EME 75
A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA SÓFALVI ANDRÁS A Székelyudvarhely déli szélén található Jézus-kápolna a centrális, négykaréjos egyházi épületek csoportjába tartozik, melyet Orbán Balázs óta a 13. századra keltezett a kutatás. Az egyszerĦ formakiképzésĦ épületrĘl nincsenek középkori adatok, elsĘ írott említése 1602-bĘl való. BelsĘ faberendezései 17. századiak, a falkutatások szintén e századra keltezték a kápolna történeti vakolatrétegét. Az 1973-ban és 2011-ben végzett régészeti feltárások során tett rétegtani megfigyelések alapján megállapítást nyert, hogy a kápolna nem korábbi a 15. század közepénél. A belsejében feltárt falazott sírépítmények szoros összefüggésben állnak a kápolna létrejöttével, és a feltehetĘen fogadalmi kápolnaként épült Istenháza alapítója és családja temetkezĘhelyeként szolgáltak. A Jézus-kápolna legközelebbi építészeti párhuzamai a Székelyföldön találhatók (Gyergyószentmiklós – Szent Anna kápolna, Kézdiszentlélek – Szent István kápolna), az újabb kutatások szerint e 17. századra datált egyházi épületek szintén a fogadalmi és családi (magán) kápolnák körébe tartoznak. Kulcsszavak: négykaréjos forma, sírépítmények, fogadalmi kápolna, Jézus Szíve-tisztelet Keywords: four lobe form, vaults, votive chapel, honour of the Heart of Jesus
Bevezetés székelyudvarhelyi Jézus-kápolna a centrális egyházi épületek sajátos megnyilvánulási formája, négyzet alakú központi tér köré szerkesztett félköríves karéjokkal. A Jézus-kápolnát nem említik középkori források, viszont már elsĘ tudományos ismertetése – mely sok más székelyföldi középkori emlék leírásához hasonlóan nagy székely kutató elĘdünk, Orbán Balázs nevéhez fĦzĘdik – az alaprajzi formából kiindulva a 13. századra keltezte azt.1 A köztudatba mélyen beivódó datálás a kápolnát Udvarhely legrégibb mĦemlékévé avatta, és ez a nézet nemcsak a turistakönyvek hasábjain, hanem a szakirodalomban is meghonosodott a 20. század második harmadára.2 Ezzel szemben, már a kápolna elsĘ régészeti kutatása során, 1973-ban felmerült, hogy a Jézuskápolna csak évszázadokkal késĘbb, a 16. század második felében épült volna. Erre a lehetĘségre – annak megfontolandó részletei ellenére – mind a közvélemény, mind pedig a szĦkebb régészetimĦvészettörténeti kutatás évtizedeken át kételkedve tekintett, és egy elkövetkezĘ, nagyobb volumenĦ hitelesítĘ ásatás szilárdabb eredményeire várt. A 2011-ben folytatott régészeti feltárás, illetve az ezt kiegészítĘ részletkutatások lényegében megerĘsítették a Jézus-kápolna „kései” építését. Tanulmányom egy összegzés az ásatások eredményeirĘl, ám azon túlmenĘen, kiegészítve más, speciális kutatásokkal, kísérletet tesz e sajátos egyházi épület történelmi szerepének értelmezésére. Az írott források hiánya vagy szĦkszavúsága miatt következtetéseim egy része feltételes módban értelmezendĘ, és további levéltári források feltárása, valamint a kápolna részletes falkutatása olyan eredményeket hozhatnak, amelyek jelentĘs mértékben kiegészíthetik és/vagy módosíthatják meglátásaimat.3 A továbbiakban az egyházi hagyománynak megfelelĘen a kis Istenháza megnevezésére a Jézus-kápolna fogalmat használom. (A kápolna ünnepe Jézus Szent Szívének napja – a pünkösd utáni második vasárnapot követĘ péntek.)
A
1
ORBÁN 1868, 45. DÁVID 1981, 318–321, a 325. oldalon részletes irodalommal. 3 A kutatásokról elĘzetesen lásd SÓFALVI 2012. 2
EME 76
SÓFALVI ANDRÁS
A Jézus-kápolna bemutatása4 Székelyudvarhely déli szélén, a Nagy-KüküllĘbe északkeletrĘl torkolló Nagy-völgy szájánál, a KöszörĦkĘ sziklája alatt áll (1. tábla/1–2) a város nevezetes mĦemléke, a Jézus-kápolna, melynek közelében sósforrások és más ásványi vizek fakadnak. A gyakran rotundának is nevezett épület valójában egy négykaréjos centrális kis templom (3. tábla/1; 4. tábla/1), 3,4 m oldalhosszúságú négyzet alakú tér köré szerkesztett félköríves apszisokkal (falvastagsága 0,80 m). A kápolnának ma délen nyílik a bejárata, fölötte kisméretĦ, „körte” alakú, ívesen záródó résablakkal. Az eredeti bejárat viszont nyugaton volt, mint azt annak elfalazott nyílása is mutatja (4. tábla/2), melybe egy kívülrĘl ovális, belülrĘl négyzetes nyíláskeretĦ ablakot építettek be; keleten pedig egy nagyobb szegmensíves ablak nyílik. Az északi falon kívülrĘl egy viszonylag magas, rézsĦs fülkéjĦ, félkörívesen záródó ablak figyelhetĘ meg, melyet utólag szintén befalaztak (4. tábla/3). A felsorolt nyíláskereteket – mint azt a korábbi kutatások is kiemelték – egyszerĦ falazással alakították ki, és nincsenek faragott elemeik, mely sajátosság pedig egyik alapvetĘ jellemvonása volt a középkori egyházi építészetnek. A Jézus-kápolna mennyezetét ma egy 1903-ban készült fafödém képezi, mely a székelyudvarhelyi Hermann György munkája, és a megelĘzĘ, 1677-ben készített, növényi ornamentikával díszített kazettás mennyezet utánzata. Ez utóbbiról mindössze színes rajzokat ismerünk5 (3. tábla/2), egyébként nem tudni, hogy mi lett a kápolnából a 20. század elején eltávolított famennyezet sorsa. Az eredeti kazetták néhány eleme hasonlít a felsĘboldogfalvi templom kazettás mennyezetének kifestéséhez, mely Szombatfalvi Asztalos János és András munkája, viszont ez még csekély érv ahhoz, hogy ugyanazon festĘasztalosok munkájának tulajdonítsuk – állapítja meg a legújabb kutatás.6 A zsindellyel fedett tetĘszerkezet alatt kívül visszahajlás látható a falkoronán, amely arra utalhat, hogy az apszisok egykor boltozva voltak.7 A kápolna belsejében, a bejárattal szemben áll a Jézus Szíve-tiszteletére emelt oltár, ennek központi elemét az erdélyi emlékanyagban egyedülálló Krisztus-ábrázolás képezi: vérzĘ szívĦ kisded Jézus és vérrel táplált báránya (3. tábla/3). A jelenlegi oltár szerkezetének vizsgálatából kiderült, hogy egy 17. századi oltár faragványainak felhasználásával készült. A Mária-monogramos homlokzati kartusdísz, az építmény alsó és felsĘ szárnydíszei jellegzetes fülkagylós porcfaragvánnyal díszítettek, mely az 17. század második felében – a 18. század elsĘ negyedében készült erdélyi oltárok sajátossága.8 Az építmény jelenlegi formáját a 19. században nyerhette el, feltehetĘen a bejárat áthelyezésével egy idĘben. A kápolnában Ęrzött, fából faragott Nepomuki Szent János szobor nagy valószínĦséggel a 18. század második felében készült, a fölötte lévĘ baldachin valamikor egy oltár-retabló része lehetett. A kápolnát övezĘ, szögletesen megtörĘ falat feltehetĘen 1771-ben emelték, ennek mellékbejárata mellé 1830-ban épült egy remetelak vagy gondnoki lakás Rudnay Sándor püspök támogatásával. A kerítĘfalon kialakított déli fĘkapu és a kápolna bejáratának áthelyezése egy idĘben és egymással szoros összefüggésben készülhetett.
4
A Jézus-kápolna leírását és bemutatását a régebbi és újonnan megjelent szakirodalom, illetve helyszíni megfigyelések alapján állítottam össze. Itt csak a legfontosabbakra utalok: GERVERS-MOLNÁR 1972; DÁVID 1981; TIBÁD 1995; WEISZ 2010. 5 MALONYAI 1909, VIII–IX. tábla. 6 A kápolna történeti faberendezéseinek vizsgálatát és elemzését a felújítást megelĘzĘ kutatások keretében Mihály Ferenc készítette el: lásd MIHÁLY F. 2008. Itt köszönöm meg a szerzĘnek, hogy kéziratát tanulmányozhattam és eredményeit felhasználhattam. 7 WEISZ 2010. 8 MIHÁLY F. 2008.
