Római jog IV. Az öröklés folyamata
a végrendelet megtámadása az anyagi mellőzhetetlenség sérelme miatt Aki a jogosultak közül kötelesrészét nem kapta meg, mert az örökhagyó - egészen kitagadta, vagy - mellőzte vagy - kevesebbet hagyott neki a köteles részénél az jogosult egy querela inofficiosi testamenti nevű keresetet (kérelmet) indítani a végrendeleti örökösök ellen a százszemélyes bíróság előtt. Ha a bíróság úgy találta, hogy a felperes alaptalanul lett mellőzve, kitagadva vagy megrövidítve, vagyis a panaszló ezt bizonyította, akkor a bíróság érvénytelenné nyilvánította a végrendeletet (legalább) abban a részében, amely a panaszló mellőzhetetlenségét sértette.
a querela inofficiosi testamenti Jellemzők (4): - vindictam spirans („bosszúért lihegő”) actio, mert csak maga a mellőzött indíthatta. Lehetősége megszűnt a sérelmes fél halálával, a sérelem megbocsátásával (pl. a végrendelet elismerésével); - praeiudiciális kereset - mert siker esetén megelőzi a panaszló öröklési keresetét; - az örökhagyó halálától számítva öt éven túl jogvesztő; - szubszidiárius jellegű, csak akkor indítható, ha egyéb jogsegély nem áll rendelkezésre. pl. alaki mellőzhetetlenség sérelme miatt a filius familiasnak öröklési kereset (hereditas petitio) áll rendelkezésére, de ha a filius familiast kitagadta vagy köteles résznél kevesebbre nevezte ki az örökhagyó, akkor csak a querela állt rendelkezésére.
A querela sikertelensége esetén a panaszos elvesztette törvényes öröklési jogát, s azt is, amit juttattak neki.
querela inofficiosae donationis vel dotis Az örökhagyó persze a kötelesrészt kijátszhatta úgy is, hogy vagyonának jelentős részét életében ingyenesen elidegenítette (ajándék, hozomány címén). Ha ezek miatt az elidegenítés előtti vagyon alapján kiszámított kötelesrész a hagyatékból nem telt ki, a kötelesrészre jogosultnak egy ún. querela inofficiosae donationis vel dotis állt rendelkezésére a megajándékozott ellen, mellyel megdönthette az ajándéknak vagy a hozománynak a kötelesrészt sértő részét. Ez a későbbi császárkorban kialakult eszköz teljesen a querela inofficiosi testamenti szabályai szerint futott le.
anyagi mellőzhetetlenség (3) Justinianus a kétféle mellőzhetetlenséget egybekapcsolta: két novellája a 18. (536-ból) és a 115. (542-ből) lényegesen változtatott a rendszeren: a. A kötelesrészre jogosultak továbbra is a lemenők, felmenők és a testvérek (említett feltétellel) voltak. De a lemenőkre és felmenőkre nézve egybe kapcsolta az alaki és az anyagi mellőzhetetlenséget, vagyis a lemenőt és a felmenőt örökössé kellett kinevezni, s kötelesrészét is meg kellett adni. b. Taxatíve megállapította a kitagadás lehetséges okait, lemenőkre és felmenőkre külön-külön. Kitagadás csak a törvényben felsorolt és a végrendeletben megjelölt okból volt érvényes, s a részesülő örökösöknek kellett az ok valódiságát bizonyítani. c. A kötelesrészt felemelte a törvényes örökrész - egyharmadára, ha a jogosult törvényes örökrésze a teljes hagyaték egynegyede vagy annál nagyobb lenne, - felére, ha kisebb a teljes hagyaték negyedénél.
querela - Justinianus Justinianus a querelanak csak akkor adott helyt, ha a kötelesrészre jogosult semmit sem kapott. A querela hatása továbbra is az volt, hogy a mellőzöttre vonatkozó részében megdőlt a végrendelet, s rendes hagyatéki perrel (hereditatis petitio) az egész törvényes örökrészét kérhette a panaszló. De ha valamit is juttattak neki, csak kötelesrészének mértékéig kérhetett kiegészítést, actio suppletoriaval, ami egy megtérítési (rei persecutorius) kereset volt.
