Csukás István
Süsüke újabb kalandjai Kicsi vagyok, de megnövök, mint a dinnye, vagy mint a tök! Énrólam szól most az ének, örüljetek Süsükének!
Süsüke újabb kalandjai
A gyerekek és a gyermekkorukat nem felejtő felnőttek kedvenc meseírójától!
Csukás István tollából! Süsüke, a csintalan sárkánygyerek és Kiskirályfi újabb kalandjai sok izgalmat okoznak Sárkányföld lakóinak. Ám új élményt is nyújtanak számukra, derűt, vidámságot lopnak a szívükbe. A két elválaszthatatlan jó barát hol izgalmas Ki mit tud versenyt rendez, melyen mindenki bemutathatja, miben a legügyesebb, hol álarcosbált szervez, ahol a szereplők egy kis időre mások lehetnek, mint amik, hol nagytakarítás alkalmával tréfálják meg a királyi birodalom tagjait. Olykor „Süsüke elrabolja magát”, de csak azért, hogy megtudja, mennyire szeretik. Egy napon azonban füstjel érkezik, amely arról értesíti őket, hogy a Kiskirályfinak haza kell mennie. A nagy szomorúság láttán Süsünek megesik a szíve gyermekén, és úgy dönt, itt az ideje, hogy ő is világot lásson. A barátok együtt indulnak útnak – közös élményeik folytatásának ígéretével.
SújabbÜSÜKE kalandjai
Csukás István
Megjött Süsüke! Itt van Süsüke újra!
Csukás István
Négyéves kortól ajánljuk. 2699 Ft
ISBN 978 963 373 786 6
Könyvmolyképző Kiadó
Susuke_ujabb_kalandjai.indd 1
Rajzolta: László Maya
2014.04.10. 11:45
A nagy Ki mit tud Süsüke és a Kiskirályfi egy fatörzsön lovagolt. Megsarkantyúzták a fatörzs derekát, s nagyokat rikkantgattak. – Gyia! Gyia! Most én vagyok elöl! – rikkantott Süsüke. – Vágtatunk hegyenvölgyön át. Gyí, te paci! Gyí, te paci! Ho-ó! Hoó! Rámosolygott a Kiskirályfira. – Forduljunk meg! Most te legyél elöl! Megfordultak, most a Kiskirályfi volt elöl, s nagyokat kurjantgatott. – Gyia! Gyia! Vágtatunk hegyen-völgyön át, sebesebben, mint a szél. Ho-ó! Hó! Most pihenünk. Elfáradt a lovas és a ló. Átvetették a lábukat a fatörzsön, s úgy ültek rajta, mint egy padon. Süsüke ábrándozva mondta: – Jó kis lovaglás volt. Már tudok lovagolni, tudok gondolkozni, tudok versenyt futni. Egyszer már repültem is! Mi az, amit még nem tudok? Illetve tudok, csak nem tudok róla?
3
A Kiskirályfi töprengett. – Ki kellene próbálni! Amíg nem próbáltuk ki, nem tudjuk, hogy mit tudunk. – Hogy próbáljuk ki, hogy mit tudunk, illetve nem tudunk? – kérdezte Süsüke. – Várj, gondolkozom! – ráncolta össze a homlokát a Kiskirályfi. – Mit tudunk, mit nem tudunk… Én mit tudok, te mit tudsz, ki mit tud. Megvan! – Mondd gyorsan! Csupa fül vagyok – sürgette Süsüke. – Mondom – bólintott a Kiskirályfi. – Úgy tudjuk meg, hogy mit tudunk, ha rendezünk egy versenyt. Vagyis egy vetélkedőt. – Versenyt? Vetélkedőt? – csodálkozott Süsüke. – Milyen vetélkedőt? – Egy nagy Ki mit tud vetélkedőt – jelentette ki a Kiskirályfi. – Akkor majd kiderül, hogy mit tudunk. Süsüke bólogatott. – Ez az! Világos! Világos, mint a vakablak. Vetélkedni akarok! Teljes erővel vetélkedni akarok! Miben vetélkedjek? A Kiskirályfi mutatta az ujjain, felemelve először az egyiket, azután a másikat, azután a harmadikat. – Lehet, mondjuk, ügyességben! Meg a szépségben. Meg egyébben. Vagyis: ki a legügyesebb? Ki a legszebb? Meg ki a legjobb valami egyébben? – Milyen egyébben? – kérdezte Süsüke. – Az egyéb azt jelenti, hogy kinek van még valami rejtett képessége. Amiről esetleg még ő sem tudott. De most kiderül! – a Kiskirályfi a harmadik ujjával mutogatott. – Mindenki részt vehet? – kérdezte Süsüke. – Mindenki! – bólintott a Kiskirályfi. – Ez így igazságos! – Akkor menjünk! Hirdessük ki! – pattant fel Süsüke. – Én kihirdetem, te meg trombitálj! Elindultak, majd Süsüke felállt egy sziklára, és kiáltozott. A Kiskirályfi a tenyerével trombitált. – Figyelem! Figyelem! Közhírré tétetik! – kiabált Süsüke. – Ta-ta-ta-tam! – trombitált a Kiskirályfi. Süsü és a Sárkánylány a királyi barlang ajtajában álldogált. Süsü felkapta a fejét, hallgatózott. – Mi az? Ki az? Ki beszél? – Süsüke – mondta a Sárkánylány. – Mit beszél? – értetlenkedett Süsü. – Azt, hogy figyelem. Az öreg Mindenes robogott oda a járgányán. Egyszerre beszélt mind a három fejével. – Mi az? Mi az? – Tűz van? Tűz van?
