Robin Kaye Rómeó, Rómeó

Robin Kaye Rómeó, Rómeó

Csak Könyvek http://torteneteim.ucoz.hu

A mű eredeti címe: Romeo, Romeo Copyright © 2008 by Robin Kaye All rights reserved. Fordította Tánczos Fanni Szerkesztette Kátay Zsófia Kiadási és fordítási jogok fönntartva! ©2011, Victoria Kiadó Minden jog fenntartva! / Ali rights reserved! Feleló's kiadó Falb Magdi ISBN 978-963-9803-46-(> Kiadja a Victoria Kiadó Cím: 1067 Budapest, Eötvös u. 42. Tel/Fax: (1) 269-4043, 354-0579, 354-0580 E-mail: [email protected] Könyveink megrendelhetők postai úton vagy a www.victoriakiado.lm honlapon Nyomdai előkészítés: Pálmai Rita Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. – 111086 Felels vezető: Pogány Zoltán igazgató

1 Rosalie Ronaldinak sikerült megszöknie a bolondokházából. Na jó, nem is volt igazi bolondokháza, hanem csak a szülei háza Bay Ridge-en. De többnyire olyan volt a hangulat, mintha a Bellevue Intézet szicíliai változata lenne. A lány összehúzta magán kabátját, amint a kapu becsukódott mögötte, mély lélegzetet vett a hideg, kora januári levegőből, és már rohant is kocsija menedékébe. Amíg végigülte a tipikus olasz vasárnapi ebédet a Ronaldi-házban, maga volt az önuralom. Igaz, most a kitérés művészetét gyakorolta – a házasság elől való kitérést. Rosalie, ha az élete múlik rajta, sem tudta volna megmondani, hogy az anyja miért ilyen erőszakos a lányával, akit állítólag szeret. Mintha neki bármi boldogságot hozott volna a házasság intézménye. De nem így volt. Ha Rosalie valamiben döntött, előtte mindig mérlegelte az esélyeket, és tanulmányozta a statisztikákat – ebben mindig is kiváló volt. Ha pedig számításba vesszük, hogy a válások aránya 53 százalék, ehhez hozzáadjuk a boldogtalan házasságok számát, amelyek a vallási meggyőződés vagy puszta makacsság miatt nem végződnek válással, amit a lány úgy 46 százalékra becsült, akkor a házasságok mindössze egy százalékát lehet boldognak tekinteni. Micsoda ostobaság lenne belemenni valamibe, ahol a bukás esélye 99 százalék! Rosalie-ról sok mindent el lehet mondani, de hogy ostoba lett volna, azt nem. Már kislány korában eldöntötte, hogy soha nem megy férjhez, és az azóta eltelt évek csak megerősítették ebben a véleményében. Persze ezzel megszegte a családi tizennegyedik parancsolatot: menj hozzá egy derék katolikus fiúhoz (lehetőleg olasz legyen), és nemzzetek gyermekeket. Vagy a pokolra kerülsz. A lány elhelyezkedett a VW Bogárban, és Park Slope-i lakása felé indult. Ám ahogy a Prospect Expresswayre fordult, fura, kopogó zajt hallott. Nem jó jel! Félrehúzódott és kiszállt. Az egyik gumija lapos volt, mint egy pénztárca. Márpedig egy maratoni olasz ebéd után úgy feszült a derekán a nadrág, hogy úgy érezte, elég egy mély lélegzetet

venni, máris lerepül a gomb. Csak a jó ég a megmondhatója, mi történik, ha lehajol kereket cserélni. Ennek ellenére kinyitotta a csomagtartót, hogy kivegye a pótkereket. De mindössze egy üres bemélyedést látott a helyén. Hát ez remek! Már csak ez hiányzott! Rosalie néhány pillanatig némán meredt a csomagtartóba, majd megfordult, és nagyot rúgott a lapos kerékbe. Seggfej! Egyszerűen nem mondhatott mást a bátyjára. – Stronzo! – Lehetett volna annyi esze, hogy nem nyom a kezébe százhatvan dolcsit, hogy vegyen új pótkereket. Megkérte, hogy teljes méretű pótkereket vegyen, de még egy olyan kis biciklikerék méretű újfajta sem lapult a csomagtartóban. – Proprio un stronzo della príma categoria. Egyáltalán nem volt bűntudata amiatt, hogy a világ legnagyobb seggfejének nevezi Richt olaszul. Elvégre az Úr megbocsátja, a káromkodást, ha az ember nem az anyanyelvén tör ki, és neki már az angol az anyanyelve. Sőt, ha az ember egy harmadik nyelven káromkodik, azért egyenesen bónuszpont jár. Rosalie agyában megfordult, hogy leporolja kicsit a spanyoltudását. ••• Dominick Romeo egyik autókereskedése – egész New York állam legnagyobb autókereskedése – szupermodern szervizében állt. Mindezt maga hozta létre az eszével és a verítékével. Ezt, és egy egész, a keleti part nagy részére kiterjedő hálózatot. Mégsem tudott rájönni, mi a fene van a Viperjével. Nick vetett egy pillantást az emelő melletti órára, és úgy döntött, ennyi elég volt. Csak őt verte azzal a sors, hogy vasárnap délután öt órakor itt legyen. Mindenki, akinek csak egy csöppnyi eszet adott az Úr, odahaza emészti a hagyományos olasz ebédet. Kivéve őt. Mert a kocsijának pont a mai napot kellett kiválasztania, hogy felmondja a szolgálatot. Lecsapta a motorháztetőt, és a fejében visszhangzó csattanástól összerándultak arcán az izmok. Míg letörölte a koszt a kezéről, a világ egyik nagy rejtélyén elmélkedett: „Miért is házasította az emberiség a komputert a belső égésű motorral?!”

A hétvége rosszul indult, és még rosszabbul folytatódott. Pénteken elutasították az ajánlatot, amelyet egy kizárólagos márkakereskedésre tett, és amire gyerekkora óta vágyott. Aztán szombat este Tonya, a barátnője, ahelyett, hogy tekintettel lett volna az érzéseire, a házasságról nyavalygott. Nem tehetett más, mint szakított. Tonya könnyekben tört ki, ő több mint egy fél palack Jackkel vigasztalta magát, és vasárnap kínzó másnapossággal ébredt. Mégpedig reggel hatkor a telefonra csörgésére. Anyja emlékeztette arra, hogy ő a soros, ő viszi Nanát templomba. Egy mise Nana társaságában, mikor a másnaposságtól amúgy is azon gondolkodik, hogy Jézus csakugyan a bűneinkért halt meg, vagy azért, mert meghalni még mindig jobb, mint elviselni Nana éneklését. Ezen a reggelen Nick érzett némi kísértést, hogy maga is inkább a keresztet válassza Az, hogy a kocsija lerobbant, már csak a hab volt a tortán. Úgy tudta, hogy a baj hármasával jön, de ő dupla adagot kaphatott, mert amikor utódára számolta, már ötnél tartott, vagyis még valamire számíthat. Elrakta a csillagkulcsot és lekapcsolta a villanyt. Legalább az a tudat vigasztalhatta, hogy otthon egy hideg sör és meleg ágy várja. De hacsak nem az autómentővel fuvarozza magát haza, elő kell keresnie a kocsikulcsokat rejtő dobozt, odébb parkolni a bejáratot eltorlaszoló autókkal, hogy egy céges kocsival mehessen. A Park Slope-i barna kőből épült háza. környékén semmi nem csalogatja elő gyorsabban a szomszédokat, mint az, ha egy autómentővel parkol le az ajtaja előtt. A megvető pillantások nem zavarták – legalábbis annyira nem, hogy fél órát keresgélje a kulcsokat. A születése óta, harmincegy éve él ugyanebben a házban. Akkoriban a Park Slope még ugyanolyan rossz hírű környék volt, mint a Bedford Stuy. Ha egy szemétszállítóval akarna beállni a háza elé, ahhoz sem volna senkinek semmi köze. Nem vette le magáról az overallt, hogy ne koszolja be a ruháját az autómentő ülésén, és hazafelé indult. Már csaknem haza is ért, amikor egy lerobbant kocsit pillantott meg a leállósávban. Egy nő rugdosta vadul a lapos gumit, ügyet sem vetve a mellette elszáguldó forgalomra.

Nick bekapcsolta a vészvillogót, és lehúzódott az útról az őrült nőszemély kocsija elé. Legalábbis remélte, hogy ez a nő kocsija. Mert ha nem, a tulaj igencsak pipa lesz, mert a nő most nem találta el a gumit, hanem a sárhányót érte a rúgás. Nick hátrébb araszolt. Úgy gondolta, jobb, ha minél hamarabb túlesik a hatodik csapáson az eddigi öt balszerencse után. Mert igencsak úgy tűnt, hogy ez a tébolyult nőszemély lesz a hatodik csapás. Nick kiugrott a kocsiból, és az őrült nő felé indult. A forgalom zaján túl, mintha olasz és tán spanyol nyelvű szitkokat hallott volna. – Hölgyem, ha már végzett ezzel az oldallal, rugdoshatná egy kicsit a másik oldalon is. Ha sokáig itt marad az út felöli oldalon, hamarosan lapos lesz, mint egy pizza Hiába várt válaszra, a nő némán bámult rá, mintha egy marslakót látna. Nick újra próbálkozott, ezúttal egészen lassan, tagoltan szólalt meg. Talán csakugyan őrülttel van dolga. – Hölgyem, ha kinyitná a csomagtartót, kicserélném önnek a kereket. Aztán hazamehet, és személyesen zúdíthatja a haragját arra, akire tartozik. – Mi maga, stunad? Meg sem fordul a fejében, hogy ha az a seggfej valahol a három szomszédos állam körzetében lenne, levadásznám, mint egy veszett kutyát, és addig verném, amíg mozog? Nick szemöldöke megemelkedett. Örült, hogy biztos távolból figyelheti a kitörést. – És ha vett volna pótkereket azon a pénzen, amit erre adtam oda neki, már magam is kicseréltem volna a kereket. Az ember azt hinné, megtanultam a leckét már ötéves koromban, amikor először döbbentem rá, hogy Richie csúnyán átver. A tízcenteseimet beváltotta ötcentesekre. Azt mondta, hogy az ötcentes többet ér, hiszen nagyobb, én pedig elhittem. Évekkel ezelőtt agyon kellett volna csapnom a bátyámat. Ehelyett itt állok a hidegben és magával beszélgetek. Ebben a pillanatban foghatta csak fel, hogy egy segítő angyallal üvöltözik. Mély lélegzetet vett, zsebre vágta a kezét, és lágyabb hangon folytatta. – Nem mintha nem méltányolnám, hogy megállt.

– Semmi gond. – Nicknek nehezére esett elfojtani egy vigyort. Mindig is a gyengéi voltak a belevaló csajok. Nem akarta feldühíteni, de a csudába is, átkozottul jól nézett ki. Teljesen őrült, de nagyon csinos. – Nézze, hölgyem, jobb lenne, ha nem ácsorogna a hidegben, hanem inkább beülne az autómentőbe. Ne nyúljon semmihez. Még jobban lehúzom a kocsiját a leállósávra, aztán hazaviszem. Holnap érte jöhet Romeóhoz. A nő hátrált néhány centit. – Azt akarja, hogy üljek be magával abba a kocsiba? Dominick összehúzta szicíliai kék szemét. Vajon akkor is letudta a hatodik balszerencsét, ha itt hagyja a nőt az autópályán? Elvégre ő próbált segíteni. – Akarja, hogy bevontassam a kocsiját a műhelybe, vagy nem? – Persze hogy akarom, de nem szoktam idegen férfiakkal kocsikázni. Nick levette a kábelt, hogy a nő kocsijához erősíthesse. – Akkor keressen egy taxit. Sok szerencsét hozzá Ha kell, odaadhatom a mobilomat. Ott van az autómentőben, az ülésen. Van tíz perce rá, hogy meggondolja magát. Nick hallotta, hogy a nő valami olyasmit mormol, hogy valakinek vértócsában kéne végeznie, de a mellettük elzúgó forgalom zajától nem tudta megállapítani, kiről beszél. Remélte, nem róla. Rosalie-nak viszont az járt a fejében, hogy csakugyan az Úr küldte-e a segítséget. Elvégre extra pontokat szerzett, amiért spanyolul is káromkodott. Hiába telefonált, egyetlen műhelyt sem talált nyitva Brooklynban. Jó tudni, hogy nem hiába tanult három évig spanyolul a középiskolában. Viszont, ha valami túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, általában nem is az. A szerelők nem cirkálnak az autópályán lerobbant kocsikra vadászva. Ha valóban az Úr küldte ezt a pasit, akkor nagyon sok jó pontja lehet. A lány tudta, hogy leplezetlenül mered a férfira, de nem tudta megállni. A férfi egy nagydarab, sötét Jude Law-ra emlékeztetett. Az olasz vértől még jobbképűnek tűnt, nem is beszélve arról, mint töltötte ki teste az overallt. Be kéne tiltani, hogy valaki koszosan is ilyen átkozottul jól nézzen ki.

Normális körülmények között meg sem fordult volna a fejében, hogy ne üljön be egy szerelő mellé, hogy az hazafuvarozza, de most néhány dolog különösnek tűnt. A férfi overalljába be volt hímezve a neve. Aztán a keze ugyan koszos volt, de a frizurája olyan, amilyent az ember a GQ magazinban lát, és nem a Mechanics Weeklyben, az autószerelő szakma heti közlönyében. A lábán pedig nem olajfoltos bakancsot viselt, hanem olyan cipőt, amely láthatóan kézimunkával készült. Aztán az akcentusa – vagyis éppen az, hogy nem volt akcentusa. A beszédstílusa brooklyni volt, a megfelelő szófordulatokat használta, de semmi helyi zönge. Mintha valami connecticuti jóember próbálná eladni magát brooklyninak. Vagy egy amnéziában szenvedő gazdag ember, aki autószerelőként dolgozik, vagy sorozatgyilkos. Egyik sem tűnt valószínűnek, de mégis a sorozatgyilkosnak volt nagyobb esélye. Rosalie a táskájába túrt a mobilért, amelyet dühödten hajított be, amikor sokadik kísérletre sem sikerült egy nyitott műhelyt találnia. Hívta a barátját, Joey-t, a szüleit, a legjobb barátnőjét, Ginát, még Frankié kuzinját is. De senkit nem ért el, és már rákezdett a havazás is. Hívott taxit. A legjobb, amivel kecsegtették, a negyvenöt perces várakozás volt. Inkább vállalja a kockázatot az overallos gyilkossal, minthogy egy órát szobrozzon az út szélén. Ráadásul a kedvenc szarvasbőr csizmája kezdett átázni. A fenébe is, kár lenne érte. Felpillantott. Nick, már ha ez az igazi neve, felé indult. – Elért valakit? Rosalie a fejét rázta. – Hanem akarja, hogy hazavigyem, legalább hadd rakjam ki egy étteremnél vagy benzinkútnál, ahol kényelmesen várhat egy taxit. – Miért nincs akcentusa? – Oké, a pasi most nyilván teljesen bolondnak hiszi. Legalábbis így néz rá. – Az erős brooklyni kiejtés árt az üzletnek, ezért leszoktattam magam róla. Szóval jön vagy nem? Érthetőnek tűnt. Munka közben Rosalie is igyekezett visszaszorítani az akcentusát. Fura volt, hogy ez fontos egy autómentősnek is, de ha sorozatgyilkos lenne, már amúgy is bevágta volna a kocsijába. A fenébe is, vállalja a kockázatot és megmenti a csizmáját, gondolta.

– Haza, James. – Inkább Nick – mutatott a férfi a mellkasára hímzett névre. – Mint Dominick Romeo? Hát nem csodálatos volna, ha az a pasi mentene meg, akit New York legvonzóbb agglegényének neveznek most, hogy Donald Trump újra megnősült? A poénja nem aratott osztatlan sikert. Nick olyan mogorva arcot vágott, hogy Rosalie agyában megfordult, talán mégis jobban járna, ha itt maradna. De a férfi közben felsegítette a kisteherautóra. Nick becsukta mögötte az ajtót, és megkerülte a járművet. Bepattant a kocsiba, és folytatta a társalgást. – Tehát egy gazdag férfi személyében várja a lottó ötöst? – Nem is igyekezett leplezni ellenérzését. – Hogy Dominick Romeo? – Mintha ez olyan valószínű volna. A lány bekapcsolta az övet, s közben igyekezett nem törődni a rajta lévő kosszal, sem a gödröcskével Nick állán. Mindkettő zavarba hozta, ha nem is ugyanabból az okból. – Most melléfogott. Egyáltalán nem akarok férjet, sem gazdagot, sem mást. Éppen elég nekem a kutyám után feltakarítani. De ha ezt bárkinek is elárulja, meg kell ölnöm magát. A férfi felnevetett, és arcáról eltűnt a mogorva kifejezés. – Biztonságban lesz nálam a titka. Tehát Trumphoz hasonlítja Rómeót? – Aha. Azt mondák, olyan, mint Donald Trump brooklyni változata, csak kisebb a hírverés körötte. Lehet, hogy nem olyan gazdag, de állítólag fiatalabb és sokkal jóképűbb. Nick mosolygott, és a lány úgy érezte, mintha kerékemelő vassal vágták volna fejbe. Ezt a mosolyt halálos fegyverként kéne nyilvántartani, és jól meggondolni, kire irányítják. Ettől a mosolytól bármelyik normális nő égnek emeli a kezét és megadja magát. Tiszta szerencse, hogy Rosalie nem tartotta normális nőnek magát. Még csak nem is szingli. Kapcsolatban áll – kényelmes kapcsolat, és ennyi éppen elég. Helyesbítés, elég ahhoz, hogy a szülei mostanáig ne nyaggassák a házasság miatt. De ma az anyja jelentőségteljesen közölte vele, hogy ma két éve volt az első randevúja Joey-val. A dátum láthatóan nagyobb benyomást tett az anyjára, mint őrá.

Joey, úgy tűnt, elégedett azzal, ahogyan a dolgok állnak köztük. Rosalie hetente néhányszor vacsorával várta; néha misszionárius pózban, kissé unalmasan szeretkeztek, és mindkettejüknek rendelkezésére állt egy komoly kapcsolat, akivel meg lehet jelenni a családi eseményeken. Abban is segített ez a kapcsolat, hogy Joey anyja ne kérdőjelezze meg fia szexuális identitását. Mint Joey mesélte, Mrs. Manetti rendszeresen bíztatta, hogy csak nyugodtan hozza fel akár fiú, akár lány barátját ebédre. Azt mondta, az sem zaklatja föl, ha egy fiúval jelenik meg, de azért láthatóan megkönnyebbült, amikor Rosalie először bukkant fel náluk Joey oldalán. Rosalie nem hitte volna, hogy bárki is megkérdőjelezte volna valaha is Nick férfiasságát. Nick ismét vetett egy pillantást a mellette ülő nőre. Az Őrült Hölgy ismét úgy meredt rá, mintha marslakó volna Milyen kár, hogy az egyetlen magányos nő, akivel a sors összehozta, és aki nem gazdag férjre vadászik, ilyen flúgos. Bár az is lehet, hogy csak futó elmebajról van szó. Nicknek be kellett vallania, ő is megvadulna egy kicsit, ha valaki pótkerék nélkül hagyná. Miután pedig jól megnézte a lányt, Nick úgy döntött, egy kis bolondság nem is olyan nagy baj, ha így néz ki valaki. Flúgos kisasszony minden férfi erotikus álma volt. Arra a Sophia Lorenplakátra emlékeztette, amely Giovanni nagybátyja fodrászüzlete hátsó részében volt. Nick szerette, ha egy nőn van mit fogni, és vannak domborulatok. Nem az ő műfaja voltak azok a csontos lányok, akik szinte inkább fiúsnak tűntek, mint nőiesnek. Tonya mindig is fogyni akart, ő pedig megőrült ettől. Olyan kicsi volt a popója, hogy szinte elveszett a tenyerében. De ennek a flúgos lánynak olyan segge volt, amilyenről álmodik az ember. A fenébe, már egyedül ezért megérné randizni vele. És az sem semmi, hogy ha egy nő több nyelven folyékonyan szitkozódik. Na és, hogy smink nélkül is szép?! Tonyát soha nem látta smink nélkül, még szex után, izzadtságban fürödve sem, de lefogadta volna, hogy nem nézne ki így. La Donna Pazza nem volt olyan dögös látvány, mint Tonya, de Nick bármibe lefogadta volna, hogy nem kap botox injekciókat, és kollagén-beültetéseket. A mellét megmarkolva sem kell attól tartani, hogy kidurran. Úgy tűnt, tejesen természetes 36D.

De a kocsija az gáz volt. A napraforgósárga VW Bogár akkor sem lehetett volna plázacicásabb, ha rózsaszínre festik. Még egy nyavalyás virágváza is volt a műszerfalba építve. Ha úgy dönt, hogy járnak, kell vennie neki egy új kocsit. Nem járhat olyan nővel, akinek a kocsijában kínosan érzi magát. – Megadja a címét, vagy inkább valami étteremnél rakjam ki? Mivel úgyis szükségem van a nevére és a címére a munkalaphoz, akár haza is vihetem. – Tessék? Nick érzett némi kísértést, hogy csettintsen egyet az arca előtt. De inkább csak felkapta a csiptetőn levő nyomtatványt. – Szükségem van a nevére. – Rosalie. Rosalie Ronaldi. – Ronaldi? Csak nem rokona Rich Ronaldinak? – A bátyám, és ő tehet róla, hogy nincs pótkerekem. Ismeri? Nick elmosolyodott. Minél kevesebbet tud ez a lány a bátyjához fűződő kapcsolatáról, annál jobb. Még tizenöt éves korában is megbocsáthatatlan volt, hogy berúgott, és lefeküdt Rich barátnőjével. Aztán mindkettejüket letartóztatták autólopásért, ami csak rontott a helyzeten. Amikor utoljára hallott Richről, a srác New Hampshire-ben vagy Vermontban tanított egy főiskolán – valamelyik olyan államban, amelyben több a fa, mint az ember, és a kelleténél több a hó. Nem kell sem az étvágygerjesztő Rosalie-t, sem bátyuskáját figyelmeztetni arra, hogy Nick Romeo koslat a nyomában. Hamarosan úgyis kiderül, és mire Richnek is tudomására jut, már késő, hogy bármit is tegyen azon kívül, hogy a könnyeket törölgeti a húga szeméről. Nem mintha Nicknek jólesett volna, ha sírni látja a nőket, de többnyire mégis így alakult. A kapcsolatai soha nem tartottak soká, úgyhogy miért kéne a régi dolgok felemlegetésével bonyolítani a dolgokat? Mire Rich újra idelátogat, már úgyis rég a múlté a kapcsolat. Bár valami okból nem esett most jól a gondolat. Lerázta magáról. A szó minden értelmében Rómeónak érezte magát. Egyszerre volt ez örökség és átok. Olyan férfiak hosszú sorának volt leszármazottja, akik elvettek egy nőt, teherbe ejtették, majd eltűntek, és soha többé nem látták őket. Ő viszont egy nőt és egy gyereket sem

akart kitenni annak, amin ő és az anyja keresztülment. Nem, a Rómeó-vonal vele kihal. És soha nem csapott be senkit. Minden nő, akivel kapcsolatban állt, tudta, mi az ábra. Sorozat-monogámiában élt, nem volt halandó megnősülni, és mindig használt óvszert. Ahogy ő látta, csak szívességet tesz ezzel a nőknek. – Rich még mindig tanít? Rosalie felé fordult, és felhúzta az álla alá a lábát. – Igen. Nehéz elhinni, magam is tudom. Nehéz elképzelni egy ilyen volt javítóintézeti srácot, mint Rich, amint befolyásolható korban lévő gyerekeket nevel, de állítólag jól csinálja. – Csak azt mutatja, hogy mindannyian felnövünk előbb-utóbb. – Csakugyan? Úgy tűnt, Rosalie ebben kételkedik. Nicknek eszébe jutott, hogy Tonya szerint ő Pán Péter szindrómában szenved. De Nick egy kicsit másként értelmezte a szenvedést. Szívesen lefekszik egy gyönyörű nővel, amíg el nem kopik az újdonság varázsa, vagy amíg a nő nem kezd a házasságról beszélni. Amelyik előbb jön. A lakása pedig nőmentes övezet, így aztán amiatt sem kell aggódnia, hogy lehajtotta-e a vécéülőkét. S ami a legjobb, senki nem parancsolgathat neki. Ha nincs kedve valamihez, hát nem csinálja. Nos, így szenved ő. Nick lehúzódott a lassú sávba, és vetett egy pillantást utasára. – Nos, Rosalie, elárulja végre, hol lakik, vagy találgatnom kell? – Hajtson le a következő kijáraton, és fordulón a park felé. Balra a negyedik utcán. Rosalie próbált nem meredni a férfira, őszintén próbált. A táskájával babrált, de a szeme mindig visszatért Nickre. A férfinak rossz napja lehetett. A szeme véreres volt, s fájdalmas arcot vágott, mint akinek világbajnok fejfájása van. Árulkodó érzelmek tükröződtek az arcán – harag, eltökéltség és hetyke, „majd én megmutatom” kivagyiság. Olyan pasi, aki lehetne egy magazin vagy egy romantikus regény borítóján is. De ha a szemét akarja legeltetni, vesz egy konyhai naptárat. Rosalie tudta, hogy a New York-i tűzoltóságból toborozzák a modelleket. Talán autómentősöket is használnak. Egyáltalán nem esett nehezére elképzelni Nicket overallja zipzárját lehúzva, hogy

kibukkan izmos mellkasa, kockás hasa, és a lefelé vezető ösvény… Szóval legyen annyi elég, hogy szívesen ellenőrizte volna az alvázat. – Nos, mit szól hozzá? Nick hangja visszarángatta Rosalie-t az édes álmok birodalmából. – Elnézést. Ne haragudjon, de nem figyeltem… Mit is mondott? – Azt kérdeztem, nincs-e kedve bekapni valamit, vagy meginni egy csésze kávét, amikor a kocsijáért jön? – Miért? – Nick most határozottan úgy nézett rá, mintha azt hinné, hogy a bolondokházából menekült, ami ma nem is esett olyan távol a valóságtól. – Úgy értem, miért is ne? – Kicsit leplezhetné a lelkesedést. Van valami kifogása az ellen, hogy egy szerelővel randizzon? – Randi? Magával? – dadogta Rosalie. Remek. Most már úgy is hangzik, mintha teljesen idióta lenne. – Van barátom… – Nézze, ha nem akarja, mondja meg nyugodtan. Nem kell hazudnia. – Nem hazudok. Csakugyan van barátom. – Tényleg? Akkor miért nem őt hívta, amikor lerobbant az út szélén? – Hívtam. Csak nem volt otthon. – Merre jár ilyenkor? – Honnan a csodából tudnám? Nem szoktuk ellenőrizni egymást! – Igazán közel állnak egymáshoz. – A Joey-val való kapcsolatom nem tartozik ide… – Szóval mióta is jár ezzel a Joey-val? – Két éve. Miért? – Értem. – Mit ért? – Azt, hogy Joey vagy idióta, vagy készen áll arra, hogy lepattanjon. Talán mindkettő. – Tudom, hogy még megbánom, de akkor is megkérdezem. Hogy érti ezt? – Nyilvánvaló. Joey nem tart attól, hogy jön valami pasi és elcsábítja magát, vagyis idióta. – Ha az enyém volna, nagyon is tudnám, mikor merre van, maga pedig tudná, hogy a nap bármelyik percében elérhet. De lehet, hogy már készen áll arra, hogy

lepattanjon. Tehát eltávolodik, jelzi, hogy már nem tartoznak össze, hogy nincs meg az összhang, nincs közük egymás életéhez. Ebben az esetben azért idióta, hogy elhagy egy ilyen nőt. Rosalie el sem tudta hinni, hogy ilyen beszélgetést folytat Nickkel, az autómentőssel… Vagy ami azt illeti, bárkivel. Karját összefonva fordult a férfi felé. – Hú, maga aztán ért hozzá. Épp most szedte darabokra a barátomat, s úgy állítja be, mintha érzéketlen tuskó volna, engem pedig úgy állít be, mintha valami álomnő volnék. Fantasztikus. Gondolom, nincs az a lány, aki egy ilyen monológ hallatán képes volna megharagudni magára. Lefogadom, varázsigeként működik. A csirkefogónak volt képe elmosolyodni. Tény, hogy igazi, régi vágású, lélegzetelállító, bugyinedvesítő mosoly volt, de akkor is pofátlanság. – Meg sem fordult a fejében, hogy én távolodok el tőle? Hogy én állok készen arra, hogy odébb álljak? – Remélem, hogy így van, de ez is csak azt bizonyítja, hogy igazam van. – Miért lenne igaza? – A fickó egy idióta. Csak egy idióta hagyná magát kielégítetlenül. Rosalie remélte, hogy Nick periférikus látása kiváló, mert a férfi őt nézte meredten, nem az utat. Olyan pillantást vetett rá, amely azt sugallta, hogy ez a férfi tudja, miként elégítsen ki egy nőt, és ezt boldogan hajlandó be is mutatni. Nick végül önelégülten elvigyorodott, és visszafordult az út felé. – Igazam van, nem? A fickó idióta. A következő kérdés pedig úgy szól, hogy egy ilyen lány, mint maga, Rosalie Ronaldi, miért jár egy idiótával két éven keresztül? – Mert a családom azóta nem nyaggat azzal, hogy mikor megyek férjhez, és van, aki elkísér a családi összejövetelekre. – Na és beválik a dolog? Leszállt magáról a család? – Mi maga, valami kicseszett médium? Egészen a mai napig remekül bevált a dolog. De úgy tűnik, ma lejárt az elkötelezettség nélküli kapcsolatra megszabott határidő. Melyik olasz kézikönyvben

van leírva, hogy egy lány automatikusan puttana lesz, ha két éven keresztül jár egy pasival? Nick a szeme sarkából felé pillantott. – Az apró betűs szövegben van az elrendezett házasság fejezet lábjegyzetei között. – Akkor nem csoda, hogy elkerülte a figyelmemet. Nem akarok férjhez menni, soha nem is akartam. Fel nem fogom, miért vállalna bárki is ilyen kockázatot, főként egy nő? Miért tölteném azzal az életemet, hogy kiszolgálok egy férfit, hogy aztán az lecseréljen egy újabb modellre, amint a testem kezd romlani? – Fel nem foghatom. – A következő sarkon forduljon balra. Aztán jobbra a harmadik ház. Nick megállt másodikként a barna téglaház előtt, és levette a lány kocsikulcsát a tartóról. – Melyik emeleten lakik? – Miért érdekli? Nick a megrendelőlapra mutatott. – Szükségem van a címére. – A földszinten. Rosalie felé nyújtotta a kulcskarikát, de még nem engedte el. – Szóval, hová vigyem ebédelni holnap? A lány kikapta a kezéből a kulcsokat, mire a férfi arcán ismét önelégült vigyor futott keresztül. A lány igyekezett nem visszamosolyogni. Nem volt könnyű, átkozottul vonzó vigyor volt. Megmarkolta az ajtó nyitóját, de Nick megfogta a kezét. – Várjon! – A férfi kiugrott a kocsiból, megkerülte a járművet, és kisegítette Rosalie-t a kisteherautóból. Kemény, sebhelyes keze meleg volt, a lány keze eltörpült benne. Rosalie a járdán állt a lakása előtt, és a fejét hátrabiccentve nézett föl a férfi szemébe. – Nem mondtam, hogy magával ebédelek. Járok valakivel. – De azt mondta, hogy kezd eltávolodni az idióta Joey-tól, aki nem képes kielégíteni. Úgyhogy holnap egy körül találkozunk. – Nem tudok visszajönni Brooklynba ebédre. A Cityben dolgozok.

– Akkor legyen vacsora. A szerviznél találkozunk. Vacsora előtt felveheti a kocsiját, – Nick, mondtam, magának, hogy… – Tudom. Nézze, jöjjön el a kocsijáért munka után, aztán bekapunk valamit. Nem nagy dolog. – Még a nevét sem tudom. A férfi a kezébe nyomta a csiptetős táblán pihenő megrendelőlapot. – Dehogynem – mutatott a mellkasára. – Nick vagyok. Rosalie aláírta a papírt, és visszaadta a táblát. Nick írt valamit, mielőtt kitépte volna a saját példányát, és átnyújtotta neki. – Hívjon, ha bármire szüksége van. Rómeónál elér. Kérje csak Nicket. Mindenki ismer. A másik szám a mobilomé. A lány a kabátzsebébe dugta a papírt. – Nem lesz szükségem semmire. – Elindult fölfelé a lépcsőn, Nick pedig a sarkában ügetett. A kapuhoz érve ő és a férfi szinte kötélhúzást rendeztek a kulccsomóval. A férfi nyert. Kinyitotta az ajtót, kitárta Rosalie előtt, és úgy állt a tornácon a lámpa alatt. – Jó éjt, Rosalie Ronaldi. – Jó éjt, Nick. A férfi előrehajolt, és Rosalie egy futó pillanatra azt hitte, meg fogja csókolni. A lélegzetét is visszatartotta. De a férfi mindössze egy kósza tincset igazított a helyére a füle mögé, aztán rákacsintott. Majd sarkon fordult, és kettesével véve a fokokat, lesietett a lépcsőn. És közben fütyörészett. Fütyörészett!

2 Nick bepattant az autómentőbe, és megvárta, míg Rosalie lakásában felgyullad a lámpa. Amint megpillantotta a függöny rebbenését, tisztában volt vele, hogy az idióta Joey a múlté. Egy nő csak akkor néz egy férfi után, amikor az elhajt, ha érdeklődik iránta. És ahogyan Rosalie ránézett, amikor megérintette, mutatja, hogy nagyon is érdeklődik iránta… És nagyon is csalódott volt, amiért ő nem követte a házba. Mégis, hogy képzeled ezt? – gondolta. Ez a lány máshoz tartozik. A pasi persze elég idiótának tűnik, de akkor sem lehet ráhajtani a

nőjére. Nick nem mással, mint éppen Rich Ronaldi barátnőjével tanulta meg ezt a leckét. De nem tudta megállni, vágyott arra, hogy megérintse, megízlelje Rosalie-t. Főként, hogy megízlelje. Eszméletlen szája van! Rosalie új jelentést adott a „buja” szónak. Fekete, állig érő göndör hajától, amely csakugyan olyan lágy volt, mint amilyennek látszott, egészen világbajnok seggéig, mindene az volt! Maga a megtestesült álomkép. De amíg nem szakít Joey-val, a balfácánnal, nem nyúlhat hozzá, bármilyen vonzó legyen is, bármilyen csodás a hátsója, remek az illata. Nick besorolt a forgalomba, és nagyot sóhajtott. A lány parfümjének illata lengte be a vezetőfülkét a motorolaj szaga fölött. Nick arra vágyott, hogy ismét magába szívhassa ezt az illatot – közelről, a forrásából. Már egészen elfelejtette a vadászat izgalmát. Évek óta nem kellett tepernie nők után. Inkább szinte bottal kellett távol tartania magától a csajokat. Teljes mértékben kihasználta a szexuális svédasztalt. Már maga sem tudta megmondani, mikor kezdett elmenni a kedve, de vagy egy éve már alig tudta megkülönböztetni egyik lányt a másiktól. Igen, Rosalie nézte, amint Nick elhajt. Az égvilágon semmit nem jelentett. Csak azért nézett utána, mert nála volt a kocsija. Jó szöveg, Ronaldi. Dave akkor sem venné be, ha egy sütihez tapasztanád. És, ha már itt tartunk… – David Rufus Ronaldi, merre vagy? Dave zavart pofával baktatott be a nappaliba. A francba, rögtön a hálóban kellett volna keresni. Rajtakaphatta volna az álnok csirkefogót, hogy az ő ágyán alszik. Nem mintha szükség lett volna bizonyítékra. A rengeteg fekete szőrszál a takarón amúgy is leleplezi ezt a korcsot. – Azt vártad, hogy megismered a kocsi hangját, mi? – Rosalie lehajolt és adott egy puszit a kutya fejére, az pedig cserébe lelkesen végignyalta az arcát. – Gyere, megyünk sétálni. Rosalie követte Davet a kertbe, és próbált nem is gondolni arra, amit Nick mondott. Nem mintha sikerült volna. Tényleg, hogy állhatná meg, hogy ne ez járjon a fejében?

Miután Dave megöntözött minden egyes bokrot, amelyet eddig nem sikerült tönkretennie, és visszamentek, Rosalie zenét rakott fel, és megszabadult a ruháitól. Végre kapott levegőt. Flanel pizsamanadrágba és pólóba bújt éppen, amikor Dave ugatni kezdett. Másodpercek múlva kopogtattak az ajtón. Volt egy olyan rossz érzése, hogy Joey az. Kikukucskált a kémlelőnyíláson. Csakugyan Joey arca bámult vissza rá. A francba, hogy már megint igaza van! És hogy jutott be a férfi a biztonsági ajtón? Rosalie kinyitotta mind a négy zárat, és kitárta az ajtót, közben igyekezett visszatartani Dave-et, aki a sátán kutyája műsorát adta elő. Dave félig bernáthegyi volt, a másik fele talán fekete labrador lehetett, de nem volt meg az összetevők pontos listája. A kutya soha nem kedvelte Joey-t, a férfi pedig nem akarta kísérteni a sorsot, és csak ritkán jött át. Rosalie-nak nagyon megfelelt így. Megszabadult a randi előtti takarítások és az ágyneműhuzat-csere terhétől. Nem éppen Rosalie-ról mintázták az Engedelmes asszonyka tévésorozat hősét. Miután bezárta Dave-et a hálószobába és visszatért a nappaliba, Joey fel-alá járkált. Nem volt jellemző rá, vagyis valami igencsak felzaklathatta. Annyira halvérű volt, hogy a lány többször is kísértést érzett, hogy ellenőrizze a pulzusát, él-e még. A francba! Arra vágyott, hogy ágyba bújjon, és beletemetkezzen egy zaftos romantikus regénybe! Semmi kedve nem volt egy komoly társalgáshoz. – Megkaptam az üzeneted, és kerestem a kocsidat. Minden rendben? Rosalie legszívesebben felcsattant volna. – Naná, mégis, mit gondolsz? Még mindig az út mellett ácsorgok?! – De visszafogta. Nem a férfi tehet arról, hogy defektet kapott, aztán felszedte egy dögös autómentős. – Igen, remekül vagyok. Arra jött véletlenül egy autómentő, és bevitte a kocsimat a Romeo szervizbe. – Joey szórakozottan bólogatott. Miért nem telefonált inkább? Rosalie igyekezett kizárni a füléből Dave nyöszörgésének és kaparásának hangját. – Csakis ezért ugrottál be? Meg akartad nézni, hogy vagyok? – Nem, beszélni szeretnék veled valamiről.

Már csak ez hiányzott, hogy tökéletes legyen a nap! Beszélni akar valamiről! Nem kétséges, hogy sziporkázó társalgás lesz. Mintha csak neonlámpa villogott volna az agyában, látta maga előtt a szót. – Idióta. – Kérsz egy kis bort? Azt hiszem, van egy nyitott üveg cabernetem. – Valójában neki volt szüksége néhány kortyra. A férfi ismét járkálni kezdett fel-alá. – Ö… Nem ülhetnénk le? – Persze. – Rosalie félretolta aktatáskáját és jegyzetfüzetét, és letelepedett a heverőre. Egyenesen a hajkefére. Kihúzta maga alól és a táskába dobta. Joey elítélő pillantást vetett rá. Ezt az anyjától örökölte. Rosalie éppen elégszer látta az asszony arcán, amikor megkérdezte tőlük, mikor házasodnak már össze. Joey olyan erővel szorította össze ajkait, hogy szinte eltűntek. Egyik szemöldökét egészen a haja vonaláig megemelte szinte, ami az ő esetében elég magasan volt. Enyhén csóválva fejét ciccegett. Mi ez, ha nem bosszantó? Rosalie időnként úgy érezte magát a férfi társaságában, mintha ismét ötéves lenne, és el kéne magyaráznia a nevelő nővérnek, miért is húzta le a vécén az egy-centeseket. Joey a dohányzóasztal mellé ült. Nem sok hely van a heverő és a dohányzóasztal között. Rosalie szíve szerint felkelt és odébb húzódott volna, de Joey két lába közé fogta az ő lábát, aztán a keze után nyúlt. Hideg volt a férfi keze, és remegett. Úristen! Rosalie-nak rossz érzése volt. – Rosalie, sokat gondolkodtam az elmúlt napokban az életemen. Beszéltem a szüleimmel is, és döntésre jutottunk. – Nézd, Joe, én… – Ne, kérlek engedd, hogy végigmondjam. Egész nap gyakoroltam. Megszólalt a telefon. A csengő mentette meg. Rosalie felkapta a szófa mögötti asztalról, és hálát adott Istennek a haladékért. – Halló? – Megkérte már a kezed? Most hívott fel Mrs. Manetti. Azt akarja, hogy az ő templomukban legyen az esküvő. Mit szólsz ehhez a pofátlansághoz? Még, hogy én fizessek egy olyan esküvőt, amelyet az ő templomában tartanak. Közöltem vele, hogy a St. Josephben mész férjhez.

– Anya? – Hát persze. Mégis, mit gondoltál, a Szűz Máriába megyünk? Uramisten, uramisten, uramisten! – Igen, anya, Joey éppen itt van. Nem, nincs semmi újság. – Ó, éppen meg akarja kérni a kezed, én pedig megzavartalak. Megyek, elmondok egy novenát, hogy áldás kísérje a házasságodat. Ti amo, nagyon boldoggá teszel. – Anya, ne kapkodd el azt a novenát. Szerintem korán iszol a medve bőrére. – Ciao bella. Holnap beszélünk. Rosalie addig meredt a telefonra, míg szaggatott sípolás nem tört ki a nyavalyásból. El sem akarta hinni, hogy ez történjen vele. Joe kivette a kezéből a kagylót, lenyomta a vége gombot, majd felállt, hogy visszategye a kagylót a készülékre. Rosalie kétségbeesetten törte a fejét a kiúton. Ha kiengedné Daveet a hálószobából, a kutya szétmarcangolná Joey-t, és ez teljesen kielégítő ok lenne arra, hogy ne menjen hozzá. Joey féltérdre ereszkedett, s közben újra megszólalt a telefon. – Bocs, de ezt fel kell vegyem! – Rosalie elsiklott a férfi mellett… Na jó, mondhatjuk úgy is, hogy félrelökte az útból, úgy rohant felvenni a telefont. – Halló? – Ha azt hiszed, hogy az esküvőd megelőzheti az enyémet, akkor neked elmentek otthonról. Hogy merészeled eljegyezni magad, mielőtt férjhez mennék? Én jövök előbb. – Annabelle? – Hát ez remek! Előbb az anyja, aztán a testvére. – Mégis, mit gondoltál, ki az? A Mikulás? – Nem, hanem a Szűzmária. – Nagyon vicces. Nézd, az, hogy vénlány vagy, még nem jelenti, hogy… Uramisten, te teherbe estél! Gondoltam is, hogy mintha kicsit hasasnak tűntél volna ma. – Egyáltalán nem tűnök hasasnak! – Rosalie lenézett. Oké, csakugyan van egy kis pocakja, de mit várhat egy ember egy négyórás zabálás után. – Nézd Annabelle, inkább hívd fel anyát, és beszélj vele. Nekem mennem kell. Joey ismét kivette kezéből a telefont, és ez alkalommal kihúzta belőle a zsinórt. Nem lesz több telefon. – Rosalie. – Újra megfogta a

kezét, de ez alkalommal szerencsére talpon maradt. – Apa az év végén nyugdíjba megy. Anya meg ő, Nonnával együtt Floridába költöznek. Kivásárlom őket a hentesüzletükből, szóval azt hiszem, itt az ideje, hogy végleg elrendezzük a kapcsolatunkat. Az ő lakásukban élünk majd a bolt fölött, és nem kell majd dolgoznod. Amúgy is nemsokára a gyerekek viszik el az idődet. Légy a feleségem, Rosalie! Rosalie el sem tudta képzelni, milyen rémes lánykérést adott volna elő, ha nem gyakorolja. Egy szó sem a sírig tartó szerelemről, az örök szerelem ígéretéről. Ehelyett kivásárlom a boltot szöveg, meg az, hogy el akarja rendezni a kapcsolatukat. Olyan romantikus volt ez az egész, hogy Rosalie nem tudott uralkodni magán. Teljesen elolvadt tőle. Nem! Joey ékszeres dobozkát vett elő, és kinyitotta. Aprócska gyémánt tűnt fel, amelynél kisebb már ipari fűrészeken van csak. Tényleg mindent elkövet. – Igen, Joey, én is azt hiszem, ideje, hogy végleg elrendezzük a kapcsolatunkat. Nem megyek hozzád. Sajnálom, de valaki mást kell találnod, aki segít majd neked vinni a boltot. Vállalati szervezési tanácsadó vagyok, méghozzá nem is akármilyen. Jó esélyem van rá, hogy alelnök legyek. Nem azért tanultam és dolgoztam halálra magam az elmúlt öt évben, hogy a hentesüzletedet vezessem. – Én vezetem. Neked csak segítened kéne. – Mindegy. Ebből semmi nem lesz. A férfi álla leesett, s arcán ismét megjelent az a helytelenítő kifejezés. – Oké, adok egy kis gondolkodási időt. Ne feledd Rosalie, te sem leszel fiatalabb. Nem várhatsz jobb ajánlatra. Saját vállalkozásom van. Szépen keresek. Rendes otthonod lenne a bolt fölött. Mi mást akarsz még? Ugyanezeket az érveket sorolta Rosalie-nak az anyja és a nagynénje az előétel és a mancotti között. Úgy tűnik, az elmebaj ragadós. – Ma már harmadszor neveznek vénlánynak. Pedig csak huszonhét vagyok, az ég szerelmére! – Sikítani volt kedve a helytelenítő arc láttán. Joey szerint egy nőnek nem szabad szitkozódnia. Tojok rá! – Nem vagyok vénlány. És talán nem tudom

megmondani, mit akarok, de azt meg tudom mondani, hogy mit nem. Nem akarok hozzád menni. Úgy, hogy fogd csak a gyűrűdet és az üzleti ajánlatodat, és távozz, mielőtt Dave kísér ki. – Rosalie, nyugodj le… – Csak ne mond nekem, hogy nyugodjak le. Azt akarom, hogy tűnjél el innen, most rögtön. Dave a kiáltozás hallatán a fejével nekirontott az ajtónak. Joey a hálószobaajtóra pillantott, majd ismét Rosalie-ra, és lassan hátrálni kezdett. Az egyik kezével már a kilincset fogta, amikor a torkát köszörülve kihúzta magát. – Még megbánod, hogy így fogadtad az ajánlatomat. Jegyezd csak meg! Senki másnak nem kellesz majd. Ja, és fel vagy puffadva. – Becsapta az ajtót maga mögött. Rosalie kiengedte Dave-et a hálószobából. Úgy látta, az ajtó körül ki kell cserélni a tapétát. Úgy vélte, így is olcsón megúszta. Bezárta az ajtót, lekapcsolta a lámpát és lefeküdt. Nem nézett Joey után.

3 Rosalie-nak szembe kellett néznie a tényekkel. A nap teljes csőd volt, és minderről az a férfi tehet, akinek még a nevét sem tudja. Éjszaka egy szemet sem aludt, az a kérdés foglalkoztatta, miért is járt két éven keresztül egy idiótával. A válasz nem olyasmi volt, amit szívesen elismételt volna egy elmeturkász meghitt rendelőjén kívül. Tovább rontott a dolgon, hogy elfelejtett időben leszállni a metróról, és elkésett a munkából. Mindezt azért, mert „rá” gondolt. A metrós elbambulás miatt késve esett be az értekezletre, de mindegy, hiszen ott is a férfira gondolt. Már megint. Madonne. Oké, azt meg kell hagyni, hogy van esze és piszok jól néz ki. Kár, hogy olyan nagyokos természet. Ki a fene kérdezte a véleményét? Rosalie csakugyan próbált távolodni Joey-tól. Hát tehet ő arról, hogy Joey annyira hülye volt, hogy nem tűnt fel neki? És nem azért utasította vissza a házassági ajánlatot, mert még mindig a királyfit várja a fehér lován. Már azelőtt rosszul érezte magát ebben a kapcsolatban, mielőtt Mr. Nagyokos eljátszotta volna a lélekbúvárt. Eljött az öt óra úgy, hogy sikerült megúsznia az anyját és a testvérét. Kifizetődik egy ilyen rámenős asszisztenst tartani.

Ginán nem lehetett áttörni. Rosalie nem ismert olyan élő lelket, aki az anyját meg tudta volna félemlíteni. Gina kivételével. Gina Rosalie-t örök hálára kötelezte ezzel. Kár, hogy őt is megfélemlítette a saját asszisztense. Most is igyekezett picire összehúzni magát, amikor Gina belépett az irodába, és becsukta az ajtót maga mögött. Tudhatta volna, hogy nem ússza meg simán a mai napot. Eleve különösnek találta, hogy Gina nem nyaggatja információkért ebéd közben. Az étel puszta gondolatára szüksége lett egy savkötő tablettára. Az Isten mentsen meg attól, hogy én belőlem is olyan ember legyen, aki nem tud enni, amikor ideges vagy zaklatott, gondolta. Nem, inkább olyan vagyok, mint egy önjáró porszívó, mindent felzabálok, ami az utamba kerül. Most ebédre nem csak egy teljes Katz pastramis szendvicset evett meg, ami önmagában hihetetlen, de Gina ebédjének maradékát is. A pincérek is le voltak döbbenve. Rosalie némi büszkeséget érzett – és csak nem hagyhatta ott az ételt. Mindössze kinyitotta a száját, és az étel már benn is volt. Gina félresöpörte rövid, éjfekete haját a szeméből, és felkészült a második menetre. – Részemről mára végeztem. A telefont rögzítőre tettem úgy, hogy anyád tizedik hívását már a gép fogadja. Most pedig szépen elmeséled, mi történt, amitől egy alapvetően kedves, bár uralkodó természetű kotlós anyuka elveszti a szárnyait és a józan esze nagy részét is. Rosalie a padlóra meredt. Jól tudta, hogy Gina néhány perc múlva már a rettegett „én megmondtam” szövegével jön. Túlságosan is közeli munkakapcsolatban voltak egymással ahhoz, hogy a magánéletük titok legyen a másik előtt. A francba, hiszen olyan közel álltak egymáshoz, hogy még a ciklusuk is összehangolódott. És igen, az egész iroda lábujjhegyen lépkedett és messze elkerülte őket azokon a napokon. A gyáva népség! A főnöke még a BlackBerryjébe is beírta a napokat. Kínos. – Tegnap este Joey megkérte a kezem, és én nemet mondtam. – Az, hogy közel állnak egymáshoz, még nem jelenti azt, hogy részletekbe is kell mennie, gondolta

– Joey leánykérésének undorító részletei várhatnak. De az, hogy nemet mondtál, még mindig nem magyarázza anyád telefonálási rohamát, köztük azt a hívását is, amikor megkérdezte tőlem, hogy Benadrylt vagy kortizon krémet használsz-e bőrallergiára. – Nézd Gina, imádok pletykálni, de el kell menjek a kocsimért a Romeo szervizbe, mielőtt bezár. – Rosalie lezárta komputerét, összeszedte a holmiját, és közben gondosan kerülte a szemkontaktust Ginával. Hátha így megússza a dolgot. De nem volt ilyen szerencséje. Gina az ajtóba állt, elállva a menekülés egyetlen útját. Rosalie vetett egy lopott pillantást az ablakra, és megfordult a fejében, hogy kiveti magát. Tény, hogy az ötödiken voltak, de hátha ráesik egy napellenzőre, és az lefékezi a zuhanást. Ugyan már! Nincs ilyen mázlija. Ha lenne, eleve meg sem fordulna a fejében, hogy kiugrik az ablakon. Gina pillantása füstölgött. Hogy képes ez a nő lenézni őt, amikor jó tizenöt centivel alacsonyabb nála? Meghazudtolja a fizika törvényeit. Aztán rámosolygott a most megkínozlak, és élvezni fogom minden percét mosolyával, aranybarna szeme csillogott a gyönyörűségtől. – Elkísérlek a metróhoz. Még szép. – Ha már információért akarsz gyötörni, a legkevesebb, hogy alkohollal érzéstelenítesz. – Határozottan kihallott valami panaszos nyüszítést a hangjából. – Úgy is terveztem. – Remek. Jó tudni, hogy van, ami nem változik. Még mindig érzéstelenítesz műtét előtt. Így mégiscsak kevésbé fáj. Kimentek az irodából, és betolakodtak az első liftbe. Amint kiértek az előcsarnokba, Gina úgy folytatta a kihallgatást, mintha meg sem szakította volna a liftezés. – Nem kell hazudnod a kocsid miatt, Chica. Azt hittem, barátok vagyunk. Gina elszáguldott egy csapatnyi nő mellett, és kirontott a forgóajtón, amilyen gyorsan kurta lábai vitték. Igencsak pipa lehet, ha spanyolra váltott, és egy feldühödött Gina meglehetősen ijesztő.

Rosalie gondolatban fejbe kólintotta magát, amikor eszébe jutott, hogy Ginától tanult spanyolul szitkozódni. Három év spanyoltanulás az iskolában – teljesen feleslegesen. Megálltak a sarkon, és várták, hogy zöldre váltson a lámpa. Rosalie megigazította a táskája szíját. – Nem hazudtam. Tegnap este, hazafelé a szüleimtől defektet kaptam. – És mióta viszed szervizbe a kocsidat egy defekt miatt? – Amióta Richire hagyom, hogy vegyen pótkereket. Elrakta a pénzt, és elfelejtette megvenni. Ha belegondolok, hogy kölcsönadtam neki a kocsi azért, mert segít! Elvégre szakértő! Leállt a forgalom, és Gina két apácát leelőzve megindult. – Szakértő? Rosalie ráköszönt a két nővérre, és biztos, ami biztos, keresztet is vetett, mielőtt ő is elment volna mellettük. – Annyi éven át szedett szét kocsikat a haverjaival, hogy csak ragadt rá valami. – Azonkívül is, hogy milyen a katonaélet? – Katonai előkészítő iskola volt. – És az egyetlen esélye, hogy megússza a börtönt. Ismerem a történetet. – Remek. Szóval nem volt nálam pótkerék, így nem volt más választásom, mint bevitetni az autót Romeóhoz. – Rosalie kinyitotta a munka utáni itatójuk ajtaját. – Elnézte, ahogyan Gina magas sarkú cipőjében betipeg a bárba Igazi, miniatűr bombázó, némi latin beütéssel. Rosalie mindig élvezettel figyelte, ahogy a férfiak feje egyszerre fordul felé, és bámulják tátott szájjal. Nem mintha Gina egyszer is észrevette volna. – Romeo nyitva tart vasárnap este? – Fogalmam sincs. Nick pont arra jött, és leállt. Beszállította a kocsit, engem meg hazavitt. Rosalie helyet foglalt a pultnál, aktatáskáját a lábtartóra tette. – Nick? – Az autómentős. Szóval, alig értem haza, amikor beállított Joey és megkérte a kezem. Már ha ezt leánykérésnek nevezhetem. – Miért? Hogyan csinálta?

Legyen elég annyi, hogy Gina segített leporolni spanyol nyelvű szitokkészletét, magára vonva minden egyes pasi figyelmét a bárban. Úgy jött belőle, mint a levegő. Rosalie az évek során már hozzászokott. Tudta, hogy nincs sok értelme Ginát beültetni egy olyan értekezletre, amelyen hetero pasik vannak jelen. Senki nem figyel a témára. Mire végeztek a második körükkel, Gina elmondta az „én megmondtam” szövegét, Rosalie jó néhány új szót hallott az idiótára mind angolul, mind spanyolul, de azt, hogy szegény kislány, azt egyszer sem. Ehelyett azzal kellett megbirkóznia, hogy a becsiccsentett Gina boldog táncot lejt tönkrement kapcsolata még meleg holtteste mellett. Ha arról volt szó, ki szereti kevésbé Joey-t, nagy volt a verseny Gina és Dave között, bár a kutya jobban leplezte az érzelmeit. Rosalie besegítette Ginát egy taxiba, majd felhívta szomszédját, és megkérte, hogy engedje ki Dave-et, majd egyenesen Romeóhoz ment. A szervizben megvárta, míg egy méhkas-frizurás nő végez egy öreg csókával, és rákerül a sor. Senki nem mondta meg ennek a nőnek, hogy a darázsfészek-frizura a hatvanas évek óta kiment a divatból? A kék szemceruzával kihúzott tekintet végre Rosalie felé fordult. – Miben segíthetek? – A kocsimért jöttem. – Rosalie előkaparta zsebéből a munkalapot és kisimította a gyűrődéseket, mielőtt a nő elé csúsztatta volna a pulton. Elolvasta a nő kitűzőjét és elmosolyodott. Trudy. Illett rá a név. – Ó, szóval maga az. Oké, hívom a főnököt. Trudy tárcsázott, de közben nem vette le a szemét Rosalie-ról. Pillanatokon belül öt másik nő bukkant elő különböző ajtókon, és a pult mögül lázas tevékenységet mímelve lesték. Rosalie körülnézett a váróteremben. Igyekezett ügyet sem vetni arra, hogy egy csomó nő mered rá. Szép volt – mármint a váró, és nem az, hogy a nők bámulják. Volt egy íróasztal internetkapcsolattal, hogy az ügyfelek dolgozhassanak, amíg a kocsijukra várnak, egy játszórész a gyerekeknek, és egy nappaliféle tévével, magazinokkal

és bőrfotelekkel. Nick nyilván a szerviz vezetője, mivel Trudy főnöknek nevezte. Komoly. – Szia, Rosalie. Nick hangjára megfordult. Nem is hallotta közeledni. A férfi fekete nadrágot és fehér Oxford inget viselt, felgyűrt ingujjal. Semmi különös, de úgy állt rajta, hogy Rosalie újra szingli hormonjai táncra perdültek. – Szia. – Oké, nem ez a legzseniálisabb kezdés, de Rosalie már annak is örült, hogy képes egy szót is kinyögni. Talán mégsem kellett volna meginni a második martinit. Nick vetett egy pillantást a pult mögött csoportosuló nőkre, és azok gyorsabban szívódtak fel, mint egy csapat kissrác, miután betörtek egy ablakot. – Minden nőre ilyen hatással vagy, vagy csak azokra, akik neked dolgoznak? – Ez már jobb. – Nekem csak olyanok dolgoznak, akik mindenbe beleütik az orrukat. Nem látom, hogy elmenekültél volna. – Nem tehetem. Túszul ejtetted a kocsimat. Ha már itt tartunk, fizetek, mielőtt bezártok. – Emiatt ne aggódj. – A kezébe nyomta a kocsikulcsot. Egy gyűrűn lógott, számozott cédulával. – Hozom a kabátomat és indulhatunk. – Nem. Köszönök mindent, de nem akarlak bajba keverni, és még pótkereket is kell vegyek… Nick közelebb lépett, és a vállára tette a kezét. Rosalie az előbb levette a kabátját, és a férfi kezének melege átsütött a kosztümzakóján. – Kicseréltem a kereket. A szög túl közel volt a peremhez, nem lehetett megjavítani. És kaptál egy új, teljes méretű pótkereket is. Nem keverem magam bajba, ne is törődj vele. – Nem fogadhatom el, de azért köszönöm. Elrendezem Trudyval, amíg veszed a kabátodat. Nick a fejét csóválva a hajába túrt. – Rendben. Szólok Trudynak, hogy számolja fel a költségeket, de munkadíjat ne. Nick fojtott hangon magyarázott Trudynak. Mindketten szaporán bólogattak, és hitetlenkedő pillantásokat vetettek az irányába. Miután

Nick eltűnt, Trudy hosszan zongorázott a komputer klaviatúrán, míg bevitt minden információt, és megkapta a számlát. Nick nyersbőr bombázódzsekiben tért vissza. – Elkészültél? Követlek hazáig, hogy lerakhasd a kocsid. – Miért? – Mert vacsorázni megyünk. – Majd én követlek az étterembe. – Rosalie a táskájába túrt a pénztárcáért. Miután megtalálta, látta csak, hogy Nick arca megfeszül. Trudy elétette a számlát, majd a hosszú pult másik végébe ment. Nick összefonta karját. Egyáltalán nem tűnt boldognak. Összeszorított fogán át szűrte a szavakat. – Soha nem hagyom, hogy a partnerem vezessen. Rosalie nem hitt neki. Haragudnia kellett volna, de a férfi olyan szexi volt így dühösen. A bal szeme rángott, ujjával hajába túrt, és ahogy széles terpeszben állt, nadrágja megfeszült combján és ágyékán. A lány szíve úgy dobogott, mintha lefutott volna öt kilométert. Nem mintha valaha is megtette volna, de feltételezte, hogy ha igen, így kalapált volna a szíve. Lehet, hogy ha Nicket bámulja, akkor ugyanannyi kalóriát eléget, mintha futna? Ha igen, minden nő szögre akaszthatja a futócipőjét. – Nick, hiszen alig ismerlek. Szívesebben megyek a saját kocsimmal. – Nem bízol bennem? Rendes srác vagyok. Kérdezd meg Trudytól. Jót áll értem. Nick magas volt. Rosalie magas sarkú cipőben száznyolcvan centi körüljárt – na igen, hosszú tűsarkút viselt, és persze nem azért, mert döbbenetesen festett benne a lába. De Nick még így is fölé tornyosult. Talán a tornyosult egy kicsit túlzás, de Rosalie megtanulta, hogy ha magas sarkút visel, és egy pasi szeme cickómagasságban van, akkor már szóba jöhet. – Az sem érdekel, hogy ha a pápa személyesen áll jót érted. Akkor is a saját kocsimmal megyek, és az étteremben találkozunk. Rosalie-nak volt néhány aranyszabálya az első randevúkra. Egyes számú szabály: mindig nyilvános helyen találkozzatok, hátha kiderül a pasiról, hogy elmebeteg. Így nyugodtan leléphet anélkül, hogy

nyolc sarkot kéne gyalogolnia a legközelebbi metróállomásig egy olyan környéken, ahová még a taxik sem merészkednek. Tapasztalatból tanulta meg a leckét. Kettes számú szabály: soha ne feküdj le az első randin, bármit is harsogjanak a hormonjaid. Hármas számú szabály: Ha veszekedtek az első randin, ne is legyen második. A francba, utálta ezt a szabályt. Ami azt illeti, e pillanatban utálta a második szabályt is. Rosalie definíciója szerint veszekedés az, amelyben mindkét fél részt vesz. Hogy ezt elkerülje, megtalálta a tökéletes kompromisszumot. – Mi lenne, ha az én kocsimmal mennénk az étterembe? Így, ha Nickről kiderül, hogy elmebeteg, ő leléphet, és a férfinak kell hosszan gyalogolnia egy veszélyes környéken, nem neki. Így betartja az egyes és a hármas szabályt is. Rosalie azt hitte, Nick elégedett lesz, de nem, inkább rémület sütött a férfi arcáról. Hát ennyit a zseniális megoldásáról! – Nézd Nick, nagyon kedves tőled, hogy rendbe hoztad a kocsimat, de kezd későre járni, és igazából nem is vagyok éhes. – Te követsz engem az étterembe, aztán én követlek téged haza. Ha egy lánnyal randevúzok, haza is kísérem, hogy biztonságban legyen. – Ahogy akarod. Végzek a fizetéssel, aztán indulhatunk is. Trudy szemmel láthatóan élvezte vitájuk minden egyes másodpercét. Rosalie áttanulmányozta a számlát, és látta, hogy Nick nem számolt fel semmit a beszállításért. Szólni akart miatta, de a férfi megint vitatkozna, ő pedig el akart kerülni egy újabb veszekedést. A természete ellen volt. Rosalie mit sem szeretett jobban egy jó kis verbális csörténél, amitől a vére lüktet, de ott volt az az átkozott hármas számú szabály. Ráadásul egy ilyen vita egy pasival rendre vad, izzasztó, őrült szexben végződik, ez pedig nem történhet meg a kettes számú szabály miatt. Nick egy új Mustangban ült, és menet közben sűrűn figyelte a visszapillantót. Rosalie gond nélkül követte. Nem is lenne könnyű elveszteni. A neonsárga autót messziről észre lehetett venni. Nicket a

hideg rázta a gondolatra, hogy ebben a Barbie kocsiban utazzon. Elvégre a hírnevére is gondolnia kell. Elveszítené a hitelét és a beosztottai tiszteletét, ha bárki megpillantaná. Ráadásul halálra kínoznák, ha a családból megtudná valaki – és tuti megtudná valaki. Nick néhány saroknyira parkolt le Di Nicolától, az unokatestvére éttermétől, remélve, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy a partnere külön kocsival követi. Rosalie még le sem állította a motort, ő már ki is tárta az ajtaját. A kocsiból először a lány hosszú lába bukkant elő, és Nicket annyira lefoglalta a látvány, hogy csaknem elfelejtett kezet nyújtani. A francba, annyira vitatkoztak, hogy meg sem figyelte, milyen ruhát visel a lány. Hát teljesen megőrültem, gondolta. A nyitott kabát alól bűnösen szexi kosztüm bukkant ki. A szoknya olyan rövid volt, hogy a zakó csaknem eltakarta, a cipősarok olyan magas és vékony, hogy mérnöki remekműnek számított. A lány lába hosszú volt, szépen ívelt. Nick úgy becsülte, hogy Rosalie harisnyában úgy százhetvenöt centi lehet, és ennek nagy részét a lába teszi ki. Ebben a cipőben csaknem egy magasak voltak, de Nicket ez egyáltalán nem zavarta. Sőt, szerette a magas nőket, és Rosalie ebben a cipőben tökéletes partner… ha táncolni mennek. Na igen, táncolni kell. Nick utált táncolni, de egy férfi ne riadjon vissza a kötelességtől. Rosalie nem úgy tűnt, mint aki az első randin már csókol, nemhogy ágyba bújna. Nick viszont nem úgy tervezte az első estét, hogy ne ölelhesse magához. Még szerencse, hogy neki és Vinny unokatestvérének van egy kis táncbarlangja még a régi szép időkből, amikor ő még idehozta az összes lányt, akivel randizott. Akkoriban szombat esténként mosogatott, hogy ledolgozza a pénteki randevú költségeit, Vinnynek pedig megvolt az összes haja. Nicket a hátsó terembe ültették, távol a tömegtől, és Vinny Sinatrát rakott föl, a magányos férfiak védőszentjét. Olyan nem volt, hogy Nick ne lőjön gólt Sinatra búgó hangjával a háttérben. Nick kitárta Rosalie előtt az étterem ajtaját, és magában elfojtott egy káromkodást, látva, hogy Mona van a pultnál. – Nicky! A festett szőke csaj rávetette magát, hogy Nick alig tudta elkapni. Rosalie a női mosdót kereste.

– Mona, ő egy barátom, Rosalie. Lee, ő pedig Vinny unokatestvérem felesége, Mona. Lee? – Örülök, hogy megismertelek. – Mona kezet rázott vele, és alaposan végignézte. Rosalie nem bánta. Láthatóan egy „elég jó ez a csaj Nicknek” típusú felmérés volt, és nem a „mit akar Nick egy ilyen csajtól” fajta. Látta, hogy Monának tetszik a cipője, eltűnődik azon, hogy a cicije valódi-e, és festi-e a haját. Mona hajszínének nem sok köze volt a természethez. Mona a mi nők tartsunk össze nézésével mosolygott rá, azzal, amelytől zaftos pletykákat remélhet az első alkalommal, amikor ő kijön a mosdóba. Rosalie viszonozta a mosolyt, és körülnézett, merre lehet a hátsó bejárat. A mosdón keresztül nem tud meglógni, a nő mellett szükség esetén talán… – Mona, szólnál Vinnynek, hogy itt vagyunk? Az egyik hátsó asztalhoz ülünk. – Mondd meg magad. A konyhában találod. Antónia influenzás, és Vinny főz. Nick arcán ismét megjelent a bosszús kifejezés. Monára láthatóan nem volt hatással, de Rosalie-ra annál inkább, még így is, hogy másra irányult. A csudába! – Mona Constantina DiNicola! – Ha a teljes nevén szólította a nőt, az általában bevált, tán a szokás erejéből. – Rendben, de jössz nekem, Nick! – Szó sincs róla. A Rita-eset miatt még mindig te jössz nekem. Mona eltűnt a konyhában, Nick pedig a homályosan megvilágított bár felé terelte Rosalie-t. – Rita-eset? Izgalmasan hangzik. – Nick bárszékek és meghitt asztalok mellett vezette el. – Éppen ellenkezőleg. Egy lidércnyomásos vakrandi volt Mona testvérének az esküvőjén. – És Mona élete végéig fizethet miatta. – Az olasz lagzik néha egy egész hétvégén át tartottak, és nincs menekvés. – Fogadd együttérzésem. A báron túl kis szoba nyílt, a külön partyk számára szolgáló terem. Kicsi, csöndes, üres. A háttérben Frank Sinatra búgott; és

mellé intim félhomály. Rosalie körbefordulva tanulmányozta a helyet. Romantikáért jár néhány jó pont Nicknek, de le is vonunk párat az eredetiség hiánya miatt. – Na és ez mindig bejön? – kérdezte a légy a póktól. Nick lesegítette a kabátját, összehajtotta és egy szék hátára terítette. Rosalie szinte látta, amint a fejében összecsapnak a gondolatok. Tettessen ártatlanságot, vagy válaszoljon őszintén? – Igen, bejön, de ha ez némi vigaszt jelent, évek óta nem használtam. Kihúzta Rosalie számára a széket, s a lány leült. – Hogy lehet? Csak nem egy komoly kapcsolat? Nick is leült, és olyan mosolyt irányított felé, hogy Rosalie majd elolvadt. A férfi a fejét rázta. – Nem volt olyan lány, aki megérte volna a fáradtságot. A fenébe, jó a pasi. Úgy tud bókolni, hogy közben nem jelez a kamuméter. Megjelent az italos pincér és elkapta Nick pillantását. – Szia, Nick. – Mizu, Sonny? – Apa kérdezi, hogy a partnered nem vegetáriánus-e. Azt mondja, ha nem, akkor rendeljétek a napi különlegességet. Borjú saltimbocca. – Szerinted vegetáriánusnak néz ki? – nevetett Nick. Rosalie nem tudta megállapítani, hogy ezt most sértésnek vegye, vagy sem. Nick most finoman kövérnek nevezte? Sonny ránézett, majd elkapta a szemét. A homályosan megvilágított teremben nehéz volt megállapítani, de nagyon úgy tűnt, hogy a srác elpirult. – Hát nem. – Rosalie, bemutatom Sonnyt, Vinny és Mona fiát. A lány komolyságot erőltetett az arcára. A srác tizenhat lehetett, és látszott rajta, hogy bomlani fognak utána a nők, amint megférfiasodik. – Szia. Sonny lesütötte a szemét, Nick pedig a lányra kacsintott. – A borjú megfelel? – Remekül hangzik.

Nick hátrébb tolta székét, és a farzsebébe nyúlt a tárcájáért. – Mennyit fizet anyád, hogy kémkedj? – Azt mondta, kapok egy tízest, és megveszi az új Xbox 360-ast, amit szeretnék. Nick elővett egy húszast. – Elmondod neki, mit ettünk, hogy Rosalie kedves lány, hogy megfogtuk egymás kezét, de ezen kívül nem látsz, nem hallasz semmit, capisce? Ha így viselkedsz, megkapod ezt is, és anyád pénzét is. Áll az alku? – Persze, ahogy akarod, Nick. – Sonny a húszas után nyúlt, de Nick még nem adta oda. – Ha megtudom, hogy bármi mást is mondtál anyádnak, nem teszek több pénzt az egyetemi alapodba. Világos? Sonny bólintott, és zsebre vágta a bankót. – Tudod, hogy ha nem érek vissza időben, anya rájön, mi az ábra, és mindketten mély sz…. – Vigyázz, hogy beszélsz, és tünés innen. Nick megfogta Rosalie kezét. A lány próbálta elhúzni, de a férfi erősen tartotta. – Ugye nem akarsz hazudozót nevelni a gyerekből? Rosalie a fejét rázta. Nem akart túl nagy feneket keríteni a dolognak. Nick pedig fogta a kezét, és hüvelykujjával dörzsölte a tenyere közepét. Rosalie nem mondott volna olyat, hogy úgy érezte, mintha villám csapott volna keresztül rajta, mert ez annyira elcsépelt, de azt igen, hogy mostantól másként nyilatkozik a reflexológiáról. Kell, hogy legyen benne valami, hiszen a teste egészen más részein érzi annak hatását, amit a tenyerével művel a férfi. Nick hátradőlt, és a szék hátsó lábán hintázva kérdezte. -Na és mikor találkoztál Joey-val? – Honnan tudod, hogy találkoztam vele? – Nem lennél itt velem, ha még mindig járnátok, és túl rendes lány vagy ahhoz, hogy telefonon szakítsál valakivel. – Sok mindent feltételezel. Nick elengedte a kezét, és székét hátralökve felállt. – Hazaviszlek. Tessék? Rosalie zavarban volt. – Hogy érted ezt? – Úgy, hogy hazaviszlek. Nem vagyok szent, Lee, de nem hajtok más nőjére. Nem vagyok orvvadász.

Rosalie-t elöntötte a harag. Felállt ő is, hogy úgy mondja meg a magáét, hogy nem a férfi ágyéka van a szeme előtt. – Rendben, de csak hogy ne legyen félreértés, nem szoktam megcsalni a pasijaimat. Tegnap este szakítottam Joey-val, de ehhez semmi közöd. Másodszor, számomra sértő az orvvadász szöveg. Szegény, védtelen elefántok jutnak eszembe róla. Én pedig nem vagyok sem védtelen, sem elefánt. És senki nem nevez Lee-nek. – Megfordult és felkapta a kabátját. – Húha! – Nick elkapta a karját és gyengéden, de határozottan szorította. Rosalie csakis harc árán szabadulhatott volna, és azzal a méltóságteljes távozás esélyét is elveszti. A férfi közelebb lépett. – Te mondtad, hogy túl sok mindent feltételezek. Nem hányhatod a szememre, hogy félreértettem, amit mondtál. Igen, ebben van valami. Rosalie meg is akarta mondani, de egyszerűen meg sem tudott szólalni attól, ahogy a férfi fogta a kezét. Mindig is nehezére esett a kezei segítsége nélkül beszélni, valósággal megnémult. Nicknek ezzel szemben nem volt ilyem problémája. – Egyáltalán nem látlak védtelennek, és csak annyi közös van benned meg egy elefántban, hogy mindketten keresztül tudtok gázolni egy pasin. És bocs, ha nem tetszik, ha Lee-nek szólítalak, de a Rosalie átkozottul hosszú, és nem illik rád a Rose. A Lee passzol hozzád. A kis szónoklat közben valamikor még közelebb húzódott. Rosalie nem is tudta mitől állt el a lélegzete jobban, attól, hogy az arcán érzi a férfi leheletét, vagy attól, hogy Nick szerint képes keresztülgázolni egy pasin. A férfi mellkasára tette a tenyerét, hogy ezzel is kontrollálja a kettejük közti távolságot, de Nick mégis közelebb lépett, és megcsókolta. Nem küldött előtte szótlan üzenetet, azt sugalva, hogy ha nem hátrálsz, most megcsókollak. Elmaradtak a szokásos jelek. Nick teljes gázzal hajtott. A csók szó nem is írja le igazán, mit tett vele. Kevés a szó, hogy leírja a szájak, nyelvek, fogak lélegzetbirtokló, érzéki táncát. Ez a csók intimitást és vágyat sugallt, vibrált az alig visszafojtott szenvedélytől. Olyan áhítattal derítette fel Rosalie száját, hogy az már szinte vallásos élmény volt.

Beletelt néhány másodperc, mire Rosalie felfogta, hogy Nick immár nem csókolja. Az ujjai még mindig a férfi hajában túrtak, melle a mellkasának simult. Nick térde a lábai között volt, feljebb tolva szoknyáját, mint ahogyan az nyilvános helyen illendő, a tenyere a fenekén pihent, és mindketten erősen ziháltak. A lány kinyitotta szemét, és remegő lábbal hátralépett. Nick a mögötte lévő asztalra meredt. Rosalie amint hátrafordult, megértette, miért. Az asztalon immár két pohár bor volt egy nyitott palack Chianti mellett, egy kosárban kenyér, és tányérkán olívaolaj, sajt és fekete bors. Nehéz volt megállapítani, melyikük torkából szakadt fel egy nyögés, de egyikükből igen. – Húszasnál jóval többet kell fizessek Sonynak, hogy ezt elhallgassa. Bár az is lehet, hogy inkább neki kéne fizetnie a leckéért. Rosalie azt kívánta, bárcsak megnyílna a föld és elnyelné. Soha életében nem érezte még ennyire zavarban magát. Kopogtattak az immár csukott ajtón. Kinyílt, és egy nagydarab férfi jelent meg. Köténye alatt fekete-fehér kockás nadrágot viselt, a vállára vetve egy zsíros konyharuha volt. – Én hoztam a bort, ha netán az járna az eszedben, hogy Sonny túl fiatal még és nem szolgálhat fel alkoholt. – Kösz, Vin. – Nicken látszott, hogy megkönnyebbült, de legalább annyira zavarban is van. – Semmi gond. Mentek valahová vacsora előtt? Üljetek már le. Nick ismét udvariasan kihúzta Rosalie székét, és a lánynak nem volt más választása, mint, hogy helyet fogláron. Vinny antipastit tett az asztalra. – Buon appetito – kívánt jó étvágyat az előételhez. Rosalie a bor után nyúlt, és felhajtotta. Nick a vizet választotta. Úgy tűnt, a víz semmivel sem hatékonyabb a bornál, nem csillapítja a kettejük között táncoló lángokat. De a bor legalább a zavaron segített egy kicsit. El sem tudta hinni, hogy az előbb szinte ráült Nick lábára! Ismét elvörösödött a gondolattól. Nick ránézett, ő vissza, és egyikük sem tudta, mit is mondhatna így aztán enni kezdtek. Rosalie hirtelen úgy érezte, elmúlt a szájzár. Talán a zavar volt az oka. Minél több bort ivott, annál könnyebben folyt a társalgás. Sajnos

az étvágyát egyáltalán nem vette el a váratlan társalgási kedv. De legalább Vinny elégedett lehetett az üres tányérok láttán. A vacsora és két palack bor elfogyasztása után, sambucá-val, olasz ánizslikőrrel megbolondított kávét kaptak, majd kivételesen finom cannolit, Rosalie egyik nagy kedvencét. Evett egy harapást az ínycsiklandó desszertből, és lenyalta felső fkáról a porcukrot. Közben Nickre szegezte tekintetét. A férfi a torkát köszörülte. Ezt csinálta mindvégig az este során. Rosalie arcán mosoly játszott. Hogy ne mosolygott volna, ha egyszer cannolit eszik? Remekül érezte magát, és nem csak az étel miatt, bár be kellett vallania, a remek vacsora is hozzájárult. Nick igen szórakoztató társaságnak bizonyult. Szeretett volna újra találkozni vele, úgyhogy figyelmeztetnie kell. Nem mintha sokra menne vele. A pasik nem figyelnek az ilyesmire. De legalább nem lehet utólag azzal vádolni, hogy nem volt őszinte az első lépésektől. Letette a cannolit, és a férfi szemébe nézett. – Tudod, meg fogom szegni miattad az egyik alapszabályt. – Vannak szabályaid? – emelkedett meg a férfi szemöldöke. – Mivel kapcsolatban? – A randikkal. Randiszabályok. – Kérdezhetem, mik azok? – A hármas számú szabályt szegem meg. Ha veszekedtek az első randevún, nem lehet második randi. – Még el sem hívtalak egy második randira. – Azután a csók után, ha te nem hívsz randira, én javaslom. A férfi szalvétájával megtörölte száját, és félretolta a tányért. Aztán az asztalra könyökölve Rosalie felé hegolt. – Csakugyan? – Persze, de azért csak ne szállón a fejedbe. Most pedig, mielőtt még én hívnálak randira…. – Tudod, nem hiszem, hogy igazából randira hívtalak. Elhívtalak vacsorázni, de nem jelentettem be, hogy járni szeretnék veled. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka? – Talán mert úgy gondolod, hogy a lányoknak nincs sok beleszólásuk a dologba.

Nick arcán ismét megjelent a mosoly, és Rosalie tovább olvadt. Igaz, azóta olvadozik, akár a sarkvidék jege, hogy először megpillantotta. Most a lány köszörülte a torkát. – Mint az előbb mondtam, mielőtt én hívnálak randira… – Gondolod, hogy belemegyek? – Nick, ha nem állítod le magad, soha nem lesz módod belemenni, ezt elhiheted. – Sietve folytatta, mielőtt a férfi ismét belekotyoghatott volna. – Néhány dolgot szeretnék tisztázni. Az első és legfontosabb, hogy nem akarok férjhez menni, és nem szoktam meggondolni magam. Ha ez neked gondot jelent, fogadd meg Barbara Bush tanácsát, és egyszerűen mondj nemet. – Nancy Reagan. – Mi van vele? – Ez az ő szövege volt. Sok férfi mond nemet neked? – Nem. A többség mosolyogva bólogat, aztán két év múlva térden állva kérik meg a kezem. – Gyakran előfordult már? – Hát, eddig kétszer. – Értem. Két pasi, de mennyiből? – Háromból. – És mi történt a hármas számúval? – Ami azt illeti, ő volt az egyes szám, és szóval lelépett és beállt szerzetesnek. – Tessék? – Azt mondtam, lelépett, és beállt szerzetesnek. – És ez az előtt vagy az után történt, hogy elbeszélgettél vele. – Utána Szóval visszatérve a témára, jól megvagyok egyedül. Szeretem a lakásomat. Szeretem a munkámat, és szeretem azt tenni, amihez kedvem van, és akkor, amikor kedvem van. Nem kell egy férfi, aki majd irányítja az életemet. Szóval, ha nem egy olyan monogám kapcsolatot keresel, amelyben nincsenek kötöttségek, tedd meg azt a szívességet mindkettőnknek, hogy nemet mondasz. – Mi van a többiekkel? – Milyen többiekkel?

