XXVII. ÉVF. 2016. JÚNIUS
ZENGHET MAJD A „HAJRÁ MÓRAHALOM!”
SPORTCSARNOK ÉPÜL A SZENT JÁNOS TÉRSÉGBEN Tovább bővül a Szent János térségben kialakított sportcentrum a városban. A futballpályák és a hozzájuk tartozó modern infrastruktúra az év végére egy sportcsarnokkal bővül, melynek alapkövét május 25-én tették le ünnepélyes keretek között. A tervek szerint Mórahalom lesz a térség feltörekvő sportolóinak tehetséggondozó központja.
Mórahalom város településszerkezeti tervei, helyi építési szabályozásai hosszú évek óta számolnak azzal a szükséges lépéssel, mely a városközpont rehabilitációját, a sportfunkció kitelepítését célozza. Ennek kapcsán a tömeg- és versenysport népszerűsítése kiemelt cél a településen, mely több országos kezdeményezéssel van párhuzamban. A Tisza Volán SC és Mórahalom Városi Önkormányzat együttműködésében, a kézilabda sportág népszerűsítése és utánpótlás nevelés céljából sportcsarnok építését kezdte
el, mely 508 millió forintból valósul meg 2016 decemberéig. A május 25ei ünnepélyes alapkőletételen jelen volt a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is, aki méltatta az összefogást és elmondta: az utóbbi öt évben kétszeresére nőtt Magyarországon az igazolt kézilabdázók száma, mely
igazolja, hogy a befektetett energia és a sportinfrastrukturális beruházások megtérülnek. Kocsis Máté szerint a gyermekek tehetséggondozása több szempontból is hasznos: egészséges életmódra nevel, megmutatja a csapathoz tartozás érzését és a küzdeni tudást is nagymértékben fejleszti.
Nógrádi Zoltán az ünnepségen elmondta, hogy mára a mórahalmi városfejlesztés egyik fontos ága a sportinfrastruktúra fejlesztése, hiszen ez a következő generációk egészségének, nevelésének és tehetséggondozásának szívesen alkalmazott eszköze. folytatás az 5. oldalon
TAR TALOM Judo edzőteremről tárgyaltak 4 Egy születésnap „margójára” 5 A kamera másik oldalán
7
Újabb évet zárt a Könyvfaló
7
Óvoda szülői szemmel
8
Szalonnasütés az esőben
9
Gyereknap a Huncutkásoknál 10 Turisztikai fórum Mórahalmon 10
ELSŐÁLDOZÁS
Május 8-án, Jézus mennybemenetelének ünnepén 65 fiatal járult elsőáldozáshoz a Szent László Király templomban. Az Oltáriszentséget első alkalommal magukhoz vevő általános iskolás diákok és felnőtt fiatalok ünnepén idén is nagy számú rokon, ismerős vett részt.
Irány az Európa Bajnokság!
15
Káprázat és verejték
15
Ovis focisták sikere
16
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tájékoztatás Mórahalom Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartott rendes képviselő-testületi ülésén elhangzottakról és a Képviselő-testületi ülésen született döntésekről: A polgármester az önkormányzat két képviselő-testületi ülése közötti tevékenységről szóló beszámolójában többek között az alábbiakról tájékoztatta a képviselő-testületet és a lakosságot: - a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő május havi anyák napi szezonnyitó akciója és a május utolsó hétvégéjén tartott családi és gyereknapi programok sikerrel zárultak. A fürdőben június első hétvégéjén szezonnyitó strandpartival köszöntik a nyarat. - szállásadói fórumot tartottak május 3-án. A fórum célja az volt, hogy a szállásadók információt szerezzenek a településen és környékén megtalálható programlehetőségekről, szolgáltatásokról. A fórum jelenlévő programszolgáltatók bemutatták tevékenységi köreiket, ezt követően egy kötetlen beszélgetésre került sor, ahol többféle együttműködési ötlet is felmerült. - május 11-én Mórahalmon került sor a Mária út déli útvonalának Baja-Szeged között tervezett szakaszához kapcsolódó partnerek közötti egyeztetésre. Május 13-15. között zarándoklatot szerveztek Szegedről Mórahalmon és Ásotthalmon át Öttömösre. - közel 20 millió forintból két év alatt újul meg a mórahalmi temető. A Móraép Nonprofit Kft. munkatársai a temető felújítását megkezdték, azon folyamatosan dolgoznak. Jelenleg a főbb közlekedési utakat fedik le díszburkolattal. A munkálatokat a központi terek rendezése, a világítás kiépítése és a kerítés felújítása követi. - A Móradombi Sportcsarnok ünnepélyes alapkőletételére május 25-én 11.00 órakor került sor a Móradomb körúton. Az alapkövet Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke, Nógrádi Zoltán, Mórahalom város polgármestere és Nemesi Pál, a FERROÉP Zrt. vezérigazgatója helyezte el. - A mórahalmi sportközpontban tervezett 2. élőfüves futballpálya számára – tekintettel arra, hogy az eredetileg kijelölt helyén a talaj nem volt megfelelő – új terület került kitűzésre. Az új pálya a jelenlegi műfüves és élőfüves pálya felett, azoktól északi irányban fog elhelyezkedni. - az idei Homokháti Sokadalom július első hétvégéjén várja az idelátogatókat. A néptáncfesztivál, valamint a fúvószenekari és mazsorettes találkozó külön júliusi hétvégeken pezsdíti fel a helyi kulturális életet. - a Nemzeti Lovas Színház első előadására június végén kerül sor. Idén augusztus végéig a lovas színház 5 különböző darabbal várja a színház szerelmeseit a Futó-Dobó Lovasközpontban. - A Móraép Nonprofit Kft. tevékenységei: - a Móradomb térségében folynak a Strandlabdarúgó-pálya kivitelezési munkái, a pálya rövidesen elkészül, - a temető területén a főbb közlekedési utak térburkolásának első ütemét elvégezték, - folyamatosan végzik a lakossági és közületi hulladékszállítási közszol-
gáltatási feladatokat, eleget tesznek az ezekkel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeknek, - az új hulladékgyűjtő edények chip-ekkel történő ellátását és felmatricázását végzik, - folyamatos az öntöző rendszerek karbantartása. A fa virágdézsák felújításra kerültek. Megtörtént a virághengerek beültetése és kihelyezése. A virágágyások ültetése és a tápanyagozási munkálatai folyamatosan zajlanak. - folyamatosan látják el az egyéb intézményi, illetve közületi szolgáltatásokat, mint (womázás, emelőkosarazás, szállítási feladatok, láncos árokásás, mezőgazdasági gépi szolgáltatások stb.) - A polgármester beszámolt továbbá az önkormányzati intézményekben (iskola, óvoda, bölcsőde és családi napközi, könyvtár, gondozási központ) és a helyi civil szervezetek által tartott és a közeljövőben megtartásra kerülő programokról és fontosabb eseményekről. A teljes polgármesteri beszámolót a helyi televízió rögzítette, azt az érdeklődők megtekinthetik a Móra-Net TV adásában, és a monitorpress.eu oldalon. Mórahalom Városi Önkormányzat képviselő-testülete a 2016.05.26. napján tartott rendes képviselő-testületi ülésén többek között: - meghallgatta és elfogadta az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról, a Családsegítő Szolgálat működéséről, továbbá a tanyagondnoki szolgálat 2015. évi tevékenységéről szóló beszámolókat, - elfogadta az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosítását, - döntött TOP-3.2.1 kódszámú pályázati kiírásra „Mórahalom Városi Önkormányzat Erdei Iskola és Zöld Közösségi Ház komplex épületenergetikai korszerűsítése” címmel pályázat benyújtásáról, - döntött továbbá az önkormányzati étkeztetési fejlesztések és az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések című kiírásokra, továbbá a Nemzeti Kulturális Alap két pályázati kiírására pályázatok benyújtásáról. Az elfogadott rendeletekről, rendeletmódosításokról részletes tájékoztatást kaphatnak Mórahalom város honlapján a www.morahalom.hu/Rendeletek menüpont alatt. Dr. Elekes Petra jegyző megbízásából Dr. Tóth Krisztián aljegyző
KÖZJEGYZŐI ALIRODA A VÁROSH ÁZ ÁN
KIVIRÁGZOTT A VÁROS
Begóniák, petúniák és muskátlik virágaiba borultak a közintézmények, a Millenniumi sétány és az István király útja. Több mint 100 virághengert helyeztek ki a település közterületeire a városüzemeltetési kft. munkatársai májusban. A településen eddig sem volt panasz a mindig zöldellő és rendezett parkokra, hangulatos sétányokra, a nyarat idéző virágtenger pedig még impozánsabbá teszi a belvárost.