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
77
A Jézus-kápolna építészeti párhuzamai A Jézus-kápolnának és építészeti körének különleges értéket ad formavilága, amely – antik alapokon – a kora kereszténység centrális templomainak építészeti hagyományaiban gyökerezik. A kis kápolna a Kárpát-medence nyugati és központi részein gyakrabban, Székelyföldön viszont kis számban elĘforduló rotundák és centrális templomok közé tartozik, mely egyházépítészeti forma az elsĘ ezredfordulón kialakuló közép-európai keresztény királyságok területén fokozatosan elterjedt és teret hódított. E dolgozatnak nem célja a szertágazó kérdéskör elemzése, ugyanis errĘl számos tanulmány és monográfia született,9 a következĘkben a négykaréjos kápolnák kérdését tekintem át röviden, fĘleg az erdélyi példákra koncentrálva. A Jézus-kápolna alaprajzi analógiái Erdélyen kívül a Dunántúlon és a Felvidéken fordulnak 10 elĘ. Az ásatások során felszínre hozott székesfehérvári és bercsei, feltehetĘleg udvari kápolnaként és plébániatemplomként mĦködĘ egyházi épületek maradványait a 12–13. századra keltezik. A példák sorából kiemelkednek a kétszintes, gazdag térplasztikával rendelkezĘ, 13. századi pápóci és jáki négykaréjos templomok, melyek plébániafunkciót is elláttak. Ugyancsak késĘ Árpád-kori az erdélyi emlékekhez közelebb álló Szepes megyei, utólag részben átépített haraszti plébániatemplom. A Hunyad megyei Guraszádán elég valószínĦ, hogy eredetileg plébániaegyházként épült a késĘbb görögkeletivé váló templom, melynek keleti és nyugati apszisa kissé megnyújtott formát mutat.11 Székelyföldön három álló emlékét ismerjük a centrális térszerkezetĦ, négykaréjos, kápolnatípusnak, melyeket ezelĘtt néhány évtizeddel még kivétel nélkül román kori emléknek tartott a mĦvészettörténész szakma.12 Az udvarhelyi kápolna 1973. évi feltárásának eredménye jelentĘs mértékben befolyásolta a székelyföldi emlékek kronológiai megítélését, olyannyira, hogy ma már kifejezetten a kései, 16/17. századi keltezés válik egyre elfogadottabbá. A székelyudvarhelyi Jézus-kápolna legközelebbi formai párhuzama a gyergyószentmiklósi Szent Anna kápolna. A központi belsĘ tér (ennek oldalhossza 3,20 m, a kápolna falvastagsága 0,65– 0,70 m) köré épített karéjok közül a nyugati ma már nem áll, ugyanis a kápolnát ez irányban hosszházzal bĘvítették. A negyedik apszist ásatás hozta felszínre, melynek során a leletszegény kultúrrétegbĘl mindössze kora újkori–újkori leletek kerültek felszínre; az épület keleti karéjában oltáralapozás maradványait tárták fel, és kiderült, hogy a kápolnát temetkezési célra nem használták.13 A régészeti kutatás lényegében megerĘsítette az írott forrásokból kikövetkeztethetĘ, a 17. század elsĘ közepére tehetĘ építést (pestisjárványok emlékére emelt fogadalmi kápolna). A Kézdiszentlélek fölött magasodó PerkĘ-hegyen álló Szent István kápolna esetében négyzet alakú térbĘl nyílnak az apszisok. A mĦvészettörténeti kutatás a reneszánsz templomépítészetben kedvelt, centrális alaprajz alkalmazásával készült, egyedi elemeket – a boltozott mennyezetbĘl nyíló, kis tornyocskákon keresztül való megvilágítás – hordozó kápolna példáját látja benne. 1686-os évszámmal datált, Kálnoky Sámuel és Lázár Erzsébet címerével ellátott, rangos kiképzésĦ ajtókerete valószínĦleg másodlagos elhelyezésĦ.14 Az 1974. évi ásatás során nem találtak temetkezésre utaló 9
Legutóbb: SZILÁGYI 2008. A négykaréjos kápolnákról a közelmúltban jelent meg önálló tanulmány: SZAKÁCS 2012. 11 Régészeti kutatására lásd POPA – CHICIDEANU 1984. A kis templom építési idejét illetĘen meg kell jegyezni, hogy meglehetĘs bizonytalanság uralkodik e tekintetben, ugyanis az épületnek nincsenek faragott nyíláskeretei vagy más keltezĘ értékĦ jellemzĘi, a nyugatról hozzátoldott elĘtérben (pronaos) feltételezett 14. századi Szent László falkép (?) léte ellen szól, hogy ez a tér már az ortodox liturgia szellemében épült. Az írott forrásokra épülĘ kombinációk (1292-ben az Ákos nembeli Sándor román jobbágyokat telepít Szád földjére) szintén nem visznek közelebb a datálásához. Figyelemreméltó, hogy a templom körül feltárt sírok a 16–17. századból valók. 12 Lásd a 2. jegyzet irodalmát. 13 EmĘdi Tamás szíves szóbeli közlése. 14 KOVÁCS 2003, 7–12. 10
EME 78
SÓFALVI ANDRÁS
nyomokat az épület belsejében vagy akörül.15 A kápolna építésének idejét nem sikerült régészeti adatok alapján keltezni, további hitelesítĘ ásatás feladata lesz tisztázni a falak, rétegek és az elĘkerült Árpád-kori leletek kronológiai összefüggéseit. A száldobosi református templom mellett az 1950-es években egy nagy szárazság hatására a fĦben négyapszisos épületként kirajzolódó jelenségre figyeltek fel. A közelmúltban a helyszínen végzett geofizikai kutatásunk nem erĘsítette meg ezt az észrevételt, és egyéb konkrét adatok híján a „száldobosi rotundát” a nem létezĘ középkori centrális templomok listájára kell felvennünk. A székelyföldi négykaréjos kápolnák16, noha alaprajzilag és részben formailag nagyon hasonlítanak a Kárpát-medencében található, e csoportba sorolt Árpád-kori emlékekhez, úgy tĦnik, hogy nemcsak egy késĘbbi korszak létesítményei, hanem funkcionálisan is különböznek a korai emlékektĘl. A kápolna az írott forrásokban és a történeti irodalomban A Jézus-kápolnára utaló legkorábbi írott adatok a 17. század elsĘ felébĘl valók, melyek a közelmúltban végzett levéltári kutatásoknak köszönhetĘen fokozatosan gyarapodtak.17 Egy 1602-re visszautaló pereskedés tárgyát a „Kuvar kápolnája nevĦ helyen alól az Lokban” található föld képezte.18 A következĘ forrás 1625-ben említi a Jézus-kápolnát („...az also hatarba Felseö Bodogazonifalua fele valo forduloban az kuvar Nevu helyben, melynek vicinússa ab una az kapolna fele ala meniö ut, melliet Jesue Kapolnaianak is hinak, ab alia vero, ugian az kuvar oldala”19). 1642ben az udvarhelyi „alsó szentegyház”-at20 említik hasonló kontextusban. Az udvarhelyi vártartomány 1644. évi urbáriumában, a Lokon a kápolna mellett írtak össze egy szántóföldet.21 A fenti források perdöntĘek a kápolna létezését tekintve, viszont keletkezési körülményeikbĘl kifolyólag nem tartalmaznak érdemi információkat az egyházi épület építését, mĦködését és mindennapjait illetĘleg. A 17. század közepétĘl a kápolna a jezsuiták gondozásába került, ugyanis 1651-tĘl az udvarhelyi katolikus egyház is a szerzet hatásköréhez tartozott. (Érdemes megemlíteni, hogy ekkor Sámbár Mátyás jezsuita lelkipásztor Udvarhelyen a Szent Miklós plébániatemplom oldalához Jézus Szent Neve kápolnát kezdett építeni, amely végül nem készült el.)22 1668-ban a Jézus-kápolna mellett lakó Barabás György szántóföldet adományozott a kis egyház részére.23 Székelyudvarhely legelsĘ történetírója, Lakatos István 1702-ben röviden említi a „régidĘk óta” álló, „Jézus házának nevezett” kápolnát, mely gyógyforrásairól és az Úrnapján tartott búcsúkról nevezetes.24 A 18. század végén Szeles János „régi formára épített kis kápolnáról” ír, ahová nagy számban sereglenek össze búcsúra a székelyföldi katolikusok.25 Az 1743. évi vizitáció megjegyzi, hogy a kegyhelyet közönségesen Jézus kápolnájának hívják („vulgo Jesus kapolnaja dicit”).26 Az 15
SZÉKELY 1983. A fentiekben röviden tárgyalt székelyföldi emlékcsoporttal BenkĘ Elek is foglalkozott újonnan megjelent szintézisében: BENKė E. 2012, 146–151. Köszönettel tartozom BenkĘ Eleknek az elĘzetes feldolgozásban nyújtott hasznos tanácsaiért. 17 Mihály János levéltári búvárkodásai nyomán több forrásra hívta fel a figyelmemet, segítségét hálásan köszönöm. 18 Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék levéltára. Fond. 16. Törvénykezési jegyzĘkönyvek. II/4. 29. Idézi MIHÁLY J. 2013a, 21. 19 Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék levéltára. Fond. 16. Törvénykezési jegyzĘkönyvek. II/12. 33. 20 Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék levéltára. Fond. 16. Törvénykezési jegyzĘkönyvek. II/12. 33. 21 SzO Ú.S. VII, 91. 22 MOLNÁR 2009, 202. 23 Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébánia Levéltára. 1773. évi konskripció. A plébánia levéltárában található, a kápolnára vonatkozó források átnézésében nyújtott segítségéért Bernád Ritának tartozom köszönettel. 24 LAKATOS 1942, 7. 25 SZELES 1898, 389. 26 Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébánia Levéltára. 1743. évi vizitáció jegyzĘkönyve. 16
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
79
