PRÓZAI MŰVEK, KÖLTEMÉNYEK, FORDÍTÁSOK

ARUNÁCSALA

KÖNYVEK

A R U N Á C S A L A

K Ö N Y V E K

SRÍ RAMANA MAHARSI ÖSSZES MŰVEI

PRÓZAI MŰVEK, KÖLTEMÉNYEK, FORDÍTÁSOK

FILOSZ

Budapest, 2006

A fordítás alapjául szolgáló kiadás: The Collected Works of Ramana Maharshi, Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996 Sixth Revised Edition és T h e Collected Works of Ramana Maharshi, Sri Ramananasramam, Tiruvannamalai, 2004 N i n t h Revised Edition

Fordították: ALDER MÓNIKA BUJI F E R E N C FAJD ERNŐ M A L I K T Ó T H ISTVÁN SZÁSZ I L M A VESZPRÉMI K R I S Z T I N A

Lektorálták: Buji Ferenc, Fajd Ernő, Malik Tóth István, Pál Dániel, Veszprémi Krisztina

© Sri Ramanasramam Hungarian translation © Fordítók, 2006

TARTALOMJEGYZÉK Előszó (Malik Tóth István fordítása)

11

L RÉSZ: E R E D E T I M Ű V E K Prózai művek 1. Ö n - k u t a t á s (Malik Tóth István)

23

2. Ki vagyok én? (Bitji Ferene)

57

3. Szellemi ú t m u t a t á s (Bitji Ferenc)

69

Költemények 4. Öt h i m n u s z az A r u n á c s a l á h o z (Malik Tóth István) Szavak hitvesi virágfúzére (Malik Tóth István) A kilenc drágakőből készült n y a k l á n c (Szász Ilma) Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához (Szász Ilma) Nyolc versszak a Sri Arunácsalához (Szász Ilma) Öt versszak a Sri Arunácsalához (Malik Tóth István)

99 106 126 129 133 136

5. Az ú t m u t a t á s veleje (Malik Tóth István)

141

6. Negyven versszak a Valóságról (Malik Tóth István)

145

Függelék a Negyven versszakhoz (Malik Tóth István) 7. Öt versszak az Önvalóról (Malik Tóth István) 8. Vegyes versek Dal a p o p p a d a m r ó l (Malik Tóth István) Ö n - i s m e r e t (Malik Tóth István) Versek Bhagaván születésnapi ünnepsége alkalmából (Malik Tóth István) A g y o m o r panaszai (Malik Tóth István) K i l e n c k ó b o r versszak (Alder Mónika) Bocsánatkérés a darazsaktól (Malik Tóth István) Válasz az Anyának (Malik Tóth István) Az Anya gyógyulásáért (Malik Tóth István) Arunácsala R a m a n a (Alder Mónika) A Szív az Ö n v a l ó b a n (Malik Tóth István)

154 162 164 164 166 169 170 170 172 173 174 175 175

9. A l k a l m i versek Tirucsuli (Malik Tóth István) H a r a és U m á (Malik Tóth István) Szülőváros és szülők (Malik Tóth István) M u r u g a jegyei (Malik Tóth István) S z u b r a h m a n j á r ó l (Malik Tóth István) V i r ú p á k s a - b a r l a n g (Malik Tóth István) L a k s m í , a t e h é n (Malik Tóth István) G a n é s a (Malik Tóth István) Visnu (Malik Tóth István) Dípávali (Malik Tóth István) D a k s i n á m ú r t i csodája (Malik Tóth István) Az Ö n v a l ó (Malik Tóth István) Megszabadulás (Malik Tóth István) C s e n d (Alder Mónika) Egy b e t ű (Alder Mónika) A l u d j ébrenlét k ö z b e n (Malik Tóth István) A d n y á n í és a teste (Malik Tóth István)

176 176 176 177 178 178 179 179 179 180 180 181 181 181 182 182 183 183

II. RÉSZ: F O R D Í T Á S O K ÉS Á T D O L G O Z Á S O K 1. Az I s t e n i É n e k (Bhagavad Gítá) (Malik Tóth István)

187

2. F o r d í t á s o k az á g a m á k b ó l A t m a száksátkára (Veszprémi Krisztina) D é v í k á l ó t t a r a (Veszprémi Krisztina)

193 195 208

3. S a n k a r á c s á r j a - f o r d í t á s o k D a k s i n á m ú r t i sztótram (Fajd Ernő) G u r u sztuti (Fajd Ernő) H a s z t á m a l a k a s z t ó t r a m (Fajd Ernő) Á t m a b ó d h a (Malik Tóth István) V i v é k a - c s ú d á m a n i (Fajd Ernő) Drik-drisja-vivéka (Fajd Ernő)

224 225 229 232 235 246 315

4. E g y é b f o r d í t á s o k 322 Vicsára m a n i málá (Alder Mónika és Malik Tóth István) . . . .322 A S r í m a d B h á g a v a t a m b ó l és a R á m a Gítából (Malik Tóth István) 339 Ki H a r a ? (Malik Tóth István) 339 R a m a n a astóttara s a t a n á m a s z t ó t r a m (Malik Tóth István) . .340 A Szív és az agy (Alder Mónika) 341 Na k a r m a n á (Malik Tóth István) 343 F ü g g e l é k (Malik Tóth István) Szójegyzék

345 351

Az indiai kiadó megjegyzése E könyv korábbi angol nyelvű kiadásai Arthur Osborne bevezetőjét és tamil nyelvből készült fordításait tartalmazták. Alapos mérlegelés után a hatodik kiadástól kezdve Arthur Osborne néhány fordítását a pontosság kedvéért helyettesítettük Bhagaván kiváló követőinek átültetéseivel, akik tudásuk és odaadásuk mellett a tamil nyelv finomságaiban is járatosak. A fordítások nagy része ennek ellenére Arthur Osborne-é. Bárhol, ahol változtattunk, ott feltüntettük az új fordító nevét. Máskülönben e könyv tartalma megegyezik az eredeti kiadáséval, amelyet Arthur Osborne készített elő.

V. S.

Ramanan,

a Sri Ramanásramam

elnöke

Előszó Amikor a Maharsi - Bhagaván Sri Ramana - felismerte az Önvalót, akkor tizenhetedik évében járó, Dél-Indiában élő középosztálybeli bráhmin családból származó ifjú volt. Még középiskolába járt, és nem részesült semmilyen spirituális képzésben, sőt nem is tudott semmit az ilyenfajta filozófiáról. Általában valamiféle tanulmányokra van szükség, melyet azután hosszú és fáradságos gyakorlás követ. Ez sokszor egy egész emberöltőn keresztül tart, sőt leggyakrabban az ember még élete alkonyára sem ér a végére. Amint azt a bölcsek kijelentik, minden az illető szellemi érettségén múlik. Ezt a spirituális utat egy zarándoklathoz hasonlíthatnánk, annak egynapi útját pedig egy élet időtartamához. Hogy valaki eléri-e célját, vagy hogy milyen közel kerül ahhoz, az részben attól az erőfeszítéstől is függ, amellyel törekszik előre az úton, részben pedig annak a helynek a céltól való távolságától, ahol felébred, és ahonnan elkezdi aznapi útját. Csak a legritkább esetben lehetséges, amint a Maharsinál is történt, hogy a célt egyetlen lépéssel elérjük. Ha azt állítjuk, hogy a Maharsi felismerte az Önvalót, ezen nem azt értjük, hogy valamilyen új elméletet vagy doktrínát ismert fel, vagy hogy valamiféle magasabb állapotot vagy csodás képességeket ért el, hanem azt, hogy az az „én", aki megérti vagy nem érti meg a doktrínákat, aki birtokolja vagy nem birtokolja a képességeket, tudatosan azonossá vált az Atmannal1, az egyetemes Önvalóval vagy Szellemmel A Maharsi maga írta le egyszerű, szemléletes nyelven, hogyan is történt mindez: 1

Az idegen szavak magyarázatát lásd a szójegyzékben. Az indiai (főként szanszkrit) szavak magyaros átírásban szerepelnek, a hivatalos átírás szerint, kivételt csak azon szavak esetében tettünk - a könnyebb olvashatóság kedvéért amelyek már meghonosodtak a magyar köztudatban (pl. Atman). (A szerk.)

„A halálfélelem sokkja befelé vezette az elmémet, és a következőket mondtam magamban anélkül, hogy valójában megfogalmaztam volna a szavakat: »Hát eljött a halál. De mit jelent ez? Mi az, ami meghal? A test hal meg.« S azonnal eljátszottam a halál megtörténtét: mereven kinyújtott végtagokkal lefeküdtem, mintha a tetszhalál állapotában lennék, és halottnak tettettem magam, hogy nagyobb valóságot adjak a vizsgálódásnak. Visszatartottam a lélegzetemet, és összeszorítottam ajkaimat, hogy hang se hagyhassa el a számat, hogy se az »én« szót ne tudjam kiejteni, se mást. »Rendben hát - mondtam magamban -, ez a test meghalt. A tetemet elszállítják majd és elhamvasztják, ám a test halálával én is meghaltam-e? Vajon a test-e az én? A test csendes és érzéketlen, de én személyiségem teljes erejét érzem, sőt még az én hangját is hallom magamban, a testtől függetlenül. Tehát én a Szellem vagyok, ami meghaladja a testet. A test meghal, de az azt meghaladó Szellemhez nem férkőzhet a halál. Ez azt jelenti, hogy én a halhatatlan Szellem vagyok.« Ezek nem puszta gondolatok voltak, hanem az egész elevenen keresztülvillant rajtam, mint az élő igazság, amelyet közvetlenül felfogtam, majdnem minden gondolkodás nélkül. »Én« valami nagyon valós voltam, az egyetlen valós dolog jelenlegi állapotomban, és a testemmel kapcsolatos minden tudatos aktivitás erre az »énre« összpontosult. Ettől a pillanattól kezdve az »én« vagy az Önvaló valami hatalmas vonzerő által önmagára irányította figyelmét. A halálfélelem egyszer s mindenkorra eltűnt, és a feloldódás az Önvalóban innentől fogva töretlenül folytatódott. Más gondolatok felbukkanhattak és eltűnhettek, mint a különböző hangjegyek, de az »én« fennmaradt, mint

a fundamentális sruti-hang, mely minden egyéb hangnak az alapja, és amely minden egyéb hanggal együtt zeng. A test lehetett beszéddel, olvasással vagy bármi mással elfoglalva, én mindig az »énre« összpontosítottam. Ezt a válságot megelőzően nem volt tiszta érzékelésem az Önvalómról, és nem is vonzódtam hozzá tudatosan. Nem éreztem iránta észrevehető vagy közvetlen érdeklődést, még kevésbé szándékoztam folyamatosan benne időzni." Egy ilyen azonosságtapasztalás nem mindig, sőt általában nem eredményez megszabadulást. A kereső részesül e tapasztalásban, de az egóban rejlő hajlamok [vászanák] újra elfelhőzik azt. Innentől kezdve az emberben ott él az igaz állapot emléke, annak kétségbevonhatatlan bizonyossága, de nem él abban folyamatosan. Törekednie kell elméje megtisztítására és annak teljes uralma alá hajtására, hogy ne legyenek jelen többé a korlátok közé szorított, elkülönült létezés illúziójába visszahúzó hajlamok. Tehát az Önvalóról elfeledkezett ego még akkor sem nyeri el a megszabadulást, azaz az Ön-megvalósítást, az Ön-felismerést, ha egy alkalommal már tudatára ébredt az Önvalónak, mert a felgyülemlett mentális hajlamok megakadályozzák ebben. Gyakran megesik, hogy az ego összetéveszti a testet az Önvalóval, elfeledkezve arról, hogy valójában önmaga az Önvaló. A csoda az, hogy a Maharsi esetében nem volt elfelhőzés, nem volt visszaesés a nemtudásba; ő attól a pillanattól kezdve az egyetlen Önvalóval való azonosság folyamatos tudatosságában élt. Felébredése után néhány hétig még a családjával maradt, külsőleg egy iskolás fiú életét élve, noha minden külső érték elveszítette számára a jelentőségét. Nem törődött többé azzal, hogy mit evett, s egykedvűen fogadott el mindent, amit elé tettek. Nem állt ki a jogaiért, és nem érdekelték immár azok a tevékenységek, amikkel a vele egykorú fiúk kötik le

magukat. Amennyire csak lehetséges volt, alkalmazkodott életének körülményeihez, és titokban tartotta új tudatállapotát, ám idősebb rokonai felfigyeltek rá, hogy nem mutat érdeklődést tanulmányai és a világi elfoglaltságok iránt, és meg is feddték ezért. Számos szent hely található Indiában, melyek a spiritualitás különböző formáit és a különféle ösvényeket képviselik. Az Ön-kutatás közvetlen ösvényének központjaként a legfontosabb közülük az Arunácsala szent hegye - lábánál Tiruvannámalai városával -, Siva szent és titkos Szív-központja, ahol Siva mindig egy sziddhaként (nagy szentként) időzik. A közvetlen ösvényre jellemző Ön-kutatást a Guru csendes befolyása irányítja, mely a követő Szívére hat. Siva székhelye ez, aki Daksinámúrtiként testet öltve csendben tanít, amint erre Bhagaván élete is jó példával szolgált. Ez az a központ és ösvény, ahol a Guruval való fizikai kapcsolat nem szükséges, mert a csendes tanítás közvetlenül a Szívhez szól. A hegy már önmegvalósítása előtt örömmel teli borzongással töltötte el a Maharsit, és mágnesként vonzotta őt: „Figyelj! Csak áll, érzéketlen[séget színlelő] 2 Hegyként, tevékenysége titokzatos, meghaladja az emberi megértést. Ártatlanságom éveitől kezdve ott ragyogott az elmémben, hogy az Arunácsala valami páratlanul nagyszerű dolog, 3 de még amikor megtudtam valakitől, hogy ugyanaz, mint Tiruvannámalai, 4 akkor sem ismertem fel ennek jelentését. Amikor egészen magához vonzott engem, elcsendesítve elmé2 3

4

A szó abban az értelemben is állhat, hogy „az objektív tudás felszámolója". „Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, Benáreszben meghalni vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan elhozza a Megszabadulást." Ez egy népszerű mondás Indiában, különösen a déli vidékeken. A hegy szanszkrit neve Arunácsala, míg a tamil neve Annámalai, a tamil tiru szó pedig szentet jelent. (A ford.)

met, és én közel léptem hozzá, akkor láttam csak, hogy mozdulatlan(ul áll). 5 " (Nyolc versszak a Sri Arunács alához) Az ifjú, látva, hogy idősebb rokonai nem veszik jó néven, hogy úgy él, mint egy szádhu, miközben élvezi a családi élet nyújtotta előnyöket, titokban elhagyta otthonát, és szádhuként Tíruvannámalaiba ment - majd el sem hagyta többé a helyet. Több mint ötven évig maradt ott Daksinámúrtiként, az Ön-kutatás ösvényét tanítva mindenkinek, aki eljött hozzá Indiából és külföldről, Keletről és Nyugatról. Később egy ásram jött létre körülötte. Nevét - Vénkataraman - Ramanára rövidítették, és Maharsinak is nevezték, vagyis mahá minek, azaz nagy bölcsnek, mely címmel a hagyomány szerint olyanokat szokás megtisztelni, akik egy új spirituális ösvényt nyitnak meg. Követői azonban leginkább Bhagavánnak hívták. Ha mondtak neki valamit, szintén egyes szám harmadik személyben szólították meg, Bhagavánként. Az Ön-megvalósítás annyit jelent, hogy szakadatlanul tudatában vagyunk az Atmannal, az Abszolúttal, a Szellemmel, mindennek Önvalójával való azonosságunknak. Erre az állapotra utalt Krisztus, amikor kijelentette: „Én és az Atya egyek vagyunk." Ez rendkívül ritka dolog. Az ilyen embert a hagyomány szerint Bhagavánnak szólítják, mely kifejezés annyit tesz: „Isten". Amikor Bhagaván megérkezett Tiruvannámalaiba, fel sem merült az a kérdés, hogy tanítványokat fogadjon, és tanításokat adjon. Sőt, még látszólagos érdeklődést sem mutatott a megnyilvánult világ iránt, csak ült, a Létezésnek abba a tapasztalatába merülve, mely mindent átfogó Bölcsesség és szavakkal kifejezhetetlen Üdv, s mely meghaladja az életet és a halált egyaránt. Közömbös volt aziránt, hogy vajon a teste 5

Egy másik lehetséges fordítás: „felismertem, hogy azt jelenti: Tökéletes Csendesség".

tovább él-e, és nem tett semmilyen erőfeszítést annak fenntartására. Mások végezték ezt el helyette, elhozván neki azt a napi egy csésze ételt, amely a test életben tartásához szükséges volt. Amikor azután Bhagaván fokozatosan újra részt kezdett venni a mindennapok tevékenységeiben, azért tette ezt, hogy spirituális táplálékban részesítse azokat, akik köré gyűltek. Ugyanez érvényes filozófiai tanulmányaira is. Nem neki volt szüksége arra, hogy az elme megerősítéssel szolgáljon a tündöklő Valóságról, melyben ő már megszilárdult, hanem követői igényelték a magyarázatokat. Az egész Palániszvámíval, Bhagaván egy malajálam nyelvet beszélő segítőjével kezdődött, aki csak tamil nyelvű spirituális könyvekhez fért hozzá. E műveket nagy nehézségek árán olvasta, ezért Bhagaván elolvasta helyette a könyveket, és elmagyarázta neki a lényegüket. Ugyanígy olvasott el más könyveket további követők kedvéért, és így vált műveltté anélkül, hogy törekedett volna a műveltségre, vagy bármilyen értéket tulajdonított volna annak. Tanításának több mint ötven éve alatt filozófiája semmit sem változott vagy fejlődött. Ez nem is volt lehetséges, hiszen nem arról volt szó, hogy kidolgozott volna valamilyen filozófiát, hanem pusztán felismerte a transzcendens Igazság kifejeződéseit az elméleti munkákban, a mítoszokban és a jelképekben. Amit tanított, az a nemkettősség vagy advaita végső tana, melybe végül az összes többi tanítás beletorkollik: nevezetesen hogy Egyetlen Létezés van csupán, mely úgy nyilvánul meg a világegyetemben és minden teremtményben, hogy közben örök, megnyilvánulásán Önvalója soha nem változik meg, hasonlóan ahhoz, ahogy álmában az elme embereket és eseményeket teremt, ám teremtésükkel nem veszít semmit, és nem is nyer semmit azzal, ha azok újra feloldódnak benne, hiszen ezáltal nem szűnik meg önmaga lenni.

Voltak, akik nehezen hitték el ezt, és a tanítását úgy értelmezték, hogy abból a világ valótlansága következik; a Maharsi azonban elmagyarázta nekik, hogy a világ csak világként, azaz elkülönült, önmagában létező dologként valótlan, ám az Önvaló megnyilvánulásaként valós, éppen úgy, mint ahogy a mozivásznon játszódó események mint tényleges események nem valósak, árnyjátékként viszont azok. Mások attól tartottak, hogy tagadja a személyes Isten létét, akihez imádkozhatnának, ám ez a tanítás anélkül haladja meg ezt a doktrínát, hogy tagadná, mivel végül az istentiszteletet végző feloldódik a tisztelet tárgyával való egységben. Az imádkozó, az ima és az Isten, akihez imádkozik, csak az Önvaló megnyilvánulásaiként valósak. Ahogy a Maharsi minden előzetes elméleti útmutatás nélkül ismerte fel az Önvalót, ugyanúgy tanítványai képzése során sem tulajdonított nagy jelentőséget az elméleteknek. Az itt következő művekben kifejtett elmélet mind arra a gyakorlati célra irányul, hogy az olvasót az Ön-ismeret felé segítse - ezen nem valamiféle pszichológiai tanulmányok, hanem az Önvaló megismerése és az Önmagunkként való létezés értendő, mely az egón, azaz az elmén túl létezik. Az olyan kérdéseket, melyeket a kérdező pusztán kíváncsisága kielégítése végett tett fel, a Maharsi egyszerűen félresöpörte. Ha az ember halál utáni állapotáról kérdezték, akkor rendszerint azt válaszolta: „Miért akarod tudni, mi leszel, amikor meghalsz, mielőtt tudnád, mi vagy most?" így a kérdezőt a mentális kíváncsiskodás helyett inkább a spirituális keresés felé irányította. Hasonló módon kitért az olyan kérdések elől is, melyek a szamádhiról vagy a dnyání (Önvalójára ébredt személy) állapota felől érdeklődtek: „Miért akarsz tudni a dnyáníról, mielőtt ismernéd önmagadat? Először azt ismerd fel, ki vagy te magad!" Ám ha a kérdéseket az Ön-felfedezésre való elszántság inspirálta, akkor végtelen türelemmel magyarázta el a részleteket.

Az általa tanított kutatás módszere meghaladja a filozófiát és a pszichológiát, mert itt nem az ego tulajdonságait kutatjuk, hanem az Önvalót, mely tulajdonságoktól mentesen tündököl, ha az ego felhagy tevékenységével. Az elmének nem kell sugalmaznia semmiféle választ, hanem csak maradjon csendben, hogy a valódi válasz megjelenhessen. „Nem helyes recitálni a »Ki vagyok én?«-t?" „Csak egyszer tedd fel a kérdést, majd összpontosíts arra, hogy megtaláld az ego forrását, és megakadályozd a gondolatok felbukkanását." „Az ego forrásának megtalálása" annyit tesz, hogy a testben lévő spirituális központra, a jobb oldalon elhelyezkedő Szívre összpontosítunk - amint azt a Maharsi elmagyarázta -, és ekképpen koncentrálva, „megakadályozzuk a gondolatok felbukkanását". 6 „Meditáció közben nem kell olyan sugalmazott válaszokat adnunk az elmének, mint például az »Én Siva vagyok.« Az igaz válasz magától megjelenik majd. Az olyan felelet, melyet az ego ad, nem lehet helyes. Ezek a megerősítések vagy önszuggesztiók talán hasznosak lehetnek azoknak, akik más módszereket követnek, de nem így áll a helyzet a kutatás e módszere esetében. Ha egyre csak kérdezel, a válasz meg fog jelenni." A válasz felébred egy, a Szívben érezhető éberségáramlat formájában, melyet csak komoly erőfeszítés árán érhetünk el, és rendszertelenül jelentkezik először, ám fokozatosan növekszik erőben és állhatatosságban. Később egyre természetesebbé válik, ellenőr6

Itt szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy ez a kijelentés Arthur Osborne véleményét tükrözi, mivel Sri Ramana Maharsi - noha tényleg hangoztatta, hogy az Önvaló megtapasztalása a jobb oldalon elhelyezkedő szívközpontban érezhető mint szphurana (lüktetés, ragyogás) - többször felhívta rá a figyelmet, hogy ez a testi szívközpont csupán viszonylagos megfelelője a Szívnek mint a Valóság szinonimájának, és nem a test e helyén kell a koncentrációt végezni, hanem gondolatoktól mentesen a tiszta Létezésbe kell merülni, vagy az Ön-kutatást kell végezni a „Ki vagyok én?" kérdés segítségével (lásd pl. Devaraja Mudaliar: Day by Day with Bhagavan [Nap mint nap Bhagavánnal], Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1995, 202. o. vagy Talks with Sri Ramana Maharshi [Beszélgetések Sri Ramana Maharsival], Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996, 116. és 229. o.) (A ford.)

zése alá vonja gondolatainkat és cselekedeteinket, s aláássa az egót, míg végül az ego eltűnik, és csak a tiszta Tudatosság bizonyossága marad. A Maharsi tanítása szerint az Ön-kutatás felöleli a karma márgát éppúgy, mint a dnyána márgál, vagyis a cselekvés ösvényét éppúgy, mint a tudásét, hiszen az Ön-kutatást nemcsak meditációként kell használni, hanem a mindennapi életben is, megtámadva az egoizmus megnyilvánulásait azáltal, hogy feltesszük magunknak a kérdést: Kié a jó- vagy balszerencse, kié a győzelem vagy a sorscsapás? Ily módon a mindennapi élet körülményei nemhogy akadályai lennének a szádhanának, hanem azok a szellemi gyakorlás eszközeivé válnak. Ezért ha valaki azt tudakolta tőle, hogy lemondjon-e a világról, akkor a Maharsi mindig lebeszélte erről a lépésről. Ehelyett inkább azt tanácsolta neki, hogy önérdek nélkül teljesítse kötelességeit az életben. Az Ön-kutatás a szeretet és odaadás ösvényét is magában foglalja. A Maharsi azt mondta: „Két út van: vagy tedd fel magadnak a »Ki vagyok én?« kérdését, vagy pedig add át magad [a felsőbb hatalomnak]." Egy másik alkalommal pedig kijelentette: „Add át magad nekem, és én majd lesújtok az elmére." Sokan voltak, akik - a szeretetet gyakorolva - a Bhagavánnak való önátadás ösvényét követték. Ez is ugyanahhoz a célhoz vezetett. Azt mondta: „Isten, a Guni és az Önvaló nem különböznek valójában, hanem ugyanazok." Akik az Ön-kutatás ösvényét követték, azok az Önvalót belül keresték, míg akik a szeretet útján igyekeztek, azok átadták magukat a kívül megnyilvánult Gurunak. Ám e két dolog ugyanazt jelenti. Ez még nyilvánvalóbb követői számára most, hogy a Maharsi elhagyta a testét, és mindegyikőjük Szívében a belső Guruvá vált. Egy új és átfogó ösvényt nyitott meg tehát a Maharsi azok számára, akik hozzá fordultak segítségért. Az Ön-kutatás ősi ösvénye tiszta dnyána márga volt, melyet remeteként,

csendes meditációval kellett követni, sőt mi több, a bölcsek ezt már nem is tartották alkalmas módszernek a kali jugában, ebben a spirituális szempontból sötét korban, amelyben élünk. Bhagaván nem annyira a régi ösvényt újította fel, mint inkább egy újat hozott létre, mely megfelel korunk követelményeinek; egy olyan ösvényt, melyet ugyanúgy lehet követni a városban, a családdal élve, mint az erdőben, a remeteségben, méghozzá egy rendszeres napi meditációs időszakkal és a napi tennivalók közbeni folyamatos emlékezéssel, a külsődleges hagyományok megtartásával vagy pedig azok nélkül. A Maharsi nagyon keveset írt. Ő főként a spirituális csend mérhetetlen ereje révén tanított. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt hajlandó válaszolni, ha kérdezték. Ha úgy érezte, hogy őszinte indítékkal, nem pedig üres kíváncsiságból teszik fel neki a kérdést, akkor kimerítő választ adott, szóban vagy írásban. Lényegi tanítása azonban a Szívre gyakorolt csendes hatás volt. Majdnem minden, amit írt, valamilyen kérésre született, valamelyik követő egyéni igényeinek kielégítésére, ezért a különböző művek előtt röviden megadjuk azok keletkezésének körülményeit is. Ez az olvasó érdekében történik, ám az adott igény, mely előhívta a műveket, a legkisebb mértékben sem csökkenti tartalmuk egyetemességét. 7

7

Itt kell még megjegyeznünk azt is, hogy a kötetben a versek nem időrendi sorrendben szerepelnek. Maga Bhagaván rendezte őket így egy követője (Szádhu Arunácsala, azaz A. W. Chadwick őrmester [Major Chadwick]) számára, aki saját magának gyűjtötte össze őket. Az itt szereplő legutolsó összeállításban ez a sorrend is változott némileg.

I.

R É S Z

EREDETI

MŰVEK

PRÓZAI

MŰVEK

1.

ÖN-KUTATÁS Az Ön-kutatás az első mű, amit a Maharsi írt. Keletkezésének dátuma 1901 tájára tehető. Ekkor a Maharsi huszonkét év körüli fiatalember - és rnár dnyání (bölcs) volt, az Önvaló tökéletes megvalósításában, az isteni tudás ragyogó üdvösségében. Akkoriban a Virúpáksa-barlangban élt, az Arunácsala hegyen, s addigra számos tanítvány gyűlt köré. Noha nem tett hallgatási fogadalmat, de igen ritkán beszélt, s ezért Gambhíram Sésajja - a legkorábbi tanítványok egyike - kérdéseire is írásban válaszolt. Gambhíram a válaszokat naplójába másolta. Halála után a naplóhoz bátyja révén hozzájutottak, a kérdéseket és a válaszokat Natanánanda szerkesztői munkája után, Bhagaván jóváhagyásával kiadták Vícsára szangraham, vagyis Ön-kutatás címmel. Később a mű formáját tanulmányra változtatták, mi azonban e helyen az eredeti alakban adjuk közre. A műben a fiatalságnak vagy az éretlenségnek nyomára sem bukkanhatunk. A Mester a teljes szellemi tudás tekintélyével írt, akárcsak későbbi éveiben. Minden (írásbeli vagy szóbeli) megnyilatkozásához hasonlóan ez is az Önvaló felismeréséhez vezető ösvény gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, nem pedig a meddő elméletekkel. Egy fontos szempontból azonban különbözik a későbbi magyarázatoktól, ami nem más, mint hogy nemcsak az Ön-kutatás ösvényét írja le, hanem más utakat is számba vesz: az Önvalóval való azonosságra irányuló meditációt és a légzésszabályozá-

son alapuló jógikus ösvényt. Ó maga csak az Ön-kutatást vagy a guru iránti engedelmességet írja elő. Szokás szerint azt mondta: „Két út létezik: vagy tedd fel magadnak a »Ki vagyok én?« kérdést, vagy add át magad." Miért foglalta bele ebbe az első írásbeli megnyilatkozásába a kevésbé közvetlen és bonyolultabb módszerekre való utalást? A kézenfekvő lehetséges válasz az, hogy a tanítvány, aki számára írta, számos könyvet olvasott ezekről a módszerekről, és kérdéseket tett fel velük kapcsolatban. Talán, tágabb értelemben, az is lehetett az ok, hogy először szülessen egy általános magyarázat a különféle módszerekről, majd következzen az az útmutatás, amelyet Bhagaván egész életén át előírt. Az biztos, hogy a többi módszert, jóllehet leírta, szinte sohasem javasolta. Az itt leírt légzésszabályozás természetesen nem pusztán testgyakorlat. A gyakorlat szellemi fontossága teszi kifinomult tudománnyá. A „tudomány" valóban megfelelő szó rá, mivel az öntisztítás hagyományos indiai tudományáról van szó. Ez nehezen érthetővé teszi a nyugati olvasó számára, akinek nincsenek korábbi ismeretei e tárgyból, és különösen mivel - mint minden más tudomány esetében - a légzésszabályozásnak is megvan a saját szókincse, amely miatt a pontos fordítás terjedelmes lábjegyzetek nélkül nem lehetséges. Emlékeznünk kell rá, hogy miközben a Maharsi e magyarázatokat írta, tisztában volt vele, hogy a kérdezőnél számíthat e tudomány ismeretére. A nyugati olvasó számára vigaszul szolgálhat, ha eszébe idézi, hogy a Maharsi ezt az ösvényt nem ajánlja, sőt a későbbi munkáiban szinte alig említi. Ezért nem is szükséges elsajátítania a szakkifejezéseket.

Invokáció Hát más módon is imádhatnánk a Legfőbbet, amely minden, mint hogy szilárdan megmaradunk Annak?! 1. Tanítvány: Mester! Mi a módja annak, hogy elérjük az örök boldogság minden nyomorúságtól mentes állapotát? Mester: A Védák kijelentik, hogy ahol test van, ott szükségszerűen jelen van a szenvedés is, de ez az emberek közvetlen tapasztalata is egyben. Ezért az embernek kutatnia kell igaz természete után - mely örökké test nélküli és akként is kell maradnia. Ilyen módon érheti el az említett állapotot. 2. T: Mit jelent az, hogy az embernek fel kell kutatnia és meg kell értenie igaz természetét? M: Az olyan tapasztalatok, hogy „(én) elmentem", „visszajöttem", „ez és ez voltam", „ezt és ezt tettem", természetesen jelennek meg mindenki számára. Vajon ezekből a tapasztalatokból nem tűnik úgy, hogy az „én"-tudatosság az alanya ezeknek a különféle cselekedeteknek? E tudatosság igaz természetének felkutatása és az, hogy önmagaként időzik: ez a módja annak, hogy az ember megértse - kutatás révén - igaz természetét. 3. T:

Hogyan kell kutatni, hogy „Ki vagyok én?"

M: Az olyan cselekedetek, mint a „jövés" és a „menés", csupán a testhez tartoznak. Amikor tehát valaki azt mondja, hogy „(én) elmentem", „visszajöttem", akkor mintha azt mondaná, hogy a test az én. Ám lehet-e azt állítani a testről, hogy az az „én"-tudatosság? Hiszen nem létezett a születése előtt, az öt

elem alkotja, nem létezik a mélyalvás állapotában, és a halál után tetemmé válik. Hát kijelenthetjük-e erről a testről, mely élettelen, mint egy fadarab, hogy az „Én-Én"-ként ragyog? Tehát az „én"-tudatosságra, mely először a testre vonatkozóan merül fel, különféle módon utalnak: úgy, mint önhittség (tarbódham)1, egoizmus (áhankára), nemtudás (avidjá), májá, tisztátalanság (mala) és egyéni lélek (dzsíva). Vajon elmulaszthatjuk-e, hogy ezt megvizsgáljuk? Vajon nem a mi kutatás általi megváltásunk miatt jelentik ki a szent iratok, hogy az „önhittség" felszámolása a megszabadulás (mukti)? Ezért - miközben a test-tetemet tetemként békén hagyjuk, és ki sem ejtjük az én szót - így kell lelkesen vizsgálódnunk: „Mi az, ami »én«-ként felmerül?" Ekkor felragyogna a Szívben egyfajta szavak nélküli megvilágosodás az „Én-Én" alakjában, azaz a határtalan és egyetlen tiszta tudatosság önmagától felragyogna, miután a határokkal rendelkező és számos gondolat eltűnt. Ha az ember nyugalomban marad, anélkül hogy elhagyná ezt [a tapasztalást], akkor az egoizmus, azaz a különálló személyiség „én a test vagyok" alakjában megjelenő érzete teljesen megsemmisül, míg végül az utolsó gondolat, vagyis az „én"-forma is ellobban, mint a kámfor tüze. 2 A nagy bölcsek és a szent iratok kijelentik, hogy egyedül ez a megszabadulás. 4. T: Amikor az ember felkutatja az „önhittség" gyökerét, melynek formája az én, akkor úgy tűnik, hogy számtalan különféle gondolat merül fel, nem pedig valamiféle elkülönült „én"-gondolat. M: Akár megjelenik az alanyeset (mely az első eset), akár nem, azoknak a mondatoknak, melyekben a többi eset előfordul, az alanyeset az alapjuk. Hasonlóképpen mindazoknak a 1

2

Az önhittség kifejezés szó szerint értendő, vagyis arra utal, hogy az ember hamis önazonosságáról elhiszi, hogy valóban létezik. (A ford.) Vagyis anélkül, hogy bármi visszamaradna.

gondolatoknak, melyek felmerülnek a szívben, az énség az alapjuk, mely az „én" első elmebeli változata, az „én a test vagyok" alakjának észlelése. Ekképpen az énség megjelenése minden egyéb gondolat oka és forrása. Ebből az következik, hogy ha felszámoljuk az énség alakjában felmerülő önhittséget - mely a szanszára illuzórikus fájának a gyökere -, akkor az összes többi gondolat tökéletesen elpusztul, mint a gyökerestől kitépett fa. Bármilyen gondolat merüljön is fel az ember szádhanájának akadályaként, az elmét nem szabad abba az irányba engednie, hanem el kell nyugtatnia önmagában, ami nem más, mint az Átman. Az embernek szemtanúnak kell maradnia, bármi is történjék, a következő szemléletmódot téve magáévá: „Bármilyen különös dolog történik is, hadd történjen, lássuk csak!" Ez legyen a gyakorlat. Más szavakkal, soha nem szabad azonosulni a látszatokkal, az ember soha ne hagyja el Önvalóját. Ez az elme elpusztításának (manónása) megfelelő módszere. Az elme természete olyan, hogy a testet az Önvalónak látja, s az elme az előbb említett akadályok oka. Ezt a módszert, mely könnyedén felszámolja az énséget, jogosan nevezzük önátadásnak (bhakti), meditációnak (dhjána), összpontosításnak (jóga) és bölcsességnek (dnyána). Mivel Isten mindig azonos az Önvaló lényegével, „énként" ragyogva a szívben; mivel a szent iratok kijelentik, hogy maga a gondolat a kötöttség, ezért a legmegfelelőbb módszer nyugodtnak maradni anélkül, hogy valaha is elfeledkeznénk Róla (Istenről, az Önvalóról), miután - mindegy, milyen módon - feloldottuk Benne az elmét, melynek alakja az „én"gondolat. Ez a szent iratok bizonyító erejű tanítása. 5. T: A kutatás egyedül annak az eszköze, hogy eloszlassuk azt a téves elképzelést, mely szerint önnön valónk a durvatest, vagy eloszlatja azt a téves elképzelést is, hogy a finom- és az okozati testtel azonos?

M: A durvatesttől függnek a többi testek. Az a téves elképzelés, mely szerint „én a test vagyok", az öt burokból álló mindhárom testet magában foglalja, s annak a téves elképzelésnek a felszámolása, hogy önnön valónk a durvatest, egyben a többi testtel való téves önazonosítást is megszünteti. A kutatás tehát az az eszköz, mellyel eloszlathatjuk azt a téves elképzelést, hogy önmagunk a három testtel azonos. 6. T: Fia egyszer a belső szervnek (antah-karana) különféle módosulásai vannak - úgymint a manasz (gondolkodás), a b u d d h i (értelem), a csitta (emlékezés) és az ahankára (énség) -, hogyan lehet kijelenteni azt, hogy egyedül az elme elpusztítása a megszabadulás? M: Az elme természetét fejtegető könyvek a következőt állítják: „Az elme az elfogyasztott táplálék finom részének megszilárdulásából alakul ki, s az olyan szenvedélyekkel növekszik, m i n t a ragaszkodás és az ellenszenv, a vágy és a harag. Mivel átfogja az elmét, az értelmet, az emlékezést és az énséget, az egyetlen »elme« gyűjtőnévvel illetik; jellemzői a gondolkodás, a meghatározás stb. Mivel a tudatosság (az Önvaló) tárgya, ezért látható, tehát élettelen. Jóllehet élettelen, tudatosnak tűnik a tudatossággal fennálló kapcsolata miatt (mint a vörösen izzó vasgolyó). Korlátozott, nem örök, részekre osztott és változékony, mint a viasz, az arany, a gyertya és a hozzájuk hasonló dolgok. Természete (a jelenségszerű létezés) minden elemének természetéhez hasonló; székhelye a szívlótusz, még ha a látás érzékének székhelye a szem is, és így tovább. Az egyéni lélek velejárója; egy dologra gondolva adott formává változtatja önmagát, és az agyban található tudással együtt keresztüláramlik az öt érzékcsatornán, az agy (mely kapcsolatban áll a tudással) révén kapcsolatba lép a tárgyakkal, és ezáltal tárgyakat ismer és tapasztal meg, ami

megelégedettséggel tölti el. Ilyen az elme szubsztanciája." Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - elme, értelem, emlékezet és énség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt. Az elme maga mindennek - vagyis a[z egyéni] léleknek, Istennek és a világnak - a formáját magára ölti. Amikor Önvaló formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman. Ez a tanítás. 7. T: Ha ez a négy - az elme, az értelem, az emlékezet és az énség egy és ugyanaz, akkor miért említenek velük kapcsolatban különféle székhelyeket? M: Igaz, hogy a torkot említik az elme székhelyének, az arcot vagy a szívet az értelem, a köldököt az emlékezet, a szívet vagy a szarvángát pedig az énség székhelyének; noha így, különbözőképpen írják le őket, az összességük - azaz az elme, vagyis a belső szerv - székhelye mégis egyedül a szív. Ezt bizonyító erővel állítják a szent iratok. 8. T: Miért jelentik ki azt, hogy kizárólag a belső szervvel azonos elme ragyog minden - azaz a[z egyéni] lélek, Isten és a világ formájaként? M: A tárgyak megismerésének eszközeiként az érzékszervek kívül helyezkednek el, ennélfogva külső érzékeknek hívják őket. Az elmét viszont belső szervnek nevezik, hiszen belül található. A külső és a belső közötti különbség azonban csupán a test viszonylatában érvényes, a valóságban nincs sem belső, sem külső. Az elme természete, hogy olyan tiszta ma-

radjon, mint az éter. Amire szívként vagy elmeként utalunk, az a (jelenségszerű létezés) elemeinek kapcsolata, mely belsőnek vagy külsőnek tűnik. Kétség sem fér hozzá tehát, hogy minden nevekből és formákból álló jelenség kizárólag elmetermészetű. Mindaz, ami látszólag kívül található, valójában belül van, nem pedig kívül. Ennek tanítása érdekében a Védák is kijelentik mindenről, hogy szívtermészetű. Amit szívnek neveznek, az nem más, mint a Brahman. 9.

T: Hogyan lehet kijelenteni, hogy a szív nem más, mint a Brahman? M: Jóllehet az Önvaló élvezi az ébrenlét, az álom és a [mély] alvás tapasztalatait, hol a szemben, hol a torokban, hol a szívben időzve, valójában azonban soha nem hagyja el legfőbb székhelyét, a szívet. A szívlótuszban, melynek természete mindennek a természete, más szavakkal az elme-éterben, ennek az Önvalónak a fénye ragyog az „én" alakjában. Mivel ez ragyog ekképp mindenkiben, erre az Önvalóra mint a tanúra (száksí) és a [három állapotot] meghaladóra ( t ú r i j a - „ a negyedik") utalnak. Az „én" nélküli magasztos Brahman - mely minden testben mint a fényhez képest belső ragyog az „én" alakjában - nem más, mint az Önvaló-éter (vagy bölcsességéter): egyedül ez az abszolút Valóság. Ez a mindent meghaladó (turíjátíta). Ezért jelentik ki, hogy amit a szívnek hívnak, az nem egyéb, mint a Brahman. Sőt mi több, amiatt, hogy a Brahman ragyog minden lélek szívében az Önvalóként, a „Szív" névvel is illetik. 3 A hridajam szó jelentése, melyet hritajamként lehet tagolni, valójában Brahman. A tényt, hogy az Önvalóként ragyogó Brahman lakozik minden szívben, megfelelőképpen bizonyítja, hogy minden ember a mellkasára mutatva utal önmagára. 3

„Minden egyéni lélek szívében a Brahman ragyog, melyet ezért Szívnek is neveznek." (Brahma Gítá)

10. T: Ha az egész világegyetem, elmetermészetű, akkor ebből nem következik-e az, hogy a világ káprázat? S ha ez a helyzet, akkor a Védák miért említik a világ teremtését? M: Kétség sem férhet hozzá, hogy a világegyetem a legteljesebb káprázat. A Védák legfontosabb célja abban áll, hogy feltárják a Brahman ismeretét, miután megmutatták, hogy a látszólagos világegyetem hamis. Ebből, s nem más okból fogadják el a Védák a világ teremtését. Továbbá a kevésbé képzetteknek úgy tanítják a teremtést, mint aprakritt (elsődleges természet), a mahat-tattva (nagy értelem), a tanmátrák (finomlényegiségek), a bhúták (durvaelemek), a világ, a test stb. lépcsőzetes kifejlődését a Brahtnanból; míg a képzettebbeknek az egyidejű teremtést tanítják, vagyis azt, hogy ez a világ úgy jelent meg, mint egy álom, az ember saját gondolatainak köszönhetően, melyek oka az a tévedés, hogy nem az Önvalóként ismeri fel önmagát. Az a tény tehát, hogy a teremtést különböző módokon írják le, nyilvánvalóvá teszi a Védák célját, ami pedig nem egyéb, mint a Brahman igaz természetét tanítani, miután valamilyen módon a világ káprázatszerű volta bebizonyosodott. Hogy a világ illuzórikus, az mindenki számára közvetlenül megismerhető a megvalósítás állapotában, mely az ember üdvösségtermészetének megtapasztaásában áll. 11. T: Lehetséges az Ön-megtapasztalás az elme számára, melynek természete a szakadatlan változás? M: Mivel a szattva az elme természete, s mivel az elme tiszta és makulátlan, mint az éter, amit elmének hívunk, az valójában bölcsességtermészetű. Amikor ebben a természetes (vagyis tiszta) állapotában időzik, akkor még az „elme" név sem illik rá. Csupán a téves tudást nevezzük elmének, mely

az egyik dolgot a másikkal összetéveszti. Ami (eredetileg) a tiszta szattva-elme volt, természete szerint tiszta bölcsesség, az most elfeledkezik bölcsességtermészetéről a nemtudás következtében, és a tamasz befolyása alatt a világgá válik. A radzsasz befolyása alatt azt képzeli, hogy „én a test vagyok, a világ pedig valós", és a ragaszkodás, idegenkedés és az ehhez hasonló dolgok miatt erényt és érdemtelenséget halmoz fel. A visszamaradó benyomások (vászanák) révén születésben és halálban van része. Ám az olyan elme, mely megszabadult a szennyeződéseitől (a bűntől) a számos születésen keresztül végzett ragaszkodás nélküli cselekvés által, az meghallja a szent iratok tanításait egy igaz tanító szájából, elmélkedik a tanítások jelentésén, és meditál, hogy elérje az elme létmódjának természetes állapotát. Ez a természetes állapot nem más, mint az Önvaló, vagyis az „én a Brahman vagyok" alakja, mely a Brahman felett végzett szakadatlan kontempláció eredménye. Ily módon szűnik meg az elme világgá alakulása a tamasz következtében. Amikor ez megtörtént, az elme szubtilis és mozdulatlan marad. Csak a tisztátalan, a radzsasz és a tamasz befolyása alatt álló elme miatt nem tapasztalható meg a Valóság (azaz az Önvaló), éppen úgy, ahogy egy hatalmas emelőrúddal sem lehet megvarrni egy finom selyemruhát, vagy ahogy egy apró dolog részleteit sem lehet alaposan megszemlélni a szél által ide-oda fújt láng fényénél. Ám a tiszta elmében, melyet a fent vázolt meditáció kifinomulttá és mozdulatlanná tett, feltárul az Önvaló üdvössége (vagyis a Brahman). Minthogy elme nélkül nem létezhet megtapasztalás, a megtisztított, rendkívül finom módosulásokkal (vritti) megáldott elme számára lehetséges megtapasztalni az Önvaló üdvösségét azáltal, hogy abban a formában (vagyis a Brahman formájában) marad. Ekkor az ember tisztán megtapasztalja, hogy Önmaga Brahman-természetű.

12, T: Még a tapasztalati létezés állapotában is lehetséges az említett Ön-megtapasztalás annak az elmének, amelynek cselekedeteket kell végrehajtania prárabdhájának megfelelően? M: Noha egy bráhmin számos szerepet játszhat el egy színdarabban, attól még az a gondolat, hogy ő bráhmin, nem hagyja el a tudatát. Hasonlóképpen-, miközben az ember különféle cselekedeteket tapasztal, legyen szilárdan meggyőződve arról, hogy „én az Önvaló vagyok", anélkül hogy az „én a test vagyok" és az ehhez hasonló téves képzeteket engedné felmerülni. Ha az elme elhagyja saját állapotát, akkor az embernek azonnal vizsgálódnia kell: „Óh! Óh! Én nem a test vagyok! Ki vagyok én?" Így kell visszahoznia elméjét abba a (tiszta) állapotba. A „Ki vagyok én?" vizsgálódás a legfontosabb módja minden szenvedés eloszlatásának és a végső boldogság elérésének. Amikor az elme ily módon elnyugszik saját állapotában, az Ön-megtapasztalás önmagától, akadálytalanul megjelenik. Ezután az érzékszervek öröme és fájdalma nem fogja befolyásolni az elmét. M i n d e n (jelenség) úgy jelenik m a j d meg, ragaszkodás nélkül, m i n t az álomban. Sohasem elfeledkezni az ember teljes Ön-megtapasztalásáról: ez a valódi bhakti (önátadás), jóga (uralkodás az elmén), dnyána (bölcsesség) és minden más vezeklés. Így mondják a bölcsek. 13. T: Amikor aktívan munkálkodunk, akkor mi e munkáknak sem a cselekvői nem vagyunk, sem az élvezői. A tevékenység a három eszközhöz (azaz az elméhez, a beszédhez és a testhez) tartozik. Ha ekképpen gondolkodunk, (nem kötődőek) maradhatunk? M: Miután az elmét arra bírtuk, hogy m e g m a r a d j o n az Önvalóban, mely az elme Istensége, és közömbössé tettük a tapasztalható dolgok iránt - hiszen nem kóborol el az Önvaló-

tól -, miképpen gondolkodhatna a fentebb említett módon? Hát nem béklyót eredményeznének az ilyen gondolatok? Amikor egy ilyen eszme megjelenik a visszamaradó benyomások (vászanák) miatt, akkor az embernek meg kell akadályoznia az elmét, hogy abba az irányba áramoljon, törekednie kell megtartania az Önvaló állapotában, és közömbössé kell tennie a tapasztalati dolgokkal szemben. Nem szabad helyet adnia az elméjében az olyan gondolatoknak, hogy: „Ez a jó? Vagy az a helyes? Ezt meg lehet tenni? Vagy mégsem szabadna?" Az embernek ébernek kell lennie már a hasonló gondolatok megjelenése előtt, és az elmét arra kell bírnia, hogy megmaradjon veleszületett állapotában. Ha bármilyen kis teret is enged neki, az ilyen (felkavart) elme ártalmára lesz, miközben barátjaként tetszeleg. Mint az ellenségünk, aki barátnak álcázva közelít, és romlásba dönt bennünket. Hát nem azért merülhetnek fel ilyen gondolatok és okozhatnak egyre több rosszat, mert elfeledkezünk az Önvalóról? Noha igaz, hogy ha a megkülönböztetést alkalmazva azt gondoljuk, hogy „Nem én teszek semmit, minden tevékenységet a cselekedetek eszközei végeznek el", az lehet eszköz az elme vászanákkal való kiáramlásának megakadályozásában, de vajon nem következik-e ebből az is, hogy csak ha az elme a gondolatvászanákkú kiáramlik, akkor van szükség a fentebb említett megkülönböztetés révén megzabolázni? Vajon az az elme, amely az Önvaló-állapotban marad, képes-e úgy gondolkozni, hogy „én", vagy hogy „én tapasztalatilag így és így viselkedem"? Az embernek minden lehetséges módon arra kell törekednie, hogy ne feledkezzen el (igaz) Önvalójárói, mely nem más, m i n t Isten. Ha ezt elérte, m i n d e n t elért. Az elmét nem kellene semmilyen más dologhoz terelni. Még ha az ember esetleg mint egy őrült végzi is cselekedeteit prárabdha karmájának következményeként, az elméjét az Önvalóállapotban kell megtartania, nem engedvén felmerülni az

„én teszem" gondolatát. Hát nem végezte rengeteg tapasztalati cselekedetét számtalan bhakta a felülemelkedett egykedvűség hozzáállásával? 14. T: Mi a szannjásza (lemondás) valódi célja? M: A szannjásza csak az „én"-gondolatról való lemondás, nem pedig külső tárgyak visszautasítása. Aki lemondott (az „én"-gondolatról), az ugyanaz marad akár egyedül van, akár a kiterjedt szanszára (tapasztalati világ) kellős közepén. Éppúgy, mint amikor az elme egyetlen tárgyra összpontosít, és nem vesz észre más dolgokat, melyek pedig a közelében vannak, a bölcs ugyanúgy számtalan tapasztalati cselekedetet végrehajthat, valójában mégsem hajt végre semmit, hiszen az elméjét az Önvalóban nyugtatja, nem engedvén felmerülni az „én"-gondolatot. Mint amikor valaki álmában látszólag orra esik, jóllehet a valóságban meg sem mozdult, hasonlóképpen a tudatlan személy is - azaz akiben az „én"-gondolat nem szűnt meg merüljön akár szakadatlan meditációba, gyakorlatilag maga végzi el minden tapasztalati cselekedetét. 4 Ekképpen mondják a bölcsek. 15. T: Az elmének, az érzékszerveknek stb. megvan a képességük az érzékelésre, miért tekintik mégis érzékelt dolgoknak őket?

4

„Hasonlóan ahhoz, akinek egy történetet mesélnek, ám gondolatai messze kalandoznak, a ragaszkodásoktól [vászanáktól] mentes elme is úgy cselekszik, hogy közben tétlen marad. Ám a kötöttségekbe [vászanákba] feledkezett elme tevékeny akkor is, ha éppen nem cselekszik, hasonlóan ahhoz, aki mozdulatlanul alszik, miközben álmában hegyet mászik és lebukfencezik." Negyven versszak a Valóságról, Függelék, 30. vsz.

M: Drisja (megismert)

Drik (megismerő)

a korsó (azaz a látott tárgy)

1. A látó TOVÁBBÁ

2. 3. 4. 5. 6.

A szem érzékszerve A látás képessége Az elme Az egyéni lélek Tudatosság (az Önvaló)

a test, a korsó stb. a szem érzékszerve a látás képessége az elme az egyéni lélek

Amint a fenti táblázat mutatja, mivel mi - a tudatosság - ismerünk meg minden tárgyat, driknek (megismerő) neveznek bennünket. A korsóval kezdődő kategóriák a látott tárgyak, hiszen ezek a megismert dolgok. A megismerő-megismert fenti táblázatában a megismerők és a megismerés tárgyai között látható, hogy az egyik a másikhoz képest megismerő; mégis, mivel ugyanez a dolog egy másikhoz képest [a megismerés] tárgy[a], a valóságban ezen kategóriák egyike sem a megismerő. Noha azt állítják rólunk, hogy mi a „megismerők" vagyunk - hiszen mi ismerünk mindent -, nem pedig megismertek - mert bennünket semmi más nem ismer -, csak a megismert tárgyak viszonylatában jelentik ki rólunk, hogy mi vagyunk a „megismerők". Valójában azonban az úgynevezett „megismert" nem különbözik tőlünk. Így tehát az a Valóság vagyunk, mely meghaladja e kettőt (a megismerőt és a megismertet). Minden egyéb a megismerő-megismert kategóriáiba tartozik. 16.

T: Hogyan történik meg az énség, a lélek, az Önvaló és a Brahman azonosítása?

M: A példa

A példázott

1. A vasgolyó

az énség

2. Felhevített vasgolyó

a lélek, mely megjelenik az Önvalóra történő rávetítésként

3. A tűz, mely benne van a felhevített vasgolyóban

a tudatosság fénye, azaz a változás nélküli Brahman, mely mindenkiben ott ragyog a lélekben

4. A láng, mely egy marad

a mindent átható Brahman, mely egyetlen marad

A fenti példákból nyilvánvalóvá válik, hogyan történik meg az énség, a lélek, a tanú és a Mindennek Tanúja azonosítása. Éppúgy, mint ahogy a kovácsnál lévő viaszdarabban számos különféle fémdarabka található, és az egész mégis egyetlen viaszdarabnak tűnik, a mélyalvásban is az összes egyéni lélek durva- és finomtestét a kozmikus májá tartalmazza, mely nem egyéb, mint nemtudás, s melynek természete merő sötétség, és mivel ezek az Önvalóban feloldódott lelkek eggyé válnak vele, mindenütt csak sötétséget látnak. Az alvás sötétségéből megjelenik a finomtest, azaz az énség, ebből (az énségből) pedig a durvatest. Ahogy az énség megjelenik, látszólag az Önvaló természetére vetül, mint az izzó vasgolyó [és a tűz esetében]. A lelken (dzsíva), vagyis a tudatosság fényével felruházott elmén, avagy énségen kívül a léleknek nincs más tanúja, csak az Önvaló [Atman], mely azonos mindenek tanújával: a Brahmannal [Pararnátman]. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a kovács a[z izzó] vasgolyót különféle formára kovácsolja, ám az abban lévő tűz ezáltal semmilyen változáson nem megy át, úgy a lélek is számos tapasztalásban részesül-

het, s örömöt és fájdalmat élhet át, a benne lévő Önvaló-fény mégsem változik ezáltal a legkevésbé sem. Mint az éter, a m i n d e n t átható, tiszta tudás az, ami egy, és az ragyog a szívben a Brahmankém. 17. T: Miképpen tudhatja meg az ember, hogy a szívben maga az Önvaló ragyog a Brahmanként? M: Éppúgy, ahogy a lámpás lángjában lévő éter elemről köztudott, hogy a lámpás lángját minden különbség és minden határ nélkül kívül-belül áthatja, ugyanúgy a szívben, az Önvaló-fényben lévő tudás-éter minden különbség és minden határ nélkül megtölt mindent ezen az Önvaló-fényen kívül és belül egyaránt. Erre utalnak a Brahmanként. 18. T: Hogyan jelenik meg az egy, osztatlan és önmagától ragyogó Önvaló-fényben a tapasztalás három állapota, a három test és az ezekhez hasonló, csupán képzeletbeli dolgok? És ha meg is jelennek, honnan tudhatjuk, hogy egyedül az Önvaló marad mindig mozdulatlan?

M: A példa

A példázott

1. A lámpa

az Önvaló

2. Az ajtó

az alvás

3. A küszöb

a mahat-tattva

4. A belső fal

a nem tudás vagy okozati test

5. A tükör

az énség

6. Az ablakok

az öt kognitív érzékszerv

7. A belső szoba

a mélyalvás, melyben az okozati test megnyilvánult

8. A középső szoba

az álom, melyben a finomtest megnyilvánult

9. A külső udvar

az ébrenléti állapot, melyben a durvatest megnyilvánult

Az Önvaló, mely a lámpa (1), önmagától ragyog a belső szobában, azaz az okozati testben (7), melyet belső falként (4) övez a nem tudás és ajtóként (2) az alvás. Amikor az idő, karma stb. által feltételekhez kötött vitális princípium kinyitja az ajtót, akkor a küszöb - mahat-tattva (3) - közelében lévő énség-tükörben (5) megjelenik az Önvaló tükörképe. Az énség-tükör ily módon megvilágítja a középső szobát, azaz az álomállapotot (8), és az ablakok - az öt kognitív érzékszerv (6) - által megvilágítja az ébrenlét állapotát. Amikor - ismét csak az idő, karma stb. által feltételekhez kötött vitális princípium révén - bezáródik az alvás-ajtó, akkor az énség megszűnik az ébrenléttel és az álmodással együtt, és egyedül az Önvaló ragyog örökké. Az iménti példa azt magyarázza el, hogy az Önvaló mozdulatlan, hogy mi a különbség Önvaló és énség között, s hogy a tapasztalás három állapota, a három test és a hasonló dolgok miképpen jelennek meg.

19. T: Noha [figyelmesen] hallgattam a kutatás jellemzőiről szóló igen részletes magyarázatot, elmém ennek ellenére még csak egy kis békére sem tett szert. Mi ennek az oka? M: Az ok az elme erejének vagy egyhegyűségének a hiánya. 20. T: Mi az oka a mentális erő hiányának? M: Az eszközök, melyek alkalmassá teszik az embert a kutatásra: a meditáció, a jóga stb. Fokozatos gyakorlás által jártasságra kell szert tenni ezekben, ezáltal biztosítva a mentális módosulások [csitta-vritti] olyan áramát, mely természetes és s e g í t ő hatású. Amikor az elme, mely ily módon éretté vált, hall a szóban forgó kutatásról, akkor egyszeriben felismeri igaz természetét, mely az Önvaló, és tökéletes békességben marad, anélkül hogy elhagyná ezt az állapotot. Az olyan elmének, amely még nem vált éretté, az azonnali felismerést és békét nehéz elérnie pusztán azáltal, hogy hall a kutatásról. Mégis, ha az ember egy ideig gyakorolja az elmeszabályozást, akkor végül elérheti az elme békességét. 21. T:

Az elmeszabályozás eszközei közül melyik a legfontosabb?

M: A légzésszabályozás az elmeszabályozás eszköze. 22. T:

Hogyan szabályozzuk a légzést?

M: A légzést vagy a lélegzet teljes visszatartása (kévalakumbhaka), vagy a légzés fegyelmezése (pránájáma) révén szabályozhatjuk.

23. T:

Miben áll a lélegzet teljes visszatartása?

M: Abban áll, hogy a vitális levegőt szilárdan a szívben tartsuk, ki- és belégzés nélkül. Ez úgy érhető el egyebek között, hogy meditálunk a vitális princípiumon. 24. T:

Miben áll a légzés fegyelmezése?

M: Abban áll, hogy a vitális levegőt szilárdan a szívben tartjuk a kilégzés, a belégzés és a visszatartás által, a különféle jógaszövegekben megadott útmutatások szerint. 25. T: A légzésszabályozás miként lehet az elmeszabályozás eszköze? M: Kétség sem férhet hozzá, hogy a légzésszabályozás az elmeszabályozás eszköze, mivel az elme, akárcsak a lélegzet, a levegő része; mivel mindkettőjük közös természete a mozgékonyság; mivel származási helyük megegyezik; és mivel ha az egyiket ellenőrzésünk alatt tartjuk, azzal a másikat is szabályozzuk. 26. T: Miután a légzésszabályozás csupán az elme nyugalmához (manólaja), nem pedig annak elpusztításához (manónása) vezet, hogyan lehet kijelenteni, hogy a légzésszabályozás a kutatás eszköze, mely viszont az elme elpusztítását célozza meg? M: A szent iratok az Ön-megvalósítás elérésének eszközeit kétféle módon tanítják: a nyolctagú jógaként (astánga-jóga), illetve a nyolctagú bölcsességként (astánga-dnyána). A légzés fegyelmezésével (pránájáma) vagy teljes visszatartásával (kévala-kumbhaka), mely egyike a jóga tagjainak, az elme ellenőrzésünk alá kerül. Ha nem hagyjuk itt magára az elmét, ha-

nem a további diszciplínákat is gyakoroljuk - mint például az elme visszavonását a külső tárgyaktól (pratjáhára) -, akkor végül az Ön-megvalósítást, mely a kutatás gyümölcse, bizonyosan elérjük. 27. T:

Melyek a jóga tagjai?