2
Mórahalom város és térsége lakossági szolgáltatási és hatósági ügyintézésének helyi szinten történő elősegítése céljából, a Szegedi Közjegyzői Kamara együttműködésével közjegyzői aliroda kezdte meg működését a polgármesteri hivatal épületében az alábbi ügyfélfogadási rend alapján 2016 májusától. Helyszín: Városháza (Mórahalom, Szentháromság tér 1.), 2. emelet, 207-es iroda június 9. Dr. Zsák Viktória június 16. Dr. Kopcsányi Katalin június 23. Dr. Hüvös Ferenc június 30. Dr. Zsák Viktória július 7. Dr. Kopcsányi Katalin július 14. Dr. Hüvös Ferenc július 21. Dr. Zsák Viktória július 28. Dr. Kopcsányi Katalin
www.morahalom.hu
A POLGÁRMESTER TOLLÁBÓL Tisztelt Mórahalmiak! Tisztelt Sportbarátok! Mórahalom városi Sportegyesület ebben az évben ünnepli fennállásának 80 éves évfordulóját. A város sportéletének egy-egy időszakát már a Mórahalmi Kalendárium (1999) és az „Emlékképek a 25 éves város életéből” (2014) c. kiadványok is megörökítették. Úgy vélem azonban, hogy ezen mérföldkőnek számító állomás mindenképpen megköveteli, hogy csokorba szedjük az elmúlt évtizedek történéseit, eredményeit. Megemlékezzünk azokról, akik munkája nélkül ma nem lenne okunk az ünneplésre, s megköszönjük azok tevékenységét is, akik napjainkban fáradoznak a sportközösségért. Fentiekre tekintettel tisztelettel kérem azon mórahalmi lakosokat, akik fénykép, újságcikk, esetleg hangfelvétel, videófelvétel birtokában vannak, hogy bocsássák azt rendelkezésünkre digitalizálás céljából. Természetesen a felbecsülhetetlen érzelmi értéket hordozó dokumentumokat archiválás után visszaszolgáltatjuk. Anyagaikat a Mórahalmi Polgármesteri Hivatal I. emeleti Titkárságán Széll Ilona várja 2016. június 30-ig. Telefonszám: (62) 281 079, (70) 3123 104, titkarsag@ morahalom.hu Remélem, hogy a beérkezett dokumentumok lehetővé teszik a rendezők számára egy színes, a nyolc évtized eredményeit, emlékezetes pillanatait megörökítő kiállítás megszervezését. Köszönettel: Nógrádi Zoltán polgármester
X III. H O M O K H ÁTI S O K ADALO M É S V II. D É L-ALFÖ LD I R É TE S FE S Z TI VÁL 2016. JÚLIUS 1–3. A HOMOK H ÁTI SZOCI ÁLIS KÖZPONT MÓR AH ALMI TAGINTÉZMÉN Y E ÁLTAL N Y ÚJTOTT SZOCI ÁLIS AL APSZOLGÁLTATÁSOK I. A Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézménye – régebbi nevén Gondozási Központ, közismert nevén ÖNO, mint szociális alapszolgáltatás nyújtó intézmény 1989. augusztus 1-jén kezdte el működését Mórahalom, a Zákányszéki út 21. szám alatt. 2009. január 14-től az intézmény fenntartója a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása lett. 2013. november 1-jétől a Tanyai Idősek Klubja telephely is megnyitotta kapuit az ellátottak részére, így szélesebb körben tudjuk szolgáltatásainkat, a helyi igényeknek megfelelően nyújtani. A szociális rászorultak részére a személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzat biztosítják az 1993. évi III. törvény alapján. A jelenlegi szervezeti formában az intézmény Mórahalom város szociálisan rászoruló lakosai részére, az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: Ellátási formák a Tagintézményben: - Nappali ellátás - Házi segítségnyújtás - Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Étkeztetés - Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat Egyéb ellátási forma:
- Tanyagondnoki szolgálat (Önkormányzati fenntartásban) - Támogató szolgálat (Ásotthalom gesztorságában)
1. NAPPALI ELLÁTÁS - IDŐSEK KLUBJA
Nappali ellátásunk nyitva áll a településen és vonzáskörzetében élő idős személyek részére. A klubélet alkalmas a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatok kiépítésére, fenntartására, szabadidő hasznos eltöltésére. Ellátottaink hétköznapjait igyekszünk színesebbé, tartalmasabbá tenni. A napi programokon túl megvalósításra kerülnek felvilágosító előadások, ünnepek, bálak, kirándulások, egyéb rendezvények. A Klub nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óra. A nappali ellátás, továbbá a programokon való részvétel térítésmentes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
A házi segítségnyújtást az igénylő lakókörnyezetében biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében. A szolgáltatás során gondozónő, vagy személyi segítő biztosítja az alábbi
tevékenységeket az ellátott részére: Szociális segítés keretében szociális segítő közreműködésével biztosítható ellátások A lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködés körében: – takarítás a lakás életvitelszerűen használt helyiségeiben (hálószobában, fürdőszobában, konyhában és illemhelyiségben) – mosás – vasalás A háztartási tevékenységben való közreműködés körében: – bevásárlás (személyes szükséglet mértékében) – segítségnyújtás ételkészítésben és az étkezés előkészítésében – mosogatás – ruhajavítás – közkútról, fúrt kútról vízhordás – tüzelő behordása kályhához, egyedi fűtés beindítása (kivéve, ha ez a tevékenység egyéb szakmai kompetenciát igényel) – télen hóeltakarítás és síkosságmentesítés a lakás bejárata előtt – kísérés Segítségnyújtás veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.
facebook.com/Móra-Net Televízió
Személyi gondozás keretében gondozónő közreműködésével biztosítható ellátások Az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása körében: – információnyújtás, tanácsadás és mentális támogatás – családdal, ismerősökkel való kapcsolattartás segítése – az egészség megőrzésére irányuló aktív szabadidős tevékenységben való közreműködés – ügyintézés az ellátott érdekeinek védelmében A szolgáltatásainkról bővebben a Mórahalmi Tagintézmény székhelyén (Mórahalom, Zákányszéki út 21. szám) nyújtunk tájékoztatást munkanapokon 8-16 óráig, továbbá a (62) 280 643 telefonszámon és elektronikusan a
[email protected] vagy a
[email protected] Szolgáltatásaink teljes körét az újság következő számaiban mutatjuk be hasonló cikkek formájában. Várunk minden szolgáltatásaink iránt érdeklődőt szeretettel! a következő számban folytatjuk! Czékus Ella tagintézmény-vezető
3
A SZÖVETSÉG IS FELFIGYELT A MÓRAHALMI JUDOKÁKRA
JUDO EDZŐTEREMRŐL TÁRGYALTAK Mórahalom judokái alighogy hazatértek a Diákolimpiáról, máris folytatják a felkészülést a következő megmérettetésre. A Mórahalmi Judo Sportegyesület fiatal kora ellenére egyre csak halmozza a versenysikereket, holott az edzések körülményei korántsem kielégítőek. Május 31-én a Magyar Judo Szövetség delegációja látogatott Mórahalomra, hogy egy ingatlanfejlesztésről tárgyaljon az önkormányzattal.
A 2013-ban elhunyt, háromszoros magyar bajnok judós Molnár Franciskának régi álma valósulhatott meg, amikor 2014 áprilisában megalakult a Mórahalmi Judo SE. Az Egyesület tagjainak létszáma azóta is egyre gyarapodik, s a gyermekeken kívül már felnőtt csoport is edz a Kenyér-
váró emeletén. Az eredményekkel és a lelkesedéssel nincs gond, azonban az edzőket régóta aggasztja, hogy egyrészt kinőtték a helyet, másrészt sokszor fázniuk kellett a téli hónapokban a judokáknak az edzőteremben. A felkészülés körülményei nem megfelelők, s az egyesület az önkor-
mányzattal karöltve hónapok óta keresi a lehetőséget a változtatásra. A mórahalmi cselgáncs sikerekre a Magyar Judo Szövetség is felfigyelt, s támogatni szeretné törekvéseiket. Dr. Tóth László elnök és a Szövetség további küldöttei Nógrádi Zoltánnal találkoztak május végén, hogy együtt találjanak megoldást a problémára. Az elnök beszámolójában elmondta, hogy egy sportágfejlesztési program keretében lehetőség nyílik ingatlanfejlesztésre, testnevelő tanárok továbbképzésére, 340 iskolában a helyes eséstechnikák megtanítására, illetve eszköztámogatásra is. Majd hozzátette: a cselgáncs kiemelten támogatott sportág Magyarországon, és több látványsport – mint a labdarúgás és a kézilabda – kiegészítő sportja. A judo segít tompítani az eséseket, szellemisége jó hatással van a játékstílusra, ezért több szempontból érdemes népszerűsíteni. Nógrádi Zoltán – reagálva az elhangzottakra – kifejtette: a sportinfrastruktúra fejlesztése Mórahalmon folyamatos, eddig elsősorban a futballt, a kézilabdát és a vízilabdát érintette. Következő lépésként a lovaglásra, az ugrókötélre, a teniszre és a judo-ra fekteti a hangsúlyt
város, s feltett szándéka, hogy támogassa e sportágak képviselőit. A polgármester a Képviselő-testület nevében támogatta egy új edzőterem kialakításának lehetőségét. A Mórahalmi Judo SE elnökségi tagjainak jelenlétében a két fél megállapodott, hogy legkésőbb 2017-ben, közös forrásból megfelelő edzőterem épül a judokáknak Mórahalmon. A terveztetéshez, árajánlatkéréshez, s a hely kijelöléséhez azonnal hozzálátnak, hogy minél előbb meg tudják állapítani a végső költségkeretet – hangzott el az egyeztetés végén. A Magyar Judo Szövetség a látogatás alkalmával 50 judo ruhát, illetve gyermekeknek szóló motivációs judo kifestőket adott át a mórahalmi egyesületnek. Mindemellett a születésnapját ünneplő edzőt, Nagybata Mihályt is köszöntötték a Szövetség tagjai. A mórahalmiak nevében Csiszár Dániel elnök adott át helyi termékekből álló ajándékcsomagot a Budapestről érkezett delegációnak, ezzel is megerősítve a szóbeli megállapodást. A Mórahalmi Judo Sportegyesület bizakodva tekint a jövőbe és remélik, jövőre már egy tágas, jól felszerelt teremben élhetnek e fizikai és szellemi „művészetnek”.
