Rétek és mesterséges legelık létesítése. I. Új rétek és legelık készitésének helyes módjáról vajmi kevés gazda van kellıképen tájékozva. Tapasztalatlanság oka igen sokszor a helytelen eljárás követésének; a jó eljárás kiválasztásának a sok rosz közül. Van olyan gazda is, aki könnyen veszi a dolgot és a magkereskedıktıl évente beküldött czifra árjegyzékekhez folyamodik, melyekben a főkeverékeket magkereskedıink oly szivélyes elızékenységgel kinálgatják a magyar mezıgazdának. A magkereskedı jól tudja, hogy a rétek, legelık létesitésénél a gazdák körében a tájékozatlanság leginkább a főmag-keverék helyes összeállitásánál nyilvánul, ez irányban igyekeznek tehát a gazdaközönség szolgálatára lenni. (?!) A megbízhatóság látszatának növelésére ott áll a catalogusban, hogy főmag-keverékek megrendelésénél a talaj sajátságairól, továbbá még arról is felvilágositás kéretik: vajjon a bevetendı terület rétnek, legelınek vagy kerti pázsitnak fog-e szolgálni, minthogy csak ekként képes a magkereskedı az „alkalmas” (?) keverékkel szolgálni.
A gazda, aki tudvalevıleg nem szeret sokat irkálni, tudatja, hogy homokos vagy pedig agyagos földön kiván rétet vagy legelıt létesiteni s kéri a szükséges vetımagot X holdra utánvét mellett megküldeni. Kap is egy mixtum compositum-ot egy borsos számla kiséretében. Ha már ezen elcsudálkozik, még inkább növekedik álmélkodása, ha a legfinomabb és „leghasznosabb”-nak nyilvánitott keverék várakozása ellenére nagyon szegényes gyepet szolgáltat, amelyen rövid idı mulva a gyomok uralják a helyzetet.
Ha a gazda magának több fáradságot vett volna és bıvebb tájékozás végett az erre vonatkozó útmutatások tanulmányozásán is törte volna fejét, méltán elcsodálkozott volna eljárásán, mely mindennek beválik, csak okszerünek nem. Hogyan is lehet a magkereskedıre bízni a rét- vagy legelıterületnek létesitésére szükségelt főmag-keverék összeállitását, midın ez az illetı területet soha nem látta; ennek fekvésérıl, talajától fogalma sincs; annak éghajlati és nedvességi viszonyait nem ismeri; tudomása sincsen a talaj elıkészitésérıl és erıállapotáról; az illetı területen vadon tenyészı növények felıl és az egyéb fontos tényezıkrıl tájékozást nem szerezhetett?! De hogyan is lehet erre így látatlanba vállalkozni?! – – – Gondoljuk csak meg, hogy minı mulasztást követünk el, ha a főmag-keverék összeállitásánál csapán receptek szerint járunk el, amelyeket a szakirodalomban elszórva találunk, vagy pedig az egész ügyet a magkereskedıre bízzuk akkor, midın a rét vagy legelınk sorsa 5–10 évre és még hoszszabb idıszakra dıl el, s amidın egy elkövetett hiba magát tízszeresen boszulja meg az évek során!
Hiszen a főmag-keverék összeállitásánál oly fontos tényezıket kell figyelembe venni, amelyekkel csakis a részleteket tüzetesen ismerı tulajdonos számolhat, s kinek leginkább érdekében fekszik a hosszabb idıre alkotandó gyepterületet oly minıségben létesiteni, hogy ez nemcsak az elsı két évben, hanem egy egész idıszakon át hasznavehetı maradjon s a reá forditott munkát és költséget bıven visszafizesse. A magkereskedı – aki mint üzletember, csupán saját maga hasznát tartja szem elıtt – ehhez nem igen ért, de nem is érthet. Aki réteket akar létesiteni, annak legalább annyi botanikai ismeretekkel kell rendelkeznie, hogy meg tudja a legfontosabb és leghasznosabb füveket határozni, hogy jó szakkönyek segélyével azok jelesebb tulajdonságairól is magának tudomást szerezhessen. Meg kell továbbá neki figyelnie azon jó füveket, melyek a létesitendı területen, vagy ha erre már alkalom nem volna, a szomszéd területen vadon és különösen nagy számban tenyésznek, mert a természet legbiztosabb útmutató arra nézve, hogy e főnemek az illetı területen honosak és annak egyéb viszonyaihoz képest is legalkalmatosabbak. A főmag-keverék összeállitásánál ezek veendık elsı sorban figyelembe; természetesen csak azon esetben, ha jó füvekkel van dolgunk.