M: Jama, nijama, ászana, pránájáma, dhjána és szamádhi. Részletesebben:

pratjáhára,

dháraná,

1. Jama: Az olyan helyes viselkedési elvek megszilárdítását jelenti, mint az erőszakmentesség (ahinszá), az igazságfosság] (szatja), a nemlopás (asztéja), a cölibátus (brahmacsarja) és a nembirtoklás (aparigraha). 2.

Nijama\ A helyes viselkedési elvek olyan szabályainak betartását jelenti, mint például a tisztaság (saucsa), a megelégedettség (szantósa), az önfegyelem (tapasz), a szent iratok tanulmányozása (szvádhjája) és az Isten iránti odaadás (Isvara-prantdhána).5

3. Aszana: A különböző testtartások közül nyolcvannégy fő testtartást tartanak számon. Ezek közül is kiválónak mondanak négyet, a szinha-, a hhadra-, a padma- és a sziddha-ászanát. Ezek közül pedig a sziddha6 a legkitűnőbb. Ekképpen állítják a jóga szövegek. 4. Pránájáma: A szent szövegekben előírt mértékek szerint a vitális levegő kilégzése a récsaka, belégzése a púraka, a szívben való visszatartása pedig a kumbhaka. Ami a „mérté5

A jama és a nijama célja a helyes ösvények elérése, melyek nyitva állnak a móksára alkalmasak előtt. További részletekért lásd az olyan műveket, mint a Jógaszútrák vagy a Hatha jóga pradípiká.

6

Sziddhászana: a bal lábunk sarkát helyezzük a gáthoz, majd arra helyezzük a jobb sarkunkat. Tekintetünket a szemöldökök közé kell rögzítenünk, testünknek pedig mozdulatlannak és egyenesnek kell lennie, akár egy botnak.

ket" illeti, néhány szöveg azt állítja, hogy a récsakának és a púrakknak egyenlő mértékűnek kell lennie, a kumbhakának pedig kétszer olyan hosszúnak, míg más szövegek szerint ha a récsaka egy egységnyi időtartamú, akkor a púrakának két egységnyinek, a kumbhakának pedig négy egységnyinek kell lennie. „Egységnyi" az az időtartam, ami alatt a Gájatrí-mantrát egyszer elmondjuk. Ekképp a récsakából, piirakából és kumbhakából álló pránáj árnál naponta kell gyakorolni képességeink szerint, lassan és fokozatosan. Ekkor az elmében fel fog ébredni a vágy, hogy a boldogságban pihenjen meg, mindenféle mozgás nélkül. Ezután kell az embernek gyakorolnia a pratjáhárát. 5. Pratjáhára: Az elme fegyelmezése azáltal, hogy megakadályozzuk az elme külső nevek és formák felé áramlását. Az elme, mely eddig szétszórt volt, most összeszedetté válik. Ebben segítségére vannak: (I.) a meditáció a pranaván, (II.) a figyelem rögzítése a szemöldökök közé, (III.) az orr hegyére nézés és (IV) a nádára irányuló elmélkedés. Az elme, mely ily módon egyhegyűvé vált, alkalmas lesz arra, hogy egy helyben maradjon. Ezután a dhúranát kell gyakorolni. 6. Dháraná: Az elme rögzítése egy meditációra alkalmas helyre. A nyilvánvalóan alkalmas helyek a meditációra a szív és a Brahma-randhra (a fejtetőn található nyílás). Az embernek azt kell gondolnia, hogy az e helyen lévő nyolcszirmú] lótusz 7 közepén lángként ragyog az Istenség, mely az Önvaló, azaz a Brahman, és abban kell rögzítenie az elmét. Ezután következzen a meditáció. 7. Dhjána: Annak a gondolatnak a segítségével végzett meditáció, hogy „én Ő vagyok", vagyis hogy az ember nem 7

Noha igaz, hogy a fejtetőn található lótuszról úgy tartják, hogy ezerszirmú, mégis leírható nyolcszirmúként is, mert mind a nyolc szirom százhuszonöt alsziromból áll.

különbözik az előbb említett fény természetétől. Sőt, ha a „Ki vagyok én?" kutatásába fog az ember, akkor - összhangban a szent iratokkal, amelyek szerint „a mindenütt jelen lévő Brahman Önvalóként, az értelem tanújaként ragyog a szívben" - fel fogja ismerni, hogy az Isteni Önvaló az, ami a szívben ragyog „Én-Én"-ként. A szemlélődésnek e módja a legkiválóbb meditáció. 8. Szamádhi: Az említett meditáció eredményeként az elme feloldódik a meditáció tárgyában anélkül, hogy helyet adna az olyan elképzeléseknek, hogy „én ilyen és ilyen vagyok; ezt és ezt teszem". Ez a szubtilis állapot, melyben még az „Én-Én" gondolata is eltűnik, a szamádhi. Ha az ember mindennap gyakorolja ezt, ügyelve rá, hogy az alvás be ne következzen, akkor Isten hamarosan részesíti őt az elme békességének legfőbb állapotában. 28. T: Mi a célja annak a tanításnak, hogy a pratjáhára során az embernek a pranaván kell meditálnia? M: A pranaván történő meditáció előírásának a célja a következő. A pranava a három és fél mamiból (a, u, m és ardhamátra) álló Ómkára. Ezek közül az a az ébrenléti állapotot, a visvadzsívát és a durvatestet jelenti; az u az álmodás állapotát, a taidzsasza-dzsívát és a finomtestet; az m az alvás állapotát, a pradnyá-dzsívát és az okozati testet; az ardha-mátra pedig a túriját, mely az Önvaló vagy „én"-természet, és ami meghaladja ezt, vagyis a turíjátítát vagy tiszta Üdvösség állapotát. A negyedik állapotra, mely az „én"-természet állapota, már utaltunk a meditációról (dhjána) szóló részben. Ezt különbözőképpen írják le: mint ami amátra-természetű, mely magában foglalja a három mátrát, az a-t, az u-t és az m-et; mint ami maunáksara (csendszótag); mint ami adzsapa (recitálás nélküli recitálás), és mint ami az advaita-mantra, mely minden mantra

- például a pancsáksara - lényege. Hogy az ember ehhez a valódi jelentéshez elérjen, apranaván kell meditálnia. Ez az önátadástól áthatott meditáció az Önvaló igazságára irányul. E módszer gyümölcse a szamádhi, mely elhozza a megszabadulást, a felülmúlhatatlan boldogság állapotát. A nagyra becsült guruk szintén kijelentették, hogy a megszabadulást csak olyan önátadással lehet elérni, melynek természete az Önvaló igazságán történő szemlélődés. 29. T: Mi a célja annak a tanításnak, hogy az embernek az „én O vagyok"gondolata révén azon az igazságon kell meditálnia, hogy nem különbözik az önfényű Valóságtól, mely tűzként ragyog? M: A) A célja annak a tanításnak, hogy az embernek ki kell alakítania magában azt az elképzelést, miszerint nem különbözik az önfényű Valóságtól, a következő. A szent iratok ezekkel a szavakkal jellemzik a meditációt: „A nyolcszirmú szívlótusz közepén, amelynek természete mindennek természete, s amelyre Kailászaként, Vaikunthaként. és Parama-padaként utalnak, ott a Valóság, melynek mérete hüvelyknyi, mely kápráztat, mint a villám, s mely ragyog, mint a tűz. Ezen meditálva az ember halhatatlanságra jut." Ebből tudnunk kell, hogy az ilyen meditáció révén elkerüljük az olyan hibákat, mint (1) a különbözőség gondolata, melynek formája: „én más vagyok, s az is különböző"; (2) a meditáció olyasvalamin, ami határok közé szorított; (3) az elképzelés, hogy a valós határok közé szorított; valamint (4) hogy egyetlen helyre korlátozódik. B) A célja annak a tanításnak, hogy az embernek az „én Ő vagyok" (szah aham = szóltam; a szah a legfőbb Önvaló, az aham pedig az „én"-ként megnyilvánult Önvaló) gondolatával kell meditálnia, a következő. A dzsíva - mely a Sivalingam - a szívlótuszban lakozik, amely a székhelye, s a test-

ben helyezkedik el, ami viszont a Brahman városa. Az énségtermészetű elme kifelé indul, azonosítva önmagát a testtel stb. Az elmét tehát a szívben kell feloldani, vagyis a testben elhelyezkedő én-érzettől meg kell szabadulni. „Ki vagyok én?" Amikor az ember így vizsgálódik, és zavartalan marad, akkor abban az állapotban az Ön-természet megnyilvánulttá válik az „Én-Én" szubtilis formájában. Ez az Ön-természet minden, és mégis semmi, s a legfőbb Önvalóként nyilvánul meg mindenütt, a külső és a belső különbözősége nélkül. Ez ragyog, mint a tűz, amint idéztük, kifejezésre juttatva az igazságot: „Én a Brahman vagyok." Ha az ember nem úgy meditál rajta, mint ami önmagával azonos, hanem tőle különbözőnek képzeli magát, akkor a tudatlanság nem hagyja el. Ezért javasolt az azonosság-meditáció. Ha hosszú ideig zavartalanul meditálunk az Önvalón az „én Ő vagyok" gondolatával, mely az Önvalón történő szemlélődés módszere, akkor a nemtudás szívben honoló sötétsége eloszlik, és minden akadály - mely e nemtudás következménye - eltűnik, s elérjük az abszolút bölcsességet. 8 A Valóság ilyen felismerése a szívbarlangban, mely (a Brahman) város(á)ban, vagyis a testben található, ugyanaz, mintha a mindig tökéletes Istent ismertük volna fel. Könynyedén időzik a bölcs a kilenckapus városban, amely a test. 9 A test a templom, a dzsíva Isten (Siva). Ha az ember az „én Ő vagyok" gondolatával tiszteli Őt, akkor elnyeri a megszabadulást. Az öt burokból álló test a barlang, a Magasztos pedig, aki abban lakozik, a barlang ura. így mondják a szent iratok.

8 „Ha a meditáció »én Siva vagyok« (Sivóham bhávana) formáját gyakoroljuk fo-

lyamatosan, mely megakadályozza a gondolatok kifelé áramlását, akkor megjelenik a szamádhi." (Vallalár) 9

„A városban, melynek kilenc kapuja van, Ő időzik az üdvösség formájában." (Bhagavad Gítá)

Mivel az Önvaló minden isten valósága, a tőlünk nem különböző Önvalón történő meditáció a legnagyszerűbb minden meditáció közül. Ebben minden más meditáció benne foglaltatik. Azért javasolják a többi meditációt, hogy ezt elérjük. Ezt elérve a többire nincs szükség, Önvalónkat ismerve Istent is ismerjük. Ha azonban anélkül, hogy ismernénk Önmagunkat, aki meditál, azt képzeljük, hogy létezik egy különálló istenség, majd meditálunk rajta, akkor, a kiválóak szerint, úgy teszünk, mintha a lábunkkal próbálnánk megmérni saját árnyékunkat, vagy egy hétköznapi kagylót keresnénk, miután elhajítottuk a már tulajdonunkban lévő drágakövet. 10 30. T: Jóllehet a szív és a Brahma-randhra a meditációra alkalmas helyek, meditálhat-e mégis az ember, ha szükséges, a hat misztikus központon (adhárák)? M: A hat misztikus központ és a hasonlók, melyeket a meditáció helyszíneinek mondanak, nem egyebek, mint a képzelet szüleményei. Mindezek a jógában kezdőknek valók. A hat központon történő meditációval kapcsolatban a Siva-jógik azt mondják: „Isten, aki nem kettős, abszolút, tudatosság-Önvalótermészetű, megnyilvánít, fenntart és felold mindannyiunkat. Hatalmas bűn beszennyezni ezt a Valóságot azzal, hogy különböző neveket és formákat vetítünk rá, mint például Ganapati, Brahmá, Visnu, Rúdra, Mahésvara és Szadásiva [alakját]." A védántinok pedig kijelentik: „Mindezek csupán a képzelet szülöttei." Ennélfogva ha az ember ismeri Önvalóját - mely természete szerint mindentudó tudatosság -, ak10

„Azon kell meditálnunk, ami - az Önvaló formájában létező - átma-tattva, ami fénylő, és ami minden élőben ott lakozik, mindig „én"-t mondván. Ha kívül keresünk egy Istent, elhagyva a szív barlangjában lakozó Istent, akkor úgy teszünk, mintha elhajítanánk egy rendkívül értékes drágakövet, és egy jelentéktelen gyöngyszem keresésére indulnánk." (Jóga Vászistha)

kor m i n d e n t tud. A kiválóak azt is mondták: „Ha Az ismert akként, ami Önmagában, akkor minden, ami addig nem volt ismert, ismertté válik." Ha mi, akiknek különböző gondolataink vannak, meditálunk Istenen, aki az Önvaló, akkor megszabadulunk a gondolatok sokaságától ez által az egyetlen gondolat által. Ezután még ez az egyetlen gondolat is eltűnik majd. Ezt jelenti az az állítás, hogy ha az ember ismeri Önvalóját, ismeri Istent. Ez a megismerés megszabadulás. 31. T:

Hogyan gondoljon az ember az Önvalóra?

M: Az Önvaló önmagától ragyog sötétség és fény nélkül, és az a valóság, mely önmagától megnyilvánul. Ezért nem úgy kell gondolni rá, mint erre vagy arra a dologra. Épp maga a gondolkozás az, amely végül is béklyóba veri az embert. Az Önvalón történő meditáció célja az, hogy az elmét az Önvaló alakjának felvételére késztesse. A szívbarlang közepén a makulátlan Brahman közvetlenül megnyilvánul az Önvalóként az „Én-Én" formájában. Lehet-e nagyobb tudatlanság annál, mint hogy különféle módokon elgondoljuk anélkül, hogy az említettként ismernénk? 32. T: Elhangzott, hogy a Brahman megnyilvánul az Önvalóként az „Én-Én" formájában, a szívben. Hogy megértsem ezt a kijelentést, kaphatnék további magyarázatot? M: Vajon nem mindenki tapasztalta-e mélyalvás, ájulás stb. közben, hogy egyáltalán nincs jelen tudás, sem önmagáról, sem másról? Amikor azután a „felébredtem az alvásból" vagy „magamhoz tértem az ájulásból" formájában megjelenik a tapasztalás, az vajon nem egy különleges tudás-e, mely az előbb említett különbség nélküli állapotból jelent meg? E különleges tudást nevezik vidnyánának. Ez a vidnyána magában nem

jelenhet meg, csak úgy, hogy vagy az Önvalóhoz, vagy a nemÖnvalóhoz tartozik. Ha az Önvalóhoz tartozik, igaz tudásnak nevezik, tudásnak annak a mentális módosulásnak a formájában, amelynek tárgya az Önvaló, vagy olyan tudásnak, melynek tartalma az osztatlan (Önvaló). Amikor pedig a nem-Önvalóhoz tartozik, nemtudásnak hívják. E vidnyána állapotáról, amikor az Önvalóhoz tartozik és Önvaló formájúként nyilvánul meg, úgy tartják, hogy „én"-megnyilvánulás. Ez a megnyilvánulás nem történhet meg a Valóstól (azaz az Önvalótól) különbözőként. Ez a megnyilvánulás az, ami jelzésként szolgál a Valós közvetlen megtapasztalásához. Önmagában azonban mégsem alkothatja azt az állapotot, hogy a Valós vagyunk. Az, amelytől függően e megnyilvánulás megtörténik, az alapvető valóság, melyet pradnyánának is neveznek. A „pradnyánam brahma" védántikus szöveg ugyanezt az igazságot tanítja. Légy tisztában vele, hogy ez a szent irat lényege is.. Az Önvaló, mely önmagától ragyog és mindennek tanúja, a vidnyánakósában (értelmi burok) lakozóként nyilvánul meg. Az által a mentális módosulás által, mely osztatlan, ragadd meg célodként és élvezd az Önvalóként ezt az Önvalót. 33. T: Mi az, amit belső istentiszteletnek vagy a tulajdonságok nélküli tiszteletének neveznek? M: Az olyan szövegek, mint a Ribhu Gítá, a tulajdonságok nélküli tiszteletét részletesen elmagyarázták (külön diszciplínaként). Mégis minden gyakorlat, mint például az áldozás, a jótékonykodás, a vezeklés, a fogadalmak betartása, a dzsapa, a jóga és a púdzsá, végeredményben az „én a Brahman vagyok" meditációs formájának valamilyen módja. Tehát mindenfajta gyakorlás során ügyelni kell arra, hogy az ember ne térjen el attól a gondolattól, hogy „én a Brahman vagyok". Ez a tulajdonságok nélküli tiszteletének jelentése.

34. T: Mely a bölcsesség nyolc tagja (dnyána-astánga)? M: A nyolc tag ugyanaz, mint amelyeket már említettünk, azaz a jama, a nijama és így tovább, ám másként határozzák meg őket. Meghatározásuk a következő: / 1.

Jama: Az érzékszervek összességének uralma, felismerve a testből stb. álló világban jelen lévő tökéletlenségeket.

2. Nijama: Az Önvalóhoz kapcsolódó mentális módosulások folyamának fenntartása és az azzal ellentétes módok elutasítása. Más szavakkal: azt a szeretetet jelenti, mely megszakítás nélkül áramlik a magasztos Önvaló felé. 3. Aszana: Az, melynek segítségével a Brahmanon való meditáció könnyedén lehetővé válik, az ászana. 4.

Pránájáma: A récsaka (kilégzés) a világot, a testet stb. alkotó dolgok két valótlan jellegének, a névnek és a formának az eltávolítása. A púraka (belégzés) a három valós jelleg: a létezés, a tudatosság és az üdvösség megragadása, melyek állandóak e dolgokban. A kumbhaka pedig az ekképpen felfogott jellegek megtartása.

5. Pratjáhára: A már eltávolított név és forma megakadályozása, hogy újra belépjen az elmébe. 6. Dháraná: Az elme rögzítése a szívben, anélkül hogy kifelé kalandozna, és annak felismerése, hogy az ember maga az Önvaló, mely létezés-tudatosság-üdvösség. 7. Dhjána: Az „én csakis a tiszta tudatosság vagyok" formájában történő meditáció; vagyis az ember, miután elhagyta az öt burokból álló testet, a következő módon vizsgálódik: „Ki vagyok én?" Ennek eredményeképpen az „én"-ként megmarad, mely az Önvalóként ragyog.

8.

Szamádhi: Amikor az „én"-megnyilvánulás is megszűnik, akkor ott a (szubtilis) közvetlen megtapasztalás. Ez a szamádhi.

Az imént részletezett pránájáma stb. céljára a jógánál említett gyakorlatok, mint például az ászana stb., nem szükségesek. A bölcsesség tagjai bárhol és bármikor gyakorolhatóak. Ami a jógát vagy a bölcsességet illeti, az ember azt követheti, amelyik kedvére való, vagy mindkettőt, a körülményeknek megfelelően. A nagy tanítók azt mondják, hogy a felejtés minden baj forrása, és a halál azok számára, akik a megszabadulást keresik. 11 Tehát az embernek az Önvalójában kell nyugtatnia az elméjét, és soha nem szabad elfeledkeznie az Önvalóról. Ez a cél. Ha az elme uralmunk alatt áll, mindent képesek leszünk uralmunk alatt tartani. A nyolctagú jóga és a nyolctagú bölcsesség közötti különbségeket alapos részletességgel tárgyalják a szent szövegek, ezért itt csak a tanítás lényegét ismertettük. 35. T: Lehetséges egyszerre gyakorolni a jógához tartozó pránájámát és a bölcsességhez tartozó pránájámát? M: Amíg az elmét nem nyugtattuk el a szívben vagy a teljes visszatartás (kévala-kumbhaka), vagy a kutatás révén, addig a récsaka, púraka stb. szükséges. Ennélfogva a jóga pránájámá) a gyakorlandó a [jóga]képzés idején, a másik pránájáma pedig gyakorolható mindig. Így tehát mindkettő gyakorolható. A jógikus pránájámát elég addig gyakorolni, amíg elsajátítjuk a teljes visszatartást.

11

„A halál vagy kála az, ha feladjuk a szemlélődést az Önvalón, melyet a legcsekélyebb mértékben sem szabadna feladnunk." (Vivéka-csúdámani)

36. T: Miért szükséges a megszabaduláshoz vezető ösvényt különbözőképpen tanítani? Nem eredményez ez zavarodottságot a törekvők elméjében? M: A Védákban számos ösvényt tanítanak, hogy igazodjanak a törekvők különféle szintjeihez. Ám mégis, mivel a megszabadulás nem egyéb, mint az elme elpusztítása, minden erőfeszítés célja az elme feletti uralom. Noha a meditáció módjai egymástól eltérőeknek tűnhetnek, végül mind eggyé válnak. Nem szükséges ezt kétségbe vonni. Az ember elfogadhatja azt az ösvényt, amely elméje érettségének megfelel. A prána feletti uralom - a jóga - és az elme feletti uralom - a dnyána12 -: e kettő az elme elpusztításának fő eszköze. Valaki számára az előbbi tűnhet könnyűnek, másnak pedig az utóbbi. A dnyána azonban olyan, mint amikor egy feldühödött bikát illatos fűvel csábítgatva csillapítunk le, a jóga pedig olyan, mint amikor erővel hajtjuk uralmunk alá. A bölcsek azt mondják: az alkalmas törekvők három szintje közül a legmagasabbon lévők úgy érik el a céljukat, hogy az elmét szilárdan az Önvalóban rögzítik azáltal, hogy védántikus kutatás révén meghatározzák a valóság természetét, s önmagukra és minden dologra úgy tekintenek, mint amelynek természete [maga] a valóság. A középső szinten lévők a kévala-kumbhaka által az elmét a szívben rögzítik, és hosszú ideig a valóson meditálnak; míg a legalacsonyabb szinten lévők fokozatosan, légzésszabályozás stb. segítségével érik el ezt az állapotot. Az elmét el kell nyugtatni a szívben, amíg el nem pusztítjuk az „én"-gondolatot, mely a nemtudás formájában honol a szívben. Ez maga a bölcsesség (dnyána), és ez maga a meditáció (dhjána) is. A többi puszta mellébeszélés, akár szó12

Mindent a Valósként látni a szent iratok szerint, vagyis úgy, hogy én a Brahman vagyok, egyetlenegy, második nélkül.

ban, akár írásban. Ezt állítják a szent iratok. Ezért tehát ha az ember valamilyen módon elsajátítja, hogyan kell az elméjét az Önvalóban tartania, akkor nem kell aggódnia más dolgok miatt. A kiváló tanítók szintén azt tanították, hogy az önmagát átadó követő nagyszerűbb, mint a jógi,13 és hogy a megszabadulás eszköze az önátadás, melynek természete az ember saját Önvalóján történő szemlélődés. 14 Ekképpen a Brahman felismerésének ösvényét nevezik különféle módokon Dahara-vidjának, Brahma-vídjanak, Atma-vidjának stb. Mi többet lehet ennél elmondani? A többit az embernek a következtetések levonásával kell megértenie. A szent iratok különböző módokon tanítanak. Miután ezeket a módokat a kiválóak alaposan elemezték, kijelentették, hogy ez a leggyorsabb és legmegfelelőbb eszköz. 37. T: A fenti diszciplínákat gyakorolva az ember megszabadulhat az elmében jelen lévő akadályoktól, vagyis a nemtudástól, a kétségtől, a tévedéstől és a hasonlóktól, és ezáltal elérheti az elme békességét. Mégis felmerül még egy utolsó kétség. Miután az elme feloldódott a szívben, csak tudatosság van jelen, mely az abszolút valóságként ragyog. Amikor az elme ily módon az Önvaló alakját öltötte, ki az, aki kutat? Az ilyen kutatás önimádatot eredményezne, és hasonló lenne ahhoz a történethez, amelyben a pásztor azt a bárányt keresi, amely egész idő alatt a vállán volt! M: Az egyéni lélek (dzsíva) maga Siva, Siva pedig maga a dzsíva. Igaz az, hogy a dzsíva nem más, mint Siva. Amikor a mag a pelyvában rejtőzik, kalásznak nevezik, amikor ki13 „Minden jógi közül az a legkedvesebb számomra, aki rendületlen elméjét és

szeretetét bennem nyugtatja." (Bhagavad Gítá) 14 „A megszabadulás eszközeivel kapcsolatban csak a bhaktiról (önátadás) jelent-

hetjük ki, hogy a legmagasabb rendű, hiszen a bhakti szakadatlan szemlélődés saját Önvalónkon." (Vivéka-csúdámani)

csépelik, búzának hívják. 15 Hasonlóképpen, amíg az embert köri a karma, addig dzsíva marad; amikor a tudatlanság bilincsét letöri, Sivaként, az Istenségként tündököl. így írják a szent szövegek. Ennek megfelelően a dzsíva, mely elme, a valóságban a tiszta Önvaló, de - elfeledkezve erről az igazságról - önmagát egyéni léleknek képzeli, és az elme alakjában béklyóba kerül. Így hát kutatása az Önvaló után, mely önmaga, hasonló a pásztor birka utáni kutatásához. Ám mégis, az önmagáról elfeledkező dzsíva nem válik az Önvalóvá pusztán közvetett tudás segítségével. A korábbi születésekben összegyűlt visszamaradó benyomások által emelt akadály miatt a dzsíva újra meg újra elfeledkezik azonosságáról az Önvalóval, és tévedésbe esik, a testtel stb. azonosítva önmagát. Hát lesz-e valakiből magas rangú hivatalnok azáltal, hogy egy ilyen emberre tekint? Nem sokkal inkább az ez irányú erőfeszítései teszik azzá? Hasonlóképpen a dzsívának is, mely béklyóban van a testtel stb. történő mentális azonosulás miatt, erőfeszítést kell tennie az Önvaló feletti szemlélődés formájában, fokozatosan és lankadatlanul. Amikor az elme ily módon elpusztul, a dzsíva az Önvalóvá válik. 16 Az ekképpen gyakorolt szüntelen szemlélődés az Önvalón el fogja pusztítani az elmét, majd elpusztítja önmagát is, mint a halotti máglya meggyújtásához használt fadarab. Ezt az állapotot nevezik megszabadulásnak. 38. T: Ha a dzsíva természete szerint azonos az Önvalóval, mi akadályozza meg igaz természetének felismerésében?

15 Az eredeti szövegben hántolatlan és hántolt rizs szerepelt, melyekre nincs két

külön kifejezés a magyarban. (A ford.) 16 „Jóllehet a születés béklyóját okozó akadály számos lehet, minden ilyen válto-

zásnak egyetlen gyökéroka van, mégpedig az ahankára. Ezt a gyökérokot kell örökre elpusztítani." (Vivéka-csúdámani)

M: A dzsíva igaz természetéről való elfeledkezés, mely az elfátyolozás erejeként ismert. 39. T: Ha igaz, hogy a dzsíva elfeledkezett önmagáról, akkor miként jelenik meg mindenki számára az „én"-tapasztalat? M: A fátyol nem teljesen rejti el a dzsívát,17 csak az „én" Önvaló-természetét takarja el, és kivetíti az „én a test vagyok" képzetét. Nem rej ti azonban el az Önvaló létét, mely az „én", s amely valós és örök. 40. T: Melyek a dzsívan-mukta (az életében megszabadult) és a vídéha-mukta (a halálakor megszabadult) jellemzői? M: „ É n nem a test vagyok; én a Brahman vagyok, mely az Önvalóként nyilvánul meg. Bennem, ki az abszolút Valóság vagyok, 18 a testekből stb. álló világ puszta látszat, mint az ég kékje." Aki felismerte az igazságot ilyenformán, az dzsívanmukta. Amíg azonban az elméje nem oldódott fel, szenvedés jelenhet meg számára prárabdhájának (karmájának, mely elkezdte meghozni gyümölcsét, és melynek eredménye a jelen test) köszönhetően, a dolgokkal való kapcsolata miatt. S mivel az elme mozgása nem szűnt meg, az üdvösség tapasztalása sem lesz jelen. Az Önvaló megtapasztalása csak annak az elmének lehetséges, amely szubtilissá és mozdulatlanná vált a hosszas meditáció eredményeként. Aki tehát olyan elmével rendelkezik, mely kifinomulttá vált, és aki részesült az Önvaló megtapasztalásában, azt dzsívan-muktának nevezik. A dzsívan-mukti állapotára utalnak úgy, mint a tulajdonságok nélkül Brah17 „A nemtudás nem rejtheti el az alapvető »én«-t, de elrejti azt a sajátos igazságot,

hogy a dzsiva a Legfőbb (Önvaló)." (Kaivalja navartíta) 18 „A világok csak látszatok bennem, ki az abszolút Valóság vagyok. Ha az ember

hosszasan meditál ezen, hol maradhat meg nemtudás?" (Kaivalja navanita)

manra és a Túrijára. Amikor még a szubtilis elme is feloldódik, az Önvaló tapasztalása megszűnik, és az ember elmerül az üdvösség óceánjában, eggyé válva vele minden különálló létezés nélkül, akkor vidéha-muktának nevezik. A vidéhamukü állapota az, amelyre úgy utalnak, mint a transzcendens, tulajdonságok nélküli Brahmanra és a transzcendens Túrijára. Ez a végső cél. A szenvedés és a boldogság különböző fokozatai szerint a megszabadultak - a dzsívan-mukták és a vidéha-mukták - négy kategóriába sorolhatók: Brahmavid, Brahmavara, Brahmavaríja Brahmavaristha. Ám ezek a megkülönböztetések azok nézőpontjából [származnak], akik rájuk tekintenek; a valóságban nincsenek különbségek a dnyána révén elért megszabadulásban.

Tiszteletadás Virágozzék örökké a [lótusz]lába Ramanának, a Mesternek, aki maga a Hatalmas Siva, és aki emberi formát is öltött! (Di:

T. M. P. Mahádévan fordítása alapján)

2.

KI VAGYOK ÉN? A Ki vagyok én? (Nánjár?) ugyanakkor íródott, amikor az Önkutatás, Sivaprakásam Pillái, egy korai követő kérdéseire írt válaszokként. Sív aprakásam Pillái később sorba rendezte, átdolgozta a kérdéseket és a válaszokat, majd megmutatta Bhagavánnak, aki jóváhagyta a művet, amit azután ki is adtak. Később a szöveget egybefüggő tanulmánnyá változtatták, de jelen kiadásunkban megőriztük a kérdés-felelet formát.1 *

*

*

Mivel minden élőlény (dzsíva) állandó, szenvedéstől mentes boldogságra vágyik, mivel az elsődleges szeretet (parama prijam) mindenkiben kizárólag önmagára irányul, s mivel ez a szeretet csak arrafelé fordul, amerre boldogságot talál, ahhoz, hogy az ember elérje ezt a boldogságot - amely tulajdonképpeni természetét alkotja, s amely az elme működésétől mentes mélyalvás állapotában naponta megtapasztalható meg kell ismernie saját valóját. Ennek alapvető eszköze (mukkja szádhana) egyedül a „Ki vagyok én?" kérdésén alapuló kutatás (dnyána viesára).

1

A fordítás forrása: The Collected Works of Ramana Maharshi (Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996), pp. 39-50, valamint Sri Sadhu Om: The Path of Sri Ramana I. The Jnana Aspect of the Teaching (Sri Ramana Kshetra, Tiruvan namalai, 1997), pp. 148-158. A szöveg a magyar kiadás (in: A nyílegyenes ösvény. Ramana Maharsi tanításai. Stella Maris, Budapest, 1998) revideált változata.

1. Ki vagyok én? Nem én vagyok a hét alkotóelemből (dhátu) álló durva- [anyagi] test; nem én vagyok az öt megismerő képesség, nevezetesen a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás képessége, amelyek a nekik megfelelő tárgyakat, vagyis a hangot, a tapintást, a színt, az ízt és az illatot érzékelik; nem én vagyok az öt akarati képesség, nevezetesen a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és a nemzés képessége, amelyek a nekik megfelelő funkciókkal, vagyis a beszéd, a helyváltoztatás, a fogás, az ürítés és a gyönyörérzés funkcióival rendelkeznek; nem én vagyok az öt életszél, vagyis a prána és a többi, amelyek a belégzésnek és a többi négy lélegzési funkciónak felelnek meg; de nem én vagyok a gondolkozó elme sem; s ugyanígy nem vagyok azonos a [mélyalvásban megvalósuló] tudatlansággal sem, amely mit sem tud a [mentális] objektumokról, amelynek nincsenek funkciói, s amely a tárgyaknak csupán visszamaradó benyomásait (vászana) hordozza. 2.

Ha ezek közül egyikkel sem vagyok azonos, akkor ki vagyok én?

Miután a fent említett azonosítások mindegyikét a „sem ez [nem vagyok]", „sem az [nem vagyok]" válaszokkal elutasítottuk, egyedül maga a tudatosság marad: az, hogy vagyok. 3.

Mi voltaképpen a tudatosság?

A tudatosság [egyszerre] lét, tudat és üdvösség. 4.

Mikor éri el az ember az Önvaló megvalósítását?

Akkor éri el az Önvaló megvalósítását, vagyis [magát] a Látót, ha eltávolítja a világot, vagyis a látottat, 5. Az Önvaló megvalósítása [ezek szerint] nem mehet végbe mindaddig, amíg a világ jelen van? N e m mehet végbe.

6.

Miért?

A látó és a látott tárgy viszonyát a kötél és a kígyó hasonlata világítja meg. Ahogy az ember a kötéldarabot csak akkor ismeri fel kötéldarabként, ha többé nem vetíti ki rá a kígyó hamis képzetét, éppúgy az Önvaló megvalósítására is csak akkor nyílik lehetősége, ha felszámolja a világ valóságába vetett hitét. 7. Mikor mondhatja azt az ember, hogy sikerült eltávolítania a világot, vagyis a látás tárgyát? A világ akkor tűnik el, ha az összes megismerés és az összes cselekvés forrásául szolgáló elme lecsillapodik. 8. Mi voltaképpen az elme? Amit „elmének" neveznek, az egy Önvalón belüli rendkívüli hatalom. Az elme az összes gondolat megjelenésének oka. Minthogy az elme lényege a gondolkozás, gondolatoktól függetlenül létező elméről nem beszélhetünk. S [ugyanígy] a világról mint gondolatoktól független entitásról sem beszélhetünk. Az álomtalan mélyalvásban nincsenek gondolatok és nincsen világ. Az ébrenléti és az álomállapotban viszont vannak gondolatok és van világ is. Ahogy a pók kiereszti magából hálója fonalát, hogy aztán újra visszahúzza magába, úgy vetíti ki magából az elme is a világot, hogy aztán ismét magába vonja. Amikor az elme kilép az Önvalóból, megjelenik a világ. Ezért amikor a világ megjelenik, az Önvaló rejtve marad; és amikor az Önvaló felragyog, a világ eltűnik. Ha az ember állhatatosan tanulmányozza az elme természetét, akkor az végül is eltűnik, s ami. visszamarad, az az Önvaló lesz. Amikor az Önvalóról beszélünk, akkor ez alatt az Átmant értjük. Az elme mindig csak valami durva objektummal együtt jelentkezik; egyedül képtelen fennmaradni. Amit szubtilis testnek vagy léleknek (dzsíva) nevezünk, az az elme.

9.

Milyen módon kell kutatnia az embernek, ha meg akarja érteni az elme természetét?

Ami a testben „én"-ként jelenik meg, az az elme. Ha az ember megvizsgálná, hogy a testben hol jelenik meg először az „én" gondolata, rájöhetne arra, hogy az először a Szívben bukkan fel. Innen ered az elme. Ha az ember egyszerűen csak folytonosan arra gondolna, hogy „én", „én", már akkor is eljuthatna az elme forrásához... Az elmében megjelenő összes gondolat közül az „én" gondolata a legelső. Csak e gondolat megjelenése után jelenik meg a többi gondolat. A második és a harmadik személyű személyes névmás csupán az egyes szám első személyű személyes névmás megjelenése után születik meg; az egyes számú személyes névmás nélkül nem születhet meg a második és a harmadik sem. 10. Hogyan csendesíthető le az elme? A „Ki vagyok én?" kérdés segítségével. A „Ki vagyok én?" kérdés gondolata az összes többi gondolatot elpusztítja, s miként a halottégető máglya piszkálgatására használt bot, végül maga is elpusztul. Ekkor következik be az Önvaló megvalósítása. 11. Hogyan lehetséges folyamatosan kitartani a »Ki vagyok én?« gondolata mellett? Ha más gondolatok bukkannak fel, az embernek nem szabad követnie azokat, hanem a következő kérdést kell feltennie magának: „Kinek a gondolatai ezek?" Hogy mennyi gondolat bukkan fel, az ezúttal érdektelen. Amint egy gondolat felbukkan, késlekedés nélkül fel kell tenni a kérdést: „Kinek a gondolata ez?" Az erre adandó válasz: „Az én gondolatom." Ha ezek után az ember felteszi azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?", akkor az elme visszatér saját forrásához, a felbukkanó gondolat pedig elenyészik. Aki kitartóan folytatja e

gyakorlatot, annak elméje egyre könnyebben fog megmaradni forrásában. Amikor a szubtilis elme az agyon és az érzékszerveken keresztül kifelé irányul, megjelenik a nevek és formák durva világa; ha viszont megmarad a Szívben, a nevek és formák világa eltűnik. „Befelé fordulásnak" (antar-mukha) azt nevezik, amikor az ember nem engedi, hogy az elme kifelé irányuljon, hanem megtartja a Szívben; „kifelé fordulásnak" (bahir-mukha) azt nevezik, amikor az ember engedi, hogy az elme kilépjen a Szívből. Amikor az elme a Szívben marad, az összes gondolat forrását képező „én" eltűnik, s felragyog az örökké létező Önvaló. Bármit is tegyen az ember, azt az „én" énsége nélkül kell tennie. Aki ekképpen cselekszik, az mindenben Sivát fogja látni. 12. Vannak-e még más módjai is a mentális nyugalom elérésének? A kutatáson (vicsára) kívül nincs más kielégítő módszer. Ha az ember más módon igyekszik uralma alá vonni elméjét, akkor bizonyos eredményt ugyan elérhet, elméje azonban később ismét működésbe fog lendülni Az elme lecsendesítését a légzés feletti uralom révén is el lehet érni; viszont az elme csak addig marad nyugalomban, amíg a légzés uralása tart, s amint megszűnik a légzés ellenőrzése, az elme a visszamaradó benyomások hatására ismét mozgásba lendül, s újra kedve szerint fog vándorolni. Az elme és a légzés forrása ugyanis ugyanaz. Az elme lényege valójában a gondolkozás. Az „én"-gondolat az elme első gondolata; és ez az énség. Ahonnan az énség ered, onnan ered a légzés is. Ezért amikor az elme lecsendesül, a légzés is szabályozottá válik, és a légzés szabályozásával az elme is lecsendesül. Mindazonáltal hiába csendesül le az elme az álomtalan mélyalvásban, a légzés mégsem áll le. Ez Isten akaratának köszönhető, ő ugyanis ekképpen gondoskodik a test fennmaradásáról, s arról, nehogy mások halottnak gondolják a testet. Amikor az elme az

ébrenléti állapotban a szamádhi során elcsendesül, a légzés is szabályossá válik. A légzés az elme durva formája. A légzést a halál pillanatáig az elme tartja fenn a testben; amikor pedig meghal a test, az elme magával viszi a légzést. Ezért a légzés ellenőrzése csupán az elme lecsendesítésének (manónigraha) lehet segédeszköze, önmagában arra már nem képes, hogy el is pusztítsa az elmét (manónása). A légzésszabályozáshoz hasonlóan az isteni formákon való meditáció, a mantrák ismételgetése, a táplálék korlátozása és a többi hasonló módszer is csupán az elme lecsendesítésének lehet segédeszköze. Az isteni formákon való meditáció és a mantrák ismétlése révén az elme [kétségtelenül] egyhegyűvé válik - [egyébként azonban] hol erre, hol arra fog vándorolni. Ahogy az elefántnak egy láncot adnak, hogy azzal foglalja le [ide-oda himbálózó] ormányát, s ahogy az azt követően már csak a lánccal foglalkozik, épp ilyen módon foglalja le az elmét egy név vagy egy forma, amikor egyedül csak azzal foglalkozik. Amikor az elme számtalan gondolatra osztódva szerteárad, mindegyik gondolat elerőtlenedik; a gondolatok felszámolásával azonban az elme egyhegyűvé és erőssé válik; az ilyen elme számára az Önvaló kutatása már nem okoz különösebb nehézséget. M i n d e n olyan korlátozás, amely arra irányul, hogy csak szattvikus táplálékot vegyünk magunkhoz - s azt is csak kis mennyiségben kifejezetten hasznos; e szabályt betartva az elme egyre szattvikusabb lesz, s ez komoly segítséget jelent az Önvaló kutatása során. 13. A tárgyak visszamaradó benyomásai - vagyis a gondolatok - vég nélküliek, akárcsak az óceán hullámai. Mikor sikerülhet az embernek eltávolítania az összeset? Ahogyan az Önvalón történő meditáció egyre magasabb és magasabb szintre emelkedik, úgy fognak a gondolatok is fokozatosan megsemmisülni.

14. Elképzelhető-e az, hogy a tárgyak visszamaradó benyomásai, amelyek az idők végtelensége óta áradnak, elenyésszenek, s hogy egyedül a tiszta Önvaló maradjon fenn az emberben? Anélkül, hogy a „Lehetséges-e, vagy nem lehetséges?" kételynek helyet adna, az embernek állhatatosan ki kell tartania az Önvaló fölötti meditációban. Még ha nagy bűnös volna is, akkor sem volna szabad ekképpen aggodalmaskodnia és panaszkodnia: „Ó, én bűnös, hogyan is menekülhetnék meg?" Ha az ember megszabadul a „bűnös vagyok" gondolatától, figyelmét pedig állhatatosan az Önvaló fölötti meditációra rögzíti, akkor joggal reménykedhet a sikerben. Nincs két elme - egy jó és egy gonosz elme; csak egyetlen elme létezik. A visszamaradó benyomások azok, amelyek kétfélék: kedvezőek vagy kedvezőtlenek. Amikor az elme kedvező befolyások hatása alá kerül, akkor jónak nevezik; amikor pedig kedvezőtleneké alá, akkor gonosznak tekintik. Nem szabad hagyni, hogy az elme a világi tárgyak és a többi emberrel kapcsolatos dolgok irányába csapongjon. Bármennyire is rosszak legyenek az emberek, a törekvőnek nem szabad gyűlöletet éreznie irántuk. A vágyaktól éppúgy tartózkodnia kell, mint a gyűlölettől. Mindazt, amit az ember másoknak ad, valójában önmagának adja. Ha az emberek megértenék ezt az igazságot, ki tarthatná vissza őket attól, hogy másoknak adjanak? Amikor az ember felébred, [vele együtt] minden felébred; amikor elcsendesül, [vele együtt] minden elcsendesül. Amilyen mértékben alázatosak vagyunk, olyan mértékben fog ez a beállítottság jó eredményeket szülni. Ha az elme elcsendesül, az ember bárhol élhet. 15. Meddig kell a kutatást gyakorolni? A „Ki vagyok én?" kérdést mindaddig fel kell tenni, amíg az elmében tárgyak benyomásai jelennek meg. Amint felbuk-

kannak a gondolatok, ott és akkor, közvetlenül megjelenésük pillanatában kell őket a vizsgálódás révén elpusztítani. Ha az ember szakadatlanul az Önvaló kontemplációjába merülne, mindaddig, amíg az Önvalót el nem érné, akkor ez [a „Ki vagyok én?" kérdésének vizsgálata nélkül] önmagában is elegendő volna. Mindaddig, amíg a várban ellenséges erők vannak, újra és újra támadásba lendülnek; ha azonban felbukkanásuk pillanatában elpusztítjuk őket, a vár a mi kezünkre kerül. 16. Mi voltaképpen az Önvaló? Ami valójában létezik, az egyedül az Önvaló. A világ, az egyéni lélek és az Isten, akárcsak a gyöngyház ezüstös csillogása, csupán az Önvalón belüli tünékeny jelenségek; e három ugyanabban a pillanatban jelenik meg, és ugyanabban a pillanatban tűnik el. Az Önvaló ott található, ahonnan az „én"-gondolat teljesen hiányzik. Ezt nevezik „csendnek". Az Önvaló maga a világ; az Önvaló maga az „Én"; az Önvaló maga az Isten. Minden Siva - [vagyis] minden az Önvaló. 17. Nem Isten műve-e minden? A Nap vágy, szándék és erőfeszítés nélkül kel fel. A Nap puszta jelenléte révén a napkőből tűz csap ki, a lótusz virágba borul, a nedvesség pedig elillan; [a Nap puszta jelenléte révén] az emberek nekilátnak különféle feladataiknak, hogy azután nyugovóra térjenek. Mint ahogy a mágnes közelében megmozdul a tű, a három kozmikus funkció és az ötrétű isteni tevékenység által irányított lelkek úgy viszik véghez tetteiket és úgy térnek nyugalomra saját karmáikkal összhangban, Isten puszta jelenléte révén. Isten nem akar elérni semmit. Hozzá éppúgy nem tapad semmilyen karma, mint ahogy e világ cselekedetei sincsenek semmilyen hatással a Napra, vagy mint ahogy a többi, négy elemhez kapcsolódó ér-

demek, avagy érdemtelenségek sem gyakorolnak befolyást a mindent átható éterre. 18. Ki tekinthető legnagyobbnak a törekvők közül? Aki Önmagának, azaz Istennek szenteli magát, az a legkiválóbb törekvő. Önmagunkat Istennek szentelni annyit jelent, mint állandóan az Önvalóban maradni anélkül, hogy az Önvaló gondolatán kívül teret engednénk bármilyen más gondolatnak. Bármekkora terhet rakunk is Istenre, Ő elbírja azt. Ha egyszer mindent Isten legfelső hatalma mozgat, miért nem vetjük alá magunkat ennek a hatalomnak, és miért engedjük, hogy folytonosan olyan gondolatok nyugtalanítsanak bennünket, hogy mit és hogyan kell tennünk, illetve mit és hogyan kell elkerülnünk? Ha egyszer tudjuk, hogy miután felszálltunk a vonatra, minden terhünket az viszi, miért tartanánk csomagjainkat kényelmetlenül a fejünkön ahelyett, hogy leraknánk azokat, és kényelembe helyeznénk magunkat? 19. Mit jelent a ragaszkodástól való mentesség? A ragaszkodástól való mentesség nem más, mint a felbukkanó gondolatok teljes és maradéktalan elpusztítása születésük pillanatában. Mint ahogy a gyöngyhalász egy derekára kötött kő segítségével merül le a tenger fenekére, hogy ott gyöngyöket kutasson fel, éppúgy kell az embernek is a ragaszkodásnélküliség segítségével alámerülnie önmagába, hogy hozzájuthasson az Önvaló igazgyöngyéhez. 20. Isten vagy a guru meg tudja-e szabadítani a lelket? Isten és a guru csak a megszabadulás útját mutatják meg; ők egyedül nem fogják a lelket a szabadság állapotába emelni. Isten és a guru valójában nem két külön valóság. Mint ahogy a tigris nem ereszti többé zsákmányát, ha már egyszer

fogaival megragadta, éppúgy akire a guru kegyelmének fénysugara [egyszer már] ráesett, többé sosem marad magára, és bizonyosan megmenekül; mégis mindenkinek saját erejéből kell járnia az Isten vagy a guru által mutatott ösvényt, és saját erőfeszítésével kell kivívnia megszabadulását. Az ember csak saját tudása révén ismerheti meg magát, másvalakié által semmiképpen. Szüksége van-e Rámának tükörre ahhoz, hogy megtudja, ő Ráma? 21. A megszabadulás után vágyakozónak meg kell-e ismernie a [mindenséget alkotó] princípiumok (tattvák) természetét? Mint ahogyan annak, aki a konyhai hulladékot ki akarja hajítani. semmi szüksége sincs arra, hogy a szemetet megvizsgálja, s megnézze, hogy mit dob ki, éppúgy annak sincsen szüksége a tattvák számbavételére, avagy jellegzetességeik kutatására, aki az Önvalót akarja megismerni. Amit tennie kell, az az Önvalót eltakaró valamennyi kategória elutasítása. A világra úgy kell tekintenie, mint egy álomra. 22. Van-e különbség az álom és az ébrenlét között? Az ébrenlét hosszú - az álom rövid; más különbség nincsen. M i n t ahogy az ébrenlét során történtek valóságosnak tűnnek az ébrenlét alatt, éppúgy valóságosnak tűnnek az álomban történtek is alvás közben. Az álomban az elme egy másik testet ölt magára. Az ébrenlét és az álom állapotában a gondolatok, nevek és formák egyszerre jelennek meg. 23. Van-e valamilyen haszna a könyvek olvasásának azok számára, akik a megszabadulás után vágyakoznak? Az összes szent szöveg azt mondja, hogy a megszabadulás előfeltétele a nyugodt elme; ebből következően azt tanítják, hogy az elmét le kell csillapítani. Ha egyszer az ember ezt megértette, semmi szükség a könyvek vég nélküli olvasgatására. Az elme lecsendesítéséhez az embernek csupán saját

Önvalóját kell felkutatnia magában - s Önmagát vajon hogyan találhatná meg a könyvekben?! Önmagunkat saját bölcsességünk szemével kell felismernünk. Az Önvaló az öt burok mögött lelhető fel; a könyvek azonban a burkokon kívül találhatóak. S minthogy az Önvalót csak az öt burok eltávolítása után lehet megtalálni, hasztalan lenne azt a könyvekben keresni. Eljön majd az idő, amikor az embernek mindazt el kell felejtenie, amit valaha is megtanult. 24. Mi a boldogság? A boldogság az Önvaló voltaképpeni természete. A boldogság és az Önvaló nem két külön valóság. A boldogság a világ egyetlen tárgyában sem lelhető fel - tudatlanságunk miatt [mégis] azt képzeljük, hogy a tárgyakból boldogságot meríthetünk. Amikor az elme kifelé irányul, szenvedéssel kénytelen szembesülni. Valójában akkor teljesülnek be az elme vágyai, amikor visszatér saját forrásához, és elmerül a boldogságban - vagyis az Önvalóban. Az álomtalan alvás közben, a szamádhi alatt és az eszméletlenség állapotában, illetve vágyainak tárgyát elérve, avagy az ellenszenves tárgyakat eltávolítva éppen ez történik: az elme befelé fordul, és tiszta ön-boldogságot élvez. Az elme tehát megállás nélkül, nyughatatlanul vándorol, s hol kilép az Önvalóból, hol visszatér oda. A fa alatti árnyék kellemes; az árnyékon kívül, a szabad ég alatt a hőség elviselhetetlen. Aki a tűző napról az árnyék oltalmába siet, azt kellemes hűvösség öleli körül. Aki viszont önszántából újra meg újra elhagyja az árnyék hűvösét, s kimegy a tűző napra, majd utána ismét az árnyék hűvösébe menekül, azt mi másnak nevezhetnénk, mint bolondnak? A bölcs ember állandóan az árnyékban hűsöl. Hasonlóképpen, annak az embernek az elméje; aki ismeri az igazságot, soha nem hagyja el a Brahmant, Ezzel szemben a balga elméje, miközben ide-oda fordul a világban, csak szenvedést tapasztal, és csak egy kis időre tér

vissza a Brahmanhoz, hogy a boldogságot megízlelje. Amit világnak neveznek, az valójában csupán egy gondolat. Amikor a világ eltűnik - vagyis a gondolatoktól mentes állapotban az elme boldogságot tapasztal; amikor pedig újra megjelenik a világ, az elme ismét belemerül a szenvedésbe. 25. Mit jelent a bölcsesség megpillantása (dnyána-dristi)? A bölcsességet megpillantani annyit jelent, mint csendben maradni. Csendben maradni annyit jelent, mint feloldani az elmét az Önvalóban. A telepátia, a múlt-, jelen- és jövőbeli dolgok ismerete és a tisztánlátás korántsem egyenlő a bölcsesség megpillantásával. 26. Milyen viszonyban van egymással a vágytalanság és a bölcsesség? A vágytalanság - bölcsesség. E kettő nem különbözik egymástól. Ugyanazok. A vágytalanság védi meg az elmét attól, hogy valamilyen tárgy irányába elmozduljon. A bölcsesség a tárgyak megjelenésének, avagy felmerülésének hiányát jelenti. Más szavakkal, az elkülönülés és a vágytalanság nem más, mint kizárólagosan az Önvaló keresése; a bölcsesség pedig nem más, mint megmaradás az Önvalóban. 27. Mi a különbség a kutatás (vicsára) és a meditáció (dhjána) között? A kutatás az elme megmaradása az Önvalóban. A meditációban az ember önmagának és a léttel, tudattal és üdvösséggel egyenlő Brahmannak az azonosságára irányítja gondolatait. 28. Mi a megszabadulás? A megszabadulás rabságban senyvedő önmagunk eredendő természetének felkutatása és valódi természetünk megvalósítása.

3.

SZELLEMI ÚTMUTATÁS Sri Natanánanda, Bhagaván egyik legkorábbi követője jegyezte le a Bhagaván és néhány követője között elhangzott beszélgetést. Ezeket sorba rendezték, és kiegészítették a jegyzeteit, majd megmutatták Bhagavánnak, aki nagyra becsülte őket. A szöveg nem sokkal később Upadésa mandzsarí (Szellemi útmutatás) címen nyomtatásban is megjelent.1

Invokáció Az áldott Ramana szent lábainál keresek menedéket - aki a teremtés, fenntartás és pusztítás teljes művét végzi, mialatt Őt magát nem érinti meg mindez, és aki ráébreszt bennünket arra, ami valós, és így védelmez bennünket -, hogy szavait illően lejegyezhessem.

A mű jelentősége Bhagaván Sri Ramana Maharsi szent lótuszlábait imádva (a gondolat, a szó és a test) eszközeivel, aki maga a kezdet nélküli, végtelen, legfőbb Brahman, a szatcsitánanda (létezéstudatosság-üdvösség), összegyűjtöttem az útmutatások virágainak e füzérét (upadésa mandzsarí) a megszabadulás legki1

A fordítás forrása: The Collected Works of Ramana Maharshi (Sri Ramanasramam, Tiruvannamalai, 1996), pp. 53-79. A szöveg a magyar kiadás (in: A nyílegyenes ösvény. Ramana Maharsi tanításai. Stella Maris, Budapest, 1998) revideált változata.

emelkedőbb keresői számára - akiket tanult emberek csodálnak hogy önmagukat ezzel ékesítve elérjék a megszabadulást. Ez a könyv a nagy lélek, Sri Ramana Maharsi halhatatlan szavainak kivonatát tartalmazza, kinek tanításai úgy oszlatták el ennek az alázatos személynek a kételyeit és téves elképzelésit, miképpen a nap oszlatja szét a sötétséget. A mű témája az örök Brahman, aki minden véda és ágama csúcspontjaként és szíveként sugárzik. E munka témája az összes upanisad által dicsőített, semmihez nem hasonlítható Ön-felismerés (átma-sziddhi), amelyet a legfőbb jóként kellene kutatnia minden nemes törekvőnek (brahmavid).

I. Útmutatás - Upadésa 1. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazi tanítót (szadguru)? Az igazi tanító megállapodott Önmagában, nem tesz különbséget a dolgok között, s mindenkor, mindenhol és minden körülmények között rendíthetetlenül bátor marad. 2. Milyen tulajdonságok jellemzik az igazán komoly tanítványt (szadsisja)? Az igazán komoly tanítványt a szomorúság felszámolására és a boldogság elérésére irányuló intenzív vágyakozás, valamint a világi örömökkel szembeni mélységes ellenszenv jellemzi. 3. Milyen sajátosságai vannak az útmutatásnak (upadésa)? Az upadésa szó szerint azt jelenti: „közel a helyhez", avagy „közel az ülőhelyhez" [upa: „közel" - désa: „hely", avagy „ülőhely"]. A guru, aki annak megtestesülése, amit a szat („lét"), csit („tudat") és ánanda („üdvösség") szavak kifejeznek, megakadályozza, hogy a tanítvány, aki az érzéki tapasztalás tárgyainak formáit valóságosnak tekintve elfordult a valódi állapottól, s ennek következtében az örömöknek és bánatoknak kiszolgáltatva hol erre, hol arra űzetik, továbbra is megmaradjon ebben az állapotban, s megszilárdítja őt saját valóságos, különbözőséget nem ismerő természetében. Az upadésa ugyanakkor egy távoli tárgy közelről való megmutatását is jelenti. Ennek révén győződhet meg a tanítvány arról, hogy a Brahman, melyről azt hiszi, hogy távoli és tőle különböző, valójában közeli, s nem különbözik tőle. 4. Ha igaz az, hogy a guru az ember saját Önvalója (Atman), mi az alapja annak a tanításnak, amely szerint bár-

mennyire is képzett legyen egy tanítvány, vagy bármiféle okkult képességekkel is rendelkezzék, az Ön-megvalósítást (átma-sziddhi) nem érheti el a guru kegyelme nélkül? Habár az abszolút igazság szempontjából a guru rangja azonos a tanítvány rangjával, a tudatlanság révén egyéni lélekké (dzsíva) vált Önvaló számára a guru kegyelme nélkül mégis komoly nehézséget jelent tulajdonképpeni állapotának, avagy természetének megvalósítása. A mentális képzetek fölött a tanítvány már a valódi guru puszta jelenléte révén is uralmat szerezhet. Ha valaki öntelten azzal dicsekedne, hogy ő már látta a tudás óceánjának távolabbi partjait is, vagy dölyfösen kijelentené, hogy olyan cselekedeteket is véghez tud vinni, amelyek majdnem lehetetlenek, s ha ezek után a guru azt mondaná neki: „Igen, megtanultad mindazt, amit meg kellett tanulnod - de vajon megtanultad-e megismerni önnönmagadat? Te, aki képes vagy arra, hogy olyan tetteket hajts végre, amelyek majdnem lehetetlenek, vajon láttad-e már önmagad?" - az fejét lehajtva szégyenében elhallgatna. Tehát nyilvánvaló, hogy semmilyen más módon, egyedül csak a guru kegyelmének segítségével lehet elérni az önismeretet. 5. Milyen jelei vannak a guru kegyelmének? [A guru kegyelme] túl van a szavakon és a gondolatokon. 6. Ha ez így van, hogyan lehet azt állítani, hogy a tanítvány a guru kegyelme révén valósítja meg voltaképpeni természetét? Olyan ez, m i n t amikor az elefánt, álmában oroszlánt látva, felriad. Ahogy az elefánt az oroszlán puszta megpillantásától felébred, úgy eszmél fel a tanítvány is a valódi tudás éberségére a tudatlanság álmából a guru kegyelmének jótékony hatása alatt.

7. Mi a jelentősége annak a kijelentésnek, hogy az igazi guru természete azonos a Legfelső Úr [Szarvésvara] természetével? Először is az egyéni lélek, amely az Istenség (Isvara) állapotát - vagyis a valódi tudás állapotát - szeretné elérni, szüntelen odaadást gyakorol. Amikor aztán ez az egyéni odaadás elér egy bizonyos szintet, az Úr - aki az egyéni lélek Szemtanúja (ám ugyanakkor azonos is vele) - emberi formában megnyilatkozik számára a szatcsitánandának, vagyis három inherens tulajdonságának segítségével, hogy a kegyesen magára öltött formával és névvel (náma-rúpa) felruházva a tanítvány megáldásának leple alatt magába vonja őt. E tanítás értelmében a guru valóban azonosnak tekinthető az Úrral. 8. Hogyan nyerhette el akkor néhány kiváló személy (mahátma) a tudást guru nélkül is? Néhány érett személyiségnek az Úr a megismerés forma nélküli fényeként ragyog fel, hogy az igazság tudatosságában részesítse őket. 9. Mi az odaadás (bhakti) célja, s miben áll a [saiva] szidhdhánta ösvénye? Annak az igazságnak a felismerésében, hogy az ember öszszes tette, amit önzetlen odaadással, a három megtisztított eszköz [cselekvés, beszéd és gondolat] segítségével és az Úr szolgájaként hajt végre, az Úr cselekedetévé válik, és megszabadul az „én" és az „enyém" tudatától. Ez az igazság azonos azzal az igazsággal, amit a saiva-sziddhántinok parábhaktindk [„legmagasabb rendű odaadásnak"], avagy „Isten szolgálatában töltött életnek" (irai-pam-nittal) neveznek. 10. Mi a célja a tudás (dnyána) ösvényének, a védántának? Annak az igazságnak a megismerése, hogy az „Én" nem különbözik az Úrtól (Isvara), valamint annak a tudatnak

a felszámolása, miszerint „én vagyok a cselekvő" (kartritva, ahankára). 11. Milyen megfontolások alapján jelenthető ki az, hogy mindkét ösvény ugyanoda vezet? Bármilyenek is legyenek az eszközök, a cél az „én" és az „enyém" tudatának felszámolása; s minthogy ezek kölcsönösen függnek egymástól, bármelyikük felszámolása a másik felszámolásához vezet. így hát ahhoz, hogy a gondolatokon és szavakon túli csend állapotát elérjük, éppúgy célravezető az „én" érzését eltávolító tudás (dnyána) ösvényének követése, mint az „enyém" érzését eltávolító odaadás (bhakti) ösvényének követése. Ilyenformán kétségtelen, hogy az odaadás és a tudás ösvényének célja egy és ugyanaz. Megjegyzés: M i n d a d d i g , amíg létezik az „én", az e m b e r n e k el kell fogadnia az Úr létét is. Aki k ö n n y e n vissza akarja szerezni az azonosságnak azt a legfelső állapotát (szájudzsja), melyet most nélkülözni kénytelen, az ezt a következtetést n e m utasíthatja el.1

12. Miről ismerhető fel az ego? Az ego az „én" formájában megnyilvánuló egyéni lélek. A tudat (csit) természetével rendelkező Önvaló nem ismeri az „én" érzését - és az érzéketlen test sem ismeri az „én"érzést. Az illuzórikus egónak az érző és az érzéketlen lét közötti rejtélyes megjelenése képezi minden baj gyökerét. E gyökérok bármilyen módon történő felszámolását követően Az, ami valóban létezik, akként tárul fel, Ami, Ezt nevezik megszabadulásnak (móksa).