az öröklés folyamata Szükségképpeni örökösök voltak: • az örökhagyó suus családtagjai, • valamint az örökhagyó rabszolgája, akit felszabadítás mellett nevezett örökössé (servus cum libertate institutus) Szükségképpeni örökösök, mert örökössé kell lenniük akaratuk ellenére is, tehát akkor is, ha a hagyaték passzív!
acquisitio hereditatis A házon kívüli örökösök (extranei heredes - voluntarii heredes) ezzel szemben csak saját aktusukkal szerezhették meg az örökséget, vagyis be kellett lépniük az örökösi pozícióba (aditio hereditatis). Vonatkozik ez végrendeleti és törvényes házonkívüli örökösökre is. A meghívott házon kívüli örökösök a megnyílással jogot szereznek az örökség elfogadására illetve visszautasítására. A megszerzésig nem tekinthetők örökösnek, a hagyatékot pedig nyugvó hagyatéknak tekintik a megszerzésig. A meghívott a megnyílt örökséget vagy örökrészt vagy csak egészében szerezheti meg vagy egyáltalán nem. Az örökség megszerzése történhet formához kötött cretioval, vagy formátlanul ún. pro herede gestioval.
cretio - ünnepélyesen elmondott szófordulat („hereditatem adeo cernoque” - belépek az örökségbe és kinyilvánítom ezen elhatározásomat), - eredete valószínűleg a végrendeleti örökléssel kapcsolatos: a végrendelkező általában megkövetelte, hogy a meghívott egy formális elfogadó (megszerző) nyilatkozatot tegyen, - a cretio az örökhagyó házában, civiljogi szavakkal, tanúk előtt ment végbe - aki ezt a formát elmulasztotta, de a hagyatékot elfoglalta, az egyévi elbirtoklással vált örökössé. Később a formaságok e téren is lazultak. A cretiot a klasszikus korban már csak akkor alkalmazták, ha az örökhagyó ezt végrendeletében kifejezetten előírta, rendszerint száz napot szabván a cretio foganatosítására a meghívás tudomásulvételétől számítva: ún. cretio vulgaris. más esetben pótolhatta azt az aditio vagy pro herede gestio is: ún. cretio imperfecta.) - Justinianusnál a cretio már ismeretlen.
pro herede gestio Ha a végrendelkező nem kívánt meg formális elfogadó nyilatkozatot, akkor az örökséget alakiságok nélkül is meg lehet szerezni. Pro herede gestionak (örökösként való fellépésnek) számít minden olyan magatartás, amelyből nyilvánvaló, hogy az adott meghívott személy örökösként viszonyul a hagyatékhoz. pl.
az örökséget vagy egyes abba tartozó vagyontárgyakat birtokba vesz, rendelkezik a hagyatéki tárgyakról, keresetet indít a hagyatéki adósok ellen, megfizeti az örökséget terhelő adósságokat, vagy egyezkedik a hitelezőkkel.
Ha a házon kívüli örökös nem akarja megszerezni az örökséget, akkor csupán tartózkodnia kell minden olyan cselekménytől, ami elfogadásként lenne értékelhető. Természetesen ki is nyilváníthatja, hogy lemond az örökségről (repudiare, ommittere hereditatem).
a bonorum possessio megszerzése Törvényes, végrendeleti vagy végrendelet elleni örökösök kérhetik a praetortól (agnitio), hogy az utalja be őket a hagyaték birtokába. A praetor egy rövid vizsgálat után, decretum útján adja meg a bonorum possessiot. Ha többen kérik a bonorum possessiot, akkor a praetor az edictumban meghirdetett sorrendben utal be a birtokba, de mindig bizonyos határidőhöz kötve az igénylés lehetőségét. A sorrend: 1. b.p. contra tabulas 2. b.p. secundum tabulas 3. b.p. intestati (törvényes örökösök az osztályok sorrendjében, az unde cognati között a fokok sorrendjében) Bizonyos esetekben a praetor alaposabb vizsgálatot is folytathat (causae cognitio) és az alapján utal birtokba.
