Sportrehabilitáció Szerkesztette: Veres-Balajti Ilona
Szerző: Veres-Balajti Ilona Takács Dániel Tisljár Roland
Lektorálta: Dr. Horváth Mónika
Felelős Kiadó: Campus Kiadó, Debrecen Kézirat lezárva: 2015. november 20.
ISBN 978-963-9822-45-0
A tananyag elkészítését a ''3.misszió'' Sport és tudomány a társadalomért KeletMagyarországon TÁMOP-4.1.2.E-15/1/Konv-2015-0001 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
2
TARTALOMJEGYZÉK
I. rész: A SPORTSÉRÜLÉSEK MEGELŐZÉSE (Veres-Balajti Ilona)......................................... 7 1. Bevezetés ..................................................................................................................................... 7 2. A sportsérülésekről általában ...................................................................................................... 7 2.1. Definíció ............................................................................................................................... 7 2.2. A sérülések osztályozása ...................................................................................................... 8 2.3. A sportsérülések megelőzésének fontossága........................................................................ 8 3. A sportsérülések megelőzésének általános irányelvei .............................................................. 10 3.1.Kockázati tényezők ............................................................................................................. 11 3.2. A sérülések okai ................................................................................................................. 11 3.3. A kockázati tényezők befolyásolhatósága.......................................................................... 13 3.4. A sérülés mechanizmusa .................................................................................................... 14 3.5. Megelőző módszerek és programok kialakítása, kifejlesztése ........................................... 15 3.5.1. Haddon Matrix paradigma .......................................................................................... 15 3.5.2. Aktív és passzív intézkedések ..................................................................................... 17 3.6. Sérülésmegelőző programok végrehajtása ......................................................................... 18 3.7. A kockázatkezelés alapelvei............................................................................................... 18 4. Sérülések megelőzése testtájanként .......................................................................................... 21 4.1. Bokasérülések megelőzése ................................................................................................. 21 4.1.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 21 4.1.2. Gyakorlatok: ................................................................................................................ 23 4.2. Térd sérülések megelőzése ................................................................................................. 24 4.2.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 24 4.2.2. Tréning jellemzői ........................................................................................................ 26 4.3. Comb izmok sérüléseinek megelőzése ........................................................................... 28 4.3.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 29 4.4. Medencerégió sérüléseinek megelőzése............................................................................. 30 4.4.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 30 4.4.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 32 4.5. Derékfájás megelőzése ....................................................................................................... 33 4.5.1. Gyakorlatok ................................................................................................................. 35 4.5.2. Törzsizom erősítés....................................................................................................... 38 4.6. Vállsérülések megelőzése .................................................................................................. 41 4.6.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 42 4.6.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 43 4.7. Könyöksérülések megelőzése ............................................................................................ 45 4.7.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 46 4.7.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 47 4.8. A fej és a nyaki gerinc sérüléseinek megelőzése ............................................................... 49 4.8.1. Kockázatmegelőző lehetőségek .................................................................................. 50
3
4.8.2. Gyakorlatok ................................................................................................................. 52 5. Speciális tréningek a sérülések megelőzéséért ...................................................................... 53 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ....................................................................................................... 57 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................... 58 IRODALOMJEGYZÉK ................................................................................................................ 59 II. rész: A SPORTSÉRÜLÉSEK REHABILITÁCIÓJA SORÁN ALKALMAZHATÓ FIZIOTERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK (Takács Dániel) ................................................................. 63 1. Sportsérülések ........................................................................................................................... 63 1.1. Akut sérülések .................................................................................................................... 63 1.2. Túlterheléses sérülések ....................................................................................................... 64 1.3. Újrasérülések ...................................................................................................................... 65 2. Sportsérülések terápiája............................................................................................................. 66 2.1. Akut sérülések kezelése ..................................................................................................... 66 2.2. Akut szalagsérülések és korai terápiájuk ........................................................................... 68 2.3. Az akut izomsérülések és korai terápiájuk ......................................................................... 69 2.4. Akut ínsérülések és korai terápiájuk .................................................................................. 70 2.5. Ízületek akut sérülései és korai ellátásuk ........................................................................... 70 2.6. Akut csontsérülések és korai terápiájuk ............................................................................. 70 2.7. Az akut fázisban alkalmazható fizikoterápiás és egyéb eljárások ...................................... 71 2.8 A túlterheléses sérülések és terápiájuk ................................................................................ 71 2.9. Fáradásos törések ............................................................................................................... 74 2.10. Fáradásos törések kezelése ............................................................................................... 75 3. Sportsérülések rehabilitációja ................................................................................................... 76 3.1. Mozgásszervi rehabilitáció és az aktív funkcionális kezelés ............................................. 76 3.2. Proprioceptív tréning .......................................................................................................... 77 3.2.1. A proprioceptorok ....................................................................................................... 78 3.3. Funkcionális gyakorlatok ................................................................................................... 78 3.4. Kondicionális képességek fejlesztése................................................................................. 79 3.5. A flexibilitás és hajlékonyság ............................................................................................ 88 4. A fej és nyak gyakori sportsérülései és rehabilitációja ............................................................. 90 4.1. Agyrázkódás ....................................................................................................................... 90 4.2. Szem, száj és fülsérülések .................................................................................................. 93 4.3. Arc- és orrcsont törések...................................................................................................... 95 4.4. A nyak sérülései ................................................................................................................. 96 V. Vállsérülések ............................................................................................................................ 98 5.1. Vállízületi instabilitás és ficam .......................................................................................... 98 5.2. Rotátorköpeny szakadás ................................................................................................... 100 6. A könyök és felkar sérülései ................................................................................................... 102 6.1. Epicondylitis lateralis humeri........................................................................................... 102 6.2. Epicondylitis medialis humeri .......................................................................................... 104 6.3. Könyöktáji törések ........................................................................................................... 104 7. A csukló és kéz sérülései ..................................................................................................... 106 7.1. Csuklótörés ....................................................................................................................... 106 7.2. Ujjtörés és ficam............................................................................................................... 107
4
8. A gerinc és derék sérülései ...................................................................................................... 108 8.1. Alsó háti szakasz fájdalma ............................................................................................... 108 8.2. Akut gerincsérülések ........................................................................................................ 109 9. A csípő, ágyék és comb sérülései ............................................................................................ 110 9.1. Traumás csípőficam ......................................................................................................... 110 9.2. Ágyéki fájdalom ............................................................................................................... 111 9.3. Húzódásos sérülések ........................................................................................................ 112 10. A térd sérülései ...................................................................................................................... 115 10.1. Iliotibialis szalag szindróma ........................................................................................... 115 10.2. Ugrótérd (patella tendonitis) .......................................................................................... 116 10.3. Oldalszalag sérülések ..................................................................................................... 117 10.4. Keresztszalag sérülések .................................................................................................. 127 10.5. Meniscus sérülések ......................................................................................................... 136 11. A boka és láb sérülései .......................................................................................................... 142 11.1. Az Achilles ín szakadása ................................................................................................ 142 11.2. A boka szalagrendszerének sérülései ............................................................................. 143 11.3. Plantaris fascitis.............................................................................................................. 145 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ..................................................................................................... 146 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................. 147 FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ........................................................................................ 147 III. rész: A SPORTTELJESÍTMÉNYT ÉS A SÉRÜLÉSEK UTÁNI SPORTREHABILITÁCIÓ HATÉKONYSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ PSZICHOLÓGIAI TÉNYEZŐK (Tisljár Roland) ..................................................................................................... 153 1. A motiváció ............................................................................................................................. 153 1.1. Külső és belső motiváció.................................................................................................. 153 1.1.1. A külső és belső motiváció típusai ............................................................................ 154 1.2. Oktulajdonítás és motiváció ............................................................................................. 155 1.3. A sportolás iránti motiváció fenntartását meghatározó tényezők .................................... 157 1.3.1. Az edző feladata ........................................................................................................ 158 1.3.2. A vereségre adott motiváló és nem motiváló értelmezések ...................................... 158 2. A sérülés .................................................................................................................................. 159 2.1. A sérülés mint krízis ......................................................................................................... 160 2.2. Mikor és miért sérülünk?.................................................................................................. 163 2.3. Hogyan reagálnak a sportolók a sérülésre? ...................................................................... 164 2.4. Hogyan előzzük meg, hogy egy fizikai sérülés érzelmi problémává váljon? .................. 166 2.4.1. Beszélgess a családtagjaiddal .................................................................................... 167 2.4.2. Próbáld megérteni, hogy a sérülés mit jelent a számodra ......................................... 167 2.4.3. Vállaljuk a felelősséget – anélkül, hogy önmagunkat hibáztatnánk ......................... 168 2.4.4. Támaszkodj a barátaidra és a családodra (de ne túlzott mértékben) ......................... 169 2.4.5. A jó dolgok gyakran a rossz tapasztalatokból, élményekből származnak ................ 169 3. A stressz jelentősége a sportban .............................................................................................. 169 3.1. A szorongás forrásai sportolóknál .................................................................................... 170 3.2. A szorongás tünetei .......................................................................................................... 172 3.3. A gondolatok, az érzések, a testi és a viselkedéses válaszok összefüggései .................... 173
5
3.4. Hogyan működnek a relaxációs technikák? ..................................................................... 174 3.5. A relaxációs módszerek hatása ........................................................................................ 175 3.6. A relaxáció szerepe sportsérülések után ........................................................................... 177 3.7. Indikáció és kontraindikáció ............................................................................................ 177 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE ..................................................................................................... 179 ÁBRÁK JEGYZÉKE .................................................................................................................. 180 FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM ........................................................................................ 181
6
I. RÉSZ: A SPORTSÉRÜLÉSEK MEGELŐZÉSE (Veres-Balajti Ilona) 1. Bevezetés Közismert a testmozgás kedvező hatása az egészségi állapotra, de a sporttevékenységhez számos kockázati tényező is kapcsolódik, többek között a mozgás-szervrendszer sérülései. A sportbalesetek többsége megelőzhető volna egyrészt a külső kockázati tényezők kiküszöbölésével, például jó minőségű, kellően előkészített pályákkal, tornacsarnokokkal, biztonságos sporteszközök és megfelelő védőfelszerelések használatával, de ezek nem mindig állnak rendelkezésre. A túlterheléses sérülések többsége szintén elkerülhető volna, ha a sportot gyakorló személy fizikai és pszichikai kondíciója megfelelő lenne. Annak is jó prevenciós szerepe lenne, ha ezt még a sporttevékenység megkezdése előtt szakember ellenőrizné. Az időben elvégzett rendszeres alkalmassági- és szűrővizsgálatok feladata a fejlődési rendellenességek, az erő- és hajlékonysági hiányosságok, a meglevő sérülések feltárása, illetve a sportoló aktuális pszichés állapotának ismerete. Az egészséget veszélyeztető helyzetekben pedig a veszélyhelyzetre való figyelem felhívás, súlyosabb esetben a sporttevékenységtől való eltiltás lenne szükségszerű. Rendkívül fontos, a korábbi sérülésekből származó kóros állapotok (ízületi instabilitás), káros gyógyszerszedési szokások, táplálkozási hiányosságok feltárása. 2. A sportsérülésekről általában 2.1. Definíció A meghatározás, hogy minősül sérülésnek, nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Korábban, számos meghatározás született, de ezek nem voltak egységesek, így 2006ban a futball területéről indult el és konszenzus eredményeként született meg az egységes és minden esetre alkalmazható definíció meghatározása. Eszerint, minden olyan sérülés, ami a sporttevékenység miatt vagy közben alakul ki, sportsérülésnek nevezünk.(Fuller és mtsai, 2006) Ezeket a sérüléseket tovább bontjuk: 1. Vannak az orvosi ellátást igénylő sérülések,
7
melyek olyan mértékűek, hogy feltétlen szükséges orvosnak megvizsgálni őket és ennek alapján elvégezni a kezelést. 2. Vannak az időhiány okozta sérülések. Idetartoznak azok a sportsérülések, amelyek azért alakultak ki, mert a sportoló túl sokat hiányzott az edzésekről, vagy meccsekről. 2.2. A sérülések osztályozása Az osztályozást illetően, a definícióhoz hasonlóan, itt is megaállapodás alapján született meg a csoportosítását irányelve. A sérüléseknek a testtájon való elhelyezkedése alapján, és a sérülés típusa alapján történik a besorolás. Ezeket aztán tovább lehet kategorizálni, a sporttevékenységek specifikációja alapján. (Fuller és mtsai, 2006) További osztályozási formák alapját képezhetik a szöveti károsodások szintjei, a struktúrák sérülése vagy a károsodás jellege. Ugyanakkor, meghatározó tényező lehet a klasszifikációnál az is, hogy mennyi időre esik ki a játékos a korábban megszokott edzésekből vagy versenyzésekből. Ezen belül egészen veszélyes állapotok is kialakulhatnak, például abba kell hagynia a rendszeres sporttevékenységet, vagy maradandó fogyatékosságot okoz a sérülés, de akár a sérült halálát is okozhatja a sportsérülés. A játékból kimaradt időt lehet számolni napokban, de lehet számolni a kimaradt játékok vagy versenyek számával is. Csapatsportok estén, további mutató lehet, hogy a sérülés következtében hogyan változott a csapat eredménye, teljesítménye. A sérülések vizsgálatakor azzal is kell számolni, hogy sok esetben nem egyszeri, elszigetelt sérülésről van szó, hanem gyakran olyan a sérülés jellege, hogy bizonyos időszakonként megismétlődhet, újra kialakulhat. Fuller és társai azt javasolják, hogy az ismétlődő sérüléseket két csoportra kell osztani, az egyik a fellángolások okozta panaszok, a másik típus az újabb sérülés kialakulása. (Fuller és mtsai, 2007) 2.3. A sportsérülések megelőzésének fontossága Nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyermekek kórházi kezelést igénylő sérülésének egyharmada sporttevékenység következtében alakult ki. Egy skandináv vizsgálatban azt
8
tapasztalták, hogy minden hatodik orvosi ellátást igénylő sérülés, sportolás közben jött létre.(Bahr és mtsai., 2002). Természetesen a sérülések kockázata különböző képet mutat a különböző sportágak tekintetében. Míg a kézilabda játékosok átlagosan minden 10. meccsen addig a röplabdázók átlagosan csak minden 100. meccsen szenvednek el sérülést. Szerencsére ezek a sérülések nem minden esetben súlyosak, az esetek felénél egyszerű ellátást igényelnek, és a játékos folytathatja a mérkőzést. (Junge és mtsai.,2006). Mindazonáltal, ha a sérülések súlyosságát tekintjük, egy angol vizsgálat kimutatta, hogy a teljes kockázati mutató a hivatásos labdarugók körében a sérülések tekintetében elfogadhatatlanul magas. Közel ezerszerese a kiemelten nagy sérüléssel rendelkező foglalkozásokkal összehasonlítva. (Drawer, Fuller, 2002) Bár a labdarúgás és kézilabda a legnagyobb arányban mutat sérülést a csapatsportok körében, de vannak még ezektől is kockázatosabb sportágak, ahol a sérülés mértéke lényegesen magasabb, például, jégkorong vagy az amerikai futball, a rögbi, és ausztrál futball. (Junge és mtsai.,2006). Néhány sérüléstípus, mint például a súlyos fej és térdsérülések leggyakrabban az alpesi síelők és snowboardozók körében jellemző, ahol közel egy tizede a fejsérüléseknek halálhoz vezet. Más sportágyak esetében is találkozunk súlyos fejsérülésekkel, például a futball sérülések 422%-os gyakoriságot mutatnak ennek a típusú sérülésnek az elszenvedése tekintetében. (Andersen és mtsai.,2004) Bár általában a legtöbb sportoló csak kezelést nem igénylő és maradandó károsodással nem járó fejsérülést, legtöbbször enyhe agyrázkódást szokott elszenvedni, de ezek a relatíve nem súlyos fejsérülések hosszútávon hozzájárulnak a sportolók kognitív képességeinek romlásához. A 15-20 éves labdajátékot játszó fiatal sportolók körében a térd elülső keresztszalag sérülései fordulnak elő a legnagyobb gyakorisággal. Ez a sérülés három- ötször magasabb a nők körében összehasonlítva a férfiak sérüléseivel. (Griffin és mtsai., 2006). Bár a térd lágyrész sérüléseinek esetében a rekonstrukciós műtéteket olyan tökéletesre fejlesztették, hogy a statisztikai adatok szerint, ezek a sportolók tovább aktívak maradnak összehasonlítva az egészséges társaikkal, a magas színvonalú operatív és rehabilitációs ellátás ellenére az ízületek degeneratív elváltozásai sokkal korábban megjelennek náluk. Ezért is nagyon fontos, hogy a sérülések megelőzésére sokkal nagyobb hangsúlyt fektessünk, mert a gyógyítás már
9
egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb körültekintés mellett is, tökéletes eredményre vezet. 3. A sportsérülések megelőzésének általános irányelvei A sérülések megelőzésének a sportban számos előnye van. Idetartozik, hogy az egyéneknek jobb lesz az egészségi állapota, valamint, hogy hosszabb ideig lesznek képesek megőrizni a fizikai aktivitásukat és az önállóságukat.
Mindezek csökkentik az érintettek, a
sportszervezetek, az egészségügyi ellátórendszer és nem utolsó sorban a társadalom anyagi terheit. Ezek a nyilvánvaló előnyök jelentősen ösztönzik a sportolókat a sérülések megelőzésére, de rajtuk kívül még szintén inspirálólag hat az edzőkre, de magára a sportszervezetre, a csapatok vezetőire is. A megelőzés három nagy csoportra osztható: 1. elsődleges (primer), 2. másodlagos (szekunder) 3. harmadlagos (tercier). Elsődleges megelőzés: A cél, az elsődleges megelőzés, a legtöbb prevenciós tevékenység során. Ha megelőzésről van szó leginkább mindenki erre a típusú megelőzésre gondol, azaz hogy valójában elkerülje a sérülést. Például, hogy mindenki viseljen boka rögzítőt, és ha ezáltal el tudták kerülni a sérülést, a megelőző tevékenységet sikeresnek mondhatják. Másodlagos megelőzés: Ez abban különbözik az elsődleges szinttől, hogy itt a fő hangsúly a korai diagnózis felállításán és a megfelelően hatékony kezelésen van, egy egyszeri sérülést követően. Tehát itt az a cél, hogy a megtörtént sérülést minél tökéletesebben sikerüljön helyreállítani, és a lehető legkisebb korlátozottságot okozza a sportoló számára a további sporttevékenysége során. Harmadlagos megelőzés: Ez már a valódi rehabilitációs folyamat. Itt a cél, hogy javítsa vagy csökkentse a kialakult fogyatékosságot, ami az alapsérülés következménye. Például ha
10
valakinek volt egy bokaficama, ez után rendszeresen speciális tréningre kell járnia, bokarögzítőt kell viselnie és csak fokozatosan térhet vissza a sportmozgásokhoz. 3.1.Kockázati tényezők Bár minden sportoló rendelkezik olyan tulajdonságokkal vagy jellemzőkkel, ami a sérülés kialakulását okozhatja, valójában azonban mégis maguk az egyének tekinthetők a legnagyobb kockázati tényezőnek, leginkább ők növelik az esélyét a sérülés bekövetkezésének. Ugyanakkor a kockázatértékelés nagyon bonyolult, mivel a sportban a legtöbb sérülés nem egy okra vezethető vissza, kialakulásukat legtöbbször több tényező együttes fennállása okozza. A kockázati tényező általában része más tényezőknek, és együttesen hozzák létre a sérülést, de előfordul olyan eset is, amikor egy specifikus tényező szükséges a sérülés létrejöttéhez, a nélkül nem alakul ki a probléma. (Meeuwisse és mtsai., 2007) Például egy laza vállízület önmagában kockázatot jelent a ficam kialakulására, de ha nincs extrém terhelésnek kitéve, vagy nem végez az egyén olyan irányú mozdulatot, ami a humerus fejét kifordítja a vápából, nem feltétlenül jön létre a ficam. Sok fiatal nőnél találkozunk laza kötőszövettel és laza ízületi szalagrendszerrel, de csak ritkán jellemző ezeknél a nőknél a vállízületi ficam kialakulása, legtöbbször extrém mozdulat vagy terhelés váltja ki. Tehát a belső faktor (laza szöveti rendszer) prediszponálja a sportolót a sérülésre, azaz hajlamosítja, de kell hozzá egy külső erő vagy hatás, amit legtöbbször maga az egyén vált ki (pl. elesik) és ilyenkor már védtelen a sérülés ellen. Még ezek együttes jelenléte sem minden esetben hozza létre a sérülést, még ilyenkor is elkerülhető lenne, de van amikor mindezek mellett még a környezeti hatások is felelősek a sérülés kialakulásáért, például az esős időjárás, a rossz, csúszós padlózat, stb. 3.2. A sérülések okai Van néhány eset, amikor a belső tényező jelen van, de magát a sérülést mégsem ez okozza. Körültekintőnek kell lenni a sérülés okának meghatározásakor, mert a tévesen megállapított ok megszüntetése, például egy feleslegesen elvégzett műtéti beavatkozás, nagy terhelés a sportolóra mind fizikailag, mind akár anyagilag, és mégsem fogja megelőzni az újabb
11
sérülést.
Vannak
olyan
sérülések,
amelyek
okai
jól
azonosíthatóak,
például
a
sporttevékenység során az ellenféltől kapott erős rúgás, vagy egy esés okozta külső erőbehatás, aminek következtében kialakulhat az izomzat zúzódása, vagy más lágyrész sérülése. Ezek az úgynevezett makro-traumás sérülések, és ezeket a típusú sérüléseket külső tényező váltja ki. (Meeuwisse és mtsai., 2007) Az extrinsic és az intrinsic hatások együttes jelenléte komplexen befolyásolja a sérülés létrejöttét, sőt más kiváltó tényezők is felelősek lehetnek a kialakulásért. Ezeknek a különféle hatásoknak, a belső, a külső és a környezeti okoknak az egymást befolyásoló kapcsolatát Meeuwisse és munkacsoportja vizsgálta és az általuk talált összefüggéseket az 1. ábrán láthatjuk. Az ábra jól szemlélteti, hogy a sérülések oka, vagy helyesebben okai, sokkal komplexebbek, mint hogy egy eseményben, vagy egy tényezőben meghatározzuk, leginkább láncszerű egymásra épülés jellemzi őket. Éppen ezért az ellenük való védekezés, a sérülések megelőzése sem valósítható meg egy lépésben, egy tényező eliminálásával.
12
1. ábra A sérülést kiváltó tényezők komplex hatásának folyamata
Belső tényezők:
Sérülésre
Sérülésre
Életkor
hajlamos sportoló
fogékony sportoló
Sérülés
Nem BMI Fizikai állapot Egészségi állapot
Külső kockázati tényezők:
Felbujtás esetén:
Human faktor (csapat, ellenfél, team, stb.)
Játék szituáció
(korábbi sérülések) Anatómiai felépítés
Védőeszközök Sportoláshoz használt eszközözk
Biomechanikai (erőhatások)
jellemzők
Ellenfél, csapattag viselkedése
3.3. A kockázati tényezők befolyásolhatósága Abban az esetben, ha azonosítani tudunk egy okot a sérülés kialakulásnál, meg kell próbálni azt a tényezőt megváltoztatni. Például ha gyenge volt az izomzat, azt meg lehet erősíteni, ha rossz a propriocepció, a koordinációs képesség, azt lehet fejleszteni, ha rugalmatlan a szalag vagy az ín, azt lehet nyújtani, stb. Bár ezek intrinsic faktorok, de mégis változtathatók és változtatni is kell őket a sérülés kockázatának csökkentése érdekében. Emellett, a sporttevékenység körülményeit, a pálya padozatát (pl. a műfű, a beton, a salak, stb.) szintén lehet változtatni. A játékosok magatartását, a játékvezető hozzáállását, az edző módszereit lehet befolyásolni, ha nem is egyszerűen, de a megfelelő módszert megtalálva megoldható probléma. Így azt mondhatjuk, hogy számos rizikótényező egyszerűen kiküszöbölhető. Ha megfelelő kockázatmentes pályán dolgozunk, ha jó minőségű és szakszerű felszerelést és védőeszközöket használunk, megelőzhetjük a sérülés kialakulását.
13
Vannak viszont olyan faktorok, amin nem lehet változtatni, az életkor, a nem, stb. normál esetben nem változtathatók. (Jelen tanulmányban eltekintünk az extra beavatkozások lehetőségétől, pl. a nemi jellegek befolyásolásától.) Fontos azonban megjegyezni, hogy ezeknél az úgynevezett nem befolyásolható tényezőknél is van megelőzési lehetőség. Ismerve azt a tényt, hogy bizonyos sportágakban az elülső keresztszalag (ACL) sérülések gyakorisága a nők esetében 4-6-szor nagyobb a férfiakhoz viszonyítva, ezért ezeknek a veszélyeztetett csoportoknak lehet szervezni speciális szalagerősítő tréninget, amivel kiküszöbölhető, vagy csökkenthető az ilyen típusú sérülések kialakulása. (Bahr, Engebretsen, 2011.b) 3.4. A sérülés mechanizmusa Bizonyos estekben a sérülés megelőzése nem a kockázati tényező kiküszöbölésével érhető el, hanem a sérülés mechanizmusában kell az okot keresni. Például olyan sportoknál, ahol a játék technikájából adódóan kell sérülésektől tartani. (Bahr, Krosshaug, 2005) Tipikus sérülési mechanizmus, amikor a futballozás közben mind a véd, mind pedig a támadó egyszerre ugrik fel, hogy a labdát fejjel továbbítsa. A cél, mindkét játékosnál ugyanaz, a labda, mindketten teljes erőből ugranak fel és teljes erőből próbálnak a labdába fejelni. Sokszor azonban vagy nem találják el a labdát, vagy annak ellenére, hogy sikerül a labdát megütniük, ők maguk is összeütköznek fejjel, így okozva könnyebb vagy súlyosabb sérülést egymásnak. Ebben az esetben, ez nem tekinthető sem belső, sem külső faktornak a sérülés létrejötte szempontjából nem lehet előre felkészülni rá, nem lehet kiküszöbölni, megelőzni. Az ok jelen esetben a játék mechanizmusa, az ütközések, a mozgás biomechanikája. Az ilyen típusú sérülések megelőzése érdekében el lehetne gondolkodni azon, hogy nem kellene-e fejvédőben játszani a futballt? De ugyanilyen ütközési mechanizmus kiválthat kartörést, vagy bármilyen más jellegű vállsérülést. Akkor a teljes felső végtagra védőfelszerelés kellene, hasonlóan a lábszárvédőhöz? Természetesen nem, hiszen egy ilyen védőeszközökkel felszerelt futballista akkor hogyan felelne meg a játék elvárásainak és kihívásainak. A megelőzés lehetősége ilyen esetekben a szabályozás és a szabályok betarttatásán alapszik. Korlátozni kell a test-test
14
érintkezéseket, és amennyiben ez mégis megtörténik, szigorúan kell büntetni. Így lehet elkerülni a súlyosabb sérülések létrejöttét. Emellett fontos a modern technikai eszközöket kihasználva, a mérkőzést befejezve, vagy az új küzdelemre való felkészülés során, kielemezni a sérülésekről készült videofelvételeket, pontosan azonosítva a sérüléshez vezető játékmechanizmust, és ennek alapján kigyakorolni olyan mozdulatokat, ami segíthet ezek elkerülésében. Felugrások, dőlések, ütközések és esések speciális, sérülésmentes technikáját kell tanulni, gyakorolni. 3.5. Megelőző módszerek és programok kialakítása, kifejlesztése A megfelelő sérülés megelőzés akkor valósítható meg, ha a sérülés kialakulásához vezető láncolat minden elemét alaposan megvizsgáljuk, és a szakaszoknak megfelelő intervenciós intézkedéseket vezetünk be. 3.5.1. Haddon Matrix paradigma William Haddon által a ’70-es években kifejlesztett nézetek a sérülések megelőzésére, a szakirodalomban csak Haddon Matrix néven terjedtek el. Ez a stratégia elsősorban a motoros ütközések okozta sérülések menedzselésére lett kialakítva, és innen került adaptálásra a sportsérülések megelőzésére szolgáló intézkedések kialakítása céljából. Eszerint, a sérülésmegelőző mátrixnak két dimenziója van: az egyik, arra vonatkozik, hogy az intézkedést úgy kell tervezni, hogy alkalmas legyen a balesetek elkerülésére, ezek az un. „pre-crash”intézkedések, továbbá alkalmas legyen a sérülések elkerülésére akkor is, ha megtörténik a baleset, ezek az „összeomlás” intézkedések, a harmadik cél pedig minimalizálni a baleset következményeit, ezek az ún. „post-crash” intézkedések. A másik dimenzió arra vonatkozik, hogy az intézkedésnek meg kell célozni az egyént, a környezetet vagy a használt eszközöket. (van Mechelen és mtsai. 1992.)
15
Pre-crash (sérülés előtti) intézkedések: 1. Egyéni tényezők: arra vonatkoznak, hogy kifejlesszék azt a képességét a sportolónak, hogy a potenciálisan sérüléssel járó helyzetekben is meg tudja előzni a sérülés kialakulását. Például adekvát, sportspecifikus fizikai tréninget végeztetnek vele, fejlesztik az ügyességét, javítják a neuromuszkuláris kontrollját és megtanítják azoknak
a
helyzeteknek
az
elkerülésére,
amelyekben
könnyen
sérülhet.
Pszichoszociális változókat azonosíthatnak annak érdekében, befolyásolják a sportoló mentális állapotát. Továbbá sportágspecifikus szűrésekkel megállapíthatják a sportoló legfőbb kockázati tényezőit, és ennek alapján még a részvétel előtt befolyásolhatják azokat. 2. Környezeti tényezők: Ideálisan változtathatják a játéktér, a padlózat csúszási együtthatóját. Ha túl csúszós, elesésekhez vezet, ellenkező esetben csavarásos sérüléseket okozhat az alsó végtagon. 3. Eszközök: Megfelelő cipő viselése úgy az ideális tapadási együttható szempontjából, mint akár az időjárási tényezők szempontjából. Mindezek az intézkedések azt szolgálják, hogy azokat a kockázati tényezőket, amiket előre lehet látni minél jobban kiküszöböljék. Ez az igazi sérülés megelőzés vagy más néven primer prevenció. Ezt követik az összeomlás intézkedések, melynek során olyan technikát dolgoznak ki, hogy ha már létrejött a potenciálisan károsító helyzet, ilyen körülmények között is megvédjék a sportolót a sérülések kialakulásától. Cresh (sérülés) intézkedések: 1. Egyéni tényezők: Ezek az intézkedések arra összpontosítanak, hogy segítsék a sportolókat abban, hogy a baleseteket és az eséseket okozó külső erőbehatásoknak képesek legyenek ellenállni. Például ha az ellenfél vagy akár a saját csapattárs meglöki vagy nekiesik. Ennek érdekében izomerősítő, rugalmasságot fokozó tréningeket végeztethetnek vagy esést tanító technikákat gyakoroltathatnak a sportolókkal.
16
2. Környezeti tényezők: Például biztonsági háló alkalmazása az eséssel járó sportok esetében, vagy megfelelően rugalmas szőnyeg alkalmazása a tornászok sérüléseinek megelőzésére, ha már leesett a korlátról vagy a lóról. 3.
Eszközök: Számos eszköz alkalmazható a sérülés kivédésére az összeomlási szakaszban: fejvédők, fogszabályozók, védőszemüvegek, sípcsontvédők, stb.
Post-crash (sérülés utáni) intézkedések: Az ebben a szakaszban történő intézkedéseknek az a célja, hogy minimálisra csökkentsék a sérülésekből adódó károsodásokat és megelőzzék az újrasérüléseket. Fontos intézkedések a megfelelő orvosi szolgáltatások a sporteseményeken. Egyéni tényező lehet a sportolók és az edzők felkészítése illetve kiképzése az elsődleges (onfield) elsősegélynyújtásra. A súlyos sérüléseket szenvedők számára adekvát, magas színvonalú rehabilitációs program biztosítása, a sportba való mielőbbi visszatérés érdekében. (Bahr, Engebretsen, 2011.c) 3.5.2. Aktív és passzív intézkedések A sérülés-megelőzés intézkedéseit csoportosíthatjuk olyan módon, hogy aktív és passzív intézkedések. A Haddon Matrix esetében például a biztonsági öv, vagy a légzsák passzív intézkedések. A sportolókra adaptálva ezt az elvet, passzív intézkedésnek tekintjük például a védősisakot, amit a jéghokisoknak, a profi sízőknek vagy kerékpározóknak kötelező viselniük, szemben a hobbi sízőkkel, snowbordozókkal vagy kerékpárosokkal. Ennek ellenére gyakran ők is viselik a sérülések megelőzése érdekében. Ez utóbbi esetben a védősisak viselése már aktív intézkedésnek számít, mivel ezt felvilágosítással, oktatással és helyes szokások kialakításával lehet elérni. Fontos megjegyezni, hogy ezek a megkülönböztetések nem csupán besorolások, ezeknek közvetlen, gyakorlati jelentősége van. Történetileg visszatekintve megállapítható, hogy a passzív megközelítés, ahol van erre lehetőség, szemmel láthatólag sikeresebb eredményt hozott a megelőzésben a sport területén kívül, például a közlekedésbiztonság területén. Megállapítható, hogy ugyan ez a helyzet a sport tekintetében is, ahol nagy hagyománya van a biztonsági berendezések és előírások kötelező alkalmazásának a sport helyszínein.
17
3.6. Sérülésmegelőző programok végrehajtása Miután kialakítottuk a sérülésmegelőző programot, fontos a folyamatos fejlesztése, és a hatékonyságának
a
vizsgálata
működés
közben.(Finch,
2006)
Ellenőrizni
kell
a
hatékonyságát, melyet megfelelően előkészített és ellenőrzött kutatás formájában kell megvalósítani. Előfordulhat, hogy nem megfelelő az intézkedés hatékonysága, például olyan közösségekben ahol nem fordítanak elég figyelmet a program megvalósítására és ellenőrzésére. Ez hasonlóan működik, mint például a gyógyszerek hatékonyságának a vizsgálata. Ha a beteg nem tartja be pontosan a szedésre vonatkozó utasításokat, túl lazán értelmezi azokat, sokkal nagyobb eséllyel jelennek meg nála a mellékhatások. A sport esetében hasonlóan elmondható, hogy jelentősen befolyásolja az intézkedések hatékonyságát az adott csoport viselkedéskultúrája, a történelmi előítéletek vagy bizonyos attitűdök. Ezek lehetnek ösztönzőek, de lehetnek akadályozó tényezői is a megelőző intézkedések hatékony megvalósulásának. Tanulságos példája ennek a jelenségnek egy korábbi eset: A kerékpárosok körében bevezetett bukósisak viselése kezdetben több esetben is ellenállásba ütközött, mert bár elismerték, hogy megvédi a sportolót a súlyos fejsérülésektől, de többen aggályukat fejezték ki amiatt, hogy bizonyos esetekben egyes eséseknél a nyakcsigolya sérüléséhez vezethet. Ezért a sérülésmegelőző intézkedéseknél több szempontot is figyelembe kell venni, nem csak a sérülés biomechanikáját vagy a sajátos környezetet. Jellemző, hogy ha egy intézkedés biológiailag indokolt, de nem adaptáljuk a sportos környezethez, kevés a remény rá, hogy sikeresen bevezessük, és hogy hosszú távon hatékonyan működtessük. 3.7. A kockázatkezelés alapelvei A kockázatkezelés egy átfogó folyamat, mely magában foglalja a kockázat azonosítását, az adatok értékelését és az ellenőrzés fázisait. Ezt lehet kezelni a sporton belül, de azon túl is. Fontos szintek ebben a folyamatban a politika, a közigazgatás, maga a csapat és természetesen az egyén, a sportot űző személy.
18
Korábbi kutatások a legtöbb sportágban állapítottak meg sérülést okozó kockázatokat. Ez a folyamat legtöbbször elég általános volt, például megállapították, hogy a kontaktsportok esetében, a résztvevők gyakran szenvednek fejsérüléseket. A kockázatkezelés egy sokkal összetettebb folyamat a sportolókat és a csapattagokat veszélyeztető kockázatok és veszélyek egyszerű felmérésénél vagy becslésénél.
19
A kockázatok felügyelése, az a folyamat, amikor azonosítják és megoldásokat biztosítanak az azonosított veszélyek és következményeik kezelésére. Erre több lehetőséget lehet alkalmazni: 1. Megszünteti, vagy eltávolítja a veszélyt 2. Megtartja a kockázati tényezőt, de valamilyen módon kezeli 3. Megfelelő szervezés 4. Megfelelő biztosítás A sportban legtöbbször nincs lehetőség a kockázati tényező teljes eltávolítására. Például, ha egy csapat úgy dönt, hogy részt vesz a versenyen, és a veszély eltávolításának nincs realitása, így a meglévő kockázati tényezők kezelésén és a megfelelő biztosításon lesz a hangsúly. Ha ugyanis esetleg az időjárási viszonyok adják a sérülés forrását, akkor fel kell rá készülni, hogy adott viszonyok között milyen sérülésekre lehet számítani és megfelelően elő kell készíteni a várható sérülés ellátását. Ha a futball mérkőzés esőben fog zajlani, és várhatóan csúszós lesz a pálya, akkor olyan cipőt kell biztosítani a játékosoknak, ami a legnagyobb stabilitást adja majd játék közben, sőt a kisebb orvosi ellátást igénylő sérülések gyors és biztonságos ellátását is biztosítani kell majd mérkőzés közben, tehát megfelelő egészségügyi ellátó személyzetet kell szervezni a mérkőzés idejére. Amint a példából látható, a sérülések menedzselése a kockázati tényezők és azok következményeinek kezelésén alapszik. Számos sportágban, már jól ismertek a várható sérülések, melyeknek elkerülésére nincs igazán mód, ezért az energiákat a megfelelő orvosi ellátás és rehabilitációs folyamat szervezésére fordítják inkább. Ezeknél az eseteknél a kockázat kezelés a következő módon történik: 1. Megvizsgálják az elmúlt szezonban történt sérüléseket (körülmények, gyakoriság, stb.) 2. Megnézik, hogy hogyan alakult a játékosok visszatérése a versenyhez a sérüléseket követően 3. Átnézik a szakirodalom által leírt leggyakoribb sérüléseket az adott sportágban. A sérülést okozó kockázatok felderítése után történhet meg a kockázatértékelés az egyén vagy a csapat szempontjából, majd ideális esetben ez képezi az alapját kockázatkezelési stratégia kialakításának, mely minden esetben a klub vagy a csapat feladata.
20
Ezt követően nagyon fontos része a sérülés megelőzésnek a csapaton belüli és a csapatok közötti egyeztetés és megfelelő konszenzus kialakítása. A megfelelő egyeztetésen túl, fontos az aktuális protokollok kialakítása és azok betartása, az egyeztetés szerinti eszközhasználat (védőeszközök, pályabiztosítások, stb.), és a megfelelő egészségügyi személyzet és az általuk biztosított ellátás. 4. Sérülések megelőzése testtájanként 4.1. Bokasérülések megelőzése A bokasérülések 85%-a az oldalsó szalagokat érinti, melyek leggyakrabban rándulásos mechanizmusú sérülések. A krónikus sérülések is gyakran kapcsolatba hozhatók a az akut bokarándulások következményeivel vagy a környező lágyrészek túlterheléséből adódó problémákkal. Az oldalsó szalagok nagyon fontosak, hiszen ezek biztosítják a boka ízület stabilitását. Ha megfelelően működnek, megvédik a bokát az extrém mozdulatoktól, úgy mint például a túlzott csavaró vagy forduló mozdulattól. Ezek azok a bokamozdulatok, amelyek a leggyakrabban okoznak rándulás jellegű sérülést a boka ízületben. Ez okozza a boka szalagok túlzott megnyúlását egy abnormális helyzetben, ami egy vagy akár több szalag szakadásához is vezethet. Ez a sérülés jellemző a küzdősportok, a beltéri sportok és a nagy ugrással járó sportok esetében. Becslések szerint az akut röplabda sérülések fele bokasérülés. 4.1.1. Kockázatmegelőző lehetőségek Az 1. táblázat mutatja a beavatkozási lehetőségeket a sérülésmegelőző mátrix alapján bokarándulások esetén:
21
1. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján
Sérüléskor
Sérülés előtt
Sportoló
Szerep
Sérülés után
Proprioceptív
Proprioceptív
képességek javítása
képességek javítása
Játékban pozíció cseréje Külső boka
Eszközök
támogatás Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.
A játékképességek fejlesztése: pl.: röplabdázók esetében speciális felugrási és talajfogási technikák tanítása, a játék során, minél kevesebbet tartózkodjon az ütközési zónában. Fontos minél fiatalabb korban elkezdeni a tanítást, mert úgy könnyebben rögzül az új mozgási mechanizmus. Egyensúlyozó tréning: a proprioceptív képességek fejlesztése eszközökkel (Balance board, puha párna jellegű eszközök, pl. Stability trainer stb.) és eszközök nélkül (gyakorlatok egy lábon állva). Külső segítség az ízületnek: a Tape szalag használata. Támogatja az ízületet, fokozza a stabilitást, segíti a szalagok funkcionális képességét. Speciális brace használata, célja hasonló a Tape szalaghoz. Típusai: Bokarögzítő zokni (nem a stabilitást fokozzák, hanem inkább kompresszív hatásúak; non-rigid; semi-rigid.