TOVÁBBRA IS NÉPSZERŰ A VÁROS IPARI PARKJA
ÚJ ÜZEM KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉT A DELTA 500 Kft. május 27-én tartotta az ipai park Papírgyári út 1/B. ingatlanán létesített papírüzem ünnepélyes átadását. A cég terveiről Lángi Zsolt ügyvezető beszélt lapunknak.
4
„A Delta 500 Kft. régóta foglalkozik ipari vegyszerek és törlőkendők forgalmazásával, végre sikerült megvalósítani álmunkat, hogy legyen egy üzemünk, ahol ezeket az alapanyagokat mi is elő tudjuk állítani. Amiért Mórahalmot választottuk, annak okai, hogy a környéken ez a legjobban fejlődő település, nagyon jó infrastruktúrával, nagyon jó lehetőségekkel, valamint a polgármestertől és az önkormányzattól kapott mindenféle segítség, amit az ide érkező vállalkozásoknak adnak.” – mondta el a cég vezetője. A beruházásról elmondta, hogy ez a projekt a Széchenyi 2020 pályázati forrásnak köszönhetően valósult meg egy telephely-bővítési támogatásből, aminek a keretösszege 85 millió forint volt, amiből az EU 55 millió 600 ezer forintot biztosított. A beruházás során megépült üzemben egy műszakos munkarendben
www.morahalom.hu
dolgoznak, amiben 6 főnek biztosítanak munkalehetőséget. Ezt szeretnék tovább bővíteni egy elnyert fejlesztési beruházásból, amit 2016 decemberéig kell befejezniük, s amiből újabb 20 fő felvételére nyílik mód. Ez a következő ütem ugyanezen telephelyen való bővülést jelent, amihez a látványtervek már el is készültek. A csarnok jelentősen megnő egy 500 m2-es területtel való kibővítés során, ahová áthelyezik a gépeket, illetve ahová papírtekercselőt, papírpohárgyártó gépet, műanyag alapanyaggyártó gépet és még néhány egyéb eszközt szeretnének beszerezni. A cég egyébként vegyszerfejlesztéssel és papír termékeinek forgalmazásával foglalkozik Magyarország és Románia területén, de a közelmúltban írtak alá Szerbiával is hasonló közös megállapodást, így várhatóan hamarosan ott is beindul a terjeszkedés.
EGY SZÜLETÉSNAP „MARGÓJÁRA” A Rotary Club Mórahalom május 20-án ünnepelte megalakulásának harmadik évfordulóját. A 4. Charter ünnepség egy gondolatébresztő előadással vette kezdetét. Vujity Tvrtko hétköznapi hősökről és elképesztő diktatúrákról mesélt.
A közel két órás előadáson a közönség bepillantást nyert Észak-Korea és Türkmenisztán „uralkodóinak” szeszélyes szokásaiba, elvárásaiba. A Kim-klán és Türkmenbaşı – kreativitást tekintve – szinte felülmúlhatatlanok, személyi kultuszuk átlépi az elképesztő „viccek” kategóriáját. Az irracionális tisztelet mögött tragikus emberi sorsok húzódnak meg, amellyel szemben mi, „hétköznapi” emberek csak együtt érzők lehetünk. Tvrtko hőseinek – Nick Vujicic, Weisz Fanni, Németh Amina, Kerri Strug – filozófiájából erőt és kitartást meríthetett a közönség. Tvrtko mesélt arról, hogy milyen cselhez kellett folyamodnia ahhoz, hogy az utolsó orosz hadifoglyot, Toma Andrást hazahozhassa egy tatárföldi elmegyógyintézetből. A történetet hallva arra jutottam, ha a magyarságtudatot kellene definiálnom, akkor a következőképpen tenném: a magyarságtudat az, amikor valaki 53 évig él távol hazájától egy
elmegyógyintézetben, s az első ös�szefüggő dolog amiről beszélni tud, a Szózat első versszaka: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar…”. Tvrtko „angyali” és egyben „pokoli” történetei azt bizonyítják, hogy szemléletváltásra van szükségünk, el kell gondolkodnunk azon, hogy olykor milyen kicsinyes dolgokban látunk nagy problémát, át kell gondolkodnunk, hogy pesszimizmusunktól hogyan tudnánk megválni. A születésnapi ünnepség második fele zártkörű volt, ahol a meghívott vendégek „Tündérországba”, azaz Erdélybe csöppentek. Az estet a klub kiemelt támogatottja, az irodasori Napsugár Otthon lakói nyitották meg. A fogyatékkal élő emberek színvonalas tánca megerősítette Tvrtko előadóestjének kulcsmondatát: „You can do it!”, azaz „Meg tudod csinálni!”. A Kikerics néptánccsoport igazi erdélyi hangulatot varázsolt közénk Magyarpalatkai táncukkal. Az esten
SPORTCSARNOK ÉPÜL A SZENT JÁNOS TÉRSÉGBEN
Folytatás az első oldalról A polgármester egy olyan kézilabdára és egyéb csapatsportokra épülő tehetségközpont kialakításáról beszélt, mely az egész térségből és Vajdaságból is vonzza majd a fiatalokat, valamint támogatja, kineveli a nemzet leendő büszkeségeit. Az új sportcsarnok egy szabványos méretű kézilabdapályával rendelke-
zik majd, ahol e mozgásformán kívül számos más sportág is űzhető lesz, illetve hasznára válik a városnak a mindennapos testnevelés jobb megvalósításához. A sportkomplexum további bővítése során egy uszoda is épül a futballpályák, a lovarda, a strandlabdarúgó-pálya, a Mini Hungary Park és az új sportcsarnok szomszédságában. Hajrá Mórahalom!
Kató Sándor egy Erdélyről szóló regényből olvasott fel részletet, majd Péter Szabó Szilvia énekelt. Egy klub születésnapja nem szólhat személyes ajándékokról, de szólhat tiszteletteljes köszönömről. Az RC Mórahalom által alapított Honoris Causa díjat Hiezl József kapta, aki a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagjaként kezdeményezte és segítette a mórahalmi klub létrejöttét. Az esten ünnepélyes keretek között az elnöki lánc átadására is sor került. Kerekes Pál beszámolt az éves elnöki tevékenységéről, megköszönte a klub tagjainak támogatását és segítségét, s a következő évre eredményes munkát kívánt Szűcs Ferencnek. Az RC Mórahalom küldetéséhez híven a Charter bevételét jótékonysági célokra fordítja. A születésnapi est egyik üzenete, hogy szemléletváltásra van szükség, mert gyakran nem a megfelelő szögből szemléljük a világot, benne saját életünket, sorsunkat. Gondolatébresztőként Tvrtkotól: „Az ENSZ felmérése szerint Ruanda lakosságának mintegy 35%-a él nyomorban. Az egyik meghatározás szerint azok
tartoznak ebbe a legszegényebb kategóriába, akiknek húsznál is kevesebb tárgy van birtokukban. Egy cipő, egy toll, egy könyv, egy ing is külön tárgynak számít. Meg sem próbálom megbecsülni a saját tárgyaim számát, de mondják, otthon, Magyarországon – ahol állandóan panaszkodunk, hogy nekünk milyen rossz, hogy éppen mink nincs – egy átlagembernek vajon hány tárgya van?” Szűcs Katalin
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚTDÍJMENTESSÉGI R ENDSZER RŐL Az Egységes Útdíj Mentességi Nyilvántartást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala működteti. A 2016. január 1-jei jogszabályi módosulás alapján az útdíjköteles elemi útszakaszok és úthasználati díj ellenében használható közutak díjmentes használatára jogosultak nyilvántartásában történő rögzítésre a közlekedési igazgatási hatóság is jogosult. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III.26.) GKM rendelet tartalmazza a díjmentességre jogosultak körét. Az autópályák, autóutak, és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény határozza meg, hogy kiket nem terhel az útdíjfizetési és bevallási kötelezettség. A mentességre jogosult a kérelmében nyilatkozik a jogosultságát megalapozó tényekről, adatokról, az eljáró hatóság feladata pedig a mentességre vonatkozó jogosultság vizsgálata. A fentiek alapján tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. április 13. napjától minden technikai feltétel biztosított a kormányablakok számára is, hogy a mentességi nyilvántartásban történő minden egyes – teljes, vagy részleges – mentességi jogalap rögzítésre kerüljön. A Mórahalom, Millenniumi sétány 17. sz. alatti kormányablak az alábbi ügyfélfogadási időben fogadja ügyfeleit: Hétfő: 7.00–17.00 Kedd: 8.00–16.00 Szerda: 8.00–16.00 Csütörtök: 8.00–18.00 Péntek: 8.00–12.00
facebook.com/Móra-Net Televízió
5
MÁJUSI SZEMEZGETŐ AZ ISKOLA HÍREIBŐL
• Májusban minden osztályközösségünk megünnepelte az édesanyákat, nagymamákat. Az ünneplésből a gondozási központ és a nyugdíjas klub szépkorúi sem maradtak ki, hiszen a 3.a és a 2.a őket is meglátogatta egy-egy kedves műsorral. • Május 3-án alsó tagozatunk Szegeden járt, színházban voltak a gyerekek. Árgyélus királyfi történetével ismerkedtek meg ezen a délelőttön. • Ebben a hónapban négy tanulónk részt vett és eredményesen szerepelt a Homokháti Közlekedési Versenyen. A versenyt Ruzsán rendezték, a téma pedig a kerékpáros közlekedés volt. A gyerekek először egy tesztet töltöttek ki, majd egy rendkívüli ügyességet igénylő pályán kellett bizonyítaniuk. A feladatot nehezítette,
