ÖSSZEKAPCSOLÁSI SZERZŐDÉS (a továbbiakban: „Szerződés”) amely létrejött a cégnév: székhely: cégjegyzékszám: adószám:
UPC Magyarország Kft.; 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36.; 01-09-366290; 10987278-2-44
(a továbbiakban: „UPC”) és a cégnév: székhely: cégjegyzékszám: adószám:
Partner;
(a továbbiakban: „Partner”) (a továbbiakban UPC és Partner együttesen: „Felek”; külön-külön: „Fél”) A Felek nyilvános helyi helyhez kötött telefon szolgáltatást, nyilvános belföldi távolsági helyhez kötött telefon szolgáltatást és nyilvános nemzetközi távolsági helyhez kötött telefon szolgáltatást nyújtó, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság („NMHH”) által nyilvántartásba vett elektronikus hírközlési szolgáltatók. A Felek a jelen Szerződés alapján kölcsönösen összekapcsolási és egyéb hálózati szolgáltatásokat kívánnak igénybe venni egymástól ellenérték fejében. A jelen Szerződés alkalmazása szempontjából a Felek elektronikus hírközlési hálózata a Felek hálózatát, valamint, mindazon elektronikus hírközlési szolgáltatók hálózatát jelenti, amelyet Felek igénybe vesznek a jelen Szerződésben meghatározott hálózati szolgáltatások nyújtása, illetve igénybevétele céljából. 1.
A SZERZŐDÉS TÁRGYA ÉS CÉLJA A Szerződés tárgya és célja, hogy
a.)
a UPC előfizetőinek elérhetősége biztosított legyen a Partner hálózatából, aminek érdekében a Partner biztosítja, hogy előfizetői a UPC – illetékes hatóság által kijelölt mindenkori – számtartományát használó előfizetőit hívhassák;
b.)
a Partner előfizetőinek elérhetősége biztosított legyen a UPC hálózatából, aminek érdekében a UPC biztosítja, hogy előfizetői a Partner – illetékes hatóság által kijelölt mindenkori – számtartományát használó előfizetőit hívhassák;
c.)
a UPC elektronikus hírközlési hálózatának elérését biztosítja a Partner részére, amelyen keresztül a Partner hálózatának igénybevevői belföldi 1/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
beszéd és adatátviteli valamint nemzetközi telefon ill. Internet protokoll (VoIP) alapú beszéd és adatátviteli kapcsolatokat hozhatnak létre díj ellenében; d.)
a Partner elektronikus hírközlési hálózatának elérését biztosítja a UPC részére, amelyen keresztül a UPC hálózatának igénybevevői belföldi beszéd és adatátviteli valamint nemzetközi telefon, ill. Internet protokoll (VoIP) alapú beszéd és adatátviteli kapcsolatokat hozhatnak létre díj ellenében;
e.)
a Felek kölcsönös számhordozást biztosítsanak egymás számára mind a Földrajzi, mind pedig a Nemföldrajzi számok vonatkozásában.
A Felek az illetékes hatóság által számukra kijelölt számtartományok megváltozásáról előzetesen írásban értesítik egymást. 2.
FOGALMAK A jelen Szerződés alkalmazása szempontjából az alábbiakban felsorolt fogalmakat és kifejezéseket az ott meghatározott tartalmuk szerint kell értelmezni. „Csatlakozónyaláb szolgáltatás”: transzparens átviteli út, amelyen a két hálózat egyegy, Összekapcsolási szolgáltatás nyújtására és igénybe vételére kialakított hálózati végpontjának csatlakoztatása az Összekapcsolási ponton megvalósul. „Csúcsidőszak”: a munkanapokon 07.00 órától – 18.00 óráig terjedő időszak figyelembe véve a jogszabályokban rögzített munkanap és pihenőnap (szombat) cseréket is; „Egyszeri díj”: olyan egyszeri alkalommal fizetendő díjat jelent, melyet Igénybevevő az adott szolgáltatás megrendelésével egyidőben köteles fizetni Szolgáltató Félnek a vonatkozó tarifa alapján; „Eht.": Az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény. „Előfizető”: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amelynek bármelyik Féllel érvényes és hatályos előfizetői szerződése van, illetve elérését Felek egymás elektronikus hírközlési hálózatának igénybevételével biztosítják a másik Fél számára; „Előfizetői Hozzáférési Pont”: elektronikus hírközlési végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatásának helye Felek bármelyikének hálózatához, a hálózatokon nyújtott Szolgáltatások igénybevétele céljából; „Földrajzi Szám” az ANFT-ben meghatározott olyan szám, amely földrajzi helyre utaló számrészét a számkijelölés szerinti előfizetői hozzáférési pont fizikai helyére történő irányítására használnak;
2/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
„Forgalmi tarifa”: olyan perc, másodperc vagy hívás alapú forgalmi egységárat jelent, amelyet Felek alkalmaznak egy adott Összekapcsolási Szolgáltatás Forgalmi Díjának kiszámításához; „Forgalmi díj”: olyan díjat jelent, amelyet az Igénybevevő Fél az adott hónapban az általa igénybe vett Szolgáltató Fél által nyújtott szolgáltatásért köteles fizetni Szolgáltató Félnek a vonatkozó Forgalmi tarifa és a hívásmennyiség szorzata alapján; „Hibaelhárítási idő”: a hiba észlelése, illetve bejelentése és a szolgáltatás helyreállítása közötti időtartamot jelenti; „Igénybevevő Fél”: a UPC által nyújtott Szolgáltatás tekintetében a Partner, illetve a Partner által nyújtott Szolgáltatás tekintetében a UPC; „Interfész”: az elektronikus hírközlési hálózat azon csatlakoztatási felülete – annak fizikai és logikai jellemzőivel együtt -, amely más elektronikus hírközlési hálózathoz való hozzáférésre vagy hálózattal való összekapcsolásra szolgál; „Kedvezményes időszak”: a munkanapokon 18.00 órától – 07.00 óráig terjedő időszak valamint munkaszüneti napokon, valamint hétvégéken egész nap; „Kormányrendelet” (Kr.): a referenciaajánlatokról, hálózati szerződésekről, valamint az ezekkel kapcsolatos eljárások részletes szabályairól szóló 277/2003. (XII. 24.) Kormányrendeletet jelenti; „Nemföldrajzi Szám”: az ANFT által meghatározott különleges számcsoportba tartozó telefon hívószám, amelyhez tartozó hozzáférés földrajzi helye csak számfordítással állapítható meg; „Fizikai Összekapcsolási Pont”: Felek hálózatainak fizikai összekapcsolására szolgáló pont, amelyen keresztül Felek hálózatai közötti fizikai együttműködés megvalósul. Amennyiben az összekapcsolódás a magyar Internet gerinchálózaton keresztül történik, az Összekapcsolási pont az adott Fél és a gerinchálózat kapcsolódási pontjaként értelmezendő. „Logikai Összekapcsolási Pont”: Felek hálózatainak logikai összekapcsolására szolgáló pont, amelyen keresztül Felek hálózatai között logikai együttműködés megvalósul. „Rendszeres díj”: olyan időszakos díjat jelent, melyet Igénybevevő Fél az adott időszakban az általa igénybevett Szolgáltató Fél által nyújtott szolgáltatásért, a szerződésben meghatározott fizetési feltételekkel köteles fizetni Szolgáltató Félnek a vonatkozó tarifa alapján; „Sikeres hívás”: A sikeres hívásfelépítés azt jelenti, hogy a hívást kezdeményező és a hívott előfizetőkhöz tartozó telefonközpont/MSC közötti jelzéskapcsolat ill. kommunikáció eredményeként az előfizetői beszédkapcsolathoz szükséges áramköri út rendelkezésre áll és a hívott előfizető állapotára vonatkozó jelzést a hívó Előfizetőhöz tartozó telefonközpont nyugtázta; 3/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
„Számhordozhatóság”: az előfizetőnek a UPC által biztosított azon lehetősége, hogy a) helyhez kötött telefon szolgáltatás esetén, amennyiben a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat, megtarthassa Földrajzi Számát; b) Nemföldrajzi Számmal elérhető szolgáltatás esetén, ha az előfizető szolgáltatót változtat, megtarthassa Nemföldrajzi Számát. „Szerződés”: Felek között létrejött jelen Szerződés, beleértve annak minden mellékletét (és esetleges későbbi módosítását); „Szolgáltatás”: jelen Szerződésben meghatározott, Felek által kölcsönösen nyújtott szolgáltatások; „Szolgáltatás rendelkezésre állás”: az ITU-T E.800 ajánlás szerinti szolgáltatás rendelkezésre állás; „Szolgáltató Fél”: a UPC által nyújtott Szolgáltatás tekintetében a UPC, illetve a Partner által nyújtott Szolgáltatás tekintetében a Partner. „UPC Hálózata”: a Nemzeti Hírközlési Hatóság határozatában 9. sz. érintett piacként megjelölt hálózat. 3.
DH-26154-29/2007.
sz.
A FELEK ÁLTAL MEGAJÁNLOTT SZOLGÁLTATÁSOK A Felek által egymásnak megajánlott összekapcsolási és hálózati szolgáltatások leírását a jelen Szerződés 1. számú Melléklete tartalmazza.
4.
AZ ÖSSZEKAPCSOLÁS MŰSZAKI FELTÉTELEI, HIBAELHÁRÍTÁS A Felek hálózatainak összekapcsolását biztosító összekapcsolási pontot, a Felek által az összekapcsoláshoz alkalmazott eszközök megjelölését és az összekapcsolás egyéb műszaki feltételeit a jelen Szerződés 2. számú melléklete tartalmazza. A Felek – figyelemmel a jelen Szerződés tárgyát képező Szolgáltatások indulásának időpontjára – legkésőbb a jelen Szerződés megkötését követő 10 napon belül lefolytatják a kapcsolástechnikai, jelzéstechnikai és díjszámlálási funkciókra vonatkozó üzembehelyezési vizsgálatot, amelyről a Felek jegyzőkönyvet vesznek fel. A Felek hálózatainak összekapcsolása a mindkét Fél által sikeresnek minősített üzembehelyezési vizsgálatok után végezhető el. Egyik Fél sem tagadhatja meg a hálózatának a másik Fél hálózatával való összekapcsolását olyan műszaki eltérés miatt, amely az összekapcsolódást érdemben nem befolyásolja. Nem hajtható azonban végre a Felek hálózatának összekapcsolódása, amennyiben az alapvető hívásfelépítési-, illetve számátadási funkciók nem működnek az alkalmazott jelzésrendszernek – SIP RFC 3261 – implementációnak megfelelően. Az összekapcsolási tesztekről Felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelynek tartalmaznia kell a teszt eredményeit és annak egyértelmű deklarációját, hogy Felek rendszerei összekapcsolhatóak-e.