egyháztörténeti források megemlékeznek egy 1662-ben végzett felújításról, illetve Léstyán Mózes plébános 1773-ban végzett javítási munkálatairól.27 BenkĘ József szintén kiemeli a Krisztus Szent Testének ünnepén tartott búcsúkat.28 Áttekintve a történeti irodalmat, megállapítható, hogy a kápolna lényegében Orbán Balázs nyomán lett középkori épületté nyilvánítva („annak épitési modora a XIII-ik század jellegét mutatja”29), s ez a koncepció mind a mai napig meghatározó a keltezés kérdésében. Régészeti kutatások a Jézus-kápolnában LeletmentĘ ásatás 1973-ban A kápolna elsĘ régészeti kutatására 1973 nyarán került sor egy mĦemléki felújítás keretében, a székelyudvarhelyi Történelmi Múzeum, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Történeti és Régészeti Intézete, valamint a bukaresti Történelmi MĦemlékek Bizottsága együttmĦködésével, Ferenczi Géza történész, Ferenczi István és Mariana Beldie régészek irányításával. Kívül, a kápolnának mind a négy oldalán, a apszisok tengelye mentén jelöltek ki egy-egy 1,30 m széles kutatóárkot (2. tábla/1).30 A felületek mélyítése során a 25–30 cm vastag humusztakaró alatt és az altalaj között kemény „töltelékföld” jelentkezett, régészeti jelenségek nélkül.31 Az északi oldalon nyitott kutatóárokban, „a fal alapozási árka legmélyebb (0,80 cm) szintjébĘl”32 I. Ferdinánd 1561-ben kibocsátott ezüstdenárja (12. tábla/1) került napvilágra. A déli oldalon nyitott kutatóárokban – az ásatási napló közlése szerint – a vastag humuszrétegbe ágyazottan egy szárazon rakott, mindössze egy-két kĘsorból álló alapozás maradványait figyelték meg, melynek nyugat–kelet irányú szakaszát követve kiderült, hogy ívelten elfordul észak felé. A kerítĘfalon kívül, a dél-délkeleti oldalon nyitott kutatóárokban, a mai humuszréteg alól szórványos Ęskori kerámiatöredékek (az ásatók meghatározása szerint középsĘ bronzkori, Wietenberg-leletek) kerültek elĘ.33 A kápolna belsejét észak–dél irányban átvágó kutatóárokban két sírépítményt és egy egyszerĦ gödörsírt tártak fel. A kápolna közepében található, mészhabarccsal, folyami kövekbĘl készített „kĘkoporsót” kitöltĘ, törmelékkel kevert agyagos földben két csontváz került kibontásra. A nyugatkelet tájolású, a medencére helyezett kéztartással elhantolt holttestek maradványai a mai felszíntĘl 1,62 m mélységben, illetve efölött kb. 20 cm-el helyezkedtek el. A sírok betöltésében mindössze koporsószegeket találtak. A második, téglából készült sírépítmény ettĘl közvetlenül délre helyezkedett el oly módon, hogy északi falát a kĘbĘl épített sírépítmény déli fala képezte. Boltozata beomlott, belsejét szintén agyaggal és téglákkal kevert törmelék töltötte ki. A belsejében feltárt csontváz környezetében koporsószegeket és -deszka maradványokat találtak, a has tájékáról pedig két darab vékony aranyszálból készített ruhagomb darabjai kerültek elĘ.34 Az ásatók megfigyelése szerint a temetkezést megbolygatták utólagosan, és mindkét sírépítményt kifosztották (erre utalna a boltozatok áttörése, az ún. rablóaknák beásásának vonala, az építési törmelékkel kevert föld, a mellékletek majdnem teljes hiánya).35 Az ásatás során a sírépítmények nyugati oldala került feltárásra, a 27
SCHEM. 1882, 192. BENKė J. 1999, II. 36. 29 Lásd 1. jegyzet. 30 Az ásatási összesítĘ felmérés nem jelöli a déli oldalon nyitott kutatóárkot, viszont az elĘzetes közlés szövegébĘl és az ásatási naplóból kiderül, hogy ezen az oldalon is folyt feltárás. Vö. BELDIE 1974, 59. 31 Beldie közleménye a „régi” humuszréteg felsĘ szintjébĘl késĘ középkori kerámiatöredékeket említ (BELDIE 1974, 59), míg Ferenczi Géza rövid ismertetĘjében azt írja, hogy a töltelékföld és a mai humuszréteg lelettelen volt: lásd FERENCZI 2002, 53. 32 BELDIE 1974, 59; FERENCZI 2002, 53. 33 A kutatóárok pontos helye nem ismert. 34 Az aranygombokat nem sikerült azonosítani a Haáz RezsĘ Múzeum gyĦjteményében. 35 FERENCZI 2002, 54. Ezzel szemben Beldie Mariana a kĘkripta boltozatának áttörését a második temetkezéssel indokolja: vö. BELDIE 1974, 59. 28
EME 80
SÓFALVI ANDRÁS
csontvázak a koponyától a medencéig, de mint utólag kiderült, a combcsontokat is kiszedték helyükrĘl. Az 1. sírtól északnyugatra feltárt egyszerĦ sírgödörben 1,64 m mélységben egy melléklet nélküli csontváz alsó részét tárták fel, betöltésében késĘ középkori kerámia töredékekkel.36 Az ásatási megfigyelések értékelése során megállapítást nyert, hogy az 1561 után épült kápolna sosem volt plébániatemplom, építése és sírkápolnaként való használata pedig összefügghet a közelében található gyógyforrásokkal. Régészeti feltárás 2011-ben Az 1970-es éveket követĘen a Jézus-kápolna részleges felújítására került sor 1996-ban, ekkor a külsĘ vakolatréteg alsó szakaszát teljesen leverték, és láthatóvá vált az elfalazott nyugati bejárat (4. tábla/2). Az elmúlt években a székelyudvarhelyi Szent Miklós Római Katolikus Plébánia teljes körĦ felújítást vett tervbe, és elkészíttette a különféle jellegĦ elĘzetes kutatásokat és felméréseket (falkutatás, faberendezések és faszerkezetek állapotának felmérése és elemzése, statikai tanulmány, építészeti tervek stb.). A régészeti feltárást a Haáz RezsĘ Múzeum végezte37, melynek célja a korábbi ásatás eredményeinek hitelesítése, illetve újabb régészeti adatok felszínre hozatala volt. Tanulmányozva a korábbi ásatás dokumentációját világos volt számunkra, hogy a leletszegénység és a kultúrrétegek hiánya lesz vagy lehet a feltárás legfĘbb kísérĘjelensége. Az 1. szelvényt a kápolna északi oldalán a korábbi kutatóárokkal átfedésben nyitottuk meg (2. tábla/2; 4. tábla/3), célunk ezzel az volt, hogy megpróbáljuk hitelesíteni az 1973-ban felszínre került éremlelet rétegtani kontextusát. A terv és annak kivitelezése kísérleti jellegĦ volt, ugyanis nyilvánvaló, hogy már csak a kiásott felület környezetének rétegzĘdését lehet tanulmányozni. Hogy az 1973-ban nyitott kutatóároknak közvetlenül a kápolna falazata melletti, tehát feltárt részébe mélyedt-e utólagos bolygatás, ezt biztosan sosem fogjuk tudni megállapítani, ugyanis a földrétegek kitermelésével ennek lehetĘsége megsemmisült. Azt is le kell szögeznünk, hogy az 1561-bĘl származó érme kontextusának felülvizsgálatában az alapozási árok „legmélyebb szintjének” kevés, avagy másodlagos a jelentĘsége. A kérdés lényege arra irányul, hogy valóban annak betöltésébĘl került-e elĘ az érme? Ugyanis az árkot a fal alapozásával lényegében teljesen kitöltötték, és ha nem látható másodlagos beásás annak környezetében, akkor a betöltésébĘl elĘkerült lelet keltezĘ értéke a falakra nézve egyértelmĦ. A felülvizsgálat jogossága fĘként abból ered, hogy 1973-ban a föld kitermelését, feltárását elsĘsorban középiskolai diákok végezték, akik képzettség híján nem voltak képesek minden apró részletre odafigyelni. Tapasztalatból tudjuk, hogy a szakképzetlen munkaerĘtĘl a legjobb esetben is csak a lelet térbeli kontextusának megjelölését lehet elvárni, rétegtani meghatározást sokkal kevésbé! (A sok vitát kavaró érme az 1973. évi ásatás harmadik napján került elĘ.) Az új ásatás szintenként, illetve rétegenként folytatott megfigyeléseibĘl (ásatási felületünk nyugati és keleti irányban kissé túlnyúlt a korábbi kutatóárok kiterjedésén, annak érdekében, hogy a fennmaradó rétegeket eredeti helyzetükben tudjuk tanulmányozni) kiderült, hogy komolyabb másodlagos bolygatás nem történt a falak tövében a kápolna építését követĘen (8. tábla/1–2). Mindössze egy szürkésbarna, köves, téglamálladékos, változó vastagságú réteget figyeltünk meg az alapfal közelében a járószintbe mélyedve, amely a nyugati metszetfalban cölöplyukszerĦ beásásként jelentkezett. A jelenség feltehetĘen egy felújítással, épületjavítással áll kapcsolatban, és komoly kérdést vet fel, ugyanis a kérdéses ezüstdenár ebbĘl a rétegbĘl is származhat. Megfigyeltük, hogy a nagyméretĦ, szabálytalan kĘtömbökbĘl, illetve kisebb görgetegkövekbĘl rakott alapfalat (4. tábla/4) szürke, 36 37
Az ásatás ismertetését Beldie Mariana elĘzetes közleménye (1974), Ferenczi Géza jóval késĘbb publikált rövid összefoglalása (2002), valamint az ásatási naplók alapján állítottam össze. Az ásatási munkálatokat Király József, Nyárádi Zsolt és Zólya Levente régészek végezték, e sorok írójának irányításával. A feltárás geodéziai felmérése a székelyudvarhelyi TopoKart Kft. munkája.
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
81
kavicsos, mészrögös habarcsba rakták, eléggé rendszertelenül dobálva be a köveket az alapozási árokba. A kápolna felmenĘ falazata már kisebb méretĦ, jobban összeválogatott konglomerátumkövekbĘl és hasított tömbökbĘl készült gondosan falazva hasonló összetételĦ habarccsal. Az építést követĘ, a kápolna használata idején képzĘdött kavicsos járószintbĘl késĘ középkori – kora újkori kerámiatöredékek és zsindelyszögek kerültek napvilágra. A járószint alatti barnásszürke, tömött, apróköves, enyhén kevert, természetes képzĘdésĦ humuszrétegben szórványos középkori kerámiatöredékeket bontottunk ki, köztük a „legfiatalabb” darab egy 15. századi kisfazék bordázott peremtöredéke (13. tábla/1). Ez pedig post quem keltezi az építést, vagyis a kápolna a 15. században vagy ezt követĘen épült, ugyanis alapozási árkát a fenti leletet tartalmazó rétegbe mélyítették bele. A kápolna épületén kívül még a bejárattól délre kutattunk (4. szelvény, méretei: 3 x 4 m) az 1973-ban megfigyelt, szárazon rakott kĘalapozás további maradványai után. Ennek mindössze kis részletét találtuk meg a szelvény déli metszetében (8. tábla/3), mely egy hevenyészett melléképület alapozása lehet, az apróköves járószintje alatti enyhén kevert humuszrétegbĘl 16–17. századi kerámiatöredékek kerültek elĘ, fedve egy rézkori – bronzkori kultúrréteget. A kápolna belsejében szintén a korábban már kibontott nyugati felület újraásásával kezdtük a feltárást (2. szelvény), ugyanis a kripták keleti részének kutatását betöltésük rétegeinek tanulmányozása alapján lehetett szakszerĦen folytatni. 