Robert Faricy SJ – Robert J. Wicks
Jézust szemlélni Fordította: Nyiredy Maurus OSB
Pannonhalma, 2011.
A fordító elõszava Ennek a könyvnek az alapja egy az USA-ban tartott minden várakozáson túl nagy érdeklõdést kiváltott elõadás volt. P. Robert Faricy SJ, Rómában, a pápai Gregoriána Egyetemen lelkiséget tanít, beszélt a kontemplációról – segítve azokat, akik a szemlélõdõ imádság által új utat keresnek Istenhez, és azokat is, akik másokat ebben a keresésben segítenek. Az angol „contemplation ” szót és továbbképzéseit általában „Kontemplation”-nal és „kontemplatív”-val adtam vissza. Elkerültem a „kontemplieren” igealakot, mert ezt szokatlannak tartom. Alkalomszerûen még „Betrachtung”-gal (és megfelelõ képzett alakjaival) is fordítottam. Itt nem tudtam és nem is kellett követnem a „Meditation”, „Kontemplation” és „Betrachtung” közötti, az irodalomban nem egységes különbségtétel magyarázatát. Robert Wicks-sel az egyének lelkigondozására vonatkozó graduációs program (NeumannKolleg in Aston, Pennsylvania) igazgatójával való együttmûködés révén született meg ez a könyv, ahogy az elõadás gondolatait egy szélesebb kör számára hozzáférhetõvé tegye. Éppen ennek a könyvnek német nyelvre való lefordításával nem az volt a célom, hogy itt bemutassam a szemlélõdés teljes teológiáját. Azért fordítottam le, mert ez a maga alakjában, terjedelmében és nyelvében valami lényeges vonatkozásban
3
közös a kontemplációval: nem követel több idõt, mint ami egy mai embernek rendelkezésére áll. Mindenki számára érthetõ, nagyon egyszerû, csaknem rideg. Nem komplikált – és módfelett kihívó. Tömör, lényegesre korlátozott formájában nincs semmiféle kultúrához kötve, de éppen a mi kultúránk számára lehet segítség megszólító egyszerûségében. Talán ebben a könyvben mások számára is világos lesz az, hogy ami veszendõbemenéssel fenyeget minket. Ha a könyv azért íródott, hogy bátorságot adjon a szemlélõdésben az Istenbe való belebocsátkozásra, akkor azért fordítottam le, mert ez neki legalább egy esetben sikerült. Ezért mindazoknak köszönetet mondok, akik elõkészítették a talajt arra, hogy ez a téma valamit jelentsen számomra s mindazoknak, akik imádsággal, kritikus és irányító gondolatokkal a munkában segítettek, mindenekelõtt maguknak a szerzõknek. A fordítás összekapcsolódik azzal a reménynyel, hogy ez a könyv nem annyira tan- vagy olvasókönyv, hanem sokkal inkább imádságos könyv lesz.
4
Mi a szemlélõdés? Annak a megértéséhez, hogy a szemlélõdés, hasznos tudni hogy mi nem az: a szemlélõdés (kontempláció) nem imádság a gondolatok kifejezésének értelmében, nem is gondolkodás az evangélium fölött azzal a céllal, hogy életünkre alkalmazzuk. Épp így kevéssé az Úrra való gondolás, nem is saját szavainkkal való beszélgetés õvele. Alapjában véve a szemlélõdés imádság megfogalmazás nélkül, fogalmak elképzelések nélkül. A szemlélõdésben Jézussal töltöm az idõt. Nyugalomban és csendben együtt vagyok azzal, akit szeretek, azzal, aki szeret engem. Nem mintha és akarnék valamit tenni – én nagyon keveset teszek. Ez az Õ ideje. Engedem, hogy õ vezessen engem, hagyom, hogy ezzel az idõvel tegyen, amit akar. A szemlélõdés nem azt jelenti, hogy én gondolkodom vagy sokat beszélek. Némelyik ember úgy imádkozik, mintha õk mindent tudó kísérõk lennének egy olyan kocsiban, amelyben a kormány mögött az Úr ül. Rendületlenül utasításokat adnak az Úrnak és megkísérlik szavaikkal és tetteikkel befolyásolni õt, jóllehet a szemlélõdés folyamatát egyáltalán nem tudják ellenõrizni. Ténylegesen jobb lenne szemlélõdésük, ha csendesebben lennének és engednénk magunkat az Úrtól vezetni. Az imádság beszélgetés Istennel. De a szemlélõdésben a beszélgetésnek nincs szüksége sok szóra. Ez valamiképpen sötét, körvonalak nélküli beszélgetés. Ez pontosan úgy van, mint amikor
