Rákóczi Szövetség
A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG CÉLJAI Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének népszerûsítése. Az anyagi segítségnyújtás mellett kiemelkedôen fontos a szomszédos országokban kisebbségben élô magyarság oktatásügyének, kultúrájának támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának erôsítése. A Rákóczi Szövetség központi irodája és a Kárpát-medence szerte mûködô közel 350 helyi szervezete révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben. A Szövetségnek több mint 170 Kárpát-medencei középiskolában mûködik ifjúsági szervezete, taglétszáma meghaladta a 18 ezret. Kiadványunk a központi iroda által szervezett rendezvényekbe kíván bepillantást nyújtani.
RE N D EZV É NY EINK ■ Beiratkozási Program ■ Anyanyelvi táborok (Baja, Esztergom, Gyôr) ■ Diákutaztatási Programok ◆ Március 15-i Diákutaztatási Program ◆ Június 4-i Diákutaztatási Program ◆ Október 23-i Diákutaztatási Program ◆ Felvidéki Séta ◆ Délvidéki Utazás ◆ Partiumi Kirándulás ■ Középiskolás Vezetôképzô (Budapest) ■ Sátoraljaújhelyi Középiskolás Tábor – Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián ■ Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Verseny (Pannonhalma) ■ Gloria Victis Történelmi Vetélkedô, 1956-os Emlékünnepség és Ifjúsági Találkozó (Budapest) ■ Fôiskolás Tábor (Szentendre) ■ Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor (Gyöngyös) ■ Esterházy János Emlékünnepség (Budapest)
BEIRATKOZÁSI PROGRAM A Rákóczi Szövetség és Alapítványa együttmûködve a Felvidéken mûködô Szülôföldön Magyarul Társulás regionális tagszervezeteivel, a Város és Vidéke Célalapokkal, illetve a magyar iskolákkal és óvodákkal, 2004 óta valósítja meg a Felvidéki Beiratkozási Programot azzal a céllal, hogy minél több magyar család vállalja gyermeke magyar iskolába íratását. Szlovákiában a magyar családok közel húsz százaléka szlovák nyelvû iskolát választ gyermekének, ami nagyban elôsegíti az asszimilációs folyamatot. A beiratkozási program két fô elembôl áll. Az iskolaválasztási kampány keretében karácsonyi ajándékcsomagot kap minden felvidéki magyarul beszélô óvodás (több mint 13 ezer gyermek), aminek része egy szülôkhöz szóló levél a magyar iskolaválasztás érveivel együtt. Ebben a levélben tesz ígéretet a Szövetség arra, hogy amennyiben a szülôk vállalják gyermekük magyar iskolába íratását, számíthatnak az iskolakezdést követôen a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjára, ami a magyar civiltársadalom és önkormányzatok adományain alapszik. Az ösztöndíjak átadására minden év ôszén kerül sor, közel 3500 iskolakezdô részére 100 helyszínen, sok esetben a program támogatóinak részvételével. A programot 2012-ben a Szövetség a felvidéki minta alapján kiterjesztett a Partiumra is, tekintettel az ottani asszimilációs és iskolaválasztási folyamatokra. Azt gondoljuk, hogy a magyar iskolaválasztás ügyében széleskörû összefogással sikereket tudunk elérni. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy amíg 2001-2011. között a népszámlálási adatok szerint jelentôsen csökkent a magyarok száma Szlovákiában, addig a magyar tannyelvû iskolát választók száma stabilizálódott az elmúlt években.
ANYANYELVI TÁBOROK BAJA, ESZTERGOM, GYÔR
A Kárpát-medencei szórványhelyzetben élô magyar gyermekeknek három anyanyelvi tábort rendez minden év nyarán a Rákóczi Szövetség. A bajai anyanyelvi táborba délvidéki, Zombor környéki szórványból érkezik minden évben több mint félszáz általános iskoláskorú diák. Az esztergomi anyanyelvi táborba felvidéki és kárpátaljai szórvány magyar közösségekbôl érkezik minden évben 120 alsó tagozatos diák. A gyôri anyanyelvi tábor a Kárpát-medence minden országából tíz-tíz középiskolás korú diákot fogad.
Az anyanyelvi táborok célkitûzései: ■ Lehetôséget biztosítani a szórványhelyzetben élô, különösen a szociálisan is rászoruló kárpátaljai, cseh- és morvaországi, felvidéki, illetve délvidéki gyermekek számára a magyar nyelv intenzív tanulására, valamint a magyar történelem, irodalom és kultúra mélyebb megismerésére. ■ Egy olyan módszertani anyag, illetve tematika kidolgozásának elômozdítása, mely a határon túli oktatásban az általános iskolai korosztály számára alkalmas lehet a magyar mint idegen nyelv tanítására. ■ Alkalmat adni a bölcsészettudományi és a tanárképzô kar hallgatói számára, hogy a gyermekekkel való foglalkozás révén szakmai gyakorlatra tegyenek szert. ■ Ápolni és erôsíteni a magyarság nemzettudatát.