1

Sri Ramana Maharsi megjegyzése.

II. Gyakorlás -Abhjásza 1. Mi a gyakorlás módja? Minthogy az Ön-megvalósítás végrehajtását megkísérlő ember Önvalója nem különbözik [magától] az [Ön-megvalósításra törekvő] embertől, s minthogy [Önmagán kívül] semmi más vagy magasabb rendű nem létezik, amit el kellene érnie (ugyanis az Ön-megvalósítás egyszerűen a tulajdon természet megvalósítása), a megszabadulás keresője kétségek és tévedések nélkül, az örökkévalót a mulandótól megkülönböztetve valósítja meg valóságos természetét, és természetes állapotától sohasem fordul el. Ez az, amit úgy neveznek: „a tudás gyakorlása". E kutatás (vicsára) vezet az Ön-megvalósításhoz. 2.

Minden törekvő követheti a kutatásnak ezt az ösvényét?

Ez az út csak érett lelkek számára járható. A többieknek mentális fejlettségüknek megfelelő módszerekhez kell folyamodniuk. 3. Melyek ezek a módszerek? A sztuti, a dzsapa, a dhjána, a jóga, a dnyána és a többi ezekhez hasonló módszer. A sztuti az Urat dicsőítő himnuszok odaadással áthatott éneklése. A dzsapa az istenek neveinek vagy az Ómhoz hasonló szent mantráknak gondolatban vagy fennhangon való ismételgetése.

Megjegyzés: M i k ö z b e n az e m b e r a sztuti és a dzsapa módszereit követi, az elme i d ő n k é n t zárttá, azaz összeszedetté, i d ő n k é n t pedig nyitottá, azaz szétszórttá válik, [mindazonáltal] az elme effajta szeszélyes viselkedése e módszerek követői előtt rejtve m a r a d .

A dhjáná a nevek és mantrák áhítatos, mentális ismétlését (dzsapa) jelenti. E módszert követve az elme állapota könnyen felismerhetővé válik, mert az elme nem lehet egyszerre összeszedett és szétszórt. Amikor az ember belemerül a dhjánába, az elme nem érintkezik az érzékek tárgyaival; amikor az elme érintkezik a tárgyakkal, az ember nincs dhjánában. Ezért azok, akik ebben az állapotban vannak, megfigyelhetik az elme szeszélyes viselkedését, és megakadályozva az elmét abban, hogy további gondolatokat szüljön, képesek azt a dhjáná ban rögzíteni. Tökéletességre jutni a dhjánában annyit jelent, mint az Önvalóban tartózkodni [tadákáranilai - szó szerint: „az Az ! formájában tartózkodni"]. S mivel a meditáció révén a gyakorló már egészen közel jár az elme forrásához, könnyen felismerheti annak feltámadását és elmerülését. Ami a jógát illeti, a légzésnek és az elmének ugyanaz a forrása; ezért az egyik lecsendesítése szükségképpen a másik lecsendesüléséhez is vezet. Az elme légzésszabályozás (pránájáma) révén való lecsendesítését nevezik jógának. Miközben a jógik a pszichikus centrumokra, például a szahaszráráva, vagyis az ezerszirmú lótuszra rögzítik elméjüket, korlátlan ideig képesek testtudat nélkül maradni. Mindaddig, amíg ez az állapot tart, a jógik láthatólag egyfajta boldogságba merülnek. Amikor azonban a lecsillapodott elme feltámad, vagyis amikor ismét aktívvá válik, újra belemerül világi gondolataiba. Ezért kell a kifelé fordult elmét olyan gyakorlatokkal edze-

1

Utalás az upamsadok egyik „nagy mondására" (mahávákjaj: Tat wam aszi - „Az (Brahman) vagy te." (A ford.)

ni, mint amilyen a dhjána. Ilyen módon fog az elme elérni abba az állapotba, amelyben már nincs sem lecsendesülés, sem feltámadás. A dnyána az elme megsemmisülése, amelyben a meditáció (dhjána) vagy a kutatás (vicsára) állandó gyakorlása révén az elme az Önvaló formáját ölti magára. Az elme kialvása az az állapot, amelyben minden erőfeszítés megszűnik. Azok, akik megszilárdulak ebben az állapotban, többé már nem fordulnak el igazi természetüktől. A „csend" (mauna) és a „nemcselekvés" kifejezések egyedül erre az állapotra vonatkoznak. Megjegyzések: 1. Valamennyi gyakorlat csak az elme összpontosításával folytatható. Mivel m i n d e n mentális aktivitás (emlékezet, felejtés, vágy, gyűlölet, vonzódás, valamivel való felhagyás és így tovább) mentális modifikáció, így ezek egyike sem t e k i n t h e t ő az ember valódi állapotának. Az e m b e r voltaképpeni természete az egyszerű és változatlan lét. Így hát m e g i s m e r n i az emberi lét igazságát és annak lenni egyet jelent a béklyóktól való megszabadulással és a kötelékek kioldásával (granthi násam). M i n d a d d i g , amíg a törekvő az e l m é n e k ezt a n y u g a l m i állapotát szilárdan el n e m éri, gyakorolnia kell az Ö n v a l ó b a n való t á n t o r í t h a t a t l a n jelenlétet, s elméjét m e g kell őriznie a k ü l ö n féle gondolatok beszennyező hatásától. 2. N o h a az elme megerősödését számos gyakorlattal el lehet érni, azok m i n d e g y i k e u g y a n a h h o z a célhoz vezet. M e r t bármilyen tárgyra is összpontosítsa elméjét az ember, az elme a mentális képek felszámolásával az adott tárgy [mentális] form á j á t ölti magára. Ezt nevezik sikeres m e d i t á c i ó n a k (dhjána ssiddhi). Azok, akik a kutatás (vicsára) ösvényét követik, felism e r i k , hogy a kutatás végére m e g m a r a d ó tudat azonos a Brahmannal. Azok, akik a meditációt (dhjána) gyakorolják, felism e r i k , hogy ami az e r e d m é n y e s meditációban f e n n m a r a d , az [egyedül] meditációjuk tárgya. Mivel az e r e d m é n y m i n d k é t esetben ugyanaz, a törekvők feladata az, hogy e két m ó d s z e r valamelyikét megszakítás nélkül gyakorolják m i n d a d d i g , m í g csak el n e m érik a célt. 2

4. Szükség van-e a »csend« (mauna) állapotában az erőfeszítésre - vagy ez az állapot mentes minden erőfeszítéstől? A csend nem a tunyaság erőfeszítés nélküli állapota. Az összes világi cselekvés - amelyet közönségesen „erőfeszítésnek" neveznek - az elme egy részének segítségével s ugyanakkor gyakori megszakításokkal megy végbe. Azonban az Önvalóval való egység (átma vjavahára), vagyis a benső nyugalom állapotában való időzés olyan intenzív benső aktivitást feltételez, amelyet az elme egészével s ugyanakkor megszakítás nélkül kell gyakorolni. A káprázatot (májá) semmilyen más módon, csak ezzel a „csendnek" (mauna) nevezett intenzív aktivitással lehet tökéletesen elpusztítani. 5. Mi voltaképpen a májá? Az, hogy a mindig és mindenhol jelen levő, mindent átható és önfényű Önvalót, a valóságot nemlétezőnek tekintjük, míg a mindig és mindenütt következetesen nemlétezőnek bizonyuló egyéni lelket (dzsíva), világot (dzsagat) és Istent (para) létezőnek tekintjük, a májának tulajdonítható. 6. Ha egyszer az Önvaló önként ontja sugarait, miért nem ismeri fel mindenki éppúgy, mint a világ más tárgyait? Bármilyen egyedi tárgy is váljék a megismerés tárgyává, mindig az Önvaló az, ami az adott tárgy formájában önmagát megismeri. Mert ami megismerésként vagy tudatosságként ismeretes, az nem más, mint az Önvaló hatalma (átma sakti). Az Önvaló az egyetlen, ami magától eleven. [Sőt] az Önvalón kívül nincs is semmi. De még ha feltételeznénk is, hogy az Önvalón kívül is vannak dolgok, azok akkor is tehetetlenek (dzsada), s ennélfogva sem magukat, sem pedig egy-

2

Sri Ramana Maharsi megjegyzései.

mást nem ismerhetik meg. S mivel [a látszólagosan egyéni lélekké vált] Önvaló ezen a módon képtelen felismerni voltaképpeni természetét, úgy tűnik, mintha az egyéni lélek formájában a születés [és halál] óceánjába merülve küszködne. 7. Noha az Űr mindeneket áthat| úgy tűnik - mint ahogy azt például a »felékesítvén őt kegyelmével« kijelentés is mutatja mintha őt csak kegyelme révén lehetne megismerni. Vagy az Ön-megvalósítás mégis elérhető volna az Ur kegyelme nélkül, pusztán az egyéni lélek saját erőfeszítése révén? Mivel az „Úr" [megnevezés] az Önvalóra vonatkozik, s mivel a kegyelem az Úr jelenlétét, avagy megnyilatkozását jelenti, egyetlen olyan pillanat sincs, amelyben az Úr ismeretlenségben maradna. Ha a Nap fénye a bagoly számára láthatatlan, az csak az ő tökéletlenségének jele, s nem a Nap hiányosságának tulajdonítható. S ugyanígy a tudatlan emberek is mi másnak köszönhetnék a mindig tudatos Önvalóra irányuló tudatosságuk hiányát, mint saját tökéletlenségüknek? Hogyan lehetne ezt az Önvaló tökéletlenségének rovására írni? Mivel a kegyelem valójában az Úr lényegéhez tartozik, „áldott kegyelemnek" nevezik őt. Ezért az Úrnak, akinek maga a kegyelem a természete, nem kell [külön] kegyelmet adományoznia, s nincsen szüksége meghatározott időre ahhoz, hogy hívét kegyelmében részesítse. 8. Hol található az Önvaló a testben? Azt szokták mondani, hogy a Szív a mellkas jobb oldali részében található, mégpedig azért, mert akkor, amikor magunkra utalunk, rendszerint a mellkas jobb oldali részére mutatunk. Némelyek azt mondják, hogy a szahaszrára, az ezerszirmú lótusz az Önvaló tartózkodási helye. Ha azonban ez így lenne, akkor a fejnek nem volna szabad előrebuknia az elalvás vagy az eszméletvesztés következtében.

9. Mi a Szív? A szent szövegek a Szívet a következőképpen írják le: A két mellbimbó között, a mellkas alatt és a hasüreg fölött hat, különböző színű szerv található. 3 Ezek közül azt, amelyik a vízililiom bimbójához hasonlít, és amelyik [a test középvonalától] kétujjnyira jobbra helyezkedik el, „Szívnek" nevezik. Ennek a fordított helyzetű szervnek a nyílása zárva van, s így üregének belseje sűrű sötétségbe burkolja a vágyakat; itt futnak össze a pszichikus idegvezetékek (nádik); ez a vitális erőknek (pránák), az elmének és a [tudat] fény[é]nek a székhelye. De még ha így is írják le a Szívet (hridajam), az voltaképpen [maga az] Önvaló (Atman). Mivel a lét (szat), a tudat (csit), az üdvösség (ánandam), az örökkévalóság (nitjam) és a teljesség (púrnam) kifejezések is a Szívre vonatkoznak, érvénytelenek vele kapcsolatban az olyan megkülönböztetések, mint „külső" és „belső", „fent" és „lent". Azt a nyugalmi állapotot, amelyben minden gondolat megszűnik, az Önvaló állapotának nevezik. Ha egyszer az ember elérte ezt az állapotot a maga teljességében, érvényüket veszítik az olyan próbálkozások, amelyek a Szívet valamilyen testen belüli vagy testen kívüli helyre akarnák lokalizálni. 10. Miért merülnek fel az elmében a különféle tárgyakra vonatkozó gondolatok még akkor is, amikor már nincs kapcsolata a külső tárgyakkal? Az efféle gondolatok megjelenése a lappangó hajlamoknak (púrva szanszkára) tulajdonítható. [Mindazonáltal] ezek a gondolatok csak a valódi természetéről megfeledkező és kifelé forduló egyéni tudatban (dzsíva) jelennek meg. Amikor az

3

Ezek a szervek nem azonosak sem a csakrákkal, sem a fizikai szervekkel. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

ember a különféle dolgokat érzékeli, a „Ki az, aki ezeket látja?" kérdést kell feltennie magának; akkor azonnal eltűnnek. 11. Hogyan nyilvánul meg a szamádhiból és az álomtalan mélyalvásból hiányzó három tényező, a megismerő, a megismert és a megismerés az Önvalóban az ébrenlét és az álomállapot során? Az Önvalóból egymás után az alábbi három dolog jön létre: I. A csidábhásza [a tükrözött tudat], amely egyfajta fényesség. II. A dzsíva [az egyéni tudat], azaz a látó, vagyis az első gondolat. III. [Maguk] a jelenségek, vagyis a világ. 12. Ha egyszer az Önvaló szabad a tudás és a tudatlanság eszméjétől, hogyan állítható róla, hogy az érzékelés alakjában az egész testet áthatja, vagy hogy az érzékeket az érzékelés képességével ruházza fel? A bölcs emberek tudják, hogy kapcsolat van a különböző pszichikus idegvezetékek forrása és az Önvaló között, s hogy ez nem más, mint a Szív csomója (hridajagranthi); [tudják,] hogy az érző és érzéketlen között; kapcsolat mindaddig fennmarad, amíg az igazi tudás pallosával szét nem vágják ezt a csomót; [tudják,] hogy miként az elektromosság szubtilis és láthatatlan ereje különleges dolgokat eredményezve halad keresztül a vezetékeken, 4 úgy áramlik az Önvaló ereje is a pszichikus idegvezetékeken keresztül, rajtuk keresztül hatva át az egész testet és általuk ruházva fel érzékelőképességgel az érzékszerveket; s [végül tudják,] hogy mihelyt e

4

Például - mint ahogy más alkalommal a Maharsi említette - ventilátort hajt, vagy egy villanykörte révén fényt ad. (A ford.)

kapcsolatot megszakítják, az Önvaló az marad, ami - mindenféle sajátosságot nélkülözve - mindig is volt. 13. Hogyan lehet kapcsolat a tiszta tudást képviselő Önvaló és a relatív tudást képviselő hármas tényező [megismerő megismert - megismerés] között? Ezt bizonyos értelemben a filmszínházban történő vetítéshez hasonlíthatjuk,

FILMVETÍTÉS

ÖNVALÓ

1. A lámpa a vetítőgépben

Az Ö n v a l ó

2.

Az Ö n v a l ó h o z közel lévő tiszta

A l á m p a előtti lencse

(szattvikus) 3.

4.

5.

elme

A f i l m k o c k á k sorozatából

A szubtilis g o n d o l a t o k b ó l álló

összeálló f i l m

lappangó h a j l a m o k tárháza

A lencse, a lencsén keresz-

Az elme, az e l m e megvilágítása

tülhaladó fény és a lámpa,

és az Önvaló, amelyek együtt

amelyek együtt hozzák létre

hozzák létre a[z egyéni] látót,

a fókuszált fényt

vagyis a dzsívát

A lencsén áthaladó és a

Az Ö n v a l ó fénye, mely az elmé-

filmvászonra vetülő fény

ból kilépve az érzékszerveken keresztül vetül a világra

6.

A vászonra eső fény révén megjelenő k ü l ö n f é l e képek

A világra vetülő f é n y b e n észlelt, tárgyakként m e g j e l e n ő különféle f o r m á k és nevek

7.

A szerkezet, amely mozgás-

Az e l m e lappangó h a j l a m a i t fel-

ba hozza a filmszalagot

színre hozó isteni t ö r v é n y

Ahogyan mindaddig képek jelennek meg a filmvásznon, amíg a film a lencsén keresztül az árnyképeket vetíti, úgy a jelenségvilág is mindaddig folyamatosan megjelenik az egyén számára az ébrenléti és az álomállapotban, amíg a lappangó mentális benyomások léteznek. Mint ahogy a lencse hatalmas méretűvé nagyítja az apró porszemeket, és egyetlen másodperc leforgása alatt számos képet vetít, úgy növeli az elme a csíraszerű hajlamokat fához hasonlatos gondolatokká, s egyetlen másodperc alatt megszámlálhatatlanul sok világot hoz létre. Továbbá ahogy a filmszalag hiányában csupán a lámpa fénye látható, úgy ragyog az Önvaló is a három tényező nélkül önmagában, amikor a hajlamok formájában megjelenő mentális fogalmak az álomtalan mélyalvás, az eszméletlenség és a szamádhi állapotában nincsenek jelen. S ahogy a lámpa fénye megvilágítja a lencsét s mindazt, ami a lencsét követően még útjába esik, miközben maga változatlan marad, úgy világítja meg az Önvaló fénye is az egót (csidábhásza) és a többit, miközben ő maga változatlan marad. 14. Mi a dhjáná (meditáció)? A dhjáná az, amikor az ember megmarad Önmagában a voltaképpeni természetétől való legcsekélyebb elfordulás nélkül, még anélkül is, hogy tudatában lenne magának a meditáció végzésének. Mivel ekkor az ember egyáltalán nincs tudatában a különböző állapotoknak (ébrenlét, álom és így tovább), az alvás úgyszintén [egyfajta] dhjánának tekintendő. 15. Mi a különbség a dhjáná és a szamádhi között? A dhjáná szándékos mentális erőfeszítéssel érhető el [és tartható fenn]; a szamádhiban ilyen erőfeszítés nincs jelen. 16. Mire kell odafigyelni a dhjáná során? Annak, aki szilárdan megállapodott Önmagában (átma nisthá), mindenekelőtt arra kell ügyelnie, hogy a legcseké-

lyebb mértékben se forduljon el ettől az elmélyedéstől. Valódi természetétől elfordulva [ugyanis] ragyogó sugárzást láthat maga előtt, szokatlan hangokat hallhat, vagy valóságosnak vélheti a benne, avagy rajta kívül megjelenő isteneket. De ezeknek [a jelenségeknek] nem szabad félrevezetniük: nem engedheti meg, hogy ezek eltereljék figyelmét önmagáról. Megjegyzések: 1. Ha az e m b e r azokat a pillanatokat, amelyeket a különféle tárgyakra - vagyis n e m Ö n m a g á r a - figyelve veszteget el, az Ö n m a g a utáni kutatásra fordítaná, akkor az Ön-megvalósítást igen rövid idő alatt elérhetné. 2. M i n d a d d i g , amíg az elme n e m állapodott m e g az Önvalóban, szükség van valamiféle bhávanára [egy megszemélyesített isten vagy istenség mély érzelmekkel és vallásos érzéssel áthatott kontemplációjára]. Enélkül ugyanis az elmét gyakran elárasztják a csapongó gondolatok, vagy éppen rátör az álom. 3. Ahelyett, hogy az e m b e r vég n é l k ü l az olyan bhávanák gyakorlásába m e r ü l n e , m i n t az „én vagyok Siva" vagy „én vagyok a Brahman" - amelyeket [összefoglalóan] nirgunópászanának [a tulajdonságok nélküli Brahman k o n t e m p l á c i ó j á n a k ] neveznek -, az ö n m a g á r a kérdezés módszerét kellene gyakorolnia, m i h e l y t az efféle upászaná [kontempláció] e r e d m é n y e k é n t megjelenő m e n t á l i s erőt elérte. 4. A gyakorlás (szádhana) csak a k k o r t e k i n t h e t ő sikeresnek, ha az e m b e r egyetlen m e n t á l i s f o g a l o m n a k (vritti) sem ad helyet. 5

17. Milyen életvezetési szabályokat kell követnie a törekvőnek (szádhaka)? Mértékletesség az étkezésben, mértékletesség az alvásban, mértékletesség a beszédben. 5

Sri Ramana Maharsi megjegyzései.

18. Meddig kell folytatni a gyakorlást? Mindaddig, amíg az elme el nem éri a fogalmaktól való mentesség erőfeszítés nélküli és természetes állapotát, avagy az „én" és az „enyém" érzetének megszűnését. 19. Mi az értelme a magányos életnek (ékánta vásza)? Mivel az Önvaló mindent áthat, a magány nem a tartózkodási hely függvénye. A „magányos élet" a mentális fogalmaktól mentes állapotot jelenti. 20. Miről lehet felismerni a megkülönböztetés bölcsességét (vivéka)? A megkülönböztetés bölcsességének szépsége nem más, mint az igazság megvalósítását követően létrejövő, káprázattól mentes állapot. A félelmet csak azok ismerik, akik még valamilyen különbséget vélnek felfedezni a magasztos Brahmanban. Mindaddig, amíg fennmarad az az elképzelés, hogy a test az Önvaló, az ember - bármilyen is legyen [egyébként] - nem valósíthatja meg az igazságot. 21. Ha minden a [prárabdha] karma [a múltban elkövetett cselekedetek következménye] szerint történik, akkor hogyan győzhetők le a meditáció (dhjáná) akadályai? A prárabdha csak a kifelé forduló elmét érinti, az önmaga felé fordulót nem. Azt, aki valódi Önmagát keresi, nem fogja elijeszteni semmiféle nehézség. 22. Szüksége van-e aszkézisre (szannjásza) annak, aki az Önvalóban való megállapodottságot (átma nisthá) tűzte ki céljául? Az az erőfeszítés, amelynek révén az ember a saját testéhez való ragaszkodásától igyekszik megszabadulni, valójában az Önvalóban tartózkodásra irányul. Egyedül a gondolkozás és a kutatás érettsége szünteti meg a testhez való ragaszkodást,

s nem az életszakaszok (ásrama) rendjének követése, melynek első lépcsője a tanulmányozás stádiuma (brahmacsarja). A ragaszkodás ugyanis az elme ragaszkodása, míg az életszakaszok a testhez tartoznak. S vajon miképpen tudnák a testi állapotok az elmében gyökerező ragaszkodást kiküszöbölni?! Minthogy a gondolkozás és a kutatás érettségéről [csak] az elme vonatkozásában beszélhetünk, csakis az elme képes eltávolítani a kutatás révén azokat a béklyókat, amelyek saját figyelmetlensége következtében kerültek rá. Mivel azonban az aszketikus fegyelem (szannjászásrama) a szenvedélytelenség (vairágja) elérésének eszköze, s mivel a szenvedélytelenség a kutatás eszköze, az aszkéták rendjéhez való kapcsolódást bizonyos módon úgy lehet tekinteni, mint a szenvedélytelenségen keresztül végbemenő kutatás eszközét. [Ám] ahelyett, hogy az ember arra vesztegetné az életét, hogy időnap előtt az aszkéták rendjéhez csatlakozna, sokkal inkább helyénvaló a családfő életét élnie. Ahhoz, hogy az ember az Önvalóban - vagyis voltaképpeni természetében - rögzítse elméjét, mindenekelőtt a képzelődések (szankalpa) és kétségek (vikalpa) családjától kell elkülönítenie azt: vagyis az embernek mentálisan kell megtagadnia családját (szanszára). Ez a valódi aszkézis. 23. Alapszabály, hogy amíg a legkisebb mértékben is létezik az »én vagyok a cselekvő« gondolata, az Ön ismeretei nem lehet elérni; de vajon a családfői tisztet betöltő törekvő ennek tudata nélkül is kielégítően elvégezheti kötelességeit? Mivel nem létezik olyan szabály, amely szerint a cselekvés előfeltétele az „én vagyok a cselekvő" tudata volna, értelmetlen azt kérdezni, hogy vajon bármilyen adott cselekedet végbe fog-e menni a cselekvő vagy a cselekvés aktusa nélkül. Noha mások szemében úgy tűnik, hogy a kincstár felügyelője egész nap figyelmesen és felelősen végzi munkáját, ő - arra gondolva, hogy „ehhez a tömérdek pénzhez nekem igazából semmi közöm nincs" - ragaszkodás nélkül fog eleget

tenni kötelességének, anélkül hogy elméjében megjelenne a birtoklás érzése. S ugyanígy a bölcs családfő is ragaszkodás nélkül eleget tehet családfői kötelezettségeinek, melyek múltbeli kannájának megfelelően úgy jutottak osztályrészéül, mint ahogy egy szerszám valakinek a kezébe kerül. A cselekvés és a megismerés nem akadályozza egymást. 24. Mire jó a családnak egy bölcs családfő, aki nem törődik testi kényelmével, és mire jó egy ilyen családfőnek a család? Noha a bölcs családfőt a testi kényelem egyáltalán nem érdekli, ha múltbeli kannájának köszönhetően családjának az ő erőfeszítésével kell fenntartania magát, akkor úgy kell őt tekinteni, mint aki másoknak tesz szolgálatot. Ha azt kérdezzük, merít-e valamilyen hasznot a bölcs ember abból, hogy a családjával kapcsolatos kötelességeit elvégzi, akkor erre azt válaszolhatjuk, hogy mivel elérte minden jótétemény legfelső fokát és a legmagasabb rendű jót jelentő teljes megelégedettség állapotát, családi kötelességeinek teljesítése révén már nem nyerhet semmit. 25. Hogyan érhető el a tevékenység megszüntetése (nivritti) és az elme békéje a családfői teendők közepette, amelyeket éppen az állandó tevékenység jellemez? Minthogy a bölcs (dnyání) tevékenységei csak mások szemében léteznek, nem pedig sajátjáéban, akár tömérdek feladatot is végezhet, valójában nem csinál semmit. Éppen ezért tevékenységei nem állnak útjában a nemcselekvésnek és az elme békéjének. Ő ugyanis ismeri az igazságot, hogy ő pusztán jelen van a tevékenységeknél, s nem véghezvivője azoknak. Ilyen módon ő [csupán] csendes tanúja lesz a különféle tevékenységeknek. 26. Ha egyszer a bölcs jelenlegi cselekedetei múltbeli karmájából fakadnak, akkor a jelenlegi cselekedetek által létre-

hozott benyomások (vászana) nem fogják-e követni őt a jövőben? Csak azt nevezhetjük bölcsnek, aki minden lappangó hajlamtól (vászana) mentes. S ha egyszer így van, akkor a karmikus tendenciák miképpen gyakorolhatnának hatást arra, aki maradéktalanul szabad a cselekvéstől? 27. Mi a brahmacsarja [az önmegtartóztató tanulói életszakasz] értelme? Csak a Brahman keresését nevezhetjük brahmacsarjának. 28. A tudás eszközei közé tartozik-e az életszakaszok (ásrama) rendjével összhangban gyakorolt brahmacsarja gyakorlása? Mivel a tudás különféle eszközeit - például az érzékszervek megfékezését - a brahmacsarja magában foglalja, a tanulók (brahmacsárinok) rendjéhez tartozó törekvők erénygyakorlatai igazi segítséget fognak jelenteni tökéletesedésük során. 29. Átléphetünk-e közvetlenül a tanulók rendjéből (brahmacsarja) az aszkéták rendjébe (szannjásza)? Azoknak, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek, nem kell az életszakaszok sorrendjét betartva formálisan brahmacsárinná válniuk. Az, aki megvalósította Önmagát, nem tesz különbséget a különböző életszakaszok között. Ezért nincs olyan életszakasz, amely segítené vagy gátolná. 30. Elveszít-e valamit a törekvő (szádhaka) akkor, ha nem tartja be a kasztra és az életszakaszokra vonatkozó szabályokat? Mivel a tudás megszerzése [anusthána - szó szerint: gyakorlás] az összes gyakorlat legvégső célja, nincs olyan szabály, hogy annak, aki valamelyik életszakaszban van - s ugyanakkor folyamatosan a tudás megszerzésének szenteli magát -, követnie

kellene az adott életszakaszhoz tartozó szabályokat. Ha követi a kasztra és az életszakaszokra vonatkozó előírásokat, azt csak a világ érdekében teszi. Ahogy a szabályok betartásából neki már semmiféle haszna sincs, éppúgy nem veszít semmit akkor sem, ha nem tartja be azokat.

III. Tapasztalás -Anubhava

1. Mi a tudat fénye? Az önfényű lét-tudat tárja fel a látó számára a nevek és formák világát kívül s belül [egyaránt]. E lét-tudat létére az általa megvilágított tárgyakból lehet következtetni. Ez [a léttudat azonban soha] nem válik a tudat tárgyává. 2. Mi a tudás (vidnyána)? A vidnyána a lét-tudatnak a hullámtalan óceánhoz, avagy a mozdulatlan éterhez hasonló, a törekvő által megtapasztalható nyugalmi állapota. 3. Mi az üdvösség (ánanda)? Az üdvösség a boldogság és béke tapasztalata a vidnyána minden aktivitástól mentes, álomtalan mélyalváshoz hasonló állapotában. Ez az az állapot, amit másképpen kévala nirvikalpának [az elme ideiglenes Önvalóba merülésének] is neveznek. 4. Melyik az az állapot, ami túl van az üdvösségen? Az, ami az üdvösségen túl van, az elme szüntelen békéjének állapota, mely a tökéletes nyugalom, a dzságrat-szusupti [éberalvás] állapotában lelhető fel, s amely a minden aktivitástól mentes mélyalváshoz hasonlítható. Ebben az [üdvösségen túli] állapotban a test és az érzékek aktivitása ellenére sincs külső tudatosság, akárcsak a [szoptatás közben] álomba merült gyermek esetében (aki nincs tudatában annak, hogy édesanyja táplálja). 6 A jógi, aki ebben az állapotban tartózkodik, még akkor is mentes a tevékenységektől, ha cselekvésbe

bocsátkozik. Ez az az állapot, amit másképpen szahadzsa nirvikalpa szamádhinak [az elme folytonos Önvalóba merülésének] is neveznek. 5. Milyen alapon jelenthetjük ki azt, hogy az összes mozgó és mozdulatlan világ tőlünk magunktól függ? A megtestesült lét nem más, mint az Önvaló. A tárgyi világ csak akkor tapasztalható, ha a mélyalvás során szunnyadó energia az „én" eszméjével társulva manifesztálódik. Az Önvaló észlelőként van jelen minden észlelésben. Az „én" hiányában nincsenek látható tárgyak. Mindezek ismeretében határozottan ki lehet jelenteni, hogy minden az Önvalóból származik, s minden az Önvalóba tér vissza. 6. Mivel a testek és az őket éltető »én«-ek [ang. selves] megszámlálhatatlanul sokan vannak, hogyan állítható az, hogy az Önvaló csupán egyetlenegy? Ha az „én test vagyok" gondolatát elfogadjuk,' akkor a lelkek valóban megszámlálhatatlanul soknak tűnnek. Az az állapot, amelyben ez a képzet eltűnik, az Önvaló állapota, mivel ebben az állapotban nincsenek tárgyak. Emiatt tekintendő az Önvaló egyetlennek. 7. Mi az alapja annak a kijelentésnek, hogy a Brahmant f e l foghatja az elme, s ugyanakkor a Brahmant mégsem foghatja fel az elme? A Brahmant a tisztátalan elme nem foghatja fel, ellenben a tiszta elme felfoghatja. 6

Az alvó gyerekek cselekedetei - mint például az evés és ivás - csak mások szemében számítanak cselekvésnek, önmagukéban nem. Ezért ők a látszattal szemben valójában nem hajtják végre ezeket a cselekedeteket. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

7

Azt az elgondolást, hogy az ember a testével egyenlő, hridajagranthinak (a szív csomójának) nevezik. A különböző csomók közül ez a tudatost az érzéketlennel összekötő kötelék az oka az emberi lény rabságának. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

8. Mi a különbség a tiszta elme és a tisztátalan elme között? Amikor felfoghatatlan ereje révén a Brahman elválasztja magát önmagától, és a tudat tükörképével (csidábhásza) egybeolvadva különböző formákat ölt magára, akkor azt „tisztátalan elmének" nevezzük. Amikor az elme a megkülönböztetés révén a tudat tükröződésétől mentessé (ábhásza) válik, akkor azt „tiszta elmének" nevezik. [Az elme] Brahmannal való egységének állapota a Brahman felfogásával egyenlő. A tudat tükröződése által kísért energiát tisztátalan elmének nevezik, és ennek a Brahmantól való elválasztottsága azt jelenti, hogy nem fogja fól a Brahmant. 9. A prárabdha karmáról azt állítják, hogy egészen a testi lét végéig fennmarad. De vajon nem győzhető-e le a karmának ez a része még a testi létben? De legyőzhető. Ha az a tényező, amelynek a karma a függvénye, nevezetesen az ego - amely a test és az Önvaló között jön létre - belemerül forrásába és elveszíti formáját, hogyan élhetne tovább az a karma, amely ennek a függvénye? Ha nincs „én", nincs karma. 10. Ha egyszer az Önvaló lét (szat) és tudat (csit), milyen megfontolásból írják le úgy, mintha különbözne a léttől és nemléttől, illetve attól, ami érző, és attól, ami érzéketlen? Habár az Önvaló valóságos, minthogy mindent magában foglal, nem engedi meg, hogy valóságosságára és valótlanságára vonatkozó, vagyis kettősséget implikáló kérdéseket tegyünk fel vele kapcsolatban. Ezért m o n d j u k azt, hogy egyaránt különbözik a valóságostól és a valótlantól. Hasonlóképpen, habár [az Önvaló] tudat, mivel nincs semmi, amit meg kellene ismernie vagy ami számára ismertté kellene tennie magát, azt mondjuk, hogy egyaránt különbözik attól, ami érző, és attól, ami érzéketlen.

IV. 8 Célba érés - Árúdha 1. Mi jellemzi a tudás elérésének állapotát? Ez az állapot megingathatatlan és erőfeszítés nélküli jelenlét az Önvalóban, amelynek során az elme eggyé válik az Önvalóval, s így már soha többé nem merül fel újra. Vagyis ahogy testét tartva szem előtt rendszerint mindenki magától értetődően úgy gondol önmagára, hogy „én nem vagyok sem kecske, sem tehén, sem bármilyen más állat, hanem ember vagyok", éppúgy amikor az ember arra gondol, hogy „én nem vagyok azonos a testtel kezdődő és a hanggal (náda) végződő princípiumok (tattva) összességével, hanem az Önvaló vagyok, amely lét, tudat és üdvözült boldogság", [vagyis amikor önmagát] az eredendő Ön-tudat[tal (átma prádnyá) azonosítja], akkor mondható el róla, hogy a megingathatatlan tudás birtokába jutott. 2. A bölcs (dnyání) a tudás hét fokozata (dnyána-bhúmiká) 9 közül melyikhez tartozik? A negyedikhez. 3. Akkor miért kell még három további fokozatot is megkülönböztetni? Az utolsó három fokozat megkülönböztető vonásai a megvalósított személy (dzsívan-mukta) tapasztalatain alapulnak.

8 9

Szó szerint: „elérés", „odaérés". (A ford.) A hét dnyána bhúmiká a következő: 1. subhéccshá (a megvilágosodás utáni vágy); 2. vicsárana (kutatás); 3. tanumánasza (fínomelme); 4. szatvápatti (Ön-megvalósítás); 5. aszamszakti (a ragaszkodás hiánya); 6. padárihábhávana (a tárgyak észlelésének hiánya); 7. turjaga (transzcendencia). Azokat, akik az utolsó négy bhúmikát elérték, brahmavidnak, brahimavidvarának, brahmavidvaríjának, illetőleg brahmavid zvarísthának nevezik. (Az eredeti kötet szerkesztőjének megjegyzése)

Ezek [már] nem a tudás és megszabadulás fokozatai. A tudás és a megszabadulás szempontjából semmi különbség nincs e négy fokozat között. 4. Ha egyszer a megszabadulás [állapota] mindenki számára egyaránt azonos, miért egyedül a varisthát [szó szerint: a legkiválóbbat] magasztalják annyira? Amennyiben a varistha üdvösségre vonatkozó általános tapasztalatát nézzük, őt csak az előző születései során elért - és boldogsága okául szolgáló - különleges érdeme miatt becsüljük nagyra. 5. Mivel nincs olyan ember, aki ne vágyakozna az állandó boldogság megtapasztalására, miért nem éri el minden bölcs (dnyání) a varistha állapotát? A vágy és az erőfeszítés önmagában nem elegendő ennek az állapotnak az eléréséhez. Ez a [prárabdha] karma miatt van így. Mivel az ego - okával egyetemben - már a negyedik fokozaton (bhúmiká) elpusztul, ezen az állapoton túljutva mi lehetne az, ami valamire még vágyakozhatna, vagy éppen erőfeszítéseket tehetne valami érdekében? Mindaddig, amíg az ember erőfeszítéseket tesz, nem lehet bölcsnek (dnyání) tekinteni De vajon a szent szövegek (sruti), amelyek különös hangsúllyal említik avaristhát, szólnak-e arról, hogy az utolsó három [fokozathoz tartozó] személy megvilágosulatlan volna? 6. Minthogy néhány szent szöveg azt állítja, hogy a legfőbb állapot az, amelyben az érzékszervek működése megszűnik, s az elme teljesen kialszik, hogyan egyeztethető össze ez az állapot a test és az érzékek működésével? Ha ez így lenne, akkor semmilyen különbség nem lenne ezen állapot és a mélyalvás állapota között. Továbbá hogyan tekinthetnénk ezt természetes állapotnak, amikor egyszer fennáll, másszor viszont nem? Mint ahogy már szó volt róla,

egyesek, karmájukkal összhangban, ideig-óráig vagy [egészen] halálukig ebbe az állapotba merülnek. Ezt [nyilvánvalóan] nem lehet végső állapotnak tekinteni. Ha annak tekintenénk, akkor ez azt jelentené, hogy az Úr, valamint az összes nagy lélek, akik a védikus művek (dnyána grantha) és a Védák szerzői voltak, nem voltak megvilágosodottak. Ha az a legfelső állapot, amelyben sem az érzékek nem működnek, sem pedig az elme nem létezik, s nem az, amelyben ezek léteznek, akkor hogyan lehetne ez a tökéletes állapot (paripúrnam)? Mivel a bölcsek tevékenysége, avagy tétlensége kizárólag a barmának tulajdonítható, a nagy lelkek kijelentették, hogy egyedül aszahadzsa nirvikalpa állapota (az Ön-tudatosság fogalmak nélküli természetes állapota) tekinthető a végső állapotnak. 7. Mi a különbség a közönséges alvás és az éberalvás (dzságrat-szusupti) között? A közönséges alvás nemcsak a gondolatok, hanem a tudatosság hiányát is magában foglalja. Az éberalvást egyedül a tudatosság jellemzi. Ezért nevezik ezt az alvást „ébernek", vagyis olyan alvásnak, amelyben jelen van a tudatosság. 8. Miért van az, hogy az Önvalót hol negyedik állapotként (túrija) írják le, hol pedig olyanként, mint ami túl van a negyedik állapoton (turíjátíta)? A túrija azt jelenti: „negyedik". A visvaként, taidzsaszaként és prádnyaként ismeretes ébrenlét, álmodás és mélyalvás állapotának tapasztalói (dzsíva), akik hol ebbe, hol abba az állapotba merülnek bele, nem azonosak az Önvalóval. Hogy világossá tegyék ezt - tudniillik azt, hogy az Önvaló, mint e három állapot szemtanúja, különbözik ezektől -, ezért hívják az Önvalót negyediknek (túrija). Amikor ezt felismeri az ember, a három [állapot] tapasztaló[ja] eltűnik, s ugyanakkor eltűnik az a képzet is, miszerint az Önvaló egy szemtanú, azaz egy negyedik [tényező] volna. Ezért írják le úgy az Önvalót, mint ami túl van a negyedik állapoton (turíjátíta).

9. Milyen előnye származik a bölcsnek a szent könyvek (sruti) olvasásából? A bölcsnek, aki maga az írásokban említett igazságok megtestesülése, nincs szüksége e könyvekre. 10. Van-e valami kapcsolat a természetfölötti erők (sziddhi) és a megszabadulás (mukti) elérése között? Egyedül a megvilágosult kutatás vezet el a megszabaduláshoz. A természetfölötti erőket a májá hatalma (májásakti) hozza létre - vagyis ezek mind illuzórikus természetűek. Az egyetlen valódi és folyamatos képesség (sziddhi) az Ön-megvalósítás. Azok a képességek, amelyek hol megjelennek, hol eltűnnek, minthogy a májá következményei, nem lehetnek valóságosak. Ezekre azért fordítanak gondot az emberek, hogy hírnévhez, élvezethez és ehhez hasonlókhoz jussanak. Némelyek azonban karmájukból kifolyólag anélkül is hozzájutnak ezekhez a képességekhez, hogy törekednének rájuk. [Mindazonáltal] nem szabad megfeledkezni arról, hogy minden képesség tulajdonképpeni célja a Brahmannal való egyesülés. Ez, vagyis az egyesülés (szájudzsja) révén megvalósuló állapot ugyanaz, mint a megszabadulás állapota (aikja mukti). 11. Ha ez a megszabadulás (móksa), akkor néhány szöveg miért kapcsolja össze [ezt az állapotot] a testtel, és miért mondja azt, hogy az egyéni lélek csak akkor érheti el a megszabadulást, ha nem hagyja el a testet? A megszabadulást és a megszabadulás átélését csak akkor kell figyelembe venni, ha a kötöttség valóságos. Ami az Önvalót (Purusa) illeti, az valójában a négy állapot egyikében sem ismer kötöttséget. Mivel a kötöttség a védánta rendszer nyomatékos tanításának értelmében pusztán egy nyelvi feltevés, hogyan jelenhet meg a megszabadulás kérdése - mely a kötöttség kérdésétől függ - magának a kötöttségnek a hiányában? Ennek az igazságnak az ismerete nélkül a kötöttség

és a megszabadulás természete utáni kutatás olyan, mintha egy meddő anya fia után vagy egy nyúl nem létező szarvának nagysága, színe stb. iránt érdeklődnénk. 12. Ha azonban ez így van, akkor az írások kötöttségre és megszabadulásra vonatkozó megfogalmazásai vajon nem minősülnek-e lényegtelennek vagy éppen hamisnak? Nem. Éppen ellenkezőleg, az időtlen idők óta fennálló tudatlanság által előidézett kötöttség káprázatát csak a tudás távolíthatja el - és többnyire éppen emiatt használják a „megszabadulás" (mukti) kifejezést. Ennyi az egész. Az a tény, hogy a megszabadulás ismertetőjeleit különbözőképpen írják le, éppen azt bizonyítja, hogy azok pusztán képzeletbeliek. 13. Ha ez igaz, akkor az olyan erőfeszítések, mint amilyen például a tanítás hallgatása vagy az elmélkedés, vajon nem értelmetlenek-e? Nem, egyáltalán nem értelmetlenek. Minden erőfeszítés legfőbb célja arra a sziklaszilárd meggyőződésre jutni, hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás. Minthogy az ember csak az előbb említett gyakorlatok által juthat el oda, hogy közvetlen tapasztalat révén bátran felismerje a kötöttség és a megszabadulás illuzórikus természetét, ezek az erőfeszítések [nagyon is] hasznosak. 14. Alátámasztja-e valamilyen tekintély azt a hogy nincs sem kötelék, sem megszabadulás?

kijelentést,

Ez csupán a tapasztalásban tárul fel; pusztán az írások alapján nem lehet kijelenteni. 15. Ha ez csupán a tapasztalásban tárul fel, akkor miképpen lehet erről tapasztalatot szerezni? A „kötelék" és a „megszabadulás" pusztán nyelvi kifejezések. Saját valóságuk nincsen, s így önmagukban érvénytelenek. [Viszont] kell lennie egy fundamentumnak, amelynek

ezek csupán a módosulásai. Ha az ember felteszi magának azt a kérdést, hogy „A kötöttség és a megszabadulás kinek a kötöttsége és megszabadulása?", akkor azt fogja látni, hogy „A kötöttség és a megszabadulás az én kötöttségem és megszabadulásom." Ha ekkor azt kérdi, hogy „Ki vagyok én?", akkor rájön arra, hogy nincs olyan, hogy „én". Hogy ami ekkor megmarad, az az ember valóságos lénye, az annyira magától értetődő lesz számára, mint egy kezében tartott ámalakagyümölcs. Ha erről az igazságról természetes és félreérthetetlen tapasztalatot szereznek azok, akik maguk mögött hagyták a puszta nyelvi fejtegetéseket, és bensőleg kutatják önmagukat, akkor többé nem fognak kételkedni abban, hogy az Önmagukat megvalósító emberek voltaképpeni Önmagukat tekintve sem kötöttséget, sem megszabadulást nem ismernek. 16. Ha valójában nincs sem kötöttség, sem megszabadulás, akkor az ember miért tapasztal örömet és szomorúságot? Ezek csak akkor tűnnek valóságosnak, ha az ember elfordul igazi természetétől. Valójában ezek nem léteznek. 17. Megismerheti-e mindenki közvetlenül és minden kétségen felül, hogy mi az ember voltaképpeni természete? Természetesen. 18. Hogyan? Mindenki tapasztalta már, hogy ha a mélyalvás vagy az eszméletlenség állapotában az egész mozgó és mozdulatlan világegyetem - a földtől kezdve egészen a megnyilvánulatlan ősanyagig (prakriti) - el is tűnik, ő maga nem tűnik el. így hát az ember igazi természete a tiszta létnek az az állapota, amely mindenki számára azonos, és amit mindenki mindig közvetlenül tapasztal. Ebből következően az összes tapasztalat - legyen az a megvilágosodott, avagy a tudatlan állapotban megjelenő bármilyen rendkívüli tapasztalat is - szemben áll az ember igazi természetével.

KÖLTEMÉNYEK

4.

Ö T HIMNUSZ AZ ARUNÁCSALÁHOZ Néhány rövidebb versét kivéve az Öt himnusz az Arunácsalához a Maharsi legkorábbi költeményei. 1914 körül írta őket, azaz harmincöt éves kora táján (1879 decemberében született). Ekkor még a hegyen, a Virúpáksa-barlangban lakott, és néhány követője - akik szádhuk voltak - naponta bejártak Tiruvannámalaiba élelmet koldulni. Egyszer arra kérték a Maharsit, hogy szerezzen nekik egy költeményt, amit útjuk során énekelhetnének. A Maharsi először visszautasította a kérésüket, mondván, hogy már így is van éppen elég dal, melyeket az ősi saiva szentek szereztek. Ők azonban nem adták fel, és tovább kérlelték, mire elkezdett írni egy dalt, minden versszak végén ugyanazzal a refrénnel Egy nap elindult a hegy körül, Palániszvámí pedig mögötte sétált. Miután egy kicsit eltávolodott, úgy mondják, Aijaszvámí visszahívta Palániszvámít, és papírt meg ceruzát nyomott a kezébe: „A Szvámí [a Maharsi] már több napja versszakokat ír. Talán ma is így lesz, ezért jobb, ha viszel magaddal papírt és ceruzát." Aznap Sri Bhagaván valóban befejezte a Szavak hitvesi virágfüzér ét, az öt himnusz közül az elsőt, mely ragyogó szimbolikával írja le a szeretetet az emberi lélek és Isten között, valamint ezek egyesülését, s a világirodalom legmélyebb és legmegindítóbb

költeményeinek egyike. Jóllehet az, aki írta, már megszilárdult a feloldhatatlan Egység üdvösségében, a mű a követők kedvéért született, és egy olyan lélek nézőpontjából íródott, aki még vágyódik a Legfelsőbbre. A második, harmadik és negyedik vers (himnusz) nagyjából ugyanekkor íródott, és szintén a fent említett hozzáállást képviseli. Míg a későbbi költemények inkább a tanítás elméleti részét fejtik ki, ezek a himnuszok érzelmekben gazdagabbak, jobban kifejezésre juttatják az önátadást és a vágyakozást. A Tizenegy versszak és a Nyolc versszak a Maharsi azon kevés költeményei közé tartozik, melyet önként, mindenféle felkérés nélkül írt, amint azt maga is megjegyezte, amikor e műveiről beszélt: „A Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához és a Nyolc versszak a Sri Arunácsalához voltak az egyedüli versek, melyek mintegy önkéntelenül jöttek a nyelvemre, és szinte kényszerítettek arra, hogy leírjam őket, anélkül hogy bárki megkért volna engem erre. A Tizenegy versszak kezdőszavai egy reggel bukkantak fel önmaguktól, és noha én megpróbáltam őket elhallgattatni, mondván, »Mi dolgom van nekem ezekkel a szavakkal?«, addig nem tudtam őket elnyomni, amíg versbe nem foglaltam mindahányat. A szavak könnyedén, minden erőfeszítés nélkül áradtak. A hátralévő versszakok - kettő kivételével - ugyanígy születtek. Röviddel ezután Nárájana Reddi jött el. Az idő tájt Vellúrban élt, a Singer & Co. ügynökeként dolgozott, és alkalmanként meglátogatott. Aijaszvámí és Paláni mesélt neki a versekről, mire ő így szólt: »Azonnal adjátok oda nekem a verseket, és intézkedem a kiadásukról!« Nárájana

Reddi már azelőtt is adott ki néhány könyvet. Amikor ragaszkodott hozzá, hogy magával viszi a versszakokat, mondtam neki, hogy rendben van, kiadhatja az első tizenegy versszakot egy költeményként, a többit pedig, melyek más versmértékben íródtak, egy másik versként. Hogy meglegyen a szükséges mennyiség, ott helyben írtam még két versszakot, s ő magával vitte mind a tizenkilencet, hogy kiadja őket." 1 Az ötödik költemény, az Arunácsala pancsaratna, más jellegű, mint az első négy. A nagyszerű szanszkrit költő, Bhagaván követője, Ganapati Sásztrí könyörgött Bhagavánnak, hogy írjon egy verset szanszkrit nyelven. Bhagaván erre nevetve azt válaszolta, hogy alig tud szanszkritul, és nem is ismeri a szanszkrit versmértékeket. A Sásztrí ennek ellenére elmagyarázott neki egy metrumot, és megismételte kérését. Bhagaván ekkor egy öt versszakhói álló verset szerzett, két versszakot egy napon, hármat pedig másnap - tökéletes, hibátlan szanszkritsággal. A mű az Ön-megvalósításhoz vezető különböző ösvényeket írja le rejtélyes nyelven, ezért a fordításhoz egy kommentárt is mellékeltünk. Ezt a himnuszt naponta éneklik a Védapárájana idején [a Sri Ramanásramamban].2 Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy e himnuszokban az „Arunácsala" szó nem kevesebbet, mint magát Istent jelenti. De jelenti egyben a Dél-Indiában található Arunácsala hegyet is, melyben Isten személyesen is megnyilvánult a Maharsi és követői számára. Indiában a különböző spirituális ösvényeket és tanokat ősi időktől fogva különböző szellemi központok képviselték, köztük az Arunácsala az advaita rendszerét és az Ön-kutatás ösvényét. Noha ez a végső tanítás, a legmagasabbrendű és legközvetlenebb ösvény, az idők során mégsem ez lett a legnépszerűbb, mivel a legtöbb ember számára túl szigorúnak és nehéznek tűnt. A Maharsi a 1

Idézi: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-knowledge.

2

A magyar fordítás a szanszkrit mértékre készült.

felébredést az Ön-kutatás önkéntelen folyamata révén érte el, emberi formát öltött guru segítsége nélkül. Hely hiányában itt csak érinthetjük ennek misztériumát. Elég megjegyezni annyit, hogy a Maharsi minden mesterrel egyetértett abban, hogy szükséges a guru, azt is hozzátette azonban, hogy nem szükséges emberi formát öltenie. Amikor ifjúként - de már bölcsként - elhagyta otthonát, az Arunácsala úgy vonzotta magához, mint egy hatalmas mágnes. Ö pedig egyenesen odament, és életének hátralevő részében ott is maradt. Az Arunácsalát tekintette gurujának, és ezeket a himnuszokat az Arunácsalához, a Guruhoz, a megnyilvánult Istenhez, az Abszolúthoz írta. Bhagaván Ramana Maharsi hatékony kegyelme révén az Ön-kutatás ösvénye újra elérhetővé vált korunk embere számára, s valójában olyan új ösvénnyé vált, melyet névtelenül, a modern világ körülményei között követhetünk, a szertartások minden formája nélkül s anélkül, hogy külsőleg bármi megkülönböztetne bennünket attól a világtól, amelyben élünk. Az új ösvénynek - mely megfelel korunk szükségleteinek - e megteremtése tette az Arunácsalát a világ szellemi központjává. Most, hogy a Maharsi elhagyta fizikai testét, és eggyé vált az Arunácsalával, a hozzá fordulók és tőle segítséget kérők felé belőle áradó kegyelem és útmutatás minden korábbinál nagyobb erővel összpontosul az Arunácsalánál. Szent hely ez, mely rengeteg embert vonz, a Maharsi életéből való tanítványokat és később érkezőket egyaránt. Meg kell még jegyeznünk, hogy az irodalmi tamil, mely nyelven ezek a himnuszok íródtak, rendkívül rejtélyes használatra ad lehetőséget, és különösen az első himnusz bővelkedik olyan részekben, melyek többféleképpen is érthetők. Ilyen esetekben megadtuk a lehetséges olvasatokat.3 3

Sri Ramana sokféle és bonyolult tamil, illetve szanszkrit versformát használt. Az angolhoz hasonlóan a magyar fordításnál a legtöbb esetben ezeket nem adaptáltuk, tekintettel a többi között arra, hogy Bhagaván minden esetben a jelentést tartotta elsődleges fontosságúnak, amikor fordítások készültek műveiből, míg a költemények - nem csekély - irodalmi értékét másodrendűnek tekintette. Ahol mégis sikerült megtartanunk az eredeti versformát, ott külön jeleztük. (A ford.)

Az öt himnusz előtt egy olyan verset adunk közre, melyet Bhagaván Sri Ganésához irt, a költemények előtti szerencsehozó nyitóversként.'' Utána egy olyan vers következik, melyet Sri Muruganár írt az Arunácsala jelentéséről, majd Bhagaván egy költeménye a jelzőtűzről, melyet minden évben a Dípam fesztivál alkalmával gyújtanak a hegytetőn. Ezt egy, a Szkanda puránaból vett részlet követi, mely az Arunácsala dicsőségét zengi, s melyet Sri Bhagaván tamil nyelven versbe szedett. Csupán ezután következik az öt himnusz.

Sri Ganésához Egy napon, 1912-ben, egy fazekas érkezett a Virúpáksa-barlanghoz egy általa készített kis Sri Ganésa-képmással, melyet Sri Bhagavánnak ajándékozott. Egy tanítvány azt javasolta, hogy a fazekas és Sri Bhagaván egyaránt költsön egy-egy verset, hogy megünnepeljék ezt az eseményt. Sri Bhagaván ezt írta:

Koldussá tetted azt, ki nemzett téged, S te magad gyermekként éltél mindenhol, Csak hogy hatalmas pocakodat növeszd. Én is gyermek vagyok. Oh, Gyermek-Isten ezen a talapzaton! Ha találkozol valakivel, ki utánad született, Hát kőből van a szíved? Könyörgök, nézz rám!

4 A hindu mitológia szerint ha Ganésához, az elefántfejű istenséghez, az akadályok elhárítójához fordulunk, mielőtt valamibe belefognánk, akkor ezzel elősegítjük vállalkozásunk sikerét. (A ford.)

Az Arunácsala valódi jelentése Annámalai lángoszlopának hirtelen megjelenése Brahmá és Visnu előtt, s végső csüggedésük amiatt, hogy ők nem képesek azt megismerni, nem más, mint a Szív-központ szphuranájának jelképe, mely az értelem és az ego valódi Önvalója.

A jelzőtűz valódi jelentése Megszabadulni az „én a test vagyok" képzetétől és az elmét hagyni a Szívbe beleolvadni, hogy felismerjük az Önvalót a nem kettős létként és mindennek fényeként, ez az Annámalaion, a világegyetem középpontján gyújtott jelzőtűz látásának 5 valódi értelme.

Sri Arunácsala Máhátmja 6 (Az Arunácsala dicsősége) Nándi 7 így szólt: - Ez a szent hely! Mindenek között az Arunácsala a legszentebb! Ez a világegyetem szíve! Tudd, hogy ez Siva titkos és szent Szív-központja! Ő mindig itt lakozik ezen a helyen a dicsőséges Aruna-hegyként! 5 Darsanjának. 6

Részletek a Szkanda puránából.

7

Nándi, a szent bika Siva legfőbb tanítványa, aki mindig Ura előtt marad

A napot, amikor az Arunácsala ősi és csodálatos lingamja formát öltött, az Árdrá csillagképe jelzi Mrigasira hónapjában. Az a nap pedig, amikor Visnu és más dévák tisztelték az Urat, aki megjelent a ragyogás formájában, Mahásivarátri napja. Siva így szólt: - Noha valójában tűztermészetű vagyok, fénytelen megjelenésem hegyként ezen a helyen a kegyelem és a szerető gondoskodás következménye, mely a világ fenntartását szolgálja. Itt mindig a Hatalmasként (sziddha) időzöm. Emlékezz arra, hogy Szívem belsejében érzékeken túli dicsfény ragyog, melyben ott van a világ összes gyönyörűsége. Tudd, hogy mivel megkötik a világ lényeit, az irgalmatlan karmák a dzsívák kötöttségeívé válnak. E ragyogó Arunácsala puszta látványa elegendő ahhoz, hogy felszámoljon minden karmát. Amihez végtelen fájdalmak árán sem lehet eljutni - a védánta valódi értelméhez azt könnyen elérheti bárki, aki közvetlenül látja ezt a hegyet, vagy a távolból reá gondol. Úgy rendelem, hogy ha valaki a hegytől számítva három jódzsanán8 belül lakik, már az elegendő ahhoz, hogy elégessen minden tökéletlenséget, és a Legfőbbel való egyesülést eredményezze (akár még beavatás nélkül is). Déví így szólt: - Ez mindig jámbor törekvők szállása volt és lesz. Azok, akik gonoszságot művelnek másokkal, itt, miután meglakoltak tettükért, elpusztulnak. A gonosz emberek itt egy szempillantás alatt teljesen megfosztatnak kártékony erejüktől. Vigyázz magadra, és ne hullj a tűz hegyének formáját magára öltött Úr Arunácsala haragjának mardosó tüzébe!

8

Egy jódzsana kb. tíz mérföld, vagyis kb. tizenhat kilométer.

Szavak hitvesi virágfüzére (Aksara mana málai) Ezt az örvendetes Szavak hitvesi virágfüzérét, mely a felkelő nap sugaraihoz hasonlatos, a nemes bölcs, Ramana, a Kegyelem Óceánja énekelte imaként, hogy a megvilágosodást kutató derék követők tudatlansága eloszoljon. Azok, akik az Arunácsala éberségével a szívbe merülnek, s eme Hitvesi virágfüzérhez fordulnak segítségért, uralkodni fognak Siva világában (azaz eggyé válnak magával az Úr Sívával). 9

Invokáció Oh, Ganapati 10 , a Kegy megtestesülése! Védj meg, és nyújtsd segítő kezed, Hogy e hitvesi virágfüzér Felérjen a vőlegényhez: az Arunácsalához!

Refrén Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala! Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala!

9 10

A bevezető versszakot Sri Muruganár költötte a vershez. Ganésa másik neve.

1. Kiirtod az egóját Azoknak, kik szívükben Nálad időznek, Oh, Arunácsala! 11 2. Te és én legyünk egyek S elválaszthatatlanok, Mint Alagu és Szundara, 12 Oh, Arunácsala! 3. Belépve otthonomba, Elcsábítottál onnan, S Szív-barlangodba zártál, Oh, Arunácsala! 4. Kiért tetted mindezt? Ha most elpártolsz tőlem, A világ megfedd Téged, Oh, Arunácsala! 5. Menekülj meg ettől! Miért hívtál magadhoz, Hogy hagyhatlak el most? Oh, Arunácsala! 6. Szereteted áthatóbb Az anyai érzésnél, Ekképpen szeretsz Te, Oh, Arunácsala! 13

'' A versszak egy másik lehetséges fordítása: Gyökerestől kiirtod az egóját azoknak, akik a Veled való (spirituális) azonosságukon időznek (meditálnak). 12

A tamil alagu és a szanszkrit szundara szó egyaránt szépséget jelent. Szintén Alagu és Szundara volt a neve Sri Ramana édesanyjának, illetve édesapjának.

