sinko ERVI1"+r'Tf L BŰCSÜZVA

sINKO ERVI1"+r'Tf L BŰCSÜZVA

.

.

.

M Ё LIUSZ Јб Z8 Е'F

1. Tehát immár t őle Fis búcsúzva. Megy el szaporán egyikünk a másik wtan. Ideje készül ődni. De addig, kik még maradtak, mondjuk hát el, amit a távazattaakról tudunk. Amikor .az újvidéki rádió a szorongást kelt ő híradást sugározta: Sinkó Ervin súlyosan beteg — riadtan észbe kaptam. Kék tintávral, apró formás bet űivel ívott január végi levelére még nem válaszoltam, holott messzehozzáanig dobbanó szíve egész melegével érdekl ődik sorsom, legszemélyesebb gondjaim iránt. Azt írta: ne hagyjam hír nélkül. És hányszor írtuk egyurasnak: találkoznwnk kell! Bár még egyszer ... Balsors járta baráti áhaj nyomában. Az elmúlt esztenddben kétszer is tartózkodtunk egyid őben Budapesten. Nem találtuk meg egymást. „Ez aztán felháborítóa л buta... Annál inkább szeretném, ha valamiképp megvalósítható volna a találkazár" — írta 1966. szeptember 6-án Zágrábból. S el őbb, március 6-án: „Hátha sikerül majd még találkoznunk: itt vagy Pesten vagy Bukarestben." Nem sikerült. Véglegesen nem sikerült .. . Szellemi barátságunknak története van, s ez személyes momentumaiban is alighanem azonos a történelemmel. Művében, költői viszanyulásábran a valósághoz ő a történelmet' maridig is a legszemélyesebb mozzanatokban kutatta s érte tetten. A történelemben a tragikum цzdividuális oldala izgatta. Emberség és történelem — nála elvá лaаzthatatlan fogalmak. Korunk tragikumáról, ennek lényegér ől kevesen tudtak többet. Némelyek úgy vélik, hogy Sink б pesszimista. Korantsem az. Csupán eretnek. Már nem hitte, hogy egy let űnő világ vígjátékian fordul sírjába . Vзlágossá vált szamá,ra, hogy az ú j humánum, egy ú j etika csak szörny ű tragédiák áradata útján bontakozhat ki, hagy a tragikum elkerülhetetlen, a valóság tartozéka. Erre több, mint két évtizeddel előbb döbbent rá, mint Marx Hegelt korrigáló elidegenedéselméletének mai újrafelfedez бi, s az ő felfedezése egybeesik Brecht nem-lukácsi esztétikájának a megfogalmazásával. Az imperializmus, a fasizmus okozta kataklizmák, egy új történelm хi szituáció, kozmikus veszélyek sosem ismert ellentmondásai, vajúdásai — mellette szólnak. Egy jelzés elég volt, hagy szolidaritása, segiteni akarása egész szubjektív Forróságával felbuzogjon. Miután az európai id őben vagy ne gyedszázadra elvesztettem ő t, s végül ismét rábukkantam, mondom, 271

elég volt egy jel, hagy Sinkó életre keltse a t űnt időt, amelyben ez aszó: szolidaritás, az emberség, ,a gondolat, ,a történelem etikáját és maximumát jelentette. És amikor olyan volt az elidegenedett politikum, hogy ezt az etikát és maxi:mumat rejteni kellett, jel вntőségteljesen és fegyehnezetten tudott elhallgatni. Sokat tanult Erazműstál. Majdnem mindent, amit a reformáció véres, erkölcstelen és elfogult, fo nradalдni és ellenforradalmi, mégis újat szül ő karának bölcselője gondolatként úgy alakított, hagy a gandolk оdб bármely köriilmények között megőrizhesse személyes szabadságát és függвtlenségét, holott nyilvánvaló volt, hogy kivel tarts ki ellen van. Hallgatni tudott, de az сrazmusi szermélyes óvatosság technikáját mégsem sa játitatta el. Nyugtalan gondolatait, ha egyáltalán szólhatott, mindenképpen, merészen, vakmer ően kimondta. Vakmer ősége minősíti írói etikáját. Ezért alighanem igazságtalan is tudott lenni az igazságért. S épp ő, aki az igazságot mindenekfölött tisztelte. Elmondhatta volna Fábryval: az írás egyetlen célja és értelme az igazság. Személyesen egyetlen оgyszer találkoztunk. Amikor 1936 őszén megindult a lavina, és ő elhagyta Moszkvát. Temesváron kerültünk össze azon gaz őszön, némileg titokzatosan, .a konspiráció szabályai szerint. György Mátyásnál, akit még Kassák Tettje áta tartunk számon és Szerb György névеn írta Korunkban Einstein filozófiájáról. Kassák Ma-csoportjából 1917-ben Komját Aladárral és Lengyel Józseffel együtt vált aki, a kommunisták felé vezet ő háborúellenes megmozduláshoz csatlakozva. A Szerb álnevet alighanem Gaál Gábor, a magyar irodalomnak ez a legnagyabb álnévfeltalálója adta a „Szerbiából" való Györgynek. György Mátyás vitalista, a, háborút parasztian átkozó futuristaexpresszionista verseire ki emlékszik még? Az [emigrációban karán elnémult költőt feleségével — Sink б Ervin húga — együtt huraalták el Jugoszláviából .a németek. Megsemmisít ő táborban pusztultak el. Néhány csodálatos felfedez őórát töltöttünk házában Sinkóval, aki akkor Moszkva, mindenekellenére Moszkva leveg őjét hozta magával frissen, hitelesen, ,izgatóan és felborzolón, közvetlenül, még ki, nem h űlt élményként, kétévi ott-tart бakodása után. Az emlékezés a találkozásra Sdnnkó egyik utolsó levelében is fellobog: „... mintha csak tegnapeldtt találkoztunk volna utoljára — s mintha csak folytatnáalk a »vonatindulás« miatt megszakadt meghitt beszélgetést." Valóban. Majdhogy 11 nem késték Sinkóék e meghitt és izgalmas, kölcsönösen egyszerre mindent tudni akaró felajzott és valóban meghitt beszélgetés miatta .Zágráb felé vivő .gyorsat. Hiszen a Korunkba írandókban is meg kellett még .allapodnunk .. . Még elérte Gaál Gábort üzenetem: átutazóban itt van Sink б . Júhus 29-i levelében bukkanok az esemény nyomása: „... még arra szeretném nagyon megkérni, Hogy Sink бval a lap nevében a legalaposabban beszél jen és kéziratot kérjen t бle". A kéziratok rendre meg is érkeztek, és a következ ő évfolyamaktian megjelentek. Stílusukban is feszült, lélсktani, a korszakot leleplez ő kis történetek voltak ezek. Alig hiszem, hogy azóta újranyomtatták volna őket magyarul ... Gaál Gábor huszonnégy órával [kés őbb érkezett újabb levele már tovább tágítja s szerkesztői gondolatot: „... másaktól is kéretek kéziratot. Épp azoktól szeretnék leginkább, akikkel Sink б barátságban van". Kikkel volt barátságban? A moszkvai La Litterature Internationale és a párizsi ~

272

Europe körével. Francia írókat ekkor még közölhetett a Karunk, de szovjeteket már egyre kevésbé, úgyszólván egyáltalán nem. A cenzúra egyik kísérletet a másik után hiúsított meg. Sinkóval csupán temesvári tartózkodása utolsó óráiban találkiozhattunk hát, „vanatrindulás elő tt", bár György Mátyás közvetítésével -néhány ha1 arrébb lakott — napokon át együtt voltunk: üzengettünk egymá,snak. Eleve így állapodtunk meg György Mátyással, a szelíd György Mlátyassal, aki akkoriban Einsteint bújta, Heisenberget és Max PLanckot, és verset már nem írt. Sinkóék útlevelében ugyanis szovjet vízum „éktelenkedett", és nyomukban alighanem kémelhárítók settengtek. „Mintha csak tegnapel őtt ..." Tegnapelő tt: harminc éve .. . Megismertem, és elvarázsolt. Moszkvai történeteivel, szép bariton hangjával, olajbogyó arcb őréhez iamny,irа illő kis tatár szeme figyel ő pillantásával, nyílt melegszív űségével, bгizalmával, gondolati szenvedélyével, elegáns nyúlánkságához illő mozdulataival. Sok mindennel, amit egyébként már tudtam róla, s Kami most elém elevenedik újra. Nagy regénye, az Optimisták főhősét, Báti Józsit, majd Báti elvtársat másnak, másként elképzelni se lehetne .. . Az utóbbi esztend őkben ismertein meg igazán. Amikor megküldette és elolvashattam immár, az ötvenes évek elején az Űjvidáken — végre — magyarul megjelent Optimistákat éstöbbi könyvét is. Lassan olvastam, ceruzával az ujjaim között, éjszakák csendjében. Mondom, mégsem ismeretlennel találkoztam György Mátyásnál. Nem keveset tudtam róla. Épp a legszemélyesebbet. Esztend ővel előbb az Europe 1935. május 15-i számában elfúló izgalommal olvastam önéletrajzát, .az En face du juge-t. — „Szemtő l szemben a bírával", így fordítanám vissza magyarra. Az már egyenesen mulatságos, mennyire másmiket húztam alá ceruzámmal akkor, mint az el őbb, amikor újraolvastam. Nemcsak a nagy színpadi mű vek a deszkákon, .a nagy írások is változtatják, ha értelmüket nem is, de jelentésüket az .id őben. HamLettöbbet mond annak, aki a Shakespeare-tragédiák egész sorát ismeri, mint annak, akinek ez első Shakespeare-élméanye. Huszonhat éves voltam, amikor az En f ace du juge kezembe ,került. Felért az els ő színházi Shakespeare-.izgalommal, amiben csak néhány esztend ővel előbb lehetett részem ... A címhez csillag alatt a következ ő jegyzetet fűztea szerző : „Az Optimistákban írtam meg annak a nemzedéknek a regényét, amely az 1919-es magyar proletárforradalom élén járt. -- Jean Gueheuno, az Europe szerkesztő je terjedelmes kéziratom hatása alatt felkért, imám meg az Europe olvasói ✓számára, amiket megéltem. Neki köszönhetem ezeknek a Lapoknak ca, születését." Az újr olvasás után ma is ugyanaz az érzésem, mint azelőtt: a, harminchat folyóiratoldal egyike a Legmegrendítőbb e századi emberi és történelmi dokumentumoknak. A korszakot jellemz ő vallomás-műfaj egyik remek európai írása. Ne lepődjék meg ezen az olvasó. Nem túlzunk. 1935-ben Európa mar végzete küszöbén táгalygott, s írói Európához, ;a világhoz szólva kísérelték a lehetetlent: megmenteni földrészünket, visszarántani err ől a küszöbről. Az igaz és igazi írókat a mérhetetlenként kibontakozó tragikum tulajdon dimenzióihoz ;közelítette. Sinkában volt er ő, tehetség, jellem, hagy bírja a, követelt növekedést. Nem kevesen buktak bele. Oda törpültek vissza, ahonnan jöttek, .a kispolgáriság alvilágába. Nem .így éz a roppant tehetségű fiatalember, aki tizenhat éves korától a sza-

273

badkai Munkásház könyvtárosaként, amíg ki nem hajtották a bukovinad orosz frontra, kаtanának, százával falta a régi és a kortársi világirodalom könyveit, „mindent" elolvasott, és közben ia szolgákat és szolgálólányokat toborozta szakszervezetbe, ellógta a gimnázium fels ő osztályait, és a kávéházban átvitatk оzta az éjszakákat. frónak készült. A frantrбl a forradalomba vonult be. Emigráció. Az emigráció minden lelki katasztrófájával. Es 1931-ben vagy 1932-ben nem eur бpаi korosztálya modelljeit követi, nem .háborús regénybe kezd, hanem hogy eligazítsa az ellentmondásokat, amdk tizenhat éves kora óta, s őt első І zméiése óta fogságukban tartják, .a forradalom megírásába kezd. Az Optimistákba... Eriről szól az önéletrajz. A Lukács György általa század elején megfogalmazott lélek, az etika és a történelem konfliktusáról, amit Sinkó páratlan érzékenységgel hánt ki az önmaga életéb ől — mimdenki, illetve nemzedéke és a kor végs ő ,személyes problémájaként. Ez az önéletrajz az Optimisták kulcsa és magyarázata, ha ugyan kell kulcs és egyáltalán magyarázatra szorul a világosan beszédes regény, a regény, amely a sinkái személyiség—történelem konfliktus egy szakaszát, egyedül lehetséges konzekvenciaként lezárja. Pim ez a lezárás és egyben új kezdet is egyéni, sinkói, minden általánosság-igényével és általonosító erejével is. Lezár, és egyben az író és a gondaLkod бΡ ezután pályaképének min őségét határozza meg. Mindig és feltétlenül nyíltan, szemtől szembe az ellentmondásokkal, őket konfliktusról konfliktusra degyőzn, és a rájuk és bel őlük következő konfliktust vl lalr i — ez a konzekvencia. Mindig mindent végig — és ú j ragondalni — a most bekövetkezett végs ő óráig. A halálig: „En face du juge" ... — Az örök bíró: a felel ős lelkiismeret, aki • fölött Sinkó senkit el nem ismer. Moralista volt. Huszadik századi moralista életet élt és e századi moralista költői és gondolati oeuvre-t hagyott maga után, a halál érkeztekor még teljes :alkutó lobogásban. Az Európabeli önéletrajzban a költ ő már pontosan jelezte azokat a fibosdfiai, etikai problémáit is, amik politdkába átcsapó nézeteiben — Кіѕёгteі járja be Európát (röpirat 1952) — a szocializmus jugoszláviai vetületét táanogatták. A Su ьatiaai három napam 1953 cím ű naplórészletekben huszonnyolc év ,múlva is találkozunk velük. Még kiélezettebb, még tiirelmetlenebb formában. De az önéletrajz nem emiatt, nem az előrevetítés miatt egyik legfontosabb csomópontja s nyitja az ő koncepciójanak és művének, hanem azért, mert kimondja: vannak a szociaddzmusnak történelmi pillanatai, pontjai, amik híveiben a, mítosz alakját öltik magukra: a mítosz: ez a hamis utak kezdete, a valóságat megkerülő tragikus kitér ő; a konfliktust súlyosbító, fokozó bens ő eLlentmoуndás a konfliktusban. „Lenin — idéz egyilyen pillanatot és pontot Sinkб — a marxista diаlеktika egész boltozatosságát átfogva, mint egy ,oroszlán vetette magát Lunacsarszkijra, amikor ő istenkeres ő híveivel a marxizmusban vallást vélt látni." Mítaszellenességе, aгПеly tulajdonképpen a maga teremtette szellemi mítoszok lebaniásábál született, elvezeti őt a tragikumból optimizmusra virradt nemzedéke 1919-es entellektüel illúziá јnak felfedéséhez. A forradalmi etikai látomások és igények előrevetítéséhez, amikről ő és nem kevesen feltételezték, hogy „kérdései történelmileg már id őszerűek". Korántsem voltak azok. Az anakronizmust kett ős ellentmondásként példázták, egyaránt polgári, idealista kesettségként és kommunista etikai

