2005. szeptember
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
1. oldal
Rektori Üzenet Tisztelt Munkatársak, kedves Kollégák! Tisztelettel köszöntöm Önöket a fõiskola 2005/06. tanévének nyitányán. Szinte még be sem fejeztük az elmúlt oktatási év zárását, máris a következõ küszöbén állunk. Mindenekelõtt e nyílt rektori levéllel szeretném mindannyiuknak megköszönni az elmúlt tanévben végzett munkájukat. Köszönöm, hogy jelentõs energiát fektettek az új BSc alapszakok tanterveinek, szakindítási engedélyeinek, valamint tantárgyprogramjainak kidolgozásába, a szakindítási kérelmek összeállításába tervezett mesterképzéseinknél. Elismerés illeti munkájukat a felvételi eljárás zökkenõmentes és sikeres lebonyolításáért, hiszen fõiskolánk megõrizve újkori történelmének eredményeit, a felsõoktatási intézmények felvételi rangsorában az elõkelõ elsõ tíz intézmény között szerepel. Bízom benne, hogy a sok-sok feladat mellett jutott idõ a pihenésre, a feltöltõdésre is, hiszen az elõttünk álló feladatok nem kisebbek, mint az elmúlt idõszakban elvégzettek. Feladataink sikeres elvégzéséhez kívánok Önöknek, valamennyiünknek sok sikert, jó egészséget, feladataink lehetõ legmagasabb szintû végrehajtását. Prof. Dr. Rudas Imre
Tanévnyitó 126 éves fõiskolánk 2005. szeptember 5-én, hétfõn tartotta Tanévnyitó Ünnepi Fõiskolai Tanácsülését a Mûvészetek Palotája Hangversenytermében. Az ünnepi tanévnyitóval megkezdõdõ tanév újabb mérföldkõ fõiskolánk életében, hiszen az integrált intézményünk alapításának ötödik évét jelenti. Jelentõs állomása stratégiai terveink megvalósításának. Mûszaki szakjainkon szeptemberben
Ünnepség résztvevôi
indult a BSc alapképzés, hallgatóink birtokba vehették a felsõoktatás fejlesztési program keretében megvalósult óbudai új oktatási épületet, s megindult a józsefvárosi oktatási épület és kollégium beruházása. Az ünnepség díszvendége Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter úr volt, aki tanulmányait az intézmény jogelõdjében, a Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskolán végezte. Megtisztelte a Tanácsülést az elnökségben helyet foglaló Dr. Duduzile M. Khoza úrhölgy, a Dél-Afrikai Köztársaság nagykövete, Andrejcsák Róbert úr, a Szlovák Köztársaság követtanácsosa, Mohamed el-Sayed Abbas Hassan úr, az Egyiptomi Arab Köztársaság nagykövete, valamint Dr. Czitán Gábor úr, a TÜV Rheinland InterCert Kft. vezérigazgatója. A Tanévnyitó Ünnepi Fõiskolai Tanácsülés résztvevõi között köszönthette a narrátor a külföldi társintézmények küldötteit, Dr. Tsu-Tian Lee-t, a Nemzeti Tajpeji Mûszaki Egyetem rektorát, Dr. Ungvári Lászlót, a Wildau-i Fõiskola rektorát, Dr. Herbert Sonntag urat, a Wildau-i Fõiskola rektorhelyettesét, Dr. Jörg Petert, a Wildau-i Fõiskola jogi osztályvezetõjét, Dr. Ahmad Hassan Sayed
2. oldal
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
Tanévnyitó Ünnepi Fôiskolai Tanácsülés elnöksége
Hassant, az Assiut-i Egyetem professzorát, Dr. Krzysztof Rudno-Rudzinskit, a Wroclaw-i Mûszaki Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Vladimír Penják urat, a Kassai Mûszaki Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Ryszard Klempoust, a Wroclaw-i Mûszaki Egyetem professzorát, Dr. Nicolae Negut professzort, a Temesvári Mûszaki Egyetem dékánját, Dr. Madarász Lászlót, a Kassai Mûszaki Egyetem professzorát, a fõiskola címzetes fõiskolai tanárát, Dr. Preitl Istvánt, a Temesvári Egyetem professzorát, a fõiskola címzetes fõiskolai tanárát, Dr. Jaroslav Jaremát és Dr. Jozef Hašèakot, a Kassai Mûszaki Egyetem docenseit. Bemutatásra kerültek az ünnepségen megjelent hazai felsõoktatási szervezetek megjelent vezetõi, Dr. Bazsa György professzor úr, a Felsõoktatási és Tudományos Tanács elnöke, Dr. Michelberger Pál professzor úr, a MAB tiszteletbeli elnöke, a fõiskola Társadalmi Tanácsának elnöke, Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnöke. A mûsorvezetõ köszöntötte továbbá a hazai társ felsõoktatási intézmények megjelent vezetõit, Dr. Gaál Zoltán professzor urat, a Veszprémi Egyetem