50–60 cm mélységben a mai téglapadló alatt elértük a kripták eredeti szerkezetének maradványait. A kápolna közepében létesített, kĘbĘl falazott sírépítmény (6. tábla/6; 10. tábla/3) igényes kĘmĦvesmunkával konglomerátum kövekbĘl, fehéres szürke, aprókavicsos mészhabarccsal készült (belsĘ méretei: 2,26 x 0,86 m). A kĘkripta kötĘanyaga jellegében, összetételében megegyezik a kápolna falazatának habarcsával, vagyis a sírépítmény létrehozása a kápolnával egy idĘben történt, tehát a kettĘ létesítésében ok-okozati viszonyt állapíthatunk meg. A sírkamra deszkalenyomatos boltozatából a többrendbeli temetkezések és a korábbi ásatás következtében mindössze egy kis szakasz maradt meg eredeti helyzetében az északi oldalon (6. tábla/1, 3; 9. tábla/2; 10. tábla/1–2). Boltozat-habarcsának eltérĘ jellege alapján arra következtethetünk, hogy nem egyszerre készült a kripta oldalfalaival. A kĘkriptához délrĘl másodlagosan építettek hozzá egy újabb sírboltot (belsĘ méretei: 2,24 x 0,96 m), felhasználva az elĘbbi, már meglévĘ déli oldalfalát. A részben kĘbĘl, részben pedig téglából emelt falazatot élükre állított téglákkal boltozták. Az építmény már kevésbé minĘségi munka, alsó szakasza nagyobb méretĦ kövekbĘl, téglákkal vegyesen falazott, és az oldalfalak készítésénél nem törekedtek még arra sem, hogy a téglák egymással kötésben legyenek (6. tábla/5–6; 10. tábla/3). A kripták közepén keresztben, azaz észak-dél irányban meghagyott keleti tanúfal rétegeinek tanulmányozása során elég bonyolult kép rajzolódott ki ezek használatát illetĘen (5. tábla/5; 9. tábla/1). A metszetekben látható beásások, a felszíni bontás (6. tábla/1; 10. tábla/1–2) és a feltárt csontvázak alapján megállapítható volt, hogy mindkét sírboltba legalább kétszer temetkeztek: a kĘkriptából két felnĘtt csontváza, a déli sírépítménybĘl egy felnĘtt és egy kisgyerek földi maradványai kerültek elĘ az 1973. és a 2011. évi ásatások során. A kĘbĘl épült kripta esetében az általunk feltárt legkorábbi temetkezés (S–1B) különös módon nem egy üres sírboltba került, hanem az azt kitöltĘ sötétszürke, tömött, enyhén kevert, téglatörmelékes, habarcsos földbe ásták (téglás betöltése alapján arra következtethetünk, hogy ekkor már állt a déli sírépítmény is, hacsak a téglák töredékei nem egy korai – ma már rétegtanilag nem dokumentálható – téglapadlóból származnak). A kĘkripta második temetkezése (S–1A) a legkésĘbbi a kriptákba történt temetkezések sorában, ugyanis beásása átvágja a déli sírépítmény betöltési rétegeit (6. tábla/3; 11. tábla/1). A déli sírkamrába a legkorábbi elhunyt földi maradványait (S–2A, 6. tábla/5; 11. tábla/3) már szintén egy feltöltési rétegre fektették (intenzív téglás, köves, habarcsos réteg). Ezt a késĘbbiekben egy kisgyerek elhantolása követte (S–2B), melyet gödrének beásása (6. tábla/2) alapján tudtunk megfi-
EME 82
SÓFALVI ANDRÁS
gyelni, illetve elĘkerült néhány infans csont is, sajnos már nem eredeti helyzetben. A jelenséget – mint már fentebb is utaltam rá – az 1973-as ásatási napló írója a kriptába mélyedĘ rablógödörként értelmezte, azonban az általunk dokumentált stratigráfia alapján arra következtettünk, hogy ez is egy temetkezés lehetett. A rétegtani megfigyelések azt mutatják, hogy a második temetkezés idején már biztosan nem állt vagy nem volt ép a téglakripta boltozata. Eddig a megfigyelések, melyek értelmezésében már kénytelenek vagyunk feltevésekbe bocsátkozni. A legfontosabb és nehezen megválaszolható kérdés, hogy miért nem az üres sírboltba kerültek az elsĘ temetkezések? Az ásatás során ennek magyarázatát abban láttuk, hogy a legkorábbi – ma már maradványaikban sem látható, pusztán a beásások és betöltési rétegek alapján feltételezett – halottakat valamilyen oknál fogva eltávolították innen, és máshová vitték, így a sírboltok feltöltĘdtek földdel és építési törmelékkel, amelyekbe a késĘbbiekben beleásták a további temetkezéseket. A tetszetĘs magyarázat történeti értékelésével azonban adósok maradunk, ugyanis nem ismerjük pontosan a kápolna és a kĘkripta építtetĘjének személyét és az alapítás körülményeit. Az ásatás dokumentációjának feldolgozása során egy másik, prózaibb magyarázat is felmerült a jelenség magyarázatára: a kripták elĘre is elkészülhettek, lepadolásuk pedig néhány év múlva beszakadt, és így került betöltésükbe föld, amelyeket a késĘbbiekben újra kellett ásni. A kĘkripta esetében a boltozat elkülönülĘ habarcsozása alá is támasztja ezt a nézetet. A temetkezések keltezését ismét a rétegtani megfigyelések és a sírok földjébĘl, valamint a mellékletként elkerülĘ leletek alapján tudjuk körülhatárolni. Az elhunytakat fakoporsóba helyezték, amint azt az elrozsdásodott koporsószögek, és adott esetben az elkorhadt koporsódeszka vonala alapján megfigyelhettük. Mindkét sírépítményben az elhunytak lábánál vasból kovácsolt csizmapatkók maradványait tártuk fel (11. tábla/3, 12. tábla/4–5), az S–2A sírban ezenfelül erĘsen korrodált vastöredékek (koporsó vasalat?) és textília nyomait rögzíthettük (11. tábla/3). Nem tudjuk biztosan, hogy az 1973. évi ásatás során talált két aranyozott ruhagomb ehhez a temetkezéshez, vagy az ezt követĘ gyermeksír maradványaihoz tartozott. A két sír betöltésébĘl – eredetileg a korábbiban lévĘ, de a gyereksír megásásával megbolygatott – 16–17. századi, vállán több sorban fehér földfestékkel díszített fazék töredékei (13. tábla/5) kerültek elĘ, valamint egy ehhez hasonló fazék darabjait találtuk a téglakripta mindkét temetkezését záró rétegben (13. tábla/4). A stratigráfia alapján a legkésĘbbre keltezett S–1A temetkezés betöltésében egy vasból öntött, 17–18. századra keltezhetĘ gyertyatartó került napvilágra (12. tábla/3). A kései datálást támasztja alá a sírgödör felsĘ szintjébĘl elĘkerült, belül világoszöld ólommázzal díszített, megkopott kerámiatöredék is (13. tábla/2), valamint a nagymennyiségĦ elszenesedett famaradvány, feltételezésünk szerint ezek a kápolnát ért 1661. évi török-tatár pusztítással hozhatók kapcsolatba. Az eddigiekbĘl, ha elég tág idĘhatárok között is, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a két kriptába a 16–18. század közötti idĘszakban temetkeztek. A kripták feltárásával párhuzamosan újabb felületet nyitottunk a kápolna keleti karéjában (3. szelvény), eredetileg itt kellett állnia az oltárnak. Az újkori, habarcsos járószintek eltávolítása után különösebb szabályszerĦség nélkül 3–4 cölöplyuk beásásának foltja rajzolódott ki a szürkésbarna, tömött, aprókavicsos humuszban (5. tábla/3). A sekély cölöplyukak mellett a kápolna kelet-nyugat irányú szimmetriatengelyében feltárt köves, habarcsos betöltésĦ masszív oszlophely bizonyult fontosnak (5. tábla/4), ugyanis ennek aljából egy erĘsen kopott, törött II. vagy III. Ferdinánd korabeli rézbĘl vert (vélhetĘleg hamis) pénzérme került napvilágra (12. tábla/2). Mindezek alapján elég egyértelmĦ, hogy a keleti apszisban sosem állt köves alapozású oltárasztal (mensa), ugyanis ennek általában régészetileg jól látható nyomai maradnak. A kisebb cölöplyukakat a feltárás idején egy faoltár szerkezeti elemeivel hoztuk kapcsolatba, ennek alkotóeleme lehetett a nagyméretĦ oszlophely is, viszont az
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
83
sem kizárt, hogy utóbbi egy fogadalmi kereszt oszlopának a helyét jelöli. Az oszlop megújítására utal, hogy betöltésének felsĘ szintjébĘl az említett érmén kívül újkori leletek is elĘkerültek (12. tábla/6–7). Az oszlophely kövei közül származó habarcstöredékek alapján – melyekbĘl az egyik darab tökéletesen megegyezik a kĘkripta boltozatának habarcsozásával – megállapítható, hogy a kripta beboltozása a 17. század közepéig megtörtént, tehát régészeti értelemben itt jelölhetjük meg a kápolna és a vele szoros összefüggésben megépített sírkamra létrehozásának felsĘ idĘhatárát. (Ez természetesen nem jelenti a legkésĘbbi temetkezés idejét is.) A keleti apszis további feltárása során még egy perdöntĘ megfigyelés született. A cölöphelyek feltárása után tovább nyesett és bontott barna tiszta humuszrétegbĘl (5. tábla/2; 9. tábla/2) szórványos Ęskori, illetve középkori kerámiatöredékek kerültek elĘ. E rétegbĘl – melybe beleásták a kápolna alapfalait – elĘkerülĘ legfiatalabb, datáló értékĦ kályhaszem peremtöredéke (13. tábla/3) alapján lényegében ugyanarra a következtetésre jutunk, mint a kápolna külsĘ oldalán megfigyelt réteg- és leletösszefüggés ismeretében: a kápolna nem korábbi a 15. századnál, sĘt annak második felénél. Meg kell még említenünk, hogy a kriptáktól délre, a mai bejárat felé esĘ oldalon földbe ásott sírgödör foltját dokumentáltuk (9. tábla/1, 10. tábla/3), melynek feltárására már nem került sor. Úgy tĦnik tehát, hogy a kápolna belsejében, a sírépítmények környezetében még számolni kell néhány temetkezéssel. Röviden összegezve az ásatások eredményeit – figyelembe véve az újonnan elĘbukkant írott adatok tanulságait – megállapíthatjuk, hogy a Jézus-kápolna és a vele szoros összefüggésben lévĘ kĘkripta a 15. század közepe és a 16. század vége között létesült. A kápolna és a kripták építéstechnikai elemeinek minĘsége alapján azt is elĘrevetíthetjük, hogy a négyapszisos alaprajz, a kĘbĘl igényesen kiképzett, boltozott sírkamra mögött egy, a társadalmi ranglétra felsĘ fokán álló megrendelĘt kell keresnünk. Ennek némileg ellentmond a téglakripta kevésbé igényes falazása, az aranyozott ruhagombok mégis az elhunyt elĘkelĘ származását sejtetik. A sírépítmények centrális elrendezése és a szilárd anyagból készített oltárasztal hiánya a sírkápolnák irányába fordítja figyelmünket. További elemzések és vizsgálatok a Jézus-kápolna kutatásában A közelmúltban a kápolna felújítási tervezetének keretében, illetve a régészeti ásatással párhuzamosan több olyan kutatásra és vizsgálatra került sor a Jézus-kápolnában, melyek új, kiegészítĘ adatokkal szolgálnak a régészeti ásatás eredményeinek értékelésében. Antropológiai elemzés A 2011-es ásatást követĘen elvégeztettük a feltárt sírok csontmaradványainak embertani vizsgálatát.38 Az elemzés során a két kriptából elĘkerült három felnĘtt egyed csontanyaga volt értékelhetĘ (elĘzetesen a két részletben, 1973-ban és 2011-ben feltárt sírok csontozatát sikerült egyeztetni és társítani). Az embertani elemzés során a kĘkripta második, legkésĘbbi temetkezése (S–1A) antropológiailag egy 175 cm magas, 45–50 év körüli (maturus) férfi maradványának bizonyult. Fogazata erĘsen kopott, az izomtapadások alapján az elhunyt jobbkezes volt, ágyéki csigolyáin gerincsérvre utaló nyomok voltak megfigyelhetĘk. A kĘkripta elsĘ, korábbi temetkezése (S–1B) egy 167 cm magas, 55–60 éves (maturus– senilis) férfi volt. Csontszerkezete egyoldalú táplálkozásra utal, a combcsonton gyakori gyaloglásra utaló elváltozás nyomai (erĘteljes linea aspera) láthatók. Az ágyéki csigolyán vasas elszínezĘdés (feltehetĘen koporsó vasalat), a jobb alkar csontjain bronz lenyomat (ruhaveret vagy egyéb viseleti tárgy maradványa) figyelhetĘ meg. 38
A vizsgálatokat Gál Szilárd antropológus végezte.