hogy mindezt szakadó esőben tették. • Május 11-én iskolánk is csatlakozott a Tájfutás Világnapjához, aminek az volt a célja, hogy ezen a napon megdöntsük a világon 1 napon tájfutó emberek létszámát. Megdőlt a világrekord, 79 országban 213.899 résztvevőt regisztráltak május 11-én! Hazánkban 11.122-en, Mórahalmon pedig 213-an futották le a tájfutó pályát. A nagy sikerre való tekintettel jövőre május 24-én rendeznek ismét Tájfutás Világnapját. A rendezvény honlapján megtekinthető, hogyan voltunk mi is részesei a világraszóló sikernek: http://worldorienteeringday. com/ • Május 12-én kollégáink a Magyar Tudományos Akadémián jártak egy szakmai konferenci-
án, ahol a fókuszban a Komplex Instrukciós Program (KIP) állt. A rendezvény célja a tapasztalatcsere és a hálózati együttműködés szélesítése volt. • A Vodafone Magyarország Alapítvány jóvoltából tíz tanulónk (a média szakkör tagjai) egy budapesti kiránduláson vehetett részt. A programban dunai hajókázás, vetélkedő és parlamenti látogatás is szerepelt. A gyerekek sok-sok élménnyel és fényképpel tértek haza. A kiránduláson az ország többi KIP-es iskolájával és diákjával is megismerkedtek diákjaink. • Még másik két kiránduláson is részt vehettek tanítványaink egy sikeres tehetséggondozó pályázatunknak köszönhetően. A robotika szakkörösök először egy budapesti, majd egy mosonmagyaróvári programsorozaton vettek részt. A gyerekek többek között jártak az Aeroparkban, az Elektronikai Múzeumban, a Római Kalandparkban, az Audi gyárban és a Futura Interaktív Természettudományos Élményközpontban. • A hónap során a 2. és 3. évfolyamon folytatódott a DADA bűnmegelőzési program. Dr. Pőcze Tünde r.őrnagy tartotta a foglalkozásokat, ahol a gyerekek figyelmét játékos formában irányította rá a veszélyhelyzetek
A MÁSODIK KIRÁNDULÁS Május 20-án megint felszálltunk a buszra, de ez alkalommal Mosonmagyaróvárra vitt az utunk. A csoportunk felépítése kissé megváltozott az előző kiránduláshoz képest. Ami számomra fontos volt az az, hogy 16 fiú és 3 lány mellé beszállt egy 4. lány is. Az első nap Mosonmagyaróvár felé több helyen is megálltunk köztük a győri Audi gyárban is. Eleinte nem izgatta annyira a fantáziámat a gyárlátogatás, de aztán valahogy mégis találtam benne dolgokat, amiket különösen élveztem, sőt egészen elképesztett. A következő programunk egy játékos mosonmagyaróvári városnézés volt. Egy feladatlap segítségével jutottunk el egyik helyről a másikra. A feladatlapon rejtvények szerepeltek, ezeket kellet megoldani. Az idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt és segített a rejtvények megfejtésében. A túra végén egy programba nem tervezett fagyizásra is elmentünk. A 2 program letudtával birtokba vettük a szállásunkat. A második napi program végig a Futura Interaktív Természettudományos Élményközpontban volt. A Futurában a természeti dolgokat a 4 elemmel (tűz, víz. föld, levegő) kapcsolatos szinteken osztották szét. A
6
mi programjaink között voltak kötött foglalkozások és idő a szabadon nézelődésre is. A programok nagyon érdekesek voltak, főleg a Teszla küldetés, amiben a 4 szinten meghatározott pontokon kellett feladatokat teljesíteni. Ez a program fejtörést okozott nekünk, de nekem a legjobban a szabadidős részek tetszettek, hiszen itt szabadon felfedezhettük a helyet. Ami megmaradt bennem, az az időjárás-jelentéses rész, ahol zöld háttér előtt átélhettük a saját 30 másodperces időjárás-jelentésünket. Ezen kívül volt zongora, amin lábbal tudtál játszani és tesztek, amik például az egyensúlyérzékünket és a reakció időnket mérték. De az hiszem, sokak nevében mondhatom, hogy az 5D-s mozi a kedvencek közé tartozik. 1 filmet megnézhettünk ingyen, de többen befizettek egy másodikra is. A 3. napon összepakoltunk és elmentünk a Dunára hajókázni. 2 csoportban mentünk a mosoni Dunára. Láttuk az a helyet, ahol a Lajta belefolyik a Dunába, halászokat, partmenti házakat és erdőket. Az utolsó program után egy gyors ebéd és jöttünk haza Mórahalomra. Hussein Míra Rana www.morahalom.hu
•
•
•
•
felismerésére, a helyes és helytelen közötti különbség felismerésére. Ebben a hónapban került sor az iskolai SZMK értekezletre is, ahol tájékoztattuk a szülői közösség képviselőit az előző ülés óta eltelt időszak eseményeiről, fejlesztéseiről, a következő tanévre vonatkozó elképzeléseinkről. Tanulóink országos kompetenciamérésen vettek részt idegen nyelvből, matematikából és szövegértésből. Az idei tanévben a központi méréssel egy időben írták a 4. évfolyamosok az alsó tagozatot lezáró kimeneti mérést matematikából és magyarból. Tovább folytatódott sportolóink sikersorozata, szinte minden héten éremmel a nyakukban jöttek haza tanítványaink: IV. korcsoportos lányaink bronzérmet szereztek a megyei öttusa diákolimpián, tájfutóink közül heten továbbjutottak az országos döntőbe. Gratulálunk! Májusban több kollégánknál is volt szaktanácsadói látogatás, és ketten sikeresen szerepeltek a minősítő eljáráson is. Büszkék vagyunk arra, hogy a külső szakmai ellenőrzés is elismeri az intézményünkben folyó szakmai munkát.
SZÜLŐI ELSŐSEGÉLY TANFOLYAM Június 8-án újabb Szülői Elsősegélynyújtó Tanfolyam indult a Gyerekházban. Az 5 alkalmas foglalkozás során a szülők és leendő szülők hallhatnak a gyermekkel leggyakrabban előforduló balesetekről, sérülésekről, azonnali segítségnyújtást igénylő állapotokról. Gyakorolhatják az újraélesztést, illetve a legfontosabb teendőket, amelyeket vészhelyzetben laikusként is megtehetnek és meg kell tenniük az egészség megóvása érdekében. Szükség esetén a Gyermekház dolgozói biztosítják a felügyeletet a szülőkkel érkező csemeték részére. Az immár hagyományos program oktatói Dr. Forgács Erika gyermekorvos és Dr. Pécsy Balázs sebész. A részvételi díjakból befolyt összeggel az Egészséges Mórahalomért Közalapítványt támogatják a szülők. Kellő számú érdeklődő, jelentkező esetén a következő tanfolyam ősszel indul, melyről bővebb információt a védőnők és a gyermekorvos nyújtanak.
MÉDIA SZAKKÖRÖSEINK AZ SZTE KOMMUNIKÁCIÓ TANSZÉKÉN
A KAMERA MÁSIK OLDALÁN
A tanév vége felé közeledve iskolai szakköreink is évet zárnak. Hatalmas a készülődés, hiszen bemutató foglalkozások, kirándulások teszik színesebbé az utolsó heteket.
Média szakkörünk szeptemberi rendhagyó foglalkozását Szűcs Sára kommunikáció szakot végzett hallgató tartotta, és segítségével most, foglakozásaink zárásaként az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén vendégeskedtünk. Itt Klucsik Edit tanárnő, a televíziós szakirány vezetője, valamint Kovács Zoltán televízióstúdió-vezető nemcsak kalauzolta, hanem tanította is a gyerekeket. Készíthettek stúdióbeszélgetést, kameramanként felvételeket rögzíthettek, nyomon követték az adásmenetet a vezérlőben. Kérdéseket tehettek fel, a képi világ rögzítésének alapjait próbálhatták ki. Érdekes és nagyon izgalmas volt átélni azokat a pillanatokat, amikor szinte csak gyerekek együttműködéséből született meg egy felvétel! Az intézmény új, médiatudományi Kreatív Műhelyébe is bepillanthattunk, ahol a műsorok vágása, gyártása
történik. Magas színvonalú, csúcstechnikával készülnek itt nemcsak a hallgatók vizsgafilmjei, hanem az egyetem SzemeSZTEr című magazinjának adásai is ebben a laborban öltenek végleges formát. A műhelytitkokba Galambos Renáta hallgató vezette be a szakkörösöket, aki a filmes animációk világát és annak legmodernebb eljárásait villantotta fel. Hamar elrepült a délután, és a fantasztikus filmes technikai lehetőségek láttán egy újabb, de már a jövő tanévben következő látogatást tervezünk a tanszékre. Ezúton köszönjük az SZTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék munkatársainak, hallgatóinak vendégszeretetét, közvetlen, világot felfedeztető, nyitott, gyermekbarát hozzáállását! Madarászné Weinrauch Ivett szakkörvezető
EREDMÉNYT HIRDETETT ÉS ÜNNEPELT A VÁROSI KÖNYVTÁR
ÚJABB ÉVET ZÁRT A KÖNYVFALÓ Május 24-én kedden délelőtt tartotta a Tóth Menyhért Városi Könyvtár a Könyvfaló című olvasójáték idei záró rendezvényét. A sokéves hagyományokra visszatekintő gyermekprogram helyszíne a résztvevők igen magas létszámára való tekintettel az Aranyszöm Rendezvényház nagyterme volt.