rektorát, Dr. Barótfi István professzor urat, a Szent István Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Sztachó-Pekáry Istvánt, a Kecskeméti Fõiskola rektorát, Dr. Gadányi Károlyt, a Berzsenyi Dániel Fõiskola rektorát, Dr. Dobrókay Mihályt, a Miskolci Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Kránitz Mihályt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettesét, Dr. Döbröczöni Ádámot, a Miskolci Egyetem dékánját, Dr. Friedler Ferencet, a Veszprémi Egyetem Mûszaki Informatikai Kar dékánját, a Mûszaki Rektori-Fõigazgatói Kollégium elnökét, Dr. Beke Jánost, a Szent István Egyetem dékánját, Dr. Berek Lajost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánját, Dr. Telekes Gábort, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Mûszaki Fõiskolai Kar
2005. szeptember
fõigazgatóját, Dr. Abonyi Istvánt, az Eötvös József Fõiskola Mûszaki Fakultás fakultásigazgatóját, Dr. Berta Ákost, a Kodolányi János Fõiskola fõigazgató-helyettesét, Dr. Szendrõ Pétert, a Szent István Egyetem professzorát, Dr. Kovács Zsoltot, a Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánhelyettesét. A tanévnyitó elején a résztvevõknek bemutatásra kerültek a társadalmi és gazdasági élet jeles képviselõit, Tarlós István úr, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Georg Kilzer követ úr, az Osztrák Nagykövetségrõl, Marian Varga úr, a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének titkára, Dr. Ginsztler János professzor úr, a Magyar Mérnökakadémia elnöke, Gablini Gábor úr, a Gépjármû Márkakereskedõk Országos Szövetségének elnöke, Dr. Kováts Gábor úr, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Dr. Nagy László, a Nemzeti Szakképzési Intézet fõigazgatója, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Szûcs György úr, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke, Dr. Tardy Pál úr, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesüléstõl, Dr. Krómer István, a Villamosenergetikai Kutatóintézet vezérigazgatója, Dr. Demetrovics János professzor úr, az MTA SZTAKI fõosztályvezetõje, Dr. Radnai Tamás, a Hungary Network Rt. vezérigazgatója, Sallai László, a Magyar Telekom Rt. igazgatója, Dr. Stern Pál, a MÁV Rt. vezérigazgatóságáról, K. Szabó Zoltán, a HP Magyarországi Kft. képviseletében, Dr. Homonnay György úr, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöki tanácsadója, a fõiskola tiszteletbeli fõiskolai tanára, Dr. Iványi Károly, a Magyar Akkreditációs Bizottság tagja, Dr. Agg Géza, miniszteri tanácsadó, Dr. Bilik István úr, a Felsõoktatási Konferenciák Szövetsége fõtitkára. A tanévnyitó résztvevõit Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter úr köszöntötte, aki beszédében kiemelte: „A legtöbb helyen ma szakemberhiány van
Csizmár Gábor miniszter úr köszöntôje
2005. szeptember
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
képzett mûszaki szakemberekbõl. Az a pálya, amit Önök választottak, azonban egy kurrens szakma. Magyarországon egy második szerkezetváltás zajlik, az a bizonyos gazdasági növekedés, amirõl szóltam, döntõ többségében nem a foglalkoztatás bõvülésébõl, hanem a hatékonyság, a termelékenység, a technológia-fejlõdésbõl származik. Korszerûsödõ technika, technológia jellemzi tehát a magyar ipart, a magyar gazdaságot. Folyamatban van egy munkahely-csere, a betanított egyszerû munkák, a segédmunkák eltûnnek szinte a magyar munkaerõ-piacról, és helyükbe magas szaktudást, nyelvtudást igénylõ munkahelyek jönnek létre, sokkal nagyobb hozzáadott értéket elõállítva. Szükség van tehát az Önök szaktudására, arra, amit itt a fõiskolán vagy, amit a fõiskola kapuin kívül, de a fõiskola segítségével szereznek. Biztosíthatom Önöket, hogy más szakmai területen tanuló pályatársaikhoz képest a korszerû mûszaki végzettséggel lényegesen jobbak az Önök elhelyezkedési lehetõségei. Ma Magyarországon átlagosan minden 100 emberbõl csak 57-nek van állása, de a diplomások közül 83-nak. A többi 17% vagy most még továbbtanul, vagy gyerekeit neveli. Ha megnézzük a béreket, azt látjuk, hogy