22
4.1.2. Gyakorlatok: Egy lábon állunk, az ép lábat térdben felhúzva egyensúlyozunk. Naponta 6-8 alkalommal ismételjük. Amennyiben sikerül ezt a helyzetet 1 percig megtartani, léphetünk a következő szintre. A 4. szint elérése után várhatóan visszanyertük eredeti bokaízületi propriocepciót. 1. szint: karok nyújtva a test mellett, szemek nyitva 2. szint: karok keresztezve a test előtt, szemek nyitva 3. szint: karok nyújtva a test mellett, szemek csukva 4. szint: karok keresztezve a test előtt, szemek csukva A gyakorlatot haladó szinten úgy végezzük, hogy láb alá kispárnát vagy 4-8 rétegben összehajtogatott plédet vagy vastag szivacsot teszünk. Ezzel elérve az instabil felületet. Romberg-gyakorlat: A gyakorlat kivitelezése hasonló az előzőhöz, csak nem egy lábon állunk, hanem egymás elé egy vonalba helyezzük el a két lábunkat (a gyakorlat könnyen és eredményesen végezhető például a szobánk küszöbén állva). Egyik alkalommal a jobb láb van elől, majd a bal. 1 percig tartjuk a helyzetet. A 4. szint elérése a cél. A gyakorlatot haladó szinten úgy végezzük, hogy lábunk alá kispárnát vagy 4-8 rétegben összehajtogatott plédet teszünk. Csukott szemmel páros lábon lábujjhegyre állunk és ezt tartjuk 2 percig. Ugyanúgy lehet szőnyegen végezni (nehezíteni). Lényege, mint az előbbi gyakorlatoknak. Y-tréning: A panaszos lábon állva a testünk körül az ábrán látható irányokban elhelyezett jelzéseket igyekszünk másik lábunk öregujjával megérinteni (csak megérinteni, nem rátámaszkodni!). A jelzések előbb egészen közel esnek a támasztó lábunkhoz, majd egyensúly és helyzetérzékelő képességünk fejlődésével egyre távolabb, akár olyan távolságba hogy azokat már csak a támasztó lábunk rogyasztása árán érhetjük el. Egyensúlygyakorlatok
speciális
eszközökkel
egyensúlyozó korong, ülőpárna)
23
(Wobbly-board,
trambulin/gumiasztal,
4.2. Térd sérülések megelőzése A leggyakoribb térdsérülések a sporttevékenységek során, az elülső keresztszalag (ACL) sérülései. Ráadásul ez az a sérülés, ami a legkomolyabban veszélyezteti a sportolót abból a szempontból is, hogy hosszú időt kell kihagynia a játékból a rehabilitációs folyamat miatt. A legmagasabb kockázata az ACL sérülésre a női kézilabdázóknak és a futballjátékosoknak van. A női sportolók 4-6-szor gyakrabban szenvedek ilyen sérülést, mint a hasonló játékot játszó férfi sportoló társaik. (Bahr, Egebretsen, 2009) A sérülés mechanizmusát illetően a leggyakoribb a „nem-kontakt” jellegű sérülés. Ennek az lehet az oka, hogy ezekben a játékokban az ellenfelek között és az alsó végtagot illetően minimális a testi érintkezés mind a sérülést megelőző mind pedig a sérülés pillanatában. Gyakori mechanizmus, hogy a sportolót éppen megzavarják a sérülést megelőző időszakban, az ellenfél meglöki, és bár a játékos meglepődik az őt ért behatástól, de mégis megpróbálja végigvinni a saját mozdulatát, és ennek következtében alakul ki az alsóvégtag sérülése. Hasonlóan magas sérülésszámot mutatnak még a síhez kötődő sportok. 4.2.1. Kockázatmegelőző lehetőségek A 2. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a térd ACLjének a sérülését.
24
2. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme érdekében
Sérülés előtt
Sérüléskor
Sérülés után
Nemi adottságok
Edzési/játék pozíció
Rehabilitáció
BMI
Esési technika
Neuromuszkuláris
alkalmazása
funkció helyreállítása
Biztonsági szőnyeg
Megfelelő orvosi
vagy padlózat
ellátás
Térdtok
Elsősegélynyújtási
Neuromuszkuláris Sportoló
egyensúly fejlesztése: 1. Szalag erősítés 2. Comb izom erősítés 3. Egylábas erősítés 4. Törzskontrol fejlesztés Padló csúszási feltételek
Körülmények Játékos szerep Megfelelő cipő
eszközök
Eszközök Tape
Jég / hűtés
Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.
25
4.2.2. Tréning jellemzői A térd erősítést leginkább a funkcionális gyakorlatok segítségével érhetjük el. Fókuszban a quadriceps izom kell hogy álljon. A gyakorlatokat végezhetjük háttal állva a bordásfalnál, labdával a beteg háta mögött. A törzs egyenes helyzete miatt a combizom erőkarja guggolás során növekszik, így fokozatosan egyre nagyobb combizom feszítés szükséges, az erő csúcspontja majd a 90 fokos térdszögnél lesz a legnagyobb. Ebben a helyzetben inkább a a hátsó keresztszalagra ható erők növekednek, míg az elülső keresztszalag a 0-20 fok közötti flexióban feszül erőteljesebben. Ebben a testhelyzetben lehet guggolásokat végeztetni is a talajon állva, de itt kapcsolható be az instabil felszínen is. Ez a gyakorlatsor ilyenkor már a törzs stabilizálását is segíti. A proprioceptív tréning szintén preventív hatású a térdsérülésekkel szemben, illetve a sérülést követően pedig kiemelt fontosságú lesz az újrasérülés elkerülése érdekében. A gyakorlatok beépíthetők az edzéstervbe, de már a bemelegítésbe is. Ráadásul színesebbé teszik a futást, és emellett jótékonyan hatnak a túlterheléses tünetekre és fokozzák a testtudatosságot és javítják az egyensúlyérzéket. A proprioceptorok aktiválásának az alapja a változatos talajon, instabil felületen és/vagy csökkentett alátámasztási felülettel végzett gyakorlatok. Ehhez rengeteg eszköz használható a különböző keménységű matractól a felfújható párnán és gimnasztikai labdán át a hintapadig. Az Y-tréning ezekkel kombinálható vagy önmagában is alkalmas a propriocepció fejlesztésére. A gyakorlatok komplexek, intenzitásuk és nehézségük az egyénhez és sportághoz igazodik. A tréning során használhatunk eszközöket is. Az instabil terápiás eszközök speciálisan az egyensúlyozás, poszturális stabilitás, propriocepció és koordináció fejlesztésének eszközei. A sok esetben elgyengült poszturális izmok fokozott aktivitást mutatnak az eszközök használata során. Manapság már számos eszköz áll a szakemberek rendelkezésére, melyekkel a propriocepció és a koordináció, ezen keresztül pedig az egyensúlyozás, poszturális stabilitás fejleszthető. Ilyen eszköz az óriás gimnasztikai labda, a billenő pad, az egyensúlyozó korong, a flexi-stick, a gumiszalag, a soft ball, a stabilitás tréner és az MBT lábbeli is.
26
Mindezekre igen nagy szükségünk van a mindennapi aktivitásunkhoz, hogy váratlan szituációban is meg tudjuk őrizni testi épségünket. Ehhez az szükséges, hogy az izmok összehangolt működését egyszerre, egyidejűleg igénybevevő gyakorlatokat végezzünk. Az instabil eszközök használata pedig pontosan ezt a fajta összetett izommunkát fogja igényelni. Instabil eszköznek tekinthető minden alkalmatosság, amely gyakorlat közben olyan labilis testhelyzetet biztosít, mely az egyensúly és a testpozíció aktív és tudatos megtartására kényszeríti a mozgást, végző személyt. A stabilitás tréner tulajdonképpen egy nagyméretű gumilabda. A labdával számtalan mozgásforma létrehozható, játékszerként, óriás gimnasztikai labdaként is használható, de funkcióját leginkább ülőbútorként tölti be. A labdán való helyes ülés során a labdában lévő levegő elvezeti csont-ízületi rendszerünkről a gravitációs erők jó részét, így az nagyrészt teher mentesül. A hagyományos széken ülés, a gerinc számára folyamatos statikus terhelést jelent, a hosszas mozdulatlanság a porckorongok szempontjából nem kedvező. Ezzel szemben a labdán ülve kisebb az alátámasztási felület és a rugalmasság okozta instabilitás állandó, dinamikus izommunkára készteti a törzs izmait, a csípő, a comb, sőt a lábszár izmait is. A porckorongok anyagcseréje, mely a csigolyatestek állandó mozgása mellett megfelelő, az állandó kis elmozdulások és kompenzálások miatt nagyban javul, csökkentve a porckorongok idő előtti öregedési folyamatait. Az állandó egyensúlyozás, izmaink állandó koordinálása, folyamatosan frissen tartja idegrendszerünket, mely növeli a koncentráló képesség idejét, így nagyban javítja a munka hatékonyságát. Kísérletek támasztják alá, hogy labdán ülve hosszabb ideig tudunk szellemi munkát végezni teljesítménycsökkenés, kifáradás, koncentrációzavar nélkül. A folyamatos, szinte észrevétlen rugózás a labdán a központi idegrendszer számára állandó ingert jelent a testhelyzet és egyensúlyunk megtartása érdekében, de ez az inger az agykérgi éberséget biztosító területekre is eljut, fokozva ezzel a szellemi munka teljesítményét. A felhasználó számára a dinamikus stabilizáló tréning megvalósítására a felsoroltak mellett az MBT lábbeli tűnik a – a befektetett idő és energia tekintetében – leghatékonyabb módszernek. Ami miatt az instabil lábbeli kiemelkedik az összes többi eszköz közül az, hogy a mindennapi életbe integrálva, akár napi több órán át is stimulálja az ideg- és izomképleteket, és nem csak 27
egy leszűkített célzott edzés keretében képes kifejteni hatását. Így folyamatosan megvalósulhat a koordináció, az egyensúly és a funkcionális motoros képességek fejlesztése, növelése, helyreállítása és megtartása. (Szabó 2009) 4.3 Comb izmok sérüléseinek megelőzése Ebben a problémakörben elsősorban a comb hátsó oldalán található főbb izmok sérülésére kell gondolni. Az izmokat közös néven hamstring csoportnak nevezzük. Alkotórészei a musculus biceps femoris, a musculus semitendinosus és a musculus semimebranosus. Ez a három izom felelős a csípőízület nyújtásáért és a térd ízület hajlításáért, beidegzésüket a nervus ischiadicus ideg látja el. Sérülésük legtöbbször a futással kapcsolatos sportmozgások során következik be, vagy egy hirtelen gyorsítás, vagy pedig egy maximális erővel végzett sprintelés válthatja ki a hemstring izmok sérülését. Ez a futó mozgás érintheti a ténylegesen futó sportot végző atlétát, de ugyanúgy érintett lehet ilyen típusú sérülésben egy futball játékos is. Ezen túl, kialakíthatja az izmok sérülését olyan mozgás is, amikor nyújtott térd mellett a csípő ízület túlzott hajlítását végzi a sportoló, pl. táncosok vagy vízisízők esetében találkozhatunk ezzel a jellegzetes mozgással. A hamstring izmok sérülése az egyik leggyakoribb sportsérülés a labdarúgással járó sportolók körében. Sőt, napjainkban kifejezetten megelőzi még a térd sérülésit is gyakoriságát tekintve. (Hawkins, Fuller, 1999) A sérülés tipikus jellemzője, hogy futás közben egy hirtelen fellépő fájdalmat érez a sportoló a comb hátsó felszínén. Ezt követően napokig vagy akár hetekig is kiesik a játékból a sérülés súlyosságától függően. A fájdalom megakadályozza az izomzat megfelelő működését, a comb hátsó oldalán nyomásérzékenység jellemző és gyakran zúzódás nyomai láthatóak. A diagnózis ennek alapján állítják fel, de a pontos állapotát a sérülésnek leggyakrabban MRI vizsgálattal határozzák meg. Előfordulnak olyan esetek, amikor a fizikai tünetek jelen vannak, de az MRI vizsgálat nem igazolja a hamstring izomzat sérülését. Ez a kedvezőbb eset, mert ilyenkor hamarabb visszatérhet a sportoló a játékba, és az újrasérülés veszélye is sokkal kisebb. Komoly problémát jelent ennél a sérülésnél, a sportból való kiesés. A futballjátékosok 28
általában 17-25 napot hiányoznak a hamstring izmok húzódása miatt, így átlagosan 2-3 hetente nem játszanak a meccseken. Sőt, sokszor ettől több időre is kiesnek a játékból, mert ennek a sérülésnek a kezelése sok problémával jár. (Verrall és mtsai., 2003) 4.3.1. Kockázatmegelőző lehetőségek A 3. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a combizmok sérülését. 3. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme érdekében Sérülés előtt
Sérüléskor
Sérülés után
Növelni a speciális tréningek
Csökkenteni a
Adekvát rehabilitációs
számát ill. arányát
kifáradást
program
Csökkenteni a kifáradás esélyét Azonosítani a sérülésre Sportoló
hajlamos sportolót Hamstring izmok erősítése Növelni az izomcsoport rugalmasságát Megfelelő bemelegítés Megfelelő padlózat
Környezet Melegítő nadrág
Tape
Eszközök
Tape
Speciális térdtok
Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011. Bár sok információnk van már ennek a sérülésnek a mechanizmusáról, a kezeléséről, de nem tudunk még eleget a megelőzés lehetőségeiről. További kutatások szükségesek a hatékonyabb kockázat azonosításhoz. Az minden esetre jól látszik, hogy ez a területe a sportsérüléseknek
29
jelentős változáson megy keresztül, így fontos lesz bevonni a kutatásokba az ellátás során jelentős szerepet betöltő szakembereket. 4.4. Medencerégió sérüléseinek megelőzése Ennek a területnek a sérülése elég gyakori, de mégis nehéz diagnosztizálni és kezelni. Ezek a sérülések is lehetnek akutak, de az akut problémák sokszor válnak krónikussá. A leggyakoribb megjelenése ezeknek a sérüléseknek a comb adduktor izmainak a területére lokalizálódik. Az akutan kialakuló fájdalom legtöbbször ezen a területen jelentkezik, de több esetben átsugárzik a hasizmok irányába. Ezeknek a sérüléseknek a diagnosztizálásakor el kell különíteni a tüneteket a kezdődő sérvtől, az adduktor izmok problémájától, a hasizmok húzódásától, csípő ízület eredetű fájdalmaktól (pl. gyulladások, kopások esetleg törés okozta csípőtáji panaszok) vagy a szeméremcsonthoz társuló problémáktól. A lágyéki sérülések gyakoriságukat tekintve benne szerepelnek az első hat sérülésben a sportsérülések tekintetében. A sérülés súlyosságától függően itt is fontos tényező, a játékból való kiesés időtartama. Ez változó, az egy héttől az egy hónapot is elérheti. Sőt van több sportoló, aki a krónikussá váló fájdalommal tér vissza a játékba. Így a sportból kiesett időtartam, nem minden esetben mutatja a sérülés súlyosságát. Ahhoz, hogy megfelelő sérülésmegelőző stratégiát dolgozunk ki, jól kell ismerni a kockázatokat ennek a sérülésnek a kialakulását illetően. 4.4.1. Kockázatmegelőző lehetőségek A 4. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a medence régió sérüléseit.
30
4. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján lágyéki sérülések esetében Sérülés előtt A résztvevők alapos vizsgálata, a pontos diagnózis érdekében
Sérüléskor Megfelelő tréningezettségi állapot
Sérülés után
Kezelés, rehabilitáció
Neuromuszkuláris tréning: 1. Csípő ízület mozgásának javítása 2. Csípő körüli izmok Sportoló
erejének javítása
Esési, szerelési, védekezési technikák alkalmazása
A neuromuszkuláris állapot helyreállítása
3. Törzs stabilizáló izmok fejlesztése Teljes rehabilitáció a korábbi sérülés után
Védekezési technikák
Szezont megelőző speciális tréning Jég vagy fű csúszása
Megfelelő játékfelület (lyuk, vagy jegesedés)
Sürgősségi orvosi ellátás Megfelelő
Körülmények
Szerepjátékok
diagnosztizálási szakértelem Rehabilitációs team
Csúszást csökkentő cipő
Eszközök
Szorító eszközök
Elsősegély felszerelés
Torziót csökkentő
Jég, hűtésre alkalmas
játékfelület
eszköz
Bokát stabilizáló segédeszköz
Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.
31
A legbiztosabb módja a sérülés megelőzésnek, ha időben kiszűrjük a sérülésre hajlamos sportolókat. Ehhez pontos és alapos fizioterápiás vizsgálatra van szükség. Ez fog segíteni azonosítani a kockázati tényezőket, és ennek bortokában lehet elkészíteni az intézkedési tervet. Az igazán hatékony megelőzés akkor várható, ha már a szezon előtt megkezdjük a sport specifikus bevezető edzéseket. 4.4.2. Gyakorlatok Fit-ball labdával Kiinduló helyzet: Ráhasalunk a fitball labdára, a lábszár legyen alátámasztva, térdek nyújtva, tenyerek a talajon támaszkodnak. Gyakorlat: Húzzuk be a térdünket a hasunkhoz, miközben tartjuk az egyensúlyunkat, majd lassan nyújtsuk ki. Másik esetben úgy próbáljuk közelíteni a lábat a tenyerek felé, hogy a térdünket nyújtva tartjuk. Már a kiinduló helyzet fenntartása is jelentős izomaktivitást igényel szinte minden vázizomból. A térd behúzásakor a hasizmok, csípőhajlítók aktivitása fokozódik, jelentős a váll körüli izmok rögzítő szerepe is (pl. m. pectoralis major). Végezhető úgy is, ha nem tengelyirányban, hashoz húzzuk a térdeket, hanem oldalra. Ilyenkor a ferde hasizmokat jobban bevonjuk. Kiinduló helyzet: Hátonfekvő helyzet, lábakat felhelyezzük a fitball labdára. Karok test mellett. Gyakorlat: A farizmok, hasizmok megfeszítése mellett emeljük meg a medencét, a mellkast ne nyomjuk ki.
32
Lehet ezt lassan is végezni is, medencebillentéssel, -emeléssel kezdve csigolyáról csigolyára emelve a talajtól, majd lassan visszaengedni. Jól erősíti a csípőfeszítő izmokat (m. gluteus maximus, ischiocruralis izmok – m. semitendinosus, m. semimembranosus, m. biceps femoris), emellett a törzsstabilizációs hatása is jelentős. Variálhatjuk azzal, ha a kar helyzetét változtatjuk, pl. csak könyökig van alátámasztva a kar, vagy plafon felé felnyújtva csak a vállövre támaszkodunk. Kiinduló helyzet: Hátonfekvő helyzet, lábszárat felhelyezzük a fitball labdára. Karok test mellett. Gyakorlat: A farizmok, hasizmok megfeszítése mellett emeljük meg a medencét, a mellkast ne nyomjuk ki. Az ischiocruralis izmok erősítésére kiváló a stabilizáló hatás mellett. 4.5. Derékfájás megelőzése Az eredményes sportolás érdekében egyre korábbi életkorban kezdik meg a szigorú edzéseket az élsportolók. Ez viszont a kívánt eredmények mellett, számos káros tényezőt is magában hordoz. Veszélyes lehet a növekedésben lévő szervezet fejlődésére és korai csontizomrendszert érintő betegségek vagy rosszabb esetben torzulások alakulhatnak ki az egyoldalú és fokozott fizikai terhelés miatt. Az pedig már régóta ismert, hogy a növekedésben lévő gerinc különösen érzékeny az őt ért traumákra, és ez az érzékenység kifejezetten erőteljes a kamaszok esetén, akik a serdülőkori hirtelen növekedés fázisában vannak. Az ebben az időszakban végzett edzések, néhány sportág esetében nagyon megterhelőek lehetnek a gerinc számára. Ilyen sportok a gimnasztika, a súlyemelés vagy a birkózás. (Baranto és mtsai., 2006).
33
A gyerekeknél és a serdülőknél megjelenő hátfájás más okokra vezethető vissza, mint a felnőttkorban tapasztalható. A gyerekeknél megjelenő tünetek, kevésbé elkülönülőek, és a legritkább esetben van neurológiai érintettség. A gyereknél és a serdülőknél diagnosztizált hátfájás megértése és körültekintő vizsgálata nagyon fontos, annak érdekében, hogy nehogy hibás diagnózis szülessen és késedelmesen vagy rossz irányban induljon meg a kezelés. Az előfordulás tekintetében azt találtuk, hogy a sportsérülések 5-8%-át teszik ki a hát sérülései, de a derékfájás élsportolók esetében 10-90%-os arányú előfordulást mutat. Nagyon nagy eltérések mutathatók ki a különböző sportolók között megjelenő hátfájdalmak tekintetében, de az mindenképpen megállapítható, hogy a panasz előfordulása jóval gyakoribb közöttük, mint a hasonló korú, nem sportoló fiatalok között. A fiatal sportolók körében megjelenő derékfájás oka lehet akut mikro-trauma, visszatérő mikro-trauma vagy stressz eredetű. Felnőttek esetében jellemző, hogy az ágyéki gerinc általában gond nélkül képes elvégezni az extrém feladatokat, bár a nem megfelelően tréningeztetett sportoló, nagy kockázatnak teszi ki magát a hátsérülések tekintetében. A derékfájás esetében igen eltérő képet mutat a szakirodalom (185%-os érintettség) és ez is függ az életkortól, a sporttevékenységtől, a nemtől, az edzések intenzitásától, gyakoriságától és technikájától. Az azonban egyértelműen kimutatható, hogy a derékfájás gyakorisága szignifikánsan magasabb sportolók körében, mint a hasonló korú nem sportoló népesség körében. (Bahr és mtsai., 2004). Csigolyák közötti porckorong degeneráció és csigolya meszesedés a leggyakoribb strukturális változás sportolók esetében, ami összefüggésbe hozható a derékfájásokkal. Egy másik fontos tényező még, a hátfájások kialakulásának kockázata szempontjából, hogy milyen hosszú ideje sportol az illető. Gerinc rendellenességeket az élsportolók körében igen ritkán találhatunk a serdülőkori hirtelen növekedés időszaka előtt, de azután egyre gyakrabban. (Baranto és mtsai., 2006). A gerinc tartó szerkezetét a csigolyák sorozata adja, stabilitását pedig a körülötte elhelyezkedő izmok biztosítják. Amikor a sportolónak teljesítenie kell, a gerinc a legritkább esetben stabil. Sőt, éppen ellenkezőleg, gyors egymásutánban kell váltakoznia és az őt ért kihívásoknak megfelelni.
34
Az ízületek stabilitása és a mobilitása három fontos tényezőtől függ: 1. A passzív szerkezet (csontok, szalagok, ízületi tokok) 2. Aktív szerkezet (izmok) 3. Annak a képessége, hogy sikeresen összehangolja az információkat, és aktiválja az izmokat a megfelelő működésre (központi és perifériás idegrendszer) 4.5.1. Gyakorlatok Korábban kevesebb szó esett a bemelegítés fontosságáról - bár minden tréning ezzel a típusú gyakorlatsorral kell hogy induljon - így most itt egy kicsit részletesebben térünk ki rá. Bemelegítés nem maradhat el, fel kell készíteni a szervezetet a terhelésre! Járás, futás, bicikli, vagy, ha már labdán erősítünk, lehet labdán rugózva is bemelegíteni. Mindenképpen olyan szerrel, amit biztonságosan tud a sportoló használni! Célunk, a bemelegítés során, hogy a nyugalmi metabolizmust aerob szintre emeljük, fokozzuk a keringést. Ezután jöhet maga a törzsstabilizáció, mint tréning. A gyakorlatok nehézségi szinteknek megfelelően vannak felépítve itt is. Minden esetben érdemes először a könnyebb gyakorlatokkal kezdeni, és ha már az nem jelent kihívást, tovább lehet lépni a következő szintre. Az összeállítást úgy kell végiggondolni, hogy minden irányból edződjön a törzs izomzata. A felépítés sorrendje: először a fix helyzetekben tanulja meg a törzs a stabilizációt és utána lépjünk tovább a vegyes, dinamikusabb gyakorlatokra. A helyes légzéstechnika teljesítményt fokoz, oxigénnel látja el az izmokat, megadja az ütemét a gyakorlatoknak. A kilégzésnek nagy jelentősége van a mozdulatok közben, mert támogatja az izomműködést. A légzés üteme a mozdulat sebességével változik. Lényeges, hogy folyamatos legyen a levegő vétel, ügyeljünk rá, hogy tréning közben a sportoló ne tartsa vissza a lélegzetét esetleges koncentrálás céljából. Emellett fontos cél az erősítés, és a teljesítmény fokozás: természetesen elsősorban a törzsizmok erősítése, illetve a terhelésre való felkészítése. Továbbá foglalkozunk, a teljesítményfokozással, illetve a maximális erő növelésével. Ennek érdekében – a kerékpározáson kívül – más erősítő gyakorlatokat is érdemes végezni. Egy bizonyos szinten túl a maximális erőt igazán hatékonyan csak erősítéssel lehet fokozni, de – a sérülésveszély miatt is – ez egy szakértelmet és körültekintést 35
igénylő folyamat, óvatosan használjuk a súlyokat valamint körültekintőnek kell lenni az edzőtermi gyakorlatokkal. Könnyen előfordulhat, hogy több negatív hatását tapasztaljuk egyegy önállóan végzett edzőtermi tréningnek, mint amennyit az erősítés szempontjából. Ilyenkor is fontos lenne a “bázis” erősítése, hiszen a súlyzós gyakorlatoknál – főleg nagy súlyokkal (szabadsúlyokkal) végzett láberősítéseknél, amit például amatőr sportolóknak szakértői kontroll nélkül nem is javaslunk – lényeges, hogy olyan alapokkal rendelkezzünk a törzsizmok terén, hogy ezzel is csökkentsük a sérülésveszélyt! Tehát alsó végtagok erősítésénél gépeken, vagy súlyokkal, a fontos, hogy ezt is tudatosan, helyesen tegyük! Igen kényes erősítő gyakorlat lehet a guggolás: gyógytornászként egy olyan szemléletmódot kell képviseljünk, hogy a lehető legjobban ízület kímélő helyzetben, a leghatékonyabban eddzük az izmokat. A guggolás kimondottan sérülésveszélyes gyakorlat, ha helytelenül csinálják. Mielőtt beépítjük az edzésprogramba, nem is a mozgásmintát kell megtanítanunk, hanem először felmérni, hogy rendelkezik-e a szükséges mobilitással a sportoló a megfelelően végzett guggolás elsajátításához. Igen gyakori, főleg kerékpárosoknál, hogy nincs meg a megfelelő mozgáspálya a térdben. A helyes kezdő és véghelyzetet ugyanis csak akkor tudjuk elérni, ha elég mobil az ízület. A teljes testet használó gyakorlatok megtanulása pedig összetettebb annál, minthogy leírás és képek alapján például “online” megtanulja bárki, sőt! Sajnos az edzőtermek többségében a személyi edzők sem minden esetben rendelkeznek a szükséges felkészültséggel, hogy biztonsággal megóvják a tréningezőket a sérülés kockázatától. Összességében elmondható, hogy a guggolás mind az idegrendszer, mind a gerincoszlop, az ízületek és az izomzat szempontjából is megterhelő mozgásforma, ezért lényeges, hogy a teljes test pozíciójára, a megfelelő stabilizálásra is figyeljünk a gyakorlatok során. Fontos a koncentrálás, és csak így szabad rögzülni a gyakorlatoknak. Nagyon fontos, hogy ilyen gyakorlatok közben abban a pillanatban, hogy bizonytalanságot érez a sportoló a kivitelezés közben, például befelé mozduló térdek, vagy más instabilitási problémák stb., hiába terveztünk több ismétlést, azonnal abba kell hagyni a tréninget! Ha fokozni szeretnénk a terhelést, érdemes tudni, hogy az egylábas guggolás rendkívüli módon nagy izomerőt igényel és fejleszti az egyensúlyt. Ráadásul jóval nehezebben kivitelezhető és még fejlettebb
36
egyensúlyozó képességeket igénylő az ilyen gyakorlatsor, bár a korábban jelzett szabályok itt is maximálisan érvényesek minden esetben! A fokozatosság lépcsőjén a következő lépés a plyometrikus tréning. Ezek gyors, erőteljes mozgások. A megnyúló, előfeszülő izom, azonnali összehúzódása. Robbanékony erőkifejtés. Hiába az erő, hiába tudunk nagy súlyokat megmozgatni, ha nincs meg a gyorsaság, robbanékonyság. Az izmok fáradékonysága az idegrendszer által limitált. Ott fog a reakciósebesség gyorsulni, ahol jól bejáratott idegpályák vannak. Ennek módjai: felugrások guggolásból, haránt terpeszből, sprintelések. Saját testsúllyal, maximális tempóval, (tipp: 2-3 sorozat, 8-10 ismétlés számmal (fáradás határozza meg), perces pihenőkkel). Konditermi edzésének felépítésénél fontos tehát, hogy a maximális erőt fejlesztő gyakorlatokat is kövessék minden esetben a gyors mozgások. Ezeknek az idegrendszer szempontjából, a mozgások rögzítésében lesz kiemelkedő szerepük. Érdemek odafigyelni rá, hogy ezek ugyanolyan fontos részét képezik az edzésnek, mint a maximális erő fejlesztése. A terhelést, az ismétlésszámokat, a szériákat úgy kell kikalkulálni, hogy ne egy túlterhelt idegrendszerrel legyünk kénytelenek elvégezni. (Michelberger 2012) 1. Alap támasz gyakorlat Kiinduló helyzet: Üljünk hátra a sarkunkhoz és nyújtsuk ki előre a karokat úgy, hogy a könyökünk a levegőben legyen. innen kilégzéssel induljunk neki a támasz pozíciónak. Gyakorlat: Támaszkodjunk meg a tenyerünkön úgy, hogy a váll és a csukló egy vonalban maradjon. Ujjainkat zártuk össze, a csukló ízület megóvása érdekében. Nyújtsuk ki a lábunkat és tartsuk meg a medencénket a vízszintes vonalában. Hasizmunkat feszítsük össze a farizmokkal, hasunkat húzzuk be, lábainkat nyissuk csípőszéles terpeszbe és maradjunk így. 2. Négyütemű, funkcionális szűk fekvőtámasz Kiinduló helyzet 1-3.ütem: Tegyük le a térdünket úgy, hogy a medence nem esik be közben! Kilégzéssel toljuk vissza magunkat.
37
Gyakorlat 2-4. ütem: Engedjük le magunkat a talajra. A könyökünket szorítsuk közben a test mellé. A fenekünket még mindig ne toljuk ki és ne ejtsük le. Belégzéssel engedjük le magunkat. Alkartámasz medenceemelés gyakorlat Akinek érzékeny a csukló ízülete nyugodtan válassza ezt az opciót! Kiinduló helyzet: Tartsuk meg magunkat stabilan az alkarunkon úgy, hogy a vállunk és a könyökünk egy vonalban marad. Nyújtsuk ki a lábunkat és feszítsük meg a hasizmokat a farizmokkal együtt. Köldökünket húzzuk be magunk alá. A fenekünket ne toljuk ki és a medencénket ne ejtsük be. Gyakorlat: Emeljük meg egyenes háttal tartva a medencénket belégzéssel, majd engedjük vissza a vízszintes kiinduló helyzetbe kilégzéssel. Végezzük a mozdulat kontrolláltan és ne lendületből, kapkodva. Vigyázzunk a derekunkra! 4.5.2. Törzsizom erősítés Kiinduló helyzet: Háton fekvésben helyezkedjünk el, lábak talpon, csípő térd hajlítva, ökölnyi távolságban egymástól. Kezek test mellett, tenyér lefelé néz. Fejtetővel nyújtózunk. A sarkakat helyezzük ökölnyi távolságba a medencétől. Gyakorlat: Lassan a hasizom megfeszítésével billentsük a medencét, emeljük el, majd csigolyáról csigolyára haladva emeljük el az ágyéki, majd az alsó és középső háti szakaszt. A mellkast ne nyomjuk ki, a nyakunkat ne rövidítsük, lapockákat közelítsük a gerinc felé. Lassan ellentétes irányban haladva engedjük vissza. Jól erősíti a csípőfeszítő és a medence körüli izmokat, s a törzsizmokat is. Talpak alatt puha párna Kiinduló helyzet:
38
Háton fekvésben helyezkedjünk el, lábak talpon, csípő térd hajlítva, ökölnyi távolságban egymástól. Kezek test mellett, tenyér lefelé néz vagy kisujjszélen támaszkodik. Fejtetővel nyújtózunk. A sarkakat helyezzük ökölnyi távolságba a medencétől. Gyakorlat: Lassan a hasizom megfeszítésével billentsük a medencét, emeljük el, majd csigolyáról csigolyára haladva emeljük el az ágyéki, majd az alsó és középső háti szakaszt. A mellkast ne nyomjuk ki, a nyakunkat ne rövidítsük, lapockákat közelítsük a gerinc felé. Emeljük fel az egyik alsó végtagot hajlítva vagy nyújtva, tartsuk meg, lassan, kontrolláltan engedjük vissza. Jól erősíti a csípő feszítő, a medence körüli izmokat, a törzsizmokat. Fitball labdán Kiinduló helyzet: A háti, ágyéki gerinc a labdán támaszkodik. A csípő, térd hajlítva, csípőszéles terpeszben, talpak a talajon támaszkodnak. A kezek a nyak mögött, a gerinc és a comb közel egyenes. Gyakorlat: A hasizom megfeszítésével emelkedjünk meg, az állunkat tartsuk távol a nyakunktól. Közben végezzünk kilégzést, hogy a hasi nyomásfokozódás ne tevődjön át a gátizmokra erőteljesen. Stabilizáljunk a medence körüli izmokkal folyamatosan. A könyököket tartsuk szétnyitva. Lassan engedjük vissza a törzsünket, miközben kontrolláltan nyúlik a hasizom. Felülről indított egyenes hasizom erősítés (m. rectus femoris). Kiinduló helyzet: A háti, ágyéki gerinc a labdán támaszkodik. A csípő, térd hajlítva, csípőszéles terpeszben, talpak a talajon támaszkodnak. A kezek a nyak mögött, a gerinc és a comb közel egyenes. Gyakorlat: A hasizom megfeszítésével emelkedjünk meg, forduljunk el egyik, majd másik oldalra, az állunkat tartsuk távol a nyakunktól. Közben végezzünk kilégzést, hogy a hasi
39
nyomásfokozódás ne tevődjön át a gátizmokra erőteljesen. Stabilizáljunk a medence körüli izmokkal folyamatosan. A könyököket tartsuk szétnyitva. Lassan engedjük vissza a törzsünket, miközben kontrolláltan nyúlik a ferde hasizom. Felülről indított ferde hasizom-erősítés (m. obliquus externus/internus abdominis). Háton fekve: Kiinduló helyzet: Háton fekve, lapocka alatt softball labda (nem túl feszesre felfújva), lábak talpon, ökölnyi távolságban egymástól, ujjak a nyak mögött. Ha tudjuk, engedjük hátra magunkat a labdán. Gyakorlat: Emelkedjünk meg vízszintesig az ujjak segítségével, hogy a nyakizmok ne terhelődjenek túl, majd a hasizmok intenzív munkájával tovább. Az állat tartsuk távol a mellkastól. Közben végezzünk kilégzést a rekeszizom, gátizom védelmében. Lassan engedjük vissza magunkat. Végezhetjük a törzs elfordításával is. Felülről indított egyenes és ferde hasizom-erősítés. Fenekünk alatt softball labda Kiinduló helyzet: Üljünk a softball labdára, majd guruljunk előre rajt, így a keresztcsontunk mögé kerül a labda. Gyakorlat: A hasizmot megfeszítve billentsük hátra a medencét, a mellkast tartsuk egyenesen. végezhetjük ezt gerinccsavarodással összekötve, ilyenkor kézzel nyújtózunk átlósan hátra. Az egyenes és a ferde hasizom erősítésére alkalmas, az ágyéki gerincet védett helyzetben tartja. Kiinduló helyzet:
40
Háton fekvésben helyezkedjünk el, a medencecsont alá helyezzünk egy softball labdát. A kezeket tegyük ki oldalra, tenyér nézzen lefelé, a csípőt és térdet derékszögben hajlítva emeljük meg és tartsuk meg. Ilyenkor a hasizom már izometriásan (izom eredése és tapadása nem változik, de az izom feszülése jelentős) dolgozik. Gyakorlat: Az egyik végtagot stabilan tartva a másikkal végezzünk lassú körzéseket egyik, majd másik irányba. A derekat ne feszítsük bele a talajba, fej egyenes. A hasizmok medence-felöli aktivitására alkalmas, erőteljesen stabilizál, minden hasizmot megdolgoztat. Kiinduló helyzet: Háton fekvésben helyezkedjünk el, a medencecsont alá helyezzünk egy softball labdát. A kezeket tegyük ki oldalra, tenyér nézzen lefelé, a csípőt és térdet derékszögben hajlítva emeljük meg és tartsuk meg. Ilyenkor a hasizom már izometriásan (izom eredése és tapadása nem változik, de az izom feszülése jelentős) dolgozik. Gyakorlat: Az egyik végtagot húzzuk hashoz, miközben a másikat nyújtjuk és közelítjük a talaj felé. Közben a hasizom erőteljesen működik, stabilizál, bevonva a csípő körüli izmokat is. (Császárné, 2012) 4.6. Vállsérülések megelőzése Vállsérüléseket gyakran tapasztalnak a sportolók, okozhatja sérülés, mikrotrauma vagy az izomzat túlterhelése. Az Egyesült Államokban a sportsérülések közel egy tizedét teszik ki a váll sérülései. Ezeknek a sérüléseknek a következményeként, a játékosok több mint 9%-a
41
legalább egy alkalommal ki kell hogy hagyjon mérkőzést, 5-6%-a legalább egy hónapig kénytelen szünetet tartani a versenyzésben, és 10%-uk véglegesen abba kell hagyja az aktív sportolást. Ezek az adatok azt mutatják, hogy kiemelt jelentősége van a sportsérülések megelőzésében, a váll sérüléseinek. Nagy számban érintettek a baseball játékosok, a vízilabdázók, a röplabdázók, a jégkorongozók és a teniszezők. Emellett sok úszás az a sport, ahol a vállfájdalom annyira elterjedt, hogy az „úszóváll” mint elnevezés egy közismert fogalom, és ráadásul, sokszor meghatározni sem tudják a hosszan tartó fájdalom okát. Annyi már bizonyított, hogy minél régebben úszik valaki, annál magasabb a vállfájdalom megjelenésének a prevalenciája, és az úszás intenzitása és a megtett távolság, csak fokozza ezt a kockázatot. Ráadásul, az életkor előrehaladtával ez a kockázat csak növekszik. (Caldwell, Sahrmann, Van Dillen, 2007) Sajnos, tudományos szempontból nem tudunk túl sokat a vállsérülések okáról, vagy a váll fájdalmához vezető tényezőkről, így az összegyűjtött kockázati tényezők leginkább csak elméleti feltevések alapján kerültek a listába, kevésbé az evidenciák alapján. 4.6.1. Kockázatmegelőző lehetőségek Az 5. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a váll sérüléseit.