Könyvtárunk immár 15 éve rendezi a főként alsó tagozatos gyerekeknek szóló olvastatási játékát. Ezen hosszú idő alatt a program többször változott – elnevezésében, módszereiben – de a lényeg a kezdetek óta ugyanaz maradt: olyan lehetőséget kínálni a gyermekek számára, amely kötetlen, önkéntes, játékos formában nekik szóló és őket érdeklő olvasmányokon keresztül segíti őket az olvasási rutin
megszerzésében. Életkori sajátosságaikat figyelembe véve versenyeztetjük őket. Nekünk azonban minden egyes kiolvasott könyv és minden egyes résztvevő kisdiák ugyanolyan fontos, ezért év végén mindenki kap jutalmat. Mi mást, mint könyvet. Idén 126 gyermek játszott velünk, és ez bizony feladta a leckét a díjazás forrásteremtését illetően. Óriási
szerencsénkre támogatott minket ebben a Bonitas Nőegylet, valamint mindazon szülők és olvasóink, akik jótékonysági köny v vásárunkon részt vettek, vagy egyéb módon támogattak minket. A legtöbb csillagot az idén a következő gyerekek gyűjtötték: A 2. évfolyamon első helyezést ért el Balogh Panna, második helyezést Hegedűs Hédi, harmadik helyezést
facebook.com/Móra-Net Televízió
Börcsök Flóra. A 3. évfolyamon első helyezést ért el Börcsök Borostyán, második helyezést Borbás Flóra, harmadik helyezést Orosz Levente. A 4. évfolyamon első helyezést ért el Szabó Ferenc, második helyezést Szabó Márton, és harmadik helyezést Márton Eszter. Felső tagozatosok is játszottak velünk az idén, közülük a legügyesebbek voltak Szabó Ágnes, Rátfai Aletta és Márton Gergely. Az egyéni verseny mellett pár éve csapatban is játszanak a gyerekek. Idén ezért – a Judyn Bt. támogatásával – vándorserleget alapítottunk. A jelképes díj a legjobban teljesítő osztály birtokába kerül egy évre. Az eredményhirdetés után egy fél órás zenés műsorral leptük meg őket, amelyet a Grimm-busz Színház hozott el nekünk. Ezúton szeretnénk megköszönni a partneri támogató munkát azoknak a tanítóknak, és szülőknek, akik lehetőséget és plusz motivációt biztosítottak a gyerekeknek arra, hogy részt vegyenek a játékban. S bár a Könyvfaló a nyárra aludni tér, azért a könyvtár várja folyamatosan az olvasni vágyókat. Október 1-én pedig újra indul a verseny! Bertáné Gyöngyi könyvtáros
7
ÓVODA SZÜLŐI SZEMMEL
Három éve kezdte az én gyermekem az óvodát. Azt nem írhatom, hogy egy óvónőt sem ismertem, mert egyet igen! Természetesen abban az évben nem ő kezdett kiscsoportot. Nagyon aggódva, féltve „adtam oda” másnak, de meg kellett tenni. Ahogy néztem a Méhecske Csoportba érkező „kollégákat”, hasonlókat láttam mind szülőn, mind gyermeken. Most, visszagondolva erre, egy pici irigység sincs bennem az óvónő, dajka néni hivatásával kapcsolatban. Csak nagy tisztelet és elismerés. Nem kis energiát igényelhetett, igényelhet háromévente egy új csapat ös�szeszoktatása, a napi rutin betanítása (kézmosás, orrfújás, teljes körű wc-használat, evőeszköz-használat, öltözködés, sorolhatnám végeláthatatlan…). Be kell vallanunk, hogy gyermekeink ezek nagy részét itt tanulták meg és nem otthon, nekünk „csak” átvenni, követni kell az ovis példát. Itt tanulták meg a kérem, a köszönöm, a légy szíves, a szia mindennapos használatát. Itt szoktak meg egy igazi napirendet. Teltek a napok, hetek, hónapok hihetetlen gyorsasággal, de ha végiggondoljuk, egy nap se telt el esemény nélkül. Nagyon sok közös kiránduláson vettek részt akár helyben, akár kicsit messzebb; sok közös szülinapi, névnapi köszöntés, ünnep-
lés. Komoly munka eredményeként számtalan szebbnél szebb rajz, alkotás, ügyesen megoldott feladatlap került haza. Hiába mondja azt, hogy ő semmit sem csinált aznap, semmi sem történt az oviban, azért néha: csak úgy… szaladgálás közben elő-
Mónika néni (pl. írásos leves, főzelék fűvel, „kumpli”, amit otthon szigorúan kerülünk, de az oviban isteni finom). A sok ruha – amit másnap már nem lehet felvenni – mind arról árulkodik, hogy az udvaron töltött idő maximálisan ki van használva
kerül egy új ének, mondóka, csak úgy… étkezés előtt tökéletesen megterített asztal vár, csak úgy… persze ritkábban, mint megtörténik, de elmeséli, hogy rászólt az óvó néni valamiért, AMIBEN TÖKÉLETESEN IGAZA VAN, ezért külön köszönet, hogy segítenek a jó irányba tereleni a „kis okoskákat”, csak úgy… elmondja, mit főzött
együttjátszásra, a magyarázat pedig természetesen az, hogy mindig van ott „valaki”, aki miatt homokkal van teli a fülem és fűvel a hajam, meg a ruhám, hogy mitől lett koszos – észre se vettem. Csak köszönet illeti az óvónőket, dajka néniket ezért a munkáért, amikor a hét öt napján több időt töltenek a gyermekeinkkel, mint mi. Köszönet a sok-sok türelemért, fél-
tő gondoskodásért, példamutatásért és tanításért, amellyel rájuk bízott gyermekeinket veszik körül. Gondoljuk végig mindazt, hogy mit tesznek nap mint nap a gyermekeinkért, amit látunk – és amit nem: folyamatosan képzik magukat, tanulnak, értekeznek más óvodák pedagógusaival, hogy még tartalmasabb, még sokrétűbb, még színesebb mindennapokat teremtsenek nekik. Mindezek mellett rengeteg adminisztráció, naplóírás, pályázatírás, statisztika, nyilvántartások sokasága tűnteti el szemünk elől időnként az egyik-másik óvó nénit. Gondoljuk végig azt is, hogy men�nyi kritikát kapnak tőlünk, szülőktől: miért koszos a ruha, miért van fordítva rajta a nadrág, miért csúszott le a szemüveg, miért nem dícséretet kapott, miért, miért, miért? Véleményem szerint a miérteket megbeszélni kell, ugyanis mindez értünk van. Azt lássuk be, hogy a pedagógus mellé állva, közösen tudjuk a legtöbbet kihozni az egyetleneinkből. Végezetül, közeledve a Pedagógusnaphoz, itt szeretném köszönteni a mórahalmi Napköziotthonos Óvoda összes óvónénijét, dajka nénijét és technikai személyzetét! Sárköziné Fábián Mária Méhecske csoportos szülő
FALOVACSKA MUZSIKA A BIZTOS KEZDET NAPSUGÁR GYEREKHÁZBAN Június 8-án és június 29én 10.15-től Szabó Emese zenepedagógus tart zenés foglalkozást a Biztos Kezdet Napsugár Gyerekházban. A foglalkozásra azokat a 0-3 éves gyermeket nevelő családokat várják, akik még nem járnak intézménybe.
RÖVIDEN A FALOVACSKÁRÓL
A foglalkozáson ölbeli játékok, népi mondókák és népdalok közt kalandozunk. Höcögtetünk, cirókázunk, csiklandozunk, lovagolunk, jókat mókázunk, közben megszólal a klarinét, furulya, triangulum is és megelevenednek bennük a különböző állatok is. A Falovacska muzsikán az óvodát megelőző korosztály zenei neveléséhez kapnak mintát a szülők, a ko-
8
dályi elvek alapján. Élő énekszóval, hangszerjátékkal vesszük körül a gyerekeket, akiknek kötelező feladatuk nincs. Elsődleges cél, hogy az édesanyák egy olyan dalanyagot tanuljanak meg, amit örömmel énekelnek, amit szívesen vesznek elő a családban és közös, otthoni ének, játék születne meg belőle. Ennek hatására, ez a kicsik „lelki táplálékává” válna. Fontos, hogy a foglalkozásokon jól érezze magát anya és gyermeke. Szeretettel várunk a foglalkozásra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét,
vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben.
www.morahalom.hu
Köszöntjük az újszülött mórahalmi babákat!
SZÜLETÉSI KRÓNIKA
• Perlaki Edinának és Török Istvánnak Olívia Szofi • Mitrea Gitának és Rostás Péternek István • Galzó Bernadettnek és Vághy Imre Richárdnak Vencel nevű gyermeke született Jó egészséget!
HÁZASSÁGKÖTÉS
• Farkas Kálmán Attila és Völgyesi Renáta • Sackey Nicholas Kofi Ansa és Katona Zsuzsanna • Vida Ervin és Vedrédi Mária • Papdi Gábor és Lázár Enikő • Ördög Szabolcs és Hódi-Rovó Andrea Veronika házasságot kötöttek Sok boldogságot!