13

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Sokkal kedvesebb vagy az anyánál, hát ez a Te nagy szereteted, óh, Arunácsala!

7. Ragadd meg az elmém, Nehogy az elrohanjon Megtréfálva Téged, Oh, Arunácsala! 14 8. Fedd fel a szépségedet! Azt látva az elme Megpihen a békében, Óh, Arunácsala! 15 9. Miután megszöktettél, És nem ölelsz kebledre, Milyen vőlegény vagy? Oh, Arunácsala! 10. Mondd, miért alszol, Mikor mások bántanak? Illik-e ezt tenned? Óh, Arunácsala! 11. Amikor az érzékszervek Tolvajként betörnek hozzám, Te nem vagy a szívemben, Óh, Arunácsala! 12. Ez is a Te fortélyod, Ki léphet be kívüled, Hisz Te létezel egyedül, Óh, Arunácsala! 16 14

15

A versszak további lehetséges fordításai: a) Szilárdan foglald el a helyed az elmémben, nehogy az elmeneküljön előled, óh, Arunácsala! b) Ne tedd azt velem, hogy megváltoztatod a természeted, és megszöksz előlem, hanem tarts ki szilárdan az elmémben, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) A szajha elme nem rója többé az utcákat, ha Rád talál. Fedd hát fel a szépséged, és ne ereszd el őt, óh Arunácsala! b) Az állhatatlan elme megakadályozza, hogy Téged keresselek, és békére leljek; (ragadd meg őt és) hadd láthassam meg szépségedet, óh, Arunácsala!

13. Lényege az Ómnak, Páratlan és egyetlen, Ki érthet meg Téged? Oh, Arunácsala! 14. Köteles vagy megadni Anyaként a szeretetet, Gondoskodjál rólam! Óh, Arunácsala! 15. A szemek szeme vagy Te! Ki pillanthat meg Téged, Ki szemek nélkül is látsz? Óh, Arunácsala! 17 16. Mint mágnes a vasat vonzza, Húzz engem magadhoz, S légy velem egy, Óh, Arunácsala! 17. Irgalomnak óceánja, Könyörülj meg rajtam, Mozdulatlan Hegy, Óh, Arunácsala! 18. Lángoló ékkőként Beragyogsz Te mindent, Rombold le a bástyám, Óh, Arunácsala! 18 16

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Egyetlenegy vagy [Te vagy az is, ami tőled különbözőnek látszik]. Ki merészelne kijátszani Téged és belépni ide? Ez is csak a Te szemfényvesztésed, óh, Arunácsala!

17

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mivel Te vagy a szem látása, ismerj meg engem szemek nélkül. Ki képes megismerni Téged (ha nem Tenmagad), óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Minden irányban fénylő tüzes Drágakő, égesd ki a salakot belőlem, óh, Arunácsala!

18

19. Gurumként világítasz, Hibáimat felszámolod, S erényessé teszel engem, Oh, Arunácsala! 20. Ments meg a hívogató Asszonyok csapdájától, S egyesülj velem, Oh, Arunácsala! 21. Noha én könyörgök, Nem ereszkedsz le hozzám, Hogy azt m o n d d : „Ne félj!" Oh, Arunácsala! 22. Kéretlenül adakozol, Erről vagy Te híres. Ne hazudtold meg magad! Oh, Arunácsala! 23. Gyümölccsel a kezemben H a d d kortyoljam lényedet, S legyek részeg üdvödtől, Oh, Arunácsala! 24. Hogy élhetném túl, hiszen Átöleltem azt, ki Megöli imádóit, Oh, Arunácsala! 25. Haragra ki sosem gerjedsz, Kivívtam a rosszallásod, De mit tettem én? Oh, Arunácsala! 1 9 19

Egy másik lehetséges fordítás: Haragra ki sosem gerjedsz, milyen (vezekléseket hagytam) befejezetlenül (előző életeimben), hogy elnyertem különleges kegyedet?

26. Könyörület nagy hegye, Kit Gautama 20 dicsőített, Tekints rárn és irányíts, Oh, Arunácsala! 27. Világot elnyelő napfény Kápráztató sugarai, Lótusz-szívem nyisd ki! Oh, Arunácsala ? 28. Táplálékért jöttem Hozzád, De a prédád lettem, És most itt a béke, Oh, Arunácsala! 21 29. Kegyelemnek holdja! Enyhet adó sugaraid Fedjék fel a nektárt, Óh, Arunácsala! 22 30. Szabadíts meg ruháimtól, S takarj be a glóriáddal, Kegyelmed fényével, Óh, Arunácsala! 31. Csendesen pihenjünk, Áradjon az üdv tengere, Ahol szó nem hallik, Óh, Arunácsala!

20

21

22

A név nem a Buddhára utal, hanem egy Gautama nevű hindu szentre (risire), aki az Arunácsalánál élt. A versszak egy másik lehetséges fordítása: Engedd, hogy prédádként megadjam magam Neked, s így eméssz el, hogy elérjem a békét, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Kegyelemnek holdja! Hűs sugaraiddal (mintegy kézként) nyisd meg (bennem) az ambrózia nyílását, hadd örvendezzen a Szívem, óh, Arunácsala:

32. Ne tégy próbára többé! H a d d lássam fény-alakodat, Nyilvánulj meg, kérlek, Oh, Arunácsala! 23 33. Vess véget a káprázatnak, S taníts nékem bölcsességet, Örök élet titkát, Óh, Arunácsala! 34. Ha nem egyesülsz vélem, Elveszek a könnyekben, S elolvad a testem, Óh, Arunácsala! 35. Ha megtagadsz engem, Eléget a karmám, S nem marad reményem, Óh, Arunácsala! 36. Szavak nélkül szóltál: „Maradj csendes!", és magad Csendes maradtál, Óh, Arunácsala! 37. M o n d d meg, mi lesz vélem, Ha Te lustán elpihensz Üdvösségbe térve? Óh, Arunácsala! 2 4

23

24

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hagyd abba, hogy örökösen próbára teszel, és bolondot csinálsz belőlem! Ehelyett fedd fel inkább transzcendens Önvalódat, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: A boldogság a békés pihenés az Önvalóban. Túl van a szavakon Önvalóban pihenő vitézséged. Túl van a szavakon az én jelenlegi állapotom, óh, Arunácsala!

38. Csendes maradsz, mintha A veszély elmúlt volna Bátorságod által, Oh, Arunácsala! 25 39. Ki kutyább az ebnél, Hogyan kutathatnálak S érhetnélek el? Oh, Arunácsala! 26 40. Fedd fel a bölcsességet, S elhagy majd az óhaj, Hogy megismerjelek, Oh, Arunácsala! 41. Hogy mondhatod előttem Méhecskeként lebegve: „Nem nyíltál még ki!" Óh, Arunácsala! 27 42. „Felismerted Önvalód Anélkül, hogy tudnád." E szavakkal szólj, Óh, Arunácsala! 28

25

A versszak további lehetséges fordításai: a) Egyszer kimutattad vitézségedet, és elmúlt a veszély. Térj nyugovóra, óh, Arunácsala! b) Nap! Előretörtél, és a káprázat (támadása) véget ért. Ezután mozdulatlanul ragyogtál, óh, Arunácsala!

26

A versszak egy másik lehetséges fordítása: (Még egy kutya is képes kiszimatolni a gazdáját,) rosszabb lennék a kutyánál? Kitartóan keresni foglak, és utolérlek, óh, Arunácsala! (Indiában a kutya meglehetősen alantasnak tartott állat - a ford.)

27

A versszak további lehetséges fordításai: a) (Napsütésben kinyílik a lótusz,) hogyan körözhetsz előttem Te, a napok Napja méhecskeként, azt mondván: „Nem nyíltál még ki!" Óh, Arunácsala! b) Nem találtad kinyílva a virágot, mégis ott maradtál. Nem vagy jobb, mint egy (csalódott) méhecske, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) A legkülönbözőbb nézetek tárgya vagy Te, mégsem csak ennyi vagy, óh, Arunácsala! b) Nem ismernek a tattvák, noha Te vagy a létük! Mit jelent ez, óh, Arunácsala!

28

43. Igazán az Önvaló A legfelsőbb valóság. Nyilvánítsd ezt ki, Óh, Arunácsala! 29 44. „Tekints mindig Magadba, És a belső szemeddel Megleled m a j d " - mondod, Óh, Arunácsala! 45. Bátortalan elmével Kerestem az Önvalót, S nem is leltem, segíts, Óh, Arunácsala! 30 46. Tudás nélkül mi haszna Eme születésnek? Jöjj, és teljesítsd be, Óh, Arunácsala! 31 47. Igaz Önvalódba Engedj elmerülnöm, hol Csak a tiszták laknak, Óh, Arunácsala! 32 48. Mikor hozzád tértem, Egyetlen Istenemhez, 29

30

31

32

A versszak további lehetséges fordításai: a) Hogy mindenki maga a Valóság, Te természetedből fakadóan megmutatod, óh, Arunácsala! b) Fedd fel magad! Te vagy az egyedüli Valóság, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Noha erőfeszítéseim gyengék voltak, kegyelmed révén elértem az Önvalót, óh, Arunácsala! b) A Végtelen Önvalóban keresve Téged elértem a saját (Önvalóm), óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mi haszna van ennek a születésnek a Megvalósításból eredő bölcsesség nélkül? Említésre sem méltó, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Kegyelmed révén elmerültem az Önvalódban, ahová csak azok térnek, kik megfosztattak elméjüktől és ekként megtisztultak, óh, Arunácsala!

Megsemmisítettél, Oh, Arunácsala! 49. Kéretlenül feltárult Isteni kegy kincstára, Állítsd meg az elmém, Oh, Arunácsala! 50. Bátran hozzád jönni, Semmi más nem szükséges. Ilyen a kegyelmed, Óh, Arunácsala! 33 51. Karodat ha nem tárod, S nem ölelsz meg, végem. Könyörülj meg rajtam, Óh, Arunácsala! 52. Hogy az üdv legyen örök, Lakozz a szívemben! Szeplőtelen, tiszta, Óh, Arunácsala! 53. Ne űzz gúnyt belőlem, Ki menekült Tehozzád! Ékesíts kegyeddel, Óh, Arunácsala! 34 54. Mikor hozzád tértem, Mozdulatlan maradtál. Hát nem szégyen ez? Óh, Arunácsala! 35

33

34

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Miközben bátran kerestem igaz Ónvalód, tutajom felborult, és elborított a víz. Könyörülj rajtam, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mosolyogj rám kegyeddel, ne pedig gúnyosan, hiszen (menedékért) jöttem hozzád, óh, Arunácsala!

55. Árassz el a kegyelmeddel, Mielőtt a vágyam Hamuvá eléget, Óh, Arunácsala! 36 56. Hozd el az örök üdvöt, És egyesülj vélem, Ne legyen „én" és „te", Óh, Arunácsala! 57. Mikor áll meg az elmém, Hogy elérjelek Téged, Ki finomabb a térnél? Óh, Arunácsala! 37 58. Nem ismerek szentírást, S nincsen bölcsességem. A káprázatot űzd el, Óh, Arunácsala! 38 59. Olvadva a vágytól Menekültem Tehozzád, S ott álltál lepel nélkül, Óh, Arunácsala! 60. Szenvedélyt ébresztettél, Pedig nem szerettelek.

35

36

37

38

A versszak további lehetséges fordításai: a) Amikor megközelítettelek, Te le sem hajoltál. Mozdulatlanul álltál, egyként velem, óh, Arunácsala! b) Hát nem szégyen az, hogy úgy álltál, mint egy oszlop, (és hagytad, hogy) én találjalak meg Téged, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hullasd rám irgalmad esőjét, mielőtt a Rólad való tudás hamuvá égetne engem, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Mikor (válok) olyanná, mint az éter, és érlek el Téged, finom lét, hogy gondolataim vihara véget érhessen, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Számold fel hamis tudásom, könyörgök, hiszen nem rendelkezem a tudással, melyhez a szent iratok vezetnek, óh, Arunácsala!

Ne hagyj hát el most, Óh, Arunácsala! 61. Kiszáradt gyümölcsnek Többé haszna nincsen. Fogyaszd el éretten, Óh, Arunácsala! 39 62. Add magad, és végy engem Kínzatásom nélkül! Ne legyél halálom, Óh, Arunácsala! 40 63. Érintésed, tekinteted S gondolatod által Legyek a Tiéd, Óh, Arunácsala! 41 64. Májá mérge megfertőz, S átjárja a testem, Ha nem nyújtasz kegyelmet, Óh, Arunácsala! 65. Ha Te nem pillantasz rám, Elűzve a káprázatot, Ki áll ki mellettem? Óh, Arunácsala!

39

40

41

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Nem (olyan) vagyok (mint egy) gyümölcs, mely túlérett és romlott. Húzz hát be (Szíved) mélyére, és rögzíts az örökkévalóságban, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Hát nem cserélted el ravaszul Magad értem (hiszen egyéni létem elveszett)? Te vagy a halálom, óh, Arunácsala! b) Hát nem cserélted el boldogan Magad értem (mindent odaadva semmiért)? Hát vak vagy, óh, Arunácsala?! A versszak a beavatás három formájára, a tekintet, a gondolat és az érintés általi beavatásra utal.

66. Egyik őrületből A másikba estem. Gyógyítsál meg, kérlek, Oh, Arunácsala! 42 67. Félelemtől mentes! Mért nem mersz elvenni, Ki bátran jött Tehozzád? Óh, Arunácsala! 68. Hol a tudatlanságom, Mondd, ha megáldottál S kegyedet megkaptam? Óh, Arunácsala! 43 69. Keljél egybe vélem, Hogy világi elmém Egyesüljön Véled, Óh, Arunácsala! 44 70. Pusztán Rád gondoltam, S ez elhozott Hozzád, Ki mérhet fel Téged? Óh, Arunácsala! 71. Őrült kísértetként Tulajdonod lettem. Ne kelljen bolyongnom! Óh, Arunácsala! 45 42

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Az Irántad való őrülettel megszabadítottál a (világért való) őrületből. Gyógyíts meg most minden őrületből, óh, Arunácsala!

43

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Hol a tudatlanságom bölcsességed felől, ha megáldottál a Veled való egyesüléssel, óh, Arunácsala?!

44

A versszak további lehetséges fordításai: a) Elmém kivirágzott, illatosítsd (hát) illatoddal, és tökéletesítsd, óh, Arunácsala! b) Jegyezz el, könyörgök, és add, hogy ez az elme, mely most a világ hitvese, a tökéletességgel lépjen frigyre, óh, Arunácsala!

72. Nyújtsál nékem támaszt, Nehogy elhajoljak, Mint egy gyenge repkény, Oh, Arunácsala! 73. Porral megbabonáztál, Elloptad az énem, S megmutattad valódat, Oh, Arunácsala! 46 74. A kegyelem harcát Fedd fel az éterben, Ami mozdulatlan, Óh, Arunácsala! 75. Ragyogásod által Hadd vessem el béklyóját Az elemi testnek! Óh, Arunácsala! 47 76. Minden zavar gyógyírja, Miért habozol átadni Gyógyszerét bajomnak? Óh, Arunácsala! 48

45

46

47

48

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Megszálltál engem, kiűzhetetlen Szellem, és megőrjítettél (Magadért), hogy ne legyek többé (világban bolygó) szellem, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: (Képességeimet) elnémítottad elbódító poroddal, aztán elloptad megértésemet, és felfedted Önvalód tudását, óh, Arunácsala! Ez a vers olyan vándoraszkétákra utal, akik gyermekeket bájolnak el tanítványnak, szent hamuhoz hasonló porral bódítva el őket. A versszak egy másik lehetséges fordítása: Nem ragaszkodva az öt elemből álló fizikai vázhoz (testhez), hadd pihenjek meg örökké boldogan tündöklésed látványában, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Beadtad nekem a zavarodottság gyógyírját, tehát biztosan zavarodott vagyok! Ragyogj kegyelemként, minden zavarodottság gyógyírja, óh, Arunácsala!

77. Éntelenül ragyogsz Te, S leigázod egóját A büszkén kérkedőnek, Oh, Arunácsala! 49 78. Én bolond nem imádkozom, Csak ha itt a bánat, Mégse ábrándíts ki, Oh, Arunácsala! 79. Ha nem védsz meg, olyan leszek, Mint hajó a viharban Kormányosa nélkül, Oh, Arunácsala! 80. Anyaként nem feladatod Felnevelni Abban, Melynek nincsen vége? Oh, Arunácsala! 50 81. Ne légy olyan, mint egy T ü k ö r a torzszülöttnek! Emelj fel, és ölelj át! Oh, Arunácsala! 82. A test lakában élő Elme virág-ágyban Merüljünk a létbe, Oh, Arunácsala! 51 49

50

51

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Én nélkül ragyogsz, legyőzve a büszkeségét azoknak, akik szabad akaratukkal kérkednek, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Átvágtad a csomót, mely elrejtette fejed és lábad (a korlátlan Önvaló) látványát. Mint egy [jó] Anyának, nem kellene befejezned a feladatod, óh, Arunácsala?! Az embert a káprázathoz kötő csomó átvágása a nirvikalpa szamádhi elérésére utal, míg a feladat befejezése a szahadzsa szamádhi állapotára. A versszak egy másik lehetséges fordítása: Ölelkezzünk a puha virágágyon mely az elme - a test szobájában (vagy a Végső Igazságban), óh, Arunácsala!

83. Hírneved lett azáltal, Hogy egyesülsz azokkal, Kik érettek s szerények, Oh, Arunácsala! 84. Elűzted a káprázatot Kegyed gyógyírjával, S birtokoddá tettél, Oh, Arunácsala! 52 85. Leborotváltad fejem, S eltáncoltad táncod A teljes szív-térben, Oh, Arunácsala! 86. Teljesítsd a vágyam: Űzd el a káprázatot! Megőrülök Erted, Oh, Arunácsala! 53 87. Igaz hallgatás-e Kőként nem felelni? Illik e csend Hozzád? Oh, Arunácsala! 88. Ki vetett sárdarabot 54 Elém eledelként, Tönkretéve éltem? 55 Óh, Arunácsala! 52

53

54

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Megszüntetted a tudatlanság vakságát kegyelmed balzsamával, és valóban Magadévá tettél, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Noha elválasztottál a világtól, és hűségessé tettél Magadhoz, szenvedélyed irántam nem csillapodott, óh, Arunácsala! b) Noha kiszabadítottál hibáim ködfátyolából, és megőrjítettél Önmagadért, miért nem szabadítottál még meg a káprázatból, óh, Arunácsala?! Szó szerint: sarat dobott a számba. Ez egy tamil szólás, melynek jelentése: vesztemet okozta. A vers mélyebb jelentése: Ki az, aki egyénivé tett engem, elrabolva tőlem a Tökéletes Létemet?

89. Senki nem ismeri Őt. Ki ragadott el engem Elrabolva elmém? Óh, Arunácsala! 90. Te vagy az én kedvesem, Beszédem hát ne sértsen! Örvendeztessél meg, Ó h , Arunácsala? 91. Gyere mulatozzunk 5 6 Az űr üres házában, Mely napszakoktól mentes, Óh, Arunácsala! 57 92. Megcéloztál engem Kegyed sugarával, És elnyeltél élve, Óh, Arunácsala! 93. M o n d d , mit kaptál általam, Ki nem ért el semmit Sem itt, sem más világban? Óh, Arunácsala! 94. Hát nem Te hívtál engem? Most szenvedd a végzeted: Gondoskodjál rólam, Óh, Arunácsala! 95. Amint szívembe léptél, Nekem adtad élted, 55

„Tönkretéve éltem", azaz elrabolva megélhetésemet.

56

Szó szerint: élvezzük egymást. A hasonlat a Szív „barlangjára" utal, mely túl van téren és időn.

57

S én elvesztettem sajátom, Oh, Arunácsala! 96. Ha elhagysz, nekem végem, Ne engedj el engem, Mikor lejár éltem! Óh, Arunácsala! 58 97. Elragadtál titokban Szív-lakomba lépve, S felfedted azt Tiédként, Óh, Arunácsala! 59 98. Elárultam tetteid, De harag helyett védj meg, S kegyelmedet áraszd rám, Óh, Arunácsala! 99. A

Védáknak l é n y e g é t ,

Amely egyként tündököl, Adományozd nékem, Óh, Arunácsala! 60 100. Rágalmam dicséretként Fogadd, s vezess engem! Imádkozom Hozzád, Óh, Arunácsala! 61 58

59

60

61

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Áldj meg, hogy úgy haljak meg, hogy nem eresztelek Téged, máskülönben nyomorult lesz (végzetem), óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Otthonomból elcsábítottál, majd belopóztál a Szívembe, és a Sajátodéba vonzottál. (Ilyen) a kegyelmed, óh, Arunácsala! A versszak egy másik lehetséges fordítása: Részesíts engem a Védák lényegében, mely.a védántában ragyog, kettősség nélkül, óh, Arunácsala! A versszak további lehetséges fordításai: a) Legyen számomra még a rágalom is olyan, mint a dicséret, és örökké védelmezz engem sajátodként, óh, Arunácsala! b) Helyezd (kezed) fejemre! Részesíts kegyedben, és ne hagyj el, kérlek, óh, Arunácsala!

101. Mint jeget, mely vízben olvad, Olvassz be a szeretetbe, Amely a Te formád, Oh, Arunácsala! 102. Arunaként Rád gondoltam, S kegyelmed hálója Vajon elereszt-e valaha? Oh, Arunácsala! 103. T ő r b e csalva áldásodba Pókként elejtettél, S táplálékod lettem, Oh, Arunácsala! 104. H a d d legyek tisztelője Azoknak, kik nevedet Szeretettel hallják, Oh, Arunácsala! 105. Megmentve a gyengét, Hozzám hasonlókat, T ü n d ö k ö l j örökké, Óh, Arunácsala! 106. Szívlágyító dalokat Énekelnek Hozzád, De fogadd kis dallamom, Óh, Arunácsala! 107. Türelemnek nagy Hegye! Hallgasd silány szavaim Magasztaló himnuszként! Óh, Arunácsala!

108. Arunácsal'-Ramana! Nyújtsd hitvesi koszorúd, S fogadd eme verset! Oh, Arunácsala! 62 Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala! Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala Siva, Arunácsala! Dicsőség az Arunácsalának! Dicsőség tisztelőinek! Dicsőség eme Hitvesi virágfüzérnek! (Br. Szarvátma Csaitanja, Szvámí Sri Szádhu Óm és Arthur Osborne fordításai alapján)

62

A versszak egy másik lehetséges fordítása: Óh, Arunácsala, szerető Uram! Akaszd virágfüzéredet (a nyakamba), Te pedig viseld ezt az általam (fűzöttet), óh, Arunácsala!

A kilenc drágakőből készült nyaklánc Bár Siva természete maga mozdulatlan Álló saktija előtt táncol eksztázisban, 63 Arunácsalán viszont áll méltósággal, Önmagába visszatérő saktijával. 2. Az ,A", „ R u „ N a " a Lét-Tudat-Üdvöt jelöli, Vagy a legfőbb Önvalót, az egyéni lelket És egyesülésüket, az Abszolút Egyet, Ahogy ezt a nagy „Te vagy Az" aforizma kifejezi. ,Acsala" a tökéletességet jelzi Imádd hát az aranyragyogású Arunácsalát, Hiszen a puszta ráemlékezés elhozza a megszabadulást. 3. Kik a kegyelem Arunácsalán lakozó legfőbb Urának lótusz lábainál laknak és ott menedéket találnak, Elméjük eloldva immár vagyontól, földtől, rokonoktól, kaszttól és egyebektől 64 , És jóindulatú kegyelmedet keresve tovább tisztulnak örökre, Ok a sötétség nyomorúságától megszabadulnak, s az Üdv Óceánjába merülve boldogan élvezik Örökké védelmező kegyelmed sugarait, mely aranylón fénylik, m i n t a kelő nap.

63

64

A legenda szerint Csidambaramban táncol Siva Natarádzsa, a tánc Ura, aki táncával teremti meg, tartja fenn és pusztítja el a világot. Az egyebek itt az élet négy szakaszára (az ásramákra) utal.

4. Annámalai 65 ! Ne engedd, hogy vágyakozva senyvedjek, mint aki elfelejtett Téged. 66 S az is oly méltatlan lenne, hogy porrá legyek, Önvalónak képzelve a gyarló testet. Vesd rám kegyes és frissítő tekinteted, mert a szememnek Szeme vagy Te, Ne hagyj cserben, lelkemnek Ura, ki a Tudat vagy maga, Ki se nem férfi, se nem nő, légy inkább a Szívemben élő! 5. Uram, aki maga vagy a Tudatosság, S uralkodsz a magasztos Sónagiri 67 dombján, Jóságos esőfelhőként kegyes tekinteteddel Ments meg attól, hogy újra a pusztaságban vesszek el, És add, hogy a zord folyón átgázolhassak, Zord folyóján a megnyilvánulásnak. Nézd el szegény fejemnek a sok megbánt hibám! Mi érhet fel egy anya gondoskodásával, ó, Egyetemes Anyám! 68 6. „Káma gyilkosaként" 69 hívnak követőid, Uram, Aruna, kétlem, hogy e cím reád illik! Ha Te vagy a gyilkosa, akkor hogyan lehet, Hogy Káma - a nagyszerű, a láthatatlan -,

65 66

67 68 69

Az Arunácsala tamil neve. A mondat második fele a következőképpen is fordítható: „hiszen mindörökké Rád gondolok". Annyi mint Vörös hegy, az Arunácsala másik neve. Vö: Szavak hitvesi virágfüzére, 14. versszak. Káma a szerelem istene (mint Ámor). Megkísértette Sivát annak vezeklése közben, aminek következtében Siva hamuvá égette harmadik szeméből kicsapó haragos pillantásával. Káma kétségbeesett felesége, Ratí iránti szánalmában azonban Siva később lehetővé tette Káma számára, hogy finomtestben tovább éljen.

Noha bátran és derekasan, Egy olyan elmébe még mindig betérhet, Mely lábaidnál vett menedéket? 7. Ó, Arunácsala! Mióta benyújtottad rám igényedet, Mi mást kívánhatnék? Testem és lelkem a Tiéd lett. Te vagy érdem és érdemtelenség, ó, életem! Tégy, amit akarsz, én szerelmem, De örökké növeld irántad érzett szeretetem! 8. Hogy a siralmas világi élet fájdalmaitól megmentsen engem, - ki az erényes Szundarától és Szundarítól 70 születtem Tirucsuri szent városában, Bhúmináthésvara székhelyén Megszilárdított engem Tudata szintjén, Hogy a szíve örüljön és vigadjon, Hogy a mindenben benne lakozó Siva felragyogjon, Az Önvaló pedig virágozzon Ilyen az Arunácsala, híres az egész világon! 9. Megszültél mint anyám s apám, Te viseltél a világban gondot énrám, Az elmémben időztél, magadhoz vettél, Mielőtt az illúzió tengerébe fúltam volna, kimentettél. Arunácsala, a Tudatosság maga, Ilyen a Te kegyelmed: nagy csoda!

70

Szundarí jelentése: szépség, és Alagura, Bhagaván édesanyjára utal.

Tizenegy versszak a Sri Arunácsalához 1. Minthogy kegyelmed által igényt tartottál rám, Jaj nekem, ha nem jelensz meg most már! Sóvárgok utánad, s bánt a világ sötétje, O, szerelmem, hát el lennék veszve? Mondd csak, nyílik a lótusz napfény hiányába'? O, látható szerelmem, Arunácsala, A napok Napja, az vagy Te nekem, Bő forrás és folyó, tiszta kegyelem. 2. Te a kegy alakja maga vagy, Arunácsala, Ha érzéketlen vagyok, sem hagyhatsz magamra. Tölts fel szeretettel, hogy vágyakozzalak, S olvadjak, mint tűz fölött a viasz. O, híveknek szívében felbuzgó nemes méz, Benned van a kikötő és a menedék! Eletem Ura, örömöd enyém legyen, Hiszen ebből fakad saját örömem! 3. Bár homályosan sem fogtalak fel Téged, Lasszójával utolért a kegyelmed, S terve az volt, hogy azonnal megsemmisítsen. De megbántottalak volna én, a gyenge, És munkádat félbehagytad? 71 Kérlek, ne kínozz, ne, Ne hagyj élet-halál között lebegve,

71

A mondat egy másik lehetséges fordítása: Milyen előző életekben befejezetlenül hagyott vezeklések által nyertem el különleges kegyedet?

Teljesítsd kívánságod, Mindenek Ura, És csak Te élj bennem ezen túl, Aruna! 4. Mi hasznod abból, hogy kiválasztottál engem, Ki a létforgatagban gyámoltalanul küszködtem? A pusztulástól megmentve A lábaidhoz vontál cserébe! A Kegyelem Óceánjának Ura vagy Te! Ha Rád gondolok, beleveszek a szégyenbe. Örökké éljen az Úr! Dicsőítés jár Neked, Ó, áldalak, és meghajtom fejem előtted. 5. Engem, ó, Uram, furfangos módon elfogtál, S azóta lábaidnál tartottál. Hagytad, hogy szoborként lehajtott fejjel álljak, Ha arról kérdeztelek, hogy milyen vagy.72 Uram, kérlek, enyhítsd kimerültségemet, Olyan vagyok, mint a szarvas, ki csapdába esett! Én Uram, Arunácsala! Egyre csak figyellek, 73 De hát hogyan is érthetnélek meg Téged? 6. Mindig lábaidnál vagyok, Életemnek Ura, Mint a lótuszszáron csüngő béka. Tégy inkább méhhé, ki a Szív-virágra szállva A Tiszta Tudatosság mézét szívja megszabadulva. Ha elveszem Lótuszlábaidat fogva, Másnak Te leszel majd: a szégyen oszlopa. Ó, éternél finomabb kegyelmed messze árasztva, A neved, vakító fényoszlop, Arunácsala!

72

73

A mondat egy másik lehetséges fordítása: Olyanná tettél, mint egy megfeszített íj, amikor megkérdeztem, milyen a Te természeted. Mi lehet a te akaratod?

7. Ó, tiszta! Ha minden, ami megnyilvánult, Az élőlények, a tárgyak s az öt elem A Te mindent átölelő Fényed, Uram, Akkor én egyedül hogy állhatnék különváltan? Kettőzöttség nélkül ragyogsz s áradsz a Szívben, Tőled elszakadtan nem létezhetek én sem. Kérlek, tedd Lótuszlábad egóm fejére, Hogyha az felbukkanni igyekezne! 8. A fokozatos elérés tudását visszafogtad tőlem, És elhoztad a Békét, míg a világban éltem! Boldogító és nem fájdalmas a törődésed, Hiszen valóban dicső, ha meghalok, míg élek. 74 Kérlek, ne tagadd meg tőlem, Ki csak pusztít és megőrül érted, A fenséges írt, mi elhozza a gyógyulást: A lábaidhoz való ragaszkodást. 9. Nem vagyok olyan bölcs s szabad, ó, Transzcendensem, Hogy kötődés nélkül lábadat öleljem. Semmisítsd meg a szabad akaratomat, És a terhem Magadra visszautaljad, Hiszen mi lehet teher a Fenntartónak? Legfőbb Úr! Elég már e világ súlya, Különválva Tőled, Arunácsala, Legfőbb Énem. Ne is gondolj rá, hogy lábaidtól elkülöníts engem!

74

A szakasz egy másik lehetséges fordítása: Leromboltad a képességemet arra, hogy előteremtsem a megélhetésemet a világban, és semmirekellővé tettél. Nyomorult és boldogtalan állapot ez, és jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni.

10. Megértettem valami újat! E hegy, életek mágnese, Aki csak gondol rá, azt mozdulatlanná téve Szeme elé vonzza s magához hasonítja, Hogy az ekként érlelt lelkét elfogyassza. Milyen csoda is ez! Értsétek meg, ó, lelkek, Éljetek és meneküljetek meg! 75 A szívben fénylő csodás Arunácsala Az életek ilyen elpusztítója. 11. Én és még hányan vesztettük el egónkat, Kiknek e hegy volt a leghatalmasabb? 7 6 O, emberek, akik már megelégeltétek A nyomorult létet, és elhagynátok a testet, Van egy olyan ritka ír, mi bárkit megsemmisít, Ki gondol rá, s közben nem öl meg senkit. Tudjátok meg, hogy nem más ez a nagy csoda, Ez O, az Arunácsala maga!

75

A mondat egy másik lehetséges fordítása: Ó, lelkek, gondolkozzatok el ezen, és meneküljetek meg!

76

A mondat egy másik lehetséges fordítása: Hányan vannak olyanok, akik elvesztek, mert azt gondolták, hogy e hegy a Legfőbb?

Nyolc versszak a Sri Arunácsalához „A hegy, amely magához vonzza azokat, akik gazdagok a dnyánatapaszban 77 , nem más, mint az Arunácsala." (Guru Namasivája: Annámalai venbá)

1. Nézd, a Fény Hegye úgy áll, mint egy érzéketlen 78 tömb! De titkos hatása az értelmünknél messze több, Ez már ártatlan kisgyermekként az elmémben ragyogott. 79 Amikor megtudtam, hogy Tiruvannámalaijal azonos, Ennek jelentése még mindig meg nem fogott. Miután azonban elvezérelt Önmagához, egészen közel, S elmémet elcsendesítette - mozdulatlan, ismertem fel. 80 2. „Ki a látó?" Amikor ekképpen kutattam, Megfigyeltem a látó eltűnését magamban, És ami túlélte azt. Nem volt több „Én láttam", De vele eltűnt a gondolat is, hogy: „Én nem láttam." Ki is lenne képes átadni mindezt szavakban? Még az ősi időkben is (mint Daksinámúrti) Csak a csend által tudtad közvetíteni. Hogy csendeddel átadd (transzcendens) voltodat épp itt, Azért tornyosulsz hegyként, ragyogva égtől a földig. 77 78 79

80

Vagyis azok, akik örökké arra törekszenek, hogy elérjék a bölcsességet. A jelző azt is jelentheti, hogy „az (objektív) tudás megsemmisítője". „Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, meghalni Benáreszben vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan a megszabaduláshoz vezet." Ez egy népszerű mondás Indiában, különösen a déli vidékeken. Egy másik lehetséges fordítás: „felismertem, hogy azt jelenti: Tökéletes Csendesség".

3. Ha formával bíróként közelítlek, a földön állsz hegyként, Ha (elméjével a kereső lényegi) formádat kutatja, Úgy tesz, mint aki az étert keresve a földet körbeutazza. Gondolat nélkül időzzünk korlátlanságodban, Ekkor megszűnünk létezni különváltságunkban, Nektáróceánba merülő cukorbabákká leszünk, Ha igazi önazonosságunkra ébredünk, És végre rájövünk, hogy mi sem létezünk másként, Mint Te, ki állsz fölmagasló Aruna hegyként. 4. Istent kutatni s nem venni tudomást Rólad, Aki Létezés és Tudatosság vagy, Olyan, mint lámpással keresni a sötétet. Csak hogy Létként s Tudatként megismerjenek, Azért jelensz meg különböző formákban (És nevekben) a különféle vallásokban. Akik még mindig nem ismertek fel Téged, azok Olyanok, mint a vakok, kik nem látják a Napot. O, Arunácsala, Te nagyszerű, páratlan drágakő, Önvalómként és Egyetlenként tündöklő! 5. Miként a zsinór a drágakövek nyakláncában, Hatolsz át lények és vallások sokaságában. Ha, ahogy a drágakövet megmetszik és fényesítik, A (tisztátalan) elmét a (tiszta) elme kövével köszörülik, S hibáit lemetszik, akkor úgy tündöklik Kegyelmed fényét árasztva, mint sugárzó rubint, Ékkő, melynek tüzét nem kívülről vetítik. Ha a fényérzékeny lemezt a N a p sugarának kiteszik, Rögzíthet-e azután benyomást, ó, jóságos, tündöklő Arunácsala? Van-e bármi, ami Tőled különböző! 6. Te vagy a létező, az Egyetlen magadban, Ki önfényű Szívként tudatos szakadatlan! Benned misztikus erő 81 rejlik, mi nélküled semmi se. Abból származik az elme kísértete.

Ez titokzatos, sötét ködöket bocsát ki, Melyeket (tudatosságod) visszatükröződő fénye megvilágít, S melyek belül, a prárabdha örvényében Kavargó gondolatokként jelennek meg. Majd alakulnak lelki világokká, Ezután kivetülnek az anyagi világgá, Kiinduló érzékeink által felnagyított tárgyakká, Melyek a mozi képeihez hasonlóan mozognak. Láthatatlanul vagy láthatóan, ó, Hegye az irgalomnak, Nélküled a semmivel azonosak! 7. Amíg jelen az én-gondolat, másik nem lesz jelen. Kérdezzünk rá a többi gondolatra: „Kinek merülnek fel?" A válasz: „Nekem." Tovább vizsgáljuk, űzzük: „Az én honnan ered?" A kutatást mélyre merítsük, Jussunk el a Tudat-trónhoz, be a Szív-kamrába, Ekkor mi leszünk az univerzum korlátlan Ura. 82 Ó, korlátlan keg3 r elem-tenger áradata És fényesség, kit úgy hívnak, Arunácsala, Mozdulatlan táncod helye: szívünknek pitvara. Nincs már álom ott kettősségé: Kint-bent, helyes-helytelen, születés-halál, öröm-fájdalom, fény és sötétség nincs többé. 8. Felhőként felszáll a tengernek sok-sok vízcseppje, Aztán esőként lehullva visszafolyik mind a tengerbe. A belőled felszálló lelket sem lehet visszatartani, Veled újra egyesül, bár útközben számos örvény kíséri. A madár sem pihenhet meg fent a levegőben, Ahonnan felszállt, vissza kell térnie a földre. A léleknek is meg kell találnia, hol volt a forrása, Beléd süllyed-olvad, Arunácsala, Te, Boldogság Óceánja!

81 82

Sakti. Szó szerint: „a felséges Úr egyetlen esernyő árnyéka alatt".

Öt versszak a Sri Arunácsalához

1. Kegyelemmel teli nektártenger, fényeddel elnyeled a világot, Arunácsala, Te a Legfőbb, ragyogj Napként, viruljon kt a Szív-lótusz!

A Pancsaratna nyitó versszaka - melynek formája sztótram, vagyis Isten dicsőítése - a felébredésből eredő legfőbb tudás lényegét tartalmazza. Azt mondják, olyan, mint egy szútra, vagyis rendkívül tömör nyelvezetű, és jelentése sokkal mélyebb, mint ahogy az első olvasásra tűnik. Az Arunácsala - Aruna fény) és acsala (hegy) - jelentése: Siva tédzsólingamja (fényszimbóluma). Jelentősége az egyén számára az, hogy ha az ember túllép a testtudatosságon, akkor a belső Önvaló tisztán és világosan felragyog. A testtudatosság hétköznapi elvesztése (mint például sokk esetén) pusztán sötétséget eredményez, míg ha elveszítését akaratlagosan, az Ön-felismerés szándékával idézzük elő, akkor ennek eredménye az lesz, hogy fény derül az Önvalóra, Isten egyedülálló kegyelme révén. Az ilyen megvilágosodás elpusztítja az egót, és eredménye az Úr iránti tökéletes önátadás lesz. Az Úr örök, s az örökkévalóság érzete üdvösség (nektár).

Éppen úgy, ahogy az ingoványos tavakban virágzó lótuszbimbó napkeltekor nyílik, a Szív is - a tisztátalanságokkal szenynyezett elme mögött - felragyog Isten kegyelme által, aki minden én Énje, s aki külsőleg az Arunácsalaként látható. Ám ez a nap sohasem nyugszik le, ha egyszer felkelt, s az Önmagát felismert lélek Szíve egyszer s mindenkorra virágba borul.

2. Oh, Arunácsala! Benned született, lakozik és bomlik is fel a világ. Uram, olyan ez, mint egy kép. 83 A Szív a Te neved, a Szívben Énként táncolsz! Ez a versszak Istenre először mint a teremtőre, fenntartóra és pusztítóra utal, majd pedig úgy, ahogy a megvilágosodottak felismerték. A megszabadultak azt mondják, hogy éppen úgy, ahogy Isten a világegyetem támasza, a Szív az egyén támasza. A rész szükségszerűen ugyanolyan természetű, mint az egész; s az egész (Isten) a végtelenség. Ennélfogva nincs különbség a Szív és Isten között. Isten tudatosság, és Isten a Szív is. Független és magasztos, s az egyéni énként nyilvánul meg, melyet egy egóként vagy „énként" érzékelhető individualizáló erő kísér. Ha az egót visszafelé nyomon követjük [egészen az eredetéig], úgy mondják, érezhetővé válik egy, a Szívből eredő rezgés, mely az igaz Önvaló jele.

3. Elnyugszik Benned - mint az óceánban a folyó -, aki tiszta, befelé figyelő elmével az „én" eredete után kutat, s így megismeri magát.

83

A hasonlat a művészetekből veszi a példát: az Abszolút a vászon, melyen a világ festménye látható. A mondat egy másik lehetséges fordítása: Ez csodálatos, Uram!

Ez a versszak a dnyána márgával, a tudás ösvényével foglalkozik, melyet az igazság vizsgálói és keresői követnek. Ez egyike az Önvaló felismeréséhez vezető három, sőt négy ösvénynek, melyek: a dnyána, a jóga, a bhakti és a karma. Az óceán, mely minden víz tárolója, párolog, ebből felhők keletkeznek, majd eső hullik alá, folyókat hozva létre, melyek születésük pillanatától kezdve nyugtalanok, mintegy rohannak, s mintha csak akkor találnák meg eredetüket és lelnék meg nyugalmukat, amikor beleömlöttek az óceánba. Ehhez hasonlóan a Szívből kiáradó egyén is nyugtalan, és türelmetlenül vágyik arra, hogy meglelje önnön forrását. Az út: az ego nyomát visszafelé követni a Szívbe.

4. Rajtad meditál a jógi, elhagyva a külvilágot, elmét, légzést uralva. Oh, Arunácsala, meglátja a fényed, és örömét lelj benned. Ez a versszak a Patandzsali Jóga-szú tikiban leírt jóga márg kval foglalkozik. Míg a dnyání önmagában keresi az ego forrását, és megszabadul azáltal, hogy nyomon követi azt vissza, egészen a Szívbe, a jógi - Isten dicsőségének látására sóvárogva - elfordul a más irányú törekvésektől, és Örá összpontosít (az Arunácsala formájában vagy nevében). A hegy, noha külsőleg anyaginak tűnik, élettel telivé és érzékelhetővé válik a jógi transzcendens látomásában az egyetemes dicsőséges fényként, mely nem különbözik az Önvalótól.

5. Elméjét felajánlván, mindenben Téged és alakodat látja, aki Téged imád, győztes, Benned, ki üdv vagy, elmerül, óh Arunácsala!

E versszak első fele a bhakti márgával foglalkozik. Ha. az ember heves szeretettel dicsőíti Istent, akkor meghaladja a szanszárát, és boldoggá válik azáltal, hogy elvész Őbenne. Ez a bhakti, A transzcendens látomás saját mesterünkként fedi fel az Arunácsalát, és az ilyen ismétlődő tapasztalatok meggyőznek bennünket Isten bennünk élő valóságáról (immanenciájáról). Ezt a tökéletes önátadás követi, és ami azután marad: a mindent átható, örökké jelen lévő, dicsőséges Létezés-Tudatosság. A transzcendencia elsöpri a neveket és a formákat, és ennek eredménye a végtelenség, az örökkévalóság. A versszak második fele a karma márgáról szól. Ha az ember Isten benne rejlőségét érzi mindenhol, akkor önmagát nem cselekvő személynek tekinti, hanem eszköznek, mely a környezete alakjában megnyilvánuló Istent szolgálja. Istennek három aspektusa van, az ember megvalósításának megfelelően. E három: a szat (létezés), a csit (tudatosság) és az ánanda (boldogság). A szat jelleget a dnyáník hangsúlyozzák, akikről úgy tartják, hogy a létezés lényegében pihennek el, miután azt szakadatlan keresésselfelkutatták, és egyéniségük a Legfőbbe veszett. A csit aspektus a jógiké, akik légzésük szabályozásán fáradoznak, hogy állhatatossá tegyék elméjüket, s akikről azt mondják, hogy ezáltal Isten dicsőségét (létezésének tudatosságát) az egyetlen fényként látják meg, mely minden irányban ragyog. Az ánanda jelleg azoké a híveké, akik megmámorosodtak Isten szeretetének nektárjától, és elveszítik magukat az üdv tapasztalatában. Nem akarván elhagyni ezt, örökké Istenben elmerülve maradnak. A négy márga - karma, bhakti, jóga és dnyána - nem zárja ki egymást. A klasszikus művek azonban mind a négyet különkülön írják le, mégpedig azért, hogy Isten megfelelő aspektusának eszméjét könnyen érthető formában közvetítsék a törekvőknek, azok fogékonysága szerint.

Ez a sztótram rövidsége ellenére mindent tartalmaz, és oly módon kifejthető a benne foglalt tartalom, hogy az a tudósok és bölcselők érdeklődésére is számot tarthat. Ez az árjá-gíti versmértékben, az istenek nyelvén írott öt drágakő az upanisadok lényege, Sri Ramana Maharsi látomása az Arunácsaláról.84

Éljen örökké az isteni Arunácsala dicső neve! Éljen örökké a nevét viselő öt himnusz! Éljen örökké a nagyszerű Ramana, akinek szavaiból ez a virág megszületett! Éljenek örökké azok a jámbor követők, akik Ramana lábánál vesznek menedéket!85

84 85

Ezt a versszakot Gadzsánanan (Daivaratha) írta szanszkritul Az utolsó versszak Muruganár szerzeménye.

5.

AZ ÚTMUTATÁS VELEJE (Upadésa száram)

A legenda szerint risik egy csoportja élt egyszer a Dárukáerdőben, s olyan szertartások bemutatását gyakorolták, melyek által természetfeletti erőkre tettek szert. Azt remélték, hogy ugyanilyen módon elérhetik a végső megszabadulást is. Ebben azonban tévedtek, hiszen cselekedet eredménye csakis cselekedet lehet, nem pedig a cselekedet megszűnése; a szertartások vezethetnek különféle erők megszerzéséhez, de a megszabadulás békéjét nem hozhatják el, amely túl van a szertartásokon, az erőkön és a cselekedetek minden formáján. Siva elhatározta, hogy felfedi előttük tévedésüket, s ezért vándorszerzetesként megjelent előttük. Vele együtt jött Visnu is, gyönyörű asszony képében. Minden risi szerelemre gyulladt az asszony iránt, és így lelki egyensúlyuk felborult, ami miatt szertartásaik összezavarodtak, és az erejük megcsappant. Sőt mi több, feleségeik, akik szintén velük éltek az erdőben, szerelembe estek az idegen szádhuval. Ezen felbőszülve a risik mágikus szertartásaik segítségével egy elefántot és egy tigrist varázsoltak, hogy azokat küldjék a szádhu ellen. Siva azonban könnyedén elpusztította őket, és az elefánt bőréből ruhát, a tigris bundájából pedig takarót készített. A risik ekkor felismerték, hogy olyasvalakivel szálltak szembe, aki náluk hatalmasabb. Meghajoltak hát előtte, és útmutatást kértek tőle. Ő akkor elmagyarázta nekik, hogy nem a cselekedet, hanem egyedül a cselekedetről való lemondás vezet a megszabaduláshoz.

A költő Muruganár száz versszakot akart szentelni ennek a témának, ám nem s ikerült tovább jutnia hetvennél. Ekkor eszébe jutott, hogy Bhagaván lenne a legmegfelelőbb személy, aki a Siva útmutatásáról szóló versszakokat megírhatná. Ezért hát könyörgött Bhagavánnak: írja meg a hiányzó versszakokat. Ő ennek megfelelően költött is harminc versszakot tamil nyelven. Később maga Bhagaván ültette át a versszakokat telugu nyelvre Anubhútí száram címmel, majd ezután szanszkritra is lefordította. Ehhez hasonlóan malajálam nyelvre is átültette a szöveget. A szanszkrit változatot (Upadésa száram) mindennap recitálták előtte a Védákkal együtt, és mind a mai napig éneklik a sírja előtt, vagyis azt mondhatjuk, hogy szent iratként tisztelik. A versben Bhagaván a megvalósítás különböző ösvényeiről beszél, a hatékonyság és a kiválóság foka szerint sorolva be őket, s megmutatva, hogy a legtökéletesebb közülük az Ön-kutatás. 1. A tett gyümölcsöt terem, az Úr rendelte így, A karma nem a Legfőbb, hiszen érzéketlen. 2. A gyümölcs eltűnik, de a tett magot vet el, Mely tett-tengerhez vezet, nem szabadít fel. 3. Az Úrnak átadott, önzetlen cselekedet Elmetisztító, szabadsághoz vezet. 4. Szertartás, dzsapa, meditáció: Test, beszéd, elme szolgálata ez.1 5. A szolgálat alatt gondolj az Úrra, 2 M i n d e n b e n őt látni istentisztelet. 6. A dicshimnusznál jobb a hangos, a halk dzsapa, A mentális dzsapa, majd a meditáció. 7. M i n t aghi-sugár vagy a folyó patak, Az összpontosítás is jobb, ha folyamatos. 1

Azaz a versszak első sorában szereplő tevékenységek a test, beszéd és elme által (az Úrnak) végzett szolgálatok. (A szerk.)

2

Szó szerint: Az Úrra, aki felölti a teremtés nyolc aspektusának alakját. (A lord.)

8. Másikként látni Őt - ennél megtisztítóbb, Ha úgy szemlélődünk, hogy „Ő én magam vagyok." 9. A létben időzünk állapottól 3 mentesen. Ebből ered a legfőbb önátadás. 10. Ha szív-hajlékában az elme elpihen, Az tett, önátadás, jóga és tudás. 4 11. A légzést szabályozva, 5 az elmét szabályozod, Mint hálóban a madár, az elme elpihen. 12. Elme és prána - a gondolat s a tett Kettéágaznak, de a gyökerük egy erő. 13. Az elmeszabályozás kétféle lehet: Ha alámerült, felkél; ha megsemmisült, halott. 14. A légzésszabályozás: uralt gondolat. Az elme megsemmisül, ha az Egyen meditálsz. 15. Az elméje kihunyt a legfőbb jóginak, Van-e teendője, ha önlényegébe tért? 16. Ha az elme a tárgyaktól befelé forduló, Tudatosságot látva igazságot lát. 17. Ha az elme szüntelen kutatja önmagát, Semmit sem talál. Ez a közvetlen út. 18. Az elme gyökere az én-gondolat 6 . Az elme: gondolat 7 . Az elme: az ego. 19. Ha azon meditálsz, honnan ered az én, Az ego eltűnik. Ez az Ön-kutatás.

3

4

Bháva: lelkiállapot, hangulat, Isten iránt érzett érzelem, melynek különféle fajtái lehetnek. A bhakti-jóga alapvető fogalma. (A ford.) Karma-, bhakti-, astánga- (nyolcrétű)jóga és dnyána. Pránájáma.

6

Aham-vritti.

7

Vritti

20. Ha az én-képzet eltűnt, a tiszta Én, a Szív Feltárul 8 a Lét legfőbb teljességeként. 21. Amit az „Én" jelent, az a Szív, a Tiszta Lét, Mely az éntelen, mély alvásban sem szűnik. 22. Test, érzék, prána, értelem, nemtudás Nem lehet a valódi én, hiszen érzéketlen. 9 23. A létet megvilágítja a tudatosság, A léttől, az éntől így nem lehet különböző. 24. Isten és egyén természetében egy, Csak öltözékük más, s tudásuk másmilyen. 25. Ha eltávolítod az öltözékeket, Meglátod az Önvalód, meglátod az Istent. 10 26. Ismerd az Önvalót, s akkor te leszel Az,11 Hisz kettő nélküli. Ezt tudva Abban maradsz. 27. A tudás és nemtudás nélküli tudatosság Az igaz tudás, van-e megismerendő más? 28. Mi az Ön-természet? Az Ön-megismerés 1 2 Kezdet s vég nélküli, teljes tudatosság-üdv. 29. A legfőbb üdv meghalad rabságot, szabadulást, Ki azt eléri itt, valóban isteni lesz. 30. Az ego eltűnik, felragyog az Önvaló, A legnagyobb vezeklés ez. így tanítja Ramana. 1 3 (Várnádévá Sásztrí [dr. és prof. K. 8 9

10 11

12 13

Dávid Frawley]

Szvámínáthan fordítása alapján)

Szó szerint: „Én-Én"-ként pulzál önmagától. (A ford.) Szó szerint: Test, érzék, prána, értelem, nemtudás érzéketlenek, így nem valósak (aszat), míg az egyetlen valódi létező (szat) az „Én vagyok". (A ford.) Saját lényegi formádként. Szó szerint: Időzz szilárdan az Önvalóban, s akkor meglátod Önmagadat. (A ford.) Anna-darsana. Egy másik lehetséges fordítás: Elbűvölő (ramana) tanítás ez. (A ford.)

6.

NEGYVEN VERSSZAK A VALÓSÁGRÓL (Ulladu nárpadu) Egy ízben Bhagaván húsz tamil strófát írt, mely fontos tanításait tartalmazta. Ezek nem úgy következtek egymás után, hogy egy verset formáljanak, ennélfogva Sri Muruganár azt javasolta, hogy Bhagaván egészítse ki a verset még húsz versszakkal, hogy meglegyen a hagyományos negyven. Ő megfogadta a tanácsot. Ebből az elkészült negyven strófából Kávjakantha Ganapati Muni kettőt Invokációnak kiválasztott, ami után Bhagaván írt még kettőt, kiegészítendő a negyven versszakot. A strófák közül néhány szanszkrit fordításból származott, ám mivel a követők azt szerették volna, hogy minden egyes versszak eredeti legyen, ezeket a szövegből kiemelték, és újak kerültek a helyükre. A versszakokat ezután sorba rendezték, hogy egyetlen verset alkossanak. Ezek után megszületett egy Függelék, mely újabb negyven versszakot tartalmazott. Bhagavánt annyira hidegen hagyta a szerzőség kérdése, hogy nem maga írta a Függelékben szereplő összes strófát. Ha egy megfelelőre bukkant, felhasználta azt (mely leginkább valamilyen szanszkrit eredetiből készült fordítás volt), ha nem, maga költött egyet. Az eredeti negyven versszakból kiemelt részeket a Függelék tartalmazza.1

1

Régebbi forrásokból származik az Invokáció, az 1-7., a 9., a 12. versszak utolsó sora, a 18-30., a 34., a 37. és a 39-40. versszakok.

Ez a nyolcvan versszak a Maharsi tanításainak legátfogóbb magyarázata. Számos fordítása elkészült2, és több kommentárt írtak hozzá. A Sri Rarnanásramam különálló könyvecskeként többször megjelentette, Ulladu nárpadu, Szad-vidjá és Truth Revealed (Kinyilvánított Igazság) címmel.3 Bhagaván telugn nyelven prózafordítást készített belőle, melynek címe: Unnadi nalupadi, malajálam nyelven pedig Szaddarsanam címmel ültette át vers formájába.

Invokáció 1. Ha a Valóság nem létezne, hogyan születhetne róla gondolat? Mivel a Valóság, gondolat nélkül, a Szívként bensőnkben él, miképpen ismerhetjük meg e Szívnek nevezett Realitást? Megismerni Azt annyi, mint Akként létezni, a Szívben. 4 2. Amikor azok, akiket heves halálfélelem gyötör, menedéket keresnek a Legfőbb Úr lábainál, aki nem születik s hal meg, akkor énjüknek és ragaszkodásaiknak vége szakad. Ezután, immár halhatatlanul, nem gondolnak többé a halállal.

A szöveg 1. Minthogy ismerjük a világot, el kell fogadnunk mindannyiunk közös Forrását, mely egyetlen, ám rendelkezik azzal a képességgel, hogy számosnak látszik. A nevek és formák képei, a nézők, a vászon és a fény - valójában mindez nem más, mint Ő. 2 A magyar fordítás prof. K. Szvámínáthan angol prózai átültetésére támaszko-

dik. (A ford.) 3 Magyarul a Buddhista Misszió Sad-Vidya címmel jelentette meg a művet belső

használatra 1983-ban, dr. Ferenczy Éva fordításában, valamint az Arunachala Könyvek kiadásában látott napvilágot 1999-ben Negyven versszak a Valóságról címmel, egy kötetben Arthur Osborne A szent hegy bölcse című írásával, Malik Tóth István fordításában. (A ford.) 4 Az első mondat a következőképpen is olvasható: „A Valóság megismerésének

lehet-e egyéb módja, mint a Valóságként létezni?"

2. Minden vallás három létezőn alapul: az egyénen, Istenen és a világon. Hogy „az egy hárommá válik", s hogy „a három mindig három", azt csupán az mondja, kiben az ego él. Elveszíteni az „ént" és az Önvalóban tartózkodni a legfőbb állapot. 3. „A világ valós." „Nem, hamis látszat csupán." „A világ az elme." „Hogyan is állíthatsz ilyet?" „A világ remek hely." „Nem jól mondod." Mi haszna az ilyen beszédnek? Békében hagyni a világot és megismerni az Önvalót, meghaladni az egy és a kettő minden gondolatát: ez az ego nélküli állapot a mindenki által elérendő közös cél. 4. Ha az Önvaló formával bír, akkor a világnak és Istennek szintén alakja van. Ha az Önvaló forma nélküli, ki láthat(ja a világ és Isten) formá(já)t, és miképpen? Létezhet-e látás vagy látvány szem nélkül? Az Önvaló, a valódi szem, végtelen. 5. A testet az öt burok alkotja, 5 a test szó mind az öt burkot magában foglalja. A test nélkül nem létezik a világ. Vajon vannak-e olyanok, akik látták a világot a test nélkül? 6. A világot az érzékelés öt formája alkotja, semmi egyéb. Ezen érzékleteket az öt érzékszerv tárgyaknak érzékeli. Minthogy az elme egyedül az öt érzékszerv segítségével érzékeli a világot, lehet-e a világ egyéb, mint az elme? 7. Bár a világ és az elme együtt születik meg és enyészik el, a világ az elme fénye által ragyog. Mindkettő alapja - melyből erednek, s ahová visszatérnek - az a tökéletesség, amely anélkül ragyog, hogy keletkezne vagy eltűnne: s ez a Valóság. 8. Bármilyen névben és formában tiszteljük is Azt, Az elvezet bennünket a név és forma nélküli Abszolút megismeréséhez. Az Igazság valódi megismerése mégis az, hogy meg-

5

Az öt burok magában foglalja a mentális burkot is.

látjuk igaz Önvalónkat az Abszolútban, beleolvadunk, és eggyé válunk Vele. 9. A kettősségek és a hármasságok egyetlen dologtól függnek, az egótól. Ha az ember Szívében kutatja, „Mi is ez az ego?", s megleli azt, a kettősségek és a hármasságok elillannak. Csak akik felfedezték ezt, azok ismerik az Igazságot, Őket sohasem háborgatja zavarodottság. 6 10. Tudás nem létezik tudatlanság nélkül, tudatlanság nem létezhet tudás nélkül. „Kié e tudás? Kié e tudatlanság?" Ekképpen vizsgálódni és felismerni az eredendő Önvalót, ez egyedül a Tudás. 11. Anélkül, hogy ismernénk az Önvalót, a megismerőt, ismerhetünk mindent, az csupán tudatlanság. Ha az ember ismeri az Önvalót, a tudás alapját, és tudja, mi a nem-Önvaló, akkor tudás és tudatlanság eltűnik. 12. Az igaz tudás annyi, mint mentesnek lenni a dolgokra vonatkozó tudástól és tudatlanságtól. A dolgok ismerete nem igaz tudás. Mivel az Önvaló saját fénye által ragyog, és nincs semmi, amit meg kellene ismernie, vagy ami Őt megismerné, az Önvaló a tudás. Nem tudatlanság Az. 13. Egyedül az Önvaló, mely tudatosság, a valóság. A különbözőség ismerete nem egyéb hamis tudásnál. Még ez utóbbi - mely nem más, mint tudatlanság - sem létezhet az Önvalón kívül. Az ékszerek különböző formáikban valótlanok, hiszen nem létezhetnek az arany nélkül, mely egyedül valós. 14. „Te" és „ő" csak akkor jelenik meg, ha az „én" felbukkant. Ám amikor az „én" természetét kutatjuk, és az ego

6

A kettősségek olyan ellentétpárok, mint például az öröm-fájdalom, a tudás-tudatlanság, míg a hármasságok olyan triászok, mint a megismerő-megismerésmegismert.

megsemmisül, akkor a „te" és az „ő" szintén elenyészik. Ezután az igaz Önvaló egyetlenegyként ragyog. 15. Múlt és jövő a jelen függvénye. Azok, amíg folyamatban vannak, szintén nem különböznek a jelentől. A jelen örökké jelen lévő. Arra törekedni, hogy megismerjük a múltat és a jövőt anélkül, hogy ismernénk a jelen igazságát, éppen olyan, mint megpróbálni számolni az egység, az egy nélkül. 16. Rajtunk kívül nem létezik idő és tér. Ha csupán a test vagyunk, e kettő köt minket, de vajon a test vagyunk-e? Egyek és ugyanazok vagyunk most és mindörökké, itt, ott és mindenütt. Egyedül mi létezünk, tér nélküliek és időtlenek. 17. A test az „én" azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám akik nem ismerik, azoknál az „ént" a test határolja, míg azok számára, akik a testben megismerték az Önvalót, az „Én" határok nélkül ragyog. Ez a különbség közöttük. 18. A világ valós azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám az utóbbiak esetében a Valóságot a világ határolja, míg azoknak, akik felismerték az Önvalót, a Valóság a világ alapjaként forma nélkül ragyog. Ez a különbség közöttük. 19. „A szabad akarat uralkodik, vagy a végzet?" Erről vitatkozni azoknak való, akik nem ismerték fel ezek gyökerét. Akik felismerték az Önvalót, a szabad akarat és a végzet közös forrását, azok túljutottak mindkettőn, és nem is fognak hozzájuk visszatérni többé. 20. Istent látni az Önvaló, a látó látása nélkül nem egyéb, mint az elme kivetítését látni. Csak az látja Istent, aki az Önvalót látja - ekképpen mondják. Ám aki elveszítette az egót, és meglátta az Önvalót, az nem különbözik Istentől.