5
olyan valakivel vagyok együtt, akit szeretek, nem kell sok szót ejtenem. Ha azt kérdezed, hogy mit csinálok, egészen jól meg tudom magyarázni. Minden, amit tudok, annyi hogy valakinél vagyok, akit szeretek, hogy ez az ember, aki nálam van, szeret engem és viszont. Ilyen egyszerû ez. Ugyanezt lehet mondani a Jézussal való szemlélõdésbeli együttlétrõl. A szemlélõdõ imádság viszony is. Isten az Ószövetségben viszonyban áll népével és az Újszövetségben Jézus is az Egyházzal, így vagyok vele én is keresztényként viszonyban. A szemlélõdésben a Jézushoz fûzõdõ viszony erõsebben tudatos számomra. Amennyiben a kapcsolat tudatosabb lesz, emberibb lesz. A szemlélõdésben kifejezetten komolyan veszem az Urat és minden mást félre teszek. Elismerem az õ szeretetét és hálás vagyok érte, hogy igyekszem õt annyira viszontszeretni, hogy amennyire ez számomra lehetséges. A szemlélõdésben a hangsúly a mi kapcsolatunk megtapasztalásán van. Ez azt jelenti, hogy a szemlélõdésben nem csak egyedül ülök otthon, a kápolnában, egy tér sarkában, hanem egyedül Jézussal ülök. A szemlélõdésben mélyebb kapcsolatba lépek vele. Inkább törekszem arra, hogy Jézust személyesen megismerjem, õt megtapasztaljam, mint hogy tudjak valamit róla. És Jézusnak ez a tapasztalásában való megismerés olyasmi, amit egyedül õ adhat meg. A szemlélõdés tehát ajándék, hogy Jézust, mint személyt megismerjem, annak ajándéka, hogy
6
vele csendben és szeretetben együtt legyek. Ez a tulajdonképpeni út, ahogyan az Urat ebben az életben megismerem: a szeretetben ismerem meg õt, és ezt a szeretetet Szentléleknek hívják. A Szentlélek ugyanis az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete. Az Atya szereti Jézust, Jézus szereti az Atyát, és ez a kölcsönös szeretet: személy. Ez a személy a Szentlélek, aki küldetett a szívembe, hogy összekapcsoljon engem az Atyával és a Fiúval. Ennek eredménye: Istennel a Szentlélek által állok kapcsoltban, aki szeretet. Ha a szemlélõdés a Jézussal való viszonyon alapul és magába foglalja az õ szeretetében való megismerést, mit jelent ez közülünk azok számára, akik szeretnének szemlélõdõkké válni? A szemlélõdés mindenek elõtt a Jézus iránti szeretetet foglalja magába. Ezért a szemlélõdés mindig azt is jelenti, hogy átadom magamat Jézusnak, hozzá kötõdöm, és így kötelezettséget vállalok magamra. Jézus szeretetével összehasonlítva az én szeretetem igen csekély. Ezt mindenki tudja. Ha a szemlélõdõ imádság életére törekszem, bizonyos mértékig kötelezettséget kell magamra vennem. Konkrét formát kell adnom Jézus iránti szeretetemnek. Mert a szeretet inkább tettekben mutatkozik meg, mint szavakban. Tettekben – ennek azt kell jelentenie, hogy naponta kell idõt találnom az Úr számára – fél órát, háromnegyed órát, egy órát –, hogy személyes imádsággal csak az Úrral legyek.
