RÁDIÓS IGEHIRDETÉS. Isten szentsége, és az Úr Jézus Krisztusban hívők megszentelődése

RÁDIÓS IGEHIRDETÉS „Isten szentsége, és az Úr Jézus Krisztusban hívők megszentelődése” Alapige: 1Péter 1,13-16. Igehirdető: Apostol Imre Leírás kelte: Budapest, 1997. április 21. (A rádiós közvetítés már évekkel ezelőtt megtörtént a budapesti Petőfi Rádióban.) Kedves hallgatóim, szeretett testvérek! Péter apostol 1. levele 1. rész 13. versétől olvasok Igét a 16. vers végéig: „13. Azért övezzétek fel elmétek derekát, és mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amely nektek Jézus Krisztus megjelenésekor adatik. 14. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyekben tudatlanságotok ideje alatt éltetek; 15. Hanem amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16. Mert az Írás mondja: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” A felolvasott Ige – többek között – Jézus Krisztus megjelenéséről is szól. A Biblia sok helyen foglalkozik ezzel, amelyekből nyilvánvaló, - a jelek is azt mutatják -, hogy Urunk eljövetele közel van. Ez nekünk, Krisztusban hívő embereknek nem lehet közömbös, készen kell várnunk. A készenlétnek igen lényeges része, amit most Isten üzen: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Nézzük meg, mit jelent Isten szentsége, és mit mond az Ige a mi szentségünkről! Isten szentségéről olvasunk például Sámuel 1. könyvében: „Senki sincs olyan szent, mint az Úr, sőt Rajtad kívül senki sincs.” A Jelenések könyve 15. rész 4. verse szerint a győztesek így énekelnek: „Ki ne félne Téged, Uram! és ki ne dicsőítené a Te nevedet? mert egyedül csak Te vagy szent.” Isten szentsége félelmetes. Ézsaiás könyve 6. részéből is ez tűnik ki: „1. Amely esztendőben meghalt Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben… 2. Szeráfok állának felette… 3. És kiált vala egyik a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az Ő dicsőségével! 5. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom.” Isten szentségében és dicsőségében a próféta nemcsak népét, hanem önmagát is tisztátalan ajkúnak látta. Pedig nyilvánvaló, hogy mint az Úr prófétája, nem beszélt közönségesen, mint talán a nép. Ugyanígy, a mi hitványságunkat és bűneinket is Isten szentsége fedi fel. Isten szentségében élve, félelmetessé és fájdalmassá válik minden önhittségünk, beképzeltségünk és ürességünk, amit addig nem láttunk annak. Isten szentsége ugyanakkor mégsem taszító, nem hideg-rideg szentség, hanem hívogatóan meleg, hisz „az Isten szeretet”. Ezért írja Dávid a 28. zsoltárban: „1. Hozzád kiáltok, Uram… 2. Halld meg esedezéseimnek szavát… mikor felemelem kezeimet a Te szentséged lakhelye felé.” Ezért jelentheti ki a 102. zsoltárban: „20. Alátekintett az Ő szentségének magaslatáról… 21. Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.” Istenünk szentségéről egy nagyon szép és mély értelmű kijelentést olvashatunk Ézsaiás próféta könyve 57. részének 15. versében: „Mert így szól a magasságos és felséges, Aki örökké lakozik, és Akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosak lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” Istennek tehát két lakhelye van. Az egyik a magasság és a szentség, a másik a megtört és alázatos szív. A bűnnel nem lakik együtt, ez nem állhat meg szentségé-