274

koránjöttségként, utópdkus illúzióként. Alighanem filozófiánk mainál megállapodottabb, szdntetizáló karszakának kell e1 j önnie, hogy szemügyre vegye: vajon gondolati m űvében Sinkб az 1952-es röpirattól és a Subaticai három napam 1953--tál errefelé nem ismételte-e meg újra, legalábbis bizonyos eszmék koránjöttségét, de akkor is bennük a jelzés a történeleanről gondolkodva: nem gondolat, a gyakorlat egyetlen útján, nem a kizárólagosság mítoszán át jwtunk el őre sorsunk alakításában. Előrefutása rnеennyire reális, mennyire illúziós, aligha tudnám eldönteni: „Nem vagyok politikus", — tismételhete.n Sdnkót, még ha ezzel a kibúvó neki sosem tetsz ő látszatát is keltem. Annyi bizonyos, hagy olyan gondolatokat, amik a hatvanas években terjedtek el a marxista ftilozófiában — már 1935-ös önéletrajzában megfogalmazott és azóta is tovább fűzött. Többet fejt meg _ Sinkó önéletre j za a Magyar Tanácsköztársaság és az emigráció irodalmának felderítetlen kérdései közül, mint az ötvenes évek másodtik fele óta az „elsüllyedt irodalmat" felfedez ő dolgozatok egész sora. Szintéaist késleltet ő veszteség, hogy az En face du juge ntiagyarul mindmáig ismeretlen. Ki írt 1e még ilyen tömören jellemz ő megfejtб mondatokat példáwl Szamuely és Korvin Ottó nagyszel ű emberségéről, szerepük ,eti;ka+i—+törtóneцni—emberi kanfliiktusosságárál? Ki vázolta így fel a forradalmi robbanás társadalmi—etikai problémáját, mint Sinkб Cserni József alakjában? Ki alkotta meg Lukács mozgó, intellektuális partréját tizenkilences történelmi szerepében, ahogyan 6? Ki kutatta még fel így a magyar irodalomban, ,ilyen bens ő teljességgel annak gaz elmerilt kornak és forradalmárainak Dosztojevszkij mélységét érintő pszichológiáját és e századi intellektuális struktúráját, a morális és gondolati tépel ődések, gyötrelmek dimenzióit az id ő olyan fikuszában, amikor minden, mindenki változott, és megszületett a lélekben, mely addig alaktalan volt, atulajdonképpeni Huszadik Század. Mindez persze a regényben zajlik le, de az önéletrajz — páratlan magyar írói teljesítmény! — harminchat foiyóirat оldalba sűríti, tömöríti, sajtolja a regény ezer coldalának szöveg és szerkesztés mögötti világát: az önmagát a történelemben megél ő írói ént. Gide megírta A hamispénzver ők naplóját. Egy fiikci б természetrajzát. S milyen lenne vajon Babits harminchat oldala A halál fiai mögötti írói énjéről, vagy Déryé A befejezetlen mondat mögötti személyes univerzumáról? Mi is, utólag is hálásak lehetünk Gueheunának nagyszer ű íróiszerkesztői sugallataért. Adyról, az Europe-ot beivó egykori európai olvasó, az akkori kortársé világirodalom légkörében, Sinkó önéletrajzából, mindössze három dúsított oldalon, :tüneményes történelmi, emberi, m űvészi képet kapott. A magyar Ady-irodalomban ismeretlenek ezek a lapok. És mennyi mindenre adnak választ! Akkor, az 1919-es nemzedékben, a forgatagban .született meg valójában Ady a történelemben. Addig, legalábbis j б ideig, ahogy Lukács György Ady fellépésekor felérezte: olyan forradalmi költő, aki mögött nincsen forradalom. A Sinkó-nemzedékkel, 19181919-e1 elérkezett Ady költészetének ideje: mögötte teljességében ott állt a forradalom. De mennyire nem ellentmondástalanul, Gaál Gábor 1919-ben ki nem adható Ady-könyve árulja cl, azzal is, hogy a Tanácsköztársaságban nem jelenhetett meg, és azzal is, ahogy a baloldalon egyesek Adyt még a forradalom alatt is látták. Sinkó bel őle lett és 275

másképp látta őt: a forradalom messze néz ő szemével. De a vallomásban mindenekelőtt a forradalmi nemzedék és Ady pozitív viszonyulására mutat Sinkó. Egy lábjegyzetében említi: az Europe 1933-ban közölte Korvin Ottó naplóját, Ady-idézetek hordozták törtenetiségét, emberséagét. Különben Sinkó és Fábry Zoltán már legendás antifasizmusának összehajlásából is a közös minőségű Ady-élmény körvonalai rajzolódnak ki. „Ady háborús lírája, különösen az utolsó kötete, A halottak élén tett engem antimilitáristává, majd kés őbb kommunistává ..." — nyi;latkozza hetvenedik születésnapja küszöbén, 1967 májusában a pozsonyi Új szóban Fábry; ismételten s egy Adyból sarjadt életm ű igazoló fedezetével. Sinkó az önéletrajzban, mintegy az el őbbi Fábry mondatot .anticipálón kifejtve, ezt írja: Ady háborús, embertelenségellenes lírája nyomán „egy másfajta individualizmus felfedez őjévé váltam, s ez épp olyan különböz ő a polgári individualizmustól, mint amennyire egy gyilkolásra szomjas közösség különbözik attól, ami az emberi szolidaritásban lelt közösségre ... ezzel a megvilágosodással Ady ajándékozott meg ingem ... Ez az individualizmus hősien emberi szolidaritással tartatta magasra gaz emberiesség Tobagóját, amit a szociáldemokrácia nemzeti színű zászlókkal cserélt fel". A halottak élén költ ője Sinkó számára is gaz, háború alatti magányában, egyedüliségében, tragikumában, ami .a stószi remetének — és az új irodalompolitikai harcot vívó Gaál Gábornak is: a teljes, végleges, a forradalmi humánum, a forradalmat elszabadító „nem" Adyja. Annak a végül is vereségre ítélt, de mégis elkiáltott „ne:m"-nek, a háború és az alsó osztályait és nemzetiségeit elnyomó úri Magyarország Ady általi megtagadásának, Sinkó egyetlen, ugyanennek. az izolált, a Monarchiának adresszált „nem"-nek tragikus ekvivalensét a háborús Európában Karl Liebknecht „nem"-jében fedezi fel. Milyen kár, hagy akkor még nem ismeri kés őbbi fegyvertársa, а horvát Miroslav Krleža naplóiba temetett tagadásait és sorait a bécsi merénylet-vállalásig radikális háborút ellenz ő Friedrich Adlerr ől, akiről a hoгv t író ezt írta: „Jakobinus aszimptata, aki mögött nem állnak jakobinusok." Kísértetries r "aismétlés Lukács Ady-meghatározására, s ha lehet, még tragikusabb. Krleža 1917-ben írja le kons tatálását. Forradalmi individualiftás-koncepcióját is egyenesen Adytól eredezteti hát Sinkó. Így fogalmaz: „az (Ady inspirációjára született) bennem világra jött új individualizmus, minden egyéni végtelen értékét magába foglalva, nem csak azt jelenti, hogy mindenki önmagáért van, de azt is, hagy mindannyian —egyenként — mindenkiért vagyunk ... Azon veszem észre magam, hagy nem szólhatok magamról anélkül, hogy ne a világról beszélnék, mert a belém hatolt világ én magam vagyok. Ami a világban azt is jelenti, hagy a világ bennünk van."... „A forradalomban felmerült a. kérdés: milyen viszony áll fenn a személyes felel ősség és a kollektív cselekvés taktikája között?" De az író itt már az etika területére lép át, és az optimista entellektüelek illúziókból született tévedéseit vizsgálja. A kérdés, amit Sinkó többé nem tesz ,félre, az id ő tájt Balázs Bélát is foglalkoztatja — például a pozsonyi Sarlósak el őtt tartott előadásában — akárcsak mindazokat +az emigránsokat, akik Lukács György korai filozófiájával n őttek írókká, s vetették magukat a forradalomba, minden emberi reménységükkel, összes illúzióikkal. ~

,

276

Később ez .a .kérdés — individualitás--történelmi szükségszer űség — kerül majd Sinkó filozófiai, etikai vizsgálatainak középpantjáaba, és hajlik át az esztétika kérdéseibe, a forntia—tartalom pörben, ami számára egyébként sosem okozott fejtörést. Hiszen mint a Lukács követ ők általában, alaposan ismerte Hegel írásait. Az újabb polgári filozófiák nyomása alatt ma egyre gyakrabban hangzik el a felületes fogalmazásokban egy balhiedelem: a. dogmatikus esztétikáról alkotott kép rávetítése a szocialista forradalmi esztétikai gandalkozás egész történetére, és hagy a történeti materialista széptan eddig elhanyagolta, félrelökte a művészi individualitás problémáját, s ezt csak ma kezdi felfedezgetni. Hogy ez mennyire nem igaz, eléggé bizonyítja többek között épp Sinkó forradalmi, dialektikus gondolati műve 1935-tő l haláláig. A személyesség jogáért a végsőkig érvel ő, harcoló Sinkó azt vallja, hogy az individualitás történelmi—emberi kategóxiaként, a nagyobbik to оtalitásként foglalja magába, az esztétikai individualitás kategóriáját. Ez kauzális következmény, eredmény, ami okai, determináló elemei nélkül puszta absztrakció, annak ellenére, hogy a művészet az indiиidualizáció végső kérdéseként értékmér ő az értékmérők között. Mert van még a történetiség és van az etika és a valóság is. Az Optimisták: Sinkó egy 1920-bon, a bécsi emigrációban írt, s a forradalomtól való visszavonulást, a társadalomból történ ő kiszigetelődést, indiиiduális leszámolást indokoló eklektikus könyvének címe: A megtett út — önmaga ellentétébe fordulása. „... visszavontam A megtett út cím ű könyvem kéziratát és hozzákezdtem a magyar proletárforradalom történetének megírásához. fgy indult útjára az Optimisták." Ismét és megint, de most összefoglalóan és sz цitézisként, epikai konkrétsággal: az út megfogalmazása a polgári individualizmusból a szocialista értelmű individualizmusba. „Az Optimisták — mondta nekem találkozásunkkor az író —, nevel őmunkáját elsőnek íróján végezte el." Az önéletrajz utolsó el ő tti bekezdésében olvashatjuk az elkötelez ő következtetést: „A kapitalizmus az önmaga megmentését végzetszer űen a fasizmussal és egy új világháborúvalkísérli meg ... Ma a proletariátus nem csupán az emberiség minden értékének feltételezett örököse, de egyedüli védelmez ője, egyedüli menedéke." Az individualitás sem lelhet másutt védelmez ő re, menedékre, de miközben ide menekül, óhatatlanul régiből új já, a régi min őség ellentétévé alakul át . . . 2. Emlitsem-e? ... Felemlítem. 1936 nyarán esett találkozásunkról a csehszlaváakiai Magyar Napban közöltem cikket. S mert — el őbb írtam le — Sinkó útlevelében ott volt a szovjet vízum, úgy fogalmaztam meg az interjút, mintha csak „valahol", két vasútáll оmás között, véletlenül találkoztunk volna a vonaton. Holott ő pontosan azon az útszakaszon döcögött át, amelyen két évvel el őbb Ilja Ehrenburg utazott, Várad felő l Temesvárra érkezve, tovább, a hatásállomásig, Zsombolyáig, hogy Zágrábon, Trieszten át jusson Párizsba. Ugyanabba a körbe, ahová most Sinkó tartott. „Váradon meg kellett szállnom éjszakára — írta emlékezései negyedik részében Ehrenburg. — Kíváncsian néztem a kopott, de gyors 277

bérkocsikat, amelyek sebesen repítették ia bodros hajú 'hölgyeket, kíváncsian néztean a mezítlábas parasztokat, a kikent-kifent rend őröket. (Ehrenburg alighanem katonatiszteket látott rend őrök helyett, akik bizony elég kapattak voltak barna, néha rongyos condráikban.) Az újságírók nem kisebb kíváncsisággal nézegettek engem: szovjet útlevelem első fecske volt errefelé. Nagyváradról lassú kávédarálóval vergődtem Temesvárra ... Komor benyomásokkal tériem vissza Franciaarszágba ... a »Vasgárda« ... Magyanországo лΡ Horthy emberei gy ilkoytak ... az olasz feketeingesek... Tirol ... A fasiszta dögvész vízum nélkül is cetcsapott a határokon." De miért is idézem Ehrenburgot? Egyrészt hagy megkíséreljem rekonstruálni, mit láthcetatt akkor itt átutazva Sinkó. Másrészt hogy emlékeztessek: két esztend ővel Ehrenburg utazása után még ködösebbé sötétedett az „európai dzsungel", ahogyan .a szovjet író tágabb tájainkat nevezte. Sinkónak volt oka még kevésbé fesztelenül viselkednie, mint Ehrenburgnak. Elvégre nem szovjet útlevele, csak szovjet vízuma volt. Nagyváradon Gábor István — még felfedezetlen, remek romániai magyar publicistánk — felismerte a Julio Jurenitó íróját, „kíváncsian nézegette", elbeszélgetett vele, s megkente: mutatná meg, hadd lássa végre, Hunyen is egy szovjet útlevél. Nem „az újságírók", csak ő derítette fel Ehrenburg jelenlétét Váradon. Amikor Gábor István interjúja a nagyváraddi lapban megjelent, nemcsak szül ővárosában, ds országosan kiröhögték: hazudik. Annyira hihetetlennek t űnt, hogy Románián átutazzék egy szovjet író. A Szovjetunió elleni háború napján Gábor • István mit sem sejtve ezt mondta: „Gáziszonyom van." A németek elgázosították és elégették; rajtafogták, hagy a táborban halottakról lehúzott gyapjúhalmit lopott rongyokban vacogó lágerbeli n őknek. Salamon Ernő feleségének is .. . 1936-bon Romániában is, a nagy demokratikus fellobbanás idején mára két évvel kés "óbb bekövetkezett nyílt diktatúra felé rohantak az eseményedé. Nem tudtuk, de nyilvánvaló volt: a németekkel szövetkezett nagyt őke visszavág a hаа.i antifasiszta népfront-hullámnak. Cikkemet, az interjút Sinkóval idehaza le sem fközölhettem..A párizsi Szabad Szó — S nkó érdekében? — pedig jobbnak :látta nem pub iklni, és a csehszlovákiai kommunista testvérlaphoz továbbítatta. Akárcsak hamarosan a Goga diktatúra napjairól és a románipad fasizmus útjáról írott riportsorozatomat, amit Luc Durtain лΡéven írtam, még Luc Durtain „francia újságínának" a Párizsból Jugoszlávián át Romániába vezető utazását is szimulálva +a bevezet ő cikkben. Épp Csehszlovákiában jartam 1936 őszén, ,amidkor patt meglepetésemre interjúm a maravskaostrava-i Magyar Napban megjelent. A Magyar Irodalom Története hatoduk kötetében, a Sinkó Ervin elszomorítaan árulkodó bibliográfiájanak a két világháború közötti adatai helyén egyetlen cím szerepel: „Méliusz József : Sinkó Ervin moszkvai magyar író." (Magyar Nap 1936. okt. 23. 3. old.) Emlékszem ... Délután volt. Sütött a nap. György Mátyásék csipke. függönyös nyitott ablakán át kiláttunk a liget évszázados fáira. Negyvennyolcban ott Bem csapatai táboroztak a víz partján. A fákon túl a nő vérek, Sinkó Ervin és György Mátyás feleségének szül ői háza. Té1en a fákon át idelátszott. Feketekávét ittunk, és süteményt rágcsál~