7
Ha õszintén szeretem az Urat, elkötelezem magamat neki és szeretnék növekedni a vele való közösségben. A hozzá való kötõdésemnek elég erõsnek kell lennie ahhoz, hogy naponta érezhetõ mértékû csendes idõt szenteljek neki. A szeretet a hûség kifejezése. Bizonyára helyes azt mondani az Úrnak, hogy szeretem õt, és talán nem teszem ezt eléggé. De az õszinte szeretet hûségben mutatkozik meg. Az a hûség, amit az Úr elvár tõlem, abban mutatkozik meg, hogy valamennyi idõt valósban naponta vele töltök el. Ez fontos! Jézust az õ szeretetén keresztül ismerem meg. Õ szeret engem. Jézus mindegyikünket személyesen szeret. Jézus tudja a nevemet. Õ minden tud rólam: minden bûnömet, minden hibámat, minden jó oldalamat, minden reményemet. Ismeri a múltamat, a jelenemet és jövõmet; és minden feltétel nélkül elfogad engem. Nem mondja, „Jobban szeretlek, ha jobb leszel”. Nem mondja, hogy „Változz meg, és jobban foglak szeretni.” Mindössze ezt mondja: „Úgy szeretlek, ahogy vagy. Kevésbé szeretnélek, ha más lennél.” Jézus kezdettõl fogva pontosan úgy lát téged és engem, ahogy most vagyunk. Éppen így keresett ki minket azok közül a lehetõségek közül, amelyekben megteremthetett volna bennünket. Jézus szeret engem. Nem mintha oly csodálatos lennék; szeret engem, mert nem vagyok az. Nem azért jött, hogy az igazakat váltsa meg. Nem bûnösségem ellenére szeret engem, hanem részben éppen gyengeségem és bûnösségem miatt. Ez
8
jellemvonás bennem, amire õ részvétével, együttszenvedésével válaszol. Gyengeségem és bûnös voltom „nyitás”, „ajtó” az õ megváltó szeretete számára. Mit jelent azt mondani, hogy „Jézus szeret engem és Jézus szeret téged”? Fontos, hogy föltegyük ezt a kérdést, mert a szeretet által ismerem meg Jézust a szemlélõdésben. A szemlélõdés – ahogyan már megállapítottuk – megismerés szeretet által. Annak a szeretetnek révén ismerem meg Jézust, amellyel õ szeret engem. Olyannak ismerem meg õt, aki engem minden mértéken túl szeret és a végsõkig teljesen és egészen komolyan vesz. És tudom, hogy arra hívattam, hogy válasz legyek erre az ismeretre, vegyem õt komolyan és úgy szeressem õt viszont, hogy ezáltal világos legyen: hálásan elfogadom az õ szeretetét. Hogyan szeret engem Jézus? Annak kipuhatolására, hogy hogyan szeret engem Jézus, egyik legjobb út megnézni, mit mond õ a szeretetrõl. A hegyi beszédben beszél róla. Ott látom, hogy milyen az a szeretet, amelyet Jézus elvár tõlem, és ezt átvihetem az õ irántam való szeretetére. A Lukács-evangélium hatodik fejezetében ezt mondja Jézus: „Ne ítéljetek, akkor titeket sem
9
fognak elítélni.” Errõl arra következtetek, hogy Jézus nem ítél meg engem. „Ne ítéljetek, akkor titeket sem fognak elítélni.” Errõl arra következtetek, hogy Jézus nem ítél el engem. Talán az, amit megtettem, annyira rettenetes, hogy még a lelkiismeretembõl is kiûztem és úgy látszik, hogy még jobban érint engem. De a szívem mélyén ezt gondolom: „Hogyan tudná õ ezt megbocsátani?” Mégis õ megteszi! Nem ítél meg és nem ítél el engemet. Õ mondja: „Bocsássátok meg egymásnak a vétket, és nektek is megbocsátják vétkeiteket.” Ebbõl arra következtetek, hogy Jézus elengedi bûnömet, megbocsát. Függetlenül attól, hogy mily sokszor vétkeztem, õ megbocsát nekem. Õ mondja ezt is: „Adjatok és akkor nektek is adnak. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” Ebbõl arra következtetek, hogy Jézus ad nekem. De mit ad õ nekem? Önmagát! Odaadta az életét értem úgy, mintha én lettem volna az egyetlen ember a világon. Ha csak én lettem volna is a világon, ennek ellenére eljött volna, hogy meghaljon üdvösségemért. Ez az a szeretet, amellyel õ engem szeret. Olyan szeretet, amely önmagát adja át. Szent Pál ír arról a korintusiakhoz írt levelében, hogy mi a szeretet (1Kor 13,4–7). Segíteni fog, ha ezt a szakaszt megnézzük, mert azt a szeretetet is leírja, amellyel Jézus téged és engem szeret: „a szeretet türelmes, a szeretet jóságos. A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gõgösködik.
