Roska Botond, a bostoni Harvard Egyetem agykutatója, a retina belső része működésének felfedező Elhangzott: 2004. szeptember 1. 2004. szeptember 1., szerda 10:20 Egy kutató, aki napi 14 órát azzal foglalkozik, hogy próbálja megérteni az agyat, szinte percről percre szembesül azzal, hogy van egy világ, van egy valóság, amit nem tudunk elmondani. Nincs kezünk eltávolodni attól a hétköznapi világtól, amiből a fogalmaink megfogalmazódnak és látjuk, hogy ott van ez az igazság, és hihetetlen magányosnak érezzük magunkat. Valamit értünk, de megszűnik az a lehetőség, hogy erről kommunikálni tudjunk. A párhuzam itt jön, hogy Pilinszky Jánosnál érzem ezt a hihetetlen erőfeszítést, hogy ő próbálja világát leírni, ahogy mi is próbáljuk azt a világot leírni, amiben élünk és úgy érzem, hogy Pilinszky Jánosnak sikerült, nekünk ez nem nagyon sikerül, ezért, ezért az idézet. Pilinszky János: Apokrif Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem. Élnek madarak, kik szívszakadva menekülnek mostan az ég alatt, a tüzes ég alatt. Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek, és mozdulatlan égő ketrecek. Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet. Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam. Iszonyú terhe omlik alá a levegőn, hangokat ad egy torony teste.
Falus András biológus, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója Elhangzott: 2004. november 15-én 2004. november 15., hétfő 13:55 A szélsőséges helyzetek, az egyedüllét, a teljes kilátástalanság mutatnak leginkább felfele és mutatják meg azt az egyetlent, aki, amely bármiféle nehézségből, bajból, nyomorúságból, magányból, csalódottságból egyedül kiutat és kapaszkodót jelent. "És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek És szél támad. És felzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die." A versnek az a címe, hogy Harmadnapon. Pilinszky János sorsa nagyon érdekelt, személyisége, a hit és a művészet kapcsolata. Úgy érzem, hogy ez a vers a mindenkori áldozatról szól, szinte mindegy teljesen, hogy Auschwitz vagy Gulag, Auschwitz és Gulag az én gondolkodásomban. Ezek azok az emberek, akiket bántottak, akik egyedül voltak, akik áldozatok voltak. Számomra nem matematikai kérdés, Auschwitz és Gulag, összeadódik az áldozatok száma. Van egy olyan üzenet ebben a versben, ami egy világnézeti üzenet, ami az enyém, amit én elfogadok, ami engem éltet, hogy van aki mindezekért megszenvedett és feltámadott és megváltott. Ilyen tömören, ilyen ívben, ilyen csendes szenvedéllyel és sosem hallottam erről beszélni és a hitre jutásomnak egyik nagyon komoly állomása volt ez a vers. A szélsőséges helyzetek, az egyedüllét, a teljes kilátástalanság mutatnak leginkább felfele és mutatják meg azt az egyetlent, aki, amely bármiféle nehézségből, bajból, nyomorúságból, magányból, csalódottságból egyedül kiutat és kapaszkodót jelent. Falus András biológus, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója
Prószéky Gábor programtervező matematikus, nyelvész és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs-technológiai karának docense Elhangzott: 2004. november 30. 2004. november 30., kedd 10:26 Az ember azt hiszi, hogy alkot, legalábbis az alkotónak mondott ember, pedig valójában mi nem csinálunk mást, mint a meglevőt átalakítjuk, aki tudósnak mondja magát az a meglevőt felfedezi, és igazán alig-alig hozunk létre valamit. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleve nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Ez a kis idézet ez egy libanoni írótól, Kalin Libran-tól való, a Próféta című művéből. És hogy miért teszik ez nekem, ahhoz egy picit messzebbre kell menni. Az ember azt hiszi, hogy alkot, legalábbis az alkotónak mondott ember, pedig valójában mi nem csinálunk mást, mint a meglevőt átalakítjuk, aki tudósnak mondja magát az a meglevőt felfedezi, és igazán alig-alig hozunk létre valamit. Ami igazán a teremtésnek az érzését adja, az az, hogy az embernek vannak gyerekei. Amikor viszont a gyerekeimről van szó, akkor meg azt kell mondanom, hogy az egy biológiai adottság, azt én kaptam, tehát igaz, hogy a teremtés részese vagyok, de az nem igazán az én művem, ott én legfeljebb csak társszerző vagyok. Mégis fontos, hogy, és itt jön az idézet, hogy az ember ha már ilyen lehetőséget kapott, hogy hozzájáruljon a teremtéshez, ne csak a matatásával, ahol betűket, tárgyakat, számítógépes biteket raknak ide és onnan amoda, hanem ténylegesen részese a teremtésnek. Akkor ezt
vegye észre és ez nekem azért fontos, mert ezek az emberkék, akik az embernek a gyerekei, ha úgy adódik, hogy van neki ilyen, akkor nem pusztán a létrejöttükkel szolgálnak arra, hogy a teremtés részese legyen a szülője, hanem a pályára állítás és a pályán való tartás is a mi dolgunk és ha már abban nem vagyunk igazán aktív részesek, hogy hogyan jönnek ők létre, mert az csoda, legalább akkor arra figyeljünk oda reggeltől estig, hogy ők milyen pályán mennek. Hogyan röpül az a nyílvessző, amit a mi íjunkról elengedtünk. És akkor én befejezném ezzel amit Kalin Libran folytatásként ír: legyen az íjász kezének hajlítás a ti örömötök forrása, mert ő egyként szereti a repülő nyílat és az íjat, amely mozdulatlan.
Csurgay Árpád villamosmérnök, akadémikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információ-technológiai Karának tanára Elhangzott: 2004. december 10-én 2004. december 10., péntek 10:32 Neumann János, Túlélhetjük-e a technikát című igen jelentős, még az '50-es években írt prófétikus dolgozatában azt írta: az egyetlen szilárd tény az, hogy a nehézségek a túléléshez nélkülözhetetlen, ugyanakkor veszélyeket is rejtő fejlődés velejárói. Neumann János, Túlélhetjük-e a technikát című igen jelentős, még az '50-es években írt prófétikus dolgozatában azt írta: az egyetlen szilárd tény az, hogy a nehézségek a túléléshez nélkülözhetetlen, ugyanakkor veszélyeket is rejtő fejlődés velejárói. Tudunk-e alkalmazkodni a szükséges gyorsasággal - kérdezi Neumann. Az embercsalád története során sok hasonló próbát élt át. A legtöbb reménnyel csak az bíztat, hogy az ember mégis mindig felülkerekedett. Recepteket adni nem lehet, kérni sem ésszerű, csak a szükséges emberi tulajdonságokat határozhatjuk meg: türelem, rugalmasság, intelligencia. Neumann János rejtetten a gondviselésre utal itt. Arra, hogy az embercsalád története azt bizonyítja, hogy a globális problémák, amelyek mindig jelen voltak a család életében, ezek a látszólag megoldhatatlannak látszó problémák, mint most az energiahiány, a környezetszennyezés, a fölmelegedés, ezekre a kérdésekre az ember mindig természettudományos felfedezésekkel válaszolt és természettudományos felfedezésekkel feloldotta ezeket az ellentmondásokat. Most, a XXI. század küszöbén megint ebben a helyzetben vagyunk. A család élete a mai természettudományos ismeretekkel a XXI. század végéig nem tartható fenn. Új felfedezésekre van szükség és a laboratóriumok mélyén folynak már azok a kutatások, amelyek ezeknek a globális problémáknak is a megoldását adják. Ahogy az embercsalád élete komplexebbé válik, ahogy az embercsalád lélekszáma nő, mindig megszületnek azok a tudományos, természettudományos felfedezések, amelyek megnövelik a föld ember-eltartó képességét, és így megmarad a lehetősége a harmonikus életnek. Csurgay Árpád villamosmérnök, akadémikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információ-technológiai Karának tanára