42
5. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján vállsérülések védelme érdekében Sérülés előtt
Sérüléskor
Sérülés után
Biztosítani a vállízület és
Esési technikák
Megfelelő
a lapocka stabilitását
alkalmazása
rehabilitáció
Kerüljük a terhelést, Dobástechnika tanítása
ha a kar a test mögött van Csökkenteni az
Sportoló
Figyeljünk rá, ha a váll
újfajta
fájdalmas
játéktechnikát, ha a kar tüneteket jelez
Előzzük meg az eleséseket Előzzük meg a túl nagy tömörülést (sok játékos együtt fut/küzd a labdáért) Megfelelő játékszabályok Körülmények
betartása (testkontaktus, blokkoló kar, stb.) Figyeljünk, ha eszközt
Eszközök
cseréltek
Puha kerítések,
Sürgősségi orvosi
védőkorlátok
ellátás
Vállvédő eszközök
Elsősegélynyújtó felszerelés
Nyak párnák Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011. 4.6.2. Gyakorlatok Vállunk meglehetősen sérülékeny terület. Felkarcsontunkat együttesen több izom tartja a vállízületi árokban, növelve a csontos elemek nagyobb felszínen való érintkezését. Ez jelentősen hozzájárul az ízületi stabilitáshoz. Ilyen probléma vizsgálatakor, leginkább a 43
rotátor köpenyt alkotó izmokra kell gondolni, melyek a fent említett módon stabilizálják a vállízületet. A rotátor köpeny izmainak sérülése komoly funkciózavarhoz vezet, továbbá a felkarcsont ízületi stabilitása is megszűnik, ezért a prevenciós torna célja ezeknek az izmoknak az erősítése. A rotátor köpeny izmai közül is kiemelten kezeljük a m. supraspinatust, mivel a csoport tagjai közül ez sérül meg a leggyakrabban. Korábbi vizsgálatok azt mutatják, hogy az a legjobb gyakorlat, mely a legjobban képes megdolgoztatni a supraspinatust, de emellett a legkevésbé terheli a környező izmokat, főleg a deltaizmot. 1. gyakorlat: Oldalfekvésben (az egészséges oldalon): hajlítsuk derékszögig az érintett kart, és fektessük az oldalunkra. Zárjuk az ujjakat, és végezzünk gyors, rövid le-föl mozgást az alkarral úgy, hogy enyhe forgatást érjünk el a vállízületben. (csak a fájdalommentes mozgástartományban) 4x30. 2. gyakorlat: A fent említett ki-be csavarás nagyobb ellenállással szemben 5x30. 3. gyakorlat: Üljünk egyenesen. Szorítsuk össze a lapockákat anélkül, hogy fölhúznánk a vállainkat. Tartsuk ezt a helyzetet, és közben végezzünk hajító-nyújtó mozgást a karokkal 30 mp. 4. gyakorlat: Ugyanaz a kiinduló helyzet. Emeljük előre mindkét karunkat anélkül, hogy a lapockák szétcsúsznának, és a vállak megemelkednének (a fájdalom határig vagy maximum 90°-ig). 5. gyakorlat: Ülő helyzetben, fogjuk gumiszalagot a kezeinkbe. Hajlított könyökkel emeljük vállmagasságig a kezeinket, húzzuk szét a szalagot arra törekedve, hogy a vállakat hátra húzzuk, és zárjuk a lapockákat (lapocka zárás) 3x15. 6. gyakorlat: A fent említett szalagos gyakorlatok. Növeljük az ellenállást és az ismétlés számot. Ki-be csavarás úgy, hogy a kart oldal irányban 45°-os helyzetig emeljük. 7. gyakorlat: Végezhetünk különböző teherkarú karemeléseket hason fekvő helyzetben: a. A karok behajlítva úgy, hogy a kezek az ellenoldali lapockát érintsék. b. A karok behajlítva úgy, hogy a kezek az ellenoldali könyököt fogják. c. A karok nyújtva a fej mellett.
44
8. gyakorlat: Kulcsoljuk össze hátul a kezeinket a medence magasságában. Húzzuk hátra a vállakat, zárjuk a lapockákat és nyújtózzunk meg erőteljesen a padló irányába (közben hátra billentjük a medencét). Tartsuk 10-15 mp-ig. (Knoll, 2010) 4.7. Könyöksérülések megelőzése A könyök egy komplex csukló ízület. Mozgásai két szabadságfokban tudnak létrejönni: hajlítás –nyújtás, és az alkar fordításai: szupináció és pronáció. Ez az ízület különleges szerepet tölt be a sportmozgások során: továbbítja az erőt a test illetve a váll és a kéz között. Ráadásul a könyökízületnek különleges szerep van a sportolók számára, hiszen nagymértékben hozzájárul a kéz különböző pozícióinak kivitelezéséhez. Túl nagy erőbehatás okozhat károsodást ebben az ízületben direkt vagy indirekt formában, vagy esetleg ismétlődő traumák válthatják ki a sérülését. Mivel a sportmozgások legtöbbször az alsóvégtaghoz kötődnek így azt várjuk, hogy a könyök sérülései csak igen ritkán fordulnak elő. Ez így is van, de ne felejtsük el, hogy az ugró mozgással járó sportoknál gyakoriak az esések, amik viszont akutan megterhelhetik a könyök ízületet, és kiválthatják a károsodást. A leggyakoribb sérülési mechanizmus, amikor nyújtott könyök mellett elesik a sportoló és az esést kivédendő, megtámaszkodik a kezén és ez a fokozott erőbehatás váltja ki a könyököt alkotó csontok vagy a lágyrészek (szalagok, inak) károsodását. Akut traumás sérülések jellemzőek a kontakt és az ütközéssel járó sportoknál, az ugrásokat alkalmazó játékoknál és a nagy sebességgel járó (alpesi sí, gyorskorcsolya, jégkorong, stb.) sportágaknál. Ezek a sérülések legtöbbször az ízületet alkotó csontok törései vagy az ízület ficama, illetve a szalagok vagy inak részleges vagy komplett szakadásai. Más típusú károsodások, az ismétlődő terhelésből adódó gyulladások, szalag rándulások vagy az úgynevezett fáradásos törések. A krónikus terhelés fokozatosan gyengítheti az ízületet alkotó struktúrákat, és idővel, még alacsony terhelés is kiválthatja a sérüléseket. Ilyen típusú károsodásokat okozhatnak az ütővel játszott sporttevékenységek.
45
4.7.1. Kockázatmegelőző lehetőségek 6. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján könyöksérülések védelme érdekében Sérülés előtt
Sérüléskor
Sérülés után Összehasonlító rtg
Kéz dominancia
Esési technikák
vizsgálat, a
alkalmazása
szövődmények elkerülése érdekében Megfelelő
Sportoló
rehabilitáció,
Dobástechnika tanítása
kontraktúrák megelőzése
Fonák technika javítása Törzs izmok erősítése és a törzs stabilitás javítása Optimális vállfunkció
Körülmények
Védő játékszabályok betartása
Párnázott felületek, melyek elnyelik az ütések erejét
Megfelelő méretű, és
Könyökvédő
keménységű ütők
eszközök
Tape Védőeszközök az
Eszközök Tape
újrasérülés megelőzésére Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011.
46
4.7.2. Gyakorlatok A súlyzós karizom erősítő gyakorlatok egy jelentős része otthon is elvégezhető. A karizmok szabadkezes súlyzókkal történő erősítése és szálkásítása is lehetővé teszi a karizmok arányos fejlesztését. A könyökízület erősítésére azonban leginkább az alkar izmainak erősítése a leghatékonyabb módszer. 1. Előreemelés ülő helyzetben A gyakorlat hatása: Elsősorban a váll elülső és a mellizom felső részére hatásos ez a gyakorlat, amelyet otthon, kézi súlyzókkal is elvégezhet. A gyakorlat helyes kivitelezése: fogjon meg két kézi súlyzót, majd üljön le egy székre, vagy egy magasabb ágy szélére! Az egyik karját kilégzésre enyhén behajlítva emelje fel vállmagasságig, majd belégzésre lassan engedje vissza, ezután ismételje meg a gyakorlatot a másik karjával is. Ha szeretné az elülső deltaizmokat még látványosabban formálni, akkor a súlyzós gyakorlat kivitelezése közben tenyerei ne lefelé, hanem egymással szembe nézzenek! 2. Oldalra emelés ülő helyzetben A gyakorlat hatása: A váll külső és oldalsó részére van a legnagyobb hatással. A gyakorlat helyes kivitelezése: fogjon egy-egy kézi súlyzót a kezeibe, majd üljön le egy székre, vagy egy ágy szélére! A könyöke legyen enyhén behajlítva, és kilégzésre emelje meg a súlyzókat vállmagasságig! Ezután belégzésre lassan engedje vissza őket a kiinduló helyzetbe! 3. Bicepszgyakorlat ülő helyzetben A gyakorlat hatása: a bicepsz edzésére különösen nagy figyelmet fordít mindenki, aki erősítő edzéseket végez, ez az erő egyik jelképe. Ha valaki ránéz a karjára, akkor a bicepsze állapotából rögtön le tudja szűrni, hogy végez-e erősítő edzéseket. A bicepszgyakorlatok valamennyi erősítő edzésben jelen vannak, ennek egyik, szabadkezes súlyzókkal otthon is végezhető változatát mutatjuk most be.
47
A gyakorlat helyes kivitelezése: üljön le egyenes háttal egy székre, és fogjon kézbe egy-egy kézi súlyzót, a karjai legyenek nyújtva, leengedve a combjai külső oldalánál. Vegyen egy mély levegőt, majd kilégzésre hajlítsa be az egyik karját, belégzésre pedig lassan engedje vissza kiinduló helyzetbe! Ezután tegye meg ugyanezt a másik karjával is, ez számít egy ismétlésnek. 4. Homlokra engedés A gyakorlat hatása: a tricepsz izmait erősítő gyakorlat. Érdemes óvatosan, és főleg kezdetben kisebb súlyzókkal végezni, mert helytelen kivitelezés mellett, vagy túl nagy súlyzókat emelgetve könnyen megsérülhetnek a könyök és a csukló ízületei a gyakorlat végzése közben. A gyakorlat helyes kivitelezése: feküdjön hanyatt a földön, és fogjon az egyik kezébe egy kézi súlyzót! A térdeit húzza fel, a talpai legyenek a talajon. Emelje fel azt karját, amelyikben a súlyzó van úgy, hogy a karja merőleges legyen a talajra! A másik kezével támassza meg ezt a karját, a sérülésveszély elkerülése érdekében és a tricepsz sikeres megdolgoztatása szempontjából nagyon fontos, hogy a súlyzót tartó kar könyöke ne mozdulhasson el. Majd belégzésre hajlítsa be lassan a súlyzót tartó karját (a kezét a homloka irányába engedje le), majd kilégzésre nyújtsa ki a karját kiinduló helyzetbe! Az alkar izmainak célzott erősítése: 1. Csukló gyakorlatok A gyakorlat hatása: a gyakorlat az alkar belső oldalán lévő hajlítóizmokat veszi igénybe. A gyakorlat helyes kivitelezése: az alkar a combon nyugodjon úgy, hogy csukló a térdeden túllógjon. Tenyérrel felfelé megfogjuk a súlyt. A csukló hajlításával billentsük a súlyzót olyan magasra, amilyen magasra csak tudjuk, majd vissza a kiinduló helyzetbe. Tovább ismételjük a mozdulatot. Ugyanezt a mozdulatot végezhetjük tenyérrel lefelé fordított helyzetben is, ilyenkor az alkar feszítő izmai fognak dolgozni. 2. Kézgyakorlatok A gyakorlat hatása: jól erősítik az alkar izmait a különféle szorító mozgást végző gyakorlatok
48
A gyakorlat helyes kivitelezése: csupán az eszközök megválasztása jelent változatosságot a gyakorlat illetve a tréning során, a mozgás nem. Ilyenek a gumigyűrű, a rugós alkarerősítő, vagy a viszonylag modernebb eszköznek számító Powerball. A gyakorlat mindegyik esetben ugyanaz, az eszköz összenyomása, illetve megszorítása. 4.8. A fej és a nyaki gerinc sérüléseinek megelőzése A spottevékenységek legtöbbször testi kontaktussal, ütközésekkel, lövésekkel és nagy sebességű mozgással járnak. Ezek a küzdéstechnikák viszont magukban hordják a a súlyos nyak és fej sérülések kockázatát. Ezeknek a sérüléseknek a típusai igen tág határok között mozognak. Kiindulhat az egyszerű arcsérüléstől és mehet egészen a koponyaűri vérzésig, vagy a nyak esetében járhat enyhe nyak húzódással, de létrejöhet komoly gerincvelő károsodással járó sérülés is. A nagy különbségek miatt igen nehéz ezeknek a sérüléseknek a kezelése. Szerencsére a legtöbb sporttal kapcsolatos fej vagy nyak sérülés igen enyhe, de sajnos előfordulhatnak egészen súlyos károsodással járó sérülések is, így ezek megelőzésének szükségessége vitathatatlan. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a sérülések sokszor nem is a pályán alakulnak ki. Volt, akit a jégkorong talált el a nézőtéren és olyan súlyos fejsérülést okozott, hogy belehalt. Néha az autóversenyek nézői válnak a balestek áldozataivá. Ezek az estek is azt mutatják, hogy a fejnyak sérülések megelőzésénél komplex módon kell felépíteni az intervenciós programot. (Aubry és mtsai., 2002) Kórlefolyás: A zárt fejsérülések két csoportra oszthatók: elsődleges és másodlagos. Elsődlegesek azok a sérülések, melyeket külső erő hoz létre és a szövetek deformálódásával jár, a sérülés pillanatában. Ezek a deformációk okozhatnak csak funkcionális problémát, de okozhatnak strukturális károsodást is. A sérülés következtében elkezdődhetnek olyan biokémiai folyamatok, amelyek majd csak a későbbiekben okoznak tüneteket, vagy problémát. A másodlagos sérülések általában az elsődleges sérülések szövődményeiként alakulnak ki. Ilynek lehetnek a hypoxiás vagy ischémiás károsodások, az agyi duzzanatok, oedémák, vagy a fertőzések. (McCrory és mtsai., 2005).
49
Agyrázkódás és enyhe traumás agysérülés: A sportsérülés talaján kialakult agyrázkódás egy komplex patofiziológiai folyamat az agyban, melyet traumás eredetű biomechanikai erők váltanak ki. Kiváltó okok különfélék lehetnek: közvetlen ütés a fejre, arcra, nyakra, vagy a testre, ami továbbítódik az agy felé. Ez gyors lefolyású neurológiai tüneteket mutat, ami magától rendeződik, de néha a funkcionális probléma mellet strukturális változásokat is lehet észlelni. A legnagyobb kockázata a lovas sportoknak van ilyen típusú sérülés kialakulására, de a kickbox, a profi boksz, a rögbi, a krikett vagy a jégkorong is nagy kockázattal bír a fejsérülések tekintetében. Katasztrofális fej vagy gerincvelő károsodások: Ezek a típusú sérülések szinte bármelyik sportágban előfordulhatnak. Például, maga a rögbi nem egy veszélyes játék a sérülés szempontjából, de mivel gyakran dulakodással jár, ezért sokszor a felszereléssel okoznak sérülést a játékosok egymásnak, ezekben a szituációkban. Igaz, azt is tapasztalták, hogy az életkor előrehaladtával növekszik a rögbi játékosok körében a gerincet ért sérülések száma. Érdekes megfigyelés, hogy a nagy kockázattal járó sportok körében, mint pl. a profi ökölvívás elég alacsony a halálos kimenetelű sérülés, szemben a vízi sportokkal, ahol viszont relatíve magas ezeknek a száma. A gyakran játszott sportok között (kivéve a lovaglás) elég alacsony a halálozással járó sérülés, és ezeket is, sok esetben valamilyen a háttérben megbújó anatómiai rendellenesség okozza. Sajnos azonban ezeket a defektusokat nem lehet előre észlelni semmilyen szűrővizsgálattal. 4.8.1. Kockázatmegelőző lehetőségek A 7. táblázatban láthatóak azok a beavatkozási lehetőségek, melyeket a sérülésmegelőző mátrix alapján lehet összeállítani és alapul venni, amikor csökkenteni akarjuk a fej-nyak sérüléseit.
50
7. táblázat: Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján fej-nyak sérülések védelme érdekében Sérülés előtt
Sérüléskor
Sérülésmentes küzdési
Esési technikák
technika tanítása
alkalmazása
Sérülés után Korrekt rehabilitáció
Biztonságos fej és testhelyzet a
Nyakizmok erősítése
Oktatás
küzdések során
Sportoló Szűrővizsgálatok Tréning, fizikai erősítés Szabályok ismerete és betartása
Párnázott felületek,
Előkészíteni és ellenőrizni Körülmények
melyek elnyelik az
a játékfelületet
ütések erejét
Csapatkultúra,
sürgősségi ellátáshoz
Alacsony védőfalak
kockázattudatosság Elérhető, beszerezhető Eszközök
Időbeni hozzájutás a
Fejvédők, fogvédők
védőeszközök
Elsősegély nyújtó felszerelés Gerinc nyújtó ill. stabilizáló eszköz/ök
Forrás: Bahr, Engebrsten, 2011. A fej és nyaksérülések kockázatai nagyon szerteágazóak, így az ezek elleni védekezés is nagyon összetett. A megfelelő körülmények kialakítása egy-egy sportág esetén nem egyszerű, hiszen van olyan verseny, ami gyakran más helyszínhez kötődik, pl. a technikai (autó, motor) versenyek, és ezeknek a biztonságos környezetét úgy kialakítani, hogy nem csak a sportolót kell védeni, hanem a közönséget is, igen nagy kihívás.
51
A körülmények mellett az egyéni védőfelszerelések használata is fontos, de ha nem szabályosan alkalmazzák őket, éppen ezek a protektorok okozhatnak sérülést a másik játékosnak, vagy akár a csapattársnak is, egy-egy nagy küzdelem során. Éppen ezért nagyon fontos és hasznos, egy-egy sérülés körülményeit alaposan tanulmányozni, és a tapasztalatok alapján akár szabálymódosítással is megelőzni egy újabb hasonló mechanizmusú sérülést. Mint a legtöbb sportsérülés esetében, itt is jó hatásfokú lehet a megelőzésben a speciális tréningprogram kialakítása és bevezetése a felkészülési időszakban, mert a nagyobb terhelésnek kitett izmok, mindig ellenállóbbak a külső erőknek, ha elég erősek és rugalmasak. Vonatkozik ez a nyak vállöv körüli izmokra is. A jó fizikai képesség jó küzdési képességgel társulhat, és ha ehhez még megtanítjuk azokat a technikákat, amelyek a küzdelmekben eredményesek lehetnek anélkül, hogy sérülést okoznak a társaknak, igazán izgalmas sportmérkőzéseket a nézőközönség számára is. 4.8.2. Gyakorlatok A torna nagyon hatásos, segít ellazítani, nyújtani a nyak izmait. Hátfájás, nyakfájás esetén kifejezetten ajánlott. A tornát végezhetjük törökülésben, széken ülve, nyújtott lábbal vagy akár sarokülésben is. Fontos, hogy a torna során hátunk végig legyen egyenes, lapockáinkat húzzuk háta, vállainkat engedjük le, fejtetőnkkel nyújtózzunk és állunkat is húzzuk kissé be. Ezt a testtartást tehát végig tartsuk m Első feladatként fejünkkel biccentsünk előre. Amikor felemeljük a fejet, szívjuk be a levegőt, amikor pedig leengedjük, fújjuk ki. Ismételjük ötször. Ezután próbáljuk a jobb fülünkkel megérinteni a jobb vállunkat. Majd hozzuk vissza középre a fejet és ugyanezt ismételjük balra is. Amikor emeljük a fejet, szívjuk be a levegőt, amikor pedig leengedjük, akkor fújjuk ki. Ismételjük ötször. A következő gyakorlat során fordítsuk el fejünket jobbra (nézzünk oldalra), eközben fújjuk ki a levegőt, majd hozzuk vissza középre a fejet és közben szívjuk be a levegőt, majd fordítsuk balra és fújjuk ki a levegőt. Ismételjük ötször. 52
Húzzuk fel vállainkat a fülünk felé, majd eresszük le. Felfelé szívjuk be a levegőt, lefelé fújjuk ki. Ismételjük ötször. Jobb kezünket tegyük a fejtetőnkre és húzzuk jobb fülünket a jobb vállunk felé. Ezzel nyújtjuk a csuklyás izmot. Húzzuk pár másodpercig, majd mikor már úgy érezzük, hogy nem tudjuk tovább húzni, akkor a fejünket próbáljuk meg beletolni a kezünkbe, így azt még lejjebb tudjuk húzni. Ezt követően hajtsuk fejünket 45°-ban előre. A feladat ugyanez, fejünket húzzuk pár másodpercig, majd mikor már nem megy tovább, akkor toljuk a fejünket a kezünkbe. Ezt követően görgessük át fejünket balra és végezzük el ezen az oldalon is a gyakorlatot. Az utolsó feladatnál – továbbra is figyelve a helyes testtartásra – görgessük fejünket egyszer jobbra, egyszer balra. Ismételjük ezt is ötször. 5. Speciális tréningek a sérülések megelőzéséért Gimnasztikai labda Egy speciálisan kifejlesztett gimnasztikai labda, a Fit-Ball. A labdán rugózva magas intenzitási szintet hozhatunk létre. Ízületvédelem szempontjából sokkal biztonságosabb prevenciós edzésforma, mint más aerobik jellegű zenés tornák. A Fit-Ball Tréning zenére történő foglalkozás, amely során a nagy labda segítségével végezzük a gyakorlatokat. A labdával bemutatott gyakorlatok a természetes emberi mozgásra épülve biztosítják a kellő fizikai terhelést. Az edzéscéltól függően az óriáslabdán végzett edzések több formája különböztethető meg. Bár didaktikailag állóképességet fejlesztő, illetve erősítő és koordinációt javító gyakorlatokra osztható fel, de az egyensúlyozás, a finoman összehangolt és kontrollált mozdulatsorok minden feladatban jelen vannak. Egyensúlyozó korong Az egyensúlyozó korongot rehabilitációs gyakorlatokhoz fejlesztették ki, melyet a napi edzések alkalmával is használhatunk. Fejleszti lábizmokat és az egyensúlyérzéket. Gyakorlatok a balance board-ra: guggolás, fekvőtámasz, egy lábon-, illetve egy kézen végzett gyakorlatok. Instabilitása révén egyszerre több izmot tudunk edzeni vele, így nagyobb
53
hatásfokú edzést végezhetünk. Testünk nem szokja meg a gyakorlatot, hiszen állandóan reagálnia kell, nehogy eldőljünk. Összességében: az egyensúlyozó korong kiváló fitness eszköz elsősorban a láb edzésére, ám speciális gyakorlatok segítségével felsőtest is edzhető vele. A proprioceptív tréning A proprioceptív (más néven neurofacilitációs vagy neuromuszkuláris) tréning manapság a labdajátékosok edzésébe rendszeresen beépített feladatsor. A proprioceptív tréning a sérülésmegelőzés egyik leghatékonyabb módja, emellett az alsó végtag erősítésében is hasznos és a sérülés utáni rehabilitáció egyik legfontosabb eleme. Manapság, amikor a bokaés térdsérülések már az utánpótlás-korosztályokban is meglehetősen gyakoriak, minden eszközt meg kell ragadni, ami segíthet a sérülések számának és súlyosságának csökkentésében, ill. megelőzésében. A propriocepciónak fontos szerepe van az ízület védelmében és dinamikus stabilitásában, ami az agonista és antagonista izmok együttműködésének eredménye. A propriocepció és a kinesztézis között az a különbség, hogy míg a kinesztézis (az ízületek elmozdulásának és gyorsulásának érzékelése) tudatos reakció egy bizonyos helyzetre, a propriocepció tudatalatti, önkéntelenül szabályozott folyamat. A két mechanizmus együtt teszi lehetővé a testrészek és az egész test hatékony, harmonikus és biztonságos mozgását. A kosárlabdázásban pl. a talajfogás, az egyensúly visszaszerzése felugrás utáni leérkezés közben tudatalatti (propriocepció), míg a felugrás időzítése, iránya, magassága, a karok helyzetének megválasztása tudatos (kinesztézis) folyamat. A sérülések egy része azért következik be, mert a sportoló, vagy egyes testrészei olyan helyzetbe kerülnek, melyeket nem tud automatikusan korrigálni. A kosárlabdában ilyen jellemző sérülések következnek be pl. kitámasztásnál, felugrás utáni leérkezésnél, ütközésnél, vagy ha rálépünk valakinek a lábára. A proprioceptív tréninggel a labilis egyensúlyi helyzeteket mesterségesen, kontrolláltan állítjuk elő, hogy az idegrendszer „megtanulhassa” ezek korrekcióját és szükség esetén azokat alkalmazni tudja. Természetesen nem arról van szó, hogy súlyos sérüléseket modellezünk, hanem az ízületek kisebb elmozdulását hozzuk
54
létre. A nagy sérüléseket ez nem fogja megakadályozni, de a kisebbeket igen, és megfelelő rögzítés esetén a sérülés kockázata a minimálisra csökkenthető. A proprioceptív tréning lényege az, hogy a gyakorlatok az izmok összehangolt működését igényeljék, ezért olyan instabil helyzeteket kell létrehozni, melyek biztosítják, hogy az egyensúly megtartása folyamatos izommunkával történjen. A proprioceptív trénig végezhető különböző, az instabilitást megteremtő eszközökkel (pl. egyensúlyozó párnák, billenőpadok tornaszőnyeg, tornapad, trambulin, stb.) vagy anélkül. A gyakorlatok teljes testsúlyterheléssel, egy- vagy két lábon, vagy a talp egyes részein, statikus vagy dinamikus formában végezhetőek. A felület lehet egyenletes vagy instabil, a szemek lehetnek nyitva vagy csukva és a figyelem is lehet megosztott. A gyakorlatokat fokozatosan kell nehezíteni és be lehet építeni sportág specifikus elemeket is (pl. labdavezetés, passzolás, dobás). A statikus helyzetek után következhetnek a dinamikusak, a szem becsukásával nehezíthetjük a feladatokat, a sportág specifikus elemek hozzáadása (vagyis a figyelem megosztása) pedig a legnehezebb gyakorlatokat eredményezi. Az elsősorban labdajátékosokon végzett kutatások szerint a proprioceptív tréninget rendszeresen végzők esetében a sérülések száma jelentősen csökkent, emellett a korábbi sérülések megismétlődésének kockázata is csökkent. A tréning rendszeres használata javítja az ízületi helyzetértékelést, ennek következtében a sérülésveszélyes helyzetek korrekciója időben megtörténik. A sérülések minden esetben hosszabb-rövidebb kihagyással járnak. A sportág specifikus aktivitás hiánya – akár sérülés, akár más okból történik – a sportág specifikus propriocepció romlásával, vagy elvesztésével jár. Ez a technika és a koordináció romlásában is megmutatkozik. Ha a sérülésnél az idegrost, az ízület, a szalagok, vagy az izom is megsérül, nem megfelelő információ jut az agyba. Ez az egyik oka az újrasérüléseknek. Minél hosszabb időt hagy ki a játékos, annál hosszabb időbe kerül a propriocepció visszaszerzése. Ezért hosszabb kihagyás esetén nem elegendő az, hogy a sérült testrész tünet- és fájdalommentes legyen, hanem a propriocepciót is vissza kell szerezni, vagyis a neuromuszkuláris kapcsolatot is helyre kell állítani és meg kell erősíteni. Ez a szervezett rehabilitációban gyógytornász segítségével nagy valószínűséggel megtörténik, de azoknál a játékosoknál is gondot kell erre 55
fordítani, akik nem sérülés miatt hagynak ki hosszabb időt. Rövidebb kihagyás után az edző felelőssége, hogy a játékost csak fokozatosan, proprioceptív gyakorlás mellett engedje vissza a játékba az edzéseken és a mérkőzéseken is. Ha csapatunkban gyakoriak a bokasérülések, érdemes elkezdeni a proprioceptív tréninget, kezdetben napi rendszerességgel, pár hét elteltével pedig heti 2-3 alkalommal végezve
56
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján ................................. 21 2. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme érdekében ................................................................................................................................. 24 3. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján térd ACL védelme érdekében ................................................................................................................................. 28 4. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján lágyéki sérülések esetében .................................................................................................................................... 30 5. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján vállsérülések védelme érdekében ................................................................................................................................. 42 6. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján könyöksérülések védelme érdekében ................................................................................................................... 45 7. táblázat Beavatkozási lehetőségek a sérülésmegelőző mátrix alapján fej-nyak sérülések védelme érdekében ................................................................................................................... 50
57
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1.
ábra A sérülést kiváltó tényezők komplex hatásának folyamat ........................................ 13
58
IRODALOMJEGYZÉK Andersen, T.E., Árnason, A., Engebretsen, L., Bahr, R. (2004) Mechanisms of head injuries in elite football. British Journal of Sports Medicine 38, 690–696. Anon. (2000) The British Olympic Association’s position statement on athlete confi dentiality. Journal of Sports Science 18, 133–135. Aubry, M., Cantu, R., Dvorak, J., Graf-Baumann, T., Johnston, K., Kelly, J., Lovell, M., McCrory, P., Meeuwisse, W., Schamasch, P. (2002) Summary and agreement statement of the First International Conference on Concussion in Sport, Vienna 2001. Recommendations for the improvement of safety and health of athletes who may suffer concussive injuries. British Journal of Sports Medicine 36, 6–10. Detre
Z.
A
sport
egészségmegőrző
szerepe.
Hadmérnök.
I.(1)
2006.
http://hadmernok.hu/archivum/2006/1/2006_1_detre.html lekérve: 2015.02.15. Baranto, A., Hellström, M., Nyman, R., Lundin, O., Swärd, L. (2006) Back pain and degenerative abnormalities in the spine of young elite divers: a 5- year follow-up magnetic resonance imaging study. Knee Surgery Sports Traumatology and Arthroscopy 14, 907–914. Bahr, R., Andersen, S.O., Løken, S., Fossan, B., Hansen, T., Holme, I. (2004) Low back pain among endurance athletes with and without specifi c back loading—a cross-sectional survey of cross-country skiers, rowers, orienteerers, and nonathletic controls. Spine 29, 449–454. Bahr, R., Krosshaug, T. (2005) Understanding injury mechanisms: a key component of preventing injuries in sport. British Journal of Sports Medicine 39, 324–329. Bahr, R., Engebrsten, L. (2009) Sports Injury Prevention, International Olympic Committee Bahr, R., Engebrsten, L. (2011)a, Haandbook of Sports Medicine and Science Sports Injury Prevention. pp.13-14. Blackwell Science, Oxford. Bahr, R., Engebrsten, L. (2011)b, Haandbook of Sports Medicine and Science Sports Injury Prevention. pp.21. Blackwell Science, Oxford.
59
Bajsz V.Csészérné G.,Sió E. (2012) Mozgásszervi betegségek megelőzéstréning tematika http://www.etk.pte.hu/files/tiny_mce/File/oktatas/OktatasiAnyagok/!Palyazati/20141017/Mo zgasszervi_betegsegek_megelozese_trening_20141016.pdf Caldwell, C., Sahrmann, S., Van Dillen, L. (2007) Use of a movement system impairment diagnosis for physical therapy in the management of a patient with shoulder pain. The Journal of Orthopaedic and Sports Physical Therapy 37, 551–563 Czeglédi K ., Balajti N.: Mozgásszervi betegségek és a sport. Hippocrates VII.(5).2005.1112. Drawer, S., Fuller, C.W. (2002) Evaluating the level of injury in English professional football using a risk based assessment process. British Journal of Sports Medicine 36, 446– 451. Fekete V.: (2012) Támaszkodási gyakorlatok. http://www.gyogytornapraxis.hu/tamaszkodasi_gyakorlatok.html Fuller, C., Ekstrand, J., Junge, A., Andersen, T.E., Bahr, R., Dvorak, J., Hägglund, M., McCrory, P., Meeuwisse, W. (2006) Consensus statement on injury defi nitions and data collection procedures in studies of football (soccer) injuries. Clinical Journal of Sport Medicine 16(2) 97-106 Fuller, C., Bahr, R., Dick, R., Meeuwisse, W. (2007) A framework for recording recurrences, re-injuries and exacerbations in injury surveillance. Clinical Journal of Sport Medicine 17(3), 197–200. Griffin, L.Y., Albohm, M.J., Arendt, E.A., Bahr, R., Beynnon, B.D., Demaio, M., Dick, R.W., Engebretsen, L., Garrett Jr., W.E., Hannafi n, J.A., Hewett, T.E., Huston, L.J., Ireland, M.L., Johnson, R.J., Lephart, S., Mandelbaum, B.R., Mann, B.J., Marks, P.H., Marshall, S.W., Myklebust, G., Noyes, F.R., Powers, C., Shields Jr., C., Shultz, S.J., Silvers, H., Slauterbeck, J., Taylor, D.C., Teitz, C.C., Wojtys, E.M., Yu, B. (2006) Understanding and preventing noncontact anterior cruciate ligament injuries: a review of the Hunt Valley II meeting, January 2005. American Journal of Sports Medicine 34, 1512–1532.
60
Hawkins, R.D., Fuller, C.W. (1999) A prospective epidemiological study of injuries in four English professional football clubs. British Journal of Sports Medicine 33, 196–203. Hertel, J. (2000) Functional instability following lateral ankle sprain. Sports Medicine 29, 361–371. Junge, A., Langevoort, G., Pipe, A., Peytavin, A., Wong, F., Mountjoy, M., Beltrami, G., Terrell, R., Holzgraefe, M., Charles, R., Dvorak, J. (2006) Injuries in team sport tournaments during the 2004 Olympic Games. American Journal of Sports Medicine 34, 565–576. Knoll Zs: Rehabilitáció. http://www.drknoll.hu/index.php?page=vallrehabilitacio3 Lekérve: 2015.10.01. Kujala, U.M., Sarna, S., Kaprio, J., Koskenvuo, M. (1996) Hospital care in later life among world class athletes. Journal of the American Medical Association 276, 216–220. McCrory, P., Johnston, K., Meeuwisse, W., Aubry, M., Cantu, R., Dvorak, J., Graf-Baumann, T., Kelly, J., Lovell, M., Schamasch, P. (2005) Summary and agreement statement of the 2nd International Conference on Concussion in Sport, Prague 2004. British Journal of Sports Medicine 39, 196–204. van Mechelen, W., Hlobil, H., Kemper, H. (1992) Incidence, severity, etiology and prevention of sports injuries—a review of concepts. Sports Medicine 14(2), 82–99. Meeuwisse, W., Tyreman, H., Hagel, B., Emery, C., (2007) A dynamic model of etiology in sport injury: the recursive nature of risk and causation. Clinical Journal of Sport Medicine 17(3), 215–219. MIchelberger Sz (2012): Báziserősítő gyakorlatok. http://bikemag.hu/magazin/hirek/edzesbazis-erosito-gyakorlatok-kerekparosoknak Morrison, K.E., Kaminski, T.W. (2007) Foot characteristics in association with inversion ankle injury. Journal of Athletic Training 42, 135–142. Olsen, O.E., Myklebust, G., Engebretsen, L., Holme, I., Bahr, R. (2005) Exercises to prevent lower limb injuries in youth sports: cluster randomised controlled trial. British Medical Journal 330(7489), 449. 61
Szabó K. (2009) Proprioceptív tréning http://www.weborvos.hu/adat/magyarorvos/2009jun/30-31.pdf (lekérve:2015. 03.31.) Tik-Pui Fong, D., Hong, Y., Chan, L., Shu-Hang Yung, P., Chan, K. (2007) A systematic review on ankle injury and ankle sprain in sports. Sports Medicine 37, 73–94. Tyler, T., Nicholas, S., Campbell, R., Donellan, S., McHugh, M. (2002) The effectiveness of a preseason exercise program to prevent adductor muscle strains in professional ice hockey players. American Journal of Sports Medicine 30, 680–683. Verrall, G.M., Slavotinek, J.P., Barnes, P.G., Fon, G.T. (2003) Diagnostic and prognostic value of clinical findings in 83 athletes with posterior thigh injury. Comparison of clinical findings with magnetic resonance imaging documentation of hamstring muscle strain. American Journal of Sports Medicine 31, 969–973. Verrall, G.M., Slavotinek, J.P., Barnes, P.G. (2005) The effect of sports specifi c training on reducing the incidence of hamstring injuries in professional Australian Rules football players. British Journal of Sports Medicine 39, 363–368. Willems, T.M., Witvrouw, E., Delbaere, K., Philippaerts, R., De Bourdeaudhuij, I., De Clercq, D. (2005a) Intrinsic risk factors for inversion ankle sprains in females—a prospective study Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports 15, 336–345.
62
II. RÉSZ: A SPORTSÉRÜLÉSEK REHABILITÁCIÓJA SORÁN ALKALMAZHATÓ FIZIOTERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK (Takács Dániel) 1. Sportsérülések Sportsérülés minden olyan kóros elváltozás, amely sporttevékenységgel kapcsolatosan keletkezik. A sérülés bekövetkezhet edzésen, mérkőzésen, illetve bármilyen szabadidős sportág végzése során. Az esetek többségében mozgásszervi struktúrák sérülnek (csont, izom, ínszalag stb.). A gyakorlatban azonban ez a fogalom a sportban gyakrabban előforduló sérülésekre használatos (Berkes, Halasi 2008). A sportsérülések klasszifikációja lehetséges a sérült struktúra alapján (csont, izom), testrész alapján (fej, végtagok, törzs), ízületek alapján (térdízület, gerinc ízületei), erőbehatás alapján (kontakt, non-kontakt), a szakirodalomban azonban az akut sportsérülés, illetve túlterheléses sportsérülés felosztást találjuk leggyakrabban. 1.1. Akut sérülések Az akut sérülések vagy úgynevezett sportbalesetek időben pontosan meghatározott makrotrauma hatására jönnek létre. A sérülést kiváltó extrinsic (pl.: rúgás) vagy intrinsic (pl.: izomszakadás) erőbehatás következtében az adott szövet folytonossága megszakad, mely vaszkuláris károsodással jár. Ez a károsodás különböző mértékű vérömlenyt eredményez és elindítja az akut sérülésre adott helyreállító reakció folyamatát. Ez a folyamat 3 részből áll: akut gyulladás, regeneráció, remodelláció. (Berkes, 2004) Az akut sérülések lehetnek: •
zúzódások /contusio/
•
rándulások /distorsio/
•
szakadások /ruptura/
•
ficamok /luxatio,dislocatio/
63
•
törések /fractura/
•
horzsolások /excoratio/
•
sebzések /vulneratio/
Az akut sérülések tünetei a következők: •
fájdalom
•
terhelésre illetve mozgatásra fellépő fájdalom
•
duzzanat
•
nyomásérzékenység
•
az ízület nem mozgatható teljes mozgástartományban vagy kóros mozgathatóság
•
végtaggyengülés
•
a csont látható ficama vagy törése
Az akut sérülésekre jellemző, hogy a tünetek és következményeik szembetűnőek, diagnosztikájuk jól ismert. 1.2. Túlterheléses sérülések A túlterheléses sérülések a szövetek adaptációs vagy gyógyulási képességét meghaladó ismétlődő mikrotraumák, túlterhelés vagy helytelen terhelés hatására alakulnak ki. A túlterheléses sérülések belső tényezőkhöz (izomdiszbalansz, tengelyeltérés) és külső tényezőkhöz (edzésbeli hibák, nem megfelelő sporteszköz) kapcsolódhatnak. Általában sportspecifikusak, azaz jellemzőek egy-egy sportágra (ugrótérd). Kialakulásuk előzményében döntő hangsúlyt kap a többéves, rendszeres sporttevékenység során történő fokozott igénybevétel (DiFiori, 2014). Ide sorolhatók az alábbi sérülések: •
izom-ín csontos tapadásának gyulladásai /enthesitis/
•
az íngyulladások /tendinitis/
•
az ínhüvelygyulladások /peritendinitis/
•
a csonthártyagyulladások /periostitis/
64
•
az izomgyulladások /myositis/
•
a tömlőgyulladások /bursitis/
•
a fáradásos törések,
•
a porcfelszín-károsodások /chondropathia/
•
az ízületi kopások /arthrosis/
A túlterheléses sportsérülések tünetei sokszor nem egyértelműek, a fajdalom gyakran intermittáló. A fájdalom megjelenése alapján 4 fokozatot határozhatunk meg: 1. Fokozat: a fájdalom csak terhelés után jelentkezik 2. Fokozat: terhelés közben és után jelentkező fájdalom, de a teljesítőképességet ez nem befolyásolja 3. Fokozat: terhelés közben és után jelentkező fájdalom, de a teljesítőképességet ez befolyásolja 4. Fokozat: állandó fájdalom, ami a mindennapi aktivitást befolyásolja A fájdalom jellege kezdetben tompa, ami a terhelés folytatására erősödhet. Későbbi tünet lehet az adott terület duzzanata, nyomásérzékenysége (Berkes, Halasi 2008). A túlterheléses sérülések diagnosztikája gyakran gyakorlati és klinikai tapasztalatokon alapul, azonban a képalkotó eljárások lehetővé teszik az elváltozás helyének, kiterjedésének és a károsodás mértékének pontos meghatározását. Emellett kiemelten fontos a kiváltó ok feltérképezése és annak megszüntetése. Az időben fel nem ismert akut, illetve túlterheléses sérülések krónikussá válhatnak, melyek tartós panaszokat okozhatnak. 1.3. Újrasérülések Sportsérülés után, a sportolás újrakezdését követő egy hónapon belül ugyanazon a helyen ugyanolyan sérülés következik be. A kiváltó okok között az eredeti sérülés súlyosságának téves megítélése, a helytelen rehabilitáció vagy a sporttevékenység idő előtti megkezdése szerepelhet.