usucapio pro herede Mint az, aki res mancipit mantipatio nélkül szerzett, vagy házasságot coemptio nélkül kötött, megszerzi a tulajdont, a férji hatalmat a formai szerzőügylet hiányát pótló elbirtoklással, úgy a civiljog szerint az is, aki az ünnepélyes cretio nélkül vett birtokba egy hagyatékot vagy hagyatéki részt, megszerzi az örökösi minőséget egy évi elbirtoklással. 1. Az ősi elbirtoklás sem titulust, sem bona fidest nem kívánt meg, ekként elbirtoklással örökössé válhatott nemcsak az, aki végrendelet vagy törvény alapján meg volt híva az öröklésre, de bárki, aki - joggal vagy jog nélkül - beült a hagyatékba, és sikerült azt egy évig megtartania. Természetesen nincs szüksége erre az elbirtoklásra a necessarius heresnek, s viszont ez esetben más sem birtokolhatta el a hagyatékot vagy hagyatéki dolgot, mert hisz itt a hagyaték egy pillanatra sem volt üres. (itt nem volt hereditas iacens).
usucapio pro herede (2) 2. Ez az elbirtoklás fenntartotta magát a klasszikus korig a maga ősi jellegében, azaz nem kellett hozzá sem titulus, sem bona fides akkor sem, mikor a tulajdonelbirtoklásnál a jogtudomány e kellékeket már kifejlesztette. A hagyatékot továbbra is el lehetett foglalni az öröklésre való jogosultság nélkül. Sőt az intézmény a gyakorlatban idővel oda fajult, hogy az egész hagyaték vagy hagyatéki rész (azaz az örökösi minőség) elbirtoklásából egyes hagyatéki dolgok elbirtoklásává vált (szintén egy év alatt még ingatlanra is!).
usucapio pro herede (3) Ez azt jelentette, hogy a hagyaték dolgai - mielőtt az örökös azokat birtokba vette volna - szabad préda tárgyai voltak: hagyatéki dolgot bárki elfoglalhatott lopás nélkül, és egy évi elbirtoklással tulajdont szerezhetett rajta. Éppen ezért, hogy a dolog lopott volta (furtivitás), mint elbirtoklási akadály útba ne álljon, a civiljogban kizárták a furtum köréből a hagyatéki dolgokat. A cél ezzel az volt, hogy az örököst a hagyaték elfogadásában siettessék azért, hogy a hagyaték sorsa sokáig bizonytalanságban ne maradjon, s legyen, aki örökösként a hagyaték hitelezőinek feleljen s a szakrákról gondoskodjék. (Római felfogás szerint az örökhagyóra nagy szégyen volt, ha nem akadt örököse.)
usucapio pro herede (4) Ez a primitív intézmény azonban idővel mégis tarthatatlanná vált. 3. A praetor nem respektálta a praetori örökös keresetével szemben, s Hadrianus óta a civiljogi örökös keresetével szemben sem volt hatályos, vagyis a rosszhiszemű birtokosnak ki kell adnia a hagyatéki tárgyakat a civiljogi örökösnek, még akkor is, ha az elbirtoklási idő letelt. 4. A klasszikus jogászok pedig improba usucapio-nak bélyegzik. Végül Marcus Aurelius teljesen eltörölte, s a hagyatéki dolgok elfoglalását közüldözés alá eső bűncselekménnyé (crimen expilatae hereditatis) tette (a régi hagyományra tekintettel tehát még mindig nem furtummá).
testamenti factio passiva Az öröklési képesség (testamenti factio passiva) alapja a commercium-képesség (civis, latinus) de nem kell cselekvőképesség, csak határozott személynek kellett lennie az örökösnek. Végrendeleti öröklésnél az öröklési képességnek meg kellett lennie a delatiótól az aquisitióig, sőt a végrendelet készítésekor is. (inspectio trium temporum) Törvényes öröklésnél csak a megnyílás és megszerzés között végig meg kell lennie az öröklőképességnek vérendelet készítés
megszerzés
megnyílás
incapacitas
A megfelelő időben meglévő öröklőképesség azonban nem mindig volt elég az örökössé váláshoz. Bár a régibb (köztársasági) jogban, valamint a késői császári jogban a testamenti factio passivan kívül semmi egyéb feltétele nem volt annak, hogy valaki örökös lehessen.