4/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
A UPC által megajánlott szolgáltatások nyújtásának az összekapcsolásra használt SBC berendezés jelenlegi kapacitáskihasználtsága miatt felső korlátja van. Amennyiben a Partner által igényelt szolgáltatások nyújtásához kapacitásbővítés szükséges, akkor a UPC az igény kielégítése érdekében megvalósíthatósági tervet készíttet a Partnerrel közösen kiválasztott szakértővel, amelyben a kapacitás bővítésre vonatkozó műszaki megoldás részletei és a bővítésre vonatkozó árajánlat kerül kidolgozásra. A UPC a bővítést a megvalósíthatósági tervet készítő szakértő, illetve a tervben szereplő megvalósítási ár ellenértékének megfizetése után, csak a Partner beleegyezésével kezdi meg akkor, ha a bővítés kapcsán ténylegesen felmerült költségének megfizetését vállalja a Partner és a Felek rendelkeznek a jelen Szerződés megszűnését követően a Partner által megtérített eszközök tulajdonjogát illetően. A bővítéshez szükséges határidőket a beszállítói határidők alapján vállalja a UPC. A Felek az összekapcsolódás lehetővé tétele érdekében jóhiszeműen és késedelem nélkül kötelesek eljárni (ideértve különösen minden műszakilag lehetséges megoldás számba vétele, stb.). Az összekapcsolással összefüggő bármely észlelt hibát mindkét Fél a jelen Szerződésben megjelölt kapcsolattartója útján köteles azonnal a másik Fél hibaügyeletének bejelenteni. A Felek biztosítják a napi 24 órás, heti hét napos folyamatos hibakezelő szolgálat működését. 5.
A
SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA, AZ ELSZÁMOLÁSI ÉS SZÁMLAREKLAMÁCIÓK KEZELÉSE, FIZETÉSI BIZTOSÍTÉK
FIZETÉSI
FELTÉTELEK,
A Felek az egymásnak nyújtott Szolgáltatások után a jelen Szerződés 3. számú mellékletében meghatározott ellenértéket számítják fel egymással szemben. A Felek az elszámolás módját, a fizetési feltételeket és a számlapanaszok kivizsgálásának rendjét is a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzítik. A Felek kölcsönösen kijelentik, hogy jelen Szerződés alapján a másik Fél által nyújtott szolgáltatásokat saját nevükben, de más javára veszik igénybe, melyet közvetített szolgáltatásként – részben vagy egészben – továbbértékesítenek saját előfizetőik részére. 5.1 Fizetési biztosíték A jelen Szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a Partner egy feltétel nélküli, végleges és visszavonhatatlan, azonnal lehívható, első felszólításra fizető bankgaranciát nyújtson a UPC – mint kedvezményezett – számára 1 (egy) éves érvényességgel. A bankgaranciát kiállító kereskedelmi banknak a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. alapján működő magyarországi székhelyű, „BBB” vagy magasabb minősítési (Moody’s vagy S&P) hitelintézetnek kell lennie. A bankgarancia – az elvárt tartalmi elemeket magában foglaló – szöveg mintáját a 3. számú melléklet 2. számú Függeléke (Bankgarancia minta) tartalmazza. A bankgarancia a jelen Szerződés alapján nyújtott Összekapcsolási Szolgáltatások díjának kifizetését biztosító mellékkötelezettség. 5/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
A bankgarancia összege a Szerződés hatálybalépésétől számított 3 hónapra a UPC honlapján (www.upc.hu) megtalálható Szerződéskötésre vonatkozó kezdeményezési eljárás dokumentum „1.1 Kezdeményezési eljárás” fejezet 1.1.1 (viii) pontja alapján, a UPC által rendszeresített, a Partner által kitöltendő és a UPC-hez benyújtandó, szerződéskötésre vonatkozó Kezdeményezési adatlap nyomtatványon kötelező jelleggel megadandó becsült forgalmi adatok alapján számítható egyszeri és forgalmi díjak összege. A bankgarancia összegét a Felek a bankgarancia Partner általi kiállíttatása előtt egyeztetik. A bankgarancia összegét a Felek a Szerződés hatályba lépését követő 4. (negyedik) hónaptól kezdődően 3 (három) havonta felülvizsgálják az alábbiak szerint: 5.1.1 A felülvizsgálat első lépésében a Felek kiszámítják a felülvizsgálatot megelőző 3 (három) hónapban a UPC által a Szerződés szerint a Partner részére kiszámlázott Forgalmi díjak és Havi díjak szerint kiszámított összeg összesített értékét, valamint a Partner által a UPC részére kiszámlázott forgalmi díjak és a havi díjak szerint kiszámított összeg összesített értékét és azokat összevetik egymással. 5.1.2 A felülvizsgálat második lépésében a Felek megvizsgálják, hogy a fenti 5.1.1 pontban számított érték hogyan viszonyul a Partner által állított bankgarancia tényleges összegéhez és ettől függően a lenti 5.1.3 vagy 5.1.4 pont szerinti eljárást követik. 5.1.3 Amennyiben a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy az 5.1.1 pont szerint számított és a Partner által ténylegesen fizetendő új érték legalább 1 %-kal vagy 20.000 Ft-tal magasabb a Partner által állított bankgarancia tényleges összegénél, akkor a Partnernek 15 (tizenöt) napon belül a bankgarancia összegét a számított új értékre kell módosíttatnia. 5.1.4 Amennyiben a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy az 5.1.1 pont szerint számított és a Partner által ténylegesen fizetendő új érték alacsonyabb a Partner által állított bankgarancia tényleges összegénél, akkor a Partner a számított új értékre módosíttathatja a bankgarancia összegét. A UPC akkor jogosult a bankgaranciáról történő lehívásra, ha a jelen Szerződés 8. pontjában foglalt felmondási okok valamelyike fennáll. Ilyenkor a UPC a Partner által ki nem egyenlített számlatartozások összegét – ideértve az Egyszeri Díjakat is hívhatja le a bankgaranciából.
6/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Amennyiben a bankgaranciáról lehívott összegek a bankgarancia teljes összegének 30 (harminc) százalékát meghaladják, akkor a Partner köteles azt 15 (tizenöt) napon belül teljes összegében megújítani. A bankgaranciát – a jelen Szerződés érvényessége alatt – annak lejárta előtt legalább 30 (harminc) nappal a Partnernek évente akkor is meg kell újíttatnia, ha az 5.1.1-5.1.4 pontok szerinti felülvizsgálatok eredményeképpen a bankgarancia összege nem változik. A UPC dönthet úgy, hogy amennyiben a bankgarancia állítására kötelezett Partner az alábbi feltételek valamelyikének megfelel, nem kéri bankgarancia állítását:
6.
-
a Felek között legalább 1 éves múltra visszatekintő, az adott szabályozási környezetet is figyelembe vevő összekapcsolási együttműködés áll fenn, amelynek keretében az elszámolások problémamentesen zajlottak, és a szerződéskötés időpontjában a UPCnek nem áll fenn lejárt határidejű követelése a Partnerrel szemben;
-
amennyiben jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 3 havi becsült forgalmi adatok alapján számított bankgarancia összege nem haladja meg a nettó 150.000,- Forintot.
A SZOLGÁLTATÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A Felek együttműködnek a forgalmi szükséghelyzetek kezelése, illetve az ilyen helyzetek elhárítása érdekében, e célból vállalják, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az olyan forgalmi helyzetről, ami az összekapcsolási ponton vagy a másik Fél hálózatában torlódást okozhat. A Felek vállalják, hogy a mindenkori jogszabályok betartása mellett az illetékes hatóságok ilyen irányú megkeresése esetén, vagy hálózatuk biztonsága, illetve előfizetőik törvényes jogainak biztosítása érdekében együttműködnek, egyben közreműködnek a szolgáltatási láncban szereplő más szolgáltatóktól való jogszabály szerinti hívószám azonosításban. Ha a Felek egyike a hálózatának és/vagy a hálózatán nyújtott szolgáltatásainak olyan módosítását vagy fejlesztését tervezi, amely előreláthatóan műszaki vagy üzemviteli kihatással járna a másik Fél hálózatának kapcsolódása szempontjából, akkor a módosítást vagy fejlesztést tervező Fél köteles a másik Felet – a tervezett megvalósítási időpontok megjelölésével – 15 (tizenöt) nappal megelőzően tájékoztatni, hogy a kivitelezéskor a másik Fél igényét is figyelembe vehessék. A másik Fél kifogással élhet az értesítés kézhezvételét követő 5 (öt) napon belül a tervezett módosítással kapcsolatban. Kifogás esetén a Feleknek haladéktalanul egyeztetniük kell a megfelelő kompromisszum elfogadása érdekében. A kompromisszumos megoldást a UPC akkor köteles elfogadni, ha a tervezett módosítások elmaradása nem veszélyezteti a UPC jelen vagy jövőbeli műszaki vagy gazdasági érdekeit. 7/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Rendkívüli karbantartás esetében Feleknek kötelessége egymást a lehetőségekhez mérten mielőbb tájékoztatni a másik Felet. A tájékoztatásnak ki kell térni a karbantartási idő várható hosszára, illetve hatására. Felek minden ésszerű lépést megtesznek az ilyen helyzetek elkerülésére érdekében. A Felek kapcsolattartói és elérhetőségük: a UPC részéről név: cím: mobil: telefon: email:
Galanics Péter (általános kérdések) 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. + 36 70 458 4480 + 36 1 877 4024
[email protected]
a Partner részéről név: cím: mobil: telefon: fax: email: Az értesítések és dokumentumok nyelve a magyar. Felek jelen Szerződéssel kapcsolatban egymáshoz intézett értesítései akkor tekinthetők megfelelően teljesítettnek, amennyiben azt a másik Félnek a jelen Szerződésben meghatározott képviselőjének címére írásban – levél, e-mail vagy telefax útján – küldték meg. Felek megállapodnak abban, hogy az e-mail, illetve telefax útján egymásnak megküldött értesítéseket egyúttal levél formájában is megküldik. Az értesítések ajánlott levél esetében a postára adás napját követő 5. napon, távirat, e-mail, telefax esetében az elküldést követő 2. napon tekintendők megérkezettnek. Vitás esetekben a feladónak a kézbesítést igazolnia kell. 7.