10
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltûr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” Jézus pontosan ezen a módon szeret engem… szeret téged! Tudom az egyház tanításából, hogy Jézus Isten, és tudom a János evangéliumból, hogy Isten a Szeretet. Ezért teológiailag helyes azt mondani, hogy Jézus a Szeretet. Ha Jézus a Szeretet, a szeretet helyébe a szövegbe Jézus nevét illeszthetem. Hogy ez mit jelent és mennyire fontos, megérzem, ha a részletet ezzel a beillesztéssel meg egyszer elolvasom. Így személyes benyomást kapok Jézusról és irántam való szeretetérõl. A kérdésre „Hogyan szeret engem Jézus?” a válasz rendkívül világos lesz: „Jézus türelmes, Jézus jóságos. Õ nem féltékeny, nem kérkedik, nem gõgösködik. Õ nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója. Õ nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Jézus mindent eltûr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” Úr Jézus, köszönöm, hogy elnézõ és jó vagy hozzám, kitartasz mellettem, hiszel bennem, reményedet belém veted, hogy hûséges vagy hozzám, függetlenül attól, hogy én mennyire hûtlen voltam. Köszönöm neked, Uram, hogy nem ragaszkodsz saját utadhoz. Köszönöm neked, Uram, hogy nem vagy velem szemben ingerült, vagy haragos.
11
Uram, segíts, hogy közelebb lehessek hozzád. Különösen azt kérem tõled, hogy ajándékozz meg az imádság kegyelmével, hogy ezáltal téged jobban megismerjelek a szeretetben, téged jobban szerethesselek és követhesselek. Ámen. A szemlélõdésben a szív a fontos, nem annyira a fej. A fõ dolog a szeretet. Minél inkább fejlõdöm a Jézussal való közösségben – mindenekelõtt a szemlélõdõ ima által – annál inkább alkalmasabbá válok a szeretetre és a szeretet elfogadására. Õ azt akarja, hogy szent legyek – „Ti legyetek olyan tökéletesek, mint mennyei Atyátok!”. Hogyan válhatok szentté? Annyiban válok szentté, amennyiben növekszem abban a képességben, hogy másokat szeressek és másoktól – különösen az Úrtól – elfogadjam a szeretetet. Fejlõdöm a többi emberrel való kapcsolatban és amennyiben a legjobbat kísérlem meg magamból kihozni – a családomban, azok között, akikkel együtt dolgozom, játszom, élek. Akárhogy is: ennek a növekedésnek fõ forrása a szemlélõdõ ima, a Jézussal való csendes, szeretetettel teljes közösség. Itt növekszem abban a képességben, hogy szeretetet adjak és szeretetet elfogadjak.
12
Mindenki hivatott az életszentségben való növekedésre, mindannyiunknak szemlélõdõknek is kell lennünk? Igen, minden érett ember hivatott a szemlélõdésre. Volt erre idõ, amikor vitatkoztak errõl a teológusok. Úgy látszik, hogy ebben a kérdésben egyetértés uralkodik: minden keresztény hivatott a szemlélõdõ imádságra. Sokan közülünk úgy gondolják, hogy õk nem alkalmasak erre. Mégis jóllehet sokan közülünk nem tûnnek olyan embernek, akikre te gondolsz, amikor a „szemlélõdés” szót hallod, mindannyian befogadhatják a szemlélõdés ajándékát. Ez érvényes a túl aktívakra és élénkekre is, akik nem tudnak tíz percig csendben ülni. Biztosan nem kell flegmatikusnak lennem ahhoz, hogy szemlélõdõ legyek. Az Úr mindenkit nyugodttá tesz, aki kéri tõle, hogy szemlélõdni tudjon. Az Úr annak adja a szemlélõdés ajándékát, akinek csak akarja – és õ mindenkinek akarja adni, mindenkinek felajánlja. Most kérhetem tõle ezt az ajándékot: „Uram, alig vagyok szemlélõdõ. Nem tudom, hogyan kell imádkoznom. Taníts engem imádkozni, add meg nekem a szemlélõdés ajándékát.” És aztán elkezdek naponta meghatározott idõt arra fordítani, hogy szeretetben Jézusnál legyek, és figyelem, hogy mi történik. Az egyszerû imádság ez: ha kérem tõle az ajándékot, megadja nekem – a maga módján, a maga idejében.