21. Amikor a szent iratok „az Önvaló és Isten látásáról" beszélnek, mit is értenek ezen? Miképpen láthatja valaki az Önvalót? Minthogy az Önvaló egy, kettősség nélküli, annak látása nem lehetséges. S hogyan lássuk Istent? Őt látni anynyi, mint általa megsemmisülni. 22. Anélkül, hogy befelé fordulnánk, és egyesítenénk az Úrral az Ő fényét, mely az elménkben ragyog, s mely annak minden fényét kölcsönzi, hogyan is ismerhetnénk meg a Fények Fényét az elme kölcsönkapott fényével? 23. A test nem mondja: „én". Senki sem állítja azt, hogy az „én" nincs jelen még az alvás állapotában is. Ha egyszer felmerül, minden (egyéb) megjelenik. Lelkes elmével kutasd, honnan ered! 24. E test, mely anyag csupán, nem mondja, hogy „én". Az örökkévaló Tudatosság nem születik meg, s nem is enyészik el. A kettő között és a test korlátaihoz szabottan megjelenik az „én" gondolata. Ez a csomó az anyag és a tudatosság között. 7 Ez a kötelék, a dzsíva, a finom test, az ego. Ez a szanszára, s ez az elme. 25. Egy formát megragadva létrejön, s míg egy formát megőriz, fennmarad. Egy formát birtokolva táplálja önmagát, és nagyra nő, majd ezt feladva egy másikat ölt magára. A keresés elől menekül ez a saját formával nem rendelkező egokísértet. 26. Amikor az ego megjelenik, minden más is megszületik. Fia az nem létezik, semmi egyéb sincs. Mivel az ego minden, ennélfogva az ego mibenlétére vonatkozó vizsgálódás a kioltása mindennek.

7

Csitdzsada-granthi.

27. Amikor az „én" nem jelenik meg, Az vagyunk. Anélkül, hogy kutatná az ember, honnan ered ez az „én", hogyan valósíthatná meg önmaga kioltását, amely után az „én" nem éled fel újra? Anélkül, hogy ezt elérnénk, hogyan volna lehetséges saját állapotunkban időznünk, amelyben Az vágjunk? 28. Ahhoz hasonlóan, ahogy az ember alámerül egy vízbe hullott tárgyért, úgy kellene mindenkinek mélyen önmagába merülnie, szabályozva a beszédet és a légzést, s megtalálnia, honnan ered a törtető ego. 29. Hagyj fel minden „énről" szóló beszéddel, és befelé merülő elmével kutasd, honnan ered az „én" gondolata! Ez a bölcsesség útja. Azt gondolni ehelyett: „ez nem én vagyok, Az vagyok én", lehet segítség a kutatásban, mégsem maga a kutatás. 30. „KÍ vagyok én?" Amikor az elme befelé fordul ekképpen kutatva, és beleolvad a Szívbe, akkor az „én" szégyenkezve lehajtja fejét, s az egyetlen „Én" Önmagaként megnyilvánul. Bár „Én-Énként" fedi fel magát, az nem az ego, hanem a valóság, a tökéletesség, az Önvaló lényege 31. Mi a teendője annak, aki az Önvaló boldogsága, mely az ego kioltásából született meg? Ő semmi egyebet nem ismer, csupán ezt az Önvalót. Hogyan lehetne képet alkotni állapotának természetéről? 32. A Védák kinyilvánítják: „Az tenmagad vagy." Ha nem keresed és találod meg Önvalód természetét, s időzöl Abban, hanem ehelyett azt gondolod, „Én Az vagyok, nem ez", az erőtlenségedet tanúsítja, hiszen Az örökké az Önvalóként időzik. 33. Nevetséges kijelenteni, hogy: „Nem ismerem önmagam", vagy „Megismertem önmagam." Hogyan? Létezne két Önvaló, hogy az egyik megismerje a másikat? Csakis egy létezik, mindenki tapasztalatának Igazsága.

34. A természetes és igaz Valóság örökké ott lakozik mindenki Szívében. Ha nem ismerjük Azt fel és időzünk Abban, hanem így vitázunk: „Az létezik", „Nem, nem létezik"; „Formával bír", „Nélkülözi a formát"; „Az egy", „Az kettő", „Nem is egy, és nem is kettő", akkor a májá megtévesztésének áldozatai vagyunk. 35. Felismerni az örökké jelen lévő Valóságot és Abban maradni: ez a valódi eredmény. Minden egyéb szerzeményünk olyan, mint az álomban élvezett különféle erők. 8 Amikor felébredünk az alvásból, vajon léteznek-e még? Sohasem csalódnak azok, akik az Igazság állapotában időznek, miután elvetették a valótlant. 36. Ha a testnek véljük magunkat, akkor azt mondani önmagunknak: „Nem, én Az vagyok", segítség abban, hogy Akként időzzünk. Mégis, minthogy örökké Akként időzünk, miért kellene folyamatosan arra gondolnunk: „Én Az vagyok"? Gondolunk-e szakadatlanul arra: „Én ember vagyok"? 37. „Amíg kutatunk, kettősség, ha már megtaláltuk, Egység" - ez az elmélet szintúgy téves. Bármilyen buzgón is kereste s végül találta meg magát a történetben a tizedik ember, ő volt a tizedik, és senki más. (A példázatban tízen keltek át egy folyón, s ezután meg akartak róla győződni, hogy mindannyian biztonságban megérkeztek. Számoláskor mindegyikük kihagyta önmagát, és így csupán kilencet vett számba, ekképpen azt gondolták, egyikük elveszett. Egy arra haladó vándor mind a tízükre rásuhintott, és számoltatta velük a tíz ütést.) 38. Ha mi vagyunk a cselekedetek végrehajtói, nekünk kell learatnunk azok gyümölcseit is. Ám ha feltesszük a kérdést: „Ki vagyok én, a cselekvő?", és felismerjük az Önvalót, ak-

8

Sziddhik.

kor a tevékenység érzete elvész, s a három karma elillan. Ez a megszabadulás örök. 39. A rabság és a szabadság gondolata csupán addig van jelen, ameddig az ember azt érzi: „Rabságban vagyok." Ha megvizsgáljuk: „Ki vagyok én, a rabságban lévő?", akkor a mindig szabad, örök Önvaló marad. A rabság gondolata eltűnik, s vele együtt távozik a szabadságé is. 40. Ha felteszik nekem a kérdést: „A három közül melyik a végső megszabadulás, ahol a forma jelen van, a forma nélküli vagy a formával együtt és anélkül történő?", én a következőket felelem: „A megszabadulás az ego megsemmisülése. Ez az ego kérdezi, melyik a végső megszabadulás."

Függelék a Negyven versszakhoz Invokáció Ami az egész világ alapja, lelke, forrása, célja és ereje, az a látszat mögött meghúzódó Valóság, mely valóban létezik. Töltse el szívünket Az, az Igazság!

A szöveg 1. A bölcsek társaságában a ragaszkodások megszűnnek, s a ragaszkodások felszámolásával a káprázatnak vége szakad. A káprázattól megszabadulva az ember eléri az Állandóságot, s még életében elnyeri a megszabadulást. Keresd tehát a bölcsek társaságát! 2. A legfőbb állapot nem elérhető szentbeszédek hallgatása, könyvek tanulmányozása, erényes cselekedetek vagy egyéb eszközök által. Csak úgy valósítható meg, hogy keressük a bölcsek társaságát, és figyelmesen kutatjuk az Önvalót. 3. Ha egyszer az ember megtanulta szeretni a bölcsek társaságát, m célt szolgálna az önfegyelem számos módszere? Mi haszna egy ventilátornak, ha a lágy, hűs déli szellő lengedez? 4. A lázat enyhítik a hold hűvös sugarai, a kívánság-fa 8 felszámolja a szűkölködést, míg a bűnöket a Gangesz szent vize mossa el. Mindezen csapásokat együttesen száműzi az egyedülálló bölcs magasztos látványa 9 . 8 9

A mitológiában szereplő kalpaka-fa. Darsanja.

5. A szent folyók - melyek víz csupán - és az istenségek agyagból és kőből készült képmásai nem állhatják ki az öszszehasonlítást a bölccsel. Azoknak számtalan napra van szükségük, hogy megtisztítsák az embert, ám a bölcs mihelyt ráveti valakire pillantását, azonnal megtisztítja őt. 6. Tanítvány: Mester: T.: M.:

Ki Isten? Az, aki ismeri az elmét. Önvalóra, a Szellem ismeri az elmémet. Tehát te vagy Isten. Hiszen a sruti szintén kijelenti, hogy csupán egyetlen Isten létezik: a megismerő.

7.

Milyen fény teszi lehetővé, hogy láss? Nappal a nap, éjszaka a lámpa fénye. Milyen fény által látod ezeket? A szem által. Milyen fény által látod a szemed? Az elme által. Milyen fény által látod az elméd? Az Önvalóm által. Akkor te vagy a Fények Fénye. Igen, Az vagyok.

Mester: Tanítvány: M.: T.: M.: T.: M.: T.: M.: T.:

8. A szívbarlang középpontjában az egyetlen Brahman ragyog egyedül „Én-Énként", az Átmanként. Érd el a Szívet azáltal, hogy mélyen elmerülsz az Önvaló utáni kutatásban, vagy azáltal, hogy a légzéssel uralmad alá vonod az elméd, s maradj szilárdan az Átmanban! 10

10

1915-ben, amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban lakott, Dzsagadísvara Sásztrí, egy ifjú követője egy papírlapra a következőket jegyezte fel szanszkritul: „hridaja kuhara madhjé". Ezután távozott, majd miután visszatért, meglepődve egy teljes szanszkrit verset talált, amit, mint megtudta, Bhagaván írt. Ezt később maga Bhagaván fordította tamil nyelvre, és felvette a Negyven versszak a Valóságról függelékébe. Kávjakantha Ganapati Muni Sri Ramana Gítájában szintén szerepel ez a versszak.

9. A Szív-lótuszban tiszta és változás nélküli tudatosság lakozik az Önvaló alakjában. Amikor az ego megsemmisül, akkor az Önvaló e tudatossága elhozza a lélek megszabadulását. 10. A test élettelen, mint egy agyagedény. Minthogy annak nincs én-tudatossága, s minthogy a test nélküli alvás állapotában valódi természetünket nap nap után megtapasztaljuk, a test nem lehet az „én". Akkor ki ez az „én"? S hol található? Azok szívének barlangjában, akik ilyenformán vizsgálódnak, maga az Úr Arunácsala Síva ragyog az „énként". 11. Ki születik meg? Egyedül az születik meg a Brahmanban, az elsődleges forrásban, aki ekképpen vizsgálódik: „Honnan jöttem a világra?" Ő valóban örökkön megszületik, ő a szentek Ura, ő az örökké új. 12. Vesd el a képzetet, mely szerint a hitvány test vagy, és kutasd az Önvaló szakadatlan boldogságát! Az Önvaló megismerésére törekedni, miközben a mulandó testet dédelgeted, olyan, mint tutajként megragadni egy krokodilt azért, hogy átkelj a folyón. 13. A jótékony cselekedetek, az önmegtartóztatás, az áldozat, a dharma, a jóga és a bhakti útja; a mennyország, a valóság, a béke, az igazság, a kegyelem, a csend, az állandóság, a halhatatlan halál, a tudás, a lemondás, a megszabadulás és az üdvösség célja - mindez nem más, mint felhagyni azzal, hogy úgy véljük: a test az Önvaló. 14. Mi a cselekedet, az önátadás, az egyesülés és a megismerés? 11 Feltenni a kérdést: „Kié e cselekedet, e közömbösség, elkülönültség vagy tudatlanság?" 12 Ha ekképpen vizsgálódunk, az ego elenyészik. Az Önvalóként időzni, melyben az előbb említett dolgok sohasem bukkantak fel, ez az igaz létezés. 11 12

Karma, bhakti, jóga és dnyána. Karma, vibhakti, vijóga és adnyána

15. Némely balga nem ismeri fel, hogy az Energia 13 , mely mozgatja, nem sajátja, és csodás képességek 14 megszerzését hajszolja. Komédiája hasonlít a nyomorék dicsekvéséhez, aki így szól barátaihoz: „Ha lábaimra segítetek, ezek az ellenségek semmivé válnak előttem!" 16. Minthogy egyedül az elme lecsendesítése az igaz megszabadulás, és a csodás képességek nem elérhetőek az elme tevékenysége nélkül, hogyan oldódhatnak fel azok a megszabadulás boldogságában - amely minden elmeműködés megszüntetése -, akiknek elméje ilyen képességekre összpontosít? 17. Miközben Isten viseli a világ terhét, a hamis ego grimaszokat vágva magára veszi azt, mint a szobor, mely látszólag a tornyot tartja. Ha egy utazó nem teszi le poggyászát a vonaton, mely bármilyen terhet elbír, hanem fáradságosan a fején szállítja, kinek a hibája ez? 18. A két mell között, a mellkas alatt s a gyomor felett hat különböző színű orgánum található. Ezek egyike a Szív, mely kétujjnyira fekszik a középponttól jobbra, s egy bimbózó liliomhoz hasonlít. 19. Nyílása zárva, üregében súlyos sötétség uralkodik, melyet vágyak töltenek meg. Minden hatalmas ideg itt összpontosul, s ez a lélegzet, az elme és a Tudás fényének hajléka. 20. Az Urat, kinek szállása a Szív-lótusz belseje, a barlang Uraként magasztalják. „Én az ego vagyok" - az ember ezt a képzetet testében megszilárdította, ám ha a gyakorlás erejével az „én vagyok Ő, én vagyok a barlang Ura" érzését állandósítja, és ekképpen a barlang Uraként ragyog, akkor az a káprázat, hogy ő a mulandó test, eloszlik, mint a sötétség a felkelő nap előtt. 13 14

Sakti. Sziddhik.

21. „Mely hatalmas tükör az, amelyben látjuk a dolgok e képmásait? Mi az, amit a világegyetem összes létezőjének szíveként jellemeznek?" - így kérdezte Ráma a bölcs Vaszisthát, s az a következőképpen válaszolt: „Ha elmélkedünk, megtudjuk, hogy a világ létezőiben két különböző szív dobog. 22. Egyikük méltó arra, hogy elfogadjuk, ám a másik visszautasítandó. Hallgasd, miben különböznek. Az a szívnek nevezett szerv, mely a fizikai test mellkasán belül, egy bizonyos helyen található, elutasítandó. Az a Szív, mely a tiszta tudatosság formájával bír, elfogadandó. Bár eme Szív úgy belül, mint kívül megtalálható, mégis mentes belsőtől és külsőtől. 23. Valóban Az a lényegi Szív, s abban lel hajlékra az egész világ. Az minden dolog tükre, s minden jólét forrása. Ennélfogva a tudatosságot minden létező Szívének nevezhetjük. Az nem a mulandó test része, mely érzéketlen, mint egy kő." 24. Így hát a törekvés által, hogy az egót a tiszta Szívbe olvasszuk, mely csupa tudatosság, az elme hajlandóságai s a légzés legyőzetnek. 25. „E tiszta, feltételektől mentes tudatosság, azaz Siva, én vagyok." Ha ekképpen szakadatlanul meditálsz a szívben, az ego m i n d e n ragaszkodásától megszabadulsz. 26. Miután kifürkészted a lét különböző állapotait, és elmédben szilárdan megállapodtál a legfőbb Valóság állapotában, játszd el szerepedet a világban, óh, te hős! Felismerted az igazságot, mely minden látszat szívében ott lakozik. Anélkül, hogy valaha elfordulnál ettől a Valóságtól, játssz a világban, amiképpen jólesik! 27. T ű n j ö n úgy, hogy lelkesedsz és örvendezel, tűnjön úgy, hogy izgalom vagy idegenkedés tölt el, tűnjön úgy, hogy kezdeményező vagy állhatatos vagy, mégis ragaszkodás nélkül játssz a világban! Megszabadulván a ragaszkodás minden

kötelékétől, megnyugodott elmével és látszólag m i n d e n helyzetben a vállalt szerepeddel összhangban cselekedve, játssz a világban, óh, te hős, amiképpen jólesik! 28. Aki az Atman megismerése által megszilárdult az Igazságban, aki leigázta az öt érzéket - hívd őt a tudás tüzének, a tudás villámjának forgatójának, az idő legyőzőjének és a halált elpusztító hősnek! 29. Éppen úgy, ahogy a tavasz beköszöntével a fák lombkoronája üde szépséggel ragyog, azok, akik meglátták az Igazságot, egyre növekvő fénnyel, értelemmel és erővel tündökölnek. 30. Hasonlóan ahhoz, akinek egy történetet mesélnek, ám gondolatai messze kalandoznak, a ragaszkodásoktól mentes elme is úgy cselekszik, hogy közben tétlen marad. Ám a kötöttségekbe feledkezett elme tevékeny akkor is, ha éppen nem cselekszik, hasonlóan ahhoz, aki mozdulatlanul alszik, miközben álmában hegyet mászik és lebukfencezik. 31. M i n t a fogaton alvó utas számára a lovak mozgása, megállása és azok járomból való kifogása, olyan a cselekvés, a kontempláció és az alvás a bölcs számára, aki testének fogatában alszik. 32. Annak, aki kutatja az ébrenlét, az álom és az alvás természetét, létezik egy állapot e hármon túl: az ébren alvás, 15 a tutijának nevezett negyedik állapot. Ám mivel egyedül eme túrija állapota valós, s a három látszólagos állapot illuzórikus, valóban a „negyedik" a transzcendens állapot. 16 33. Az állítás, mely szerint a dnyání megtartja a prárabdha karmát, míg a szancsita és az ágámi karmától megszabadul, 15 16

Dzságrat-szusupti. Turíjátíta.

csupán külsődleges válasz a tudatlan által feltett kérdésekre. Ha egy férfiembernek több felesége van, egyik sem menekül az özvegység elől, amidőn a férj elhalálozik. Ehhez hasonlóan, amikor a cselekvő eltűnik, akkor mindhárom karma elenyészik. 16 34. A tanulatlan embernek egyetlen családja van, melyet a feleség, a gyermekek és a hozzátartozók alkotnak. Ám azok elméjében, kik rengeteget tanultak, ott a könyvek, az elméletek és a vélemények számtalan családja, melyek akadályai a jógának. 35. Mi haszna a betűknek a művelt ember számára, aki nem törekszik arra, hogy eltörölje a sors könyvét a vizsgálódás által: „Honnan jöttem a világra?" Óh, Arunácsala, olyan ő, mint egy gramofon. Csak tanul, és más szavait ismételgeti anélkül, hogy felfogná azok értelmét. 36. Könnyebb megmenteni a tanulatlant, mint azt, aki bár művelt, nem alázatos. Az előbbi megmenekült a büszkeség démonjának karmai közül, kiszabadult a gondolatok és a szavak örvényéből, a gazdagság őrült hajszolásából, és rengeteg, rengeteg szerencsétlenségtől megmenekült. 37. Tekintsen bár az ember úgy a világra, mint egy szalmaszálra, és ismerje betéve a szent iratokat, mégis nehezen menekül a rabságból, ha enged a hitvány hízelgésnek, annak a szajhának. 38. Ha az ember szakadatlanul Önvalójában tartózkodik, anélkül hogy különbözőnek vélné önmagát másoktól, anélkül hogy eltérne igaz állapotától, akkor ki lehetne számára idegen? Mit számít, hogy mások mit állítanak róla? Mit számít, ha az ember önmagát magasztalja vagy pocskondiázza? 16

Szancsita: a múltban összegyűlt karma; prárabdha: a jelenben megnyilvánuló karma; ágámi. a jövőben megnyilvánuló karma.

39. Zárd az advaitát a szívedbe, de soha ne fejezd ki a cselekedeteidben! Óh, fiam, mindhárom világra alkalmazhatod, ám soha ne alkalmazd a Gurura! 40. Íme, kinyilvánítom a védánta végső tanításának lényegét: Amikor az ego megsemmisül, és Azzá, a tiszta tudatosság természetű Önvalóvá válik, akkor egyedül Az marad.

7.

ÖT VERSSZAK AZ ÖNVALÓRÓL Ez Bhagaván utolsó verse, melyet egy követője, Szúrl Nágammá (a Letters from Sri Ramanasramam [Levelek a Sri Ramanásramamból] című könyv szerzője) kérésére írt. Először telugu nyelven írta, ám egy venbá nevű tamil versformára, majd lefordította tamilra. Mivel Sankarácsárja egyik művének címe Atma pancsakam, ezért Bhagaván úgy döntött, hogy szerzeményének az Ékátma pancsakam címet adja.

1. Elfelejtkezve az Önvalóról, Az ember a testnek véli önmagát, Számtalan születésen keresztülmegy, Végül visszaemlékezve az Önvalóvá válik, Ami ahhoz hasonló csupán, Mint amikor felébred egy álomból, Amelyben keresztülvándorolt az egész világon.

2. M i n d i g az Önvaló vagyunk. Aki felteszi magának a „Ki vagyok én?" S a „Hol vagyok én?" kérdést, Az olyan, mint az önazonosságát És hollétét vizsgáló ittas ember.

3. A test az Önvalóban létezik. Aki mégis az hiszi, Hogy az Önvaló az élettelen testen belüli, Az hasonlatos ahhoz a nézőhöz, aki úgy gondolja, Hogy a vásznat, melyre a kép kivetül, A mozgókép tartalmazza.

4. Létezik-e az ékszer az arany nélkül? Létezik-e a test az Önvaló nélkül? „Én a test vagyok" - véli a tudatlan, Míg a megvilágosodott tudja: „Az Önvaló vagyok."

5. Egyedül az Önvaló, az Egyetlen Valóság Létezik örökkön-örökké. Ha hajdanán az Első Tanító Néma csendben nyilvánította ki, Ki képes azt felfedni beszéddel? (Prof.

K.

Szvámínáthan fordítása alapján)

8.

VEGYES VERSEK Dal a poppadamról 1914-ben vagy '15-ben Bhagaván a Virúpáksa-barlangban élt. A főzést javarészt édesanyja végezte, ám maga Bhagaván is ügyes szakács volt, s akkoriban - és később is - gyakran segédkezett az étel elkészítésében. Egy alkalommal anyja poppadamot (kerek, nagyon vékony, fekete bagolyborsóból készült sós lepényt, más szóval appalamot) sütött, és megkérte Bhagavánt, hogy segítsen. O azonban ehelyett inkább ezt a verset költötte, melyben a szellemi fejlődésre vonatkozó útmutásait a poppadam készítésének szimbolikájával írja le.

1.

Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül. Ne kóborolj kétségek között a világban! Figyelj a szóra, az egyedülállóra, A ki nem mondottra, Melyet az igaz tanító tanít, Aki a Lét-Tudat-Üdvöt felfedi. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

2. Vedd a bagolyborsót, az ego-ént, Mely az ötrétű testmezőn nő, 1 És őröld meg a kézimalomban, A „Ki vagyok én?" bölcsesség-keresésében, így porítsd finomlisztté. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül. 3. Keverd össze pirandai-lével, Mely a szent ember társasága, Add hozzá az elmén való uralkodást, a köménymagot, Az önmérséklet borsát, A nemragaszkodás sóját, És az aszandkóró porát, 2 Az erényes indíttatások aromáját. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül.

4. Helyezd a tésztát a Szív-mozsárba, És a befelé fordított elme mozsártörőjével Zúzd össze keményen az „Én-Én" csapásaival, Majd a csendesség sodrófájával Nyújtsd ki azt a (Lét) gyúródeszkáján. Dolgozz fáradhatatlanul, állhatatosan és vidáman. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül. 1

A hindu filozófiai iskolák az ember finomabb testeinek létét tanítják, melyek mind egy finomabb tartományban működnek. A szövegben jelzett öt burkot a három test foglalja magában: az anyagi, a finom és az okozati. A burkok a következők: testi, vitális, mentális, intellektuális és üdvös. Bővebb részletekért lásd a Vivéka-csúdámanit. 2

Erős szagú, a Ferula assa foetida növényből nyert fűszer.

5.

Helyezd az appalamot a Brahman tisztított vajába A végtelen csend serpenyőjében, És süsd ki a tudás tüzén. Most, hogy az „én" „Azzá" változott, Fogyaszd és ízleld az Önvalót Önvalóként, Egyedül az Önvalóban időzve. Készíts egy kis appalamot, Fogyaszd el, és a vágyad beteljesül. (Prof.

K.

Szvámínáthan fordítása

alapján)

Ön-ismeret (Átma-vidjá) Egyszer Bhagaván egyik követője azt írta egy darab papírra, hogy az Ön-ismeret a legegyszerűbb dolog, hiszen az ember már most is maga az Önvaló. A papírt átnyújtva azt kérte Bhagavántól, hogy írjon egy költeményt erről. A kérésre Bhagaván a következő verset költötte. L á m , az Ön-ismeret a legkönnyebb, Ó h , az valóban nagyon könnyű! Még a legbizonytalanabb ember számára Is olyan valós Önmaga, H o g y ahhoz képest a tenyéren lévő Ámlak-gyümölcs is csak puszta káprázatnak tűnik.

1. Igazként, erősen, örökké Üdén áll az Önvaló, S valójában ebből jelenik meg E fantomtest és e fantomvilág. Ha a káprázat eloszlik S írmagja sem marad, Akkor az Önvaló-nap Valóságként felragyog A végtelen Szív-térben. A sötétség eloszlik, A szenvedés véget ér, És felbuzog a boldogság. 2. Az „én a test vagyok" gondolata a zsineg, Melyre a különböző gondolatok fűződnek. Belül kutatva, feltéve a kérdést: „Ki vagyok én? És honnan e gondolat?", Minden egyéb gondolat eltűnik, S „Én-Én"-ként a Szív-barlangban Az Önvaló önmagától felragyog. Az ily Ön-tudatosság az egyetlen mennyország, Ez a csendesség, ez a boldogság lakhelye. 3. Mi haszna van ismerni olyan dolgokat, Melyek nem az Önvaló? S ha az Önvalót ismerjük, Mi egyéb marad megismerendő? Az egyetlen fényt, mely számos lélekként ragyog, Az Önvalót látni belül, A Tudatosság villámló fényét: A kegyelem színjátéka, az ego halála, Az üdvösség virágba borulása ez.

4. Hogy leoldjuk a karma bilincsét És véget vessünk a születéseknek, Ez az ösvény könnyebben járható bármely másiknál. Időzz a nyugalomban anélkül, hogy felkavarnád azt Nyelveddel, testeddel vagy tudatoddal, S lásd meg bensődben az Önvaló ragyogását: Az Örökkévalóság tapasztalata, Minden félelem hiánya, Az üdvösség parttalan Óceánja ez! 5. Annámalai az Önvaló, A Szem az elme szeme mögött, Mely látja a szemet és minden egyéb érzéket, Ez ismeri az étert 3 és a többi elemet. Ez a Lét, mely tartalmazza, felfedi és érzékeli A Szívben belül ragyogó égboltot, Ha a gondolatoktól megszabadult elme befelé fordul, S Annámalai saját Önvalómként mutatkozik meg. Igaz, ehhez szükséges a Kegyelem is, Majd megjelenik a szeretet, És felbuzog a boldogság. (Prof.

3

K.

Szvámínáthan fordítása alapján)

A szanszkrit ákása szó egyaránt jelent „étert", „teret" és „eget" is.

Versek Bhagaván születésnapi ünnepsége alkalmából

Bhagaván 1879. december 29-én született. Születésnapja a tamil (hold)naptár szerint dhanurmászára esik, amikor a Hold a punarvaszu csillagképben áll. A nyugati naptár szerint ez a nap december-január hónapban van. Amikor először vetették fel Bhagavánnak az ötletet, hogy megünneplik a születésnapját, ő tiltakozott, és az alábbi verset költötte. Tanítványai azonban, ennek ellenére megünnepelték a jeles napot, és a dzsajanti napi fesztivál máig az egyik legnagyobb évi ünnep az ásramban.

1. Te, ki megünnepelnéd a születés napját, keresd először azt, honnan születtél. Az ember igaz születésnapja az, amikor belép Abba, mely meghalad születést s halált - ez pedig az örök Lét. 2. Az embernek legalább születésnapján gyászolnia kellene amiatt, hogy belépett e világba. Büszkélkedni vele és ünnepelni azt olyan, mintha gyönyörködnénk egy hullában, miután felékesítettük. Ha valaki Önvalója után kutat és eggyé válik Azzal, arról kijelenthetjük, hogy bölcs.

A gyomor panaszai Egy alkalommal ünnepi lakoma volt az ásramban. Sokan szinte elrontották a gyomrukat a hatalmas mennyiségű, tápláló ételtől Valaki idézte a tamil költőnő, Auvaiyár versét, melyben a gyomorról panaszkodik: „Egyetlen napot sem bírsz ki étel nélkül, de két napra valót sem tudsz elfogyasztani egyszerre. El sem tudod képzelni, milyen sokat szenvedek tőled! Oh, átkozott gyomor, lehetetlenség boldogulni veled!" Bhagaván azonnal egy paródiával válaszolt, melyben a gyomor panaszkodik az ego miatt. Egyetlen óra nyugalmat sem adsz, te ego! Nap nap után, minden percben csak eszel és eszel! El sem tudod képzelni a szenvedésemet! Oh, bajkeverő ego, lehetetlenség boldogulni veled!

Kilenc kóbor versszak Egy régi követő, Szómaszundara Szvámí egyszer azért könyörgött Bhagavánnak, hogy legalább egy aksaráí (szótagot) írjon a jegyzetfüzetébe. Az aksara azt is jelenti, hogy maradandó, és a Brahmanra utal. Bhagaván rövid epigrammát írt az aksara leírásának nehézségéről. Ez az első versszak az alábbiak közül. A fennmaradó versszakokat különböző időpontokban szerezte Bhagaván, és ezeket Muruganár beillesztette néhány versébe. A versszakok sorrendje Bhagaván javaslatára született. 1. Egyetlen szótag ragyog Önvalóként a szívben örökké. Hát létezik valahol olyasvalaki, aki le t u d n á azt írni?

2. A hang forrását elérő dzsapa a legjobb út azok számára, akik nem szilárdultak meg a tudatosságban, mely az „én" forrása. 3. Aki összetéveszti ezt az ürülékgyártó testet az Önvalóval, az rosszabb, mint aki disznóként születve ürüléket eszik. 4. Az Önvaló szakadatlan kutatását Isten egyedülálló szeretetének hívjuk. Mert egyedül Ő lakozik Önvalóként mindenki Szívében. 5. Amit a befelé forduló elme békének hív, kívül erőként mutatkozik, akik elérték és rátaláltak erre az igazságra, azok egysége ismertté vált. 6. Aki sorsával elégedett, mentes a féltékenységtől, kiegyensúlyozott mind jólétben, mind balsorsban, őt nem kötik a tettek. 7. Csak az szabadíthat fel másokat, ki önmagát felszabadította. Mások megsegítése különben ahhoz vezet, mint amikor vak vezet világtalant. 8. Kérdés és válasz a beszédhez, a kettősség birodalmába tartozik. Az egységben lehetetlen bárhol is megtalálni őket. 9. Nem létezik sem teremtés, sem pusztítás, sem sors, sem szabad akarat, sem ösvény, sem eredmény. Ez a végső igazság.

Bocsánatkérés a darazsaktól Egy napon, amikor Bhagaván a hegyen sétált, véletlenül egy lódarázsfészekbe rúgott. A darazsak megtámadták, és a lábát súlyosan megcsipkedték, Bhagaván azonban lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy megzavarta őket. Jeles követője, Muruganár versben tette fel neki a kérdést: Meglátva egy hatalmas, zöld levelű bokrot, Ráléptél, és úgy megcsíptek a darazsak, Hogy a lábaid megdagadtak. Vénkata, mi a valódi oka, Hogy egy véletlen eset miatt Ily kíméletlen bánásmódban részesültél, Mintha durván megtámadtad volna őket? Sri Bhagaván a következőképpen válaszolt: Megtorlásként a darazsak Úgy megcsípték a lábamat, Hogy az begyulladt, Bár véletlenül léptem egy cserjére Gondosan épített fészkükre. Milyen annak az elméje, Aki nem is érzi bűnnek, Hogy ilyen dolgot művelt? (Szádhu Arunácsala [A. Chadwick] fordítása

W.

alapján)

Válasz az Anyának Amikor Bhagaván elhagyta az otthonát, a családja megpróbálta felkutatni őt, kezdetben sikertelenül Csupán néhány évvel később találták meg Tiruvannámalaiban. Anyja, ki akkor még nem érett meg arra, hogy lemondjon a világról és csatlakozzon fiához, elment, hogy rábeszélje őt a hazatérésre. Abban az időben Bhagaván nem beszélt, így hát röviden leírta, hogy bármi, ami elrendeltetett, az szükségszerűen meg is fog történni. Válaszának költői átültetése a következő néhány sor: A lélek sorsát Isten rendeli Aszerint, hogy milyenek tettei. Célt, ha úgy dönt a végzet, Ember sohasem érhet, Próbálkozzék bármilyen hévvel. Ami viszont ott a sors könyvében egy lapon, Annak meg kell történnie egy napon, Bármit is teszel, hogy elkerüld, S az események folyását eltereld. Ez bizonyos, s végül magad fogod belátni, Hogy a legjobb: csendben maradni. (Szádhu Arunácsala [A. Chadwick] fordítása

IV.

alapján)

Az Anya gyógyulásáért 1914-ben Bhagaván édesanyja rövid látogatást tett nála Tiruvannámalaiban. Ottléte során magas láztól szenvedett, s a tífusz tüneteit vélték felfedezni rajta. Az életben maradására nem volt remény. Bhagaván az alábbi verset költötte gyógyulása érdekében. Talán szükségtelen is megjegyezni, hogy az Anya meggyógyult. Két évvel ezután újra eljött, és Bhagaván hegyen lévő ásramjába költözött. 1. Menedékem hegye, mely kigyógyítasz az ismétlődő születések betegségéből! Óh, Uram! Neked kell orvosolnod anyám lázát! 2. Óh, Isten, ki magát a Halált legyőzöd! Egyetlen mentsváram! Terjeszd ki áldásodat anyámra, és védelmezd meg őt a Haláltól! Mi a Halál, ha megvizsgáljuk? 3. Arunácsala! Te, lobogó tüze a dnyánának! Kegyeskedj anyámat fényedbe vonni, és tedd őt Magaddal eggyé! Mi szükség van akkor a hamvasztásra? 4 4. Arunácsala, ki elűzöd a káprázatot! Miért késlekedsz eloszlatni anyám önkívületét? Van-e Rajtad kívül bárki, aki anyai gondoskodással megvédhetné az esdeklő lelket, és elháríthatná a sors csapásait? (Prof.

4

K.

Szvámínáthan fordítása

alapján)

E sorok 1922. május 19-én teljesedtek be, amikor Bhagaván édesanyja elhagyta testét, és az Indiában szokásos hamvasztás helyett a szenteknek kijáró temetésben részesítették.

Arunácsala Ramana Amritanátha Jati nevű követője egy papírdarabra írt malajálam nyelvű versben esdekelve kérte Bhagavánt, árulja el magáról, hogy ővajon Hari (Visnu), Sivaguru (Szubrahmanja), Jativara (Síva) vagy Vararucsi-e. Bhagaván ugyanabban a malajálam versmértékben, ugyanarra a papírdarabra írta a válaszát: A Paramátman, aki azonos Arunácsala Ramanával, tiszta értelemként (Abszolút Tudatosságként) ragyog Visnuval kezdődően minden élőlény lótusz formájú szívének mélyén. Amikor az elme az Őiránta érzett szeretetbe olvad, és eléri a Szív legmélyét, ahol Ő a szeretettként lakozik, a tiszta értelem finom szeme megnyílik, és Ő Tiszta Tudatosságként tárja fel magát.

A Szív az Önvalóban Ez a Negyven versszak a Valóságról függelékének nyolcadik versszaka, lírikus formában. Keletkezésének körülményeit az eredeti vershez fűzött lábjegyzetben találjuk. A legbelsőben, a Szívben Brahmanként, „Én-Én"-ként Egyedül az éber Önvaló ragyog. Mélyen merülj a Szívbe Az Önvalót kutatva Vagy a légzésed uralva, S így időzz az Atmanban örökké!

9.

ALKALMI VERSEK Tirucsuli Miután Bhagaván hallotta Mánikkavácsahar költeményét, lyet Tirucsuliról szerzett, a következő verset költötte: Önvaló, mely zavartalan boldogságként táncolsz a követők Szívében, páratlan Síva, legfőbb fény, szakadatlanul tündökölsz a ragyogó Tirucsuliban, árassz el kegyelmeddel, és ragyogj a szívemben a Szívként! (Prof.

K.

fordítása

Szvámínáthan alapján)

Hara és Umá Isvara Szvámí egy nap versben ezt kérdezte Bhagavántól: Makulátlan, légy kegyes, és áruld el nekem a régről híres Tirucsuliban lakó Umá és a táncoló Hara, valamint az ott hömpölygő folyó nevét!

me-

Bhagaván a következő versben válaszolt: Minthogy akik fürdőt vesznek benne, azoknak eltűnnek a bűnei, A Tirucsulin keresztülhömpölygő folyó neve Pavahari. Minthogy az Urat az egész világ tiszteli, Bhúmísaként ismert, Déví neve pedig Tunaimalai Ammai,

Szülőváros és szülők Míg az Arunácsala hegyen élt| Isvara Szvámí a következő verset írta Bhagavánhoz, hogy megtudakolja tőle szülővárosának és szüleinek nevét: Virágzó Sri Arunán élő Ramana, úgy véltem, Ideje elmerengned, és elmesélned életed. Áruld el nekem születésed helyét és szüleid nevét, S ha megteszed, akkor a világ szerencsés. Válaszként ezt írta Bhagaván: Az igaz látó elméje és Önvalója Nem hagyhatja el a napnyugtaszínű Egyet, Csupán kiárad belőle. Mindazonáltal apám Szundara volt, A fákkal övezett Tirucsuliból, Anyám pedig Alagammál, Az Úr lábának imádója.

Muruga jegyei Egy kérdésre, mely arra kereste a választ, hogy miért nem láthatók Ramanán Muruga ismertetőjegyei: A dárda, a ragyogó keleti hegy, Az Anya tejének kegyelme, A tizenkét kar, az elmét elbájoló Hatalmas, kék páva, Mindezek olyan mértékben vannak jelen, Amennyire az ember Ramanát, Az Anyát félve él a világban (Ramana Anyját félve él a világban).

Szubrahmanjáról Bhagaván egyik követője, T. K. Szundarésa Aijar szerette volna, ha születik egy tamil változata az Úr Szubrahmanjáról szóló strófának, melyben Isten neve helyett Ramana szerepel. Sri Bhagaván a következőt írta: A (nemtudás) sötétség(ének) eloszlatója az erényesekben, barlanglakó, elpusztíthatatlan, fénytermészetű, örök nap, a Tudatosság dárdájának forgatója, a Szív-barlangban időző Ramana - imádjuk egyedül Őt! (Prof.

K.

Szvámínáthan fordítása

alapján)

Virúpáksa-barlang A forma nélküli és örök Lét áll kinyilatkoztatva az én Aruna-hegyemben, a háromszemű Isten testet öltött jelenlétében. Mivel a Virúpáksa-barlang tartja fenn azokat a tanítványokat, akik eme Isten Szív-barlangjában laknak, joggal hívhatjuk azt Anyának. (Prof.

K.

Szvámínáthan

fordítása

alapján)

Laksmí, a tehén Áni hónap 5-én, pénteken, a hónap világos felében Visákha Naksatra Dvádasí napján, Szarvadhárí évében, azaz 1948. június. 18-án Laksmí tehén elérte a muktit [megszabadulást].

Ganésa Ez az ima az Úr Ganésához, az akadályok eltávolítójához szól. Utalás szerepel benne egy, a puránikban található történetre, melyben Ganésa Vjásza írnokaként lejegyezte a Mahábháratát. Ganésa kegyét itt azért hívja segítségül a szerző, hogy az megvédelmezze a védánta bölcseletét. Óh, Vinájaka, ki pergamenre (azaz a Méru hegy lankáira) írtad a Nagy Bölcs (vagyis Vjásza) szavait, és a győzedelmes Arunácsalánál lakozol, gyógyítsd meg a betegséget (a máját), mely az ismétlődő születések oka, és védelmezd kegyesen a Nemes Hitet, mely csordultig van az Önvaló mézével!

Visnu Ha veszendőben az igazság1, és eluralkodik az igaztalanság 2 , Akkor megszületsz, hogy fenntartsd az erényt és az erényest, És felszámolj minden gonoszságot. Ekképpen újítod meg a földi életet, te Rejtélyes. Kik vagyunk hát mi, hogy felfoghatnánk alakodat?

Dípávali A következő két versszak a Dípávali (a fények ünnepe) valódi jelentését magyarázza el: Az a nap, amikor Nárájana halálra zúzta A naraka-egót a bölcsesség keresése során, kutatva, Honnan ered a naraka-én, hogy a naraka-világot kormányozza, Az a nap a Naraka-Csaturdasí fényfesztiválja. Felkutatni és megsemmisíteni a bűnöst, a naraka-egót, Melyet megront a gondolat, hogy az ember a naraka-alak, A hamis test-lakás, és az igaz Önvalóként ragyogni, Valójában ez a Dípávali. (Prof.

1

Dharma.

2

Adharma.

K.

Szvámínáthan fordítása

alapján)

Daksinámúrti csodája Ki az ifjú guru a banjanafa alatt? Aggok az őt felkereső tanítványok. A gyönyörű tanító beszéde a csend, S a tanítványok minden kételye eloszlik. A csodálatos banjanafa alatt ragyog az ifjú guru, Akit idős tanítványok keresnek fel. A csend e tanító beszéde, S kétségektől mentes a tanítványok elméje.

Az Önvaló Ha az ember felismeri Szívében igaz természetét, Akkor az a létezés-tudatosság-boldogság bősége Kezdet és vég nélkül.

Megszabadulás A vadász kezei közül elröppenő gerle, Úgy mondják, az erdőből is elmenekül. Amikor az „ént" üldöző vadász megszabadul, Akkor az erdő otthonná zsugorodik.

Csend Bhagaván egyik követője egy cikket írt róla, „Ahol a csend ihletett szentbeszéd" címmel. Amikor Bhagaván látta ezt, a következő verset írta: A kegyelem állapota az a beszéd, mely a csend szívéből kél.

Egy betű E könyv minden betűje egyetlen, elpusztíthatatlan betűvé adódik össze. Elolvastad úgy, ahogy leírták. Az egyetlen betű örökké ragyog önmaga által a szív belsejében. Ki is remélheti, hogy leírja azt?

Aludj ébrenlét közben Mélyalvásban időzhetsz ébrenléted során Azáltal, hogy kutatsz az Önvaló után. Az álom és az ébrenlét állapotában Keresd az Önvalót egyfolytában, Míg az alvás tudatlansága Azokat is át nem járja. (Szádhu Arunácsala [A. W. Chadwick] fordítása alapján)

A dnyání és a teste Sri Bhagaván életének utolsó napjaiban írta a következőket:

Mint étkezés után banánlevelét, 3 Úgy hagyja hátra a látó a testét.

3

Indiában az ételt gyakran banánlevélre szolgálják fel, melyet később eldobnak, vagy az állatoknak adnak.

II.

RÉSZ

FORDÍTÁSOK ÉS

ÁTDOLGOZÁSOK

1.

A z ISTENI ÉNEK (Bhagavad Gítá) Bhagaván egyszer egy nála látogatóban járó pandittal a Bhagavad Gítá nagyszerűségéről beszélgetett, amikor egy követő azt panaszolta, hogy milyen nehéz mind a hétszáz versszakot észben tartani, és azt kérdezte, nem lenne-e egyetlen versszak, melyre mint a Gítá lényegére lehetne tekinteni, Bhagaván ekkor a X. fejezet 20. versét idézte: „Én vagyok, óh, Gudákésa, a mindenki Szívében lakozó Önvaló. En vagyok a kezdete, közepe és vége mindennek." Később kiválasztotta az itt következő negyvenkét versszakot (amelyek közül a negyedik az előbb idézett versszak), és úgy rendezte őket, hogy útmutatóként szolgáljanak az olvasók számára. Bhagaván később e versszakok tamil és malajálam fordításait is elkészítette. Az alábbi fordítás az általa átnézett angol átültetés alapján készült. 1. Szandzsaja szól: Ekkor a szánakozástól megindulthoz, kinek szeme könnyes volt a fájdalomtól, a esüggedőhöz ekképpen szólt Madhuszúdana [Madhu legyőzője, Krisna]: (II. 1.) 2. Az Úr szól: Ezt a testet, mely látható, a mezőnek nevezik, azt pedig, aki ismeri, a mező ismerőjének hívják a bölcsek, óh, Kuntí fia. (XIII. 1.)

3. Tudd, hogy Én vagyok minden mezőben a mező ismerője! A mezőről és a mező ismerőjéről való tudás pedig az igaz tudás az Én szememben. (XIII. 2.) 4.

Én vagyok, óh, Gudákésa, a mindenki Szívében lakozó Önvaló. Én vagyok a kezdete, közepe és vége mindennek. (X. 20.)

5.

Mert biztos, hogy meghal, ki megszületett, s megszületik, aki meghal; ne bánkódj hát az elkerülhetetlenen! (II. 27.)

6.

Nem születik, és nem hal meg Az; mindig is létezett, és soha többé meg nem szűnik létezni; születés és vég nélküli, örökkévaló és ősi, s ha testét meg is ölik, ő meg nem ölhető. (II. 20.)

7.

Szétvághatatlan, tűz nem fogja, nedvesség és szél nem árthat neki, örökkévaló, m i n d e n t átható, változatlan, mozdulatlan mindörökre Ő. (II. 24.)

8. Mert t u d d meg, hogy elpusztíthatatlan Az, ki az egész mindenséget áthatja. Nem létezik olyan, mi a Változhatatlant elpusztíthatná. (II. 17.) 9.

A valótlannak nincs léte, és a Való nem szűnik létezni soha. Ezt az igazságot már meglátták a Valóság látnokai. (II. 16.)

10. Ahogy finomsága folytán meg nem érintheti semmi a m i n d e n ü t t jelen lévő étert, éppúgy nem érintheti semmi az egész testet átható Önvalót sem. (XIII. 32.) 11. Ott nem a Nap, nem a Hold s nem a tűz világít. Ki oda jutott, többé vissza nem tér onnan. Az az Én legfőbb hajlékom. (XV. 6.)

12. E Megnyilvánulatlant „az Elpusztíthatatlannak", a legfőbb Állapotnak nevezik. Akik Ezt elérik, vissza nem térnek soha. Ez az Én legfőbb hajlékom. (VIII. 21.) 13. Akik büszkeség és káprázat nélkül a ragaszkodáson győzedelmeskednek, állandóan az Önvalóban lakoznak, lecsillapított vágyakkal, felszabadulva az öröm és fájdalom ellentétpárja alól, azok térnek erre az elpusztíthatatlan helyre. (XV. 5.) 14. Aki sutba dobja a szent iratok parancsait, és a vágyak sugallatát követi, nem éri el sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legmagasabb célt. (XVI. 23.) 15. Az lát, aki Őt látja minden létezőben egyaránt: a Legfőbb Urat, az örökké megmaradót a mulandóban. (XIII. 27.) 16. Csak az Irántam való odaadás által vagyok lényegemben így látható, megismerhető, és csak így lehet mélyemre hatolni, óh, Ardzsuna. (XI. 54.) 17. Mindenki hite természetének megfelelő. Az ember alapvetően meg van áldva hittel, óh, Bhárata, s amilyen a hite, olyan ő maga is. (XVII. 3.) 18. Akiben megvan a hit, az eléri a tudást, valamint az is, aki uralkodik az érzékein; elérve a tudást, hamarosan a Békét is eléri. (IV. 39.) 19. E mindig elcsendesedetteknek, akik szeretetteli odaadással imádnak engem, a kutatás jógáját (buddhi-jóga) adományozom, amely révén Énhozzám jönnek, óh, Bhárata. (X. 10.) 20. Tiszta könyörületből, Önvalójukban lakozván, a Tudás fénylő lámpásával eloszlatom a tudatlanságukból született sötétséget. (X. 11.)

21. Bizony, akiben a tudatlanságot az Önvaló Tudása már eloszlatta, abban a Tudás föltárja a Legfőbbet, s mint a Nap, ragyog. (V. 16.) 22. Azt mondják, az érzékek hatalmasak; az érzékeknél hatalmasabb az elme, az elménél hatalmasabb az értelem, de ami az értelemnél is sokkal hatalmasabb, az Ő. (III. 42.) 23. Megértvén Őt, akt az értelemnél is sokkal hatalmasabb, és megfékezvén az egót az Önvaló által, öld meg az ellenséget, a vágyat, akit legyőzni nehéz, óh, hatalmas karú! (III. 43.) 24. Miként a lobogó lángban elhamvad a tüzelő, Ardzsuna, úgy hamvaszt el a Tudás tüze is minden cselekedetet. (IV. 37.) 25. Akinek művét nem a vágy formálja, akinek tetteit a Tudás tüze emészti el, azt „Nagy Tudásúnak" nevezik. (IV. 19.) 26. Beborítja azokat az Örökkévaló Üdve, akik ismerik magukat, akik elszakadtak a vágytól és a haragtól, akik uralkodnak természetükön, s uralkodnak gondolataikon. (V. 26.) 27. Fokról fokra nyerje el a békét, a szilárdan eltökélt és kitartó értelem által. Miután elérte, hogy az elme az Önvalóban lakozzék, ne gondoljon többé semmire. (VI. 25.) 28. Ahányszor csak kivetül az ingatag és állhatatlan elme, húzza azt onnan vissza, és tartsa az Önvaló uralma alatt. (VI. 26.)

29. Érzékein, elméjén, értelmén állandóan uralkodva, a Bölcs egyetlen célja a Megszabadulás; a vágyat - a félelemmel és a haraggal együtt - örökre elvetette, s ő valóban szabad. (V. 28.) 30. A jógával összhangba hozott ember meglátja az Önvalót mindenben, mindent az Önvalóban lát, és mindenre pártatlanul tekint. (VI. 29.) 31. Akik csak Engem imádnak, akik másra nem gondolnak, az ilyen örökké összhangban lévőknek gondját viselem. (IX. 22.) 32. Közülük legjobb az örök összhangban lévő Bölcs, aki az Egyet imádja. A Bölcs számára Én vagyok a legkedvesebb, és a Bölcs a legkedvesebb Számomra. (VII. 17.) 33. Sok születés végén Engem imád a nagy tudású, miközben azt gondolja: „Vászudéva minden." De ilyen Mahátmát találni nehéz. (VII. 19.) 34. Aki lemond elméjének minden vágyáról, és az Önvaló által Önvalójában elégedett, azt szilárd elméjűnek mondják. (II. 55.) 35. Ki minden vágyról lemond, s minden sóvárgástól mentesen, az „én" és „enyém" érzete nélkül járja az útját, az eléri a Békét. (II. 71.) 36. Aki nem zaklatja a világot, s akit nem zaklat fel a világ, aki mentes a harag, az öröm és a félelem okozta nyugtalanságtól, az kedves Énnekem. (XII. 15.) 37. Ugyanaz dicséretben és gyalázatban, ugyanolyan barátjához, mint ellenségéhez, minden célkitűzésről lemondott: az ilyenről mondják, hogy tökéletesen meghaladta a három minőséget. (XIV. 25.)

38. Ám aki az Önvalóban találja örömét, az Önvalóval megelégszik, az Önvalóban elégedett, annak valóban nincs több teendője. (III. 17.) 39. Ő nem nyer vagy veszít semmit cselekedeteivel, sem a tétlenséggel, s neki nincs szüksége rá, hogy bárkitől bármit kérjen. (III. 18.) 40. Aki megelégszik azzal, ami erőfeszítés nélkül az övé, s az ellentétpároktól megszabadult, ahogy az irigységtől is, aki kudarcban és sikerben kiegyensúlyozott marad, azt, noha cselekszik, tettei nem kötik. (IV. 22.) 41. Az Úr ott lakozik mindenki Szívében, s megtévesztő erejével Ő okozza, hogy minden úgy forog, mint a kerékhez rögzített marionettbábok. (XVIII. 61.) 42. Tiszta szívből menekülj Hozzá menedékért, s kegyelméből eléred a legfőbb békét, az örök hajlékot. (XVIII. 62.)

2.

FORDÍTÁSOK AZ ÁGAMÁKBÓL Az ágamák a hindu hagyományhoz tartozó szent iratok, melyeket ugyanúgy irányadónak és hitelesnek tekintenek, mint a Védákat. Isteni forrás által kinyilatkoztatott tanításokként fogadják el azokat, és úgy tartják, nem emberi szerzőktől származnak. A templomi istentiszteletek is javarészt ezeken alapulnak. Huszonnyolc ágamat fogadnak el hiteles forrásként. Közülük a Szarva dnyánóttara és a Dévíkálóttara kiemelkedő példái a tiszta advaitának, vagyis az egység tanításának. Az Átma száksátkára a Szarva dnyánóttara legfontosabb része. A Maharsi mindenféle külső ösztönzés nélkül fordította le e két ágamat tamil versmértékbe. A Dévíkálóttarát azokban a korai időkben, amikor még a Virúpáksa-barlangban lakott, az Átma Száksátkárát pedig 1933-ban, amikor már a hegy lábánál épült ásramban élt. Mindkettő olyan útmutatásokat tartalmaz, melyeket az Úr Siva adott a bölcsesség ösvényére vonatkozólag, az előbbit feleségének, Párvatínak, az utóbbit pedig fiának, Guhának. (Guha az Úr Szubrahmanja másik neve.) A Dévíkálóttara 70-72. versszakait, melyek megtiltják még a növényi élet kioltását is, nem kell úgy értenünk, hogy az úton igyekvőkre vonatkoznak.1

1

Felhívjuk a kedves olvasó figyelmét, hogy ez a szerkesztő, Arthur Osborne véleménye. Találunk olyan feljegyzéseket, melyek egyértelműen mutatják, hogy a Maharsi helytelenítette a növényekkel való érzéketlen bánásmódot. Eg

Semmiféle szélsőséges viselkedés vagy fegyelmi szabály nem szükséges részükről. Valójában, ahogy ezt e két ágama is mutatja, a fegyelmi és viselkedésbeli szabályok, valamint a szertartások ezen az ösvényen sokkal kevésbé fontosak, mint bármely másikon, hiszen ez az ösvény közvetlenül a Szíven munkálkodik, szellemi bölcsességet ébresztve.

alkalommal például egyik lelkes követője büszkén újságolta neki, hogy olyan speciális istentiszteletet (púdzsát) végzett, melyhez százezer levelet használt fel. Erre Bhagaván így felelt: „Ahelyett, hogy ilyen sokszor megcsípted a növényt, nem tudtad volna inkább a saját bőrödet megcsípni százezerszer, és így végezni el a púdzsát?" (Dávid Godman [szerk.]: The Power of the Presence [A jelenlét ereje], I. kötet, 202. o.) (A ford.)

Átma száksátkára 2 (Mindent magába foglaló tudás)

(Sri Bhagaván áldó sorai) Az az Önvaló közvetlen tudása, Melyet maga ísvara - a legkiválóbb és legfőbb Úr -, Aki az Önvalóként lakozik a szívemben, Tamilul fejt ki most kegyesen Guhának. EZUTÁN ÍGY SZÓLT SIVA:

1. Guha! Egy másik útról beszélek neked, Mellyel ama Valóságot elérheted, mely osztatlan, mindent áthat, S ugyanakkor túl finom ahhoz, Hogy (az elmével) meg lehessen ragadni, 2. Amely által a Tudatosságról szerzett tudás elnyerhető, Amelynek ismeretével az ember magává Sivává válik. Ezt ez eddig még senkinek sem adtam át, Ma halld tőlem e bölcsességet!

2

Az Önvaló felismeréséről (átma-száksátkára) szóló fejezet egy Sri szarva dnyánóttara (Minden tudás csúcspontja) címen ismert upa-ágáma szöveg, amelyet az eredeti szanszkritból Bhagaván Sri Ramana ültetett át tamilra.

3. A guruk hagyományvonalán átörökítve, A logika tudósainak ismeretét meghaladva, Ez a születés-halál forgatagából való megszabadulás, Melynek legfőbb látomása mindenhol ragyog. 4. Ő, az Egyetlen, aki mindent áthat, Ő, aki Mindenként nyilvánul meg, Ő, akinek arca minden irányba tekint, aki túl van a gondolaton, Aki Önmaga marad minden lényegiségként (tattva), és aki meg is haladja őket - Ő az Önvaló. 5. Ő meghalad minden igaz állítást, Beszéd, elme és név nem ér el hozzá. „Én Az (a Siva-Én) vagyok": így kellene meditálnod Tökéletesen megkülönböztetés nélküli elmével. 6. Megszilárdulva az Örökkévalóként, Mely elmúlhatatlan és különbségek nélküli, A mindent átható, részek nélküli Tudás, melynek az elme a mélyére nem hatolhat, A legfőbbként ragyog - nincs semmi hozzá fogható. 7. Makulátlan, elpusztíthatatlan, teljesen nyugodt, M i n d e n érzéktárgyat meghaladó tudás, A gondolat, fogalom és kétség határain túl Az (a Legfőbb) én vagyok - efelől semmi kétség. 8. E legfőbb istenség, Siva valóban én vagyok, Ki minden mantra lényege,

És mindezen mantrákat meghaladja, Pusztulást és teremtést nem ismerve. 9. Ami látható, s ami láthatatlan, mozgó és mozdulatlan, Mindazt áthatom én. Én vagyok e világegyetem Ura. Minden általam ragyog. 10. Változatos - egymástól különböző - formákkal tele, Világok galaxisával ragyogó, Az egész világegyetem, Sivától egészen a földig, Bennem létezik. 11. Bármi látható e világon, Bármi hallható e világon, Bármi, ami ragyog, bármi, amit belsőként vagy külsőként észlelünk, Mindazt én hatom át - a mindent átható Egy. Ismerd ezt fel! 12. Aki ugyan önmagát az Önvalónak gondolja, de mégis Mint tőle különállót szeretné elérni Sivát, a Legfőbb Önvalót (Paramátman), Bárki, aki Siván ily tévhitben meditál, Az nem éri el a Siva-állapotot (sivatva) ily elmélkedéssel - tudd ezt! 13. „Siva különbözik tőlem, én különbözöm Sivától" Vesd el e különbségtevő hozzáállást (bhinna-bháva)! „Én valóban Siva vagyok" E nem kettős meggyőződést (advaita-bhávaná) alkalmazd mindig!

14. E nem kettős meggyőződést magáévá téve az, Aki mindenhol örökké az Önvalóban időzik, Minden dologban, minden testben Kizárólag a Siva-Ént fogja látni - efelől semmi kétség. 15. Akiben soha nem inog meg e meggyőződés az egyetlen Önvalót illetően, Az megszabadítja magát a káprázattól és a kettősség észlelésétől. Az a jógi eléri a mindentudást - ahogy azt a Védák kijelentik. Ezt tudnod kell! 16. Akit a szent iratok A meg nem születettként, az ísvaraként magasztalnak, Az a forma és tulajdonságok nélküli Önvaló Vagyok én valóban - efelől semmi kétség. 17. Csak aki nem ismeri valós természetét, Az a születésnek, halálnak és a többi dharmának (jellemzőnek) kitett dzsíva. Aki ismeri, igaz Valóját, az örökkévaló, Az tiszta - Ő Siva. Semmi kétséged ne legyen efelől! 18. Így tehát amit a megkülönböztetés emberének figyelmesen kutatnia kell, És közvetlenül fel kell ismernie, az az Önvaló, Mely kétféleképpen ragyog, A transzcendens és az alsóbbrendű elkülönítéseként, a durvaként és a finomként.