DIÁKUTAZTATÁSI PROGRAMOK A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjai keretében évente több száz középiskola több ezer diákja utazhat egy másik Kárpátmedencei országba. 1994 óta hirdeti meg Március 15-i Diákutaztatási Programját a Rákóczi Szövetség. A nemzeti ünnep kapcsán magyarországi középiskolák diákjai utazhatnak határon túli magyar iskolákhoz közös megemlékezésre. A Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan 2011-ben került elsô alkalommal meghirdetésre a Június 4-i Diákutaztatási Program, amelynek keretében bármely Kárpát-medencei magyar középiskola utazhat valamely másik ország magyar középiskolájához. Határon túli magyar középiskolák számára elôször 2012-ben hirdette meg a Rákóczi Szövetség az Október 23-i Diákutaztatási Programot, hogy magyarországi testvériskolájukkal együtt ünnepeljék meg az 1956-os forradalmat. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat mindhárom pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében. Az egyes programokon átlagosan 50 iskola 2000 diákja vesz részt. Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából 1993 óta minden évben megszervezésre kerül a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepség sorozata október 21-23. között. Budapesten, a Mûszaki Egyetemen rendezett programra több mint 1000 egyetemista érkezik Erdélybôl, Vajdaságból, Kárpátaljáról, Felvidékrôl és Magyarországról, valamint több száz felvidéki középiskolás is részt vesz a megemlékezésen. Mindezek mellett a Rákóczi Szövetség a Kárpát-medencei több mint 170 középiskolai szervezete részére megrendezi Felvidéki Séta, Délvidéki Utazás és Partiumi Kirándulás elnevezésû programjait. Az utazások minden esetben egy háromnapos hosszúhétvége keretében valósulnak meg, amire az egyes térségekhez földrajzilag közelebb esô magyarországi középiskolák kapnak meghívást, akik határon túli középiskolás társaikkal közösen keresik fel Felvidék, Partium, illetve Délvidék magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyeit, településeit. A program kiválóan szolgálja a határ két oldalán élô középiskolások és középiskolák közötti kapcsolatok kialakítását, azok megerôsítését, valamint a felvidéki, partiumi és délvidéki területek megismertetését.
Középiskolás vezetôképzô
A Rákóczi Szövetség 2008 óta szervezi meg iskolai félévenként egy alkalommal Budapesten Kárpát-medencei középiskolai szervezetei számára vezetôképzôjét. A háromnapos hosszú hétvégére 40 középiskola 120 résztvevôje (iskolai szervezetenként egy tanár és két diák) érkezik. A rendezvény központi témája valamennyi esetben az érték és az ifjúság. A vezetôképzô célja a résztvevôk kapcsolatépítésének, a diákvezetôk képzésének és a szervezetek munkájának, hatékonyságának segítése, illetve egy tartalmas és jó hangulatú együttlét biztosítása. A program részét képezik különbözô kapcsolatépítô feladatok, táncház, komolyzenei koncert és neves elôadók a tudomány, a közélet és a kultúra területeirôl.
Cultura Nostra
Kárpát-medencei Történelmi Verseny A Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Fôapátság 2001 óta hirdeti meg Cultura Nostra címmel Kárpát-medencei történelmi versenyét. A vetélkedô a Kárpát-medence egész területérôl szólítja meg a középiskolákat. A vetélkedôn Kárpát-medencei magyar középiskolások vehetnek részt, 3 fôs csapatokban képviselve iskolájukat. Évenként kétezerre tehetô a vetélkedôre jelentkezett tanulók száma és több százra a felkészítô történelemtanároké. A három fordulós verseny elsô része az interneten zajlik, majd a második fordulóba továbbjutók 15-20 Kárpát-medencei helyszínen, írásban mérik össze tudásukat. A verseny döntôjére rendszerint Pannonhalmán kerül sor, a legeredményesebb tíz csapat részvételével.
A döntôbe került csapatokat és tanáraikat egy immár hagyományossá vált nyári jutalomúton látják vendégül a szervezôk. Az utazás keretében a Pannonhalmi Fôapátságban megtekinthetik a különbözô gyûjteményeket és az idôszaki kiállításokat, illetve részt vehetnek orgonahangversenyen is. Bábolnán felülhetnek a híres arab lovakra, Tihanyban és környékén a Balaton szépségeit fedezhetik fel a jutalomúton résztvevôk. A kirándulást herendi porcelánfestés és veszprémi látogatás is gazdagítja.
Sátoraljaújhelyi
Középiskolás Tábor M a g y a r D i á k o k é s Ta n á r o k Ta l á l k o z ó j a a M a g y a r K á l v á r i á n 2000 óta minden év júliusában kerül megrendezésre Sátoraljaújhelyen, a Magyar Kálvária lábánál a Rákóczi Szövetség középiskolás tábora, 250-300, a Kárpát-medence valamennyi területét képviselô diákkal. A helyszín adta az tábor elnevezését is: Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián. Az egy hetes rendezvényen a Szövetség középiskolai szervezeteinek diákjai és tanárai vesznek részt. A tábor kiemelt eseménye a zarándoklat a 100. országzászlóhoz a Magyar Kálvária hegyére. A program részét képezik: felvidéki kirándulás (Borsi, Nagyszelmenc, Kassa), sportvetélkedôk, szavalóverseny, színház, koncertek, táncház, tábortûz, elôadások.