A közbeeső korszakban azonban a kezdődő császárság törvényhozása a végrendeleti öröklés terén (a törvényesen nem!) még egy különös képességet kívánt meg a meghívottól örökössé váláshoz, ti. az örökség megszerzésére vonatkozó képességet (capacitas). Aki ezzel az utóbbi képességgel nem bír (incapax), annak érvényesen megnyílik ugyan a hagyaték, de azt nem szerezheti meg, hanem elejti, minek következménye az, hogy - ha az incapax egyedüli örökös, illetőleg - ha minden kinevezett örökös incapax, akkor a végrendelet - örökös híján megdől és a törvényes öröklés áll be; - ha az incapax csak részben örökös, akkor az ő hagyatéki része caducummá (elesett örökrésszé) válik.
incapacitas (2) a.) Az incapacitas fő esete az volt, amely a lex Julia de maritandis ordinibus és a lex Papia Poppaea rendelkezése alapján sújtotta a házasságon kívül élőket és a gyermekteleneket. E törvények szerint - a házasságköteles korban levő, de házasságban nem élő férfi vagy nő (coelebs) a rá megnyílt végrendeleti örökség vagy hagyomány megszerzésére egészen képtelen, - a gyermektelen (orbus) pedig csak a felét szerezheti meg; - gyermektelen házastársak pedig egymás hagyatékának csak egytized részét szerezhették meg. b.) A másik említendő eset a latinus Junianus-é a lex Junia Norbana értelmében. Mindkét esetben elhárítható azonban az akadály, ha az örökössé meghívott az incapacitas okát a hagyatékról való tudomásszerzéstől 100 nap alatt megszünteti (házasságot köt, latinus Junianus megszerzi a civitast). A justinianusi jogban mind a két eset ismeretlen.
indignitas Az örököstől, aki már megszerezte az örökséget, aki tehát öröklőképes és az örökség megszerzésére is képes (capax) volt, a fiscus (néha más) elvonhatja az örökséget méltatlanság címén extra ordinem lefolytatott perrel (eripere, innen bona ereptoria.) Méltatlan az örökségre többek között az, aki - az örökhagyó ellen súlyosan vétkezett (pl. megölte, bántalmazta, ápolását elhanyagolta), - aki akadályozta a végrendelkezési aktust, vagy - aki a végrendeletet meghamisította, eltitkolta, alaptalanul megtámadta. Az örökrészétől megfosztott személy névleg továbbra is örökös marad (nomen heredis, ius sepulchri), a fiscus viszont nem örökös, csak heredis loco est, s az elvett örökrészt cum onere terhekkel kapja (hagyományok, felszabadítások).
a megnyílt öröklés átháramlása - transmissio A megnyílással a házon kívüli meghívott csak a lehetőséget szerzi meg arra nézve, hogy az örökséget megszerezhesse. Ha meghal a megszerzés előtt, ez a joga a régibb civiljog szerint elenyészik, s örököseire nem megy át. A későbbi jog azonban elismerte az örökség átszállását a meghívott személy örököseire. 1. Előbb csak a praetor adott ezeknek bonorum possessiot, ha elődjük külső akadály miatt (pl. távollét, fogság stb.) gátolva volt az elfogadásban (transmissio ex capite in integrum restitutionis) 2. A posztklasszikus jogban, ha egy infans halt meg mielőtt megszerezte volna az örökséget, akkor pater familiasa léphetett a helyébe örökösként. vérendelet megszerzés készítés halál
megnyílás
transmissio (2) 3. Theodosius császár (450-ben) adta meg a végrendelet felnyitása előtt (de az örökhagyó halála után) meghalt végrendeleti örökös lemenőinek a jogot, hogy elődjük helyett elfogadhassák a hagyatékot (transmissio Theodosiana) 4. Justinianus (529) általánosította ezt a kedvezményt minden meghívott örököseire a delatiotól számított egy éven át, illetőleg a deliberatio (meggondolás) határidején belül (transmissio Justinianea).