ma fõiskolai diplomával 2,5, egyetemi diplomával 3,5 szeresét lehet keresni annak, amit úgy általában egy szakképzettség nélküli, érettségi nélküli dolgozó keres. Lassan általános lesz a fõiskolai és egyetemi végzettség, hiszen minden második diák bejuthat a felsõoktatásba.” Csizmár Gábor miniszter úr a kormány képviseletében adta át a fõiskolai tanári kinevezést a Keleti Károly Gazdasági Fõiskolai Kar docense, Dr. Szeghegyi Ágnes, Dr. Farkas András és Dr. Nagy Imre Zoltán részére, valamint Dr. Turmezei Péter fõiskolai docensnek, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Kar fõigazgató-helyettesének. Egy intézmény életében fontos szerepet töltenek be a jelképek. A hagyományokat folytatva a TÜV Rheinland Group Japán leányvállalata – a világ egyik legrégebben alapított mûszaki felügyeleti szervezete - tisztelte meg intézményünket jogarral. A Budapesti Mûszaki Fõiskola hivatalos jelképeinek sorában a jogar a régi magyar hagyományokat folytatva, az elõdök elõtt tisztelegve, azok magas szintû munkásságának folytonosságát fejezi ki. A jogart és az adományozó okiratot Dr. Czitán Gábor úr a TÜV Rheinland InterCert Európa vezérigazgatója, a fõiskola tiszteletbeli fõiskolai tanára adta át Rudas rektor úrnak. A Tanévnyitó Tanácsülés résztvevõit Prof. Dr.
3. oldal
A jogar átadása
Rudas Imre rektor köszöntötte, s beszédében a fõiskola küldetésnyilatkozatából kiemelte: „Célunk a három alapító intézmény hagyományait megõrizve, az integráció eredményeit megerõsítve, a belsõ és különösen a külsõ kihívások által megújulva a fõiskola képzési profiljába tartozó tudományokban hazánk, illetve a közép-kelet-európai térség egyik vezetõ mûszaki fõiskolája legyünk. Kiemelt feladatainkat, stratégiánkat tehát a „megõrzés, a megerõsítés és a megújulás” hármas egysége összegzi.” E hármas egység egyes elemeit kifejtve leszögezte, meg kell õrizni „fõiskolánk három évszázadon átívelõ történetét, az iparoktatás szolgálatában eltöltött 126 évünk eredményeit, a megbecsülést, amelyet alapító intézményeinknek szereztek, a hallgatóinkat fogadó ipar egyértelmûen pozitív visszajelzését és a végzett hallgatóink büszke kötõdését. Hiszünk abban, hogy napi munkánk, eredményeink a múltban gyökereznek, hagyományaink megõrzése, elõdeink munkája, sikere formált minket azzá, amik vagyunk.” Az ünnepi szónok a jogar adományozójához fordulva mondta: „Fõiskolánk, Fõiskolai Tanácsunk, a magam és a mindenkori leendõ rektor nevében meleg szívvel köszönöm meg Önnek a TÜV Rheinland nagybecsû, ezen újabb hagyományteremtõ adományát. Ez a jogar mostantól kezdve nemcsak fõiskolánk és a fõiskolát személyében képviselõ rektor jelképe, de utalni fog fõiskolánk és a hallgatóinkat fogadó, a TÜV Rheinland által jelképezett ipar elválaszthatatlan kapcsolatára.” A hármas egységünk második fontos elemérõl, a megerõsítésrõl Dr. Rudas Imre az alábbiakat emelte ki: „Fõiskolánk története átalakulások, egyesítések története. A jogelõd intézmények által 1879-ben alapított Bánki Donát Mûszaki Fõiskola, az 1898-ban alapított Kandó Kálmán Mûszaki Fõiskola és az
4. oldal
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
2005. szeptember
1962-ben alapított Könnyûipari Mûszaki Fõiskola invezõek. Az összes jelentkezõt figyelembe tegrációjával 2000-ben jött létre a Budapesti Mûszavéve az elsõ helyre beadott jelentkezési laki Fõiskola, amely ily módon integrált létének ötödik pok alapján az ország 72 felsõoktatási intézévfordulóját ünnepli. A 2000 óta eltelt évek rövid ménye közül - több egyetemet is megelõzve idõszakot jelentenek ugyan intézményünk teljes tör– fõiskolánk ez évben is a kilencedik helyre, ténetében, de kiemelt jelentõséggel bírnak. mûszaki területen pedig (ami fõiskolánk jövõA sikeres, átfogó integráció lehetõséget teremje szempontjából a legfontosabb) a BME mötett számunkra, hogy viszonylag kis fõiskolákból az gött a második helyre került. ország legnagyobb mûszaki fõiskolájává, a ma– Magyar Bálint miniszter úr az idei felvételi elgyar felsõoktatási intézményrendszer egyik komoly járást értékelõ elõadásában bemutatta, hogy tényezõjévé váljunk. Ezt mutatják, többek között a felvett hallgatók tekintetében a Budapesti hallgatói létszámadataink is. Az elmúlt tanév hivaMûszaki Fõiskola a hetedik az intézmények talos statisztikai adatai alapján az összes hallgatói rangsorában. létszámunk 12.698 volt, amelybõl nappali tagoza– a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel közöton 8.165 fõ folytatott tanulmányokat.” sen kidolgoztuk a könnyûipari mérnöki, a ZríRektor úr a megújulás szükségességérõl szólva nyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel említette: „Értékeinket megõrizve, hátterünket megegyüttmûködve pedig a biztonságtechnikai erõsítve folytatni kívánjuk a gyakorlatorientált felsõmesterkurzus szakalapítási kérelmét, fokú szakemberek magas szintû képzését, megfe– rendelkezésre állnak emellett mérnök inforlelve egyben az új kor új követelményeinek, a XXI. matikus és mechatronika területen az MSc század elvárásainak, az Európai Felsõoktatási Térindítás személyi és tárgyi feltételei, a szakinhez való csatlakozás kihívásainak. dítási kérelmeket fõiskolánk tanácsa napoA lineáris képzésre történõ áttérés megkezdõdött. kon belül tárgyalja, Ebben az új struktúrában komoly verseny alakul ki a – a fõiskolán jegyzett, többnyire nemzetközileg is felsõoktatási intézmények között. elismert tudományos mûhelyek, valamint az Többen megkérdõjelezik a fõiskolák jövõjét, MTA doktori címmel, illetve tudományos perspektívájukat inkább a felsõfokú szakképzésminõsítéssel rendelkezõk száma alapján realiben látják. Lehet, hogy lesznek ilyen fõiskolák. Mi tássá válik intézményünkbe informatikai és egy azonban hiszünk abban, hogy a Budapesti Mûszainterdiszciplináris doktori iskola létrehozása.” ki Fõiskola nemcsak túléli a változásokat, hanem Dr. Rudas Imre rektor úr beszédben leszögezte, abból megújulva kerül ki. Mi ad erre alapot?” – tethogy „fõiskolánk fõ profilja továbbra is a gyakorlatorite fel a kérdést rektor úr, majd válaszában felsorolentált, de elméletileg jól megalapozott, az ipar által elta a legfontosabb tényezõket: fogadott, a fõiskolai képzésünk – Összes hagyományos hagyományira támaszkodó, de korábbi szakunk fennaz európai normák szerint megmaradt, miközben orújított alapképzés. Kiemelt felszágos szinten a szaadatként kezeljük a fõiskola tukok száma radikálisan dományos színvonalának tocsökkent, vábbi emelését. Erõfeszítése– már 2004-ben elindulink eredményeként a tudomátunk a kísérleti BSc nyosan minõsítettek száma az képzéssel a mérnök inintegráció óta duplájára emelformatikus szakon, kedett, jelenleg a fõiskola okta– két szakunk kivételével tói létszámának 20 %-a tudovalamennyin az új BSc mányos minõsítéssel, további alapképzésen indulhat 19 %-a pedig egyetemi doktori az oktatás a jövõ héten, címmel rendelkezik.” – a hiányzó két alapszak Dr. Rudas Imre beszédéesetében is folyamatnek befejezõ szakaszában az ban van a szakindítás elsõéves hallgatókhoz fordult. engedélyeztetése, „Önök egy népszerû felsõok– jelentkezési és felvételi tatási intézményben kezdik létszámadataink ked- Dr. Rudas Imre ünnepi köszöntôje meg tanulmányaikat. Biztosít-
2005. szeptember
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
hatom Önöket, jól döntöttek, jó fõiskolát választottak. Az idei felvételi idõszakban 11536 tanuló jelentkezett fõiskolánkra, ebbõl 4357-en nyertek felvételt. Informatikus közgazdász szakon 124, a mérnök informatikus alapképzési szakon pedig 117 pont volt a felvételi ponthatár, amelyek országos összehasonlításban is elõkelõ helyen állnak. Sikeres felvételükhöz ezúton is gratulálok. Kérem, hogy nevemben is mondjanak köszönetet szüleiknek, hozzátartozóiknak, tanáraiknak a biztatásért, a támogatásért és a feltételek biztosításáért. Felsõoktatási tanulmányaik elején vannak, ajánlom Önöknek Juhász Gyula szavait: „Lehet, hogy gyenge még a hangunk, Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, De indulunk a szépet, jót akarjuk, Érezzük, hogy hitünknek szárnya van.” Szép, de kemény munkával teli évek várnak