19. A Legfelső nirvána (parama-nirvána) a magasabb rendű, Az alsóbbrendű a teremtésként nyilvánul meg, A mantrákról mint annak durva formájáról beszélnek, S ami a változatlan tudatosságban lakozik, az a finom. 20. Sanmukha! Annak (az Átmannak) felismerése nélkül, Mondd, mi haszna a róla szóló végtelen magyarázatoknak! Mindaz csupán a szavakkal való szellemes kérkedés, Az elme káprázatának okozója. 21. Minden dharma (tulajdonság; náma-rúpa) az Önvalóban lakozik. Bármelyiket képzeli is el a dzsíva, És összpontosít ismételten arra, Ugyanoda fog eljutni - efelől semmi kétség. 22.

Úgy mondom el ezt, mint az Önvaló ismeretét, Melyet tömör formában összefoglaltam. Minden feltétlenül az Önvaló természetével rendelkezik (átmamaja). Ezt felismervén szilárdulj meg örökké az Önvalóra gondolva (átma-csintá)! 23. Az istenségek, a Védák, a tűzáldozatok S a papoknak adott különféle felajánlások e rítusok során Ezek egyike sem létezik ott (az Önvaló természetében). Találj menedéket az Önvaló ismeretében, mely megingathatatlanul makulátlan (nirmala) és sokarcú!

24. A dzsívának, mely a születés-halál körforgásának Hatalmas óceánjában fuldoklik, és menedéket keres, Ami menedéket nyújt, az csupán az Önvaló ismerete, Más semmi - tudd ezt! 25. Az, aki a Legfőbbé válva Szilárdan felismeri természetét, ahogy az valóban van, Bár talán megtapasztalja mind(ezeket) a változó állapotokat, Erőfeszítés nélkül a megszabadulásban nyugszik - légy ennek tudatában! 26. Nincs nagyobb áldás Mint az Önvaló elérése. Meditálj örökké az Önvalón! Ő, aki az Én, Valóban a m i n d e n t átható Legfőbb Önvaló - légy ennek tudatában! 27. Az Önvaló nem a prána (a testet átjáró éltető levegő), sem az apána (a lefelé áramló levegő), Sem az ezek felett álló eszközök, az érzékek, az elme és az ehhez hasonlók (karanák). Gondolatodban időzz mindig az Önvalónál - a Mindentudónál és Tökéletesnél! 28. Az se nem belül, se nem kívül van, Se nem távol, se nem közel található, s nem tartozik egyetlen helyhez sem. A Legfőbb forma nélküli, mindent átható és fénytől sugárzó, Irányítsd a gondolataidat örökké Őhozzá!

29. A „belsőt" és a „külsőt" áthatva, Az át, felül és alul (fogalmaival) örökké felosztva, Mindenhol és mindenkor szilárdan áll az üresség, az önmagától fénylő Önvaló. Örökké azon meditálj, mind többet és többet! 30. Nem üresség (súnja), és nem is nem üresség (asúnja), De nemüresség és üresség is egyben, Mindent átható, ám részlehajlások nélküli - örökké gondolj erre az Önvalóra! 31. Szenvedéstől mentes, mindenféle támasz nélkül álló, Kaszttól, névtől és formától független - a makulátlan, tulajdonságok nélküli Önvalón, Azon meditálj szüntelen! 32. Aminek nincs menedéke, nincs, mi támogatná, A megértés határain túli, páratlan, Természetéből adódóan makulátlan, örökkévaló - az Önvalón, mely ilyen, azon meditálj örökké örömmel! 33. Az embernek, miután magáévá tette a szenvtelenséget, Felhagyván minden karmikus cselekedettel, S visszavonulva a társadalomtól, Örökké a benne lévő Önvalón kellene meditálnia, egyes-egyedül - légy ennek tudatában! 34. Ország (désa) és származás (dzsáti) tradicionális kasztok (varna) és életszakaszok (ásrarna)

- kitörölve az ezekből felmerülő gondolatokat, A bölcsnek nap mint nap saját természetén Kellene meditálnia. 35. „Ez a mantra", „Ez az istenség", „Valóban ezt nevezik meditációnak", „Valóban ez a tapasz" - vess el minden gondolatot, S összpontosíts saját Önvalód természetére! 36. Az Önvaló gondolat nélküli. Ne hagyj helyet a felbukkanó gondolatoknak - az ember elsődleges gondolatokba bonyolódásának. Csendesítsd le a gondolkodó elmét az Önvalóban, Megsemmisítve a gondolatot. 37. Az Önvalóra nem lehet gondolni, s nem lehet nem gondolni. Az maga nem gondolat, Az a gondolat maga - ami nem hajlik ezek egyike felé sem, Az a Legfőbb, az Önvaló, örökké meditálj azon! 38. Örökké meditálj Azon, Amihez a gondolat n e m érhet el, Az elmének nem adva menedéket. Az öröm, melyben bőségesen van részünk az Önvalóban, Túl van minden tattván, teljes, 39. Megkülönböztetés nélküli, és a gondolat nem érheti el, Példátlan, nincs hozzá hasonló, Abban, ami az abszolút és legfőbb üdvként magasztalják, Abban merülj el!

40. Minden érzéktárgy iránti vágyat elvetve, Az elmemódozatokat (vrittik) pusztítsd el. A nem kettős létállapotot, Amikor az elme megszűnik létezni, Legfőbb üdvösségnek nevezik. 41. Minden irány (dis) minden hely (désa), minden idő (kála) Megfelel az Önvaló jógája számára - ezt állítják a szent iratok. A kasztkülönbségek, az életszakaszok és a hasonlók Nem okozhatnak különbségeket a tudás természetében. 42. A tej egyszínű, a tehenek viszont sokszínűek, Ilyen a tudás természete is - figyeld meg a bölcseket! 2 A különböző jegyekkel és tulajdonságokkal felruházott szentek Olyanok, mint a tehenek, a felismerésük mégis ugyanaz; Ezt a példát ismernünk kell. 43. A Brahman bensőségesen áthat mindent, Arcai minden irányban ragyognak. Szüntelenül megállapodva Abban, Ne gondolj hely- vagy iránybeli különbségekre. 44. Az Önvalóban elmerült bölcsnek ebben a világban nincsenek feltétlen ismertetőjegyei, Életvezetési szabályok vagy hagyományok nem szükségesek a számára.

2

Vagy: mondják a bölcsek.

Nincs mit elérnie cselekedetek által, cselekednie nem szükséges, És cselekedeteket elrendelő parancsok (vidhi) sem vonatkoznak rá - tudd ezt! 45. Akár jár, áll vagy alszik, Ébren van, eszik vagy iszik, Széllel, hideggel vagy hőséggel dacol, Nem érinti őt semmi - semmilyen helyzetben, semmikor. 46. Félelem, nélkülözés, heves láz, gyomorrontás - még ha ezek támadják is meg azt, Aki az Önvalóban megszilárdult, Ő békés és teljességében ragyog. Soha nem tanácstalan; az Önvalóban való elmerülés elégedettségét élvezi. 47. „Akár elmegyek valahová, akár jövök valahonnan, nem én vagyok az, Aki megy vagy jön. Ha alaposan megvizsgálod, nem találsz jövést és menést. A Prakriti - az illuzórikus teremtés [májá] okozója - örökké változó dharmá jában Soha nem merültem el - és nem merülök el most sem. 48. Minden elrendelt cselekedet a Prakriti, az illúzió műve. Ez a Prakriti minden cselekedet forrása. A Makulátlan, a Cselekvés Nélküli vagyok én" - a bölcs valóban így gondolkodik Ő a tudás ismerője.

49. Számára nem létezik az illuzórikus Prakriti köteléke, Kiérdemelte a megszabadult nevet. Őt soha nem érintik azok a tökéletlenségek, Amelyekről mint a Prakriti következményeiről beszélnek. 50. A lámpa világít, s fényével eloszlatja a sötétséget. Ugyanígy ragyog az Önvaló, a tudás tiszta fénye, Eloszlatva a mindent elnyelő sötétséget, Mely e megmagyarázhatatlan nemtudásból jelenik meg. 51. Mint ahogy a tűz a tüzelő elemésztése után A megnyilvánulatlanba lobban, Ugyanúgy az Önvalón szünet nélkül kontempláló jógi is Eléri (a megnyilvánulatlant). 52. Amikor egy korsót viszünk, akkor azt gondoljuk, Hogy az edényben lévő teret is cipeljük, De vajon nem pusztán a korsót visszük-e? Az Önvaló, szintúgy, mint a Tér, mindvégig mozdulatlan. 53. Amikor a korsó összetörik, A korsóban lévő tér egyesül a nagy Térrel (mahákása). Amikor az érzéketlen test meghal, az Önvaló, mely látszólag a testben van, Azonnal eggyé válik a Legfőbb Önvalóval. 54. Imigyen szólt végül (fiához, Guhához) ellentmondást nem tűrő hangon A (teremtés mögött meghúzódó) Legfőbb Hatalom, a mindentudó Úr:

„Az, aki megszabadult, minden köteléktől szabad, Felismeri a mindenütt jelenvalóságot és a végtelen, abszolút Tudatosságot." 55. M i n d e n ágamát teljességgel elvetve, Az Önvalóba olvadás makulátlan szamádhi]kl elérve S felismerve, hogy nincs több tennivaló, Semmisíts meg az elmében minden különbségre vonatkozó káros elképzelést! 56. Szüntelenül kutatva ezt (az Önvalóra vonatkozó) különleges tudást, A jógi egyszer csak eléri a test (valósága) tagadásának állapotát. E tiszta dnyání, aki imigyen elkötelezte magát e (testre alapozott kettősségek valótlanságát illető) dharma megtartására, Kívül s belül ragyogva, E Megszabadult arra megy, amerre csak a kedve tartja. 57. Mindentudás, üdvösség és bölcsesség, Függetlenség, határtalan erő - ezeket elérve ragyog ő, a szenvedések nélküli Önvaló. Makulátlan testtel elmerül ő Sivában. 58. [Számára] nem fontos [Isten] nevének az ismétlése, Az istentisztelet, a szent vizekben való megmártózás, A rituális tűzáldozatok bemutatása, Sem másmilyen gyakorlás. A dharma és az adharma gyümölcsei, Az ősöknek felajánlott vízáldozat - ezek egyike sem szükséges számára.

59. Sem betartandó parancsok, sem böjtök nem vonatkoznak rá, Semmilyen cselekedetbe nem szükséges belebonyolódnia, vagy azt elutasítania, S nem kell nőtlenségi fogadalmat tennie - tudd ezt! 60. (Annak, aki már életében test nélkül létezik) lényegtelen testi létezésének úgy véget vetnie, Hogy a test tűzbe vagy vízbe esik, vagy akár lezuhan egy szikláról. Élvezd Siva ismeretét, mely örökkévaló és tiszta. A teremtményekre vonatkozó törvényektől megszabadulván kalandozz kedved szerint! 61. Azt mondom neked háromszor, ez az Igazság, ez az Igazság, ez az Igazság, Guha! Nincs ennél nagyszerűbb, Semmi kiválóbb, amit meg kellene ismerni, Egyáltalán semmi - sehol, semmikor. 62. Hiányosságtól, tudatlanságtól megszabadulván, Letisztult értelemmel, a tiszta Önvalóként, Igaz meggyőződéssel, hogy minden, amit lát, az tiszta, És a Makulátlanon meditálva, Eléri a Tudatosságot. (Dr, H. Rámamúrti fordítása alapján)

Dévikálóttara (Sri Bhagaván bevezetőjével) E mű egyike az upa-ágamáknak, és az érett lelkek számára elérendő legmagasabb rendű bölcsességet és a követendő életmódot fejti ki. A Legfőbb Úr, Siva tárta fel Déví Párvatínak. Ez minden ágama sásztra lényege a spirituális tudás kérdéseit illetően. Valóban ez a csónak, mely megmentheti a halandókat, akik keményen küzdenek, elsüllyednek és kiemelkednek a szanszára, a születés és halál végtelen körforgásának siralmas óceánjában, és a nyílegyenes ösvény által elvezeti őket a m e g s z a b a d u l á s partjára. Fogadja el az Igazság minden őszinte keresője e nyílegyenes ösvény segítségét, s ahelyett, hogy a sötétben tapogatóznának zavarodottan tévelyegve, érjék el a boldogság és béke legmagasabb rendű állapotát!

Invokáció Meditálj a Szívben az Úr Ganésán - a csendes, kettősség nélküli, egyetemes tanún -, aki az isteni boldogság nektárja, kegyelemmel teli, és azon törekvők bőséges virágaként tündököl, kik a Dévíkálóttarában - melyet az Úr Isvara fejtett ki Isvarí Istennőnek - kinyilatkoztatott spirituális bölcsesség ösvényét követik. Megjegyzés: Az eredeti tamil versben a „kart" szó „elefántot" jelent, mely a h a g y o m á n y szerint az Úr Ganésára utal; a „kan" szó azonban még „tanút" is jelent, m e l y az advaita-megtapasztalással összh a n g b a n az Egyetemes Önvalót jelöli.

A szöveg Déví: 1. Ó, minden mennyei lény Ura! Égek a vágytól, hogy megismerjem a legmagasabb rendű tudás útját és az életvitelre vonatkozó szabályokat, melyek követésével el lehet érni a megszabadulást, hogy minden ember elnyerhesse az üdvözülést. Kérlek Téged, kegyelmed segítségével világítsd meg számomra mindezeket! Isvara: 2. Ó, te királynő az asszonyok között! Hogy mindenki szert tehessen e tudásra, világosan elmagyarázom ma neked a legmagasabb rendű tudást és a fegyelemre vonatkozó előírásokat, melyek által a megkülönböztetés képességével rendelkező keresők el fogják nyerni a megszabadulást, a makulátlant, melyet leírni oly nehéz! 3. Ó, szépséges hölgy! Tudd, hogy aki nem képes a szívében ráébredni a kála dnyánaként ismert Igazságra a spirituális bölcsesség által, az soha nem lesz képes elérni azt, még ha megszámlálhatatlan sásztrát [szent iratot] tanulmányoz is, melyek terjedelmesebbek, mint az égbolt. 4. Vess hát el minden félelmet [az ösvény követését illetően], s oszlass el minden kételyt! A kötődéseket vagy a bármire irányuló vágyat feladva, teljes szívből jövő önátadással és tiszta elmével [a zavarodottság legkisebb jele nélkül] lelkesen kutasd a végső tudást! 5. Miközben semmiről sem jelented ki, hogy „enyém", együttérzés tölt el, minden élőlényt védelmezel, hogy egyetlen teremtmény se féljen tőled, elmerülsz a jógában [mely a dzsíva és a Para egyesülése, az egyéni én és az egyetemes Én egybe-

olvadása], tanulmányozd a Dévíkálóttarát, s kövesd igaz szívvel és állhatatosan az abban bemutatott egyedülálló ösvényt! 6-7. Ha jellemezni kellene a személyt, aki elméjét - mely nyugtalan és féktelen, mint a forgószél - az uralma alá képes hajtani s nyugodt állapotban megtartani, akkor [azt mondhatjuk róla, hogy] ő valóban Brahma [a teremtő Isten], Siva [a megmentő, aki az üdvözüléshez vezető utat megmutatja] és Visnu [a világ fenntartója]; ő Indra, a dévák királya, és az Úr Szubrahmanja [az égi erők főparancsnoka]; ő Brihaszpati, minden dévák guruja; ő a legfőbb jógi, ki minden vezeklést elvégzett, és elnyerte azok eredményét; ő a nagy tudós [minden Védák és sásztrák tökéletes ismerője], rendkívüli ember ő, ki elérte a valódi spirituális célt. 8-9. Az az eszköz, amelynek segítségével a szélnél is sebesebben száguldó, nyughatatlan elmét uralmunk alá hajthatjuk, ténylegesen a szabadság elérésének az eszköze; valóban megfelelő azok számára, akik az állandó Valóságot kutatják. Ez [az eszköz egyenlő] magával a tiszta tudatosság és az állhatatosság állapotával; sőt mi több, egyedül az az igaz kötelesség, amit a megkülönböztetés képességével bíró törekvőnek követnie kell; egyedül az a szent vizekhez való zarándoklat; egyedül az a könyörületesség; egyedül az a vezeklés. Tudd, hogy ehhez kétség sem férhet! 10. Ha az elme akár egy kis mozdulatot is tesz, az a szanszára [világi kötelék]; ha szilárdan és mozdulatlanul időzik [az Önvaló állapotában], az a mukti [megszabadulás]. Ez bizonyos. Tudd hát, hogy a bölcsnek az elméjét szilárdan meg kell tartania a legfőbb Önvaló ébersége által. 11. Az ebben az egyedüllétben elért boldogság a legfőbb, határtalan boldogság. Vajon a nagy tudásúak közül ki ne lelné kedvét e Legfőbb Valóságban, melyben egyáltalán nincs cselekvés? Ezt m o n d d meg nekem!

12. A világi tudástól megszabadulván a nagyszerű hős, ki elnyerte a tiszta, érzéktárgyaktól mentes, mindent átható és forma nélküli bölcsességet, feltétlenül el fogja érni az állandó móksát, még ha nem is él vágy benne aziránt, hogy elérje a megszabadulást. 13. A „vagyoksággal" kapcsolatban álló tudatosság [csattanja] neve Sakti. Az univerzum annak fénye által ragyog. Az egész teremtés a Sakti szankalpáya [gondolata]. Az elérendő tiszta bölcsesség az az [elme]állapot, mely tökéletesen mentes minden kötődéstől, 14. Az üresség, mely a végtelen és mindent felölelő egyetlen egész, mely csakis a tiszta bölcsesség ragyogása, mely tökéletesen mentes minden látható megnyilvánulástól, s mely az „én" aspektusa, az a mag, mely megszabadulásként termi gyümölcsét, elhozva a szabadságot azáltal, hogy lehetővé teszi az ember egyesülését a Legfelsőbbel. 15. E nyílegyenes ösvény követése helyett soha, még a legkevésbé se elmélkedj a csakrákon [melyek a hat á d h á r á b a n , a test hat központjában találhatók], a nádikon [finom idegeken, melyek az olyan isteni hangokat képzik, mint a Pranava], a lótuszszékhelyekhez kapcsolódó istenségeken [az ádhára-csakrákban, melyek közül az első Vinájaka], a mantráksarákon [nagy erővel bíró szótagok ezen istenségek imádására] és a különféle mandala múrtikon [isteni aspektusok, kezdve a Napot {Szúrja Mandala}, a Holdat {Csandra Mandala} és a tüzet {Agni Mandala} uralóktól]. Megjegyzés: N é h á n y törekvő szigorú vezeklésre és fáradságos gyakorlásra adja a fejét, különböző technikákat sajátít el, és esetleg különleges természetfeletti erőkre is szert tesz. M i n d e z e k e t határozottan el kell utasítani, mivel n e m vezetnek el a végső békéhez és örömhöz. Ezzel szemben az itt: leírt kála dnyána ösvénye a muktihoz elvezető nyílegyenes ösvény.

16. Azoknak, akik az örökké tartó megszabadulást kutatják, nem szükséges erőfeszítést tenniük a számtalan különféle mantra ismételgetésére és az olyan jógamódszerekre, mint a légzésszabályozás [pránájáma], a légzésvisszatartás [kumbhaka] és a koncentráció. 17. Nincs helye apúdzsák végzésének, a namaszkáramnak [az olyan tiszteletadásnak, mint a leborulás], a dzsapának [mantrák ismételgetésének], a dhjánának és az ezekhez hasonlóknak. Halld szavam: a Védákban magasztalt legfelsőbb igazság csak a dnyána által megismerhető; ekképpen egyáltalán semmi szükség arra, hogy önmagunkon kívül bármit is megismerjünk. 18. Akiknek elméje folytonosan kiterjed, s külső tárgyakhoz ragaszkodik, azok számára mindig is meg fognak jelenni olyan tényezők, melyek egyre szorosabb köteléket vonnak köré. Ha a kifelé kalandozó elmét befelé fordítjuk, hogy természetes állapotában időzzön, tudd, hogy akkor nem fogunk szenvedni semmitől a világban. 19. Tökéletesen válj eggyé azzal a teljességgel, amely mindent áthat, amelynek nincs belseje vagy külseje, amelyből teljesen hiányoznak az olyan irányok [minden fogalma], mint fent, lent és közötte, amely magára ölti a teremtés minden formáját, önmaga mégis forma nélküli, amelyet megismerni csak önmaga által lehet, s amely önmagától ragyog. 20. Az emberek úgy hajtják végre cselekedeteiket, hogy közben saját céljaikat tartják szem előtt, s annak megfelelően aratják le cselekedeteik gyümölcseit, ahogy e célokat elérik. Ne bonyolódj hát ilyenfajta tevékenységekbe, melyek nem mentesek a tévedésektől [s így kötelékhez vezetnek]! Figyelmedet teljesen fordítsd el a külső tárgyaktól, és összpontosíts arra [az Önvalóra], ami nem látható!

21. Természetes állapotunkban nem léteznek a tettek, a tettek okai és következményei, sőt az összes többi [szent iratokban] ismertetett elmélet sem létezik. Valójában még a változatos világ sem létezik, és nem létezik a világi egyén sem, aki kötődik a világ [különböző vonzó dolgaihoz], 22. Az egész világegyetem nem egyéb, mint nirálamba [mindenféle támaszték nélkül létező valóság]. Sőt mi több, az univerzum a nirálamba fénye által ragyog. A jógi [befelé fordult elmével] beleolvad ebbe a teljességbe, eggyé válik vele úgy, hogy a világ minden tárgyát eggyé teszi vele. Légy tisztában ezzel! 23. Ha valaki nem meditál ezen a mindent átható ürességen, a tudatosság terén [csit-ákása], akkor szanszárí [világi személy] válik belőle, akit mindörökké béklyóba vernek a világi kötöttségek, mint a selyemhernyót a saját maga készítette gubó. Ezt meg kell értened! 24. Minden élőlény - tartozzon bármilyen nemzetséghez újra és újra hatalmas szenvedéseken megy keresztül. Halld hát szavam! Ahhoz, hogy elkerüld mindezt a szenvedést és bánatot, folyamatosan, megszakítás nélkül meditálj a nagy ürességen. 25. A helyes cselekedeteket és a helyes viselkedésmódot csupán azért írták elő, hogy a keresőt a tudás megszerzésének ösvénye felé irányítsák. Ennélfogva add fel még a szálambajógát 3 is - az elmében egy tárgyon [mint például egy mantrán vagy Isten egy formáján] való meditálást maradj rendíthetetlenül valódi állapotodban [szahadzsa szvarúpa], melyben a külvilágot nem érzékeled.

3

A szálamba-jóga szó szerinti jelentése: segítséggel (álamba) végzett jóga, azaz bármilyen spirituális gyakorlás, amelynek során az elme segítségként valamilyen tárgyhoz ragaszkodik. Lásd még a 35., a 38., a 40. és a 41. szakaszokat.

Megjegyzés: Az előírt cselekedetek között megtaláljuk Siva i m á d a t á t úgy az e l m é b e n , m i n t azon kívül. Az ágama sásztrákban előírt k ü l ö n b ö z ő szertartások, melyek célja a szaguna f o r m á b a n megn y i l v á n u l t Siva t e m p l o m i imádata, m a g u k b a n foglalják a helyes viselkedésmódot.

26. Aki a súnjabháva nyila segítségével elpusztít minden tattvát [alapelvet] a pátálalókától [a legalsó világtól] a Saktiig [a legmagasabb rendű tattvák egyikéig], melyek kölcsönösen függnek egymástól, az az ember nagy hősiességről tesz tanúbizonyságot. Ő elérte az anyagot meghaladó végső bölcsességet. Megjegyzés: A súnjabhávában az egyén csupán t u d a t o s létének van tudatáb a n , m í g m i n d e n m á s ürességszerű [súnja] - létezés nélküli.

27. A világ dolgai után sóvárgó elme a majomnál is nyughatatlanabb. Ha az ember megakadályozza az elmét abban, hogy külső dolgok után kalandozzon, s megtartja a nem anyag ürességében, akkor azonnal elnyeri a megszabadulást. 28. A teljes tudatosság [púrna csit], mely nem más, mint az „én" szó valódi jelentése, és mely nem azonos az „én a test vagyok" [téves meggyőződésével], átjárja az összes alapelvet [tatwát]. Az a m i n d e n t átható valóság. 29. Ez a tökéletes teljesség áthat m i n d e n teremtményt kívül és belül, m i n t az éter, s összeolvad velük, noha maga forma nélküli. Kedvesem, akik elmerülnek ebben a végső boldogságban, azok maguk is a végső boldogsággá válnak. Látod, mily csodálatos? 30. A kiterjedő elme békességre jut, s önmagától elcsendesül, ha megvonnak tőle minden olyasmit, amihez ragaszkodhatna, éppen úgy, mint ahogy a tűz is kialszik lassan, ha nem táplálják tovább.

31. Fel kell ismerned, hogy az elvakultság, a káprázat, a [sokk okozta] ájulás és az álmodás négy állapotát, az alvással és az ébrenléttel egyetemben, mind el kell oszlatni. 32. Ha az ember azon meditál, hogy az egyetlen tudatosság [csit] különbözik apránától [életerőtől] - mely finoman odakötötte magát ehhez a durvatesthez -, az elmétől, az intellektustól és az egótól, akkor megszilárdul ebben a tudatosságban. 33. Az alvás és a gondolatok miatt az elme elveszti értelmét, ostobasága egyre csak nő, míg végül összeomlik. Azáltal, hogy erőfeszítést teszünk az elme felébresztésére, és megakadályozzuk, hogy elkalandozzon, megszilárdítjuk az Önvaló állapotában. Tarts ki erőfeszítésedben úgy, hogy az elmét újra és újra természetes állapotában rögzíted. 34. Ha az elme egyszer már állhatatossá vált, többé nem szabad megzavarni. A legkevésbé sincs szükség valami másra gondolni vagy kételyeket táplálni. Az elmét szilárdan rögzítve az [öntudatosság] állapotában, tartsd azt mozdulatlanul! 35. Foszd meg minden támaszától az elmét, mely [az érzéktárgyakhoz kötve magát] mindig ragaszkodik valamilyen segítséghez. Mozdulatlanná téve az elmét, mely nyughatatlanul ragaszkodik a külső támaszokhoz, egy kicsit se zavard meg ezt a nyugalmat! 36. Meditálj az egyedülálló Önvalón, mely áthatja az összes különböző formát, s mégis makulátlan marad [mivel ezek nem érintik meg], éppen úgy, mint az éter, mely áthatja az öt elemből alkotott összes teremtményt, s azok megsemmisülésekor mégis makulátlan marad. 37. Amikor az ember nekifog a gyakorlásnak [szádhanának], melynek segítségével az elme - mely nyughatatlan, mint a szél - örökre mozdulatlanná válik, akkor beteljesíti az emberként való születés célját. Ez jellemzi a valódi tudóst is.

38. Ne gyakorold azt a meditációt, hogy az elmét a hat ádhára-csakrára összpontosítod, melyek fent, lent, középen vagy bárhol máshol vannak. Az ilyen meditációk feladásával vonj meg az elmétől mindenfajta támogatást [belsőt és külsőt egyaránt]. 39. Ha az elme elalszik, ébreszd fel! Ekkor ha kalandozni kezd, csendesítsd le. Ha eléred azt az állapotot, amelyben az elme nem alszik s nem is mozdul, akkor maradj meg mozdulatlanul abban a természetes [valódi] állapotodban. 40. Az az állapot, amelyben az elme elvesztette minden olyan támaszát, amihez ragaszkodhatna, amely örökké makulátlan és tiszta, s mentes a világi kötődésektől, az a megszabadulás természete, melyet a tudás által érünk el. Ne feledd el ezt soha! 41. Légy mindig állhatatos a gyakorlásban minden kötődés tökéletes felszámolásával és az elmének a Szívben való szilárd rögzítésével, hogy megerősítsd a tudatosságot, mely ekkor hatalmas fényességgel és tisztasággal ragyog fel. 42. Tudd, hogy bárki, aki ezen a legfőbb ürességen meditál, s abban az állandó gyakorlás erénye által megszilárdul, az minden bizonnyal eléri a születésen és halálon túli nagyszerű állapotot. 43. Istenek és istennők, érdemek, vétkek és azok következményei - melyek úgyszintén anják [önmagunktól különbözőek] -, a kötődés tárgyai és e tárgyak ismerete: mindezek az embert a hatalmas szanszára kötelékébe vetik. 44. A kötődések m i n d e n n e m ű tárgyairól úgy tartják, hogy ellentétpárok [boldogság és szomorúság, jó és rossz, nyereség és veszteség, győzelem és vereség stb.]. Amikor az ember felülemelkedik ezeken az ellentétpárokon, felismeri a Legfelsőt. Az ilyen jógi dzsívan-mukta, kötelékeitől megszabadult. A testtől megszabadulván vidéha-muktává válik.

45. Egy bölcs ne adja fel a testét az attól való idegenkedéstől vezérelve! Tudd, hogy ha egyszer a test létrejöttéért felelős prárabdha karma lejár, akkor a test terhe önmagától lehull! 46. A tudatosság, mely „énként" ragyog a Szívlótuszban, tiszta [makulátlan] és tökéletesen szilárd. Ha elpusztítod az egót, mely felbukkan [ebből a tudatosságból], maga a tudatosság részesít a megszabadulás legfőbb boldogságában. Ebben bizonyos lehetsz. 47. Ha hatalmas odaadással folyamatosan azon meditálsz, hogy „Siva vagyok, az egyetlen tudatosság azon formája, mely állandóan makulátlan, minden korlátozó járuléktól mentes", az felszámolja minden kötődésedet. 48. Feladva minden elképzelést hazáról, kasztról, feddhetetlen közösségről, ásramáról és az ezekhez kapcsolódó dolgokról, ragaszkodj az Önvalóhoz, s gyakorold a meditációt Azon, saját természetes állapotodon! 49. Egyedül Én vagyok. Senki sem tartozik hozzám, s én sem tartozom senkihez. Nem ismerek senkit, aki engem sajátjának nevezhetne, s olyat sem, aki az enyém lenne. Én létezem egyes-egyedül. 50. Tudd, hogy az a valódi mukta [megszabadult], aki szilárd meggyőződéssel tapasztalja: „A legfelsőbb Brahman, a világegyetem Ura vagyok!", míg az, aki az ennek ellentmondó ösvényeket követi, kötelékben van. 51. Azon a napon, amikor az ember képes a belső szemével önmagát a testtől különbözőként látni, akkor minden vágya eltűnik, és megtapasztalja a tökéletes békét. 52. Akit a szent iratok a meg nem születettként és az Úrként írnak le, Az vagyok én, az Átman [Önvaló], aki örökké forma vagy tulajdonságok nélküli. Efelől semmi kétség.

53. Tiszta tudatosság vagyok, makulátlan, tökéletesen megszabadult, mindenhol örökké jelen lévő. Meghatározhatatlan vagyok. Senki sem képes megragadni vagy elhagyni engem. Mentes vagyok a szomorúságtól, mindig brahma-majam [Brahman-természetű] vagyok. 54. Az Önvaló vagyok, ami tudatosság, abszolút teljesség, halál nélküli és önmagában megszilárdult, s ami különbözik ettől az érzéketlen testtől, mely a fejtető és a talpak közé határolt, és melyet - az antahkaranával [az olyan belső eszközökkel, m i n t az elme és az intellektus] együtt - a bőr határol. 55. Azt gondolván: „Minden - mozgó vagy mozdulatlan teremtmény Ura én vagyok, a világ számára én vagyok az atya, az anya, sőt az atya atyja", a muktira törekvők csak Énrajtam elmélkedjenek összeszedetten és állhatatosan, aki a kimagasló túrija állapota vagyok. 56. Az vagyok, akit áldozathozatallal és önsanyargatással imád minden égi lény, kezdve Brahmával [a Teremtővel] a mennyei leányokon át, akik maguk is törekvés tárgyai, az emberekig, ajaksákig, a gandharvákig, a nágákig és az emberfeletti lények egyéb csoportjaiig - és sokan mások is. Tudd, hogy m i n d e n k i kizárólag Engem imád! 57. A számos rendkívüli önmegtartóztatáson és könyörületességen keresztül m i n d e n k i csakis Engem imád. Tudd, hogy ez a hatalmas - mozgó és mozdulatlan - teremtés és a [teremtett] tárgyak nem különböznek Tőlem, a Végtelentől. 58. Sem a durvatest, sem a finomtest nem vagyok, de nem vagyok az okozati test sem. A világegyetemhez vagyok hasonlatos. Az vagyok, aki természete szerint transzcendentális tudás. Ezenkívül az örökkévaló vagyok, az Úr, a makulátlan, aki mentes az [ébrenlét, álom és mélyalvás] állapotaitól, Az, aki számára nem létezik a világegyetem.

59. A kezdetek nélküli tudatosság meg nem született, teljes, és a Szív-barlangban, örökké természetes otthonában lakozik, valamint formától, világtól és tisztátalanságtól mentes. Túl van minden összehasonlításon, s tökéletesen érintetlen. Az elme meg nem értheti, és nem láthatják vagy észlelhetik az érzékek. 60. Újra és újra lásd meg hát: „Én Ő vagyok, az örökkévaló, mindenhol jelen lévő Valóság, ami a Brahman." Bárki, aki hosszú időn keresztül meditál ily módon, és rendületlenül ebben időz, az a legfőbb Brahmanná válik, s ezáltal eléri a halhatatlanságot. 61. Ekként elmagyarázván a tudás természetét, hogy mindenkit képessé tegyek a megszabadulás elérésére, mely mindig nyitva áll mindenki előtt, a továbbiakban ismertetem azt a magatartást, amit a keresőknek tanúsítaniuk kell. Nemes Hölgy, hallgasd ezt nyugodtan! 62. Ó, te királynő az asszonyok között! Tudd, hogy a szent vizekben való fürdőzés, a szent nevek vagy szavak [mantrák] ismételgetése, a napi hóma bemutatása, az istentisztelet, az egyéb lobogó tűzben végzett felajánlások vagy más eszközök [szádhana], melyeket hosszú évek tanulása előz meg - mindezek nem szükségesek [a megszabadulást kutató komoly törekvő] számára. 63. A szigorú életvezetési szabályok arra vonatkozólag, hogy mit, mikor és hogyan együnk, mit viseljünk, hová üljünk, és így tovább (nijamák), istenségek imádata szent helyeken, náma arcsaná [istenségek imádata szent nevek recitálásával], pitru karmák [az ősökért végzett felajánlások stb., hogy magasabb rendű állapot eléréséhez segítsük őket], a népszerűvé vált szent helyekre való zarándoklat, nagy fogadalmak megtartása - mindezek nem [a komoly törekvőnek] valók, ha jól meggondoljuk.

64. Ő [ugyanis] nem aratja le tettei gyümölcseit, sem a jókat, sem a rosszakat. A jelentőségteljesnek tartott napok és a világ által buzgón betartott szokások nem őneki valók. Adj fel minden cselekedetet és mindenfajta világi erkölcsöt! 65. Vess el teljesen minden vallási rendelkezést és szabályt! Mivel mindenfajta cselekedet köteléket hoz létre, adj fel minden cselekvésre irányuló tervet, minden mentális konfliktust és minden ragaszkodást a kasztbéli kötelezettségeidhez. 66. Még ha a törekvő számos különböző természetfeletti és mágikus erőre tesz is szert - például látja, mi rejlik a föld alatt, s azt képes feltárni a világ számára fel kell adnia az összes mentális kötődést irántuk. 67. Mindezek [az erők] csupán megkötik az egyéni lelket. Csak még inkább visszahúzzák az embert, hogy egy alacsonyrendű ösvényt kövessen. A megszabadulás legmagasabb rendű öröme ezek egyikében sem rejlik, hanem egyedül a végtelen tudatosságban. 68. Az embernek minden körülmények között hűségesen meg kell maradnia a jóga mellett [az Önvalóban elnyugvás gyakorlatában] anélkül, hogy hagyná, hogy bármilyen váratlan esemény rossz irányba befolyásolja. Amennyiben - a kétségeknek betudhatóan - téveszmék jelennek meg a szent helyeken és templomokban végzendő istentisztelethez való vonzódás formájában [a múltbeli gyakorlás és a vászanák következtében], utasítsa el őket azon nyomban! 69. Hallgass rám, hölgyem! Tudd, hogy csupán a bölcs ember kutatja a valódi tudást, aki soha nem tesz olyat, ami az élet bármilyen formájának - m i n t például rovarok, férgek, madarak vagy növények - elpusztulásához vezet. 70. Neki [az igaz törekvőnek] nem szabadna kihúznia [az illatos növények] gyenge gyökereit [melyeket gyakran isten-

tiszteletekhez használnak]; még a leveleket sem szabad leszakítania; egyetlen élőlényt se bántson dühtől vezérelve; szívtelenül ne tépjen le még virágokat se! 71-72. Az Úr Siva tiszteletére csak olyan virágokat használjon, melyek maguktól hullottak le. Nem szabad olyan hitvány gyakorlatokba belemerülnie, mint a márana [mely bizonyos mantrák használata által pusztulást okoz], az uccsátana [mely a mantrák ereje által megőrjít valakit], a vidvésana [gyűlölet ébresztése barátok között], a jól ismert sztambhana [egy ember képességeinek lebénítása], láz előidézése, gonosz szellemek bevetése, nyugtalanság keltése, gonosz módon a mások feletti uralom megszerzése, mások vonzása, bolondítása és hasonlók. Hagyjon fel a kövek, a fatárgyak és az ezekhez hasonló dolgok imádatával! 73. A nagy mudrák elhagyásával, melyeket azért alkalmaztál, hogy az elmét rögzítsd a szent helyeken és templomokban lakozó dévatákon [istenségeken], valamint a hozzájuk kapcsolódó áldozatok miatt, szabadulj meg a vászanáktól is, melyek esetleg felhalmozódtak az ilyen múltbeli gyakorlások eredményeként, és egyedül az Önvalóhoz ragaszkodj, a mindent átható valódi tudatossághoz! 74. Egykedvűen viszonyulj minden dologhoz, ne válj elvakulttá semmi iránt, maradj kiegyensúlyozott szenvedés és boldogság közepette egyaránt, légy ugyanolyan a barátaiddal, mint az ellenségeiddel, és bánj ugyanúgy egy törött cserépdarabbal, mint egy aranyröggel! 75. Tudd, hogy a makulátlan jógi az, aki soha nem engedi, hogy az érzéki örömökre irányuló vágy eluralkodjon rajta, aki a szívében megszabadul a mamakárától [attól, hogy a dolgokat „enyémként" kezelje], akinek az elméje megingathatatlan, aki mentes a vágyaktól és a félelemtől, és aki mindig az Önvalóban leli kedvét.

76. Miközben nem érinti meg sem dicséret, sem rágalmazás, és egyformán viszonyul minden teremtményhez, állhatatosan fenn kell tartania az egyforma látásmódot [szama dristi], a világ m i n d e n élőlényére önmagaként tekintve. 77. Kerüld a felesleges vitákat és a világi társaságot! Ne szíts nézeteltérést mások között! Ne csatlakozz a szent iratokban [sásztrák] járatos vallási testületekhez! Hagyd el m i n d a bántó, m i n d a dicsérő szavakat! 78. Fokozatosan és teljesen szabadulj meg a féltékenységtől, a rágalmazástól, az e világi hívságoktól, a szenvedélytől, a haragtól, a vágytól, a gyűlölettől, a félelemtől és a szomorúságtól! 79. Ha az ember megszabadult az ellentétpároktól, és mindig magányosságban [egyedül önmagában megszilárdulva] él, akkor tökéletes bölcsességre tesz szert már jelenlegi testében, s hatalmas fényességgel ragyog. 80. A megszabadulást egyedül a tudás [dnyána] által érjük el. Más erők [sziddhik] által e gyümölcs elérhetetlen. A törekvőket mégis magukkal ragadják a tisztátalan világi élvezetek és a csodatévő erők [sziddhik], s a vágyaktól vezérelve azokat hajszolják. 81. Tudd, hogy aki tiszta és tökéletes, az meg fogja tapasztalni a makulátlan Urat [a magasztos Brahmanl], és m i n d e n bizonnyal eléri a megszabadulást, akár rendelkezik természetfeletti erőkkel, akár nem! 82. A test [csupán] egy forma, mely az öt elemből [föld, víz, tűz, levegő és éter] áll. Az egyetlen, m i n d e n t átható Siva abban is megtalálható. Ekképpen az egész világegyetem - egészen az oszthatatlan, m i n d e n t átható Sivamtól [a legmagasabb rendű és legelvontabb tattvától, avagy alapelvtől] e világig - Sankara formája.

83-84. Legkedvesebb, legbuzgóbb keresőim, akik látják a megvilágosodottat, s mindhárom eszközzel [az elmével, a beszéddel és a testtel] egyhangúlag őt imádják, szívet meglágyító szeretettel édes illatú szantálpasztát, gyümölcsöket, virágokat, füstölőt, fürdőzésre alkalmas vizet, ruhát és ennivalót ajánlanak fel neki, ily módon elérik a megszabadulást. Tudd, hogy azok, akik az ilyen dnyánít imádják, learatják erényes cselekedeteik gyümölcsét, míg azok, akik rágalmazzák őt, szembesülnek bűneik következményeivel. 85. Feltártam a tudás igazságát és a rá vonatkozó szabályokat, amint kérted. Ez a teljes ösvény valóban kálóttara dnyána [az érettség utolsó állomásánál feltárandó tudás]. Mondd, ó, hölgyem, van-e még bármilyen kérdésed? (T. K.

Dzsajaráman fordítása

alapján)

3.

SANKARÁCSÁRJAFORDÍTÁSOK Az időszámításunk szerinti nyolcadik században mélypontjára süllyedt a tiszta védántikus tanítás, az advaita, vagyis a nemkettősség doktrínája, mely a hinduizmus veleje, ám a nagyszerű spirituális tanító, SriSankara, aki Sankarácsárja („Sankara, a tanító") néven is ismert, újra visszaállította régi ragyogását. Ramana Maharsi, aki maga is tökéletes dnyání volt, vagyis megszabadult a káprázattál és megszilárdult a tökéletes bölcsességben, sajátjaként fogadta el Sankara tanítását. Időről időre lefordított egyet Sankara művei közül, vagy önmagától, vagy valamelyik olyan követője kívánságára, aki nem olvasott szanszkritul, és tamil fordításra volt szüksége.

Daksinámúrti sztótram A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Brahmá (a négyarcú isten) gondolata hatalmával négy fiút teremtett, akiknek neve Szanaka, Szananda, Szanatszudzsáta és Szanatkumára volt. Megkérte őket, hogy végezzék el a világ teremtésének, fenntartásának stb. munkáját, de őket ez nem érdekelte, mivel teljesen szenvtelenek voltak. Vándoroltak, keresve a békét és az elcsendesedést. Mivel egyáltalán nem voltak vágyaik, és készek voltak arra, hogy a spirituális tanítást megkapják, Siva, az együttérzés nagy istene emberi formában megnyilvánította magát előttük egy banjanfa alatt mint Daksinámúrti, a dél felé tekintő Isten. Daksinámúrti csak ült csendben, elmerülve önmagában, jobb kezével a csinmudrát1 mutatva. A négy keresőt úgy vonzotta magához, mint mágnes a vasat. Leültek elé, és hozzá hasonlóan elmerültek magukban, az Önvalóban. Még fejlett spirituális keresők sem könynyen értik meg a csendnek ezt az állapotát. A világ, a látó és a tudatosság, mely lehetővé teszi a megismerést, mind csak akadályok ennek az állapotnak a felismerésében. De mivel ez az egyetlen erő (sakti) az, mely megnyilvánítja magát e háromként, majd pedig visszavonja azokat magába, [így azt mondhatjuk, hogy] minden [ami csak létezik, az valójában] ez az erő, azaz az Önvaló. Sankarácsárja ezt az igazságot fejtette ki a következő himnuszban. 1

Csinmudrá: szó szerint: a tiszta tudatosságot jelképező kéztartás, mely a hüvelykujj és a mutatóujj hegyének összeérintésével és a többi ujj széttárásával jön létre. Ez a kéztartás nemcsak a sokság mögött meghúzódó egységet, hanem az egyéni lélek és a legfelsőbb Önvaló egységét is jelképezi.

Himnusz Daksinámúrtihoz

A hindu legenda szerint Daksinámúrti (ami annyit tesz: „dél felé forduló") Istennek, azaz Sivának ifjúként való megnyilvánulása, aki az isteni Guru, és saját magánál idősebb tanítványait a szívükre gyakorolt csendes ráhatás révén vezeti. A nevet „Daksináamúrti"-ként is szokták tagolni, és így forma nélküli erőt jelent. A Maharsi maga Siva megnyilvánulása volt, ő volt az isteni Guru, aki a csend révén tanított, és ezért Daksinámúrtival azonosították.

Invokáció Az a Sankara lakik énbennem, aki Daksinámúrtiként jelent meg, hogy békét adományozzon a nagy aszkétáknak (Szanakának, Szanandának, Szanatkumárának és Szanatszudzsátának), aki felfedte az ő valódi csend-állapotát, és aki az Önvaló természetét nyilvánította ki ebben a himnuszban.

Szöveg 1. Aki a csend révén tanítja a Legfőbb Brahman természetét, az ifjú, aki a legkiemelkedőbb Guru, s a legrátermettebb tanítványok veszik körül, kik szilárdan elmerültek a Brahmanban; aki a megvilágosodást jelentő kézjelet mutatja, 2 a boldog-

2 Sok hagyományos mudrá, azaz kéztartás van az indiai táncban és ikonográfiá-

ban, s ezek mindegyikének megvan a maga jelentése.

ságtermészetű, a jóságos arcú, ki saját Önvalójának örvend - azt az Atyát, aki dél felé néz, 3 Őt imádjuk! 2. Aki az álomhoz hasonlatos májá révén úgy látja önmagában az univerzumot - mely őbenne található -, mint a tükörben látszó várost, amely úgy tűnik, mintha kívül lenne, aki a felébredéskor felfogja egyedüli Önvalóját, ő a legfőbb Guru, Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 3. Aki, mint egy varázsló, mint egy nagy jógi, saját hatalma révén megnyilvánítja e világmindenséget, mely kezdetben tagolatlan volt, mint magban a csíra, de amely tagolttá vált a tér, az idő és a karma különböző körülményei által, és a májá tartja fenn, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 4. Akinek léttermészetű fényessége önmaga által ragyog, behatolva a nemléttermészetű tárgyi világba, aki az „Az vagy te" mondat által tanítja a hozzá folyamodókat, akit ha [valójában] felismerünk, nincs többé visszahullás a születés óceánjába, aki az aszkéták menedéke, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 5. Aki ragyog, mint a soklyukú korsóba állított lámpás fénye, akinek megismerőképessége a szemén és többi érzékszervén keresztül kilép, aki „Tudom"-ként ragyog, és az egész univerzum az ő fényétől tündököl, a mozdulatlan Guru, Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 6. Akik a testet, a lélegzetet, az érzékeket, az intellektust vagy az ürességet gondolják az „én"-nek, azok tévelyegnek, mint az asszonyok, a gyerekek, a vakok és a félkegyelműek, azonkívül sokat is beszélnek. Aki megsemmisíti a nemtudás teremtette nagy káprázatot, aki eltávolítja a tudás akadályait, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 3

A legfelsőbb Guru a spirituális északi sark, és ezért a hagyomány szerint dél felé néz.

7. Aki a májá elfedése következtében aludt - mint a Nap vagy a Hold fogyatkozáskor amikor a megnyilvánult elme feloldódott, és felébredéskor ekképp ismerte fel önmaga létezését: „Mostanáig aludtam"; minden mozgó és mozdulatlan Guruja, Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 8. Aki a megvilágosodást jelentő kézjel révén saját Önvalóját - mely belül örök „Én"-ként fénylik - állandóan megnyilvánítja hívei számára, minden állandótlan állapotban (mint amilyen a gyermekkor és a többi [életszakasz], az ébrenlét és a többi [tudatállapot]), akinek szeme a tudás tüzével ég, Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 9. Az Önvaló, aki - a májá által megtévesztve - álom és ébrenlét idején az univerzumot megkülönböztetésekkel telve (úgymint: ok és okozat, úr és szolga, tanítvány és tanító, apa és fiú) látja, a világ Guruja, Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 10. Akinek nyolcrétű formája mindez a mozgó és mozdulatlan univerzum, mely mint föld, víz, tűz, levegő, éter, Nap, Hold és lélek jelenik meg; akin túl nem létezik semmi más a[z Önmagát] kereső számára, mivel Ő a legfelsőbb és mindent átható - a kegyes Guru Daksinámúrti, illesse őt hódolat! 11. Mivel ebben a himnuszban azt magyaráztuk el, hogy minden az Önvaló, ezt hallgatva, ennek jelentésén elmélkedve, ezen meditálva és ezt recitálva elérjük az Istennel való Egységet és ezzel együtt a legfelsőbb ragyogást, vagyis az Önvaló egyetemességét, 4 s egyúttal a korlátok nélküli, magát nyolc formában megnyilvánító természetfeletti erőt is elnyerjük.

4

Mely annyit jelent, hogy mindent Önmagunkként látunk.

Guru sztuti A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Amikor Sankarácsárja az országot járta, a különböző filozófiai iskolák képviselőivel vitázva és legyőzve őket, egyszer az Észak-Indiában található Mahismatíba érkezett, ahol Mandana Misra, a védikus szertartások kiváló ismerője élt. Felette is győzedelmeskedett a vitában, de a hittudós felesége addig nem fogadta el a diadalt, amíg ő is le nem győzetett. Így aztán Sankarácsárja vitába szállt vele, és minden témában fölébe kerekedett, kivéve egyet: az erotikát. Ekkor egy hónap haladékot kért. Ezután levetette és egy barlangban a tanítványai felügyeletére hagyta a testét, majd Amaruka király holttestét magára öltve a száz királyi hitves társaságában - férjük külsejében - kellemesen múlatta idejét. Mikor azonban a tanítványok észrevették, hogy a Gurujuk által megadott idő lejárt, elkezdtek aggódni. Néhányan közülük vándor énekesnek álcázták magukat, elmentek hozzá, s hogy emlékeztessék őt [valódi mibenlétére], az alábbi himnuszt énekelték neki:

A szöveg 1. Az Igazság az, amit a bölcsek Önvalójukként felismernek, ez az, ami megmarad, mikor a formával rendelkező és forma nélküli finomelemekből álló 5 külső tárgyaktól visszahúzódunk, a szent irat szövegének - „Sem nem ez, sem nem az" körültekintő alkalmazásával. Te Az vagy! 5

Éter, levegő, tűz, víz és fóld.

2. Az Igazság az, ami - miután létrehozza [a világ] alapjait (az étert, a levegőt, a tüzet, a vizet és a földet), és belép a világba rejtőzve megbújik az öt burok mögött, és amit a bölcsek alaposan kicsépeltek a megkülönböztetés cséplőmozsarában, ahogy a gabonaszemet is kinyerik, csépelve s kiszelelve a pelyvát. Te Az vagy! 3. Ahogy a vadlovakat is betörik ostorral, és karámba zárják őket, a bölcsek ugyanúgy megfegyelmezik a megkülönböztetés ostorával a zabolátlan érzékeket, melyek az érzéktárgyak között kószálnak, felfedve, hogy a tárgyak nem valósak; s kipányvázzák azokat az Önvalóhoz a tiszta értelem kötelével. Ilyen az Igazság, s Te Az vagy! 4. Az Igazságot a bölcsek a szubsztrátumként határozzák meg, mely különbözik az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotaitól, melyek csupán módosulatai, s valójában ez az alap tartja össze őket, mint megannyi virágot, füzérre fűzve. Te Az vagy! 5. Az az Igazság, amit a szent iratok mindenek ősokaként írnak le, világossá téve azt az ilyen szövegekkel: „Mindez a Purusa", vagy: „ . . . mint az arany az arany ékszerekben". Te Az vagy! 6. Az Igazságot nyomatékosan kinyilatkoztatták az írások az efféle szövegekben: „Aki a Napban van, az van az emberben is", vagy: „Aki a Napban fénylik, az fénylik a jobb szemben is." Te Az vagy! 7. Amit a tiszta papok oly odaadóan kutatnak a Védák recitálása révén, vallásos adományokkal, kemény munkával megszerzett tudásuknak gyakorlatba történő őszinte átültetésével és a lemondással, az az Igazság, és te Az vagy! 8. Az az Igazság, amit a bátrak igyekezettel, megfékezett elmével, önmegtartóztatással, vezekléssel, önmagukat az Ön-

valóba merítve elnyertek. Akik felismerték, azokat hősöknek tekintik, legmagasabbrendű céljukat elérteknek. Ez a[z Igazság a] transzcendens Szat-Csit-Ananda (Lét-TudatosságBoldogság), melyet elnyerve nincs már miért aggódni, mivel a tökéletes Béke honol bennünk. Te Az vagy! Ezt a verset hallva az Acsárja meghagyta nekik, hogy távozzanak, majd azonnal levetette a király testét, és újra felöltötte a sajátját. Aztán elment Mandana Misra feleségéhez, és miután [a vitában] legyőzte, az asszony és a férje is tanítványaivá lettek. Azután folytatta útját, hogy az egész világot a megvilágosodásra vezesse.

Hasztámalaka sztótram A bevezetést írta: Sri Bhagaván

Amikor Sankara, a világ Guruja India nyugati részein járva a különböző filozófiai iskolák képviselőit vitában legyőzte, egyszer egy Srívalí nevű faluhoz érkezett. Amikor Prabhákara, a falu egyik papi származású lakója hírét vette Sankara érkezésének, tizenhárom éves fiával együtt meglátogatta. Leborult előtte, és szólt fiának is, hogy ő is tegyen ugyanígy. Aztán elmagyarázta, hogy a fiú gyermekkora óta néma, s hogy semmi iránt nem érez sem rokonszenvet, sem ellenszenvet, senkit sem tisztel, és senkit nem néz le, s hogy semmi sem mozdítja ki tétlenségéből. A Guru akkor felemelte a fiút, és derűsen az alábbiakat kérdezte tőle:

Szöveg 1. „Ki vagy te? Kinek a gyermeke vagy? Hová tartasz? Mi a neved? H o n n a n jöttél? Óh, gyermek! Szeretném hallani a válaszodat ezekre a kérdésekre." így beszélt Sri Sankarácsárja a fiúhoz, és Hasztámalaka a következőképpen válaszolt: 2. Sem ember, sem istenség, sem tündér; sem pap, sem harcos, sem kézműves, sem szolga; sem Véda-tanuló, sem házas, sem erdei remete, sem pedig mindenről lemondott nem vagyok; hanem pusztán tiszta Tudatosság vagyok. 3. Ahogy a Nap az oka minden mozgásnak e világban, ugyanúgy én - a mindig jelen levő, Tudatos Önvaló - teszem az elmét aktívvá, és én működtetem az érzékeket. Ahogy az éter

áthat mindent, és még sincs semmilyen jellemző tulajdonsága, ugyanúgy mentes vagyok én is minden tulajdonságtól. 4. Én vagyok a tudatos Önvaló; a mindig jelen levő és mindennel kapcsolatban levő, ugyanúgy, ahogy a meleg mindig kapcsolatban van a tűzzel. Az az örök, osztatlan, rendíthetetlen Tudatosság vagyok, amely az érzéketlen elmét és az érzékeket működteti, mindegyiket a maga módján. 5. Én az a tudatos Önvaló vagyok, amelytől függetlenül nem létezhet az ego, mint ahogy a tükörben látszó kép sem létezhet a tükröződő tárgytól függetlenül. 6. Én a határtalan, tudatos Önvaló vagyok, amely még az értelem eltűnése után is megmarad, ahogy a tárgy is ugyanaz marad a[z azt tükröző] tükör eltávolítása után. 7. Én vagyok az elmétől és az érzékektől különálló örök Tudatosság. Én vagyok az elme elméje, a szem szeme, a fúl füle és így tovább. Engem az elme és az érzékek fel nem foghatnak. 8. Én az örök, egyedüli, tudatos Önvaló vagyok, mely a különböző értelmekben tükröződik, mint ahogy a Nap tükröződik a különböző vízfelszíneken. 9. Én az egyedüli, tudatos Önvaló vagyok, mely megvilágít minden értelmet, mint ahogy a Nap is egyszerre világít meg minden szemet, hogy azok érzékeljék a tárgyakat. 10. A szem csak akkor képes a tárgyakat látni, ha a Nap hozzásegíti ehhez, egyébként nem. Én vagyok a forrás, amelyből a Nap is meríti erejét. 11. Ahogy a hullámzó vízen tükröződő Nap képe töredezettnek látszik, de a nyugodt felszínen tökéletes[en egész] marad, ugyanilyen vagyok Én is, a tudatos Önvaló: észrevétlen megbújok a felkavart értelemben, de tisztán ragyogok abban, mely csendes.

12. Ahogy az ostoba azt hiszi, hogy végleg eltűnt a Nap, ha sűrű felhők takarják el, ugyanígy az emberek azt gondolják, hogy az örökké szabad Önvalót bármiféle kötöttség korlátozhatja. 13. Ahogy az éter is mindent áthat, de mégsem hat rá az a tárgy, amivel érintkezésbe kerül, ugyanígy az örökké tudatos Önvaló is áthat m i n d e n t anélkül, hogy bármi is hatna rá. Én ez az Önvaló vagyok! 14. Ahogy az átlátszó kristály felveszi a mögé helyezett tárgy vonásait [színét], de ettől még nem változik meg, vagy ahogy a változatlan Hold úgy tűnik, mintha kavarogna, mikor hullámzó [víz]felszínen tükröződik, ugyanígy van ez veled is, a m i n d e n t átható Istennel ! A fiú apja e szavakat hallva szóhoz sem jutott a csodálkozástól. Az Acsárja azonban így szólt hozzá: „Ez a gyermek a be nem fejezett vezeklése miatt lett a te fiad, jó sorsodnak köszönhetően. Ám ebben a világban semmi hasznát nem fogod látni. Hagyd inkább, hogy velem maradjon." Azután meghagyta az apának, hogy menjen haza, ő pedig a fiúval folytatta útját. A tanítványok megkérdezték tőle: „Hogyan érte el ez a fiú a Brahmant anélkül, hogy hallotta volna a tanítást [a Gurutól, és részesült volna az Igazság megismerésének többi, a hagyomány által tanított feltételében]?" A Guru így válaszolt: „Amikor az anyja egyszer az asszonyokkal a folyóhoz ment fürödni, a kétéves gyermeket egy, a Jamuná folyó partján vezeklő, magas szintet elért jógira bízta. A gyermek a folyóba tipegett, és a vízbe fulladt. A vigasztalhatatlan anya iránti együttérzésből a szerzetes feladta testét, és a sajátja helyett a gyermekét öltötte magára. Hát így érte el a gyermek ezt a magas fejlettségi fokot."

Átm a bódha (Az Önvaló ismerete) Egy muszlint tanítvány egy ízben elküldte Bhagavánnak Sankaráecsárja e szanszkrit versének tamil fordítását. Bhagaván a következő új fordítást készítette el tamil nyelven, ráadásul az egész munkát egyetlen éjszaka alatt befejezte, zseblámpa fényénél! „Különbözhet-e Sankara, az Önvaló megvilágítója, saját Önvalónktól? Ki más, m i n t ő, legbensőbb Önvalómként, beszéli el a következőket tamil nyelven?" (Sri

Bhagaván)

1. Ezen Atma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresők szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztították magukat a szennyeződésektől, békéssé és vágytalanokká váltak 2. A megszabaduláshoz vezető eszközök közül egyedül a tudás a közvetlen - olyan lényeges, m i n t a tűz a főzéshez, nélküle a megszabadulás n e m érhető el. 3. Mivel a tett (karma) nem ellentéte a nemtudásnak, nem számolja azt fel. A tudás az, ami felszámolja a nemtudást, olyan biztosan, m i n t a fény a sötétséget. 4. A tudatlanság miatt tűnik most úgy, hogy az Önvaló elrejtőzött. A nemtudás megszüntetésével a tiszta Önvaló magától felragyog, m i n t a Nap a felhők eloszlása után. 5. A dzsíva tudatlansággal szennyezett, ám a tudás folyamatos gyakorlásával tisztává válik, mert a tudás eltűnik (a tudatlan-

sággal együtt), mint ahogy a tisztítószer a szennyeződésekkel együtt kiülepszik a vízből. 6 De itt ez a világ! Hogyan lehet egyedül az Önvaló valóságos és nem kettős? 6. A szanszára vonzódással és ellenszenvvel s a hozzájuk hasonló ellentétpárokkal teli. Mint az álom, egy ideig valósnak tűnik, de a felébredéssel szertefoszlik, hiszen valótlan. Mivel az álmot érvényteleníti a felébredés, tudom róla, hogy valótlan, ám a világ fennmarad, ezért valósnak találom. 7. Amíg mindennek alapját, a nem kettős Brahmant nem látjuk, addig a világ valósnak tűnik, akárcsak az ezüst illúziója egy darab igazgyöngyben. De a világ olyan sokféle, s te mégis azt állítod, egyetlenegy létezik csupán! 8. A Legfőbb Létező (Paramésa) mindennek a gyökéroka és támasza, ebből ered, ebben marad fenn és ebbe tér vissza minden világ, akárcsak az óceán vízének felszínén megjelenő buborékok. 9. A létezés-tudatosság-boldogságban, mely a mindent átható, örök Visnu, jelennek meg mindezek a különféle dolgok és egyének, mint az aranyból a különféle ékszerek. Igen ám, de mi a helyzet a számtalan egyéni lélekkel? 10. A mindent átható éter (ákása) megosztottnak tűnik a különféle tárgyakban (mint például egy üregben, korsóban, házban vagy teremben), ám osztatlan marad, amint a határ eltűnik. Ugyanez áll az érzékek egyetlen, nem kettős Urára

6 Régen Indiában a piszkos vízbe a tisztító dió porát szórták, ha a víz földes, sáros volt. Az leülepedett az edény aljára, megkötve és magával víve az idegen alkotórészt, a szennyeződést.