278

tunk. A bő röndök a szoba sarkában. „Vonatindulás el őtt." Az egyik kézitáskában a]igbaaieni ott szorongott az Optimisták egy gépiratos példánya is . . . Sinkó vonata, a bukarest—párizsi gyors talán még el se hagyta Zsombolyát, .a határ őrök talán még meg se bámulták a menekültútlevélben a cir đllbeiűs és párhuzamosan francia szöveg ű pecsétet, amikor én már lóhalálában gépeltem .a cikket. Miközben írtam, mintha csak elkísértem volna Sink бékat. Az interjút el őző bevezet őben azt írtam meg, amiről Sinkб val és György Mátyással meghitten és izgatottan beszéltünk. Egy ,s rnás, amit ehhez még hozzáf űztem: mintha csak folytattuk volna a, beszélgetést. Akkor utazott el számomra Sinkó Ervin mindörökre. Zlalálkazásunk megismételhetetlen maradt. Esztendővel késő bb nem sikerült megtalálnom Párizsban, akárcsak tavaly két ízben Budapesten sem... Oikkírás közben csak az nem juthatott eszembe, hagy „irodalomtörténeti" adalékot, dokumentációt fogalmazok. Ki gondolt akkoriban ilyesmire? Ha igen, kevésbé hevenyészetten írtam volna meg. Reprodukáljam-e? A megőrzött újságoddal megsárgult, foszlott, darabok hiányoznark bel ő le. Ide másalom. [mi a cikk a rohanó zsurnalizmus k бcosságától szerkesztőileg megszabadítottan, de semmiben meg .nem másítva: „A mai német emigráció idejéig nem volt még nép Európában, amelynek írói annyira szétszóródtak a világban, mint 1919 után az elüldözött magyar haladó írók. Az új Románián, Csehszlovákián, Jugoszlávián kívül New York, Párizs, Moszkva a honukat vesztett ma sryar írók befogadб »otthona«. A nagyvilággal összefonódva, összeolvadva munkálkodik ez az emigrá оlб a legigazabb nemzeti cél érdekében: odahaza egy valóságos népi demokrácia. (így írtam szó szerint) megteremtéséért. Abban szeretnének ismét hazatalálni .. . Nem könnyű a létezés azoknak, akik a mai Magyarországgal szomszédos államok szigetein állapodtak meg és nem hódaltok be az ott uralkodó eszdnerendszereknek. És nem könny ű azoknak .sem, akik az emigráció fájdalmas, hosszú esztend ői után hazatérhettek, s úgy-ahogy, beilleszkedtek. Ám ezerszer elviselhetetlenebb a sorsa a távoli világakba szakadtaknak, akik bár a nemzetköziséget válln.i.ják, tudatuk minden szála mégis az otthoni munkásak, parasztak sorsához bogozva. Az emigrációnak épp err ő l ,a, szárnyáról a magyar literatúrában ma nem ildomos beszélni. Km annál inkább kivankozik ki a követelés, a törekvés: tömöriílmn egy jobb népi jöv ő szolgálatában. Vagy talán szégyelleni kellene a magyar irodalomnak Lukács Györgyöt, Balázs Bélát, Sinká Ervint, Bö1öri Györgyöt, Laczkó Andrást, Hidas Antalt, Illés Bélát, Háy Gyulát, amiiért az európai irodalmakkal érintkezve, kultúrnépek rokonszenvét nyerik meg az ő demokratikus magyal eszméiknek? Az emigráns Batsányira, Kossuthékra, az 1849 után hantalomul bolyongókra emlékeztetnek ők. Új humanizmus van kialakulóban. Elmerült tradíciókból épül az új cselekvő enzbeг öcsség, aminek legközvetlenebb célja : útját állni az antihumanista barbár er őknek. Hiányozhat-e ennek az új humanizmusnak magyar anyanyelv ű savkaszáról bárki, aki tudja, érzi, hogy a népet és az ,vnyanyelvet kell védeni a barbarizmus támadása ellen, s a népet a barbárságbál az emberiességbe felemelni? Ha ennek az új humanizmusnak a franttö.redékein végigtekintünk, a futóárkok világvárosokat 279

kötnek össze és állásai •a barbarizmus ellen ott láthatók Kolozsvárott, Pozsonyban, Szabadkán és Budapesten. Az ú j magyar humanizmus népet mentő jelentésén túl: európai és világfüggvény. Sorsa elválaszthatatlan az eseményekt ől, amfiik ma Spanyolországban forrnak: az eljövendő győzelemtől vagy bwkástól. A francia s a román, a csehszlovák s a jugoszláv demokrácia létét ől vagy nemlététől függ e magyar új humanizmus sorsa is.. Ennek az új emberiességnek a jegyében folytattam beszélgetést Sinkó Ervinnel a magyar emigráns irodalom gondjairól és az Oroszországban élő miagyaгr írókról. Rövid és nyugtalan volt ez a beszélgetés. Sinkó Ervinre bizonyára sokan emlékeznek még. Ám a mai olvasók nagy hányada legföljebb ha hírb ől ismeri nevét. Hiszen az író 1919 óta politikai menekiilt Nyugaton. Két esztendeje Moszkvában telepedett meg. Negyvenedik éve felé közeledik... A Korunknak, a lap els ő éveiben tanulanányírója. Első regénye néhány év el őtt a Mande kiadásában jelent meg, Romaön Roland el őszavával. (Pontos-e ez az adat, megállapítani nem tudom, de Sinkó akkori szóbeli közlésén alapszik, és alighanem az Eurape-beli önéletrajzról van szó. Biblio.gráfiáiba.n nincs nyoma.) 1935-t ől az Europe munkatársa. Itt közlik .közel hetven oldalon a fiatal hontalan magyar író önéletrajzát. Ugyanitt írt újabban tanulmányt a legutóbbi politikai perek alkalmából a mai Magyarоrszágró1. Jelenleg Oroszországban van sajtó alatt Optimisták cím ű regénye. Ebben a, hónapban jelenik meg orosz és a német fordítása. (Hogyan, miért nem jelent meg, elmondja az Egy regény regénye.) Az Optimistákról ra kézirat alapján Alfred Kurella, Barbusse volt munkatársa, jelenleg Diniitrov titkára írt tanulmányt a La Litterature Internatfonale egyik számában. (Tehát: akad még két világháború közötti bibliográfiаi fiadat itt közölt cikkemen kívül és bizanyоsan több is.*) Sinkó Ervin nemzetközi visszhangot kiváltó írói pálya k іbоntаkоz эа felé tart... * Jóval e dolgozaft miegírása után fedezte fel Izsák László Temesváron a 6 órai újság 1938. okit. 30-t számában Gárdonyi István nyilvánulóan hamis interjúját Sinkóval. A cikk címe: Mi történik Oroszországban. Alcíme: Csöndes párbeszéd Sinkó Ervinnel a moszkvai lal ~ áshtán.yról, a szövatke ъetelkről és kwlákakról, .a szabotázsról, GPU-ról, a itrofitzkijista pörökr ől és Sztallin programjáról. Keltezés: Párizs, dletóber végén. Már a bevezeit đ is hemzseg a valótlanságoktól. A politikailag kétes szerep ű újságíró szerint Sinkó ,nyolc es гtendаlt töltđtt a Sz. U.-bon, 1936 után, két évig nyomdász, azután szerkesztбje valami tizemi újságnak. 1934-bon Tuxtkesztánban szövetkezeti vezet б . Közben mardvin—magyar szótárt s геr ~keszt. Kiadja a Szovjet Aflami Kwadó. 1932-bon Berlin. Azutáni megint Oroszország, Moszkva, Szovjet Aliami Kiadó. Most fiél évre Párizs; az Mlami Kiadó számáru sorozatot állít össze „francia írik"-ból. Az újságíró ezután az ailcimb:en jelzett fejezetelenek mnegfelel ő „naivnak' nevezett, de az Sz. U. elleni akkori propaganda ismert kanyha-szi ,t ű kбrdéseit teszi fel. Ezekre a „nyolc évig" a Szovjetunióban és 1938-bari Pámzsban is a szovjeteknek dolgozó Sinkó ugyariazan a konyhai szinten, hiteles itanúkéit, „szakérte.lemmel" vá Фaszal. Oly módon, hogy megrögzött szovjeгt-а9&tiпmstбваk iás гtűnjék, de a szovjetellenes provokáló fkérdásek tartalmát is igazolja — a túlsó oldalról. Jellemző , hagy a cikk, amely látszatra objektív, akkor jelinheteitt meg Roпnáaviбnan, ∎amikor a cenzúra már úgyszólván mindent törölt, amit nem ellenséges szemipantból írtak aa Sz. U.- гбl. Sinikó irodalmi tevékenységér ől egy szó sem esik. Figyelemreméltó egybeesés: akkoriban jelentek meg ismét Sinkó írásai a romániai Korunkban. A cikk feцbételltezhet бen „bizonyítékkal" •szolgált, hogy ra Korunk szerkesztđje egy szovj,et,akti ~vistával tart fenn rendszeres kapcsolatot. Egyébként Sinkó az 1926-bari induló Korunkban néhány éven áit megjelent cikkeit Szarajevóból keltezte.

280

A védetlen Sinkб val a bukarest—párizsi gyors egyik vagonjában hozott össze. Hóaјhоr gras alakja, kényel.mes еn süpped a sarokülésbe. Hosszú arcél. Apró, tatáros, sötét szegne élénken világol. Szagorrúan maga elé nézve beszéd. Kérdéseimre ,olyan pontos forgalmazással válaszol, mint aki cikket diktál gépbe. Az Oroszországban él ő magyar írókról a következ őket mondja el: f ró számára minden esetben súlyos megpróbáltatás, bizonyos mértékig tragikus állapot, ha orlyanországban kell élre, ahol nem beszélnek anyanyelvén. Az otthonnal, az egyazon anyanyelv ű néppel a meszszeségbő l nem lehet fenntartani a kapcsolatot, hagy az elszakadtságnak ne szenvedje kárát az író valóságérzéke. A hazájától, népét ől távol élő magyar író számára csak két eset lehetséges. Vagy megkísérli a távolság képzel őerővel való áthidalását. Vagy, ha Moszkvában él, megkísérli, hagy orosz íróvá váljék. Az. utóbbi változat szerintem lehetetlen. A nyelvi közösség az író számára sorskérdés. A nyelv több, mint eszköz: a tartalanat szabja meg. Ezzel magyarázható, hogy a magyar emigrációs irodalom Lényegében és Јn аgУј bаn bizony szegény, vagy legalábbss nem olyan gazdag, mint lehetne. Hiszen írói különb teljesítményekre termettek. Nem is egy esetr ől tudok, amikor tehetséges író az emigráció tizenhét esztendeje alatt tulajdonképpen elfelejtett magyarul és magyar íróból német иаgy francia újságíróvá vedlett. Elképzelhetetlenül nehéz feladat magyar írónak megmaradni ott, ahol csak más nyelvet hallunk. Vannak a araagyar nyel иtarületeknek írói, akik bizonyos irigységgel gondolnak azokra, akik otthonra Leltek az idegen világban. Ám az ott sínylődők álааndó, reálјs tartalmú irigységgel gondolnak az itt él őkre, akik állandóan a magyar szó forrásánál élhetnek. Van persze termékenyítő szellemi hatása is az emigrans-létnek. De ez csak akkor válhatik realitássá, ha azok, ,akik közel két évtizede hányódnak ,a világban, idehaza hasznosíthatják tapasztalataikat és elért eredményeiket. Az emigráció írói általában s mégiscsak: légüres térben élnek. („A kultúra — írta araár Europe-beli önéletrajzában Spinkó — erkölcsileg, azaz objektíven nem válhat valósággá, csupán az elmélet és a gyakorlat egységében.") Az odakinti magyar írók semmit sem áhítanak inkább, mint azt, hagy honukról, az itteni helyzetr ől, az itteni szellemi mozgalmakról minél többet megtudjanak. Ha ott távol akármilyen nyomtatott magyar könyvhöz hozzájutnak: kézr ől kézre adják, az feltépi minden nosztalgiájukat. A La Litterature Internati,onaLe szívesen venné itteni írók munkáit is. Ezeket mind a kinti magyar írók, mind az egész orosz olvasóközönség a legelevenebb érdekl ő déssel fogadná. Amit odakint az irodalomtál várnak: a heroizmussal és aljassággal átitatott emberi világot úgy felmutatni, amilyen a valóságban. A különböz ő mártásokkal ízesített f ra.zisaknak nincs keletjük. Az Optimisták küszöbön álló megjelenése alkalmából Sink б Ervinnek ryeвnzsdékéről, önmagáról a következ ő a mondanivalója: — A miagyar olvasóközönség nevemmel az utóbbi években Kassák önéletírásának az emigrációról szóló részében találkozhatott. Hogy mit gondolok én a saját nemzedékem ől, elmondtam az Europe-ben közreadott бnéletnajzornban. Az igazság az, hogy 1918-1919-ben és az emig

281

ráció első korszakában inkább voltunk antimilitaristák, mint forradalmárok. Ennek következtében számomra a proletárdiktatúra értelme annak idején inkább morális szükségletként talált megfogalmazásra, semmint Történelmi feladatként. Ennek következtében a diktatúra bukása után olyan álláspontot kerestem, amelyr ől a történtek csupán morál s szempontból apolitikusan igazolhatók. Ezt az álláspontot a krisztianizmusban véltem felfedezni, anélkül, hogy valaha is arra gondoltam volna, h gy ez a szubjektív megoldás mindenki más számára is megoldást jelenthetne. — Megjelenés előtt álló regényem 1918-1919, illetve az emigráció nemzedékével foglalkozik. 1919-ben egy értelmiségi körben — Lukács György körül — ugyanaz a folyamat zajlott, ami mostanában a francia értelmiséget ragadja el. Ezek a francia értelmiségiek, a z űrzavarból kivezet ő utat a radikális eszmékben fedezték fel: az egyetlen lehetséges morált, az állásfoglalást az értelmetlenséggel és a szellemtől megfosztott világgal szemben. („Ebben a társadalomban — írja Sinkó önéletrajzában — a szellem: idegen, id őszerűtlen kísértet, hazátLanul bolygó lélek.") Miközben a regényt írtam — három évig dolgoztam rajta — Németországban nyeregbe jutott a fasizmus. A regény nevelőmunkáját elsőnek íróján végezte, konzekvenciái szánomra éppoly meglepőek voltak, minta regény h őse számára. Anélkül, hogy aktívan részt vennék a gyakorlati politikában, alig hiszem, hogy az írónak más feladata lehetne, mint harc az emberiség kieaneléséért a barbarizmusból. Nlás szóval: a proletariátusban látom a világ mai történetének egyetlen morális garanciáját. Minden morális probléma, amely nem az .alsó társadalmi rétegek harcához igazodik, sza.momra: amorális. Eddig a feleletek ikérdéseimre. Még jónéhány problémára szeretnék válзszt kapni. De Sinkб Ervin izgatottan érdekl ődik a magyarországi, erdélyi, szlavenszkói és vajdasági viszonyok fel ől. A magyar irodalom állapotáról négy országban, ahol magyarul beszélnek .. . Ezzel a tаІЈk0Ъ ѕѕаІ gazdagabbak lettünk, s egy bizonyosságra tettünk szert: a magyar írás emigráns munkásai realista álláspontról bírálják önmagukat. És vallják, hirdetik: itt lehetnek csak igazán itthon, az anyanyelvükön beszél ő nép között. Helyzetük valóban nem »irigylésreméltó«. Ennek ellenére a legsúlyosabb lelki megpróbáltatásaik közepetate is írnak, alkatnak, népük és az ú j humanizmus javára. Sinkó Ervin ginre példa." Vége az dntermezzának .. . .

