(az útvonal módosításának jogát a szervezők fenntartják!)
Végig azonos útvonalon halad: páros és trió váltók 7 km-ig azonos távon halad: 7k SHORTRUN 11 km-ig azonos távon halad: 11k MIDRUN Animált térkép elérhető: www.plotaroute.com/route/302060
RÖVID ÁTTEKINTŐ A 21K egyértelműen a legkedveltebb távunk és ez az útvonal nyújtja a legtöbb látvinalót. Az pálya elsőnek talán bonyolultnak tűnhet, valójában pedig egyszerűsítettünk az eddigin. Erre Tihany földrajzi és infrastruktúrális adottságai, valamint a Ti biztonságotok miatt volt szükség. A rajt a festői szépségű Belső-tónál lesz, ahol először a szürke marhák irányába futunk. Megkerüljük a tavat, majd kiérünk a főútra, innen egyenesen le rév irányába, majd egy balkanyarral hamarosan kiérünk a Balaton partra. Itt kerékpárúton haladva érünk el a 71-es útig, majd jön két balos (még mindig kerékpárúton), és máris szemben futtok Tihannyal, tőletek balra a levendula mezők, szőlők, míg jobbra a vulkánkráterből alakult Külső-tó. Itt még mindig kerékpárúton teperünk, majd beéprünk a faluba, a központot viszont kihagyjuk, hogy ne bénítsuk meg túlságosan a metropolisz központját. :) Irány a Belső-tó a gyönyörű tihanyi terméskőből készült házak között, elfutunk az apátság által XIX. században XIX. épített majorság épületei mellett (itt található a páratlan Bujtor István Szabadtéri Színpad is – tipp!) , majd ráküldünk még két kört a Belső-tónál, aztán irány a finish! :)
FRISSÍTŐPONTOK 0 km
RAJT
2.668 km
I. Frissítőpont
7.184 km
II. Frissítőpont (Cél nekik: 7K SHORTRUN, 1. váltás nekik: TRIÓ)
10.587 km
III. Frissítőpont (Cél nekik: 11K MIDRUN, váltás nekik: PÁROS)
14.677 km
IV. Frissítőpont (2. váltás nekik: TRIÓ)
18.036 km
V. Frissítőpont
21.900 km
CÉL 2017 – futniszép.hu
SZINTKÜLÖNBSÉGEK, STATISZTIKÁK
Távolság
21.870 km
Abszolut szintkülönbség
298 m
Legalacsonyabb szint
102 m (11.16 km-nél) Legmagasabb pont
166 m (13.86 km-nél)
Összes emelkedő
9.09 km (41.6%)
Összes lejtő
9.36 km (42.8%)
Sík útvonal
3.42 km (15.6%)
Legnagyobb szintkülönbség 64 m
Legmeredekebb emelkedő +11.1% (6.75 km-nél) Legmeredekebb lejtő
-14.4% (8.01 km-nél)
Leghosszabb emelkedő
1.08 km (13.95 km-nél)
1.08 km (3.06 km-nél) Leghosszabb lejtő
IRÁNYOK
Km
Irány
1.172
Haladjon északkelet irányába
1.548
Folytassa az utat erre: Kiserdőtelepi út
1.713
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Szőlő u. felé
2.052
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Völgy u. felé
2.145
Haladjon délkelet irányába innen: Major u. a(z) József Attila u. felé
2.566
Haladjon délkelet irányába innen: Major u.
2.668
I. FRISSÍTŐPONT
3.217
Haladjon délkelet irányába a(z) Aranyház u. felé
2017 – futniszép.hu
Km
Irány
3.222
Forduljon balra, a következő útra: Aranyház u.
3.411
Haladjon északkelet irányába innen: Aranyház u. a(z) Kossuth Lajos u. felé
3.418
Forduljon jobbra, a következő útra: Kossuth Lajos u.
3.876
Haladjon dél irányába innen: Kossuth Lajos u. a(z) Cserhegyi dűlő felé
4.190
Folytassa az utat erre: Cserhegy
4.385
Haladjon dél irányába innen: Cserhegy a(z) Alsókopaszhegyi út felé
4.900
Haladjon dél irányába innen: Cserhegy a(z) Halász u. felé
5.063
Folytassa az utat erre: Halász u.
5.215
Haladjon dél irányába innen: Halász u.
5.241
Folytassa az utat erre: Rév u.
6.067
Haladjon északkelet irányába innen: Kenderföld út
6.268
Forduljon balra
6.305
Haladjon észak irányába a(z) Halász u. felé
6.706
Haladjon északnyugat irányába a(z) Fürdőtelepi u. felé
7.184
II. FRISSÍTŐPONT (Cél nekik: 7K SHORTRUN, 1. váltás nekik: TRIÓ)
7.529
Haladjon észak irányába a(z) Fürdőtelepi u. felé
7.754
Folytassa az utat erre: Klebelsberg Kuno u.
8.191
Haladjon észak irányába innen: Klebelsberg Kuno u. a(z) Váralja u. felé
8.327
Folytassa az utat erre: Fürdőtelepi u.
8.898
Haladjon északnyugat irányába
10.217
Haladjon nyugat irányába
10.418
Folytassa az utat erre: Lepkesor
10.587
III. FRISSÍTŐPONT (Cél nekik: 11K MIDRUN, váltás nekik: PÁROS)
11.154
Tartson enyhén balra ezen: Lepkesor
11.169
Haladjon nyugat irányába innen: Lepkesor a(z) Itató-köz felé
11.473
Forduljon enyhén balra, a következő útra: 71. út
11.712
Tartson enyhén balra ezen: 71. út
11.866
Haladjon délnyugat irányába innen: 71. út
11.898
Forduljon balra
12.915
Haladjon kelet irányába a(z) Kőfejtősor felé
13.753
Haladjon délkelet irányába a(z) Major u. felé
13.851
Forduljon jobbra, a következő útra: Major u.
14.022
Haladjon délkelet irányába innen: Major u. a(z) Kiserdőtelepi út felé
14.423
Haladjon délkelet irányába innen: Major u.
2017 – futniszép.hu
Km
Irány
14.677
IV. FRISSÍTŐPONT (2. váltás nekik: TRIÓ)
14.719
Haladjon délkelet irányába innen: Major u.
14.906
Haladjon dél irányába innen: Major u. a(z) Aranyház u. felé
16.503
Haladjon északkelet irányába
16.871
Folytassa az utat erre: Kiserdőtelepi út
16.887
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Szőlő u. felé
17.328
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Völgy u. felé
17.468
Forduljon jobbra, a következő útra: Major u.
17.485
Haladjon kelet irányába innen: Major u. a(z) József Attila u. felé
17.897
Haladjon délkelet irányába innen: Major u.
18.036
V. FRISSÍTŐPONT
18.255
Haladjon délkelet irányába innen: Major u. a(z) Aranyház u. felé
19.942
Haladjon északkelet irányába
20.325
Folytassa az utat erre: Kiserdőtelepi út
20.347
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Szőlő u. felé
20.920
Haladjon északkelet irányába innen: Kiserdőtelepi út a(z) Major u. felé
20.922
Forduljon jobbra, a következő útra: Major u.
21.266
Haladjon délkelet irányába innen: Major u.
21.723
Haladjon dél irányába innen: Major u. a(z) Aranyház u. felé
21.900
CÉL
2017 – futniszép.hu
TÉRKÉPEK
2017 – futniszép.hu
A fenti útvonal, adatok, stb… a 2016. októberi állapotokat tükrözik. Kérjük, hogy a verseny előtt ellenőrizd újra esetleges változtatásokért!
2017 – futniszép.hu