– A többi pasival, akivel randiztál. Ugyan már, hány éves vagy? Huszonöt? – Huszonhét. Mire akarsz kilyukadni? – Huszonhét éves vagy, és higgyem el, hogy mindössze három pasival randiztál? Ugyan már, Lee, én sem most jöttem le a falvédőről. – Nem mondtam olyant, hogy mindössze három pasival randiztam. Sok randevúm volt. Úgy értettem, hogy csak három kapcsolatom volt. – Nem akarlak ismét félreérteni, úgyhogy próbálom tisztázni a dolgot. Azt mondtad, nem akarsz kapcsolatot, mert a kapcsolat elkötelezettséggel jár, és ha jól értelmezem a dolgot, ebből nem kérsz. A lány bólintott. – Nem értem, miről beszélsz. – Az ég áldjon, Nick. – A férfi arcán ismét elterült az a mosoly. Rosalie elnézte, amint a bal arcán elmélyül a gödröcske, és ahogyan a szem körül összeszaladnak a ráncok. Aztán szája furcsán megrándult, ajka fölfelé kunkorodott, s kinyílt annyira, hogy kivillanjon a vakítóan fehér fogsor. Tökéletes fogak, gondolta a lány, bár a jobb oldalon az egyik kicsit a másikra nőtt. Nem mintha bárki is észrevenné, aki nem figyel erre, vagy nem csókozik vele. Ahogyan ő tette. De mint minden más benne, ez is őrjítőén szexi, gondolta a lány. Milyen érzés volt, amikor a nyelve végigsiklott, és… Teljes testében megborzongott. – Lee, jól vagy? A hideg ráz. – Remekül vagyok. – A lány megdörgölte karját, és igyekezett visszafogni gondolatait. Aztán eszébe jutott, hol is tartottak. – Egyébként a…. szexuális kapcsolatra gondoltam. – Hát, ez aztán az ajánlat. – Ismét önelégült vigyor jelent meg az arcán, hátradőlt a székén, és felé fordult. Karját összefonva mellkasán átkozottul magabiztosnak tűnt. – Ezt nem mondtam… Tudod mit, felejtsd el, hogy bármit is mondtam. Ivott egy kortyot a kávéból, és megette a maradék desszertet. Rá sem nézett a férfira, de magán érezte a tekintetét. A szájához emelte

ujját, hogy lenyalja róla a cannoli krémet, de észbe kapott, és visszafogta magát, bár megőrjítette gondolat, hogy a szalvétába törölje a finom krémet. Kár érte! Éppen a szalvéta után nyúlt, amikor Nick elkapta a kezét. Remek, az ő keze is krémes lesz. Felfogni nem tudta, miként volt képes Nick úgy enni kézzel, hogy ne legyen utána ragacsos. Ezen rágódott, amikor Nick a szájához emelte kezét, és lenyalta róla a krémet. Szép sorban lenyalta mindegyik ujjacskát, s közben mindvégig mélyen a szemébe nézett. Hallott már olyanról, hogy pasik nyalogatják a lányok ujjait és lábujjait, és még különb dolgokról is. Nem volt már szűz, de mintha a pasik, akikkel együtt volt, mind ugyanabból a könyvből tanulták volna a szex művészetét. Hogyan menjünk el tíz perc alatt vagy még hamarább. És igyekeztek felnőni a feladathoz. Tíz perc sem volt. Nick nem kapkodott. Rosalie utólag meg nem mondta, mennyi időn keresztül nyalogatta az ujját, de nem lepődött volna meg, ha már csak a csont marad. És végül csak azért hagyta abba, mert bekukkantott Vinny, és szólt, hogy kifelé menet zárjanak be. Nick felsegítette Rosalie-t – és szüksége is volt segítségre. Annyira igyekezett elfojtani a zavarát, hogy két palack borral is végeztek ők ketten, és sambucával bolondították meg a kávét. Mintha elvarázsolták volna. Nick tartotta és mosolygott. Rosalie a menyekben volt. Egy férfi karján, hozzásimulva, főleg, hogy az a férfi olyan nagy, mint Nick. Kellemes meleg zsibbadtság öntötte el. Enyhén be volt csiccsentve. Talán nem is csak enyhén. A következő pillanatban egymáshoz simulva mozogtak anélkül, hogy bárhová is mentek volna. Nick olyan közel volt hozzá, hogy a lány a mellén érezte a rezgést, ahogyan a férfi halkan dúdolt. – Mit csinálunk? – Táncolunk. – Nick megcsókolta a halántékát, ő pedig a férfi vállára hajtotta fejét. – Bekúsztál a bőröm alá – énekelte Frank, Rosalie pedig magában kuncogott a hallatán. De akárcsak Frank, ő sem tudott ellenállni. Megcsókolta a férfit. Az ajka akkor ért a férfiéhoz, amikor a Night and Day dallama felcsendült, és el sem hagyta, csak amikor a dal már régen véget ért.

Nick szorosan ölelte, Rosalie pedig nem értette, hogy képes egy pasi így csókolni, és közben táncolni is. Ő maga alig állt a lábán. – Hazaviszlek. Legalábbis a szavaival ezt mondta. De a szemével egészen mást. – Magamévá teszlek. Hát ennyit a kettes számú szabályról.

4 Szia Vin, itt Nick. – Nick? Hány óra van? Öt? Ki halt meg? – Senki. Hogyhogy még nem keltél föl? – Kedd van. Keddenként Nino nyit. – Jaj, bocs. – Oké, most már fenn vagyok. Mit akarsz, és ki a fene horkol úgy melletted, mintha egy tehervonat várakozna? – Dave. – Ki a franc az a Dave? – Rosalie kutyája. – Aha, hát ezért suttogsz. El sem hiszem, hogy bárki is ágyba bújik veled ez után az első randi duma után. Gondolom, az öreg Sinatra még mindig szerencsét hoz. Na, és olyan dögös a csaj, amilyennek látszik? – Lee rendes lány. Nick már rég megfogadta, hogy semmi olyant nem tesz, amit másnap reggel megbánna. Bármennyire is kívánta az ínycsiklandó Rosalie-t és szeretett volna élni az ajánlattal, tudta, hogy nem viselné el azt a pillantást a lány szemében, amikor az rádöbben, hogy részegen hagyta, hogy ő éljen a helyzettel. Mi az, hogy hagyta? Valósággal könyörgött, hogy éljen vissza a helyzettel. És ezért beszélgetett inkább telefonon az unokatestvérével, pedig olyan erekciója volt, hogy zászlórúdnak is elment volna. És ez azóta így van, hogy levetkőztette és ágyba dugta a lányt, egyedül. – És csak, hogy tudd, Lee adta elő nekem az ő első randis szövegét. Ha nem lepődök meg annyira, esküszöm, jegyzetelek. Elképesztő a stílusa. – Ugyan már. Nyilván ismeri a híred, és fordított pszichológiával próbálkozik. Én is próbáltam Monával a trükköt, de nem vált be.

– Vin, ennek a lánynak fogalma sincs, ki vagyok. Tegnap csíptem fel hazafelé menet. Épp egy autómentővel voltam, és a kocsija lerobbant a pályán. Autószerelőnek gondol. – Na, ne szórakozz! – Komolyan, öreg! Szerinte csóringer vagyok. Remek. – Hát igen, remek látvány volt a lábadra tekeredve. – Vigyázz a szájadra, Vin! – Az a szerencséd, hogy Sonny nem kapta úgy telibe a műsort, mint én. – Igen, tudom. Nem gondolkodtam. – Meg nem tudta volna mondani, mikor veszítette el ennyire az önuralmát. Oké, volt az az eset Rich barátnőjével, de a francba, akkor még csak egy bepiált kissrác volt. Amikor egy dögös, idősebb nő azt ígéri egy tizenöt éves kamasznak, hogy bevezeti a csodák birodalmába, nem lehet nemet mondani. Nick nem utasította el Rich barátnőjét, és azóta is bánta. – Nézd Vin, tégy meg nekem egy szívességet. Lee kocsiját Mrs. Ragusa háza előtt hagytuk. El tudnád ma hozni a szervizbe? A kulcs a bárban van a pénztárgép fiókjában. – Persze, de sokba fog kerülni neked. – Oké, és most mire vágysz? Az új Chryslert akarod kikölcsönözni, vagy inkább a Mustangra buksz, amivel most járok. Nagyon menő! – Mi van a Viperrel? – Szó sincs róla, hogy vezethesd a Vipert. – Nem, de miért nem azzal jársz? – Ne feledd, hogy autószerelő vagyok. Nem járhatok Viperrel. – Rendben. Beviszem a kocsiját. Milyen járgány? – Sárga bogár. – Az ég áldjon, Nick, az lehetetlen. Nem láthatnak meg benne. – Kérd meg Monát. Ő élvezni fogja. Csajos kocsi. – Na, pont ettől félek. Amúgy is szeretne egyet. Ha vezetheti Rosalie-ét, akár már rendelhetek is neki egyet rózsaszínben. Eszembe nincs egy ilyen kicseszett játékautót vásárolni. Mért nem szólsz valamelyik srácnak a szervizben, hogy hozza el? – Nem lehet. Az egész cég erről beszélnie. Lefogadom, hogy Trudy már így is boldogan meséli mindenkinek, hogyan vitatkoztunk

tegnap este. Lee ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse a gumit meg a pótkereket, amit beraktam. – Tényleg? Független csaj, mi? – Még egy olyan csajjal sem találkoztam, aki nem akarta, hogy egy pasi a gondját viselje. Azt hittem, hogy a független nő mindössze városi legenda. Erre kiderül, hogy nem legenda, hanem púp a hátadon. – Beviszem a kocsit, de tényleg jössz nekem. Szóljál Ronnynak, hogy egy Chrysler 300C-t akarok, minden extrával. – Rendben. Nick visszatette a telefont a dohányzóasztalkára. Átlépett egy halom mindenfélén, amit a heverőről söpört le, hogy tudjon hová feküdni, és ment keresni egy aszpirint. Úristen, micsoda rendetlenség! Bekukkantott a hálóba, és megnézte, mi van Rosalieval. A lány még mélyen aludt, akárcsak Dave, a hangok alapján. Nick gond nélkül megtalálta a poharakat a makulátlan konyhában, bár magában szitkozódott, amikor csak aszpirinmentes fájdalomcsillapítóra bukkant. Öntött magának egy pohár narancslevet, lenyelt két tablettát és körülnézett. Fura. A konyhában akár a padlóról is ehetne, de a lakás többi részében mintha bomba robbant volna. Nem sok dolog tudta meglepni, ha nőkről volt szó, de Rosalie… úgy flúgos, ahogyan van. Visszament a heverőhöz és lefeküdt. Maga sem tudta, miért döntött úgy, hogy marad. Odébb tolta Dave-et a párnáról, és közben Rosalie járt az eszében, amilyen az éjszaka volt, mikor lefektette. A torkát köszörülve próbálta elűzni magától az ágyban fekvő Rosalie képét. A lány buja volt, érzéki, és ingerkedett vele, mikor ő mindent elkövetett, hogy viselkedjen valahogy. Az sem segített, hogy a lány fehérneműje egy eunuchot is kísértésbe hozott volna, és a lány jobban kitöltötte a ruhát, mint szabad lett volna. Megfordította a párnát, hogy elkerülje a kutyanyálat, és kínzó merevedésére fittyet hányva próbált aludni egy keveset. Rosalie úgy vélte, mindjárt meghal. De jobb is lesz, mert életben maradni még rosszabb. A feje lüktetett, a nyelve akár egy hosszú szőrű szőnyeg, olyan érzés volt a szájában. Amikor szemével

fókuszálni próbált, fájdalom hasított belé. Nem lett volna szabad meginni azt az utolsó pohár sambucát, de Nick olyan édes volt, ahogyan bárpincért játszva töltött! A kezével végigsimított a haján, és próbált visszaemlékezni, mi is történt az előző éjszaka. Arra emlékezett, hogy Nick megcsókolta – sokszor, és igazán, igazán jól. De az után az utolsó ital után mindent homály borított. Sejtelme sem volt, hogyan jutott haza, hogyan került ágyba egy szál melltartóban, bugyiban. Az is biztos volt, hogy Davenek komoly önuralmat kellett tanúsítania, mert őt sem vitte le sétálni tegnap este. Kikászálódott az ágyból. Szerencsére meg tudott állni úgy, hogy nem robbant szét a feje. Az már nem volt olyan szerencse, hogy egyenesen a tegnap viselt magas sarkúra lépett. Rájuk taposni még fájdalmasabb volt, mint bennük taposni. Lehet, hogy csodásan néz ki benne az ember, de viselni kész kínzás. Felnyögött. Vajon hol bujkálhat Dave. Nem találta sem a kutyát, sem a hálóingét. A hálóing végül meglett egy párna alatt. Belébújt, de közben másra sem vágyott jobban, minthogy visszabújjon a finom, meleg ágyba. Remélte, Dave nem bánja, hogy egyedül kell megöntöznie a kerti virágokat, mert ő nem érezte készen magát arra, hogy kimerészkedjen. Elment megkeresni szőrös barátját, és kettőt is talált. Dave a dupla szófa egyik oldalán feküdt, békésen megosztozva a párnán magával Nickkel, aki mintha mezítelenül aludna – bár sajnos nem lehetett biztos benne. A huzat, amelyet a szófa hátára dobott korábban, mindent elfedett derék alatt. Bármennyire is úgy érezte, hogy készen áll a hullakamrára, a férfi látványa felcsigázta a képzeletét. Az álomképek alakot öltöttek. Nick alakját. Maga sem tudta, milyen hosszan gyönyörködött a széles, domború mellkasban. A férfi izmai szikárak voltak, nem felfújtak, és sötét szőr húzódott lefelé a bordás hason keresztül az alá az átkozott takaró alá. Elképzelte, milyen érzés lehet beletúrni ebbe a finom szőrzetbe, a saját bőrén, a keblein érezni a férfi borostás arcát. És a száját. Hogy ez a férfi mire képes a szájával! Hangosan nyöghetett fel, mert Nick azon nyomban felébredt. Rosalie még senkit nem látott, aki ilyen gyorsan és teljesen ébren lett

volna. Lejjebb húzta hálóingét, hogy eltakarja a popóját, és hátrébb lépett. – Jól aludtál? – A férfi lelökte magáról a takarót, és felállt, háttal neki. Bokszeralsót viselt. A csudába, még egy csalódás. Nick nyújtózkodott, hogy hátán és vállán megfeszültek az izmok, aztán fölvette nadrágját, ingét, és felé fordulva úgy nézett rá, mintha várna tőle valamit. Ja… nyilván választ a kérdésére. – Igen, azt hiszem. – Ennél jobb nem jutott eszébe, tekintve, hogy semmire nem emlékezett. A férfi bólintott. Istenem, mit keres ez itt, és hogy képes így kinézni kora reggel? Törvényt kéne hozni az ilyesmi ellen. Nick úgy járt-kelt a lakásban, mintha ide tartozna. Nem kellett keresnie poharat a konyhaszekrényben, egyenesen a hűtőbe nyúlt vízért, és a mosogató fölé a fájdalomcsillapítóért. Mi a csoda! Ez a pasi felleltározta a lakást, amíg ő aludt? Nick mezítláb baktatott felé. Inge nyitva volt, nadrágja legfelső gombját nem gombolta be. Miután látta már ing nélkül, bokszeralsóban, Rosalie maga sem tudta, hogy megijedjen vagy örüljön, milyen mázlija van. Egy csepp háj nem volt ezen a férfin. Nem voltak megmarkolható zsírpárnácskák, hájacskák, semmi, csak bőr, csont és izom. A tökéletes pasi… leszámítva azt az erőszakos stílusát. De külsőre nagyjából tökéletes. Bárcsak ugyanezt mondhatná el önmagáról is. Ismét lejjebb húzgálta magán a hálóinget, majd Nick a kezébe nyomta a tablettákat. – Kapd be ezeket, és idd meg az összes vizet. Jobban leszel tőle. Ne félj, túléled a fejfájást, még ha most nem is akarod. Na tessék, már megint az a lekezelő viselkedés. Rosalie csak azért nem mondta, mert csakugyan szüksége volt valamire, amitől abbamarad az a kalapálás a fejében. – Kösz. – Rosalie a rövidke hallban a szobája felé hátrált. -Fel… felöltözök. – Lee? Semmire nem emlékezel az elmúlt éjszakából? Úristen, mit tettem! – Hát… ő… emlékszem rá, hogy vacsoráztunk, aztán volt az az utolsó sambuca, meg táncoltunk, és… – Hazajöttünk?

Rosalie a fejét rázta. Hiba volt, komoly hiba. Felnyögött, behátrált a szobájába, és becsukta magára az ajtót. Semmire nem emlékezett. Rosalie a fürdőszobába menet elhaladt a ruhásszekrénye előtt. Zuhanyozni akart, és egy kancsó kávéra, hogy kitisztuljon a feje. A tükör előtt vetett egy futó pillantást a tükörképére, és csaknem felsikoltott. Alapvetően nem volt hiú. Mindig igyekezett jól kinézni, de miután kisminkelte magát, nem púderezte percenként az orrát. Nem is értette, Nick miért nem rohant ki visítva a lakásból, miután így látta. – Megjegyezni: soha többé nem fekszem le úgy, hogy nem mosom le a sminket – nyögte. A világ leggyorsabb zuhanyozását adta elő, legalább öt percig súrolta a fogát, és közben mindvégig azt találgatta, hogyan viselkedjen, amikor sejtelme sincs, mi történt az éjszaka. Soha életében nem járt még így. Mire felfogta, hogy nem tudja elleplezni a tényt, hogy fogalma sincs a történtekről, már fel is vette az egyetlen tiszta kosztümöt, amit a szekrényben talált. Az agyába véste, hogy hazafelé jövet majd ugorjon be a tisztítóba. Nem tudta, mit tett, de felkészült rá, hogy amikor megtudja, igencsak zavarban lesz. Eszébe jutott, hogy az étkezőrészben hagyta a cipőjét. Elképzelte az asztal alatt…. az asztal alatt, amelyet levelek, újságok, és a postára viendő borítékok borítanak. Mindaz, amire valahogy soha nincs ideje. A francba! A lakás egy csatatér. Mikor is rakott rendet utoljára? Nem tudta volna megmondani, pedig igen jó memóriája volt. Vagyis nagyon, nagyon, nagyon régen történt. Órákat adhatna a leányiskolában, hogyan kell lenyűgözni egy férfit. Az első randin veszekedj vele, lehetőleg nyilvános helyen, kapjon rajta valamelyik családtagja, amint a lábán vonaglasz, ja, és ne felejtsük el a lényeget: rúgjál be annyira, hogy neki kelljen hazafuvaroznia. De a dolog nem ér véget az ajtónál… Valahogy arról is gondoskodnod kell, hogy bejusson a disznóólra emlékeztető otthonodba. íme, a recept. Mindig beválik. Sem Nicket, sem Dave-et nem találta. Hála istennek az ideiglenes haladékért, bár lelkifurdalást is érzett. Szegény Nick, nem elég, hogy őt hazahozta, még a kutyát is sétáltatja helyette.

Bíborszínű papucsba bújt, és nekilátott rendet rakni a lakásban. Aztán észhez tért. Nick amúgy is látta, milyen rendetlenség van, és annyi idő alatt, amit lent tölt a kutyával, lehetetlen észrevehető változást elérni. Legalább egy rakodógép, vagy egy hadsereg kéne. Inkább arra fordítja ezt az időt, hogy próbálja eltüntetni a túl sok alkohol és túl kevés alvás nyomait. Na és leplezni a zavarát. Ehhez is minden segítségre szüksége van. Épp végzett a szempillafestékkel, amikor Dave úgy tíz perc múltán berontott a fürdőszobába. Rosalie igyekezett nem pislogni, nem kiszúrni a szemét. Nem is volt könnyű ezen a napon. A feje egy ütemben lüktetett azzal, ahogyan Dave lelkesen csóvált farka nekiütődik a beépített fogasnak. Mintha egy nagy mély dob szólt volna. Adott egy puszit Dave fejére, beletúrt a szőrébe, és kiment a konyhába a kutya után. Nick a közeli pékségből, Fiorentinótól hozott kávét és péksüteményt. Rosalie vetett egy pillantást a dobozra. Mit is tehetett elmúlt éjjel, amivel kiérdemelte a reggelit… Na és a kávét. Igen, Nicknek volt érzéke a süteményekhez illetően, ahogyan amúgy is maga volt a tökéletes férfi. És nézzünk csak szembe vele, komoly jó pontokat érdemel az a pasi, aki kávét hoz neki. Kávé és csoki volt a két gyengéje, és Nick mindkettőt hozott. Minden valamirevaló férfinek tudnia kell, hogy egy nő bugyjja alá a leggyorsabb út a csoki és egy törvényes serkentőszer, a kávé kombinációjával vezet. Hmm, lehet, hogy mégsem csináltam semmit, gondolta. Legalább semmi szexuálisát. Ha igen, Nick most nem teperne ennyire. Háborúban és szerelemben mindent szabad. De miért pont Fiorentinót kellett megtalálnia Brooklyn összes péksége közül. Mrs. F. és Rosalie anyja együtt jártak az Erasmus Főiskolára. Ez az iskola nem csak legendás zenészeket nevelt, mint Paul Simon, Barbara Streisand és Neil Diamond, hanem legendás pletykafészkeket is, akiknek a világon sehol nincs párja. Megszólalt a telefon. Meg sem kellett néznie a kijelzőt, anélkül is tudta, hogy az anyja az. Zsigerből érezte. Ahogyan az sem volt kétséges, hogy Mrs.

Fiorentino szolgálta ki Nicket, és már hívta is mamát, ahogy a férfi kilépett a boltból. Inkább evett volna patkánymérget, minthogy az anyjával beszéljen, de a csörgést hallgatni még rosszabb volt. Ráadásul azt sem akarta, hogy Nick hallja, milyen üzenetet hagy az anyja a rögzítőn. – Jó reggelt, anya, Nick felé fordult, és szemöldöke felemelkedett. – Rosalie Angelina Ronaldi, szégyellheted magad! Köpsz a családod jó hírére. Egy nappal az után, hogy összetöröd egy derék fiatalember szívét, máris lefekszel egy jöttmenttel. – Anya, ez nem a legmegfelelőbb idő. – Nick a kezébe nyomta a kávét, és mosolygott. Rosalie ivott egy erőt adó kortyot, anyja pedig folytatta az előadást. – …hogy az én lányom egy ilyen hálátlan puttana! Hálát adok a sorsnak, amiért szentéletű anyám halott, az Isten nyugosztalja, mert ha látná, miként viselkedsz, az vinné el rögtön. Hidd el nekem, hogy forog a sírjában. – Anya, most nem érek rá beszélgetni. Mennem kell dolgozni. – Ha este átjössz vacsorára, talán beléd tudok csepegtetni egy kis józaneszet. Talán Joey Manetti megbocsát, és visszafogad. – Sajnálom, de nem lehet, anya. Randim van. – Kivel? Azzal a semmirekellővel, akitől így felvágták a szád? Azzal a naplopóval, aki a Fiorentino pékségben vesz neked kávét és reggelit? Aki még csak nem is borotválkozik? Ezzel a cafonéval? Fontosabb neked, minthogy kibékülj a családoddal? – Anya, elutasítottam Joey-t. Te is ezt tetted volna, ha hallod. Ennek semmi köze a családhoz, te is nagyon jól tudod. És nem kell kibékülnöm senkivel, és inkább halok meg vénkisasz-szonyként, minthogy Joey Manetti felesége legyek. Rosalie a kávéját kortyolgatta, amíg anyja elmondott egy imát a Szűz Máriához. Aztán az anyja sóhajtott. – Ez a cafone otthont ad neked, gyermekem? Olyan okos vagy a diplomáddal és a nagy irodáddal. Gondolkodj csak azon, mit teszel, Rosalie. Gondolkodj keményen. És az ég szerelmére, menj el gyónni. – Elmegyek. Viszlát, anya

Nick időközben az étkezőasztalnál szorgoskodott. Középen péksütemény volt, és pohárban narancslé. Rosaiie-t még egyetlen férfi sem szolgálta ki. Most már biztos volt benne, hogy semmit nem tett, amihez köze lett volna bármelyik szabálynak, vagy bármelyik testnyílásnak. Elég biztos, hiszen Nick egyáltalán nem átlagos férfi. Nem, ezt nem lehet rá mondani. Nick kihúzott egy széket, és levett róla egy tamponos dobozt. Lesegítette Rosalie-t a székbe, és a tamponokat az asztalról lesöpört holmik tetejére tette. Vajon a zavarba bele lehet halni? – Mangia tutto. Edd meg, jobban leszel tőle. Fura volt, ahogy Nick ott ül vele szemben az asztal túloldalán. És intim. Ugyanolyan szokatlan volt Dave-nek is, mint neki. Soha, egy férfi sem töltötte nála az éjszakát. Ha valamilyen okból mégis az ő lakásán kötöttek ki, mindig leléptek a kötelező öt perc ölelkezés után. Nem mintha bánta volna. Ki akar egy pasival aludni, aki horkol, és magának igényli az egész takarót? Arról a rémálomról nem is beszélve, hogy osztozni kell vele a fürdőszobán. Ha közte és Nick között volt szex, a férfi miért töltötte a kanapén az éjszakát? Nincs az a férfi, aki otthagyná a kényelmes ágyat a heverő kedvéért, ha nem muszáj. Rosalie belekortyolt a narancslébe. – Köszönöm a reggelit. – A legkevesebb, amit tehetek. A második korty narancsdzsúsz cigányútra ment. Rosalie elvörösödött, de nem csak a köhögési rohama miatt. Az a piszok Nick, pedig nagyon is jól tudta. Rosalie nem ok nélkül nem engedte, hogy egy férfi is itt töltse az éjszakát. Lélegzetét viszszatartva igyekezett most elállítani a köhögést. – Na és, mi lesz a program? Rosalie ivott egy korty kávét, és kitörölte a könnycseppeket a szeméből. Hát ez remek, most már csupa szemfesték lett a szalvéta. – Tessék? Nick lenyalta ujjáról a krémsajtot, s ezzel illetlen emlékeket ébresztett a lányban. Csakis illetlen emlékei voltak az elmúlt estéről. A fene ebbe a pasiba! – Mi lesz a program azon a randin, amiről anyádnak meséltél? Tudod, azzal a cafonéval, akivel háltál. A bunkóval, aki nem borotválkozik, és aki miatt annyira kinyílt a csipád.

Nick szeme ördögien csillogott. Átkozottul élvezi, nem kétséges. – Soha nem mondta anyád, hogy nem illik hallgatózni? – Rosalie gunyorosnak akart hallatszani, és ez egészen mostanáig könnyen ment neki. De most még ő is duzzogónak, sőt nyafogónak hallotta magát. Rosalie egy fekete csokoládéval borított fánkot választott, és amikor beleharapott, kellemes meglepetés érte. A fánk bajor krémmel volt töltve. – Ha jól emlékszem, nem mondta egyszer sem. De ne aggódj, Lee. Mondtak rólam rosszabbat is. Amellett anyád semmi olyant nem mondott, ami nem lett volna rám igaz életem valamelyik szakaszában. – Igen? Nick kiitta a dzsúszt, és megtörölte a száját. Elmosolyodott. A csudába. Tökéletesen tudja, hogy neki sejtelme sincs, mi történt az utolsó sambuca után. – Ne nézz olyan ijedten. Gentleman voltam. Vagy nem emiatt tűnsz olyan zavartnak? – Nem igazán. És tényleg… – Újra harapott a fánkból, próbált úgy viselkedni, mint akit mit sem érdekel a dolog, és csak úgy társalog. – Mi tényleg? – Csakugyan igazi úriember voltál? – Nem. Egy igazi úriember elfordult volna a helyemben, de melyik pasi tette volna meg. Azt nem mondtam magamról, hogy szent lennék, Lee, de az is biztos, hogy a másik csapatban sem játszok. – Kis szikrák táncoltak a szemében. – Mellesleg szép a fehérneműd. Rosalie dacos tekintettel állta a férfi pillantását. Legalábbis remélte, hogy dacosnak tűnik, és nem az süt róla, mennyire zavarban van. Ez a férfi levetkőztette, és látta mezítelenül. Jó, nem mezítelenül, hanem melltartóban és…. Úristen, tangabugyit viselt. Vagyis Nick mindent látott. Rosalie ugyanolyan naiv tudott lenni, mint a lányok többsége, de még ő sem hihetett abban, hogy Nick valahogyan nem látta a popóját. Ez olyan lenne, mintha a Staten Island kompon utazva nem venné észre a Szabadság-szobrot.

Nick túlságosan is jól mulatott a rovására, ezért hát hozzávágta a szalvétáját. Dave felugatott, és a hangra ismét Rosalie fejébe hasított a fájdalom. Az arca megrándult, de azért megpaskolta a kutya nagy fejét, hogy megnyugtassa. Megvakargatta a füle mögött, és a kutya boldogan nyögdécselt. Nick határozottan féltékenynek látszott. Helyes. – Ugyan, Lee, nem eszik olyan forrón a kását. Nem vettem le rólad mindent, csak majdnem. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy semmire nem emlékszik. Általában, ha levetkőzött egy pasi előtt, és vállalta, ami ezzel jár, hogy zavarban van, egy kis élvezet is járt a dologgal. Nem túl sok, az ő tapasztalata szerint, de néha azért így is megérte. Nem esett nehezére elképzelni, mennyire élvezte volna a dolgot Nickkel. A férfi pedig úgy nézte, mint aki olvas a gondolataiban. Rosalie biztos volt benne, hogy így is van. A férfi pillantása Rosalie mellére siklott. A lány követte a pillantását, és látta, hogy melltartója egyáltalán nem leplezi, hogyan reagált az álomképekre. Gyorsan összefonta karját. – Akkor sem tehettem volna többet, ha akarok. – A férfi a kutya felé biccentett. – Komoly őrséged van. Hazahoztalak, segítettem neked levetkőzni, és ágyba dugtalak. Arra alig volt időm, hogy elvegyek egy párnát, Dave máris morogni kezdett. Valósággal kiterelt a szobából. – Szerencsés vagy, hogy ezzel megúsztad. Joey-t mindig szét akarta marcangolni. – Nem tréfáltál? Joey csakugyan megkérte a kezed? – Nem sok kerülte el a figyelmedet, amíg anyámmal beszélgettem? A férfi arcán ismét megjelent az önelégült mosoly. A fejét rázta. – Szóval benne vagy? – Miben? – Hogy járunk? Szóval járnak. Mikor is történt a dolog? – Miért is ne? – Helyes. Akkor hétkor érted jövök. – A fenébe is, te aztán nem gatyázol!

Nick felállt, odébb tolva a kutyát az útból. Rosalie fölé hajolt, kezét a szék karfájára támasztotta, orruk csaknem összeért. – Általában elérem, amit akarok. Rosalie úgy döntött, nem kérdezi meg. De a férfi olyan közel volt, és sütött belőle a másnap reggeli, borostás érzékiség. Na és az a kék szempár! A lány tehetetlenül zuhant a csapdába. Bajban volt. – Na és most mit akarsz? – kérdezte, s alig ismerte meg a belőle feltörő rekedtes hangot. – Téged. Nick a tenyerébe fogta a lány arcát, és úgy nézte, mintha tanulmányozná. Aztán hosszú másodpercek múltán az ajka súrolta az övét. Megcsókolta. Puhán, finoman, csábítón. Majd lassan elmélyült a csók, de csak a nyomás a száján. Nem cikáztak nyelvek, nem tapogatóztak a kezek, csak az ujjak túrtak a hajába, és simogatták a fejbőrét és a nyakát. És most rátalált egy olyan pontra, amely valósággal riadót jelzett a lány testében. Majd a csók igazi lélegzetcsere lett, lassú, és érzéki, kitárt szájú összefonódás. Mintha örökké tartott volna, és amikor végre a nyelvével Rosalie alsó ajkához ért, a lány szinte robbant. Ilyent még nem élt át soha. Ennek a férfinak könyvet kéne írni a nők javára. A lány felnyögött a tehetetlenségtől, és keze már mozdult is, hogy átkarolja a férfit, de Nick keze a vállára tapadt, nem engedte mozdulni. Aztán a csók véget ért. Rosalie kinyitotta szemét, és próbált a férfiéra fókuszálni. Az pedig szürkére váltott, akár az ég egy heves vihar előtt. Nick, mintha mi sem történt volna, visszament székéhez, Rosalie zavartan, kábán ült a helyén. Eltartott néhány pillanatig, mire összeszedte magát, már amennyire éhesen, másnaposan bárki is összeszedheti magát. A szája még mindig bizsergett – ami azt illeti, testének nagy része bizsergett. Rosalie szeretett volna rájönni, mi történt. Nick vígon miért húzódott el? Hogyan lehet, hogy így csókolta, aztán érzéketlen maradt a kettejük közti leplezetlen szexuális feszültségre? Legalábbis a viharos pillantást leszámítva. Nick hátratolta székét, megzavarva a lány elmélkedését. – A Broadway Expresszel mész be? Rosalie bólintott.

– Elviszlek a megállóig. – Kösz. – Van még valami dolog Dave-vel? Dave? Ki is az? Ja, Dave… – Meg kell még etetni. Nick felemelkedett. – Hol van a kutyakaja? – A kertre néző ajtó mellett, de nem kell ezzel… – Mennyit eszik? – Három mérőkanállal. A férfi biccentett egyet, és kiment a szobából. – Idd meg a dzsúszt – szólt még vissza. Nick eltűnt, és a kutya hallva a padlócsempéhez érő rozsdamentes tál hangját, felpattant és száguldani kezdett kifelé. Rosalie magában azon imádkozott, hogy Nick elég gyors legyen, és eltűnjön az útból, mielőtt a kutya odaér és átszáguld rajta. Egy nyögést hallott. Nem tudta megállapítani, Nick az vagy Dave, de akárhogy is, szegény Nick nem sietett eléggé. – Mikor kapott utoljára enni? A szó szoros értelmében feldöntött. – Henryt, a szomszédomat kértem meg, hogy etesse meg tegnap este. Ő eteti és sétáltatja Dave-et, amikor nem érek haza. – Rosalie felállt, és kivitte a tányérokat a konyhába. – Na és ez a Henry egy tinédzser? – Nem. Grafikai tervező. Miért? – Öreg grafikai tervező? – Nem. Velem egykorú… – És kulcsa van a lakásodhoz? – Naná. Gondolod, hogy Dave engedi be? De miért érdekel ennyire a szomszédom? – Nem érdekel. – Biztos vagyok benne, hogy Wayne, Henry társa ennek nagyon fog örülni. Ha Henry csak egy pillantást vet egy másik pasira, Wayne idegbajos lesz. Nem is tudom, Henry hogy viseli. Mintha villanykörte gyúlt volna ki Nick fejében. Mi ez a birtokló hajlam a férfiakban? Néhányszor csókolóztak, és Nick máris a

lehetséges vetélytársakat ellenőrzi? Rosalie tudta, hogy haragudnia kéne, de a benne lévő lány mindössze sóhajtott. – Indulhatunk? Hát ennyit a meleg bizsergésről, amelynek emlékét még nagyon is őrizte. Nick felsegítette rá a kabátját, egy esernyőt dugott a táskájába, és kikísérte az ajtón. Vajon ebédpénzt is nyom a zsebébe? Rosalie már csaknem megkérdezte, amikor feltűnt neki valami. – Hol a kocsim? – A szerviznél. Nem voltál olyan állapotban, hogy vezethess. – Ő… Rendben. És köszönöm, hogy hozod a táskámat. A férfi kinyitotta a fehér, lehatható tetejű Mustang ajtaját. Rosalie beült. Az út a metróig alig néhány sarok volt. Amikor megálltak a metróállomásnál, a lány kikapcsolta övét, és a kilincs után nyúlt. De Nick kezét érezte a tarkóján. A férfi magához húzta és megcsókolta. Erős borostája smirgliként súrolta a lány bőrét, de az ajka bársonyosan puha volt. A szorítása gyengéd, ám a csókja vad. Rosalie állta; ujjai a férfi hajába túrtak, megfeledkezett arról, hogy elkésik, megfeledkezett Gina faggatózásáról, mindenről, csak ő és Nick maradt a kocsi bűvkörében. Magába szívta Nick illatát, az új autó bőrének szagát, érezte a férfi nyelvének érintését, a száját, a fogai élességét, ahogyan a borosta a bőrét éri, és ahogyan a karja magához öleli. Valósággal lubickolt benne. Még jobban a férfihoz simult, de az elhúzódott. Nick gyengéden, ám határozottan fogta a kezét, s eltolta magától. Rosalie még mindig kába volt a csóktól. Lehet, hogy ennek a pasinak egész csókkatalógusa van? Mindegyik más volt, ám mindnek ugyanaz volt a hatása. A férfi ezzel szemben úgy váltott át forró ölelésből közömbösre egy pillanat leforgása alatt, hogy az határozottan idegesítő volt. – Hét körül érted jövök. A lány bólintott, s míg a férfi átnyúlva rajta kinyitotta az ajtót, felvette a táskáját. Egyetlen szót sem volt képes kinyögni. – Ha bármire szükséged van, hívjál. Tudod a számom. Rosalie ismét bólintott. Úgy érezte, kell tennie valamit. Mögöttük egy taxi dudált… Igen, mennie kell.

Micsoda változás egyetlen nap alatt. Az egyik nap a világ legsértőbb házassági ajánlatával néz szembe, másnap a legdögösebb pasival randizik, akit csak bokszergatyában látott. Beleértve a Calvin Klein alsónemű modelleket is. Kicsusszant a kocsiból, s az ajtóba kapaszkodott. Mintha csak azt hitte volna, hogy amint becsukja, összerogy. Bele tellett néhány másodpercbe, mire kapcsolt. Akkor viszont azonnal felbotorkált a járdára. Nick is látta a műsort, amit rendezett, és rá is kacsintott, mielőtt elhatott volna. De Rosalie immár túlságosan is megdöbbent ahhoz, hogy igazán zavarba jöjjön. Nick már megint ezt tette vele. Azt mondta, általában eléri, amit akar, és igaza volt. Megbeszélték a randit. De ennél többet akar. Bizony, micsoda változás egyetlen nap alatt. Úgy érezte, hihetetlenül szerencsés, a randa másnaposságot leszámítva. Ő is többet akart egyetlen randinál. Azon kapta magát, hogy munkába menet énekel. – Ma este, ma este, ma este.

5 Amikor kilépett a liftajtón, Gina már várta. – Valaki jól mulatott tegnap – dalolta. Pont ezt a hangsúlyt nem akarta Rosalie hallani. Mély lélegzetet vett. Úgy döntött, ideje megfuttatni Ginát. Néha megvannak az előnyei a tizenöt centis magasságkülönbségnek. Gyors léptekkel elindult a folyosón. – Tudja, mikor alszom. Tudja, mikor vagyok ébren. Tudja, mikor érzem magam jól vagy rosszul…- dalolta ő. Aztán abbahagyta az éneklést. – Átkozottul bosszantó. Gina követte. Nem volt jó gyalogló. A melle úgy himbálózott, hogy csoda, hogy nem takarta el a szemét. – Ó, szóval macskajaj! – lihegte befordulta a sarkon az irodájuk felé. – Alig várom, hogy halljam. Én is ittam néhány pohárral, de nem vagyok másnapos, és te kétszer akkora vagy. – Kösz, hogy kiírod a hirdetőtáblára. – Rosalie haragos tekintettel nyitotta ki az ajtót. – Azt hittem, a kocsidért mész. – El is mentem. – Rosalie az utolsó korty tejeskávét is felhajtotta. Semmi nem tudja annyira növelni asszisztense bosszantó képességét,

mint egy kis koffein. Gina becsukta az ajtót maga mögött. Kár, hogy mindketten az ajtó ugyanezen oldalán voltak. – Na, öntsd ki magadból. – Gina kényelmesen elhelyezkedett az íróasztallal szembeni bőrfotelben, lerúgta magáról a cipőjét, s egyik lábát maga alá húzta. így magasabbnak tűnt. Rosalie viszont elővette azokat a dossziékat, amelyeket előző este nem volt módja áttanulmányozni, és munkához látott. – Gina, rengeteg munkám van, fel kell készülni a költözésre. – Már intézkedtem. Komputereket rendeltem, azokat beszerelik, rendeltem kartondobozokat, és felfogadtam egy költöztető céget, hogy vigyék át az iratokat. Egyetlen dolgot nem tettem meg, nem derítettem föl a környéket, hol vannak jó éttermek és bárok. Hála nekem, egyáltalán nincs most sok dolgod. Szóval, mit műveltél tegnap éjjel, és kivel? – Miből gondolod, hogy voltam valakivel? – Hm… talán abból, hogy ki van dörzsölve az arcot. Bár lehet, hogy csak lesültél. – Mi a csudáról beszélsz? Gina homlokán összeszaladtak a ráncok, szeme réssé keskenyedett, úgy tanulmányozta, mintha kisbetűkkel volna Rosalie arcára írva a válasz. Ha Gina így folytatja, már harmincéves kora előtt botoxkezelésre lesz szüksége. – Valósággal ragyogsz. Úgy ragyogsz, mint amikor elönt a vágy. Úgyhogy ne sumákolj, és áruld el a nevét. – Nick. – Milyen Nick? – Nick, az autószerelő a Romeo szervizben… na jó, ő a szervizfőnök. Elhívott vacsorázni. – Nem is nézett Gina szemébe. Nem volt szüksége bátorításra. – És? – És jól éreztük magunkat. – És? És jól éreztük magunkat. Amikor Rosalie összeszedte annyira a bátorságát, hogy felnézzen, Gina már egészen a szék szélére húzódva, előrehajolva figyelt. A csudába!

– És? – És Dave kedveli. – Akár vállalhatná is az elkerülhetetlent! Az lehetetlen, hogy ennél rosszabb legyen a helyzet. – Hazavitted? – Hát, ő vitt haza engem. Egy kicsivel többet ittam a kelleténél. – Mennyi ideje ismerjük egymást, Rosalie? – Csaknem négy éve. – Azóta egyszer sem láttalak másnaposan, és nem tudok arról, hogy bármelyik pasidat is bemutattad volna Dave-nek, legalább is azután a szerencsétlen eset után. Ami azt illeti, olyant sem láttam még, hogy ki lennél dörzsölve. Megszegted a második szabályt is? – Nem. – Rosalie a fejét rázta, de azonnal meg is bánta. Mély lélegzetet vett, hogy visszafojtsa a hányingert. – Nick a heverőn aludt. – Hát persze… – Ha nem hiszel nekem, az a te dolgod. A sajnálatra sem tartok igényt. – Hát ez meg mit jelentsen? Rosalie az asztalra támasztotta könyökét, a tenyerébe temette arcát, és masszírozni kezdte ujja hegyével a homlokát, hátha ez elmulasztja a fejfájást. – Nick elvitte sétálni Dave-et, és közben megállt reggelit venni Fiorentinónál. Mrs. F. felhívta anyámat, anyám pedig rögtön hívott engem. – Unott hangon mesélte mindezt, mintha csak a bevásárlólistát mondaná fel, de ez sem segített. Gina szeme elkerekedett, és ragyogott, akár a jelzőfény. – Ó, hogy nem lehettem légy a faladon. – Hát, Nick olyan volt. Hihetetlenül jó füle lehet, mert szó szerint visszamondta az anyámmal folytatott beszélgetésem több részletét is. – Rosalie kihúzta íróasztala felső fiókját, hátha talál benne valamit, ami megszünteti a lüktető fejfájást. A masszírozgatás nem segített. Gina kikacsázott az irodából, és egy palack vízzel, meg néhány tablettával tért vissza. Rosalie-nak elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy tudja, a kihallgatás még nem ért véget. – Cián? – kérdezte. – Csak szeretnéd! – Gina a kezébe nyomta a gyógyszert.

– Gyűlölöm a gyógyszereket. Már amúgy is bevettem hármat, de hiába. – Aszpirin koffeinnel. Tökéletes megoldás másnaposságra. Rosalie a szájába tette a tablettákat, és leöblítette őket fél üveg vízzel. – Kösz. – Na és hogy néz ki ez a Nick? – Hát, magas, erőteljes, olasz, olyan Jude Law fazon, hasonló kék szemmel, pazar mellkassal, hihetetlen seggel. – Úgy tűnik, a fizikai vonzalom már megvan a szerelemhez. Na és milyen a személyisége, és mennyire okos? Nem tuskó? – Nem. Értelmes és jó humorú. Jól éreztem magam vele. – Amint azt a kidörzsölt arcod is mutatja. Csak nem vagy már megint szerelmes? – Hogy lehetnék már megint szerelmes, amikor eddig sem voltam? Gina még közelebb húzódott a széken, lábát erősen megvetette a padlón, mint aki ugrásra készül. Egész teste megfeszült, s úgy nézett ki, mint aki csak a visszaszámlálásra vár. Tíz, kilenc, nyolc… Rosalie tudta, hogy ideje fedezéket keresni. – Biztos vagy benne, hogy nem nős? Megnézted, nincs-e árulkodó fehér csík a gyűrűs ujján? – Vinny unokatestvére éttermébe vitt. Nem tette volna, ha nős. – Hol lakik? – Nem is kérdeztem – vont vállat Rosalie. – Szóval nem kérdezted. Oké, akkor azt mond meg, mi a vezetékneve? Vagy azt sem kérdezted? – Elfelejtettem. Talán Di Nicola. Ha jól emlékszem, az unokatestvérét így hívják. – Lefekszel egy férfival, akinek még a nevét sem tudod? – Nem feküdtem le vele. A heverőn aludt. – Ez csak játék a szavakkal. Tőled akár meg is erőszakolhatott volna. – És ha ezt akarja, sokat segített volna, ha tudom a teljes nevét? Gina felállt és belebújt a cipőjébe. A francba, ez azt jelenti, hogy mindjárt fel-alá járkál. Márpedig Rosalie gyűlölte, amikor ezt teszi. És Gina már rá is kezdett… csípőre tett kézzel, enyhén görbe háttal

parádézott Rosalie íróasztala előtt. A szokásosnál is jobban kiálló popsijával miniatűr Jennyfer Lopezre emlékeztetett. – Hogy bízhatsz meg ennyire bárkiben, Rosalie? Hát hiába beszéltem? Hiába meséltem arról a sok helyes lányról, akit Sam az East Riverből halászott ki? Rosalie nem is próbálta követni tekintetével Ginát. Annyi energiát sem érzett magában, hogy a szemét mozgassa. – Gina, amióta a testvéred hozzáment egy gyilkossági nyomozóhoz, azóta az erőszakos halál a mániád. Nem vagyok idióta. Az étteremben találkoztam vele, és tudom róla, hogy szervizvezető Rómeónál. – És azt honnan tudhatod, hogy nem csempészett-e be valamit az italodba? – Szállj már le róla, Gina! Nick rendes srác. – Hát jó, de aztán nem hibáztass, amikor kiderül róla, hogy nős, hat gyereke van valahol Long Islanden, és sorra erőszakolja a lányokat. – Gina morgott valamit spanyolul, és kiviharzott, becsapva maga mögött az ajtót. Rosalie arcizmai összerándultak. Sem a társalgás, sem az ajtócsapkodás nem segített a fejfájásán. Akárhogy is nézzük, rohadtul érezte magát. Nick Rosalie házával szemben parkolt le a Mustanggal az utcai lámpa fényében. Hiányzott a Viper, a saját kocsija. Leállította a motort, és azon tűnődött, vajon olyan jó ötlet-e Rosalie-val tölteni az estét. Tény, hogy a lány azt mondta, nem akar komoly kapcsolatot, és kinézésre tökéletes playmate a csaj – egyszerűen nincs rá jobb szó. De az is tény, hogy a nők mindig azt mondják, amit hallani akar. Csak az a különbség, hogy ez alkalommal Rosalie előbb mondta, mint ő ezt elvárta volna. Érdekes. Egy gondolat mocorgott elméje mélyebb rétegeiben, de nem tudta szavakba önteni. Inkább érzet volt talán, várakozás. De nem olyan várakozás, amelyet akkor érzett, amikor egy újabb céget kebelezett be, vagy amikor az előzetes mérlegeredményeket várta. Ez jobban felkavarta a belsőjét, idegesítette. A puszta gondolattól, hogy ideges, megdöbbent. Rosalie-ben volt valami, ami megkülönböztette a többi

lánytól. Vagy talán csak ő érzi magát másként, amikor vele van? Nem szokott ahhoz, hogy ne tudjon olvasni a saját elméjében, és egyáltalán nem tetszett most neki a dolog. Lehet, hogy némi időbe telik majd, de a végére jár a dolognak. Tenyerével megdörzsölte arcát és kiszállt a Mustangból. De legalább jól érezte magát a ruhában. Az, hogy most valaki más, azt is jelentette, hogy nem kell megfelelnie semmilyen képnek, semmilyen elvárásnak. Remek volt megszabadulni az öltönytől és nyakkendőtől. Lehajtotta ingujját és belebújt öreg bőrdzsekijébe, mielőtt felsietett Rosalie bejáratához a lépcsőn. Csöngetett, és a lány beengedte. – Nyitva, gyere – hallotta a hangját a kis hangszórón át. Vajon mi járhat most az eszében? Még csak meg sem kérdezte ki az, máris kinyitotta az ajtót? Nick elhaladt egy pasi mellett, aki a leveleit halászta ki a postaládából, végigvonult a folyosón, és azzal a gondolattal hatolt be a lakásba, hogy kioktatja a lányt a biztonságról. – Hogy gondolod azt, hogy… Dave mordult egyet és ugrott, nekiszögezve Nicket a csukott ajtónak. A hatalmas tappancsok kipréselték belőle a levegőt, és a férfi levegőért kapkodott. – Jaj, bocsánat, Nick – rohant oda Rosalie, és elkapta a kutya nyakörvét. – Fekszik, Dave. Hát nem emlékszel Nickre, öregfiú? Ő adott enni neked ma reggel. A csudába! A csaj remekül nézett ki. Rúzsvörös, belebújós szvettert viselt, és Nick ujja bizsergett, hogy levegye róla. Valamilyen szatén és csipke fehérnemű felső része látszott ki alóla, amely kiemelte csípőjét, izzadt szexcsata, és letépett ruha hangját idézve a férfiben. Fekete farmerjában hosszú volt a lába, és forró, akár egy nyári nap. A farmer alól rózsaszínre lakkozott lábkörmök kukucskáltak ki. Nick a torkát köszörülte. – Szia. A lány rámosolygott, és Nicknek erőt kellett vennie magán, hogy el ne kapja, és ne csókolja úgy, ahogyan az egész átkozott nap során vágyott rá. De nem teheti. Úgy tűnne, mintha teljesen természetes volna, hogy állandóan csókolni akarja. Feltételezte, hogy a többi pasi így volt vele, de ő nem ilyen. A barátnőivel soha nem fogta el a vágy, hogy megcsókolja őket találkozáskor. Inkább azok csókolták meg őt.

Nick soha nem értette. Felkennek magukra egy vagon rúzst, aztán megcsókolják. A vége mindig az volt, hogy törölgethette az arcát, remélve, hogy lejön az összes rúzs róla. Rosalie a szvetter színére sminkelte száját, fényes vörös volt, de Nick most először egyáltalán nem bánta volna, ha rúzst törölget az arcáról. Attól a pillanattól fogva csókolni akarta Rosaiie-t, hogy először megpillantotta, és azóta is folyamatosan – még reggel is, amikor elég zöldnek tűnt. De most annál jobban nézett ki. Sötét szeme ragyogott, egyáltalán nem olyan tompa fényű, mint ébredéskor. Göndör haja szexin kócos volt, akár reggel, amikor Nick arra ébredt, hogy a lány nézi. Olyan látvány volt hálóingben, hogy Nick agyában szinte más sem járt egész nap. Ez, és Rosalie látványa hálóing nélkül. – Szia! – Nick csak állt és bámult rá. Most mit tegyen? Csókolja meg? Ugyan már. Az túlságosan is olyan lenne, mintha ő teperne, „szia drágám, üdv idehaza” stílusban. Az odébb lökött rozsdamentes acél hangja törte meg a csendet. Dave a maga módján közölte, hogy éhes. Rosalie úgy gondolta, Nicknek kellett volna mondani valamit. Lehet, hogy a férfi ugyanezzel a dilemmával küzd: csók vagy nem csók? A lány úgy gondolta, ideje visszavonulni és újrarendezni a sorait. – Ő… megetetem Dave-et, és indulhatunk. – Nem kell sietnünk. Rosalie hátrasimította haját, és mezítláb kivonult a konyha mögötti alkóvba, amely kamraként is szolgált. Igazán rendet rakhatott volna a lakásban. Vagy legalább azt a doboz tampont elrakhatta volna, amely egy asztalka tetején hever egy csomó mindenfélén. De nem volt rá ideje. Alig egy órája volt, hogy átöltözzön. Vagy egy tucat szerelést próbált, mert Nick nem tájékoztatta, hogy hová mennek, milyen programúk lesz. Ami azt illeti, valójában nem is hívta randira. Egyszerűen kihallgatta, amit az anyjának mondott, és szaván fogta. – Érezd otthon magad. Egy perc és jövök. – Rosalie magán érezte a férfi tekintetét. A tarkója is bizsergett a nézéstől. Gyűlölte, hogy így nézik, főként, mert nem tudta, hogy nagynak tűnik-e a feneke

ebben a farmerban, vagy nem. Személyi divattanácsadói, Wayne és Henry pont aznap tűntek el, amikor szükség lett volna a segítségükre. Mikor visszatért, Nick a lakást nézegette, mint aki a változásokat próbálja felmérni, de semmilyen javulást nem lát. Na mindegy, most már semmit nem tehet. Nick pillantása ismét felé irányult, és a férfi a torkát köszörülte. A hajába túrt, mint akit zavar valami, aztán dzsekije zsebébe dugta kezét. – Ő… le akartalak szidni egy kicsit. Beengedtél a házba anélkül, hogy megkérdezted volna ki az, és az ajtód is nyitva volt. Megszólalt. Micsoda megkönnyebbülés! Túljutottak a kínos érkezésen. – Nem kellett kérdeznem. Dave mellett nem lehet eljönni, pedig próbálom lenevelni arról, hogy ráugorjon a látogatókra. A csizmámat kerestem, és… Még mindig kereste. Lassan megfordult, remélve, hogy megpillantja a csizmát a dohányzóasztalka alatt. Vagy az ajtó sarkában. Nem akarta, hogy Nickben az a benyomás alakuljon ki, hogy még azt sem tudja, hol vannak a ruhái. Ez volt az igazság, de akkor is! Az egyik pillanatban még azon tűnődött, hol a csudába lehet a csizmája, a következőben vagy száz kilónyi férfi ölelte magához és csókolta De micsoda csók volt. Nem amolyan szia, jó, hogy látlak, csók. Inkább egy olyan mindenütt meg akarlak ízlelni, és a száddal kezdem fajta csók. Nem mintha eddig valaha is része lett volna ilyenben, de most annál inkább. Nick pedig, mint aki nem tud betelni vele. Nagyobbnak, keményebbnek és… eltökéltebbnek tűnt, mint eddig bármikor. Rosalie ugyan nem panaszkodott, de akkor is. Egy lánynak jár néhány másodperc, hogy összeszedje magát. De azért gyorsan összeszedte magát. Mindkét karjával átkarolta a férfi nyakát. Uramisten, de jó íze van. Kicsit mentás, mintha Nick nem sokkal ezelőtt mosott volna fogat. Ő is mosott, de utána azért bekapott néhány szem keserű csokit. És most más édességet ízlelt…

Rosalie ajkának keserű csoki és erős fűszeríze volt. Nick nyelve hegyével végigsimított a lány ajkán. Nem tudta megállapítani, hogy ízesített rúzst érez, vagy a lány valami édeset evett. Forró, pici, puha. Mintha most kisebb lenne. Persze, nincs rajta cipő. A lány karja pedig a nyaka körül, Aztán Rosalie bekapta Nick alsó ajkát, és a szájába szívta. A mindenit, ez a lány úgy csókol, akár egy pornósztár. Az illata, az íze, a szájából feltörő halk nyögés olyan hatással volt Nickre, hogy a szíve vadul, bordatörőn kalapált. És nem csak a szíve reagált, hanem más része is. Úgy érezte magát, mint amikor F-14-esen repült. Akkor a nehézkedési erő csapott le rá, és akasztotta el a lélegzetét, most pedig Lee az erő. Világklasszis segg töltötte be a tenyerét. Még közelebb húzta magához a lányt. Rosalie melle az ő mellkasához simult, és a lány lábujjhegyre állt. Még erősebben ölelte a nyakát, és ágyékát a férfiéhoz dörzsölve derítette fel száját. Előbb a férfi nyelve körül cikázott az övé, majd végigsiklott minden egyes fogon és bemélyedésen, mintha egy eljövendő invázióhoz derítené fel a terepet. Nicknek semmi nem volt elég. Nyelve minden mozdulatával többet akart, mélyebbre hatolni. Hogy még közelebb legyenek egymáshoz, megperdült és a falhoz szorította Rosalie hátát. A szíve a bordáján kalapált. Felemelte a lányt, és Rosalie valósággal lenyelte Nick nyögését. A lány pedig olyan erővel szorította lábával a derekát, hogy a Nick a farmeron keresztül is érezte teste melegét. A fenébe ezzel a vastag vászonnal kettejük között! Nick elhúzta száját. Próbált lélegzethez jutni, és lassítani a szenvedélyen. Kezdte már elveszíteni az önuralmát. De Rosalie nem segített ebben, továbbra is hozzádörgölőzött. Nem, a lassítás nem megoldás. A lány sötét szeme vágyban úszott. Ajka megduzzadt, és immár nem volt rajta rúzs. A bőre égett. Nick a lány nyakába temette arcát. Bőre forróságától megváltozott a lány parfümjének illata. Sötéten bódító illat volt – sűrű erdő érződött benne, s hozzá valami keleti íz, vanília, és a felizgatott nő illata együtt. Rosalie pulzusa Nick ajka

alatt lüktetett, ő pedig a szvetter alá nyúlt. A bőr érintésére vágyott, éreznie kellett az ujjai alatt. De hiába. A keze átforrósodott szatént érintve derítette fel a testet, amiről azóta ábrándozott, hogy először megpillantotta. – Nick, gyerünk a hálószobába. Rosalie egyetlen mozdulattal kigombolta a férfi farmernadrágját és lehúzta a zipzárt. A férfi még egy ziháló lélegzetet sem tudott venni, keze eltűnt a bokszeralsó alatt. Nick nem hitte volna, hogy még az eddiginél is keményebben meredezhet. De tévedett. – Nem. Túl messze van. A heverő! A férfi nyögve, szemét összeszorítva igyekezett visszanyerni uralmát önmaga felett. – Dave.. – Oké. Háló. Nick átbotorkált a nappalin, be a hálószobába, sarkával berúgta az ajtót maga mögött, és leült a vetetlen ágy szélére. A lány megtámasztotta térdét az ágyon, és lesegítette a dzsekit Nickről. A férfi úgy siklott ki belőle, hogy közben ajka egy pillanatra sem hagyta el az övét. Nick agyában megfordult, hogy egyetlen mozdulattal letépi a csipkés felsőt, amely elválasztja céljától, de nem volt biztos benne, hogy a lány jó néven venné. De mielőtt még megtalálta volna a kapcsot, Rosalie áthúzta a feje fölött ingét, és lenyomta az ágyra Nick pedig nagyon is boldogan hagyta magát. Rosalie pedig meglovagolta, s míg keze a mellkasát cirógatta, ágyéka pont illeszkedett az övéhez. Amikor pedig forró, nedves szája kitárult Nick mellkasa fölött, és beszippantotta mellbimbóját, a férfi csaknem robbant. Nick az adok-kapok híve volt. Egyáltalán nem bánta, ha egy nő a kedvét tölti vele, de megvolt neki is a maga akarata. Nagyon kevéske ellenállást legyőzve a hátára fektette a lányt, megmarkolta mindkét kezét, és a feje fölé szorította. – Most én jövök. A lány csípőjén ülve lecsúsztatta a szatén felsőt, a bimbókat alig fedő kis melltartóról. Nyelvével végigsimított a csipkés, halványzöld anyag szélén, és a melleket rágcsálta. Valósággal kínozta azzal, hogy

a bimbókhoz nem ért. Minél jobban kínozta így, Rosalie annál vadabbul vonaglott alatta. – Nick, kérlek… Kikapcsolta elől a kapcsot, és az összes ruhát áthúzta Rosalie feje felett, hogy azok kasmír, szatén és csipke bilincset képezzenek a csuklóján. Gonosz mosollyal ült vissza, s egyik kezével a lány csuklóját fogva, valósággal itta a látványt. – Tökéletes. – Nyelvével követve ujját végigsiklott a megduzzadt ajkon, simogatta a lány állát, és ösvényt csókolt lefelé, hosszú nyakán. Rosalie pulzusa hevesen vert az ajka alatt, zihálva kapkodta a levegőt, bőre izzott. Nick nem kapkodta el, tovább várakoztatta. A lány minden türelmetlen kis mozdulatával együtt nőtt benne a vágy. Kis kerülővel felderítette a kulcscsontot, a lány vállát csókolta, majd kényelmes tempóban folytatta útját a mellek közti völgyben. Rosalie vonaglott alatta, s Nicknek nehéz volt uralkodnia magán a lányt érezve. Az oldalára helyezkedett, mert még nem akarta feladni a küzdelmet önmagával. Rosalie hasizmai megfeszültek, és a lány finoman felnyögött. Nick a bordák után a köldökét dédelgette nyelvével, mielőtt nekilátott volna kigombolni a farmert. A lány pedig csípőjét felemelve segítette, hogy lehúzhassa róla a nadrágot. Nick a foga közé kapta az aprócska bugyi szélét, és felfedezte mindazt a finom, rózsaszín titkot, amiről azóta ábrándozott, amikor megismerte a lányt. Lehúzta a hosszú lábakon a kis ruhadarabot, és visszafelé csókokkal tette meg az utat a lány combjának belsején. Teljesen ráhangolódott a lányra. A légzésére koncentrált, az apró kis hangokra, amelyeket kiadott, a remegő izmokra, édes illatára. Keze finoman, szinte érintés nélkül haladt el azon a területen, ahol a két comb összeér. A lány most már egészen kapkodva szedte a levegőt, és egy-egy halk kis sóhaj az őrületbe kergette Nicket. Megcsókolta Rosalie mellének alsó részét. – Nick… kérlek… ó… kérlek. A lány teste megfeszült, mikor Nick a szájába kapta a mellét. Ívben hátrafeszült, ágyéka a férfi kezének nyomódott. Nick ujja finoman beléhatolt. Finom izmok szorították a férfi ujját, ő pedig a hüvelykujját magasabbra emelve cirógatta a nyirkos redőket.

Minden tovább erősödött – a lány tömege, az illata, hangja. Csípője a férfi szájának minden mozdulatára újra megemelkedett. Izmai megfeszültek Nick ujja körül. – Még? – kérdezte Nick. – Nick? Istenem, ha nem hagyod abba… Rosalie kiszabadította a kezét, Nick pedig lejjebb húzódott, szája immár a lány combjai között kalandozott. Erősen fogta a fenekét, nem engedte mozdulni. Rosalie meleg és édes volt, és úristen, de finom! A lány testén végigfutó feszültség leleplezte őt. Rosalie rémülten próbált arrébb húzódni, aztán a férfi szájának, nyalogató, nedvesen szopogató nyelvének érzésétől elveszett. Nyögése fojtott zokogássá változott. Nick ujja végigsiklott a popsi ívén, aztán csatlakozott a szájához. Most már ujjal is igyekezett gyönyört szerezni. – Kérlek! Hagyd abba! – suttogta zihálva a lány. Ám közben a haját markolva húzta magához még közelebb, elárulva valódi vágyát. „Kérlek, ne hagyd abba!” Nick akkor sem hagyhatta volna abba, ha akarja, vagy legfeljebb egy maréknyi haj árán. A lány izmainak feszülésére koncentrált, a nyögésekre, így fókuszált a kis rózsabimbóra szája és ujja alatt. Önkontrolljának maradéka is odalett, amikor a lány felkiáltott. Rosalie teste rázkódott, a combja remegett, izmai megfeszültek. Az orgazmus villámként csapott le rá, s futott át hulláma majdnem a még felöltözött férfin is. Nick nem is emlékezett rá, mikor állt ilyen közel ahhoz, hogy ne uralkodjon magán. Rosalie lassan lenyugodott, Nick pedig hálás volt a kis szünetért, amely alatt összeszedhette magát. Ujjai nem akartak elszakadni a lánytól. Végigsiklottak a csípőjén, a derekán, majd hasának ívén. Rosalie hozzábújt, és légzése lassan lecsillapodott. Karja, lába szinte elolvadt a férfi körül, hogy Nick úgy érezte, mintha tollas macska simulna mellé. Nem mintha valami újdonságot fedezett volna fel. Az orális szex jó módszer volt arra, hogy a partnere biztosan előbb menjen el, mint ő. Rosalie megcsókolta a férfi mellkasát. – Azt hiszem, kicsit túlöltözött vagy – nézett a szemébe.

Nick puha csókot lehelt a lány ajkára. Felállt, kivette tárcáját a farzsebéből, majd onnan előkapta az óvszert. Majd mindent az éjjeliszekrényre dobott, és kibújt cipőjéből, levette a farmert, a bokszeralsót, és vele a zoknit is. Rosalie szégyentelenül figyelte. Sőt, úgy méricskélte, mint aki vacsorát akar készíteni belőle. Feltérdelt az ágyon, és teste olyan szépségesen buja volt, hogy Nick nem is értette, mit is látott valaha azokban a csontos csajokban, akikkel eddig járt. Rosalie a torkát köszörülve kinyújtotta a kezét felé. Nick megfogta a kicsiny kezet, a lány mellé ült, és a karjaiba húzta. Egymást csókolva feküdtek egymás mellé. Rosalie lábát a férfi lábára csúsztatta, ajka pedig elindult Nick nyakától lefelé. Nick mélyen beszívva a levegőt fojtott vissza egy nyögést. Rosalie keze végigsiklott a mellkasán, szája hasának izmait csókolta, harapdálta Szája alatt idegek rángatóztak. Amikor pedig Nick merevedésére tapadt a keze, a férfi felnyögve támaszkodott a könyökére. A lány haja, ajka, lélegzete simogatta testét, lágyan és kínzón. Nick a fogát csikorgatta. – Istenem, Lee. Aztán a lány nyelve hímtagja végét érintette. Nick belemarkolt a lány hajába, és a légzésére koncentrált. Egy párnát rakott a feje alá, hogy nézhesse. A lány keze pedig ritmusra mozgott, nyelve finoman cikázott. Nick minden izma megfeszült, minden idegpálya rövidre zárt, amikor a lány kinyitotta száját, és magába szívta. Nick tagja körül összezárultak a puha ajkak, és a férfi levegőért kapkodott. Rosalie haja a hasát és a combját cirógatta. Aztán a lány még erősebben szopta, és szinte tövig befogadta. Ujja a férfi combizmába mélyedt, a férfié pedig a göndör hajkoronában tűnt el, szinte a fejbőrét fogva. Nick igyekezett elnyomni a vágyát, hogy még lejjebb húzza a lány fejét. Igyekezett csípőjét a matracon tartani, pedig testének minden kis porcikája ennek ellenkezőjére vágyott. Sejtjeiben visszhangzott a lány sóhajának rezgése. Csaknem elvesztette a csatát. Komoly harc dúlt benne: el akart már menni, de azt is kívánta, hogy közben benne legyen. – Lee, hagyd abba. Közben megfordult a fejében, hogy az ő könyörgése ugyanolyan hiteltelenül hangzik, mint korábban a lányé.

Kicsit meghúzta Rosalie haját, és a lány elengedte. – Mi a baj? – A férfi nem mehet el a partnere előtt. – Mióta? – mormolta a lány, aztán Nick maga alá húzta. Nyelvét Rosalie szájába mélyesztve ízlelte a lány és önmaga szédítő keverékét, s közben vakon tapogatózott az éjjeliszekrényre tett óvszer után. Rosalie viszont kézbe fogta, másik kézzel alulról találta meg, és keze a szájával egy ritmusban mozgott. Nyelvének cikázása, a golyók finom kényeztetése már sok volt. Nick képtelen volt megállítani a lányt. Elélvez, és azt akarta, hogy együtt tegyék. Félredobta az óvszert, és keze végigsiklott a lány testén, egyenesen testének melegébe. Uramisten, milyen nedves! Nick két ujja is eltűnt ebben a finom, meleg barlangban, a lány izmai pedig megfeszülve még mélyebbre szívták magukba. A férfi a hüvelykujjával cirógatni kezdte a lány csiklóját, és Rosalie szája elernyedt. A lány elhúzódott, arcát Nick combjára fektette. Még mindig a kezében tartotta a szerszámot. – Ó, Nick… Igen… – Egy pillanatra még arról is megfeledkezett, mit is csinál. A férfi ujjai ki-be mozogtak, és a lány valósággal vibrált izgalmában, teste megfeszült. Keze követte ritmusát. Hangos kiáltással szakadt ki belőle az orgazmus. Nick még mélyebbre nyomta az ujját, és amikor megérezte a lány gyönyörének robbanását, ő sem bírta tovább. Nick farkasszemet nézett Rosalie-val. A lány az arcát figyelte, ahogyan elélvez. A férfi ugyanolyan döbbentnek tűnt, mint ő. Rosalie szíve úgy kalapált, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne a bordák mögül, a lány alig kapott levegőt. Nick sem állt sokkal jobban levegővel. Tényleg, bele lehet halni egy jó orgazmusba, futott át a lány agyán. Talán mentőt kéne hívniuk. Rosalie-t semmi nem döbbenthette volna meg annyira, mint a történtek. Nem is egy, hanem kettő olyan orgazmus, amelyet nem ő idézett elő magának? Nem mintha panaszkodott volna? Végül is megvan levegő nélkül, nem? Nick újra a karjába húzta, és a lány belefúrta magát a férfi vállába. Csodálatos illata volt: forró, izzadt férfiszag, mély, fás kölniillat, és a

szex szaga. Nem tudta megállni, ismét vonaglani kezdett. Az orgazmus utóhullámai törtek rá. Aztán, mire észbe kapott, Nick magára húzta, mintha semmi súlya nem volna. Keze teljesen befedi az ő nagy seggét. Rosalie próbált legurulni róla, de a férfi erősen fogta. – Nem. Még nem engedlek el. Rosalie nem találta a szavakat. Úgy tűnik, Nick ilyen hatással van rá. Lehunyta szemét, és igyekezett visszanyerni a lélegzetét. Nem akarta, hogy még vége legyen. Akár egy örökkévalóság is eltelhet a kínos, „neked jó volt” beszélgetés előtt. Igaz, ez alkalommal nem kell hazudnia. – Lee? – Hmm? Rosalie eddig azt hitte, mindig a nők akarnak beszélgetni szex után. Persze hogy ő fogja ki az egyetlen dumás pasit. A férfi az oldalára fordult vele együtt, és odébb húzódott. Mintha összeragasztotta volna őket az izzadtság. Rosalie lehunyta a szemét, de magán érezte a férfi pillantását. – Lee, jól vagy? – Remekül. – A lány kinyitotta a szemét, pislogott egyet. Aggodalom tükröződött a férfi arcán. Rosalie pedig nem is akart arra gondolni, ő hogyan nézhet ki. Nick még jobban odébb húzódott, felült, és a hajába túrt. – Kicsit késő ahhoz, hogy megbánást mutassak. Hát ez meg honnan jött? – Miről beszélsz? Nick a hátát fordította felé, válla merev volt. Mély lélegzetet vett, majd kifújta a levegőt. – Nézd, sajnálom, hogy így viselkedtem. Nem akartalak letámadni, amint belépek az ajtón. De amint megláttalak, más sem járt a fejemben, mint hogy veled legyek. Nem éreztem mást, mint a vágyat irántad. Rosalie is felült, és maga köré tekerte a takarót. – Én nem bánom. – Tényleg? Akkor miért néztél rám úgy, mint aki legszívesebben elsüllyedne a föld alatt?

– Az járt a fejemben, hogy milyen szörnyen nézhetek most ki… – Úristen, ez úgy hangzott, mintha ő is olyan követelőző, állandóan bókokra vadászó nő lenne. Nick felé fordult, s fölfelé fordította a lány arcát, hogy Rosalienak nem volt más választása, mint a szemébe nézni. – Gyönyörű vagy, étvágygerjesztő. De ezzel még várnunk kell. Pillanatnyilag táplálékra van szükségem. Elmegyünk, vagy itthon maradunk? Rosalie vállat vont, túlságosan is eluralkodott rajta a döbbenet ahhoz, hogy megszólaljon. – Szereted a pizzát? – Naná. Nick átnyúlt az ágyon a mobilért. – Kérsz egy salátás pizzát? – Micsodát? – Tudod, egy olyan pizzát, amin csak zöldség van és semmi sajt. Olyan, mint egy finom saláta pizzaágyon. – Nem. Miért ennék ilyent? Az én pizzámon legyen csak minden, a zöldpaprikát kivéve, de az is lehet rajta, majd lepöckölöm. – Minden? Még tonhal is? – Szeretem a tonhalat, de megvagyok nélküle, ha neked nem kell. – De, jöhet. De még nem találkoztam olyan lánnyal, aki szerette. – Di Lorenzo van a gyorstárcsázómban, de rendelhetek máshonnan is, ha azt akarod. Nick rendelt, Rosalie pedig kikászálódott az ágyból, és szíve szerint beleolvadt volna a tapétába, a fürdőszobába menet. Becsukta az ajtót maga mögött, és nekidőlt. Most mit tegyek? – cikázott át az agyán. Az összes ruhája a szekrényben van. Nick kopogtatott az ajtón, majd dugta be a fejét. – Legalább negyven perc – vigyorgott. – Mondtam, hogy nem kell sietniük, így lesz időnk lezuhanyozni. – Belépett az ajtón, pucéran beállt a zuhany alá, és megnyitotta a csapot. – Gyere, amúgy is régóta szeretnélek nedvesen és szappanosan látni. – Persze, évek óta – gúnyolódott a lány. De Nick egy csókkal elhallgattatta, és behúzta maga után a zuhany alá. Kéjes hörgéssel csúsztatta végig a lány testét a sajátján.

6 Rosalie kilépett a fürdőszobából, Nick pedig egyetlen fürdőlepedőbe burkolózva sietett a bejárathoz. Rosalie még életében nem látott ilyen jó pasit pucéran, mint ő, beleértve azt a képet Keith Urbanról a. Plaxygirlben. De az nem számít, mert Keith a lényeges részek elé tette a gitárját. Különben is, épeszű nő nem megy olyan férfihoz, aki csinosabb nála, sőt még karcsúbb is. Ez magyarázza, Keith miért Nicole Kidmant vette el. Nicken egyedül a szeme volt csinos. Nők verseket írhatnának a pilláiról, vagy ölhetnének értük – göndör, sötét pillák, olyan sűrűek, hogy megáll rajtuk a víz. Mmmm… És ez csak egyike volt a rengeteg, csodálatos apróságnak, amelyet Rosalie felfedezett rajta. Ilyen volt az is, hogy a saját magának adott orgazmusok sehol nincsenek a Richter-skálán azokhoz képest, amelyeket Nicktől kapott. A csudába, az elemre működő barátja által előidézett orgazmus sincs sehol a Nick-féle utórezgésekhez képest. A Nick-féle legalább 6,7-es volt, pedig a lényegre még nem is tértek rá. Elgondolkodtató. Rosalie pólóba és flanelnadrágba bújt, amit a mosott ruhák közül emelt ki. Szerencse, hogy Nicket most lefoglalja a pizzafutár. Nem voltak gátlásai a teste miatt, de zavarban volt, ha pompás pasik előtt kellett mutogatnia magát. Az ilyen férfiak mint Nick, magas, karcsú szőkékre buknak, akik melltartóméretét sebész formálja a legmagasabb betűre, amit ki tudnak mondani anélkül, hogy énekelni kezdenének. Nem, mintha az ő mérete kicsike lett volna – sőt, éppenséggel, túlságosan is nem volt kicsike. A rossz hír az volt, hogy a mell mérete teljesen arányos volt a többivel. Nick feltehetően olyan nőkhöz szokott, akik egy cickós ropira emlékeztettek, Rosalie pedig nagyon nem ilyen volt. Nick viharzott be. Mindössze egy széles mosolyt viselt, s kezében pizzát meg sört tartott. Ha valaha is a Playgirl lefotózza, nem kell majd elrejteni nála a lényeget. Meglátva Rosalie-t, lehervadt a mosoly, és kérdőn megemelkedett a szemöldök. – Azt hittem, te is az ágyban akarsz enni.

– Igen. – Akkor miért öltöztél fel? – Az, hogy az ágyban eszek, még nem jelenti, hogy meztelenül. Rendszeresen kajálok az ágyban, és mindig ruhában. Kényelmesen akarom érezni magam. Különben is, veszélyes ruhátlanul enni. Veszélyes? Nick felhúzta derekára a takarót, majd egy párnával is beborította a családi ékszereket. Be kellett vallania magának, hogy mezítelenül enni Rosalie-nál csakugyan veszélyes, nem is szólva arról, hogy csapatjáték. A lány éppen levett egy paprikát a pizzaszeletről, és Dave felé kínálta, aki kettejük között feküdt. A kutya megnyalta csöpögő száját, és felnyüszített örömében, feje ide-oda járt Rosalie és Nick között. Az a nagy feje legalább nyolc kilót nyomott. Nick úgy érezte, mintha egy súlyos tégla heverne a combján. Nem csoda, hogy a dögnek le kell tennie valahová. Nick egy kanadai bacondarabkát dobott Dave irányába A kutya felemelte fejét, és röptében elkapva, egyben lenyelte. Nick mindössze az állkapcsok csattanását és a nyelést hallotta – Ne etesd emberi étellel a kutyát – szólt rá a lány. – Nem tesz jót neki. – Rosalie megnyalta az ujját. – Elfelejtettél szalvétát hozni. Nick visszafojtott egy nyögést. A párna szerencsére elrejtette a meglepő módon jelentkező erekciót. Mennyi idő telt el? Legfeljebb negyven perc. És elég volt a lánynak az ujját megnyalnia, hogy ez az önfejű fickó ismét vigyázzba álljon. Nick megköszörülte torkát és ivott egy korty sört. – Te is adtál neki paprikát. Rosalie lejjebb süllyedt az ágyban, a kovácsoltvas fejtámlához tett párnára támaszkodva. – Zöldség mehet. Az egészséges. Beleharapott a pizzába, és megolvadt sajtdarabkák feszültek szája és lenyalt ujjai között. Hátravetetette fejét, és beszívta a szájába. Nick eddig nem is tudta, milyen erotikus lehet a pizzaevés. Dave a tappancsát húzogatta a Nick ölében heverő párnán, hogy még kér.