Önökre. Fõiskolai tanulmányaik egész további életpályájuk, életük megalapozója, csak Önökön múlik, hogy ez az alapozás mennyiben lesz sikeres. Az európai csatlakozással Önök elõtt nyitva áll az út, lehetõségeik szinte korlátlanokká válnak, versenyképes tudáshoz jutnak. Ehhez az úthoz kívánok Önöknek sok sikert, jó egészséget, és tanulmányaik lehetõ legmagasabb szintû elvégzését. Dolgozzunk ezen közösen, az eredmény nem maradhat el, és a siker is közös lesz!” A Fõiskolai Tanács ez évben másodszor adományozott Díszpolgári címet azon, a fõiskolával jogviszonyban nem álló személyeknek, akik a hazai, vagy nemzetközi közélet, az ország, a magyar gazdasági élet, a tudomány, a mûvelõdésügy, a felsõoktatás fejlesztése, az emberiség fejlõdése érdekében végzett tevékenységükkel kiemelkedõ eredményeket értek el, példaértékût és maradandót alkottak. Díszpolgári címet és az ezzel járó oklevelet és érmet vehetett át Dr. Rudas Imre rektor úrtól Dr. Masayoshi Tomizuka, a University of California, Berkeley professzora, a National Science Foundation, Dynamic Systems and Control Program/Civil and Mechanical Systems Division program igazgatója, Dr. Gerd Hirzinger professzor, a German Aerospace Center (DLR) Institute of Robotics and Mechatronics igazgatója. A Fõiskolai Tanács Díszpolgári címet adományozott Dr. Peter Offermann professzor úrnak a Drezdai Mûszaki Egyetem Textil- és Ruházattechnológiai Intézetének igazgatójának, a Szász Tudományos Akadémia rendes tagjának. A tanácsülés keretében címzetes fõiskolai tanári kitüntetõ címet vehetett át Dr. Nicolae Robu professzor, a Temesvári Mûszaki Egyetem rektora, Dr. Dusan Kocur professzor, a Kassai Mûszaki Egye-
5. oldal
Díszpolgári kitüntetettek: Dr. Masayoshi Tomizuka, Dr. Gerd Hirzinger, Dr. Peter Offermann
tem dékánja, Dr. Pap Endre, a Novi Sad-i Egyetem professzora, Dr. Ahmed A. Abo-Ismail professzor, az Assiut-i Egyetem Mûszaki Kar dékánja, valamint Dr. Vass György kandidátus. A Tanács állásfoglalásának megfelelõen tiszteletbeli fõiskolai tanári címek adományozására is sor került. A kitüntetõ címet Dr. Herbert Osanna, a Bécsi Mûszaki Egyetem professzora, Dr. Christoph Helm, Brandenburg tartomány korábbi Tudományos-kutatási államtitkára, Dr. Varga Lajos, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Intézetének igazgatója vette át.
I. éves hallgatók fogadalomtétele
A Tanévnyitó Ünnepi Fõiskolai Tanácsülés az elsõéves hallgatók fogadalomtételével záródott. Az elsõévesek képviseletében Soltész Marianna és Cseh Zoltán hallgatók a kezüket a fõiskolai jogarra helyezve olvasták fel az eskü szövegét. Dr. Gáti József
6. oldal
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
2005. szeptember
Bemutatkozik a Fõiskolai Fõigazgatói Konferencia új elnöke A Fõiskolai Fõigazgatói Konferencia 2005. június 22-23-ai évzáró plenáris ülésének elsõ munkanapján Dr. Rudas Imre rektor urat választotta meg a testület elnökének. Rudas professzor rektorrá választása elõtt már számos alkalommal vett részt a testület munkájában Erdélyi professzor urat helyettesítve. Rektori megbízását követõen szinte azonnal a Mûszaki Felsõoktatás Rektori-Fõigazgatói Kollégiumának elnökévé választották, mely feladatkört váltotta ezen új megbízatás. Ez alkalomból kértünk rövid interjút elképzeléseirõl, terveirõl. – Tisztelt Elnök Úr! Hogyan értékeli megválasztását a hazai felsõoktatás e jelentõs testületének elnökévé? – Megválasztásom nagy megtiszteltetés számomra és a Budapesti Mûszaki Fõiskola számára egyaránt. Intézményünk az ország legnagyobb mûszaki fõiskolája, meghatározó szerepet töltünk be a fõiskolai képzésben, ezt mutatja többek között, hogy a jelentkezettek száma alapján az országos felsõoktatási rangsorban sok egyetemet is megelõzve a kilencedik, a felvettek létszáma alapján pedig a hetedik helyre kerültünk. Íly módon egy olyan fõiskola rektoraként kaptam a megbízást, amely múltja és eredményei alapján az átalakuló magyar felsõoktatási tér egy jelentõs szereplõje. Ez a háttér biztosította és biztosítja elnöki megválasztásom