Török Olívia Szofi Lapunkban rendszeresen szeretnénk köszönteni városunk újszülött lakosait. Ehhez kérjük a szülőket, hogy küldjenek fényképet gyermekeikről a
[email protected] címre!
Szerkesztő: Márton Gábor, Veszelka Krisztina
[email protected] Szerkesztőség, kiadó: Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. 6782 Mórahalom, Röszkei út 1. Ügyvezető: Duka Félix
Hirdetésfelvétel: Veszelka Krisztina (62) 281 219 Lapzárta minden hó 25. napja Nyomda: Média Print Star Kft. Megjelenik: 2.500 példányban ISSN 2064-664X (nyomtatott) ISSN 2064-6658 (online)
ELHUNYTAK
• Vőneki Imre, 76 éves (Kapás u. 4.) • Kocsis Savanya Józsefné Szécsi Mária, 81 éves (VII. ker. 102.) • Horváth Szegdeli Andrásné Katona Ilona, 88 éves (Rákóczi u. 10.) • Szécsi Józsefné Bozóki Rozália, 88 éves (Ásotthalom, Idősek Otthona) • Kovács László Béla, 66 éves (Arató u. 2/a.) • Bíró Jánosné Bakos Mária, 89 éves (Szegedi út 1.) • Szűcs Ferenc, 63 éves (Egyenlőség u. 3.) Nyugodjanak békében!
SZALONNASÜTÉS AZ ESŐBEN
(NAGY)CSALÁDI NAP SZÉKSÓSON Vannak, akik szerint több gyereket vállalni eleve extrém sportnak számít. Nem tudom, mit szóltak volna e vélemény képviselői, ha meglátják a „Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesületének első (NAGY)Családi napját május 14-én...
Régi igazság, hogy bármilyen jó programot tervez az ember, az időjárás mindig közbeszólhat. Egy vidám, játszós családi délutánhoz nem az egész napos esős idő a legalkalmasabb körülmény – gondolhatná bárki. Mi azonban nem ijedtünk meg: ha nem lehet kint játszani, akkor megoldjuk fedett helyen! Hálásak vagyunk a Móra-Tourist Kft.-nek, hogy Nagyszéksóson tető alatt tölthettük el ezt a kalandos délutánt. A minden korosztályt megszólító társasjátékozás mellett kötetlen ismerkedéssel és jó beszélgetésekkel teltek az órák, míg a elcsendesedő eső végül kicsalogatott minket a házból. A fiúk rögtön a focipályát rohanták le, a családok pedig nekiláttak az eredetileg tervezett sza-
lonnasütés előkészítésének. Amikor vígan lobogott a tűz és számtalan nyárs nyújtózott a lángok közé, az eső ismét rákezdett. Ekkor azonban már nem lehetett visszatartani az éhes társaságot: ki esőkabátban, ki esernyő alatt, ki kapucniba bújva, de valamennyien vidáman, jókedvűen beszélgetve, a nehezítő körülményekről szinte tudomást sem véve sütögettünk és eszegettünk. Valahogy úgy, ahogyan egyébként is élünk... Szívből köszönjük a támogatást Varga Ferencnek, Turu Kálmánnak, a Vitaricum Kft.-nek, a Móra-Tourist Kft.-nek, Nógrádi Zoltán polgármesternek, a Bonitas Nőegyletnek, Mórahalom Városi Önkormányzatnak. Márton Gábor elnök
LÉPJEN BE A MÓRAHALMI NAGYCSALÁDOS EGYESÜLETBE!
A „Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete várja új tagjait! Ha legalább három gyermeket nevel és szeretne egy hasonló értékrendet valló közösséghez, illetve az ország legnagyobb civil szervezetéhez tartozni, szeretettel várjuk egyesületünkbe. A tagság közös programokkal, egymás segítésével, kedvezmé-
nyekkel, de főleg a család, mint érték felvállalásával és képviseletével jár. A belépéshez szükséges az egyesület alapszabályának elfogadása, a belépési nyilatkozat pontos kitöltése és leadása, illetve az éves tagdíj (6.000,- forint/ család) legalább egyik részletének megfizetése (január 15-ig és július 15-ig). A tagság számára az egyesület NOE
tagsági kártyát és éves érvényesítő matricát igényel, amit megérkezése után személyesen lehet átvenni. A belépési nyilatkozatot kérhetik email-ben vagy személyesen is az egyesület elnökségétől. További információk honlapunkon: www.noemorahalom.hu vagy emailen:
[email protected]
facebook.com/Móra-Net Televízió
9
GYEREKNAP A HUNCUTKÁSOKNÁL
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nap, ami feldobta a Huncutka birodalom amúgy sem unalmas mindennapjait. Bizony, ez a jeles nap a Gyereknap volt, amikor is nyüzsgésre, nagy készülődésre virradtunk. A pöttömöket ugráló várak, trambulin és muzsika fogadta, amit jókedvvel, mókával és kacagással háláltak meg. Volt nagy dínom-dánom Huncutkáéknál, öröm, rengeteg nevetés, ugrándozás, tánc, tapsolás, mely felejthetetlenné tette eme csodás pénteki napot. De bizony a nagy játszadozásban elfáradt a birodalom apraja-nagyja, így aztán a pöttömök elfoglalták kunyhóikat és elemózsiát vettek magukhoz. A finom ebéd elfogyasztását süti koronázta, az ünnepeltek nagy örömére. Ezután kifáradtan, teli pocakkal vették birtokba kényelmes ágyikóikat, melyekben élményben gazdag álmaik várták őket. Ébredésük után a délután is jó hangulatban telt. Az uzsonnát követően megkapták Dózsa Zoltán felajánlásával és a Bonitas Nőegylet koordinálásával érkező ajándékaikat, a pöttyös labdákat, amikkel a Huncutka birodalom falain kívül is újraélhetik eme nagy napot, ami az övék volt. A Huncutkáké. Én is ott voltam, nagyokat játszottam. Aki nem hiszi, járjon utána! Meleg Kitti családi napközi munkatárs
TURISZTIKAI FÓRUM MÓRAHALMON Május 4-én turisztikai fórumra került sor Mórahalmon turisztikai szolgáltatók és szállásadók részvételével. A szakmai program célja elsősorban az volt, hogy a szállásadók információt szerezzenek a településen és környékén megtalálható programlehetőségekről, szolgáltatásokról.
A turisztikai szereplők abban egyetértenek, hogy mindenkinek a legfőbb célja az, hogy az ide érkező vendég jól érezze magát, és minél több időt töltsön el a településen és környékén. Az elégedetten távozó vendég hazatérve élményeiről fog mesélni, és ajánlani is fogja a meglátogatott helyeket ismerőseinek, ami a lehető legjobb reklám. Ha jól tudjuk tájékoztatni a vendégeket az elérhető lehetőségekről, akkor ezzel elősegítjük azt, hogy megtalálják
a nekik legmegfelelőbb élményt, illetve távozáskor érezhetik azt is, hogy vissza kell térniük, hiszen nem tudtak mindent kipróbálni. Ha jól dolgozunk, ez egy idő után automatikusan működik. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy a szállásadók, akik közvetlenül találkoznak a vendéggel, jól értesültek, lehetőleg naprakészek legyek a kínálat elemivel, és azt a vendég igényeinek megfelelően tudják is ajánlani. A szolgáltatói oldalról felmerült kezdeményezést a Móra-Tourist Nonprofit Kft. a TDM szervezet tagjait bevonva szervezte turisztikai fórummá. Az eseménynek a Mini Hungary Park adott otthont, ahol lehetőség nyílt a jelenlévő programszolgáltatóknak tevékenységi körük bemutatására (tanyalátogatás és tanyaprogramok, extrém túralehetőségek – segway, quad, kulturális programok – Paprika Park, Madárkert, Könyvtár, Lovas színház stb.), majd
ezt követően egy kötetlen beszélgetésre is sor került, ahol többféle együttműködési ötlet is felmerült. A program végeztével az egymásra talált szolgáltatók elérhetőséget cseréltek és a közös munka lehetőségéről egyeztettek. A program során egy újonnan
felvetett igényre is konkrét javaslat született a Mini Hungary Park felajánlásaként. Eszerint a Homokháti kistérség lakosai egyszeri, 1.000 Ft-os díj megfizetésével kiválthatnak egy belépőkártyát, melynek felmutatásával egész évben ingyenesen részt vehetnek a Park programjain.
TÚRÁZZON VELÜNK JÚNIUSBAN IS! Az Értékeink nyomában túrasorozat júniusi eseményei a Móra-Tourist Nonprofit Kft. szervezésében.
Június 11-én „Csillagok útján” címmel a Nagyszéksósi Kulcsosháznál a kellemes júniusi éjszakában ismerhetjük meg nagy felbontású távcsövön keresztül a csillagos égboltot, annak gömb alakba rendeződött csillagtársulásaival. Figyeljük együtt a hullócsillagokat és kívánjunk na-
10
gyokat! A programra jelentkezni Engi Magdolnánál lehet a (20) 431 1067-es telefonszámon. Idén először, hagyományteremtő céllal szervezünk kerékpártúrát „Határtalan kerékpártúra” címmel a vajdasági Királyhalomra, ahol lehetőség adódik a védett Szelevényi területek érintésére, valamint házi termékek kóstolására, vásárlásra is. Kerékpár-bérlési lehetőséget is tudunk biztosítani előzetes egyeztetés alapján. A programra jelentkezni
Hegedűs Anikónál a (30) 257 7541-es telefonszámon lehet. A programokról bővebb információt az erzsebetfurdo.morahalom.hu honlapon, illetve a Tourinform iro-
dában személyesen vagy a (62) 660 710-es telefonszámon kaphatnak. Keressék 2016-os évi túranaptárunkat!
