SODORVONALON. Tanulmányok Virányi Gergely 60. születésnapja tiszteletére

SODORVONALON Tanulmányok Virányi Gergely 60. születésnapja tiszteletére

1

E kötet a Hanns Seidel Alapítvány támogatásával készült

2

Sodorvonalon Tanulmányok Virányi Gergely 60. születésnapja tiszteletére

Magyar Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Tagozat Budapest 2012 3

Kiadja a Magyar Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Tagozata

Felelős kiadó: Varga János elnök

Szerkesztette: Hautzinger Zoltán Verhóczki János

ISBN: 978-963-08-3271-1

Nyomdai munkák: Kódex Nyomda Kft (72-213-999) Felelős vezető: Simon Béla

4

Dr. Virányi Gergely nyá. határőr dandártábornok főiskolai tanár

TARTALOMJEGYZÉK Köszöntő ....................................................................................................................7 Balla Zoltán: A nemzetbiztonsági igazgatás egyes kérdései.....................................9 Blaskó Béla: Gondolatok az erőszak szerepéről az V-XVIII. századok közötti jogelvek, normák, intézmények terjedésében..........................................15 Bleszity János: A felsőfokú hazai katasztrófavédelmi képzés első évtizede, különös tekintettel az RTF-en folyó oktatásra .....................................31 Csernyikné Póth Ágnes:Az idővel való gazdálkodás mint a vezetői munka szükséges kompetenciája.........................................................................37 Finszter Géza: Tanítások a rendészetről .................................................................61 Görbe Attiláné Zán Krisztina: A görög-török fal = Határbiztonság........................77 Hautzinger Zoltán: A katonai jogi képzésről ..........................................................85 Irk Ferenc: A kriminológia prioritásai ma – holnap ...............................................95 Janza Frigyes: Összefoglaló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) megalakulásának helyzetéről (Pro domo) .........................................................111 Kiss Lajos: A FRONTEX oktatási és képzési tevékenységének várható hatása a nemzeti határrendészeti oktatásra és képzésre........................119 Korinek László: A rendőrség szerepe, funkciói és típusai.....................................137 Kovács Gábor: Törökország határviszonylatai, a határellenőrzés jelenlegi rendszere és a korszerűsítésre irányuló törekvések ............................157 Kozáry Andrea: A történettudomány és a politikatudomány szerepe a rendőrtisztképzésben..........................................................................179 Major Róbert: Az oktatás és a nevelés szerepe a közlekedésbiztonság megteremtésében ..........................................................189 Németh József: „Mérföldkövek” a terrorizmus elleni tevékenységben .................207 Németh Zsolt: Helyzetvázlat a rendészeti működésről..........................................215 5

Ritecz György: A migráció trendje hosszabb távon...............................................223 Ruzsonyi Péter: Kriminálpedagógia alapvetések ..................................................249 Sárkány István: Az erőszakos bűnözés és az öngyilkosság etiológiája.................265 Szabó Andrea: Változások és új irányok az Európai Rendőrakadémia jövőjében ...............................................................................273 Teke András: Integráció, modell, mintakövetés és a valóság................................287 Tolnainé Kabók Zsuzsa: A magyar rendőrnők pervazív és professzionális szerepe nemzetközi összehasonlításban ............................................................301 Valcsicsák Imre: Gondolatok az egyénről, a közösségről – két szólamra.............313 Varga János: Egy nemzetközi tudományos konferencia utóélete és reményteli jövője...........................................................................................323 Verhóczki János: A schengeni integrált határbiztonsági rendszer.........................333 Zámbó Péter: Tükör helyett, gondolatok Virányi Gergely születésnapjára ..........357 Zsigovits László: Zrínyis évek. Az osztályelső 1981-1984 ...................................361 Bibliográfia............................................................................................................373

6

KÖSZÖNTŐ „Sodorvonalon” hirdeti e kötet, s mielőtt belelapoznánk érdemes elgondolkodni, hogy mire is utalhat e szó. A sodorvonal a hajózható határfolyókon a határvonal húzódását jelenti két szomszédos ország között. A határvonal jelzi azt a rendkívül keskeny ösvényt, amely elválasztja jót a rossztól, azt a vékony kötelet, amelyen egy vezetőnek folyamatosan egyensúlyoznia kell, hogy megfeleljen mind a vezetője elvárásainak, mind pedig alárendeltjei igényeinek. A sodorvonal állandóan változik, attól függően, ahogy a folyó formálja, változtatja medrét. A sodrás egyszerre jelent lendületet, erőt, mobilitást, amelynek segítségével megváltoztathatjuk környezetünket, de értelmezhető úgy is, hogy életünk menetét nagyon sok külső hatás befolyásolja és a sodrásban minden erőnkre, legjobb tudásunkra szükség van, hogy ne kiszolgáltatott papírhajók legyünk az élet folyamán, hanem a vágtató hullámok között is a felszínen maradjunk, és mi határozzuk meg azt, hová is akarunk menni, mit is akarunk elérni. Bizonyos tekintetben így van ez utóbbi helyzettel e kötet címzettje Virányi Gergely is, aki hosszú oktatói, tudományos, nem utolsó sorban határőr és rendőr vezetői életútja során sokszor került szembe hatalmasnak tűnő sziklákkal, akadályokkal, amelyeket azonban rátermettségével, kitartásával és hatalmas munkabírásával módszeresen leküzdött. Visszatekintve az életútra, sok minden belefért ebbe a hat évtizedbe. 1952. március 5én született egy kis Baranya megyei településen, Hidason. A középiskolát már Pécsett járta ki, majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr szakos hallgatója lett. Mielőtt 1974-ben határőr tiszti és pedagógia szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett, az országos diákköri konferencián először 1973-ban szerzőtársával Szegeden második helyezést ért el, majd egy évvel később Szombathelyen kiemelt első díjat nyert. Főiskolai tanulmányait követően újabb diplomát – pontosabban „magasabb képesítésű határőr tiszt” egyetemi képesítést és oklevelet – 1984-ben szerzett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia határőr szakán. Az Akadémia hallgatójaként, az intézményi tudományos diákkörben három pályamunkát is készített. Egyetemi doktori értekezését 1991-ben védte meg, majd úgynevezett ekvivalencia-eljárásban 1997-ben doktori (PhD) fokozatot szerzett „A főiskolai határőr tisztképzés helyzete, korszerűsítésének feladatai, lehetőségei” című disszertációjával. A katonai és a rendészeti felsőoktatásban három és fél évtizednyi oktatói gyakorlattal rendelkezik, amelynek keretében alapító tanszékvezetője volt a Rendőrtiszti Főiskola Határrendészeti Tanszékének. Huszonhárom évet töltött főiskolai vezetőként a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán és a Rendőrtiszti Főiskolán, ebből tizenegy évet tanszékvezetőként, illetve tizenkét esztendőt főigazgató-helyettesként, illetve rektorhelyettesként. 1999től főiskolai tanár. A Határőrségnél 1988-tól tizenkilenc éven át volt tagja a Határőrség Tudományos Tanácsának, majd a Határőrség és a Rendőrség integrációját követően a Rendőrség Tudományos, Technológiai és Innovációs Tanácsának. Alapító tagja a Magyar 7

Rendészettudományi Társaságnak és alapító elnöke a Magyar Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Tagozatának. Az újonnan megalapított Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásában mint az Oktatási Előkészítő Bizottság vezetője és az Egyetem első oktatási rektorhelyettese meghatározó szerepet játszott. Impozáns életút, amelynek során azonban a sodrás kifejezetten nem a kiszolgáltatottságot és a tehetetlenséget, sokkal inkább a lendületet, a tenni akarást és a hatékony munkavégzést jelenti. Ahogy napjaink sodrásában tapasztalhatjuk egyremásra újabb kihívások adódnak. Virányi Gergely ezt egy tanulmányában úgy fogalmazta meg, hogy „az új évezred új kihívásaira tudományosan rendszerezett, elméletileg megalapozott, kísérletekkel igazolt, módszer-gazdag, változatos és meglepetésszerű, támadólagos, kezdeményező és nem lépéshátrányos, eseménykövető és esemény-regisztráló rendészettel leszünk képesek hatásos válaszokat adni.” Őszintén reméljük, hogy a válaszok megadásában e jubileumi kötetben megjelenő tanulmányok is segítenek. A közzétett írások a rendészet széles spektrumát ölelik át, de olvashatunk köztük olyanokat is, amelyek kevésbé a tudomány, inkább a nosztalgia hangján szólnak. Bármilyenek is legyenek e könyvben mostantól megismerhető alkotások összeköti őket Virányi Gergely nyugállományú határőr dandártábornok, aki eddigi – szüntelen sodorvonalon töltött – életével, emberségével és munkásságával kiérdemelte, hogy pályatársai, előjárói és beosztottai, kollégái és tanítványai hatvanadik születésnapja tiszteletére e tanulmánykötettel köszöntsék, és kívánjanak hivatásához további jó erőt és egészséget, magánéletéhez békességet és boldogságot!

Budapest, 2012. március 5.

Szerkesztők

8

A nemzetbiztonsági igazgatás egyes kérdései

Balla Zoltán nyá. rendőr alezredes, tanszékvezető főiskolai tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék

A nemzetbiztonsági igazgatás egyes kérdései Kedves Gergely! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezzel a tanulmánnyal köszönthetem kollégámat és barátomat Virányi Gergelyt 60. születésnapja alkalmából. Isten éltessen Gergely! A nemzetbiztonsági igazgatás körébe tartozó néhány alapkérdést szeretnék felvetni, nem áttekintő, hanem betekintő jelleggel.

1. Tudományos alapok Ha számba vesszük a közigazgatási jog nemzetbiztonsági alágazatának elmúlt 15 évben megjelent publikációit, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy ez a tárgy adekvát paradigmarendszerrel nem rendelkezik. Számos kiváló szerző foglalkozott ezzel a sajátos területtel, mint például Cséve Lajos, Hajas Gábor, Finszter Géza, Szikinger István, Hetesy Zsolt, de mind a mai napig elmaradt a Thomas Kuhn– i értelmezés1 szerinti tudományos megközelítés. Ez az állami entitás nélkülözi az általánosan elismert tudományos elméletek halmazát. A nemzetbiztonsági tevékenység megítélése, elemzése nem tartalmazza a különböző szemszögű tudományos nézetek azon szoros szövedékét, amelyek magukba foglalnák a tárgyhoz kötött kiérlelt elméleti fogalmak, törvényszerűségek explicit megfogalmazását, illetve ezek szimbolikus általánosítását. A fenti állítás bizonyítására a tárgybeli 1995. évi CXXV. törvény legfontosabb alapfogalmának citálása szolgáljon: a jogszabály 3. §-a a nemzetbiztonsági szolgálatok társadalmi rendeltetését határozza meg. Kimondja, hogy a szervezetek alapfeladata hazánk nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése (amit aztán különböző hatáskörgyakorlásokkal realizál). A nemzetbiztonsági törvényhez hasonló a Rendőrségi törvény, amely a szervezet alapfeladatát, a közbiztonság, közrend (határrend, stb.) védelmében jelöli meg.2 Amíg azonban a közbiztonság és a közrend fogalma, annak tartalma és rendészethez való viszonya a közigazgatás tudomány művelői 1 2

Lásd erről bővebben Thomas Kuhn: A tudományos forradalom szerkezete, Osiris, 2002. 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről

9

Balla Zoltán

részéről kidolgozásra került,3 addig a „nemzetbiztonsági érdek” tudományos megközelítése, elemzése elmaradt. A szolgálatokról szóló törvény értelmező rendelkezése ad ugyan egy teleologikus magyarázatot, mely szerint a nemzetbiztonsági érdek keretét a Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének védelme, szuverenitásának biztosítása jelenti. Ezen kereten belül olyan sztereotípiák szerepelnek, mint az országunk területi épsége elleni támadások felderítése, a társadalmi, politikai, gazdasági érdekeinket sértő, veszélyeztető konspirált törekvések felfedése és kivédése, a kormányzati döntésekhez felhasználható kifelé irányuló, illetve más országból származó információk megszerzése, a többpárti demokrácia, az alapvető jogok védelme, bizonyos bűncselekmények, mint például a terrorcselekmények, a kábítószer és fegyverkereskedelem felderítése, akadályozása. Álláspontom szerint a nemzetbiztonsági érdek fenti meghatározása úgy az elmélet, mint a szakma művelői számára kevésbé használható. A tudománynak fel kell tárnia ennek az alapfogalomnak diferencia specifikáit a fent említett közbiztonság, közrend vagy a rendészet fogalmához hasonlóan.4 Ezen belül a kutatás tárgya lehet egyebek között annak vizsgálata, hogy a terrorelhárítás normatív és jogalkalmazói oldalról hol határolható el nemzetbiztonsági, illetve rendőri szemszögből. Továbbá a nemzetbiztonsági érdek, mint védett jogi tárgy, hol és mennyiben választható el a belső rend védelmének, fenntartásának kérdésétől, milyen minőséget és mélységi kapcsolatot mutat a közbiztonsági érdek és a nemzetbiztonsági rendészet. A fentiekhez képest kérdésként lehet azt is felvetni, hogy lehet-e nemzetbiztonsági igazgatás tudományos diszciplina? A közigazgatási jog művelői között elfogadott tény, hogy a tudománynak a közigazgatás terén három sajátossága van: – önálló tárgy, – önálló szervezet, személyzet, – illetve önálló tevékenység. Álláspontom szerint a nemzetbiztonsági tevékenységet, mint igazgatást csakis a közigazgatás tudomány rendszerében lehet elhelyezni, ezen belül aztán a kutatásnak kellene feltárnia, hogy pontosan a közigazgatási jogtudományban vagy a közigazgatástanban, esetleg a közigazgatás tudományban. A válaszkereséshez egyfajta szempontként szolgálhat az az állítás, mely szerint a nemzetbiztonsági igazgatás a rendészeti igazgatás rendszerébe tartozik. A rendészeti igazgatás pedig a központi államigazgatás koherens eleme. A 2010. évi XLIII. törvény taxatíve felsorolja a magyar államigazgatás szerveit, melyek között a rendészeti szervek alrendszerében nevesíti a polgári titkosszolgálatokat. Pontosabban szólva nem rendészeti, hanem rendvédelmi struktúrát jelöl a norma. Véleményem szerint kutatás tárgya lehetne a két terminus-technikum közötti különbség feltárása. 3

4

Szamel Lajos, Dános Valér, Szikinger István, Finszter Géza, Kántás Péter, Nyíry Sándor, Tóth József, Christián László, Buzás Gábor és sokan mások Lásd erről például Szikinger István: A közrend és a közbiztonság, Rendészeti Szemle, 1994. 10. szám

10


Tény, hogy a rendészet és a rendvédelem kifejezések teljes következetlenséggel használatosak a jogalkalmazói oldalon, mind a mai napig elmaradt a rendvédelem kifejezésnek a szakmai köztudatba történő bekerülési okainak precíz feltárása. Meglátásom szerint némi zavar mutatkozik a védelmi igazgatás meghatározásának tárgyában is. A magyar felsőoktatásban szervezeti oldalról kimutatható az az álláspont, mely szerint ennek része a nemzetbiztonsági igazgatás. Ha azonban csak a nemzetbiztonsági érdek pusztán fent körülírt jogszabályi értelmezését vesszük alapul, már akkor sem tartható ez a felállás. Elég csak arra gondolni, hogy a kataszrófavédelmi vagy a polgári védelmi, esetleg a honvédelmi igazgatás feladatában, hatáskörében, jogkörében abszolút értelemben kizárja a nemzetbiztonsági védelem feladatát, hatáskörét, jogkörét. 2. A hatályos jogi szabályozás problémái Az 1995. évi többször módosított CXXV. törvény (továbbiakban: Nbtv.) a nemzetbiztonsági szolgálatok feladat- és hatáskörét több vonatkozásban túlzottan általánosan határozza meg, ami értelmezési problémák forrásává válhat. A feladat- és hatáskör rendelkezések között átfedések és inkonzisztenciák fedezhetők fel, amelyek párhuzamos szervezeti, személyi és működési kapacitások kiépítéséhez és lekötéséhez vezethetnek. Hiányzik a megfelelő összhang az Nbtv. és más kapcsolódó törvények feladat- és hatásköri szabályai között. Ennek következtében a feladat- és hatásköri bizonytalanság, illetve a párhuzamos működés veszélye megjelenik a nemzetbiztonsági szolgálatok és más szervek viszonyában is. Az Nbtv. –ben nevesített Alkotmányvédelmi Hivatal, Információs Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, mint polgári titkosszolgálatok mellett katonai titkosszolgálatként 2011. végéig Katonai Biztonsági Hivatal és Katonai Felderítő Hivatal 2012. januárjától ez utóbbiak Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatként a Kormány irányítása alatt önálló, országos hatáskörű és saját gazdálkodási joggal rendelkező költségvetési szervként működnek. Az Nbtv. több vonatkozásban egymást átfedő, párhuzamos feladat– és hatásköri rendelkezésekkel állapítja meg az egyes nemzetbiztonsági szolgálatok feladatait és jogköreit. Így például az egyértelműen differenciált feladat- és hatásköri határok hiánya jellemzi a törvény alábbi rendelkezéseit: a 4. § e) pontja, az 5. § k) pontja, a 6. § e) pontja és a 7. § e) pontjai. Ezek a jogszabályi helyek érthetetlen módon valamennyi szolgálat számára azonos, illetve nagymértékben hasonló feladat- és hatáskört biztosítanak a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák jogellenes forgalmának felderítésében és megelőzésében. Hasonló problémát vetnek fel az Nbtv. 4. § b) és az 5. § a) pontjai. Ezek a jogszabályi felhatalmazások az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal számára egyaránt lehetővé teszik hazánk szuverenitását, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati 11

Balla Zoltán

törekvések és tevékenységek felderítését, ráadásul ezekben a kérdésekben a rendőrségi törvény is hatáskört biztosít a bűnüldöző szervek számára. Az Nbtv. 5. § d) pontja és a 7. § d) pontja az Alkotmányvédelmi Hivatal, illetve a katonai elhárítás számára a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelem vonatkozásában biztosít lehetőséget a párhuzamos titkosszolgálati működésre. Mint köztudott itt is megállapíthatóak rendőrségi hatáskörök. Az Nbtv. 5. § h) pontja és a 7. § i) pontja a nyomozás elrendeléséig az állam elleni, az emberiség elleni bűncselekmények, a külföldre szökés, a zendülés, a harckészültség veszélyeztetése bűncselekmények felderítésében teremt hatásköri zűrzavart főleg arra tekintettel, hogy ezekben a tárgykörökben szintén rendelkezik hatáskörrel a rendőrség. Az Nbtv. 7. § k) pontja (2011. év végi jogszabály rendelkezés szerint) kimondja: „a Katonai Biztonsági Hivatal működési területén információkat szerez a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjai elleni erőszak (Btk. 174/B. §), a visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (Btk. 221. §), a közveszély okozás (Btk. 259. §) ... a rémhírterjesztés (Btk. 270. §), a közveszéllyel fenyegetés (Btk. 270. A §) … bűncselekményekre vonatkozóan, felderíti továbbá mindazon bűncselekményeket, amelyek veszélyeztetik a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Magyar Honvédség alkotmányos feladatainak végrehajtását”. Kérdéses, hogy miként értelmezendő a fent meghivatkozott, de az Nbtv. egyéb helyein is szereplő (pld. 7. § b), i), j) pontjaiban) „működési terület” kifejezés. Abból következően, hogy az Nbtv. feladat- és hatásköri szabályai – 7. §-on belül is – használják a „hatáskör” és az „illetékességi kör” kifejezéseket feltételezhető, hogy a működési kört ezek egyikével sem kívánja a jogalkotó azonosítani. Véleményem szerint a működési kör jelentés tartalmának megfoghatatlansága, jogi értelemben vett determinálatlansága további az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat hatásköri viszonyában felmerülő problémák forrása lehet. Az Nbtv. 8. § 1. bekezdésének a) pontja szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jogszabályi keretek között, de mindig írásbeli megkeresésre szolgáltatást végez olyan szervezetek számára, amelyek tárgybeli törvény felhatalmazása alapján titkos információgyűjtést végezhetnek. Jelen tanulmány készítésekor a következő szervezetek rendelkeznek hatáskörrel törvényi felhatalmazás alapján titkos információszerzésre: – Alkotmányvédelmi Hivatal – Információs Hivatal – Katonai Biztonsági Hivatal – Katonai Felderítő Hivatal (ez utóbbi kettő együttesen a jövőben Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat) – Ügyészség – Rendőrség (bűnügyi és terror-elhárítási szolgálatok) – Nemzeti Védelmi Szolgálat – Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 12


Az Nbtv. fent hivatkozott rendelkezése tehát a Szakszolgálat titkos információgyűjtéssel összefüggő szolgáltató feladatát határozza meg. Ugyanakkor ténykérdés, hogy a fent felsorolt szervek szervezeti törvénye lehetővé teszi, hogy titkos információgyűjtést maguk is folytathatnak saját speciális eszközeik és infrastruktúrájuk felhasználásával. Rögzíthető tehát, hogy a vonatkozó jogszabályok a titkos információgyűjtés területén nem választják el a vonatkozó jogszabályok a megrendelő és a szolgáltató szervek pozícióját. A fenti gondolattal rá kívántam mutatni arra, hogy más szervek viszonylatában is felmerülnek a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz hasonló hatásköri problémák. A szolgálatok, illetve a titkos információgyűjtő tevékenységre felhatalmazott más szervek között lényeges és alapvető különbség, hogy az Nbtv. 31. § 1. bekezdése értelmében a szolgálatok nyomozóhatósági jogkört nem gyakorolhatnak, addig a többi szervezet – a Nemzeti Védelmi Szolgálat kivételével – ilyen hatáskör birtokában végzik tevékenységüket. Ez azonban nem zárja ki a feladat- és hatásköri kolliziót. Az Nbtv. 8. § 6. bekezdése szerint a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közötti együttműködést a Kormány határozza meg. Ugyanezen jogszabályi hely 2. bekezdése felhatalmazza a Kormányt arra, hogy normatív kormányhatározatban állapítsa meg a nemzetbiztonsági szolgálatok egymással és más szervekkel történő együttműködésének szabályait. Ebben a normatívában lehetne kizárni azt a súlyos problémát, amely a különböző titkos eszközöket felhasználó szervezetek közötti gyakran párhuzamos felderítői munkában jelentkezik. Jelenleg ugyanis semmi nem zárja ki, hogy a külügyminiszter által irányított Információs Hivatal és a belügyminiszter által irányított Alkotmányvédelmi Hivatal például terrorcselekmény felderítésében párhuzamosan adja le megrendelését, mondjuk lehallgató készülék elhelyezésére a célszemélyre vonatkozóan. De ugyanígy valamely súlyos bűncselekmény okán az Alkotmányvédő Hivatal, a Rendőrség és a NAV egyaránt titkos megfigyelést végezhet ugyanazon alanyra nézve. Az érintett szervezeteknek szakmai-egzisztenciális érdeke a minél eredményesebb produkció, e miatt, illetve a kogens normatív háttér alaphiányában nem tájékoztatják egymást. Az irányító miniszter sokszor csak jelentős fáziskéséssel értesül az adott ügyről, így megfelelő kormány koordinációs szerv hiányában a központi államigazgatás is tehetetlen. Megoldást jelenthetett volna a létrehozandó Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK), amely szervezet az eredeti elképzelések szerint valamennyi tárgybeli adatkezelési rendszerből közvetlen elektronikus hozzáférhetőséget kapott volna, így azonnali információt a fent körülírtak kérdésében. Ezzel megteremtődött volna a központi koordináció lehetősége. A NIBEK jogi státuszkója jelen tanulmány készítésekor még nem ismert.

13

Gondolatok az erőszak szerepéről az V-XVIII. századok közötti jogelvek, normák, intézmények…

Blaskó Béla rendőr vezérőrnagy, tanszékvezető egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar oktatási dékánhelyettese

Gondolatok az erőszak szerepéről az V-XVIII. századok közötti jogelvek, normák, intézmények terjedésében1 1. Bevezetés. Néhány, a jogelvek és intézmények terjedését befolyásoló tényező Az európai felbomló nemzetségi-törzsi társadalmakban a feudális viszonyok kifejlődése szükségszerűen sietette a régi jogelemek meghaladását, az új társadalmi formáció kibontakozásának, megszilárdításának folyamatát. Ezen – V-XVIII. század közötti – hatások koronként és országonként eltérőek voltak a feudalizmus korai, majd a virágzó, és végül a hanyatló korszakában. Ezen túl egyes keleti rabszolgatartó társadalmakban korábban kialakult vallási jog-, és bűnfelelősségi elvek is továbbéltek s még évszázadokon, évezredeken át „alá- vagy mellérendelten” hatottak, sőt – kivételesen – egyes vallási alapokon szervezett államokban a XX. század második felében, a dekolonizációt követően „újjászülettek” és napjainkban is áthatják pl. az iszlám országok állam- és jogrendjét, jogéletét, törvényeit, büntető stb. jogát.2 A korai feudális állam- és jogrendje kialakulására, megszilárdítására, majd fejlődésére meghatározó befolyással voltak: – A népvándorlás utóhullámai. – A nomád népek terjeszkedései, területhódításai. – A szomszédos népek közötti ismétlődő, pusztító háborúk, összecsapások. – A feudális termelési mód és termelési viszonyok eltérő feltételek közötti kialakulása. – A korai feudális állam és jogviszonyok megszilárdításának bonyolult folyamata. – Az egyház kiváltságos helyzete, a világi és az egyházi arisztokrácia erősödő összefonódása a hatalom gyakorlásában. – A feudalizmusra áttérő népek egyenlőtlen társadalmi, gazdasági, civilizációs fejlettségi szintje, az elő-ázsiai országokban a feudalizmusra áttérés korábbi bekövetkezte, az európai országok „késedelme”. – Az európai társadalmak sajátos, öröklődő szokás- és hagyományrendszerei, az íratlan szokásjog uralma, az írott, egyesített szokásjog nagyon lassú, elhúzódó kialakulása. 1

2

Kivonatos közlés. Blaskó Béla: A büntetőjog előtörténete, eredete, kialakulása és fejlődéstörténeti vázlata az ókortól a XVIII. század végéig. RTF-Budapest, 2011. Hassan-Itscherenska: Az iszlám büntetőjog újjáélesztése Iránban. (Asian, Africa, Latin-America, 1985. 1. sz.) Tudományos Folyóirat Szemle 1. sz. IM kiadványa. Budapest, 1987, 14-18. o.

15

Blaskó Béla

Az uralkodó osztályok között kialakult magánharcok. A feudális jogrendszerek, jogterületek, jogcsoportok kialakulása, fejlődése, szélesedése, változásai. – Az észak-afrikai és az ibériai félszigeti mór megszállás/arab uralom és következményeik. A virágzó feudalizmusban az állam- és jogfejlődést, ezen belül a büntetőjog fejlődését, a bűnfelelősségi, büntetési elvek, szankciórendszerek és szankciók országok közötti terjedését is közvetve és közvetlenül egy sor, sajátos külső és belső, régiónként eltérő történelmi helyzetből, társadalmi-gazdasági viszonyokból eredő tényező befolyásolta. A feudális állam- és jogfejlődés e szakaszára gyakorolt hatásainál fogva külön is kiemelhetők: – A görög (keleti) és a nyugat-római egyház között, évszázadokkal korábban kezdődött/keletkezett, majd 1054-ben bekövetkezett végleges szakadás. – Az 1096-1270 között Jeruzsálem felszabadítására indított hét keresztes hadjárat. – Az idegen hódítók elleni függetlenségi háborúk megindulása Spanyolország és Portugália területén, a VIII-XII. század között folyó harc az arab erők teljes kiszorítására. – A központi hatalom és a királyi törvényhozás megszilárdítására, illetve a feudális széttagoltság felszámolására tett erőfeszítések, a feudális rendi államok kialakulása. – A pápai és a világi hatalom elsőségéért, a „kereszt vagy a kard” uralmáért a római pápa és a német-római császár között (1075-1122) kialakult s a Worms-i konkordátummal lezáruló, és a pápai győzelemmel végződő hatalmi küzdelem. – Az egyház megerősödött szerepe a világi hatalom befolyásolásában, az egyházi kiváltságok szélesedése, az egyházi bíráskodás kialakulása. – A XIII. század elején a mongol világbirodalom megalapítása (1206-1227), a XII-XIII. századi ázsiai és közép-európai tatárjárás, az ázsiai mongol hódítás, az orosz fejedelemségek elfoglalása, a mongol-tatár hordák középeurópai országokba való betörései, pusztításai (az 1241. évi lengyel- és magyarországi betörések), illetve ezek társadalmi, politikai, gazdasági és demográfiai következményei. – A százéves háború (1337-1453) Anglia és Franciaország között. – Az európai közállapotok általános romlása, a hűbéri széttagoltság, a késő középkorra is áthúzódó magánháborúk ismétlődő kitörései. – A központi hatalom és a királyi törvényhozás megszilárdítására, illetve a feudális széttagoltság felszámolására tett erőfeszítések, a feudális rendi monarchia kialakulása. – –

16


A fő- és a földesúri, valamint a helyi hatalmi törekvések erősödése egyik oldalról, másik oldalról ugyanezek a tényezők következményeikben a központi hatalom erősítéséhez, a túlhaladott ősi szokásjogi felelősségi elvek fokozatos visszaszorításához, a magánharc, az önbíráskodás korlátozásához, a jogélet fejlesztéséhez is hozzájárultak. – A jogegység, jogegyesítés megteremtésével párhuzamosan a fejlettebb jogelvek átvétele. – A XV. századi cseh huszitizmus ellen vezetett négy keresztes hadjárat. – Az oszmán-török hódítás kezdete a Balkánon (1354), a Balkán és Kis-Ázsia országainak elfoglalása (1451-1481), a török terjeszkedés (1440) a magyar határokig, majd a 150 éves török hódoltság hazánkban, s a közel 450 évig tartó török uralom a Balkánon. – A haladóbb jogviszonyok átvételét, átadását, meghonosítását és érvényre juttatását történelmileg segítette a feudális államok megszilárdulása, a Német-Római Birodalom kivételével a központi államhatalom és jogalkotás fokozatos kialakulása. – A jogágak megindult fokozatos elkülönülése, a büntetőjog felgyorsult fejlődése, a büntető jogszabályok külön fejezetekbe majd önálló törvényekbe, „törvénykönyvekbe” való felvétele. A Kelet- és Dél-kelet, valamint Közép-Európa államaiban más külső és belső, sajátos történelmi tényezők/hatások is késleltették vagy éppen siettették, illetve kedvezőtlenül befolyásolták a feudális állam és jogviszonyok fejlődését a virágzó feudalizmus korában. A hanyatló feudalizmus állam- és jogrendje kialakulását, fejlődését Európában a meghatározó társadalmi-gazdasági viszonyokon túl más jelentős, újabb történelmi sajátosságok is befolyásolták. Így: – Az 1517-től kibontakozó reformáció, majd a tridenti zsinat határozatával az ellenreformáció (1545-1563), a kálvini tanok elterjedése (1535). – 1534-ben az anglikán egyház megalapítása VIII. Henrik által (aki magát nyilvánította az angol egyház fejévé). – A katolikusok és a protestánsok közötti, 1555-ben kötött augsburgi vallási béke („akié a föld, azé a vallás”). – Az 1562-1598 között zajló vallásháborúk. – A protestánsok és a katolikusok között kirobbant 30 éves háború (16181648), amelyben Németország teljes lakosságának közel harmadát veszítette el, s amely fokozatosan európai háborúvá vált. – Az Amerika felfedezését (1492) követő s az 1960-1970-es évekig tartó, és Ázsia, Ausztrália, Afrika, valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerika országaira is fokozatosan kiterjedő spanyol, portugál, holland, francia, angol, –

17

Blaskó Béla

belga, német stb. nagy gyarmatosítás korszaka, a gyarmatbirodalmak kialakulása, az európai jogrendszerek meghonosítása a gyarmatokon. – A feudális állam és a jogviszonyok fejlődése, a feudális abszolutizmus késői kialakulása. – A természet- és a társadalomtudományok fokozatos szétválása, elkülönülése, a társadalom- és a humántudományok fejlődése, új, önálló tudományok kialakulása. – A felvilágosodás eszméinek térhódítása hatására a büntetőjog és a büntetőjog-tudomány felgyorsult fejlődése, a büntetőeljárás-jogi és anyagi jogi szabályok fokozatos elkülönülése, az első „kódex-szerű” büntetőtörvénykönyvek megjelenése, majd a klasszikus jogelvek győzelme és nemzetközi hatályosulása. A felsorolt (hallatlanul sokrétű és összetett) tényezők köréből a következőkben az erőszaknak – mint a kutatott időszak társadalmi mozgásaira talán az egyik legnagyobb hatással bíró faktornak – a jog-, a büntetőjogelvek, normák, intézményrendszerek társadalmak közötti elterjedésében a szerepéről szólok röviden. 2. Az erőszak szerepe a jogelvek, normák, intézmények terjedésében Az erőszaknak az őstársadalmi viszonyok kezdeteitől, az egymástól elkülönülő nemzetségek, idegen törzsek kialakulásától a létfenntartásért, a fennmaradásért, a természeti erőkkel és a vadállatokkal vívott küzdelemben mindvégig jelentős volt és maradt a szerepe. Az erőszak minden negatív jelentése és következményei ellenére az emberi társadalom, a közösségek belső életében és a közösségek közötti viszonylatokban kedvező tartalmat is takar. Ezért nem kerülhető meg az erőszak többoldalú, a humán társadalmak életében történelmileg betöltött kedvező, a haladást segítő, valamint a haladást megtörő, visszavető kedvezőtlen szerepének vázlatos áttekintése. Sumnerre hivatkozva és őt idézve: „ha felismerjük, milyen nagy szerep jutott az erőszaknak mindabban, ami a társadalomban napjainkban végbemegy, nem döbbenünk meg többé azon, milyen nagymértékben hatott a civilizáció egész története során.”3 A nemzetségi-törzsi viszonyok felbomlásától, a rabszolgatartó állam és jog kialakulásától az erőszak új arculatot nyert. A szokásokon, jogszokásokon, szokásjogon alapuló korabeli egyéni, családi, nemzetségi, törzsi, vezéri, vallási erőszak mellett kialakult és megjelent a jog által körülbástyázott, s a fokozatosan erősödő állam által előbb szűkebb körben átvett, majd az elnyomott osztályokkal és az idegen népekkel szemben növekvő mértékben alkalmazott erőszak. Az erőszak a korai államberendezés, a társadalmi-gazdasági viszonyok megszilárdításában, védelmében egyre jelentősebb szerephez jutott s az államszervezet 3

Sumner, William Graham: Népszokások. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1978, 107. o.

18


kiépítésével párhuzamosan kiterjedt a normasértő magatartások elleni fellépésre, majd állami kényszer alkalmazásának feltételei megteremtésére, illetve az igazságszolgáltatás kialakulására. Az erőszak jelentősége és szerepe történelmi értelmezésben, témánk szempontjából az államon belüli és az azok közötti viszonylatokban elemezhető. Az erőszaknak, a kényszernek az ó- és a középkori széttagoltság időszakában, az új állam és a jogviszonyok megszilárdításában, majd a központi feudális hatalom és törvényhozás megteremtésében, a feudális tartományok, fejedelemségek egyesítésében a szokások, a szokásjogi szabályok és törvények megtartásában, megtartatásában és fejlesztésében különösen jelentős szerepe volt. Sumner emelte ki, hogy a népszokásokban is jelentős tényező volt mindenkor a kényszer. A törzsfőnökök és varázslók vezetésével megszervezett társadalom jelentősen megnövekedett erővel láthatott hozzá ahhoz, hogy saját érdekeit érvényesítse. A kezükben koncentrálódó hatalommal, valamint tekint éjükkel a királyok, törzsfőnökök, papok, harcosok, egyéb államférfiak elérték, hogy az általuk kényszerített társadalmi szerveződések az érdekeik kiszolgálóivá váljanak. Az uralkodó osztály által irányított erőszak az magának a társadalomnak az erőszaka. A viselkedési normákban megjelenő kényszer azok szerves elemévé válik. A belső kényszer megvalósítását az uralkodó osztály az államhatalom útján a jog eszközeivel biztosítja. A kényszer mindenhol – a tulajdon, a házasság és a vallás valamennyi formájában – megjelenik, melyet különböző módon lepleznek az egyes viselkedési normákban. Ennek ellenére mindenkor fellelhető. Minden viselkedési norma fejlődésében – még a legkiválóbbaknak és legnemesebbeknek tartottak esetén is – széleskörűen jelen van a durva és kegyetlen erőszak. Sumner külön is kiemelte: ha valami megtörtént és erőszakkal meg is szilárdították, úgy jog, jogok, kötelezettségek származnak belőle, amelyeket semmiképpen sem ront le az általa tartalmazott kényszer elem. Hangsúlyozta, hogy olyan cselekedetek sorozatából áll az emberiség egész története, melyeknek az igazságosságát, jogosságát lehet ugyan vitatni, bírálni, de az ezutáni történelem nem térhetett ki a következmények vállalása alól. Éppen ezért – akár a múltban, úgy a mai időkben – a jogot mindig a hatalom fogja megszabni.4 E megállapításokat korai hazai, államalapításkori viszonyaink is megerősítik. Államalapításunk időszakára eső történelmi példánál maradva Szent István a kereszténység felvételével, az európai államszervezési és jogelvek átvételével a haladást szolgálva „tűzzel-vassal”, erőszakkal, a kivont kardról szóló törvény alkalmazásával, proskribálással, az ellenállások letörésével kényszerítette ki az új, haladóbb feudális társadalom, állam és jogviszonyainak megszilárdítását. A társadalmon belüli erőszak mellett a jogviszonyok, jogelemek terjedésében meghatározó a szerepe a népek vándorlásához, a hódításokhoz kapcsolódó külső erőszaknak. A társadalmi és jogviszonyok népek közötti terjesztésében alkalmazott 4

Sumner: i. m. 104-107. o.

19

Blaskó Béla

erőszak történelmileg koronként változó. Más volt az ókorban a polgári lakosság gyakori lemészárlásával járó elő-ázsiai, észak-afrikai és a dél-európai rabszolgatartó városállamok/államok közötti hódítások során, majd szükségszerűen humanizálódott a társadalmi munkamegosztás szélesedésével, illetve az emberi élet értékének és a munka szerepének, jelentőségének felismerésével. Ezek után két alcímben az erőszakos megoldások köréből előbb a népvándorlások és hódítások, majd a gyarmatosítás állam- és jogelvek terjedésében betöltött szerepét tekintem át. 2.1. Népvándorlás - hódítások - állam- és jogviszonyok Az anyag e részében a jogelemek erőszakos jellegű terjedésének fő történelmi vonulatait kísérlem meg összefoglalni. A Kr. e. 2400-tól megindult, több hullámban zajló népvándorlások és az ezzel járó területhódítások jelentősen befolyásolták a népek hazaváltását, keresését, államés jogviszonyaik kényszerű változásait. Illés József mutatott rá, hogy a germán és a római jog elemeinek keveredése a maga teljes nagyságában akkor kezdődött, amikor megindult a népvándorlás.5 A népvándorlások során a kelet- és a belső-ázsiai térségben még nemzetségitörzsi viszonyok között élő nomád népek, és a különböző társadalmi fejlettségi szinten lévő rabszolgatartó társadalmak népei kerültek egymással összeütközésbe. A lovas nomád népek a fejlettebb és gazdagabb társadalmakat folyamatosan támadták, nyugtalanították és szorították ki területükről. Betöréseikkel, dúlásaikkal és területhódításaikkal a fejlettebb ázsiai rabszolgatartó városállamok, falvak létét, népeit és javait veszélyeztették, visszavetették állam- és jogéletüket. A rabszolgatartó államok a barbár népek nyomulásainak igyekeztek ellenállni. Az elő- és közép-ázsiai városállamok már a Kr. e. III. évezredben szárított agyagtéglából emelt falakkal, bástyákkal, belső építészeti megoldásokkal védekeztek, a kínaiak a többezer kilométer hosszú Nagy Fallal kísérelték meg – sikertelenül – elhárítani a nomádok betöréseit. Athént Kr. e. 479-ben vették fallal körül. Az évezredeken át tartó népvándorlások az ókori Keleten, majd Európában is hatalmas népességmozgások előidézőivé váltak. A nomád népek pusztító vonulásai, területhódításai mozgásba hozták az egész eurázsiai társadalmakat, a kelet- és közép-ázsiai népeket.6 Az ázsiai területekről nyugati irányban áramló nomád népek, az Afrika felől az Ibériai-félszigetre terjeszkedő mórok nyomulása, valamint a Keletés az Észak-Európából délre, a Római Birodalomba nyomuló germán törzsek győzelme fokozatosan „átrendezte” az európai viszonyokat. A Duna-Rajna-i, eddig 5

6

Illés József: Bevezetés az európai jogtörténetbe. Politzer Zsigmond és Fia Könyvkiadása, Budapest, 1933, 99. o. Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása (1734). Kossuth Kiadó, Budapest, 1997, 134 – 137. o.

20


jelentős területeken élő germánokat Északról a normannok, Keletről a hunok vándorlása kezdte kiszorítani. Az egyre szűkebb területekre szorulás miatt a germán törzseknek meg kellett indulniuk azért, hogy új hazát találjanak.7 Népek cseréltek helyet, nagyhatalmak roppantak össze és új hatalmak születtek a beáramló barbár törzsek nyomása alatt. 476-ban a nyugat-római császárság, „a roppant római birodalom”, amely egy sereg monarchia romján keletkezett összeomlott és romjain egy sor új monarchia alakult. Azok a barbár népek, melyek oly hirtelen és ismeretlenül jelentek meg, amennyire ismeretlenek voltak földjeik; elözönölve, kifosztva és feldarabolva a római birodalmat, létrehozták a ma is ismert európai országokat.8 A népvándorlások során Keletről és Északról Európába érkezett barbár népek megismerkedhettek az európai viszonyokkal és felvehették a keresztény vallást, átvehették a fejlett civilizáció, kultúra eredményeit, államszervezeti-, államszervezési- és jogelveit, kifejleszthették a saját, korai feudális állam- és jogviszonyaikat. A IV-V. évszázadra a társadalmi-gazdasági fejlődés, a társadalmi munkamegosztás szélesedése, a hatalmi viszonyok módosulása hatására Európában (is) kialakultak a rabszolgatartó társadalmak felváltásának és a korai feudalizmus létrejöttének, illetve az új állam- és jogviszonyok kibontakozásának az előfeltételei. (Az előázsiai és az észak-afrikai térség fejlettebb rabszolgatartó társadalmaiban az európainál jóval korábban kialakulhattak a feudális állam- és jogviszonyok létrejöttének feltételei.) A társadalmi, gazdasági fejlődéssel, a népesség növekedésével, az állattartás meghonosodásával elterjedtté vált a nemzetségi, törzsi területek hódítással történő „megszerzésének és bővítésének” a gyakorlata. Az, hogy egy állam mit tett az általa meghódított ország lakosságával, állam- és jogélete befolyásolásával, a történelmi, társadalmi-gazdasági fejlődés korai szakaszán a hódítás céljától, a hódítók civilizáltságától, az ellenállás jellegétől, a megadás körülményeitől is függően változott. Az ókori, ősi szokásokon alapuló gyakorlat szerint a más államot meghódító állam a meghódítottal négyféle módon bánhat. Lehetséges, hogy ezután is ennek a törvényei szerint folytatja a kormányzást, mert csak a politikai, gazdasági hatalmat kívánja gyakorolni. Megteheti azt is, hogy a legyőzött állam területén teljesen új politikai és gazdasági kormányzást vezet be. Az is egy lehetőség, hogy a meghódított államot egyszerűen elpusztítja és felosztja más államok között. Szélsőséges esetben pedig akár ki is irthatja a legyőzött állam polgárait.9 Az ó- és a középkorban a Montesquieu által jelzett valamennyi, a meghódított népek állam- és jogélete „befolyásolásának” változatára találhatunk példákat. A hódítók döntését meghatározta a békés behódolás, megadás ideje, illetve az ellenállás módja és mértéke. Békés megadás, behódolás esetén többnyire megkímél7 8 9

Illés: i. m. 99-100. o. Montesquieu: Perzsa levelek (1721). Európa Kiadó, Budapest, 1981, 315. o. Montesquieu: A törvények szelleméről (1748). Osiris Attraktor, Budapest, 2000, 226-227. o.

21

Blaskó Béla

ték a lakosság életét. Az ókori hódításokat megadás hiányában a győztesek kegyetlen leszámolásai, a férfiak és fiúgyermekek, sőt még a nők lemészárlásával, javaik teljes „prédálásával”, a városállam, a falvak lerombolásával, felégetésével végződő megtorlásai követhették. A legyőzött/meghódított népekkel való ókori bánásmód eltérő szabályait és gyakorlatát a bibliai leírások is tartalmazzák. A hadviselés törvényeiről szóló bibliai rendelkezések szerint (Mózes, V. könyve. 20. Rész, 10-18. Verse) a meghódítani kiszemelt város falai alá érkezve az ostrom előtt békét kell ajánlani és, ha a város elfogadja a békét, s kapuit kinyitja, akkor az ott lévő nép adófizetővé válik. Ha viszont nem köt békességet, hanem harcra kél, úgy a várost körül kell zárni, majd elfoglalása után – az asszonyok, a kisgyermekek, a prédálni és zsákmányolni való elfogyasztható barmok kivételével – „fegyver élével”, minden „finemüt” le kell vágni. Így kell eljárni mindazokkal a városokkal is, amelyek „igen messze esnek” és, amelyek nem a hódító nemzet városai közül valók. E népek városaiban „egyetlen lelket” sem szabad élve hagyni, hanem valamennyit mindenestől el kell veszíteni, azért, hogy szokásaikat, „utálatosságaikat” a győztesek nehogy később átvehessék. Ugyanilyen előírásokat tartalmaz Józsué Könyve honfoglalásról szóló (1., 6., 8. és 10-12.) részeiben. Az izraelieknek a Midiánitákon való bosszúállásáról és a préda megosztásáról szóló bibliai elbeszélés (Mózes IV. Könyve 31. Rész) szerint a Midiánon aratott győzelem után minden férfit és Midián királyait népével együtt legyilkolták. A Midiániták feleségeit és azoknak kisdedeit, minden vagyonukkal együtt „prédára vitték”, városukat és falvaikat pedig felégették. A fogságba hurcolt asszonyokat hűtlenségre felbujtásuk miatt azonban Mózes utasítására meg kellett ölni. Így a kisdedek közül minden finemüt és minden asszonyt „aki férfit ismert azzal való hálás végett” megöltek, s csak a férfival nem hált leánygyermekeket hagyhatták életben és tarthatták meg maguknak az izraeliek, a zsákmányolt javak pedig az előírt megtisztítás után szétosztásra kerültek. A bibliai előírások (Mózes, V. Könyve 13. Rész 12-17. Verse) szerint a bálványimádás és az istentelenség útjára lépett város lakóit mindenestől kardélre kellett hányni, majd a várost és annak minden prédáját tűzzel kellett elpusztítani, örökre rommá tenni, hogy soha többé fel ne építhessék. Az ókorban a meghódított városok lakossága egyébként teljesen a győztesek önkényének volt kitéve. A Kr. e. 88-84-ben VI. Mithridatész pontoszi király győzelme után legyilkoltatta a több tízezer Kis-Ázsiában élő itáliaikat és leromboltatta az Égei-tenger kereskedelmi központját, Déloszt. Végülis – történelmi, társadalmi, gazdasági szükségszerűségből eredeztethetően – győzött az ésszerűség és a humanitás. A végletesség történelmileg fokozatosan viszszaszorult. A hódítók a hadifoglyok és a lakosság életét megkímélve rabszolgává tették őket és munkájukat hasznosítva befogadhatták saját társadalmukba. Fokozatosan általánossá vált, hogy a hódító állam, fenntartva magának a politikai és gazda22


sági hatalom gyakorlását, továbbra is a legyőzöttek törvényei szerint kormányzott, illetve új politikai és gazdasági kormányzatot vezetett be a legyőzött országban. Az állam bekebelezése, beolvasztása vagy szétosztása azonban sokáig követett gyakorlat maradt. A területhódítások, államalapítások, rablóhadjáratok – jellegüktől, eredeti céljuktól, módjuktól és következményeiktől függően – szükségszerűen befolyásolták a meghódított népek állam- és jogviszonyait, jogéletét. Az ókorban az elő-ázsiai államokban a leigázott népeket a hódítás körülményeitől függően eltérő módon kormányozták. A meghódolt mezopotámiai államok pl. más elbánásban részesültek, mint a kegyetlen harcok árán szerzett szíriai területek. A keleti, szigorúan centralizált despotikus perzsa birodalom a leigázott népek történelmileg kialakult közigazgatási, bíráskodási rendjét a lehetőség szerint többnyire nem változtatta meg, és helytartóik alá rendelten s irányításuk mellett a helyi kormányzókat is a helyükön hagyta.10 A Perzsiától Britanniáig, Galliától-Germániától Közép Afrikáig terjedő Római Birodalom általában nem kényszerítette rá a meghódított népekre joga követését és intézményrendszere átvételét, mégis a római jog kitörölhetetlen nyomokat hagyott e területek népeinek későbbi jogában. Az izraeli állam- és jogfejlődés harmadik korszakában (városi, szertartásokhoz kötött vallási és jogi élet stb.) köszöntött be a római uralom. A zsidókat (Kr. u. 79) leverték és római fennhatóság alá kerültek. A rómaiak a vallási kérdésekben toleránsak voltak velük szemben, a zsidókat sem fosztották meg vallásuk szabad gyakorlásától, csak a papi kódexek vallási szankcióinak jogi érvényesítését másították meg, azzal, hogy a jogi parancsok végrehajtása a római fórum hozzájárulása mellett volt foganatosítható. Az ősi vallási szabályok azonban a hívő nép számára változatlanul továbbra is parancsok maradtak.11 Angliában a római jog a viselkedési normákat is csak korlátozott mértékben befolyásolta. A rómaiak kiszorításával később Anglia részben követte, átvette és alkalmazta a régi hódítók politikáját, taktikáját és stratégiáját a leigázott népekkel való bánásmódban. Amennyiben elkerülhető volt, nem avatkoztak erőszakkal a helyi szokásokba.12 A bizánci birodalom a bolgárok feletti hatalmát először a VI. század után, majd a XI. századtól ismét kiterjesztette és a jogrendjét is uralkodóvá tette.13

10

11 12 13

Horváth: Az Európa-jog ősforrásai. (A kontinentális jogi kultúrák fejlődéstörténete.) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000, 39. o. Illés: i. m. 46-47. o. Sumner: i. m. 132. o. Hajdú Lajos – Horváth Pál – Nagy Lászlóné (szerk.): Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. (A feudális jog forrásai) 1-2. Füzet. Egységes jegyzet. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest, (1966) 1966/1-2, 1966/2. Füzet 231-232. o.

23

Blaskó Béla

Jusztiniánusz uralkodása idején a korábban érvényesülő vallási türelem már megszűnt. Valamennyi meghódított alattvalótól egységes vallási nézeteket követeltek. Montesquieu ókori történelmi források alapján írja, hogy a rómaiak birodalmuk naggyá tétele érdekében minden vallás szabadságát meghagyták. Később majd az uralkodó szerepet nem játszó szektákkal egymás után végeztek, még abban az esetben is, ha ezek a szekták teljes népeket érintettek. A zsidók és szamaritánusok a római hódítást követően is megőrizték ősi vallásukat. Montanus követői és mások azonban szétszóródtak „egy országban, Phrügiában; a manicheusok, a szombatosok, az ariánusok más provinciákban;” Ráadásul még mindig bálványimádó volt a falusi lakosság jelentős része, megrögzötten ragaszkodva az éppoly közönséges vallásához, mint amilyen ő maga volt. Jusztinianosznak a szekták elleni fegyveres, valamint törvényekkel való támadása lázadásra kényszerítette őket. Emiatt viszont ki kellett irtani őket, mely egyenlő volt jónéhány provincia pusztasággá tételével. Így vált pusztasággá Palesztina, miután kiirtották a szamaritánusokat. Különösnek talán az tekinthető, hogy a birodalmat gyengítő vallási buzgalom pont ott volt jellemző, ahol néhány emberöltő múlva a birodalom végleges megdöntésének a szándékával megjelentek az arabok. 14 A civilizálatlan hódító állam rákényszeríthette a leigázott állam polgárait az alacsonyabb jog-, és bűnfelelősségi elveinek, intézményeinek elfogadására, átvételére és érvényesítésére. Az akkor, a civilizációs fejlődés alacsonyabb fokán álló mohamedán, arab, mongol, tatár és török hódítók az elfoglalt területeken élő népeket államszervezeti elveik és joguk követésére kényszerítették. A Hispániában élő népek sorsát egyidőben a külső hódítások által befolyásolt állam és jogviszonyok határozták meg. A latin-román jogterülethez tartozó középkori spanyol-portugál jogfejlődésre az arabok uralma nyomta rá bélyegét. A spanyolportugál állam- és jogfejlődés szempontjából a feudális jellegű államberendezkedés megjelenése kiemelkedő jelentőséggel bír. De ki kell emelni a mohamedán hódítás korát, a felszabadító háborúkat (reconquista) és az állami központosítást, továbbá a spanyol feudális abszolutizmus megjelenését is. Az V. századtól figyelemmel kísérhető, egyszerűnek nem tekinthető történeti eseménysor kezdeteként a nyugati gótoknak az e területeken végbement – viszonylag állandó jellegű – állam-szervezet kialakítása említhető (Euric 466-485). A VIII. század elejéig fennmaradó nyugati gótok államának jelentős hatása volt a feudális viszonyok kialakulására. A nyugatigót eredetű államéletnek – miután ezt a Hispániát elözönlő arabok uralma felszámolta – csupán az aszturiai hegyvidéken maradt valamennyi töredéke. „Az Omajjad-emirség, később kalifátus (756-tól emírség, 929-től kalifátus 1031-ig) uralma évszázadokon át tartott.”15 A XIII. század közepén az elő-ázsiai, a kelet- és a közép-európai feudális országok állam- és jog, illetve büntetőjog fejlődését a tatárdúlás zavarta meg. 14 15

Montesquieu: i. m. 1997, 145. o. Hajdu-Horváth-Nagyné: i. m. 1966/2. Füzet 25. o.

24


Motesquieu 1715-ben írt egyik levelében a következőképpen jellemezte és dicsőítette a korai tatárdúlásokat és ezek következményeit: nincs a világnak olyan népe, amely hódításainak nagyságára és dicsőségére nézve fölülmúlná a tatárokat. A földkerekség igazi urai ők, „és mintha minden más nép csak az ő szolgálatukra született volna; birodalmak alapítói és megdöntői ők; hatalmik bélyegét minden korban rányomták a világra, s minden időkben a nemzetek ostorai voltak.” Kínát kétszer is sikerült meghódítaniuk és a Nagymogul birodalmához tartozó hatalmas országokban is uralkodtak. Perzsia uraiként Cirusz és Gusztaszpe trónján ültek és Moszkvát is leigázták. Hatalmas területeket hódítottak meg a törökök neve alatt. Hatalmuk Európában, Ázsiában, Afrikában, a mindenség e három részére is kiterjedt. Még távolabbra nézve: a római birodalmat megdöntő népek is belőlük támadtak. „Mit számít Nagy Sándor minden hódítása Dzsingisz kánéhoz képest!”16 Az idegen, mongol-tatár uralom alá került orosz fejedelemségekben a hódítás az írott jog fejlődését visszavetette. A fejedelmi jogalkotás háttérbe szorult, egyidejűleg növekedett a partikuláris helyi szokásjog, a különböző egyházjogi gyűjtemények és a túlhaladott XI. századi Ruszkaja Pravda rendelkezéseinek jogalkalmazásbeli szerepe. A XVI-XVIII. században viszont, – amikor Oroszország a közép- és kelet-európai soknemzetiségű birodalmak egyikévé vált – újabb és újabb népekre terjesztette ki feudális rendjének uralmát. Az elő-ázsiai, a balkáni, és a közép-európai népek megismerkedni kényszerültek a XV. századtól betörő törökök, és a nyomukban időről időre velük érkező tatár „segédcsapatok” pusztításaival, s ennek a „demográfiai helyzetre”, a gazdasági, valamint az állam- és jogéletre gyakorolt következményeivel. A török terjeszkedés és hódítás következtében a XVIII. század végéig, a XIX. század elejéig, hazánkban és a balkáni országokban a fejlett hazai jogok együtt élni kényszerültek a jóval fejletlenebb – a vérbosszút és a talio-t, továbbá a bűncselekmény tettese ismeretlensége esetén a több közigazgatási egység, település kollektív felelőssége szabályait is érvényesítő – muzulmán joggal. Az állam- és jogfejlődésben történelmileg jelentős kölcsönhatások is ismertté váltak. Gyakran előfordult, hogy a meghódított népek fejlettebb jogéletét átvéve a hódító maga volt az, aki azt továbbfejlesztette.17 A hódítások, a népvándorlások után szükséges megvilágítani a „vérrel és könnyel írt” gyarmatosításnak az állam- és jogviszonyok erőszakos meghonosításában játszott szerepét is. 2.2. A kolonizáció hatása a jogrendszerek terjedésére A jog-, a bűnfelelősségi, büntetőjogi elvek, büntetési rendszerek, büntetőszabályok terjedésében jelentős szerep jutott a XV. századtól a földrajzi felfedezéseket köve16 17

Montesquieu: i. m. 1981, 190. o. Horváth: i. m. 49. o.

25

Blaskó Béla

tően nagy lendületet vett „világméretű” gyarmatosításnak, a kolonizált területek felosztásának, majd újraosztásának. A XVI. századtól fokozatosan – az anyaországok területét és népességét többszörösen meghaladó – hatalmas gyarmatbirodalmak alakultak ki.18 A XVI. századtól a XX. század közepéig, a gyarmatosítás hatására változtak, területileg szélesedtek az egyes jogterületek. A barbár népjogi (vizigót), illetve a római talajon fogant spanyol feudális jog a XVI. századtól, a spanyol világbirodalom kiépültével a közép- és a dél-amerikai országok egy részének jogfejlődését is meghatározta. Ázsia, Amerika, Ausztrália és Óceánia felfedezése és egyes területeinek gyarmatosítása teremtette meg a feltételeit az európaitól sajátosan elkülönülő angol precedens jogrendszer meghonosításának. A holland és a portugál feudális jog szerepe ugyancsak a nagy földrajzi felfedezések után vált jelentőssé. Afrikában a portugál, a belga, a francia és a német feudális joghatások terjedésének a feltételei erősödtek és teremtődtek meg. A gyarmattartó államok jogrendszerüket rákényszerítették, az anyaország törvényei hatályát kiterjesztették a gyarmatosított országokra. Az amerikai földrészen Franciaország és Anglia meghonosította a rabszolgamunkát. Franciaország még külön törvényeket is alkotott az amerikai kontinensre behurcolt rabszolgák „jogairól” és védelmének csúfolt szabályairól. Az európai országok az újkor kezdetén az amerikai kontinensen, DélkeletÁzsiában, Afrikában a gyarmatosítással meghonosították hazai jog-, büntetőjogrendszereiket, büntető-törvénykönyveiket. A kolonizált országokba, szigetekre addig, ott ismeretlen „bűncselekmények” tényállásait és európai szankcióikat, kegyetlen büntetésnemeikkel, végrehajtási módjaikkal együtt „exportálták”. Anglia és Franciaország tengerentúli országokban alapított gyarmatbörtönökre száműzte kora bűnözőit. Franciaország Újvilágba történt behatolása a XVI. században kezdődött meg.19 A XVII. században kialakuló hatalmas észak- és közép-amerikai francia gyarmatbirodalom a mai Kanada, a Karib-tengeri szigetek és az Egyesült Államok egy részének területét foglalta el. A francia királyok ezt a gyarmatbirodalmat olyannak tekintették, mint saját személyes birtokukat. A rabszolgatartó, nagyültetvényes főnemesek sorából nevezték kis a gyarmati területek kormányzóit. Az ültetvényeseknek, valamint a gyarmatosító nemességnek – a francia abszolutizmus hivatali apparátusa szerint – a vidéki Franciaországiéhoz hasonló gyarmati társadalmat kellett létrehozniuk Amerikában. A gyarmati termelés alapvető formája rövid időn belül a feketék kizsákmányolására, a rabszolgatartásra alapított ültetvényes gazdaság lett. Ehhez az „árut”, vagyis az Afrikában elfogott és szabadságuktól erőszakkal megfosztott feketéket – akár csak a francia, úgy a spanyol és portugál gyarmatosítók számára is – a francia és angol kereskedő burzsoázia szállította. A rabszolgák dolgoztatására főként azokon az óriási cukornád ültetvényeken került sor, melyek a nyugat-indiai 18 19

Montesquieu: i. m. 1981, 315 – 316. o. Hajdu-Horváth-Nagyné: i. m. 1966/1. Füzet 251-253. o.; Horváth: i. m. 120-122. o.

26


szigeteken terültek el. A fekete rabszolgákkal úgy bántak gazdáik, mint az állatokkal, hiszen annak is tekintették őket. Ilyen bánásmód mellett Haitin, Martinique-on és a többi nyugat-indiai francia gyarmaton hat-hét év volt csupán az egyébként életerőtől duzzadó rabszolgák átlagos élettartama. Mindaddig ez volt a helyzet, amíg a magas rabszolgaárak, a gazdasági szükségszerűség az eddigiek megváltoztatására nem kényszerítették az ültetvényeseket, vagyis arra, hogy „dolgaik”-at az eddiginél jobban becsüljék meg. A rabszolgák jogi helyzetét (valójában jogból való kirekesztettségüket) speciális jogszabályok rögzítették, amelyek valamennyi francia gyarmaton hatályosak voltak. Közülük az egyik, az 1685-ben XIV. Lajos korában megalkotott, hatvan cikkelyt tartalmazó, a rabszolgaság intézményére vonatkozó jogi normákat egységbe foglaló, többször módosított és kiegészített ordonnance, a Code Noir (Fekete Kódex) a legjelentősebb jogforrás. A Kódex tükre a francia feudális uralkodó osztály rabszolgaság intézményéről vallott felfogásának. A törvény kísérletet tett az ültetvényesek túlkapásainak korlátozására is. Viszont a gyarmati gyűlések, az ültetvényesek akaratának kifejezői szilárdan tartották magukat ahhoz a (feudális) elvhez, amely szerint törvényekkel nem lehet módosítani a földesúr (ültetvényes) és jobbágy (illetve rabszolga) közötti viszonyt. Az ültetvényesi jogfelfogás ugyanis megengedhetetlennek tartott minden olyan törvényi beavatkozást, amely a tulajdonost gátolja az ingó vagyonával (így a rabszolgáival) való szabad rendelkezésben, a tulajdonosi jogosultságok élvezetében. Ezért minden jogszabályból csak az került alkalmazásra a francia gyarmatokon, amely az ültetvényesek érdekeit szolgálta, egyéb előírásai pedig holt betűk maradtak. Így a Fekete Kódexnek a rabszolgák javára vonatkozó részei a gyakorlatban soha nem érvényesülhettek. A XVIII. században a Fekete Kódex rendelkezéseit több ízben kiegészítették új jogszabályokkal (pl. az 1716. októberi ediktum, az 1721. december 15-i Deklaráció stb.). Említésre méltó közülük az 1736. június 15-i Deklaráció, amely megtiltotta a rabszolgák eddig szokásos módon történő felszabadítását, és előírta, hogy a felszabadítás érvényességéhez a gyarmat főkormányzójának (intendásának) írásbeli hozzájárulása szükséges. Az 1743. február 1-i Deklaráció egy sor büntetőjogi rendelkezést tartalmaz a rabszolgákkal szemben. Így „halálbüntetést rendel el azokkal a rabszolgákkal szemben, akiket valamilyen fegyverrel a kezükben fognak el. Ugyanezt a büntetést kellett alkalmazni azzal a rabszolgával szemben is, aki csónakot lopott szökése megkönynyítésére (még akkor is, ha ez az önmagában vett magatartás csak előkészületi cselekménye a szökésnek és általában az előkészület nem büntethető, hanem csak a kísérlet).” A rabszolgák helyzetét rendező jogforrások közül cinikus szókimondásával tűnik ki a XV. Lajos uralkodása alatt kiadott 1767. évi januári ediktum. Ez a következőket mondta ki: „Nagyon fontos a társadalmi rend megőrzése érdekében, hogy ne gyengüljön a fekete fajhoz tartozók lealázottsága, bármilyen formában jelentkezik is ez […], ezért Őfelsége megparancsolta: támogassuk azokat az előíté-

27

Blaskó Béla

leteket, amelyek egyszer s mindenkorra megfosztják a színes bőrűeket és utódaikat mindazon javaktól, amelyeket a fehérek élveznek.” A rabszolgaság intézménye a francia gyarmatokon még a francia forradalom első éveiben is érintetlenül maradt, csak a Jakobinus konvent deklarálta 1794. február 4én a rabszolgaság teljes megszüntetését. A konvent eme rendelkezése azonban nem maradt hosszú ideig érvényben, mert a napóleoni diktatúra kialakulását követően Martinique és Guadelupe szigetén - az ültetvényesek kérésére, érdekeinek megfelelően visszaállították a rabszolgaságot. Annak ellenére, hogy Franciaország területén már 1815-re tilalom alá esett a rabszolgákkal való kereskedés, a rabszolgatartás intézménye végleg csak az 1848-as februári forradalom idején szűnt meg. Az országok, szigetek gyarmatosításában és a jogrendszerek, jogelvek meghonosításában más európai országok is élenjártak. A XVI. századi Habsburgok hatalmuk növelése érdekében a német birodalmi területeken kívülre is terjeszkedni kívántak. V. Károly, Miksa unokája miután császárrá választották, hatalmat nyert Németalföld, Dél-Itália, Spanyolország, valamint az amerikai spanyol gyarmatok fölött is. Anglia idővel hatalmas, az anyaország méreteit sokszorosan meghaladó gyarmatterületekre terjesztette ki befolyását és jogrendszerét. Elsősorban Kanada, az Amerikai Egyesült Államok, India és Ausztrália tartozott az angolok által gyarmatosított országok közé. Az angol jog behatolása nemcsak az előbb említett területeken, hanem nagyszámú gyarmati, majd védnökségi területen is észlelhető. Ugyanakkor az angol jog nem volt képes kiszorítani pl. a Dél-Afrikai Unióból, Új-Zélandról, Ceylonról a korábbi –holland és francia – gyarmatosítóknak a jogra gyakorolt hatását. Voltak olyan földrajzi területek – pl. Kenya, Uganda, Szomália – ahol viszont az angol jog keveredett a helyi szokásjoggal és a „modern árutermelő jog alapjává.”20 A gyarmatosítók büntető anyagi és eljárásjogának „átadása” a meghódított országokban addig ismeretlen „bűncselekmények” meghonosításával, „törvényes” üldözésével is járt. A boszorkányhit pestisét Angliából hurcolták be az Amerikai Egyesült Államokba és Mexikóba.21 A spanyol, portugál, francia, angol gyarmatosítás a XVII-XIX. században büntető gyarmatok kialakításával, bűntettesek deportálásával és elítéltek „exportálásával” is együtt járt. Oroszország a Szahalin szigetre deportálta bűnözőit. Az amerikai gyarmatok közül a bűnözők exportja ellen Maryland – sikertelenül ugyan –, de már 1676-ban tiltakozott. Egyre több gyarmat protestált a XVIII. században a bűnözök oda szállítása miatt. Franklin Benjámin híressé vált kérdése szerint: „mit szólnának az angolok, ha minden bűntettes-szállítmányért ugyanannyi csörgőkígyót küldenének az anyaországba.” A XVIII. század végétől – Amerika elszakadását követően – a bűnözők transzportjai Ausztrália felé vették az irányt. 1787-től 1837-ig kb. 79000 főt szállítottak Ausztráliába, mindaddig, amíg, mint büntetési nem a transzportáció megszűnt, és ezzel egyidejűleg megszűntek a „büntető gyarmatok” is. Ausztráliában 20 21

Horváth: i. m. 131. és 160. o. Raskó Gabriella: A női bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978, 71. o.

28


mintegy ötven éven át – erdőt írtó, út-, kikötő és a várost építő munkáikkal – igen nagy terhet vettek le a szabad gyarmatlakók válláról a transzportáltak. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy Ausztrália naggyá válása a transzportáltaknak lenne köszönhető. Az 1851-ben elkezdődött korlátozások nélküli, szabad, Ausztráliába irányuló bevándorlási hullám gyakorlatilag „elnyelte a transzportáltakat.”22 Az állam- és jogrendszerek világméretű elterjedésében szerephez jutó gyarmatosításnak az előzőekben ismertetett kedvezőtlen következményein túl külön is ki lehet emelni Angliának még a francia gyarmatosításnál is jelentősebb, következményeiben az Amerikai Egyesült Államok és Anglia közötti 1776. évi szakításához vezető agresszivitását és hatalmi visszaéléseit. A szakítás előzményeit foglalja öszsze és tükrözi az Amerikai Egyesült Államok (Philadelphia) 1776. évi július 4-i Függetlenségi Nyilatkozata.23 A Nyilatkozat preambulumában az államok közötti „egyenlőség és szuverenitás” jegyében kötött szerződéses kötelezettségek be nem tartásának, illetve Anglia és hatalmi apparátusai által az előírt megállapodások folyamatos mellőzésére, szerződésszegéseire és az Egyesült Államok elemi érdekei súlyos sérelmeire utalással a szerződés felbontásának elvi indokait foglalja össze. Nagy Lászlóné kiemeli: „Nagy-Britannia jelenlegi királyának története nem más, mint (a szünet nélküli) ismételt sérelmeknek és hatalmi túlkapásoknak a története.” Ezeknek pedig az a határozott célja, hogy sikerüljön megteremteni az államok közötti korlátlan zsarnokságot. Az 1776. évi Függetlenségi Nyilatkozat részletesen kifejtett tételei egyértelműen bizonyítják, hogy Anglia megalázóan bánt tengeren túli gyarmatával, az Amerikai Egyesült Államokkal, és milyen erőszakos eszközökkel kísérelte meg hatalmát és jogviszonyait erőszakkal érvényesíteni és fenntartani. A XX. század közepi dekolonizációval de jure véget ért a gyarmati uralom, de facto azonban az anyaországokkal való kulturális, politikai és gazdasági kapcsolat és együttműködés többnyire fennmaradt. A volt gyarmatok egy részében, különösen Afrikában a gyarmati uralom más, kedvezőtlen, permanens politikai, gazdasági válságokban, polgár- és etnikai háborúkban, törzsi összecsapásokban jelentkező késői sajnálatos következményeinek az emberiség a XXI. század elején is tanúja lehet. A XX. század második felében végbement dekolonizáció ellenére a „honosított” jogviszonyok a volt gyarmati országokban többnyire fennmaradtak és – az új társadalmi viszonyokhoz igazodó kiegészítésekkel, recipiálásokkal – máig hatnak. A 22

23

Vámbéry: Büntetőgyarmatok. In: Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon öt kötetben, számos szakférfiú közreműködésével. II. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1899, 392. o. Nagy Lászlóné (szerk.): Bevezetés az egyetemes állam- és jogtörténet forrásaiba. (Burzsoá források) I. Füzet. Egységes jegyzet. Kézirat. 6. változatlan kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988, 153-157. o.

29

Blaskó Béla

volt angol gyarmatbirodalom országaiban lényegében változatlanul a precedens jogelvek az uralkodók. A spanyol, a portugál, a francia, a holland, a belga jog stb. Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Afrikában hagyta lenyomatát. A jogelemek erőszakos jellegű terjedését idővel meghaladták és felváltották az államok közötti békés kapcsolatok, a jogrendszerek, jogterületek, jogcsoportok nemzetközi kölcsönhatásai, valamint a korszerű jogelvek, normák, intézmények recipiálásai.

Tisztelt Tábornok Úr! Kedves Gergely! Jubileumi kötetedben jelenik meg fentebbi pár gondolatom, ezért a végén talán nem tűnik udvariatlanságnak, ha személyesebb „hangvétellel” folytatom, illetve fejezem be írásom. Talán feljogosít erre az, hogy két évtizede ismerlek, ebből majd egy évtizedig szoros, közvetlen, mindennapi munkatársi kapcsolatban láttuk el vállalt szolgálati feladatainkat – reményeim szerint az utókor kritikáját is kiálló tevékenységünkkel, a 40. évét betöltött Rendőrtiszti Főiskola (és minden, ami Intézményünk jövőjéhez köthető) épülésére, jobbítására. Olyan parancsnokot, vezetőt, főtisztet, tábornokot, tanárt, kollégát és embert ismerhettem meg benned, aki kiváló szakmai tudással, következetességgel, irigylésreméltó higgadtsággal végzi nem kis felelősséggel terhelt feladatait. Diplomás pedagógusként jól tudod, hogy a jól végzett munka mellett, mennyire fontos az a légkör, amit az ember megteremt, fenntart maga körül. Azok közé tartozol – erre a vezetőid, kollégáid, beosztottaid részéről feléd megnyilvánuló nagyrabecsülésük, szeretetük is utal -, akik ezzel tisztában vannak. Szívből kívánom, hogy még hosszú évekig járhasd azt az utat, amiben hiszel és sikeresen elvégezhesd mindazt, amit célként kitűztél. Az elkövetkező évtizedekhez jó egészséget és családi boldogságot, valamint további szakmai sikereket kívánok! Boldog Születésnapot! Isten éltessen sokáig!

30

A felsőfokú hazai katasztrófavédelmi képzés első évtizede, különös tekintettel az RTF-en folyó…

Bleszity János tű. vezérőrnagy, intézetvezető egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézet

A felsőfokú hazai katasztrófavédelmi képzés első évtizede, különös tekintettel az RTF-en folyó oktatásra Amikor a felsőfokú hazai katasztrófavédelmi képzés első évtizedére visszatekintünk szükségszerű, hogy az ennek alapot adó jogi szabályozásról ejtsünk néhány szót. Hazánkban a múlt század 80-as éveinek közepére jutott el az akkori politikai és állami vezetés arra az elhatározásra, hogy a katasztrófák elleni védekezés általános szervezeti rendszerét indokolt lenne kialakítani. Ezt azok a világban és esetenként Magyarországon is egyre sűrűbben jelentkező katasztrófák indikálták, amelyeknél egy-egy ágazat vagy szakterület már nem rendelkezett kellő erővel és eszközzel a hatékony védekezéshez. Megindultak az elsődleges kutatások és nemzetközi tájékozódások, hogy miként lehetne a védekezést hatékonyabbá tenni. A döntést sürgette, hogy 1986-ban több olyan kiemelkedő veszélyességű tűzeset történt – az idősebbek számára bizonyára ismerősen cseng a mikroelektronikai vállalat neve – amelyeknél ha a körülmények kedvezőtlenebbül alakulnak olyan katasztrófahelyzet következik be, amely akár ezrek életét is közvetlenül veszélyeztette volna. A katasztrófahelyzettel kapcsolatos felmérések megtörténtek, ám a konkrét döntéshozatalig az akkor vezetés nem jutott el. Az új katasztrófavédelmi stratégia kialakítása a rendszerváltást követően megalakult új államszervezet feladata lett. Több kísérlet is történt a szervezeti feltételek megformálására, ezek azonban sem szakmailag sem jogilag nem voltak megalapozottak, így az érdemi változásokig közel egy évtized telt el. Az Országgyűlés 1999. nyarán fogadta el a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló törvényt, amelyet a szakma a maga sajátos zsargonjával ma már csak katasztrófavédelmi törvényként emleget. Ez az alapvető jogi szabályozás tette egyfelől lehetővé. másfelől szükségessé, hogy a hatékonyabb szakmai munkához kellő felkészültséggel rendelkező szakemberek képzésére is megkezdődjenek az előkészületek. A képzés szervezeti rendszerének kialakításakor egyszerre több körülményt is figyelembe kell venni, így alaposan át kell gondolni, hogy – pontosan milyen feladatok megoldására kell szakembereket képezni – milyen szintű legyen a képzés – milyen körből kerüljenek ki a képzendő személyek – milyen legyen a képzés formája – milyen legyen a képzendők létszáma.

31

Bleszity János

Mindezek birtokában lehet reális döntést hozni arról, hogy a képzés szervezeti feltételeit új intézmény alapításával, már működő intézmény feladatkörének kibővítésével vagy egyéb módon (pl.: külföldi képzéssel) célszerű megvalósítani. A képzés természetesen csak egyik feltétele a hatékony katasztrófa-elhárításnak, az eredményes beavatkozás feltételei ettől bővebbek. Ezek közül is a legfontosabb a korszerű eszközpark. Mindezeket és a katasztrófavédelmi törvényben foglaltakat figyelembe véve fogadta el a katasztrófavédelmi képzés koncepcióját még 2000. első felében a Belügyminisztérium vezetése. A koncepcióból egyértelműen kitűnik, hogy nemcsak a katasztrófa-elhárítás szakember garnitúrájának felkészítését kívánta meghatározni, hanem figyelembe vette azt is, hogy ez milyen módon hat ki a kapcsolódó szakterületek: a tűzvédelem, a tűzoltóság és a polgári védelem hatályos képzési rendszerére. Természetesen mint minden más koncepció csak akkor tud hatékonyan érvényesülni, ha alkotói folyamatosan figyelemmel kísérik a való élet viszonyait és ha szükséges a korrekciókat végrehajtják az eredeti elgondolásokon. Ezek közül egyet emelek ki: Miután az új katasztrófavédelmi szervezet nem rendelkezett kellő működési gyakorlattal, a koncepció abból az általános gyakorlatból indult ki, hogy valamennyi szakterület képzésénél érvényesíteni kell az egymásra épülés követelményeit. Ezért részletesen foglalkozott az alap-, a közép- és a felsőfokú képzéssel, meghatározva az egyes szintekhez kapcsolódó elvárásokat, a képzések rendszerét, a megszerezhető képesítési követelményeket és állást foglalt abban is, hogy a különböző szintű képzéseket milyen oktatási formában kell megvalósítani. Időközben egyértelművé vált, hogy a katasztrófavédelmi igazgatás alapvető célkitűzése, hogy összehangolja, szervezze és szükség esetén irányítsa a védekezésben résztvevő különféle szintű szervezetek és eltérő szakmai feladatokat ellátó munkacsoportok megelőzési, beavatkozási illetőleg helyreállítási tevékenységét. Ebből a feladatrendszerből egyértelműen adódott, hogy ezt az igazgatási tevékenységet csak felsőfokú szakmai képesítéssel rendelkezők végezhetik hatékonyan. Amíg a tűzoltóságnál és a polgári védelemben a végzendő feladatok bonyolultsága, összetettsége eltérő szintű felkészültségű személyeket kíván és a képzésüket is ehhez indokolt igazítani, így ott a 3-as szintű képzést változatlanul megtartották. Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a katasztrófavédelmi képzést főiskolai vagy egyetemi szinten célszerű megszervezni. A szóba jöhető felsőoktatási intézmények közül a Belügyminisztérium vezetésének döntése a Rendőrtiszti Főiskolára esett. A katasztrófavédelmi szak létrehozásának célja a Rendőrtiszti Főiskolán az alábbiak voltak: – a főiskolai szintű katasztrófavédelmi oktatás biztosítása – a hazai általános katasztrófavédelmi tudományterület kialakítása – közreműködés a katasztrófavédelmi szakemberek szakmai továbbképzésében 32


más rendészeti szakok hallgatóinak katasztrófavédelmi és veszélyhelyzet kezelési felkészítése Így 2000. szeptember 1-én létrehozásra került a Katasztrófavédelmi Tanszék, mely elkészítette a szükséges oktatási dokumentumokat. A viszonylag hosszadalmas akkreditációs eljárás következtében a képzés nappali tagozaton 2004/2005-ös tanévben kezdődött meg. A levelező képzés a következő, 2005/2006-os tanévben indult. A 2009/2010-es tanévben a tűzvédelmi specifikáció képzés is megindult. Ha megvizsgáljuk a katasztrófavédelmi szakirány tantárgy, óra- és vizsgarendjét, akkor látható, hogy a hallgatók a hat félév során rendkívül széleskörű ismerethalmazból szerzik meg a tudásukat. A főiskolai tantárgyszerkezethez kapcsolódóan a szakon is helyet kapnak az általános alapozótárgyak, amelyek közül számunkra kiemelkedő fontosságú a pszichológia és a pedagógia oktatása, mert ezek közvetlenül hozzájárulnak a lakosságfelkészítés célirányos műveléséhez, illetőleg a vezetői munkakörben dolgozóknál a szakmai képzés szervezéséhez illetőleg a továbbképzésekhez nélkülözhetetlen andragógiai ismeretekhez. A jogi alapozó tárgyak közül a közigazgatási jogot indokolt kiemelni, tekintettel arra, hogy a katasztrófavédelmi igazgatás az általános közigazgatási ismeretek birtokában sajátítható el a kívánt szinten és biztonsággal. Ezért is határozza meg a vizsgarend, hogy a záróvizsga egyik alaptárgya a közigazgatási jog. A szakmai tárgyak körét vizsgálva tizenkilenc tantárgyat tartalmaz a képzési dokumentum. Ezek egyrészt egymásra épülnek, kiegészítik ismeretanyagaikban egymást, másrészt kellő alapot adnak ahhoz, hogy a szakirányon végzettek a katasztrófavédelem mellett tűzvédelemből és polgári védelemből is felsőfokú képesítést szerezzenek. A képzésben fontos szerepet kapnak a fizikai felkészítést szolgáló testnevelési és önvédelmi tárgyak, valamint a főiskolai oklevél megszerzéséhez nélkülözhetetlen, a ,,C" típusú középfokú nyelvvizsgát is megalapozó szakmai nyelvismeretek. Az évek során egyre inkább sürgető követelménnyé vált, hogy a gyakorlati ismereteket nyomatékos hangsúllyal oktassuk. A nappali tagozatos hallgatók esetében hiányoznak azok a szakmai tapasztalatok ,amelyekre a levelező tagozatosoknál alapozni lehet, és így, ha nem kapnak elegendő gyakorlati felkészítést a szolgálatba lépésüknél elbizonytalanodnak, mert érthető módon a gyakorlat nélkül csak nehezen tudják teljesíteni a velük szemben támasztott jogos elvárásokat. Ebből kiindulva igyekeztünk a gyakorlati órák mellett az elméleti képzésnél is a leadott tananyag gyakorlati oldalát előtérbe helyezni, másrészt a gyakorlatokat életszerűvé, lehetőség szerint a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a polgári védelem szervei által végrehajtott gyakorlatokhoz kapcsolva valódivá tenni. Hasznosítva a korábbi tapasztalatokat a nyári gyakorlatoknál célszerűbb volt egy helyre koncentrálni és azonos követelmények szerint meghatározni a gyakorlat menetét, másrészt a második nyári gyakorlati ciklusban a gyakorlat felét a megyei igazgatóságokon szervezni, míg a fennmaradó időben a hallgató jövőbeni pályavá–

33

Bleszity János

lasztásához alkalmazkodva lehetővé tenni, hogy maga válassza meg, hogy a szakdolgozatát előkészítendő hol kíván szakmai tapasztalatokat szerezni. Így akadt, aki a rendőrségnél, mások veszélyes ipari üzemekben, megint mások különféle társszerveknél (mentőszolgálat, speciális mentők) töltötték el a nyári gyakorlat utolsó két hetét. Jelentős változás történt a szakirány hallgatóinak körében is. 2004 őszén az alapkiképzést követően 11-en kezdték meg tanulmányaikat, 2010 szeptemberében pedig 132 volt a szakirányra beiratkozottak létszáma. Nem csak a több mint tízszeres növekedést mutatják a következő táblázatok, hanem azt is jelzik, hogy a szakirány változatlanul az érdeklődés középpontjában áll a szakmaválasztók körében. 1. sz. táblázat

Hallgatók 1. Nappali tagozat jelentkezők a 15 férőhelyre: 2004 → 53 fő (pótfelvétel kiírásával) 2005 → 435 fő 2006 → 453 fő 2007 → 458 fő 2008 → 352 fő 2009 → 410 fő 2010 → 425 fő /alsó ponthatár: 386/ lemorzsolódás alapkiképzés során 1-2 fő más szakra összesen 11 fő (ebből 2008-ban 7 fő) végzett hallgatók száma 50 fő (2007 - 2010)

34


2. sz. táblázat

Hallgatók 2.

Levelező tagozat jelentkezők a 15 férőhelyre: évente 60-90 fő (zárt rendszer) lemorzsolódás 40-60 % az I. félévet követően végzett hallgatók száma 18 fő (2009-2010)

35

Bleszity János

3. sz. táblázat

Hallgatók 3. Jelenlegi létszám Nappali I. 13 fő + 1 februártól II. 11 fő + 1 februártól III. 9 fő Összesen: 23 fő Levelező Katasztrófavédelmi I. II. 9 fő III. 13 fő IV. 11 fő Összesen: 33 fő

Tűzvédelmi specifikáció 37 fő 39 fő 76 fő

Összesen 37 fő 48 fő 13 fő 11 fő

Összes hallgatói létszám 2010: 132 fő

A képzés indítása óta egy évtized, az oktatás kezdetétől hat esztendő telt el. Látszólag rövid ez az idő, hogy egy újként induló képzési szakterület mérlegét megvonjuk. Túl kevés azoknak a szakembereknek a száma. Akik nálunk tanultak és a katasztrófavédelemben bizonyíthatják a tudásukat. Ennek ellenére – és nem csak a kerek évforduló miatt – szükségesnek tartottuk a konferencia megrendezését, hiszen egy új rendészeti igazgatási terület feltételrendszereit formáló tevékenységnek hasznára válik, ha minél többször, minél őszintébben és segítő jelleggel mondanak véleményt erényeiről, hibáiról és jelzik, hogy mit várnak el tőle.

36

Az idővel való gazdálkodás mint a vezetői munka szükséges kompetenciája

Csernyikné Póth Ágnes tanszékvezető főiskolai tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Magatartástudományi és Pszichológiai Tanszék

Az idővel való gazdálkodás mint a vezetői munka szükséges kompetenciája Tisztelt Oktatási Rektorhelyettes Úr! Kedves Gergely! Néhány hónappal ezelőtt bizonyos műhelytanácskozás résztvevői kaptak egy meghívót, amelyben ez állt: „…2011. szeptember 12-én 13.30 órától (előreláthatóan 15.30 óráig) műhelytanácskozást tartok a Főépület 126-os nagytanácstermében, amelyre meghívom.” Ez a meghívó és annak tartalma, valamint „kerek” születésnapod alkalma indította el bennem a gondolatot, hogy az idővel való gazdálkodásról írjak, arról, hogy a vezetői munkában mit jelent a tartalom, a mód, a vezetői stílus mellett az idői tényező. Mit, hogyan és főként mikor célszerű tenni? Mely tulajdonságok a sikeres vezetők, sikeres emberek jellemzői? Egyszerűbben fogalmazva: milyen egy jó rendészeti, rendvédelmi területen felelős vezető? A kérdésfeltevés igen egyszerű, a megválaszolás viszont sokrétű, nem fér bele egy ünnepi kötetbe! Arra viszont van lehetőség, hogy a vezetői munka, az emberi viselkedés minőségének kicsi, ámde igen fontos és sajátos jellemzőjét, az idővel való gazdálkodást, és annak különféle emberi szempontjait áttekintsem, és mint születésnapi ajándékot – e kötetben – átadjam. Isten éltessen és tartson meg sokáig erőben, egészségben munkatársaid és szerető családod körében! Ezen a héten nagyelőadást tartottam a főiskolán. Az előadás témája a stressz és a stresszel való megküzdés volt. Azzal kezdtem az órát, miután tisztáztuk a stressz fogalmát, hogy megkérdeztem a levelező tagozatos, rendészeti munkatapasztalattal bíró hallgatókat: Mi okozza Önök számára a legnagyobb stresszt? Hangosan és szinte gondolkodás nélkül, egybehangzóan azt válaszolták: a határidők! Természetesen azután felsoroltak még egy halom egyéb stresszt kiváltó okot, a munkaeszközök mennyiségétől és minőségétől kezdve a legkülönbözőbb emberi tényezőkig. A határidők! Körülbelül a közelmúltban röpdolgozatot írattam az egyik nappali tagozatos szakaszom hallgatóival, mert úgy láttam, célszerű időben figyelmeztetni a hallgatóimat, közeleg a félév vége, jön a vizsgaidőszak, ráadásul már második évfolyamosok 37

Csernyikné Póth Ágnes

és nehéz vizsgák előtt állnak. Ne hagyjanak minden tanulást az utolsó napokra, órákra. Gazdálkodjanak jobban az idejükkel! Osszák be jobban az idejüket! Mi oktatók, szinte minden évben megtapasztaljuk a szakdolgozatot készítő hallgatók lázas küzdelmét a szakdolgozat elkészítésének időpontját, az írásbeli munka benyújtásának határidejét illetően, de már a szakdolgozatokra való jelentkezési lapok aláíratása a konzulens tanárokkal is sokszor az utolsó napokban, órákban, általában pénteki napon, déltájban történik, az utolsó pillanatokban. Időbeosztás, idővel való gazdálkodás, határidők! Mi oktatók is, hallgatók is, sokszor „lobogó hajjal” érkezünk a körterembe (Györök terembe), a tantermekbe, tisztelet a jó példát mutató, az időre gondosan odafigyelő tanároknak és diákoknak. Az időre való odafigyelés nemcsak az óra kezdését, hanem a pontos befejezését és a szünetidő betartását is jelenti. Pontosság, figyelem, egymás tisztelete! Nem említettem még a szinte naponta zajló egyéb főiskolai eseményeket, amelyekre szintén időben szükséges érkezni. Minden munkahelyen, de a fegyveres testületi munkaterületeken a pontosság fontos követelmény. A Rendőrtiszti Főiskola – profiljánál fogva – különféle rendészeti, rendvédelmi munka minőségi végzésére készíti fel a hallgatóit, legyenek azok nappali vagy levelező tagozatos, MA-képzésben részt vevő vagy rendőrszervező hallgatók. A fegyveres testületi munka, a hivatás tartalmi, alaki és időkeretek között történik. Az egyenruha kötelez, tartást igényel minden szinten, minden helyzetben. A főiskola hazánk, Magyarország, egyetlen rendészeti felsőoktatási intézményeként sajátos arculattal, feladattal rendelkezik. Ahogy a főiskola Küldetésnyilatkozatában is megfogalmaztuk: „A főiskola feladata: korszerű ismereteket hatékonyan alkalmazni képes szakértelmiség képzése és nevelése, akik szolgálatba állásukat követően, a szükséges vezetési készségek birtokában, jogszabályokban meghatározott feladatokat látnak el az ország belső rendjének és biztonságának alakításában és megőrzésében.”1 Képzés alatt a főiskolán nem csak az oktatás, tanítás-tanulás folyamata értendő, hanem a nevelés, magatartásformálás, személyiségfejlesztés is szervesen beletartozik a képzésbe, kezdve az alapkiképzéstől a főiskola befejezéséig, a diploma átvételéig, megalapozva ezzel hallgatóinkban az egy életen át tartó tanulás vágyát, belső igényét. „A képzési cél nem csak a szaktudás megszerzése, hanem a szakmai erkölcs kialakítása, a hivatástudat megalapozása, a kívánatos magatartásformák, viselkedésminták elsajátítása is.”2 A rendészeti tisztekkel szemben követelmény, hogy a munkájukat a jog szellemében, de eredményesen, a hon javára, az állampolgárok jogainak és igényeinek figyelembe vételével, szakszerűen, ugyanakkor humánusan végezzék.

1 2

RTF Küldetésnyilatkozata Uo.

38


A főiskola a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karaként, továbbra is a magyar közigazgatás egyik legjelentősebb területének, a rendészetnek – hazai és nemzetközi szinten egyaránt – elismert tudományos-kutatási és oktatási bázisa kell, hogy legyen, amely korszerű felkészültségű, magas műveltségű rendészeti szakembereket és vezetőket képez a jövőben is. Milyen rendészeti szakembereket és vezetőket kívánunk képezni? A munkahelyek, a munka világa változik és ez alól a rendőrség sem kivétel. A rendőri vezetőknek is változni kell, és ez a változás folyamatban van.3 A rendőri vezetőknek kezdeményezni és menedzselni kell a szervezeti változásokat. Egyre nehezebb és komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük. Szervezet átalakítás, decentralizáció, integráció azok a főbb törekvések, amelyek meghatározzák a mindennapokat. A rendőrségen belül a napi munkában váratlan, előre nem tervezhető, de különös jelentőségű események történhetnek. Gyakoriak az ún. „azonnali”, ad hoc feladatok, vagy az igen rövid határidejű munkák, megbízások. A szervezetben utasítások, intézkedések vannak. Igen gyakran gyorsan kell, ráadásul nagy horderejű döntéseket hozni. Olykor még azt is nagyon gyorsan kell eldönteni, hogy nem kell most dönteni! Ha a 2006-os, mindenki által ismert zavargásokra és a rendőri eseményekre gondolunk, látjuk, hogy milyen óriási egy rendőri vezető felelőssége! Gyorsan és nagy horderejű döntéseket kell rövid időn belül meghozni és azt követően a döntéseiért a felelősséget vállalni. Az intézkedéseket, változtatásokat egy vezetőnek végig kell vinni, menedzselni kell, és, ha szükséges, változtatni, módosítani kell az elképzeléseken. Fontos szempont a rugalmasság, a nyitott gondolkodás képessége is. Mindeközben a munkavállalók is változnak. A beosztottak között egyre több a nagyobb szakértelemmel rendelkező, felkészült többdiplomás és emberileg is kiemelkedő beosztott, azok a munkavállalók, akik fejlődni, előbbre lépni szeretnének és nagyobb önállóságra vágynak. Egy vezetőnek figyelnie kell mind az egyéni fejlődési lehetőségekre, mind a csapatmunkára, de elsősorban az eredményességre, aminek egyik előfeltétele, hogy az egyén akarjon és tudjon csapatban dolgozni, motivált és érdekelt legyen a szervezeti eredményességben is. Hova vezet azonban, ha a rendőrség, mint szervezet, élén a vezetőivel, elsősorban az eredményességre törekszik? Ráadásul az idő és a médiumok nyomásában! Gondoljunk csak a móri mészárlás nyomozásával, kivizsgálásával kapcsolatos történésekre! Anélkül, hogy ezt most részletesen megvizsgálnánk, csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy a 3

Napjainkban humán erőforrás szakemberek, pszichológusok végzik a felsőszintű és középszintű rendőri vezetők felmérését, a szervezetenkénti vezetői adatbankok kialakítása céljából. A felmérés többszintű, jól szervezett és átgondolt, korszerű humán erőforrás gazdálkodáshoz szükséges módszerekkel történik. Célja az emberi erőforrások áttekintése, felmérése a tudatos kiválasztás, fejlesztés érdekében.

39


rendőri munka végzése – minden szinten – óriási felelősséget jelent. Ez különösen igaz a vezetői munkára. Milyen követelmények, milyen tulajdonságok szükségesek a hatékony rendészeti/rendvédelmi vezetői, irányítói munkakör beöltéséhez? Az már bizonyított, hogy önmagában a szakmai tudás, a szakma mélyreható, alapos ismerete nem elégséges! A mindennapokban gyakran találkozhatunk olyan emberekkel, akik intelligensek, szakmailag felkészültek, de szakmai karrierjük nem úgy alakul, ahogy az a képességeik és a szakmai tudásuk alapján elvárható lenne. Ez sem a szervezetnek, sem az egyénnek nem jó. Az utóbbi időben fontosabbá vált a rendészeti munkakörök hatékony ellátásához szükséges kompetenciák meghatározása, a stratégiai szemlélet kialakítása a rendészeti személyügyi – divatos szóval – a rendészeti HR-es munkában. „2004-ben indult a közös német-magyar EU Twinning HR-projekt, amelynek alapvető célja egy kompetencia alapú, fejlesztés központú, egységes emberi erőforrás-gazdálkodási képzési, továbbképzési rendszer kialakítása, amely hozzájárul a szervezeti struktúraváltás felgyorsításához, és elősegíti egy ösztönző jellegű, ügyfélorientált típusú szolgáltatás megvalósítását.”4 Mit jelent ez a ma oly gyakran használt kompetencia kifejezés? A kompetenciát sokan és sokféleképpen határozták meg. Spencer és Spencer (1993) szerint a kompetencia definíciója a következő: „Az egyén olyan személyiségjellemzője, amely okokozati viszonyban áll egy munkakörben vagy szituációban mutatott, előzetes kritériumok által meghatározott, hatékony és/vagy kiváló teljesítménnyel.”5 Boyatzis (2000) szerint „a kompetencia hatékony munkaköri teljesítményt jelent, amelynek eredményeként a munkakör betöltője bizonyos cselekvések elvégzése és a viselkedések kimutatása által eleget tesz a munkaköri követelményeknek, miközben mindvégig konzisztens marad a szervezeti környezetpolitikával, folyamataival és feltételeivel.”6 Parry (2000) megközelítése szerint a kompetencia – hatással van a munka valamely fő aspektusára; – korrelál a munkateljesítménnyel; – mérhető; – fejleszthető.7

4

5 6 7

Szelestey Judit Kompetencia modul. In: Összefoglaló tanulmány a kompetencia alapú HR rendszer alkalmazásához (Human Resource Management, European Twinning Project). Duna Palota, Kulturális Kht. Kiadó, Budapest, 2007. 33. o. Szelestey Judit: i. m. 34. o. Uo. Uo.

40


Leplat (2007) szerint „a kompetencia strukturált, dinamikus módon kombinálja, rekonstruálja elemeit (a tudást, a know how-t, a következtetéseket, stb.) azért, hogy megfeleljen az alkalmazkodási követelményeknek (adott cél megvalósításának) függvényében.”8 Lucia és Lepsinger (2000) szerint a különböző kompetenciák rendszert képeznek, és a hatékony teljesítményhez szükséges tudás, képességek és jellemvonások sajátos kombinációját jelentik, amelyek felhasználható eszközök lehetnek a kiválasztásban, a képzésben, a fejlesztésben, az értékelésben (a minőségbiztosításban) és a tervezésben.9 Az EU Twinning projekt keretében a Spencer és Spencer (1993) által kidolgozott rövidített modell (Short Job Competency Assessment) lépéseit követték a megbízott szakemberek, és az alábbiakban követhető nyomon a rendészeti munkakörökre vonatkozó kompetencia-rendszer kialakítása. A kompetencia rendszer kialakításának folyamata a rendészeti munkakörökre vonatkozóan Munkakör feladatainak, specifikumainak meghatározása, a hatékony teljesítményhez szükséges kompetenciák definiálása ↓ Elvárt kompetenciák azonosítása (alap- és vezetői kompetenciák) ↓ Kiváló mukakör-betöltők azonosítása ↓ Adatgyűjtés: munkakörelemzés, 360°-os értékelés10, szakértői csoportok ↓ Elvárt kompetenciák – munkaköri feladatok, valóság egybevetése – kompetenciaszintek meghatározása ↓ A rendszer validálása ↓ A rendszer alkalmazása a teljesítményértékelésben, kiválasztásban, képzésben, karriertervezésben.11 A vizsgálat alapján a rendészeti szervek különböző munkaköreinek hatékony ellátásához az alábbiakban felsorolt alapkompetenciák szükségesek: 8 9 10

11

Uo. Szelestey Judit: i.m. 35. o. A 360°-os értékelés egy olyan vizsgálati módszer, amely a kompetenciát és a beválást vizsgálja úgy, hogy a személy munkahelyi viselkedését különböző – önmaga, csoport vezetője, kollégák, stb. – értékelése alapján. Szelestey Judit: i.m. 36. o.

41


– alkalmazkodó-képesség és készség, – döntési képesség, – empátia, – kommunikációs képesség, – együttműködés, – minőségre törekvés, – felelősségvállalás, – önállóság, – önbizalom, – önkontroll, – önfejlesztési, tanulási készség, – problémamegoldó képesség, – szabálytudat, – teljesítményorientáció. A rendészeti, rendvédelmi vezetői-irányítói munkakörök betöltéséhez a fenti alapkompetenciákon felül szükségesek még az alábbiakban felsorolt vezetői kompetenciák: – csapatmunka szervezése, – előrelátás, jövőorientáltság, – elvárások támasztása és számonkérése, – irányítás, szervezés, – mások megismerése, figyelem, – motiválás. A továbbiakban tekintsük át a felső- és középvezetői szinteken nélkülözhetetlen alap- és vezetői kompetenciák tartalmát! Alkalmazkodó képesség: az egyén képes és hajlandó alkalmazkodni másokhoz, a környezethez, a különböző munkahelyzetekhez, szituációkhoz, feladatokhoz. Rugalmas, nyitott az új ismeretekre és a változásokra. Csapatmunka: fontos számára a csapatmunka, bizalommal fordul mások felé, szívesen működik együtt másokkal. Döntési képesség: az egyén képes arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű információt összegyűjtsön és ennek alapján az alternatívákat felmérje, majd határozott és gyors döntést hozzon. Ez a képesség azt is igényli, hogy képes legyen észrevenni az információ hiányokat, tudjon gazdálkodni az idővel és figyelembe tudja venni mások véleményét, szempontjait is. Együttműködés: Képes a társakkal való együttműködésre. Közös cél érdekében képes egyéni érdekeit háttérbe szorítani, alkalmazkodni. Előrelátás: képes az ok-okozati összefüggéseket, következményeket felmérni, előre tekinteni és feltárni a lehetséges kimeneteleket. Képes előrevételezni (anticipálni) a döntéseinek várható következményeit.

42


Elvárások támasztása: az egyén azon képessége, hogy pontosan meg tudja fogalmazni a feladatokat, teendőket és a feladatvégzéssel szemben támasztott elvárásait, igényeit. Képes azt is pontosan megítélni, hogy kit, milyen feladatokkal lehet megbízni, kit, milyen feladatok elvégzésével érdemes foglalkoztatni. Empátia: képes legyen az ember beleképzelni magát mások helyzetébe, képes legyen figyelembe venni és megérteni mások szempontjait. Képes legyen meghallgatni mások kéréseit és a helyzethez, személyhez illő módon tudjon reagálni. Felelősségvállalás: az egyén képes legyen döntéseiért vállalni a felelősséget. Átérezni és tudatában lenni annak, hogy egyes helyzetekben mekkora a felelősség. Irányítás: A vezetők alapvető feladata a munkatevékenységek megtervezése, megszervezése és irányítása, a határidők meghatározása, a feladatok kiadása és számonkérése, ami egyben azt is jelenti, hogy az egyén képes jól kiválasztani, kinek milyen feladatot oszt, milyen határidőket jelöl ki, mely feladatoknak ad elsőbbséget és azt hogyan adja ki, hogyan kéri számon. Jövőorientáció: az egyén határozott elképzelésekkel rendelkezik a jövőre vonatkozóan. Vannak elképzelései és azt hatékonyan kommunikálja közvetlen felettesei, valamint a munkatársai felé is. Kommunikáció: mind a felső-, mind a középszintű vezetői kommunikáció lényeges és nélkülözhetetlen követelménye, hogy képes legyen önmagát érthetően, pontosan, magabiztosan kifejezni, írásban és szóban egyaránt. Képes legyen igazítani a kommunikációjának a módját, stílusát a partnerhez, képes legyen visszakérdezni, pontosítani, ha szükséges hallgatni, megértetni másokkal magát. Mások megismerése: megfelelő szociális és érzelmi intelligenciával arra törekszik, hogy másokat a lehető legpontosabban megismerhessen, észlelhessen. Ismeri a személyészlelés összetett pszichológiai folyamatát, tisztában van a torzítási hibákkal, az ok-, tulajdonság- és szándéktulajdonítási folyamatok személyészlelésben való szerepével. Képes mások viselkedésének, reakciójának bejóslására, alapos megfigyelésére és befolyásolására. Minőségre törekvés: munkavégzését a munka minőségével szemben támasztott igényessége, alapossága, precizitása, szakszerűsége határozza meg. Motiválás: példamutató viselkedésű, és képes munkatársait úgy ösztönözni, hogy ők a lehető legjobbat hozzák ki önmagukból és társaikból. Ehhez képes elismerni a minőségi munkát és helytállást, de képes elmarasztalni a nem megfelelő munkát végző munkavállalót. Tisztában van a vezetői munka során alkalmazható ösztönző módszerek hatásaival, alkalmazási lehetőségeivel, és megfelelő időben és módon képes alkalmazni is azokat. Önállóság: az egyén képes közvetlen irányítás nélkül a munkáját megszervezni és végezni. Önbizalom: az egyén bízik önmagában. Képesnek érzi magát az emberek irányítására, a rendészeti/rendvédelmi munka megszervezésére, irányítására.

43


Önfejlesztés: az egyén azon tulajdonsága és törekvése, hogy a munkaköri követelményeknek megfelelően folyamatosan fejlessze, gyarapítsa szaktudását, ismereteit (long-life learning). Önkontroll: annak a képessége, hogy a vezető indulatait, feszültségeit kezelni, szabályozni tudja. Problémamegoldó képesség: az egyénnek fontos észrevenni a felmerülő gondokat, problémákat, és azok megoldására alternatív lehetőséget feltárni, kiválasztani és megvalósítani a lehető legkedvezőbbet. Szabálytudat: a rendészeti/rendvédelmi munkát alapvetően meghatározzák az előírások, utasítások, szabályok, törvények, ezért a vezetői munkakörökben elsődleges a szabályok, előírások stb. követése és ennek megkövetelése a munkahelyi környezetben. Teljesítménymotiváció: a rendvédelmi munkakörökben nemcsak a törvények betartása és tisztelete fontos, hanem az eredmények elérése is. A vezető feladata, hogy reális célokat tűzzön ki és törekedjen az eredményes munkavégzésre, a sikeres teljesítésre.12 A szükséges alap- és vezetői kompetenciák rövid ismertetése után arról is érdemes szót ejteni, hogy mire jó az, hogy ismerjük a rendészeti munkához szükséges kompetenciákat. A megfogalmazott kompetenciák személyenkénti vizsgálata szükséges ahhoz, hogy megállapíthassuk, kik felelnek meg és kik nem felelnek meg a speciális, fegyveres testületi munkára, kik alkalmasak emberek irányítására, de ezen túlmenően a kompetenciavizsgálatok szerepe a képzés, továbbképzés, fejlesztés terén az erősségek és a hiányosságok, gyengeségek feltárása, a fejlesztendő területek beazonosítása. Fejlesztéskor fontos az egyén saját értékelését (önértékelését) is figyelembe venni, de fontos mások róla kialakított értékelésével is egybevetni, és ennek megfelelően meghatározni a fejlesztési szükségleteket, irányokat. A fejlesztő programok kigondolása után számolni kell azzal, hogy bizonyos szakmai képességek könnyebben fejleszthetők, mint például a személyiség, bizonyos tulajdonságok, melyek nehezebben változtathatók, nehezebben változnak. Annak is van – bár csekélyebb – jelentősége, hogy milyen speciális felelősségi körrel és konkrét feladatokkal rendelkezik egy vezető. Más hangsúlya van a különböző kompetenciáknak egy technikai projektért felelős vezetőnek, mint egy csapatszolgálati munkát irányító parancsnoknak.

12

Csernyikné Dr. Póth Ágnes. Pedagógiai és pszichológiai ismeretek rendőri vezetőknek (MA szak). 11-12. o.

44


Változás-változtatás a rendőrségben Régebben a rendvédelmi vezetők körében az volt a természetes, hogy a jól teljesítő, stabil, megbízható, a szervezethez hűséges szakemberek szinte egy helyen, vagy legalábbis egy szervezethez tartozva, „törzsgárda-tagként” mentek nyugdíjba. (A Rendőrtiszti Főiskolán is dolgoztak ilyen, a szervezet iránt elkötelezett vezetők.) Fontos volt a szakmai hozzáértés, az eltöltött évek száma és a kapcsolatrendszer. Napjainkban ez nem teljesen így van, sőt, sokszor a szakmai hozzáértést az segíti inkább, ha a személy többször változtat munkahelyet, munkakört, többféle munkatapasztalatot szerez. Ma a változó világban a sikerhez szükséges a sokféle vezetői tapasztalat, a különféle helyzetekben mobilizálható vezetői tudás, a rugalmasság, a kezdeményezőkészség a váltásra, a változtatásra való nyitottság, az alkalmazkodóés együttműködési képesség, de fontos az optimizmus, a pozitív gondolkodás és az idővel való gazdálkodás is. A szervezetek jövőjét meghatározza a csapatszervezés, a team-építés, a humán erőforrással való gazdálkodás milyensége (minősége) és a változáshoz, változtatáshoz való alkalmazkodás képessége. Azok a szervezetek lesznek eredményesebbek, melyek felismerik a változás szükségességét és képesek a változásra, figyelmet fordítanak a kiválasztásra, a fejlesztésre és a motiválásra. Ahogy a bevezető soraimban megjelent: egy műhelytanácskozásra szóló meghívó nemcsak azt tartalmazza, hogy kik lesznek ott, mi lesz a tanácskozás témája, hol lesz megtartva, mikor kezdődik, hanem azt is, hogy „előreláthatólag” meddig fog tartani! A meghívó ezen része azt jelenti, hogy az idő mindenki számára fontos és tiszteletben tartandó, hogy a vezető felelősséget vállal az állomány tagjainak időbeosztása iránt is. Hogy a szervezet, a vezető figyelmességet kér és vár el a dolgozóitól, de önmaga is figyelmes a dolgozóival szemben. Felelősséget és tiszteletet önmaguktól és másoktól. Egy szervezet életében a különböző szinteken lévő vezetők játsszák a kulcsszerepet. Döntően meghatározzák, hogy a munkavállalók hogyan gondolkodnak, hogyan dolgoznak, hogyan éreznek, mennyire eredményesek, mennyire tevékenyek. Jó vezetőnek lenni nehéz, felelősségteljes és időt igénylő feladat. Természetesen a vezetés milyenségét, a vezető vezetési stílusát több tényező befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak: – maga a vezető személyisége, annak teljes komplexitásában, – a szervezet és a vezető céljai (összehangoltan), – a munkavállalók (csoporttagok) személyiségei, a csapat szakmai felkészültsége, tudása, stb., – a munkavállalók céljai, motivációi, – a feladat tartalma, – a szervezeti kultúra, a szervezet és a tagok értékrendje.

45


Hosszasan lehetne sorolni a meghatározó, befolyásoló tényezőket: pl. a vezetés módját, stílusát. A vezetői stílusokra vonatkozóan sokféle elképzelés, elemzési mód, sokféle értekezés született. Még a személyiségközpontú elméletek szerint is megkülönböztethetőek a vezetők attól függően, hogy figyelmük mire irányul jobban: a feladatra vagy az emberekre. A megkülönböztetés inkább elméleti. A feladatcentrikus vezető is igyekszik a különböző feladatokra a legmegfelelőbb embert kiválasztani, de az ember- és kapcsolatcentrikus vezető is igyekszik az önbizalommal teli, békés, összetartó, jó hangulatú munkacsoporttól a legmagasabb szintű feladatteljesítést megkapni. A hangsúly azon van, hogy a vezető feladat- és emberismerete alapján hogyan találja meg munkatársainak, vagy a munkavállalók hogyan találják meg maguknak a számukra legmegfelelőbb munkát, beleértve a szakmai tartalmat, minőséget és időt. A vezető egyik fontos kompetenciája, hogyan gazdálkodik az embereivel, hogyan méri fel és szervezi meg a munkát. Mennyire serkenti az elkötelezett munkavégzést. „Az elkötelezettség megléte feleslegessé teszi az állandó és szoros ellenőrzést, ugyanis, aki hivatástudatból látja el a feladatát, az egyúttal bármely kívülállónál szorosabb kontrollt gyakorol saját maga felett.”13 Nincs egyetlen, legjobb vezetési módszer! Az a jó vezető, aki képes a változásra, változtatásra, a helyzethez való folyamatos alkalmazkodásra. Ez nem alávetettséget, hanem nagyfokú rugalmasságot és komplexitásban való gondolkodást, a szempontváltás képességét jelenti. Például átgondolja az emberek időgazdálkodásával kapcsolatos tapasztalatait. Levonja tanulságait. Mindezt megteremti önmagával szemben is. Elemzi, hogy ő maga hogyan teszi ezt, s ha szükségét látja, változtatásokat eszközöl. Tekintsük át az emberek időgazdálkodással kapcsolatos jellegzetességeit, szokásait, az idővel való gazdálkodás különféle módjait és következményeit! Az idővel való gazdálkodás egyéni jellegzetességei, zavarai Hallgatóink – különösen vizsgaidőszakban szoktak panaszkodni arról, hogy amikor a legjobban kellene, akkor megy a legnehezebben a tanulás. „Csak ülök a könyv fölött és azt sem tudom, mit olvastam.” „Elment az egész napom a semmivel.” Biztosan mások is éreztek már olyant, hogy pont akkor nem csinál az ember semmit, amikor a legeslegtöbb dolga lenne. Csak panaszkodik, hogy mennyi teendője lenne, de egyikhez sem kezd hozzá. Néha olyan nyomás nehezedik az emberre, hogy úgy érzi, képtelen úrrá lenni egy helyzeten. Teljesen tehetetlennek érzi magát, mint aki „lelkileg” megbénult. A tranzakcióanalízis – Eric Berne elmélete – kézzelfogható, elgondolkodtató magyarázatot ad a „lelki”, illetve cselekvésbeli bénultság okára, az időzavar magyarázatára. 13

Hughes, S. – Wilcock, L.: Az emberek vezetése. Omegaglen Kft. Budapest, 1990. 80. o.

46


Lássuk a magyarázatot! Az ember természetes állapota az aktivitás. Veszi a külső és belső környezetéből az ingereket, önálló módon érez, gondolkodik, emlékezik, cselekszik, megismeri és változtatja a környezetét, tudását a problémák megoldására fordítja. Aktív. Előfordul azonban, hogy energiáit éppen ellenkezőleg, arra fordítja, hogyan ne tegye a dolgokat, sokszor annyira, hogy még arra sem gondol, hogy miért nem tesz semmit. Passzív lesz. A passzív viselkedés abból ered, hogy az ember nem ismeri fel a képességeit, a lehetőségeit, félreismeri saját problémamegoldó képességét, helyzetét. A passzív viselkedés öt fő típusát lehet megkülönböztetni. 1. Az egyik ilyen passzív viselkedés: a semmittevés. A személy – nem tudatos módon – energiáját arra fordítja, hogy a helyzetet, a problémát, a lehetőségeket ne mérje fel, tagadja. Amennyiben aktív lenne, fontossági vagy sürgősségi sorrend felállítása után legalább az egyik feladatát a sok közül elvégezné. Az is aktív megoldás lehetne, ha döntést hozna arról, hogy lefekszik és alszik, mert annak is több haszna lenne az egyén számára, mint a lelkiismeret-furdalással teli semmittevésnek, feladatvégzés-halogatásnak. 2. A másik passzív viselkedés, szintén az idői zavar jele, a belső sürgetettség, zaklatottság, nyugtalanság érzése. A személy céltalanul ismétlődő mozgásokat végez, izgalmi állapotban van. Az izgatottság, zaklatottság nemcsak a mozdulatokban (pl. lábrángatásban, széken történő hintázásban, toll, vagy ceruza forgatásában, stb.) jelenik meg, hanem szökdécselő, ide-oda kapkodó gondolatokban, összefüggéstelen, következetesség nélküli beszédben. Az ismétlődő mozgások nem tudatosak, sokszor a személy maga észre sem veszi, amikor ezt teszi, csak a nap végén érzi, hogy nagyon elfáradt a sok mozgatástól a lába, vagy fájnak a nyakizmai, a válla, a háta, olykor még a feje is a feszítettségtől. 3. Passzív viselkedés még a túlalkalmazkodás is, ami azt jelenti, hogy a túlalkalmazkodó személynek nincs elég ereje saját céljainak, saját szempontjainak a megfogalmazására, összpontosítására. Mások igényeinek akar – nem tudatos módon, de – megfelelni, pedig ettől elnyomottnak, háttérbe szorítottnak fogja magát érezni, és ezzel is veszti az ember az energiáit. 4. Passzív viselkedésfajta még a tehetetlenség, ami valóban magában a megnevezésben is hordozza a passzivitást. A tehetetlen ember nem képes magáról gondoskodni, akár betegségbe is „menekül”, hogy ne tehessen semmit önmagáért, vagy így menekül el egy számára túlzottan nehéz feladat vagy munkahelyi konfliktus elől. 5. Ide tartozik még a látszólag nagyon is aktív, de pszichológiailag mégis passzív viselkedésnek tartott erőszakos viselkedés, ugyanis egyszerűbb – nem tudatossággal – agresszívnek, támadónak lenni, ahelyett, hogy aktívan keressük egy-egy konfliktushelyzet eredményesebb megoldási módját. Pl. egyszerűbb megütni egy gyermeket, mint elmagyarázni neki, hogy mi lenne a helyes megoldás, vagy egyszerűbb

47


kiabálni egy beosztott munkatárssal ahelyett, hogy együttműködésre bírnánk az illetőt. Jó, ha ismerjük a passzív viselkedésformák jellegzetességeit! Könnyebb mozgósítani aktivitásunkat, problémamegoldást segítő akcióinkat, különösen, ha felismerjük saját passzív megakadásaink módját, különböző megnyilvánulási formáit, s ha tudatosan megvizsgáljuk, mire fordítjuk időnk legjavát és az energiánkat. A szociális szükségletek rendszere Eric Berne tranzakcióanalitikus elméletében azt mondja, hogy az embernek négyféle szociális alapszükséglete van: 1. Szüksége van ingerlésre, az érzékszerveit „dolgoztató” fényekre, hangokra, szagokra, illatokra, ízekre, mozgásra, érintésre, azaz simogatásra is. Amennyiben az emberi szervezet nem kap elégséges mennyiségű és minőségű ingert, hiányállapotba kerül, s ennek lesz a következménye, hogy egy számára unalmas órán elalszik a diák, a kamionsofőr egy éjjeli hosszú út közben életveszélyesen elbóbiskol, vagy átéli az ún. országúti hipnózist: mintha átszaladt volna valami előtte az úton. 2. Az emberek egyik legfontosabb szociális szükséglete: az elismerés iránti vágy. Eric Berne az elismerés megnevezésére a gazdag jelentéstartalmú „sztrók” kifejezést használta, a szükségletet magát „sztrókéhség”-nek nevezte, és azt bizonyította, hogy az ember testi és lelki fejlődését, közérzetét, teljesítőképességét is meghatározza a sztrókok mennyisége és minősége. 3. Szociális szükséglet az is, hogy az ember kialakíthassa a pozícióját embertársai körében. Ez a pozíciószükséglet, melynek során meghatározza pozícióját, gondolatait, véleményét önmagára és embertársaira, a világra vonatkozóan. 4. Majd a struktúraszükséglet, ami az idő eltöltésével, annak megszervezésével és kivitelezésével kapcsolatos szükséglet. Az idő eltöltésének különböző formái összefüggésbe hozhatók az igényelt sztrókok mennyiségével. Eric Berne azt írta: „Az élet egyik legnagyobb problémája az idő strukturálása. Feladatunk nem könnyű, hiszen valamivel ki kell töltenünk az életünket, azaz a nap 24 óráját, a hét 168 óráját, az év 52 hetét és azt az 50-100 esztendőt, aminek elébe nézünk.”14 A struktúraéhség nagyon veszélyes! Veszélyes, mert ha az embernek nincs mit tennie, elhatalmasodik rajta az unalom és könnyen „életveszélyes bonyodalmakba sodorja magát”15. Ez az egyik oka lehet annak, hogy az emberek kemény és pusztító játékokat képesek játszani önmagukkal és másokkal. Drogozni kezdenek, unaloműzésből elkövetnek bűncselekményeket, s nem képesek leülni még gondolkodni sem! Az ún. cselekvési kényszer az idő hibás strukturálásának a tünete. „A Sátán 14 15

Eric Berne: Szex a szerelemben. Budapest: Osiris, 1996. 189. o. Uo.

48


mindig tudja, hogy mit kell a tétlen emberek kezébe adni.” (Isaac Watts)16 A kóros netezés, az unaloműző vásárlások, az időt elpocsékoló játékgépezés és a szerencsejátékokban való „elmerülés” az értelmes időeltöltés hiányának eredményei és megnyilvánulásai. A hadsereg tisztjei, a hajóskapitányok és más régi vezetők nemcsak megértették Watts üzenetét, hanem igyekeztek módot találni, hogyan szálljanak szembe a tétlenség veszélyével: „Mindig adj a csapatoknak elfoglaltságot (nem számít, milyet), különben elveszítik erkölcsi tartásukat és tőled való félelmüket is.” Még a legtevékenyebb embereket is néha hatalmába ejti a „most mit tegyek” bénító érzése. Egy „munkaalkoholista” típusú ember például nem tud mit kezdeni a szabadidejével, a hétvégi pihenőnapja alatt sem tud kikapcsolódni, mást, pihentető tevékenységet végezni, akár szó szerint, pihenni. Hasonló a probléma a hirtelen munkanélkülivé vált emberekkel, vagy nyugdíjasokkal, akiknek „nyakába szakad az idő”, s nem tudnak hasznos elfoglaltságot találni maguknak. A feszítő üresség előli menekülés kóros végletekbe torkollik: túlzott alvásmennyiség vagy a túlprogramozás, az állandó rohanás. Mindkettő veszélyes! A struktúraéhség az a szükséglet, amely bennünket az idő, számunkra pszichológiailag kielégítő eltöltésére késztet, olyan helyzetek megteremtésére, amelyekben módunk van másokkal tranzakciókba lépni és sztrókokat cserélni velük.17 Defoe Robinson Crusoe-jában, Golding „A legyek ura” című alkotásaiban nyomon követhetjük, hogy a megszokott környezetéből kiszakadva mit kezd magával az ember, ha magára marad, az életben maradását hogyan képesek biztosítani azok a minták, amelyeket, például az idő eltöltését, kezelését, megszervezését illetően egy adott kultúrában elsajátított. A struktúraéhség kielégítetlensége, a kínzó ürességérzés csaknem olyan veszélyes, mint az idő túlzó felhasználása, a hajszoltság, az idői sürgetettség állandó érzése. Eric Berne azt vizsgálta, hogy az időstrukturálásnak milyen fajtái vannak és hogyan függnek össze az időfelhasználási módok az elismerések iránti szükségletekkel. Ennek alapján hatféle időstrukturálási fajtát különböztetett meg: – a visszahúzódást, – a rítust, rítusokat, – az időtöltést, – a tevékenységet, – a játszmákat (játszmázást) és az – intimitást.

16 17

Eric Berne: i.m. 190. o. Járó Katalin – Juhász Erzsébet Elemzés és személyiségváltozás. In: Járó Katalin (szerk.) TA – A játszmák világa. Háttér Kiadó, Budapest, 2011. 69. o.