Tekintetbe veendı továbbá a talaj neme, minısége és nedvességi viszonyai. Ismeretes dolog, hogy az egyes növényfajoknak nagyon különbözı igényeik vannak a talaj minıségére és nedvességi viszonyaira nézve. Az egyik leginkább agyagos és gazdag talajban díszlik, a másik a sovány, homokos talajjal is megelégszik; az egyiknek sok nedvességre van okvetlen szüksége, a másik száraz talajon is megél stb. A jó rétifüvek ugyan a talajban nem igen válogatósak azon esetben, ha a szükséges nedvességet vagy az altalajból, vagy öntözés útján megkapják, vagy pedig a légkörbıl elegendı mennyiségben fölvehetik, úgyde ez nem mindenütt van meg a kivánt mértékben és különösen a nedvességi viszonyok kedvezıtlen volta miatt csökkenik a szénatermés oly nagy mérvben az idıjárás szeszélye alatt, száraz években. Ezen idıjárási befolyásoktól emancipálhatjuk magunkat ugyan a rétöntözéssel, de ezen factor csak kevés hazai gazdaságban vehetı számításba.
Tisztába kell jönnünk tehát a bevetendı terület talaj- és nedvességi viszonyaival, és pedig: 1. arra nézve, hogy az illetı talajnemnek megfelelı minı jó füveket jelöljünk ki? 2. hogy a nedvességi viszonyokat minı mérvben kell a füvek kiválasztásánál figyelembe venni, nehogy magunkat és rétünket károsítsuk esetleg oly főmag hozzáadásával, mely a területen constatált nedvességi viszonyok közt elıreláthatólag meg nem él? 3. amennyiben pedig a talaj minıségileg esetleges felültrágyázások által folyton javítható lenne s a rétnek bevetése elıtt is már kiadó trágyázásban részesült, nem lehetne-e az illetı területen – daczára annak, hogy tán vegyülete nem a legbíztatóbb – mégis oly füveket is fölvenni a főmag-keverékbe, amelyek igényteljesek a talajerıvel szemben, de másképen dús hozamukkal inkább kifizetik magukat? Az utóbb emlitett talajminıségen kivül azonban még az éghajlati és helyrajzi viszonyok is figyelembe veendık az alkalmas főmag-keverék összeállitásánál. Mert vannak egyes főnemek, melyek különösen az elsı évben sokat szenvednek oly talajokon, amely talajok hajlandók a felfagyásra. E veszély beáll különösen a hideg északi szeleknek kitett fekvéseknél
és kései fagyoknál. Más füvek pedig, melyek nedves éghajlat alatt nagyon kielégitö mérvben fejlıdnek, a mi száraz éghajlatunk alatt csakhamar kivesznek. Ismét más fünemüek szeretik a beárnyékolást, ellenben a szabad helyen tönkre mennek. Hogy azonban a kijelölt szempontokat kellı módon áttekinthessük, a szakemberek táblázatokba állitották össze a füveket,1 a lóhereféléket és az egyéb takarmányféléket és osztályozták ıket a következı rendszer után: A) Homoktalajra valók: a) száraz, nyilt helyre, róna vagy dombos helyre; b) száraz (beárnyékolt) helyre; c) kissé nedves helyre. B) Televényes, tulajdonképeni rétek és legelıkre valók: a) nem öntözött területre; b) öntözött és nedves területre; c) nedves területre. C) Vályog- és agyagos talajra valók: a) száraz és szabad helyre; b) árnyas helyre. D) Tızeg- és táptalajra. E) Sós rétekre. F) Jótalaju erdıkbe való növényekre. E táblázatok segélyével, melyek közlése igen messze vezetne bennünket, máris ideiglenesen kijelölhetjük a talajunk viszonyainak általában megfelelı fıbb fő- és lóherenemüeket, amelyek további részletes osztályozására még más szemügyre veendı fontos körülmény fog bennünket vezetni, amelyek észszerü megfontolásával sikerülni fog a legalkalmatosabb, azaz az adott viszonyoknak elırelátólag legmegfelelıbb főmag-keveréket úgy név szerint, valamint mennyiségileg is meghatározni. Igen fontos körülményt képez a főmag-keverék összeállitásánál a bevetendı terület czéljának tüzetes meghatározása: vajjon az rét vagy természetes állandó legelı legyen-e? csak néhány éven át szolgáljon e czélra és minı állatok számára készíttessék? Nagyon közel álló dolog, hogy a természetes viszonyok (talaj, éghajlat) szemmeltartása mellett a tartós legelık létesitésénél különösen azon fő- és lóherenemüek fognak elsı sorban figyelemben részesülni, melyek az illetı állatok igényeit legjobban kielégíthetik. E tekintetben megkülönböztetést igényelnek a kizárólag ló vagy szarvasmarha számára szolgálandó legelık és a juhok számára készitendı mesterséges legelık.