ADATVÉDELEM, TITOKTARTÁS A Felek kijelentik, hogy a Szerződés teljesítése során tevékenységüket a mindenkori hatályos adatvédelmi jogszabályok betartásával végzik, különös tekintettel a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben, a polgárok személyes adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben, az Eht.-ben, valamint az elektronikus hírközlési jogszabályokban nevesített adatkezelési szabályokra. A jelen Szerződéssel összefüggésben mindkét Fél az általa nyilvántartott adatok kezelője marad, azzal, hogy a jogszabályok nyújtotta lehetőségek mellett a Felek az általuk kezelt adatokhoz a másik fél részére a szükséges hozzáférést biztosítják. A Felek kijelentik, hogy a másik Fél üzleti tevékenységével, gazdálkodásával vagy a Felekkel egyébként kapcsolatos minden olyan tudomásukra jutott adatot, amelyet a 8/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Felek kifejezetten bizalmasnak minősítettek vagy az átadás körülményeiből egyértelműen ez következik, üzleti titokként kezelik és azt a másik Fél hátrányára harmadik személy részére nem teszik hozzáférhetővé vagy nem hozzák nyilvánosságra. Jelen 7. pont értelmében nem minősülnek harmadik személynek a Felek és társvállalataik azon alkalmazottai, megbízottai, vállalkozói, vezető tisztségviselői és tanácsadói, amelyeknek a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatban érdeke fűződik az üzleti titok megismeréséhez. A titoktartási kötelezettség jelen Szerződés hatályának megszűntét követően is kötelezi Feleket, valamint a képviseletükben vagy érdekükben eljáró személyeket (pl. munkavállalók, megbízottak) függetlenül attól, hogy Felek valamelyikéhez fűződő jogviszonyuk fennáll-e még. A titoktartási kötelezettség alól felmentést hatóság törvényi felhatalmazás alapján benyújtott adatkérése illetve a másik Fél írásbeli hozzájárulása biztosít. 8.
A SZERZŐDÉS HATÁLYA ÉS MEGSZŰNÉSE A Felek a jelen Szerződést annak mindkét Fél általi aláírásának napjától kezdődő határozatlan időre kötik. A Felek a jelen Szerződés tárgyát képező szolgáltatásokat a Szerződés mindkét Fél általi aláírása után 30 napon belül indítják, aminek feltétele az együttműködési tesztek alapján aláírt jegyzőkönyv, melyben Felek műszaki szempontból hozzájárulnak Felek hálózatainak összekapcsolásához. A jelen Szerződést bármelyik Fél jogosult a másik Félhez intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal 90 (kilencven) napos felmondási idővel a hónap végére rendes felmondással megszüntetni. A Feleket a jelen Szerződés rendes felmondással történő megszüntetése esetére nem terheli indokolási kötelezettség. Bármelyik Fél jogosult a jelen Szerződést a másik Félhez intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal az ok megjelölésével 15 (tizenöt) napos felmondási idővel felmondani, amennyiben a másik Fél ellen csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás indul, vagy jogutód nélkül törlik a cégnyilvántartásból, vagy a szakhatóság törli nyilvántartásából azon elektronikus hírközlési szolgáltatásait, amely alapján e Szerződés megkötésére sor került. Bármelyik Fél jogosult továbbá a jelen Szerződést 15 (tizenöt) napos felmondási idővel az ok megjelölésével írásban felmondani, ha a másik Fél a jelen Szerződésben foglaltak teljesítésére egyéb okból képtelenné válik, illetve ha olyan súlyos szerződésszegést követ el, amely lehetetlenné teszi vagy súlyosan veszélyezteti a további együttműködést, és – legalább 30 (harminc) napos határidőt tartalmazó – felhívás ellenére sem szünteti meg a teljesítést meghiúsító okot, illetve a szerződésszegő magatartást. A jelen Szerződés alkalmazásában súlyos szerződésszegésnek minősül különösen ha bármelyik Fél
9/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
9.
a)
érdekkörében felmerült vis maior esemény a 3 (három) hónapot meghaladja;
b)
a másik Fél előzetes hozzájárulása nélkül más típusra cseréli az általa az adott Fél hálózatához csatlakoztatott berendezéseket;
c)
nem tesz eleget a jelen Szerződés szerinti díjfizetési kötelezettségének;
d)
bármelyik Fél magatartásával a hálózat egységét vagy mások életét, testi épségét veszélyezteteti; és
e)
bármelyik Fél a jelen szerződés vagy az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály alapján fennálló lényeges együttműködési kötelezettségét megszegi.
VIS MAIOR
A Felek a jelen Szerződésből eredő kötelezettségeik nem teljesítése esetén a felelősség alól csak olyan mértékben és olyan időtartamban mentesülnek, amilyen mértékben és ameddig a teljesítést vis maior esemény (ilyenek pl. de nem kizárólagosan a hadüzenettel vagy hadüzenet nélküli háború, polgári felkelés, terrorista cselekmények, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa, tűz, robbanás vagy más szükséghelyzet), illetve bármely olyan a Felek által előre nem látható és nekik fel nem róható, el nem hárítható esemény, amely a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján a teljesítés – a Felek valamelyikének vagy mindkettőjüknek fel nem róható okból történő – lehetetlenné válását eredményezi, vagy jelentős mértékben akadályozza azt. 10.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A Szerződés értelmezésére, érvényességére és teljesítésére a hatályos magyar jogszabályok az irányadóak. A Szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében elsősorban a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének rendelkezéseit, valamint a vonatkozó ágazati jogszabályokat kell alkalmazni, különös tekintettel az Eht.-ra, valamint a Kr.-re. A Felek, amennyiben vitájukat békés úton egymás között közvetlenül nem tudják rendezni, úgy a Felek bármelyike, akinek a másik fél elektronikus hírközlésre vonatkozó jogát vagy jogos érdekét megsértette, az Eht. 49. § (1) bekezdésében írtak alapján választása szerint bírósághoz, hatósághoz vagy a felek között választottbírósági szerződés hatálya alatt a Hírközlési Állandó Választottbírósághoz fordulhatnak. Amennyiben bármely oknál fogva a jelen Szerződés valamely része illetve egyes részei érvénytelenné válnának, a Szerződés többi része változatlanul érvényben marad Felek között, hacsak az érvénytelenségi ok nem vezet a teljes Szerződés, vagy annak olyan részének érvénytelenségéhez, amely rész nélkül a Szerződés érvényesen létre sem jöhetett volna, illetve amely rész nélkül Felektől a jelen Szerződés megkötése nem lett volna elvárható. Ez utóbbi esetben Felek haladéktalanul tárgyalásokat 10/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
kezdenek. Ennek során jóhiszeműen úgy járnak el, hogy az érvénytelenné vált rész helyébe a megfelelő érvényes rész kerüljön a Szerződésbe, ésszerű rövid időn belül. A Szerződés ilyen okból történő megszűnésének esetében Felek egymással kölcsönösen elszámolnak, az egymással szemben esetlegesen érvényesíteni kívánt igényeiket a Polgári Törvénykönyv, valamint a jelen Szerződés megfelelő rendelkezéseivel összhangban érvényesítik. A jelen Szerződés módosítása kizárólag írásban hatályos. A Szerződés közös megegyezéssel történő módosítására kizárólag mindkét Fél kölcsönös akarata esetén kerül sor. Amennyiben a módosítást jogszabályváltozás teszi indokolttá, úgy a másik Fél módosítás előli elzárkózása rendkívüli felmondási oknak minősül. Egyik Fél sem adhatja el, ruházhatja át vagy rendelkezhet hasonló módon a jelen Szerződés alapján fennálló kötelezettségeivel és jogaival a másik Fél írásos hozzájárulása nélkül. Az átruházási szándékról a másik Felet írásban értesíteni kell, melyet követően a másik Fél 30 napon belül köteles nyilatkozni, hogy az átruházáshoz hozzájárul-e. Amennyiben a másik Fél az engedményezéshez hozzájárul, az engedményezést követően az engedményezés megtörténtéről engedményező köteles a másik Felet értesíteni. A kötelezett az értesítés kézhezvételéig jogosult az engedményezőnek teljesíteni. A fentiektől eltérően bármely Fél jogosult a jelen Szerződés alapján fennálló kötelezettségeit és jogait átruházni az őt irányító vállalkozásra, az általa irányított vállalkozásra illetve a vele közös irányítás alá eső vállalkozásra. Felek által egyetlen cselekmény, mulasztás, késedelem, póthatáridő kitűzés sem értelmezhető úgy, hogy a jogosult Fél lemondott volna a másik féllel szemben jogainak gyakorlásáról, kivéve ha erről a jogosult Fél írásban értesíti a Másik Felet pontosan megjelölve a joglemondás terjedelmét. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben bármely elektronikus hírközlési szolgáltató végződtetési díjait jogerős és/vagy végrehajtható hatósági vagy bírósági határozat visszamenőlegesen módosítja és valamelyik Félnek a jelen Szerződésből fakadóan fizetési kötelezettsége merül fel az ilyen harmadik személy felé, úgy a UPC és a Partner a jelen Szerződésben illetőleg a határozatban megállapított díjak közötti különbözettel a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 (harminc) napon belül elszámolnak. Amennyiben a Felek között az ilyen elszámolás szükségessé válik, a másik Fél részére megfizetendő díj a hívást végződtető Fél határozatban megállapított, valamint a határozat előtt érvényes díjainak különbözete szorozva a Felek által a Szerződés alapján egymás hálózatán keresztül bonyolított forgalom időtartamával. A jogosult Fél a módosított díjakat a Határozatban megjelölt időponttól kezdődően, visszamenőlegesen érvényesítheti az elszámolásnál. A jelen Szerződésnek az alábbiakban felsorolt mellékletei és függelékei annak elválaszthatatlan részét képezik: 1/A. számú melléklet 1/B. számú melléklet
A UPC szolgáltatása – hívásvégződtetés szolgáltatás, számhordozási szolgáltatás; A Partner szolgáltatása - hívásvégződtetés szolgáltatás, hívásvégződtetés és tranzit szolgáltatás, számhordozási szolgáltatás; 11/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
1/C. számú melléklet 2. számú melléklet 3. számú melléklet
Hívószámok kezelése; Az összekapcsolás műszaki jellemzői; Díjszámítási mód és számlareklamációk és szolgáltatások díja; Partner árlista és a UPC díjai; Bankgarancia minta Üzembehelyezési vizsgálatok és Megvalósíthatósági terv leírása
1. számú függelék 2. számú függelék 4. számú melléklet
Jelen Szerződés két-két eredeti példányban készült, melyet Felek erre felhatalmazott, cégjegyzésre jogosult képviselőik útján, mint akaratukkal mindenben megegyezőt aláírtak és elfogadtak. Budapest, 2011. …………….