49


Az idő strukturálásának fajtái A visszahúzódás az időstrukturálásnak az a módja, amikor az egyén nem lép tranzakcióba másokkal. Nem akar, vagy nem tud, de ezzel teljesen elkerüli a kapcsolat kockázatát, örömét vagy bánatát. A céltól függ az idő visszahúzódáson alapuló felhasználása. A visszahúzódás, mint időgazdálkodási mód nem káros egy vezető esetében. Sőt! Időnként minden vezetőnek szüksége lehet arra, hogy magában tudjon lenni, tudjon átgondolni dolgokat. Rövid időre, de tudja becsukni az ajtaját! Rítus(ok): olyan időstrukturálási módok, amelyeknek során a résztvevők jól bejáratott módon cserélnek sztrókokat: ilyenek a köszönés, egymás üdvözlése, szokásos rituális mondatok, melyek egy adott kultúrkörben tanultak, biztonságot adnak és tehermentesítik az emberi kapcsolatokat, nem kell újakat kitalálniuk az embereknek. A találkozások, melyek megállnak a rítusok szintjén, érzelmileg szegények. Időtöltés – ahogy a fogalom is mutatja –, az időstrukturálás olyan módja, amelyben az emberek laza, felszínes módon tesztelik egymást, ki mire alkalmas, érdemese vele kapcsolatba lépni. Beszélnek olyan témákról, amellyel együtt töltik az időt. A férfiak autókról, sportról, nőkről, a nők pedig divatról, családról, gyerekről, háztartásról. Felszínes a sztrókok cseréje, de igyekeznek egymás számára érdekes témákat felvetni, ezzel mintegy félrituális keretek között olykor-olykor sztrókokat váltani. A tevékenység olyan időstrukturálási mód, amelyben a résztvevők törekszenek valamilyen nyíltan megfogalmazott cél elérésére. Nem csupán beszélnek róla, hanem tevékenykednek, együtt dolgoznak. Akcióik vannak. Tudatos módon a helyzetet kontrollálva dolgoznak, együttműködnek. Játszma, Eric Berne klasszikus és eredeti fogalma, ami az időstrukturálásnak olyan módja az emberek életében, ami rejtett motívumok által inspirált, erős érzelmekkel kísért érintkezés, amely egy előre jól látható kimenet felé halad. Mivel nem érik el vele a felek titkolt vágyaikat, gyakran ismétlődik, és a játszmában részt vevők a játszmák során kínosan érzik magukat. Eric Berne szerint a játszmák elsősorban a hibásan megkötött szerződések, a nem tiszta beszéd (rejtett tranzakciók sora) és az elismerések hiánya miatt jönnek létre. A munkahelyeken gyakori játszmák (Üldöző, Megmentő vagy Áldozat típusú játszmák) arra hívják fel a figyelmet, hogy az embereknek sztrókihányuk van és „kóros” módon szeretnének több figyelmet kapni. A játszmázás tragédiákba torkolló formái is lehetnek: az alkohol- és drogfüggőség, a bűnözés, az öngyilkosság, de lehetnek munkahelyi eredményességet gátló egyéb formái is, mint például a munkahelyi féltékenykedés, beteges rivalizáció, egymás durva kritizálása és semmibevétele. Az intimitás az eddigiektől minőségileg eltérő időstrukturálási mód, melynek lényege (a magyar szóhasználattól eltérően), hogy a személyek képesek őszintén beszélve, önmagukat megmutatni, sztrókokat kérni és adni, elfogadni és visszautasítani, megbeszélni, mit és hogyan tehetnek egymás kedvére.

50


Az időgazdálkodás fajtái közül egy vezetőnek fontos felismerni a munkahelyi játszmákat, az időt csak haszontalanul töltögető munkatársakat és az igenis célirányos tevékenységeket. Egy munkát lehet rituálisan is végezni és lehet teljes odaadással, koncentrációval is csinálni. Az eredményességen kívül azért is fontos az időstrukturálás módozataival foglalkozni, mert az időstrukturálás fajtái szorosan összefüggésbe hozhatók a munkatársak közötti sztrókok cseréjével. Figyelemre méltó az összefüggés: minél több a sztrókcsere lehetősége, annál nagyobb a kockázat az egyén számára, de annál nagyobb érték is, ha egy munkahelyen is van lehetőség az őszinte, tiszta kommunikációra. Egy munkahelyen a hangsúly nem az intimitásban töltött időn van, hanem a tevékenységen, melynek célja a nyíltan megfogalmazott munkafeladatok végzése, míg a magánéletben intimitásnak számítanak azok a rendkívüli pillanatok, amelyekben félelmek és gátlások nélkül fejezhetjük ki önmagunkat. Az időstrukturálás elemzését segítő eszköz, ha egy vezető átgondolja, elemzi – intuitív becslése alapján – a saját időgazdálkodását. – Ébren töltött idejéből milyen gyakorisággal fordulnak elő a különböző időstrukturálási módok? – Hogyan néznek ki azok a napok, amikor rendben mennek a dolgok, és hogyan, mikor „fennforgás” van? – Össze lehet hasonlítani a munkanapokat a vasárnapokkal, ünnepnapokkal és a szabadság napjaival! – Hol érezzük hasznosabbnak magunkat? – Hol kielégítőbbek számunkra a sztrókok? – Hol játszunk fájdalmas játszmákat? A vezetők időstrukturálási módjait össze is lehet hasonlítani. Százalékban kifejezve az értékeket összehasonlítva észre lehet venni a hétköznapok és ünnepnapok közötti különbségeket, a különböző beosztott vezetők munka-idő profiljait és a munkával kapcsolatos jellegzetességeket. Az időstrukturálás elemzése alkalmas eszköz az önvizsgálatra, de fontos eszköz lehet a munkahelyi légkör feltárásában és a szervezetfejlesztésben is. A hatalommal való elégedetlenség pszichikus szinten sokszor az idő strukturálásával van összefüggésben. Az ellenállás, tiltakozás kifejeződik az imitált munkatevékenységben, a késésekben, lógásokban, hiányzásokban. Egy munkahely szervezeti kultúráját meghatározzák az időstrukturálási módok és fordítva: a szervezeti kultúra hogyan befolyásolja az időstrukturálás módját. Felsőoktatási intézményben nagy jelentősége van, hogy a tanórákon mennyi lesz a visszahúzódás, a rítusok, az időtöltés, a tevékenység és a játszmázások aránya. A főiskolai hallgatók igen jól tudják „tölteni az időt”, ha nem akarnak dolgozatot írni, és igen tevékenyek tudnak lenni, ha a tanár „kezében tartja a gyeplőt” és pedagógiai eszközeivel, személyiségével munkára motiválni tudja hallgatóit.

51


Egy oktató tanárnak is célszerű önvizsgálatot és óratartási hatékonyságvizsgálatot végezni, mind a nagyelőadásokra, mind a szemináriumi és a gyakorlati foglalkozásokra vonatkozóan. Még egy számonkérő vizsgáztatáson, kollokviumi vizsgán is lehetnek különböző strukturálási módok: a visszahúzódástól kezdve az intimitásig, de a legeredményesebb, ha a tanár célirányosan kérdez, s a hallgató legjobb tudása szerint vagy a feltett kérdésekre válaszol, vagy önállóan s összefüggően beszámol a tudásáról, ismereteiről. Siess! Sorskönyvi üzeneteink szerepe a viselkedés alakításában A tranzakcióanalízis szerint személyiségünk alakulását sok minden befolyásolja, aminek részletezése meghaladná e publikáció kereteit, de az idővel való gazdálkodásról azt vallja, hogy a Szülői énállapotunk18 tartalmazza, hogyan bánjunk az idővel. Sorskönyvi üzenetként19 kaphatjuk, belső hajtóerőként (driverként) a különféle előírásokat (belső parancsokat), mint például: „Légy tökéletes!” „Tégy erőfeszítéseket!” „Szerezz örömöt másoknak!” „Légy erős!” („Ne mutasd ki az érzelmeidet!”) és „Siess!” Témánk és a személyiségünk, viselkedésünk szempontjából mind az öt előírás meghatározó lehet. Akinek erős belső késztetése a tökéletességre való törekvés, az az ember nagyon alapos, a hibátlan, tökéletes munkára törekszik. Nagyon rosszul viseli saját és a mások hibáit. Az ilyen típusú embernek biztosítani szükséges a munkához az időt, se többet, se kevesebbet! Viszont, akinek a „Siess!” előírása erőteljes, az az ember sokszor rosszul bánik az idővel, mert egyszerre túl sokat vállal magára, vagy állandó időzavarban, idői sürgetettségben „harcol” az idővel. Sokszor elkésik egy fontos megbeszéléskor, gyorsan gondolkodik, gyorsan beszél, de még a folyosón is „lobogó hajjal” láthatjuk. Mivel sorskönyvi előírásokról van szó, könnyebb belső parancsok helyett belső engedélyeket adni, ami például így hangzik: „Mindig sietnem kell, ezért időben fogok elindulni” vagy „Úgy oszthatom be az időmet, hogy ne kelljen kapkodnom” vagy „Ez nem fog beleférni a napomba, holnap fogom megtenni.”

18

19

Szülői énállapot: Eric Berne fogalma, aki úgy határozta meg ezt a működési módot, személyiség összetevőt, mint a szülőkről, vagy szülőfigurákról másolt, tőlük tanult viselkedések, gondolatok és érzések készletét. Vö: Ian Stewart – Vann Joines: A TA-MA. Bevezetés a korszerű tranzakcióanalízisbe. Budapest: Xénia Kiadó, 1994. 281. o. Sorskönyvi üzenet: a szülőktől származó verbális vagy nemverbális üzenet, amelynek kapcsán a gyermek a sorskönyvkészítés folyamatában önmagára, másokra és a világra vonatkozó következtetéseket von le. In: Stewart-Jones: i.m. 280. o.

52


Minden előírásnak megvan a maga engedélye, de ehhez és az engedélyeknek a „bevetésére” a felnőtti20 tudatosságra van szükség. Az idő múlásának észlelése Egy érett, egészséges, jól szocializált emberben kialakul az idő észlelése. Pontosan meg tudja ítélni az idő múlását, meg tudja ítélni, hogy egy munka elvégzéséhez mennyi időre van szüksége, vagy hogy mikor kell valahova elindulnia ahhoz, hogy időben érkezzen. Az idő folyama nehezen definiálható, van mennyisége, amely másodpercekben, percekben, órákban, hónapokban, években, stb. mérhető. Van belső időnk is, belső óránk, amely a napi életritmushoz és a napszakokhoz igazodik. Kinek pontosabb, kinek pontatlanabb az idő múlásának észlelése. Ez tanulási folyamat eredménye. Kísérleti eredmények igazolták, hogy az antiszociális személyiségzavar egyik jellemző megnyilvánulási módja, hogy az ember nem képes jól megítélni az idő múlását, és nehezen tudja a jövőt és a jövő várható eseményeit előrevételezni. Az időészlelés pontossága a szituációtól is függ. Egy rablótámadást a sértett tanúk sokkal hosszabbnak ítélnek meg. Váratlan események jobban igénybe veszik az időérzékünket, az agyban lezajló izgalmi állapot miatt hosszabbnak tűnik a kellemetlenül eltöltött idő. Munkával, aktivitással gyorsan telik a nap! Szórakozásnál pedig repülnek a percek. Az idő észlelése sokszor szubjektív tényezőkön múlik. Az idő fontosságát is akkor érzékeljük leginkább, ha időhiányunk van, vagy személyesen érintettek vagyunk. Az idővel való gazdálkodás segítő eszközei A sikeres embereknek – általában – jut idejük arra, amit el akarnak érni. „Arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen” – szoktuk mondani. Így van ez? Gyorsan változó világunkban, a technika és technológia rohamos fejlődésével ma már személyi számítógépekben, notebookokban, különféle számítógépes programok is segíthetik egy vezető munkáját, a gyorsan változó tennivalók szervezését, az adatok gyűjtését és feldolgozását. A modern eszközök hatékonyabbá teszik az időkihasználást, az üzenetek rögzítését, dokumentálását, lehetővé teszik a távolságok leküzdését, az információk gyors cseréjét, sokszorosan felülmúlják a hagyományos menedzsernaptárakat, határidőnaplókat, de az adatok bevitele és elővarázsolása hozzáértést, gyakorlottságot és

20

Felnőtti énállapot: az „itt és most”-ra adott, nem a szülőktől, vagy szülőfiguráktól másolt, és nem is az egyén gyerekkorából felidézett közvetlen válaszokat magába foglaló viselkedések, gondolatok és érzések készlete.

53


nem utolsósorban, de időt igényel.21 Fontos az adatok folyamatos karbantartása, mentése, másolása, rendezése. Megéri a fáradságot és mondhatni, a mai kor igénye. A vezetővel szembeni mai elvárás az is, hogy tudjon lépést tartani a technológiai fejlődéssel, haladjon az idővel! Felelős vezetők sokszor arról panaszkodnak, hogy küzdenek az idővel, az időhiánnyal. Általában a kulcsvezetők túlterheltek, ezért az idővel való hatékony gazdálkodás az ő esetükben meghatározó jelentőségű. Az idő adott, a beosztása egyéntől függő. Vannak proaktív és reaktív beállítottságú emberek. A proaktív emberek olyan dolgokra, eseményekre fordítják az energiáikat, amelyeket lehet vagy tudnak befolyásolni, amelyekkel kapcsolatban tehetnek valamit. A reaktív emberek mások hibás működésével foglalkoznak.22 Az idővel való gazdálkodás nem más, mint gondolkodás és cselekvés. Döntések meghozatala és végig vitele. A fontos és nem fontos feladatok megkülönböztetése, a sürgős feladatok és a nem sürgős feladatok sorrendbe állítása, olykor e négyféle feladatfajtának a rangsorolása, amelyek közül gyakran a nem fontos és nem sürgős feladatok kapnak elsőbbséget, mert azokon könnyebb „túlesni”, pedig azok elhagyása, vagy hátrább sorolása nem okozna túl nagy gondot. Vannak feladatok, amelyek sohasem válnak sürgőssé, noha életbe vágóan fontosak és fordítva. Az optimális sorrend felállítása vezetői döntés eredménye. Rendészeti területeken előfordul, hogy a nem fontos feladatok nagyobb sürgősséget igényelnek, vagy a mennyiségi elvárások többször minőségi hibákhoz vezethetnek a sürgősség miatt. Az eredményesség titka lehet, hogy a fontos feladatokat megtanuljuk sürgősként kezelni. Az időhiány tünet! Jelzése annak, hogy lehetnek hibák a szelektálásban, a rangsorolásban, a prioritások meghatározásában, a vezetői képességekben. Gyakori hiba, hogy egy „tökéletességre törekvő” vezető nehezen adja ki a kezéből a munkát, nem delegálja a feladatokat. A delegálás hatékony eszköz, mert a cél, hogy mindenki érezze úgy, hogy rajta is múlik a szervezet sikere. Emberek kiválasztása; A feladatok delegálása A legmegfelelőbb emberek kiválasztása, a feladatok átruházása, kiosztása (delegálása) egy vezető munkájában a szakmai hozzáértés és az idővel való jó gazdálkodás jele. Sokszor azonban az alábbi okok miatt nem él a vezető eléggé a feladatátadással. Miért? – nem jut eszébe, 21

22

Ray Josephs: Időgazdálkodás vezetőknek. Több, mint 500 ötlet a hatékony időbeosztáshoz. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 1996. Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek hét szokása. Az önkifejezés kézikönyve. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2004.

54


– azt gondolja, hogy ez a gyengeség jele (pedig ellenkezőleg!), – a vezető maga szeretné megcsinálni, – félti a pozícióját, – annyira elfoglalt, hogy egyszerűbb megcsinálnia, mint elmondania, – fél a népszerűtlenségtől, – tökéletességre törekszik, – a megbízottak nem vállalják a felelősséget, – „fontos vagyok” érzése jó, – igényt tart a vezető mások csodálatára, – ne lásson bele más is a dolgaiba. Eredményes feladat-átruházásnál fontos az alábbi szempontok figyelembe vétele: – „jó katona”, a kompetens személy kiválasztása és megbízása, – információ átadása, a helyettesnek is lehessenek eszközei, – pontosan meghatározni a helyettesítés lényegét (sokféle megbízás lehetséges!), – érdemleges feladatokat kiadni, – nem engedni, hogy a feladat elvégzése „visszaszálljon” a vezetőre, – jogot biztosítani a visszakérdezésre, a tévedésre és az önállóságra,23 – utasítás helyett kérések alkalmazása (a fegyveres testületi munkában mindkét delegálási formának létjogosultsága van), – a felelősséget vállalni kell annak is, akinek átadja, s magának is a munka átadásáért. A személyi titkár és/vagy titkárnő kiválasztása, foglalkoztatása meghatározó, segítsége „aranyat ér”. Kulcspozíció a vezető mellett, mert: – érti az elveket, ismeri a szervezetet, a munkatársakat, – rendet tart, – előkészíti a feladatvégzést, – önálló és alkalmazkodó is egyben, – figyelmeztet az időpontokra, gazdálkodik az idővel, – adminisztrációt végzi, – jó benyomást biztosít az irodában, – megbízható az információk kezelésében, – kontrollt is gyakorolhat a környezete felett.24 „A titkárnő legyen tapintatos, mint egy diplomata, állhatatos, mint egy öszvér, sokszínű, mint egy kaméleon, lelkes, mint egy ügynök, precíz, mint egy óramű, sebes, akár a fény, valamint legyen rinocérosz bőre, testvéri lojalitása, anyai szeretete, einsteini esze és Jób türelme.” (Ismeretlen forrás) Lothar J. Sliwert az időgazdálkodás ABC-jének tartja a következőket:

23 24

Michael LeBoeuf: Az önszervezés iskolája. Budapest: Bagolyvár Kiadó, 1994. Uo.

55


1. Egy vezető használja ki jól az időt, állítson fontossági sorrendet a feladatok között! 2. Fogja el az időtolvajt! Ne hagyja, hogy mások elrabolják az idejét! 3. Határozza meg a célokat, rövid és hosszú távon! 4. Tervezzen írásban! 5. Készítsen napi terveket! 6. Rangsorolja a napi igényeket attól függően, hogy átruházhatók vagy nem átruházhatók a feladatok! 7. Kezdje jó érzésekkel, kellemesen a napot! 8. Ügyeljen a napi teljesítménygörbére, mikor milyen típusú feladatokat érdemes végezni! (Egyéni hatékonyság általában a délelőttök során jellemző, de figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat.) 9. Visszavonulásra (visszahúzódásra) való csendes időt tartalékolni, hogy tudjon tervezni, gondolkodni. A rend szerepe az időbeosztásban Az időgazdálkodás még ennél is jóval összetettebb teendők sorozata. Például egy idejével jól bánó vezetőnek a környezetében, az íróasztalán is rend van, mert nagy időveszteség, ha a papírok halmazában kell egy fontos dokumentumot megkeresnie. „Mutasd az íróasztalod, megmondom, ki vagy!” – egyszer egy újságcikkben taglalta a szerző, hogy mire lehet következtetni egy vezető íróasztalából. Lehet azonban az íróasztalon való rendcsinálás pótcselekvés is. Ennek megítélése önvizsgálat eredménye. Hasonló a helyzet az iktatási fegyelemmel, a rendszeres és pontos adminisztrációval, és ezek folyamatos követésével, figyelemmel kísérésével. Rendszerető környezetben rendszerető és rendet teremtő emberek dolgoznak. Az idő mint stressz tényező A határidők szorítása nem stressz, csak akkor, ha mi azt stressznek ítéljük. Ha urai vagyunk a helyzetnek, nem stresszként éljük meg, hogy valamit időre kell megcsinálni. Általában kellemetlen érzés nem maga az időkorlát, hanem a félelem, hogy nem leszünk készen a feladatvégzéssel.25 Az is kérdés, hogy ha nincs befolyásunk egy helyzetre, hogyan hat ránk. Tapasztalatok szerint a saját helyzetünk feletti kontroll lehetősége csökkenti a stresszt, ezért jó, ha meghatározott időkeretek között mindenki maga döntheti el, hogy mikor teljesíti a feladatot. Lehetnek rövidebb és hosszabb időkeretek, de egy vezető kompetenciája, milyen keretek között határozza meg a feladatot. 25

Stefan Klein: Az idő titkos lüktetése. Miből áll az élet? Laurus Kiadó, Győr, 2008.

56


A stresszel szembeni megküzdés alapján megkülönböztethetőek az ún. „A”típusú személyiségek, akik másként viselkednek az ún. „B” típusú személyiségűekkel összehasonlítva. A kétféle elnevezés a stresszel való megküzdés módjait jelenti. A „A” viselkedésmintájú emberek sokkal veszélyeztetettebbek a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, mert mindennapjaikban ingerlékenyebbek, sürgetettebbek, versengőbbek, pozícióhalmozóbbak, mint a „B” típusúak, akikre mindezen tulajdonságok nem jellemzők, ezért az infarktustól is védettebbek.26 A halogatás stresszforrás; Szakítás a halogatással Egy feladat halogatására mindig akad mentség! Van tudatos halogatás és nem tudatos halogatás. A sok halogatás pedig az élet, a személyiség szerves részévé válik. Kísérő jelenségei lehetnek: – a megromlott egészség, – balesetek, – középszerű karrier, – állásajánlatok elszalasztása, – határozatlanság, döntés képtelensége, – szegényes emberi kapcsolatok, – kimerültség, fáradtság. Feltételezett okai: 1. érzelmi okok: – menekülés a nyomasztó, vagy kellemetlen feladatok elől, – magyarázkodás a silány munkára („kevés időm maradt”), – mások végezzék helyettem, – kedvezőtlen énkép leplezése (távol tartani a sikert), – ne kelljen változtatni a munkamódon; 2. egyéb okok: – rossz célkitűzések, – elégtelen információk, – határidő nélküli feladatok, – túlvállalás, – irreális időbecslés, – passzív viselkedésfajták. Vannak lendületteremtő módszerek: – Észre kell venni, hogy a halogatás nem jó módszer! – A nagyobb feladatokat részekre kell bontani! 26

Fogarasi Mihály A stressz és a stressz megküzdés. In: Csernyikné Dr. Póth Ágnes, Fogarasi Mihály (szerk.) Kriminálpszichológia. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2006. 26. o.

57


– – – –

Szembenézni a feladatokkal, még ha nehezek is! Kezdetben olyan munkákat végezni, amelyek lendületbe hoznak! Kihasználni a leghatékonyabb órákat! Átgondolni, hogy a halogatásnak milyen negatív következményei lehetnek, illetve a munkavégzés mit hoz létre!

Az idő mint társadalmi erőforrás Az a mód, ahogy az egyén a rendelkezésre álló időt nap, mint nap eltölti, összefügg a társadalomban elfoglalt pozíciójával. Az időfelhasználás társadalmi dimenzióval is rendelkezik, mert a napi teendők során az időfelhasználást a kapcsolatok, a tevékenységszerkezet befolyásolja. Nem mindegy, hogy ki, hogyan tölti másokkal az időt. Másokkal hasznosan együtt eltöltött idő társadalmi tőkefelhalmozást jelent. A korlátok, lehetőségek kihatnak a társadalmi tőke, a kapcsolati befektetés alakulására. Nem lineáris az összefüggés, mert nem a nagyobb befektetés jelent nagyobb kapcsolati tőkét, hanem a társadalmi normák és az időgazdálkodás módjai, a tevékenységek mibenléte, intenzitása és szubjektív értékelése.27 Hazánkban, a család szerepe a társas kapcsolatokkal szemben visszaszorult a társas szabadidő eltöltésben, mert a kapcsolati erőforrásoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, persze a társadalmi helyzet függvényében nagy a változatosság.28 Személyiségfejlődési szakaszok az életkoronkénti „krízisek” tükrében Erik Erikson, fejlődés- és személyiséglélektannal foglalkozó szakember azt vallja, hogy az ember személyiségfejlődése egy életen át, életünk végéig tartó folyamat. „Elképzelése szerint az életben vannak fejlődési szakaszok, fejlődési stádiumok, amelyekhez egy-egy életkori krízis tartozik. A fejlődés akkor harmonikus, ha mindegyik krízist a maga idejében sikerül megoldani. Ellenkező esetben elhúzódó, belső személyiségbeli konfliktus áll elő, és a személyiség nem tud továbbfejlődni a kompetencia (hatóerő) és az identitás (azonosságtudat) erősödésében. A kompetencia Eriksonnál azt jelenti, hogy az egyén képes befolyásolni, „uralni” a vele és a környezetében történteket, illetékes a saját életében, hatással van a környezetésre, befolyással bír arra, hogy mi fog vele történni.”29

27

28 29

Murinkó Lívia A társas kapcsolatok ápolására fordított idő az ezredforduló Magyarországán. A társadalmi tőke az időfelhasználás tükrében. In: S. Nagy Katalin – Orbán Annamária (szerk.): Értékek és normák interdiszciplináris megközelítésben. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. Murinkó Lívia: i. m. Magyar Judit A személyiség. In: Csondorné dr. Schüller Gabriella (szerk.): Pszichológiai alapismeretek. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. 95-136. o.

58


Az identitás lényege, hogy egységes és önálló egészként éljük meg magunkat. Legyen önazonosságunk, annak tudata, hogy kik vagyunk, merre tartunk, mik a céljaink. Ha elérjük az identitás megfelelő fokát, meg tudunk felelni mind a magunk, mind a környezetünk elvárásainak, a társadalomba való beilleszkedés elsajátításával a társadalom hasznos tagjaivá válhatunk. Erikson pszichoszociális szakaszai szerint: – a csecsemőkor dilemmája a bizalom vagy a bizalmatlanság; – a kisgyerekkor megoldandó problémája az autonómia vagy a kétségbeesés; – az óvodáskoré a kezdeményezés, akaratérvényesítés vagy a bűntudat; – az iskoláskorban: a teljesítmény, illetve a kisebbrendűség; – serdülőkorban a legfontosabb feladat az identitás kialakulása, s ha nem, akkor a szerepkonfúzió; – fiatal felnőttkorban az intimitás képessége és igénye, ami azt jelenti, hogy az ember képes legyen meghitt kapcsolatot/kapcsolatokat létesíteni embertársaival, ellenkező esetben izolálódik; – felnőttkorban az alkotóképesség, a munkahelyi, munkával kapcsolatos sikerek és a „maradandó mű(vek)” (család, utódok, tanítványok) létrehozása vagy a stagnálás; – időskorban pedig az ember, végignézve az életét, mérleget készít: megfelelően élt-e? Céljait, álmait, vágyait, elképzeléseit megvalósította-e, vagy sem? Jól gazdálkodott-e az idejével? Kétségbeesés akkor kínozza az embert, ha visszatekintve úgy érzi, elvesztegette az életét, haszontalanul, eredménytelenül töltötte éveit, életének idejét. Nem mindegy, hogyan éljük az életünket, mind a magánéletünkben, mind a munkánk során, munkahelyeinken. Ha választhatunk, időben válasszunk és ennek megfelelően tegyük! Az időskorban kétségbe akarunk esni vagy magas fokú énintegritással, megbékéléssel és büszkén tekintünk majd vissza éveinkre. A sorsunk a kezünkben van. Egy vezető felelőssége nemcsak önmaga munkavitelének, életének alakítása, hanem munkatársai, beosztottai egyéni boldogulásának, a munkaidő hatékony eltöltésének elősegítése és biztosítása is.

59

Tanítások a rendészetről

Finszter Géza egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék

Tanítások a rendészetről A tanulmánnyal egykori munkatársamat, Virányi Gergely tábornok urat szeretném köszönteni születésnapján. Mindenekelőtt az iskolaszervezőt, a rendészeti képzés egyetemi rangra emeléséért fáradozó pedagógust tisztelhetjük a rektor-helyettesben, aki nem kis mértékben ösztönzött az itt következő dolgozat megírására. A jogtudományoktól a rendészetelméletig Az állam – és jogtudományok művelői hosszú időn keresztül zavarba voltak, ha a rendészeti igazgatás jelenségeivel találkoztak. Márpedig találkoztak, – úgy is, mint tételes közjogi szabályok tömegével, ami átfogja a rendészeti anyagi- eljárási- és szervezeti jogszabályok összességét; – úgy is, mint a rendészeti szervek jogalkalmazó tevékenységével; – és úgy is, mint rendészeti intézményekkel (institúciókkal), rendőrhivatalokkal. Mi volt a zavar oka? A jogtudósok beleütköztek a rendészet mítoszába. Egy olyan eredet-magyarázatba és legitimációs forrásba, ami más jogi jelenségeket nem kísér annyira következetesen és ellentmondást nem tűrően, mint ahogyan befonja a rendészetnek úgyszólván valamennyi területét. „Noha minden társadalmi intézmény változik, a módosulásaik lassúak és kismértékűek, következésképpen észrevehetetlenek lehetnek… A létező rend a létezés rendje, és nem is lehet másképpen. Ám ez a rend igazolást kíván, és szokványosan az eredete legitimálja. Az emberiség számára az eredet általi legitimáció legősibb formája a mítosz.”1 Minden távoli múltban gyökerező kultúrának szüksége van mítoszokra, és minden értékeket bőséggel halmozó társadalom meg is teremti a maga legendáit. Az ilyen mítoszok megbecsülésre és ápolásra méltóak. De mítoszra azoknak az intézményeknek is szükségük van, amelyek elutasítanak minden külső kíváncsiskodást, feltétlenül meg kívánják őrizni zártságukat, nem tűrik a kritikát, de nem vállalják a változás, a megújulás kockázatát sem. Az erőszak mítosza A rendőrség birtokolja a legitim fizikai erőszak monopóliumát. Ez a felhatalmazás a jogállamban is nélkülözhetetlen, de a legalitáshoz három feltétel kell: – a törvény ereje, 1

Heller Ágnes: A történelem elmélete, Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2001. 17. o.

61

Finszter Géza

– –

továbbá szakmai felkészültség az erőszak kontroll alatt tartására és felelősségvállalás az alkalmazás a jogszerűségéért.

Mítosszá akkor válik az erőszak, amikor azt jogi korlátokon átlépve, hozzáértés nélkül alkalmazzák, abban a biztos tudatban, hogy nem kell tartani a felelősségre vonástól. Az imént leírt torzulásoknak lehet oka az elégtelen jogi szabályozás, az alacsony színvonalú kiképzés, de leginkább az erkölcsi értékzavar. Az utóbbiról most csak egyetlen jellemzőt említünk. Hiába tantárgy a rendőriskolákban az emberi jogok ismerete, ha a pályakezdők olyan szervezeti kultúrába kerülnek, ahol az első tanács így szól: „felejtsétek el azt, amit az iskolában tanultatok”. Aki ebben a közegben előre akar jutni, bizony gyorsan el is felejti. Az erőszakot kordába tartó kontrollok áthágásának lehet motívuma „a jó ügy szolgálata”, ami gyakran a biztonságát féltő társadalmat is elnézővé teszi. Az eredmény türelmetlen követelése akkor válik súlyossá, amikor a végrehajtó hatalom attól valamilyen politikai előnyt remél. Ha a hivatásnak nincs megfelelő szakmai tekintélye, akkor úgyszólván védtelenné válhat az illetéktelen beavatkozásokkal szemben. Ha pedig már hivatás sincs, akkor hiába való az erőszak legitimitását követelni. A hierarchia mítosza Minden közhivatal igényli a hierarchikus rendet, így lehet tevékenysége jogszerű, szakszerű és szolgálatszerű. A felépítés akkor felel meg a demokratikus berendezkedésnek, ha összhangban van a jogrenddel, megfelel a hivatali feladatok természetének és elősegíti a szakmai értékek gyarapodását. A hierarchia mítosza akkor jelenik meg, amikor az alá-fölé rendeltség alkalmat kínál a jogi normák megsértésére, a szervezeti struktúra ellentmond a rendészet társadalmi rendeltetésének, olyan feudális piramishoz hasonlatos, amely nem tűri a szakmai erényeket. Ebben a hierarchiában – ahogyan azt az Alkotmánybíróság is megerősítette – még a jogsértő parancsnak is engedelmeskedni kell. Az egységes rendőrségi felépítés továbbá azzal jár, hogy minőségében eltérő szolgálati feladatokat azonos alaki rendben kell végrehajtani. A feltétlen engedelmesség az egyik esetben nélkülözhetetlen (lásd csapaterő bevetése, ahol a parancsnak való engedelmesség nélkül a rendőri egység maga is szervezetlen tömeggé válhat), a másik esetben értelmetlen (lásd közbiztonsági jelenlét, ahol a rendőr olyan azonnali reagálást igényelő helyzet elé kerülhet, amelynek megoldásához nem várhat parancsra), a harmadik esetben egyenesen elfogadhatatlan (lásd bűnügyi nyomozás, ahol a büntetőeljárási szabályok betartása a legfőbb parancs). A feladatnak ellentmondó szervezeti felépítés akadályozza a szakmai fejlődést. Egy olyan hierarchiában, ahol az anyagi és erkölcsi elismerés nem a szaktudással elért teljesítményhez, hanem a ranglétrán elfoglalt helyhez kötődik, nem alakulhat 62


ki vonzó életpálya-kínálat, annak a szervezetnek nincs megtartó ereje, azt lehetetlen modernizálni. A végletesen centralizált struktúra nélkülözhetetlenné teszi az eredményesség statisztikai mérését, akkor is, ha tudjuk, hogy ezeknek az adatoknak a tényleges teljesítményekhez semmi közük nincs. Arra azonban alkalmasak, hogy néhány ember sok ember munkáját kevés adatból ellentmondást nem tűrő módon ítélje meg, vagy el. Az a rendőrség, amelyik nem rendelkezik a professzionalizmus erényeivel, magát szolgáltatja ki a mindenkori politika hatalmi rögtönzéseinek. A szakmai feladatokkal össze nem egyeztethető szervezeti struktúra végtelenül pazarlóan bánik a rendelkezésére álló anyagi- és pénzügyi forrásokkal, de legfőképpen elherdálja a szellemi energiákat. Nem alakulhat ki kooperatív vezetés, mert a parancs nem a bizalomra, hanem a gyanakvásra épít, az ellenőrzés pedig nem hozzáértő segítségnyújtás, hanem laikus hibakeresés. A megtartó erő nélküli szervezetből eltűnnek a tehetségek, sőt eltűnnek egész korosztályok, éppen azok a legtapasztaltabb munkatársak, akiktől a szakma fogásai és a hivatás erkölcsi erényei megtanulhatók lennének. A titok mítosza A rendőri szolgálat nélkülözhetetlen eleme a hivatali titok, ami egyszerre jelent jogi minősítést, valamint szakmai- és szervezeti követelményt. Ha a titok jogi fogalma összhangban van a szakma érdekeivel és segíti a szervezet hatékony működését, akkor betölti küldetését. A titok mítosza akkor alakul ki, ha a jogi meghatározás nem nyújt jól követhető eligazítást, ha az önkényes titkossá minősítésnek semmi köze nincs a szakmai kívánalmakhoz, és ha a titok egyetlen funkciója a rosszul működő szervezet belső bajainak eltagadása, a civil társadalom kontrolljának kizárása. Létrejön a valóságtól elszigetelt zárt világ, ami erősíti azt a hitet, hogy itt más normák érvényesülnek, hogy mi a törvények felett állunk, hogy számunkra minden megengedett. A titkolózásnak ez a sűrű szövete a testület tagjait végletesen kiszolgáltatottá teszi. Nem csak a beosztottak fegyelemsértései kerülnek bizalmas kezelésre, de a vezetőknek a függésből eredő igazságtalan döntései sem lesznek orvosolhatóak. Egy amerikai vizsgálat szerint a rendőrségnél előforduló foglalkozási betegségeknek csaknem hetven százalékáért nem a bűnnel való küzdelem, hanem a felettesekkel kialakult munkahelyi feszültség a felelős. Ezek a konfliktusok kerülnek kompenzálásra akkor, amikor a rendőr saját kiszolgáltatottságát az ügyféllel való kapcsolatban vezeti le. A titok okozza azt az ismerethiányt, ami a társadalmat a rendőrséggel szemben előítéletessé teszi, amelyre azután a testület tagjai maguk is előítéletekkel válaszolnak, akkor, amikor kialakítják a civilekről vallott felfogásukat. A rendőr nemes hivatása akkor válik erkölcsi aknamezővé, ha ez a három mítosz egyszerre sújtja a testületeket. Az erőszak mítosza a keménységet összekeveri a kegyetlenséggel, az eredményességet a cél szentesíti az eszköz elvével. A hierarchia 63

Finszter Géza

mítosza azt a látszatot kelti, hogy a szervezet információs monopóliummal is rendelkezik. Kontroll nélkül végezheti a társadalom megfigyelését, és a megszerzett adatokkal szabadon rendelkezik, holott a bűnügyi felderítés egyetlen legitim célja csak az igazságszolgáltatás előkészítése lehet. A titok mítosza elhiteti, hogy a jogsértésekért nem kell felelősséget vállalni. És a felelősségre vonás valóban nagyon gyakran elmarad. A modern jogállami rendőrség a mítoszok helyébe valóságos értékeket helyez, a jog úralmát, a szakmai hozzáértést és az emberi jogok tiszteletét. A jogállami fordulat A demokratikusan működő, a jog uralma alá helyezett, a hatalmi ágak megosztása elvével összhangban lévő, és az emberi jogokat tiszteletbe tartó rendészet nem születhetett volna meg elméleti alapvetések hiányában. Hasonlóan ahhoz, hogy a modern ipar, a közlekedés, avagy az informatika mai színvonala nem gondolható el a természettudományok fejlődése nélkül. A rendészet elméletének megteremtése társadalomtudományi feladat. Habermas a történelemtudományok eredményének tekinti, hogy „a felvilágosított szubjektumot felszabadítják a viselkedésszabályozó hagyományok spontán hatalma alól.”2 A rendészet elméletének megteremtésében ugyanilyen szerepet játszottak az állam- és jogtudományok. Habermas szóhasználatát kölcsönvéve, a jogi tanok is a „cselekvéstudományok” közé sorolhatóak, amelyeknek az a feladata, „…hogy a társadalmi cselekvés irányítására ugyanúgy technikákat hozzanak létre, mint a természettudományok a természetfeletti uralom céljából.” Minden társadalomtudománynak az a legfontosabb teljesítménye, hogy a kompetenciájába tartozó társadalmi jelenségeket „kritikailag kutatható tárgyi világgá változtatja.”3 Ez a célja és értelme a rendészet elméletének. És ez a magyarázata a közhatalmat gyakorlók idegenkedésének, amellyel az ilyen elméleteket fogadják. Lehetséges, hogy az elutasítás mögött a felelősség kerülése húzódik meg, ugyanis amikor egy társadalmi tevékenység megismerhetővé válik, akkor az abban résztvevők számon kérhetősége mérhetetlenül megnő. Az elmélet nem csupán a hibákat leplezi le, de azok okaira magyarázatokkal is szolgál, mi több, képes megoldásokat ajánlani a működési zavarok elhárításához. A rendészet elmélete a rendőri hivatás gyakorlóit hozzásegíti ahhoz, hogy ösztönös és spontán cselekedeteiket értő, rendszerező és tanulható szakmai teljesítményekké fejlesszék. „Az elméleti munkásság arról ismerszik meg, hogy magas fokú általánosításra törekszik. Képes elvonatkoztatni a vizsgált tárgy sok egyedi vonásától, a részletektől 2 3

Jürgen Habermas: A társadalomtudományok logikája, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1994. 31. o. Habermas: i. m. 33. o.

64


és árnyalatoktól, és a téma, a megválaszolásra váró kérdés szempontjából legfontosabb, legáltalánosabb érvényességű tulajdonságaira összpontosítani.”4 A kérdés csak az, hogy a rendőrség igényt tart-e működésének „magas fokú általánosítására” olyan körülmények között, amikor a rendészet működése a mindennapokban fejti ki hatását, az élet sötét oldalán kénytelen tevékenykedni, az emberi gonoszság és a bűn olyan megnyilvánulásaira kell válaszolnia, amelyek – úgy látszik – ellenállnak minden tudósi okoskodásnak. A rendészeti intézkedéseknek sincs igazán jól felhasználható receptje. A rendőr nagyon is magára van hagyva egy veszélyekkel teli helyzetben. Vajon mit is kell most tennie? Erre senki nem ad tanácsot, ellenben utólag kutatók hada tör pálcát a hatóság teljesítménye felett. Csoda-e, ha a rendőrök nem szívlelik azt az elméletet, ami – legalább is látszólag – számukra semmiféle segítséget nem ad. Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy egy közigazgatási szervezet tagja átélje a meggondolatlan, kapkodó átszervezések terhét, tapasztalja a szakmai felkészítésének hiányosságait, megszenvedje a hektikus hivatalnok-jogalkotás következményeit, érzékelje vezetőinek bizonytalanságát, az anyagi-technikai feltételek hiányát. Annak az elméletnek mindjárt tekintélye támadna, amelyik alkalmas ezeknek a zavaroknak a felismerésére és segítséget ad az elhárításukhoz is. De honnan várható az ilyen támogatás? Sokáig hittük, hogy a jogtudományoktól. A jogtudományok és a rendészet A tételes és a teoretikus jogtudományi ágazatok mindegyike tartogathat mondanivalót a rendészet számára, de kétségtelen, hogy azok a területek állnak a legközelebb a rendőri tevékenységekhez, amelyek a közjog territóriumát alkotják. Az alkotmányjog elsősorban a rendészet jogállami fundamentumainak megteremtésében vállal szerepet, a közigazgatási jogtudomány kompetenciája pedig annál erőteljesebb, minél inkább része a rendészeti igazgatás a civil közigazgatásnak. A közigazgatási jogtudomány A közigazgatási jogtudomány tana nem azonos az általános igazgatás-, szervezésés vezetéselmélettel, hanem annál mindenképpen szűkebb terület, ennek ellenére mégis a jogtudományok azon ágának tekinthető, amelyik nem csupán a rendészet normatív alapjait képes tanulmányozni, hanem annak tényleges működését is. A közigazgatás az állami feladatokat közhatalmi jogosítványokkal ellátó igazgatás, amelynek sajátos viszonya van a politikai hatalommal, de azzal szemben relatív önállóságot is kapnia kell. Az állami feladatok azokból a közösségi szükségletekből vezethetőek le, amelyek kielégítésére az egyének és a civil összefogásaik nem ké4

Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 9. o.

65

Finszter Géza

pesek a közhatalom támogatása nélkül. Ezen társadalmi szükségletek rendkívül heterogének és jelentős tartalmi eltéréseket mutatnak. A közigazgatás a társadalom legnagyobb igazgatási komplexusa, amelynek belső szerkezete jól tükrözi a feladatok egymástól jelentősen eltérő sajátosságait. Ezt az összetettséget is hangsúlyozza Magyary Zoltán, amikor a közigazgatást szervezetként megragadva kiemeli, hogy „a közigazgatás az állam szervezete a közfeladatoknak ezek természete által megszabott módszerrel a jogrend keretében való eredményes megoldására”.5 A közigazgatás kompetenciája állandóan változik. Az állam kötelezettségvállalása újabb és újabb szükségletekkel bővül, más szükségletek viszont társadalmasodnak, amikor az egyesek és közösségeik képesnek mutatkoznak azok teljesítésére közhatalmi eszközök nélkül is. A demokratikus berendezkedések tapasztalatai szerint a közjót a leghatásosabban azok a teljesítmények szolgálják, amelyekhez nem szükséges hatósági eszközöket igénybe venni. Ha pedig a kényszer alkalmazása elkerülhetetlen, akkor az ilyen természetű ügyeket lehetőleg az önkormányzatok közigazgatási feladatai sorában célszerű elhelyezni. Amennyiben jogi, szakmai és gazdaságossági szempontok az államigazgatási kompetenciát indokolják, akkor feladatot az ügyfelekhez legközelebb eső szintre kívánatos telepíteni. A közigazgatás alanya az államszervezetben, a hatalmi ágak elkülönülésének elve szerint, a végrehajtó hatalom, illetve az önkormányzatok által közvetlenül irányított közigazgatási szervezet. A közigazgatást ezen az alapon jogosan bontjuk két nagy ágazatra, az államigazgatásra és az önkormányzati igazgatásra. Tartalma a végrehajtó rendelkező tevékenység, ami a társadalom közös feladatainak teljesítését biztosítja. A közigazgatás a jog uralma alatt áll, az itt keletkező jogviszonyok szabályozása a közjog, pontosabban azon belül a közigazgatási jogág feladata. A közjog része a jogrendszernek, a közigazgatási szervezet pedig több áttételen keresztül kapcsolódik az államszervezet egészéhez, illetve egy még szélesebb társadalmi komplexushoz, a politikai rendszerhez. A neves amerikai szerző ezt igen egyszerű formulába foglalja, amikor akként fogalmaz, hogy „a közigazgatás a közjog részletes és rendszerszerű végrehajtása.”6 Megjegyezzük, hogy a szakirodalom a közigazgatás mellett önálló ágazatnak tekinti a pénzügyi igazgatást és az annak szabályozásra szolgáló pénzügyi jogot. A közigazgatás a hatósági tevékenység, a közigazgatási szervek szakirányú, külső igazgatási aktusai mellett magában foglalja e szervezetek belső igazgatását, a szervi működést, továbbá a közszolgáltatások ellátását. (Iskolák kórházak, színházak, rendőrség stb. fenntartása.) A most ismertetett felfogása a közjog-magánjog elkülönülésére alapoz, amit a kontinentális rendszer tekint magáénak. Az angol 5 6

Idézi Papp Judit: A közigazgatási jog alapjai. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1995. 19. o. Woodrow Wilson: A közigazgatás tanulmányozása. Közigazgatás-tudományi antológia, I. kötet, Államigazgatási Főiskola és az ELTE Államigazgatási Jogi Tanszék kiadványa, Budapest, 1994. 45. o.

66


jogfelfogás szerint ugyanis eredeti közhatalmat csak a törvényhozás és a bíróság gyakorol. A közigazgatásnak a hatalmi ágak elválasztásából való levezetése azzal a kötelezettséggel jár, hogy tisztázni szükséges a közigazgatás és a politika kapcsolatát. Ami a politikai rendszer és a közigazgatás viszonyát illeti, három tényezőt érdemes kiemelni: A politikai rendszer szélesebb fogalom az állami szervek együttesénél és az államéletnél, minthogy magában foglalja a politikai pártokat és azok tevékenységét. Alkotmányos rendszerekben a politikai pártok, amelyek közvetlenül állami szerveket nem irányíthatnak, demokratikus eszközökkel törekednek a hatalom megszerzésére. Küzdelmük végső soron a szabad választásokon dől el. A politikai győzelem azt jelenti, hogy a választásokon diadalmaskodó pártok a kormány megalakításával, illetve az önkormányzati testületekben a többség megszerzésével kezükbe kapják a közigazgatás irányításának jogát, közhatalmi jogosítványok birtokába kerülnek. A közigazgatás a kormányzati és részben az önkormányzati irányítás alatt áll. A közhatalom önkorlátozó módon működik, akaratát csak az alkotmányosság próbájának is megfelelő jogrend keretei között érvényesítheti. A jog uralma a közhatalmat is köti. A hatalomgyakorlás egyik leghatásosabb kontrollja a hatalmi ágak elkülönülése és az emberi jogok tisztelete. A közhatalom megszerzése sem jelent tehát korlátlan uralmat. Az uralkodó politika az államakarat kifejezője, a közigazgatás pedig ennek végrehajtója. Demokratikus berendezkedésekben a politika akaratának érvényre juttatásához közvetlenül soha nem vehet igénybe közhatalmat, hanem azt csak a kormányzati (önkormányzati) szervezeten keresztül érvényesítheti. További megfigyelés, hogy a politikai akarat a társadalom jövőjére tekintve kevés számú, de meghatározó jelentőségű feladatra koncentrálja erőit, míg a közigazgatás nagy tömegű és a mindennapi élet szempontjából fontos, de a társadalmi fejlődés tekintetében nem jelentős ügyek intézésétől sem zárkózhat el. A szolgáltató közigazgatás gyakran közvetítők nélkül, szakmai hozzáértésével hat a társadalomra és valósítja meg céljait. A közigazgatásnak ez a közvetlensége azt is jelenti, hogy a társadalom jóléte, a szabadság foka „összehasonlíthatatlanul jobban függ a közigazgatástól, mint az Alkotmánytól.” Vagyis az alkotmányos demokrácia legmagasztosabb eszméi sem valósulhatnak meg a hatékonyan és törvényesen működő közigazgatás nélkül. A közigazgatás viszonylagos önállósággal rendelkezik. Ennek az autonómiának három forrása van, a jog uralma, a szakmai hozzáértés és közigazgatás társadalmi kontrollja. A közigazgatás joghoz kötöttsége a kormányzat számára azt jelenti, hogy a közigazgatásnak feladatokat csak ennek a jogrendnek a keretei között adhat és kérhet számon. A közigazgatás szakmai szabályai kötik a végrehajtó hatalmat, eredményes és hatékony közszolgálat nem valósulhat meg a szakmai kritériumok teljesítése nélkül. „A közigazgatás szakmai ágazat, távol áll a politikai törtetéstől és küzdelmektől…, ugyanakkor azonban messze felette áll a technikai részletek száraz 67

Finszter Géza

szintjének azáltal, hogy magasabb eszméin keresztül közvetlenül kötődik a politikai bölcsesség tartós, időtálló alapelveihez, a politikai fejlődés örök igazságaihoz.”7 A közigazgatás a demokratikus társadalom közvéleményének kontrollja alatt áll. Teljesítményének értékelésével a kormányzati munkáról alakul ki a lakosság ítélete, amely a politikai hatalom gyakorlóinak jövőbeli helyzetét is meghatározza. Olyan országokban, ahol a rendészeti igazgatás a centralizált államigazgatás egyik legfontosabb ágazat, és ahol a rendőrség irányítása erős kormányzati eszközökkel történik, ott különösen fontos a közigazgatás önállóságának és joghoz kötöttségének a hangsúlyozása. Természetesen csak akkor, ha az alkotmányos berendezkedés nem hagy kétséget abban, hogy a rendészet is része a civil közigazgatásnak. A büntető-jogtudományok A közigazgatási jog mellett a büntető-jogtudományok módszerei sem nélkülözhetőek a rendőri eljárások normatív alapjainak feltárásában. Ezek azonban a rendészet működését meghatározó tételes jog tanulmányozásán túl semmit nem tudnak mondani arról, ahogyan a rendőrségi szervezetek ténylegesen működnek. Nem is véletlen, hogy a büntető jogdogmatika, de a büntetőeljárási jog tudománya maga is hűvös távolságtartással tekint a rendészetre, a nyomozókat, a bűnüldözés szakembereit a tények robotosainak tekinti, és az ügyészben a bűnügy első jogi értékelőjét tiszteli. A bűnözés kontroll-mechanizmusait tanulmányozó kriminológiát, annak művelői alkalmasnak tartják a rendészet napi gyakorlatának feltárására. Valójában azonban a bűnözéstan kompetenciája nagyon is korlátozott. A látenciát keresők példának okáért helyesen ismerték fel a rendőrségi tevékenység minősége, a rendőr társadalmi elfogadottsága és a lakosság feljelentési készsége között mutatkozó összefüggéseket. A bűncselekmények statisztikai elemzése indokoltan vetette fel annak gyanúját, hogy ezek a számok nem a valóságos bűnözést, hanem a bűnüldözés felvevő kapacitását mérik. A bűn megismerése azonban kriminalisztikai feladvány is, ami gyakran a legjobb infrastruktúra és szakértelem mellett sem vezet eredményre. Erről a komoly gondról a kriminológia hallgatni kényszerül. Nem tárgya a kriminológiai érdeklődésnek az sem, hogy miként alakulnak a rendészeti beavatkozások, továbbá hogyan mérhető azok jogszerűsége és hatékonysága. A közbiztonsági szolgálat teljesítményét elemezve a rendészeti jelenlét és a jogkövető helyi társadalommal való kooperációs készség a szituációs bűnmegelőzés kulcskérdése lett, ennyiben kriminológiai felismerések ösztönözték a közösségi rendőrségi modellek megalkotását. Ellenben a rendészet aktuális veszélykezelő manőverei, és főleg a legitim erőszak bevetésének technikái, meghaladják a bűnözés kutatóinak módszertani lehetőségeit. A kriminalisztika sem válhatott a rendészet teljes színképét befogadó kutatási ágazattá, minthogy annak tárgya kizárólag a múlt büntetőjogilag releváns részének 7

Wilson: i. m. 45. o

68


a megismerése a tételes jog adta keretek között. Ebben pedig nem fér el a kockázatelemzés, a jelen és a jövő megismerése, noha a bűnügyi hírszerzésnek, a titkosrendőri munkának ezek is a tárgyai. Főleg pedig a legitim fizikai erőszak alkalmazása maradt parlagon, ahol máig a mindennapok diktálta rögtönzések a meghatározóak. A rendészettudomány kezdetei A terület önállósodásának vannak módszertani feltételei is. A rendészeti kutatások, tudományrendszerbeli elhelyezkedésüktől függetlenül, eddig is viaskodtak egy jelentős problémával. A rendőri empíria megismerése ugyanis sem a szociológia, sem a kriminológia hagyományos eszközeivel nem biztosítható. Az egyik akadály a rendészeti beavatkozások titkossága, a másik pedig a személyiségi jogok védelme, ami mellesleg az ügyészségi és a bírósági akták tanulmányozását is megnehezíti. De a legkomolyabb kételyt az intézkedési helyzetek egyszeri és megismételhetetlen jellege veti fel. A felületes szemlélő a rendészeti cselekvések többségében semmiféle törvényszerűséget nem képes felfedezni. Ez az adottság sugallja a vélekedést, miszerint a rendőrködés színtiszta praktikum, ahol az elméletképzésnek nincs helye. A rendészet tanától várhatóak olyan módszertani lelemények, amelyek ezeket a fenntartásokat eloszlatják. A kriminológiai metodológiában találkozhattunk igen bizarr megoldásokkal, például, amikor a kutató maga is rendőrként tevékenykedve figyeli meg annak a csapatnak a viselkedését, amelyben részt vesz, vagy ami még meghökkentőbb, a bűnözői környezetbe való „alászállás” megfigyelési célzattal.8 Azokban az országokban, ahol a rendészet szakmává válása első számú fejlesztési célként került meghatározásra, az esetelemzés, a rendészeti módszerekkel elhárítható veszélyek diagnosztikája és a hatósági beavatkozásokat modellező kísérletek jelentették annak az eredeti módszertannak az alapjait, amelyet e kutatások a maguk számára alakítottak ki. Az új tudományterület alapításának az igénye az 1990-et követő esztendőkben először a rendszerváltó régióban merült fel. Hamarosan azonban több uniós ország is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Az első áttörést az új szuverenitásként létrejött Szlovákia és Szlovénia frissen létesült tudományos akadémiái tették meg, amikor önálló tudományágként fogadták be a rendészeti tant. Ennek alapján történt például a Pozsonyi Rendőrtiszti Akadémia akkreditálása, ahol egy időben doktori iskola is működött. Ausztriában, Németországban és Hollandiában ugyancsak a rendőri felsőoktatásnak a civil egyetemi rendszerhez történő csatlakozási terve sürgette a kérdés napirendre tűzését.9

8

9

Korinek László: A kriminológiai kutatási módszerek. Tanulmányok Erdősy Emil professzor tiszteletére, Pécs, PTE, ÁJK, 2002. 15-16. o. Holcr, K. – Doz, Sc. – Chalka, R.: Rendőrtudományok és ambícióik. Bratislava, 2000. Nyersfordítás, RTF

69

Finszter Géza

Magyarországon hasonló törekvések a rendszerváltás után fogalmazódtak meg. Érdemes összefoglalni azokat a szakmai tényezőket, amelyek hazánkban az új tudományág létrejöttét igényelhetik: Az elmúlt évtizedek legjelesebb rendőrségi kutatásai az állam- és jogtudományok területére összpontosultak, ami azt erősítheti, hogy a rendészet itt találhatja meg végleges helyét. Felmerül azonban számos olyan témakör, ami a jog számára zárva marad. Ilyennek tekinthetjük a rendőri csapaterők tevékenységét, a kommandós műveleteket, a bűnügyi hírszerzést, és a rendészeti veszélyelhárítás más területeit, amelyek nem viselik magukon a jogalkalmazás általános sajátosságait. Alkotmányos jogállamtól elvárható, hogy a hatósági erőszaknak ezeket a legsúlyosabb formáit is demokratikus kontrollokkal övezze. Vannak, akik mindezek elméleti megalapozását a rendészet tanától várják. A demokratikus átalakulás megkövetelte a rendészet jogi szabályozását, valamint a szervezeti reformot. Az említett folyamatok egy jogi rendszerváltás részeivé váltak.10 Az új szükségletek távlatos gondolkodást és elméleti diagnózist igényeltek. Kiderült, hogy a közjogi tanítások, beleértve a közigazgatás elméletét, nem alkalmasak ennek a feladatnak a végrehajtására. Igaz, több értékes dolgozat született, amelyek mindegyike közigazgatási megközelítésben elemzi a rendészetet.11 Azonban éppen ezek a munkák hívták fel a figyelmet olyan speciális problémákra, amelyek a közigazgatási elmélet módszertanával nem oldhatóak meg. (közbiztonság, magánbiztonság, rendészeti jelenlét, a legitim erőszak szükségessége és arányossága, a rendészet társadalmasításának és piacosításának határai, a rendészeti menedzsment, teljesítménymérés és minőségfejlesztés stb. A rendőrség munkáját vizsgáló kutatásokkal szemben nem csupán az a követelmény, hogy segítsék elő és igazolják „a különböző empirikus kutatásokkal a létező intézmények működésének hatékonyságát”, hanem az is, hogy tárják fel azok történeti gyökereit és dolgozzanak ki alternatívákat, gazdaságosabb és célszerűbb változatokat. Ez utóbbi jelent igazi társadalomtudományi megközelítést, míg az elsőként említett módszer nem több „szociotechnikánál.”12 Az alkalmazott tudományos módszertan hitelességének a próbájára kerül sor akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy a vizsgálati eljárások a megrendelők szándékaitól függetlenül, mintegy „a realizmus diadalaként” kritikai mondanivalót indukálnak, egészen egyszerűen csak azzal, hogy a létező valóságot tükrözik vissza. Ismeretes, hogy a látencia kutatások eredetileg a bűnözés egy része rejtve maradásának az 10

11

12

Szabó András: Jogállami forradalom és a büntetőjog alkotmányos legitimitása. Belügyi Szemle, 1999/10. szám Kántás Péter: A közrend elleni jogsértések természetéhez. PhD. értekezés, Budapest, 2002, Kézirat; Balla Zoltán: A rendészeti jog egyes kérdései, különös tekintettel a nemzetbiztonsági törvény problémáira. PhD. értekezés, Budapest, 2001, Kézirat Murányi Zoltán: Az erőszakszervek jogállásának és jogi szabályozásának alapelvei. Budapest, 2000, Kézirat Szigeti Péter: Vázlat a közbiztonság három dimenziójáról. Jogtudományi Közlöny, 2001/ 4. szám, 153. o.

70


okait kívánták megismerni, eközben rávilágítottak a bűnüldöző szervek „különféle szervezeti és működési problémáira, így például a szelekciós munkamódszerre.”13 Nálunk a rendészeti tisztképzés hagyományosan egy ágazata a civil felsőoktatásnak, ami felvetette, hogy az ilyen tanintézet mely tudományok kritériumai szerint akkreditálható. A Rendőrtiszti Főiskolát hadtudományi szakon hitelesítették, de ezt minden szakember kényszermegoldásnak érezte. Éppen a leginkább specifikációt igénylő olyan ágazatok tudomány-rendszertani minősítése a legbizonytalanabb, mint a közrendvédelem és a bűnügyi felderítés. Az elméleti alapvetés hiánya a jövőben akadálya lehet a tisztképzés egyetemi rangra emelésének és doktori iskola működtetésének. Holott ezek a fejlesztések a rendőri professzió kialakításában nélkülözhetetlennek látszanak. Tapasztalat, hogy a rendészet az államigazgatásnak az a területe, ami a leginkább kiszolgáltatott a napi rögtönzéseknek, a politikai csatározásoknak és a legjobban nélkülözi a stratégiai szemléletet, a közszolgálat szakmaként való elismerését. Az okok sorában ott találjuk a tudományos kutatások hiányát. Ezt az űrt a lendületesen fejlődő állam- és jogtudományok, valamint a szervezéselmélet eredményei sem tudták kitölteni. Egyesek a rendészet tanától várják a kedvező fordulatot.14 A rendőri munka természete módszertani kérdéseket is felvet. Vajon tanulmányozható-e egy olyan társadalmilag–történetileg meghatározott cselekvés, amelyre a folyamatos változékonyság, a cseppfolyós jelleg nyomja rá a bélyegét. Van-e szintetizált tudásunk az olyan veszélyelhárító tettről, amely előre nem kiszámítható, nem szorítható szabályok közé, és ahol nem hivatkozhatunk „egy korábbi hasonlóra”.15 A rendőri akciók egyedisége olyan módszertant kíván, amely ebben az állandó változékonyságban is képes felismerni lényeges, tartós ismétlődéseket. Mindezek elvezethetnek a rendészeti veszélyelhárítás törvényszerűségeinek meghatározásához. Ez idáig nem sikerült pontosan leírni a rendőri szakma tartalmát, kijelölni azokat a funkciókat, amelyeket valamely speciális tudás birtokában „mindenki másnál jobban végeznek” azok, akik ezeket az ismereteket elsajátították.16 A rendőrképzésnek természetesen megvannak a maga hagyományai, de olyan tanterv és oktatási program még nem született, amelyet a rendészet természetrajzát birtokba vevő kutatásokra alapítottak volna. „Hogyan képezzük rendőreinket, ha nem mutatjuk ki reálisan elfoglaltságaikat, feladataik hatékonyságát, ha az információk pontatlanok és hiányosak… A rendőri szolgálati helyek megnyitása a kívülálló figyelő részére, a rendőrökkel folytatott konzultációk, valamint az elvégzett kutatás eredményeinek

13 14

15 16

Korinek László: A rejtett bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 44. o. Szabó András: A rendészettudomány meghatározása és értelmezése. Magyar Rendészet, RTF, Budapest, 2003. 4. szám, 10. o. Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Atlantisz, Budapest, 1996. 129. o. Emile Durkheim: Az öngyilkosság. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 417. o.

71

Finszter Géza

megvitatása és hozzáférhetővé tétele lenne a nemzeti rendőrség számára az első lépés, amit a jövőben meg kell tennie.”17 A rendészeti tan művelése valószínűleg meg fogja változtatni a rendvédelem történetének feltárásában eddig követett módszereket. A leíró forráselemzések mellett, aminek a jelentőségét egyáltalán nem kívánjuk lebecsülni, megjelenhet a kritikai értékelés, ami arra keresi a választ, hogy a múltban milyen tényezők befolyásolták a rendészeti struktúrák és funkciók alakulását, melyek voltak a legitimációs források, hogyan alakult a külföldi minták átvétele és mivel magyarázhatóak a taktikában és a stratégiában mutatkozó állandó jegyek. Rendőrségi kutatások a rendszerváltó országokban Magyarországon 1990 után a rendőrségi kutatások három irányba indultak el. Megkezdődött az addig alig ismert nyugati eredmények és kutatási módszerek átvétele. Tanulmányok születtek a hazai rendőrség helyzetéről, elképzelések láttak napvilágot a rendőrségi modernizációról. A leginkább sikeresnek a külföldi tapasztalatok átvétele bizonyult. Eredményesnek mondható a rendőrség állapotáról adott diagnózis is, de itt a kutatásoknak hibája, hogy az erőteljes kritikai hang mellett szinte semmit nem tudtak mondani a gyakorlatban is hasznosítható új megoldásokról. Végül teljes kudarcnak érzékeljük azokat az erőfeszítéseket, amelyek a modernizációra irányultak. Azt lehet mondani, hogy a rendszerváltás idején két irányzat jelent meg, a reformerek és a fontolva haladók koncepciója. A reformerek az elmélet képviselői voltak, akik gyökeres átalakítást akartak. Meghirdették a demilitarizálás, a depolitizálás és a decentralizálás programját. A fontolva haladók gyakorlati szakemberek és a politikusok, akik az elbizonytalanodott rendőrség cselekvőképességének a helyreállítását, a fegyelem megszilárdítását és a hatékonyság gyors növelését kívánták. Az utóbbi valósult meg. A kutatók tapasztalhatták, hogy ez a program nem kíván annyi elméleti megalapozást, mint a reform. A politika fogadókészsége igen szelektív lett. Azokat a kutatási eredményeket, amelyek gyakorlati elképzeléseiket erősítették, szívesen látták, amelyek azonban kritikai tartalmakat hordoztak, azokról tudomást sem vettek. A bürokrácia megpróbált önellátó lenni feladatai tudományos támogatásában. A hivatalnokoktól tudományos teljesítményeket vártak el, a kutatókat pedig megpróbálták hivatalnokká fegyelmezni.18 Ebben a helyzetben az elmélet munkásai azt tehették, hogy önkritikusan felülvizsgálták teljesítményüket. Felismerték, hogy alaposabban kell tanulmányozni a rendészeti praxist, nagyobb megértést szükséges tanúsítani a gyakorlat igényeivel 17

18

Dominique Monjardet: Rendőrségi kutatás és modernizáció. Új Rendészeti Tanulmányok, RTF kiadványa, Budapest, 1995/1. szám Finszter Géza: The Political Changeover and the Police. Police in Transition. Central European University Press, 2001

72


szemben, miközben meg kell őrizni autonómiájukat és tudományos igényességüket. Ehhez tudomány-rendszertani kérdések tisztázására is szükség van. Arra kell válaszolni, hogy a rendőrséggel foglalkozó kutatásokat mely tudományágak kritériumai szerint kell folytatni. Egyes nézetek szerint kívánatos megtartani az állam- és jogtudományok elsődlegességét. Ennek a megoldásnak előnye, hogy komoly nyomatékot kapnak az alkotmányos jogállam követelményei, viszont hátránya, hogy nem kerülnek tudományos művelésre azok a rendészeti területek, amelyek részben a jogi jelenségeken kívül esnek, illetve olyan közbiztonságot védelmező, avagy helyreállító műveletek, amelyeknek a jog csak a kereteit, korlátait, és sohasem a tartalmát képes meghatározni. (Ilyen téma egyebek mellett a titkos információgyűjtés, vagy a tömegzavargások csapatrendőri erővel történő megfékezése, általában a legitim fizikai erőszak aktuális bevetése, olyan közbiztonságot fenyegető veszélyek esetében, amelyek egyéb módon nem háríthatóak el.) Más elgondolás szerint elfogadható egy multidiszciplináris megoldás, amikor a kutatási tárgy és az alkalmazandó módszer együttesen dönti el a tudomány illetékességét. Ennek előnye, hogy minden elméleti probléma a reá jellemző speciális szakértelemmel közelíthető meg, viszont akadály a különböző területek között nehezen megteremthető együttműködés, és nem különben nehézségekbe ütközik az eredmények szintézisbe foglalása. Törekvés mutatkozik arra is, hogy a hadtudomány terjessze ki kompetenciáját a rendészetre. Ennek előnye, hogy bizonyos korábbi együttműködési formákra építhet, hátránya viszont, hogy a rendőri tevékenységnek csak egy kis szeletét képes hozzáértéssel vizsgálni, miközben a militarista szervezetet konzerválja ott is, ahol a rendészetnek a közszolgálathoz kellene közelednie. Az utolsóként említett elgondolás szerint helye van egy új tudományágnak, amelyiket nevezhetünk a rendészet tanának is. Ennek előnye, hogy a számtalan kutatási szempontot képes szintetizálni, hátránya viszont, hogy hagyományok hiányában alacsonyabb szakértelemre támaszkodhat, a tudományos közélettől elszigetelődhet, ami nehezíti a rendészet visszaintegrálását a civil közigazgatásba. Az elméleti problémát pedig az okozza, hogy vajon egy ilyen tan kijelölhet-e a maga számára más tudományterületek által nem művelt speciális kutatási tárgyat, továbbá lehet-e esélye egy semmi mással nem helyettesíthető rendészeti metodológia megteremtésére? A szakemberek közül mind többen állítják, hogy szükség van önálló rendészeti tudományágra, amely társadalomtudományként a bűnügyi tudományokkal és a közigazgatás tanával egyaránt szoros kapcsolatot mutat, de kialakíthatóak a kapcsolódási pontok a szociológiához, az etikához, a politológiához és a pszichológiához, valamint a szervezés-tudományhoz is.19 Ez utóbbiak úgynevezett kötőjeles tudományterületekként a megalkotásra kerülő rendészeti diszciplína alrendszereiben működhetnek, de nem válnak el teljesen azoktól a tudományágaktól sem, ahonnan 19

Szabó András: Helyet kér a rendészettudomány. Magyar Rendészet, RTF, Budapest, 2004/ 1. szám, 21-27. o.

73

Finszter Géza

módszereiket, fogalmaikat kölcsönzik, és amelyek törvényszerűségeire a kutatásokban figyelemmel vannak. Ezek: a rendőr-szociológia, a rendőretika, a rendőrpszichológia és a rendőrségi szervezéselmélet. A rendészeti tudomány része lehet a rendőrségi kriminalisztika, amely a hagyományos nyomozástani területeken kívül magába foglalja a kriminállogisztika, a kriminálinformatika és a kriminálstratégia ismeretanyagát is. Mindez ismételten felveti a kriminalisztika természettudományos megalapozású ágazatainak a rendszertani helyét. Az igazságügyi orvostan nem kétségesen az orvostudomány részeként kerül művelésre, minthogy ennek hagyományos egyetemi katedrája az orvosi univerzitászokon szerveződött meg. Ezzel szemben a kriminalisztikai fizika, kémia, biológia és az igazságügyi vegytan a természettudományos műhelyektől távolabb, a különböző azonosító laboratóriumokban kapott helyet, hasonlóan a klasszikus kriminalisztikai szakterületekhez, mint a nyomtan, a fegyver-szakértés, a daktiloszkópia, valamint az okmány- és írásszakértői tevékenység. (Magyarországon történt egy kísérlet ezeknek a területeknek a természettudományos rendszerekbe történő visszaintegrálására, amikor rövid ideig kriminalisztikai kutató laboratórium működött a Budapesti Műszaki Egyetemen.) Egyes európai országok az új tudományág megalapozásának különböző fázisaiban vannak. Szlovákiában például a rendészeti kutatások önállósodása már többéves múltra tekint vissza, Németországban viszont az első lépéseket teszik a kutatók. Az utóbbiak helyzetét nehezíti, hogy az NSZK-ban a hatvanas évek elején történt már egy alapítási kísérlet, ami azonban akkor teljes kudarccal végződött, maga a törekvés pedig hosszú időre feledésbe is merült. Ennek okát a hamburgi profeszszor, Fritz Sack abban látta, hogy a szövetségi köztársaság rendőrsége a legutóbbi időkig magán viselte a katonai mintákat követő, a civil társadalomtól izoláltan működő porosz hagyományokat, amelyek pedig kevéssé tűrik a független kutató intézetek tudományos érdeklődését. (Les Polices en Europe, Les Cahiers de la securité interieure, Paris, 1992)) Mindazonáltal napjainkban éppen a rendészettel szemben támasztott uniós normák hangsúlyozzák a rendészeti tan önálló létének a fontosságát, mondván, hogy az elengedhetetlen az alkotmányosság szempontjából is, mert a rendészet elmélete biztosíthatja a jog uralmát, a szervezetek átláthatóságát, de ez teheti valóságos szakmává a rendőrködést, továbbá jelentősen segítheti a hatóságok és a társadalom kooperációját. Mások ezt a törekvést azért tartották időszerűnek, mert az új évszázad hajnalán a rendészeti veszélyelhárító funkciók olyan jelentőségre tettek szert, ami korábban a közigazgatásnak nem volt jellemzője. Nyilvánvalóan a bűnözés elsőszámú globális problémává válása idézte elő ezt a helyzetet. Sajátos kutatási tárgy a rendőri jelenlét is, amelynek célszerű megszervezése stratégiai kérdés, és amire a szervezéstudomány általános felismerései kielégítő választ nem képesek adni. A titkos információgyűjtésről is kiderült, hogy az olyan bizonyítási műveletek sorát jelenti, amelynek elméleti feltárásához sem a hagyományos 74


kriminalisztikai szemlélet, sem pedig a büntetőeljárási jog tudományán belül művelt bizonyításelmélet nem szolgál alkalmazható módszerekkel. A legitim fizikai erőszak tanulmányozása egy különleges kockázatelemzést igényel, amelynek esetében a korábban javasolt hadtudományi megközelítés mutatkozott hatástalannak. A legújabb kutatások a közbiztonság értelmezése kapcsán számos kriminológiai metodikát használtak fel eredménnyel, de a rendészet számára nélkülözhetetlen krízismenedzseléshez merőben új módszerek szükségesek, amelyek kidolgozása minden bizonnyal a rendészeti diszciplínára vár. A rendőri munka eredményességének a mérése nélkülözhetetlen lenne annak érdekében, hogy ezen a területen is meggyökeresedjenek a közigazgatás más ágazataiban elfogadott minőségbiztosítási módszerek. Úgy látszik, hogy ez a feladat is sajátos szemléletet igényel.20 A módszertani kérdések egész sora megválaszolatlan. Egyetértés mutatkozik abban, miszerint a rendészeti tudománynak szoros kapcsolatot kell tartania a gyakorlattal, megállapításait empirikus elemzésekre célszerű alapozni. A kutatási eredményeknek az a legfontosabb próbája, hogy azok a gyakorlatban miként alkalmazhatóak. Ennek ellenére a tudomány nem mondhat le kritikai természetéről, és arról sem, hogy a valóság feltárásának elsődleges célja a szükséges változtatások megalapozása lehet. Tudományos igényesség nélkül nem gondolható el messzire tekintő rendészeti reform, de elméleti alapok szükségesek a rendészeti jog megteremtéséhez is. Az analitikus és a szintetizáló megközelítésnek egyaránt helye van, de egyúttal két elkerülendő szélsőségre is felhívjuk a figyelmet. Az alkalmazott kutatások nem téveszthetőek össze a rendészeti gyakorlattal, a rendőrködés nem laboratóriumban történik, a szolgálati jelentés nem töltheti be a tudományos dolgozat funkcióját, a hivatásos rendőr nem kutató. Ilyen „udvari” tudomány kialakításának vannak jelei a miniszteriális és a rendőrségi igazgatásban. Másfelől viszont a rendészet elmélete nem emelkedhet az alapkutatási magasságba, fő forrása az esettanulmány, és a teljesítményt a gyakorlati alkalmazhatóság is minősíti. Vannak tapasztalatok, miszerint a kutatók egy része nehezen kooperál a gyakorlattal, nem ismeri eléggé a rendészeti munka természetét, kritikai mondanivalóját időnként felesleges indulatokkal fogalmazza meg. Az alkalmazott és a teoretikus tudományok mellett nem kevesen hangoztatják azt, hogy a rendőrségi munka számára a legértékesebb forrás a mindennapi praxis, amelyből „tudomány előtti” felismerések nyerhetőek.21 Ezek sajátossága, hogy a rendőrségi végrehajtó-rendelkező tevékenység során keletkeznek, egyedi intézkedési helyzetekhez kapcsolódnak, megfogalmazói a szolgálat munkatársai, hasznosításuk a szolgálat racionalizálásában, parancsok és utasítások kiadásában történik, a tapasztalatok átvétele esetleges, sok bennük a pontatlanság, ezért általános elterjesztésük csak nagy megszorításokkal képzelhető el. A „tudomány előtti” felismerések korlátjai igazolják, hogy a rendészeti gyakorlatnak tudományos támogatásra van 20 21

Dános Valér: Mérhető-e a rendőrségi munka hatékonysága? Belügyi Szemle, 1992/4. szám Holcr, K. – Doz, Sc. – Chalka, R.: i. m.

75

Finszter Géza

szüksége. Az elméletileg is megalapozott tapasztalatok általánosíthatóak, megfigyeléssel, kísérletekkel, modellezéssel, teljesítménymérésekkel verifikálhatóak, általuk a munka tervezhetővé és gazdaságossá tehető, az eredmények tudományos fogalmakban, kategóriákban és definíciókban pontos nyelvi formát öltenek, végül pedig tanítható szakmai ismeretek alapjául szolgálhatnak. A rendészeti teória megszületéséhez azonban a szolgálatok fogadókészsége nem elegendő, ehhez a tudományos kutatás önálló objektumaira van szükség, kutató intézetekre és szakiskolákra. (Jellemzőnek találjuk, hogy a rendőri hierarchia már ettől a viszonylagos önállóságtól is tartva azt szorgalmazta, hogy maguk a rendőrségi egységek kapjanak kutatóhelyi státuszt.) A tudományos bázis létrehozása a rendészeti felsőoktatás feladata. Ezért arra kell törekedni, hogy a vezető rendészeti szakemberek képzése egyetemi rangú tanintézetekben történjék, ahol a doktori iskolák is működhetnek. Ehhez azonban a hagyományos rendőr akadémiáknak el kell érni az akkreditációhoz szükséges minőséget. A rendészet tana nem azonos a tantárgyi struktúrával és a tanszéki tagozódással sem. A felsőoktatás egyszerre műhelye és felhasználója a kutatásoknak, de a tanintézet szervezetének kialakítása a tudomány-rendszertani megfontolások mellett didaktikai szempontokat is követ. Fontos az is, hogy a rendészeti tudomány művelése ne elszigetelten, hanem a legszélesebb tudományos közvélemény előtt, a nemzetközi megmérettetést is vállalva történjék. Nélkülözhetetlen a nemzetközileg elfogadott, egységes kutatási terminológia kialakítása. Tiszta, világos és egyértelmű fogalmi rendre van szükség, olyan szaknyelvi apparátusra, amely idegen nyelvekre is lefordítható. A tudományos teljesítmények egyik mércéje az univerzális alkalmazhatóság, amelyhez viszont elengedhetetlen az internacionális kutatási programok elindítása.

76

A görög-török fal = Határbiztonság

Görbe Attiláné Zán Krisztina rendőr alezredes Belügyi Tudományos Tanácsa titkára

A görög-török fal = Határbiztonság „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek” (Az Emberi Jogok Nyilatkozatának 1. cikke) A 2002-ben megjelent Pécsi Határőr Tudományos Közlemények I. kötetében „Gondolatok a rendészettudományhoz” címmel a rendészettudomány egy elkötelezett, „megszállott” híve – a szerző nevesíti ily módon saját magát – tollából olvashatunk máig érdeklődésre számot tartó gondolatokat, okfejtést a rendészettudomány helyéről, szerepéről. Bár már lassan egy évtized telt el, mind a ma napig találunk a tanulmányban megválaszolatlan kérdéseket és ez nem a szerző hibája! „A biztonság megteremtésében, fenntartásában, szavatolásában – a globalizáció minden pozitív és negatív hatása ellenére – új értelmet nyert a belső biztonság, a köznyugalom, a közrend, közbiztonság, amelyek hagyományos szerepe át- és felértékelődött. Nagyon is szükséges kutatni, elemezni és a különböző elemek rendszerbe kapcsolásával „felépíteni” a rendészettudományt, mert az előzőekben felvezetett biztonság és a biztonságot garantáló összetevők – prioritásaikat tekintve is – megváltoztak. …a biztonság jövőbeni garanciája elsősorban nem a hadtudomány és a katonai műveletek milyenségén múlik, hanem a civil közigazgatás, illetve a rendészeti és nemzetbiztonsági szervek tevékenységének összhangján. Az új évezred új kihívásaira tudományosan rendszerezett, elméletileg megalapozott, kísérletekkel igazolt, módszer-gazdag, változatos és meglepetésszerű, támadólagos, kezdeményező és nem lépéshátrányos, eseménykövető és esemény-regisztráló rendészettel leszünk képesek hatásos válaszokat adni.”1 Nem vehetem és nem is veszem a bátorságot a közel tíz éve rendezetlen helyzet megoldására, csupán szerény eszközeimmel – jelen esetben egy pár, a migrációval foglalkozó gondolat összefoglalásával – kívánok a rendészettudomány elkötelezett és „megszállott” híveinek táborához csatlakozni, folytatva azt a harcot, amit Virányi tábornok úr, a Magyar Rendészettudományi Társaság Határrendészeti Tagozatának alapító vezetője megkezdett.

1

Virányi Gergely: Gondolatok a rendészettudományhoz. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények I. Pécs, 2002. 36-37. o.

77

Görbe Attiláné Zán Krisztina

A 2011-es év talán első migrációval kapcsolatos híreként napvilágot látott az az információ, miszerint az USA és Mexikó közötti virtuális határ mintájára – a kéretlen bevándorlást megakadályozandó – fal építését tervezi az athéni kormány. A 206 kilométer hosszú görög-török határ mentén húzódó akadály tervéről Hrisztosz Papucisz polgárvédelmi miniszter, volt görög EU-biztos beszélt egy év eleji interjúban. Törökország megérti azt a görög tervet, hogy a két ország határának egy részén az illegális bevándorlás elleni küzdelem jegyében kerítést akarnak építeni. A török miniszterelnök szerint nem lenne igazságos ezt egy falnak hívni: ez csak egy kerítés. Nem új jelenségről van szó. A bevándorlókkal szembeni falak az Európai Közösségen belül folyamatosan erősödnek, még ha kifinomultabb formában is. Egyrészt ezt szolgálják a törvények: egyre nehezebb megszerezni az állampolgárságot, egyre ritkábban egyesülhetnek a családok. Másrészt az európai társadalom nem fogadja be a bevándorlókat: ők az elsők, akik a munkaerőpiacon kívül kerülnek, nincsenek állampolgári jogaik stb. A rasszizmus és az előítéletek láthatatlan, de áttörhetetlen gátjai – ha úgy tetszik „falai” – tartják távol a bevándorlókat az európai társadalomtól . Ezek a falak azonban azt is mutatják, hogy Európa elárulja saját alapvető értékeit – nemcsak azzal, hogy a társadalom külső és belső határai mentén mindennapos jelenség az emberi jogok megsértése, hanem elsősorban azt az alapelvet tagadják meg, amelyre az európai társadalom felépül: az egyenlőség és a társadalmi igazságosság ígéretét. Görögország és Törökország az elmúlt években találták szemben magukat a bevándorlók számának erőteljes növekedésével. Ezt a jelenséget meghatározó módon befolyásolja a két ország földrajzi helyzete is. Görögország – hivatalos nevén a Görög Köztársaság – Európa délkeleti részén, a Balkán-félsziget déli végén helyezkedik el. Északon Albániával, Macedóniával és Bulgáriával, keleten pedig Törökországgal határos. A kontinentális Görögország keleti és déli partjain az Égei-tenger, míg nyugati partjain a Jón-tenger képezi a határt. Mindkettő a Földközi-tenger keleti medencéjének része, ahol sok sziget található. Erősen tagolt partvonal jellemzi, partvidéke 15.000 km hosszú. Dél felé a part egyre inkább csipkéződik, a szárazföld parthossza 4 000 km. Az összefüggő szárazföld csak 107 000 km2, a többi 25 000 km2 sziget. Törökország olyan állam, amelynek területe kisebb részben Európában, nagyobb részben Ázsia délnyugati részén fekszik. A Fekete-tenger és a Földközi-tenger között elhelyezkedő Anatóliai-félsziget alkotja az ország fő területét. Északról Grúzia és Örményország, keletről Irán, délről Irak és Szíria, míg nyugatról az Égei-tenger szigetei, Görögország és Bulgária határolja. Keleti határát magas hegylánc védi, szárazföldi határait a 20. században véglegesítették különböző egyezményekben. Görögországgal közös határát a Lausanne-i béke határozta meg 1923-ban, mely megoldotta a Trákiával kapcsolatos határproblémákat, és kikötötte a lakosság kicse-

78


rélését, amelynek értelmében a népes görög lakosság kénytelen volt Görögországba költözni, a görög területen lakó török anyanyelvűek pedig Törökországba települtek Görögország és Törökország jelenleg az illegális bevándorlókkal szembeni közös fal kiépítését tervezi, de a két ország 20. századi történetében már létrejött és ma is létezik Ciprus szigetén egy igen sajátos helyzetet jelentő „fal”. Ciprus – hivatalos nevén a Ciprusi Köztársaság – szigetország a Földközi-tenger keleti medencéjében, Törökországtól délre. Szicília és Szardínia után a Földközitenger harmadik legnagyobb szigete. Míg a sziget földrajzi szempontból Ázsiához tartozik (mivel az ázsiai kontinentális talapzaton található), addig az ország kulturális és politikai szempontból is Európa része. Az ország fővárosa Nicosia, mely a sziget középső részén található, s amelyet (a szigethez hasonlóan) kettéoszt a déli, szabad és főként görög-, illetve az északi, Törökország által megszállt töröklakta részeket elválasztó Zöld vonal. A megszállt területeken 1983 óta létezik a csak Törökország által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság szakadár állam.

A Zöld Vonal megközelítőleg 180 kilométer hosszan osztja ketté a szigetet. Nagyjából követi a Tróodosz-hegység északi vonalát, keresztülfut a fővároson, majd ismét a hegyek mentén délkeleti, később keleti irányba folytatódik, és Famagusta kikötővárosánál éri el a tengert. A demarkációs vonal hármas ellenőrzés alatt áll: északról Törökország csapatai, délről a ciprusi hadsereg felügyeli, míg a két felet egy ENSZ által kijelölt és az UNFICYP által ellenőrzött, 200-2000 méter szélességű ütközőzóna választja el. Az ütközőzóna területe nagyrészt megközelíthetetlen, elaknásított, ahova 1974 óta kizárólag az ENSZ-erők léphetnek be. A Magyar Köztársaság 84 katona állomásoztatásával vesz rész a ciprusi békefenntartó misszióban. A béketárgyalások eredményeként először 2003-ban nyitottak határátkelőt Nicosiában, a korábban a tárgyalások helyszínéül szolgált Ledra Palace Hotel mellett. 79


Idővel az átlépésre és a megszállt területeken tölthető időre vonatkozó szabályok is enyhültek. Három évvel ezelőtt még azt ünnepelte a világ, hogy lyukat ütöttek a görög-török falon, s három évtized után egyesült Nicosia görög és török fele. A ciprusi példa, a Ledra utca megnyitása azonban nem lett ragadós, sőt inkább az ellenkezője történt. Megszületett a görög-török fal újabb terve. Az Európai Bizottság szóvivője útján Athén tudtára adta, hogy nem nagyon tetszik neki az építmény ötlete. A Barroso-bizottság szerint az efféle kerítések csupán rövid távú intézkedésként működnek, más kérdés, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskörbe tartozik, azaz a görögök azt csinálnak, amit akarnak. Athén érteni látszik a szóból, és a görög tárcavezető önmagát korrigálva már kijelentette, hogy a három méter magas műszaki zárat egyelőre csak 12,5 kilométer hosszan tervezik felhúzni a két ország természetes határának számító Évrosz folyó „gyenge pontjainál”, Oresztiada város térségében. Görögország jó ideje küzd az illegális bevándorlók egyre növekvő özönével, akik újabban a túlságosan veszélyes vízi utat szárazföldire cserélték, s nem Olaszországon, hanem Görögországon keresztül próbálnak bejutni a schengeni övezetbe.2 Athén októberben az Európai Unió határőrizeti ügynökségének, a Frontex3-nek a segítségét kérte, jelezve, hogy egyedül képtelen megbirkózni a problémával. Az Európai Bizottság külügyi biztosa jelezte, hogy Görögország számíthat az európai szolidaritásra, és konkrét segítséget kap az unió külső határainak őrizetéhez. Görögország és Törökország szárazföldi határán mindennap tömegesen próbálnak belépni Görögországba harmadik országból érkező illegális bevándorlók. Az emiatt növekvő nyomás „európai probléma, amire európai válasz szükséges” - mondta Papucisz, hozzátéve, hogy a görög kormány azt szeretné, ha az Európai Unió járőröket telepítene a görög-török határra. A határőr-egységek, amelyek a Frontex felügyelete alatt működnek, öt napon belül bevethetőek azokban az országokban, amelyeket „sürgős és kivételes” illegális migrációs hullám fenyeget. A megállapodás szerint az egységekbe mind a 27 tagállam küld határőröket.4 A tagállamok célja, hogy kezeljék a mediterrán térségből és az atlanti óceán partjai felől érkező illegális bevándorlók által okozott problémákat. A múlt évben az eddiginél sokkal nagyobb létszámú afrikai menekült indult Európa felé, s több mint 31 ezer illegális bevándorló érte el a spanyol partokat. Ez hatszorosa a 2005-ben érkezett bevándorlóknak, és Olaszország, valamint Málta sem kerülte el a rohamot. Noha november óta a Frontex által küldött 200 határőr segítségével jelentősen csökkent az Évrosz folyón átkelő illegális határátlépők száma, ennek ellenére még 2 3

4

Becslések szerint évente 120 ezer illegális bevándorló érkezik Görögországba. Európai Unió Tagállamainak Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség A határőr-egységek tevékenységéről lásd bővebben: Ávár Imre – Lipics László: Akcióban az EU határvédelmi csapatai – A RABIT bevetése. www. biztonsagpolitika.hu

80


mindig megközelíti a napi kétszázat. Az ENSZ adatai szerint 2008-ban az EU területén őrizetbe vett illegális bevándorlók 50 százalékát fogták el Görögországban, míg 2010. első nyolc hónapjában már 90 százalékra emelkedett ez az arány. A Frontex arról számolt be, hogy 2010 első felében az unió határain őrizetbe vett 40 997 illegális bevándorló több mint háromnegyede Görögországban lépett be, és elsősorban Törökország felől érkezett. Az Ázsia, Afrika felől tömegesen érkező illegális bevándorlók megállítására kialakítandó görög-török fal elképzelése nem példa nélküli. Az Európai Unió saját piacának előnyös helyzetbe hozatalával, a külső szereplőkkel szemben alkotta meg az új „Európa-erődöt”5, amelyet először csak gazdaságilag fogalmaztak meg, az utóbbi években viszont sokkal inkább a személyek szabad áramlásával, a menekült kérdéssel kapcsolatban kerül elő a kifejezés. Az Európa-erőd két világ – Nyugat-Európa és Afrika, Ázsia – között épül. Koncepciója a szigorúbb ellenőrzés, és a „méltatlan” személyek kiszűrése. Felhívja a figyelmet a bevándorlás szabálytalan formájára, az ebben rejlő kockázatra, a gazdasági és társadalmi stabilitás gyengeségeire, de ellentmond a szabadságot és nyitottságot deklaráló európai uniós politikának. A koncepció kettőssége magában foglalja a bevándorlás negatív és pozitív konzekvenciáit is: egyik oldalról kiválasztja azokat a tanult, képzett külföldieket, akik az európai munkaerő-piac hiányait pótolják, másik oldalról kiszűri azokat, akik „veszélyt” jelentenek a társadalomra. Felmerül azonban annak a kérdése is, hogy azokkal mi történjen, akik ugyan szabálytalanul érkeznek Európába, alacsonyan képzettek, de dolgoznak és dolgozni is szeretnének, miközben az „otthonmaradás” az elemi életfeltételeket sem biztosítja a számukra. Az Európa-erődről a szakirodalom csak elméleti szinten beszél, de a „láthatatlan” erőd Ceutában6, Melillában7 kézzelfogható módon létező határkerítés a két spanyol enklávé és Marokkó között. És nem csak ott. George Bush amerikai elnök 2006. októberében írta alá a törvényt arról, hogy 700 mérföld hosszan kerítést emelnek az Egyesült Államok mexikói határán az illegális bevándorlók és a kábítószercsempészek visszatartására. A határzár felépítéséra az elnök 1,2 milliárd dollárt különített el. A határ védelmét nemcsak a kerítés megépítésével erősítették. Az amerikai határőrizeti szervek számára – hatáskörüket kibővítve – lehetővé tették, hogy akár erőszak alkalmazásával megállítsák az ellenőrzést elkerülő, határon átszáguldó járműveket. 2010. szeptember 1-jétől egy MQ-1 Predator UAV8-kből álló UAS9 kezdte meg működését a mexikói határ közelében. 5

6

7 8

Az első Európa-erődöt 1452-ben II. Mehmed építette a Boszporusz partján, hogy ennek segítségével ellenőrizze az ostromlott város vízi forgalmát. Ceuta Spanyolország autonóm tartománya Afrikában, Marokkó tengerpartján helyezkedik el. A spanyol hatóságok az illegális bevándorlás visszaszorítására Ceuta város határán egy három méter magas kerítést emeltek, melyeket szögesdrótokkal és mozgásérzékelőkkel erősítettek meg. Melilla városa spanyol exklávé Észak-Afrikában, a Földközi-tenger partján, Marokkó tengerpartján. Unmanned Aerial Vehicle – Pilóta Nélküli Légi Jármű

81


A belbiztonsági minisztérium június óta két úgynevezett drónt10 állított szolgálatba a déli határvidék őrzésére, s a texasi Corpus Christiben került bevetésre a harmadik, Predator B típusú távirányítású repülőgép, így lehetővé vált a közel 3200 kilométer hosszú, Kaliforniától a Mexikói-öbölig négy szövetségi állam mentén húzódó határ utolsó, eddig „lefedetlen” szakaszának légi megfigyelése is. Az amerikai kormány 2010. őszén a Nemzeti Gárda 1200 katonáját vezényelte a határ őrizetére, és 1500 fővel bővítette a határrendőrség állományát annak a törvénynek az értelmében, amelyet augusztus 13-án írt alá Barack Obama elnök. A törvény összesen 600 millió dollárt biztosít a határ védelmének erősítésére. Az összegből a létszámnövelés mellett hat gépre bővítik a határrendőrség drónflottáját, továbbá gammasugaras szkennerek és kábítószer-kereső kutyák beszerezését tervezik. A Predator B felderítő gépek éjjellátó kamerákkal segítenek a drog- és embercsempészek terepen való felkutatásában, s egy-egy bevetés alkalmával akár 30 órán át is a levegőben tudnak maradni. A fenti lépések, intézkedések alapvetően és elsősorban az adott országok, régiók, illetve az Európai Unió határai biztonságának szavatolását kívánják megteremteni. A stockholmi program célja a határbiztonság szavatolásának és a migrációs áramlások megkönnyítésének összeegyeztetése. Az Uniónak folytatnia kell a tagállamai területére történő jogszerű beutazás megkönnyítését, ezzel párhuzamosan pedig intézkedéseket kell hoznia az illegális bevándorlás és a határokon átnyúló bűnözés ellen, valamint magas szintű biztonságot kell fenntartania. Ennek érdekében alapvető fontosságú, hogy a Frontex és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal tevékenységei – a migránsoknak az Unió külső határain való fogadása tekintetében és különösen a vegyes összetételű migránscsoportok azonosítása érdekében – össze legyenek hangolva. A határellenőrzés optimalizálása érdekében továbbra is kiemelt célkitűzés marad a Schengeni Információs Rendszer második generációjának működésbe léptetése és a vízuminformációs rendszer bevezetése. Ezenfelül folytatódik az európai határőrizeti rendszernek11 a déli és keleti határokon való fokozatos kiépítése. Az Eurosur célja, hogy korszerű technológiákat alkalmazó, az interoperabilitást és egységes határőrizeti normák alkalmazását támogató rendszer kerüljön bevezetésre. Miközben az illegális bevándorlás, a határokon átnyúló bűnözés, a terrorizmus veszélye ellen a határbiztonság magas szintű garantálása jogos és nemzetközi összefogást igénylő törekvés, aközben az integrációs- és bevándorlás politikában elsősorban a társadalom tudatának radikális megváltozása jelenthet elfogadható megoldást. A társadalmi tudat változása természetesen nem egyik napról a másikra bekö-

9

10 11

Unmanned Aerial System – pilóta nélküli légi rendszer, maga a gép és az üzemeltetéshez szükséges egyéb rendszerek összessége pilóta nélküli repülőgép Eurosur = European Border Surveillance System

82


vetkező változás, de nem is lehetetlen elképzelés, Előfeltétele, hogy a politikának alapvetően másként kell kezelnie a migrációt. Az „erőd”, a „fal”, a „kerítés” – csak konstrukció, de zárt Európa sohasem létezett, és a jövőben Európának egyre több bevándorlóval lesz dolga. Viszont nem léteznek áthatolhatatlan falak és „az erőd falait is mindennap kisebb robbanások gyengítik. Ennek következtében Európa lőporos hordóvá vált, de a gyújtózsinórt még el lehet oltani.”12 Felhasznált irodalom 1. A görögök falat építenének a bevándorlók ellen, Törökország nem ellenzi Forrás: bevandorlo.wordpress.com (2011.01.10.) 2. A Tanács 2007/2004/EK rendelete (2004. október 26.) az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség létrehozásáról 3. ÁVÁR Imre – LIPICS László: Akcióban az EU határvédelmi csapatai – A RABIT bevetése. www.biztonsagpolitika.hu (2011.01.06.) 4. Brüsszelnek nem tetszik a görög fal Forrás: nol.hu/kulfold (2011.01.06.) 5. GÖRBE Attiláné ZÁN Krisztina: A magyarországi migráció helyzete, kezelésének feltételei és lehetőségei. PhD értekezés, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola, Bp., 2010. 6. LIPICS László: A Stockholmi Program hatása az integrált határbiztonsági rendszerre. http://mhtt.eu/hadtudomany/2010_e_22.pdf (2011.01.10.) 7. MILBORN Corina: Európa: az ostromlott erőd. Alexandra Kiadó, 2006. 8. TEKE András: Határbiztonság az EU bővítése után. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III. Pécs, 2004. 9. VIRÁNYI Gergely: Gondolatok a rendészettudományhoz. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények I. Pécs, 2002. 10. www.wikipedia.hu (2011.01.06.)

12

Milborn Corina: Európa: az ostromlott erőd. Alexandra Kiadó, 2006. 207.o.

83

A katonai jogi képzésről

Hautzinger Zoltán rendőr alezredes, adjunktus Rendőrség Tudományos Tanácsa elnöke

A katonai jogi képzésről Bevezetés, avagy „Virányi gondolatok” a rendészeti felsőoktatásról Virányi Gergely szerint a magyar felsőoktatás egész történetén átívelő kérdés, hogy az egyetemi képzés rendeltetése „csupán” a tudományos, elméleti ismeretek átadása és elsajátítása, valamint a tudományos szemlélet, gondolkodás kialakítása vagy „csak” egy választott szakma magas szintű gyakorlásához szükséges, felsőfokú jártasságok, készségek kialakítása?1 A válasz a rendészeti felsőoktatásra – még mindig a hivatkozott nézetet követve – úgy adható meg, hogy annak mindkét követelményt teljesítenie kell. A fenti megállapítás ellenére – Virányi egy újabb gondolatát idézve – sem a polgári, sem a katonai felsőoktatásban létező egyetemi szakok és az ott megszerezhető képesítések nem elégítik ki maradéktalanul a rendészeti szervek sajátos és szakmaspecifikus elvárásait, igényeit. Különösen az egyetemi végzettséghez kötött azon szakmai beosztások esetében kedvezőtlen a helyzet, amelyekhez „szakirányú egyetemi végzettség” nem biztosítható, éppen a szakirányú egyetemi képzés – nevén nevezve: a rendészeti egyetemi képzés, illetve tudomány-rendszertani megközelítésben a rendészettudományi egyetemi képzés – hiánya miatt.2 A citált mondatok az eltelt idő alatt azonban meghallgatásra találtak, hiszen a 2012. évtől a rendészeti képzés egyetemi karon folyhat tovább. Ahogy az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló törvény általános indokolásában olvasható, az Egyetem létesítésének célja, hogy a közszolgálaton belül a polgári közigazgatás, a rendvédelem, honvédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományában a hivatástudat és a szakértelem erősítése összehangolt és tervezett utánpótlásképzésen, a közszolgálati felsőfokú szakemberképzés egységes intézményi bázison alapuljon.3 Ebben kap helyet a rendészettudomány egyúttal kielégítve azt a követelményt, hogy a jövőben a rendészeti képzésnek ne csak főiskolai, hanem egyetemi kimenete is legyen. Sőt, e diszciplínából – az Egyetem keretében működő Doktori Iskola révén – tudományos fokozatot is lehessen szerezni. Ezzel a rendészettudomány a felsőoktatás szintjén felzárkózott a hadtudomány mellé, amelynek már hosszú ideje megvolt a területe arra, hogy egyetemi és azon túl tudományos szinten is művelhessék. 1

2

3

Virányi Gergely: Gondolatok a rendészettudományhoz. In: Hautzinger Zoltán (szerk.): Tanulmányok a „Határőrség és rendészet” című tudományos konferenciához. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények I. 47. o. Virányi Gergely: A rendészeti felsőoktatás alakulása 2006. után, különös tekintettel a Bologna Folyamatra. Forrás: http://www.b-m.hu/kok/doc/EU/2005_conference/eloadasok/viranyi.pdf (letöltés ideje: 2011.09.30) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló 2011. évi XXXVI. törvény általános indokolása

85

Hautzinger Zoltán

A hadtudomány és a rendészettudomány kapcsolatának egyes sajátos jellemzői A hadtudomány és a rendészettudomány egyetemi szintű összekapcsolása mindemellett nem tekinthető szokványos megoldásnak, mivel ezek a tudományterületek alapvetően nem állnak (állhatnak) közel egymáshoz. Ennek indoka lehet például, hogy a jogállami értékeket elfogadó országok alapvető követelményként tisztelik azt az elvet, miszerint a legitim polgári hatalom ellenőrzése alatt álló fegyveres erő közhatalmat nem gyakorolhat. Korinek László szinte alapelvi éllel szögezi le, hogy a rendőri és katonai tevékenység éles elválasztása alkotmányos követelmény, a béketeremtő kriminológia irányzata helyesen és sokoldalúan kimutatta a bűnözés vagy annak egyes részjelenségei (pl. kábítószerek) elleni fellépés háborúként felfogásának helytelen, sőt, káros voltát.4 Finszter Géza alapján pedig az állítható, hogy a nemzetállami lét világossá tette a belső és külső veszélyek közötti minőségi különbséget. Az emberi jogok új felfogása a hatósági kényszer jogi szabályozásában, a felhasznált eszközökben és a szükséges erő bevetésének mértékében, céljában a katonai és a rendőri legitim erőszak alkalmazásának merőben eltérő módszereit hozta el.5 Hétköznapibb elhatárolást olvashatunk Karsai Krisztinától atekintetben, hogy a katonai rend és fegyelem hogyan illeszthető össze a közszolgálattal. Karsai szerint az a rend és az a fegyelem, ami a katonai habitust jellemzi kifejezetten nem kívánatos a közszolgálatban.6 Az előbbiekben feltárt megkülönböztetések ugyanakkor nem jelentik azt, hogy a hadtudomány és a rendészettudomány élesen elhatárolandó terrénumokat alkotnának. Eleve nem állítható, hogy a katonaság semmilyen rendészeti feladatot nem gyakorolhat, igaz fontos szabály, hogy egy hatalomkoncentrációt elutasító demokratikus állam ezeket a – főleg rendfenntartói tevékenységhez kötött – rendészeti feladatok ellátását szigorú feltételekhez kösse.7 A katonaság rendészeti jellegű alkalmazásának ugyanakkor nemcsak jogállami, hanem szakmai feltételei is vannak. Erre utal Boda József állítása, miszerint válságkezelés során csak a harcoló felek szétválasztása és a fegyverszünet biztosítása érdekében van szükség katonai alakulatokra, a törvényes rend és közbiztonság létrehozása már a rendvédelmi szervek feladata.8 További – igaz inkább negatív – kapcsolódási pontként hozható fel a katonai jog, amelynek művelése és kutatása annak ellenére, hogy bizonyítottan kapcsolódó ha-

4 5 6

7 8

Korinek László: Kriminológia I. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2010. 557. o. Finszter Géza: A rendészet elmélete. KJK-Kerszöv Kiadó. Budapest, 2003. 59. o. Karsai Krisztina: A Rend és a Fegyelem egyeteme, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Zsigovits László) Forrás: http://rendeszettudomany.blog.hu/2011/12/16/a_nemzeti_kozszolgalati_egyetemrol (letöltés ideje: 2011.12.16.) Szikinger István: Rendőrség a demokratikus jogállamban. Sík Kiadó. Budapest, 1998. 107. o. Boda József: A katonai, rendőri és civil (nem katonai) feladatok kölcsönkapcsolata, komplex értelmezése. Hadtudomány 2010/1-2. szám 26. o.

86


tárterületekről van szó, sem a hadtudósokhoz, sem a rendészettudomány iránt érdeklődőkhöz nem áll túl közel. A katonai jog azt a normarendszert jeleníti meg, amely a katonai berendezkedés legfontosabb tételeit kötelező érvénnyel adja közre. A Katonai Lexikon szerint a katonai jog azoknak a jogszabályoknak az összességét jelenti, amelyek meghatározzák a fegyveres erők szervezeti felépítését, működését valamint a katonák jogait és kötelességeit.9 A fenti szűkebb fogalom azonban nem ad teljes definíciót. A katonákra vonatkozó normák ugyanis nemcsak jogszabályokból ismerhetők meg, hanem azokat kiegészítendő más, a katonai hierarchiában elhelyezkedő vezetőktől származó belső szabályzókból, vagy a katonai életviszonyokat jellemző, sokszor íratlan erkölcsi elvekből, szokásokból is. Ennek megfelelően ahogy a jogot a törvényeken, jogszabályokon túl a jogszokások, a bírói gyakorlat és a jogilag releváns magatartások alkotják,10 úgy a katonai jog fogalmi meghatározása sem szűkíthető le a jogszabályokra és a jogi normákra, mivel az tágabb értelemben mindazokat az írt és íratlan normákat és tételeket magában foglalja, amelyek a katonai élet- és szolgálati viszonyra jellemző – „a katonai szellemmel áthatott”11 – érintkezési vagy magatartási szabályokat megfogalmazzák. A katonai jog és a hadtudomány elsősorban funkciójukat tekintve nincsenek messze egymástól. Közös céljuk annak biztosítása, hogy az egyes katonai szervezeteken belül a katonai rend és fegyelem ne sérüljön, a katona mind szolgálatában, mind azon kívül alkalmas legyen arra, hogy a katonai életviszonyokkal együtt járó, az általánoshoz képest szigorúbb kötelezettségeknek és feltételeknek megfeleljen. A hadtudomány a katonai jog alkalmazásának közvetlen környezetét, a katonai életviszonyok sajátos, más közösségekben nem érvényesülő tendenciáit, jellemzőit vizsgálja, végső soron ajánlásokat fogalmazhat meg arra vonatkozóan, milyen eszközökkel és hogyan tartható fenn a katonai rend, milyen eszközökkel és hogyan biztosítható a katonai szerv tekintélye. A rendészettudomány alapvetően más módon kapcsolódik a katonai joghoz. Míg az előbbi – a fentiek szerint – magát a katonai büntetőjog személyi hatályát vizsgálja, utóbbi azt mutatja meg, hogy a katonai szerven belül hogyan értelmezhető a katonai rendészet. Ez megvalósulhat kifelé, mikor a katonai büntetőjog nem katonai személyekre is vonatkozik, de befelé is, amely a katonai büntetőjog (ez esetben többnyire fegyelmi jog) illetékes parancsnok általi alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja. A katonai jog és a rendészettudomány további kapcsolódási pontját jelenti az is, amikor a katonákra vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseket rendészeti (rendvédelmi) szervek személyi állományára is kiterjesztik. Ezzel elismerhető az, hogy e szervek is katonai rend szerint szerveződnek, az általuk elkövetett bűncselekmé9 10 11

Katonai Lexikon. Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1985. 318. o. Maczonkai Mihály: Jogszociológia. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs, 2005. 23. o. Emil Dangelmaier: Militär-Reichtliche und Militär-Ethische Abbandlungen. Wilhelm Braumüller. Wien und Leipzig, 1893. Vorrede. VII. o.

87

Hautzinger Zoltán

nyekkel szembeni fellépés során ugyanazok a sajátos elvek érvényesülnek, mint a hagyományos katonák esetében.12 A katonai jog művelésének és oktatásának aktuális helyzete A hazai felsőoktatási intézmények oktatási tematikáinak megismerése után nem kis meglepetésre állítható, hogy sem az alapképzések, sem a szakirányú továbbképzések jelenlegi kínálatában nem találunk katonai jogi képzést. Mindezekre figyelemmel okkal állítható, hogy a katonai jogi ismeretek az elhanyagolt jogterületek közé tartozik, holott az értelmezhető az alkotmányjogban, a közigazgatási jogban, a büntetőjogban, a nemzetközi jogban, a munkajogban és bizonyos kérdéseket illetően még a polgári jogban is. Az említett jogi tantárgyak általános tételei természetesen nem hiányoznak sem a rendészettudományi (rendőrtiszti), sem a hadtudományi (katonai felsőfokú) tematikákból. Különösen igaz ez a rendészeti képzésre, ahol az egyes – fent már említett – jogi tantárgyak az egyetemi jogi képzéshez hasonló óraszámmal és alapossággal történik. Emiatt – többek között – a rendőrtiszti főiskolai diplomával rendelkezők óralátogatási kedvezményekkel kapcsolódhatnak be az egyetemi jogi képzésbe. Érdemes külön megvizsgálni a katonai büntetőjog helyzetét, amellyel kapcsolatban Blaskó Béla úgy fogalmaz, hogy a katonai büntetőjog a jogtudomány és a jogirodalom „legmostohábban” kezelt témája, mivel az egyetemek jogi karain az nem tananyag, az egyetemi tankönyvek és jegyzetek nem, vagy csak érintőlegesen foglalkoznak e témakörrel.13 Ez főleg annak köszönhető, hogy a katonai büntetőjogon belül az anyagi büntetőjog oktatása, előadása, magyarázata és számonkérése nem szerves része az általános büntetőjog oktatásának, az legfeljebb szabadon választható szemináriumok, egyéb stúdiumok vagy speciális kollégiumok keretében valósul meg. Mostohábbnak mondható a katonai büntetés-végrehajtási jog tudománya és oktatása, amely nemcsak az általános büntetés-végrehajtási jogon, hanem a katonai büntetőjogon belül is csak marginális szerepet játszik. Számottevően jobb azonban a katonai büntetőeljárás oktatásának megítélése, amely az általános büntetőeljárási szabályoktól eltérő rendelkezések – mint a magánvádas eljárás, a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás, a bíróság elé állítás stb. – mellett rendszerint része a teljes büntető eljárásjogi tananyagnak. Más a katonai büntetőjog oktatásának megítélése a szakirányú felső- és középszintű oktatási intézményekben. Az egyetemi integrációt megelőzően a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a Jogtudományi és Politikaelméleti Tanszék Jogtudományi Szakcsoportja volt a felelős a hadtudományi karon belüli szakképzés jogi tárgyainak oktatásáért. E tárgyak között külön jelent meg a nemzetközi hadijog és a katonai büntetőjog. Előbbi tárgy mint a nemzetközi jog része több jogi fakultáson is szerves része a tananyagnak, de külön tantárgyként 12 13

Hautzinger Zoltán: A katonai büntetőjog rendszertana. AndAnn. Pécs, 2010. 59-60. o. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános rész. Tankönyv. Rejtjel Kiadó. Budapest, 2003. 551. o.

88


szintén csak a nemzetvédelmi egyetemen jelenik meg, igaz, Katona Katalin szerint csak mérsékelt óraszámban.14 A katonai jogi képzés egy lehetséges formája Azzal, hogy a katonai jog sem az egyetemi jogi, sem a hadtudományi (katonai) és a rendészettudományi (rendőrtiszti) oktatási programokban nem szerepel, magától adódik a felvetés, hogy e diszciplína oktatásának – akár más egyetemi környezetben - meg kell találni a megfelelő helyet. A válasz e kérdésre azonban nem tűnik könynyűnek, hiszen egyfelől a katonai jog oktatása csak megfelelő jogi alapismeretek birtokában, másfelől olyan közösségben célszerű, ahol a megszerzett elméleti tudás gyakorlati hasznosulással párosulhat. Erre figyelemmel a képzés nem tűnik egyszerű feladatnak a katonai szektorban, illetve meglehetősen sajátosnak tekinthető az egyetemi jogi és a rendészettudományi oktatásban. Ennélfogva a katonai jogi tárgyak előadására és hallgatására elsősorban kiegészítő képzés keretében célszerű gondolni. Így dolgozta ki és akkreditáltatta ezt a Pécsi Tudományegyetem Államés Jogtudományi Kara az egyetem szenátusa támogatásával, és illesztette be egyetemi jogi végzettségű hallgatók számára szakjogászi,15 illetve nem jogi egyetemi képzettségű személyek számára szakokleveles tanácsadó továbbképzési programjába a katonai jog oktatását. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a közelmúltban kiemelt figyelmet szentelt a katonai és a rendvédelmi terület elméleti fejlesztésére. Ezutóbbi keretében külön doktori (PhD) program is indult, amely során már számos disszertáció nyilvános vitájára került sor. A katonai jog pécsi művelése továbbá elsősorban a büntető eljárásjog oktatásában és kutatásában mondható figyelemre méltónak, továbbá nem mellékes az a körülmény sem, hogy a pécsi jogi kar adott otthont az 1707. évben Ónodon elfogadott első katonai büntetőtörvények háromszázadik (tricentenáriumi) évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferenciának is. A katonai jog oktatása több jogág speciális joganyagának elméleti és gyakorlati kérdéseit komplex módon bemutatni szándékozó képzés, amely a jogtörténeti előzmények és az összehasonlító jog eredményeire széles körűen kíván támaszkodni. Alapvető jogi és igazgatási ismeretek megszerzésére építve kiegészítő szakismeretek elsajátítását biztosítja, amelyek elengedhetetlenek a katonai és rendvédelmi szervek magyar jogrendszerben betöltött szerepének megismeréséhez és helyes értelmezéséhez, valamint az említett szervek személyi állományát érintő egyes (büntetőjogi, munkajogi, szabálysértési vagy egyéb igazgatási) kérdések megalapozott megválaszolásához. A hallgatók három fő irányban szereznek elméleti és gya14 15

Katona Katalin: Néhány gondolat a hadijog oktatásáról. Acta Humana 1997. 28-29. szám 116-117. o. Az Oktatási Hivatal 2011. május 12-én az OH-FIF/180-6/2011. ügyszámú határozatával a Pécsi Tudományegyetem rektora által benyújtott kérelem alapján vette nyilvántartásba a Pécsett indítandó katonai jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szakot.

89

Hautzinger Zoltán

korlati ismereteket, amely ismeretek megszerzésével egyben elsajátítanak bizonyos kompetenciákat is. Ezek az ismeretek, kompetenciák, tudáselemek a következők: a) A katonai jog és igazgatás határterületei, elsősorban a hadtudomány, a rendészettudomány, a szociológia és a kriminológia megismerésével kapcsolatos hazai, nemzetközi és európai tényezőket, folyamatokat, tendenciákat felölelő, azokat bemutató és elemző interdiszciplináris ismeretek. b) A katonai jog alapvető területeire vonatkozó nemzetközi jogi, közösségi jogi, valamint a magyar (alkotmány-, büntető-, közigazgatási-, munka- és polgári) jogi szabályozást felölelő, e szabályozást bemutató és elemző jogi szakismeretek. c) Az interdiszciplináris ismeretekhez és a jogi szakismeretekhez kapcsolódó gyakorlati-alkalmazási és módszertani ismeretek, azaz speciális ismeretek. d) Az interdiszciplináris ismeretek, a jogi szakismeretek, valamint a speciális ismeretek önálló alkalmazásához szükséges kompetenciák. A fentiekkel összhangban a katonai képzésben érintett személy képessé válik: – A katonai és rendvédelmi szerveket érintő jogi normák helyes értelmezésére, az egyes jogi (büntetőjogi, közigazgatási jogi, munkajogi, polgári jogi) területek alapvető sajátosságainak felismerésére. – A katonai és rendvédelmi szerveknél szabályozott munkajogi és fegyelmi eljárások lefolytatására vonatkozó jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazására. – A katonai bűncselekmények helyes értelmezésére és elemzésére. – A katonai büntetőeljárás (elsősorban az állományilletékes parancsnok hatáskörébe tartozó nyomozó tevékenység) lefolytatására vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelő alkalmazására. – Az egyes polgári jogi normák katonai (rendvédelmi) alkalmazására. – A katonai és rendvédelmi igazgatás megkívánta jogi követelmények alkalmazására. A képzés főként a probléma-felismerési és probléma-megoldási, az áttekintő és alkotó, valamint a tárgyalási és konfliktuskezelési képesség, azaz a biztos ismeretekre támaszkodó, önálló és felelős fellépéshez szükséges képességek fejlesztésére törekszik. A képzésben való részvétel ennek megfelelően képessé teszi a szakembert arra, hogy önállóan tájékozódjék a katonai jogi kérdéssel kapcsolatos jogi és nem jogi szakirodalomban, a vonatkozó nemzetközi jogi, közösségi jogi és hazai joganyagban és esetjogban. A képzés során megismerhetővé válnak az egyes katonai jogi szakterületek problémái, fejlődési tendenciái, megszerezhetők a felelős munkavégzés sajátos feltételei. Az elsajátítható kompetenciák, ismeretek, tudáselemek és készségek elsősorban azok számára ajánlott, akiknek szakmai tevékenysége kapcsolódik a katonai igazgatáshoz, a katonai rend és fegyelem, valamint egyéb jogi ismeretek kérdéseihez, függetlenül attól, hogy a kormányzati munkában, a katonai vagy rendészeti igazgatásban, az oktatásban, a tömegtájékoztatásban, avagy bármely más szférában dolgoznak vagy kívánnak dolgoz90


ni. A szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök és a főbb ismeretkörökhöz rendelt kreditérték az alábbiak szerint értelmezhető: – Interdiszciplináris ismeretkör: A katonai jog határterületei, így az állam- és jogtudományi ismeretek mellett a hadtudomány, a rendészettudomány és a kriminalisztika dimenziói. – Szakjogi és szakismereti kör: A katonai jog alapvető területeire vonatkozó nemzetközi jogi, közösségi jogi, valamint a magyar (alkotmány-, büntető-, közigazgatási-, munka- és polgári) jogi szabályozást felölelő, e szabályozást bemutató és elemző szakismeretek. – Speciális és gyakorlati ismeretkör: Katonai esetjog, igazságügyi gyakorlat és szakdolgozati kutatás. A Pécsi Tudományegyetem rektora kérelmére nyilvántartásba vett katonai jogi szakjogász szakirányú, illetve szakokleveles tanácsadó továbbképzési szak programjába a fentiek szerint olyan tantárgyak szerepelnek, amelyek kellő módon ötvözik az általános jogi (alap)ismereteket a sajátos katonai jogi ismeretekkel. Az általános jogi ismeretek körében elsősorban azokra a közjogi ágakra kell gondolni, amelyek egy katonai vagy rendvédelmi szerv működésére egyébként is vonatkoznak, illetve az egyes katonai jogi ismeretek megértéséhez a kellő alapismereti tudást biztosítják. Ilyen az alkotmányjog és a közigazgatási jog, valamint a büntetőjog, a büntető eljárásjog, a kriminalisztika és a civilisztika. Ezek mellett gondolni kell a katonai és a rendvédelmi működést nem jogi, inkább tudományos oldalról vizsgáló olyan – szintén alapozó – tárgyakra is, mint a hadtudományi ismeretek és a rendészettudományi ismeretek. A katonai szakjogi képzés valódi rendeltetését az egyes katonai jogi tárgyakon keresztül érheti el. Ezen belül is léteznek közjogi (alkotmányjogi és közigazgatási jogi), büntetőjogi (anyagi-, eljárás- és végrehajtási jogi), illetve egyéb szaktantárgyak. Ezek egyenkénti rövid bemutatásra is érdemesek. Katonai jogi alapismeretek A katonai jogi alapismeretek olyan alapozó tantárgy, amely az általános jogi alapok mellett rendszerezi és összefoglalja azokat a főbb témaköröket, amelyek a katonai jog származásának gyökereit jelenthetik. Ennélfogva e tantárgy nemcsak a hagyományos értelemben vett jogi normák bemutatására törekszik, hanem minden olyan (írott és íratlan) forrást számba vesz, amelyek a katonai életviszonyok szabályozására kihathatnak. E tárgy keretében kerül bemutatásra a katonai jog fogalma, elvei, tudománya, határterületei, forrásai, tagozódása, nem utolsó sorban a katonai jog fejlesztésének lehetőségei, sőt, szépirodalmi példái is. Katonai jogtörténet A katonai jogtörténet elsődleges célja áttekinteni mindazokat a történeti emlékeket és forrásokat, amelyek a katonai normatív szabályokat adják közre. A külföldi kite91

Hautzinger Zoltán

kintést és a hazai jogtörténet feldolgozását segítő tantárgy olyan ismeretek elsajátítását segíti, amelyek a katonai jog egyes területeinek hatályos anyagának megismeréséhez is elengedhetetlenek. A tantárgy témakörei kiterjednek a katonai jog evolúciójára a kezdetleges emberi szerveződésektől a római jogi példákon keresztül egészen a modern kori megjelenési formákig. Külön tárgyalja a katonai jog magyar fejődését az ősmagyarság korától, az árpád házi királyok alkotta rendelkezéseken, a fejedelmi jogalkotáson, az osztrák jog magyarországi uralmán és a világháborúk deformálta jogalkotáson és -alkalmazáson át a szocialista kor jellemezte szabályokig bezárólag. A katonai és rendvédelmi szervek alkotmányi szabályozása A katonai és rendvédelmi szervek alkotmányi szabályozása az alkotmányjogi alapismeretekre épülő tantárgy, amely a Magyar Honvédségre és a rendvédelmi szervekre vonatkozó alaptörvényi rendelkezéseket dolgozza fel. Emellett a tárgy kitér a rendkívüli állapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet alkotmányjogi összetevőire, az egyes állami szervek irányítási jogosítványaira, illetve a katonai és a rendvédelmi szolgálati jogok alapjogi összefüggéseire is. Katonai és rendvédelmi igazgatás A katonai és rendvédelmi igazgatás tantárgy az alkotmányjogi és a közigazgatási jogi alapismeretek, továbbá a rendészettudományi alapismeretek tantárgyra épülve mutatja be a Magyar Honvédséghez és az egyes rendvédelmi szervek igazgatásához kapcsolódó főbb szabályokat. Bemutatja a közigazgatási jog különös részének jellemzőit, a honvédelmi és a rendészeti igazgatás alapvonásait. A Magyar Honvédség és a Rendőrség mellett számba veszi a katasztrófavédelem és a pénzügyőr szervezet, a büntetés-végrehajtás és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok igazgatási kérdéseit. A fegyveres szolgálat joga A fegyveres szolgálat jogát bemutató tantárgy alapozó és szakismereti óra is egyben. Egyfelől bevezetést nyújt a magyar munkajogi szabályozás rendszerébe, másfelől tételesen áttekinti a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses, tartalékos, valamint a fegyveres szervek hivatásos és egyéb (pl. szenior) állományú tagjainak szolgálati viszonyára vonatkozó jogi normákat. Katonai büntetőjog A katonai büntetőjog a katonai jog egyik legismertebb, egyben legsajátosabb területe. Általános része feldolgozza a katona büntetőjogi fogalmát, a katonai bűncselekmény fogalmi elemeit, a katonákra vonatkozó sajátos büntethetőséget kizáró és 92


megszüntető okokat és a katonai szankciórendszert. Különös része pedig számba veszi a csak katona – mint speciális alany – által elkövethető háborús, szolgálati, elöljárói bűncselekményeket, valamint függelemsértéseket. Katonai büntető eljárásjog Az általános büntető eljárásjogi ismeretekre épülő tantárgy tételesen számba veszi és elemzi a katonai büntetőeljárásra – mint az általánostól eltérő eljárásra – vonatkozó törvényi rendelkezéseket, jogi intézményeket és eljárási sajátosságokat. Elemzi a katonai büntetőeljárás alapelveit, hatályát, alanyait, az eljárás során felmerülő sajátos bizonyítási eszközöket, illetve a kényszerintézkedések alkalmazásának lehetőségeit. Részletezi a katonai büntetőeljárás menetére vonatkozó speciális szabályokat. Katonai büntetés-végrehajtási jog A tantárgy a büntetés-végrehajtási jog általános ismeretei mellett bemutatja és feltárja mindazokat az ismereteket, amelyek a katonákkal kapcsolatos büntetésvégrehajtási szabályokon alapulnak. Idetartozik a katonai büntetés-végrehajtási jog forrásai, alapelvei, a szabadságvesztés végrehajtásának katonákra vonatkozó szabályai, valamint a katonai büntetés-végrehajtási intézet bemutatása. Katonai kriminológia A katonai kriminológia a kriminológia általános tanainak bemutatása mellett azt tűzi ki célul, hogy elemezze a büntetőjogi értelemben vett katonák által megvalósított bűncselekmények törvényszerűségeit. E körben figyelmet fordít mind a katonai bűncselekmények elkövetésének törvényszerűségeire, mind a katonák által elkövetett civil bűncselekmények társadalmi következményeire. Katonai jog nemzetközi vonásai A katonai jog nemzetközi vonásai azokat a szabályokat dolgozza fel, amelyek túlmutatnak a nemzeti jogalkotáson. Így kerül „terítékre” a katonai jog nemzetközi szabályozásának alapjai és a hadijog alapvető fogalmai (mint a harcos meghatározása vagy a hadifogoly státusz jellemzői). Katonai jog a nemzetközi bíráskodás gyakorlatában E tantárgy a katonai jog nemzetközi alkalmazásának vetületeit mutatja be, számba véve a nemzetközi bíróságokat, illetve különös figyelmet szentelve az Európai Emberi Jogi Bíróság jogfejlesztő hatására. Így kerül szóba a katonai igazságszolgáltatás külföldi és nemzetközi modelljei, a nemzetközi bíróságok büntető igazságszolgálta93

Hautzinger Zoltán

tásban betöltött szerepe és a strasbourgi ítéletek „közvetlen” alkalmazása a magyar büntetőeljárásban. Katonai igazságügyi gyakorlat A katonai igazságügyi gyakorlat a megszerzett elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását segíti elő. Betekintést nyújt a katonai nyomozói, ügyészi, ülnöki és bírói feladatok végrehajtásába, lezárva ezzel az egész katonai jogi képzést. Összegzés Virányi Gergely gondolatai alapján látjuk, hogy egy felsőfokú képzésnek nemcsak az adott elméleti tudásanyag közvetítését és számonkérését kell vállalnia, hanem feladatául kell tekintenie a kiválasztott szakma magas szintű gyakorlásához szükséges jártasságok és készségek kialakítását. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttével e követelmény teljesülése már nemcsak a hadtudomány, hanem a rendészettudomány területén is egyetemi szinten lehetséges. Hiátus érezhető azonban továbbra is a katonai jog oktatása terén. A hadtudományhoz és a rendészettudományhoz is köthető diszciplína egyik képzési struktúrában sem jelenik meg. Amíg ugyanis a hadtudományi képzés elsősorban a klasszikus katonai parancsnoki tárgyakra fókuszál, addig a rendészettudományi felsősoktatásban főleg a rendészeti (rendvédelmi) tevékenységgel összefüggő feladatok teljesítéséhez szükséges rendőri (katasztrófavédelmi, pénzügyőri, büntetés-végrehajtási, titkosszolgálati) ismeretek és jogi (büntetőjogi, közigazgatás jogi stb.) tárgyak dominálnak. A katonai jog, azaz az egyes jogágak katonai és rendvédelmi területre vonatkozó, az általánostól e jellemzőre figyelemmel eltérő szabályok összességeként jellemezhető normahalmaz oktatása így a fent említett két tudományterület holtterében található. Ennélfogva a katonai jog intézményesített képzésére egyik egyetemi kar keretében sem történt kísérlet. Ezt ismerte fel a Pécsi Tudományegyetem, amely mint szakirányú továbbképzést vette fel a katonai szakjogász, illetve a katonai jogi szakokleveles tanácsadó képzést az Állam- és Jogtudományi Kar oktatási rendszerébe olyan sajátos – eddig sehol sem oktatott – tantárgyak bevonásával, mint a katonai jogtörténet, a fegyveres szolgálat joga, a katonai büntetőjog, avagy a katonai kriminológia. Az elsajátítandó kompetenciákat, megszerezhető ismereteket, tudáselemeket és készségeket látva e képzés elsősorban azoknak ajánlható, akiknek szakmai tevékenysége kapcsolódik a katonai vagy rendvédelmi munka, a katonai rend és fegyelem jogi tételeihez, függetlenül attól, hogy a kormányzati munkában, a katonai vagy rendészeti igazgatásban, az oktatásban, a tömegtájékoztatásban, avagy bármely más szférában dolgoznak vagy kívánnak dolgozni. 94

A kriminológia prioritásai ma – holnap

Irk Ferenc professor emeritus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Közbiztonsági Tanszék

A kriminológia prioritásai ma – holnap A társadalmi-gazdasági változások folyamata az utóbbi évtizedekben egyre gyorsul. Ez újra meg újra arra készteti a tudomány művelőit, hogy átgondolják a korábban megszokott ténykedéseiket és nézeteiket. S vizsgálják felül rutintevékenységeiket, válogassák ki közülük azokat, amelyeket fokozott ellenőrzés alá kell vonniuk abból a célból, hogy eldöntsék: melyek váltak az idő multával meghaladottá, s melyek azok, amelyek megőrizhetők. Ahhoz, hogy a jelen körülmények között elvégzendő feladatainkat kellő mélységben áttekinthessük, röviden vissza kell pillantanunk a múltba. Ezért emlékezzünk vissza, hogy mit vallott (vall még részben ma is) a kriminológia a társadalmi jelenségek és a bűnözés, a bűncselekmények összefüggéséről. Az elmúlt évszázad második felében, eminensen abban a régióban, amelyikhez Magyarország is tartozik, általánosan elterjedt volt az a nézet, hogy a mindenkor hatályos büntető törvénykönyv egésze, illetve annak egy-egy fejezete („címe”) határozza meg a kriminológiai kutatások határait. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy az ő elődeik nem győzték figyelmeztetni az érdeklődőket (így az egyetemi oktatásban résztvevőket) arra: amennyiben ettől a vezérelvtől eltávolodnának, kutatási területük parttalanná válna. Eközben a kriminológusok a társadalom és az egyén megismerésével összefüggésben számos új felfedezést tettek, azonban a fogódzók egy része mindmáig megmaradt. Ma is a tankönyvek és a kutatások jelentős része a Btk. egyes paragrafusaiban rögzített elnevezéseket követi – még ha az utóbbi évtizedekben egyre bővülő „kapcsolt” ismeretekkel. Valójában nagyjából az ezredfordulóval egyidőben a modernizációt (modernitást), mint a világ változásának fő irányát meghaladó második modernizáció (modernitás) az a szemlélet- és gondolkodásmód, amelyik véglegesen felváltotta a korábbit.1 Kimondva vagy kimondatlanul a rizikótársadalom létének elismerése vezetett el ahhoz, hogy rákényszerüljünk egy újfajta gondolkodási és cselekvési mód lehetőségeinek, előfeltételeinek megismerésére, s a folytonosan és gyorsan változó világ kihívásaira adandó válaszok megfogalmazására és cselekvésekbe öntésére. Az imént mondottak nem jelentik azt, hogy az eleink által felismert és rendszerbe foglalt összefüggéseket elavult kacatként ki kellene vetnünk. Ellenkezőleg! A 1

Erről részletesen ld. Borbíró A.: Kriminálpolitika és bűnmegelőzés a késő modernitásban. Ph.D. disszertáció. Kézirat, 2011.