Gloria Victis
1956-os emlékünnepség, ifjúsági találkozó és Kárpát-medencei történelmi vetélkedô A Rákóczi Szövetség legnagyobb rendezvénye a forradalmat elindító magyar ifjúságnak állít emléket. A minden év október 21-23. között Budapesten, több mint ezer határon túli és magyarországi fiatal, valamint több száz további ünneplô részvételével szervezett rendezvénysorozat az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való közös emlékezéssel kívánja erôsíteni a résztvevô Kárpát-medencei magyar fiatalok nemzeti összetartozás érzését. A rendezvénysorozat részeként a középiskolás korosztály számára a budapesti Mûegyetemen rendezett történelmi vetélkedôn több száz Kárpát-medencei középiskolás méri össze tudását. A gyôztes csapatokat a következô év tavaszán 4 napos jutalomúton látja vendégül a Szövetség, amelynek helyszíne volt már Erdély, Szepesség és Krakkó, Prága, Ausztria, Horvátország. A Kárpát-medence egész területérôl érkezô, magyar diákszervezetek által delegált egyetemista-fôiskolás résztvevôk számára az ifjúsági találkozó keretében filmvetítést, elôadásokat, ismerkedési lehetôségeket szervezünk. Az itt kialakuló kapcsolatoknak és közös gondolkodásnak a Szentendrei Fôiskolás Táborban biztosítunk további lehetôséget. A Gloria Victis rendezvény legünnepélyesebb és legfelemelôbb pillanatai az október 22-i ünnepségsorozat részei: a mûegyetemi ünnepség, a fáklyás felvonulás a Duna partján a Bem szoborig, és a Bem téri koszorúzás. A rendezvényt az 1956-os hôsök tiszteletére szóló komolyzenei hangverseny zárja.
FÔISKOLÁS TÁBOR A Rákóczi Szövetség Fôiskolás Tábora 1989 óta kerül megrendezésre Szentendrén, évenként 40 meghívott szervezet több mint 100 képviselôjével. A tábor célja, hogy biztosítsa a Kárpát-medence különbözô országaiban mûködô egyetemi és fôiskolai szervezetek kapcsolatépítését, elôsegítse a fiatalok társadalmi szerepvállalását, a nemzeti önazonosságuk erôsítését, és a társadalomról való gondolkodás kereteinek tágítását. Az egy héten keresztül minden nap érdekes és változatos programot nyújtó tábor jelentôs tapasztalatszerzési forrása a meghívott diákoknak és elôadóknak. Olyan vezetô politikusok, gazdasági vezetôk, közéleti személyek tartanak elôadásokat, akikkel nem, vagy csak nagyon ritkán találkozhatnak személyesen ilyen szûk körben a fiatalok. A tartalmas elôadások mellett a fiatalok táborozását az érdekes vetélkedôk, koncertek, táncházak, filmvetítések, beszélgetések és sportprogramok teszik színesebbé.
15
Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor A Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor 1998 óta kerül megrendezésre minden évben, több mint 120 résztvevôvel. A rendezvény helyszínei között szerepelt az elmúlt években Pannonhalma, Mátrafüred és Gyöngyös. A minden évben más-más téma köré szervezôdô rendezvény fô célja a szakmai továbbképzés, másrészt, hogy a különbözô országrészekbôl érkezô történelem szakos tanároknak lehetôséget biztosítson arra, hogy megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok oktatási rendszerét, színvonalát. Az egyhetes együttlét során a szoros emberi, szakmai és intézményi kapcsolatok kialakulását a rendezvény szakmai, kulturális és szórakoztató programjai biztosítják.
ESTERHÁZY JÁNOS
EMLÉKÜNNEPSÉG 1991 óta minden év márciusában megemlékezést szervez a Rákóczi Szövetség gróf Esterházy János felvidéki mártírsorsú politikus tiszteletére. Az emlékünnepség Budapest belvárosában, a Szép utcában veszi kezdetét, ahol az egybegyûlt emlékezôk megkoszorúzzák az Esterházy János Emléktáblát. Számos felvidéki és magyarországi szervezet helyezi el minden évben az emlékezés virágait. A koszorúzás után az emlékezôk átvonulnak egy közeli helyszínre, ahol az Esterházy János Emlékbizottság képviselôi, valamint a meghívott díszvendégek ünnepi köszöntôt mondanak. Az emlékünnepség keretében átadásra kerül az Esterházy János Emlékérem, amelyet minden évben olyan személyeknek vagy intézménynek ítélnek, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a felvidéki magyar kisebbség megmaradáshoz.
Rákóczi Szövetség 1 0 2 7 B u d a p e s t, S z á s z K á r o l y u . 1 . P o s ta c í m : 1 2 5 5 B u d a p e s t, P f. 2 3 . tel: +36-1-2013067 fax: +36-1-2128891 e-mail:
[email protected] w e b : w w w. r a k o c z i s z o v e t s e g . o r g