hitelességét. – Ön egy nehéz, a felsõoktatás átalakulása szempontjából meghatározó idõszakban vette át a konferencia irányítását. Miben látja a közeli idõszak legfontosabb feladatait? – A magyar felsõoktatás jelentõs átalakulások sodrában van. Mintegy két évvel ezelõtt megkezdõdött az Európai Felsõoktatási Térséghez történõ csatlakozás, a Bologna-folyamat hazai megvalósításának elõkészítése. Több menetben és színtéren lefolytatott viták alapján elkészült az új felsõoktatási törvény tervezete, amelyet a szükséges módosítások elvégzése után a Fõiskolai Fõigazgatói Konferencia (FFK) és a Rektori Konferencia is elfogadott. A Bologna-folyamat megvalósításaként sok szakon már az idei tanévben megkezdõdik az új típusú alapképzés (BSc), alapítás és indítás elõtt állnak a mester (MSc) szakok. Ebben a helyzetben igen nagy szükség lenne az új felsõoktatási törvény elfogadására, hiszen ez hivatott biztosítani a keretet, amelyben az új körülmények között dolgoznunk kell.
Természetesen mindannyiunk alapvetõ érdeke, hogy alkotmányossági szempontból ne merülhessenek fel kételyek a törvénnyel kapcsolatban. Várjuk az Alkotmánybíróság határozatát, és amennyiben változtatásokra van szükség, az FFK kiemelt feladatként, tevékenyen közre fog mûködni az átalakításban. A Bologna-folyamat elindulása a magyar felsõoktatásban új helyzetet teremt, az egyetemek intenzíven kiveszik részüket az alapképzésbõl, megtartva természetesen a mesterkurzusok indítását is. Ezzel egy új típusú versenyhelyzet alakul ki a magyar felsõoktatásban, verseny a hallgatókért. A versenyhelyzetet tovább fokozza a beiskolázható hallgatói létszám fokozatos csökkenése, a jelentõs demográfiai hullámvölgy. Ebben a helyzetben kell a fõiskoláknak stratégiájukat kidolgozni, helyüket, szerepüket megtalálni az új feltételek között. A felsõoktatásban a fõiskolai képzés jelentõs szerepet tölt be, a fõiskolák által nyújtott képzésre szükség van és szükség lesz a jövõben is. Sokan úgy gondolják, hogy a fõiskolák igazi helye a felsõfokú szakképzésben van, az alapképzés és a mesterképzés a jövõben inkább az egyetemek feladata legyen. A felsõfokú szakképzés nagy fontossággal bír, így nyilván a fõiskolai képzésekben a továbbiakban is megjelenik, néhány fõiskolán nyílván erõsödik. Meggyõzõdéssel vallom azonban, hogy a fõiskolák által nyújtható, több évtizedes hagyományokra épülõ, gyakorlatorientált, a munkaerõpiac elvárásait kielégítõ alapképzés hosszútávon a magyar felsõoktatás egyik alappillére marad. Az új törvény a mesterképzés indítását és a doktori iskolák létesítését minden felsõoktatási intézmény számára, azaz a fõiskolák számára is lehetõvé teszi. Ezzel a lehetõséggel azonban csak néhány területen, az adott képzésre jól felkészült, megfelelõ oktatói gárdával és infrastruktúrával rendelkezõ néhány fõiskola tud élni. Természetesen a képzés színvonala nem azon múlik, hogy a fõiskolák kijelentik magunkról alkalmasságukat, ezt igazolni is kell. Erre való a Magyar Akkreditációs Bizottság, ahol törekednünk kell arra, hogy a szintet teljesítõ fõiskolák az egyetemekkel egyenlõ elbírálásban részesüljenek. – Hogyan látja a Testület jövõbeli szerepét? – Az új törvény, amennyiben életbe lép, egy egységes Rektori Konferencia létrehozását írja elõ, szemben az eddig egymástól külön mûködõ Fõiskolai Fõigazgatói és Rektori Konferenciákkal. Az új konferencia tagja lenne minden felsõoktatási
2005. szeptember
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
intézmény vezetõje, ami jelenleg 72 fõ. Egy ilyen nagylétszámú konferencia hatékony mûködtetésének módját ki kell dolgozni, nyílván tisztázni kell a fõiskolák és egyetemek, az állami, egyházi és magán intézmények szerepét. Mindenesetre a fõiskolák érdekképviseleti igénye továbbra is megmarad, így
7. oldal
valamilyen módon a fõiskolai konferenciának tovább kell élnie. A jövõ feladata ennek a hatékony formájának megkeresése, amelyben számítok az összes fõiskolai vezetõ közremûködésére. – Köszönöm az interjút, a tervek és elképzelések megvalósításához sok sikert kívánunk!