4
– Mimimi? Süsü leintette a karattyoló három fejet. – Csendben légy! Nem halljuk. Ahogy csend lett, rögtön meghallották Süsükét. – Figyelem! Mindenki figyeljen! – Figyelünk – bólogatott Süsü. – Kihirdetem a nagy Ki mit tud vetélkedőt! – zengett Süsüke a távolból. – Tatatatam! – trombitált a Kiskirályfi a szájával. – Három díjért lehet versenyezni. Első: ki a legügyesebb! Második: ki a legszebb! Harmadik: minden egyébben ki a legjobb! – Tatatam! – hangzott a száj-trombita. – Aki úgy érzi, hogy van benne elhivatottság, vagyis tehetség, jelentkezzen! Aki úgy érzi, hogy ő a legszebb, jelentkezzen! Aki meg úgy érzi, hogy tud még egy csomó egyebet, jelentkezzen! – Tatatam! Csend lett, nem szólt a trombita sem. Süsü hümmögött meg krákogott, majd ezt mormogta: – Ki mit tud? Nagyon jó! Én úgy érzem, hogy tudok egy-két dolgot! Vagyis jelentkezem. Csak még nem tudom, hogy melyik kategóriában. Szépség? Ügyesség? Egyéb?
5
A Sárkánylány lelkendezett. – Ki mit tud? Jaj, de jó! Én is jelentkezem! És én tudom, hogy melyik kategóriában. – Melyikben? – kérdezte Süsü. A Sárkánylány úgy tett, mint aki megsértődött. – Nézz rám! Hát nem látod? A szépség kategóriában! Van szebb nálam? Süsü a fejét ingatta, mosolyogva mondta: – Nincs, nincs! Az öreg Mindenes is lázba jött, motyogott, vitatkozott a három feje. – Én is jelentkezem! – mondta az első fej. – Ügyesség? Szépség? Egyéb? – kérdezte a második fej. – He, he, he! – hehegett a harmadik fej. – Még nem tudom. Lehet, hogy mind a háromban – jelentette ki az első fej. – Hö-hö-hö! – höhögött a harmadik fej. – Miért? Mit röhögsz? Tán nem vagyok elég szép? Tán nem vagyok elég ügyes? Tán nem vagyok egyéb? – Hi-hi-hi! – hihizett a harmadik fej. De az első fej csak legyintett mérgesen. – Megőrülök a harmadik fejemtől – mondta. Majd gyorsan fabrikált egy versikét, és el is mondta. Ügyes vagyok, szép is vagyok, és még mi minden egyéb! Meglátja majd, ámuldoz majd a szájtáti sárkánynép! Süsüke és a Kiskirályfi a sárkányok hegye felé kanyarodott, és ott is kihirdették a Ki mit tudot. A sárkányok sorban kidugták a fejüket. – Mi is versenyezhetünk? – kérdezte Dó sárkány. A többi sárkány utánamondta, mint a tihanyi visszhang. – Mi is? Mi is? Mi is? Süsüke nevetve integetett a sárkányoknak. – Versenyezhettek! Most kiderül, hogy ki a legszebb, meg a legügyesebb, meg az egyéb. Otthagyták a sárkányokat, s ballagtak vissza a királyi barlang felé. Közben ugráltak meg nevettek, hogy milyen jól kitalálták ezt a Ki mit tudot!