Rosalie pedig kedvesen a párnára paskolt. – Mondtam neked, hogy veszélyes. Nem akarod felvenni a farmert? – A farmer nem elég. Legalább egy csészére lenne szükségem. – Különben sem hitte, hogy jelen állapotában képes volna felhúzni a zipzárt. – Ha már csészéről van szó, jut eszembe a kupa. – Rosalie kihúzta az éjjeliszekrény fiókját és beletúrt. Lehet, hogy egy kupát tart a fiókban, hüledezett magában a férfi. Úgy tűnik, minden más van ott. Aztán Rosalie a takarót túrta fel, majd a párna alá nyúlt – sajnos nem az alá a párna alá, amely az ágyékán volt. – Remélem, nem a távirányítón fekszel. Meg akarom nézni a meccset. Ma az Islanders játszik a Flyerssel. – Semmi akadálya, ha vigyázol, hová nyúlsz. Mert garantálom, hogy lemaradsz róla, ha az én párnám alá teszed a kezed. Rosalie felnevetett, és keze eltűnt Dave alatt. A kutya a hátára fordult, száját kitátotta, hogy kilátszottak tekintélyes fogai. Rosalie megvakarta a hasát, mire a kutya kéjesen az oldalára fordult, és hihetetlen sebességgel rúgta meg kapálózó lába Nicket. Nem csak Nicket találta el, hanem repült a férfi ölében heverő párna is, és az üres pizzás doboz. – Hoppá! – A lány kivette Nick kezéből a pizzaszeletet, amelybe éppen harapni készült, áthajolt a kutya felett, és csókot nyomott a férfi arcára. – Bocs. Rosalie-nak esze ágában sem volt visszaadni a pizzát. Nem mintha Nick bánta volna. Éhes volt ugyan, de nem pizzára éhezett. A lány most már hasra fordulva az ágy alatt kutatott tovább. Nick pedig élvezte a látványos hátsó képét. Kár, hogy elfedi az a flanel. Dave-nek viszont sok volt ez a mozgás. Úgy döntött, távozik. Átgyalogolt Nicken, és leugrott az ágyról. Aznap immár másodszor préselte ki a levegőt Nickből. Fájdalom hasított a férfiba. Dave nem csak házőrző, de a születésszabályozásban is jó. Véglegesen megoldja a kérdést. – A csudába, soha semmit nem találok, amire szükségem lenne. – Rosalie pillantása végigsiklott a szobán, és lám, ott volt a távirányító a tévé tetején. Az összes hülye hely közül, ahová tehette volna, ez

volt a legrosszabb. Nick felnyögött mellette. Nyilván ő is ebben a pillanatban vette észre a távirányítót. Egyiküknek fel kell kelnie, hogy idehozza. Rosalie felé fordult, hogy finoman meggyőzze, de azt kellett látnia, hogy Nick fehér, akár a friss hó, még csúcsforgalom előtt, és tátott szájjal levegőért kapkod. – Mi bajod? Ó, csak nem? Dave, ugye? Ó, Nick, sajnálom. Hadd nézzem… Nick megint nyögött egyet, és erősen magához szorította a takarót. Egyáltalán nem lelkesen nézett rá. Tényleg, nem a legbölcsebb dolgot mondta. Nick mély lélegzetet vett, és lassan fújta ki a levegőt. Kezdett visszatérni a színe, bár még mindig úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Rosalie gondolta, egy csók elmulasztaná a fájdalmat, de ahogy Nick most kinézett, talán még ez sem segítene. Egy gyengélkedő férfi számára a legjobb orvosság a csirkehúsleves, és ha a kezébe adják a távirányítót. Ez esetben leves nem jött szóba, de a sör talán pótolja. Rosalie kimászott az ágyból, felverte Nick párnáját, odaadta a férfinak a távirányítót, és kituszkolta Dave-et a hálószobából, majd hozott Nicknek egy sört. Ha nem akarja meginni, használhatja, hideg borogatásnak az üveget. Nick látványosan jobban lett meccsnézés közben, és úgy tűnt, legalább annyira szereti a hokit, mint Rosalie. A lány pedig hálás volt, hogy a férfi hamar rájött, jobb, ha hagy neki mozgásteret. Nehéz úgy átkozni a bírót, ha az embert szorosan ölelik közben, és nem gesztikulálhat. Lekapcsolta a tévét, amikor a meccs után a játékosok helyett a kommentátorok vették át a főszerepet. Az is elég fájdalmas volt, hogy a Flyers 5-1-re kivégezte az Islanderst, nem akarta tovább kínozni magát. És mintha nem lett volna elég, hogy ilyen kivégzést kellett végignéznie, volt még egy probléma. Már tíz óra volt, és Nick még mindig az ágyában hevert. Abban, amelyben egyedül szokott aludni. A lány nyújtózkodott, ásított, remélve, hogy Nick veszi a célzást, és lelép. Uramisten, mi lesz, ha maradni akar? Hogyan kérhetné meg arra, hogy távozzon, de úgy, hogy ne tűnjön annak, mintha arra

kérné, hogy távozzon? Egyel több ok arra, hogy ő merjen a pasi lakására – akkor lép le, amikor akar. Kivéve persze, ha Nick az a pasi. Mert ő ragaszkodna ahhoz, hogy hazakíséri, és újra az ő ágyában kötnének ki. Együtt. Mindketten egyszerre szólaltak meg. Micsoda megkönnyebbülés! Rosalie így némi haladékot kapott, és nem kellett kimondania. „Nick, jól éreztem magam veled, de most már szeretnék aludni, úgyhogy légy szíves, menj el.” – Bocsi Nick, te kezded. – Nem, csak utánad. – Nem, te kezded. Ő… én már el is felejtettem, mit akartam mondani. Ha már a kínos helyzeteknél tartunk, tényleg nincs rosz-szabb az első szex utáni reggelnél. Vagy ez esetben esténél. Mindkét fél túlságosan udvarias, amíg meg nem szokták a gondolatot, hogy látták egymást mezítelenül, vagy egyikük el nem távozik. Rosalie még nem szokott hozzá a gondolathoz, és talán soha nem is fog, ami azt jelentette, hogy Nicnek ideje indulni. Nick elmosolyodott, és megfogta a kezét. Úgy tűnt, csaknem olyan kényelmetlenül érzi magát, mint amikor az előbb Dave a kényes részén járt csacsacsát. – Holnap nyitás előtt értekezletünk lesz. Mennem kell. Bocs. – Semmi gond. Én is korán kelek. Ma nem sokat dolgoztam. – Rosalie igyekezett jobban leplezni megkönnyebbülését, mint ahogyan Nick leplezi zavarát. Ám a férfi úgy bámult rá,, mintha még egy feje nőtt volna. Talán nem elég jól leplezte a dolgot. Mindenesetre segített a férfinak megkeresni a ruháit, A dzsekijét a padlón találták meg az ágy mellett, és az ingét a futópadon, amely mint minden házi edzőszer, szép lassan ruhafogassá változott. A nadrág és a bokszeralsó hál' istennek a közelben volt. Mire Rosalie megtalálta az inget, a férfi már begombolta farmerját. A lány valahogy ellenállt a vágynak, hogy még egyszer végigsimítson a férfi mellkasán és hasán. Ki gondolta volna, hogy ilyen finom lehet izmokat tapintani? Nickkel nyugodtan lehetne edzőszereket reklámozni.

Próbált úgy viselkedni, mintha csak megvacsoráztak volna, és nem forrón izzó, több orgazmusos szex lett volna az előétel. Tényleg, mit is mondhatott volna? Kösz az orgazmusokért? Még soha nem élt át ilyen helyzetet, és most úgy érezte, mint aki bekötött szemmel botorkál egy aknamezőn. Amíg Nick befejezte az öltözködést, ő kivitte a pizzás dobozt és a sörösüvegeket a konyhába Nem, mintha kerülte volna a férfit, ugyan már! Csak éppen rendbe kellett tennie a lakást, ahogyan mindig is szokta. Vagy nem? Nick soha nem töltötte az éjszakát a barátnői lakásán. A közös ágyban és fürdőszobában sokkal nehezebb kitérni a közös tervezgetés alól. Amikor az ő agya a szexen jár, mindig felbukkan a kérdés. Az „ó, bébi, igen”, és a „hú, ez aztán jó volt” között mindig előjön valami ilyesmi, hogy „nincs kedved eljönni a szüleimhez ebédre? Ő pedig csak annyit hall belőle, hogy blabla, blabla. Aztán, mire észbe kap, már a csaj örege faggatja a szándékairól és a számlaegyenlegéről (bár nem okvetlenül ebben a sorrendben). A csaj anyja meg már arról áradozik, milyen szép gyerekeik lesznek; ő pedig nyaktörő sebességgel száguld a rabiga felé. Nick a tükörben ellenőrizte, hogyan mutat. Ez a nemjáráskapcsolat Rosalie-val egyik eddigi kapcsolatára sem emlékeztetett. Eddig egyszer sem tudta egy lánynak azt mondani, hogy nem maradhat éjszakára, hogy az ne tartóztatta volna. Látott már duzzogást emiatt, látott haragot. De Rosalie volt az első, aki kifejezetten megkönnyebbültnek tűnt. A francba, az igazság az, hogy úgy tűnt, mint aki alig várja, hogy ő lelépjen. Örülnie kéne. Végre egy nő, aki betartja a szabályait. Bizony, jó. Végigfutott szeme az öltözőszekrényen; egy törött sarkú cipő, ékszerek – semmi ami drága, inkább szokatlan, vidám holmik; melltartó, és mini bugyi, hasonló ahhoz, amit a lány tegnap viselt, és parfüm. Fölvette a szögletes, vörös üveget, és beleszagolt. Az ő illata. Arany betűk hirdették az üveg oldalán: Trouble. Vagyis zűrzavar. Mennyire illik hozzá. Nick visszatette a helyére a

parfümöt, s a fejét csóválva a dolog iróniáján, fogta a dzsekijét és kiment a hálóból. Rosalie a konyhát az étkezőtől elválasztó pultnál állva egyik lábáról a másikra helyezgette testsúlyát. Nick fölvette dzsekijét, és megtette a kettejük közti távolságot. Érződött belőle a korábbi eksztázis, Nicknek több minden eszébe jutott, amit jó lesz mad megismételni. Átkarolta a lányt, és várta, hogy elpárologjon belőle a feszültség. Beletelt néhány pillanat, de végül Rosalie izmai ellazultak, és a lány hozzásimult. Nick gyengéd csókot lehelt rá, amely több volt puszinál, kevesebb egy olyan csóknál, amelytől egész éjszaka nem tudna elaludni. – Jó éjt, Lee. Holnap hívlak. A lány testébe visszakúszott a feszültség. Talán attól fél, hogy ő soha többé nem jelentkezik. Felfelé fordította a lány arcát az állánál fogva, és a szemébe nézett. Rosalie elhúzódott, s nadrágja zsinórjával babrált. – Ő… holnap egy új ügyféllel kezdek. Egész héten sokáig dolgozok. Nick hátrahőkölt. Ez a lány nem amiatt aggódik, hogy ő többet nem jelentkezik. Úgy tűnik, ha bárkinek is amiatt kell aggódnia, hogy a másikat nem érdekli eléggé, az ő. Pedig vigyázott, hogy a lánynak is jó legyen az ágyban. Talán amiatt pipa, hogy hiába öltözött ki, vagy mert még annyit sem mondott neki, hogy remekül néz ki. Vagy csak igazat mond, és tényleg kemény hét vár rá. – Tudod, még nem is mondtad, mit dolgozol. – Vállalati üzleti tanácsadó vagyok. Pénzügyekkel foglalkozom. Csődközeli vállalatok ideiglenes pénzügyi vezetését vállalom el, és próbálom megállítani a zuhanást. Legalább egy hétbe telik, mire belerázódok egy helyzetbe. – Oké, akkor találkozunk péntek este. – Sajnálom, Nick, de péntek délután a főnökömmel van megbeszélésem, és valószínűleg késő estig tart. Nick felnyögött. Páholyjegye volt a szombati Islanders-meccsre. Jó lenne Rosalie-val menni, de ő most egyszerű szerelő, és honnan lenne páholyjegye? Azonkívül túl sokan ismerik ott. Valaki még

leleplezné. De délutáni meccs, tehát három-négy körül véget ér. – Mit szólnál a szombat estéhez? – Jól hangzik. Majd hívlak. Hogy a lány hívja őt? Rosalie körülnézett új irodájában, a Premier Motorcarsnál, majd beletúrt az íróasztalán lévő salátába. Egyáltalán nem volt étvágygerjesztő. Miért kell mindig salátát majszolnia, amikor valaki új jelenik meg az életében? Semmi értelme, mert mire vacsoraidő lesz, majd éhen hal, és mindent felfal. Hiába állta meg és nem ment be a boltba, hiszen nagyon is előfordulhat, hogy rendel egy egész pizzát telefonon, és be is falja. Miért teszi ezt magával? Bekapott még egy falat salátát, s közben azon tűnődött, mit használhatnak rákszirom helyett. Vagy csakugyan ilyen narancsos színe lenne? Vagy netán valami rákkeltő festékanyagot emészt éppen a fogyókúra jegyében? Halk kopogatás riasztotta fel, és Gina dugta be fejét. – Rosalie… Van egy perced? Baljósan hangzott. Rosalie félretolta az élettelen salátát és a táblázatot, amit az előbb tanulmányozott, belebújt kosztümkabátjába, és cipőjébe. – Gyere be. Gina kezében egy dossziéval belépett. Sam követte, a rendőr sógora. Sütött mindkettejükről, hogy valami baj van. – Mi történt? A családommal történt valami? – Nem, semmi vész. Mindenki jól van – nyugtatta meg Gina. Már csaknem az íróasztal előtt állt, de Sam nem mozdult az ajtóból. Gina az íróasztalra tette a dossziét, megfordult, és kezét csípőre téve, fejét félrebiccentve állt. Rosalie nem látta, de nagyon is el tudta képzelni, milyen arcot vág. És el is érte vele a kívánt hatást. Sam, a nagydarab, kemény gyilkossági nyomozó úgy nézett ki, mint aki a legszívesebben bőgve rohanna anyucikájához. Rosalie nagyon is jól ismerte ezt az érzést, és legszívesebben keresztet vetve hálát adott volna az úrnak, amiért Gina nem őrá néz így. – Mindenképp jelen kell legyek egy láthatóan családi ügynél? Elég sok dolgom van.

Szegény Sam zavartan izgettmozgott. – Nem mintha nem örülnék mindig, hogy látlak, Sam. Gina toppantott. – Mondd el neki, Sam – mutatott Rosaliera. – Mit mondjon el? – csúszott előrébb a székben Rosalie. Sam lehunyta szemét, és megdörgölte orrnyergét, majd akkorát sóhajtott, amely az öreg Mrs. Goldsteinnek, Rosalie szomszédjának is becsületére vált volna. Sam kihúzta magát, fejét megemelte. – Gina, szállj már le rólam. Megtettem, amire kértél. Elegem van. New York város lakosságának érdekében Rosalie nagyon remélte, hogy a bűnözőkkel keményebben bánik Sam, mint Ginával. Mert a lány egyenesen odament hozzá, a nyakkendőjénél fogva bevonszolta az irodába, és az íróasztallal szemközti székre mutatott. – Ülj le. A férfi leült. Döbbenetes volt, milyen félelmetes tud lenni egy ilyen picike nő. Sam jó egy fejjel magasabb volt nála, vagy ötven kilóval több, de Gina láthatóan megnevelte már. Rosalie azon sem lepődött volna meg, ha Gina megpaskolja a fejét, és azt mondja, jó kutyus. Ideje volt taktikát váltani. Szegény Samen látszott, annyira zavarban van, hogy legszívesebben felszívódna. – Gina, mondd már, miről van szó? – Nickről. – Hoppá, ez kezd érdekes lenni. Az én Nickemről? – Szóval már a te Nicked? Rosalie szája megrándult. Ezt jól megcsinálta! – Még a vezetéknevét sem tudod. Vagy már igen? Rosalie Sam felé pillantott, majd haragos pillantást vetett Ginára. Csak az idejét vesztegette. Életében nem találkozott még egy olyan erőszakos nővel, mint Gina, aki ráadásul mindig kimondta, ami a szívét nyomta, bármennyire nem volt illendő. – Gina… – mordult fel fenyegetően Rosalie. De hiába. Asszisztenséről lepergett a figyelmeztetés. – Aggódom miattad, Rosalie. Ezért megkértem Samet… – Úgy érted, megfenyegettél – nevetett fel a férfi.

Gina egy unott pillantással és egy intéssel elhallgattatta. – Nem mindegy? Aztán visszafordult főnöknője felé, és valósággal hullámokban áradt belőle az együttérzés. Olyannyira, hogy Rosalie kezdett megijedni. – Rómeónál egyetlen olyan Nick nevű ember dolgozik, akire illik a leírásod, maga Dominick Romeo. Az a D-minick Romeo. Rosalie felnevetett. Végre megkönnyebbülhetett. – Na persze. Biztos vagyok benne, hogy Dominick Romeo vasárnap esténként egy autómentővel megy jelmezbálba, valami menő westside-i klubba, és ha már így van, miért ne állna meg bevinni a szervizbe egy kocsit. – Bizonyítékot akarsz? Gina fogta a dossziét, amelyet az előbb rakott az íróasztalra, és Rosalie elé tolta. A lány kinyitotta. Több kép is volt benne Nickről, mindegyiken más nő társaságában. A képek többségén szmokingot viselt. Nick a Tony Awards díjátadón egy broadwayi csillagocskával, egy jótékonysági eseményen egy anorexiás szőkével, egy, a hurrikán áldozatai megsegítésére szervezett koncerten egy másik magas, szőke, ám csöcsös Barbie klónnal. Aztán kivett még egy papírt a dossziébői, és a jegyzetek közül elolvasta az aláhúzott szavakat. 1990-ben fiatalkorúként letartóztatták – nem erőszakos bűncselekmény miatt. A priusz törölve. Rosalie el sem hitte, hogy Gina ilyet tett vele. És Sam segített neki. Mégis, hogyan képzelték ezt? – Ellenőrizted Nicket? Sam, te sem túrhatod fel egy polgár magánéletét. A törvény nem engedi. – Gina aggódott – fészkelődött a férfi. – Gina, megmondtam, hogy szállj le róla. Nem megmondtam? Hogy tehettél ilyet? – Te még rám haragszol? Nem én hazudtam neked. Rosalie visszaemlékezett rá, milyen mogorva arcot vágott Nick, amikor… Rómeóval… vagyis saját magával cukkolta. És, ahogyan akkor nézett, amikor azt kérdezte tőle, hogy gazdag pasit akar-e kifogni? Nem csoda, hogy hagyta azt feltételezni, hogy egyszerű szerelő. – Ha belegondolok, Nick egyszer sem hazudott nekem. Mindössze abban a bűnös, hogy nem helyesbítette a téves feltételezésemet.

Szóval sumákol. De ismerve a hírnevét, és azt, hogyan jár a nők szája, nem hibáztatom. Rosalie csakugyan nem haragudott. Nick nem tűnt rosszindulatúnak. Mindössze igyekszik védeni magát. Nem így tenne, ha ismerné. Honnan tudhatná, hogy ő nem pénzéhes ribanc? Főleg az után, hogy Donald Trump brooklyni változatának nevezte őt? A szemétbe hajította a salátát, és lesöpörte az íróasztalát. -Tudod mit? Nem számít. Elég laza a kapcsolatunk. Miért bánnám, ha nagymenő mellette? Nem a pénze miatt vagyok vele. Gina a fejét csóválva felnevetett. – Hanem a szex miatt. Tudtam, hogy valami történt veled szerdán. Nem csak megvacsoráztál és meccset néztél Rómeóval, mi? Sam felállt és az ajtó felé araszolt. – Ő… oké, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha magatokra hagylak titeket, lányok… tíz,perce lejárt az ebédidőm, és a partnerem… Szóval mennem kell: Csaknem futva távozott az irodából. A mázlista! Gina közben úgy meredt Rosalie-ra, mintha barátnője elvesztette volna az eszét. – Mit akarsz, mit mondjak, Gina.? Mondjam ki, hogy lefeküdtem vele? Részletes beszámolót adjak? Kár, hogy nem tartozom beszámolóval a nemi életemről sem neked, sem másnak. – Te vagy a legjobb barátom, és aggódom miattad. Tudom, milyen pasikkal volt eddig dolgod. Dominick Romeo más osztályban játszik. Vigyázz magadra, Rosalie! A lány erre már felkapta a fejét. – Mire vigyázzak? – Arra, hogy igazi Rómeó, chica. Ha annyi dollárja volna, ahány szívet már összetört, gazdagabb volna, mint Bill Gates. Hírhedt nőcsábász. – Ismersz engem, Gina Nem akarok komoly kapcsolatot. Hányszor elmondtam már. – És előadtad Dominick Rómeónak is a szövegedet? – Hát persze. Már hétfőn elmondtam neki, hogy nekem csak jó társaság kell – egy monogám, ideiglenes kapcsolat, amelyben nem kötelezzük el magunkat. Ha pedig többre vágyik, csak az idejét vesztegeti velem. – És te el is hiszed ezt a baromságot?

– Hogy érted ezt? Hát persze hogy elhiszem. Ismersz engem. Nekem nem esik nehezemre az egyszerűség. Nem szeretem lekötni magam, nem az a fajta vagyok, aki komoly kapcsolatot keres. – És nem gondolod, hogy csakis azért gondolkodsz így, mert eddig mindig lúzerekkel jártál? De komolyan, Rosalie, ki zúgna bele egy olyan pasiba, mint Joey? – Hé, annyira azért nem volt rossz. – Tényleg nem. Ha nem fontos neked a pasiban a személyiség, és a tartás. Mit mondhatott volna erre? Ginának igaza volt. Joey-val járni olyan volt, mintha egy androiddal randizna. – Ismered Lanát, azt a barátnőmet, aki a Shubert Színházban dolgozik? Ő mesélte, hogy Dominick Romeo azzal a hogyis-hívják Broadway-csinibabával járt. Van is róluk kép a dossziéban. Lana lakótársa, Liz öltöztető a színházban, és azt mondja, hogy Mr. Romeo állandóan ott lógott a hogyishívják csinibaba öltözőjében. Dögös, elbűvölő pasi, és a hogyishívják csinibaba a fellegekben járt hónapokig, az arcán állandó hülye vigyorral. Már kezdett olyanokat mondani, hogy a lakásának megemelik a bérleti diját, és jobban teszi, ha összeköltözik Dominickkel. – Gina… soká tart ez még? – Csak azért, mert nem óhajt komoly kapcsolatot valakivel, még nem kell végighallgatnia, milyen karcsú szépségekkel randizott előtte. Gina utálkozó pillantást vetett rá, mire Rosalie gondolatban a körmét lakkozta, s nem törődött vele. – Szóval egyik pénteken a műsor után Romeo bekopogott a broadwayi csinibaba öltözőjébe, és megkérte Lizt, hagyja őket magukra egy percre. Liz lelépett, de otthagyta a holmiját, mert elő kellett készülnie a szombat reggeli matiné előadásra… – Gina! – Don Juan… úgy értem Romeo nemsokára egyedül távozott, ami nem volt szokatlan. Péntek esténként a szereplők általában nem mennek szórakozni, hogy képesek legyenek a szombati két előadásra. – Térj már a tárgyra, Gina!

– A lényeg, hogy Liz visszament befejezni a dolgát, és ott találta a broadwayi csinibabát. Úgy zokogott, hogy csak úgy patakzottak a könnyei. A férfi szakított vele. Szegény lány azt hitte, hogy minden csupa rózsaszín csipke, összeköltöznek, Romeo majd elveszi, megy ilyenek, erre a pasi dobja. – Nagyon sajnálom, de mi közöm hozzá. Nick meg én megegyeztünk. Megállapodtunk abban, hogy semmi szerelem, semmi kötöttség. Lazára vesszük, jól érezzük magunkat együtt, és ha már nem, akkor odébb állunk. Nem verjük át egymást, nem okozunk fájdalmat. Nincs miért aggódnod. – Na persze, ezt meséled be magadnak. De ne feledd, hogy mindig van egy első alkalom, és mivel megváltoztattad a modus operandidat, még nagyobb esélyed van rá, hogy az összetört szívű nők klubjában találod magad. – Megváltoztattam a modus operandit? – Azt, ahogyan intézed a dolgokat. Latin. – Tudom, mit jelent, Gina. Csak azt nem tudom, miért mondod, hogy megváltoztattam. – Mert ez alkalommal nem egy lúzerrel randizol. Romeo dögös, dúsgazdag pasi, aki hírhedt arról, hogy boldoggá teszi a nőket, majd összetöri a szívüket, aztán tovább áll a következő áldozathoz. – Ugyanezt elmondhatod rólam is. Kivéve a dögöst és gazdagot, meg talán azt, hogy boldoggá teszem a pasikat. De az összetört szív és a továbbállás-rész már igaz. Rosalie eltolta magától a Nickről szóló dossziét, és nézte, amint Gina karcsú csípőjére teszi kezét, és nyugati gonosz boszorkány nevetést hallat. Gina jól ismerte Rosalie-t, és tökéletesen tudta, hogy barátnője nem vallja be, majd megvész, hogy elolvassa a dossziéban lévő további zaftos pletykákat. – Szóval mit teszel ezzel a hazug, alattomos, szarházival, aki… – Elég ebből. Nem teszek semmit. Nem mindegy, hogy Nick Romeo vagy Nick Cage? Gondolj csak bele. A pénze amúgy is csak bonyolítja a kapcsolatait. Ki hibáztathatná, hogy el akarja titkolni? Gondolj bele, hány nő van New Yorkban, akinek egyetlen célja az életben, hogy gazdagon házasodjon. Nyilván attól tart, hogy csak a pénzéért vannak vele.

– Dominick Romeo, a szegény kis milliomos. – Nézd, Gina, majd elmondja nekem, ha úgy érzi, készen áll rá. Én nem mondok neki semmit, és te sem, ha valaha is találkozol vele. Világos? – Rendben, de azt ne várd tőlem, hogy csatlakozzak a Dominick Romeo fanklubhoz. Lehet, hogy te nem, de én nagyon is helytelenítem, amit tesz. – Ahogy gondolod. De most légy szíves, vedd le a túlságosan is védelmező legjobb barátnő ruhádat, és bújjál a lojális és tehetséges asszisztens bőrébe. Ha megteszed, még a holnapi értekezlet előtt átnézhetjük a könyvelést. – Rosalie elfújt egy tincset a szeme elől. – Nem is lenne olyan nagy baj, ha Nick elárulná nekem, kicsoda. Hasznát venném most az üzleti tudásának. Nick befejezte a beszélgetést a bankárjával és letette a telefont. Egy gombot lenyomva kiszólt az asszisztensének. – Lois, nem kerestek? – Senki sem, azóta, hogy utódára kérdezted. – Telefonáltam… – És utasítottál, hogy szóljak be, ha Ms. Ronaldi telefonál. De nem telefonált. – Megjött a jelentés Saunderstől? Kértem, hogy délre legyen az asztalomon. – Ott is van, ha jól tudom. A harmadik negyedévi jelentésre az van írva, hogy harmadik negyedévi jelentés. És, még mielőtt kérdeznéd, a Premier Motors dossziéra az van írva, hogy Premier Motors. – A jelentés az átvételével kapcsolatos stratégiáról és kivitelezhetőségről a tetején. Még valami? – Igen. Hívd fel a munkaközvetítőt, hogy szükségem van egy kevésbé gunyoros asszisztensre. – Mintha bárki is kibírná melletted. Ha ez minden, leteszem, mert csöng a másik telefon. Nick az előtte lévő iratokra fókuszált, és rájött, hogy csakugyan pont az hever az orra előtt, amiről Loist kérdezte. A fenébe, hát hol jár az esze?

El sem tudta hinni, hogy csak ül, és idegbajosan várja, hogy Rosalie felhívja. S, ami a legrosszabb, három napja vár, őrületbe kergetve mindenkit. Visszatette az iratokat a dossziéba, és berakott mindent a táskájába. Éppen belebújt öltönyének zakójába, amikor a mobilja megszólalt. – Rossz napod volt, Nick? – Lee? – Rosalie. – Hogy vagy? Olyan más a hangod. – Én jól vagyok. És te? – Remekül. – Nézd Nick, alig pár perc szünetem van egy értekezleten, aztán rohannom kell vissza, de telefonálnom kellett, és… A lány köhintett egyet, msjd a torkát köszörülte. – A holnap estével kapcsolatban? – Hát igen, és nálad a kocsim. Mondtál valami olyasmit, hogy bevitetted Romeóhoz. Gondoltam, hogy azzal jöhettél volna kedden, de… valami tejesen kiverte a fejemből és elfelejtettelek megkérni rá. – Valami kiverte a fejedből? Te így nevezed? – Nick, ugye nálad a kocsim? – Nálam a kocsid. – Remek. Mondd, mi lenne, ha rendelnénk kaját, és kivennénk egy filmet? Egész héten csak aludni jártam haza, és Dave is nagyon elhanyagoltnak érzi magát. Ráadásul az elmúlt két nap alig néhány órát aludtam, és a mai is hosszú estének ígérkezik. – Semmi gond. Te választasz kaját, én hozom a filmet. Mit akarsz látni? – Mindegy, csak ne legyen lehangoló. – Rám bízhatod. Nyolc körül ott vagyok nálad. Nem maradj ki soká. Nem valami jó a hangod. – Kicsit köhögök és kapar a torkom, de nem nagy dolog. Csak aludnom kell egy keveset, és rendbe jön. Nick hallotta, hogy valaki szólítja a lányt. – Egy perc és megyek. Kösz, Gina. – Rosalie ismét köhögött. Szörnyű volt hallani.

– Nézd Nick, rohannom kell. Viszlát, holnap. Aztán, még mielőtt a férfi elköszönhetett volna, már csak a tárcsahang szólt. Nick a videokölcsönzőben állva azon tűnődött, mi tetszhet egy olyan csajnak, mint Rosalie. Fogott, egyet, amelynek a címében cipő volt. Cameron Diaz dögös benne, és Nick még egyetlen nővel sem találkozott, akiben nem élt volna valami beteges szenvedély a cipők iránt. Nick soha nem értette igazán ezt a szenvedélyt. Látta a film Broadway-show változatát, amikor még hogyishívjákkal járt, aki játszott benne. Hát, remélte, hogy a film jobb lesz a darabnál. A darabot vagy egy tucatszor megnézte. Vagy legyen vígjáték? A Monthy Pythonnal nem nyúlhat mellé. Vett még egy doboz mikrohullámúban készíthető pattogatott kukoricát, és a Mustanngal Rosalie felé vette az irányt. Útközben vett még egy doboz óvszert és egy csokor virágot a lány lakása közelében lévő boltban. Már csak a bor és a kaja hiányzik, hogy tökéletes legyen az este. Felcsöngetett Rosalie-hoz, és látta, hogy Dave az ablakban ugat, de hiába várta, hogy bárki is beengedje. Megnézte az óráját. Pontosan érkezett. Dave odabenn tovább ugatott. Egy férfi jött ki a biztonsági ajtón, és Nick elkapta az ajtót, még mielőtt becsukódott volna. Végigment a folyosón, és kopogtatott Rosalie ajtaján. Dave nyüszített, és Nick ismét kopogtatott. Aztán lenyomta a kilincset.. Az ajtó nem volt zárva, és a férfi bekukucskált. – Lee? A hely úgy nézett ki, mint ahol hurrikán söpört végig. Ez nem zavarta, de a kutya viselkedése igen. Dave az ajtó mellett ülve vonyított. – Lee, én vagyok az, Nick. Bejöhetek? – Nem kapott választ. Most mit tegyen? A fenébe is! Belépett, felkészülve arra, hogy Dave ráugrik és ledönti a földre, de a kutya megfordult és berohant a hálószobába. Nick követte. Mire beért, a kutya már az ágyon feküdt, Rosalie ölébe fektetve fejét, a lány pedig mélyen aludt, mint aki már egy hete halott. Szakadt póló volt rajta, és a keze ügyében egy doboz papír zsebkendő. Használt papír zsebkendők hevertek szanaszét

körötte. Az éjjeliszekrényen egy üveg köhögéscsillapító folyadék volt, és üres pohár. Dave ismét nyüszített. Nick ledobta a táskát, és leült az ágyra a lány mellé. Amikor félresöpörte a hajat a lány homlokából, Rosalie szemöldöke megremegett, majd a lány szeme kinyílt. Valósággal sütött, olyan forró volt az érintéssel. – Nick? – néhány pillanatra úrrá lett rajta a köhögés. – A fenébe is, nagyon tüdőgyulladás hangja volt. – Mit keresel itt? – Megbeszéltük, nem emlékszel? DVD, kajarendelés, meg ilyesmi. – Nem kaptad meg az üzenetemet? Hívtam a mobilod… tényleg, hogy jutottál be? – Dave beengedett. Ó! – a lány szeme lecsukódott. – Lee, ébredj! – Rosalie nem mozdult. Nick a szemetesbe dobálta a használt pézséket, és kivitte a poharat a konyhába. Innivalóra van szüksége, és valamire, ami leviszi a lázat. Kinyitotta a fridzsidert, de még az övénél is üresebb volt. Egy tojás, három sör, egy joghurt, lejárt tej, meg effélék. Nick kinyitotta az egyik sört, és jól meghúzta. Teletöltötte vízzel a poharat, a mosogató feletti szekrényből kivett egy üveg acetaminophent. Vajon hol tartja ez a lány a hőmérőt? Megnézte az orvosságos szekrényt, de mindössze Midolt és amolyan női dolgokat talált. Leült Rosalie mellé, és jól megrázta. – Ébresztő! Ideje bevenni az orvosságot. – Utálom az orvosságokat – nyitotta ki a lány a szemét. – Tudom. De ezt most beveszed. Lázad van. – Bedobta a szájába a tablettákat, és a kezébe nyomta a vizet. – Megyek, hozok vacsorát. Hol tartod a kulcsokat? Szükségem lesz rájuk, hogy bejöjjek. Rosalie lenyelte a gyógyszert. – Nem tudom. A mosogató melletti fiókban kell, hogy legyen egy tartalékkészlet. De Nick, nem kell ezt csinálnod. Jól vagyok. Egy kis pihenésre van szükségem, ez minden. - Csak ne aggódj emiatt. Pihenjél. Mindjárt visszajövök. – Homlokon csókolta a lányt, aki közben még motyogott valamit, hogy fáradt. Nick pedig kiegyenesedve lenézett rá. Hogy most mibe keveredett…

Rosalie köhögve riadt fel az éjszaka közepén. Nick, ahogy az egész éjszaka, a lábai közé vonva ült, hogy Rosalie háta az ő csupasz mellkasának támaszkodott. A férfi vadul gondolkodott, próbálta eldönteni, mit tegyen. Vigye be most a kórházba, vagy várja meg a reggelt, és akkor hívjon orvost? A lány láza magas volt, és az orvosság nem segített. Rosalie annyira köhögött, hogy a férfi már attól tartott, összetör valamit magában, és nem jól lélegzett. Nick megdörgölte a hátát. – Minden rendben van. – A lányból sütött a meleg, és még jó másfél óráig nem vehet be újabb adag acetaminophent. – Lee, felment a lázad. Be kell vigyelek az elsősegélyre. Ez nem megfázás. – Nick, mit keresel itt? – A gondodat viselem. Most pedig segítek neked felöltözni. Beviszlek a kórházba. 7 Nick a kórház elsősegély-részlegében állt a folyosón a telefon mellett. A mobilját nem használhatta a kórházban, és nem vállalta a kockázatot, hogy kimegy az utcára telefonálni, hátha az orvos pont akkor jön ki, hogy beszéljen vele. A saját számán kívül mindössze kettőt tudott fejből – az anyjáét és Vinny-ét. Az szóba sem jöhetett, hogy az anyjától kérjen segítséget egy lánnyal kapcsolatban. Még le sem tenné a kagylót, anyja máris az esküvőt tervezgetné. Nem mintha Vinny felesége, Mona sokkal jobb volna, de talán mázlija lesz, és Vinny veszi fel a telefont. – Halló? Hát ennyit a mázliról. – Mona, Nick vagyok. – Nick? Ki beteg? – Miből gondolod, hogy valaki beteg? – Hallom, hogy a háttérben egy orvost szólítanak. – Tényleg. Lee nincs jól. Behoztam a Brooklyn Hospitalba. – Mi van vele?

– Nem tudom. Az orvos tüdőgyulladásra gyanakszik, most röntgenezik. Tudnád adni Vinnyt,? – Most nincs itt. Ezen a héten ő viszi Nanát templomba. – A francba, csakugyan. Vasárnap van. – Mire van szükséged, Nick? – Azt szeretném, hogy Vinny menjen át hozzám, és pakoljon össze ruhákat két-három napra. Ja, és mondd meg neki, hogy hozza el a telefontöltőmet is. A dolgozószobámban van az íróasztalomon. Van kulcsa. – Oké. – Te pedig ugorjál el a boltba, és vásárolj be. A hűtő teljesen üres, szóval nagybevásárlás kell. Tudod, minden, ami egy jó csirkehúsleveshez kell, meg alapvető dolgok, hogy összedobhassak magamnak egy gyors vacsorát. Meg lázmérő, gyümölcslé, ami csak az eszedbe jut. És hozz el mindent Lee-hez. Néhány órán belül hazaviszem. – Te akarod ápolni? Nick megvakargatta arcát. – Nem hagyhatom így magára. – Nem, de hívhatnád a családját. Ők a gondját viselnék. Szó sincs róla. Nick hallotta, hogyan beszél vele az anyja a telefonban. Már csak az hiányzik, hogy Rosalie-t kitegye egy ilyen nőszemélynek, amikor ennyire beteg. – Nézd, Mona, nem nagy dolog. – Soha nem gondoltam volna, hogy megélem a napot, amikor Nick Rómeót saját magán kívül más is érdekli. – Hé, én igenis törődök emberekkel. Nézd meg magad és Vint! – Az a kötelességed. Mi a családod vagyunk. – Ebben nem lennék olyan biztos. – Ne szórakozz velem, Nicky! – Te pedig csak hozz el mindent, amire szükségem van, Mona. – Oké, néhány órán belül ott vagyok. Megadta a nőnek Rosalie címét, és letette a kagylót, mielőtt folytathatnák a vitát. Rosalie haza akart menni. Soha életében nem volt még kórházban, kivéve, amikor megszületett, és most eszébe sem volt itt időzni.

Lehúzta az oxigénmaszkot a fejéről, és szólt az ápolónak, aki éppen valami vékony tűt szúrt a karjába, hogy távozik. – Szó sem lehet róla – felelte az ápoló Mike Tyson-hangon. Nem lesz könnyű lelépni. Gus nővér nemcsak a hangjában emlékeztetett Tysonra, de a felépítése is hasonló volt. Innen erővel nem szabadul. – Szüksége van az oxigénre – korholta az ápoló, és visszatette a maszkot Rosalie arcára. – A ruhámra van szükségem. – Előbb kirándulunk egyet a röntgenosztályra, és készítenek néhány mellkasfelvételt. – Az ápoló kiengedte a féket, és kigördítette az ágyat a lefüggönyözött részből. Rosalie az ágy korlátjába kapaszkodott, de átkozottul fájt. Ja, valami csövet dugtak a kezébe. Erről meg is feledkezett. Arról viszont nem, hogy Nick hozta be ide. Hol lehet. – Nick? – szólalt meg. Az ápoló megpaskolta a karját, de közben tolta tovább a folyosón. – Ne aggódjon, még itt van. Fel-alá járkál a váróban. Megállás nélkül nyaggat minket, nem mintha panaszkodnék miatta. Nagyon jóképű. Rosalie olyan pillantást vetett rá, amelyből sütött, hogy „egy szemernyi esélyed sincs nála.” – Kislány, attól, hogy a bolt zárva, még a kirakatot lehet nézni. Mire visszaértek a szobába, Rosalie majdnem elszunyókált. Ki gondolta volna, hogy a röntgenezés ilyen fárasztó. Vagy talán nem is a röntgenezés, hanem az, hogy annyit kellett forgolódnia, s közben igyekezni takarni a hátsóját. Gus nővér egy kis leválasztott kuckóban állította meg az ágyat, ahol a doktor éppen Nickkel beszélt. Dr. Deena Jansen olyan volt, amilyent a többi nő csak a lidérces álmaiban képzel. Magas, karcsú, szőke, iszonyú dögös, és a legjobb mellekkel, amit csak pénzért kap az ember. Vagy lehet, hogy az orvosok kedvezményt kapnak egymástól? Rosalie szinte hallotta a párbeszédet… „Megcsinálom a cickód egy vakbélműtétért és egy mandulaműtétért cserébe.” „De ez nem fair.” „Hogy érted ezt? Két cickód van, kétszer annyit dolgozok.”

A doktornő fátyolos hangja vetett véget Rosalie képzelgésének. – Erős antibiotikumot adtunk neki intravénásán, így aztán ezt csak holnap reggeltől adja neki – nyomott Nick kezébe egy receptet. – Kapott szteroidot is, úgyhogy holnaptól ezt is kapja. Az első három nap hatot, majd a következő három napban ötöt, és így tovább. – Újabb recept cserélt gazdát. A légzéskönnyítő négyóránként éjjelnappal, de ha alszik és normálisan lélegzik, ne ébressze föl. Nick összehajtotta és a tálcájába tette a recepteket. – Kösz, doki. Úgy beszéltek róla, mintha ő ott sem lenne. Mintha kómában lenne, vagy mi. – Ki adott engedélyt rá, hogy Nickkel beszélje meg az állapotomat? – Rosalie erőteljesen akart megszólalni, ám saját maga is inkább nyöszörgésnek hallotta. Nick és az orvos is megfordult és rá meredt. A nő furamód Barbie babára emlékeztetett. A doktor lenéző kis mosolyt vetett rá, amit feltehetően az orvosi egyetemen tanítanak, és megpaskolta a kezét. – Maga, Ms. Ronaldi. Az ápoló lehajtotta az ágy oldalát és kuncogott. Rosalie még soha nem látott százhúsz kilós nőt kuncogni, és most is meglett volna nélküle. – Rendben, de attól még nem kéne úgy beszélni rólam, mintha itt sem lennék. Nick a keze felé nyúlt, de Rosalie elrántotta, még mielőtt megfoghatta volna. A mellkasán összefonta a karját. Teljesen megfeledkezett az infúzióról. Átkozottul fájt! Megrántotta vele a tűt a helyén tartó tapaszt. Nick megveregette a vállát. Mit képzel ez róla? Mi ő, kutya? – Hazamegyek. Az orvos Nickre pillantott, és a férfi bólintott. Aztán dr. Barbie a torkát köszörülte. – Elbocsátom, de csak azért, mert a vőlegénye éjjel-nappal a gondját viseli. Hogy őszinte legyek, inkább bent tartanám, de a vőlegénye szerint maga mindenáron haza akar menni. Vőlegény? Nick rámosolygott, és megszorította a vállát… aztán még rá is kacsintott. Rosalie az ajkába harapott. A fenébe is, beteg vagyok, nem hülye, gondolta. Felfogtam.

– Nicknek igaza van, nem akarok maradni. Mondja el, mi bajom, mit tehetek ellene, és már itt sem vagyok. Gus nővér az infúzióval babrált, majd letépte a tapaszt. Aztán, mire Rosalie észbe kapott egy hatalmas tűt húzott ki a karjából. Az orvos pedig letépett egy lapot az irattartójáról. – Tüdőgyulladása van, Ms. Ronaldi. Itt vannak az utasítások, amiket a vőlegényének is adtam. Már intézkedett is, hogy kiszállítsák a porlasztót. – Az ágyra tette a papírlapot. – Porlasztó? Nick ismét megpaskolta Rosalie vállát. – Ne aggódj, drágám. Mindent elintézek. Menjünk haza. A férfi olyan arcot vágott, mint egy kissrác, aki megúszta, hogy szöget tett a tanár székére. Tudta, hogy most úgy becézi, ahogyan akarja, ő pedig édes mosollyal válaszol. Egészen addig, amíg el nem tűntek innen. De csak szórakozzon! Még megöli, amiért az akarata ellenére becibálta a kórházba. Mit is mondanak a bosszúról? Hidegen a legédesebb? Nick elfordult és kezet rázott az orvossal. – Köszönöm. Jól fogom ápolni. – Nagyon szívesen – bólintott a doktornő. Egy kicsit, mintha túlságosan is hosszan fogta volna Nick kezét. Uramisten, ez a nő most flörtöl vele. Egyenesen Nick szemébe nézett, és felvillant a nyelve, megnedvesítve ajkát. „Szia, megismersz? Én vagyok az, aki nincs kómában.” – Örülök, hogy megismertem, Nick. Naná! Nézd csak, hogy dobása a haját. Rosalie alig hitt a szemének. Dr. Barbie csakugyan a haját dobálta. Hé, ez a pasi el van jegyezve, nem emlékszel? Aztán a nő Rosalie-hoz fordult, és úgy nézett rá, mintha valami gusztustalan melléktermék volna. – Hallgasson Nickre, Ms. Ronaldi, különben visszakerül a kórházba. A tüdőgyulladás nem játék. – Rendben. Ez aztán a bíztatás. Egy jéghegyben több melegség lakozik. Persze, ha valaki éppen az ember vőlegényét próbálja elcsaklizni! Dr. Barbie távozott, és Rosalie csak nehezen fojtotta vissza a vágyát, hogy kinyújtsa a nyelvét.

– Úgy viselkedsz, mint aki még életében nem látott orvost – fordult hozzá Nick. – Nem is… kivéve a kontrollokat. Soha nem voltam még beteg. Nick szemöldöke ismét megemelkedett. Rosalie ügyet sem vetett rá, milyen arcot vág. Ez még\mindig jobb megoldás volt, mint belébokszolni most, amikor még mindig fáj a keze attól, hogy tűpárnának használták. – Hol vannak a ruháim? Nick egy táskát húzott elő az ágy alól. – Kösz. – A lány kibogozta a kórházi hálóing zsinórját. – Nick, képes vagyok egyedül öltözni. De a férfi ügyet sem vetett arra, mit mond, ő pedig túlságosan fáradt volt harcolni vele. A fenébe is, már úgyis túl van a teljes megaláztatás állapotán. Rosalie felöltözött, Gus nővér pedig besegítette egy tolószékbe. Nick homlokon csókolta és elsietett a kocsijáért. Legalább nem paskolta meg megint. Hazafelé menet Rosalie elaludt, és Nick karjában ébredt, Wayne és Henry, a szomszédai összepasszoló szmokingzakóban tartották az ajtót, Nick pedig felcipelte őt a lépcsőn, be az épületbe. – Tegyél le, Nick. Nem vagyok rokkant. A legtöbb nő álmodozik arról, hogy egy férfi a karjába kapva viszi a hálószobába. Rosalie-nak mindig is lidérces álma volt. Ha egy pasi felkapja őt, nyög majd a súlya alatt, és leejti, mihelyt nem bírja a háta. Most keserű fintorral várta, hogy a lidérces álom valóssággá váljon, de Nick egyet sem nyögött. A lány azt hitte, hogy legalább kicsit liheg majd attól, hogy egy ilyen terhet felvitt a lépcsőn, mint ő. De nem. Vagy lefogyott, vagy Nick remek formában van. – Leraklak, mihelyt az ágyadhoz értünk. Ismét rátört a köhögés. Rosalie elhatározta, amint lélegzethez jut, köszönetet mond Nicknek az elmúlt éjszakáért. Kedves volt tőle, hogy a gondját viselte. Fölösleges volt, de kedves. És az is rendes volt, hogy bevitte a kórházba. Ha igaza van a randira vágyó doktornőnek, akkor szükség volt erre. Beledöglik, ha be kell vallania, de megteszi. Aztán Nick mehet. Neki pedig nincs

más dolga, mint a kínai étteremből kaját rendelni, és kiváltatni a recepteket. Minden rendben lesz. Rosalie csirkehúsleves illatára ébredt. Egy ágyba való tálca hevert az éjjeliszekrényen. Várjunk csak? Nincs is ilyen tálcája Nick följebb segítette az ágyban, párnákat gyömöszölt a háta alá, és egy lázmérőt dugott a szájába. Ez meg honnan van? Valaki letakarította a kredencet. Vajon hová lettek a holmijai? Meg is kérdezte volna, ha van hozzá energiája, és a szája nincs teli a hőmérővel. Annyira fáradtnak érezte magát. Amikor a hőmérő sípolt, Nick kivette és megnézte. Nem mondta, mennyi a láza, és a lány nem kérdezte. Mit számít? – Mit csinálsz itt? – Megetetlek, és ügyelek rá, hogy bevedd a gyógyszeredet. Az ölébe tette a tálcát, leült mellé, és a belemártotta a kanalat a húslevesbe. Rosalie eltolta a kezét. – Képes vagyok egyedül is enni. – Remek. – Nick karját összefonva várt. – Tessék? – Várok. – Mire? – Arra, hogy egyél. – Nem vagyok éhes. – Oké. Nick ismét fogta a kanalat, Rosalie pedig újra csak eltolta a kezét. A férfi arcán megjelent az a bosszús pillantás, amelyet korábban Rosalie olyan szexinek talált, de most dühítette. – Vagy magad eszed meg, vagy én etetlek. Választhatsz. – Nem hagyom. – Ki tart vissza? – Dave. Majd ő megvéd. – Nem hinném. Dave pont ez a pillanatot választotta ki arra, hogy nagy fejét Nick ölébe fektesse, és imádó pillantással nézzen föl rá. – Áruló! Rosalie evett néhány kanál levest.

Nick finoman addig rázta Rosalie-t, míg a lány fel nem ébredt. Addigra kivitte a tálcát, és egy különös műanyageszközt tartott, amelyből egy cső állt ki, és az egész egy, az éjjeliszekrényen lévő dobozhoz csatlakozott. Az asztal, amelynek felületét Rosalie ezer éve nem látta, most csupasz volt. Mi történt itt? Jóságos tündérkék lepték el a lakást, és takarítottak, amíg ő aludt? – Légzéskezelést kapsz. – Hogy mit? – Vedd be ezt a szádba, és zárd rá az ajkad, aztán lélegezz ki-be, amíg el nem fogyott a gyógyszer. – Te viccelsz. A férfi letette mellé az ágyra a gépet. – Eszemben sincs. – Rosalie szájába dugta a műanyagot, és bekapcsolta a gépet. Hangos volt. Zúgott, vibrált, és majdnem olyan undorító volt, mint a permet, amelyet a lány szájába zúdított. Nyilván meghalt, és a pokolra került. Nick elnézte Rosalie-t, amint a légzéskezelését csinálja. A lány gyilkos pillantásokat vetett rá. Tiszta szerencse, hogy túl gyenge ahhoz, hogy bármit is tegyen. Remélhetőleg, mire rendbejön, hálás lesz neki, és nem gyilkosságot fontolgat. Nick az órájára nézett. Még csak egy óra van. Nem egészen tizennyolc órája van itt, de mintha hetek óta nem aludt volna A férfi megdörgölte szemét, és agyába villant Rosalie képe a kórházban, amint csövek állnak aki belőle. A lány szeme csukva volt. A kórházi szoba fluoreszkáló fényében szemhéja duzzadtnak látszott. A lány arca fehér volt, és teste mozdulatlan. A fenébe is, egy pillanatra már azt hitte, meghalt. Nick olyan erővel markolta az ágy támláját, hogy az ökle elfehéredett. A megkönnyebbülés hulláma, amikor a lány végre megmozdult, olyan erővel zúgott keresztül rajta, hogy csaknem beleszédült. És az orvos… megérte a pénzét. Ügyet sem vetett Rosalie-ra, amíg a lány meg nem szólalt. Nyilván kap majd Rosalie-tól, amiért azt hazudta, hogy jegyesek. A lány nyilván azt hiszi, azért hazudott, hogy bemehessen hozzá. Pedig azért tette, hogy megszabaduljon a

pasivadász doktornőtől. Nem baj. Amit Rosalie nem tud, nem is fájhat neki. Amint Rosalie befejezte a kezelést, már aludt is. A gyógyszer csodákat művelt. Sokkal nyugodtabb lett a légzése utána, de Nick úgy döntött, félig ülő helyzetben hagyja. Mona azt mondta, jót tesz. Kiment hát a konyhába, hogy egyen valamit. Szerencsére Mona annyi mindent hozott, amiből nem csak ő lakhatna jól, hanem Rosalie és a tíz legjobb barátja is. Megmelegítette a lasagnét, amit korábban készített, és éppen leült enni, amikor Rosalie táskájában megszólalt a mobiltelefon. Nick evett egy falatot, de olyan forró volt, hogy égette a száját. Néhány perc múlva a vonalas telefon csöngött. Nick-nek nem volt kedve fölvenni, de azt sem akarta, hogy a csöngés felébressze a lányt. Amíg habozott, bekapcsolt a rögzítő. – Rosalie, hol a pokolban vagy? Anya pipa rád, és az én életemet keseríti meg, amiért te lehúztad a közmondásos vécén az utolsó reményt is, hogy férjhez adjon. Most pedig már a vasárnapi ebédet is kihagyod? Egy mentséged van, ha meghaltál, különben… Nick fölvette a telefont. – Halló? – Ki beszél? Hol van Rosalie? – Szia. Nick vagyok. És te? – Annabelle, Rosalie testvére. – Lee alszik. Beteg, és nincs olyan állapotban, hogy ebédelni menjen. – Lee? Rosalie sohasem beteg. Beszélni akarok vele. – Sajnálom, de alszik. Megmondom, hogy hívjon vissza amikor felébred. – Honnan tudhatom, hogy nem darabolós gyilkos vagy, aki túszul ejtette, vagy valami ilyesmi? – Ha az lennék, nem vettem volna fel a telefont. – Van benne valami. Oké, szóval nem a darabolós gyilkos vagy. Oppá, tudom már, ki vagy! – Csakugyan? – Persze. Te vagy az a pasi, aki pont Fiorentinóhoz ment be reggeliért, alig két nappal az után, hogy a testvérem ejtette Joey Manetit. Te vagy a tartalék.

– Tessék? – Aha. Te vagy az a pasi, akit azért szedett föl, hogy bebizonyítsa, még mindig képes… Szóval tudod. – Kösz az infót, Annabelle. De közlöm veled, hogy már az előtt randira hívtam Leet, hogy szakított volna azzal az idiótával, akivel járt. Szóval nem tartalék szereposztás vagyok. – Naná. Ahogy gondolod. – Szóval, mondd meg anyádnak Annabelle, hogy Rosalie nem érzi jól magát, és majd a héten hívja. – Rendben, de anya nagyon pipa lesz, hogy te ott vagy, és Rosalie ágyban van, és nem is beszélt velem. – Akkor ne mond el neki. Mond azt, hogy beszéltél Rosalie-val és beteg. Még csak nem is kell hazudnod. Szívességet teszel a testvérednek. Egyszerűen nem mondod el anyádnak, hogy velem beszéltél. Lee amúgy is elég rosszul érzi magát. Nincs rá szüksége, hogy még anyátok is csesztesse. – Oké, de mondd meg neki, hogy jön nekem. – Csupa szív lány vagy, Annabelle. – Nick lerakta a telefont, és magában azt kívánta, Rosalie bárcsak árvalány lenne. Amikor felébredt, Rosalie első gondolata az volt, miért nincs egyedül? És ki ez itt mellette? Elhúzta a mellét fogó kezet – ráadásul nem is a hálóingen keresztül fogta, és arra felé fordította fejét. Nick. Lassan működni kezdett az agya, és minden előjött. Nick, amint beviszi a kórházba. Gus nővér és dr. Barbie. Nick, amint ágyba viszi, levest tuszkol belé, negyedóránként elvégezteti vele azt a rémes kezelést a porlasztóval. Legalábbis úgy érezte, negyedóránként szenved vele. Nick, amint behatol az életébe, itt tölti az éjszakát, ápolja. És Dave áruló lett. Igen, Rosalie immár mindenre emlékezett. Nick keze ismét becsusszant a hálóing alá. Ez az alak javíthatatlan, még álmában is. De finom volt hozzábújni, és még csak nem is horkolt. Ha horkolna, fel kéne szólítani, hogy távozzon. – Hallom a gondolataidat. – A férfi hangja reszelős volt. Álmosan csengett. – Mért vagy itt? – Mért kérdezed ezt minden alkalommal, amikor felébredsz?

– Mert ahányszor csak felébredek, nem tudom, miért vagy itt. – Mert randink van. – Lemondtam. – Nem kaptam meg az üzenetet. – Nyilván. – Lement a lázad. – Honnan tudod? – Onnan, hogy foglak, és már nem sütsz úgy, mint egy hősugárzó. – Tehát ezért mászol így rám…. – Rosalie hátranyúlt, és keze a férfi csupasz csípőjét érintette – meztelenül? A hőmérsékletemet ellenőrzöd? – Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy igen? Rosalie nevetett volna, ha nem tör rá a köhögés. Nick erősebben szorította A mellkasára tette kezét, és a nyomástól a lány kicsit jobban érezte magát. – Szegény kislány. – Nick az órájára pillantott. – Itt a kezelés ideje. – Jaj, nem akarom. – Lee, nem gondolod, hogy több puszta véletlennél, hogy négyóránként felébredsz? Pont akkor, amikor a kezelésed kezdődik? Gondolj csak bele. Nem kapsz levegőt, ezért felébredsz. Amikor kapsz levegőt, alszol. Csak úgy jut bármelyikünk is alváshoz ma éjjel, hogy elvégzed a kezelést. – Te nyugodtan hazamehetsz aludni. – Lee… A csudába! – Rendben, csinálom, de csak azért, mert fáradt vagyok. Capisce? – Capisce. Amikor Rosalie újra felébredt, már egyedül volt az ágyban. Felkelt, hogy megkeresse Nicket. Mintha ólomból lettek volna a lábai. A férfit a konyhában találta. A tűzhely mellett állt, és egy edényből kóstolt valamit. Felé fordult, és Rosalie csaknem felnevetett. Nick az ő „A nőknek ugyanolyan szükségük van a férfiakra, mint a halnak a biciklire”, feliratú kötényét viselte.

Megpillantva őt, Nick gyorsan lekapta magáról a kötényt, és zavartan dugta maga mögé a fiókba. – Nem tudtam, hogy főzöl. – Nem is. Rosalie a tűzhelyhez lépett, és belekukkantott az edénybe. Húsgombóc, kolbász és braciola, bugyborékoló, vörös szószban. – Hát nekem ez főzésnek tűnik. Braciolát csinálsz? Nick igazán bájosan vörösödött el. – És akkor? Rosalie igyekezett nem nevetni. Még nem látta Nicket zavarba jönni. Átkarolta és arcon csókolta – Köszönöm. – Nekem is kell ennem valamit. – Úgy tűnt, a férfi megbékélt. Rosalie örült ennek. Nem akarta cikizni, sőt, hálás volt az igyekezetért. Még egyszer sem látott olyant, hogy egy pasi valami finomat készítsen, legfeljebb, ha faszénre van szükség hozzá. Főként, ha a pasi nem szakács. Igazából ez az egész szexi volt a maga tévé főzőcskés módján. Rosalie néha ábrándozott is arról, hogy a piacon belebotlik abba a dögös ausztrál konyhaművészbe a Take Home Chef műsorból, aztán az hazakíséri és vacsorát készít neki. Aztán mindig eszébe jutott az is, micsoda rendetlenség van a lakásban, és hálát adott az Úrnak, amiért nem így történik. Milyen kínos lenne egy országos csatornán mutatni, milyen rendetlen. Persze vihetné a szakácsot és a stábot az anyjához is, de ő tönkretenné az egész műsort, mert mindenbe beleszólna, hogy nem így kell csinálni. Rosalie a fejét csóválva hátrébb lépett. – Kedd van. Nem kéne dolgoznod? Most látta, hogy a férfi aktatáskája az íróasztalon van, és mellette iratok hevernek. – Egyrészt szerda van, másrészt szabadságot vettem ki. – Nick, menj inkább dolgozni. Jól vagyok, nem kell ápolnod. Nick az asztalhoz vezette, és leültette. – Ma kora délután elviszlek orvoshoz. Erről majd beszélünk, ha tudjuk, hogy vagy. A fenébe ezzel a pasival, milyen erőszakos. Rosalie azért leült, mert csakugyan kóválygott egy kicsit. – Mi ez? A világ leghosszabb randija? Nem megyek vissza a kórházba, és egyetlen orvost ismerek, az is nőgyógyász. Nem hiszem, hogy most sokat segíthet.

– Felhívtam az egyik haveromat, Mike-ot. Tüdőgyógyász. Egy órával azután, hogy visszaérkeztek az orvostól, Nick úgy rontott be a fürdőszobába, akár egy ringbe szálló ökölvívó. Rosalie csaknem kidugta fejét a szemceruza alól. Mi ütött ebbe az alakba? Nem hallott még kopogásról? Szép nyugodtan visszadugta a szemceruzát a dobozába. – A csudába! – Egy mosdókendő csücskével letörölte a hatalmas, fekete foltot a szeme alatt. Mintha nem lenne elég, hogy ilyen karikás a szeme! Nick alig uralkodott a haragján. – Nem ismerek még egy ilyen konok, keményfejű nőt. – Igen, és mit akarsz ezzel mondani? – Rosalie bedobta a kendőt a mosdókagylóba, és a férfi mellett bement a hálószobába. Nekilátott feltúrni a fiókját harisnya után. A tiszta fehérneműs halom ugyanis eltűnt. Valamikor, amíg ő tudőgyulladásos kómában hevert, Nick nem csak mindent kimosott, feldolgozva a koszos halmot, de a mosott holmikat szépen összehajtogatva elpakolta. Rosalie-nak sejtelme sem volt, hol lehetnek a ruhái. Zavarban kellett volna, hogy legyen. De e helyett bosszankodott. – Mike azt mondta, nem vagy olyan jól, hogy dolgozzál… A lány felé fordult, és összeszorított fogakkal szűrte a szavakat. – Mike-nak nincs találkozója az igazgatótanáccsal. Az ügyfeleimet nem érdekli, hogy megfáztam… Rosalie úgy gondolta, elég jól van már ahhoz, hogy néhány órára bemenjen dolgozni. De miután kikászálódott az ágyból, lezuhanyozott és felöltözött, csak annyi energiája maradt, hogy újra elaludjon. Nick belépett a személyes terébe, és haragosan meredt rá. Be kellett vallani, elég hatásos nézés volt. – Tüdőgyulladásod van. A lány leküzdötte vágyát, hogy hátrébb lépjen, és tinilányként a szemét forgatva állta a sarat. – Akárhogy is, jelentést kell tennem az igazgatótanácsnak. – Oké. Bemész, megteszed azt a rohadt jelentést, és hazajössz. Én vezetek.

Az orruk csaknem összeért, és Rosalie-ból kezdett kifogyni a szufla. – Ki vagy, az anyám? – Nem, de hívhatom anyádat… – Nem mered megtenni. – Fogadunk? – Rendben. Te vezetsz, de aztán eltűnsz innen. Nagyon hálás vagyok a segítségért, de… – Lee. – A férfi hangja gyengédre váltott. Nick átkarolta és magához húzta. A csudába, milyen jólesett! Rosalie a férfi mellkasára hajtotta fejét, és a szívverését hallgatta. Nick a hátát simogatta, – Odaviszlek és hazahozlak, aztán főzök neked vacsorát. Nem csirkehúslevest. Igazi ételt kapsz. Különben is, most már majdnem olyan jól vagy, hogy megejtsük azt a randit. Hoztam filmeket. – Tényleg? – De mennyire. Az összes bajban lévő cég közül miért pont a Premier Motorcarsnál kellett Rosalie-nak kikötnie? Ez volt az egyetlen olyan márkakereskedés, amelyre egész életében vágyott, amelyet nem tudott megvásárolni, és amelyet erővel meg akart szerezni magának. A francba! Lepleznie kellett megdöbbenését, amikor kirakta Rosalie-t az ismerős épület előtt. A lány nem kérdezte, mi baj, egy szót sem szólt, amikor felajánlotta, hogy a kocsiban vár. Nick leparkolt a Mustanggal valamivel távolabb, és érzett némi kísértést, hogy a kormánykerékhez a csapkodja fejét. Milyen rohadt egy helyzet! Amikor Nick nyolcéves volt, nagyon szeretett volna látni egy Ferrarit. Hallotta, hogy van, akinek ilyen kocsija lehet, de még egyet sem látott Brooklynban, és nemigen hitte. De állítólag volt egy márkakereskedés a Cityben, amelyik olyan drága kocsikat árult, amelyeken aranyból van a kilincs. Egy forró, nyári napon elcsent két jegyet anyjától, és bemetrózott a Citybe. Órákat töltött azzal, hogy orrát a bemutatóterem hűvös üvegének nyomva bámulta a kocsikat, amilyeneket eddig csak a Matchbox-gyűjteményében látott. A tiszta arany kilincset nézte

akkor is, amikor Mr. Lassiter mögé settenkedett, és a vállára tette a kezét. Nick biztos volt benne, hogy most elzavarják, de nem így történt. Mr. Lassiter beinvitálta. Életében először és eddig utoljára lett szerelmes. Az egész életét megváltoztatta a pillanat, amikor belépett a Premier Motorcars nagy üvegajtaján. Nem sok ilyen pillanat volt az életében. Amikor belépett a Premierbe, amikor letartóztatták, és amikor Rosalie a sürgősségin aludt, és ő azt hitte róla, hogy meghalt. Nick a fejét rázva próbálta kitörölni ezt a képet az agyából. Nem is akart belegondolni, mit jelent. Azóta, hogy bement a Premier ajtaján, imádta ezt a szakmát. Imádott benne mindent. Az egész testét hideg levegővel elárasztó légkondicionálót, a csiszolt márványon surranó cipők hangját; a szagokat, a kávé, cigaretta, bőr és új autó szagot. Ekkor nézett először egy vadonatúj autó motorházteteje alá. Az csak fokozta az élményt, hogy ez az autó egy Ferrari volt. A márkakereskedés tulajdonosa, Mr. Lassiter még azt is megengedte, hogy beüljön a vezetőülésre. Nick hátsója akkor ért először bőrülést. Mr. Lassiter akkor is jó volt hozzá, amikor őt kiengedték a javítóintézetből, és munkát kért. Nem érzett bűntudatot. A lelkét kitéve dolgozott, és még mindig ott lenne, ha nem rakják ki, mert kell a hely Mr. Lassiter előkelő egyetemet végzett fiának. Jack junior maga volt a gazdag csemete. Olyan keveset dolgozott, amennyit csak lehetett, drága autókkal járt, és úgy költötte a pénzt, mintha a fán teremne. De ez sem volt elég neki. Amit pénzzel nem tudott megvenni, azt megszerezte erővel. Mint a legtöbb ilyen ember, csak nála gyengébbekkel kezdett. Egy este Nick munkaidő után bement az irodába, és rajtakapta Jacket, amint az új recepcióst erőszakolja. Nick lerángatta Jacket a lányról. A lány ruhája elszakadt, a szeme könnyes. Nick agyát elfutotta a vér. Jack Jr. ment apucihoz panaszkodni. A jó ég tudja, miket mondott neki, de másnap sem Nicknek, sem a recepciósnak nem volt állásra De még mielőtt távozott volna, figyelmeztette Lassitert, hogy Junior tönkreteszi. Hát ő tehet arról, hogy igaza lett? Ő csak annyit tett, hogy siettette az elkerülhetetlent. Megejtett néhány telefont, egyegy magas beosztású banktisztviselőnek megemlítette, hogy aggódik

a cég miatt. És akkor mi van? Nem tett semmi törvénytelent, semmi nem volt írásban. Sajnos, bármennyire is győzködte magát, hogy nincs oka lelkifurdalásra, a fejében hallotta Francis atya hangját, amint azt mondja, egyenesen a pokolba jut. És, mintha ez nem volna elég baj, most Rosalie közte és az egyetlen dolog között áll, amelyre azóta vágyik, amikor még ártatlanul álmodott. A Premier Motorcars. 8 Nick kikapcsolta a tévét és a DVD-lejátszót. Rosalie és ő a Brian életét nézték. Vagyis ő nézte a filmet, de Rosalie alig tíz perc után elaludt. Az egyik percben még nevetett, azzal az imádnivaló nevetésével, a következőben már mélyen aludt. Még szerencse, hogy az ágyból tévéztek. Csaknem tizenegy volt. Még nem késő felhívni Mike-ot, és megkérdezni tőle, hogy van Rosalie orvosi szemmel. Alig akarta elhinni, hogy a lány korábban azt mondta neki, hogy nem tartozik rá az állapota. A fenébe is, hiszen ő beszélte meg a találkozót Mike-kal? Ha őrá nem tartozik, akkor kire? Rosalie hozzábújva aludt. Bele tellett egy percbe, mire Nick kicsusszant alóla anélkül, hogy felébresztette volna. Fura egy csaj. Amikor ébren van, mindig gondosan ügyel arra, hogy ne érintse őt. Mintha csak attól tartana, hogy azzal olyan benyomást kelt, mintha komoly lenne a kapcsolatuk. Pedig nem az. Nick is tudta, és nyilván Rosalie is. Akkor hát nem mindegy? Nyugodtan megérinthetné bármikor. Ám ahogy elalszik, úgy tapad rá, mint a pamut a szilikonra egy vizespóló-versenyen. Nick felállt, a pólójáért nyúlt, lábujjhegyen kitipegett a szobából, és becsukta az ajtót maga mögött. Rosalie-nak nem kell tudnia, hogy ellenőrzi az állapotát. Nick Mike pagerét hívta, és lehalkította a mobilját. Tíz perc múlva a telefonja vibrálni kezdett. – Halló. – Itt dr. Flynn. Maga keresett? – Mikey, én vagyok az, Nick. – Azért tűnt ismerősnek a szám. Nos, hogy van a betegünk?

Nick felnyögött. – Ez a nő egy lehetetlen alak, Mike. Mit szólsz ahhoz, hogy ma bement dolgozni? – Nem mondod komolyan. Hogyan ment be? – Én vittem. Ha nem viszem be, képes és metrózik. – A nappalisok mesélték, hogy Gusnak azzal kellett fenyegetőznie, hogy leszedálja, ha megpróbál átmászni az ágy rácsán és megszökni. Te pedig állítólag valódi hős voltál, hogy becipelted a sürgősségire. – Különben nem jött volna. – Dr. Jansen kérdezett felőled. – Dr. Kicsoda? – Aki ellátta. Magas, szőke bombázó. Tudod, Pamela Anderson, akinek esze is van. Azt is kérdezte, mióta vagytok jegyesek Rosalieval. – Hát, mondhatnék neki egy-két dolgot. Jobban érdekeltem én, mint az, hogy ellássa Lee-t. – Tudom, milyen. Most beszéltem meg egy randit vele. – Mike, mikor szoksz le arról, hogy azokra horgászol, akiket én visszadobok a vízbe? – Amikor leszoksz arról, hogy visszadobáld őket. Azóta próbálok megbeszélni egy randit Deena Jansennel, amióta nálunk rezidens. Ha tudtam volna, hogy csak annyit kell mondanom neki, hogy jó haverom a nagy Romeo… – Istenem, ne kezd már megint! Ha nem muszáj. – Nem muszáj, de azért kezdem. Mellesleg, nem is mondtad, mi van közted és Rosalie között. Nem a szokásos típusod. – Hogy érted ezt? – Ez a csaj normális. Nem olyan sekélyes, önző, féleszű nő, mint amilyenekkel általában jársz. Olyan, aki azt hiszi, hogy a Nap és a Föld csak körötte forog. Ami azt illeti, úgy tűnt nekem, Rosalie-ra egyáltalán nem tettél olyan nagy benyomást. – És te ezt normálisnak nevezed? És azt tudtad, hogy három nyelven káromkodik folyékonyan? – Észrevettem. Nem tudta, hogy beszélek olaszul. Amikor megmondtam neki, görögre váltott. – Akkor négy nyelven tud káromkodni.

– Izgalmas személyisége van, remek munkája… – Nem fogod elhinni, hová vittem ma. – A Premier Motorcarsba. Nick, ugye nem csak azért vagy vele, hogy ipari kémkedésre használd? – Elment az eszed? Csak ma tudtam meg, hogy kapcsolatban van a Premierrel, amikor bevittem dolgozni. Mégis, mit gondolsz rólam? Azt, hogy ilyen szemétláda vagyok? – Hé, te meg gondold meg, kivel beszélsz. Azzal, aki órákig hallgatta, hogy megszerzed a Premier Motors-ot, még ha ez is lesz az utolsó dolog az életedben. Kölyökkorunk óta erre vágysz. Ismerlek, Nick. Semmi nem állhat közéd, és a közé, amit megkívánsz. Főleg nem egy nő. Ügyelj arra, hogy bármit is teszel, nem gyűlölteted meg magad annyira, hogy a ne akarjon utána randizni a legjobb barátoddal, oké? Szóval, mióta is jársz vele? – Valamivel több, mint egy hete. Miért? – Gondoskodni akarok arról, hogy szabad legyen a naptáram, amikor visszadobod a vízbe. Alig várom, hogy kihalásszam. Piszok jó teste van. Nézzük csak, mondjuk még másfél hónapot adok, vagyis… – Várj csak. Mit tudsz a testéről? – Éppen eleget ahhoz, hogy jobban meg akarjam ismerni. – Az öklömmel fogsz jobban megismerkedni, ha nem szállsz le róla. – Nick, haver, nem úgy gondoltam… – Nem számít. Különben sem szereti az orvosokat. – Minden nő szereti az orvosokat. Csak éppen szakmailag nem szeretnek felkeresni minket. Nem ismered a mondást? Az orvos remek férjanyag. – Hát nem ismered Lee-t. Már két szempontból sem felelsz meg neki. A házasság sem érdekli. – Naná. – Nézd, azért hívlak, mert Lee nem árulta el nekem, mit mondtál neki. Csak tudni akarom, hogy jól van-e. – Jól vagy, Nick? Nem érte egy nagyobb ütés a fejed?

– Jól szórakozol, Mike? Figyelj, itt vagyok a lakásán, és igyekszem ápolni, és tudnom kell, hogy elég jól van-e. Visszatérhet-e a normális életbe. – Aha, értem. Az érdekel, mikor kettyinthetsz? – Nem. Vagyis az is érdekel. De azt is tudni akarom, mikor állhat újra munkába, és hagyhatom magára. – Hát, nem hiszem, hogy megszegem az orvosi titoktartást, ha bizalmasan elárulom neked, hogy ez a lány még nem állhat munkába. Talán majd a hét második felében napi néhány órára bemehet. Ami pedig a szexet illeti, én ezt is kihagynám. És igen, egyedül hagyhatod, ha úgy gondolod, hogy megbízhatsz benne, nem megy be dolgozni, és nem szexszel nélküled. Nick megvárta, míg Mike nevetése elhal. – Tudod, lehet, hogy Lee-nek igaza van, és a piacon vetted az orvosi diplomád. Dave nyüszített mellette, és a kutya a hóna alá dugta az orrát, csaknem kiverve a telefont a kezéből. – Mi volt ez? – Dave, Lee kutyája. – A kutyára is te vigyázol? – És akkor mi van? – Ugyan, semmiség. Csak elképzellek, ahogyan egy shitzu-val sétálsz, ez minden. Kösz, hogy ilyen jó napot szereztél nekem. – Csakugyan? Akkor gyere át, látogasd meg a beteged. Dave örömmel harapna ki egy falatot a seggedből. Dave shitzukat reggelizik. Ugye, öregfiú? Nézd Mike, mennem kell. Valamikor csörögj rám a héten, együtt ebédelhetnénk. – Vigyázz Rosalie-ra. Ja, és add meg neki a számomat, amikor dobod. – Csak álmodozz! Nick letette a telefont és elfintorodott. A francba. Egy hét is eltelt azóta, hogy ő meg Rosalie együtt voltak! Tudta magáról, hogy önző csirkefogó, de remélte, hogy Mike azt mondja, hogy a lány készen áll egy kis gyógyító huncutkodásra. Nick már abban sem volt biztos, meddig képes úgy aludni, hogy a lány teste az övéhez simul. Nem is aludt sokat, és a mai is hosszú éjszakának ígérkezik.

Felvette kabátját és belebújt futócipőjébe. Talán egy szép, hosszú séta a mínusz akármennyiben lehorgasztja. Ki tudja? A hideg zuhany nem segített. – Gyere, Dave! Ma még egyszer kiviszlek. De ha megint akkora rakást hagysz ott, akkor legközelebb egyedül mész. – Nick felkapta a pórázt. – Igazán fel lehetne szerelni egy szemeteszsákot a seggedre. Akkor nem nekem kéne feltakarítanom utánad. Dave-ben volt annyi tisztesség, hogy úgy tűnt, röstelli magát. Hétfő reggel Nick kibontakozott Rosalie öleléséből, és kisurrant az ágyból. Még csak fél hat volt, tejesen sötét odakinn. Nick azon morfondírozott magában, hogy mi az igazság azokban a történetekben, amiket a túlzott önmegtartóztatásról hallott? Tényleg lerohad majd neki? Több mint egy órája ébren volt, és nem tudott újra elaludni. Végül arra a következtetésre jutott, hogy kár is próbálkoznia. Jellemző. Lehet, hogy jobb lenne bemenni az irodába, és hunyni egyet a kanapén. Rosalie heverője túl közel van a lányhoz, és Nick úgy érezte, hogy ha itt marad, vagy letámadja, vagy beleőrül. A lány túlságosan is puha volt azon a tájon, ahol ő kemény, túlságosan is kényelmes érzet; jó volt az illata, és a francba, ahogyan rátekeredett, az egy szentet is kísértésbe vinne. És Nick egyáltalán nem volt szent. Bement a fürdőszobába, vett egy zuhanyt, majd farmerba, szvetterbe bújt. Majd az irodában átöltözik öltönybe. így gyorsabb, mintha előbb hazamenne, hogy átöltözzön. Nem kétséges, hogy a titkárnője furán néz majd rá, de ez nem újság. Lois már vagy tíz éve ezt teszi, és kezd lassan hozzászokni. Nick megetette, megsétáltatta a kutyát, kávét főzött magának, és automatikusan felrakott még egy adagot Rosalie-nak. Nem tartott soká, mire rájött, hogy Rosalie működéséhez a kávé létfontosságú. Ahogyan az övéhez, mert a lány társaságában lenni, még mielőtt kávézott volna, olyan, mint vörös inget viselni egy bikaviadalon. Nem a legjobb ötlet. Ilyenkor egyenesen veszélyes ez a nő. Nick fogta a táskáját, a kulcsait, a telefonját, és megpaskolta Dave fejét. – Ebédre visszajövök. Addig is, vigyázz helyettem Lee-re.

Az ajtóhoz lépett, felvette a kabátját, és közben különös érzés tört rá, különös és fenyegető érzés, hogy maradnia kéne. A fejét csóválta. Micsoda melodráma Még orgonazenét is hallott a fejében zúgni. Ez nevetséges. Rosalie jól van. A légzése újra normális; éjjel nem zihált asztmásan; és nem is köhög annyira. Úgy alszik, mint egy csecsemő. Egy igen szexi, dögös, izgalmas, kívánatos baba. A francba, jobb lesz eltűnni innen, mielőtt minden jó szándéka szétfoszlik. Rosalie határozottan jobban jár azzal, ha ő nem lóg itt, és csak arra vár, hogy felizgassa, zihálóvá tegye a légzését. Megnézte magát a tükörben, hogy a zakó kellően eltakarja-e a dudort a nadrágjában. Nem akarta, hogy Henry és Wayne még félreértsék a dolgot, ha véletlenül összefutna velük. Mély lélegzetet vett, aztán félresöpörve rossz érzéseit, munkába indult. Az elkövetkező órákat az irodájában töltötte. Tette a dolgát, beszélt emberekkel, részt vett megbeszéléseken, döntéseket hozott, de mindezt szinte fel sem fogta. Rosalie-n járt az agya. Nem tudta lerázni magáról az érzést, hogy valami baj van. – A Földbolygó hívja Nick kapitányt! Nick felnézett az iratból, amelyre vagy fél órája bambult. Lois úgy nézett le rá, mint aki mindjárt megfojtja. Nicknek vissza kellett fojtania a reflexet, hogy felugorjon és hátrébb húzódjon. Éppen azért vette fel Loist, mert kemény teremtés. Egyedülálló anyuka, öt fiúgyerekkel, akik közül az egyik még mindig otthon van. Ez a nő leckét adhatna a tengerészgyalogoskiképző őrmestereknek abból, hogyan tartozhatnak a kevesek, a kiválasztottak közé… A francba is, a tengerészgyalogosok titkos fegyvernek használhatnák. Ugyan elég ártatlannak tűnt, de Nick hamar rájött, hogy veszélyesebb egy kisebb atombombánál. Igaz, egészen eddig Lois haragja soha nem irányult rá. Az nem is volt baj, ha a sajtóra vagy a túl erőszakos ügynökökre irányította, és Nick úgy vélte, hogy ő biztonságban van, hiszen ő tőle kap fizetést. Mennyire tévedett! – Mi bajod? – Nekem? – dadogta a férfi. – Hogy érted ezt? Nincs semmi bajom.

– Oké, akkor ne mond el – tárta szét a kezét Lois. – Engem nem is érdekel, de hadd mondjak én valamit. Az egész múlt héten furán viselkedtél, úgy jársz-kelsz itt, mint akit seggbe rúgott az ármány. Közel álltál ahhoz, hogy ma elveszítsed a legjobb ügyfeledet. Mr. Ackerman már ott tartott, hogy átpártol más céghez. Tudod, mekkora autóflottája van a vállalatának? Hogy hány személyautót, teherautót és furgont vesz tőlünk évente? Hogy mennyit költ javításra és karbantartásra évente? – Nem úgy járok-kelek, mint akit… – Csakugyan? Ezért aludtad el a mai munkareggelit? Felfogtad, hogy másodszor ültetted föl? Még annyi jó érzés sem volt benned, hogy telefonálj neki, és lemond? – Munkareggeli? A fenébe! – Jó egy órát beszélgettem vele a telefonban, mire lecsillapítottam. Elmondanád végre, hol járnak a gondolataid? Mert nem itt, az biztos. Még csak nem is a Premier Motorsnál. Nem találtad a Premier dossziéját, amikor ott hevert az orrod előtt, és még egy szót sem szóltál ahhoz, hogy ideiglenes pénzügyi vezetőt kapott. Szóval, mi történt veled, Nick? – Oké… Tudod, hogy megint járok valakivel? – Rosalie Ronaldi? Mi van vele? – Emlékszel, egyszer meséltem neked, hogy kissrác koromban volt egy zűröm. – Amikor letartóztattak téged meg a barátodat autólopásért? Hogy felejthetném el? Nick a tarkóját dörzsölgette. – Hát, az a barátom történetesen Rosalie bátyja. Lois a fejét csóválta, és az arcán látszott, hogy nemsokára jól kiosztja. Akár túl is eshet az elkerülhetetlenen, gondolta Nick. Megacélozta magát, mint aki egy ragtapaszt akar lehúzni testének egy szőrös részéről, mert ez fájni fog. Nagyon. Felemelte a kezét, hogy időben megállítsa a kezdődő letolást. -Várj, még nincs vége! – Ez nem elég? Ki vele, Nick. – Rosalie pénzügyi szakértő, és most éppen a Premier Motorshoz helyezték. Ő az új, ideiglenes pénzügyi vezető.