65
2. Sportsérülések terápiája 2.1. Akut sérülések kezelése Az akut sérülés kezelésének megkezdése előtt minél előbb pontos diagnózishoz kell jutni, fizikális vizsgálatok és képalkotó eljárások segítségével. A diagnózis tudatában eldönthető, hogy konzervatív vagy műtéti kezelésre van-e szükség. Rendkívül fontos, hogy a sérülés kezelése a sérülés után a lehető legkorábban elkezdődjön. Több szerző hangsúlyozza az első 24 óra szerepét, legyen szó konzervatív vagy műtéti terápiáról. Az akut fázis a sérülést követő 7 napig is eltarthat (Berkes, 2004). Az immobilizáció és a mobilizáció kérdése A lágyrész sérülések konzervatív terápiája során gyakran alkalmazott eljárás az úgynevezett PRICE terápia. •
P (protection) = az adott terület védelme, óvása a különböző erőbehatásoktól
•
R (rest) = pihenés, tehermentesítés
•
I (ice) = jegelés, hűtés
•
C (compression) = kompresszió
•
E (elevation) = a sérült terület felpolcolása, megemelése
A PRICE terápia akkor lehet hatékony, ha tisztában vagyunk az egyes szavak miértjével, illetve megfelelő alkalmazásukkal (Bleakley,2004). A sérült terület védelme és a pihenés (PR) azt jelenti, hogy a sportolónak abba kell hagynia a sporttevékenységet, ami során a sérülés bekövetkezett. Az igénybevétel folytatása a véredények további sérülésével jár, mely növeli a bevérzés és a duzzanat mértékét. A sérült testrész nyugalomba helyezése tehát elengedhetetlen a szöveti gyógyulás eléréséhez. Ez azonban nem jelent teljes inaktivitást. A sérülés súlyosságának megfelelően a tehermentesítés lehetséges segédeszköz vagy külső rögzítés segítségével. A jegelés (I) az egyik legvitatottabb része az akut sérülések terápiájának. Számos tanulmány bizonyította, hogy a korai jegelés szignifikánsan csökkenti a bevérzés, a gyulladás és a szöveti
66
nekrózis kiterjedését és súlyosságát. A szakaszos jegelés elve szerint 20 perc jegelés ajánlott 2 óránként. Gyakori hiba, hogy a jegelés fagyasztásba megy át, ami lelassítja az anyagcserét, bőr és idegsérülésekhez vezethet. Az akut sérülésre adott válaszreakció első lépése az akut gyulladás fázisa, ami gyakran a nem megfelelő jegeléssel, túlhűtéssel, fagyasztással korlátozva van. Ezért az új irányelvek a jegelést nem javasolják, csak annyi időre, míg az a vérkeringés fokozását okozza az adott területen (30-60 másodperc). A kompresszió (C) alkalmazása csökkenti a vérzést és a duzzanat mértékét. A bandázsolás sokszor nem jól kivitelezett, a megfelelő kompressziós kötésnek a sérült terület alatt kell kezdődnie és a teljes területet le kell fednie. A kompresszió mértékének felfelé haladva folyamatosan csökkennie kell, így megakadályozva az extracelluláris folyadék perifériára kerülését. Sokszor látni bokasérülések után a lábujjak duzzanatát, elszíneződését, ami a nem megfelelő bandázsolásnak köszönhető. Kiemelendő továbbá, hogy a rugalmas pólya vagy fásli felhelyezése során a rétegeknek fednie kell egymást. A végtagok felpolcolása (E), megemelése javítja a vénás keringést mely a duzzanat csökkenésével jár. A felső végtagok kezelésénél fontos, hogy a szív szintje felé emeljük a végtagot, míg az alsó végtag sérüléseinél a medence szintje felé kell emelni, polcolni a sérült területet (Brukner,2012). A mai szakirodalom a PRICE terápiát javasolja a lágyrész sérülések akut kezelésére, azonban ahogy fentebb említve volt, újabb irányelvek jelentek meg (Buckwalter,1995). Ilyen ajánlás a MEAT protokoll, ami szintén egy mozaikszó: •
M (movement) = az adott terület kontrollált aktív mozgatása
•
E (exercise) = gyakorlatok végzése
•
A (analgetics) = fájdalomcsillapítás
•
T (treatment) = kezelés
Az adott ízület és sérült terület fájdalomhatárig való mozgatása (M) fokozza a vérkeringést. A korai mobilizáció csökkenti a fájdalmat, az ízületi merevséget és a duzzanat mértékét. Ezáltal
67
megelőzhető az izmok atrófiája, az adhéziók kialakulása és az ízület mozgástartományának csökkenése. A gyakorlatok végzése (E) alatt a protokoll megalkotói célzott, kontrollált gyakorlatokat értenek, melyek szintén a vérkeringést fokozzák, előidézve a gyorsabb gyógyulást és a káros anyagok elszállítását az adott területről. A fájdalomcsillapítás (A) fontos része ennek a protokollnak, hiszen az intenzív fájdalom bizonyítottan lassítja a gyógyulási folyamatot. Itt a természetes alapú fájdalomcsillapítók alkalmazása a javasolt és nem a gyulladáscsökkentőké. A kezelés (T) elég tág fogalom, lényeges eleme a gyógytornász bevonása a terápiába, illetve a fizikoterápiás kezelések alkalmazása. Mindkettő protokollnak helye van az akut sérülések ellátásában. Azonban azt, hogy melyiket alkalmazzuk a sérült struktúra és a sérülés súlyossága határozza meg (Nash, 2004). 2.2. Akut szalagsérülések és korai terápiájuk A szalagok kollagén alapanyagú szövetek. A kollagén olyan fehérje, amely igen ellenálló a húzóerővel szemben. A szalagokban a kollagén rostok párhuzamosan helyezkednek el, az egyes rostok között azonban összeköttetés van. Ez az elrendeződés, a szalag funkciójának megfelelően, biztosítja a hossztengelyben, s a más irányból ható erővel szembeni stabilitást. A szalagokban több elasztin található, ez magyarázza, hogy rugalmasabbak az inaknál. Ha egy ízületre a normál mozgásterjedelmet meghaladó erő hat, a szalagok sérülése következik be, ami a szalag részeinek egy bizonyos részét, néhány rostot vagy a teljes keresztmetszetét érintheti (Feger, 2015). A szalagsérüléseket súlyosságuk alapján 3 csoportba oszthatjuk: 1. Az érintett szalag megnyúlása, amely kismértékű fájdalommal és duzzanattal jár. A manuális tesztelés (stressz teszt) negatív /grade 1/. 2. A szalag rostjainak részleges szakadása, nagyobb mértékű fájdalommal és duzzanattal. A manuális tesztelés során kismértékű instabilitást tapasztalhatunk melynek határozott végpontja van /grade 2/. 68
3. A szalag teljes szakadása, nagyfokú fajdalommal és duzzanattal. Az ízület instabil, tesztelés során nem határozható meg végpont /grade 3/. Az egyes és kettes súlyosságú sérüléseknél a konzervatív terápia javasolt. A teljes szakadásnál az ízület instabilitása miatt műtéti eljárás indokolt, mely során a szalag összevarrása vagy annak pótlása történik. Egy 2004-ben készített szisztematikus áttekintés alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az akut sérülések terápiájában a túlzott pihentetés (PRICE terápia) késlelteti a felépülést. A korai mobilizációt (MEAT terápia) végzők körében korábban csökkentek a tünetek, hamarabb nyerték vissza a teljes mozgástartományt, és korábban vissza tudtak térni a mindennapi életükbe. A szerzők véleménye szerint az orvostársadalom túlzottan ragaszkodik immobilizációhoz (Nash, 2004). Különösen igaz ez szalagsérülésekre, amennyiben nem teljes szakadásról van szó. A szalagok vérellátása rossz, ezért a sérült terület mozgatása nem jár további bevérzéssel és a véredények károsodásával. A mozgással közvetetten (izmokon keresztül) fokozzuk a vérkeringést a sérült területen. A kontrollált, célzott gyakorlatokat alkalmazó mozgásterápia eredményesebb, mint az immobilizáció (Buckwalter. 1995). 2.3. Az akut izomsérülések és korai terápiájuk Az izomsérülések előfordulása rendkívül gyakori (10-55% az összes sportsérülések közül) (Brukner, 2012). Az izom sérülése lehet húzódás, szakadás illetve zúzódás. Leggyakrabban a biarthrodialis (két ízületet áthidaló) izmok sérülnek, mit például a quadriceps femoris, a hamstring izmok vagy a gastrocnemius izmok. Súlyosságukat tekintve 3 fokozatot különböztethetünk meg: 1. Húzódás - kevés izomrost sérül, a fájdalom lokalizált, de az izomerőben nincs deficit /grade 1/ 2. Részleges szakadás - számos izomrost sérül, amely fájdalommal és duzzanattal jár. Az izom kontrakciója a fájdalmat fokozza, ami limitálja a mozgástartományt és az izomerőben is deficit jelentkezik /grade 2/
69
3. Teljes szakadása az izomnak. A mozgástartomány beszűkült, védekező izomspazmus alakul ki a sérülés helyén, palpatio során az izom folytonosságának megszakadása észlelhető. Leggyakrabban az izom-ín átmenetnél fordul elő teljes izomszakadás. Az akut izomsérülések korai kezelését a PRICE terápia alapján végezzük. Minél súlyosabb a sérülés annál indokoltabb az immobilizáció. A túl korán elkezdett aktív terápia további izomrostsérülésekhez vezet, mely késlelteti a felépülést (Apor, 2008). 2.4. Akut ínsérülések és korai terápiájuk Az ínsérülések gyakran az idősebb sportolók körében jelentkeznek, előzetes tünetek nélkül. A szakadás lehet részleges illetve teljes, általában a legrosszabb vérellátású terület sérül (Achilles ín esetén 2cm-rel a tapadás fölött). Leggyakoribb ínsérülés a supraspinatus és az Achilles ín sérülése. Részleges ínszakadásnál a korai terápia megegyezik az izomsérülések terápiájával. Teljes szakadás esetén műtéti terápia javasolt (Brukner, 2012). 2.5. Ízületek akut sérülései és korai ellátásuk Ficam és rándulás ízületek ért mechanikai hatások következtében alakulnak ki. Ficam esetén az erőbehatás végén a csontvégek (ízületi felszín) az ízületi vápából kimozdulva rendellenes pozícióban maradnak. Emiatt a környező lágyrészek (szalagok, inak, izmok) gyakran sérülnek. Ficam esetén retentio és immobilizáció indokolt akár külső rögzítéssel. A rándulás enyhébb, melynek során az ízületet alkotó csontok eltávolodnak egymástól, az ízület körüli szalagok megnyúlnak, de a fej a vápában marad. A korai kezelést a sérült képletek érintettsége és sérülésüknek a súlyossága határozza meg. Képalkotó eljárás készítése indokolt a pontos diagnózis és a társsérülések meghatározásához. 2.6. Akut csontsérülések és korai terápiájuk A csonttörések előfordulhatnak direkt (ütés, rúgás), illetve indirekt (esés, csavarodás) trauma hatására. Az adott törés lehet nyílt vagy zárt, típusa szerint pedig transzverzális, haránt, spirális és darabos törés.
70
Az elmozdulással nem, illetve minimális elmozdulással járó törések ellátásánál a külső rögzítés (gipsz, brace) indokolt. Elmozdulással járó instabil töréseknél a műtéti terápia javasolt. A törések után számos szövődmény léphet fel (compartment szindróma, mélyvénás trombózis, nem megfelelő csontosodás), ezért az aktív mobilizáció elkezdése a lehető legkorábban el kell, hogy kezdődjön (Brukner,2012). 2.7. Az akut fázisban alkalmazható fizikoterápiás és egyéb eljárások Kontraszt terápia: a hideg és meleg fürdők váltakozása gyakran alkalmazott eljárás az akut sérülések kezelése során. Tanulmányok bizonyítják, hogy a kontraszt terápia hatékonyan csökkenti a duzzanatot, a fájdalmat, az izmok merevséget és a gyulladást. A hőfok, az alkalmazási idő és arány azonban eltérő (Hubbard,2004) az irodalomban.
Egy standard
protokoll lehet az alábbi: 4 perc meleg fürdő (hőfok 38-42°C) majd 1-2 perc hideg, jeges fürdő (hőfok 8-15°C). Az ismétlésszám 3-7 alkalom, utoljára a hideg vizes fürdőt ajánlatos használni. Elektroterápia: számos kezelés elérhető az elektroterápián belül, mely alkalmazható akut sérülések után. Ide tartozik az interferencia kezelés, ultrahang kezelés, lézerterápia, galvánáram kezelés, TENS kezelés. Sportsérülések kezelésében azonban kevés evidencia támasztja alá ezen kezelések hatékonyságát. Kinezio-tape használata: az úgynevezett nyiroktape precíz felhelyezése gyorsíthatja a sérülést követő duzzanat/ödéma felszívódását. Számos tanulmány foglalkozik a kinezio-tape lehetséges hatásaival, azonban a mai napig kevés evidencia támasztja alá azt (Nunes, 2015). 2.8 A túlterheléses sérülések és terápiájuk A túlterheléses sérüléseknél a tüneti kezelésen túl, a kiváltó ok megszüntetésével és annak korrigálásával érhető el eredményes gyógyulás. Számos belső és külső rizikófaktor játszhat szerepet kialakulásukban. (1. táblázat) Sok rizikótényező kapcsolódik egy másik
71
rizikófaktorral, így ezek egymástól független vizsgálata módszertanilag nehéz, éppen ezért jó néhánynak a szerepe még nem bizonyított (Pavlik, 2007).
72
1. táblázat: A túlterheléses sérülések rizikófaktorai Külső rizikófaktorok Edzésbeli hibák: • • • • • • •
Belső rizikófaktorok Tengelyeltérések, strukturális elváltozások: • • • • • • • • •
hosszú ideig tartó terhelés fokozott intenzitás hirtelen megnövekedett edzésterhelés edzéstípus váltása nagymértékű kifáradás regeneráció hiánya rossz technika
pes planus pes cavus előláb várus tibia vara genu valgum genu varum tibia torzió antevertált csipő végtaghossz különbség
Sporteszköz minősége (ütő, bot)
Izomdiszbalansz
Sportfelszerelés minősége (sportcipő, ruházat)
Nem megfelelő izomerő
Védőeszközök
Flexibilitás, hajlékonyság hiány
Környezet (pálya talaja, teremsport)
Nem, életkor, testalkat
Időjárási feltételek (hideg, hőség, páratartalom, évszak)
Korábbi sérülések
Elégtelen táplálkozás
Genetikai faktorok
Túlterheléses sérülések kezelésekor a konzervatív terápia dominál (Brukner, 2012). Az aktivitás felfüggesztését, fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők szedését javasolják a szakemberek. A sportoló alapos kikérdezése és a képalkotó eljárás készítése indokolt, hiszen így meghatározható, hogy melyik stádiumban tart. A kezelés minden esetben stádiumfüggő.
73
2.9. Fáradásos törések A fáradásos törés egy olyan túlterheléses sportsérülés, amely során az ismétlődő mikrosérülések hatására a csontszerkezet megváltozik, benne kezdetben mikrofraktúrák, majd végül törés jön létre. Leggyakrabban az alsó végtagon találkozunk vele, különösen a tibián és az V. metatarsuson. Jellemző azokra a sportágakra ahol testsúlyterhelés mellett történő, ismétlődő terhelés van jelen. Gyakran sportág specifikusak: rövidtávfutók, balettozók és ugrók körében a láb törései gyakoriak, míg közép- és hósszútávfutóknál a hosszú csöves csontok és a medence fáradásos törései (2. táblázat) fordulnak elő leginkább (Raasch, 2006). 2. táblázat: Fáradásos törések helye és a sportágakkal való összefüggés A fáradásos törés helye
Jellemző sportág/sporttevékenység
Scapula processus coracoideus
Lövő sportok
Scapula
Futás kézben súllyal
Humerus
Dobó sportok, ütővel végzett sportok (tenisz, fallabda)
Olecranon
Dobó - elkapó sportok (baseball, krikett)
Ulna
Ütővel végzett sportok, röplabda, gimnasztika
I. borda
Dobó - elkapó sportok (baseball, krikett)
II-X. Borda
Evezés, kajak-kenu
Pars iterarticularis
Gimnasztika, balett, röplabda, krikett
Ramus pubis
Hosszútávfutók, balett
Femur fej
Futás, ugró sportok, balett
Femur
Hosszútávfutók
Patella
Futás, gát-akadályfutók
Tibia plató
Futás
Tibia
Futás, balett
74
A fáradásos törés helye
Jellemző sportág/sporttevékenység
Fibula
Aerobic, futás, gyaloglás
Medialis malleolus
Kosárlabda, futás
Calcaneus
Menetelés, hosszútáv gyaloglás
Talus
Magasugrás
Navicula
Futball, Atlétika (sprint számok, távolugrás)
Metatarsus
Futás, menetelés, balett
II. metatarsus
Balett
V. metarsus
Tenisz, balett
Sesamcsontok (láb)
Futás, kosárlabda, balett, síelés
A fáradásos törések osztályozását a lokalizáció, a törés kiterjedése és foka határozza meg. Ez terjedhet az enyhe kortikális érintettségtől a komplett törésig. A gyógyulást és a kezelési idő hosszát a súlyossági fokok (1-3: növekvő foka a periostealis elváltozásnak és a csontödémának, 4: komplett törés) ismeretében szabják meg a szakemberek (Pavlik, 2007). 2.10. Fáradásos törések kezelése Az alacsony kockázatú csoport: jól reagálnak a kezelésre, kicsi az esély a recidívára, az állízület kialakulására vagy a komplett törésre. Ide tartozik a: femur diaphysis, a medialis tibia, a borda, az ulna és a I-IV. metatarsus törések. A terhelés csökkentése, a rizikótényezők kiküszöbölése a kezelés célja. A gyógyulás átlagosan 4-8 hét. A terápia kiegészíthető fizikoterápiás eljárásokkal, mint például az ultrahang vagy a mágneses kezelés, melynek kimutatták pozitív hatását a csontgyógyulásra (Raasch, 2006). Magas kockázatú csoport: késői diagnózis vagy elégtelen kezelés esetén állízület vagy komplett törés jöhet létre, hajlamos a recidívára. Ide tartoznak: a femur nyak, a patella, a medialis malleolus, a talus, a naviculare, az V. metatarsus és a sesamcsontok fáradásos
75
törései.
Ebben a csoportban az elsődleges cél a progresszió megakadályozása ezáltal a
szövődmények elkerülése. Általában teljes pihenésre, tehermentesítésre van szükség, de számos esetben csak a műtéti kezelés hoz teljes gyógyulást (Sobhani, 2013). 3. Sportsérülések rehabilitációja A sportsérülések rehabilitációja már az akut ellátással, a túlterheléses sérülések felismerésével és korai kezelésével elkezdődik. A terápia ekkor tüneti kezelés, melynek elsődleges célja a fájdalom, az ödéma és további panaszok mérséklése. A rehabilitáció elkezdésének idejét a kezelő orvos határozza meg, legyen szó akut sérülésről (műtéti, konzervatív terápia), vagy túlterheléses sérülésről. A sportolók rehabilitációjának célja az, hogy a sportoló a lehető legkorábban visszatérjen a sérülést megelőző sportolási szintre. A rehabilitáció során minimálisra kell csökkenteni az újrasérülés, és más képletek sérüléseinek esélyét. 3.1. Mozgásszervi rehabilitáció és az aktív funkcionális kezelés Az aktív funkcionális kezelés sportolók mozgásszervi rehabilitációjának legfőbb eszköze. Jellemzői: •
Aktív, tehát a sportoló aktív részvétele elengedhetetlen.
•
Korai, tehát már a sérülés észlelése, illetve a műtét után közvetlenül kezdődjék meg.
•
Állandó, ami azt jelenti, hogy a terápia, a rehabilitáció végállapotáig folytatandó.
•
Egyénre szabottnak, vagyis a beteg kooperációs képességének, értelmi képességének, általános fizikai állapotának, korának is meg kell felelnie.
Az aktív funkcionális kezelés legfontosabb tényezője a regenerálódási inger. Igazolódott, hogy minden szöveti regeneráció alapja az illető szövet, saját specifikus funkcionális ingere például a csontnak a gravitációs inger, izomnak a kontrakció, porcnak a nyomás. Ezt a regenerációs funkcionális ingert használjuk fel tehát a poszttraumás rehabilitációban. A regenerációs ingereket aktívan kiváltva érhető el a legjobb eredmény. Az aktív funkcionális
76
kezelés során biztosítani kell a regenerációs ingereket, helyre kell állítani a sérült terület anyagcseréjét, izomtónus egyensúlyát, aktívan igénybe kell venni a végtagokat. A sportolók rehabilitációja akkor lehet eredményes, ha az aktív mozgásterápia tartalmazza az alábbiakat: •
Prorprioceptív tréning
•
Funkcionális gyakorlatok
•
Kondicionális képességfejlesztés (erő, állóképesség, gyorsaság)
•
Flexibilitás/hajlékonyság
növelése
(mozgástartomány
optimalizálása,
izmok
flexibilitása) Rendkívül fontos azt végig szem előtt tartani, hogy a sportoló milyen sportágat űz. Az egész terápiát sportágspecifikusan kell felépíteni. Ha például a sportolónk hosszútávfutó, akkor nem feltétlen kell a gyorsasági képességein fejleszteni, és ha például balettozó, akkor az erőfejlesztés során a hipertrófia edzés végeztetése sem indokolt. Ez a megállapítás több helyen hangsúlyozva lesz az elkövetkezőkben. 3.2. Proprioceptív tréning A mozgásszervi terápia jól bevált módszere a proprioceptív dinamikus stabilizáló tréning, amely a sérülések megelőzésében és a rehabilitáció során a neuromuszkuláris kontrollra és a funkcionális stabilitás helyreállítására törekszik. A versenysportban kutatások igazolják, hogy a még olyan sérülésveszélyes sportágakban is, mint pl. a labdarúgás, kézilabda, röplabda, minimálisra lehet csökkenteni a különböző térd, boka, váll, gerinc és izom sérülések számát ezzel a módszerrel. A proprioceptivitás, testtudat nem más, mint az idegrendszer tudatossága arra, hogy a test (testrész) hol helyezkedik el a térben, és az ehhez kapcsolódó kinetikus lánc alkotóelemeinek a működését, milyen módon és mértékben kell befolyásolnia. Sportsérülések következtében gyakran romlik a proprioceptív képesség, kiemelten igaz ez, ha a sérülés ízületet vagy a passzív stabilizátorokat (szalagok) érinti.
77
A proprioceptorok, olyan receptorok, amelyek az izmok összehúzódását, megnyúlását, tehát az izomhosszt és az ízületek helyzetét érzékelik. 3.2.1. A proprioceptorok Az ízület tokjában, illetve szalagjaiban található proprioceptorok, a proprioceptív reflexív receptorai. Ennek a reflexívnek a jelentősége összetett: •
védi az izmokat a rájuk ható erőktől, a külső rongálódásoktól (sérülésektől),
•
egy-egy meghatározott testtartásban biztosítja az izmok hosszának és tónusának beállítását,
•
az ízületek helyzetének állandóságát, melynek kapcsán biztosítják az ízületek stabilitását és az elmozdulás lehetőségét.
A proprioceptív tréning során alapvető feladatunk a statikus és dinamikus egyensúlyi helyzetek fejlesztése. A statikus érzet elősegíti a test bármely szegmense térbeli helyzetének az érzékelését, míg a dinamikus érzet visszacsatolja a neuromuszkuláris rendszer számára a mozgás irányát és nagyságát. A proprioceptív tréning során legfontosabb feladatunk az erő, a rugalmasság, az egyensúly, a koordináció és a gyorsaság fejlesztése. Terápiás programunkat az egyszerűbb gyakorlatoktól kell felépíteni a bonyolultabb, összetettebb mozgásformákig, eleinte lassan végeztetve, mert ilyenkor még jobban tudja a beteg a mozgást tudatosan kontrollálni. A későbbiekben az egyszerűbb mozgások gyorsabb végrehajtását követheti a bonyolultabb mozgások sebességének növelése is. Az egyensúlyi helyzetek fejlesztése során először a statikus helyzeteket gyakoroltatjuk, azután következhetnek a dinamikus aktivitási formák, melyek már magasabb szintű koordinációt igényelnek. Mindezeket kiegészíthetjük a vizuális kontroll megszüntetésével: a csukott szemmel végrehajtott mozgások, mozgássorok lényegesen nehezebb feladatot jelentenek. 3.3. Funkcionális gyakorlatok Az elmúlt néhány évben nagy teret hódítottak a funkcionális tréning (FT) eszközök, gyakorlatok a sportolók körében. Manapság még igen kevés vizsgálat foglalkozik ezzel a témával, de a közeljövőben bizonyára nagyobb figyelmet szentelnek a szakemberek ennek a 78
területnek is. A metabolikus paraméterek változása tekintetében végzett vizsgálatok igazolták a funkcionális tréning emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatásait (Boyle, 2014). Az FT gyakorlatok több izomcsoport és ízület bevonásával, az alsó és felső végtagok aktív együttműködése során a térben történő többirányú és többsíkú mozgásokat hoznak létre. Legfontosabb alapelv a neuromuscularis rendszer által koordinált válasz a test, illetve a törzs izometriás stabilizációja és a végtagok dinamikus működése a gravitáció, talaj-reakciós erők, ellenállások és lendület ellenében. A környezetből érkező és a testre ható erők, illetve az idegrendszer működésének proprioceptív ingerekkel történő facilitálása útján az adott működéshez megfelelő izomerő, erőadagolás, stabilitás és mozgástartományok hozhatóak létre, éppen ezért lehet az FT a hétköznapi életben szükséges mozgások és funkciók optimalizálásának leghatékonyabb módja. Az FT a célja, a teljesítmény- és eredményorientált edzés (Kibler, 2001). A funkcionális tréning nem szükségszerűen sport-specifikus, nem az olyan sportmozdulatok lemásolása a célja, mint egy labda eldobása, golfütő meglendítése. Inkább az általános mozgássémák gyakorlása. Az FT módszertan a mozdulat megszokottságát elemzi, tekintetbe véve egy adott tevékenység energiarendszerének követelményeit kifinomultabb edzési szinteken, és ezeket az általános mozdulatsémákat gyakorolja olyan tevékenységet használva, mely erősíti az agyi/izomzati/energia-rendszer kölcsönhatását a Sajnos ezt a típusú mozgásformát sokszor eszközökkel azonosítják, mint például a TRX vagy a kettlebell. Ez a két eszköz valóban a funkcionális tréning eszköze, de nem egyenlő azzal. Az FT elmozdít az egysíkú edzésekből egy egész testre kiterjedő, integrált, sokoldalú mozgással, mely izomcsoportok együttes munkáját igényli. Olyan teljesítményszemléletet tartalmaz, mely magába foglalja az egész testet, proprioreceptív illetve testtudatos edzés egyben. 3.4. Kondicionális képességek fejlesztése A kondicionális képességek megfelelő szintre való fejlesztése edzéselméleti jártasságot, tapasztalatot igényel. Mindig egyéninek kell lennie, és az egyes sportágakhoz kell adaptálódnia.
79
A törzsizomzat (core) erősítése Egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban a „core” izmok erősítése, több tanulmány bizonyította, hogy a sportsérülések előfordulásának egyik gyakori rizikófaktora a törzs nem megfelelő stabilitása és stabilizáló képessége. Korábban csak a testünk középpontjában, az ágyéki gerincszakasz körül elhelyezkedő, a gerinchez kapcsolódó mélyizmokat értették core alatt. Ezt ma már egy erőltetett definíciónak tekintik, és a core fogalmát kiterjesztették a háti szakasz, a lapocka és a csípő területére is, rétegek és funkciók szerint osztályozva az ide tartozó izmokat. A core izmok rétegei: 1. Lokális stabilizátorok (mély core izmok): multifidus, transversus abdominis, rekeszizom, medencefenék izmai. 2. Globális stabilizátorok (középső réteg): internal-, external obliques, quadratus lumborum közbülső része, gluteus medius, gluteus maximus mély rétege, adductorok mély rétege. 3.
Globális mozgatók (felületes réteg): rectus abdominis, erector spinae, latissimus dorsi, quadratus lumborum, gluteus maximus felületes része, adductor longus, adductor magnus, tensor fascia late.
A rétegek és funkciójuk: 1. Lokális stabilizátorok: a gerincre ható csavaró erők kontrollja, stabilizáció, összeköttetés a csípő és a gerinc között. 2. Globális stabilizátorok: kontroll a transzverzális síkban, különösen fékező mozgásoknál. 3. Globális mozgatók: a legfontosabb feladatuk a mozgás, gyorsítás generálása az ízületekben, de nagy terhelésnél a törzset is stabilizálják a szaggitális síkban (Tampier, 2007).
80
A funkcióknál látható, hogy minden rétegnek feladata a stabilizáció és a kontroll, tehát a felülések és az egyéb, a gerinc felxiójára koncentráló has erősítő gyakorlatok nem alkalmasak a stabilitás fejlesztésére, sőt kimondottan károsak. McGill szerint a gerinc állandó hajlítása (flexió) potenciális sérülésforrás, erősíti a hanyag tartást és a porkorongok túlterhelését eredményezi, továbbá egyáltalán nem járul hozzá a teljesítménynöveléshez (McGill,2013). A core izmok sokkal inkább megakadályozzák a mozgást, mintsem előidézik azt, ez a tény ellentétben áll azzal a megközelítéssel, amit a legtöbb tréner alkalmaz a klienseinél az edzéstervezésben. Összességében elmondható, hogy a core izmoknak az erő generálásban és az erő transzferben van központi szerepük (Childs és mtsai, 2009). Erősítésük a különböző „plank” helyzetekkel lehet hatékony és eredményes. Azt ne felejtsük el, hogy ezeket a feladatokat is lehet folyamatosan nehezíteni. Izomerősítés és erőfejlesztés Az izomerősítés és az erőfejlesztés a sportsérülések rehabilitációjának egyik legfontosabb része. Sajnos azonban gyakran nem veszik komolyan a szakemberek, pedig a sportba történő visszatérés egyik alapfeltétele, hogy a két végtag közötti izomerő különbség nem haladhatja meg a 10%-ot (Berkes,2004). Az izomerősítés Sérülések következtében az egyes izmok gátlás alá kerülnek. A leggyakoribb példa erre a térdsérüléseket követő quadriceps femoris alulműködése, melyet sokan izomgyengeségnek titulálnak. A gyenge és a gátolt (inhibited) izom között különbség van. A gátolt izomnak nem megfelelő a motoros kontrollja, így ha az adott kinetikus lánc működésbe lép, akkor a gátolt izom munkáját más izmok helyettesítik, mely további izomdiszbalanszokhoz fog vezetni (Clark, 2010). Fontos tehát, hogy az izomerősítés során fejlesszük a motoros kontrollt és aktivizáljuk a gátolt izmokat. Ennek első lépése az adott izom „megéreztetése”, izometriás megfeszítése. A következő lépés az izolált (amennyire lehetséges) gyakorlatok végeztetése. Egyszerű gyakorlatoktól haladunk a bonyolult gyakorlatok felé, tehát integráljuk az izmot az egyes mozdulatokba. A gyakorlatok során mindig hangsúlyozni kell a helyes technikai
81
kivitelezést, és vizuális inger (tükör) segítségével megtanítjuk a sportolót az önkorrekcióra. Az integrálás sok időt vehet igénybe, ezért a terapeutának és a sportolónak is türelmesnek kell lennie. Amennyiben a sportoló megfelelően tudja „használni” az adott izmot/izmokat áttérhetünk az erőfejlesztésre. Az erőfejlesztés Az elmúlt években minden sportág jelentős változásokon ment keresztül, a játékosok felépítése, gyorsasága, ereje, munkabírása drasztikusan megváltozott.
Ezekhez a
változásokhoz a szakembereknek is alkalmazkodni kell. Ez azt jelenti, hogy egyes szemléleteken változtatnunk kell, és új edzésmódszereket kell alkalmazni (ACSM, 2009). Az OPT modell Ez a rövidítés az Optimal Performance Training vagyis az optimális teljesítmény edzés modellje. (1. ábra) Az erőfejlesztést ennek a rendszernek az alapján kell felépíteni ahhoz, hogy fizikailag, fiziológiailag leginkább hatásos legyen. A következetes, eredményes munka legjobb módja, ha periodizált edzésprogramot követünk. Eredmények is igazolják, hogy egy többkomponensű edzésprogram (core, egyensúly, pliometrikus, gyorsaság, erőfejlesztő edzés) csökkenti a sérüléseket és javítja a teljesítményt (Clark, 2010). Ha ábrázoljuk a modellt, akkor egy piramis kell felépíteni. A piramis egyes szintjein más és más képességet fejlesztünk.
1. ábra: OPT modell
82
Az első szint a stabilizáció, amely magába foglalja a törzsizomzat (core) erősítését, és az ízületi stabilitás fokozását. A második szint az erő, mely három egymásra épülő szintet tartalmaz: erő állóképesség, hipertrófia és maximális erő. A harmadik szint a robbanékonyság, ami két szintből áll: robbanékonyság és maximális robbanékonyság. Az egyes szinteken különböző jellegű gyakorlatokat kell végezni. A szintek között nem csak a gyakorlatok típusában van a különbség, hanem a gyakorlatok ismétlésszámában, sorozatában, intenzitásában, pihenő idejében. Ezeket a különbségeket akut változónak nevezzük. Ezek határozzák meg a szervezetre ható terhelés mértékét, és azt hogy milyen alkalmazkodások jöjjenek létre a szervezetben a sebesség, erő vagy robbanékonyság érdekében. Kezdjük az piramis első szintjével, a stabilizációval. A célunk ezzel a szinttel, hogy felkészítsük a szervezetet a magasabb szintű edzési követelményekhez. Ez az időszak döntő fontosságú a sérült sportolók körében. Az is fontos hogy a piramis magasabb szintjén lévő erő és robbanékonysági edzések után ciklikusan visszatérjünk ehhez a fázishoz, és fenntartsuk a core és az ízületi stabilitás magas szintjét. A stabilizációs szint egy fázisból áll a stabilizációs állóképességi edzésből. Ennek a célja, hogy megteremtse a stabilizációs erő és a testtartás kontroll optimális szintjét. Ha megfelelő stabilitás építettünk fel, akkor továbbléphetünk második lépcsőfokra, ami az erő. Ez három edzési fázisból áll: erő állóképesség, hipertrófia, maximális erő. Erő állóképesség: Ez az edzési stílus lehetővé tesz több motoros egység bekapcsolását a mozgásba és hatékonyabb ideg-izomrendszer fejlődést eredményez, illetve fokozza a dinamikus ízületi stabilizációt. Hipertrófia: az izomnövekedés céljából végezzük ezt a fázist. Nagy terhelésre összpontosít minimális pihenéssel, amellyel sejtszintű változást lehet elérni melynek eredményeképpen izomtömeg növekedés jön létre.
83
Maximális erő: az erő növelésére koncentrál. Maximális erősítő edzés fejleszti a motoros egységek bekapcsolásának számát, motoros egységek szinkronizációját. Hozzájárul a robbanékonysági edzéshez. Robbanékonyság Ha egy sportolónál megfelelő erőt fejlesztettünk ki, akkor továbbléphetünk a robbanékonyság szintjére. Ez az edzésfajta felhasználja az előzőekben megszerzett stabilizációs és erő adaptációkat és azzal az intenzitással használja azokat, amik versenyhelyzetben jelentkeznek. A robbanékonysági szint 2 fázisból áll. A robbanékonysági edzés célja a mozgás sebességének növelése, az erőkifejtés sebességének növelése, ami az aktivált motoros egységek számának növelésével érhető el. A maximális robbanékonysági edzés a gyorsaság edzésére összpontosít a robbanékonyság további növelése érdekében. A 3. táblázatban láthatjuk a stabilizáció, erő és robbanékonyság edzés követelményeit: 3. táblázat: Edzéstípusok követelményei Edzés típusa
Ismétlésszám
Sorozat
Intenzitás
Pihenőidő
Tempó
3-5 perc
maximális gyorsaság
Robbanékonyság
1-10
3-6
30-45%-a1 ism maximumnak vagy 10% a testsúlynak
Erő
1-12
2-6
70-100%
45mp-3perc
közepes, gyors
Stabilizáció
12-20
1-3
50-70%
0-1,5 perc
lassú (4/2/1)
Több fontos elvet kell megemlíteni az erőfejlesztésre vonatkozóan. Specifikusság elve: Azt jelenti, hogy a szervezet speciális módon fog adaptálódni a különböző típusú terhelésekhez. Például, ha egy játékos nehéz súlyokkal dolgozik, akkor az elsődleges alkalmazkodás egy magasabb szintje lesz a maximális erőnek. Ha könnyebb súlyokkal dolgozik magasabb ismétlés számmal, akkor az elsődleges adaptáció az erő állóképességre 84
fog hatni. Ez egy meglehetősen egyszerű példa arra, hogy megértsük, mit miért edzünk. Annak érdekében, hogy a specifikusság elvét biztonságosan és hatékonyan alkalmazzuk, szükséges az OPT modell körültekintő használata, hogy a programunkat logikus lépésekkel építsük fel. Nagyon fontos, hogy nem szabad lépcsőfokokat kihagyni, mert ha nem hagyunk elég időt, az egyes területek fejlesztésére akkor nem megfelelően fog alkalmazkodni a szervezet, ami növeli a sérülés veszélyét. A szervezetnek tehát a megfelelő adaptáció érdekében meghatározott állomásokon kell végigmenni, hogy biztosítsuk, a szövetek megfelelő fejlődését. A kötőszövet sokkal lassabban alkalmazkodik, mint az izomszövet, de nagyon fontos, hogy az is elég erős legyen az izommal együtt a magasabb szintű erő kifejtése érdekében. Tudjuk, hogy az 1-es típusú izomszövet, ami rendkívül fontos a testtartás stabilizálásáért, funkciójában és működésében illetve energiaellátás szempontjából is teljesen más, mint a 2-es típusú izomrost. Azért, hogy nagyobb intenzitással tudjunk edzeni nagyon fontos a testtartás stabilizálásának képessége. Ezért mindkét izomrost típust rendkívül fontos specifikusan edzeni, hogy felkészítsük a szervezetet a magasabb szintű edzésre. Ez az alapja az OPT modellnek. Adaptáció elve: A sok közül az egyik legkülönlegesebb képessége az emberi szervezetnek az a képesség, hogy alkalmazkodni tud a kívánt követelményekhez. Tulajdonképpen minden edzéstervezés mögött ez az elmélet áll, hogy olyan terhelést állítsunk össze, amitől fejlődni fog a játékos, tehát ami a megfelelő adaptáció váltja ki. Ha a játékos nem kapja meg a megfelelő ingert, akkor nem fog előre lépni. Az integrált edzésprogramnak szisztematikusnak, tevékenység-specifikusnak és progresszívnek kell lennie, hogy optimálisan létrehozza az edzési adaptációt. Túlterhelés elve: A túlterhelés elve magában foglalja a megfelelő edzés ingert az optimális fizikai, fiziológiai adaptációhoz. A szövetek akkor fejlődnek megfelelően, ha rendszeresen vannak terhelve. Gyakorlatilag rendszeresen túl kell terhelni ahhoz, hogy egyre erősebb legyen, különben nem tud fejlődni. Változatosság elve:
85
Az erőfejlesztésben a tervezett változatosság rendkívül lényeges. A szakaszosan felépített edzésprogram nagyobb fizikai, fiziológiai alkalmazkodást vált ki a szervezetből, mint az az edzésterv, ami monoton, egysíkú. Egy idő után a szervezet nem kap annyi féle és minőségű ingert, ami arra késztetné, hogy az új terheléshez alkalmazkodjon.
A terjedelem és az
intenzitás speciális kombinációja speciális edzés adaptációt eredményez. A nagy ellenállás szöveti hipertrófia változást, a magas intenzitás idegi adaptációt vált ki. A jól, változatosan, egymásra épülve tervezett program hosszú távú fejlődést eredményez, csökkenti a túledzés és a sérülés veszélyét. Egyéni különbségek elve: Nyilvánvalónak tűnik, hogy az erőfejlesztésnél figyelembe kell venni a sportoló korát, általános egészségügyi történetét, sérülés történetét, edzettségi szintjét, munkabíró képességét. Állóképesség fejlesztése Sportolók rehabilitációjának igen fontos eleme az állóképesség fejlesztése. Az állóképesség, a szervezet energianyerési folyamataira épülő fizikai képesség, amely lehetővé teszi egy adott pszicho-motoros tevékenység jellemző intenzitásának minél hosszabb ideig történő fenntartását. Megnyilvánulási formája lehet általános és speciális. A szervezetben létrejövő energia nyerési folyamatok alapján csoportosítható. Azt, hogy melyik területet fejlesztjük, a sportág határozza meg, azonban az alábbi élettani kapacitások figyelembevételével kell megterveznünk az állóképesség fejlesztését. Aerob kapacitás: a szervezetben a terhelés során az oxigén felvétel fedezi a felhasználás igényét, tartós munkavégzést biztosít hosszú időn keresztül. Maximális oxigén felvétel kapacitás: meghatározó a hosszú távú terhelések esetén, életkorral és nemi különbségekkel változik értéke, bizonyos érték alatt nem tesz lehetővé kiemelkedő sportteljesítményt. Anaerob alaktacid kapacitás: nagy intenzitású, rövid ideig tartó terhelés magas szintjét teszi lehetővé, tejsav felszaporodás nélkül.
86
Anaerob laktacid kapacitás: nagy intenzitású, rövid ideig tartó terhelés magas szintjét teszi lehetővé, jelentős tejsav felszaporodás mellett. A szervezet állóképességi teljesítménye a következő típusokban mutatkozik meg: •
Hosszú távú állóképesség (15 perc feletti terhelés esetén)
•
Középtávú állóképesség (2 és 15 perc közötti terhelés esetén)
•
Rövidtávú állóképesség (30 másodperc és 2 perc közötti terhelés esetén)
•
Gyorsasági állóképesség (30 másodpercig tartó terhelés esetén)
•
Erő állóképesség (izom terheléssel szembeni képessége)
Állóképességi fejlesztés módszerei a 2. ábrán láthatók.