95

Irk Ferenc

modernitás hosszú időszaka alatt megszerzett ismeretek, a korábban feltárt összefüggések – különösen a már említett huszadik század második felében megszerezett ismeretek – nélkül a következő generáció nem sokra menne akár a jelen kor kihívásainak felismerésében, akár az ezekre lehetséges adekvát válaszok kimunkálásában. Ezek közül különösen a következőkre látszik célszerűnek a figyelmet felhívni. A bűnelkövetés racionális magatartás Tudtommal Szabó András2 deklarálta elsőként Magyarországon, hogy a bűnelkövető cselekvésekor racionális magatartást tanúsít, mert bizonyos szükségleteit elégíti ki, viselkedése problémáinak megoldására irányul. Igaz e megállapítás akár a tudatosan, akár a tudattalanul elkövetett tettre. Egyik irányból lényegében ez a szemlélet járul hozzá a – magukat a korral haladónak képzelő, a múlt valamennyi (jó és rossz) hagyományát is elvető véleményformálók által a büntetőjogból kiirtandónak megjelölt – társadalmi veszélyesség meghatározásához.3 Másik irányból a társadalomtudomány – elsősorban külföldi – művelői szállították a muníciót. Előbb a Római Klubba tömörült tudósok, utóbb Ulrich Beck által bőségesen interpretált irányzat, illetve ennek képviselői világítottak rá arra, hogy mely szempontok azok, amelyek mentén „újra kell osztanunk a lapokat”, újból meg kell határoznunk, hogy melyek a második modernizáció idején megvalósuló tettek társadalmi veszélyességi nézőpontból való rangsorba állításának szempontjai. Hiszen arról van szó, hogy – képletes értelemben – olyan „cölöpöket” verünk le, amelyekhez hozzá tudjuk rögzíteni azokat a kritériumokat, amelyek segítségével előbb meghatározhatjuk a társadalmi veszélyesség tényét (meglétét), hiányát, majd – meglét esetén – annak súlyosságát, s ezek segítségével utóbb eldönthetjük, hogy melyek súrolják a legalitás-illegalitás határát, vagy éppenséggel melyek tekintendők illegálisaknak. Itt rögtön utalnom célszerű arra, hogy a társadalmi veszélyesség – véleményem szerint – a bűnözés és a bűnelkövetés megértésének egyik fundamentuma, továbbá arra, hogy a társadalmi veszélyesség megléte, illetve ennek hiánya nem feltétlenül esik egybe a legalitás-illegalitás kategóriáival. Az előbbi a társadalomszociológia, az utóbbi a jogpolitika terrénumának része. Azon természetesen el lehet merengeni, hogy e fogalom a jogi alapvetésekre építkező büntetőjogi kódex szerves részét kelle, hogy képezze. Azt viszont hiba volna tagadni, hogy ezen alapfogalom segedelme nélkül nem lehet eljutni a bűn geneziséhez. A bűnözés társadalmi produktum. Ezt 2 3

Szabó A.: Igazságosan vagy okosan? Akadémiai Kiadó. Budapest, 1993. Erről korábban ld. részletesen a következő kritikai írásaimat, így: Irk F.: Társadalomra veszélyesség – rendszerváltáson innen és túl. In: Farkas Á. & Görgényi I. & Lévai M. (szerk.): Ünnepi tanulmányok II. Horváth Tibor 70. születésnapja tiszteletére. Bíbor Kiadó. Miskolc, 1997. 54-75. o. Legújabban: Földesi Tamás tette le a voksot e fogalom további „életképessége” mellett. Ld. Földesi T. : Mi jár a bűnért a jogban? Belügyi Szemle 2011/9. szám 16-40. o. (17. és 21-23. o.)

96


az állítást megint csak Szabó Andrástól veszem át, bár korántsem csak ő hangsúlyozta az elmúlt évtizedekben honi és külföldi (keleti és nyugati!) szakmai fórumokon. Ami tény: az idézett logikai kapcsolat mára az evidencia-szintjére emelkedett. Akkor miért foglalkozunk mégis vele? Azért, mert a bűnt a bűncselekmények halmazától: a bűnözéstől az választja el, hogy míg az előbbi minősége változó lehet (tehát elkövetése pl. kis, közepes vagy nagy mértékben is veszélyt jelenthet a közösségre), addig az utóbbi minden esetben nagy mértékben (s itt a mérték-szó jelenthet akár minőséget, akár mennyiséget, akár mindkettőt) veszélyes a társadalomra. Ugyanakkor már ehelyütt hangsúlyozom: véleményem szerint a társadalmi veszélyesség, mint objektív entitás, és annak szubjektíválódása (megélése) között folytonos átalakulásban levő, változó összetételű és gyakran más prioritásokat felmutató társadalmi-gazdasági jelenségek a meghatározó jelentőségű tényezők. Változások a társadalmi veszélyesség megítélésében. A változások indukálói egyrészről a megfigyelő-beavatkozó ember szemszögéből nézve objektív tényezők, másrészről ezek megélése (szubjektíválódása). A bűnügyi tudományok művelő régtől tudják, hogy időről időre bizonyos cselekmények hol elszaporodnak, hol meggyérülnek. A bűnelkövetői kör összetétele is olykor átstrukturálódik. Különféle, jórészt környezeti feltételek hatására a bűn iránti érzékenység (pl. a félelem és a szorongás) szintúgy megerősödik, vagy elgyengül. Időről időre más-más tettek kerülnek az érzékenységi küszöb fölé, vagy szorulnak e küszöb alá. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi veszélyesség megélésében folyamatosan hangsúlyeltolódások keletkeznek. Baj akkor következik be, ha a társadalomra ténylegesen nagy veszélyt jelentő és a veszélyesként megélt tettek között keletkezik nagy szakadék. Amennyiben a megélés szintje az objektíve mérhető mértéknél sokkal magasabb: az egyénben, közösségben szükségtelenül, irreálisan és veszélyesen megemelkedhet a frusztráció szintje. Fordított esetben viszont azzal a veszéllyel nézhetünk szembe, hogy az objektíve nagy veszélyt jelentő tettek (ide értve a mulasztásokat is) és ezek lehetséges következményei nem érik el azt a szintet (nevezhetnénk ezt akár észlelési vagy éberségi szintnek is), ami ahhoz szükséges, hogy a társadalmak és/vagy a közösségek, azok tagjai képesek legyenek a lehetséges vagy a tényleges kárkövetkezmények megfelelő kezelésére.4 4

Vö.: Barabás A. T.: Victimology, latency and other questions (The characteristics of victimisation in Hungary). In: Fenyvesi Cs. – Herke Cs. – Mészáros B. (Eds. 2006): Bizonyítékok – Tiszteletkötet Tremmel Flórián egyetemi tanár 65. születésnapjára. Pécs, 2006. 43-53. o.; Barabás A. T.: A victim survey. In: 20 years - report on the activities of the Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund in Hungary (CD-attachment). HAS-SYLFF Secretariat, Budapest, 2009.

97

Irk Ferenc

A jelenlegi globalizált világban a rizikótársadalmakból összetevődő világformáció idejét éljük, ami a második modernizáció szerves velejárója. Ennek egyik lényegi jellemzője, hogy nagy tömegekben olyan tényezőkkel élünk együtt, amelyeknek káros következményei kiszámíthatatlanok, s ezért e következmények hatékony kezelése is kizárt. Még súlyosabb probléma, hogy az előzőekben a társadalmi veszélyesség tárgyalásakor már megemlített érzékenységi küszöböt e jelenségek egy része el sem éri, ezért a védekező beavatkozás, illetve a veszély-kezelés eleve kizárt.5 A következőkben kísérletet teszek arra, hogy jelen világunk kihívásait, ezek lehetséges következményeit, valamint a kihívásokra adható (és adott) válaszok adekvátságát, illetve ezek következményeit, mintegy rendszerbe foglalva, röviden felvázoljam. A kriminológus számára – általános szinten – a vizsgálódás objektumai a társadalmi zavaroknak, az ezek között felfedhető összefüggéseknek az okai. Tehát: miért következnek be ezek a zavarok? Különös szinten pedig arra keresi a választ, hogy a társadalmi beilleszkedésnek milyen tipikus zavarai vezethetők le az említett általános szinten megnyilvánuló zavarokból, s hogy ezek a zavarok miért következnek be. Az említett szinteken a tájékozódást több közvetítő szint segíti. Ilyen lehet például a társadalompolitikán belül a kockázatkezelés módja, vagy a büntető törvénykönyv szerkezete, a bűncselekményeknek és azok elkövetése esetén kilátásba helyezett büntetések mértéke, sőt az egész büntetőpolitika, annak változásai. A társadalomtudós számára ezeken a szinteken jön el „az igazság órája”, mert a társadalompolitikai prioritások, ezek változásai adnak számot arról, hogy a mindenkori hatalom miről beszél és miről nem, a különböző jelenségeket a társadalomkezelési folyamatban „hogyan árazza be”, azaz viszonylagosan milyen fontosságot tulajdonít a különféle veszély- vagy károkozásoknak, mennyire képes a populizmustól elrugaszkodni és távlatos célokat kitűzni, s e célok megvalósítása érdekében mit tesz (vagy nem tesz), és így tovább. Fix cölöpökre van szükség A társadalomra veszélyt jelentő, vagy a társadalomnak kárt okozó tettek végső fokon egyfajta értékorientáció szerint determináltak. A következőkben röviden azt tekintjük át, hogy a különböző értékeket milyen determináló tényezők (determinán5

Ld. erről részletesen a Római Klub jelentéseit, illetve Ulrich Beck több évtizedes munkásságának eklatáns ópuszait, így elsősorban: Peccei, A.: Kezünkben a jövő. A Római Klub elnöke világproblémákról. Gondolat. Budapest, 1984. (Eredeti megjelenés időpontja: 1981.) ; Beck, U. & Giddens, A. & Lash, S.: Reflexive Modernisierung. Eine Kontroverse. Suhrkamp. 1996. Beck, U.: A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság Századvég Kiadó. Budapest, 2003.; Beck, U.: Weltrisikogesellschaft. Suhrkamp. 2007.

98


sok) határozzák meg. Ugyanis ezeket a determinánsokat kell független változóknak tekintenünk, s az imént említett cölöpökhöz kikötnünk. E sorban első helyen áll a kultúra és a gazdaság. („Óbeszédben” ezt a két fogalmat nevezték tudatnak és létnek, s a gazdaságfilozófia egyes prominens képviselői úgy vélték: a lét határozza meg a tudatot.) Ezúttal nem térek ki a két fogalom részletes kibontására. Csupán aktuális összefüggéseikről szólok röviden. A kultúra és a gazdaság két irányban játszik determináló szerepet. Ezek egyike a bűnelkövetésben – mint már említettem – döntő fontossággal bíró szükségletek meghatározása, azok kielégítésének repertoárja. Az erősen értékfüggő, hogy – történelmi léptékkel is mérve – térben és időben mely szükségletek milyen fontossággal bírnak, s hogy e szükségletek kielégítésének melyek az elfogadott (ezen belül: jogilag preferált, de legalábbis nem tiltott), és melyek a nem helyeselt, illetve kifejezetten meg nem engedett (esetleg jogilag is tilalmazott) formái. A másik irány a társadalmi hasznosságról vagy károsságról a közvéleményben, réteg- és egyedi szinten kialakított vélemény. Ebben a véleményalkotásban – korlátozott mértékben – szerepet játszhatnak kvantitatív adatokkal alátámasztott (de legalábbis elvileg alátámasztható) információk, mégis a szubjektív (tradíció, benyomás) momentumok viszik a prímet. Ha nem így volna: a közvélemény-formálók nem folyamodnának a megszokotthoz hasonló gyakorisággal populista kijelentésekhez, üres lózungokhoz, amelyek tényszerű bizonyítékait az emberek többsége azért nem keresi, mert ezek a gyakran semmi konkrétumot nem tartalmazó állítások tökéletesen beleillenek az egyének kisebb vagy nagyobb köre által vallott nézetrendszerébe, ami így lényegében a hitvilág egyik megnyilvánulási formája. („Ha ő mondja, elhiszem, eszembe se jut kételkedni szavaiban.”) A szükségletek halmaza egyik oldalról, a társadalmi hasznosságról (károsságról) alkotott hitvilág a másik oldalról determinálja a társadalmi veszélyesség megélését. Ez utóbbi bizonyos esetekben normákban ölt testet, amelyek egy része már – a közhatalmat gyakorló intézmény formális megerősítése által – rögzül jogi (büntetőjogi) normákban. A társadalmi veszélyesség objektív és szubjektív fogalma a régmúltban sem esett mindig egybe, manapság pedig, a második modernizáció hatására egyre gyakrabban és mind nagyobb szakadék tátong a kettő között. A közvélemény elsősorban a tradíciókra támaszkodva a múltba tekint, s onnan veszi a mintákat. Mivel a politikusok gyakran (sőt: többnyire) prioritást engednek a közigénynek, ezért nem ritkán elmulasztják figyelembe venni a közvélemény által nem észlelt, – ám a tudomány jeles képviselői által bizonyított – olyan tényeket, amelyek a jövő alakulása szempontjából meghatározó fontosságúak. A rizikótársadalom speciális jellemzőinek kimunkálását magas színvonalon, bizonyítékokkal alátámasztottan számos tudós, tudományos műhely végezte és végzi. Az általuk felmutatott determinisztikus összefüggé-

99

Irk Ferenc

sek elfogadása azonban – jórészt az imént említett okokra visszavezethetően – késik. Ennek a belátható időn belül súlyos következményei lesznek. Szcenáriók és funkció-zavarok A történelmi léptékben mérve rendkívül gyors tempóban többpólusúvá vált világ részben ismert, részben azonban korábban nem ismert kihívások elé állította és állítja az embert. Régi szükségletek kielégítésének igénye keveredik új, korábban ismeretlenekkel. S amíg a megszokott, bizonyos mértékig rutinszerűvé vált, mélyen rögzült szükségletek kielégítési módjainak következményei többnyire ismertek, és (még több lehetséges kimenetel esetén is) előre láthatóak, addig az új szükségletek kielégítésének részben a módja, részben a kimenetele (sőt gyakran mindkettő) ismeretlen. Ez jelenti a korábban szokatlan kockázatok önkéntes vagy kényszerű vállalását, s – számos egyéb, itt nem tárgyalt sajátosság mellett – ez alapozza meg a rizikótársadalom másságát minden korábbi társadalmi-gazdasági formációhoz képest. Jelen világunkban a társadalmi változásoknak (némi leegyszerűsítéssel) kétféle szcenáriója fogalmazható meg. Az első egy inkább optimista, a második egy inkább pesszimista jövőképet ad az elkövetkező időszakban bekövetkező lehetséges változások iránt érdeklődőnek. Az optimista szcenárió szerint továbbra is létezik fenntartható fejlődés, méghozzá a világ valamennyi régiója számára. Ez ugyan „visszalépés” a korábbi jövőképpel szemben, amelyik még azt képzelte, hogy a fenntartható növekedés nem korlátlan, mint azt sokan korábban vélték, ám bizonyos határokon belül továbbra is lehetséges. A növekedés kifejezést felváltó fejlődés egyértelműen jelzi, hogy a mennyiség prioritása helyébe a minőség elsőbbsége lépett. Néhány évtizede még részint a Római Klub mint intézmény6, részint annak legismertebb képviselői erről számoltak be7, s később saját prognózisuk kontrollját is elvégezték.8 A pesszimista szcenárió képviselői úgy vélik, hogy a fejlődés eljutott arra a szintre, ahonnan nem képes tovább lépni. Más szavakkal: a fejlődés immár fenntarthatatlan. Több mint figyelemre méltó, hogy a fenntartható fejlődés egyik, korábban feltétlen híve, a Római Klub alapító atyái közé tartozó Dennis Meadows – a régebben prognosztizált és a később bekövetkezett változások elemzése folytán – kénytelen volt saját és munkatársai eddigi elméletét felülvizsgálni. Ennek eredményeként azt a következtetést vonta le, hogy a világ, téziseik megfogalmazása óta, 6

7

8

Peccei, A.: Kezünkben a jövő. A Római Klub elnöke világproblémákról. Gondolat. Budapest, 1984. Meadows, D. H. & Meadows, D. L. & Randers, J. & Behrens, W. W.: The Limits To Growth. A Report to The Club of Rome. Universe, 1972. Meadows D. H. & Randers J. & Meadows D. L. (szerk.): A növekedés határai 30 év múltán. Kossuth Kiadó. Budapest, 2005.

100


eljutott abba az állapotba, ahol a fejlődés fenntarthatósága már nem lehetséges alternatíva.9 Az optimista szemlélet győzelme a mai, kozmopolita világ sikertörténete lehetett volna, a dolgok jelen állása szerint azonban „ez a vonat véglegesen elment”, ami azt is jelenti, hogy bár a földkerekség – minden ellentmondásossága ellenére – a valóság kényszerei szorításában továbbra is kozmopolita marad, azonban a jelek arra utalnak, hogy a sikertörténet helyett kudarcok sorozata előtt állunk, amiből jelenleg semmiféle kívánatos kiút nem kínálkozik. A fenntarthatatlan fejlődés és „néhány” megold(hat)atlan rendészeti feladat Egyelőre az látszik nyilvánvalónak, hogy a fenntarthatatlan fejlődés, mint tendencia „csak” a gazdaság területére vonatkoztatható. Amennyiben azonban igaz az a közgazdasági összefüggés, amit néhány évtizeddel ezelőtt úgy tanultunk, hogy a lét határozza meg a tudatot (márpedig szerintem igaz), akkor az is egyértelmű fejleménynek látszik, hogy a gazdasági fejlődés lelassulása, leállása az élet más területén is keményen érezteti hatását. A „fejlődés fenntarthatatlansága” fogalom ma még nyilvánosan viszonylag ritkán hangzik el, és akkor is inkább csak szóbeszéd formájában ölt testet. Beszélnek (beszélünk) a környezetszennyezés, a klímaváltozás, a vízhiány és több más kedvezőtlen tényező, jelenség lehetséges fejleményeiről. Közben említés sem történik arról, hogy a világ jelentős részén ez az időszak már beköszöntött, s hogy ennek olyan kihatásai vannak már ma is, mint a különböző kultúrák harcában felszínre kerülő gazdagság-szegénység ellentéte, az ún. harmadik világban folyó háborúk, éhínség, ettől egyáltalán nem függetlenül a terrorizmus és a népvándorlás, a menekültkérdés láthatóan egyre kezelhetetlenebb állapota – s a sor még folytatható. Egy ideig (de mind kevésbé) sikeresen lehet határ- és idegenrendészeti eszközökkel és módszerekkel kordában tartani ezeket a komplikációkat, de a mennyiség növekedése olyan minőségbeli változásokat involvál, amelyek rövid időn belül megoldhatatlan feladatok elé állítja mind a határ-, mind a belső ország(régió) rendvédelmi szerveit, olyan újabb szociális bajok halmazát generálja, amelyek hatásai és következményei ma még jórészt ismeretlenek. A problémakör eszkalálódását más időszerű fejlemények is gyorsítják, amelyek között kiemelést igényel a globalizáció, valamint (az előbbitől nem függetlenül) a határok átjárhatóságának, mint egyébként a nemzetközi kapcsolatok kedvező fejleményének a kiteljesedése. 9

Ld. erről Hargitai Miklós: Meadows: Nem hiszek a fenntartható fejlődésben. Népszabadság 2011. szeptember 156. 16. o. A szerző által készített interjú talán legfontosabb gondolata az, hogy Meadows szerint a kiút „a jó minőségű hozzáférhető információk biztosítása, a döntések átláthatóvá tétele lenne, de ezt pont azok akadályozzák, akiknek hatalmukban állna a változás”. Miért? Mert „a fejlődés alatt ma az életszínvonal és a termelés szakadatlan növekedését értik, és ehhez egyszerűen nincsenek források”.

101

Irk Ferenc

Nem kétséges, hogy a világ működésének súlyos funkció-zavarával állunk szemben, s ennek következménye mind az a tény, hogy a világ fejlődésében megakadt, mind az, hogy a fennálló funkciózavar egyre újabbakat generál. A világ kihívásaira az államok és polgáraik egyre kevésbé képesek a rutinválaszoktól eltérő, a kihívásoknak megfelelő, adekvát válaszokat adni. Divatos kifejezéssel élve „maszatolás”, amit a kormányok, a mögöttük álló pártok, érdekcsoportok adnak az egyre bonyolultabb összefüggésekre. Valójában nem látunk mást, mint egyfajta rövidlátó törekvést arra, hogy rövidtávon sikerüljön a problémákat elodázva, a tényleges megoldásokat megkerülve „talpon maradni”, megúszni a nagyobb bajokat. A hatalom (amiből sokfajta adódik, kezdve a kormányzatitól a vallásin át a gazdasági, vagy a kulturális hatalomig) képviselői igyekeznek nem tudomást venni a tudomány számukra olykor kellemetlen téziseiről. Ezért a hatalmi beállítódásért közép- és hosszú távon valamennyien súlyos árat fizetünk.10 Rizikótársadalom és értékhierarchia Rövid történelmi visszapillantásként talán elegendő csupán utalni arra, hogy vannak olyan értékek, amelyek „kortalanok”, azaz többé-kevésbé valamennyi, a mai civilizáció előfutárának tekinthető társadalmi formációban is stabilan léteztek, s vannak olyanok, amelyek civilizáció-függőnek tekinthetők, azaz a múlt egyes konkrétan megnevezhető társadalmi berendezkedésének voltak a sajátjai. Jelen körülményeink között az figyelhető meg, hogy noha a társadalmak berendezkedése (különösen látványosan az ún. első világban11) az elsőből a második modernitásba12 megy át, s az osztálytársadalom fundamentumán (egyesek szerint a romjain) a rizikótársadalom építménye teljesedik ki, mégis az értékrendszerekben mindezidáig elmaradtak e változó társadalmi formációk eredményes működéséhez elengedhetetlen értékváltozások – ezek körén belül eminensen az értékhierarchiában megnyilvánuló átalakulási folyamatok. A kulturális hagyományokon alapuló s részben még premodern, részben már modern időszakot idéző értékrend annyira szilárdan rögzült, hogy a posztmodern időszak változásait képtelen tudomásul ven10

11

12

A megállapítást a történelem sokszorosan igazolja. Szabadjon ezúttal csak a római birodalom tündöklésére, majd – az akkor hatalmon levők szemszögéből tekintve – váratlan és gyors bukására, s e bukás ma már történelemkönyvekben olvasható legfőbb okaira utalnom. Az első világ jellegzetes értékeit mutatja be Oravecz Imre: Az első világ pusztulása című költeményében. Imigyen: „és elég az első világ színe: a sárga, / és elég az első világ ásványa: az arany, / és elég az első világ iránya: a nyugat, / és elég az első világ növénye: a négylevél, / és elég az első világ állata: a kígyó.” http://apoezisnadragrolalmodik.blogspot.com/2010/10/oravecz-imre-azelso-vilag-pusztulasa.html A fogalmakat ld. pl. Heller Ágnes: Mi a modernitás? http://mindentudas.hu/elodasokcikkek/item/28-mi-a-modernit%C3%A1s?.html

102


ni. Témánk szempontjából ennek kiemelkedő bizonyítéka, hogy a társadalom és (mások mellett a jogalkotó és jogalkalmazó) reprezentánsai a deviancia egész jelenségét továbbra is a korábbról megőrzött formájában értelmezik. Mint régebben, a beilleszkedési problémák kezelése esetén ma is az exklúziót (kirekesztést) alkalmazzák az inklúzió (befogadás) helyett. Ebből egyenesen következik, hogy – a szakértőknek az első világban egybehangzónak tekinthető nézeteivel ellenében – a büntetést, a minél szigorúbb büntetést helyes és hatékony eszköznek tekintik. Ilyen beállítódás mellett viszont aligha lehet elvárni, hogy az Új Világban – amire egyebek mellett a globalizáció és a mind szélesebb körben meghonosodó digitalizáció jellemző, s amikor (minden látszat ellenére) a nemzetállamok alkonyának és, a műszaki-technikai-technológiai fejlesztések által is generált, robbanásszerű életmód- és életminőség változásának időszakát éljük, a társadalmak boldogulásáért felelős döntéshozók adekvát megoldásokra legyenek képesek. Értékvédelem – korlátokkal Érvényességüket tekintve, az értékeknek két nagy csoportját különböztethetjük meg: a lokálisakat és a globálisakat. Az előbbi kategóriába tartozók értelmezésével és érvényre juttatási lehetőségével ezúttal kevesebbet foglalkozunk, mert ezek többnyire megmaradnak a hagyományos keretek között. A globális értékek definiálása és széles körben, konszenzusos elfogadása annál bonyolultabb feladat, hiszen itt részint korábbi lokális értékek globalizálódásával éppúgy szembetaláljuk magunkat, mint globális értékek lokális szintű érvényre juttatásával (más szóval: glokalizálódásával). Az azonos vagy hasonló kultúrkörbe tartozó régiókban mind az új értékek általános elfogadtatása, mind azok harmonizálása viszonylag(!) egyszerűbben megy végbe, mint a már eleve teljesen eltérő értékrendet magukénak vallók körében. Bár ez a megállapítás sem minden kétség nélküli, hiszen az előbbiekben láthattuk, hogy (most az „első világot” némi túlzással homogén értékrendűnek tekintve) ezen a körön belül sem megy „vezényszóra” akár az új értékek lakossági és/vagy uralmi elfogadtatása, akár a tradicionális értékhierarchia megváltoztatása. Az értékrendben és az érdekekben bekövetkező változások – mint erről máshelyütt már említést tettem – kölcsönösen és jelentősen befolyásolják egymást. Maga a kölcsönhatás a premodern és a modern világ keretei között megszokott dimenziókban viszonylag stabilan és kielégítően működött. Mindkettőre nagyfokú statikusság volt jellemző, ellentétben a posztmodern időszakkal, amikoris a dinamikus, (összefüggéseiben, kölcsönhatásaiban is) gyors változásoknak vagyunk tanúi. Ehhez társul a tradicionálisan múltba tekintő jog, ezen belül különösen a büntetőjog, amelyik ezzel a dinamikus változással végképp képtelen szinkronba kerülni. Következmény: a rövidtávú hatásokat kiváltani kívánó pótcselekvések, továbbá a hosszú távon veszélyt vagy kárt okozó problémákra adandó válaszok kikerülése. 103

Irk Ferenc

Mindezek végül oda vezetnek, hogy a társadalomra nagy veszélyt jelentő cselekmények teljes mértékben kikerülnek a büntetőjog hatóköréből. Érdekes színfoltja lehet ennek a folyamatnak, amikor a fegyveres testületek (rendőrség, katasztrófavédelem, honvédség) olyan tettekkel és személyekkel szemben alkalmaz kényszerintézkedéseket, amelyek, illetve akiknek tettei esetében a későbbiek során nincs lehetősége arra, hogy adekvát (tettarányos) büntetőjogi válaszreakciók kieszközlésében is részt kapjon. A társadalmi veszélyesség kriminológiai tartalma A társadalmi veszélyesség tartalmi elemeit két részre oszthatjuk: egy mennyiségi és egy minőségi dimenzióra. Mindkettő megismerésére szükségünk van ahhoz, hogy a potenciális vagy tényleges kárkövetkezményt helyesen tudjuk értékelni. Ezek egyike – amelyik a tettel közvetlen oksági összefüggésbe hozható – általában részét képezi a tett megítélésének, a másik azonban nem. Ám a tett értékelésekor (legyen az bűncselekmény, szabálysértés vagy „csupán egyszerű” normasértés) az ítélet meghozatalakor a tett által okozott kárnak is csak a felismert mennyiségi tartományát hasonlítjuk össze az elvárható magatartás lehetséges kimenetelével. A fel nem ismert (többnyire a valószínűség szintjén levő, s esetleg csak a távoli jövőben realizálódó) kárral nem tudunk számolni. Pedig ennek a tartománynak mind a mennyisége, mind a minősége jelentősen meghaladhatja a felismert tartományét. Még bonyolultabb a helyzet, ha a tettel közvetlen oksági összefüggésbe nem hozható, azaz a minőségi tartományba sorolt dimenziók súlyát próbáljuk megbecsülni. Ide sorolódik a korábbi események által kiváltott hatások közül mind a félelem, mind a szorongás. A premodern, a modern és a posztmodern társadalmi formációkat összehasonlítva – és ezúttal a rizikótársadalom jelen idejét előtérbe helyezve – megállapítható, hogy az egyes korszakok közötti különbözőségeket vizsgálva ezeken a területeken figyelhető meg leginkább az eltérés. Ha ezt a tézist elfogadjuk, akkor önként adódik az a régről ismert feladat, miszerint célunk továbbra sem lehet más, mint korábban: az aktuális társadalmigazdasági körülmények előtérbe helyezésével megérteni a bűnözést. Ennek fontos eleme az ún. kiemelt bűncselekmények meghatározása és szerepük, illetve összefüggéseik feltárása a deviancia keretei között. Előre kívánom bocsátani, hogy egy kriminológus rangsorolása nem feltétlenül esik egybe sem a közvélemény, sem a közt kiszolgálni hivatott politika aktuális preferencia-rendjével. Sőt azt is mondhatjuk, hogy – legalábbis részleteiben – a kettő általában nem esik egybe. S az a tény, hogy a politika (az aktuálisan regnáló kormányzat) nem fogadja el, nem teszi magáévá a tudomány álláspontját, egyrészt természetes, másrészt ésszerű következmény. Ugyanis a két fél logikai rendszere gyökeresen különböző, s más-más érdekek vezérlik. Legfeljebb a moralitás az, ami 104


– kedvező esetben – a felek azonos tartományán belül van, s ez segítheti közeledni az eltérő álláspontokat. A bűnözés és a bűnözéstől való félelem kölcsönhatásait vizsgálva egyrészt azt tapasztaljuk, hogy a lakosságot többnyire a lokális, potenciálisan bármikor bekövetkező sérelem, kár előidézésére alkalmas tettek érdeklik, s hogy a hatalom, mint a közvélemény kiszolgálója, ezekre fókuszál. (Akkor is, ha felderítési mutató közelíti a 100%-ot, akkor is, ha nem éri el az 50-et.) Másrészt megfigyelhető, hogy a komplex, esetlegesen megvalósuló, időben és térben távoli veszélyek bekövetkezésének rémképét felfestő tettek akkor is kikerülnek kisebb mértékben a lakosság, nagyobb mértékben a hatalom figyelmének fókuszából, ha netán a büntetőjogi büntetés lehetősége biztosított. A negligálás vagy a háttérbe szorulás több oldalról is jól védhető. Ebben szerepet játszanak egyszerű kényelmi szempontok (pl. bizonyítási nehézség formájában), tudásbeli hiányosságok (pl. az atomenergia tárolásának problémái), a tudományon belül vitatott álláspontok ütközése (pl. épp az előbbi esetben), de talán leginkább az ok-okozati kapcsolatok fel nem ismerése vagy hibás értékelése. Szívesen foglalkoznak (mellesleg a kriminológusok közül is sokan) külön-külön a terrorizmussal, a gazdasági bűnözéssel, az illegális migrációval, a kábítószerekkel való visszaélés különböző formáival, a számítógépes bűnözéssel vagy éppenséggel a határokon átnyúló bűnözéssel. Alig találni olyan monográfiát, tanulmányt, nemigen találkozni olyan konferenciával, amelyik a most felsorolt jelenségek interdependenciájának rendszerszintű elemzését tűzte volna ki célul. S akkor még szó sem esett a társadalmi életben bekövetkezett változásoknak az említett témakörökre gyakorolt hatásáról, vagy arról, hogy hol mi számít deviánsnak, bűnnek, mint ahogy arról sem, hogy a következő évtizedekben mely devianciák következményei becsülhetők össztársadalmilag (értsd: világméretű, ezen belül regionális keretek között) legsúlyosabbaknak. Az előzőekből az a következtetés vonható le, hogy a kriminológián belül is paradigma-váltásra van szükség, méghozzá lehetőleg azonnal, s ennek egyik kulcsjellemzője, hogy egy-egy jelenség vizsgálata mellett/helyett a rendszerösszefüggéseknek, a társadalomra egyenként is káros vagy kárveszéllyel járó egyes jelenségek kölcsönös egymásra hatásának bemutatása kívánatos. Az egy-egy területen történő erőfeszítések ugyanis járhatnak látszólag kedvező eredménnyel, de egyúttal (az előbbi beavatkozás következményeképp) más területeken sokkal nagyobb károkat idézhetnek elő, mint amilyen haszonnal járhatnak a beavatkozás területén. Itt csak villanásszerűen utalok arra, hogy a kábítószer-üldözés eredményeinek bemutatása során nem szokás sem arról említést tenni, hogy ez a bűnüldözés önmagában mibe kerül, s hogy más káros szenvedélyek esetleg ugyanekkora befektetés árán vajon mekkora (esetleg lényegesen nagyobb?) hozadékkal kecsegtetnének. Mégkevésbé szól a fáma arról, hogy milyen más bűncselekmények, károkozások eredeztethetők a már említett bűnözési forma üldözésének „sikereiből”. Az említett esetben levon105

Irk Ferenc

ható a rövid következtetés: a rendszer lyukas, az aktivitás pedig gyakran improduktív. Ennek az állapotnak a megváltoztatásához a kölcsönös összefüggések elemzésére (is) szükség van, a kriminológia pedig ki kell, hogy terjessze tevékenyégét a relatív kutatásokra. A társadalmi veszélyesség kezelésének jövője Az imént felvázolt megközelítésben az állítások mellé egyre gyakrabban kerülnek nyitott vagy félig nyitott kérdések. A megváltozott világhoz alkalmazkodni kívánó tudós két irányból közelítheti meg a jövőt. Az egyik egy tartalmi, a másik egy módszertani dimenzió. Ami a tartalmi dimenziót illeti: a globalizáció és a lokalitás olykor egymást kiegészítő, olykor egymással szembe menő folyamatait szemlézve a következő három „főszereplő” megváltozó pozícióira mindenképp figyelmet kell fordítanunk. Ezek: a tett, a tettes és a sértett. Figyelembe kell vennünk, hogy a tett hol és mikor tekinthető bűnnek. Továbbá: hol és mikor tekinthető bűncselekménynek, s hol és mikor nem? Amikor és ahol a társadalmi veszélyesség foka eléri a bűn/bűncselekmény érzékenységi küszöbét, akkor ez milyen hatásokra vezethető vissza, s milyen feltételek erősítik, vagy erőtlenítik e hatásokat? Jól tudjuk, hogy a deviáns tettek megvalósítóinak nem elhanyagolható része ún. utazó bűnöző. A globalizált világban nem hagyható figyelmen kívül az a kevéssé elemzett kérdés, hogy az elkövetés megbízói, megrendelői (büntetőjogias fogalmi kategorizálást követve: a felbujtók, esetleg a bűnsegédek is) milyen morális alapból kiindulva döntöttek az elkövetés mellett, milyen moralitás mentén kívánták, vagy csak egyszerűen vették tudomásul, számoltak a sérelemokozás célszemélyeivel? Ez a megközelítés teheti termékennyé a régiónkban számos okból mindezideg háttérbe szorult, a hatalom és a bűnözés közötti kapcsolatokkal foglalkozó kutatásokat. Az adekvát módszertani megközelítés kialakításához újból végig kell gondolnunk a módszertan egyes részterületeit. Ismételten meg kell kérdeznünk magunktól (és a kriminológia társtudományainak művelőitől is), hogy mit mérünk, miért épp azt mérjük, s miért nem mást. Amit mérünk azt miért az adott módszerrel mérjük, van-e más módszer, s ha igen, miért nem azt használjuk? S mi van azokkal a területekkel, amiket nem mérünk, bár mérhetnénk? Miért nem mérünk? Csak nem azért nem, mert amit nem mérünk, az nincs is? Az előzőekben szorgalmazott, kiemelt bűncselekmények vizsgálata előtt rögzíteni célszerű: ezek a bűncselekmények jellemzően összefüggenek egymással. Épp a különböző bűncselekmények összefüggéseinek eredményes kutatásához van szükség annak felfedéséhez, hogy melyik (vagy melyek) az ún. gyenge láncszem(ek), amely(ek) a többinél döntőbb hatással van(nak) a cselekmény megvalósítására, vagy elmaradására. Tekintettel arra, hogy akár a hatalmi, akár a közösségi devian106


ciakezelés lehetőségei végesek: erre, illetve ezekre a gyenge láncszem(ek)re kell koncentrálni. Mindazonáltal tényként szögezhető le, hogy ezekről az összefüggésekről jelenleg még csak meglehetősen keveset tudunk. Főleg akkor igaz ezen állítás, ha a tudás részének tekintjük bizonyos hipotézisek verifikálását is. Amit bizton állíthatunk, hogy a prevenció jelenleg inkább összpontosít valamely társadalomra veszélyesnek vélelmezett tett megvalósításának megakadályozása érdekében az ingadozók félelmére vagy meggyőzésére (azaz valami módon e kör befolyásolására), mint a morális és jogi konfliktusok közötti kapcsolatok tisztázására. Ennek az igyekezetnek alapja az ún. tabu-szerep előtérbe helyezése. Tegyük nyomban hozzá: helyesen, hiszen a társadalom morális rendje összeroppanna, ha az emberek nem kapnának egyértelmű eligazítást arra vonatkozóan, hogy egyrészről a társadalom, másrészről a hatalom oldaláról megközelítve a kérdést, mely tettek tartoznak a támogatott, a tűrt, és a tiltott kategóriába. De mi történik akkor, ha valamely veszély kívül esik e dimenziókon? Erre manapság alapvetően két relációban kerülhet sor. Közülük az egyik, amikor új környezetben a régi értékek időtállósága kérdőjeleződik meg. Ebből adódik, a globalizáció keretei között, napjainkban számos helyen nagy vita, amit röviden a német „leitkultur” fogalom időtállósága (és korszerűsége/meghaladottsága) körül kibontakozó disputában kísérhetünk figyelemmel.13 A másik viszonylatban az előbb valamely kisebbség által elfogadott és esetleg szélesebb körben elterjeszteni kívánt új értékek körüli bizonytalansággal szembesülünk. Gyakran a társadalom és a (többnyire a többséget kiszolgálni kívánó) hatalom először egyszerűen nem vesz tudomást a kisebbség tőle eltérő új értékeiről (többségi érdektelenség), vagy kifejezetten elutasítja azt (többségi negáció). Felmerül a kérdés, hogy mitől függ egy társadalomban (a fent említett mindkét esetben) az érzékenységi küszöb átlépése. Mikor kerül egy közösség (és miért akkor) abba a helyzetbe, hogy úgy érzi: valamely kockázatos jelenség/esemény általánossá válhat, s ezért mindenkit (így engem is, mint a közösség tagját) veszélyeztethet? Mikor és milyen hatásokra alakul ki az az érzés, hogy van mitől félnem? (Hangsúlyozom: ezeket a kérdéseket nem az évszázadok-évezredek alatt rögzült jelenségekre, azok többé-kevésbé ismert összefüggéseire, hanem kifejezetten az új történésekre vonatkoztatom.) Ezúttal csak példálódzó felsorolás keretében volt lehetőségem annak bemutatására, hogy a társadalomtudós egyre kevésbé képes határozott, bizonyítékokkal alátámasztott állításaival elvarázsolni a társadalom döntéshozóit. A kutató jövőbeli feladata új kérdések feltétele, a már elfogadott, akár közhely-számba menő állítások

13

Wikipedia, the free encyclopedia. http://en.wikipedia.org/wiki/Leitkultur (letöltés ideje: 2011.)

107

Irk Ferenc

megkérdőjelezése, de legalábbis szerény kétkedés a megingathatatlannak látszó dogmákban, a priori elfogadott tézisekben. Ez a szemlélet részben a fő kutatási irányok átstrukturálódását is eredményezheti, részben új területek megnyitására ad alkalmat. Ezek közül két kriminológiai áramlat tűnik úgy, hogy nemcsak nagy jövő előtt áll, de egyúttal hozzájárulhat ahhoz is, hogy a társadalmi jelenségek megértésének folyamatát elősegítse. Ezek egyike a béketeremtő, másika a kozmopolita kriminológiának elnevezett irányzat. Mindkettő figyelmének fókuszában a 20-21. század fordulóján kibontakozó új veszélyek megértése és értékhelyén való kezelése áll, s már csak ebből a szempontból is figyelemre méltó nóvumokkal szolgál. A béketeremtő kriminológia legfőbb téziseinek összegezéséhez nyújt segítséget Fuller és Wozniak14, akik a következőkben összegezhető összefüggésekkel és javaslatokkal szolgálnak: – Minél inkább teljesül valakinek a szükséglete, annál kevésbé kerül kapcsolatba a bűnelkövetéssel és a viktimizációval. – Minél jelentősebb az elmozdulás a béketeremtő kriminológia irányába és eltávolodás a kriminológia főáramlatától / büntető igazságszolgáltatástól, annál kisebb a bűnelkövetés / viktimizáció. – Minél nagyobb az ellenállás a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben, annál kisebb a bűnelkövetés és a viktimizáció. – Minél inkább szexista, rasszista és humánumellenes a gazdaság és a kormányzat, annál nagyobb a bűnözés és a viktimizáció. Az előbbi „látomástól” nem áll messze a kozmopolita vízió. E nézet képviselői szerint15 a kriminológia nem távolodott el eléggé az egyéni logika bázisától, és nem volt képes mindezidáig megalapozni a sokszínűség logikáját. A kriminológusok a másság garmadáját alkották meg, amelyek kívülrekednek az inklúzió határvonalán, az igazságosság és a jog uralmán; a mássághoz soroltak tömegeit tárják fel, amelyek részesei a kriminalizációnak, az igazságszolgáltatásnak és a biztonságnak. Természetesen sokkal látványosabb faji, etnikai és globalizációs következményekről eszmefuttatásokat folytatni, mert ezek végül is olyan más csoportokhoz vezetnek el, amelyek jellemvonásainak kihangsúlyozása végső soron megkülönbözteti őket a jog és az igazság követését jellemző „normális” csoportoktól. 14

15

Fuller, J. R., & Wozniak, J. F.: Peacemaking criminology: Past, present, and future. In: Cullen, F. T. & Wright, J. P. & Blevins, K. R. (szerk.): Taking stock: The status of criminological theory, advances in criminological theory. Transaction. 2006. 251–273. o. (270-271. o.) Idézi: Wozniak, J. F.: Poverty and Peacemaking Criminology: Beyond Mainstream Criminology. Critical Criminology 2008. 16:209– 223. pp. (220. p.) E témáról bővebben ld. még: Korinek László: Kriminológia. I. kötet. Magyar Közlöny, Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010. 221-224. o.. Így: Hudson, B.: Difference, diversity and criminology: The cosmopolitan vision. Theoretical Criminology Vol. 12(3) 2008. 275–292. o. (288-289. o.)

108


A kozmopolita szemléletmód nem feltételezi, hogy a racionális szubjektumok közösségén belül megszokott ez a szemléletmód. Hiszen legtöbben nem foglalkoznak az igazságosság elveinek a megértésével és ebből következően az igazság lényegét nem is képesek megérteni. A kozmopolitanizmus ugyanakkor feltételezi, hogy az emberek önmagukban és csoportjaikban sok szempontból különböznek egymástól, azonban tulajdonságaik között lennie kell elégséges átfedésnek ahhoz, hogy megértsék egymást, és képesek legyenek egymáshoz alkalmazkodni. Egy ilyen vízió szükséges a megértés elmélyítéséhez, ahhoz tehát, hogy vannak intézmények és konvenciók, amelyek válaszolni képesek a háborúskodás elhárítására, tiszteletben tartják az emberi jogokat, és segítséget nyújtanak a hatalomnélkülieknek azért, hogy a második modernitás globalizált világában is távol tarthassák magukat a globalizáció bűneitől és a hatalommal bírók megtorló, erőszakos stratégiáitól. A kozmopolita vízió egyaránt szükséges és gyümölcsöző a kriminológiai megértés és beavatkozás elősegítéséhez társadalmon belül és társadalmak között. A bűn általi sebezhetőség csökkentése, sokkal inkább a biztonságosabb társadalom elősegítésén és a mérsékelt büntetések figyelembe vételén, s az egyenlőtlenségek csökkentésén alapszik, nemkülönben az önmeghatározás lehetőségei érzetének a fokozásán, továbbá a világ sokszínűségének a szabadságán, mintsem a félelmen és az ellenségeskedéseken, amik olyan politikákat és attitűdöket váltanak ki, amelyek azt a látszatot keltik, hogy az állam nem képes szembeszállni a veszélyekkel és képtelen az offenzív cselekvésekre.

109

Összefoglaló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) megalakulásának helyzetéről

Janza Frigyes nyá. rendőr vezérőrnagy Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkára

Összefoglaló a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) megalakulásának helyzetéről (Pro domo) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jén megkezdheti törvényes működését. Az NKE létrehozásának előzményei A Kormány 2010. júniusban kezdeményezte az illetékes tárcáknál, hogy kezdjék meg egy olyan, a közszolgálatot támogató egyetem kialakítását, amely elsősorban annak három nagy területét integráló képzési szerkezetével, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE), a Rendőrtiszti Főiskola (RTF), a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara (a volt Államigazgatási Főiskola) összevonásával, a közigazgatás és közszolgálat felsőoktatási háttérintézményeként, jól képzett, elkötelezett fiatalok kibocsátásával járuljon hozzá a magyar közszolgálat megújításához. A létrehozás előkészítő szakasza A fenntartókat képviselő (KIM, BM, HM), valamint az átalakításban érintett tárcák (NEFMI, NGM, NFM) kijelölt képviselőiből álló előkészítő bizottság 2010. július 7-én tartotta alakuló ülését. A feladatot koordináló KIM, miniszteri biztost nevezett ki Dr. Kiss Norbert úr személyében, a HM Dr. Szarka Gábor kabinetfőnök urat delegálta, a BM megbízottja Dr. Janza Frigyes úr lett. Az előkészítő bizottságot kiszolgáló intézményi hátteret a KIM megbízott Dr. Kiss Norbert főigazgató úr által vezetett Nemzeti Közigazgatási Intézet biztosította. Az előkészítés gyakorlati szakasza Gyorsan kialakult az összevonást megalapozó elvi alapvetések és gyakorlati feladatok kidolgozásának és végrehajtásának mechanizmusa. A felek közös előterjesztése eredményeként megszületett a 1278/2010 (XII.15.) számú, az NKE létrehozásáról szóló Korm. határozat. E dokumentum kiemelkedő jelentőségű, mivel ebben lettek rögzítve a felek által közösen kialakított elképzelések az új egyetem hatásköri, jogi, szervezeti, működési és gazdálkodási feltételeiről. Ugyanezen a napon fogadta el a Kormány a rendvédelmi szervek egységes moduláris képzési rendszerének kialakításához szükséges intézkedésekről szóló 1282/2010. (XII. 15.) számú Korm. hatá111

Janza Frigyes

rozatot, amely megnyitotta az utat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretébe integrálódó rendészeti felsőoktatás, illetve a rendészeti szakképzés és felsőfokú szakképzés teljes vertikumának összehangolása felé. Jogi előkészítés A Korm. határozat feladatszabása szerint, a kormányhatározat alapján létrejött tárcaközi bizottság által kidolgozott formában és tartalommal, a fenntartók előterjesztésében, 2011. március 16-án az Országgyűlés megalkotta a 2011. évi XXXVI. törvényt, az NKE létesítéséről. E törvényben lettek meghatározva a létrehozás szervezeti, eljárási, humán és határidős feltételei. Az NKE működésének kezdő határnapjaként 2012. január 1. lett kijelölve. A törvény rendelkezett az NKE Fenntartói Testületének (FT) létrehozásáról, amelynek feladatává tette az NKE zökkenőmentes indításához szükséges további törvényalkotási, oktatásigazgatási, vagyonjogi, gazdálkodási és személyi feltételek kialakítását. A Fenntartói Testület tagjai a fenntartók korábban kijelölt képviselői lettek. A törvény meghatározta az előkészítő bizottságok és az Ideiglenes Szenátus feladatait, tevékenységük ütemezését. Jelentős változást sikerült elérni a felsőoktatási képzési területek és ágak vonatkozásában. Az új felsőoktatási terület elnevezése, „közigazgatási, rendészeti és katonai” lett. A rendészettudomány képzési ágának megnevezése „rendészeti”, a hadtudományi képzési ág megnevezése „honvédelmi és katonai” lett. Az NKE fenntartásában érintett miniszterek jogosultsága kiterjed valamennyi felsőoktatási intézményre, amelyben az adott képzési ágban szakot létesítenek vagy fenntartanak. Az NKE-re felvehető létszámkeretet, valamint a hallgatókra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket a kormány külön eljárásban határozza meg, miként a közszolgálati életpályák egyes képzési területei közötti átjárást és elismerést lehetővé tévő speciális szabályozást is. Megjegyzendő: hátrányosan befolyásolta az FT munkáját az új felsőoktatási, szakképzési, köznevelési és felnőttképzési törvények megszületésének elhúzódása, késedelme. Emiatt az Országgyűlés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvényt úgy volt kénytelen megalkotni, hogy a lehető legszélesebb területen érintse az új egyetem működési szabályait, vélelmezve, hogy ezek a szabályok harmonizálni fognak a megszületésre váró kerettörvényekkel. Most, hogy e törvények megszülettek, megállapítható, hogy az NKE működését szabályozó törvények és az említett kerettörvények között nincs jelentős feszültség. Ez a kedvező helyzet mindenekelőtt az előkészítő bizottságok, az FT, és az FT Hivatala minden részletre kiterjedő egyeztető tevékenységének köszönhető. Kívánatos, hogy az esetenként mégis felszínre kerülő eltérőségek és szabályozatlanságok, ne kényszerüljenek a kerettörvényhez alkalmazkodni. A beüzemelés időszakában, vagyis 2013 szeptemberéig, az 112


új szakok indításának első lehetséges időpontjáig, nem lenne szerencsés a már elfogadott szabályokon változtatni, vagy a felsőoktatási törvénytől eltérő szabályokat, illetve szabályozatlan területeket a kerettörvényhez igazítani. További szabályozási feladatot jelent majd - az új egyetem központjának és két karának elhelyezését biztosító Ludovika épületegyüttes felújítását és új elhelyezési körletek építését szolgáló – „Ludovika Projekt” részeként, az ingatlanon használati joggal rendelkezőkkel való együttműködés, a Bárka színház sorsa, valamint a Tattersall vagyonkezelői jogát megszerző Magyar Lovas Szövetséggel való stratégiai együttműködési megállapodás megkötése. Szervezeti előkészítés – – – – – – – –

–

A 2011. év áprilisában létrejött a háromtagú FT. (Dr. Kiss Norbert, Dr. Szarka Gábor, Dr. Janza Frigyes) A Nemzeti Közigazgatási Intézet bázisán megalakult az FT Hivatala. Létrejöttek a legfontosabb előkészítő bizottságok: GEB: gazdasági előkészítő bizottság. Elnök: Dr. Horváth József (Államkincstár) OEB: oktatás előkészítő bizottság. Elnök: Dr. Virányi Gergely (RTF) SIB: stratégiai és intézményfejlesztési bizottság. Elnök: Prof. Dr. Padányi József (ZMNE) KÖB: közszolgálati munkabizottság. Elnök: Dr. Imre Miklós (BCE Közig. Kar). 2011. júliusban a jövendő Karok képviselőiből létrejött, és megkezdte működését az NKE Ideiglenes Szenátusa (ISZ). Elnök: Prof. Dr. Sárkány István (RTF). Az FT döntött az NKE szervezetéről, az egyetemi központi adminisztráció, a karok és az intézetek elnevezéséről, létszámáról és foglalkoztatási szabályairól. Meghatározta a vezetés és az irányítás kereteit.

Működési előkészítés Az FT és a munkabizottságok kidolgozták az NKE működéséhez szükséges alapdokumentumokat (alapító és megszüntető okiratok, SZMSZ és a hozzá kapcsolódó Szabályzatok). A Szabályzatok kidolgozására a hatályos Ftv. és az NKE-re vonatkozó két törvény által előírtak betartásával került sor. A Szabályzat tervezeteket az Ideiglenes Szenátus megvitatta és elfogadta. A Szenátusi döntéseket az FT jóváhagyta. A HM saját hatáskörében jelentős létszámleépítést és oktatásszervezési változtatásokat hajtott végre a ZMNE-n. Létrehozta a Ludovika Zászlóaljat, mint a honvéd tisztjelölt hallgatókat foglalkoztató katonai szervezetet. Katonai objektummá nyil113

Janza Frigyes

vánította a ZMNE Hungária körúti telephelyének jelentős részét, amelyen az NKEnek csak korlátozott, de térítésmentes használati jogot biztosít. A KIM gesztorságával megszületett a Ludovika projekt, amely az új egyetem elhelyezésével kapcsolatos felújítási, építési, tereprendezési feladatokat tartalmazza. Ez alapján a volt Ludovika Akadémia épületében nyer elhelyezést az NKE Rektori törzse, a Közigazgatás-tudományi Kar (KTK), valamint az épülethez kapcsolódóan kerül sor a Rendészettudományi Kar (RTK) elhelyezését biztosító új oktatási és elhelyezési körletek felépítésére, A felújítási tervben foglalt elképzelés a KTK részére a már meglévő épületekben biztosít elhelyezést, míg az RTK elhelyezésére újonnan épített ingatlanokban kerül sor. A Ludovika projekt legköltségesebb része tehát nem a felújítás, hanem az építés. Reméljük, hogy a Rendészettudományi Kar és a Katasztrófavédelmi Intézet elhelyezési körleteinek 2014-re tervezett felépítése, nem szenved késedelmet, illetve nem hiúsul meg a megadott építési szükségletek, források hiányával indokolt csökkentése miatt. A terv tartalmazza az ingatlanhoz kapcsolt Orczy kert újjáalakítását, valamint egy sportközpont felépítésének koncepcióját is. A Ludovika projekt kormánybiztosa Fürjes Balázs úr, az NKE fejlesztéséért felelős kormánybiztos Dr. Gál András Levente úr lett. Az FT munkabizottságai és azok albizottságai megalkották a működés beindításához szükséges eljárási és működési részlet-szabályokat. A hallgatói önkormányzatok bevonásával megszülettek a hallgatók jogait és kötelességeit, valamint a térítési és juttatási kötelezettségeket részletesen szabályozó okmányok. Kiépültek a működést kiszolgáló informatikai felületek. Elkészült az NKE szimbólum rendszere. 2012. január 1-vel megkezdi működését az NKE honlapja. A Hadtudományi és Honvédtisztképző (HHK), valamint a Rendészettudományi Karon a csapatzászlók bevonásra kerültek, az új szimbólumokkal ellátott okmányok és nyomtatvány jellegű iratok gyártása megkezdődött. A NEFMI által felügyelt felsőoktatási rendszerhez való kapcsolódáshoz szükséges érintkezési végpontok és technikai kiszolgáló egységek működőképesek. A Rektor és a rektori törzs (helyettesek, hivatal, gazdálkodó szervezet központi elemei) elfoglalták körleteiket a ZMNE főépületében. Elhelyezésüket és az elfoglalt infrastruktúra üzemeltetését a HM térítésmentesen biztosítja. Amennyiben a Ludovika épületének felújítása ütemesen halad, 2012 év végéig a Rektor és hivatala elfoglalhatja végleges helyét a Ludovika központi épületében. Költségvetési előkészítés Az FT határidőre elkészítette az NKE 2012. évi költségvetési tervezetét. Ezt többszöri módosítást (csökkentést) követően a fejezet gazda KIM befogadta. Sajnálattal kell megállapítani, hogy az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetési törvényben az NKE-re vonatkozó költségvetési kondíciók nem képesek maradéktalanul kiszolgálni az alapítók által remélt színvonalat. A 618 fős engedélyezett alkalmazotti lét114


számkerettel, 2.868,4 Mrd forintos támogatással és 1.834,2 Mrd forintos bevételi kötelezettséggel engedélyezett működés csak a jelenlegi (kifutó) képzések feszes végrehajtását biztosítja. Az ismert kondíciók mellett az NKE, a működésének első éveiben (ha a későbbiekben az ez évi lesz a bázis) csak a remélt ütemtől lassabban lesz képes képzési struktúráját a valós közszolgálati igényekhez igazítani. Átmenetileg, az első egy-két évben, segíthetnek a különböző pályázatok keretében biztosított források, de a fenntarthatósághoz az NKE költségvetésének ütemes növelésére lesz szükség. A vagyonleltárok határidőre elkészültek. Az FT több alkalommal napirendre tűzte a vagyonátvevő jelentést. A végső döntés határideje: 2011. december 30. Személyügyi előkészítés Az NKE-t érintő törvények rendezik a fenntartói irányítás helyzetét. Az FT háromtagú. A tagok a fenntartó megbízottjai, azok képviseletében gyakorolják hatáskörüket és végzik feladataikat. Az FT a határozatait egyhangúan hozza. Ez, gyakorlatilag a fenntartók vétójogát biztosítja. A kötelezően meghozandó döntéseknél az FT, kellő együttműködési készségről bizonyságot téve, egyhangúan hozta meg a döntéseit. Az FT döntésképtelensége miatt, a három fenntartó miniszter elé nem kerültek eldöntendő kérdések. A felsőoktatási törvénytől szigorúbban, az FT hatásköre kiterjed a korábbi rektori és szenátusi hatáskörök egy részére is. Az FT határidőben kiírta a rektori és magasabb vezetői pályázatokat. Az FT javaslatára, a fenntartó miniszterek támogatásával, Magyarország Köztársasági Elnöke kinevezte Prof. Dr. Patyi Andrást, az NKE rektorává. A kinevezett rektor folyamatosan veszi át az FT- től a feladatok végrehajtását. Az Ideiglenes Szenátus szinte egyhangú rangsorolásával született FT döntés alapján nyerték el kinevezésüket az NKE felsőbb vezetői: Oktatási rektor-helyettes: Dr. Virányi Gergely ny. á. határőr dandártábornok, főiskolai tanár, az RTF rektor-helyettese, Stratégiai és Intézményfejlesztési rektorhelyettes: Prof. Dr. Padányi József mérnök ezredes, egyetemi tanár, a ZMNE megbízott rektora, Közszolgálati rektor-helyettes: Dr. Imre Miklós főiskolai tanár, a BCE Közig. Kar dékánja, Nemzetközi és Tudományos rektor-helyettes: Dr. Nemeslaki András tanszékvezető egyetemi docens (BCE, Nemzeti Közigazgatási Intézet) Egyetemi főtitkár: Dr. Horváth József vezető főtanácsos, a Magyar Államkincstár alkalmazottja, Gazdasági Főigazgató: újabb pályázat kiírásáig, megbízással: Dr. Szedres László ny.á. ezredes, az RTF gazdasági igazgatója. Személyzeti vezető: Dr. Sipos Csilla, az RTF személyügyi vezetője lett. Az FT kiírta a dékáni pályázatokat a Hadtudományi és Honvéd Tisztképző Karra, valamint a Közigazgatás-tudományi Karra. Az NKE Rendészettudományi Karának vezetését január 1-től, törvény alapján a jelenlegi rektor, Prof. Dr. Sárkány István, 115

Janza Frigyes

dékánként látja el. Az Ideiglenes Szenátus rangsorolta a pályázatokat. Dékánok lettek – a kinevezett rektorral történt egyeztetést követő - FT döntés alapján: a HHK-án Dr. Boldizsár Gábor ezredes úr, a KTK-án Dr. Csernyi Ákos úr. Az FT kiírta az Intézetvezetői (Katasztrófavédelmi, Nemzetbiztonsági, Nemzetközi) pályázatokat is. Elbírálásuk folyamatban van. A 2011. évi CXXXII. törvény előírása alapján, 2012. január 31.-ig, a Rendészettudományi Karon létre kell hozni a rendészeti Kiképzési Nevelési szervezeti egységet. Az előkészítés folyamatban van. Az oktatók és a tanárok tekintetében, a hivatásos állomány vezényléssel (beleegyezésével), a közalkalmazottak kinevezés, a tisztviselők kinevezés, vagy kirendelés (beleegyezésével) alapján látják el feladataikat. A beosztott vezetők és a személyi állomány jogviszonya folyamatos. A további személyügyi intézkedéseket a Rektor, hatáskörében hozza meg. Mindenekelőtt indokolt az FT által meghatározott oktatási klaszterek (azonos témaköröket oktató szervezeti egységek) személyzeti optimalizálása. Összességében Az FT ügyvivője 2011. december 21-én, vezetői értekezleten áttekintette a működés feltételeinek meglétét. Az értekezlet megállapította, hogy a törvényes előírásoknak az FT és az ISZ eleget tett, a feltételek adottak ahhoz, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-én, a kormány szándéka és az Országgyűlés akarata szerint meghatározott keretek között és célkitűzéssel, megkezdje törvényes és színvonalas működését. Javaslatok A Kormány, 1) továbbra is kísérje megkülönböztetett figyelemmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működtetésének helyzetét, költségvetési pozícióit, 2) az ismert költségvetési nehézségek ellenére is biztosítsa a Ludovika projekt igények szerinti végrehajtásához szükséges forrásokat, 3) biztosítsa, hogy a fenntartók, a saját költségvetésük tervezése során továbbra is szerepeltessék a fenntartói irányításuk alatt működő karok és központi intézetek speciális igényeit, 4) a felsőoktatás általános felügyelete és irányítása keretében továbbra is biztosítsa az NKE általánostól eltérő irányítási, felügyeleti és szervezeti jogosultságait, 5) pályázati lehetőségek megnyitásával támogassa az NKE-t, az átalakulás folyamata során,

116


6) 2013. augusztus-szeptember hónapban tűzze napirendre az NKE helyzetével kapcsolatos fenntartói előterjesztés megvitatását, hogy állásfoglalását a 2014. évi költségvetés tervezésénél figyelembe lehessen venni, 7) a felsőoktatási törvény végrehajtási rendeleteinek kidolgozása során támogassa az egyetemet, a speciális szabályok megalkotására irányuló törekvésében. A Belügyminiszter úr képviselőjeként köszönetemet és elismerésemet fejezem ki az integráció előkészítésében kimagasló szerepet vállaló Munkabizottságok vezetőinek, a rendészeti szakterületre megkülönböztetett tekintettel, Dr. Virányi Gergely tábornok úrnak, aki az oktatási dokumentumok és jogszabály tervezetek kidolgozása során, valamint az integrációs folyamatok összehangolása terén bizonyította kivételes szorgalmát, áttekintő és rendszerező képességét.

117

A FRONTEX oktatási és képzési tevékenységének várható hatása a nemzeti határrendészeti oktatásra…

Kiss Lajos rendőr alezredes, főiskolai docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék

A FRONTEX oktatási és képzési tevékenységének várható hatása a nemzeti határrendészeti oktatásra és képzésre A schengeni térség kialakulása és folyamatos bővülése, a schengeni vívmányok egyre hatékonyabb megvalósítása a térségen belül a korábban meghatározóan nemzeti szinten szabályozott és végzett határellenőrzési tevékenységeket teljesen új alapokra helyezték. A külső és belső határok létrejötte, a térségen belüli egységes határellenőrzési követelmények megfogalmazása és megteremtése, a határforgalom ellenőrzésnek és a határőrizetnek a külső határokra történő áthelyezése megteremtette a kölcsönös bizalom és felelősség vállalás elvét az együttműködésben résztvevő államok között. Ez az elv kifejezi azt is, hogy a schengeni térség külső határán mindenütt azonos színvonalú határellenőrzést kell megvalósítani. Ez a határellenőrzés jelenleg nemzeti hatáskörben kerül végrehajtásra, amelyet különböző szintű és formájú nemzetközi együttműködések segítenek. A kezdeti helyi szintű együttműködések egyre jobban kiteljesednek. A FRONTEX létrejötte soha nem látott lendületet adott az európai határrendészeti együttműködésnek. Ma már teljesen elfogadott és megszokott, hogy a focal pointokon és az úgynevezett „közös műveletekben” a helyi szervek képviselői a különböző európai országokból érkezett tisztviselőkkel együtt hajtanak végre határrendészeti célú feladatokat. Az egyre szorosabb és hatékonyabb nemzetközi határrendészeti együttműködés nyilvánvalóvá tette, hogy az egységes és magas színvonalú határellenőrzés megvalósításának elengedhetetlen feltétele az azonos tartalmú oktatás és képzés. E tanulmány a közös európai határrendészeti oktatás és képzés kialakulásának legfontosabb jogi alapjait, a megvalósítás meghatározó állomásait, aktuális kihívásait és ezek hatásait a nemzeti határrendészeti oktatásra és képzésre kívánom bemutatni. A FRONTEX más területeken elért eredményei közül csak azokkal kívánok foglalkozni, amelyek hatással vannak az oktatásra és képzésre. 1. Az egységes európai határrendészeti oktatás és képzés szükségességének megfogalmazása és fokozatos megvalósulása A második világháborút követően Európa nyugati felének vezetői felismerték, hogy a térség jövőbeni hatékony fejlődése érdekében az egymással szembeni ellenségeskedést az együttműködésnek kell felváltania. A demokratikus államoknak meg kell 119

Kiss Lajos

találni azokat a területeket és eszközöket, ahol, és amelyekkel a bizalom és az együttműködés erősíthető. Ezen az úton az egyik legfontosabb lépés volt a Római Szerződések elfogadása, melyen belül az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló szerződés célul tűzte ki, hogy a tagállamokban elősegíti a gazdasági fejlődés növelését, a stabilitás megteremtését, az életszínvonal emelését és a szerződő felek közötti kapcsolatok szorosabbá tételét. Ennek elérése érdekében a szerződő felek számos intézkedés végrehajtását fogalmazták meg, többek között: “az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlését.” A fenti tervezett intézkedések megvalósítása közül, a személyek szabad mozgása megteremtésének voltak közvetlen határrendészeti vonatkozásai, melyek a gyakorlatban azt jelentették, hogy a tagállamok közös határain meg kell megszüntetni a mozgást gátló akadályokat, vagyis a határellenőrzést. A közösség ennek az állapotnak az elérését az átmeneti időszak végéig1 határozta meg, a gyakorlatban azonban ennek megvalósítása csak 1985-ben a Schengeni Egyezmény aláírásával kezdődött meg. Az egyezmény a megvalósítás érdekében rövid- és hosszú távon megvalósítandó intézkedéseket fogalmazott meg. A rövidtávon megvalósítandó intézkedések között többek között az alábbiakat határozta meg: „… a határrendészeti és vámhatóságok főszabályként csak vizuálisan ellenőrzik a közös határon csökkentett sebességgel áthaladó személygépjárműveket, anélkül, hogy ezeket a járműveket megállítanák.” A hosszú távon megvalósítandó intézkedések között, a határellenőrzésre vonatkozó megállapítás a következő volt: „A személyek mozgása tekintetében a Felek törekednek arra, hogy közös határaikon megszüntessék az ellenőrzéseket, és ezeket az ellenőrzéseket külső határaikra helyezzék át.” A fenti intézkedések megkezdték egy belső határok nélküli térség formálását, azonban a tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a térségnek az eredményes működtetéséhez részletesebb szabályozás szükséges. A résztvevő államok ennek érdekében kidolgozták és 1990. június 19-én aláírták a Schengeni Végrehajtási Egyezményt. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény 1995. március 26-án lépett hatályba a korábbi egyezményt aláíró Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság, valamint a később csatlakozó Spanyolország és Portugália területén. Az egyezmény hatályba lépésével létrejött a schengeni térség.

1

Az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló dokumentum a közös piacot egy 12 éves átmeneti időszak alatt kívánta létrehozni, amely további három négy éves időszakra került felosztásra.

120


1.1. A Schengeni Végrehajtási Egyezmény A Schengeni Egyezmény a határellenőrzés területén elsődlegesen azokat az intézkedéseket valósította meg, amelyek a belső határok átlépését könnyítették meg. Ebben az időszakban megalkotói még nem határoztak meg konkrét feladatokat az egységes képzésre és oktatásra vonatkozóan, azonban felismerték, hogy a Schengeni határellenőrzési rendszer csak egy sokkal hatékonyabb szabályozás keretében működhet eredményesen. Ennek megvalósítása érdekében a Szerződő Felek 1990. június 19-én aláírták a Schengeni Végrehajtási Egyezményt. A határellenőrzésre vonatkozóan a szabályozás legfontosabb eredményei közé tatozott, hogy meghatározta a rendszer működését biztosító legfontosabb alapfogalmakat és a belső és külső határok átlépésére vonatkozó szabályokat. A külső határok átlépésére vonatkozó szabályok keretében egységes elveket fogadtak el a nemzeti hatáskörben végrehajtásra kerülő határellenőrzés végrehajtására. Az egyezmény 2. fejezete 6. cikkének 5. pontjában a jogszabály készítői általános követelményként az alábbiakat fogalmazták meg: „A külső határokon egyforma szintű ellenőrzést kell végezni.” E követelmény megvalósítása érdekében a 4. pont a következőket határozta meg: „A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a külső határok mentén történő ellenőrzések és őrizet végrehajtásához megfelelő létszámú és képzettségű személyi állományt biztosítanak.” A 7. cikk az oktatásra és képzésre vonatkozóan az alábbiakat fogalmazta meg: “támogatják az ellenőrzést végző személyi állomány egységes ki- és továbbképzését.” Összességében megállapítható, hogy a Schengeni Egyezmény végrehajtási tapasztalatai alapján elkészített Schengeni Végrehajtási Egyezmény egy átfogó szabályozást adott a Schengeni Térség működtetésére vonatkozóan és ez volt az első dokumentum, amely európai szinten megfogalmazta a határőr oktatásban és képzésben az egységes követelmények kialakításának szükségességét. 1.2. Terv az Európai Unió tagállamai külső határainak igazgatásáról A Schengeni Végrehajtási Egyezmény 1995. március 26-án lépett hatályba Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Portugália és Spanyolország területén. A schengeni térség gyorsan fejlődött. 2001 végére a térséghez tartozó országok száma, területe és lakossága a Schengeni Egyezményt aláíró országokhoz viszonyítva megháromszorozódott, a további tervezett keleti bővítések, pedig a folyamat további folytatását vetítették előre. Az év folyamán szintén új biztonsági kihívásként jelentkezett a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, amely jelentősen megváltoztatta a világ biztonsági helyzetét. Ebben a helyzetben a schengeni térséghez tartozó és a velük együttműködő államok is új válaszokat kerestek a biztonsági kihívások kezelésére, köztük a schengeni térség működtetésére. A terv volt az első dokumentum, amely a Schengeni Végrehaj121

Kiss Lajos

tási Egyezmény addigi megvalósítását átfogóan értékelte és európai szintű válaszokat keresett a felmerült problémák megoldására. A dokumentum az értékelés során a legfontosabb problémaként nevezte meg az eltérő nemzeti szabályozási és végrehajtási gyakorlatból adódó biztonsági eltéréseket, az egyes nemzetállamok határszakaszain. A hiányosságok kiküszöbölése érdekében többek között az alábbi feladatok végrehajtásának szükségességét fogalmazta meg: – egy sokkal szorosabb gyakorlati együttműködés és koordináció kialakítását a külső határok ellenőrzésében résztvevő hatóságok között, – a külső határokon a határőrizetért és a határforgalom ellenőrzésért felelős nemzeti szervezetek gyakorlatának harmonizálását, – közös követelményrendszer kialakítását a határőr képzésben. A fenti feladatok eredményes megvalósítása érdekében a terv integrált határellenőrzési rendszer kialakítását javasolta, amely a következő elemeket tartalmazta: – közös irányítási és együttműködési rendszert, – közös integrált kockázatelemzést, – személyzeti és technikai együttműködést, – közös jogszabályok kialakítását, – költségmegosztást a tagállamok és az unió között. A képzésre vonatkozóan az első és a harmadik elem tartalmazott rövid és hosszú távon megvalósítandó feladatokat, amelyek közül az alábbiakat emelem ki: – ideiglenes központok létrehozását a megfogalmazott feladatok és intézkedések megvalósítása érdekében, – közös képzési program és követelményrendszer kialakítását a határőrök és közép szintű vezetőik részére, valamint továbbképzések szervezését, amelyek a nemzeti képzési intézmények bázisán kerülnek végrehajtásra. A terv legvégül szervezeti fejlesztést vázol fel, amely egy európai határőr szervezet létrehozását javasolja, koordináló, tanácsadó szereppel, a nemzeti határőr szervezetek önállóságának meghagyásával. A Terv az Európai Unió tagállamai külső határainak ellenőrzésére, az európai határellenőrzés fejlesztését hosszútávra meghatározó dokumentum. Az integrált határellenőrzés legfontosabb elemeinek és a megvalósításukhoz szükséges legfontosabb intézkedések meghatározásával biztosította, hogy az integrált határellenőrzés európai szintű megvalósítása megkezdődjön. Az azonos és magas színvonalú határellenőrzés megvalósítása érdekében a külső határokon a dokumentum kiemelt figyelmet fordít az európai szintű egységes képzési követelmények és továbbképzési rendszerek kialakítására. Ezeknek a tervezett intézkedéseknek a megvalósítása érdekében a terv szervezeti fejlesztésekre is javaslatot tesz, első lépcsőben az ad-hoc centerek, majd európai szintű koordináló szervezet létrehozására.

122


1.3. Az Európai Tanács Sevilla-i ülése2 Az Európai Tanács Sevilla-i ülésén megerősítette a Terv az Európai Unió tagállamai külső határainak igazgatásáról dokumentumban foglaltakat, amelyet meghatározóan a koordinált és integrált határellenőrzés fokozatos bevezetése a külső határokon fejezetben fogalmazott meg. A dokumentumban megfogalmazott célkitűzések eredményes megvalósítása érdekében az Európai Tanács 2002 végéig az alábbi feladatok végrehajtását határozta meg: – „közös műveletek végrehajtását a külső határokon, – kísérleti projektek azonnali indításának kezdeményezését valamennyi érdeklődő tagállam részvételével, – a tagállamok bevándorlási összekötő tisztjei hálózatának létrehozását.” 2003 júniusáig a Tanács az alábbi feladatok végrehajtását tervezte: – „közös kockázatelemzési modell kidolgozását, a közös integrált kockázatelemzés megteremtése érdekében, – közös határőr képzési program kialakítását, az államhatárokra vonatkozó szabályozások európai szintű megerősítését, – tanulmány elkészítését a tagállamok és az Unió között a külső határok ellenőrzésére vonatkozó költségmegosztásra vonatkozóan.” A Terv az Európai Unió tagállamai külső határainak igazgatásáról dokumentumban foglaltakat az Európai Tanács megerősítette és ezzel megnyitotta az utat az európai szintű gyakorlati határellenőrzési együttműködés megvalósítása előtt. A kísérleti projektek indítása többek között megteremtette a különböző ad-hoc centerek (ideiglenes központok) létrehozásának a feltételeit, melyeken belül később megkezdődött az integrált határellenőrzés megteremtése érdekében az egyes szakterületek európai szintű koordinálása és segítése. A külső határok ellenőrzésére vonatkozó költségmegosztás pedig feloldotta a szárazföldi és tengeri külső határokkal rendelkező és nem rendelkező tagállamok közötti esetleges ellentéteket. 1.4. A Core Curriculum kidolgozása és az Ad hoc Centre for Border Guard Training létrehozása 1.4.1. A Core Curriculum kidolgozásának megkezdése A Terv az Európai Unió tagállamai külső határainak igazgatásáról megnevezésű dokumentum elfogadása megnyitotta az utat az európai szintű integrált határellenőrzés megteremtése előtt. A tervben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében kísérleti projektek kezdődtek el és megkezdődött az úgynevezett ad-hoc cente-

2

Az eredeti dokumentum: Council of the European Union: Seville European Council 21 and 22 June 2002

123

Kiss Lajos

rek létrehozása, az egyes határellenőrzési szakterületek koordinálása és segítése érdekében. A képzés területén ez a munka 2002 júliusában kezdődött el, amikor Ausztria és Svédország egy közös projekt javaslatot dolgozott ki Core Curriculum for borderguard training3 címmel, amelyet a SCIFA+4 2002 júliusi ülésén elfogadott. A projekt javaslat célul tűzte ki, hogy a tagállamok, a schengeni térség államai és a tagjelölt országok bevonásával, széleskörű adatgyűjtést követően 2003 júniusáig kidolgoznak egy Common Core Curriculumot5 a folyamatban résztvevő országok határőrei számára. Az elkészült javaslatokat a résztvevők képviselői két munkacsoport ülés keretében megtárgyalták majd véglegesítették, melyet a projekt vezetősége 2003 júniusában mutatott be az Európai Tanács Thessaloniki ülésén. A projekt eredményeként a résztvevők meghatározták a képzés szintjeit (first, second, mid)6, kidolgozták a tervezett oktatás tantárgyszerkezetét, időkereteit, az oktatás módszereit és az elérendő kompetencia szinteket. Az elkészített program nem tartalmazta a képzés részletes tartalmát. A projekt másik jelentős eredménye volt, hogy javasolta egy jövőbeni ideiglenes képzési központ felállítását, valamint felvázolta annak lehetséges szervezetét és feladatait. 1.4.2. Ad hoc Centre for Border Guard Training 2003 júliusában Ausztria képviselői javaslatot dolgoztak ki és mutattak be a Common Unit-nak7 a Common Integrated Unit for Border Guard Training8 létrehozására, szervezetére és feladataira vonatkozóan. A Common Unit elfogadta a jelentést és felkérte Ausztriát, hogy dolgozzon ki egy részletes tervet a Common Integrated Unit for Border Guard Training állománytáblájára és működésére vonat-

3

4

5

6

7

8

A Core kifejezés ebben az összefüggésben egy törzsanyagot, egy mindenki számára elsajátítandó tartalmat foglalt magában. A Core Curriculum for borderguard training pedig egy minden határőr által elsajátítandó minimum oktatási programot tartalmazott a végrehajtó és a közvetlen vezetői állomány részére. A SCIFA+ 2002 júliusában alakult, amelynek részét képezte a Strategic Committee on Imigration, Frontiers and Asylum, valamint a résztvevő országok határellenőrzésért felelős szervezeteinek vezetői. A Common Core Curriculum megnevezés, a Közös (határőr) Képzési Programot jelölte, melynek később leggyakrabban csak a rövidítését használták (CCC). A Közös Képzési Program legvitatottabb eleme volt a képzési szintek meghatározása, ugyanis az egyes résztvevő államokban jelentős nemzeti eltéréssel működött a határellenőrzés. Annak érdekében, hogy valamennyi érdekelt fél igényét tartalmazza, került kialakításra a háromszintű modell. First level officer: A kényszerítő eszköz alkalmazásának jogával nem rendelkező tisztviselő. Second level officer: A kényszerítő eszköz alkalmazásának jogával rendelkező tisztviselő. Midlevel officer a határőrök kisebb csoportjának vezetési jogával rendelkező tisztviselő. A Common Unit az együttműködésben résztvevő országok határellenőrzésért felelős szervezeteinek a vezetőiből állt. Az osztrák javaslatban ezen a néven szerepelt a létrehozandó határőr képzési szervezet.

124


kozóan. A kiegészítő jelentést követően a Common Unit a javaslatot elfogadta az Ad hoc Centre for Border Guard Training9 Ausztriában történő megalapítására. 2003 októberében a SIAK10 megkezdte az ideiglenes központ kialakítását traiskircheni objektumában. A központ a gyakorlatilag november 3-án kezdte meg működését, amikor az osztrák, a finn, az olasz és a lengyel szakértők megérkeztek Traiskirchenbe. A német és a magyar szakértő 2003. november 17-én illetve december 15-én kezdte meg munkáját a központban. A központ munkájának megkezdését követően a nemzetközi szakértők csoportja tovább folytatta a képzési program kidolgozását. Az első szakasz eredményeire építve, a kidolgozás három szinten (first, second and mid-level) folytatódott tovább, amely nyolc modult foglalt magában (Emberi erőforrás gazdálkodás, Nemzetközi jog, Nemzeti jog, Gyakorlati képzés, Kriminalisztika, Informatika, Alkalmazott munkamódszerek és Ügyvitel, amely 27 tantárgyat tartalmazott.) A szakértők kidolgozták és véglegesítették az oktatási program oktatási céljait és módszereit, az elérni kívánt kompetencia célokat, az egyes tantárgyak részletes tartalmát, valamint az alkalmazásra vonatkozó ajánlásokat. A kidolgozó munkával párhuzamosan a központ az együttműködésben résztvevő államokban a folyamatos és hatékony együttműködés érdekében kialakította a kapcsolattartó személyek hálózatát és az International Advisory Board-ot (IAB).11 Az IAB első ülésén a résztvevők elfogadták az ACT12 működési szabályzatát, az elkészült Core Curriculum for border guard training anyagát, mint minimum oktatási programot az európai határőrök számára, valamint vállalták, hogy a résztvevő országok határellenőrzésért felelős szervei a program gyakorlati alkalmazását 2004. június 15-én megkezdik. Az ACT működési szabályzatának megfelelően a központ megszervezte a CCC alkalmazását, folyamatosan elemezte és értékelte az alkalmazás helyzetét és vizsgálta a továbbfejlesztés lehetséges irányait. Az oktatási program alkalmazásával párhuzamosan az ACT megkezdte továbbképzések és továbbképzési anyagok európai szintű szervezését és kidolgozását. Ennek a munkának egyik legmeghatározóbb eredménye volt, egy a tagállamok széleskörű összefogásával elkészített 16 és 40 órás oktatási anyag, amely segítette a hamis és hamisított okmányok felismerését és az ezzel kapcsolatos angol terminológia elsajátítását.

9 10

11

12

Ideiglenes Határőr Képzési Központ A Sicherheitsakademie osztrák kifejezés rövidítése, amely az osztrák Szövetségi Belügyminisztérium és Menekültügyi Hivatal ki és továbbképzési rendszere. Nemzetközi Tanácsadó Testület, melynek a határrendészeti oktatásért felelős nemzeti vezetők voltak a tagjai. Az ACT az Ad hoc Centre for Border Guard Training (Ideiglenes Határőr Képzési Központ) angol kifejezés rövidítése.

125

Kiss Lajos

A központ speciális képzéseket kezdett el szervezni az FPO13 programban résztvevők, a légi és tengeri határok központok részére és speciális munkakapcsolatot alakított ki Litvániával a kutyakiképzés területén. A nemzeti határőr szervezetek tevékenységének jobb megismerése és a képzési tevékenység elősegítése érdekében a központ kialakította az European Traininig Day14 (EUTD) hagyományát. Az EUTD anyaga egy informatív és egy oktatási részt tartalmazott. Az informatív rész tájékoztatta a résztvevő államokat a nemzeti határőr szervezetek aktuális szervezetéről, feladatairól és legfontosabb eredményeiről, míg az oktatási rész egy a határőr szervezetek jobb feladat végrehajtását segítő tananyagot tartalmazott. Az ACT tevékenysége során létrehozta a határőr akadémiák hálózatát, valamint egy képzési és tanári katalógust, a speciális határőr témák oktatásának elősegítése érdekében. Tevékenységének végén a központ végrehajtotta a képzési program első értékelését, melynek alapján megkezdte annak első módosítását, valamint a mid-level képzés tervezését. A központ 2005 végén fejezte be tevékenységét az ausztriai Traiskirchenben, melynek tevékenységeit a FRONTEX Képzési Egysége folytatta tovább. Összességében az Ad hoc Centre for Border Guard Training volt az első európai intézmény, amely megkezdte a határőr oktatás harmonizálását és segítését a Schengeni Térségben és az együttműködésben résztvevő országokban. A centrum tevékenységének legfontosabb eredményét azonban abban látom, hogy létrehozott egy olyan speciális kapcsolatrendszert és munkamódszert, amely megalapozta a FRONTEX15 Képzési Egységének jövőbeni eredményes működését. 1.5. A FRONTEX Képzési Egysége Az előzőekben leírt folyamat folytatásának következő meghatározó állomása volt a FRONTEX ügynökség létrehozása 2004-ben. A Tanács 2007/2004 számú rendeletével16 október 26-án alapította meg az ügynökséget, amelyben meghatározta annak feladatait is. A rendelet II. fejezetének 2. cikkében határozza meg a felállításra kerülő ügynökség fő feladatait: „…a külső határok igazgatása terén a tagállamok közötti operatív együttműködés összehangolását, a tagállamok segítését a nemzeti határőrök képzésében, beleértve közös képzési követelmények kialakítását, kockázatelemzés végzését, a külső határok ellenőrzését és határőrizetét érintő kutatási ered13

14 15

16

FPO a Focal Point Office angol kifejezés rövidítése, amely FRONTEX és az együttműködő államok által kijelölt, a határellenőrzés szempontjából meghatározó határátkelőhelyeket és határszakaszokat foglalja magában. Vendég tisztviselők a legtöbbször ezeken a helyeken látnak el szolgálatot. Európai Képzési Nap Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség A Tanács 2007/2004/EK rendelete (2004. október 26.) az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség felállításáról

126


mények nyomon követését, a külső határokon fokozottabb technikai és operatív segítség nyújtást szükségessé tevő körülményekkel szembesülő tagállamok segítését, a közös visszatérési műveletek megszervezéséhez szükséges támogatás biztosítását a tagállamok részére.” A képzés területén végrehajtandó konkrét feladatokat a rendelet ugyanezen fejezetének 5. cikke határozta meg, amely az alábbiakat tartalmazta: „Az Ügynökség létrehozza és továbbfejleszti a határőrök képzésének egységes alaptantervét, illetve európai szinten képzést biztosít a tagállamok nemzeti határőreinek oktatói részére. A tagállamok illetékes nemzeti szolgálatai tisztviselőinek részére az Ügynökség a külső határok ellenőrzésének és őrizetének, illetve a harmadik országbeli állampolgárok visszatérésének tárgyához kapcsolódó további képzéseket és szemináriumokat is biztosít. Az Ügynökség a tagállamokkal együttműködve képzési programokat szervezhet a tagállamok területén.” A létrehozásának pillanatától folyamatosan fejlődő Képzési Egység anyagi lehetőségeinek megfelelően igyekezett kiszélesíteni oktatási és képzési tevékenységét, melynek a jelenlegi helyzetét és állapotát legjobban a FRONTEX 2011. évi munkaprogramjában17 megfogalmazott oktatási és képzési feladatok tükrözik vissza. Ezek az alábbi területeket foglalják magukba: 1.5.1. Oktatási programok fejlesztését A Common Core Curriculum for European Border Guard Basic Training (CCC)18 a FRONTEX alapszintű oktatási programja határőrök részére. A modul rendszerű oktatási program egy minden határőr számára kötelező általános részt, valamint a nemzeti oktatási igényeknek megfelelő szárazföldi, légi és tengeri modult tartalmaz. Az oktatási program jelenleg módosítás alatt áll és meghatározóan az emberjogi aspektusokkal kerül bővítésre. Az elkészült új változat eddig még nem került bemutatásra. Új elemként jelent meg az elmúlt évben a CCC hatékonyabb alkalmazása érdekében megkezdett kísérleti tanárcsere program, amelyet a kezdeti pozitív tapasztalatok alapján a FRONTEX a jövőben is folytatni kíván. A CCC-t valamilyen mértékben valamennyi schengeni tagállam alkalmazza, nem megoldott még az alkalmazás eredményességének mérése, ennek ellenére eddig ezt tartom a képzési szakterület legeredményesebb termékének.

17

18

FRONTEX Programme of Work 2011 http://www.frontex.europa.eu/gfx/frontex/files/programme_of_work/2011/fx_pow_2011.pdf (letöltés ideje: 2012.01.08.) A Common Core Curriculum for European Border Guard Basic Training (CCC) kifejezés már pontosan meghatározza, hogy egy alapszintű oktatási programról van szó. A CCC rövidítés nem követte a tartalmi változást, de a FRONTEX terminológiában egyértelműen az alapszintű képzési programot jelöli.

127

Kiss Lajos

Common Core Curriculum for EU Border Guard Mid-Level Education (CMC)19 oktatási program kidolgozása keretében a FRONTEX Képzési Egysége egy a bolognai folyamatnak megfelelő bachelor képzés határrendészeti törzsanyagát kívánja kidolgozni. Ennek első változata elkészült, azonban ez csak egy szűk körben került bemutatásra. Az a körülmény, hogy ezzel párhuzamosan a Képzési Egység megkezdte a bachelor és a master képzés kompetencia térképének elkészítését, arra utalnak, hogy a CMC oktatási program még további fejlesztést igényel. A CMC programhoz kapcsolódva a FRONTEX egy ERASMUS típusú diákcsere program megvalósítását is tervezi. Common Core Curriculum for EU Border Guard High-Level Education (CHC)20 oktatási program kidolgozása megkezdődött, amely a CMC-hez hasonlóan a bolognai követelményeknek megfelelő határrendészeti oktatási programot kíván kidolgozni a mesterképézésben résztvevő hallgatók számára, a határrendészeti oktatásban résztvevő egyetemek széleskörű bevonásával. A kidolgozó munka eredményeit a FRONTEX eddig még nem hozta nyilvánosságra. A FRONTEX munkaprogram a Frontex Course for BG Mid-level Officers (MLC)21 képzést az oktatási programok között mutatja be, holott ez tartalmát tekintve egy működő (tovább)képzést takar a határrendészeti szakterületen dolgozó, közelmúltban végzett fiatal tisztek részére. Ezt a megközelítést sok tekintetben az indokolhatja, hogy hosszú ideig a FRONTEX az alapszintű képzési programján kívül, más oktatási programmal nem rendelkezett és a Mid-level képzés volt az egyetlen, amely valamilyen módon az összes többi szintet is lefedte. A képzés 2007-ben történt elindítása óta tartalmát tekintve sokat változott és megítélésem szerint napjainkban inkább továbbképzésként, mint oktatásként működik és ez jövőbeni helyére és szerepére is kihathat a FRONTEX oktatási és képzési rendszerében. 1.5.2. A képzések és továbbképzések szervezését A FRONTEX Képzési Egysége tovább folytatta az ACT keretében megkezdett munkát és fokozatosan igyekezett lefedni a határrendészeti munka valamennyi területét különböző képzésekkel. Tekintettel a képzések nagy számára ezeket alapvetően csak téma csoportokként, felsorolás szerűen mutatom be. A FRONTEX 2011ben az alábbi tartalmú képzések végrehajtását tervezte:

19

20

21

Common Core Curriculum for EU Border Guard Mid-Level Education kifejezés és a (CMC) rövidítés a FRONTEX terminológiában a bachelor képzés oktatási programját jelenti. Common Core Curriculum for EU Border Guard High-Level Education kifejezés és a (CHC) rövidítés a FRONTEX terminológiában a master képzés oktatási programját jelenti. A Frontex Course for BG Mid-level Officers kifejezés és az (MLC) rövidítés a FRONTEX terminológiájában a határrendészeti szakterületen közelmúltban végzett fiatal tisztek részére szervezett 5 hetes, 5 különböző országban végrehajtott képzést jelenti, amelyen alkalmanként 16 különböző nemzetiségű fiatal tiszt vesz részt.

128


– –

– –

– – –

–

az okmányvizsgálói felkészítés keretében alap, haladó és szakértői szintű okmányvizsgálói tanfolyamok szervezését, a légi személyzet felkészítése keretében a tengeri és légi tevékenységek összehangolását, a különböző éjjellátó eszközök alkalmazását, tengeri és hegyvidéki túlélést segítő tanfolyamok és a személyzet felkészítését segítő csereprogramok szervezését, valamint egy közös képzési kézikönyv elkészítését tervezték, RABIT22 felkészítő képzéseket és workshopokat a közös feladatok eredményes végrehajtása érdekében, a lopott gépjárművek felderítésének elősegítése érdekében kezdő és haladó képzéseket, a programhoz újonnan csatlakozók részére fordítói workshopok szervezését, a schengeni ellenőrzések hatékony végrehajtása érdekében alapszintű és vezető szakértői felkészítéseket, a kutyakiképzés területén közös képzési követelmények kialakítását, a határellenőrzés során az alapjogok védelmének hatékonyabb elősegítése érdekében az alapjogok oktatási módszertanának kidolgozását az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének és az UNHCR-nak a bevonásával, a visszatérési műveletek hatékony végrehajtása érdekében felkészítéseket a szállítmányok vezetői részére,

1.5.3. A képzési tevékenységek szervezését és végrehajtását segítő rendezvényeket és hálózatokat –

–

–

a Nemzeti Képzési Koordinátorok értekezleteit, amelyek mint összekötő kapocs működnek a FRONTEX Képzési Egysége és a nemzeti szervezetek között a képzési igények felmérése, a képzések előkészítése, végrehajtása és értékelése során, az egyre bővülő FRONTEX Partner Akadémiák rendszerét, amely az oktatások és képzések gyakorlati lebonyolításában nyújt segítséget a Képzési Egységnek, a FRONTEX Virtual Aula működtetését, amely tájékoztat a rendszerben résztvevő országok határrendészeti szervezeteiről és ezek tevékenységeiről, valamint a FRONTEX képzési tevékenységéről.

A fejezetben leírtak összegzéseként megállapíthatjuk, hogy a Schengeni Végrehajtási Egyezményben megfogalmazott célkitűzések a határrendészeti oktatás és 22

Az Európai Parlament és a Tanács 863/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a gyorsreagálású határvédelmi csapatok felállítására szolgáló eljárás bevezetéséről, valamint a 2007/2004/EK tanácsi rendeletnek ezen eljárás tekintetében történő módosításáról és a kiküldött határőrök feladatai és hatáskörei szabályozásáról

129

Kiss Lajos

képzés területén fokozatosan valósulnak meg. A FRONTEX létrehozása, az ügynökségen belül a Képzési Egység megalakítása új lendületet adott ennek a folyamatnak, hisz egy stabil szervezeti, anyagi és szakmai hátteret biztosít az oktatási és képzési tevékenységek harmonizálásához és végzéséhez. Szintén pozitívan értékelhető a folyamatban, hogy a folyamat résztvevői valamennyi időszakban igyekeztek a képzés területén keletkezett pozitív értékeket megőrizni és továbbfejleszteni, amelyet az előzőekben leírt képzések egyre szélesedő rendszere is bizonyít. Nem mondhatjuk azonban, hogy a határrendészeti oktatás és képzés területén európai szinten már nincs több tennivalónk. A bachelor és master képzés oktatási programjainak sikere vagy sikertelensége nagymértékben meg fogja határozni, hogy az oktatási és képzési tevékenység mennyire lesz eredményes és szintén nagy kihívásnak tekinthető, hogy az oktatási és képzési tevékenységek hatékonysága milyen módon lesz mindenki számára elfogadható módon mérhető. 2. Az európai határrendészeti oktatás és képzés fejlesztését befolyásoló legfontosabb körülmények Gyorsan változó világunkban és ezen belül is a sokszínű, eltérő kulturális és oktatási hagyományokkal rendelkező Európában nem könnyű mindenki számára elfogadható megoldásokat találni a határrendészeti oktatás és képzés területén sem. Ebben a fejezetben, a teljesség igénye nélkül, azt szeretném röviden bemutatni, melyek azok a legfontosabb kihívások, amelyek rövid- és középtávon befolyásolhatják a határrendészeti oktatást és képzést. 2.1. A stockholmi programban megfogalmazott követelmények Az Európai Tanács 2009 decemberében elfogadta a stockholmi programot, amely a 2010-14 közötti időszakra határozza meg a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés európai térségének kialakítása érdekében megvalósítandó prioritásokat. Ezek megvalósítása érdekében a program számos célt és követelményt fogalmaz meg az igazságügyi és rendészeti szakterületre vonatkozóan, annak érdekében, hogy a polgárok élhessenek a jogaikkal és teljes mértékben élvezhessék az integráció előnyeit. Ezek közül én csak a határrendészeti oktatást és képzést is befolyásoló követelményeket mutatom be. A program az 1.2.6. fejezetében fogalmazza meg a képzés területén jelentkező célkitűzéseket, melyek általános része az alábbiakat tartalmazza: „A hiteles európai igazságügyi és rendészeti kultúra támogatása érdekében rendkívül fontos az Unióval kapcsolatos kérdésekről szóló képzések számának növelése és szisztematikus biztosítása a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósításában érintett valamennyi szakma számára. Ez magában foglalja majd a bírákat, ügyészeket, igazságügyi alkalmazottakat, a rendőrségi és vámtisztviselő130


ket, valamint a határőröket.” Ennek a meghatározásnak a jelentőségét a határrendészeti oktatásra és képzésre vonatkozóan az adja, hogy konkrétan megnevezi a határőröket, mint szakmai csoportot, akiknek ezekben a képzésekben részt kell vennie. A megvalósítandó konkrét célok és feladatok között az alábbiakat sorolja fel: – minden érintett személy számára hozzáférhető európai képzési rendszerek létrehozását, – 2015-ig a szakemberek jelentős része vegyen részt valamely európai képzési rendszerben vagy szakmai csereprogramban, – a képzések során elsődlegesen a meglévő képzési intézményekre kell támaszkodni, – az uniós és nemzetközi együttműködésnek a nemzeti tantervek részét kell képeznie, – uniós eszközöket alkalmazó szakemberek esetében a hangsúlyt az európai dimenzióra kell helyezni, – a CEPOL-nak és a FRONTEX-nek központi szerepet kell játszania a rendészeti személyzet és a határőrök képzésében, – a határőrök és vámtisztviselők képzése különösen fontos az integrált határigazgatásra vonatkozó közös megközelítés támogatása céljából, – európai szintű megoldásokra kell törekedni az európai képzési rendszerek megerősítése céljából, – távoktatási közös képzési programok kidolgozását, – a hiteles európai bűnüldözési kultúra elősegítése érdekében közös képzések és gyakorlatok szervezését. A program eredményes végrehatása érdekében az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy dolgozzon ki cselekvési tervet a program eredményes végrehajtása érdekében, amely az igazságügyi és rendészeti oktatással és képzéssel kapcsolatban az alábbiakat tartalmazza: – javaslatot arra vonatkozóan, milyen módon nyújtható képzés az európai képzési rendszerekben az európai rendőrségi együttműködésben részt vevő rendőrségi tisztviselők harmadának, valamint az európai igazságügyi együttműködésben részt vevő bírók, ügyészek es bírósági alkalmazottak felének, továbbá az európai együttműködésben érintett egyéb szakemberek felének, (így a határőröknek is), – annak biztosítását, hogy a közös kurzusokon, gyakorlatokon és csereprogramokban történő részvételről a feladatok alapján szülessen döntés, – mit jelent az európai képzési rendszer és hogyan biztosítható annak európai dimenziója, – ERASMUS típusú csereprogramok létrehozását.

131

Kiss Lajos

Az említett cselekvési terv és ezen belül a program végrehajtását biztosító tervek ütemezése elkészült, így a tartalmi végrehajtás biztosított, a 2013 utáni végrehatást biztosító anyagi forrásokról azonban még nem született döntés. 2.2. Az európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) fejlesztése Az európai határőrizeti rendszer 2008-ban történő fejlesztésének megkezdése azt a célt szolgálta, hogy egy részről segítse a korszerű technológiák határőrizeti célra történő felhasználását, míg más részről egy fejlett technikai feltételekre épülő együttműködést és kommunikációt építsen ki az érintett tagállamok között. A megvalósítás három lépcsője az alábbi fokozatokat foglalja magába: – a nemzeti határőrizeti rendszerek korszerűsítését és bővítését, az EU déli és keleti külső határszakaszain nemzeti koordinációs központok kialakítását, – a megfigyelési eszközök hatékonyabb felhasználását uniós szinten, – a tengeri területekre vonatkozó közös információ megosztási környezet létrehozását. 2.3. A schengeni térség irányításának megerősítésére vonatkozó bizottsági közlemény megjelenése A Bizottság a Schengeni igazgatás – A belső határellenőrzés nélküli térség megerősítése című 2011. szeptember 16-án megjelent közleményében foglalkozott a schengeni térség irányításának megerősítésével. A közlemény megállapítja, hogy a térségen belül a határellenőrzés a szerződő felek közötti kölcsönös bizalomra épül, amely feltételezi, hogy minden egyes résztvevő képes és kész végrehajtani a schengeni vívmányokat képező jogi aktusokat. Az alkalmazás hatékonyságát a schengeni ellenőrzési mechanizmus biztosítja, melynek eredményességével kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg: „A jelenlegi mechanizmus, amely a kormányközi szakmai értékelési rendszeren alapul, nem elég erős az összes hiányosság hatékony orvoslásához.” A dokumentum a helyzet hatékonyabb kezelése érdekében egy új két lépcsős megközelítést körvonalaz, amely először az alábbi intézkedéscsomag alkalmazását javasolja: „…a Bizottság által vezetett csoportok – más tagállamok és a Frontex szakértőivel együtt – előre bejelentett, illetve be nem jelentett látogatást tegyenek egy adott tagállamban azzal a céllal, hogy ellenőrizzék a schengeni vívmányok alkalmazását. Az egyes látogatásokat követően elkészített jelentések azonosítanák az esetleges hiányosságokat, valamint egyértelmű ajánlásokat fogalmaznának meg a korrekciós intézkedésekkel és azok végrehajtásának határidejével kapcsolatban. Az értékelt tagállamnak ezt követően cselekvési tervet kellene készítenie, amelyben meghatározná, milyen módon kíván foglalkozni ezen ajánlásokkal. A cselekvési tervek végrehajtásának uniós szintű ellenőrzése további látogatásokat foglalhat magában.” 132


Abban az esetben, ha az intézkedési tervben meghatározott intézkedések nem vezetnek eredményre, a közlemény az alábbi további lehetőségek alkalmazását körvonalazza: „Azokban az esetekben tehát, amikor az uniós vagy nemzeti szintű intézkedések nem javítják a helyzetet, szükség lehet a mulasztó tagállammal fennálló belső határokon történő határellenőrzés visszaállítására, amennyiben a helyzet uniós vagy nemzeti szinten a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszélyt jelent. Ilyen intézkedést azonban csak végső esetben lehet alkalmazni, csak olyan mértékben és időtartamig, amely a kivételes körülmények által okozott káros következmények arányos enyhítéséhez szükséges. Az ilyen lehetőségnek a schengeni igazgatási rendszerbe való belefoglalása elrettentő hatású, megelőző intézkedésként is szolgálna.” 2.4. Az intelligens határellenőrzés kihívásai A Bizottság az Intelligens határellenőrzés – választási lehetőségek és a követendő út címmel 2011. október 25-én jelentette meg közleményét. A dokumentum kötelezettségvállalás nélkül az egységes értelmezés és döntés előkészítés érdekében mutatja be az úgynevezett intelligens határellenőrzés tervezett elemeit és a megvalósítási lehetőségeket. Az intelligens határellenőrzés kiemelt prioritásként a biztonság fokozását és az utazás megkönnyítését kívánja elősegíteni. A kérdéskör fontosságát támasztja alá, hogy jelenleg is az illegális migráció legmeghatározóbb forrása az Európai Unión belül, az engedélyezett tartózkodási idő túllépése. Az intelligens határellenőrzés a jelenlegi elgondolás szerint egy határregisztrációs rendszert és egy regisztrált utas programot foglalna magába. Ezek a programok azt is biztosítanák, hogy a határrendészeti szervek az egyre növekvő utasforgalmat a személyi állomány bővítése nélkül is képesek lennének hatékonyan kezelni. A határregisztrációs rendszer biztosítaná a tartózkodási idő pontos és megbízható kiszámítását, valamint az egyéni utazói múlt ellenőrzését. Az útlevelek bélyegzését elektromos nyilvántartás váltaná fel. A regisztrált utas program a harmadik országok azon polgárainak könnyítené meg a külső határok átlépését, akik gyakran utaznak az unió területére, növelné a biztonságot és lecsökkentené a várakozási időt. 3. A FRONTEX oktatási és képzési tevékenységének hatása a nemzeti határrendészeti oktatásra és képzésre Az 1. és 2. fejezetben leírtak bizonyítják, hogy a schengeni vívmányok folyamatos fejlődése megteremtette a feltételeit az egyre hatékonyabb európai határrendészeti oktatásnak és képzésnek. A FRONTEX létrehozása pedig új dimenziókat nyitott az európai határrendészeti tevékenységek koordinálása, többek között a határrendészeti oktatás és képzés területén. Ezeknek a tevékenységeknek fokozatosan jelentkeznek az eredményei, az alapszintű oktatási program elkészült, a bachelor és master 133

Kiss Lajos

elkészítése folyamatban van. A Képzési Egység a különböző képzések széles skáláját ajánlja fel az együttműködésben résztvevő szervezetek számára. A stockholmi program tovább bővíti az európai képzési lehetőségeket a határőrök számára, melyek megvalósításában kulcs szerepet szán az ügynökségnek. Az ügynökség által megkezdett és tervezett európai szintű fejlesztések szintén azt vetítik előre, hogy ezeknek a rendszereknek a rendszerbe állítása és hatékony üzemeltetése szoros együttműködést követel meg az ügynökséggel. A tervezett új schengeni ellenőrzési mechanizmus pedig egy új fejezetet nyithat az európai határellenőrzésben. Felmerül a kérdés, milyen válaszokat adhatunk nemzeti szinten ezekre a változásokra és kihívásokra. Ha feltételezzük, hogy a schengeni térséghez történő tartozás számunkra hasznos, hosszú távon arra kell törekednünk, hogy minimálisra csökkentsük azokat a körülményeket, amelyek teljes jogú schengen tagságunkat veszélyeztetik és maximálisan ki tudjuk használni a rendszer által biztosított lehetőségeket. Hogyan járulhatunk hozzá ennek a célnak az eléréséhez a nemzeti oktatás és képzés segítségével? – A fent leírtak megerősítik, a hogy a határellenőrzés, a határigazgatás nemzetközi dimenziói egyre szélesednek, az ezen a területen dolgozó szakemberek egyre nagyobb részének kell nemzetközi környezetben, munkacsoportokban dolgoznia vagy ilyen csoportokkal itthon vagy külföldön együttműködnie. Ezért az oktatás valamennyi szintjén kiemelt szerepet kell kapnia a nemzetközi együttműködésre történő felkészítésnek. Ennek része lehet a magas színvonalú nemzeti és nemzetközi szakmai felkészítés, és az ehhez szorosan kapcsolódó alkalmazóképes szakmai nyelvismeret. Különösen fontosnak tartanám ezt a vezetői felkészítésben, ahol ez hozzájárulna a gyors, hatékony és szakszerű intézkedések megtételéhez. – Szintén ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a stockholmi programban is említett közös gyakorlatok szervezése. Ennek első lépcsőjeként a képzési szintnek megfelelő hadijátékok (gyakorlatok) szervezését tartanám célszerűnek, majd kedvező esetben a későbbiek folyamán ezeknek a gyakorlatoknak a nemzetközi szintre emelését. Ez a felkészítési módszer hatékonyan segíthetné a vezetői és team munkára történő felkészítést és kedvező esetben ezeket a képzéseket más országok számára is felajánlhatnánk. – Az új tervezett schengeni ellenőrzési mechanizmus is hatással lehet a határrendészeti felkészítésre, ugyanis ha előre be nem jelentett ellenőrzésekre is sor kerülhet, akkor ez az állomány ismereteinek folyamatos magas színvonalon tartását követelheti meg, ez felértékelheti a továbbképzések jelentőségét. Ha a Bizottság vezeti az ellenőrzést ez új lehetőséget nyit a FRONTEX oktatási programjai és egyéb képzési anyagai nemzeti alkalmazásának nyomon követésére. Ez szükségessé teszi a megjelent képzési anyagok mielőbbi nemzeti alkalmazását.

134


–

–

A FRONTEX által vezetett technikai fejlesztések jelentős hatással lesznek az egész jelenlegi határellenőrzési rendszerre, sőt lehetséges, hogy annak teljes megváltozásához vezetnek, ezért ezen a területen a Frontex-szel történő szoros együttműködés, ezen elemeknek a nemzeti tananyagokba történő beépítése megkerülhetetlen. Jelen körülmények között úgy ítélhető meg, hogy a FRONTEX egyre jelentősebb befolyást gyakorol a határrendészeti tevékenységek valamennyi területére és a határrendészeti oktatás számára közvetlen és közvetett előnyöket is jelentene egy partnerintézményi kapcsolat kialakítása az ügynökséggel.

4. Összefoglalás Összességében megállapítható, hogy a schengeni térség eredményes működtetéséhez szükséges nemzeti hozzájárulás a schengeni vívmányok hatékony alkalmazása nélkül nem lehetséges. Az erre történő felkészítés meghatározó részét pedig a nemzeti határrendészeti oktatásnak és képzésnek kell biztosítania szoros együttműködésben a FRONTEX Képzési Egységével. A schengeni térség az unió egyik legfontosabb és legsikeresebb vívmánya. Eredményeinek megőrzése és továbbfejlesztése egy új és hiteles európai határellenőrzési kultúra kialakítását követeli meg. Ez a kultúra csak lépésről lépésre alakítható ki, valamennyi érdekelt fél aktív közreműködésével. E cél elérésének egyik legfontosabb eleme a külső határok azonos és magas színvonalú ellenőrzésének megteremtése, melynek meghatározó feltétele a személyi állomány egységes tartalmú felkészítése. Ebben a folyamatban a FRONTEX, a FRONTEX Képzési Egységének koordináló szerepe egyre növekvő szakmai és anyagi befolyásának köszönhetően elvitathatatlan. A FRONTEX-nak kell kidolgoznia a tagállamok széleskörű bevonásával azokat az oktatási és képzési törzsanyag részeket, az európai képzési keretrendszerre alapozva, amelyek a nemzeti oktatási intézmények oktatási programjaiban vagy a képzési tematikákban megjelenve biztosítani fogják az európai szintű egységes határrendészeti felkészítést, az új típusú határellenőrzési kultúra kialakítását.

135

A rendőrség szerepe, funkciói és típusai

Korinek László akadémikus Magyar Rendészettudományi Társaság elnöke

A rendőrség szerepe, funkciói és típusai A bűnüldözés a XX. század második feléig legfeljebb csak érintőlegesen tartozott a kriminológia tárgykörébe. Az után azonban egyre erősödött az a felismerés, hogy a közhatalmi és társadalmi kontroll intézményeinek mélyebb megismerése nélkül magáról a kriminalitásról sem lehet megalapozott ismereteket szerezni. A tudomány egyre inkább elfogadta a klasszikus kérdések vizsgálatán alapuló kutatások új területekre történő kiterjesztését és ezen új ismeretanyag kriminológiába integrálását. Finszter Géza a hagyományos (oksági), illetve a bűnözés kezelésében részt vevő szervezetekre kiterjedő (kontroll-) kriminológia közötti különbségeket a működés tárgyában (jogellenes magatartás, illetőleg a rendészeti működés), a megismerés problémáiban, a kontrollhoz való kritikai viszonyulás különbségeiben (az oksági megközelítés nem tárja fel a bűnüldözés problémáit), az ajánlások terjedelmében és gyakorlati alkalmazhatóságában (az oksági kriminológia ajánlásai szűkebb körre korlátozódnak, de a gyakorlatban alkalmazhatók, a kontrollkriminológiában ez fordítva van), a rendészeti működésből adódó sajátosságokhoz (például titkosság) való viszonyulásban (az oksági kriminológusok nem törekednek a rendvédelem titkainak feltárására, a kontrollkriminológiában ez nem így van) látja. Szerinte az oksági kriminológia célja a rendészet szolgálata, a rendőrséget és más hatóságokat vizsgáló kutatók inkább az intézmények reformjára, modernizálására törekednek.1 Ezekkel a megállapításokkal alapvetően egyet lehet érteni. Tény azonban, hogy a bűnözésre való közhatalmi reagálás már a hagyományos: a bűnös emberi magatartást, a kriminalitás okait feltárni törekvő irányzatokban is felvetődött problémaként. A címkézési elméletek például igen aktív szerepet tulajdonítanak a hatóságok szerepének a deviáns viselkedés alakításában és megerősítésében. A bűnözés okait a társadalmi elnyomásban kereső szociológiai elméletek is szükségképpen eljutnak a fizikai erőszakot (is) alkalmazó rendőrség kritikai elemzéséhez. A kontrollkriminológia mindenekelőtt azzal hozott újat a kutatásokba, hogy vizsgálódásait olyan területekre is kiterjesztette, amelyek korábban elkerülték a bűnügyi tudományok érdeklődését, noha azok számára is hasznos ismereteket produkálhatnak. Példaként említhető az ismertté vált cselekményekről szóló statisztika, amely hagyományosan fontos tényező a kriminológia számára. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a számok alakítása és feldolgozása már közvetlenül összefügg azokkal a belső

1

Finszter Géza: A bűnüldözés működési modelljei. In: Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós (szerk.): Kriminológia – Szakkriminológia, Complex Kiadó, Budapest, 2006. 631. o.

137

Korinek László

szervezeti viszonyokkal, sőt azzal az elvekkel (lásd a továbbiakban: Compstat) is, amelyek nem érintik közvetlenül a tradicionális kutatási témákat. A rendőrségek feladataikat, szervezetüket tekintve és még igen sok jellemzőjükben rendkívül nagy változatosságot mutatnak a világban. Éppen ezért itt is – mint oly sok más területen – nehéz általánosan érvényes meghatározásokat, még nehezebb azokhoz kapcsolódóan közös működési elveket, egyáltalán: viszonyítási alapokat kidolgozni. Vonatkozik ez magára a bűnüldözésre is, hiszen vannak olyan testületek (igazságügyi, bűnügyi rendőrségek), amelyek kizárólag nyomozással (esetleg még amellett felderítéssel) foglalkoznak, másrészt olyan rendőrinek nevezett szervezetek is léteznek, amelyek nem – vagy legfeljebb csak szűk körben, fő tevékenységüknek alárendelten – végeznek nyomozati munkát (közlekedési rendőrségek). Mindazonáltal az is igaz, hogy a közbiztonság oltalmazását szolgáló erők többsége hasonló funkciókat lát el, legfeljebb más-más struktúrában. Ez azt jelenti, hogy egyes alrendszerek elkülönülhetnek a többitől, magának a közhatalomnak a szintjén azonban a legfontosabb rendőri funkciók bizonyosan képviseltetik magukat. Lehetséges tehát, hogy elválasztják a szó szűkebb értelmében vett közrendvédelmet a bűnüldözéstől, a modern államokban azonban mindkét feladatot el kell látni. Természetesen korábban is léteztek ugyanezek a tevékenységi területek, de a munkamegosztás a polgári demokráciák kialakulása előtt kevésbé tette szükségessé önálló, professzionális rendvédelmi alakulatok létrehozását és működtetését. A mai értelemben vett rendőrségek Európában akkor jöttek létre, amikor a civil társadalom és a politikai állam éles elválasztása mellett az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme társadalmi igényként, egyben az alkotmányosság keretei között korlátként is jelentkezett a közhatalom gyakorlói számára.2 Miközben a rendfenntartás tényleges működése, megnyilvánulásai ma már meglehetősen jól összehasonlíthatók egymással, még mindig meglehetősen eltérnek az álláspontok abban a kérdésben, hogy voltaképpen mi is a rendőrség (vagy a rendőri funkció ellátásában közreműködő szervezetek együttesének) társadalmi rendeltetése, általános szerepe. Az ellentétek részben a kriminológiába is befogadott különböző (szociológiai, jogtudományi, pszichológiai stb.) tudományos megközelítésekből adódnak. Más lehet a törvényekben megfogalmazott feladatrendszer, és más a napi közbiztonság-védelmi tevékenységet tanulmányozó kutató megállapítása. A Sollen és a Sein közötti különbség a jog és a jogalkalmazás világában is természetes jelenség, önmagában nem kell hogy riadalomra adjon okot. A hadseregek tipikus feladata a haza fegyveres védelme, békeidőben azonban a katonák is egészen más tevékenységet végeznek.

2

Finszter Géza: A rendészet elmélete. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest, 2003. 24. o.

138


A rendőrség társadalmi rendeltetése, szerepe A mondottaknak megfelelően kriminológiai szempontból is szükséges áttekinteni a közbiztonság védelmére létrejött szervezetek alkotmányos és valóságos rendeltetését, hiszen a megállapításoktól függően lehet következtetni a bűnözéssel való összefüggésekre, ami pedig a helyzet javítását szolgáló lépések megalapozása szempontjából is fontos. A rend és a biztonság iránti általános, a közhatalom létezésétől független igény felismerése alapján számos olyan meghatározás létezik, amelyek értelmében a szervezet teljesen (vagy legalábbis jelentős mértékben) független a közhatalom gyakorlásának intézményrendszerétől. Vannak olyan felfogások is, amelyek az államhoz és/vagy a helyi önkormányzatokhoz való kötődést – a realitások miatt – nem utasítják el, mégis kiemelik valamilyen módon a közbiztonság védelmét az egész rendszerből. Ilyen megközelítés például az, amelyben a jogi szabályozás, a törvénynek való alávetettség követelménye legalábbis alárendelt jelentőséget kap. Gyakran idézik Egon Bittner definícióját, amely a rendőrséget a társadalomban szükséges kényszerítő erő elosztási mechanizmusának tekinti. E szerint a fejlettebb együttélésekben is vannak olyan helyzetek, amikor szükségessé válik az ellentmondást nem tűrő, akár fizikai erőszakkal is alátámasztott beavatkozás. Az ilyen esetek azonban normatív módon és a jövőre vonatkozóan nem írhatók le, a döntésnek az adott körülmények helyszíni értékelése alapján, lényegében intuitív módon kell megszületnie.3 A meghatározásból logikusan következik, hogy nem jogalkalmazásról van szó, a testület irányítása is korlátokba ütközik, hiszen semmilyen felsőbb szerv nem láthatja előre, mi várja a rendőrt a hívásra vagy küldés alapján felkeresett helyszínen. Lehetséges persze bizonyos kereteket szabni a kényszer alkalmazásának, ami ebben a megközelítésben a testület megkülönböztető jegye. Krémer Ferenc elutasítja a rendőrség kényszerítő, fizikai erőszakot alkalmazó hatalmát mint a testület lényegét kifejező fogalmi elemet. Szerinte az ilyen megközelítések feltételezik egy társadalmon belüli – elképzelt – határ létezését, amelynek védelme erőszak alkalmazásával a közbiztonság védelmére rendelt szervezet feladata, ami az együttélésben szükségképpen meglévő különbségek és a velük járó konfliktusok megértésének hiánya miatt elfogadhatatlan.4 A rendőrséget tehát más oldalról kell megközelíteni. Krémer Ferenc álláspontja szerint a funkció abban ragadható meg, hogy a társadalomban meglévő esetlegességek, szabályozatlanság kezelése érdekében esetről esetre kell normát illeszteni a kiszámíthatatlanságra.5 E szerint

3

4

5

Egon Bittner: The Functions of the Police in Modern Society. Oelgeschlager, Gunn and Hain, Cambridge, 1980. 46. o. Krémer Ferenc: A rendőri hatalom természete – társadalmi szerep és foglalkozási kultúra. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003. 31. o. Uo. 40. o.