…………….., 2011. ……….
_______________________________ a UPC Magyarország Kft. képviseletében Név: Tisztség:
_______________________________ A Partner képviseletében Név: Tisztség:
12/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1.A. SZÁMÚ MELLÉKLET UPC SZOLGÁLTATÁSA HÍVÁSVÉGZŐDTETÉS ÉS SZÁMHORDOZÁS SZOLGÁLTATÁS 1. A Szolgáltatás rövid leírása 1.1 Hívásvégződtetés Szolgáltatás A Hívásvégződtetés Szolgáltatásnál Partner és a vele szerződésben álló harmadik fél hálózatából a Felek hálózatainak összekapcsolási pontjára érkező hívást a UPC a saját hálózatán keresztül továbbítja a hívott szám által meghatározott UPC előfizetői hozzáférési pontig (EHP). Összekapcsolási Pont
Partner Hálózata
UPC Hálózata
Hívásvégződtetés
2. A hívásvégződtetés szolgáltatás igénybevételének feltételei 2.1 A Szolgáltatás igénybevétele esetén – amennyiben Felek eltérően nem állapodnak meg - a Hívott Szám az ANFT által meghatározott belföldi azonosító vagy nemzetközi szám lehet. 2.2 A Hívott Szám Előfizetői Hozzáférési Pontot (E-HP) azonosít. 2.3 Az 1.A. számú melléklet 1.1. pont szerinti Szolgáltatás az Összekapcsolási Pont és a hívott Előfizetői Hozzáférési Pont (E-HP) között: Telefon fővonalra irányuló hívás esetén alkalmas telefonbeszélgetések lebonyolítására . 2.4 Az 1.A. számú melléklet 1.1. pont szerinti Szolgáltatás igénybevétele során Felek Hálózatai között a jelzések a 2. számú melléklet specifikációja szerintiek. 2.5 Amennyiben a Hívott Szám nem érvényes szám, vagy nem érhető el UPC Hálózatából, UPC nem köteles a hívást továbbítani. Ezt a megfelelő jelzésüzenettel köteles jelezni UPC. 2.6 A Partner az 1.A. számú melléklet 1.1. pont szerinti Szolgáltatás igénybevétele során a hívó Előfizető kapcsolási számát minden esetben – amennyiben rendelkezésére áll és
13/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
azt az alkalmazott jelzésrendszer lehetővé teszik – átadja UPC-nek a szolgáltatók közötti együttműködési kötelezettségek szabályainak megfelelően. 3. Forgalomirányítás 3.1 Az Összekapcsolási Ponton átvett forgalom továbbítása E Szerződés alapján megvalósuló összekapcsolási pont(ok)ra csupán a Szerződés 1. pont b, d szerinti forgalom irányítható. UPC az Összekapcsolási Ponton átvett Hívások közül csak azon Hívásokat köteles továbbítani, amely olyan Előfizetői Hozzáférési Pontra (E-HP) irányul, melynek érintett szolgáltatójánál történő végződtetésről Felek a jelen Melléklet 2.1-es pontjában megállapodtak. 4. Felelősség 4.1 UPC felelőssége a jelen 1.A. számú Melléklet 1.1. pont szerinti Szolgáltatás során az Összekapcsolási Ponttól a hívott Előfizetői Hozzáférési Pontig (E-HP) terjed. 4.2 UPC nem biztosít hozzáférést a Partner számára saját hálózat menedzselő rendszeréhez. 4.3 Partner kezeli a szolgáltatását igénybevevő Előfizetők ügyfélpanaszait. 5. További szolgáltatások 5.1 Támogató szolgáltatások: A UPC nem nyújt támogató szolgáltatásokat Partner részére. 5.2 Emeltszintű szolgáltatások:
Hívószám megjelenítése (CLIP)
Hívószám megjelenítésének tiltása (CLIR)
Segélyhívás esetén a hívószám a hívó előfizető adatkezelési nyilatkozatától függetlenül megjelenítésre kerül.
6. Számhordozási szolgáltatás A Szolgáltatás leírása A Számhordozhatósággal kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele esetén a UPC („Átadó Szolgáltató”) a Partner („Átvevő Szolgáltató”) erre vonatkozó igénybejelentése alapján az 14/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
előfizetőnek a UPC Hálózatán létesített Előfizetői Hozzáférési Pontját (E-HP) azonosító Földrajzi számát vagy Nemföldrajzi számát hordozott számként állítja be. Az Átadó Szolgáltató a fentiek szerint bejelentett számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg ezen igény elutasításáról az Átvevő Szolgáltatót az igénybejelentés továbbításának kézhezvételétől számított 2 (kettő) munkanapon belül értesíti. A számhordozási igényt az Átadó Szolgáltató csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizető nem az Átadó Szolgáltató Előfizetője vagy a számhordozást kérő Előfizetőnek lejárt számlatartozása áll fenn, ám ezt az Átvevő Szolgáltató felé köteles hitelt érdemlően igazolni. A számhordozási igény elutasításáról, vagy elfogadásáról az Átvevő Szolgáltató köteles az Előfizetőt a számhordozási igény bejelentésétől számított 6 (hat) munkanapon belül értesíteni. Amennyiben az Átvevő Szolgáltató a számhordozási igényt elfogadja, abban az esetben az elfogadásról szóló értesítéssel egy időben köteles az Előfizetőt tájékoztatni a számátadásra felajánlott időpontokról és a számátadási időablakokról, amelyek közül az Előfizető választhat. Elutasítás esetén az Átadó Szolgáltató mindenkor megadja az elutasítás indoklását is, amelyek az alábbiak lehetnek: 1.
Az Előfizetőnek a UPC-val szemben lejárt számlatartozása van, amelyre nézve a Partner a 46/2004. (III.18.) Korm. rend. 5. § (10) bekezdése szerint nem nyilatkozott (abban az esetben, ha az átadást követően keletkezik ilyen követelés, az átvevő szolgáltató köteles együttműködni az átadó szolgáltatóval a számlatartozás kiegyenlítése érdekében), vagy
2.
Az Előfizetőnek a UPC és az Előfizető közötti, az előfizetői szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb szerződésből eredő így különösen kedvezményesen értékesített készülékkel kapcsolatos szerződésből eredő lejárt tartozása van, amelyre nézve a Partner a 46/2004. (III.18.) Korm. rend. 5. § (10) bekezdése szerint nem nyilatkozott, vagy
3.
A Számhordozási Igénybejelentésben megadott adatok alapján a számhordozást kérő Előfizető nem azonosítható.
15/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
A Számhordozással kapcsolatos Szolgáltatás igénybevételének feltételei A számhordozással kapcsolatos és a jelen Együttműködési szerződés szövegében nem szereplő fogalmakat a számhordozhatóság szabályairól szóló módosított 46/2004. (III. 18.) Kormányrendelet („Szhr.”) tartalmazza. A Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatás igénylésének előfeltétele, hogy a Partner, mint Átvevő Szolgáltató rendelkezzen szolgáltató kóddal, amely a KRA-ban azonosítja és közvetlenül vagy megbízott szolgáltatón keresztül csatlakozzon ahhoz, illetve, hogy a UPC pozitív módon bírálja el az adott Előfizető számhordozási igényét. A szolgáltatás aktiválásának előfeltétele, hogy a Partner vagy megbízottja a számhordozási központi referencia adatbázisról szóló 55/2007. (V.31.) GKM rendeletnek megfelelően megadja a KRA részére a Hordozott Számot vagy számtartományt és az ahhoz tartozó hívásirányítási információkat, valamint a UPC-val előzetesen egyeztetett Számátadási Időablakot. Az előfizető számhordozási igényét a Partnernek a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha az átadásra felajánlott időablakok közül az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg. A számátadási időablak nem lehet több 4 (négy) óránál. A Partner köteles a UPC-val egyeztetett Számátadási Időablakon belül a UPC-val együttműködve a hordozott számmal és annak Előfizetőjével kapcsolatos minden, a UPC-t korábban terhelő szolgáltatói feladatot átvenni, ideértve az Előfizetők ügyfélpanaszainak kezelését, valamint a hordozott számról kezdeményezett segélyhívás irányítását a területileg illetékes segélyhívást fogadó szolgálatokkal kötött megállapodásnak megfelelően. A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga, valamint az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig a Partnert illetik és terhelik, amíg a szám nem rendelhető új előfizetőhöz. Ezen időtartam, amelyet a Partner az általános szerződési feltételeiben határoz meg, legfeljebb hat hónap lehet. A számhordozás kezdeményezése Az Előfizetőnek a számhordozási igényét – az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igény bejelentésével egyidejűleg – a Partner részére kell bejelentenie. Az előfizetőt a Partner 16/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
azonosítja, írásban nyilatkoztatja arról, hogy az Szhr. 5.§ (9) bekezdésének a.) és b.) pontja szerinti számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt. A UPC a számhordozást kérő Előfizetőt az Szhr. 5. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon azonosítja. Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt a Partner azonosítja, az Előfizetői számon kívül az Szhr. 5. §. (3) bekezdésében felsorolt okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján azonosítja. A Partner az Előfizető számhordozási igényének megfelelően jár el a UPC-nél az Előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az előfizető képviseletében; ebben az esetben az Előfizető képviseletére vonatkozó meghatalmazást a Partner a dokumentum eredeti képi formáját megváltoztathatatlanul rögzítve elektronikus úton köteles a UPC-nek átadni. A Számhordozási Igénybejelentés kötelező elemei: (a)
az Előfizető neve/cégneve;
(b)
Természetes személy Előfizető esetén anyja neve;
(c) Gazdálkodó szervezet Előfizető esetén cégjegyzékszáma, cégjegyzésre jogosult képviselőjének neve; (d)
Előfizető lakcíme/székhely címe;
(e)
Előfizető hordozni kívánt kapcsolási száma vagy számtartománya vagy hordozni kívánt Nem-földrajzi szám;
(f)
Javasolt Számátadási Időablak(ok).