Lois összefonta karját dús keblén, és olyan pillantást vetett Nickre, hogy a férfi gondolatban elmondott néhány imát. – Tudod Nick, azt hittem, úgy jársz-kelsz, mint akit seggbe rúgott az ármány, pedig te magad vagy az ármány. Hogy vagy képes szegény nőt felhasználni a céljaidért? Ez sok szempontból is helytelen… – Hé, ne olyan hevesen. Nem használom fel Lee-t – legalábbis a beleegyezése nélkül nem. Fogalmam sem volt, hogy ő az új ideiglenes pénzügyi vezető. Csak szerdán tudtam meg, hogy köze van a Premier Motorshoz. Mégis, minek gondolsz? – Olyan férfinak, aki titokban tartja, hogy ki ő valójában, titkolja a nő előtt, akivel hál, mert ha a nő megtudná az igazat, valószínűleg nem találkozna vele többet. Ismerlek, Dominick Romeo. Mindenáron meg akarod szerezni a Premier Motorst, és nem áll távol tőled, hogy felhasználjál másokat a célod elérése érdekében. – Oké, bevallom, néha a tisztesség határán táncolok az üzleti életben, de nem csináltam soha semmi törvénytelent. – Amikor utoljára utánanéztem, az ipari kémkedés még törvénytelen volt. Ráadásul erkölcstelen. Rosalie-t kirúghatják, bíróság elé vihetik miattad. Vége a szakmájában. Ki vesz föl egy olyan embert a vállalata megmentésére, aki pont az ellenséges átvételt tervező másik féllel hál? – Egyáltalán nem ellenséges. Tisztességes ajánlatot tettem. – Nem ez e lényeg, nagyon jól tudod. Választanod kell a barátnőd és a Premier Motors között. – Ez nevetséges. Rosalie ideiglenes partner, a Premier pedig üzlet. Nem keverem az üzletet és a magánéletet. – Mit fognak szólni, amikor kiderül, hogy Rosalie szeretője az az ember, aki meg akarja szerezni a céget, aminek a megmentésére őt fölfogadták? – Ez nem történhet meg. Semmi olyat nem teszek, és eddig sem tettem, ami ártott volna a Premiernek. Csak ültem és néztem, miként viszi csődbe Lassiter tejesen a maga erejéből. Ahogyan Lee-t sem bántottam semmivel, bár nincs sok esélye, hogy ő megmentse a Premier Motorst. Lois kétkedően nézett rá.

– Azonkívül Lee már a múlté lesz, amikor megteszem a következő ajánlatomat a cégre, vagyis nem árthatok Lee-nek vele. – Na persze, el is felejtettem, hogy te vagy a nagy varázsló. Mindent és mindenkit kontrollálsz. Mondjak valamit, Nick? Ha már ilyen jó vagy ebben, a legközelebb, amikor elalszol egy üzleti reggeli helyett, és majdnem tönkreteszel egy értékes ügyfélkapcsolatot, rakd rendbe te a dolgot magad után. Ha Rosalie tudná, ki vagy és miben mesterkedsz, tuti kirakná a szűrödet. Nicknek el kellett ismernie, Lois a dolgok lényegére tapint. Eddig egyszer sem jutott eszébe, miként nézhet ki a dolog Rosalie szemszögéből. A csudába, hiszen nincs semmi komoly köztük, csak szex. Egyszer sem beszélgettek üzleti dolgokról. Rosalie azt hiszi róla, hogy szerelő. Miért beszélgetne vele bizalmas dolgokról? Persze, ha majd kiderül az igazság, akkor elszabadul a pokol, de addig miért ne érezze jól magát? Ráadásul nem is szorul rá Rosalie segítségére. Hiszen ő a legjobb a szakmában. Ha csalna, nem is esne jól a győzelem. Annyira csak ismeri már Rosalie, hogy tudja róla, soha nem használná ki. Legalábbis, remélte, hogy így van. – Nézd Lois, megígérem, hogy Lee-nek nem esik baja, csak ne aggódj miatta. Szegtem meg már az ígéretemet, amit neked tettem? – Nem, még egyszer sem. De Nick, kérlek, gondold át, mit teszel. – Így lesz, és Lois, köszönöm, hogy ma fedeztél. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nehéz hetem volt. – Nick az órájára pillantott, majd felállt és az irodája fürdőszobája felé indult. – Mennem kell. Holnap reggel jövök. – Nick, még dél sincs, és fél tízig csak aludtál. Nem akarod elmondani, miért az irodádban alszol? – Nem . – Hagyd abba! Elég már! Ki a fene csönget ilyen kora reggel? – Rosalie kikászálódott az ágyból, és amilyen gyorsan csak tudott – be kell vallani, ez most elég lassú tempó volt – az ajtóhoz ment, és rácsapott a gombra. – Ki az? – Rosalie Angelina Ronaldi, azonnal kinyitod az ajtót, vagy hívom apád, és meglátjuk, neki mi lesz a mondandója.

Rosalie lenyomta az ajtónyitó gombját is, és közben azon tűnődött, hogy a köhögés elleni gyógyszerben van-e annyi kodein, hogy elviselhetővé tegye az anyját. Kételkedett benne. Kinyitotta a lakásajtót, még mielőtt az anyja itt is csöngethetett volna. Mintha a feje nem fájna amúgy is! Remélte, Nick főzött kávét. Dave leült az ajtó mellé és vonyított. – Megértem a fájdalmadat, haver. Még be sem lépett, de Mrs. Ronaldiból máris ömlött a szó. – Rosalie, mit jelentsen ez? Úristen, úgy nézel ki, mint akit a kutya megrágott. Nem tudnád rendbe tenni magad egy kicsit? Dél van, miért nem vagy felöltözve? És az ég szerelmére, tegyél már föl egy kis sminket! Mi lesz, ha Joey meglátogat? Mondtam neki, hogy beteg vagy. Olyan rendes ez a fiú. – Szia, anya. – Tessék? Nem voltál képes magad hívni és elmondani, hogy beteg vagy? Mi bajod? Lehetne annyi eszed, hogy nem ijesztesz így rám. – Bocsánat, elaludtam. – És vidd el innen ezt a randa korcsot. Csupa kutyaszőr lesz a ruhám. – Az asszony levette és Rosalie kezébe nyomta a kabátját, a lány pedig ledobta a heverőre. Dave, az áruló bemenekült a hálószobába. – Látom, legalább kitakarítottál. – Igen? – Rosalie körülnézett. Az összes polc és asztal rendben. Hihetetlen. – Ja, tényleg. – Feltételezem azért, mert Joey felhívott, és átjön… Rosalie kávét töltött, és magában elmosolyodott. Köszönöm, Nick. Herceg vagy a férfiak között. A sötétség hercege, de akkor is. – Nem tudom, hogy Joey hívott-e, és nem is érdekel. Nem is akarom, hogy hívjon. Nem akarom, hogy átjöjjön, és egyszer és mindenkorra, nem akarok hozzámenni. Egyetlen dolgot akarok csak tőle, hogy hagyjon békén. Az egyik csésze kávét anyja felé tolta pulton, majd kinyitott egy doboz biscottit, és a szájába gyömöszölt egy süteményt. Anyja felé kínálta a dobozt, mire az asszony kiment a konyhába, és hozott két tányért. Rosalie semmi értelmét nem látta, hogy bepiszkoljon egy

tányért. Ha az ember a mosogató fölé hajolva eszik, nem kell mosogatnia. – Beteg vagy. Nem tudod, mit beszélsz. – Anyja kivette a kezéből a biscottit, és a tányérra tette. – Beteg vagyok, nem bolond. – Bár lehet, hogy hallucinálok, tette hozzá gondolatban. Hihetetlen, milyen jól néz ki a lakás. Húha. Mintha az a lakás-rendbetevős tévéműsor járt volna itt, amíg aludt. Majd megveszett, hogy kinyissa valamelyik szekrényt, de félt, hogy Nick is azt tette, amit ő szokott, mindent begyömöszöl a szekrénybe, hogy ne legyen szem előtt, aztán, amikor ajtót nyit, valóságos lavinát indít el vele. – Most szépen hazajössz velem, hogy ápolhassalak. – Kösz, anya, de nem kell. Már sokkal jobban érzem magam. Anyja a frizsidert méricskélte. Jaj, ne! Ha nem sikerül megakadályozni, és kinyitja az ajtót, látja, hogy nincs benn semmi kaja. Akkor pedig a Ronaldi családban az idők végezetéig mindenki tudja, hogy ő egy nagy kudarc. A fenébe! Nehéz volt gyorsan mozogni úgy, hogy alig kap levegőt, de az anyja megelőzte. Az ajtó kitárult. Rosalie lehunyta szemét, a fejét rázta, és isteni közbenjárásért imádkozott. Vagy bármilyen közbenjárásért; nem volt válogatós. – És én még azt hittem, nem főzöl. – Pedig főzök. – Rosalie kinyitotta a szemét, és csaknem leült. A fridzsider teli volt. És nem csak sörrel, ami jellemző lett volna rá – Azt, hogy kifőzöl egy kis pastát, és megmelegítesz egy konzerv szószt, még nem nevezném főzésnek – kötözködött az anyja. – De ez a lasagne házinak tűnik. – Egy barátom hozta. Nézd, van kajám, és fáradt vagyok. Aludni szeretnék. Szóval, kösz, hogy átjöttél, anya, holnap hívlak. – Átkarolta, hogy az ajtóhoz terelje, amikor az anyja megfordult és bemasírozott a hálószobába. Természetesen hátrahőkölt. látva, hogy Dave az ágyon alszik. A kutya a hátán feküdt, négy tappancsa a levegőben, arcán vigyor. Legalábbis, amikor így nyitva volt a pofija, úgy tűnt, mintha mosolyogna. – Te ezzel az ágyadon alszol? Egyebek közt. Ha tudná…

– Tünés onnan! Szegény Dave már ugrott is le az ágyról, és kimenekült a kertbe. Kis ideig csak a kutyaajtó lengése törte meg a csendet, aztán Rosalie hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. – Lucy, megjöttem! Jaj, ne! Nem csak a rossz Ricky Ricardo-paródia volt rémes. Az egész kezdett sötétre, borzalmasra váltani. Rosalie leült az ágyra, és arra gondolt, hogy a térdei közé dugja a fejét. Mintha úgy emlékezett volna, hogy a repülőgépen is ezt a pozíciót kell felvenni vészhelyzetben. – Lee, az ágyban akarsz enni? A szürke ködön át is látta, hogy anyja keresztet vet, és a mellét veri, mint mindig, amikor nagyon zaklatott. Igen, és a Szűzmáriához is imádkozik közben. – Lee? A hálószoba ajtaja felpattant, és ott állt Nick, teljes dicsőségében, bár kicsit talán megviselten. Talán túl sokat is ittam a köhögés elleni szirupból, gondolta Rosalie. Úgy érezte, annyi ereje sincs, hogy a szájához emelje a kanalat anélkül, hogy kilötyögetné a szert, ezért inkább jól meghúzta az üveget. Arccal a fal felé fordulva végigvetette magát az ágyon, és felnyögött. – Anya, ő Nick; Nick, ő az anyám, Maria Ronaldi. Anya éppen távozik. – Eszembe sincs! – De igen, anya. Tudom, hogy csalódást okoztam, hogy egy puttana vagyok, bla-bla. Majd felhívlak, és bőven adok rá alkalmat,, hogy mindezt kifejtsd. De most nem vagyok olyan állapotban. Rosalie úgy érezte, hogy lebeg, és egészen távolról hallotta Nick halk hangját. – Azt hiszem, jobb, ha most megy, Mrs. Ronaldi. 9 Nick alaposan végigmérte Rosalie anyját. Be kellett vallania, hogy gyönyörű asszony a maga régivágású módján. Mrs. Cleaver

dögösebb, olasz változata volt, gyöngyök nélkül. Nick nagyon remélte, hogy nem ismeri meg, sem mint Richie rég látott barátját, sem mint Dominick Rómeót. Mrs. Ronaldi beviharzott a nappaliba, és felé fordult, visszarepítve Nicket a jelenbe. Ugyanolyan arcot vágott, mint az ő Nanája, mielőtt ördögi tekintettel néz valakire. Az olasz átok. Nick jól ismerte. Nem egyszer néztek így rá, főként anyák, akik nem akarták, hogy szórakozzon a lányukkal. De tapasztalata szerint az átok eddig legfeljebb csak álmatlanságot okozott. Nick nem egy álmatlan éjszakát töltött azzal, hogy vajon milyen rettenet vár majd rá. Annyi ereje nem volt az átoknak, hogy változtasson a szokásain, de annyi igen, hogy legszívesebben egy keresztet tartott volna maga elé. – Mit képzel maga, kicsoda, hogy azt meri mondani, távozzak a saját lányom lakásából? – Az a férfi, aki a múlt héten ápolta őt, aki kilenc órát járkált felalá abban a nyavalyás sürgősségiben, aki elcipelte Lee-t az állam legjobb tüdőgyógyászához. Maga mit képzel, kicsoda, hogy így felzaklatja, amikor beteg? Nem látja, hogy rosszul érzi magát? Tüdőgyulladása van, az ég szerelmére! Akkor nem nézett ki ilyen rosszul, amikor be kellett vigyem a kórházba. – Lee? Mi van ebben a nőben, ami miatt előtörne belőle az ősember, és legszívesebben fejbe vágná egy husánggal? Megelégedett annyival, hogy kihúzta magát, és mellkasán összefonta a karját. – Igen, Lee. – Rosalie egy szót sem szólt arról, hogy kórházba megy. – Nem is értem, miért. Nick megperdült, felkapta Mrs. Ronaldi kabátját a heverőről, és a döbbent asszony vállára terítette. – Szólok Lee-nek, hogy hívja fel, amint jobban van – terelte az ajtó felé. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Mrs. Ronaldi kilépett az épületből, és a biztonsági ajtó becsukódott mögötte. Nem ismerte fel, hála istennek. Mikor visszaért a lakásba, Dave már az ablaknál állt, mellső lábát a párkányra téve, és úgy morgott a távozó Mrs. Ronaldi után.

– Szép kis házőrző vagy. Hol voltál, amikor az ég zenget ést Lee bajban volt? Fogta a thai kajás zacskót, és bevitte a hálószobába. Rosalie még mindig a párnába temette fejét. – Elment már? – suttogta. – Igen. Nick leült az ágy szélére, és a zacskóba nyúlt. Rosalie megkönnyebbülten felült, és elvette az evőpálcikát. Az egyiket kettétörte és összedörgölte, hogy lejöjjenek a faszilánkok. Jobban nézett ki, mint amikor Nick belépett. A halálos maszkkinézet a döbbenet műve lehetett. Nyilván nem tervezte, hogy bemutatja az anyjának. Nick félresimított egy tincset a lány arcából, nézte, ahogyan az ujjára tekeredik, és úgy döntött, nem foglalkozik azzal, miért zavarja ez annyira. Elengedte a selymes tincset, nézte, mint ugrik vissza a helyére. Rosalie tágra nyílt szemmel meredt rá. – Azt mondtam anyádnak, majd hívod, ha jobban leszel. Dave felugrott az ágyra, és Nick térdére fektette a fejét. Rosalie pedig lágyan megcsókolta az arcát. – Köszönöm. – Mit? Rosalie letette az evőpálcikát, és arra koncentrált, hogy lehúzza a csomagolást a másikról. – Hát, nem is tudom. Azt, hogy kávét főztél, telitömted a hűtőt, rendbe raktad a lakást. Tényleg, hová tettél mindent? Nick szalvétát rakott Rosalie ölébe. – Tudod, egészen fantasztikus dolgok vannak a lakásodban. Fiókok, szekrénykék, ruhásszekrények. – A ruhásszekrényekkel kapcsolatban vannak is félelmeim. Amint kinyitom valamelyiket, valami nagy és sűlyos hullik a fejemre. Nick kinyitotta a thais dobozt és odaadta Rosalie-nak. – De most nem vadászod ki az összes rákot belőle. – Nem túrtam fel a múltkor sem az ételt. Az összes rák a tetején volt. Nem tehetek arról, hogy nem voltak elosztva rendesen az ételben. – Fogta az első rákocskát, amit látott, és a szájába tette, csak az után adta oda Nicknek az ő pálcikáját. Nick is kivett egy rákot a dobozból. – A ruhásszekrény használata igen egyszerű. Felakasztod a ruhákat, a súlyos dolgokat a padlóra teszed, a könnyűket a polcra, vagy rászánod a pénzt, és veszel egy hálót. – A szájába dobta a rákocskát.

– Miért is nem gondoltam erre? Hol lehet ilyen hálót venni? Rosalie kinyitotta a másik dobozt és belekukucskált. – Hú, honnan tudtad, hogy imádom a vörös currys kacsát roston? – Amikor a múltkor ezt rendeltem, egy falatnyit nem hagytál nekem. – Nick átadta a padlizsánsalátát, és kivette a lány kezéből a kacsát. Rosalie evett néhány falatot, aztán kivette a ragacsos, csirkehússal kevert rizst. – Azt hittem, hogy ezt Dave-nek hoztad. – Így is van. – De ő csak vegetáriánus ragacsos rizst ehet. – Ugyan már, Lee. Rendes húsra van szüksége. A csirke nem árthat neki. – Fogta a dobozt, és Dave első tappancsai közé helyezte. Rosalie még be sem fejezhette a vitát, a kutya már mindent befalt. Van esze. – Elkényezteted. Tudom, hogy tegnap este lasagnét adtál neki. – Mit panaszkodsz? Kaptál te is. – Nem csoda, hogy Dave így imád. A gyomra irányítja az érzéseit. – Lehet, hogy pusztán a te ízlésed javult, ami a férfiakat illeti. Ami még nem túl nagy dicséret rám nézve. Úgy tűnik, hogy nem volt más irány, csak fölfelé mehettél. Különben is, szeretetre méltó srác vagyok. Soha nem kellett vesztegetéshez folyamodnom. Rosalie kételkedő pillantást vetett rá. Remek. A saját barátnője… – vagy bármi is legyen Rosalie –, kételkedik abban, hogy szeretetre méltó. Nicket tejesen ledöbbentette, hogy a lány egyetlen pillantásától egója olyan viharvert és elnyűtt lesz, mintha egy busz ütötte volna el és vonszolta volna keresztül a városon. – Hogy aludtál? – Remekül, amíg anya be nem ugrott. Hogy lehet így kezdeni egy napot?! Az, hogy anyám ébreszt azzal, hogy ott áll az ajtóban, csak egy fokkal jobb, mintha egy lófejet találnék a párnámon, de csak azért jobb, mert nem olyan véres látvány. Nick nagyot nyelt, és a vörös curry rostonsült kacsára meredt. – Kösz az étvágygerjesztő képet. Rosalie adott neki egy doboznyi ananászos sült rizst, és visszavette a kacsát. Igencsak elégedettnek tűnt. – Szándékosan csináltad, hogy visszavehesd a kacsát.

– Bevált, vagy nem? – Ha akartál még, csak kérned kellett volna. – Abban nincs semmi szórakoztató. – Aha, és ha elveszed az étvágyamat, az olyan, akár egy kirándulás Disneylandbe. – Ó, szegény kicsikém. – Rosalie kivette kezéből a rizses dobozt, letette maguk mellé az éjjeliszekrényre, közelebb húzódott, és lelökte Dave-et az ágyról. Mire Nick észbe kapott, hogy bajban van, már térdig járt benne. A lány átkarolta a derekát, melle az oldalához nyomódott, keze a kötött pulóveren keresztül a jó öreg játszótárs felé siklott. A fülcimpáját harapdálva súgta. – Most már jobban érzed magad? Nem, a jobban nem igazán írja le, miként érezte magát. A kanos, értetlen, frusztrált jobban összegzi. Nick fejében Mike nevetése csengett. Nem valami kellemes élmény, amikor vágyaid tárgya éppen a füled harapdálja – de legalább megvolt a kellő hatása a játszótársra. Legalább olyan gyorsan összement, mint ahogyan feltámadt az előbb. Nick felkelt és az ágy lábánál megállt. Távolabb kell lennie Rosalie-tól, különben tutira megszegi dr. Mindentudó utasításait. S közben mindvégig a fejében csengett az a nevetés. Mi folyik itt? Amikor Rosalie megérintette Nicket, a férfi megmerevedett – de nem úgy, ahogyan kellett volna. Lehet, hogy ez a sok együttlét megölte részéről a szexuális érdeklődést? Mert Rosalie-é akárcsak valami szörny egy horrorfilmben, feltámadt halottaiból, és már lendült is. És a férfi csak kedvesen megpaskolja? Rosalie alig akarta elhinni, hogy Nick megpaskolta a vállát. – Lee, meg kéne próbálnod aludni egyet. Fáradtnak tűnsz. – Nem vagyok fáradt. És már több mint egy hete alszok. Soha életemben nem aludtam ennyit. – Akarsz tévét nézni? Hoztam néhány filmet. – Nem. Nem akarok tévét nézni. A fenébe, amennyi hasznod van belőlem, akár dolgozni is mehetek. – A legkorábban a következő hét végén mehetsz csak… – Ki mondja? – Mike mondja

– Csakugyan? És honnan tudod, mit mondott Mike a betegének, és a beteg nem árulta el neked? Csak nem szedtél ki információt véletlenül az orvosomból? Mit árult még el a derék doktor? És jobban teszed, ha őszinte leszel, mert nem esik nehezemre felhívni Mike-ot, és őt kifaggatni. Ha másért nem, hát azért, hogy egyértelműen közölhessem vele, hogy többé nem lát, legalábbis, mint a betegét, nem. – Mégis, mit jelentsen ez? Miért találkoznál vele, ha nem vagy beteg? – Ne is törődj vele. Te vagy bajban, nem én. De ha pipa vagy, azzal semmire nem mész. A lányra rájött a köhögési roham. Kemény roham. Olyan hangot adott ki, mintha valami nyavalyás liba gágogna, és valósággal égette a mellei közt. Minden köhögés mintha lyukat égetett volna belé. Pont most kellett rájönnie ennek a rohamnak. Éppen kezdett belemelegedni egy jó kis veszekedésbe. Nick fölé hajolt, visszanyomta a párnára, és az átkozott párafúvó után nyúlt. – Mike-nak igaza volt. Nem izgathatod fel magad. Látod, mi történik. Egy pohár vizet tartott elé, és Rosalie engedelmesen ivott belőle, igyekezett nem megfulladni tőle. Aztán a lélegeztetőt tartotta felé a férfi, de a lány eltolta magától, és inkább szívott egyet kis, kézi inhalálójából. Rohadt íze volt, de csak másodpercekig tartott, szemben a lélegeztetés kezelés gyötrelmeivel. Semmi nem teszi úgy rendbe a dolgokat, mint egy löket Alubterol. Rosalie azt akarta, hogy Nick távozzon, amint ő normálisan lélegzik. Nincs már szüksége rá. Jól megvan egyedül. – Nézd, újra szabad vagy. El tudom látni magam. Teheted újra azt, amit akarsz. Nincs szükségem babysitterre, és nem is volt. Mindent köszönök, és… – Szó sincs róla Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. Nem megyek el addig, amíg nem vagy olyan erőben, hogy kidobjál. Különben is, nem fejeztük be a randit. – Mazochista vagy? Ez a randi amúgy is a leghosszabb és legramatyabb randiként vonulhat be a találkák történetébe. Egyetlen

szórakozásod lehetett, amikor dr. Barbie a haját dobálta és műmellét lóbálta a szemed előtt. – Hát észrevetted? Rosalie hitetlenkedve bámulta. Ennek bűntudata van. Mintha bármiről is tehetne – azon kívül, hogy ezzel a most bújtam ki az ágyból szex után kisugárzásával úgy nézett ki, mint egy illetlen álomkép. – Mit vettem észre? Azt, hogy rád vetette magát, vagy azt, hogy műmellek? – Mindkettőt… A csudába ezzel az emberrel. Olyan nehéz volt haragudni rá A veszekedés minden örömét elvette ezzel, és Rosalie nem tudta mivel levezetni az energiáját, főként, hogy ő ágyban volt, Nick pedig nem. – Beteg voltam, nem halott. És nem is igyekezett titkolni. – Ezért mondtam neki, hogy eljegyeztelek. Ezért nem haragszol, ugye? – Nem, hacsak nem hiszed el. – Ugyan már. – Helyes. – De mennyire. Muszáj ennek a pasinak ilyen lelkesen helyeselni? Nem egy férfi kérte már meg a kezét! Nick a hajába túrt és a fejét csóválta. – Na, kiveszekedted magad? A lány fölvette az üres kartondobozt, amelyet Dave az ágyon hagyott. – Nem is tudom. Még mindig elég pipa vagyok, amiért a hátam mögött beszéltél dr. Mike-kal. – Meg kell hagyni, elég egyenes vagy. De hadd mondjam végig. Veled alszom minden éjszaka, és te minden éjjel hozzám tapadsz a dögös kis testeddel, én pedig minden éjjel arra ébredek, hogy mi mindent szeretnék csinálni veled. – Nem is tapadok rád. – De igen, nagyon is. Amikor ébren vagy, játszhatod a hűvös távolságtartást, de amikor elalszol, úgy fonódsz körém, mint a részeg keze egy üveg olcsó whisky köré. – Nem is vagyok távolságtartó.

– Ugyan már. Félsz megérinteni, mert félsz, hogy félreértem, aztán egész éjjel teljes testeddel hozzám bújsz. Egész héten nem aludtam. Úgyhogy csakugyan mazohista lehetek. – Akkor most miért ugrottál ki az ágyból? Amikor megpaskoltad a vállam. Mintha valami kutya volnék. – Azért ugrottam ki az ágyból, mert Mike azt mondta, várjak a jövő hétig ezzel, és a francba, igaza is volt, mert abban a pillanatban, hogy izgalomba jöttél, máris rád jött a köhögési roham. Pedig csak megharagudtál rám. El tudod képzelni, mi lenne, ha… hát én emlékszem, hogy már ziháltál egyetlen csók után is. – Megkérdezted Mike-tól, mikor szexeihetünk? – Hát, nem konkrétan, de azért igen. Bocs. Az az arc, amit most vágott, egyszerűen mindent megért. A zavar, a teljes csalódottság, a bűntudat elbűvölő keveréke volt, s hozzá jó adag sárm. Nem lehetett ellenállni neki. Rosalie nem tudta megállni, kitört belőle a nevetés. Jóleső, mélyről jövő nevetés volt, amitől még a könnye is kicsordult. – Nincs is szükség a Monty Pythonra, ha rajtam is így nevetsz. – Nem rajtad nevetek. Vagyis igen, azt hiszem, de csak azért, mert olyan cuki vagy. Nick egy nyögéssel leereszkedett az ágyra. – Ezt ne mondd! Ez a halál csókja. Hát nem tudtad, hogy egy férfit nem szabad cukinak nevezni? A kiskutyák cukik, a plüssállatkák cukik, egy kisbaba is lehet cuki. Én szexi vagyok, dögös, rohadt jól nézek ki… – Nem is beszélve arról, hogy szerény vagy, egyszerű lélek. – Igen, az is. Mit szólnál, ha én mondanám rád, hogy cuki vagy? – Oké, bevallom, nem a legjobb szó. Mit szólsz ahhoz, hogy ellenállhatatlan? – Jobb. – Nick Rosalie füle mögé fésült egy tincset. – Szóval ellenállhatatlannak tartasz? Nick láthatóan megbékült, de kisvártatva újra kezdte az ápolói szerepet. Kedvesen betakargatta őt, lehúzta a rolót, aztán lábujjhegyen kitipegett a szobából. Rosalie addig füstölgött, míg végül nem tudott tovább küzdeni állandó kimerültségével, és álomba merült. Egy álom közepében volt, azon álmok egyikében, amikor az ember tudja, hogy álmodik.

Elég furának tűnt, hogy álmában egy szélcsatornában megy előre, de elfogadta egészen addig, amíg a haját nem kezdte beszívni a légalagút ventilátora, mint egy hatalmas, fordítva működő hajszárító. Ekkor döntött úgy, hogy ideje kiszállni ebből az álomból. Felriadt, és rá kellett jönnie, hogy a zúgás, amit hall, egyáltalán nem álom. Nem tudta, mi az, de úgy döntött, kideríti. Úgy érezte magát, mint egy komisz kölyök, amikor nesztelenül kiszállt az ágyból, és résnyire nyitotta az ajtót. Látva, hogy tiszta a terep, kilépett. Nick háttal állt neki, és így Rosalie hosszan elnézhette. Nem tudott hinni a szemének. Mikor is vette be azt a kodeint is tartalmazó köhögés elleni szirupot? Jócskán ebéd előtt, még mielőtt az anyja betoppant. Most pedig már délután három van. Vagyis ez nem lehet kábítószeres hallucináció. Döbbenetes! Rosalie a fejét félrebiccentve, elragadtatással nézte a látványt. Nick elég jól játszotta Superman szerepét. Csak éppen nem egy autót emelt föl egy kézzel, hogy az ne nyomjon agyon egy gyereket, hanem Rosalie hosszú, hihetetlenül nehéz, több részből álló szófáját emelte egy kézzel, hogy ki tudjon porszívózni alatta. Igen, Rosalie azt nézte elbűvölten, hogy egy férfi porszívózik. Hát persze hogy az járt az eszében, nem szippantotta-e be egy alternatív univerzum. Nick karján és nyakán kiduzzadtak az izmok, s közben szakértő módjára manőverezett a porszívóval, amely mintha a Star Trek egyik epizódjából került volna ide. Ez a jószág lenyűgöző volt. Azonkívül bíborvörös. Igazán bíborvörös. Ki gyárthat bíborszínű porszívót, és honnan a csudából került ez ide? Volt benne némi fekete is, és nem csajos bíbor volt, de hát akkor is. Nick olyan ügyesen porszívózott, annyira ügyelt a részletekre, hogy amellett Rosalie porszívózási tudománya elhalványult. Még arra is ügyelt, hogy többször is végigmenjen a kis benyomódáson, amelyet a heverő lába hagyott maga alatt. Minden kis piszkot fel akart szippantani, és közben mindvégig tartotta a súlyos szófát, amelyet három férfi cipelt a lakásba. És eltartott egy ideig a dolog, mert bőven volt piszok ott. Rosalie azóta nem porszívózott ki a heverő alatt, hogy megvette öt évvel

ezelőtt. Az űrhajó inspirálta porszívó átlátszó műanyag tartályát kosz és kutyaszőr tornádó töltötte meg. Ezt a porszívót egy napon sem lehetett említeni azzal a zöld Hooverrel, amelyet Rosalie a nagyanyjától örökölt – az Isten nyugosztalja. Rosalie keresztet vetett. Az kemény öreg jószág volt, igaz, amikor utoljára használta, égett gumi szagával telt meg a lakás. Rosalie tudta, hogy itt kell lennie valahol a lakásban, de sejtelme sem volt, hogy hol. Lehet, hogy levitte az alagsorba? Nem, amikor utoljára látta, a dolgozószobában volt, a vasalódeszka mellett, amelyet soha nem használ. Ha már itt tartunk, a porszívót sem sűrűn, talán azért, mert a fogantyúját egy halom vasalandó ruha borítja. Nick lehajolt, és finoman leeresztette a heverőt a földre, s közben kidugta hátsóját. Levette a pulóvert, amit korábban viselt, mindössze fehér póló volt rajta. Miért néznek ki olyan jól a pasik kopott 50 lesben és fehér pólóban? Nick pólója olyan fehér volt, akár egy filmcsillag foga. Ha Rosalie nem tudta volna az igazságot, azt hitte volna, hogy anyja mos rá. De miután a minap alvást tettetve elnézte, mint szortírozza az ő mosnivalóit, biztos volt benne, hogy ő fehéríti ilyenre a saját cuccait. Rosalie azóta nerm látta ilyen fehérnek a saját holmiját, hogy levette őket a boltban a polcról. Ez a pasi igazi isten a háztartásban – főz, takarít, és közben milyen szexi. Nem csoda, hogy az olasz férfiak szeretik bámulni, ahogyan az asszony takarít. Rosaiie-t az is tejesen felizgatta, ahogyan elnézte, amint Nick a pasta szószát kavargatja (és emellett a szósz mellett még a nagyanyjáé sem rúghat labdába). Kár, hogy el vannak tiltva egymástól. Bele fog halni a folyamatos kanosságba. A zaj elhallgatott. Nick megfordult és megpillantotta. Elvörösödött. – Mit keresel itt? Felébresztett a zaj? – Nem, a zaj nem zavart. De nem aludhatom át a napot. Nick, mi ez? – Micsoda? A férfi keze szeretettel siklott végig a mellette lévő gépen. Rosalie szinte el sem hitte, de féltékenységet érzett. Féltékeny egy rohadt porszívóra. De ez volt a szomorú igazság.

– Ez? Úgy hívják, hogy Állat. Hát nem óriási? Olyan lakásokhoz készítették, ahol kutya vagy macska van. Erősebb az átlagnál, hogy felszívja a szőrt, és a HEPA-filter kiszűri az allergén… – De honnan van? – Tegnap, amíg aludtál elmentem és vettem néhány dolgot. – Vettél nekem egy porszívót? – Hát igen. De ne vedd ajándéknak, vagy ilyesmi. Csak azt a vacakot, amit a dolgozószobádban találtam, nem tudtam használni. Mit csináltam volna? Nem akartam áthozni az enyéim közül az egyiket sem, amikor létezik olyan típus, ami tökéletesen megfelel ide. – Neked több porszívód van? Mi a csudának lenne bárkinek is több porszívója? – Igazából Rosalie annak az egynek sem látta igazári szükségét, ami volt neki. Na jó, persze szükség van rá, de nehogy már katasztrófa legyen, ha nem a megfelelő porszívót használja. Nick összefonta karját. – A megfelelő munkához a megfelelő szerszám kell. Próbáltál már Phillips csavarhúzót használni a szokásos réselt helyett? Rosalie pukkancssága kezdett elpárologni. Megkerülte Nicket, közben átlépte az Állat zsinórját. Vajon mióta neveznek el porszívókat WWF pankrátorok után? A helyére húzta a sarokban lévő ülőpárnát és letelepedett. – Nem mondhatnám – felelt. – Nem működik. Nem tudod használni. És ha nagyon erősködsz, tönkreteszed mind a csavart, mind a csavarhúzót. – Nick önelégülten bólogatott, mintha ennek bármi köze is lenne a porszívókhoz. Rosalie-ban nem volt annyi energia, hogy ezzel foglalkozzon. Magában feljegyezte, hogy ki kell deríteni, menynyibe került a porszívó, és meg kell adni neki. Elvégre Nick mondta, hogy nem ajándék. Na persze, ha ajándék lenne, újra kéne gondolnia, milyen is az ízlése… Miben is? Hálótárs? Szexpartner? Bármilyen lehangoló volt is, Rosalie-nak be kellett vallania, hogy az utóbbi időben Nick inkább ápoló volt. Igen szexi ápoló, aki kicsit túl komolyan is vette a munkáját. De azért sokkal, de sokkal jobb Gus nővérnél.

Nick jókedvűen ült az íróasztalánál hétfő reggel. Nem tudta letörölni a mosolyt az arcáról. Remek hétvége volt. Ha egy hónapja azt mondja neki bárki, hogy remekül érzi magát egy nővel úgy, hogy semmi különös nem történik köztük, még egy csók sem esik, azt felelte volna, azonnal vizsgáltassa meg az illető a fejét. De Rosalie-val minden más volt. Talán, mert elengedhette magát, nem kellett attól tartania, hogy házassági csapda készül, vagy mert Rosalie nem sokat várt tőle. Nem várta el, hogy beszéljen a meccs közben, és nem kérdezte tőle, mire gondol most. Nem várta tőle, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, minthogy nem gyártják tovább a kedvenc rúzs színét, egyáltalán nem gondolja ilyenről, hogy országos katasztrófa lenne. Az sem idegesítette, amikor Dave kiönti az ételt az ágyra. Mindössze annyit mondott, hogy az emberiség ezért találta fel a mosható ágyneműt. Ezt add össze! Kényelmes, laza érzés volt vele lenni. Ahogy ilyen volt a lakása is. Nem olyan lány volt, aki bepipul, ha ő a bútorra rakja a lábát, egyáltalán nem tapad rá, csak amikor ágyban vannak; és Nicknek be kellett vallania, nem akármi úgy ébredni, hogy a lány rajta fekszik. Még szebb lenne, ha csinálhatna is valamit. Becsülettel betartotta Mike utasításait, de ma este – nos ma este megy Rosalie kontrollra Mike-hoz, és Nick eltökélte, hogy felhívja a barátját, hogy biztos lehessen benne, zöld a lámpa az illetlen viselkedés előtt. Megszólalt a háztelefon jelzője. – Igen Lois? – Dr. Flynn hív. Azt mondja, fontos. – Kösz, kapcsold be. – Mizu, Mike? – Én is ezt szeretném tudni. Rosalie lemondta az időpontot. – Micsoda? – Jól hallottad. A recepciósom mondta neki, hogy nem tud más időpontot adni. Rosalie azt felelte, hogy majd a jövő héten telefonál. – Mikor volt ez? – Úgy fél órája – Oké, kösz az infót. – Semmi gond. Hogy van? – Úgy tűnik, minden nappal jobban. – Ennek örülök, de azért jó lenne, ha látnám.

– Hidd el, fogod. – Nick letette a telefont, és azonnal Rosalie-t tárcsázta De a telefon foglalt volt. Nick egy idő után lemondott arról, hogy elérje, és az öltönye helyett gyorsan laza ruhába bújt. Tizenöt percbe tellett, hogy Rosalie lakásához érjen. Bement, és még mielőtt megpillantotta volna a lányt, hallotta a hangját. – Nézze, a vészhelyzet már csak jellegénél fogva is olyan, amit nem tervez az ember előre. Hogy hívhattam volna korábban, hogy helyet foglaljak, amikor sejtelmem sem volt, hogy szükségem lesz rá? Nick a karját összefonva minden bűntudat nélkül hallgatózott. – Tudom, hogy óriási. Nyilván nem csak egy óriási kutya van maguknál. Oké, de mennyire nagy a nagyobbik kennel? Nem, nem tudom, hogy mennyi ideig… Nick hallotta, hogy a lány a fürdőszobában matat beszélgetés közben, és közelebb húzódott a hálószobaajtóhoz. Dave amennyire csak kitelt tőle, olyan mélyen dugta be fejét és vállát az ágy alá. – Nem hiszem, hogy több, mint egy hét. – Rosalie lemondóan sóhajtott, és rögtön utána köhögött is. Ennyi elég volt. Nick belépett, és kivette a kezéből a telefont. – Köszönöm, majd újra hívjuk. Viszlát. – Ezzel bontotta a hívást. Rosalie félrefújta a szemébe lógó tincset, és haragosan nézett föl rá. – Mégis, hogy képzeled ezt? – Én is ugyanezt akartam kérdezni. – Üzleti okokból el kell utazzak. Vészhelyzet van. És kell keresnem egy k-e-n-n-e-l-t Dave-nek. – Először is, nem kell betűznöd. Dave nem hülye. Nagyon jól tudja, hogy elküldöd a kutyabörtönbe, ezért is bújt az ágy alá. Másodszor is, semmi szükség kennelre. – Bele se kezdj, légy szíves. Semmi jogod, hogy megmond nekem, mit csinálhatok, és mit nem. – Tudom. Csak annyit akarta m mondani, hogy… – Nézd, csak azért, mert segítettél, még… – Majd én vigyázok Dave-re. – Tessék?

– Jól hallottad. Nem engedem, hogy kennelbe dugd Dave-et. Inkább vigyázok rá. – Nick közelebb húzódott, hogy az orruk csaknem összeért. – Mikor akartál értesíteni, hogy elutazol? Rosalie egészen a mosogatóig hátrált. – A reptérről akartalak hívni. Hogyan jöttél rá? – Mike felhívott. Aggódott miattad. Lemondtad az időpontot, és nem beszéltél meg másikat. – És ezért idejöttél? – Előbb telefonáltam, de állandóan mással beszéltél. – Egész délelőtt Ginával beszéltem a telefonon. Michiganbe kell mennem, hogy elintézzek néhány dolgot, aztán egy régi egyetemi haverommal vacsorázok. – Egy régi haverral vacsorázol? – Igen? Talán nem tetszik? Egyáltalán nem tetszett, de Nick nem óhajtotta bevallani. -Nem, semmi gond. Érezd jól magad. – Jól is fogom, de alapvetően üzleti út. Hátha Lusta tud adni valami információt. – Lusta? – Becenév. Valaki elterjesztette a pletykát, hogy a Premier Motorsnak pénzügyi problémái vannak, és remélem, Lusta ki tudja deríteni, ki áll a háttérben. Három óra múlva indul a gépem. Sok szerencsét, gondolta Nick. Teljesen lehetetlen, hogy az információ rá mutasson. – Gondolom, semmi értelme azt mondanom, hogy nem volna szabad utaznod. Ezért csak azt kérdezem, hogy becsomagoltad-e a gyógyszereidet? – Igen, az oldaltáskámban vannak. – A lélegeztető? – Nálam van az inhalálom. A lélegeztető nem kell. – Lee! – Tudod, milyen nehéz az a vacak? – Lee! – Rendben. Valószínűleg belehalok a fáradtságba, hogy ezt cipelem, de a te lelkeden szárad majd. – Elintézem, hogy valaki majd… – Szó sincs róla. Nem rakatsz tolószékbe.

Nick felemelte kezét. – Megígérem, hogy nem lesz tolószék. Egy golfkocsival visznek majd a kapuhoz. Add ide a jegyedet. Mindent elintézek. – Nincs rá szükség. – Lee! A lány arrébb húzódott tőle, aztán bement a nappaliba. Nick olyan szorosan követte, hogy nekiütközött, amikor Rosalie megtorpant, hogy kivegye a repülőjegyet a táskájából. – Tudod, mennyire utálom, amikor ilyen erőszakos vagy? – Tudom – mosolygott Nick, és a karjába zárta. Uramisten, de finom volt! Rosalie a férfi mellkasára támasztotta fejét, és úgy hallgatta a szívverését. Nick a hátát simogatta, és a feszültség, amely azóta gyűlt benne, hogy a férfi belépett, most elpárolgott. Rosalie biztos volt benne, hogy Nick valami ostobasággal jön majd, mondjuk, hogy ő nem mehet. És akkor szakítani kell vele, márpedig ezt nem akarta. Nick megcsókolta a homlokát, és jól megszorította. – Jobb? A lány bólintott. Nem mondhatja el neki, hogy az öltözködés, csomagolás, a munka a telefonon át egész délelőtt annyira kimerítette, hogy szíve szerint bekúszna az ágyba és aludna. – Összecsomagoltál? – Igen. Már csak egy faxot várok Ginától, és a limo… – Hívd fel, és mondd meg neki, hogy mondja le a kocsit. Kiviszlek a reptérre. – Nick. A férfi szótlanul a kezébe nyomta a telefont, ő pedig a mobiljáról hívta a repteret. Húsz perc múlva elindultak. Rosalie út közben mindvégig azért küzdött magával, hogy ne aludjon el, Nick nővér pedig arról tartott előadást, hogy vegye be a gyógyszereit, igyon elég folyadékot, és napi négy óránál ne dolgozzon többet. Naná, mintha erre bármi esély lenne. De ezt a lány jobbnak látta nem mondani. Megálltak a járda mellett. Nick belülről kinyitotta a csomagtartót, kiszállt, és kivette a csomagokat. Mire Rosalie megnézte, minden

megvan-e, és pénzt vehetett volna elő a tárcájából, Nick már bőséges jattot adott a hordárnak. Rosalie nem vitatkozott vele. Túl fáradt volt hozzá. Aztán várta, hogy Nick elbúcsúzzon. Nem tudta, hogyan megy az ilyesmi. Még egy pasi sem vitte ki a repülőtérre. – Próbálj aludni egyet a gépen. Kimerültnek látszol. Semmi nem kerüli el a figyelmét. – Oké. – Hívjál föl, amikor megérkeztél, és értesítsél, hol érhetlek el. – Miért? – Arra az esetre, ha el kell, hogy érjelek. Mi van, ha bármi történik Dave-vel? – Rendben, hívlak. – Rendben. A férfi arca mogorva volt, és az állán rángott egy izom. Ideges mozdulattal túrt a hajába. Mitől olyan iszonyúan izgató, amikor dühös? Rosalie teste válaszolt, a hormonai dühöngtek, és a férfi szemébe nézve úgy érezte, mintha el akarná nyelni a benne dühöngő vihar. – A jegykiadó pultnál vár, aki elvisz a kapuhoz. Rosalie bólintott. – Vigyázz magadra. – Nick félresöpörte a hajat a füle mögé, és a lány egész testében megbizsergett. – Te is. – Hívjál fel a hotelból. Az összes számomat tudod. Amikor hazajössz, a reptéren várlak. – Ne merészelj vitatkozni pillantással meredt rá. – Rendben. Hívlak, amint tudom, mikor érkezek. Rosalie várt egy kicsit, mit tesz most a férfi, és Nick ugyanígy várta, hogy ő tegyen valamit. Rosalie úgy döntött, visszavonul. – Hát akkor, szia. – Fogta a kézitáskáját, és a terminál felé indult. Egy szívdobbanásnyi idő után Nick elkapta a karját. – Lee? Rosalie megfordult. Nick egészen közel állt mellette. A lány elvesztette az egyensúlyát, és a férfi elkapta A csudába vele, miatta esett el majdnem! Kinyitotta a száját, hogy rákiabáljon, de Nick megcsókolta, és ettől minden gondolat kiszállt a fejéből. Már szinte elfelejtette, milyen mesésen csókol Nick. Olyan régóta nem történt

semmi köztük, legfeljebb megpaskolta a vállát. De most az ajkát rágcsálta, nyelve forró hegyével kínozta, hogy Rosalie jóval többet akart. Mögöttük egy autó dudált, és a sofőr kikiabált. – Keressetek egy szobát valahol! Nick újra megcsókolta, rákacsintott és elengedte. – Majd később. Később keresnek egy szobát, vagy később majd találkoznak? Nick mosolya elárulta, hogy tudja, milyen jól hangzik egy szoba gondolata – bármilyen szobáé, ha ő is ott van. De ez csak álom. Rosalie bement a terminálba. Motor City, jövök. 10 Nick a Mustangban ülve nézte, ahogy Rosalie eltűnik a terminál bejáratnál. Rosalie nincs olyan jól, hogy utazhatna, de ezt nem mondhatja neki. A lány csak arra várt, hogy kimondja – elég lett volna egyetlen szó, és véget ér, bármi legyen is köztük. Nem, mintha a lány ezt akarná, ezért is tervezte, hogy úgy lép le, hogy még csak el sem köszön. Nick legszívesebben fenéken billentette volna magát. Látta a kimerültséget a lány arcán, mégha másnak nem is tűnt fel. Rosalie maga volt a dögös, New York-i üzletasszony. Fejét felszegve, dacosan fittyet hány a világnak, és hosszú lábaival magabiztos léptekkel halad, átgázol bárkin, ha kell. Nadrágja hajtókája olyan éles, hogy vágni lehetne vele, és tíz centi magas cipősarka fegyvernek is elmegy. Nick próbált visszaemlékezni, hogy a michigani nők hordanak-e ilyen szexi nadrágkosztümöt, mint az övé. Nem mintha számított volna. Nick sejtette, hogy bárhová megy is Rosalie New Jersey-től keletre, messziről kilóg a sorból. Akár a homlokára is lehetne bélyegezni, hogy Made in New York. Nem mintha átlagos külsejű lett volna, mert egyáltalán nem volt az. Inkább amiatt az attitűd miatt, amit Nick eddig csak a New Yorkiakban talált.

A nő, aki után most nézett, egészen más volt, mint az az Islandersdrukker, aki smink nélkül, pólóban és flanelnadrágban vele töltötte a hétvégét, akivel küzdött a távirányítóért, és akivel az ágyban evett. Igyekezett kiverni a fejéből, hogy pont őmiatta utazik el Rosalie, és vacsorázik valami Lusta becenevű, régi egyetemi haverral. Nicknek csak olyan egyetemi lány haverjai voltak, akikkel lefeküdt, nem mintha bánta volna. A fenébe! A fejét csóválva sebességbe tette az ajtót, és elindult vissza, Brooklyn felé. Elég csalódottnak érezte magát. Minden oka megvolt rá. Ráérős, de robbanó szeretkezés helyett futhat este a parkban Dave-vel. Nick belépett a lakásba, és az asztalra dobta a kulcsot. Dave merészkedett elő a hálószobából, és gyanakvó pillantással nézte. Szegény jószág nyilván azt hiszi, hogy mindjárt indulnak a kutyabörtönbe. Nick utánament a hálószobába a táskával, amit akkor csomagolt, amikor hazaugrott a postájáért. Dave azonnal visszabújt az ágy alá. – Gyere ki, Dave, ezen a héten a nagyfiúkkal leszel. Nyugi, nem viszlek börtönbe. – Nick lerúgta a cipőjét, és helyet csinált az öltözőszekrényben a holmijának. Kíváncsi volt, a ruhái átveszik-e Rosalie illatát. A lány kis illatos zacskókat helyezett el az alsóneműs fiókban, és illatuk belengte a szobát. Mindennek Trouble szaga volt. Nick úgy döntött, nem számít, milyen szaga van a bokszeralsóinak, ezért szépen összehajtogatta Rosalie bugyyait, és mellé pakolta az alsóit. Milyen kár, hogy a bugyikák Rosalie nélkül nem tették rá ugyanezt a hatást. De legalább halálosan pontos volt, amikor megbecsülte a lány méretét. Mit is mondjon? Adottság. Befejezte a kicsomagolást, és úgy gondolta, hogy egy kis futás csakugyan kizökkentené rosszkedvéből, ezért melegítőbe és futócipőbe bújt. – Gyere, Dave. Megyünk futni. Szükséged van egy kis testmozgásra, ha továbbra is lopod a lasagnét. Dave nem volt futó kutya. Nick lassúra vette, de alig egy mérföld után Dave letette a seggét, és nem volt hajlandó megmozdulni, csak hazafelé. Nick hiába rángatta a nyakörvet, hiába próbálta ígéretekkel megvesztegetni, Dave lefeküdt és halottnak tetette magát, amíg Nick meg nem vesztegette egy jókora hot doggal, amit egy utcai árastól

vett. Dave egész úton hazafelé bicegett. Hogy sikerült úgy csinálnia, mintha mind a négy lába fájna, rejtély. Igazi Oscar-díjas alakítás volt. Nick alig várta, hogy elmesélje Rosalie-nak kalandjukat. Mondjuk a hot dogot kihagyva. Amúgy sem szereti, hogy ő hússal eteti a kutyát. Nem kell tudnia. Úgy számolt, hogy mire hazaérnek, Rosalie bejelentkezik a hotelbe. Nem segített a hangulatán, hogy fogalma sem volt, melyik hotelről van szó. Rohant hozzá, hogy megnézze, mi van vele. Halálra aggódta magát, és mit kapott cserébe? Tojt a fejére. Hát ennyit számít neki. De legalább személyesen mondott búcsút, és nem telefonban köszönt el a reptérről. Ismerős helyzet volt. Ő hívta fel a volt barátnőjét Tonyát, és mondott valami hasonlót, és Loissal kihúzatta a naptárából a randevút egy váratlan üzleti út miatt. Tonya azt mondta, megbántotta. Nick pedig most rohadtul érezte magát miatta. De ő neki nem fáj a dolog. Ő dühös! Amíg zuhanyozott, a keze ügyében tartotta a telefont. Ami nem szólalt meg. Megette a maradék pad thait, rákocskák nélkül, mert Rosalie ismét ásatásokat végzett az ételben. Megszólalt a vonalas telefon. Nick szokása szerint hagyta, hogy az üzenetrögzítő vegye föl. Amint meghallották Rosalie hangját, a kutya meg ő egyszerre rohantak a telefonhoz. Dave izgalmában csaknem fellökte. – Szia édesem, hogy vagy? – Nick felvette a kagylót. – Szia. – Nick? – Mégis, kit vártál? – Miért vetted föl? – Mert hívtál. – De én Dave-et hívtam. – Azért telefonáltál, hogy a kutyával beszélj? – Mindig hívom, bárhová megyek. Szereti. – Ezt értem. Csak azt hittem, velem akarsz beszélni. – Téged nem hívlak édesemnek. Miből gondoltad, hogy így hívlak?

– Hát, nem is tudom. Talán mert az emberek általában nem telefonálnak a kutyáiknak. – Hát én igen. A hangomtól nem mászkál a lakásban a ruháimmal. Nick elengedte a füle mellett. Vannak dolgok, amelyeket jobb kimondatlanul hagyni. – Hogy vagy? Rosalie fájdalmasan sóhajtott. – Tudod, soha nem gondoltam, hogy egy nap még hiányozni fog, hogy egy pasi azt kérdezze tőlem, mi van rajtam. De tutira jobb, mint a rettegett, „hogy érzed magad” kérdés. – Oké. Mi van rajtad? – Nem érdekes. Jól vagyok. Van nálad toll? Megadom a mobilszámomat. – Van mobilod? – Hát persze. Most már eszébe jutott, hogy hallott is csöngést Rosalie táskájából, amikor a testvére telefonált. – Mindenkinek van, nem? Nick leírta a számot. Az ajkába kellett harapnia, hogy meg ne kérdezze, miért nem adta meg már egy hete. – Mikor jössz haza? – Nem tudom. Még azt sem tudom, mivel van dolgom itt. Majd hívlak. – Pihenj egy kicsit. Fáradtnak hallatszol. – Tudom, tudom. Igyak sok folyadékot, vegyem be a gyógyszereket, egyek rendesen. Kifelejtettem valamit? – Igen. – Mit? – Este, amikor már álmos vagy… – Igen? – És ott fekszel egyedül abban a nagy, hideg szállodai ágyban… Hallotta, hogy a lánynak elakad a lélegzete. – A… ha… – hallatszott elfojtott nyögésként. Nick mély lélegzetet vett, és igyekezett normálisan, sőt, szinte unottan folytatni. – Aludj jól. – Nick!

– Szia, Lee. Holnap hívlak. – Nick letette a telefont. Dave mogorván figyelte. Most már teljesen világos lett Nick számára, miért mondják valakire, hogy szomorú kutyapofát vág. Tisztában volt vele, mint érez az állat. – Nézd a jó oldalát, öregfiú. Nem kerültél kennelbe. – De akárhogy is igyekezett, ő maga nem tudta a dolog jó oldalát látni. Dave bebicegett a hálószobába, feltelepedett az ágyra, és a futás okozta kimerültségtől valósággal kómába esett. Hát ennyit arról, hogy a kutya jó társaság! Nick járkálni kezdett a lakásban, és vagy egy óra elteltével, rájött, mi baja. Magányos. Rosalie ismét megfordult az ágyban, és az órára pillantott. Még csak fél kilenc, és két órája fekszik. így pocsékolni az időt? De hogyan is tudna szundikálni az után, hogy Nick ezt tette vele? A férfinak nem is kellett más tennie, mint azon a „gyere apucihoz” hangján szólni hozzá, és máris kocsonyás lett mindene. Felült és szobaszervizt rendelt. Nem volt éhes, de be kellett vennie a gyógyszerét. A fejében hallotta Nick hangját, amint azt magyarázza, milyen fontos, hogy teli gyomorra vegye be őket. Úristen, mikor váltotta fel Nick hangja az anyja hangját? Azelőtt az nyaggatta. Megszólalt a telefon, és odafordult. Vagy Nick lesz, vagy Gina. Rosalie nem volt biztos benne, hogy van kedve beszélni egyikükkel is, abban viszont biztos volt, hogy beleőrül a kíváncsiságba, ha nem tuclja meg, melyikük kereste. Akár fel is veheti azt az átkozott telefont. – Halló. – Hát, hogy van kedveském? – Gina? Miért beszélsz úgy, mint egy falusi nénike? – Gondoltam, talán nem árt, ha hozzászoksz. Csak segíteni akarok. – Figyelj, az, hogy Michigan a Hudsontól nyugatra van, még nem jelenti, hogy teli van falusi bunkókkal. – Szívem, ami engem illet, számomra három város létezik, New York, Chicago és L.A… Aki nem ezek valamelyikéből jött, az bunkó.

– Kösz a kioktatást. Ezért hívtál? – Több okom is volt. Kopogtatás hallatszott. – Várjál. Azt hiszem, itt a kajám. – Oké, nyiss ajtót, de előbb nézz ki a kukucskálón. Van ilyen Michiganben egyáltalán? – Nincs, Gina. Csak New Yorkban, Chicagóban és LA-ben árulnak kukucskálóval felszerelt ajtókat. Máshol nincsenek őrültek, akik nőket erőszakolnak. – Nagyon vicces valaki. Rosalie ajtót nyitott, és egy fiatal srác az asztalra tette a tálcát. Rosalie elég jattot adott, majd bezárta a srác után az ajtót. – Itt vagyok. – Mit rendeltél? Remélem, valami drágát. A jó ég a megmondhatója, mindent megadhatnak azért, hogy oda repültél, csak, hogy feltakarítsad a szemetüket. Hú, és micsoda szemét. – Nekem is feltűnt. Steaket rendeltem. Nem jutott eszembe, hogy Michigan híres a steakjéről, vagy Kansas. A földrajz soha nem volt az erősségem. – Engem ne kérdezz. Ha nem a három város egyike, nem sokat tudok róla. Szívesen elutaznék Hawaiira, a Bahamákra, esetleg Guadadalupe-ra, de ezt leszámítva, egyetlen helyen akarok lenni, és az New York. – Gina, mindössze három város van… – Megfeledkezel Floridáról. Hallottál már olyant, hogy DélBronx? Nahát Florida Dél-Manhattan. Hát ennyire tudatlan vagy? Rosalie belevágott a tökéletes, félig sült steakbe, evett egy falatot és csaknem felnyögött a gyönyörtől. Nem is gondolta, hogy ilyen csodálatos érzés lesz ismét érezni az étel ízét. Egy csöpp vér gördült végig az állán, és felnevetett. – Mi olyan mulatságos? – Semmi különös. Tudod, hogy félig nyersen szeretem a steaket… – Aha. – Hát, Nick tutira vámpírnak nevezne, ha most látna. Azt mondja, én vagyok a világon az egyetlen, aki még nála is jobban szereti a steaket. Az egyik este főzött, és szóval valami elvonta a figyelmünket. Meg is feledkeztünk a steakről, és jól átsült.

– Nahát. – Tudom. Ami engem illet, a Jól átsült” kifejezés önellentmondás. Végül Nick főzött ki pastát, és hozzá azt az ő csodás kagylószószát. Dave ette a steaket. Hál istennek, ő nem válogatós. – Ahogy így elhallgatlak, hiányzik neked. – Nem is. Dave hiányzik, nem Nick. Bár olyan fura most egyedül lenni. Nick egész héten alig hagyott egyedül, és amikor igen, volt valami ösztönös képessége, hogy pont akkor állítson be, amikor felébredtem. Ahányszor csak felébredtem, mindig ott volt valami folyadékkal, étellel, gyógyszerrel, néha mindhárommal egyszerre. Döbbenetes volt. Csak akkor ment az idegeimre, amikor leerőltetett valami gyógyszert a torkomon. Az is inkább a gyógykezelésnek szólt, mint neki. – Aha. Látom, hogy tényleg nem hiányzik neked. – Kedves… Jó társaság. Az sem bosszantotta, amikor Ratched nővérnek becéztem. Elég fenyegető pillantást vetett rám, de nem volt túl meggyőző. – Igazi herceg. – Be kell vallanom, különleges. Vagy megszerette Dave-et, vagy megőrült. Nagyon cuki volt, amikor olyan pipa lett a gondolatára is, hogy kennelbe adjam a kutyát. Mintha tenném bárhová is az én kicsikémet, mint a kennelek Ritz Carltonjába. Nem hiszem, hogy a Sing Sing börtönben naponta lenne masszázs. – Azt hittem, a reptérről hívod fel, hogy ne legyen vita az utazásod miatt. – Igen, ezt terveztem, de felhívtam az orvost, és lemondtam a találkozót… – Ó, szóval találkoznod kellett volna a Barbie klónnal? – Nem. Nick elvitt egy barátjához, Mike-hoz. Pulmonológus. – Hogy micsoda? – Tüdőgyógyász. És ez a Mike felhívta Nicket, Nick pedig rohant át hozzám, mint aki… – Mint aki törődik veled? – Nem, inkább az aggasztotta, hogy Dave-et kennelbe adom, és nem az, hogy elrepülök Michiganbe.

– Mintha valaki féltékeny lenne – dalolta Gina azon a hangján, amelyet a harmadszintű vallatásokhoz használt. – Gina, van valami, amit el kell mondanod, vagy csak azért hívtál, hogy az idegeimre menj? – Elküldtem e-mailben neked a jelentést, amit összegereblyéztem abból a sok szemétből, amit Lassiter asszisztensétől kaptam. Randinak hívják, i-vel a végén. Elég egy pillantás rá, és látod, miért fogadott fel minket az igazgatótanács. Szóval én végzem a munkám. Az, hogy az idegeidre megyek, csak a bonusz. – Örülök, hogy segíthettem. – Hé, Dorothy, az, hogy a pasi szereti Toto kutyát, még nem jelenti azt, hogy ne lennél te fontos neki. Rögtön rohant hozzád, hogy lásson. – És kivitt a reptérre. – Mi lett a limóval, amit küldtem érted? – Lemondtam. – Fáradtnak hangzól, Rosalie. Szerintem nézd meg, mivel állunk szemben, aztán menjél aludni. Holnap minden erődre szükséged lesz. Csak annyit mondhatok, tiszta mázli, hogy te ott vagy, Lassiter pedig itt. Mert ha látnád, mit művelt, a két kezeddel akarnád megfojtani. Utálnám látni, ahogy Sam letartóztat. Rosalie felnyögött. – Oké, kösz, és e-mailezd meg nekem a többi számot is, amint megvannak. – Úgy lesz. Aludj jól. – Naná. Jó éjt, Gina. Rosalie átfutotta a jelentést, és elfintorodott. A csuda vinné ezt a Lassitert. Ginának igaza volt. Tiszta szerencse, hogy most nincs az irodában. Egy lehelettel jobban érezte magát amiatt a munka miatt, amit tegnap délután végeztek a telefonon át, de Ginának igaza van. Minden erejére szüksége lesz, ha ezt a céget meg akarja menteni. Milyen kár, hogy nem oszthatja meg a gondolatait Nickkel. Nicknek valószínűleg elég lenne egyetlen pillantás, és tudná, mit kell tenni. Ő viszont a következő heteket azzal töltheti, hogy beleássa magát ebbe a világba. Ébresztést kért, elvégezte a légzéskezelést, és ágyba bújt. Befészkelte magát a csodás párnák közé, és elalvás előtt még volt

egy olyan gondolata, hogy megnézi a hotel website-ját és rendel ilyent magának. Rosalie kiesett az ágyból. Igen, ehhez már öreg, jól tudta, de valami okból a párnákon aludt. Aztán érezte, hogy zuhan, és belekapaszkodott abba, amit a matracnak hitt, de nem az volt. A párnák kicsit tompították az esést, Rosalie úgy gondolta, ettől még senki nem feküdt volna alá. Elterülve feküdt a padlón, s a térdét jócskán felhorzsolta a szőnyeg. Fél hét volt. Fogta a párnákat, és visszamászott az ágyba. A horzsolás a térdén átkozottul fájt, és még rondábban is nézett ki. Felkapta az éjjeliszekrényről a telefont, és beütötte Nick számát. A férfi a második csöngetésre fölvette. – Lee? – Szia. – Most ébredtél? – Aha. – És az első dolgod az volt, hogy engem hívtál? Kérdés volt ugyan, de inkább hangzott állításnak. – Nem, nem ez volt a legelső. – Rosalie nem tartotta fontosnak elmesélni, hogy az első dolog az volt, hogy összekaparja magát a padlóról. – Hát persze, ha te mondod. Álmos és szexi a hangod… Mint mindig az első tíz percben, mielőtt az agyad elkezd koffein után visítani. Hívtad már a szobaszervizt? A fenébe! Tudta, hogy elfelejtett valamit. – Hát persze. Ő… Hogy van Dave? – Remekül. Most már jobban érzi magát. – Miért, mi baja volt? – Tegnap elmentünk futni. Látnod kellett volna. Egy mérföld után lefeküdt, és nem volt halandó megmozdulni. Csaknem egy órába telt, mire rávettem, hogy hazajöjjön, és akkor is úgy tett, mint aki mind a négy lábára sántít. Ilyent még nem láttam. Azután, hogy veled beszéltünk, ki volt ütve egész éjszaka. – Kiütve? – Úgy értem, hogy ájultan aludt. Az egész ágyat elfoglalja, mint valaki más is, akit ismerek. De te legalább nem horkolsz.

– Jó tudni, hogy kellemesebb velem aludni, mint Dave-vel. Csak vigyázz! A sok bók még a fejembe száll. Sziréna hallatszott a telefonban, és Dave vonyítása. – Dave hagyd abba. Vezetek. – Te Dave-vel vezetsz? – Persze. Munkába megyünk. – Tilos telefonálni vezetés közben. Húzódj le! – Tudod, Dave, amikor anyád telefonál, mást sem tesz, mint utasítgat. Szerintem még nem kapta meg a kávéját. Lehúzódok. Most boldog vagy? – Most hozzám beszélsz, vagy Dave-hez? – Hozzád. – Le vagyok nyűgözve. Csak, hogy vüágosan lássak – te magaddal viszed a kutyát munkába? Megőrültél? Dave nem palotapincsi. Nem egy hordozható kutya. – Dehogynem. Szeret autókázni, csak nem volt hajlandó hátra ülni. Úgyhogy becsatoltam. – Te ráraktad a biztonsági övet? – Csak a vállrészt. Gondoltam, ez is elég, hogy ne essen előre. Biztonságban kell legyen, mert a kocsiban van légzsák. – Szem előtt tartod a biztonságát? Ez olyan tünci. – Lee, állj már le! A tünci majdnem olyan rossz, mint a cuki. Tegnap este tíz centis hó esett, és a gyerekeknek nem kell iskolába menni. A titkárnőm is magával hozza a fiát, Tylert munkába. Gondoltam, Dave jól érzi majd magát velünk. – Te hagyod, hogy munka közben egy gyerek és egy kutya lógjon a nyakadon? – Persze. Tyler remek srác. Abroncsokat dobálunk, és mindenféle pasis dolgot csinálunk együtt. – Ó, a rejtélyes pasis dolgok. – Bizony ám, nagyon rejtélyesek. Még Lois sem tudja, miket művelünk. Ty meg én véresküt fogadtunk, miután megtanítottam állva pisilni. – Ezzel jössz? Azt hittem, pasik közt az a nagy dobás, ha le tudjátok így írni a neveteket a hóba…

– Akkor még nem tudott helyesen írni, drágám. Csak kétéves volt. Értelmes gyerek, de azért nem annyira. Nézd, rohannom kell, vagy elkések, és Loistól amúgy is kikapok. – Hát jó. Puszild meg Dave-et a nevemben. – Nem valószínű. – Ügyelj rá, hogy ne igyon fagyállót, vagy ilyesmi. – Az irodában lesz. – Nick? – Tessék? – Köszönöm. – Ne is gondolj rá. Könnyű mondani. Rosalie sóhajtva tette le a telefont. A csudába ezzel az alakkal. Semmi nem olyan vonzó, mint egy férfi, aki szereti a kutyákat vagy a gyerekeket. Hát persze hogy Nick mindkettőt. Rosalie ismét letette, még mielőtt Nick elbúcsúzhatott volna. A francba! Nem a köszönetére vágyott. Csak arra, hogy itt legyen. Dave csalódottan nézett rá. – Nekem is hiányzik, öregfiú, de szó sem lehet róla, hogy megcsókoljalak. Talán, miután Lois elment, esetleg felhívhatjuk a kihangosítós telefonon. Ehhez mit szólsz? Nick arra gondolt, hogy kezd becsavarodni. Nem elég gáz, hogy egy több mint hatvan kilós korccsal beszélget, de megesküdött volna, hogy Dave megemelte szemöldökét, mintha csak azt mondaná: – Csakugyan azt várod, hogy válaszoljak? Mit képzelsz, mi ez, a Lassie egyik epizódja? Csakis Rosalie-nak lehet egy gunyoros kutyája. Nick és Dave kemény munkával töltötték az elkövetkező másfél hetet. Lois kutyaágyat vetett Nick íróasztala mellé, és a férfi a konferenciatermet használta az értekezletekhez az irodája helyett. Ty heti húsz dolcsiért mindennap bejött iskola után, és kivitte Dave-et a parkba. Dave szerette a gyereket, és Ty-nek felelősséget kellett tanulni, no meg kellett valami, ami lefoglalja iskola után. Ty nagyjából annyi idős volt, mint Nick, amikor elindult a javítóintézetbe vezető úton. Nick mindenáron meg akarta

akadályozni, hogy Ty is elkövesse ugyanazt a hibát, mint ő annak idején. Nick hátradőlt a székén és ásított. És még azt hitte, högy jobb lesz Rosalie nélkül aludni; így legalább nem kap idegbajt. De nem így történt, ha lehet, még rosszabbul aludt. Amióta a lány elutazott, alig hunyt egy szemernyit is, és amikor végül mégis elnyomta az álom, arra ébredt, hogy Dave-et öleli. Ami elég kínos volt még a kutyának is. – Ébresztő! – Tessék? – Nick szemhéja felpattant. Lois hajolt a széke fölé. – Az ég áldjon, Lois, mit művelsz? Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak? – Ha nem aludtál volna el munka közben, hallottad volna a telefont. Talán hangosabbra kéne állítani a csengetést… vagy kialudnod magad otthon. Ramatyul nézel ki. – Hány óra van? – Elég későn ahhoz, hogy eltűnj az irodából. így semmi hasznodat nem veszem, Nick. Elfogyott a türelmem. Nyomás haza, és vissza se gyere úgy, hogy nem aludtál legalább nyolc órát. – De Ty jön, és… – Semmi gond. Kiveszem a délutánt. Majd én kimegyek vele a parkba. Dave-nek is lehet egy kimenője. Most pedig mindketten irány haza. Nick túl fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon vele, és a nőnek végül is igaza van. Így nem sokat ér a munkája. Felcsatolta Dave-re a pórázt, és elindult vele hazafelé. Rosalie kinyitotta a lakása ajtaját, bedugta fejét, és várta, hogy Dave előadja a maga Boldog Snoopy kutya táncparódiáját. De Dave sehol nem volt. Majdnem elsírta magát. Fáradt volt, nyafogós, és alig várta, hogy lássa Dave-et és Nicket. El sem akarta hinni, hogy ennyit utazott, és Nick még csak nincs is idehaza. Sajgott a szeme, de nem a könnyektől, hanem, mert tizennyolc órája folyamatosa nyitva volt.

Hát persze hogy hiányzott Nick. A férfi beköltözött az agyába. Csak egy jó volt ebben, az, hogy most ő töltötte be a gondolatait, és nem hallotta állandóan az anyja hangját. Hallgatnia kellett volna Ginára, hogy jobb lesz, ha egy reggeli géppel jön haza. De nem, ő minél előbb haza akart érni. A saját ágyában akart aludni, és látni a saját kutyáját. És igen, meg akarta lepni Nicket. Ha belegondolt, hogy mindent megtett, és a férfi még csak nincs is itt! Magához szorította a csomagjait. Ebben a pillanatban vánszorgott elő Dave a hálószobából. Rosalie egy hete most érezte először, hogy ünnepelhet. A kutya egész testében nyújtózkodva cammogott felé. Elég messze volt ez a Boldog Snoopy kutya tánctól, de Rosalie most ezzel is beérte. Dave puszira tartotta a fejét, majd hozzászorította. Rosalie nem volt biztos benne, hogy ez a szeretet jele, de úgy döntött, hogy annak értelmezi. Ledobta a kabátját a heverőre, lerúgta cipőjét, és követte Dave-et a hálószobába. Dave felmászott az ágyba, hogy tovább aludjon. Nagy fejét Nick mellkasára támasztotta. Nick kinyúlt, és átkarolta Dave nyakát. Igazi Kodak-pillanat. Ráadásul tökéletes anyag, hogy zsarolja Nicket. Rosalie úgy gondolta, Nick mindent megadna, hogy Mike és Vinny meg ne tudják, hogy egy kutyával aludt. Kár, hogy túl fáradt megkeresni a fényképezőgépét. Megpaskolta Dave oldalát, és lehozta a kutyát az ágyról, vigyázva, hogy Dave közben ne lépjen rá Nickre. Nick meg sem mozdult. Döbbenetes. Rosalie levetkőzött, hálóingbe bújt, és becsusszant a takaró alá. Úristen, de jó is itthon lenni. Rosalie olvasta valahol, hogy az ember valósággal rabjává válhat a szeretője illatának. Még évek múlva is, ha megérzik ezt az illatot, az erős fizikai reakciót vált ki belőlük. Romantikus maszlagnak gondolta mostanáig. Persze eddig még nem ébredt másfél hét távollét után a szeretőjéhez simulva, fejét a férfi puha részén pihentetve a kulcscsont alatt, hogy orra a mellkasához nyomódik. Úristen, de jó szaga van. – Hallom a gondolataid.

– Nem lehet. Halkan gondolkodok. – Nem mozdult. Hallgatta a férfi szívének dobolását, és hangja zúgását, s valósággal lubickolt karjának melegében. – Igen, de elektromos áramlatot generál, amit érzek. Üdv itthon. – Kösz. A seggemet fogod. – Tudom. – Megszorította a fenekét. – Kemény elégedettséget érzek. – Egyáltalán nem kemény. Inkább nagy. Nick még erősebben szorította, valósággal kipréselve minden feszültséget. – Tökéletes segged van. Olyan segg, amit az ember meg akar markolni és el sem engedni többé. Róla álmodtam. – Ó, igen? – Rosalie gunyorosan akart válaszolni, de nem jött össze. Még az ő számára is inkább hangzott kérésnek, hogy Nick folytassa. Folytatta is. Olyan finom volt, hogy a lány csaknem nyögdécselt tőle. Ki gondolta volna, hogy a hátsótól egyenes út vezet a fizikai vágy állapota felé. – Miért nem hívtál? Érted mentem volna. Rosalie a férfi nyakába temetve arcát, mosolygott. – Meg akartalak lepni. – Nick pulzusa egyre hevesebb tempóban vert az ajka alatt, versenyben az övével. A lány ösvényt nyalt a férfi füle felé. – De nem ébredtél föl – suttogta. – Bekapta a férfi fülcimpáját, közben átkulcsolta lábával is. – Ó, bébi, most már felébredtem és imádom a meglepetést. Nem tréfált, mikor azt mondta, fenn van. Erekciója keményen feszült a hálóing bugyijának, és az érintéstől Rosalie vére még jobban felforrósodott. A hasa meleg, nehéz lett. Belülről kifelé kezdett elolvadni. Rosalie felkönyökölt, és a férfi szemébe nézett, s belezuhant az ott kavargó örvénybe. Forró, birtokló vágy, nyersen dühöngő érzelem kavargott benne, és valami szikra, amit nem tudott nevén nevezni. Olyan intenzív volt, hogy megrémisztette amellett, hogy vonzotta. Pánik kerülgette. Elöntötte valami inger, hogy rohanjon, meneküljön, de Nick, mintha csak olvasott volna az agyában, erősebben szorította. Rosalie hangos sóhajjal eresztette ki a levegőt. Nem tudta eldönteni, hogy azért, mert Nick maga alá forgatta, vagy azért, mert

fél, hogy nem ura magának. A férfi kemény, és keményen is szorította a matrachoz. Csókjából forróság, vágy, türelmetlenség és lappangó düh sütött. Hogy kire haragszik, magára vagy őrá, nem volt világos. Borostás arca kaparta Rosalie bőrét, nyelve a szájában kalandozott, ereje körülvette a lányt. Rosalie lejjebb süllyedt, akár egy úszó a dagályban. Céltalan lett volna ellenállni. Elképzelhetetlen. Agyát elöntötték az érzések. Nem volt idő gondolkodni, csak reagálni. A férfi keze ott volt mindenütt – a haján, az arcán és a mellén. Kemény bőre a lány érzékeny mellbimbóját dörzsölte, majd a szája cirógatta, falta, harapta, forrósághullámokat idézve elő. Tűz öntötte el az összes megfelelő helyen, és még néhány újabb helyen is. Nick lehúzta róla a hálóinget, és lejjebb csúszott a lány testén. Rosalie széttárta lábát, hogy magába fogadja, de Nick nem állt meg, haladt tovább, lefelé. Ujjai becsúsztak a bugyi gumija alá, és mire a lány észbekapott volna, már le is tépte róla. Ki gondolta volna, hogy ilyen izgató lehet a szakadó ruha hangja? Rosalie lábujja befeszült, légzése reszelősé vált, szíve úgy kalapált, mintha adrenalin-túladagolásban szenvedne. Képes kiszakadni a szív? – Nick, kérlek… A férfi ujjai koncentrikus körökben haladtak a köldöke körül; minden alkalommal nagyobb körben. Rosalie csípőjének meg volt a saját akarata, magától felemelkedett, hogy közelebb legyen a férfi kezéhez. A lány lába szétvált, sarka a matracba mélyedt. Rosalie még soha nem érzett ilyen vágyat. Amikor Nick szája rátapadt, Rosalie egész teste megrándult. A férfi hajába markolt és közelebb húzta a fejét. Nick nyelve, szája, foga, borostája reszelése a combján, nyögésének rezgése az egekbe repítette. Amikor a férfi ujjai is besegítettek szájának, Rosalie lebegett, sikoltott, letépte a lepedőt az ágyról, köbben levegőért küzdött. A férfi szája s ujjai pedig tovább repítették egyre magasabbra, míg végül robbant. Rosalie alig volt tudatában, hogy Nick magához szorítja, csókolja, mormol valamit. Agya újra konfigurálta magát a mindent elsöprő orgazmus után. Nick lemosolygott rá, és elsimította a hajat a homlokából.

Rosalie keze elnehezült, de a férfi nyaka köré fonta, és megcsókolta Nicket. Az őrjítő, sürgető vágyat lágy gyengédség váltotta fel. Lassan simogató kéz, a teljes test érintése.. Rosalie felderítette Nick hátán az izmokat, karját, oldalát, csípőjét. A lány csípője megemelkedett, és a férfi beléhatolt. Kemény volt, nagy volt, sima volt. – Lee, állj meg – nyögte Nick, és legördült róla. A mellkasa úgy járt, akár egy fujtató. – Mi van? Mi baj? – Óvszer. – A fenébe, elfelejtettem. – Igen, pár másodpercre én is. Nick átnyúlt az ágyon, kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és kidobott néhányat az ágyra, a lány mellé. Rosalie felült, az egyiket feltépte a fogával, és Nick felé nyúlt, de a férfi megragadta a kezét. – Nem ingereljük a fenevadat. Nem tudom, mennyit viselek még el. – Esküszöm, élvezni fogod. – Nem is ettől félek. Rosalie egy csókkal elhallgattatta, és közben legördítette az óvszert. Nick pedig rögtön leszorította őt, és egész testével beborította. Felemelkedett a feje. A lány látta az érzelmek kavargását a viharszínű szempárban, és egy pillanatra tökéletes bizonyossággal tudta, hogy ugyanazon a helyen vannak. Mindketten valahol a kedvelés és a szerelem között lebegnek. Még soha nem járt ezen a helyen. Nem is akart itt lenni. Mindössze álom az egész, mondta magának. De ahogy a férfi elhelyezkedett a lábai közt, megragadta a csípőjét, és lassan, hosszan beléhatolt, tudta, hogy ez hazugság. Egy álom nem lehet ilyen valóságos, ilyen jó és ilyen ijesztő. Soha életében nem tapasztalt semmit, ami felkészítette volna Nickre. A férfi szeme az övébe mélyedt. A férfi lassú, nyugodt tempóban mozgott, őrjítő volt a kontrollja. Szempillája elsötétedett és légzése zihálóra váltott, izmai kidudorodtak, álla megfeszült.

Rosalie a férfi dereka köré kulcsolta lábát, a háta ívben megfeszült, és Nick kontrolja odaveszett. Vad tempóban járt a csípője, a lány pedig hasonló tempóban válaszolt. Rosalie-ban készülődött az újabb orgazmus. De nem akarta, hogy véget érjen, ami most van. Nick oldalt húzódott, változtatott a szögön, s amikor eltávolodott tőle, megcsókolta, magába szívva a lány kiáltását. Rosalie egész teste reszketett, de Nick nem lassított a tempón. Amint a lány túl volt a csúcson, máris a következő felé vezette. Úgy mozgott, mintha jobban ismerné Rosalie testét, mint ő maga. Nick arcát izzadtság borította, a háta csúszott tőle, izmai remegtek. A puszta látvány közelebb húzta Rosalie-t a szakadékhoz. Mini robbanások sorozata tört rá. Karját Nick nyaka köré fonva magára húzta a férfit, csókolta, nyelvét a szájába szívta, s testét a magáéba. Nick torkából állati moraj tört elő. Megfeszült, megremegett és robbant. Rárogyott a lányra, arcát a nyakához szorította, de a teste még feszes volt, és meg-megrándult, mielőtt ellazult volna. Nehéz volt, de jólesően nehéz. Rosalie megcsókolta a nyakát, és érezte, hogy megmozdul benne. Nick lecsúszott róla, megfordult és karjával eltakarta szemét. Rosalie hozzábújt, és a mellkasára téve fejét hallgatta, mint csendesedik a szívverése. Végre szeretkezett Rosalie-val. Hányszor gondolt rá, hányszor tervezte el, miként csinálja majd lassan, elővigyázatosan, hogy a lány ne jöjjön túlságos izgalomba. Hiszen még nincs százszázalékosan jól, és bőven lesz még idő a kemény szexre. Azt akarta, hogy ez az első órákig tartson. Rossz vicc. Még jó, ha tíz percig tartott, és ez már jóindulatú becslés. Nem is tudta megmondani, mikor érzett utoljára így… Hát soha. Legendásan tudott uralkodni magán, de az önkontrollja csak addig tartott, amíg Rosalie nem volt a közelében. Elég volt a lánytól egy pillantás, és máris alig tudta visszatartani magát. Már ott tartott, hogy magában az Islanders játékosokat sorolta, hogy elterelje a figyelmét. Azét a csapatét, amely nyolcvanháromban megnyerte a Stanley kupát. De csak Ronald Melanso, a gólkirály jutott az eszébe.