6
– Mindenki versenyez. Hihihi! – mondta Süsüke. – Mindenki tehetséges. Hihihi! – mondta a Kiskirályfi. – Meg szép. Hihihi! – nevetett Süsüke. – Meg egyéb. Hihihi! – kacagott a Kiskirályfi. Süsüke egyszer csak megtorpant. – És a varázsló? A Kiskirályfi is megtorpant. – Mi van a varázslóval? Süsüke magyarázott. – Az van, hogy varázsló. Vagyis ő nem versenyezhet. Minden versenyt megnyerne, hiszen varázsló! A Kiskirályfi a homlokát ráncolta. – De kihagyni sem lehet, mert nemcsak varázsló, hanem jó barát! – Igaz – bólogatott Süsüke. – Nem lehet kihagyni. – Akkor mi legyen? – Legyen ő a bíró! Aki eldönti a versenyt, és aki kiosztja a díjakat. Na, milyen eszem van? – kérdezte Süsüke. – Olyan eszed van, mint a borotva! Ezt jól kitaláltad. Hihihi! – nevetett a Kiskirályfi, majd így folytatta: – Neki van a leghosszabb szakálla, vagyis jó bíró lesz, tekintélyes. Az se baj, hogy zöld a szakálla. Süsüke tölcsért csinált a kezéből, és a távolba kiáltozott: – Hallod, varázsló? Hahó! Te leszel a zsűri! Vagy a bíró! Vállalod? Hallgatóztak, s a távolból megszólalt a varázsló szépen zengő hangja. – Vállalom! Nagyon jó zsűri leszek! És egy személyben bíró is! A két gyerek egymásra nevetett, s folytatták az útjukat a királyi barlang felé. – Te milyen számmal lépsz fel? – kérdezte a Kiskirályfi. – Titok! – mondta Süsüke. – És te? – Titok! – rázta a fejét a Kiskirályfi. Közben odaértek a királyi barlanghoz, körülnéztek, de nem volt ott senki, mindenki elbújt, hogy titokban készülődjön a versenyre. – Rendezzük be a helyszínt! – mondta Süsüke. – Titokban? – kérdezte a Kiskirályfi. – Nem kell titokban – felelte Süsüke. – Nyíltan hozzuk ki a trónszéket. Abba fog ülni a zsűri. Bementek a királyi barlangba, taszigálták, húzták-vonták a trónszéket, nagyokat nyögtek, mivel a trónszék nagyon nehéz volt. Végre kivitték a barlang elé, s hátrébb nyomták-tolták. – Miért olyan nehéz ez? – morgott a Kiskirályfi. – Nem tudom. Talán aranyból van. Itt jó lesz – mondta Süsüke. – Fordítsuk meg!
7
Megfordították a trónszéket, s ekkor látták meg, hogy a varázsló ült a trónszékben, azért volt olyan nehéz. A varázsló heherészett, az egyik kezével a zöld szakállát simogatta, a másik kezében egy nagy papírtrombitát szorongatott. – Itt vagyok! Hehehe! A zsűri készen áll! Illetve: ül! Mikor kezdünk? Süsüke rámosolygott a varázslóra. – Ha a zsűri készen áll és kényelmesen ül, akkor most. Add meg a jelet! A varázsló belefújt a papírtrombitába, csak úgy zengett a környék, majd hangosan elmondta a szózatát. – Pa-pa-pa-pam! Pa-pa-pam! Kezdődik a nagy sárkányországi Ki mit tud! Ilyen még nem volt! Ilyen még nem van! Ilyen még nem lesz! Illetve: van, és most lesz! És én vagyok a zsűri! Szigorú leszek, de igazságos! Pa-pa-pa-pam! Süsüke odasúgta a Kiskirályfinak: – Hogy belejött! Nagyon jó zsűri. Hihihi! A Kiskirályfi is nevetett. – Szigorú, de nagyon hangos. A varázsló újra magához ragadta a szót, ami azért volt könnyű, mert senki se vette el tőle, harsogott, trombitált. – Kérem az első versenyzőt! Na, lássuk, ki lesz az! Tudom már! Én mindent tudok, hehehe, azért vagyok varázsló. Az első versenyző: Süsü, az illemtanár! Tánc és illem alkategória!