Á L L A T O R V O S I Ü G Y E L E T I B E O S Z TÁ S jún. 10-12. jún. 17-19. jún. 24-26.
Dr. Müller Károly (30) 2059 086 Dr. Kovács Tibor (30) 9653 114 Dr. Hursán Mihály (30) 9986 139
Az esetleges ügyeletcserékről a beosztott orvosok tudnak tájékoztatást adni.
www.morahalom.hu
MÁJUSI ESEMÉNYEINK
MADARAK ÉS FÁK NAPJA
Párizsban 1902-ben kötöttek egy egyezményt az európai államok mezőgazdaságában hasznos madarak védelmében. Még ebben az évben Magyarországon először Chernel István ornitológus megszervezte a madarak és fák napját. Pár év múlva 1906-ban törvénybe is foglalták, hogy évente egyszer az iskolákban meg kell emlékezni erről a napról. Mi ebben a tanévben a madarak és fák témában meghirdetett alkotópályázattal és szavalóversennyel ünnepeltünk. Nagyon sok ötletes, igényes, szép munka érkezett be, ezekből készült az Aranyszöm Rendezvényházban a színpadkép, mely előtt iskolánk versszerető tanulói elszavalhatták a kiválasztott versüket, verses meséjüket. Az alkotópályázaton egyénileg és
JUBILÁNS HÁZASOK MISÉJE
csoportosan a kiváló munkáikkal részt vevő tanulók is és a legügyesebb szavalók is díjazásban részesültek. Minden pályázatban, versmondásban részt vevő tanulónak kedveskedtünk egy-egy aprósággal. Köszönjük a gyerekeknek a sok igényes pályaművet, a kedves madaras, fás, erdős verset. Reméljük, emlékezetessé vált számukra is ez a kellemes tavaszi nap.
CSAK EGYÜTT SIKERÜLHET!
Május 6-án a Madarak és fák napja keretében került megrendezésre Algyőn a Fehér Ignác Általános Iskolában a Megyei Természetvédelmi Vetélkedő, melynek az idei évben a ,,Csak együtt sikerülhet!” volt a jeligéje. Iskolánkat Mórahalomról – a háziverseny lebonyolítása után – Tóth
A Szent László Király Plébánia egyházközsége évek óta egy szentmise keretében köszönti az adott évben jeles évfordulóhoz érkezett házaspárokat. Idén a jubiláns házasok miséjére április 24-én került sor, melynek keretében ezúttal is csaknem száz pár kapott ünnepi áldást.
Vass Blanka 2.b, Börcsök Borostyán 3.b és Pulai Laura 4. évfolyamos tanuló képviselte. Az előkészítő órákon gyorsan összecsiszolódtak a gyerekek és szorgalmasan haladtak a készülésben. Igyekeztek képességeikhez mérten a legjobban elmélyülni az év fája és madara témakörben. Nagyon szép nap virradt ránk a verseny napján, így vidám hangulatban érkeztünk a verseny színhelyére. Kis csapatunk a Klímanók névvel nevezett a vetélkedőre. A három elméleti forduló után kötetlenebb formában – játékos, ügyességi feladatokkal – folyt a versengés. A közel négy órás tudáspróba minden perce élmény volt. Az eredményhirdetés csak fokozta a hangulatot. A 17 csapatból a 7. helyen végeztek ,,Klímanóink”. Első ízben vettünk részt ezen a vetélkedőn. Sokat tanultunk rá és belő-
le. Bízunk benne, hogy a megszerzett ismeret, tapasztalat közelebb vitte a gyerekeket a természet szeretetéhez, védelméhez és így készség lesz szívükben arra, hogy környezettudatosan éljék meg a napjaikat!
MAKÓI SIKER
Hosszú évek óta ad otthont a Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda a 3. és 4. osztályosok számára rendezett megyei Kazinczy szépkiejtési versenynek. Iskolánkat a negyedikes Tóth-Godó Benedek képviselte. Nagyon izgalmas versenynek lehettünk szem- és fültanúi, hiszen az egész megye 19 legjobban, legszebben olvasó negyedikes kisdiákja gyűlt itt össze. Igazán büszkék lehetünk Benedekre, hiszen ebben a nagyon erős mezőnyben harmadik helyezést ért el. Szívből gratulálunk!
ÚRNAPI KÖRMENET
Az Oltáriszentség tiszteletét a katolikus egyházban mindig a pünkösd utáni második vasárnap a szentmisét követő ünnepi körmenettel hangsúlyozzuk ki. A templom körül felállított sátrak előtti közös imádság és a szentségi áldás megerősíti a köztünk jelen lévő Krisztusba vetett hitet.
facebook.com/Móra-Net Televízió
11
12
www.morahalom.hu
facebook.com/Móra-Net Televízió
13
JUDOSOK MÁJUSI ESEMÉNYEI
CSÁSZÁRFA palánta júniusi ültetésre eladó, egyéves tövek őszi ültetésre előjegyezhetők. Érd.: Kele Tamás 06 (30) 599 5499
PETREZSELYEM GYÖKERET VÁSÁROLOK
szálasat, csomósat felszedve ládába, vagy akár földjén, saját személyekkel szedve is. Simon Jenő Makó 06 (30) 998 8420
14
APRÓHIRDETÉS Erdészeti szaktanácsadás, szakirányítás, ügyintézés. Erdészeti pályázatok (erdőtelepítés és egyéb jogcímek) készítése, kivitelezése, adminisztrációja. Érdeklődni: 06 (30) 360 4638 Mórahalom, Masa-kanyarhoz közeli (6.026 m2) főúti, bármire alkalmas telek eladó! 250 Ft/m2, 06 (30) 684 6984 Dohányzóasztalok, létrák, szőlőprés+daráló, mázsa, nagy telázs, kályhák, vastragacs, fűnyíró, 116x87-es ablak, permetezők, gáztűzhelyek, heverők, 3 szobás lakás eladó. Érd.: (62) 291 054
A most 2 éves egyesületünk a hónap első hétvégéjén tortával ünnepelte az évfordulóját. Beindítottuk a kezdő felnőtt csoportunkat is, ahol lelkes szülők és leendő szülők ismerkedhetnek meg a sportág szépségeivel, így már 4 különböző csoportban oktatjuk a judokákat. Május 14-én Orosházán versenyeztek a tanítványaink, ahol a lányok összetettben a 3. helyezést hozták el! Érmeseink: 1. Csiszár Csenge, Tóth Lea, Zsiga Zsombor, 2. Koós Lili, Diák A és Kiss Noémi, Serdülő korosztályban, 3. Vlasits Ákos. A legkisebbek közös küzdelmi edzésen vehetnek részt Kecskeméten. A hónap végén Cegléden rendezték az idei Országos Diákolimpia dőntőjét a Gyerek A, B, C korosztálynak. Több mint 650 versenyző lépett tatamira, köztük a Mórahalmi JUDO Sportegyesület judokái közül négyen vettek részt. Itt a gyerekek nemcsak az egyesületüket, hanem az iskolájukat is képviselték. Eredményeink: Ezüstérmesek: Csiszár Csenge (Móra Ferenc Ált. Isk.), Tóth Lea
www.morahalom.hu
(Szent Imre Katolikus Ált. Isk.) Bronzérmes: Koós Lili (Karolina Gimnázium), 5. helyezett: Vlasits Ákos (Móra Ferenc Ált. Isk.) Edző: Nagybata Mihály Gratulálunk a judokáknak! Csiszár Dániel elnök
SPORT
ORSZÁGOS MAJORETTE BAJNOKSÁG MAKÓN
IRÁNY AZ EURÓPA BAJNOKSÁG!