Csaknem kikészítette a szeretkezés Rosalie-val. Soha, semmit nem érzett még ennyire jónak, s ugyanakkor ilyen rossznak. Egészen eddig a pillanatig meg sem fordult a fejében, hogy hazugság lenne valamit elhallgatni előle. De immár tudta, hogy ezt elszúrta. Akár egy sor dominó, amelyben mindegyik kis téglalap feldönti a következőt, úgy sorakoztak előtte tettei következményei, és nem tudta megállítani őket. Már rég tisztáznia kellett volna, kicsoda ő, micsoda ő, és mit akar. Egy nőnek joga van ahhoz, hogy tudja a szeretője nevét, foglalkozását. De már biztos volt benne, a jó ég tudja, hogyan, de valahogy nagyon elszúrta. Most már késő azt mondani, hogy: Lee, drágám, mondanom kell valamit… 11 Nick úgy feküdt, hogy a karjával eltakarta a szemét, Rosalie pedig hozzásimult. A férfi élete legjobb szexuális élményét élte át, és most nem érzett mást, mint bűntudatot. El akarta rejteni szemét a lány átható pillantása elől, félt, hogy mit lát meg benne – a kapcsolatukról, no meg rossz lelkiismeretéről. Ha Rosalie így folytatja, mindent kiad magából; azt, hogy mennyire hiányzott neki, hogy aludni sem tudott nélküle, azt, hogy ki ő, és hogy immár öt éve igyekszik megszerezni azt a céget, amelyet a lány megmenteni akar, amely munkától az előléptetése függ. Még szerencse, hogy nem mondott semmit. Hatalmas hiba lett volna – olyan, amelytől Rosalie-nak téves elképzelései lennének, vagy futva menekülne a szobából. Nick ez utóbbit tartotta valószínűbbnek. Ráadásul ellentmondana a lány által felállított szabályoknak, amelyeket ő olyan készségesen elfogadott. Nincs joga változtatni rajtuk. Még ha őszinte volna is vele, ha nem hazudozott volna, akkor sem mondhatná el, mennyire szeret vele hálni, és mennyire hiányzott, amikor nem volt itthon. – Nick? Alszol? – Nem. Bocs, csak elbambultam. – Közelebb húzta magához a lányt, és megcsókolta, amit a homlokának gondolt, bár nehéz volt megmondani, hiszen a haja az arcába hullt. – Valami baj van?

Úristen, hogy lehetek ilyen balfék, gondolta Nick. Egy ilyen csodálatos szex után csak fekszek és füstölgők magamban. Észnél légy, Romeo! Meggyőzőnek szánt mosolyt erőltetett az arcára, a lányra gördült, és anélkül, hogy pillantásuk találkozott volna, megcsókolta. Rosalie lelkesen, hevesen reagált. Őrület. Ez a nő képes egyetlen csókkal felizgatni. – Igen, határozottan baj van. Dolgozni kell mennem, pedig sokkal inkább tölteném a napot azzal, hogy veled szeretkezek. – Hmm. Az bizony jó lenne. Nekem ma kéne hazaérkeznem, és nem is várnak az irodában csak holnap. – Tényleg? Nos, meglátom, hátha sikerül korán eljönnöm. Te csak aludj, és használd ki a szabadnapot. – Oké, azt hiszem, csakugyan fáradt vagyok egy kicsit. – A lány ásított, és belefúrta magát a puha, fehér párnák közé. Nick felkelt, és igyekezett bemesélni magának, hogy minden csúcs. Egy gyönyörű nő kívánja őt minden kötöttség nélkül, ahogyan ő is kíván,ja ezt a nőt. Kedvelik egymást, és jókat nevetnek együtt. Élvezi az együttlétet, amíg jólesik, amíg Rosalie bátyja beállít és kidobja, vagy a lány megtudja, ki ő, bármelyik történjék is előbb. Pedig ő őszinte volt – kivéve azt, hogy kicsoda is ő, és mit akar, nevezetesen a Premier Motorst. És tényleg! Akkora hazugság volna elhallgatni valamit? Fülében csengett Francis atya hangja, amint azt magyarázza, hogy az elhallgatás hazugsága ugyanolyan súlyos bűn, mint bármilyen más hazugság. Beállt a zuhany alá. Bárcsak Francis atya megtartaná magának bölcs szavait. Kisgyerekkora óta kívánta ugyanezt, és mindeddig hiába. Francis atya túlságosan is éles szemű volt, és mindig talált valami okot, hogy azt mondja, „én megmondtam”. Nick halkan felöltözött, megetette Dave-et, és kávét főzött Rosalie-nak. Ez a legkevesebb, hiszen meglóg mindaz elől, ami a remek szex után jár a nőnek – összebújás, ismétlés, no és mindaz, amit a nők ilyenkor hallani akarnak. Úgy állította be a kávéfőzőt, hogy néhány óra múlva kezdjen működni, elővett egy csomag péksüteményt és kikészítette, remélve, hogy a lány veszi a célzást, és eszik valamit.

– A csudába vele! – leírt néhány dolgot, hívta Dave-et, és elindultak munkába. Kávé… Semmi nem csalt úgy mosolyt Rosalie arcára az ébredés után, mint a frissen főtt kávé illata. Talán csak a szex. A kivételes szex. A hálóinge a fogasra dobva, mellette a kedvenc alvó bugyijának maradványai. Rosalie nyújtózkodott egyet. Kellemesen sajgott a teste, ugyanakkor nem is emlékezett rá, mikor volt ilyen ellazult utoljára. Határozottan jobb volt ez, mint a csalódás, amely eddig minden első alkalmat követett – nem mintha túl sok ilyen lett volna. De annyi volt, hogy úgy tűnjön, egy állandó minta kezd kibontakozni. Nickkel egészen más volt. Nem kellett beletanulni – természetesen jött minden. Még a csókkal sem voltak gondok. Nem ütötték össze az orrukat, a fogukat, és nem érezte úgy, mintha egy hideg halhoz érne. A szájak és a testek jól koreografált tánca volt ez, amilyent még soha nem tapasztalt. Az ember egy ilyen után elgondolkodik, mi mindenből maradt ki annyi éven keresztül. A fürdőszobában csodálkozva látta a pasi-cuccokat a polcon. Nick szerencsére rendszerető volt. Nem volt szőrszálakkal teli borotvakrém-maradék a lefolyó körül, sem fogkrémfoltok a mosdókagylóban. Nem hozott sok holmit. Borotvát, dezodort, borotvakrémet és aftershave-et; a dupla mosdó másik oldalán voltak, szemben az ő mindenféle holmijával teli kosarakkal. Nem is tudta, ez miért nem tűnt fel előbb. Talán most először érezte elég jól magát ahhoz, hogy mással is törődjön, mint a légzésével, és hogy közben mozogjon is. Ráadásul Nick nem volt feltűnő. Legalábbis a fürdőszobában… Hajói belegondolunk, nem pont ez a szó jellemző rá. A holmijai nem feltűnők, de ő maga? Annál inkább. Rosalie beleszagolt Nick aftershave-jébe. Nick nélkül nem ugyanolyan volt az illat. Nem volt így sem rossz, de Nicken sokkalta jobb. A férfi fogkeféje az övé mellett lógott. Fogkrémes tubusa, amelyet alulról felfelé fogyasztott, az övé mellett állt a vizespohárban. Rosalie felkészült a pánikra, de az csak nem jött.

Legalább nincs itt az összes holmija. Egy kicsit rnég ott lógott a fürdőszobában. Felrakta az egyik zöldes maszkot, amelyet soha nem volt ideje használni, és amíg az száradt az arcán, kiment kávét főzni. Nevetnie kellett a látványon, amely a konyhában fogadta. A száradó maszk kezdett megfeszülni rajta, és a nevetéstől megrepedt. Úgy nézhet ki vele, mint Frankenstein menyasszonya. A péksüteményes zacskón, ragacsos jegyzetpapíron ez állt: Egyél! Egy másik jegyzetlap a kávéfőzőn azt parancsolta: Igyál! És volt egy a telefonhoz ragasztva is, amelyen az volt, hogy: Hívjál fel! Ekkor szólalt meg a telefon. – Azt hittem, várod, hogy én hívjalak. – A legtöbb gyerek fel is hívja az anyját, de te aztán nem. Egy ilyen cafonétől kellett megtudnom, hogy tüdőgyulladásod van, aztán kidobott a saját lányom lakásából. Ez egy vadállat! Tanulság: mindig nézd meg a hívóazonosítót, mielőtt felveszed a telefont. – Jó reggelt, anya. Jól vagyok. És te? – Mégis, mit gondol magáról ez az alak? És mi ez az egész, hogy tüdőgyulladásod van? Hogy merészelted nem elmondani nekem? Azt hittem, csak megfáztál. Aztán nem vetted fel a telefont. Csak az üzenetrögzítővel beszélhettem, de az mindig szétkapcsol, mielőtt befejezném. Az irodádat kellett hívnom, és úgy tudtam meg attól a lánytól, hogy elutaztál. – Gina nem az a lány, hanem az asszisztensem, anya. Váratlanul kellett elutaznom, és csak tegnap este értem haza. Még nem ittam meg a kávémat. Szükséged van valamire? – Rosalie, mit művelsz az életeddel? Volt egy derék férfi, aki a gondodat akarta viselni, elvenni feleségül, gyerekeket nevelni veled. Erre mit teszel? Összetöröd a szívét, és összeállsz ezzel a semmirekellővel. Hát azt akarod, hogy meghaljak szívrohamban, még mielőtt unokám születik? – Nem korai egy kicsit a szívrohamodat tervezgetni, anya? Alig vagy középkorú. – Szentéletű nagyanyád hatvankét éves korában halt meg. – Mert elütötte egy busz. Ez nem ér. – A korral romlott a látása, azért nem vette észre a buszt. Az isten nyugosztalja.

– Akkor jelentkezz be egy szemészhez. Vedd úgy, hogy megelőzés. Különben is, Annabelle nemsokára férjhez megy. Mire észbe kapsz, meglesznek az unokák. Akkor talán leszállsz rólam. Inkább hívd föl Richie-t, és faggasd őt, mikor áll neki a Ronaldik következő generációjának. – Egy férfinak bármikor lehet gyereke. Nézd csak Charlie Chaplint. A nőknél megromlik a tojás, és nem működik a dolog. Rosalie el sem hitte, hogy erről beszélnek. Igaz, többnyire az a kérdés merült fel benne, amikor anyjával beszélt. Hogy miért? – Anya, utazzatok el apával vakációra. Lemehettek Floridába, meglátogathatnátok Anna nénit. Vagy befizethetnétek egy hajókirándulásra, vagy valami. Menjetek el a hidegről. – Micsoda? Hogy nyugodtan tönkretehesd az életedet? Nem. Itt maradok, itt van rám szükség. – Egyáltalán nem szükséges megőrjítened engem. – Amellett apád is halálba dolgozza magát újabban. Belekezdett valami nagy projektbe, és nem ér rá. – Hogy érted ezt, hogy nem ér rá? Házakat épít át. Senki nem dolgozik késő este, mert a tulajdonosok nem akarnak kalapálást hallgatni vacsora közben, nem is beszélve arról, amikor alszanak a gyerekeik. Biztos, hogy jól hallottad? – Mostanra a maszk kezdett leperegni az arcáról, darabkák lebegtek zöld hópelyhekként körötte. A bőre olyan feszes volt, hogy az már fájt. – Nézd, anya, mennem kell. – Oké, Rosalie. Vasárnap találkozunk. Elhozod magaddal a cafonét? – Nicknek hívják, és nem cafone. De eszemben sincs magammal vinni. Az anyja most nem vitatkozott, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Fájdalmas sóhajt eresztett meg. – Csak vigyázz ezzel a Nickkel. Jóképű férfi, de az ördög táncol a szemében. Mennyire más nótát dalolna az anyja, ha tudná, ki is valójában ez a cafone, akinek az ördög táncol a szemében. – Anya, csak randizunk. Semmi komoly. Vasárnap találkozunk.

Rosalie nekiállt lecsiszolni a maszkot az arcáról. Remélte, marad némi bőr rajta, mire végez. Nem tudta kiverni Nicket a fejéből. Egy ideig semmi baja nem volt azzal, hogy Nick eltitkolja, kicsoda. Megértette, hogy a férfi csak védi magát, azért nem árulja el. Nick akkor még nem ismerte őt igazán. De most már ezt nem lehet mondani azok után, amiken keresztülmentek. Ha egy egész héten át a nap huszonnégy óráját együtt töltöd valakivel, nyilván megismered. Egy olyan férfivel hál, és szexszel hihetetlenül, aki nem bízik benne annyira, hogy megmondja a valódi nevét. Nick értekezleteken vett részt, szerződéseket út alá, és foglalkozott a könyveléssel, az üzletkötők vezetőjével, a szerviz vezetőjével, az alkatrészraktár főnökével és a karosszériaműhellyel. Úgy érezte, mindent lát, mindent érzékel, és szuperszonikus sebességgel mozog. Lois különös pillantásokkal méregette, de egy szót sem szólt. Mit mondhatott volna? Amiatt csak nem panaszkodhat, hogy ilyen produktív. Hiszen utoljára azért teremtette le, hogy nem dolgozik eleget. Hogy várhatta el tőle bárki is, hogy dolgozzon, amíg Rosalie beteg. Semmi más nem járt az eszében. Most, hogy a lány egészségesen újra itt van a városban, csak nem hibáztatják, amiért próbál korán végezni? Mert csak arra tud gondolni, hogy minél előbb otthon lesz, és újra szeretkezik vele. Dave nyögve a hátára fordult, és négy lábbal a levegőben kalimpált. Nick kiismerte annyira, hogy tudja, ilyenkor hasvakargatást kér. Kibújt papucscipőjéből, és a lábával Dave gyomrát dörzsölte, közben jegyzeteket írt az év végi beszámolóhoz. A számok alapján ez az eddigi legjobb éve, és ez nem semmi. Az évi bevétel csaknem tíz százalékkal emelkedett az azt megelőzőhöz képest. Vibrálni kezdett a telefonja. Megnézte ki az, és megismerte Rosalie számát. Tizenegy múlt. Legalább a lány kialudhatta magát. – Szia. Hát felkeltél? – Igen. Kösz a reggelit. – Nagyon szívesen. – A szájába harapott, nehogy rákérdezzen, hogy van.

– Hiányzik a kutyám. Nem tudod véletlenül, merre van? – Bejött velem dolgozni. Szeret itt lenni, és nem akartam, hogy fel kelljen kelned, hogy levigyed. – Hazahozod, vagy végleg ottmarad Rómeónál, mint az autóm? – Gondolj csak bele, mekkora nyűg a parkolás, ha nincs saját helyed. Egy csomó pénzt megtakarítasz… – Rendben, feladom. Amíg biztonságban van és hozzá férhetek. – Biztonságban van, és garantálom, hogy a hét minden napján, a nap minden percében elviheted. – És Dave-et? – Mit mondhatnék? Szeret munkába jönni velem. Én meg szeretem, ha itt van velem, Ty pedig szereti sétáltatni. A srác mozog egy kicsit legalább. A kutya pedig szereti Tyt. – Rendben ez is. De később hazahozod, ugye? – Hát persze. Különben is, van még veled egy kis dolgom. Még néhány órát itt leszek, de négy körül már otthon vagyok. Nincs kedved sétálni egyet a Chinatownban? Vehetnénk kínai vacsorát. ígérem, korán hazaviszlek és ágyba duglak. – Csakugyan? Hát, jó. Ezer éve nem voltam a Chinatownban. Esetleg hazafelé beugorhatunk Kis Itáliába desszertért. – Jól hangzik. Néhány óra múlva ott vagyok. Nick mosolyogva tette le a telefont, és nekiesett az asztalán várakozó irathalomnak. – Lee? Megjöttünk. – Szia, nagyfiú. Gyere a mamához. Nick levette Dave-et a pórázról, és a kutya Rosalie-hoz száguldott. Bárcsak őt fogadná így a lány. Nick megvárta, míg Dave megkapja a pusziadagját, és Rosalie vagy százszor megkérdi tőle, hogy ugye, hiányoztam. – Szia – mosolygott rá szégyenlősen a lány. Ennyi? Egy, szia? Nicknek nem tetszett ez a felállás. Levette dzsekijét és a heverőre dobta, és érintésnyi távolságba lépett. – Próbáld visszafogni az izgalmadat. Nem kell így ledönteni a lábamról.

Rosalie állta a pillantását. A fejét hátrabiccentve nézett fel rá, míg végül csak centik választották el őket egymástól. – Nem akartam, hogy a fejedbe szálljon. – Kizárt, amíg veled vagyok. – Nick rámosolygott, aztán a kezébe fogta a lány arcát, és finoman megcsókolta. Ajka alig súrolta a lány ajkát, de ez is elég volt, hogy Rosalie karja a nyaka köré kulcsolódom Nick nem az a fajta volt, aki ellenállna egy készséges nőnek. Közelebb húzta hát magához, és csókolta újra meg újra. – Neked is szia. Nick hátrébb lépett, mielőtt teljesen kimenne a fejéből, amit eltervezett, hogy sétálnak egyet. – Készen állsz a Chinatownra? Ha nincs kedved, mehetünk valahová a környéken is. – Na nem, nem húzod ki magad a randi alól. Nick felvette a lány kabátját, és tartotta, hogy Rosalie belé bújhasson, és színes sálat tekert a lány nyaka köré. – Kesztyűd nincs? – Nick, egy beszélgetés anyámmal elég egy napra. Rég felnőttem. – Oké, tied a pont. Érzed olyan jól magad, hogy metróval menjünk, vagy inkább autóval? – A metró megfelel. Volt valami gimis jellege annak, hogy egy pasival utazik a metrón. Rosalie fiatalnak és csinosnak érezte magát. Főleg, hogy a pasi egyik kezével fogta csak a kapaszkodót, a másikat az ő derekára fonta, hogy az ő háta a pasi mellkasához nyomódott. A hálószobában hallott hang suttogott a fülébe. A férfi lélegzete cirógatta a nyakát, és illetlen gondolatok cikáztak az agyában. Bárcsak üres lenne a kocsi. De nem, úgy állnak a csúcsforgalomban, akár a szardíniák a konzervben. Nick rámordult egy alakra, aki Rosalie-nak ütődött, mikor a metró meglódult. Rosalie-nak nem volt mibe kapaszkodnia, és nem akart hozzáérni az előtte álló pasihoz, ezért megfordult és Nickbe kapaszkodott. Még soha nem utazott úgy a metrón, hogy ne a rudat, vagy a lelógó kapaszkodószíjat markolja. Nem, ez nem igaz. Amikor még kislány volt, és apjával mentek be a városba, apja lábába kapaszkodott. Emlékezett rá, mindig úgy érezte, semmi rossz nem történhet vele, ha az apjával van. Most ugyanezt érezte Nickkel.

Aztán hirtelen túlságosan is zsúfoltnak érezte a kocsit, a hőmérsékletet túlságosan is forrónak, Nick karját maga körül túl fojtogatónak. A következő megállóban próbált arrébb húzódni, de a férfi még szorosabban fogta Rosalie eltolta a karját, hátrébb lépett, és megmarkolt egy oszlopot. Nem tudta, mi ez, a tömeg, a hőség vagy valami más. Csak azt tudta, hogy le akar szállni a vonatról. Nick pillantása szinte égette. Átható volt. Követelő. Rosalie ugyanúgy érezte, mint a hűvös fémet, amelybe kapaszkodott. Az ablak feletti táblát tanulmányozta, majd kinézett. Végre a Canal Street. A lélegzetét visszafojtva várta, hogy kinyíkjon az ajtó. Nick keze pedig végigsiklott a tarkóján. A férfi hüvelykujja a bőrét cirógatta. – Jól vagy? – Igen – nyelt egy nagyot Rosalie. És akárcsak reggel, amikor a lány kérdezte ugyanezt, mindketten tudták, hogy a válasz hazugság. Egy ideiglenes kapcsolatban is előfordulhat, hogy az ember nem tudja eltitkolni, havalami zavarja. De megvan a lehetőség, hogy ne törődjünk vele. A hazugság megfelelt annak, hogy a nincs kérdés, nincs válasz politikájára szavaznak. Ha Nick úgy döntött volna, hogy elmondja neki, miért esett majdnem pánikba reggel a szeretkezés után, Rosalie szívesen meghallgatta volna. Egyszer megkérdezte, de ellenkezett volna a szabályokkal, ha még többször is felhozza. Rosalie azt is tudta, hogy Nicknek le kellett küzdenie a vágyat, hogy megszegje a szabályokat, de azzal is tisztában volt, hogy attól fogva védtelen, és válaszolnia kell Rosalie kérdéseire. Felmentek a lépcsőn a a Canal Streetre, és Chinatown megnyugtató illata puhán, melegen vette körül, akár egy Polar takaró. Egy anya kínai nyelven korholta a csemetéjét, gyerekek labdáztak egy sikátorban, és élő csirkék csipogása hallatszott a forgalom moraja fölött. Rosalie mély lélegzetet vett. A kínai étel illatától összefutott szájában a nyál, és a hűvös levegő elsöpörte rossz érzését. Nick megfogta a kezét, és összekulcsolt kezüket bedugta kabátzsebébe.

Végigsétáltak a Canalon a Bowery felé, nézegették a kirakatokat, amelyekben minden volt, kínai gyógynövényektől élő csirkékig, divatos táskák és a legújabb elektronikai csodák. A Mulberry Streethez érve Nick megtorpant. – Mit ennél inkább, kínait vagy olaszt? Rosalie igazi olaszként állandóan olasz ételt evett, és ez volt a kedvenc nyugtatója is. Több mint egy hétig volt Michiganben, és ott fogalmuk nincs arról, mi fán terem egy jó olasz étel. Szabályosan elvonási tünetei voltak már. – Olaszt. Nick elmosolyodott. – Szívem szerint való lány. Gyere, tudok egy remek kis helyet a Prince Streeten. Imádni fogod. Igaza volt, a hely remek volt. Hat vagy nyolc asztal, s egy sarokasztalnál a tulaj kortyolgatta kávéját és beszélgetett a vendégekkel. Az egyik oldalról régi téglafal határolta, a másikon aranyszínűre festett. Díszek lógtak mindenütt, kellemesen zsúfolt, barátságos hangulatot keltve. Rosalie kényelmesen elhelyezkedett a székbe, amelyet Nick kihúzott előtte, elvette a pincértől az étlapot, és tanulmányozta, amíg a férfi italt rendelt. Az étel kitűnő volt, a hangulat kellemes, és mire Rosalie észbe kapott, már két óra is eltelt. Már a második üveg bornál tartottak, amikor Rosalie megkérdezte. – Mégis, mit csinálsz Dave-vel, amíg dolgozol? Nick fölnevetett, és a szék két hátsó lábán hintázva hátradőlt, – Lois hozott neki fekhelyet, és így majdnem egész nap alszik. Teljesen meghódította Loist. A fiókjában kutyarágcsát tart, és Dave időről időre bemegy az irodájába, az íróasztalra hajtja a fejét, és úgy néz, hogy szegény Loisnak meghasad a szíve. – Dave mérföldekről kiszúrja a balekot. – Ty bejön iskola után és sétál vele, vagy talán Dave sétáltatja Tyt, ki tudja. A parkban lógnak, vagy a karosszériaműhelyben rosszalkodnak, és eléggé lefárasztják egymást. Mire hazaérünk, Dave általában olyan fáradt, hogy eszik, elvégzi, amit kell, aztán ki van ütve. – Amit kell? – Tudod, amit a törvény szerint fel kell szedni utána.

– Ó, hát azt a dolgát – nevetett a lány. Nick szeme csillogott. Előrehajolt, és súgott valamit. Ekkor pillantott meg egy férfit Rosalie. A férfi vagy két asztallal távolabb ült, és éppen megcsókolta a barátnőjét. Annyira egymásra hangolódtak, hogy megszűnt számukra a világ. Papa? Kiülhetett a döbbenet Rosalie arcára, mert Nick megfordult, hogy lássa, hová mered. – Lee? Mi baj? Uramisten! Rosalie úgy érezte magát, mintha ő volna Cher a Moonstruck rossz remake-jében. Nem volt valami jó érzés. Lényének egy része menekülni akart a hátsó ajtón, és elfeledkezni arról, mit látott. Egy másik része oda akart menni az asztalukhoz, felkapni az üveg pezsgőt, és fejbe vágni vele az apját. Rosalie jól tudta, hogy az anyja nehéz eset. De mindig a férje mellett állt, bárhogy bánt is vele a férje, bármennyire nem törődött vele. Főzött rá, mosott rá, és megtette, bármit kért is a férfi. Nem érdemelte, hogy a férje hazudjon neki, megcsalja, megalázza. – Nem érdekes. Nézd Nick, ott van valaki, akit ismerek. Kérnéd a számlát? Beszélek velük, és kint találkozunk. Oké? Fel akart állni, de Nick megragadta a kezét, és nem engedte. – Nem, nem mész oda. Ki ez a pasi? – Nem érdemes tudnod. Kint találkozunk. – Rosalie elhúzta a kezét, és megfogta a táskáját. Nick felpattant és már tartotta is a kabátját, még mielőtt Rosalie érte nyúlhatott volna. A lány belébújt, és az apja felé indult, de Nick átkarolta, valósággal eltorlaszolta az útját. – Nick, a számla. – Már rendeztem. Gyere! Elhaladtak az apja és annak barátnője mellett, ki az ajtón. Egy pincér rohant utánuk. – Uram, a visszajáró. – Tartsa meg – hessentette el Nick. Nick nem tett fel kérdéseket, és nem várt magyarázkodást. Csak átkarolta, és egyenesen egy közeli pub felé vette az irányt. Ott egy bokszba terelte Rosalie-t.

– Üllj le! Mindjárt jövök. Egy perc múlva már le is tett elé egy scotchot, és befurakodott mellé a padra. A Johnny Waiker Black hamar lecsúszott a torkán, és kellemesen melengette belülről. – Még soha nem ittam véled scotchot. Kitaláltad, mit iszom. Nem vette le a szemét az italról. Az étteremben mindössze haragot érzett. Vagyis haragot, és jó adag méltatlankodást. Most sajnálatot, bánatot, de leginkább szomorúságot. – Ugyan, nem vagyok vak. Két üveggel is tartasz a konyhádban. Az a férfi, akit meg akartál gyilkolni a tekinteteddel az apád? – Igen, de honnan tudod? – A családi vonásokból, no meg úgy gondoltam, csakis ezért lövellhetsz villámokat egy ilyen korú férfira. – Tudod, amikor kisebb voltam, mindig lenéztem az anyámat. Soha nem értettem, miért engedi, hogy apám uralkodjon felette. Apám zsebpénzt adott neki, mintha gyerek volna, megmondta, mit vegyen föl, mit vásárodon, aztán a nap végén ügyet sem vetett rá, csak ült a tévé előtt vagy újságot olvasott, s közben iszogatta a borát. – Lee, soha nem tudhatod, mi zajlik egy házasságban… – Anyám azt mondta, egy nap mgjd beleszeretsz valakibe, és ugyanúgy a gondját akarod viselni, mint én apádnak. És ő is a gondodat viseli. Majd meglátod. Hát csakugyan megláttam. Régóta tudom. De soha nem gondoltam, hogy a saját szememmel is látom. Nick fölvette a telefonját, és a kijelzőre nézett. – Idd meg. Ideje hazamenni. Rosalie felhajtotta italát, és követte a férfit az utcára. Nick kinyitotta egy várakozó kocsi ajtaját. – Lee, ő egy barátom, Jim. Jim, ő Lee. Jim hazavisz minket. Rosalie beült a Town Carba, és elhelyezkedett a bőrülésen. Nem érdekelte, hogyan jutnak haza. Csak azt tudta, azt szeretné, ha még tegnap volna. Kinézett az ablakon. Áthaladtak a Manhattan hídon, majd a Flatbush Avenue-n, és közben azon tanakodott, mi zaklatta fel ennyire. Mintha nem tudta volna! Hányszor hallotta a hangos

veszekedéseket és a még hangosabb csöndeket. Érezte a feszültséget, amely szellemként kísértett a házban – név nélküli jelenlétként. Megálltak a háza előtt, és Nick kinyitotta az ajtót. Hideg szél csapott be a kocsi meleg belsejébe, könnycseppet csalva a lány szemébe. A hőmérséklet fagyos volt, akár a kedve. Nick kisegítette a kocsiból. – Gyere, menjünk be. A férfi kinyitotta a biztonsági ajtót, majd a lakás ajtaját is, közben Rosalie levette kabátját. Belépett, a heverőre dobta a kabátot, és teljesen összetört. A dohányzóasztalon megpillantotta a karácsonykor készült családi képet. Valamennyien mosolyogtak rajta – Rosalie, Richie, Annabelle, Mama és Papa – a tökéletes, boldog család. Micsoda szélhámosság! Nick anélkül, hogy egy szót is szólt volna, kivitte Dave-et. Amikor visszatértek, a lány még mindig a képet bámulta. Nick kivette a kezéből a keretet, és az asztalra tette. – Nem minden férfi csalja a feleségét. – Tényleg? Mondj egyet csak! – Vinny. Soha nem csalta meg Monát. Szeretik egymást és boldogok. – Nézd meg ezt a képet, Nick. A látszat csal. Te magad mondtad, hogy nem lehet tudni, mi minden zgjlik egy házasságban. – Ez igaz. De ismerem Monát. – Ugyan már! Hogy Mona kidobná a férjét, ha az hazudna neki és megcsalná? Hogyan tehetné? Miből tartaná el magát és a gyerekeit? Egyetlen dolgot tehetne, hogy elmenne hazulról pénz nélkül, biztonság nélkül úgy, hogy nem ért semmihez. Mihez kezdene? Pincérnőként dolgozna valaki más éttermében? Mostanra felhergelte magát. – Döbbenetes, milyen könnyű a férfiaknak. Elvesznek egy édes, fiatal lánykát. Azt mondják neki, nem, nem kell dolgoznod, majd én eltartalak. Ott van Hófehérke, aki azt hiszi, maga a herceg jött el érte és vette feleségül, aztán, mire észbe kap, már eladta magát rabszolgának. – Ugyan már, Lee! Nézd meg magad. Semmi szükséged arra, hogy egy férfi eltartson. Ha férjhez mennél, akkor sem kerülnél olyan helyzetbe, hogy nem tudod eltartani magad.

– Pontosan. – Akkor mi bajod a házassággal? Milyen kínos, ha valaki logikusan vitatkozik. Mit mondhatott volna erre? Nicknek igaza van. soha nem hagyná, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amelyben mástól függ. Nicken látszott, hogy azt hiszi, megnyerte a vitát. Olyan önelégült, diadalmas képet vágott. – Na és te, Nick? Ha már ilyen nagy híve vagy az intézménynek, miért nem nősültél meg? – Nem nekem vannak problémáim vele. – Nekem nincsenek problémáim. – Igazad van. Nincsenek problémáid. – Olyan gunyoros volt a hangja, hogy Rosalie-nak viszketett a tenyere. – Abban a téveszmében élsz, hogy a házasság azonos a függetlenség elvesztésével. – Nos, mindenki kicsit másként látja a valóságot. A legtöbb férfi azt hiszi, hogy a nőknek arra van szükségük, hogy valaki fizesse a számláikat, ékszert vegyen nekik, és gondoskodjon egy szép helyről, ahol élhetnek, és az idejüket vásárlással és körömlakkozással tölthetik. Bizonyos esetekben ez igaz is, de nem húzhatod ugyanazt a sablont az összes nőre. – Te mit akarsz, Lee? Hát ezt hogyan csinálja? Az egyik pillanatban még vitatkoznak, aztán elég négy szó. Négy szó, és ő már nem dühös, hanem felizgult. Mintha Nick valami kapcsolót kattintott volna át benne. És tudja! A férfi hirtelen előtte állt, egészen közel; olyan közel, hogy testének melege átforrósította Rosalie-t; olyan közel, hogy látta a szemében alakuló vihart; olyan közel, hogy meg tudta érinteni. Egyetlen érintés, és Rosalie nem gondolkodott, hanem csak érzett. A férfi melege fűtötte, ereje támogatta A szája, a keze és a teste volt a menekülés. Nick nem is értette magát, miért vitatkozik pont a házasságról vele. De e pillanatban fontosnak tartotta, hogy megértesse vele, nem minden házasság ítéli a nőt törvényes rabságra. Már csaknem ott tartott, hogy azt mondja,, ha valaha is megházasodik, ami persze

eszében sincs, akkor független nőt vesz el. Olyan nőt, aki biztos magában, és a világban elfoglalt helyében. Olyan nőt akar, akinek teljes élete van tőle függetlenül is. Hogy nem hiszi, hogy bárki is felelős lenne a házastársa boldogságáért, de hozzá kell járulnia annak boldogságához. Vegyük például őt. Akkor is boldog volt, amikor megismerkedett Rosalie-val, és azóta, hogy vele van, még boldogabb. A lány hozzájárult az életéhez, a boldogságához, és vele is maradt, amíg ilyen. Rosalie dühösnek látszott, és ez átkozottul jól állt neki. Nick azt akarta, hogy a lány megfeledkezzen csaló apjáról, ne is gondoljon rá, hogy kikapcsolja az agyát, és engedje át magát a gyönyörnek. Csak egyetlen módszert ismert erre. Szeretkezett vele. Nick sokáig ébren volt még az után, hogy Rosalie elaludt, és hallgatta a lány légzését. Eddig soha nem gondolkodott a boldogságon – legfeljebb egy adott ember boldogságán. Rosalie boldoggá tette őt, és remélte, hogy ő is boldoggá teszi a lányt, de nem volt biztos benne. Nem tudta, mit vár tőle Rosalie. Azoknak a nőknek, akikkel eddig járt, valóságos bevásárlólistájuk volt mindazokról a dolgokról, amelyek boldoggá teszik őket, és ezt az információt meg is osztották vele. Nem voltak szégyenlősek. De Rosalie nem. Soha nem mondta, mit akar. Egyszer próbálta kisegíteni a kocsiból, azt is visszautasította. Nick először azt hitte, hogy a lány csak szórakozik. Ügyesen játszik vele, túdja, hogyan fokozza egy pasi étvágyát. De most már ismerte őt, és tudta, nem így van. Eddig minden kapcsolatában az volt, amit ő akart. Soha nem érdekelte, mit szeretne tőle a nő. Soha nem kívánt egy nőt jobban, mint az őt. Egészen addig, amíg meg nem ismerte Rosalie-t. Nem valami kellemes helyzet, de azért javul. A lány legalább nem nyaggatja, hogy mikor megy haza. 12

Véget ért az értekezlet a főnökével, de Rosalie nem akart visszamenni az autókereskedésbe. Fáradt volt, ideges, majd éhen veszett, és még mindig két óra harmincnyolc perc választotta el attól, hogy hazamehessen. Gina és az irodai személyzet úgy adogatták kézről kézre, mint a forró krumplit. Mindenki abban reménykedett, hogy nem pont akkor robban, amikor vele van dolga. Rosalie nem hibáztatta őket. Mintha csak felülről látta volna mindezt, magát beleértve, amit ma rosszul csinál, és nem képes megállítani. Hogyan viselkedjen vasárnap? Hogyan üljön az asztalnál az apjával szemben, és tegyen úgy, mintha nem is sejtené, mi folyik? Akkor kellett volna nekimenni a pezsgősüveggel, amikor ott volt a lehetőség. Akkor túl lenne ezen az egész rémségen. A harag visszatartása nem az ő világa Rosalie a heverőre pillantott. Kísértő volt egy kis szunyókálás gondolata. Talán fel sem tűnik senkinek. Túl kell lennie ezen a hangulaton, különben depressziós lesz. Bármi legyen is az oka, e pillanatban egyetlen dolog tűnt egy kicsit is vonzónak: az alvás. Kopogtatás verte fel a merengésből. Az ajtó résnyire kinyílt. Egy kéz jelent meg, és egy zsebkendővel integetett. – Biztonságban beléphetek? Bármilyen rosszul áldanak is a dolgok, Gina mindig képes mosolyt csalni az arcára. – Gyere csak! – Mit művelt veled az a csirkefogó, hogy ilyen állapotban vagy? – hallatszott be Gina hangja az ajtó mögül. Aztán feltárult az ajtó, és egy hatalmas virágkompozíció jelent meg két láb kíséretében. Rosalie úgy sejtette, hogy a két láb Ginához tartozik; a csokor pedig olyan volt, amilyent eddig csak igen drága hotelekben látott. Olyan virág, amely annyira tökéletesnek tűnik, hogy meg kell érintsük, hogy lássuk, csakugyan valódi. Persze, ha megteszed, mindenki tudni fogja, hogy olyan helyen nőttél fel, ahol művirág van és műanyag gyümölcs. – Mi van a kísérőkártyán? – az meg sem fordult a fejében, hogy Gina még nem olvasta el. – Nick. Ennyi. Ezt a pofátlan alakot! Pokoli hangulatban jössz be dolgozni; a postázótól kezdve az egész cég úgy járkel, hogy az emberek a fejükre húzzák a szemétkosarat, hátha az megvédi őket; és

egyetlen kulcs van a rejtélyhez. Nick. Mi a csudát művelt veled? Nekem elmondhatod. Felhívom Samet, és megkérem, hogy látogassa meg, verje laposra. – Sam zsaru. Nem verhet laposra embereket. – Igazad van. Magam veszem kézbe a dolgot. Mondtam neked, hogy ne kezdj vele. – Nyugi, kislány. Nem Nick az. Nick pont… Szóval, tudod. – Nem, nem tudom. Bárcsak elmondanád, hogy segíthessek, aztán élhessem tovább a magam rémesen eseménytelen, unalmas, szorgos kis életét. – Sajnálom, Gina, de nem beszélhetek róla. Családi ügy. – Valami történt Richie-vel? – Nem. Ő jól van. Elnézést a mai napért. – Semmi gond. Végre láthattam a nagyfőnököt összezavarodva. Szinte megéri. Olyan pofátlan volt, hogy megkérdezte tőlem, menstruálhat-e egy nő kétszer egy hónapban. – Na ne! Gina a kredencre tette a csokrot, és letelepedett az asztallal szemközti székbe. Lerúgta a cipőjét és maga alá húzta a lábát. – Oké, ha nem az a fütykös Nick bántott, akkor mi történt? – Gina megkérhetlek, hogy ne hívd így? Ő nagyon is… – Milyen? A fenébe is, minek kellett kinyitnia a száját. – Remek. – Hát, ha találgathatok, te is elég remek lehetsz, ha ezekből a virágokból indulok ki. Úgy tűnik, saját kezűleg írta alá. Gina Rosalie asztalára dobta a kis borítékot. – Hogy tudod megállapítani? – Szivi, hát mindenre meg kell tanítsalak? Nézd, ez férfias kézírás, és tudod, hogy a virágboltokban csak nők vagy meleg pasik dolgoznak. Rosalie kinyitotta a borítékot. Csakugyan Nick neve állt ott az ő kézírásával. Kihúzta az íróasztal felső fiókját, és belesüllyesztette a borítékot. – Ó, tudtam! Gina felemelkedett a székből, és az asztalra támaszkodott. – Elrakod a kártyát. Szóval beleestél.

– Ugyan már! Minden üdvözlőkártyát elrakok. – Oké, akkor mutasd meg Joey kártyáját, amikor utoljára virágot küldött neked. Mikor is volt? Ja, a születésnapodon. Egyetlen másik kártya sem volt a fiókjában. A francba! – Nem tudod, mert a szemétbe hajítottad néhány nap múlva a virágokkal együtt. Nem nagy vesztesség. Olcsó virágok voltak. Rosalie a szemétbe hajította Nick kártyáját. – Most boldog vagy? Gina a körmét tanulmányozta. – Nem éppen. Most magadra hagylak, hogy magadban búslakodj a virágaiddal, és kihalászhasd a kártyát a szemétből. Ha meggondolod magad, és van kedved beszélni arról, amitől ilyen csodás kedved van, tudod, hol találsz. Mit mondhatott volna? Ha megköszöni Ginának, bevallja, hogy búslakodni fog a virágok fölött, és kihalássza a kártyát a szemétkosárból. Nem mintha amúgy Ginának lettek volna kételyei, de egy lányban legyen némi büszkeség. – Kösz az ajánlatot. Ha úgy érzem, beszélnem kell valakivel, te leszel az első. Gina felállt, belebújt tűsarkújába, és kilibegett az ajtón. – Jó mulatást a szemétkosárral. Mielőtt Rosalie válaszolhatott volna, az ajtó becsukódott. Talán jobb is így. Várt egy kicsit, hogy Gina visszajön-e rajtakapni, aztán búslakodott a virágok fölött. De még a szép virágok sem tudták felvidítani. Jobban kéne kezelnie ezt a dolgot. Nem mintha nem sejtette volna, hogy apja félrelép, de egész más ezt a saját szemével látni. Rosalie fogta a telefont és tárcsázott. – Szia, anya. – Rosalie? Mi baj? – Semmi. Miért gondolod, hogy baj van? – Soha nem hívsz, csak ha valami baj van. Biztos, minden rendben? Olyan különös a hangod. Megbántott valamivel az a cafone? Mondtam neked, hogy ördögök táncolnak a szemében. Nem tudom, miért nem találsz egy derék, megbízható férfit, mint amilyen apád. Felhívhatnád Joey-t… – Hagyd abba, anya. Nem hívom fel Joey-t. Csak azt akarom tudni, hogy vagytok apával. – Áruld el miről van szó. Soha nem hívsz ok nélkül.

Hát ennyit arról, hogy feltűnés nélkül érdeklődik. – Oké, anya, rajtakaptál. Arra gondoltam, hogy te meg apa elutazhatnátok valahová együtt. Az egyik barátom részese egy floridai üdülőnek a Sanibel-szigeten. Felajánlotta, hogy bármikor használhatom. Lemehetnétek egy hétre, vagy akár egy hosszú hétvégére. Az egészet elrendezem nektek. Mit szólsz hozzá? – Mondtam, hogy apád egy nagy projekten dolgozik. Nem akar majd elutazni. – Talán igen, ha te kéred. Mikor csináltatok ti ketten együtt utódára bármit is, ami egy kicsit is romantikus volt? Menjetek el Floridába, és fektessetek bele egy kis időt a kapcsolatotokba. – Azóta, hogy találkoztál azzal a cafonéval, úgy beszélsz és úgy viselkedsz, mint aki begolyózott. Tudod, láttam a tévében Opraht, és…. – Anya, semmi bajom. Csak akartam tenni valamit érted és apáért. Beszélj vele. Talán rá tudod beszélni, hogy lassítson egy kicsit, és elutazzatok egy hosszú hétvégére. Próbáld meg. Oké? – Persze, Rosalie. De biztos, hogy jól vagy? Vagy valami baj van? – Fáradt vagyok, megviselt. Azt hiszem, a tüdőgyulladást nehezebb kiheverni, mint egy szokásos megfázást. Még nem is volna szabad teljes napokat végigdolgoznom. Ki kéne pihennem magam. Az sem biztos, hogy vasárnap elmegyek hazulról. Majd hívlak. – Akarod, hogy vigyek neked egy kis csirkehúslevest? – Nem. Van otthon levesem. De azért kösz. – Oké, édesem. Majd hívlak. Könnycsepp gördült elő, és Rosalie letörölte. Az anyja ezer éve nem nevezte így. – Viszlát, anya Szeretlek. Letette a telefont, és az irathalomra nézett az íróasztalán. A munka, amivel foglalkozni kéne. Megszólalt a telefonja. – Ro, egy férfi van a vonalban. Azt mondja Nick. Csak Nick. – Kösz, Gina. – Mély lélegzetet vett. – Halló? – Szia. Hogy telik a napod? – Nem valami jól, de gyönyörűek a virágok. Köszi, Nick.

– Gondoltam, nem árt valami, ami kicsit felvidít. Amellett jó ürügy arra, hogy munka után fölvegyelek. Az utca túloldalán parkolok, amikor végzel. – Épp azon tűnődtem, hogyan viszem haza a virágokat. Szégyen lett volna itthagyni ezt a csokrot az irodában, de nem nagy kedvem van metrózni. – Majd feljövök és viszem a csokrot. – Nem. Köszönöm, de szükségtelen. Nemsokára lent vagyok, jó? Csak lepucolom az asztalomat és megnézem a hétfői napirendemet. – Oké. Akkor nemsokára találkozunk. Rosalie letette a telefont, és kiszólt az asszisztensének. – Gina, be tudnál jönni néhány percre? Át akarom venni a jövő heti napirendet, mielőtt elmegyek. – Naná, főnök, de nem korai egy kicsit? Jegyzetfüzetével és egy kinyomtatott naptárral a kezében bevonult. – Az idősebb Mr. Lassiterrel ebédelsz hétfőn. – Oké. E-mailezd meg neki a jelentést, hogy ne döbbentsem meg teljesen. Még a végén hárommartinis ebéd lesz. – Jó ötlet. Találkozol Mr. Hunterrel, a vezető kölcsönügyintézővel háromkor. Az irodájában. Megtáncoltat majd. – Nem felejtek el tánccipőt venni. Van valami, amit át kéne néznem a hétfő reggeli értekezlet előtt? – Van egy dosszié az asztalomon, amiben benne van minden, amiről a múlt héten lemaradtál. – Rendben. Én most lelépek. Kellemes hétvégét. Gina felkapta a csokrot. – Segítek levinni. – Nem, kösz. Majd én. – Rosalie átvetette vállán táskája szíját, és átvette a virágokat Ginától. – Még egy pillantást sem vethetek arra a te Rómeódra? – Nem, ha meg tudom oldani. – És ha megígérem, hogy egy szót sem szólok? Mintha ez lehetséges volna. – Ugyan már, Gina! Lehet, hogy megígéred, egy szót sem szólsz arról, kicsoda ő, de ettől még mondhatsz valamit, ami ugyanolyan rémes. Passzív-agresszív vagy. – Azt már hozzá sem tette, hogy nem is mindig passzív.

Gina összefonta mellén a karját, és duzzogni kezdett. Ettől a duzzogástól a bolygó összes férfilakósa boldogan rohant volna megvigasztalni. – Nálam ez nem válik be. A lány lehajtotta fejét, és odébb fújt egy fekete tincset a szeméből. – Na jó, add ide a táskádat, és majd lerakom a portán. Nick a bankáraival ebédelt az üzleti negyedben, ahonnan nem nagy ügy visszafelé menet felvenni Rosalie-t. Persze egészen a New York Athletic Clubba, a Central Park South-ba kellett mennie, hogy átöltözzön. Oké, szánalmas! Mintha ő nem tudta volna. Egyre csak az jár a fejében, milyen arcot vágott a lány, amikor rajtakapta apját a szeretőjével. Egy megriadt kislány, és egy sértődött, haragos asszony döbbenetes keveréke volt. Nick egy pillanatig már aggódott, hogy nekitámad az apjának, ami több szempontból is igen rossz lett volna. Többet nem hozhatta volna Rosalie-t a kedvenc éttermébe, a Nollitába, ráadásul egy vagyonba került volna kihozni a lányt a börtönből. A gyilkosság komoly dolog. Az után, hogy kiterelte az étteremből, biztos volt abban, hogy egész este tartó pityergés vár rá. Ismét tévedett. Rosalie egyetlen könnycseppet nem ejtett. Miután a vér visszatért arcába, összeszedte magát, és bár csöndes volt, nem látszott rajta semmi gyöngeség. Ijesztő volt. Áthatolhatatlan falat emelt maga köré, amelyet Nick még szeretkezés közben sem tudott áttörni. A férfit zavarta a dolog. Nem mintha neki olyan rossz lett volna a szeretkezés, de azért jó lett volna azt érezni, hogy a lánynak valamivel többet jelent a puszta fizikai megkönnyebbülésnél. Nick megdörzsölte az arcát, és hangosan fölnevetett. Hogy lehet ilyen seggfej?! Hiszen pontosan azt kapta, amit akart. Végre talált egy lányt, aki nem kapaszkodik, aki nem akarja elvetetni magát, és erre az egész az egóját piszkába. Micsoda marhaság! Azt hitte, ismeri magát, aztán megjelenik egy nő az életében, és mindent a feje tetejére állít. Egy vörös foltra figyelt fel. Rosalie bukkant elő a forgóajtón. Csak a lábai látszottak. Az utcán végigsöprő szélroham szétfújta hosszú, kasmír kabátját. Nick egyáltalán nem panaszkodott a látvány

miatt, de azért kíváncsi volt, mi járhat most a lány fejében. Tüdőgyulladásból lábadozik, és nincs annyi esze, hogy begombolja azt a nyavalyás kabátot? Vissza akar esni? Mást nem is látott Rosalie-ból, eltakarták a virágok. Talán egy kicsit túlzásba estem, gondolta Nick. Nem is kérdezte a virágostól, mennyibe fog kerülni. Pedig állítólag egy szervizvezető fizetéséből él, és egy ilyen üvegháznyi csokor egy szervizfőnök éves pókerpénzét elviszi. Rosalie a csípőjére támasztva a csokrot végignézett az utcán, és meglátva őt, ahogy a kocsijának dőlve várja, mosoly futott át az arcán. Aztán tudatosan eltüntette. Nem sok, de azért ez is valami. Talán mégsem olyan immúnis rám, mint megjátssza. Nick biccentett felé, aztán a zöldre váró kocsik sora közt odasietett hozzá. – Add ide, majd én viszem. Nick egyik kezébe fogta a hatalmas csokrot, és odahúzta magához a lányt, hogy megcsókolja. – Gombolkozz be. Átkozottul hideg van. Rosalie szemöldöke megemelkedett, de aztán a lány egy szót sem szólt. Elégedetlen morgással, gyorsan begombolta a kabátot. Nick nem hitte, hogy ilyen könnyen megússza. – Mindjárt jövök. Még vissza kell szaladnom a biztonsági őr asztalához a táskámért. – Oké. Addig én ezt berakom a kocsiba. Éppen azon tűnődött magában, hová tegye a virágkölteményt, amikor Rosalie hátulról átkarolta a csípőjét. – Hogyan rakod be ezt a szörnyeteget? – Amennyire lehet előretolom az ülésedet, és mögé rakom a padlóra. – Tudod, aki csak látta lefelé jövet, mind sajnálkozva nézett rám. Néhányan meg is kérdezték, miféle szörnyű dolgot műveltél velem, ami miatt ezzel vezekelsz? Nick a kezébe nyomta a csokrot, és lehajolt, hogy előretolja az ülést. De most felnézett. – Tényleg? És mit mondtál? -mosolygott. – Mondtam, hogy semmilyent. Most mindenki azt hiszi, hogy kompenzálsz valamit.

A férfi a fejét csóválva vette ki a virágokat a kezéből, majd bedugta az első ülés mögé. – Remek. Rosalie megfogta, és megszorította a vállát. – Ugyan már, Nick. Be kell vallanod, hogy ez a csokor kicsit túlzás. Nick, amennyire lehetett, anélkül, hogy eltörje a csokrot, hátrébb tolta az ülést, majd felállt, és átölelte Rosalie-t. – Igen, egy kicsit túlzásba vittem, de megérte. Boldognak látszol. – Nem tudom, hogy boldog vagyok-e, de jót nevettem. Nick besegítette a kocsiba. Kapott némi bonuszt is a virágostól, ahogy Rosalie igyekezett lejjebb húzogatni szoknyáját a szűkké vált lábtérben. Jótett és jutalma. Beszállt a lány mellé, és felnevetett. – Tudod, ez a műsor minden pennyt megért, amit a virágokra költöttem. Csodálatos lábad van – tette a kezét a szoknya szélére, amely alig fedte el a combig érő harisnyát. – Nem tudom, mennyire csodálatos, de hosszú. És jelenleg szinte a saját nyakamban van, olyan kevés a hely. Nem indulnánk végre? – Te elvárnád, hogy vezessek, amikor egy ilyen képet ültettél a fejembe? Rosalie-nak el kellett ismernie, íme egy férfi, aki tudja, miként éreztesse egy nővel, hogy kívánatos. Nicknek nem okozott gondot a vezetés. Képes volt egyszerre vezetni, és megőrjíteni őt. Ahányszor csak a sebváltóhoz nyúlt, megérintette Rosalie combját is, lassú, lusta kis köröket írt le a harisnyája fölött, de soha nem közelített ahhoz a helyhez, amelynek megérintésére a lány annyira vágyott. Mire lefékeztek a háza előtt, már alig várta, hogy ágyba bújjon, de egyáltalán nem az alvás járt az eszében. Nem gondolt sem őrült családjára, sem a mai rossz napjára vagy a rosszkedvére. Minden elszállt. Nick leállította a motort, és a lányon áthajolva kinyitotta az ajtaját. Arcuk egészen közel volt egymáshoz, és Rosalie-nak le kellett küzdenie a vágyat, hogy a nyakába csókodon. Nick egy pillanatra elmosolyodott. – Majd én hozom a virágot. Valamivel el kell takarnom magam, ha érted, mire gondolok. Viszont behajolni a csokorért nem lesz könnyű.

– Ó… – Rosalie kinyújtotta kezét és végigsimított a férfi sliccén. – Te jó ég! – Eddig meg sem fordult a fejében, hogy ez kényelmetlen is lehet. – Tessék? Azt hitted, hogy nincs merevedésem, miután húsz percet töltök veled a kocsiban úgy, hogy ez a harisnya van rajtad, meg a „dugj meg” cipőd, és a kezem a combodon? Drágám, elég, hogy egy szobában vagyok veled, és úgy reagálok, mint egy kamasz az első pornó láttán. Rosalie kinyitotta az ajtót. Remélte, hogy a friss levegő lehűti a kocsiban sistergő forróságot. – Majd én hozom a virágot. Tiéd az aktatáskám. – A torkát köszörülte, igyekezett megszabadítani torkát a hirtelen rekedtségtől. – Remélem, nem futunk össze Henryvel és Wayne-nel. Nick közelebb húzódott, és hangjának remegése egyértelművé tette, hogy a hűs levegő nem vált be. – Ha beléjük futunk, tudhatják, hogy nem kompenzálok semmit. Szó sem volt róla. Az egész estét szeretkezéssel töltötték. Nick nem amolyan „napi egyszer, ha szerencsés vagyok” típusú szerető volt. Inkább amolyan kettő egymás után, azt is óránként fajta, amilyenről Rosalie eddig csak a romantikus regényekben olvasott. Nick bebizonyította a számára, hogy igenis léteznek ilyen pasik. Hála istennek és Nora Robertsnek. Szombaton csak egyszer hagyták el a lakást, amikor ételért mentek – már ha Bosco csokiszirupját ételnek lehet nevezni. Nick minden szükséges alapanyaggal ellátta a konyhát. Volt jégkrém, eper és hab. Volt Bosco is, de elfogyott. Ki gondolta volna, hogy ez a lány ennyire édesszájú, főként, hogy rájött, a csoki nemcsak a jégkrém után esik jól. Vasárnap reggelre Rosalie annyira kimerítette szegény jószágot, hogy mintha kómába esett volna. Annyira megsajnálta, hogy nélküle ment ki a kutyafuttatóba a heti megmozgatásra, aztán Fiorentino olasz-zsidó delikatesz pékségébe. Tökéletes kombináció. Hol máshol vehetne az ember cannolit és knist? Vett péksüteményt, lazacot, és snidlinges sajtot, desszertet, hozzá egy doboz kávét, aztán azzal indult haza, hogy csókokkal ébreszti Nicket.

Nick megfordult és ásított egyet. Nap sütött a szemébe. A hasizmai sajogtak. Még soha nem szexelt annyit, hogy az kimerítse. Egészen mostanáig. Vagy kezd romlani a kondija, vagy eddig soha nem maradt elég ideig a nővel, hogy kétszer is elmenjen. Vagy háromszor. Vagy négyszer. A francba! Ha tudta volna, hogy ilyen jó egy nővel tölteni a hétvégét, már régen megtette volna. De eddig egyszer sem volt olyan nővel, aki nem ment volna az idegeire. Rosalie-nak is megvoltak a maga dolgai, a lista első helyén a félelme a szekrényektől, de ezek inkább aranyosak voltak, mint bosszantók. Az ágy besüllyedt. Nick kinyúlt, és átkarolta a nő derekát. Hé, haver! Ez nem Rosalie dereka. Ez vékonyabb, és csontosabb. Elengedte, megfordult, és közben feljebb rántotta a vészesen lent levő takarót. – Ki a fene maga? A fekete hajú, sötét szemű kobold alaposan végigmérte. Nick csak nehezen küzdötte le a vágyat, hogy még följebb húzza a takarót magán. – Hát te vagy Nick, csak Nick? – Igen. És te? – Gina. Kézfogásra nyújtotta finom, manikűrözött kezét. Nicknek a másik kezével kellett megragadnia a takarót. Ha Gina nem nézett volna olyan komolyan, Nick mulatságosnak tartotta volna az egész abszurd helyzetet. A lányon feszes, hosszú ujjú póló volt, amelyet font mintás farmerba tűrt, azon nagy öv, amely kihangsúlyozta karcsú derekát, és egyáltalán nem karcsú keblét. A csudába, néhány héttel ezelőtt még megvalósult álomnak érezte volna, ha egy ilyen nő ébreszti, mint Gina. Most inkább lidérces álomnak tűnt. – Ismerlek valahonnan? – köszörülte a torkát Nick. – Nem. De én mindent tudok rólad, Nick, csak Nick, úgyhogy nem is vesztegetem udvariasságra az időt. – Ez elég nyilvánvalónak tűnik abból, ahogyan rám törtél. Gina az égnek emelte tekintetét, mint aki türelemért imádkozik. – Akárhogy is, Rosalie túlságosan is rendes és hiszékeny, tehát a kezedből eszik. Én vigyázok rá, és jobb ha tudod, hogy szemmel

tartalak. Ha bántod, egy rozsdás körömcsipesszel vágom le a fityegődet. Ez lassú, fájdalmas és garantáltan tetanuszt okoz. Van kérdésed? – Igen. Volnál kedves várni a fenyegetőzéssel, amíg felöltözöm? – Megtehetem. – Gina hátradőlt és várt. – Nézni akarod? – Mintha bármi olyant mutathatnál, amit még nem láttam. – A lány hátat fordított, és keresztbe fonta a karját. Veszélyes külsejű csizmája orrával dobolt a földön. Ennek a csizmának a sarka fegyvernek is elmenne. – Hol van Lee? – Kivitte Dave-et a kutyafuttatóba. Legalább fél órát ott lesznek. Néhány perce mentek el. – Lee tudja, hogy itt vagy? – kérdezte Nick. – Természetesen nem. Elbújtam és úgy vártam, hogy elmenjen. Megölne, ha tudná, hogy bejöttem, hogy beszéljek veled. – Úgy érted, hogy fenyegessél. – Pontosan. Felöltözöl végre, vagy csak ülsz bájosan? Jól esne egy kávé. – Nem nézek ki bájosan. A legkevésbé sem akarok pucéran ülni az ágyban veled. Amint kimész, felöltözök. Nyugodtan készíts magadnak kávét. Gondolom, kiismered maga itt, ha azt is tudtad, hogyan jussál be. – Nem volt nehéz. Felcsöngettem Henryhez és Wayne-hez. Ők engedtek be. Rosalie pedig soha nem zárja az ajtaját, ha nem megy messzire. Gina megfordult és mérgesen nézett rá. – Megyek, főzök kávét, de csak azért, mert megőrülök egy csészéért. Nem kedvellek, világos? – Tejesen. Én sem bírlak téged. A lány bólintott, majd kiment a szobából, becsukva az ajtót maga mögött. Nick fölkelt, szabadidőnadrágba és pólóba bújt, fogat mosott, és kint volt a konyhában, mielőtt a kávé lefőtt volna. Remélte, a lány erősre főzi. Sok koffeinre lesz szüksége ez ellen a mini bulldog ellen. Nick emlékeztette magát, hogy most hazai pályán játszik, és gondoskodni akart róla, hogy Gina is felfogja ezt. Kivett két csészét a

konyhaszekrényből, és bekukkantott a hűtőbe. -Tejjel iszod vagy tejszínnel? – Feketén. – Cukor? – Nélkül. Kiöntötte a kávét, és az egyik csészét a lány elé tolta a pulton. – Nos, Gina. Szóval Lee-nek dolgozol. – Rosalie-val dolgozom. Nick belekortyolt a kávéba, és a pultnak dőlt. – Igazad van. – Bele akart marni ezzel a lányba. De nem jött be. – Fölösleges aggódnod Lee miatt. Az ő szabályai szerint játszunk. Nem én hoztam a szabályokat. – Szabályok ide, szabályok oda, Rosalie még soha nem játszott a tűzzel. Nem akarom, hogy megégesse magát. – Nagylány már. Tud vigyázni magára. Azonkívül soha nem bántanám. – Gina hosszan, hosszan végigmérte, olyan pillantással, amelytől egy gyengébb férfi remegne, akár egy nyárfalevél. Nick mereven állt. A fenébe, ahhoz képest, milyen aprócska jószág, van benne spiritusz. De Nick nem engedhette meg magának, hogy veszítsen, ezért farkasszemet nézett vele, s közben kihasználta magassági fölényét is. Bár, az igazat megvallva, nem sok hatással. Nick nem tudta miért, de csodálta a lányt. Kemény kis teremtés, hogy képes rajtaütni egy nála kétszer nagyobb, alvó, meztelen férfin és megfenyegetni. Ráadásul egy olyan férfit, akit azelőtt még csak nem is látott. Ez a lány olyan veszélyes volt, akár egy láda dinamit a tűzijáték mellett. Gina megszakította a szemkontaktust, és az órájára pillantott. – Oké. Úgy látom, értjük egymást. Elmegyek. Ne feledd, mit mondtam a rozsdás körömcsipeszről. – Hogyan is felejthetném. – Remélem, kettőnk között marad ez a kis beszélgetés. – Rendben. – Ettől még nem kedvellek. Nick most először mosolyodott el azóta, hogy megpillantotta Ginát. Tudta, hogy nem így gondolja. A kasztrálást igen – azt

halálosan komolyan mondta – de azt, hogy nem kedveli, már nem. Nincs az a nő, aki képes volna ellenállni egy Rómeónak. Vagyis, egyetlen ilyen nő van, Rosalie. Nicket elöntötte a vágy, hogy szórakozásból felbosszantsa Ginát. – Én sem kedvellek téged – kacsintott rá. Gina felnevetett. – Viseld jól magad, Nick, csak Nick. Tényleg nem szívesen bántanálak. – Fölvette fekete bőrkabátját. – Mondanám, hogy te is viseld jól magad, de azt hiszem, erre nincs sok esély – mosolygott Nick. – Elég jó emberismerő vagy. Hát… Érdekes volt. A lány intett, aztán amilyen halkan jött, távozott. 13 Rosalie csak percekkel kerülte el Ginát. Nick nem tudta, örüljön, hogy nem kapta rajta Ginát, vagy sem. Utált titkolózni a lány előtt, igaz, éppen elég dolgot elhallgat előle. Eggyel több nem mindegy? Rsalie becsukta az ajtót maga mögött, és Dave rohant oda hozzá, maga után vonszolva a pórázt. Nick lehajolt, hogy levegye róla, és éppen el akarta rakni a pórázt, amikor észrevette, hogy Rosalie rámosolygott. Nem a szokásos kényszerű mosollyal, hanem azzal az őszinte mosolyával, amely olyankor szokott megjelenni arcán, amikor leengedi a védőfalakat. Amelytől Nick olyan… Hogyan is érezte magát? Jól? Igen, amelytől olyan jól érezte magát. Azon kapta magát, hogy visszamosolyog. Remélte, nem tűnik hülyének, ahogy ott áll egy idióta vigyorral az arcán. De hogyan is tudná megállni. Rosalie… Nincs jobb szó: csodásan nézett ki. Nicket az is boldogsággal töltötte volna el, ha egész nap nem tesz mást, csak nézi. A lány arca és orra rózsaszín volt a hidegtől, a haját összeborzolta a szél. Nick régi bomberdzse-kije volt rajta, amely több számmal nagyobb volt, és egy halom zacskót, dobozt cipelt. – Remélem, nem készítettél reggelit. Megálltam Fiorentinó-nál. Mrs. F. hátul lehetett, úgyhogy biztonságban vagyunk anyám haragjától. Az asztalra dobta a táskákat, megperdült, és egyenesen Nicknek ütközött. A férfi elkapta, hogy megtámassza.

Rosalie odébb fújt egy tincset a szeméből, és fejét hátrabiccentve nézett a férfi szemébe. – Mindig ezt csinálod. – Tudom. – Nick megcsókolta, ajkával melengette a lány ajkát. – Milyen volt a séta? Rosalie lehúzta a cipzárt, és a szék karfájára vetette a kabátot. – Jó. Összefutottunk Tommyval és Jasmine-nal. Találkoztál már velük? Dave bele van bolondulva Jasmine-ba. Jasmine egy helyes kis basset. Nick fogta a kabátot és beakasztotta a szekrénybe. Közben figyelt. – Az a kutyalány teljesen a tappancsa köré csavarta. Dave-nek a szó szoros értelmében csorgott a nyála utána. Le kellett törölni a kutyát. – Rosalie tányérokat és egy csészét vett elő, töltött magának k ávét, majd tejszint tett mindkét csészébe, és az asztalra tette. – Szerintem Jasmin most is minket les az ablakukból. Kivihetnénk őket a kutyafuttatóba, hadd rohangáljanak együtt. Nick dzsúszt vett elő a fridzsiderből, aztán poharakat, és az egyiket a lánynak nyújtotta. Rosalie pedig az egyik szatyorba túrt, majd rögtön bele is harapott az előhalászott csokoládébevonatú fánkba, és teli szájjal beszélt tovább. – Vajas tésztát kérsz vagy zsemlét? Nicknek nevetnie kellett. A lány egész szája csokis volt. Nahát, még az orrán is van egy folt! Nick odanyújtott egy szalvétát. – Előbb a zsemle, a desszert később. – Játékrontó. Mit terveztél mára? – Gondoltam, hátha ma lesz kedve Dave-nek futni. Dave végignyújtózott az asztal alatt, a hátára fordult és nyögdécselt. – Erre nem számítanék – nevetett Rosalie. – Úgy tűnik, egyedül kell menned. – Azt hiszem, inkább csak sétálni szeret. Csak olyankor fut, amikor kajáról van szó. – Nekem mondod! – Nick visszament a konyhába evőeszközért. – Az Islanders a Montreallal játszik hazai pályán. Gondoltam, nézhetnénk. Mit szólsz hozzá? Van más ötleted?

– A szüleimhez kéne mennem ebédre. Tudod, a heti kínzás. Kihagynám. – Ezt akarod? – Nick elé tolt egy tányért, leült és felvágta zsemléjét. – Nem tudom. Nem kerülgethetem örökké az apámat. Lehet, hogy jobb volna szembenézni vele. Az ilyesmit minél tovább kerülöd, annál ijesztőbb lesz. – Úgy hangzik, mintha éppen rá akarnád beszélni magad, hogy elmenj. – Azt hiszem, ezt teszem. Nem tudom, hogyan leszek képes vele szemben ülni, és úgy viselkedni, mintha nem kaptam volna rajta, amint azt a puttanát lélegezteti szájon át. – Akarod, hogy elkísérjelek? – hallotta Nick döbbenten a saját hangját. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta, mit is tett. Rosalie olyan képet vágott, hogy az minden kételyét eloszlatta: a lány ugyanúgy kiakadt, mint ő. – Mi van, elment az eszed? Nem, nem akarom, hogy elkísérj. Már csak az kéne. Elég lenne egyetlen pillantás rád, és már kisebb gondom is nagyobb volna annál, hogy apám félrelép. Nick minden sértést a saját fejéhez vágott, ami csak eszébe jutott. Meg kéne könnyebbülnie, hogy nem kell találkoznia a szülőkkel. Ám hogy a lányt ugyanígy megrémissze a kilátás, hogy a szüleit megismeri? Igaz, az anyjával már találkozott. Tény, hogy akkor dühös volt, és nem a legjobb oldalát mutatta. Na jó, beszédünk őszintén: kidobta a lakásból. Rosalie tovább kenegette a zsemlét, mintha nem is sértegette volna az előbb. Nick elnézte, és látta rajta, hogy gondolkodóba esik. Aztán Rosalie bűntudatos képpel nézett föl. – Jaj, Nick, nem úgy értettem. Csak a családom… Szóval, ha nem akarod, hogy már tervezzék az esküvőt, jobb, ha távol tartod magad tőlük. Különben is, már afféle puttanának tartanak. Rossz vicc, nem? Ha elkísérnél, csak rontana a helyzeten. – Elég. Igazad van. Nem is tudom, miért gondoltam. – Nick felállt és felhajtotta a dzsúszt. – Megyek futni.

Bement a fürdőszobába fölvenni a zokniját, aztán ügyet sem vetve a lányra, elment az asztal mellett az ajtóhoz, ahol belebújt futócipőjébe. Lehajolt, hogy befűzze. Rosalie mögé lépett, és megérintette a vállát. – Nick? A férfi felállt, levette polar dzsekijét, amely Dave póráza mellett lógott a fogason. – Semmi baj, Lee. Felejtsük el. Nemsokára jövök. Nick számára mindig is menekvés volt a futás. Csak most éppen nem a letartóztatás elől menekült, hanem a világ problémáit próbálta maga mögött hagyni. A légzésére koncentrált, arra, miként gördül lába a járdán, és a szabadság érzésére. A futás valamiként megtisztította a dolgokat. Futás után sokszor döbbent rá, hogy a mindennapi problémák és nehézségek ellenére is, amelyek lefoglalták, már meghozta a fontos döntéseket tudat alatt. A mai nap más volt. Csak azt látta, milyen közel is állt ahhoz, hogy rajtakapják, s teljesen bele gabalyodjon a hazugságok általa szőtt hálójába. Mi esélye lett volna annak, hogy senki nem ismeri föl, ha Rosalie elfogadja az ajánlatát? Lehet, hogy Rich volt kiskorú bűnöző haverjaként ismernek rá, akinek hatására a fiúk a katonai iskolában kötött ki. Vagy Dominick Rómeóként. Még szerencse, hogy Gina nem ismerte föl. Igaz, a legtöbben sötét öltönyben látják, és nem csupasz seggel, amint csupán egy vékony takaró fedi. Megfordult a fejében, hogy tisztázza a dolgokat, és mindent kitálal Rosalie-nak. A lánytestvérével való kapcsolatától egészen addig, hogy át akarja venni a Premier Motorst. De mi értelme lenne – azon kívül, hogy megkönnyebbülne a lelkiismerete? Rosalie előbb-utóbb amúgy is rájön az igazságra, és akkor vége a dalnak. Rögtön kirúgja őt, és ki hibáztatná érte? Ő maga is ezt tenné a lány helyében. Helyben futva várta, hogy kitisztuljon a forgalom. Aztán átfutott az úton, de a gondolatai követték. Nem mintha nem akart volna örökre Rosalie-val maradni. De ha belegondolt, miként is feszül meg nyaka körül a hurok, tudta, nincs

elég ideje. De többet akart. Semmi olyasmit nem tehet, ami kockáztatja azt a kevés idejét, ami maradt. Akárhogy is képzelte el, miként végződik kapcsolata Rosalie-val, mindig őt rúgták ki, ő volt az, akinek még nem volt elég. Elég mi? Elég idő? Elég szórakozás? Elég Rosalie? Csak az változott ezekben a képekben, hogy mikor rúgták ki. Nem az, hogy miként, hanem az, hogy mikor. Amint kiért a parkba, felvette a tempót. Itt semmi nem akadályozta. Sem közlekedési lámpák, sem a bevásárlókocsijukat húzó nénikék, sem babakocsis anyukák vagy csaholó kiskutyákat vezető nők. Ginának azt mondta, nem tenne semmi olyant, amivel bántaná Rosalie-t. Újabb hazugság. Inkább áll Gina és a rozsdás körömcsipesze elé, mintsem hogy lássa Rosalie arcát, amikor a lány megtudja, hogy becsapta. Nem lehet nagyon más majd ez az arc, mint amit akkor vágott, amikor rajtakapta apját, hogy csalja az anyját. Uramisten, hogyan lehettem ilyen seggfej?! – Dominick! A nevét hallva lassított. Anyját és nagyanyját pillantotta meg az ösvényen. Nick a kezét térdére támasztva lehajolt, és igyekezett összeszedni légzését, mire odaérnek. Kihúzta pólóját a polár dzseki alól, és megtörölte az arcát. Hát ennyit a futásról. – Szia, anya. Nagyi. – Lehajolt a pusziért. Előbb az anyja, majd a nagyi, aki mindkét arcát megcsókolta, és jól meg is paskolta. Legalább a csipkedésről leszokott már. Nick nagyanyja, mind a százötvenöt centijével és negyvenöt kilójával kemény volt, akár szikla. Amikor Nick még gyerek volt, és a Park Slope pedig New York egyik legrosszabb környéke, nagyi háromszor akkora férfiakat intézett el egyetlen pillantással. Az asszony, amikor csak lehetett, hencegett a súlyával – semmit nem változott egész felnőtt élete során, kivéve a terhességét -és azzal, hogy milyen remek lába van. Ezt többször is emlegette, mint ahányszor az unokái hallani akarták. Akármit is szólt ehhez Nick, be kellett vallania, hogy az öreglány átkozottul jól néz ki ahhoz képest, hogy a nyolcvanhoz közeledik. Nick még azt is hallotta, hogy Francis atyát rajtakapták, amint a nagyin felejti a szemét. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amelyek ismerete nélkül Nick hosszú, boldog életet élhetett volna.

Nick a fejét csóválta. Nem volt nagy családja, de az a néhány családtag színes egyéniség volt. A vénasszony az arcához húzta Nick fejét. – Mi van? Elfelejtetted hogyan kell borotválkozni? És a hajad is túl hosszú. – Majd borotválkozok és zuhanyozok, ha hazaértem, nagyi. – És hétfőn elmész a fodrászhoz? – Hamarosan. Megígérem. A rövid haj a nagyanyja szívügye volt. Nick nagyapja fodrász volt. Kedves, ősz férfi. Ő vágta először Nick haját, és attól fogva egészen addig, amíg meg nem halt. Nick máig emlékezett nagyapja fodrászüzletére. Giovanni bácsival közös volt. Gyerekként elnézte, ahogyan nagyapja hígat vág, borotvál egyenes pengéjével, és közben együtt énekli az operát az öreg, art deco rádióval. A nagyi elengedte az arcát, és a homlokát ráncolva keresztet vetett, majd megpaskolta a fején hordott, fekete sálat. -Rendesen jársz a templomba? Nicket alaposan végigmérte az anyja, mielőtt megfogta volna az öregasszony karját. – Ma nem, anya. Emlékszel? Mondtam neked, hogy Nick egy beteg barátját ápolja. Ezért is nem tudott ő elvinni ma. Nick a földet rugdosta Újabb hazugság. Ha az anyja tudná, hogy Rosalie-val foglalkozik, nem volna ilyen megértő. Vagy lehet, hogy az anyja jóval többet tud, mint mutatja? Valami megmagyarázhatatlan módon rendszeresen többet tud annál, mint amit kitalálhatott. Nicket rendre meghökkentette a dolog. Bár csaknem egész életében két-három helyen is dolgozott egyszerre, még mindig gyönyörű asszony volt. Fiatalkorában kiköpött Gina Lollobrigida volt, ezért is vette el Nick apja. Még most is káprázatos, bár sötétbarna haja immár ezüstre változott. Ám ez nem homályosította el szépségét. Nick tudta, hogy a sok ősz hajszál neki köszönhető. Mielőtt ő zűrbe keveredett, anyja haja mélybarna volt, alig néhány ősz tinccsel. Amikor kijött a javítóból, anyja haja ezüstös volt, nem talált benne barnát. Nick nem hitte, hogy ez véletlen egybeesés. Soha nem fogja elfelejteni, mennyi szenvedést okozott neki gyerekkorában, hogyan próbálta anyja távol tartani a zűrtől, ő pedig csak ment egyenesen bele. Nick bármit megtett volna érte, de mégis hazudott most neki.

– A barátnőd jobban érzi magát? – Igen, anya. Kösz, hogy kérdezed. – Helyes. Akkor áthozhatod hozzánk vacsorára. – Anya, csak barátok vagyunk. Nem mutáljuk be egymást a családnak… Nem olyan komoly. Anyja szemöldöke megemelkedett, de nem mondta ki, mit gondol. Az arcára volt írva a kioktatás. – Bonyolult, anya. – Rendben, akkor gyere át, és mondj el mindent. Régen beszélgettünk egy jót. Most, hogy a barátod jobban van, nem lehet probléma, hogy a családoddal vacsorázz. – Nem, nem probléma. – Nick belekarolt a nagyanyjába – Kezd hűvös lenni. Gyere, hazakísérlek. Nick az idős asszonyéhoz igazította lépteit, közben nagyanyja feje fölött elkapta anyja pillantását. – Mona meséli, milyen kedves volt a barátnőd, Rosalie, amikor elvitted az étterembe. – Hát persze. Lee kedves lány. Miért járnék egy olyan lánynyal, aki nem kedves? – Nem tudom, Dominick. Nekem úgy tűnik, hogy egy csomó olyan lánnyal járkáltál, aki nem volt kedves. Mona azt mondja, ez a Rosalie más mint a többi. – Igen, tényleg. Más, mint a többi. Nicknek még életében nem okozott ilyen örömöt, hogy megpillantja maga előtt a barna házat, amelyet anyjának és nagyanyjának vásárolt. Elővette a kulcsot, kinyitotta az ajtót, és besegítette nagyanyját. Érzékeit megcsapta az illat, amelyet mindig is az otthon szagának tartott, és várta, hogy végigsöpörjön rajta a nyugalom és a valahová tartozás érzése. De hiába. Mindössze annyi történt, hogy hiányozni kezdett Rosalie lakása. A zaj, amivel Dave elé rohan, hogy üdvözölje, a mosoly Rosalie arcán, mielőtt a lány észbe kap, és Rosalie illata, amely belengi az egész lakást. – Viszlát, anya. – Megcsókolta, megölelte anyját. – Hamarosan hívlak a vacsora miatt. – Szia, nagyi. Bármi is van a sütőben, tegyél félre nekem.

– Ricotta pástétom. Holnap eljössz, és eszel egy kicsit, jó? – Megpróbálom, nagyi. Ti amo. – Nick megcsókolta nagyanyja arcát, rákacsintott anyjára, és már indult is. Egész úton futott. Mennyit fut egy férfi? Nick már egy órája elment, és még nem jött vissza. Miért is kellett kinyitnom azt a nagy számat, gondolta Rosalie. Persze, nagyon jólesett az ajánlata, de akkor is, mit képzel? Azt hiszi, nem ismerik fel? Ha üzletről van szó, valóságos zseni, de nagyon gyengén hazudik. Ez nem is olyan baj, de nem volt olyan könnyű úgy tenni, mintha a férfi kis titka még titok lenne. Miért is törődök vele, gondolta most. Talán haza kéne vinnem? Annabelle visítana örömében. Rosalie biztos volt benne, hogy Annabelle a Dominick Romeo rajongói klub alapító tagja. Rosalie tisztában volt vele, hogy nincs oka bűntudatot érezni: elvégre nem akarta megbántani Nicket. Nick keverte ezt az egész katyvaszt. Ha őszintén elmondana mindent… Kitárult az ajtó, és Nick vonult be. Rosalie nem is akart belegondolni, micsoda megkönnyebbülés söpört végig rajta. Arra a vágyára viszont fittyet hányt, hogy odarohanjon hozzá, és a karjába szorítsa a férfi hihetetlenül szexi, izzadt testét. A férfi levette a polár dzsekit, csak a mellkasára tapadó, átizzadt póló volt rajta. Ha Rosalie belegondolt, mennyire csöpögött a nyála a Büszkeség és Balítélet tavas jelenete láttán. Még Colin Firth, a maga ábrándos szemével, szexi hangjával és imádni való angol kiejtésével is elbújhatott az átizzadt Nick mellett. A férfi bement a konyhába, és kivett egy vizet a fridzsiderből. Állta a lány tekintetét, ám egyetlen szót sem szólt, csak lecsavarta a kupakot, majd anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, kiitta a vizet. A szemétbe dobta az üres üveget, aztán odalépett és felemelte a lányt. Rosalie azon kapta magát, hogy csak csimpaszkodik a férfiba, az pedig viszi magával a fürdőszobába, s közben csókolja, de úgy, hogy minden gondolat kiszállt a lány fejéből. Vagyis, nem minden gondolat, csak minden olyan, amely nem erotikus.