ben. Azonban a bűn eltörléséről Isten gondoskodott Fiában, Jézus Krisztusban, aki engesztelő áldozat lett a mi bűneinkért, sőt az egész világ bűneiért is. Ezt azonban csak a megtört szívű ember tudja értékelni és elfogadni, az alázatos szívű ember, akinek a megtörés nem megkeseredés, nem vád, nem reményvesztettség, nem e világ szerinti szomorúság, hanem Isten szerint való szomorúság, amely megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. Akiben így hit által lakozást vesz az Úr, annak szól alapigénk felhívása: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Mit jelent ez a szentség a mi életünkben? Az Ige alapján háromféle szentségről szólok, úgy is mondhatnám, a szentség három fokozatáról. Az első fokozat az a szentség, amikor valakit vagy valamit elkülönítettek Isten számára. Az Ószövetségben voltak szent edények, szent sátor, szent kenőolaj és így tovább. Ezekkel kizárólag az Úrnak szolgáltak. Voltak szent napok is, például a szombat, voltak szent emberek, akiket a többiek közül elválasztott Isten. Szentek voltak például a papok, sőt Izrael egész népe is, mert őket Isten saját céljára akarta szolgálatába állítani. Az újszövetségi korban Isten gyermekeiről mondja az Ige, hogy szentek. Pál apostol így kezdi Korinthusi levelét: „Az Isten Gyülekezetének… a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek.” Bennünket Isten az Ő fiának vére árán váltott meg, és különített el a maga számára, ahogyan az 1. Korinthusi levél 6. részében olvashatjuk: „19. … nem a magatokéi vagytok. 20. Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” Elmondhatjuk tehát, hogy az a szent, akit Isten kihívott a világból, Jézus Krisztus vérén megvásárolt, elkülönített, félretett a maga számára. Alapigénk a szentség második fokozatára szólít fel: „14. Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat előbbi kívánságaitokhoz, amelyekben tudatlanságotok ideje alatt éltetek; 15. Hanem amint szent az, Aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16. Mert az Írás mondja: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Ez nem ugyanaz a szentség, amiről az előbb szóltam. Nem csupán azt jelenti, hogy Isten a maga számára elkülönített, hanem azt is, ami ebből következik: Ne a magunk kívánsága szerint éljünk, akkor sem, ha az jónak látszik, hanem engedelmes gyermekként Isten akarata szerint. Nehogy úgy legyen, mint a korinthusi gyülekezetben volt. Őket Pál apostol a levele elején szenteknek nevezett, de azután felsorolja mindazokat a visszásságokat és bűnöket, amelyek - Péter apostol szavai szerint - előbbi kívánságaikból fakadtak. Például pártoskodás, irigység, viszály, pereskedés, felfuvalkodottság, szeretetlenség, egymás nem becsülése, sőt még paráznaság is. Elhívásuk szerint szentek voltak, de életgyakorlatuk, eljárásuk, nem volt szent, sőt gyalázatos volt. Ezért Pál apostol a leveleiben gyakorlati útmutatást adott, hogyan juthatnak el a szent életre, hogy összhangban legyen magasztos elhívásukkal. Vannak gyülekezetek, ahol a korinthusihoz hasonló állapotok uralkodnak. Szellemi gyermekkorban testiesen élnek, pedig már régen kijuthattak volna belőle. Hogyan? Sajnos erről, ezeken a helyeken vajmi keveset lehet hallani. Csak egyet tudnak - már akik tudják -, hogy Krisztus értük meghalt, bűneik meg vannak bocsátva, örök életük van. Persze az nagyon jó, hogy ezt tudják, és nem úgy gondolkoznak, hogy ha bűnt követnek el, akkor mindennek vége, elveszítették az üdvösségüket is. A baj az, hogy nem törekednek többre, mondván: A többi „nem üdvösség kérdése”. Pál apostolra hivatkoznak, aki azt írta Korinthusba: „Mert elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak tiközöttetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” (1Kor 2,2) Ők sem akarnak másról tudni, és úgy gondolják, hogy ezzel a felismeréssel olyan szellemi magaslatra jutottak, amilyenre ember egyáltalán eljuthat.

2

1997.04.21.

Azt már nem látják, hogy Pál éppen az éretlenségük miatt akart közöttük: „Csak a Megfeszítettről szólni.” „Én sem szólhattam nektek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem csak mint testieknek, mint Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert azt még nem bírtátok volna el.” (1Kor 3,1-2) Jézus Krisztus haláláról, a bűnbocsánatról, Isten kegyelméről és szeretetéről szóló evangélium a tej itala, ami arra való, hogy a szellemi csecsemők azon növekedjenek, míg egyszer csak keményebb eledelre lesz szükségük. Szomorú az, amit a Zsidókhoz írt levél 5. rész 12. versében olvasunk: „Noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanokká lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.” A korinthusi gyülekezethez hasonlóan vannak, akik még Krisztus halálának üzenetét sem értették meg igazán. Azt írja nekik az apostol: „Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja? Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok: mert hiszen a mi húsvéti Bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.” (1Kor 5,6-7) Hogyan lehet eltávolítani a bűn kovászát? Hogyan lehet kikerülni abból a szörnyű körforgásból, hogy vétkeztem, az Úrhoz jövök, Krisztus vérében bűnbocsánatot kapok, de újra vétkezem? Csak úgy, ha megismerem a feltámadott Jézus Krisztus erejét is, nemcsak a vére erejét. Pál apostol ezért írja a korinthusiaknak 1. levele 15. részében: „14. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. 17/b. Még bűneitekben vagytok.” Új életben, szentségben járni csak a feltámadott Krisztussal lehet. Amikor a legidősebb lányom három-négyéves volt, édesanyám elvitte magához falura. Az utca végén áll egy nagy kőkereszt. A lányom, akkor látott életében először ilyet, és megkérdezte: Mama, mi ez? - Kereszt - válaszolt a nagymama. - És ki az ott rajta? - kérdezte tovább. - Az Úr Jézus - hangzott a felelet. - Mama! - kiáltott csodálkozva. - Nektek itt ilyen Úr Jézustok van?! A miénk feltámadt! - Bizony feltámadott, megdicsőült, és eljött a Szent Szellem is, aki azt munkálja bennünk, hogy szentek legyünk teljes életünkben. Szeretnék még rámutatni arra, hogyan végzi az Úr a bűn mindenféle kovászának eltisztítását. A kovász addig dolgozik, míg a tésztát bele nem teszik a sütőbe, a tűz azután elpusztítja. Mi ez a tűz a mi életünkben? Először is Isten Igéje. Jeremiás prófétához így szólt az Úr: „Tűzzé teszem az én Igémet a te szádban.” Később megkérdezte: „Nem olyan-e az én Igém, mint a tűz?” Emlékezzünk arra, amikor Ézsaiás próféta látta a Szent Istent, és felkiáltott: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok…” - Ekkor hozzá repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett az oltárról, a próféta szájához érintette, és azt mondta: „Íme ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” (Ézs 6,5-7) Hát a bűnt nem a vér törli el? Az elkövetett bűnt, igen. De bűnös kívánságunkat, hajlamainkat Isten szentségének a tüze égeti ki, hogy megtisztítson, hogy ne kövessük el a bűnt. Amikor az Igében megpillantom a Szent Istent, és meglátom, hogy „jaj nekem”, akkor ez kemény eledel. A másik tűz, a Szent Szellem tüze. Amikor pünkösdkor kitöltetett, kettős tüzes nyelvek formájában jött el. Keresztelő - helyesebben Bemerítő - János így szólt Krisztus felől: „Aki utánam jő, Szent Szellembe és tűzbe merít. Megtisztítja szérűjét… a polyvát megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3,11-12) Igen, kiéget minden hitványságot, ami fa, széna és pozdorja. Mert ama nap is tűzben jelenik meg, és csak az arany, ezüst, drágakő lesz maradandó. Vigyáznunk kell arra is, nehogy idegen tüzet, vagyis idegen szellemet, lelkesedést vigyünk