1
Lásd Burgtorf: „Wiesen- und Weidenbau.” III. kiadás. 1885.
Miután pedig a gyep összetételére magára is kell ügyelnünk, amennyiben a tartós és sőrő gyepterületek alkotása a felfüveknek az aljfüvekkel való összhangbahozásától függ: nyilvánvaló, hogy a keverék összeállitásánál arra is kell vigyáznunk, hogy a már eleve kijelölt füvek közt oly aljfüvek is foglaljanak helyet, melyek a tartós gyep alkotását már jó eleve biztosítják és melyek a gyepet rövid idı alatt arra képesitik, hogy ez sőrősége és erıteljes fejlıdése folytán az idı és talaj viszontagságainak inkább ellentállhasson. Hogy egyáltalán többféle fő-, here- stb. magot keverünk össze, ennek még számos és különféle oka van: 1. Mert minden egyes növényfajnak megvannak sajátságai és igényei, amelyeket az egész éven át ki nem elégíthetünk; azáltal ugyanis, hogy keveréket alkalmazunk, csupán a természetet utánozzuk, mert a többféle faj közt inkább fognak egyesek találkozni, melyek igényeiket esetleg változó viszonyok közt is némileg kielégítve látják és erıteljesebb fejlıdéssel helyrepótolják azt, amit a többi növények hozamán esetleg vesztettünk. A létérti küzdelemben csakhamar kiválnak az ellentállóbb, erıteljes növekedésü főnemek. Kezdetben a korábban fejlıdık lépnek elıtérbe, s ha a növekedési maximumot elérték, hanyatlani kezdenek; helyükre lépnek a tartós, számos éven át kitartó főnemüek stb. 2. Számos növénynek oltalomra van szüksége és csakis akkor fejlıdik vigan, ha hamarább növekedı magasabb füvek oltalma alatt áll. 3. Mert kezünkben van a vegyülék összeállitásánál oly növényeket – leginkább lóherenemüeket – is bevenni, melyek már az elsı és második évben nagyobb hozamot nyujtván, ezáltal a lassabban fejlıdı főféléknél kezdetben mutatkozó silányabb termést mennyiségileg is helyrepótolják. De akaratunktól függ, még oly egyéb növényeket is venni a keverékbe, melyek – mint péld. a főszeres növények (t. i. az egérfarku cziczkóró, a köménny, Pimpinella saxifraga, a szagos kéthímpázsit stb.) – az állatok emésztésére is igen jó befolyással vannak. 4. Végre, mert a keverékek a legtöbb esetben nagyobb és biztosabb termést adnak, ízletesebb takarmányt produkálnak, tovább élnek és a különféle viszontagságoknak jobban ellentállanak. A) Rétek. A létesitendı gyepterület hivatásához mérten a rétek alkotásánál arra is kell figyelnünk, hogy a főmag-keverék összeállitásánál leginkább oly füvek és egyéb réti növények szerepeljenek, melyek lehetı egyideileg érnek, a kasza alá elegendı mennyiséget és egyébiránt minıségileg is jó és édes szénát szolgáltassanak. Mint egyáltalán jó réti füvek a következık ajánlhatók:
I. Mint felfüvek (Obergräser) szálfő. a) Elsı sorban: Alopecurus pratensis, mezei ecsetpázsit (92. ábra); Avena elatior, franczia perje (99. ábra); Dactylis glomerata, csomós ebír (95. ábra); Festuca arundinacea; Festuca pratensis, réti csenkesz; Festuca rubra, vörös csenkesz; Lolium italicum, olasz perje (91. ábra); Phleum pratense, réti komócsin (98. ábra); Bromus inermis, árva rozsnok (94. ábra); Poa trivialis, sovány perje. b) Másodsorban: Aira caespitosa, gyepi nápicz; Baldingeria arundinacea; Bromus mollis; puha rozsnok; Glyceria spectabilis; Holcus lanatus, pelyhes czirok. II. Mint aljfüvek. a) Elsı sorban: Agrostis alba, fehér tippan; Anthoxanthum odoratum, illatos