3. Folytassuk tehát ott, ahol abbahagytuk ezt az emlékez ő búcsúzást Sinkó Ervintől ... Most hozta a postás az újvidéki Új symposio Іъt, a Sinkб tanítványai szerkesztette irodalmi lapot. A címpalon Sinkó egészalakos képe. Kicsit törötten, hajlottan, erazmusi bölcs m о sallyal a szája szögletében. Megritkult, hajdan hollófekete haja Hófehér. Talán csak a szeme emlékeztet egykori sötét, v шоgб, apró tatárszeanére. A fénykép mellett a folyóirat címe helyett Sink б Ervin neve és a végzetesen végleges adat: 1898. október 5. — 1967. március 26. Alatta egy ѕinkб4dézet: „Az em282

bari szellem kiváltsága, hagy alkotó — ez ugyan nem véd meg a személyes megszűnéstől —, de érdemes és nagyszer ű dac, az egyetlen, amit az ember — hja végs ő fokon hasztalanul is, de épp azért az emberi méltóságnak dicséretére — 'szembeszegezhet a megsemmisít ő, a lerontó halállal ..." Azon töprengek, hagy ha egyl отј találkozásunk szálait nem a legszeniélyesebb bdzaloQnmal sz őttem volna újra, levelezésurak alighanem értelmetlenül elhal. ó írja valahol: „Az író őszinteségének foka — ami nem egyéb, mint aa maga olvasója s általában, az ember bizalmának megnyilvánulása —, a maga olvasójához való viszonya meglehet ősen mюgbízhatб mértéke az író etikai гangjának." Olyan olvasójának érzem magam, akiből visszasugárzott a költ őre tulajdon őszinteségévek hбfoka. Etikai nagysága, ny űgözött le, ez hitelesíti művészetét, epikai és gondolati műve költб ségét, s alighanem megérteti tévedéseit is, amikre majd akkor derül fény, ha emlékezete kilép a mítoszból, :amely m;inden írót, mint a köd úgy vesz körül, amikor meghal. A betegségéről szóló baljós tudósítás órájában végzetest sejtve, de mégis írtam Sinkónak. Ijedtem s esztelenül: válaszoljon, m;i történt, s ha nem ő, bár élettársa adjon hírt, sürg ősen, erre kérem. Szeretjük, írtam, könyvei íróink körében kézr ől kézre járnak. Id őn, hatáх kon át vele vagyunk őrzői egy közös és széttéphetetlen jelentés ű múltnak és műnek, .aminek a neve ia. ,közép-európai történelemben egy folyóirat fakult okkersárga címlapján: Korunk. Annak az időnek a tragédiáйтбl náláлál kevesen tudtak s tudnak többet. ó, bár nemcsak a romániai falyáirst oldalain, de itt La, végig jelen volt. Kiilönösen a Korunk történetének els ő, majd utolsó haxmadában. A lap nagy szerkeszt ője beszélt nekem el őször különös alakjáról, párhuzamos, vagy közös barátságwkról Balázs Bélával. fgy nyomoztam ki, szereztem meg em иgráciбs falyáiratát, a bécsi Testvért és bécsi. -verseskönyvét, A fájdalmas Istent, az 1919 bwkása utáni vereség érzetének e dokumentumait, krisztiianizmusa hamis tudattá növekedésének 11 nem titkolt bizonyítékait. fgy, ezekb ől érthettem meg, hogyan vá11a1hatta Osvát Ern ő Nyugatja sz emigráns Sinkó közlését még a húszas évek második felében is, akárcsak egyébként Déry Tibornál is. A Korunk írója már egy más Sinkó volt. Egyre sz űkült a különbség, ami például Craál Gábor Korunkbeli és ►az ő Angelus Silesiusról írott s a Testvérben megjelent megemlékezését filozófiailag elválasztatta. Ekkor még egyiklik sem marxista, holott együtt s úgy tűnik, nagy egyetértésben jártak meg egy proletárforradalmat. Együtt Lukács György szellеmtörteneti bűvkörében, együtt az 1919-es Szovjetházban, amit Sinkб az Optimistákban oly tüneményes pszichológiával ír meg, és együtt a tizenkilences Vörös hadsereg különböz ő frontjain is — Lwkáccsal és érte rajongva. Hiszen az Optimisták egyik főszereplője épp Lukács György, meg ha csak a regény hátteréb ől magasodik is ki. S,iхnkó ra,laktzlasá,rбl lapja, a Testvér után, személyisége — az indivi dua[itas méltóságától rrLegszá1latt személyisége dimenzióinaik .mind boltozatosabbá válásáról a Korunk szinte-szinte úgy tanuskodik, mint Gorál Gábor vagy Fábry Zoltán gondolati formálódásáról. Nem olyan teljesen és nem wgyanazzal az intemzytással. Sinkát emigráns sorsa, ifjúsága krjsztianizmusának szocializmussá átminősülő wniverzalizmusa, a tizealki1ences bécsi emigrиáсiб bomlása utáni hal ide, hal oda vetette

283

a Nаnsen-útleveles hantalasiságban. É гs sorsává vált regényének, az Optimisták kéziratának .a regénye: a tizenkilences forradalmi tettek kritikájának új gondolattá s új ellentmondássá érése. Az Optimisták kézirata a nyomában bolyongott szerte Európában Sinkó. E kézirata magára vett sorsaként, a szwl őföld—Párizs—Moszkva háramszög nemcsak az európai térben határozta meg őt és művét, hanem — az Optimisták megírásától — individualitásként is. Míg szül őföldjére vissza nem talált — ekkor az már Jugoszlávia —, id őben s térben hontalanként: erazmusi bolyongó és keres ő. Forradalmár magyarként: európai. Európaiként: forradalmár magyar. Sohasem kozmopolita, akivé némelyek minősítenék, minthogy semmilyen érintkezési pontja a „népi" áraimilatbal. De Sinkó végül is: jugoszláviai, Budapesten, a forradalmak alatt egy esztend őt ha töltött, 1919 után mindig oda tért vissza: a szül őföldre. Mindez miért, hogyan .vrá,lik majd Párizs bukása után az utolsó negyedsza.zad jugoszláviaiságává és milyen színez ődéssel: más tém,a, más kerdés. Elég itt a gyökérre figyelmeznünk, az Optimisták fortissianós, nagy bácskad nyitányára, erre a dübörg ő, léLektép4 lelki drámára — Sinkó megélt személyes drámájára —, a magyar polgárság haldoklásán аk erre a történelmi életdarabjára. Erre a szimbáLuntira, amely mára Monarchia szétrobbanásának egész epikus feszít őerejét s űríti, s a modern magyar regényírás legjobb lapjai közé tartozik. — Ez a véleményem, bár tudom, vannak homlokegyenest ellenkez ő értékelések is. — Móricz drarnatizmusa süt át e regénykezdeten, és Kosztolányi bácskai magyar polgári elmúlástragikumát idézi emlékezetünkbe. Akusztikája eszünkbe juttatja: Hunyady Sándor abból a világból hozza Kaloггsvárra a Feketeszárú cseresznye úrian felhígult úrvilágának mégis nemzetiségi-emberi kérdéseit, а Sinkó megragadta drámaiság vetületébén, a Krle'a-féle Glembay-légkört mégis megpacsulizva. És azt is eszünkbe juttatja, hogy legjobb regénye, a Tibold Márton élményét ugyancsak abból a tájból és id őből emelte az erdélyi irodalomba Molter Károly. Sinkának ezek a remekbe sikerült bácskai Lapjai — nemcsak azok remekek: az egész prózai életm ű ragyogó — mégsem csak a táj és id ő témá j ának magyar polgári Untergang-vetületéhez tartoznak, hanem egy ugyancsak egyedüli, európai rangú zendül ő, nem magyar nyelvű, de tárgyában nem idegen életműhöz is, a horvát Krležáéh оz. A közös központi történe1rni élmény az &if jukorban, amely még az én generációra gyermekkorából, családi rnúltjábál is feldereng: az Osztrák—Magyar Monarchia iszonyat-állapota, szörny űsége, bomlása és polgári bukása. S ebben a forgatagban az irtózó és rémületes felismerésekt ől gyötört értelmiség tarsada]ani, etikai, gondolati útkeresése. Minderr ől hitem szerint mind Krleđa, mind a nálánál tizenöt évvel fiatalabb Sinkó többet mond bármelyik magyar írán.ál — Marai: halovány utórezgés —; világosabbat és konkrétabbat, mint az osztrák—cseh—zsidó Kafka, a bécsi osztrák Musil, vagy az osztrák--olasz Svev о . Ám a valláság az, hogy a Jugoszlávián kívüli mai magyar irodalom úgyszólván semmit sem tud Sipkáról. Magamban a magyar. szaciali і gta regényirodalom téгkápszögletén helyeztem el őt. Am különössége, sajátossága éppbn az, hogy ebbe a fejezetbe ugyanwgy nem lehet beskatulyázni — holott ide els őrendűen

284

tartozik —, mint ahоgyan csak a magyar vagy csak .a jugoszláviai јго dalamba sem. Intellektuális realistaként is mély köze van a szigorúbb realizmusból ,kдtör4 Kafka—Musil—Svevo körhöz. És épp ezért, a Krležával való kapcsaládásan túl a magyar irodalom egyedülálló јеlеn.ségéhez, Déry Tiborhoz, aki a húszas évikt ől diadalmaskodó, európai új regényfajtát A befejezetlen mondatban magyarul oly ismételhetetlen mádon valósitatta meg. Nemcsak az Optimisták, de a Tizennégy nap is: jelenségként és jelentésében az analitikus Déry fe1 ő1 válik érthetővé, s aligha a Máricz Zsigm,ond-regény, de még kevésbé a Sinkóval kartársi magyar polgári regény oldalárál. A Balzac=StendhalTolsztoj vonulattal szemben ez a Dasztojevszkijb бl eredt huszadik századisága dolgok mögötti dolgokat forgatja s deríti fel, s az elidegenedettséget részben . gyötr ő tényként fogadja el, mint Kafka, Musil, Svevo tragikus humanizmusa. De csak részbon. Mert másrészt a tragikus-humanizmus elidegenedettség-alaptónusa fölé kerekedve, a kételyből születő változtatás felkel ő etikumában keres kiutat, a szkeptikus szocializmus vоnalán, mint Krleža, Déry és — Sinkó.. Érјntkezesek és elválás k ezek a huszadik századi európai irodalom egy mindinkább pontosabban ciefiniálhat б fejezetében, amely mögül kísértatin tolul föl a közös katasztrófa-élmény: a Monarchia emléke,mandaz, ami mérgezően burjánzik tovább a dunai Európa 1918 utáni konstellációjában. Ha Sinkó anyanyelvén alkotott epikai és gondolati életm űve európaiságának — s ezzel magyarsága sajátosságának — bebizonyításáxa még nem került sor, ez azért nem történt meg, mert ezt a bizonyítást a szélesebb magyar irodalomban eleddig nem igényelte senki. P01caimon porosodnak a Jean Cassou szerkesztette Europe utоLsб fél évtizedém е példányai. Onnan kerestem ki az el őbb azt a számat, amelyben az En face du juge megjelent... Sink бnak -a francia falyбdiratban közzétetet írásai ;kötetnyire rúgnak. Miközben elbeszélései a Korunkban is megjelentek, egyike volt 6 az emlékezetes francia lap legbecsültebb és legkiemelked őbb munkatársanak. Ő képviselte Közép-Európa hangját, és ez a hang mindvégig, a katasztrófáig hangzott. Az Europe-bon jelenik meg a Don Quijote útja (1938. április 15.) amit ugyanalikar közöl a Korunk (1938. április, május). És talán az sem lényegtelen, hogy az Europe-bon és a Korunkban napvilágot látott prózái hamisítatlanul egy t őről metszettek. Az Europe oldalain Sinkó olyan írók társaságában tindökölt, mint Ramain Rolland, Jean Richard B1och, Nizan, Gueheuno, Aragon, Wursnser, Desnos, Verona, Fondane-Fundoianu, Brecht, Luppol, . Never0v, Zamjatin, Remizov, Paszternák, Faulkner és Saroyan, Vancura és Nоvamesky. Ez szinte a Korunk azidбbeli világirodalmi névsora, egész kis irodalmi enclklapédia. Alakjait Ehrenburg emlékezései hozták személyes közelségünkbe. Nem kétséges: a Korunk-filológiának egyszer majd ezt a kapcsolódást és kitágulást is át kell vizsgálnia, ha reális fogalmakat akar közölni a romániai folyóirat európaiságáról, ály időben, amikor az antifasizmus európaisága és az európaiság- antifasizmus a legragyogóbb fénybe fonta kunt nensiinknek a francia lap homlokán viselt nevét és pozitív történelmi, gondolati aspirációit. A Korunk — de az egész újabb magyar irodalom —európaiságának is egyik láncszemle: Sinkó Ervin. 285