– Nick, szükségem van a kocsimra. – Rosalie az órájára pillantott. A csudába, máris késésben van. Nick a hátára fordult az ágyban. Olyan átkozottul kívánatos volt, hogy Rosalie agyában megfordult, hogy felhívja az anyját, és azt mondja, nincs jól. – Nincs rá szükséged. Vidd az enyémet. – Nem vihetem a tiédet. – Miért nem? Nem tudod, hogyan kell sebváltós kocsit vezetni? – Tudom, hogyan kell, de nem erről van szó. Az a probléma, hogy a te autód. – Igen, nagyon jól látod. – Mi van, ha szükséged lesz rá? – Miért lenne rá szükségem? Nem megyek sehová. – Biztos? – Csak, ha akarod. Jaj, nem! Rosalie ehhez a témához védőfelszerelésben sem mert közelíteni. Rosalie felborzolta nedves haját. Ha csak egy kis ideje volna, megkockáztatna néhány ügyes kérdést. De azonnal indulnia kell. – Hol van a kulcs? – A dzsekim zsebében – ami ma reggel rajtad volt. A szekrényben találod. – Nem, nem tettem be. – Tudom. – Nick kipattant az ágyból, átkarolta a lányt, szorosan magához ölelte. – Vezess biztonságosan. Ha bármi gond van, vagy szükséged van valamire, csak hívjál. – Rendben. Ő.. Oké. Szia. – Rosalie maga sem tudta, mi ütött belé, de búcsúcsókot adott, igazi, őszinte, szeretetteli búcsúcsókot. Egy másfajta embernél ez rendjén is lett volna, de egyiküknek sem volt erőssége a megható jelenet. Nem mintha Nick nem csókolta volna vissza. Rosalie erre a csókra gondolt egész úton a szülei háza felé menet, ez segített abban, hogy ne analizálja túl, milyen szimbolikus jelentősége van annak, hogy Nick kocsiját vezeti. Tudta, hogy a férfinak feltehetően sok autója van, a szó szoros értelmében

parkolókat tölthet meg velük, de mégis. Még egyszer sem randizott olyan pasival, aki engedte volna, hogy vezesse a kocsiját. Két házzal a szüleitől parkolt le, s mély lélegzetet vett, mielőtt fölment volna a lépcsőn. Még fel sem ért, amikor az ajtó kinyílt. – Honnan szerezted ezt a kocsit? Nagyon menő. A nőcsábászod kocsija? – Szia, Annabelle. Kösz, jól vagyok. És te? – Sok a dolgom, tudod. Tervezem az esküvőt, és próbálok minél több időt tölteni Johnnyval, de olyan sokat dolgozik. Szezon van nála. Rosalie maga elé képzelte Johnnyt, amint az ő mézesmázos vigyorával dörgöli össze kezét. Nem volt valami szép látvány. Johnny olyan sápadt volt, hogy szinte holttestre emlékeztetett. Valójában most, hogy Rosalie belegondolt, olyannak találta, mint Drakula gróf és Danny Aiello kereszteződését – csak kövérebb náluk, és rosszabb a foga. – Nem is gondoltam, hogy a temetkezési vállalkozóknál is van szezon. – De mennyire. Esküszöm, valósággal imádkoznak egy jó kis járványért. Ha belegondolok, elég beteges dolog. – És akkor még finoman fogalmaztál. – Egyébként meg Johnny azt mondja, mindenki hozzá kerül. Előbb-utóbb. – És ha már ennél a vidám témánál tartunk, hol van apa és anya? Rosalie az ajtó melletti asztalra tette a táskáját, ellenőrizte haját, megszáradt-e útközben. Végig fújatta rá a meleg levegőt. A csudába, úgy néz ki, mint akit a lelencházból szalajtottak, vagy egy uszkár, amit már rég el kellett volna vinni a kutyakozmetikába egy nyírásra Volt egy olyan érzése, hogy ennél már csak rosszabb lesz a mai nap. Elég ijesztő gondolat volt. – Anya és Rose néni a konyhában vannak, Johnny és apa tévéznek. – Hoki? – Rosalie felakasztotta kabátját a fogasra. – Nem. Szinkronúszás. Naná, hogy hoki. A meccs előtti dumát nézik, tudod, amikor a nagyokosoké a pálya. Átmentek az üres nappalin, be az ebédlőbe. Rosalie gondolatban a fejére csapott. Meg kellett volna kérnie Nicket, hogy vegye föl neki a

meccset. – Ja, mint a Oprah showjában dr. Phil, amikor elmondja az érzéseit az előző esti meccsen való verekedéssel kapcsolatban. „Ne kapcsoljanak el kedves nézőink, önök a Beszéljünk a sportról különleges adását látják: mi okozza a szükségtelen keménykedést.” Elmentek az étkezőasztal mellett. Nem volt kirakva étel, de legalább meg volt terítve. – Te vagy az, Rosalie? – szólította az anyja a konyhából. – Igen – felelte a lány, majd Annabelle-hez fordult. – Segítesz neki? – kérdezte súgva. – Amilyen keveset csak lehet. Rajta van az ötperc. – Újabban elég sokszor. – Ő meg Rose néni összedugták a fejüket, és tudod, milyen amikor a két tyúk együtt kárál. – Hajjaj. Bárcsak jó célra használnák az erejüket! – Rosalie, gyere be – kiabálta az anyja. – Muszáj mindent magamnak csinálni? Nem azért tanítottalak titeket tizennyolc éven keresztül arra, hogyan kell háztartást vezetni. – Besietett az ebédlőbe, letette az antipastit, a kötényébe törölte kezét, és alaposan végigmérte Rosalie-t. – Még mindig táskás a szemed. Többet kéne aludnod. És az ég szerelmére, csinálj valamit azzal a gubanccal. – Mit számít, hogy néz ki a hajam? – Miért? Külön ok kell ahhoz, hogy rendesen nézzél ki? Rosalie-nak rossz érzése támadt. Ahányszor csak az anyja felhozta a megjelenését, soha nem tette ok nélkül. Többnyire arról volt szó, hogy miért nincs kitűzve az esküvője dátuma, jóllehet nincs kérője, sőt, nem is akar férjhez menni. – Elmondod, mit műveltél, vagy most rögtön elmegyek. Anyja sarkon fordult és visszament a konyhába. Rosalie Annabelle-lel a nyomában követte. Már csak az hiányzik, hogy Annabelle kimaradjon valamiből. Anyja ellenőrizte a húst a sütőben. – Ideje ebédelni. Ha most nem ülünk le, túlsül a hús. – Addig nem mozdulok, amíg el nem mondod, mi folyik itt. Anyja a mellkasát csapdosva imát mormogott a Szűz Máriához. Rose néni lépett be a konyhába, egy üres sörösüveggel a kezében. Nyilván az emeleten volt, szólt apának és Johnnynak, hogy jöhetnek.

Mariára, majd Rosalie-ra pillantott. – Mi történt? Meghalt valaki? Annabelle fogott egy borospoharat, megtöltötte és a pultnak támaszkodott. – Még nem, de korai az idő. – Anya épp most akarja elmondani Rosalie-nak, hogy meghívta Joey Manettit ebédre. Mielőtt Rosalie kitörhetett volna, az apja jelent meg az ajtóban. – Mi folyik itt? Rose azt mondta, kész az ebéd. De nincs étel az asztalom. Mit egyek? Tányért? Annabelle felnevetett. – Van ott elég ennivaló. Terítő, evőeszközök… Rosalie az anyjára, majd az apjára pillantott. Nehéz volt eldönteni, melyiket akarja előbb megfojtani. – Szia, apa. Mi az ábra? – A férfi a pusziját várta. Hát várhatta. Megszólalt a csengő. Anya a törlőkendőt morzsolgatta a kezében. – Ez Joey. Annabelle, nyiss ajtót, és tartsd a szád. Rosalie, te meg légy kedves vele. Vendég. Annabelle morgott valamit arról, hogy mindig lemarad a javáról, és kiment. Rosalie mély lélegzetet vett, és igyekezett halk, nyugodt hangon megszólalni. – Hogy merészelted idehívni, anya? Tudod, hogy mással járok. Apja anyára nézett. – Maria? – Egy cafonéval. Az egy állat. – Egy derék férfival járok, aki jól bánik velem, és megkapom tőle azt a tiszteleted, amelyet megérdemlek. Nem úgy, mint Joey-től. Még kellemes helyekre is elvisz. Ami azt illeti, csütörtök este elvitt egy borozóba Nolitában. Nektek is el kéne menni egyszer, amikor apa nem… dolgozik. Apja szeme kidülledt. A vér kifutott az arcából. Megragadta a mellette álló szék karfáját. Rosalie már azt hitte, elvágódik. Ez aztán megmentené a családi ebédtől, főként, ha beverné a fejét az asztalba, és össze kéne varrni. Anyját túlságosan lefoglalta, hogy a kezét tördelje, nem vette észre a férfi zavarát. Ki gondolta volna, hogy az olívaszínű bőr ilyen gyorsan tud színt váltani. Apja olyan színt vett föl, mint az a szürkés anyag, amellyel Rosalie a falból kihúzott szögek helyén lévő lyukakat szokta betömködni. Talán szerencse is, hogy anya éppen a saját levében fő. Az ember már azon gondolkodott, ne hívja-e a

mentőket, ahogy rá nézett. Az apja úgy tűnt, mindjárt elájul, ám Rosalie nem tudott semmi szánalmat kicsikarni magából. Az öreg inkább szerencsésnek mondhatja magát, amiért Nick nem engedte aznap, hogy oda menjen hozzájuk, kezében a pezsgősüveggel. Rose néni figyelmét semmi nem kerülte el, ám tartotta a száját. Rosalie ezt ijesztőbbnek érezte, mintha visítva fejbe csapott volna valakit. Az asszony felmérte a helyzetet, és szokás szerint átvette az irányítást. Nem véletlenül kapta az Ezredes becenevet. – Maria, te mész és fogadod Joey-t. Nem tudom, mi ütött beléd, hogy meghívtad, de most már nincs mit tenni. Anya vetett még egy fenyegető pillantást Rosalie-ra, majd kisietett. Apja pedig mély lélegzetet vett, és kihúzta magát. Arca, amely egy perce még szürke volt, vörösre váltott. Rosalie akkor látta utoljára ilyennek, amikor megkapta a jogosítványát, és először vitte el a szülei kocsiját egyedül, aztán nekiment egy rendőrautónak. Rose elszuszakolta magát Rosalie mellett, hogy a sütőhöz férjen. – Kiveszem a húst a sütőből, különben végül olyan lesz, mint a széntabletta. Paulie, vidd ki ezt a pastát az ebédlőbe, és ülj le. – A férfi kezébe nyomta a tálat. – Nem kell, hogy láb alatt legyél. Rosalie, te maradj, és segíts megcsinálni a mártást. Rosalie tartotta a száját, és tette, amit mondtak neki. Rose néni kivette a húst a sütőből és az asztalra tette, majd meglocsolta borral a tepsit. Az asszony sóhajtott egyet. – Nem könnyű anyádnak. Nem tudja, amit nem mondanak neki, és nem ismer téged. Te a magad útját járod: mindig is ilyen voltál. Ő meg azt akarja, hogy arra menjél, amerre ő gondolja. Azt hiszi, jót tesz neked. A legjobbat akarja. Halálra aggódja magát miattad. Rosalie összeszedte a mártáshoz valókat. – Tudom. Rose néni tovább kapargatta egy fakanállal a tepsit. Aztán kivette a kanalat, és azzal mutatott Rosalie-ra, úgy gesztikulált vele, hogy mindent lefröcskölt a közelében. – Amikor kimegyünk enni, legyél udvarias, és bocsáss meg anyádnak. – Oké. – A mindenit, ahogy ez a nő bánik egy kanállal, kinek kell puska? – És szállj le apádról. Már elmondtad, amit akartál.

Rosalie kezébe nyomta a fakanalat, hogy fejezze be a mártást, aztán fogott egy kést. Rosalie mély lélegzetet vett és hátralépett. Ez a nő egy kanállal is fenyegető volt. Egy késsel a kezében pedig határozottan rémisztő. – Tudom, Rose néni. Rose keresztet vetett, és az égre emelte tekintetét. – Én is. – Tudod? Rose néni bólintott, mielőtt nekilátott volna megfenni a kést. – A férfiak, amikor bizonyos korba érnek, rendszerint megbolondulnak. Van, aki drága sportkocsit vesz, van, aki parókát hord. Apádnak megvan az összes haja, és nem engedhet meg magának még egy autót. – De Rose néni… Az asszony Rosalie-ra mutatott a késsel, amely remegett a kezében. – Csak maradj ki ebből, Rosalie. Semmi jó nem sül ki abból, ha olyasmibe keveredsz, amihez semmi közöd. – De anya… Rose néni vágó mozdulatot tett a késével, valósággal elvágta a vitát. Rosalie hátralépett. Rose néni úgy nézett ki, mintha a három testőr valamelyike lett volna előző életében. – Anyád évekkel ezelőtt külön kezdett ágyazni magának. Jól érzi magát a saját ágyában. Kik vagyunk mi, hogy megítéljük? Majd, ha férjnél leszel, meglátod. – Mi sem valószínűbb. Soha nem fogok férjhez menni. – Ezt gondolod most. Látom magam előtt a férfit, akihez hozzámész. Egy éven belül asszony leszel. – Én meg látom, hogy elment az eszed. Miért csinálnék ilyen ostobaságot? – Amore, Puttó, Cupido. A sors elől nem menekülhetsz, és meg sem állíthatod. A szerelem elveszi az eszed, megvakít, és megváltoztat. Lehetnél egy kicsit butusabb. Okosabb vagy a kelleténél. Mindig is az voltál. Rám ütöttél. Jóságos ég! Rosalie remélte, nem így van. Elnézte, ahogyan Rosa néni tökéletes, vékony szeletekre vágja a húst, és igyekezett távol tartani magát tőle. – Hát most tévedsz, öreglány.

– Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy megváltoztatja a csillagok állását, ha engem annak nevezel, ami vagyok. – Fogta a húsos tálat és elindult vele az ebédlő felé. Rosalie magára maradva kavargatta a mártást, és azon tűnődött, hogy ki kéne osonni a hátsó ajtón. – Oké, Rosalie – viharzott be Annabelle. – Odabenn elég feszült a légkör. Anya a kezét tördeli, apa úgy néz, mint aki legszívesebben megölne valakit. Joey ideges. Még Johnny is remeg. Jobb lesz, ha bejössz. – Mégis, mi a fenét csinálhatnék? – Nem tudom. Te vagy a család esze. Majd kigondolsz valamit. – Hozz egy kis bort. Az segíthet. És az ég szerelmére, vedd el a kést Rose nénitől. Nem kell, hogy bármi fegyver legyen az asztalnál. – Van benne valami. Rosalie kiöntötte a mártást egy tálkába, menet közben felkapott egy merőkanalat, és nagyot sóhajtott. Egy nap majd nevet ezen az egészen. Nem most, hanem majd valamikor. – Kész a mártás – tette le az asztalra. Joey felpattant a székből. – Szia, Rosalie. Örülök, hogy látlak. Kihúzta számára a székét; persze Johnny, a polip mellett kapott helyet. A lány felnézett Joey lelkes arcába, és magában megrándult az arcizma. Mégis, mit kéne tennie? Hazudjon, és mondja azt, hogy ő is örül? Ezt nem vette volna be a gyomra. – Kösz. – Rámosolygott, és leült. – Szia, Johnny. Johnny folyamatosan tömte a képébe a pastát. Kilógott a spagetti a szájából, úgy bólogatott. Jó ég, hogyan képes Annabelle meglenni egy ilyen disznóval? Rose néni gonoszul nézett rá. – Johnny De Palma. Téged farkasok neveltek? A te családodban nem mondanak áldást az asztalnál? – Dehogynem. Evés előtt. De én már a második fogásnál tartok. – Mi megvárjuk, míg mindenki leül, akkor mondunk áldást, és csak akkor eszünk, ha már megáldottuk az ételt. Johnny felpillantott, és látta, hogy csak ő eszik. Vállat vont, és letette a villát meg a kanalat. Elmondták az asztali áldást, és Johnny egy gyors ámen után már tömte is a képét, arra sem vesztegette az időt, hogy keresztet vessen. Anya átadta Rosalie-nak a puttanesca tésztát. Milyen érdekes, hogy

pont olyan ételt készített, amelynek nevét, ha lefordítjuk, úgy szól, hogy ribanctészta. Rosalie úgy gondolta, hogy nem is olyan finom célzásról van szó. Rosalie nagyjából a tizedét szedte a tányérjára annak, amit megevett volna. A legszívesebben abból az átkozott tálalótálból tömné magát. Megőrjítette a feszültség. Rosalie Joey-t figyelte, aki vele szemben ült, az asztalfőn helyet foglaló apa és Annabelle között. Nem is tudta, miként volt képes két éven át elnézni ezt az arcot. Nem, mintha bármi baj lett volna vele, de hirtelen idegesítővé vált, még mielőtt kinyitotta volna azt a nagy száját. Rose néni azt mondta, érdemes butábbnak lenni. Ugyan már. Joey élő bizonyíték arra, mennyire téved. Soha életében nem tett olyan bölcs dolgot, mint amikor elutasította a lánykérést. Azóta, hogy megismerkedett Nickkel, gondolataiban csak idiótának nevezte Joeyt. El tudta képzelni, hogy Nick majd harminc év múlva megkérdezi tőle. – Emlékszel arra az idiótára, akivel azelőtt jártál, hogy megismerkedtünk? Kiesett a kezéből a villa és a kanál. Mindenki majd felugrott a csattanástól. Te jó ég, miket gondol? – Bocsánat. – Átnyúlt az asztalon. Tudta, hogy ez rossz modorra vall, de szükség törvényt bont, és felkapva a borosüveget, telitöltötte poharát. A csudába, miért is nem képes a családja úgy szolgálni fel a bort, mint a világ többi része. Talpas borospohárban. Az olasz borospoharakat mindenki más likőröspoharaknak nevezi. Nem fér beléjük elég egy ilyen ebédhez. Talán ezért is az olaszok között a legalacsonyabb az alkoholisták száma. Kicsik a borospoharak. Rosalie felhajtotta a borát, és újra töltötte volna az aprócska poharat, ha Rose néni nem mered úgy rá. Szinte a fejében csengett nagynénje hangja. – Megihatod a világ összes borát, ha akarod, kislány. Az sem változtatja meg a csillagok állását. Csak azt mutatja meg, milyen ostoba is vagy. Salute. Az, hogy olyan tisztán hallotta fejében Rose néni hangját, mintha csakugyan beszélt volna hozzá, felért egy lidérces álommal. Az asszony értő mosollyal nézett rá.

Johnny közben Joey felé biccentett. – Hé, Joey, te meg mit keresel itt? Johnny ezek szerint lenyelte a hatalmas adag pastát, amit a szájába gyömöszölt. Vagy éppenséggel teli szájjal beszélt, ami senkit nem lepett volna meg. – Azt hittem, Rosalie ejtett. Próbálod visszacsempészni magad? Joey megtörölte a száját, mielőtt válaszolt volna. – Nem ejtett. Eldöntöttük, hogy szakítunk. Rosalie nem helyesbített. Remélte, a férfi mindössze a tekintélyét próbába menteni, és nem illúziókban ringatja magát. Akárhogy is, nem rá tartozik. – Nekem végleges szakításnak tűnik – nevetett Johnny. – A pofa, akivel randizik, engedi, hogy vezesse a vadi új Mustang-ját. Érted? Johnny Rosalie felé fordult, és közben kése hegyével piszkálni kezdte a fogát. Fújj. Majd letette a kést, és hátradőlt. – Mennyi ideje is jársz ezzel a hogyishívjákkal? Azóta a nap óta, hogy Joey megkérte a kezed, nem, Rosalie? A disznó a lány combjára tette kezét, és megszorította. Rosalie erős késztetést érzett arra, hogy beledöfjön a villával. Inkább kettétörte a zsemléjét, és közben a férfi bordái közé könyökölt. Szívmelengető nyögést hallott, és úgy tett, mint aki őszintén szánja a dolgot. Közben odasúgta. – Ha nem veszed el a kezed, postán küldöm vissza. – Mégis az asztalon kellett volna hagyni azt a nagy vágókést. Annabelle-t túlságosan lekötötte, hogy Joey-t figyelje, s nem vette észre jegyese viselkedését… Csak annyit érzékelt, hogy tapintatlan, de ezt a lány nem bánta. – Semmi közöd ahhoz, kivel járok és mióta – mondta Rosalie. Annabelle kedvesen mosolygott, ami egyenértékű volt egy figyelmeztetéssel. – Így van. Rosalie azzal fekszik le, akivel akar. Johnny egyik kezével felemelte poharát, a másikkal végigsimított Rosalie combján. – Nahát, nahát. Joey köhögött. Anya a mellkasát verve ismét imádkozott a Szűzhöz. Apa kiitta borát, és olyan erővel csapta az asztalhoz poharát, hogy a tányérok csörömpöltek. Aztán rögtön újratöltette.

Annabelle Joey hátát veregette, Rose néni pedig a lány fejére csapott, és olaszul káromkodott. Rosalie kihasználta a káoszt. Hátrafeszítette Johnny egyik ujját, amíg meg nem hallotta a reccsenést. Nem tudta, csak ropog a perc, vagy törik az ujj. Nem is érdekelte. A férfi elvörösödve szintén káromkodni kezdett. Rosalie pedig nyugodtan felállt az asztaltol, a bejárati ajtóhoz ment, fogta a táskáját és kabátját. Ideje távozni ebből a bolondokházából. Nick kiporszívózta a nappalit. Próbált lecsillapodni. A takarítás általában megnyugtatta, de ma nem vált be a dolog. Az elmúlt órában hisztérikus családtagok legalább egy tucatszor hagytak üzenetet a rögzítőjén, és Rosalie még sincs itthon. Valami történt az ebéd közben. Valami rossz. Nick aggodalma minden egyes hívásnál fokozódott, míg végül csaknem rosszul volt tőle. Az utolsó hívás valami Rose nénitől jött. Nick a fejét csóválva tűnődött, mit jelentsen ez az üzenet. Kikapcsolta a porszívót, és újból meghallgatta az üzenetet. – Te, akit Maria cafonénak nevez, jól viseld gondját Rosalie-nak. Szüksége van rád, csak még nem tudja. Ó, és jó ember vagy, ostoba, de jó. Mit is mondhatnék? Minden férfinak elmegy az esze alkalomadtán. Most eljött a te időd. De legalább nem fogsz parókát venni harminc év múlva, sportkocsid már van, és nem vagy az a megcsalós fajta. Azzal a tudattal halhatok meg, hogy Rosalie boldog lesz. Lehet, hogy az elmebaj ragályos Rosalie családjában? Ez megmagyarázná ezeket a telefonokat. Tovább pakolászott. Dave a heverőről figyelte, mint ténykedik, csak időnként nyafogott egyet sajnálkozón. Meg kell találni Rosalie-t. Beleőrül, ha nem tesz mást, csak porszívózik. A szekrényhez ment, fogta a dzsekijét, és éppen belebújt, amikor kinyüt az ajtó. Megviselt, elnyűtt, szomorúnak tűnő Rosalie lépett be. Úristen! Alig másfél órája ment el, és úgy néz ki, mint akit egy hétig kínoztak.

– Miért tartott ilyen soká, hogy hazaértél? Halálra ijesztettél. Azt hittem… A francba, nem is tudom, mit hittem. – Nick odahúzta magához és átölelte. – Mi történt? Levette róla a kabátot, és hagyta a földre esni. Ügyet sem vetve a földön heverő kabátra, a heverőhöz mentek, és leültek. Nick az ölébe vonta. Még mindig rajta volt a dzseki, de fogalma sem volt, miként vehetné le úgy, hogy nem engedi el a lányt. Rosalie bebújtatta fejét az álla alá, arca a férfi nyakánál pihent. De még mindig nem szólt semmi. Aggasztó volt a szótlan Rosalie. – Lee, jól vagy? A lány a nyakához simulva bólintott. Nick érezte, miként tágul ki a mellkasa, ahogyan sóhajt egyet, s próbál megnyugodni. – Hol voltál? – A Green-Wood temetőben. Sétáltam egyet. – Ebben a hidegben? Megőrültél? Megfagytál. – El kellett tűnnöm onnan, és olyan ideges voltam, hogy nem akartam vezetni. Befordultam a temető felé, leállítottam a kocsidat, és sétáltam egyet. Aztán már nem akartam mást, mint hazajönni. – Mi történt? – Mi nem? Anya meghívta Joey-t ebédre. – Az idiótát? A lány bólintott, hideg orra fel-alá mozgott a férfi nyakán. – Még mielőtt Joey megjött volna, anyám… Istenem, Nick, anyám tudja. Hogyan élhet vele így? – Nem tudhatod, édes… – De tudom. Rose néni mondta Fogalmam sincs, anya hogyan képes együtt élni vele. – Beszéltél a nagynénéddel apád viszonyáról? Elmondtad neki? – Apa is ott volt a konyhában, amikor elmondtam nekik, hogy járok valakivel, és elmentünk Nolitán egy borozóba csütörtök este. Apa úgy nézett ki, mint aki rögtön infarktust kap. Tudja, hogy tudom. Aztán még rosszabb lett. Rémes volt. Amint leültünk, Johnny az orra alá dörgölte Joey-nak, hogy a te kocsiddal mentem. És egyre csak fogdosta a mocskos kezével a combomat, aztán Annabelle azt mondta, hogy azzal fekszek le, akivel akarok… – Várj egy pillanatot. Ki tette rád a kezét?

– Johnny? – Ki a franc az a Johnny? – Annabelle vőlegénye. – Kitöröm a rohadék nyakát. – Nem kell. Eltörtem az ujját. Lehet, hogy a tövénél. Nehéz megállapítani. – Ez aztán a lány – paskolta meg Nick a fenekét. – Pokoli zűrzavar volt. Johnny káromkodott, Joey fuldoklott. Anya imádkozott, Rose néni fejbe csapta Annabelle-t, apa a poharat csapdosta. Én meg eljöttem. – Most pedig itthon vagy. Én vigyázok rád. Minden rendben lesz. – Olyan jól érzem most magam. – Még közelebb húzódott a férfihez. – Hová megyünk? Rajtad a dzseki. És miért vetted elő a csoda porszívódat? – Egy halom üzenet vár a családodtól. Tudtam, hogy valami baj van. Mit mondhatnék? Amikor ideges vagyok, porszívózok. Nem, mintha most segített volna. Tennem kellett valamit, és meg akartalak találni. – Nincs szükségem fényes páncélú lovagra, Nick. Vigyázok magamra. Nick visszafojtotta a nevetést. Hát persze, hogy tud vigyázni magára, de azért úgy tapad rá, amióta csak belépett az ajtón, mint egy matrica. Azért jött haza, mert őt akarta látni. Inkább belehalna, mintsem bevallaná, hogy szüksége van őrá, ha másért nem azért, hogy hozzábújjon. Talán az öreg Rose néni nem is olyan bolond. – Ettél? – Egy falatot sem – rázta a fejét a lány. – Helyes, mert én sem. Összedobok valamit. – Remek. – Mit ennél? – Bármit, csak ne puttanesca legyen. Nick szemöldöke megemelkedett ugyan, de aztán a férfi úgy gondolta, jobb, ha nem tesz föl további kérdéseket. Rosalie megszorította, lassan, alaposan megcsókolta, mielőtt lecsusszant volna az öléből. – Veszek egy forró zuhanyt. Csontig fagytam, és le akarom mosni magamról Johnny izzadt kezének az

emlékét is. Micsoda egy disznó! Talán el kéne égetnem ezt a szoknyát. – Biztos nem akarod, hogy meglátogassam? Megtanítanám arra, hol a kezének a helye. A lány megpaskolta az arcát. – Édes ajánlat, cro magnoni, de édes. Nick átkarolta a lány derekát, és az visszabújt az ölébe. A férfi Rosalie csípőjét fogva alányúlt, és a fülébe súgta. – Tudom, mennyire szereted, amikor ősembert játszok. Beleharapott Rosalie fülcimpájába, és a lány felnyögött. – Igen. Csak lezuhanyozok, te meg hozd a kőbaltád. Fél óra múlva találkozunk a barlangban. – Csak nyugodtan. Előbb vadászok ételt. – Áll a randi. 14 Három hónapja voltak együtt, és ez alatt kialakult valami kényelmes rutin. Nick majd mindennap magával vitte Dave-et munkába, és szinte minden este főzött valamit. Rosalie pedig csaknem mindig segített a mosogatásban. , ha Nick sokáig dolgozott, beugrottak De Nicolához vacsorázni. Ma pedig Rosalie szokás szerint el fog késni a hétfő reggeli értekezletről. – Nick, nem találom a fekete melltartómat. Nem tudod, hol van? Amikor utojjára láttam, itt volt. A melltartók, amelyek rendszerint egy akasztón lógtak a zuhanyfüggöny rúdján, hirtelen eltűntek. Nick bedugta fejét a fürdőszoba ajtaján, és rámosolygott azzal a mosollyal, amelytől Rosalie mindig elkésett a munkából. Aztán persze egész nap üdvözült képpel mászkált. Persze ezzel elég rossz példát mutat a beosztottainak. Tudhatta volna, hogyan jár, ha mindössze tangában és harisnyában mászkál a lakásban. Már kezdte azt hinni, hogy tudat alatt direkt úgy tervezte, hogy a férfi kompromittáló helyzetben találja. Mindketten élvezték a végkifejletet, de miért nem olyankor kapja el Nick, amikor még bőven van idő? Talán, mert ki sem bújnak az ágyból, csak amikor már későre jár? A csudába.

Nick bejött, és kéjsóváran nézte. Rosalie eltakarta a mellét. – Ne is nézz rám így. Késésben vagyok. Hol van a fekete melltartóm? – Mindegyik ott van a helyén. – Miről beszélsz? – Rosalie levette az akasztót a rúdról és felé mutatta. – Itt a helyük. – Nem, drágám, hanem te ideakasztod őket száradni. Utána el kéne tenned őket egy bizonyos fiók nevezetű helyre. – Miért? Nagyon jól elvannak itt, és mindig tudom, hol találom őket. Látod? Most két helyen kell keresnem. – Tudod, az a szerencse, hogy ilyen csinos vagy amikor ezeket mondod. Különben megőrjítenél. – Ebbe ne is menjünk bele. Te csinálsz olyanokat, amiktől időnként azt hiszem, már jöhetnek is értem egy kényszerzubbonnyal. Mindig mindent elraksz, én pedig nem találom. Azzal töltöm az életemet, hogy olyan dolgokat keresek, amiket esküszöm, egy perce tettem le. Elviharzott Nick mellett, be a hálóba, és nekilátott megkeresni azt a fiókot, amelyet a férfi kijelölt, melltartós fióknak. – Ugyan már! Csak nem akarod azt mondani, hogy rossz olyan otthonba hazajönni, amely nem úgy néz ki, mint amelyet feldúltak. – Nem mondom. Rosalie egy csattanással becsukta a fiókot, amelyben Nick bokszeralsói voltak. Nick pedig kinyitotta a mellette levőt, és elővette a fekete szatén melltartót, amely passzolt a tangához. Nos, leszámítva azt a kis, vörös masnit a hátán. Amelyet éppen az ujja hegyével cirógatott a férfi. Rosalie rácsapott a kezébe. – Hagyd abba, Nick. Értekezletem van, és nagyon rosszul veszi ki magát, ha megint elkések. – Nem tehetek róla, hogy nem tudok ellenállni a testednek. – Nem kell megjavítanod egy autót, vagy valami ilyesmi? A férfi átkarolta, és megcsókolta a vállát. Közben a tükörben nézte, amint sötét keze végigsiklik a lány sokkal világosabb hasán. – Oké, öltözz, én pedig elviszlek az expresszvonatig. Siess. Davere már föltettem a pórázt, és az ajtóban vár. – Hozod Dave-et? – Hát persze. Ne aggódj; majd hátul utazik, amíg ki nem raklak.

– Csupa szív vagy. – Rosalie selyem felsővel takarta el a melltartót, aztán belebújt a szoknyába. Elkapta a férfi pillantását a tükörben, mikor Nick felsegítette rá a kosztümfelsőjét. Belebújt a cipőbe, amelyet húsz percig keresett. Még mindig nem szokta meg, hogy bármit is a szekrényben keressen. Ki gondolta volna, hogy a helyén keresse a cipőt? Nick a bejáratnál várta, kezében a kabátjával. A táskája és az aktatáskája az ajtó melletti asztalkán volt, hogy csak föl kellett kapnia. Fura, hiszen pénteken mindkettőt a heverőre hajította. Nick kivette a pórázt a kutya szájából, és felcsatolta a nyakörvre. – Jobb, ha megszokod, haver. Bármilyen csodásak is a nők, mindig az ajtóban kell lehűtened magad. – Férfiak! – Rosalie kilépett, hagyta, hogy Nick zárjon, és az autó mellett várta, lábával topogva. Nick kinyitotta az ajtót, és Rosalie már csaknem beszállt, amikor Dave megelőzte, és bevetette magát az első ülésre. – Tünés hátra, Dave, amíg ki nem raktuk anyád. Rajta, mozdulj. A kutya kaffogva vonult hátra az ülések között, majd lefeküdt. Nick besegítette Rosalie-t, mielőtt helyet foglalt volna a vezetőülésen. Indított, és besorolt a forgalomba. – Mit akarsz ma vacsorára? – Van egy kései találkozóm a főnökömmel. Be kell számolnom neki, hogyan állok a Premier Motorsnál. Nem tudom, meddig tart. Amint elindultam hazafelé, hívlak, oké? – Persze. Ha gondolod, gyere hazafelé is az expresszel, a megállóban várlak. Csak szóljál. Lefékezett az állomásnál. Megcsókolták egymást búcsúzóul, és Rosalie kiszállt. Dave azonnal előreugrott az anyósülésre. Egyre olajozottabban mentek azok a „ szia, drágám, este találkozunk” csókok. Rosalie intett, Nick pedig átnyúlt Dave-en, és bekapcsolta a biztonsági övet. A flúgos. Rosalie lenyomta az InterCom gombját, és várta a búgó hangot, majd megszólalt. – Gina? – Csöngettél? – A komputeres még ott van az irodádban?

– Nincs. Tudod, ő munkaidőben dolgozik. És az rég lejárt. Elment már. Rosalie annyira a gondolataiba merült, amikor visszaért a belvárosi értekezletről, hogy valami üdvözletet mormolva úgy ment el Gina mellett, hogy rá sem nézett. – Bejönnél? Gina egy perc múltán bevonult, kezében jegyzetfüzettel, lábán zebracsíkos tűsarkú cipővel. A cipő passzolt az övhöz, amely az egyszerű ruhát, melyet viselt, szexistennőhöz méltó szereléssé változtatta. Ez meg is magyarázza, miért is töltött a komputeres szakember legalább három órát Gina irodájában. Nem mintha Rosalie-t zavarta volna, hiszen a Premier fizette a fickó munkáját, méghozzá az elvégzett munka és nem a munkaidő mennyisége szerint. És Ginát nem olyan fából faragták, hogy ne végeztesse el a feladatot. Ettől még fájdalmas volt látni, mint játszik egy férfival, ahogyan egy macska az egérrel, mielőtt végezne vele. – Na és megenyhült a szíved a szegény flótáson, és belementél egy randiba vele? Gina leült, lerúgta lábáról a tűsarkút, és maga alá húzta a lábát. – Micsoda? Ja, Gray? Holnap este, munka után megiszunk együtt valamit. – A körmét nézegette. – De nem is tudom. Nem az én típusom. – Lélegzik, nem? – Ja, nagyon vicces vagy. Mitől vagy ilyen harcias ma? – Bocs. Igazad van. Rossz a kedvem, és rajtad töltöttem ki. Nem ment valami jól az értekezlet. Csupa olyan kérdést kaptam, amire nem tudtam válaszolni. Egyre csak kőfalakba ütközők. Eltűnt dossziék, nem teljes könyvelői információk, egyáltalán, hatalmas lyukak minden információban, amelyet az ifjabb Jack Lassitertől kapok. Nem is szólva a pletykáról, hogy a Premier rosszabb állapotban van, mint látszik. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de nem tudom leküzdeni az érzést, hogy valami aljas összeesküvés közepébe csöppentem. – Na és mi a te szereped? Te játszod a gáncsnélküli lovagot, vagy erősebb a szerelmi szál? – Gina, légy komoly. Ez most valódi probléma.

– Komoly vagyok. De gondolj csak bele. Ki lehet a darabban a tökéletes intrikus? – A fejét ütögette az ujjával. – Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj. Azt mondanám, hogy az ifjabb Jack, de kétlem, hogy elég esze volna hozzá, és miért akarná tönkretenni a családi vállalkozást? Maga alatt vágná a fát. Nem. Ha a pletykák forrását kutatod, akkor egy kemény játékost kell keresned. Olyasvalakit, aki első kézből ismeri az autókereskedések pénzügyeit. Valakit, aki nagyon szeretné megszerezni ezt a céget, ha a Premier csődbe menne. Hm… Talán megkérdezhetnéd Nicket, csak Nicket. Ó, talán éppen ő az, Nick, csak Nick. Nincs véletlenül bajusza, és nem nevet olyan ördögien? – Ugyan már, Gina. Nick jól tudja, milyen sokat jelent nekem ez a munka. Soha nem ártana nekem. – Rosalie, most úgy gondolkodsz, mint egy barátnő, és nem úgy, mint egy üzletasszony. Rosalie tagadón rázta a fejét, pedig tudta, hogy Ginának igaza van. A fenébe, ez kínos. – Egy férfi soha nem gondolna egy ilyen helyzetben a barátnője érzéseire. Úgy látná, hogy ez üzlet, ami feljogosítja arra, hogy bármit és bárkit tönkretegyen, aki vagy ami az útjában áll. Hát igen. De ez még nem jelenti, hogy Nick vette célba a céget, amelyet a barátnőjének meg kell mentenie, még akkor sem, ha ez a legtekintélyesebb autókereskedés egész Manhattanben. A fenébe, ez elég rosszul fest. Melyik autómániás nem akarna magának egy Ferrari márkakereskedést? – Biztos lehetsz benne, hogy Nick, csak Nick, a hálószobában a szeretőjének lát, az igazgatótanács ülésén az ellenfelének, és a kettő soha nem találkozik. Mit gondolsz, mitől lehet ilyen sikeres? Attól, hogy olyan kedves, és soha nem bántja meg senki érzéseit? Ébresztő! – Elég már, Gina. Nem lehet Nick az. – Jobb is, ha nem ő az, mert ha kiderül, hogy igen, akkor megfojtja. – Remek. De be kell vallanod, hogy ésszerű lenne. Ki lenne még képes rá? Nick Romeo kapcsolatban áll az összes autófinanszírozó céggel, minden banknak van valami része az üzletében, vagy szeretné, hogy legyen. Egy ilyen játékostól, mint Nick Romeo elég egyetlen jól elhelyezett szó, és egy olyan balfék, mint amilyen az

ifjabb Lassiter, máris persona non grata. A fenébe is, sokan csak azért is Lassiter ellen fordulnának, hogy jó pontokat gyűjtsenek Nicknél. – Oké, Gina, tegyük fel, hogy igazad van. Hogyan szólhat bele Nick abba, hogy mi történik a Premieren belül? – Abba talán nem tud. Talán nem egy bűnösünk van. Vagy talán összedolgoznak. Különösebb dolgok is történtek. – Akkor határozottan nem Nick az. Ő aztán nem csapatjátékos. A magánéletben legalábbis nem az. – Egyetlen alkalmazott van, aki haragudhat a Premierre, és az ifjabb Jack. Ha valaki elveszti a munkáját, az megsértődik. Az ifjabb Jack sem lehetett valami boldog, hogy lefokozták. Ha nem az alapító fia, ki is rúgták volna. Rosalie hátán végigfutott a hideg, ahogy maga elé képzelte ifjabb Jack Lassitert. – A hideg ráz attól az alaktól. Nagyon rossz a kisugárzása. Gina bólintott. – Igen. Tipikus, a virágkorán túljutott playboy, aki nem tud megbékélni a ritkuló hajával, a növekvő pocakjával, és a dupla tokával. Az agyában még mindig nagymenő. Van felesége, szeretője, és mindkettőt meg akarja csalni. – Csak nem hajtott rád? – Természetesen igen. Alig egy órája voltunk csak ott. De ismersz, meg tudok birkózni vele. – Ó, az nem is kétséges. – Amit mostanáig megtudtam ifjabb Jackról, az az, hogy hozzá képes egy kavics észlény. Az első nap minden file-t kimásoltam a titkárnője, Randi komputeréről, még mielőtt módja lett volna szólni neki, hogy pucolja le a gépet. Azután, hogy az első nap távozott az irodájából, mindössze tizenöt percembe került kiszedni a komputeréből minden kitörölt emlékeztetőt, levelet és pénzügyi beszámolót. – Gina… – Csak nem gondolod, hogy szükségem van azokra a komputerbuzikra, akiket felfogadunk? – Őrület, Gina. – Rosalie nem tudta eldönteni, dühös legyen, vagy elismerően gondoljon asszisztensére.

– Mit mondhatnék? Valamiért izgatnak azok a férfiak, akik flúgosok. A ritkuló hajtól és szemüvegtől teljesen begeijedek. Disznó álmaim vannak Bill Gatesről. Beteges, mi? – Mit találtál? – A szokásos dolgokat. Több tonna rossz vezetői döntés, de ez nem újság. Ha nem lennének ilyen idióták, mint ő, akkor állás nélkül maradnánk. Az ifjabb Lassiter az egyik kifizetés térhére teljesítette a másikat. így lett meg a minimum leltár, így vett alkatrészeket, hogy ne veszítse el a néhány még megmaradt márkakereskedését. De ez minden olyan társaságra jellemző, ahol rossz az adósság-bevétel arány. Aztán az etye-petye a titkárnőjével, drága üzleti ebédek, amelyek, ha alaposabban megnézzük, kiderül, hogy szobaszervizt jelentenek. A szobaszámlát parkolóköltségként számolták el, amiben, ha belegondolunk, van is valami. – Még valami? – Nem vagyok biztos benne. Egy bizonyos karosszériaműhelybe folyamatosan áramlik készpénz, és nincs papíron nyoma. Utánanézek. – Beszélj a titkárnőjével. Nem lehet túl boldog, amiért a nős pasiját/főnökét lefokozták, főként, ha arra is célozgatsz, hogy három hónapja kerget téged az asztal körül. Minden kis mellékest elveszített, ami eddig azzal járt, hogy vele randizik. Azóta, hogy láttam az ifjabb Jacket, fel nem fogom, miért hál bárki is vele, főleg, ha úgy néz ki, mint Randi. Számolj be, mit találsz. Gina bólintott, és írt valamit a jegyzetfüzetére. – Na és mi van az idősebb Lassiterrel? Ő hol illik a képbe? – Nem vagyok biztos benne. Szerintem elég pontosan látja, hol áll a cége, hiszen ő volt az, aki megbízott minket. Nem érhette meglepetésként a Premier ingatag pénzügyi helyzete. Gyanítom, hogy az öreg azt akarja, hogy szedegessük össze egy zuhanó cég darabkáit, és fordítsuk a Premiert a jó irányba, aztán gyorsan eladja. – Ha Lassiter el akarja adni, a szabotőr miért nem veszi meg egyszerűen a céget? Miért szán rá időt és fáradtságot, hogy kicsinálja őket? – Jó kérdés. Talán személyes ügy. – Rosalie feljegyzett néhány dolgot. Hiányzó, nem teljes információk; pletykák – Nick?

– Oké, tehát kitől erednek a pletykák? Egy vagy két személlyel van dolgunk? Gina hátradőlt. – Nem tudom, Rosalie. – A csudába, otthon felejtettem a kristálygömbömet. Esetleg holnap belenézhetnénk, és megkapjuk a választ. Vagy egyszerűen megkérdezed Nicket, aki csak Nick. – Nem lehet. Nem tudja, hogy tudom, ki ő. – Micsoda? Jó három hónapja vele élsz, és egyikőtök sem tisztázta a helyzetet? Rosalie az asztalra könyökölt, és a tenyerébe ejtette fejét. -Nem. – Még egy rosszpont neki. Lehet, hogy azért titkolja előtted kicsoda, hogy ne gyanakodjunk rá. – Igen, nekem is megfordult a fejemben. – Nos, hajlandó vagy végre a szemébe nézni? – Nem. Egy szót sem szólok, amíg ő nem. – Hú, nagyon éretten viselkedsz. Rosalie is hátradőlt, és fölvette főnöknői pózát. – Gina, ha ő a pletykák forrása, és köze lehet valakihez a cégnél, csakugyan azt akarjuk, hogy tudja, hogy gyanakszunk rá? Gina elfújt egy tincset a szeméből, felállt és farkasszemet nézett Rosalie-val. – Ez az egyetlen oka annak, hogy nem tisztázod a helyzetet? Vagy arra vársz, hogy mindent bevalljon és a bocsánatodért esedezzen? Hát igen, ez is, de ezt az aprócska tényt magával viszi a sírba. Rosalie vállalta a szempárból asszisztensével, és azt végül Gina adta fel. Elfordult, és minden további szó nélkül kiviharzott a szobából. Rosalie pedig fogta a telefont, és Nicket tárcsázta. Nick becsukta a mobilt. Rosalie késni fog. Nem tudja, mikor ér haza. Idegesnek, kimerültnek tűnt a hangja. Nick megdörgölte Dave fejét az ölében, és körülnézett a lakásban. – Gyere, öregfiú, szerezzünk valami vacsorát. Meglepjük anyádat, ha hazaér. – Dave a farkát csóválva rohant az ajtóhoz. Egyenesen Vinny éttermébe mentek, és a hátsó ajtón jutottak be.

Vinny megfordult, szemügyre véve Nicket és Dave-et. Az ujjával fenyegetőn mutatott a kutyára. – Tartsd távol ezt a korcsot a konyhámtól. – Dave-nek sokkal jobb a modora, mint neked. Ne beszélj így róla. – Nick szélesebb terpeszt vett föl, mert Dave kezdett „nekidőlni a lábának. Tapasztalatból tudta, hogy ha felkészületlenül éri a dolog, elvágódik, ha Dave teljesen rátámaszkodik. – Dave, fekszik. A kutya úgy nézett rá, mintha azt hinné, viccel vele. – Ha akarsz egy fasírtot, akkor szót fogadsz. Dave azonnal lefeküdt a küszöbre, és Nick átlépte. – Valami vacsora kell. Finom legyen. Úgy hangzott a telefonban, hogy Lee-nek rémes napja van. Nem tudom, mikor ér haza, tehát olyan legyen, amit meg lehet melegíteni. Vin beletett valamit egy serpenyőbe, aztán a serpenyőt a tűzhelyre helyezte. – Minek látszom? Szerinted valami kicseszett tévés főzőműsor séfje vagyok? Az egyik a közelben él Hamptonban; akarod a címét? Ja persze, te is tudod, merre van Hampton, van egy nyavalyás házad is ott. Akkor mit nyaggatsz? – Ugyan már, Vin. Csak azt akarom… Nem is tudom… hogy Lee kicsit jobban érezze magát, érted? – Csak azt tudom, hogy ezt csúnyán bekaptad. – Állj már le, Vin. – Állj már le, Vin – utánozta a férfi. – Nino, elviszünk két csirke cacciatorét, tegyél hozzá extra pastát, és fél tucat fasírtot a korcsnak. Ja, és ha már itt tartunk, tegyél egy dobozba néhány cannolit. Nick meg én az irodámba megyünk – szólt oda a szakácsnak. Nick lenézett Dave-re, aki időközben elaludt. – Nino vigyázz a kedvemért Dave-re, oké? – Persze, persze, mindenre van időm. Főzök, takarítok, kutyára vigyázok. Nick követte Vinnyt az irodájába. Vin leült az íróasztala mögé, megperdült a székében, és egy üveg Jack Danielsért nyúlt. – Whiskyt akarsz vagy bort? – Egyiket sem. Te mit akarsz tőlem, Vin? – Csak vigyázok az unokaöcsémre. – Ugyan már. Te is tudod, hogy nem vagyok már gyerek.

Vinny töltött magának egy pohárnyi Jacket. Kicsit meglötyögtette a whiskyt a pohárban, beleszagolt, majd ivott egy kortyot. – Á… oké, akkor hallgass meg szépen. Azt hiszem, hogy ez a lány teljesen az ujjai köré csavart. Ha nem vigyázol, összetöri a szíved. – Rendben. Láttál már olyant valaha is, hogy túlságosan kötődtem egy nőhöz? – Nem, de eddig nem is jöttél azzal az étterembe, hogy valami finomat akarsz hazavinni, mert a csajnak nehéz napja volt. Ami ezt illeti, ha bármelyik csajodnak rohadt napja volt, annak többnyire te voltál az oka, és ha nem, akkor teljes sebességgel futottál előle. – Lee más. Nem próbál csapdába csalni, és nem a pénzemért van velem. Nem azok közé a nők közé tartozik, akik állandóan azt akarják, hogy bizonyítsd be, mennyire szereted őket, legszívesebben karikán ugratnának át, mint az uszkárjukat. Lee szórakoztató, kedves, és nem igényel sok karbantartást. Amint teszek valami a kedvéért, teljesen meg van döbbenve. Amikor mosolyog, azért van értéke, mert valódi. Az egész csaj valódi. – Mint mondtam, ezt nagyon bekaptad. Nick a fejét csóválta. – Túl sokat ittál. Lee meg én jól érezzük magunkat együtt. És az baj? Kedvelem. – Íme, a hatalmasok bukása. – Vinny ivott egy kortyot, és hátradőlt. – Hát jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. így nem kell majd beléd rúgjak, amikor jössz nyavalyogni, mert összezúzta a szívedet, és lenyomta a torkodon. – Előrehajolt, mintha ősi bölcsesség aranyba foglalt darabkáját akarná megosztani. – Dominick Romeo, mit mondtam neked? Soha nem hallgatsz rám. Látod, megmondtam, hogy össze fogja törni a szíved, előre figyelmeztettelek, nem emlékszel? – Ugyanolyan rémes vagy, mint Nana. Legközelebb azzal jössz, hogy nősüljek meg, és hozzak neked bambinókat, hogy álomba ringathasd őket. – Jó lenne egy pici, ez igaz. Imádom a babákat, te is tudod. – Kezdesz megijeszteni, Vin. Tégy meg magadnak egy szívességet, és szabadulj meg az üvegtől. Járj el egy csoportba. – Nick kihátrált az irodából, félt, hogy Vin hozzávág valamit. – Haha, nagyon mulatságos. Neked véged, barátom.

– Ha te mondod. Írd csak a számlát a többihez. Már itt sem vagyok. A konyhába menet végig hallotta, hogy Vinny hamisan a nászindulót énekli. Nick kifelé menet még megállt a borpincénél, és felkapott egy üveg jó bort. Olyan bort, ami miatt Vin még átkozni fogja. Megérdemli, amiért szemétkedett vele Rosalie kapcsán. Hazafelé menet autózva végiggondolta magában mindazt, amit Vinny mondott. Hát nem fogadta meg, hogy soha nem fog megnősülni? Milliószor elmondta Vinnyek, hogy vele kihal a Romeo-vonal. A francba, hiszen Vint és Mónát jelölte meg örököseinek, a gyerekeikkel együtt. Esze ágában sem volt folytatni a Romeo-hagyományt. Tény, hogy Rosalie-t sokkal jobban kedvelte, mint az összes eddigit együtt. Ez igaz volt, de csak azért, mert ez a lány más, mint a többi. Összeillenek, mert egyikük sem akar olyanná válni, mint a szülei. Nem, mintha Nick emlékezett volna az apjára, de éppen eleget hallott ahhoz erről a szarháziról, hogy tudja, kiköpött hasonmása… Csak éppen ő figyelmezteti a lányokat, hogy ne zúgjanak bele, és lelép, mielőtt el kéne venni őket. Ja, és védekezik. A lakásba érve megbirkózott a négy kicseszett zárral azon az átkozott ajtón, közben a kezében lógtak a vacsorás zacskók. Hallotta, hogy szól a telefon. Lehet, hogy Rosalie az, és rohant be, hogy fölvegye. A rögzítő megelőzte. – Hé, hugi, gondoltam, mostanra már otthon vagy? Mizu veled? Anya mesélt valami olyant, hogy van egy új pasid. Remélem, jól bánik veled, de az Úr a megmondhatója, nem lehet rosszabb, mint az a seggfej Joey. Anya utálja, ami jó jel. A jövő hét közepén lenn leszek tavaszi szünetre. Használhatom megint a kocsidat? El kell utazzak Jersey-be, meglátogatni Delgatóékat. Emlékszel Tomra, ugye? Szóval, ha nem jelentkezel, hívlak, amint megérkeztem. Szeretlek, Ro. Szia. Nick az asztalra dobta a táskákat. Uramisten. Rich hazajön. Mintha valaki a mellkasába bokszolt volna. Lerogyott a székbe, igyekezett nagyokat lélegezni, és leküzdenie vágyát, hogy egy nagyot üssön valamibe. Még nem állt készen erre.

15 Rosalie ugyanannál a megállónál szállt le a vonatról, amelynél Nick reggel kirakta, de a férfit nem látta sehol. Remek. Pedig hívta, ahogyan megbeszélték. Lehet, hogy nem kapta meg az üzenetet? Nem ez lenne az első alkalom. úgy gondolta, nem bírná ki a hosszú gyaloglást ebben a tűsarkú cipőben, amúgy is fáj már a lába. Fogott egy taxit. Sötét volt a lakás, amikor a taxi megállt a ház előtt. Dave feje jelent meg a függöny mögül. A póráz még ott lógott a nyak-örvéről. Rosalie szíve összeszorult. Valami baj van. Odalökött egy húszast a sofőrnek, és már rohant is föl a lépcsőn, átkozódott, amiért olyan soká tart kinyitni a biztonsági ajtót. A lakás ajtaja odabenn nyitva volt. Nick nyitva hagyta. Rosalie mély lélegzetet vett és besietett. – Nick? A lakás teljesen sötétben volt. A férfi az asztalnál ült, dzsekiben, a fejét a kezébe temetve. A térdére könyökölve ült. Dave nyüszítve kerülte meg a széket. – Jóságos ég, Nick. Mi baj? Mi történt? A férfi riadtan pillantott föl. – Lee, azt hittem, telefonálsz. – Telefonáltam. Jól vagy? Miért ülsz itt a sötétben? Történt valami? Nick felállt. Reumás, nehézkes mozdulat volt. Úgy mozgott, akár egy vénember, aki túl sokáig ült egy helyben. Az asztalon lévő zacskók felé legyintett. – Hoztam vacsorát. Hány óra van? – Nick, mi bajod? – Semmi. Megváltozott, kifejezéstelen lett a tekintete. Rosalie még egyszer sem látta ilyennek. A férfi ránézett. Hátralépett, olyan érzés volt, mintha arcon csapták volna. – Rendben. – Ledobta aktatáskáját, és magában szitkozódni kezdett. Szóval újra életbe lépett a „ne kérdezd, ne mondd” politika. Mintha e nélkül nem lett volna kemény napja, most meg erre kell hazajönnie.

Rosalie bement a hálószobába, becsukta az ajtót maga mögött, és leült az ágyra. Igyekezett visszatartani a könnyeit. Mindössze pipa, ez minden. Nick azt mondta, hívja föl. Megtette, a férfi pedig hagyta, hogy ott ácsorogjon a sötétben a sarkon. Aztán egy legyintéssel elintézte, amikor azt akarta tudni, mi a franc van vele. Minden joga megvan ahhoz, hogy kiakadjon. Nagyon remélte, hogy az egésznek semmi köze a Premierhez. Aztán mély lélegzetet vett. Gyanúsan úgy hangzott, mint amikor két zokogás közt kapkodja a levegőt az ember. Megérdemlem, ha hagyom, hogy bántson. Ilyen nem lesz többet. Levette a kosztümöt, és a fogasra hajította, csak azért, hogy bosszantsa Nicket. Felvette a legrandább hálóingét, és hozzá bő tréningnadrágot, és megnézte arcát a tükörben, megy-e a „tojok mindenre” pillantás, mielőtt kiment volna. Az asztal meg volt terítve, a tányérok teli, a bor kitöltve. Gondoltam, éhes lehetsz – vont vállat Nick. – Az vagyok. A férfi kihúzta a széket előtte, ő pedig leült. Kíváncsi volt, mi a fene történik, de nem volt képes rákérdezni. – Cannolit hoztam desszertnek. – Ó. Rosalie evett, de nem is érezte az étel ízét. Nem társalogtak. Csöndben mosogattak vacsora után, aztán a lány nekilátott dolgozni, nem mintha szükséges lett volna. Nick tévét nézett a hálószobában. Dave egyik szobából a másikba ment, és látszott rajta az értetlenség. Nick tizenegy körül elvitte sétálni a kutyát. Amikor visszaérkeztek, megállt Rosalie mellett. A lány felnézett, bele a férfi élettelen tekintetébe. – Mi van? – Jössz lefeküdni? – Nem. – Rosalie keze végigsiklott az iratokon. – Holnapig végeznem kell a munkámmal. Nick pár pillanatig úgy nézte, mint aki mondani akar valamit, aztán mégis megfordult és szótlanul bevonult a hálószobába. Néhány perc elteltével Rosalie látta, hogy leoltja a lámpát. Fülsüketítő volt a csönd.

Nick átkukucskált a frissen ásott sír pereme fölött. Összehúzta nagykabátja gallérját, és azon tűnődött, hová tűnhetett a kasmír sálja. A szél keresztülhatolt ruhája összes rétegén, és csontig fagyottnak érezte magát. Rosalie több mint egy kartávolságra állt tőle, és rámeredt, ő pedig az üres sírba nézett. A lány szomorúsága hideg hullámként söpört végig rajta. Könnycsepp gördült végig a lány arcán, ő pedig kinyúlt, hogy letörölje. Nem volt biztos benne, kit akar megvigasztalni inkább, a lányt, vagy saját magát. Ám a keze csak a levegőt érte, Rosalie képe kezdett elhalványulni. Nick felriadt. Zihálva kapkodta a levegőt. A szíve hevesen vert, megrándult a teste. Rosalie, kinek alvó teste rátapadt, morgott valamit. A lány nagyot sóhajtva fúrta magát még közelebb, Nick vállát használva párnaként. Puha, egyenletes légzése finoman melengette a férfi nyakát. Nick közelebb húzta magához, és úgy tartotta. Csak egy rossz álom, mondta magában. Hiszen elég odanyúlni, hogy megérintse. Szeretkezhet vele. Még az övé. Legalábbis egyelőre. Végigsimított a lány csupasz hátán, és eszébe jutott, hogy nézett ki Rosalie reggel. Szexin, zavartan, sértődötten. Senkinek nem áll ilyen jól, ha sértődik. Néha jólesett felbosszantani, csak mert olyan izgató volt. Nem fordulhatott elő, hogy Rosalie láttán ne álljon testének minden idegszála vigyázzba. Kívánta a lányt. Még akkor is, amikor rémesen nézett ki. Még akkor is, amikor a legócskább, az alakját leginkább rejtő vackokat viselte. Még amikor ronda ruhát vett föl, mint korábban oly gyakran. Megfordult a lánnyal együtt, és végigsimított az alvó lány sima bőrén. Még álmában is Rosalie volt a legérzékibb nő, akit valaha látott. Szájába vette Rosalie máris merev bimbóját, és a combja köré furakodott. A lány csípője mozogni kezdett alatta, finoman dörzsölve merevedését. Rosalie lélegzete elakadt, s közelebb húzta Nick fejét a melléhez. – Nick – sóhajtotta, s a férfi nem tudta megállapítani, hogy felébredt-e már. Nem is érdekelte. Szüksége volt erre a lányra – most rögtön. Rosalie előbb-utóbb felébred, ő pedig gondoskodik róla, hogy mosollyal az arcán ébredjen.

– Ó, igen. – Rosalie szinte félt kinyitni szemét, és rájönni, hogy pusztán egy hihetetlenül élethű álom az egész. Édes, szédítő álom, amelytől vadul ver a szíve, és kapkodva veszi a levegőt. A szexisten köré fonta lábát, aki álmában ugyanúgy nézett ki, mint Nick, és aki most megrázkódik. Borosta kaparta a mellét, és megborzongott, amikor a hűvös levegő végigsimított nyirkos bimbóján. – Nyisd ki a szemed, Lee. Nézz rám! A fenébe. Tovább akart álmodni. Nem akarta vállalni a kockázatot, hogy ismét élettelen tekintetbe néz. Amúgy is kimerült, kiürült. Mocorogni kezdett, s erősödött is a gyönyöre, de nem eléggé. A kielégülés még távoli volt. Az ismerős, makacs ajkak puha csókja végigsiklott a száján. Nyögést hallott, ám csak a hűvös levegő simította testét. – Rajta, drágám. Szükségem van arra, hogy rám nézz. Igazán utálta, amikor a férfi drágámnak nevezte ezen a mély, álmos, „csinálj meg, bébi” hangján. – Kérlek, Lee. Az ágy besüppedt mellette, és a lány arra fordult. Kinyitotta szemét, és az ő Nickje nézett vissza rá. A férfi mellette ülve simogatta mezítelen testét. Pillantása égette, örvénybe húzta, lüktető testmeleggel vette körül. A férfi felé nyúlt, és ő belé kapaszkodott. Nick teste az övét érintette, Rosalie háta ívbe hajolt. Ledöntötte maga mellé a férfit, és Nick arcán meglepetés, majd gyönyör tükröződött. Rosalie meglovagolta. – Most én szeretkezek veled. Rosalie foglyul ejtette a férfi tetkintetét. Lassan engedte rá magát, s melle a férfi mellkasának szőrzetét dörzsölte. A férfi sóhajtva emelte följebb csípőjét, hogy mélyebbre hatoljon belé. Egymásba kapaszkodtak. Rosalie érezte, hogy birtokol, és birtokolják. Amikor mozdultak, tekintetük egymáséba kulcsolódott, testük összefonódott, és együtt vetetették le magukat a szakadék szélén. Félelem, bánat és az érzések egész zápora korbácsolta a lányt. Kétségbeesést és vágyat látott a férfi szemében. Még soha nem látta sebezhetőnek Nicket. Ez a férfi, aki most szeretkezik vele, lélekben is lecsupaszította magát.

Rosalie magához szorította, és szerette fizikailag. Elvette, amit a férfi ajánlott, és adta mindenét. Kitárta magát, és beinvitálta a férfit a szívébe, a lelkébe. Hogy miért? Nem is tudta. Talán mert Nick kérte tőle. Talán, mert középütt találkoztak. A férfi csókja életet lehelt belé. Testük egyként mozgott, egyként hullott darabokra, egymásba kapaszkodva tartotta távol a felettük tornyosuló fekete felhőt. Később Rosalie magányosan ébredt az óra hangjára Nick felé nyúlt, de pusztán hideg takarót ért a keze. A férfi rég elment. Lehet, hogy álom volt az egész? Az, ahogyan Nick nézett rá Ahogyan ő érzett. Ahogyan szeretkeztek. Rossz előérzet öntötte el. Odasietett a kredenchez, és kihúzta a fiókot. Nick bokszeralsói szépen összehajtogatva hevertek az ő tangái mellett. Végigfutott rajta a megkönnyebbülés. Egy pillanatig azt hitte, hogy a férfi a maga módján mondott búcsút az elmúlt éjszaka. Nevetnie kellett magán. Hát ez tényleg mulatságos. Nicknek rossz napja volt, és egy kicsit hallgatagabb a szokásosnál. Nem a világ vége. Nyújtózkodott és hívta Dave-et. Amikor a kutya nem ugrott föl az ágyra, Rosalie elmosolyodott. Nick nyilván magával vitte munkába. Lefogadom, bekapcsolta az övet a kutyán, gondolta. Nick nem tudott elaludni az után, hogy Rosalie meg ő szeretkeztek. Egész éjszaka ölelte a lányt, és igyekezett emlékezetébe vésni az érzést. Még mindig görcs volt a gyomrában attól a szörnyűségtől, ami történt. Szeretkezésük mindig is hihetetlen volt, erőteljes, és olyan harangzúgást keltett benne, amilyent még nem hallott. Az elmúlt éjszaka azt érezte, mintha a vég kezdete jött volna el. Mintha a lány is tudná. Gyengédebb, meghatóbb, intenzívebb volt, mint bármikor. Olyan erőteljes volt ez az együttlét, hogy a puszta emléke könnyeket csalt a szemébe. Soha, semmit nem érzett ilyen mélyen, és tudta, hogy soha többé nem fogja senkivel. Csak Rosalie-val. – Nick – szólongatta a lány, és látta, hogy a férfi valahol máshol jár. Újra. – Nick? – A pizzás dobozon átnyúlva megfogta és megrázta. Nick szeme lassan fókuszált, és bárhol járt is gondolatban, most visszatért. Valószínűleg azon a helyen kóborolt most is, ahol

akkor, amikor ez a különös viselkedés kezdődött hétfőn este. Rosalie tudta, hogy valami baj van, valamit Nick nem oszt meg vele. Egyszer kérdezte, mi az, de érthetően, egyértelműen a tudtára adták, hogy ez nem téma. Csak remélni tudta, hogy a férfit nem a bűntudat kínozza, amiért tönkreteszi a karrierjét a Premier Motorsszal együtt. – Igen. Tessék? Mit is mondtál? – Azt kérdeztem, kérsz-e egy sört. – Nem annyira bűntudat, mint szomorúság, nyugtalanság érződött belőle. Úgy nézett a kettejük között heverő pizzára, mintha még soha nem látott volna ilyent. – Igen, egy sör jólesne. Rosalie elővett a számára egy IPA-t, egy olyan undorítóan barna sört, amelyben a kanál megáll, magának egy Hefeweizent. Leült, Nick elé tette a sört a dohányzóasztalra, és a sajátját dédelgetve nézte, mint nyitja ki a férfi a dobozt. Nick szinte hozzá sem ért a pizzához. Rosalie pedig megőrült a kettejük között tátongó szakadéktól. Nick úgy viselkedett, mint aki szíve szerint valahol máshol lenne. Talán egyáltalán nem bűntudatról van szó. Talán csak tovább akar már állni. A francba, hiszen már tovább is állt. Testben még itt van, de lélekben már nem. Rosalie próbált mély lélegzetet venni, de a tüdeje nem volt hajlandó segíteni. Lehet, hogy ismét ledönti a tüdőgyulladás? Mintha ólomsúlyt pakoltak volna a mellkasára, amelytől nehezére esett a légzés. A gyomrában a pizza, mintha soron kívül kívánna újra napvilágra jönni. Rosalie beledobta tányérjába szalvétáját. -Végeztél? Nick nem válaszolt. – Oké, rendben. – A lány fölállt, összeszedte a pizzás dobozt, a tányérokat és mindent kivitt a konyhába. A férfi láthatóan észre sem vette. – Kiviszem Dave-et. – Rosalie a vállára vetette kabátját, fogta Dave pórázát, belelépett a cipőjébe, és már ment is. Csak akkor állt meg felcsatolni a pórázt, amikor már odakinn voltak. Mély lélegzetet vett, majd újra, s próbálta lecsillapítani őrült pulzusát. Ezt megkapta! Bármit is tesz, nem jut el Nickig. A fenébe, egyszer még az ölébe is ült, de ő csak fogta, és bámult a semmibe. Nem nevetett. Nem játszott. Mintha az egész személyiségét kicserélték volna.

Éjszakánként még ölelte, és szeretkeztek is, de ez is más volt. Komoly, szomorú. Hosszan sétált a kutyával. Addig ment, amíg Dave el nem kezdte rángatni hazafelé. Elege volt, ahogyan neki is.

Amikor hazaértek, a heverőre hajította kabátját. Nick figyelte. Nem állt föl elakasztani, és nem is csúfolta, hogy rendetlen. Csak nézte. Rosalie a torkát köszörülte, s egyik lábáról a másikra állva állta a pillantását. – Holnap hosszú napom lesz. Lefekszem. – Én is lepihenek – mondta a férfi, és felállt a heverőről. Nick követte Rosalie-t a hálószobába. A lány levetkőzött, amíg Nick a fogát mosta, és mire ő végzett a fürdőszobában, Nick már ágyban volt. Rosalie bebújt mellé, és leküzdötte a vágyat, hogy hozzá simuljon, hogy egy pofont lekeverjen neki, hogy sírva fakadjon. Nick nyomorultul érezte magát, és még rosszabb volt, hogy tudta, Rosalie is így érzi magát miatta. A vacsoránál egyetlen falatot nem volt képes lenyelni, csak az járt a fejében, hogy mit tegyen. Nem állt készen arra, hogy távozzon. Rosalie mellette feküdt az ágyon, és most először azóta, hogy együtt vannak, nem simult hozzá. Nicknek hiányzott, ahogyan a lány haja végigsimít borostáján. Hiányzott testének melege a testén. A csudába, még az a kis hang is hiányzott neki, amelyet Rosalie akkor adott ki, amikor ő mozdult és megzavarta. Mintha órák teltek volna el, mire Rosalie végre elaludt. Nick hallotta, mint válik egyenletessé a légzése. A lány most gördült rá, és a férfi a mai nap először képes volt ellazulni. Amikor megismerkedett Rosalie-val, puszta kellemetlenségnek tartotta a bátyjával való kapcsolatát. Sokkal egyszerűbbnek tűnt hallgatni róla, mint felhánytorgatni az egész zűrös ügyet. Abban szinte biztos volt, hogy a lányhoz nem jutnak el a pletykák, amelyeket ő ejtett el a Premier Motorsról. Semmi nem volt írásban. Tény, hogy így is bűntudata volt miatta, maga sem tudta, miért. Nem tudhatta, hogy Rosalie lesz az ideiglenes pénzügyi vezető, és érintik

a pletykák. De amilyen az ő szerencséje, jobban jár, ha mindent bevall, mielőtt Rich megérkezik. Valami okból, amelybe Nick nem akart belemélyedni, nem állt készen arra, hogy elveszítse Rosalie-t. Inkább vállalja a kockázatot, és elmond mindent. Még ha a lány ki is hajítja, az is jobb lesz, mint ez a rémes várakozás. Csak éppen azt nem tudta, miként mondja el neki. Soha nem látta értelmét annak, hogy egy nőnek a tetteit magyarázza Mindig könnyebb volt lelépni. Még kissrác volt, amikor Vinny elvette Monát. Tudta, hogy Vinny azóta olyan szakértő lett magyarázkodásban, hogy egyetemen lehetne tanszéke a témából. Átkozottul megalázó lesz, de tanácsot kell kérni tőle. Remélte, hogy Vin nem teszi túl megalázóvá a dolgot. Most már legalább volt valami terve. Holnap korán jön haza, és a jó öreg magyarázkodó műsorral kezdi a hétvégét. Rosalie majd nekitámad, állati pipa lesz, de ha szerencséje van, az ágyban kötnek ki. Ha nincs, legalább véget vet ennek a gyötrődésnek. Nick végigsimított Rosalie haján, és az ujja köré tekerte egy tincset. Másik keze a lány combján siklott végig, egészen a fenekéhez. Ebben a helyzetben aludt el – egyik kezével a lány haját fogta, a másikkal a fenekét, s arcán mosoly játszott. Nick korán kelt, és munkába menet megállt Vinnynél. Kicsivel odébb parkolt, és odasétált Dave-vel. De még mielőtt belépett volna, rájött, mekkora hibát követ el. Ez nem a megfelelő időpont. A házban égtek a lámpák, és Mona már javában kiabál a gyerekekkel. Nick megfordult, és simán meg is lógott volna, ha Dave nem emeli föl a lábát, és célozza meg a ház előtt lévő tűzcsapot. Még mielőtt Nick odébb rángathatta volna, Vinny jelent meg a verandán, hogy bevigye a reggeli újságot. – Ki halt meg? – nézett Nickre. Nick szája kinyílt, rrayd becsukódott. A fejét rázva elfordult, és már indult is tovább. Nagy, húsos kéz markolta meg a gallérját. – Na ne, nem olyan gyorsan. Hogy képzeled, hogy felbukkansz reggel hatkor az ajtóm előtt, és egy szó nélkül elhúzol?! Érzem, hogy nő van a dologban. Gyere, bemegyünk az étterembe.

Nick leült a bárpulthoz. Egyik kezében egy kávéscsészét tartott, a másikkkal a fejét fogta. Dave a pult mögött hortyogott. – Ilyen egy féleszűt! – állt meg Vinny a bárpult mögött. Rákönyökölt, ivott egy kortyot, aztán felturbózta Nick kávéját egy löket Jack Danielsszel. – Szóval miről is van szó? Ez az egész azzal kezdődött, hogy fölvetted Rosalie-t, amikor hazafelé tartottál az autómentővel. Másnap elhoztad a csajt ide. Jól mondom? Nick bólintott, és meghúzta a bélelt kávét. – Tehát az a csók, amikor beléptem – tudod, amelyik olyan sistergően forró volt, hogy egy rezesbandát behívhattam volna, azt sem veszitek észre – ez volt az első csók? Nick bólintott. – Mindig ilyen belevaló? Nick figyelmeztető pillantást vetett rá, aztán, bár szégyellte magát, bólintott megint. Vinny tett egy kis Jacket a saját kávéjába is, megitta és leült. – A francba, ez volt az első csókotok… Azt mondod, hazavitted, és azóta el sem jöttél? Mennyi idő is telt el? Három hónap? Nick megint helyeselt. – És te helyezted el az aknákat a Premierrel kapcsolatban, még mielőtt Lee-vel éltél volna, és jóval azelőtt, hogy megtudtad, ő veszi át az irányítást. – Aha. – És azt mondod, hogy még mindig nem tudja, ki vagy. Még mindig szerelőnek gondol? Nick most már nem is vette a fáradtságot, hogy bólintson. Kezdte magát úgy érezni, mint egy bólogató kutya. – Nick, soha nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani neked, de fogalmad sincs a nőkről. – Vinny megadó mozdulattal emelte föl a kezét. – Tudom, tudom, Manhattan női lakosságának felével voltál már. Én viszont tizennyolc éve élek Monávai. Hadd mondjam el neked, nincs az a férfi, aki képes lenne titokban tartani a kilétét a nő előtt, akivel hál. Nem egy okos, olasz nő előtt. Rosalie negyvennyolc órán belül tudta, ki vagy. Nincs az a rendes, olasz lány, aki lefeküdne egy pasival, ha nem tudja, a családnevét, vezetéknevét, középső nevét. Legalábbis többször egymás után.

Nicknek be kellett vallania, van benne valami. Rosalie soha nem is kérdezte a nevét. Azt hitte, azért, mert zavarban van. Mégis, mit kellett volna tennie? Oldalt fordulni az ágyban, és azt mondani: – a szex remek volt, de mit is mondtál, hogy hívnak? – Ő pedig soha nem foglalkozott ezzel, mert pasi, és ez megfelelt a céljainak. – Ha mindvégig tudja, miért nem mondott valamit? Miért nem veszekedett? Miért hagyta, hogy hazudjak neki? Vinny öntött még egy kis Jacket a kávéscsészékbe. – Nők – csóválta a fejét. Uramisten, hogy lehettem ilyen barom. Azt hittem, a sötétben vezetem, pedig mindvégig ő vezetett engem az orromnál fogva. – Nick a csészéjébe meredt. – Egyszer vezettem csak a Vipert, amióta megismertem Rosalie-t. Összevissza rohangálok, hogy át tudjak öltözni, hogy ne lásson abban a kicseszett öltönyben. Nem mutattam be az anyámnak, Nanának, és a család többi részének. A fenébe! De ha így van, miképp lehet, hogy soha nem kért semmit? Attól pipa rám, ha kétszer egymás után én fizetem a pizzát. – Ne várd tőlem, hogy kiismerjem magam a nőkön. Ha akarod, kérdezd meg Monát. De ha elmondod neki, hogy mindent tudtam erről a mutatványodról, megfojtalak. – Hé, tudom, hogy hülye vagyok, de azért nem ennyire. Különben sem lenne módod megfojtani, mert Mona megelőzne. Vinny arcán kárörvendő vigyor terült el. – Szóval beleszerettél Lee-be? Nick felpillantott és a fejét rázta. – Kedveled? Nick nagyon is kedvelte Rosalie-t. Bólintott. – Oké, tehát kedveled. Jó kis ribcsi. Nick olyan gyorsan esett neki, hogy maga is csak foltokat látott. Átnyúlt a pulton, megragadta unokatestvére ingét, és felemelte Vinnyt. Dave felébredt, és ugatni kezdett. Vinny csak mosolygott, és megpaskolta Nick vállát. – Tehát szereted. Nincs az a férfi, aki így ugrana, hogy megvédje egy lány becsületét, ha nem szerelmes belé. Most pedig tegyél le, és elmondom, mit csinálj.

Nick leengedte Vinnyt, és igyekezett mogorván nézni rá. Tudhatta volna, hogy Vinny nem lesz segítőkész. – Oké. Először is ki kell tálalnod. Csak ne feledd, soha, de soha ne szólj egy szót sem arról, hogy ő tehet róla. Le kell nyelned a békát, és kimondhatod a rettegett szavakat. Jobb lenne, ha leírnád, és tükör előtt gyakorolnád. – Vinny a kezébe nyomott egy szalvétát és tollat. – Mindenről én tehetek. Hülye voltam, nem gondolkodtam. Teljesen igazad van. Nem akarlak elveszteni, és bármit megteszek, csak adj még egy esélyt. Nick abbahagyta az írást; nem tudott hinni a fülének. – Miért nézel úgy rám, mintha még egy fejem nőtt volna? – Hogy mondhatsz ilyen marhaságokat? – Nick, meg fogod tanulni, hogy sokkal kevésbé fáj, ha gyorsan túlesünk róta. A nő szemében mindig te vagy a hibás. És amíg nem csúszol hason, az életed megváltozik. Nincs szex, nincs béke, és ha Lee olyan, mint Mona, nincs alvás, amíg hason nem csúszol, mint egy kígyó, amilyen álnok kígyó vagy. És ez, barátom, egy idézet volt. – A lehető legrosszabb, ha elmondod neki, hogy ha ő nincs, akkor nem lettél volna kénytelen mindvégig hazudni. Pontosan azt kell mondanod, amit hallani szeretne. – Egyáltalán nem lesz kellemes. Készül fel könnyekre, kiabálásra. Lehet, hogy gyorsan le kell buknod, ha nagyon begurul és hozzád vág valamit. Vin előkapott egy konyharuhát, és nekilátott az üvegeket fényesíteni. – Miután megalázkodtál, elmész a virágboltba. Hívd fel Carmine-t, és készíttess vele egy szép, drága csokrot. Ugorj be a csokiboltba az M sugárúton. Tartanak Godivát. Kétszer annyit vegyél, mint amennyit szerinted egy ember képes megenni egy év során. A nők picsafesztiválokat rendeznek, amikor a pasijuk valami butaságot művel. Összejönnek, megvitatják, összehasonlítják a jegyzeteiket, és együtt éreznek egymással. Elég csokija kell legyen, hogy mindenkinek jusson. Nicknek esze ágában sem volt megalázkodni. Nem vette a fáradtságot, hogy elmondja Vinnynek, mert Vinnék ebben annyi tapasztalata van, hogy taníthatná Nick viszont tudta azt, amit Vinny

nem. Ha az ember egyszer megalázkodik, soha többé nem tud kiegyenesedni. Vinny volt rá a tökéletes példa. Mona évek óta rövid pórázon tartotta. – Miért kéne megalázkodnom. Semmi rosszat nem tettem – csak éppen nem mondtam el neki, hogy ki vagyok, rögtön az elején. De ha igazad van, amúgy is tudta. – Azt akarod mondani, hogy nem vállalod fel? Neked elmentek otthonról? Végre megtalálod a neked való lányt, és aztán hagyod, hogy tönkremenjen az egész? El fogod veszíteni. – Miről beszélsz? – Nick, te azóta folytatod a háborút a Premier ellen, hogy kirúgtak amiatt a semmirekellő ifjabb Jack Lassiter miatt. Tettél bármit is azóta, hogy megtudtad, Lee-nek kapcsolata van velük? – Nem. – Nick összehajtogatta a szalvétát, amelyre jegyzetelt, és kihúzta magát. – De ennek semmi köze hozzá. – Persze – kortyolt Vin újra az italába, és önelégült képpel hátradőlt. – Meséld csak be magadnak. De ha olyan hülye vagy, hogy el is hidd, akkor nagyobb balfék vagy, mint gondoltam. Nick felhörpintette Jackes kávéját, és füttyentett Dave-nek. Éppen eleget szidta magát az utóbbi időben, nem volt szüksége Vinny segítségére. – Nézd, Nick. Gondolkodj el azon, amit mondtam. Ha nem állsz készen arra, hogy elengedd, akkor ne engedd el. Próbáld meg bevallani a bűneid. Tégy úgy, mintha Francis atyával beszélnél. Ki tudja, talán nem olyan, mint Mona, és könnyen megúszod. Ki tudta, hogy ilyen bonyolult lesz a dolog, és ennyi eltökéltséget igényel? Ez a sok duma a szerelemről arra késztette, hogy újragondolja az egészet. De a fenébe is, az alternatíva még rosszabbnak tűnt. Az intercom jelzett Rosalie asztalán, kirángatva a lányt abból az ingoványból, amellyé a kapcsolata vált. Egész héten azt próbálta kitalálni, mi baja lehet Nicknek, és végül eldöntötte, hogy mindenáron megtudja, még akkor is, ha minden szabályt meg kell szegjen érte. Gina hangja töltötte be az ideiglenes irodáját.