Esztó Zsuzsa zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanszéke docense Elhangzott: 2004. november 26. 2004. november 26., péntek 12:07 Az ember önmagában véve jó, de annyi minden rossz van az életben, ami lefelé húzza, hogy önerőből, ebből kijönni igen-igen nehéz. Mindnyájan jók akarunk lenni és valahogy nem sikerül. Weöres Sándor: Vonj sugaradba Vonj sugaradba Istenem! mint madár a fészkére, szállnék hozzád, de látod, a rét örömei közt elpattant a szárnyam csontja. Végy kosaradba Istenem! mint hal a horogra, sietnék hozzád, de látod, a gyürüző mélynek rám-tekeredett ezernyi hínárja. Vonj hevesebben! ön-erőmből nem jutok én soha hozzád. Húsz év után a múlt héten vagy tán két héttel ezelőtt köszöntött rám megint, egy baráti társaságban valaki, mint egy csodálatos felfedezést felolvasta, és akkor gondoltam, hogy ez a vers nekem szól. Annak idején, amikor először olvastam, azért döbbentem meg, mert mi Weöres Sándort nagyon-nagyon szerettük, az összes gyermekversét kívülről-belülről tudta a családom, gyermekeim, a felnőttek, mindenki, és ismertem a színdarabjait is és nagyon szerettük. De valahogy más kép alakult ki róla bennem, és amikor ezt a verset elolvastam, akkor rádöbbentem, hogy mennyire nem látunk bele a másikba, és hogy ez tulajdonképpen egy vallomás. Egy vallomás, hogy mennyire esendő, vágyódó emberi arcú ez a Weöres Sándor és tulajdonképpen ilyenek vagyunk mindnyájan, és mindnyájunkban benne van ez a fajta felfelé vágyódó sóvárgás. Az ember önmagában véve jó, de annyi minden rossz van az életben, ami lefelé húzza, hogy önerőből, ebből kijönni igen-igen nehéz. Mindnyájan jók akarunk lenni és valahogy nem sikerül.
Gerencsér László, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének tanácsadója Elhangzott: 2004. december 22-én 2004. december 22., szerda 17:17 Szent Pált szeretném idézni a filippiekhez írt leveléből. Azt írja, Krisztus Jézus Isten mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve, hasonló lett az emberekhez.
Az ember a kapcsolataiban él, más emberekkel való kapcsolataiban éli meg igazán önmagát, különösen az ünnepeket. De ez nem minden, az ember túlmutat önmagán, valódi emberképet csak az Isten és az ember kapcsolatával kapunk, csak ebben a kapcsolatban fedezzük fel igazi önmagunkat. Nem válik egyszerűbbé az életünk, ha Istent kizárjuk. A várakozásunk mélyén ott van az Isten után sóvárgásunk, hogy megváltozzon az életünk. De hol van az Isten? Számomra az üzenet lényege, hogy az ember nincs teljesen elveszve, hogy lehajlik hozzá az, aki őt teremtette. Nem reménytelen az, hogy őt keressük. Másrészt Isten követendő mintát is ad, hogy aki valamiben erős, az hajoljon le ahhoz, aki gyenge. Elsősorban házastársamhoz, szeretteimhez, másodsorban mindenkihez, aki szükségben szenved. Minden ilyen gesztus egy kicsit nehéz, egy kicsit deviáns, erőt kell venni magunkon, ne szégyelljünk jót tenni. Igazából az embernek az önmagába való hite is megrendült és ez a kettősség, hogy egyrészt egy kisebbrendűségi érzés gyötri az embereket, másrészt mindenkinél többek akarnak lenni. Ez a rész nagyon gyöngéd és nagyon szerető módon fogalmazza meg az Isten és az ember kapcsolatát. Én matematikus vagyok és egy olyan területen dolgozom, amit nagyon kevés ember ért meg, igazán matematikusok csak egymást tudják boldogítani és nagyon nehezen jut el a mi munkánk más területekre és valahogy ezt az analógiát érzem a hit kérdésében is. Másrészt meg azt gondolom, hogy mindenkiben van egy szomjúság, tehát senkinek se jó az, hogy a karácsonynak az a vége, hogy nahát ezen is túl vagyunk. Gerencsér László, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének tanácsadója