1997.04.21.

3

az Úr elé, mint Nádáb és Abihu, akik emiatt meghaltak. És az Úr azt mondta: „Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem.” (3Móz 10,3) A harmadik tűz a nyomorúság kemencéje. Ézsaiás próféta által Isten kijelentette: „Ímé megtisztítottalak, megpróbáltalak a nyomor kemencéjében, Önmagamért, Önmagamért cselekszem, mert hogyan szentségtelenítették meg nevem.” Ahogyan a jó szülő megfenyíti engedetlen gyermekét, úgy fenyít meg minket az Úr. A Zsidókhoz írt levél 12. részében így szólít meg: „5. Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, se el ne csüggedj, ha dorgál téged; 6. Mert akit szeret az Úr, megfenyíti… 10. Testi apáink kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; Ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.” A fenyítés keserves. Lehet betegágy, baleset, koporsó, megszégyenítés, nyomorúság, de meg ne vessük, hanem kérdezzük meg: Uram, miben nem engedelmeskedtem? Mi a célod vele? Jegyezzük meg, hogy a szenvedés tüzében nem mi égünk meg, hanem a kötelek égnek le rólunk, mint Sidrák, Misák és Abednégó esetében történt. Még egy kérdés: Milyen messze juthatunk el a megszentelődésben földi életünk során? Az Efézusi levél 4. részében az Úr kijelenti: „11. Ő adott némelyeket… 12. A szentek tökéletesbítése céljából a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére; 13. Míg eljutunk mindnyájan… az érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére.” Tehát a gyermekkorból elvezet az érett férfikorba. Ami azt jelenti, hogy kiformálódik bennünk a krisztusi természet. Pál apostol a Filippi levélben még azt írja: „3,12. Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék…” De amikor eljött az elköltözésének ideje, így szólt: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nekem az igazság koszorúja, amelyet megad nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését.” (2Tim 4,7-8) Ezzel elérkeztünk a szentség harmadik fokozatához, amire már nem a földi életben jutunk el, hanem amikor Jézus Krisztus megjelenik értünk. Ez a tökéletes szentség, a mi testünk megváltásával valósul meg. Így olvastuk: „Mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amely nektek Jézus Krisztus megjelenésekor adatik.” Az Efézusi levél szerint ekkor: „Megdicsőülve állítja maga elé az eklézsiát, hogy ne legyen rajta szeplő vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem, hogy szent és feddhetetlen legyen.” A Kolossé levél szerint is: „Mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állít majd színe elé.” Szeretett testvéreim! Az Úr szent, és azt akarja, hogy mi is szentek legyünk teljes életünkben. Mikor Jézus Krisztus hit által a szívünkbe költözött, már szentek lettünk az Ő elhívása alapján. De azután egy egész életre szóló feladatot kaptunk, a megszentelődést. „Tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi szennytől, és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket” - írja Pál apostol. Ehhez feltámadt Urunk, és a Szent Szellem ereje segítségünkre van, és Atyánk is, aki - ha kell - megfenyít, hogy szentségében részesítsen. Ámen. Imádkozzunk! Szent Atyánk! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban, a Te Fiadban elhívtál a magad számára, és azt végzed bennünk, hogy ezután ne a régi életünk kívánságai szerint járjunk, hanem engedelmes gyermekeidként mértékletesen, igazán és szentül éljünk e jelenvaló világban. Köszönjük, hogy elkészítesz arra a napra, amikor Urunk megjelenik, hogy tökéletes, boldog reménységgel várjuk Őt.

4

1997.04.21.

Ámen.

1997.04.21.

5