– Rosalie, egy idegen van az egyes vonalon. Azt mondja, Lustának nevezik, és te tudod, miről van szó. Ez a pasi még rejtélyesebb, mint Nick, aki csak Nick. Van olyan jóképű? Mosoly futott át Rosalie arcán. Jóképű Lusta? Maga elé képzelte a barátját. Hmmm. – Aha, azt hiszem igen, bár soha nem gondoltam így rá. – Micsoda? Rokonod vagy pap az illető? – Egyik sem, csak egy jó barát. Átveszem a hívást. Kösz, Gina. – Örülök, hogy a szolgálatodra lehetek. Mosolyogva nyomta le a világító gombot a telefonon, majd lerúgta cipőjét, hátradőlt a székben, és felkészült egy kellemes beszélgetésre. – Szia, Lusta. Mizu? – Egyedül vagy, Rosalie? Azonnal visszatette a lábát a cipőbe. Kiegyenesedett, fogta a tollát és maga elé húzott egy üres jegyzettömböt. – Igen. Miért, mi bíg? – Emlékszel, megkértél, hogy nézzek utána valaminek. – A pletykáknak a Premier Motorsszal kapcsolatban. – Erről van szó. Hát, nem volt könnyű, de megvan az anyag. Úgy tűnik, a gyanúd beigazolódott. Vannak feljegyzések egy telefonbeszélgetésről Lassiterről és a Premier anyagi helyzetéről. Még mindig együtt vagy Dominick Rómeóval? – Aha. – Rosalie rettegett a választól, de muszáj volt megkérdeznie. – Mi köze van Nicknek ehhez? – A vér lüktetett a fülében, az arca és a keze nyirkos volt. Mintha egy örökkévalóságig várta volna a feleletet. – Lusta, megrémítesz. Mondd meg, mit találtál, és ne titokzatoskodj. – Ő az, Rosalie. Dominick Romeo szabotálja a Premier Motorcarst. Egész sor okot adott arra, hogy ne nyújtsunk hitelt a Premiernek, Lassiternek vagy bármelyik ügyfelüknek. – Ha híre megy annak, hogy kapcsolatban vagy vele, búcsút mondhatsz a munkádnak, az egész karrierednek. – Nem tudom elhinni, hogy ő az. Vagyis, megfordult a gondolat a fejemben, de… – Nem tudom, mit is mondhatnék neked Rosalie, mint azt, hogy itt vannak előttem a feljegyzések egy beszélgetésről, amelyet Dominick Romeo folytatott az alelnökünkkel. A barátod célozgatott arra, hogy

ha továbbra is foglalkozunk a Premierrel, akkor elveszítjük őt. Mondanom sem kell, hogy Dominick Romeo autókereskedéshálózata fontosabb a számunkra, mint egyetlen márkakereskedés, bármilyen nagy legyen is az. És, ha igaz, amit Romeo mondott – és a puszta jelenléted a Premier Motorsnál bizonyítja, hogy nem tévedett –, a Premier ingatag pénzügyi alapokon áll. De ne feledd, hogy mindezt nem tőlem hallottad. Rosalie kábán köszönte meg Lustának, és tette le a telefont. Próbálta kimasszírozni a feszültséget a nyakából, de hiábavaló fáradtság volt. Ahogyan az sem segített, hogy Nick neve hat centis nyomtatott betűkkel állt előtte a sárga jegyzettömbön. Rosalie nyugodtan elővett egy vörös filctollat a felső fiókból, levette a kupakot, és egy vastag X-szel áthúzta a nevet. Aztán fölvette a telefont és tárcsázott. – Igen, itt Rosalie Ronaldi. Mr. Lassiterrel kell beszélnem. Sürgős. Nick az íróasztalánál ült, és a tollát forgatta az lújai között. Előrehátra, előre-hátra. Rosalie néhány óra múlva otthon lesz. Nick aznap vagy századszor nézte meg az órát. Fel-alá járkált az irodájában, kereste a megfelelő szavakat, amelyekkel elmondja az igazat. – Lois, Ty visszajött már Dave-vel? – dugta ki a fejét az ajtón. – A karosszériaműhelyben vannak. Akarod, hogy felhívjam őket? – Nem, fölösleges. Várhatok. – Nick, nem akarlak faggatni.. – Dehogynem. – A férfi az ajtófélfának dőlt. – Mi baj, Lois? – Pontosan ezt akartam kérdezni tőled. Mi baj? – Felmutatta a levélköteget, amelyen Nick épp az előbb ment át. -Ezeket alá kellett volna írnod. Mit műveltél velük? Kivetted a leveleket a bejövő dobozból, és átraktad a kimenőbe? – Nem tudom. Azt hittem, aláírtam őket. Tudod mit, most megcsinálom. – S ezzel a nő íróasztala felé indult. Lois ledobta a leveleket, hátrébb lökte székét és felállt. – Nem érdekelnek azok a nyavalyás levelek, Nick, de ha valami baj van… – Megkerülte az íróasztalt, aggódó anya ábrázattal közeledett.

– Semmi olyan, amivel ne tudnék megbirkózni. Az asszony bólintott, fogta a leveleket, amelyeket az előbb ledobott, s Nick kezébe nyomta a köteget. Kétkedően nézett rá. – Mi lenne, ha elvinnéd Dave-et és Lee-t a házadba Hamptonsba egy hétre? Ezer éve nem voltál szabadságon. Télen olyan megnyugtató az öböl. – Nem hiszem, Lois. – Ha ez a gond, Ty meg én vigyázhatunk Dave-re. – Nem, Dave nem gond, de azért kösz az ajánlatot. Nem gondolkodtam, amikor kezdtem behordani a kutyát az irodába. Nem lesz már sokáig köztünk. Tudom, hogy Ty szereti. Sajnálom. – Valami baja van? Ó, istenem. – A nő hátralépett, és egyik kezét a szájához kapta. – Nem. – Nick megfogta a vállát. – Dave jól van. Lee- vel van baj. Nem állnak jól a dolgok köztünk. – Csakugyan? – Lois a férfi kezére tette az övét. – Ó, Nick. Biztos, hogy nem tudod rendbe hozni a dolgot? Azt hittem, Lee-vel minden más. Jobb. Nick lerázta magáról a kezet, és visszament az irodájába. Lépteket hallott maga mögött. Tudhatta volna, hogy Lois nem fogja ejteni a témát. De nem olyan kedvében volt, hogy megbeszélje a magánéletét a titkárnőjével. – Tudod, ha mindent elmondasz neki, lehet, hogy megbocsát neked, és visszafogad. Személy szerint én azzal kezdeném, hogy elmondanám, ki vagyok. Úgy értem, az, hogy hagytad, hogy szervizfőnöknek gondoljon, szinte érthető, főként a te múltaddal. Nick úgy döntött, nem említi a gyanút, hogy Rosalie a kezdetektől fogva tudja, ki ő. – Mit jelentsen ez? – Nick, amióta csak ismerlek, csakis sekélyes, műanyag, pénzéhes nőkkel randiztál. Egyik sem tartott egy hónapnál tovább. Biztos vagyok benne, hogy ha tisztázod a helyzetet Rosalie-val, mielőtt rajtakap, meg fogja érteni, miért hagytad rá a téves következtetését. Főként, ha elmondod neki az igazat. – Milyen igazat?

– Azt, hogy évek óta ő az első valódi nő, akivel találkoztál, és féltél, hogy nem fog járni veled, ha megtudja a közös múltadat a bátyjával. – Nem féltem. – Rendben. Hívd, bárhogyan, amivel a törékeny férfiegód megbirkózik. A többi viszont nehezebb lesz. Meg kell értetned vele, hogy jóval azelőtt beleszerettél, hogy megtudtad, mi a helyzete a Premiernél. – Hogy micsoda? – Jól hallottad. Ha megmondod, hogy szereted, az elveszi az élét. – Hát ez remek. Előbb Vinny, most te, Lois. – De nem. – Mit nem? – Nem szeretem. – Jóságos ég! – pillantott föl rá Lois. – Mi van a férfiakkal? – Jeges, „velem aztán ne szórakozz” tekintetre váltott. – Te őszintén azt hiszed, hogy nem vagy szerelmes Rosalie-ba? – Lois, hiszen ismersz. Nem szoktam szerelmes lenni. – Nem, mi? Gondolom, az egészséged miatt hozod be Dave-et? És Ty? Őt sem szereted? Semmit nem jelent neked? – Hagyd abba! Ty-nak semmi köze ehhez. – Ott van az anyád, a nagymamád, Vinny és a családja, én meg Tyler, Dave. Hát nem látod? A gondját viseled azoknak, akiket szeretsz. Nem tudod kifejezni szavakkal, de a tetteid mindent elárulnak. Abban a másodpercben tudtam, hogy szereted Rosalie-t, amikor hallottam, hogy elvitted Mike-hoz. Mikor fordult elő olyan, hogy orvoshoz vitted bármelyik barátnődet? – Kedvelem Lee-t. Barát. – Nick újra forgatni kezdte a tollat. – De nem vagyok szerelmes belé. Kopogtatás szakította félbe a magyarázkodást. Még szerencsére, mert elfogytak az érvek, miért is nem szerelmes. Egyszerűen nem, és kész. Lois a fejét csóválva ment az ajtóhoz. Hál istennek, befejezte. Nők! Elmondják neki, hogy ő mit érez. Azt hiszik, mindent tudnak. De még mielőtt kinyitotta volna az ajtót, az asszony visszafordult. A fenébe is! Nick mély lélegzetet véve várta a végső csapást.

– Figyelmeztetlek, Nick. Egész életedben bánni fogod, ha elengeded Rosalie-t. Hát nem látod, micsoda szerencséd van? Lehet, hogy életed egyetlen esélye ez, hogy megtaláld az igaz szerelmet. Ne engedd el harc nélkül, csak azért, mert hülye és csökönyös vagy ahhoz, hogy bevalld az igazat. Te nem az apád vagy. Legyél már túl ezen. Nick boldogan hallotta,. hogy az ajtó becsukódik Lois mögött. Hál istennek, vége. Aláírta a leveleket, bedobta az összeset a kimenő dobozba, és várta, hogy Ty visszahozza Dave-et. Haza akart menni, együtt tölteni az éjszakát Rosalie-val, szeretkezni vele, és nem törődni azzal a belső visszaszámlálással, amely személyes Dnapjához vezet. Mikor Rosalie belépett a lakásba, minden ugyanolyan volt, mint a reggel, de másnak érezte. Olyan érzés volt, mint azelőtt, hogy megismerkedett Nickkel. Csak éppen tisztább volt minden. Lerázta magáról a kabátot, a heverőre dobta, és ráült. Nick futócipője precízen a bejárat mellett. A frizbi, amelyet Dave-nek vásárolt, előtte, a falnak támasztva. A polar futódzsekije az akasztón lógott, ott, ahol Dave pórázának helye is van. A mobiltöltője a tálalón, az övé mellett, a zsinórok szépen elrendezve. Bárhová is nézett, ott látta Nick nyomát. Rosalie korán érkezett haza, hogy átöltözhessen a Mr. Lassiterrel való találkozásához. Soha nem járt még a Harvard Clubban, de tudta, hogy a hétköznapi üzleti kosztüm kevés. A hálószobába menet vetkőzni kezdett, és az ágyra hajigálta a ruháit. Kinyitotta a szekrényt, s kivette a legjobb kosztümjét és a hozzávaló selyemblúzt. Nick ruhái az övéi mellett lógtak. A cipők katonásan sorakoztak a padlón. Rosalie felvette a szoknyát, belebújt a szerencsét hozó cipőjébe, s az ágy felé fordult. A könyv, amelyet Nick olvasott, az éjjeliszekrényen hevert az ő oldalán. Uramisten! Mióta az ő oldala ez? Mikor választottak oldalt? Belebújt a blúzba, majd fölvette a zakót, aztán lerogyott a tökéletesen megvetett ágyra. Kihúzta a fiókot, és persze, odabenn is minden Nické volt. Beköltözött. Együtt élnek. Mikor történt mindez?

Egy férfival él… A csudába is, kit akar átverni? Szerelmes abba a férfiba, aki a kapcsolatuk során mindvégig hazudott neki. Mindvégig azt bizonygatta magának, hogy azért nem vallja be, kicsoda ő, mert megszokta, hogy a pénzére hajtanak. Pedig az első pillanattól fogva nem volt más, mint egy csavar a mesteri tervben, amely a Premier Motorcars megszerzésére irányult. Jöjjél össze az ideiglenes pénzügyi vezetővel, és a kezed ügyében lesz az összes információ. Csak a jó ég tudja, mi mindent szedett ki belőle. Hány este hozta ő haza a számítógépét, rajta a munkáját, a Premier pénzügyeivel. Hogy tehette ezt vele Nick? Nick alighogy hazaért, nekilátott kiporszívózni a nappalit. Nyomorult kedve volt egész nap, más sem járt az eszében, mit is mondjon Rosalie-nak. Megfordult a fejében, hogy elrabolta. Berakja a kocsiba Dave-vel együtt, és százhússzal elszáguld a Long Island Expresswayen. De amilyen szerencséje van, beleragadnak a péntek délutáni forgalomba, Rosalie-tól pedig kitelik, hogy kiszáll, és elküldi őt a fenébe. Nem, ez nem jó terv. Még ha Rosalie le is nyugszik, amíg elérik az öblöt, a ház csillogása túlságos sokk lenne a számára. Talán a lakására kéne vinnie. Az legalább közel van mindahhoz, amit Rosalie ismer. Nem. Nem szabad úgy tűnnie, mintha meg akarná vásárolni a lány bocsánatát, és az a hely egy kicsit túlzó. Nem lett volna szabad megengedni, hogy az a hogyis-hívják rendezze be. Tény, hogy azért fogadta fel, hogy lakberendezőként vegye kézbe a lakást, de attól fogva, hogy lefeküdtek, a nő úgy viselkedett, mintha a saját, jövendőbeli otthonát tervezné. Legalább jó ízlése volt. Drága, de jó. Így aztán ő most nem otthon érzi magát a lakásában, hanem egy bemutatóteremben. Nem, mintha sok időt töltene ott. Körülnézett Rosalie lakásában. Itt jól érezte magát, itt otthon volt. Ez eldöntötte a dolgot. Itt beszél vele. Mindent elmond, és ha túléli a vihart, Rosalie esetleg megbocsát. Akkor pedig… Mi lesz? Nem tudja. Bármi is van köztük, folytatják. Dave rúgta odébb a lábával az ételes tálát. Szegényke éhes. Nick az órájára nézett. A csudába, már fél hét. Nem csoda, ha Dave panaszkodik. Megetette a kutyát, aztán újra megnézte az

üzenetrögzítőt és a mobilját is. De hiába. Bement a porszívóval a hálószobába, és rögtön látta a rendetlenséget. Rosalie hazajött, és újra elment, olvasott a nyomokban. Általában hagyott neki üzenetet, megmondva hol van, de valami okból most nem. Ez eldöntötte, hogy várni kell. Nyolcra mindig itthon van. Nick elrakta a ruhákat, amelyeket Rosalie az ágyra hajított, majd nekilátott kitisztítani a fürdőszobát is. Az órájára pillantott. Csaknem kilenc. Kezdett aggódni. Hiába korholta magát miatta, nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami baj van. Hívta a lányt a mobilján, és hagyott egy üzenetet a rögzítőjén. Kinyitotta a hűtőt, és kivett egy sört. A fiókból kivette a sörnyitót, fogta a kedvenc korsóját, és töltött magának. Csak ez után állt neki szendvicset készíteni. A pultnál ette meg a szendvicsét, majd nekilátott kitakarítani a konyhát. Dave néhány perc elteltével nyüszítve vonult át a nappalin, és feküdt le a bejárat mellett. Még a kutya is tudta, hogy valami baj van. Tíz órakor Nick már a pánikkal küzdött. Már nem volt mit takarítania Ha Rosalie-nak bármi baja esett, senkinek nem fog az eszébe jutni, hogy őt hívja. Az íróasztalhoz ment, ahol a lány a noteszét tartotta a telefonszámokkal. Gondolta, felhívja a szüleit, de mit mondhatna? – Mr. és Mrs. Ronaldi, itt Dominick Romeo. Igen, én vagyok az, akivel a fiúkat letartóztatták. Hát, most a lányukkal járok, és eltűnt. Nem tudják, hol lehet? – Ez aztán remekül hangzana Felhívhatná a lány barátait is, csak egyetlen gond van. Nem ismerte őket. Hogyan lehet, hogy ilyen régóta együtt vannak, és nem ismerte meg a barátait? Mindössze eggyel beszélt, Giná-val. Ez az! Őt hívja föl. Gina tudja, ki ő. Nem tudta Gina vezetéknevét, ezért az összes néven átment Rosalie noteszában, hogy megtalálja. Úgy érezte, elment teljesen az esze, miközben tárcsázott, de vagy ezt teszi, vagy a kórházakat kezdi hívogatni. – Halló – vakkantotta egy férfihang. Atyám, ha ennek a teste passzol a hangjához, akkor jobb nem összefutni vele egy sötét sikátorban. – Halló, elnézést, hogy ilyen későn zavarom. Gina otthon van?

– Ki keresi? – Dominick Romeo. Rosalie Ronaldi barátja vagyok. Beszélhetnék Ginával? – Tartsa a vonalat. – Nick kopogtatást hallott, majd, ahogy egy kéz megmarkolja a telefont. – Halló? – Gina? – Igen, ki az? – Gina, itt Nick. Bocsánat, hogy ilyen későn zavarok, de Lee még nem jött haza, és ilyenkor már mindig itthon van. Aggódom miatta. Nem tudod, hol van? – Próbáltad a mobilját? – Az ég áldjon, Gina, hát persze, hogy próbáltam. A hangposta veszi fel. Mindig hagy üzenetet, amikor elmegy, de ma nem hagyott. Nem is hívott fel, hogy késni fog. – Oké, nyugodj le. Biztos a barátaival van, vagy valami ilyesmi. A szüleit nem próbáltad? – Nem. Nem ismerem őket, és a barátait sem ismerem. Csak veled találkoztam eddig. Nem mondott semmi munka közben, mik a tervei? – Nem, de egy kicsit furán viselkedett. – Mit értesz fura alatt? – Korán távozott, és nem mondta, hová megy. Összevesztetek? – Nem. Kicsit feszült újabban a légkör, de ennyi. – Feszült? Miért feszült? Nick, mondtam neked, mit teszek veled, ha bántod? Emlékszel? – Gina, most nincs időm a fenyegetésekre. Segítesz megtalálni, vagy nem? Gina mondott valami spanyolul, aztán újra uralkodott a hangján. – Felhívom Rosalie testvérét a mobilján. Azt hiszem, valahol megvan a szám. Mindjárt visszahívlak. – Kösz, Gina. Itthon vagyok. – Kinél itthon. Nálad, vagy Rosalie-nál? – Rosalie-nál. Nick letette és várt.

Éjfélkor a szófán ült, és elképzelte Rosalie-t holtan. Alig kapott levegőt. Gina felhívta, miután beszélt Annabelle-lel és Rosalie szüleivel, de nem lett okosabb. Felhívott minden egyes kórházat Manhattanben és Brook-lynban, de sehová nem vittek be olyan lányt, akire illett Rosalie személyleírása. Gina félóránként telefonált, és Nick minden alkalommal abban a reményben vette föl a telefont, hogy talán Rosalie az. Egyszer sem ő volt, és a férfit mintha gyomron vágták volna. Óráknak tűntek a percek, és az órák heteknek. Valamivel három után Dave ugatni kezdett. Nick hallotta a zár zörgését, aztán Rosalie lépett be. A lány néhány pillanatig nem vette észre őt. Támolygott, mint aki törött üvegen lépked mezítláb. Valahová a heverő mellé hajította le kabátját, a táskáját pedig az asztalra. Akkor pillantotta csak meg Nicket, amikor felkapcsolta a lámpát. Hallatszott, hogy elakad a lélegzete. A jó ég tudja, kivel volt, amíg ő a kórházakat hívogatta, látta maga előtt, hogy az East Riverben lebeg, rettegett a telefon csöngésétől, és közben imádkozott, hogy szólaljon már meg. Hál' istennek él. Előbb megkönnyebbülés töltötte el Nicket, majd harag töltötte be a helyét. Legszívesebben megfojtotta volna, amiért kitette ennek a nyolc órás pokolnak. Magához akarta szorítani, és soha többé nem engedni el. Magához láncolni, hogy soha többé ne kelben azon rágódni, hová tűnhetett. Ja igen, és szeretett volna egy nagyot ütni valamibe. Felállt. Úgy érezte magát, mintha Rosalie egy száguldó teherautóból hajította volna ki, aztán még néhányszor áthajtott volna rajta, biztos, ami biztos alapon. A szekrényhez ment, kivette dzsekijét, és az ajtó felé menet fölvette. – Nick – fogta meg Rosalie a karját. Egyetlen pillantás elég volt. Leejtette a karját és hátralépett. Nick szó nélkül távozott. A járdán lélegzetért kapkodva megállt. Nem gondolta volna, hogy a test így fájhat anélkül, hogy elütötte volna egy busz vagy meglőtték volna Elővette a tokjából a mobilját, és beütötte Gina számát. Olyan sokszor hívta az éjszaka, hogy már fejből tudta. – Nick? – Igen, megjött.

– Jól van? – Jól, amennyire meg tudom állapítani. – Hol a fenében volt? – Nem mondta. – Kérdezted? – Nem. – Hadd beszédek vele. – Nem tudom adni. Eljöttem. – Hová mész hajnali háromkor? – Gondolom, haza. – Úristen, hiszen épp most jött el hazulról. Rosalie mellett van az otthona. – Nick, jól vagy? – Igen, megvagyok. Csak akartam, hogy tudd, hogy megjött. Most mennem kell. – S ezzel lenyomta a vége gombot. Sétálni kezdett. Nem tudta, hová megy. Nem is érdekelte. Csak annyit tudott, hogy amíg mozog, addig életben van. Nick úgy nézett ki, mintha belé döfött volna, aztán pedig… elment. Rosalie épphogy eljutott a fürdőszobába, mielőtt kidobta a taccsot. Szólt a telefon, és az üzenetrögzítő bekapcsolt. Gina hangját hallotta. Nem törődött vele. A találkozó Mr. Lassiterrel sok mindent elárult. Rosalie nem tudta, mit is gondoljon, ezért az éjszaka hátralévő részében egy pubban üldögélve próbálta megemészteni azt, amit hallott. Nem esett nehezére elhinni, hogy Nick javítóban volt – ez megmagyarázza, hogy képes ilyen könnyen felölteni a rosszfiú személyiséget. Rosalie tudott Nick anyjáról és nagyanyjáról, de amit az apjáról megtudott… Nick soha nem említette az apját, sem annak hiányát. Miután elbeszélgetett Mr. Lassiterrel, Rosalie-nak egyáltalán nem esett nehezére elképzelni, hogy a fiatal Dominick Romeo felnéz rá, de azt sem volt nehéz elhinni, hogy Nick féltékeny volt az ifjabb Jackre, a riválisát látta benne. Több minden rejlett még ebben a történetben – nem mintha valaha is megtudhatná a teljes igazságot. Rosalie feltápászkodott a hideg csempepadlóról, leöblítette az arcát, fogat mosott. A fenébe is, miért kellett beleesnie Nickbe? Abba a Nickbe, aki együtt élt vele, de nem árulta el a nevét. Nickbe, aki

minden éjszaka mellette aludt, de egy világ választotta el őket egymástól. Abba a Nickbe, akivel megállapodott valamiben, és elég ostoba volt, hogy beleszeressen. Ismét szólt a telefon. Rohant fölvenni. – Nick? – Nem. Gina vagyok. – Ó. – Annyit mond, hogy ó. Halálba aggódom magam tíz óra óta, ő pedig mindössze annyit mond, hogy ó. Rosalie ügyet sem vetett a zsörtölődésre, és az elmormolt káromkodásra, amit nem értett, de sejtette, hogy nem lehet hízelgő. – Van róla fogalmad, mennyire kikészült Nick? Tudod, mit műveltél vele? A kórházakat hívogatta, chica. Már azt hitte, meghaltál. Hogy tehetted ezt vele? – Persze, mert ő olyan ártatlan. Hazudott nekem. – Igen, te pedig mindvégig tudtad. Eddig oké volt, de most már főbenjáró bűn? – Jaj, istenem Gina, elcsesztem. – De mennyire. És most mihez kezdesz? – Mit tehetnék? Próbáltam megállítani amikor elment, de az a pillantás a szemében… – Rosalie, te sírsz? – Szeretem, Gina. Micsoda időzítés! Akkor jövök rá, hogy szerelmes vagyok, amikor megszegtem a szabályokat. Azokat a szabályokat, amelyeket én hoztam. Hogy lehetek ilyen hülye? – Elég hülye voltál. – Könyörögni akartam, hogy maradjon. Kezdtem is, de… aztán rám nézett. Elment, és nem hiszem, hogy valaha is visszajön. – Mit gondoltál? – Mr. Lassitertől megtudtam az egész történetét. Nick kissrác kora óta neki dolgozott. Az egész élete rejtve volt előttem. Megijedtem. Furán viselkedett az utóbbi időben, magába zárkózott. Azt hittem… – Azt hitted, ejteni akar, ezért te ejtetted. – Mindig én szoktam eltávolodni. – Hát gratulálok, ismét sikerült. Majd meglátjuk, hogy ez megoldja-e a problémát. Használd a fejed, Rosalie. Hívd fel, kérjél elnézést, mondd el neki, mit érzel.

– Nem lehet. Egyezséget kötöttünk, Gina. – Akkor igazad van, nem jön vissza. Te, meg az a hülye egyezséged. Megérdemlitek egymást, ti ketten. Na, megyek lefeküdni. Hétfőn találkozunk. A búgó hang jelezte, hogy Gina letette a telefont. Rosalie sejtette, hogy ez után a szakítás után Gina nem fogja dédelgetni. 16 Tehettél volna egy kis Preparation H-t azokra a táskákra a szemed alatt. Iszonyúan nézel ki. – Rosalie már próbálkozott a Preparation H-val. Az ég mentsen attól, hogy Gina rájöjjön, ez már az eredmény. Igyekezett nyugodtan megszólalni. – Jó reggelt, Gina. És a te hétvégéd hogyan telt? – Úgy látom, jobban, mint a tiéd. Na, és mikor hagytad abba a sírást? – Nem sírtam. – Inkább nevezhetnénk „bőgésnek”. Rosalie nem emlékezett rá, hogy valaha is álomba sírta magát, majd felébredt, és újra kezdte. Abban pedig végképp biztos volt, hogy nem csinálta ezt egy teljes hétvégén keresztül. – Hallottál Nick felől? – Nem. – Rosalie nem hitte, hogy Gina úgy érti, lehallgatta-e azokat az üzeneteket, amelyeket Nick a mobilján hagyott. A kíváncsitól az aggódón, majd féltőn keresztül a kétségbeesettig terjedt a hangulatuk. Rosalie nem tudta megállni, s újra meg újra meghallgatta őket, csak hogy hallja a férfi hangját. – Mikor hívod végre fel, és mondod meg neki, hogy szereted? – Soha. Hát nem érted? Megállapodtunk. A szabályok ellen volna, ha… – Beleszeretni? Törődni egymással? Vagy talán az is a szabályok ellen volna, hogy normális emberként viselkedtek, és bevalljátok, ha elcsesztek valamit? Legalább felhívhatnád és megmondhatnád neki, mennyire sajnálod, hogy halára rémisztetted. – Nem lehet. – Rosalie bemenekült az irodájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Legalább beért, mielőtt leégetné magát… Na jó, mielőtt még jobban leégetné magát. Leült a bőrkanapéra, és

igyekezett eltüntetni a könnyeit. Ha most megint sírva fakad, ki tudja, mikor lesz képes abbahagyni. Már két óra volt, és még mindig nem éhezett meg. Gina egy órája szólt be, és szólt, hogy megy ebédelni. Megkérhette volna, hogy hozzon valamit, de nem tudott ételre nézni anélkül, hogy hányinger ne kerülgetné. Még soha nem érezte így magát. Mindene fájt. Nem tudott enni. Nem tudott aludni. Ahányszor csak elbóbiskolt, arra ébredt, hogy leesik az ágy Nick felöli oldaláról. Még Dave is ideges volt. Egész hétvégén fel-alá járkált a lakásban, Nick egyik alsójával a szájában. Nyüszített, alig evett, és ideje java részét azzal töltötte, hogy az ablakon bámult ki. Nicket várta, rá ügyet sem vetett. Nick végre leért az örvény aljára, vagy legalább is remélte, hogy így van. Bement az irodába, összeszedte Dave kutyajátékait, csontjait és ágyát, és mindent behajított Rosalie Volkswagenébe, mielőtt visszavitte a kocsit a lány lakása elé. Tessék, láthatta az egész világ, hogy egy ilyen Barbie kocsit vezet, és le sem tojta. Ha felmegy a lányhoz összepakolni a holmiját, az teljesen kikészítené. Csak üldögélt egész hétvégén és próbálta kiokoskodni, miként hozhatná rendbe a dolgokat Rosalie-val, de bárhogy törte is a fejét, nem volt választása. Egyezséget kötöttek: semmi kötöttség, semmi komoly. Addig tart, amíg mindketten jól érzik magukat a másikkal. A lány nyilván megtudta az igazat, és továbbáll! Ha nem így lett volna, felhívja, veszekszik vele, talán meg is üti, de valami olyant tesz, ami mutatja, hogy fontos neki, és azt akarja, hogy visszajöjjön. Nem? Leparkolta a sárga bogarat a ház elé, és látta, hogy Dave az ablakból bámul rá. Valami fehér lógott a szájából. Uramisten, mennyire hiányzott neki ez a kutya! Amikor Dave nélkül ment be az irodába, Lois úgy nézett rá, mintha kísértetet látna. A nő felállt, és kisietett az ajtón. Ha Nick nem ismeri ennyire, megesküdött volna, hogy sírni fog. Úristen! Mintha anélkül nem érezné elég rohadtul magát, még arról is ő tehet, hogy a gibraltári szikla sírva fakad.

Nick kiszállt Rosalie kocsijából, összeszedte Dave dolgait, és bevitte a lakásba Dave ráugrott, és úgy örült neki, mintha ezer éve nem látta volna. A francba, hiányozni fog az öregfiú, de ez is csak apró rész abban a hatalmas űrben, amely Rosalie után maradt az életében. Bevitte az üres táskákat, amelyeket hazulról hozott, és nekilátott csomagolni. A szekrényben lógó ruhákat egy ruhatartó zsákba tette, a fiókok tartalmát egy bőröndbe, és elpakolta a borotvakészletét. Az éjjeliszekrény fiókjának tartalma egy másik táskába került, behajította a könyvet is, amelyet olvasott, és végignézte az egész lakást, hol van még holmija. Úgy döntött, hogy a porszívót, és a konyhai robotgépet, amiket a lakásba vásárolt, itt hagyja. Nem mintha Rosalie valaha is használná őket, de Nick tudta, soha nem tudna úgy rájuk pillantani, hogy ne Rosalie és Dave jussanak az eszébe. Elég kemény az élet anélkül is, hogy állandóan emlékeztetné magát, mi mindent vesztett. Dave mindenhová követte, szájában Nick egyik alsójával. A férfi próbálta elvenni tőle, de a kutya nem engedte. – Ha nem adod ide, nem viszlek el sétálni. Dave elengedte, de csak azért, högy Nick kivigye. Mihelyt visszaértek, újból fölkapta és behúzódott a sarokba, ahová Nick az ágyát tette. – Nézd haver, mennem kell. Vigyázz helyettem is anyádra, oké? Rosalie kocsikulcsát a konyhapultra tette, a lakáskulcsok mellé. Vetett még egy pillantást körbe, fogta a táskáit, és kilépett a folyosóra. Az ajtó becsukódott mögötte. Hát ez van. Most már akkor sem tud visszamenni, ha akar. És az Úr a megmondhatója, akart. Látta, hogy Dave utána néz, amikor elhajt a Mustanggal, amelyet Rosalie lakása előtt felejtett, mikor az éjszaka közepén gyalog elindult. Otthon, édes otthon. Nick leparkolt a saját háza előtt. Tudta, hogy nincs elég messze Rosalie-tól, de valószínűleg Alaszka sem lenne. Aztán újra sebességbe tette a kocsit, és a Long Island Expressway felé indult. Felhívta Loist. – Néhány napra elutazok. Ha szükség van rám, nálam lesz a mobilom. Ja, és ha hallasz Lee felől, azonnal hívj. Oké? – Hová mész, Nick?

– A tengerparti házba kis időre. El kell tűnnöm a városból. – Ugye nem raboltad el Dave-et? – Nem. Miért tennék ilyent? – Ha igen, Lee úgyis utánad menne, és talán összedugnátok a fejeteket, és helyretennétek a dolgokat. – Lois… – Csak ne Loisozzál nekem, Dominick Romeo. Az elmúlt tíz évben végignéztem, mint jársz tucatnyi nővel, majd ejted őket. Egészen mostanáig egyik iránt sem éreztél semmit. Ha nincs annyi eszed, hogy felismerd a szerelmet, amikor az szabályosan átgázol rajtad, és harcolsz ellene, akkor nem is érdemled meg. Menj csak a parti házba, nyalogasd a sebeidet. De hadd mondjak valamit: az ilyen mély sebek soha nem gyógyulnak be. – Ő hagyott el, Nick. Nem akart már. – Biztos vagy benne? Megkérdezted? Egyáltalán beszéltél vele? – Mennem kell. Néhány nap múlva hívlak. – Mielőtt még inni kezdesz, állj meg egy élelmiszerboltnál. Utána nem leszel olyan állapotban, hogy vezess, és nincs kedvem annyit vezetni, csak azért, hogy megetesselek. – Ha hívna… – Tudom. Értesítelek. Rosalie nyolcig dolgozott. Nem akart hazamenni. Korábban felhívta a szomszédait, Henryt és Wayne-t. Úgy tűnt, tudják, hogy Nick elment, és azt mondták, szívesen megsétáltatják Dave-et. Rosalie tovább is dolgozott volna, de nyolckor már halálosan fáradt volt. És mindössze egy… Az égvilágon semmit nem evett. Viszont jó néhány kávét megivott. Kávéból bőven fogyasztott. Amikor kilépett az épületből, pillantása végigfutott az utcán, hátha megpillantja Nick kocsiját. De nem. Akkor is Nicket kereste tekintetével, amikor leszállt a vonatról. De a férfi nem volt ott. Aztán, amikor hazaért, és megpillantotta imádott, sárga bogárhátulját a háza előtt, darabokra hullott. Ott, a háza előtt nem bírta tovább. Nick elment. Visszajött, de csak azért, hogy viszszahozza a kocsiját. Ó, Istenem, akkor is nagyon fájt, amikor elment, gondolta Rosalie. De akkor azt gondolta, hogy később talán, amikor

lehiggadt, hazajön, és legalább veszekednek. Módja lesz kimagyarázni. Azt hitte, a férfinek van olyan fontos, hogy kiabáljon vele. De nem. Csak visszahozta a kocsiját. – Rosalie? Te vagy az, drágám? Wayne, gyere ki. – Henry leült mellé a verandára, átkarolta és a vállára húzta a fejét. – Mi baj, Henry? Főztem vacsorát, és… – Jóságos ég, Rosalie? Baja esett? Mi történt? – Wayne mindig is egy kolibrire emlékeztette Rosalie-t. Apró termetű volt, könnyed, és állandóan mozgott, ám valamiért lenyűgöző volt nézni. Rosalie-nak nem kellett kinyitnia szemét ahhoz, hogy lássa maga előtt, ahogy egész testével reszket. – Nem tudom. Dave majd megőrült odabenn, és kinéztem az ablakon. Wayne, légy oly tündér, és szedd össze Rosalie holmiját. Elejthette a táskáját. Tamponok meg mindenféle gurult szanaszét. Rosalie próbált úgy tenni, hogy semmi nem történt, hogy Nick odabenn várja, hogy az autója nincs is itt, hogy még megvan az élete. Bármi, csak összeszedje magát. De hiába. Amikor kinyitotta a szemét, és megpillantotta a kocsiját, újra rátört a valóság. Hiába próbálta elfojtani a sírást legalább annyi időre, hogy elmondja nekik, mi történt. Mindössze arra volt képes, hogy az autóra mutatott, és szaporán csuklott, mint mindig, amikor annyira zokogott, hogy nem maradt ideje levegőt venni. Henry erősebben szorította, majd a fülébe súgta: – Beviszlek. Gyere, drágám, segítek. Felvezették a lépcsőn, egyenesen a lakásukba, papír zsebkendőt adtak neki, és hagyták, hogy kizokogja magát, mintha a legjobb barátnői volnának. Amikor pedig kifogyott a könnyekből, úgy bántak vele, akár egy beteg gyerekkel. Teával kényeztették, pirítóst majszolhatott, és mire észbe kapott, Henry már be is kísérte a vendégszobájukba. – Ma este itt maradsz. Nem vagy olyan állapotban, hogy magadra hagyjunk. Wayne, légy olyan tündér, és menjél át Rosalie-hoz, hozzál át egy bájos kis hálóinget. Szüksége van arra, hogy csinosnak érezze magát. Ne felejtsd el a fogkefét. Rajta édes, vegyük le rólad ezt a kosztümkabátot.

Wayne alig egy perc teltével vissza is tért, de csak a fogkefe volt nála. – Henry, ennek a lánynak egyetlen rendes hálóinge nincs. Nyilván, a natural alszik, mert nem hiszem, hogy akár holtában felvenné azokat a hálóingeket, amiket a fiókban találtam. Rosalie, drágám, muszáj tennünk valami fehérnemű ügyben. Legalább egy fésülködőköpenyre szükséged lesz. A hétvégén elmegyünk shoppingolni. Egy kis bevásárlás-terápia pont az, amit az orvos most felírt neked. Tudom, hogy amikor Henry meg én köztem volt egy kis… Henry felnyögött. – Wayne, ne most. Nem látod, hogy mennyire kivan? – Henry kiment a szobából és egy pólóval meg egy szabadidőnadrággal térét vissza. – Tessék, drágám, próbáld fel. Újra eleredtek Rosalie könnyei. El sem hitte, hogy ez történik vele, újra bőg olyanok előtt, akiket élete hátralévő részében mindennap látni fog. Legközelebb macskákat fog gyűjteni – legalább is az után, hogy Dave elhunyt. Dave kiugrott a bőréből, ha bárki kiejtette a jelenlétében a M-A-C-SK-A szót. Jóságos ég, ő is olyan vénkisasszony lesz, aki hatvan macskával él, amíg a közegészségügy el nem viszi az állatokat, és őt berakják valami bolond vénembereknek való intézetbe. Henry leült mellé, és átkarolta a vállát. – A csudába, Wayne. Látod, mit műveltél? Újra rákezdett a szökőkútra, pedig most nyugtattam meg. Wayne kiment a szobából. Mintha könnyek csillogtak volna a szemében, de Rosalie nem lehetett biztos benne, hiszen sírt, felpuffadt a szeme, és egy papír zsebkendőt gyűrögetett. – Esküszöm, Wayne valósággal lubickol a jelenetekben. Öltözz át Rosalie, én addig megnyugtatom Wayne-t. Egy perc és itt vagyok, lefektetlek, oké? Rosalie most először aludt azóta, hogy Nick otthagyta. Tudta, hogy azért nem egészen így történt, de akkor is a férfi volt az, aki elment. Ő az, aki nem jött vissza. Ugye? Másnap reggel arra ébredt, hogy Nickhez bújva aludt. Amikor a fejében kitisztult a köd, rájött, hogy nem Nick az, hanem az egyik

hosszú párna. Nehezen tudott erőt venni magán, szét ne essen újra. Nyújtózkodott, és amikor megpillantotta, hány óra van, felsikoltott. A következő másodpercben kopogtatást hallott és Wayne dugta be a fejét. – Ne aggódj. Felhívtuk Ginát, és megmondtuk neki, hogy beteg vagy, de mi vigyázunk rád. Nem vár ma az irodában. Rosalie hátrahanyatlott a párnára. – Kösz, Wayne. Mindent köszönök. A férfi bejött, és egy legyintéssel elintézte a hálálkodást. -Ezzel ne is foglalkozz. Törődj most magaddal. Amikor majd a pasid visszajön, mindent elrendeztek. Majd meglátod. – Nem hiszem, hogy… – Tudom. Hallottam tegnap este. De te nem láttad, hogyan kapott föl és hozott be, amikor beteg voltál. Olyan romantikus volt. Úgy tartott, mintha te lennél a legértékesebb dolog a világon. És ahogy nézett rád? Kicsim, ha rám így nézne, elolvadnék. Figyelj csak ide; Nick visszajön. Eltarthat egy ideig, amíg a macsó énjével birkózik. Ennek a fajtának módot kell adni, hogy visszajöhessen anélkül, hogy megalázva érezné magát. Érted, hogy gondolom? – Nem tudom. Talán. – Én örülnék, ha visszajönne. Remek egy példány. Esküszöm, a jó pasik vagy heterók, vagy foglaltak. – Wayne. – Rosalie felkapott egy párnát és hozzávágta. Wayne elkapta – Tudom. Rossz vagyok. Vegyük úgy, hogy Henryről beszéltem. Ő határozottan foglalt. – Honnan tudsz ennyit a macsó lélekről? – Ugyan már! Minden egyes nap meg kell küzdenem vele. Henry meleg ugyan, de igencsak férfi, ha a macsóságról van szó. Ez nem a hetero pasik kiváltsága, kislány. Hála istennek. -Elhallgatott és beleszagolt a levegőbe, majd az órájára nézett, – Sütöttem lángost. Az illata alapján mindjárt kijön a sütőből. Te csak dőlj hátra és lazíts. Behozom a kávéval együtt. Egy perc múlva ismét megjelent, és a lány ölébe fektette a tálcát. Rosalie fölvett egy lángost. Az egész borzalomnak egyetlen jó oldala volt, az, hogy nem kívánt enni. Az egész hétvégén egyszer próbálkozott vele, és máris rohannia kellett a vécére.

Legalább lefogy egy kicsit. Nick mindig is etette, mintha csak azt kívánta volna, hogy meghízzon. Ő pedig azzal vigasztalta magát, hogy a szex sok kalóriát éget. Most pedig fogy anélkül, hogy tette érte bármit. És sajnos szex nélkül. Reggeli után összeszedte magát annyira, hogy hazamenjen. Ám amint meglátta, mi várja a lakásban, annyira rátört a rosszkedv, hogy zuhanyozni, felöltözni sem volt kedve. Nick a kocsikulcsot a lakáskulcs mellett hagyta a konyhapulton. Sem levél, sem üzenet. Csak fogta a holmiját, és távozott. Az egyetlen nyoma annak, hogy valaha is itt járt – leszámítva, hogy milyen rend van a lakásban – a konyhai robotgép, imádott porszívója, a kutyafekhely és a halom kutyajáték, amelyeket Nick nyilván az irodájából hozott. Amikor Rosalie meglátta, minden maradék akaraterejére szüksége volt, hogy tartsa magát. Nick egy nap csodálatos apa lesz. Ami azt jelenti, hogy remek férje lesz valakinek. És nem ő lesz az a valaki. Nem is tudta, miért bántja ez őt annyira. Mindig is esküdözött, hogy nem fog férjhez menni, mégis beleőrült a gondolatba, hogy Nick valaki mást vesz el. Leült a tévé elé, nézte a tévéshopot, és vett néhány dolgot, amire semmi szüksége nem volt. Rendelt két pár fülbevalót, és éppen letette a telefont, amikor az megszólalt. Gyorsan lehalkította a tévét. Imádkozott, hogy Nick legyen az. – Halló? – Szia, Rosalie. – Nem Nick volt, hanem Richie. – Hívtalak a munkahelyeden. Gina azt mondta, beteg vagy. Mi bajod? – Szia, Richie. Semmi különös, csak… görcsölök. – Rég megtanulta, hogy ha valami olyan baj van, amiről nem kíván beszélni, elég annyit mondani a pasiknak, hogy görcsöl. Amint megtudják, hogy a női szervezet rejtélyeihez van köze, villámgyorsan leszállnak a témáról. Olyan gyorsan, hogy ha kocsiban ülnek, füstölgő guminyomokat hagynak maguk után. Mindig működik. – Felhívom apát, és megkérem, jöjjön ki elém a reptérre. Ma este érkezek.

– Nem kell. Majd én érted megyek. Nem árt, ha kimozdulok. Mikor érkezel? Rich megadta a szükséges adatokat, és megmentette ezzel a vásárlási rohamtól. Nem is baj. Olyan dolgokat vett, amelyeket soha nem fog használni. Nem is igen hord ékszert. Valószínűleg anyának és Annabelle-nek adja őket karácsonykor. Egy kicsit késve ért a bátyja elé. Szívesen fogta volna a forgalomra, de igazság szerint elvesztette az időérzékét. Rich a poggyásztér előtt állt bosszús képpel. Rosalie megállt előtte és kinyitotta az gytót. – Bocs, hogy késtem – mentegetőzött, mikor Rich kinyitotta az qjtót. – Jóságos ég! Te aztán szarul nézel ki. – Kösz, Richie, én is örülök, hogy látlak. A legközelebb, ha érkezel, másnak szóljál, hogy jöjjön eléd, oké? Kinyitotta a csomagtartót, remélve, hogy bátyja bedobja a holmiját, és leszáll a témáról. De Rich nem vette a lapot. – Komolyan mondom. Mi baj? Beteg vagy? Fertőző? Rosalie bosszúsan pattant ki a kocsiból, és kapta föl az egyik táskát. Ilyen egy bunkót! – Nem, nem vagyok beteg. Csak szakítottak velem, oké? Nagyon kedveltem a pasit, csak csináltam valami butaságot, ő pedig szakított velem. – Sajnálom, Ro. Akarod, hogy megverjem? Hogy hívják? – Dominick Romeo az, és nem akarom, hogy megverd. Maradj ki a dologból, és főként ne beszélj erről anyával. – Nick Romeo? Mi a francot akartál te Nick Rómeótól? – A férfi betette a kocsiba laptopját és ruhatartó zsályát, majd beszállt a vezetőülésre. Rosalie nem tudott tovább uralkodni magát. Eleredtek a könnyei. – Jaj, hagyd már abba. Gyűlölöm, ha egy lány sír, még akkor is, ha te vagy az. – Kösz, ez megható. – Hát, ismersz. Magam vagyok az érzékenység. Na és mi van azzal a csini kis titkárnőddel? Nem kérdezett rólam?

Rosalie bekapcsolta az övét, és oldalvást pillantott, hogy lassan, komolyan gondolja-e. Úgy tűnt, komolyan gondolja – Ginára gondolsz? Tudod, hogy kifilézne, ha hallaná, hogy titkárnőnek nevezted? Ő az asszisztensem. És miért kérdezne rólad? Mindössze egyszer találkoztatok. – Igen, de elég jól éreztük magunkat azon a karácsonyi partin, amire elrángattál. Aztán szilveszterkor is összefutottunk. – Ezt nem is mesélte. Richie szemöldöke megemelkedett. – Csak nem feküdtél le az asszisztensemmel? Rich behúzott a forgalomba, és állított a tükrön. – Nem pletykálok. Mondtam neki, hogy este érkezek. Ugye kölcsönadod a kocsid? – De nem művelsz benne semmi undorítót, ugye? – Mit képzelsz? Professzor vagyok, az ég szerelmére. Már nem az autók hátsó ülését használom erre a célra. – Igen, de Gina a nővérével és annak zsaru férjével lakik, amíg azok saját házra gyűjtenek. Nem valószínű, hogy oda mehetnél. És bármibe lefogadom, hogy még mindig nem csempészhetsz be egy lányt a hálószobádba a Ronaldi-lakban. – Nem óhajtom a húgocskámmal kitárgyalni a nemi életemet. – Remek. Nem szólok bele a magánéletedbe, és te sem az enyémbe. Áll az alku? – Nekem úgy tűnik, hogy nincs is magánéleted. – Hát, kösz, hogy így rámutattál. – Mire való egy báty, ha nem erre? Nick a hideg, kemény homokon ülve nézte a hullámokat. Közeledett a dagály, és kisvártatva húznia kell innét, ha nem akar emberi jégkockává válni. Annyi energiát nem tudott összekaparni magában, hogy törődjön vele. Csak nézte, mint érnek egyre közelebb és közelebb a hullámok. Uramisten, hogy lehet ilyen szerencsétlen egy alak! Hogy lehet olyan balfácán, hogy a hullámveréssel nézzen farkasszemet télen. Úgyis neki kell végül félreugrani. Felállt, és vagy milliomodik alkalommal nézte meg a mobiltelefonját. Rosalie nem hívta. Minden eltelt órával halványult a

remény, és a szívében erősödött a fajdalom. Mintha valaki kimetszette volna. Hallott olyat, hogy az emberek azt mondják, fsy a szívük, de mindig is képletesen értette. De ez a fájdalom határozottan valóságos volt. Futhatott, ihatott bármennyit, tagadhatta napestig, nem múlt el. Újra megfontolta a lehetőséget, hogy megalázkodjon a lány előtt. De ha Rosalie azt akarná, hogy menjen vissza, mondta volna. Megszegné a szabályokat, ha fölvenné vele a kapcsolatot. Miért kellett pont egy olyan nőbe belezúgnia tetőtől talpig, akinek nem kell. Nick tudta, hogy mindent elölről kell kezdenie. Csak remélhette, hogy nem fut össze Rosalie-val. Mert ha igen, feltehetően térdre rogyva könyörög neki, hogy fogadja vissza – szabályok ide vagy oda. Az is elég kemény, hogy róla álmodik minden éjjel. Újra meg újra az a kicseszett álom. Aztán egyedül ébred, hideg izzadtságban fürödve, és fújtat, akár egy gőzmozdony. Nem csoda, hogy annyi éven át kerülte a szerelmet. Kín. Fáj, és ha egyszer a markába fog, többé nem enged. Rosalie kitépte az utolsó négy napot a Far Side asztali naptárból, vigyázva az adóra figyelmeztető rajzra. – Rosalie, nincs kedved kijönni Katzhoz ebédelni? Állítólag huszonegy fok lesz ma, és van ott egy építkezés. Lehet, hogy a pasik leveszik az ingeiket. Szükséged van egy kis látványosságra. – A szabályzat ellen van, hogy az építőmunkások ing, nadrág és sisak nélkül dolgozzanak, Gina. Bármilyen meleg is van. – Tényleg? Biztos vagy benne? Amikor arra sétálok, a pasik mindig leveszik az ingüket. – Hát, ennek inkább te lehetsz az oka, mint a hőmérséklet. – Hmmm. – A lány vállat vont, és rátelepedett Rosalie íróasztala sarkára. – Ugyan már, azóta nem ebédeltünk együtt, hogy te meg az, akinek nem mondhatom ki a nevét, szakítottatok. Már egy hónapja. – Mi baj? Nem eszel, fogysz, és tudom, hogy nem vagy terhes. Ugye nem? Elmondanád, ha az lennél, ugye? – El sem hiszem, hogy ilyent kérdezel. Mindig egyszerre jön meg nekünk.

– Igen, de amikor nekem utoljára megvolt, egyszer sem kértél tőlem tampont. Pedig mindig elfelejtesz venni és elfogy. – Nick rendet rakott a lakásban. Honnan tudtam volna, hogy négy doboz is hever szanaszét. Egyet be kellett hoznom az irodába, mert nem fért el mind a fürdőszobaszekrényben. – Elképzelhető, főleg, hogy átkozottul ideges voltál, bár nem könnyű eldönteni, hogy a szakítás vagy a ciklusod, vagy a kettő kombinációja miatt viselkedtél úgy, mint egy őrült. Rosalie a fejét csóválta. Vajon minden asszisztens így beszél a főnökével? – Ez még mindig nem magyarázza meg, miért nem eszel. Rengeteget fogytál, még a szűk ruháid is lógnak rajtad. – Na és? – Iszonyúan nézel ki. Rosszabbul nézel ki, mint amikor tüdőgyulladásod volt, pedig elhiheted, akkor is elég szarul mutattál. – Tényleg? Miért nem szóltál? – Én? Nem az én dolgom, hogy szóljak… – Mintha ez bármikor is visszatartott volna. Gina, ha már így beszélgetünk, nem mesélnéd el azt is, mi van közted meg a bátyám között? – A lány álla leesett. Ez az, most megkaptad. -Tudod, Rich, az a magas, jóképű olasz srác, akivel háromszor is randiztál a héten, amikor a tavaszi szünetre hazajött, – Igen, tudom, kire gondolsz. Na és, ha találkoztunk néhányszor? Jó volt. – Jó? Nekem úgy tűnt, mintha Rich úgy gondolná, több mint jó. Felhívott és rólad kérdezett. – Gina vállrándítással jelezte, hogy nem kíván beszélni erről. – Szóval jártok a bátyámmal? – Együtt lógunk, amikor itt van a városban. Semmi komoly. Hol is él… Maine-ben, Vermontban, New Hampshire-ban. Valami ilyen helyen. – Vermontban lakik, de New Hampshire-ban tanít. – Hát jó. Vissza is ment. Amíg itt volt, jól éreztük magunkat. Most pedig vége, és azt csinál, amit akar ott, a vadonban. Gina a szemét forgatta, Rosalie pedig úgy tett, mintha észre sem venné. A jegyzeteit lapozgatta.

Gina lecsusszant az íróasztalról és kimenekült, behúzva az ajtót maga mögött. Rosalie várt egy percet, hogy biztos lehessen benne, nem jön vissza. Amikor úgy ítélte, hogy tiszta a terep, elővette a legalsó fiókból az üveg Mylantát, jól meghúzta, és leöblítette hideg kávéval. Fújj! Mire négy óra lett, Rosalie alig várta, hogy távozzon. Vásárolnia kell. Ginának igaza van. Még a szűk ruhái is lógnak rajta. Unalmas már, hogy biztosítótűvel rögzíti a derekánál a ruhát, nem is beszélve arról, hogy veszélyes. De bármennyi súlyt is vesztett, semennyit sem a melléből. Hányszor hallott nőket panaszkodni, hogy amikor fogynak, rögtön csökken a mellük mérete. De ő most vékonyabb, mint bármikor is volt az egyetemi évei óta – na jó, legyen középiskola –, de még mindig nagy a cickója. Nem lepte meg a dolog, ez is része annak a rossz viccnek, amit vele játszik az élet. Csöngetett Ginának, és várta a választ. Hiába. Különös. Megnézte a telefont, és látta, hogy Gina nincs vonalban. Amíg várt, rendbe rakta az íróasztalát. Néhány perc múlva hangokat hallott a külső iroda felől, majd Gina beszólt az intercomon. – Látogatód van, Rosalie. Nem volt sem kedve, sem ideje ahhoz, hogy még egy problémával foglalkozzon ma. Csak arra vágyott, hogy elérje a kiárusítást Macynél. A csúcsforgalom közepén kell beérnie a belvárosba, ami nem lesz kellemes. Fél ötkor már szardíniakonzervre emlékeztet a metró, és kevesebb a taxi, mint a hetero pasi Fire Islanden. Megnézte a naptárját, és látta, hogy nincs beírva megbeszélés. Hát persze, ha felteszi a kérdést, ki lehet az, az első válasz, amely a fejébe ugrik, az, hogy Nick. Még mindig majd kidobja a taccsot, úgy remeg a gyomra a férfi gondolatára. Vajon mennyi időbe telik, mire begyógyul egy megsebzett szív? Nem is sejtette, mert még soha nem járt így. És meg sem kérdezhet senkit. Túlságosan kínos az egész, hogy szavakba öntse. Csak várta és várta, hogy elmúljon a fájdalom. Várta, hogy képes legyen úgy aludni, hogy nem ébred fel, mert Nick után nyúlt, és a férfi nincs mellette. Várta, hogy képes legyen egyebet enni, mint egy kis vajas tésztát vagy fél szelet pirítóst. Nem éppen alacsony kalóriájú étrend, de fogy tőle. Ezt add össze!

Felállt, közben bebújt a cipőjébe, és begombolta kosztümkabátját. A zakó elfedte a kicsit – oké, talán nem is olyan kicsit – bő szoknyát. Kopogtattak, és Gina dugta fejét széles mosollyal az arcán. Nem volt kirúzsozva. Fura, mert Gina mindig kirúzsozta magát, fényes, vörös, csillogó rúzzsal. Egy nagy tenyér jelent meg a feje fölött és nyitotta ki az ajtót. Nagy férfikéz. Rosalie lélegzete elállt, és meg kellett kapaszkodnia az asztalban. Nick? Gina valósággal berepült az ajtón, és rögtön a nyomában Rich. – Szia, Ro. Látom, még mindig szarul nézel ki. – Richie? Mit keresel itt? Gina kikerülte, és próbált kihátrálni a szobából. De Rich elkapta a derekát. Érdekes látvány volt, tekintve, hogy ő milyen magas, míg Gina olyan alacsony. Csak jó valamire, ha a valaki ilyen ősember. Lenyelte a csalódást. Jólesne egy korty Mylanta. Aztán, kicsit megkésve jutott eszébe, hogy ellenőrizni kéne, nem hagyott-e a Mylanta nyomot a szája körül. – Látod? Megmondtam – mutatott rá Gina. – Állandóan fehér bajusz van a szája körül, üvegszámra issza a gyomorgyógyszert. – Nem is igaz. Gina megkerülte az íróasztalt, és felemelte a szemétkosarat. Két üres palackot vett ki belőle. Úgy tűnik, napok óta nem járt erre takarító. – Látod már, miért hívtalak? – mondta Gina Richnek. – Teljesen rászokott a Mylantára, és csontsovány. Rosalie dühbe gurult. – Te felhívtad a bátyámat, és beszéltél neki rólam? – Mi mást tehettem volna? Vagy őt hívom, vagy az anyádat, és gondoltam, kevésbé valószínű, hogy megölsz, ha Richt hívom. Nem eszel, nem alszol, nem csinálsz mást, csak rinyálsz. Be kellett avatkozni. Láttam ilyet a tévében egyszer, amikor otthon feküdtem betegen. Összehívnak mindenkit, aki csak fontos, és… Rosalie hitetlenkedve csóválta a fejét. Gina most durvább akcentussal beszélt, mint Richie Ricardo az I Love Lucyban. Még hasonlóan is gesztikulált.

– Gina, tudom, mi a beavatkozás. Kösz szépen. De nem vagyok alkoholista, kábszeres, sem mániákus vásárló. Nincs szükségem beavatkozásra. – De mennyire, hogy van – szólt közbe Rich, és átkarolva Ginát, magához húzta a lányt. – Ne hibáztasd Ginát, amiért törődik veled, hugi. – Nézd, Rich, sajnálom, hogy teljesen hiába iderángatott. Jól vagyok. – Tényleg jól nézel ki. Bármelyik hullagyalázó ezt mondaná. – Nem kell védekeznem. Próbáltam udvarias lenni, de most már mennem kell. Érezd jól magad a városban, Rich. Majd hívjál föl, ha megtanultad, hogy a magad dolgával foglalkozzál. És Gina, holnap majd elbeszélgetünk a magánélet szó jelentéséről. Gina csúnya pillantást vetett rá, és Rosalie elmosolyodott. Örült, hogy lehetősége nyílt visszavágni asszisztensnőjének, aki mindenbe beleüti az orrát. – Tudom, hogy nem szeretsz pénteken sokáig dolgozni, de csak akkorra tudtam találkát megbeszélni Lassiter titkárnőjével úgy, hogy senki ne tudjon róla. Különben is, jössz nekem. – Viszlát. Gina utána rohant, de aztán úgy hangzott, Rich megállította. Tiszta szerencse. Rosalie maga sem tudta, mit tett volna, ha Gina utoléri. Cérnaszálon függött az önuralma, és ez a cérna is gyorsan vékonyodott. Másnap Rosalie és Gina megbeszélték a haditervet. Gina Rosalie-val szemben ült az íróasztal másik oldalán, és jegyzetelt. – Oké, tehát másfél óra múlva találkozunk Randival, Jack titkárnőjével. Sok mindent kérdezhetünk tőle. Rosalie bólintott. – Ha minden jól megy Randival, hétfőn az igazgatótanács elé vihetjük az egészet. Majd ők eldöntik, be akarjáke vonni a rendőrséget. Bizonyítékunk van rá, hogy Jack sikkasztott. Attól függően, mit oszt meg velünk Randi most, hogy kihallgatta, amint Jack ajánlatot tesz neked. Szép munka volt. – Tudod, mit mondok mindig? – Hogy a férfiak mind disznók?

– Nem. Azt, hogy soha nem menj hozzá olyan pasihoz, akinek a szeretője voltál, mert arról tudod, hogy csalja a feleségét. A háttérben hoki ment a tévében. A péntek esti meccs volt, hazai pályán, de Nicknek nem volt energiája kimenni, pedig az itthoni meccsekre mindig elment. Rosalie előtt imádta a hokit, de most ez is beteges önkínzássá vált. Nem volt képes úgy nézni a meccset, hogy ne Rosalie-ra gondoljon. Szinte hallotta, mit mondana egy-egy ütésnél, milyen néven emlegetné a bírókat, szinte látta maga előtt, hogy ugrál az ágyon, amikor az Islanders áthalad a kék vonalon, vagy gólt ér el. Maga volt a szépség ilyenkor. Az arca kipirult az izgalomtól, és pont úgy nézett ki, mint amikor bepörgött. A fenébe, már megint ezt teszi magával! Mindvégig Rosalie-ra gondol, amikor meccset néz, és mit ér el vele? Az összetört szíve mellé egy merevedést – ami gyakorlatilag megszűnt minden más nővel szemben. Próbált visszazökkenni a randi körforgásba. Volt jegye a New York-i filharmonikusok jótékonysági koncertjére, és elhívott rá egy gyönyörű nőt, aki az egyik reklámfilmjükben szerepelt. A nő egyáltalán nem emlékeztetett Rosalie-ra, éppen ezért gondolta, hogy megfelel. Elmennek, jól érzik magukat, aztán lefekszik Bridgettel. Vagy Barbara? Hmm. Lehet, hogy Brenda? Nem, Brooke. így hívják a csajt. Brooke. Lefekszik vele, és megszabadítja a szervezetét Rosalie-tól. El is mentek, beszélgettek – nem sokat. Nem mintha bármi baj lett volna a nővel. Kedves volt, intelligens és szép. De nem Rosalie volt. Nick egészen az ajtóig kísérte. Mindvégig, amíg Brooke-kal volt, úgy érezte, mintha megcsalná Rosalie-t. Tudta, hogy ostobaság, hiszen éppen a lány hagyta ott őt. Ahányszor csak eszébe jutott az alkalom, amikor utoljára látta Rosalie-t, szinte minden erejét elvette a fájdalom. Megszólalt a csengő, és Nick kézbe vette tárcáját, hogy kifizethesse a pizzát, amit rendelt. Azért hozatott pizzát, hogy jobban csússzon a sör, amit hozott. Amióta hazajött Hamptonsból egy hét után, leállt a Jack Danielsszel. Nem akart rászokni a piára. Teljesen tönkrement – és Lois naponta emlékeztette rá. A javítóintézet első hete óta nem érezte ilyen nyomorultul magát.

Akkor nem hitte volna, hogy túléli, igaz, legalább tudta, mikor szabadul. Arról viszont fogalma sem volt, meddig tart ez a fájdalom. Kinyitotta az ajtót, és kivett egy ötvenest a tárcából. Pont felnézett, amikor egy ököl az arcába vágódott. 17 Amikor Nick ajtót nyitott, a pizzafutárra számított, és nem Rich Ronaldira. Arra pedig végképp nem, hogy rögtön lecsapják. Még össze sem szedte magát, Rich gyomron vágta, majd becsapta az ajtót maga mögött, és újra nekiesett. – Te hazug szarházi. Nick emlékezett rá, hogy Rich jól bunyózik. Az előszobában köröztek egymás körül, kaptak és adtak ütéseket. Egyenlők voltak az esélyek; nagyjából egyidősek voltak, azonos súlyúak és magasságúak, és egyikük sem verekedett tizenéves kora óta. Jó volt bemázolni valakinek, miután évekig csak vágyott rá. Még a fájdalom is jólesett – na, azért ez túlzás, de rászolgált. Richnek minden joga megvolt arra, hogy kiverje a szart is belőle. A fenébe is, tizenöt év telt el, de akkor letartóztatták őket, még mielőtt Rich kitekerhette volna a nyakát, amiért lefeküdt a barátnőjével. De az, hogy rászolgált, még nem jelentette azt, hogy ő homokzsák legyen. Így aztán jól vesén vágta Richie-t. Megszólalt a csengő, ami úgy hatott rájuk, mint a bokszolókra a ringben a gong. Abbahagyták a verekedést, és visszavonultak a két sarokba. Nick ajtót nyitott, fölvette tárcáját, amely kinyitva hevert a padlón, és fizetett. Ha a pizzafutárnak fel is tűnt, hogy valami nem stimmel, nem mutatta. Nick adott egy ötvenest, közölte, hogy megtarthalja a visszajárót, fogta a pizzát, és becsukta az ajtót. Remélte, lesz ideje letenni a pizzát, mielőtt Rich újra nekiesik. A torkát köszörülte. – Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, hogy döntetlen, és ennénk? Rich bólintott. – Öreg vagyok már ehhez a szarsághoz. De jól teszed, ha elmondod nekem, miért feküdtél le Rosalie-val, és miért hazudtál neki.

– Elmondok mindent. De ne üss meg addig, amíg be nem fejezem. Fair így? Rich vállat vont. – Oké. De jó magyarázat legyen. – Követte Nicket a konyhába. Nick a gránitpultra tette a pizzát, iragd a hűtőhöz lépett, és kivett két sört. Az egyiket Richnek nyújtotta, a másikat a szemére szorította. Könnyezett a nyavalyás. Tiszta szerencse, hogy vörös és duzzadt is. Különben a pizzafutár még azt hitte volna, hogy sír. Pedig csak szép kis monoklija lesz. Rich körülnézett Nick konyhájában, és füttyentett. – A mindenit, ez a hely aztán szépen megváltozott azóta, hogy utoljára itt jártam. – Igen, már nem az alagsorban lakom. Megvettem az épületet, és visszaépíttettem egy családosra – Hogy van anyád és Vinny? – Jól. Vettem anyámnak egy házat néhány sarokra innen. Nem kell dolgoznia, és élvezi az életet. Nana vele lakik. Vinny-nek és Monának megvan még az étterem, és három srácuk született. Oké. De hallom, hogy neked is jól megy. Professzor Darmouthban – ki gondolta volna Rich bólintott. – Lefogadom, hogy a zsaru, aki annak idején letartóztatott minket, azt mondta volna, ha kérdezik, hogy mindketten Rikers Islanden kötünk ki a nehézfiúk között. – Szó sincs róla. Elég volt beleszagolnom a javítóba, és eldöntöttem, hogy soha többé nem akarok rács mögé kerülni. Rich lehunyta a szemét és a fejét csóválta. – A francba, Nick. Nagyon sajnálom. Megkértem a szüleimet, hogy segítsenek… – Micsoda? Azok után, amit én tettem, te még megkérted a szüléidét, hogy segítsenek? – Csakis azért keveredtél bajba, mert jöttél utánam. Te voltál a nem létező öcsikém. Jobban kellett volna vigyáznom rád. – Várjunk egy pillanatra. Biztos, hogy te Rich Ronaldi vagy? Az a srác, aki rajtakapott a barátnőjével, aznap, amikor letartóztattak? – A csudába is, hány éves voltál akkor? Tizenöt? Esélyed sem lehetett. Sophia meg én összevesztünk valamin – már nem is

emlékszem, min és téged használt föl, hogy visszavágjon. Tudtam, mire megy ki a játék. Csak azt nem vártam tőle, hogy leadja a drótot a zsaruknak, miután szakítottam vele. Nick leült a bárszékre. – Ebben lehet valami. Tehát Sophia köpött. Soha nem értettem, hogyan kaptak el minket. – Kinyitotta a sörét, és nagyot kortyolt. – Nem tudtad? Nick ingujjával megtörölte a száját, és a fejét rázta. – Nem. Bűnösnek vallottam magam, és javítóba küldtek. Azt hiszem, végül is ez volt a legjobb, ami történhetett velem. Megtudtam magamról, hogy nem vagyok bűnöző. Nem éreztem ott jól magam. – Kinyitotta a pizzás dobozt, fogott egy szeletet, majd a dobozt Rich elé tolta – Vinny segített, átpasszírozott a középiskolán. Elhelyezkedtem mint szerelő, elvégeztem a Columbiát, és végül megnyitottam a saját boltomat. Szerencsém volt. – Tudom, nagymenő lettél. Időről időre hazajövök. Hallottam, hogy jól megy neked. Megkerestelek volna, de nem hittem, hogy szívesen veszed. Nick a fejét csóválta. – Te jó ég, úgy érzem magam, mintha egy olyan békítő show-ban szerepelnénk azon a női csatornán. Hogy is hívják? – Lifetime – bólintott Rich. Nick szemöldöke megemelkedett. – Hé, én a nőket szeretem. – Hát, ne is várd tőlem, hogy elmondom, mennyire hiányoztál, és megöleljelek vagy ilyesmi. Mert arra hiába vársz. De azért örülök, hogy látlak. – Ahogyan én is. Kivéve azt a szarságot, amit Ginától hallottam rólad meg Rosalie-ról. Ezért számolunk. – Értem. De a saját védelmemre el kell mondanom, hogy Lee nem akart semmi kötöttséget. Ő nem akarta elkötelezni magát. Én csak betartottam az általa hozott szabályokat, és azt hittem, az egész véget ér, mire hazajössz tavaszi szünetre. – Nick újra harapott egyet a pizzából és teli szájjal folytatta. – A kapcsolataim olyanok, hogy a nők általában egy hónap után már az esküvőt tervezgetik. – Miért hazudtál Rosalie-nak arról, hogy ki vagy?

– Hát, nem is tudom. Arra gondoltam, hogy pipa leszel, ha a húgod azzal a pasival kavar, aki miatt dutyiba kerültél. – Bárki jobb, mint az a seggfej Joey. – Kösz. – Szót sem érdemes. Ráadásul semmi közöd a letartóztatásunkhoz. Nick pillantásából az sütött, hogy ugyan már, ne szórakozz velem. – Oké, van hozzá közöd, de csak annyi, hogy normális, kanos, tizenöt éves voltál, és úgy is viselkedtél. Eleve nem lett volna ott semmi keresnivalód, és nem is lettél volna ott, ha én nem vagyok. – Ugyan már, Rich. Nézzünk szembe a dologgal, mind ketten kerestük a zűrt, és meg is találtuk. Nagyon jól tudtam, mit teszek. Akkor talán nem, amikor Sophiával voltam. Arra nem emlékszem. – Hú, ez gáz. Túl részeg voltál, hogy emlékezzél az első alkalomra. – Honnan tudod, hogy az volt az első? – Ugyan már, Nick. Velem beszélsz. – Rendben. Téged nem tudlak átverni. – Nagyot kortyolt a sörből. – Nos, teszed a kötelességedet és elveszed Rosalie-t? Nick fuldoklott a köhögéstől. Házasság? Egyszerűen nem kapott levegőt. Rich a hátát csapdosta, így is egy percbe tellett, mire újra lélegzethez jutott. – Miért kéne elvennem Lee-t? És neki miért is kéne hozzám jönnie? – Gina felhívott, és megkért, hogy repüljek ide. Azt mondta, Rosalie beteg. – Beteg? Mi baja? Újra kórházban van? – Nyugalom. Nincs kórházban, de aggódok miatta. Még nem láttam ilyen soványnak. Iszonyúan néz ki, és Gina szerint rosszul van az étel gondolatától. Gina nem hiszi, hogy az lenne, de nekem úgy hangzik, mintha terhes volna. – Terhes? Úgy érted, hogy gyereket vár? – Igen, általában így megy a dolog. A nőt felcsinálják, aztán kilenc hónap múlva gyereke lesz.

Uramisten, egy baba. Apa lesz. Nick leült, mielőtt összeesne. Nagyon remélte, hogy jobb apa lesz, mint amilyen az ő örege volt, bár rosszabb nemigen lehet. – Nem kérdezted tőle? – Ugyan már. Az ember nem kérdez ilyen a kishugától. Elmegy a húga pasijához, a szart is kiveri belőle, és majd a pasi megkérdezi. Nick bólintott. Teljesen ésszerűnek tűnt a számára. – Uramisten, egy baba. – Igen, egy baba. Mi a csudát kezdesz most, Nick? Nick úgy mosolygott, hogy sugárzott a képe. Boldogság öntötte el. Egy baba Ez az! Le vannak szarva a szabályok. Egy baba bármikor veri a szabályokat. Neki és Rosalie-nak gyereke lesz. Hát nem menő? Látta maga előtt a pici lányt, Rosalie göndör hajával, és az ő mosolyával, és egy kissrácot, aki pont úgy néz ki, mint ő. A csudába, most már biztos, hogy visszaszerzi. Összeházasodnak. A lány és Dave beköltöznek az ő házába. Igaz, a bútortól meg kell szabadulni. Egy gyerek nem nőhet fel egy múzeumban. Nem, ugyanúgy kell kinéznie, mint Rosalie lakásának, csak éppen nagyobb lesz… és rendesebb. Rosalie nem ehet minden este pizzát és készkaját. Amikor együtt voltak, ő főzött. Egészséges dolgokat kell ennie. Meg kell tudni, mit ehet egy terhes nő. Jóságos ég, egy gyerek… Családuk lesz. Igazi család. Úgy élnek, ahogyan eddig, csak most a kutya mellett gyerek is lesz. A francba, hiszen eddig is család voltak, csak nem látta. Együtt voltak. Jól érezték magukat akkor is, amikor nem szeretkeztek. Szombat reggel, mielőtt munkába indult volna, együtt döglöttek az ágyban, kávéztak és osztoztak az újságon. Nem beszélgettek. Nem keféltek. Csak együtt voltak. Kényelmes volt. Nem olyasmi, amit megunna. Vinnék igaza volt. Megtalálta az igazit, és olyan hülye volt, hogy nem vette észre. – Nick. Itt vagy? – Tessék? Mit mondtál? – Azt kérdeztem, mit akarsz tenni Rosalie-val meg a babával? – Azt, hogy nem leszek többé balfék. – Ebbe az is beletartozik, hogy azt teszed, ami helyénvaló, és tisztességes nőt csinálsz belőle?

– Azt tudod, hogy Lee megölne, ha hallaná, hogy így beszélsz róla? – Szerinted hallótávolságban van? – Nincs, de ez hamarosan megváltozik. Mármint, ha rá tudom beszélni. Úristen, mi lesz akkor, ha nem? Rick átkarolta. – Nem hiszem, hogy nehezedre esne meggyőzni. Amikor a tavaszi szünetben lejöttem, azt mondta, szakítottál vele… – Nem én szakítottam vele, hanem ő velem. Ő lépett le. – Nézd, én csak azt mondom, hogy ő mit mondott. Ne vitatkozz velem. – Rendben. Mi a csodát mondott még? – Azt mondta, hogy nagyon bírt téged, de aztán valami ostobaságot művelt, mire te ejtetted. Úgy nézett ki, mint aki egy hete sír. – Mikor érkeztél? – Hadd gondolkodjak. Azt hiszem tizennyolcadikán. Egy keddi nap volt. – Előző pénteken elment valahová. Nem árulta el, hová. Vártam, úgy gondoltam, hazajön vacsorára. – Hogy érted, hogy hazajön vacsorára? – Nála laktam. – Hagyta, hogy ott lakjál? Éjjel-nappal? Soha, senkinek nem engedte meg, hogy nála töltse az éjszakát. Még csúfoltam is, mert két évig járt azzal a seggfej Joey-val, és egyszer sem ébredt mellette, legfeljebb beszélgetés közben. És amikor osztoztunk a fürdőszobán, azt mondta, soha többé, egyetlen pasival sem osztozik. – Semmi gondja nem volt azzal, hogy velem osztozzon a fürdőszobán. Nagyon jókat szórakoztunk a fürdőszobában. – Állj. A húgomról beszélsz. Nincs szükségem ennyi információra. – Nézd, csak azt mondom, hogy gyakorlatilag együtt éltünk. A fenébe is, nem gyakorlatilag, hanem igazán együtt éltünk néhány hónapig. Csak a leveleimért jöttem haza néha. Azt terveztem, hogy mindent elmondok neki, hogy ki vagyok, hogy te meg én ismerjük egymást, a priuszomat. – Miféle priuszodat? Kiskorú voltál. Nincs priuszod.

– Lee akkor is megérdemli, hogy mindenről megtudja az igazat. El is akartam mondani neki, de nem jött haza. Rich a szemétbe hajította az üveget, és a hűtőhöz ment, hogy kivegyen még két sört. Az egyiket Nicknek adta. Nick kinyitotta és vállat vont. – Tudtam, hogy feszült a légkör, de azt hittem, alapvetően jól megvagyunk. Azt is tudtam, hogy hazajössz, és ha Lee megtudja az igazat rólam, mielőtt módom lenne megmagyarázni, gyorsabban rak ki, mint az egyhetes szemetet. De aztán ahelyett, hogy kiöntöttem volna a lelkem, egész éjszaka kórházakat hívogattam. Azt hittem, meghalt, vagy valami baleset érte. Megőrültem az aggodalomtól. – Hová ment? – Nem mondta. Mi a csudát tehettem volna? Amikor elkezdünk randizni, megállapodtunk, hogy semmi kötöttség. Azt mondta, addig maradunk együtt, amíg jól érezzük magunkat mindketten. Gondolom, ő már nem érezte jól magát, azért ment el. Ő lépett tovább. És én jöttem rá utoljára. – A fenéket, Nick. Engem is hagytak már ott. De Ro azt mondta, megijedt, és valami butaságot csinált. – Akkor miért nem mondta el, mit csinált? Nem hívott fel, egyetlen szót sem hallottam felőle. Úristen, mennyire vártam, hogy jelentkezzen! – Talán ő közben ugyanígy várt. Talán amiatt a megállapodásotok miatt úgy gondolkodott, hogy te mentél el, vagyis, ha akarsz valamit tőle, felkeresed. – Fel is keresem. – Nézd haver, jól teszed, ha figyelsz a hozzáállásodra, ha a bármit is akarsz a húgomról. Baba ide vagy oda, nem vágyik könyörületre. Nincs szüksége férfira, hogy felneveljen egy gyereket. Persze soha nem fogja kiheverni, és anyánk valószínűleg kitagadja, nem hinném, hogy ez Rosalie-t túlságosan zavarná – Ha kell, a kezemben viszem a templomba. Amikor kórházba kellett vinni, bejött a dolog. Végül megköszönte. Várj csak, és meglátod. Hozzám fog jönni, és hamarosan. Megszólalt a kapucsengő, msyd újra, még mielőtt Nick az ajtóhoz érhetett volna. – Jövök! Jóságos ég, hol vagyunk? A központi

pályaudvarban? – Lois és Tyler állt az ajtóban. Ty Nickhez rohant, és rácsimpaszkodott. Nyolcéves kora óta nem csinált ilyet a srác. Az egész testében remegett. Nick elkapta Lois pillantását. Félelem látszott benne, márpedig Lois nem ismerte a félelmet. Nick Ty hátát dörzsölgette. – Mi történt? Mi baj? – Tyler, mondd el Nicknek, amit nekem mondtál. Rich a torkát köszörülve lépett ki az előszobába. Nick biccentett felé, de nem engedte el Tylert. – Rich Ronaldi, ő az asszisztensem, Lois, és a fia, Tyler. Lois kezet rázott vele. – Ronaldi, mint Rosalie bátyja? – Igen, az vagyok. Örülök, hogy megismertem. Látom, hogy meg akarnak beszélni valamit, már itt sem vagyok. Lois a fejét rázta. – Nem, jobb, ha maga is hallja. Már hívtam a rendőrséget… Rich felemelte kezét. – Ugyan, csak egy kis bunyó volt… – Nem tudom, milyen bunyóra gondolsz. Tyler, mondd el, mi történt. Tyler hátralépett, és felnézett az anyjára. Lois a fiú vállára tette a kezét. – Leejtettem egy vezető oldali tükröt, és a szerelő, aki a kocsin dolgozott, nem írta alá a megrendelést. Meg kellett várnom Mr. Gilanellit, hogy aláírja – Oké. – A falnak dőltem Mr. Gilanelli irodája mellett. Esküszöm, nem akartam hallgatózni, de Mr. Gianelli úgy kiabált, hogy nem tehettem mást. – Kivel kiabált? – Valami Jackie nevű fickóval. Ez a Jackie félt valamitől. Azt mondta, hogy nagyobb bajban vannak, mint az, hogy elvesztik a Premier Motorsból jövő pénzt. Azt mondta, hogy Rosalie Ronaldi és az asszisztensnője, Gina ráguk szálltak, és az a két ribanc… – Ty behúzta a nyakát – bocs, anya. Szóval azt mondta, hogy beszélnek a barátnőjével, és az mindent tud. És ha minden kiderül, neki vége. Nem csak a Premier Motorst veszti el, hanem mindent. A feleségét, az otthonát, és börtönben tölti a következő tizenöt évet.