EME 84
SÓFALVI ANDRÁS
A téglakripta elsĘ ismert temetkezése (S–2A) 174 cm magas, 35–40 év közti (adultus) felnĘtt férfi maradványait rejtette magában, csontozatán erĘteljes izomtapadásokkal. Fogazata erĘsen kopott, mindkét sípcsontján kóros elváltozás (csonthártyagyulladás) nyomai figyelhetĘk meg, mely a helytelen mozgás miatt, vagy a túlzottan megterhelt izmok tapadási pontjain alakul ki. Az elhunytak csontozata alapján úgy tĦnik biztosan megállapítható, hogy egyikĘjük sem a harctéren esett el, és nem is lovagolt nap mint nap. Az antropológiai elemzés eredménye alapján fizikai megjelenésükben nagydarab, erĘteljes férfiak képe rajzolódik ki elĘttünk. Falkutatás39 A kápolna falának külsĘ felületérĘl a közelmúltban 1,5–2 m magasságig leverték a történeti vakolatrétegeket, e fölött javított falfelületek láthatók, 12–14 fehér, sárgásfehér meszelésréteggel. Az épület belsĘ falfelületén több ponton nyitottak kutatóablakokat. Itt a történeti vakolatréteg nagyrészt megmaradt. Az ezt borító legelsĘ meszelésrétegen – mely általában vörös-rózsaszínes elszínezĘdésĦ, a bejárat felé szürkés-feketés színĦ – kifestésre utaló nyomokat nem találtak, viszont felületén bekarcolások, szépiával készült feliratok, számok láthatók. A történeti vakolatréteget a készítési technika, a ráfedĘ meszelésrétegek száma és a feliratok epigráfiai jellegzetességei alapján 17. századinak határozták meg. A falfirkák intenzitása az elsĘ vakolatrétegen arra utal, hogy az évtizedekig nem volt kijavítva és elfedve. A bejárattól jobbra H[ic] F[uit] Jo(?) FODOR AnnO 162(?)1 Die ... illetve MKM AD 16.. feliratok láthatók (7. tábla/1). Az elsĘ felirat utolsó látható karaktere belemetsz az alatta lévĘ vörös festésĦ firkába. Az ajtó mellett a történeti vakolatrétegbe egy unikornist karcoltak (7. tábla/2). Az oltártól jobbra négy-öt meszelésréteg által borított, olajfestékkel készült figurális kifestést a 19. századra keltezték a szakemberek. Faberendezések és faszerkezetek vizsgálata A kápolna belsĘ faberendezéseinek elemzése – mint már a dolgozat elsĘ felében is utaltam rá – kimutatta, hogy az épületnek nincsenek középkori eredetĦ, fából készült kellékei. Mihály Ferenc, az erdélyi oltárok kiváló szakértĘje megállapította, hogy a kápolna mai oltárépítménye jellegzetes fülkagylós porcfaragvánnyal díszített, amely az erdélyi oltárok jellemzĘje a 17. század második felében – a 18. század elsĘ negyedében (lásd fentebb). A kápolna zsindelytetĘs héjazatának vizsgálata során kiderült, hogy a tetĘszerkezet födémgerendái tölgybĘl készültek, tehát alkalmasak az Erdélyben is egyre szélesebb körben alkalmazott dendrokronológiai elemzésre. Összesen hat mintát sikerült venni a gerendákból40, viszont ezekbĘl mindössze egynek volt több mint 30 évgyĦrĦje, tehát statisztikailag csak ez keltezhetĘ megbízható módon. A fának nem volt meg a kérge, legkülsĘ megmaradt évgyĦrĦje az Udvarhely környéki mesterkronológia alapján 1661-ben képzĘdött. A 10 szíjács-évgyĦrĦvel rendelkezĘ fa, az átlagos erdélyi szíjács adatokat (14–18 évgyĦrĦ) figyelembe véve, 1664–1668 között került kivágásra. Ez az adat pusztán tájékoztató jellegĦ a kápolna mai födémszerkezetének keltezésében, viszont feltĦnĘen összevág egy, az 1661. évi török-tatár pusztítást követĘ tetĘszerkezet cserével, melynek mind történeti, mind dendrokronológiai forrásaink alapján egyre több példája mutatható ki Udvarhelyszéken. A képbe jól beleillik az 1677-es kazettás mennyezet is, az eredeti boltozat vagy síkfödém helyett szintén újat kellett készíteni. 39 40
A falkutatás Kiss Loránd munkája, ezúton is köszönöm, hogy kéziratát tanulmányozhattam és eredményeit felhasználhattam. Lásd KISS 2008. A dendrokronológiai elemzést Botár István és Tóth Boglárka végezte, ismételten köszönöm a kápolna kutatásában végzett közremĦködésüket.
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
85
A Jézus-kápolna építésének és funkciójának történeti értelmezése A Jézus-kápolna Árpád-kori építését az újonnan végzett kutatások sem támasztották alá, és a különféle tudományágak eredményei egymással összhangban az épület késĘ középkori – kora újkori létesítésére világítanak rá. Érdemes kiemelni azokat a fentiekbĘl kiszĦrhetĘ – de talán nem eléggé hangsúlyozott – tényadatokat, melyek megkérdĘjelezése a késĘbbi kutatások során sem valószínĦ már. A falkutatásokból láthattuk, hogy a kápolna eredeti falait nem díszítették falképek (bibliai jelenetek, szentek élettörténete stb.), melyek a középkori egyházi épületek falain rendszeresen megtalálhatók (fĘként, ha azok több évszázadon keresztül fennálltak). Az ellenvéleményeket eloszlatandó, matematikailag nagyon kevés a valószínĦsége annak, hogy a falakat borította volna még egy korábbi, festett vakolatréteg, melyet eltávolítottak a 16–17. században, ugyanis ezt nyomtalanul, teljes egészében nem lehetett leverni és eltüntetni. A falkutatás ebbéli negatív tanúbizonyságát a régészeti ásatás is alátámasztotta, a rétegekben vagy a sírok betöltésében nem találtunk a falakon ma is meglévĘ történeti vakolatrétegtĘl eltérĘ, annál régebbi vakolattöredékeket. Tudnunk kell, hogy a kápolna védĘszentje, a Jézus Szíve szintén nem középkori titulus, ilyen patrocíniumot nem ismerünk a középkori Magyar Királyság területérĘl. A Jézus Szíve-oltárkép ábrázolás egyértelmĦen jezsuita hatást tükröz, a kápolna mai oltárának eredeti elemei a rend 17–18. századi udvarhelyi tevékenysége során készültek. Természetesen nem kizárt, hogy volt egy korábbi, ma már nem ismert védĘszentje a kápolnának. A Jézus-kápolna építésének idejét a régészeti feltárás eredményei alapján egy másfél évszázados idĘintervallum keretében kell kutatni a jövĘben. Ennek felsĘ határideje a további írott adatok és a falfirkák/bekarcolások révén feltehetĘleg még tovább szĦkíthetĘ. Mindennél fontosabb, hogy sikerült meghatározni azt az alsó idĘhatárt, amely elĘtt a kápolna nem épülhetett (ugyanis a történeti források hiánya hallgatólagosan lehetĘvé tette az Árpád-kori keltezést is), megerĘsítve az elĘzetes falkutatások eredményeit. A régészeti leletek és jelenségek értelmezése viszont behatárolt, így a továbbiakban a történeti háttér megrajzolásával kell megkísérelnünk a kápolna építésének és funkciójának lehetséges alternatíváit. Az elemzést a kérdéses idĘszak (15. század vége – 17. század eleje) rendkívül összetett és sokrétĦ történeti–társadalmi–egyházi átalakulásai, változásai bonyolítják. 1571-ben csatolták Udvarhely városához a középkori Gyárosfalvát41, melynek hajdani területén található a kápolna. Noha az írott adatok arra utalnak, hogy a gyárosfalviak nem mind tettek eleget a fejedelemi rendeletnek42, és egy részük igényt tartott birtokára, jogilag a település ettĘl kezdve Udvarhely részét képezte. Az elemzés csak területi vonatkozásban végezhetĘ Gyárosfalva történetével együtt, ugyanis a Jézus-kápolna, mint a régészeti kutatások egyértelmĦen rávilágítottak, nem volt plébániatemplom (a falu temploma, amennyiben volt saját egyháza, máshol keresendĘ).43 Ugyanígy nem tartozik szorosan a témához a falu keletkezése, a település ugyanis – 1567. évi elsĘ említése44 ellenére – a szelvényeinkbĘl elĘkerült szórvány kerámialeletek tanúsága szerint valószínĦleg már a 14. században létezett. 41
SzO II, 314–315. Ezt sejteti Báthory Gábor 1609. január 4-én kelt, a városhoz való csatolást megerĘsítĘ oklevele is. Vö. SzO IV, 184–185. 43 A székelyudvarhelyi és székelyföldi határkerülésrĘl írott kismonográfiájában Boldizsár Dénes több 17. század eleji adatot közölt Gyárosfalvára és a Jézus-kápolnára utalva: lásd BOLDIZSÁR 1924, 15–19. Azon forrását, miszerint a falunak 1614-ben saját iskolája volt, nem tartom megalapozottnak egy olyan településen, amelyen a 16. század második felében nem éltek lófĘk vagy fĘemberek, ráadásul önállóságát is elvesztette a késĘbbiekben. Ha pedig azt nézzük, hogy az 1615. évi Ęszi országgyĦlés törvényeire való hivatkozásban a szerzĘ Csíksomlyót egyenesen felcseréli Gyárosfalvával (BOLDIZSÁR 1924, 18–19, vö. EOE, VII, 286), igen kérdéses hitelĦnek tarthatjuk más – ma már ellenĘrizhetetlen – forrásait is. 44 SzO II, 220. 42
EME 86
SÓFALVI ANDRÁS
A történeti analógiák ismeretében a kápolna építésének és funkciójának körülhatárolásában a legkézenfekvĘbb egy magánkápolnával számolni. Klasszikus értelemben ez nemesi birtokot, udvarházat és saját fenntartású egyházat (kegyuraság) jelentett, amely a birtokos földi életének nemcsak vallási színtere volt, hanem családjával együtt ide is temetkezett. Esetünkben egyelĘre csak a magánalapítású egyház ismert, és ebben a vonatkozásban kiemelendĘ a nemesi kripták azon sajátossága, hogy fĘként a családok férfitagjait temették beléjük. Az írott források szerint rendkívül rövid ideig létezĘ Gyárosfalva történetének lapjain fel is tĦnik egy olyan birtokosi kör, amellyel összefüggésbe hozhatnánk a kápolna létesítését. Egy 1570 júliusában kelt oklevélbĘl megtudjuk, hogy Réteni János gyárosfalvi jószágát egy mohai (Fehér vármegye) birtokért cserébe Ugron Tamásnak adta.45 Alig fél év múltán születik az a fejedelmi rendelet (1571. február 7.), amely Gyárosfalvát Udvarhely városához csatolta, kivéve azokat a réteket és szántókat, amelyek korábban is a várhoz tartoztak. A gyárosfalvi birtokosokat – sárdi Jankó Gábort és Balázst, telegdibaconi Nagy Ferenc feleségét, Mihályfy Péter lányát, Fruzsinát, illetve ábránfalvi Ugron Tamás feleségét, Petki Gábor leányát, Katalint a fejedelem szentdemeteri, bibarcfalvi és ábránfalvi birtokokkal kárpótolta.46 A 16. század elsĘ felének írott forrásaiban Udvarhely város közvetlen térségét illetĘen megfigyelhetĘ, hogy pereskedések vagy adásvételek kapcsán már ekkor feltĦnnek a késĘbbiekben komolyabb közéleti szerephez jutó lófĘk vagy fĘemberek birtokai (Bethlenfalván a Benedekfiek és a Gerébek, Kadicsfalván szintén a Benedekfiek, Szombatfalván a Gálfi és Szombatfalvi, Boldogfalván pedig a Jánosy családok birtokai).47 A források ebbéli negatív