13
Milyen az, amikor szemlélõdve imádkozom? Mit érzek ilyenkor? Loyolai Szent Ignác segít nekünk erre a kérdésre megtalálni a választ, amikor megfogalmazza az imádság kritériumát. Ezt a kritériumot õ „vigasztalásnak” nevezi. Ezen õ egyfajta könnyedséget ért az Úrral való kapcsolatban. Az imádsággal való vigasztalással azt írja körül Szent Ignác, hogy olyan érzésem van, hogy az Úrral való viszonyom „stimmel”. Az imádságban vigasztalást érezni, azt jelenti, hogy benne harmóniát, békét, az Úrral való kapcsolatban könnyedséget, vidámságot és örömöt tapasztalok. A vigasztalás megnyilvánulása lehet a hangos nevetés és az örömkönnyek. A vigasztalás minimum egy „valóságélményt” jelent vagy más szavakkal: biztos vagyok abban, hogy az Úr jelen van. Lehetek talán sötétségben. Lehet, hogy nem érzem az Úr jelenlétét, hogy halvány sejtelmem sincs az õ jelenlétérõl, de tudom, hogy itt van. Az imádságom meglehetõsen száraz és sötét lehet. Úgy érzem, hogy levert vagyok imádság közben. Rettenetesen hangzik, amikor megpróbálok mondani valamit. A Bibliát olvasva úgy tûnik, hogy nem túl sokat mond nekem. Az egész idõpocséklásnak látszik. Olyan, mintha ülnék egy kápolnában, ülnék a szobámban, és semmi sem történne. De tudom, hogy az Úr itt van. Betölt egy mélységes béke. Végsõ soron megélek egyfajta könnyedséget az Úrral való kapcsolatban. Nyugodt vagyok az Úr jelenlétében, mert tudom,
14
hogy itt van. Tudom, hogy szeret engem és ez elég nekem. Õ hat rám akkor is, ha én ezt nem érzékelem, és õ örömét találja bennem. Az õ bennem végzett munkája, a bennem megtalált öröme gyümölcsöket hoz bennem még akkor is, hogyha ezek a gyümölcsök nem tudatosak. Talán vidám, boldog, örvendezõ is vagyok, talán tudatában vagyok az Úr jelenlétének. De ez nem fontos. Fontos az az alapvetõ béke, amit az Úr ad. Szemlélõdhetek, ha „a csillagok ragyognak az égen”, megtapasztalhatom az Urat, és nagyszerûen érzem magam. De lehetek egy sötét kontemplációban is. Ugyanaz az ember életének különbözõ szakaszaiban a szemlélõdés különbözõ módjait tapasztalja meg. Ezek különbözõek a különbözõ emberek számára, de különbözõk ugyanannak az embernek is különbözõ idõkben! Minden esetben az a lényeges a szemlélõdõ imában, hogy az Úr itt van, és én itt vagyok. Nem kell sokat mondanom. Õ elvégzi a munkát. Az Úr vezet. Az imádság kissé a táncra hasonlít. Az Úr vezet én vele csinálom. A szemlélõdésben az én részem a passzív. Nem én döntök a kontemplatív tapasztalat módjáról. Vagy még egyszer visszatérve a tánc hasonlatához: nem én döntöm el, hogy a zene pezsgõ vagy lassú, könnyed vagy szomorú. Ezt ráhagyom az Úrra. Öv az aktív rész. Követem õt. Ha õ keringõzik én nem rumbázni akarok. Mindent úgy akarok tenni, ahogy õ akarja. Ehhez az kell, ellazuljak, megnyíljak az önfeledtségnek és nem szabad megkísérelnem, hogy az Urat beprogramozzam.