139

Korinek László

tehát egyfajta kiegészítő, a jogszabályokban (és más társadalmi regulációban) nem rendezett helyzetekre kell megtalálni a megfelelő megoldást. Egon Bittner és Krémer Ferenc nézetei élesen különböznek a kényszerítő hatalomnak a rendőri tevékenység körében betöltött szerepét illetően, közös vonásuk mégis, hogy a működést közvetlen, tehát nem az államszervezet vagy/és az önkormányzatok részéről normatív módon visszatükrözött társadalmi szükségletek kielégítéséhez kapcsolják. Másképpen fogalmazva: a rendőrség nem a közhatalom meghosszabbított karja, hanem olyan igényeket elégít ki, amelyek kiszolgálására az állam és a helyi igazgatás egyébként képtelen. Hasonló felfogás érvényesült hivatalos szinten is Angliában és Walesben egészen a legutóbbi időkig. E szerint a bobbyk nem a kormányt, de közvetlenül még csak nem is a helyi hatalmat szolgálták, hanem egyszerű polgárként hivatásszerűen végezték azt, ami különben is a kötelességük volt: ügyelni a közösség rendjére és biztonságára. Az ilyen beállítás persze korábban sem felelt meg a helyzetnek, ha a szervezeti alá- és fölé rendeltségi viszonyokat, vagy akár a hatásköröket vesszük alapul. Mára már meghaladott a rendőrségnek és a rendőröknek ez a meghatározása.6 Általánosságban el lehet mondani, hogy a kormányoktól és a helyi hatalomtól is független, kizárólag a népet szolgáló rendőrség képe elszakad a valóságtól. A hatalmi struktúrában elfoglalt hely, de a tényleges működés (különösen tömegdemonstrációk, széles körű engedetlenség kezelése) alapján is megállapítható: a testület a politikai állam és az annak kereteihez illeszkedő helyi közintézmények rendszerébe tartozik. Társadalmi igényeket elégít ki, de csak a hatalom által közvetített módon. Mindezzel nem kívánjuk tagadni, hogy a szociológiai értelemben vett működés (miként más szervezeteknél is) eltérhet a hivatalos elvárásoktól, továbbá azt sem, hogy léteznek további olyan biztonsági szükségletek, amelyek kielégítésére az állami és/vagy önkormányzati rendőrségek képtelenek. Ez a probléma azonban elvezet a magánrendőrségek, az önkéntes közbiztonság-védelmi alakulatok, továbbá a vigilantizmus kérdéseihez, amelyeket a későbbiekben tárgyalunk. A meghatározások másik csoportja az államszervezet – és az önkormányzatok – felépítése és működése oldaláról ragadja meg a rendőrséget. Ezen belül is jellemzőnek mondható a rendészeti funkció keretében történő értelmezés. Különösen nagy hagyománya van az ilyen felfogásnak a német közjogi szakirodalomban. E szerint a rendőrség voltaképpen nem más, mint a közrend és a közbiztonság védelmét szolgáló, alapvetően veszélyelhárító feladatokat végző rendészeti közigazgatás végrehajtó-kikényszerítő teendőket ellátó szervezete (Vollzugspolizei). A történeti kutatások feltárták, hogy a Polizei kifejezés a XV. századtól kezdődően honosodott meg a német jogalkotásban, majd különböző jelentésváltozásokon ment keresztül. Ennek során kétségtelenül a Polizeistaat, vagyis a rendészeti eszközöket széles körben alkalmazó igazgatási állam időszakában bontakozott ki az az eszköztár, amelyet azután a polgári demokrácia és azzal együtt a jogállam keretei közé kellett szelídí6

Geoffrey Marshall: Constitutional Conventions. Clarendon Press, Oxford, 1984. 128–130. o.

140


teni, kiiktatva – vagy legalábbis minimalizálva – az önkény lehetőségét.7 Ez az átalakítás lényegében a rendészeti tevékenységnek – és ezen belül a rendőri végrehajtásnak – a törvények uralma alá helyezését követelte meg. A veszélyek sokfélesége, előre kiszámíthatatlansága és a jogbiztonság iránti igény közötti ellentmondást először úgy oldották fel, hogy a pozitív, alakító közigazgatástól elhatárolták a védekező jellegű rendészetet, és annak fogalma egyben általános felhatalmazást adott a külön tételes törvényi szabályozás alá nem tartozó, de beavatkozást igénylő esetek kezelésére. Ez a fajta generálklauzula annyiban jelentett előrelépést, hogy megengedte ugyan a hatósági reagálást a jogilag nem rendezett (extra legem) viszonyokra, az azonban nem sérthette a meglévő rendelkezéseket, vagyis a contra legem működés nem volt elfogadható. A továbbiakban azután a közigazgatási bíráskodás és a jogalkotás további megszorításokat, garanciákat vitt be az egyre kevésbé kötetlen rendészeti jogalkalmazásba.8 Ilyen megközelítésben tehát a rendőrség a közigazgatás intézményrendszerébe tagozódik be (kivételt jelenthetnek egyes kizárólag igazságügyi-bűnügyi feladatokat ellátó szervezetek), azon belül a rendészet keretében lát el alapvetően végrehajtó-kikényszerítő teendőket. Utóbbiakat meg szokták különböztetni az érdemi döntések meghozatalát jelentő rendőrhatósági funkcióktól (amelyeket a közigazgatás legkülönbözőbb szervezetei látnak el), tény viszont az is, hogy a rendőrségek többségének működése túlmutat a pusztán kikényszerítőmegvalósító tevékenységen. A rendőrségnek a társadalomban, illetőleg a közhatalom intézményrendszerében betöltött szerepéről szóló viták nem jutottak nyugvópontra. Maga a szervezet is jelentős átalakulásokon ment és megy keresztül a világ országaiban. A biztonságról vallott felfogás, a rizikótársadalom megváltozott szükségletei, valamint a bűnözés új jelenségei mellett számos egyéb tényező – így a nemzetközi és nemzeti bírósági, alkotmánybírósági döntések – hatására igen sok reformot hajtottak végre a közbiztonság védelmének szervezetét érintően. A rendvédelem, a rendőri és a katonai funkciók elhatárolása A rendészet és a rendőrség mellett az utóbbi évtizedekben egyre szélesebb körben használja a magyar jogalkotás a „rendvédelem” kifejezést. Olyannyira, hogy alkotmányunk VIII. fejezetének címében is szerepel ez a megjelölés. Sajnálatos módon azonban sem az alaptörvény e tárgyban született módosításakor (2004. évi CIV. törvény), sem a fogalmat egyébként használó más jogszabályok megalkotása során nem vált világossá: mi tulajdonképpen ennek a fogalomnak a tényleges jelentése, hogyan viszonyul a rendészethez, miért volt szükség egyáltalán a bevezetésére? Megjegyzendő, hogy még szervezeti oldalról is nehéz bármit mondani, hiszen az

7 8

Peter Preu: Polizeibegriff und Staatszwecklehre. Verl. Otto Schwarz und Co., Göttingen, 1983. Szikinger István: Rendőrség a demokratikus jogállamban. Sik Kiadó, Budapest, 1988. 83–94. o.

141

Korinek László

egyes törvényi rendelkezések más-más módon jelölik meg a rendvédelmi szervek körét is. Finszter Géza kimutatta, hogy ez a szóhasználat valójában azért vált szükségessé, mert az 1989–90-es rendszerváltozás utáni jogalkotás a magyar és a mértékadó nemzetközi hagyományoktól elszakadva ki akarta venni – és ki is vette – a rendőrséget, valamint azon túlmenően is a rendészeti végrehajtás jelentős részét a civil közigazgatásból9, sőt az egész jogrendszerből. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: rendőrségi törvény) 3. §-ához fűzött indokolás szerint: „A rendészeti szerv, mint ismérv a rendészeti típusú feladatellátásra utal. A rendészeti tevékenység jogérvényesítési módozat, így jogági sajátosságokkal nem rendelkezik. Fő jellegzetessége – szemben a jogalkalmazással – a jogszabályi előírások közvetlen kikényszerítésében nyilvánul meg.” Ennek megfelelően a jogszabály nem is szólt arról, hogy a közigazgatási (akkor: államigazgatási) eljárás szabályai egyáltalán alkalmazhatók-e speciális előírások híján a rendőrségi eljárásokban. A Legfelsőbb Bíróság azonban nem fogadta el ezt az álláspontot. Az 1/1999. Közigazgatási Jogegységi Határozatban kimondta, hogy a rendészeti feladatot ellátó rendőri szerv és az érintettek között létrejött jogviszony jellegét vizsgálva megállapítható: a rendőrség részéről a törvényben meghatározott rendészeti feladatok ellátása során kifejtett tevékenység közigazgatási jellegű tevékenység, mert az eljáró szerv közhatalmi jogosítvánnyal élve egyoldalú akaratnyilvánítással intézkedik, amelynek során az ügyfél terhére kötelezettséget állapít meg, és intézkedésének maga szerez érvényt. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a rendőri és katonai tevékenység éles elválasztása alkotmányos követelmény. A béketeremtő kriminológia irányzata helyesen és sokoldalúan kimutatta a bűnözés vagy annak egyes részjelenségei (például kábítószerek) elleni fellépés háborúként történő felfogásának helytelen, sőt: káros voltát. Az elkövető nem ellenség, akinek a megsemmisítésére kell törekedni. Még a halálbüntetést ismerő és alkalmazó rendszerekben is csak a legutolsó eszköz lehet az élet elvétele akkor, ha a bíróság egyáltalán nem lát esélyt az illető eredményes visszailleszkedésére a társadalomba. A hadseregnek azonban a totális győzelem a célja. Más tehát a szellemiség, más a kiképzés, a felszerelés a rendőrök, illetőleg a katonák esetében.10 A polgári élet értékeinek megőrzése a militarizmus romboló következményeivel szemben a demokratikus berendezkedésű államokban a mondottak miatt fontos politikai, jogalkotási és gyakorlati cél.11 A német alaptörvény 87/A §-a szigorú feltételekhez köti a hadsereg belső, rendvédelmi célú alkalmazását. Erre csak akkor 9 10 11

Finszter Géza: i. m., 2003. 58–67. o. Uo. 65–67. o. Christopher J. Whelan: Military Intervention in Democratic Societies: The Role of Law. In: Whelan, Christopher J. – Rowe, Peter J. (eds.): Military Intervention in Democratic Societies. Croom Helm, London, 1985. 264–293. o.

142


kerülhet sor, ha a rendőri erők nem elegendőek. Az Egyesült Államokban 1878-ban a Posse Comitatus Act kifejezetten és határozottan megtiltotta, hogy a hadsereget a civil közbiztonság-védelem kisegítésére vegyék igénybe. A „posse comitatus” egyébként azoknak a férfiakból álló csapatoknak a megnevezése, amelyek a helyi rendőrfőnök kíséretében vagy anélkül a bűnözők nyomába eredtek. Ezeknek a rendelkezéseknek a sorába illeszkedik a Magyar Köztársaság alkotmánya 40/B §-ának (2) bekezdése is: „A Magyar Honvédséget az alkotmányos rend megdöntésére, vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények esetén, az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett szükségállapot idején lehet felhasználni, akkor, ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő.” Megjegyzendő mindamellett, hogy a XX. század végétől a katonaság és a belső rend fenntartása szigorú szétválasztásának követelménye – egyéb garanciákhoz hasonlóan – már nem mindenütt érvényesül teljes következetességgel. A hadsereg túlhatalmától történelme – sőt: előtörténete – során mindvégig rettegő Egyesült Államokban a közösségi rendőrség térhódításával párhuzamosan megfigyelhetők a közbiztonság-védelemben a militarizálódás megnyilvánulásai12, amelyek a 2001. szeptemberi terrortámadás után tovább erősödtek.13 A kétfajta szervezet közötti távolságok csökkenésének másik oka a hadseregek átalakulásában keresendő. A hagyományos értelemben vett hadviselés háttérbe szorulásával a különböző béketeremtő, de még inkább: a békefenntartó feladatok ellátása vált egyre gyakoribbá, ahol értelemszerűen érvényesíteni kell a rendvédelem alkotmányos követelményeit. Ezért nem kizárható, hogy a jövőben – megfelelő garanciák alkalmazása mellett – tovább oldódik a katonaságot a közrendvédelemtől elkülönítő szabályozás szigora. Az engedmények elvi alapja azonban nem a katonai módszereknek a civil közigazgatásba történő beengedése, hanem a polgári alkotmányosság követelményeinek minden közbiztonság-védelmi tevékenység során való feltétlen érvényesítése kell hogy legyen. A magyar rendőrségről Magyarországon a modern értelemben vett rendőrség kiépítésének igénye az 1848– 49-es forradalom és szabadságharc időszakában vetődött fel, erre vonatkozóan Szemere Bertalan adott iránymutatást.14 A nemzeti őrseregről szóló 1848. évi XXII. 12

13

14

Peter B. Kraska – Victor E. Kappeler: Militarizing American Police: The Rise and Normalization of Paramilitary Units. Social Problems, vol. 44., 1/1997. 1–18. o. Radley Balko: Overkill: The Rise of Paramilitary Police Raids in America. Cato Institute, Washington D. C., 2006. Fábiánné Kiss Erzsébet: Az országos rendőrség ügye az 1848–49-i szabadságharc alatt. Levéltári Közlemények, 44–45. évf., 1974. 189. o.

143

Korinek László

törvénycikk már egy milícia jellegű közbiztonság-védelmi szervezet felállításáról rendelkezett. A Habsburg-uralom visszaállítása után azonban a nemzeti rendőrség megszervezésének kérdése lekerült a napirendről. A kiegyezés után a közrendvédelem és a bűnüldözés nem tartozott a közös ügyek sorába. A rendőri munka a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozott, amelyek változó színvonalon tettek eleget e kötelezettségüknek. A budapesti államrendőrség létrehozását az 1881. évi XXI. törvénycikk tette lehetővé, miután a fővárosról szóló törvény (1872. évi XXXVI. tc.) már elvileg eldöntötte a közbiztonság-védelemnek ezt a fajta megoldását. Megjegyzendő, hogy az új szervezet nem csupán végrehajtó-kikényszerítő funkciókat kapott, hanem érdemi döntési lehetőséget is a biztonságot érintő ügyekben. A továbbiakban folytatódott a centralizáció, újabb államrendőrségek (fiumei, határrendőrség) jöttek létre, majd 1919-ben rendeleti úton államosították a városi közbiztonság-védelmet is. Az ilyen módon le nem fedett területeken a csendőrség látta el a közhatalmi erőszak alkalmazását is szükségessé vagy legalábbis lehetővé tevő feladatokat. Az m. kir. rendőrség átszervezéséről szóló 2300/1944. ME rendelet kimondta, hogy a rendőrség „katonailag szervezett testületté alakíttatik” és a „csendőrséggel egységes vezetés alá helyeztetik”. Ez a katonai típusú szervezet maradt fenn a második világháború után, majd a szocialista hatalomgyakorlás időszakában is. A funkciók tekintetében annyi változás volt, hogy az államvédelmi tevékenység hol külön apparátus hatáskörébe tartozott (ÁVH), hol pedig a rendőri munka része volt, bár meg kell jegyezni, hogy utóbbi esetben (1956 végétől 1990-ig) azon belül igen jelentős önállóságot mutatott. E korszak jellemzője a rendőri munka tudatos és nyílt átpolitizálása (az államvédelem mindenkori hovatartozásától függetlenül), valamint a törvényi, egyáltalán: a jogi szabályozás rendkívül hézagos volta. A rendszerváltás után 1994-ben került sor a rendőrség szervezetének és tevékenységének átfogó törvényi meghatározására. A hatáskörök részletes kibontása mellett a jogalkotó nem változtatott az egész szervezet jogállásán és a belső viszonyok katonai jellegén. Ezt a megközelítést utóbb a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény is megerősítette. A rendőrség fajtái, modellek és stílusok Szakmai működési körükre tekintettel megkülönböztethetők az általános, valamint a különös feladat- és hatáskörű rendőrségek. Az előbbiek ellátják mind a bűnüldözési, mind pedig a szakmai zsargonban „közrendvédelmi”-nek nevezett teendőket. A specializált szervezetek ezzel szemben meghatározott életviszonyokra vonatkozóan tevékenykednek. Ilyenek például az adórendőrségek, de a vám- és pénzügyőrségek

144


szintén idesorolhatók. A professzionális behatárolás járhat területi korlátozással is, mint a határrendőrségek vagy a kikötői rendőrségek esetében. Különös feladat- és hatáskörű rendőrségként foghatók fel a nemzetbiztonsági szolgálatok, amelyeknek, illetőleg tagjaiknak, Magyarországon nincs nyomozati hatáskörük, de rendőri intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásának joga megilleti őket, beleértve a fegyverhasználat lehetőségét is. Másutt ez kevésbé jellemző, a titkosszolgálatok és a rendőrség szigorú elválasztása a hadseregtől hasonlóan alkotmányos követelmény. Nem vonatkozik ez mindenütt a belső rend védelmére, amely számos helyen rendőrségi feladat. Bármilyen struktúrában figyelembe kell venni a politikai – vagyis az alkotmányos rendet veszélyeztető jelenségek ellen fellépő –, illetőleg a közrendészet közötti különbségeket. Az előbbit „magas” rendőrségnek is szokás nevezni. Hazánkban többször változott az államvédelem (nemzetbiztonsági szolgálatok), valamint az általános hatáskörű rendőrség egymáshoz való viszonya. 1990-től a különállás a meghatározó, amellett a titkosszolgálatok maguk is több önálló szervezetben teljesítik feladataikat. Megjegyzendő azonban, hogy a hatáskörök szabályozásában átfedések vannak (például terrorelhárítás), amellett a módszerek alapján is nehéz az elhatárolás, hiszen nincs olyan lényeges információszerzési technika, amelyet a közbiztonság őrei ne vehetnének igénybe. A feladatok ellátásának szakmai (és esetlegesen ahhoz kapcsolódó területi) tagolásán túlmenően modelleket lehet leírni az egész rendészeti szervezet, illetőleg az egyes alrendszerek struktúrája, a közhatalom más egységeihez való viszonya és jogi szabályozása alapján. Finszter Géza a következő csoportosítást alkalmazza: – A közigazgatásban elfoglalt hely alapján megkülönböztethetünk dekoncentrált államrendőrségi, valamint önkormányzati rendőrségi modellt. – A feladat- és hatáskörmegosztás szerint beszélhetünk centralizált (kontinentális) vagy decentralizált (angolszász) rendszerekről. – Az alkalmazott rendvédelmi stratégia fő irányától függően a rendőrség lehet reaktív (reagáló) vagy proaktív (a megelőzés érdekében tevőlegesen befolyásoló). – Az igazságszolgáltatáshoz fűződő viszony tükrében a rendőrség vagy felderítő vagy pedig processzuális típusú. – Szakmai, ágazati feladatai alapján különbséget tehetünk közbiztonsági, illetve bűnügyi rendőrség között. – Számunkra egyre fontosabb az európai integráció szempontjából történő csoportosítás is, e szerint vannak rendőrségek a tagországokban, működnek uniós (például Europol), továbbá szakosodott intézmények (például Középeurópai Rendőrakadémia). A magyar rendőrség ezen ismérveknek megfelelően dekoncentrált államigazgatási szervezet erősen centralizált hatáskörökkel. Reagáló típust képvisel, ami részben összefügg a processzuális jelleggel. A szervezet egységes, tehát csak a belső mun-

145

Korinek László

kamegosztásban válik el a közbiztonsági szolgálat a bűnügyitől. Az európai integrációhoz való kapcsolódás szervezetileg és jogilag problémamentesnek nevezhető.15 A professzionális rendőrség Amint arról szó volt, a tudomány világa hosszú időn keresztül alig mutatott érdeklődést a rendőrség iránt. A közbiztonság fenntartását elsősorban döntően a hagyományok és az éppen aktuális vezetés elvárásai befolyásolták. Az Egyesült Államokban August Vollmer nevéhez fűződnek az első jelentősebbnek nevezhető reformok, illetőleg a változtatás igényének megfogalmazása. Ő Kaliforniában töltött be több rendőrségi vezetői állást (Berkeley, Los Angeles). Munkásságát elsősorban a rendőrségek modernizációjára irányuló törekvés jellemzi. Ezen belül szorgalmazta a képzettségi szint emelését, a technikai fejlesztést és a hatékonyság növelését. Öszszességében a professzionalitás az az érték, amelynek érvényesítése Vollmer és követői szerint a rendőri munka színvonalának javításához, ezen keresztül pedig a közbiztonság megszilárdításához vezethet.16 A közösségi rendőrség A múlt század hatvanas éveinek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a szakmai színvonal növelése és a technikai korszerűsítés együttesen sem képes érzékelhetően javítani a közbiztonság helyenként súlyos válságjeleket mutató állapotán. Egyre erősödött az a felismerés, hogy az eredményesség kulcsa a közösséghez fűződő viszony új alapokra helyezése, az emberek problémáinak megismerése és közreműködés azok megoldásában. Kézenfekvő volt tehát a következtetés: vissza kell vezetni a rendőrséget a társadalomba. Ki kell szállni az autókból, gyalogos járőrözés keretében kell kapcsolatot teremteni az emberekkel, megismerni gondjaikat, a rendőrséggel kapcsolatos igényeiket. Ily módon tehát a megújulás érdekében kifejlesztett új működési filozófia, a közösségi rendőrség (community policing) bizonyos értelemben visszatérés a régi modellhez. A közösségi rendőrség azonban nem pusztán és egyszerűen visszafordulást jelent. A múlt század utolsó harmadában történt kiépítése során már sok olyan tapasztalatra lehetett építeni, amely a modern rendőrség kialakulásakor (ezt hagyományosan a londoni Metropolitan Police 1829-es létrehozásához kapcsolják, amely Robert Peel nevéhez fűződik) még nem volt meg, illetőleg nem volt tudományosan feldolgozva. Az is tény, hogy az immár partnerként tekintett közösségi intézmények maguk is jelentős fejlődésen mentek keresztül.

15 16

Finszter Géza: i. m., 2003, 57–58. o. Cynthia Morris – Bryan Vila: The Role of Police in American Society: A Documentary History. Greenwood Press, Westport, 1999, 132–164. o.

146


A kifejtettekből következik, hogy a hagyományos bűnüldözési és reaktív (tehát a lakosságtól érkező hívásokra mozgásba jövő) megközelítés helyett fontos célként jelenik meg a bűnözéstől való félelem csökkentése, valamint az életviszonyok megelőzési szempontból (is) kedvező alakításában való közreműködés. Magától értődik, hogy mindez csak az emberekkel és az egyéb közösségi intézményekkel való, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés keretében lehetséges. Ebből pedig logikusan következik a rendőrség társadalom előtti felelősségének növelése, az emberekkel és azok jogaival való fokozott törődés. Alapvetően ezek az elemek tükröződnek Robert R. Friedmann meghatározásában, amely szerint: „A közösségi rendőrség olyan irányvonal és stratégia, amely a bűnözés kontrolljának eredményesebbé és hatékonyabbá tételét, a bűnözéstől való félelem csökkentését, az életminőség javítását, a rendőri szolgáltatások és a rendőrség elfogadottságának magasabb szintre emelését célozza a közösségi forrásokra építő proaktív működéssel, a bűnözést keletkeztető körülmények megváltoztatása útján. Feltételezi a rendőrség megnövekedett felelősségét, a közösség nagyobb arányú részvételét a döntéshozatalban, továbbá fokozott figyelmet az alapjogok és a polgári szabadságok érvényesülése iránt”17. A közösségi rendőrség idézett meghatározásából adódóan különösen fontos a közbiztonság fenntartására irányuló tevékenység ellenőrzése, ezen belül is a külső, civil kontroll.18 Nem véletlen tehát, hogy a közösségi rendőrség elterjedésével együtt a rendőrség szakmai és társadalmi felelősségének érvényesítését szolgáló új intézmények jelentek meg és vertek gyökeret. Maga a közösségi rendőrségi modell a XX. század egyértelműen legnagyobb hatású újítása, amelyet az Egyesült Államokon kívül a világ igen sok országában próbáltak meghonosítani, több-kevesebb sikerrel. Magyarországon az 1996-ban kinevezett rendőri vezetés tűzte ki célul a közösségi rendőrség megvalósítását, az 1998-ban bekövetkezett kormányváltás után azonban a kérdés lekerült a napirendről. A későbbiekben azonban újból fevetődött a „community policing” magyarországi meghonosításának gondolata. Említést érdemel például az a gondosan előkészített projekt, amelynek keretében Pécsett célozták meg a közbiztonság védelmének a társadalom igényeihez és problémáihoz erőteljesebben kötődő rendszerét kiépíteni. „A mi rendőrünk” elnevezésű kezdeményezés hazai realitásokkal, az intézményi és jogszabályi adottságokkal számolva készített elő olyan változtatásokat, amelyek a „community policing” lényeges elemeit vinnék bele a városi rendőrség munkájába. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata számos településhez hasonlóan elkészítette közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját, amelyben megfogalmazta a 17

18

Robert R. Friedmann: Community Policing: Comparative Perspectives and Prospects. St. Martin’s Press, New York, 1992. 4. o. Richard J. Terrill: Citizens Oversight of Police: Developments in the West. In: Pagon, Milan (ed.): Policing in Central and Eastern Europe. College of Police and Security Studies, Ljubljana, 1996. 32. o.

147

Korinek László

közösségi biztonságkezelés eszméjének és módszertanának a meghonosítását határozta el [125/2004. (04. 22.) számú határozat]. A közösségi rendőrségi terv központi gondolata az egyes rendőrök önállóságának, nem csupán jogi, hanem társadalmi felelősségének is a fokozása. Ez természetesen a hierarchikus függésnek a közösségi kontroll javára történő oldását tételezné fel. A koncepció kidolgozói tisztában voltak azzal, hogy a hazai rendvédelmi modellben egy ilyen változtatásnak korlátai vannak, bár a szervezeten belüli decentralizáció jogilag sem lehetetlen. A „mi rendőrünknek”, vagyis a lakossághoz az eddigieknél sokkal jobban kötődő tiszthelyettesnek vagy tisztnek a megszokott rutin helyett új szerepfelfogásban kell ellátnia a feladatait. Helyeselhető éppen ezért, hogy az előkészítés egyik legfontosabb eleme az állomány tagjainak tartott tréning volt, amelynek során a résztvevők megismerték a közösségi rendőrségi modellt, annak pozitívumaival és problémáival együtt. A projekt sikere feltételezi, hogy a közbiztonság őrei nem csupán új ismereteket és készségeket sajátítanak el, hanem szemléletmódjukban is olyan változások következnek be, amelyek az eddigi elvárások miatt kevésbé tudtak kibontakozni. A közösségi rendőr autonóm lény, aki viseli saját tevékenységéért a felelősséget, jól tud kommunikálni, tűri a stresszt, és vállalja a konfliktusokat, nyitott az együttműködésre, döntésképes, járatos az új technikák alkalmazásában, meg tud újulni, nagy munkabírás jellemzi, és idegen nyelve(ke)n is meg tudja értetni magát. Az önállóságból és a helyi társadalomhoz való kötődésből természetesen az is következik, hogy maguknak a feladatoknak a részletes meghatározása sem jöhet kívülről, azokat az emberekkel való együttműködés folyamatában kell pontosan kialakítani és a végrehajtás során a szükséghez képest korrigálni. A projekt keretében lebonyolított tréning számos tanulsággal szolgált. Mindenekelőtt azzal, hogy a közösségi rendőrség megvalósításának ma Magyarországon még számos feltételét ki kell alakítani. A jelen körülmények között egy ilyen változtatás nem csupán eredményekkel kecsegtet, hanem új problémákat is felvet (például a rendőr magánszférája válik védtelenebbé, ha személyiségét, adatait szélesebb körben megismerik). Mindezzel együtt a projekt kezdeményezői szerint a mérleg az előnyök felé billen. Egyet lehet érteni azzal a következtetéssel, amely szerint a közösségi rendőrség létrehozása nem egyszerűen valamilyen ideális állapotra való törekvésként vetődik fel, hanem az felismert szükségszerűség.19 Anglia és Wales rendőrségeinek társadalmi kontrollját egyebek mellett a 2004ben létrehozott Independent Police Complaints Commission erősíti, amely a korábbi, hasonló funkciójú szervezet felváltásával adott esetben akár saját nyomozást folytathat a rendőrség elleni panaszok megalapozottságának vizsgálata során.20 19

20

Cserép Attila – Molnár Katalin: Egy helyi közösségi rendőrségi projekt kezdeti lépései. Magyar Rendészet, 2005/2. 99–119. o. James Harrison – Mary Cunneen: An Independent Police Complaints Commission. Liberty, London, 2000. 3. o.

148


Megjegyzendő, hogy az Egyesült Királyságban a rendőrség civil kontrollja ennél jóval többet foglal magában, hiszen a rendőrséget irányító, fontos kérdésekben döntő szervek (Police Authorities) munkájában a helyi önkormányzatok, valamint az igazságszolgáltatás képviselői mellett a civil társadalom képviselői (független tagok) is részt vesznek. A társadalmi ellenőrzés azonban nem csupán szervezeti kereteket jelent, hiszen a helyi szinten is közzétett rendőrségi tervek (Policing Plans) mindenki számára lehetővé teszik az ígéretek, elhatározások teljesülésének nyomon követését. A közösségi rendőrség Európából származó ideája az egyik kidolgozója, JeanPaul Brodeaur szerint az Egyesült Államokban jelentős átalakuláson, sőt torzuláson ment keresztül, mint ahogy azt Finszter Géza21 remekül írja le. A bizalomépítő rendőrség Érdekes, figyelmet érdemlő új irányzatnak tekinthető a „bizalomépítő rendőrség” (reassurance policing), amelyet az Egyesült Királyság kormánya kezdeményezett, az évezred elején megindított reformfolyamat keretében. Közvetlenül arra adott válaszként fogható fel, hogy a kriminalitás mutatószámainak csökkenése mellett a lakosság a felmérések szerint továbbra is emelkedő bűnözést érzett. A „reassurance”, vagyis a bizalomépítés,megnyugtatás, meggyőzés tehát azt jelenti, hogy a pozitív változásokat, a rend fenntartása mellett tudatosítani kell a társadalomban. Másképpen fogalmazva: a „bizalomépítő rendőrség” nem más, mint a szubjektív biztonságot, annak erősítését előtérbe helyező közbiztonság-védelmi működés. 2003 és 2005 között több rendőrség működési területén vezették be kísérleti jelleggel az új modellt, a nemzeti bizalomépítő rendőrségi program (National Reassurance Policing Programme) keretében. A koncepció bevallottan kapcsolódik a közösségi rendőrségi működés felfogásához, kidolgozói abból merítettek. Mindenekelőtt abból a fontos felismerésből, hogy a különböző bűncselekmények nem feltétlenül a törvényi értékelés szerinti súlyuk alapján hatnak a társadalomra és annak szubjektív biztonságára, hanem számos egyéb meghatározó tényező függvényében. Ebből a szempontból tehát nem jogi, hanem szociológiai, szociálpszichológiai értelmezési keretek között azonosíthatók az úgynevezett „jeladó bűncselekmények” (signal crimes), amelyek a legnagyobb hatást gyakorolják az emberek magatartására, de legalábbis a kriminalitáshoz való tudati viszonyulásukra. A bizalomépítő rendőri működés a „jeladó bűncselekményekre” fordítja a legnagyobb figyelmet. Azok kapnak elsőséget a tevékenység végzése során. Mivel pedig éppen a helyi társadalmat leginkább megmozgató jogsértésekről van szó, az ellenük való fellépésben lehet és kell számítani a lakosság közreműködésére. E tekintetben a bizalomépítő közbiztonság-védelem ismét a közösségi rendőrségi modellhez kö21

Finszter Géza: i. m. 2003. 69. o.

149

Korinek László

zelít. A szubjektív biztonság erősítése céljából fontos a rendőrök és a feladatban szerepet vállaló más hivatalos, illetőleg magánszemélyek érzékelhető jelenléte, elérhetősége. Az irányzat épít azokra a tételekre (például Wilson és Kelling „betört ablakok”elméletére), amelyek szerint a bűnözéstől való félelem, illetőleg annak hiánya hatással van a tényleges, vagyis az objektív bűnözési helyzetre. A „reassurance policing” tehát a lakosság tudatára összpontosít, nem mond le azonban a kriminalitás csökkentésének céljáról sem. A lefolytatott kutatások megállapításai szerint a bizalomépítő rendőrségi működés tapasztalatai egyértelműen pozitívnak mondhatók. A kísérleti területeken mind az elkövetett cselekmények statisztikai számai, mind pedig az egyéb mutatók kedvező változásokat jeleztek.22 Mindazonáltal a rendőrség teljesítményének országos mérési rendje még mindig a hagyományos, nálunk is jól ismert „statisztikai szemléletre” épül, amely egyelőre nem képes kellő rugalmassággal kezelni a helyi szubjektív szempontokhoz dinamikusan alkalmazkodó új működést. Ebből adódóan feszültségek érzékelhetők, az értékelésnek jobban kellene igazodnia a megfogalmazott prioritásokhoz.23 Amint e rövid ismertetésből kitűnik, a bizalomépítő rendőrség voltaképpen a közösségi rendőrség sajátos brit adaptációjának tekinthető, közvetlenül illeszkedik az egyébként is hagyományosan helyi meghatározottságú, az utóbbi évtizedekben újra erőteljesen a kisebb lakóterületekre összpontosító közbiztonság-védelemhez (neighborhood policing). A bűncselekmények és a felderítés szubjektív biztonsági alapon történő súlyozása felvet ugyan elvi problémákat, a gyakorlatban azonban nincs éles szakadék a törvényi és a társadalmi értékelés között. Az viszont már alkotmányosan is aggályos, hogy a jogalkotás a jogalkalmazással együtt a helyi közvéleményt kiszolgálva akkor is fellépést tesz lehetővé, illetőleg szükségessé egyes negatív megítélésű magatartások ellen, amikor azok nem érik el a formális kriminalizáláshoz megkívánt társadalmi veszélyességet. Az „antiszociális magatartás” közhatalmi szankcionálása a nulla tolerancia felfogásához hasonló megfontolásokra épül. Összességében azt lehet mondani tehát, hogy a bizalomépítő rendőrség helyes felismerésekre épülő, alapvetően pozitívan értékelhető modell. Nyilvánvaló azonban, hogy megvalósítása csak az alkotmányos kereteken belül, az emberi jogok tiszteletben tartása mellett járhat tartós sikerrel. Ellenkező esetben a nulla toleranciához hasonlóan a – legalább – közvetett diszkrimináció hatásai már középtávon is gátolni fogják az eredmények megszilárdítását, megtartását.

22

23

Rachel Tuffin – Julia Morris – Alexis Poole: An Evaluation of the Impact of the National Reassurance Policing Programme. Home Office Research Study, 296. Home Office, London, 2006. Victoria Herrington – Andrew Millie: Applying Reassurance Policing: Is it “Business as Usual”? Policing and Society, vol. 16., 2/2006. 146–163. o.

150


A problémaorientált rendőrség A közösségi rendőrség azokat a problémákat célozza meg, amelyek akár esetlegesen és többszörös áttétellel bűncselekmények elkövetéséhez, illetőleg elszenvedéséhez vezethetnek. Ebben az értelemben tehát a közösségi rendőrség egyben problémaorientált rendőrség. Az is tény, hogy a most tárgyalt rendőri működési irányzat kidolgozója és máig legnagyobb hatású mestere, az amerikai Herman Goldstein maga is a közösségi rendőrségi munka javítását, továbbfejlesztését célozta meg kutatásaival, munkásságával.24 A problémaorientált rendőrség elméleti fejlődése és gyakorlati alkalmazása során azonban olyan vonásokkal gazdagodott, amelyek ma már nem teszik lehetővé, hogy egyszerűen a közösségi rendőrség gondolatkörén belül helyezzük el. Hangsúlyozni kell mindazonáltal, hogy változatlanul rokon gyökerű és hasonló célokat kitűző irányzatokról van szó, amelyek nem zárják ki, bizonyos körben át is fedik egymást, egyidejű alkalmazásuk alapvetően lehetséges. A különbségek mindenekelőtt a reformok körében ragadhatók meg. A közösségi rendőrség egyetlen, ámde kiemelkedően fontos rendőrségi szükségletet elégít ki: nevezetesen a társadalomhoz való kötődést. A problémaorientált rendőrség ehhez képest a rendőri működés egészét kívánja új alapokra helyezni. Ehhez kapcsolódik a másik eltérés: a problémaorientált rendőrség az adatoknak nem csupán esetleges (például a gyalogos járőrözés során történő), hanem szisztematikus gyűjtését, feldolgozását és visszaáramoltatását tekinti döntő jelentőségűnek a közbiztonság fenntartása során. Helyesen állapította meg Jean-Paul Brodeur 1998-ban, hogy éppen ez a vonás mutat a jövő rendőri működése felé.25 Az egyszerűség kedvéért azt is lehet mondani, hogy a közösségi rendőrség általában mindig problémaorientált rendőrség, az utóbbi azonban nem szükségszerűen és nem is minden vonatkozásában közösségi (hiszen a problémák feltárásában és a megoldás keresésében nem csupán a társadalmi tapasztalat, hanem a szakértői munka, a tudományos elemzés is segíthet). A problémaorientált rendőri munka abból indul ki, hogy a közbiztonság védelme során a problémás helyzetek hihetetlen sokféleségével kell foglalkozni. Egyidejűleg figyelemmel kell lenni azokra a korlátokra, amelyek között a tevékenységet végezni lehet. E tényezők tudatában kell törekedni a problémák hatékony és igazságos megoldására.26 Fontos mindenekelőtt, hogy jól ragadjuk meg magát a problémát. Ennek során – a munka parttalanná válása és az akármennyire kiterjesztetten értelmezett rendőri eszköztár sikertelenségének elkerülése érdekében – szem előtt kell tartani, hogy a 24

25

26

Herman Goldstein: Towards Community-Oriented Policing: Potential, Basic Requirements and Threshold Question. Crime & Delinquency, vol. 33., 1/1987. 6–30. o. Jean-Paul Brodeur: Taylor-Made Policing: A Conceptual Investigation. In: Brodeur, Jean-Paul (ed.): How to Recognize Good Policing? – Problems and Issues. SAGE, Thousand Oaks–London– New Delhi, 1998. 50–51. o. Herman Goldstein: Problem-Oriented Policing. McGraw-Hill, New York, 1990. 1. o.

151

Korinek László

közbiztonság védelme emberi magatartásokra való reagálást jelent. A „kábítószerprobléma” lényege e szerint nem a drogokban, hanem a hozzájuk kapcsolódó egyes emberi cselekedetekben és mulasztásokban keresendő.27 A rendőri szempontból kezelendő és kezelhető problémák meghatározása nem könnyű, hiszen a szó köznapi értelmében ilyennek minősül minden egyes megoldandó, megválaszolandó eset, lakossági hívás, bejelentés, illetőleg a mögöttük lévő történések. Ezekkel azonban a működés fejlesztése érdekében csak akkor érdemes foglalkozni, ha valami általánosítható tartalmat hordoznak. A probléma azonosítása tehát már önmagában is jelentős szellemi teljesítmény lehet, fontos azonban, hiszen a helyes felismerés nyilvánvalóan alapfeltétele a helyes megoldásnak.28 A feltárt problémákat azután vizsgálni, elemezni kell. A vizsgálat feltételezi további információk beszerzését, az adatgyűjtés és elemzés egymásra épülve folytatódik. Hangsúlyozni kell, hogy nem egy meghatározott adattömeget, hanem magát a problémát kell vizsgálni, elemezni. A felmerülő összefüggések további információs igényeket támaszthatnak.29 A rendőrségnek a források lehető legszélesebb körére kell támaszkodnia. Magától értődik, hogy ezen belül kiemelkedő, de nem kizárólagos jelentősége van a lakosság tapasztalatainak. Ezen túlmenően azonban szükség lehet akár saját felmérések végzésére, akár tudományos kutatások eredményeinek a felhasználására, akár egyéb (szakértői vagy intézményi) kútfők keresésére. Mindez nem öncélú, hanem végső soron a rendőri munka hatékonyságát és igazságosságát szolgálja. Magától értődik, hogy a probléma feltárását és elemzését a következtetések levonásának, a megoldás vázolásának kell követnie. Ez azonban az esetek igen jelentős részében túlmutat a rendőri funkciókon, még inkább a hatáskörökön. A problémaorientált rendőrség válasza: meg kell találni a kapcsolatokat és törvényes eszközöket a megoldásban érintett, illetve azért tenni tudó egyéb tényezők megmozdítására. Ezt az esettől függően felvilágosítással, együttműködéssel, de adott esetben akár a probléma keletkezésében vagy rendezésének elmulasztásában felelős szervvel szembeni fellépéssel (például polgári per útján) lehet és kell megkísérelni. A problémaorientált rendőrséget egyebek mellett éppen az jellemzi, hogy tudja: céljai eléréséhez a jelenléten és a kényszer bevetésén kívül számtalan törvényes eszköz alkalmazható.30 A folyamat végén természetesen nem maradhat el az értékelés. A nulla (zéró) tolerancia elve és rendőrségi gyakorlata a problémaorientált rendőrséghez hasonlóan a közösségi rendőrség eszmekörében jött létre, de attól szintén elkülönült, sőt: bizonyos kérdésekben azzal szembe is helyezkedett. Az irányzat 27

28

29 30

Michael S. Scott: Problem-Oriented Policing: Reflections on the First 20 Years. US Department of Justice, Office of Community Oriented Policing Services, Washington D. C., 2000. 3–4. o. Herman Goldstein – Charles E. Susmilch: The Problem-Oriented Approach to Improving Police Service. National Institute of Justice, Washington D. C. 1981. 21–24. o. Herman Goldstein: i. m. 1990. 36–37. o. Michael S. Scott: Problem-Oriented Policing: Reflections on the First 20 Years. US Department of Justice, Office of Community Oriented Policing Services, Washington D. C. 2000. 11–12. o.

152


kimunkálója és egyben gyakorlati meghonosítója, William Bratton, volt New Yorki (jelen munka írásakor Los Angeles-i) rendőrfőnök mindig is hangsúlyozta a közösségi rendőrségi gyökereket, kedvelt példája volt – Wilson és Kelling említett írására utalva – a betört ablakok és a közbiztonság összefüggése.31 Maguk a felhívott szerzők azonban – például egy olyan tanácskozáson, amelyen Bratton is jelen volt, és ismét rájuk hivatkozott – határozottan jelezték, hogy a betört ablakok elméletén nyugvó rendvédelem nem azonos a nulla toleranciával.32 Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy maga Bratton nem a „nulla tolerancia” kifejezéssel jellemezte a saját maga által kifejlesztett működési rendet.33 Kétségtelen tény, hogy a kilencvenes évek közepére meghonosodó New York-i modell olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem közvetlenül és nem feltétlenül kötődnek a nulla toleranciához. A közbiztonság védelmének decentralizálása, nem utolsósorban pedig a szisztematikus adatgyűjtésen alapuló számítógépes támogatottságú, de személyes konzultációkon elvégzett, szintén Bratton által bevezetett rendszeres heti értékelés (Compstat, illetve Compstat-tanácskozások) részben valóban a közösségi rendőrség, részben pedig a problémaorientált rendőrség módszereinek adaptálását jelentik.34 Vannak azonban olyan nézetek is, amelyek szerint a Compstat átlépte a közösségi rendőrség kereteit, egyenesen annak tagadásáig jutott el. A statisztikaieredményességi mutatók előtérbe helyezése és a változások hetente történő értékelése elterelheti a figyelmet a közösség problémáiról, hiszen azok megismerése, de még megoldásuk sem hat ki ilyen közvetlenül a statisztikára. Ezzel egyes szerzők szerint a Compstat eszközből és módszerből önálló, jelentős rendvédelmi paradigmává nőtte ki magát, amelyet a közösségi rendőrség elveivel szemben a racionálislegális-bürokratikus (weberi) megközelítés jellemez, vagy legalábbis a közösségi és problémamegoldó rendőrség felfogásának az üzleti életre jellemző kalkulációs metódusával történő szintézise megteremtésére való törekvés.35 Mindazonáltal Bratton sem tagadta, sőt kifejezetten hangsúlyozta, hogy a mások által nulla (zéró) toleranciának nevezett felfogás a New York-i modell lényeges része.36 E szerint a leghatározottabban, a törvény teljes szigorával fel kell lépni a 31

32

33 34 35

36

William J. Bratton: Crime is Down in New York City: Blame the Police. In: Dennis, Norman (ed.): Zero Tolerance: Policing a Free Society. IEA Health and Welfare Unit, London, 1998. 31. és 43. o. William J. Bratton – James Q. Wilson – George L. Kelling – Eugene Rivers – Peter Cove: This Works: Crime Prevention and the Future of Broken Windows Policing. Transcript of a conference held at the Milken Institute in Santa Monica, on December 4, 2003. Manhattan Institute for Policy Research, Civic Bulletin, April, 2004. 1–14. o. William J. Bratton: i. m. 1998. 43. o. Uo. William F. Walsh – Gennaro F. Vito: The Meaning of Compstat: Analysis and Response. Journal of Contemporary Criminal Justice, vol. 20., 1/2004. 51–69. o. Jeffrey S. Magers (2004): Compstat: A New Paradigm or a Repudiation of Community Policing? Journal of Contemporary Criminal Justice, vol. 20., 1/2004. 70–79. o. William J. Bratton: i. m. 1998. 29–43. o.

153

Korinek László

kevésbé súlyos, de a polgárok biztonságérzetét és a közállapotokat igencsak rontó magatartások (közúti szélvédőmosás, falfirkálás, prostitúció, agresszív koldulás stb.) ellen. Így lehet mindenkihez eljuttatni a törvénytisztelet és a következetesség üzenetét, közvetve pedig – a betört ablakok példájára utalva – megelőzni a nagyobb társadalmi veszélyességű cselekmények bekövetkezését. A különbséget éppen a betört ablakok példáján lehet érzékeltetni. Wilson és Kelling nem az ablakot betörő személy (tipikusan gyermek vagy fiatal) felkutatását és megbüntetését tartotta fontosnak, hanem mindenekelőtt az ablak beüvegezését. A közösségi rendőrséget megalapozó gondolatban a törődés, a közös ügyekkel való foglalkozás játssza a legfontosabb szerepet. Elsődleges szempont a prevenció, vagyis az elkövető azonosítása esetén a nevelés. Különösen akkor, ha gyermekről van szó. A nulla tolerancia ezzel szemben határozottan represszív. Az ablak betöréséért büntetés jár, abból fogja megtanulni a tettes és a társadalom is, hogy így viselkedni nem szabad, nem is beszélve a még súlyosabban normasértő magatartásról. A legcsekélyebb mértékben közösségellenes magatartást tanúsító gyermekeket és fiatalokat határozott szankciókkal – például az iskolából kicsapatással – kell figyelmeztetni: a társadalom semmiféle normasértést nem tűr el.37 A nulla tolerancia felfogását és gyakorlatát számos bírálat érte. Tény, hogy még a kriminálstatisztikai értelemben vett legnagyobb sikeresség feltételezése esetén is számolni kell olyan társadalmi hatásokkal és alkotmányos aggályokkal, amelyek megkérdőjelezik a hosszabb távra szólóan és széles értelemben számításba vett hatékonyságot. Ilyen mindenekelőtt a kisebbségekre gyakorolt hatás. A nulla tolerancia rendőrsége a dolog lényegéből adódóan fokozott figyelmet fordít az utcán élőkre, a mindennapjaikat zömmel a közterületen töltő személyekre. A hajléktalanok, a szegények, a munkanélküliek között pedig az összlakosságon belüli számarányukhoz képest jóval nagyobb rész jut a kisebbségekhez tartozókra. Így azután a nulla tolerancia gyakorlatában a rendőri kontroll is egyre inkább feléjük fordul. A kisebbségek kriminalizálása a rendőri és azon keresztül a társadalmi tudatban ezért törvényszerűen bekövetkezik. A társadalomban uralkodó általános légkör (ezen belül a kisebbségek és a többség viszonya) – legalább a szubjektív biztonságon keresztül – összefügg a közbiztonsággal. Ilyen megközelítésben a nulla tolerancia a „nyomor elleni hadviseléssel” óhatatlanul a feszültségek növeléséhez, ezáltal pedig a helyzet romlásához járul hozzá.38 Ugyanilyen következtetésre jut WACQUANT39, aki úgy találja, hogy a szegénység önmagában is kriminalizálhat, és a nulla toleran-

37

38

39

Eric Blumenson – Eva S. Nilsen: One Strike and You’re Out? Constitutional Constraints on Zero Tolerance in Public Education. Washington University Law Quarterly, vol. 81., 1/2003. 65–118. o. Thomas Feltes: “Alltagskriminalität”, Verbrechensfurcht und Polizei: Von dem Problem, etwas zu bekämpfen, was sich nicht bekämpfenlässt. In: Günther Dreher – Thomas Feltes (Hrsg.): Das Modell New York. Kriminalprävention durch “Zero Tolerance”? Felix Verlag, Holzkirchen, 1999. 129. o. Loïc Wacquant: A nyomor börtönei. Helikon Kiadó, Budapest, 2001

154


cia ideája voltaképpen egy olyan élethelyzetet büntet, amelyről az érintett maga nem is tehet. Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség (intelligence led policing) Brodeur-nek igaza lett.40 A rendőri munka alapvető, meghatározó elemévé az információk gyűjtése, szisztematikus feldolgozása és a közbiztonság-védelmi tevékenység végzése során történő felhasználása vált. A bizonyítékokon alapuló, lényegében a tudományos kritériumoknak megfelelni szándékozó rendőri működés koncepciója41 már ebbe az irányba mutatott, de alkalmazása nem vált általánossá. Az új, immár széles körben elterjedt irányzat, az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség (intelligence led policing) kidolgozói nem titkolják, hogy a változtatás szükségességére és halaszthatatlanságára az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorista támadás, illetőleg az azzal összefüggő rendvédelmi hiányosságok hívták fel a figyelmet.42 Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrségi modell olyan együttműködésen alapuló feladatellátás, amely az adatok szisztematikus gyűjtését és értékelését összekapcsolja a közösségi rendőrség és a problémaorientált rendőrség hosszú évek óta bevált gyakorlatával. Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség működtetése érdekében a rendőri szervezeteknek újra kell értékelniük jelenlegi tevékenységüket és annak rendjét. Az adatgyűjtésnek és -feldolgozásnak a közösségi problémák kezelését kell szolgálnia. Az adatok cseréje az egyes szervek között kivételből fő szabálylyá kell hogy váljon, az elemzés minőségét pedig képzéssel és egyéb módon is javítani kell.43 Ezzel a meghatározással összefüggésben kiemelést érdemel, hogy az új irányzat nem a közösségi rendőrség és a problémaorientált rendőrség működési elveinek megváltoztatását, hanem azok hatékonyabbá tételét célozza. A rendészetre, rendvédelemre vonatkozó számos angol kifejezéshez hasonlóan az intelligence-led policing magyarra fordítása is meglehetősen nehéz. A gond az, hogy az angolban több jelentésben használt intelligence kifejezést (a mindkét nyelven hasonló tartalmú „intelligencia” szó használata mellett) a témánkhoz kapcsolódó értelmezésben szokásosan hírszerzésnek fordítják. A továbbiakban azonban kiderül, hogy ez a dolog lényegének félreértéséhez vezethetne, ezért pontosabb a kissé körülményes, de az eredeti jelentéshez közelebb álló magyar megnevezés: „adat40 41

42

43

Jean-Paul Brodeur: i. m. 1998. 51. o. Lawrence H. Sherman: Evidence-Based Policing. Police Foundation, Washington D. C. 1998 David P. Farrington: Evidence-Based Policy on Crime and Justice. Third International InterDisciplinary Evidence-Based Policies and Indicator Systems Conference. CEM Centre University of Durham, United Kingdom, 4–7 July 2001 Marilyn Peterson: Intelligence-led Policing: The New Intelligence Architecture. Bureau of Justice Assistance, Washington D. C., 2005. 1. o. Uo.

155

Korinek László

feldolgozás által vezérelt rendőrség”. Az adatfeldolgozás ebben az esetben nem csupán a technikai, hanem azzal együtt a mögöttes, érdemi adatkezelési műveleteket is magában foglalja. Maga az intelligence (főnévi értelemben és témánkhoz kapcsolódóan) lényegében az információ elemzett formáját jelenti.44 Forrása, és a helyzettől függően tartalma is lehet titkos, magának az egész modellnek azonban nem a titkosság a lényege, ezért is kerültük a hírszerzésre való utalást az intelligence szó fordításában. Ami a tapasztalatok hasznosításának megfontolása során rendkívül fontos: az adatok – és ez vonatkozik a titkos információgyűjtés eredményeire is – nem maradnak valamiféle titokvédelmi falakkal körülvett „rendvédelmi” adatkezelés körén belül, hanem fő rendeltetésük éppenséggel az, hogy visszaáramoljanak oda, ahol azokat a fő célok: a bűnüldözés és a bűnmegelőzés érdekében fel tudják használni. Mivel pedig a mondottak szerint az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség alapvető céljait és jellegét illetően nem különbözik a közösségi rendőrségtől és a problémaorientált rendőrségtől, ezért az adatoknak értelemszerűen zömmel a civil társadalomba kell visszajutniuk. Nem szűrés nélkül, hanem éppenséggel a fő célok (bűnözéscsökkentés és -megelőzés) által meghatározott módon és csoportosításban. A – szubjektív és objektív – biztonság alakulása szempontjából releváns adatok és következtetések visszacsatolása azután természetesen újabb adatok keletkezését mozdítja elő, amelyek ismét elemzésre szorulnak. Az adatoknak ez a fajta körforgása különösen a bűnmegelőzés szempontjából fontos, hiszen a közhatalom, de különösen a civil társadalom nem rendvédelemmel foglalkozó szervei a prevenció területén felbecsülhetetlenül értékes szerepet játszhatnak.45 Ugyancsak a közösségi, illetőleg a problémaorientált rendőrséghez fűződő szoros tartalmi kötődéssel függ össze, hogy az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség kidolgozói és az ilyen működés irányítói fontosnak tartják kiemelni az intézményesítéssel új dimenziókat és lehetőségeket kapó elemzőmunkának a kisebbségi problémák kezelése terén nyújtott előnyeit. Az adatfeldolgozás által vezérelt rendőrség irányzata sem maradt meg az Egyesült Államok közbiztonság-védelmi rendszerében. Olyannyira nem, hogy ma az Európai Unió belügyi és igazságügyi téren megvalósuló együttműködésének fejlesztési alapdokumentuma, a 2004-ben elfogadott hágai program is célul tűzi ki e modell uniós szintű megvalósítását.46 Kérdés persze, hogy a közösségi, illetőleg problémaorientált rendőrség európai elterjedésének csekélyebb volta mellett menynyiben valósulhat meg az amerikai irányvonalnak azokra épülő koncepciója. Nyilvánvaló ilyen körülmények között, hogy az intelligence led policing kontinensünkön valóban a hírszerzésre épülő közbiztonság-védelemhez kerülhet közel, amenynyiben nem kap kellő súlyt a közösségi kapcsolatok fejlesztésének szükségessége. 44 45

46

Uo. 3. o. Jerry H. Ratcliffe: Intelligence-led Policing. Trends and Issues in Crime and Criminal Justice, no. 248., Australian Institute of Criminology, Canberra, 2003. 6. o. III/2.3. pont, az intelligence led policinget „hírszerzésre épülő bűnüldözés”-nek fordítva

156

Törökország határviszonylatai, a határellenőrzés jelenlegi rendszere és a korszerűsítésre…

Kovács Gábor rendőr ezredes, tanszékvezető egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vezetéselméleti Tanszék

Törökország határviszonylatai, a határellenőrzés jelenlegi rendszere és a korszerűsítésre irányuló törekvések Bevezetés 2005-ben lehetőségem nyílott a TR 04-IB-JH-05 számú „Training System for Border Police” „A Török Határrendőrség képzési rendszerének kialakítása” EU-s Twinning program keretében tanulmányozni Törökország államhatárainak őrizetében résztvevő szervezetek feladatrendszerét, és képzési szerkezetét. 2010-ben és 2011-ben a Magyar Köztársaság Rendőrsége és – junior partnerként – a North Ireland Public Sector Ltd (NI-CO) által végrehajtott TR 07 IB JH 04 „Action Plan on Integrated Border Management-Phase 1.” „Akció Terv az Integrált Határigazgatás Létrehozására 1 – fázis” 18 hónapos európai uniós projektben hosszútávú szakértőként tevékenykedtem. Törökországi tartózkodásom során részt vettem a határigazgatás rendszerének korszerűsítésére irányuló munkában. A médiában szinte naponta hallhatunk híreket az Európai Unió bővítéséről. A csatlakozni kívánó országok között szerepel Törökország is, ahol a politikai vezetés ez irányba teljesen elkötelezett. Az uniós csatlakozási feltételek egyik meghatározóan fontos részét képezi a törökországi államhatárok – mint leendő uniós és később majd schengeni külső határ – megbízható őrzése. Az uniós követelmények szigorúak, az uniós tagság egyik alapfeltétele a határigazgatási és határellenőrzési1 rendszer korszerűsítése. Törökország jelenlegi határellenőrzési rendszerének megerősítése az uniós országok közös érdeke, hiszen az Integrált Határigazgatási Modell egyik eleme a szomszédos országok határellenőrzési rendszerének támogatása. A jelenlegi török rendszer nem felel meg sem az uniós, sem a schengeni követelményeknek. Hiányzik az államhatár biztonságáért felelős szervezet, hiányzik a jelenlegi végrehajtó szervezetek közötti információcsere és az integrált határigazgatás szervezeti elemei sem működnek együtt. Törökország meghatározó szerepet tölt be a kelet-nyugati irányultságú illegális migráció vonatkozásában. A korábbi években az országot, mint migráció kibocsátó államot tartottuk számon, mostanra inkább, mint tranzit ország kerül előtérbe. Az 1

A határellenőrzés – a tanulmányban a határforgalom ellenőrzés és a szárazföldi és tengeri határőrizeti feladatokat foglalja magába, kiegészítve az idegenrendészeti és menekültügyi feladatokkal. A határrendészettel kapcsolatos bűnügyi felderítő feladatokat a török rendőrség hajtja végre – a szerző megjegyzése.

157

Kovács Gábor

országon áthaladó illegális migráció jelentős, melynek iránya kelet-nyugati, fő irányultsága Görögország és Bulgária, majd a Nyugat-európai országok. 1.1. Törökország közigazgatási rendszere A kb. 78 millió lakosú Törökország közigazgatási szempontból 81 régiós tartományra, azon belül 923 provinciára oszlik. A régiókban és a provinciákban a kormányzók vezetésével történik a közigazgatási megszervezése. A kormányzó felelős a közigazgatási egység területén illetékes államigazgatási és rendészeti szervek működéséért. A szakmai irányítást a rendvédelmi szerv vezetője gyakorolja, de beszámolási kötelezettséggel tartozik az illetékes kormányzó irányába. 1. sz. ábra: Törökország közigazgatási rendszere és az államhatárok

A rendvédelmi szervezetek tevékenysége Törökországban sajátos rendszert képez. A Rendőrség és a Csendőrség gyakorlatilag azonos feladatrendszeren dolgozik együtt. Mindkét szervezet a Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozik, a szervezeti felépítésük, az állományuk és az illetékességi területük azonban különböző. Az ország területén 36.654 település található, amelynek 92%-ában a Csendőrség hajtja végre a közrendvédelmi feladatokat, ez a feladatkör összességében a lakosság 35%-át, hozzávetőlegesen 25 millió embert érinti. A többi település (jellemzően a nagyobb városok) a Török Rendőrség illetékességébe tartoznak. Ez mindössze a

158


települések 8%-át teszi ki, ennek ellenére ezeken a településeken él a lakosság 65%a, kb. 53 millió ember. Jelenleg öt meghatározó szervezet foglalkozik a határellenőrzéssel: a török szárazföldi erők, a nemzeti rendőrség (Biztonsági Főigazgatóság), a csendőrség, a parti őrség és a vámőrség. Ezen szervezeteken kívül, persze más szervezetek is jelen vannak az államhatárokon, melyek közül kiemelhető az Egészségügyi Minisztérium tevékenysége, amely az általános egészségügyi- (human), valamint az állat- és növény-egészségügyi rendszabályok betartását ellenőrzi. A fenti szervezetek feladatrendszere alapvetően teljesen eltérő, de a jelenlegi rendszerben, mindegyik szervezet végrehajt valamilyen részfeladatot az államhatárokon. A jelen időszakban a szervezetek közötti együttműködés és információcsere minimális, így a hatásfokuk nem elegendő ahhoz, hogy ebben a formában megfeleljenek az uniós normáknak. Minden szervezet csak a saját részfeladatának ellátásával törődik, a rendszerből teljes egészben hiányzik a közös kockázatelemzés és az összehangolt tevékenyégrendszer. A vizsgált időszakban, minden szervezet mereven ragaszkodik az államhatárral kapcsolatos tevékenységi köréhez, egyik sem akar igazából lemondani az államhatár rendészetével kapcsolatos jelenlegi feladatairól, mert azt pozícióvesztésnek értékelik (főleg a szárazföldi erők és a parti őrség helye és szerepe változhat a jövőben). A török állami vezetés eltökélt szándéka,2 hogy a jelenlegi – több szervezet együttes tevékenységével megvalósuló – határellenőrzési rendszer helyett, létrehozásra kerüljön egy teljesen új, önálló, hivatásos állománnyal működő, nem katonai jellegű határőr szervezet, amelyet az európai uniós legjobb gyakorlatra adaptálva hoznak létre. A projektben dolgozó uniós szakértők véleménye szerint, ez a folyamat minimálisan 10 évet vehet igénybe. 1.2. A török szárazföldi határok általános jellemzői Törökország földrajzi elhelyezkedése kedvező, Európát köti össze Ázsiával és Afrikával. Kelet és nyugat találkozása, ezáltal az Ázsiából és Afrika irányából érkező kelet-nyugati illegális migráció egyik fő útvonalába esik. Az elmúlt években az illegális határsértők (migránsok) száma Törökországban is komoly nemzetbiztonsági problémákat okozott. Sokan vállalnak „fekete” munkát az országban. A migránsok fő úticélja viszont nem Törökország, hanem Európa. Törökország nyugati határain jelentős az illegális migránsok kifelé irányuló mozgása, ezáltal erős nyomás hárul az európai uniós és a schengen tagországok külső határaira. Az illegális migránsok megjelenése és Törökországon való áthaladása komoly belbiztonsági kockázatot jelent az országnak. A megjelenő illegális migránsok (elfogottak) létszáma folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Míg 2006 és 2009 kö2

Recep Tayip Erdoğan török miniszterelnök e témában referendumot adott ki 2010 tavaszán – a szerző megjegyzése.

159

Kovács Gábor

zött 15.270 fő ellen jártak el a hatóságok, addig 2010-re ez a szám 39.274-re nőtt. Az illegális határátlépések több mint fele az ország délkeleleti határainál következett be (Irak, Irán, Szíria). A török-iráni határviszonylatban évente kb. 8000 jogellenes határátlépés következik be. Ezen határsértők mintegy 30%-a a Van-Ağrı-KarsIğdır régióban jelenik meg és kisérli meg az illegális határátlépést. A határigazgatási rendszerben ennek a régiónak a szerepe elsődleges, a technikai fejlesztést a jövőben erre a területre összpontosítják, hiszen itt a legnagyobb a határsértők megjelenésének lehetősége és a szervezett bűnözés (ember- és árucsempészet, terror veszély) is jelentős. Az államhatár mellett a török területen, ezen a részen is aknamező van telepítve. A szárazföldi határok őrizetéért, az egész ország szárazföldi határainak vonatkozásában, a Török Szárazföldi Erők speciális határőr egységei felelősek. Az Iraki határviszonylat egy kisebb szakaszát (kb. 200 km) a Török Csendőrség ellenőrzi,3 amely a hadsereg által alkalmazott szolgálat-ellátási módokkal (járőrözés, figyelés, stb.) hajtja végre a feladatát. A törökországi teljes szárazföldi határszakaszon (2.949 km) összesen 390 katonai (és csendőr) objektum4 található. Ez kb. a „magyar határőr őrsnek” megfelelő objektumnak felel meg, önellátóak, biztonságukról maguk gondoskodnak, az állomány sorállomány - néhány tiszt vezetésével, létszámuk igen változó. A határőrizetben modern eszközöket és felszereléseket alkalmaznak (hőkamera, elektromos érzékelők), de alapvetően a rendszer alapja a járőrszolgálat és figyelő járőrök. A határőrizeti objektumokat az államhatárhoz a lehető legközelebb telepítik, a magasfigyelőkből folyamatos figyelést folytatnak az államhatár irányába. A végrehajtó állomány, figyelő eszközökkel és hőkamerákkal van megerősítve. Azokon a területeken, ahol a terepviszonyok nem teszik lehetővé a technikai eszközök hatékony alkalmazását, ott mozgó járőröket és figyelő-, éjszakai időszakban pedig „fülelő” járőröket alkalmaznak. A katonák az illetékességi terület teljes mélységében együttműködnek a rendőrség és a csendőrség erőivel. Az elfogott személyeket további eljárás lefolytatására nekik adják át. A hadsereg szervezetében, az egymással szomszédos 3-4 határőr őrs alkot egy századot, amelyek zászlóaljakat alkotnak, azok ezredeket, azok pedig dandárokat. Az erők és eszközök elhelyezésénél általában figyelembe vették a földrajzi-, az időjárási viszonyokat és a kockázatelemzés eredményeit.

3

4

Körülbelül 10 évvel ezelőtt, a csendőrség volt felelős a török szárazföldi határok biztonságáért, de az erősödő terrorfenyegetés és egyéb okok miatt, a feladatrendszer fokozatosan átadásra került a szárazföldi erők részére. Napjainkra csak az Iraki határviszonylat egy szakaszának őrizete tartozik csak a csendőrség feladatkörébe – a szerző megjegyzése. A könyebb érthetőség miatt, a továbbiakban határőr őrs megnevezés kerül alkalmazásra. A Határőrségnél 1998. április 25-ig sorállományú határőrök teljesítettek szolgálatot az államhatár mentén. Ezen őrsök állományának létszáma kb. 20 és 150 fő között volt. Az állomány könnyű lövész fegyvezettel volt ellátva. (szerző megjegyzése)

160


Törökország és a szomszédos országok államhatárainak nagyságrendje A Török állam teljes államhatárának hossza: 9.479 km /szárazföldi: 2.949 km; tengeri: 6.530 km/ (2. sz. ábra: Törökország államhatárai). 2. sz. ábra: Törökország államhatárai

Törökország államhatárainak hossza, viszonylati megosztásban részletezve: Bulgária 269 km Görögország 203 km Szíria 991 km Irak 384 km Irán 560 km Azerbajdzsán (Nachevan)5 18 km Örményország 328 km Grúzia 276 km

5

Egy 18 km-es határszakasz Azerbajdzsánhoz tartozik, így földrajzilag Törökország vele is határos (szerző megjegyzése)

161

Kovács Gábor

A domborzati térkép alapján megállapítható, hogy a szárazföldi határszakasz túlnyomó többsége főleg a keleti- és déli határok (65%-a) hegység, ahol esetenként 810 órás hegymászás után érthető el egy-egy hegyi határőr őrs. Itt az időjárási körülmények esetenként rendkívül mostohák. A kapcsolattartáshoz műholdakat használnak, határfigyelő rendszert építettek ki, a hegyekben /hőkamerákat és földi radarokat alkalmaznak/. Az egyes határviszonylatok jellemzői 1.3. A bulgár-török határviszonylat A terület többnyire erdővel fedett hegyes, ahol a téli időjárás havas és általában hideg. Néhány folyó is határolja a két országot, esetenként ezek a heves esőzések hatására kiáradnak. A határőr őrsök átlagos felelősségi területének határszakasza 9,5 km. Minden őrs átlagosan 2-4 db. magasfigyelővel rendelkezik, amely fel van szerelve hőkamerával és szárazföldi radarral. Ezeket az eszközöket a szolgálatban lévő állomány kezeli, távolról való működtetésük nem megoldott. Őrsönként 6-12 db. kézi éjjellátó eszközzel rendelkeznek. Ezen a határszakaszon a fő veszélyt az illegális migráció jelenti, e mellett jelentős a csempész tevékenység. A viszonylatban Kapikule a legnagyobb közúti- és vasúti határátkelőhely, ahol a többi határellenőrzésben résztvevő szervezettel együtt, a rendőrség hajtja végre a határforgalom ellenőrzési feladatokat. A törökök a bolgár határrendészeti szervekkel szoros kapcsolatot ápolnak, a közös járőrszolgálat ellátásra és az információk cseréjére megállapodást tevezetet készítettek elő. 1.4. A görög-török viszonylat A görögországi határszakasz többnyire sík terület, helyenként erdővel fedett. A határvonal közelében mezőgazdasági művelés alatt álló területek és gazdasági épületek találhatók. Ezen a határszakaszon is a fő veszélyt az illegális migráció jelenti, másodsorban a csempésztevékenység is jelentős. A határőr őrsök felelősségi területei kb. 3-5 kilométer hosszúságú határszakaszokat foglalnak magukba, mélységi kitejedésük változó 1-5 km. Őrsönként átlagosan 4 db. magasfigyelő található, amelyek hőkamerával vagy földi radarral vannak felszerelve. Ezen kívül megtalálhatóak még az egyéb optikai felderítő eszközök is (távcsövek, és kézi éjjellátó eszközök is). A határellenőrzési rendszer hatékonysága nem elégséges, ezt bizonyítja a görög hatóságok által elfogott, törökországból érkező migránsok magas száma.

162


A Görögország irányába tartó illegális migránsok jelentős száma miatt, a Frontex6 időszakonként segítséget nyújt a görög határrendészeti szerveknek. A gyors reagálású, nemzetközi határrendészeti erőkből (RABIT)7 álló szervezettel, időszakonként akciókat szervez és hajt végre főleg a görög-török határviszonylat görög oldalán. A végrehajtott akciók eredményeként, statisztikailag is kimutatható az illegális határátlépések csökkenése az akciók alatt és az azokat követő időszakokban. 1.5. A szíriai-török viszonylat A terület domborzata változó, megtalálható rajta a síkság és a magashegyi terület, amely sűrű erdővel fedett. A területen esetenként nagy esőzések fordulnak elő, amely megrongálja az utakat, ez gyakran megnehezíti a területen való szállítást és a közlekedést. A határvonal mindkét oldalán viszonylag közel, települések találhatók. A legjellemzőbb államhatárral kapcsolatos jogsértő cselekmény az áru- és embercsempészet. A terrorveszély is jelentős veszélyforrás ebben a határviszonylatban. 2011 első félévében a szíriában lezajlott zavargások miatt, több ezer menekült érkezett Törökország területére, ahol ideiglenes menedéket biztosítottak számukra a török hatóságok. Ezek a menekültek a helyzet rendeződését követően visszatértek hazájukba. A határőr őrsök felelősségi területének nagysága változó, az ehhez tartozó államhatár hossza a 3.200 m-től a 12.500 m-ig terjed. A magasfigyelők száma is változó, a viszonylat nyugati szakaszán átlagosan 6 db – általában betonból – található egy határőr őrsön, míg a kelet részen lévő őrsökön átlagosan 15 db. magasfigyelő van, amelyek fémből készültek. A figyelőtornyok helyei a kockázatelemzés eredményeit figyelembe véve lettek kiválasztva. A határőr őrsök 1-2 stabil hőkamerával vannak felszerelve, mindegyikben 1 db. nagy felbontású távcső, 4-13 db. kisebb felbontású távcső és 6-16 db. kézi éjjellátó készülék található. A felderítő eszközökkel lefedetlen területek nagysága a nyugati 6

7

Frontex: Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség 2007/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 349., 2004.11.25.) A FRONTEX a tagállamok közötti operatív szintű együttműködést koordinálja a külső határok kezelésének területén; támogatást nyújt a tagállamok részére a nemzeti határőrök kiképzésében, illetve a közös képzési szabványok kialakításában; kockázatelemzést végez; figyelemmel kíséri a külső határok ellenőrzésének és felügyeletének területére irányuló kutatás fejlődését; segíti a tagállamokat a külső határokon felmerülő magas technikai és operatív támogatást igénylő helyzetekben; és biztosítja a tagállamok számára a szükséges támogatást a közös visszatérítési műveletek során. Forrás: http://europa.eu/agencies/community_agencies/frontex/index_hu.htm (Letöltés:2011.11.12.) Gyors Reagálású Határvédelmi Egységek – Ez egy 300-500 főből álló egység amely különlegesen kiképzett, több nemzet képviselőiből álló olyan stratégiai tartalék, amely az uniós tagállamoknak nyújt segítséget a határokon kialakult illegális migrációs krízishelyzet – illegális bevándorlók nagy számú megjelenése esetén - gyors és hatékony kezelésére.

163

Kovács Gábor

részen 10% míg a keleti hegyes területeken a 60%. Ez megkönnyíti a határsértők illegális bejutását az országba. A viszonylatban, az államhatár mentén aknamező található. 1.6. Az iraki-török viszonylat Ebben a határviszonylatban a legmeghatározóbb veszélyforrás a terrorveszély. A határőrizeti feladatokat itt a csendőrség hajtja végre. A területen - a mélységben - a hadsereg is jelen van, esetenként megelőző csapásokat hajtanak végre az iraki területen megbújó a PKK terroristák és bázisaik ellen. E mellett, jelentős az ember-, az áru- és a kábítószer csempészet. Ennek a jelenségnek a megakadályozása jelentős erőt igényel és köt le a rendészeti és a honvédelmi szervektől. A terepviszonyok ezen a területen meglehetősen mostohák, az időjárás hideg hegyvidéki, téli időszakban sok a hó és heves esőzések vannak. Nyáron homokviharok és magas hőmérséklet a jellemző. A határőr őrsök határszakasza 4 és 5 km között változik. Néhány határőr őrs nem rendelkezik magasfigyelővel, némelyik területén viszont 4-5 darab található. A határőr őrsökön általában 2 hőkamera található, nagy felbontású távcső 1-3 darab, kézi éjjellátó eszköz 1-15 darab. A határőr őrök biztonsági (riasztó) berendezéssel vannak felszerelve. A működési területen a technikai eszközökkel nem lefedett terület nagysága kb. 20%. A viszonylatban, az államhatár mentén aknamező található. 1.7. Az iráni-török viszonylat Hasonlóan az iraki határhoz, az iráni viszonylatban is a terrorfenyegetettség meghatározó veszélyforrást képez. A határszakaszon, az államhatáron átnyúló bűnözés nagyon jelentős. Legjellemzőbb az embercsempészet, és a kábítószer- és árucsempészet. A csempészek a nehezen járható utak miatt, öszvéreket és lovakat használnak közelekdési eszköz gyanánt. A határvonal közelében itt is gyakran taláhatunk településeket, mely megnehezíti a jogellenes cselekmények felfedését. A határterület a tengerszint felett 2000-3000 m magasságban terül el, a határőrizeti munkát számos vízmosás, völgy, folyómeder nehezíti meg, a hegységek magasak és nehezen járhatóak, az időjárási viszonyok főleg a téli időszakban mostohák. A heves hóesések következtében a közelekedés télen néha lehetetlen. Téli időjárás uralkodik az év 10 hónapjában. A határőr őrsök felelősségébe tartozó határszakaszok hossza rendkívül változó átlagosan 7 kilométer, de a terepviszonyok függvényében az 1.750 métertől 10 kilométerig is terjedhet. Az őrsök legtöbbször fel vannak szerelve hőkamerákkal (1-3 db), nagy felbontású és hatótávolságú távcsövekkel (1-3 db), kézi távcsövekkel és éjjellátó eszközökkel (7-17 db). Néhány őrsön földi radar is megtalálható. A technikai eszközökkel le 164


nem fedett területek nagysága a viszonylatban őrsönként változó, 8 és 70% között van. A viszonylatban, az államhatár mentén aknamező található. 1.8. Az örmény-török viszonylat Az örmény és a grúz határviszonylat a határrendészet szempontjából a legproblémamentesebb viszonylat. Ennek a fő oka, hogy az államhatár mindkét oldalán erős a határőrizeti tevékenység. Az örmény határviszonylat a határforgalom elől le van zárva. Örmény viszonylatban is változóak a terepviszonyok, a terület egy része hegyvidéki, erdővel borított, más részeken hegyes, de nincsennek rajta erdők, néhány helyen a terület sík és nyílt. Esetenként folyók határolják a területet. Az időjárási viszonyok változóak, a magashegyi időjárás megnehezíti a határőrizetet. Az alacsonnyabban fekvő területek időjárása kedvezőbb. A határőr őrsök határszakasza 12 km és 24 km között változik. A magasfigyelők száma őrsönként 1-4 db., de van olyan őrs is, ahol összesen 8 db. magasfigyelő található. A határfelderítő eszközök száma őrsönként: 1-2 hőkamera, 1-3 nagy teljesítményű távcső, 3-10 kézi távcső, 8-16 éjjellátó eszköz. Néhány őrs földi radarral is rendelkezik. A technikai eszközzel le nem fedett területek nagysága változó az 10 és 40% között van. A határsértők száma csekély. Az államhatár mentén aknamező található. 1.9. A grúziai-török viszonylat Jelenleg a grúziai-török viszonylat képezi a legkisebb kockázatot. A határsértők száma elenyésző. A terület domborzata és időjárási viszonyai rendkívül mostohák. A területet hegyek borítják, amely sűrű erdővel fedett, a téli havas és hideg időjárási körülmények megnehezítik a határőrizeti munkát. Télen, több mint hat hónapon keresztül hatalmas hó van, az utak gépjárművekkel járhatatlanok. Az őrsök határszakaszának hossza a 6 km és 30 km között van. A magasfigyelők száma őrsönként 1-5 db. között változik. A határfelderítő eszközök száma hasonló más viszonylatokéhoz, hőkamera 1-2 db, nagy teljesítményű távcső 2 db, kézi éjjellátó eszközök 17-26 db. között találhatók meg egy őrsön. Néhány helyen földi radarral is rendelkeznek. A technikai eszközökkel le nem fedett területek nagysága 35 és 100% között változik őrsönként. Az aknamezők az államhatár mentén az Örmény, az Azerbajdzsáni, az Iráni, az Iraki és a Szíriai határviszonylatban találhatóak. A határsáv és a műszaki zár rendszer célja, hogy megakadályozzák az államhtáron kersztül ható illegális migrációt és csempész tevékenységet.

165

Kovács Gábor

2. A törökországi tengeri határok bemutatása Törökország tengeri határainak hossza (6.530 km) számottevően nagyobb, mint a szárazföldi határoké (török szárazföldi határ 2.949 km). A tengereken a határrendészeti feladatokat a Belügyminisztérium alárendeltségében lévő Parti Őrség hajtja végre. Az illegális migránsok főleg az Égei-tengeren kísérlik meg a tiltott határátlépést Görögország irányába. 2.1. Fekete-tengeri határok A Fekete-tengeri határok mentén, általában azzal párhuzamosan, hegyvidéki terület húzódik, amely keskeny tengeri partvonalat eredményez. A hegyek magasak, és erdővel fedettek. A tengerparton főutvonalak haladnak az egész régióban. Néhány helyen az utak a szárazföld irányába fordulnak, így biztosítva a tengerparti területek összeköttetését a szárazföldi területekkel. A közelekedési lehetőségek a határsértők számára kedveznek, megkönnyítik a tengerpartra történő eljutást. Ebben a viszonylatban főleg a befelé irányuló migráció és csempészet a jelentős. A Fekete-tenger térségének időjárási jellemzői: enyhe tél, nagy esőkkel és nagyobb mennyiségű hóval a hegyi területeken. A tenger többnyire hullámos és szeles, nem kedvez a vízi közlekedésnek. A legtöbb gondot az illegális halászat okozza, ezt az árucsempészet és az üzemanyag csempészet követi. A Parti Őrség hajóinak típusa és azok állapota változó, megtalálhatóak benne a régebbi és a legmodernebb hajótípusok is. Többnyire a nagyobb hajókat használják a szolgálati feladatok ellátására, ennek célja a kedvezőtlen tengeri viszonyok ellensúlyozása. A hajók radar eszközökkel ellátottak, a felderítő képességük jó. Nem minden hajó rendelkezik navigációs rendszerrel, és hőkamerával. A hajókon nincsennek okmányvizsgáló- és olvasó berendezések, kábítószer kimutatására szolgáló indikátorok és műszerek. Emberek felderítésére szolgáló műszerekkel sem rendelkeznek (pl.: szívdobbanás érzékelő, CO mérő stb). A Parti Őrség nem végez tevékenységet a szárazföldön (pl.: járőrözés, egyéb ellenőrzések). 2.2. A Márvány-tengeri határok A tengerparti terület főleg síkság, amelyben a tenger kis öblöket formázott. A tengerparti területek lakossága főleg a nyári időszakban megnövekszik, a várokban nagyszámú turista tartózkodik. A Márvány-tenger törökországban beltengernek számít, de a tengeri hajóforgalom ezen a tengerszakaszon számottevően jelentős. A legfőbb problémát az illegális migráció és az illegális halászat okozza.

166


2.3. Az Égei-tengeri határok Az Égei-tengeri klíma tipikusan mediterrán, hosszú forró nyár és télen esős, enyhe időjárás a jellemző. Az északi területek klímája valamivel hűvösebb, a tenger szeles, esetenként viharos. A meghatározó domborzati viszonyok a magas hegyek, amelyek követlenül a tengerparthoz csatlakoznak. A partvonal viszonylag keskeny. A török partok közelében számos görög sziget található. A szárazföld nagy részét fenyőerdő borítja. Főleg nyári időszakban a turisták által látogatott helyek zsúfoltak. Van olyan partszakasz, ahol nincs település és nincsennek utak sem, amelyek a szárazföld belsejébe vezetnek. Néhány területen szabadidő hajók és yachtok horgonyoznak, amelyek kiváló lehetőséget biztosítanak az embercsempészeknek. Ezen a tengeren a fő probléma az illegális migráció és a jogellenes halászati tevékenység. A határsértők száma évente 5-6000 fő között mozog, de az az utóbbi időszak átlagát tekintve fokozatosan növekszik. A határsértők valószínű mozgási iránya az Égei-tengeren a következő városokhoz köthetőek: Kuşadası 1056 fő, Ayvalık 944 fő, Çeşme 478 fő, Behramkale 431fő, Didim 437 fő és Ayvacık 258 fő8 elfogott migráns. A Parti Őrség feladata még a vízi közlekedési eszközöknek az ellenőrzése (teherszállító hajók, tankerek, kompok, üdülőhajók, és egyéb hajók). (3. sz. ábra: Az Égei-tengeri határszakasz).

3. sz. ábra: Az Égei-tengeri határszakasz 8

Az adatok 2007. évre vonatkoznak – Forrás IBM Bureau

167

Kovács Gábor

2.4. A Földközi-tengeri határok A Földközi-tengeri terület földrajzi jellemzői hasonlóak az Égei-tengeri területeken találhatóval. A fő kockázati tényező itt is a hajóforgalom ellenőrzése, mivel ezeken a vízi járműveken jellemző a cigaretta, az alkohol, az üzemanyag, a kozmetikumok és a tea csempészete. A területen a terrorfenyegetettség folyamatosan jelen van. 3. Törökország államhatárának biztonságát fenyegető veszélyek Törökországnak a szomszédos országokkal kapcsolatos problémái Törökországot a szárazföldön nyugatról két ország, keletről és délről hat ország határolja. Határbiztonsági szempontból a keleti- és déli államhatárok jelenthetnek veszélyt Törökország irányába. 3.1. A Határbiztonságot veszélyeztető (nehezítő) tényezők: – a szomszédos országokban lévő eltérő jogrendszer; – a szomszédos államok az illegális migráció visszaszorításában esetenként nem partnerek; – a határőrizeti rendszerük és eljárásuk nem eléggé modern és nem kompatibilisek a törökországi rendszerrel; – néhány szomszédos országban, az embercsempészés, a szervezett bűnözés és a terrorista szervezetek száma évről évre nő; – némelyik szomszédos ország nem fordít kellő figyelmet saját határainak őrizetére; – egyes szomszédos országok támogatják az illegális migrációt és a politikai okokból történő kivándorlást (legális migráció); – Törökország déli és keleti határainál lévő államok gyenge gazdasági háttérrel rendelkeznek. 3.2. A határőrizeti rendszer elemei, a határműszaki rendszer – fizikai akadályrendszerek (aknamező, szögesdrót akadályok); – telepített figyelő berendezések (mozgás és lépésérzékelők); – többvonalas járőrözési rendszer; – egyéb technikai eszközök alkalmazása (éjjellátók, hőkamerák stb). A határműszaki rendszer felépítése (4. sz. ábra) a) A határbiztonságot biztosító műszaki rendszer és elemei

168


Egyes határszakaszokon a határvonaltól a honi terület felé 11 méter mélységben szögesdróttal és összecsukható akadályokkal, valamint aknákkal elzárt terület található, majd a 7 méter széles nyomsáv, a manőverúttal és a világítással, azt a 12 méter széles, jelzőeszközökkel telepített sáv követi. A rendszert az úgynevezett vadfogó kerítés zárja. b) A határfigyelő és érzékelő rendszer és elemei Az elektronikus figyelő és értékelő rendszer részei: – földalatti érzékelők (aknák); – drótakadályok rendszere; – világítási rendszer (egyes határszakaszokon); – drótháló; – nyomsáv; – manőverút; – magasfigyelők; – elektronikus figyelő berendezések (telepített és mobil hőkamerák, földi radarok). A határműszaki, figyelő és ellenőrző rendszer kiépítettsége természetesen a határszakasz fontosságának megfelelően változik. 4. sz. ábra: A határműszaki rendszer felépítése

169

Kovács Gábor

4. A határellenőrzésben részvevő erők és fő feladatai 4.1. A török szárazföldi erők Az 1980-as években a megnövekedett terrorfenyegetés miatt, a csendőrségtől a szárazföldi erők vették át a határőrizeti feladatokat. A szárazföldi határok biztonságáról és védelméről szóló 3497. sz. törvény alapján, ma a török hadsereg szárazföldi erőinek feladatkörébe tartozik Törökország szárazföldi határai sérthetelenségének biztosítása. A katonák gyakorlatilag határvédelmet folytatnak, mely fő módszere az államhatár közelében /az általában két kilométer szélességű határsávban/ végzett járőrözés. A hadsereg által elfogott személyeket a rendőrségnek adják át. A Török Hadsereg alkalmazása a határőrizeti feladatok ellátása során A Török Hadsereg speciális egységei és alegységei szerves részét képezik a határbiztonsági rendszernek, amely felkészítés magába foglalja: – Az alegységparancsnokok és helyettesek (tisztek) a várható alkalmazás helyén 2-4 hetes határbiztonsági felkészítésen vesznek részt. – A határbiztonsági felkészítés célja, hogy a tiszti állomány megismerje a határőrizeti feladatrendszert, és a technikai eszközök és berendezések kezelését, szolgálati alkalmazását. – A tiszthelyetteseket szintén a várható alkalmazási helyen készítik fel a feladat-végrehajtásra, a határbiztonsági tanfolyami képzés periodikus, amely 2-5 hétig tart. – A specialisták felkészítése a leendő szolgálati helyen történik, változó időtartamban általában 9 hétig. A hadsereg sorállományának felkészítése a határőrizeti feladatok ellátására, hat héttől - tíz hétig tartó alapképzésen történik, amelyet a határvonal közelébe települt határszolgálatot végrehajtó honvédségi erőknél vezetnek le. A képzés magába foglalja a határőrzetben résztvevő honvéd erők hatékony alkalmazására történő felkészítést. Alapvetően gyakorlati felkészítést ad, megtanítja a katonákat a technikai eszközök kezelésére és alkalmazására. A felkészítés csak a jövőbeni várható szolgálati feladatok ellátására terjed ki.

170


4.2. A Török Nemzeti Rendőrség A határforgalom ellenőrzését az összes határátkelőhelyen (szárazföldi, vízi, légi) a Rendőrség, a Belügyminisztérium Biztonsági Főigazgatóságának (Nemzeti Rendőrség) szervezete végzi. A Rendőrség felelős az ország belső biztonságáért, valamint a határforgalom ellenőrzési feladatok koordinálásáért és végrehajtásáért. Az országban 1.197 rendőrőrs, 756 kerületi és 81 tartományi igazgatóság működik az ankarai központon kívül kb. 250.000 fős állománnyal. Szervezetében megtalálható az Idegenrendészeti, Határrendészeti és Menekültügyi Főosztály, melynek fő feladatai: a vízumra, tartózkodási engedélyre, a menedékjogra vonatkozó kérelmek elbírálása. Feladata még a menekültek és menedékkérők fogadása, honosítási eljárás, az emberkereskedelemre vonatkozó nemzeti bejelentési rendszer koordinálása. A biometrikus útlevél 2010. júniusi bevezetésével, az útlevéllel kapcsolatos feladatok kikerültek a rendőrség hatásköréből, és egy civil egységhez tartozik a Belügyminisztérium szervezetén belül. A Csempészés- és Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály foglalkozik - egyebek mellett - az illegális migráció, az embercsempészés és az emberkereskedelem elleni küzdelemmel. 4.3. A Csendőrség A Csendőrség szervezetéről, feladat- és hatásköréről szóló 2803. számú törvény alapján a csendőrség kettős feladatrendszerű szervezet. Rendészeti feladatkörében ellátja a közrend és a közbiztonság fenntartását. Katonai jellegű fegyveres testületként, - mint a hadsereg része - a Honvéd Vezérkar alárendeltségében tevékenykedik, veszélyeztetettség esetén és háborúban támogatja a hadsereget. Testületi jellemzői miatt közelebb áll a hadsereghez, mint a rendőrséghez. A Csendőrség hivatásos és sorozott állománnyal hajtja végre feladatait. A Török Csendőrség illetékességi területe: általánosságban a rendőrség illetékességi területén kívüli terület (városokon kívüli terület), ez az ország területének 92%-át foglalja magába. A Csendőrség felelős a teljes Iraki viszonylat egy szakaszának (kb. 200 km) a biztonságáért. A Csendőrség szervezetében a határőrizeti feladatok ellátását - a hivatásosok vezetésével - a sorállomány végzi. A szervezet összlétszáma 150.000 fő, ebből a ha171

Kovács Gábor

tárőrizeti feladatok ellátásába mindösszesen kb. 6.000 főt vonnak be. A határőrizeti feladatok átadása a hadsereg részére még napjainkban is folyamatban van. A Török Csendőrség felfegyverzett, a biztonság és törvényesség (törvények) végrehajtására létrehozott „alapvetően katonai státuszban” lévő szervezet, amelynek a legfontosabb feladatai a következők: – közigazgatási feladatok; – büntetés-végrehajtási feladatok; – katonai védelmi feladatok – határőrizeti feladatok; – egyéb (pl.: őrzés-védelemi, környezetvédelemi, közlekedésrendészeti) feladatok. A Török Csendőrség szervezeti felépítése és fő feladatai A Csendőrség Főparancsnoksága az ország fővárosában, Ankarában található. A feladatrendszer megosztásából adódóan, a Határőr Főosztálynak a feladata az államhatárral kapcsolatos tevékenységrendszert végrehajtó szervezeti elemek szakirányítása és vezetése, az államhatár rendjét veszélyeztető jogsértő cselekményeket magakadályozó szervezet közvetlen felügyelete. A Csendőrség szervezete 14 regionális parancsnokságra oszlik, amely 3-9 provinciális csendőr-parancsnokságot (öszszesen 81 van belőle) foglal magába. A provinciális csendőrparancsnokságok (összesen 901 db) szervezetében megtalálhatók a Csendőr parancsnokságok, a Bűnügyi és nyomozó csoport, a Közlekedési csoport, a Börtönőrök és az Objektumőrzési egységek. A provinciális csendőrparancsnokságok 2-4 helyi szintű csendőrőrsből állnak. A provinciális szervezetben helyet kaptak a büntetés-végrehajtás, kommandó és speciális bevetési egységek is. A provinciális csendőrparancsnokság érdekében tevékenykednek a különleges csendőr alakulatok, a Bűnügyi helyszínelő és nyomozó csoport, az Autópálya rendőrség, a Kutató és mentő csoport, a Vízi rendészet, a Kábítószer-kereső kutyás csoport, Hegyi lovasjárőr csoport, Környezetvédelmi csoport és a Természetvédelmi csoport. A helyi csendőrőrsök (2.679 db) tartják fenn a rendet az országban. A Török Csendőrség mobil kirendeltségekkel is rendelkezik, amelyeket főleg a turisták által látogatott körzetekben alkalmaznak. A kommandót és a speciális egységeket a terroristák ellen alkalmazzák, de igénybe vehetők a természeti katasztrófák áldozatainak felkutatására és a mentési feladatok ellátására. A Csendőrségen belül létrehozásra kerültek az objektumőri egységek, melyek fő feladata a kiemelten fontos létesítmények (olajkutak és vezetékek, repülőterek, gá172


tak) őrzése és védelme. A büntetés-végrehajtási, őrzési feladatokat (külső őrzés) is a csendőrség erői hajtják végre. A Csendőrség határőrizeti egységeihez vezényeltek képzése A csendőr tiszti- és tiszthelyettesi állomány képzése közvetlenül kapcsolódik az államhatárrral kapcsolatos ismeretek elsajátításához. A határőrizeti feladatok ellátására történő felkészítés főbb témakörei a következők, amelyek természetesen differenciálva kerülnek feldolgozásra a tiszthelyettesés tisztképzés során: – A csendőrség csempészet elleni tevékenysége (az egyes szervezeti elemek ezirányú feladatai). – Határőrizeti, határvédelmi szolgálati szabályzat. – A minősített időszaki határőrizet elvei és tevékenységi formái. – A határőr parancsnokok (vezetők) és törzsek szolgálati feladatai, és felelőssége. – A határműszaki, -biztonsági és -figyelő berendezések rendszere és üzemeltetése. – A polgári és katonai együttműködés rendszere. – Az illegális migráció jellemzői és megjelenése az államhatáron. – A Genfi Konvenció (1951), a menekültek speciális státusza. – Törökország jelenlegi menekültügyi eljárása, a menekültekkel való eljárás rendje, a csendőrség feladatai a menekültügyi eljárásban. – Az illegális határátlépőkkel szembeni eljárás rendje. – Elméleti és gyakorlati oktatás, egyéb határincidensek kezelésére. A specialisták és a sorállományú határőrizeti feladatot végrehajtó alegységek, a szakképzést megelőzően, általános katonai alapkiképzésen (15 hónap) vesznek részt, ezután a kiképző zászlóaljnál 15 napos általános képzében részesülnek. Ezt követően megkezdődik a szakfeladatra történő egyéni és kötelékben történő speciális felkészítésük. Az egyéni- és csapaterős felkészítés főbb témakörei Az oktatási program a következő témaköröket tartalmazza: – A határőrizet, az ország biztonságát veszélyezetető fő kihívások. – A csendőrség határőrizeti feladatokat ellátó alegységeinek szolgálati szabályzata. – A határbiztonsági rendszerek. – Az illegális határátlépőkkel szembeni eljárás rendje. – A zárás, kutatás, egyéb csapaterős tevékenységek. 173

Kovács Gábor

– – –

A csempészet jellemzői, jelensége. A határőr harcászat és a csempészet elleni csapaterős eljárások. A csempészek elleni hatósági eljárás rendszere.

A képzés magába foglalja a katonai felkészítést, valamint a specialisták és a sorállomány képzését is. A képzés egyéni és kötelékkiképzést is magába foglal, melynek alapja az alkalmazásra történő felkészítés. 4.4. A Parti Őrség A Parti Őrség, mint fegyveres rendészeti szerv, békeidőben a Belügyminisztériumhoz tartozik, háborúban és válsághelyzetben a Haditengerészet irányítása alatt működik. A szervezet állományának döntő része korábban a haditengerészetnél teljesített szolgálatot. A két szervezet közötti mobilizáció biztosított, szoros kapcsolatuk van a haditengerészettel. A Parti Őrség illetékességi területe a Törökország területéhez tartózó vizeket fedi le (Földközi-tenger, Égei-tenger, Fekete-tenger, Márvány-tenger) ez a terület összesen 377 172 km2. A Parti Őrség Parancsnoksága az illetékességi területén belül lát el határellenőrzési feladatot. A Parti Őrség szervezeti felépítése: Főparancsnokság (Ankara), Fekete-tengeri Régió Parancsnoksága (Samsun), Márvány-tenger és Tengerszorosok Parancsnoksága (Isztambul), Égei-tengeri Régió Parancsnoksága, Földközi-tengeri Régió Parancsnoksága (Mersin), Légi Parancsnokság (Izmir), Kiképzési Parancsnokság (Antalya), Ellátó Központ Parancsnokság (Isztambul). A Parti Őrség létszámát 3.250 főre becsülik, hivatásos állománnyal dolgoznak. A szervezet csak a tengeri határokért felelős, nincs hatásköre a határátkelőhelyeken. A határátkelőhelyek az útiokmányok ellenőrzést a török rendőri erők végzik. Fő feladatait a 2692. számú törvény határozza meg, mint a tengeren hatáskörrel rendelkező rendvédelmi szerv: Törökország tengerei biztonságának biztosítása és védelme; az élet és vagyon védelme a tengeren; a területi vizekre érkező menekültek lefegyverzése, az illetékes hatóságnak történő átadása; a tengeren történő mindenfajta csempészés megelőzése; csónakok és hajók jogszabályokat sértő tevékenységének megakadályozása; kutatási és mentési tevékenység folytatása, környezetvédelmi feladatok ellátása. 4.5. A Vámőrség A Vámőrség Helyettes Államtitkársága felelős a járműforgalom és az áruk határátlépésért, az embercsempészet felderítéséért, valamint a határátkelőhelyek biztonságáért. A Vámőrség szervezetéről és hatásköréről szóló rendelet alapján a fő feladatai közé tartozik mindenfajta csempészés megelőzése, felderítése és nyomozása. A 174


Vámőrség a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik. Központi egységei a helyettes államtitkárság és a főigazgatóságok, regionális és helyi igazgatóságok. A Vámőrség széleskörű hazai- és nemzetközi együttműködést folytat a társszervekkel. A határátkelőhelyek rendjének fenntartását is a Vámőrség hajtja végre. A török határátkelőhelyeken jelenleg a Rendőrség „csak” az útiokmányokkal kapcsolatos tevékenyégekért felelős, minden egyéb feladatot a Vámőrség lát el. 5. Törökország határigazgatási rendszerének korszerűsítésére irányuló törekvések A jelenlegi határigazgatási rendszer fő jellemzője, hogy a szervezetek közötti információ áramlás hatásfoka gyenge. Minden szervezet a legjobb tudása szerint végzi feladatát, de az együttműködés hiánya az eredményesség rovására megy. Időszerű a szabályzók, a szervezeti felépítés, a munkamódszerek korszerűsítése Törökországban, ha meg szeretnének felelni az uniós elvárásoknak. Az utóbbi időszakban, ezen elvárások teljesítésére projektek indultak az országban. A továbbiakban ezek kerülnek röviden bemutatásra. 5.1. Az Integrált Határigazgatás Megvalósítási Terve – 1. fázis Az Integrált Határellenőrzésről szóló Nemzeti Cselekvési Terv alapján, jelenleg folyamatban van a jogszabályok felülvizsgálata és az Integrált Határigazgatási Rendszer (IBM) kialakítása. A Belügyminisztérium szervezetében létrehozásra került az Integrált Határmenedzsment Hivatal, amelynek a feladata, hogy koordinálja a jövőbeni Határőrség létrehozásra irányuló tevékenységet. A hivatal felelős az IBM rendszerének kialakításáért és az önálló Határőr szervezet létrehozásának koordinálásáért. Az új szervezeti modell kialakításában kiemelkedő jelentőségű volt a TR 07 IB JH 04 számú, az Integrált Határigazgatás Megvalósítási Terve – 1. fázis elnevezésű 18 hónapig tartó Twinning projekt megkezdése 2010. június hónapban, mely projekt előkészítette az „Integrated Border Management” (IBM) bevezetésével kapcsolatos tevékenységeket. Magyarország, a projekt vezető országa, konzorciumban az Egyesült Királysággal. A két vezető szervezet a Magyar Köztársaság Rendőrsége és a Northern Ireland Co-operation Overseas (NI-CO). A projekten belül, a magyar szakértők munkáját támogatják még az International Centre for Migration Policy Development (ICMPD) által küldött szakértők is. Összességében, e projekt nemzetközi alapokon biztosította Törökország számára a legjobb európai uniós- és schengen gyakorlat adaptációját. A projekt indítását megelőzően, a török miniszterelnök kiadta az integrált határellenőrzés megteremtéséről szóló referandumot, mely kötelező jelleggel, magas szin175

Kovács Gábor

tű koordinációt és együttműködést ír elő a szervezeteknek, e-mellett miniszteri szinten megalakította az Integrált Határellenőrzési Koordinációs Tanácsot, amely negyedévente ülésezik. A projekt megvalósításának fő célja olyan integrált határrendészeti szervezeti struktúra megalkotása, amely garantálni tudja Törökország államhatárainak sérthetetlenségét. Amennyiben létrejön az Integrált Határellenőrzési Rendszer (IBM), az majd remélhetően biztosítani fogja a hatékony és eredményes határellenőrzést (határőrizet, határforgalom ellenőrzést) a török szárazföldi-, légi-, vízi határokon. A Török Kormány felismerte azt is, hogy az új szervezet mellett, az IBM-ben résztvevő szervezetek közötti hatékonyabb együttműködéssel és koordinációval jelentősen növelhető a határellenőrzési rendszer hatékonysága. A török IBM kialakítását megcélzó projekt egyik eleme a határrendészeti képzés, ezen belül 45 trainer felkészítése és a 150 török résztvevő oktatása. A projekt eredményeként - a jövőben - fontos változások várhatók az államhatáron jelenlévő hatóságok hatáskörében és illetékességében. Az IBM kialakításának egyik eredményeként, hivatásos állományú, új határőrizeti egység (Türk Sinir Mohafizi – Török Határőrség) jön létre. A szervezet létrehozása és az átalakítás ütemezve megy majd végbe, az új szervezet - megalakítását követően - először a kevésbé veszélyeztetett nyugati határszakaszokon veszi át a határrendészeti feladatokat (bolgár-török viszonylat), majd az ütemtervnek megfelelően, a maradék határszakaszokon kezdi meg az ellenőrzést. Az IBM rendszer is megalakul, Közös Koordinációs- és Kockázatelemző Központ létrehozását tervezik, amelybe mindegyik, az IBM-ben érdekelt szervezet képviselteti magát. Az uniós szakértők és a török partnerek közös munkája eredményeként 2010. december hónapban elkészült a Török Határőrség szervezetének létrehozására szolgáló törvény tervezete, amely jelenleg a Török Belügyminisztériumban van véleményezésen. Ezzel a munkával párhuzamosan folyt a projekt többi elemének az előkészítése és megvalósítása, többek között a Schengen Katalógus adaptálása, a többlépcsős határrendészeti képzés rendszerének kialakítása és a képzési stratégia elkészítése, valamint a külföldi tanulmányutak végrehajtása (összesen hat országba, hét alkalommal). A projekt „kézzel fogható” végeredménye a Nemzeti Akcióterv és a Road Map aktualizálása, valamint a tervezett Törökországi Integrált Határellenőrzési Rendszert részletesen bemutató összefoglaló jelentés elkészítése. A Záró Konferenciára a magyar Belügyminiszter úr is meghívásra került, amit el is fogadott. 5.2. Az Integrált Határigazgatás Megvalósítási Terve – 2. fázis Az IBM Kockázatelemző Központ Létrehozására irányuló projekt – TR 08 IB JH 04 sz. – megvalósításának jogát Finnország nyerte el, melynek témája az Európai Unió legjobb gyakorlata alapján, a kockázatelemző tevékenység fejlesztése Török176


országban. Ez a program 2011. január 11-én vette kezdetét és 18 hónapig tart. A „második fázis” megvalósítása az első fázis eredményeire támaszkodik, cél a Közös Kockázatelemző Központ létrehozása, amely a határrendészeti kérdésekkel fog foglalkozni. 5.3. A Török Határőrök Képzése – TR 07 IB JH 02 oktatási projekt A szervezet létrehozása mellett, napirenden van a török határrendészeti képzés rendszerének kialakítása, ennek a tevékenységnek a vezetője Németország. Ez a projekt 2010. december hónapban indult, és 15 hónapig tart. Hazánkhoz ez a program is kapcsolódik, hiszen négy évvel ezelőtt, a spanyol-magyar konzorcium keretében – a TR 04 IB JH 05 számú projekt keretében – a magyar szakemberek tevékenyen részt vállaltak a török határrendészeti képzés (tiszthelyettes és tisztképzés) rendszerének kidolgozásában. A német szakértők munkájuk során felhasználták a korábbi oktatási projekt eredményeit, és a jelenlegi IBM projekt jelentéseit. A párhuzamosságok elkerülésére a projektvezetéssel történő folyamatos koordináció és együttműködés napi szintű volt. Közösen kidolgozásra került a „Török Határőrök Képzési Rendszerének Stratégiája” című munkaanyag. A török Belügyminiszter terve alapján, a Török Rendőr Akadémián a 2011/2012es tanévre már létrehozzák a határrendész szakmai felkészítést koordináló Határőr Fakultációt. Az Akadémián jelenleg már három évfolyamon folyik határrendészeti oktatás, az első határrendész hallgatók jövőre fejezik be tanulmányaikat. A hosszú távú tervek között szerepel az önálló Határőr Akadémia megalapítása, amely a határőr tisztképzés igényeit elégítené ki. A határőr tiszthelyettesképző intézetek megalapítása napirenden van. 5.4. Összefoglalás Megállapítható, hogy Törökországban elindult egy fejlődési folyamat, amely az integrált határigazgatási rendszer elemei közötti együttműködést hozza létre, megalakítja a határőrség szervezetét, valamint az a jelenlegi határellenőrzési rendszer főbb meglévő elemeinek a korszerűsítésére irányul. A megvalósuló projektek eredményeit felhasználva a török partnerek előtt megvan a lehetőség, hogy 10-15 éven belül, egy az Európai Unió és a Schengeni előírásoknak megfelelő integrált határigazgatási rendszer jöjjön létre. Befejezés Törökország határviszonylatai és határellenőrzési szervei tevékenységeinek bemutatása után megállapítható, hogy az a jelenlegi szerkezetében és formájában nem 177

Kovács Gábor

felel meg az uniós és a schengeni határbiztonsági követelményeknek. Szükséges egy olyan szervezet létrehozása, amely felelős az államhatárral kapcsolatos tevékenységrendszer irányításáért. Az, hogy ez a létrejövő új hatóság a jövőben milyen szervezettel és milyen módszerekkel fogja ezt a feladatot ellátni, az a török politikai és szakmai vezetés felelőssége. A projektek során minden olyan háttéranyag a török partnerek birtokába került, amely elméleti és gyakorlati alapokat biztosít ahhoz, hogy sikeres integrált határigazgatási rendszer és határellenőrző szervezet alakuljon meg. Hazánk mindig is vezető szerepet töltött be a schengeni vívmányok elméleti és gyakorlati megvalósításában. A Magyar Köztársaság Rendőrsége határrendészeti szakembereinek szakmai tapasztalatait egész európában elismerik. Jó példa erre az „Action Plan on Integrated Border Management Phase-1” twinning projekt, melynek kivitelezésében összességében 35 magyar határrendészeti szakértő vett rész. Megállapítható, hogy a rendészeti kutatások gyakorlati eredménye ezekben a projektekben csúcsosodik ki, amelyben eredményesen ötvöződik az legjobb európai uniós elmélet és a gyakorlat. Felhasznált irodalom: 1. A szárazföldi határok biztonságáról és védelméről szóló 3497. sz. törvény; IBM Unit irattár Ankara 2. A 2692. számú törvény a Parti Őrség tevékenységéről, IBM Unit irattár Ankara 3. TR 07 IB JH 04 számú, az Integrált Határigazgatás Megvalósítási Terve – 1. fázis IBM Unit irattár Ankara 4. TR 08 IB JH 04 számú, az IBM Kockázatelemző Központ Létrehozására irányuló projekt – 2 fázis; IBM Unit irattár Ankara 5. TR 07 IB JH 02 számú, a Török Határőrök Képzése – oktatási projekt; IBM Unit irattár Ankara 6. TR 04 IB JH 05 számú, a Török Határőrség képzési rendszere – projekt, IBM Unit irattár Ankara 7. „Training System for Border Police” („A Török határrendőrség képzési rendszerének kialakítása”) Twinning program, 2005. IBM Unit irattár Ankara 8. List of equipment… www.jandarma.tsk.mil.tr/ing/tedarik/tedarik Letöltés: 2011.11.20. 9. General Command of Gendarmeie. Offers information on organization, history, mission, personnel, and photographs. www.jandarma.tsk.mil.tr/ing/ing.htm Letöltés: 2011.11.20.

178

A történettudomány és a politikatudomány szerepe a rendőrtisztképzésben

Kozáry Andrea tanszékvezető főiskolai tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Társadalomtudományi Tanszék

A történettudomány és a politikatudomány szerepe a rendőrtisztképzésben A tudomány a szó modern értelmében nem csupán egzakt tudás és olyan ismeret, amelyhez tudományos módszerrel jutottunk, hanem arra való törekvés, hogy úgy lássuk a világot, amilyen, nem pedig amilyennek lennie kellene. Hogy lássuk azt, ami van, láthatóvá kell tennünk. Machiavelli ezt így fogalmazta meg: „Az értőknek kívánván hasznos dolgot írni, helyesebbnek ítélem a dolog valódi igazságának kifürkészését ahelyett, hogy megelégednék a róla alkotott elképzeléssel. Nagy a távolság a valódi és képzelt életmódunk, valóságos és feltételezett tetteink között, aki az utóbbiak alapján okoskodik, inkább saját romlásának okozója, mintsem sikeres előmenetelének”1 A tudomány alapvetően olyan demokratikus intézmény, mely nem ismer tekintélyt, és eredményei mindenki számára elérhető publikációk formájában jelennek meg. Így lehetőség van az állítások és az elméletek felülvizsgálatára, megvitatására, kritikájára és cáfolatára. Az olyan új, a 19. század második felében létrejött társadalomtudományok, mint pl. a politológia, úgy születtek, hogy az azokat művelők, azzal foglalkozók kidolgozták saját kutatásaik elméleti kereteit, utánpótlást neveltek, akik továbbfejlesztették a hagyományokat, létrehozták a diszciplína könyvtárnyi irodalmát, és megalapították az egyetemi tanszékeket. A tudományterületek egyre kevésbé zárkóznak be saját elméleteikbe, igyekeznek a határterületeket is igénybe venni, nem is beszélve a tudományágak egymásra hatásáról, az átjárhatóságról, az interdiszciplinaritásról! A közrend és a közbiztonság megteremtésére, fenntartására irányuló törekvés egyidős az emberi társadalommal. Köztudomású, hogy a rendőrség a közrendet biztosító hatalom leglátványosabb megtestesítője. Mind külső megjelenésénél, mind működési közegénél, mind pedig jogosítványainál fogva különleges szerep hárul rá a tevékenysége által védett jogi értékek közvetítésében. A rendőrség, rendőr szó eredete is erre utal. Számos indoeurópai nyelv rendőrség szava a görög politeia, illetve a latin politia szóból származik, amelynek jelentése az állam helyes kormányzásának tudománya. Magyarországon a „rendészet” és a „rendőrség” kifejezéseket többnyire szinonimaként használják. Az 1807-ben megalkotott „rendészet” – Magyary Zoltánnak a „Magyar Közigazgatás” című, 1942-ben megjelent egyetemi tankönyvében megfogalmazottak szerint – a közigazgatási tevékenységet foglalta

1

Machiavelli, Niccolo: A fejedelem, Európa Könyvkiadó, Budapest. 1987. 84.o.

179

Kozáry Andrea

magába. Az 1823-ban született „rendőrség” tartalma többnyire a mainak felel meg, akkoriban a közrendet fenntartó (lovas) karhatalmi szervezetet jelentette. A rendőrség természetéről és a rendőri működésről az 1870-es évektől élénk vita folyt a magyar társadalomban. Ezt a vitát összegezte és bizonyos fokig lezárta az 1881-es rendőrségi törvény, amely a legmagasabb szintű jogszabályban rögzítette a rendőrség feladatait, határozta meg működésének feltételeit és kereteit. Az elfogadott törvény a feladatok között első helyen a személyi és vagyoni biztonság megőrzését, a béke és a közrend fenntartását mondta ki. Csak ezután következett minden más: a törvények megszegőivel szembeni fellépés, a véletlenségből vagy mulasztásból eredhető veszélyek és károk megakadályozása. A rendőrségi problematikával foglalkozó szerzők közül feltétlenül meg kell említenünk Concha Győző nevét, aki meglehetősen sajátos álláspontot képviselt az 1901-ben megjelent „A rendőrség természete és állása a szabad államban" c. munkájában. Azt állítja, hogy „a rendőri működés olyan viszonyban van az állam többi feladataihoz, minőben a pénzügyi. Mindenik közvetve járul csak az állam céljához, ezért nehezebb megérteni szükségességüket, ezért sohasem lehetnek népszerűek a rendőr és a finánc.”2 Concha munkássága ma is figyelemre méltó, hiszen a szabadság és jogállamiság mint alapértékek tisztelete mellett rámutat a rendőrség természetének és működésének olyan általános sajátosságaira, amelyeket sem a rendőrség, sem az állampolgár, sem pedig a demokratikus jogállam nem hagyhat figyelmen kívül, ha a rendőri működés megítéléséről van szó. „A rend – állapítja meg végkövetkeztetésként Concha – az emberi erőknek, javaknak, tevékenységeknek belső összefüggése, a rendőrség pedig e belső folyamatnak csak időleges, külső támogatója őrködő szolgálatával, hozzávetőleges, hamaros eszközeivel. Mint a jó orvos óvhatja, támogathatja, időleg helyettesítheti az organismus működéseit, de nem teremtheti.”3 A rendőrség 1918 előtt a közigazgatás részeként funkcionált, ebben a későbbiekben is csak részleges módosítás történt. Az 1920. évi II. tc. államosította a rendőrséget, kivonta a városi közigazgatás hatásköréből, és a belügyminiszter hatásköre alá helyezte. Korábbi ügykörének többi része a városi hatóságoknál maradt. A rendőrség országos szintű szervezeti kiépítése a 30-as években fejeződött be. A vidék rendjét a dualizmus kori állapotoknak megfelelően a csendőrség biztosította, melyet a belső szolgálati hierarchia tekintetében is a katonai függelmi viszonyok jellemeztek. A fegyveres testületek szoros kapcsolatát, centralizálását, szakszerűsítését és a végrehajtó hatalomnak való egyre nagyobb mértékű alárendelését indokolta a trianoni békeszerződés rendelkezéseinek és a kisantant országok ébersége kijátszásának igénye. A trianoni béke ugyanis a magyar fegyveres erő létszámát 35 ezer főben maximálta a tisztikarral és a pótalakulatokkal együtt. A 2

3

Concha Győző: A rendőrség természete és állása a szabad államban. Székfoglaló értekezés. 1901. 307.o. u.o.: 344. o.

180


rendszer jellegéről a történettudományban sok vita folyt és folyik a mai napig is. A két világháború közötti periódusban nagyobb mértékben konzervatív, kisebb mértékben liberális többpártrendszerű polgári parlamentarizmussal állunk szemben, mely legalábbis a formális jogállamiság kritériumainak mindenképpen megfelelt. A politikai rendszer belső erőviszonyai folyamatosan változtak, de legalábbis 1938-ig ezek a változások nem vezettek a rendszer stabilitásának megbomlásához. Az 1930-as években elhatalmasodó világgazdasági válság hatására egész rétegek szegényedtek el, ami a bűnözés megerősödéséhez és a radikális politikai mozgalmak kialakulásához vezetett. A rendvédelmi szervek – ameddig politikamentesek tudtak maradni – többé-kevésbé jól kezelték a felmerülő problémákat, például a két bécsi döntés által megnövelt területtel együtt járó többletterheket. Az ország politikai jobbratolódása (zsidótörvények, háromhatalmi egyezmény stb.) és a II. világháborúba sodródás a rendvédelmet is magával rántotta. A háborúban részben hátországvédelmet ellátó és a szovjet csapatokkal esélytelenül szembeszálló rendvédelmi szervek állományából sokan elestek, hadifogságba kerültek, illetve Nyugatra menekültek. A háború után megszerveződő új politikai hatalom teljesen szakított az addigi társadalmi-politikai berendezkedéssel, ami természetesen a rendvédelmi szerveket is érintette. „Igaz mindenekelőtt az, hogy a magyar rendőrség, noha nem tartozott a magyar adminisztráció legsötétebb pontjai közé, feltétlenül rászorul frissítésre, és feltétlenül kell, hogy átalakuljon a jól öltözött emberek biztonságát védő apparátusból a mindenki biztonságát őrző apparátussá. Igaz az is, hogy ott, ahol a rendőrséget valóban a nép öntevékenysége állította fel, a rendőrség meg tudta találni a népi igazságtevésnek azokat az elemi formáit, melyek egy radikális átalakulás szempontjából komoly értékűek… A rendőrségi túlkapások ügyében közkeletű az a replika, hogy történelmi, forradalmi időket élünk, és ilyenkor egyéni sérelmek nem olyan fontosak. Ez történelmi távlatban lehet igaz, de az eseményeken belül élő ember erre nem hivatkozhatik. Aki benne él egy konkrét felelősségben, annak, ha arról hall, hogy a maga felelőssége körében igazságtalanság és embertelen szenvedés történik, nincs joga történelemre és forradalmi időkre hivatkoznia, hanem az a dolga, hogy odarohanjon és orvosoljon. Ha ezt elmulasztja, akkor a történelem s a történetíró mondja meg, s nem ő, hogy amit azalatt alkotott, mialatt ezt az orvoslást elmulasztotta, történelmi cselekedet volt-e vagy sem.” 4 Elvonatkoztatva a konkrét történelmi aspektusoktól – 1945-ben még nagyon közeli és fájdalmas a vesztes háború emléke, az iszonyatos ember- és anyagi veszteség, a szovjet hadsereg megszállása – Bibó gondolatai ma is, több mint 60 év távlatából is, időtállóak. A fejlett nyugati társadalmaktól a „vasfüggöny” által elzárt, egyre anakronisztikusabbá váló országban a pártállami rendőrség egy, sokak által ma „visszasírt”, jó 4

Bibó István: Válogatott tanulmányok, Második kötet 1945-49. A magyar demokrácia válsága, Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1986. 38-39. o.

181

Kozáry Andrea

közbiztonságot volt képes garantálni, azzal a feltétellel, hogy alapjaiban korlátoztak egyes alapvető, alkotmányos jogokat. A totális rendszerek erőszakra építenek, és ehhez igénybe kell venniük azt az állami apparátust, amely hivatásszerűen képes erőszakot alkalmazni. A diktatúrák ehhez az egyszerű összefüggéshez elméletet is gyártanak. Ebben a kezdeti kemény időszakban a rendőr olyan személy, aki abszolút megbízható, a politikai hatalom kiválasztottja, akitől félnek az emberek, és akik el is hiszik magukról, hogy a társadalmi fejlődés az ő kezükbe van letéve, és tevékenységük minden másnál fontosabb. Amikor viszont a totális rendszer megbukik, az élcsapatból egyszerre üldözött bűnös lesz, amelyre a diktatúra politikusai a maguk bűnét is áthárítani igyekeznek. 5 A különböző politikai rendszerekben, legyenek azok demokratikus, arisztokratikus vagy akár autokratikus rendszerek, különböznek egymástól a legitimációs források, a társadalmi ellenőrzés technikái, de mindegyik megfelelhet a közrend és a társadalmi béke fenntartása, megteremtése vagy helyreállítása céljának. Nyilvánvaló, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság terminusaira "átszámítva" az egyes politikai rendszerek ráfordításai változóak, de mindenki elismeri a békés együttélés biztosításának és a rend fenntartásának alapvető fontosságát. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve láthatjuk, hogy a történelem egyes mozzanatainak milyen formáló erejük van. Nagyhatalmak és rendszereik jönnek létre, és ugyanúgy szűnnek meg egy pillanat alatt. A rendőrség szervezete se kivétel ez alól. Ahogyan a körülötte lévő társadalom és a társadalomban rejlő lehetőségek, úgy változik ő is. A rendőrséggel foglalkozó társadalomtudományok egyik feladata előmozdítani a rendőrök és a társadalom, azaz a civil individuumok és a szervezeti rendszerek közötti megfelelést, és ezen keresztül, közvetve hatást gyakorolni a rendőrök társadalmi problémákkal való kapcsolatára. Magyarországon az elmúlt 20 évben történt meg a politikatudomány intézményesülése, berendezkedése és konszolidációja, hiszen mint azt Carl Joachim Friedrich, német politológus mondta még a hatvanas évek elején: „A politikatudomány csak egy szabad államban virágozhat, mivel olyan dolgok után kutakodik, amelyeket az uralom hordozói szívesebben titokban tartanának.”6 Ehhez a folyamathoz természetesen a nemzetközi modellek, kutatási irányok segítsége is nagyban hozzájárult. A professzionalizmus a jogállami rendőrséggel szembeni egyik legfontosabb követelmény, vagyis a szervezetnek magas színvonalon kell alkalmaznia a legújabb tudományos eredményeket, a legkorszerűbb technikai eszközöket, mindezt hatékony nemzetközi együttműködés keretében. Egyesek számára a politikatudomány túlságosan elvont, tudálékos és érthetetlen nyelvezetével a valóságtól távol áll, és nem képes konkrét segítséget adni ahhoz, hogy a politika útvesztőjében eligazodjunk. Mások éppen az ellenkezőjét állítják, szerintük túl közel van a politikai gyakorlathoz, elfogult a politikai küzdelmekben, ezért nem tekinthető valódi tudománynak. E vélekedések, bár van bennük némi 5 6

Bodonyi Ilona – Kozáry Andrea – Tarján Gábor: Politológia Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004. 37. o. Friedrich ,Carl Joachim: Die politische Wissenschaft, Verlag Karl Alber. Freiburg/München, 1961.