A Számhordozási Igénybejelentés opcionális eleme: (a)
A Partner nyilatkozata a számla- és egyéb tartozások kiegyenlítésének átvállalásáról.
Az Előfizetőnek UPC-vel szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik. E számlatartozást az előfizető a számhordozás kezdeményezésekor egyenlítheti ki, illetve a ki nem egyenlített ellenértékről az Előfizető képviseletében a UPC-nél eljáró Partner úgy nyilatkozhat, hogy annak kiegyenlítését átvállalja.
17/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Egyéb feltételek: A Számhordozási Igénybejelentés során az adatokat Excel táblázat formájában a
[email protected] e-mail címre történő elküldésével kell megadni. Földrajzi számok hordozása az Előfizetőnek a UPC-nél fennálló előfizetői szerződésében szereplő összes számra külön, illetve az Előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérhető. Összefüggő ISDN számtartomány hordozása csak egészben kérhető. Nem-földrajzi szám esetében az igényt számonként kell megadni. Számhordozási eljárás A Partner köteles a hordozni kívánt számokkal kapcsolatos Előfizetői igényről, az Előfizetői Számhordozási Igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül fenti Számhordozási Igénybejelentés útján a UPC-t értesíteni. A UPC a Számhordozási Igénybejelentés kézhezvételét követő 2 (kettő) munkanapon belül értesíti a Jogosultat az Igénybejelentés elfogadásáról, illetve elutasításáról. Amennyiben a UPC a megadott határidőn belül nem válaszol, azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekinteni. Elutasítás esetén a UPC mindenkor megadja az elutasítás indoklását is. Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatás esetén – a jelen mellékletben szabályozott feltételek fennállása esetén - a UPC a Partnertől beérkezett Számhordozási Igénybejelentés alapján az Előfizetői szerződésben szereplő, a UPC Hálózatának Előfizetői Hozzáférési Pontját (E-HP) azonosító Földrajzi Előfizetői Számot vagy Nemföldrajzi számot Hordozott Számként állítja be saját Hálózatában. A UPC és a Partner a számhordozási eljárással kapcsolatos valamennyi adatcserét, ideértve a számhordozás kezdeményezését is, elektronikus formában kötelesek biztosítani. A Felek az elektronikus formán kívül más, kiegészítő adatcsere formában is megállapodhatnak.
18/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Díjak, számlázás A jelen mellékletben definiált Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatást a UPC nyújtja, és a Partner veszi igénybe. A Partner köteles az általa igénybe vett Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatás után az Előfizetői beállításonként meghatározott Egyszeri Díjat (Egyszeri Számátadási Díj) megfizetni a UPC által kiállított számla alapján. Az UPC hálózatából elhordozott Földrajzi, Nemföldrajzi számok esetén a hordozásonkénti egyszeri díj megfelel a jelen Együttműködési szerződés 2. sz. Melléklete 2. Függelékében meghatározott díjnak. A UPC hálózatából elhordozott számok esetén a hordozásonkénti egyszeri díjat az igénybejelentés elfogadásáról szóló értesítést követően számlázza a UPC. A UPC számmezői az alábbiak: Budapest Székesfehérvár Budaörs Dunaújváros Pécel Salgótarján Tatabánya Eger Gyöngyös Nyíregyháza Miskolc
1 22 23 25 28 32 34 36 37 42 46
Ózd Debrecen Szolnok Pécs Kecskemét Tapolca Veszprém Nagykanizsa Szombathely Sopron
48 52 56 72 76 87 88 93 94 99
780 XXXX - 789 XXXX, 799 XXXX 783 XXX - 789 XXX, 799 XXX 788 XXX - 789 XXX 786 XXX - 789 XXX, 799 XXX 787 XXX - 789 XXX, 799 XXX 780 XXX - 789 XXX, 799 XXX 784 XXX - 789 XXX, 799 XXX 784 XXX - 789 XXX, 799 XXX 786 XXX - 789 XXX, 799 XXX 784 XXX - 789 XXX, 799 XXX 780 XXX – 793 XXX, 799 XXX 780 XXX - 787 XXX, 789 XXX – 791 XXX, 799 XXX 781 XXX - 789 XXX, 799 XXX 784 XXX - 789 XXX, 799 XXX 782 XXX - 789 XXX, 799 XXX 785 XXX - 789 XXX 786 XXX - 789 XXX 780 XXX - 789 XXX, 799 XXX 785 XXX - 789 XXX, 799 XXX 785 XXX - 789 XXX, 799 XXX 786 XXX - 789 XXX, 799 XXX
19/37. oldal
Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött
Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos
Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál
Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött Helyhezkötött
Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos Országos
Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál Normál
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1.B. SZÁMÚ MELLÉKLET A PARTNER SZOLGÁLTATÁSA HÍVÁSVÉGZŐDTETÉS SZOLGÁLTATÁS, HÍVÁSVÉGZŐDTETÉS ÉS TRANZIT SZOLGÁLTATÁS 1. A Szolgáltatás rövid leírása 1.1 Hívásvégződtetés, hívásvégződtetés és tranzit Szolgáltatás A Hívásvégződtetés, hívásvégződtetés és tranzit Szolgáltatásnál UPC és a vele szerződésben álló harmadik fél Hálózatából a Felek hálózatának összekapcsolási pontjára érkező hívást a Partner a saját hálózatán keresztül továbbítja a hívott szám által meghatározott Partner Előfizetői Hozzáférési Pontig, vagy harmadik fél hálózatába végződtetés céljából. Összekapcsolási Pont
UPC Hálózata
Partner Hálózata
Érintett Távközlési Szolgáltató Hálózata
Hívásvégződtetés
Hívásvégződtetés és tranzit
2. A Szolgáltatás igénybevételének feltételei 2.1 A Szolgáltatás igénybevétele esetén – amennyiben Felek eltérően nem állapodnak meg - a Hívott Szám az ANFT által meghatározott belföldi azonosító vagy nemzetközi szám lehet. A belföldi földrajzi és mobil számoktól eltérő számokra kezdeményezett hívások közül Szolgáltató csak azok végződtetését vállalja, melyeket saját Előfizetői számára is biztosít. 2.2 A Hívott Szám Előfizetői Hozzáférési Pontot (E-HP) azonosít. 2.3 Az 1.B.számú melléklet 1.1. pontja szerinti Szolgáltatás az Összekapcsolási Pont és a hívott Előfizetői Hozzáférési Pont (E-HP) között: telefon fővonalra irányuló hívás esetén alkalmas telefonbeszélgetések lebonyolítására, valamint fax üzenetek továbbítására. 2.4 Az 1.B. számú melléklet 1.1. pontja szerinti Szolgáltatás igénybevétele során Felek Hálózatai között a jelzések a 2. számú melléklet Specifikációja szerintiek.
20/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
2.5 Amennyiben a Hívott Szám nem érvényes szám, vagy nem elérhető a Partner hálózatából, Partner nem köteles a Hívást továbbítani. Ezt a megfelelő jelzésüzenettel köteles jelezni a Partner. 2.6 UPC az 1.B.számú melléklet 1.1. pontja szerinti Szolgáltatás igénybevétele során a hívó Előfizető kapcsolási számát minden esetben – amennyiben rendelkezésére áll átadja a Partner részére a szolgáltatók közötti együttműködési kötelezettség szabályainak megfelelően. 3. Forgalomirányítás 3.1 Az Összekapcsolási Ponton átvett forgalom továbbítása E Szerződés tárgyában megvalósuló összekacsolási pontokra csupán a Szerződés 1.pont a, c, pontjai szerinti forgalmak irányíthatóak. Partner az Összekapcsolási Ponton átvett Hívások közül csak azon Hívásokat köteles továbbítani, amely olyan Előfizetői Hozzáférési Pontra (E-HP) irányul, melynek érintett szolgáltatójánál történő végződtetésről Felek a jelen Melléklet 2.1-es pontban megállapodtak. 4. Felelőssége 4.1 Partner felelőssége az 1.B.számú melléklet 1.1. szerinti Szolgáltatás során az Összekapcsolási Ponttól a hívott Előfizetői Hozzáférési Pontig (E-HP) terjed. 4.2 Partner nem biztosít hozzáférést UPC számára saját hálózat menedzselő rendszeréhez. 4.3 UPC kezeli a szolgáltatását igénybevevő Előfizetők ügyfélpanaszait. 5. Számhordozási szolgáltatás
Felek megállapodnak abban, hogy a Partner számhordozási szolgáltatása megegyezik a jelen Szerződés 1A Melléklet 6. pontjában leírt szolgáltatással oly módon, hogy a Partner által nyújtott számhordozási szolgáltatás esetében az Átadó Szolgáltató a Partnert, míg az Átvevő Szolgáltató a UPC-t jelenti. A Partner számmezői az alábbiak: Azonosító neve Földrajzi számmezők Országosan kijelölt számmezők Budapesti kijelölt számmezők Egyéb kijelölt számmezők Nem földrajzi számmezők Szolgáltatóhoz rendelt országos szám
21/37. oldal
Azonosító
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1.C. SZÁMÚ MELLÉKLET HÍVÓSZÁMOK KEZELÉSE Felek a saját hálózatukban generálódott forgalmat minden esetben a hívó előfizető számával („A szám”) adják át. “A” szám nélkül Felek nem garantálják a hívások végződtetését. Felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az „A szám” megjelenjen a tranzitált forgalomban is. Felek vállalják, hogy a hálózataik közt továbbított forgalomban, annak irányától függetlenül az „A számot” nem változtatják meg, hiányzó „A szám” esetén azt lehetőség szerint fiktív számmal nem helyettesítik be. Felek kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy ezen kötelezettséget a másik Fél hálózatából indított, illetve ott végződő forgalom vonatkozásában más szerződő partnereik felé tovább érvényesítsék. Amennyiben a forgalmat végződtető fél az „A szám” nélkül érkező forgalom arányát indokolatlanul magasnak ítéli meg, tárgyalásokat kezdeményezhet a másik Féllel. A forgalmat indító illetve tranzitáló Fél köteles jóhiszemű tárgyalásokat folytatni a helyes „A számmal” érkező forgalom arányának növelése céljából. Az „A” szám kezelésére vonatkozó utasítást a RFC 3261-ben meghatározott SIP jelzésrendszer meghatározott fejlécei tartalmazzák. (From, Privacy, P-Asserted-Identity) Felek az ”A-számot” a hívott előfizetőnek kijelzés céljából (Calling Line Identification Presentation Service) csak abban az esetben adják ki, ha ezen jelzéselemek szerint a kijelzés megengedett (From tartalmazza az „A” számot, Privacy és P-Asserted-Identity nincs az üzenetben). Amennyiben a From mező szerint az „A” szám Anonymous és a Privacy értéke id, amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - úgy az ”A-szám” csak a következő célokra használható fel:
üzemviteli célok; rosszakaratú hívások azonosítása; szolgáltatások regisztrációja; mentők, rendőrség, tűzoltóság végberendezésein történő megjelenítésre valamint más biztonsági szervek illetve a hatóság engedélye alapján más szolgálatok végberendezésein történő megjelenítésre az ezen szervek által igényelt és indokolt esetben.