Hallgatói sikerek a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) 52. Vándorgyûlésén A MEE Kandó Szervezet Erõsáramú Hallgatói Társasága (EHT) is képviseltette magát az évente megrendezésre kerülõ szakmai konferencián és kiállításon. A BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Fõiskolai Karon (BMF KVK) mûködõ civil szervezet tagjai, több elõadással és prezentációval vettek részt, az augusztus 24-26-a között megvalósuló eseményen Egerben. Az ötszáz fõ körüli látogató és harminckét kiállító részvételével zajló rendezvény megnyitó ünnepségén beszédet mondott Dr. Horváth József, az MEE elnöke, Dr. Stróbl Alajos az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület alelnöke, Dr. Penninger Antal a Magyar Energetikai Társaság elnöke, illetve Szántósi Rafael Eger város alpolgármestere. A felszólalók beszédükben kiemelték a civil szervezetek szerepét az energiaipart érintõ törvényi szabályozások tekintetében, az energiaipari szolgáltatások megfelelõ szintû minõségbiztosításának szükségességét, valamint a hagyományõrzés felelõsségét. A rendezvényt a „Kiszervezés+verseny=minõség?” vezérgondolatú mottó köré szervezett elõadások sora tette színessé, érdekessé. Prezentációt mutatott be a nyitó plenáris ülésen, Schachinger Tamás, a GA Magyarország Kft. ügyvezetõje, Dr. Gerse Károly, a Magyar Villamos Mûvek (MVM) Rt. vezérigazgató-helyettese, Dr. Tombor Antal, a Magyar Villamosenergiaipari Rendszerirányító Rt. elnök-vezérigazgatója, Tari Gábor, az MVM Rt. hálózati igazgatója, Dr. Konrad Mussenbrock, az Elektromos Mûvek Rt., Manfred Bechtel, az E-on Hungária Rt. igazgatósági tagja, Dr. Grabner Péter, a Magyar Energia Hivatal, és Oravecz Zsolt, a Dél-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. képviselõje. Ezen a fórumon került kihirdetésre a MEE Elektrotechnikai Alapítvány által kiírt és elbírált szakdolgozat pályázat eredménye. A díjazottak listáját Vígh Csaba, a kuratórium tagja ismertette. Ebben az évben Gabrovszky Gábor (BMF KVK) „Szélerõmû parkok hálózati csatlakozása” címû munkája lett az elsõ helyezett. A meghozott döntés értelmében megosztott
harmadik díjat érdemelt Juhász Andor (BMF KVK) „Mérési eljárás kidolgozása lámpatestek által keltett elektromágneses zavarok meghatározására” és Kiss András (BMF KVK) „Hõszivattyúval segített napenergia hasznosítás” címû munkája. A fiatal mérnökök ötöt percben ismertették dolgozatukat. A konferencia résztvevõi közel hatvan elõadást tekinthettek meg két szekcióban a három nap alatt. Az EHT képviseletében Hahn András „Felharmonikusok hatása a kis- és középfeszültségû elosztóhálózaton”, illetve Sütõ Roland „A napelemcellák vizsgálatának kutatási eredményei” címmel tartott elõadást az energiaipart képviselõ szakemberek elõtt. Az oktatók közül Farkas András (BMF KVK) a BSc képzés indításáról, míg Herbert Ferenc (BMF KVK) a napelemek épületenergetikai alkalmazásáról beszélt. A rendezvény hasznos szakmai fórumnak bizonyult és lehetõséget nyújtott az energiaipar mûszaki értelmiség irányába támasztott elvárásainak megismerésére. A hallgatók felkészítését Dr. Novothny Ferenc és Dr. Morva György fõiskolai tanárok segítették. Ezúton is köszönjük munkájukat. Turi Gábor
Dr. Rudas Imre az IFSA alelnöke Az International Fuzzy Systems Association (IFSA) 2005. július 28. és 31. között tartotta 11-edik világkonferenciáját Pekingben. A kétévente rendezett esemény jelentõségét emelte, hogy a téma elsõ publikációja éppen 40 évvel ezelõtt jelent meg, az IFSA pedig 20 éve alakult meg. Hagyományosan a konferencia alatt tartja tisztújítását az IFSA Council. Ennek során az a megtiszteltetés érte fõiskolánkat, hogy a 2005-2007-es idõszakra az IFSA egyik alelnökévé választották Prof. Dr. Rudas Imre rektor urat (http://www.cmplx.cse.nagoyau.ac.jp/~ifsa). Ehhez szívbõl gratulálunk.