Mit is képviselt hát ez az ízig-vérig közép-európai író Nyugat-Európa egyјk .legnagyobb szellemi tekintély ű fоlyóiratában — már akkor! —, ha neon a forradalmi nemzetköziség nacionalizmusellenességét ől áthatott huszadik századi magyar európaiságot? Azt a m űvészet csúcsaira ért szocialista forradalmi irodalmat, ami a népfrontaiságot a humanizmus legmagasabb szintjén és a kortársi világirodalom egyetemes színezéseivel fejezte ki. 4lyanfajta humanizmust és szabad s egyben elkötelezett, az etikától el nem váló esztétikát, amelynek Sinkó személyében 1936-bar futnia kellett ra dogmatizmus adminisztratív konzekvenciái elől. Akkor is, ha ez Sinkбval tömtént találkozásunkkar még nem volt annyira világos, mint amennyire az 1961-ben megjelent Eдy regény regényéből kitűnik. — Különben s csak futtában említjük fel, az Europe-pal a fasizmus hasonlóképpen végzett, minta Korunkkal. Ne lenne hát sziikség a Jugoszlávián kívüli magyar irodalomnak mindarra, amјxől Spinkó utolsó levelének egy mellékmondatában oly szerényen így tesz említést: „amit néhány könyvembe igyekeztem a saját életemb ől és gondolabaimbál belepréselni"? Amit leírt, valóban oly dúsított, oly tömény volt, az élete, a gondolatai, annyira s űrített, hagy alig néhány könyve azt a gyanút kelti: eszméinek, töprengéseinek, művészeténak csak egy hányadát adta. De ebb ől is mindössze az újvidéki Farum kiadonál megjelent s itt említett két regényét, egy novel.láskötatét, sz Aegidius útra kelését ismerjük, és alig néhányan, vagy csak futólag az Optimisták kéziratárnak kartörténeti regényét, a szébkapkodatt és felledhetetben Egy regény regényét. — Magam is csak futva lapozhattam át egy ba гátam könyvtárábarn, esztend ők éta hiába keresem... —Két színdarabját adta még ki a Forum, s néhány tanulmányát az Epikurosz hervadt kertjében — benne a Don Quijote útjai! —, do meg különös jelentésű Magyar irodalom című könyvét és esszé• remekét, a Csokonait. Egész sor szerbhorvát fordítámban kiadott könyvéről mi más országbeliek semmit sem tudunk. Annyit sem, mint az Europe-bon és a Korunkban kallódó írásairól. Milyen furcsa ráfelelés: Krle а 1500 oldalas Zászlók című regénye eddig csak magyar forditasban jelent meg teljes egészében s épp most, Üjvidéken! S ugyanaz a, magyaх hallgatás kísérd, mint Sinkó m űvét, pedig hát a Zászlók rбlunk is szól, azt is mondhatnám, a legnagyabb magyar regények egyike. Horvátul í гїták? Akku ás. Azt mondja ki rólunk, amit Ady költészete. Történ еlmi önvizsgálatra kényszerit, vallom,ástételre, állásfоglalásna, a bukott magyar államkoncepcióval kapcsolatban, amit nemcsak Tisza István és a magyar uralkodó réteg képviselt, de polgársága, az egész maagyar adminisztráció is, aminek eszmesnaradványai, hiába tagadnánk, a tudattalan hajszálcsövetin a máig átcsw оgnаk. Különbem mii lenne a magyarázata a viszolygó hallgatásnak? A horvát tragédia regénye a Zászlók? Legalább annyira a magyar sorstragídiáč is. Nem csupán sz Optimisták annyit emlegetett bevezet ő része — sz egész Sinkó-mű szervesen hozrгátapad. Az .a regény a Zászlók, amit magyar iró nem írt meg: egy űrt tölt ki a magyar irodalombian — horvátul. Km Jugioszlávјán kívül mindezeket a S:inkó könyveket, amiket itt felsoroltunk, hol, kik olvastak? Legföljebb az iró nemzedékebeli, régi szellemi fegyvertársai, néhány irodalomtörténész, néhány könyvínyenc. Tüneményes esszéjében, a Csokonaiban írja: „Nincs költ ői mű, mely-

286

nek arculatát egyedi költ ő je talentuma, hajlamai, egyénisége határozná meg. Kett őn, mindig kettőn á11 a vásár. Egyik oldalon a költő áll, a másikon azok, akikhez — vagy legalábbis akil ~,nеek a színe előtt szál ... Ami ra kettő között lejátszódik — közöny, helyeslés vagy megbatránkozás —, az neon csupán küls ő esemény, hanem a költő életébe vágó, életére és anűvére visszaható, életét és m űvét alakító tényezб." Ezt nyilván nemcsak a magyar „vvilágpolgár" szó feltaláló j ára, Csokonaira érti, hanem keser űen önmagára is. Önmagára, aki id őnkben huszadik századian világpolgár Közép-Európában. Mint Kr1 еМ. vagy Déry s régen — Erazmus. A magyar irodalom barbárul kegyetlen volt nem egy írója iránt. Ez akkor is tény, ha más irodalmak hasonlót mondhatnak el vagy nem vallanak be magukról. De a sz űkebb pátriáján kívül agyonhallgatott magyar író íme — meghalt. Kezdetét veheti háta feltámadás szertartása. Ha ugyan kezdetét veszi! És jöhet a felfedezés. мсgszбжІhаtnаk az emlékezők és a tanulmányírók, életre kelteni egy eddig mozdulatlan címszót az újabb lexikonokban, édetenek és m űvének hieroglifáit. Ha ugyan megszólalnak! Jöhet a csinnadratta! Vagy a nekrológok után ismét a tenn tőј némaság, ki tudja, meddig. De hagy ez a hallgatás egyszer megtörik, bizonyos. Az irodalomtörténet igazságos is tud lenni. Az igazság napján majd megtudjuk: volt irodalmunknak még egy elfeledett nagy írója. Egy elfeledett kartársunk. Ez a rehabilitálás kérlelhetetlenül felveti majd a kérdést, milyen eszmék kényszerültek nála elfelejtkezni és milyen eszmék váltatták ki — vagy tették „szükségszerűvé" — a feledékenységet. Alighanem hozzájárult ehhez a hallgatáshoz Sinkóról az is, hagy nem fért e1 egyetlen „f ővonulatban" sem. Nem volt sem a magyar polgárd „nemzeti", ami a „népi" nemzeti irodalom-fogalomba sorolható, sem pedig liberális, urbánus „kozmopolita". A szocialista forradalmi áram1atbбl Fis fél lábbal egy újfajta „világpolgárság" partjára lépett ki. És nonkonfarrnista volta velejéig. Mint már Erazmusnál is az igazság. Szocialistaként szünetlenül ú j ösvények, ú j ismeretlen birodalmak felkutatására ösztökélte nyugtalan gondolatiságát állandó, el őreűző dialektikája, amii .minden felelettál újabb kérdésbe lökte tovább. Markacs volt. A végletekig. A kérdéseket nemcsak felvetette, de utolsó konzekvenciájukig végig is gondolta. Ha nem lett volna annyira konzekvensen filozofikus, racIaлális és oly élesen dialektikusa logikája, azt mondhatnánk ráta, hagy „megszállottan" gondolkozott, oly roppant szenvedély fűtötte az összefüggések és a dolgok mögötti valóságok felkutatásában. Az egész elsőrendűen gondolati életmű Don Quijote csil+lagképe alatt alakult. Talán érdemes ezt a szenvedélyességét alaposabban szemtigyre venni. Ady próféta tudatú költő volt, látnak, vátesz jelleg ű megfejtő. maga is ilyennek látta magát, amin az már nem változtat, ha egy leszűkített realizmus értelmezéssel el akarták venni a halottól és a m űtől ezt a vonását. Ady szenvedélyességét ez a tudat mindenesetre felfokozta. Bensőleg is. De a formájában Is. Nemcsak azért búj ja ő a viszalyi bibliát, mert feleletet keres helyzetére és szerepére ott, ahol ellenséges jelen idejének kuszáltsága, köde elakasztja, hanem azért is, mert Kárali Gáspar nyelvén az ószövetség prófétái az ő nyelvi modulációit fűthetik, növelhetik, szerkezeti arzenálját, vátesz-hangját gazda287

gíthatják, és attit űdjét tágíthatják. Az Adyból ered ő Sinkó azonban nem próféta, nem látnak, nem vátesz. Mert már nem lehet az. Ady váteszsége Sinkó jelen idejében bármelyik nyugat-európai irodalomban már elképzelhetetlen. — már Ady idején is az volt. Ezt a szerepet a tizenkilencedik százaidban már gaz ugyancsak bibliát bújó Walt Whltman sem vehette magára. Gsak Ady konkrét történelmet értékel ő zsenijének, realizmusának itU&Іаtб be, hagy igazán nem huszadik századi. látnokságával költőileg nem vált anakronisztikussá. Legalábbis Közép-Európában, az elmaradott Közép-Európában nem. Sinkó még Ady életében, de jóval Ady után akkor lépett fel a magyar irodalomban, amikor Kassák e századian indította meg magyar költői forradalmát, miindenféle prófétaaság avantgardista „ellenprófétájaként". Sinkó huszadik századi lélek. A munkásmozgalomban, „vidéken", gyerekf ővel fedezi fel legsajátabb bens ő problémáit, nem oda tart, ahova Ady érkezik, hanem onnan startol. És mégis — csökönyössége, tépelődése, logikájának könyörtelensége, etikai végletessége, a gondaltit bűneinek nem alkuvó, zord felfedése — mindez, tipológiailag, Ady prófétaságának — ószövetségiségének —, magatartásának miinGegy csak megfordító áttételezése. Ugyanannak .a jellegnek agy másik, mert más idej ű, későbbi oldala, s egyben Sinkó gondolati intenzitásának adys költőiségének létrehozója. Gondolkodása is egyszerre filozófiai és lírai; csupa szétrobbanással fenyegető feszültség. — Nem figyelhetünk-e meg hasonlót Fábrynál és Gaál Gábornál is, és nem-e éppen Adyhoz való mély bens ő közük folytam, épp gondolkodásuk szenvedélyes formá j áb n, stílusában? — Ady prófétaságának gyökerei még mítoszokba kapaszkodnak: a demitlizáló huszadik századiság mögötti és alatti rétegekbe. Sinkónak lehetetlen visszalépnie a mítoszba. Kassák miatt sem, !aki míitoszrorrLbo+lóként jelentkezik a, magyar költészetben. S már á korai Lukács György miatt sem, aki egyel őre érintkezik még az irracionalizmussal, megkísárli az új ;mítoszteremt ő Stephan Georget megfejteni, de épp ez és -ehhez hasonló kísérletei fordítják majd a mitizálás ellen. —Bár Sulkót egy időre, átmenetileg, a húsza-s évek els ő felében etikai krisztianizmusa egy saját kreációjú :mítoszba — Krisztus—Buddha—Nietzsche — merítheti el, de csak azért, mert sem az els ő világháborúval önmagát eláruló szociáldemokrácia, sem maga a proletárforradalom ideje nem -nyitotta még meg el őtte Marxot és Lenint, rajtuk keresztül azt a megfejtő dialektikát, amaly egyszerre analitikus és szintetizáló képességét az önvizsgálat döntő állomásáig, az önéletrajzig s onnan tovább len dítette. Teslám paradox a sejtelem, de Sinkónak az eszmei beérésére kibontakozott és aztán végigvitt mí,toszellenessége olyan viharos, olyan gyújtó formákat ölt, ,olyan szenvedélyes gondolatilag, hogy azt a sejtelmet ébresztli, mintha Sinkó a benne eltemetett, ösztönien él ő mítasz-montienturnokkal állna szünetlen harcban — еgу ószövetségi próféta erejével és türelmetlenségével. Könyörtelenül, ,kíméletlenül megtagadva és kiirtva épp azt, .amit Adytól már csak id őszerütleanül vehetett volna át, aminek .az átvételében a kor átélt és megismert realitásai megakadályozták — a prófétaságot, s így, gondolati irodalmában az .Ady-féle mítoszteremt ő pazíaiónak a racionális, érteni ellenpólusát megszemélyesítve. 288

Gondalat és stílus ilyenfajta magasfeszültsége alighanem úgy jön létra nem hétköznapi íróknál — mint Fábrynál és Gaál Gábornál is —, hagy - belül faszül ő intenzív — tudatos, elfojtott vagy épp az írásban kompenzált — ellentétek, s ő t eLlentm,ondások sülnek ki szavaikban, mondataikban, az azokat feszít ő tartalom felszínre jutásában, formává válásában. Egyébként a magyar nemzeti kisebbségi irodalmukban épp j Іlegzetességgel, a Fábry—Gorál Gábor—Si лkó vonulat legjobb teljesítményeiben, sajátos, különaxcú esszéstílus született. Ez határozott vonás kkal válik el mind a szsllerntörténeti Babits, Halász Gábor, Szerb Antal és folytatóik stílusától, mind a „népi" irodalamétól. De Lukacs Györgyétől- is, aki a maga teremtette, Hegelre visszaüt ő filozófiai nyelvével nini is esszé, hanem ú j terrninalógiá jú esztétika-dr оdaLrnd stílust alkotott. Jellemzi a Fábry—Gorál Gábor—Sink б stílust a vallonsásosság, az avantgarde dinamizmus és mindig: az emotív fűtöttség is: a líraiság. Sinkónál az írás állandó, folyamatos elektromos kisüléshez hasonló benső történés. Ez a stílus. Ez az ember. Sinkó, ez az ember, ez a stílus, így, ilyen feszültséggel viszonyul tulajdonképpeni végs ő szemбlyes kérdéséhez, .a magyaxsáb-prablémához is: írói determnináltságálioz. Nem jellemz ő-.e, hogy a magyarságprоblérna e már-már türelmetlen kutatója, még csak soha meg se kísérelte, hogy más nyelven írjon? Bármilyen kíméletlen Adyt folytató kritikája, soha senki renegátsággal nem fogja vádolhatni: ( nemcsak belülről, kívülrő l is Európa, pontosabban Közép-Európa felől, nem hwngaro-centrikusan, ' hanem gaz objektív történelem fel ől mérle'gelte la még nem szocialista magyar „nemzeti gondalattit". Továbbvitte, már a marxi síkon Ady radiikáLis nemzeti önkritikáját és оsztálykrltikáját. Ezt végiggondolva, jutott el a közép-európai „magyarsárg-centrizmus" megtagadásához. Mit nyert és mit veszített tépel ődő kísérletezéseivel? Ezt dialektikus bírálás tárgyává tenni ugyancsak magyar rehabilitálásának a dolga. De kritikai szembesítés nélkül sohasem tudhatjuk meg, ki Fis volt való jóban ez s, gyötr ődő magabiztos, és gyötr ő gondolatokat ébresztő író és .gondolkodó. 1967. március 27-én hantolták a zágrábi Mirogaj temet ő földjébe, a nagy írónak kijáró pompával és országos tisztelettel. Az eltávozott - magyar költőben a mai Jugoszlávia, irodalmának egyik legnagyabb alakját búcsúztatta. Azt írtam utoljára Sinkónak: szükségünk van rá. Itt fekszik el őttem a hamarasan érkezett távirat. A felesége válaszalt. „Sinkó Ervin meghalt." A felesége válaszolt, az asszony, akinek az író már fiatalkarában emelt gaz En f ace du juge-ben,- szavaikból ilyen szobrot: .....embertelen világunkban emberien élni, többet kaptam ehhez őtő le, mint csupán segítséget, társat az életre, asszonyomat, kommunistát, aki szintén elszenvedte a fehérterrort. Ő is hitte, akárcsak én, hagy az élet nagy és csodalatos ajándék,. s hagy erre az életre az önrnagunkkal szembeni állandó szigorúságwnkkal kell méltókká válnunk." Ott jár, ott fut ő az Optimisták hajnali, tüzes szélviharaiban; bizonyos, hagy ő is ott piheg, tépel ődik az Optimisták emberien magányos .és hősi szerepl ői ,között s most már végleg egy еdül ... Késett és az özvegy gyásztáviratától felriasztott b űntudattal írom le most: mit tettem én, hagy megcáfoljam el őbbi rezignált mondatomat: a. rrvagyar -irodalom nem egy írójával szemben barbárul kegyetlen volt. Csak olvastam könyveit, de nem vallattam meg nyilvánosan, ami Sit иkó

e

289

Ervin iránt, akár vitázva is, a szellem kötelessége lett volna, s amit az ínának borítékba börtönzött levelekben irtani: mit ércek nékem könyvei, mit erazmusi keresése századunk barbárságainak megfejtésére. Ilyen kevés: levelek is örömöt szereztek neki. Örült, hogy legutábba Korunkbeli cikkemben idéztem, s hagy Szemlén Ferenc Igaz Szб-beli alvasónaгplбjában az Epikurosz hervadt kertje esszéiről írt. Az új magyar ixodalomtövténet utolsó húsz évi bibliagráfiájában a róla szóló jugoszláviai arásakon kívül mindössze egy 1963-ból és egy 1964 ből való filológiai cikk foglalkozik Sinkával — az irodalamtörténésszel ... Tragikusan szegémyes babliagráf iá j a ez, az egy híján hatvanadik évét betöltött költ ő anyanyelvén írott, nem mindennapi életműve drodalamtörténeti tükröz ődésének. Ne azt rójuk fel, hogy kisebbek, kevesebbek többet kaptak a, kartársaktól, csak azt, hogy 6 annyit sem kapott, mint a legkisebb .. . 4.