borjupázsit (96. ábra); Avena flavescens, sárga zabfő; Avena pubescens, csíkos zabfő; Briza media, közép rezge; Cynosurus cristatus (97. ábra); Festuca ovina, juhcsenkesz; Festuca rubra; Lolium perenne, angol perje (93. ábra); Poa pratensis, réti perje (90. ábra). b) Másodsorban: Agrostis vulgaris, Glyceria fluitans, Poa annua. Lóhere és egyes takarmányfélék. Lotus corniculatus, szarvaskerep; L. uliginisosus; L. villosus; Medicago lupulina, komlóhere; Medicago media, homoki luczerna; Trifolium hybridum, svéd here; Tr. pratense, réti here; Tr. perenne; Tr. repens, fehér here; Lathyrus pratensis; Vicia cracca; Vicia sepium; Carum carvi, kömény és Pimpinella saxifraga. A vetımag mennyiségének meghatározása. A főkeverékek összeállitásánál a vetımag mennyiségének meghatározása a legnehezebb feladat, annál is inkább, mert a szakirodalom mindezideig egy egyszerü, világos és bárki által könnyen alkalmazható eljárást megállapitani nem tudott, habár sokan megkisérlették azt. Már e század elején sokat foglalkozott e tárgygyal Angliában a hires tudós Sinclair, ki elıször kivánt egy bizonyos rendszert alkotni, mert saját szavai szerint: „A főmagvaknak megfelelı mennyiségben való elvetése egy rendkivül fontos pontot képez, nemcsak a költség dolgában, hanem a legjobb gyepnek gyors képzıdése végett is.” Kivüle Lawson, Hanstein, Jessen, Schwerz, Pinkert, Langethal, Soussaint, Dünkelberg, Wittmack és a legujabb idıben Werner, Burgtorf, Hein és Stebler, hogy többeket ne említsünk, igyekeztek különféle uton a kitüzött czél felé, amely igyekezetbıl számos egymástól elütı eljárás keletkezett. Nem csekélyek voltak a legyızendı nehézségek és még most sem mondhatjuk, hogy ezen ügy végleg meg volna oldva. Mi ezért csak az aránylag legmegbízhatóbb eljárást ismertethetjük e helyen, mely nem a legegyszerőbb ugyan, de amelylyel megbarátkozva, mezıgazdáink adott esetben maguk legbiztosabban állíthatják össze az adott viszonyoknak legmegfelelıbb főmagkeverékeket.
Ezen eljárás Steblernek, a svájczi vetımagkisérleti állomás fınökének köszönhetı, ki számos idevágó kisérlet és tanulmány után az eddig ismert és követett rendszert lényegesen javitotta s a gyakorlat igényeihez alkalmazta.2 A főkeverékeknél mindidáig közönségesen csak az árúnak sulya vétetett alapúl, s a gyakorlat használatára összeállitott reczeptek szerint ki volt mondva, hogy a keverék álljon péld. pro hektár x k/g lóherébıl, y k/g angol perjébıl és z k/g franczia perjébıl. E chablonszerü eljárásnak némileg javitott módositása szerint a keverék összeállitásánál az egyes növényfajok egymáshoz való aránya százalékokban állapíttatik meg, amely százalékok egyúttal azon területet is kifejezik, amelyet az egyes növény elfoglalt. Ha tudjuk, hogy mennyi vetımag szükséges valamely növénybıl egy holdra, ha az egymagában vettetik: akkor a keverék mennyiségét is ki lehet számitani a százalék arányában. E mennyiséget, a talaj minısége szerint, 10–50%-kal növeljük; jó földnél és kevesebb növényfélénél kevesebbet, ellenkezı esetben többet. Egy példából legkönnyebb megérteni az eljárást. Összeállitandó lenne egy herefő-keverék a következı növényekbıl (a vetımag-szükségletet 1 H/a-ra számítva):
2
Dr. Stebler: „Die Grassamen-Mischungen zur Erzielung des grössten Futterertrages.” II. Auflage. Bern. 1883.