15
Szemlélõdésemet elõkészíthetem az Úrral. Amikor azonban mindent lépésrõl lépésre elterveztem és elvárom, hogy õ kövesse ezeket a „lépéseket”, akkor megtörténhet, hogy õ ezt nem teszi. Bár õ tehet úgy, ahogyan én ezt elvárom, de erre nem számíthatok és nem is szabad számítanom. Az Úr vezet és én hagyom magamat úgy szerettetni, ahogy õ éppen engem akar szeretni. Ezért arra a kérdésre, hogy „Mit kell tennem a szemlélõdés során?” – ez a válasz: „Azt, ami az Úrral való kapcsolatomban a legnagyobb könnyedséget adja, ami (Szentírásolvasás, rózsafüzér…) éppen most leginkább hoz kapcsolatba az Úrral.” Ezt kell tennem, mert ekkor járok azon az úton, amelyen vezet. Hogyan vezet engem? Úgy, hogy megadja a könynyedséget a vele való viszonyban és megadja, hogy a vele való viszonyomat valóságosnak érezzem és belsõ békét találjak benne. Milyen útjai vannak a szemlélõdésnek? Mielõtt pillantást vetnénk a szemlélõdés néhány útjára, föltétlenül világosan kell látnunk, hogy nem egy bizonyos technika számít a szemlélõdésben – Jézus az, aki számít. A technika másodrendû. Végül is nincs szükségem technikára. Ha vágyódom Jézus után, csak hozzá megyek és valamennyi ideig nyugodtan maradok és szívem mély vágyódást érez arra, hogy szorosan kapcsolódhassak hozzá. Ha Jézus minden, ami után vágyódom,
16
tulajdonképpen valamennyi csendes idõ az, amire szükségem van. Csak el kell hagynom minden ballasztot és az Úr után vágyódni. A többit õ elintézi. Õ vezet engem. Õ megmutatja, mi a teendõm. Amikor néhány pillantást vetünk néhány hasznos útra ahhoz, hogy eljussunk a szemlélõdésre, meg kell õriznünk a tudatunkban azt, hogy a módszer másodlagos. Némelyek szokásos útja a szemlélõdéshez az, amit a „szív imájának” nevezünk. Ez az imádság egyáltalán nem új. Részletesen bemutatja a 14. századból származó klasszikus mû, „A tudatlanság felhõje”. Kétségtelen azonban, hogy keletkezését korábbi idõkre kell tennünk. A szív imája közel áll a keleti kereszténységhez és elsõsorban abban áll, hogy egy szót kiválasztok, pl. Jézus, és ezt csendben és nagyon lassan ismétlem a szívemben. Így a szót úgy használom, mint utat arra, hogy Jézusra koncentráljak. Nem a „Jézus” név áll imádságom középpontjában, hanem Jézus maga. Ez az imamód egészen egyszerû. Könyveket írtak róla, de valójában egészen egyszerû. Minden, amit teszek az, hogy Jézus nevét nagyon lassan kimondom a szívemben. De kevesebb az, hogy mondom a nevet, mint ha engedem, hogy õ maga mondja ki könnyedén a szívemben. A szemlélõdõ imádságnak egy másik útja az evangélium használata. Vehetem például a napi evangéliumot vagy követhetek egy bibliaolvasási tervet vagy olvashatok folyamatosan egy evangéliumot, de mindig csak egy részletet. Csak pár sort
17
olvasok (ötöt, hatot, tizet) és nem fordítom ezt a Szentírás tanulmányozására – bár ez is jó –, hanem kifejezetten olyan útnak tekintem, ami által Jézussal kapcsolatba lépek. Ha így olvasom a Bibliát, nem fontos, hogy én emlékezzem arra, hogy mi történt, a fontos az, hogy Jézus emlékezik. Azért imádkozom, hogy Jézus egészen fogadjon el engem. Ekkor õ segíthet nekem abban, hogy lássam, mit jelent ez a szöveg a mi kapcsolatunkra vonatkozóan. Tehát nem a szöveg szó szerinti értelmét keresem. Arra törekszem, hogy Jézust megismerjem és a szöveget útként használom, amelyben Jézushoz juthatok. Azt akarom, hogy õ felvegyen magába. Ezáltal õ megmutatja nekem, amit meg akar mutatni, segíthet nekem, hogy amiben részesedtem, lássam és halljam, amit mindez mond nekem. Így részt vehetek mindabban, ami