„... nem az időtlen platóni álomvilág tökéletes igazságát, hanem a platóni álomvilág radikális tagadását, a tapasztalható ember tapasztalati világaval és világáért való szenvedélyes küzdelemnek a hajtóerejét" — ebben látja Sinkó Krleža lényegét. Cet magát jobban megfogalmazni én aligha tudnám. Ez az ő humanizmusának és esztétшkájáatiak az :adekvát Krležára nini jaktalanul kivetített alapja: a Gaál Gáboréval és a Fábryéval közös cselekvés-esztétskáé. A hámluknál közös aktív humanizmusé- és filozófiáé, a közöny, a kockázaton kívülhelyezkedő szemlélődés, az irracionalizmus, az erkölcsi nihilizmus és az esztétikai kategóriák önmagukba zárásának, id őtlenítésének cáfo1atául. „Tétlenségcink — írja, a Korunkban Sink б — , nemcsak az áldozattal való szalizianitás megtagadása, hanem cinkosság, a b űnrészes_ ség egyik, mégpedig legelterjedtebb fanmája." Szarvára a világ, a törtenelem tele áldozatokkal és feláldozottakkal. Szolidaritás és igazság ezt követeli embevtől, tánsadalomtбl, aradalomtól, tudva, hagy az ebb ől következő írói ítélet: folytonos beletörés, a bukások sorozatát hívja ki, erazntiusi sarasat határoz meg. A m űvészet, az írás számára „a konkrét emberi": viszony élethez és halálhoz. Minden mű : „egy egészen sajátos, szántitalon világbál állá egyetlen emberi világ" — teljesség. És épp ő, a Јtörténelmi felelősségű és jogú személyesség s a tragikus szubjektivitás ellentmondásának végs őkig védelmezője és fоlaldбja, ő írja: „. - . nemcsak hogy nem vagyunk egymástól áthághatatlan határokkal. különválasztva, hanem együtt vagyunk éppen azáltal, hogy n*idegydkiinknek egyfomtián megvan a maga külön élete. A rnagányosság élménye atiélkül nem juthat az ember az él ő közösséghez való tartozás felszabadató élményéhez, és e :közösség megvalósításának a vágya, nélkül nincs és nem is lehetne szenvedés a magányosságunk miatt. Mindig :rólunk van szó ... és ugyanúgy minden legszemélyesebb drámákban másról is van ,szó, mint rólunk ... Nincs viszont izgatóbb kérdés, mint az a kérdés, hogy mik vagyunk, mik lehetünk egymás számává, hol és hogyan válhatunk egymás számára ismeretlenb ől isme'- nőssé, átélt realitássá." 'Szшkséges-e még hangoztatnom, hagy ez a megfejtés — meg nem nevezetien — az Optimisták jelentésének és szándékának felfedése is. -

-

290

Etikai álláspontja — mint Gaál és Fábry nem egy vonása, is — az elidegenedéssel nyíltan szembenéz ő és szembeszegülő JбΡzsef Attila felé mwtat, akárcsak diialektikája, tépel ődő és racionális intellektuális realizmusa, go ndоlkodásának végsőkig való következetessége, nonkorLfoІгflnжta, jakos vakmarбsége és esztétikája. A tévedés árán is vállalja a végiggoncYolást, mint Gaál Gábor, Fábry Zoltán vagy éppen a fјlozafálб József Attila. S tévedései determináltságainkban ugyanolyan rєlatívek, mint József Attiláé, Gaálé vagy Fábryé; ha azokat történetdségiikben a maguk személyiség-, id ő- és helykoordinátái között vesszük szemügyre. Sinkó is a nem megvesztegethet ő és minden konzekvenciát vállaló tisztánlátás és kimondás képvisel ője. A tévedés jogával és kockázatával is. Fegyvertársa lehetett el őbb — szinte még gyerekfővel — Lukács Györgynek, aki nála is azt a szerepet játssza, mint Gaál Gábornál és Balázs Bélánál, majd Károlyi Mfihálynál —, alighanem ő juttatja el az Optimistákat az Europe köréhez —, Romcin Rrolland-nak, az Europe mentorának, aki kéziratával Gorkijnak beajáail.ja, Barbusse-nek és Babelnek. Végül pedig, haláláig KrležárLak. Micsoda csillagzatban ragyogott szelleme! Kikkel volt ő, és kik voltak vele szolidárisak! Mindezt, ismétlem, késve írom. M цeghalt. És b űnrészes vagyok a vele való írói szoJidaxiitás megtagadásában, még akkor is, ha szerényebb képességű hívei közé tartozom, úgyszólván csak a h ű olvasó szintjén. Akkor is, ha talán nem vállalhatom minden politikai következtetését, konzekvenciáját. 6 persze nem köznapian politikában, hanem történelemben gondolkozott. Mindig is hangswlyazta: ő nem politikus, hanem író. De mindaz, amit leírt: a politikum valóságát is tükrözte. A politika szárnyán röpült magasra, és a politikába verte homlokát, nem is egyszer. Alighanem ahhoz is köze van a politikumnak, hagy magyar regényíróként és gondolkodóként máig esem , gtört át", s hagy írói szava el őbb franciára fordítva, majd meg kialakult írói, gondolati tel jesitménye sze гbharvátna átintetve több lehetett, mint anyanyelvén, hiszen jugoszláviai magyar jelentése, akárhogy is, az egyetemes jelenkori miagyаr irodalom egészének érdekei felél nézve, lesz űkített, bezárt, diszkrimin áriát sejtet. Azt hiszem, az. Optimisták óia haláláig, elementárisan és még іsсsak politikus író is volt, ha nem is politikai iró. Erazmus Is az volt. Akkor is, ha ma már tudjuk: politika és m űvészet ekét külön kategória. Könnyű most elvitatkoznom vele,amikor már megszűnt tevékenykedvi s már nem ,fenyeget ,kíméletlen logikája, hagy lefegyverez, hogy megcáfolja gazt, amiért e búcsú áráibain, helyette, legalábbis illoyali tassal vádolhatom magam. Hiszen mindezt még leveleimben is elhallgattam előtte. Nem képmutatásbál. Vártam az alkalmat, hogy kételyeimet kifejte és él őszóval kapjak választ t őle. Emléke előtt .azzal védekezem, hogy vállalom könyörtelenül éles dialektikájú, árnyalatosan kritikus, minden merevedést tagadd forradalmi humanizmusát, intemacjonFi]jsta magyar antdnacionalizmusáat, antifasizmusát, mítoszeиenességét és etiikáját, hitét — József Attila-i hitét —, amely szerint az értelem bátorsága segíthet az embernek emberi körülmények, viszonyok és vona,tkozás ооk megteremtésében e világon. De végül is, mi más ez, ha nem- politika? Vagy politika is? Mit mondhatok már ~

-. _. -.

291

neki, ha egyszer eljutok a Miragoj temet őbe és megállak sírja el őtt? Örökre adósa maradtam .. . (3 írta — ő is —, hagy a történelem, az irodalom, az emberi tudat karszakait nem választják el óceanak, mint a földrészeket, hanem egymás mellett léteznek jó ideig, s a múlt tovább él az id ő magasabb rétegeiben, és épp ezért mindig ugrásra, .kitörésre kész veszélyként jelen a mítosz. 6 írta — ő is —, de írhatta volna Gaál Gábor vagy Fábry is : „... a m toszok törrvkelegének hatalmát nem szüntetheti meg hatalmuk előfeltételeinek megismerése, hanem egyes-egyedül a reális emberi életfeltételeknek átfogóan és mélyrehatóan emberivé történ ő átalakulása." Pesszimista Sinkó? Meggy őződötten hisz az életfeltételek átalakíthatóságában. Nem akár шilyen, hanem a szocialista gondolat igazának perspektívájában, Sinkó Gaá11al és Fábryval — és a hármuknál ifjabb József Attilával — egyid őben érkezett :el a marxi gondolat minden konzekvenciát vállaló befagadásáhоz. Ez az európai irodaromban Brecht és Aragon fiardulatba álcsapó fejl ődésének históriai pillanata is. I.radalamtörténete, melynek csupán néhány részletét ismerjük a 400 lapon megjelent Magyar irodalomból, a legvégzetesebb magyar mítoszt, az „ ősi dicsőség", a más népeken uralkodás feudális—kapitalistгa - јnцpertialista ideológiáját a Gesta Hungararum-pillanatától követi nyomon. De leleplezi korunk romantikus és illúziós szocialista irodalomszemléletének mitaszadt is. És micsoda filozófiai, .történész- és esztéta-erudícióval! Múyen felfedez ő értelmezésekkel, eredeti néz őpontokkal gazdagítja például csak a felv иlágasadás korabeli irodalmunk kepét. S ebben mennyire más lelki arcát kapjuk akár Batsányinak, mint akivé a polgári radikális és a naiv-szocialista szemlélet is általánostatta, idillizálta, h ősiesítette! — Batsányi sírjához a Nansenútleveles Gaál Gábor is elzaráxidakalt Linzbe, hagy esszé-emlékm űvet emeljen az emigráns el őkenek, s ez Sinkóé mellett ál:l s annak ellentéteként is, az újabb magyar irodalomban a legszebbként a korai polgári forradalmi költ őről. — És amikor olyan kérdéseket kutat fel Sđnkó, amelyekkel Marx találkozott, de feleletet nem hagyott ránk, milyen bonyolult elvi problémák elé állítja az irodalomtörténet fogalmánuak mai értelmezését és funkcióját, mint például a Széljegyzetek a (költészetről, a !költészet és a történelem viszonyáról és az irodalomtörténet prablernatiikájárál cím ű kísérletében. Nincs számára jobb magyarság, mint a hétszáz évre instaurált Gesta Hwngararum-mítoszt megdönt ő 1917-1919-es forradalmi szellemé, a magyar elnyomott osztályok és verg ődő értelmiség felkeléséé és a velük együtt elnyomott nemzetiségek pártjára állni. E közös indíttatású szellem tetteié, amiket „a Tanácsköztársaság nemzedéke", a csakhamar „hazátlan bitangak", a „nemzetietlenek", .a forradalmak költ ői, művészei érlelne ,Segítettek, végiggondoltak és .közülük nem kevesen végig is harcoltak. Nemcsak a küls ő körülmények ellenére, de gyakran önmaguk tévedései ellenére is. Az ő tragikus-válságos-intellektuális benső portréjukat festi az igazságot illúziótlanul keres ő és a baloldali mítoszokat sem kímélő Sinkó az Optimistákban. Ez a kritikai, dialektikus magyarságtudat teremt korrespondenciát 1939-es Párizsból futása után, szül őföldjén — végre végleges hazájában — a jwgaszláviai, a bácskai Sinkó és ,a monumentális horvát költ ő , 292

KrLeža, között; szerves kapcsolatot az osztrák—magyar—harvátszоrb-szlovén nemzeti mí;to ►szakat rombraló Kхlеža törtédiвΡt- és irоdalomszemléletével, epikai és gondolati, forradalmi m űvével. Ezek a korrespondenciák és konzekvenciák kivételes élességgel vetítenek fel egy új történeaLrni példát, új valóságat, jelenséget az utóbbi fél évszázad magyar ny lv ű irodalmában : a nemzeti kisebbségi irodalmak kategóriáját s ezek történetű , etikai funkcióját. Egy szamunkra kapitális kérdést, am lyre nálunk, egymástól вΡltérően, más-más utakon, Gaál Gábor és Kuncz Aladár kereste a választ és ami nem az egyetemes anyanyelvű irodalom szűkülését, hanem tágulását jelenti problematikájában és аla~kításában egyaránt, de ezeken túlmutató új funkciákat iis. „Mintha a dolgokat csak akkor kapnánk meg igazán, ha megtaláljuk igaz neviiket saját anyany вΡlvünk szavai között" — olvassuk Sink б irodaLovntörténetében. Amikor Gaál Gábor egy ú j , más helyzet ű, más detвrmináltságú magyar literatúra, a romániai magyar irodalom karakterisztikumainak megfogalmazását keresve, 1936hm rátalált erre a szóra: „romániaiság", iakkor — vagy akkArtól — alakulhatott ki az 1918 utáni ellentmondásos általános magyar irodalmi tudatban a nemzetiségi irodalom valóságas értelme, válhatott világossá egy új történeti jelenség, produktum: :a magyar nyelv ű nemzeti kisebbségi irodalom. A n:evadás megteremtette a jugoszláviai és a csehszlovákiai magyar irodalom féLreérthetetlвΡnül haladб történeti értelmét is. Abban a jelentésben, ahogyan azt Fábry is kereste az Út és a Korunk oldalain, a Korparancs és a Fegyver és vitéz ellen kötetвΡiben, vagy ahogyan a jugoszláviai Hídban és a Korunkban érlel ődött valósága, igaza. Ebben a kérdésben még egyel őre Sinkб nélkül. Ő késб bb egyenesen az egyetemességgel összвΡfonódó eredményt hozta. Gaál fogalomalkotása — a romániaiság — ezt is sugallta: a magyar nyelv irQdаdm bon a csehszlovákiaiság, jugoszlávia ~iság tény. S ezzel cáfolta azt ra „nemzeti irodalom"-fogalmat, am вΡly „örökségként" 1919 utáni irredenta osztályillúziókkal ,t вΡlítődбtt és újra a Gesta Hungarorum Sinkó által megfejtett történelmi mítoszával. A szocialista magyar emigráns irodalom és József Attila, Nagy Lajos, Bálint György, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Déry Tibor magyarországi, egymásra mutató műve mellett, ez az új jelentés ű irodalom, a már nemzeti kisebbségi literatúra, az együttélés tudatasításával, az antifasiszta népfirantiság gyakorlatában fonadott össze minden humánum-véd ő irodalommal s elkötelezettsége elveivel valóban a nép és népek érdekét képviselve, kategorikus cáfolataként a Pintér Jen ő-féle és a. szellemtörténeti „nemzeti irodalom"-fogalomnak. És azoknak :a hatalmi érdekeknek is, amelyekвΡt a „népi" irodalom egyik ága szerinti, például a Farkas Gyulavagy a Féja-féle magyar irodalom-fogalom, akárcsak a modernebb polgári álláspontok, minden látszat- вΡllвntmandást cáfolva, egymásnak • ellentmondva, de közösen fedeztek. A mítosznak, amely még némely marxisták gondaLkozá.sában is felkísértett, amint Sinkó kimutatta: 1945 után is megjelentek áttételei a magyar irodalomtudományban a szellemtörténészek egyébként haladó szellem ű tanítványainál. Kár, hagy már nem jutott ideje Sinkanak, hogy A magyar irodalom története hat kötetének marxista alapvetéséhez, szemléleiéhez hozzászáljon. Az elégtétel halvány körvonalai derengenek fel a hatodik kötet 293