E keverékbıl tehát 40 30 k/g szükséges hektáronkint. Az eljárás hasonló leend, ha tíz- vagy húszféle főmag-félébıl áll is keverékünk. Ezen eljárás egyszerü ugyan, azonban ellene több tekintetben kifogás tehetı. Ha ugyanis meggondoljuk, hogy az egyes főmag-féléknek csiraképessége rendkivül változó, a magnak tisztasága is nagy különbséget mutat az egyes növényféléknél; magától értetıdik, hogy ezt ignorálni öreg hiba volna. A csiraképesség egy és ugyanazon növénynél 0–100 % közt ingadozhatik, s mert ez a magnak korától, a növény letakaritásától, az uralkodó idıjárástól, a magnak eltartásától stb. függ: e tényezık majdnem minden évben változnak. A magkereskedıktıl vásárolt magvaknál ezenkívül hamisitások is fordulnak elı, melyek a magnak értékét rendesen igen leszállítják. A tisztaság hasonló módon sok kivánni valót hagy hátra, mert homok, apró kıtörmelék, bugarészecskék, gyommagvak, levélmaradékok stb. gyakran szintén igen leszállítják a vetımagnak értékét, s az elıvigyázat mellızésének mindig a gazda adja meg az árát. Minél nagyobb a mag csiraképessége és tisztasága, annál nagyobb az értéke, azaz annál nagyobb hatást lehet a súlyegységgel elérni és megfordítva. A csiraképesség és tisztaság százalékokban állapíttatik meg, s ez a vetımag értékére nézve mérvadónak vétetik. Ha péld. az angol perjénél 98 % tisztaság és 90 % csiraképesség garantiroztatik a magkereskedı részérıl, akkor
mely haszonértékben az illetı árúnak értéke egy egyetlen számban nyer kifejezést. Egy 88 % haszonértékü árúban 1 k/g-nak annyi értéke van, mint 2 k/g-nak a 44 % haszonértékü magból, vagy 4 k/g-nak egy 22 %-os, vagy 8 k/g-nak egy 11 %-os árúból, vagy mint 88 k/g-nak az 1 %os árúból, mert:
Ha tehát a kilószámot a haszonértéknek száztóliával sokszorozzuk, akkor mindenütt ugyanazon számot nyerjük, amelyet Stebler szerint kiloszázaléknak (Kiloprocent) nevezhetünk. Stebler eljárása éppen ezen alapszik, mely eljárást a következıkben ismertetjük: A főkeverék vetımag-mennyiségének meghatározása azon magmennyiségen vétetik alapúl, amelyet a tiszta vetésnél a tapasztalat és kisérlet megállapíttatott. Ha absolut tiszta és csiraképes magot vethetnénk el, amelynek haszonértéke tehát 100 % volna, akkor a tapasztalat szerint vetımagul szükségeltetnék tiszta vetésnél:
Csakhogy absolute tiszta és absolut csiraképes mag nem létezik, miért is minden egyes főfélének haszonértéke átlagok szerint állapíttatott meg, amelyhez alkalmazkodunk a vetımag-szükséglet megállapitásánál; azaz minél inkább közeledik a haszonértéket kifejezı százalékszám a 100-hoz súlyra, annál kevesebb vetımag szükségeltetik, s megfordítva: minél silányabb az árú, annál több vetımag kivántatik a területi egységre. Stebler a szükségelt adatokat táblázatokba állitotta össze, amelyeket az alábbi táblázatban közlünk, mert ezek, kiszámitáshoz okvetlenül szükségesek.