182


igazság, nem állják meg a helyüket. Ugyanis minden tudománynak ki kell alakítania a maga fogalomrendszerét, és a társadalomtudományoknak mindenek előtt a szélesebb közönséghez kell szólniuk, és az alapvető szakkifejezéseket velük kell elfogadtatniuk. A politológia, amikor nyelvet és fogalmakat adott a rendszerváltozás körüli küzdelmek lebonyolításához, fontos kulturális missziót töltött be. A kelet-közép-európai társadalmakban a rendszerváltozás a társadalom mélyreható átrétegződését eredményezte. A nyilvánosságban először a régi és az új elitcsoportok kérdései jelentek meg, ami érthető, hiszen a politikai, gazdasági és tulajdonviszonyok átalakításának ezek a csoportok valóságos alanyai, és meghatározó szerepet játszanak a gazdasági és társadalmi struktúra egészében. A rendvédelmi szervek azonban nem alkalmazkodnak automatikusan a társadalom demokratikus átalakulásához. Éppen ezért megválaszolandó kérdés, hogy hol helyezkednek el a politikai rendszerben, milyen a hatalomhoz és milyen a társadalomhoz való viszonyuk, működésük hogyan felel meg a jogállamiság követelményeinek és az európai normáknak. A politizáló ember számára mindig az a legfontosabb kérdés, hogy mit és hogyan kell tennie, tehát természetes, ha válaszát a közeli vagy a távoli múltból meríti. A történelemből akar tehát tanulni, de egyrészt soha nem tanulhat eleget, másrészt különböző problémák tanulságaira van szüksége, harmadrészt pedig a jelenben elfoglalt pozíciói meglehetősen befolyásolják múltértelmező igényeit. Ebben a helyzetben segíti a politikatudomány, mely oktatásának általános célja tehát, hogy az egyes társadalmi problémák elemzéséhez és értelmezéséhez a szükséges információk rendszerezett és jól értékelhető formában elsajátíthatóvá váljanak. 1994 óta, amikor a Rendőrtiszti Főiskolán, a többi magyarországi felsőoktatási intézményhez hasonlóan, bevezetésre került a politológia tantárgy kötelező jellegű oktatása, ugyanez vonatkozik a hallgatókra, azzal a kiegészítéssel, hogy a politológia tantárgy segítségével elsajátított ismereteket a későbbiekben a munkájuk során alkalmazniuk is tudni kell. Hiába léteznek ugyanis a demokratikus intézmények, ha nem alakul ki megbecsülésük és használatuk készsége tulajdonosaik, az állampolgárok körében. A politika lételeme a konfliktus és a vita, ezekhez pedig a felek, a résztvevők általában a teoretikus hagyományból merítenek fogalmi eszközöket. Az elméletekre ezzel párhuzamosan természetesen jelentősen hatnak a korszak politikai történései, s a politikai nyilvánosságban polgárjogot nyert eszmék terjedése is befolyásolja alakulásukat. A jog és a törvény, a hatalom és az igazságosság, a konszenzus és a kötelesség fogalmai koronként mást és mást jelentettek, jelentenek. A legújabb kori teóriákban fontos témakörök a politikai társadalom és a jog természetére, a parancsolás és az engedelmesség viszonyára, a kötelesség és felelősség kapcsolatára vonatkozó kérdések.Ennek megfelelően a demokratikus közélet és a polgári lét kérdéseit elsősorban a gyakorlatban felmerülő kérdések oldaláról kívánjuk megragadni. A rendészet területén dolgozó, hivatásukat gyakorló szakemberek munkájának sikeressége alapvetően azoktól az elsajátított ismeretektől és kompetenciáktól függ, 183

Kozáry Andrea

amelyek egy tágabb társadalomtudományi képzettségre építve a közélet és a közszolgálat mélyebb összefüggéseinek strukturált tudásán alapulnak. A tantárgy elsajátítása során a hallgatók rendszerezett ismereteket szereznek a politikatudomány tartalmi sajátosságairól, módszertani jellegzetességeiről és a politika világának törvényszerűségeiről. E törvényszerűségek feltárása során bepillantást nyernek a politikum egyetemes értékeibe, és megtanulnak eligazodni a politikai érdekek és eszmék, a hatalom és az uralom, a politikai, a választási, a kormányzati és a pártrendszerek, a demokrácia dilemmái, az alkotmányos állam tartalmi és formai kritériumai, valamint a politikai ideológiák között. A politológia oktatásának célja, hogy a közszolgálat bármely területén dolgozó majdani szakemberek megismerjék a demokratikus társadalom lényegéhez köthető eszméket, értékeket, normákat és azokat munkájukban alkalmazni tudják. Arra kell törekednünk, hogy hivatásuk gyakorlása során a megszerzett tudás és elsajátított gondolkodásmód segítségével ne csupán a jog betűjének, hanem szellemének megfelelően cselekedjenek. A tantárgy fejleszti az előadás- és kifejezőkészséget, és segít eligazodni a politikatudományok rendszerében, a társadalomtudományok tágabb horizontjaira is kitekintve. E kompetenciák alkalmazásával a hallgatók képessé válnak a közszféra mindennapjaiban igényes és kreatív alkotómunkát végezni. Az eszmetörténeti részek a felmerülő problémák megfogalmazásához szükséges alapokat tartalmazzák, ezért elsősorban arra kell törekednünk, hogy megismertessük a hallgatókat az önálló véleményformáláshoz nélkülözhetetlen történeti előzményekkel, valamint a politikatudomány fejlődésével, az elméleti és módszertani sajátosságokkal és az alapvető politológiai fogalmakkal. A politikáról való gondolkodásunk keretét ugyanis máig azok a koncepciók és fogalmak alkotják, amelyek évszázadok történéseiben és politikai gondolkodásában kristályosodtak ki. A demokratikus közéletben való eligazodás tehát mindenki számára egyaránt fontos. A tisztánlátás különösen nagy jelentőséggel bír minden olyan szakma számára, melynek bármi köze van a hatalomhoz. Annak tanulmányozása, hogy a rendőrök hogyan foglalkoznak az állampolgárokkal, a közpolitika fontos területe. A rendőrök munkájának hatása nagyon nagy lehet az állampolgári attitűdök fejlődésére a hatalommal szemben, a rendőri munkának a jog kikényszerítésében játszott meghatározó szerepének következtében. Rendőrség, határrendészet, vámellenőrzés a legdemokratikusabb társadalomban is szükséges, a legdemokratikusabb hatalom is alkalmaz szankciókat a törvények megsértőivel szemben, tehát az előbbiek mellett még a büntetés-végrehajtás is szerepet kap. A polgári demokratikus állam is rendelkezik a legitim erőszak eszközével, melynek feladata ebben az esetben a közrend és közbiztonság biztosítása. Nem mindegy tehát, milyen az erőszak mértéke és alkalmazásának minősége. A rendőrség tehát olyan testület, amely az államhatalom egyik lényegi összetevőjének, a legitim erőszaknak a monopóliumát testesíti meg. A demokratikus jogállamot az különbözteti meg más rendszerektől, hogy itt a fizikai kényszert szigorúan a 184


jog keretein belül és kizárólag azért alkalmazza a hatalom, hogy az egyéneket a törvényes magatartásra szorítsa. A rendőrség sajátos módon dolgozza fel az állami, intézményes és a politikai rendszerből jövő impulzusokat. A „rendőri tudás” a rendőrségnek a társadalmipolitikai környezetről kialakított képe, amely azokat a feltételezéseket alapozza meg, hogy mely csoportok veszélyesek a közrendre, mely tiltakozási formák veszélyesek, és hogy milyen legyen a rendőri erő alkalmazása ezekkel szemben, s minderre hogyan reagál majd a szélesebb társadalmi és politikai rendszer. Az önkényes és ellenőrizhetetlen hatalom és uralom ellentéte a szabadságnak. A modern államra és társadalmi viszonyokra és erőszakon és a kényszerítésen alapuló hatalom visszaszorulása jellemző. Ez azon a belátáson is alapul, hogy nyers erővel nem lehet minőségi együttműködést elérni; egy szabad társadalomban csak a hatalmi eszközök szelektív jellegű, önkorlátozó alkalmazása vezethet a kívánt hatás eléréséhez.7 A rendőrség nem helyezkedhet a jog fölé. A rendőrség nem jogalkotó vagy jogváltoztató hatalom, hatáskörét, eszközeit a jogalkotó hatalomtól kapja. Mégis, bármennyire szabályozza a törvényhozás a rendőri működést, a tényállást a törvény legtöbbször nem írhatja körül, annak meghatározása a kormány, ill. a rendőri hatóság feladata. Ezen a ponton válik a rendőrség önálló hatalommá, amely a közrendnek a jog által nem szabályozott tényezőit, erőit irányítja. A rendőrség tevékenységét természetesen nemcsak a jog, hanem a politikai kultúra íratlan normái is szabályozzák. Alapvető, hogy hogyan értik és értékelik az adott politikai kultúrában az állampolgári jogok szerepét, valamint az államigazgatás és konkrétan a rendőrség hatalmát a társadalom felett, illetve a két problémakör egymáshoz való viszonyát. Jóllehet a rendőrség az alkotmányos demokráciákban politikailag neutrális államigazgatási szervezet, azonban a konkrét eljárásokban és konfliktusokban nem függetlenedhet teljesen attól a politikai vitától és a benne kialakult álláspontok súlyától, amelyek a közéletben és a politikában jelen vannak. Egy demokrácia konstitutív eleme az állampolgárok politikai elkötelezettsége és részvétele a folyamatos politikai szándékkialakítási folyamatban. A jogot és a törvényeket mint e folyamat eredményét dinamikus és változó jellegük határozza meg. Következésképp a demokratikus rendőrség együtt kell, hogy működjön a változás esélyének megőrzésében. Ez azt jelenti, hogy különleges állami védelem illet meg olyan alapjogokat, mint a véleményszabadság, a gyülekezési vagy egyesülési szabadság, melyek a demokratikus folyamatban való részvétel szükségszerű előfeltételei. A demokratikus döntési folyamat ezen nyitottsága garantálja a politikai rendszer alkalmazkodását a társadalmi változáshoz és a lakosság ezzel kapcsolatos beállítódás-módosulásaihoz.

7

Bayer József: A politikatudomány alapjai Napvilág, 1999. 69-70.o.

185

Kozáry Andrea

A demokráciában a rendőrség a társadalom számára közszolgálati funkciókat lát el, célja, hogy minden állampolgár számára garantálja a törvény adta jogok és szabadságok békés gyakorlását. Ezért biztosítandó a) a rendőri intézkedések politikamentessége, b) az alapvető személyi és állampolgári jogok teljes tisztelete, c) a tevékenység áttekinthetősége és ezen tevékenységek, valamint igazgatási központok törvényhozói és jogi oldalról történő ellenőrzése, d) a rendőrség tevékenységének a bűnüldözésre való korlátozása. Demokratikus társadalmakban a rendvédelmi munka megrendelője maga a közösség, melyben és melynek támogatásával, az Emberi Jogok Európai Chartájának szellemében munkálkodva tudja rendfenntartó és szolgáltató feladatait közmegelégedésre elvégezni. A rendvédelmi szerveknek egy kiterjedt, multikulturális, demokratikus társadalom keretei között kell megfelelniük az amszterdami kormányközi konferencia döntésének, nevezetesen annak, hogy meg kell teremteni a „szabadság, biztonság és igazságosság európai övezetét.” A politikatudomány segítségével tudunk képet adni egyrészt a társadalomról, az államról, a politikai rendszerről, másrészt a rendőrségnek az államban és társadalomban betöltött szerepének meghatározásáról, valamint a rendőri önértelmezésről. Ez utóbbi két (ideáltipikus) alapmintában fogalmazható meg: először a rendőrség, mint államrendőrség, másodszor a rendőrség, mint polgárbarát rendőrség. Az államrendőrség védi az uralkodó jogrendet, és gondolkodásrendjében a jogérvényesítés, bűnüldözés és a törvényesség élvez abszolút prioritást. Etatista önértelmezésének jellemző értékei a biztonság és a rend. Alapfeladatát az állam létének és hatalmi monopóliumának mint a civilizált ember legnagyobb kulturális vívmányának védelme és a törvényes rend megőrzése alkotja. Az államrend radikális kritikusai és megzavarói megszemélyesült ellenségei az államnak, és a rendőrségnek következetesen fel kell lépnie ellenük. A polgárbarát rendőrség a jogrend változtathatóságát hangsúlyozza. Más prioritásokat állít fel, mint az államrendőrség: az alkotmány védelme fontosabb, mint az egyszerű jogérvényesítés. Politikájuk alapgondolata, hogy védjék a változási lehetőségek demokratikus kereteit. Legfőbb prioritással az alkotmány és annak értékdöntései bírnak. A polgárrendőrök nem a kormány, hanem az alkotmány és a köztársaság intézményének tekintik magukat. Egy angolszász mottó szerint: „To serve the people rather than the state.” (Inkább az embereket szolgálni, mint az államot) E két ideáltípus, rendőri önértelmezés vagy rendőri filozófia közül még az államrendőrség elemei dominálnak, azonban a 90-es évektől megindult már egy lassú elmozdulás a polgárbarát rendőrség felé. Az erőszak minimalizálása révén kevesebb súrlódási felület kínálkozik a nyilvános kritika részére, az átláthatóság és a polgárral való kommunikáció vágyát a nyilvánosság tájékoztatásának instrumentális megoldása váltja fel, melynek az a célja, hogy a rendőri intézkedéseket lehetőleg pozitívan „adja el” a közvéleménynek. 186


A rendszerváltást megelőzően a sajtó egyértelműen rendpárti és rendőrségpárti volt. Általánosnak mondható az a vélekedés, hogy minél több a demokratikus ellenőrzés a rendőrség működése felett, annál inkább polgárbarát, toleráns és liberális lesz a működése. A társadalomtudományi stúdiumok azt az üzenetet közvetítik, hogy az Európai Unió tagjaként Magyarország a közös politikai értékek és a gazdasági integráció elfogadása mellett ezt is szem előtt kell, hogy tartsa.

187

Az oktatás és a nevelés szerepe a közlekedésbiztonság megteremtésében

Major Róbert tanszékvezető főiskolai docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Közbiztonsági Tanszék

Az oktatás és a nevelés szerepe a közlekedésbiztonság megteremtésében A gépjárműközlekedés – már több mint egy évszázados – történelme során számos teória született a balesetek okairól. A legaktívabbak a pszichológusok voltak, akik világszerte – többnyire a nagy elméletek változásával párhuzamosan – többféle elképzelést vázoltak fel az okokról és számos, az alkalmasság és a beválás egzakt mérésére alkalmasnak vélt módszert dolgoztak ki. Ezek a technikák az évtizedek során sokat fejlődtek, finomodtak, s mind a mai napig több ország pályaalkalmassági vizsgálatában döntő szerepet játszanak. Nem kevésbé fejlődtek azok a módszerek, amelyek a jármű ergonómiai tökéletesítése által illetve az információs rendszer fejlesztésén keresztül biztosítottak mind megbízhatóbb „munkahelyet” a közlekedő ember számára. Az ismeretek gyarapodásával és a statisztikai adatfelvétel és adatkiértékelés tökéletesedésével sor került a baleseti okok rendszerezésére. Az alapvető kiindulás az volt, hogy a közlekedési rendszer hármas felépítése szerint (ember – jármű – környezet) csoportosítsák a baleseteket előidéző okokat. Így alakult ki a mai napig elfogadott felosztás: – a közlekedő ember hibája, mint baleseti ok, – a közlekedésben résztvevő jármű hibája, mint baleseti ok és – a közlekedés környezetében lévő hiba, mint baleseti ok. Hatékony balesetmegelőzési munka elképzelhetetlen megfelelő szintű és színvonalú adatelemzés nélkül: „a balesetmegelőzés alapja az egzakt balesetanalízis”1 A technika fejlődése az adatfeldolgozás, elemzés és értékelés területén egyre kisebb kapacitással, egyre pontosabb és szélesebb körű elemzést tesz lehetővé. Ugyanakkor a balesetek okainak felkutatásakor elengedhetetlen, hogy elvégezzük azokat a mozzanatokat is, melyek meghaladják a baleset büntetőjogi, vagy szabálysértési jogi értékeléséhez szükséges mértéket. Praktikusan: nem csak azt kell megvizsgálni, hogy a baleset melyik közlekedési résztvevő szabályszegő magatartása miatt következett be, hanem azt is, hogy milyen körülmények vezettek a szabályszegéshez. Ez utóbbi vizsgálatára a baleset helyszínén eljáró rendőrhatóság általában nem képes. Ilyen „másodlagos oknak” nevezhető körülmények nem csak az ember tekintetében fordulnak elő. 1

Klobusitzky György – Irk Ferenc: Bevezetés a közlekedési ismeretekbe, főiskolai jegyzet, Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2006.

189

Major Róbert

A közlekedési környezet hibájából, általában az útpálya hibájából bekövetkező balesetek esetében is fel kell tárni, hogy miért alakult ki az a hiba, továbbá azt is, hogy milyen szerv, vagy mely személy nem teljesítette kötelezettségét, vagy mulasztotta el a számára előírt magatartást. Ugyanakkor azt is vizsgálni kell, hogy a járművezető a pálya hibáját miért nem észlelte, elvárható lett volna tőle, hogy azt észlelje, történt-e részéről olyan szabályszegő magatartás, mely a pálya hibájának észlelését gátolta? A közlekedésben részt vevő jármű hibájára visszavezethető balesetek tekintetében is vizsgálandó a műszaki hiba jellege, előre láthatósága, illetve a gyártástechnológia megfelelősége. Mindemellett a karbantartási kötelezettség, illetve az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása is előfordulhat, mint másodlagos ok. A közlekedő ember hibájából bekövetkező balesetek alkotják a balesetek túlnyomó többségét, a statisztikai adatok alapján ez az arány évről évre 98-99%. A megelőzés alapfeladatát szem előtt tartva az emberi hibák hátterét is fel kell tárni. Nyilvánvaló hibás, szabályszegő magatartást jelent, ha a járművezető a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére nem áll meg a kereszteződésben. Helytelen volna ugyanakkor eleve azt feltételezni, hogy a járművezető hibás magatartásával nem lehet mit kezdeni: bár ismerte, mégis megszegte a szabályt, és vétett a hozzá tartozó kötelező magatartásforma ellen is. Az emberi hibáknak is van magyarázata, még ha ennek felismerése olykor nem is egyszerű feladat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a normaszegés okának megismerése a jogi értelemben vett felelősség kérdését feltétlenül megváltoztatná (azonban a büntetés mértékét esetleg jelentős mértékben befolyásolhatja), csak azt, hogy a hibás magatartás okának felderítése a balesetmegelőzés alappillérét jelenti. Az emberi hibák tekintetében tehát meg kell állapítani a hibás magatartást előidéző vagy magyarázó körülményeket is, melyek körébe sorolhatók tipikusan a fáradtság, felindultság, helyismeret hiánya, vagy akár a forgalmi rend nehéz felismerhetősége. Más csoportosításban beszélhetünk szubjektív és objektív okokról. Objektívnek nevezzük azon emberi hibát előidéző körülményeket, melyek alapvetően az embertől független körülményként a közlekedésre általában jelentenek veszélyt. Ilyen objektív ok a látás korlátozottsága, például a köd, vagy az útfelület tapadási viszonyainak megváltozása, pl. a csúszós úttest. Szubjektív ok pedig ebben a felosztásban maga a hibás magatartás, és természetesen a hibás magatartást előidéző vagy magyarázó körülmény is, melyek közvetlenül jelentenek veszélyt a közlekedés biztonságára. A balesethez vezető emberi, járműbeli, vagy környezeti hibák feltárását kell követnie a közlekedési rendszerbe történő célirányos beavatkozásnak abból a célból, hogy a hibák száma az elviselhető szint alá csökkenjen. A XX. század második feléig a bűnmegelőzést kizárólag rendészeti eszközökkel végrehajtható tevékenységként kezelték. A meggyőződés az volt, hogy a megfelelő jogi szabályozás és a szabályok végrehajtásának kikényszerítése, valamint a súlyos szankció kilátásba helyezése, illetve az elkövetők súlyos megbüntetése a bűncse190


lekmények visszaszorulásához vezet. Ebben az időszakban a biztonság megteremtését és a bűnözés elleni küzdelem folytatását kizárólagosan rendőri feladatnak tekintették.2 A rendészeti eszközök „tehetetlensége” a kutatók figyelmét a kriminológia egyéb eszköztára felé irányította. Előtérbe kerültek a bűnmegelőzés jogon kívüli eszközei. Olyan egyszerű intézkedésekre kell gondolni, mint például a gyermekektől való mobiltelefon rablások megelőzése érdekében a nyakban hordott telefont a ruházat alá kell tenni, vagy a lakótelepi zöld övezetekben az épített környezetet és a növényzetet úgy kell kialakítani, hogy szemmagasságban nagy terület átlátható legyen. A szituációs bűnmegelőzés tehát nem más, mint azon bűnalkalom-csökkentő intézkedések összessége, melyek speciális bűncselekményformákra irányulnak, és a közvetlen környezet szisztematikus és strukturális változtatását jelentik annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetését kockázatosabbá, nehezebben megvalósíthatóvá tegyék, és ezáltal csökkentsék az elkövető hasznát.3 A racionális választás elmélete tulajdonképpen a bűnelkövető költség-haszon elemzésén alapszik: ha túl nagy a lebukás és a büntetés kockázata a cselekménnyel elérni kívánt haszonhoz képest, nem követi el a bűncselekményt. „A szituációs bűnmegelőzés „alapfilozófiája”, hogy a bűnözés visszaszorítása elsősorban bűnalkalmak csökkentésén keresztül érhető el.”4 A közlekedési bűncselekmények döntő többsége (a balesetokozások mindenképpen) gondatlan cselekmény, így a költség-haszon elemzés kizárólag a balesethez vezető szabályszegés tekintetében értelmezhető. A járművezető reménybeli haszonként könyveli el, hogy ha tudatosan megszegi a szabályt, ezáltal hamarabb ér céljához. Ennek megvalósítása során azonban jelentősen növeli a baleset bekövetkezésének, illetve a szabályszegés miatti felelősségre vonásnak a kockázatát, ami viszont költségként jelentkezik. A szituációs megelőzés tehát létjogosult lehet a közlekedési balesetek, mint gondatlan bűncselekmények megelőzése területén is abban az esetben, ha az egyén számára egyértelművé sikerül tenni: a költség valószínűsége nagyobb, mint a reménybeli haszoné. A baleseti okkutatás és a baleseti góckutatás eredményeinek értékelése után meghatározhatók azon beavatkozási területek, melyek alkalmasak arra, hogy a járművezetőt akár tudati szinten, akár tudat alatti szinten visszatartsák a balesethez

2

3

4

Christian Weicht: Kriminalprävention aus Sicht der Polizei – eine Aufgabe auch für Architekten und Stadtplaner? Die Kriminalprävention 1/2002. Ronald V. Clark: Situational crime prevention. In: Michael Tonry – David P. Farrington (eds.): Building a safer society. Strategic approach to crime prevention. The University of Chicago Press, Chicago-London, 1995. Irk Ferenc: Szituációs bűnmegelőzés lakóövezetekben. In: Barabás Tünde (szerk.): Épített környezet – bűnözés – szituációs bűnmegelőzés. OKRI, Budapest, 2008

191

Major Róbert

vezető szabályszegésektől. A járművezetőt olyan járművel, olyan környezetbe, úgy kell „kiengedni”, hogy a hibázás lehetősége a lehető legkisebb legyen. A közlekedésbiztonsági beavatkozások alapvetően három területet ölelnek fel: – a mérnöki tevékenységet, mely alatt sokszor csak a forgalomszervezést értik, pedig ide tartozik a járműbiztonság területe is, – a forgalomellenőrzést, mely a szabálykövető magatartás kikényszerítésének alapvető eszköze, – az oktatást, mely nem csak a tényleges oktatást, hanem a biztonságos közlekedésre nevelést is magában foglalja. A beavatkozási területek angol elnevezése után a „3E” elnevezéssel illetett (Engineering – mérnöki tevékenység, Enforcement – ellenőrzés, Education – nevelés) szisztéma nem csupán a feltárt közlekedésbiztonsági problémák kezelésére alkalmas, hanem a megtörtént beavatkozások elemzésére is.5 „Education” A balesetek elkerülésének legkézenfekvőbb módja a közlekedésben résztvevőket rávenni a szabálykövető, felelősségteljes magatartás tanúsítására. Meg kell értenie valamennyi közlekedőnek, hogy a szabályszegésekkel maguk és mások életét, testi épségét és vagyonát súlyos veszélynek teszik ki. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 17. §-a értelmében: „a közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megismertetése érdekében rendszeressé kell tenni az erre irányuló nevelést, oktatást, felvilágosító- és propagandamunkát.” Az oktatás-nevelés többlépcsős folyamat. Ide tartozik a járművezetők képzése, mely során a szabályismeret mellett a szabályok alkalmazásának készségét is el kell sajátítani, illetve a veszélyhelyzetek felismerésére kell hangsúlyt fektetni. A járművezető képzést megelőzik a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését megalapozó óvodai és iskolai oktatási programok. Ugyancsak e célt szolgálják a különböző gyakoriságú és célú rendezvények, versenyek, táborok. A járművezető képzést követi viszont egyes, közszolgálatinak nevezhető járművezetők fokozott tudati befolyásolása. Elengedhetetlen, hogy e járművezetők (rendőrök, közösségi közlekedés járműveinek vezetői, politikusok, közismert médiaszemélyiségek) példamutató jelleggel vegyenek részt a közlekedésben. A balesetmegelőzési rendszer e pilléréhez tartozik a tömegkommunikációs tevékenység (PR) is, hiszen azáltal is egyfajta nevelő hatás érhető el. E körbe sorolhatóak a reklámfilmek, plakátok, szórólapok, és természetesen a másik két pillér – a

5

A témáról részletesen ld: Hilse, J. – Schneider, G.: Verkehrssicherheit. Handbuch für Entwicklung von Konzepten. Boorberg Verlag, Stuttgart etc. 1995.

192


mérnöki tevékenység és a forgalomellenőrzés – intézkedéseinek a közvélemény számára való közvetítése is. A jó vezető Jó vezető – rossz vezető, halljuk minden nap a közlekedésben résztvevők egymást minősítő megjegyzéseit. Kit is nevezhetünk jó vezetőnek? Természetesen alapvetés, hogy jó vezető az aki nem okoz balesetet, illetve nem keveredik baleseti helyzetbe, tehát a más által előidézett balesetveszélyes helyzetben is úgy képes eljárni, hogy a tényleges baleset bekövetkezése elmaradjon. Ez több tényező együttese alapján alakulhat ki: egyrészt meg kell lennie az egyén megfelelő jellembeli tulajdonságának, másrészt rendelkezni kell olyan képességekkel, melyeket egyszerűen ügyességnek nevezhetünk, illetve harmadrészt fel kell ismernie a veszélyes helyzeteket, ami kizárólag tanulási folyamat eredménye lehet. Egyes kutatások szerint a jó vezető tulajdonságait viszonylag könnyű összefoglalni, s egyszerűen felismerhetők a legfőbb viselkedési mutatók. Irk szerint ezek a következők6: A jó vezető mindig észreveszi a forgalomirányító jelzőlámpa „állj!” jelzését, a rendőr „állj!” jelzését, a forgalomirányítást, az útszűkületet, a sebességkorlátozás végének jelzését, a sebességellenőrző radart, a járművét követő rendőrségi gépkocsit, mindig a menetirány szerinti helyes oldalon tartózkodik. A jó vezető mindig tekintettel van az iskola közelségére, a sebességkorlátozásra, a főútvonal előtti megállási kötelezettségre. A járművezetők kategóriákba sorolásakor a jó vezetőt szokták alapul venni. A jó és az átlagvezető közé gyakran egyenlőségjelet tesznek. Az átlagos pszichikai, fiziológiai állapot kedvező szociális háttérrel és jó szabályismerettel társul. Igaz ez annak ellenére, hogy a közlekedési előírásokat néha még meg is szegi, de elsősorban tudatosan. Fontos alapvetés, hogy a tudatos szabályszegés általában lényegesen veszélytelenebb, mint a nem tudatosan elkövetett szabályszegés. Ez a tétel könnyen belátható, ha egy egyszerű példára gondolunk, a jelzőlámpa tilos jelzésének figyelmen kívül hagyására. Ha a járművezető tudatában van annak, hogy a reá vonatkozó jelzés tilos, de azt figyelmen kívül hagyja, mert siet, akkor nyilvánvalóan körültekint, és meggyőződik arról, hogy szabályszegése a közlekedés más résztvevőit nem (s ennek folyományaként saját magát sem) veszélyezteti. Ha azonban a tilos jelzéssel nincs tisztában, mert azt nem vette észre, akkor körültekintés nélkül halad tovább, és a baleset bekövetkezése, vagy elmaradása csupán a véletlenen múlik. Az ergonómia tudományán keresztül is bizonyított, hogy az ember, tevékenységei során – így a járművezetés közben is – képtelen tartósan hibamentesen tevékenykedni. Egyes kutatók7 szerint az átlagvezető napi egyórányi vezetés esetén 6 7

Irk Ferenc.: Közúti balesetek, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1979. Baker, R.: The highway risk problem: policy issues in highway safety. Wiley-Interscience, New York, 1971.

193

Major Róbert

– minden 2 percben tesz hibát; – minden 1-2 órában belekerül egy kockázatos szituációba; – havonta 1-2 alkalommal majdnem balesetet okoz. A balesetmentesség nem feltétlenül követeli meg a legnagyobb járművezetési ügyességet, sőt az sem teljesen bizonyított, hogy az intelligenciával szoros kapcsolatban van-e. A jó vagy rossz vezető meghatározására önmagában a balesetmentes közlekedés kevés. A megbízható gépkocsivezető egyben alkalmazkodó is. Az alkalmazkodó gépkocsivezető pedig hajlik arra is, hogy a személyi képességeket és készségeket kétkedéssel ítélje meg, így vezetési jártasságának értékelése szerint ő saját maga kisebb mértékben rendelkezik azzal, mint ahogyan a szabályszegés és a baleset elkövetésére irányuló hajlammal relatíve nagymértékben felruházott gépkocsivezető hiszi ugyanezt magáról. Az alkalmazkodó járművezetőt tehát a következő készségek jellemzik: – nem számítja önmagát a kormánykerék nagyjai közé, – igyekszik elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek pszichofizikális képességeinek túlzottan nagyfokú igénybevételével járnának, – "vezetési tere" viszonylag szorosan behatárolt; nem keresi azokat a réseket, amelyek lehetővé teszik a gyorsabb előrehaladást, – kitér minden olyan forgalmi helyzet elől, amelyik lelki egyensúlyát megrendíthetné. A jó és alkalmazkodó vezetővel szemben a kiváló vezető (aki viszonylag igen ritkán hibázik, nem okoz és nem szenved el baleseteket) pszichofizikálisan az átlag feletti kedvező jellemzőkkel rendelkezik, és: – a közlekedési előírásokat ő is néha megszegi, részint tudatosan, részint tudattalanul, de – a legfőbb szabályokat mindenkor betartja, – a többi szabályt a mindenkori forgalom érdekeinek alávetve „rugalmasan” alkalmazza. – a veszélyhelyzetek kialakulásának lehetőségét annyira messziről látja, hogy a kibontakozásig már intézkedik is a veszélylehetőség megszűntéről. Mindezekkel szemben a rossz vezető – akinek alapvetően rosszabb a szellemi teljesítménye, és szabálykövetési készsége – tulajdonságait a következőkben foglalhatjuk össze: – a szabályokat igen gyakran megszegi, – gyakran nem ismeri a szabályokat, nem tudja alkalmazni azokat, nem veszi észre a szabályszegést, – tudatos szabályszegése pedig felelőtlen, minden kritikát nélkülöz, – csak saját előrejutásával törődik, – tudatában a közlekedés egésze, a szituáció, mint összetett jelenség általában meg sem jelenik.

194


Járművezető képzés A járművezető képzés jelenlegi rendszerében a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti oktatás minimális ideje 28 óra, míg a gyakorlati képzés minimális ideje 29 óra8. A szabályok elsajátítására a jogszabályban meghatározott 28 óra elégséges, ám meggyőződésem, hogy a jövőben szakítani kell azzal a képzési metódussal, amikor a hangsúly a jogszabályismeretre helyeződik. Sőt kimondhatjuk, hogy szinte kizárólag a jogszabályismeretről szól az elméleti oktatás, ahelyett, hogy a járművezetés lényegéről, a veszélyes szituációkról, az emberi hibák mibenlétéről, illetőleg a veszélyhelyzetek felismeréséről, és egyáltalán a tényleges közlekedési helyzetek értékeléséről szólna.9 Minden oktatási rendszerre jellemző, hogy a vizsgakövetelmények a képzéshez igazodnak. Amikor egy oktatási intézmény megkezdi működését – legyen az akár alapfokú, középfokú, vagy felsőfokú oktatási intézmény, vagy esetleg szakképző intézmény – a képzési program kidolgozására illetőleg az oktatás lebonyolítására helyezik a hangsúlyt. Amikor az oktatásban elérnek a vizsga időszakához, megjelennek a számonkéréssel kapcsolatos kérdések: tételek, a vizsga lebonyolításának módja, és hasonló praktikus kérdések. A kívánatos azonban a fordított megoldás lenne: először tisztázni kell a kompetenciák mérésének módszerét, a vizsgáztatás módját, a vizsgakérdéseket, és ezután lehet meghatározni azt, hogy az adott kompetencia megszerzéshez milyen oktatásra van szükség. A járművezető oktatásban ez a következőket jelenti. A járművezetői vizsgán – elsősorban a gyorsaság és az egyszerűség, valamint a könnyű javíthatóság ürügyén – tesztkérdéseket kell megoldani. Korábban ezek a tesztkérdések hagyományos tesztlapon, ma a technika fejlődésével már elektronikus úton, számítógépen jelennek meg a vizsgázó előtt.10 Ezen kérdések közül kizárólag az elsőbbségi szabályok alkalmazására vonatkozó, úgynevezett rajzos kérdések elfogadhatók, hiszen azok a megtanult jogszabály alkalmazását kívánják meg. Az összes többi kérdés mechanikus szabályismeretre kérdez rá. A helyes elméleti vizsgáztatás kérdéseiben szinte kizárólag valamely forgalmi szituációnak, egy forgalmi helyszínnek, egy járműnek, egy úttestnek, vagy bármi közlekedő emberrel, járművel, vagy a közlekedés környezetével kapcsolatos rész8

9

10

24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól 3. számú melléklet 3.2.1. pont Toldi Miklós: Hasznosítsuk közösen tapasztalatainkat!, ORFK, 2006, továbbá Gyuris István: A helyes közlekedési gondolkodás lényegesebb összetevői – szituációk, Autóvezető 2009. évi 2. szám. Sajnálatos tény, hogy a számítógépes vizsgáztatásra való áttérés semmiféle fejlődést nem hozott, mert egyszerűen a korábbi tesztlapok kérdései szkennelés útján kerültek digitalizálásra, és ezek a beszkennelt kérdések jelennek meg a monitoron.

195

Major Róbert

letnek, illetőleg átfogó képének bemutatásával kellene kezdődnie, és a tanulónak konkrét szituációs kérdésre kellene válaszolnia, például: mit tehet, vagy mit nem tehet az adott szituációban, elindulhat-e az adott járművel, mekkora sebességgel haladhat az adott útszakaszon, stb. Ilyen típusú vizsgához kell a képzést átalakítani, azaz a mechanikus szabályismeret helyett, a szabályok készségszintű alkalmazását kell elsajátítani. „Az alapképzés során a közlekedési ismeretek tanítása és a járművezetői készségek kialakítása mellett foglalkozni kell a közlekedésbiztonság szempontjából fontos beállítódások és viszonyulások (un. attitűdök) és ösztönzések (motivációk) elemzésével, befolyásolásával is. Különösen fontos a sebességgel, az alkohol és kábítószer hatása alatti vezetéssel, a passzív biztonsági eszközök használatával (…), a védtelen közlekedőkkel (…) kapcsolatos attitűdök biztonságközpontú befolyásolása.”11 Az már csak az adott iskola eleganciáján múlik, hogy az oktatásban olyan szituációs elemeket alkalmaz, amely elemekkel az iskola tanulói a gyakorlati képzés során ténylegesen találkozhatnak. Praktikusan ez azt jelenti, hogy az adott területen készített felvételeket használnak az oktatásban. Természetesen ideális megoldás az lenne, ha az elméleti vizsga is a helyi – a későbbiekben ismerőssé váló – környezetre utalna. Szimuláció A járművezető képzésben ma már egyértelműen alkalmazható a szimulátortechnika. Ez az eszköz már egyáltalán nem tekinthető játéknak. Ha csak a pilóták képzésére gondolunk, könnyen beláthatjuk, hogy a veszélyes helyzetek, balesetveszélyes forgalmi vagy műszaki szituációk kezelésnek egyetlen gyakorlati oktatási módszere a szimulátor alkalmazása. A személygépkocsi szimulátort autósiskolák és vezetéstechnikával foglalkozó cégek számára fejlesztették ki. A berendezés eredeti járműalkatrészeket tartalmaz (kormány, kapcsolók, kézifék és sebességváltó, pedálok stb.) annak érdekében, hogy a használó élethű vezetésélményben részesüljön. A műszerfal egy kisméretű monitoron jelenik meg, míg a látképet egy vagy több képernyőből álló megjelenítő-rendszer biztosítja. A visszapillantó tükrök a monitorokon életszerű pozícióban digitálisan jelennek meg. A kormány motoros ellenállásmechanikával van ellátva, így érzékelteti a gépkocsi és az út közti kapcsolatot. A hangeffektusokat beépített többcsatornás hangrendszerrel biztosítják. Az elsősorban „B” kategóriás oktatásra szolgáló személygépjármű szimulátor professzionális, sokoldalú szoftverrel rendelkezik, mely segít például az üzemanyag-takarékos vezetés tréningben és alapvetően a vezetési készség felmérésében. A szimulációs technika fejlődése rendkívül nagy lehetőséget rejt magában. Számos olcsóbb és drágább 11

Ipolyi-Keller Imre: A fiatal közlekedők és a kezdő járművezetők biztonságáért, Autóvezető, 2009. évi 2. szám

196


megoldás áll rendelkezésre. Van olyan megoldás is, amikor valódi járműbe ül be a járművezető és jóval nagyobb képernyőre vetítik a közlekedési környezetet. Természetesen ilyen jellegű szimulátorok nem csak személygépkocsik vezetésének gyakorlásához, hanem egyéb járműkategóriák oktatásához is rendelkezésre állnak. A szimuláció természetesen nem helyettesítheti a valódi járművezetést. Az ezzel ellentétes állítások tévútra vihetik a járművezető képzést. A szimulátor csupán kiegészítő eszköz, alkalmas a veszélyes szituációk felismerésének és kezelésének gyakorlására, reakcióidő mérésére, stb. A közlekedési, járművezetési folyamat imitálása nem feltétlenül a teljes járművezetési tevékenységre irányul, lehetséges egyes jellemzők kiemelése is. Ilyen imitációt tesznek lehetővé a vezetéstechnikai pályák, illetve a járműre szerelt – a jármű kereke és az útfelület közötti tapadást mesterségesen csökkentő – technikai eszközök. A vezetéstechnikai pályák, amelyek speciális burkolattal, speciális technikával felszereltek és a jármű stabilitásvesztését külső beavatkozással idézik elő, alkalmasak - a valódi járműben ülve - a stabilitását vesztő jármű „vezetésének” élményét nyújtani, és természetesen alkalmasak a helyes reakciók gyakorlati megtanítására is. Ilyen technikai eszköz alkalmazása már a közeljövőben a járművezető képzés alapkövetelményévé kell, hogy váljon, első lépésben a megkülönböztető jelzések használatára jogosult járművek vezetői, második lépésben a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetők, harmadik lépésben a hivatásos, elsősorban nehéz tehergépjárművekkel és autóbuszokkal közlekedő járművezetők körében. Hosszabb távon pedig biztosítani kell, hogy olyan járművezető, aki legalább szimulált körülmények között nem tapasztalta járműve megcsúszását, ne kerülhessen ki a forgalomba. Kezdő vezetői engedély A kezdő vezetői engedély lényege, hogy a frissen végzett járművezető a forgalomban – tekintettel arra, hogy valódi jártassággal nem rendelkezik – csak bizonyos korlátozásokkal vehet részt. A két év alatti vezetési gyakorlattal rendelkező „kezdő vezetők” a gépjárművezetők által okozott balesetek mintegy 8-9 %-át okozzák. Ahhoz képest, hogy a kezdő vezetők – gondolnánk – jobban vigyáznak, óvatosabban közlekednek, mint gyakorlott társaik, ez az arány magasnak mondható. A kezdő vezetői engedélyhez kapcsolódó korlátozás feloldásának elvi feltétele a jártasság megszerzése. Ennek ellenére a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a kezdő vezetői engedély minősítés két év eltelte után automatikusan megszűnik.12 Tehát mindenféle jártasságigazolás nélkül önmagában az idő múlásával. Hosszútávon elengedhetetlen, hogy a kezdő vezetői engedélyhez kapcsolódó rendszer valóban többfázisú képzéssé alakuljon át. Ez sokkal hatékonyabb volna a biztonságközpontú járművezetői magatartás és hozzáállás kialakításában. „Problémát jelenthet 12

35/2000 BM rendelet 5. § (1) bekezdés

197

Major Róbert

azonban az önálló gyakorlás lehetőségét biztosító köztes szakasz, ha a szükséges óraszámot vagy vezetett kilométert nem határozzák meg, vagy nem ellenőrzik egyértelműen.”13 Megítélésem szerint a kezdő vezetők, az önálló gyakorlás időszakát követően „végleges” vezetői engedélyhez csak akkor juthatnának, ha ténylegesen igazolták járművezetői jártasságukat. A két éves időintervallum általában megfelelő, de „végleges” vezetői engedély kiadása feltétlenül gyakorlati vizsgához kötendő. Egy ilyen jellegű vizsga nagyon egyszerűen lefolytatható, hiszen a szakoktató – kis túlzással – már abból, ahogy a jelölt beül a járműbe és elindul vele, pontosan látja, hogy rendelkezi-e a megfelelő jártassággal (járműkezelés, helyzetfelismerés, vezetéstechnika, veszélyfelismerő készség, stb.). Természetesen a vizsgakövetelményeket, és a vizsga pontos menetét jogszabályban kell rögzíteni. Ugyanakkor tisztázni kell, hogy a kezdő vezető milyen korlátozásokkal vehet részt a közúti közlekedésben. Jelenlegi szabályozás szerint a kezdő vezetői engedéllyel rendelkező járművezető nem vontathat pótkocsit, és motorkerékpáron nem szállíthat utast. E korlátozások kiegészítendők legalább az autópályán sebességkorlátozás elrendelésével, illetőleg az „A” kategória kivételével, a vezetésben jártas személy kíséretében történő vezetés előírásával. Ugyancsak a biztonság fokozását célozza az a javaslat is, hogy a kezdő vezetői engedéllyel rendelkező személy csak meghatározott teljesítmény alatti járművet vezethessen. (Tulajdonképpen a motorkerékpároknál az ’A1’ és ’A korlátozott’ kategóriákat bevezető – és elfogadott – elvek alapján.) Ugyancsak megfontolandó, a „T” betűjel kötelező alkalmazásának előírása is. Valamennyi javaslat – e tanulmány terjedelmét meghaladó – részletes vizsgálatot igényel, egyfelől a kezdő vezetői engedély időszakának megállapítása, másfelől a bevezetendő korlátozások és egyéb szabályok tekintetében. Elengedhetetlen, hogy e vizsgálat kiterjedjen a nemzetközi tapasztalatokra is.14 Továbbképzés A jelenlegi járművezető képzési rendszerben a vezetői engedélyt szerzett járművezető mind elméleti ismeretekből, mind gyakorlati készségekből örökre (egészségi alkalmasságának idejére) járművezetői jogosultságot szerez és eközben sem elméleti, sem gyakorlati tudása nem kerül górcső alá. Javaslatom szerint – hasonlóan az orvosi alkalmassági vizsgálatok időszakos rendszeréhez – öt-tíz évente minden 13

14

Gyuris István: A járművezető-képzés és vizsgáztatás rendszerének felülvizsgálata, 3. rész Autóvezető, 2009. évi 2. szám (1. és 2. rész: 2009. évi 1. és 2. szám) Például Németországban 21. életév betöltéséig csak meghatározott köbcentiméter hengerűrtartalmú motorral szerelt jármű vezethető, míg a „T” jelzést a vezető engedély megszerzésétől egy évig kell alkalmazni. Ezzel szemben az Egyesült Államokban, vagy Ausztráliában szinte nincs is járművezető képzés, a jártasságot bárki otthon is megszerezheti, majd egy egyszerű vizsga sikeres letétele után vezetői engedélyt kaphat. Meggyőződésem, hogy Magyarországnak az előbbi utat kell követnie.

198


vezetői engedéllyel rendelkező személynek kötelező továbbképzésen kellene részt vennie. Ez nem feltétlenül iskolapadban töltendő időt jelent, mindössze arról van szó, hogy a számára postai, vagy – a korral haladva – elektronikus úton kézbesített küldeményben felhívják figyelmét a közlekedést érintő jogszabályok, elsősorban a KRESZ jogszabály változásaira, illetőleg a vezetéstechnikában, a járműtechnikában, vagy a forgalomtechnikában bekövetkezett változásokra. Az anyag áttanulmányozása után a járművezető egy rövid, egyszerű, ám összetett (elmélet és gyakorlat) vizsgán bizonyíthatja, hogy elméleti tudását frissítette, és gyakorlati képességeit, jártasságát nem veszített el. Mindezt javaslom annak ellenére, hogy szakmai körökben köztudomású: a balesetet okozó járművezetők jogszabályismerete nem rosszabb, mint a balesetmentesen közlekedő társaiké. A tudatos szabályszegések mellett – ritkán ugyan de – előfordulnak olyan szabályszegések, melyek a szabályismeret hiányára vezethetők vissza. Az ilyen jellegű balesetek csekély száma miatt a képzésben szükséges változtatásoknak nem a szabályismeretre, hanem – a korábban kifejtettek szerint – a veszélyelhárításra kell irányulniuk. Nevelés A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési balesetmegelőzési és propaganda tevékenységet állami feladatként határozza meg15, melynek alapvető végrehajtását a kormány 2002/1992. határozatában a rendőrség közlekedési szolgálatának hatáskörébe utalta. Annak elfogadása nélkül, hogy a közbiztonság megteremtése, így a balesetmegelőzés is össztársadalmi feladat, valódi eredmény nem érhető el. Az oktatás, mint járművezető képzés természetes, hogy központi állami feladat, melyet a fentiekben már bemutattam. Azonban az oktatás, mint közoktatás, mint általános tudati befolyásolás az egyes oktatási intézmények kompetencia körébe tartozik. Mindazonáltal a Nemzeti Alaptanterv 2003. évi megjelenése óta az intézményi tanterveknek kötelező eleme a biztonságos közlekedésre nevelés: „A helyi tantervnek biztosítania kell, hogy a tanulók életkorához, az egyes tantárgyak sajátosságaihoz igazodva a tanulók elsajátíthassák az egészségfejlesztéssel, a fogyasztóvédelemmel, a környezetvédelemmel, a közlekedésre neveléssel, a társadalmi bűnmegelőzéssel, az áldozattá válással, az erőszakmentes konfliktuskezelő technikákkal összefüggő ismereteket,…”16 A Nemzeti Alaptanterv hangsúlyozza, hogy az iskolára nagy feladat és felelősség hárul a felnövekvő nemzedékek egészséges életmódra nevelésében, és ezért minden

15 16

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 8. § (1) bek. e) pont A Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet 2 § (10) bek.

199

Major Róbert

tevékenységével szolgálnia kell a tanulók egészséges testi, lelki és szociális fejlődését. Kiemeli, hogy a gyermekeknek meg kell ismerniük a háztartás, az iskola és a közlekedés egészséget, testi épséget veszélyeztető leggyakoribb tényezőit. A gyermekeket fel kell készíteni a veszélyhelyzetek egyéni és közösségi szintű megelőzésére, kezelésére. Az iskola feladata az is, hogy felkészítsen az önálló gyalogos közlekedésre, a közösségi közlekedési eszközök használatára, az utasbalesetek elkerülésének módjaira. A Nemzeti Alaptanterv a műveltségterület fő témakörei – háztartáskultúra, munkakultúra, környezetkultúra, egészségkultúra stb. – között is szerepelteti a közlekedéskultúrát, mint a közlekedés rendszerének, a közlekedési eszközeinek, a közlekedési szabályainak ismeretét, megértését. Az általános iskola első osztályában már megtanulják a gyermekek, hogy az egyes járműfajtáknak mik a jellemzőik, azoknak hol kell közlekedniük, a gyalogosoknak hol és hogyan kell közlekedniük, milyen alapszabályok vonatkoznak a kerékpáros közlekedésre. Ugyanakkor néhány alapvető közúti jelzéssel is megismerkednek, mint pl.: jelzőlámpa jelzései; egyes jelzőtáblák: megállóhelyek, kerékpárút, kerékpárral behajtani tilos, kijelölt gyalogos átkelőhely, elsőbbségadás kötelező és Állj! Elsőbbségadás kötelező. Ezen alapismereteket minden évfolyamon az egymásra épültség alapján szélesítik.17 A biztonságos és kulturált közlekedésre nevelés tehát fontos állami és össztársadalmi feladat. Valamennyi társadalmi szereplőnek van feladata a biztonságos közlekedésre nevelés területén, és szükséges, hogy lehetőségeit és eszközeit felhasználva igyekezzen hozzájárulni a közlekedésbiztonság és a közlekedési morál javításához. Cél, hogy a közlekedés résztvevői minél fiatalabb korban elsajátítsák a biztonságos közlekedés alapjait. A társadalmi együttműködés irányítója, és alappillére az Országos Balesetmegelőzési Bizottság kellene, hogy legyen. Együttműködést az iskoláktól, a közlekedési vállalkozásoktól és talán kimondható, hogy elsősorban a biztosítótársaságoktól várnánk. A közlekedésbiztonságot érintő ráfordítások jellemzője, hogy a költségek általában nem közvetlenül ott jelentkeznek, ahol a ráfordítás miatti haszon, vagy megtakarítás alakul ki (Pl. forgalomtechnikai beavatkozás az önkormányzat részéről, egészségügyi kiadás elmaradását eredményezi). Ezen alapvetés nem érvényesül azokban a konkrét esetekben, amelyekben a közlekedési vállalkozások, akár szállítmányozók, akár fuvarozók, akár személyszállítással foglalkozók is legyenek, vagy a biztosítótársaságok áldoznak (fektetnek be) a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Ilyenkor a társaság konkrét haszon elé néz, hiszen, ha elma-

17

Természetes, hogy az egyes intézmények eltérő mértékben és eltérő hangsúllyal foglalkoznak a közlekedésbiztonság kérdésével, de azon általános iskolák, ahol a közlekedésbiztonság témakörét egyáltalán nem dolgozzák fel, jogszabálysértően működnek.

200


rad a baleset, a biztosítótársaságnak nem kell kártérítést fizetnie, vagy a fuvarozó vállalkozás nem szenved kárt.18 Hasonló partneri együttműködés várható el a járművezető képző intézményektől is. E szervezetek együttműködésben, az OBB irányítása és koordinálása mellett képzelhető el a hatékony nevelési program megvalósítása. A nevelés két fő stratégiai iránya a következő kell, hogy legyen: – az óvodás- és iskolás- korú gyermekek kulturált és biztonságos közlekedésre nevelése, – a tanárok nevelőmunkájának bővítése. Ez utóbbi hatékonyságát erőteljesen segíti, ha a pedagógusok továbbképzési rendszerében akkreditált képzésként szerepelnének ilyen jellegű képzések. Előremutató, hogy egyes autósiskolák már élnek e lehetőséggel, és a fenti együttműködési keretek között akkreditált pedagógus-továbbképzésekkel segítik azt az iskolákban folyó munkát, melynek eredménye a biztonságosabb közlekedés lehet. Az együttműködés lehetősége nem merül ki a pedagógusok felkészítésében, hanem a későbbiekben a pedagógus által tartott foglalkozásokhoz az együttműködő képző intézmény tárgyi feltételeket is biztosíthat. A képzést folytató intézményekkel együttműködve lehetőség van KRESZ szakkörök működtetésére is, ahol a gyermekek életkoruknak megfelelő szinten a KRESZ jogszabály rendelkezéseivel és logikájával ismerkedhetnek meg. A hosszú távú együttműködést természetesen úgy képzelem el, hogy néhány foglalkozás után a már felkészült pedagógusok önállóan tartják a foglalkozásokat, de meghatározott időközönként – ismeret felújítási céllal, vagy újabb ismeretek megszerzése érdekében – a képző intézmény be- bekapcsolódik a foglalkozásokba.19 A biztonságos közlekedésre nevelés területén munkálkodó szakember számára különös örömöt és büszkeséget jelent, ha azt látja az utcán, hogy a gyermek – akivel korábban találkozott – nem engedi szüleit a tilos jelzésen áthaladni, hanem rájuk szól és kikényszeríti a szabad jelzés kivárását. Köztudott, hogy a gyermekek nevelésének döntő része a minták átadásával történik. Mondhat bármit a szülő a szabálykövetésről, a biztonságos közlekedésről, ha a gyermek pont az ellenkezőjét látja a hozzá érzelmileg legközelebb álló személyektől. Az általános iskolai programokba kell beolvasztani a szülőkre irányuló felvilágosító, nevelő munkát. Talán ez a terület a legnehezebb a pedagógusnak, hiszen a szülők jelentős része a pedagógustól várja a gyermek megfelelő „kiképzését” sőt nevelését is, és mélyen felháborodik, ha a pedagógus felhívja a figyelmét, hogy a 18

19

A közlekedési vállalkozások esetében a haszon nem csupán a tényleges kár elmaradásában jelentkezik, hanem a gyorsaság, pontosság, megbízhatóság miatt a piaci megbecsülés erősödése is haszonként értelmezhető. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács működésének idejében működött egy úgynevezett szakreferensi rendszer, mely az itt vázolt elvekhez hasonlóan, és hatékonyan szolgálta a biztonságos közlekedésre nevelést, így a balesetmegelőzést.

201

Major Róbert

gyermek nevelése elsősorban az ő feladata, és ha nem tudatosan végzi e tevékenységet, a gyermek akkor is az ő mintáját követi. A közlekedési balesetek túlnyomó többségét előidéző emberi hibák visszaszorítását szolgáló tudati befolyásolás, nevelés alapvető eszköze lehet a tömegkommunikációs eszközök igénybevétele. A tömegkommunikációs eszközök segítségével a legtöbb járművezetőhöz eljuthat az üzenet. Az üzenetnek azonban figyelemfelkeltőnek és emellett vagy sokkolónak, azaz az érzelmekre hatónak, vagy tárgyilagosnak, azaz az értelemre hatónak kell lennie. A megfelelő kommunikációs technika vagy a technikák vegyes alkalmazásának kiválasztása csak reklámkommunikációs szakember segítségével történhet. Ugyanakkor valamennyi balesetmegelőzési propaganda tevékenységnek szakmailag hibátlannak kell lennie: nem juthat fals információ a közlekedőkhöz, olyan amelyben egy esetleges balesetet követően csalódnia kell az ügydöntő határozat tanulmányozásakor. Példaként hagy említsem meg a „már a szándéknak is elsőbbsége van” kampányt, mely helyes célt szolgát ugyan, de hibás, hiszen a KRESZ jogszabály értelmében a szándéknak nincs elsőbbsége, sőt a gyalogos a gyalogos átkelőhelyen is csak akkor léphet az úttestre, ha előtte meggyőződött annak veszélytelenségéről. Helyesebb megoldás lett volna a járművezetők figyelmét a KRESZ jogszabály szerinti tényleges kötelezettségére felhívni: a lassításra és az elsőbbségadás kötelezettségére. A leghatékonyabb tömegkommunikációs eszköz a televízió. Szinte valamennyi háztartásban megtalálható, így a sugárzott műsor a közlekedők széles rétegéhez eljuthat. A televíziós adásokkal két szinten lehet a balesetmegelőzés érdekében tenni. Első szinten rövid távú hatást fejtenek ki a konkrét biztonsági ismereteket és magatartási formákat átadó célirányos filmek. Ha a filmek szakszerűek és rendszeresen ismétlődnek és frissülnek, akkor közvetlenül járulnak hozzá a balesetmegelőzési tevékenységhez. A második szinten, hosszabb távú hatás érhető el általánosabb megközelítésű műsorokkal, amelyek nem csupán konkrét tényekről tájékoztatnak, konkrét helyzetekre hívják fel a figyelmet, hanem az attitűdök folyamatos, kedvező irányú befolyásolására is alkalmasak. Gyakran sokkal hatásosabb a helyi média bevonása a balesetmegelőzési kampányba, hiszen a helyi viszonyok közepette bemutatott helyzetek jobban megfogják a nézőt. Hitelesebb, ha a tévében azt a helyszínt, azt az útkereszteződést, vagy gyalogos átkelőhelyet látja, ahol nap mint nap közlekedik, illetve annak a balesetnek tanulságokra épülő feldolgozást ismerheti meg, amely balesetnek korábban maga is szemtanúja volt, vagy amelyről hallott. A rádió is hatásos kampányoknak adhat teret, amellett, hogy a rendszeres híröszszefoglalók kiegészíthetők közlekedési összefoglalókkal, rövid közlekedésbiztonsági információkkal. Fontos, hogy amennyiben konkrét ügyről szóló kampányról van szó: a televíziós és a rádiós kampány a szlogenek ismétlésével, egymásra utalásával jelentősen fokozhatja a hatékonyságot. 202


Az írott sajtó tekintetében megjegyzendő, hogy szívesen tudósítanak balesetekről, emberi tragédiákról, ám ezen tudósítások, nélkülözik a nevelő hatást. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Újságírók Szövetségének együttműködése jelentheti a megoldást atekintetben, hogy elérjük: ne csak a balesetek és következményeik tényszerű közlése jelenjen meg, hanem a baleset okainak feltárásával, természetesen rendőri segítséggel, járuljon hozzá a balesetmegelőzési propaganda tevékenységhez. A balesetmegelőzési kampány meghirdetése mindig konkrét időszakra és konkrét céllal történjen. A cél lehet általában ittas vezetések megelőzése, biztonsági öv használatának fokozása, a sebességtúllépések visszaszorítása, vagy bármely olyan terület, amely az adott helyen jelentős baleseti forrást jelent. A kampány során különböző helyszíneken különböző rendezvényeken célszerű a kiszemelt célcsoport figyelmét lekötni. Ilyen alkalmakkor a megcélzott közönség, az akció céljának megfelelő jellegű információhoz juthat. Lehetnek különböző vetélkedők, kvízjátékok írásbeli totók, KRESZ tesztek, vezetéstechnikai pályák. A hatékonysághoz összehangolt médiakampányra van szükség: csak így érhető el, hogy a rendezvények résztvevőiben tudatosuljanak a tapasztaltak. Ehhez kapcsolódhatnak az óriásplakátok és a szórólapok, valamint igen hatékony a tömegközlekedési járműveken elhelyezett reklámok is. A versenyeken, illetve az elméleti tesztlapok kitöltésekor a részvételi hajlandóság nagymértékben fokozható, ha az értékes nyeremények kisorsolásával kecsegtet. Hatékony eszköznek bizonyult már több esetben a baleseti képek, vagy baleseti roncsok kihelyezése azokon a szakaszokon, amelyek baleseti gócpontnak tekinthetők. Például a 27-es számú főközlekedési út szendrői szakaszán 2007. év első negyedévében tizenegy baleset történt, a balesetek fotóinak kihelyezését követő hónapokban pedig egyetlen egy sem. Minden kampány, akció megszervezéséhez az Országos Balesetmegelőzési Bizottság hozzájárulási jogát kellene jogszabályban rögzíteni, hiszen így lehetne garantálni a kampányok, akciók szakszerűségét. A járművezetéstől eltiltás és az alkalmassá tétel A járművezetéstől eltiltás, mint szankció megjelenik a Btk. és a Sztv. szankciórendszerében is. A kérdés súlyát az is igazolja, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága is foglalkozott a témával atekintetben, hogy a közlekedéshez való jog alkotmányos alapjog-e, egyáltalán korlátozható-e valaki közlekedésben való részvétele járművezetéstől eltiltás szankció alkalmazásával. Az alkotmánybíróság szerint: „A szabad mozgáshoz való jog, a közlekedés szabadsága nem fogható fel abszolút jellegű, korlátozhatatlan jogosultságként. A jogalkotó a kellő indokok alapján alapvetően a közúti közlekedés valamennyi résztvevője életének, biztonságának védelme érdekében - határozza meg azokat a szabályokat, amelyek a közúti közlekedésben részt vevő személyekre vonatkoznak. Így a gépjárművet vezető személytől 203

Major Róbert

megkívánja, hogy vezetésre alkalmas állapotban legyen, az előírt vezetői engedélylyel rendelkezzen, a közúti közlekedés rendjére vonatkozó jogszabályi előírásokat betartsa..”20 Az idézet szerint, tehát alkotmányos a járművezetéstől eltiltás szankció alkalmazása. A Btk. a 38. szakasz (1) bekezdésében, a büntetések között találhatjuk a járművezetéstől eltiltást (korábban a (2) bekezdésben felsorolt mellékbüntetések között szerepelt). A Btk. 58. szakasza határozza meg azt, hogy milyen elkövetőt lehet a járművezetéstől eltiltani. Eszerint: „járművezetéstől el lehet tiltani azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.” Az Sztv. 13. szakasz (2) bekezdése viszont nem büntetésnek, hanem intézkedésnek minősíti a járművezetéstől eltiltást. A Sztv. 18. szakasza szerint: „Ha a szabálysértést meghatározó jogszabály lehetővé teszi, a pénzbírság kiszabása mellett vagy önálló intézkedésként az eljárás alá vont személy eltiltható a járművezetéstől, ha a szabálysértést engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követte el.” A két törvényhely összevetéséből az alábbi következtetések vonhatók le: A Btk. büntetésként, a Sztv. intézkedésként kezeli a járművezetéstől eltiltást. Ebből következően a jármű használatával elkövetett többnyire vagyon elleni bűncselekmények szankcionálása keretében a Sztv.-ben járművezetéstől eltiltás – annak intézkedés jellege miatt – nem szerepelhet. Alapkérdésként felvetődik, hogy – elvonatkoztatva a hatályos szabályozástól – a járművezetéstől eltiltás büntetés jellegű, vagy intézkedés jellegű jogkövetkezmény-e. Büntetés jellegű, azaz célja nem más, mint hogy az elkövető hátrányt szenvedjen, „érezze” a büntetés súlyát, hogy a kiszabott általában pénzbüntetés mellett még járművét sem vezetheti, avagy intézkedés jellegű és a célja a közlekedésben résztvevők védelme a deviáns magatartású, mások életét testi épségét közvetlenül fenyegető járművezetővel szemben. Előrebocsátom, hogy az Alkotmánybíróság fent hivatkozott határozatában – igaz, hogy nem a bíróság által alkalmazott büntetés vonatkozásában, hanem a vezetői engedély rendőrség általi helyszíni elvételével kapcsolatban – intézkedésnek minősíti a vezetői engedély visszavonását: ”A jogalkotó a közlekedés rendjét szabályozó előírások betartását különböző - igazgatási, szabálysértési, büntető - szankciók kilátásba helyezésével is elősegíteni kívánja. Az engedély visszavonása nem előrehozott büntetés: ezt az intézkedést a közlekedési bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja alapozza meg, s éppen erre figyelemmel a közúti közlekedés biztonságának megóvása érdekében történik.”21 Ezt a nézetet tükrözte a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 35/2000. BM rendelet a vezetésre jogosító okmányok helyszíni elvételét szabályozó 27. szakaszának fejlődése, hiszen korábban szinte valamennyi közlekedési bűncselekmény elkövetőjének a helyszínen el lehetett venni a vezetői engedélyét, ám a 20 21

3/1992 ABH 3/1992 ABH

204


fejlődés azt az irányt mutatja, hogy a vezetői engedély elvétele nem helyszíni büntetés, hanem a közlekedés biztonságát szolgáló megelőző jellegű intézkedés. További észrevétel a Btk. és a Sztv. összevetése kapcsán, hogy a Btk. szerint alkalmatlan is lehet valaki a járművezetésre, és őt végleges hatállyal lehet eltiltani a járművezetéstől, míg a Sztv. nem ismeri az alkalmatlanság fogalmát. Ezek alapján újabb kérdés fogalmazható meg: Aki alkalmatlan az – bizonytalan eredményességgel – eltiltandó-e a járművezetéstől, vagy inkább intézkedni kellene az alkalmassá tétele felől? A járművezetéstől eltiltás alkalmazásának bírói gyakorlata szerint általában eltiltják azt a járművezetőt, aki magatartásával szándékosan veszélyeztet másokat, aki agresszíven vezet, aki szándékos és durva szabályszegéssel okoz balesetet, sőt az eltiltást indokolja az „elkövető vezetési tapasztalatlansága, járatlansága, vezetési képességének olyan hiánya, amely őt a biztonságos járművezetésben jelentősen korlátozza.”22 Ebből az következik, hogy a járművezetéstől eltiltás egyszerű büntetés, szóba sem kerül a járművezető „kezelése”, sőt a gyakorlatlan járművezetőt – az eltiltással – méginkább akadályozzuk a jártasság megszerzésében. Az ittas járművezetés „önmagában is a járművezetéstől eltiltás szükségességére nyújthat következtetési alapot. Különösen indokolt az eltiltás, ha az ittasság mérve vagy annak az elkövetőre gyakorolt hatása súlyos fokú, ha ittas vezetés miatt az elkövetőt már korábban is felelősségre vonták, ha egyébként is rendszeresen italozó életmódot folytat, ha idült alkoholista, ha ittasan tömegszállító járművet vezet, vagy ha súlyosabb megítélésű balesetet okoz.”23 Itt már megjelenik közlekedésben résztvevők személyek életének, testi épségének védelme. Megjegyzendő azonban, hogy az eltiltás önmagában – a további esetek elkerülésének tekintetében – hatástalan, amit a visszaesési statisztika is jól mutat.24 Hatékony eszköze-e a balesetmegelőzésnek a járművezetéstől eltiltás? Meggyőződésem szerint önmagában nem. A mai modernnek nevezett világban, a közúti közlekedésben járművezetőként való részvétel, annyira a mindennapok részévé vált, hogy az eltiltás gyakran lehetetlenné teszi emberek, családok életét. A szabadságvesztéshez hasonlóan korlátozza mozgásszabadságukat, ezért tartom fontosnak, hogy a járművezetéstől eltiltás csak olyan esetekben kerüljön alkalmazásra, amikor a járművezető ténylegesen veszélyt jelent a közlekedés többi résztvevőjére, és pl. a járatlanság ne adhasson okot az eltiltásra. Ha valaki veszélyt jelent a közlekedés biztonságára – járművezetőként nem vált be – esetleg alkalmatlan arra, az állam feladata nem csupán a többi közlekedő védelme érdekében a forgalomban való részvétel megakadályozása, hanem az alkalmassá tétel. A végleges hatályú jármű22 23 24

Bkv. 38. Bkv. 38. Aranyos Judit – Major Róbert: Kezelő jellegű intézkedés megalkotása a közlekedési bűncselekmények körében, Belügyi Szemle 2005. évi 4. szám

205

Major Róbert

vezetéstől eltiltást igen ritkán alkalmazzák a bíróságok, azaz úgy ítélik meg, hogy a balesetet okozó járművezető nem alkalmatlan a közlekedésben való részvételre, hanem csupán a hátrány okozásának az igényével a büntetésként a járművezetéstől is eltiltják. A büntetés célja a megelőzés, mely alapelv szem előtt tartásával kell az ítéletet meghozni. Ha valakinek lételeme a közlekedés, a bíróság hiába tiltja el a járművezetéstől, tovább fog vezetni. Tehát az eltiltással nem megelőztünk, hanem újabb jogsértésre sarkalltunk. A járművezetéstől eltiltást, tehát a mainál jóval csekélyebb körben, szándékos durva szabályszegésekre visszavezethető súlyos baleseteknél, illetve az ittas vagy bódult vezetésnél tartom indokoltnak, és kifejezetten ellenzem az „egyszerű” sebességtúllépés, vagy anyagi káros baleset okozása, mint szabálysértések elkövetése esetén. A jelzett szűkebb körben, viszont következetesen, sőt abszolút határozott szankcióként, kötelezően elrendelendő intézkedésként javaslom alkalmazni. A fentiekből kitűnik, hogy a járművezetéstől eltiltás jogintézménye, célját is tekintve inkább intézkedés jellegű szankció, ezért a Btk-ban is ezt a szemléletet kellene meghonosítani: a járművezetéstől eltiltás büntetés helyett, egy olyan intézkedést kell törvényesíteni, amely során, nem csak szünetel a járművezető vezetési jogosultsága és egy szintén csupán büntetésként megélt utánképzésen kell részt vennie, hanem ténylegesen intézkedés történik a járművezető beválásának elősegítése érdekében. Ezt a büntetőjogi intézkedés lehetne az alkalmassá tétel. 25 A járművezetői alkalmassá tétel elképzelése túlmutat azon az egyszerűnek tűnő megoldáson, hogy a büntetőjogi büntetés helyett egy intézkedést alakítsunk ki valami ilyesforma megfogalmazással: „A bíróság alkalmassá tételi eljárásra kötelezheti azt a járművezetőt, akinek magatartása pszichológiai, vagy egészségügyi korrekciót tesz szükségessé.” Az alkalmassá tétel teljesen általános, a büntetőjogtól is független és lényege pont az automatizmusban rejlik. Minden közlekedési devianciával kapcsolatba kerülő járművezető kerüljön be az alkalmassá tétel rendszerébe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy büntetőjogi intézkedésnek nem alkalmas az alkalmassá tétel rendszere. A büntetőeljárás alatt – szakértői vélemény beszerzésével egyenértékű – alkalmassági szűrőn átesett járművezetőről eldöntheti a bíróság, hogy a balesethez vezető szabályszegés oka mennyire keresendő az elkövető személyiségében, ennek alapján pedig eldöntheti, hogy kezelő jellegű intézkedésre vagy megtorló jellegű büntetésre van szükség.

25

Lásd részletesen: Aranyos Judit – Major Róbert: Kezelő jellegű intézkedés megalkotása a közlekedési bűncselekmények körében, Belügyi Szemle 2005. évi 4. szám

206

„Mérföldkövek” a terrorizmus elleni tevékenységben

Németh József rendőr alezredes ellenőrzési szolgálatvezető, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

„Mérföldkövek” a terrorizmus elleni tevékenységben Több, mint tíz évvel a véres amerikai terrorcselekmények után feltehetjük a kérdést, vajon megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy biztonságos világban éljünk. A terrorizmussal foglalkozó kutatók egybehangzó véleménye szerint 2001. szeptember 11-ét követően a bevezetett intézkedések hatásai érezhetően nagyobb biztonságot adtak, azonban a terrorcselekményeket elkövetők tevékenysége átstruktúrálódott, sokszor „magányos farkasként” követik el cselekményeiket. Ha csak az elmúlt egy évben Európában bekövetkezett eseményeket nézzük Németország, Oroszország, Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Belgium, ahol bekövetkezett a váratlan erőszak - megállapíthajuk, hogy az elért eredmények ellenére is jelen van a terrorizmus, teljes mértékben megakadályozni képtelenség, meg kell tanulnunk együtt élni a veszéllyel. Charles Townshend „A terrorizmus” című könyvének első soraiban nagyon jól érzékeltette a terrorizmus természetét. „A terrorizmus felkavarja az embereket, mégpedig szándékosan. Pontosan ez a célja, és ez az, ami miatt a XXI. század első éveiben újból a figyelmünk középpontjába került. A bizonytalanság sokféle formát ölthet, de leginkább a terror kelti fel bennünk a sebezhetőség érzését. 2001. szeptember 11-e után állandó és tartósnak ígérkező szükségállapotban találtuk magunkat, és a terrorizmus elleni háború következményei épp annyira átláthatatlanok, mint maga a terrorizmus.”1 Az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke Bill Clinton fogalmazta meg elég világosan a XXI. század új kihívásának lényegét, „…az általunk természetesnek tekintett nyitott határokat, utazási lehetőségeket, technológiai és információs eszközökhöz való könnyű hozzáférést használták ki.”2 A terrorcselekmények legitimációjául többnyire a megfelelő politikai, etnikai, ideológiai motívumokat használják fel azok a marginalizálódott csoportok vagy személyek, akik céljaikat a terror eszközeivel igyekeznek elérni. A terrorizmus napjainkra az egyik legnagyobb globális biztonsági kihívásává vált, amely nem ismer határokat, és amelyet a nemzetállamok önmaguk nem képesek hatékonyan és tartósan kezelni. A probléma megoldási lehetőségei a komplex megközelítésben keresendők, amihez hathatós segítséget az államok együttműködése, a nemzetközi szervezetek és szövetségek fellépése, összefogása nyújthat.

1 2

Charles Townshend: A terrorizmus. Magyar Világ Kiadó 2003. 7-8. o. Bill Clinton: Vezetni vagy uralni? HVG 2003. XXIV. 1. szám 44.o.

207

Németh József

Az EU védelmi mechanizmusa 2001. szeptember 11-e után Az Amszterdami Szerződéssel szorosabb együttműködés kezdődött az Unió bel- és igazságügy területén. Az 1999-ben elindított Tamperei Program, amely a tagállamok határőrizeti, menekültügyi, bevándorlási és vízumpolitikájának összehangolását tűzte célul a 2004-ig terjedő időszakban, a megnevezett területeken igazán látványos sikert nem tudott elérni. A Tamperei Program végrehajtása más területeken is felgyorsult. 2003. december 12-én az Európai Tanács „Biztonságos Európa egy jobb világban” címmel elfogadta az európai biztonsági stratégiát3, amely az Európát fenyegető kihívások között említi a terrorizmust, és a szervezett bűnözést, és hangsúlyozza, hogy a külső fellépések és a bel- és igazságügyi politikák jobb összhangja egyaránt kulcsfontosságú a fenti veszélyek elleni küzdelemben. „A terrorizmus ellenes intézkedések az Európai Unióban 2001. szeptembere előtt szinte kizárólagosan a belügyi és igazságügyi miniszterek, illetve szakértőik kompetenciájába tartoztak. A 2001. szeptember 21-én elfogadott terrorizmus ellenes akciótervét az Unió a madridi (2004. március 11.) robbantásokat követően felülvizsgálta és új elemekkel egészítette ki.”4 Az új akcióterv a következő hét fő célkitűzést tartalmazza: 1. meg kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, 2. el kell apasztani a terroristák pénzügyi és gazdasági forrásait, 3. erősíteni kell a tagállamokban az eljáró igazságügyi szervek hatékonyságát, 4. növelni kell a nemzetközi közlekedés biztonságát, hatékony ellenőrzési rendszereket szükséges létrehozni; 5. javítani kell a koordinációt a tagállamok között a terrortámadások megelőzése, illetve azok következményeinek a kezelése érdekében; 6. fel kell tárni a terroristatoborzást tápláló és támogató tényezőket, 7. bátorítani szükséges más országokat abban, hogy fokozzák terroristaellenes erőfeszítéseiket. A Tamperei Program5 értékelésekor előre látható volt egy „új Terv” létrehozása, amely a korábbi időszak tapasztalataira épít, majd a következő program

3

4

5

Biztonságos Európa egy jobb világban, Európai Biztonsági Stratégia, Forrás: http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/031208ESSIIHU.pdf (letöltve: 2010. 01. 24.) Kendernay János: Az Európai Unió terrorizmusellenes politikája, Európai tükör 2008/2 február 76.o. Az Amszterdami Szerződés 1999-es hatályba lépését követően a „szabadság, biztonság és jog érvényesülésén alapuló térség” megteremtése az Unió egyik fő célkitűzésévé vált. Az Európai Tanács 1999. október 15-16-án a finnországi Tamperében tartott csúcstalálkozóján az ASZ-ben kitűzött célok megvalósítása érdekében politikai

208


megalkotásáig az Európai Bizottság rendkívül figyelemre méltó előkészítő munkát végzett, melynek végén az új programot az Európai Tanács 2004. november 4-5-én Hágában elfogadta, innen származik a Hágai Program megnevezés. A Hágai Program pozitív aspektusai. – A célok határidőhöz kötése. – Konkrét célok például: 1. Közös Európai Menekültügyi Rendszer 2010-ig, 2. Európai Visszafogadási Alap 2007-ig, 3. Közösségi Határellenőrzési Alap létrehozása 2006-ig, 4. SIS II., ( Schengeni Információs Rendszer II.) Frontex ( Európai Határrendészeti Ügynökség) létrehozása, felállítása. A Hágai Programban önálló fejezetként szerepel a biztonság megerősítése, melynek alfejezetében helyet kapott a terrorizmus elleni küzdelem feladatai. Ebben az alfejezetben rögzítették, hogy a terrorizmus hatékony megakadályozása és az ellene való hatékony küzdelem - az alapvetőjogok maradéktalan tiszteletben tartása mellett - megkívánja a tagállamoktól, hogy intézkedéseiket ne csupán saját biztonságuk megőrzésére korlátozzák, hanem az Unió egészének biztonságát tartsák szem előtt. A biztonság eléréséhez az alábbi célokat határozták meg: – a tagállamok hírszerzési és biztonsági szolgálatainak hatáskörét szükség esetén a többi tagállam belső biztonságának védelmére is felhasználhatják, – a rendelkezésre álló információkat a tagállamok szolgálatai, a többi tagállam illetékes hatóságának tudomására hozzák; – a terrorista fenyegetésekkel kapcsolatosan biztonsági szolgálati felügyelet alatt álló személyek és áruk esetében a tagállamok biztosítják, hogy azok határátlépése során a felügyeletben nem történik fennakadás / Frontex lehetséges szerepe/. Az Európai Tanács megítélése szerint az Unió egészén belül a szabadság, jog érvényesülését a külső határok ellenőrzését, a belső biztonságot és a terrorizmus elleni küzdelmet egymástól nem elválaszthatatlan feladatnak kell tekinteni. A 2005. decemberében, Brüsszelben megtartott EU belügyminisztereinek értekezletén, a terrorizmus elleni küzdelem egyik fontos területeként került meghatározásra az Európai Határrendészeti Ügynökség, a Frontex. Új terrorellenes stratégia került elfogadásra, amelynek négy pillére van. A megelőzés, a védelem, a követés és a válaszadás. A dokumentumban a tagállamok az internet hatékony ellenőrzését, a radikalizálódás és a toborzások elleni hatékony fellépést szorgalmazták. A találkozón elhangzott, hogy a tagállamok kezdik behozni lemaradásukat a terrorizmus ellenes jogszabályok megalkotását érintően.

irányelveket, prioritásokat és cselekvési tervet tartalmazó átfogó programot fogadott el a következő öt évre.

209

Németh József

A nemzetközi terrorizmus elleni harc további mérföldkövei a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követően a következők. A Lisszaboni Szerződés 71. cikke előírja egy állandó Bizottság felállítását a Tanácson belül, amely biztosítja a belső biztonságra vonatkozó operatív együttműködés Unión belüli előmozdítását és erősítését. A belbiztonsági bizottság rövidítése COSI. A COSI célja a belső biztonság területén az Uniós tagállamok közötti operatív tevékenységek koordinálásának megkönnyítése, előmozdítása és megerősítése. Ez magában foglalja többek között a belső biztonság területére vonatkozó operatív együttműködéssel kapcsolatos rendőrségi és vámügyi együttműködést, a külső határok védelmét és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést. A bizottság rendszeresen jelentést tesz tevékenységeiről a Tanácsnak, a Tanács pedig folyamatosan tájékoztatja erről az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket. A COSI maga nem vesz részt jogalkotási aktusok előkészítésében vagy műveletek végrehajtásában. Szintén a COSI feladata az operatív együttműködés általános irányának és eredményességének értékelése, melynek célja az esetleges hiányosságok feltárása, és az orvosolásukra vonatkozó ajánlások elfogadása. A COSI az üléseire meghívhatja az Eurojust, az Europol, a Frontex és más érintett szervek képviselőit, és segíti az említett szervek intézkedéseinek egységességét. A COSI feladata lesz továbbá – a Politikai és Biztonsági Bizottsággal együtt –, hogy az úgynevezett „szolidaritási klauzulával” összhangban segítse a Tanácsot.6 A COSI tagjait a tagállamok minisztériumai küldik ki. Minden tagállam eldönti, hogy az összes kérdés tekintetében egy képviselőt delegál vagy a különböző kérdések tekintetében különböző küldöttek képviselik. A bizottság által végzett munka hatékonyságának biztosítása érdekében a küldöttek számát korlátozni kell. A COSI tagjait a tagállamok EU melletti brüsszeli állandó képviseletei és a Tanács Főtitkársága segíti munkájukban. A COSI felállításával megteremtődött az EU belbiztonsági rendszerének alapja, amelyre a további szorosabb együttműködés kiindulópontja lehet többek között a terrorizmus elleni tevékenységnek. Az Európai Unió a Hágai Program lezárását követően a terrorizmus elleni feladatok folytatását a Stockholmi Programban7 jeleníti meg. A dokumentum fontos területként jelöli az elvégzendő feladatokat és úgy fogalmaz, hogy „időszerű tehát egy új menetrend kidolgozása annak érdekében, hogy az Unió és tagállamai felhasználásának az eddigi eredményeket, és

6

7

A „szolidaritási klauzula” előírja, hogy ha egy tagállamot terrortámadás, illetve ha természeti vagy ember okozta katasztrófa ér, „az EU minden rendelkezésére álló eszközt mozgósít” e tagállam segítése érdekében. Az Európai Tanács 2010-2014-es időszakra elfogadott programja, melyet másképp A stockholmi program - A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa néven is ismert.

210


hatékonyan kezelhessék a jövőbeli kihívásokat”8. A Program foglalkozik a terrorizmusellenes stratégia megerősítésével, amely négy tevékenységi pillére épül, ezek a megelőzés, a üldözés, a védekezés és a reagálás. Az Európai Tanács felhívta a tagállamok figyelmét, hogy dolgozzanak ki megelőzési mechanizmusokat annak érdekében, hogy a radikalizálódás jeleinek vagy a veszélyek korai felismerésére lehetőség nyíljék. A tagállami politikák hatékonyságának értékelése alapján olyan kezdeményezések kidolgozása szükséges, amelyek a radikalizmus ellen irányulnak, valamint a tagállamoknak meg kell határozniuk a más tagállamokkal megosztandó legjobb gyakorlatokat és konkrét operatív eszközöket. A kormányzati intézmények és civil társadalom közösen fokozzák erőfeszítéseiket a terrorizmus gyökerét képező tényezők megértése, és a terrorizmussal való szakításra ösztönző stratégiák előmozdítsa érdekében. Továbbá létre kell hozni a helyi szakemberek hálózatát, valamint a megelőzéssel kapcsolatos gyakorlatok cseréjét. A terrorista propaganda terjesztésére alkalmas módszerek, pl: az internetes terjesztés megismerése az egyik cél, ehhez megfelelő műszaki erőforrásokra és elméleti tudásra van szükség. Nagyobb figyelmet kell fordítani a potenciális célpontokra, olyanokra, mint a városi tömegközlekedés, és a nagysebességű vasúthálózatok, valamint az energetikai és a vízi infrastruktúrák. Az Európai Tanács álláspontja szerint a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem eszközeit ki kell igazítani a pénzügyi rendszer lehetséges új sebezhető pontjai vonatkozásában, a terroristák által alkamazott új fizetési módok figyelembe vételével. A terrorizmus elleni tevékenység Magyarországon 2004. után A rendelkezésre álló információk alapján Magyarország ma nem célpontja a nemzetközi terrorizmusnak, azonban beigazolódott, hogy a nyitott határok, az utazási lehetőségek, a fejlett technológia és az informatikai eszközök megkönnyítették a terrorcselekmények elkövetését. Hazánk Európai Uniós csatlakozását követően meghatározó lett a rendvédelmi szervek szerepvállalása a komplex biztonság megteremtésében, fenntartásában. A 2004. márciusi madridi, majd a 2005-ös londoni események kapcsán a nemzetközi, az Európai Uniós és a hazai igények következményeként tovább folytatódott a terrorizmus elleni feladatok szabályozása, így került kiadásra a 29/2005. (BK 15.) BM utasítás a terrorizmus elleni fellépés egységes végrehajtására. A rendőrség és a határőrség integrációja (2007. december 31.) után továbbra is prioritás, a többi biztonsági szervezettel egyeztetett, a terrorizmus elleni harc körébe 8

http://www.consilium.europa.eu/uedocs/, Stockholmi Program, 17024/1/09 REV 1 (hu) 2.o. (letöltve: 2009. 12.29.)

211

Németh József

tartozó feladatok végrehajtása. A mindennapi határrendészeti, idegenrendészeti tevékenysége során a rendőrség kijelölt személyi állománya végrehajtja azokat a fokozott ellenőrzéseket, illetve másodlagos intézkedéseket, amelyeket a vonatkozó jogszabályok részükre előírnak. Az elmúlt időszakban bekövetkezett terrorcselekmények rámutattak többek között a határbiztonság érvényesítésének fontosságára is. Így a rendőrségnek a már korábban végrehajtott feladatain kívül, a bevezetett intézkedésein túlmenően továbbra is számolnia kell a reális veszélyek, veszélyforrások jelenlétével, azok kezelésével. A 2006-os és a 2010-es parlamenti választások után az új kormányzati struktúrák kialakítását követően, a feladatok végrehajtását az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, majd az újra felállított Belügyminisztérium végzi. További lényeges változás, hogy a 232/2010. (VIII. 19.) Korm. rendelet, melyben a Terrorelhárítási Központ felállítása és feladatai kerültek rögzítésre, tovább erősíti és specializálja a terrorizmus ellenes tevékenységet. Magyarország így eleget tett az egyik legfontosabb Európai Uniós elvárásnak is, ami arról szól, hogy az információk lehetőleg egy „kézben” összpontosuljanak, illetve a szervezetek közötti párhuzamosságok csökkenjenek. Magyarország a spanyol-belga-magyar elnökségi trió tagjaként 2011-től töltötte be az EU soros elnöki tisztségét. Nem kis feladat hárult az elnökségi trióra. Olyan időszakban látták el az elnökségi feladatokat, amikor is a Hágai Program lejárt és a bel- és igazságügyi együttműködés új kereteit, prioritásait meghatározó Stockholmi Program hatályba lépésével megkezdődött a Cselekvési Tervben meghatározott feladatok végrehajtása. Az elnökségi feladatok ellátása a kihívás és a felelősség mellett lehetőséget is adott Magyarország számára. Magyarország az elnökségi ciklus befejező tagjaként a földrajzi prioritások terén kiegyensúlyozó szerepet kívánt betölteni, melynek során az alábbiak prioritást kaptak: – Nyugat-balkáni országok vonatkozásában a régió stabilitása, – Globális kihívások elleni fellépés erősítése, – Regionális együttműködés előmozdítása, – A térség európai integrációs törekvéseinek támogatása, – EU keleti határai mentén a biztonság, stabilitás növelése. Az „elnökségek ideje alatt meg kell vizsgálni a meglévő Uniós eszközök hatékonysága maximálásának lehetőségeit az operatív együttműködés megerősítése és az integrált uniós belső biztonsági stratégián belüli szinergiák kialakítása érdekében.”9 Magyarország elnökségének idején az észak-afrikai instabil helyzet tovább fokozódott, melynek során az „arab tavasz” néven ismertté vált eseményeken belül magyar evakuációra is sor került Líbiában. 9

16771/09 DQPG as/AS/kk részlet az EU elnökségi programból

212


A magyar kormány bátor döntést hozott, amikor a Terrorelhárítási Központ bevonásával intézkedett a magyar állampolgárok kimenekítésére. A magyar diplomácia folyamatosan jelen volt a térségben, ami lehetővé tette az EU polgári védelmi mechanizmusának eredményes működését. Zárógondolat A terrorizmus elleni tevékenység színvonala az elmúlt tíz évben sokat fejlődött. Az erre a célra fordított pénzek megsokszorozódtak, jobb az együttműködés a nemzetközi és a nemzeti ügynökségek és a bűnüldöző szervek között, valamint kiemelt figyelmet kapott a humánhírszerzés. A jelenlegi globális folyamatok, melyek a biztonságra is hatnak, felerősítik a szélsőséges megnyilvánulásokat, így a jövőben megszaporodhatnak a terrorcselekmények. Az elmúlt időszak eseményei, különösen az Észak-Afrikában és az európai kontinensen történtek megerősítik azt a tényt, hogy a belbiztonságért felelős szervezetek válságkezelő, terrorizmusellenes képességeit tovább kell erősíteni.

213

Helyzetvázlat a rendészeti működésről

Németh Zsolt nyá. r. ezredes, főiskolai tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

Helyzetvázlat a rendészeti működésről A rendészet állami, hatósági tevékenység, köznapi szavakkal: a rend fenntartása az ország területén belül, elősorban represszív eszközökkel, de nem nélkülözhetően más állami és társadalmi (civil szféra) organizációk közreműködésével. A rendészeti (korábban rendvédelmi) szervek működését törvények és alacsonyabb szintű jogforrások mereven és meglehetős részletességgel meghatározzák, a gyakorlatban azonban vannak diszkrecionális jogosítványai a végrehajtásban résztvevőnek, az opportunitást (célszerűségi elv a kriminálpolitikában) pedig, noha nem megengedett, különösen a rendőrségen, széles körűen alkalmazzák. Mindezt nem hatja át a tisztességes eljárás alapelvi meghatározottsága, etikai követelmények nem érvényesülnek, ezért nincs kívánatos szintű társadalmi beágyazottság, ennek következményeként a hatékonyság elégtelen (bár látványos statisztikai eredményeket így is lehet felmutatni). Végül aztán mindenki elégedetlen és rossz közérzetű: biztonságra vágyó országlakó, rendőr, rendőrfőnök, politikus). A rendészet fogalomkörébe tartozó szervezetek közül elsősorban a rendőrségre vonatkoznak megállapításaink, azonban mutatis mutandis, a többiekre is érvényesek: a vám- és pénzügyőri szervezetre, a büntetés-végrehajtásra, a katasztrófavédelemre, de még a közterület-felügyeletre, a polgárőrségre, vagy akár polgári titkosszolgálatokra is. A bűnüldözési funkció étékelése1 − Folyamatosan növekvő bűnözés, változó struktúra, jelleg és elkövetési módszerek. − Az igazságszolgáltatás mindezt csak késve tudja követni (személyi, anyagitechnikai, szervezeti vonatkozásokban), mind jelentősebb a felderítetlenül maradó bűncselekmények száma. − Az igazságszolgáltatás rendszere a felderített bűncselekményeket sem képes feldolgozni, (létszámnövelés, szervezetmódosítás, anyagi ráfordítás növelése sem segít) ennek következtében informális majd formális útjai nyílnak az opportunitásnak. − Az alkotmányos emberi jogi garanciák a terhelt és védője eljárásjogi pozícióit megerősítették, a bűnüldözés mozgásterét szűkítették, az eredményesség ezzel is csökkenve, törvénysértő gyakorlat terjed. (A szervezett bűnözésre tekintettel lazuló alapelvi kötelmek ellenére is.) 1

Farkas Ákos: A büntető igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának alapkérdései, In.: GönczölKorinek-Lévai: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll, Corvina, 1996.

215

Németh Zsolt

−

A reformok tendenciái az eljárás egyszerűsítését, gyorsítását, az ügyek konszenzusos alapon történő elintézését mutatják. (Ezzel rendszerint az anyagi igazság elvének érvényesítéséről valamint a kontradiktórius eljárás elvéről mondanak le.) − Mindezek következtében az igazságszolgáltatás működése bürokratikus öncélok irányába tart, a bűnüldözési érdek abszolutizálása felé, lényege szerint saját belső hatékonysági mércének megfelelés számít csak. − Következmény: a büntető igazságszolgáltatás sem a bűnözésre, sem a bűnözőre nem tud számottevő hatást gyakorolni, tehát valójában nem is hatékony. − A büntető igazságszolgáltatási rendszer puszta létével, és nem többel tölti be társadalmi funkcióját: bizonyos fenyegetettség a jogsértő számára, hogy a bűncselekmény elkövetését felelősségre vonás követi. Ugyanakkor kiegyensúlyozott és törvényes működésével felmutatja, és ezzel erősíti a társadalmi értékeket, ezzel pedig egyensúlyt teremt a társadalmi biztonsága iránti igény és a bűnözés között. Az intézményrendszer egyik fontos eleme a rendőrség, a társadalmi gyakorlatban, a mindennapi életben, mindegyik intézménynél közvetlenebb kapcsolatban van az országlakókkal. Munkájának jelentős része az emberek szeme előtt, kritikus közegben, gyakran indulatokkal terhes pillanatokban megy végbe, éppen ezért tényleg nehéz a helyzete, különösen, hogy gyorsan és látványosan kell eredményeket felmutatnia, mert a politikai váltógazdálkodás ezt követeli meg. Egy korábbi, de ma is érvényes helyzetértékelés: „Noha mindenki elismeri, sokkal többet kell költeni a biztonságra, mint azt bárki is gondolta, merthogy csak az tud biztonságot szolgáltatni, aki maga is biztonságban van, de a fejlesztés rendre elmaradt, mindig a napi feladatokra kell(ett) koncentrálni. Az átszervezések valójában soha nem követték a bűnügyi helyzet tényleges alakulását, állandó a létszámhiány, a jól képzett szakemberek folyamatosan mennek el, fiataljaink tapasztalatlanok, identitászavarral küszködnek, nincs egységes akarat, nincs stabil célrendszer, jellemző a motiválatlanság, a testülethez való kötődés hiánya, aggasztó méretű korrupció, állandó a költségvetési hiány, nyomasztóan szűk elhelyezési feltételek, korszerűtlen épületek festik még sötétebbre a képet. Ugyanakkor a közvélemény elvárja, hogy a rendőrség profi legyen, eredményes, de egyúttal törvényes is, nem is tudunk ennek megfelelni, még a polgárőrség segítségével sem.”2 A problémák esszenciája a bizalomhiány a magyar rendőrség kapcsán: egyéni (ügyféli, tisztviselői, munkatársi) és kollektív (szervezeti kultúra, politikai viszonyok) vonatkozásaiban egyaránt.

2

Salgó László tábornok, országos rendőrfőkapitány előadása a Magyar Kriminológiai Társaság tudományos ülésén, 2002. november 22.

216


Ennek legalább három vetülete van: 1. a társadalom bizalma a rendőrség iránt, 2. a rendőrség bizalma a polgárokban és végül 3. a bizalom a rendőrségi testületen belül.3 Az okok szerteágazóak. A magyar rendőrség nem tűri a civilkontrollt, munkájába, helyi szinten, nem avatja be a polgárokat, nem teszi világossá feladatait, nem ismerteti munkájára vonatkozó szabályzatokat, jogait és kötelességeit. Úgy kívánja a lakosságtól az együttműködést, hogy annak rá vonatkozó alapjait, szabályait és kereteit nem teszi közzé. Gyakran hivatkozik különféle szintű titkosságra, munkájának természetébe, korlátaiba nem enged bepillantást. Mindig többletforrásokat és többlet jogosítványokat követel. Arra hivatkozik, hogy jobb lenne a közbiztonság, ha mindezeket megkapná. A tudomány hiába hirdeti, hogy a közbiztonság nem egyenlő a bűnözés hiányával vagy annak alacsony szintjével, és, hogy a közbiztonság kollektív társadalmi termék, amelyre ráadásul költeni is kell. A rendőrség szívesen veszi magára a felelősséget: ha javul a bűnügyi statisztika (vagy javulást mutat, jól ismert „technikák” következtében) tüstént hirdeti, hogy ez neki köszönhető, ha romlik, magyarázkodni kényszerül, de aztán esetleg felállítják a helyéről. A rendőrség nem szereti, nem engedni a tudományos érdeklődést, hisz az, magától értetődően, kritikai szemléletű. Pedig komoly támaszt lelhetne a politikusok türelmetlenségével szemben, ha tudományosan megalapozott érvkészlete lenne, hogy feladatait a kor színvonalán, a rendelkezésre álló technikai eszközöket jól kihasználva végzi, ezzel bizonyos védettségre tenne szert. A Magyar Rendészettudományi Társaságban Jenei Zoltán, a BM közgazdasági helyettes-államtitkára, egy alkalommal arról számolt be, hogy a költségvetési vitákban rendre alulmarad, mert a döntéshozók felé nem tud hitelesen érvelni a többlet forrás-igények mellett. A lakossági szintű bizalomhiány információ vákumot eredményez a törvényhozói pedig szűkös anyagi feltételeket. A rendőrség bezárkózása abból fakad, hogy nem ismeri, és nem ismeri el, más, ugyancsak az emberrel foglalkozó szakmák, hivatások kompetenciáját. Az a határozott véleménye – a rendőri vezetésnek is -, hogy mindenki törődjön a saját dolgával, a civil pedig ne vegye a bátorságot, hogy beleszóljon a rendőrébe. A helyi rendőrségek nem ismerik a településükön működő civilszervezeteket, nem keresik velük az együttműködést, noha célcsoportjuk, céljuk erősen átfedi egymást. A nyugati rendőr már rájött, hogy amit csak lehet, át kell engedni a civil szférának, hadd csinálják ők, persze közben vigyázó szemét, a szakmai felelősségi kontrollt rajtuk tartja. A civilek működése nem csak erőforrás kímélő, gyakran sokkal hatékonyabb, mint az állami-hatósági beavatkozás. Jól példázza a helyzetet, hogy a drogügyben 3

Ld. bővebben, Németh Zsolt: Bizalomhiány a magyar rendőrségnél – okok és következmények. In: Jacsó Judit (szerk.): BIZALOM – TÁRSADALOM – BŰNÖZÉS, V. Országos Kriminológiai Vándorgyűlés, Szeged, 2005. X. 6-7. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006.

217

Németh Zsolt

ma már világszerte elismert ártalomcsökkentő tevékenységi formákat (többek között a tűcsere programokat) jellemzően inkább akadályozza, mintsem támogatja. De helyi szinten gyakran még a deklaráltan rendőrségi segédcsapatnak ajánlkozó polgárőröket sem képesek partnerként kezelni. Az ügyvédi karról vallott átgondolatlan, durván általánosító felfogás pedig egyenesen megengedhetetlen. Az igazságszolgáltatás rendszerét, alapelveit nem ismerve, az ügyvédet a nyomozás akadályozójának, mit több, olykor egyenesen ellenségnek tartják. Különösen érzékeny pontja a közönséggel (közösséggel) való viszonynak, a mulasztások, tévedések, olykor hatalommal való visszaélések tisztázása és rendezése. Az ilyesfajta panaszokat rendszerint maga a testület vizsgálja ki, és ez már önmagában is baj. Nyilvánvaló, hogy a panaszosok nem fogják elhinni a mégoly pártatlan és körültekintő vizsgálat eredményét sem. Angliában például erre olyan mechanizmus van, amely független testületek vizsgálódását teszi lehetővé. A súlyosabb minősítésű jogsértések gyanúja ugyan nálunk is a büntető-igazságszolgáltatás hatókörébe tartozik, ám az elmarasztalások történetei nem forognak közkézen, szakmai fórumokon, a különféle rendőri ballépések tanulságai a rendőrképzést is elkerülik. Pedig bizonyos jelzéseket érdemes volna felfogni, mint a Baranya Megyei Bíróságét, amikor három rendőrt felmentettek ugyan, akik egy randalírozó férfi megbilincselése közben eltörték annak karját, ám az indoklás során a bíró megjegyezte: a felmentés ellenére az intézkedésben résztvevő rendőrök sem távozhatnak a bíróságról emelt fővel. Az időközben nálunk is létrejött Független Rendészeti Panasztestület pedig távolról sem tölti be azt a szerepet, ami érdemi civilkontrollt jelentene. A bizalomhiány súlyos megnyilvánulásaként értékelte a laikus és a szakmai közvélemény egyaránt az elhíresült Kulcsár-ügyben az ügyészség magatartását. Még ma sem tudjuk, miféle indoka volt annak, hogy a gyanúsítottat „birtokba vegyék” és a rendőrség által megkezdett, alaposan megtervezett kihallgatásának folyamatát megtörjék, a kriminalisztika törvényeit félre dobva. Közterületen a rendőrrel kapcsolat leggyakrabban igazoltatás keretében létesülhet, ennek törvényi alapja is kérdésessé tehető (nevezetesen, hogy szinte korlátlanul megállítható és ellenőrizhető a polgár), azonban a gyakorlata, biztosan több kárt hoz, mint hasznot. Persze ez is csak feltételezés, ám nem tudunk tényleges költséghaszon elemzésről, hogy az igazoltatásokra fordított rendőrségi kapacitás vajon mekkora mérhető (körözöttek elfogása pl.) és becsülhető (közbiztonságérzet) hasznot eredményez. Feltételezzük, hogy veszteséges a művelet, azonban legalábbis demoralizáló, mégpedig a polgár és rendőr vonatkozásában egyaránt. Noha a közvélemény-kutatások a rendőrség iránti bizalom emelkedését jelzik, kétséges, hogy az ilyen megkérdezésekre a válaszolónak volt-e módja, ideje átgondolni a helyzetet, vajon elegendő információ birtokában volt-e, hogy megalapozottan megítélje azt. A nyilvános beszédet a rendvédők nem szeretik, és legyünk megértők, nem is nagyon van ehhez merszük és terepük. De gyakorlatuk sincs a műfajban: a magyar rendvédelmi szakmának nincs fóruma, a munkaerő csak végrehajtó szerepet kap, a 218


tervezésben, a visszacsatolásban, a jogalkalmazói problémák exponálásában és megvitatásában nem számítanak rá Európai törekvés, hogy a rendőri tevékenység járuljon hozzá az emberek közötti béke fenntartásához és a társadalmi harmóniához. Ez a gondolat a rendészeti gyakorlatunkban idegen, különösen rosszul jár a valamilyen tekintetben kisebbségi létben élő. Legyen az bűnelkövető, vagy „csupán” prostituált, homoszexuális, cigány, vagy hajléktalan, róla fölényes gúnnyal, vagy gyűlölettől áthatva szokás „beszélgetni”. Hogy a kisebbségi lét kiszolgáltatott helyzetet jelent, hogy velük kapcsolatban szakmai kérdések merülnek fel, amelyeket tárgyilagosan, a szakmánkra valamint az emberre vonatkozó tudományos ismeretek és törvényes előírások szerint meg kell oldani, fel sem merül. Napjaink új fejleménye a művelt Európában a gyermekbarát büntetőigazságszolgáltatás iránti igény4. Félő, hogy kampányeseményekkel fogjuk letudni, ugyanis az ENSZ gyermekjogi konvenciója, de a gyermekvédelmi törvényünk is alapelvi szinten követeli meg valamennyi hatóságtól, hogy egy gyermek ügyében hozott döntésnél a gyermek mindenekfelett való érdekét kell szem előtt tartani. A rendőrségi gyakorlatban ez a kérdés még fel sem merül: igaz, hogy a büntetőjog a maga szerepét a gyermek védelmében, nem pedig a társadalomvédelemben jelöli meg, a „közbiztonsági”, itt a bűnügyi statisztikai érdek mindent felülír. A testületen belüli bizalomhiány is sokirányú. A parancsnok-beosztott viszonyban is felleljük oda-vissza. A katonai büntetőjogon alapuló fegyelmezés-irányítás is pusztán megrendszabályozandó alanyként kezeli a rendőrt, ezen keresztül jól látható, hogy nincs igény a munkatársak meggyőzésére, hogy egyáltalán nem a gondolkodó, kreatív emberre van szükség.5 A vezetők kiválasztása ugyanakkor nem nyilvános, indoklást nem kap a közösség a főnöke mellé. A (sokszor váratlan) leváltások, „menesztések” háttere a pletykákban is zavaros. A rendőr – munkaköréből és szerepéből adódóan – mindentudónak érzi, vagy inkább szereti hinni magát, miközben nála jobban senki nem tudja, hogy mennyi mindent nem képes elvégezni. A rendőr mint munkaerő közismerten rossz helyzetben van: két ombudsmani vizsgálat is megállapította, hogy valósággal kizsákmányolják, feltétel nélkül követelnek tőle és nincsenek tekintettel személyes szükségleteire (magánélet, testi és mentális karbantartás, stb.). Nincsenek rendőregyletek, társas kapcsolati színterek, nincsenek ápolható hagyományok, szokások. A rendőrember meglehetősen atomizáltan létezik, pedig szennyező környezetben, csábító hatásokkal körbevéve dolgozik. Nincs felette segítő kontroll, munkáját, személyisége alakulását nem segíti szupervízió. Nincs semmi motiváció vagy kötelezés a rendszeres továbbképzésre, sőt erre ma már nincs sem idő, sem pénz. Ráadásul a belterjes, saját körön belüli to-

4 5

Az Európa Tanács a 2012-es évet ezzel fémjelzi. Lásd: Schubauer László: A katonai bűncselekmények problematikája c. tanulmányát, Magyar Rendészet, 2011/2. szám

219

Németh Zsolt

vábbképzés csak a rossz beidegződéseket konzerválja, miközben az együttműködőkkel közös képzés igénye és módszere régóta sürgető. A rendőrnek a bűnnel a kapcsolata távolról sem rendezett: általános, hogy a rendőr a bűnt és a bűnelkövetőt gyűlöli, miközben ő maga gyakran és büntetlenül megengedhet magának különféle normasértéseket. A bűnt nem közösségi terméknek, hanem egyéni morális defektusnak tartja, érzelmeit szabadon engedi, ezzel pedig feleslegesen koptatja magát, a keze közé került klienst pedig emberi méltóságában megalázza, és egyáltalán nem kivételesen fizikai valóságában is bántalmazza.6 A testületen belüli és a testületek közötti bizalomhiány a teljesítménymérés szinte kizárólagos statisztikai (ERÜBS) módszerének köszönhető. Ennek káros hatásairól (csalásra késztet, tisztességtelen versenyre kényszerít) már több évtizede nyilvános disputa folyik, változásról nincsenek híreink. A legnagyobb munkaérték, az információ: visszatartása, önző felhasználása, mindennapos. Pedig brutális jelzés is érkezett már. Kovács Tamás legfőbb ügyész 2010 nyarán levelet intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez. A levélben figyelemfelhívás olvasható: nem lehet valós képet kapni az ország bűnügyi helyzetéről, mert hamis statisztikai adatszolgáltatás történik a rendőrségen, és most már elkerülhetetlen a felelősségre vonás. Ennek nyomán az országos rendőrfőkapitány rendőrségi vezetők ellen tett feljelentést. A sajtó a maga szokás hatáskeltő szalagcímében realitás is megbújik: „Szakmai anomália miatt bűnözhettek a rendőrök”.7 A beszámoló arról tudósít, hogy több tízezres nagyságrendben találtak hamis adatokat a rendőrségi anyagokban. A szakmai anomália a sajtóközlemény szerint régi probléma: a rendőrkapitányságok és a parancsnokok munkájának eredményességét mindig a bűnügyi statisztikával mérik és ettől a gyakorlattól elszakadni nem képesek, pedig a változtatás szükségességéről szakmai tanulmányok sora szól. A bizalomhiány tehát lappangva és nyíltan, de számos jellel mutatkozik a magyar rendőrségen és annak működésében. Az okok szerteágazóak, ám ezzel együtt is állítjuk, hogy lényegét tekintve az ember és az állam viszonyáról van szó, vagyis, hogy melyik az előbbre való. Érdemes felidézni erről Albin Eser gondolatait: „A helyes rangsor: ember – állam! Az államnak az embert kell szolgálnia, mégis bizonyos fokig felette áll, amikor békéltet vagy kártalanít, akkor is. Szükségesek-e a tilalmak, a szankciók a közösség működéséhez? Igen, a konfliktusok elkerülhetetlenek, az erősebb megfékezése jogos igény: a konfliktus azonban az állam működése révén elszemélytelenedik, a felelősség(érzet) elenyészik – a büntető hatalom öncélúvá válik. Az állam önmagát is védi, valóságos szentséggé válik, ugyanakkor az állam szolgáját (a tisztviselőt) omnipotencia érzés keríti hatalmába, miközben tudja, hogy korlátozott eszközök birtokában van. A gyanúsított az eljárás (személytelen) 6

7

Ld. bővebben, Németh Zsolt: A kényszervallatás kriminológiája Belügyi Szemle, 2000/7-8., 108120. o. HVG, 2011. október 24.

220


tárgya lesz, a sértettet a konfliktusból kirekesztik – főszereplő az eljáró hatósági ember lesz, a sértett pedig csalódott! Minél erősebbek az állami jogosítványai a polgárok viszonylatában, annál erősebb kontroll kell!”8 Mindez pedig nem pusztán elméleti, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Ennek a viszonynak a tisztázatlansága, a problémák ki nem beszélése, nevezetesen, hogy ma a magyar társadalom valójában milyen rendőrséget szeretne, ez a bajok eredeti forrása. Tartanuk kell attól, hogy a „védeni és szolgálni” jól ismert szlogen tartalma felettébb bizonytalan, biztosan mást gondol erről a polgár és a hatósági ember. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy nincs megfelelő, mindenki által elismert eredmény, hatás a bűnözésre, a közbiztonságra, miközben sérülnek jogállami alapelvek és állampolgári jogok, de eredményezi azt is, hogy a rendőrség szervezetében diszfunkciók vannak, mellébeszélések és látványtervezés, végül, pedig maga a munkavégző ember, a szolgálatát teljesítő ember is rosszul jár, ritkán érezheti a jól végzett munka örömét, a valódi siker élményét.

8

Albin Eser akadémiai székfoglalója. Forrás: http://www.ndi-int.hu/REND/kepz050411/2005.0411%20K%C3%ADn%C3%A1latcs%C3%B6kk_N%C3%A9meth3.ppt (letöltés ideje: 2011.11.30.) Magyar Tudomány 1995. 11. szám

221

A migráció trendje hosszabb távon

Ritecz György nyá. határőr alezredes

A migráció trendje hosszabb távon Soha ne rombolj le kerítést addig, míg ki nem deríted, miért emelték! (Robert Frost) Több mint húsz évvel a szocialista világrendszer összeomlása, illetve a rendszerváltás után, a hét éves európai uniós tagságunk és három éves teljes jogú schengen tagságunk tapasztalataival a hátunk mögött talán érdemes áttekinteni, milyen főbb trendek láthatók a migráció, ezen belül is az illegális migráció területén. Erre talán azért is szükség lehet, mert nem egyszer igencsak ellentmondásos vélemények és tények látnak napvilágot. Például az „észak-afrikai tavasz” kapcsán nem egy politikus hatalmas migrációs nyomás rémképét „festette Európa egére” és ezen migrációs nyomás kezelhetősége érdekében a Schengeni Egyezmény módosítását követeli. Nézzük a tényeket. Az IOM és az UNHCR adatai1 szerint 2011. júliusáig Líbiából 740 ezren menekültek el, melyből 640 ezer fő nem is líbiai állampolgár. Vagyis ők azok a külföldiek, akik jó pénzért, „vendégmunkásként” dolgoztak Libiában, és így a konfliktus elől amint tehették haza-, vagy legalábbis biztonságos helyre menekültek. Végülis a féléves felkelés ideje alatt kevesebb, mint 80 ezer2 fő próbált menedéket keresni, bejutni Európa valamelyik országába. Vagyis a Líbiából menekülők mindössze tizede „terhelte” meg a „vén Európát”. Eszerint sokkalta nagyobb migrációs nyomás és feszültség jelentkezett az európai közösség külső határain kívül, mint a belső határok térségében. Ez alapján elgondolkodtató, hogy miért mégis a belső határok ellenőrzése foglalkoztatja a politikai szférát és a médiát. Jelen tanulmányban arra vállalkoztam, hogy a migráció, az illegális migráció kihívásait veszem számba, az elmúlt évtizedek adatai alapján, hazánk és az Európai Unió vonatkozásában, azért hogy térben és időben átfogó képet kaphassunk a témában, megismerhessük a főbb trendeket és, hogy ezen ismeretek alapján reálisabban tudjuk megítélni a továbblépés irányait.

1

2

Libyan Arab Jamahriya – Crisis – Situation Report no. 51. 28. July 2011. – United Nations Office for the Coordination of Humanitarian Affers – 2. o. Frontex adatai alapján. – FRAN meeting 2011. június 16.

223

Ritecz György

Globálisan 1. számú ábra Bevándorlók földrészenként, időszakonként

700 000 600 000

Ázsia

Afrika

Európa

Amerika és Óceánia

500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 0 1948-51

1952-60

1961-70

1971-80

1981-89

1990-94

1995-99

Forrás: IOM – REGIONAL OVERVIEW SELECTED GEOGRAPHIC REGIONS

Indulásként nézzük meg, hogy az IOM3 adatai alapján az elmúlt félévszázadban hogyan is alakultak a bevándorlók adatai földrészenként. E szerint az európai kontinenst mindig is jelentős mértékben érintette a bevándorlás, de az is egyértelműen érzékelhető, hogy a II. világháborút követően az 1980-as évekig ez egyre csökkenő mértéket is jelentett. A „szocialista világrendszer” összeomlása viszont, hatalmas vándorlási hullámot generált földrészünkön, miközben másoknál (más földrészeken) ez minimális szinten maradt. Viszont már ezen grafikon is jelzi, hogy az ezred fordulóra szinte felére esett a bevándorlók száma. Mondhatni a „hullám elült”.

3

International Organization for Migration

224


2. számú ábra Menekült* (ezer főben) 12 000

Afrika

10 000

Ázsia

8 000

Európa

6 000

Latin Amerika és Karib térség

4 000

Észak Amerika 2 000

Óceánia

0 1990

1990-1995

1995-2000

2000-2005

2005-2010

*Estimates prepared by the United Nations Population Division based on data supplied by the United Nations High Commisioner for Refugees. Forrás: ENSZ adatbázis - http://esa.un.org/migprofiles/

Az utolsó két évtized menekült adatait vizsgálva jól érzékelhető, hogy míg Ázsiában egyfajta emelkedés mutatkozik, addig Afrikában és Európában is egyértelműen csökkenő a trend, olyan formában, hogy a „fekete kontinensen” még így is közel másfélszer annyi menekülő emberen kell segíteni és ügyét rendezni, mint a „fejlett” Európában. Az ezred forduló óta is már eltelt egy évtized, lássuk mi is történt azóta ezen a területen.

225

Ritecz György

3. számú ábra

Forrás: Asylum Levels and Trends in Industrialized Countries 2010 – UNHCR

Sajnos itt csak az euró-atlanti térség adatai láthatóak, de azért jól értelmezhetők az EU tekintetében megmutatkozó változások. Vagyis az, hogy az iparilag fejlett térségekben mindenhol csökkenés figyelhető meg. Ezen belül is az Európában regisztrált menekült kérelmek száma lényegében felére csökkent az egy évtizeddel ez előtti adatoknak. Hogy mégis érzékelhető legyen a benyújtott menekült kérelmek száma/aránya, ezért a 2008-2009 évi adatok alapján vessük össze más földrészek ilyen adatával.

226


4. számú ábra Asylum-seekers 500 000 2008

400 000

2009 300 000 200 000 100 000 Africa

Asia

Europe

Latin America and the Caribbean

Northern America

Oceania

Forrás: Table 22. Refugees, asylum-seekers, internally displaced persons (IDPs), returnees (refugees and IDPs), stateless persons, and others of concern to UNHCR by region, 2008-2009

Jól látható, hogy Afrikában közel másfélszer annyi menedék iránti kérelmet nyújtottak be, mint Európában, sőt az előbbi grafikonon láthattuk, hogy 2010-ben ez még tovább csökkent EU-ban. Az Unió Az Európai közösség által gyűjtött és publikált adatokon is érdemes lehet áttekinteni a kérdés.

227

Ritecz György

5. számú ábra Visszaírányítottak CIREFI adat 1 400 000

csatlakozó országok

1 200 000

EU össz

1 000 000

EU Sp nélkül

800 000 600 000 400 000 200 000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Forrás: A CIREFI havi és negyedéves adatai alapján a szerző összesítése.

Sajnálatos módon a CIREFI4 kezdeti időszakában (1997-1998) az országoknak csak egy része szolgáltatott adatot, így az adatsorba ezen időszak be sem került, de a nagyobb gond, hogy egy évtized után meg is szüntették ezen adatok gyűjtését, elemzését és publikálását, és „átadták” e feladatot a Frontex5 számára. A fogalmi félreértésekkel6 együtt is megállapítható, hogy a huszonkilenc adatszolgáltató ország hatóságai által a határokon visszairányítottak száma az elmúlt években szinte folyamatosan csökkent, az ún. „magországokban” és az eltelt évtizedben csatlakozott és az arra aspirálók esetében (ez utóbbi két kategóriába tartozó országok adatai kerültek a „csatlakozók” néven megjelenítésre).

4 5

6

Centre for Information, Discussion and Exchange on the Crossing of Frontiers and Immigration Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség - European Agency for the Management of Operational Cooperation at the External Borders Spanyolország teljesen másként értelmezte a „visszairányítottak” definícióját, mint a többi adatszolgáltató, ezért került megjelenítésre, a nélküle kimutatható adatok is.

228


6. számú ábra Felfedett illegális migránsok EU-ban EU

700 000

csatlakozók

600 000 500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 0 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

Forrás: A CIREFI havi és negyedéves adatai alapján a szerző összesítése.

Az illegális migránsok vonatkozásában az ezredforduló után egy hirtelen esés jelentkezett, azóta viszont stagnálás, illetve némi emelkedés tapasztalható. Pontosabban, míg a régebbi tagállamok esetében némi emelkedés, addig a „csatlakozók” vonatkozásában egyértelmű, folyamatos esés tapasztalható. A Frontex adatai7 alapján tovább pontosítható a kép.

7

Időszakos jelentésekből

229

Ritecz György

7. számú ábra

Forrás: Roman Fantini (Frontex Risk Analysis Unit): Regional Overview of illegal migration in 2009 and 2010 (presentation) - EB-RAN annual conference, October 2010

Az un. tízek teljes jogú Schengen csatlakozása után lényegében folytatódni látszik a csökkenő tendencia. Például a felfedett illegális határátlépések száma 2007-2008ban: a reptereken havi három ezer körül stagnál, míg a tengeri és szárazföldi határszakaszokon havi 5-11 ezer kísérletet fedtek fel a határrendészek, némileg csökkenő mennyiségben (8 ezerre tendál).

230


8. számú ábra


A Frontex elemző szerve által vizsgált főbb paramétereinek ábrái is a migrációs nyomás csökkenését jelzik (kivéve az okmányhamisítás8).

8

Bár itt meg rövidebb az adatok sora, illetve a negyedéves szinten 2,5 ezer hamis okmány felfedése talán nem is olyan nagy mennyiség, amikor néhány évvel ezelőtt a magyar Határőrség évente több mint 5 ezer ilyen esetet detektált.

231

Ritecz György

9. számú ábra


Az átkelőhelyek közötti határszakaszon (ún. zöldhatár) felfedett illegális határátlépések számának három év alatti megfeleződése is egyértelműen jelzi a trendet. A Schengeni Egyezmény, illetve annak gyakorlati tartalmának tervezett megváltoztatása során talán ezen tényeket is figyelembe lehetne venni. Magyarország Láttuk tehát, hogy földrészünkön volt olyan, amikor tényleg igen nagy volt a migrációs nyomás, de az mára már a múltnak tekinthető és az EU közösség adatai is ezt erősítik meg. Na de mi (volt) van nálunk és ebből következően mi várható?

232


10. számú ábra A magyar Határőrség által felfedett illegális migráció 35 000 30 000 25 000

fő

20 000 15 000 10 000 5 000

19 50 19 53 19 56 19 59 19 62 19 65 19 68 19 71 19 74 19 77 19 80 19 83 19 86 19 89 19 92 19 95 19 98 20 01 20 04 20 07 20 10

0

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság archív adattára, illetve a Határőrség Országos Parancsnokság és az Országos Rendőr Főkapitányság éves határhelyzetképei.

Részben köztudomású, hogy hazánkban a II. világháború és a rendszerváltás közötti időszakban szinte minimális (1-2 ezer fő évente) volt az illegális migrációs cselekmények száma, kivéve az 1956-57-es éveket. A szocialista tábor felbomlása, illetve a délszláv polgárháború, háború viszont hatalmas migrációs nyomást jelentett a térségre, így hazánkra is.

233

Ritecz György

11. számú ábra Határőrség által felfedett tiltott határátlépések száma 35 000 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000

19 89 19 90 19 91 19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07 20 08 20 09 20 10

0

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság archív adattára, illetve a Határőrség Országos Parancsnokság és az Országos Rendőr Főkapitányság éves határhelyzetképei

A szomszédjainknál konszolidálódó helyzet és talán nem kis részben a Határőrségi fejlesztések eredményeképpen az elmúlt években az évi 30 ezres szintről 5 ezer körülire csökkent a jogellenes határátlépések és kísérletek száma.

234


12. számú ábra Határrendészek által felfedett jogsértések 60 000 ths össz

50 000

össz jogellenes cselekmény illegális migrációs

40 000

30 000

20 000

10 000

0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság archív adattára, illetve a Határőrség Országos Parancsnokság és az Országos Rendőr Főkapitányság éves határhelyzetképei

Számtalan adatot és ábrát lehetne még felsorakoztatni, de azt hiszem így is jól érzékelhető a migrációs nyomás csökkenése. Egyben egy éles fordulat is kiolvasható a fenti grafikonból, mely szerint 2004-es EU csatlakozásunk után, a Határőrség állománya egyre inkább az államhatárhoz részben (de főleg kevésbé, pl. közlekedésrendészeti szabálysértések) kapcsolódó jogsértő cselekmények esetén járt el. Ez az arányeltolódás 2006-ra már azt jelentette, hogy a jogsértések miatti eljárások közül, amit a Határőrség állománya lefolytatott, csak minden harmadik volt illegális migrációhoz köthető. Ez részben természetes is volt az ún. ideiglenes belső határok kialakulása, a jogkörök szélesítése, az általánosabb rendészeti feladatok irányába való elmozdulás folytán. Érdekes viszont, hogy a Határőrség – Rendőrség integrációját követően (egyesek megfogalmazása szerint a Határőrség szétverése után) nem csak a felfedett illegális migránsok száma csökkent tovább, de a (rendőrségi állományba került) határrendészek által felfedett összes jogsértő cselekmények száma is. De ez inkább már egy másik tanulmány témája lehetne. Az eddig látottak alapján milyen következtetést vonhatunk le? A migrációs, azon belül is az illegális migrációs kihívások csökkenése egyértelmű és ez várható a jövőben is, az Unió és hazánk vonatkozásában egyaránt. Románia és Bulgária teljes jogú Schengen csatlakozása még tovább erősíti majd e trendet.

235

Ritecz György

13. sz. ábra A Magyarországra érkezett menedékkérők számának alakulása a belépés módja szerint 16 000

Illegális

14 000

Legális

12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000

09

08

10 20

20

07 .

20

06 .

20

20

04 .

05 . 20

02 .

03 .

20

20

20

00 .

99 .

01 .

20

20

19

97 .

98 . 19

95 .

96 .

19

19

19

93 .

92 .

94 .

19

19

91 .

19

19

19

90 .

0

Forrás: A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal évente nyilvánosságra hozott statisztikai adatai9

A hazánkban menedéket keresők számának alakulása is megerősíti a fenti megállapításunkat, vagyis, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken a legális és illegális migráció nyugat-Európát és Magyarországot érintően. E szerint, ha nem lesz újabb világrendszer összeomlás10 és/vagy jelentősebb háborús konfliktus11 a térségünkben, akkor a migrációs nyomás további csökkenésével, vagyis a migrációt kezelő szervek feladatainak mérséklődésével lehet számolni. Vagyis minden rendben van? A fenti ábrából viszont azt is látni lehet, hogy egyre inkább az illegális belépés válik dominánssá. Ami viszont arra, kell, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nagy a veszélye annak, hogy a migránsok nem kis része a meglévő „migrációt kezelő rendszer”-en kívül marad. Mondhatni a jogkövető magatartás, illetve a jogérvényesítő intézkedések esélye csökken. Mely viszont azt eredményezheti, hogy a társadalmi érdek érvényesíthetősége romlik e területen. Másrészt a migránsok kiszolgáltatott9 10

11

BÁH honlapja alapján saját adatbázisba szerkesztve Egyesek szerint a kapitalizmus összeomlásának a szélén állunk, de mivel nincs igazán másik alternatíva, így ebből eredő migrációs hullám megindulásának minimális az esélye. Ennek a reális esélye is minimálisra tehető, még a Koszóvói kérdés rendezetlensége ellenére is, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben Szerbia számos lépésével kinyilvánította az EU-hoz való csatlakozási szándékának komolyságát. Valamint azt is figyelembe véve, hogy gyakorlatilag az Iraki és Afganisztáni háború sem érintette igazán súlyosan migrációs szempontból hazánkat és térségünket.

236


sága és ennek folyományaként tevékenységük és nem egy esetben a mindennapi életlehetőségük kriminalizálódása szinte megkerülhetetlen. Eszerint lenne még mit javítanunk a rendszerünkön. 14. számú ábra Határrendészek létszámának alakulása sorozott

20 000

közalkalmazott, köztisztviselő

18 000

tiszthelyettes

16 000

tiszt

14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

0

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság archív adattára, illetve a Határőrség Országos Parancsnokság és az Országos Rendőr Főkapitányság éves jelentései alapján

Nézzük meg kicsit a létszám helyzet alakulását.12 Amennyiben összevetjük az elmúlt bő két évtized határőri létszámát, struktúráját az illegális migráció tendenciájával, jól érzékelhető, hogy a migrációhoz való igazodás mellett, az EU és ún. schengeni követelményeknek való megfelelés mozgatta a létszámarányokat és nagyságrendet. Azzal együtt, hogy hazánk teljes jogú schengen csatlakozásával egy időben13 az ún. külső határok hossza is megfeleződött, a létszám viszont drasztikusan csökkent le. Ami azt jelenti, hogy jelenleg a harmada van meg annak a létszámnak, mint amit a schengen értékeléskor megvizsgáltak (és elfogadtak) az EU szakértői. A relativitás kézzelfoghatóbbá tétele érdekében nézzük meg, az 1 km-re jutó határrendészek számát.14

12 13 14

Vagyis a rendszer egyik elemét. Velünk egy időben lépett a schengeni közösségbe – többek között – Szlovénia és Szlovákia is. Igaz ez egy kicsit torz, és túlzottan zöldhatár szemléletű, de az arányokat talán jól érzékelteti.