2. ábra: Állóképességi fejlesztés módszerei A gyorsaság fejlesztése A gyorsaságot magas fokú agykérgi készenlét jellemzi: az izmok összehúzódásának sebessége, az összehúzódás erejének nagysága az agykérgi szabályozás függvénye. Genetikailag erősen örökölt tulajdonság: a gyors és lassú rostok száma a szervezetben genetikailag meghatározott arányban vannak jelen. megjelenési formája van. Megjelenési formái:
87
Komplex fogalom, hiszen számos
•
Reakció gyorsaság: Az ellenfél mozdulatának észlelése és a válaszcselekvés indítása között eltelt idő. Háttere az egyszerű és választásos reakcióidő. Egyszerű, amikor egyetlen inger van és arra egyféle választ lehet adni. A választásos reakció már bonyolultabb, hiszen a válasz létrehozása információ feldolgozást igényel, mert többféle ingerre többféle választ lehet adni.
•
Mozdulatgyorsaság: egyetlen mozdulat végrehajtásának gyorsasága.
•
Helyzetgyorsaság: szituációs döntés, azt jelenti, hogy egy játékszituációban a mozgásos cselekvésről milyen gyorsan hozza meg a döntést a játékos.
•
Lokomotorikus gyorsaság: gyorsulási képesség, ismétlődő sprint képesség, az a képesség amivel, a legnagyobb sebességgel halad előre.
Azt, hogy a sérült sportolónak milyen típusú gyorsaságfejlesztésre van szüksége, a sport típusa határozza meg. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy gyorsaságfejlesztés legszenzitívebb időszaka a 8-tól 14 éves korig lehetséges. Ha ebben az időszakban nem kapja meg a játékos a megfelelő ingereket nem alakul ki az ideg-izomrendszer azon képessége, ami segíti a gyors mozgást. A szenzitív időszak és sérülés után is lehet fejleszteni a gyorsaságot csak nem annyira hatékonyan. A gyorsaságfejlesztés lehetséges direkt, illetve indirekt módszerekkel. Direkt módszer a sportmozgások (leggyakrabban futások) maximum vagy szupramaximum sebességgel való végeztetése. Indirekt módszer lehet a mozgástechnika fejlesztése (pl.: futótechnika), a mozgásban résztvevő izmok gyorserejének növelése (lásd: erősítés-robbanékonyság) és a hajlékonyság fejlesztése (stretching). A plyometrikus edzés a gyorserő fejlesztés egyik leghatásosabb módszere. Gyakorlatilag szökdelő gyakorlatokról beszélünk illetve szökdelésből kifutásokról. Élettani háttere a plyometrikus edzésnek a nyújtás-rövidülési ciklus vagyis a myotatikus reflex. 3.5. A flexibilitás és hajlékonyság Sérülések után gyakran találkozunk beszűkült mozgásterjedelemmel (ROM) az akut fázis lezajlását követően. Ennek leggyakoribb oka a hosszas immobilizáció. A mozgásterjedelem
88
visszaállítása elsődleges cél a rehabilitáció során. Aktív gyakorlatokkal általában elérhető ez, de számos manuális technika nyújthat segítséget (Maitland, Mulligan). Amennyiben a beszűkült mozgásterjedelmet az izmok kóros feszessége okozza, alkalmazhatjuk a különböző nyújtási (stretching) technikákat. A stretching olyan terápiás eljárás, melynek során a megrövidült lágyrészeket külső erővel nyújtjuk meg, a normál ízületi mozgásterjedelem és a mozgásfunkció helyreállítása céljából. Izomsérülések rehabilitációja során kiemelt szerepe van a nyújtásnak. Fontos megjegyezni, hogy az izmot nem lehet nyújtani csak egy megrövidült helyzetből a normál állapotába visszaállítani. A stretching indikációi: feszes, fájdalmas izom, limitált ROM. A stretching kontarindikációi: ízületi játék hiánya, ízületi blokk, ízületi gyulladás, instabil ízület, haematóma, akut ízületi vagy izom fájdalom, törés. A stretching céljai: •
Általános flexibilitás megtartása/javítása
•
Ízület körüli lágyrészek mobilitásának növelése
•
Kontraktúrák megelőzése és kezelése
•
Fiziológiás mozgástartmány helyreállítása/ javítása
•
Sérülések megelőzése
Nyújtás jelentősége sportolók körében: megrövidült izomzatot vissza kell állítani ez eredeti hosszára. Ennek magyarázata, hogy ha a feszes, tónusos izom lassabban regenerálódik. Rosszabb a keringése így kevesebb oxigént kap az izom, ami lassítja a regenerációt. A másik magyarázata, hogy ha megrövidült izomzattal kezdjük a következő terhelést jelentősen megnő a sérülés kockázata. Ez azért lehetséges, mert egy mozgássor végrehajtása egy dinamikus sztereotípia alapján programozva van az idegrendszerben (például egy sprint megindításánál rögzülve van, hogy milyen mértékben nyúljon ki az ízület, izomzat). Ezt a mozgásterjedelmet az idegrendszer akkor is végre fogja hajtani, ha az izomzatunk aktuálisan nem alkalmas rá, mert megrövidült. Tehát ha nagyobb terjedelemben mozgatjuk az izomzatot, mint amire képes akkor a húzódás, szakadás lehetősége megnő.
89
Számos vélemény, teória létezik, hogy mikor melyik nyújtási technikát érdemes használni. A mai álláspont szerint a dinamikus nyújtásnak a bemelegítés során, míg a passzív nyújtásnak a levezetés és regeneráció során van pozitív hatása. 4. A fej és nyak gyakori sportsérülései és rehabilitációja 4.1. Agyrázkódás A fejet érintő sportsérülések közül az egyik leggyakrabban előforduló trauma az agyrázkódás, mely az alábbiak szerint fogalmazható meg: „az agyat érintő komplex pathofiziológiai folyamat, amelyet traumatikus biomechanikai erőbehatások váltottak ki.” (McCrory, 2012) Vagyis, az agyrázkódás az agy reakciója egy rá ható fizikai impulzusra, ütésre. Előfordulása gyakran küzdősportoknál tapasztalható, mint egy direkt fejre mért ütés következménye. De bármely más nagy erőbehatás kiválthatja, ami kontaktba lép a sportoló fejével. Úgymint összeütődő fejek vagy a fejelés a labdarúgásban, vagy egy biciklista földre zuhanása, vagy akár egy nagy erővel dobott labda, amely a fejet találja el. Ritkábban fordulnak elő és kevésbé nyilvánvalóak azok az indirekt ütések, amelyek esetében az ütést valamely más testrész közvetíti a fejhez. Például egy mozdulatlan rögbi játékos, akit hátulról szerelnek le, a nyaka hátrabillen, és az erőbehatás keresztül megy az agyán. A játékos anélkül szenvedhet el agyrázkódást, hogy a fejét közvetlen ütés érné. (Clay, 2013) Tünetek: •
Hányinger
•
Fejfájás
•
Amnézia - a sérült nem emlékszik arra, mit csinált a sérülés körüli időszakban
•
Zavarodottság - nem tudja hol van, mennyi az idő, nem tudja, kivel játszik
•
Kábultság
•
Csökkent koncentráció
•
Lassult gondolkodás
90
•
Szédülés és ügyetlenség
•
Rossz egyensúly és koordináció
•
Tinnitus
•
Látászavar
•
Álmosság
•
Elkent beszéd
•
Csökkent tudati szint
•
Személyiségváltozás (agresszivitás, felfokozott érzelmek)
A kezelés elsődleges és legfontosabb feladatai közé tartozik az agyrázkódás elkülönítése egy súlyosabb, akár életveszélyes agysérüléstől. El kell kerülni a sérült mozgatását, és sürgősségi orvosi ellátást kell kérni. Az agyrázkódást elszenvedett sportolóknak nem szabad megengedni, hogy tovább folytassák a versenyt vagy az edzést, amíg bizonytalan, hogy agyrázkódása van-e a sérültnek. Egy megfelelő képzettséggel rendelkező személynek meg kell állapítania az agyrázkódás súlyosságát, amely adott esetben indokolhatja akár a kórházba szállíttatást. Az első 48 órában nem szabad egyedül hagyni a sérültet, hogy ne maradhasson észrevétlen semmilyen későbbi tünet, úgy mint, erősödő fejfájás, többszöri hányás, probléma a tárgyak, emberek és helyek felismerésével, zsibbadás a karban vagy lábban, a sérült bizonytalanul áll a lábán, vagy a nem tiszta beszéd. Az agyrázkódás változásokat eredményezhet a mentális funkciókban. Számos neuropszichológiai tesztet (ImPACT Test, Wechsler Letter Number Sequencing Test, Symbol Digit Modalities Test) igénybe lehet venni ahhoz, hogy monitorozni lehessen az agyrázkódás hatásait és tüneteinek változását. Ameddig a sérülést elszenvedett játékos teljesen fel nem épült és jelentkeznek nála a sérülésre jellemző tünetek, addig nem engedhető vissza a tevékenységének folytatásához. Az agyrázkódás utáni felépülés időtartama rendkívül változó. Néhány órától, hónapokig tarthat, és nem lehet sokat tenni a felépülés felgyorsítására. Megfelelő körülmények között fokozatosan, lépésről lépésre térhet vissza az edzésekre (4. táblázat), majd szigorú megfigyelés mellett a versenysporthoz.
91
92
4. táblázat: A sporttevékenységhez való fokozatos visszatérés folyamata Rehabilitáció szintje
Funkcionális gyakorlatok
Célok az adott szinten
1, nincs aktivitás
teljes fizikai és kognitív pihenés
pihenés
2, könnyű aerob feladatok
séta, úszás, kerékpározás <70% HRmax mellett,
pulzusszám emelése
3, sportspecifikus feladatok
futás, korcsolya
nagyobb aktivitás
4, kontakt nélküli gyakorlatok
fokozatosan komplexebb sportspecifikus feladatok gyakorlása
fizikai, koordinációs és kognitív terhelés
5, teljes kontakt gyakorlatok
normál edzésen való részvétel
funkcionális képességek és magabiztosság helyreállítása
6, visszatérés a sportba
normális sporttevékenység
Gyakran megfigyelhető az úgynevezett agyrázkódás utáni tünetcsoport. Melyet olyan tünetek leírására használunk, mint a szédülés, kimerültség és a koncentrációval vagy memóriával kapcsolatos problémák, amelyek az agyrázkódást követően hetekig, hónapokig vagy akár évekig is elhúzódhatnak. Ilyenkor alapos vizsgálat után a kezelés a pihenésre és nyugalomra korlátozódik. 4.2. Szem, száj és fülsérülések Bár anatómiai szempontból a szemek jól védettek, mégis előfordulnak szemsérülések sportolás közben. Leginkább a labda-, kontakt-, és az ütéssel járó sportokban nagyobb a szemsérülések veszélye. Kiváltó oka lehet tompa vagy szemüregbe hatoló trauma. Súlyos szemsérülések közé tartozik a retina szakadása vagy leválása, a szemgolyó traumás szakadása, a szemlencse elmozdulása, az áthatoló sérülések, illetve a kémiai károsodások és a szemüreg csonttörései. Ilyenkor vérömleny, duzzanat, elszíneződés látható a szem körül, általában szemfájdalom és homályos látás is jelentkezhet. Kettős-látás, részleges vagy teljes látásvesztés, tartósan homályos látás a kívülről nem mindig látható, belső szemsérülés jele lehet.
Minden
szemsérülés
súlyos
sérülésként 93
kezelendő,
mivel
maradandó
látáskárosodásához vezethet. A legfontosabb teendő ilyenkor megfelelő elsősegély nyújtása, a szem letakarása, elkerülve bármilyen nyomás kifejtését a szemre. Ezután orvosi szakellátást és alapos kivizsgálást igényel a sérülés. Amennyiben a sportoló visszanyerte fiziológiás látását és perifériás látását, nincs szem és fejfájása, illetve a szem- és a neurológiai vizsgálat sem mutat eltérést, akkor folytathatja a sporttevékenységet. A száj, szájüreg, nyelv és fogak leggyakrabban kontaktsportoknál sérülnek. A száj és szájüreg traumáit általában kisebb beavatkozásokkal, varrással megfelelően lehet kezelni. A nyelv sérülései azonban erőteljes vérzéssel járhatnak, így orvosi ellátást igényelnek. Gyakori a metszőfogak sérülése, mely ütközéskor vagy valamilyen eszközzel való direkt érintkezéskor alakulhat ki. Sokszor nem csak egy fogat érint, hanem az adott területen lévő 2-4 fog is letörik, kiesik a trauma hatására. Elsősegélynyújtás után, szakorvosi ellátást igényel, mely folyamán a kitört fogak is reinplantálhatóak adott esetben. Külső-, közép- és belsőfülsérülések fordulhatnak elő. A külső fül sportsérüléseit leggyakrabban direkt traumák okozzák, küzdősportokban gyakoriak. Megnyomódás vagy meggyűrődés következtében nyílt sebek, zúzódások alakulhatnak ki, vagy a fülkagyló részleges, ritkább esetben teljes szakadása jöhet létre. A bőr alatti vérzés fülkagyló vérömlenyt okoz. A közép és belső fül sérülései direkt erőhatás vagy barotrauma következtében alakulhatnak ki. A fül külső sérülései a duzzanat, fájdalom, bevérzés miatt könnyen észrevehetőek. A közép- és belsőfül sérülések hallászavart, füldugulást, szédülést, fájdalmat és fülzúgást okozhatnak. A hallójáratból származó vérzés, vagy tiszta liquor csorgása koponyacsont-törést, intracraniális sérülést jelezhet. A lágyrész-sérülések rövid ideig tartó jegelése javasolt a duzzanat csökkentése és a fájdalom mérséklése miatt. Azt a sportolót, akinek a fejét oldalról valamilyen ütés érte, majd fülfájdalmakról, fülvérzésről, hallászavarról panaszkodik, mielőbb megfelelő szakellátó helyre kell irányítani. A fül külső sérülései általában konzervatívan kezelhetők. A fülkagyló vérömlenye esetén annak eltávolítása ajánlott (tűvel leszívás, utána nyomókötés). A középfül és a belső fül sérüléseinek kezelése feltétlenül szakellátást igényel. A dobhártyaszakadás általában 8 héten belül spontán gyógyul. Fülsérülés után a sportolók akkor térhetnek vissza a sportba, ha minimális az újrasérülés
94
veszélye és zavartalan a hallás. Dobhártyaszakadás után a vízi sportok addig nem engedélyezhetők, amíg a sérülés teljesen meg nem gyógyul. 4.3. Arc- és orrcsont törések A fej sérülései leggyakrabban azokban a sportágakban fordulnak elő, ahol, lendületes, gyors mozgás közben a fej ütközik egy másik játékostárssal vagy a talajjal. Nagy sebességgel eszközök is ütközhetnek a fejnek, így például labda vagy korong. Vannak véletlen balesetek is, amikor gondatlanság okoz súlyos fejsérülést (gerely, diszkosz, súly, kalapács). A szerről való lezuhanás, kerékpárral, motorkerékpárral való esés vagy lovaglás közben is előfordulhatnak a fej traumás sérülései. Alapvető sebészeti-traumatológiai ismeretek szükségesek a fejsérülések és az ellátás lehetőségeinek megítéléséhez. Fontos különbséget tenni egy esetleges eszméletvesztésnél, hogy egy fejre mért ütés (elesés vagy ütközés) vagy egyéb okok (hosszútávfutás közben bekövetkezett keringési zavar) miatt jött-e létre. Nagyon fontos a kiváltó ok pontos meghatározása és annak alapján a kezelés azonnali megkezdése. (MacIsaac, 2013) A felső állcsont törései leginkább kontakt- és küzdősportokban fordulnak elő. Gyakori következmény ilyen esetben a fogak kimozdulása és összeharapási fájdalom. A felső állcsont töréseit műtéttel kell kezelni. A gyógyulási idő 6-8 hét. Járomcsont sérülés esetén jól látható és tapintható a járomcsont ívének besüppedése. Kettőslátás, rágási zavar alakulhat ki. Ha a röntgenfelvételen a járomcsont impressziós törése látható, akkor műtéti beavatkozás szükséges. A gyógyulási ideje 4 hét. Állkapocscsont törés esetén az erőbehatás helyén direkt, az ellenoldalon indirekt törésvonal jöhet létre. Ilyenkor a fogak kimozdulhatnak helyükről, fájdalom jelentkezik a száj nyitására és a fogak összeszorítására. Lokális érzékenység jelentkezhet a fül előtti régióban. Az arcot ért traumás sérülések esetén fontos feladat a légúti elzáródás, nyaki trauma vagy koponyán belüli sérülés lehetőségének a kizárása. Ellenőrizni kell a szemek, az orr, a gége, a fogak és az íny állapotát. Ha az arcsérülés következtében légzési akadály gyanúja merül fel, elsődleges feladat a szabad légutak biztosítása. Az elmozdulással járó arccsonttöréseknél
95
többnyire rekonstrukciós műtétek szükségesek, majd rehabilitációt igényelnek. Ez fizikoterápiából, manuálterápiából, mozgás- és koordinációs gyakorlatokból áll. A sporttevékenység folytatása akkor engedélyezhető, ha a sportoló teljesen felépült, és minimális az újrasérülés veszélye. A sportolók - természetesen a sérülés kiterjedésétől függően - már korábban, a gyógyulási folyamat alatt is végezhetnek edzést megfelelő védőöltözet használata mellett. Az orrcsonttörés direkt trauma következménye. Társulhat hozzá agyrázkódás és egyéb arccsontok
törése
is.
Általában
egyértelmű
a fájdalom,
duzzanat,
deformálódás,
nyomásérzékenység. Orrvérzés is gyakori kísérője a sérülésnek. Az elmozdult orrcsontok az első két órában, a jelentős duzzanat kialakulása előtt, általában könnyen reponálhatók. A vérzés megszüntetése tamponálással lehetséges, továbbá a jegelés is hasznos ilyen esetekben. Az elmozdulás nélküli törések kezelés nélkül is meggyógyulnak. Ha korai repozíció nem történt, a törés helyretétele 3-5 napig halasztható, addigra a duzzanat már csökken. Ha a fedett helyretétel nem végezhető el 7-10 nap alatt, akkor műtét válhat szükségessé. A gyógyulás időtartama általában 4-6 hét. Komplikáció nélküli orrcsonttöréssel a sportoló visszatérhet az újrasérülés szempontjából kevésbé veszélyes sportágba a fájdalmak megszűnte után. Azonban a visszatérés csak megfelelő védőeszköz használatával engedélyezhető, ha a sporttevékenység testi kontaktus vagy trauma lehetőségével jár. 4.4. A nyak sérülései A nyaksérülések azon kevés sportsérülés közé tartoznak, amelyek az életet veszélyeztethetik. A nyaki gerinc sérülései rendkívül súlyos következményekkel járhatnak, mivel ilyenkor, a gerincvelő és a perifériás idegek is károsodhatnak a trauma következtében. A súlyos nyaksérülések közé azok a cervikális gerincet érő balesetek tartoznak, amelyek gerincvelősérülést okozhatnak. Ezek a sérülések általában a kontaktsportokban, vagy olyan sportágakban fordulnak elő, ahol jelentős a magasból való leesés veszélye, mint például a műugrás vagy torna. Az esésnél a fejet érő nagy erejű ütés következtében a nyaki gerincre nagymértékű terhelés nehezedik, vagy a fej erősen hátra- vagy előre csapódik, esetleg meg is csavarodik. A nyaki csigolyatörés vagy direkt módon károsítja a gerincvelőt és az
96
ideggyököket, vagy gerinc- instabilitást okoz, ami súlyosan károsíthatja az idegeket. A nyaki trauma azonban törés nélkül is okozhat zúzódást és ideggyöksérülést. A sportoló nyaki fájdalomról, különböző neurológiai tünetekről panaszkodhat, úgymint végtagokba kisugárzó fájdalomról, zsibbadtságról, fülzúgásról, gyengeségről, súlyosabb esetben végtagbénulásról. Amennyiben a kórelőzmény, a sérülés mechanizmusa vagy a tünetek súlyos nyaksérülésre utalnak, akkor a nyaki gerincet a további elmozdulás megakadályozása miatt rögzíteni kell, ami egyszerűen kézzel vagy egy rigid nyaki gerincrögzítő-eszköz alkalmazásával történhet. A fej és a nyak sérüléseinek megítélése kulcsfontosságú része az azonnali helyszíni ellátásnak, mivel a nyaki trauma életveszélyes légúti sérüléssel társulhat, szükség esetén azonnal és szakszerűen meg kell kezdeni az életmentő beavatkozást. A kialakult állapot pontos radiológiai megítéléséig kerülni kell a sportoló nyakának mozgatását. A sérülés súlyosságától függően, valamint a maradandó károsodás lehetősége miatt nagyon alapos rehabilitáció szükséges. Fokozatosan helyre kell állítani a fiziológiás mozgástartományt és a nyak körüli izmok erősítésével a fej és nyak optimális stabilitását. Súlyos nyaksérülés után az ütközésveszélyes sportág abbahagyása indokolttá válhat. A sportpályára való visszatérés feltétele a nyak teljes fájdalommentessége, szabad mozgathatósága és megfelelő izomereje, stabilitása. Gyakrabban előforduló és kevésbé veszélyes állapot a nyak akut húzódása és rándulása, amely a fejet vagy nyakat érő ütés, esetleg erőteljes rotáció vagy hiperextenzió hatására alakul ki. Az akut torticollis az egyik oldali izomcsoport tartós, görcsös összehúzódásának következménye, nem azonos a nyaki rándulással. Ilyenkor a sérült az egyik oldalra döntve, kényszertartásban tartja a nyakát. Jellemző tünet a nyak húzódásos, rándulásos állapotában a nyak mozgását korlátozó fájdalom és izomspazmus, illetve az izmok nyomásérzékenysége. A fájdalom az izmok passzív nyújtására fokozódik. Komplikációk nélküli akut nyaki izomhúzódás vagy szakadás nem jár neurológiai eltéréssel. Sérülés esetén a nyak rögzítése, fájdalomcsillapítás az elsődleges teendő. Az alkalmazott kezelés alapvetően konzervatív. Fontos a nyak tehermentesítése és rögzítése néhány napra, illetve a fájdalomcsillapítás, izomlazító szerek alkalmazása. Az első 48 órában jegeléssel is jó hatás érhető el. Rehabilitációját tekintve az ultrahangkezelés és manuálterápia a diszkomfort-érzést, fájdalmat
97
jelentősen csökkentheti. A nyak mobilitásának helyreállítása érdekében a passzív és aktív mozgatás és a nyújtó gyakorlatok korai megkezdése javasolt. A stabilitás fokozására és az újrasérülések megelőzése érdekében izomerősítő gyakorlatok alkalmazása indokolt. A nyaki izomhúzódások és rándulások általában 4 héten belül meggyógyulnak, és a sporttevékenység folytatható. V. Vállsérülések 5.1. Vállízületi instabilitás és ficam A vállízületi instabilitásnak többféle típusa különíthető el. Tüneti instabilitás esetén az ismétlődő mikrotraumák, túlterhelődések miatt a tok megnyúlik, a labrum széle felrostozódhat, néha a csontos perem is lecsiszolódik. Ilyenkor tényleges ficam nem alakul ki, de egyes mozdulatoknál fájdalmas roppanás, kattanás következhet be. Jellemző tünet a bizonyos mozdulatokra jelentkező subluxatiós érzés, apprehension teszt pozitivitás (abducált, kirotált helyzetű kar direkt előrenyomásakor fellépő vállízületi fájdalom, bizonytalanság érzés). A kezelése enyhébb esetben funkcionális, konzervatív, ami célzott izomerősítést foglal magába. Ismétlődő ficam talaján kialakult, vagy konzervatív kezelésre nem javuló tüneti instabilitás estén műtéti megoldás válhat szükségessé. Nagyon fontos tudni, hogy multidirekcionális, alkati instabilitásnál mindenképpen a funkcionális kezelést kell előnyben részesíteni. Műtét azért nem jó megoldás, mert ha csak az általában domináns egyik irányt zárja le, a későbbiekben az instabilitás átvált másik irányba, a körkörös megerősítés pedig bár a stabilitási problémát ugyan megoldhatja, de szinte biztosan jelentős funkció beszűküléssel jár (Green,2003).
98
3. ábra: Vállficam A glenohumerális ízület ficama a leggyakrabban előforduló ficamok közé tartozik, az összes ízületi luxatió mintegy felét teszi ki. Típusos mechanizmussal a kar abdukált és kirotált helyzete mellett bekövetkező erőbehatás a humerus fejet a vápa elülső, alsó pereme felé nyomja. (3. ábra) Ott nekifeszülve átszakíthatja a tokot, vagy letépheti a tapadásáról a labrum egy részét. A vápaszélre kerülő fej ezután gyakran nekipréselődik a csontos peremhez, ami benyomatot okozhat rajta. Ez a nyíró erő előfordul, hogy az egyidejűleg fellépő, rotatorköpeny kontrakciója által kiváltott húzóerővel a tuberculum maius alapról való leszakadását is kiválthatja. Ezzel ellentétes erőbehatásra jöhet létre a sokkal ritkább hátsó ficam, mely éppen atípusos volta miatt nehezebben felismerhető. A leggyakoribb elülső ficamok esetében a váll lecsapott, láthatóan deformált, a kar sokszor lóg. A mozgások fájdalmasan beszűkültek, rugalmas rögzítettség tapasztalható. Mivel a vállficamokhoz gyakran társul plexus, vagy ritkábban érsérülés, a végtag keringése, beidegzése mindig ellenőrizendő. Hátsó ficamoknál a váll deformitása nem feltűnő, a legfontosabb tünet a rotatiós mozgáskorlátozottság. Esetleges társuló törés kizárására repozíciós kísérlet előtt még egyértelmű fizikális jelek esetén is tanácsos röntgen felvétel készítése. A biztos diagnózis birtokában mielőbbi, de kíméletes repozíció szükséges, melyet orvosnak célszerű végrehajtani. Helyretétel után ismét detektálni kell a végtag keringését és beidegzését, valamint röntgennel az elért helyzetet. Sikeres repozíció után 30 év feletti sportolóknál 3-4 hét rögzítés Gilchrist vagy Dessault kötéssel. A fiatalabbaknál a fokozott kiújulási veszély miatt 4-6 hét az ajánlott rögzítéséi idő. Az ismételten bekövetkező vállficam, főleg ha a luxatió már
99
egyszerű mozdulatra vagy kisebb erőbehatásra is létrejön, mindenképpen felveti valamilyen anatómiai probléma fennállását és alapos kivizsgálást igényel. (Cox, 2008) Elsősegélyként rögzítés, fájdalomcsillapítás szükséges. Majd repozíció után a végtag nyugalomba helyezése. A sérülés utáni első héten a végtag distalis részének mobilizációja történik, a váll rögzített állapotában. Alkalmazható tape kezelés is a stabilitás fokozására. A 24. héten, amikor a fájdalom már megengedi, elkezdhetőek a váll óvatos ingagyakorlatai, vigyázva, hogy abductio és kirotácio ne történjen egyszerre. A 4-6. héten elkezdhetőek az izometrikus aktív erősítő gyakorlatok, majd az izotonikus feladatok és fokozatosan helyreállítható a teljes mozgástartomány. El lehet kezdeni a rögzítés elhagyását is ebben az időszakban. A 6-10. héten a fő cél a sérült oldal megerősítése, az ép oldal erejével közel azonosan. Fokozhatóak az ellenállásos feladatok a teljes mozgáspályán. A 10. hét után megkezdődhet a sporttevékenységek óvatos kivitelezése, visszatérés a sportba. Elkezdhetőek a funkcionális sportmozgások, mint a dobás és elkapás. 5.2. Rotátorköpeny szakadás
4. ábra: Rotátorköpeny A rotátor köpeny izmai a vállízület stabilizálásában és mobilitásában kapnak szerepet. Négy különböző izom köpenyszerűen veszi körbe a humerus fejét. (4. ábra) Egy dinamikusan, jól működő rendszer amely minden mozgásfázisban stabilizálja a vállat és lehetővé teszi a rendkívül szabad mozgást és stabilitást. Ennek a rendszerek a megbomlása a vállat érintő
100
fájdalmak egyik leggyakoribb oka. Leginkább dobóatléták, teniszezők, súlyemelők veszélyeztetettek. A rotátor köpeny legfontosabb része a supraspinatus izom és ennek is az elülső része. Ez az izom a humerusfej centralizálásán kívül a felkart aktívan emeli és kifelé rotálja. Ez az izom sérül leggyakrabban a rotátor köpenyben. Ha sérült, akkor nem képes a felkarfejet a lapocka ízfelszínének közepén tartani, így az mozog benne, ezzel károsítva az ízületi felszínt és az így létrejött instabilitás miatt nem képes a deltoideus izom erejét átadni a felkarnak, ami a váll mozgásainak beszűküléséhez vezet. A szakadás típusa több faktortól függ. Fontos az előidéző erő iránya és intenzitása. A beteg biológiai életkora, az ín minősége, korábbi szakadás megléte
és
helyzete.
Főleg
a
váll
külső
részén
érezhető
tompa
fájdalom.
Mozgáskorlátozottság is jellemző és ilyenkor a fájdalom fokozódhat. A kar emelése gyengül, a forgató erő csökken. A beteg a fájdalom miatt nem szívesen alszik az érintett oldalon. Kezelése sportolók esetében szinte mindig műtéti, melyet arthroscopia segítségével végeznek. (Mantone, 2000) Műtét után védeni kell az izomvarratokat, ezért a sérült az első 4-6 hetet rögzítőben tölti. Ilyenkor csak limitált gyakorlatok végezhetők, passzív mozgatással kell megakadályozni a mozgástartomány beszűkülését. 1-2 hét után az ingamozgások elkezdhetőek. Nagyon fontos, hogy habár a vállízületet kíméljük, eközben a könyök, a csukló, valamint a kéz ízületeit ugyanúgy használjuk, mint előtte. A 6. héttől minden esetben elhagyható a kartartó, és elindulnak az aktív, saját izomerővel végzett gyakorlatok. Ennek során mind a felkart forgató mozgását, mind a flexiós és abductios mozgást gyakorolni kell. Cél lehetőleg az első 6 hét alatt kialakított, közel teljes mozgástartományban az izmok megerősítése. 6 hetes kortól lehet elkezdeni a könnyű munkakörökben végzett munkát. 3 hónapos kortól megengedett a nagyobb súlyok emelése, és a fej feletti munkafolyamatokat is el lehet kezdeni. A műtétet követően 4-6 hónappal szerzik vissza a betegek a teljes mozgástartományt és az izomerőt. A sporthoz való visszatérés 6 hónapos kortól javasolt.
101
6. A könyök és felkar sérülései 6.1. Epicondylitis lateralis humeri
5. ábra: Epicondilitys lateralis humeri A teniszkönyök (epicondylitis lateralis humeri) az egyik leggyakrabban előforduló túlterheléses sportártalom. (5. ábra) A betegek többségénél a domináns oldal az érintett. Kialakulásában szerepet játszhat az alkari extensorok túlzott vagy nem megfelelő használata, a rossz technikájú sporttevékenység, nem megfelelő eszközzel végzett sport, a kar izomzatának gyengesége, a kar izomzatának túlzott feszessége, az ízületek merevsége, a nem megfelelő bemelegítés, vagy akár egy korábbi könyöksérülés utáni nem megfelelő rehabilitáció. (Szendrői, 2006) A könyök laterális oldalának jellegzetes fájdalmával és a könyökízület merevségével járó kórkép. Legfőbb oka az alkar extensor izomcsoportjának megerőltető használata. Az alkar dorsalis oldalán végighúzódó izmok a könyök felett, a felkarcsont végén található kis kiemelkedésen,
az
epicondylus
lateralis
humerin,
inasan
erednek.
Áthúzódva
a
könyökízületen, az alkar területén megvastagodnak, a csuklót azonban már ismét vékony inak formájában érik el, és így is tapadnak a metacarpalis csontokon. Ezen izmok legfontosabb feladata a csukló extensiója. Amikor az alkar extensorai megfeszülnek, a feszülés továbbadódik az inas eredésre is. Ha az összehúzódás sokszor ismétlődik vagy nagyon erős, az az inak károsodásához vezethet. Ez az állapot azért is alakulhat ki olyan könnyen, mert az inak itt közvetlenül érintkeznek az alattuk lévő csontos felszínnel, és így védtelenebbek az őket érő mechanikai hatásokkal szemben. A fájdalom kezdetben a csukló aktív mozgatásakor
102
és tárgyak fogásakor jelentkezik, később nyugalomban is fennállhat. A fájdalom az alkar extensorok aktív megfeszítésekor fokozódik. A fájdalom olyan fokú lehet, hogy a beteg nem tud fogni, a megfogott és felemelt tárgyakat elejti. a lateralis epiconylus vagy az extensor izmok proximális része nyomásérzékeny. A fájdalmat ki lehet váltani nyújtott könyökízület melletti passzív csukló és ujj felexió végzésével, ezáltal az extensor izomcsoport passzív nyújtásával. (Owens, 2001) Rehabilitációja elsősorban konzervatív terápia, amely az esetek jelentős részében néhány hónapon belül megoldást jelent a problémára. A terápia magában foglalja a túlerőltetést okozó tevékenység kiiktatását, szükség esetén a csukló és kéz rögzítését, tehermentesítését. Nemszteroid gyulladáscsökkentő kenőcsök, gyógyszerek alkalmazása lehet indokolt, vagy akár súlyosabb
esetben
lokális
injekció
adása.
Fizioterápiás
kezelésében
speciális
masszázstechnikákkal, és az érintett izmok passzív és aktív nyújtásával is javítható a beteg állapota. Emellett a fizikoterápia számos eszköze is bevethető, mint az ultrahangos kezelés és az iontoforézis, vagy a TENS készülékek alkalmazása is hozzájárulhat a gyógyuláshoz. A fájdalomcsillapítás és az extensor izmok ellazulása megvalósítható elasztikus ragasztószalag (tape) felhelyezésével. A módszer fő előnye, hogy a csuklómozgások akadályozása nélkül képes tehermentesíteni az alkar izomzatát. A konzervatív kezelés mozgásprogramjában az alábbi gyakorlatok alkalmazhatóak, fokozatosan nehezítve: -
általános nyújtás a szomszédos ízületekre is kiterjesztve
-
csukló flexiós-extensiós gyakorlatok
-
könyök flexiós-extensiós gyakorlatok
-
ujjak flexiós-extensiós gyakorlatai
-
pronációs-supinatiós gyakorlatok
-
radiál- és ulnárdeviációs gyakorlatok
-
excentrikus gyakorlatok csuklóra
-
plyometrikus, gyors csuklót extendáló gyakorlatok
-
sportspecifikus gyakorlatok
Ha a konzervatív terápia hosszabb idő után sem vezet eredményre, akkor műtéti megoldással kell kezelni a problémát, melyet hosszabb rehabilitációs időszak követ. A rehabilitáció 103
kezdeti szakaszában, a postoperatív első hat hétben fájdalomhatárig történő kimozgatás, nyújtás javasolt. Műtét után 1-2 hétig rögzítő viselése is indokolt. Kerülni kell a csukló aktív extensióját, de isometrikus gyakorlatok alkalmazhatóak. Továbbá a vállkörnyéki izmok erősítése is feladat ebben a szakaszban. Postoperatív 6-8. héten elkezdhető az aktív csuklóextensio és a mozgástartományt fokozatosan teljessé kell tenni. Elkezdhető az ellenállásos terhelés a fokozatosság elvét figyelembe véve. A 8. hét után a teljes és fájdalommentes aktivitás elérése a cél. Elkezdhetőek a sportspecifikus gyakorlatok. 6.2. Epicondylitis medialis humeri A golfkönyök (epicondylitis medialis humeri) egy viszonylag gyakori, az alkari flexorizmok megerőltetése miatt kialakuló állapot. A probléma okai és jellemzői hasonlítanak a teniszkönyökéhez, de jelen esetben a könyök medialis oldalán érezhető a fájdalom. Itt erednek azok az izmok, melyek az ujjak és a csukló hajlításáért felelősek. Az inas eredés a felkarcsont belső oldalán lévő csontos kis kiemelkedésen (epicondylus medialis) található, majd az izmok áthidalva a könyökízületet, végigfutnak az alkar ventrális oldalán és a metacarpális csontokon tapadnak. Kialakulása, tünetei és rehabilitációja alapvetően megegyezik a laterálisan előforduló gyulladással, azonban ez esetben az ujjak és csukló aktív flexiója okozza a fájdalmat. A mozgásterápiájában tehát ezt a mozgásirányt kell kitüntetett figyelemmel kezelni. 6.3. Könyöktáji törések A könyöktáji törések számos helyen és formában előfordulhatnak a humerus distális részétől a radius proximális végéig. Jellemzően küzdő és technikai sportokban gyakoriak. Előfordul, hogy a kezelés után is funkciózavar marad vissza. Fájdalom, mozgáskorlátozottság, duzzanat szinte mindig kialakul. A humerus könyökízületi végén legtöbbször ízületbe hatoló törések jönnek létre. Ezek az ízületbe hatoló törések nagy erőbehatásra alakulnak ki, kiterjedt lágyrész sérüléssel társulva. Mindig rögzítést igényel, majd meg kell kezdeni a fokozatos mobilizációt. A kezelés célja a korai mozgathatóság, ugyanis általában súlyos, ízületi károsodással járó sérülésekről van szó,
104
és hosszas rögzítés esetén könyökben kontraktúra maradhat vissza. Elmozdulás nélküli töréseknél egy hét múlva az óvatos mobilizációt el lehet kezdeni. A gipszsínt 3-4 hétig kell viselni, majd további 4-6 hét rehabilitáció szükséges. Elmozdulással járó töréseknél körülbelül 8 hét múlva várható gyógyulás, de a könyökízület mozgásai gyakran nem lesznek teljesek. Súlyos sérülés után jelentős elmaradás maradhat vissza a mozgástartományban. 8-10 hét rehabilitáció szükséges. A radius fejének törései általában nyújtott könyökkel tenyérre esés során alakul ki. A radius feje nekiütközik a humerus könyökízületi végének ízületi felszínébe. Sérülhet az radius fejével szemben álló ízületi felszín is. A terápia itt is rögzítés a mozgástartomány mielőbbi helyreállítása. A törés általában meggyógyul, azonban a könyökízület, illetve a radius és ulna közötti ízület merevsége gyakori. Az elmozdulás nélküli törés esetén korán 3-4 hétig mobilizáció szükséges. A könyököt aktívan hajlítani, nyújtani és az alkart forgatni lehet. Az elmozdulással járó törések, darabos törések rögzítési ideje műtét után legfeljebb 3 hét, de néha 8-10 hét utókezelés is szükségessé válhat. Posztoperatív rehabilitációs protokoll: Immobilizációs időszak: (3-5 nap) -
cél a fájdalom és a duzzanat mérséklése (TENS, jegelés)
-
műtéti terület védelme rögzítés segítségével
-
megfelelő keringés megtartása (izometrikus gyakorlatok)
-
környező ízületek mobilitásának fenntartása (váll, csukló, ujjak mozgatása)
-
kontraktúra megelőzése (passzív könyökízületi mobilizáció)
Maximális védelmi fázis: (1-3 hét) -
fájdalom és duzzanat mérséklése szükség szerint
-
mozgástartomány növelése fájdalomhatárig (aktív flexio-extensio, pronatiosupinatio)
-
izomatrófia megakadályozása
Mérsékelt védelmi fázis (4-12 hét)
105
-
cél a teljes mozgástartomány elérése
-
aktív torna a teljes mozgástartományon belül minden irányban
-
izomerő fejlesztése
Minimális védelmi fázis: (12 hét) -
cél az izomerő fejlesztés, leginkább a véghelyzetekben
-
gyorsabb tempójú gyakorlatok stabil kivitelezése
-
ellenállásos gyakorlatok (súlyok használata)
-
sportspecifikus mozgások gyakorlása
7. A csukló és kéz sérülései 7.1. Csuklótörés Az ulna vagy a radius distális végi törése, illetve a kéztőcsontokon létrejövő törések leggyakrabban eséshez kapcsolódnak. A törés tüneteit némileg befolyásolja a trauma típusa, súlyossága és a pontos lokalizációja. Erős fájdalom tapasztalható csuklótájon, látható duzzanat és deformitás a törés típusától függően. Többnyire a csukló a fájdalom miatt nem mozgatható. Ha zsibbadás is észlelhető az ujjak területén, akkor valószínűsíthető az idegkárosodás is. Os scaphoideum törésénél a csuklótáji fájdalom az esést követően megtévesztően hamar enyhül. Kis duzzanat tapasztalható a csuklótáj dorsalis oldalán. Markolási nehezítettség léphet fel és nyomásérzékenység ujjbegynyi területen a csontnak megfelelően. A hüvelykujj húzása vagy nyomása csuklótáji fájdalmat okoz. Gipszrögzítés szükséges 8-12 hétre. A csont rossz vérellátása miatt csontgyógyulási zavar léphet fel. Amennyiben ez felmerül, további 4-6 hét rögzítés szükséges. Ha ez nem hozza meg az elvárható eredményt, műtéti kezelés indokolt. A rögzítési idővel arányos ideig gyógytorna kezelés szükséges a vérkeringés megőrzésére, majd a teljes mozgáspálya és funkcionális mozgások visszaállítására. A finommozgások gyakorlása is elhagyhatatlan ebben az időszakban. Később sportágtól függő speciális edzésekkel lehet elkezdeni a sporttevékenységbe való visszatérést, de a csuklót terhelő vagy finom
106
csuklómozgást igénylő sportágakban a speciális sport-rehabilitáció hónapokig tarthat. (Amadio, 1990) 7.2. Ujjtörés és ficam Ujjtörés alakulhat ki, amennyiben az ujj bármely része két kemény felszín között összenyomódik, vagy gyakrabban, amikor az ujjat egy nagy erővel mozgó tárgy a fiziológiás mozgástartományán túlra hajlítja. Jellemző sérülés ez egyes labdajátékoknál, úgymint kosárlabda, vagy röplabda. Bár gyakori sérülés és elsőre nem tűnik komolynak, mégis érdemes megfelelően ellátni, a későbbi esztétikai és funkcionális problémák elkerülése miatt. Törés esetén az ujj deformálódása jól látható. A törésnek megfelelően mérsékelt fájdalom, jelentős duzzanat, valamint helyi nyomásérzékenység alakul ki. A fájdalom kezdetben nem jelentős, sőt átmenetileg csökkenhet is. Ha a deformitás a proximalis interphalangealis ízület dorsalis ficamával társul, azonnali fedett helyretétel szükséges. Ezt követően a sérült ujjat egy dorsalis sínben, a szomszédos ujjhoz rögzítve, nyugalomba kell helyezni. Ha a fájdalom és az ízület stabilitása megengedi, a sportoló visszatérhet a pályára. A társult sérülések kizárására azonban kontroll röntgenfelvétel elkészítése javasolt. Ha az ujjperc diaphysise felett nyomásérzékenység, vagy deformitás észlelhető, akkor nagy a törés valószínűsége, és a sportolót le kell hozni a pályáról. Nyugalomba helyezés és jegelés csökkenti a fájdalmat és a duzzanatot. Konzervatív kezelésnél gipsz vagy műanyag rögzítő szükséges 4 hétig, majd mobilizáló és erősítő gyakorlatok végzését kell kezdeni. A gyakorlatok során a növekvő ellenállással szemben végzett aktív ujjhajlítás is megengedett. Az ujjak abdukciós és addukciós gyakorlatai stabil sérülés esetén már 1-2 héttel a sérülés után megkezdhetők. A legtöbb sportoló 4-6 hét múlva visszatérhet, ez függ a sérülés súlyosságától. Ha a sportoló fájdalommentes és a kéz izomereje, valamint az eredeti mozgásterjedelme helyreállt, a korlátozás nélküli sportterhelés megkezdhető. Megfelelő tape-technika segíti a nyugalomba helyezést, és segít megelőzni a rásérülést. Fontosak az erősítő és finommanipulációs gyakorlatok, hogy megőrizzük a stabilitást és a mobilitást, és elkerüljük a további sérüléseket. Nem megfelelő kezelés esetén nagyobb az újrasérülés és az instabilitás veszélye, ami végül műtétet tehet szükségessé.