Felek minden felelősséget viselnek harmadik féllel szemben a hívószám kijelzés szolgáltatás meghirdetésével, aktiválásával, letiltásával, minőségével kapcsolatos bármely panasz esetén. Amennyiben a hiba a másik Fél érdekkörében felmerült körülményre vezethető vissza, akkor a felelősség a hibát okozó felet terheli. Felek kölcsönösen kötelezik magukat, hogy az „A szám” kezelés és annak az előfizetőnél való kijelzése vagy letiltása tárgyában mindenkor eleget tesznek a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényből eredő kötelezettségeiknek. 22/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
2. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ÖSSZEKAPCSOLÁS MŰSZAKI JELLEMZŐI
A fizikai összekapcsolódás elvi rajzát az alábbi ábra mutatja:
Magyar Internet Gerinchálózat
BIX
UPC IP Hálózata
Partner IP hálózata
A logikai összekapcsolódás elvét az alábbi ábra mutatja:
Az összekapcsolás jellemzői: Fizikai kapcsolat: Az összekapcsolódáshoz nem szükséges a Felek hálózatainak fizikai összekapcsolása. Mindkét Fél hálózatának csatlakoznia kell a magyar Internet gerinchálózathoz. A forgalom
23/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
átviteléhez szükséges gerinchálózati kapcsolódási sávszélesség biztosításáért mindkét fél a sajátoldalán felelős. A UPC Fizikai Összekapcsolási pontja a Budapest, 1132 Victor Hugo u. BIX épület. Logikai kapcsolat: A logikai kapcsolatot a UPC egy Session Border Controller (SBC) segítségével biztosítja. A UPC Logikai Összekapcsolási pontja az SBC interfésze, amelyen mind a jelzésforgalom, mind a beszédforgalom átmegy. A hálózatok közötti jelzésrendszer típusa SIP (RFC 3261), a Felek hálózata között egy SIP trönk kapcsolatot kell kialakítani. A beszédforgalom G.711 A-law kodek használatával folyik. Forgalomirányítás Felek az összekapcsolási ponton átvett hívásokat az 1. számú mellékletben leírtaknak megfelelően tranzitálják, illetve gondoskodnak végződtetésükről. A megkívánt számformátum: (NAT) 0036+KS + ES vagy (INT) 00+OS+(AK)+ES/GES. Felek megállapodnak, hogy az egymás közötti forgalomban a hívószámok érvényességét nem elemzik (pl. létező-e a hívószám). Az irányításhoz szükséges információkat Felek folyamatosan megadják egymásnak. Minőségi paraméterek Felek az összekapcsolási pontig felelnek saját hálózatuk minőségi paramétereiért, a megállapodott rendelkezésre állási értékek és hibaelhárítási idők betartásáért. A szolgáltatások minősége A Felek kötelesek felügyelni és karbantartani az általuk telepített berendezéseket. Felek szavatolják és folyamatosan biztosítják hálózataik rendeltetésszerű használatára való alkalmasságát. A jelen Szerződés tárgyát képező szolgáltatások minőségére az ITU-T G.821:1996-08, G.823:2000-03, G.825:2000-03 és a G.826:1999-02 ajánlások irányadóak. A Felek saját hálózatuk rendelkezésre állásának vállalt értéke éves szinten legalább 99,5%, amelyet egy adott összeköttetésre kell értelmezni az Összekapcsolási Pont és a primer központ között. Az Összekapcsolási pont és a hívott Fél egy adott előfizetője között vállalt rendelkezésre állás éves szinten 99%. A szolgáltatás rendelkezésre állása alatt a súlyosan hibás másodpercek aránya maximum 0,114 % lehet. A hálózat üzemeltetésének biztonsága és egysége fenntartása érdekében Felek együttműködnek egymással. Felek kötelezik magukat arra, hogy a másik Fél hálózatában
24/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
észlelt hibákat, ideértve a minőség romlását és a forgalmi túlterhelést is, – a hibaészlelés időpontjának és körülményeinek közlésével haladéktalanul írásban jelzik egymásnak. Hibaelhárítás Minőségi jellemző Maximális Hibaelhárítási idő szolgáltatás kiesés esetén: Maximális Hibaelhárítási idő egyéb hiba esetén: Szolgáltatási szünetek (tervezett munkálatok miatti) össz-ideje: Szolgáltatási szünetek (tervezett munkálatok miatt) időpontja:
Paraméter érték 4 óra 24-48 óra évi maximum 20 óra 01 és 06 óra között
A szolgáltatási szünetet okozó tervezett karbantartási munkálatokról a Felek legalább 3 (három) nappal a tervezett munkálatok előtt értesítik egymást. A minőségi paramétereket a Feleknek be kell tartaniuk az egymás előfizetőit érintő összeköttetések esetén. Felelősség, Kötbér Amennyiben bármelyik Fél a neki felróható okból jelen Szerződésben foglalt kötelezettségeit nem, vagy hibásan teljesíti, kötbér fizetésére köteles. A kötbér mértéke:
„A szolgáltatások minősége” pontban rögzített rendelkezésre állás hibás teljesítése esetén a mulasztást elkövető a megengedett mértéken felül megkezdett naponta 100 ezer Ft; a hibaelhárítási paraméterek nem megfelelő teljesítése esetén a mulasztást elkövető alkalmanként 10 ezer Ft; a hibaelhárítási paraméterek nem megfelelő teljesítése esetén vészhelyzetben (forgalom leállás esetén) megkezdett óránként a hiba felmerülését megelőző hónapban a másik Félnek jelen szerződés alapján kiszámlázott díjak egy órára számított átlagos értéke megfizetésére köteles a másik Fél részére. Felek - kivéve a szándékos illetve súlyos gondatlanságból eredő károkozás esetétfelelősségüket kölcsönösen korlátozzák a vagyonban okozott igazolt értékcsökkenés mértékére. Egyik Fél sem tehető felelőssé harmadik fél által nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásból eredő rendellenességért az összekapcsolási ponton áthaladó adatáramlás tekintetében, kivéve, ha a harmadik fél valamelyik Fél nevében (pl. alvállalkozó, teljesítési segéd) jár el. Harmadik személlyel szemben az a Fél tartozik felelősséggel, akivel a felelősség szempontjából releváns tény tekintetében a harmadik fél jogviszonyban állt. Amennyiben egyik féllel sem állt jogviszonyban a harmadik fél, úgy Felek felróhatóságuk arányában felelnek. Amennyiben egyik Fél magatartása sem róható fel, vagy annak aránya nem
25/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
állapítható meg, mégis helytállni kötelesek a harmadik fél követelésével szemben, úgy felefele arányban felelnek. Felek nem tartoznak felelősséggel a hálózatokon áramló adatok tartalmáért.
26/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
3. SZÁMÚ MELLÉKLET DÍJSZÁMÍTÁSI MÓD, SZÁMLAREKLAMÁCIÓK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. A Felek közötti díjmegállapítás, számlázási és elszámolási követelmények 1.
Az elszámolás és a fizetés elvei
1.1
Elszámolás Az egyszeri díjakat Felek az adott szolgáltatás megrendelésekor előre, a rendszeres díjakat a vonatkozó időszak végén számolják el. Forgalmi díjak Felek közötti elszámolása havonta utólag történik.
1.2
Számlázás 1.2.1 Általános számlázási előírások
1.2.2
(a)
A szolgáltatást nyújtó Fél a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelő tartalmú számlát állít ki az igénybevevő Fél részére.
(b)
A számlázási alapadatokat a szolgáltatást nyújtó Fél köteles a számlázás időpontjától számított 24 (huszonnégy) hónapig megőrizni.
(c)
A szolgáltatást nyújtó Fél köteles a számlát ajánlott küldeményként legkésőbb a számla kiállítását követő első munkanapon megküldeni az igénybevevő Fél részére.
A Szolgáltatási Díjak számlázásának rendje (a)
1.2.3
1.2.4
A szolgáltatást nyújtó Fél a jelen Szerződésben rögzített szolgáltatások ellenértékét tartalmazó számlát legkorábban a tárgyhót követő hónap 3. (harmadik) munkanapján nyújthatja be az igénybevevő Félnek.
Fizetési feltételek (a)
A számla kézhezvételének napja az igénybevevő Fél részére történt kézbesítésének napja, azzal, hogy kézbesítettnek minősül az is, ha a címzett az átvételt megtagadta, vagy ismeretlen helyre költözött.