237

Ritecz György

15. számú ábra 1 km külső határra jutó határrendészek száma 6 5 4 3 2 1 0 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság archív adattára, illetve a Határőrség Országos Parancsnokság és az Országos Rendőr Főkapitányság éves jelentései alapján15

Leegyszerűsítve megállapítható, hogy jelenleg csak a 2/3-a van meg az EU által elvárt létszámnak. Ugyanis a létszám csökkenés – Rendőrség – Határőrség integrációjával járó átszervezés kapcsáni elbocsájtások – aránytalanul nagyobb volt, mind a feladatok (határszakasz, határátkelőhelyek …) csökkenése indokolta volna. Igaz nem, vagy nem csak a létszám mennyisége a mérvadó, hanem annak minősége, illetve a tevékenységet támogató eszközök száma, milyensége is. Tekintettel arra, hogy ez utóbbiakról az ORFK nem tud hiteles adatokat prezentálni, ezért az Uniós (és más nemzetközi) támogatásokkal illusztrálom.16

15

16

Sajnálatos módon 2007-2009-re vonatkozóan az ORFK Humánigazgatási Szolgálata nem tudott/akart adatot adni.. Ugyanis ezek alapvetően eszközfejlesztésre és képzésre lettek felhasználva (illetve tervezve).

238


16. számú ábra Támogatások (m Ft) Visszatérési Alap

40 000

Integrációs Alap

35 000

Menekültügyi Alap

30 000 25 000

Külső Határok Alap

20 000

Schengen Alap

15 000

Orosz államadósság terhére

10 000

USA támogatás Német támogatás

5 000

PHARE programok

0

1997

1999

2001

2003

2005

2007

2009

2011

2013

Forrás: A Határőrség Országos Parancsnokság és Szolidaritási Alapok többéves programjai17

Már az ezred forduló előtt megindultak a támogatások (akkor még nem csak az EUtól) és szinte folyamatosan viszonylag magas szinten18 jelen vannak. Sőt 2007-ben az ún. Schengen Alapok zárásakor hatalmas értékű fejlesztések történtek, melyek – mint tudjuk – nem kis részét nem is közvetlenül a határellenőrzés (hanem más rendőri feladatok) támogatására fordította hazánk.19 Láthatjuk azt is, hogy még a következő évekre is jelentős támogatások vannak betervezve, sőt talán mondhatni, hogy az illegális migrációs csökkenés ellenére.20 Kijelenthetjük, hogy a csökkenő migráció mellett, szinte folyamatosan biztosított Uniós támogatásoknak köszönhetően a fejlesztések is betervezhetőek. Ezzel együtt az illegális migrációhoz kapcsolódó kockázatok mégis vannak, sőt talán némileg még erősödnek is, de nem a migránsok számából, vagy minőségéből eredően. Ugyanis kockázatot jelent egyrészt az alacsony határrendészeti létszám, az állomány lecserélődése, a tapasztalatok elvesztése, a működtetési költségek21 terén jelentkező elmaradások/hiányok. De talán minden eddiginél is súlyosabb (ez sajnos számokkal, adatokkal 17 18

19 20 21

Tóth Judit előadása a 2009. november 26-i Szolidaritási Alapok Konferencián Lényegében 2002 óta a határrendészeti feladatokra a költségvetési „fejlesztési” támogatás annyiban merült ki, hogy biztosította az EU-s projektekhez szükséges önrészt. Melynek visszafizetési kötelezettség lett az eredménye. Bár láttuk, hogy valamennyi EU tagállamban csökkenő a migráció trendje. A fejlesztésekhez is kapcsolódóan.

239

Ritecz György

igazán nem kimutatható) a Rendőrség morális leromlása, mely a politika közvetlen hatásának (beavatkozásának) eredménye. Gondolva itt az ún. „semmiségi törvényre”22 és az Alkotmánymódosítással, a Hszt. módosítással a már nyugállományba ment és a még meglévő állomány létbizonytalanságba való taszítására. Tehát a Maslow szükséglet hierarchiája23 nem csak a migránsok vonatkozásában meghatározó, hanem a migrációt kezelőkében is. Ha hiányzik az alap szükségletek kielégítése, a „biztonság”, nem léphetűnk magasabb szintre, így „migrálni” kell. Külföldiek és a bűnözés A külföldiekhez, illetve a migránsokhoz számos esetben társítják a bűnözést is. Másik oldalról, a bűncselekmények elleni küzdelem „legfőbb hazai letéteményese” a Rendőrség, így a profiltisztítás szempontjainak mérlegeléséhez célszerűnek tűnik a külföldiek által és a hazai össz24 bűnözés összevetése is. 17. számú ábra Bűncselekménye kben a külföldiek "érintettsége" 25000

elkövető elkövetett bűncselekmény

20000

sértett

15000

10000

5000

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

0

Forrás: A külföldi állampolgárok bűnözése Magyarországon az 1986/87, 1988/89, 1989/90, 1991/92, 1992/93, 1994/95, 1995/96, 1997/98, 1998/99, 1999/2000, 2000/2001, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2005/2006, 2007/2008, 2009, 2010.

22 23 24

2011. évi XVI. Tv. A. H. Maslow : Elmélet az emberi motivációról 370. o. Beleértve a külföldiek és a magyar állampolgárok által elkövetett bűncselekményeket is.

240


Jól érzékelhető, hogy a rendszerváltás ebben a vonatkozásban is mérföldkőnek tekinthető.25 Ez lényegében természetesnek is tekinthető, tekintettel a menekült és illegális migrációs áradatra, nem is beszélve a legális határforgalom megugrására. Voltak olyan évek, amikor 100-110 millió fő határátlépését regisztrálta a Határőrség. Ezzel együtt is látható, hogy évente 5-7 ezer külföldi követett el bűncselekményt hazánkban, melyek száma 8-15 ezer között szóródott. A Magyarországon külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma a kilencvenes évek közepi 18 ezres szintről szép fokozatosan csökkent le a 8 ezres nagyságrendre. Elmondható tehát, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben a külföldiek által-, illetve sérelműkre elkövetett bűncselekmények, valamint az elkövetők száma csökkenő tendenciát mutat, vagyis az illetékes hivatalos hatóságoknak egyre kevesebb ilyen üggyel kell foglalkoznia. A külföldiek által elkövetett bűncselekményeket nem lehet/szabad önmagában vizsgálni, tekintettel arra, hogy az a hazai bűnügyi környezetben valósult meg. 18. számú ábra Magyarországon elkövetett bűncselekmények alakulása össz, illetve külföldiek által 700000

600000

500000

400000

Az össz elkövetett 300000

Külföldiek által elkövetett* Lineáris (Az össz elkövetett)

200000

Lineáris (Külföldiek által elkövetett*)

100000

0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010

*A külföldiek által elkövetett bűncselekmények számadata szorozva van tízzel, azért, hogy grafikonon megfelelően érzékelhető legyen a viszonyrendszerűk. Forrás: A külföldi állampolgárok bűnözése Magyarországon az 1986/87, 1988/89, 1989/90, 1991/92, 1992/93, 1994/95, 1995/96, 1997/98, 1998/99, 1999/2000, 2000/2001, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2005/2006, 2007/2008, 2009, 2010. 25

Megjegyzendő, hogy a külföldiek által elkövetett bűncselekmények számának 1993-ban való drasztikus kiugrása egy csalási ügyre – közel tízezer rendbeli un. arany Buddha ügy – vezethető vissza, így ezt ennek ismeretében vesszük figyelembe.

241

Ritecz György Tájékoztató a bűnözésről 1989, 1991, 1993, 1995, 1997, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010

Ennek megfelelően nézzük meg, hogy is alakul a hazánkban elkövetett össz bűncselekmény, illetve a külföldiek által elkövetett bűncselekmények trendje. Egyértelmű és világos a párhuzamosság – bár a külföldiek által elkövetett bűncselekmények vonatkozásában az esés mértéke enyhébb. Az eső trend tehát itt is megmutatkozik, vagyis nem csak a külföldiekkel, de a hazai bűnelkövetőkkel is (elvileg) egyre kevesebb gondja kell, hogy legyen a rendvédelmi szerveknek. Ha csak a 2010-es adat nem jelez „trendfordulót”, bár egyes vélemények szerint ez inkább a gazdasági válság folyományának tekinthető és a további kimenetele (ebből adódóan) a válság lefolyásának függvényének tekinthető. Vagyis a gazdasági helyzet normalizálódásával további csökkenés várható a hazai bűncselekmények számában. De kérdés, hogy csak ennyi feladatuk lenne? Ugyanis a migrációs, bevándorlási, illetve illegális migrációs trendek egyértelműen csökkenést mutatnak, vagyis azt, hogy egyre kevesebb ilyen irányú feladattal kell számolni. Bár vannak azért más jelek, vélemények is. Mit hozhat a jövő? Az OECD elemzése26 alapján a gazdasági válság elmúltával várhatóan ismét megindulnak a migrációs tömegek a fejlett államok (elsősorban USA és az EU) felé, akkor talán kicsit néznünk előre. Ha már előre tekintünk talán érdemes ismét kicsit nagyobb léptékben is gondolkodni.

26

Lásd - Inotai Edit: Nagykorúsítják az Afrikából érkezőket, és már az útleveleiket is fenntartással fogadják – című cikkben.

242


19. számú ábra Népesség alakulása földrészenként (millió fő)

6000

Ázsia 5000 Afrika 4000 Dél-Amerika és a Karib térség 3000 Európa 2000 Észak-Amerika 1000 Ausztrália és Óceánia 0 1850

1900

1950

2000

2050

Forrás: ENSZ adatbázis - http://esa.un.org/migprofiles/

Közismert a tény, hogy az ázsiai lakosság létszáma és növekedési üteme óriási. Az már kevésbé, hogy Afrika népessége 1975 és 2000 között csaknem megduplázódott, 416-ról 811 millióra nőtt. Sőt 2025-re további 75 százalékkal duzzad majd, és eléri az 1,4 milliárdot, a század közepére pedig feltehetően még 55 százalékkal nő, azaz eléri a döbbenetes 2,2 milliárdot. Afrika egésze folyamatosan gyarapszik majd, és míg 1950-ben a világ népességének mindössze kilenc százalékát adó kontinens 2050-re az emberiség 24 százalékát teszi majd ki. Csak néhány példa, Nigéria (230 millió 2025-ben, 390 millió27 2050-ben), Etiópia (110 millió 2025-ben, 145 millió 2050-ben) és Kongó (95 millió 2025-ben, 148 millió 2050-ben). A növekedési görbe következménye a migráció, amelyet az afrikai munkaerőpiacra érkező évi 20 millió fiatal generál. Ez a telítődés évről évre tovább nő majd, és 2050-re eléri a 40 milliót.28 Ez a migráció várhatóan elsősorban Európát veszi majd célba, amelynek népessége Afrikával ellentétben koros, és stagnál. Nem véletlen az, hogy az ENSZ migrációs adatbázisa szerint előre láthatólag 2050-re valamennyi földrész lakossága növekszik a jelenlegi állapothoz képest,

27 28

Ez önmagában már eléri az akkori EU lakosság 61%-át – várhatóan. Pierre Buhler: Afrika lesz Európa sorsa?

243

Ritecz György

csak Európa és észak-Amerika népessége csökken több mint 5129, illetve 70 millióval. 20. számú ábra A 60 éven felüliek aránya a népességen belül a világon 40 35

2000

30

2050

25 20 15 10 5 0 Ázsia

Afrika

Dél-Amerika

Európa

ÉszakAmerika

Ausztrália és Óceánia

Forrás: ENSZ adatbázis30

A jelenséget ismerjük, a grafikon még szemléletessé is teszi, hogy minden földrészen jelentős mértékben megnő az idősek (60 éven felüliek) aránya, de a legkritikusabb helyzet Európában várható, ahol több mint a lakosság harmada e korosztályhoz fog tartozni. Így a társadalom működőképessége a mai rendszerben nem tartó fenn. A szociális és nyugdíjrendszer nem működtethető, ha nem lesz elég munkaképes „adózó” és az időseket ellátó „ápolói személyzet”. Kérdés az is, hogy ez a várható migráció milyen hatással lehet a hazai bűnügyi helyzetre.

29 30

Ez olyan, mintha például Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is teljesen elnéptelenedne. HVG 2003. 10. 04. 38.old

244


21. számú ábra Külföldiek által elkövetett bűncselekmények arányának alakulása 6

elkövetett bűncs elekm ény 5

4

elkövetőként

3

Lineáris (elkövetőként)

2

1

Lineáris (elkövetett bűncs elekm ény) 20 09

20 07

20 05

20 03

20 01

19 99

19 97

19 95

19 93

19 91

19 89

19 87

19 85

0

Forrás: A külföldi állampolgárok bűnözése Magyarországon az 1986/87, 1988/89, 1989/90, 1991/92, 1992/93, 1994/95, 1995/96, 1997/98, 1998/99, 1999/2000, 2000/2001, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2005/2006, 2007/2008, 2009, 2010. Tájékoztató a bűnözésről 1989, 1991, 1993, 1995, 1997, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010

Az ábra is jól érzékelteti, hogy jelenleg a hazai (ismert) bűnözésnek csak a töredéke köthető a külföldiekhez, valamint mind az elkövetői, mind a cselekményi oldal egyaránt csökkenő arányokat mutat a két és félévtizedes múltat vizsgálva is.

245

Ritecz György

22. számú ábra Külföldiek által elkövetett bűncselekmények aránya

NSZK Ausztria

70

Bulgária Ciprus

60

Csehország Francia

50

Horvátország 40

Lengyelország Luxemburg

30

Magyarország Norvégia

20

Oroszország Románia

10

Spanyolország* 2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

0

Svájc Szlovákia

Forrás: Interpol - International Crime Statistics 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 200531

E közben a témával foglalkozók jól tudják, hogy jelentősebb cél és tranzit országok, illetve azok, amelyek huzamosabb ideje magas külföldi arányokkal rendelkeznek – ez várható hazánkra is a fentiek alapján –, a Magyarországon jelenleg külföldiek által elkövetett bűncselekményi arányoknál nagyságrendekkel nagyobb elkövetési arányt kénytelenek „elszenvedni”. Vagyis akár a bűncselekmények 20-30 %-át is külföldiek követhetik el, ahogy azt a 28.sz. ábra szemlélteti is. Kérdés, hogy fel van-e erre készülve a Rendőrség és a határrendészek? Konklúzió Egyértelműen csökken a migrációs nyomás, viszont hosszabb távon jelentős vándorlási hullám várható, melyre még van időnk felkészülni. Migrációt megakadályozni nem lehet, sőt talán nem is érdemes, de kezelni szükséges. A vándorlás elmé31

Sajnálatos módon az Interpol keretein belül folytatott bűnügyi statisztikagyűjtést a Főtitkárság nem tartotta kielégítőnek, mivel a statisztikák megbízhatósága, összeállítási és terjesztési gyakorlata elégtelennek bizonyult. Ezért 2006 őszén megrendezett 75. Közgyűlése határozatot hozott a bűnügyi statisztikakészítési gyakorlat megszüntetéséről.

246


letének legalapvetőbb megállapítása, hogy az ember rendkívüli módon – sok állatfajnál nagyobb mértékben – vándorlásra kész élőlény.32 Nem érdemes akadályozni, vagy inkább elő kell segíteni, mert jelenleg igencsak csökken a lakosság száma, elöregszünk, a társadalom eltartó képessége, mondhatni fenntartási képessége jelentősen romlik, szinte valamennyi fejlett (nyugati) államban így USA-ban, de főleg az EU országaiban, nem is beszélve hazánkról. Vagyis a migráció kezelése, a magyar33 társadalom jövőjének meghatározó eleme.34 Az hogy hazánk államhatárának mára már csak a fele és a közeljövőben még annyi sem lesz külső határ, nem jelenti azt, hogy a migráció nem fog bennünket érinteni, sőt … De fel vagyunk erre készülve? A külföldiek által elkövetett bűncselekmények jelenleg nem igazán jelentenek súlyos problémát hazánkban, ahogy a migráció sem. De láthatjuk, hogy jelentős migráns közösségekkel rendelkező államok rengeteg problémával küzdenek, feszültséget kell kezelniük. Sőt egyesek talán úgy is fogalmaznak, hogy nem folytatható a befogadó és integrációt elősegítő megoldás (a „multi-kulti” vége). Avagy 2005-es franciaországi és az ez évi angliai35 zavargások, jól mutatják mi várható, ha nem gondolkodunk előre, nincsenek kidolgozott terveink, megoldási alternatíváink. Nem is beszélve arról, ha elszeretnénk kerülni a Norvégiai vérengzéshez36 hasonló cselekményeket. A rövidtávú szemlélet (nem ritkán érdekek) és a szűklátókörű megközelítés legtöbbször hibás következtetésekre vezet. Talán itt az alkalmas idő37 – viszonylag alacsony szintre csökkent migrációs nyomás és alacsony a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma és aránya is, miközben még a várható migrációs nyomás kezdete előtt vagyunk – hogy elkészüljön38 hazánk migrációs stratégiája és az azzal koherens rendészeti stratégia. Természetesen az ezeket kibontó cselekvési programokkal. Ahhoz, hogy a jelen és főleg a jövő kihívásaira megfelelő válaszokat adhassunk, és a rendelkezésre álló anyagi, technikai és humán erőforrásokat a legjobban kihasználjuk, és ne elherdáljuk, ahogy manapság nem egy esetben és helyen történik.

32 33 34

35

36 37 38

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. 239. o. Ahogy a más fejlett társadalmaknak is. Természetszerűleg a népesség csökkenés-, az elöregedés-, illetve a várható migrációs nyomás problémáira csak részben mutathat (nyújthat) megoldást a migrációs stratégia, illetve az abból származó cselekvési program. De szerves része kell, hogy legyen az ország fenntartható fejlődését célzó stratégiának, programnak. Igaz az angliai zavargások elkövetői nem csak a bevándorlottakból és leszármazottaikból tevődött ki. De jó tudni, hogy ha egyes csoportok céljukat, reményüket vesztik, mit tesznek. Az idegennek, a kisebbséginek a legnagyobb az esélye a társadalom peremére kerülésre, elszegényedésre és ebből következően a szociális, társadalmi konfliktusok alanyává válására és részben ezzel együtt a bűncselekmények áldozatává (lásd pl. csepeli gyilkosságok) és gyakran elkövetőivé válásnak (úgy mond kriminalizálódnak). Gondolva itt Anders Behring Breivik ámokfutására. „Célszerűbb a betegséget az elején kezelni, mint a végén.” - Erasmus, Desiderius A sok elvetélt próbálkozás után.

247

Kriminálpedagógia alapvetések

Ruzsonyi Péter büntetés-végrehajtási ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Kriminálpedagógia alapvetések I. Fogalmak tisztázása 1.1. A reintegráció értelmezése és fogalma Megítélésünk szerint megteremtődtek a feltételei annak, hogy konszenzusos megállapodásra jussunk a büntetés-végrehajtás alaptevékenységének fogalmi szintű meghatározásában. Az elméleti szakemberek közel két évtizedes munkája eredményeként ma már kirajzolódtak a legfontosabb irányvonalak, valamint a lényegi összefüggések. A reintegráció fogalmának széles körű bevezetése, illetve alkalmazása közelebb vihet a jelenleg még tapasztalható „fogalmi bizonytalanság” felszámolásához. Mindenekelőtt azonban le kell szögeznünk, hogy a reintegrációnak is nagyon sokféle értelmezése van. 1.2. A reintegráció fogalmának korábbi értelmezései Gönczöl szerint a reintegráció egy tág, semleges fogalom, amely: a társadalmi életben való újbóli részvételt elősegítő folyamatot jelenti. Értelmezése szerint az „újbóli” arra utal, hogy egy adott személy tartós intézeti nevelés, szabadságvesztés, vagy akár közösségben végrehajtott büntetés után, a katonaság után, egy hosszabb kórházi, vagy egészségügyi intézménybeli tartózkodás után, vagy egy hosszabb betegség után igyekszik visszatérni a „normál” életbe, de ide sorolja még a sértetté válás utáni helyzetben kialakult traumatikus állapot leküzdésének folyamatát is.1 A reintegráció fogalma szak specifikus meghatározásának sorában Hornungné Rauh Edit egyedi álláspontot képvisel. A szerző a fogyatékkal élők szempontjából elutasítja a reintegráció, mint önálló fogalom létjogosultságát. Véleménye szerint az integráció jelentése a fogyatékosságügyben a különböző tulajdonsággal rendelkező embercsoportok együttélése, a társadalmi folyamatokban való közös részvétele. A „re” szó csak a visszahelyezésre utal; miszerint pl. a fogyatékos személyek életkörülményeit úgy kell megszervezni, hogy életüket újra a többségi társadalomban

1

Gönczöl Katalin: A reintegráció fogalmának értelmezése. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155)

249

Ruzsonyi Péter

élhessék. Ebből következően tehát a „re” és az „integráció” önmagukban is ugyanazt a folyamatot jelölik.2 Hargitai népegészségügyi szempontból értelmezi a fogalmat. Álláspontja szerint a társadalmi reintegráció olyan komplex folyamat, melynek célja, hogy az egészséges társadalomból kikerült személyek ismét minél teljesebb értékű, hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. Felhívja a figyelmet arra, hogy az egészséges társadalom szempontjából számos tényező figyelembe vétele szükséges a társadalmi reintegrációval kapcsolatban, mely magában foglalja szükség esetén a kezelést követő rehabilitációt, a hátrányos helyzet megszűntetését vagy csökkentését, valamint a pszicho-szociális reintegrációt egyaránt.3 Henczi a társadalmi (re)integráció fogalmának értelmezését munkaerő-piaci szempontból adja meg. Értelmezése szerint a reintegráció az egyén munkaerőpiacra történő visszakerülésének foglalkoztatási, képzési támogatásokkal, munkaerő-piaci szolgáltatásokkal, programokkal történő elősegítése. Munkaerő-piaci szempontból tehát a társadalmi (re)integráció fogalma tágabb értelmezésben tartalmazza a munkaerőpiacra történő első belépést, a visszatérést, a megszerzett munkalehetőség megőrzésének elősegítését.4 Gábor Edina a szenvedélybetegek problémáján keresztül közelít a reintegráció fogalmához. Definíciója szerint a társadalmi reintegráció nem más mint a „gyógyult-, illetve gyógyuló félben lévő szenvedélybeteg” újonnan szerzett, vagy meglévő, és megerősített szociális készségein, szerepein keresztül, a társadalomba történő visszailleszkedése, „új” társadalmi státuszának („mint a társadalom hasznos tagja”) fokozatos kivívása, megerősítése.5 Hatvani Erzsébet már tágabb értelemben definiálja a reintegrációt. Szerinte a reintegráció az a folyamat, amikor a kiszorult vagy marginalizálódott egyén visszakerül a közösségbe, integrálódik ahhoz a közösséghez, amelyben szükségletei szocializált formában kielégíthetővé válnak, tudásával, tevékenységével, létezésével része lesz az egésznek, mely ezáltal jobban működik. Új elemként hangsúlyozza, hogy a reintegráció magában foglalja azt a társadalomban folyó intézményesített tevékenységet is, mely céljaival elősegíti a kiszorult, vagy marginalizálódott egyén visszakerülését a közösségbe. Kiemeli, hogy a folyamat során a reintegrációs technikák intézményes alkalmazása szükséges, mert ezek az emberek a társadalom, vagy közösség működésében nem vagy akadályozottan tudnak részt venni, magatartásuk akadályozza a közösség (integrált) működését. E körben jelentkeznek a társa2

3

4

5

Hornungné Rauh, E.:Reintegráció. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155) Hargitai, R. (2004): A társadalmi reintegráció népegészségügyi szempontból. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155) Henczi, L.:A társadalmi (re)integráció fogalmának értelmezése munkaerő-piaci szempontból. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155) Gábor, E.: A kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkárság szakmai állásfoglalása. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155)

250


dalmi reintegráció objektív és szubjektív feltételeinek biztosítását elősegítő módszerek.6 Huszár álláspontja van legközelebb tanulmányunk szellemiségéhez. A reintegrációt úgy értelmezi, mint minden olyan tevékenység, intézkedés összességét, amely képes: vagy a zárt intézeti tartózkodás ténye által okozott pszichés, egzisztenciális ártalmakat csökkenteni; vagy hozzájárulni ahhoz, hogy az egyén a zárt intézetből való kikerülés után a társadalom által elfogadott módon élhessen.7 1.3. A reintegráció fogalmának kriminálpedagógiai meghatározása A reintegráció olyan ernyőfogalom, amely tartalmában – a különböző szakterületek tevékenységkörének megfelelően – jelentős különbségeket jelenít meg, ugyanakkor lényegi jellemzője, a kiszorult vagy marginalizálódott egyén közösségbe történő visszakerülésének elősegítése, minden esetben dominánsan érvényesül. A büntetésvégrehajtási munka teljes vertikuma (amely magában foglalja a reszocializációt, reedukációt, rehabilitációt, integrációt) a reintegrációs tevékenységrendszer szerves részeként értelmezhető. Ennek a munkának meghatározó – de nem kizárólagos – eszköze a zártintézeti korrekciós nevelés, amely a kriminálpedagógia ismeretanyagából indul ki, és annak módszereit felhasználva szervezi és irányítja a fogvatartottak intézeti életét. A reintegrációs célok eléréséhez nélkülözhetetlen a fogvatartott önkéntes és tevékeny részvétele; a börtönélet valamennyi szegmensének célirányosan összehangolt munkája; valamint a „szabad társadalom” segítő közreműködése. A fogvatartott támogatása saját képességeinek fejlesztése, illetve új képességek, készségek kialakítása során történik. A büntetés-végrehajtási intézményrendszer felelőssége továbbá a közvélemény korrekt tájékoztatása, a társadalom igényeinek, szükségleteinek figyelembe vétele, valamint a segítő, támogató, illetve karitatív szervezetek közreműködésének elősegítése. A büntetés-végrehajtásnak ezért ki kell alakítania sajátos tevékenységrendszerét a megelőzés, a kezelés és az utógondozás komplex folyamatában, amelynek végső célja a társadalmi (re)integráció elősegítése. A büntetés-végrehajtási szervezet alapvető feladata ebben a komplex rendszerben a fogvatartottak társadalmi reintegrációjának elősegítése, valamint a dezintegrációs hatások (börtönártalmak) csökkentése. A reintegrációs folyamat intézményes támogatásához pedig elengedhetetlen a fogvatartott személyiségének, a rendszerintegrációs zavarokból adódó problémáknak, továbbá a szociális integrációs zavaroknak a pontos diagnózisa. 6

7

Hatvani, E.: Integráció – reintegráció. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155) Huszár, L.:Néhány megfontolás a reintegráció fogalmának értelmezéséhez. Országos Bűnmegelőzési Bizottság, Kézirat (http://www.bunmegelozes.hu/?pid=1155)

251

Ruzsonyi Péter

A pedagógia interdiszciplináris, multidiszciplináris tudomány, amely nem egyszerűen átveszi a segédtudományok adatait, elveit, törvényszerűségeit, hanem integrálja, alkalmazza azokat mind elméleti következtetéseiben, mind gyakorlati, metodológiai megoldásaiban. Dinamikus jellegéből következően a pedagógia egy-egy részterületére vonatkozóan különböző pedagógiai ágak jönnek létre. Ezekre jellemző, hogy vizsgálódásuk kiterjed más részterületek problematikájára is speciális szempontok alapján, ami biztosítja az adott kérdés sokoldalú feltárását. A kriminálpedagógia tudományterületének helye a társtudományok rendszerében

S zociálpedagógia Általános pedagógia

G yógypedagógia PEDAGÓG IA

Szociálps zichológia P SZICHO LÓ GIA KRIMINO LÓ GIA S ZOCIO LÓGIA

KRIMINÁLPEDAGÓGIA

A kriminálpedagógia a neveléstudomány speciális ága, amely a kriminalitás veszélyének kitett személyek, az antiszociális cselekményeket elkövető emberek, a bűnelkövetők, különösen a végrehajtandó szabadságvesztésre, javítóintézeti elhelyezésre ítéltek személyiségformálásával, korrekciós nevelésével foglalkozik. A pedagógiai eljárás során a kognitív és a szociális képességek egymással összehangolt fejlesztésére törekszik. Elsődleges célja a konstruktív életvezetés megalapozása. A kriminálpedagógia egyik fontos szaktudományi területe a zártintézeti korrekciós pedagógia, amelynek legfontosabb ága a büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés. A zártintézeti korrekciós nevelés szélesebb tevékenységi kört jelöl, mint önmagában a büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés vagy a nevelőintézeti nevelés. Generális jellemzője, hogy külső kényszer következményeként (preventív intézkedés, bírói ítélet, kötelezően előírt viselkedési szabályok) jön létre a nevelési helyzet, amelyből a nevelés alanyai képtelenek következmények nélkül teljes egészében kilépni. A zártintézeti jelleg nem biztonsági kategóriát jelent tehát, inkább arra a presszióra utal, amely az érintettek egyes állampolgári jogait kisebb-nagyobb mértékben korlátozza (szabad mozgás, tartózkodási hely megválasztása, szólásszabad252


ság, egyesülési jog, stb.), illetve az alapvető szükségletek egy részének (pl. szexualitás) kielégítését teszi lehetetlenné vagy nehézkessé. A zártintézeti korrekciós nevelést megvalósító intézményrendszer az alternatív ambuláns formától a fél nyitott intézeteken át egészen a zárt fegyházig terjed. A büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés célja a konstruktív életvezetés megalapozásának elősegítése bűnelkövetők körében, azaz olyan büntetés-végrehajtási korrekciós nevelési eljárás kidolgozása, amely társadalmilag elfogadott, de egyénileg is eredményes magatartás- és tevékenységformák kialakítására, valamint a már meglévő pozitív tulajdonságok és viszonyulási formák tudatosítására és elmélyítésére irányul. Ennek érdekében vizsgálja a kriminalizálódás folyamatának pedagógiailag megragadható csomópontjait. Szakmódszertana felhasználásával részt vállal a prevencióban és a rehabilitációban. Alkalmazására elsődlegesen (zárt)intézeti körülmények között kerül sor, de – preventív céllal – kiterjedhet a veszélyeztetett (élet)helyzetben lévő, illetve antiszociális magatartást tanúsító fiatalok és felnőttek intézeten kívül szervezett segítő programjaira, illetve az utógondozásra is. A büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés a kriminálpedagógia által feltárt törvényszerűségek mellett felhasználja az általános és más szakpedagógiák (gyógypedagógia, szociálpedagógia), a pszichológia, a szociális munka és a kriminológia tudományos eredményeit. A tevékenység alapvetően nem gyógyító jellegű, hanem a résztvevők együttműködési szándékára alapozott korrigáló és fejlesztő pedagógiai program. A nevelésbe bevontak személyisége ugyan jellemzően sérült, esetleg szélsőségesen kialakulatlan, de alapvetően mentálisan egészséges emberek, akik képesek dönteni, ugyanakkor felelősek tetteikért. A büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés az általános pedagógiától markánsan különbözik: a nevelési folyamat alanyaiban, a pedagógiai szituációban és körülményekben, valamint az alkalmazott módszerekben. A személyiségformálás olyan feltételét igyekszik megteremti, amely az elítéltek önkéntes együttműködésén és döntési felelősségén alapszik, tiszteletben tartja a fogvatartottak szuverenitását és önbecsülését, valamint kerüli az intim térbe való kéretlen beavatkozást. II. A kriminálpedagógiai törekvések nemzetközi tendenciái. Thyssen8 szerint a börtönök minőségi elemzésének két különböző módja kínálkozik. Az egyik a büntető funkció szemszögéből történik, amelynek során a rácsokra, az ajtókra (amelyeknek csupán a külső oldalán van kilincs), a biztonsági személyzetre, a napirend feszességére, a magánélet, és az ellenkező neműekkel való kapcsolat hiányára koncentrálunk. A másik lehetőség a reintegrációs törekvések vizsgálata. Jelenleg egymástól jelentősen eltérő reintegrációs elképzelések, és ennek megfelelően sokrétű gyakorlat él egymás mellett. A kialakult helyzet rendkívül dinamiku8

Thyssen, O. (2003) Punishment, Confinement and Care. In: The 9th EPEA International Conference on Prison Education – Conference Report, Langesund, Norway, 17-25

253

Ruzsonyi Péter

san változik, a megújulás igénye generálisan jellemzi az országokat. Az esetenként markánsan eltérő filozófiák és az ebből következő gyakorlat elemzése érdekében feltétlenül indokolt egy rendszerezési elv meghatározása. Mi a következőkben a szankciórendszer három eltérő koncepciója mentén mutatjuk be a reintegrációs törekvéseket: – a represszív szankciórendszer alapvetően a megtorlás és elrettentés funkcióit hangsúlyozza; – a neo-treatment szankciórendszer az elkövető integrálásával járó reszocializációt tűzi ki céljául, amelynek folyamatát a deformálódott személyiségjegyek módosításával tartja megvalósíthatónak úgy, hogy az elítélt maga fedezze fel személyiségének negatívumait, és találjon rá a társadalmilag is elfogadható megoldásra; – az intervenciós jellegű szankciórendszer a fenti két kategória között helyezkedik el, s tipikusan azokra a végrehajtási eljárásokra utal, amelyeknél az intézményrendszer nem alakít ki ugyan tényleges partneri viszonyon alapuló együttműködést a fogvatartottal, de a merev elutasítás, a kiszolgáltatottság sem jellemzi.9 A represszív szankciórendszert alkalmazó végrehajtási típusok egyik legjellemzőbb példája az Egyesült Államokban elterjedt ún. csizmatábor.10 A klasszikus csizmatáborokra úgy tekinthetünk, mint a goffmani totális intézmények szélsőséges megtestesítőire, hiszen ebben a végrehajtási típusra teljességgel igaz, hogy:

9

10

Ruzsonyi Péter (1998a) A destruktív életvezetés kialakulását előidéző tényezők. In.: Bábosik I. – Széchy É. (szerk.) Új tehetségek és kutatási eredmények a hazai neveléstudományban. Budapest: ELTE BTK Neveléstudományi Tanszék, 210-219. o. Ruzsonyi Péter: Karakteresen eltérő kezelési formák a fiatalkorú fogvatartottak körében, Börtönügyi Szemle 2002. 2. szám 23-52. o. Ruzsonyi Péter: Régi és új forma (Érvek és ellenérvek a csizmatáborokról), Börtönügyi Szemle 2000. 3. szám 1-14. o. Ruzsonyi Péter: Csizmatáborok 2. (A pedagógiailag értékelhető alkotórészek szintézise), Börtönügyi Szemle 2000. 4. szám 1-18. o.

254


– – – –

a totális intézmény meghatározza és megköti a benne résztvevők helyét, körülhatárolja a teret (elég szűkösen), amelyben mozoghatnak, élhetnek; meghatározza a résztvevő társakat; pontosan meghatározza a tevékenységet, a tevékenység módját, idejét; körülhatárolja az időt is, amely fölött nem a totális intézetbe utalt rendelkezik, hanem az az egységes autoritás, amely hatalma alá be van sorolva.11

Osler12 csoportosítását elfogadva a csizmatábor rendszerű végrehajtási forma alapvető céljai a következők: – elrettentés (a program résztvevőinek speciális, és a bűnelkövetés szándékával rendelkező szabad állampolgárok generális visszatartása); 11 12

Goffman, Erving: Asylums. London: Pinguen, 1974. Osler, M.W. Shock Incarceration: Hard Realities and Real Possibilities, Federal Probation, 1991. March: 34-42. o.

255

Ruzsonyi Péter

– – –

a fogvatartottak rehabilitációja; a bűncselekmény elkövetése miatti büntetés; a börtönök túlzsúfoltságának és a fogvatartási költségeknek a csökkentése.

Az intervenciós irányzat a végrehajtási típusok közül az európai „börtönvilág” legáltalánosabb végrehajtási típusa. Generális jellemzője a szélsőségektől való tartózkodás., ugyanakkor Európában az intervenciós végrehajtási típuson belül is karakteres jellemzőkkel rendelkező alcsoportok alakultak ki. A következőkben ezek jellemzőit tekintjük át. (1) Drillközpontú irányzat (Anglia, Franciaország). Az ide tartozó országokban érhető tetten leginkább a feszes, kiszolgáltatottságot hangsúlyozó és alkalmazó végrehajtási típus. Az intézeteik meghatározó része régen épült, befogadóképessége nagy, pavilonszerű kialakításra alig találunk példát. Az intézményeket tradicionálisan úgy alakították ki, hogy azok elszigeteljék a fogvatartottat. Kívülről nézve a börtönök elriasztó zártságot sugallnak. Már látványuk is visszatartó hatású, a falak, rácsok és pengedrót szándékosan önmérsékletet akar kiváltani az állampolgárokból, szimbolizálva egy lehetséges cselekmény lehetséges következményét. Belülről nézve mindent áthat a hivatali hatalom, az érintetteknek nincs lehetősége megválasztani a társaságukat és a napi tevékenységüket. Minden faktor abba az irányba hat, hogy a fogvatartott egy pillanatra se felejtse el, hogy valami bűnt követett el, ha nem is a saját megítélése szerint, de a társadalom szemében feltétlenül. Büntetésvégrehajtásuk „belterjes”, nemzetközi kapcsolatokat jelentéktelen mértékben ápolnak. A szabadságvesztés büntetés alkalmazása során a büntetési elem és az elrettentés fokozottan érvényesül. (2) Porosz iskola (Ausztria, Németország). Ausztria és Németország börtöneiben egyaránt a kábítószer és a külföldi fogvatartottak magas aránya jelenti a legnagyobb problémát. Ráadásul a külföldiek részaránya lassan, de fokozatosan emelkedik, esetenként meghaladja az 50 százalékot. A fiatalkorúak és a fiatal felnőtt fogvatartottak esetében a kialakult korrekciós rendszer a felnőttekénél lényegesen megengedőbb, központi szerepet játszik a szakképzés és a környezettel való minél szorosabb együttműködés. A munkavégzés, illetve a tanulás mindenki számára kötelező. Lehetőség van az általános iskolai tanulmányok befejezésére és a középiskola szervezett végzésére, illetve a levelező oktatásba történő bekapcsolódásra. Az említett példák jól szemléltetik a jogalkotó szándékát és talán még jobban a „középutas” végrehajtási mód sajátosságait. A fogvatartottra önálló egyéniséggel rendelkező személyként tekintenek, azonban a szükségletek csak egy szűkebb rétegéből (kábítószer-felhasználók, szélsőségesen agresszív fogvatartottak) indulnak ki a kezelési program megtervezésekor, és az érintettek tudatos, tevőleges együttműködését nem kívánják meg. (3) Mediterrán országok (Málta, Olaszország, Portugália, stb.). Az érintett országok büntetés-végrehajtásának elmélete és gyakorlata egyszerre mutat rokonságot a 256


drillt megvalósító és a reszocializációt központba állító típusokkal. A végrehajtás elmélete folyamatosan újul, jelenleg is számos progresszív elemet tartalmaz. A tárgyi feltételek azonban viszonylag elmaradottak. Érdekes jelenség, hogy az intézményrendszer társadalmi elfogadottsága az európai átlagnál jobb, azonban az állomány képzési rendszere ettől jelentősen elmarad. A katolikus egyház ideológiai hatása a bűn, a büntetés és a bűnös szerepének megítélésében meghatározó. (4) Volt szocialista blokk országai (Csehország, Lengyelország, Románia, stb.). A II. világháborút követő időszak közös történelmi öröksége máig hatással van az érintett országok büntetés-végrehajtási munkájára. Az ideológiai gyökerek, az intézményrendszer tárgyi és – részben – személyi feltételei csak lassan változnak, illetve bizonyos mértékben még ma is nyomasztóan hatnak. A rendszerváltást követő időszakban ezek az országok valamennyien saját egyéni útjukat kezdték járni, egyes területeken komoly eredményeket értek el, máshol még jelentősek a lemaradások. Az egyház szerepvállalása jelentőssé vált a volt szocialista blokk összes országában. (5) Rehabilitációs irányzat (Hollandia, Írország, stb.). Az intervenciós végrehajtási típus másik pólusa a rehabilitációs irányzat. Ez a filozófiai és gyakorlati irányultság áll a legközelebb a neo-treatment típusú kategóriához. A belső büntető- és fegyelmi rendszer, a jutalmazás és a büntetés egyaránt nevelési célokat szolgál. A könyvtárak, a tantermek és a tanműhelyek egyértelmű célja a fogvatartottak nevelése, oktatása és képzése. A lelkészek, a nevelők, szociális munkások és az egészségügyi személyzet, valamint a pszichológusok tevőleges szereplői a reszocializációs rendszernek. A fogvatartottak érdeklődése és igénye határozza meg a tevékenységrendszer pontos irányát. Az együttműködés az intézeti élet számtalan vonatkozásában megvalósul. Az eredményes nevelési eljárások egyik legfontosabb feltételének a részletesen kimunkált kategóriarendszert tartják. Az intervenciós végrehajtási típus alcsoportjainak áttekintését néhány kiragadott példa segítségével végeztük el. Reményeink szerint jól érzékelhetővé váltak a tendenciák és sajátosságok, de fontos lehet a leglényegesebb közös jegyek és a legmarkánsabb különbségek kiemelése. A lényegi azonosságok közé tartozik, hogy valamennyi ismertetett integrációs típus – deklarált célrendszere viszonylag homogén, amelyben első helyen a reszocializáció, reintegráció áll; – elfogadja a nyitottság, a normalizáció és a felelősség elvének fontosságát, – büntető igazságszolgáltatási koncepciója kiforratlan, folyamatosan változik, a megtorlás igénye időnként hangsúlyossá válik; – a kábítószer intézeten belüli fogyasztását tényszerű helyzetként kezeli; – állandósult túlzsúfoltsággal küzd, a fogvatartottak száma folyamatosan emelkedik; – a szakképzésnek központi szerepet szán;

257

Ruzsonyi Péter

– – – – – –

a végrehajtás során nem épít a tényleges együttműködésen alapuló személyiségformálás igényére. Lényegi különbségeket találunk a személyi és tárgyi feltételekben; a differenciálási elvekben; a külvilággal tartható kapcsolat minőségében és mennyiségében; valamint az utógondozói rendszer minőségében és hatásfokában.

A Thyssen13 által összegyűjtött három kulcs-tevékenység (büntetés, reszocializáció, gondozás) a neo-treatment végrehajtási típusban (Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország) valósul meg egységként. Az érintett országok korrekciós szakemberei és döntéshozói felismerték, hogy a börtönkörnyezet lényeges szerepet játszik a pozitív változás kialakításában és a társadalmi érdekek elfogadtatásában, amely megkönnyíti az elítéltek szabadulás utáni vissza-, illetve beilleszkedését. Elfogadottá vált az a nézet, hogy minél eredményesebben asszimilálja a börtönkörnyezet a közösségi környezet jellemzőit, annál könnyebb az átmenet a börtönbüntetésből a szabad társadalomba. A normalizált börtönirányítás alapja a kommunikáció, a választás és a felelősség biztosítása lett. Ezek az intézetek nyitottan, a társadalom jelentős kontrollja alatt működnek. Az ilyen körülmények kialakításának az a célja, hogy a társadalom „külső” szemléletmódja lassan „belsővé” váljon, és ezzel segítsen a fogvatartottban kialakítani az önmegfigyelés és önmaga mérlegelésének képességét. Az, hogy a fogvatartottat kiteszik a külső ellenőrzésnek, reményeik szerint kialakítja az érintettben az önkontrollt és feltámasztja a lelkiismeretet. Bizonyára az sem véletlen, hogy a börtönök és a társadalom valós és érdemi együttműködése azokban az országokban alakult ki, amelyekben általános a gazdasági jólét és a politikai biztonság. A neo-treatment végrehajtási típus generális jellemzői a következők: – szükségletalapú programok; – támogató-segítő intézményrendszer és programok; – valós partneri viszony; – többszintű oktatás és szakképzés; – elítéltek proszociális magatartását elősegítő kognitív készségek fejlesztése; – döntéshozás képességének kialakítása; – élménypedagógia; – sport, rekreáció; – alkohol- és kábítószer fogyasztók speciális programja; – szexuális jellegű bűncselekményeket elkövetettek kezelése; – felelősségen alapuló progresszív rendszer; – támogató társadalmi környezet. 13

Thyssen, O. (2003) Punishment, Confinement and Care. In: The 9th EPEA International Conference on Prison Education – Conference Report, Langesund, Norway, 17-25. o.

258


III. Pedagógiai alapú változtatási elképzelések a hazai büntetés-végrehajtás intézmény-rendszerében A hazai büntetés-végrehajtási intézményrendszer pedagógiai irányultságú változtatási javaslatainak áttekintésekor Vókó György14 csoportosításából indulunk ki. A szerző szerint a büntetés-végrehajtási intézetekben folytatott nevelési eljárások három területén kell elsődlegesen változtatni. Mindenekelőtt az elítéltek életviszonyainak alakulására kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni, azaz a nevelési céloknak a megfelelő irányú hatásokat kell keletkeztetniük. A második terület az elítéltek cselekvéseinek szabályozása, azaz olyan tevékenységformák gyakoroltatása, erősítése, vagy éppen ellenkezőleg: háttérbe szorítása, csökkentése, amelyek által lehetőségeket biztosítanak az elvárt kedvező hatás elérésére. A harmadik szempont pedig az elítéltek felfogásának alakítása, amely egyben a legnehezebb is, és amely az értékrend változását, az ismeretek bővítését, a beilleszkedésre irányuló törekvések erősítését tartalmazza. A fenti célok elérése érdekében a hazai büntetés-végrehajtási intézményrendszer gyakorlati fejlesztésének több csomópontját határozhatjuk meg. A legátfogóbb a fogvatartottakkal történő foglalkozások európai sodorvonalba történő beillesztése. 1. A magyar büntetés-végrehajtás hosszú, kitérőktől sem mentes utat megtéve érkezett el napjainkra egy új fejlődési szakaszhoz.15 A korábbi időszakoktól eltérően a jelenlegi átalakulás iránya nemzetközi szinten determinált. Tudomásul kell vennünk, hogy az európai sodrásból tartósan kimaradni nem lehet és nem érdemes. A változás azonban nem jelentheti a hagyományok teljes körű feladását, a hazai büntetésvégrehajtás eddig megteremtett értékeinek megtagadását. Az új koncepció kialakításához olyan látásmódra van szükség, amely képes integrálni a büntetés-végrehajtási intézetekben a pedagógiai módszerek alkalmazását a fogvatartottak és a környezetük közötti konfliktusok megoldására irányuló szociális és pszichológiai módszerek alkalmazásával, az önálló és konstruktív életvezetés kialakításával, továbbá az általános és szakképzéssel, valamint a legkülönfélébb társadalmi szervezetek tevékenységével. 2. Az új tevékenységkörök meghatározását követően még egy jelentős kérdést kell megválaszolnunk: kik irányítsák és koordinálják a fogvatartottakkal kapcsolatos 14 15

Vókó György: A magyar büntetés-végrehajtási jog. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest, 2006. Bökönyi István: Előszó (Kriminálexpo 2003 – „Az uniós csatlakozás börtönügyi kérdései Magyarországon és a többi EU-tagjelölt országban” című nemzetközi konferencia anyagához), Börtönügyi Szemle 2004. 1. szám 1-2. o.

259

Ruzsonyi Péter

reintegrációs munkát? A jelenlegi struktúrából kiindulva egyértelműen a nevelői állományt tartjuk képesnek erre, hiszen a nevelők a munkával telt évtizedek során hatalmas pedagógiai tapasztalatot halmoztak fel az elítéltekkel való bánásmód, törődés, támogatás, oktatás során. Tapasztalataikra és pedagógiai beállítottságú szakmai elkötelezettségükre a jövőben is feltétlenül szükség lesz, hiszen „jól képzett, magasan motivált és magabiztos, megbízható, a börtönök mindennapi életét kezelni képes személyzet nélkül az elítélt-osztályozás önmagában nem sokat ér.”16 A megváltozó keretek között a nevelők napi munkavégzése jellegének is törvényszerűen változnia kell. Véleményünk szerint jelenleg még öncélú lenne az új felfogású nevelői munkakör részletes újraszabályozási kísérlete, de bizonyos tendenciákat már most tisztán lehet látni. Kívánatos volna, ha a nevelő a jövőben elsősorban mint tevékenységszervező működne a fogvatartottak között. A sokirányú, esetleg a fogvatartottak érdeklődésével, érdekeivel egybeeső tevékenység számtalan olyan lehetőséget kínál, amelyben a nevelő segítő, támogató, korrigáló, ötletadó, esetleg alkotó együttműködő szerepben jelenik meg az elítéltek között. 3. A hazai büntetés-végrehajtási intézményrendszer fejlesztésének másik iránya egy differenciáltabb büntetés-végrehajtási rendszer létrehozása. Ennek lényeges feltétele a korszerű büntetés-végrehajtási intézetek hálózatának kialakítása. A differenciált elhelyezés, foglalkozás, bánásmód szakmai igény; szervezettebbé, olcsóbbá, hatékonyabbá alakítaná a büntetés-végrehajtást. Oda irányítaná a szükséges szakembereket, erőket, ahol azokra valóban szükség van, s az adott kategóriának megfelelő feladatokra összpontosítana, nem volna szükség mindenütt mindenre.17 A büntetés-végrehajtási intézményrendszerének fejlesztéséhez elengedhetetlen a „kitüntetett” fogvatartotti csoportok meghatározása. A legfontosabb ilyen csoport a fiatalkorúak, valamint az első bűntényesek kategóriája. A korrekciós munka pedagógiai jellege a fiatalkorúak nevelésében érvényesül a legmarkánsabban, hiszen „az ilyen korban lévő elítéltek személyisége még nem kiforrott. Most vannak a felnőtté válás időszakában. Azért, mert személyiségük még átalakulóban van, náluk lehet a legtöbb esély arra, hogy szakszerű nevelői beavatkozással kihasználjuk ezt az ‘utolsó’ lehetőséget, és fejlődésüknek pozitív irányt szabjunk.”18 Szabó András megfogalmazása szerint a büntetés-végrehajtási nevelés „nem puszta edukáció, hanem a hibás személyiséget átrendező redukáció”.19 A nevelés ilyen típusú megközelítésé-

16

17

18 19

Rentzmann, W.: Alappillérek a modern elítéltkezelési filozófia fejlődésében: normalizálás, nyitottság, felelősség. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár 2001. 1. szám 20-42. o. Módos Tamás: Minőségbiztosítás (nem csodaszer, de számtalan félreértés forrása), Börtönügyi Szemle 2001. 2. szám 39-54. o. Garami Lajos: Fiatalkorú elítéltek differenciálásának szempontjai. Kézirat. BVOP Archívum 1978. Szabó A.: Nevelés a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során, Jogtudományi Közlöny 1966. 11. szám 494. o.

260


nek a fiatalkorú bűnelkövetők esetében van létjogosultsága, mert ez az a kör, ahol a tényleges pedagógiai ráhatás eséllyel kecsegtet.20

4. A konstruktív életvezetés megalapozását célul kitűző büntetés-végrehajtási programnak, illetve intézetnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a feltárt börtönártalmakat és/vagy veszélyforrásokat megszüntesse, illetve azt minimálisra csökkentse. Ugyanakkor csak részben tudunk egyetérteni azzal az állásponttal, hogy „a nevelés elsőrendű feladata mindazoknak a negatívumoknak, hátrányoknak a csökkentése, amelyeket a börtön okoz a személyiségben” (Módos 1988: 5). Ez ugyan lényegi szervezési-végrehajtási kérdés, de alapvetően a nevelés feltétele, nem pedig célja. Bárd szellemes megfogalmazása szerint „divatos manapság az a nézet, hogy a büntetés-végrehajtás célja nem más, minthogy csökkentse az elszigeteltséggel együtt járó ártalmakat és készítsen fel a szabadulás utáni életre. Nyilvánvaló azonban, hogy ha egy intézmény alapvető funkciója önnön ártalmainak …, úgy ezt legjobban akkor teljesíti, ha felszámolja önmagát.”21 Pedagógiai szempontból tartalmas büntetés-végrehajtási munkát csak olyan tevékenységrendszertől várhatunk, amelynek középpontjában a rehabilitációs törekvés,22 még pontosabban a konstruktív életvezetés megalapozása áll, amely végső sorban az eredményes reintegráció feltételeinek megteremtéséhez járul hozzá. Egyetértünk Thyssen-nel23 aki szerint a börtönrendszernek többet kell tennie, mint az új szokások kialakítása általi reszocializáció, fel kell vállalnia, hogy behatoljon a fogvatartottak belső motivációs rendszerébe. A konstruktív életvezetés megalapozását szolgáló korrekciós nevelési koncepció normatív, részletesen kimunkált, hierarchizált célrendszerre támaszkodik, amely egyszerre preferálja az autonóm vezérlésű közösségfejlesztő tevékenységformák kialakítását és a személyes sikert elősegítő, önfejlesztő tevékenységformák megerősítését. Személyiségértelmezése regulatív, vagyis a nevelési feladatok megoldását állítja előtérbe, s ennek rendeli alá az intézet hatásrendszerét. Ennek megfelelően a pedagógiai kapacitást nem emészti fel az elszigetelt ismerethalmazok közvetítése, s így lehetségessé válik olyan, az életvezetés szociális minőségét közvetlenül meghatározó ösztönző-reguláló személyiségkomponensek kifejlesztése is, mint a szociális szokásrendszer, az életvezetési terv és az eszménykép-példakép formálása. A neve20

21

22

23

Lásd még Gáfor és mts: Büntetésvégrehajtási pedagógia. Budapest 1989. RTF Büntetésvégrehajtási Tanszék Bárd Károly: Gondolatok a büntetés-végrehajtás reformjáról, Börtönügyi Szemle 1992. 1. szám 36. o. Macallair, D. Reaffirming Rehabilitation in Juvenile Justice, Youth & Society, 25(1) 1993. 104125. o. Thyssen, O. Punishment, Confinement and Care. In: The 9th EPEA International Conference on Prison Education – Conference Report, Langesund, Norway, 2003. 17-25. o.

261

Ruzsonyi Péter

lési folyamat hangsúlyozottan irányított, de széles körű, pedagógiailag célszerűen válogatott, és az érdeklődés, valamint a szükségletek által motivált tevékenységi kínálatot nyújt. A nevelési folyamat továbbá aktivitásra épül, ugyanakkor a változatos és aktivitásra késztető munkaformák (csoportmunka, páros munka, individuális munka) nem csupán intellektuális aktivitásra ösztönöznek, hanem megkívánják a szociális aktivitást, a kooperációt, a szociális döntéseket, a teljesítmények és magatartás kölcsönös értékelését, a kölcsönös segítségnyújtást – vagyis előhívják és begyakorolják a szociális interakciók és magatartásformák sokaságát.24 Az irányítás ebben az esetben konstruktív feladatsorok és tevékenységi lehetőségek felülről – a nevelő által – történő szervezését, illetve a tevékenység és magatartás kifejezett kontrollját jelenti., ami mintegy pozitív értelmű kényszerpályán tartva a fiatalok aktivitását csak a nevelési céllal adekvát magatartás- és tevékenységformák produkálását teszi lehetővé, az ettől való eltérést vagy a destruktív megnyilatkozásokat nem. nevelők erőteljes szelektív hatásrendszert működtetnek, vagyis megerősítő hatásokkal ösztönzik a nevelési céllal egybeeső megnyilvánulásokat (pozitív menedzselés), s leépítő hatásokkal gátolják az ettől eltérőket. Ennek megfelelően a nevelő szerepe ebben a keretben a direkt irányítás, az értékelésközpontú magatartás, illetve az erőteljes és permanens kontroll érvényesítése. A személyiségformáló hatások közül a közvetlen nevelési módszerek alkalmazására is sor kerül. A beidegzés módszerei közül a hagyományok kialakításával célszerű élni, mivel ez a közösség összetartozását erősítő magatartási és tevékenységbeli normák vagy formai keretek, akciók megszilárdulását és rendszerré szerveződését idézi elő. A magatartásitevékenységi modellek közvetett módszerei közül leginkább a nevelő személyes részvételére kerülhet sor a közösségi tevékenységben. A meggyőződés-formálás módszerei közül a korrekciós nevelés során a közvetett felvilágosítás és a vita alkalmazására kerülhet sor. A konstruktív életvezetés megalapozását szolgáló korrekciós nevelési hatásszervezési megoldásmódja: komplex jellegű, amely magában foglalja az intellektuális, a tapasztalati és beidegző-begyakorló hatásokat is. Ennek megfelelően a személyiség ösztönző-reguláló sajátosságcsoportjának minden elemére fejlesztően hat. Az intellektualisztikus hatásszervezési modell változatból a logikai-verbális hatások jelentőségének felismerését tartjuk követendőnek – elkerülve a nézet szélsőséges túlburjánzását. A fiatalok tudatossági szintje, normaismerete, ítélőképessége, összefüggéslátása, anticipációs készségének fejlesztését nélkülözhetetlennek tartjuk az adott körben, elsősorban a meglévő deficitek felszámolása érdekében. A vonatkozó szakirodalom hangsúlyozottan felhívja a figyelmünket arra, hogy a logikai-intellektuális és a kellő mértékű verbális hatások kiiktatása a nevelés hatásrendszeréből, azzal a következménnyel jár, hogy a fiatalok a saját tapasztalataikat nem mindig tudják részben helyesen, részben pedig kellő mélységben elemezni. 24

Bábosik István - Nádasi Mária: Az oktatás nevelőhatásának vizsgálata. Tankönyvkiadó. Budapest, 1970.

262


Ennek következtében a megfelelő következtetések és általánosítások megfogalmazása elmarad, s így a generalizált magatartási normák és életelvek nem tudatosodnak, következésképpen nem szilárdulhatnak meggyőződéssé. Ezáltal a magatartás és életvezetés legmaradandóbb és legszélesebb hatáskörű determinánsai nem fejlődnek ki.25 Megfelelően átgondolt nevelési feltételek megteremtésével és hatásszervezéssel a konstruktív életvezetés kialakulását akadályozó negatív tényezők összefonódása kezelhetőnek látszik. Szervező munkánk során nem feledkezhetünk meg arról, hogy az optimális nevelési modellnek sokirányú fejlesztést kell garantálnia, azaz a magatartásformálással és az ösztönző-reguláló sajátosságok formálásával párhuzamosan kell gondoskodnia a szervező-végrehajtó sajátosságok, ezen belül kitüntetetten a szociális képességek fejlesztéséről. Mindez komplex hatásszervezést kíván meg a büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés során. IV. A személyiségformálás lehetőségei a fogvatartottak körében 1. A szabadságvesztés céljáról a jelenlegi szabályozás egyértelműen fogalmaz: „[a] szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől” (Bv. tvr. 19. §), illetve annak elősegítése, hogy „az elítélt szabadulása után integrálódjon a társadalomba és tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől” (A szabadságvesztés végrehajtása, I. A/1). Könnyen belátható, hogy ez a cél kizárólag akkor érhető el, ha az elítélt a szabadságvesztés büntetés tartama alatt szellemi és fizikai állapotát, általános- és szakismereteit fenntartja és fejleszti, ha önként és aktívan közreműködik élete alakításában, ha pozitív családi és társadalmi kötődéseit ápolja, amennyiben fejlődik önállósága és kialakul a felelősségérzete saját sorsa irányítása iránt, azaz ha személyisége pozitív irányú változáson megy keresztül. Ez a változás azonban csak tudatosan megtervezett körülmények között, célirányos módszerek alkalmazásával, szakemberek irányítása mellett, és a fogvatartottak önkéntességére épülő tényleges együttműködés kialakításával érhető el. Ez a folyamat lényegét tekintve nem más, mint a nevelés. A speciális körülményekből (az érintettek köre, az alkalmazható módszerek, a hely jellege, az együttműködés kialakításának rendkívüli nehézsége) adódóan a neveléstudomány ilyen speciális területe a kriminálpedagógia, azon belül pedig a büntetés-végrehajtási (korrekciós) pedagógia. Alaptételként fogadjuk el továbbá, hogy a nevelés célja a konstruktív életvezetés kialakítása,26 illetve a büntetés-végrehajtási (korrekciós)

25

26

Bábosik István: Egy optimális nevelési modell körvonalai. In: Bábosik I. (szerk.) A modern nevelés elmélete. Telosz Kiadó, Budapest, 1997. 249-263. o. Uo.

263

Ruzsonyi Péter

nevelés célja a konstruktív életvezetés kialakításának megalapozása.27 A konstruktív életvezetés kialakítása nem más, mint a társadalmilag értékes, de egyénileg is eredményes magatartás- és tevékenységformák kialakítása. 2. A törvényben foglalt célok elérése érdekében nélkülözhetetlennek tartott, és a korábban felsorolt részcélok szervesen illeszkednek ebbe a pedagógiai önmeghatározásba. Megállapításunkat azonban egy rendkívül fontos kitétellel kell pontosítani. A nevelés a büntetés-végrehajtásban sem lehet cél, hanem eszköz: a célok (a börtönadaptáció és a társadalmi reintegráció) elérésének egyik fontos, de nem kizárólagos eszköze. A fenti tevékenységkörök és az attól elválaszthatatlan pedagógiai módszerek megválasztásában szerepe van a fogvatartott személyiségének, az őt körülvevő szociális kapcsolatrendszernek, az adott intézet nyújtotta feltételrendszernek és az aktuális pedagógiai célnak. Megítélésünk szerint a pedagógiai cél (konstruktív életvezetés megalapozása) meghatározásával kellő alapot biztosítunk ahhoz, hogy az érdeklődők és szakemberek átfogó képet kapjanak a büntetés-végrehajtási korrekciós pedagógia törekvéseiről. A megértéstől pedig már csak egy kicsi lépés szükséges a támogatásig.

27

Ruzsonyi Péter: A konstruktív életvezetés megalapozása fiatalkorú bűnelkövetők körében zártintézeti viszonyok között. Bölcsészdoktori disszertáció. Kézirat. Budapest, 1998.

264

Az erőszakos bűnözés és az öngyilkosság etiológiája

Sárkány István nyá. rendőr vezérőrnagy, egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánja

Az erőszakos bűnözés és az öngyilkosság etiológiája1 A különböző nézetek között elfogadottnak tekinthető álláspont szerint, a többség által követett normáktól való az az eltérés, különbözőség, melyet – esetleges önveszélyességére, a társadalomra nézve káros voltára tekintettel – nem kívánatosnak minősített társadalmi értékelés kísér, s amely az itt említett tulajdonságokra figyelemmel az adott társadalmi viszonyok között intézményes reakciókkal jár, deviánsnak tekinthető. A devianciáknak – vagy, ahogy annak idején (a múlt század 80-as éveiben ezt a szakirodalomban megjelölték) a társadalmi beilleszkedési zavaroknak /TBZ/ körébe sorolható különösen a bűnözés, ezen belül – e rövid tanulmány tárgyát tekintve – az erőszakos bűnözés, az öngyilkosság, továbbá az alkoholizmus, a drogfogyasztás, valamint a mentális betegségek. Összefüggésben az előzőekkel, megállapítható, hogy az élethez való jog alapján, az azzal való rendelkezés joga sem kérdőjelezhető meg, de a halálhoz való jog csak a saját életre-halálra vonatkozóan csorbítatlan (néhány, büntetőjog által elismert kivételtől eltekintve), egyebekben, vagyis másokra vonatkozóan jelentősége nincs. Másképpen fogalmazva, bár az életünk kezdetének megválasztására nincs befolyásunk, de halálunk időpontját meghatározhatjuk. A deviáns magatartás állami, társadalmi, esetleg gazdasági válaszreakciók nélkül nem maradhat. Mennél inkább épül konszenzuális alapokra a jogrendszer, az ennek keretei között működtetett gazdaság-, és szociálpolitika, annál hatékonyabb lehet ezek működése, s a felsoroltak függvényében lehet hatékony a deviáns magatartásokkal kapcsolatos, hivatkozott állami, társadalmi, gazdasági válaszreakció is. Bár nehéz a deviáns viselkedési formákat veszélyességükre tekintettel rangsorolni, mégis úgy gondolom, hogy egyetértve a többségi állásponttal azok között az erőszakos bűnözést és az öngyilkosságot lehet és kell kiemelni, mint a társadalom egészére nézve legfenyegetőbb magatartásokat, hiszen azok a legjelentősebb értéket, az emberi életet, a testi épséget és az egészséget támadják. „A polgár mindennapos tapasztalata…a lét durvulása. Élni életveszélyes – ezt az alapvető üzenetet kapja hírfogyasztóként is.”2 1

2

Sárkány István – Tauber István: Az erőszakos bűnözés és az öngyilkosság közös gyökerei I. Belügyi Szemle, 1989. 12. szám 40-49. o. Sárkány István – Tauber István: A deviáció közös gyökerei II. Belügyi Szemle, 1990. 1. szám 3442. o., valamint Bakóczi Antal – Sárkány István: Erőszak a bűnözésben, BM Kiadó, 2001. 299381. o. nyomán. Virág György: Bevezetés a családi erőszak kutatásához. Kriminológiai tanulmányok 41. kötet, OKrI, Budapest, 2004. 45-72. o.

265

Sárkány István

A jelen tanulmány ez utóbb kiemelt deviáns magatartások oksági hátterével, ezek közös jellemzőivel foglalkozik. „Az erőszak kriminológiai fogalma embertől eredő és közvetlenül emberre irányuló olyan szándékos cselekvést feltételez, amely fizikai vagy pszichikai erőszakban (fenyegetésben) nyilvánul meg.”3 Azon körülmények figyelembe vételével, melyek az elkövetést kísérik, e magatartások szükségletkielégítők, vagy konfliktusfeloldók lehetnek. A címben hivatkozott tanulmányokban, illetve monográfiában foglaltakra tekintettel megállapítható, hogy, ha az ember törekvései, főként, ha a legfontosabbnak ítéltek, pl. az egészségmegőrzéssel, a párkapcsolattal összefüggő, az egzisztenciális érvényesüléssel kapcsolatos céljai, ezek megvalósítására irányuló lépései hatástalanok, a várakozásoknak nem megfelelőek, az frusztrálja a személyiséget, s ha az így akkumulálódó energia más módon nem vezethető le, a kudarcok, főleg azok sorozata agresszivitást válthat ki. Ez az agresszió erőszakos cselekményekbe torkollhat. Ha a kudarc/ok személyiségen kívüli forrásból erednek, vagyis az erőszak célpontja a frusztrációval érintett személytől kiindulva másra, másokra tevődik át, az agresszió más ellen megvalósított erőszakos /bűn/cselekményt vált ki. Más a helyzet, ha a kudarc/ok forrása a személyiségben keresendő vagy legalábbis a személy véleménye szerint azt magában kell keresnie, mert ez esetben a „megoldást” az önpusztítás biztosíthatja. Az említett tanulmányokban már utaltunk arra, hogy az erőszakos bűnözés társadalmi-strukturális meghatározottsága kiemelendő. Az öngyilkosság különböző társadalmi, gazdasági, szociális stb. hatása következtében az ezek tekintetében legkedvezőtlenebb helyzetben lévők körében a gyakoribb. Az elemzésben alaktani kérdésekkel nem foglalkozom, de az utóbbi megállapításokra hivatkozva mégis indokolt kiemelni, hogy a hazai tapasztalat alapján főként a városlakókat tekintve az interperszonális kapcsolatok az igényelt mélység hiányában hatástalanok, mindez az izoláltság, a magára maradottság, az előzők figyelembe vételével a kilátástalanság érzését erősítik, s akkor még említés sem történt azokról a neurotikus jelenségekről, melyek az „igényelt” személyiség jegyekkel párosulva az előzőektől függetlenül is alkalmasak a probléma öngyilkossággal történő „kezelhetőségére”. A majdani öngyilkos személyiségében olyan érzelmi konfliktusok keletkeznek, melyek az előzőeken túl egy beszűkült tudatállapotot determinálnak. Ez a tudat a személyt körülvevő világot irracionális formában tükrözi vissza, a kívülről jövő, akár őt segíteni szándékozó kezdeményezésekben, közeledésekben is ellene forduló támadást vél felfedezni, mindent ennek a torz belső ideológiának a szolgálatába állít. A személyiségnek ez az állapota a flexibilis alkalmazkodás lehetőségét, a fel3

Kerezsi Klára: Az erőszakos bűnözés. In.: Gönczöl Katalin, Korinek László, Lévay Miklós (szerk.) Kriminológiai ismeretek bűnözéskontroll. Corvina Kiadó, 1999. 155-171. o.

266


kínált értékek elfogadását, megragadását elveti, s ennek helyét a személyiség egészét domináló szorongásos viszonyulás tölti ki. A vélten egyre szűkülő mozgástér egy sehová sem vezető zsákutcába torkollik, s az agresszív ösztön befelé fordulásával az öngyilkosságban teljesedik ki. Bár a TBZ kutatások idején megállapítást nyert, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői körében mintegy harmadrészben kimutatható a szocializációs folyamat zavara, ilyenek pl. gyermekkorban a dezintegrált családi viszonyok, a szülők devianciája vagy különböző nevelési problémák. Az erőszakos bűncselekmények oksági hátterében figyelmet érdemel még: − az alacsony iskolai végzettség (bár nem kivétel nélkül), − a foglalkoztatásban is manifesztálódó társadalmi megbecsültség, az ebből következő, az átlagot messze alulmúló jövedelem, − a pszichés sérültség, − a szomatikus leépültség, − a büntetett előélet, − az előzőek következményeként a rendezetlen családi helyzet, sőt a dokumentált családi konfliktus. Mind az erőszakos bűnözéssel, mind az öngyilkossággal kapcsolatban jelentősége van a személyiség kialakulás folyamatában példaszerűen az alábbiaknak: − dühkitörések, − ingerlékenység, − gyenge probléma megoldási képesség, − saját képzelt világ felépítése, − önelégültség, − fantáziák a saját kiválóságról, melyek esetenként értéktelenség érzésébe váltanak, − a külső hatásokkal arányban nem álló erős szorongás, − kisebbségi érzés, − bizonytalan szexuális identitás. Míg az erőszakos bűncselekmények szabályozása, büntetést érdemlőségi szintje politikai, társadalmi, gazdasági változásoknak kitett, addig az öngyilkosság fogalma, ismérveinek zöme és az oksági hátterében meghúzódó okok többsége változatlan, időtálló. A fentiekből nem következik az erőszak teljes, átfogó tilalma. Annak a tág értelemben vett mindennapi életben, társadalmi gyakorlatban „konvencionális”, ennek megfelelően szükséges és indokolt helye van, feltéve, hogy azt jogszabályi háttér a legáltalánosabb értelemben biztosítja (legitim erőszak). Ilyen lehet pl. a hatósági erőszak különböző megvalósulása, az egyes kóros elmeállapotúakkal szembeni fellépés, feltéve, hogy ezek indokoltak, az un. agresszív sportok, de az erőszak többnyire korlátok közötti gyakorolhatóságát biztosítja – büntethetőséget kizáró okként – a jogos védelem intézménye is. 267

Sárkány István

Szabó András szerint az egyes deviáns magatartások, mint pl. az alkoholizmus, a bűnözés, egyes mentális betegségek kölcsönösen hatnak egymásra, öngerjesztővé válhatnak a társadalmi érdekérvényesítés struktúrájában, ilyenek: − „a természeti, biológiai tényezők, − a szocializációs folyamatok zavarai, − a személyiségkárosító életesemények és helyzetek, − a mikrokulturális tényezők, − a társadalom strukturális folyamatai: az anómia jelensége, − a makrokulturális tényezők, − a hozzáférhetőség, az alkalom és az ellenőrzés, − a beilleszkedési zavarban szenvedők társadalmi minősítése és a deviáns karrier.”4 Az alábbiakban a felsoroltak közül csak néhányra térek ki külön is. A nyomor, a mélyszegénység erodálja az e szegmensbe tartozók társadalmi integrációját, a sikeres integráció esélyeit. Ez más oldalról növeli a bűncselekmények, ezen belül az erőszakos bűncselekmények elkövetésének valószínűségét. Ez különösen akkor jelenthet kilátástalannak tűnő helyzetet, ha a kiegyensúlyozott körülményekből hirtelen, szinte átmenet nélkül válik valaki nincstelenné. Az erőszakos bűnözés és az öngyilkosság oksági hátterében jelentős tényezők a tömegmédiák, főként a tv és az internet. Az önmagáért való erőszakot sugárzó filmek mind a kifelé, mind a befelé forduló agresszivitást kialakíthatják, illetve annak meglévő esélyeit erősíthetik.5,6 4

5

6

Szabó András: A társadalmi beilleszkedési zavarok és a bűnmegelőzés, Belügyi Szemle, 1984. 12. szám 30-46. o. A pennsylvaniai Annenberg Public Policy Center kutatói közel hat évtized 855 kasszasikernek számító amerikai filmjét vizsgálták az öngyilkosság tekintetében. Megállapították, hogy az Egyesült Államokban a hivatkozott időszakban megháromszorozódott a tinédzserkori öngyilkosságok száma. Bár a korreláció nem bizonyított, ez egybeesik azzal, hogy ez idő alatt a filmekben triplájára nőtt az öngyilkosságok megjelenése, s ez utóbbi épp úgy megtalálható a 13 éven aluliaknak nem ajánlott besorolású, mint a 17 éven felüliek által nézhető és ide hivatalosan besorolt produkciókban. (Híradás az Inforádió honlapján, 2011. augusztus 10.) Miként a erőszakos bűncselekményeknek, az öngyilkosságnak is lehet mintaalapja. A médiában közölt öngyilkossági esetek példakövető tettekre sarkallhatnak. Így jelennek meg az utánzás szándékával megvalósított öngyilkosságok. Ezt a jelenséget Johann Wolfgang von Goethe: „Az ifjú Werther szenvedései” c. regénye nyomán – tekintettel a főhős modellértékű példájának öngyilkosságokkal történő követésére – Werther- effektusnak nevezi a szakirodalom. A modellértéküvé válás, vagyis az „alapcselekménynek” későbbi leutánzása, másolása, annál valószínűbb és ennek megfelelően gyakoribb is, mennél erőteljesebben jelenik meg az öngyilkosságról szóló tudósítás a médiában. A hivatkozott valószínűség mértéke nő, ha a tudósítás középpontba állított, figyelemvonzó, ha az esemény menetét részleteiben ismertető jellegű, s azt sugallja, hogy a választott út az adott helyzetből az egyetlen menekülési lehetőség. Az említett valószínűség mértéke csökken, ha a vázolt problémát jelentő élethelyzetre megoldási lehetőségeket is kínál a tudósítás, ami az önpusztításnak az egyedüli lehetőségkénti kezelését kizárja. Ez utóbbi megállapításokkal kapcsolatban megjegyzem, hogy Szaddám Huszein korábbi iraki diktátor televízió által közvetített

268


A család alkalmas lehet a szocializációs folyamatban a helytelen személyiség fejlődés elősegítésére. Megjelenhet a pozitív társadalmi hatások közömbösítőjeként, míg a negatív hatásokat felerősítheti. „A nem teljes családban nevelkedők nagyobb eséllyel követnek el erőszakos cselekményeket. Az átlaghoz képest a nem vér szerinti szüleikkel élők, illetve a vér szerinti szülővel és annak új házastársával/élettársával élők aránya a legmagasabb az erőszakos cselekményt legalább egyszer elkövetők között.”7 A személyiséget kikezdő frusztrációra adott válaszok közül az agresszió csak gyakori, de nem kizárólagos reakció. Ha a kívánatos irányú szocializációs folyamatban az egyén elsajátítja a kudarcok elviselésének „technikáját”, az agressziót, ezt nélkülöző megoldások helyettesíthetik. A szocializáció zavarát főként az érzelmi-indulati feszültségek felhalmozódása jelenti. Ha ezek sikeres megoldása, társadalmilag elfogadott levezetése elmarad, ha nem párosul konfliktus megoldó készséggel, ha ez a készség hézagos, az lehetőséget biztosíthat a primitív, indulatvezérelt viselkedésre. Olyan helyzet alakul ki, melyben a kapcsolatépítés (partneri, baráti, de még a családon belüli is) zsákutcába jut, minden ilyen kezdeményezés „főszabályként” kudarcra ítélt, a személy szinte természetesnek tekinti, hogy neki e téren semmi sem sikerül/het. E tanulmány keretei között nem részletezem az erőszakos bűnözés okságában játszott lehetséges sértetti szerepet, csak megemlítem, hogy több bűncselekmény megvalósulása tekintetében pl. az alkohol-, a drogfogyasztás szerepe jelentősebb a sértetti, mint a tettesi oldalon. A szocializációs folyamat kisiklásában jelentőséggel bíró körülmények között, – melyek akut feszültséghelyzetet is kiválthatnak – kiemelendők (ezekre részben más összefüggésben már hivatkoztam): − a makro-és mikrokulturális ártalmak, − az urbanizáció, az iparosodás kedvezőtlen hatásai, az ennek eredményeként kialakult és a XX. század második felében megjelenő társadalmi átrétegződés, − a korábbi társadalmi értékrend összeomlása, − a szociális háló szétszakadása, − a munkanélküliség, − az elhanyagolt nevelés és durva bánásmód, ezzel kapcsolatban a szülők nevelési felkészületlensége és erre való alkalmatlansága, − a konfliktusokkal, feszültségekkel teli családi légkör,

7

kivégzését követően világszerte többen (köztük gyerekek is) hasonló módon öngyilkosok lettek. Fentiek hátterében a nézettség versenye áll. Egy műsor annál nézettebb, mennél jobban „eladható” a közönségnek, vagyis mennél inkább alkalmas nézők többsége igényének kiszolgálására. Győry Csaba: Erőszakos devianciák. In.: Kerezsi Klára (kutatásvezető): Látens fiatalkori devianciák. ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék OKrI, 2008. 58-72. o.

269

Sárkány István

− a szülők alkoholizmusa, ebből fakadó életmódja,8 − estenként a gyermekek növekvő érzelmi és szociális elhanyagoltsága, elsivárosodása, − a társadalom által el nem ismert, esetleg a jog által üldözött minták követése, − az elmagányosodás, az ehhez kapcsolódó kirekesztés, − az önértékelési problémák, − a munkahelyi kudarcok, − a kapcsolati konfliktusok, − a bűntudat, − az anyagi nehézségek,9 − a szomatikus betegségek, − a depresszió 10 stb. Mivel az anómia a társadalmi rend, az ismert és megszokott struktúra felbomlását jelenti, vagyis mindezt az ismeretlen, szokatlan társadalmi, gazdasági, szociális környezet váltja fel, s ha a folyamat lezajlása gyors, vagyis nincs idő a fokozatos alkalmazkodáshoz, az újhoz való igazodáshoz, feltéve, hogy ez utóbbira adott a lehetőség, az öngyilkosságok száma, aránya emelkedhet. Ez összefügg a társadalmi normák csoportkohéziós erejének gyengülésével. Az anómiás állapotra az a jellemző, hogy a deviáns magatartások relatíve rövid idő alatt jelentősen emelkednek és a hagyományos „technikákkal” a kezelhetőségük nem biztosítható. Összegezve és az előzőekből következően bár az öngyilkosságok az oksági hátterüket illetően − biológiai (pl. neurológiai, genetikai), − pszichiátriai (pl. depressziós, fóbiás, személyiség zavarbeli), valamint − szociológiai (pl. szocializáció körébe tartozó) okkal „magyarázhatóak, mégis a többségük hátterében a lelki egyensúlyt biztosító folyamatok összeomlása áll. Mint már utaltam rá, az öngyilkos az általa megoldhatatlannak tartott helyzetből való egyetlen kivezető útként, sajátos menekülési lehetőségként kezeli az önpusztítást. A cél nem a saját élet kioltása, hanem a tűrhetetlen, tolerálhatatlan és reménytelen élethelyzetből szabadulás, melynek az öngyilkosság csupán eszköze. Végső lökést az önpusztítás felé vezető úton az utolsó segítségkérés, segélykiáltás (cry for help) mások általi válasz nélkül hagyása, esetleges elutasítása, vagyis a 8

9

10

Tekintettel arra, hogy az okok között meghatározó módon pozícionálja magát az alkoholizmus, ezért akár vallási, akár értékrendi oknál fogva azokban az országokban, ahol tiltott az alkoholfogyasztás, az öngyilkosság mérhetően ritkább. A hazai tapasztalatokat tekintve növekszik a korábban alig előforduló un. kiterjesztett öngyilkosságok száma. Ez esetben a „tettes” hozzá közelálló személy/eke/t is bevon akciójába, azok beleegyezése nélkül. A pszichiáterek véleménye szerint a befejezett öngyilkosságok kétharmadának hátterében a kezeletlen depresszió áll.

270


megoldhatatlannak vélt problémával való teljes egyedül maradás, a saját döntésre való végső hagyatkozás tudatosodása jelenti. Ez utóbbi helyzetet nevezi a szakirodalom preszuicidális szindrómának, melyben az elkövetést megelőző utolsó állomásként megjelennek az öngyilkossági fantáziák. Durkheim az alábbi öngyilkossági típusokat különböztette meg: − az egoistát, aki izolációja alapján, − az altruistát, aki egy „magasztos társadalmi cél” elérésére tekintettel, valamint − az anómiást, aki konfliktus-feloldás érdekében valósítja meg az önpusztítást. Tisztelt Tábornok Úr! Kedves Gergely, Barátom! Van néhány kolléga az intézményben, akik túlzás nélkül elmondhatják, hogy felépítették Főiskolánkat (jelen tanulmány leadása idején az volt!). Bizonyára még szükséges néhány „simítás, fazonigazítás”, de a lényeg az, hogy az „építményünk” rendeltetésszerű használatra, vagyis arra, hogy az uniós igényekkel adekvát magyar felsőoktatás ismert és elismert tagintézményeként működhessen, a szakavatott és igényes auditorok szerint is – alkalmas. Aki ebben az embert próbáló munkában sikeresen részt vett azt az eredmény láttán nem kis büszkeség töltheti el. Így lehetsz ezzel Te is, akinek szorgalmas, fegyelmezett, pontos, példaadó, hűséges, higgadt, de ha kellett, szenvedélytől is fűtött, kitartó hozzáállása, munkája nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Most azon dolgozunk, hogy az eddigi tevékenységünk elvárt megkoronázásaként a negyvenéves múlt után, az egyetemi karrá alakulás küszöbén valamennyiünk szakmai álma megvalósulhasson, s az új egyetem a hazai felsőoktatás és a jogelődök Michelin-csillagos vállalkozása legyen. Ennek a grandiózus feladatnak intézményünk részéről történő megvalósításához senki nem tett annyit hozzá az eddigiekben, mint Te. A Rendőrtiszti Főiskola rektoraként mindezt nagyrabecsüléssel és tisztelettel köszönöm. Ami pedig a korodat illeti, azzal nem érdemes törődni, ahogy mondani szokás, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Nekem elhiheted. Mark Twain-t idézve: a ráncok csak azt jelzik, hogy hol van a mosoly helye. Ezt ne feledd! Kedves Barátom! Isten éltessen és adjon neked hosszú, boldog életet, munkasikereket, egészségben eltöltött éveket Családod, Szeretteid, Barátaid és Munkatársaid körében.

271

Változások és új irányok az Európai Rendőrakadémia jövőjében

Szabó Andrea pénzügyőr alezredes, mb. tanszékvezető Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tanszék

Változások és új irányok az Európai Rendőrakadémia jövőjében Bevezetés „2011. június 14-15-én Balatonalmádiban tartotta második magyarországi ülését az Európai Rendőrakadémia (CEPOL1) legfőbb döntéshozó szerve, a Vezetőtestület, majd 16-án ugyanott sor került az elnökség átadására is. A féléves elnökség legjelentősebb eredményének tekinthetjük, hogy megtörtént az Ügynökség 5 éves értékelése és ehhez kapcsolódóan a Vezetőtestület elfogadta azokat a rövid- és hosszútávra szóló ajánlásokat, amelyek hozzájárulhatnak egy eredményesebb, hatékonyabb szervezet kialakításához.”2 Olvashatjuk a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ honlapján. Az Európai Tanács 1999. októberi tamperei ülésén döntöttek az EU állam- és kormányfői az akadémia felállításáról a rendőrségi szolgálatok vezető beosztású tisztjeinek kiképzése érdekében. A 2001. január 1-jén felállított CEPOL a tamperei csúcson megfogalmazott metódus szerint a tagállamok oktatási intézményeinek hálózataként jött létre – tehát nem uniós intézményként –, a következő célok jegyében: a tagállamok rendőrségi rendszereiről, az Europol-ról, illetve az EU-n belüli, határokon átnyúló rendőrségi együttműködésről szóló ismeretek terjesztése, elmélyítése, valamint a CEPOL és egyéb rendőri oktatási intézmények közötti együttműködés elősegítése. 2006 januárjától - a 2005/681/JHA Tanácsi Határozattal – uniós intézménnyé vált és így kerülhetett sor az 5 éves tevékenység értékelésére 2010 végén. A tanulmány célja, az akadémia lehetséges jövőbeni irányváltásának bemutatása az értékelő jelentés, valamint a vezetőtestületi ajánlások tükrében. A CEPOL költségvetése A kezdeti időszakokban CEPOL költségvetését a tagállamok hozzájárulásaiból fedezték és ez a finanszírozás folyamatos bizonytalanságot okozott pl. a késedelmes fizetésekkel a tagállamok részéről, illetve az egyes projektek támogatási hajlandóságának hiányával. „A kérdés orvoslására az Európai Bizottság 2004 októberében megfogalmazott – a CEPOL felállításáról szóló tanácsi határozat 1 2

Az intézmény francia nevének rövidítéséből: College Européen de Police. Forrás: http://www.nokitc.hu/pdf/kozlemeny_atadas.pdf Letöltés:2011.11.14.

273

Szabó Andrea

módosítására vonatkozó - javaslatában3 amellett szállt síkra, hogy a CEPOL kapja meg az EU szerve státuszt, és legyen jogosult a közösségi költségvetés támogatásaira, amely megszüntetné a tagállami költségvetésektől történő függést.”4 A CEPOL költségvetése 4,3 millió Euróról 8,8 millió Euróra növekedett 2006 és 2009 között, majd 7,8 millióra csökkent 2010-ben5. Ezzel a pénzügyi kerettel a CEPOL a legkisebb európai ügynökségek sorában helyezkedik el. A költségvetést három fő kiadási kategória jellemzi, így a személyi jellegű kiadások, az infrastruktúra jellegű kiadások és a működési kiadások, amelyek arányaiban meghatározónak nem mondható változások tapasztalhatóak az elmúlt öt év során. A CEPOL tevékenysége A 2005/681/JHA Tanácsi határozat tartalmazza a CEPOL kilenc fő feladatát,6 amelyek közül az ún. Tanfolyamok és szemináriumok, a működési költségek 5671%-át tették ki 2006 és 2010 között, és ez több mint 400 alkalmat jelent több mint 8000 résztvevővel. A tanfolyamok és szemináriumok résztvevői elsősorban a tagállamokból érkeznek (kb. 95%), de jelen vannak a társult országok7 és a tagjelölt országok8 képviselői valamint az EUROPOL és az INTERPOL tisztviselői. Az egyes kurzusokon résztvevők száma 22 körül mozog átlagosan. A 2006-2010 közötti időszakban az előadók, oktatók száma elérte a 3000-et, akiknek meghatározó része a tagállamokból, kisebb része pedig más EU ügynökségektől és szervezetektől - ide értve az INTERPOL-t – érkezett. Ezeken túlmenően a demokratizálódás folyamatát elősegítő programok szervezésében is részt vesz a CEPOL, elsősorban az Európai Unióval határos országokban, így például a Nyugat-Balkánon. A nyugat-balkáni országok9 3 4

5

6

7 8 9

COM(2004)623 Tar Gábor: Az Európai Rendőrakadémia szerepe az európai uniós rendőrképzésben. In:Belügyi Szemle 2005/7-8. 124. o. European Police College Five Year Report. 2011. 5. o. Forrás: http://www.cepol.europa.eu/fileadmin/website/newsroom/pubblications/CEPOL_5_Year_Evaluation.pdf 1. vezető beosztású rendőrtisztek számára képzés 2. rendőri középvezetők, a végrehajtást közvetlenül irányító rendőri vezetők és a végrehajtói állomány képzésére irányuló programok előkészítése 3. határokon átnyúló, szervezett bűnözés leküzdésében kulcsszerepet játszó rendőrtisztek speciális képzése 4. a legjobb tapasztalatok és kutatási eredmények terjesztése 5. az EU tagállamok rendőrségei nem katonai jellegű (polgári) válságkezelési képzések fejlesztése és biztosítása 6. képzés kidolgozása és biztosítása a tagjelölt országok rendvédelmi szervei részére 7. rendőrtisztek képzési céllal történő cseréjének és vezénylésének megkönnyítése 8. elektronikus tanulási hálózat kifejlesztése 9. vezető beosztású tisztek számára a szükséges idegen nyelvtudás megszerzésének lehetővé tétele Izland, Svájc, Norvégia Horvátország, Törökország és Macedonia Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedonia, Szerbia és Montenegró

274


rendőrségeinek demokratikus átalakítására létrehozott program a CEPOL CARDS program,10 amelynek célja az EU szabványok és a legjobb gyakorlat átadása/átvétele; regionális együttműködési hálózat kialakítása; intézményi és ellátási fejlesztés. Főbb témakörei a programnak a menekültügy, a bevándorlás és vízum, a rendőrség és a bűnözés elleni harc, az igazságügyi együttműködés és a büntetés-végrehajtás. Egy másik területen, a Földközi-tengeri országokat érintő menekültáradat okozta problémák megoldásához nyújtott segítséget, a célországok11 rendészeti vezetői számára szervezett szeminárium-sorozat12 elindításával. A kurzusok főbb témái a következők voltak, emberi jogok, idegengyűlölet, szervezett bűnözés elleni harc, pénzmosás, pénzügyi bűnözés elleni harc, illegális bevándorlás elleni harc. 2007-2008 folyamán AGIS program elnevezéssel egy felsővezetői és oktatói csereprogram indult, amelynek célja a nemzeti rendőrségek ismeretének növelése más tagállamok, a határokon átnyúló rendőrségi együttműködés, továbbá a nemzetközi és EU-s szabályok terén, valamint megfelelő képzés biztosítása a demokratikus garanciák figyelembe vételével. A programban résztvevők 1 év alatt kétszer 2 hetet töltenek az általuk kiválasztott fogadó országban, az adott szakmai területen. 2007 fő témái a másság, a radikalizmus és az emberkereskedelem voltak, 2008-ban a terrorizmus elleni küzdelemre, a kábítószer elleni küzdelemre, a gyermekpornográfiára és a pénzmosás területére terelődött a hangsúly. Az oktatók részére szervezett csereprogram 2007-ben a tanulási környezet, az oktatási rendszerek, a Bologna-folyamat, a minőségbiztosítás, a toborzás, a kiválasztás, a tanítás és fejlesztés volt a téma, 2008-ban pedig a rendőri vezetés és irányítás.13 Az értékelő jelentés hosszú távú célkitűzésként fogalmazza meg egy nagyobb és erősebb ügynökség kialakítását, amely a jövőben egyedüliként testesíteni meg a rendészeti kapcsolódású uniós képzési központot. Ehhez szükségessé válik a célcsoport újbóli meghatározása, egy európai képzési terv kidolgozása és működtetése, Végrehajtó Bizottság létrehozása a működési vonatkozású döntések meghozatalához, a nemzeti kapcsolati pontok szerepének erősítése, a munkacsoportok feloszlatása, egy moduláris és akkreditált képzési rendszer felállítása, az ügynökség elhelyezésének újragondolása és az Európai Bizottság szavazati jogának biztosítása a Vezetőtestületben.

10 11

12 13

Nyitó szeminárium: 2004. június 28-július 2. BM NOK, Budapest Algéria, Ciprus, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Málta, Marokkó, Palesztin Hatóság, Szíria, Tunézia, Törökország MEDA program Boda József: A CEPOL szerepe a nemzetközi rendőri együttműködésben, különös tekintettel a rendészeti oktatásban és gyakorlatban használható ismeretekre. In: Határrendészeti Tanulmányok 2007/2. Különszám 174. o.

275

Szabó Andrea

Beavatkozási politika A CEPOL beavatkozási politikáját – az ötéves értékelő jelentés alapján – a hatékonyság, hatásosság, hatás és a fenntarthatóság kontextusában megvizsgálva, az alábbi következtetésre juthatunk. Először is az általános és közvetlen célokat kell tisztázni. Általános célkitűzés egy európai szemléletmód kialakítása - a legfőbb problémával szemben - a tagállamoknak a bűnözés elleni küzdelemében, a bűnmegelőzésben, a jog és szabályozás fenntartásában és a közbiztonságban, különös tekintettel fenti problémakörök, határon átnyúló dimenziójára. Közvetlen célkitűzés egyrészt, megnövelni a technikai – fókuszálva a bűnözési területre, határon átnyúló dimenzióval – és vezetési ismereteket, másrészt erősíteni a tagállami rendőri erők közötti együttműködést és az együttműködés iránti elkötelezettséget. A legtöbb CEPOL tevékenység a bűnözés területére összpontosít egy erős határon átnyúló dimenzióval, azonban néhány CEPOL kurzus a bűnözés különböző területeit úgy fedi le, hogy „belső” környezetűnek tűnik és így nincs meg az együttműködés a tagállamok között a szükséges működési célok elérése érdekében pl. hazai erőszak, közösségi rendészet. A Lisszaboni Szerződés, a CEPOL létrehozásáról szóló Tanácsi Határozat és a Hágai Program elsősorban a határon átnyúló dimenziót hangsúlyozza az együttműködés területén, az említett dokumentumok nem tartalmaznak közvetlen utalást a rendőri együttműködés szükségességére a „nem határon átnyúló bűnözés” tekintetében. A Stockholmi Program kevésbé egyértelmű ebben a kérdésben, mivel a program bevezető fejezete ír ugyan az „Európai közösségi rendészeti kultúra” megvalósítását célzó képzések – elsősorban az EU vonatkozású témák - áttekintésének szükségességéről, a javasolt képzések tartalmát azonban a program szövege nem részletezi, eltekintve az együttműködés EU és nemzetközi vonatkozású aspektusaitól. A szöveg közvetlenül utal a CEPOL-ra: „a CEPOL és a FRONTEX kulcsszerepet kell, hogy játszanak a rendészeti személyzet és a határőrök képzésében különös tekintettel az európai dimenzióra”. Úgy tűnik a CEPOL szélesebb értelemben fedi le a rendőri együttműködést, hiszen a tanítás és fejlesztés elsődleges forrása, a képzés és kiképzés területén - a jobb együttműködés és rendészet Európájában - a rendészet és a képzés világából érkező szövetséges ügynökségek és hatóságok által elismerten. A tagállamok képviselőinek feltett kérdésre, azaz hol legyen a fő fókuszpont a CEPOL tevékenységében, tíz tagállam a határon átnyúló bűnözést, négy a legjobb gyakorlat átadását a bűnözés valamennyi területén, további tíz a mindkét területet egyenlően fontosnak tartja és végül egy tagállam egyiket sem támogatja. Érdekességképpen megjegyezhetjük, hogy van egy kis különbség a „régi” és az „új”

276


tagállamok között, mivel a régi tagok esetében világosabban jelenik meg a határon átnyúló dimenzió, mint elsődleges fókuszpont.14 A jelenlegi CEPOL beavatkozási politika, úgy ahogy azt a tanácsi határozat megfogalmazta, nincs teljesen összhangban az „eu-s keretmegközelítéssel” – a közvetlen és szélesen értelmezett célok – különösen a kívánt eredmények és a CEPOL munkájának hatásaira tekintettel, azaz nincsenek tiszta, egyértelmű terminológiákkal meghatározva. Az eredmények és az ezzel kapcsolatos tevékenységek nem egyértelműek, továbbá a tagállami visszajelzések azt mutatják, hogy eltérő nézetek alakultak ki a beavatkozási politikával kapcsolatban, és ez negatívan befolyásolja az Ügynökség tevékenységének programozását. A CEPOL tevékenységének szélesebb körű összefüggéseit áttekintve, világosan látszik egy erősebb szövetség az Ügynökség által – a rendőri együttműködés területén – folytatott képességfejlesztés, egy világos európai és határon átnyúló dimenzióval, és egy erőteljes fókuszálás a Belső Biztonsági Stratégia prioritásaira, különösen „a súlyos és szervezett bűnözés, terrorizmus és számítógépes bűnözés elleni harcra és megelőzésre”15. Az EU úgy döntött, hogy inkább egy nagyobb fokú közösségi tevékenység irányába indul el – a Lisszaboni Szerződés eredményeként – , mint marad a kormányközi együttműködés irányában, és a jelenlegi szabályozásnál világosabban kell meghatározni a CEPOL mandátumát és célját és az elmélyítés mértékét. A CEPOL szervezete A CEPOL-t a vezető testület irányítja, mint általános döntéshozó szerv, amelyben – a Tanácsi határozatban foglaltaknak megfelelően – a tagállamokat egy-egy szavazati jogkörrel rendelkező személy – általában a nemzeti rendőri felsővezetők oktatási intézményének vezetője – képviseli, és az a képviselő elnököl, amely tagállam az EU Elnökséget adja.16A szavazati jogkörrel rendelkező delegáltakon kívül, a nemzeti koordinátorok vannak jelen – tagállamonként 1-1 fővel – és szavazati joggal nem rendelkező megfigyelőként jelen van az Európai Tanács Általános Titkársága, az Európai Bizottság és az EUROPOL képviselője. A CEPOL igazgató szintén nem rendelkezik szavazattal, de részt vesz az üléseken. A CEPOL vezetés intézkedései bizonyos mértékig tükrözi a más európai ügynökségeknél előforduló szituációkat, különösen a lassú döntéshozatalt, a 14

15

16

European Police College Five Year Report. 2011. 13. o. Forrás: http://www.cepol.europa.eu/fileadmin/website/newsroom/pubblications/CEPOL_5_Year_Evaluation.pdf European Commision, Communication from the Commission to the European Parliament and the Council, The EU Internal Security Strategy in Action: Five steps towards a more secure Europe. COM(2010) 673 final, 22 November 2010, 2. o. Boda József: A CEPOL szerepe a nemzetközi rendőri együttműködésben, különös tekintettel a rendészeti oktatásban és gyakorlatban használható ismeretekre. In: Határrendészeti Tanulmányok 2007/2. Különszám 162. o.

277

Szabó Andrea

vezetőtestület mérete miatt és a stratégiai kérdések helyett az adminisztratív ügyekre történő fókuszálást. A felmérés során felmerült az „igazi ügyekre fókuszálás” igénye és a javaslatok között a Vezetőtestület vitafórumról valódi döntéshozó testületté történő transzformálása is szerepelt. Az európai ügynökségek – 2008/09-es értékelése során – megvitatták a CEPOL Vezetőtestületének méretét, azonban az is felmerült, hogy összemérhető-e a Vezetőtestület nagysága az ügynökség méretével. Egy kis ügynökségnél, mint a CEPOL, megkérdőjelezhető, hogy vajon indokolható és hatékony-e az, hogy a Vezetőtestület ülésein részt vevők száma háromszor akkora, mint maga az ügynökség. Az Európai Parlament is hasonló kritikájának adott hangot.17 Más megközelítésből vizsgálva a kérdést, a Vezetőtestület nem is olyan nagy, ha az egész CEPOL hálózattal vetjük össze. Az ötéves – külső szerv által végzett - felmérések során, talán nem meglepő módon, a legtöbb megkérdezett (76% 19 a 25-ből)18 nem értett egyet a Vezetőtestületi tagság számának csökkentésével. Emellett a CEPOL nagymértékben támogatja a tagállamok együttműködését, így a méretét indokolja és alátámasztja, egyfajta a rendészeti tárgyú ügyek kapcsán szükségessé vált bizalom elmélyítése. A nemzeti hatóságoknak, a rendőri képzési ügyek fontosságát hangsúlyozva, megfontolás tárgyává kell tenni a jelenlegi rendszer – a tagállamok által delegált képviselők számának csökkentésével – megváltoztatását. A felmérések azt mutatják, hogy nem ritka a tagállamok 3-4 fő általi képviselete a vezetőtestületi üléseken, amely szám tekintélyesnek mondható az általános gyakorlatnak tekinthető 1-2-höz képest. A résztvevők nagy száma nem csak a költségeket növeli, de a találkozók szervezését egyre nehezebb hatékonyan koordinálni és eltereli a figyelmet az eredeti vitától. Nem kellene, hogy tagállamonként a kormányzati testületben egy képviselőnél több legyen, hiszen ez egy általános gyakorlatnak tekinthető az európai ügynökségek között. A CEPOL Titkárság visszajelzéseiből kitűnik, hogy az a tagállam, ahol az EU Elnökséget tartják, nagyobb delegációval képviselteti magát, illetve jó ok lehet a szavazattal rendelkező testületi tagok nagyobb támogatottságára a fordító szolgálat, valamint a szükségszerűen felmerülő szakértők biztosítása. Bizonyos tekintetben a CEPOL jelenlegi vezetésének intézkedései nem biztosítják a hatékony, azonnali és széleskörű célok elérését, a vertikális és horizontális átfedések miatt. Eltérően az egyéb ügynökségek gyakorlataitól az Európai Bizottságnak csak megfigyelői szerepe van az Ügynökség Vezetőtestületében, és ez egyben a CEPOL tevékenység kialakításában játszott 17

18

EP, European Parliament Decision of 7 October 2010 on discharge in respect of the implementation of the European Police College for financial year 2008 (C7-0198/2008-2009/2127(DEC)), 7 October 2010. 6. pont European Police College Five Year Report. 2011. 20. p. Forrás: http://www.cepol.europa.eu/fileadmin/website/newsroom/pubblications/CEPOL_5_Year_Evaluation.pdf

278


szerepét nagymértékben korlátozza, egyben csökkenti a felelősséget, és az eredmények tulajdonlását is. Reflektálva egyéb ügynökségi irányítási modellekre, a tanácsi határozat áttekintése lehetőséget biztosítana a vezetés és irányítás „testreszabására”. A értékelő jelentés kiemeli, hogy a Vezetőtestületi döntéshozatalnak a stratégiai szintre kellene fókuszálnia pl. többéves stratégiai dokumentumokra, éves munkaprogramra és költségvetésre, valamint az éves beszámolók elfogadására, és a találkozók számát limitálni kellene évi 1-2-re.19 A magas szintű Vezetőtestületi találkozók, amelyek a CEPOL többéves stratégiájával foglalkoznak, sokkal több előnnyel járnának a tagállamok rendőri képviselői számára, - de ehhez szükséges a magasabb beosztású rendőrtisztek képzési szükségletének alaposabb megértése - és egyben lehetővé tenné a Vezetőtestület számára, hogy nagyobb stratégiai hatással legyen a középtávú elképzelések megvalósítására. A tagállamokat ösztönözni kellene, hogy korlátozzák a delegációik méretét és csak a szavazati joggal rendelkező tagokat küldjék az ülésekre, és ezen utóbbiak mindig azok a tagállambéli személyek legyenek, akik felelősek a magasabb vagy felső szintű rendőrtisztképzés fejlesztéséért, hiszen ezek az emberek ismerik a hiányzó kapacitásokat és azon területeket, ahol a CEPOL hozzáadhat értéket, mind a tagállam, mind pedig az EU szintjén. Csökkentve a Vezetőtestület nagyságát, de emellett a tagság magas szintű szakmai képviseletét továbbra is biztosítva, lehetőség nyílik a költségek csökkentésére és a tárgyalások szakmai színvonalának emelésére. A formálisabb Vezetőtestületi döntéseknél az írásos eljárások alkalmazására több figyelmet kell fordítani. Az Európai Bizottságnak biztosított teljes értékű szavazati jog tovább erősítené a CEPOL-lal fennálló kapcsolatát. Egy újonnan felállított végrehajtó bizottság - lehetőleg a meglévő stratégiai bizottságból kialakítva – készítené elő a Vezetőtestület által hozott határozatokat. A végrehajtó bizottság korlátozott számú tagállami képviselőkből állna és max. négyszer ülésezne egy évben, fenntartva az írásos eljárásban hozott döntés lehetőségét. A végrehajtó bizottság kihasználhatná a munkacsoportok által biztosított előnyöket, azonban az utóbbiakat a titkárság irányítaná, természetesen megfelelő forrásokkal ellátva, azaz időt és szakértelmet biztosítva a Titkársági személyzet számára. A CEPOL Titkárság igazgatójának hatáskörébe tartozna a működési kérdések megoldása, illetve az Igazgató és a Végrehajtó Bizottság közötti felelősség megosztást a hatékonyság növelésének szellemében kell végrehajtani. Más európai ügynökségekkel összehasonlítva a CEPOL-nak egy relatíve kis titkársága van kb. 20 fővel, akik az ügynökség napi munkáját két főosztályon belül végzik az ún. Tanulás, Tudomány, Kutatás és Fejlesztési Főosztály és a Közös

19

European Police College Five Year Report. 2011. 93. o. Forrás: http://www.cepol.europa.eu/fileadmin/website/newsroom/pubblications/CEPOL_5_Year_Evaluation.pdf

279

Szabó Andrea

Szolgáltatások Osztály. A CEPOL Titkárságot az Igazgató vezeti, akit egy négy éves időszakra neveznek ki és felelős a Vezetőtestületnek. A kezdeti működés nem volt zavartalan, ugyanis az Európai Rendőrakadémia felállításáról szóló határozat nem állapította meg állandó székhelyét.20 A tagállamok közötti, évekig tartó tárgyalássorozatot követően végül az Európai Tanács 2003. decemberi ülése döntött arról, hogy a CEPOL állandó székhelye az Egyesült Királyságban, Bramshillbe kerül.21 A CEPOL fizikai elhelyezkedésének áttekintése kapcsán felmerült, hogy meglehetősen távoli, és nehezen elérhető, bár csak 55 kilométerre van a Heathrow reptértől, Bramshill tömegközlekedési infrastruktúrával nem túl jól ellátott, az üres állások betöltését is megnehezíti – nem túl vonzó a munkavállalók számára -, valamint az informatikai ellátottsággal is problémák vannak. Az ötéves értékelő jelentés komolyan foglalkozik a Titkárság fizikai elhelyezkedése körül felmerülő problémákkal, így azzal, hogy távoli22 és ezért nehezen elérhető, nem beszélve az infrastruktúra szűkösségéről és ajánlásai közt a fizikai szituáció felülvizsgálatát javasolja. Ahogy azt korábban említettem a CEPOL viszonylag kis Titkársággal rendelkezik más európai ügynökségekhez képest, de az is igaz, hogy a beszámolókban a hálózat által nyújtott lényeges támogatás nem jelenik meg. A felmérésekből az tűnik ki, hogy a CEPOL erőforrásai elegendőek, különösen az új igazgató és a vezetői team munkába állása óta sokkal hatékonyabb tűnik a szervezet. Emellett a felmérésből az is kiderült, hogy a tagállamok képviselői – az Igazgató hatáskörei és a Titkárság szerepének erősítése terén - egy elég erős támogatottságot jeleznek, bár speciálisan a CEPOL adminisztratív feladataival kapcsolatosan, mintsem a tartalmi kérdésekben. Ez az erősödés lehetővé tenné a Vezetőtestület munkaterhelésének enyhítését, amely ezáltal sokkal inkább stratégiai jellegű problémákra koncentrálhatna. Más aspektusból nézve a kérdést, vitatható az is, hogy a az Igazgató felel a CEPOL tevékenységéért, de a döntést a Vezetőtestület hozza, az Igazgató részt vesz a Vezetőtestület által lefolytatott döntési eljárásokban, de szavazati jog nélkül (ez az ügymenet azonban általános a legtöbb európai ügynökségnél), illetve egy másik hasonló esetben, amely során a CEPOL felel a költségvetés betartásáért, de a tagállamok hajtják végre. A kutatások során vizsgált egyik kérdés az volt, hogy vajon a CEPOL teljesítménye javítható-e azáltal, hogy növelik az Igazgató erejét, vagy egyéb változtatást eszközölnek a döntéshozatali folyamatban.

20

21 22

A tagállamok 2002 februárjában úgy döntöttek, hogy a CEPOL Titkárságot ideiglenesen Koppenhágában, a Dán Nemzeti Rendőriskolában helyezik el. 2004/567/IB tanácsi határozat (HL L 251., 2004.07.27. 20.o.) CEPOL taxi költsége 45000 euró (847 utazás 2010-ben)

280


Ahogy korábban megemlítésre került a 2005. évi Tanácsi Határozat nem nyújt részletes definíciót az igazgató szerepével kapcsolatosan és ez valószínűleg hozzájárul az irányításban jellemző a meggyengült pozíciójához. Ez a kérdés arra fókuszál, hogy milyen mértékben felel meg a hatalom jelenlegi kiosztása annak, hogy válaszoljon a szükségletekre. A döntéshozatal átruházása a Vezetőtestületről – vagy más CEPOL szervezetek, amelyeket a tagállamok résztvevői alkotnak pl. néhány CEPOL bizottság és munkacsoport – az Igazgatóra, még pozitív következményekkel is járhat a költségekre, mivel tagállamok képviselőinek találkozóival kapcsolatos utazási költségeket csökkenteni lehet. 2004-ben az Európai Bizottság a CEPOL EU-s ügynökséggé történő átalakítására tett javaslatában, figyelembe vette, hogy a titkárság venné át a legtöbb feladatot, amit az állandó bizottságok végeznek és hogy a koordinációs ülések költsége jelentősen csökkenni fog, mivel ezek közül sokra már nem lesz szükség. Az Európai Bizottság ügynökségi értékelése kiszámolta a CEPOL Vezetőtestületi ülések költségét, és a teljes ügynökségi költségvetések vonatkozásában ez a CEPOL-t, mint az ötödik legdrágább (1,07 %-a az ügynökségi költségvetésnek, összehasonlítva az átlag 0,21%-kal), a 24 ügynökség közül, akikre vonatkozóan a felmérés elkészült. Bár a Tanácsi határozat nem rendelkezik erről, de a CEPOL-nak négy Bizottsága23van, amelyek ajánlásokat és javaslatokat fogalmaznak meg a Vezetőtestület felé. Valamennyi tagállamnak van képviselője a Bizottságok egyikében, de három évnél hosszabb ideig nem lehetnek bizottsági tagok, és a bizottsági képviselők – gyakran – egyben Vezetőtestületi tagok is. A Bizottságok munkáját támogatják a munkacsoportok, projektcsoportok és alcsoportok. A munkacsoportok - amelyekről a Tanácsi határozat is rendelkezik – folyamatosan működő csoportok speciális/szakértői szereppel és jelentenek az éppen adott bizottságnak. A projekt csoportok, amelyek szakértőkből vagy specialistákból állnak, csak egy meghatározott ideig működnek és szintén jelentenek a bizottságoknak. Az alcsoportok a munkacsoportok irányába jelentenek és nagyon magas szintű szakmaiságot képviselnek. A munkacsoportok és projektcsoportok nem hoznak döntéseket, hanem inkább javaslatokat és beszámolókat készítenek elő – amelyeket ahol szükséges alcsoportok támogatnak - a bizottságok számára, hogy megvitassák, mielőtt azokat felterjesztik a Vezetőtestületnek. A visszajelzések alapján kiderül, hogy van egy „túlzott-együttműködés”, abban az értelemben, hogy a döntés-előkészítés folyamatát a Vezetőtestületnél „időpazarlónak” tekintik, valamint van egy bizonyos mértékű átfedés a szerepekben azáltal, hogy ugyanazt a munkát több bizottság is áttekinti – egymás tevékenységét

23

Éves Program Bizottság, Költségvetési és Adminisztrációs Bizottság, Képzési és Kutatási Bizottság és a Stratégiai Bizottság

281

Szabó Andrea

lefedve – mielőtt a Vezetőtestület elé kerül, illetve hasonló duplikáció fedezhető fel a Költségvetési Bizottság és a Vezetőtestület viszonyában. A CEPOL más szervezeti elemei magukba foglalják a Nemzeti Kapcsolati Pontokat, a Nemzeti Képzési Koordinátorokat, a Nemzeti Adminisztrátorokat, a Nemzeti e-Net szervezőket stb. A Nemzeti Kapcsolati Pontok biztosítják a kapcsolatot a tagállamokkal, különösen a végrehajtói szinttel és a tagállamok rendőrtiszti főiskoláival. A külső értékelés során meghatározásra került a felelősség szétválasztásának követelménye, különös tekintettel a Vezetőtestület és a Végrehajtó Bizottság, valamint az Igazgató és a Titkárság viszonylatában, valamint a munkacsoportokon, bizottságokon és a Vezetőtestületen belüli tárgyalások kettőzöttségének minimumra csökkentésének követelménye. A CEPOL kapcsolata más ügynökségekkel és a tagállamokkal Bár az európai ügynökségek mutatnak közös jellemvonásokat, de van számos olyan pont, amelyben különböznek – a vezetőtestület szerepe és szerkezete, vajon van-e hivatala, a titkárság mérete, vannak-e tanácsadó testületei, a decentralizált hálózatok működésének kiterjedése tagállamok szintjén. A CEPOL az egyik a számos európai ügynökség közül a Bel- és Igazságügyi Együttműködés területén.24 Vannak további EU-támogatottságú hálózatok (pl. EUCPN25), amelyek tevékenysége fontos a CEPOL számára. Az EUROPOL-hoz történő lehetséges csatlakozás lehetőségét már felvetették a CEPOL megalakulása – mint ügynökség – körüli vitákban. Az Európai Bizottság ügynökségi értékelése megkérdőjelezte a CEPOL mint önálló ügynökség létjogosultságát, indokoltságát: „Az igény egy önálló ügynökségre a rendőrtisztképzés céljából, mint lehetséges alternatíva, nem világos pl. tény az, hogy az EUROPOL-nak, mind tematikus szakértelme van, mind pedig kapcsolatokkal rendelkezik a tagországokban, illetve az összekötő tisztjein keresztül a helyszíneken”26. A Stockholmi Program egy korai verziójában annak kérdése is felmerült, hogy pontosan meghatározza az EUROPOL és a CEPOL lehetséges egybeolvadását, azonban ezt a kérdést egy későbbi stádiumban elvetették. Talán nem meglepő módon a felmérések válaszai nagyon kis támogatást jeleztek erre a felvetésre, a válaszadók 80%-a (25-ből 20) úgy gondolja, hogy a CEPOL-t nem kellene az EUROPOL-hoz csatolni. Az alábbi pontok az összeolvasztás melletti és elleni érveket sorolják fel: 24

25 26

Továbbiak: European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA), EUROJUST, EUROPOL and FRONTEX European Crime Prevention Network Ramboll, Eureval, Matrix. Evaluation of the EU decentralised agencies in 2009. Final Report Volume III Agency level findings, December 2009. 32. o.

282


Költségek: a CEPOL EUROPOL-hoz történő csatolása felveti a költséghatékonyság kérdését is, mivel a csatlakozás lehetővé tenne egy pozitív mérleg gazdálkodást (2009-ben az EUROPOL-nak mintegy 662 fős személyzete, és 668,5 millió eurós költségvetése volt), ugyanakkor kezdeti fúziós költségek is felmerülhetnek. Képességfejlesztés kontra működési fókuszok: Ha ugyanaz a szervezet felelős, mind a rendőri képesség fejlesztésért, mind a rendőri végrehajtási tevékenységért, akkor az utóbbi valószínű, hogy átveszi a vezető szerepet a forrás kiosztásban és fókuszban. Egy erős költségvetési nyomás hatására, a források valószínű, hogy a rövidtávú működési célok kielégítését szolgálják, mint a közepes vagy hosszú távú képességfejlesztési célokat. Továbbá a képességfejlesztés fókusza valószínű, hogy a napi működési szükségletek által alakul, ahelyett hogy a szélesebb körű trendeket vagy jövőbeli fejlesztéseket venné figyelembe. Más részről a tagállamok visszajelzései (pl. spanyol, osztrák) azt sugallják, hogy ez az érv nem feltétlenül általános érvényű és inkább függ a szervezeti intézkedésektől az egyes tagállamokban (különböző modellek vannak a tagállamokban), továbbá az EUROPOL azt hangsúlyozza, hogy igen is kielégít hosszú távú célokat, hangsúlyozva pl. a szakmaiság központi szerepét a rendészet speciális területein. Szintén érdemes megjegyezni, hogy az EUROPOL fő fókusza a tematikus területek lefedését illetően eléggé stabil maradt 2006-2010-es évek során. Ügynökségi irányítás: az Európai Bizottság ügynökségi értékelése kiemel egy idevonatkozó témát, így ahhoz hogy elérjük az egybeolvasztott ügynökségek célját, biztosítani kell azt, hogy „az egybeolvasztott testület irányító rendszere helyt adjon minden érdeknek, ami megszólal”. Lehetnek kérdések vagy témák a gyakorlatiasságra vonatkozóan, hogy a vezetőtestület megfelelően képviseli-e a működési és a képességfejlesztési érdekeket, azaz egy tagállam képviselője védhetie mind a működési mind a képességfejlesztési érdekeket? Az ötéves vizsgálat során öt értékelési kritériumot vettek figyelembe, így a tárgyhoz tartozást, a hatékonyságot, a hatásosságot, a hatást és a fenntarthatóságot. A tárgyhoz tartozás arra utal, hogy a CEPOL tevékenysége legyen összhangban a lényeges rendészeti prioritásokkal és a tagállamok szükségleteivel. A hatékonyság az erőforrásoknak és a terveknek megfelelően folytatott tevékenységre összpontosít, valamint a titkárság általános működésére. A hatásosság és a hatás foglalkozik a közép- és hosszú távú célok eredményeivel. A fenntarthatóság a CEPOL ismeretek elterjesztésének és az ismeretek tartalmának, a nemzeti rendőri szervekhez történő integráláshoz kapcsolódó teljesítménynövelés képességét jelenti. A vizsgálat során a CEPOL tevékenységének fontosságát értékelték a Lisszaboni Szerződés és a 2005/681 Tanácsi Határozat, a Hágai és Stockholmi Program, valamint a Szervezett Bűnözés Kockázati Tényezői prioritásait, továbbá a tagállamok szükségleteit áttekintve.

283

Szabó Andrea

A Lisszaboni Szerződés nem hivatkozik közvetlenül a CEPOL-ra, azonban az 5. fejezetben „Rendőri Együttműködés”, már közvetlenül utal az európai rendőrségek, vámszervek és egyéb rendészeti szervek együttműködésének fontosságára. Tekintettel arra, hogy a fejezet a rendőri együttműködésre koncentrál, nem részletezi a bűnözés területeit, bár van egy hivatkozás a szervezett bűnözés súlyosabb formáira, és az EUROPOL cikkely is hivatkozik a szervezett bűnözésre. Az Igazságügyi együttműködés büntető ügyekben című 4. Fejezet utal a határon átnyúló dimenzióra, illetve felsorolja azon bűncselekményi kategóriákat, amelyek megvalósulása esetén az együttműködés lehetséges. A tagállamok elkötelezettsége a CEPOL irányába szintén kiértékelésre került, és megállapítható, hogy jelentős különbség van a tagállamok között ebben a kérdésben, illetve további kutatás szükséges ahhoz, hogy kiértékelje a jelenlegi tagállami intézkedéseknek hatékonyságát és hatásosságát a CEPOL-lal történő együttműködésben. Az értékelés elsődleges ajánlásként jelölte meg a fókusz tisztázásának követelményét a tagállamok felé, elsősorban a határon átnyúló dimenzió erősítésén keresztül, a tagállamok számára nyújtott magas fokú CEPOL támogatást, felerősíteni a párbeszédet a tagállamokkal a külső rendészet témakörében, áttekinteni az Ügynökség együttműködési szerződéseit más Bel- és Igazságügyi Ügynökségekkel és az INTERPOL-lal azért, hogy a célok biztosíthatóak legyenek, azonosítani az űröket a rendőri együttműködés területén, és hatását az együttműködésben a CEPOL tevékenységek során, sokkal közelebb kerülni a tagállamok magasabb beosztású rendőri populációjához, intenzívebbé tenni a kurzusokat és a szemináriumokat (kevesebb alkalom és téma, hosszabb és sokkal alaposabb kidolgozás). Vezetőtestületi ajánlások, javaslatok A külső értékelésben foglalt ajánlásokkal a CEPOL Vezetőtestülete általánosságban egyetértett és ennek megfelelően rövidtávú, – amelyek a jelenlegi jogi bázison alapulnak – és hosszú távú, - amelyekhez a Tanácsi Határozat stratégiai módosítása válik szükségessé – ajánlásokat állított fel, mindvégig hangsúlyozva a határon átnyúló dimenzió erősítését a CEPOL beavatkozási politikája területén, valamint az európai rendőri képzési és kiképzési kultúra erősödésének szükségességét. A képességfejlesztés minőségének maximalizálása érdekében a legfontosabb szakmai területekre kell fókuszálni a tevékenységet, és a képzések értékelését a különböző képzési szinteknek és a munkaterületeknek megfelelően kell elvégezni. A hosszú távú stratégiai tervek közt szerepel a célcsoportok újra definiálása, amellyel valamennyi európai rendészeti szerv személyi állománya bevonásra kerülni az európai rendészeti együttműködési stratégiába, beleértve a határőröket, pénzügyőröket és a civil munkavállalókat.

284


A vezetés és a racionalizált szerkezet korszerűsítése érdekében megfogalmazódott a maximum két vezetőtestületi találkozó szervezésének igénye évente, illetve a résztvevők számának két főre csökkentése tagállamonként, a CEPOL Titkárságot az Igazgató, a helyettese, az Igazgatási Vezető és egy vezető Titkár kell, hogy képviselje. A Bizottságok és a Munkacsoportok hasznosságának és költséghatékonyságának megállapítása érdekében értékelni kell a jelenlegi struktúrát. A felelősségek és az elszámoltatások megosztásának újbóli átgondolása vált szükségessé a Vezetőtestület és a Stratégiai Bizottság, az Igazgató és a Titkárság, az EU-s Elnökség, továbbá a Tagállamok vonatkozásában. Hosszú távon szükségesnek tűnik egy szavazat biztosítása az Európai Bizottság részére, valamennyi tárgykörben, valamint a Tanácsi Határozat módosításával az Ügynökség teljes struktúrájának és hatásköreinek revíziója, egy Stratégiai Bizottság létrehozása, valamint a Nemzeti Kapcsolati Pontok szerepének erősítése. A CEPOL Titkárság megerősítése érdekében rövid távon központosítani kell az igazgatási, költségvetési és pénzügyi eljárásokat, ezzel is képessé tenni komplex feladatainak és kötelezettségeinek teljesítésére, valamint az Ügynökség elhelyezését is újra kell gondolni, át kell értékelni. Hosszú távon a Vezetőtestület véleménye szerint a munkacsoportokat fel kell oszlatni, és itt is felmerül, hogy az ügynökség elhelyezkedését újra kellene gondolni, mert az infrastruktúra eléggé korlátozott a jelenlegi helyszínen. Az európai rendészeti képességfejlesztés egységesítését szolgálná egy jobb kapcsolat a képzés, a tudomány és a kutatás területei közt, amely a CEPOL útján erősítené a kapcsolatot a hálózat és a kutatóintézetek között. A tagállamok és a CEPOL kapcsolatának értékelése azt mutatja, hogy meghatározó különbségek mutatkoznak a tagállamok szintjén a CEPOL irányába mutatott elkötelezettségük során. Köszönhetően az Ügynökség környezetének, amely a nemzeti akadémiák hálózatán alapul, a meglévő különbözőségek a CEPOL tevékenységek hatékonyságát veszélyeztetik. Fenti okok kiküszöbölése érdekében rövid és hosszú távon egyaránt a Vezetőtestület fontosnak tartja a sokkal hatékonyabb működés érdekében történő nemzeti szintű konzultáció továbbfejlesztését, megfogalmazza azt az elvárását, hogy a tagállamoknak sokkal elkötelezettebb módon kellene támogatni a CEPOL tevékenységét, illetve azt tervet, hogy valamennyi tagállamnak részt kellene vennie az éves munkaprogram kialakításában, valamint annak szükségességét, hogy a tagállamok vezető beosztású rendőri állományának részvételét sokkal kiegyensúlyozottabb módon kellene biztosítani a CEPOL programokon. A képességfejlesztési törekvésekre való koncentrálás szükségesé teszi, hogy az éves munkaprogram kialakítása a stratégiai szükségletek elemzésén kell hogy alapuljon, a tevékenységek számának csökkentése járjon együtt a minőségük

285

Szabó Andrea

emelkedésével, illetve azt, hogy ki kell fejleszteni és végre kell hajtani egy csereprogramot a rendőrtisztek számára az ERASMUS program által ihletve.27 Összefoglalás A CEPOL jövőjét érintő rövid és hosszú távon egyaránt jelentős változások várhatóak, egyrészt az európai ügynökségekkel aláírt megállapodás kapcsán, amely azt a célt szolgálja, hogy az együttműködést és a kapcsolatukat megerősítsék, valamint a jelenlegi Igazgató is elsődleges feladatnak tekinti a kétoldalú kapcsolatok javítását az ügynökséggel és az európai intézetekkel egyaránt. A kommunikáció javítása elengedhetetlenül szükséges a CEPOL önállóságának megőrzéséhez, különösen a tagállamok és a Titkárság között, a CEPOL marketing jellegű külső kommunikációja, mindezeket a kommunikációs technikák széleskörű használatával (pl. E-net, internetes konferenciák, konferencia hívások stb.) Remélhetőleg a CEPOL és EUROPOL összevonása hosszú időre lekerült a napirendről, és a CEPOL így legfontosabb feladatára koncentrálhat az EU Belső Biztonsági Stratégiájának megvalósulásához, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc eredményességéhez nélkülözhetetlen magas színvonalú rendvédelmi képzésre, amely képes harmonizálni és egységes szintre emelni a tagországok eltérő rendvédelmi hagyományait, képességeit. Egységes a vélemény a tekintetben, hogy az új Igazgató - dr. Bánfi Ferenc személyében – és a stábja pozitív folyamatokat indított el a CEPOL életében, feledtetve az Ügynökség körül korábban kialakult negatív irányvonalakat, és erősítve a CEPOL önállóságát, valamint a korábban már említett feladatokra koncentrálás lehetőségét. „A múlt szükséges vizsgálatán túl foglalkoznunk kell tehát a CEPOL jövőjével is! A sikeres jövőhöz azonban két dolog feltétlenül szükséges: meg kell védenünk a megújult működéshez szükséges fejlesztési forrásokat, továbbá a CEPOL teljes jogi és szervezeti önállóságát!”28

27

28

Didier Martin előadása, CEPOL Course 76/2011. European Police Education System: Bologna and Bruges/Copenhagen Processe. 2011. június 21-24. Lisszabon. Hankiss Ágnes EU Parlamenti képviselő 2011. február 14-ei beszéde. A “magyarok alatt” megújult az Európai Rendőrakadémia. Szeged Ma. 2011.02.15.