107
8. A gerinc és derék sérülései 8.1. Alsó háti szakasz fájdalma Az alsó háti szakasz fájdalma, vagy derékfájás az egyik leggyakoribb probléma a gerincet érintő kórképek közül. A sportolóknál jellemző fájdalmak közül is az egyik első helyen áll. Sokszor hirtelen, egy rossz mozdulatot követően, igen hevesen kezdődik. Máskor néhány nap alatt fokozatosan alakul ki és eredményez jelentős mozgáskorlátozottságot. A jelentős fájdalom ellenére mindkét típus javulhat, akár spontán, minden beavatkozás nélkül is, viszonylag rövid idő alatt, de sokszor látható elnyúló, a kezelésekre rosszul reagáló eset is. Sok betegnél tapasztalható az akut fájdalom jelentkezésének gyakori visszatérése, kiújulása. Elsősorban fontos a fájdalom eredetének meghatározása. El kell különíteni a mozgásszervi okokból kialakuló fájdalmat az egyéb rendellenesség okán fellépő fájdalomtól. Gyakori tünetként a fájdalom mozgásra, terhelésre jelentkezik, illetve a testhelyzet befolyásolja annak erősödését, csökkenését. A csigolyák, az intervertebrális rések, a paravertebrális izomzat, és a sacro-iliacalis ízület nyomásra, ütögetésre érzékenyek. A gerinc mozgásai beszűkülnek, antalgiás kényszertartás alakul ki. Egy vagy kétoldali paravertebrális spazmust észlelhetünk, körülírt, vagy diffúz nyomásérzékenységgel. A hasi folyamatoktól eltérően, ahol a fájdalmak irradiációja a scapula felé, az alsó háti, deréktáji régióra, vagy inguinális irányba történik, a mozgásszervi eredet esetén a fájdalom kisugárzása főleg a gluteális régióra, a csípő felé és az alsó végtagba irányul. Ezeken a területeken zsibbadás is jelentkezhet. Mivel a depresszió, valamint a tartós stresszhelyzet gyakori oka az elhúzódó derékfájásnak, illetve a meglévő panaszokat ezek a pszichogén tényezők jelentősen rontani képesek, fontos, hogy az anamnézis feltárja ezeket a kóroki lehetőségeket. (Ikeda, 2012) Kockázati tényező a rendszeres lumbális hiperextenzió okán kifejlődő spondylolistesis és spondylolysis, illetve a hyperlordosis. Gyakran fordul elő nehéz súlyokat emelő sportolóknál és az intenzív rotációt igénylő sportágaknál is. Annak ellenére, hogy jelentős számú sportolót érint, nehéz meghatározni egy konkrét, hatásos kezelési módszert. A tapasztalatok szerint a legjobb eredményt manuálterápiával és thermoterápiával lehet elérni. A kezdeti fájdalom csökkenthető nem szteroid gyulladáscsökkentő szerekkel és izomlazítókkal. A thermotherápia
108
mindkét formája alkalmazható. A melegkezelés a fájdalmas területen hatásosabbnak bizonyult a kezdeti hetekben, csökkentve a kialakult izomspazmust. Később ugyanolyan eredménnyel alkalmazható a hidegkezelés, jegelés is a fájdalom csökkentésére. Ultrahang és lézeres kezelés is igénybe vehető a fájdalomcsillapítás és szöveti gyógyulás elősegítésére. Gyakran alkalmaznak különböző manuálterápiás eljárásokat a probléma kezelésére, mint a McKenzie terápia, vagy a Spinal Manipulation Therapy (SMT). Masszázs és tractio alkalmazása is segít a fájdalmas területen tapasztalható izomspazmus oldására és az alternatív medicina körébe tartozó akupunktúrás kezelések is eredményes eljárásnak bizonyultak. (Purcell, 2009) Amennyiben a fájdalom elmúlt és a teljes mozgástartomány helyreállt elkezdhető a sportspecifikus gyakorlatok végzése fokozatos terhelés mellett. Fontos a későbbi fájdalmak megelőzéseként funkcionális core izomzat erősítést végezni és a paravertebrális mélyizmokat megerősíteni. 8.2. Akut gerincsérülések A különösen nagy külső erőbehatás, ütés, esés illetve a gerinc extrém mértékű nyújtása, hajlítása a csigolyaoszlop sérülését is eredményezheti. Ezek komplex sérülések, amelynek során
a
csigolyák
összenyomódhatnak,
összeroppanhatnak,
a
csigolyanyúlványok
elrepedhetnek, letörhetnek. A traumás spondylolisthesis esetén a szomszédos csigolyák közti ízületi összeköttetés íve megszakad, a csigolyák elcsúsznak egymáson. A csigolyák fokozott degeneratív elváltozása vagy fáradásos törése leginkább azokban a sportokban fordul elő, amelyben gyakori a derék hátrafeszülése, például torna, labdarúgás, műkorcsolya közben. Háti-és deréktáji fájdalom jelzi, ami terhelésre fokozódik és a végtagokba is kisugározhat, mozgáskorlátozottsággal járhat. Ha a tünetek pihentetés, fájdalomcsillapítás során sem múlnak el, mielőbbi alaposabb kivizsgálás szükséges az okok feltárására. Mozgás, sportolás közben elszenvedett kisebb baleset során jelentkező gerincfájdalom alkalmával nem mindig egyértelmű, hogy a tünetekkel kell-e orvoshoz fordulni, vagy elegendő a pihentetés, jegelés, fájdalomcsillapítás. (Torge, 2002) Ezért fontos megfigyelni a jellemző tüneteket, melyek komolyabb problémára utalhatnak: -
a fájdalom 72 óra elteltével sem javul, sőt fokozódik
109
-
a fájdalom a végtagokba is kisugárzik és gyengeséget is okoz
-
egyéb tünetek, például láz vagy a vizelést, székletürítést érintő panaszok jelentkeznek
-
a fájdalom a napi tevékenységek végzését akadályozza
-
a gerincpanaszok két hónapnál is tovább tartanak
A sérülés ellátása történhet konzervatív és műtéti úton a gerinc stabilitásának és a trauma súlyosságának függvényében. A rehabilitáció a hagyományos gerincsérüléseknek megfelelően történik. Később, ha a traumás terület már stabil és fájdalommentes megkezdhető a sportspecifikus edzés és a fokozatos visszatérés. (Waicus, 2002) 9. A csípő, ágyék és comb sérülései 9.1. Traumás csípőficam A sérülés leggyakrabban lovagló sportok és téli sportok közben fordul elő. Nagy erőbehatásra a combcsont feje kimozdulhat a csípő vápájából. A combfej elmozdulása szerint 4 típus ismeretes, de gyakran kombinálódik egyéb sérülésekkel, főként törésekkel. A ficamok 90%-a hátsó ficam, ilyenkor a combfej hátra és kifelé mozdul és hagyja el a vápát, ezért a beteg hajlított csípővel és adducált, befelé csavart lábbal látható. A fennmaradó 10%-ban a csípő előre felé ficamodik, ilyenkor a csípő minimálisan hajlított, de a láb kifelé csavart állásban rögzül. A ficam rendkívül fájdalmas és a beteg nem képes megmozdítani az alsó végtagját, ha még idegsérülés is kíséri akkor általában nem is érzi a lábát. Amikor a combfej elhagyja a vápát akkor jelentős lágyrész sérülést okoz az őt körbevevő izmokban, erekben, idegekben. Ezek a sérülések lassan vagy egyáltalán nem gyógyulnak. A másik fontos sérülés a combfejet borító kemény üvegporcban lehet, ami a későbbiekben gyors ízületi kopást okozhat. Jellemző tünet még a csípőízület rugalmas rögzítettsége. Fektetés, hűtés, fájdalomcsillapítás az elsődleges teendő. Sürgős orvosi ellátást igényel. A kimozdult combfej repozícióját kell végrehajtani, ami narkózisban történik. Ezután tehermentesítés szükséges 4-6 hétig. A rehabilitációs kezdetben az ízület bemozgatására korlátozódik, majd fokozatosan elkezdődhet az izomerősítés. Az edzésterhelés a porcfelszín károsodás mértéke 110
szerint engedélyezhető a gyógyulás után. A femur fej keringési zavara miatt fél év után is jelentkezhetnek panaszok, az élsport folytatása nem mindig lehetséges. 9.2. Ágyéki fájdalom Az ágyéki fájdalom gyakori a rúgó sportot űző sportolóknál. A labdarúgók több, mint fele szenved sportolói karriere során ilyen sport ártalomtól. Az ágyéki fájdalom túlnyomó többségét az adductor és flexor izomzat húzódása okozza. A húzódások és a kisebb szakadások jól kezelhetők, de a krónikus, elmeszesedett típus nagyon nehezen reagál a terápiára. A fájdalom az inguinalis csatorna posterior falának gyengeségének hatására alakul ki, ami aktivitásra jelentkező, ágyék és a környéki területre sugárzó fájdalommal társul. A régió anatómiai áttekintése során az egyik gyenge pont ott van, ahol a rectus hüvely hátsó falát csak a transversus aponeurosisa képezi. A másik, a két inguinalis gyűrű, amelyből a lateralison kialakuló az indirekt sérv sokkal gyakoribb. Meg kell még említeni a femoralis sérvet is. Etiológiájában nem jellemző a hirtelen kezdet, többen az adduktorok és az alhasi izomzat közötti izomerrőegyensúly felborulását tekintik a kiváltó oknak. A tipikus atléta sérv tompa, diffúz ágyéki fájdalom képében jelentkezik, ami perineumba és a combba sugárzik. Aktivitásra fokozódik, krónikus, és konzervatív terápiára nehezen reagál. Fizikai vizsgálatnál az inguinalis csatornánál, a tuberculum pubicumnál, és az adductor eredésénél érzékenységet, illetve ellenállással szembeni felüléssel és csípő flexióval provokálható fájdalmat találunk. (Maffey, 2007) Kezelését tekintve a konzervatív terápia részeként elsősorban a fájdalomcsillapítás, jegelés és pihentetés jöhet szóba. Gyakori módszer a különböző tape technikák és bandázsolás alkalmazása a fájdalmas területen. A fájdalom enyhülésével elkezdhetőek az aktív módszerek, mint az adduktor és flexor izomcsoportok óvatos, passzív és aktív nyújtása, és masszázsa. Majd funkcionális erősítő gyakorlatokkal kell megerősíteni a gyengült területet. A sporttevékenységhez történő visszatérés idejét nagyban befolyásolja a fájdalom, húzódás súlyossága. Enyhébb esetben 1-4 hét után visszaállhat a sportoló, azonban súlyosabb sérülésnél akár 3 hónapot is igénybe vehet a rehabilitáció. Konzervatív terápiára nem reagáló esetben sebészi kezelés szükséges, amely után a rehabilitáció is hosszadalmasabb. (Harmon, 2007)
111
9.3. Húzódásos sérülések A térdhajlító izmok húzódása, részleges szaladása az egyik leggyakoribb sportsérülés, ami az alsó végtagot érinti. A sérülés leggyakrabban futás és sprint közben történik. Focistáknál jellemzően a térd és bokasérülések után, ez okozza a legtöbb problémát. Kosár- és kézilabdázóknál is gyakorta előforduló probléma. Nehezen kezelhető, gyakran okoz krónikus panaszokat a comb hátsó részén. Az újrasérülés, kiújulás esélye nagy, ezért és a nehezen múló fájdalom miatt, csökkenti a sportteljesítményt. (Croisier, 2008) Kialakulásának okai lehetnek: -
Rossz intermuscularis koordináció
-
Nem megfelelő futótechnika és nem megfelelő medence kontroll a mozgás során
-
Elégtelen bemelegítés
-
Nem megfelelő terhelési intenzitás az edzés alatt
-
Neuromuscularis és lokális fáradtság
-
Alsó háti szakasz és core izomzat elégtelensége
-
Játékfelület nem megfelelő minőségű
112
A sérülés súlyossága szerint három csoport különböztethető meg, (5. táblázat): 5. táblázat: A húzódásos sérülések felosztása és jellemzői Fok
Jellemzők
Rehabilitációs idő
Grade 1
Néhány izomrost szakadása esetén kis duzzanat jelenhet meg a comb hátsó felszínén, ami kis fájdalommal jár és nincs vagy minimális az izomzat erővesztése.
1-3 hét rehabilitációt igényel
Grade 2
Súlyosabb esetben erősebb a fájdalom és jelentősebb erővesztés, gyengeség tapasztalható, a duzzanat is erőteljesebb. A járásminta is érintetté válik. Az ellenállással szembeni térdhajlítás fájdalmas.
4-6 hét rehabilitációt igényel
Grade 3
Jelentős, akár teljes szakadás, teljes funkcióvesztés tapasztalható, erőteljes az izomzat bevérzése is. A sérült önállóan járásképtelenné válhat. Műtét is szükséges lehet.
3-6 hónap rehabilitációt igényel
Az első napokban a fájdalomcsillapítás az elsődleges, mely történhet jegelés és elektroterápia, vagy ultrahang segítségével. Az akut szak lezajlása után kezdődhet a rehabilitáció. Alkalmazható ilyenkor tape technika is mozgásterápia kiegészítésére. A fő cél a fájdalomcsillapítás mellett, az izom normál funkciójának rendezése. Manuálterápia, lágyrésztechnikák előtérbe kerülnek a kezelés folyamán. A legfontosabb teendők: -
fájdalom és gyulladás csökkentése
-
teljes mozgástartomány helyreállítása
-
flexor és extensor csoport funkcionális erősítése
-
lábszár, csípő és medenceizmok erősítése
-
a medence és lumbalis gerinc kontrolljának normalizálása
-
propriocepció és egyensúly fejlesztése
-
futás és ugrás technikájának fejlesztése
-
újrasérülés minimalizálása
Fontos a Hamstring óvatos, fokozatos nyújtása, amelyre passzív és aktív technikákat is alkalmazni lehet. Különböző testhelyzetben és irányból történő nyújtás más területére hat
113
jobban az izomcsoportnak, így mindig a sérülésnek megfelelőt kell választani. A sérülés utáni első néhány napon, ameddig a fájdalom jelentős, nem szabad nyújtással fokozni a tüneteket. Később elkezdhető a hajlított és nyújtott lábbal kivitelezett nyújtás, 10 másodpercig megtartva a nyújtott helyzetet. Amennyiben már nem fájdalmas a statikus nyújtás, úgy elkezdhetőek a dinamikus, aktív nyújtó gyakorlatok. (Clark, 2008) Ameddig jelentős fájdalom tapasztalható a comb területén, addig az aktív erősítés az alsó végtag helyett a törzs és felsőtest izmaira korlátozódjon. De semmiképp ne maradjon el a fizikai aktivitás a sérülés elején sem. A fájdalom csökkenésével fokozatosan megkezdhető a comb izmainak specifikus terhelése. Különböző guggolások és kitörések, felhúzások, fellépések majd fokozatosan dinamikus ugrások, és talajfogások is gyakorolhatóak. A sportba való visszatérés esetén fontos a futás intenzitásának fokozatossága. Ennek sorrendje: 1. Gyaloglás 2. Futás csökkentett sebességgel, rövidebb távon, egyenes vonalban 3. Futás teljes sebességgel, teljes távon, egyenes vonalban 4. Futás előre, hátra, oldalra 5. Elindulás-megállás 6. Sprintek 7. Irányváltások 8. Keresztlépések Törekedni kell az alsó végtagi izomerő egyensúlyára, valamint a core izmok erősítésére, a törzs stabilitásának elérésére, és a törzs- és az alsó végtag flexibilitására. Mivel gyakori az újrasérülés, fontos szem előtt tartani a fokozatosságot és időt kell hagyni a sérülés gyógyulására. A sporttevékenységhez történő visszatérést nagyban befolyásolja a sérülés súlyossága, de általánosságban, a fenti táblázatban szereplő rehabilitációval eltöltött idővel lehet számolni.
114
Az adduktor izmok, hirtelen mozdulat vagy irányváltoztatás hatására túlfeszülhetnek és megsérülhetnek. A sérülés következtében felléphet fájdalom, lágyéktáji duzzanat. A sérülés bekövetkeztekor néha reccsenő hang is hallható. Leggyakrabban a comb belső felén található musculus adductor longus, sérül meg. Egyes sportok (labdarúgás, vívás, sí) vagy bizonyos táncok, illetve balett esetén, jellegzetes a combközelítő izmok szeméremcsont környéki fájdalma, az erős megnyújtással járó igénybevételnek köszönhetően. A rossz lábtechnikával végzett mellúszás a combközelítő izmok tapadása környékén szokott fájdalmat jelezni. Az erőteljes megnyújtások (labdarúgásban a nyújtott lábbal végzett védések, vívásnál a kitörések) utáni gyors izom összehúzódások sorozata izomsérülésekhez vezethetnek. Jellemző a hirtelen fájdalom az érintett izom területén. Az inak vagy izomzat felett nyomásérzékenység jelentkezik. A passzív abductio fájdalmat okoz, ugyanúgy, mint az aktív ellenállással szembeni adductio. A combközelítő izmok sérülékenyek. A megfelelő minőségű és mennyiségű nyújtásra mindig figyelni kell, mert a sorozatos mikrotraumák okozta fáradásos sérülések későbbi krónikus fájdalomhoz, illetve egyéb degeneratív elváltozásokhoz vezethetnek. Rehailitációja megegyezik a Hamstring sérüléseknél leírtakkal. 10. A térd sérülései 10.1. Iliotibialis szalag szindróma A térd külső oldalán tapasztalható fájdalom leggyakoribb oka azoknál a sportolóknál, akik folyamatosan ismétlődő térdhajlítást végeznek (futók, kerékpárosok, labdarugók), hogy a laterális femur epicondylus és az iliotibiális szalag közötti zsíros kötőszövet nyomás alá kerül és károsodik. Egy másik elmélet szerint, az iliotibiális szalag dörzsölődik a femur epicondylusán, a térd hajlítása közben és ez okozza a szalag gyulladását. A kötőszöveti nyomás a csúcspontját 30 fokos flexiónál éri el. A következményesen gyulladt szövetek egy folyadéktömlőt hoznak létre. Egy másik megközelítés szerint ez a folyadéktömlő a laterális synoviális üreg kiboltosulása. Abban mind két elmélet egyetért, hogy a szövetek fokozott nyomása okozza a károsodást és a fájdalmat. Külső hajlamosító tényezők a futás intenzitásának fokozása, a lejtőn lefelé futás, pályán futás esetén az irányváltoztatás hiánya.
115
Belső hajlamosító tényezők a gyenge csípő izmok, sarok varus állása, előláb szupináció. A szubjektív panaszok és objektív tesztek eredménye is szükséges a diagnózis felállításához. Fájdalom a térd külső oldalán egy bizonyos táv vagy intenzitás után, majd egyre fokozódó fájdalom, ha az intenzitást nem csökkenti vagy a futást fel nem függeszti az érintett. Ober teszt (TFL flexibilitási teszt), Noble nyomás teszt (kifejezetten ITBS meglétének tesztelésére), csípő abduktorok gyengeségének tesztelése szükséges. A konzervatív terápiája 4-6 hét csökkentett aktivitás, más jellegű mozgás gyakorlása, majd fokozatos visszatérés az eredeti sporttevékenységhez. Közben fájdalomcsillapítás, jegelés, passzív és dinamikus nyújtások, funkcionális elvű erősítések, propriocepció és koordináció fejlesztés történhet. A hetek előre haladtával egyre intenzívebb tréning folytatható. Fontos a technika korrekciója és helyes biomechanikai mozgás begyakorlása. 10.2. Ugrótérd (patella tendonitis) Jellemző és gyakori túlterheléses sportártalom. Leggyakoribb formájában a patella csúcsánál jelennek meg a tünetek. Ugró sportágakban gyakori (kosárlabda, röplabda, atlétikai ugrószámok). Oka mindig a comb extensor izomcsoportjának krónikus túlterhelése. Gyulladáshoz hasonló tüneteket produkál, azonban a folyamat oka a patella-ín eredési zónájának degeneratív elváltozása. Ilyenkor az eredeti, munkát végző szövet kötőszövetes átalakulása figyelhető meg. Ez a kötőszövet nem képes arra a feladatra, amit az eredeti izomszövet el tudott látni, ezért lényegesen sérülékenyebb a túlterhelések hatására. Az izomszövet a terhelést követően gyorsabban regenerálódik, mint az ínszövet. Az ínak vérellátása rosszabb, ezért nem kapnak elég vért. Ezért tartósan oxigénhiányos és tápanyag hiányos állapotba kerülnek. A regenerálódás során az újonnan felépülő szövet alkalmazkodik ehhez a csökkent anyagcseréjű állapothoz és nem képes ugyanarra a teljesítményre, ezért kevésbé bírja a terhelést. A patella-ín eredési területén fájdalom, nyomásérzékenység, esetleg kis duzzanat jelenik meg. A fájdalom terhelésre fokozódik, eleinte pihenésre múlik, később állandóvá válik. Hosszan tartó esetben a patella csúcsa tapinthatóan megnyúlik. Végstádiumban a patella-ín szakadása is kialakulhat. A panaszok és tünetek súlyossága szerint átmeneti részleges vagy teljes edzéskihagyást igényel. A fájdalom csökkentése nem
116
szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsök és szerekkel végezhető. Emellett jegelés elektromos, vagy ultrahangkezelés is szóba jöhet a tünetek enyhítésére. Nyújtások, erősítések, propriocepció és koordináció fejlesztés alkalmazható a fokozatos visszatérés elősegítésére. 10.3. Oldalszalag sérülések
6. ábra: LCM sérülés A térd passzív oldalsó stabilitását főként az oldalszalagok adják. A térd két oldalán helyezkednek el és kötik össze a femur distális részét a tibia (LCM) és a fibula (LCL) proximálisan elhelyezkedő részével. Legjelentősebb funkciójukat a térd extendált vagy enyhén flektált helyzetében fejtik ki, oldalirányban stabilizálják a térdet. A térd extrém hajlított helyzetében a keresztszalagok is besegítenek az oldalirányú stabilitásban. Az oldalszalagok közül a mediális gyakrabban sérül, mint a laterális. Az oldalszalagok nagyon ritkán sérülnek egyedül, ez akkor történhet meg, ha a sérülés nyújtott vagy enyhén hajlított térdnél oldalról érkező erő hatására jön létre. Ez a speciális eset kontakt sérülések alkalmával jön létre. Ilyenkor tünetként egysíkú instabilitás jelentkezik. Gyakrabban fordul elő, hogy a térdet kombinált erő éri, ami rotálja is. Ilyenkor az oldalszalag mellett a keresztszalag és a meniscus is sérülhet. Ha mindhárom egyszerre sérül akkor beszélünk unhappy triadról (boldogtalan hármas). A mediális oldalszalag (6. ábra) nem csak kontakt következtében sérülhet, hanem gyakori trauma síelők körében is. A sérülés súlyosságát figyelembe véve 3 csoportra osztható. (6. táblázat)
117
118
6. táblázat: Az oldalszalagok sérüléseinek felosztása súlyosságuk alapján Grade 1
Grade 2
Grade 3
helyi nyomásérzékenység tapasztalható a térd mediális oldalán
helyi nyomásérzékenység és duzzanat tapasztalható
teljes megszakad a szalag folytonossága
duzzanat nem mindig fordul elő
30 fokos térdflexió melletti valgus teszt fájdalmat okoz
instabilitás érzet
30 fokos térdflexió melletti valgus teszt fájdalmas
minimális kimozdulás tapasztalható valgus teszt hatására
a fájdalom mértéke változó
a szalag folytonossága nem sérült, a térd stabil
teljes extensioban a térd 30 fokos térdflexió melletti stabil, de már érintett a szalag valgus teszt jelentős struktúrája kimozdulást mutat
Fájdalom esetén a jegelés és fájdalomcsillapítás az elsődleges és a végtag nyugalomba helyezése. Alkalmazható brace amennyiben a sérülés mértéke indokolttá teszi. Rehabilitációs program enyhe fokú LCM sérülést követően (Brukner, 2012): 1. fázis (0-1 hét): a. célok: ⋅ duzzanat mérséklése ⋅ térdflexio 100°< ⋅ térdextensióban max. 20° elmaradás ⋅ quadriceps izomereje 4 ⋅ hamstring izomereje 4+ b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia
119
⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése főleg flexiós irányba ⋅ quadriceps erősítés ⋅ vádli erősítése két lábon ⋅ gluteusok erősítése ⋅ hamstring erősítése ⋅ járógyakorlatok végzése d. funkcionális mozgások: ⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás járásminta irányába 2. fázis (1-2 hét): a. célok: ⋅ duzzanat megszüntetése ⋅ teljes térdflexio ⋅ térdextensióban max. 10° elmaradás ⋅ quadriceps izomereje 4+ ⋅ hamstring izomereje 5 ⋅ lassú kocogás megkezdése b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia 120
⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése minden irányba ⋅ quadriceps erősítés ⋅ mini-guggolások és kitörések ⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal ⋅ fellépések gyakorlása ⋅ hajlított térddel csípőemelés háton ⋅ vádli erősítése egy lábon ⋅ járógyakorlatok végzése ⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok d. funkcionális mozgások: ⋅ lassú egyenes vonalú kocogás brace-ben ⋅ úszás ⋅ kerékpározás 3. fázis (2-4 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM ⋅ teljes izomerő
121
⋅ teljes guggolás ⋅ dinamikus proprioceptív tréning ⋅ futás megkezdése ⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban ⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása ⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása d. funkcionális mozgások: ⋅ fokozatos tempójú futás ⋅ úszás ⋅ kerékpározás ⋅ sportspecifikus gyakorlatok ⋅ irányváltások gyakorlása ⋅ szökkenések, ugrások 4. fázis (3-6 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM és izomerő ⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése b. alkalmazott terápia:
122
⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés d. funkcionális mozgások: ⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül Rehabilitációs program súlyosabb fokú LCM sérülést követően: 1. fázis (0-4 hét): a. célok: ⋅ duzznanat mérséklése ⋅ térdflexio 90°< ⋅ térdextensióban max. 30° elmaradás ⋅ quadriceps izomereje 4 ⋅ hamstring izomereje 4+ b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ a feladatokat brace-ben kell végezni ⋅ ROM növelése óvatosan (extensiot csak 30°-ig) ⋅ quadriceps erősítés 123
⋅ vádli erősítése két lábon ⋅ gluteusok erősítése ⋅ hamstring erősítése ⋅ járógyakorlatok végzése d. funkcionális mozgások: ⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás járásminta irányába 2. fázis (4-6 hét): a. célok: ⋅ teljes testsúlyterhelés kialakítása ⋅ duzzanat megszüntetése ⋅ teljes ROM ⋅ quadriceps izomereje 4+ ⋅ hamstring izomereje 5 b. alkalmazott terápia: ⋅ brace elhagyása ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése minden irányba 124
⋅ quadriceps erősítés ⋅ mini-guggolások és kitörések ⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal ⋅ fellépések gyakorlása ⋅ hajlított térddel csípőemelés háton ⋅ vádli erősítése egy lábon ⋅ járógyakorlatok végzése ⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok d. funkcionális mozgások: ⋅ séta ⋅ úszás ⋅ kerékpározás 3. fázis (6-10 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM ⋅ teljes izomerő ⋅ teljes guggolás ⋅ dinamikus proprioceptív tréning ⋅ kocogás majd futás óvatos megkezdése ⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia
125
c. mozgásprogram: ⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban ⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása ⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása d. funkcionális mozgások: ⋅ fokozatos tempójú, egyenes vonalú kocogás brace-ben ⋅ úszás ⋅ kerékpározás ⋅ sportspecifikus gyakorlatok ⋅ futás ⋅ irányváltások gyakorlása ⋅ szökkenések, ugrások 4. fázis (10-12 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM és izomerő ⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés d. funkcionális mozgások: ⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül
126
A külső oldalszalag (LCL) sérülése sokkal ritkábban fordul elő, mint a mediális oldalszalagé. A sérülés oka jelen esetben is egy oldalirányból ható nagy erejű ütés a térdre, vagy bármilyen intenzív varus állás kialakulása. Önmagában ritkán sérül, gyakorta társul hozzá a hátsó keresztszalag (LCP) szakadása. A tünetek a mediális szalag szakadásánál leírtakkal megegyeznek, csak ez esetben a tárd laterális oldalára korlátozódnak. Rehabilitációja megegyezik a korábban LCM sérülésnél leírtakkal. (Brukner, 2012) 10.4. Keresztszalag sérülések
7. ábra: ACL sérülés Az elülső keresztszalag (LCA) sérülése (7. ábra) az egyik leggyakoribb sportsérülés. Az LCA szakadás jelentőségét elsősorban az adja, hogy kellő kezelés hiányában olyan krónikus ízületi instabilitás alakulhat ki, ami nemcsak a sporttevékenységet befolyásolja, hanem korai arthrosishoz vezetve a munkaképességet, és az egész életminőséget is hátrányosan érinti. A sérülések 70%-a indirekt, nem-kontakt módon jön létre. (Petersen, 2006) Jellemző a hirtelen lassítás vagy gyorsítás közben bekövetkező irányváltoztatás, a rotációs mechanizmus, ritkábban
hiperextensió.
Így
elsősorban
a
labdajátékosok,
küzdősportolók,
síelők
veszélyeztetettek. (Boden, 2000) A sérültek sokszor számolnak be pattanó érzésről, mely sokszor hallható is. Az esemény általában erős fájdalommal jár, hamar kialakul az ízület duzzanata, a sérültek nagyobb része a kezdeti stádiumban lábát terhelni nem bírja. Főleg részleges sérülés esetén a tünetek enyhébbek, esetleg rövid ápolás után még a sportolók a játék folytatására is képesek lehetnek, azonban a jelentkező duzzanat miatt általában
127
hamarosan kénytelenek abbahagyni a sporttevékenységet. Akut szalagsérülés esetén jellemző tünet a gyorsan, pár órán belül kialakuló haemarthros. A térd duzzadtnak tűnik, a patella ballottálható. Extensióban megfigyelhető néhány fokos elmaradás, mely részben a megfeszülő keresztszalag miatti fájdalomból kifolyólag inkább reflexes, izomvédekezéses eredetű, de nagyobb, sérült szalagrészlet előrecsapódásakor mechanikai ok is előfordulhat. A keresztszalagban található feszülést érzékelő receptorok sérülése miatt zavart szenved a nociceptív és proprioceptív reflexív is, (Myer, 2008) melynek jellemző jele a korán kialakuló quadriceps izom renyheség és a korai, inaktivitással még nem magyarázható izomatrophia. (Bailey, 2014) Akut sérülés esetén a sagittális stabilitás megítélésére a Lachmann teszt használható. Esetleges társsérülések megítélésére tanácsos végigcsinálni az egész vizsgálati protokollt (aktív, passzív mozgások, oldalszalagok és meniscusok vizsgálata). Mivel a keresztszalag sérülés gyakran társul meniscus laesióval, a fizikális jelek sokszor összetettek. (de Valk, 2013) A műtéti kezelés teljes elülső keresztszalag szakadások esetében a leggyakrabban alkalmazott módszer. A műtéti kezelés eredményei biztatóak. (Zantop, 2005) Hosszú távú utánkövetéssel vizsgálva a stabil térdek aránya 82-95%. 8%-ban fordul elő a behelyezett szalag szakadása és instabilitás. A műtét célja a stabilitás visszanyerése az eredeti szalagfunkció megtartása és a sportba való visszatérés. (Ardern, 2011) Többfajta alkalmazott eljárás ismert a szalag pótlására: (7. táblázat)
128
7. táblázat: LCA sérülés utáni pótlásra alkalmazott eljárások Pótlásra használt anyag
Helye
Típusa
térdkalács alatti szalag
patella ín
csont-ín-csont graft
térd belső oldalán lévő ín
hamstring ín
szabad ín graft
térdkalács feletti szalag
quadriceps ín
csont-ín graft
speciális semi-szintetikus anyagok
műanyag szalag
ín-ín graft
allograft
kadaver patella ín
csont-ín-csont graft
Rehabilitációs program elülső keresztszalag plasztika után (Brukner, 2012): Műtét előtti előkészítő fázis: -
cél a duzzanat csökkentése és megszüntetése
-
extensiós mozgástartomány növelése
-
izomerő veszteség mérséklése
-
sérült általános tájékoztatása a műtét utáni rehabilitációról
1. fázis (0-2 hét): a. célok: ⋅ teljes testsúlyterhelés elérése ⋅ duzzanat megszüntetése ⋅ térdflexio 0-100° ⋅ quadriceps izomereje 4+ ⋅ hamstring izomereje 5 b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia
129
⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ flexiós mozgástartomány növelése óvatosan 1. sarok behúzása háton és hason fekve 2. nyújtás 3. patella mobilizáció ⋅ extensiós ROM helyreállítása 1. térd leszorítása labdán 2. nyújtás ⋅ quadriceps erősítés 1. nyújtott lábas emelések különböző rotációs helyzetben 2. ko-kontrakciós feladatok szalaggal ⋅ vádli erősítése két lábon 1. sarokemelések több helyzetben ⋅ gluteusok erősítése 1. nyújtott lábas csípő extensiós gyakorlatok 2. nyújtott lábas csípő ab-adductios gyakorlatok ⋅ hamstring erősítése 1. sarok behúzása hason fekve 2. isometrikus feladatok
130
⋅ járógyakorlatok végzése 1. egyenes vonalú, kényelmes tempójú séta d. funkcionális mozgások: ⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás járásminta irányába ⋅ kerékpározás ⋅ séta 2. fázis (2-12 hét): a. célok: ⋅ duzzanat megszüntetése ⋅ teljes extensiós ROM ⋅ flexio 130°< ⋅ teljes guggolás ⋅ quadriceps izomereje 5 ⋅ hamstring izomereje 5 ⋅ jó egyensúly és motoros kontroll ⋅ fiziológás járás b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok 131
c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése minden irányba 1. aktív és passzív nyújtások ⋅ quadriceps erősítés 1. guggolások
talajon/nagylabdával/TRX
segítségével
kétlábon, majd egy lábon 2. kitörések 3. fellépés 4. lelépés ⋅ hamstring erősítés 1. good morning gyakorlat 2. háton fekve csípőemelés talajon/nagylabdán/TRX segítségével ⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal ⋅ vádli erősítése 1. egy lábon végzett sarokemelés talajon/lépcsőn ⋅ járógyakorlatok végzése 1. folyamatosan növelve a séta tempóját ⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok 1. statikus propriocepciós feladatok nyitott szemmel talajon/instabil felszínen 2. statikus propriocepciós feladatok csukott szemmel talajon/instabil felszínen 3. barbell rotation egy lábon 132
d. funkcionális mozgások: ⋅ élénk séta ⋅ úszás ⋅ kerékpározás 3. fázis (3-6 hónap): a. célok: ⋅ teljes ROM ⋅ teljes izomerő és robbanékonyság ⋅ kocogás majd futás óvatos megkezdése ⋅ gyorsaság és állóképesség fejlesztése ⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban, akár súlyok használatával kiegészítve ⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok 1. statikus és dinamikus propriocepciós feladatok nyitott szemmel talajon/instabil felszínen 2. statikus és dinamikus propriocepciós feladatok csukott szemmel talajon/instabil felszínen 3. barbell rotation egy lábon nyitott és csukott szemmel
133
⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása 1. szökkenések,
kiugrások
egyenes
vonalban,
majd
oldalirányba 2. zsámolyra ugrások, átugrások 3. mélybe ugrások ⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása 1. speed
ladder
használata
gyorsaság
és
koordináció
fejlesztésre 2. agility szalagok használata 3. plyobox/zsámoly használata ⋅ állóképesség fejlesztése 1. egyenletes tempójú futás, 10-45 percig, 150-160-as pulzusérték mellett 2. iramváltásos futás, 2-3 x 10-15 perces blokkokban 3. intervall jellegű futások, 2-5 x 8 x 30-60 másodpercig, 170185-ös pulzustartományban ⋅ core izmok fejlesztése 1. plank variációk a törzsizomzat minden részére 2. TRX és nagylabda segítségével végzett has és hátizom erősítés 3. deadbug variációk d. funkcionális mozgások: ⋅ fokozatos tempójú, egyenes vonalú kocogás majd futás ⋅ kerékpározás
134
⋅ sportspecifikus gyakorlatok eszközzel ⋅ irányváltások gyakorlása ⋅ szökkenések, ugrások 4. fázis (6-12 hónap): a. célok: ⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés d. funkcionális mozgások: ⋅ versenyszituációk gyakorlása A hátulsó keresztszalag sérülései önálló formában ritkák, többnyire direkt, tibia fejet ért erőbehatásra jönnek létre. Erős berotációkor az elülső keresztszalaggal, egymás köré csavarodnak, többnyire az elülső keresztszalag sérül, de néha mindkettő, ritkán csak a hátsó. Komplex térdsérülés kapcsán több egyéb struktúrával együtt gyakrabban létrejön szakadása, nemritkán térdficam formájában. Az anamnézisben szereplő típusos erőbehatás, a subluxációs érzés, a gyakori haemarthros valamint a fizikális vizsgálattal észlelhető hátsó instabilitás jelei általában megerősítik a diagnózist. Nagyobb, manuális vizsgálattal is észlelhető instabilitással nem járó esetekben, még ha az MR kiterjedt szalagszakadást is mutat, szóba jön a konzervatív kezelés. A quadriceps izom célzott megerősítése hatásos izomkontrollt eredményezhet, így gyakran szubjektív panasz a későbbiekben nem jelentkezik. Nagyobb lazaság, főleg ha instabilitás érzéssel párosul, már felveti a műtéti indikációt. Pótlásra az elülső keresztszalagnál leírt graftok és módszerek jönnek szóba, csak az rögzítési pontok térbeli elhelyezkedése miatt technikailag nehezebb a kivitelezés. Rehabilitációja az elülső
135
keresztszalag esetén leírtak szerint történik, de a fő hangsúly a mozgásterápián belül a quadriceps izomerősítésen van. 10.5. Meniscus sérülések
8. ábra: Meniscus sérülések típusai Leggyakrabban testsúlyterhelés melletti nagy mértékű flexióból történő hirtelen extensió okozza, főleg ha rotatiós komponens is van a mozgásban. Valgus vagy varus stressz melletti erőteljes rotatió szintén könnyen okozhat meniscus sérülést. A sérülés jellegéből adódóan megkülönböztető radier, lebenyes, kosárfül jellegű, valamint basalis és centrális elhelyezkedésű sérülés. A szakadás ezen kívül lehet részleges (nem áthatoló) illetve komplett (a teljes rétegvastagságon áthatoló). Basalis, kis kiterjedésű repedés inkább csak szúró fájdalmat okoz, az is leginkább nagyobb terhelésre jelentkezik. Komplett kosárfül szakadás, vagy nagyobb radier sérülés reccsenő érzés, éles fájdalom kíséretében azonnali mozgási akadályt, beakadás érzést is okozhat. (Metcalf, 2004) A fájdalom a megfelelő oldali femorotibialis résre koncentrálódik, a panasz provokálható varus vagy valgus stresszel valamint rotatióval. Akutan fellépő duzzanat nem jellemző, legtöbbször néhány nap után jelentkezhet ízületi folyadékszaporulat. Enyhe panaszt jelenthető, basalis, inkomplett sérülés esetén szóba jöhet konzervatív kezelés is. Áthatoló basalis szakadásoknál fontos műtéti
136
ellátás. Ilyenkor néhány napon belül reinsertiót végezve a sérülés viszonylag jó eséllyel meggyógyulhat. Centrális típusú, vagy több hetes basalis szakadások esetében a vérellátási probléma miatt gyógyulás nem várható, ilyenkor a sérült és mozgási akadályt képező rész rezekciója végezhető. Meniscus hiányában károsodik a „lengéscsillapító" funkció, így a terhelési porcfelszíneken ez arthrotikus elváltozásokat eredményezhet. (West, 2004) Minél fiatalabb a sportoló, annál inkább kell ezért törekedni a megőrzésre. Sikeres reinsertió után hat hétig limitált terhelés, a nagyobb flexiós és rotatiós mozgások kerülése szükséges, majd fokozatos terhelés mellett kb. 3 hónap alatt érhető el a kívánt sportaktivitás. (8. táblázat) 8. táblázat: Kezelési indikációk meniscus sérülést követően Konzervatív kezelés indikációi
Műtéti kezelés indikációi
a tünetek 24-48 órával a sérülés után alakulnak ki
súlyos rotációs trauma, a sérült nem tudja végezni tovább a tevékenységét
enyhe sérülés
beakadt térdmozgás
a testsúlyterhelést bírja a sérült
pozitív McMurray teszt palpációra
minimális duzzanat látható
pozitív McMurray teszt enyhe flexiónál is
teljes ROM, minimális fájdalom mellett
társuló LCA szakadás
Fájdalom csak a McMurray teszt nagyfokú flexiós helyzetében jelentkezik
3 hetes konzervatív kezelés eredménytelensége
korábbi hasonló sérülésből gyorsan rehabilitálódott a sérült Rehabilitációs program reinsertio nélküli meniscus sérülést követően (Brukner, 2012): 1.