8. oldal
BMF HÍRLEVÉL VI. évfolyam 9. szám
2005. szeptember
Nemzetközi és tudományos élet hírei Szerkesztõbizottsági tagság A Computers and Informatics impakt faktorral rendelkezõ nemzetközi folyóirat (fõbb témakörei: computer architectures and networking, parallel and distributed computing, theoretical foundations, software engineering, knowledge and information engineering), amelyet Szlovákiában adnak ki, a szerkesztõbizottság tagjai közé választotta fõiskolánk két professzorát, Dr. Rudas Imrét és Dr. Fodor Jánost. Mindkettõjüknek gratulálunk!
EJOR szerkesztõbizottsági tagság Az idén nyáron az Európai Operációkutatási Társaságok Szövetsége (EURO) tudományos folyóirata, a European Journal of Operational Research (EJOR) 4 évre a szerkesztõbizottság tagjává választotta Dr. Fodor János professzort, fõiskolánk tudományos rektorhelyettesét, az operációkutatás területén elért nemzetközi szintû matematikai eredményeinek elismeréseként. (http://www.elsevier.com/wps/find/journaleditorialboard.cws_home/505543/editorialboard#editorialboard)
Magyar és szerb szakemberek tanácskozása az intelligens rendszerekrõl Szabadkán Szerb és magyar szakemberek részvételével immár harmadik éve rendeznek tanácskozást Szabadkán az intelligens rendszerekrõl. A házigazda hagyományosan a Szabadkai Mûszaki Fõiskola, amely a Budapesti Mûszaki Fõis-kolával, valamint az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kar Matematikai tanszékével közösen szervezte meg a rangos összejövetelt. A szimpóziumon olyan matematikai és mûszaki modelleket mutatnak be, amelyek a legmodernebb
irányzatokat képviselik a mai alkalmazásokban. Az idén elõször a matematikusok és a mûszaki szakemberek mellett közgazdászok és számítógépes szakemberek is részt vettek a kétnapos összejövetelen. Dr. Rudas Imre, a Budapesti Mûszaki Fõiskola rektora érdeklõdésünkre elmondta: Szerbia-Montenegró mellett Szlovákiával és Romániával is van hasonló kapcsolatuk. Ezek értéke felmérhetetlen, hiszen alkalmat teremt arra, hogy két ország tudományos szakemberei – mindenekelõtt a fiatal generációhoz tartozók – találkozzanak, megismertessék egymással legújabb tudományos eredményeiket, és egységes, ütõképes csapatként pályázhassanak közös projektekkel a nemzetközi porondon. Az ilyen tanácskozások a nemzetközi kitekintés szempontjából is fontosak, hisz az idén például Bernard De Baets Belgiumból, a fuzzy logika egyik ismert szakembere, egy japán és egy osztrák kutató is az elõadók között volt. A szimpózium megnyitójára a szabadkai Városháza patinás dísztermében került sor. A megnyitón Varga Imre, a Magyar Köztársaság szabadkai fõkonzulja, Dr. Fodor János, a Budapesti Mûszaki Fõiskola tudományos rektorhelyettese, Dr. Miloš Tešic, a Vajdasági Tudományos Akadémia fõtitkára, Dr. Pap Endre, az Újvidéki Egyetem professzora, Dr. Stevan Fürstner, a Szabadkai Mûszaki Fõiskola igazgatóhelyettese és Kucsera Géza, Szabadka polgármestere üdvözölte a tanácskozás résztvevõit.
Hírek röviden A Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztériuma 3 éves idõtartamra megbízta dr. Gáti Józsefet, a Bánki Donát Gépészmérnöki Fõiskolai Kar docensét a Magyar Hegesztõminõsítõ Testület munkájában való részvételre. A testület az alakuló ülésén dr. Gáti Józsefet az Ellenõrzõ és Etikai Bizottság tagjává választotta.
A Budapesti Mûszaki Fõiskola kiadványa 1034 Budapest, Bécsi út 96/b. • Telefon: 219-6613, fax: 219-6621 • Honlap: www.bmf.hu Felelõs kiadó: Dr. Rudas Imre fõiskolai rektor Fõszerkesztõ: Dr. Gáti József fõtitkár Szerkesztõbizottság titkára: Reha Ilona PR menedzser Készült: 1500 pld-ban az Innova-Print Nyomdában