Kitek-intés cím ű fejeQ,etében. A róla szóló partáré tít ugyanúgy a jugoszláviai magyar nemzeti kisebbségi irodalom központjába állítja, mint a párhuzamos fejezetek Fábryt a csehszlovákiai és Gaál Gábort a romániai magyar ir daloméba. Talán az újabb tudamányos jégzajlásnak köszönhet ő, hagy a Kritika című folyóirat, az 1935-1936 óta helyét követelő, s eddig csak Jugoszláviában megjelent Optimistákhoz újabb kiadása nyomán Magyarоrszágon most először szólt hozzá. Am ez is csak glossza. Az újvidéki egyetemen tartott székfоglaló eló аdasában — 1959 — Sinkó rámutatott, hagy amikor az újabb magyar irodalomtörténet egyes művelői a „nemzeti"-t a ,népi"-ve1 helyettesítették, csupán az előbbi áttételér ől volt szó. Egy olyan más, de nem új meghatánozá;sról, amely „figyelmen kívül hagyja a társadalmi osztályok s az osztálykultúra valóságát, és a szakadékot, mely a »népet« unait бl és az úgynevezett nemzeti irodalomtól, minden írott szótól hosszú századakon át nemcsak objektíve, hanem szub jektíve .is elkülönítette". Ez az a karszak különben, amikor a szocialista vonalon Lukács feloldja József Attila költeszetanek tönteneti jelentését. Révai pedig a szocialista lírikust kikktatja a. forradalmi hagyományból, s Adyban látja a magyar irodalom utolsó nagy forradalmi költ őjét. • Természetes, ha ett ől a Sink6- јdézettől az „új esztétikát" keres ők felszisszennek: micsoda „szociolоgizáló" szimplifikálás ez? No de ő Arany Jánossal érvel épp ellenűk. Szimplifikálna Sinkó? Épp ő, aki nem egy gondolatot anticipál, amin később Hans NLayer, Ernst Flischer, Garаudy, Sartre töpreng, s még j бval előttük izgatta József Attila és Brecht észtétnkai eszméletét? 6 szimpli:fikálna, aki akkor hagyta el Maszkváat, amikor NZandelstam, Babel, Trety аkov, Kalcov, Yilnyák, nemkülönben Hidas Antal, Illés Béla, Lengyel József csillaga elhomályosulóban volt. Vajon szimplifikálna ez az érzékeny és árnyalt esztéba, amikor nem mond el egy végcs ő princípiumról, „a társadalmi osztályok s az osztálykultúra valóságáról", és a marxizmust „emberi és intellektuális erkölcsiségiként" fogja fel, „a magismerések fokozott szellemi marészségeként", olyan merészségként, amire öná цб, atkató gondolkodásával épp ő teremtett példát? A szerepét vesztett bécsi emigráció fejezete után Jugoszláviába ismételteaZ és 1939 után végleg visszatérve, Sinkó Zágrábban a 1VJ соnarchia történelmi rornlasát a horvát burzsoázia dekadenciáját nyomon követő Krležával adekvát módo гn fogalmazza meg. Ezzel a jugoszláviai magyar nemzetűség irodalmának —amelyb ől eleddig magasan kit űnt — alyan értelmet ad, mint korábban Gaál Gábor és Fábry az egy йttélés forradalmi, szocialista tendenciáját magában hordozó nemzeti kisebbségi irodalomnak Romániában és Csehszlovákiában. Sinkó Krlaa-tanulmányai а nemzetiségi irodalmak ambivalens, két irányban való érvényességét példázzák: az író egyszerre lehet a jugoszláviai irodalom egyik legjalent ősebb képviselője és az anyanyelv egész tradalmának kiemelked ő , lázadó, épít ő egyénisége, az egyetemes magyar irodalomhoz trartozá és a hazája többi :irodalmához tapadó, anélkül hagy antagonizmus keletkeznék, s őt eІІenkezólеg, épp egy alacsonyabb fokú, mart mitikus ellentétet — a nemzeti ellentétet — feloldva. Beteljesít, végigvisz egy kett ős kapcsolódású irodalomtörténeti szerepet és koncepciót, amit már Gaál Gábor és Fábry konkrét

294

gyakorlattá váltott, s előzményei megvannak az 1941. el őtti jugoszláviad magyar irodalomban is. E sajátos és tipikus pályakép val бsulására az alkelarnat Krl еža azzal is kínálta, hagy A Glembayak epikai és drámai folyаrna kartörténeti specifikuma folytán, jórészt, akárcsak a Zászlók 1500 oldala, magyar m ű 2s leehetne, akár egy magyar Krleža is megírhatta volna, s hogy a fasizmust lemeztelenít ő Bankett Blitvában az epikailag, gondolatilag legteljesebbet mondja el a népet és a szellemet nyamaritó diktatúrákról, a diktatúrás er őszak benső természetér ől — az Optimistákkal, a Tizennégy nappal és az Egy regény regényével gondоlatilag és etikailag — politikailag is — adekvátan. No meg talán épp azt példázva, amit Kafka Monarchia-élménye Fischer megfejtése szerint el őrevetített, és ami a Monarchia-beli Glembayak világáлak törtenelm2 kkanzekvenciájává lett. Idézett önéketrajzábam azt írja Siknkó , hagy az 1919-re következ ő fehérterrorban, a Hоrthy-diktatúrában a magyar proletariátus már megismerte a fasizmust, aminek akkor még nem ez volta neve Eur бpa szótárában. Mire megkapta nevét, mára Salleri és Fürst per következett. Egy egész tarsodorom volt belekeverve. Ezt írja meg S,inkó a Tizennégy nap című regényében. Ez m űfaji koncepciójával, lélektaniságával, iköltészatével, architektúrájával, de még alakjaival is, az új magyar regény bi,rоdalmában leginkább helyezksdiik el Déry Tibor Befejezetlen mondata mellett. Azt pékfiázzák ezek az írók mindahányan, hagy a fasizmus: konzekvencia, s ha Kafka elidegenedés-psaichol бgiája ezt csak előrevetíti, Krleža a Bankett Blitvában című regényének véreskomoly szatírájával, akárcsak Sink б Ervin a Tizennégy napban drámai epikájával, konkrétam tetten éri. Sinkó inkább dosztojevszkiji „történt" ténykénét. Krleža szinte oly hallucinálóan, hagy mint Kafka — de nálánál konkrétabb síkon, viszont a dosztojevszkiji lelki mélyjáratokat szintén el nem hagyva —, ismét csak el őrevetítő, anticipáló revelációt ír meg. Siénkónál i5 — elmondtuk már — az indító élmény a Monarchia szörny-valósága. Ez az előzmény, a kauzalitás legfontosabb láncszeme. „Bizonyos, hagy 1914 Magyanarszága nem volt sem a Balkán, sem afrikai kolónia, de annál inkább volt a hazugság országa" — írja a költő önéletrajzban az Europe оkЖLaјв . És amikor felteszi a kérdést, „elveszítheti-e valaki úgy a hazáját, hogy »önmagából« valami ne maradna meg benne", ilyen krležai kérdéshez — válaszhoz jut el: „... és bennem ne maradt volna meg a két fiatal dezert őr, akit egy napos nyári reggelen először és utaoljára, láttam? Egy farakás elé vonszoltak őket, két fehérre gyalult koporsó mellé. Az ítéletet hosszadalmasan olvasták fel. M2 vigyázzban haflgattuLk, amíg elhangzott a vezényszó: t űz! először az egyik dezertőr testére, azután a. másikéra. A két kivégzés közötti piltakban, a másik, amíg rákeriílt a sor, utoljára törölte le homlokáról a verítéket. Ez a két katonaszökevény, utolsó pillantásuk kitökrüцzetetlвnül bennem maradt, nemcsak emlékezetemben, de az életemben. đk: én ankagam. Ezt kés őbb tudtam meg." Ami következett: egy illúzió tévedésének valóra válása. Az Optimisták úgy tudták: „A háború neon volt egyéb, mint egy bukott világ utolsó katasztrófája, amely fölött egy új világot felépíteni volta dolgunk." Akik az Optimisták után következtek, a burzsoáziával megegyezve úgy építették fel a maguk világát — „a nyugati demokráciákhoz hasonlóam" —, hogy 295

Ott folytatták, ahol atörténelem a háborúval abbamaradt. Folytatódott „a hazugság .országa", folytatódott a feudalizmus, folytatódott a Monarchia rémület-szelleme. Most már fasiszta transzfiguráai бban, de ugyanaz a lényege. Mi történt ugyanis Krleža világában, a Monarchiáról leszakadt HorvátSzlavániában, ameІ yel együtt robbant le a szerb Bácska. Olvassuk e1 a Feljegyzesek ezerkilencszáztdzennyoLcból-t. Ezt írja Krleža: „Ausztria megbukott... A hizlaltalakban leszedik I. Ferenc József képeit ... és ugyan m2 más sziiletbetne ebb ől a császári és királyi jugo zagyvaságból, mint ellenforradalmi bagariása mindannak, aminek a neve: Ember? ... az akasztófák akkor már igenis jelképezték iazt az egész royalista Egyesülést, azokban a rirásnai napokban, amikor az erd ők hemzsegtek a zöld kádertől, és ;az egész ország fejetlen t űzvészben lángalt ..." Az osztrák Agyamból lett Zagreb uralkodó rétegének ünnepi bálján Krleža az erkélyről lekiáltja a részegen ünnepl ő uniformisoknrak, frakkoknak, selyemtoaletteknek, tortáknak, kolbászoknak, butéliáknak és a Habsburgok szerepét átvev ő Kanadarđevićaknak: „Ez nem nemzeti egyesülés ... Az egészből egy korhely tiszti kacsmát csináltak ... már négy éve mészárolják és akasztják a népet, és ma este is mészárolják és akasztják ... ez nem nemzeti egyesülés, hanem szégyen és gyalázat! Képtelenség, hagy a Kvatennik itt köszönteni akarja a szerb tiszteket, úgyasLannak a Szerbiának a tisztjeit, ahol ő tegnap araég vígan Fakasztott, ma este meg a felszabadulás és egyesülés nevében egy császári és királyi lakomát Málalt elénk! Vigyék ki ezeket a ,barták;at és kolbászokat az állomáson fagyoskodó, éhes szerb katonáknak, mert a gy őztes arasz forradalom megtanitott bennünket, hagy nem a Nemzeti Tanács, hanem a Katonák és Munkások Tanácsa az a tényező, az a politikan tényező , hagy Lenin — — — Lenin neve villámként hasított bele ebbe a részeg éjszakába. Ebben a szent pillanatban kirekesztettek a nemzet saraiból, s átengedtek a részeg szakalak és matrózok kénye kedvenek, hFogy dobjanak ki az utca sarába". Ami idevezetett a Monarchiából, azt a Glembayakban és Fa. Zdszldkban ívta meg a kirekesztett horvát költő, s ami még következett, a Bankett Blitvában cíanű regényében — egyetlen, Logikus falvam. Mindez, amit Krlezátál Fitt idéz őjelben reprodukáltunk, magyarul nyomtatva olvasható MinosLav Krleža válogatott írásainak Versek, emlékiratok című kötetében, amely megjelent a Foruni Könyvkiadónál, NFovi Sadan, 1965-ben. Ám téved az a magyar olvasó, ha azt hiszi, hogy akkantá j t Közép-Európában csak KrLeža írt le ilyen vehemenciákat. Utalunk N. D. Cocea román antiregal,ista, atiép párti, farradalmas írásaina, vitriol- és láva-publicisztikájára. De utalhatunk Hatvant' Lajos elegánsabban fogalmazott, tragikus ;alaptónusú, gyötr ődő polgari vallomásairа is. S mindezek rokoni nagy előzményére: Ady monumentális poiltikai-publicisztikai művére. De ddézhetnénk bizonyára, ha ismerm ők a megfelelő cseh órákat is, ha eddig gondja lett volna valakinek a Monarchia szétzúzott tiikrét ebb ől a szarupontból egésszé összeállítani, s nem hagyva ki belőle ia Burg és a Vár félfeudális, úri román erdélyi meghosszabbítását sem,, hiszen az összejátszásról beszédé чΡs adatokkal szоlgál a történelem. f ró is rámutat: Rebreanu az Akasztattak erde j ében.. . 296