fázis (0-1 hét): a. célok: ⋅ duzzanat mérséklése ⋅ térdflexio 100°< ⋅ teljes térdextensio megtartása
137
⋅ quadriceps izomereje 4 ⋅ hamstring izomereje 4+ b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése minden irányba ⋅ quadriceps erősítés ⋅ vádli erősítése két lábon ⋅ gluteusok erősítése ⋅ hamstring erősítése ⋅ járógyakorlatok végzése d. funkcionális mozgások: ⋅ a terhelés óvatos növelése a teljes testsúlyterhelés és fiziológiás járásminta irányába ⋅ kerékpározás 2. fázis (1-2 hét): a. célok: ⋅ duzzanat megszüntetése ⋅ teljes térdflexio és extensio 138
⋅ quadriceps izomereje 4+ ⋅ hamstring izomereje 5 b. alkalmazott terápia: ⋅ krioterápia ⋅ elektroterápia ⋅ bandázsolás ⋅ mozgásterápia ⋅ járásgyakorlatok c. mozgásprogram: ⋅ ROM növelése minden irányba ⋅ quadriceps erősítés ⋅ mini-guggolások és kitörések ⋅ lábtoló használata páros, majd 1 lábbal ⋅ fellépések gyakorlása ⋅ hajlított térddel csípőemelés háton ⋅ gumiszalaggal végzett csípő körüli izomerősítés ⋅ vádli erősítése egy lábon ⋅ járógyakorlatok végzése ⋅ proprioceptív és egyensúlygyakorlatok d. funkcionális mozgások: ⋅ séta ⋅ úszás
139
⋅ kerékpározás
140
3. fázis (2-3 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM ⋅ teljes izomerő ⋅ teljes guggolás ⋅ dinamikus proprioceptív tréning ⋅ futás megkezdése ⋅ óvatos sportspecifikus gyakorlatok b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ az előző gyakorlatok megnövelt intenzitással és ismétlésszámban ⋅ ugrások és talajfogások gyakorlása ⋅ gyorsasági feladatok gyakorlása d. funkcionális mozgások: ⋅ fokozatos tempójú futás ⋅ úszás ⋅ kerékpározás ⋅ sportspecifikus gyakorlatok ⋅ irányváltások gyakorlása ⋅ szökkenések, ugrások
141
4. fázis (3-5 hét): a. célok: ⋅ teljes ROM és izomerő ⋅ a versenytevékenységhez való visszatérés előkészítése b. alkalmazott terápia: ⋅ mozgásterápia c. mozgásprogram: ⋅ magas intenzitású sportspecifikus erősítés d. funkcionális mozgások: ⋅ versenyszituációk gyakorlása brace-ben, majd anélkül 11. A boka és láb sérülései 11.1. Az Achilles ín szakadása Az Achilles ín szakadása gyakran pályafutásuk vége felé járó, harminc év feletti sportolóknál szokott előfordulni. Előzményekben gyakran szerepel íngyulladásos panasz. A mechanizmus jellemzően indirekt, bár a sérültek nagy része úgy éli meg, mintha valaki odarúgott, vagy ütött volna. Gyakran hallható pattanó hang is. Terhelésre fájdalom jelentkezik, tapintható folytonossági hiány tapasztalható. Az aktív plantárflexió működő plantaris longus mellett kivitelezhető, de erőtlen, a testsúlyterhelést már nem képes ellensúlyozni. Fontos jel a Thompson tünet. Amikor enyhén hajlított térd mellett a vádli izomzatot kézzel komprimálva nem tapasztalható plantárflexió, az az Achilles ín folytonosságának megszakadását igazolja. Ultrahang vizsgálat végezhető, ami pontosabban mutatja a hiány nagyságát, illetve passzív plantárflexió kapcsán az ínvégek esetleges összeérését. Passzív plantarflexióban összeérő ínvégek esetén lehetséges aktív funkcionális kezelés. Ilyenkor három hetes fix lóláb helyzetű rögzítés után 5 cm-es sarokemelőkkel ellátott lábbeliben a sérült mobilizálása megkezdődhet.
142
Hetente 1 cm-es sarok magasság csökkentés mellett további 5 hét alatt érhető el a neutral helyzet, illetve a normál járás. A sportképesség 5-6 hónap alatt áll helyre. Mivel a kezelési idő viszonylag hosszú, a legtöbb sportoló esetén még fennálló feltételek mellett is inkább műtéti beavatkozást célszerű végezni (ínvarrat, lehetőleg minimál invazív technikával). Így a rehabilitációs idő valamivel rövidebbé válik (3-4 hónap). Össze nem érő végek esetén abszolút a műtéti indikáció. 11.2. A boka szalagrendszerének sérülései
9. ábra: Bokasérülés A laterálisan elhelyezkedő bokaszalagok traumája (9. ábra) az egyik leggyakoribb bokasérülés. Labdajátékok, küzdősportok a leginkább érintettek, de szinte valamennyi sportágnál előfordulhat. A mechanizmus elsősorban supináció, melyhez az esetek többségében több-kevesebb plantarflexió társul. Ilyenkor a külbokaszalagok területén jön létre distractió, míg a belbokanyúlvány tövénél nyíróerők keletkeznek. Ezért a szalagsérüléshez a belboka törése is társulhat. Gyakoribb azonban, hogy törés helyett ezen a ponton a talus, illetve a tibia áthajlási részének porcfelszíne szenved károsodást. A szalagok közül elsősorban a ligamentum talofibulare anterius érintett a mechanizmus, illetve anatómiai helyzete miatt. A calcaneofibularis rész érintettsége ritkábban fordul elő, ha létrejön, az mindig súlyosabb sérülést feltételez. Mindhárom szalagrész egyszerre csak igen ritkán szakad el, ilyenkor komplett felső ugróízületi ficam is kialakulhat. A szalagok viszonylagos gyengeségét egy általában hatékony nociceptív és proprioceptív reflexmechanizmus kompenzálja. A bennük levő feszülést érzékelő receptorok főleg a peroneus csoporttal állnak kapcsolatban, így a
143
kezdeti kóros feszülésre a külső részt áthidaló erős peroneális inak az izomkontrakció segítségével stabilizálni képesek az ízületet. Ha a behatás túl hirtelen következik be, vagy túl intenzív, a védelem nem működik és létrejön a szalagsérülés. Ismétlődő traumák fokozatos szalagnyúláshoz vezethetnek, ilyenkor a védelmi funkció még később kapcsol be és egyre komolyabb instabilitás alakulhat ki. Jellemző tünet a boka duzzanata, mely ízületi vérömleny esetén kiterjedt is lehet. A sérült szalagok környékén érezhető nyomásérzékenység, a fájdalom supinátiós stresszre fokozódik, kiterjedtebb sérülés esetén kóros nyithatóság is észlelhető a felső ugróízületben. Részleges, komolyabb mechanikai instabilitással nem járó sérülés esetén konzervatív, vagy aktív funkcionális terápia folytatható, míg komplettebb szakadásnál műtéti ellátás indokolt. (Kerkhoffs, 2002) Konzervatív terápia esetén a duzzanat és a fájdalom csökkenéséig (általában néhány nap) lokális hűtés, jegelés, nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek, fásli, esetleg rövid ideig merev rögzítés alkalmazandó. Viszonylag hamar (általában 1 hét után) pronációs lábemelő, vagy rugalmas, pneumatikus bokarögzítő mellett elkezdődik a láb fokozatos terheltetése. Aktív gyakorlatokkal a boka teljes mozgáspályáját vissza kell állítani, majd izomerősítéssel fokozni a boka stabilitását. (Feger, 2015) Elengedhetetlen statikus, majd dinamikus proprioceptív tréning végzése is. (Lephart, 1998) Így 6-8 hét után jó funkcióval gyógyul még kezdetben komolyabb instabilitással járó sérülés is. (Bleakley, 2010) A boka mediális szalagrendszerének sérülése izolált formában ritka. A traumát okozó mechanizmus a pronáció. Míg a supinátiós stressznél a belső oldalon ható nyíróerők viszonylag ritkán képesek letörni a masszív alapon nyugvó belboka nyúlványt, pronációs stressznél a nyíróerők támadási pontja a syndesmosis vonalára esik, ezért az gyakran sérül. Az erőhatás tovább vezetődve a fibulát érinti, ami vékonyabb, sérülékenyebb csont, így könnyebben törik. A törés jóval az ízületi vonal fölött, a fibula proximális szakaszán is létrejöhet. Jellemző tünet a duzzanat és a fájdalom a belbokacsúcs, illetve a deltaszalag területén. Mindig vizsgálni kell a syndesmosis érintettségét, illetve a fibula proximálisabb részének érzékenységét. Rehabilitációja megegyezik a külboka traumájának kezelésével. (Ivins, 2006)
144
11.3. Plantaris fascitis Nagyon gyakori probléma, azoknál, akik sokat járkálnak, álló munkájuk van, vagy sportolnak. A fájdalmat okozó talpi fascia egy vastag rostos szalag a lábfej alján, ami a sarokcsontnál kezdődik és legyező formában a lábujjak felé van kifeszítve. Ez felelős többek között a lábfej boltozatos formájának megtartásáért. Gyakori feszítésnek kitéve a sarokcsonthoz kapcsolódó rész begyulladhat és elkezdhet fájni. A sarok a leggyakoribb helye a gyulladásnak, de a talp közepén, vagy a lábujjak tövénél is felléphet a gyulladás és ennek következtében a fájdalom. Nagyon súlyos esetekben látható duzzanat is kíséri a fájdalmat. Eleinte csak tompa itt-ott felbukkanó fájdalom észlelhető a sarok tájékán, amely később mindig élesebb és tovább tartó. Jellemző, hogy a legerősebb a fájdalom reggel, amikor az ember az első pár lépést teszi meg vagy amikor elkezdi az aktív tevékenységet, sportmozgást. A kezelést nem szabad halogatni, mert minden egyes lépés csak rosszabbítja a helyzetet. Ha a gyulladás sokáig el van hanyagolva, csontkinövéshez vezethet a sarokcsontból, ami már röntgenfelvételeken is jól látszik. Ez a csontkinövés nem a probléma forrása, hanem a probléma következménye. Kezelése szinte mindig konzervatív. A kezdeti szakaszban jegelést, fájdalomcsillapítást igényel. Alkalmazható elektromos, ultrahang és lézeres kezelés is a tünetek enyhítésére. Megoldást jelenthet különböző tape technikák használata is. A fájdalom enyhülésével megkezdhetőek az aktív mozgásterápiás kezelések, amelyek magukba foglalják a talpizmok nyújtását és erősítését és a fokozatosan intenzívebb sétát, kocogást és futást.
145
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat: A túlterheléses sérülések rizikófaktorai ...................................................................... 61 2. táblázat: Fáradásos törések helye és a sportágakkal való összefüggés ..................................... 62 3. táblázat: Edzéstípusok követelményei ...................................................................................... 72 4. táblázat: A sporttevékenységhez való fokozatos visszatérés folyamata ................................... 79 5. táblázat: A húzódásos sérülések felosztása és jellemzői ........................................................... 97 6. táblázat: Az oldalszalagok sérüléseinek felosztása súlyosságuk alapján ................................ 102 7. táblázat: LCA sérülés utáni pótlásra alkalmazott eljárások .................................................... 109 8. táblázat: Kezelési indikációk meniscus sérülést követően ...................................................... 116
146
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. ábra: OPT modell ................................................................................................................. 82 2. ábra: Állóképességi fejlesztés módszerei ............................................................................. 87 3. ábra: Vállficam ..................................................................................................................... 99 4. ábra: Rotátorköpeny ........................................................................................................... 100 5. ábra: Epicondilitys lateralis humeri ................................................................................... 102 6. ábra: LCM sérülés .............................................................................................................. 117 7. ábra: ACL sérülés ............................................................................................................... 127 8. ábra: Meniscus sérülések típusai ........................................................................................ 136 9. ábra: Bokasérülés ............................................................................................................... 143
147
IRODALOMJEGYZÉK Amadio, P.C. Epidemiology of hand and wrist injuries in sports. Hand Clin. 1990;6:379–381. American College of Sport Medicine position stand. Progression models in resistance training for healthy adults. Med Sci Sports Exerc. 2009 Mar;41(3):687-708. Apor P: Az izomhúzódások korai kezelése az élsportban: „legjobb kezelés”, kevés érvvel alátámasztva. Sportorvosi Szemle 2008 49. (4) 195 Ardern CL, Webster KE, Taylor NF, Feller JA.: Return to sport following anterior cruciate ligament reconstruction surgery: a systematic review and meta-analysis of the state of play. Br J Sport Med 2011;45(7):596-606. Bailey AK, Minschull C, Richardson J, Gleeson NP.: Improvement of outcomes with nonconcurrent strength and cardiovascular-endurance rehabilitation conditioning after ACI surgery to the knee. J Sport Rehabil 2014;23(3):235-43. Berkes I., Halasi T.:Amit a sportolók sérüléseiről és betegségeiről tudni kell. A Magyar Olimpiai Bizottság és az Országos Sportegészségügyi Intézet kiadványa, Budapest 2008 Berkes I.: Sportsérülések megelőzése és kezelés. 2004 Háziorvosi Szemle; 9:698-703 Bleakley C, McDonough S, MacAuley D. The use of ice in the treatment of acute soft-tissue injury: a systematic review of randomized controlled trials. Am J Sport Med. 2004; 32:251– 261. Bleakley CT, O’Connor SR, Tully MA, Rocke LG, MacAuley D, Bradbury I, et al (2010). Effect of accelerated rehabilitation on function after ankle sprain: randomised controlled trial. BMJ 340 Boden, B.P., Dean, G.S., Feagin, J.A. et al, Mechanisms of anterior cruciate ligament injury. Orthopedics. 2000;23:573–578. Boyle M.: Funkcionális edzés mesterfokon, Budapest, Jaffa 2014. Brukner PD and K Khan: Clinical Sports Medicine 4th edition McGraw Hill, Sydney 2012.
148
Buckwalter JA.: Activity vs. rest in the treatment of bone, soft tissue and joint injuries. Iowa Orthop J. 1995;15:29-42 Childs, J.D., George, S.Z., Wright, A., Dugan, J.L., Benedict, T., Bush, J., Fortenberry, A., Preston, J., McQueen, R., Teyhen, D.S., (2009) The effects of traditional sit‐up training versus core stabilization exercises on sit‐up performance in US Army Soldiers: A cluster randomized trial, J. Orthop. Sports Phys. Ther., 39(1): A18. Clark
M.,
Lucett
S.,
Donald
T.:
NASM's
Essentials
of Sports
Performance
Training,Kirkendall Lippincott Williams & Wilkins, 2010 Clark RA. Hamstring injuries: risk assessment and injury prevention. Ann Acad Med Singapore. 2008 Apr. 37(4):341-6. Clay MB, Glover KL, Lowe DT.: Epidemiology of concussion in sport: a literature review J Criopr Med 2013;12(4):230-51. Cox CL, Kuhn JE. Operative versus nonoperative treatment of acute shoulder dislocation in the athlete. Curr Sports Med Rep. 2008 Sep-Oct. 7(5):263-8. Croisier JL, Ganteaume S, Binet J, Genty M, Ferret JM. Strength imbalances and prevention of hamstring injury in professional soccer players: a prospective study. Am J Sports Med. 2008 Apr 30. de Valk EJ, Moen MH, Winters M, Bakker EW, Tamminga R, van der Hoeven H.: Preoperative patient and injury factors of successful rehabilitation after anterior cruciate ligament reconstruction with single-bundle techniques. Arthroscopy. 2013 Nov;29(11):187995. Di Fiori JP, Benjamin-Rakos H, Brenner J, et al. Overuse injuries and burnout in youth sports: a position statement from the American Medical Society for Sports Medicine. Clin J Sport Med. 2014;24:3–20. Feger MA, Herb CC, Fraser JJ, Glaviano N, Hertel J.: Supervised rehabilitation versus home excercise int he treatment of acute ankle sprains: A systematic review. Clin Sport Med 2015 Apr;34(2):329-346.
149
G. M. Thornton,, N. G. Shrive ,C. B. Frank: Healing ligaments have decreased cyclic modulus compared to normal ligaments and immobilization further compromises healing ligament response to cyclic loading. Journal of Orthopaedic Research Volume 21, Issue 4, pages 716–722, July 2003 Green S, Buchbinder R, Hetrick S: Physiotherapy interventions for shoulder pain. Cochrane Database of Systematic Reviews 2003;Issue 2 Harmon KG. Evaluation of groin pain in athletes. Curr Sports Med Rep. 2007 Dec. 6(6):35461. http://sportsinjuryclinic.net/ http://www.mutetinfo.hu/ Hubbard TJ, Denegar CR.: Does Cryotherapy Improve Outcomes With Soft Tissue Injury? J Athl Train. 2004 Sep;39(3):278-279. Ikeda, D., McGill, S.M. (2012) Can altering motions, postures and loads provide immediate low back pain relief: A study of four cases investigating spine load, posture and stability. SPINE. 37 (23): E1469E1475. Ivins D. Acute ankle sprain: an update. Am Fam Physician. 2006 Nov 15. 74(10):1714-20. Kerkhoffs GMMJ, Rowe BH, Assendelft WJJ, Kelly KD, Struijs PAA, van Dijk CN. Immobilisation and functional treatment for acute lateral ankle ligament injuries in adults. Cochrane Database of Systematic Reviews 2002, Issue 3. Kibler, W.B., Livingston, B. Closed-chain rehabilitation for upper and lower extremities. J Am Acad Orthop Surg. 2001;9:412–421. Krassioukov A, West C. : The role of autonomic function on sport performance in athletes with spinal cord injury. Phys Med Rehabil. 2014 Aug;6(8 Suppl):S58-65. Lephart SM, Pincivero DM, Rozzi SL. Proprioception of the ankle and knee. Sports Med. 1998 Mar. 25(3):149-55.
150
MacIsaac ZM, Berhane H, Cray J Jr, et al. Nonfatal sport-related craniofacial fractures: characteristics, mechanisms, and demographic data in the pediatric population. Plast Reconstr Surg. 2013 Jun. 131(6):1339-47. Maffey L, Emery C: What are the risk factors for groin strain injury in sport? A systematic review of the literature. Sports Med 2007; 37: 881-94. Mantone JK, Burkhead WZ Jr, Noonan J Jr. Nonoperative treatment of rotator cuff tears. Orthop Clin North Am. 2000 Apr. 31(2):295-311. McCrory P, et al. (2013). Consensus statement on concussion in sport: The 4th International Conference on Concussion in Sport held in Zurich, November 2012. British Journal of Sports Medicine, 47(5): 250-258. McGill, S.M. Ultimate back fitness and performance, Backfitpro Inc., Waterloo, Canada, ISBN 0 973601804, Fourth edition 2013. Metcalf MH, Barrett GR. Prospective evaluation of 1485 meniscal tear patterns in patients with stable knees. Am J Sports Med. 2004 Apr-May. 32(3):675-80. Myer GD, Paterno MV, Ford KR, Hewett TE.:: Neuromuscular training techniques to target deficits before return to sport after anterior cruciate ligament reconstruction. J Strength Cond Res 2008;22(3):987-1014. Nash CE1, Mickan SM, Del Mar CB, Glasziou PP.: Resting injured limbs delays recovery: a systematic review. J Fam Pract. 2004 Sep;53(9):706-12. Nunes GS, et al: Kinesio Taping does not decrease swelling in acute, lateral ankle sprain of athletes: a randomised trial. J Physiother. 2015 Jan;61(1):28-33. Owens, B.D., Murphy, K.P., Kuklo, T.R. Arthroscopic release for lateral epicondylitis. Arthroscopy. 2001;17:582–587. Pavlik A., Halasi T.,Fröhlich P, Balogh E.: Sportolók alsó végtagi fáradásos törésének diagnosztikája, kezelése. Sportorvosi Szemle 2007 48. évf. 3.szám 100-107
151
Petersen, W., Zantop, T. Partial rupture of the anterior cruciate ligament. Arthroscopy. 2006;22:1143–1145. Purcell, L., Micheli, L. Low back pain in young athletes. Sports Health. 2009;1:212–222. Raasch WG, Hergan DJ.: Treatment of stress fractres: the fundamentals. Clin Sports Med. 2006 25(1):29-36, Rewiev Schmitt B, Tim T, McHugh M: Hamstring injury rehabilitation and prevention of reinjury using lengthened state eccentric training: a new concept. Int J Sports Phys Ther. 2012 Jun; 7(3): 333–341. Sobhani R, Dekker R, Postema K, Dijkstra PU.: Epidemiology of ankle and foot overuse injuries in sports: A systematic review. Scand J Med Sci Sports 2013 Dec,23(6):669-86. Szendrői Miklós: Ortopédia, 1. kiadás. Budapest: Semmelweis Kiadó, 2006. Tampier, C., Drake, J., Callaghan, J., McGill, S.M. (2007) Progressive disc herniation: An investigation of the mechanism using radiologic, histochemical and microscopic dissection techniques. SPINE, 32(25): 2869‐2874. Torge, Guille, Jaffe. Injuries to the cervical spine in American football players. J Bone Joint Surg Am. 2002 Jan;84-A(1):112-22 Waicus, K.M., Smith, B.W. Back injuries in the pediatric athlete. Curr Sports Med Rep. 2002;1:52–58. West RV, Kim JG, Armfield D, Harner CD. Lateral meniscal root tears associated with anterior cruciate ligament injury: classification and management (SS-70). Arthroscopy. 2004. 20:e32-e33. Zantop, T., Petersen, W., Fu, F. Anatomy of the cruciate ligament. Operative Techniques in Orthopaedics. 2005;15:20–28.
152
III.
RÉSZ:
A
SPORTTELJESÍTMÉNYT
ÉS
A
SÉRÜLÉSEK
UTÁNI
SPORTREHABILITÁCIÓ HATÉKONYSÁGÁT BEFOLYÁSOLÓ PSZICHOLÓGIAI TÉNYEZŐK (Tisljár Roland) 1. A motiváció A motiváció a magatartás kiváltásában, fenntartásában és szabályozásában szerepet játszó tényezők összességét jelenti (Atkinson és mtsai, 2005). Az egyes motívumok meghatározzák a viselkedés irányát, és energizálják azt. 1.1. Külső és belső motiváció A motiváció több forrásból is származhat. Az egyik legalapvetőbb felosztás szerint külső (extrinzik) és belső (intrinzik) motivációt különböztethetünk meg. Az extrinzik motiváció külső megerősítésekből származik, az intrinzik motiváció pedig a személyen belülről jön. Mindkettő fontos szerepet tölt be a sportban, de a teljesítményt jelentősen meghatározhatja, honnan ered a sportoló aktuális motivációja. A belsőleg motivált azt érzik, hogy saját döntésük és vágyaik miatt vesznek részt az adott tevékenyégben. Ezzel szemben a kívülről motivált sportolók valamilyen külső, rajtuk kívül álló oknak tulajdonítják a sportban való részvételüket. A külső és a belső motiváció egyaránt cél adhat a sportolásnak (külső – jutalom, dicséret, pénz, vagy egy kellemetlen dolog elkerülése; belső – a mozgás öröme, feloldódás a sporttevékenységben stb.), de ezek hatásának tartóssága eltérő lehet. A külsőleg motivált sportolók hamarabb elveszítik érdeklődésüket az adott tevékenység iránt, összhangban a külső motiváció meglétével, illetve annak számukra való fontosságával. A belsőleg motivált sportolók viszont a tevékenység öröméért sportolnak, azért, mert szeretik ezt csinálni, így a motivációjuk is tartósan fenn fog maradni az adott sporttevékenység iránt.
153
1.1.1. A külső és belső motiváció típusai Az extrinzik (külső) és az intrinzik (belső) motivációnak többféle típusa létezik. Ryan és Deci (2000) annak függvényében különböztette meg ezeket, hogy milyen mértékben határozzuk meg mi magunk a motivációs állapotunkat. Az általuk elkülönített öt típus a következő: 1) Motiválatlan sportolók – Az ebbe a csoportba tartozók nem rendelkeznek a személyes kontroll érzésével, nincs semmi olyan belső indíttatásuk, amely miatt az adott sporttevékenységet folytatják. Az ilyen sportolók alapvetően a tanult tehetetlenség jelenségét élik meg - a kudarcaik hatására egy idő után az erőfeszítéseik is elmaradnak, és ennek következtében a sportolók egy minden örömöt nélkülöző, motiválatlan állapotba süllyednek. 2) Sportolók „kívülről szabályozott” motivációval - Ez a külső motivációk első formája. Itt a viselkedés célja vagy valamely külső követelménynek való megfelelés, vagy pedig egy olyan jutalom megszerzése, amelyet a sportoló szeretne megszerezni. „Azért kell ma is edzésre / meccsre mennem, hogy biztosan megkapjam a fizetésem.” 3) Sportolók „introjektált (beépülő) szabályozással” – Az ebbe a kategóriába tartozó sportolók azért sportolnak, mert azt érzik belül, hogy sportolniuk kell. Itt ugyanakkor még a motiváció nem válik belsővé, csak a külső forrást helyettesíti egy belső ok (pl. a lelkiismeret). „Furdalni fog a lelkiismeretem, ha kihagyom a mai edzést.” 4) Sportolók „identifikált (azonosuló) szabályozással – A sporttevékenység végzése itt már egyéni döntés eredményeképp születik meg, de még mindig valamilyen cél elérésének az érdekében történik meg. A sportoló még nem értékeli teljes mértékben örömtelinek és élvezetesnek a tevékenységét. Például az a sportoló, aki az állóképességét szándékozik növelni, még abban az esetben sem fog kihagyni egyetlen edzést sem, ha azok nagyon nehezek és megerőltetőek a számára.
154
5) Sportolók integrált, teljesen belsővé vált motivációval – Ennél a kategóriánál a motiváció már teljesen belsővé vált, a sportoló már a saját öröme és megelégedettsége miatt vesz részt az adott tevékenységben. Ez az önállóság és a tudatosság legtisztább megjelenési formája.
Motiválatlan sportoló
Kívülről szabályozott sportoló
Introjektált (beépülő) szabályozás
Identifikált (azonosuló) szabályozás
Belső (integrálódott) motiváció
10. ábra: A motiválatlanságtól a belső motivációig (Ryan és Deci alapján Gyömbér és Kovács, 2012) 1.2. Oktulajdonítás és motiváció A sportban folyamatosan kapunk visszajelzéseket a teljesítményünkről. Ezek természetesen nem csak kívülről (pl. az edzőtől) érkezhetnek meg, hanem belülről is, saját érzéseink, gondolataink, mentális reakcióink formájában. Ha sikert élünk át, akkor ezt követően pozitív érzéseket (elégedettséget, nyugalmat, felszabadultságot és örömet) élünk meg, egy kudarc elszenvedését követően pedig negatív hangulatba kerülünk, lehangolttá válunk. Akármi is az eredmény, minden esetben megpróbáljuk megtalálni az elvégzett tevékenységünk eredményének okait. Ilyenkor több magyarázati lehetőséget is végiggondolunk, vizsgáljuk az eredmény okát („Ki vagy mi a felelős érte?”), azt, hogy mennyire állandó ez az ok (a képességeim okozták-e, vagy egy időben változó tényező, mint a pillanatnyi erőfeszítésem), és hogy mennyire tudjuk ezt kontrollálni („Befolyásoltam-e az eredmény alakulását?”). Az ilyen típusú önelemzések eredményei nagyban meghatározzák a sportolók jövőbeli teljesítményét.
155
A pszichológián belül az ún. kontrollhely-elmélet (Rotter, 1966) a szerint sorolja két csoportba az embereket (belső és külső kontrollos személyek), hogy 1) mennyire érzik magukat felelősnek a teljesítményükért, és 2) teljesítményük eredménye milyen mértékben erősíti meg őket. A legfontosabb kérdés itt az, hogy a sportoló a saját teljesítményét önmaga által irányítottnak tartja-e. A ránk jellemző attribúciós forma alapvető része a személyiségünknek, nagyban meghatározza mindennapi életünket és cselekedeteinket. A külső kontrollos emberek tehát rajtuk kívül álló okokkal magyarázzák a teljesítményüket. Náluk a korábbi pozitív tapasztalatok (pl. sikerek a sportban) kisebb megerősítő erővel bírnak. Ezzel szemben a belső kontrollos személyek inkább úgy gondolják, hogy a sikereik, a teljesítményük a saját erőfeszítéseiknek tulajdoníthatóak, azok eredményei. A következőkben azt láthatjuk, hogy mi jellemző a belső és külső kontrollos sportolókra (1. táblázat). 1. táblázat: A belső és külső kontrollos sportolók attribúcióinak jellemzői Belső
Külső
A pozitív és negatív eseményeket a saját tetteik következményének tekintik.
A tetteiket rajtuk kívül álló okokkal magyarázzák.
Úgy érzik, hogy szabályozhatják az életük eseményeit és felelősséget vállalhatnak velük kapcsolatban.
Úgy érzik, hogy az események nincsenek az irányításuk alatt.
Észrevehetően befolyásolják őket az olyan környezeti tényezők, mint a külső visszajelzés vagy az eredmény.
Fizikailag vagy érzelmileg nem hat rájuk a külső visszajelzés vagy eredmény (ezeket szerencsével, véletlennel vagy nehézségekkel magyarázzák).
Ellenségesen és érzékenyen reagálnak a kritikára és a folyamatos kudarcokra.
Nehezen reagálnak és általában kevésbé érzékenyek a külső kritikákra.
Jobban szeretik az olyan helyzeteket, ahol képességeiket használhatják, mint ahol a véletlennek van szerepe.
Jobban kedvelik az olyan helyzetet, ahol a szerencsének vagy a véletlennek van szerepe, mint ami a képességeiktől függ.
Nagyon törődnek a teljesítményük
Viszonylag kevésbé törődnek a
156
eredményével.
teljesítményük eredményével.
Belső
Külső
Viszonylag nehéz célokat tűznek ki maguk elé.
Viszonylag könnyű célokat tűznek ki maguk elé.
Nagy az önbizalmuk és az önbecsülésük.
Kicsi az önbizalmuk és az önbecsülésük.
Jobb jegyekre törekednek az iskolában, és ilyeneket is kapnak.
A tanulásban kevésbé sikeresek.
Az elismeréstől függ, hogy növekszik-e a jövőbeli sikereik elérésének a lehetősége.
Kevésbé fontos számukra teljesítményük elismerése, mivel nem érzik úgy, hogy a sikereiket maguknak köszönhetik.
A sikernek erősebb a megerősítő hatása.
A sikernek kicsi a megerősítő hatása.
Kitartóak a hosszabb feladatoknál.
Viszonylag rövidebb a kitartásuk.
1.3. A sportolás iránti motiváció fenntartását meghatározó tényezők Weiner (1985) összegyűjtötte azokat a lehetséges körülményeket, melyek növelik a sportolás abbahagyásának kockázatát (Gyömbér és Kovács, 2012 alapján): •
Folyamatos kudarcok megtapasztalása (a sportoló itt az általa elért eredményeket sikertelenségként érzékeli, attól függetlenül, hogy mások erről mit gondolnak);
•
Boldogtalannak érzi magát a sikertelenség megélése miatt (ahelyett, hogy a siker hiányát egy tanulási folyamat részeként értékelné);
•
Felelősséget vállal és nagyobbrészt felelősnek érzi magát a siker hiánya miatt; és
•
Ez a probléma viszonylag hosszabb időn át fennáll.
Ez a folyamat abban az esetben jelentkezik, ha a versenyző sporttapasztalatai döntő többségét kudarcként érzékeli. Ha viszont sikerei is vannak, sikereként képes megélni a vesztes megmérettetések egy részét (pl. jól sikerülnek a szervái vagy a lövései egy egyébként elveszített mérkőzésen), akkor nem aktiválódik ez a folyamat.
157
1.3.1. Az edző feladata Itt az edzőknek nagyon fontos szerepe van. Olyan visszajelzéseket kell adnia a sportolónak, amelyek megerősítik a pozitív teljesítményt (pl. annak elismerése, hogy a végeredménytől függetlenül a sportoló a tevékenység egyes elemeiben fejlődést mutat), de ugyanakkor szükség esetén a hiányosságokra is mutasson rá. Ha az edző csupán pozitív visszajelzéseket ad a sportolóinak, azzal egy idő után már nem képes fejlődést elérni a sportolóknál. Számos kutatási eredmény arról számol be, hogy a kizárólag pozitív visszajelzések kevésbé segítik a teljesítmény összesített javulását, mint a pozitív visszajelzések közé alkalmanként beillesztett, útmutató jellegű bírálatok, kritikák. A teljesítmény eredményére adott magyarázatok gyakran befolyást gyakorolnak a sportoló jövőbeli motivációjára, teljesítményének és erőfeszítéseinek a hatékonyságára. Például ha a játékos hibázásának okaként az edző a sportoló nem megfelelő képességeit jelöli meg, akkor emiatt a sportoló csökkentheti a jövőbeli erőfeszítéseit, vagy akár abba is hagyhatja a sportot, kiléphet a csapatból, viszont ha a hibázást a feladat nehézségének, a kevés erőfeszítésnek, vagy az elmaradt szerencsének tudják be, akkor ez nem hat negatívan a sportoló motivációjára, jövőbeli elkötelezettségének mértékére. 1.3.2. A vereségre adott motiváló és nem motiváló értelmezések Anshel (2003) néhány példán keresztül mutatja be az értelmezések különböző fajtáit (Gyömbér és Kovács, 2012 alapján) (2. táblázat):
158
2. táblázat: Az értelmezések különböző fajtái Nehéz feladat vagy ellenfél-értelmezés
Erőfeszítésértelmezés
Szerencse-értelmezés
„Mentálisan nem álltunk készen.”
„Ezt az ellenfelet ma senki sem tudta volna utolérni.”
„Az edzésen nem dolgoztam eleget.”
„Nem volt szünetünk közben.”
„Hiába éreztem formában magam”
„Tökéletes volt az ellenfél időzítése.”
„Nem voltunk elég agresszívek a pályán.”
„”A bíró nem hagyta, hogy játszunk.”
„Szörnyű voltam ma.”
„Jobb csapatellen játszottunk.”
Képesség-értelmezés
„Nem hoztunk ki mindent magunkból.”
„Az időjárás letaglózott bennünket.”
2. A sérülés „Kétféle sportoló létezik: aki már volt sérült, és aki még nem” – kezdik a sérülések sportpszichológiai vonatkozásait tárgyaló írásukat Gyömbér Noémi és Kovács Katalin sportpszichológusok (Gyömbér és Kovács, 2012). A sportban, különösen az élsportban a cél a teljesítőképesség határainak tágítása, ezért a sérülésre a többség úgy tekint, mint egy végső rosszra, amelynek lehetőségét amennyire csak lehet, próbálják figyelmen kívül hagyni, kizárni a tudatukból. Egy váratlan, súlyos sérülés akár derékba is törheti a sportoló pályafutását, amely a egy olyan, eddig nem ismert élethelyzetbe hozhatja, amire nem készült fel, főként a korábbi, a sérülések lehetőségét ignoráló figyelmi fókusza miatt. Előfordul, hogy nem marad abba a pályafutása, csak néhány fontos versenyt kell kihagynia, amely szintén erős negatív hatást gyakorolhat a pályaívére. A legnagyobb, konstans bosszúságot viszont azok az apró sérülések okozzák, amelyek viszonylag gyorsan gyógyulnak, de ezzel együtt megtörik a hétköznapi felkészülések ritmusát, hátráltatják a megfelelő formaidőzítés kialakítását.
159
A sérült sportolókkal foglalkozó szakemberek két fő kérdés mentén kell, hogy körüljárják ezt a jelenségkört: 1) Hogyan előzhetjük meg a sérülés kialakulását? 2) Mit tegyünk, ha már bekövetkezett a sérülés? 2.1. A sérülés mint krízis A krízis szó eredeti, görög jelentése veszély és esély. Minden krízisként értékelt helyet, így a sportsérülés is, egyfajta válságot, döntést és fordulópontot egyaránt magában foglaló helyzetet takar, azaz a negatív hatások mellett helyet kaphatnak itt az előrelépést elősegítő, érett megküzdési módok alkalmazásai. Egy a pszichológiában elfogadott nézőpont szerint a krízis egy olyan állapot, amelyben a személy képtelen a pszichés egyensúlyát veszélyeztető, gyakran váratlan, és főként külső eredetű tényezőkkel való szembenézésre (Caplan, 1961). A külső körülmények fenyegető közelsége ebben az időszakban minden egyébnél fontosabbnak tűnik a krízisben lévő személy számára, mivel ezeket a helyzeteket a szokásos problémamegoldó eszközeivel sem elkerülni, sem pedig megoldani nem tudja. A krízisállapotokat jellemzőik alapján két csoportba sorolhatjuk (Bakó, 2004): 1. Pszichoszociális vagy fejlődési krízis. Ez természetes velejárója a fejlődésnek, olyan változásokkal járó életesemények bekövetkeztekor, mint például az iskolai évek megkezdése, a házasságkötés vagy a gyerekszületés. A sportolók esetében ilyen lehet a korosztályváltás, a csapatváltás, a sportolói karrier lezárulása, amikor megváltozik a sport helye és mennyisége a személy életében. Ezek az események nem elkerülhetőek, viszont fel lehet rájuk készülni, ezért itt jelentős szerepe van a prevenciónak.
160
2. Akcidentális vagy eseti krízis. Külső váratlan esemény által előidézett. A sportban ilyen lehet az egyesületi háttér, az edző személyének megváltozása, valamint a sérülés. Az eseti krízisek időszakában milyen jellemzői lehetnek a sérült sportolók pszichés működésének? (Herman, 2003): Figyelme teljesen az adott problémára irányul, az egyéb kötelességeit hajlamos elhanyagolni. Előfordulhat, hogy a társas környezet (családtagok, barátok, csapattársak, egyesület) segítségére is szükség van ebben az időszakban ahhoz, hogy túl tudjon lépni ezen az állapoton. Az élsportolók esetében kulcsfontosságú az ezen időszakban elvégzett aktív megoldáskeresés. Kevésbé vesz részt a sporton kívüli társas szerepeivel együtt járó hétköznapi tevékenységekben. Figyelmi fókuszának beszűkülése miatt a mentálisabb kapacitása is korlátozottabbnak tűnik átmenetileg, nehezebben tudja átgondolni, strukturálni a helyzetet. Az éppen ellentétes a szükséges mentális működésmóddal, mivel sérülés esetén nagyon fontos a lehetséges megoldási módok, eshetőségek racionális értékelése. Ebből következően itt a környezet józansága felértékelődik, nagyon fontossá válhat. Visszajelzést kell adni a számára az aktuális állapot súlyosságáról, és a javulás menetéről vagy esetleges hiányáról. Ez azért fontos, mert a sportoló ilyenkor önmagát kissé torzultan, egyfajta negatív szemüvegen keresztül látja, és a helyzet szubjektíven rosszabbnak ítélheti meg, amint amilyen az valójában, ez pedig gátolhatja a felgyógyulást elősegítő folyamatok végig vitelének képességét. Csökkenhet az érzelmi kontrollja, kisebb mértékben képes kontrollálni az egyes érzelmi
késztetéseit
(önkontroll).