Egy csepp emberség - Erdő Péter bíboros prímás, Esztergom-budapesti érsek gondolatai Elhangzott: 2004. augusztus 2. 2004. augusztus 2., hétfő 15:09 110 olvasás "Szóljak bár az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek, vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem." Szent Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levélből a 13. fejezetből vettük e részt, a szeretet himnuszát. Ez a szeretethimnusz volt a napi reggeli imádságom egész gimnazista koromban. Ma is sokszor vissza-visszatérek hozzá. Ebben a himnuszban az ragadott meg, hogy nem csupán bizonyos tetteket, nem csupán bizonyos érzelmeket érint meg, hanem azt a szeretetet, amiről maga Jézus is beszél. Szeretni pedig azt jelenti, hogy a másik embernek a javát akarni. Nem szentimentális dolog ez? De hogy mi a másik embernek a java, ezt honnan tudjuk? Mi a jó az embernek? Ezért végződik úgy a szeretethimnusz is, hogy most megmarad ez a három, a hit, a remény és a szeretet, de közülük a legnagyobb a szeretet. Hogyha megnézzük, hogy a gyakorlatban mit kíván ez tőlünk, akkor megint csak visszatérhetünk Szent Pál szövegéhez,
aki azt mondja: a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Később azért nem lett ez a reggeli imádság, mert van a zsolozsma, ott meg kötelezően a reggeli imádság, na de hát én ezt tudom kívülről, természetes, és mint néhány dolgot, amit vagy sokszor mondtam el, vagy pedig volt a Kosztolányi István tanár úr, aki bennünket a biblikumra a hittudományi karon tanított, és ő megtanított velünk ilyen alapvető újszövetségi részeket, úgyhogy eszembe jut.
Egy csepp emberség – Roska Tamás informatikus, kutatóprofesszor Elhangzott: 2004. április 3. 2004. július 28., szerda 16:39 Madách Ember tragédiájából mondanék egy kedvenc részletet, amely így hangzik: "A percnyi léted súlyától legörnyedsz, emel majd a végtelen érzete, s ha ennek elragadna büszkesége, fog korlátozni az arasznyi lét. És biztosítva áll nagyság és erény." Az arasznyi lét jelenti számomra itt a szenvedést, a betegséget, a nélkülözést, a kitaszítottságot, a magányt, a szellemi és lelki környezetszennyezés elviselését. Milyen szép és találó szó ennek ellensúlyozására a szolidaritás, az arasznyi lét szorításában lévőkkel való együttérzés és segítség. A másik pólus a végtelen érzete. A jellem-, az elme-, a szív nevelési és nemesítése. Egy másik olvasata ennek az alázat, és a kiválóságra való törekvés ellentétpárja. Merjünk alázatosak és nagyra törők lenni, szellemi és lelki értelemben!
Csurgay Ildikó villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára Elhangzott: 2005. január 13-án 2005. január 13., csütörtök 9:59 Két oszlop emeli az emberi létet, az egyik a segítőkész részvét, másik a tudás. A segítőkészség tudás nélkül tehetetlen, a tudás részvét nélkül embertelen. Ezek Viktor Weisskopf Fiatal tanársegéd voltam mikor a férjem, aki akkor szakmabeli kutató volt, hívta fel a figyelmemet erre a gondolatra, életvezető idézetté lett számomra, talán mindkettőnk számára. Miért kell tanárként vagy szülőként, nagyszülőként rávennem a tanulásra, az ismeretek fáradtságos elsajátítására, a tálentummal megáldott fiatalokat? És mit kezdjenek az elsajátított tudással, hogy hatásuk legyen, hogy a hatósugaruk a társadalomban nagyobb legyen és vegyenek részt, részvéttel vegyenek részt, ha részt vesz az ember, akkor odahajol, hogy meghallja a másikat, akkor közel megy az ember, így meglátja a másikat. A másik örömét és bánatát, a másik szükségét és megosztani valóját. Ha részt vesz az ember, ha együtt érez,
akkor megszerzett tudása nem fordul a közösség ellen. A leghatékonyabb tudás egyben a legveszedelmesebb is lehet. Csak attól függ, hogy a hatás részét vesszük-e magunk is, a mediterrán bölcsőből kibomló zsidó-keresztény etika elfogadóiként, segítőkészséggel kell részt vennünk. Csurgay Ildikó villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára
Nyékyné Gaizler Judit matematikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara dékánhelyettese Elhangzott: 2005. január 12. 2005. január 12., szerda 8:28 Otthontalan világban élünk, otthonra vágyunk. Egy helyre, ahol mindenestől elfogadnak, ahol bíznak bennünk, ahol szükség van ránk. A körülöttünk lévő világ és az a kép, amit a média nap, mint nap megjelenít, könnyen elbizonytalanít minket, és önkéntelenül is feltesszük Ábellel a kérdést, hogy mi célra vagyunk a világon? Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - válaszolja Tamási Áron. És ez a mondat sokszor megszólal bennem, sürget, hogy segítsek én is otthont teremteni. Otthont a családomnak, a gyerekeimnek, a pótgyerekeimnek, a diákjaimnak, a munkatársaimnak, segítsek kialakítani ebben a rideg, teljesítmény-centrikus világban olyan szigeteket, ahol a szeretet és a bizalom légkörében élve erőre kapunk, s valami furcsa és csodálatos módon sokkal többre, ha úgy tetszik, sokkal nagyobb teljesítményre vagyunk képesek, mint valaha is gondoltuk volna. Nem egyszemélyes feladat ez. Sokszor azt mondják, hogy elsősorban, persze, a feleségek, az anyák szerepe a döntő ebben. Én azt hiszem, hogy a férfiak is kellenek hozzá. Együtt teljes a világ, együtt kerek az életünk. Az otthon nemcsak egy hely, közösség is, aminek a légköre meghatározó, hogy ne törjünk össze, amikor igazságtalanságokat látunk és sok esetben akár a saját bőrünkön is tapasztalunk. Tudjunk előrelépni, kibontakoztassuk azokat a képességeinket, ami által igazán azzá tudunk válni, aminek Isten megálmodott minket. Hiszem, hogy azok az emberek viszik igazán előre a világot, ők tudnak nekifeszülni a kihívásoknak, az élet nagy kalandjának, akiknek van otthonuk.
Freund Tamás agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia kísérleti orvostudományi kutató intézete igazgatója
Elhangzott: 2005.január 10. 2005. január 10., hétfő 10:35 Wass Albert 1947-ben fogalmazta meg ezt a nemzethalál-víziót, aminek ma különleges aktualitása van. Az ásító, a fogadásokat kötő közönség Európa nyugati és keleti fele, ma kárörvendően tekint ránk, amint a cirkusz porondján nevetségessé tesszük magunkat. Wass Albert: Magyar cirkusz Mindenki küzdött ott mindenki ellen és ezer bohóc röhögött. A világ jelszavakat ordított és fogadásokat kötött. Én arra a vörös ingesre fogadok, enyém a zöld inges legény. Szorítsd te Árpád-címeres, a gatyás paraszt az enyém. S a magyarok csak ölték egymást, tombolt a halálzenekar, S Európa cirkuszporondján fogyott, fogyott a magyar. A nézők elszámolták a fogadásokat, aki vesztes volt, fizetett. Néhányan már ásítottak is, aztán mindenki hazament. Pár kapzsi suhanc még összeszedte az elesettek rongyait, Aztán már csak a Hold bámulta borzadt szemével vörösen az új magyar Káint. Wass Albert 1947-ben fogalmazta meg ezt a nemzethalál-víziót, aminek ma különleges aktualitása van. Az ásító, a fogadásokat kötő közönség Európa nyugati és keleti fele, ma kárörvendően tekint ránk, amint a cirkusz porondján nevetségessé tesszük magunkat. Sokunkban megfogyatkoztak az emberség cseppjei, az elmagányosodás és önzés, az önpusztítás felé viszi nemzetünket. Ezt a társadalmat csak egymásért is tenni képes önzetlen emberekből lehet újraépíteni, kezdve a családdal, majd a kisközösségekkel, míg el nem jutunk a hazájáért is áldozatokra képes honpolgárokig. Önző emberekből álló közösségek nem versenyképesek, ezt már olyan primitív élőlényeknél is megtapasztalhatjuk, mint a nyálkás penész. Ennek sejtjei telepeket képeznek és optimális nedves környezetben egymás elől próbálják elfoglalni a jobb tenyészhelyeket. Amikor azonban kiszáradás fenyegeti a telepet, akkor néhány ezer sejt feláldozza magát, kiszáradva egy spóratartó szárat képez, hogy spórává alakult testvéreiket kiemeljék a nyálkából. Ezeket a szél messzire röpíti, hogy jobb körülmények között új telepeket alkothassanak. Van azonban köztük egy olyan genetikai variáns, amelyik soha nem hajlandó szárrá alakulni, mindig csak spórává. Bebizonyosodott, hogy ha ezeknek az önző egyedeknek a gyakorisága elér egy bizonyos százalékot, akkor túl rövidek lesznek a spóratartó szárak, a nyálkába ragadt spórákat a szél nem tudja elröpíteni, és az egész telep elpusztul.