Verőfényes napsütés volt már kora reggel május 28-án, amikor az Arlechino Táncegyesület majorettjei elindultak a versenyre, mely kvalifikációt jelent számukra a júliusban, a Szlovákiai Puchov-ban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Cadet korcsoportban Bot Mini formáció kategóriában a MINI csoport (Berta Nikolett, Czibolya Anett, Jakus Nóra, Sárkány Laura, Toroczkai
Csillag, Tóth-Bata Hanna) 4. helyezett, a MAZSOLA csoport (Balogh Nóra, Gorjanácz Letícia, Guczi Nikolett, Krisztin Viktória, Masa La-
ura, Mityók Laura, Tóth Vivien) 3. helyzett lett, így ők már biztosan az EB résztvevői lehetnek. Cadet Bot Szóló kategóriában Tóth Vivien Kiemelt Arany minősítéssel, Cadet Pom Szóló kategóriában Guczi Nikolett 3. helyezettként jutott az Európa Bajnokságra. Junior Korcsoportban Bot Mini formáció kategóriában a Göbölyös Karina, Jakus Mercédesz, Rauch Violetta, Stranszky Tímea összeállítású Arany Ördögök csoport 2. helyezett lett, mely szintén EB-részvételt jelent számukra. Junior korcsoport Bot Duó/Trió kategóriában a Göbölyös Karina– Stranszky Tímea, valamint a Jakus Mercédesz–Rauch Violetta párosok Arany Minősítéssel szintén EBkvalifikációt szereztek. Pom Szóló kategóriában Stranszky
Tímea 5., Rauch Violetta 4., Jakus Mercédesz 3. és Göbölyös Karina 2. helyezettként indulhat az EB-n. Pom Duó/Trió kategóriában Jakus Mercédesz–Stranszky Tímea kettős 2. helyezettként vesz részt az EB-n. Senior korcsoport Bot Szóló kategóriában Geisberger Anita szerzett EB-részvételre jogosultságot. Összesítve 9 Kiemelt Arany Minősítés, 9 Arany Minősítés és 4 Ezüst Minősítés, valamint 4 ezüstérem, 3 bronzérem és kettő 4. és 5. helyezés a „termés”. Köszönet mindenkinek, aki munkájával, segítségével hozzájárult ehhez a nagyszerű eredményhez! Rövid pihenő után folytatódik a kemény munka, hogy méltón képviselhessük Magyarországot, Mórahalmot az Európa Bajnokságon! Füge Ildikó
ISMÉT LÁTVÁNYOS GÁLÁVAL ZÁRTÁK AZ ÉVET AZ UGRÓKÖTELESEK
KÁPRÁZAT ÉS VEREJTÉK…
Káprázatos kötél-show részesei lehettek, akik ellátogattak május 29-én, vasárnap az Aranyszöm Rendezvényház színháztermébe. Már az aulába lépve tudta mindenki, hogy nem mindennapi rendezvény részese lesz. Impozáns dekorációt adott a műsorban szereplők által szerzett, falként felfűzött több száz érem, a rengeteg kupa, a nemzetközi versenyeken szerzett ereklyék, a feledhetetlen pillanatokat megörökítő képek. Nem csak a nézőként érkezők, de az ugróköteles gyerekek is érdeklődve nézegették a kiállított tárgyakat. Kánikulai meleg nehezítette a nézők és szereplők helyzetét. A hagyományokhoz híven a nagyok nyitották meg a 2016. évi Gálát,
egy látványos nosztalgiaszámmal. Polgármester úr köszöntő szavait követően pedig megkezdődött az igazi kavalkád. Egymást váltva léptek színpadra kicsik és nagyok. Volt ott minden: lendület, gyorsaság, akrobatika, kiskötél, nagykötél, DD és malomhajtás. Sokszor még szemmel követni is nehéz volt a kötél, kötelek útját, nem hogy ugrálni a nagy melegben, a meleget még fokozó reflektorok fényében. A teltházas előadáson – a fantasztikus közönségnek köszönhetően – szinte végig szólt az ütemes taps; ováció és vastaps volt a színpadon
szereplők jutalma. Verejtéktől gyöngyöző homlokkal, de büszkén, boldogan jöttek le a színpadról a csapatok, örültek, hogy megmutathatták tudásukat. Színpadra lépett a mórahalmi kötélugrók apraja-nagyja. Már az ovisok is szép példáját mutatták az együttműködésnek. Otthonosan mozogtak még a nagy kötelek között is, akadás nélkül ugrottak be és ki a DD-be. Ragyogó arccal fogadták a tapsot, boldogan integettek a jövő kis reménységei. A 90 perces show legnagyobb sikerét mos is az UV fényben világító
facebook.com/Móra-Net Televízió
kötelekkel érték el kötélugróink, de hatalmas tapsvihar fogadta a nagykötelek közötti forgatagot, amikor a színpad egy méhkasra hasonlított. Keresztbe-kasul, egymás alatt és felett ugráltak a sok-sok erre-arra forgó kötél között. Köszönjük a lelkesítő tapsot, az elismerő szavakat, mely a felkészülés minden nehézségét, fáradtságát, minden verejtékcseppet feledtetett velünk! Köszönet mindenkinek, aki bármi módon segítette eddigi munkánkat, a versenyekre való eljutást! Köszönet minden forintért, ami közelebb viszi Portugáliához az ez évi „World Jump Rope Championships” világversenyre készülő versenyzőinket, akik az elmúlt nyáron, e versenyrendszerben újoncként, 5 földrész 25 országának legjobbjai között 11 érmet szereztek! Örülünk, hogy ilyen sokan megnéztek bennünket, reméljük, sokan úgy gondolják, látva kivételes tehetségű, hosszú évek óta fantasztikus teljesítményt nyújtó sportolóinkat, hogy versenyzőink minden segítséget, támogatást megérdemelnek a jövőben is. Martyin Lászlóné
15
SPORT
HÁROM CSAPAT, 2 ÉREM TÁJFUTÓK EREDMÉNYEI BRONZÉREM A MEGYEI ÖTTUSA DIÁKOLIMPIÁN
Hódmezővásárhelyen folytatódott a IV. korcsoportos lányok sikersorozata. A 100 m futás, távolugrás, kislabdadobás, súlylökés és 800 m-es futás számokból álló öttusa versenyen az előkelő 3. helyet szerezték meg. A körzeti versenyen teljesített összpontszámukat 500 ponttal túlteljesítették. A csapat tagjai: Apró Vivien, Karsai Holda, Márki Noémi, Nagy Alexandra, Szabó Szandra, Zagyva Rebeka.
Ugróköteleseinkkel párhuzamosan készültünk az évzáró gálára és a „Mesterek Tornája és DEMO Verseny”-re, mely május 21-én, Egerben került megrendezésre. Mi, mórahalmiak három DEMO-s csapattal indultunk ezen a versenyen, ahol nincsenek korcsoportok, csak 15 év alattiak és 15 év felettiek versenye. A 15 év alattiaknál 2 csapattal versenyeztünk: Az Ábrahám Csenge–Bertha Boglárka–Csák Rebeka–Csóti Nikolett–Traj Natália–Varga Viktória összeállítású
(átlag 11 és fél éves életkorú) csapatunk II. helyen végzett, míg az Ábrahám Sára–Gurbó Anna–Hödör Szabina–Kertész Kata–Pál Klára–Szabó Gréti (9-10 évesekből álló csapatunk) a VI. helyet érte el. A 15 év felettiek között, a profi ifi és felnőtt csapatok között, ahol még Hong Kong-i csapat is volt, a Balogh Petra–Csák Marcell–Hajdú Mónika–Márki Noémi–Pál Csilla–Szabó Szandra–Tóth Adél–Tóth Ádám–Ábrahám Csenge összeállítású csapatunk III. helyezett lett.
VILÁGKUPA SIKEREK
Sikeresen debütáltak a mórahalmi sportolók a XXII. Magyar kick-box Világkupán. Városunkat Megyeri Barbara és Megyeri Kolozs képviselte, a 33 országot és 1.500 versenyzőt felvonultató versenyen. A rangos eseményen Megyeri Barbara (46 kg) light-contact, és kick-licht kategóriákban egyaránt bronzérmet szerzett, bár titkon edzői és segítői Világkupa győzelmet vártak tőle valamelyik kategóriában. Kick-light kategóriában küszöbön állt a döntőbe kerülés, de fogásért büntetőpontokat vontak le tőle, így maradt a bronzérem, de nagy siker, hogy máris a legjobbak között tartják számon.
16
Megyeri Kolozs balszerencséjére, már az elején kifogta a későbbi kazahsztáni bajnokot, aki majd egy fejjel magasabb volt Kolozsnál, igy az ötödik helynek is örülhettünk. Németh Róbert edző pár éves mórahalmi munkájának eredményeit számon tartani is nehéz, pedig nem egyszerű feladat kihozni ilyen teljesítményt tizenéves gyerekekből. A csapat folyamatosan készül a következő versenyekre, amik között lesz jó néhány rangos is, melyekre nyári edzőtáborokban képzik a fiatalokat. Köszönjük a rengeteg gratulációt a mórahalmi szurkolóinknak! Boxvilág SE Szeged-Mórahalom
TÁJFUTÓ PÜNKÖSDI KIRÁLYOK A HOMOKHÁTI MACCABI KUPÁN
Pünkösdkor tájfutóink Fischerbócsa környékén részt vettek a 3 napos Homokháti Maccabi Kupa nemzetközi tájfutó versenyen. Fejlődésüket már az is mutatja, hogy a 13-14 évesek már a legnehezebb B kategóriákban indultak, és az igen technikás pályákat sikerrel teljesítették. F12-ben 2. Zagyva Zalán, 3. Apró Máté F14-ben 2. Gárgyán Dániel N14-ben 4. Zagyva Rebeka
OVIS FOCISTÁK SIKERE
Május 14-én a Mórahalom VSE, illetve a helyi napközi otthonos óvoda képviseletében elindult 8 gyermek (Bálint Máté, Hajagos Hunor, Makra Tibó, Borsos Lackó, Koncz Máté, Hődör Bence, Hegedűs Zéti, Farkas Nimród és Tandari Ákos) egy tehetségkutató focitornán, amely az Auchan Magyarország által lett meghirdetve. A nyolc U7-es kisfiú a megmérettetésről – nagyon nagy küzdelem és kitartó játék, illetve foci után – aranyéremmel tért haza, ami azt eredményezte, hogy négyen (Hödör Bence, Borsos Lackó, Hajagos Hunor és Makra Tibó) részt vehetett a
www.morahalom.hu
május 28-án megrendezett döntőn Törökbálinton. A gyerekek fáradtságot nem ismerve – de küzdelmet annál jobban – megmutatták, hogy mennyire képesek harcolni, küzdeni és csapatban játszani. Rengeteg élménnyel és ajándékkal tértek haza erről az izgalmas versenyről (itt nem volt helyezés, mindenkit jutalmaztak). A szervezők kiemelték a srácok teljesítményét, ami nagyon sokban köszönhető edzőjüknek, Király Dávidnak, aki heti szinten több alkalommal tanítja és segíti a gyerekek fejlődését és fáradtságot nem ismerve, türelemmel foglalkozik velük. Köszönjük!