tanúbizonysága arra enged következtetni, hogy Gyárosfalván, akárcsak a szomszédos Cibrefalván nincsen még ekkor komolyabb birtoktest, így nagy valószínĦséggel megállapítható, hogy az 1570-tĘl feltĦnĘ birtok(ok) csak az 1562. évi felkelés után jött(ek) létre, a közszékelyek jobbágyszolgálatra kötelezésével és földesúri eladományozásával. A birtokosokat nem találjuk sem az 1566., sem az 1567. évi jegyzékekben, vagyis Gyárosfalván ekkor még nincsen sem lófĘ, sem pedig fĘember. Az új birtokkal rendelkezĘk egy része, mint a Réteniek, Jankók és a Mihályfyak Fehér és KüküllĘ vármegyei „bebíró” nemesek Székelyföldön, és szerzeményeik merĘben új keletĦek. Eltekintve az idézett birtokosok vallási-felekezeti hovatartozásától az 1560–1570-es évek fordulóján, ismereteink szerint Ęk a nemesi társadalom alsó–középsĘ szintjén helyezkedtek el, így gazdasági–társadalmi státuszuk alapján aligha köthetĘ hozzájuk az egyedi megjelenésĦ kápolna, a középkori, rangos nemesi családokra jellemzĘ temetkezési hely (kĘkripta) kialakításával. Csábító lenne a felemelkedés útján elindult Ugronokban (1576-ban több faluban vannak jobbágyai a fĘemberek sorába kerülĘ Ugron Tamásnak48) keresni a kápolna építĘit, erre nézve azonban pozitív adatokkal sajnos nem rendelkezünk. A kápolna alapításának hátterében figyelembe kell vennünk egy másik szempontot is. A késĘbbi forrásokból megtudjuk, hogy a gyógyforrásairól ismert Jézus-kápolna helyszíne híres búcsújáróhellyé vált a 17–18. századra. A kis Istenháza keletkezését ebben az értelemben egy nem mindennapi eseményhez, például csodával határos gyógyuláshoz köthetjük a gyárosfalvi források helyszínén, ahová alapítója késĘbb temetkezni is szándékozott. Az ilyenfajta kápolnák búcsú (és vásár) kialakulását eredményezhették, azonban mindenkor elĘkelĘ birtokosok közelségét valószínĦsítik. A fentiekbĘl következik az is, hogy a kápolna alapítóját nem pusztán birtokjogi vonalon kell keresnünk. A kápolna rendkívüli státusza úgy tĦnik nem okozott konfliktushelyzeteket és azzal járó okleveleket, így sajnos 45
SzO II, 299–300. SzO II, 314–315. 47 Lásd NYÁRÁDI 2009. 48 SzO IV, 39–40. Ugron Tamást már az 1571. február 7-én kelt oklevél „Egregij Agilis” címmel írja. SzO II, 314. 46
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
87
létrejöttének körülményei és az alapító személye is talán örökre homályban marad. (Ilyen értelemben az Ugronok már szóba jöhetnek, mint alapítók, akik már létezĘ vagy újonnan felépített fogadalmi kápolnájuk mellé szereztek részjószágot Gyárosfalván 1570 nyarán.) E vonatkozásban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy 1556-tól az erdélyi egyházmegye püspöki széke betöltetlen, és a középkori egyházjog elĘírása szerint kápolnát csak püspök szentelhetett fel. A Jézus-kápolna felszentelését, amennyiben ezt követĘen épült, már nem az egyházmegye legfĘbb elöljárója végezte el.49 1571-ben Gyárosfalva területe Udvarhely mezĘváros határába olvadt. (Szempontunkból az már részletkérdés, hogy a gyárosfalviak sorsa mi lett, beköltöztek-e a városba vagy lakóhelyükön maradtak.) A megváltozott jogállás még kevésbé tette lehetĘvé egy jelentĘsebb nemesi birtok kialakulását, mint a megelĘzĘ idĘszakban, ugyanis egy ilyen kísérlet a privilégiumait védĘ város joghatóságának ellenállásába ütközött volna.50 A 16. század utolsó harmadának összeírásaiban nem is találunk olyan udvarhelyi nemest, akinek nevével a kápolna építését összefüggésbe hozhatnánk. Ráadásul ekkorra az udvarhelyszéki nemesség kiemelkedĘ tagjai már mind áttértek a protestantizmus valamelyik felekezetére. A megváltozott székelyföldi viszonyok közt számolnunk kell egy új tényezĘvel, az 1562 után a fejedelem által kinevezett széki vagy székelyföldi tisztségviselĘk jelenlétével (királybírók, székkapitányok, várkapitányok, székely fĘkapitányok), akik tisztségi hatáskörüket túllépve nemegyszer korlátlan jogokat próbáltak gyakorolni az illetĘ szék vagy város fölött. Nagy vonalakban ismerjük az 1562 utáni idĘszakból Udvarhelyszék és az udvarhelyi vár élén álló tisztségviselĘket, még ha nem is tudjuk minden esetben évre/hónapra pontosan szolgálatuk idejét. Természetesen e vonatkozásban most elsĘsorban a katolikus hiten megmaradt személyiségek érdekelnek bennünket. A reformáció elĘidézte vallási átalakulások, átrendezĘdések egyik legfontosabb idĘszakában, az 1560-as években nem rendelkezünk napra kész adatokkal az erdélyi-székelyföldi nemesek felekezeti hovatartozását illetĘen, így csak a biztos eseteket tekintem át. Még Gyárosfalva fennállásának idején töltött be várkapitányi tisztséget a Bihar vármegyei mezĘtelegdi Telegdy Mihály (1567–1571),51 ugyanekkor Ę volt a székelyek fĘkapitánya is, akinek közéleti tevékenysége viszonylag jól ismert Udvarhelyen és Udvarhelyszéken (nagy valószínĦséggel Ę építette a Székelytámadt vár északi bástyájának elĘzményét). Bekes-pártisága miatt 1571-ben Báthori István megfosztotta székelyföldi tisztségeitĘl, és Telegdy rövidesen ErdélybĘl is menekülni kényszerült. Kutatásunk kezdetén nagyon alapos volt a gyanú Mindszenthy Benedek személyét illetĘen, aki számos tisztség birtokosa volt Udvarhelyszéken és a Székelyföldön a 16. század végén és a 17. század elején (többek közt az udvarhelyi vár kapitánya 1591–1598 között).52 Mindszenthy feleségével, Bánffy Annával együtt a katolicizmus nagy pártfogója volt, 1592-ben befogadta a jezsuitákat az udvarhelyi várban álló, elhagyott középkori kolostorba, és az Ę támogatásával kijavították az évtizedek óta használatlan kolostortemplomot.53 (Mindszenthyt és nejét már nagy valószínĦséggel a Doboka vármegyei Vecken temették el, ugyanis székelyföldi aktivitása után több oklevélben említik vecki birtokával és udvarházával együtt.) A 16. század végi udvarhelyi jezsuita jelenlét Mediomontanus János kezdeményezésével eredményesnek bizonyult, a szerzet iskolát alapított, és jelentĘs számban térített vissza protestánsokat a katolikus egyház keblére.54 49
Az erdélyi fejedelemség ezt követĘ másfél évszázados idĘszakában mindössze rövid ideig, 1597–1601 között volt püspöke az erdélyi egyházmegyének, Naprághi Demeter fejedelmi kancellár személyében. 50 Jól jelzi ezt Báthory Gábor 1609-ben kelt, Gyárosfalva és Szentimre területét Udvarhely birtokában megerĘsítĘ oklevele is. SzO IV, 184–185. 51 LÁZÁR M., 4. 52 PÁLMAY 1900, 163; LÁZÁR M., 23–27. 53 ALSJ, 37. 54 MOLNÁR 2009, 196.
EME 88
SÓFALVI ANDRÁS
Bármennyire is forrónak tĦnt a nyom, a jezsuiták 1606-ig terjedĘ udvarhelyi tevékenységének dokumentumaiban55 nem találtam utalást a kutatásunk tárgyát képezĘ kápolnára, így a 16. század végi jezsuita kápolna-alapítást sem lehet biztosan alátámasztani. Mindezek ellenére, tekintettel arra, hogy a kápolnát már 1625-ben Jézus-kápolnájának írják, az elnevezés jezsuita hatást sejtet, és arra kell gondolnunk, hogy a szerzet 16. század végi – 17. század eleji, másfél évtizedes tevékenysége során kapcsolatba került a város peremén álló kápolnával. A kápolna falfirkáinak tanulmányozása egy másik lehetséges építĘi körre is felhívta a figyelmet. A kápolna belsĘ falán, a bejárattól jobbra, az eredeti vakolatrétegen egy unikornist láthatunk bekarcolva (7. tábla/2). Nyilván nem az alapító vagy építĘ mĦve az építésnél feltehetĘen néhány évtizeddel késĘbbi, kissé naiv rajz, viszont mégis arra késztetett, hogy a kápolna és a Kornis család között kapcsolatot keressünk. Olyan személyekre gondolhatunk, akik a Kornisok klientúrájához tartoztak, és a Kornis família lekötelezettjei vagy velük valamilyen kapcsolatban álló emberek voltak. A legnagyobb 16. századi udvarhelyszéki és székelyföldi birtokos Kornis családnak ugyanis Udvarhelyen és közvetlen szomszédságában nem voltak számottevĘ jószágai. A család felemelkedése Kornis Miklóshoz fĦzĘdik, aki 1538-ban udvarhelyszéki fĘkapitány, majd fĘkirálybíró és fejedelmi tanácsos volt.56 Halála után (1556) fiai, Mihály és Farkas tovább növelték a család birtokállományát, mely legnagyobb kiterjedését Kornis Farkas idején érte el, aki 1571-tĘl udvarhelyszéki fĘkirálybíró volt egészen haláláig, illetve a kilencvenes években az udvarhelyszéki fĘkapitány tisztét is betöltötte.57 (1600-ban Mihály vajda megölette, holttestét a Fehérvár melletti Morgó mezején temették el, föléje kápolnát emelve.58) A Kornisok esetében az udvarhelyi birtokok hiánya mellett a legfĘbb problémát az képezi, hogy a homoródszentpáli Kornisokról jól tudjuk, hogy elég korán (feltehetĘleg már az 1560-as évek végén) áttértek az unitárius hitre. Antitrinitárius volt a család utolsó nagy képviselĘje, Farkas fia, az 1625-ben elhunyt Kornis Ferenc is, aki hosszabb ideig töltötte be Udvarhelyszék királybírói tisztét (1614-tĘl haláláig), helyreállítva az udvarhelyi várat.59 Minden bizonnyal Farkas vagy Ferenc királybírósága idején tettek szert a Kornisok Udvarhelyen a Botos-utcában egy házra, illetve jutottak birtokrészhez a város határában, az „alsó réten”.60 Az udvarhelyszéki nemesek legnagyobb része, leszámítva a hegyek lábánál, az UdvarhelytĘl keletre–északkeletre fekvĘ falvakban élĘket, a 16. század utolsó harmadára protestáns lett. A kutatás során felmerült annak lehetĘsége is, hogy a kápolna protestáns alapítású is lehet, ennek valószínĦsége viszont elég csekély. Mint a fentiekbĘl kiderült, komolyabb birtokkal a 16. század utolsó harmadában vagy a 17. század elsĘ felében sem számolhatunk a területen, ugyanis ennek lenyomata kellene legyen az írott forrásokban. Sírkápolnát protestáns személy (pl. az Ugronok Ábránfalván) is csak saját birtokán emelt, fogadalmi kápolnát viszont csak a katolikusok építettek. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetĘséget sem, hogy a kápolna katolikus alapítója protestánssá lett, e feltevés több, a kápolna történetének kutatásában felvetĘdĘ problémára választ adhatna (az eredeti védĘszent nevének feledésbe merülése, a kápolna felhagyása, tetemek elvitele, utólagos beletemetkezések). Végül egy másik vonalon zárjuk a nyomozást. 1620-ban Bethlen Gábor fejedelem Zsámbokréthy Miklósnak Udvarhelyen udvarházat és malmot, Gyárosfalván pedig praediumot adományozott61 55