286

Integráció, modell, mintakövetés és a valóság

Teke András nyá. határőr ezredes határőrségi főtanácsos

Integráció, modell, mintakövetés és a valóság Az ezredforduló időszakában számos kiadvány, tanulmány látott napvilágot az euro-atlanti integráció1 témakörében. A Határőrség, a határrendészet és a határbiztonság jövőbeni helyének, szerepének latolgatása akkor, egy megváltozott politikaigazdasági-kulturális-biztonsági környezetben hálás témákat kínált. Ez időtájt jelent meg többek közt a „Határellenőrzés az Európai Unióban” című főiskolai tankönyv, amelynek egyik szerzője és szerkesztője dr. Virányi Gergely, akkori határőr ezredes volt. Az általa írt tanulmányokban sokszor szerepelt a „Schengenland” kifejezés, mint modell, elérendő cél, keret, minta, stb, amelynek valós tartalma azóta is folyamatos átalakuláson megy át, mondhatni evolúciós változásokat élt és él meg. Tisztelegve Virányi úr szakmai munkássága, emberi kvalitásai előtt a fenti kérdéskör sajátos kontextusba helyezésével az integrációt követően az uniós/schengeni modellek, minták, ajánlások hazai és kelet-közép-európai továbbélésének helyzetét szeretném körüljárni úgy, hogy nem más szerzők és források anyagainak összeszerkesztését végzem el, hanem a saját gondolataimat írom le. Bevezetés A rendszerváltozást követően az euro-atlanti integráció a politikai és a közgondolkodás középpontjába került, ezzel párhuzamosan számos szakmai tanulmány is latolgatta a hazai esélyeket. Attól függően, hogy jogi, politikai, média, köznyelvi, szakmai, vagy éppen szakmai-szleng nyelven volt szó az adott kérdésről, nem mindenki értette mindig ugyanazt alatta. Ez a későbbiekben is többször problémát jelentett. Mi volt a lényeg? Az Európai Unió és a NATO szervezetével Magyarország együttműködése formálisan 1994 óta áll fenn. 1994 februárjában Magyarország csatlakozott a NATO Békepartnerség programjához. 1997-ben a Madridi Csúcstalálkozóra Magyarország már a csatlakozási tárgyalásokra kapott meghívást. 1999-ben a NATO teljes jogú tagjává váltunk. (Az Európai Unióhoz való csatlakozás a Visegrádi Négyekkel való együttműködéssel szinkronban zajlott.) 1991. decemberében váltunk az Európai Közösségek társult tagjává, az 1992-es Maastrichti Szerződéssel létrejött Európai Unióval 1998-ban megkezdtük a csatlakozási tárgyalásokat. 2002 végén a Koppenhágai Értekezleten az integrációs folyamat első része le is zárult. Uniós csatlakozási szerződésünket a magyar kormány 1

Az euro-atlanti csatlakozás elsősorban a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz történı csatlakozást jelentette. Magyarország 1999-ben lett NATO- tag és akkor még 2002 volt az EU-csatlakozás egyik céldátuma.

287

Teke András

képviselői 2003-ban Athénban írták alá, melyet azon év júniusában népszavazás erősített meg. A szerződés 2004. május 1-jén lépett hatályba. Lássuk a schengeni kérdést! A teljes jogú schengeni tagság elérése Magyarország számára az uniós csatlakozás kezdetétől fogva egyértelmű cél volt, ezt 2000-től egy kormányhatározatban rögzített Schengeni Akcióterv is hangsúlyozta, és alapját képezte a (formálisan) komplex felkészülésnek. Ez is számos leegyszerűsítésnek adott alapot. Magyarország EU-tagságával bár a „schengen-taggá” (is) vált, de nem teljes jogúvá, a korábbiakkal ellentétben, akkor nem magához az Egyezményhez kellett csatlakozni, hanem a schengeni normákat is át kellett ültetni a nemzeti jogba (vagy azokat éppen közvetlenül alkalmazni) minden olyan államnak, amely teljes jogú schengeni taggá szándékozott válni. Az Európai Unióhoz való csatlakozás a „schengeni övezethez” való csatlakozási (el)kötelezettséget is jelentette. A Csatlakozási Okmányok a schengeni joganyagot, és ennek megfelelően a felkészülést is két szakaszra bontották. Az I. kategóriás Schengeni acquis-t már az EU-csatlakozás dátumától alkalmazni kellett, míg a II. kategóriás Schengeni acquis-t csak a teljes jogú schengeni taggá válástól lehetett/kellett alkalmazni. Emellett a taggá válás feltétele volt, hogy Magyarország ún. schengeni értékelő ellenőrzésen (Schengen evaluation process - SCH-Eval) is átessen. Ebben többek közt a határellenőrzés kiemelt szerepet kapott. Ez 2006-ban megtörtént. Az ellenőrzést követően a Tanács egyhangú határozattal döntött a teljes jogú schengeni tagságról, ami Magyarország tekintetében 2007. december 21. volt. Ez a tény a hazai politikai döntéshozók számára zöld utat adott a Határőrség a Rendőrségbe való integrálásához. A teljes jogú schengeni tagság újabb retorikai bonyodalmakat okozott. Attól a pillanattól fogva, hogy ismertté vált Magyarország EU-s (2004) és később a teljes jogú schengeni csatlakozásának (2007) pontos dátuma, nagyon gyakran elhangzott a politikusok, de az állami vezetők, (sőt!) autentikusnak vélt szakemberek szájából is az a kifejezés, hogy „lebontják a határokat”. A határokat sem 2004-ben, sem 2007-ben nem bontották le! Ugyanott vannak, ahol voltak, ugyanúgy a magyar nemzeti szuverenitást fejezik ki, és a hozzájuk fűződő érdekek ugyanúgy fennállnak, mint korábban, stb. Az említett időszak(ok) óta azonban az államhatár átlépésének szabályai és az ellenőrzés módja, az ezekhez fűződő érdekek a határviszonylattól függően (EU belső és külső határszakasz, schengeni belső és külső határszakasz) és ennek megfelelően a határbiztonság intézményi-tevékenységi-kapcsolatrendszeri összefüggései és tartalma lényegesen módosultak. Schengenlandon belül létrejött a belső határellenőrzés nélküli Európai Unió. Ennek lényege kettős: belül teljes mozgásszabadság, viszont a külső határokon komoly, megerősített ellenőrzés. Ez egy működő rendszerhez való kapcsolódást jelentett és jelent. Tehát egy folyamatról, egy rendszerműködésről és egy modellről van szó. Minden dolognak van előnyös oldala és kötelezettségi klauzulája is, vagyis mindez azzal is jár, hogy a politikai és gazdasági unió a nemzeti szuverenitás bizonyos fokú feladását is jelenti. Az integráció feltétele minden esetben a befogadó szervezet és a csatlakozó állam közötti jogharmonizáció. Magyarország az Európai 288


Unió és a NATO jog-és eljárásrendjét beépítette a hazai joganyagba/eljárásrendbe azzal a kötelezettséggel, hogy ezt a gyakorlatban is érvényesíteni kell. Mit jelent a folyamat, rendszer és modell-szemlélet alkalmazása Schengenland esetében? Ezt próbálom vázlatosa körüljárni, rámutatva azokra az általános elvekre, amelyek nélkül az eredeti schengen-gondolat csak részben, vagy torzulva valósulhat meg. Az integrációs folyamat értelmezése A Magyar Értelmező Kéziszótár2 szerint az „integráció” szó eredeti jelentése: „különálló részeknek valamely nagyobb egészbe, egységbe való beilleszkedése, beolvadása, egységesülése.” A lényeg: kölcsönös alkalmazkodás egymáshoz, s nem a „beillesztés-beolvasztás”, mert a nemzeti szuverenitás a schengeni rendszeren belül továbbra is de jure és de facto megmaradt. A hangsúly nem a „formális egymás mellett léten”, hanem a „koordinált, együttes, közös tevékenykedésen, a kölcsönös kommunikáción” van. A (be)fogadó és beilleszkedő fél számára egyaránt ez alkalmazkodást tesz szükségessé, de nem lehet végletekbe menő asszimiláció vagy akkomodáció3. Ha figyelembe vesszük, hogy az euro-atlanti integráció mennyire eltérő (földrajzi, gazdasági, kulturális stb.) adottságú országok bekapcsolódásával zajlott és zajlik, akkor ez is jelzi, hogy a kapcsolódási pontok nem előrelátó kiválasztása és a megfelelési küszöbök nem reális megválasztása, vagy elmulasztása esetén a későbbi folyamat és rendszerzavarok kódolása, elkerülhetetlen megnyilvánulása is bekövetkezik. A magyar euro-atlanti integrációt egy szerves folyamatként célszerű értelmezni. A tudatosság bizonyos szintjén ez nyilvánvaló, mert az erőltetett integráció lényegesen több kárt okoz, mint hasznot: a kölcsönös alapokon nyugvó viszonyrendszer kialakítása helyett súlyos konfliktusokhoz vezethet, s tovább mélyítheti azt a szakadékot, amelyet éppen az integráció áthidalni lett volna hivatott. Magyarország tekintetében az euro-integrációs folyamat esélyteremtő jellege a lényeges. A folyamatnak van eleje, közepe és vége. Más megítélés alá esik, hogy időben hol tartunk és más alá, hogy tartalomban és kompetenciában meddig jutottunk. Célszerű tudomásul venni, hogy ebbe a folyamatba a jelenlegi tagországok nem azonos ambícióval, potenciállal és megfelelési kompetenciával kapcsolódtak be és vettek/vesznek részt. Az érdekek sokszor „felülírták”, „elhallgatták” a valós képességeket, a kötelezettségek pedig sok esetben teherként jelentek meg. Ha a magyar schengeni folyamatokat vizsgáljuk, egyértelmű, hogy formálisan igen, de valójában nem érvényesült a folyamatszemléletű megközelítés. Ennek az egyszerű oka az volt és ma is az, hogy kívánt cél elérését és az elvárások teljesítését 2 3

1978. 596.o. Asszimiláció esetében az „integráltnak” kell maximálisan alkalmazkodnia, a többség norma-és elvárásrendjét, stílusát, stb. felvenni. Az akkomodáció esetében a többség kénytelen alkalmazkodni az „integrálandóhoz”, ami adott esetben hátrányosan érintheti a fogadó közeget.

289

Teke András

támogató tevékenységeket és erőforrásokat nem folyamatként kezelték/kezelik és erősen dominált a forrásszerzésre irányuló, a következményeket kellően nem mérlegelő tárca/intézményi szemlélet. Schengenland akkor működhet jól, ha a tevékenységeket olyan folyamatokkal írja le, amelyek a bemeneteket (inputokat) a valós erőforrások felhasználásával, előírt módon (eljárások, szabályozások alkalmazásával) kimenetekké (outputokká, eredményekké) alakítják át úgy, hogy ezzel hozzáadott értéket állítsanak elő. Ez lenne Schengenland lényege is, mivel éppen a gazdasági fejlődés egyik gátló szegmensének korrekciójaként hozták létre. Ezt minden résztvevő országra célszerű érteni. Tehát ehhez azonosítani és le kellene írni a releváns folyamatokat. Egyértelműen meg kellene adni a folyamatok sorrendjét és kölcsönhatásait, teljes körűen meg kell határozni a folyamatok működtetéséhez és szabályozásához szükséges kritériumokat és módszereket, és természetesen gondoskodni kellene a folyamatok működtetéséhez/fenntartásához/fejlesztéséhez és méréséhez szükséges (komplex) erő -és információforrásokról. A folyamatok esetében meghatározó, hogy azokat rendszeresen mérni és elemezni kell(ene), ami az alapját képezné az állandó fejlesztésnek. A fentiek elmaradása utólagos korrekciókat/beavatkozásokat/változtatásokat igényel, ami rendszerint költséges, nem beszélve az esetleges visszafizetési kötelezettségekről és kiróható büntetésekről. Schengenlandon belül a folyamatszemléletű megközelítés akkor érvényesülne, ha hangsúlyt kapna az erőforrásokkal való EGYSÉGES ELVÁRÁSOKON ÉS SZABVÁNYOKON alapuló gazdálkodás, a folyamatos, EGYSÉGES PARAMÉTEREKEN NYUGVÓ mérés, értékelés, a folyamatok rendszeres és viszszatérő felülvizsgálata, és az ideálistól való eltérés meghatározása, azaz minden folyamatra minimum standardként alkalmazni kellene a PDCA-ciklus4 elveit. A schengeni folyamatokat is célszerű lenne három, konszenzuson alapuló, definicióval is alátámasztott csoportba sorolni: vezetési, előállítási (fő folyamatként) és támogató folyamatok. Ezen folyamatok összhangját a rendszeren belül célszerű megteremteni. Az integrált működés – a rendszer Mitől/mikor/miért nevezhető egy rendszer integráltnak? A rendszereket az integráció foka/jellege/tartalma/szabályozottsága stb. alapján számos csoportba oszthatjuk. Általában a speciális feladatokat ellátó rész/alrendszereket „sziget” vagy „mozaik (al/rész)rendszerkenként” jellemzik. Ez különösen szembetűnő, he ezen rendszerek kapcsolódási pontjai nem ideálisak. Az integrált rendszerek klasszikus példáját jelenti az, ha egy-egy rendszer a teljes folyamatvolument tekintve egységes egészként, komplex vezetési/irányítási/koordinálási és megvalósítói/kivitelezői/ végrehaj-

4

(P=plan, D=do, C=check, A=action)

290


tói, valamint támogatói/biztosítói/katalizátor al/részrendszerek/elemek komplex, összehangolt, leírható együtteseként működik. Az integráció alapja, az egyes folyamatok, területek feladatait (jelen esetben a nemzeti rendszerekről van szó!) önállóan ellátó modulok realisztikus/tényleges összekapcsolása. Ehhez közös integrált adatbázisokra van/lenne szükség. Akkor igazán integrált a rendszerműködés, ha nincs szükség a különböző alrendszerek/modulok közti külön (eseménykövető) adat/információátvitelre és vezérlési beavatkozásra. A különböző jellegű, de egymáshoz kapcsolódó elvárások, feladatok egy megfelelően integrált rendszerműködést feltételeznek, amely biztosíthatja a rendszer által kezelt valamennyi releváns ismeret szabályozott és követhető hozzáférhetőségét, validálását és feldolgozhatóságát/felhasználhatóságát minden helyzetben. Célszerű a rendszerfolyamatokat és a rendszeren belüli kapcsolatokat egységes egészként kezelni. A rendszerelemek/alrendszerek mindig egymással összefüggő módon viselkednek, tehát a rendszer elemei folyamatosan hatnak és visszahatnak egymásra. Ennek megfelelően a változással kapcsolatos ellenállás/tehetetlenség/kivárás/bizonytalanság természetes jelenségként fogható fel a rendszerelméletben is. Ha például egy nemzeti biztonsági/rendészeti rendszerben éppen a telkes jogú schengeni csatlakozáskor következik be a szereplőkben változás úgy, hogy az addig funkcionális feladatot ellátó szereplő kikerül a rendszerből és az addig alapfeladatként jelentkező nemzeti rendszerműködtetés nem főfeladatként kerül át a jogutód szervezethez, akkor a schengeni elvárás-rendszer teljesítése is markáns kérdéseket vethet fel. Ez is jelzi, hogy a Schengenland nem mindig viselkedik valós rendszerként. A viselkedési megnyilvánulások szorosan összefüggnek az érdekérvényesítő-képesség egyedi, eseti és rendszerszintű hatékonyságával is. Hogyan közelítsünk tehát Schengenlandhoz, mint rendszerhez? Fontos a rendszeralkotók egymás közti és az egészhez való kapcsolata, ennek szabályozása és a szabályok betartása/betartatása, ahol az egyes rész/alrendszer/elem változása (ki)hat a többire és fordítva. (Ezt célszerű lenne minden új tag felvételekor áttekinteni és a következményeket vizsgálni.) Akkor beszélhetünk dinamikus egyensúlyi állapotról, ha minden eltérés a normális működést biztosító egyensúlytól, folyamatosan/automatikusan (a működés eredményeként szinte automatikusan) korrigálódik, nem igényelve külön beavatkozást. Az optimum fenntartása a folyamatos változások esetében is a rendszer normál működésének a részét kellene, hogy képezze, tehát ne legyen szükség folyamatos korrekciós (utólagos) beavatkozásokra. Ha a rendszer természete, jellege változik, akkor az egyensúlyi helyzete és önregenerálódó/regenerációs képessége is módosul, ezért ezt tudatosan célszerű kezelni, például több új szereplő egyidejű megjelenésekor. A rendszerműködésben vannak sajátos, ismétlődő viselkedési minták, amelyek rendszerint kihatnak a teljes rendszerre, de általában két, esetleg több al/részrendszer, rendszerelem érdekmotivációs konfliktusait juttatják kifejezésre. Ezek fölött sem célszerű a rendszer működésére való hivatkozással átsiklani. 291

Teke András

Schengenland esetében az interakciók viszonyrendszere két nagy csoportra oszthatóan jelenik meg. Egyrészt a szimmetriára törekvés alapján a hangsúly az egyenlőségi viszonyrendszer létrehozásán és fenntartásán van. Az egyenlőség ebben az esetben azt jelenti, hogy a partnerek ugyanazt a típusú viselkedést/értékrendet/toleranciát/stb. mutatják egymás felé. Másrészt a komplementer megoldás alapján kölcsönösen elfogadják az egymás közötti különbséget, s az kiegészíti őket. Emellett azonban számos olyan dimenzió/lehetőség is van még, ami nem tiszteli az alapvető szimmetrikus – komplementer felosztást, ezek zavaróan hathatnak, ha visszatérő jellegűek és ha az egyensúlyi állapot ezeket nem képes ellensúlyozni. A rendszerkapcsolatokban vannak viszonylag stabil helyzetek és instabil/bizonytalan szituációk, és ennek eredményeként létrejöhetnek informális (érdek)szövetségek és koalíciók. Az viszont lényeges, hogy minél több részre tagolható egy rendszer, minél eltérőbb a szereplők ambíció/képesség/kompetencia szintje, annál veszélyeztetőbb mértékű lehet az informális megoldások alkalmazása és annak gyakorisága. Erre jó példa 2011-ben az „arab-tavasz” következményeinek megítélése és a reakciók jellege. A rendszerműködés ez esetben sem volt klasszikusnak nevezhető. A rendszereknek is van sajátos életciklusa, ami abból fakad, hogy egy dinamikus egységről van szó, amely az idők során változik (az új szereplők belépésével és a környezet átalakulásával együtt jár) és fejlődik (ami alapvető elvárás lenne), és a problémák jelentkezése és megoldási képessége éppen a változások mentén történik. Az a Schengenland tehát, ami az 1980-as évek közepén kezdett kiteljesedni, az már nem mindenben hasonlítható össze a jelenlegivel. Az újabb szereplők csatlakozása pedig újabb rendszerviselkedési mechanizmusokat indított/indít és indíthat el, ha egy új értékrend nem szerves módon került kialakításra, vagy ha magát a rendszert nem teszik a változások kezelésére úgy alkalmassá, hogy a korábbi érték/érdek-mechanizmusok ne sérüljenek. A változások hatása a rendszerszerkezet módosulásával szorosan összekapcsolható. (Külső tényezők, belső változások, probléma-megoldási elvárások, a rendszeréletciklus jellegzetességei, stb.) Ezek rendszerint nem prevenciós, hanem reagáló mechanizmusok eredményei. Tudomásul kellene venni, hogy amikor egy rendszer átjut egy bizonyos fejlődési fázison, a rendszeren belüli viszonyokat (iterálva) újra és újra kell definiálni és ez az, ami rendszerint nem történik meg, vagy leginkább megkésve, és akkor is csak részben. A klasszikus rendszerszemléletű megfigyelésnél általában nem veszik figyelembe a rejtett „szabályokat”. A szereplők reagálásában saját észleléseik, elképzeléseik, vélt vagy valós választási lehetőségeik is benne vannak és ezek nem mindig a rendszerműködés normális és látható tartományában jutnak érvényre. Az Európai Unió és Schengenland is létrehozott egy sajátos környezetet, amelynek szocializációs vonzatait a nem rendszereken belül még koordináltan nem vizsgálták. Van uniós polgár, van szabadság, biztonság és jog térsége, de ezek valós 292


tartalmának leképezése a nemzeti struktúrákban legfeljebb az előnyök szintjén történt meg. Az uniós és a nemzeti keretek másfajta választási lehetőséget adnak az egyénnek és a társadalomnak. A formális megközelítés mellett e téren is célszerű az informális elemeket vizsgálni. Felmerülhet a rendszer újrastrukturálási igénye is. Egy rendszer és környezete szerint lehet zárt vagy nyílt (soktényezős kapcsolat a „külvilággal”), e tekintetben is célszerű lenne az aktuális helyzetet elemezni. A politika hangsúlyozza a határok összekötő jellegét, a szabad mozgást, ugyanakkor az érdekmechanizmusok sok elvet felülírnak, ahogy azt éppen a pillanatnyi helyzet megkívánja. A rendszerek működésük szerint lehetnek dinamikusak (a rendszerelemek/rész/alrendszerek a rendszerműködés során kölcsönösen hatnak egymásra) vagy statikusak (az eredeti állapot „újratermelődik”, a változások sorozata nem valósul meg). A statikus és dinamikus jelleg egyensúlyának megteremtése is fontos feladat. A kapcsolat feltárhatósága szerint a rendszerek lehetnek determinisztikusak (egyfajta kényszerpályán mozgók) vagy sztochasztikusak (valószínűségi alapon mozgók). Jellegük szerint lehetnek természetes rendszerek, funkcióik által definiált, nem célra szervezett rendszerek; mesterséges rendszerek: alapvető jellemzőjük a célra szervezettség, azaz környezetüktől jól elhatárolhatók, környezetükkel kölcsönhatásban állnak, a rendszerdefiníciót a rendszer célja determinálja. Schengenland funkcionalitása ebben az értelemben nem vitatható. Az alkotóelemek száma szerint lehetnek egyszerű (viszonylag kevés, de legalább két elem, viszonylag kisszámú állapot), összetett (több egyszerű rendszer alkotja, kapcsolataik áttekinthetők) Fejlettségi szint szerint: statikus kultúrák, egyszerű dinamikus kultúrák, önfenntartó struktúrák stb. Látható, hogy a rendszerek besorolása, körülhatárolása is összetett, így a Schengenlandban érintett szereplők száma, hozzáállása, érdekeltsége is befolyásolja a rendszerszintű problémák megértését, értékelését, kezelését. Egy rendszeren belül elvárás: a rendszerszerű viselkedés, működés. Schengenland lényegesen több, mint a külső és belső határ, mélységi ellenőrzés, ehhez és egyes megközelítések még hozzáveszik a vízumkiadást, a szomszédos harmadik országokkal való együttműködést és természetesen a Schengeni Információs Rendszert a SIS-t is. A fenti besorolást és egyáltalán a folyamat és rendszerszemléletű megközelítést alátámasztandó a ma már klasszikusnak nevezhető „Schengeni-szűrőrendszer”5 re szeretnék hivatkozni, amely releváns értelmezése nélkül Schengenland valós értelme is sok kérdést vet fel. Melyek ezek az elemek? 1. politikai, gazdasági és egyéb tájékoztató eszközök a migráció kezelésében; 2. (egységes) vízumrendszer alkalmazása; 3. kihelyezett okmányszakértők (okmánytanácsadók) alkalmazása; 4. összekötő (határ-és migrációs) tisztviselők alkalmazása); 5

Ritecz György: Az illegális migráció és az EU csatlakozás hatása a magyar határőrizetre ZMNE Hadtudományi Doktori Iskola, Doktori (PhD) értekezés 2002. 149. o.

293

Teke András

5. szállító vállalatok felelősségének érvényesítése; 6. tranzit(illegális migrációban érintett)államok határőrizeti/ellenőrzési rendszere; 7. biztonságos harmadik országok; 8. külső határok egységes standard szerinti (határ)őrizete/ellenőrzése; 9. kiegyenlítő /kompenzációs/ intézkedések rendszere az ország mélységében/teljes területén; 10. a belső határon végzett rendészeti tevékenységek megvalósítása. (Megjegyzés: a hivatkozás tartalmi.) Hogy ez mennyire megalapozott, illusztrálja az is, hogy gyakran nem struktúrált megoldások halmazával kívánják az érintett döntéshozók a rendszerműködést befolyásolni, erre néhány példa: Az illegális migrációt ellenőrző háló működtetése. (Az „illegális migrációt ellenőrző háló” (Cheknet) működtetéséhez szükséges jogszabályi hátteret biztosította a 2/2002. sz. BM-PM-SzCsM együttes utasítás. A rendszer 2002. június 01-től működött, a Határőrség koordinációja mellett együtt tevékenykedtek a határőr, rendőr, vám- és pénzügyőr, bevándorlási és munkafelügyeleti munkatársak. A mélységi ellenőrzés kialakítására és működtetésére kiadott utasítás három fő feladatot szabott meg: a külföldiek hatósági ellenőrzését, az illegális migráció, valamint az ahhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények felfedését, a szükséges hatósági eljárások lefolytatását.) Közúti ellenőrzések végzése az ország egész területének közútjain. Mozgó, mobil ellenőrzések az ország teljes mélységében. A határ közelében több hatóság közreműködésével közös járőrök vezénylése. Előre megtervezett akciók bevezetése, több hatóság részvételével. Tranzit-útvonalak fokozott ellenőrzése. Átfigyelések, átüldözések megvalósítása. A helyi szervek önálló, hatékony működése, a mobilitás növelése. A fenti „intézkedések” 2008. 01.01. után születtek és tükrözik, hogy a schengeni rendszer nemzeti alrendszerében a folyamat-és rendszerszerű megközelítés formálisan ugyan megvalósul, de a tartalmi elemek a funkcionális elvárásokat messzemenően nem elégítik ki, sőt bizony fokig a rendszerműködést is zavarják/gyengítik. A folyamat-és rendszerszemléletű, az integrált működés-körülhatárolás kapcsán célszerű lenne foglalkozni a FRONTEX6 szerepével (a neve alapján az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség), amely hivatott összehangolni a tagállamoknak azon lépéseit, melyek a külső határok „igazgatása” (ez menedzsment-szemléletet feltételez!) érdekében tett intézkedések megvalósítását szolgálják. Mindezzel biztosítja a külső határok elvárás szintű ellenőrzéséhez szükséges technikai támogatást és szakértelmet, többek közt úgy, hogy összehangolja a tagállamok közötti operatív együttműködést a külső határok őrizete/ellenőrzése tekintetében, elősegíti a nemzeti határőrképzést, továbbképzéseket szervez, kockázatelemzést végez, nyomon követi a külső 6

European Angency for the Management of Operational Cooperation at the External Borders

294


határok őrzésével kapcsolatos tudományos-kutató tevékenységet, operatív és technikai segítséget nyújt a külső határok őrzését/ellenőrzést ellátó tagállamok számára, támogatást nyújt a közös műveletekhez a tagállamok részére. Mindez a külső határról szól. A rendszer akkor rendszer, ha szerves egészet képez és elemei/rész-alrendszerei működése egységesen koordinált. Ha egy rendszerelem prioritása a rendszerműködést nem azonos szintű koordinációs, kooperációs, kommunikációs mechanizmusok párhuzamos működtetésére inspirálja, akkor előbb-utóbb komoly rendszerműködési zavarokra kell számítani. Schengenland esetében elérkezett az ideje a rendszerműködés komplex felülvizsgálatának. Modellezés Gyakran beszélünk „Schengen-modellről”. Vajon valóban modellről van szó? A gazdaságpolitikailag érintett szakterületeken, de egyes rendészeti szerveknél is kialakult egyfajta modellező-elemző-értékelő szakmai közeg és több-kevesebb rendszerességgel alkalmazza az elemzésekben az elméleti-gyakorlati tanok és az általános/szakmai statisztika által rendelkezésére bocsátott módszer-és eszköztárat. Főleg rendészeti területen nem mindenben változott, s ha igen, nem mindig pozitív irányban a folyamat. Továbbra is megmaradt a matematikai modellektől, a komplex megközelítéstől való idegenkedés, az elmélet és gyakorlat egyre élesebb különválása és a vezetőirányítói oldal döntésigazoló megrendelői determináltsága. A forrásokért folyó verseny egy vulgáris „tervgazdálkodáshoz” vezetett és mérhetően visszaesett a kereslet az igényes módszertanon nyugvó elemzések/modellezések iránt. A változások megjelentek a modellezésben is. A többszektoros (integrált/komplex) modellezés módszertana és eszköztára is jelentősen átalakult a tágabb környezetben. A korábban szinte egyeduralkodó lineáris, determinisztikus modellek mellett fokozatosan megjelentek, megjelennek a nemlineáris, statisztikai-korrelációs módon becsült funkcionális összefüggéseket (is) tartalmazó komplex modellek. A rendészet területén a statisztikai szemlélet egyeduralma (egyelőre) tartósnak bizonyult. Az EU elemző-értékelő-modellező szakemberei a funkcionális és viselkedési összefüggések beépítését szorgalmazzák a különféle mikro-és makro/funkcionális modellekbe, amelyek vélhetően élethűbben tükrözik a technikai/technológiai/igény/elvárás oldaláról a keretfeltételeket illetve a rendszerműködés feltételezett/megcélzott működését. A lineáris megközelítések a globalizációs hatások, a makroösszefüggések egyértelműsége miatt csak részeredményeket produkálnak. A modellek a biztonságpolitikai/rendészeti/rendvédelmi döntések előkészítésében és nem utólagos igazolásukban fontos szerepet tölthetnek be. Alkalmazásuk ráirányíthatja a figyelmet a statisztikai adatok egyoldalúságára, hiányosságára, szűkösségére, heterogenitására stb. Az integrált adatbázisok létrehozásának elkerülhetetlenségére és nélkülözhetetlen szerepet tölthet be az egymásnak ellentmondó érdekek és biztonságpolitikai, rendészeti célkitűzések összhangjának megteremtésében, 295

Teke András

a biztonsági, rendészeti evolúció alapvető folyamatainak intézkedéseinek előzetes hatás és konzisztencia-vizsgálatában. Elemzések, modellek nélkül a problémák strukturálásához, összehangolt megoldásához szükséges kiindulási alap sem teremthető meg. A modellt sok esetben másolandó példaként értelmezik. Ha valahol bevált, akkor biztosan jó lesz máshol is, és ha már kitalálták, akkor minek újra kigondolni. Ebből is látszik, hogy nem igazán elterjedt a modellek, a modellezés valós értelme. A modellek segítségével a valóság egy részének kiemelése történik a jelenségek leegyszerűsítése útján. A modell alkalmas az ismeretek rögzítésére és átadására, de figyelembe kell venni, hogy fennáll az egy jelenség, több modell esete, ami nem minden helyzetre releváns. A tudományos modellalkotás mindig objektív, amelyben a különböző törvényszerűségek érvényre jutnak, nem mindegy azonban, hogy mi a rendező elv, azaz mit veszünk alapul. Zavaró a modellekben, hogy sokszor matematikai formalizmusokra épül. Egy rendészeti szakembert zavarhat például egy algoritmus, vagy éppen egy rendszermodell látványa. Összegezve: a modell a vizsgált jelenségre vonatkozó ismereteink formális kifejezése. A modellek értelmezését megnehezíti, ha az értelmező nincs tisztában a modellezés lényegével, és egyfajta tapasztalati, leegyszerűsített modell-leírás alapján akarja megérteni a modellt. A deduktív modellezés konkrét, jól ismert jelenség elméleti analízisét, egyértelmű paraméterek mellett, „fehérdoboz” modellként adja. Az induktív modellezés kevéssé ismert jelenségnek, a valós rendszert „utánozó” modelljeként, kísérletként is alkalmazható „fekete-doboz” modellt adja. Ha egy modellt át akarunk venni, azt az új környezetben is modellezni kell, de ez rendszerint elmarad! A modellek közt is van hierarchiai viszonyrendszer, egy nemzeti és a schengeni modell összevetése sajátos megközelítést igényel. A modellek lineáris másolása sem tekinthető mindenre jó megoldásnak. Annál is inkább, mert az eltérő történelmi, jogi, kulturális környezetben kialakított megoldások más feltételekkel és mentalitással, nagy valószínűséggel nem a minta szerint működnek. Ehelyett a kreatív, helyzetértékelésen alapuló, hosszú távú megoldásokra törekvő koncepcióknak van és lehet létjogosultságuk. A probléma azonosításával, a szereplők teljes körének bevonásával, konszenzus alapján van esély a helyes megoldás megtalálására. A társadalmasítás, az érdemi párbeszéd, az érdekazonosság megtalálása, a koordinált tevékenység, kölcsönös bizalom képezheti az új modellek meghonosításának az alapját. A politika, szakpolitikák és Schengenland Azzal, hogy Magyarország az EU-tagja lett, egy új politikai környezetbe került, formálisan egy politikai entitás része lett, ezzel szükségszerűen az új politikai környezethez való alkalmazkodás, mint igény és elvárás jelenik meg számára, amelynek teljesítésére a belépéssel kötelezettséget is vállalt. A (EU) politika (politics), így az általános politika is csak a megfelelő kereteket biztosító politikai rendszer 296


(polity) és a megfelelő szereplők, valamint azok körülhatárolható tevékenysége (policy) által értelmezhető. Így a komplex megközelítés alapján nem szűkíthetjük le a közösségi politika (általános politika) vagy a (szak)politikák létrejöttét csak a gazdasági együttműködés, a gazdasági összefogás céljai megvalósításának biztosítására. Holott a schengeni rendszer éppen a gazdaságot támogató szabad mozgás biztosításának keretét adja. Bár az Európai Unió, egy mesterséges úton (is) előállított, regionális, de globális jegyeket is tükröző formális képződmény, más struktúráktól jól elhatárolható, rendelkezik a működéséhez elengedhetetlen intézményrendszerrel és szabályokkal, és az önmaga által teremtett politikákkal/szakpolitikákkal/ajánlásokkal/gyakorlattal. A meghatározó, átfogó hatást gyakorló, tartósan érvényesülő politikai intézkedések beépülnek a politikai rendszer működésének szabályozottságát különleges módon biztosító (jog)rendszerbe, így „törvénnyé”, politikává válnak. Ez egy olyan sajátosság, amely nem minden nemzeti rendszer által (el)ismert gyakorlat. A NATO és az EU-tagság, a teljes jogú schengeni csatlakozás egyfajta politikai, szakmapolitikai kultúraváltást kellett volna, hogy eredményezzen. Sajátos paradoxon alakult ki: miközben a biztonsági igények kielégítése az emberek többsége számára egyre nehezebben érhető el, addig hatásuk mind nagyobb tömegek mindennapi életét alakítja át. Az EU-hoz való tartozás ezt a jelenséget felerősíti és többek közt éppen a schengeni gyakorlatnak is e téren igazi van jelentősége. Leegyszerűsítve: az EU a fontosabb folyamatokat/tennivalókat/elvárásokat/igényeket politikákkal, szakpolitikákkal fedi le. Természetesen ez nem teljes körű és totális, de általános szabályként fogható fel és a napi gyakorlat meghatározó elve. Tehát logikusan következik, hogy az EU általános és szakpolitikák, valamint a nemzeti általános és szakpolitikák közt körülhatárolható leképzési viszonyrendszernek kellene lenni. Ez esetenként a joganyagok átvételével formálisan meg is valósul, de a stratégiai gondolkodásban még nem természetes jelenség. A rendszerváltozást követően Magyarországon nem alakult ki a nemzeti hosszútávú gondolkodás/koncepcióalkotás/tervezés, stratégiai szemlélet, a jövőtervezést támogató általános és szakpolitikák rendszere. Ebből következik a következő lépés, hogy nincsenek a szakpolitikákból levezethető ágazati (stratégiai) koncepciók. A koncepciók kényszerű nélkülözése folytán egyértelművé vált, hogy az ágazati stratégiák (akár koncepció szinten) kialakítása tárca/intézményi határokba ütközik, ami alacsony hatásfokú kivitelezést eredményez. Ha nincsenek ágazati stratégiák, akkor a tárcaszintű, a testületi stratégiák, a funkcionális stratégiák hogyan készíthetők el? Miből készüljenek az akciótervek, programok? Megfelelő alapok nélkül logikusan az ad hoc megoldások kényszere maradt/marad fenn. Schengenland a korábban jelzett rendszerműködési megközelítésnek megfelelően csak normatív, illetve ad hoc módon nem fejleszthető. Kézenfekvőnek tűnik, hogy egy sokszereplős rendszert inkább a képesség oldaláról célszerű megközelíteni. Ehhez lenne célszerű a nemzeti rendszereket is igazítani. Képességtervezés izoláltan jelenleg is történik, ez tárcaszinten valamilyen formában megjelenik, azonban a 297

Teke András

horizontális egyeztetés a szervezet/intézményszemlélet dominanciája miatt nehézkes, illetve alacsony hatékonyságú. A tervezési folyamatok gerincét a bázisalapú költségvetésre alapozott szervezet/intézményfinanszírozás adja, ami a képességek kialakítását nem támogatja, illetve az EU-s források önrészét sem mindig biztosítja. A képesség-tervezésnek pedig pontosan az lenne a lényege, hogy összehangoltan, időhatárokhoz kötve érjék el az egyes szereplők azt a képességi szintet, amely az integrált határigazgatási/biztonsági tevékenység garantálásának, fenntarthatóságának és fejlesztésének alapfeltétele. EU-tagként a hitelesség alátámasztásához igény van a távlati elképzelések egzakt meg/elismertetésére, hiszen az addig végzett tevékenység, a jelen értékelése és a jövő ismerete alapján dönthető el a választott irány vagy megoldás helyessége. Ez jól beleillik a monitoring-szemléletbe is, ugyanakkor egy fiktív jövő megalapozatlansága sok csapdát rejt(het). A határigazgatási képességtervezés (Schengenland vonatkozásában is): a rendészeti/rendvédelmi/biztonsági tevékenység irányításáért felelős közösségi és nemzeti koordinatív szerv(ek) vertikális és horizontális egyeztetésen alapuló komplex tevékenysége, melynek során az adott helyzet ismeretében különböző időtávokra prognosztizálva határozza meg a komplex határigazgatási/biztonsági funkciókat, tevékenységi folyamatokat, a rövid-, közép-, és hosszú távú fejlesztés irányait, forrásait illetőleg az azonnali, soron kívüli feladatokat. A nagy hatású kihívásokkal szemben csak koncentrált, hatósági beavatkozáson alapuló, társadalmi támogatottságot élvező, egyeztetett, a következményekkel számoló fellépés lehet eredményes. A határigazgatási/biztonsági tevékenységet végző, azt támogató, közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó közösségi és nemzeti szervezetek, intézmények, szervek, szerveződések és személyek hatékony, integrált (együtt)működése érdekében elkerülhetetlennek látszik egy közösségi/központi integrált koordinatív „formáció” létrehozása, amely mind a nemzeti, mind az európai közösségi és nemzetközi tevékenységi körökben kompetens lehet. Az integrált rendszerek esetében a menedzsment szerepe felértékelődik. Először is a változás-és kockázatmenedzsment tölthet be katalizátor szerepet. Kanyarodjunk vissza a szakpolitikához: a szakpolitika feladata egy adott terület áttekintése és felügyelete (kézben tartása és kontrollja a társadalom etikai normáinak és hosszú távú valódi értékeinek-érdekeinek figyelembe vételével), a területtel kapcsolatos döntések meghozatala, az ezen döntéseknek végrehajtását szolgáló intézkedések végrehajtatása és ellenőrzése. Bizonyos döntések rutinszerűek, míg mások mélyebb megfontolást – döntéselőkészítést – igényelnek. A szakpolitika aranyszabálya az „Elemezz először és cselekedj utána!” Az állami erőforrások felhasználásának hatékonyságát mindenképpen elősegíti az átgondolt, a tények ismeretében meghozott intézkedések sorozata. A jó szakpolitika tehát koherens ideológián/koncepción nyugszik, megfelelő helyzetértékeléssel van alátámasztva, standardizálható gyakorlatra épül, világos célokat jelöl ki, és nem nélkülözi a politikai- közigazgatási realitást sem. 298


A gyorsuló globális/társadalmi/technológiai fejlődés egyre inkább olyan típusú döntések meghozatalát indukálja, amelyek a nem strukturált döntési helyzetek közé tartoznak, azaz melyeknél a döntéshozás magában foglalja bizonyos tényezők – a döntéshozók értékrendszerén alapuló - szubjektív értékelését. A döntés-előkészítés során elengedhetetlen a strukturált probléma-megközelítés és a komplex értékelés. A strukturálásra ezért különösen nagy szükség van a szakpolitikai döntéshozás során is. A fejlett társadalmak korában a polgárok egyre jobban ki vannak téve a technológia hordozta veszélyeknek és egyre tudatosabban indokolt kezelni a technológiai veszélyeknek való kitettséget. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a modern társadalmaknak egyre inkább együtt kell élniük a kockázatokkal, amely a döntésekben, a szakpolitikákban meghatározó értékelési szempontot jelent. A schengeni teljes jogú tagság egyben jelenti azt is, hogy a hagyományos szakpolitikai döntések alternatívájaként új döntés-előkészítési megoldásokat is kell keresni. Ennek alapján szakpolitikai kérdés, hogy az erőforrások meghatározásában, az ágazatok és a nagy programok közötti elosztásában a többszintű informális egyeztetések bonyolult rendszerére épül, az elosztásban felerősödik a tervezés szerepe. Mit jelentenek a különböző programok Schengenland esetében? Nézzük meg a Hágai és a Stockholmi Programok helyzetét! Az EU állam- és kormányfőinek 2004 novemberében megtartott, a tamperei csúcshoz hasonló, a bel- és igazságügyekre koncentráló ülésén megszületett a következő több évre szóló intézkedéscsomag. A Hágai Program nevet viselő (stratégia) dokumentum öt évre (2005-2010) tíz prioritást határozott meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából. A megvalósítás érdekében az Európai Bizottság és a Tanács Cselekvési Tervet fogadott el, amely tartalmazta a prioritások végrehajtásához szükséges alábbi konkrét intézkedéseket (ezek felsorolásától eltekintek). Valamennyi intézkedés konkrétan kapcsolódott Schengenlandhoz, azonban a komplex megközelítés és a rendszerszemlélet mellőzésével ez a kapcsolat nem került egységesen érvényesítésre. A Hágai Program 2009-ben járt le, így 2010-től új programra volt szükség. (A 2007 és 2010 között az EU soros elnöki tisztét betöltő tagállamok belügyminiszterei a közös határbiztosítás erősítését sürgették.) Ennek megfelelően az új program legfőbb célkitűzése az uniós határok biztosítása, egyrészt a nagyobb szabadság, illetve mobilitás biztosítása, de egyidejűleg a határokon átnyúló bűnözés, az illegális bevándorlás visszaszorítása is lett. A Stockholmi Program célja, hogy a polgárok jogainak védelme mellett biztonságosabbá tegye Európát. (Ez felveti a biztonsági paradoxon és biztonsági dilemma kérdést is, de ennek rendszerszintű kezelése nem történt meg.) A program szerint az Uniónak olyan egységes térségnek kell lennie, amelyben az alapvető jogok és szabadságok védelmet élveznek. Meg kell könnyíteni a polgárok számára az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, hogy ezáltal az egész Unióban egyformán érvényesíthessék jogaikat. Új jelenség, hogy belső biztonsági stratégiát kell kidolgozni a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az egyéb 299

Teke András

fenyegetések elleni küzdelem javításához. Ennek keretében megerősítenék például a rendőrségi együttműködést, a határigazgatást és a polgári védelmet. A stockholmi program további kulcsfontosságú célkitűzése az előző programban meg nem valósult intézkedéseknek az új helyzethez igazított megvalósítása, olyan átfogó politikák kidolgozásával. Kulcsszó: migráció és biztonság. Az EU politikái és szakpolitikái közt is megfigyelhető egyfajta párhuzamosság, ami hatással van a schengeni intézkedések hatékonyságára is. Emellett a nemzeti szemléletek is komoly befolyásoló tényezők a rész-egész értelmezése vonatkozásában. Terjedelmi korlátok miatt nem térhetek ki a schengeni eszme/rendszer/működés és az integrált határigazgatás, (ami az Integrated Border Management sajátos magyar fordítását jeleníti meg) és az integrált határbiztonság, a nemzeti biztonsági rendszerek kapcsolatára. Sajnos e téren is komoly leegyszerűsítések tapasztalhatók. Befejezés helyett a gondolkodásmód-váltás szükségessége Problémákról beszélünk, de azok okát nem mindig keressük, előtérbe került a mindenáron való problémamegoldás kényszere, azaz a megoldás válik a lényeggé, nem törődve az eredeti problémával, ez igaz schengen vonatkozásában is. A gyorsan változó környezeti feltételek az organikus és mechanikus szervezeti/intézményi kulturális elemek szintetizáló és tudatos alkalmazását igénylik. Nehéz eldönteni, mikor elegendő, mennyire célzott és megfelelően időzített, aktuális az adott információ és mennyire releváns a reagálás vagy jó esetben a prevenció. Az információ generálja az információs eseményeket, a problémák újabb problémákhoz vezetnek, ha azok kezelése nem strukturált. Célszerű az európai ajánlások mentén a nemzeti szakpolitikák rendszerére felépítve kialakítani a rendészeti/rendvédelmi/schengeni működést és a hozzájuk fűződő komplex fejlesztéseket. A schengen-típusú rendszerek is alkalmasak a folyamat- és rendszerszemlélet alkalmazására, de ehhez valós paradigmaváltások szükségesek. Jelen esetben az evolutív fejlődést feltételező, ám a szélsőségeket kerülő megoldásokon van a lényeg. Ehhez pedig szilárd és letisztult értékrend szükségeltetik, ami a változások világában nem mindig magától értetődő. Schengen is változik, a benne résztvevőknek ezt kiindulásként lenne célszerű kezelni és ennek megfelelően gondolkodni.

300

A magyar rendőrnők pervazív és professzionális szerepe nemzetközi összehasonlításban

Tolnainé Kabók Zsuzsanna tanszékvezető főiskolai docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Idegennyelvi Tanszék

A magyar rendőrnők pervazív és professzionális szerepe nemzetközi összehasonlításban „Mi örülünk a nőknek a testületben, feltéve, hogy férfihoz méltóan viselkednek.” (egy tipikus férfi rendőr) 1. Bevezetés Egy férfidominanciájú szakmában két lehetőség közül választhatnak a nők: vagy integrálódnak, vagy kialakítják saját alternatív női professzionális identitásukat, miközben megkísérlik megőrizni pervazív szerepüket is. Jelen tanulmánynak az a célja, hogy bemutassa azt a kutatást, amely a rendészeti beszélőközösség 15,5 %-át alkotó magyar rendőrnők helyzetét összehasonlítja a nemzetközi szakirodalom kutatási eredményeivel. Ez a helyzet sok más tényező mellett nyelvhasználati és kommunikációs eszközökkel is jellemezhető. Ahogy Bárdos is rámutat, kimutatható különbségek vannak a nők és férfiak verbális képességei és nyelvhasználatuk jellege között.1 A rendészeti beszélőközösségen belül sincs ez másképpen még akkor sem, ha a szakmai képzés és a szakmai háttértudás hasonló. Kutatásaim során ezeket a különbségeket is vizsgáltam, elemezve a rendőrnők specifikus kommunikációs sajátosságait. A beszélőközösség jellemzésekor a társadalmi nem („gender studies”) témakörben megjelent nemzetközi publikációkból indultam ki, mivel a magyar rendőrnők helyzetét taglaló szociolingvisztikai publikációval nem találkoztam. Swales a beszélőközösséget diskurzusközösségként említi. Az egy diskurzusközösséghez tartozó személyeknek közös céljaik vannak, rendelkeznek kiépített, az információszerzésre és visszajelzésre használható kommunikációs mechanizmusokkal sajátos műfajok keretein belül sajátos lexikával kommunikálnak és végül legalább küszöbszintű szakmai ismerettel rendelkeznek.2 A magyar rendőrnők helyzetéről, megítéléséről és kommunikációs sajátosságaikról eddig még nem készült átfogó vizsgálat, pedig szerepük a rendészeti szakterületen belül egyre jelentősebb, a rendészeti szakterület beszélőközösségének egyre nagyobb hányadát teszik ki. 1

2

Bárdos J.: Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000. Swales, J.: Genre Analysis. English in Academic and Research Settings. Cambridge University Press, 1990.

301

Tolnainé Kabók Zsuzsanna

2. A rendőrnők helyzetének néhány aspektusa Nincs könnyű dolga egy nőnek, ha olyan pályát választ, amely hagyományosan férfi dominanciával rendelkezik. Így van ez a rendőrnők esetében is. Ma már senkinek sem szokatlan, hogy nők járőröznek, igazoltatnak bennünket az utakon, hogy beadványainkat, kérelmünket rendőrnőknek címezzük. Mint ismeretes, a rendőrség a világon mindenhol egy hierarchikus rendszerben felépült, szabályozott szervezet. A rendőri munkát szigorúan szabályozzák a megfelelő törvények, mégis az önállóság rendkívül fontos ebben a szakmában, hiszen a rendőrnek a helyszínen önállóan kell döntenie az adott törvény szellemében.3 Néhány kivételtől eltekintve a rendőrségek egészen a 20. század végéig zárt egységet alkottak. A törvényeket, intézkedéseket többnyire férfiak alkották férfiaknak.4 Kialakult egy sajátos szubkultúra, saját értékrenddel, saját nyelvvel. Ebben az úgy nevezett „cop culture”- ben (zsaru-kultúra) egységes kiképzés után, hasonló szituációkban hasonlóan kell a rendőröknek fellépniük.5 Az „egyénieskedésre” kevés lehetőség van, érzelmek nem befolyásolhatják érdemben a döntéshozatalt. Férfi kultúra ez, amelyben csak az „álférfias”, „fiúsított”, jól alkalmazkodó nők képesek megtalálni helyüket.6 Ezen a szakterületen a nők képviselik a kisebbséget. A különböző szociológia felmérések szerint egy kisebbség mindaddig nem képes saját érdekeit képviselni, amíg arányuk el nem éri a 18%-os küszöbszintet.7 Ezt az arányt csak kevés országban tudják a női rendőrök elérni, de még akkor is meg kell küzdeniük az előítéletekkel. A nők számára napjainkban csak egy részleges integráció látszik reális célnak. Megjelent a szakirodalomban egy új és nagyon összetett fogalom: female cop culture (a rendőrnők szubkultúrája).8 A női rendőröktől újabban elvárják, hogy új munkamódszerekkel gazdagítsák a rendőri munkát. A normaként elfogadott, férfiakra vonatkozó cop culture női változatát (female cop culture) kell kialakítaniuk. Az egy adott nyelven belüli változatot jelent nemcsak az egyes szakterületek beszélőközösségei körében, hanem egy-egy szakterületen belül is. A rendészet területén a férfi rendőrökre jellemző nyelvhasználat mindenki mással szemben kirekesztő jellegű, a férfias erőt és agressziót jelzi. A nők beszédére a be-

3

4 5 6

7 8

Heidensohn, F. Women in Control? The Role of Women in Law Enforcement. Clarendon Press, Oxford, 1994. Martin, S. E.: Breaking and Entering: Policewomen on Patrol. University of California Press. 1980. Forrás: http://hbpd.org/frecruit.htm, 2003. Johnes, P.: Policemen and Equality: Formal Policy vs Informal Practice? London: Mcmilllan. 1986. Forrás: http://www.feminist.org/home.html Kanter M. R.: Men and Women of the Corporation, New York, Basic Books. 1977. Schultz, D. M. From Policewomen to Police Officer: An Unfinished Revolution, Police Studies, Vol. 16. no 3.

302


fogadás jellemző.9 Ha a rendőrnők nyelvezete nem a megfelelő módon szigorú és formális, a férfiak akkor is figyelmen kívül hagyják, ha az adott esetben ők vannak alárendelt szerepben.10 A témához kapcsolódó nemzetközi szakirodalom tanulmányozása után kirajzolódik egy nagyjából egységes kép a külföldön dolgozó rendőrnőkkel kapcsolatosan. Ezt a következő állításokkal lehet jellemezni: A rendőrnőket leginkább olyan szolgálati helyeken alkalmazzák, ahol segítő, vagy adminisztratív munkát kell végezniük. A férfi rendőrök szerint a női rendőrök leginkább az úgynevezett „fair weather” pozícióban (vagyis, ha semmi komplikáció nem merül fel) alkalmasak a rendőri munkára.11 A rendőrnőknek kettős harcot kell folytatniuk amiatt, hogy nők. Egyrészt, ha férfi kollégáikkal együtt akarnak dolgozni, nekik kell alkalmazkodni hozzájuk, másrészt ki kell vívniuk szakmai megbecsülésüket is. Az első feladatra a nők többsége vállalkozik, de szakmai önmegbecsülésük nagyon fontos számukra. Ugyanolyan karrierlehetőségre vágynak, mint férfi társaik. Mivel a nyelv létrehozza és megjeleníti, és egyben vissza is tükrözi a társadalmi valóságot, a nyelvi diszkrimináció tünete és egyben következménye is a rendőrnők diszkriminatív helyzetének. A férfi rendőrök, s mások is a férfiak nyelvhasználatát fogadják el normaként. A rendőrnők presztízse férfitársaik körében még akkor sem magas, ha a rendőrnők vannak magasabb rangban. Nagyon nagy feladatot jelent számukra, hogy megküzdjenek ezekkel a negatív sztereotípiákkal. Férfikollégáiktól és feletteseiktől kapott kisebb elismerés miatt önbecsülésük és motiváltságuk is kisebb. Veszélyhelyzetekben, ha választhatnak, a férfirendőrök inkább férfitársaikkal dolgoznának együtt. A férfi rendőrök túlértékelik – a rendőri munka fizikai oldalát hangsúlyozva – testi fölényüket. A rendőri munka „férfias” jellege a közös ivászatokban, a verbális és nem-verbális brutalitásban nyilvánul meg. A férfikollégáik vélekedése szerint a nők fizikai gyengesége növeli a kockázatvállalást a közös munka során, nem igazi társak a bajban, sőt ők maguk is férfitársaik védelmére szorulnak, ezzel akadályozzák a közös munka hatékonyságát.12

9

10 11 12

Huszár Á.: Hogyan nem érdemes kutatni a női és férfi kommunikáció közötti különbségeket? In: Fenyő S. – Szekeres E. (szerk.): Sokszínű nyelvészet. Alkalmazott nyelvészeti gender-kutatás. Miskolc, 2006. 15-18. o. Martin, S. E.: Breaking and Entering: Policewomen on Patrol. University of California Press. 1980. Belknap, J.: New Lone Ranger Policewomen on Patrol. American Journal of Police 12/2. 1993. Carrier, John: The Campagign for the Employment of Women as Police Officers. New York: Avery Publications. 1988.

303


A férfi rendőrök körében jellegzetesnek mondható az a széles körben elfogadott új nyelvhasználat is, amelyet a szakirodalom canteen cop cultureként említ. Ezt a fogalmat fordíthatnánk akár rendőri kocsma-kultúrának is, amelyre a durvaság, a trágárság, szexismus és az erőfitogtatás jellemző. Douglas szerint általános az a helyzet, hogy a nőknek kell alkalmazkodni a férfiak verbális és nonverbális stílusához.13 A rendőrnőknek alkalmazkodni kell férfi kollégáikhoz munkamódszerben, viselkedésben és kommunikációs stílusban. Fel kell venniük egy pseudo masculinity – álférfias,” fiúsított „viselkedési formát, ’one of the boys’ – ’egy a fiúk közül’ attitűdöt. Nagy dilemma előtt állnak: kövessenek egy nőhöz illő viselkedést, vagy pedig egy rendőrtiszthez illően viselkedjenek14 Ennek az lesz az eredménye, hogy egy úgynevezett defeminized – „nőietlen”viselkedési formát vesznek fel. Ezzel is ki akarják fejezni lojalitásukat, alkalmazkodásukat férfi kollégáikhoz. Kikérik maguknak azt a feltételezést, hogy gyengébbek. Nagyon törekvőek, előléptetésre vágynak, a nagyobb presztízsű munkákban kívánnak részt venni. A hivatásukra koncentrálnak. Nőiességüket nem érzik veszélyben, hiszen csak munkájuk során veszik fel a férfias viselkedési formát. Nem akarnak férfikollegáiktól különbözni, másnak látszani. Ezt a témát két nagyon ismert film is feldolgozta: Lethal Weapon (Halálos fegyver 1992); Miss Congeniality (Beépített szépség 2000). Férfikollégáik jelenlétekor kevesebbet beszélnek, kevesebbszer ajánlanak beszédtémát, nem gyakran szakítják félbe férfikollégáik beszédét, ezzel mintegy elismerik nyelvi alárendeltségüket.15 A férfirendőrök túl magasnak tartják a női kollegáik arányát az állományban. Minél magasabb beosztást töltenek be, annál kevesebbet mosolyognak, érzelmeiket annál kevésbé mutatják ki16 A női rendőrök gyakran ki vannak téve szexuális zaklatásnak.17 A női rendőrök is jogtalannak tartják a nők pozitív diszkriminációját. Szinte harcolnak az egyenlő bánásmódért. Máskor meg maguk a nők sem akarnak 13 14

15 16 17

Douglas, S. D.: Police Culture. London: Sage Publications. 1976. McElhinny: „You Don't Smile A Lot: Gender, Affect and the Discourse of Pittsburgh Police Officers.” In Locating Power: Proceedings of the Second Berkeley Conference on Women and Language, eds. Kira Hall, Mary Bucholtz, and Birch Moonwomon, 386-403. o. Berkeley: Berkeley Women and Language Group, University of California, Department of Linguistics. 1993. Carrier, John: The Campagign for the Employment of Women as Police Officers. New York: Avery Publications. 1988 Bruckner, H. T. Deviance, Reality and Change, New York: Random Hause. 1972. Lakoff, R. Language and Women’s place. In: Language in Society 2. 1973. 45-80. Uo. Schultz, D. M. From Policewomen to Police Officer: An Unfinished Revolution, Police Studies, Vol. 16. no 3.

304


minden esetben egyenlő bánásmódot, mert maguk is elismerik, hogy nem képesek a férfiakkal a fizikai erőt és állóképességet kívánó feladatokban azonos értékű rendőri munkát végezni. Bár az egyenlő bánásmódot törvények rögzítik szerte a világon, mindennaposak a nők sérelmére elkövetett diszkriminációs esetek, mint alacsonyabb fizetés, kisebb előléptetési és továbbképzési esély.18 A nemzetközi szakirodalom szerint a nők számára konfliktust jelent nemi (pervazív) és foglalkozási szerepük összekapcsolása. A hagyományos női szerephez tartozó viselkedési módok – szerénység, visszahúzódás, segítőkészség – ellentétben állnak a professzionális rendőrszerephez tartozó olyan tulajdonságokkal, mint határozottság, a nyílt konfliktust vállaló bátorságvállalással. Ezt a szakterületet a férfikollégák által képviselt szubkultúra jellemzi. Ők ugyanis professzionális szerepüket hagyományos férfi szereprepertoárjuk kiteljesítéseként élhetik meg, és nem éreznek konfliktust a kettő között. 3. A magyar rendőrnők helyzetének jellemzése A témához kapcsolódó nemzetközi szakirodalomban talált ismeretanyag áttekintése után a magyar rendőrnők verbális és nem-verbális kommunikációs sajátosságainak vizsgálatát tűztem ki célul. Feltevéseim: 1. A magyar rendőrnőknek a rendőri hierarchiában és a társadalomban betöltött helyzete kedvezőbb, mint más országokban dolgozó kolléganőiké. 2. A magyar rendőrnők kommunikációja „nőiesebb”, mint a férfi kollégáiké. A fenti hipotézisek igazolásához egy előzetes felmérést és egy országos vizsgálatot végeztem el. 3. 1. Az előzetes felmérés és az országos vizsgálat bemutatása A) Előzetes felmérés 2007. első félévében a főiskola hallgatóival egy előzetes vizsgálatot végeztem kérdőíves felmérés formájában. A kérdőívet kitöltettem 34 leendő rendőrtiszttel (a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói, 17 férfi és 17 nő). Ezt a vizsgálatot csak előzetes kutatásnak szántam, hiszen 34 válaszadó véleményéből csak tájékoztató jellegű információ nyerhető. Az volt a célom ezzel az előzetes vizsgálattal, hogy a hallgatók véleményeit is fel tudjam használni ebben a kutatásban az országos vizsgálat

18

Skolnick, J. H. Justice without Trial. Law Enforcement in a Democratic Society. New York: Wiley and Sons. 1966.

305


eredményeivel való összehasonlítás során. A kérdőív kérdései három fő szempontra vonatkoztak: 1. A rendőri pálya presztizse 2. A rendőrnők presztizse a férfikollégáik és az állampolgárok körében 3. A rendőrnők és férfi rendőrök kommunikációjának különbségei B) Országos vizsgálat Az országos vizsgálatban a magyar rendészetben dolgozó rendőrtisztek véleményét dolgoztam fel egy négyfokozatú Licker-skálás attitűd teszt alapján a rendőrnők szakmai megbecsülésének és kommunikációs sajátosságainak az összefüggéséről. A kérdőíveket kitöltő adatközlők a legkülönbözőbb korcsoportból kerültek ki, kiegyensúlyozott arányban szerepeltek köztük férfi és női rendőrök, döntő többségüknek főiskolai végzettségük volt. Az ily módon kapott adatbázis kiválóan alkalmas volt statisztikai feldolgozásra, korrelációs számítások elvégzésére. A 2007 nyarán a válaszadók személyi adataival (név, életkor, születési hely, legmagasabb iskolai végzettség, szolgálati hely, szolgálati idő, szülők foglalkozása) kibővítetett, az előzetes felmérés során már felhasznált kérdőívet az ország minden megyei rendőr-főkapitányságára, az Országos Rendőr–főkapitányságra és a budapesti kerületi rendőr-főkapitányságokra elküldtem. Összesen 436 gondosan kitöltött kérdőívet kaptam vissza 38 szervtől az ország területéről és a fővárosi kerületektől. A kérdőívek értékeléséhez az SPSS statisztikai programot használtam, amelynek segítségével nagyon részletes leíró statisztikai és korrelációs elemzést végeztem. 3. 2. Az előzetes és az országos felmérés összehasonlító elemzése Az előzetes és az országos vizsgálat leíró statisztikai adatok, vélemények segítségével történő összehasonlító attitűd vizsgálat során azt lehetett megállapítani, hogy néhány kérdésben az eredmények teljesen azonosak voltak, míg más kérdések esetében eltérő eredményeket kaptam. A két vizsgálat során azonosan értékelhető válaszok mellett egy sor különbségre is fény derült. A) Azonosan értékelhető válaszok: a szakmai tudás, nem pedig a rendőr neme számít a tekintély elnyerésében; a megkérdezettek többsége a gyermekvállalást nem tartja akadálynak a rendőri pálya gyakorlásában; a többség szerint nem lehet a női rendőröket diszkriminatív módon kezelni;

306


a nemzetközi szakirodalomban talált tendenciáktól eltérően, a megkérdezettek többségének mind a két vizsgálatban az volt a véleménye, hogy a bizalom nem a társ nemétől függ; a válaszolók többsége nem szereti, ha kolléganője csúnyán beszél; a szakmailag jobb kolléganőkre nem féltékenyek a férfi rendőrök; a modern rendőrség célkitűzéseivel nagyobb összhangban van a nők empatikus viselkedése, mint a férfi rendőrök verbális agressziója. B) Eltérően értékelhető válaszok: sokkal többen büszkék hivatásukra az országos felmérésben (31,2%). Az előzetes vizsgálattal ellentétben (79,4%), az országos vizsgálatban csak a megkérdezettek 31,2%-a állította, hogy nem vagy egyáltalán nem büszke a hivatására; az előzetes vizsgálatban a második kérdésre adott válaszok azt tükrözik, hogy majdnem 100 % volt azoknak az aránya, akik saját lányukat más pályára szánnák. Az országos felmérésben sokkal kedvezőbb elbírálással találkozhatunk, itt a válaszolók 23%-a (3%-a feltétlenül) javasolná ezt a pályát saját lányának; az előzetes felmérésben a megkérdezettek 65,1%-a, az országos felmérésben pedig 38, 8%-a tartja különösen veszélyesnek a rendőrnők munkáját; az előzetes vizsgálatban a megkérdezettek 29,4%-a szívesen dolgozik együtt kolléganőjével, ugyanez az arány 72,2% az országos felmérés tükrében; az előzetes vizsgálatban a válaszadók 50 %-a szerint a nők nem képesek ugyanolyan jól ellátni feladatukat, mint férfikollégájuk. Ezzel szemben az országos felmérés szerint a megkérdezettek 72,5%-a a nőket ugyanolyan jó szakembernek tartják; a válaszadók közel 70 %-a az előzetes felmérésben azt válaszolta, hogy egy ilyen szakmában, ahol a férfiak dominálnak, a nőknek kell alkalmazkodniuk. Az országos felmérés adatai szerint pedig egyáltalán nem törvényszerű az, hogy a rendőrnők alkalmazkodjanak férfitársaikhoz; az országos felmérésben lényegesen többen gondolják azt, hogy a rendőrök megítélésében nem történt igazán pozitív változás. Ennek ellenére a megkérdezettek majdnem fele szerint a rendőrnők megbecsülése javult; az országos vizsgálat adatai szerint nőként nehezebb a karrierépítés; az országos felmérés szerint kevesebben gondolják úgy, hogy gyerekekkel és nőkkel csak női rendőrök képesek dolgozni, mint az előzetes vizsgálatban. Ennek ellenére alig volt olyan személy, aki egyáltalán nem értett volna egyet azzal a kijelentéssel, hogy a női rendőrök jobb munkát képesek végezni a nőkkel és a gyerekekkel;

307


az előzetes vizsgálat adatai arra utaltak, hogy Magyarországon a rendőrnők száma sok vagy megfelelő. Az országos felmérésben részt vevő rendőrök és rendőrnők majdnem egy negyede azt gondolja, hogy a jelenleginél több rendőrnőre volna szükség; az előzetes vizsgálat eredményeivel szemben az országos vizsgálat azt mutatta, hogy a férfi kollégák is értékelik kolléganőik okos és előrevivő hozzászólásait. A megkérdezettek 50%-a nem bánja, ha kolléganője vitatkozik, de mintegy 50 % azoknak az aránya is, akiket idegesít, ha kolléganőjük nem megfelelő stílusban fejti ki véleményét; az előzetes vizsgálat szerint a nők érzékenyebbek, de célszerűbb volna megtanulniuk, hogyan lehet érzelmeiken uralkodni, mert a túlzott érzelmesség idegesíti férfi társaikat. Az országos vizsgálat ennek ellentmondóan azt tanúsítja, hogy a magyar rendőrök megértik kolléganőjük érzelmeit. 3. 3. A hipotézisek igazolódása, konklúzió 3.3.1. Az első hipotézis Az 1. hipotézis, ti. hogy „A magyar rendőrnőknek a rendőri hierarchiában és a társadalomban betöltött helyzete más, mint más országokban dolgozó kolléganőiké ” a kvantitatív vizsgálatok tükrében – beigazolódott. A 3.1. pontban ismertetett aspektusokkal összehasonlítva Magyarországon jobb nőként a rendőri hivatást választani, mint a nyugati országokban (bár sokan nem büszkék hivatásukra, lányuknak nem ajánlanák ezt a pályát, a negatív előítéletekkel harcolniuk kell, nehezebben tudják karrierjüket nőként kiteljesíteni), mert a magyar férfi rendőrök és a társadalom is toleránsabban, jobban elfogadják a női rendőröket, ha szakmailag kiválóak. A rendőri vezetés hozzáállásában bekövetkezett pozitív változásokat követően egyre több nő kerül magasabb beosztásba, ennek következménye az, hogy a nők önbecsülése, motiváltsága, és ezzel együtt elismertségük is növekszik. A karrierépítést csak lassítja, de nem akadályozza a gyermekvállalás. Elismertségük erősödik az állampolgárok körében, de férfi társaik és feletteseik negatív előítéleteivel szemben harcolniuk kell. A gyerekes nőket is alkalmasnak tartják a rendőri munkára, és a férfi rendőrök megbíznak tapasztalt női társukban. 3.3.2. A második hipotézis A kérdőívre kapott válaszok alapján a második hipotézis igazolása, hogy ti. „a magyar rendőrnők kommunikációs stílusa „nőiesebb”, mint férfi kollégáiké”, csak részben sikerült. Ezért a kvantitatív vizsgálatok mellett kvalitatív vizsgálatra is szükség volt. 308


A Rendőrtiszti Főiskola 50 levelező hallgatójával (25 férfi és 25 női hallgató) a rendőrnők kommunikációs stílusáról kötetlen hangulatú, de strukturált személyes beszélgetéseket folytattam a 2007/2008. tanév első félévében. A következő öt kérdést tárgyaltuk meg: 1. Munkája során volt-e már olyan eset, amikor egy rendőri intézkedés kimenetele az intézkedő rendőr kommunikációs készségétől függött? 2. Szakmai viták során előfordult-e már, hogy a halkabb szavú, bár jól érvelő rendőrnőt nem hagyták érvelni? 3. Munkája során előfordult-e már, hogy egy rendőrnő verbális agresszióval, trágár szavakkal oldott meg egy helyzetet? 4. Munkája során előfordult-e már, hogy az intézkedő rendőrnő nőies testbeszéde segítette az ügy megoldását? 5. Ha a társa nő, ki készíti az írásbeli jelentéseket? Az első kérdésre adott válaszok azt bizonyítják, hogy a női rendőrök kommunikációs stílusát „nőiesnek” értékelik a magyar rendőrtisztek, de ezt inkább elismerően nyilatkozták. A férfi rendőrök értékelik, hogy kihallgatás esetében a rendőrnők gyorsabban találnak hangot a gyanúsítottakkal, empatikusabbak, kérdéseik a részletes információszerzést szolgálják. A férfi rendőrök elmondták, hogy azokban az esetekben, ha gyerekekkel, nőkkel, idősekkel, mentálisan sérült emberekkel kell tárgyalni, szívesen átengedik ezt a munkát kolléganőiknek. Azonban az érzelmeiken kolléganőiknek jobban kell uralkodniuk. Egyébként ne legyenek férfiasak, nem baj az, ha nőként végzik a rendészeti munkát. A magyar férfi rendőrök úgy gondolják, hogy a női rendőrökre jellemző a magasabb fokú emocionalitás, a nőies testbeszéd, mosolyogni is képesek, de néha el is sírják magukat, munkahelyi szocializációjuk gyorsabb, és jobbak a kommunikációs készségeik. A második kérdésre válaszolva elmondták, hogy gyakran előfordul, hogy a halk szavú, bár jól érvelő kolléganőjük nem tudta elmondani érveit. Sokszor belefárad a „kommunikációs harcba”. Férfikollegái jelenlétében kevesebbet beszél, kevesebbszer ajánl beszédtémát, nem gyakran szakítja meg férfitársait, ezzel mintegy elismeri nyelvi alárendeltségét, pedig a magyar férfi rendőrök az okos vitákat értékelik. A harmadik kérdés kapcsán a magyar férfi rendőrök elmondták, hogy megbotránkoznak azon, ha kolléganőjük verbális agresszióval, trágár szavakkal próbál egy helyzeten úrrá lenni. Nem szeretik, ha kolleganőjük trágár szavak használatával szeretne alkalmazkodni hozzájuk. Fontos számukra, hogy kolléganőjük megőrizzen valamit nőiességéből, nőies kommunikációjából a szolgálat alatt is. A magyar férfi rendőrök elismerik, hogy kommunikációs képességeik, empátiájuk miatt a nők bizonyos területeken jobbak, mint ők. A személyes interjúk során tapasztalható volt, hogy a rendőrnők gyorsabban, dallamosabban, magasabb nyelvi normát követve, több intonációs lehetőséget felhasználva beszélnek. Sokkal kevesebb trágár szót használnak. Beszédstílusuk lazább, közvetlenebb, csak nagyon ritkán élnek a verbális agresszió eszközével. 309


A rendőrnők Magyarországon mentálisan fel vannak készülve a kemény munkára, de eközben nem akarják elveszíteni nőiesességüket sem. A negyedik kérdésre kapott válaszok esetében a férfi rendőrök nem a metakommunikációs eszközöket, hanem inkább a női rendőrök jobb kommunikációs készségeit emelték ki. Az ötödik kérdésre nem kaptam egyértelmű választ. A jelentéskészítést sok férfi magára vállalja, mások viszont szívesen átengedik kolléganőiknek. A magyar rendőrnők az esetek többségében egyetértenek a fenti véleménnyel, és a közvélemény is a rendőrnők kedvesebb, megértőbb stílusát sokkal jobban elfogadja, sokkal kisebb a női rendőri munkára beérkezett állampolgári panaszok száma.(Ez a tény alátámasztható azzal a XI. kerületi rendőrfőkapitánytól kapott információval, mely szerint 100 rendőri túlkapásról szóló bejelentésből csupán 7-8 érkezik rendőrnők ellen. Ennek egyik oka az, hogy a rendőrnők verbális és nemverbális kommunikációs stílusa a férfi rendőrökétől eltérő. A második hipotézisem is igazolódott. Magyarországon a rendőrnők megítélése sokkal kedvezőbb, ez a tény a férfi rendőröket is minősíti. 4. Konklúzió, kitekintés Az utóbbi években a rendészet területén gyors szemléletváltás következett be. A korábban jellemző crime control irányából, vagyis akkor lép akcióba a rendőrség, ha már a bűncselekmény megtörtént, egyre inkább a community control, a bűnmegelőzés felé tolódik el a hangsúly. A kemény fizikai erőt megkívánó tevékenységeket, amelyek a férfi rendőrök számára voltak megfelelők, felváltotta egy bűnmegelőző, az állampolgárokkal szorosabb kapcsolatokat kiépítő attitűd, amely pedig a női rendőrök fontosságát növeli meg. Már nem a verbális és nem-verbális agresszió, hanem a nőkre jellemző konfliktusmegelőző és -megoldó hozzáállás számít hatékonyabbnak. Ezek a változások egyértelműen szükségessé teszik, hogy a rendőrségnél az eddigieknél több nőt foglalkoztassanak. Magyarországon a nők általános foglalkoztatottsága viszonylag magas, így a nők 15,5%-os aránya nem tekinthető alacsonynak egy olyan hagyományosan férfi szakmában, mint a rendészet. A közlekedésrendészet, a gyerek és női áldozatok, illetve bűnelkövetők, a fiatalkorú bűnözés, járőrözés, családon belüli erőszak, ellenőrzések, határrendészeti adminisztratív tevékenységek, az idegenrendészet, a bűnmegelőzés, a kábítószeres ügyek és a női börtönök csak példaként szolgálnak azok közül a területek közül, amelyekben a női rendőrök sok esetben már jobbak, mint férfi társaik. Ennek magyarázatát részben jobb kommunikációs készségeikben kell keresni. Ez indokolja, hogy ezen a területen a nőkre jobban jellemző kommunikációs stílust preferálják, még a férfi rendőrök is.

310


A szakirodalom tanulmányozását követően felállított hipotéziseim helyesnek bizonyultak. A kérdőíves felmérés elemzése és a személyes interjúk során arra derült fény, hogy – az általam megkérdezettek véleménye szerint – a rendőrnők helyzete, elismertsége Magyarországon sok tekintetben jobb, mint a nyugati országokban. A férfi kollégák nem várják el kolléganőiktől, hogy átvegyék a trágár beszédmodort, bár a nőknek kell itt is beilleszkedni a már megszokott rendészeti tevékenységbe. Elfogadják azokat a rendőrnőket, akik szakmailag jól teljesítenek. Nyugati kollégáiktól eltérően örülnek annak, ha egy kiváló munkát végző rendőrnő sikereket ér el. Miközben elismerik, hogy a rendőrnők egy sor esetben jobban ellátják a rendőri munkát, hasonlóan nyugati kollégáikhoz, a túlzott érzelmi kitöréseket nem tolerálják. A modern rendészeti tudományban megjelenő új tendenciák közül az állampolgárokkal való szorosabb együttműködés és a bűnmegelőzés kerül előtérbe. A nők éppen ezeken a területeken bizonyulnak jobbnak férfi társaiknál. A nőknek a családi szocializáció során elsajátított, segítő jellegű kommunikációs stílusa a szakmai kompetencia integráns részévé vált tehát. Várhatóan a rendőrnők aránya a továbbiakban növekedni fog. Ennek ellenére úgy vélem, még hosszú ideig csak részleges integráció következhet be ebben a ma még nagyon férfias hivatásban, ahol az előítéletek még mindig erősek. A magyar rendőrnők szemben amerikai kolléganőikkel, akik az integrálódást választották, inkább saját professzionális identitásuk kialakítására törekednek, egyfajta egyensúlyt alakítanak ki pervazív és professzionális szerepeik között.

311

Gondolatok az egyénről, a közösségről – két szólamra

Valcsicsák Imre főiskolai tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Társadalomtudományi Tanszék

Gondolatok az egyénről, a közösségről – két szólamra I. Egyén és történelem Örkény őrnagya jelkép, kifejezője mindannak, hogy a hatalom nyomasztó árnyékában mivé válhat az ember. Irodalmi figura, és mégis oly tapintható, valószerű. A mi őrnagyunk azonban nem írói elme szüleménye, nem valószerű. Ő valóságos. Ahogy felidézem, ő a belbiztonsági szolgálat tisztje, aki félelmét alig leplező zavartsággal sajtótájékoztatót tart, nyilatkozik, körbe-körbe tekintve biztos támaszték után kutat. És végtelenül retteg. Ő a mi „Végvári őrnagyunk”1. Egy reggel, amikor felébredt, nem találta a hatalmat, amelyet addig oly hűségesen szolgált. Az új, a számára is ismeretlen hatalom pedig képernyőre invitálta, hogy ő is utálatát fejezze ki a megdöntött rezsimmel szemben. Különös szorongással bámultuk a szolgálatnak ezt az őrnagyát, akit korábbi gazdái a „rosszak” szemmel tartására parancsoltak, és aki egy napon megrendülten vette észre, hogy most a tegnap megfigyeltekkel közösen emeli a levegőbe szolidárisan tiltakozó kezét. Néztük az őrnagyot, és átéltük, miként veszítette el bizonyosságát abban, hogy valójában kik a „jók” és kik a „rosszak”. Láttuk, milyen összeroskadtan élte meg, hogy a nép szolgálatára tett esküjét a nép ellenségei kérik tőle számon. Észleltük, milyen meggyötörten törölte ki szeme sarkából azt a könnyet, amelyet a blazírt történelmi pillanat sajtolt ki belőle, – az a pillanat, amelyben magatehetetlenül felfogta, hogy ő egyidejűleg áruló és lelkiismeretes, hitehagyott és mélységesen hívő, szolidáris, és ugyanakkor elvetemült spicli. A néző mindenkori riadalma érthető, hiszen nyilvánvaló, hogy ő teljességgel egy ezzel az őrnagyemberrel, azzal, aki fátumszerűen irányítók nélkül maradt, és aki megroggyanva botorkált tovább a történelmi szélvihar sodródó falevelei között. Az idő kegyetlen, gyilkos kaleidoszkópot varázsol a történelemből. Az ember beletekint, és miközben látja a kirajzolódó ábravonalakat, ugyanakkor már mozdulnak is szemei előtt a kontúrok, a korábban kristálytisztán tündöklő színek és formák elmosódnak, minden elmaszatolódik. Időnként látja, vagy látni véli, hogy egyre „kisebb” a Földgolyó, megállíthatatlanul egymásba fonódnak népek, nemzetek, 1

Végvári József őrnagy, 1989 előtt az állambiztonsági szolgálat ügyeletvezető tisztje volt, aki feltárta a demokratikus ellenzék előtt, hogy a politikai rendőrség a köztársaság kikiáltása után is folytatja törvénytelen megfigyelésüket. Az Antall-kormány idején együtt ítélték el azokkal a tábornokokkal, akiknek alkotmánysértő viselkedésére felhívta a figyelmet. 2003-ban Kenedi János történész azzal vádolta meg, hogy az állambiztonság megbízásából cselekedett, és ténykedése csak dezinformáció volt.

313

Valcsicsák Imre

eggyé válik az emberiség. Az ember érzékszervei azt közvetítik, hogy bárhol a Földön történik valami, nyomában az ő bőre is felhorzsolódik, néha már kiserken tőle a vére, és túlfeszített húrként pendülnek idegszálai. Csak egyvalami rejtőzik el a kaleidoszkóp szivárványszínei mögé, az a kérdés marad ismételten visszhang és válasz nélkül: mindebben hogyan legyen ő ember? Már sok válaszfélét meséltek neki erről. Megtudhatta, hogy régmúlt évezredekben, századokban már születése pillanatában eldőlt, mivégre van ő, és mi áll előtte. Beleszületett a megosztottság egyik zárt szegletébe, és egyéni élete mindvégig úgy haladt, mint kocsiút mélyen kikoptatott vágatában a tovagördülő szekérkerék. Nem sok gondja volt önnön életével, és alig volt használatos bármiféle iránytű. Minek is kellett volna? Életiránya nem volt választható, ezért tájékozódó tekintet alig pásztázta a támpontokat ígérő csillagos eget. Sok nyomorúság gyötörte, de nem születtek bizarr neurózisok és egyensúlyrabló depressziók. Azután jöttek a Rousseau-k, és széles karmozdulattal rálegyintettek minderre. Szabadnak születsz – mondták –, indulj neki utadnak! Tedd magad azzá, ami lehetőségként vagy! És a szabadnak születő – és az újszülött első sírásáig valóban szabad – ember megpróbált belevágni szabadsága megőrzésének-megvalósításának ádáz és terméketlen tusájába. Az ígéret azonban sehogyan sem látszott teljesülni, ez pedig elkeserítette, és pusztító kedvet zúdított rá. Hogyne tombolt volna, hiszen eközben metszően éles, gunyoros hangok azt is szemére vetették, hogy övé a meddő harc minden felelőssége, hiszen övé a pálya, a startpisztoly dörrenésére meglóduló mezőny azért előzi meg, azért körözi le, mert ő erőtlen, gyenge, tehetetlen. Elcsigázva dőlt el a futópálya szélén, s lehunyt pillákkal, gyermeki mosollyal újabb nagy mesemondókat hallgatott. Ezek elmondták neki, hogy szabadságra „teremtett” életét valójában az állam, a tulajdon korlátozza, és beszéltek arról is, hogy ne csüggedjen, mert értelmetlennek látszó életének magasztos célja van. Elmagyarázták, hogy bármit cselekszik, – sír vagy nevet, szeret vagy éppen gyilkol, épít, avagy rombol, eszik vagy éhezik –, ő egy nagy-nagy játék nem nélkülözhető szereplője. Tetteiből „épül” az a csodálatos fejlődési folyamat, amely majd egyszer, a távoli vagy még távolabbi jövőben a „szabadság birodalmába” érkezik. Eddig ez volt számára a legszeretettebb mese. Olyan jó volt önfeledten átadnia magát, érezni azt, hogy őrá akkor is szükség van, ha eddigi élete alig minősíthető igazán emberinek. Szerette a gyümölcsfák ültetését, akkor is, ha szerény növénytani ismeretei alapján világosan tudta, hogy az ezeken termő gyümölcsből ő már aligha ehet. De azt tudta, hogy a virágzónak ígérkező gyümölcsös az emberiséget fogja érzéki örömökkel boldogítani, és leginkább abban volt bizonyos, hogy ő, az egyes ember cáfolhatatlanul az emberiség produktív gyermeke. Igaz, a nagy mesék hallgatása során néha igazán furcsa külvilági neszek zavartak bele réveteg félálmaiba. El-eltűnődött azon, vajon rendjén való-e, hogy ő, a gyümölcsfa-ültető szinte semmit sem tud arról, hogy az általa termőfölbe ágyazott fa314


csemeték valójában milyen fajták, igazán termő-e az a föld, amelybe ültet, s az éghajlati viszonyok kedvezőek-e éppen e fácskák számára. Kissé furcsállta, hogy azok a társai, akiket születése pillanatától ismert, s akikről teljes pontossággal tudta, hogy semmit nem konyítanak a mezőgazdasághoz, tudálékos szakemberként vezényeltek a gyümölcsösök körüli munkát. Mindezek az apró mozzanatok elvesztették súlyukat, jelentőségüket, mert ugyanakkor általa nagyra becsült kertészek szakadatlanul arról biztosították, hogy ők pontosan tudják, mi a teendő, rajzokat és grafikonokat mutattak neki a jövendő terméseiről, és újra meg újra fölényesen biztonsággal azt erősítették benn, hogy a történelem, amelyet ő (is) csinál, a lehető legjobb úton halad előre. Ez már a XX. százada volt, amelyben a gyarapodni látszó gyümölcsöst ádáz viharok tépázták meg. Próbálta megérteni, hogy az emberiség – amellyel ő olyannyira egy –, miért kísérli meg ismételten a fácskákon túl önmagát is elpusztítani, s bizony nem igazán fogta fel, hogy a derűs jövőkép miként is kapcsolódik össze tíz- és százmilliók erőszakos halálával, iszonytató koncentrációs táborokkal, tengernyi szenvedéssel és pusztulással. Alig élte túl a lövészárkok éveit, és szögesdrótok mögött találta magát, felszabadítók segítették napfényre az ostromtól romos pincék grádicsain, s amíg a felszínre érve a fénytől elvakítva behunyta a szemét, ugyanezek kattogó géppisztoly-sorozatokkal lőtték ki a mellette állókat. Két sorozat szünetében közölték vele, hogy övé az ország és a hatalom, s mind a mai napig sehol nem találja azt, ami állítólag az övé. S a nagy mesék után arra ébredt, hogy a narrátorok hangja elcsitult, s ők maguk sehol nem láthatóak. Bele-belenéz a kaleidoszkópba, de egy jó ideje már csak elmosódó színfoltokat lát, hiszen az emberi szem struktúrája alkalmatlan arra, hogy a követhetetlen sebességgel változó képi világot önálló, jól kivehető képekben érzékelje. S amint az jószerivel magától értetődő, a való világra, e kaleidoszkópba tekintés, a színek, a formák, az alakzatok kavalkádja egyensúlyzavarokat, hányingert, lelki és testi panaszok tengernyi sokaságát idézi elő. Az ember így lassan-lassan túlhalad a meséken. Körültekint, látja a kibomló, elágazó utakat, és eluralkodik rajta a tájékozódási futó kínzó magányossága. Térképe elavult, iránytűi használhatatlanok, és mégis, mert embernek szeretné érezni magát, hát indulnia kell. Most merre, őrnagyember? Kínálkoznak persze ismerős útelágazások, amelyek megújított-régi mesék világa felé vezetnek. A fákon káráló varjak, fel-felbukkanó tündérek és boszorkányok harsogva és suttogva közlik: jó ügyek eszköze vagy, haladj csak erre, erre, tovább! És istenem, milyen jó, milyen pompázatosan kényelmes öntudatlanul, elernyedve, mások eszközeként élni. Elmerülni a közös felelősség rózsaszín tengerében, elfeledni, elrejteni, megsemmisíteni a kutakodó tekintetet, amely makacsul megpróbálná látószögébe vonni annak a sokarcú kérdésnek a rejtélyét: most mi vagy, most mivégre vagy, most miként lehetsz ember?!

315

Valcsicsák Imre

Más útelágazások sem teljesen ismeretlenek. Egyikük „lakói” sorban, kényeskedve és ármányosan, egyvégtében azt susogják: lépj ki belőle! Végleg vagy csak egy kis időre – egyre megy. Modernek a mákonyok, amelyek pusztító barátságossággal ölelkeznek össze a régi kábítókkal. Leöblíted maréknyi gyógyszered a torkot perzselő alkohollal, s máris feloldódnak, megszűnnek a kínzó kérdések. Ezek nélkül a világ pedig már szinte ideális, a válaszokra kényszerülő ember kioltja lényegét. Csak ne volna ébredés, amikor apró mozaikjaiból újraépül az ember, és ismét kérdésekké fogalmazódnak a szavak. Szerencsésebb, ki arra az útra tér, amely nem káprázatokkal csal, hanem javakkal. Az erre járó nem kerüli meg a kérdést, hanem derűsen, jóleső elengedettséggel tudatja: az vagyok, amit birtokolok. Az idegen fanyalgások csak biztosítják róla, az irigykedések szilárddá teszik: jó úton jár. Dolgok vagy ember – mindegy. Nagy a nyüzsgés e nem túl széles úton, s ha a szerzésben össze-összecsapnak az egymásra vicsorgó állak, a hanyatt dőlő birtoklási kéjek, a kérdésekről nem sok szó esik. További utak másfelé vezetnek, nem rosszabbak vagy jobbak, mint a többi. Ezeken másfajta szóbeszéd kísért, és ebből a hangzavarnak tetsző kuszaságból egyre pontosabban hallható ki: most élj azzal, hogy nincs hozzád hasonló! Régi idők állhatatos visszhangja is lehetne, újraidézve azt a szent igényt, hogy megismerve önnönmagadat, ne térj el attól: az vagy, ami vagy. De tudni kell, mert nem feledhető, hogy a külső függés mázsás terhei nem oldhatók a puszta befelé fordulással. E külső függés nem szüntethető, s az sem biztos, hogy zárójelbe kéne tenni. Csak pontosan kellene parcellázni, elfogadva megélni függőségeink bozótját, s művelni azt a sávot, amelyik egyedül miénk. Ki ne tudná, hogy páratlan a világban. De éppen ezért, talán nem az emberiséggel kellene egynek lennünk, hanem rá kell találnunk önnön magunk szerény szántójára. Talán nem befogadni kéne a világot, hanem feléje lépve azt „beengedni”. Felemelt fejjel járva az utakat, észrevenni a házak homlokzatának egyediségét, egy-egy virág, levél páratlan gazdagságát, érezni gyermekünk hajának dús-édes illatát, egy sírás, nevetés varázsos ízét. A függőségek persze egybevonnak az emberiséggel, de látni kell, hogy egyre több önálló mezsgye hódítható meg. A térkép elavult, az iránytűk használhatatlanok. Új, eddig ismeretlen utak, elágazások következnek, vége a mesék andalító vagy fájó hallgatásának. Valóságos erdők valóságos útjaikra kell térni, s ha nincsen út, hát vágni kell bele. Tovább kell haladni az őrnagyember ernyedt alakja mellett, annak ösztökélő tudatában, hogy ő már soha nem ér célba.

316


II. Közösség és érdek Az érdekek értelmezése alanyok szerint A társadalom, a közösségek különböző szféráinak, mozgásainak tudatos befolyásolása eleven szükséglet. Ehhez – többek között – nélkülözhetetlen az érdekek és szubjektumaik összefüggésének egyre pontosabb feltárása. Az érdekeknek szubjektumaik oldaláról történő megragadása persze ezen túlmenően gondolkodástörténeti szempontból is szükségszerű folyamat. A közösségi folyamatok már felszíni jelenségeik formájában is megmutatják azt a sajátosságot, hogy érdeke az embernek van, és hogy az embernek érdekei vannak. Ezen túlmenően pedig az is sokoldalúan megnyilvánul, hogy vannak egyfelől az egyes embereknek érdekei, és léteznek közösségi – az egyes emberen túlmutató – érdekek is. A mindennapi tudat szintjét meghaladó tudományos igényű megközelítések pedig ezek vizsgálatának szükségességét már korán igazolták. Az érdek – mint partikularitás – így hát aszerint is differenciálódik, hogy kinek vagy kiknek az érdeke, vagyis kik az érdek alanyai. Ennek alapján azután megkülönböztethetők egyéni és csoportérdekek, sőt társadalmi és összemberi érdekek is. Természetesen ezen belül az egyes egyének, a különböző csoportok összefüggésében a társadalmak sajátosságainak, a konkrét történelmi helyzetnek megfelelően további érdekeltéréseket is fel lehet tárni. Az egyéni érdekről A szubjektumok alapján történő – tudományos igényű – érdekdifferenciálás eddigi tapasztalatai diktálnak egy ilyen lehetséges tárgyalási módot. Az egyéni és csoportérdekek létezése, társadalmi funkcionálása ma már – szinte mint magától értetődöttség – elfogadott. Pedig a közösségi érdek, mint olyan, egyáltalán nem magától értetődő entitás. Ezért úgy ítélem meg, hogy – a kifejtés szerkezetében valóságos összefüggésüktől eltekintve – a létezőnek elismert érdekformák lényegének bemutatását elvégezve lehet csupán a közösségi érdek lényegét elfogadhatóan értelmezni. A társadalmi érdek elemzésére csak létének megnyugtató igazolása után kerülhet sor. Ebben az elemzésben viszont már hatékony eszközként lehet felhasználni az egyéni érdek vizsgálatának elméleti tanulságait is. Azonnal érdemes rámutatni egy különös jellegzetességre is. Nem egyszer ért bírálat számos társadalomelméleti megfontolást azért, mert úgymond csak a makrojelenségekre fordítja figyelmét, és eközben „elsikkad” az egyes egyén. Való igaz, hogy az értelmezések fejlődésének egyik legfontosabb eredménye, hogy egyre világosabbá válik: az egyéni érdek korántsem valami kizárólagosan magánjellegű, önmagából értelmezhető kategória. Az erre vonatkozó következtetés 317

Valcsicsák Imre

lényege általánosan ismert: a közösségek mozgásának befolyásolásában nem az egyéni érdek játssza az alapvetően meghatározó, a döntő szerepet. Először is fontos annak a megfogalmazása, hogy bármiféle magánérdekről is van szó, az a lényege szerint maga is közösségek által meghatározott érdek, és csak a közösségek által szabott feltételek között és általa adott eszközökkel létezhet. Az egyéni érdek ilyen determináltsága több lényeges következménnyel is jár. Ebből számunkra a legfontosabbnak tűnik, hogy az a gondolat, miszerint e közösségi meghatározottság az egyes egyének objektív érdekegyüttesét sajátosan strukturálttá teszi, sőt nem csupán objektív vonatkozásait, hanem az érdek kielégítés módjai is – „kitermelvén” az egyén érdekstruktúrájának különös totalitását. Ennek a totalitásnak egyik szerves jellemzője, hogy minden egyes embernek minden egyes közösségi tevékenységét közvetlenül az ő egyediségéhez kapcsolódó érdekei motiválják. Ezt a sajátosságot természetesen nem szabad az „értelmes egoizmus” sivár, durván leegyszerűsítő koncepciója alapján szemlélni. Az egyén érdekstruktúrája dialektikus lényegű: minden érdekeleme az őt „hordozó” egyes emberé, a struktúraelemek jelentős része azonban tartalmát tekintve már messze túlmutat az egyénen. Ennek a ténynek a felismerése lehetőséget teremt annak az összefüggésnek a reális feltárására, miszerint egyfelől az alapvető társadalmi folyamatokban nem az egyes ember partikuláris érdekei játsszák a döntő szerepet, másfelől pedig az e tekintetben meghatározó konkrét közösségi érdekek korántsem szakíthatók el abszolút módon az egyes embertől. Általános szempontok a közösségi érdek lényegének vizsgálatához A kifejtés logikai rendjének szükségességét követve – folytatván az előző problémakör bemutatását – az érdekformák közül a szubjektumok alapján történő megkülönböztetésben tehát az általános érdektípusok tárgyalásának kellene következnie. Ez azonban csupán látszólag volna helyes, valójában pedig megalapozatlan vállalkozás lenne. Hiszen tudjuk, hogy milyen élesen, gyakorta homlokegyenest eltérő koncepciók élnek a közösségi érdek értelmezhetőségéről, sőt, akár létezéséről, lényegéről. Ezek közül számos nyíltan, kimondottan kétségbe vonja e kategória társadalmi egzisztálását. Mint már jeleztem, meglehetősen tudománytalan eljárás lenne, ha ezektől eltekintenék, és mintegy igazolást nem igénylő előfeltevésként tételeznénk a közösségi érdek létezését. E kategória egzisztenciáját azonban oly határozottan, más és más oldalakról közelítve, gyakorta rendkívül alapos elemzés talaján vonják kétségbe, hogy úgy ítélem meg, mielőtt bárminemű kijelentést tennék magáról a közösségi érdekről, mindenképpen és elsősorban kísérletet kell tenni létezésének igazolására. E feladat kiindulópontjait meghatározzák azok az aspektusok, amelyek alapján úgymond megkérdőjeleződik a közösségi érdek létezése. Ez döntően három mozza318


natot jelent, s ezek egyike-másika önmagában is elegendő a kérdőjel megrajzolásához. Ezek pedig: 1. Létezik-e bármely közösség, mint viszonylag szuverén érdekszubjektum totalitás? 2. Mi az érdek általános fogalma? 3. Mi az alapvető összefüggés a szubjektum szerint tagolódó érdekformák, kiváltképp az egyéni és a közösségi érdekek között? Az első kérdés megválaszolásához a közösség lényegének a tisztázása elegendőnek tűnik, de ez csupán látszat, s mint ilyen, nem lehet igazi kiindulópont. Látni kell, hogy a közösségi érdek mibenlétének a tárgyalásához nem csupán annak az elemzésére van szükség, hogy létezik-e bármely közösség mint szuverén minőség, hanem – ezzel persze szoros összefüggésben – azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a közösség értelmezhető-e olyan totalitásként, amely érdekszubjektumként szerepel, vagy szerepelhet. Szükséges tehát tisztázni bármely közösség totalitás jellegének azon vonatkozásait, amelyek itt kiindulópontként feltétlenül felmerülnek. S a problematikának egy rövid átgondolása is meggyőzhet bennünket arról, hogy már pusztán a közösség mint totalitás kategóriájának filozófiai lényege sem oly mértékben magától értetődő, hogy a differenciáltságnak a hatása tárgyalt témánk szempontjából ne lenne alapvető jelentőségű. A totalitás kategória az ezzel foglalkozó filozófiák területén belül is igen jellegzetes fejlődéstörténettel bír. Természetesen ennek áttekintése meghaladja ennek az írásnak a kereteit. De fontos annak a megfogalmazása, hogy a modern társadalomfilozófiák egyik jellemző vonása bármely közösség totalitásként történő felfogása. A közösség – totalitásként – mint egy viszonylag szuverén rendszer, sajátos alrendszerek meghatározott „foglalata”. Nézzük meg például egy jeles francia történész ehhez kapcsolódó előadásának egyik megállapítását: „Az egész történelem a társadalom történelme. S mivel minden társadalom egész, … nem bontható fel – ha csak nem az analízis kedvéért – gazdasági, politikai és észjárásbeli tényezőkre. A társadalomtörténet-írás saját feladata a szintézis. A történeti lét újra megtalálásához… követni kellene összes útjában, összes formájában, összes elemében. De … még nagyobb szenvedéllyel kellene ezentúl újraalkotni, helyreállítani mindennek az összjátékát, a különféle erők kölcsönhatását abban a hatalmas mozgásban, ami már maga lenne az élet… Törekedni kell az egészen belül a valódi illeszkedések megtalálására. Hogyan akadályoz például a gazdasági mozgás egy morális tervet, hogyan téveszt célt az a spirituális haladás azzal, ahogyan beilleszkedik a termelés rendszerében… De az illeszkedések kutatásából azonnal kiderül, hogy bár a hatóerők mindegyike az összes többi mozgásától függ, mégis mindegyiket saját lendülete hajtja előre. És ezek az erők egyáltalán nem egymás

319

Valcsicsák Imre

mellé rendeltek; ellenkezőleg, szorosan egyesítettek elválaszthatatlan összetartozások rendszerévé… Egyszerre és egyforma szigorúsággal kellene tudni végezni az anyagi, ökológiai és ökonómiai infrastruktúrák elemzését, politikai struktúrákét, s végül az ideológiai szuperstruktúrákét… így lehetne kétségkívül – annak az egésznek a megértésében (kiemelés a szerzőtől) ami a társadalmak története.”2 A tudomány specifikumaiból következően más aspektusban, de ugyancsak szükségképpen találkozhatunk a közösség mint totalitás operatív szerepeltetésével a szociálpszichológia modern művelésében. A következő kérdésekre kell választ adni – írta például Pataki Ferenc identitásvitáról szóló tanulmányában – „Nevezetesen: miként és milyen működésmódok révén valósul meg – nem az elvont „emberi lényegében”, hanem a konkrét, cselekvő, a történelemben és a társadalomban élő, de természeti lényként is létező egyénben – a társadalmilag lényegi mozzanata? Másodszor: vajon az emberek és csoportjaik, közösségeik részleges cselekvéseiből hogyan áll elő a társadalmi újratermelés folyamata, amely biztosítja mind a társadalmi lét folytonosságát, mind pedig részrendszereinek – szerkezetei elemeinek, regionális, etnikai-nemzeti, szakmai, politikai-ideológiai, nemzedéki és egyéb csoportjainak – folyamatos újratermelését? Az identitás kategóriája… abban a metszéspontban helyezkedik el, ahol az egyén társadalmi reprodukciója (a szocializáció) és az említett társadalmi részrendszerek reprodukciója találkozik és egybefonódik, s ezáltal előáll a társadalmi totalitás szakadatlan újratermelése.”3 Szükséges megjegyezni, hogy annak vitatása, miszerint a közösség egészként (is) létezik-e, vagy sem, a társadalmi gyakorlatban – amióta társadalom kialakult – azonnal „eldőlt”. A közösség – éppen az előzőek okán – amennyiben ennek a szükségessége felmerül, szükségszerű és természetes módon totalitásként „lép fel” – az egyének, csoportok mellett vagy ellenük. Nehéz lenne tagadni, hogy amikor a nemzetségi társadalom szintjén létező eszkimó közösség elpusztítja a munkaképtelen öregeket, akkor nem a közvetlenül cselekvő rokon „teszi” ezt, hanem a közösség, csakúgy, mint akkor, amikor például a vérfertőzés tilalmának, mint társadalmi szabályozásnak az érvényesítése megtörténik. S a „kinek az élete?” – (eutanázia) probléma vajon nem az egyes embernek és a közösségnek mint totalitásnak a viszonyát példázza? A „közösség” gyakorta mint holmi misztikum „lebeg” az egyén „feje” felett. Valóságos összefüggéseiknek ez a látszata – többek között – abból is származik, hogy lényegi kapcsolataik igazi természete rendkívül mélyen fekvő, s nehezen értelmezhető, bontható ki. Ebből a dialektikus kapcsolathálóból itt kizárólag csak annyit szeretnék érinteni, tárgyalni, amely választott témám szempontjából szükséges, nélkülözhetetlen.

2 3

G. Duby: Emberek és struktúrák a középkorban. Magvető, Budapest, 1978. 107–111. o. Pataki Ferenc: Identitásviták nyomában. Valóság, 1986. 6. szám. 47. o.

320


Tudvalévő, hogy egy-egy közösség korántsem az egyes emberek mechanikus halmaza, még akkor sem, ha a dolog természetéből következően bármely közösségben közvetlenül tevékenységet csupán az egyes ember végez. Egyén–közösség viszonyának helyes megértéséhez az visz bennünket közel, ha abból indulunk ki, hogy a közösség sajátos szociális viszonyok rendszere, s hogy az egyes ember szociális viszonyok sokaságával kapcsolódik a többi emberhez. Ennek egyik tényszerű következménye, hogy az egyes ember sajátosságai – objektív viszonyait jelentő léthelyzetének tagoltságából adódóan – maguk is tagoltak. Az egyes ember így rendelkezik olyan vonatkozásokkal, amelyek teljes mértékben individuálisak, s mint ilyenek, kizárólag egyediségéhez kapcsolódnak. De ugyanakkor – pusztán individuális vonatkozásain túl – különböző közösségeit „alkotó” mivoltából származóan minden egyes embernek vannak olyan „dimenziói”, amelyek sajátjai, de nem kizárólagosan, övéi, ám rajta túlmutatóak, más emberekkel szükségképpen sajátos „egységét” létrehozó, valóságos, vagy illuzórikus közösségekben testet öltő „oldalai”. Így azután – mint a többi emberhez, embercsoporthoz fűződő viszonyaiban objektíve közösségeket „alkotó” lény – léthelyzetének ilyen vonatkozásaiból származóan olyan sajátosságokkal, közvetlenül pedig olyan viszonyokkal is rendelkezik, amelyek – az előzőek szerint – övéi, de rajta túlmutatóan a közösség valamennyi tagjához – mint „közösségi szereplőt” – szervesen hozzákapcsolják. Individuális egyén–közösségi egyén: az egyes ember „tagoltságának” legfőbb és bizonyos szempontból legjelentősebb formái. Bárminemű közösség így természetszerűleg nem az egyes emberektől viszonylag függetlenül, netán „fejük felett uralkodóan létező” entitás, hanem egyén és közösség, egyén és társadalom: ugyanannak – a szociális viszonyok rendszerének – más és más oldala, vonatkozása, hiszen egyetlen közösség sem létezhet másként, mint egyének közössége, s az egyének sem egzisztálhatnak más módon, csupán mint közösségi egyének. Mindennek számos következménye közül itt számunkra az a legfontosabb, levonható konklúzió, hogy: minden közösség olyan integratív, önmagában (is) értelmezhető szubjektum, amely a társadalmi cselekvések „hálójában” önálló érdekhordozó, érdektudatosító, és érdekérvényesítő alanyként lép fel, és tevékenykedik.

321

Egy nemzetközi tudományos konferencia utóélete és reményteli jövője

Varga János nyá. határőr ezredes, tanszékvezető főiskolai tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék

Egy nemzetközi tudományos konferencia utóélete és reményteli jövője A konferencia A magyar Határőrség a rendszerváltás időszakában egy rendvédelmi szervtől szokatlan aktivitással vett részt a közéletben. Utólag azt is mondhatnánk, hogy szakmai tevékenysége hatékony végzése érdekében tett kezdeményező lépései jelentős hatással voltak a társadalmi életre, s nemegyszer nemzetközi viszonylatban is feltűnést keltettek. A totális határőrizet szakmailag is tarthatatlan rendszerére az elektromos jelzőrendszer lebontásának kezdeményezésével, az NDK állampolgárok nyugatra való kiengedésére vonatkozó politikai döntés szakszerű végrehajtásával válaszolt. A szintén politikai folyamatokba illeszkedő soproni határnyitás a földrészünket kettészelő vasfüggöny lebontásához, a berlini fal lerombolásához tett iniciáló lépésnek bizonyult. Az 1993-ban Budapesten megrendezett nemzetközi tudományos konferencia korántsem keltett nagy feltűnést, mégis hosszú távú és jelentős hatást gyakorolt az illegális migráció elleni nemzetközi fellépésre. A konferencia bolgár, horvát, lengyel, német, román, szlovák, szlovén és ukrán résztvevői mindegyikének alapos oka volt a magyar meghívás elfogadására. A szocialista világrendszer összeomlása után csak lassan szűnt meg az addig szembenálló európai felek közötti bizalmatlanság, s kezdtek kialakulni a kelet-nyugati együttműködési formák. Súlyos konfliktusok keletkeztek, kitört a délszláv háború. A résztvevő államok sajátos helyzetét jól példázza, hogy Szlovénia még csak két éve 10 napos háborúban- vívta ki függetlenségét, de Horvátországban még javában zajlott az ötéves háború. A magyar határőrség a horvát határviszonylatban határbiztosító tevékenységet is folytatott. Ukrajna is csak két éve független, s habár a Szovjetuniótól erős határőrséget örökölt, az illegális migráció kelet-nyugati főirányában nehezen birkózott meg a Független Államok Közösségéből, az Ázsia többi térségéből érkező határsértőkkel, akikhez egyre nagyobb számban csatlakoztak saját állampolgárai is. Szlovákia 1993. január 01-jén nyerte el függetlenségét, új határőrizeti szervezet alakult meg, amelynek tevékenységéről még csak kezdeti tapasztalatok álltak rendelkezésre. A német részvétel hangsúlyosságát az is kifejezte, hogy a Szövetségi Határőrség mellett képviseltette magát az illegális migráció fő irányába eső Bajorország tartományi határőrsége is. Németország, mint az illegális migráció egyik célországa a rendszerváltás óta jelentős támogatásban részesítette a magyar Határőrséget. Német szakértők Magyarországon segítették a szervezeti megújulást, s magyar határőrök 323

Varga János

Németországban is megismerhették a határőrségi szervek munkáját, továbbképzéseken vehettek részt elsősorban a lübecki szövetségi határőr iskolában és a bajor határőrizeti szerveknél. További német segítség koordinálására és a sajátos érdekek érvényesítésére jó alkalmat kínált a tanácskozás. A konferenciára meghívót kapott, de nem képviseltette magát Ausztria és Törökország. A plenáris ülésen többször szóba került távollétük. Ausztria távolmaradásában az is közrejátszhatott, hogy még nem volt önálló határőrizeti szakszerve, s még az sem dőlt el, hogy Ausztria hogyan reagál a hirtelen megnőtt illegális migrációs nyomásra. Törökország hiánya azért volt sajnálatos, mert az egyik legjelentősebb illegális migránst kibocsájtó és fontos tranzit ország volt. Ilyen körülmények között találkozott Budapesten kilenc európai ország határrendészeti szervezetének képviselője a Hanns-Seidel Alapítvány budapesti képviseletének közreműködésével, hogy megvitassák a „Határőrségek az egységesülő Európában” című témát. Magyar részről a Határőrség rendészeti szerveinek vezetői, valamint a Határőrséggel a rendészeti feladatok ellátásában együttműködő szervek képviselői voltak jelen. A tanácskozásra 1993. június 08-09-én került sor, a Határőrség Országos Parancsnokság és a Hanns-Seidel Alapítvány Budapesti Képviselete rendezésében, s a helyszínt a Rendőrtiszti Főiskola adta. A rendező szervek megbízásából a Konferenciát a Főiskola alig egy évvel azelőtt alapított Határrendészeti Tanszéke szervezte. A konferencia célja volt a határrendészeti feladatok, tevékenységek nemzetközi vonatkozásainak áttekintése; a világban végbemenő új folyamatok határőrségekre gyakorolt hatásainak elemzése, értékelése; a szomszédos és más európai határőrségekkel (határőrizetet ellátó szervezetekkel) az érintkezési felületek keresése, a szükséges közös tennivalók elméleti alapjainak feltárása, különösen bűnüldözési, valamint menekültügyi és idegenrendészeti vonatkozásban; kapcsolatfelvétel, együttműködés kezdeményezése a végrehajtók, vezetők és tanintézeti oktatók kölcsönös továbbképzésében.1 A plenáris ülésen kívül lehetőség nyílt a kétoldalú tárgyalásokra is. A magyar Határőrség vezetői mindegyik delegációval találkoztak. A hatékonyabb munkavégzés érdekében Magyarország, Németország, Szlovénia és Horvátország vezetésével létrejött a határforgalom-ellenőrzési, az informatikai, az illegális migráció elleni küzdelem, valamint a nemzetközi szervezett bűnözés elleni szekció is. A Konferencián résztvevő delegációk a záróközleményben2 egyetértően megállapították, hogy a világ több térségében fokozódik a migrációs folyamat, az illegális bevándorlás, az embercsempészet, a kábítószer, a fegyver és a veszélyes anyagok 1

2

Biztosítási Terv a „Határőrségek az egységesülő Európában” c. Nemzetközi Határrendészeti Konferencia előkészítéséhez, levezetéséhez. Rendőrtiszti Főiskola Határrendészeti Tanszék. Száma: 3-8/48/1993. Határőrségek az egységesülő Európában. A Határőrség Országos Parancsnokságának kiadványa. Budapest. 1993. 222. o.

324


csempészete. Mind nagyobb veszélyeket jelent a nemzetközi szervezett bűnözés. A migrációs folyamat feltartóztatása és a nemzetközi szervezett bűnözés elleni hatékony küzdelem fontossá teszi az egyes országok határrendészeti szerveinek együttműködését általában Európában, de különösképpen Közép- és Kelet- Európában. Miközben az utas- és áruforgalom zavartalansága, az átjárható határok a népek közötti kapcsolatoknak fontos eleme, a határforgalom ellenőrzése különösen alkalmas és nélkülözhetetlen a kölcsönös biztonság garantálására a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemben. A küldöttségek ennek érdekében kinyilvánították együttműködési szándékukat és készségüket a bűnmegelőzés és a bűnüldözés hatékonyságához szükséges információk cseréjében. Szorgalmazták a budapestihez hasonló határrendészeti konferenciák további megrendezését az elméleti és a gyakorlati tapasztalatok kicserélése, valamint az együttműködés fejlesztése érdekében. Egyetértettek a konferencián egybehangzóan kifejtett megállapítással, mely szerint a nemzetközi szervezett bűnözés ellen csak nemzetközi összefogással lehet eredményesen felvenni a küzdelmet. A Konferencia zárónapján elnöklő Virányi Gergely zárszavában elmondta, hogy a két napos tanácskozás meggyőzte arról, hogy szinte minden határőrség, határrendőrség, határcsendőrség az újjászületés, a megújulás fázisában van, és óriási erőfeszítéseket tesz ennek érdekében. Beszéljünk bár más nyelven –amiről egyébként megbizonyosodott, hogy nem lehet akadálya egymás megértésének –, neveztessünk másként és jellemeztessen valamennyiünket sok-sok eltérés, sajátosság – valamennyi határőrizeti szerv rendeltetésében, célkitűzéseiben, módszereiben, eszközeiben markánsan körvonalazhatók azok a közös jegyek, jellemzők, amelyeket meg kell ragadnunk és amelyek mentén kialakulhatnak és kiterebélyesedhetnek kapcsolataink valamennyiünk érdekében. Úgy vélte, hogy ha egyesítjük a még jobbára elszigetelt erőfeszítéseket, akkor rövidebb idő alatt hatékonyabb munkát tudunk végezni. Ha összefogunk, akkor az egységesülő határőrségek beépíthetik a maguk építőkövét az egységesülő Európa közös házába. Történelmi időszakot élünk, mely tálcán kínálja nekünk a lehetőséget. Rajtunk áll, hogy megragadjuk-e a történelmi lehetőséget, avagy elmulasztjuk azt. A konferencia utóélete A második konferencia 1993 októberében Kijevben, immár 13 ország részvételével lett megrendezve. A küldöttek egyetértettek abban, hogy a magyar határőrség kezdeményezése „Nemzetközi Határrendészeti Konferencia” (NHK) néven folytatásra érdemes és állandó helyszíne Magyarországon legyen. Így a harmadik plenáris ülésre 1995. május 2. és 3. napján került sor Magyarországon, Siófokon. ahol elfogadták a határforgalom-ellenőrzés „Chartá”-ját és a „Felhívás”-t, amely az illegális migrációban érintett országok arányosabb teherviselését szorgalmazta. Mindkét

325

Varga János

dokumentum megküldésre került a Budapest Csoport3 Elnökének azzal, hogy a részes országok kormányainak tájékoztatásul továbbítsa azokat. A határforgalom-ellenőrzés chartája a Berlini (1991) és a Budapesti (1993) Konferencia szellemében született, s még napjainkban is érvényes elveket és eljárási módokat fogalmazott meg. Kifejeződött benne a független demokratikus jogállamok együttműködési készsége, az alapjogok tisztelete, a határforgalom ellenőrző szervek tevékenységének szolgáltató jellege. A charta leszögezte, hogy a határforgalom ellenőrzése az érvényes nemzeti jogszabályok, a két-, illetve többoldalú államközi szerződések, valamint a nemzetközi jog figyelembevételével kerül végrehajtásra. A személyek ellenőrzése és az ellenőrzést követő intézkedések az arányosság elve alapján kerülnek végrehajtásra. A határforgalom ellenőrzése és a zöldhatár őrzése egyformán fontos feladat a nemzetközileg tevékenykedő bűnözők és szervezetek megfékezése, a bűnözői szervezetek felderítése és a bűncselekményt elkövetők őrizetbe vétele érdekében ugyanúgy, mint a veszélyes áruk illegális szállításának megakadályozása. A személyek, járművek, szállítmányok határforgalom-ellenőrzése a biztonság és a forgalom folyamatossága érdekében, a határátkelőhelyen kialakult helyzetnek megfelelően a legcélszerűbb módszerekkel, eszközökkel és tartalommal differenciáltan kerül végrehajtásra.4 Meg kell előzni az indokolatlan várakozási idők kialakulását. A nagy forgalom idején a szomszédos országok határrendészeti szervei együttes intézkedéseket tesznek a forgalom gyors lebonyolítása érdekében. A határrendészeti szervek megfelelő szinteken és jogi kereteiken belül intenzív információcserét bonyolítanak le. Rendszeresen, illetve szükség szerint soron kívül tájékoztatják egymást tevékenységükről, tapasztalataikról és eredményeikről, törekednek a kollegiális együttműködésre, az egy helyen történő közös határellenőrzés megteremtésére. A közös tevékenység erősíti a kölcsönös bizalmat, a hatékonyabb szolgálat ellátást, hozzájárul a sikeresebb munkához, gyorsítja a határforgalom lebonyolítását és a jövőben elősegítheti az egyoldalú határforgalom-ellenőrzés bevezetését. A határrendészeti szervek munkájuk során támogatják egymást a feladatok felismerésében, szoros kapcsolatot ápolnak a vezetői szinteken és megbízott képviselőik útján, emberi és bajtársi kapcsolatokat is gondoznak. Miután több határrendészeti szerv megfogalmazta azt az igényt, hogy az eredményes együttműködéshez, a közös munkához információkra, mégpedig megfelelő rendező elvek alapján összegyűjtött és összegzett információkra van szükség, a IV. 3

4

Az illegális migráció kérdéskörével foglalkozó Budapest-csoport akkor 34 országot tömörített, köztük az európai országok többségét, valamint Ausztráliát, az Egyesült Államokat és Kanadát. Megfigyelőként részt vettek a migrációval foglalkozó legjelentősebb szervezetek, és az Európa Tanács is. Ez a magyar határőrségnél abban az időszakban kidolgozott, a totális ellenőrzés helyett bevezetett és hatékonynak bizonyult szelektív és differenciált határforgalom-ellenőrzés tapasztalatain alapult.

326


Konferencián megkezdődött a közös statisztikai rendszer kidolgozása és rendszeresítése. Jellemző a konferencia regionális jellegére és Németország meghatározó szerepére, hogy az adatok gyűjtése, továbbítása német nyelven történt. A rendszer elősegítette a határesemények közös megítélését. Az adatszolgáltatási rendszerhez kapcsolódó magyarázó szöveg az alapfogalmak pontos meghatározását is tartalmazta, így hozzájárult a határőrizeti terminológia egységesítéséhez, fejlesztéséhez. A rendszer fejlesztését elősegítette, hogy a Budapest Csoport 1997-es prágai Miniszteri Konferenciája ajánlást tett a CIREFI5 fogalomrendszerével harmonizáló információcsere rendszer kialakítására, így az V., VI. és VII. Konferencia ezekkel a kérdésekkel fő témaként foglalkozott. Az immár intézménnyé fejlődött Konferencia beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Ebben az is szerepet játszott, hogy a biztonság speciális területén dolgozó határőröknek (határrendőröknek, bevándorlási tisztviselőknek, határőrizeti feladatokat ellátó rendőröknek, csendőröknek, parti őröknek és más állami szervezetek tagjainak) nincs világméretű szervezete, saját „háza”. Természetes volt, hogy a sikeresen működő Konferencia intézményrendszerének fejlesztése során többször szóba került a szervezetté való átalakulás gondolata. A határőrök világszervezetének létrehozására az első konkrét javaslat (Borderpol Project) magyar részről 1999-ben a VII. Konferencián hangzott el. A javaslat jelentőségét kifejezi, hogy habár - a feladatok bonyolultsága és az érdekek sokrétűsége miatt nem lett elfogadva – évekig napirenden maradt. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásra való reagálás részeként a Konferencia Titkársága ismét konkrét javaslatot dolgozott ki a Nemzetközi Határrendészeti Szervezetté (International Border Police Organization - IBPO) való átalakulásra. A javaslat célja egy olyan állandó központ létrehozása, amely a biztonsági szektoron belül az államhatár biztonságához kötődő feladatok végrehajtását információkkal, módszertani segítséggel, ajánlásokkal, tanácsadással szolgálja. Hozzájárul a határrendészeti szervek jogi alapjainak, szervezetének, működési rendjének, technikai követelményeinek kidolgozásához, valamint az egymással fenntartott együttműködés fejlesztéséhez. A javaslatot tartalmazó „Elgondolás”-t a X. NHK Előkészítő Ülésének küldöttei megvitatták. Elvi kifogásuk nem volt, de komoly ellenvélemények is elhangzottak. Hangsúlyozták, hogy az NHK már jól működő „Intézmény”, átalakítása veszélyeket hord magában. Az ellenérvek között elhangzott, hogy az Interpol és az Europol már működik, s az Európai Unió is tervezi saját határőrizeti ügynökségének létrehozását.

5

CIREFI - Centre for Information, Discussion and Exchange on the Crossing of Frontiers and Immigration (a külső határok átlépésével és a bevándorlással összefüggő kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatást, vitát és információcserét szolgáló központ). Segíti az uniós tagállamokat a jogszerű bevándorlással kapcsolatos információcserében, az illegális bevándorlás és jogellenes tartózkodás megelőzésében, az embercsempészet elleni küzdelemben, a hamis és hamisított útiokmányok azonosításának javításában, valamint a visszatérési gyakorlatok fejlesztési módjainak megtalálásában.