Transmissio esetén természetesen az előd jogán történik az elfogadás az utód által, s nem új delatio áll be.
in iure cessio hereditatis A régibb civiljog a törvényes örökösnek (csupán ennek, a végrendeletinek nem) megadta a lehetőséget, hogy a rá megnyílt, de még meg nem szerzett hagyatékot in iure cessioval (itt = színleges hereditatis petitio) másra átruházhassa. A civiljog szerint a szerző ekkor nem csupán az egyes hagyatéki dolgokat, hanem magát az örökösi minőséget szerzi meg, épp ezért ez az átruházás csak a hagyaték megszerzése előtt foglalhatott helyt, mert a megszerzett örökösi minőség már eltörölhetetlen. Vagyis ez az eset a törvényes örökösök közül csak a proximus agnatusnál fordulhatott elő, a suusnál nem. Az örökség-átruházás gyakorlati célja leginkább a successio ordinum et graduum hiányának pótlása volt.
in iure cessio hereditatis (2) Később az in iure cessio hereditatis lehetséges volt a hagyaték megszerzése után is bármely örökösnél, de ekkor ennek lényegesen eltérő hatása volt az előbbitől. Az előbbinél maga az örökösi minőség ruháztatott át, emitt csupán a hagyatékban levő egyes dolgok, mégpedig csak a testi dolgok, a követelések kivételével; ez utóbbiak ugyanis egyszerűen megszűnnek, mivel átruházásukra az in iure cessio alkalmatlan, de benne mégis lemondás nyilvánul meg. In iure cessio hereditatis a megszerzés előtt universalis successiot jelent az átruházó a maga helyébe lépteti örökösül a szerzőt
In iure cessio hereditatis a megszerzés után singularis sucessiot jelent az átruházó örökös marad továbbra is, s felel a hagyaték adósságaiért, melyek természetesen nem szűnnek meg
Az in iure cessiót a justinianusi jog egyik alakjában sem ismerte.
az öröklés jogi hatása Az aditioval, acquisitioval az örökös az örökhagyó universalis successorává, azaz minden átháruló jogának és kötelezettségének utódjává lett. Az örökhagyó jogai és kötelezettségei abban az állapotban mentek át az örökösre, amelyben az örökhagyónál voltak. pl.: - ha az örökhagyó elbirtokló félben volt, az örökös folytatja az elbirtoklást; ha az elbirtoklás az örökhagyó rosszhiszeműsége miatt ki volt zárva, az örökös - saját jóhiszeműsége ellenére - örökli a birtok rosszhiszeműségét; - ha vitiosus possessor volt, az lesz az örökös is stb.
az öröklés jogi hatása (2)
Az örökléssel a hagyatéki vagyon beolvad az örökös vagyonába, s ott semmiféle különállást többé nem őriz meg. Ebből folyik, hogy 1. mindazok a jogviszonyok, melyek H2 az eggyé vált két vagyon (az örökhagyóé és az örökösé) közt előző- H2 leg fennállottak, confusio vagy consolidatio által megszűnnek, 2. a hagyaték hitelezőivel szemben az örökös teljesen abba a helyzetbe jut, amelyben saját hitelezőivel szemben van, azaz közvetlenül felelős nekik egész vagyonával (nem csak az öröklöttel!).