Ezzel a Krležával, az ő művével ölelkezett össze Sinkó és m űve, az Optimistáktól errefelé, a Tizennégy napig és tovább. Említsük-e mégis — azért, kihagy a Krleža—S цnkó viszony általánosabb értelmét jobban megértsük, hiszen tudjuk, miként kapcsolódik ide — Rebreanu eredetileg гregénynek tervezett, véresen tragikus román vígjátékát, amit Angyal és boríték címmel fordítottunk magyarra; mennyire a krležai minőségű Monaschia-élmény é fol уbatása, fedeztette fel a román íróval az аgram—zagrebi részeg éjszaka lényegét tükröz ő, vádiratszámba men ő szatírra tragikus moniáal táпsadalntii anyagát? Milyen közeli a román író áл 1 spontja és verve-je — iddben is avagyon közeli — Krleža el őbb idézett beszédével? A. polgári osztály 1917-1919 utáni demagógiájáról, rugalmas, darwini „helyzetfelismerésér ől" van szó Rebreanu színpadi szatírájában. Arról, ami a Krle Еa-вapló, a Zászlók egyik főkérdése, az út idáig — 1918 ~ig — és innen tovább. A malreaux-i Gondition humain-bői kiderülő sejtelenuől, hagy a társadalmi robbanások beteljesedésével a celiak milyen .gyorsan átmin ősülnek. Ilyen társadalmi robbanás volt a Monarchia és benne a „történelmi Magyarország" várva várt, osztály-, valamшnt nemzeti f arradalmaktól siettetett szétomlása. A proletárvereségek és „a polgári demokratikus, liberális gy őzelmek" után — meghagyva a Horthy-fasizmus ellenforradalmi cs ődtömegét Magyarországon az új államok új burzsoáziáinak osztályuralma határozta meg ,az ú j tartalrnakat és célokat. A. népek a történelemben ú j nemzeti állasnюkat teremtettek, és a népeket és a történelmet ezek a burzsoáziák nyergelték meg. A Sinkó által mély filozófiával értelmezett szerb-horvát Bankett Blitvában és a . román Angyal és boríték között a műfajt és intenzitest pillet ő lényeges eltérések ellenére sem nehé г felismerni a rnalreaux-i adekvációt. Történelmi szemszög ű, realista, új nemzeti önkritikákról van szó. Arról, hagy a burzsoáziák kezén negyed évszázadra elsikk< ia volt nemzetiségek nemzetté válásáatiak pillanatában a nemzeti forradalmak népi, tehát igazi nemzeti tartalma.. Csak ennyiről. De mindez népek, nemzetek sorsába hasított, minta böllérkés az élő húsba: másképp, de folytatta a 1Vlonarchia-lényeget. Ezt fedezi fel a Zászlók hőse is. Említsük-e, hagy az Akasztottak eredejének élménye alapvet ően azonos a Kr1eга -Sinkó Moaiarchiа-élménnyel, s hogy miként fedik ezt a szlovák Glementis londoni emigrációban leírt emlékezései monarchiabelii gyermekkarára, vagy a szlovák Milo Urban Élő ostora, hogy csak a magyar vonatkiozású reagálásokat idézzük, elhanyagolva megannyi idevágó, a Monarchia „osztrákságát" ér шntő cseh remekművet. Csak úgy lúdbőrözik ezektől a nem differenciált, nem Adyra támaszkodó, vagy a neim szocialista araagyar ,nemzeti" érzület. Említsük-e, hagy a Rebreanu-regény mögötti megrázó alapélmény — az író araagyar katonatiszt bátyjának kötél általi kivégeztetése állítólag kémkedésért, -valójában nemzeti érzeséért az els ő világháborúbaл. — szakasztott mása a •Sírakó-élménynek: a ekét dezert őr kivégzésének? Vagy azt, hogy Títus Popovici forgatókönyvében továbbgondoltan — Rebreanu az Akasztottak erdejében a Monarchiától idomított és idomult erdélyi romám burzsoáziához úgy viszonyul, mint Krleža is a Glembayakhoz és . az Еrnerióziekhez, s ugyanúgy az osztrák—magyar szoldateszkához? Az e száDadi magyar szellemi és történelmi önvizsgálat, az önismeretre való törekvés, amelyet egyre inkább érdekel irodalmá Пak európai 297

aspektusa, valбszínúleg mindaddig hianyas marad, amíg szembe nem néz a közelebbi tényekkel: hogyan látták a nemzetuségek, délszlávok, ramánok, szlovákok, a „történelmi Magyarország" magyarságát — urait és e]ilenfeleiket, burzsoáziáját és plebejusait, a társadalmát és a p оlitikáját. Azt a politikát, amit Bánffy Dezs ő јnstaurált és koronázott meg, 1898-as ,rabszolgatörvényével reprezantált, s aminek megjelenését бl húsz esztendőre, 1918 után kiderült: a nemzetiségeknek valóban nem a Bánffy kurzus kell, nemcsak akarnak, de képesek is nemzetekké válni; és ötven esztend ővel később: hogy a .proletariátus képes magát a „rabszolgatörvény" al бl Európa egész dunai részében felszabadítani. Rettenetes, tragikus, vádló ez a tükör, amit a volt monarchiabeli nemzetiségek nernzкΡtté válásuk után a magyarság falé fordítottak irodalmaikban. Erő kell hozzá belenézni, er ő elviselni a látványa, aminek egyetlen viigasataló és elviselhet ő és egyedül biztrató részlete a teljes valóság keretébeni az, hogy volt Ady szelleme, hagy voltak fegyvertársai és utódia, akik maguk is segítettek a tükröt a kortársak és utódok szeme elé tartani, mint Sinkó ds .tette. Ezért kellett s keh némelyeknek erő az igazi, a hamisítatlan Ady és az utána jöv ők, József Attila, Sinkó, Gaál Gábor és egy el nem ködösített Fábry elviseléséhez és elfogadásához. Aki a „történelmi Magyarország" volt nemzetiségei által felmutatott tükörképet ősmentén szemügyre veszi: örökre elmegy a kedve a „közép-európai hugarocentrii;zmustól", aminek j ászista kimérái még kellőképp fel nem derített ellentmondásként annak idején némely Sar1бs koncepciójába is belejátszottak, és íme, szertefoszlattak. Sinkб elejétől végig példázza, tanítja — amit el őtte Ady és vele egyidőben József Attila, Gaál és Fábry —, hagy a tükör, amelyr ől itt szóltunk és amiiben a magyar uralkodó оsztály és ideológiáinak minden bűne látható, minden „nemzeti" b űne, a tükör letagadhatatlan realdtást vetít vissza. Ez a tükör szétzúzhatatlan. Nincs visszatérés a múlthoz. De van a gondolat harca a megvert múlt illúzióival, tévtudatárval, anakronizmusaival, tönténetével, legalábbis szellemi restaurációs vágyađval, egész áldatlan „örökségével". Nincs mit tenni, szervbe kell néznünk a tükörrel. És -Sinkó mindezek fölött és épp ezért felmutatja egy új közösség Lehetőségét. Épp azt a .közösséget, amit a Krle гar--Sinkб szövetkezés a Miinarchia somjain nőtt másik állam szellemi és etikai szférájában tükröz, és ami Sјinkб Kr1eЁa-tanulm,ányaibaл, elsősorban a. Véres mítosz címűben a fiilazóиia síkján abjektiválódik. Az együttélés szellemi realizálódasát Sinkó a Véres mítosz eszméiben és szintjén a legmagasabb rendűen példázza. Említsük meg, hogy a, Rebreanu-regényben, minden indokolt elítél ő szenvedélye ell néne már virtuálisan jelenlev ő és a Titus Popovici forgatókönyve általa felszínre emelt és továbbvitt „együttélés-valóságot", amire Gaál Gábor 1945 után еlsőké+nt utalt újabb lapjában, az Utunkban, a koLozsvári ,gondolkodó taavábbvitte a romániai nemzeti kisebbségi irodalom általa teremtett „romániaiság" figalmát. Megteremtette a szocialista értelm ű „együttélés irodalma" fogalmát, ami Bunkó „jugaszláviadságában" a Krleža. eszmé гivel valб összefonodásban realizálódott, nem „hungarocentrikus" nem гetiségi, magyar és európai gondalаtként, anélkül, hagy a magyar ír б megtagadta volna a haladd általános magyar irodalomhoz tartozását. Ezt mindössze maképp, új módon defiaiálja.

2 98

KONCZ CSABA

fotografika ]

Említsü e, ,hogy ez ab új forxadalnli, szocialista tölté мsű irodalomszооi ógiai és irodalom-etikai fogalom, a „Monarchia-valóság ,,, csak a Monarchiakеlmémy kihegyezett történelmi antip6lusán születhetett meg, egy részleges, egy piti, de ugyanolyan brutális, barbár, a HitlerMuSѕolini—Horthy újabb szörnyszövetséggel létrejött restauráció, a Mоnarohia-lényeg második háborús veresége és összeomlása után? Említsi & e, hogy Gaá1 Gábor, Fábry, КгйЈi а , Rebreanu osztrák--magyar lĐatonatkémt, Sinkó, neon tudom, milyen rangban szintén, bábosít, forradalmat megjárva azonosat tudotta „hazugság Magyarországáról", és azonos vagy legalábbis rokoni konzekvenciákat vont 11? Gaál, akárcsak Bunkó, a történelпrúen realista Ady vomalán törvényszer ű követkeггményt vizionálta szláv és a román elnyomott nemzetiségek leszakadásában és neanzetté válásában. Gaá1 Gábornak, az írástudósaik, romáлiai politikai szerepe els ősorban azzal definiálható, hogy az itteni a r polgári és f őúri, bank- és feudális politikával szembeillúziós magyia helyemkedett, és elutasított mindenféle magyar nemzeti egység-szer ű isodalrni restaurációs tendenciát. Em лtsük-e, hagy Gaál Gábor az általa nevelt fiatal fogadalmi írónemzedékb ől költбként a legtöbbire azt a Sаlamon Ernőt tartotta, aki alighanem inspirátora is az „együttélés irodalma" megfogalmazásnak, amikor Békeversében leírja: „... népeink java szépe /együtt élt-halt sok évszázadok ölébe", Együtt élt-halt itt is, amott is, három országban, szül őföldjén, szláv, magyar, romaxi és magyar paraszt és munkás, három hazában, ahol végül is a betel j esült szocialista forradalomban sor kerülhetett a konstruktív együttélésre, és már nem a Gábor Andor és Rebreanu, Hašek és Krlekа, Mankovits Rodion és Sinkб ábrлzolts, „tiszt urak" kasztjá лak akгasztófái és kivégzőosztagaд , várbeli úréi és utcai canaifle-faslzmust elбkészítőmagvalбsitó p гoletárоkat, koldu- parasztoikat, népet, nemzetiségeket lebéklyбzó ,terrorja alatt, hanem az új emberséget ígér ő új .társadalmi valóságban. Az „együttélés irodalma" fogalmának a szomszédos szocialista állaдn literatúrájában a Krleka—Sinká а dekváció azzal szerzett érvényt, hogy — Stinkót idézzük — „a külön nemzeti igazságról és hivatottságról, nemzeti dicsőségről, nemzeti jogokról és erényekr ől szóló mítoszok" asztályszempomtú, forradalmi cáfolatában a szerb-horvát és a magyar nernzetllségű író ugзлanúgy azonosult, minta „vér és föld, a faj és nemzeti nagyság mítoszának" elvetésében. Egy konstruktív víziót váltottak valóra, amely Ady radikális, forradalmi demokratizmusában fogamzott, és amit József Attila szocialista módon tovább álmod оtt .. . Ezt a vízió-t a rоmánжi Korunk 1930 és 1940 között teljes mértékben és töstéseti intenmiit'ásában, felelfssége és a konzekvenciák tudatában példázta és eldrevetitette. A Korunk először igazolta itt gyakorlatilag és nagyvoлalúan raz új módom való együttélés irodaimásak szocialista koncspciбjú 1ehetőségét: a román és a románia д. magyar, a szerbhorvát és a jugoszláviai magyar, valamfint a cseh, szlovák és a csehszlovákiai magyar irodalmak organikus, elvi, szocialista hazafiságú, proletár internacio nalista бsszaapcsaládásásiak lehet őségét. S ezzel az egyetemes magyart irodalom egy teljesen más és új helyzetét, épp a Sinkó által eszrevаtt iközép-euгápai mаgуахság-cemtгMizmus, vagy magyarság-centrikus közép-európaiság mеgszüntét. Annit különben egész kбklexségében Krleža Zászlók című regényében a jászista Erdélyi professzor számal-

~

~

299

mos - alakjának, elsilányulásának epikai morális és intellektuális rajzával figuráz ki. Sinkб példája is beszédesen ,igazolja, hagy az európai irodalomban a nemzetiségi irodalmakkal egy új, a forradalmi haladás perspektívájába, eső kategória született, szoci ал ista .elő jellel, az újabb irodalamtörténetben a polgári „nam гsti irodalom" fogalom tényszer ű kritiká jaként. Gaál Gábor, Fábry, Siink б ennek a, kritikánlak a törteneti konzekvenciáit vállalták, vittek végiga forradalmi osztály •.gondolati állspantjárál, akkor és ott, ahol és amikor már , а - vér és föld, a -faji kiválasztottság és a nemzeti nagyság diadalmasan dühöng ő mítoszához képest valósággal idillikus minden, ami azel őtt volt". S nКб Krležáról szóló, A véres mítosz c m ű esszéjének térhetetlen logikai következetessége, filozófiai mélysége, etikai emelkedettsége ebben az értelemben: а nem alkuvó humanizmus, a személyiség tisztelete és jogának védelme minden körülmények .között. Párhuzamosa, kiegészítése, adekváci б ja és továbbvitele ta Gaál Gábor-i m ű értelmének, Fábry antifasiszta gondolati és érzületi építményének, amin az Európa elrablása a tető . Több ez, mint csupán nemzetiségi irodalom, nem „nemzeti irodalmi" :kategóriaként, de az anyanyelv nemzeti hagyományt őrző és továbbvivő és tоvábbadб új jegyű irodalmaként -európai irodalom. Erre utal a Sink б-féle Magyar irodalom taazulmánysarozata. Smkб Ervin az Optimisták megírása óta, az Europe óta az európai irodalomé: De ezt csak most írjuk 1e rrvagya гul, hagy halála erőszakosan ki7nozditatt renyheségünkb ől, s hagy ezt -Európa, annyii mindennel egyetemben, elfelejtette, de egyszer valaki vizsgálat tárgyává teszi a régi Europe-ot is .. . Mintha csak befejezetlen lenne az özvegy tragikus távirata, a Sinkóró1 érkezett utolsó hí гаdás. Egész idő alatt, amíg ezeket a sarakat róttam, s itt is, ott is utánalapazgattam a szövegeknek, úgy feküdt ez a távinat szemem el őtt az íróasztalomon, mint egy keser ű, vádló figyelmeztetés. Valóban befejezetlen :.. Befejezetlen — gyötör a hiányérzet. Lapozgatok a Magyar irodalomban, és megtalálom a fоlytэΡatást, a befejezést, ;amit hazzáí,rhaiak. A befejezett távirat így szólna: Siđ~гΡkkó Ervin meghalt, de „a múltra és a régmúltra való 'ernléikezés úrra haláttak, hanem él ők és halattak, múlt és jenen tetemrehívása". Rádöbbenek: Sinkától való búcsúzásom tetemrehívás.

Nincs befejezés .. . Meghalt Kassák, Farbáth, Arghezi, Aprily, Füst Milán, Sandburg, Ehrenburg .. . Hányszor szerepelt — italán csak a magányos Füst Miilán kivételével — mјndlaalnyiuk neve í,gy vagy amúgy a .Korunkban! Micsoda pusztítás! Akárha háború vonult volna át az írás világán .., Sinkб özvegyétől még május 234 keltezéssel levél érkezett. Várja a cikket Sinkóról. „Bizonyára s mindenképpen benne lesz a maga szeretete. Idővel biztosan ki fogjak adni a m űveket ... Magamról ..se

3 00

tudok most éppen írni, és ezt is meg f оgják bocsátani. Azt tudniuk kell, magukra is hálával gondolok a szeretetükért. Arra a találkozásra, mindig nagyon emlékeztünk. ,, „Arra a találkoza,sra ..." A besték a Sinkórál szóló cikkel vтsszaérkezett .. . Augusztus elején Bukarestben járta régi Korunk jugosz1ávvai: múnkatársa, Malusev Cvetko Zágrábból. Az ölelésb ől kibanta,kozиa, ez volt az első mondata: — Sinkóné öngyilkos lett, nem bírta ki az életet Sinkó nélkül . .. Most már k јn ndhatjuk, most már irodalomtörténet: az Optimisták Czinner Erzsije ő volt, Sínkáné. Űgy halt meg, ahogyan életregénye végén — túl az Optimistákon —, Czinner Erzsinek meg kellett halnia. Nem hagyhatta magára a, nyalcszázéves Mirogоj temet ő földjében Bátii;t, aki vele együtt találta meg önmagát a törtenelemben. (Bukarest, 1967. marc,ius—májusraktóber:)