Különféle
olyan
érzelmek
által
indukált
megnyilatkozások (pl. agresszív kitörések, hirtelen hangulatváltozások) jelenhetnek meg nála, amelyek negatívan befolyásolják az elérhető társas támasz mértékét. Emellett a túltengő, főként negatív érzelmi állapotok megjelenése a jövőképét is sötétebbre, akár kilátástalanak tűnőre színezheti. Túlságosan a fájdalomra és az átélt veszteségre koncentrálhat, és nem látja a kiutat, az esélyt a felépülésre.
161
A társas kapcsolati működése is megváltozhat, énközpontúbbá válhat. Nem képes magától elvonatkoztatni, mindent a saját – negatív – nézőpontjából ítél meg. Hatalmasra duzzadt támaszigény jellemzi, minden őt körülvevő személyt annak függvényében ítél meg, hogy az mekkora mértékű és milyen minőségű támaszt képes, illetve hajlandó adni a számára. Gyakran előfordulhat a visszaesés jelensége, amikor is nem vállalja a felelősséget a vele, az ő közreműködése által történtekért. Emellett tagadja a nyilvánvaló tényeket, meseszerű gyógyulásban, a helyzete ilyetén jobbá alakulásában reménykedik, csodát vár. A krízisállapotok menetére, lefolyására jellemző, hogy gyakran örvényszerűen történik meg, ilyen esetekben a probléma önmagát erősíti, egyre nagyobbá válik, és egyre intenzívebb érzések kapcsolódnak hozzá. Ilyenkor ez már a személy teljes energiáját leköti. A krízisállapotot öt szakasza bonthatjuk, melyek a sérüléssel való megküzdés során megjelennek (Horowitz, 1986).
Szembesülés
Megrettenés
Kiútkeresés
A döntések meghozatala
Az egyensúly helyreállítása vagy kimerülés
2. ábra: A krízis szakaszai Szembesülés Az első szakasz a sérülés megtörténtét és ennek észlelését fogalja magában, amit gyakran sokkszerű hatás vagy pedig a helyzet tagadása követ: („Nem is olyan komoly ez.”)
162
Megrettenés A szorongásos érzések megjelennek és elárasztják a személyt. Jellemző kérdések, amelyeken töpreng, rágódik a személy ebben az időszakban: „Mi lesz velem?”, „Mikor tudok újra pályára lépni?”, „Mi történik a karrieremmel?”, „Bennmaradok-e a csapatban?”. A szorongásos érzések eluralkodása által fokozódik a személy érzelmi sérülékenysége is. Kiútkeresés Ennek az aktív szakasznak az átélése során a személy szokásos megküzdési stratégiái felfokozódnak, de ezek mellett új, eddig nem használt stratégiáik alkalmazására szüksége van/lehet. A döntések meghozatala A lehetséges megoldási módok igénybevétele, például műtét vagy a rehabilitációs folyamat megkezdése. Az egyensúly helyreállítása vagy kimerülés Jó esetben sikeresen végigmegy és lezárul a rehabilitációs folyamat, a sportoló visszatér az aktív sportolói életbe. Rossz esetben a pszichés egyensúly megbomlása miatt akár éveken keresztül is elhúzódhat, és sikertelenül is záródhat a rehabilitációs folyamat. 2.2. Mikor és miért sérülünk? Sportpszichológia szempontból hangsúlyoznunk kell, hogy bizonyos pszichoszociális tényezők fogékonyabbá teszik a sportolókat a sérülésekre, míg más faktorok segítenek a sérülések elkerülésében (Williams, Rotella és Heyman, 1998). A folyamat kulcstényezője a stressz, illetve az egyén stressztűrő képessége, a stresszhelyzetekben alkalmazható megküzdési módjainak összetételében van. Az olyan személyek sérülékenyebbek, akiknek az életében sok stresszhelyzet van, és bizonyos személyiségjegyeik súlyosbítják a stresszre adott reakcióikat, ezért kevesebb megküzdési forrással rendelkeznek. Ők olyan stresszes helyzetekbe kerülve, mint például a kemény
163
edzések vagy versenyek, jóval valószínűbben értékelik stresszesnek a helyzeteket, és mivel az erre való reagálás, kontrollálási törekvések jelentősen lekötik a mentális folyamataikat, figyelmük nagyobb gyakorisággal fog eltérni az aktuális sporttevékenység kivitelezésétől, mint a kevésbé stresszes, de egyébként hasonló képességű társaiké. A megnövekedett stresszállapot fokozza a reakcióik hevességét, amely így összességében fogékonyabbá teszi őket a sérülésekre. Ha a sportoló izgalmas és élvezetes kihívásként látja a versenyt vagy a kemény edzéseket, akkor számára a stressz nem negatív előjelű (distressz), hanem pozitív lesz (eustressz) (Selye, 1976). A pozitív stresszállapot segít a koncentrációban, az adott feladat teljes körű és hatékony kontrollálásában, és ennek következtében a sérülések esélyének alacsony szinten tartásában. A negatív stresszállapot (distressz) esetében a sportoló fenyegetőnek és szorongáskeltőnek éli meg a versenyt. Ezek az érzések vélhetően akkor alakulnak ki, amikor a sportoló úgy érzi, hogy nem rendelkezik elegendő erőforrással a helyzet megoldásához. A stresszre adott reakció közben számos pszichés és figyelmi változás megy végbe: •
Fokozódik az izmok feszülése, mely kimerültséghez, csökkent rugalmassághoz, mozgáskoordinációs zavarokhoz és izomműködési problémákhoz vezethet, mely állapot megnöveli az olyan sérülések előfordulási esélyét, mint a rándulás, húzódás, és a szakadás.
•
Beszűkül a vizuális látómező, ezért a sportoló vagy nem veszi észre a veszélyes perifériás ingereket, vagy pedig csak későn és így nem tud reagálni rájuk. A nem megfelelő edzői utasítások is kialakíthatnak ilyen figyelmi torzításokat, melyek hasonló megkésett reakciókhoz vezethetnek.
2.3. Hogyan reagálnak a sportolók a sérülésre? A sportolók sokféleképpen észlelhetik és értelmezhetik az egyes sérüléseket. Egyesek betegségként élik át, és emiatt szánnak időt a felgyógyulásra, míg mások inkább leküzdendő problémaként tekintenek rá, és megpróbálják bebizonyítani, hogy mint minden más problémával, ezzel is képesek megküzdeni. Vannak, akik számára megkönnyebbülést
164
jelenthet,
amely
által
nem
kell
szembesülnie
a
folyamatosan
felé
irányuló
teljesítményelvárásokkal. Mások szintén akár meg is örülhetnek neki, lehetőségként fogva fel a sportpályafutásuk lezárására, és valami új dologba valóbelekezdésbe. A visszatérésben reménykedő sérült sportolók bizonytalanok, mivel nem tudják, hogy mikor térhetnek vissza, hogy pontosan mennyi időt fog igénybe venni a felépülésük, illetve azt sem, hogy milyen hatékonysággal tudják majd a sérült testrészeiket használni, terhelni a visszatérésüket követően. A rehabilitációs folyamat pozitív keretbe helyezése, és az optimista szemléletmód és a lelkesedés segít a fizikai és a mentális erőforrásoknak a gyógyulás szolgálatába történő állításában. A sérülések hatására a következő negatív pszichés következmények léphetnek fel egy sportolónál (Moran, 2004): Stressz/szorongás Düh, elkeseredettség Engedelmességgel kapcsolatos problémák Depresszió Koncentrációs problémák Edzésfüggőség A konzultációk során tudatosítani kell a sportolókban, hogy a sérülésükkel és a fájdalommal kapcsolatos érzéseik teljesen normálisak, és a sikerre vezető rehabilitációs folyamat fontos elemeit képezik. A fájdalom nem csak a testre hat, hanem ezen túl az elmét, az elmeműködést is igénybe veszi. A sportolók által megélt fájdalomélményt a következő kategóriákba sorolhatjuk (Addison, Kremer és Bell, 1998): Kimerültség és kellemetlen érzés Normális vagy rutinszerű érzések, melyek együtt járnak a fizikai megterheléssel, és a rehabilitációval. Pozitív edzésfájdalom Az állóképesség fejlesztésével együtt járó, nem fenyegető érzés 165
Negatív edzésfájdalom Túledzéssel kapcsolatos, fenyegető érzés, amikor már az edzés nem jár előnyökkel. Negatív figyelmeztető fájdalom Az előzőhöz hasonló, de annál komolyabb és fenyegetőbb fájdalomérzés. Nem akut, hirtelen állapot, hanem elhúzódó, konstans. Negatív akut fájdalom A hirtelen bekövetkező sérülés. Intenzív és specifikus érzés, katasztrófaérzettel összekapcsolódóan. 2.4. Hogyan előzzük meg, hogy egy fizikai sérülés érzelmi problémává váljon? Gyakran előfordul amatőr és professzionális sportolóknál egyaránt, hogy a sporttevékenység során szerzett sérüléseik, illetve ezek következményei a különféle, a normális életvitelüket megzavaró problémák forrásává válnak. Egy amerikai pszichoterapeuta a saját prakszisából vett rövid esetleírásokkal illusztráltan összegyűjtött néhány tanácsot a fizikai sérülések pszichés jellegű problémákká válásának megelőzési módjairól. Egy profi sportoló, egyetemista lány edzés közben elszakította a térdszalagját, amit több műtéttel tudtak csak helyre hozni. Emiatt nem csupán egy telje versenyszezont kellett kihagynia, hanem nagy bánatára még a nyaralási terveit is fel kellett adnia abban az évben. Egy harmincas férfi egyre erősödő háti fájdalmai miatt nem tud teniszezni. Egy másik férfibeteg kerékpáros balesete miatt került kórházba. Egy negyvenes nő erős ízületi fájdalomra és fáradtságérzetre panaszkodott, valamint még a Lyme-fertőzés gyanúja fennállt nála. Ezek az emberek mindnyájan eltérő módon, a saját személyiségüknek és személyes élettörténetüknek megfelelően reagáltak a sérüléseikre. Egyikük erős depresszióba esett. Másikuk a kezdetben enyhe sérülés elhanyagolása révén jelentősen tovább rontott a sérülésén. Egy harmadik pedig egyre fokozódó mértékű dühvel reagált a sérülésre. Ezek az eltérő reakciók úgy érthetők meg, ha feltárjuk a fizikai sérüléseknek az egyéneknél jelentkező, eltérő pszichológiai jelentéstartalmait. A testünkkel való bánásmódnak az adott 166
személyre jellemző formája az egyik fő tényező, amely meghatározza egyrészt a gyógyulási folyamatot, másrészt pedig azt is, ahogyan a gyógyulás során és azt követően érezzük magunkat. A problémák felnagyításának, illetve érzelmi túldimenzionálásának elkerülésre a tanácsok a következők: 2.4.1. Beszélgess a családtagjaiddal Egy sérülés nagyban befolyásolhatja a sérülést elszenvedő családtagjait is. Például aggódhatnak miatta, de ezt nem képesek felé kifejezni. Vagy éppen ellenkezőleg, azt érezhetik, hogy az ő sérelmeikre, szenvedésükre, már nem is figyelnek (csak a sérült hozzátartozóra), „ők nem is számítanak”. Ebben az esetben ők is vágyhatnak némi együttérzésre. Akármilyen formában is változik meg a család tagjainak érzelmi viselkedése, reakció a sérülést követően, ezek mindegyikét érdemes nyílttá tenni és megbeszélni a többiekkel, ahelyett, hogy magukba zártan próbálják meg ezeket az érzéseket megoldani, feldolgozni. A feldolgozás sokkal könnyebb és hatékonyabb, valamint kevesebb maradandó érzelmi károsodással fenyegető, ha közös beszélgetésen, az aggodalmak, a vélt vagy valós sérelmek megbeszélésén alapul. 2.4.2. Próbáld megérteni, hogy a sérülés mit jelent a számodra Egy érdekes kutatási eredmény szerint (Chen és munkatársai, 2008) a fizikai fájdalmat sokkal könnyebben felejtjük el, mint az érzelmi fájdalmat. De amikor a testi problémák érzelmi színezetet is kapnak, akkor már sokkal központibb helyet tudnak elfoglalni a tudatunkban. Az emberek egy része számára a fizikai fájdalom azt jelentheti, hogy a fájdalom átélése időszakában képtelenek ellátni önmagukat – vagyis a fájdalom érzete a gyengeség önmeghatározásával kapcsolódhat össze. Egy ismert fájdalom kezelési technika fő eleme arra irányul, hogy fókuszáljuk figyelmünket egy másik, a fájdalmat kiváltótól eltérő testtájunkra. Ennek a technikának az alkalmazása abban az estben is hasznos lehet, ha a sérülés által elárasztottnak, rosszul működőnek érezzük magunkat. Ilyenkor próbálunk összeállítani egy listát a mindennapi életünk azon területeiről, ahol továbbra is képesek vagyunk jól funkcionálni. Keressük meg azokat az adottságainkat, jellemzőinket, amelyekre büszkék
167
vagyunk. Fontos szem előtt tartani, hogy mi csupán a sérülésünk vagyunk, hanem annál jóval több. 2.4.3. Vállaljuk a felelősséget – anélkül, hogy önmagunkat hibáztatnánk Egy a sportsérülésekből való rehabilitációt pszichés vonatkozásait vizsgáló kutatásban (Hagger és mtsai, 2005) azt találták, hogy míg az önkritikus viselkedés hátrányosan befolyásolta a gyógyulási folyamatot, addig a rehabilitációért való felelősség vállalása segítette azt. Persze ezt sokkal könnyebb elmondani, mint megcsinálni. Sokszor nehéz elkerülni önmagunk hibáztatását – különösen, ha valami olyan dolog miatt szenvedtünk sérülést, amit mi tettünk vagy épp nem tettünk meg (pl. sisak nélkül kerékpároztunk, vagy nem megfelelő felszerelésben sportoltunk). Fontos szem előtt tartanunk azonban azt a tényt, hogy a legtöbb esetben nem szándékosan (még nem tudatos szinten sem) okozunk sérülést önmagunknak. A korábbi hibázásaink folytonos újra felidézése nem megkönnyíti, hanem éppen megnehezíti azt, hogy továbblépjünk. Hasonlóképpen fontos tényező lehet a gyógyulási folyamatban, hogy ne adjuk fel a dolgok irányításának érzetét, még akkor sem, ha ez nagyon nehezen kivitelezhetőnek is tűnhet. Egy beteg keserűen arról panaszkodott a pszichológusának, hogy az orvos nem volt képes őt meggyógyítani, jobb állapotba hozni. Mindaddig viszont képtelen volt egy másik megoldási módon találni, amíg a pszichológusa nem javasolta neki azt, hogy keressen egy másik szakembert, mert talán a jelenlegi orvosa már nem képes őt tovább segítni a gyógyulási folyamatban. A tanács elhangzását követően a páciens gyorsan felismerte, hogy őtőle függ, hogyan kezeli a helyzetet, milyen további kezelési módot választ. Ezt követően konzultált az orvosával a további lehetőségeiről, valamint önállóan is elvégzett egy kisebb kutatást a kérdésben – ezek eredményeként már az előtt elkezdte jobban érezni magát, hogy az újonnan kidolgozott kezelési metódus – kismértékű testmozgás, gyakori masszás és egy eltérő orvosi megközelítés alkalmazása – megváltoztatta volna a helyzetét.
168
2.4.4. Támaszkodj a barátaidra és a családodra (de ne túlzott mértékben) A segítségnyújtás elfogadása, annak kinyilvánítása mások felé, hogy mennyire sérülékenynek vagy gyengének érezzük magunkat egy adott helyzetben nem jelenti azt, hogy ezáltal teherré is válunk mások számára, illetve hogy egészségtelen függőségi állapotot alakítanánk ki. Valójában a valódi (én)erő egyik fontos forrása a mások által nyújtott segítség elfogadásának képessége. Ha amiatt aggódsz, hogy az igényeid túl nagy megterhelést jelent a környezeted számára, akkor - kezd el beszélgetni velük erről a témáról. Mesélj nekik az aggodalmaidról, mondd el nekik, hogy mennyire nagyra tartod őket a segítségnyújtásuk miatt. Kérd meg őket, hogy ők is mondják el az adott szituációval kapcsolatosan az érzéseiket, gondolataikat. Nagyon sok pszichológusi tapasztalat támasztja alá azt a tényt, hogy a kiszolgáltatott helyzetben való segítségnyújtás és fogadás megbeszélése nagyban javíthatja a két személy kapcsolatának a sérülés (betegség) megjelenése előtti minőségben való megőrzését. 2.4.5. A jó dolgok gyakran a rossz tapasztalatokból, élményekből származnak A betegség, sérülés, illetve a lábadozási folyamat nagyon sok pozitív eredménnyel is szolgálhat. Olyan értékes területek tárulhatnak fel a rehabilitáció során a páciens számára mind saját magában, mind pedig a környezetének tagjai viselkedésében és vonásaiban - amely korábban rejtve volt a szeme elől, de most már fontos erősforrásként működhet számára felépülését követően. 3. A stressz jelentősége a sportban Stressz hatására a szervezetünk hormonokat bocsát ki, és beindul az ún. „harcolj vagy menekülj” reakció. Megemelkedik a pulzus és a légzésszám, összeszűkülnek a vérerek. Ezek a reakciók lehetővé teszik, hogy a test olyan részein összpontosuljon az energia, ahol cselekvésre van szükség, például az izmokban és a szívben. Ugyanakkor bármilyen fontos is ez a reakció rövidtávon, ha a szervezet hosszú időn keresztül stressz hatása alatt van, az érzelmi és fizikai sérüléshez vezethet. A sokáig fennálló vagy krónikus (hónapokig vagy évekig
tartó)
stressz
csökkenti
a
szervezet
169
ellenálló
képességét
és
bizonyos
megbetegedésekhez vezet. A krónikus stressz szerepet játszhat többek között a magas vérnyomás, a fejfájás, a gyomorfájás kialakulásában, és ronthatja bizonyos betegek, pl. az asztmások állapotát. A stressz szorosan kapcsolódik a depresszióhoz, szorongáshoz és egyéb mentális megbetegedésekhez is. Egy ideális általános izgalmi állapot sportolók esetében a versenyzéshez elengedhetetlen, hiszen ez segít más zavaró ingerek kizárásában, és lehetővé teszi, hogy csak a helyzetben legfontosabb információkra koncentráljon. Ugyanakkor ha túl magas stressz-szint, a figyelem olyannyira beszűkül, hogy a sportoló olyan ingereket is kizár, amelyek viszont a versenyzéshez szükségesek, így pontatlanul vagy tévesen értékelhet helyzeteket. Az izgalomnak tehát van egy optimális szintje, amely jó teljesítményhez vezet, az ez alatti vagy e fölötti stressz-szint azonban rossz teljesítményhez vezet. Az, hogy hol van az optimális izgalmi szint, egyéntől függ, ennek megtalálása lehet például a sportoló, az edző és a sportpszichológus közös célja. Megkülönböztetjük a vonás- és az állapotszorongást. A vonásszorongás egy általános tulajdonság, személyiségtényező, és arra utal, hogy az egyén milyen mértékben hajlamos szorongani. Velünk született temperamentumunk éppúgy meghatározza, mint neveltetésünk, a szülői minták, a környezet, amiben felnőttünk. A magas vonásszorongásúak általában jobban aggódnak az élet minden területén, így egy-egy versenyhelyzetet is feszültségtelibbnek élnek meg. Az állapotszorongás a konkrét helyzetekben jelentkező szorongást jelenti, ami egy általában nem szorongó személynél is lehet magas a verseny előtt vagy alatt. Ugyanakkor az a sportoló, akinél a szorongás alapvető személyiségvonás, általában az adott helyzetekben is jobban szorong. 3.1. A szorongás forrásai sportolóknál Sportolók esetében a szorongásnak két nagy csoportja van. Az egyik csoportba azok a stresszek tartoznak, amelyek minden embert érintenek, ilyenek a családdal, párkapcsolattal, életvezetéssel kapcsolatos nehézségek. Egy sportoló, akárcsak az átlagember, krízist élhet át párkapcsolata elvesztésekor, aggódhat amiatt, hogy időben be tudja-e fizetni a számláit, vagy hogy hogyan oldja meg idős szülei ápolását. A másik csoportba kifejezetten a sporttal
170
kapcsolatos szorongások tartoznak. A kettő természetesen össze is kapcsolódhat, hiszen ha egy sportoló párkapcsolati nehézségekkel küzd, az kihathat versenyteljesítményére, de a mindennapos többszöri edzések és versenyek is jelentősen befolyásolják például, hogy egy pár mennyi időt tud együtt tölteni, ami párkapcsolati konfliktusokhoz vezethet. A sportban a szorongás leggyakrabban a következőkre vonatkozik (ld. Gyömbér és Kovács, 2012, Kurimay és mtsai 2012): − sérüléstől való félelem, betegség vagy testi tünetek: a sportoló amiatt aggódik, hogy megsérül vagy megsérült, lebetegszik vagy testi tünetei vannak, és emiatt nem tud megfelelően teljesíteni − szorongás a felkészületlenségtől − fontos tekintélyszemélyek jelenléte: ha a versenyen olyan személyek vesznek részt nézőként, akit a sportoló tisztel, felnéz rá, az növelheti szorongását, mert attól fél, hogy csalódást okoz nekik − aránytalanul nagy tét, jelentős sportesemény: a kudarctól való félelem különösen erős lehet, ha a sportesemény jelentős. Mivel olimpiai játékokat például csak négy évente rendeznek, az esetleges verség után a legközelebbi bizonyítási lehetőség csak négy év múlva lehetséges. A versenyek közül az olimpiára mindig sokkal nagyobb figyelem is irányul, és a sportoló úgy érezhet, hogy egy egész országnak bizonyítania kell. − kedvezőtlen visszajelzések: egy-egy részeredmény vagy kevésbé jól sikerült verseny, nagyra tartott személy megjegyzése − önkontroll elvesztése: a sportoló szoronghat attól, hogy nem tud megfelelően alkalmazkodni a versenyhelyzethez, hogy nem jól reagál az esetleges változásokra, nem tudja uralni érzéseit − csapattársak és értékeléseik: az önértékelésben nagy szerepet tölt be a csapattársak véleménye, és növeli a szorongást annak a súlya, hogy az egyéni rossz teljesítmény miatt az egész csapat rosszabbul teljesíthet. − félelem az ellenféltől: ha a sportoló túlságosan a másik félre és annak sikereire fókuszál
171
− Szorongást okozhat még, ha valamilyen eltérés adódik az edzéstervben, a rutineljárásokban, a versenyhelyszínben, ha nem megfelelő vagy hibás információkat kap a versenyző a versennyel kapcsolatban (pl. a rangsorról, az utazás körülményeiről, a díjakról). − Perfekcionizmus: ha túl magasra teszi a mércét, amit nehezebb is teljesíteni − Ha elhúzódik a szorongást okozó inger, túl intenzív, nem tud regenerálódni
A szorongás gyakran anticipált, azaz elővételezett: a sportoló képzeletben lejátssza a versenyhelyzetet, és negatív módon elképzeli, hogy mi történik, ha nem jól teljesít. Gyakran tehát konkrét tapasztalat hiányában szorongunk olyan dolgoktól, amelyek nem történtek meg, és kicsi annak a valószínűsége, hogy megtörténjenek, vagy ha be is következnek, a következmények általában nem annyira tragikusak, mint ahogy azt a személy elképzeli. 3.2. A szorongás tünetei A szorongás sokféleképpen megjelenhet, bizonyos személyeknél csak egy-egy, másoknál több tünet egyszerre van jelen. Kis önmegfigyeléssel meg tudjuk magunkról mondani, hogy a „fejfájós”, a „hányingeres” vagy a „kézremegős” stb. típusba tartozunk-e, hogy mi az az első vagy legjellegzetesebb testi tünet, amivel a feszült helyzetekben reagálunk. A szív és érrendszer reakciója lehet a megnövekedett vérnyomás és pulzusszám, ezek következtében fejfájás, kipirulás. Sokan úgy érzik, hogy lüktet az egész fejük, nyakuk. Légzőszervi reakcióként jelentkezhet nehézlégzés, légszomj vagy fulladásérzés, gombócérzés a torokban, gyors légzés. Gyakori szorongásjelző a hasfájás (amikor összeszorul a gyomrunk), a hasmenés, a gyomorégés vagy a hányinger. Jelentkezhet még gyakori vizelési inger, remegés, izomfeszültség, nyugtalanság, ingerlékenység, alvászavar, erős izzadás. A szorongás kognitív (gondolatokhoz kapcsolódó) tünetei lehetnek az ún. negatív automatikus gondolatok, amelyek, ahogy az elnevezés is mutatja, negatívan megfogalmazott állítások,
amelyek
az
énre
vonatkoznak,
és
automatikusan
megjelennek,
szinte
kitörölhetetlenül folyton csak ezek járnak a fejünkben, ha a kiélezett helyzetre gondolunk. Sportolóknál ilyen negatív automatikus gondolatok lehetnek például: „Nem vagyok rá képes.” 172
„Megint el fogom szúrni.” „Lejáratom magam és a csapattársaimat.” „Ha veszítek, nem fog senki szeretni.” Ha most nem nyerek, örökre vége a karrieremnek.” Az ilyen és hasonló gondolatok jelentősen csökkentik a személy önbizalmát. Részei egy negatív körnek, hiszen összességében rosszabb teljesítményhez vezetnek, ami megerősíti a személyt például abbéli hitében, hogy „nem képes a győzelemre”. 3.3. A gondolatok, az érzések, a testi és a viselkedéses válaszok összefüggései Egy adott helyzetben vagy a helyzet elképzelésében számos gondolat, érzés, testi tünet és viselkedéses válasz megjelenhet. Ezek hatnak egymásra, az egyik megjelenése a másik felerősödését
eredményezheti.
A
2.
ábra
egy
versenyhelyzetben
jelentkező
teljesítményszorongást ír le. Leolvasható, és talán magunkon is tapasztaltuk már, hogy amint eszünkbe jut a szorongató helyzet, beindulnak a negatív automatikus gondolatok, amelyeket követnek például a testi tünetek. De a fordítottja is előfordulhat: előbb észleljük, hogy összeszorult a gyomrunk és hevesen ver a színünk, majd „levonjuk a következtetést”, hogy biztosan izgulunk a verseny miatt, ami aztán beindítja az automatikus gondolatokat.
173
Szituáció Versenyhelyzet (elképzelése)
Gondolatok (Mi futott át az agyán akkor/előtte?) „Nem fog sikerülni, el fogom veszíteni.”
Testi tünetek
Érzések
(Mi történt a testében?)
(Mit érzett akkor, milyen intenzívek voltak ezek az érzések?)
Viselkedés (Mit tett?) „Megpróbáltam elnyomni a gondolataimat.”/”Elmenekültem
3. ábra: A versenyhelyzetben jelentkező teljesítményszorongás meghatározó pszichológiai faktorai Ha az ábrán látható összefüggésben gondolkodunk, akkor azt látjuk, hogy az önrontó folyamatba bármely ponton beavatkozhatunk, mert ez meghozza a többi tényező változását. A sportpszichológus és a sportoló foglalkozhatnak együtt a sportoló gondolatairól, a viselkedéséről vagy az érzéseiről. A szorongásoldás egyik jól bevált módszere a relaxáció, ami a testi ellazulás révén hozzásegít az érzések, a gondolatok és a viselkedés megfelelő működéséhez, és így a jobb sportteljesítményhez. 3.4. Hogyan működnek a relaxációs technikák? A stresszreakcióval ellentétben a relaxációs válasz lassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást valamint a stressz hormonok szintjét. Mivel a relaxáltság a stressz és a feszültség ellentéte, relaxációs technikák elsajátításával – és a relaxációs válasz elősegítésével – jobban kivédhetőek a stressz negatív hatásai. 174
A relaxáció szó hétköznapi értelemben gyűjtőfogalom, amelybe a pihenés, a kikapcsolódás, a lazítás éppúgy beletartozhat, mint a jóga, az imagináció, a meditáció vagy a relaxációs zenék hallgatása. Ezt a tág értelmezést kihasználva a relaxáció sokféle gyógyító és sarlatán praxisában
megjelenik.
Szűkebb
értelemben
relaxáción
meghatározott
technikákat,
módszereket, gyógyító eljárásokat értünk, amelyek – megfelelően személyre szabva – segítenek konkrét problémák megoldásában vagy az általános jóllét növelésében. A relaxációs technikák lényege az úgynevezett passzív koncentráció. Amíg a mindennapi életben folyton törekszünk valaminek az elérésére, a figyelmünk ide-oda cikázik, addig a relaxáció alatt hagyjuk, hogy csak történjenek velünk a dolgok, és csak egy dologra koncentrálunk. Csökkentjük a tudatosságra, elemzésre, szervezésre irányuló erőfeszítéseinket, kizárjuk a zavaró ingereket, és csak egy kiválasztott ingerre figyelünk. Fiziológiailag a relaxáció pihentető, regeneratív hatású, pszichológiailag kellemes érzelmi állapotot, feszültségmentes nyugalmat jelent. A relaxáció nem egyenlő a tehetetlenség állapotával, hanem a felesleges túlfeszültség megszüntetését jelenti. Egyesek alvásközeli állapotról, kikapcsoltságról számolnak be, mások testi ellazultságról, mentális csendről, megint mások azt mondják, örömöt vagy hálát éreztek a relaxáció közben. Ilyen passzív koncentrációs állapotokat a hétköznapokban is átélhetünk, például amikor klasszikus zenei koncerten behunyjuk a szemünket, átadjuk magunkat a zenének, és semmi másra nem figyelünk, vagy amikor a tengerparton fekve csak a hullámok hangját és a napsütést érezzük. A relaxációs technikák segítségével azonban önmagunknak is kiválthatjuk ezt az állapotot, és addig tartjuk fent, amíg szeretnénk. 3.5. A relaxációs módszerek hatása A relaxációs technikákat rendszeresen alkalmazó egészséges személyek arról számolnak be, hogy felfrissülnek és gyorsabban regenerálódnak, növekszik a tűrőképesség mind fizikailag, mind pszichésen, ami védelmet jelent a pszichoszomatikus betegségekkel szemben. Javul a teljesítmény, fokozódik az akaraterő, és a testi funkciók is szabályosabbá válnak. A hatástanulmányok révén ma már arra is számos adatunk van, hogy bizonyos szomatikus megbetegedésekben relaxáció hatására javul a betegek állapota, kevesebb és kevésbé súlyos 175
tünetekről számolnak be, javul az életminőségük, bizonyos esetekben csökken a halálozások aránya. Többek között a következő megbetegedésekben a relaxációs technikák alkalmazása bizonyítottan hatékony: asztma (Kern-Buell és mtsai, 2000), fejfájás (Blanchard és mtsai 1982), alvászavar (Taylor és mtsai, 2007), kardiovaszkuláris megbetegedések (Casey és mtsai, 2009; Dickinson és mtsai, 2008; Dusek és mtsai, 2008). A rendszeres relaxációnak sportolók körében négy területen lehet hatása (Burton és Raedeke, 2008): 1. Enyhíti a krónikus stressz hatását. A becslések szerint a sportolók 20-30%-a él át krónikus stresszt, amit ha nem kezelnek megfelelően, az csökkenti a sportoló teljesítményét. Ahogy korábban írtuk, a sportolók sem mentesülnek az olyan mindennapos stresszektől, mint a szakítás, vizsgák, krízisek. A rendszeres relaxáció segít az ilyen helyzetekben a stressz szintjét kezelhető szinten tartani. 2. Segíti az edzés és a sérülés utáni felépülést. Az edzés megterheli az izmokat, és kisebb szöveti károsodásokhoz, a tejsav felhalmozódáshoz vezet. Az olyan aktív regenerációs technikák, mint a relaxáció vagy a masszázs stimulálja az erek rugalmasságát, aminek révén több oxigén jut a fáradt vagy sérült területekre, elősegítik a káros anyagok ártalmatlanítását, felgyorsítva ezzel a felépülést. 3. Javítja az alvás minőségét. Ha a személy nyugodt, az alvása is mélyebb és pihentetőbb. Ugyanakkor sportolóknál gyakori, hogy különösen egy verseny előtt az izgatottság vagy a szorongás alvásproblémákat eredményez. A relaxációs technikák segítségével csökken az általános feszültség, a túlzott aktivitás és megnyugszik az elme, ami jobb alváshoz vezet. A rövid relaxációs gyakorlatok alkalmazása jól jöhet egy verseny előtt vagy a verseny szünetében. Csökkentheti a feszültséget, megtöri a negatív önrontó kört, növeli az önbizalmat és az összpontosítási képességet, energiával tölt fel és növeli az örömérzetet. Ezek elsajátításához előbb szükséges a rendszeres gyakorlás, hogy automatizálódjon a folyamat. Ha a sportoló megtanulta, hogyan hozza létre a relaxált állapotot, akkor olyan technikákat taníthatunk neki, amelyek segítségével néhány másodperc alatt elérheti a kívánt állapotot. A relaxációs gyakorlathoz imaginációt (képzeletbeli képeket) társíthatunk. Az egyik ilyen
176
technika, hogy a sportoló önmagát úgy képzeli el, mintha egy üvegszobor lenne, amit valamilyen energetizáló vagy nyugtató kék folyadékkal töltenek meg. Minden egyes belélegzésre több és több folyadékkal telik meg a szobor, mígnem néhány be- és kilégzés után meg nem telik teljesen, a sportoló pedig eléri a kívánt állapotot (Shaw és mtsai, 2005). 3.6. A relaxáció szerepe sportsérülések után A relaxációs technikák jól használhatók önmagukban is a szorongás csökkentésére, vagy imaginációval kiegészítve. Ilyenkor relaxált állapotban képzeletbeli képekkel dolgozik a sportoló és a sportpszichológus. Példádul elképzeli a sportoló, amint kívülről látja magát, ahogy tökéletes pontossággal végrehajt egy mozdulatsort. Ez a gyakorlat segít megtartani az egyéni taktikákat. Az, hogy a személy elképzel relaxált állapotban egy mozdulatot, segít az inaktív testrész vérkeringésének fokozásában is. Műtét előtt a legtöbben szorongást élnek át a fájdalom és a műtét várható következményei miatt. A relaxációs technikák segítenek az ellazulásban, és csökkentik a stresszhormon szintjét, ami a műtét után gyorsabb felépülést eredményez (Handegard és mtsai, 2006). A relaxáció segít a fájdalom elviselésében, és így kevesebb fájdalomcsillapítóra van szükség. A relaxáció a figyelemelterelés révén is kifejti hatását: ha például a légzésünkre figyelünk, az elvonja a figyelmet a fájdalomról. 3.7. Indikáció és kontraindikáció A relaxációs módszerek biztonságosnak mondhatók, kevés kivétellel szinte bárki képes elsajátítani a technikát, és pozitív élményeket él át. Ismert azonban, hogy néhány esetben szorongás jelentkezhet, amit az okoz, hogy a személy figyelme a testi folyamatokra irányul, illetve olyan élményeket él át (lebegésérzés, a testrészek arányának megváltozásának érzése), amelyeket korábban nem tapasztalt. Kontraindikált a relaxáció alkalmazása skizofrén és más pszichotikus betegeknél, mivel az ellazulás visszahat az aktivációs agyi rendszerekre és csökkenti az agykéreg éberségét, annak egyensúlyozó szerepét. Így az addig elnyomott vagy visszafojtott affektusok, kóros gondolattartalmak felszínre kerülhetnek. 177
Bár mindannyiunknak vannak saját stresszcsökkentő módszerei, olyanok is, amelyeket magunk fejlesztettünk ki, vagy olyanok, amelyeket egy könyv vagy egy videó segítségével sajátítottunk el, az autogén tréninget és a progresszív relaxációt célszerű szakember segítségével elsajátítani, aki egyrészt segít kiválasztani a megfelelő technikát, másrészt választ adhat az alkalmazás során felmerülő kérdésekre.
178
TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. táblázat: A belső és külső kontrollos sportolók attribúcióinak jellemzői .......................... 156 2. táblázat: Az értelmezések különböző fajtái........................................................................ 159
179
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. ábra: A motiválatlanságtól a belső motivációig (Ryan és Deci alapján Gyömbér és Kovács, 2012) .................................................................................................................................. 149 2. ábra: A krízis szakaszai ...................................................................................................... 162 3. ábra: A versenyhelyzetben jelentkező teljesítményszorongás meghatározó pszichológiai faktorai ................................................................................................................................... 174
180
IRODALOMJEGYZÉK Addison, T., Kremer, J., & Bell, R. (1998). Understanding the psychology of pain in sport. The Irish Journal of Psychology, 19(4), 486-503. Anshel, M. H. (2003). Sport psychology: From theory to practice. San Francisco, CA: Benjamin Cummings. Atkinson, R. L., Atkinson, R. C., Smith, E. E., & Bem, D. J. (2005). Pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó. Bakó, T. (2004). Verem mélyén. Könyv a krízisről. Budapest: Psycho Art. Blanchard, E. B., Andrasik, F., Neff, D. F., Arena, J. G., Ahles, T. A., Jurish, S. E., Pallmeyer, T. P., Saunders, N. L., Teders, S. J., Barron, K. D., Rodichok, L. D., (1982). Biofeedback and relaxation training with three kinds of headache: Treatment effects and their prediction. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 50(4), 562-575. Burton, D., Raedeke, T. D. (2008). Sport Psychology for Coaches, Champaign, IL: Human Kinetics. Caplan, G. (1961). Prevention of mental disorders in children. New York: Basic Books. Casey, A., Chang, B. H., Huddleston, J., et al. (2009). A model for integrating a mind/body approach to cardiac rehabilitation: outcomes and correlators. Journal of Cardiopulmonary Rehabilitation and Prevention, 29(4), 230–238. Chen, Z., Williams, K. D., Fitness, J., & Newton, N. C. (2008). When Hurt Will Not Heal Exploring the Capacity to Relive Social and Physical Pain. Psychological Science, 19(8), 789-795. Dickinson, H., Campbell, F., Beyer, F., et al., (2008). Relaxation therapies for the management of primary hypertension in adults: a Cochrane review. Journal of Human Hypertension, 22(12), 809–820.
181
Dusek, J. A., Hibberd, P. L., Buczynski, B., (2008). Stress management versus lifestyle modification on systolic hypertension and medication elimination: a randomized trial. Journal of Alternative and Complementary Medicine, 14(2), 129–138. Gyömbér, N., Kovács, K. (2012). Fejben dől el – Sportpszichológia mindenkinek. Budapest, Noran Libro Kft. Hagger, M. S., Chatzisarantis, N. L., Griffin, M., & Thatcher, J. (2005). Injury Representations, Coping, Emotions, and Functional Outcomes in Athletes With Sports‐ Related Injuries: A Test of Self‐Regulation Theory1. Journal of Applied Social Psychology, 35(11), 2345-2374. Handegard, L. A., Joyner, A. B., Burke, K. L., Reimann, B. (2006). Relaxation and Guided Imagery in the Sport Rehabilitation Context. Journal of Excellence, 11, 146-164. Herman, J. (2003). Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Budapest: Háttér Kiadó. Horowitz, M. J. (1986). Stress response syndromes. Northvale: Jason Associates. Kern-Buell, C. L., McGrady, A. V., Conran, P. B., Nelson, L. A., (2000). Asthma severity, psychophysiological indicators of arousal, and immune function in asthma patients undergoing biofeedback-assisted relaxation. Applied Psychophysiology and Biofeedback, 25(2), 79-91. Kurimay, T., Faludi, V., Kárpáti, R. (2012). A sport pszichológiája. Fejezetek a sportlélektan és határterületeiről. Budapest, Magyar Pszichiátriai Társaság & Oriold és Társai Kiadó. Moran, A. P. (2003). Sport and exercise psychology. A critical introduction. London: Routhledge. Rotter, J. B. (1966). Generalized expectancies for internal versus external control of reinforcement. Psychological monographs: General and applied,80(1), 1. Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2000). Self-determination theory and the facilitation of intrinsic motivation, social development, and well-being. American Psychologist, 55(1), 68.
182
Selye, J. (1976): Stressz distressz nélkül. Budapest:Akadémiai Kiadó. Shaw, D., Gorely, T. and Corban, R. (2005). Instant notes sport and exercise psychology. BIOS Scientific Publishers Taylor, D. J., Lichstein, K. L., Weinstock, J., Sanford, S., Temple, J. R., (2007). A pilot study of cognitive-behavioral therapy of insomnia in people with mild depression. Behavior Therapry, 38(1), 49-57. Weiner, B. (1985). An attributional theory of achievement motivation and emotion. Psychological review, 92(4), 548. Williams, J. M., Rotella, R. J., Heyman, S. J. (1998). Stress, injury and the psychological rehabilitation of athletes. In J. M. Williams (szerk.) Applied Sport Psychology. Personal growth to peak performance. New York: McGraw-Hill.
183