8
Süsü jött be a barlang előtti térre, kecsesen hajlongva, finoman beszélve. – Egy kis illembemutató következik. Az első és legfontosabb: a meghajlás. Ezt úgy is nevezhetjük, hogy néma üdvözlés. De nem ám úgy hajlunk meg, mint aki görcsöt kapott, vagy fel akar venni valamit a földről. Nem, nem. Mutatom: így, kecsesen! Jobb kezünket kicsit eltartjuk a testünktől. De nem ám úgy, mintha legyeket fogdosnánk! Nem, nem. Lágyan. Így! Kiegyenesedünk. És most szólalunk meg! És ezt mondjuk: Üdvözöllek, dicső lovag! Szép a ruhád, szép a lovad! Mi szél hozott, mondsza, erre, s mi vajon a szíved terve? Süsü hajlongott, szavalt. A varázsló trombitált, majd így szólt: – Nagy tapsot kérek! Köszönjük, Süsü! Ülj a helyedre! Süsüke és a Kiskirályfi tapsolt, majd Süsüke ezt súgta: – Illemszabályban verhetetlen. Hihihi! verA varázsló belefújt a trombitába, s nagy hangon bejelentette a következő ver senyzőt. – Következik a Sárkánylány, másképpen a királyné kalapbemutatója! A szépség kategóriában! Mert az is szép, ami a kalap alatt van. Hehehe! Bejött a Sárkánylány, egy csomó kalapot hozott magával, s letette őket egy kőre. Szembefordult a közönséggel, s bájosan beszélni kezdett. – Miért teszünk a fejünkre kalapot? Tudom, rögtön rávágjátok, hogy ne ázzunk, ne fázzunk. Azért is. De nem csak azért! A kalapviselés: művéművé szet! A kalap kifejezi a hangulahangula tunkat. Bizony! Nem is hinnétek. Pedig egyszerű! Mindjárt bemutabemuta tom. Itt ez a mókás kis kalap. Ha ezt teszem fel, azt jelenti, hogy jó kedvem van! Látjátok? Hahaha!
9
A Sárkánylány feltette a fejére a mókás kis kalapot, s valóban, rögtön vidámabb lett az arca. Levette a mókás kis kalapot, s egy nagy, sötét kalapot tett a fejére, s alóla így suttogott: – Ha ezt a sötét kalapot húzom a fejembe, azt jelenti, hogy morcos vagyok. Látjátok? Ha meg ezt a nagy, lelógó szélű kalapot teszem fel, azt jelenti, hogy titokzatos vagyok. Csupa titok! Hu! S ha lehajtom ezt a fátyolt, akkor nem is látszom. Én vagyok a rejtélyes nő! A titokzatos idegen! Ha ezt a színes szalmakalapot teszem fel, akkor nyár van. Süt a nap! Fű, de meleg van! Érzitek? Ha ezt a szalagos kalapot teszem Fogafel, akkor nagyon ünnepélyes vagyok. Foga lóverdásra megyek a királyi udvarba vagy a lóver senyre. Levetette, feltette a kalapokat, majd a végén meghajolt, s így fejezte be: – Láthatjátok: ahány kalap, annyiféle vagyok! Minden kalap jelent valamit. A varázsló trombitált, tapsolt, kiabált. – Köszönjük! Tapsoljátok meg! Én is megemelem a kalapomat! Fáradj a helyedre! Süsüke ámuldozott. – Nahát! Sose hittem volna, hogy egy kalap ennyi mindent tud. A Kiskirályfi nagyot rikkantott: – Éljen a kalap! A varázsló ránézett. – Te következel! Következik a kardegyensúlyozás! Az ügyesség kategóriában. A Kiskirályfi bátran előrelépett, s csengő hangon megszólalt: – Ez itt a kard! A karddal nem csak vívni lehet. A karddal egyensúlyozni is lehet. Teljes csendet kérek! A gyengébb idegzetűek ne nézzenek ide! A varázsló befogta a szemét, s az ujjai közül kukucskált. A Kiskirályfi feltette a kardot a hegyével a homlokára, s közben elmesélte, hogy mit csinál. – A kardot felteszem a homlokomra. Föl-alá sétálok. Most leguggolok, homlokomon a karddal. Most hanyatt fekszem, homlokomon a karddal. Most felülök, homlokomon a karddal. Most újra felállok, homlokomon a karddal. Kész! Hopp! Lekapta a homlokáról a kardot, meghajolt a közönség felé. A varázsló is levette a kezét a szeméről, s trombitált, kiabált. – Bravó! Bravó! Nagy tapsot kérek! Menj a helyedre!