ALSJ, 159. BALOGH – HORN 2008, 849–852. 57 BALOGH – HORN 2008, 858–862. 58 LÁZÁR M., 160–161. 59 BALOGH – HORN 2008, 882–894. 60 Magyar Nemzeti Levéltár, Rhédei Lvt., Fond. P 1870, 2. csomag, 8. tétel, 55. 61 Liber Regius, X. kötet, 189; JAKAB – SZÁDECZKY 1901, 339. A Járosfalvának írt pusztát a késĘbbi kutatás Jánosfalvával vélte azonosnak: vö. BALOGH 2005, 114, 119. 56
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
89
(feltehetĘen a várhoz tartozó földeket). A felvidéki eredetĦ Zsámbokréthy család erdélyi leszármazottairól fél évszázaddal korábbról származnak az elsĘ adatok. 1578-ban találkozunk egy székelyföldi eset kapcsán Zsámbokréthy Pál, Báthory Kristóf kancelláriai íródeákjának nevével.62 (Pálmay József információját, miszerint Pál 1581-tĘl székelyudvarhelyinek írja magát, nem sikerült fellelni.63) Zsámbokréthy Pál 1582-ben Báthory Zsigmond kancelláriai titkáraként szerzett nemesi házat Igenben64, majd 1584-ben Hunyad megyei birtokot65 (FelsĘbós, Poján, Keresztúr) és udvarházat kapott szolgálatai fejében a fejedelemtĘl (ekkoriban Gyulafehérváron is háza volt66), melyet a késĘbbiekben, az ugyancsak jegyzĘ és kancelláriai írnok Zsámbokréthy Mihály tulajdonában találunk 1590-ig.67 Mihály deák elĘször 1591-ben68 tĦnt fel egy derzsi perben, aki 1598-ban derzsiként nevezte magát egy oklevélben69, majd 1602-ben a Basta-féle összeírás70 idején már az Udvarhely városában lakó nemesek között látjuk viszont, felesége, Daczó Margit pedig kiemelkedĘ háromszéki primor családból való. Az 1614. évi lustrán az udvarhelyi nemesek élén találjuk Zsámbokréthy Miklóst71, aki 1620-ban a város bírája volt.72 Egy 1615. évi pereskedésbĘl megtudjuk, hogy háza a piactér felsĘ végében állt73, 1617ben pedig igényt tartott egy Darabont utcai örökségre is.74 1620-ban Zsámbokréthy Miklós Udvarhelyen kívül még 11 udvarhelyszéki faluban kapott részjószágot, így elĘkelĘ helyet foglalt el az akkori birtokosok listáján.75 A városi polgárok és nemesek sorába felemelkedĘ Zsámbokréthyek további sorsáról nem találtam más adatokat a közzétett udvarhelyszéki forrásokban,76 felekezeti irányultságukat sem ismerjük. A nemesi címmel rendelkezĘ család több generáción keresztül iskolázott, fejedelmi udvarokban tevékenykedĘ tagjai a kancellária nevében eljáró, jogi ügyleteket fĘleg Dél-Erdélyben folytató, világlátott emberek voltak. Amíg biztosabb fogódzónk nincsen a Jézus-kápolna és a család valamiféle konkrét kapcsolatára, nem érdemes még bizonytalanabb találgatásokba bocsátkozni az alapító személyét illetĘen, viszont a kutatás jelenlegi fázisában a Zsámbokréthyek nagy eséllyel jönnek számításba e téren. Figyelemreméltó, hogy Zsámbokréthy Pál Hunyad megyei birtokai olyan települési környezetben találhatók, ahol az erdélyi rotundák és centrális templomok legegyedibb és legérdekesebb emlékei fordulnak elĘ (Algyógy, Guraszáda, Demsus). A Mihály által elajándékozott hunyadi örökséget követĘen a 16–17. század fordulóján a család fĘ birtoklási és aktivitási színtere Udvarhelyszék lett. Hogy a polgárjoggal és nemesi címmel rendelkezĘ Mihály alapítása-e Udvarhely határában az egyedi megjelenésĦ fogadalmi kápolna a családi sírbolttal, melyhez az udvarhelyi közéletben 62
SzO. V, 113. Vö. PÁLMAY 1900, 198. 64 EFKK 2005, 158. reg., 84. 65 EFKK 2005, 469. reg., 155. 66 EFKK 2005, 537. reg., 168. 67 EFKK 2005, 1221. reg., 334. 68 SzO Ú.S. I, 219. 69 SzO VIII, 337–346. 70 SzO Ú.S. IV, 93. 71 SzO Ú.S. IV, 371. 72 KÁLLAY 1829, 279; PÁLMAY 1901, 198. Kállay Ferenc nyomán a késĘbbi historikusok is székbírónak írják Zsámbokréthyt, viszont 1562 után ez a középkori tisztség megszĦnt (vö. PÁL-ANTAL 2012, 81), így csakis arra gondolhatunk, hogy a város bírája volt, ugyanis ekkoriban Kornis Ferenc töltötte be a királybírói tisztséget. 73 Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék levéltára. Fond. 16. Törvénykezési jegyzĘkönyvek, II/5, 449. Idézi MIHÁLY 2013b, 26. Egy 1616-os forrás szerint házával szomszédos volt Petki János, volt székely generális háza. Uo., II/7, 41. Idézi MIHÁLY 2013c, 12. 74 Lásd Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék levéltára. Fond. 16. Törvénykezési jegyzĘkönyve,. II/6, 331. Idézi MIHÁLY 2013c, 13–14. 75 Míg 1614-ben összesen 5 jobbágya volt (SzO Ú.S. IV), ez a szám 1620-ban a többszörösére növekedett. 76 Nincsenek pontos adataink arra, hogy kicsoda az a Sámbucréti Miklós, aki Toldalagi Mihállyal együtt 1621ben a Portán tartózkodott. Lásd Toldalagi Mihálynak, az öreg Rákóczi György fejedelem tanácsának és Marosszék fĘkapitányának emlékezetül hagyott írása: EEE 1993, IV, 55. 63
EME 90
SÓFALVI ANDRÁS
tevékeny szerepet vállaló Miklós szerzett földbirtokot – amennyiben helyes úton járunk –, azt további kutatások feladata lesz felderíteni. (Mindebbe a forgatókönyvbe még a Kornis-jelkép is belefér, mint hatalmi tényezĘ, ugyanis a Kornis család az 1620-as évek közepéig még aktívan jelen volt Udvarhelyen.) A magtalanul (?) elhalt Zsámbokréthy Miklós bögözi udvarházát és jobbágytelkeit, illetve derzsi és telekfalvi birtokait a fejedelem 1625-ben Bögözi Farkas Ferencnek adományozta,77 ezt követĘen már nincsenek adatok UdvarhelyszékrĘl a családra vonatkozóan. Zsámbokréthy Jánost 1635-ben Illyefalván jövevény lófĘként írják össze,78 leszármazottját 1670 körül a nemesek sorában találjuk.79 Aranyosszéken, Kocsárdon 1642-ben Zsámbokréthy István lófĘ és fiai, János és István szerepelnek a hadkötelesek jegyzékében.80 A részletezett és bizonytalan adatokkal tarkított epizód után elérkeztünk a kápolna történetének viszonylag jól ismert idĘszakához, a második udvarhelyi jezsuita korszakhoz. A székelyföldi katolikusok körében közismertté váló kápolna Jézus Szíve-ünnepén, az Úrnapján tartott búcsúkról lett nevezetes, és feltehetĘleg még a 17. század második felében is használták temetkezési céllal. Összegzés Az elmúlt évek komplex kutatásai nyomán lehetĘvé vált, hogy a néhány évtizede vitatott keltezésĦ udvarhelyi Jézus-kápolna építéstörténetét jól dokumentált alapokra helyezzük. A régészeti feltárások és más kiegészítĘ kutatások eredményei révén bizonyossá vált, hogy a kápolna a 15. század közepénél nem korábbi alapítású. Írott adatok híján a Székelyföld 16. századi történelmét végigkísérĘ, rendkívül összetett és szerteágazó társadalmi és egyháztörténeti kontextusban kellett kísérletet tenni a kápolna alapításának és szerepének történelmi interpretációjára. A Jézus-kápolna és a többi székelyföldi négykaréjos kápolna vonatkozásában nem beszélhetünk önálló stílusirányzat feltĦnésérĘl a 16–17. században. Az alaprajzi forma a reneszánsz centrális térképzés megnyilvánulása, Erdélyben a középkori négykaréjos tértípus hagyományának továbbélése, annak újrafogalmazása lehet. Áttekintésemben megpróbáltam kijelölni azokat a lehetséges csomópontokat, amelyek mentén a kápolna alapításának és mĦködésének alternatívái elhelyezhetĘk. A magánkápolnák körébe, és azoknak is leginkább a fogadalmi csoportjába tartozó Jézus-kápolnát körüllengĘ homály és titokzatosság eloszlatása további levéltári kutatásoktól és a teljes felületĦ falkutatásoktól várható. A kápolna speciális alaprajzi formája alapján sokáig elfogadott korai keltezés mítosza helyett egy átfogó, tudományos eredményekre épülĘ kutatási helyzetképet kaptunk, melynek fölösleges elemeit a további kutatásoknak kell majd kirostálniuk.
77
JAKAB – SZÁDECZKY 1901, 339. SzO Ú.S. V, 58. 79 SzO Ú.S. VII, 192. 80 SzO Ú.S. VI, 115. 78
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
IRODALOM ALSJ 1921 Annuae Litterae Societatis Jesu de rebus Transylvanicis temporibus principum Báthory (1579–1613). A Jézus Társasága Évkönyveinek jelentései a Báthoryak korabeli erdélyi ügyekrĘl (1579–1613). GyĦjtötte és közrebocsátja Veress Endre. Veszprém. BALOGH J. 2005 A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század elsĘ felében. Erdélyi Tudományos Füzetek 254. Kolozsvár. BALOGH J. – HORN I. 2008 A hatalomépítés útjai: a homoródszentpáli Kornis család története. Századok 142. 849–895. BELDIE, M. 1974 „Rotonda” din Odorheiu–Secuiesc úi problema datării monumentului. Revista muzeelor úi monumentelor, Seria monumente istorice úi de artă 1. 59–62. BENKė E. 2012 A középkori Székelyföld I–II. Budapest. BENKė J. 1999 Transsilvania specialis. Erdély földje és népe I–II. Fordította, bevezetĘ tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Szabó György. Bukarest – Kolozsvár. BOLDIZSÁR D. 1924 A székelyudvarhelyi és székelyföldi Ęsi szokásos vallásos határkerülés eredete, rövid története és imakönyve. Székelyudvarhely. BOROS F. 1927 Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár. DÁVID L. 1981 A középkori Udvarhelyszék mĦvészeti emlékei. Bukarest. EEE 1993 Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók ErdélyrĘl, IV. A fejedelem. 1613–1629. Cs. Szabó László közremĦködésével szerkesztette Makkai László. Reprint kiadás. Budapest. EFKK 2005 Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. Erdélyi történelmi adatok, VII. 3. János Zsigmond, Báthory Kristóf, Báthory Zsigmond királyi könyvei. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi: Fejér Tamás – Rácz Etelka – Szász Anikó. Kolozsvár. EOE 1875–1898 Szilágyi Sándor (szerk.): Erdélyi országgyĦlési emlékek I–XXI. Budapest. FERENCZI G. 2002 Lapok Erdély múltjából. Székelyudvarhely. GERVERS-MOLNÁR V. 1972 A középkori Magyarország rotundái. Budapest. JAKAB E. – SZÁDECZKY L. 1901 Udvarhely vármegye története a legrégibb idĘtĘl 1849-ig. Budapest. KÁLLAY F. 1829 Historiai értekezés a nemes székely nemzet eredetérĘl, hadi és polgári intézeteirĘl a régi idĘkben. Nagyenyed. KELEMEN L. 1977 Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból, I. In: MĦvészettörténeti tanulmányok. Bukarest. KISS L. 2008 Székelyudvarhely. Jézus Szíve kápolna falkutatása. Kézirat.