(mely látszólag istenekként, emberekként, tehenekként stb. jelenik meg a világban). De az egyéneknek különböző jellemvonásaik vannak, és a különböző körülményeknek megfelelően viselkednek. 11. A jellemvonások stb. szintén csak rávetítések. Az (önmagától íz nélküli) tiszta vizet édesnek, keserűnek vagy sósnak érezzük a hozzá adott anyagtól 7 függően. Ugyanígy a származás, a név, a társadalmi helyzet stb. csak a mindenek nem kettős Önvalójára való rávetítések. Melyek ezek a járulékok, amelyek ilyen varázslatot művelnek az Önvalón? (A járulékok lehetnek durvák, finomak és nagyon finomak, ahogy az a következőkből kiderül.) 12. Az öt durvaelemből (földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből) álló durvatest feladata, hogy learassa a múltbéli cselekedetek gyümölcseit, és hogy örömöt és fájdalmat tapasztaljon. 13. Az öt életszélből, az elméből, az értelemből és a tíz érzékből álló finomtest, melyet finomelemek alkotnak, az élvezetek céljára szolgál (mint az álmokban). 14. A leírhatatlan és kezdet nélküli nemtudást tartják az okozati testnek (mint a mély álomban). Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló nem azonos e három járulékkal. 8 Kétely: Ha így van, akkor miért nem nyilvánvaló számomra az Önvaló? Másrészről pedig a sruti azt mondja, hogy „E Purusát az annarasza (tápláléklényeg) alkotja."

7

8

Upádhi (járulék). Az upádhi olyasvalamit jelöl, ami által egy bizonyos dolog másnak tűnik, mint ami valójában. Az Átman számára a test-elme komplexum upádhi, hiszen azáltal tűnik dzsívának. Vagyis a fizikai, a finom- és az okozati testtel.

15. Ahogy a tiszta kristály (mely maga színtelen) pirosnak, kéknek, sárgának stb. látszik a háttér szerint, úgy az Önvaló is, mely tiszta és makulátlan, azonosnak tűnik a testtel, az érzékekkel, az elmével, az értelemmel vagy a boldog tudatlansággal (azaz a pancsakósával, az öt burokkal), amikor kapcsolatba kerül velük. 16. Ahogy a rizs hántolása előhozza a (rizsben lévő) magot, úgy kell belátással elkülönítened az Önvalót az azt elfedő burkoktól, Úgy tartják, az Átman mindenhol jelen lévő. De akkor miért kell belátással felkutatni az öt burkon belül? 17. Bár mindig és mindenhol jelen lévő, az Önvaló nem ragyog minden helyen. Éppen úgy, ahogy a fény csak a kristálytiszta dolgokban tükröződik, az Önvaló is csupán az értelemben látható tisztán. 18. Az Önvalót az értelemben a test, az érzékek, az elme, az értelem és a természet (prakriti) tevékenységeinek tanújaként ismerjük fel, mely különbözik a testtől, az érzékektől, az elmétől, az értelemtől és a természettől, ahogy a király különbözik alattvalóitól. Úgy tűnik, hogy az Önvaló részt vesz azok tevékenységeiben, ennélfogva nem lehet azoktól különböző, s nem is lehet tanújuk. 19. Ugyanúgy, ahogy a Hold mozogni látszik, amikor a körülötte lévő felhők mozognak, annak aki nem tesz különbséget, az Önvaló is tevékenynek tűnik, pedig valójában az érzékek tevékenyek. Hogy tevékeny legyen, a testnek és a többinek is értelmesnek kell lennie, pedig érzéketlennek mondják őket. Hogyan cselekedhetnek az értelmes Önvaló részvétele nélkül?

20. Ugyanúgy, ahogy az ember a Nap fényénél végzi tevékenységét (de a Nap nem vesz részt benne), a test, az érzékek stb. is az Önvaló fényében működnek, anélkül hogy az részt venne bennük. Igen, egyedül az Önvaló az értelem. Tudom magamról, hogy megszülettem, felnőttem, megöregszem, boldog vagy boldogtalan vagyok, és így tovább. Igazam van? 21. Nincs. Aki nem tesz különbséget, az a test és az érzékek jellemzőit (születés, halál stb.) rávetíti a létezés-tudatosságboldogságra, mint ahogy a kék színt rávetítjük a tiszta égre. 22. Ugyanígy az elme tulajdonságait, mint hogy tevékeny stb., a tudatlanság következtében rávetítjük az Atmanra, ahogy a víz hullámzását a benne tükröződő Holdra. 23. Csak amikor az értelem megnyilvánul, akkor érzünk vonzódást és ellenérzést, örömet és fájdalmat. A mélyalvásban, amikor az értelem nem nyilvánul meg, nem érezzük ezeket. Ezért ezek az értelemhez tartoznak, nem pedig az Átmanhoz. Az Átman valódi természete a következő: 24. Ahogy a ragyogás a Napnak, a hűvösség a víznek, a forróság pedig a tűznek öntermészete, ugyanúgy az örök, tiszta létezés-tudatosság-boldogság az Önvaló saját természete. „Boldog vagyok." Ezt időnként mindenki átéli, ekképpen a létezéstudatosság-boldogság megtapasztalása teljesen hétköznapi dolog. Hogyan teheti azonban az ember e megtapasztalást állandóvá és változásoktól mentesséf 25. A létezés-tudatosság az Önvalóhoz tartozik, az én-alak az értelemhez, s e kettő egymástól határozottan különbözik. A tudatlanság miatt azonban az ember összekeveri őket, úgy érzi, „(én) tudok", és ennek megfelelően cselekszik.

26. Soha semmilyen változás (tevékenység) nincs az Atmanban, sem tudatosság az értelemben. Ám a dzsíva félrevezeti magát, s úgy véli, hogy ő az, aki tud, lát és cselekszik. 27. Miként a kötelet kígyónak, az ember a dzsívát az Önvalónak gondolja, s emiatt eluralkodik rajta a félelem. Ha viszont tudja magáról, hogy ő nem a dzsíva, hanem a Legfőbb Önvaló, akkor tökéletesen mentes a félelemtől. 28. Egyedül az Önvaló világítja meg az érzékeket, az értelmet stb., miként a lámpa megvilágít egy edényt. Nem azok világítják meg az Önvalót, hiszen élettelenek. Ha az Önvaló nem ismerhető meg az értelem által, akkor nincs megismerő, aki megismerné, s így nem is ismerhető meg. 29. Hogy lásd a lámpást, ahhoz nem szükséges másik fényforrás. Ugyanígy az Önvalónak sincs szüksége más megismerő eszközre, hiszen önmagától ragyog. Ha így lenne, akkor mindenkinek önmagára ébredettnek kellene lennie, minden erőfeszítés nélkül, de ez nem így van. 30. „Sem ez, sem az." 9 E védikus tanítás alapján különítsd el a járulékokat, és a nagy mondások 1 0 segítségével ismerd fel a dzsívátman (egyéni én) azonosságát a ParamátmamvA (Legfőbb Énnel). 31. Az egész tárgyi világ, m i n t például a test, a nemtudásból születik, és mulandó, mint a vízen úszó buborék. Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló ettől különböző, és azonos a Brahmannal (a Legfőbbel). 32. Mivel különbözöm a durvatesttől, a születés, halál, öregség, betegség stb. rám nem vonatkozik. Mivel az érzékek sem 9 10

Néti-néti. Lásd a szójegyzéket. (A ford.) Mahávákja, bővebben lásd a szójegyzékben.

vagyok, nincs kapcsolatom az érzékek tárgyaival, a hanggal és a többivel. 33. A srutik kinyilvánítják: „Nem az életszél s nem is az elme, hanem a tiszta (Létezés) vagyok." Mivel nem az elme vagyok, mentes vagyok a vonzódástól és az ellenszenvtől, a félelemtől és a többitől. 34. „Mentes vagyok a tulajdonságoktól, és tevékenység nélküli, örök, különbözőségek nélküli, makulátlan, változás és forma nélküli, örökké szabad és tiszta vagyok. 35. Mint az éter, mindent mindenkor áthatok kívül-belül, változatlan és mindenben ugyanaz vagyok, vágytalanul, tisztán és mozdulatlanul. 36. Az örökkévaló, tiszta, örökké megszabadult, egyedüli, zavartalan boldogság, nem kettős, létezés-tudás-boldogság, végtelen, legfőbb Brahman vagyok én." 37. Az „Egyedül a Brahman vagyok" szakadatlan gyakorlása felszámol minden tudatlanságból eredő szunnyadó hajlandóságot, miként a hatásos orvosság meggyógyítja a betegséget. 38. Vágytalanul, érzékeidet uralva ülj le egy magányos helyen, és megingathatatlan elmével meditálj a végtelen, egyetlen Önvalón. 39. Tiszta elmével, éles értelemmel az Önvalóban oldj fel minden érzéktárgyat, és mindig az Önvalón meditálj, mely egyetlen és tiszta, mint az éter. 40. Ha elvetsz minden nevet és formát, a Legfőbb Létező ismerője vagy, és a tökéletes tudatosság-boldogság is maradsz. 41. Mivel az Önvaló azonos a tudatosság-boldogsággal, nem létezik a megismerő és a megismert közötti különbség; önmagában ragyog Az.

42. Ha ily módon a szakadatlan meditációban egymásnak dörzsöljük a tűzgyújtásra használt két botot, azaz az Önvalót és az egót, akkor a tudásból felcsapó lángok elégetik az egész nemtudást. 43. Ha a tudás ekképpen legyőzi a tudatlanságot, mint ahogy a hajnal fényei elűzik az éjszaka sötétjét, az Önvaló a Naphoz hasonlóan teljes dicsőségében felragyog. 44. Igaz, hogy az Önvaló mindig jelen van, a tudatlanság miatt azonban mégsem nyilvánvaló. A tudatlanság legyőzésével úgy tűnik, megtaláltuk, mint a nyakéket saját nyakunkon. 1 1 45. Ugyanúgy, ahogy a sötétben tolvajnak nézünk egy oszlopot, a tudatlanság miatt a Brahmant összetévesztjük a dzsívával. Ha azonban a dzsíva valódi természetét meglátjuk, a káprázat eloszlik. 46. A valóság megtapasztalásából eredő tudás azonnal lerombolja az „én" és „enyém" tudatlan képzetét, mely a sötétben való tévelygésre hasonlít. 47. A dnyání, aki tökéletesen önmagára ébredett jógi, a bölcsesség szemével minden dolgot az Önvalóban és az Önvalóhoz tartozónak lát, és így az Önvalót látja az egyetlen létezőnek. És akkor hogyan cselekszik a világban? 48. Ahogy a különféle edények (mint például a korsó, a cserép stb.) mind agyagból készülnek, [a dnyání1 azt látja, hogy az egész világegyetem az Önvalóból áll, és semmi sem létezik, csak az Önvaló.

11

A hasonlat arra a történetre utal, melyben a drága nyakéket viselő asszony nem találja ékszerét, nyugtalanul keresni kezdi mindenhol, még mások segítségét is igénybe veszi, mígnem egy barátja felvilágosítja, hogy a nyakék az asszony nyakán van.

49. Hogy a bölcs még életében megszabaduljon, teljesen le kell mondania járulékairól, és így elérnie a létezés-tudatosságboldogság természetét, akárcsak a lárvának, mely darázzsá válik. 50. A jógi, miután átszelte az illúzió óceánját, s leszámolt a vonzódások és ellenszenvek démonaival, egyesül a békességgel, s az Önvalóban leli örömét, önnön ragyogásában maradva. 51. A dzsívan-mukta, miután megszabadult minden mulandó, külső gyönyör iránti vágytól, az Önvaló boldogságában leli örömét, s tiszta és mozdulatlan marad, mint az agyagedényben világító lámpa. 52. Akárcsak az étert, amit nem szennyeznek a benne lévő dolgok, a bölcset sem érintik az őt elfedő járulékok. Mindentudóként olyan marad, mint aki semmit sem tud, és úgy vándorol, mint a szél, amit nem szennyez semmi, bármihez is ér. 53. A járulékok (a test, az érzékek stb.) eltűnésével a megkülönböztető jegyektől így megszabadult bölcs feloldódik a mindent átható Létezőben (Visnuban), mint víz a vízben, éter az éterben vagy tűz a tűzben. 54. Amit ha elértél, nincs többé elérnivaló, nincs azon túli és azt meghaladó boldogság, nincs azon túli és azt meghaladó tudás - ismerd fel, hogy az a Brahman. 55. Amit ha látsz, nem marad más látnivaló, ha azzá válsz, nincs visszatérés a létforgatagba, ha megismered, nincs már semmi megismernivaló - ismerd fel, hogy az a Brahman. 56. Ami megtölt mindent, fent, lent és ezek között létezik, maga a létezés-tudatosság-boldogság, nem kettős, végtelen, örök és egyetlenegy - ismerd fel, hogy az a Brahman. 57. Ami örök, zavartalan boldogságként, egyetlenként megmarad, amire még a szent iratok is csak közvetetten utalnak

a „sem ez, sem az" kizárásos módszer által - ismerd fel, hogy az a Brahman. 58. Az Atman kimeríthetetlen üdvének hányadától függve minden isten - mint például Brahmá - rangjának megfelelő üdvösséget tapasztal. 59. Mint a vaj a tejben, a tárgyi világ a Brahmanban található, s egyedül az az összes tevékenység alapja. A Brahman ennélfogva mindent áthat. 60. Ami nem finom, sem pedig durva, nem rövid, sem hosszú, nem született, s nem múlik el, ami mentes formától, tulajdonságtól, színtől és névtől - ismerd fel, hogy az a Brahman. 61. Melynek fényétől ragyog a Nap és a többi égitest, ám azok nem világítják meg őt, s melynek fényében látható minden - ismerd fel, hogy az a Brahman. 62. Mint a tűz az izzó vasgolyót, úgy hatja át a Brahman az egész világot kívül-belül, megvilágítva azt, miközben önmaga is fénylik. 63. A Brahman különbözik a világegyetemtől, még sincs semmi, ami tőle különbözne. Ha bármi más tőle különbözőnek látszik, az illúzió csupán, mint a víz a délibábban. 64. Bármit látunk vagy hallunk, az nem különbözhet a Brahmantól Az igaz tudás szerint a Brahman a kettősség nélküli létezés-tudatosság-boldogság, az egyetlenegy. 65. Csak a bölcsesség szeme képes meglátni a mindenütt jelen lévő létezés-tudatosság-boldogságot, a nemtudásé nem, mint ahogy a vak sem láthatja a tündöklő Napot. 66. A dzsiva, kit a hallás, az elmélkedés és a meditáció (sravana, manana és nididhjászana) által fellobbantott tudás tüze megperzselt, s ki így megszabadult minden szennytől, önmagától fénylik, mint a salaktól megszabadított arany.

67. Mivel felkelt a tudás Napja, a sötétség eloszlatója, mindent megvilágítva ragyog a Szív égboltján az Önvaló, mely áthat és fenntart mindent. 68. Aki az Önvaló tiszta, meleg és örökké frissülést hozó vizében megmerítkezik - melyet nem kell különleges helyeken és időben keresnie, hiszen bárhol, itt és most is jelen van -, az cselekedetek nélküli marad. Az ilyen ember mindentudó, mindent átható és halhatatlan.

Vivéka-csúdámani 12 A megkülönböztetés koronaéke Ezt a művet, akárcsak a Drik-drisja-vivékát, Bhagaván fordította tamil prózára, amikor még a Virúpáksa barlangban lakott. Ebben a fordításában Bhagaván az eredeti szöveget nagyon szabadon kezelte, néhány helyen még a bekezdések sorrendje is eltér az eredetitől.

Bevezetés í r t a : Bhagaván Sri R a m a n a M a h a r s i A világon m i n d e n lény arra vágyik, hogy mindig boldog és a szenvedés sötét árnyától mentes legyen, és hogy megszabaduljon a testi betegségektől és a többi [szenvedést okozó] tényezőktől, amelyek nem tartoznak saját természetéhez. Továbbá mindenki a legnagyobb szeretettel viseltetik önmaga iránt, és ez a szeretet nem lenne lehetséges a boldogság hiányában. Noha a mélyalváskor semmi sincs jelen, mégis azt tapasztaljuk, hogy boldogok vagyunk. Az emberek azonban, elhagyva a boldogsághoz vezető helyes ösvényt, az anyagi lét mérhetetlen óceánjában vergődnek saját lényükre - mely maga a boldogság - vonatkozó tudatlanságuk miatt, és a szerint a téves hit szerint cselekszenek, hogy ezen és más világok örömeinek elérése jelenti a boldogságot. Sajnos azonban nincs olyan öröm, amelyre ne vetülne a szenvedés árnya. Pontosan azért, hogy megmutassa az igaz 12

Csúdámani: férfiak és nők által a fejtetőn viselt ékszer.

boldogságra vezető nyílegyenes ösvényt, az Úr Siva magára öltötte Sri Sankarácsárja formáját, hogy megírja a védánta hármas kánonjához (praszthána traja) a kommentárokat, amelyek ennek az üdvösségnek a kiválóságát magasztalják; valamint azért is, hogy ezt [a tanítást] saját példájával mutassa be az életben. Mindazonáltal e kommentároknak kevés hasznuk van azon buzgó törekvők számára, akiknek bár feltett szándékuk a megszabadulás üdvösségének megvalósítása, mégsem rendelkeznek a tanulmányozásukhoz szükséges előképzettséggel. Az ilyen törekvők kedvéért nyilvánította ki Sri Sankara a kommentárok lényegét ebben a rövid tanulmányban, A megkülönböztetés koronaékében. Ebben részletesen elmagyarázza, hogy mit kell megértenie annak, aki a megszabadulást keresi, így irányítva őt az igaz és közvetlen ösvényre. Sri Sankara először arra hívja fel a figyelmet, hogy valójában milyen nehéz dolog is elérni az emberi születést, és hogy ha ez sikerült, akkor a megszabadulás üdvének elérésére kell törekednünk - amely valójában nem más, mint saját lényünk természete. Csak a dnyána (spirituális tudás) által valósítható meg ez az üdvösség, a dnyána pedig csak a vicsára, azaz az állhatatos kutatás révén érhető el. Hogy megtanuljuk a kutatásnak ezt a módszerét, mondja Sri Sankara, egy Guru (mester) kegyelméhez kell folyamodnunk. Ezután leírja a Gurunak és a tanítványának a tulajdonságait, továbbá hogy az utóbbi hogyan járuljon Mesteréhez, és hogyan szolgálja őt. Ezenkívül azt is hangsúlyozza, hogy a megszabadulás üdvösségének megvalósításához elengedhetetlen az egyéni erőfeszítés. A pusztán elméleti tudás soha nem fog elvezetni ehhez az üdvösséghez, hiszen az csak az Ön-kutatás vagy vicsára révén valósítható meg, amelyet a sravana, azaz a Guru tanítása iránt; odaadó figyelem, a manana, azaz a mély kontempláció, és a nididhjászana, avagy az Önvaló békéjének gyakorlása alkot.

A három test 13 valótlan, és nem azonos valódi Önmagunkkal. Az Önvalónak, azaz az „Én"-nek (Aham) nem sok köze van hozzájuk. A tudatlanság miatt van az, hogy Önmagunk tapasztalása, az „Én" képzete rávetül arra, ami nem az Önvaló; és ez az, ami valójában a kötöttséget okozza. Mivel a tudatlanság miatt jön létre a kötöttség, a tudásból származik a megszabadulás. Ezt megtudni a Gurutól a sravana, A manana (kifinomult kutatás vagy mély kontempláció) folyamata az öt (étel, életszél, elme, értelem és boldogság alkotta) burokból álló három test elutasítását foglalja magában, mivel azok nem azonosak valódi Énünkkel. Ezenkívül a „Ki vagyok én?" kifinomult kutatásán keresztül Annak a felismerését is magában foglalja, ami különbözik mindháromtól, és a Szívben létezik „Én"-ként (Aham), mint egyedüli és egyetemes [létező]. Ahhoz hasonló ez a folyamat, mint amikor egy fűszálat kihúzunk az azt burkoló levelek közül. Ezt az „Én"-t jelöli a tvam szó (a szent irat kijelentésében: „Tat tvam aszi" - „Te Az vagy"). A név és forma világa a „Tat"-nak, azaz a Brahmannak csak járuléka, és mivel nem rendelkezik Attól független valósággal, ezért a szerző elutasítja annak valóságát, és csakis Brahmanként való létét erősíti meg. Ez az upadésa (spirituális vezetés) az a tanítványnak szóló előírás, amit a Guru ad a „Tat tvam aszi" mahávákjában (nagy mondásban) - mely Önmagunk és a Legfelsőbb egységét jelenti ki. Ezután meghagyja a tanítványnak, hogy maradjon az Aham-Brahman (Én, az Abszolút) üdvözítő állapotában. Azonban az elme régi tendenciái nagy erővel és nagy számban jelennek meg, és akadályoznak minket ebben. Ezek a tendenciák háromfélék lehetnek, 1 4 és az ego a gyökerük. Az ego megerősödik a kül-

13

Durva- (szthúla), finom- (szúksma) és ok-okozati (kárana) test. (A ford.)

14

Tamasz, radzsasz, szattva.

sővé tett és különbségeket létrehozó tudatosságban - melynek oka a radzsasz miatti kivetítőerő és a tamasz miatti elfedőerő. Nididhjászana vagy átmánuszandhána - azaz az Önvalóban való folytonos megmaradás - a neve annak, amikor az elmét szilárdan rögzítjük a Szívben, amíg ezek az erők megsemmisülnek, és amikor megingathatatlan, szüntelen éberséggel felébresztjük az igazi és mindannyiunkban közös tendenciát, amely az Atman jellemzője, és amit az [ilyen] mondások fejeznek ki: „Aham Brahmászmi" (Én a Brahman vagyok), és „Brahmaiváham" (Csakis a Brahman vagyok). Más szóval ezt bhaktinak, jógának és dhjánának hívják. Az átmánuszandhánát ahhoz szokták hasonlítani, mikor aludttejet köpülünk, hogy vajat kapjunk. Az elmét a köpülőfához, a Szívet az aludttejhez, az Önvalón történő meditáció gyakorlatát pedig a köpülés folyamatához hasonlítják. Ahogy a vajat az aludttej köpülésével nyerik, a tüzet pedig dörzsöléssel, ugyanígy a nirvikalpa szamádhi természetes és változatlan állapotát az Önvalón történő tántoríthatatlan és éber koncentráció hozza létre, mely folyamatos, akár a szakadatlan sugárban folyó olaj. Ez azonnal és spontán módon a Brahman közvetlen, akadály nélküli és egyetemes megtapasztalását eredményezi, amely egyszerre tudás és tapasztalat, s túl van téren és időn. Ez az észlelés az Önmegvalósítás, és ennek elérése szétvágja a Szív csomóját. A tudatlanság miatti megtévesztettség, az elme tévedésen alapuló, időtlen idők óta fennálló hajlamai, melyek e csomót alkotják, elpusztulnak. Minden kétely eltűnik, és véget ér a karma miatti kötöttség. Így tehát ebben a műben, A megkülönböztetés koronaékében Sri Sankara a szamádhit (spirituális elragadtatást) írta le, mely a megszabadulás kételyen és kettősségen túli határtalan boldogsága (ánanda). Ugyanakkor megmutatta az eléréséhez szükséges eszközöket is. Ennek a kettősségtől mentes

állapotnak az elérése az élet valódi értelme. Csak aki elérte ezt, az az élve megszabadult (dzsívan-mukta), nem pedig az, aki pusztán elméleti megértéssel rendelkezik az emberi törekvés vágyott céljáról és értelméről (purusártha). A fogalmat definiálva Sri Sankara elmondja, hogy a dzsívan-mukta mentes a háromféle (szancsita, ágámi és prárabdha) karma kötöttségeitől. A tanítvány eléri ezt az állapotot, majd beszámol személyes tapasztalatáról. Aki megszabadult, az valójában szabadon tevékenykedhet, ahogy csak kedve tartja, és amikor leveti testét [vidéha-mukti], a Megszabadulásban időzik, és sohasem tér vissza a születésbe, amely [valójában] halál. Sri Sankara úgy írja le a megvalósítást, azaz a megszabadulást, mint ami kétféle lehet - dzsívan-mukti és vidéha-mukti ahogy azt fent kifejtettük. Ezenkívül ebben a rövid tanulmányban, mely a Guru és tanítványa közötti dialógus formájában íródott, sok más idevágó témával is foglalkozik a szerző.

Invokáció Örvendezzetek mindörökké! A Szív örvendezik az Úr lábainál, aki nem más, m i n t az Önvaló, mely belül „Én-Én"-ként örökké fénylik, hogy éj s nappal ne váltakozzon. 15 Ennek eredményeként az Önvalóra vonatkozó tudatlanság eltűnik.

A Guru dicsőítése Sri Sankara Dzsagadguru 1 6 az Úr Siva formájaként tündököl. Ebben a műben, a Vivéka-csúdámaniban a védánta lényegét és annak jelentését magyarázta el részletesen azért, hogy a meg15

Azaz az ellentétek váltakozása helyett (ami az elme teremtette kettősség világára jellemző) a megvalósítás fényen túli, örök Boldogsága ragyogjon, mely változások nélküli (lásd: Az Isteni Enek [Bhagavad Gítá], XV. 6.). Akinek elméje Abban elmerül, az nem veszi észre, hogy a fizikai világban nap és éj váltakozik, csak az örök Valóságot tapasztalja. (A ford.)

16

„A világ tanítója."

szabadulásra készek legbuzgóbbjai megismerjék azt, és elérjék a halhatatlanságot. Hódolat az örökké üdvvel teli Sri Góvinda Szadgurunak, aki semmilyen más szintű tanítás által nem ismerhető meg, csak a védánta végső igazsága révén!

A szöveg Nagyon nehéz elnyerni az emberi testet. Még ha valakinek ez sikerül is, nagyon nehéz bráhmin (papi) születést elnyerni. Még ha valakinek ez sikerül is, még nehezebb a védikus dharma ösvényén járni, a Védákat recitálva. Még ennél is nehezebb tökéletes hittudóssá válni, és még nehezebb kutatni, mi az Önvaló, és mi nem az. Még ezeknél is nehezebb elérni az Önvaló megtapasztalásából születő bölcsességet. Az ebből a bölcsességből születő megszabadulás, mely nem más, mint az állandó időzés az Önvalóban, nem érhető el másképp, mint számtalan születésen keresztül végzett erényes tettek eredményeképpen. De ha a fentiek mindegyikére nem is sikerül szert tennünk, a megszabadulást az Úr kegyelme biztosítja [számunkra], ha pusztán három tulajdonsággal rendelkezünk, melyek: az emberi születés, a megszabadulásra való intenzív vágyódás és a bölcsek társasága. Ha valamiféle nagy vezeklés folytán elnyertük e ritka kincset, az emberi testet, a szent iratok megértésének képességével együtt, ám az érzéketlen dolgokhoz való ragaszkodás miatt nem törekszünk arra, hogy elérjük a megszabadulás rendíthetetlen állapotát, ami saját igaz állapotunk, akkor öngyilkos bolondok vagyunk. Elképzelhető-e ostobább annál, aki nem keresi a saját javát? A megszabadulás nem érhető el sem a szent íratok olvasása, sem az istenek imádata, sem semmi egyéb által - még ha világkorszakokon át vég nélkül gyakoroljuk is ezeket -, csak a Brahman és az Átman egységének tudása révén. Az

anyagi jólét és a tettek, melyekre a jólét által nyílik lehetőség, nem vezetnek a megszabadulásra való vágyakozásra. Ezért az írások - igen helyénvalóan - kinyilvánították, hogy a tettek soha nem hozhatják el a megszabadulást. Ahhoz, hogy valaki azt elnyerje, hősiesen le kell mondania a világi örömöknek még a vágyáról is. Azután fel kell kutatnia a tökéletes Gurut, aki a béke megtestesülése, és összeszedetté kell tennie elméjét, s szüntelenül azon kell meditálnia, amibe beavatták. Az ilyen meditáció az elért tapasztalás bölcsességében való időzéshez vezet. Beszállva a bölcsesség eme hajójába, át kell juttatnia a megszabadulás partjára az Önvalót, mely elmerült a szanszára óceánjában. Ezért a bátor jelöltnek fel kell adnia a feleséghez, fiakhoz és tulajdonhoz fűződő ragaszkodást, és le kell mondania minden tevékenységről. Így kell megszabadítania magát a születés és halál körforgásának láncaitól, és kell keresnie a megszabadulást. A tettek csak az elme megtisztítását szolgálják, nem pedig az Önvaló felismerését. Az Önvaló Igazságának felismerése csak az Ön-kutatás révén érhető el, és tettek végtelen sora sem hozhatja azt el. Aki összetéveszti a kötelet a kígyóval, az ezáltal félelmet ébreszt magában, s a félelme és aggodalma csak azon felismerés által szűnik meg, hogy egy kötélről van szó. Egy barátja, aki tudja ezt, elmondja neki, ő elgondolkodik rajta, s ráébred, hogy társának igaza van. Nincs más út. Hasonlóképpen, a Brahman tudása is a Guru által adott beavatás és az Igazság kutatása révén érhető el. Ez az Igazság nem ismerhető fel tisztító fürdők, felajánlások, légzésszabályozás vagy bármilyen más gyakorlat révén. Aki az Önvaló felismerése által keresi a megszabadulást, annak az Önvalót kell kutatnia a tökéletes Guru segítségével, aki, lévén vágyaktól mentes, a Brahman tudója és a kegyelem óceánja. Az arra alkalmas ember főként a kutatás révén ismeri fel az Önvalót; a körülmények, az idő és az Úr kegyelme csak segítséget jelentenek a keresésben.

Hogy valaki alkalmas legyen az Önvaló kutatására, a szent iratok által felsorolt egyéb szükséges tulajdonságok mellett erőteljes intellektussal kell rendelkeznie, és meg kell tudnia ragadni a lényegeset és elutasítani a lényegtelent. Melyek ezek a tulajdonságok? Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy megkülönböztesse a valóst a nem valóstól; ragaszkodás nélküli elmével kell rendelkeznie; hevesen kell vágynia a megszabadulásra; és fáradhatatlannak kell lennie a gyakorlásban. Csak az olyan ember alkalmas a Brahman kutatására, aki az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik: 1. a valós és a valótlan megkülönböztetése; 2. elfordulás a tettek gyümölcseinek ebben vagy bármely későbbi életben való élvezetétől; 3. a nyugalom, az önfegyelem, [az elme] visszavonás[a], a tűrés, a hit és az Önvalón történő koncentráció hat erénye; 4. a megszabadulásra való intenzív vágyakozás. A jelöltnek rendelkeznie kell ezekkel a tulajdonságokkal, hogy elérje az Önvalóban időzést; ezek nélkül az Igazság nem valósítható meg. Nézzük meg közelebbről, mit is jelentenek ezek: 1. A valós és valótlan megkülönböztetése [vivéka] az a szilárd meggyőződés, hogy egyedül a Brahman az Igazság, és hogy a világ nem valóságos. 2. Az írásokban is azt olvassuk, és tapasztaljuk is, hogy Brahmától lefelé a „lelkes lények" által tapasztalt minden öröm mulandó és időleges, valamint bánat és tökéletlenség a velejárójuk; az ezekre irányuló vágy feladása a vairágja vagy nemragaszkodás. 3. a) A nyugalom [sama] magában foglalja az elmének a célján való rögzítését azáltal, hogy gyakran meditá-

lünk a dolgok tökéletlenségén, és hogy a dolgokat nem találjuk kielégítőnek. b) Az önfegyelem [dama] jelentése: uraljuk a külső és belső érzékeket, és a megfelelő központjaikban rögzítjük őket. c) A visszavonás [uparati] minden külső aktivitás feladását jelenti az elmének a tárgyán való olyan szilárd rögzítése révén, hogy előző hajlamai ellenére se időzzön a tárgyakon. d) A tűrés [titiksá] bármiféle bánat elviselését jelenti, ami csak előfordulhat, anélkül hogy megpróbálnánk elkerülni azt. e) A hit [sraddhá], amely az Önmegvalósítás oka, a védánta iratok igazságába és a Guru szavaiba vetett szilárd meggyőződésből fakad. fi Koncentráció [szamádhána]: minden erőfeszítést megtenni azért, hogy az elmét csapongó természete ellenére a tiszta Brahmanon rögzítsük. Ezeket m o n d j á k a szamádhi gyakorlásához szükséges hat tulajdonságnak. 4.

A megszabadulás iránti intenzív vágyakozás [mumuksutva] abból a vágyból fakad, hogy megszabadítsuk magunkat igaz természetünk megvalósításával, elérve a test és ego kötöttségétől való megszabadulást, melynek oka a tudatlanság. Ez a vágyakozás különböző fokú lehet. Lehet lanyha vagy közepes, de lehet magasan fejlett az előbb említett hat tulajdonság révén, és ebben az esetben gyümölcsöt hozhat. Ám ha a lemondás és a vágyakozás gyenge, az eredmény lehet puszta látszat, akár a délibáb a sivatagban.

A megszabadulás összes eszköze közül a bhakti (Istennek való önátadás) a legjobb; a bhakti azt jelenti: keressük Önvalónk igazságát - így mondják a bölcsek. A jelöltnek, aki rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal, és neki kíván fogni az Ön-kutatásnak, keresnie kell egy Szadgurut, és le kell borulnia előtte tisztelettel, alázattal és hódolattal, s különféle módokon szolgálnia kell őt. A Szadguru képes felszámolni azok kötelékeit, akik kitartanak mellette. Ő a változatlan bölcsesség óceánja, tudása mindent átfogó. Tiszta, mint a kristály, legyőzte a vágyakat, a legelőkelőbb a Brahmant ismerők közt. A Szadguru csendesen honol a Brahmanban, mint a tűz, mely felemésztette a tüzelőjét. Ő a Kegyelem végtelen tárháza. Nincs rá magyarázat, hogy miért kegyes; ilyen a természete. Minden szádhunak, aki ragaszkodik hozzá, a barátja lesz. Egy ilyen Guruhoz a tanítvány így folyamodik: „Leborulok előtted, óh, Mesterem, ki a támasz nélküliek igaz barátja! Könyörgök, segíts átkelni a rabság szörnyű óceánján, melybe belehulltam, és amely azután elborított. Pusztán kegyes pillantásod is már egy tutaj, mely megment engem. Óh, Kegyelem áradó folyama! Megátalkodott sorsom szele vadul dobál engem ide-oda! Azt sem tudom, merre forduljak! Kínlódom a létforgatag csillapíthatatlan tüzében, mely lángol körülöttem! Folyamatosan imádkozom hozzád, hűsíts le Kegyelmed nektárjával! A hozzád hasonló szádhuk, akik mindig a békében honolnak, hatalmasak és nagylelkűek, s a világnak folyamatosan a javára vannak, akár a tavasz. Nemcsak hogy átszelték a szanszára óceánját, hanem mások félelmeit is képesek eloszlatni. Mint ahogy a Nap égető sugarai által felforrósított világot lehűtik a Hold hűvös és kegyes sugarai, ugyanúgy természetedből fakadóan minden ok nélkül megvédelmezed a hozzám hasonló embereket, akik menedéket vettek nálad a szanszára óceánja elől. Valóban, támasz és minden egyéb menedék híján rád helyeztem annak terhét, hogy megvédelmezz a születés és

halál létforgatagától. Óh, Uram! Az egyéni létezés tűzvészének lángjai megperzseltek engem! Hűts le, kérlek, kegyes szavaid zuhatagával! Szavaid elhozzák a békét, mivel az isteni üdvösség tapasztalatából születtek! Áldottak, akik akár csak kegyes pillantásodban részesülhettek! Áldottak, akiket elfogadtál! Hogyan keljek át az óceánon, és milyen eszköz áll rendelkezésre ehhez? Valójában azt sem tudom, mi a sorsom. Neked kell védelmezned engem, egyedül neked, szabadíts meg a szanszára szenvedésétől!" A tanítvány ily módon vesz menedéket a Gurunál, ahogyan a szent iratok előírják. A Guru szolgálatába szegődik, mivel nem bírja már elviselni a szanszára perzselő szelét. A Guru előírásait követve elméje lecsendesedik. A tanító, azaz a Brahman ismerője kegyesen rátekint, s megérinti lelke bensőjét, biztosítva őt oltalma felől. „Bölcs tanítványom, ne félj! Ezután nem érhet baj téged! Adok neked egy egyedülálló eszközt, amellyel átszelheted a létforgatag szörnyű és mérhetetlen óceánját, hogy így elérd a legfelsőbb boldogságot. Ennek az eszköznek a segítségével a világról lemondott szádhuk átszelték a szanszárat, és a te kötöttségeid is megsemmisülnek, itt és most. A szent iratok kijelentik: »A keresők számára a megszabadulás eszköze a hit, az [Isten iránti] odaadás, a meditáció és a jóga.« Te is el fogod nyerni ezeket az eszközöket, és ha állhatatosan alkalmazod őket, akkor megszabadulsz a testhez kötöttségtől, melynek oka a tudatlanság. A te természeted mindig is a Paramátman, és a szanszárának, a nem-Önvalónak a kötöttsége csak a tudatlanság miatt kerített hatalmába. Ám teljes mértékben el fogja pusztítani az Önvalód kutatásából születő tudás." A fentieket válaszoló Gurura a tanítvány tágra nyílt szemekkel tekint, és ezt kérdezi tőle: „Óh, Mester, mi az a kötöttség? Hogyan jött létre, hogyan marad fenn, és hogyan semmisíthető meg? Mi a nem-Önvaló? És micsoda valójában az Önvaló? És mi az Önvaló és a nem-Önvaló közötti

különbségtétel? Kegyesen áldj meg az e kérdésekre adott válaszokkal, hogy, hallva válaszaidat, magam is áldott legyek!" A tanítvány eme kérésére a Mester így válaszol: „Kedves lélek! Ha megérezted a vágyat, hogy az Önvaló légy, a tudatlanság okozta kötöttségektől mentesen, akkor valóban áldott vagy. Elérted az élet célját, megszentelted az összes felmenőidet. Ahogy a fiúk és más rokonok fizetik meg az apa adósságát, ugyanígy vannak olyanok, akik megszabadítanak a vállainkra nehezedő terhek viselésétől. De az éhség kínja csak úgy enyhíthető, ha mi magunk eszünk, és nem mások esznek helyettünk. Ha pedig beteg vagy, neked kell bevenned a gyógyszert, és neked magadnak kell megfelelő diétát tartanod; senki más nem tudja ezt helyetted megtenni. Ugyanígy, a kötöttség a saját tudatlanságod miatt jön létre, és csak te magad távolíthatod el. Bármilyen tanult is legyen valaki, nem tudja magát megszabadítani a vágyak és a sors miatti kötöttségtől, hacsak fel nem ismeri a Brahmant saját végtelen tudásával. Hogyan lehetne segítségedre, ha mások látják a Holdat? Neked kell kinyitnod a szemed, és saját magadnak kell megpillantanod! A megszabadulás nem érhető el a szánkhja, a jóga, a szertartások vagy tanulás révén, csak a Brahman és az Atman egységének tudása révén. Ahogy a viná szép formája és húrjainak hangja bár gyönyört ad az embereknek, de királyságot nem adhat, 17 ugyanígy a tanult emberek számára a szent iratok kifejtésére való képességük és mély műveltségük, megnyerő szavaik és okos érveik csak pillanatnyi örömöket hozhatnak. Még a szent íratok tanulmányozása is haszontalan, mivel nem hozza el a vágyott eredményt. Ha valaki tudja a Legfelsőbb igazságát, a szent iratok tanulmányozása szükségtelenné válik, mert már semmi sincs, amit el kellene érnie. Ezért lépjünk túl a sásztrák

17

Mert a király dolga az, hogy alattvalóinak örömet szerezzen; s bár a víná által örömet szerezhetnek az emberek másoknak, ez mégsem teszi őket királlyá. í(A ford.)

(szent iratok) hatalmas erdején, amelyek csak zavart okoznak az elmében, s helyette inkább ténylegesen tapasztaljuk meg az Önvalót a Guru révén, aki a valóság ismerője. Akit a tudatlanság kígyója megmart, annak számára a megváltást csak az Önvaló tudásának elixírje hozhatja el, nem pedig a Védák, a szent iratok, a varázsigék vagy bármi más orvosság. M i n t ahogy a betegség sem múlik el, ha nem vesszük be a gyógyszert, ugyanígy a kötelékekkel terhes állapot sem múlik el (pusztán) a szent iratok mondatai - mint az »Én a Brahman vagyok« - által, ha az Önvalót saját magunk közvetlenül nem tapasztaljuk meg. Senki sem válik királlyá pusztán azáltal, hogy azt mondogatja: »Én vagyok a király!« Le kell győznie az ellenségeket, és a valóságban el kell nyernie a hatalmat. Hasonlóképp, nem nyerjük el a megszabadulást, magát a Brahmanként való létezést pusztán a szent irat formuláját ismételgetve: »Én vagyok a Brahman«, ha nem pusztítjuk el a nemtudás okozta kettősséget, és nem tapasztaljuk meg közvetlenül az Önvalót. A föld alá rejtett kincs sem lesz a miénk csupán azáltal, hogy hallottunk róla, csak akkor, ha egy barátunk, aki tud róla, megosztja velünk titkát, azután kiássuk, eltávolítjuk a kőlapot, mely elrejti, és kiemeljük a föld alól. Hasonlóképp, hallanunk kell igaz állapotunk felől a Gurulói, aki ismeri a Brahmant, azután meditálnunk kell rajta, és állandó meditáció révén közvetlenül meg kell tapasztalnunk. E nélkül, puszta okoskodás révén saját Önvalónk igazi formája, melyet a májá elfed, nem ismerhető fel. Ezért aki bölcs, minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az egyéni létezés kötöttségét felszámolja, és elnyerje a megszabadulást, m i n t ahogy mindent megtenne, ha meg akarna szabadulni egy betegségtől. Szeretett tanítvány! Az általad feltett kérdés nagyon fontos, és szívesen hallják a szent iratokban járatos, Önmagukat megvalósított lelkek. Olyan ez, m i n t egy mélyebb jelentésű aforizma, amelyet a megszabadulásra vágyakozó megért.

Hallgasd a választ csendes és zavartalan elmével, és béklyóid azonnal lehullnak majd. A megszabadulás elérésének elsődleges eszköze a vairágja (szenvedélytelenség). Más tulajdonságok, mint a nyugalom, az önfegyelem, a béketűrés és a tevékenységről való lemondás később is jöhetnek, még később a védánta igazságának hallása, és azután az ezen az igazságon való meditáció. Utoljára jön el a szakadatlan és tartós meditáció a Brahmanon. Ez hozza létre a nirvikalpa szamádhit, amelynek révén megszületik az erő a legfelsőbb Önvaló közvetlen felismeréséhez. A közvetlen felismerésnek ez az ereje teszi alkalmassá a megkülönböztetőképességgel rendelkező lelket arra, hogy itt és most megtapasztalja a megszabadulás boldogságát. Ez a megszabaduláshoz vezető szádhaná (gyakorlás). Most az Önvaló és a nem-Önvaló közötti különbségtételről fogok neked beszélni. Figyelj, és vésd jól az eszedbe! A kettő közül először a nem-Önvalóról fogok szót ejteni, [A DURVATEST LEÍRÁSA]

Az agy, a csontok, a zsír, a hús, a vér, a bőr és a mag a hét tényező, melyek a durvatestet alkotják. így mondják azok, akik tudják. A lábak, a combok, a mellkas, a vállak, a hát, a fej stb. annak tagjai. Az emberek ezt tekintik az énnek, mivel az elme ehhez ragaszkodik. Ez az elsődleges vonzerő mindenki számára, és ez a legnyilvánvalóbb. Éter, levegő, tűz, víz és föld alkotja, és ezek, akárcsak a finomelemek, érzéktárgyakat hoznak létre, valamint ötös csoportokat, mint például a hang, az érintés, a látás, az ízlelés, a szaglás. Az ego (dzsíva), mivel mindenáron a gyönyöröket akarja élvezni, ezeket az élvezet eszközeinek tekinti. A bolond és tudatlan embereket a vágy köteléke az érzéktárgyakhoz köti a karma felettük gyakorolt hatalma által, mely egyszer felfelé, másszor lefelé viszi és gyötrelmes vándorlásra készteti őket. A kígyó és az őz meghal a hangért, az elefánt az érintésért, a hal az ízért, a méh pe-

dig az illatért. Ha ezek [az élőlények] egy-egy érzékért halnak meg, vajon milyen sors vár az olyan emberre, aki mind az öthöz ragaszkodik? Az érzéktárgyak veszélyesebbek, mint a kobra mérge, mert a méreg csak azt öli meg, akibe belekerül, míg az érzéktárgyak arra is pusztulást hoznak, aki csupán látja őket, vagy akár csak rájuk gondol! Egyedül az éri el a megszabadulást, aki a nemragaszkodás éles kardjával elvágja az érzéktárgyakhoz való vonzódás erős kötelékét, és így szabaddá teszi magát tőlük. Máskülönben még ha valaki mind a hat sásztrában járatos is, nem fogja elérni a megszabadulást. A vágy, akár a krokodil, azonnal megragadja s egyenesen lehúzza az óceánba azt a megszabadulásra törekvőt, aki szilárd nemragaszkodás nélkül próbál meg átkelni a szanszára óceánján, és így igyekszik elérni a megszabadulás partját. Csak az a törekvő szelheti át az óceánt és érheti el biztonságban a megszabadulás partját, aki megöli a krokodilt a nemragaszkodás éles kardjával. Aki, megfelelő értelem híján, az érzékekhez való ragaszkodás egyik útját a másikra cseréli, az egyre nagyobb nyomorúságot tapasztal majd, míg végül utoléri őt a pusztulás. De aki önfegyelmet gyakorol, az a Guru által megmutatott megkülönböztetés útját járja, és el is éri a célját. Ez az igazság. Ezért ha valóban meg akarsz szabadulni, vesd el az érzéktárgyak élvezetét, akár a mérget. Tartsd magad a megelégedettség, együttérzés, megbocsátás, őszinteség, csendesség és önfegyelem erényeihez. Adj fel minden tettet, ami a testhez való ragaszkodásból ered, és fáradhatatlanul törekedj a kötelékektől való megszabadulásra, melyek oka a nemtudás. Ezt a testet végül elemészti a föld, a tűz, a vadállatok vagy a madarak. Aki, elfeledve valódi természetét, ezt a testet összetéveszti Önmagával, ragaszkodik hozzá és kényezteti azt, az ily módon az Önvaló gyilkosa lesz. Aki az Önvaló keresése közben a testtel törődik, az olyan, m i n t aki szorosan megragad egy krokodilt, hogy segítségével átkeljen a folyón. A testhez való túlzott ragaszko-

dás végzetes veszélyt jelent a megszabadulásra törekvő számára. Csak aki legyőzi ezt a ragaszkodást, az éri el a megszabadulást. Ezért te is győzd le a test, a feleség és a gyermekek iránti túlzott ragaszkodásodat. Ekkor el fogod érni a megszabadulást, azaz Visnu legfelsőbb állapotát, melyet a nagy bölcsek is elértek. Ez a durvatest, mely bőrből, húsból, vérből, artériákból és vénákból, zsírból, velőből és csontokból áll, és tele van vizelettel és ürülékkel, nagyon is rászolgált arra, hogy elutasítsuk. Múltbeli tetteink hozzák létre a durvaelemekből. A fmomelemek egyesüléséből jönnek létre a durvaelemek. Így, akárcsak a családos embernek az otthona, ez [a test] az ego állandó lakhelyévé válik, ahol a gyönyöröket élvezi. Az ego az ébrenlét állapotában tapasztalja a durvatestet. Az csak abban az állapotban tapasztalható, amikor az Önvaló - bár valójában különbözik tőle - a megtévesztettség miatt azonosnak hiszi magát vele, és a külső érzékeken keresztül élvezi a gyönyörök különböző, csodálatos durva anyagi tárgyait (mint például virágfüzért, szantálkenőcsöt, nőket). Tudd, hogy az egész külső szanszára a durvatesten mint közvetítőn keresztül ront rá a Szellemre (Purusára). Születés, növekedés, öregség, hanyatlás és halál a durvatest jellemzői. Gyermekkor, serdülőkor, ifjúkor és öregkor a fennállásának a szakaszai. Kasztokat és életszakaszokat rendelnek hozzá. Különböző bánásmódoknak, megbecsülésnek és gyalázatnak alávetett, valamint különféle betegségek lakhelye. [A FINOMTEST LEÍRÁSA]

A fül, bőr, szem, orr és a nyelv a megismerés szervei, mert ezek tesznek képessé minket arra, hogy felismerjük a tárgyakat. A beszéd szervei, a kéz, a láb stb. a cselekvés szervei, mert ezek végzik a rájuk jellemző cselekedeteket. A belső szerv (elme) egyedüli, de többféle néven nevezik, úgymint elme, intellektus, ego vagy vágy (csitta). Az elme a kívánságra és ellenszenvre való képesség. Az intellektus (értelem) a

dolgok valóságának megállapítására való képesség. Az ego a belső szerv azon képessége, amely a testtel mint önmagával azonosítja magát. A vágy (csitta) a belső szervnek az a képessége, mely a gyönyört keresi. Ahogyan az arany és az ezüst különböző formát kap [amikor ékszert készítenek belőle], ugyanígy az egyetlen életszél pránávk, apánávk, vjánávk, udánávk és szamánávk lesz. Az elemek ötös csoportja (éter, tűz, víz, levegő, föld), a megismerés szerveinek ötös csoportja (fúl, szem, bőr, orr, nyelv), a cselekvés szerveinek ötös csoportja (a beszéd szervei, kezek, lábak, végbél, nemi szervek), az életszelek ötös csoportja (prána, apána, vjána, udána, szamána), a belső szervek négyes csoportja (csitta, manasz, budhdhi, ahankára) - mindezek együtt alkotják a finomtestet, melyet a nyolc részből álló városnak hívnak. Mivel vágyakkal rendelkezik, a [finom]elemekből jön létre, azok különválását és kölcsönös összekapcsolódását megelőzően. 18 A kezdet nélküli rávetítést a lélek hozta létre saját maga számára, saját tettei által. A tapasztalatnak ez az állapota az álom. Ebben az állapotban az elme saját törvényei szerint működik, önmagát cselekvőként tapasztalva meg, sokféle hajlamából és az ébrenlét tapasztalatainak hatásából kifolyólag. Ebben az állapotban az Önvaló, saját fényével ragyogva, mintegy rávetítődik az elmére, és pusztán tanúként marad meg, anélkül hogy ragaszkodna tetteihez. Ahogy az ács szekercéje és egyéb szerszámai csak eszközök a munkájához, ugyanígy ez a finomtest is csupán eszköz az örökké tudatos Önvaló cselekedetei számára. A belső szervek minden tevékenységüket az Önvaló puszta közelsége folytán fejtik ki, ám az Önvalóra nem hatnak és az Önvalót nem érintik ezek a tevékenységek. A jó vagy rossz látás a szem állapotának tudható be, a süketség a fül állapotának, stb.; ezek nincsenek

18

A finomelemek kombinálódása (,,pancsíkarana", azaz ötössé válása) révén jönnek létre a durvaelemek.

hatással az Önvalóra, a tudóra. Azok, akik tudják, azt mondják, hogy a belégzés, kilégzés, ásítás, tüsszentés stb. az életszél működései, mint ahogy az éhség és a szomjúság is. A belső szerv (az elme) a tudatosság tükröződő fényével együtt a külső szervekben - mint például a szemben - székel, és azokkal azonosítja magát. Ez a belső szerv az ego. Az ego a cselekvő és az élvező, s a testtel »én«-ként azonosítja magát. A három guna hatására magára veszi az ébrenlét, álom és mélyalvás három állapotát. Amikor az érzéktárgyak kedve szerint valók, akkor örül, amikor nem, akkor viszont szenved. így tehát az öröm és a bánat az egóhoz tartozik, és nem az örökké boldog Önvaló jellemzője. A tárgyak az Önvaló miatt tűnnek kellemesnek, nem pedig a bennük található boldogság miatt. Az Önvalóban nincs szenvedés. Az Önvaló boldogságát, mely független a tárgyaktól, mindenki tapasztalja a mélyalvás állapotában, és így az mindenki számára kedves. Ezt támasztja alá az upanisadok tekintélye, a közvetlen észlelés, a hagyomány és a következtetés is. [A MÁJÁ LEÍRÁSA]

A Legfelsőbbnek (Brahmannak) van egy csodálatos saktija (erő vagy energia), melyet »differenciálatlannak«, »tudatlanságnak«, »májának« stb. neveznek, s mely a három guna formáját ölti magára. Létezésére a jó felfogásúak az okozataiból következtetnek. Messze magasabb rendű minden tárgyi jellegnél, és ő teremti az egész világegyetemet. Sem lét, sem nemlét, és nem is olyasmi, ami egyszerre e kettő természetével rendelkezik. Nem részekből álló, nem is oszthatatlan, de nem is mindkettő. Se nem forma, se nem forma nélküli, sem pedig mindkettő. Ezek egyike sem ő. Hogy milyen, az leírhatatlan. Kezdet nélküli is. Mégis, akárcsak a tévedésből fakadó félelem, mely a kötélben kígyót lát, és amely semmivé foszlik a kötél felismerésével, ugyanígy a májá is elpusztítható a Brahman teljes felismerésével.

H á r o m gunával rendelkezik, melyekről hatásaik alapján szerezhetünk tudomást. [A RADZSASZ]

A radzsasz színe a vörös, tulajdonsága a tevékenység, a hozzá tartozó erő pedig a kivetítés. Ez minden tevékenység eredeti oka. Emiatt jönnek létre az elmemódosulatok, melyek a vágyakat és a bánatot eredményezik. A kéjvágy, a harag, a ragaszkodás, a büszkeség, a gyűlölet és az önzés mind a radzsaszra jellemző tulajdonságok. Ez a kivetítőerő a kötelékek oka, mert ez hozza létre a kifelé irányuló, azaz világi tendenciákat. [A TAMASZ]

A tamasz, melynek színe a fekete, az elfedőerő. Ez okozza azt, hogy a dolgok másnak tűnnek, mint amik valójában. A kivetítés erejével karöltve ez az eredeti oka az ember állandó újraszületésének. Akit ez az elfedőerő burkol be, legyen bár mégoly bölcs, tanult vagy okos, a szent íratok jelentésének szakértője vagy csodás tettekre képes személy, nem lesz képes megragadni az Önvaló igazságát, még ha a Guru és mások többféleképpen világosan elmagyarázzák is neki azt. Mivel ennek az elfedőerőnek az uralma alatt áll, azokat a dolgokat tiszteli, melyek az illúzió és a tudatlanság bélyegét viselik magukon, és ezeket szerzi meg magának. Még ha tanítják is neki, akit ez az elfedőerő hatalmába kerít, nem fogja elérni a tiszta tudást és megértést, melyek nélkül ez az erő nem számolható fel. Az ilyen ember mindig kétségek között marad, és az igazsággal ellentétes döntésekre jut. Ugyanakkor a kivetítés ereje nyugtalanná teszi. Nemtudás, tunyaság, nehézkesség, aluszékonyság, a kötelességek teljesítésének elmulasztása és butaság a tamasz jellemzői. Aki ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, nem fog fel semmit, hanem olyan, mint egy alvó ember vagy egy kő.

[A SZATTVA]

Most pedig a szattvához értünk, amely fehér színű: bár ez elég tiszta, mint a tiszta víz, mégis homályossá válik, ha a radzsasszal vagy a tamasszal keveredik. Az Önvaló úgy fénylik át a szattván, ahogy a Nap világítja meg az egész anyagi világot. Még a kevert szattvából is erényes tulajdonságok jönnek létre, mint például a szerénység, a jama és a nijama, a hit, az istennek való odaadás és erre az odaadásra irányuló vágy, az isteni tulajdonságok és a valótlantól való elfordulás. A keveredés nélküli szattva tisztaságából jön létre az Önmegvalósítás, a legfőbb béke, a mindig megmaradó elégedettség, a tökéletes öröm és az időzés az Önvalóban, az örök boldogság forrásában. [ A z OK-OKOZATI/KAUZÁLIS TEST]

A differenciálatlan erő a lélek kauzális teste, mely a három gunából áll. Ehhez tartozik a mélyalvás állapota, amelyben az összes érzékszerv és az elme különböző funkciói nyugalomban vannak. Ebben az állapotban minden érzékelés elenyészik, és az elme finom, magszerű formájában a legfelsőbb boldogságot tapasztalja. Ezt fejezi ki az általános tapasztalat: »De jót aludtam, semmiről sem tudtam!« [A NEM-ÖNVALÓ]

Ez volt a nem-Önvaló leírása. Az alábbi dolgok nem az Önvalóhoz tartoznak: a test, az érzékszervek, az elme, az ego és annak módosulatai, az érzéktárgyakból származó öröm, az elemek az étertől kezdve és az egész világ egészen a differenciálatlan májáig. Mindez nem az Önvaló. A mahattól (kozmikus intelligencia) egészen a durvatestig minden a májá okozata. Minderről tudd, hogy nem az Önvaló! Mindezek valótlanok, akárcsak a délibáb a sivatagban.