327

Varga János

Végül is az „Elgondolás” nem valósult meg, de a X. NHK plenáris ülése több javaslatot fogadott el a meglévő intézményrendszer továbbfejlesztésére. A Konferencián elvetett magvakból még is fogant egy új határőr világszervezet. 2003. március 15-én Ottawában hivatalosan is bejegyezték a Borderpol-t. A több mint ezer államhatárral kapcsolatos szolgálat érdekében tevékenykedő nem profit orientált és nem kormányzati szervezet központjának ma is a kanadai főváros ad otthont. Európai irodája működéséhez a magyar rendőrség biztosítja a feltételeket.6 A XII. kongresszuson elfogadott „Működési rend” ma is érvényes keretet ad a munkának. E szerint a Konferencia a határrendészeti szerveket, a nemzetközi szerveket és szervezeteket tömörítő önkéntes fórum, amelynek alapvető küldetése a határok biztonságát fenyegető veszélyek időbeni felismerése, a problémák és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdések felvetése, megvitatása, a közös megoldások megtalálása, javaslatok, ajánlások kidolgozása. Célja a határok biztonságát fenyegető veszélyek felismerésével, a megoldások és a legjobb gyakorlat megkeresésével, a hatékony nemzetközi együttműködéssel, az eredményes munkavégzés érdekében fórumot és találkozási lehetőséget biztosítani a határrendészeti szervek vezetőinek és szakértőinek. A migrációt kibocsátó, tranzit- és célországok határrendészeti vezetőinek és szakértőinek a közös problémák megoldása érdekében az együttműködés kiterjesztése és fejlesztése, javaslatok és ajánlások kidolgozása, valamint a nemzetközi jelleg erősítése. Fő feladatai: – hatékony információcsere, – elemzések, hatástanulmányok készítése, – a határok biztonságát befolyásoló problémák felismerése, a közös megoldások megkeresése, – a határon átnyúló nemzetközi szervezett bűnözés elleni fellépés érdekében a tevékenység és a munkamódszerek kidolgozása és összehangolása, – rendszeres vezetői és szakértői munkatalálkozók szervezése, – a két- és többoldalú kapcsolatok fejlesztése, – munkacsoportok működtetése, – ajánlások, javaslatok kidolgozása. A kialakult munkarend szerint egy-két fontos határőrizeti problémát tűznek a kongresszus napirendjére. Ezek átfogó bemutatására a különböző országokból és nemzetközi szervezetekből 10-12-en tartanak előadásokat, majd kérdések felvetésére, véleménycserére és vitára is van lehetőség. A világ határrendészeti szerveinek vezetői megismertetik a résztvevőkkel a határrendészeti szervek feladatait, szervezetét, tevékenységének formáit és eredményeit. A résztvevők széleskörű áttekintést kapnak az eltérő helyzetű határrendészeti szervek legjobb gyakorlatáról. Hivatalos és személyes kapcsolatok alakulnak ki. A Konferenciák közötti időszakokban működő szekciók, munkabizottságok, majd az azokat felváltó munkacsoportok mindegyike beszámol az elmúlt konferencia óta végzett munkáról, javaslatot tesz a to6

http://www.borderpol.org/borderpol.html 2011. 09. 23.

328


vábbi feladatokra. Hivatalos két- és többoldalú megbeszélésekre is sor kerül a Konferencia ideje alatt. A plenáris ülésen a küldöttek zárónyilatkozatot fogadnak el, felkérik a Titkárságot és a Vezetői Munkacsoportot, hogy a következő konferencia témáját és napirendjét állítsa össze, döntenek a Vezetői Munkacsoport ülésének helyszínéről és idejéről. A következő Konferenciáig a tevékenység ismét különböző munkacsoportokban folyik, amelyek eredményeiről a munkacsoportot vezető országok a következő plenáris ülésén beszámolnak. A Munkacsoportoknak nincsenek állandó résztvevői, bekerülni önkéntes, illetve rotációs alapon lehet. Fő feladatuk a konferencia témáinak előzetes megvitatása, meghatározása, iránymutatás, szakmai koncepciók, eljárások kidolgozása, illetve a plenáris üléseket érintő döntéshozatal előkészítése. A 2011. évi felhívás szerint munkacsoportok az alábbi területeken működnek: – Határőr Szolgálatok Vezetői. – Parti Őrségek. – Együttműködés a határőrizeti szervek és más illetékes testületek között a kábítószer csempészet elleni harcban. – Illegális migráció elleni harc. – Vízumrendszer és beléptetés feltételei. – Analitikus adatgyűjtés. – Határforgalom-ellenőrzés.7 A munkacsoportok tevékenysége eredményeként több olyan széleskörű nemzetközi konszenzuson alapuló szakértői ajánlás került elfogadásra a plenáris ülésen, amely a határellenőrzés terén kezdeményező volt, s még a schengeni szabályozást is megelőzte, vagy azon túlmutatott. Például: – az illegális migráció hatékonyabb megelőzéséért és eltörléséért (2001); – a tolonc és a visszatelepítés megoldására (2002); – a határon átlépő nemzetközi vasúti forgalomban a bizalmi elven történő ellenőrzés végrehajtására (2002); – az emberkereskedelemmel és –csempészettel kapcsolatos szervezett bűnözés elleni hatékony fellépésre (2003); – a nemzetközi repülőtereken a határforgalom ellenőrzését és lebonyolítását együtt végző szervezetek együttműködésére (2004); – a szállítók felelősségének bevezetésére és elismerésére az illegális migráció elleni harcban; – a határforgalom-ellenőrzés követelményeire és az egységes határellenőrzésre. Az egy megállásos stratégia alkalmazására a kézből kézbe történő ellenőrzés keretei között (2005); – a határátlépés egyszerűsítésére és megkönnyítésére (2006); – a biometrikus adatokkal ellátott útlevelek ellenőrzésére (2006); – az „Integrált határforgalom-ellenőrzéshez” (2006); 7

http://www.eu2011.hu/hu/esemeny/xix-nemzetkozi-hatarrendeszeti-konferencia 2011.09.23.

329

Varga János

A magyarországi konferenciák sora egy alkalommal megszakadt. 2010. május 26-án Varsóban került sor a XVIII. NHK plenáris ülésére. A formabontó helyszínválasztás apropóját az adta, hogy az Európai Unió öt évvel azelőtt hozta létre a külső határok ellenőrzését koordináló ügynökségét, a Frontex-et8. Ebből az alkalomból, kiállításokkal egybekötött, nagyszabású jubileumi rendezvénysorozat keretei között ünnepelték meg az Európai Unió Határőrnapját, a Frontex megalakulásának ötödik évfordulóját, tartottak több szakmai fórumot. Ezen a plenáris ülésen már öt kontinens 56 államának határrendészeti szervezete és 9 nemzetközi szervezet képviseltette magát. Először vettek részt Afganisztán és Ghána küldöttei. A Konferencia fő napirendjét a határigazgatás területén alkalmazott modern technikai eszközöknek és technikai rendszereknek szentelte. A konferencia reményteli jövője A Határőrség mérhető szerepet kívánt betölteni a komplex nemzeti és európai biztonság fenntartásában, az illegális migráció kezelésében. Az európai és a térségi határbiztonság összehangolásában kezdeményező, koordinációs szerepet vállalt fel, a nemzetközi missziós és térségi biztonság erősödését céltudatosan segítette. Ennek a küldetésnek a megvalósulását figyelemreméltóan értékeli a 2007. évi minőségfejlesztési kézikönyv: A Magyar Köztársaság Határőrsége … ”1993 óta évente Nemzetközi Határrendészeti Konferenciát szervez, amely a határőrizeti–határrendészeti– határbiztonsági szervek elsőszámú világfórumává vált, s évente több mint 50 ország és 10-nél több nemzetközi szervezet képviselteti magát rajta. A Határőrség fontos szerepet tölt be az EU határbiztonsági tevékenységében, a FRONTEX munkájában.”9 A Határőrség és a Rendőrség integrációja után az integrált Rendőrség folytatja a világszerte elismert „legjobb gyakorlat” alkalmazását. Továbbra is fórumot biztosít a világ nemzeti határrendészeti szervezetei és a határrendészeti feladatokban közvetlenül érintett nemzetközi szervezetek vezető képviselőinek, hogy megvitassák a határrendészet aktuális helyzetét és az abból adódó feladatokat. A következő XX. Konferencia is Magyarországon lesz megrendezve. A jubileumi esemény előkészítése máris megkezdődött. A NHK távlatai reményteljesek, hisz a résztvevők igénylik a konferencia folytatását, mert a határőr vezetők egyedüli világméretű fóruma, amely 1993 óta megszakítás nél8

9

Frontex - European Agency for the Management of Operational Cooperation at the External Borders of the Member States of the European Union (Az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség). Kovács Ákos – Rónaszéki Áron (szerk.): CAF - jó gyakorlatok a magyar közigazgatásban. 8. (CAF Kézikönyv) 8. o. Forrás: https://caf.kim.gov.hu/download/CAF%20j%F3%20gyakorlatok%20a%20magyar%20k%F6zigazgat%E1sban.doc (2011. 09. 23.)

330


kül működik. Az, hogy mindig fontos aktuális határbiztonsági problémákat dolgozott fel, hozzájárult szerepe megerősödéséhez. Olyan fórum, amely politikailag szembenálló országok között is lehetővé teszi a szakmai érintkezést és véleménycserét. A migrációt kibocsájtó, tranzit és célállamok, valamint a nemzetközi szervezetek adatokat, tapasztalatokat cserélhetnek. Növelhetik az egymás iránti bizalmat. A Frontex erősen érdekelt abban, hogy működjön egy világméretű határrendészeti fórum, amelynek keretében lehetőség van az uniós határrendészeti elvek és gyakorlat megismertetésére, a harmadik országokkal való hivatalos és informális kapcsolatok alakítására. A folyamat fenntartásához eddig is kész volt anyagilag hozzájárulni. Mértékadó szakértők szerint szeretné teljesen égisze alá vonni ezt a kiváló lehetőséget. Hazánk számára is egyértelműek az előnyök. Ezek közül kiemelésre érdemes, hogy szilárdítja a szomszédos országok határrendészeti szervezeteivel kialakított, hagyományosan erős kapcsolatainkat, együttműködési rendszerünket. A Konferencia eddig egy alkalommal foglalkozott a képzéssel. Hasznos lenne e stratégiai ágazattal foglalkozó munkacsoport folyamatos működése. Ez elősegítené a határellenőrzési szakembereket képző intézmények közötti szorosabb nemzetközi együttműködés kialakítását. Sor kerülhetne hallgatók nemzetközi képzésére, a végzettek továbbképzésére; tudományos diákköri konferenciákon való kölcsönös részvételre; vendégoktatók, hallgatók, szakemberek tapasztalatcseréjére; részképzésekre és szakmai gyakorlatokra. A Konferencia széleskörű nemzetközi elfogadottsága alkalmat kínál további intézményes munkaformák, szervezetek létrehozására. Ezek közül könnyen konszenzus érhető el egy nemzetközi információs bázis létrehozására és könyvtárszerű használatára. A hagyományos könyvtári megoldásokkal szemben elsőbbség illetné meg az Internet alapú működést. Ez lehetővé tenné azt is, hogy a döntés után közvetlenül megkezdhesse működését, s annak során gyorsan, akár nemzetközi összefogással is bővülhetne állománya. Az eredeti kezdeményezés tudományos konferenciaként indult, amely hamarosan szakmai világfórummá nőtte ki magát. Hasznos lenne a tudományos együttműködés gondolatának újbóli felelevenítése és kiterjesztése a NHK tevékenységére. Pl: – A határellenőrzés tudományelméleti alapjainak megteremtése és közös fejlesztése. – A határellenőrzést végrehajtó szervezetek tudományos munkával foglalkozó szervezeteivel való kapcsolatfelvétel. – Megrendelések adása és feltételek biztosítása a szakmai problémák megoldására a tudományos kutatások kereteiben. Nemzetközi tudományos pályázatok kiírása. – Kölcsönös meghívás és részvétel nemzetközi konferenciákon, az eredmények oktatásba való beépítése. – Tudományos publikációk kölcsönös megjelentetése. 331

Varga János

Felhasznált irodalom: 1. Határőrségek az egységesülő Európában. A Határőrség Országos Parancsnokságának kiadványa. Budapest. 1993. 2. http://konferenciakalauz.hu/konferenciak/12866-19th-international-borderpolice-conference-2011; (Letöltés: 2011. szeptember 24.) 3. A Nemzetközi Határrendészeti Konferencia Titkárságának archív anyagai.

332

A schengeni integrált határbiztonsági rendszer

Verhóczki János rendőr alezredes, főiskolai docens Magyar Rendészettudományi Társaság titkára

A schengeni integrált határbiztonsági rendszer A Folyónak, aki folyamatosan mozgásban van, aki hegységeket vág át és síkságokat épít, aki felkavarja az iszapot, aki megmozgatja a kavicsokat és a lomha kőtömböket, aki törődik a partok között, de végül mindig eléri célját, a tengert. (Verhóczki János) Ajánlom a cikket Virányi Gergely nyá. határőr dandártábornok úrnak, aki Magyarországon az első olyan határrendészeti szakmai tananyag kidolgozásának motorja volt, amely feldolgozta a schengeni határellenőrzési rendszert. A munka eredménye a „Határellenőrzés az Európai Unióban” című könyv kiadása, illetve a Rendőrtiszti Főiskolán szervezett tanfolyam. A tanfolyam keretében több, mint száz határőr tiszt – köztük én is – tette meg első lépéseit a schengeni rendszer megismerésében. Magyarország azóta a schengeni térség része. A schengeni határellenőrzési rendszer, pedig folyamatos fejlődésen megy keresztül. Migrációs politika az Európai Unióban Az Európai Unió a jövőben az alábbi demográfiai, gazdasági, szociális kihívásokkal néz szembe: − A demográfiai változások eredményeképp, 2050-re minden két dolgozóra egy nyugdíjas jut, mely a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát kérdőjelezi meg. − A foglalkoztatottsági ráta növekedésével és a képzett szakemberek számának folyamatos csökkenésével egyre nehezebbé válik Európa magasan képzett munkaerő utáni igényének kielégítése. Különösen alacsony a kínálat a műszaki tudományok területén. − Az olyan fejlődő gazdaságok, mint Kína és India több szakembert képeznek Európánál, mely a jövőben azt eredményezheti, hogy Európa nem tudja az innováció területén eddig elért világgazdasági pozícióját megtartani. Az olyan országok, mint az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Svájc eddig sikeresen szívták el a képzett szakemberek jelentős részét a világ min333

Verhóczki János

den részéről, többek közt Európából is. Az igazságügy, szabadságjogok és biztonsági kérdésekért felelős korábbi biztos, Franco Frattini arról tájékoztatta az Európai Parlamentet, hogy a szakképzetlen munkaerő 85%-ban az Uniót választja letelepedési helyként, míg mindössze 5%-a választja az USA-t. Ezzel szemben a szakképzett munkaerő 55%-a az USA-ba áramlik, és csak 5%-a jön az EU-ba. Az Uniós migrációs politika célja tehát kettős: egyrészt, hogy a képzett munkaerő EU-ba való beáramlását megkönnyítse, elősegítse, másrészt az illegális migráció beáramlását megakadályozza. Az illegális migráció az Uniós tagországok tekintetében jelenleg az un. harmadik országok állampolgárainak engedély nélküli tömeges beáramlását jelenti az Unió tagállamainak területére. A Bizottság 2011-es becslése szerint az Unió területén 8 millióan tartózkodnak illegálisan, és ez szám minden évben fél millióval növekszik. A belső határok ellenőrzésének leépítése miatt a tagállamoknak saját államhatáraikon – amennyiben azok belső határok - nincs módjukban, olyan ellenőrzést fenntartani, amely hosszú távon csökkentené az illegális bevándorlók számát az országukban. Az ún. Tamperei Program abból indult ki, hogy a legális és az illegális migrációt csak együtt lehet kezelni, mert a legális migrációval kapcsolatos politika sikere és hitelessége elsősorban az illegális harc hatékonyságától függ. Nem lehet megkövetelni a legális migrációt, ha az illegális migráció csatornáin olcsón, egyszerűen, kötelezettségek nélkül bárki bejuthat az Unióba. A Hágai Program a tamperei célok megvalósítását viszi tovább ezen a területen, amelynek legfontosabb új eleme az ún. irányított migráció. A Hágai Program megállapítja, hogy a migráció területén átfogó megközelítésre van szükség, amely magában foglalja a migráció valamennyi szakaszát, és figyelembe veszi a migráció kiváltó okait, a belépési és befogadási politikákat, valamint a beilleszkedési és viszszatérési politikákat is. Az elöregedő európai társadalmakban a legális migráció fontos szerepet fog játszani a tudásalapú gazdaság megerősítésében és a gazdasági fejlődés elősegítésében. A harmadik országokkal fenntartott partnerségi kapcsolatokban szintén fontos szerepet játszanak a migrációt érintő, egyes országokra vonatkozó könnyítések. A Stockholmi Program célkitűzései az illegális migrációval szembeni fellépés területén: − Alapcélkitűzések: o jogszerű beutazás megkönnyítése; o az illegális bevándorlás és a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés; o menedékhez való hozzájutás biztosítása; −

Az integrált határigazgatás továbbfejlesztése. o Új vízumkódex létrehozása (Hatályba lépett: 2010.04.05.); 334


− − − −

o Közös vízumigénylési központok felállítása; o Közös európai vízumkiadási mechanizmus létrehozása; o Európai határőrizeti rendszer, az Eurosur létrehozása; o Gyorsított regisztrált utasprogram megvalósítása; o Automatizált határellenőrzés bevezetése; o Közös tengeri műveletekben való szerepvállalás; Uniós szinten rugalmas bevándorlás politika, amely a tagállamok valós munkaerő igényein alapul. A hiányzó szakmák felkészültségek előnyben részesítése; A származási és a tranzit országokkal folytatott fokozott operatív együttműködés; Az önkéntes hazatérés ösztönzése; Továbbra is prioritás az illegális migráció elleni fellépésnél: o Az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítása. o Valamely tagállam által hozott, kiutasítást elrendelő határozatot az Európai Unió teljes területén hajtsák végre (kölcsönös elismerés elvének alkalmazása a kiutasító határozatokra). o Közös légi járatok Frontex által finanszírozott rendszeres bérlése, a kitoloncoltak légi úton történő hazaszállítására. o Együttműködés a tagállamok között az úti-okmányok beszerzésénél. o Visszafogadási egyezmények kötése, alkalmazása. o Összekötő tisztviselők összehangolt alkalmazása. o Visszaküldés tilalmának figyelembe vétele. o Emberkereskedők által okozott tragédiák megelőzése. o Kiemelten kell foglalkozni a kísérő nélküli kiskorúak kérdésével.

Közös Európai Menekültügyi Rendszer Az Unióban az illegális migráció egyes esetekben menedékkérők képében jelenik meg. Ezeknek a személyeknek csak egy része a tradicionális, a Genfi Egyezmény értelmében vett menekült. Nagy részük a jobb élet, a jobb megélhetés reményében indul útnak. Ugyanakkor, ha nem is felelnek meg a Genfi Egyezmény értelmében vett menekült fogalomnak, a jó érzésű európai ember nem küldené vissza őket abba a világba, ahonnan jöttek, mert az ottani körülmények, a polgárháború, a fel nem szedett aknák, a rossz közbiztonság, az egészségügyi helyzet, az egészséges ivóvíz hiánya veszélyeztetné életüket, testi épségüket. A menekültek ellátása azonban terhet jelent az európai államok társadalmának, gazdaságának. A terheknek az uniós tagállamok közti egyenletes elosztása szempontjából rendkívül fontos, hogy az Unión belül egységes menekültügyi szabályozás érvényesüljön. A szigorúbb vagy lágyabb menekültügyi szabályozás a terhek aránytalan elosztását eredményezheti. 335

Verhóczki János

Valamennyi uniós tagállam aláírta a menekültekről szóló Genfi Egyezményt, és/vagy a New Yorki Jegyzőkönyvet. Már a Schengeni Végrehajtási Egyezmény is foglalkozott a menekültekkel, de jelenleg azt, hogy több lehetséges uniós tagállam közül, melyik köteles elbírálni a harmadik országbeli menedékkérelmet, az ún. Dublin II rendelet1 határozza meg. Tudniillik, a menedékkérő a belső határok hiánya miatt korábban akár egyszerre, vagy egymás után akár több uniós államban is beadhatta menedékkérelmét. Jelenleg az elfogadott gyakorlat az, hogy a menedékkérőt egyik állam sem küldi vissza olyan területre, ahol az élete, testi épsége veszélyben forogna, vagy üldöztetésnek, embertelen, megalázó bánásmódnak lenne kitéve. A menedékkérőtől újlenyomatot vesznek. Az újnyomat alapján egy uniós szintű informatikai rendszer, az EURODAC2 azonosítja a személyt, amennyiben korábban már valamelyik tagállamban vele kapcsolatban menekült-, vagy idegenrendészeti eljárás indult. Azt, hogy a személlyel szemben a menekültügyi eljárást melyik állam folytatja le, azt a Dublin II rendelet illetékességi szabályai szerint az érintett tagállamok, egy ún. dublini eljárás keretében határozzák meg. A külföldit ez alapján abba az államba szállítják, amely ügyében illetékes. Ennek az államnak a döntését a későbbiek folyamán a többi tagállam elfogadja. Magyarországi érintettség esetén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vesz részt a dublini eljárásban. A menekültügy területén az EU harmadik országokkal kapcsolatos politikájának célja, hogy segítséget nyújtson a harmadik országoknak a migrációkezelés és a menekültvédelem képességének javításában, az illegális bevándorlás megakadályozásában és az ellene való küzdelemben. Támogatják továbbá a migráció jogszerű módjairól való tájékoztatást, a határellenőrzési képesség javítását, az okmányok biztonságának megerősítését és a kitoloncolás problémájának kezelését. Azoknak a menekülteknek, akiknek nincs vagy már nincs joguk jogszerűen az EU-ban tartózkodni, önkéntes alapon vagy szükség esetén kötelezően vissza kell térniük hazájukba, vagy szokásos tartózkodási helyükre. Az Európai Tanács olyan hatékony kitoloncolási és hazatelepítési politika létrehozására szólít fel, amely közös előírásokon alapszik, annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon, és emberi jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza. Az Európai Unió támogatja a tagállamok azon törekvéseit, amelyek a jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok integrációjának elősegítését célozzák, mivel az integráció révén elkerülhető e közösségek elszigetelődése és szociális kirekesztődése. A legális migrációban résztvevő külföldiek esetében az a cél, hogy integrálódjanak az ország társadalmába. Ez jogokat, de a társadalmi beilleszkedést

1 2

343/2003/EK tanácsi rendelet 2725/2000/EK tanácsi rendelet

336


ösztönző, azt elősegítő kötelezettségeket is jelent. Legmagasabb cél a befogadó állam állampolgárságának megszerzése. Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EMTH) Az EMTH-t azért hozták létre, mert az elfogadott menekültüggyel kapcsolatos irányelvek ellenére, a tagállamok eltérő jogi szabályozása, szervezetrendszere, jogorvoslati lehetőségei, történelmi hagyományai miatt a menedékjoghoz való hozzáférés még mindig nem egységes az EU tagállamaiban. Az EMTH javítja majd a tagállamok közötti szolidaritást a menekültügyi kérdésekre irányuló gyakorlati együttműködésnek köszönhetően, illetve segítséget nyújt a tagállamok számára abban, hogy európai és nemzetközi kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tegyenek e téren. A schengeni egyezmények A 80-as évekre a nyugat-európai gazdasági fejlődés olyan szintre jutott, hogy a további fejlődést már akadályozta a tagállamok közös határain meglévő határellenőrzés. Mind a munkába járást, mind a szállítmányokat késleltették a határokon a határellenőrzés megléte miatt kialakult várakozások. E tarthatatlan helyzet megszüntetése érdekében 1985-ben öt tagállam (a Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Német Szövetségi Köztársaság) megkötötte a Schengeni Egyezményt, ami a tagállamok közötti határokon, rövid távon a határok átlépésének megkönnyítését, hosszú távon pedig, a határellenőrzés teljes megszüntetését irányozta elő. A belső határokon a határellenőrzés megszüntetése nemcsak az áruk és a munkaerő szabad áramlását segítette elő, hanem a bűnözők helyzetét is jelentősen megkönnyítette. Tulajdonképpen kockázat nélkül vihették át az államhatárokon keresztül az illegálisan megszerzett javakat, a körözött személyeknek nem kellett a lebukástól tartani stb. Időközben a szocialista blokk felbomlása, a Nyugat-Európába irányuló illegális migráció jelentős felerősödését eredményezte. Ez azonban már nem tudta visszafordítani a megkezdett folyamatot. 1990-ben elfogadták a Schengeni Végrehajtási Egyezményt (SVE), amelynek hatályba lépésével 1995-ben teljesen lebontották a közös államhatárokon a határellenőrzést. Egy olyan térség jött létre, ahol az ember több ország területén is átutazhat anélkül, hogy határellenőrzésen esne át. Az aláíró államok, már a Schengeni Egyezmény aláírásakor számítottak arra, hogy a kieső határellenőrzések miatt egy ún. biztonsági deficit keletkezik. A Schengeni Végrehajtási Egyezményben azokban a kompenzációs intézkedésekben egyeztek meg az aláíró államok, amelyekkel a biztonsági deficitet ellensúlyozni tudják.

337

Verhóczki János

A Schengeni Egyezmény eredményei arra ösztönözték a többi európai uniós országot, hogy néhány kivételtől eltekintve csatlakozzanak a Schengeni Egyezményhez, és alkalmazni kezdjék a schengeni joganyagot. Az időközben megalakult Európai Unió azokat a kérdésköröket, amelyekkel a Schengeni Egyezmények is foglalkoztak a harmadik pilléres együttműködés körébe sorolta. Az Amszterdami Egyezménnyel, 1997-ben, a schengeni joganyag nagy részét az Unió első pillérébe emelték be a közös politikák közé. A schengeni jog így az uniós jog része lett. Ezzel lehetővé vált az egységes, az Unió intézményei által történő szabályozás. Az Amszterdami Egyezmény hatályba lépése után (1999) az Unióhoz csatlakozó országoknak már el kellett fogadni a schengeni előírásokat is. A korábban Uniós taggá vált tagállamok (Egyesült Királyság és Írország) továbbra is fenntarthatják különállásukat. Írország, valamint az Egyesült Királyság a schengeni joganyag egy részét jelenleg is alkalmazza és bármikor kérheti, hogy a schengeni vívmányok rendelkezései egy részének vagy egészének alkalmazásában részt vehessen. Lisszaboni Szerződéssel a hárompilléres felosztás megszűnt. A nem minden uniós tagállamra kiterjedő schengeni együttműködést a megerősített együttműködés szabályainak e területen történő alkalmazásának bevezetésével hidalták át. A schengeni előírások átvétele a csatlakozó országok számára két lépcsőben történik. A két lépcsős alkalmazás két ok miatt szükséges. Az egyik, hogy az újonnan csatlakozó tagállam felkészüljön a schengeni követelmények teljesítésére. (pl. schengeni ellenőrzési rendszer kiépítése a külső határokon, vagy a Schengeni Információs Rendszer tagállami részének előkészítése). A másik, hogy az Unió meg tudjon róla győződni, hogy az adott ország megfelel a Schengeni Egyezmény által támasztotta követelményeknek. A belső határokon az adott országban csak ezután bontják le a határellenőrzést. A schengeni filozófia főbb elemei A belső határokon a határellenőrzés megszűnik, a belső határ bárhol ellenőrzés nélkül átléphető, mind a szabad mozgás jogával rendelkező állampolgárok, mind a harmadik országok állampolgárai számára, nemcsak a közutakon, hanem bárhol, akár a szántóföldön is. Az átlépő személynek azonban rendelkeznie kell az adott államban jogszerű tartózkodását igazoló okmánnyal, okmányokkal. A határellenőrzés a schengeni térség külső határain egységes feltételek szerint kerül végrehajtásra valamennyi érintett tagállamban. Ez azt jelenti, hogy azonosak a vízummentes országok valamennyi tagállamban, egységes a vízumrendszer, egységes a vízumkiadási gyakorlat és egységesek a határátlépés feltételei, valamint a határátkelőhelyek közötti határszakaszokat egységes követelmények (létszám, technikai feltételek stb.) szerint őrzik. Az Egységes határellenőrzést a közösségi rendeletként kiadott Határellenőrzési Kódex (526/2006 EK rendelet) és a Határőrök Gyakorlati Kézikönyve biztosítja. 338


A határt átlépő személyeket állampolgárságuk alapján két külön kategóriába sorolják. Az egyik a szabad mozgás jogával rendelkezők köre. Részükre a külső határok átlépése egyszerűbb feltételekkel és egyszerűsített ellenőrzési procedúrával történik. Az Unió tagállamainak és a rendszerhez csatlakozó néhány más ország (EGT tagállamok, Svájc) területén való tartózkodás feltételei is egyszerűbbek. A másik kategória a harmadik országbeli állampolgárok köre, akik számára a schengeni térségbe való belépés szigorúbb követelményekhez és szigorúbb ellenőrzéshez kötött. A tagállamok határellenőrzéshez fűződő érdekeit a külső határokon kell érvényesíteni. A tagállamok tisztségviselői az általuk végrehajtott ellenőrzés során (határellenőrzés, közbiztonsági-, közlekedésrendészeti ellenőrzés stb.) nemcsak a saját államuk bűnüldözési, közbiztonsági- érdekeit, hanem valamennyi tagország érdekeit kell, hogy érvényesítsék. A határellenőrzésnek elő kell segítenie az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni küzdelmet, és meg kell előznie a tagállamok belső biztonságát, közrendjét, közegészségügyét és nemzetközi kapcsolatait fenyegető veszélyeket. Fel kell fednie a tagállamok területén elkövetett bűncselekmények elkövetőit, és a tagországokban körözött személyeket, járműveket, tárgyakat. A más tagállamok érdekeinek magyarországi biztosítását a Schengeni Információs Rendszer és a SIRENE irodák rendszere biztosítja. A belső határokon a tagállami határellenőrzés kiesése miatt a rendőri szervek közötti együttműködés sok területen egyszerűbbé és szorosabbá vált a schengeni kompenzációs intézkedések bevezetésével. Ez azért szükséges, mivel a jogellenes cselekményeket elkövetők ellenőrzés nélkül, szabadon mozoghatnak az országhatárokon át, a rendőr tevékenysége viszont, túlnyomóan a saját állama területére korlátozódik. A határellenőrzés egyes indokolt esetekben ideiglenesen visszaállítható. (Ilyen események voltak eddig pl. a salzburgi csúcstalálkozó, az illegális albán bevándorlók tömeges megjelenése a német határokon, a futball világ-, illetve európa bajnokság). A határellenőrzés visszaállításáról csak ideiglenesen lehet szó, mivel az ellenőrzés nélküli határátlépés lehetősége a schengeni rendszer lényeges eleme. A schengeni egyezmény területi érvényessége A schengeni térséghez való tartozás azt jelenti, hogy ezen országok belső határain határellenőrzés nélkül át lehet lépni. Jelenleg 25 ország tartozik a schengeni térséghez. Az Európai Unió 27 tagja közül 22 ország, így Ausztria, Belgium, Csehország,

339

Verhóczki János

Dánia3, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország. Az Unión kívüli országok közül: Norvégia, Izland, Svájc, társulási egyezménnyel csatlakozott a schengeni térséghez. Ezek az országok az összes schengeni előírást alkalmazzák. Területük a schengeni térség részét képezi. Az Európai Unió tagállamai közül a következő 5 ország - Bulgária, Ciprus, Egyesült Királyság, Írország és Románia továbbra sem része a schengeni térségnek. Bulgária, Ciprus és Románia, és az EGT tagállam Liechtenstein felkészül a teljes jogú schengeni csatlakozásra. Az Egyesült Királyság és Írország esetében az adott ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e a későbbiek során a schengeni térséghez vagy sem, illetve, hogy alkalmaz-e egy-egy schengeni előírást, vagy sem. A schengeni egyezmények érvényességi területe a tagállamok európai felségterületére, valamint a Kanári szigetekre (Spanyolország), Madeirára és az Azori szigetekre (Portugália) terjed ki. Tehát nem vonatkozik a tagállamok esetlegesen meglévő tengerentúli, gyarmati területeire, vagy például a Spanyolországhoz tartozó, az Afrikai kontinensen lévő Ceutára és Melilára. Schengeni alapfogalmak „Belső határok”: – A teljes jogú schengeni tagállamok közös szárazföldi határai, beleértve az álló vagy folyóvizeken áthaladó határokat is; – A teljes jogú schengeni tagállamok belső légi járatok indítására és fogadására szolgáló repülőterei. – Belső légi járat: olyan, kizárólag a teljes jogú schengeni tagállamok területéről induló, illetve oda érkező légi járat, amely harmadik ország területén nem szakítja meg az útját; – A tagállamok tengeri, folyami és tavi kikötői, amelyek rendszeres kompjárat céljára szolgálnak. – Rendszeres kompjárat: a teljes jogú schengeni tagállamok területén található, ugyanazon két vagy több kikötő közötti bármely kompjárat, amely nem köt ki a tagállamok területén kívül, és amely utasokat és járműveket szállít nyilvános menetrend szerint;

3

Dánia helyzete speciális. Az ország még akkor csatlakozott a Schengeni Egyezményhez, amikor a schengeni jog még nem volt az uniós jog része. Olyan fenntartást fűzött a csatlakozáshoz, amelynek alapján minden schengeni döntéssel kapcsolatban van 6 hónapja, ami alatt eldöntheti, hogy alkalmazza, vagy nem alkalmazza az adott rendelkezést. Természetesen a nemleges válasz esetén a többi ország is tehet válaszlépéseket.

340


„Külső határok”: A tagállamok szárazföldi határai, beleértve az álló- vagy folyóvizeken áthaladó határokat, tengeri határokat és repülőtereket, folyami, tengeri és tavi kikötőket, amennyiben ezek nem belső határok. Magyarország határszakaszai közül 2007. december 21. után belső határnak minősül, és ezért megszűnt a határellenőrzés a magyar-osztrák, a magyar-szlovák és a magyar-szlovén határszakaszon, külső határnak minősül, a magyar-ukrán, a magyar-szerb, a magyar-román és magyar-horvát szakasz. „A szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyek”: Az uniós polgárok, valamint harmadik országok azon állampolgárai, akik a szabad mozgás jogát gyakorló valamely uniós polgár családtagjai. Azon harmadik ország állampolgárai és családtagjaik állampolgárságuktól függetlenül, akik egyrészről a Unió és tagállamai, másrészről az említett országok közötti megállapodások értelmében az uniós polgárokéval megegyező jogokat élveznek a szabad mozgás tekintetében. Ezek az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezmény részes tagállamai, illetve Svájc. Ha az Uniós országok listájából szeretnénk levezetni egy matematikai képlettel azon államok listáját, amelyek állampolgárai saját joguk alapján a szabad mozgás jogával rendelkeznek, akkor a képletet a következőképpen írhatjuk fel: Eu tagországok (27) + Norvégia, Izland, Lichtenstein + Svájc = 31 ország állampolgárai. A szabad mozgás jogával rendelkeznek ezen állampolgárok harmadik országbeli családtagjai is. A családtagok alatt a házastársat; az állampolgár és a házastárs 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazottját; az állampolgár vagy házastársa eltartott felmenőjét értjük. A szabad mozgás joga a Szerződésekből származik. A szabad mozgás jogát nem a személyi igazolvány vagy az útlevél keletkezteti, az csak annak igazolására szolgál. A szabad mozgás joga akkor is megilleti az EGT állampolgárt, ha ezekkel a dokumentumokkal nem rendelkezik, de más módon tudja állampolgárságát igazolni. A szabad mozgás joga nemcsak a schengeni területre terjed ki, hanem kiterjed a 30 EU-EGT ország területére és a Svájccal kötött külön egyezmény alapján Svájc területére is. „harmadik ország állampolgára”: Röviden úgy fogalmazható meg, hogy nem EU, nem EGT és nem svájc állampolgára és nem ezek családtagja. Az integrált határbiztonsági rendszer főbb elemei Az integrált határigazgatás koncepciója – az EU területére be- es onnan kilépő személyek forgalmára alapozva – magában foglalja az ellenőrzési mechanizmusoknak az eszközök felhasználásával történő egyesítését. Ide tartoznak a tagállamok harmadik országokban lévő konzulátusain, a szomszédos harmadik országokkal történő együttműködésben, a határokon, valamint a schengeni térségen belül hozott intézkedések.

341

Verhóczki János

A schengeni térség biztonságát a schengeni tagországok rendőri, határrendőri szerveinek közösen kell biztosítani. A tagállamok által foganatosított intézkedések hatása nemcsak a schengeni tagállamok területén, hanem a migrációt kibocsátó és a tranzit államok területén is érvényesül. Az integrált határbiztonsági rendszer főbb elemei: Egységes vízumrendszer, és vízumkiadási gyakorlat, (Vízuminformációs rendszer, [VIS]); Okmánytanácsadók vezénylése a migrációt kibocsátó, illetve tranzitországokban; A szállító vállalatok felelőssége; Egységes külső határellenőrzés; A gyorsreagálású határvédelmi csapatok alkalmazása a külső határokon4; Schengeni Információs Rendszer (+SIRENE irodák rendszere); Mélységi ellenőrzés; Rendőri együttműködés a tagállamok hatóságai között: o Közös járőrszolgálat; o Kapcsolattartási szolgálati helyek üzemeltetése a belső határokon; o Határon átnyúló megfigyelés; o Határon átnyúló üldözés; o Összekötő tiszt alkalmazása. Egységes vízumrendszer és vízumkiadási gyakorlat A harmadik ország állampolgárai számára az egyik beutazási, és tartózkodási feltétel az érvényes vízum megléte. A vízumot a vízumkötelezett államok állampolgárainak főszabály szerint az utazás előtt valamely schengeni tagállam külképviseletén kell kérni. A határátkelőhelyeken főszabály szerint nincs vízumkiadás, erre csak az EGT- állampolgárokkal utazó harmadik országbeli családtagjai esetében kerülhet sor, más harmadik országbeli állampolgárok esetében csak egészen kivételes körülmények között (pl. meghalt családtag temetésére utazik, és igazolni tudja, hogy nem volt lehetősége előzetesen vízumot felvenni, vagy sürgős gyógykezelésre szorul.) A schengeni tagállamok tekintetében az 539/2001 EK rendelet egységesen határozza meg a vízummentes5és a vízumkötelezett6 országok körét. A 810/2009/EK rendelet a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról egységes vízumkiadási rendet ír

4 5 6

863/2007 EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 539/2001 EK rendelet II. számú melléklet Lásd 539/2001 EK rendelet I. számú melléklet

342


elő és közli azon országok listáját, amelyek állampolgárai repülőtéri tranzitvízum beszerzésére kötelezettek. A klasszikus megfogalmazás szerint a vízum egy adott állam területére való beutazásra, átutazásra, és tartózkodásra jogosító engedély. A Vízumkódex szerint az „egységes vízum” valamely tagállam által kiadott engedély a következőkre vonatkozóan: a) a tagállamok területén való átutazás vagy a tagállamok területére történő első beutazás napjától számított bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodás; b) a tagállamok nemzetközi repülőtéri tranzitterületén történő áthaladás; Tehát a schengeni vízum esetében egy tagállam olyan vízumot ad ki, amely nem csak a saját területén való tartózkodásra, hanem a többi schengeni tagállam területén való tartózkodásra is feljogosítja birtokosát. A „repülőtéri tranzitvízum” olyan vízum, amely egy vagy több tagállami repülőtér nemzetközi tranzitterületén történő áthaladásra érvényes. Az egységes vízum puszta birtoklása nem jelent automatikus beutazási jogot. Tehát a vízum engedélyként való feltüntetése sem teljesen igaz, mivel a vízum nem az adott országba való automatikus belépésre jogosítja a személyt. A belépéshez meg kell felelnie a határellenőrzéskor az előírt belépési feltételeknek is. Amennyiben a személy ennek nem felel meg a vízum tulajdonosát a határról visszafordíthatják. A vízumot az útlevélbe, vagy ritkább esetekben külön lapra helyezik el. A vízum időbeni érvényessége: Az a vízumban meghatározott dátumtól - dátumig terjedő időtartam, amely időszak alatt, a vízum utazásra felhasználható. Tartózkodási idő: A vízumon napokban meghatározott időtartam, amely időtartam alatt a vízum birtokosa jogszerűen tartózkodhat a schengeni térségben, vagy annak egy meghatározott részén. A tartózkodási időt a schengeni külső határon való belépéstől kell számítani. Schengeni vízumtípusok: repülőtéri tranzit vízum (A): egy vagy több tagállami repülőtér nemzetközi tranzitterületén történő áthaladásra érvényes .7 Mind az induló ország, mind a célállam a schengeni térségen kívül van. Csak az átszállásra szolgáló repülőtér van a schengeni térségben. A repülőtéri tranzitvízum nem jogosít az ország felségterületére való belépésre, tartózkodásra. Amennyiben a személy elhagyja a tranzitterületet (pl. magyar viszonylatban átszállás miatt átmegy Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljáról, az 1-es ter-

7

Repülőtéri tranzitvízum felvételére kötelezettek az alábbi államok polgárai: Afganisztán, Banglades, Kongói Demokratikus Köztársaság, Eritrea, Etiópia, Ghána, Irán, Irak, Nigéria, Pakisztán, Szomália, Srí Lanka

343

Verhóczki János

minálra) akkor a repülőtéri tranzitvízum már nem elégséges, ehhez már átutazás céljából kiadott C típusú vízum kell). rövid távú tartózkodásra jogosító vízum (C): egyszeri, kétszeri vagy többszöri beutazásra, és a tagállamok területére történő első beutazás napjától számított bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosít, a schengeni térség területén. Átutazásra jogosító C típusú vízum: A „C” típusú vízum speciális formája. A tartózkodási idő a schengeni térségen való átutazáshoz szükséges idő. A vízum megjegyzés rovatában az „átutazás” szó szerepel. Területileg korlátozott vízum (LTV). Nem a schengeni térség egészére érvényes vízum. Huzamos tartózkodásra jogosító vízum (D): ún. nemzeti vízum. Míg az A,C típusú vízum kiadási szabályainak meghatározása uniós jogkörbe tartoznak, a D típusú vízum kiadási feltételeinek meghatározása a vízumkódex keretein belül nemzeti hatáskör. A „D” típusú vízum 3 hónapnál hosszabb tartózkodásra jogosít az azt kiállító tagállamban. A többi tagállam területén bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosít. A schengeni külső határon történő beutazáskor mentesít az „A” vagy a „C” vízum beszerzésének kötelezettsége alól. Feltétel hiányos beutazóknál is (pl. akivel szemben valamely schengeni tagállam beutazási tilalmat rendelt el) tranzitra jogosít, kivéve, ha a beutazás szerinti állam nemzeti tiltó listáján van a birtokosa. Kiadása meghatározott célhoz kötött. Ilyen cél lehet pl. a kereső tevékenység folytatása, tanulmányi, gyógykezelési, stb. cél. A vízummentes és vízumkötelezett országok: Főszabály: Az 539/2001 EK rendelet I. sz. mellékletében felsorolt országok állampolgárai vízumkötelezettek, és vízumkötelezettek az ezekben az országokban tartózkodó és ilyen ország úti okmányával rendelkező menekültek és hontalanok. Vízummentesen utazhatnak be a schengeni térségbe a rendelet II. számú mellékletében felsorolt országok állampolgárai, illetve az a menekültként vagy hontalanként elismert külföldi, aki a teljes jogú schengeni tagállam, valamint Ciprus, Románia és Bulgária által, illetve a II. számú mellékletben felsorolt állam által kiállított úti okmánnyal rendelkezik. A vízumkötelezett országok állampolgárai vízummentes beutazásának esetei: tartózkodási engedélye van; Kishatárforgalmi engedéllyel rendelkező személyek a kishatárforgalmi rezsim keretein belül (Jelenleg Magyarország tekintetében az ukrán állampolgárok. Ők viszont csak a jogszabályban meghatározott, határ menti településeken tartózkodhatnak.)

344


Tagállamok területén tartózkodó harmadik országbeli diákok iskolai kirándulás keretében. Nem kell repülőtéri tranzitvízumot beszerezni azon, egyébként vízumkötelezett személyeknek, akik: o már rendelkeznek valamely tagállam által kiadott, érvényes egységes vízummal, hosszú idejű tartózkodásra jogosító nemzeti vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek; o harmadik országbeli állampolgárok, akik az Amerikai Egyesült Államok, Andorra, Japán, Kanada vagy San Marino által kiadott olyan érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, amely birtokosának feltétel nélküli visszatérést biztosít, o azon harmadik országbeli állampolgárok, akik rendelkeznek valamely tagállamnak vagy EGT tagállamnak a területére, az Amerikai Egyesült Államokba, Japánba vagy Kanadába érvényes vízummal, vagy a vízum felhasználása után visszatérnek az említett országokból; o az uniós polgárok családtagjai, o a diplomata-útlevelek birtokosai; o a repülőgépek személyzetének azon tagjai, akik a nemzetközi polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény valamely szerződőfelének állampolgárai. A Vízuminformációs Rendszer (VIS) A rendszer jelenleg kialakítás alatt van. Magyarországon 2010 októberétől teszt üzemben folyik a kipróbálása, illetve az alkalmazási tapasztalatok gyűjtése. A közösségi jog előírásaiból következően bizonyos harmadik országokból származó utazókra vízumkötelezettség van érvényben. Az említett kategóriába tartozók esetében a tagállamok harmadik országokban lévő konzulátusai a vízumkérelem benyújtásakor előzetes ellenőrzést végeznek azzal kapcsolatban, hogy az ilyen utazók teljesitik-e a belépés és a tartózkodás feltételeit. A vízum kérelmezésekor rögzítik a rendszerben a kérelmező biometrikus ismertetőjegyeit. A rövid távú tartózkodásra jogosító vízum beszerzésére kötelezett, harmadik országból származó állampolgárokat a Vízuminformációs Rendszer (VIS) segítségével ellenőrzik majd a határátlépéskor, illetve a schengeni területen való tartózkodás során. Okmánytanácsadók vezénylése a migrációt kibocsátó, illetve tranzit-országokba A schengeni államok területére való tiltott beutazás megakadályozása szempontjából nagy jelentősége van a hamis, vagy meghamisított okmányok felismerésének. Mivel az illegális beutazás sok esetben azzal kezdődik, hogy a külképviseleten a 345

Verhóczki János

harmadik országbeli külföldi már hamis okmányokkal igényel vízumot, ezért lényeges, hogy a külképviseleten dolgozók felismerjék az ilyen hamisított, vagy más nevére szóló okmányt. A repülőtereken szintén fontos, hogy hamis, érvénytelen, más nevére szóló okmánnyal rendelkező, vagy illegális migrációs céllal utazó személyek ne szálljanak repülőgépre és ne utazzanak be a schengeni térségbe. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy amennyiben egy gép már leszállt a schengeni térségben lévő repülőtéren, a tartózkodási joggal nem rendelkező külfölditől már nem, vagy csak nagyon költségesen lehet megszabadulni. Az ilyen külföldiek a leszállás után ugyanis menekültstátuszért folyamodhatnak, és az elhúzódó menekültügyi eljárást kihasználva bejutnak az országba és sok esetben eltűnnek a hatóságok látóköréből. Esetenként a légi úton érkező külföldiek - az utazás során a repülőgépen vagy a leszállás után, még a határellenőrzés előtt - eltüntetik okmányaikat, így nem lehet megállapítani személyazonosságukat, illetve hogy honnan, melyik géppel érkeztek. Visszaküldésük ezért szinte lehetetlen. Az ilyen és ehhez hasonló cselekmények megakadályozására, a tagországok okmánytanácsadókat küldenek a migrációt kibocsátó, illetve tranzit-országokban lévő külképviseleteikre. Az okmánytanácsadók felkészítik külképviseletek vízumkérelemmel foglalkozó munkavállalóit, illetve a légitársaságok beszállítással foglalkozó személyzetét a hamis, hamisított útiokmányok kiszűrésére. Az okmánytanácsadók esetenként személyesen is ellenőrzik a vízumkérelemhez benyújtott okmányokat, illetve a repülőtereken a beszálló utasokat. A gyanús, hamis okmánnyal, vagy illegális migrációs célzattal rendelkező személyek esetében azt tanácsolják a légitársaságnak, hogy az illetőt ne vegyék fel a gépre, mivel a belépési feltételek hiányában nagy valószínűség szerint vissza kell őt szállítaniuk. A szállító vállalatok felelőssége A szállító vállalatok és a schengeni tagállamok határellenőrző szervei között alapvető érdekkülönbség van. A szállító vállalatok abban érdekeltek, hogy minél több embert szállítsanak és ebből minél nagyobb hasznot érjenek el. A határellenőrző szerveknek pedig, az a törvényben meghatározott feladatuk, hogy csak a jogszerű belépés feltételeivel rendelkező személyek léphessenek be a schengeni térségbe, és akik ezekkel a feltételekkel nem rendelkeznek, azok forduljanak vissza és ne maradjanak az országban, illetve a határátkelőhely területén. Ezt az alapvető érdekkülönbséget a schengeni tagállamok úgy oldották fel, hogy kötelezték a területükön működő szállító vállalatokat annak ellenőrzésére, hogy az utazni szándékozó harmadik országbeli külföldi rendelkezik-e az adott országba, vagy az adott ország területén át más célállamba való belépéshez, vagy átutazáshoz szükséges érvényes útiokmánnyal.

346


Ez az ellenőrzési kötelezettség légi, vízi, és a menetrend szerint közlekedő közúti szállítókat is kötelezi. A vasúti szállítókat a vasút jellegéből adódóan ez a kötelezettség nem terheli. Amennyiben a külföldi nem felel meg a belépési feltételeknek, vagy az adott országból nem lehet a célországba továbbszállítani, minden szállító vállalatot (a vasutat is), visszaszállítási kötelezettség terhel. Ha a visszaszállítás azonnal nem hajtható végre, a visszaszállításig a harmadik országbeli állampolgár tartózkodásával összefüggésben felmerülő költségeket a szállító vállalat viseli. Amennyiben valamely arra kötelezett szállító vállalat nem tesz eleget ellenőrzési kötelezettségének, (értsd: olyan harmadik országbeli állampolgárt szállít a schengeni térségbe, akinek nincs érvényes úti okmánya és nem tudja bizonyítani, hogy az ellenőrzési kötelezettségének a tőle elvárható gondossággal eleget tett) azt bírsággal kell sújtani. A közrendvédelmi bírság összege jelenleg Magyarországon szállított személyenként 3 000-5 000 euró közötti forintösszeg. Bírsággal sújtják azt a légi fuvarozót is, aki az EU-n vagy a schengeni térségen kívülről szállít utast az EU, vagy a schengeni térség területére és a szállított személyekről nem szolgáltat adatot, vagy hibás adatot szolgáltat. Ez utóbbi rendelkezés nem a schengeni rendszerrel, hanem a terrorizmus elleni fellépéssel van összefüggésben. A külső határok átlépésének szabályai A schengeni külső határ csak a határellenőrzési kódexben meghatározott feltételekkel, a kijelölt határátkelőhelyen, annak nyitvatartási idejében léphető át. Ez alól a szabály alól a Kódex kivételt engedélyez: Egyének vagy csoportok esetében, különleges igény alapján, feltéve hogy rendelkeznek a nemzeti jogszabályokban előírt engedélyekkel, és ez nem ellentétes a tagállamok közrendjével, vagy belső biztonságával kapcsolatos érdekekkel; Egyének vagy csoportok esetében egy előre nem látható szükséghelyzet bekövetkezése esetén. A tagállamok az engedély nélküli határátlépést, valamint az illegális határátlépéshez, illetve tartózkodáshoz nyújtott segítséget szankcionálják. A három hónapot meg nem haladó tartózkodás céljából történő beutazás szabályozása az uniós jog hatálya alá tartozik, a három hónapot meghaladó tartózkodás céljából történő beutazás szabályainak meghatározása elsődlegesen tagállami hatáskör. Ebből következik, hogy a huzamos tartózkodás szabályai tagországonként változnak, de ezek a szabályok csak az adott tagállam területére érvényesek. Az uniós jog a külső határok átlépése kapcsán megkülönbözteti a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyeket és a harmadik országok állampolgárait.

347

Verhóczki János

A szabad mozgás uniós jogával rendelkezők beutazása a schengeni térségbe A szabad mozgás jogával rendelkezők köre: EU, EGT tagállamok és Svájc állampolgárai, valamint ezek harmadik országbeli családtagjai8. A határátlépés feltételei: EU, EGT tagállamok és Svájc állampolgárai esetében: érvényes úti okmánnyal, vagy személyazonosító igazolvánnyal jogosult beutazni. Ha nincs nála érvényes úti okmány vagy személyazonosító igazolvány, lehetőséget kell biztosítani annak bemutatására, illetve más okmány elfogadása, amellyel bizonyítani tudja a szabad mozgáshoz való jogát. Ez lehet bármely személyazonosságot és állampolgárságot igazoló okmány, dokumentum. A beutazás célja, időtartama, anyagi fedezete nem kérhető számon. Beutazásuk megtagadása csak súlyos közrend, közbiztonsági veszély esetén lehetséges. Határátlépéskor regisztrálni nem lehet, bélyegzés az úti okmányában nincs. Az EU, EGT tagállamok, Svájc állampolgárainak harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja esetében érvényes úti okmánnyal és érvényes vízummal jogosult beutazni a Magyar Köztársaság területére. Vízummentesen utazhat be ha: o rendelkezik valamely EU, EGT tagállam, illetve Svájc által kiadott tartózkodási kártyával, o olyan harmadik ország állampolgára, amely nem vízumkötelezett. Tartózkodási kártya hiányában, amennyiben bizonyítja, hogy sürgősen utaznia kell és nem volt módja előzetesen vízum beszerzésére, megilleti az államhatáron, gyorsított eljárásban, ingyen kiállított vízum. Ha a családtag beutazási tilalom alatt áll a SIS-ben, nem szabad automatikusan visszairányítani. Vizsgálni kell miért, milyen eljárásban kapta a beutazási tilalmat, és csak, ha valós veszélyt jelent a közrendre, akkor lehet megtagadni a beléptetését. Harmadik ország állampolgárai esetében Érvényes, a határ átlépésére jogosító úti okmánnyal vagy okmányokkal rendelkeznek; érvényes vízummal rendelkeznek, ha a 2001. március 15-i 539/2001/EK tanácsi rendelet értelmében vízumkötelezettek, kivéve, ha érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek; igazolják a tervezett tartózkodás célját és körülményeit, és megfelelő anyagi fedezettel rendelkeznek mind a tervezett tartózkodás időtartamára, mind pedig a származási országba való visszatéréshez vagy egy olyan harmadik 8

A 2007. évi I. törvény úgy rendelkezik, hogy „a velük utazó vagy hozzájuk csatlakozni szándékozó” harmadik országbeli családtag rendelkezik a szabad mozgás jogával.

348


országba történő átutazáshoz, ahová őket biztosan beengedik, illetve képesek ezt a fedezetet jogszerűen biztosítani; nem állnak beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a SIS-ben; nem jelentenek veszélyt a tagállamok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyre vagy nemzetközi kapcsolataira, különösen nem állnak a tagállamok nemzeti adatbázisaiban szereplő ugyanezen okok miatt beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt. Egységes külső határellenőrzés A határellenőrzés a határforgalom ellenőrzésből (határátkelőhelyen áthaladó utas és járműforgalom ellenőrzése, bele nem értve a vámellenőrzést) és határőrizetből (határátkelőhelyek közötti határszakaszok és a határátkelőhelyek nyitvatartási időn túli őrizete) áll. A határforgalom ellenőrzése a külső határokon A határforgalom ellenőrzése közúti, légi, vasúti, és vízi határátkelőhelyeken történik. A vízi és vasúti forgalomban az ellenőrzés történhet menetközben is. Az ellenőrzések a határt átlépő személy birtokában lévő szállítóeszközökre és tárgyakra is kiterjedhetnek. Valamennyi végrehajtott átvizsgálásra az érintett tagállam nemzeti jogszabályait kell alkalmazni. Kétféle ellenőrzési módot különböztet meg Kódex. Ezek: a minimum és az alapos ellenőrzés. Minden személyt minimum-ellenőrzésnek kell alávetni annak érdekében, hogy a be- vagy felmutatott úti okmányok alapján személyazonosságát megállapítsák. Minimum ellenőrzést alkalmaznak az EU, EGT tagállamok és Svájc állampolgárainak, valamint harmadik országbeli családtagjaik ellenőrzésekor, amely kiterjed a személyazonosság, állampolgárság, az útiokmány (személyi igazolvány) érvényességének, és eredetiségének vizsgálatára, valamint a harmadik országbeli családtag esetén a vízum, vagy tartózkodási engedély (kártya) ellenőrzésére. Az utóbbiak hiányában a családi kapcsolat meglétére. Az ellenőrzés magában foglalhatja a lopott, jogellenesen használt, elveszett és érvénytelenített dokumentumokra vonatkozó információk, adatbázisokban történő ellenőrzését, illetve az útiokmányok eredetiségének technikai eszközökkel történő vizsgálatát. Szúrópróbaszerűen, valamint gyanúok esetén körözési ellenőrzést kell végrehajtani a nemzeti adatbázisokban és a SIS-ben. Fontos tudni, hogy az EU, EGT tagállamok és Svájc állampolgárainak útiokmányában nem helyeznek el átléptető bélyegzőt a határátlépéskor, illetve ezek

349

Verhóczki János

az állampolgárok - csupán csak a határátlépés ténye miatt - nem regisztrálhatóak az informatikai rendszerekben. A harmadik országbeli családtag esetén az átléptető bélyegzőlenyomat elhelyezése kötelező, amennyiben nem rendelkezik tartózkodási kártyával. (Értelemszerűen. Ha van tartózkodási kártya, bélyegzőt nem kell elhelyezni.) Alapos ellenőrzést alkalmaznak a határellenőrzést végrehajtó szervek be- és kiutazáskor a harmadik országok állampolgárainak ellenőrzésekor. Alapos ellenőrzés kiterjed az alábbiakra: Beutazáskor: személyazonosság megállapítása; állampolgárság megállapítása; útiokmány, vízum eredetiségének, területi és időbeni érvényességének vizsgálata; amennyiben a személy vízumkötelezett a vízumbirtokos személyazonosságának és a vízum eredetiségének a vízuminformációs rendszer (VIS) adatainak lekérdezésével történő ellenőrzése útiokmányban szereplő be-és kiléptető bélyegzőlenyomatok vizsgálata, annak adataiból a jogszerű tartózkodás időtartamának megállapítása; az utazás céljának, és az ezt igazoló dokumentumok ellenőrzése, a tartózkodás céljának, időtartamának megfelelő, a visszatérést vagy a továbbutazás biztosító anyagi fedezet meglétének ellenőrzése, illetve hogy ezt az anyagi fedezetet képes-e jogszerűen megszerezni; a személy, jármű és a személy birtokában lévő tárgyak ellenőrzése a SIS-ben, valamint a nemzeti adatbázisokban, a jármű átvizsgálása (jelent-e veszélyt a biztonságra). Kiutazáskor: – annak vizsgálata, hogy a harmadik ország állampolgára rendelkezik-e a határátlépéshez szükséges érvényes okmánnyal; – az úti okmány vizsgálata abból a szempontból, hogy találhatóak-e rajta hamisításra utaló jelek; – annak ellenőrzését, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár nem minősül-e valamely tagállam közrendjét, belső biztonságát, közegészségügyét vagy nemzetközi kapcsolatait veszélyeztető személynek; – az ellenőrzés magában foglalhatja: o vízumkötelezett személy esetében annak vizsgálatát, hogy az érintett személy rendelkezik-e érvényes vízummal, és a VIS adatainak a lekérdezését; o annak vizsgálatát, hogy az érintett személy nem lépte-e túl a tagállamok területén engedélyezett tartózkodás maximális időtartamát;

350


a SIS-ben és a nemzeti adatállományokban tárolt, a személyekre és tárgyakra vonatkozó figyelmeztető jelzések lekérdezése; Mind a belépéskor mind a kilépéskor harmadik országbeli állampolgárok okmányait átléptető bélyegzővel kell ellátni. Ebből lehet ellenőrzéskor megállapítani, hogy a külföldi nem sértette-e meg a tartózkodás szabályainak időbeli korlátait. Az alapos ellenőrzés egyes elemeinek alkalmazásától csak abban az esetben lehet eltekinteni, ha előre nem látható rendkívüli helyzet miatt az utasok várakoztatása jelentősen megnő, és ezért elrendelik az ellenőrzések könnyítését. A beléptető bélyegző alkalmazásától azonban ilyenkor sem lehet eltekinteni. o

Határőrizet a külső határokon A schengeni térségben a határőrizet alatt a külső határ határátkelőhelyek közötti szakaszainak, továbbá a határátkelőhelyek területének nyitvatartási időn túli rendészeti jellegű felügyelet alatt tartását, azaz őrzését, ellenőrzését értik. A határőrizet kifejezést rendszerint tágabb értelemben alkalmazzák. Nemcsak a szárazföldi határszakaszok, hanem a tengereken, tavakon, folyóvizeken húzódó vízi határszakaszok őrizetét is magában foglalja. A határőrizet fő célja a jogellenes határátlépések megakadályozása, a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem, valamint a határt illegálisan átlépő személyek elleni intézkedések meghozatala. A határátkelőhelyek közötti határőrizetet a fennálló vagy várható kockázatoknak és veszélyeknek megfelelő létszámban és módszerekkel szolgálatot teljesítő határőrök végzik. Az őrizet végrehajtásának időszakát gyakran és váratlanul kell változtatni, hogy jogellenes határátlépés esetén állandó jelleggel fennálljon a tetten érés kockázata. A határőrizetet álló és mozgó egységek hajtják végre, akik feladataikat járőrözéssel, illetve az ismert vagy valószínűsített kockázatot jelentő helyen elhelyezkedve látják el azzal a céllal, hogy a határt jogellenesen átlépőket elfogják. A határőrizet technikai, azon belül elektronikai eszközök alkalmazásával is végrehajtható. A határőrizetet oly módon kell végrehajtani, hogy az megakadályozza a személyeket a határátkelőhelyeken történő ellenőrzés megkerülésében, és visszatartsa őket ettől. A tiltott határátlépések felderítési arányának a zöldhatáron magasnak kell lennie, mert ez jelenti a legnagyobb visszatartó erőt. A határok őrzése rendészeti taktikai szempontok szerint történik, az erőkifejtés előre nem látható gyakori változtatásával, a helyzethez igazodó személyi létszám és technikai eszközök alkalmazásával. A határőrizet végrehajtása járőrökkel és az őket megerősítő technikai eszközökkel és szolgálati kutyákkal történik. A csúcstechnikát képviselő technikai eszközök között megtalálhatók a stabil és a gépjárműbe szerelt hőkamerák, a kézi – hordozható – hőkamerák, helikopterek, motorcsónakok, éjjellátó és normál távcsövek, lépésérzékelők, terepjáró gépjárművek. Ezek alkalmazására az elemző-értékelő tevékenység során levont következtetésekből adódó helyen, időben, és módon kerül sor. 351

Verhóczki János

A gyorsreagálású határvédelmi csapatok alkalmazása a külső határokon A külső határok ellenőrzésének felelőssége a tagállamokat terheli. Szem előtt kell tartani azonban azt, hogy a tagállamoknak a külső határaikon időnként válsághelyzetekkel kell szembenézniük, különösen akkor, ha a külső határok egyes pontjaira nagy számban olyan harmadik országbeli állampolgárok érkeznek, akik a tagállamok területére illegálisan próbálnak belépni. Ezért ilyen esetekben szükséges lehet – megfelelő és kielégítő források, különösen megfelelő személyzet és technika biztosítása révén – támogatni az ilyen helyzetben lévő tagállamot. A tagállamok számára ennek megfelelően lehetővé kell tenni, hogy a Frontex keretében nemzeti határőreik ideiglenes támogatása érdekében olyan gyorsreagálású határvédelmi csapatok bevetését kérjék a területükön, amelyek más tagállamok határőreiből állnak. A gyorsreagálású határvédelmi csapatok korlátozott ideig történő segítségnyújtás céljából való kiküldésére kivételes és sürgős helyzetekben kerül sor. Ilyen helyzet akkor áll elő, amikor valamely tagállam a területére illegálisan belépni próbáló harmadik országbeli állampolgárok olyan tömeges áradatával szembesül, ami azonnali reagálást tesz szükségessé. A gyorsreagálású határvédelmi csapatoknak nem a hosszú távú, hanem az ideiglenes segítségnyújtás a rendeltetésük. A gyorsreagálású határvédelmi csapatok kialakítása a tervezett feladatoktól, a rendelkezésre álló határőrök számától és a kiküldetés gyakoriságától függ. A gyorsreagálású határvédelmi csapatok eredményes működésének biztosítása érdekében a tagállamoknak megfelelő számú határőrt (gyorsreagálású bázis) kell rendelkezésre bocsátaniuk, amely tükrözi különösen a saját határvédelmi szervezetük szakosodását és méretét. A tagállamoknak ezért nemzeti szakértői bázisokat kell létrehozniuk. A csapattagok kizárólag a fogadó tagállam határőrének utasítására, és általános szabályként ilyen határőr jelenlétében végzik feladataikat és gyakorolják hatáskörüket. A csapatok tagjai feladataik ellátása és hatáskörük gyakorlása során saját egyenruhájukat viselik. Egyenruhájukon az Európai Unió és a Frontex jelével ellátott kék karszalagot viselnek, amely jelzi, hogy a csapatok kiküldetésében vesznek részt. A Frontex, a fogadó tagállammal együttműködésben, a fogadó tagállam nyelvén és az Európai Unió intézményeinek valamely másik hivatalos nyelvén igazolványt állít ki a csapattagok részére. A csapatok tagjai a fogadó tagállam nemzeti hatóságai és polgárai általi azonosítás céljából mindig maguknál tartják ezt az akkreditációs igazolványt, amelyet kérésre felmutatnak. A csapatok tagjai feladataik ellátása és hatáskörük gyakorlása során a fogadó tagállam nemzeti joga által engedélyezetteknek megfelelően szolgálati fegyvert, lőszert és felszerelést viselhetnek, illetve tarthatnak maguknál. A fogadó tagállam azonban megtilthatja bizonyos szolgálati fegyverek, lőszerek és felszerelés viselését, illetve tartását, feltéve, hogy saját joga ugyanígy rendelkezik saját határőreire vonatkozóan. A csapatok tagjai a feladataik ellátása és hatáskörük gyakorlása során a szárma352


zási és a fogadó tagállam beleegyezésével, a fogadó tagállam határőreinek jelenlétében és nemzeti jogával összhangban alkalmazhatnak erőszakot, a szolgálati fegyverek, lőszerek és felszerelések használatát is ideértve, azonban a fogadó tagállam nemzeti jogával összhangban a szolgálati fegyverek, lőszer és felszerelés használata a jogos önvédelem, valamint a csapatok tagjai és mások jogos védelme érdekében engedélyezett. Mélységi ellenőrzés A belső határokon való ellenőrzés megszüntetésének kompenzálására a schengeni tagállamok ún. mélységi ellenőrzési rendszert működtetnek. Ennek lényege, hogy az ország területén belül a rendőrség igazoltathatja a külföldieket. Ez nem egy „beljebb tolt határellenőrzést” jelent, mivel az igazoltatásra nem folyamatosan és nem helyhez kötötten kerül sor. Az ilyen mélységi ellenőrzések célja, hogy kiszűrje az országban, a schengeni térségben illegálisan tartózkodókat, illetve lehetővé tegye a Schengeni Információs Rendszerben történő ellenőrzést. Ezen keresztül a tagállamok megtalálják az általuk keresett személyeket, körözött tárgyakat, esetleg érvényesíteni tudják büntetőjogi igényeiket. Az igazoltatásoknak mindig más, a migránsok és a csempészek számára kiszámíthatatlan helyen kell történnie. Ellenkező esetben a felállított ellenőrzőpont könnyen kikerülhető, az ellenőrzések hatásfoka jelentősen csökken. Szolgálatonként is szükséges az ellenőrző helyek gyakori változtatása. Erre azért van szükség, mert a mobiltelefonok korszakában a gyors hírközlés már senki számára nem ütközik akadályokba. A csempészek pedig, a számukra fontos szállítmányok esetében ún. „előfutót” alkalmaznak, akik az útvonalon haladva jelzik a felállított ellenőrzőpontokat. A mélységi ellenőrzést a főbb közlekedési útvonalakon, autópályákon, vasútvonalakon célszerű alkalmazni, mivel ezek az országon való átutazás folyamán úgysem kerülhetőek el. Magyarországon a Rendőrség, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság részvételével az Integrált Vezetési Központ (IVK) irányításával összehangoltan folynak a mélységi ellenőrzések. Nemcsak a főbb közlekedési útvonalakon, hanem a több szerv különböző hatásköreit kihasználva az építkezéseken, pályaudvarokon, forgalmas közterületeken és az un. „kínai” piacokon is. Ugyanakkor a határellenőrzés megszüntetése nem érinti belső határok térségében is gyakorolt rendőrségi hatásköröket, amennyiben azok nem a határforgalom ellenőrzéssel azonos tartalmúak. A rendőrségi hatáskör gyakorlása különösen akkor nem minősül a határforgalom ellenőrzéssel azonos tartalmúnak, ha a rendőri intézkedések: – célja nem a határellenőrzés; – a közrendet érintő esetleges veszélyekkel kapcsolatos általános rendőrségi információn és tapasztalaton alapulnak, és különösen a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányulnak; 353

Verhóczki János

– –

előkészítésének és végrehajtásának módja egyértelműen eltér a külső határokon történő rendszeres személyellenőrzésektől; végrehajtására szúrópróbaszerűen kerül sor.

Schengeni Információs Rendszer (SIS) A Schengeni Információs Rendszer (betűszóval: a SIS) nem más, mint a schengeni térség államai közötti úgynevezett kompenzációs intézkedések egyike, amely a belső határok ellenőrzésének megszüntetéséből fakadó biztonsági deficit ellensúlyozását célozza. A rendszer célja a közbiztonság, közrend és a nemzetközi személyforgalommal összefüggő biztonsági intézkedések végrehajtásának elősegítése. Az információs rendszer alkalmazásával juttathatják el szinte egyidejűleg az egyes tagállamok más államok területére azokat a körözésre vagy beutazási és tartózkodási tilalom érvényesítésére irányuló figyelmeztető jelzéseket, amelyeket a határellenőrzésért, a rendészetért, az idegenrendészetért és a gépjármű regisztrációért felelős szervek eljárásuk során ellenőriznek, és találat esetén megteszik a szükséges intézkedéseket. Ez a rendszer teszi lehetővé, hogy a tagállam külső határain, területén végzett ellenőrzés során valamennyi ország érdekeit érvényesíteni lehessen. A rendszerből való lekérdezés megelőzi a vízumok, tartózkodási engedélyek kiadását, és a gépjárművek regisztrációját, így elkerülhető, hogy beutazási és tartózkodási tilalom alatt álló személy kapjon vízumot, tartózkodási engedélyt illetve, hogy lopott gépjárművet helyezzenek forgalomba. Ha a rendszer valamely személy vagy tárgy azonosításakor, a lekérdezés során találatot jelez, akkor a hatóság foganatosíthatja a figyelmeztető jelzést bevivő tagállam által kért intézkedést, vagyis a személyt elfogja, a beléptetését a schengeni területre megtagadja, a körözött tárgyat lefoglalja, stb. A rendszer „hit, no hit” (szerepel, nem szerepel) rendszerben működik. A SIS a kijelölt rendőri, határellenőrzési, idegenrendészeti, vízumkiadó, vám- és igazságügyi szervek, a forgalmi engedélyek kiadására hatáskörrel rendelkező hatóságok, továbbá az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) és az Európai Igazságügyi Együttműködési Egység (Eurojust) számára biztosítja - szigorúan célhoz kötötten, hatáskörükhöz igazodóan - a személyekre, tárgyakra vagy gépjárművekre vonatkozóan bevitt figyelmeztető jelzésekhez való hozzáférést. Jelenleg a SIS I rendszer működik, illetve Magyarországon és a nyolc új, 2007. december 21-én csatlakozott, teljes jogú schengeni tagállamban a SIS one 4 All. A megkülönbözttetés csak technikai jellegű, az adattartalomban eltérés nincs. A rendszer a Schengeni Központi Információs Rendszerből (C.SIS) és az egyes tagállamok Nemzeti Információs Rendszereiből (N.SIS-ek) áll. Az N.SIS-hez kapcsolódnak az arra feljogosított hatóságok munkaállomásai. A N.SIS-ek rendszeresen rövid időközönként aktualizálják adattartalmukat a C.SIS-ből. A munkaállomá354


sok lekérdezései az N.SIS-ből történnek. A rendszer lehetővé teszi, hogy nagyon rövid idő alatt az elrendelt jelzést az egész schengeni térség valamennyi munkaállomása alkalmazza. Pl. egy lopott autó adatai 10 perc alatt az egész schengeni térségben felhasználhatók. Magyarországon technikai értelemben, adatfeldolgozóként a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) látja el és biztosítja a SIS nemzeti részének működtetését. A rendszer üzemeltetésének magyarországi jogszabályi feltételeit a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről szóló, 2007. évi CV. törvény, és a végrehajtására szolgáló jogszabályok elsősorban a 242/2007. Korm. rendelet határozza meg. A rendszerbe történő adatbevitelre, a rendszer zavartalan működésének biztosítására minden állam létrehozta a saját SIRENE irodáját. A SIRENE irodák azok az intézmények, amelyek kapcsolatban állnak államuk nyilvántartási rendszereivel, rendészeti szerveivel és a többi tagállam SIRENE irodáival. A SIS jelzése esetén kiegészítő információkat adnak a találatot jelző hatóságnak, azzal kapcsolatban, hogy a körözött személyt miért keresték, milyen további intézkedéseket kell vele szemben foganatosítani, stb. Az irodák tevékenységét az ún. SIRENE Kézikönyv szabályozza. A SIRENE irodák folyamatos 24 órás elérhetőséget biztosítanak, a hét valamennyi napján. Magyarországon a SIRENE funkcióját az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja keretében működő SIRENE Iroda látja el. Rendőri együttműködés a tagállamok hatóságai között A rendőri együttműködés szabályai a Schengeni Végrehajtási Egyezmény (SVE) szerint kerültek kialakításra a tagállamokban. Az SVE azonban csak keret jelleggel határozta meg a rendőri együttműködés formáit. A tagállamoknak a részletkérdéseket szabályozó nemzetközi szerződéseket kellett kötniük az SVE alapján. A rendőri együttműködés nemcsak szorosan a rendőrségre vonatkozik, hanem inkább a rendészeti szervekre. A rendőri információcsere különböző formáit számos uniós- és magyar jogszabály valamint nemzetközi szerződés szabályozza.

355

Tükör helyett, gondolatok Virányi Gergely születésnapjára

Zámbó Péter rendőr ezredes rendőrségi főtanácsos

Tükör helyett, gondolatok Virányi Gergely születésnapjára A parancsuralmi lét üde bája, személyiséget erősítő éltető levegője, ha civil szervezet, vagy függelmi viszonytól mentes személyek – mértékadó, tekintélyes tudós-, közéleti- és egyszerű közemberek – észrevesznek, véleményt mondanak rólunk. Természetesen az sem közömbös, hogy mit gondolnak rólunk, de az elsődleges feltétel, a minőségi értékelés kezdete, hogy egyáltalán mondjanak valamit, legyen az jó, vagy rossz ebből a szempontból mellékes, mert a valóságtartalmát az önértékelés szűrőjén keresztül majd jól magunkhoz igazítjuk. Az igazítás alapján választunk barátokat és vélelmezünk ellenségeket, jobb esetben még magunkon is megpróbálunk változtatni. A figyelmet, véleményalkotási cselekvéseket, vitapartneri rangot azonban ki kell érdemelni: hivatali feladataink szorgalmas, példamutató, következetes végrehajtásával, és/vagy közéleti aktivitással, és/vagy tudományos kutatáson alapuló új elméletek megalkotásával, publikálásával, és/vagy elfogadott, eredményes közösségi tevékenységgel, és/vagy szimpatikus illetve utálatos megjelenéssel, és/vagy meglepő, az érintettek által még elviselhető, jól időzített provokációval. Összességében a figyelem fokuszálásában, fenntartásában a személyiségjegyek együttesének kell átlagfeletti, kiváló teljesítményt nyújtani. A tudományos közéletben egyre gyakoribb, hogy a köztiszteletet kiérdemelt személyiségek születésnapjára tanulmánykötetet szerkesztenek, és - titkon elvárt, alkalmas és méltó ajándékként - írott emléket hagynak az érdeklődő utókorra. Dicséretes, szép ajándék, ahogy a festő képpel, a zeneszerző dallamokkal, a szobrász tárggyal, úgy a tudomány művelői gondolataikkal köszöntenek. Az elismerés és tisztelgés egyben alkalmat ad az elmúlt évtizedek értékelésére, jobb megismerésére mindazonáltal, hogy az ünnepelt személy a környezetének hatásaira alakult, fejlődött, egyéni adottságainak, képességeinek, lehetőségeinek megfelelően alakította is környezetét. Az ember értékeiről a kölcsönhatások, a lenyomatok mélysége, mennyisége és minősége, időtállósága alapján alkothatunk véleményt, és sorolhatjuk a követendő, jó példák tárába, vagy a kerülendő, rossz tapasztalatok sorába. Ez a kötet azt bizonyítja, hogy Virányi Gergely életének hatvan éve értékelhető korlelet, magyarázat, példa a változás és a változtatás lehetőségére, bizonyíték a tudás iránti elkötelezettség szükségességére és a céltudatos küzdés eredményességére. Nem tisztem, nem lehet, és nem is célom, hogy tudományos alapossággal értekezzek Gergely életútjáról, pusztán az alkalmat megragadva a kortárs elismerésének, tiszteletének tükördarabjaival erősítem a születésnapi szivárvány fényeit. 357

Zámbó Péter

A meghatározó központi szín, a pályaválasztás, esetünkben a hívatás választásának a zöld színe: a határőr szín és szív. Határőrnek lenni rendszerektől, és kortól függetlenül különleges küldetés, megköveteli az elhívatottságot, általános emberi értékek-, közösségek-, a szuverenitás védelmét jelent. A határőr érvényesíti a gátló, elválasztó szerepet, de kaput nyit az újnak, hasznosnak, összeköt a jóval és széppel. Elkötelezett híve és ápolója a természetnek és tudománynak. A magyar határőrizeti hagyományok, az államhatár ellenőrzésének és védelmének több mint ezer éves kultúrájának ápolására, fejlesztésére vállalt kötelezettségek kiváló teljesítését láthatjuk Virányi Gergely munkásságában. A talentummal való sáfárkodás leghatékonyabb útja a tanulás és tanítás egész életen át. Ezt felismerve választotta és alakította életútját, „önmagát a rendészettudomány elkötelezett, megszállott hívének” valló ünnepelt. A szivárvány színeinek harmóniáját birtokolva nem kerülte a nehézségeket, kereste, vállalta a kihívásokat, és rendszerint sikeresen elérte a kitűzött célokat, mert reálisan értékelte saját és környezete lehetőségeit, valamint rendkívüli bizalomerősítő képességgel rendelkezik. A feladatokban nemcsak „saját” igazságát kereste és erőltette, elfogadta, megteremtette az egyének és csoportok közötti kompromisszumokat. Az életpálya választás is mutatja, hogy a parancsuralmi szervezeti rendben is fontos számára a tudományos kutató függetlensége, a közösségépítés, amely kiteljesítésben értékként kezelte a szólás- és a gondolat-szabadságot, az igazságosságot, az emberi méltóságot, tisztességet és az önbecsülést. Számomra különösen tiszteletre méltó az a törekvése, ahogy a hétköznapok, a gyakorlat részévé kívánta tenni a tudomány eredményeit, nagy hangsúlyt helyezve az oktatás minden szintjén a tudományos igényű képzésre. A problémalátó és megoldó gondolkodás fejlesztése mellett, tudatosan bátorította önmagát és hallgatóit, munkatársait is a kételyek, bizonytalanságok megfogalmazására. Átgondoltan, széles körben szervezte és hatékony szakértelemmel moderálta a nyilvános tudományos vitákat, eredményesen, a gyakorlatban dolgozók és a rendészet iránt érdeklődő civilek számára is érthető nyelven népszerűsítette a rendészettudományt. Oktatás és tudományszervező tevékenységét - a mély szakmai elkötelezettség mellett – a kreativitás, a racionalitás, a nyitottság, a türelem, az elfogadás jellemezte és jellemzi. Külön hangsúlyozni kell, hogy a vezetésével 1992-ben megalakított Határrendészeti Tanszék az oktatási célok mellett nagy hangsúlyt fektetett a nevelési stratégia érvényesítésére és a tudományos műhely, kutatóbázis kialakítására, működési feltételeinek biztosítására is. Munkássága, tanulmányai, tankönyvei, életútja ismertetetésre kerül a kötetben illetve olvasható könyvtárakban, kiadványokban, megtalálható az Interneten, de személyiségének szivárványos színei az elismerést, a tiszteletet, meghatottságot tükröző sok ezer szempárról vetül a rendészettudomány egére.

358

Tükör helyett, gondolatok Virányi Gergely születésnapjára

A hallgatók, a kollégák, a tudomány művelői nem a rendkívüli különleges, megközelíthetetlen fantasztát látják az ünnepeltben, hanem az elérhetőt, a mindig egy lépéssel elöljárót, aki ösztönzi a követőket, aki bizalmat ébreszt, hitet add a jobbító változtatáshoz, a hiteles, érvekkel vitatkozót, az esélyteremtő embert. Hatvan évesen érdemes visszatekinteni, hatvan évesen illik és szükséges alapos önkritikával tükörbe nézni, és nagyszerű lehet átélni azt a kiérdemelt büszkeséget, amit Virányi Gergely önmagára tekintve érezhet: sokat akartam, tettem, küzdöttem, sokszor győztem, és néha méltósággal vesztettem, de soha nem törtem meg, emberségem életutamon lelkiismeretesen megőriztem. Tudhatjuk, hogy Gergely a megfontoltság látszatát sugárzó nyughatatlan ember, magával soha nem elégedett, új elérhető célokért küzdő nemes ember, kísérje útját támogató szeretetünk, sikerek és jó egészség.

359

Zrínyis évek. Az osztályelső 1981-1984

Zsigovits László nyá. határőr alezredes, c. egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Zrínyis évek Az osztályelső 1981-1984 Hajdanán, de talán nem is annyira hajdanán, mintegy harminc esztendővel ezelőtt az 1980-as években, amikor még olyan szelek fújtak, amelyek azt zengték, hogy a jó szakember képzéséhez idő és alapos felkészítés kell, akkortájt a Honvédség és vele együtt a Határőrség felsővezetőinek oktatása is a főiskolai diploma megszerzése után még „egy plusz három” évig tartott. Az 1980-as esztendő derekán a méltóságteljesen beköszöntő tavasz bimbódzó virágainak kivirulásához hasonló örömmel vettük tudomásul jelentkezésünk elfogadását a magasabb képesítésű határőrtiszti diploma megszerzését lehetővé tevő katonai tanintézetbe. Lelkünkben magasztos érzéssel, az új igényének kifogyhatatlan vágyával vágtunk bele az előttünk álló öregdiák életformába. De nemsokára rá kellett jönnünk, hogy ez a kissé hóbortosnak, felhőtlennek, bohókásnak vélt öregdiák életforma azért tele van viharokkal, mennydörgető ostorcsapásokkal. Hamarosan megtapasztaltuk, hogy ez az embert próbáló, nem egyszer sok lemondást, türelmet, erőfeszítést igénylő felsővezetői képzés, amely a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (a továbbiakban ZMKA) folyt, nem is olyan könnyed, mint amilyennek a kívülálló gondolja. A ZMKA a 2012-ben megalakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az azt megelőző Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődjeként működött. A ZMKA nappali tagozaton három kemény esztendőn keresztül folytatott magas szintű képzéssel vértezte fel hasznos, a jó vezetői munkához elengedhetetlen elméleti képességekkel, a gyakorlati tevékenységeket megfelelő rutinnal irányítani képes tudással a fegyveres erők leendő felsővezetőit. Sőt, ezt megelőzően, a ZMKA-ra aspirálóknak egy éves előkészítő tanfolyamon kellett részt venniük (ez volt az említett plusz egy év). Az előkészítő tanfolyam is már a ZMKAn folyt, több napos összevonások keretében, előadások hallgatásával, kötelező egyéni tanulással. Ez a felkészítés azt szolgálta, hogy a különböző fegyveres és rendvédelmi szakterületről érkezőket egységes induló tudással lássák el a felvételi követelmények minél jobb teljesítéséhez. Micsoda nagyszerű ötlet volt ez! De szükséges is volt, hiszen a ZMKA elvégzése kemény erőfeszítésébe került az akkori hallgatóknak, nem is mindenkinek sikerült ez, annak ellenére, hogy csak az jelentkezhetett a ZMKA-ra, akinek megvolt a négy éves katonai főiskolája vagy a rendőrtiszti főiskolája és jó pár évet eltöltött a végeken, őrsökön vagy kiképző pontokon. Kellet bizonyos gyakorlati tapasztalat megszerzése is a ZMKA-ra való bejutáshoz. A felvételi vizsgán voltak megátalkodott szűrő tantárgyak, mint például a harcászat, az orosz, a tudományos szocializmus. A közel 30-35 fős előkészítő tanfolyam361

Zsigovits László

ra járóknak általában csak egyharmada tudta teljesíteni a magas mércével megáldott felvételi követelményeket. Persze nemcsak a tanulmányi elvárások voltak magasak, hanem ezeket még tetézték a szigorú rezsimszabályok, ezek közül is a legveszedelmesebbek, az átvészelésükhöz a legtöbb hamisságot, huncutságot, találékonyságot igénylőek a kötelező délutáni egyéni tanulás, a civil ruhában történő bejárás tilalma, a titkos anyag kezelés szabályainak betartása voltak, amelyek megszegése fenyítést vont maga után, amelyben volt is részünk nem egyszer. Lám, lám, annak idején nem is volt leánylom a diákélet a ZMKA-n, főleg azoknak nem, akik valamilyen tisztséget viseltek az osztályban. Az osztály vezetője az úgynevezett „osztályelső” volt, ez a személy töltötte be a parancsnoki szerepkört, zászlóalj parancsnoki fenyítési és dicsérési hatalommal. Az osztályelső helyettese a tanulmányi felelős volt. Ezt a két funkciót betöltő hallgatók feleltek az osztály tanulmányi munkájáért, fegyelmi helyzetéért, Ők álltak legtöbbet a szőnyeg szélén, Ők lettek felelősségre vonva a tanulmányi fegyelem vagy a rezsimszabályok legkisebb megsértéséért is. Az osztályelső személyisége, felkészültsége, parancsnoki és kommunikációs képességei nagymértékben meghatározták az adott osztály boldogulását ebben a kemény poroszos képzési rendszerben és kötelességteljesítési kényszerben. Nem kevésbé törpült el az osztályelső és a tanulmányi felelős egyénisége az osztály összekovácsolásában, az egészséges kollektíva kialakításában, amely képessé tette a kis csoportot kötelességei teljesítésére, de nem gyászosan, hanem a legnagyobb optimizmus és jókedv közepette. A tanárokhoz való viszony kialakításában is alapvető szerepet játszott az osztályelső irányításán keresztül az osztály mentalitásának formálása. Miért írtam le mindezeket? Azért, hogy egy kicsit szemléltessem, hogy egy osztályelsővel kapcsolatban milyen elvárások voltak akkortájt, milyen kihívásokkal kellett neki szembenéznie. Nem volt ez egy egyszerű beosztás. Virányi Gergely is egy olyan hallgatója volt az 1981-84 között végzett nappali határőr osztálynak, ahol osztályelsői tisztséget töltött be három éven keresztül. Számára ez a három év kemény munkával telt el, hiszen egyrészt – mint az osztály első embere – vele szemben elvárás volt a kiváló tanulmányi eredmény produkálása, másrészt ideje nagy részét az osztály ügyes bajos dolgainak rendezése, az eligazításokon való részvétel emésztette fel, hol az osztályfőnökhöz, hol a tagozatparancsnokhoz, hol a fakultásparancsnokhoz volt rendelve. De állta a sarat keményen, védte az osztály, a határőr mundér becsületét körme szakadtáig. Nagyon sikeresen töltötte be vezetőivillámhárítói funkcióját. Hát ezért volt ez a bevezető, mert én Virányi Gergelyt abból az aspektusból akarom bemutatni, amely azt fejezi ki, hogyan lehet egy szigorú rendszerben úgy jól megfelelni a követelményeknek, amely nem az ellenérzéseken alapul, nem az emberi érzelmek és kapcsolatok elnyomorításán, hanem a legvi-

362


dámabb barakkhoz hasonlóan, az élet minden keménységét és gyötrelmét a humor és az irónia oldaláról történő megközelítésén. Rövid visszaemlékezésemben azt idézem fel, hogyan alakult ki a követelések és rezsimszabályok állandó szorításában egy kötelességteljesítő, de életvidám, minden zsiványságra kész és képes határőr kollektíva Virányi Gergely vezetése alatt. A ZMKA egy magas kvalifikáltsággal szervezett, óramű pontossággal működő, a katonai diákélet minden területét átfogó szabályozással bíró szervezet volt, amelyben jól felkészült, biztos tudással rendelkező kiváló és emellett szigorú, magas követelményeket támasztó tanári állomány adta át tudását, tapasztalatait igazi elszántsággal és lelkesedéssel a hallgatóknak. Ez a félelmetes pontossággal kiépített és az egész napot átfogó, lazításra időt nem hagyó életrend kialakítása kemény munkára, szoros életvitelre ösztönözte a ZMKA hallgatóit. A félévente kötelező 5-8 beszámoló, kollokvium, szigorlat mellett nem voltak ritkák a 4-6 órás szemináriumok, a fél szobát beborító hatalmas térképek összeragasztása, feliratozása, azon a harci, illetve a határőrizeti helyzet ábrázolása, a 10-12 órás terepfoglalkozások, a több napos hadijátékok. Mindezek megfelelő szintű teljesítése nagyon sok erőfeszítést igényelt a hallgatóktól. A szemináriumokra fel kellett készülni, kiselőadásokat kellet tartani, a térképeket késő éjszakába nyúlóan sikerült csak elkészíteni, a terepfoglalkozásokon a fagyos földön, a metsző szélben órákon át állva kellett értékelni a harci helyzetet, főképp az idegen hadsereg szervezetét, harceljárásait, megtartani a tereptájékoztatót, ismertetni az elgondolást a több éjszaka alatt megrajzolt két lepedőt is kitevő térkép alapján. Az osztály megítélése első sorban azon múlt, hogy milyen mértékben tudott megfelelni a fentiekből fakadó elvárásoknak. Az pedig, hogy az osztály hogyan tudott megfelelni ezeknek az elvárásoknak, az alapvetően az osztályelsőtől függött. Az osztályelsőnek első sorban meg kellett győznie társait arról, hogy lelkiismeretesen készüljenek fel a foglalkozásokra, nagy erőfeszítést kellett kifejtenie ahhoz, hogy érzelmileg azonosuljon az osztály a kihívásokkal. Nehéz ügy volt ez, hiszen azt az érzést kellett megváltoztatni, amelynek az alapja az volt „én határőr vagyok, minek nekem hadosztály harcot szervezni és vezetni”, meg ehhez hasonlóak. Persze később rájöttünk, hogy ez nagyon hasznos volt, a katonai vezetéselmélet tanításai az élet bármely területén, így a belügyi munkában is helytállóak, természetesen a megfelelő adaptációkkal, korrekciókkal, alapvetésekkel. Gergelynek az osztály lelkesítése nagyszerűen sikerült, persze ehhez rengeteget dolgozott, sokat küzdött. Nem egyszer megrajzolta mások helyett a térképet, ha már az osztály nagy része elszökdösött az est leple alatt, kidolgozta az elgondolásokat, a kiselőadásokat, ha már mindenki kidűlt a fáradtságtól és inkább a Félidőben a söröskorsót emelgette vagy a Veránál próbálta búját felejteni. Nem minden ment azért gördülékenyen, ha kellett, akkor Gergely tudott szigorú is lenni, még olyan eset is volt, veszekedett, kiabált velünk, persze megérdemeltük. Ilyen dolgok akkor fordultak elő, amikor már erőink végéhez értünk, kifogyott min363

Zsigovits László

den lelki tartalékunk, de a feladatot ekkor is végre kellett hajtani. A tanárok nem kíméltek bennünk, ontották a tanórán kívül elvégzendő teendőket, amelyeket szigorúan be is vasaltak rajtunk. Jó párszor összetorlódtak a végrehajtani valók, térképet kellett összeragasztani és megrajzolni, közben több oldalas elgondolásokat kellett kidolgozni, de ugyanarra a napra fel kellett készülni kiselőadásokra vagy épp dolgozatírásra. A terepfoglalkozások előkészítése is töménytelen íráskényszerrel járt, megoldási változatok tucatjait kellett elkészíteni.

Határőrizeti gyakorló foglalkozás az éles határon, az Apátistvánfalvi őrs nyomsávján Abban az időben vizsgaidőszak sem volt, egyik nap még mentek az előadások, másnap vizsga volt valamely tantárgyból. Mindezekhez hozzáadódott a katonaélet nyűgeiből fakadó egyéb teendők ellátása, mint például az ügyeleti szolgálat és más az alakisággal, szervezet működtetéssel kapcsolatos feladatok teljesítése. Hát tisztességesen meg voltunk hajtva, de álltuk a vártán, az előző határőr életünk, amely szintén bővelkedett a megpróbáltatásokban, edzetté tett bennünket. Minden öndicséret és önfelmagasztalás nélkül mondhatom, hogy a honvéd tanárok szerették a határőr osztályokat, tudták, hogy azok megbízhatóak, ha valamely kihívásnak meg kell felelniük, biztosan nem hagyják cserben tanáraikat az ellenőrző elöljárók előtt. 364


Hadd emeljem ki egyik tanárunkat, Sándor Pál alezredes, harcász tanárt, aki nagyon kemény kézzel fogott bennünk, nemes egyszerűséggel csak azt tudtuk mondani, „szívat bennünk”. Egyik kedvelt módszere a tanulmányi felelős kukoricára térdeltetése volt. Ha a hat órás szemináriumon a felszólított hallgató nem tudott megfelelően szerepelni, akkor máris a tanulmányi felelőst kapta elő és neki kellett átvennie a megadott téma kifejtését. Volt olyan szeminárium, – tanulmányi felelős lévén – hogy négy órán át álltam a térkép előtt és feleltem egyfolytában büntetésként. Ennek ellenére szerettük Pali Bácsit (ugyan ekkor még csak alezredesnek hívtuk), mert nagyon közeli, meleg viszonyba kerültünk vele. Ez úgy történt, hogy egy vészjósló szeminárium előtt azon tanakodtunk, hogyan lehetne valahogy kicsit kibújni ebből az istenverte harcászati és idegen hadsereg ismereti szorításból és tettem egy olyan javaslatot, hogy a legközelebbi osztályrendezvényre hívjuk meg „Pali Bátyánkat”. Többek között az is a Gergely érdeme volt, hogy úgy irányította az osztály életét, hogy minden névnapot, születésnapot főzéssel, vidámsággal megünnepeltünk. A részletekről most nem beszélnék, az más műfajhoz tartozik, azt kaland- vagy rémregényben kellene megírni. Amikor kiejtettem a „Pali Bátyánkat” szavakat, ki jelent meg az ajtóban, nagy mennydörgés közepette, nem más, mint maga Sándor Pál alezredes. Hát nem raktam zsebre azt, amit kaptam Tőle a „Pali Bátyámozás” miatt, de Gergely megint megmentette a helyzetet. Ahogy a villámcsapásként pattogzó intelmek egy pillanatra szünetet vettek, Gergely szalutálva az alezredes elé vágódott és ellentmondást nem tűrő határozottsággal, a legkeményebb honvédszívet is megremegtető pátosszal, egy jól megfogalmazott összetett és bonyolult körmondattal meghívta a vad szélvihartól dühöngő tengerhez hasonlító alezredest a délután tartandó ünneplésünkre. Megfagyott a vér ereinkben Gergely e merész tettére, csöndbe merevedve vártuk az újabb csapást e szemtelen megnyilvánulásra. De más történt. Pali Bátyánk fejében mi járt, az nem tudtuk, de kisvártatva megszólalt: jól van Gergely fiam. Hánykor és hova menjek? Kérdezte. Sőt, a vacsora főzőit, akik nem valami botcsinálta szakácsok voltak ám, hanem igen értettek a bográcsművészethez, a szeminárium utolsó órájáról el is engedte. De azért tüskéit csak megvillogatva megjegyezte: Zsiga öcsém kapsz ezért majd egy mentőkérdést a vizsgán és továbbra is órákat kínozott a térkép előtt, ha valaki nem tudta a megfelelő válasszal a tudás iránt elkötelezett lelkét megboldogítani. Ettől kezdve tényleg a Pali Bátyánk lett, fiaiként szeretett bennünk, törődött velünk, persze a követelményekből nem engedett, továbbra is „szívatott” bennünk, ha a tananyagot kérte számon, de ez már más volt, ez családias „szívatás” volt, ezt már más szívvel lehetett elviselni, olyan érzéssel, hogy ez értünk történik. Itt engedtessék meg nekem egy hitvallás közreadása, amely a katonai főiskolán és a ZMKA-n eltöltött diákévekben, illetve a harminc év felnőttoktatásban való részvétel közepette érlelődött meg bennem, hogy tanár és az osztálya között sokkal jobb viszony alakítható ki, ha van a tanárnak és diákjainak egy közös kis titka, van egy-két közösen elkövetett csínytevése. Persze, nagyon vigyázni kell, hogy ez ne 365

Zsigovits László

menjen elvtelenségbe, szabályok komoly megszegésébe, szigorúan maradjon egy meghatározott mederben. Ha egy nyolcórás terepfoglalkozás végén, hazafelé menet a tanárunk engedélyezte egy üveg sör megívást, vagy a félóra focit, akkor arra a tanárra más szemmel néztünk, többet eltűrtünk tőle, még azt sem vettük rossz néven, ha a zászlórúddal hátba vágott bennünk, mert rosszul feküdtünk le a géppuska mögé. Ez a hátbavágás most már atyai volt, amit megérdemeltnek véltünk. Tanárként is tapasztaltam, hogy ilyen kissé cinkos viszonyban többet lehet követelni a hallgatóktól, olyat is megtesznek, ami ellen más körülmények között erősen ágálnának. Ennek talán az a lényege, hogy olyan viszonyokat kell kialakítani, amely közepette a hallgató szereti a tanárát, a tanár pedig a hallgatóhoz a jó atyai szeretettel viszonyul. Gergely ezen, szereteten alapuló tanár – hallgató viszony létrehozásában is jelentős sikereket ért el osztályelsői tevékenysége során. Persze, olyan is előfordult, hogy hiába igyekeztünk a legjobb oldalunkat mutatni, mégis szidást kaptunk. Az alábbi fénykép is erre utal, egy hadijátékon rajzolhattuk a harci helyzetet a térképre egész éjszaka, kiagyalhattunk jobbnál jobbnak vélt elgondolásokat, a döntnök mégis csak a szidalmait zúdította ránk. Ezt is túléltük, valószínű azért, mert ez a szidalom abból fakadt, hogy még jobb, felelősebb munkára sarkalljon bennünk.

Lelkünk teljes meggyőződöttségével hisszük, hogy jót alkottunk (középen Virányi Gergely) 366


A hallgatói élet kritikus pontjai közé tartoztak a vizsgák eredményes letételei is. Jelentős mennyiségű tényanyagot, adatot, szabályt kellett elsajátítani és erről számot adni. Ez hihetetlen szellemi erőfeszítést igényelt, éjszakákba nyúló tanulást, meg persze puskaírást. Sajnos, mi még nem voltunk olyan könnyű helyzetben, mint a mai diákok, akik az internetről mindet le tudnak tölteni, számítógépen sokszorosítani tudnak, SMS –ben továbbítani képesek. Higgyétek el fiatalok, a puskaírás is komoly és nehéz feladat volt a mi időnkben, rengeteget kellett körmölni. Aki egy tételt 16-szor leírt, az azt meg is tanulta. Próbáltuk mi is egy kicsit könnyebbé tenni az életünket. Ennek érdekében ki is fundáltunk minden ravasz módszert, Gergelynek e téren is sok jó ötlete volt. Szégyen ez? Hisz amióta van diák, az azóta puskázik is, mi ne tettük volna? Gergely irányításával nagyon hatékony módszert alkalmaztunk, amit persze nem árulhatok el. A memóriája is jó volt Gergelynek, egy alkalommal valami osztályfőnöki dorgálásra rendelték egyik „jó” cselekedetünkért a tanszékre és ott meglátta a 21 kérdésből álló vizsgasort. Tanulmányozni nem volt lehetősége, csak sanda pillantásokat tudott rávetni, de ez is elég volt ahhoz, hogy a 21-ből 19-t megjegyezzen és az osztályba visszatérve azt gyorsan lejegyzeteljük. A tanulás viszont nem volt egy egyszerű dolog nálunk, nem lehetett minden esetben, mint a civil felsőoktatási intézmények diákjainak otthon, kényelmesen elfeküdve vagy a Duna parton a víz lágy csobogásán elmerengve tanulni. A harceljárások, az idegen hadsereg ismeret, a harckészültségi szabályzók, a fegyverek és harci járművek képességei, adatai, térképek mind titkos anyagot képeztek, titkosított dokumentumok voltak, főként ezekből kellett megtanulni a rengeteg fogalmat, szabályt, adatot. Jegyzetet készíteni belőlük csak titkosított füzetbe lehetett. Ezen titkosított dokumentumok kezelése viszont nagyon kemény rezsimszabályokhoz volt kötve. A titkos irodán kellett őket aláírás ellenében felvenni, használat után oda le kellett adni őket. A tanteremből kivinni nem lehetett azokat. A tanóra befejezése után az osztály „T anyag felelősének” össze kellett őket gyűjtenie és elzárni egy vasdobozba, amelyet lepecsételt, ezt a vasdobozt meg le kellett adnia a titkos irodára. De a kisördög azonban néha belénk bújt, főleg akkor, amikor másnap ezen titkos dokumentumokban gondosan elrejtett anyagokból kellett zárthelyit írni vagy vizsgázni. Ilyen esetekben az esti otthoni tanuláshoz csak-csak ki kellett őket csempészni a tanteremből, a ZMKA-ról. Ezzel viszont a ZMKA vezetői is tisztában voltak és számtalan váratlan ellenőrzést folytattak ennek megakadályozására. Az előkészítő tanfolyamon egy ilyen váratlan ellenőrzésbe mi is beleestünk, persze pont akkor, amikor többen hazacsempésztek titkos anyagot. Szerencsére az ellenőrzés híre időben eljutott hozzánk és a szükséges óvintézkedések megtételére még volt időnk. A T anyag felelős „magas vérnyomással rosszul lett”, ketten vitték a gyengélkedőre, nélküle meg a vasládát nem lehetett felnyitni. A még be nem érkezőket sikerült a kerítésen keresztül értesíteni és ott adták be a náluk lévő tiltott dokumentumot, így a kapunál a motozás nem talált náluk semmit. A bent lévők meg dugták minden hová a fránya titkos anyagokat, katedra alá, falon függő tablók mö367

Zsigovits László

gé, szekrény rekeszeibe. Végül, amikor az ellenőrök a tantermünkbe értek, már mindenki tiszta volt, nem bukott le senki. Akinél viszont találtak tiltott anyagot, annak azonnal megszüntették a felvételi folyamatát, értesítették parancsnokát és hazaküldték. Nem lehetett könnyedén venni a szabályok megszegését. A szellemi muníció megszerzése mellett a fizikai állóképesség fenntartása is nagy szereppel bírt a hallgatói életünkben, így a sporttevékenység szervezésében is élenjárt Virányi Gergely. Természetes, az egész fizikai állóképesség fenntartását mi csak a focizásban véltük felfedezni, ekképpen főleg a foci kötött csak le bennünk. Az osztályon belül ádáz focimeccseket vívtunk, záporozhatott az eső, szakadhatott a hó, ha focira nyílt alkalom, nem hagytuk ki. Persze drukkolni is tudtunk, az akadémia bajnokságon igencsak buzdítottuk a határőr csapatot, erről tanúskodik az alábbi fénykép.

Diadalittas, kitörő örömmel nyugtázzuk csapatunk gólját Osztálykirándulásokat is szerveztünk, ezeket is túléltük, természetesen egy-egy ilyen alkalom után Gergelynek jó párszor kellett elöljáróinak rimánkodnia, hogy nem is volt az a dolog olyan dolog, csak egy kis huncutság történt. Mondjuk, ez nem biztos, hogy bejött volna Neki akkor, amikor a Fertő tavon a vízügyesek elkö368


tött csónakjával a szél majdnem átsodort bennünk Ausztriába. Szerencsére az államhatártól pár méterre azért a határőr motorcsónak csak-csak utolért bennünk, annak ellenére, hogy szeretett osztályfőnökünk már lemondott rólunk és az osztály maradékával el akarta hagyni a helyszínt. Nehezen lehetett volni némi kis huncutságnak nevezni azt, hogy az osztrákoktól kell három határőrtisztet, mint határsértőt visszavenni (ha egyáltalán visszaadtak volna bennünk).

Hiába evezel, a sors más felé terel Még az osztálykirándulás szabadságát élvező kitörő örömében megesett elbicsaklások sem találtak megértő szívekre akkor, ha a vizsgáztató tanár is belekerült az események sodrába. Ez meg is látszott a politikai gazdaságtan szigorlatunkon. Számtalan más ügyben is pellengérre kellett állnia Gergelynek, ezek egyike a kötelező délutáni egyéni tanulás volt. Gyilkos dologként élték meg azt azok a vidéki tisztek, akiknek péntek délután kötelező egyéni tanuláson kellett ülniük, azok, akik már egy hete távol voltak a családjuktól és otthon a problémák sokasága várta Őket. De katonák voltunk, a regula úgy szólt, hogy a péntek délután is iskolaidő, kivétel nincs. Természetes, ezt a kolostori dogmát is ott szegtük meg, ahol csak lehetett. Az egyéni tanuláson a táblára kellett írni az osztálylétszámot és a távollévők neveit a távollét okának megnevezésével, hogy a nem ritkán megjelenő ellenőrző elöljárónak el lehessen számolni az osztálylétszámmal. Titkos megállapodássá vált, hogy hét közben a pestiek dezertálnak az egyéni tanulásról és a vidékiek viszik a balhét helyettük, viszont ez pénteken fordítottan alakul. A hét végén a vidékiek szivárogtak el, mint rossz hordóból a bor, a pestiek meg az ellenőrzőt próbálták minden mesével elbódítatni. Távollét okaként nem volt fantáziában hiány, hogy mit találjunk ki, de ez sem mindig jött be, sajnos egy-két osztálytársunkat Gergelynek elő kellett vezetnie a parancsnokhoz a kiszabott fenyítés tudomásul vételére. Persze Gergely is megkapta a maga dorgálásait, hogy miért nem tud rendet csinálni az osztályában. 369

Zsigovits László

A civil ruhában történő bejárás tilalmai is azon, számunkra egy Istencsapásának tűnő dolgok közé tartozott, amit nem lehetett nem megszegni. Ebből is adódott sok balga dolog, szőnyeg széli dörgedelem hallgatás, fenyítéssel való fenyegetés, de nem sok hatása volt, ugyanúgy, mint Gergely időnkénti könyörgésének, hogy „legalább felülre vegyetek valami dzsekit vagy katonakabátot, amit a kapun kívül levehettek, mert már megint a fenyítés veszélyének szűk mezsgyéjén ingadozok miattatok”. Megátalkodott társaság volt, ez sem hatott rájuk, inkább bejártak fél órával korábban, hogy még ne találkozzanak elöljáróval. Nem volt szerencséjük, egyszer csak belefutottak a korai órákban az Isten ostoraként számon tartott Piószegi Jánosba, aki éppen terepfoglalkozást ment ellenőrizni és Ő is korábban jött be az objektumba. Hát, dióhéjban ezek történtek Virányi Gergellyel és az általa vezetett osztállyal, aki mindvégig a legnagyobb lelkesedéssel látta el osztályelsői teendőit. Végül is, az osztály minden tagja sikeresen elvégezte a három évet, megszerezte a diplomát. Gergelynek ebben is megvolt az elengedhetetlen szerepe, főleg egyesek orosz vizsgateljesítménye tekintetében. Távol áll tőlem az a bátorság, hogy a nagy költő zilahi hitvallásához, élményeihez hasonlítsam önmagunkat, de azt le kell szögezni, hogy kellett ez a rend, ez a szigor, ez a követelményrendszer, amit a ZMKA kialakított és fenntartott, mert ez nevelt felkészült és jó katonává bennünk. Az életben sokszor vettük hasznát a ZMKA-n tanultaknak úgy a tudás, mint a kitartás, és nem utolsó sorban a becsület terén. Hát igen, három kemény év volt ez, tele küzdelemmel, lemondással, főként a vidéki családos tisztek tekintetében. Az otthoni terheket a feleségeknek kellett viselniük három esztendőn keresztül. Mindezek ellenére életvidámságban, a jövőbe vetett bizalomban, egy olyan magasztos érzés közepette viseltük a ránk róttakat, hogy ez gyümölcsöző lesz a jövőt illetően, főleg ha időnként sikerült cinkos kis félrelépésekkel, ártalmatlan csínytevésekkel itt-ott kibújni a kötelesség szorításából. Hogy így élhettünk, tanulhattunk, viselhettük el a katonai felsőoktatás ezernyi nyűgét, abban alapvető szerepe volt osztályelsőnknek, Virányi Gergelynek, akinek ezért csak hálával tartozhatunk. Visszaemlékezésemben több kis titkunkat, csínytevésünket is felfedtem, de hát már ilyen az élet. Azt senki sem hinné el, hogy pont mi voltunk angyalok, hogy mi minden szabályt betartottunk. Azt hiszem így teljes egy történet, egy élet, ami nemcsak a kötelességek maradéktalan teljesítését magasztalja. Meg talán, így hatvan év felett már azt megtehetjük, hogy őszinték legyünk, annyira már megvénültünk, hogy a korunk erre feljogosítson bennünket. Úgy gondolom, azért az egyértelműen kitűnik írásomból, hogy az alapvetésünk a tisztesség, a becsület, a helytállás volt, amit osztályelsőnk, Virányi Gergely őszinte szívvel vallott és gyakorolt, a hivatástudatot tartotta az egyik legfontosabb erkölcsi 370


tényezőnek. Ennek szellemében élt, vezette az osztályt, formált, támogatott, irányított bennünk. Hogy követtünk el kisebb-nagyobb huncutságokat, szabálysértéseket, miért ne, hiszen újra diákok lettünk. Hiába éltünk meg már harminc – negyven évet, tiszti rendfokozatot viseltünk, az élettől már megkaptuk a pofonokat, a kezdő rúgásokat, de az iskolapadban ismét diákká váltunk, a diákcsínyek újra éltető elemeink lettek. Valahogy mégis csak könnyebb volt elviselni a terheket, ha néha egy kicsit sikerült kibújni valamely, már túlzottnak vélt kötelesség alól, ha a tanár egy kicsit engedett a feszített tempóból, hogy legközelebb még több terhet rakhasson ránk. Az is jól esik az embernek, ha tudja, hogy egy kicsit sikerült itt-ott kicseleznie a túl szigorú, sokszor a gyakorlati értelmet nem is képező rezsim intézkedéseket. Mi megtettük ahol lehetett, ha volt rá alkalom előkerült a pálinkás butykos is meg a boros demizson is. Nem vidáman mentünk tönkre, hanem vidáman viseltük a ZMKA arra vonatkozó csapásait, hogy értelmes, kötelességtudó, hivatásszerető tisztek legyünk. Azt hiszem, megérte mindkét félnek. Befejezésül még megemlítést érdemel, hogy Virányi Gergely tábornok urat a sors visszahozta az Alma Materhez. 2012. január 1-jétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettesi beosztását tölti be, amelyhez csak gratulálni tudunk és sok sikert kívánni új beosztásához.

371

Bibliográfia

Bibliográfia 1. 2.

3. 4. 5. 6.

7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

15.

16. 17.

Elmélet és gyakorlat a programozott oktatásban – pályamunka (II. PJOT – XII. OTDK 1973. Szeged; II. díj, társszerző és szerkesztő, 87 p.) Elmélet és gyakorlat a programozott oktatásban II. – pályamunka (III. PJOT – XIII. OTDK 1974. Szombathely; Kiemelt I. díj, társszerző és szerkesztő, 85 p.) Üldözés az őrs erejével - oktatóprogram / Rohrerföld (Kossuth Lajos Katonai Főiskola /KLKF/ Határőr Tanszék 1976., 18 p., II. kiadás 1978., 44 p.) Üldözés az őrs erejével - oktatóprogram / Márialiget (KLKF Határőr Tanszék 1977., 28 p.) A fegyveres csoportok felszámolása – oktatóprogram / Csobánka (KLKF Határőr Tanszék 1979., 84 p.) Az őrs rendes szolgálata, a határsértők üldözése nyugati viszonylatban – módszertani kötet / Ágfalva (KLKF Határőr Tanszék 34/049/1979. „T” sz., 130 p.) A határőr őrs rendes szolgálata vezetésének vezetéselméleti kérdései – pályamunka (Hallgatói Közlemények ZMKA 1983/11. sz., 48 p.) Osztályelsői tapasztalatok a tanulmányi munka szervezésében és irányításában (Akadémiai értesítő ZMKA 1983/3. sz., 167-175. o.) A hallgató szemével – A zárógyakorlat tapasztalatai (ZMKA Vitéz hadnagy 1984/2. sz. 6 o.) A csapatgyakoroltatás helye, szerepe a főiskolai határőr tisztképzésben jegyzet (KLKF szolgálati könyvtár, nytsz: 246/274/1987., 26 p.) A megerősített szolgálat elvei és megszervezése - jegyzet (KLKF szolgálati könyvtár, nytsz: 291/108/1988. társszerző és szerkesztő, 59 p.) Gondolatok a főiskolai határőr hallgatók csapatgyakoroltatásához (Honvédségi Szemle 1988/8. sz., társszerző, 51-54. o., 12 p.) A határőr tisztképzés korszerűsítése – tanulmány (KLKF Határőr Tanszék 210/4647/1711/1989. XII. 11., 18 p.) A hivatásos határőrizet elveinek és gyakorlatának oktatása az átmeneti időszakban – elgondolás és javaslat (KLKF Határőr Tanszék 210/4647/17/1990. I. 12., 8 p.) A határőr/határrendész képzés korszerűsítése – tanulmány (KLKF Határőr Tanszék 299/717/18/1990. X. 31., in: Határőrségi Tudományos Közlemények 1991/1. sz., 21 p.) A főiskolai határőr tisztképzés helyzete, korszerűsítésének lehetőségei, feladatai – doktori értekezés I-II. kötet (ZMKA 1991., 199 p.) A határőrség képzési koncepciója a megvalósulás útján, különös tekintettel a tisztképzésre (Határőrségi Tudományos Közlemények 1992/1. sz.)

373

Bibliográfia

18. 19.

20. 21. 22. 23. 24.

25.

26.

27.

28. 29. 30.

31. 32.

33.

A határőr tisztképzés helyzete és megújításának irányai a KLKF-en és az RTF-en – előadás (Határőrségi kiképzési konferencia, Bp. 1992. 02. 21.) A Határőrség képzési koncepciója a megvalósulás útján – írásban leadott hozzászólás „A változó Határőrség” c. konferencián (BJKMF 1992. 03. 28., in: Határőrségi Tudományos Közlemények 152/18/1992. különszám, 102110. o.) Katonai (védelmi), határőr-harcászati felkészítés az RTF határrendészeti szakán (Határőrségi Tudományos Közlemények 3/02/1993 ”T” sz. 8 p.) A Határőrség működését meghatározó jogszabályok és belső rendelkezések – tansegédlet (RTF Határrendészeti Tanszék 1993. 68 p.) A magyar határőrség a rendszerváltás folyamatában – összegző tanulmány (BM Kiadó – 1993. társszerző, saját rész: 8 p.) Az RTF-en folyó nevelés, személyiségformálás, osztályfőnöki tevékenység (RTF Határrendészeti Tanszék, 3-8/25/1993. sz. tanulmány) Az RTF-en folyó tanulmányi munka értékelésének, a vizsgáztatás korszerűsítésének továbbfejlesztése (RTF Határrendészeti Tanszék, 38/62/1993. sz. tanulmány) Gondolatok a rendészeti tisztképzés és vezetőképzés korszerűsítéséhez, különös tekintettel annak határrendészeti vonatkozásaira (A társadalom és a rendészeti szervek – BM Kiadó 1994.) Az RTF Határrendészeti Tanszék létrehozása, működésének eddigi tapasztalatai, és a határrendészeti tisztképzés további korszerűsítése (Határőrségi Tudományos Közlemények 1994/4. sz.) A határőr tisztképzés helyzete, további korszerűsítésének lehetőségei, feladatai (RTF Határrendészeti Tanszék, 3-8/266/1994. sz. tanulmány, társszerző és szerkesztő) A megrendelő, azaz a Határőrség és az RTF határrendészeti szakán folyó képzés főbb összefüggései (RTF Főiskolai Figyelő 1997/1. sz., 57-64. o.) A Rendőrtiszti Főiskola küldetésnyilatkozata és fejlesztési koncepciója (RTF 1997. társszerző és szerkesztő, 23 p.) Bemutatkozunk - az RTF határrendészeti szakán folyó tisztképzés (Határőrségi Tanulmányok 1998/2. különszám, társszerző/bev., I., XII., XIII. fej., bef., táblázatok és szerkesztő, 166 p.) Szakmai gyakorlatok az RTF határrendészeti szakán – jegyzet (RTF Határrendészeti Tanszék 1998. 31 p.) A humán menedzsment oktatás és a tiszti hivatásra felkészítés helyzete, továbbfejlesztésének lehetőségei a katonai és a rendvédelmi felsőoktatásban – kutatást összegző tanulmány (Bp. 1998. 07. 07. kutatásvezető és szerkesztő, 20 p.) A határrendészet általános elvei – jegyzet (RTF Határrendészeti Tanszék 1998. 61 p.) 374

Bibliográfia

34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.

42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50.

51. 52.

Határrendészeti elvek, eszközök, módszerek, tapasztalatok – periodika (RTF Határrendészeti Tanszék 1999/1. sz. szerkesztő) A schengeni határőrizeti rendszer – kísérleti tankönyv (RTF Határrendészeti Tanszék – Tempus, Bp. 1999. társszerző /1. fej. 4-63./ és szerkesztő, 243 p.) A határőrizeti feladatokat ellátó szervek személyi állományának kiképzése 1867-1967 (RTF Rendvédelmi Füzetek – 2000; önálló szám, 31 p.) Határellenőrzés az Európai Unióban - tankönyv (Tempus és Hanns Seidel Alapítvány, Bp. 2000. társszerző és szerkesztő, 272 p.) A Rendőrtiszti Főiskola hároméves fejlesztési programja (RTF 2000. társszerző és szerkesztő, 33 p.) Bevezetés a határrendészetbe – jegyzet (RTF Határrendészeti Tanszék – 2001. társszerző és szerkesztő, 136 p.) A határőr lőfegyverhasználata rendészeti feladatainak ellátása során (Határőrségi Tanulmányok 2001/3. sz., társszerző, 76-107. o.) A főiskolai nevelőmunka elmúlt kétévi tapasztalatai. Az oktatók, különösen a hivatásos állományú oktatók szerepe a hivatásos életpályára nevelésben – előadás az I. Nevelési Konferencián (in: Konferencia-kiadvány – RTF 2001. 7-23. o.) A határőr lőfegyverhasználata rendészeti feladatai ellátása során - jegyzet (Határőrség Országos Parancsnokság, Bp. 2001. társszerző, 30 p.) Jubileumi évkönyv – 30 éves az RTF (RTF - 2001. társszerző 149-158. o.) Bevezetés a határrendészetbe – jegyzet II. kiadás (RTF Határrendészeti Tanszék – 2003. társszerző és szerkesztő, 143 p.) Gondolatok a rendészettudományhoz (Pécsi Határőr Tudományos Közlemények I. kötet – Pécs, 2002., 34-68. o.) A határrendészeti szak létrejötte és fejlődésének főbb állomásai (RTF Határrendészeti Tanszék Jubileumi Könyve, 2002., 5-12.) A Rendőrtiszti Főiskola négyéves fejlesztési programja (RTF - 2002. társszerző és szerkesztő, 39 p.) Bevezetés a rendészettudományokba (Belügyi Szemle 2002/11-12. sz., 202226. o.) A schengeni integráció és az Európai Unió - jegyzet (RTF Határrendészeti Tanszék 2003. 114 p.) Közigazgatási és integrált rendészeti és vezetési ismeretek – tankönyv I-II. kötet (Rendészeti Szakvizsga Bizottság és RTF, Bp. 2003. társszerző 140148. o. és szerkesztő, 331 p.) A rendészettudományok és a határrendészeti képzés (Magyar Rendészet 2004/3. sz. 105-126. o.) A Bologna-folyamat és megvalósítása a hazai rendészeti felsőoktatásban (Határrendészeti Tanulmányok 2004/2. sz., 76-92. o.)

375

Bibliográfia

53.

54.

55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66.

67. 68.

A határrendészeti szakmai ismeretek helye a rendészettudományok rendszerében – előadás „A határrendészeti szakmai ismeretek meghatározása, belső tartalma, oktatásának sajátosságai” c. tudományos konferencián (RTF 2004. 05. 26., in: RTF Rendvédelmi Füzetek 2004/17. sz. 4-12. o.) A rendészeti felsőoktatás alakulása 2006. után, különös tekintettel a Bolognafolyamatra – előadás a „Képzés hatékonyságáról” c. nemzetközi konferencián (Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, Pécel 2005. 04. 15. in: BM KOK önálló kiadvány 2005., 18 p.) Introduction to Police Science(s) (CEPOL eDoc http://edoc.cepol.net ID:6079 – 2006. IV. 24.; ford. dr. univ. Kiss Rita, 11 p.) A rendészeti felsőoktatás modernizációja (Pécsi Határőr Tudományos Közlemények V. kötet – Pécs, 2006., 39-46. o.) Jubileumi évkönyv – 35 éves a Rendőrtiszti Főiskola (RTF 2006, társszerző /VI. fej. 92-95. o. és szakmai lektor, 158 p.) A Rendőrtiszti Főiskola minőségfejlesztési programja (RTF 2006. 05. 29. társszerző és szerkesztő, 19 p.) Nevelőmunka a rendészeti felsőoktatásban (in: Tanulmányok Györök Ferenc tiszteletére – RTF 2006., 61-76. o.) A Rendőrtiszti Főiskola intézményfejlesztési terve 2007-2011 (RTF 2007. társszerző és szerkesztő, 64 p.) A rendészeti képzés helyzetéről és korszerűsítéséről – előterjesztés (RTF – 2007. 10. 17., 9 p.) RTF és ZMNE: külön-külön, vagy közösen? – tanulmány (RTF – 2008. 05. 20., 15 p.) RTF oktatói bibliográfia (RTF – 2008. szerkesztő, 198 p.) Dr. Sár László: A rendészeti vezetés emberi tényezői (MA – Jegyzet; RTF 2008. lektorálás, 52 p.) Önértékelő jelentés az RTF intézményi akkreditációjához (15-1000/301/2009 RTF; társszerző és szerkesztő, 52 p.) Dr. habil Kovács Gábor r. ezredes – Dr. Horváth József ny. r vezérőrnagy – Módos Tamás ny. bv. ezredes – Horváth Ferenc ny. tű. ezredes – Horváthné Zsilka Judit püő. alezredes: A rendészeti szervek felsőszintű irányítása (Jegyzet a rendészeti vezető mesterszak/MA hallgatói részére; RTF 2009 – lektorálás, 159 p.) Rendőrtiszti Főiskola: küldetés – képzés – kutatás (Tiszteletkötet Sárkány István 65. születésnapjára, RTF – 2010. 214-229. o.) Teljes körű minőségirányítás (Total Quality Management – TQM) a Rendőrtiszti Főiskolán (Tiszteletkötet Blaskó Béla 60. születésnapjára, RTF – 2010. 174-184. o.)

376

SODORVONALON. Tanulmányok Virányi Gergely 60. születésnapja tiszteletére

Recommend Documents