91
EME 92
SÓFALVI ANDRÁS
KOVÁCS A. 2003 Kézdiszentlélek templomai. In: Kovács A. – TüdĘs S. K.: Kézdiszentlélek templomai. Kézdivásárhely. 7–12. LAKATOS I. 1942 Székelyudvarhely legrégibb leírása. Latinból fordította Jaklovszky Dénes. Erdélyi Ritkaságok 6. Kolozsvár. LÁZÁR M. Székely fĘtisztek 1562-tĘl fogva 1711-ig. Kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár. Kézirat. Jelz.: 561. MALONYAI D. 1909 A magyar nép mĦvészete II. Budapest. MIHÁLY F. 2008 Székelyudvarhely. Jézus Szíve kápolna. Restaurátori szakvélemény. Kézirat. MIHÁLY J. 2013a Házak, utcák, szomszédságok és örökségek a 17. századi Székelyudvarhelyen és határában. Örökségünk 7/2. 20–22. 2013b Házak, utcák, szomszédságok és örökségek a 17. századi Székelyudvarhelyen és határában. Örökségünk 7/3. 25–26. 2013c Házak, utcák, szomszédságok és örökségek a 17. századi Székelyudvarhelyen és határában. Örökségünk 7/4. 12–14. MKÁFÉISzF 2002 A Magyar Királyi Állami FelsĘ ÉpítĘ Ipariskola Szünidei Felvételei 1918–1925. Az elĘszót írta Déry Attila. Reprint kiadás. Budapest. MOLNÁR A. 2009 Lehetetlen küldetés? Jezsuiták Erdélyben és FelsĘ-Magyarországon a 16–17. században. Budapest. NYÁRÁDI ZS. 2009 Középkori falvak Székelyudvarhely árnyékában. CsSzMÉ 1. 83–128. ORBÁN B. 1868 A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból I. Pest. PÁL-ANTAL S. 2012 A középkori székely önkormányzat kérdései. In: Sófalvi A. – Visy Zs. (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelmébĘl. Énlaka – Székelyudvarhely. 75–84. PÁLMAY J. 1900 Udvarhely vármegye nemes családjai. Székelyudvarhely. POPA, R. – CHICIDEANU, I. 1984 InformaĠii noi úi cîteva consideraĠii istorice privind biserica românească din Gurasada – jud. Hunedoara. SCIVA 35/1. 54–67. SCHEM. 1882 Schematismus Venerabilis Cleri Dioecesis Transilvaniensis. Albae Carolinae. SÓFALVI A. 2012 A székelyudvarhelyi Jézus kápolna. A székelyföldi négykaréjos kápolnák kérdéséhez. Székelyudvarhely. SZAKÁCS B. ZS. 2012 Négykaréjos templomok az Árpád-kori Magyarországon. In: SzĘcs P. L. (szerk.): Középkori egyházi építészet Erdélyben V. Szatmárnémeti. 7–34. SZÉKELY Z. 1983 Aúezarea din epoca bronzului de la Sînzeni (jud. Covasna). Aluta 14–15. 49–59. SZELES J. 1898 Székely-Udvarhely története. EM 15. 384–402. SZILÁGYI A. 2008 A Kárpát-medence Árpád-kori rotundái és centrális templomai. Budapest.
EME A SZÉKELYUDVARHELYI JÉZUS-KÁPOLNA
93
SZO 1872–1934 Szabó K. – Szádeczky Kardoss L. – Barabás S. (szerk.): Székely Oklevéltár I–VIII. Budapest – Kolozsvár. SZO Ú.S. 1983–2006 Székely Oklevéltár. Új sorozat I–VIII. Közzéteszi: Demény L. – Pataki J. – TüdĘs S. K. Bukarest – Kolozsvár – Marosvásárhely. TIBÁD L. 1995 A székelyudvarhelyi Jézus-kápolna. Sepsiszentgyörgy. WEISZ A. 2010 Jézus Szíve kápolna. Székelyudvarhely. http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=195
THE JESUS CHAPEL IN ODORHEIU SECUIESC (ABSTRACT) The Jesus Chapel is located at the south entrance of the town Odorheiu Secuiesc. This ecclesiastical building belongs to the group of four-lobe chapels with analogies in the west and north of the Carpatian-basin and Transylvania. Traditional belief dated the building of the Jesus Chapel to the 13th century. The chapel was mentioned in the written sources for the first time in 1602. There are no carved stone elements in its structure. The special technical components of its altar date from the end of the 17th century – beginning of the 18th century. The central picture of the altar, representing Jesus with His bleeding heart and the lamb, are strongly connected with the Jesuit order which appeared in Odorhei at the end of the 16th century. The painted wood ceiling was made in 1677, originally the chapel was probably vaulted. The archaeological researches made in 1973 and 2011 have also given postmedieval dating. Stratigraphical data proved the building of the chapel post quem the middle of the 15th century. The stone and brick crypts discovered in the centre of the building are directly linked to the foundation of the chapel, which was probably a miraculous healing. Although it has been used later as a burial chapel, there are no written documents concerning the founder’s person or their family. The chapels in Gheorgheni (Szent Anna/Saint Anne Chapel) and Sânzieni (Szent István/Saint Stephen Chapel) are in Szeklerland the closest architectural analogies of the Jesus Chapel. Their newest research dated them to the 17th century and marked them as being votive or private chapels.
EME
1
2
1. tábla
1. A Jézus-kápolna helye Székelyudvarhely térképén; 2. A kápolna és környezete
EME
N 0
0
1m
1
5m
N
0
2. tábla
5m
2
1. Az 1973. évi ásatás szelvényei és a kápolnabelsőben végzett feltárás összesítő rajza (Beldie 1974 nyomán); 2. A 2011. évi ásatás szelvényei
EME
1
2
3. tábla
3
1. A Jézus-kápolna felmérése, 1918–1925 (MKÁFÉISzF 2002 nyomán); 2. A kápolna 1677-ben készült famennyezetének másolata (Malonyai 1909 nyomán); 3. A Jézus Szíve-tiszteletére szentelt oltár (fotó: Nyárádi Zsolt)
EME
1
2 3
4
4. tábla
5
1. A Jézus-kápolna délről (fotó: Sófalvi András); 2. Az eredeti nyugati bejárat helye, 1996 (fotó: Zepeczaner Jenő); 3. A kápolna északi oldala (fotó: Sófalvi András); 4. A 2011/1. szelvény nyugati metszete (fotó: Sófalvi András); 5. A 2011/4. szelvény déli metszete (fotó: Sófalvi András)
EME
1
2
3
4
5
5. tábla
1. A kápolna alapfala a déli oldalon (fotó: Sófalvi András); 2. A keleti apszis rétegződése (fotó: Sófalvi András); 3. A keleti apszisban megfigyelt objektumok (fotó: Sófalvi András); 4. Oszlophely a keleti karéjban (fotó: Sófalvi András); 5. A kripták keleti metszete (fotó: Nyárádi Zsolt)
EME
1
3
2
5
4
6
6. tábla
1. A kripták felszíne (fotó: Nyárádi Zsolt); 2. Az S–2B temetkezés beásása (fotó: Sófalvi András); 3. Az S–1A temetkezés feltárt maradványai (fotó: Sófalvi András); 4. Az S–1B temetkezés maradványai (fotó: Nyárádi Zsolt); 5. Az S–2A temetkezés maradványai (fotó: Sófalvi András); 6. A feltárt sírkamrák (fotó: Nyárádi Zsolt)
EME
1
2
7. tábla
1. Falfirkák a déli karéjban a történeti vakolatrétegen (fotó: Sófalvi András); 2. A történeti vakolatrétegbe karcolt unikornis a bejárat mellett (fotó: Nyárádi Zsolt)
EME
1
2
0
1m
1m
0
3
0
8. tábla
1m
1–2. Az 1. szelvény keleti és nyugati metszete (rajz: Sófalvi András, Király József); 3. A 4. szelvény déli metszete (rajz: Sófalvi András, Nyárádi Zsolt)
EME
0
1m
1
0
1m
2
9. tábla
1. A kripták keleti metszete (rajz: Sófalvi András, Zólya Levente); 2. A 2–3. szelvény északi tanúfala (rajz: Sófalvi András, Zólya Levente)
EME in situ boltozat 469.79
in situ boltozat
469.83 469.81 469.79 469.89 469.88
469.98
N
470.01
469.86
470,03
N
470.04
469.85
469.95
469.90 469.95
barna, tömött, apróköves, téglás, enyhén habarcsos, faszenes réteg
szürkésbarna, laza, enyhén kevert, téglatörmelékes, habarcsrögös, faszenes betöltés
469.97
barnásszürke, tömött, apróköves, habarcsomladékos réteg
világosbarna, konglomerátumkavicsos betöltés
469.84
470.0
469.98
469.26
469.89
világosbarna, agyagos csíkokkal kevert, apróköves humusz
sötétszürke, tömött, enyhén kevert, téglatörmelékes, habarcsos réteg 469.92
szürkésbarna, tömött, apróköves humusz
469.96
469.3 469.26
sötétszürke, tömött, kevert, habarcsrögös, téglatörmelékes betöltés
469.91
469.24
világosbarna, apróköves, enyhén téglatörmelékes, habarcsrögös, kavicsos konglomerátum 470.0 469.98
469.36
469.34 469.34
1
világosbarna, tömött, kevert, intenzív habarcsos, téglás omladék
469.3 469.34
0
2
1m
N
0
1m
3
10. tábla
469.94
469.27
469.94
világosszürke, homokos, meszes habarcsú, megsüllyedt járószint (téglapadló habarcságya)
469.89
469.93
kripta tetejének „visszarakása“
téglapadló alatta habarcsággyal
469.91 469.76
469.76
1–2. A kripátk felső szintjének rétegei és elemei (rajz: Sófalvi András, Nyárádi Zsolt, Zólya Levente); 3. A sírkamrák felülnézeti rajza (rajz: Sófalvi András, Király József, Nyárádi Zsolt, Zólya Levente)
EME
N
1 0
50 cm
N
2 0
50 cm
N
3 0
11. tábla
50 cm
11. tábla. 1. Az S–1A sír maradványai (rajz: Sófalvi András); 2. Az S–1B sír maradványai (rajz: Sófalvi András); 3. Az S–2A temetkezés maradványai (rajz: Sófalvi András, Zólya Levente)
EME
1
2
0
3 cm
4 0
3 cm
3 3 cm
0
5
7 6 0
12. tábla
0
3 cm
3 cm
1. I. Ferdinánd 1561-ben kibocsátott érméje az 1973/1. kutatóárokból (fotó: Zepeczaner Zsolt); 2. II/III. Ferdinánd érme az 1. objektumból (fotó: Zepeczaner Zsolt); 3. Vasból öntött gyertyatartó az S–1A sír betöltéséből (fotó: Zepeczaner Zsolt); 4–5. Csizmapatkók az S–2A és S–1B sírokból (fotó: Sófalvi András); 6–7. Fémszálból és textíliából sodort, illetve font zsinórok az 1. objektum felső szintjéből (fotó: Sófalvi András)
EME
1
2
3
4
5 0
13. tábla
6 10 cm
1. Fazék peremtöredéke a külső járószint alatti humuszrétegből; 2. Kerámiatöredék a kőkripta betöltésének felső szintjéből; 3. Kályhaszem töredéke a keleti apszisban elbontott természetes humuszrétegből; 4. Fazék darabjai az S–2A és S–2B sírokat fedő rétegekből; 5. Fazéktöredékek az S–2A és S–2B sírok betöltéséből; 6. Padlótégla darabja az S–2B sír betöltéséből