Karmos György orvos, agykutató, egyetemi tanár, az MTA Pszichológiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója Elhangzott: 2005. január 21-én 2005. január 21., péntek 9:59 114 olvasás
”A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem a termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, amely azokat józanon használni tudja. Igazi súly, s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb
léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.” Engem, mint agykutatót nagyon megragadtak ezek a sorok, amelyek Széchenyi István Hitel című művében olvashatók. Ha igaz volt ez több mint 150 évvel ezelőtt, amikor Széchenyi ezt leírta, mennyire igaz és fontos ez ma, amikor az ismeretek megújulása hihetetlen mértékben felgyorsult. Hazánk ma nemcsak a szomszédokkal és európai országokkal van versenyben, hanem az egész világgal. Ebben a versenyben csak a több tudás hozhat eredményt, s erre nemcsak az elitnek, a tudomány emberének, az értelmiségnek van szüksége, hiszen ma egy szakmunkás, földműves vagy állattenyésztő korszerű tudása elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményes legyen. Ezért kellene a közoktatásra és a közművelődésre kiemelt figyelmet és több pénzt is fordítanunk. A magyar tudomány eredményei az ország méretét figyelembe véve kiemelkedők. Mégis a magyar tudomány külföldön elismertebb, mint itthon. Ebben talán a médiának is van adóssága. Én azt hiszem, hogy a magyar emberek hihetetlen kreatívak. Ennyi rettenet, amit tulajdonképpen az elmúlt évszázadban átéltünk, más nemzetet talán tönkretett volna. Én azt hiszem, hogy a magyarok képesek arra, hogy legyőzzenek minden nehézséget, de hát ezért dolgozni kell. Jobban meg kell becsülnünk a tudást és többet kell tennünk azért, hogy ez mindenkihez eljusson. Karmos György orvos, agykutató, egyetemi tanár, az MTA Pszichológiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója
Szomolányi Márta tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai kar dékáni hivatalvezetője Elhangzott: 2005. február 1-én 2005. február 2., szerda 10:13 201 olvasás Aki még teheti, az személyesen, aki már esetleg nem, az egy gondolattal köszönje meg a szüleinek, hogy sokszor bizony nagyon nehéz helyzetben, lemondásokkal együtt, de fáradhatatlanul éjjel-nappal beleénekelték a szükséges dallamot a szívébe. Zimányi József, Naomi című könyvecskéjéből hoztam egy kis gondolatot önöknek. Egy madártani tudós megfigyelései közben egy érdekes jelenségre lett figyelmes. Amikor a fülemüle fiókák kibújnak a tojásból, a fülemüle apukák éjjel-nappal énekelnek nekik. Tudni kell, hogy a fülemüléknél csak a hímek énekelnek. S ennek a tudósnak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a Fülemüle apuka éjjel-nappal, miért nem elég csak nappal? Kivett három fiókát a hímek közül, bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Majd eljött a kirepülés ideje és ez a három, amelyiknek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük. Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert ez a kis állat azzal a csöpp agyával tudja: nekem hat hetem van, hogy beleénekeljen a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt. Ez nekünk, szülőknek, az apukáknak is a felelőssége. Hogy elegendő bíztatást, mosolyt, szeretetet, odafigyelést adjunk gyerekeinknek, és el ne felejtsük megtanítani őket mosolyogni. És ehhez még egy gondolat: hogy aki még
teheti, az személyesen, aki már esetleg nem, az egy gondolattal köszönje meg a szüleinek, hogy sokszor bizony nagyon nehéz helyzetben, lemondásokkal együtt, de fáradhatatlanul éjjel-nappal beleénekelték a szükséges dallamot a szívébe. Szomolányi Márta tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai kar dékáni hivatalvezetője