10
Mikor a helyére ment, Süsüke odasúgta neki: – Jó kis kard! A Kiskirályfi vigyorogva súgta vissza: – Jó kis homlok! Azután figyelték a varázslót, aki bejelentette a következő számot. – Következik az öreg Mindenes kerékpárbravúrja a járgányán. Ügyesség kategória! Gyere, gyere, te következel! A Mindenes nyikorogva berobogott a járgányán, nagyokat rikkantgatva. – Ügyes ám a Mindenes, habár feje már deres! Megállt, fékezett, letette az egyik lábát, majd meghajolt. – Bemutatok egy-két bravúrt a járgányomon – mondta az első fej. – Egy-két világszámot – hencegett a második fej. – Produkció! – rikkantott a harmadik fej. Ránézett a közönségre. – Első szám: akadályugratás! Kérek egy bátor jelentkezőt! Süsüke felpattant, odament. – Itt vagyok! Mit csináljak? – Hajolj le! Te leszel az akadály – mondta az első fej. – Nem félsz? – kérdezte a második fej.
11
– Nem félek! Süsüke sose fél! Süsüke lehajolt, a Mindenes hátrált a járgányával, majd nekifutásból átugrotta az akadályt. Süsüke csodálkozva felnézett. – Észre se vettem, hogy átugrottál felettem! – Ez benne a világszám – hencegett az első fej. – Kérek még egy bátor jelentkezőt! A Kiskirályfi felállt, odament. – Itt vagyok. Mit csináljak? – Guggolj Süsüke mellé! – mondta a második fej. – Produkció! – rikkantott a harmadik fej. A Kiskirályfi leguggolt Süsüke mellé, a Mindenes hátrált, majd nekifutásból átugrotta a kettős akadályt. A varázsló belefújt a trombitába, s így szólt: – Tapsoljátok meg! A két útakadályt is! A Mindenes zavartan hajlongott, motyogott meghatódva. – Köszönöm a járgányom nevében! – Éljen a száguldó Mindenes! – kiáltotta Süsüke. A varázsló megint belefújt a trombitájába, majd bejelentette a következő számot. – Következik az élő hangszer! Bemutatják a sárkányok az egyéb kategóriában.
12
Sorban felálltak a sárkányok, Dó sárkány megadta a hangot, s egyszerre énekelni kezdtek. Dó, dó, dó, ré, ré, ré, Lekvár gyűljön szád köré! Mi, mi, fá, fá, szó, szó, szó, tejeskávén átúszó! Majd meghajoltak némán, becsukták a szájukat, s csak álltak. – Hm! – mondta a varázsló. – Rövid volt, de nagyon szép volt. – Azért tapsoljátok meg! Most pedig következik a bim-bamozó napóra! Az egyéb kategóriában. Előadja Süsüke! Süsüke a varázslóhoz ment, suttogott a fülébe. A varázsló bólogatott, meg mormogott a szakállába, hogy: „Aha, világos! Meglesz! Hehe!” Süsüke egy ággal egy kört húzott a földre, s a közepére állt, sorban számokat rajzolt a kör peremére – ez lesz a napóra! És Süsüke a mutatója. Majd érces hangon bejelentette: – A bim-bamozó napóra kívánságra mutatja az időt! Mindenkinek annyit mutat, amennyit kíván! És én vagyok a mutató. Kérem a közönséget, mondja meg, hogy hány óra legyen. Süsü kiabált, s mutogatott. – Három! Három óra legyen! A varázsló felmutatott a napra a pálcájával: menj előre! Még! Még! S a napocska, csodák csodája, előbbre araszolt az égen. Egészen addig ment, amíg Süsüke árnyéka a hármasra esett. Süsüke bim-bamolt a szájával. – Bim-bam! Bim-bam! Bim-bam! Tessék! Három óra van! Ámuldoztak, csodálkoztak, Süsü odament, s közelről megnézte a napórán a hármas számot, amelyre az árnyék esett. – Nahát! Tényleg hármat mutat! Utána a Mindenes mondott időt, hogy legyen tizenegy óra. A varázsló intett a napnak, a nap arrébb araszolt, Süsüke árnyéka a tizenegyesre mutatott. Megtapsolták a produkciót, csak úgy zúgott a környék. Süsüke meghajolt, megköszönte a tapsot, majd felnézett, és a napnak is megköszönte.
13
– Óriási napóra voltál! – súgta a Kiskirályfi. – A napnak miért köszönted meg? – Összedolgoztunk! – nevetett Süsüke. A varázsló belefújt a trombitába, s így szólt: – Kihirdetem az eredményt! Papapapam! Díjkiosztás következik! Mindenki első díjat kapott! Hehehe! Mert mindenki a legjobb volt a saját kategóriájában. A versenyzők nyakába akasztott egy-egy érmet. Süsüke meghatottan suttogta: – Köszönöm! Első díj! Életem első díja!