történt. Talán Jézus éppen azt akarja világossá tenni nekem, hogy mit mond a szöveg kapcsolatunkra nézve. Talán elvezet oda is, hogy egyszerûen élvezzem kapcsolatunkat, megízleljem, amikor csendben a szöveggel nála vagyok – gondolatok és szavak nélkül. Ekkor egyszerûen az Úrral vagyok. A Bibliát használhatom a szív imájaként is. Lassan olvasom a szöveget, talán hagyhatok eltelni egy kis idõt, hogy a szöveget fölvegyem magamba. Ezután becsukhatom a Bibliát és elmerülhetek a szövegbe anélkül, hogy utánagondolnék vagy megkísérelném az életemre alkalmazni. A szöveg fogalmaival nyugodtan és csendben az Úrhoz mehetek, a szö-
18
veggel õelõtte lehetek. És egyidejûleg Jézus nevét használhatom a szív imájaként, ismételve azt a szívemben könnyedén és lassan. Egy másik út a szemlélõdéshez a rózsafüzér imádság. A rózsafüzér alapjában véve egy szemlélõdõ imádság. Teljesen mindegy, hogy merre utazom a világban, minden nagy városban találok egy vagy két idõsebb embert valamelyik templomban, akik éppen a rózsafüzért imádkozzák. Néhányan ezek közül az emberek közül a szemlélõdõ imádság más formájára jutottak. Bár kezükben tartják a rózsafüzért és tudják, hogyan következnek egymás után az egyes imák, de nem gondolnak az egyes miatyánkokra és üdvözlégyekre, amelyeket mondanak. Szemlélik Jézust életének, halálának és feltámadásának titkaiban. Szemlélõdésben vannak. Valószínûleg jó sok idõre volt szükségük, amíg idáig jutottak. Most már csak az Urat szemlélik szeretetben az õ kegyelmével, a Szentlélek segítségével. A szemlélõdéshez vezetõ út a nyelveken való ima is, ami nem mindenki számára alkalmas (egyeseknél még talán ellenállást is vált ki). A nyelveken való ima a karizmatikus mozgalom része. Az azonban meglehetõsen ismeretlen, hogy ez az imaforma egyáltalán nem korlátozódik erre a mozgalomra. Sok olyan ember, akiket nem mondanak karizmatikusnak, imádkozik nyelveken, mint a szemlélõdés egyik útja. A nyelveken való éneklés vagy imádkozás fõként az egyesek személyes imája. Szent Pál írja, az 1Kor-ban: „Aki nyelveken szól
19
nem az emberekhez beszél, hanem Istenhez.” A közös istentiszteleteken való áldásos használata ellenére általában a nyelveken való imádság helye a személyes ima. Valóban meglepõdhetsz, ha tapasztalod, hogy sokan azok közül, akik nyelveken imádkoznak, soha nem voltak karizmatikus imatalálkozón, és nem is igénylik az ezeken való részvételt. Vajon érteme amit mondok vagy éneklek, amikor nyelveken imádkozom? Nem! Amikor nyelveken imádkozom, – talán egészen rendkívüli esetektõl eltekintve –, nem valóságos nyelven beszélek. A szótagoknak nincs nyelvi jelentésük, tartalmuk. Amikor nyelveken imádkozom, egyszerûen szeretetben az Úrra nézek, és úgy gagyogok vele, mint egy csecsemõ, aki még nem tud beszélni. A nyelveken való imádság nem valódi nyelv, mint például az angol vagy a német. Ez épp olyan értelemben vett nyelv, ahogyan nyelv a tánc és a festés. A nyelveken való ima nyelvvé lett, hangos szemlélõdés. Éppen úgy, ahogyan van csendes szemlélõdés, amelyben csendben és szeretetben tekintek Jézusra, vannak a szemlélõdésnek olyan formái, amelyek nyelvi kifejezõdést találnak. Az rózsafüzér is ilyenforma, a nyelvek imája pedig egy másik alakzat. A nyelvek imája hangos kontempláció. Ez önmagam összeszedésének egyik útja, éppúgy, mint a szív imája vagy a rózsafüzér. Ez egy úgy a figyelmetlenség elkerülésére. Egy út arra, hogy Jézust szeretetben szemléljük gondolatok vagy eszmék nélkül. Egyszerûen gagyogok az Úrral és szeretettel tekintek rá – semmi több.