Öh
H1
Ör Ör
ultra vires hereditatis felelősség
H1
beneficiumok túlterhelt hagyaték esetén Az ultra vires hereditatis elv az örököst kétes, túlterhelt hagyatékoknál igen súlyos helyzetbe hozhatta, mert ha örökössé vált szükségszerűen, vagy egyszer elfogadta a hagyatékot, akkor többé nem szabadulhatott az adósságoktól, még ha azok az elfogadáskor ismeretlenek voltak is előtte. Csak igen kivételes esetben volt lehetőség in integrum restitutiora, például egy minor vagy katona esetében. 1. A necessarius heres suus mentesítésére, akinek egyébként módjában sem lett volna a következményt elhárítani, adta a praetor a beneficium abstinendi kedvezményét. Ha ezt a suus megkapja, a praetor a bonorum possessiot a sorban következő meghívottnak ajánlja fel, ha ilyen nincs a hagyatékot a hitelezőknek adja át. A tartózkodó suus kereseteit, valamint az ellene irányuló kereseteket a praetor denegálja = cum viribus hereditatis felelősség
beneficiumok túlterhelt hagyaték esetén (2) 2. A servus cum libertate institutus, aki szintén heres necessarius, nem kaphat beneficium abstinendit, de a praetor neki megadja a separatio bonorumot. Ezzel a hitelezők követelésének végrehajtása a hagyatékra korlátozódik, és ezáltal a volt rabszolga saját szerzeményei illetve személye mentes lesz a végrehajtás alól (tulajdonképpen cum viribus felel). 3. Az ultra vires hereditatisból adódó súlyos helyzet megkönnyítésére szolgált extraneus heres esetében a praetor által adott beneficium deliberationis = haladék a megfontolásra, ami azonban természetesen nem biztosított meglepetések ellen. Ha az extraneus elfogadta a hagyatékot a meggondolás után, akkor ultra vires felelt.
beneficiumok túlterhelt hagyaték esetén (3) 4. Justinianus szintén az extraneusok számára hozta be azt a kedvezményt, hogy ha az örökös a hagyaték megnyílásáról való tudomásulvétel után 30 napon belül hatósági ellenőrzés alatt (egy felesketett hivatalnok tabularius - közreműködésével) leltározni kezdi a hagyatékot, s ezt további 60 nap alatt be is fejezi (beneficium inventarii), akkor csak a leltárba felvett hagyaték erejéig felel: pro viribus hereditatis felelősség. Ha az örökös elmulasztotta a leltár készítését, akkor a régi szigorú felelősség érvényesült. A beneficium inventarii kizáró viszonyban volt a beneficium deliberationisszal. Az örökös vagy egyiket, vagy másikat választhatta.
Az örökös felelőssége a túlterhelt hagyatékért
Főszabály:
ultra vires hereditatis
necessarius heres ben. abstinendi cum viribus heredit. a. suus b. libertus separatio bonorum cum viribus heredit. ultra vires hereditatis voluntarius heres
ben. deliberationis ben. inventarii
cum viribus heredit. pro viribus hereditatis
beneficiumok túlterhelt örökös esetén Az ultra vires elv a másik oldalról méltánytalan kárt okozhatott a hagyaték hitelezőinek akkor, ha az aktív hagyaték eladósodott örökösre szállott, mikor ők az örökös hitelezőivel egy sorba kerültek. Ennek megelőzésére vezette be a praetor a beneficium separationis kedvezményét, mely abban állott, hogy a hagyatéki hitelezők kérelmére - azzal a feltétellel, hogy az örökös elleni keresetekről lemondanak - megengedte nekik a hagyatéki vagyon elkülönítését az örökös vagyonától, az ő kielégítésük céljára. Ezt a kedvezményt nem kapta meg az a hitelező, - aki már tárgyalásba bocsátkozott az örökössel (nomen heredis secutus est) - általában nem volt helye e kedvezménynek, ha az elválasztás a hagyatéki vagyon összekeveredése folytán már nem volt eszközölhető, - vagy már 5 év eltelt.
Ugyanezt a kedvezményt kérhették a hagyományosok is, de csak a hagyatéki hitelezők utáni kielégítéssel.