(b)
A fizetésre kötelezett Fél a számla kézhezvételét követő 15 (tizenöt) naptári napon belül köteles eleget tenni fizetési kötelezettségének, a számlán megjelölt pénzforgalmi számra történő átutalással.
(c)
A fizetési kötelezettség teljesítési napjának azt a napot kell tekinteni, amikor a pénzösszeget a fogadó Fél bankszámláján jóváírták.
Fizetési késedelem (a)
Amennyiben a fizetésre kötelezett Fél a benyújtott számla összege ellen nem emel kifogást, de a számlaösszeget (ill. a kompenzálás után fennmaradó fizetési kötelezettség összegét) nem egyenlíti ki a fizetési határidőn belül, akkor késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége terheli a fizetési határidő lejártát követő nappal kezdődően. 27/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
(b)
A késedelmi kamat mértéke a mindenkor hatályos Magyar Polgári Törvénykönyv szerinti.
2.
SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK SZÁMÍTÁSA
2.1
Forgalmi Díjak Adott Szolgáltatás hívásadatgyűjtésért. 2.1.1
esetén
mindig
a
szolgáltatást
nyújtó
Fél
felelős
a
A Sikeres Hívások Beszélgetési Ideje A Sikeres Hívások Beszélgetési Idejét a hívásrekordokban megkezdett másodpercben kell rögzíteni. Amennyiben a számlázás alapjául szolgáló hívásadatok helyrehozhatatlanul megsérülnek, vagy más okból elérhetetlenné válnak, és azon egybefüggő időszak, amelyre vonatkozóan emiatt a hívásadatok elvesznek nem haladja meg a 24 (huszonnégy) órát, akkor a szolgáltatást nyújtó Fél ezen tényről jogosult a szolgáltatást igénybe vevő Felet értesíteni, és a szolgáltatást nyújtó Fél a hiányzó számlázási alapadatokat az ezt megelőző hónap érintett szolgáltatásra vonatkozó, az érintett időszakot megbízhatóan becslő átlagos forgalma alapján – az érintett hónapra vonatkozó esetleges reklamáció figyelmen kívül hagyása mellett – számítja ki. Amennyiben a számlázás alapjául szolgáló hívásadatok helyrehozhatatlanul megsérülnek, vagy más okból elérhetetlenné válnak, és azon egybefüggő időszak, amelyre vonatkozóan emiatt a hívásadatok elvesznek meghaladja a 24 (huszonnégy) órát, akkor a szolgáltatást nyújtó Fél ezen tényről köteles az igénybevevő Felet értesíteni. Az értesítést követő 10 (tíz) munkanapon belül az igénybevevő Fél minden tőle elvárhatót megtesz annak érdekében, hogy a hiányzó számlázási alapadatokat eljuttassa a szolgáltatást nyújtó Félnek és ezért díjat számíthat fel.
2.1.2
Megőrzési Idő A problémás esetek tisztázása érdekében Felek a hívásrekordokat kötelesek a keletkezésüktől számított 24 ( huszonnégy) hónapig megőrizni.
2.1.3
Forgalmi Díjak számítása Elszámoláskor csak a Sikeres Hívások vehetők figyelembe. A Forgalmi Szolgáltatásokra vonatkozóan a Forgalmi Díj számításának periódusa a tárgyhó első napjának 00:00 órájától kezdődik és a tárgyhó utolsó napján 24:00 órakor zárul le. A Forgalmi Díj számításának periódusán túlnyúló hívásrekordok elszámolása a hívás végének megfelelő számlázási periódusban kerül elszámolásra.
28/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
A tarifaidőszakok között átnyúló hívásrekordok esetében, a tartásidő (percdíj alapú hívás) tekintetében az érintett Hívások megosztásra kerülnek az egyes tarifaidőszakokra eső hívásidőtartam arányában. A Forgalmi Szolgáltatásokra vonatkozóan alkalmazandó díjtételeket jelen melléklet I. Fejezete tartalmazza. Általános forgalmi adó
2.2
A Szolgáltatások ellenértéke után általános forgalmi adó számítandó fel. Jelen mellékletben szereplő Szolgáltatási Díjak nem tartalmazzák az általános forgalmi adót. II. SZÁMLAREKLAMÁCIÓ 1.
Számlareklamáció benyújtása Ha az igénybevevő Félnek kifogása merül fel a megküldött számla alakiságára vonatkozóan, akkor az eredeti számla visszaküldésével egy időben írásban kell benyújtania reklamációját a szolgáltatást nyújtó Félnek. Ha az igénybevevő Félnek kifogása merül fel a számlázott tételekre vonatkozóan, akkor az eredeti számla visszaküldése nélkül írásban kell benyújtania reklamációját a szolgáltatást nyújtó Félnek. A szolgáltatatást nyújtó Fél a kifogásolt részről az eredeti fizetési határidővel jóváíró számlát állit ki, amelyet Felek függő tételként kezelnek, és a 3. bekezdésben rögzítettek szerint járnak el.
2.
Fizetési kötelezettség reklamáció esetén A számla elleni reklamáció nem jogosít fel a számla elfogadott részére vonatkozó fizetés megtagadására. A számlareklamációs eljárás lezárását követően, a nem jogosan megreklamált tételek után a szolgáltatatást nyújtó Fél jogosult késedelmi kamat felszámítására, amelynek kezdete a megreklamált tételeket tartalmazó számla fizetési határidejének utolsó napját követő nap. A késedelmi kamat mértéke a mindenkor hatályos Magyar Polgári Törvénykönyv szerinti. A számlareklamációs eljárás lezárását követően, a jogosan megreklamált összeget szolgáltatatást nyújtó Fél a következő havi számlában jóváírja.
3.
Számlareklamációs eljárás
3.1.1
Számla alakiságára vonatkozó számlareklamáció Ha számlareklamáció a számla formai, alaki tartalmára irányul, akkor a) ha a számlareklamáció jogosnak bizonyul, a Szolgáltató a visszaküldött eredeti számla helyett új számlát bocsát ki; b) ha a számlareklamáció nem bizonyul jogosnak, az Igénybevevő köteles az ismételten megküldésre kerülő eredeti számlát az eredeti fizetési határidővel rendezni. 29/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
3.1.2
Számlázott tételre vonatkozó számlareklamáció
3.1.2.1 Forgalmi adatok eltérésének kezelése 3.1.2.1.1 Tekintettel a további vizsgálatok költségigényére, ha a Szolgáltató Fél által mért forgalmi adatok Szerződés szerinti díjak alapján kalkulált szolgáltatási értéke és az Igénybevevő által mért forgalmi adatok Szerződés szerinti díjak alapján kalkulált nettó szolgáltatási értékének eltérése a) 10.000,- (tízezer) Ft-nál kisebb, vagy b) 1 (egy) % alatti (Szolgáltató számla nettó végösszegéhez viszonyítva), akkor az igénybevevő Fél a kiszámlázott összeget megfizeti, azonban igényt tarthat a kivizsgálásra. 3.1.2.1.2 A 3.1.2.1.1 pontban megadottnál nagyobb eltérések esetén, valamint ha az igénybevevő Fél ezt kéri a Felek kivizsgálják az eltérés okát. 3.1.2.2 Forgalmi tételek eltérésének kezelése 3.1.2.2.1 Tekintettel az esetleges további vizsgálatok költségigényére, ha a Szolgáltató által mért forgalmi tétel Szerződés szerinti díj alapján számított szolgáltatási értéke és az Igénybevevő által mért forgalmi tétel Szerződés szerinti díj alapján számított nettó szolgáltatási értékének eltérése a) 3.000,- (háromezer) Ft-nál kisebb, vagy b) 1 (egy) % alatti (a Szolgáltató Fél számlatételéhez viszonyítva), akkor a benyújtott számlatételt az igénybevevő Fél megfizeti, azonban igényt tarthat a kivizsgálásra. 3.1.2.2.2 A 3.1.2.2.1. pontban megadottnál nagyobb eltérések esetén , valamint ha igénybevevő Fél azt kéri, Felek a reklamációt kivizsgálják. 3.2
Számlareklamáció kivizsgálási eljárása A kifogás kézhezvételét követően a szolgáltatást nyújtó Fél azonnal elindítja a vizsgálatot. A szolgáltatást nyújtó Fél köteles a vizsgálatát 10 (tíz) munkanapon belül lezárni és az Igénybevevőt az eredményről tájékoztatni. A vizsgálat eredményének el nem fogadása esetén az igénybevevő Fél – a vizsgálat eredményéről szóló értesítés kézhezvételét követő 5 (öt) munkanapon belül – köteles erről írásban tájékoztatni a szolgáltatást nyújtó Félnek. A Felek ebben az esetben közösen tárgyalásos úton megpróbálják tisztázni a vitás kérdéseket. Ennek során szakértőt, vagy szakértői bizottságot kérhetnek/alakíthatnak.
30/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
Felek mind az egyeztetés során, mind a következmények megállapítása során kölcsönösen jóhiszeműen járnak el. A számlareklamációs eljárás nem érinti a szolgáltatás nyújtásának folyamatosságát. 3.3
Állandósult eltérés kivizsgálásának elindítási feltételei A 3.1.2. pontban meghatározott - százalékos ill. összegszerű - határértékek figyelmen kívül hagyása mellett is lehetősége van bármelyik Félnek a 3.2. pontban leírt számlareklamáció kivizsgálási eljárás igénybevételére többek között az alábbi esetekben: a) több mint 50 (ötven) százaléka a számlatételeknek eltérést mutat, függetlenül a 3.1.2. pontban meghatározott százalékos vagy összegszerű határértékektől; vagy b) 3 (három) vagy több hónapon keresztül tendenciózus eltérés mutatható ki egy vagy több számlatételen, függetlenül a 3.1.2. pontban meghatározott százalékos vagy összegszerű határértékektől.
31/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
1. SZÁMÚ FÜGGELÉK I. PARTNER ÁRLISTA A UPC által az Összekapcsolási Szolgáltatásokért fizetendő, az alábbiakban felsorolt ellenértékek általános forgalmi adó nélkül értendőek. 1.