E táblázatban a kiloszázalékokban megállapitott normális vetımag-szükséglet mindenütt úgy találtatott, hogy a kilogrammban hektáronkint kifejezett vetımag-szükséglet az átlagos haszonértékkel szoroztatott. Például a vörös here szolgáljon. Ennél a normális vetımagszükséglet pro hektár 20 k/g, átlagos haszonértéke 88 k/g; a normális vetımag-szükséglet kiloszázalékokban tehát 20 X 88 = 1760. Ha a kereskedınktıl vásárolt lóhere-magnak haszonértéke pld. csak 60 volna <sic képlet 263p. akkor e vetımagból azon czélból, hogy a kiloszázalékokban kifejezett normális vetımag-szükséglet által elérni óhajtott hatást el is érjük, okvetlen több magra leend szükségünk, és pedig (1760 : 60) = 29⅓ k/g lóherevetımagra a 60 haszonértékkel biró vásárolt magból. E kis példából kitünik a kiloszázalékoknak haszna és értelme. Miután pedig egy bizonyos területen a főkeverék alkalmazásánál nagyobb számu növény tenyészhetik, mintha minden egyes növény az illetı területen külön és tisztán vettetett volna el: szükséges a főkeverékek vetımag-szükségletét felszaporitani, amely eljárásnál Stebler szerint a következı pontok veendık figyelembe: 1. Minél többféle növénybıl áll a keverék, annál inkább, szükséges a vetımag mennyiségének növelése, mert minél különbözıbb fajokból alkotjuk a keveréket, annál több növény fér el ugyanazon területen; azaz a talaj annál inkább képes a különféle növényfajoknak igényeit (fel- és aljfüvek, korán vagy késın érık, mélyen vagy sekélyen gyökeredzı növények) kielégiteni. 2. Minél kedvezıtlenebbek a talajviszonyok, annál inkább szükséges a vetımag szaporitása; minél inkább elüt a talaj a normáltalajtól (középtalaj), annál nagyobb ráadást igényel; eszerint hideg, nehéz talajon, épúgy száraz, könnyü talajon nagyobb leend ez, mint a meleg, középkötött talajnemüeken. 3. A ráadás nagyságának megszabásánál a talajerı is figyelembe veendı; jól trágyázott földben kevesebb ráadásra van szükségünk, mint sovány talajon, ahol a növények bokrosodási képessége csekélyebb.
4. A ráadás alkalmazkodjék a talaj állapotához is; rosszul elıkészitett, rögös talajban számos mag elvész, amelyre tekintettel kell lennünk. Rosszul mívelt és elkészitett talaj 100 k/g vetımaggal rosszabban van bemunkálva, mint egy jól elkészitett 50 k/g-mal. 5. Elkésett tavaszi vetésnél, de különösen ıszi vetésnél, nagyobb ráadás szükséges, mint ott, ahol rendes idıben történhetik a vetés, mert az idıjárás viszontagságai folytán ezen esetekben számos növény tönkre megy. 6. A vetımag szaporitása alkalmazandó a talaj fekvéséhez is, amennyiben hideg és magas fekvés nagyobb vetımag-szükségletet igényel, mint a meleg, napos fekvés. 7. Csapadékban szegény vagy alacsony nyári hımérséklettel biró vidékeken nagyobb ráadásnak van helye, mint csapadékdús és meleg vidékeken. 8. Még azon esetben is, ha a csiraképességre már eleve tekintettel voltunk, régi, könnyü és hiányos csiraképességgel biró vetımagból okvetlen nagyobb mennyiség veendı, mint csiraképes, nehéz és erıteljes vetımag elvetésénél. Az itt elısorolt pontozatok figyelembevétele után esetleg szükségelt vetımagszaporitás a mellékelt táblázatban is kifejezést talál, amelyben 10–70 % ráadás van számitásba véve, és pedig kiloszázalékokban. Közönséges viszonyok közt 30–50 %-os szaporitás teljesen elégséges, csak a legrosszabb esetekben nyúl az ember a 60–70 %-os ráadáshoz. Ennél nagyobb szaporitás ritkán válik szükségessé, mert ha egy 50 %-os szaporitás nem elégséges, akkor még a legsőrőbb vetés is koczkáztatott az illetö talajon és a használt magnál. Gruner Lajos.