcvan százaléka minden nap olyan nemes lenne, mint a Błonián volt, akkor egészen más lenne az életünk. Mégsem szabad azt várni, hogy a pápa kijelölje nekünk a gazdaság, az ökonómia és társaik fejlõdését. Õ nem ezért van! Az emberek mégis a liberalizmus egyöntetû elutasítását, teljes mértékû elvetését várják tõle – persze inkább az erkölcsi liberalizmusét, azt hiszem. Mire volt jó a „Tûnj innen!” kiáltás a Püspöki Palotába tartó Kwaśniewski felé? Olyan ember õ, amilyen – akkor is a Szentatya vendége. Hál’ istennek elkerült bennünket az árvíz, amely végigsöpört Ausztrián, Csehországon és Németországon. Nagy figyelemmel kísértem ezeket az eseményeket. Ahogy a szakértõk mondják, a volt NDK újjáépítését és fejlõdését vagy tíz, de lehet, hogy tizenöt évvel visszavetette. Több mint * Háromszögletû, közel ötvenhektáros rét a krakkói óváros közelében. Itt tartják a pápa nagymiséit.

49


egymilliárd eurót kell majd befektetni az elöntött területek infrastruktúrájának újjáépítésébe, és az emberek sorsa, akik szinte mindenüket elvesztették, ma kérdésessé vált. A nagy biztosítócégek kijelentették, hogy persze, természetesen szívesen biztosítanak mindenkit, csak nem az árvíz fenyegette területeken. Ebbõl áll a kapitalizmus – az elszámolás nincs tekintettel semmire. Paradox módon az árvíz segített Schrödernek, aki már kissé vesztésre állt Stoiberral szemben. Mindketten kijelentették, hogy tilos az árvizet politikai célokra használni, aztán persze mindketten használták is. Nálunk hiányoznak azok a tekintélyek és komoly politikusok, akik globálisan látják a közügyeket. Sokféle újságot olvasok, lengyelt és külföldit vegyesen, és úgy vélem, fel kellene állnia egy szervnek – talán a summis auspiciis például az ENSZ-tõl? –, amely etnocentrikus torzulásoktól mentesen képes volna rávilágítani a globális helyzetre a johannesburgi konferencián. A legtöbb globális belátásról éppen az amerikaiak tanúskodnak komolyabb lapjaikban, bár a hangsúly náluk is a belügyeken van. Ezek közül is kiemelkednek a különféle botrányok. Habár a tény, hogy ismerõsök és ismeretlenek is lopnak, nem hatalmaz fel arra, hogy magam is lopásra adjam a fejem, mégis, ha azt látom, hogy a külföldi politikusok éppen olyan etikátlanul cselekszenek, mint a mieink, akkor egy kicsit megnyug-

50

STANISŁAW LEM. DiLEMmák

Recommend Documents