Alapszolgáltatások Az Alapszolgáltatások tekintetében a Partner két díjazási időszakot határoz meg, ahol a nappali időszak munkanapokon reggel 7 órától este 6 óráig, a kedvezményes időszak munkanapokon este 6 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon 0-24 óráig tart. Végződtetés és tranzit szolgáltatás Végződtetés és tranzit Partner földrajzi számmezők Partner „full tranzit” földrajzi számmezők Partner SHS=21 számmező Partner „full tranzit” SHS=21 számmezők Egyéb számmezők
2.
Csúcsidő Csúcsidőn kívül Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc Ft/perc
Emeltszintű szolgáltatások A Partner a CLIP, CLIR szolgáltatásokért külön díjat nem számít fel.
32/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
II. A UPC DÍJAI A Partner által az Összekapcsolási Szolgáltatásokért fizetendő, az alábbiakban felsorolt ellenértékek általános forgalmi adó nélkül értendőek. 1.
Alapszolgáltatások
Az Alapszolgáltatások tekintetében a UPC két díjazási időszakot határoz meg, ahol a nappali időszak munkanapokon reggel 7 órától este 6 óráig, a kedvezményes időszak munkanapokon este 6 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon 0-24 óráig tart. Végződtetés szolgáltatás díja (2011. évben): Végződtetés UPC földrajzi számmezők
Csúcsidő Csúcsidőn kívül 2,49 Ft/perc 1,93 Ft/perc
A UPC a 2011. évet követő évekre vonatkozóan a fent megjelölt díjakat az új naptári évre az előző év szolgáltatásokra vonatkozó árindex növekedésnek megfelelően módosíthatja. Ez a módosítás a MONORIO-ban az NMHH által jóváhagyott végződtetési díjakat nem érinti.
2.
Emeltszintű szolgáltatások A UPC a CLIP, CLIR, COLP és COLR szolgáltatásokért külön díjat nem számít fel.
3.
Számhordozási szolgáltatás
A Partner által elhordozott szám hordozott számként való beállításának egyszeri díja: 1.872 Ft / hordozott szám, amely magában foglalja a Partnertől beérkező számhordozási igénnyel kapcsolatos adminisztrációval és a számhordozást kezdeményező előfizető azonosításával (számlázási alapadatok ellenőrzése, díjtartozás ellenőrzése, az igény megfelelősége esetén a központ felé történő továbbítást, a Partnerral történő egyeztetést, az időablak egyeztetést, a Központi Referencia Adatbázis frissítését és a Központi Referencia Adatbázis felé jóváhagyatást), a hordozással érintett szám központ oldali átállításával és az áramkör megszüntetésével kapcsolatos munkabérköltségeket. Amennyiben az Előfizető által ISDN2, ISDN 30 szolgáltatásra vonatkozó előfizetés keretében használt számblokk hordozására került sor, a díjat számblokkonként kell megfizetni. Az Egyszeri Díj a Földrajzi Számokra és a Nemföldrajzi számokra egyaránt irányadó.
33/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
4.
Üzembehelyezési vizsgálatok és Megvalósíthatósági terv
Üzembehelyezési vizsgálatok:
A 4. sz. Melléklet 4.1 pontjában leírt Üzembehelyezési vizsgálat egyszeri díja 600.000 Ft, amely a UPC műszaki igazgatójának, központos és átviteltechnikai vezető mérnökeinek, valamint operátori munkatársának a hivatkozott mellékletben leírt vizsgálatok elvégzéséhez szükséges munkanapokra eső munkabér-költségét tartalmazza. A vizsgálat magában foglalja a Partner berendezéseinek üzembehelyezéskor való tesztelését, mind a központ, az átviteltechnika, mind pedig a díjszámlálás tekintetében. A vizsgálatról jegyzőkönyv készül. A UPC által a 4. sz. Melléklet 4.2. pontja szerinti vizsgálat keretében a UPC ellenőrzi a Partner által igényelt áramkörök számát az Átviteli utak méretezésének, valamint a Forgalmas órai forgalom becslésével, melynek díja 25.000 Ft.
Megvalósíthatósági terv: Amennyiben a Mintaszerződés 4. pontjában foglalt speciális eset bekövetkezik és a Partner által igényelt szolgáltatások nyújtásához további, a UPC jelenlegi SBC berendezésének felső korlátját meghaladó kapacitásra van szükség, a UPC megvalósítási tervet készíttet egy, a Felek által közösen kiválasztott műszaki szakértővel, akinek feladata a 4. sz. Melléklet 4.3 pontja szerinti megvalósíthatósági terv elkészítése. A kiválasztott műszaki szakértő díját – a szakértő árajánlata alapján – a Felek hagyják jóvá és azt a Partner köteles megfizetni. A Partner köteles – a jóváhagyott megvalósíthatósági tervvel összhangban – az igényelt bővítéssel kapcsolatban a UPC oldalán ténylegesen felmerült beruházási költségeknek a Partnerre eső részét a UPC részére Egyszeri díjként megfizetni.
34/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
2. SZÁMÚ FÜGGELÉK BANKGARANCIA MINTA UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. 1092 Budapest Kinizsi u.30-36. Garancialevél száma: Tisztelt Hölgyeim/Uraim! A [A PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve]-től (a PARTNER SZOLGÁLTATÓ címe) kapott tájékoztatás szerint Önök, mint a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft., szerződést kötöttek (szerződés száma: ............., szerződés kelte: ..............., a továbbiakban a Szerződés) a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve] –val/-vel. A Szerződés vonatkozó rendelkezési szerint a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve] -nek bankgaranciát kell állítania az Önök javára .................................... Ft (azaz ............................ forint) értékben (továbbiakban, mint Garancia Érték) a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve] részére Önök által nyújtott Szolgáltatások ellenértéke címén a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve] által Önöknek fizetendő összegek fedezeteként. A fentiek alapján ezennel visszavonhatatlanul vállaljuk annak kötelezettségét, hogy az Önök első - bankjukon keresztül benyújtott és bankjuk által hitelesített - írásos igény-bejelentése alapján (a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve], mi magunk, vagy valamely harmadik fél ellenvetésétől függetlenül) a Garancia Érték felső határáig azonnal kifizetjük az Önök által követelt összeget, amennyiben Önök az igény-bejelentésükben kijelentik, hogy a [PARTNER SZOLGÁLTATÓ neve] részben, vagy egészben nem teljesítette a Szerződésben foglalt kötelezettségét. Jelen garancia keretösszege a garancia alapján teljesített kifizetésekkel automatikusan csökken. A kifizetés az Önök igény-bejelentésében meghatározott bankszámlára való átutalással történik, az Önök igény-bejelentésének általunk történt kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül. A jelen garancialevél a kiállítástól számított ........ hónapig, azaz ..............................-ig marad érvényben, mely időpontot követően a jelen garancialevél automatikusan hatályát veszti, függetlenül attól, hogy a garancialevél eredeti példányát visszaküldték részünkre, vagy sem. A kiadás napja: 200....................
............................................................................. A kibocsátó bank cégszerű aláírása 35/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
4. SZÁMÚ MELLÉKLET ÜZEMBEHELYEZÉSI VIZSGÁLATOK ÉS MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TERV 4.1 Üzembehelyezési vizsgálatok A Szerződés megkötését követően és a szolgáltatás nyújtását megelőzően a UPC az jelzéstechnikai, kapcsolástechnikai és díjszámlálási funkciókra üzembehelyezési vizsgálatokat végez, amelyekben a Partner is köteles részt venni.
Jelzéstechnikai és kapcsolástechnikai vizsgálatok
A vizsgálatok az RFC 3261, 3323, 3325, 4028 ajánlások alapján történnek.
Díjszámlálási vizsgálatok
A díjszámlálási vizsgálatok a jelzéstechnikai és kapcsolástechnikai vizsgálatok során lefolytatott különböző típusú hívások rögzített adatainak összehasonlításából állnak.
4.2 Az Összekapcsolásra használt áramkörök számának ellenőrzése A Partner által igényelt áramkörök számát a UPC az alábbiak figyelembevételével ellenőrzi: Az átviteli utat forgalmas órai forgalomra kell méretezni. Méretezéshez szükséges alapadatok: UPC átlagos előfizetői fajlagos távhívó forgalom:
Átviteli út megengedett vesztesége:
0,015 Erlang/ef.) 1%
Forgalmas órai forgalom számítása: A tervezett előfizetői számot meg kell szorozni a fajlagos értékekkel, majd a kapott összeghez 1% veszteség mellett áramkörszámot kell meghatározni a forgalmi diagram alapján. Mivel a UPC előfizetői között nincs megkülönböztetés a közületi és magán előfizetők tekintetében, ezért az átlagos előfizetői fajlagos távhívó forgalommal kell tervezni. 4.3 Megvalósíthatósági terv 4.3.1. UPC a szerződéskötési tárgyalások során a Mintaszerződés 4. pontjában foglalt speciális esetben megvalósíthatósági tervet készíttet egy, a Partnerrel közösen kiválasztott műszaki szakértő bevonásával. A terv kiterjed a
kapacitásbővítés műszaki megvalósítására,
megvalósítási ütemterv elkészítésére,
a projekt árának meghatározására. 36/37. oldal
UPC – Partner Összekapcsolási Szerződés
A kapacitásbővítésre vonatkozó igények beérkezésük sorrendjében kerülnek kielégítésre. 4.3.2. A Mintaszerződés 4. pontjában írt esetben, a konkrét igény ismeretében meg kell vizsgálni a kapacitásbővítés megvalósításának lehetőségeit, különös tekintettel az alépítmény bővítésére és a kábelépítési munkákra. Amennyiben a kapacitásbővítés műszaki akadályokba ütközik, vagy a megvalósítás jelentős alépítmény- és kábelépítési munkákkal jár, a UPC jogosult egyeztető tárgyalást kezdeményezni a Teljesítési Időre vonatkozóan. Megvalósítási ütemterv elkészítése A megvalósítási ütemtervet a Partner igényei és a műszaki megvalósítás keretében készült és jóváhagyott tervek alapján kell elkészíteni, összehangolva a Partner, a UPC és az alvállalkozói által végzendő munkákat úgy, hogy a jelen Szerződésben foglalt határidők betartásra kerüljenek. A megvalósítás műszaki akadályainak elhárításához szükséges projekt árának meghatározása A megvalósítás műszaki akadályainak elhárításához szükséges projekttel kapcsolatos költségvetés meghatározása.
37/37. oldal