Hogyan nyerhetem el a nyelvek imájának adományát, ha nem rendelkezem vele, de szeretném? Alapvetõen három kategóriája van az embereknek: elõször azok, akik nyelveken imádkoznak, másodszor azok, akik az egészet abszurdumnak találják, harmadszor azok, akik nem imádkoznak nyelveken, de úgy gondolják, hogy szívesen tennék. Ha én a harmadik csoportban vagyok, két lehetõségem van. Az elsõ az, hogy elmegyek valahová, ahol egyedül lehetek (talán a szobámban), térdre borulok és kérem az Úrtól a nyelvek imájának ajándékát. Ha ezt hittel megtettem, hittel telve szeretettel nézek Jézusra, kinyitom számat, és elkezdek gagyogni vagy énekelni, mint egy gyermek, aki még nem tud beszélni. Hagyom, hogy ez folyjon, énekelek vagy beszélek nyelven, és míg vele gagyogok, szeretettel nézem az Urat. Elõször talán a büszkeségem oda vezet, hogy nevetségesnek látszom magam elõtt. De ez elmúlik. A másik lehetõség az, hogy elmegyek valakihez, aki rendelkezik ezzel az adománnyal és megkérem, hogy imádkozzék velem ezért az ajándékért. A nyelvek imája sokak számára jó imaforma. Sokan igazi áttörést éltek meg az Úrral való viszonyukban, miután ezt az ajándékot megkapták. A szemlélõdés további útja az, hogy döntéseidet az Úr elé viszed. Gondolj az elõtted álló döntéseidre. Vidd az Úr elé mindazt, ami „mellettük és ellenük szól”. Aztán egyszerûen ülj ott, nézz Jézusra, és érezd meg, hogy – így Jézus elõtt! – melyik döntéssel, melyik választással érzed magad a
21
legjobban. Ez olyan út, amely összeköti a szemlélõdést ilyen módon a Jézus színe elõtti döntéssel és az õ választásával. Végül a szemlélõdésben úgy is tekinthetem Jézust, mint aki meggyógyít engem. Hozzá vihetem a sebeimet és fájdalmaimat. Elhozhatom neki negatív érzelmeimet – azokat is, amelyek õt és az õ velem való viszonyát érintik! Eléje hozhatom belsõ nyugtalanságomat, haragomat, méltatlankodásomat, szorongásomat és egyéb negatív érzésemet. Mindezt az Úrhoz viszem. Ennek során nem kell semmit sem mondanom. Csak hagyom, hogy megérintsen, kezét rám tegye, megvigasztaljon és meggyógyítson. Jézus az Üdvözítõ mindig kész arra, hogy meggyógyítson engem. Csak nyugodtan meg kell nyílnom elõtte, amennyiben nála vagyok a szemlélõdésben, megkísérlem befogadni az õ szeretetét, megpróbálok neki válaszolni a magam gyámoltalan módján és engedem, hogy szeretettel nézzen rám mindazzal a jóakarattal, amit irántam érez.
22
Tartalomjegyzék A fordító elõszava
3
Mi a szemlélõdés?
5
Ha a szemlélõdés a Jézussal való viszonyon alapul és magába foglalja az õ szeretetében való megismerést, mit jelent ez közülünk azok számára, akik szeretnének szemlélõdõkké válni?
7
Mit jelent azt mondani, hogy „Jézus szeret engem és Jézus szeret téged”?
9
Hogyan szeret engem Jézus?
9
Mindenki hivatott az életszentségben való növekedésre, mindannyiunknak szemlélõdõknek is kell lennünk?
13
Milyen az, amikor szemlélõdve imádkozom? Mit érzek ilyenkor?
14
Milyen útjai vannak a szemlélõdésnek?
16
23