– Mr. Gilanelli azt mondta, majd ő elintézi őket. Mindhármukat. Rosalie Dave gazdája? – Igen, haver, ő az. – Eljöttem, és végig rohantam hazafelé. Elnézést, hogy nem tudtam aláíratni a megrendelést. Nick még jobban magához szorította Tylert. Egy pillanatig sem veszítették el Loissal a szemkontaktust, és köteteket mondtak el egymásnak egyetlen hosszú pillantással. Nick dörzsölgette Ty hátát, de nem engedte el a fiút. – Látta bárki is, hogy ott állsz? – Nem hiszem. Nick igyekezett kordában tartani az érzelmeit. Elengedte Tylert. Olyan sok mindent érzett egyszerre. Megkönnyebbülést, hogy Ty biztonságban van, haragot amiatt, amit a fiú hallott, hálát, hogy még időben hallotta. Mindez érthető, de semmi nem készíthette fel arra, milyen hideg rémület fogta el a gondolatra, hogy Rosalie veszélyben van. Lois magához ölelte a fiát. – Egyenesen idejöttünk a rendőrségről. Nem tudom, komolyan vettek-e. Aggódok, Nick. Péntek este volt. Rosalie nyilván otthon van. Nick a lakást hívta először. Az üzenetrögzítő vette föl. – Lee, Nick vagyok. Kérlek, hívjál fel. Sürgős. – Ugyanezt az üzenetet hagyta a lány mobilján is, és az irodájában. Majd Gina mobilját hívta. Szerencsére még emlékezett a számra. A készülék azonnal hangpostára kapcsolt. – A francba – kapta föl Rich a dzsekijét. – Rosalie mondott valami olyasmit, hogy ma sokáig dolgozik. Nick menet közben kapta fel a dzsekit. – Nála kezdünk, és ha nincs otthon, akkor a Premier Motors következik. Menjünk. 18 Nick és Rich beugrottak a Mustangba, és Rosalie lakásához száguldottak. Henry és Wayne kinyitották nekik a külső biztonsági ajtót, majd Rosalie lakásának ajtaját. Dave azonnal Nick nyakába ugrott, mielőtt a férfi elkaphatta volna a pórázát. Rosalie nem volt

odahaza. A hely ugyanolyan volt, mint mielőtt Nick beköltözött – egyetlen kivétellel: mindenütt papír zsebkendők voltak szanaszét hajigálva. – Nem tudjátok, hová ment? – kérdezte Rich. – Fontos lenne. Wayne a felső ajkát; kocogtatta a mutatóujjával. – Felhívott, és megkért, hogy vigyázzunk Dave-re. Azt mondta, soká marad. Nick mosolygott. – Kösz. Ugye nem bánjátok, ha magunkkal visszük Dave-et? – Miért? – lépett közelebb Rich. Nick felcsatolta a pórázt. – Dave komoly harci kutyává válik, ha azt hiszi, hogy Lee veszélyben van. – Részemről oké – mosolygott Rich. – És mivel az én húgomról van szó, azt mondom, vigyük a kutyát. Remélem, nem bánjátok, srácok. Henry arcáról eltűnt az aggódó szomszéd kifejezés. – Rosalie bajban van? Mi is megyünk. – Hogy mi is? – dadogta Wayne. – Nem gondolod, hogy jobban tesszük, ha itthon várunk, hátha megjön. Végül is nem baj, gondolta Nick. – Wayne, te maradj itt – Hívd Henryt, ha Lee megjön. Henry, te hátraülsz Dave mellé. Nyomás! A Mustang erősen túllépte a megengedett sebességet útban Manhattan felé. Nick szabálytalanul parkolt le a Premier elé, majd megkérte Henry, hogy őrként maradón a kocsiban, és küldjön sms-t ha bárki gyanús figura közeledik. Aztán fogta Dave pórázát, és intett Richnek, hogy kövesse. Jó néhány év eltelt azóta, hogy Nick itt dolgozott, de tudta, hogy egyedül hátul lehet úgy bejutni, hogy ne vegyék észre. Végigfutott a sikátoron, és felugrott a szállítók rámpájára Tartott attól, hogy Daveet fel kell majd emelnie, de a kutya habozás nélkül röppent föl. Mintha csak érezte volna, hogy Rosalie veszélyben van. Mint a régi időkben, Nick és Rich ugyanazokat a kézjeleket használták, mint amelyeket sráckorukban. Fura, hogy húsz év után ismét tökéletes összhangban működtek, mintha soha nem váltak volna el egymástól. Mindhárman a hátsó ajtóhoz lopakodtak, és Nick

magában átkozódott. Az ajtót nyitva hagyták. Pedig mindig be szokták zárni. Mindig. Valaki már betört. Leküzdötte a vágyat, hogy hangosan kiáltsa Lee nevét. Azzal nyugtatgatta magát, hogy nemrégen hangzott csak el a fenyegetés. De akárhányszor ismételte is el ez, nem tudta visszafojtani a rémületet, s az minden ésszerűséget elnyomott. A legrosszabb lehetőségek képeit látta maga előtt, a rettegés ízét érezte. És a megbánásét. Látnia kellett volna, hogy ez következik; vigyáznia kellett volna rá; mindent meg kellett volna tennie, hogy visszaszerezze; ki kellett volna mondania azt a szót. De soha nem monda meg neki, hogy szereti. Dave rángatta ki Nicket ebből a rémülettől béna pillanatból. A fenébe, hogy lehetek ilyen balfék! Nick zajt sem ütve sietett végig a folyosón, s menet közben levette a tűzoltó készüléket. Odaadta Richnek, és intett, hogy maradjon. Két úton lehetett bejutni a régi irodájába. Nick nagyon remélte, hogy az ő régi irodája most Rosalie helye. Rich a hátsó bejáratot fedezi, ő Dave-vel elöl megy. Rosalie tudta, hogy egyetlen apát sem tenne boldoggá, ha megtudná, hogy a fiacskája egy hazug, csaló sikkasztó. De azt nem várta, hogy Mr. Lassiter tagadja a dolgot. Márpedig pontosan ezt tette. A lány erősebben markolta a telefont, és ivott egy korty Mylantát. – Sajnálom, Mr. Lassiter. Ez nem olyasvalami, amit el lehetne hallgatni. Engem az igazgatótanács fogadott fel. Hétfő reggel lesz velük találkozóm. Pusztán udvariasságból osztom meg most önnel, amit megtudtam. Torokköszörülést hallott, és felnézett. Két jellegzetes amerikai digó pofa lépett az irodába, mintha csak a Super Mario videojáték Goombah figurái lettek volna. Az egyikük kivette a kezéből a telefont és letette. A másik megperdítette a székét, hogy szembenézzen vele. A nagydarab pofa vele szemben, akár egy teli doboz, amelyből legfeljebb csak néhány biscotti hiányzik. Kamu mosolyt erőltetett magára, miközben Rosalie felpattant.

– Hé, mit keresnek maguk itt? Kik maguk és mit akarnak? A férfi a zakója alá csúsztatta kezét, és a zakó szétnyílt annyira, hogy kilátszon a bőr hónaljtok. Te jóságos ég, ez nem történhet meg vele. Minden vér kifutott az arcából, és feltehetően az agyából is, mert nem volt képes gondolkodni. Már ez elég volt ahhoz, hogy pipa legyen. – Ne izgassa magát, Ms. Ronaldi. Én Gino vagyok, ő pedig a társam, Dante – mutatott a fickóra az íróasztal másik oldalán. Rosalie ügyet sem vetett a pisztolyos tahóra, és alaposan szemügyre vette Dantét. Nem tudott hinni a szemének. -Dante? Dante DeEsposito? És valóban, a vele szemben álló férfi nem más volt, mint az ő régi barátja. Az az udvarló, aki beállt egy rendházba, miután ő visszautasította a leánykérését. Az első férfi, akivel hált. – Úgy tűnik, nem jött be neked a szerzetesi élet, Dante… Mit csináltál? Otthagytad a rendházat, és bejelentkeztél a Cosa Nostra egyetemre? – Na igen, a papnevelde. Nem rossz – horkantott Gino. Dante a torkát köszörülte. – Nem mondtad, Gino, hogy Rosalie Ronaldit látogatjuk meg. Azt mondtad, hogy valami Rose nevű tyúkhoz megyünk. – Miről beszélsz? Egy tyúk, és a neve Rose. Van valami bajod vele? – Aha – Nekem is – vágódott ki az iroda ajtaja. Rosalie Nick hangját hallotta, és megremegett. Szinte félt ránézni. Látszott rajta, hogy nemrég verekedett. A fenébe, Rich meglátogatta! Nicknek holnapra szép kis monoklija lesz. Hogyan képes ez a pasi dögösen kinézni akkor is, amikor a szeme tejesen be van dagadva? – Mi van itt, expasik találkozója a Keresztapával? Nick megkerülte az íróasztalt, közben odébb lökte a széket, és maga mellé húzta a lányt. – Milyen expasikról beszélsz? Rosalie Dante felé intett. – Egyes számú volt pasim, Dante DeEsposito, bemutatom a négyes számút, Dominick Rómeót. Ő pedig – mutatott Ginóra – Dante munkatársa, bizonyos Gino. – Látta,

hogy Nick és Dante egymásra merednek, és felmérik egymást a jó öreg alfahím hagyomány szellemében. Hát nem röhej? Nick erősebben szorította magához, és bármilyen jól is esett, a lánynak nem volt könnyű leküzdeni a vágyat, hogy megüsse. Nick biccentett Dante felé. – Te menekültél a papneveldébe? – Nem tartott soká – vont vállat Dante. Jellegzetes, szicíliai módon emelte meg állát. – Te vagy az a Romeo? – mérte végig. Nick ugyanazzal a keményfiú mozdulattal válaszolt. – Te pedig az izom Torty Gilanelli mögött? Gino láthatóan vak volt az orra előtt zajló hímkakaskodásra. Feltehetően túl sokat kapott már a fejére. – Vagyis mindketten dugtátok a kis Rosie-t? És most én jövök? Hát, ezt nem kellett volna mondania. Dante fenyegetően lépett felé, Nick pedig maga mögé húzta a lányt. Dante megmarkolta Gino gallérját, és a férfi megadó mozdulattal emelte föl kezét. – Csak vicceltem, Dante. Engedj már el! Dante megrázta, aztán elengedte. Gino megigazította ingét, visszadugdosta pocakja alá. – Mindössze annyit mondok – folytatta – , hogy Mr. Gilanelli bízott meg, hogy mutatkozzunk be szépen, és beszélgessünk el Rosie-val arról a kis problémáról, ami az egyik munkatársunkat, Jackie Lassitert érinti. A szobában annyira felszökött a feszültség, hogy még Ginónak is feltűnt. A torkát köszörülte. – Látják, nem akarunk zűrt, és biztos vagyok benne, hogy maguk sem. Csak azért jöttünk, hogy egy kis baráti figyelmeztetést adjunk át. Rosalie megpróbálta félretolni Nicket, és amikor a férfi nem mozdult, megkerülte az íróasztalt. Dante szemébe nézett. – Ezt te baráti figyelmeztetésnek nevezed? Van képed ahhoz, hogy ennyi év után betörjél az irodámba, hogy megfenyegess? Tudja anyád, mit művelsz, Dante? Gino nem figyelhetett, mert ott folytatta a társalgást, ahol abbahagyta. – Igen, baráti figyelmeztetés. Tudják, Mr. Gilanelli nem túl boldog amiatt, hogy maga meg a csinos kis titkárnője olyan dolgokba ütik az orrukat, amik nem tartoznak magukra.

– Gino a fejét rázta. – Egyáltalán nem boldog. Nick csaknem felrobbant. Nem mintha a lány nem lett volna ugyanolyan pipa, mint ő. Azért nem minden nap állít be az emberhez a volt szeretője, hogy megfenyegesse. Ráadásul az előtt a férfi előtt, aki csak nemrégiben döfte hátba. – Hát akkor menjen szépen vissza Mr. Gilanellihez, és mondja meg neki, hová dughatja föl a… Nick megfordult, hallva Dave ugatását, majd morgását. Rosalie amolyan „mi a fenét képzelsz, hogy magaddal hoztad” pillantást vetett rá. Dave hörögve ügetett be, a foga kivillant, a hátán felállt a szőr. Azonnal nekirontott Ginónak, akinél a pisztoly volt, és a nyitott ajtó felé terelte. Gino elsápadt. – Mr. Romeo, Dante meg én nem akarunk zűrt. Gino keze közben óvatosan a hónaljtok felé siklott, és Nick úgy érezte, ő is legszívesebben nekiugrana. – Ha nem akar zűrt, akkor jobban teszi, ha úgy tartja a kezét, hogy Dave lássa. Különben hagyom, hogy durvuljon. Dante bólintott, és Gino a magasba emelte mindkét kezét. Dante Rosalie feje fölött úgy beszélt Nickhez, mintha a lány ott sem lenne. – Dave-nek hívod a kutyádat? Nick elfojtott egy mosolyt, Rosalie pedig megpaskolta az állatot. – Én hívom Dave-nek a kutyámat. Az én kutyám. Rosalie olyan mérges volt, hogy valósággal remegett. Nick nem tudta eldönteni, kire haragszik jobban, Dantéra, Ginóra vagy őrá. Tett egy lépést a lány felé, de nem vette le a szemét Danté-ról. – Ha nem akarsz zűrt, miért fenyegeted a menyasszonyomat? Rosalie elfordult Dantétól. Haragosan meredt Nickre. – Micsoda? Aztán elszabadult a pokol. Rich lopakodott be és vágta fejbe Ginót a poroltóval. Gino eszméletlenül rogyott a földre. Ki lehetett számolni. Nick át akarta ölelni Rosalie-t, de amikor Dante a zakója alá nyúlt, elborult az agya. – Fegyver!

Mire észbe kapott, már le is döntötte Rosalie-t a földre, és a testével takarta. Dave pedig rávetette magát Dantéra, hogy a férfi elterült. A kutya hörögve tette rá a mancsát, a szájából fehér nyál fröcsögött. Nick csak akkor segítette fel Rosalie-t és vonta karjába, amikor már biztos lehetett benne, Dante nem mozdul, és Rich az összes fegyvert begyűjtötte. Rosalie remegve kapaszkodott belé. Arra gondolt, hogy talán csak képzeli ezt az egészet. Pislogott néhányat, de Nick még mindig ott volt. Ha csak a képzelete nem olyan élénk, hogy érintést és illatot is elé tud varázsolni, akkor a valódi férfit látja. Csakugyan Nick volt az, aki ő és egy fegyveres pasi közé vetette magát. A bolond ledöntötte a lábáról, hogy megvédje. Megölethette volna magát. Rosalie alaposan szemügyre vette. Jól nézett ki, a monoklit leszámítva. A szeme sokkal kékebb volt, mint amire a lány emlékezett. Érezte, hogy újra előtörnek a könnyei, és csak egyet tehetett, hogy ne fakadjon sírva. Megütötte. – Mi a csudát képzelsz? Ki vagy te, Szupermen? Te őrült. Megölhettek volna! Rich a szájába dugta az ujját és füttyentett. – Mi van? – fordult felé Rosalie. – Hol van Gina? Rich határozottan idegbajos volt, de különös mód egyáltalán nem a húgocskája miatt aggódott. Hmmmm. – Hazament Sammel és Randival. – Azok meg ki a fene? – Sam a sógora, aki zsaru. Arra gondoltunk, hogy Randinak, Jack Lassiter titkárnőjének és szeretőjének elkel némi védelem, amíg nem tárunk minden bizonyítékot a bíróság elé. – Gratulálok – fordult felé Nick. – Arra gondoltál, hogy Randinak szüksége lehet védelemre, de hogy neked, arra nem. Rosalie csípőre tette kezét, előre szegezte állát. – Téged öltek meg majdnem! Nick úgy nézett ki, mint aki mindjárt agyvérzést kap.

Ekkor megakasztotta a beszélgetést a szirénák hangja, majd zsaruk özönlötték el a szobát. Volt néhány kínos pillanat, amíg New York legjobbjai kiválogatták a jó fiúkat a rosszak közül, aztán lenyugodott a helyzet. Rich átadta a pisztolyokat, Ginót kórházba vitték, hogy megbizonyosodjanak róla, nem agyrázkódással vonul börtönbe, és körözést adtak ki ifjabb Jack és Tony Gilanelli ellen. Mindenkinek be kellett mennie a rendőrőrsre kihallgatásra. Kivéve Dave-et. Ő hazamehetett Henryvel. – Visszatartanád még egy percig, Dave? – szólt ki Rosalie. -Jövök már. Máris indulok. Tudod, igazán kimehetnél a kertbe és kiereszthetnéd. Miért kell kirángatnod az ágyból hajnalban? A hátára gördült. Alig hitt a szemének, hogy már kilenc óra van, és Dave nem keltette fel korábban. Szép kis anya vagyok, gondolta. Kiment a fürdőszobába, fogat mosott, és készen állt arra, hogy elmenjenek a kutyafuttatóba. Hazahozták a rendőrségről, ám azóta, hogy beléptek oda, nem látta Nicket, nem is hallott felőle. Ha nincs az a zúzódás a csípőjén, megesküdött volna, hogy őrült álom volt az egész. Dave az ajtónál nyüszített. Rosalie-nak egyáltalán nem volt kedve most kutyát sétáltatni, de bármilyen depressziós is volt az elmúlt hónap során, egyszer sem hagyta ki a szombati programjukat. Sejtette, hogy Dave csakis ezért nem jelentette föl a hatóságoknál. Fölvette Nick egyik tréningnadrágját, amelyet a férfi a mosatlanban hagyott, melltartót és pólót. Az ujjaival megfésülködött, felvette a kutyafuttató cipőjét – amelyért nem kár, ha szarba lép vele – és a dzsekije zsebébe dugta a tárcáját. Menet közben bedob egy kávét Fiorentinónál. Rosalie kilépett a folyosóra, és Dave elrángatta, még mielőtt rendesen bezárhatta volna az ajtót. Kit érdekel. Sikerült eljutnia a biztonsági ajtóig anélkül, hogy elesett volna. A besütő nap csaknem elvakította. Nem is sejtette, hogy ilyen gyönyörű idő van. Rászokott, hogy reggelente ne húzza szét a függönyt. Ha nem húzza szét a függönyt, eggyel kevesebb dolga lesz este. Miért törődött volna ezzel? Mintha az időjárás bármit is jelentene a számára. Semmi nem jelent. Tavasz van. Esik. Ennyi.

Elővette dzsekije zsebéből a napszemüveget és feltette. Kinyitotta az ajtót, és Dave kirohant, közben akkorát rántott a pórázon, hogy a lány megperdült. Lezuhant a lépcsőn, egyenesen egy igen erős férfikézbe. Nick. Dave felugrált rájuk, köröttük ugrándozott, kettejük közé furakodott, és úgy alapvetően zavart. – Nyugalom, Dave. Ül. – Nick nem vette le a szemét a lányról, ahogyan a kezét sem. Dave leült, de nem tűnt boldognak tőle. – Jól vagy? – Aha. – Szellemes válasz. – Nem esel el, ha elengedlek? – Nem. – Oké. – A férfi elengedte. Rosalie most látta, hogy egy csokor megviselt százszorszép van a kezében. Rosalie nagyobb terpeszbe állt, és megkapaszkodott a lépcsőkorlátba, el ne essen. – Ezt neked hoztam – nyújtotta át Nick a virágot. A lány nekidőlt a korlátnak, és igyekezett nem megérinteni a férfi kezét. Nem akart módot adni neki arra, hogy megérintse; már a puszta látványa felborította az egyensúlyát. Nick hátrébb lépett. – Jobban nézett ki, mielőtt megnyomorgattuk. – Kösz. Nick most Dave-hez fordult. – Hogy van az én kicsi fiam? Neked is hoztam valamit. Nick egy sertésfület húzott elő a zsebéből. Dave ráugrott, de a férfi felkészülhetett erre, mert hátra sem lépett. Dave megnyalta a képét, gyakorlatilag az egész arcát beterítette. – A csudába, Dave! Hányszor kell elmondanom, hogy nem csókolódzok fiúkkal, még veled sem. Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Dave nem vette szívére a korholást, és tovább nyalogatta Nick arcát. Nick, miután kellőképp megölelgette, megpaskolta a nagydarab keveréket, lenyomta Dave-et. A kutya most már beérte annyival, hogy ülve nekidőlt. A szájából még mindig kilógott a sertésfül. – Hát, legalább valakinek hiányoztam.

Rosalie állta a pillantását. Nem tudta, mit is mondhatna. Azt várja tőle, hogy mondja el, mennyire hiányzott? A férfi lehúzta róla a napszemüveget. – Lee, itt vagy? A lány bólintott. – Akkor jó. Késésben vagy ma reggel. Már azt hittem, elmentél. Jól vagy? – Igen. Jól vagyok. Szép monokli. Meg tudnám ölni Richt. Mondtam neki, hogy maradjon ki ebből. Nick megérintette a bal szemét. – Megérdemeltem. Rich meg én rég ismerjük egymást. Jóval azelőtt, hogy megismertelek, meg kellett volna, hogy kapjam. Verekedtünk, beszélgettünk, elrendeztük a dolgokat. Semmi baj, csak néhány zúzódás. Aztán beállított Lois Tyjal és elmondta, mit tudott meg Tony Gilanelliről. – A zsebébe dugta kezét. – Arra gondoltam, hogy elviszem Dave-et a kutyafuttatóba, addig te megmented a virágokat. Hazafelé jövet hozok reggelit, és elbeszélgetünk. Oké? – Persze. – S ezzel átadta neki a zsebében tartott nejlonzacskót. A férfi átvette, és rámosolygott. De ez a mosoly nem jutott el a szeméig. – A kutyasétáltatásnak ezt az oldalát majd elfelejtettem. Ez az egyetlen, ami nem hiányzott. Nick arcon csókolta a lányt, és magába szívta illatát. Úristen, de jólesett. Rosalie rémesen néz ki, de az illata egy álom. Alig több mint egy hónap alatt Rosalie vagy tíz kilót veszíthetett. Ha terhes, hát egyáltalán nem ragyog tőle. A lány a helyére tolta a szemüveget, és Nick kezébe nyomta Dave pórázát. Bárcsak látnám még a szemét, gondolta Nick. Árulkodott a pillantása Egy perce olybá tűnt, mint aki mindjárt sírva fakad. Ugyan, Rosalie nem az a sírós fajta. Inkább olyan, aki pipa lesz, ha bármi baja van; meg is mutatta tegnap. Dave nem hagyta ezen rágódni, egyszerűen lehúzta a lépcsőn. A kutyafuttató felé menet a tervén gondolkodott. Eddig minden jól megy. A lány belement a beszélgetésbe, és búcsúzóul megpuszilhatta az arcát anélkül, hogy Rosalie felpofozta volna. Ez is valami.

A lány nem tűnt különösképpen boldognak, hogy látja; igaz, boldogtalannak sem. Még mielőtt odaértek volna, csatlakozott hozzájuk Jasmine, a basset, akiért Dave odavolt, no meg Tommy, a kutya gazdája. A két pasi szokás szerint biccentett egymás felé, és hagyta, hogy a kutyák diktálják a tempót. Dave számára kicsit lassan mentek, mert Jasmine lába kurta volt. Tom a torkát köszörülte. – Hetekig nem láttalak. Elutaztál? – Nem. Rosalie meg én szakítottunk. – És most újra összejöttetek? Nick szerette volna tudni, mi a fene köze van ehhez Tommynak. – Aha – felelte. – Az jó. A múlt héten láttam Rosalie-t a futtatón Dave-vel, és úgy tűnt, hogy sír. – Lee sírt? Nyilvános helyen? Tommy bólintott. – Hát, úgy tűnt. Azon a padon ült a medence mellett, és Dave gyakorlatilag az ölében. Azt hittem, valami baja esett, de azt mondta, semmi vész, és úgy láttam, átkozottul zavarba jött. Úgyhogy el is jöttem. – Kösz, Tom. Nézd, mennem kell. Majd találkozunk. Gyere Dave, megyünk haza. Nicknek határozottan tetszett a dolog, hogy Rosalie-nak olyan fontos, hogy sírt miatta. Különben mi másért sírt volna? Vissza kell szerezni. Ha gyerekük lesz, hát remek. Nick kezdett hozzászokni a gondolathoz, hogy van családja. Amikor pedig azon kezdett aggódni, hogy olyan lesz, mint az örege, emlékeztette magát arra, amit Lois mondogat mindig. Tíz éve része Tyler életének, úgy szereti a srácot, mintha a saját fia lenne, soha nem hagyná magára, bármi történjék is. Ty mindig számíthatott rá. Akkor miért viselkedne másként a saját kölykével vagy a feleségével? Végre kezdett eljutni agyáig a sok kioktatás, amiben Lois részesítette. Nick emlékezetébe véste, hogy kijár az asszonynak némi fizetésemelés, és Ty-nak egy új Xbox. Dave megérezhette, hogy sietős az út hazafelé, ezért a szokásosnál hamarább elintézte a dolgát. Amikor megérkeztek Rosalie ajtaja elé, Nick nem tudta eldönteni, hogy kopogjon vagy csak lépjen be. Nem

emlékezett rá, hogy valaha is kopogtatott volna Rosalie-nál, és nem akarta most elkezdeni. Megriasztotta a lányt, amikor belépett. Rosalie megperdült, és az egész pultot végiglocsolta kávéval. Úgy tűnt, igyekezett kicsit rendbeszedni magát. Átöltözött, bár lógott rajta így is a ruha. Csont és bőr volt. Mi történt az én Lee-mmel? Most már értette, miért hívta fel Gina Richt. Próbálta elfojtani az aggodalmat. Majd ő vigyáz a lányra, és minden rendben lesz. De a fenébe is, ha terhes, hát akkor mellette a helye. Nick letette a szatyrokat az asztalra. Útközben megállt Fiorentinónál, és bevásárolt Rosalie összes kedvencéből. Tudta, hogy a lány szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Legalábbis korábban így volt. 19 Különös volt újra a lakásban látni Nicket. Olyan sokszor elképzelte, hogy itt van, hogy most egyre csak arra gondolt, hogy biztosan álmodik. Mindössze egy dolog jelezte, hogy nem: enyhe bosszúságot érzett, amiért a férfi kopogtatás nélkül lépett be, mint aki ide tartozik. Na persze, ha kopogatott volna, valószínűleg sírva fakad tőle. Nick közben lopva végignézte a lakást. Rosalie eléggé hagyta lepusztulni. Nem volt olyan rossz állapotban, mint korábban, de jó úton haladt afelé. A két dolog közül, amit Nick ott hagyott, a porszívó volt az egyik. De időközben nyugállományba helyezték. Minden elérhető bútordarab alatt lerúgott cipők hevertek. A puszta gondolat, hogy berakja őket a szekrénybe, Nickre emlékeztette a lányt, és a nélkül is elég rossz kedve volt. A csudába is, harmincöt napja, hat órája és tizennyolc perce forog a depresszió vécécsészéjében. Nem mintha számolta volna. Dave boldogan ugrabugrált fel-alá. Farka dobverőként csapódott a falnak és a bútoroknak. Az áruló! Rosalie felnyúlt a konyhaszekrénybe, és kivett egy fájdalomcsillapítót. Oké, hármat is kivett, és kirázott egy Pépcidet a palackjából. A gyomra görcsben volt. Nem tudta, hogy azért-e, mert

Nick újra itt van az életében, vagy mert ételt is hozott magával. Akárhogy is, nem bízott a gyomrában. – Muszáj ezt szedned? A lány megfordult. Nick mögötte állt. Rosalie hátrébb lépett, a szekrények közti sarokba. – Recept nélkül kapható – védekezett. – Igen, de biztonságos? – Nick fura képpel bámulta, mint aki vizsgálgatja. – Elég biztonságos. Nick láthatóan nem hitt neki. Az ő baja Elvesztette a jogát arra, hogy orvosságot vetessen be vele, vagy ne engedjen bevenni akkor, amikor lelépett. Rosalie a szájába dobta a rózsaszín tablettát és jóízűen rágcsálta, csak azért, hogy bosszantsa. És be is vált – a bosszantás, és nem a tabletta. A gyomra még mindig forgott. Nick arrébb lépett, egyetlen mozdulattal besöpörte a mosogatóba a kiömlött kávé maradékát, és nekilátott megtölteni a kávéfőzőt. Rosalie nem bánta. Mindig is jobban szerette Nick kávéját, mint amit ő főzött. A férfi fejével intett a zacskók felé. – A kedvencedet hoztam – csokival bevont fánk. Rajta, állj neki. Tudom, hogy kívánod. – Talán később. – Majd, ha fagy. A lány visszafojtotta a hányingert, és megdörgölte a gyomrát. Nick kifejezetten fura képpel meredt rá – Mi van? – Semmi. Ő… Szóval reggelizel desszert előtt? – Csak odafigyelek rá, mit eszek. Ez minden. – Helyes. Olvastam, milyen fontos az egészséges táplálkozás. – Töltött egy pohár narancslevet, és a lány felé csúsztatta a pulton. – Folsav. Akármilyen sav is volt, nem jött be. Rosalie meg sem említette. Nem tartozik rá. A férfi az asztalhoz vitte a narancsleves üveget, és letette az ő helyére. Úristen, még mindig van széke az asztalnál, megvan az ő oldala az ágyban, a kulcsai… – Tényleg, hogyan jöttél be a biztonsági ajtón? Lemásoltad a kulcsomat, vagy valami ilyesmi? Ó, Rosalie látta, hogy valósággal Nick fülén jön ki a gőz. Már csak az hiányzik, hogy lerepüljön a feje. Rosalie nem tudta

megmondani, mi ütött belé, de szándékosan bosszantotta. Semmi értelme nem volt a dolognak. Hiszen boldog, hogy Nick itt van. Boldog, zavart, bizonytalan – és ne felejtsük el, rohadtul fél. Nem is tudta igazán, mitől fél jobban, attól, hogy Nick újra elmegy, vagy attól, hogy marad és később lép le. Egy dologban volt csak biztos: azt akarja, hogy maradjon örökre. Soha többé nem akart átmenni olyan időszakon, mint az elmúlt harmincöt nap, hat óra, és húsz perc. Rosalie nézte, mint próbál Nick úrrá lenni a haragján. Mozgott a szája, ahogy tízig számolt, és a fogát csikorgatta. Az állán az izom sebesen rángott. Helyes. Jó volt látni, hogy hatással van rá. – Henry és Wayne engedett be. Úgy láttam, ők örülnek nekem. – Ó? Ez nem kétséges. – Oké, most tényleg szemétládának érezte magát. – Te nem látszol túl boldognak. Rosalie felmarkolta az asztalra hajított leveleket, és a heverőre dobta valamennyit. Nem fordult a férfi felé. Már így is az önuralma határán volt. – Nick, mit keresel te itt? Várta a választ, és közben a Félix macskás óra tiktakolását hallgatta. Félix macska a szemét mozgatta és a farka csapkodott, és mindegyik így jelzett másodperc mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Rosalie szíve majd kiugrott – az a része, amely még nem tört el benne, amely életben tartotta. A vér lüktetett a fülében. A szék támlájába kapaszkodva imádkozott, hogy ne ájuljon el. A férfi olyan halkan mozdult, hogy Rosalie csak akkor döbbent rá, hogy mögötte áll, amikor megfogta a vállát, majd keze végigsiklott a lány karján. Lehúzta a kezét a székről, és ő támasztotta meg. Valóságos háború dúlt Rosalie fejében. Lényének egy része itt akart maradni a férfi karjában, magába szívni testének melegét, és beleolvadni ölelésébe. Egy másik része menekült volna. Úristen, mennyire fájt a puszta gondolat, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy így érinti. A múltkor, amikor elment, legalább nem tudta, hogy a férfi többé nem jön vissza Ha most elmegy, tudni fogja. És nem biztos, hogy ő azt túléli. Rosalie őszintén úgy vélte, hogy még egyszer nem lesz képes végigcsinálni.

– Ne csináld ezt, Nick. – El akart húzódni, de a férfi nem engedte. Megfordította, hogy szemtől szemben legyenek, s úgy tartotta. – Mit ne csináljak? Ne szeresselek? Próbáltam. Nem működött. Tudom, hogy bántottalak, Lee. Tudom, hogy elcsesztem. Soha nem lett volna szabad titkolóznom előtted. De amikor megismertelek, és kiderült, hogy Rich Ronaldi húga vagy, nem gondoltam másra, csak arra, hogy… – Levedd rólam a bugyit? – Hát igen. Harminckét éves vagyok, Lee, és egyetlen kapcsolatom sem tartott tovább egy hónapnál. Még soha nem voltam szerelmes. Nem is akartam az lenni. – Gondolod, hogy én ezt akartam? – Nem. De akkor még nem tudtam, csak arra gondoltam, hogy ha rájössz, ki vagyok, többé nem akarsz látni. – Na persze, minden nő fejvesztve menekül, ha megtudja, hogy te vagy az a bizonyos Dominick Romeo. Kemény az élet. Mi lenne, ha megváltoztatnád a neved Hannibal Lecterre. Az talán segít. – A bátyád legjobb barátja voltam, amíg le nem feküdtem a barátnőjével, és mindkettőnket letartóztattak. Úgy gondoltam, Richt sem tenné boldoggá, hogy a kishúgával kavarok. – Na várj csak?! Te lefeküdtél Rich barátnőjével? Rich három évvel idősebb nálad, és mindössze tizenhét volt, amikor letartóztatták. Tizennégy éves korodban lefeküdtél valakivel? Mi a csudát csináltál? Üveget pörgettél, és kísértet-történeteket meséltél előjátéknak? – Tizenöt voltam, és az igazat megvallva, nem emlékszem. Be voltam rúgva. Ha képes vagyok világosan gondolkodni, soha nem nyúltam volna Sophie-hoz. – Ahogyan Rich sem. Akkora ribanc volt az a lány. Én tíz voltam, de még én is tudtam, hogy bárki megkaphatja. – Hát, kösz. – Szóra sem érdemes. Szóval ezért nem mondtad el, ki vagy? Semmi köze a dolognak a Premier Motorshoz? – Csak akkor tudtam meg, hogy bármi közöd is van a Premierhez, amikor elvittelek dolgozni, mert betegen is be akartál menni. Esküszöm. Addig mindössze annyit gondoltam, milyen jó olyan

lánnyal kavarni, aki nem várja el tőlem, hogy minden randin négycsillagos étterembe vigyem. – Mindjárt rátérünk a Premierre. Ami a négycsillagos elbánást illeti, ezt értem. Nyilván azért nem akartad, hogy tudjam, ki vagy, mert a legtöbb nő a pénzed miatt ragadt rád. – Hát, igen. – De miért nem mondtál el mindent, miután megismertél? – Akartam, de akkor kiderült, hogy a Premiernek dolgozol. Azt hittem, hogy ha kitálalok, annyira pipa leszel rám, hogy hazudtam, hogy nem is akarsz látni többet. Az jutott eszembe, hogy megvárom, míg Rich hazajön tavaszi szünetre. Így a lehető legtöbb időt tölthetem veled. De amikor kiderült, hogy Rich hazajön, nem bírtam elviselni a gondolatát, hogy elveszítselek. Tudtam, hogy el kell mondanom. – Akkor miért nem tetted? – Azt akartam, de csak hajnali háromkor jöttél haza. El tudod képzelni, mennyire aggódtam? – És te el tudod képzelni, mennyire fájt, amikor felfogtam, hogy olyan férfival élek, akinek annyit nem számítok, hogy elmondja a nevét? És csak ez után kapcsoltam, hogy gyakorlatilag az ellenséggel hálok. Te próbáltad tönkretenni a céget, amelyet én meg akartam menteni. Nick a fejét rázta. – Nem. Egyáltalán nem így volt, Lee. Én csak nem akartalak elveszíteni, és ami a Premiert illeti, semmi olyant nem tettem, ami ártott volna nekik, miután megtudtam, hogy te vagy az új ideiglenes pénzügyi vezető. Azelőtt sem kellett sokat tennem, elég volt megvárnom, hógy az ifjabb Jack lehúzza a céget a vécén. Nem lett volna szabad engednem, hogy a közeledbe kerüljön. Uramisten, nem is tudom, mit tettem volna, ha bármi bajod esik. Nick még jobban magához húzta, és megcsókolta. Édes csókkal a száját. Úristen, mennyire hiányzott. A kávéfőző pityegéssel jelezte, hogy kész a kávé. Rosalie majd meghalt egy csésze kávéért, és Nicktől is el akart távolodni. Amíg a férfi a karjában tartja, nem tud gondolkodni. Kiment a konyhába, és töltött egy csésze kávét.

– Mi ez? Koffeinmentes? Mi értelme kávét inni, ha nincs benne koffein? – Jobb lesz kerülnöd a koffeint. Nem tesz jót neked. Növeli a vérnyomást, és szaporább lesz tőle a szívverés. Tudtad, hogy a vetélések számát is emelheti? – Na és? – És a terhes nők ezért ne igyanak koffeint. Azóta, hogy itt vagyok, egymás után dobálod be a tablettákat, most pedig kávét akarsz. El akarod veszíteni a babánkat? Rosalie megperdült, hogy a kávé kilöttyent a csészéjéből a földre. – Te jóságos ég! Te azért jöttél ide, mert azt hiszed, terhes vagyok? Érezte, hogy nyirkos lesz a bőre, és a hányinger hulláma öntötte el. Kirohant a fürdőszobába. Még soha nem volt rosszul senki más előtt, de Nick utána ment, és a hátát simogatta, amíg ő ki nem adta a gyomrából azt a keveset is, ami volt benne. Rosalie leült, és a hideg csempefalnak dőlve próbálta visszafojtani könnyeit. Nick nedves mosdókendőt nyújtott át neki, és a lány letörölte arcát. Hát újra kezdődik. A férfi elmegy. – Jobban vagy? Rosalie a fejét rázta. – El kell menned, Nick. – Hogyan képzelheted, hogy elhagylak? Gyerekünk lesz, az ég szerelmére. Sehová nem megyek. – Hát nem érted? Nincs gyerek. Szabad vagy. Menj. Mehetsz. – Micsoda? – Jól hallottad. Nincs gyerek. Most pedig magamra hagynál? Kérlek. – Nem tudott tovább uralkodni magán. Rosalie a mellkasáig felhúzta térdét, és a karjába temetve arcát zokogott, s közben várta, hogy a férfi lelép. – Azt akarod mondani, hogy elment a baba, Lee? – Nick leült mellé a padlóra, és az ölébe húzta. – Nagyon sajnálom, édesem. De semmi gond. Minden rendben lesz. Olvastam, hogy a terhességek huszonöt százalékában korán elmegy a baba. A nő sokszor észre sem veszi. Nemsokára újra próbálkozhatunk. Ez tényleg ilyen nehézfejű? – Nick, nem vesztettem el a gyerekemet. Nem voltam terhes. – Akkor mi bajod? Miért vagy beteg?

– Mit érdekel? Nem szeretsz. Csak azért jöttél vissza, mert azt hitted, terhes vagyok. – Lószart. Ha így lenne, miért lennék még itt? Szeretlek. Most pedig azonnal áruld el, mi bajod? – Semmi. – A lány feltápászkodott, és a pultra dobta a mosdókendőt. A férfi mellé állt, és a tükörben nézte. Remek. Fogat kell mosnia. Hadd nézze. Azok után, amiket látott, egy kis köpködés csak nem zavarja. A lány egy kevés fogpasztát nyomott a kefére, s remélte, hogy nem lesz újabb hányingere az izétől. – Készítek neked teát és pirítóst. Enned kell, és úgy kell beszélgetnünk, hogy nem leszel rosszul közben. – Nem vagyok éhes – selypegte a fogkefével a szkjában. – Eljutott a tudatodig, hogy csak akkor nem vagy éhes, ha beteg vagy? Rosalie kiöblítette a száját és megtörölte egy törülközővel. – És te felfogod, hogy csak egyszer voltam beteg, amikor itt voltál? – Hát akkor azt hiszem, jobb lesz átköltözni az én lakásomba. – Felkapta a lányt, és bevitte a hálóba, majd letette az ágyra. – Nick, mondtam, hogy nem vagyok beteg, és nem vagyok terhes. – Majd meglátjuk. – Mit jelentsen ez? – Azt jelenti, hogy az ember nem ad le tíz kilót egy hónap alatt, csak mert összetört a szíve. – Honnan tudhatnád? – Én sem fogytam tíz kilót, pedig én nem csak téged veszítettelek el, hanem Dave-et is. Szeretem ezt a kutyát. – Hát ha ez neked vigasz, akkor ő is nyomorultul érezte magát nélküled. – Feküdj le, addig készítek reggelit. Mindjárt jövök. Nick a konyhába menet tárcsázott egy számot a mobilján, s miközben kávét töltött magának, megbeszélt egy találkozót, de mire megtöltötte a teáskannát, le is tette a telefont. Keresgélt egy ideig a csaknem üres konyhaszekrényben, mire megtalálta a teás zacskókat, ám hiába nézett a hűtőbe, nem volt odabenn kenyér. Csak fűszerek. Rosszabb volt, mint amikor először járt itt. Akkor legalább tej, tojás

és sör volt. A mélyhűtőben sem talált semmit. Száraz zsemlét kell Rosalienak ennie. Az végül is majdnem olyan, mint a pirítós. Néhány perc múlva ismét a hálószobában volt. Rosalie úgy tűnt, alszik. Nick leült mellé, és a lány szeme kinyílt. Gyanakodva nézett fel rá. – Szia. A férfi letette kettejük közé a tálcát. – Lassan egyél. Ez segít, amíg beszélgetünk. Rosalie bizalmatlanul pislogott. Nick pedig úgy gondolta, ezen már túl vannak. Elvégre megmondta, hogy szereti, és a lány még nem válaszolt. Odaadta a teát, majd a zsemlére mutatott. – Egyél egy kicsit. Jobban érzed tőle magad. A lány inkább ivott egy korty teát. Soha nem azt tette, amit mondott neki. Nick éppen ezt szerette benne… csaknem annyira, mint amennyire gyűlölte a dolgot. – Belegondoltam, milyen is volt, amikor együtt voltunk. Tudod, te, Dave meg én. Jó volt, nem? – Sajnálom, Nick, de nem akarok azzal foglalkozni, ami volt. Nem akarom többé. Megváltoztam. Nick előrehajolt, és a térdére támasztva könyökét, a hajába túrt. Aztán így is maradt, a fejét fogva meredt a padlóra. – Hogy érted azt, hogy nem akarod? A megállapodásunkra célzól, vagy rám? – A megállapodásunkra. Arról beszélek. Te meg én… Szóval tényleg jó volt, kivéve a hazudozást. Nagyon ócskán hazudsz. – Valóban jó volt velem? – Hagyjál. Te mondtad azt, hogy jó volt. Mit vársz tőlem? Mondjam azt, hogy csodálatos? A férfi kiegyenesedett, és mosoly jelent meg arcán. – Igen, a csodálatos megfelel. Azt elfogadom. – Én is, de te azt mondtad, hogy jó volt. – Igazad van. Mindent elszúrok, ugye? Egyáltalán nem így képzeltem. – Mit nem így képzeltél? – Azt, hogy újra látlak. – Odébb tolta az ételt, és megfogta a lány kezét. – Azt hittem, olyan lesz, mint azokban a csöpögős filmekben. Tudod, meglátsz, és boldog vagy. Egyáltalán nem gondoltam, hogy

le kell döntenem téged a földre, és nem engedni fölállni, arról nem is szólva, hogy a fürdőszoba padlójáról szedlek össze, miután… – Értem. Fölösleges részletezned. – Azt hittem, ha megmondom, hogy szeretlek, te is mondod, hogy szeretsz. Nagyot szeretkezünk, aztán összeházasodunk. Ennyi. – Várj csak. A nagy szeretkezésig én is eljutottam gondolatban. De a házasság? – Hát igen. Úgy gondoltam, te meg én és Dave igazi család lennénk. Mint azok, akiket a parkban látunk. Tudod, apuci, anyuci, kutya, és két egész öttized gyerek. Mint azokon a Rockwellfestményeken. – Gyerek? Nick, mondtam, hogy nem vagyok terhes. – Akkor összeházasodunk, és majd dolgozunk rajta, hogy az legyél. A lány Nick homlokára tette a kezét. – Beteg vagy? Mi ütött beléd? – Te. Boldoggá teszel. Megőrjítesz. Betöltöd az életemet. Azt akarom, hogy az életem része legyél, és én a tiedé. Haza akarlak vinni és bemutatni az anyámnak és a nagyanyámnak. Meg akarom ismerni a családodat és a barátaidat. Nyomorultul éreztem magam nélküled. Mintha életfogytiglan börtönbe zártak volna. Nem akarok így élni. Szükségem van rád, Lee. Légy a feleségem. Tiszta szerencse, hogy Rosalie az ágyban feküdt, különben biztos elvágódott volna. Hozzámenni Nickhez? – Úgy érted, hogy összeházasodni, fehér ruha, meg templom, meg fogadás, meg ilyesmik? Nick egészen közel hajolt hozzá. – Úgy értem, hogy együtt töltjük életünk hátralévő részét. Hogy igazi család leszünk. Hogy melletted alszom minden éjszaka. Melletted ébredek minden reggel. Szeretkezek veled. Tudod, szerelem megbecsülés, kényeztetés, bla-bla-bla. Rosalie odébb tolta Nicket, kicsusszant az ágyból, és fel-alá kezdett járkálni. Mire egyszer megkerülte az ágyat, Nick már levett egy halom dolgot az öltözőszekrényről, és a helyükre tette a tálcát. – Mi az oka annak, hogy a férfiak mindig csak az első háromra emlékeznek? Szerelem, megbecsülés, kényeztetés, és a többi bla-bla-

bla. Ez a blabla az a rész, hogy nem kefélünk mással. Ezt a részt szeretik a pasik elfelejteni. Nicken látszott, hogy pipa, és ilyenkor mindig fölé magasodott. – Lee, én nem az apád vagyok. Én nem lépek félre. – Nem. Te hazudsz. Nick megfogta a lány vállát, keze végigsiklott Rosalie karján, összefogta a két kezét, és a háta mögé fogva magához húzta – Rémesen hazudok. Te magad mondtad. – Tény. – Úristen, de jólesett. Döbbenetes volt. Elég volt Nick közelében lennie, és máris jobban érzi magát. Mint amikor az ember hosszú útról érkezik, ideges és fáradt, nem tud kiengedni, de elég kinyitnia az ajtót, és varázslatos módon megjavul a kedve. Hát ilyen volt Nickkel lennie. – És szeretsz. – Aha. – Uramisten, hogyan legyen képes gondolkodni, ha a férfi közben a nyakát rágcsálja? Nick keze közben valahogy Rosalie fenekére tévedt, de a lány szorosan a férfi nyakára kulcsolta kezét. – És ha most igent mondasz, rá is térhetünk a szeretkezésre. – Nick. Még Joey-tól is kaptam volna gyűrűt. – Nem segítenél? Tudod, még soha nem csináltam ilyent. – Bocs. – Ülj le. – Miért? – Könyörgök, legalább egyszer tedd, amit mondok. – Mostantól elvárod, hogy azt tegyem, amit mondasz? Hát akkor… – Lee, kérlek hagyd abba. Kikészítesz. – Na jó. – A lány leült. – Végre. – Nick féltérdre ereszkedett, és egy kis, kék dobozt húzott elő a zsebéből. Rosalie arra gondolt, hogy képzelődik. Nem tudta, mi a helyzet a többi lánnyal, de minden brooklyni olasz lány három dologról álmodozott attól fogva, hogy megkapta az első, menyasszonyi ruhát viselő Barbie babáját. Az első, hogy ne tűnjön dagadtnak fehérben. A második, hogy a St. Patrick-székesegyházban menjen férjhez. És a harmadik, hogy a jegygyűrű a Tiffanyból való legyen.

Rosalie tudta, hogy legalább az egyik gyermekkori álma valósággá vált. És szerencsére ez volt az egyetlen, amelyet nem nőtt ki, és amelyről nem mondott le. Esélye sem lehetett arra, hogy ne úgy nézzen ki talpig fehérben, mint egy nagy fánk. A Szent Patrickról pedig akkor mondott le, amikor megtudta Hófehérke és a herceg valós történetét. De Tiffany még mindig megdobogtatta a szívét, és száz méterről is megismert egy tiffanys dobozt. Nick a torkát köszörülte. – Lee, megígérem, hogy szeretlek, megbecsüllek, dédelgetlek, amíg a halál el nem választ. Megígérem, hogy senkivel nem kefélek ezután, csak veled, és mindig hozok neked csokoládét. Hozzám jössz feleségül? Tudod, hogy ezt akarod, ugye? – Ó, Nick, gyűrűt hoztál? – Miért vagy így meglepve? Most csinálom ezt először, és tudom, hogy nem mindent úgy mondtam, ahogyan kell, de azzal azért tisztában voltam, hogy ha az ember megkéri a szeretett nő kezét, akkor gyűrűt hoz neki. – A férfi felnevetett, megcsókolta a lányt, és felé nyújtotta a dobozt. – Na, kinyitod végre? Oké, Rosalie-nak be kellett vallania magának, hogy hiszékeny, mégsem tudta megállni. Sírva fakadt. Még soha nem sírt örömében. Most mosolygott és sírt egyszerre. Nick el akarja venni. Gyűrűt hozott neki, meg minden. Nick kinyitotta a dobozt, és Rosalie-nak elállt a lélegzete. A legbámulatosabb, legszebb gyűrű volt benne, amit csak valaha látott. Úgy nézett ki, mintha szögletes gyémánt lenne, de nem metszett smaragd volt, mert le is volt kerekítve. A központi követ gyémántokkal díszített platina vette körül. Ja, és volt mellette egy hozzá illő jegygyűrű is. Nick az ujjára csúsztatta a gyűrűt, és megcsókolta a kezét. – Tetszik a gyűrű? Mert ha nem… Rosalie átkarolta a férfit és erősen szorította. Magába szívta az illatát, és egy hónapja most először érezte egésznek magát. Nick a részévé vált. Tény, hogy a férfi néha az őrületbe kergeti; azonban ő a bosszantó, szexi, elbűvölő, adakozó és mulatságos énjének másik fele.

– Imádom a gyűrűt, és téged is imádlak. Olyan boldog vagyok. Borzasztóan félek, de boldog vagyok. – Én is féltem, amikor azt hittem, elveszítelek. Amikor azt hallottam, hogy bántani akarnak, valósággal rettegtem… -Nick már olyan erősen szorította, hogy Rosalie alig kapott levegőt. – És amikor arra léptem be, hogy az a két alak fenyeget, elmondani sem tudom, mit éreztem. Oké, kár ilyen rémes dolgokba belemenni. Nem is beszélve arról, hogy fájdalmas. Ha Nick még jobban szorítja, eltöri a bordáját. – Nem értem, mi okozta ezt a nagy fordulatot a házassággal kapcsolatban. Mindig is ellene voltál. Mi történt? – Mit számít? Most nősülni akarok. Most rögtön. Még ma. Csak ez számít. – Nem, nem így van. Elegem van a te nem kérdezel, én nem válaszolok műsorból. Velem ezt nem játszhatod többé. Ha kérdezek valamit, választ várok, még akkor is, ha nem örülök neki. – Oké. Soha nem akartam megnősülni, mert úgy gondoltam, hogy a Romeo férfiak csak bajt hoznak a nőkre. A családi örökségem. Apám, az ő apja, és az előtt az ő apja is ilyen volt. Megismerkedtek egy nővel, elvették, felcsinálták, aztán leléptek, hogy soha többé senki nem hallott róluk. Azt hittem, én is ilyen vagyok, és egyszer és mindenkorra véget akartam vetni a Romeo vérvonalnak. – Ez nevetséges. Mi vagy te, stunad? Apád, meg az ő apja, és a nagyapád apja csakis azért viselkedtek így, mert seggfejek voltak. Te pedig nem vagy az. – Hát úgy tűnik. Csak bolond. De tudod, ugyanezt mondhatom arról, hogy te meg nem akartál férjhez menni. – Hát mondhatod, de jobban teszed, ha nem mondod. Gondolom nem akarsz veszekedni. – Van benne valami. Na, vedd a cipőd. Elmegyünk. – Hé, mi lesz a beígért szexszel? Már alig várom. – Tényleg? Hát nekem most nincs kedvem. Gyere, haza akarlak vinni. – Nick, miről beszélsz? Itthon vagyunk. Nem maradhatnánk itthon? – s ezzel belecsókolt a nyakába, és mellét végigcsúsztatta rajta egészen a szájáig.

A férfi megint úgy mosolygott rá, hogy elolvadt. – Szeretnéd, mi? Rosalie-nak a lélegzete is elállt a gondolatra, mennyire szeretné. – Igen. – Hát jó, itthon maradunk, ameddig csak akarod – rögtön az után, hogy voltál orvosnál. Felhívtam Mike-ot. Tudnom kell, hogy jól vagy. – Nem vagyok beteg. – Csak akkor leszek nyugodt, ha ezt egy orvos is mondta. Vagy veszed a cipőd és a kabátod, vagy viszlek. – Rendben. – Helyes. Rosalie belebújt a Crocs papucsba, a porszívóról levette a dzsekijét, fogta a táskáját, és kilépett az ajtón. – Miért nem inkább Mike jön ide? – Nem akartam, hogy bármit is félbeszakítson. – Hát kösz, de nem volt mit félbeszakítani. – Bocs, nem gondoltam, hogy egy lánykérés semmiség. – Jól tudod, hogy nem így értettem. – Drágám, tökéletesen tudom, hogyan értetted. És imádom, hogy így nem férsz a bőrödbe. De még a szexnél is van fontosabb. Nem sok minden, de az egészséged ilyen. Gondolj csak bele, minél hamarább kiállílja a doki a bizonyítványt az egészségedről, annál hamarább letámadhatsz. – Oké, menjünk. De azt hiszem, én a saját kocsimon követlek. – Miért? – Mert akkora lett az arcod. Nem férek el az egód mellett. – Bőven lesz hely. Majd leeresztem a tetőt. Gyönyörű ez a nap. 20 Emikor Nick azt mondta, hogy hazaviszi az otthonába, Rosalie sejtette, hogy szép hely lesz, de azért egy kicseszett palotát nem várt. Méltóságteljes, nagy épület volt, és megvolt benne minden, amit akár egy felkapott hoteltől elvárhat az ember. Csak éppen otthonos nem volt.

De Rosalie beleszeretett az eredeti ólomüveg ablakokba, a finom fafaragványokba és a burkolatba – régi világbeli mahagóni volt, nem farost. A lakberendezéstől viszont hülyét kapott. Ez egyáltalán nem voltjellemző Nickre. Jól állt volna egy olyan pasihoz, aki baletthoz diétázik, pezsgő, kaviár és klasszikus zene az élete. De nem Nicknek, aki sört iszik, pizzát eszik, hokit néz és rockzenét hallgat, némi Sinatra-beütéssel. Nem, mintha alkalmanként nem jöhetne Nicknek is balett, pezsgő és kaviár, nagyzenekar, de nem egy életen át. Ahogyan neki sem. Nem csoda, hogy beköltözött hozzá. Rosalie rosszul lett a gondolattól, hogy egyedül Dave farka milyen pusztítást vinne végbe egy ilyen helyen. Nick megállt mellette az ajtóban. – Gyűlölöd. Ezek szerint nem sikerült elrejteni az érzéseit. A csudának kell mindent észrevennie? – Nem gyűlölöm, csak nemigen tudlak itt elképzelni. Megfordult, és végignézte a csillárt, a kis díszecskéket a nappaliban, a díszes, viktoriánus ebédlőt, a vadászklub stílusú dolgozószoba/könyvtárt. – Aki ezt a lakást berendezte, egyáltalán nem ismer téged. Te jól érzed magad itt? Én félnék leülni. – Lee, egyetlen helyen éreztem valaha is igazán jól magam, nálad. Hát nem érted? Te vagy az otthonom, a szerelmem, a családom. Egész életemben téged kerestelek. Itt alszom, amikor nem veled vagyok, és ide jönnek a leveleim, de nem itt élek. Soha nem is éltem itt. Nick letörölte a lány könnyeit. Rosalie eddig észre sem vette, hogy sír. Aztán megcsókolta. Rosalie hozzásimult. – És hol éltél, mielőtt ide költöztél? – Sehol. – Hol nőttél föl? – Itt. Az alagsori lakásban. Anyám volt a gondnok, amíg ez bérház volt. A Park Slope sokat változott az elmúlt tíz év során. Gyerekkoromban sokat álmodoztam arról, hogy megveszem a házat és restaurálom. – És te mindig megszerzed, amit akarsz. Tudom.

Megszólalt a csengő. Mintha egy templomtorony kondult volna, csak ez hangosabb volt és még tovább tartott. – Mi ez? Egy egyszerű bim-bam már nem elég? A gazdagoknak még kihívó kapucsengő is jár? – Nem én választottam, hanem a lakberendező. – Nem hiszem, hogy kedvelem a lakberendeződet. Nick elfojtott egy vigyort. De látszott rajta, hogy kikívánkozik belőle. – Abban biztos vagyok. Ajtót nyitott. Mike doktor volt a látogató. Rosalie felnyögött, Mike ügyet sem vetve Nickre, belépett. – Rosalie, hogy van a kedvenc betegem? Nick a torkát köszörülte. – Nekem már nem is köszönsz? – Téged le kéne lőni – vágta Mike az arcába. – Éppen ágyban voltam… egy nővel, és már a jó részhez értünk, amikor megcsöngettél. És azt mondtad, vészhelyzet. – Az is. Mike Rosalie-ra pillantott. – Úgy érzed, mindjárt meghalsz? – Nem. Mike visszafordult Nickhez. – Látod? Nem vészhelyzet. Nick fenyegetően lépett előrébb. – Lee beteg. Az én szememben ez vészhelyzet. Mike alaposan végigmérte Rosalie-t. – Sokat fogytál? Fogyókúrázol? A lány a fejét rázta. Nem igazán kívánt a gyomráról magyarázni Nick előtt. Mike elérthette a célzást. Megfogta a karját és a lépcsősor felé terelte. – Ha már itt vagyok, akár meg is nézhetlek. Gyere. Felmegyünk az egyik hálószobába. Van itt egy tucat. – Hálószobába? – dadogta Nick. – Miért kell éppen egy hálószobába menni? Nem viszed Lee-t hálószobába! A lány megfordult a lépcsőn, és mérgesen nézett rá. – Mi bajod? Te rángattad ide Mike-ot. Mégis, hol vizsgáljon meg? A konyhában? – Miért is ne? Mindössze benéz a torkodba, nem, Mike?

– Nick, én orvos vagyok, és Rosalie a betegem. Nőjj már fel. Nick követte őket fel a lépcsőn. A vendégszobához érve Mike bevezette Rosalie-t, majd becsukta az ajtót Nick előtt. – Idekinn leszek – hallotta a lány Nick hangját a vastag ajtón keresztül. Mike helyet foglalt az egyik kényelmes székben, és intett Rosalienak a másik felé. – Azt hiszem, megérdemli, hogy sokáig várakoztassuk odakinn. Minden ok nélkül képes volt iderángatni. – Elnézést. Mondtam neki, hogy nem vagyok beteg. – Megértem, hogy aggódik. Rosszul nézel ki, Rosalie. Mi baj? – A gyomrom kellemetlenkedik. Nyilván a stressz miatt. – Hogyan kellemetlenkedik? – Fáj, sokszor van hányingerem, nincs étvágyam. – Mióta tart a dolog? – Valamivel több mint egy hónapja. – Javul? Vagy rosszabbodik? – Ugye nem beszéled meg Nickkel? – Én nem, de ha ez egy jegygyűrű az ujjadon, akkor neked nem ártana. Nem lehetsz terhes? – Nem, amennyiben nem egy újabb szeplőtlen fogantatásról van szó. Mike kérdő pillantást vetett rá. – A fogamzásgátlók nem száz százalékig megbízhatók. – Tudom, de az önmegtartóztatás igen. Egy hónapja nem voltunk együtt, és megvolt az alatt, amíg nem találkoztunk. – Egy hónapja nem találkoztok, és most eljegyzett? – Hosszú történet. Mit kell még tudnod? – Megmérem a vérnyomásodat, meghallgatom a szíved és a tüdőd. – Jó. – Mike tette a dolgát, s közben nem sokat mondott, ezért Rosalie feltételezte, hogy minden rendben van. Mike megmérte a lázát is egy olyan fülbe dugható mérővel. Megint nem mondott semmit. Belenézett a fülébe, le a torkán, fel az orrán. – Végeztünk? Mondtam, hogy jól vagyok. – Feküdj az ágyra, és mutasd meg hol fáj. Rosalie lerúgta a cipőjét, és végigfeküdt az ágyon. A szegycsontja alá mutatott. – Itt.

– Húzd le a nadrágodon a zipzárt, és húzd fel az ingedet a melltartódig. Rosalie engedelmeskedett, Mike pedig a gyomrát nyomkodta és ütögette, még sztetoszkóppal is meghallgatta. Egy igen hideg sztetoszkóppal. – Hát, a méhed nincs megduzzadva. Nem tűnik terhességnek. – Megmondtam, nem? Ugye ezért nem számolsz fel semmit Nicknek. Rosalie felhúzta a zipzárt, és leengedte ingét. A férfi felsegítette. – Hánytál? – Egy keveset. – Volt benne vér? – Nem. – Most azért már kezdett aggódni. – Mit ettél? – Nem sokat. – És sok kávét iszol? – Igen. – Mennyit? – Három vagy négy lattét egy nap. – Nincs több kávé. Szeretném, ha elmennél egy gasztroenterológus barátomhoz. Most rögtön felhívom és megbeszélek vele egy időpontot. – Miért? – Azért, drágám, mert szerintem gyomorfekélyed van. Szedsz fájdalomcsillapítót? Rubofent? – Igen. – Befejezted. Ha kell, akkor Acetaminophét kapjál be. Felírok neked valamit, ami segít csökkenteni a gyomorsavat, aztán megbeszélek neked egy időpontot hétfőre. El kell végezni néhány vizsgálatot. Nem halaszthhatod el. – Komoly? – Lehet. A fekélyt baktérium okozza, de a stressz, a rossz étrend és a rendszertelen, kihagyott étkezés is hozzájárul. – Mit mondjak Nicknek? Meg fog őrülni. Mike megpaskolta a hátát. – Hát, a helyedben azzal kezdeném, hogy meggyógyult a tüdőgyulladásod.

– Ez jó. – Menjél, nyugtasd le a fenevadat, addig én összeszedem a dolgaim. Nem tudom, ki dühítette fel, és kinek köszönheti azt a monoklit, de én nem vágyok ilyenre. – Ártalmatlan és boldog… Hát, kivéve az egész Premier Motors fiaskót. Mr. Lassiter tegnap este felhívott, és elmondta, hogy megállapodtak. Nick mindig is meg akarta szerezni a Premiert, de nem ezen az áron. – Hát igen. Nick rendes srác. Soha nem ártana Mr. Lassiternek, ha nem muszáj. De úgy tűnik, most nem volt más választása. Gratulálok az eljegyzésetekhez, és a legjobbat mindkettőtöknek. Azt hiszem, mostantól magamnak kell gondoskodnom a csajokról. Micsoda idővesztesség lesz. – Tessék? – Hát, időnként én vigasztaltam Nick megunt barátnőit, miután ő dobta őket. Sajnos egyik sem volt hozzád mérhető. – Ezt vegyem bóknak? – Határozottan annak veheted. Nick szerencsés ember. – Kösz, de én is az vagyok. Nick kopogtatott. – Mi folyik odabenn? Lee? Édes… Rosalie kinyitotta az ajtót az aggódó Nick előtt. – Mi tartott ilyen soká? – Átkarolta a lányt, és a feje fölött Mikera pillantott. – Minden rendben? Mike becsukta kis, fekete táskáját, és kiment mellettük a folyosóra. – A menyasszonyod majd mindent elmond, amit tudnod kell. – Kösz, Mike – mosolygott Rosalie. A doki ezzel lesietett a lépcsőn. Úgy látszott, nagyon igyekszik vissza ahhoz, amitől Nick elrángatta. – Nagyon szívesen. Vegyétek nászajándéknak! – kiabált vissza. Aztán az ajtó becsapódott mögötte. – Nos? – nézett Nick várakozásteljesen a lányra. – Mike azt hiszi, lehet egy kis fekélyem. – Egy kis fekély? Kis fekély? Madonne, neked elment az eszed? – Semmi gáz, Nick. Mike adott egy receptet. Az a gyógyszer megnyugtatja a gyomromat, és hétfőn elmegyek az orvoshoz, akit

javasolt. Megígérem. Úgyhogy ne nyaggass, mert Mike szerint a stressz is hozzájárul, és te stresszelsz. – Sajnálom. Tényleg azt hittem, hogy terhes vagy. – A férfi valósággal csalódottnak látszott. – Mondtam, hogy nem vagyok. – Igen, de mit tudhatod? Azt hitted, csak megfáztál, és közben tüdőgyulladásod volt. – Ettől soha nem szabadulok, ugye? – Nem ám. Életed hátralévő részében mindig emlékeztetlek rá. – Nick? Hazamehetünk? – Persze, édes. Amit csak akarsz. Istenem, megint az a mély, szexi „csináld, bébi” hang, amitől Rosalie itt és most majdnem elélvezett. Pavlov kutyája ehhez képest semmiség. – Tudod, itt van egy jakuzzi – szorította Nick a falhoz. – Igazán? Jóval többre vágyott a jakuzzinál, de azért nem esett volna rosszul egy kádnyi forró, bugyborékoló víz sem. – Remekül ellazít. Megszünteti a stresszt. – A férfi ujja a lány inge alá csusszant, hasának bőrét érintette. Rosalie-ban benn akadt a lélegzet. A hasizmai megfeszültek – vagyis minden izma odalenn. Nick belecsókolt a nyakába. – Annyira kívánlak. Minden éjjel azt álmodtam, hogy veled vagyok. – A keze fölfelé siklott, Rosalie bordájára. – Egyedül ébredtem, és… A férfi erősebben szorította, olyan hirtelen, ahogyan a kedve is megváltozott. Kétségbeesés sütött a hangjából. Rosalie érzéseit tükrözte vele. – Tudom. Én is így voltam. Azóta, hogy elmentél, egy éjszaka sem aludtam rendesen. Nick a kezébe fogta a lány arcát, és homlokát az övéhez szorítva, behunyta szemét. – Ugye nem titkolsz el semmit? Igazán jól vagy? Mike nem mondott semmi olyant, ami… – Elmondtam mindent, Nick. Jól vagyok. Esküszöm. – Megcsókolta a férfit. Megértés, megbocsátás, szerelem, remény és megkönnyebbülés volt egyetlen csókban. Megnyugtatóból izgatóvá

vált, követelőzővé és adakozóvá. Nem volt semmi álca, semmi kétely, semmit nem titkoltak a másik vagy önmaguk elől. Rosalie remegő kézzel érintette meg. Ideges volt. Most először volt védtelen, mindössze a szerelem és bizalom volt a fegyvere. Ilyen érzés lehet az első tandem ejtőernyős ugrás – kivetni magunkat a mélybe, hogy mindössze egyetlen személy és az ejtőernyője menthet meg minket, és egyik fölött sincs hatalmunk. Soha életében nem tett még ilyen ijesztő dolgot – és ilyen izgatót. Minden érintés jelentőségteljes lett, minden lélegzet mély, minden pillantás intenzív, jelentőségteljes. Ruhájuk páncélnak érződött, amíg végül mezítelen nem feküdtek az ágyban, vágytól forrón. Tapintható, szédítően erős volt kölcsönös gerjedelmük. Nick illata, az érzés, hogy a férfi alatta van, benne van, egyszerre volt ismerős és új. Nick olyan erővel markolta, mintha attól tartana, különben eltűnik. Szemét erősen lehunyta, sütött róla az odaadás. Rosalie minden árnyalatot érzékelt. Szüksége volt arra, hogy Nick vele legyen. Előrehajolt, megcsókolta a száját és arcát. A férfi kinyitotta a szemét, és könnyek csillogtak. A lány nem tudta megállapítani, kinek a könnyei. Talán mindkettejüké. Tekintetük összekulcsolódott, és tökéletes volt a kapcsolat kettejük között – elméjük, szellemük, testük és lelkük összekapcsolódott. Futótűzként száguldott végig Rosalie testén az élvezet, a forró, mindent felemésztő gyönyör. Nick a lány nevét nyögte. Orgazmusa véget nem érően tartott, táplálva, növelve a lányét. Rosalie elernyedt. Tudta, hogy mozdulnia kéne, de nem volt energiája, hogy bármit is tegyen azon kívül, hogy lélegzik, és újraéli a történteket. Amikor az ember először szeretkezik igaz szerelemmel, olyan lehet, mint amikor egy vak először pillantja meg a világot. Mindössze az ember életének egyetlen szelete változik meg, de ez megváltoztatja örökre lényének minden színét, minden más szeletét. És bármeddig tartson is, mindig megmarad ennek az első pillantásnak, az első fénynek, az első embernek az emléke. Mindig is Nick lesz az első.

Az üzenetrögzítő villogott, mikor visszaértek Rosalie lakásába. A lánynak eszébe sem volt lehallgatni az üzeneteket. Azt mondta, szüksége van egy napra, amikor senki nem tör rájuk. Nick nem vitatkozott, ő is így gondolta. Másnap reggel Nick magához ölelte az alvó Rosalie-t. Elképzelni nem tudott ennél tökéletesebbet. A lány bal keze az ő mellkasán pihent, jegygyűrűje visszatükrözte a hálószoba ablakán besütő napfényt. Nick el akarta vinni a házába Dave-t, de Rosalie nem engedte. Azt mondta, Dave mindent összetörne. Mintha Nick ezt bánta volna! De Rosalie-val törődött, így aztán ejtette a témát, látva, hogy idegesíti vele a lányt. Félóránként felébredt, hogy megbizonyosodjon róla, ott van még mellette. És mégis, azóta, hogy elment, egyszer sem aludt ilyen jól. Kimászott Rosalie mellől. Hosszan erőltette a témát, hogy mikor jelentsék be eljegyzésüket a családnak. Rosalie úgy gondolta, várják meg vele a testvére esküvőjét. Nick nem igazán értette, mi közük Annabelle házasságához azzal a rohadék Johnnyval, aki megfogta Rosalie combját. Abban viszont biztos volt, hogy eltöri Johnny kezét, ha még egyszer ferdén néz Ro-salie-ra. Nick figyelte, mint öltözik fel Rosalie a családi ebédhez. Ajkába harapott, látva, hogy a lány leveszi a gyűrűt és elrakja. A férfi kivette az ékszeres dobozból, amíg Rosalie a fürdőszobában volt, és a zakózsebébe dugta. Eljegyezték egymást, vagyis Nick úgy tartotta helyének, hogy ahová Rosalie megy, a gyűrűnek is mennie kell. Nyilván akkor akarja felvenni, ha már bejelentették. Legalábbis Nick remélte, hogy így lesz. Tudta, hogy a lány retteg a Ronaldi családi ebédtől, amelyre meghívta. Nem érezte jól magát. Nick mindössze egyetlen csésze kávét engedélyezett a szokásos kanna helyett – és tisztában volt vele, milyen a lány a kávé túladagolása nélkül. Nincs a legjobb lelkiállapotban. Csak amikor megálltak a Ronaldi-ház nyitott ajtaja előtt, és elszabadult a pokol, kérdőjelezte meg Nick, hogy olyan bölcs dolog volt elkísérni jegyesét hívatlanul a családjához. Rosalie még be sem lépett a küszöbön, máris állt a bál. Mindenki a nappaliban volt. Mr. Ronaldi a fotelben az újságjával. Rich a

lépcsőn állt, és egy idősebb nő, aki nyilván Rose néni, Rosalie fiatalabb, anorexiás változata mellett toporgott. Ő lehet Annabelle. Mrs. Ronaldi nyitott, még mielőtt Rosalie levehette volna a kabátját. – Beszélj már a húgod fejével, Rosalie. Mondd meg neki, hogy nem mondhatja le az egészet három héttel az esküvő előtt. Annabelle az öklét rázta. – Anya, Johnny a hullaházban kefélt Wanda Rigolettóval, egy holttest mellett. Hogy mehetnék hozzá? Mrs. Ronaldi legyintett, mintha csak egy legyet hessintene el. – A férfiak ilyenek. Az ember nem mond le egy esküvőt, csak mert volt egy kis kalandja az úrnak. Nick átkarolta Rosalie-t. A lány olyan volt, mint aki mindjárt felrobban. Rázkódott a haragtól. – Elment az eszed, anya? Csak nem várnád el, hogy Annabelle hozzámérvén? Johnny De Palma undorító állat. Eleve rejtély, miért akart Annabelle hozzámenni. Örülök, hogy végre észhez tért. – Rosalie utálkozva csóválta a fejét. – Ha Annabelle dugott volna valakivel, puttanának neveznéd. Amikor Johnny teszi, azt mondod, a férfiak ilyenek? Tudod, anya, nem értelek. Ha most megcsalja, később is meg fogja csalni. Persze, gondolom ez sem baj. Nem számít az sem, ha egy rohadékhoz megyünk, csak legyen férjünk és gyerekeink, ugye, anya? Mrs. Ronaldi keresztet vetett. – Te beszélsz? Mit tudsz te erről. Dolgozol, dolgozol, dolgozol. Annyira leköt a nagy irodád, hogy nem látod, mi fontos igazán. Nincs férjed, nincs családod. Öregen, magányosan fogsz meghalni. Ha rajtad áll, unoka nélkül megyek a sírba. Nick a torkát köszörülte, és közelebb húzta magához Rosalie-t. Nem tudta eldönteni, hogy most oltalmazó, vagy fölöslegesen avatkozik be. – Mrs. Ronaldi. Az asszony összeszorította száját, és igyekezett úgy tenni, mint akit nem szakítottak félbe éppen. Nem volt jó színész. Nick arcán megjelent az szívdöglesztő mosoly. Egy nő sem képes ellenállni neki ilyenkor. Rosalie-t kivéve persze. – Nem hiszem, hogy aggódnia kéne a…

Mrs. Ronaldi félbeszakította. – Ki maga, hogy beleszóljon ebbe? Mit tudhat erről? – Elnézést. Azt hiszem, nem mutattak be minket hivatalosan. – A férfi a kezét nyújtotta. – Dominick Romeo vagyok. Mivel gyakorlatilag családtagok vagyunk, szólítson csak Nicknek. Annabelle ránézett. – Azt hittem, hogy csak Nick vagy, a tartalék srác. – Nem. Nick vagyok, a vőlegény srác. Mindenkinek egyszerre akadt el a lélegzete. Rosalie egy szót sem szólt, de a kemény könyökös Nick bordái közé elárulta, hogy haragszik. – Hová tart ez a világ? – szörnyülködött Annabelle. – Rosalie kifogja Dominick Rómeót, az autóbárót, én meg egy kicseszett temetkezési vállalkozót sem tudok megtartani? Pedig én vagyok a csinosabb! Mindenki azt akarja, hogy velem lássák! – Annabelle toporzékolva sarkon fordult, és sírva kirohant. – A báró? – dadogta Mrs. Ronaldi. – Dominick Romeo a báró? Az én Rosalie-m Dominick Romeo felesége lesz? – Az asszony keresztet vetett, s a mellét verve imádkozott. Nick nem tudta eldönteni, hogy oltalomért, vagy netán hálaimát rebeg. Rosalie legszívesebben agyoncsapta volna Nicket. Igaz, a hatásra nem panaszkodhatott. Jegyeket kellett volna árulnia, vagy legalább videóra venni az egészet. Rich mosolyogva, helyeslőn bólogatott. Annabelle kimutatta a foga fehérjét, ami várható is volt. Rose néni odaröppent hozzá, és arcon csókolta. – Bene, bene, porta fortuna. – Aztán két kezébe kapta Nick arcát, és végignézte. – Hát mégsem vagy olyan ostoba, mi? – Őt is arcon csókolta, és finoman meglegyintette. – Mostantól semmi ostobaság. Abból már elég ebben a családban. Capisce? Nick rákacsintott. Capisce. – Megfogta az idős hölgy két kezét, és mindkettőt megcsókolta. – Grazi, tante, grazi. Rosalie csak nézett, Rose néni nem tudott szóhoz jutni. Ilyent még nem látott. Az öreglány elpirult. Madonne, hogy ezt megélte. Rich is arcon csókolta Rosalie-t. – Gratulálok, Ro. Annyira örülök. Nick remek srác.

– Kösz, Richie. Ő meg Nick előadták a pasiműsort, hátba veregették egymást, és úgy alapvetően nagyon macsók voltak. Jó volt Nicket és Richt együtt látni. Szemmel láthatóan elrendezték egymás közt a dolgokat a bunyó után, és régi barátokként viselkedtek. Igaz, azok is voltak. Apa is feltápászkodott a székből, és megállt anya mellett. -Boldog vagy, Rosalie? – köszörülte a torkát. – Igen, apa, nagyon boldog. A férfi előrelépett, és megrázta Nick kezét. – Üdv a családban. Rich, rohanj el a sarokra, hozzál pezsgőt. Ünnepelünk. Rich felkapta a kabátját és kisietett. Anya és Rose néni már hozták is a pezsgős poharakat. Nick közelebb húzta magához Rosalie-t, és a fülébe puszilva súgta. – Még mindig haragszol, amiért kifecsegtem a titkot? – Igen. Nem… Nem tudom. Azt hittem, anya infarktust kap. – A húgod nem akármi. És a tények kedvéért, te vagy a csinosabb. – Rendben, megbocsátok. Nem kell tovább nyaliznod. – De mennyire, hogy kell. – Tessék? – Majd meglátod. Nick elővette zsebéből a Tiffanys dobozt, kinyitotta, és visszacsúsztatta a jegygyűrűt a lány ujjára. Alig néhány percre rá megszólalt a csengő. Rosalie nyitott ajtót. Gina állt előtte. – Rosalie, Nick, gratulálok. Annyira örülök nektek. Nick megölelte a lányt. – Kösz, Gina Hogy vagy? – Jobban, mint te. – Nem, most nem. Örülök, hogy újra látlak. Rosalie gyanakodva nézett rájuk. – Várjatok csak, mi ez a nagy haverság? Nick Ginára kacsintott. – Találkoztunk már. Tudtam, hogy örülnél, ha Gina is velünk ünnepelne, ezért felhívtam. Rosalie szemöldöke megemelkedett. Valamit nem mondanak el neki, nem mintha számítana. Kedves Nicktől, hogy elhívta Ginát. Ő

éppen elég ideges volt amiatt, hogy bemutatja Nicket a szüleinek. Felfogni nem tudta, Nick miért akarta most megejteni a nagy bejelentést. – Anya, Gina van itt. Kell még egy tányér – szólt ki Rosalie a konyhába. Kivágódott az ajtó, kis híján hátba csapva Ginát. Rich dugta be a fejét. – Mi a… Gina? A lány mosolya lehervadt. – Rich. Mit keresel itt? Azt hittem, hazarepültél Maine-be vagy New Hampshire~be, akármi legyen is. Rich nagyot nyelt. – Nem. Ő… Szóval elhalasztottam az utat. Szükségem van néhány napra, hogy elrendezzem az itteni dolgaimat. – Tessék – nyújtotta át Gina Nicknek az üveg pezsgőt, amit ő hozott. – Nem maradhatok. Csak be akartam ugrani, hogy elmondjam, mennyire örülök nektek. Hétfőn az irodában találkozunk, Rosalie. Viszlát. Ezzel a lány elrohant Rich mellett, ki az ajtón. Rich Rosalie kezébe nyomta a pezsgőt, amit ő hozott, és rohant utána – Gondolod, hogy megússzuk, ha mi is lelépünk? – mosolygott Nick. – Szó sincs róla. Most, hogy hallották a hírt, tudni akarják a részleteket is. Mondtam neked, hogy várjunk. Nick megcsókolta, és az üvegek csilingelve ütődtek össze. – Már eleget vártam. Többet nem várok. Most rögtön meg akarok nősülni. – Nyugi. Sokáig tart egy esküvőt előkészíteni, ha csak nem repülünk Vegasba. De ha igen, akkor igen rövid házasságunk lesz. Anya mindkettőnket agyoncsap, ha nem templomban házasodunk. – Akkor legyen a templom. Hamarosan. – Nick, le kell foglalni egy időpontot, kell hely a fogadáshoz, ételt rendelni, virágok, ruha. Nem abból áll az egész, hogy végigmegyek a padsorok között és kimondom az igent. – Annabelle nem megy férjhez. Le van foglalva neki egy időpont a templomban, meg hely a fogadáshoz, meg minden. – Hát persze, de… – Akkor a mi esküvőnk lesz ott. Tökéletes. Megtarthatod, ami az övé lett volna, vagy megváltoztatod, ha úgy akarod. Lois majd mindenben segít. Tehát, mikor lesz az esküvőnk?

– Szombathoz két hétre. – Olyan soká? Hát akkor nincs más hátra, várni kell. Látod? Képes vagyok kompromisszumra. – Megőrültél. Nem tudok ilyen rövid idő alatt megszervezni egy esküvőt. – Te nem, de Lois igen. Csak ne aggódj miatta – Hogy ne aggódjak miatta? Még hogy ne aggódjak. Megőrültél? – Nem őrültem meg, csak eltökélt vagyok. És ismersz. Mindig elérem, amit akarok. Rosalie eleve nem volt oda az esküvőkért, és gond nélkül átadta az irányítást anyjának és Rose néninek, valamint Nick anyjának és nagymamájának. Neki és Loisnak mindössze annyi feladatuk maradt, hogy kiválasszák az esküvői ruhát és a nyoszolyólányok ruháját. Rosalie úgy gondolta, hogy az anyja abbahagyja a sopánkodást, most, hogy ő férjhez meg, de persze tévedett. Nem tetszett neki, amit először választott, de Lois és Nick anyja meg nagyanyja lecsillapították. Rosalie mindenesetre boldog volt, hogy a két család nőtagjai jól kijönnek egymással. Így a Premier és Romeo közti adásvételre koncentrálhatott. Nick végül szép pénzt fizetett álmai autókereskedéséért, de nem többet, mint amennyit a Premier ért. A férfit láthatóan izgatta, hogy keményen alkudozik a jegyesével – nem mintha Rosalie nem élvezte volna, hogy a pénzen vitatkozik vele, aztán hazamennek, és nagyot szeretkeznek minden éjszaka. Tizenkilenc nap, két óra és harminchat perc múlva – nem mintha számolta volna – Rosalie apja karján végigvonult a St. Joseph fehér rózsaszirmokkal borította folyosóján. Nick döbbenten nézett. Rosalie nem tudta, miért. Előre megmondta, hogy nem fehérben lesz. Nem hajlandó az esküvője napján úgy kinézni, mint a Michelin gumiemberke. Nick nyilván nem készült bíborvörösre. Mit mondhatna? A bíborvörös jól áll neki. Sötét hajával és oliva bőrével döbbenetesen jól nézett ki. Legalább annyit megengedett az anyjának, hogy hagyományos, fehér rózsa és liliom csokrot hozzon. Ez volt az egyetlen hagyományos rajta. Látta, hogy Nicknek tetszik a ruhája. A sellő-szabás kiemelte a domborulatait. A finoman bevarrt gyöngyöktől a ruha ragyogott, de nem csillogott. Rosalie még mindig

nem szerezte vissza a súlyt, amelyet akkor vesztett, amíg egy hónapig külön voltak és nem volt képes enni. Életében először karcsú volt. Mosoly jelent meg Nick arcán – az a különleges mosoly, amelyet neki tartogatott, s amelytől elállt a lány lélegzete. Megfogta a kezét, és Rosalie-ból minden idegesség elszállt. Miután megesküdött, hogy szeretni, óvni fogja, és egy életen át ellátja csokoládéval, Nick megkapta, amire vágyott. Igaz, Rosalie is. VÉGE