[ A z ÖNVALÓ]

Most pedig a legfelsőbb Önvaló valódi természetéről fogok neked beszélni, amelyet felismerve lehullnak rólunk a kötelékek, és elérjük a megszabadulást. Az »Én«-nek ez a felismerése csakugyan az Önvaló, amelyet önmagától ragyogó »ÉnÉn«-ként tapasztalunk. Ez maga az abszolút Lét, az ébrenlét, az álom és a mélyalvás három állapotának tanúja, mely különbözik az öt buroktól, és amely tudatában van az ébrenlét és az álom idején az elme állapotainak, mélyalváskor pedig azok hiányának. Ez az Önvaló természetéből fakadóan mindent lát, de őt magát soha semmi sem láthatja. Ez kölcsönöz fényt az intellektusnak és az egónak, és nem azok világítják meg Ezt. Ez hatja át a világegyetemet, és Ennek fénye világítja meg az egész élettelen univerzumot, de a világegyetem a legkisebb mértékben sem hatja át. Jelenlétében a test, az érzékek, az elme és az intellektus elkezdik végezni megfelelő tevékenységeiket, mintha Ez irányítaná őket. Ezen teljes tudás révén jön létre minden dolog, és ezáltal észlelünk minden [érzék]tárgyat, az egótól a testig. Ez mozgatja az élet[szel]et és a különféle szerveket. Ez a belső Önvaló, mint az ősi szellem, örök, szakadatlanul fénylő, tökéletes és végtelen boldogság, egyedüli, oszthatatlan, teljes és élő, mindenkiben ott fénylik mint a tanúként jelen levő tudatosság. Ez az Önvaló világítja meg a maga tündöklő voltában a világegyetemet, akárcsak a Nap, és ragyog a Szív barlangjában a finom, mindent átható, de mégis megnyilvánulatlan éterként. Tudatában van az elme és az ego módosulatainak, a test, az érzékszervek és az életszél tevékenységeinek. Magára ölti formájukat, ahogy a tűz a felhevített vasgolyóét, ám eközben önmaga nem változik meg. Ez az Önvaló nem született, nem hal meg, nem növekszik, nem enyészik, nem változik. Csak az edény törik el, a benne lévő tér nem, ugyanígy, amikor a test meghal, a benne lévő Önvaló örökké megmarad. Az Önvaló különbözik a

kauzális májától és annak okozataitól. Az Önvaló tiszta tudás; tulajdonságok nélküli, a Létet és a nemlétet egyaránt megvilágítja, s az értelem tanúja is az ébrenlét, álom és mélyalvás állapotában. »Én-Én«-ként fénylik, mint a mindig jelen lévő, közvetlen tapasztalat. Ismerd meg ezt a legfelsőbb Önvalót az egyhegyű elme segítségével, és tudd: »Éz az 'Én' a Brahman«! Így az intellektus révén megismerheted az Önvalót önmagadban, önmagad által, és ezen eszköz segítségével átszelheted a születés és halál óceánját, és olyan emberré válhatsz, aki beteljesítette élete célját, és mindörökké az Önvalóként honol! Minden szenvedés, azaz kötöttség forrása az Önvalónak, vagyis az Énnek a testtel, azaz a »nem-Én«-nel való összetévesztése. Ez a kötöttség a születés és halál okát illető nemtudásból fakad, mert a nemtudás az oka annak, hogy az ember ezeket az élettelen testeket valóságosaknak tekinti, összetéveszti őket az Önvalóval, érzéktárgyak révén fenntartja őket, míg végül saját pusztulását okozzák, ahogy a selyemhernyó [eleinte] az általa kibocsátott selyemszálakkal védi meg magát, de végül azok miatt pusztul el. Azok elől, akik a kötelet összetévesztik a kígyóval, az eredeti állapot mindent magában foglaló tiszta fénylését a tamasz fedi el, ahogy a sárkányfej is elfedi a Napot napfogyatkozás idején, és ennek eredményeként a Szellem (Purusa) elfelejtkezik saját valóságáról. Felfalja Őt a megtévesztés sárkánya, és, öszszetévesztve a nem-Önvalót az Önvalóval, úrrá lesznek rajta az elme különféle állapotai. Alámerül a szanszára mérhetetlen óceánjába, mely csordultig van az érzéki élvezetek mérgével, és, egyszer felemelkedve, másszor alámerülve, nem talál menekvést belőle. Ilyenek a gyötrelmek, melyeket a radzsasz kivetítőereje és a tamasz elfedőereje okoz. Ahogy a felhők rétegei, melyeket a Nap sugarai hoznak létre, egyre sokasodnak, míg elfedik magát a Napot is, ugyanígy növekszik az Önvalóban az egónak a nemtudás okozta kötöttsége, míg vé-

gül elfedi magát az Önvalót is. Ahogy a fagy és a hideg szelek gyötrik az embert egy téli napon, amikor a Napot felhők takarják el, ugyanúgy amikor a tamasz elfedi az Önvalót, a radzsasz kivetítőereje olyannyira megtéveszti a tudatlanokat, hogy a nem-Önvalót az Önvalónak gondolják, és ez sokféle szenvedéssel gyötri őket. Kizárólag e két erő az oka annak, hogy az Önvaló kötöttségbe süllyedt. A szanszára fájának magja a tamasz, az »én a test vagyok«-képzet a hajtása, a vágy a zsenge levél, a tevékenység a víz, melytől növekedik, a test a törzse, az egymást követő születések az ágai, az érzékszervek a gallyai, az érzéktárgyak a virágai, a tevékenység okozta különféle szenvedések pedig a gyümölcsei. Az ego a madár, mely a fán ül, és élvezi annak gyümölcseit. Ez a nem-Önvaló általi kötöttség, mely a nemtudásból származik, és a születés, halál és öregség révén vég nélküli szenvedést okoz, kezdet nélküli, teljes megsemmisítése mégis megvalósítható azon a módon, ahogyan el fogom azt mondani. Higgy a Védákban, és végezz el minden tettet, amelyet előírnak, anélkül hogy ezért bármilyen jutalmat remélnél. Ez megtisztítja az elmét. Ezzel a tiszta elmével meditálj szakadatlanul, és ennek révén közvetlenül meg fogod ismerni az Önvalót. Ez az Önvalóra vonatkozó tudás az az éles kard, mely átvágja a kötelékeket. Semmi más fegyver vagy eszköz nem képes megsemmisíteni azokat, sem szél, sem tűz, sem a tettek megszámlálhatatlan sora. Az Önvalót a nemtudás ereje által létrehozott öt burok fedi el a szem elől, ahogy egy tavacska vizét befedi a növényzet. Ha a vízinövényeket eltávolítjuk, a víz ismét napvilágra kerül, és az emberek szomjukat olthatják vele, s hűsíthetik magukat a hőségben. Ugyanígy, a tárgyi világhoz tartozó öt burkot a kizárás módszerével - »Sem nem ez, sem nem az« -, éles elmével különítsd el az Önvalótól. Tudd, hogy az Önvaló a testtől és m i n d e n formától különböző, ahogy a fű szára is különbözik levélburkaitól. Úgy ismerd azt, m i n t ami örök, tiszta, lé-

nyegéből fakadóan egyedülvaló, ragaszkodás és kötelességek nélküli, örökké boldog és önmagában fénylő. Aki megszabadult, felismeri, hogy minden tárgyi valóság, amelyet az Önvalóra vetítenek, akár a kígyó gondolatát a kötélre, valójában nem más, mint az Önvaló, és hogy ő maga ez az Önvaló. Ezért a bölcs törekvő megkülönbözteti az Önvalót a nemÖnvalótól. [ A z ÉTEL ALKOTTA BUROK (annamaja kósa)]

Az öt burok közül (étel-, életszél-, elme-, intellektus- és boldogságburok) a durvatest ételből áll, növekszik, ha ételt eszünk, és elpusztul, ha nem eszünk. Ez az ételből álló burok. Bőr, vér, hús, zsír, velő, ürülék és vizelet alkotja, és rendkívül tisztátalan. Nem létezik a születés előtt és a halál után, de a kettő között megjelenik. Minden pillanatban változik. Ezt a változást semmilyen szabályszerűség nem jellemzi. A test egy tárgy, érzéketlen, akár a korsó, és sokféle formában jelenhet meg. Tőle különböző erők működtetik. Az Önvaló azonban különbözik ettől a testtől, egyedüli, örök és tiszta. Elpusztíthatatlan, a test viszont részeivel együtt elpusztul. Az Önvaló a tanú, aki ismeri a test tulajdonságait, tevékenységének módozatait és három állapotát. Az Önvaló Ön-tudatos, és Az irányítja a testet. Ha ilyen szembeötlő a különbség a test és az Önvaló között, akkor hogyan lehetne a test az Önvaló? A bolond a testre mint Önmagára tekint. A bölcsen cselekvő, aki rendelkezik már némi megkülönböztetőképességgel, a testet és a lelket [dzsíva] együtt tekinti az »En«-nek, de a valóban bölcs ember, aki a kutatást szilárd megkülönböztetőképességgel végzi, magát mindig a legfelsőbb Brahmannak tudja, a Létnek, mely önmaga természetével rendelkezik. Az »Én a test vagyok« gondolat minden szenvedés magja. Ezért, mint ahogy nem azonosítod magad a tested árnyékával, a tested tükörképével, álombéli testeddel vagy azzal a testtel, amellyel képzeletedben rendelkezel, hagyj fel

azzal is, hogy az Önvalót bármilyen módon kapcsolatba hozd a bőrből, húsból és csontból álló testtel! Tégy meg m i n d e n erőfeszítést, hogy gyökerestől kiirtsd ezt a tévedést, és szilárdan tartsd magad a valóság tudásához, mely nem más, m i n t az abszolút Brahman. Semmisítsd hát meg az elmét, s érd el a legfelsőbb békét! Akkor nem születsz meg többé. Még egy olyan tudósembernek sincs reménye a megszabadulásra, aki tökéletesen érti a védánta jelentését, ha a megtévesztettség miatt nem képes feladni azt a gondolatot, hogy a nem létező test az Önvaló. [ A z ÉLETSZÉL ALKOTTA BUROK (pránamaja kósa)]

Most pedig a pránából álló életszéltest következik, amely nem más, mint az életszél a cselekvés öt szervével együtt. Az előbb említett ételburok akkor kezdi el cselekedetei sorát, amikor megtölti ez az életerő, ami a levegő módosulata, és akárcsak a levegő, belép a testbe és kilép abból. Nincsenek saját vágyai és ellenszenvei, és mások vágyainak és ellenszenveinek sincs tudatában. Örökké az Önvalótól függ. Tehát az életszéltest nem lehet az Önvaló. [ A z ELME ALKOTTA BUROK (manómaja kósa)]

Az elmeburok az elme a tudás szerveivel [érzékelőerőkkel] együtt. Ez az oka annak, hogy az Önvaló fogalmát helytelenül »én«-ként és »enyém«-ként értelmezzük. Az elmeburok nagyon erőteljes, sokféle gondolatformával rendelkezik, kezdve az »én«-gondolattal. Megtölti és áthatja az életszélburkot. Az egész világot elemészti az elmeburok örökké lángoló tüze, melyet az öt érzékszerv áldozópapok módjára meggyújtott, az érzéktárgyak a tűzbe öntött tisztított vajként táplálnak, a szunnyadó tendenciák [vászanák] pedig tüzelőként tartják fényesen ragyogva. Az elmén kívül nem létezik nemtudás. Az elme a születés és halál kötelékének oka. Az elme felmerülésével jön létre minden, lecsillapodásával pedig m i n d e n eltűnik. Az álom állapotában, amikor nincsenek

[érzék]tárgyak, az elme saját ereje révén teremti meg az élvezőkből [az élvezet tárgyaiból és élvezésből] álló álomvilágot. Hasonlóképpen mindazt, amit az ébrenlét állapotában észlel, saját maga vetíti ki. Mindannyiunk tapasztalata az, hogy amikor az elme elcsitul a mélyalvás állapotában, akkor semmi sem nyilvánul meg; tehát a szanszára kötelékét az elme csak rávetíti az Önvalóra. Igazából ez a kötelék nem valóságos. Ahogy a szél összetereli a felhőket az égen, aztán meg szétoszlatja őket, éppen úgy az elme hozza létre a kötelékeket, de az hozza el a megszabadulást is. Az elme az emberben először ragaszkodást hoz létre a test és minden érzéktárgy iránt, ami azt eredményezi, hogy az embert megkötik ezek a ragaszkodások, ahogy a marhát szokás kikötni kötéllel. A radzsasz és a tamasz hatására [az elme] elgyengül, és az ember belebonyolódik a test és a tárgyak iránti vágyakba; de aztán a szattva hatása alatt kitör a radzsaszból és tamaszból, eléri a nemragaszkodást és a megkülönböztetést, és elutasítja az érzéktárgyakat, akár a mérget. Ezért a megszabadulás bölcs keresőjének először a megkülönböztetésben és a vágytalanságban kell állhatatosságra jutnia. Az elme egy nagy tigris, mely az érzéktárgyak hatalmas őserdejében kóborol. Ezért a törekvő tartsa távol magát tőle! Csak az elme az, ami felidézi az Önvaló előtt a finom és durva tárgyakat, valamint a sokféle testet, kasztot, életszakaszt, tulajdonságot és tettet, okot és okozatot. Ezzel az Önvalót, amely valójában ragaszkodás nélküli tiszta tudatosság, megkísérti és megtéveszti, majd megköti a test, az érzékek és az életszél minőségeivel, továbbá megtéveszti a tettek általa teremtett gyümölcseire vonatkozó »én« és »enyém« gondolatával. A dolgok ilyen módon történő hamis bemutatása révén az elme megteremti a szanszára mítoszát a Szellem [Purusa] számára. Ez a születés és halál gyötrelmének elsődleges oka, amely azokat köti, akikben megvannak a radzsasz és tamasz által okozott hibák, és híján vannak a megkülönböztetőképességnek. Ahogy a fel-

hők tömegei gomolyognak a levegőben, ugyanúgy forog az egész világ az elme megtévesztettsége révén. Ezért akik ismerik a valóságot, kijelentik, hogy az elme [léte maga a] nemtudás. Aki a megszabadulást keresi, annak saját erőfeszítései révén meg kell vizsgálnia az elméjét, és ha az elme ezen önvizsgálat által megtisztult, akkor az illető elérte a megszabadulást, ami nyilvánvaló és természetes lesz számára. Ha vágysz a megszabadulásra, akkor minden egyéb vágyat gyökerestől irts ki, m o n d j le a tevékenységekről, és állandóan merülj bele az Igazságba (sravana, manana), ami folyamatos meditációhoz fog vezetni (nididhjászana). Csak ekkor csendesíthetők el az elme hullámai. Ezért még ez az elmeburok sem lehet az igazi Önvaló, mivel létrejön és elmúlik, változásoknak alávetett, a fájdalom és a bánat jellemzőek rá, és maga tárgya az észlelésnek. [ A z ÉRTELEM/INTELLEKTUS ALKOTTA BUROK

(vidnyánamaja kósa)] Az értelem a megismerés öt szervével együtt alkotja a vidnyánamaja-burkot, és ez is oka a Szellem [Purusa] megkötöttségének. Ez a burok a megnyilvánulatlan, kezdettelen Önvaló módosulata, mely az ego formáját vette magára, és minden tevékenységet a tudatosság visszatükröződő fénye által hajt végre. Ez a burok a tevékenységek tudatos végrehajtója, s az értelem és a tettek a jellemzői. A testet és az érzékeket »én«nek, ezek életmódját, kötelességeit, tetteit és minőségeit pedig »enyém«-nek tekinti. Helyes és helytelen tetteket hajt végre, amint azt előző [életek során felhalmozott] hajlamai diktálják, és e tettek eredményeként magasabb vagy alacsonyabb létszférákba kerül, ahol addig vándorol, amíg egy hívogató anyaméh újraszületésre nem csábítja. Megtapasztalja az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotait, valamint tettei kellemes és szenvedésteli gyümölcseit. Ebben az értelemburokban az Önvaló önmagától ragyogó fényként lüktet, ami

a legfelsőbb lélek, az Igazság, egyöntetű, mindent átható, teljes, változatlan, a legfelsőbb Úr. Az Önvaló azonban mégis korlátokat vesz magára az értelem hamis rávetülése által - mely rávetülés ebben a burokban jön létre -, mert ez közel van hozzá, sőt valójában ez a legközelebbi a járulékai közül. Ennek következtében magát tévesen ennek a buroknak gondolja. Ahogy egy korsó különbözőnek tűnhet az agyagtól, amiből készült, ugyanúgy [az Önvaló] önmagát önmagától különbözőnek képzeli, s azt hiszi, hogy ő a cselekvő és az élvező, és ily módon korlátozottnak tűnik, noha valójában olyan, mint a tűz a forró vasgolyóban, melyre nincs hatással a golyó formája." A tanítvány erre azt válaszolja a Gurunak: „Mester, elfogadom a kijelentésedet, hogy vagy a megtévesztettség miatt, vagy sem, de a legfelsőbb Önvaló elkezdte önmagát egónak tekinteni. De mivel ennek az egoképzetnek a rávetítése kezdet nélküli, nem feltételezhetjük azt sem, hogy véget ér valamikor. Akkor hogyan lehetséges a megszabadulás? Ha viszont nincs megszabadulás, az egoképzet és a kötelék is örökké megmarad. Kérlek, világítsd meg ezt számomra!" Erre a Mester így válaszol: „Ez egy helyénvaló kérdés, nagy tudású tanítványom. Most pedig figyelj egyhegyű elmével a magyarázatomra! Bármit idézett is fel az illúzió, azt meg kell vizsgálni az ész tiszta fényénél. A dolgok valóságosaknak tűnnek mindaddig, amíg az illúzió fennáll, és mint valótlanok és nem létezők eltűnnek, amint az illúzió eltűnik. Olyan ez, mint amikor a kötélben tévedésből kígyót látunk, mely, amíg fennáll ez a tévképzet, valóságosnak tűnik. Valójában az Önvaló ragaszkodástól mentes, változatlan, tett, tulajdonságok és forma nélküli, Lét-Tudatosság-Boldogság. Az Önvaló a belső tanú, és semmivel sem áll kapcsolatban. Azt gondolni, hogy bármivel is kapcsolatban áll, puszta illúzió, akár a kék szín látszata az égen. Az ego téves viszonyulása az Önvalóhoz a kezdettelen és valótlan »járművel« [burokkal]

való kapcsolata miatt van így, de a kapcsolatnak még a puszta érzése is csak az illúzió eredménye. Bár az egónak ez a viszonyulása az Önvalóhoz kezdet nélküli, attól még nem válik valóságossá. Ahogy a víz megtisztul, amint a szennyeződést eltávolítjuk belőle, ugyanez történik az Önvalóval, amikor az ego hatásaitól és annak hamis járulékaitól megtisztítjuk, s az Önvaló és a nem-Önvaló közötti megkülönböztetés révén eltűnik a nemtudás. Akkor előtűnik annak igaz, önmagában fénylő tudása, hogy Isten és az Önvaló valójában azonosak. A kezdettelen nemtudás elvetése annak minden okával, okozatával, testeivel és állapotaival olyan, mint a kezdettelen nemlét vége vagy mint egy álom vége, amikor a felébredés bekövetkezik. A hamis egoképzet kötelékétől való megszabadulás csak az Önvaló és a nem-Önvaló közti helyes különbségtételből fakadó tudás révén következik be. Ezért neked is gyakorolnod kell a megkülönböztetést, hogy eltávolítsd a nem létező egót. Még ez az értelemburok is alá van vetve a változásnak, élettelen, része az egésznek, tárgya az érzékelésnek, és így nem lehet az Átman. Válhat-e valaha is örökkévalóvá a nem örök? [A BOLDOGSÁG ALKOTTA BUROK (ánandamaja kósa)]

Elérkeztünk a boldogságburokhoz: ez nem más, pusztán a nem tudás módosulata, amelyben a legfelsőbb Önvaló tükröződik vissza. Önmaga akaratából fedi fel Önmagát az ébrenlét, az álom és a mélyalvás idején, és a boldogságot különféle módokon nyilvánítja meg a dolgok észlelésekor, elérésekor és megtapasztalásakor. A boldogságburkot bizonyos mértékig mindenki megtapasztalja spontán módon a mélyalvás során, de a szádhuk, akik gyakorolták a megkülönböztetést, erőfeszítés nélkül és folyamatosan tapasztalják annak teljes boldogságát a mélyalvás állapotában. Mindazonáltal még ez a boldogságburok sem lehet a legfelsőbb Önvaló, mivel változásoknak

alávetett, és tulajdonságokkal rendelkezik. A boldogságburok a múltbeli jó tettek következménye és a praknti módosulata, ezenkívül a többi burkon belül helyezkedik el, melyek maguk is módosulatok. Ha a téves elképzelések elutasításával mind az öt burkot eltávolítottuk, akkor csak az Önvalót tapasztaljuk »Én-En«-ként. Egyedül az Önvaló marad, amely teljes és Ön-tudatos, az öt buroktól különböző, a három állapot tanúja, önmagától ragyogó, változhatatlan, folttalan, örökkévaló boldogság. Olyan, mint Dévadatta, aki sem nem a korsó, sem nem osztozik annak természetében, hanem pusztán tanúja annak. Az Önvaló nem az öt burok, amelyek [érzék]tárgyak, és nem is osztozik azok természetében, hanem azoknak pusztán csak tanúja." Erre a tanítvány így felel: „Óh, Mester, miután az öt burkot valótlanként elvetettük, semmi sem marad, csak az üresség! Tehát mi az, amit »Én-Én«-ként, az Önvaló igazságaként kell ismernünk?" A Guru erre így válaszol: „Óh, nagy tudású tanítvány, gyakorlott vagy a megkülönböztetésben, és az igazságot szóltad. A kutatás vagy észlelés szabálya ez: »Annak, amit valami más észlel, ez utóbbi a tanúja. Amikor nincs észlelő, akkor nem beszélhetünk magáról az észlelt tárgyról sem.« Ennek megfelelően, az Önvaló mint tudatosság nemcsak önmagát tapasztalja, hanem az ego létét, annak különböző, átmeneti név- és formamódosulatait és azok tudatlanságát is. Ezért az Önvaló azok tanúja. Azon túl nincs semmi, amit ismerni kellene. Saját ragyogása által tudatában van Önmagának, és így Önmaga tanúja. Egyedüli és változhatatlan az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotaiban. Lét-Tudatosság-Boldogságként mutatkozik meg, és »Én-Én«-ként önmagától fénylik a Szívben. Éles értelmeddel tudd, hogy ez az örök, boldog tudatosság az Önvaló, azaz az »Én«. A bolond a korsó vizében tükröződő napot véli a Napnak, a bölcs viszont elhagyja a korsót, a vizet és a tükörképet, és úgy ismeri az égen levő Na-

pot, ahogy az valójában van, azaz mint ami egyedülvaló és nem hat vissza rá semmi, mégis megvilágítja mindhármat. Ugyanígy az ostoba ember tévedése és téves észlelése miatt magát az egóval és annak visszatükröződő fényével azonosítja, melyet az intellektus közvetítésével tapasztal. Aki azonban bölcs és rendelkezik a megkülönböztetőképességgel, az eliminálja a testet, az intellektust és a tudatosság visszatükrözött fényét, és mélyen elmerül saját Önvalójában, mely mindh á r m a t megvilágítja, változatlanul megmaradva a Szív éterében. Ezáltal felismeri az örök tanút, mely a mindent megvilágító abszolút tudás. Az örök tanú finom és mindent áthat, se nem lét, se nem nemlét, nincs külső és belső része, és önmaga által ragyog. Ezt felismerve a bölcs megszabadul az ego tisztátalanságaitól, nem születik és nem hal meg többé, bánattól mentesen él, és a boldogságban megszilárdulva, annak változhatatlan lényegével egyként létezik. A dnyání, aki saját tapasztalata révén Önvalójaként felismerte a Brahmant, ahogy az valójában van - vagyis mint Igazság, Tudás, végtelen boldogság, egyedüli lényeg, örökkévaló, kötöttség nélküli, tiszta, ragaszkodástól mentes és oszthatatlan nemcsak hogy nem tér vissza a kötöttségbe, de ő maga az a Brahman, az Egység (advaita, azaz nem kettős). Tehát a Brahman és az Önvaló egységének felismerése a kötöttségektől való megszabadulás elsődleges oka. Annak, aki a megszabadulásra törekszik, nincs más mód a kötöttségektől való megszabadulásra, mint a Brahman és az Önvaló egységének felismerése. Ezért saját tapasztalatból te is mindig tudd az Önvalódról: »Én vagyok a Brahman«, »Én a Brahman vagyok«, »Én egyedül a Brahman vagyok«! Mivel semmi más nincs, m i n t a Brahman, az a legfelsőbb egység (advaita). Az agyagból készült korsónak nincs más formája, csak ami az agyagé is. Senki sem tudja másképp megmutatni a korsót, csakis az agyag segítségével. A korsó csupán a képzelet tévedése, és pusztán névleg létezik, mivel

nincs más valósága, csak amit az agyag kölcsönöz neki. Hasonlóképpen, az egész világegyetem a formák rávetítése a Brahtnanra, bár úgy tűnik, mintha az Tőle függetlenül létezne. Az alapzat, a Brahman úgy tűnik, mintha a rávetítés illúzióján keresztül jelenne meg. Ám ez utóbbi valójában nem is létezik, mint ahogy a kötélbe beleképzelt kígyó sem. A megnyilvánult csak illúzió. A gyöngyházba mint alapba belelátott ezüstnek nincs a gyöngyháztól különálló léte, hanem az maga a gyöngyház. Hasonlóképpen, a megnyilvánulásnak nincs az alapjától, azaz a Brahmantól különálló léte. Oh, szádhu, bármi tűnjön is fel a megtévesztettek számára nemtudásuk és téves megismerésük miatt a nevek és formák megnyilvánult világaként, bármilyen tárgyi megjelenés tűnjön is valósnak, ha a maga valóságában ismerszik meg, mindez pusztán a Brahman okozata, és a Brahmanta mint alapra vetül rá. Csak az illúzió miatt tűnik valóságosnak, és a Brahman, mely az illúzió alapja, emiatt úgy tűnik, mintha arra lenne rávetítve. Valójában mindezek a nevek és formák egyáltalán nem is léteznek. Pusztán téves hiedelmek, és nem léteznek szubsztrátumuk nélkül. 19 Nem egyebek, mint a LétTudatosság-Boldogság, ami se nem kel fel, se nem nyugszik le. Ha azt állítanánk, hogy a megnyilvánult világ bármilyen léttel is rendelkezik a Brahmantól függetlenül, ez csorbítaná a Brahman végtelenségét. Ez az Atharva-véda hiteles szavainak is ellentmondana, mely egyértelműen kijelenti: »Mindez a világ bizony a Brahman.« Ez a mindentudó Urat is olyan színben tüntetné fel, mint aki hamis dolgot állított, amikor azt mondta: »Mindezek az elemek nem énbennem vannak. Én, az Oszthatatlan Egész, nem vagyok bennük.« A mahátmák, akik igaz szádhuk, sem fogadnák el ezeket az ellentmondásos kijelentéseket. Továbbá a külső világ a mélyalvás álla-

19

Vagyis a Brahman, a minden mögött ott húzódó alap nélkül.

potában nem létezik, és ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor azt olyan valótlannak fogjuk találni, mint az álmok világát. Tehát bármi afféle, a tudatlanok által tett kijelentés, hogy a külső világ a szubsztrátumától, a Brahmantól független saját léttel rendelkezik, ugyanolyan ostobaság, mint az álmában beszélő ember értelmetlen szavai. Maga a Brahman az, ami m i n d e n ü t t tündököl, egyöntetű(en) és teljes(séggel). Ezt az igazságot a megvilágosodottak (dnyáník) úgy ismerik, mint az Egyetlenegyet, forma nélkülit, tevékenység nélkülit, megnyilvánulatlant, amely soha el nem pusztul, kezdet és vég nélküli, s ami az Igazság, az abszolút tisztaság, a tiszta boldogság lényege. A Brahmanban nincs meg a májá által létrehozott belső különbségek egyike sem. A Brahman örök, folytonos, makulátlanul tiszta, folttalan, név nélküli, differenciálatlan, önmagától fénylő, túl van a megismerő, megismerés, megismert hármasságán, abszolút, tiszta, töretlen Tudatosság, örökké fénylő. [A »TE AZ VAGY« NAGY MONDÁS JELENTÉSE]

Szeretett tanítványom, ezt az Önvalót sem megtartani, sem feladni nem lehet. Túl van minden érzékelésen és kimondhatóságon; felmérhetetlen, nincs kezdete, sem vége. A Brahmannak ez a végtelensége az én Önvalóm, a te Önvalód és m i n d e n k i Önvalója. A nagy mondások, mint például a »Te Az vagy«, felfedik a Brahmannak (amire az »Az« utal) és az egyénnek (amire a »te« utal) az azonosságát. Az azonosságot nem az »Az« és a »te« szavak szó szerinti jelentése mutatja. Az »Az« szónak a szó szerinti jelentése Isvara [a személyes Isten] májá ja, ami a világegyetem oka, a »te« szónak a szó szerinti jelentése pedig az ego öt burka. Ezek nem létező fantomok okai és okozatai, nem létező rávetítések. Ezek tulajdonságai egymással ellentétesek, m i n t a Nap és a szentjánosbogár, a király és a szolga, az óceán és a kút, a Méru hegy és az atom. Az »Az« és a »te« szavak szó szerinti jelentésében

nem lehet azonosság a Brahman és az egyén között, és az írások sem ebben az értelemben jelentik ki az azonosságot. [A szavak másodlagos jelentésére vonatkozó tudást laksanának nevezik, és ennek három formája van. Az elsőt dzsahat-laksanának hívják; ennél a kifejezés elsődleges jelentését elvetik, és a másodlagos jelentést megtartják. A másodiknál {adzsahat-laksaná) az elsődleges jelentést megtartják, és a másodlagos jelentést elvetik. A harmadiknál (dzsahat-adzsahatlaksaná) az elsődleges jelentést részben elvetik, és csak részben tartják meg. (Az angol szöveg szerkesztőjének megjegyzése.)] E három közül ez első kettőt mint célunkra alkalmatlant figyelmen kívül hagyhatjuk, és tekintsük csak a harmadikat. Eszerint az olyan szövegben, mint például »Ő az a Dévadatta«, figyelmen kívül hagyjuk Dévadatta különböző helyeken és időben megnyilvánuló, egymásnak ellentmondó aspektusait, és magának Dévadattának helytől és időtől független azonosságát emelj Lik ki. Hasonlóképpen, a kérdéses szövegben az »Az« és a »te« nem létező, objektív/tárgyi, egymásnak ellentmondó jellegzetességeit figyelmen kívül hagyjuk a »sem nem ez, sem nem az [vagyok]« révén. Ezt végezheted a Védák hitelességére támaszkodva, amelyek elutasítják a Brahmanva rávetített kettősséget, de végezheted a saját értelmedre hagyatkozva is. Ha az olyan sajátságokat, mint például egy királyi családból származó személy címerét vagy egy szolga tulajdonosát jelölő billogot eltávolítjuk, akkor láthatjuk, hogy mindketten egyforma módon az emberi nemhez tartoznak. Hasonlóképpen, a[z »Az«-ról és a »te«-ről szóló] szöveg kinyilvánítja Isvara és az egyén természetes azonosságát maradandó aspektusuk, a Tudatosság tekintetében, mely független Isvara és az egyén formájától. Ebben nincs semmi ellentmondás, hiszen a Tudatosság a teljes és egyedüli lényege mindkettőnek. A mahátmák fizikai jelenlétében való időzés segítségével ismerd meg a Brahmannak és az Önvaló[d]nak ezt az áldott egységét, »nem én«-ként elutasítva a nem

létező testet. Saját tiszta értelmeddel tudd, hogy a Brahman a te Önvalód, mely önmagától létező, finom, mint az éter, örökké sugárzó, igaz, tudatosság, boldogság, oszthatatlan és teljes! Valóban, »Te Az vagy«, az Önvaló, ami a kettősség nélküli Brahman, tiszta és rendkívül békés, az Igazság, amin kívül nem létezik semmi más. Ez így van, mivel a világ, a test az érzékkel együtt, az ego - amely a nemtudás miatt különállónak tűnik az Önvalótól - és az életszél még ebben az ébrenléti állapotban is csak puszta képzelgés. »Te Az vagy«, mert az álom állapotában az időt, a teret és a tárgyakat, valamint azt is, aki azokról tud, mind az alvás teremti, és ezek csak látszólagosan léteznek. »Te Az vagy«, mivel ez az egész világ a Brahmanból árad ki, ami az egyedüli, ami VAN, és Az maga a Brahman, ahogy a korsó is agyagból készül, sőt az agyag maga, és valóban az agyagból való. Ezt a Brahmant nem érinti a hat változás, melyek az alábbiak: születés, ifjúság, felnőttkor, öregkor, hanyatlás és halál. Nem tartozik kaszthoz vagy hagyományhoz, közösséghez vagy családhoz, nem rendelkezik névvel vagy formával, sem attribútumokkal, nincsenek erényes vagy erénytelen tettei, nem ismeri a mentális és fizikai szenvedést. Mentes a hat rossztól, melyek az éhség, a szomj, a bánat, a téves tudás, az öregkor és a halál. Nincs benne idő, tér, és nincsenek benne tárgyak, s szavakkal le nem írható. A durvaelme el nem érheti, csak a bölcsesség szeme láthatja meg, és csak a jógi szíve képes a Brahmant megtapasztalni, a[z érzék]szervek segítsége nélkül, önnön létezésében. Ez az illuzórikus világ szubsztrátuma, mely világ rá vetített látszatként tűnik fel. Ez a világ kiáradásának, fennmaradásának és újra feloldódásának az oka. Ez a legfelsőbb ok, amelynek magának nincs oka. A nevek és formák összes világa ennek az okozata, és mégis különbözik októl és okozattól egyaránt; különbözik a léttől és a nemléttől is. Bár a téves tudás miatt az aranyhoz hasonlóan a név és forma megannyi aspektusában és módosulatában tűnik fel, mégsem rendelkezik névvel és formával, attri-

bútumokkal vagy módosulatokkal, és az egyensúly hiánya sem jellemzi. Csendes, mint a hullámok nélküli óceán. Örök, forma nélküli, makulátlan, máshoz nem hasonlítható, mindig szabad, elpusztíthatatlan, tiszta, kezdettelen. Ezen túl nincs semmi. Teljes, nincsenek elemei vagy részei, Lét-TudatosságBoldogság, egységes, egylényegű, oszthatatlan boldogság. »Te is Az vagy« - az a Brahman, mely egyben ezt a világot is alkotja. Folyamatosan, csöndesen, okosan és éles értelemmel mindig ezen az igazságon meditálj a Szívedben! Így el fogod érni a lényegi tudást, mely mentes a kétségektől, és tiszta, mint a tenyérben levő víz. A belső szerv különféle képességeivel [ego, csitta, manasz, értelem] felruházott testben megszerzett tudás olyan, mint a király, hatalmas seregei közepette, és ez a tudás az Önvaló, a Brahman. Ismerd meg ezt a megkülönböztetés által! Minden ettől különálló dolgot úgy tekints, mint Ezt magát, és maradj meg mindig ekként az Önvalóként. Ha megszakítás nélkül így időzöl, el fogod érni a boldogságot és a Létezés békéjét. Az értelem barlangjában található a Brahman egyedüli Igazsága, mely a létezéstől és a nemlétezéstől egyaránt különbözik. Aki örökké ezen Igazságként marad meg, annak soha többé nem kell testben megszületnie. Bár az ember tudja, hogy ez igaz, benne az »Én vagyok a cselekvő« és az »Én vagyok az élvező« érzete nagy erővel jelenik meg a kötöttség (szanszára) miatt, amit az erős, kezdet nélküli vászanák okoznak, s ezek gyakran akadályoznak minket. Zabolázd meg ezeket a hajlamokat abban a pillanatban, amikor megjelennek, saját erőfeszítésed révén, szilárdan az Önvalóban időzve és figyelmedet az Önvalóra szegezve! A bölcsek, mint például Vaszistha, kijelentették, hogy a vászanák megsemmisülése valóban a megszabadulás. Az Önvaló felismerése akként, ahogy Az van, nem érhető el a világi vagy az érzékek általi tevékenységekre késztető hajlamok révén, sem a szent iratok kitartó tanulmányozása által. Akik a börtönből

- azaz a szanszára óceánjából - való megszabadulást áhítják, azok számára a fent felsorolt háromféle hajlam csak olyan, mint a vasbéklyó - mondják azok, akik felismerésre jutottak. Ezért a világhoz, a szent iratokhoz és a testhez való ragaszkodást fel kell adni, és teljes mértékben fel kell ismerni, hogy a testet a prárabdha ereje tartja fenn. Ezért hősiesen m o n d j le ezekről a ragaszkodásokról, és teljes erődből küzdj azért, hogy felülkerekedj a tamaszon a szattva és a radzsasz ereje révén, aztán a radzsaszon a kevert szattva által, majd a kevert szattván a tiszta szattva által. Mindezt tedd szilárd és csendes elmével, a »Te Az vagy« és a többi hasonló nagy mondás segítségével, melyek az egyéni önmagunk és a Brahman azonosságát jelentik ki. A józan ész és a tapasztalat révén törekedj a vászanáktól való megszabadulásra, hogy szilárd hited legyen a Brahmanban, és teljes mértékben irtsd ki a testből és az érzékekből az »én« és az »enyém« érzetét, mely folyamatosan megjelenik a rávetítés eredményeképpen. Ahhoz, hogy ezt elérd, időzz szilárdan a Szívben, az egy, oszthatatlan Önvalóban, és meditálj a Brahman és az Önvaló felismert egységének el nem múló tapasztalatán, ekképpen: »Én nem az ego vagyok. Én a Brahman el nem múló tökéletessége vagyok, melyet 'Én'-ként, a gondolatformák tanújaként tapasztalok.« Rendületlenül így meditálj mindaddig, amíg az ego érzetének legutolsó nyoma is tökéletesen el nem tűnik a testből, és az egyének világát puszta álomként szemléled. Aki meditál, annak nincs [más] dolga, mint hogy kolduljon és természetes szükségleteinek eleget tegyen. Sohasem szabad megfeledkezned az Önvalóról azáltal, hogy teret engedsz a világi beszédnek és az érzéktárgyaknak. A szantálfa természeténél fogva illatozik. Ha víz éri, akkor az illatát kellemetlen szag nyomja el, de ha a fát megdörzsölik, az illat ismét megjelenik. A meditáció folyamatos gyakorlása ez a dörzsölés. Az elme szunnyadó hajlamai felszámolódnak, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben az elme az Önvalóba merül. Az Önvalóban való ilyen folyamatos

időzés megsemmisíti a jógi elméjét, és az elme pusztulásával a Szív külső, nem Ö n m a g u n k h o z tartozó hajlamai teljes mértékben megsemmisülnek. Akkor a legfelsőbb Önvaló tapasztalata, melyet eddig a vászanák illúziója elfedett, önmagától előtűnik, m i n t a szennyezetlen szantálpaszta illata. Bármilyen módon vizsgáld is azt, az ego a belső szerv képességeivel egyetemben valótlannak, pillanatnyi korlátozásnak, élettelennek, érzéketlennek, illetve az Egy felismerésére alkalmatlannak fog bizonyulni. A Legfelsőbb Önvaló különbözik m i n d a durva-, m i n d pedig a finomtesttől. Tanúja az egónak és a belső szerv képességeinek, és mindenkor, még a mélyalvás idején is létezik. A szent irat ezt m o n d j a : »Nem születik, és nem hal meg.« Változhatatlan, és különbözik m i n d a léttől, m i n d pedig a nemléttől. Az ego sohasem lehet a valódi Önvaló, sohasem lehet az »Én« valódi jelentése. Tartsd távol magad ettől a tisztátalan testtől, ahogy egy kaszton kívüli, tisztátalan embertől távol tartanád magad. Add fel a durvatestbe vetített »én« érzetét és az elméből eredő, a névhez és formához, a közösséghez, családhoz, kaszthoz és életszakaszhoz fűző összes ragaszkodást. Add fel a finomtesthez és annak természetéhez, illetve a cselekvőség érzetéhez való ragaszkodást is. Keresd meg az »Én«-érzetet az Önvalóban, ami maga az Igazság, a tudás és az örökkévalóság. Ahogy a korsóban levő levegő része a külső légtérnek, ugyanúgy az Önvalót az önmagától fénylő Brahmanként fogd fel, mely m i n d e n n e k az alapja, amelyben a világ úgy tükröződik, m i n t egy [egész] város a tükörben, vagy m i n t h a árnyékok vetülnének rá. Gondolj magadra »Én Az vagyok«-ként, részek nélküli, forma nélküli, tevékenység nélküli, kettősség nélküli, vég nélküli Lét-Tudatosság-Boldogságként. Ismerd meg az Önvalót a maga mivoltában. Add fel hamis testi önmagadat, ahogy a színész is feladja a szerepét, és [éppen ezáltal valódi] önmaga marad. Az Ön-kutatás által elnyert tudás révén m i n d a mikrokozmoszt, m i n d pedig a makrokozmoszt vesd el m i n t

valótlant, és a folytonos csendben időzve maradj örökké nyugalomban a tökéletes boldogságban a sajátságok nélküli Brahmanként, így érd el a legfelsőbb békét, ami az élet célja. Bár több különböző gátló tényező okozza a lélek kötöttségét, mindezek közül az elsődleges ok, hogy létrejön a hamis egoérzet. Az egónak az Önvalóra történő rávetítése miatt tudott a születés, halál és szenvedés kötöttsége hatalmába keríteni téged, aki természeted szerint Lét-Tudatosság-Boldogság vagy, a dicsőséged határtalan, s örök, lényegedben egyetlen és változatlan vagy. Természeted szerint nincsenek kötöttségeid. Ahogy nem lehetséges teljes egészség sem mindaddig, amíg a méregből akár csak egy kicsi is mérgezi még a testet, ugyanúgy nem jöhet létre a megszabadulás sem mindaddig, amíg az egóval való azonosulás fennáll. Az Önvaló és a Brahman azonosságának ismerete világosan feltárul, amint az ego utolsó maradványa is elpusztult, s vele együtt a sokság illúziója, melynek oka a tamasz elfedőereje. Ezért alaposan vizsgáld meg a ragaszkodás nélküli Önvaló természetét, és fedezd fel saját Önvalód Igazságát, mely teljes, tökéletes, önmagától fénylő és örökké boldog. Aki megszabadult az egótól, az az Önvalóként örökké fénylik, mint a telihold, mikor kilép a sárkányfejből (a holdfogyatkozás után). A Szív mezejében, az Önvaló boldogsága köré tekeredve található az ego, s mint egy félelmetes kobra, megakadályozza az Ahhoz való hozzáférést a három gunából álló kámzsája révén. Az ego kígyójának ezt a három félelmetes fejét kell levágni, az írások útmutatásait követve, nagy bátorsággal és az Önvaló tényleges megtapasztalásának hatalmas erejű kardjával. Aki ily módon elpusztította a háromkámzsás kígyót, csak az érheti el és élvezheti a Brahman boldogságának mérhetetlen kincsét. Ezért te is add fel az »én«-érzetnek az egóra való rávetítését, mely valóságosan létezőnek tűnik, és úgy tesz, m i n t h a ő lenne a cselekvő, noha csak az Önvaló visszatükröződő fénye. Fordíts befelé minden olyan gondolatformát, mely az egóhoz kötő-

dik. Az ego az ellenséged, végezz hát vele a tudás kardjával! Szenvedést okozott neked mind ez idáig, mint evés közben a torkodon akadó szálka. Adj fel minden vágyat, hogy a Legfelsőbb Önvalóként ismerhesd fel saját állapotodat! Élvezd az Önvaló birodalmát, légy tökéletes és csendes a Brahman változhatatlan állapotának csendjében! Az egót ilyen módon meg lehet ölni, de ha gondolatokat adunk neki akár csak egy pillanatra is, újraéled, tevékenységbe lendül, és hajtja maga előtt az embert, akár télen a szél a felhőket. Ne feledd, hogy aki az »én«-érzetet a testtel és annak adottságaival hozza összefüggésbe, az kötöttségben él, míg aki nem tesz így, az szabad. Az érzéktárgyakra vonatkozó gondolatok az elkülönültség érzetét hozzák létre, és ezáltal a születés és halál kötöttségének okai. Ezért ne kegyelmezzünk az egónak, mely az ellenségünk, hiszen neki vannak efféle gondolatai. Ahogy a látszólag elszáradt citromfa is új leveleket hoz, ha megöntözik, ugyanígy az ego is újraéled, ha az érzéktárgyakra gondolunk. Az okozat növekedésekor annak magja, azaz oka is ki virul, míg az okozat hanyatlása annak okát is elpusztítja. Ezért először az okozatot pusztítsd el! Ha a gondolatok (az okozatok) virulnak, az ego (mely azok oka) a hajlamaival együtt szintén virul. A gondolatokból külső tettek lesznek, s e kettőből létrejönnek a hajlamok, és létrehozzák az egyéni lelkeket fogva tartó kötöttségeket. Hogy ettől megmeneküljünk, mindhárom dolgot - a gondolatokat, a tevékenységeket és a hajlamokat - fel kell számolnunk. A legjobb módszer erre, ha szilárdan tartjuk magunkat ehhez a nézethez: »Ami különböző nevek és formák alatt jelenik meg, az mind maga a Brahman.« Ezt a nézetet fenn kell tartani mindig, mindenütt és minden állapotban. Ha szilárdan tartjuk magunkat ehhez a nézethez, akkor ezáltal alábbhagynak a tevékenységek, aminek hatására csökken a gondolatok [menynyisége és intenzitása], ami viszont pusztítja a szunnyadó

hajlamokat. A szunnyadó hajlamok elpusztulása pedig maga a megszabadulás. Ezért szilárdítsd meg azt az előnyös szokást, hogy mindenre úgy tekintesz, mint a Brahmanra. Ennek eredménye az lesz, hogy az ego tisztátalan hajlamai eltűnnek, mint a sötétség a Nap fénye előtt. Ahogy a sötétség minden lehangoló hatásával együtt eltűnik a felkelő Nap sugarai előtt, ugyanígy a kötöttség is nyomtalanul köddé válik minden bánatával együtt, amikor az Egység megtapasztalásának Napja felkél. Ezért tekints minden tárgyi megnyilvánulásra úgy, mint a Brahmanva, és tarts ki a béke (azaz a szamádhi) s a külső és belső boldogság (niscsala bháva) állapotában, amíg a múltbeli tettek (karma) miatti kötöttség fennáll. Miközben így teszel, ne feledd: »Én maga a Brahman zavartalan boldogsága vagyok.« E mellett a Brahmanként való időzés mellett lankadatlanul ki kell tartani, mert ha valaki nem így tesz, akkor az Igazság hamis képzete ébred fel benne, ami valójában maga a halál, ahogy azt Bhagaván Sri Szanatszudzsáta, Brahmá fia is mondja. Az Igazságban való időzés feladása miatt az Igazságról hamis képzet alakul ki, és ez teret ad a megtévesztettségnek. A megtévesztettség miatt az egót és tárgyait gondoljuk az »én«-nek, ebből megkötöttség, a megkötöttségből pedig szenvedés származik. Ezért nincs nagyobb szerencsétlenség a megvilágosodott számára, mint a helytelen megértés és a valóságtól való eltévelyedés. M i n t ahogy a vízinövények is, noha eltávolítottuk azokat a tóból, nem fognak a parton maradni, hanem újból ellepik az egész tavat, ugyanígy, ha valaki kifelé fordul - legyen bár megvilágosodott ha a májá egyszer csak elkezdi őt beborítani, akkor a hamis értelem számtalan módon fogja eltéríteni. Ennek az az oka, hogy visszacsúszik az éberségből, elfelejti igaz állapotát, és kifelé, az érzéktárgyak felé fordul. Az olyan emberhez hasonló ő, akit eltérít és hatalmába kerít egy buja nő, akibe beleszeretett. Ha a nem megfelelő megértés és a valóságtól va-

ló elhajlás miatt valakinek a tudatossága akár a legkisebb mértékben is elcsúszik saját Önvalójának céltáblájáról, akkor annak az embernek a tudatossága bele fog m e r ü l n i a külső tárgyakba, és az egyik tárgyról a másikra ugrál majd, m i n t a labda, ha kiesik a kezedből, és pattogva legurul a lépcsőn. E tudatosság elkezdi a külső tapasztalatokat Önmaga számára jónak képzelni, és emiatt vágy ébred benne, hogy élvezze azokat. E n n e k az lesz a következménye, hogy részt vesz e tapasztalatokban, ami viszont aláássa az Önvalóban időzését. E n n e k hatására olyan mélyre süllyed, hogy o n n a n soha többé nem lesz képes kiemelkedni, és így elvész. Ezért nincs nagyobb veszély a Brahman-tudatosságban, m i n t a helytelen megértés, ami annyit jelent, hogy elhagyjuk igaz állapotunkat. Csak akinek már sajátja a tudatosság örök állapota (nistha), az éri el a felismerést (sziddhi), és lesz képes ezáltal lemondani a helytelen megértésből (pramáda) és a gyakorlás elhanyagolásából születő célokról (szankalpa). Az ilyen helytelen megértés az oka minden spirituális visszacsúszásnak (anartha). Ezért legyél szvarúpa nistha, aki m i n d i g az Önvalóban időzik! Aki még életében elérte a megszabadulást a Brahman állapotában, az ugyanúgy fog fényleni test nélküli állapotában is. A Jadzsur-védában ez áll: »Akiben ott bujkál akár a legcsekélyebb megkülönböztetés is, azt m i n d i g háborgatja a félelem érzése!« Ha valaki az abszolút Brahmanban megkülönböztető jellemzőt lát, bármilyen kicsi legyen is az, akkor emiatt rettegésben fogja élni az életét. Aki az »én«-érzetet az érzéketlen testbe és annak tárgyaiba - melyeket alacsonyrendűeknek m o n d a n a k a különböző iratok és azok k o m m e n t á r jai - helyezi, az egyik szenvedést fogja tapasztalni a másik után, m i n t a bűnös, aki törvénytelen tetteket követ el. A tolvaj és a becsületes ember megkülönböztetésére használt módszerből is láthatjuk, hogy aki az igazsághoz hű, az megmenekül a szerencsétlenségtől és sikerrel sár, míg aki a ha-

missághoz ragaszkodik, az elvész. 20 Azt is tapasztaljuk, hogy a külső tárgyak kizárásával az elme tisztán felfogja az Önvalót, ami viszont a szanszára kötelékének megsemmisüléséhez vezet. Ezért a tárgyi valóság elvetése a megszabaduláshoz vezető út. Ha valaki a megszabadulás keresése során különbséget tesz az Igazság és a nem igazság között, és a szent iratok tekintélye révén felfedezi a legfelsőbb Úr Igazságát, akkor vajon a gyermekhez hasonlóan fut-e majd nem létező mesebeli lények után, tudva, hogy azok pusztulást hoznak rá? Senki sem tenne ilyet. Ezért aki rendelkezik a helyes megkülönböztetőképességgel, annak a lemondást is gyakorolnia kell, és fel kell hagynia a külső dolgokra való törekvéssel, mert ezek az alacsonyabb rendű hajlamokat táplálják, melyek létrehozzák a kötöttséget. [Az ilyen ember] semmisítse meg az életében a nemtudás okozta összes szenvedést az »Én egyedül a Legfelsőbb Brahman vagyok, amely Lét-Tudatosság-Boldogság« tapasztalata révén, és időzzön örökké igaz állapotában, ami a boldogság. Aki az ébrenlét állapotában van, az nem álmodik, és aki az álom állapotában van, az nincs ébren. A kettő kölcsönösen kizárja egymást. Hasonlóképpen, aki nem ragaszkodik a testhez, az megszabadult, aki viszont ragaszkodik hozzá, az nem szabad. Megszabadult lény az, aki egyedüliként látja magát, és a mozgó és mozdulatlan dolgok világának kívül és belül egyaránt [csak] tanúja, mindenek alapjaként. Ő a finomelme révén megtapasztalt egyetemes tudatosság által már eltávolított minden járművet 21 , és abszolút egészként ebben az állapotban időzik. Csak az ilyen emberről mondhatjuk, hogy megszabadult; ő valóban nem ragaszkodik a testhez. Nincs

20

21

Ez a tűzpróbára utal, amikor a tolvajlással gyanúsított kezébe forró vasat tesznek; ha bűnös az illető, akkor megég, ha nem, akkor sértetlen marad. Azaz a burkokat már nem önmagaként éli meg. (A ford.)

más eszköz a megszabadulásra, mint a »Minden az egyedüli Önvaló« áldott megtapasztalása. És ezt a »minden egy« hozzáállást kell elérni azáltal, hogy állandóan az Önvalóban időzünk, valamint a tárgyak elutasításával, nem ragaszkodva azokhoz. Hogyan utasíthatná el valaki a tárgyi valóságot, ha él még benne az »Én a test vagyok« képzete, ragaszkodik a külső dolgokhoz, és mindig általuk ösztönzött cselekedeteket hajt végre? Ez lehetetlen. Ezért m o n d j le minden vallási és világi kötelezettségekből fakadó (a karmán és a dharmán alapuló) tettről, és a tattva tudásával időzz folyamatosan az Önvalóban! Készítsd fel az elmédet az örök boldogságba való belemerülésre! Ez az erőfeszítés képessé tesz majd téged arra, hogy elutasítsd a tárgyi valóságot. Ez arra szolgál, hogy elérd ezt a »minden az Önvaló« hozzáállást (szarvátmabháva), amit az »elcsendesedett és önuralomra szert tett« (sántó dánta) formulával a szent irat nirvikalpa szamádhiként ír elő azon keresők számára, akik csandrajána fogadalmat tettek (azaz növekvő, majd csökkenő mennyiségű ételt vesznek magukhoz két egymást követő kéthetes perióduson keresztül), és részesültek a sravanában is (azaz a »Te Az vagy« mondást hallhatták [egy Mestertől]). Az olyan hittudós, aki még nem tapasztalta meg szilárdan a nirvikalpa szamádhit, bármilyen tanult legyen is, nem lesz képes elpusztítani az egót és annak tárgyi valóságát, valamint előző születései során felgyülemlett összes hajlamát. A májá kivetítő- és elfedőereje az, ami egyesíti a lelket az egóval, a megtévesztettség okával, és annak tulajdonságai révén az embert arra készteti, hogy céltalanul kóboroljon, mint egy kísértet. Ha az elfedőerő elpusztult, akkor az Önvaló önmagától felragyog, és nem fog többé létezni számunkra sem a kétség, sem pedig bármiféle akadály. Akkor a kivetítőerő is el fog tűnni, vagy ha meg is marad, létezése csak látszólagos lesz. De a kivetítőerő addig nem tűnhet el, amíg az elfedőerő meg nem szűnik. Az pedig csak akkor semmisül

meg, amikor az alanyt tökéletesen m e g k ü l ö n b ö z t e t j ü k a tárgyaktól, m i n t a tejet a víztől, A tökéletes tudásból származó tiszta megkülönböztetés képes különbséget tenni az alany és a tárgy között, és elpusztítja a nemtudásból származó megtévesztettséget. A megkülönböztetőképességgel r e n d e l k e z ő e m b e r k ü l ö n b s é g e t tesz a valós és a valótlan között, az alábbi okfejtést követve: »Ahogy a vas eggyé olvad a tűzzel, az értelem is úgy olvad eggyé a nemtudással, hogy képzelt egységet alkosson az Önvalóval, mely maga a Létezés, és a látó, látás és látott világaként vetíti ki magát. Ezért az előttünk megjelenő dolgok hamisak, a megtévesztettséghez, az álomhoz vagy a képzelődéshez hasonlóan. Az egótól kezdve egészen a testig m i n d e n érzéktárgy hamis, mivel azok a prakriti módosulatai, és változásnak vannak kitéve, pillanatról pillanatra. Csak az Önvaló n e m változik soha. Az Önvaló, mely különbözik a testtől, a léttől és a nemléttől, tanúja az értelemnek és az 'énérzet'k é n t megnevezett dolognak, egyedüli, örök, oszthatatlan - ez valóban a Legfelsőbb Önvaló, mely maga a megtestesült örök boldogság.« Az e m b e r ily m ó d o n különbséget tesz az Igazság és a hamisság között, és ezáltal felfedezi az igaz Önvalót. A megvilágosodás szemével ténylegesen felismeri az Önvalót, és ezt az »Én«-t az abszolút Brahman oszthatatlan tudásaként tapasztalja meg. Ezáltal elpusztítja az elfedőerőt, a hamis tudást és a többi szenvedést, amelyet a kivetítőerő hozott létre, m i n t ahogy a kígyótól való félelem is eltűnik, a m i n t feli s m e r j ü k annak kötél voltát. Megszabadulva ezektől a kedvezőtlen dolgoktól, elérjük azt, hogy szilárdan i d ő z ü n k a tökéletes b é k e állapotában. Tehát csak amikor a nirvikalpa szamádhi révén elértük a legfelsőbb azonosság felismerését, akkor fog a n e m t u d á s utolsó n y o m a is elpusztulni és a Szív csomója megoldódni. Hogyan m a r a d h a t n a a szanszárának akár a legparányibb magja is a megszabadult lélekben, amely

felismerte a legfelsőbb azonosságot azáltal, hogy a nemtudás erdejét a legteljesebb mértékben kiirtotta azon felismerés tüzével, miszerint az Önvaló és a Brahman egy? Számára nem létezik többé szanszára, nincs újra megszületés, és nincs halál sem. Ezért a megkülönbözetőképességgel bíró léleknek ismernie kell az átma tattvát [az Önvaló Igazságát], hogy megszabadulhasson a szanszára kötelékéből. A teremtés és a képzelet minden formája, melyek mint én, te, ez stb. jelennek meg, mind az értelem tisztátalanságának a következménye. Ezek úgy tűnnek, mintha az abszolút, attribútumok nélküli legfelsőbb Önvalóban léteznének, de a szamádhiban és a Brahman megtapasztalásának állapotában megszűnnek létezni. Az Önvaló is feloszthatónak tűnik az upádhikban meglévő különbségek miatt, de ha ezeket eltávolítjuk, akkor mint egyedüli és teljes ragyog. Folytonos koncentráció szükséges ahhoz, hogy feloldjuk ezeket a megkülönböztetéseket az Abszolútban. A lárva, mely lemond minden tevékenységről, és folyamatosan a darázson meditál, darázzsá válik. 22 Ugyanígy az a lélek, amely egyhegyű meditációval vágyik a Brahmanta, a meditáció ereje és a Brahmanban mint az abszolút csendben való folyamatos időzése révén a Legfelsőbb Önvalóvá válik. Tarts ki tehát rendületlenül a Brahmanon való meditációban, és ennek eredményeként az elme megtisztul majd a három guna szennyétől, míg teljesen tisztává nem válik, és régi állapotát vissza nem nyeri ismét; [ez akkor következik be] amikor éretté vált arra, hogy feloldódjon a Brahmanban, mint a só a vízben. Olyan ez, mint amikor az aranyat megtisztítják az ötvöző fémektől, és eredeti állapotának tisztaságát visszanyeri azáltal, hogy kemencébe teszik. Csak az elme ilyen tiszta állapotában lehet a nirvikalpa szamádhit és azáltal az egység alapvető boldogságát elérni.

22

A hagyomány szerint a darázs által foglyul ejtett lárva a darázstól való félelmében egyhegyűen a darázson meditál, és ennek következtében darázzsá válik. (A ford.)

A szamádhi által a vászanák minden csomója megoldódik, minden múltbeli karma elpusztul, és így az Önvaló Fénye erőfeszítés nélkül, kívül és belül, mindenütt és mindenkor megtapasztalhatóvá válik. Ekképpen a szamádhi egyedüli és finom elmeállapotában, ha értelmünk kifinomult, megtapasztaljuk a szubtilis Brahmant. Ez más módon, durva szemléletmóddal nem tapasztalható meg. Hasonlóképpen, a bölcs, aki megfékezte külső és belső érzékeit, magányban és egykedvűségben, folyamatos koncentráció révén eléri a mindent átható Önvaló tapasztalatát, és megszabadul az elme által létrehozott összes dologtól, melyeknek oka a nemtudás sötétsége. Ennek hatására tettek és sajátságok nélkülivé válik, és örökké a Brahman boldogságában marad. Csak az szabadult meg a szanszára kötelékéből, aki, elérve a nirvikalpa szamádhit, az elmét, az érzékeket, a tárgyakat, a fület, a hangot stb. az Önvalóban lévőként fogja fel, nem pedig az, aki pusztán elméleti bölcsességére támaszkodva beszél. A Brahman korlátoktól mentesen csak a nirvikalpa szamádhiban tapasztalható meg tisztán, mert ezen kívül az elmeállapot mindig váltakozik, az elme az egyik gondolatról a másikra ugrál. Ezért fékezd meg az érzékeket és az elmét, és időzz szilárdan az Önvalóban! Irtsd ki teljesen a nemtudás sötétségét és annak okát az egyetlen Önvaló megtapasztalása révén, és időzz mindörökké az Önvalóként! A hallott igazságon való elmélkedés százszor hatékonyabb, mint hallani azt; és szilárdan abban időzni százezerszer hatékonyabb, m i n t a rajta való elmélkedés. Akkor vajon lehet-e határuk a nirvikalpa szamádhi elérésében rejlő lehetőségeknek? A visszafogottság a beszédben, másoktól semmit el nem fogadni, a vágyak legyőzése, a tettekről való lemondás, a megelégedettség és a magány mind segítséget jelentenek a szamádhi-jóga kezdeti szakaszában. A magány segít az érzékek, és ezáltal az elme elcsendesítésében. Az elme csendessége elpusztítja a szunnyadó hajlamokat, ami elhozza a Brahman

lényegét alkotó boldogság folyamatos megtapasztalását. Ezért a jóginak mindig elméje megfékezésére kell törekednie. A lélegzetnek az elmébe, az elmének az értelembe, az értelemnek pedig a tanúba kell térnie, és ha a tanút úgy ismerjük fel, mint a sajátságok nélküli Legfelsőbb Brahman teljességét, akkor elérjük a tökéletes békét. Aki meditál, lényének azon aspektusává válik, ahol épp a tudatossága nyugszik. Ha ez a test, a testté válik; ha ez az érzékek, akkor az érzékekké válik; ha ez az életszél, akkor azzá válik, ha az elme vagy az értelem, akkor pedig az elmévé vagy az értelemmé lesz. Ezért mindezeket elutasítva a tudatosságnak a Brahmanba - mely örök boldogság - kell térnie, hogy Abban elérje a békét. Aki a megszabadulás utáni vágyakozás révén elérte a vágyaktól való tökéletes mentességet, az képes az Önvalóban időzni és megszabadulni minden ragaszkodástól, külsőtől és belsőtől egyaránt. Csak az ilyen ember éri el a külső és a belső lemondást. Sőt, csak neki nem lesznek vágyai, csak ő lesz tökéletesen nem ragaszkodó, ami által eléri a szamádhit, a szamádhi révén pedig az abbéli bizonyosságot, hogy elnyerte a megszabadulást elhozó tattva dnyánát. Aki elérte a megszabadulást, az az örök boldogságot is elérte. Ezért a teljes nemragaszkodás az egyedüli út azok számára, akik a Megszabadulás-menyasszonnyal való egyesülés boldogságára vágynak. Az Önvaló tudásával ötvözött nemragaszkodás elhozza a megszabadulás királyságát. A nemragaszkodás és a tudás olyanok, mint a madár szárnyai, melyekre szüksége van ahhoz, hogy feljusson a megszabadulás hegyére; és ha bármelyik is hiányzik, nem járhat sikerrel. Ezért m o n d j le a dolgok utáni vágyakozásról, mely olyan, mint a méreg. Add fel a kaszthoz, közösséghez, életszakaszokhoz és sorshoz való ragaszkodást, és ne vetítsd az »én«-érzetet a testbe, hanem mindig az Önvalóra összpontosíts, mert valójában te vagy a tanú, a makulátlan Brahman.

A Brahman formájában az önmagától fénylő Önvaló, mely minden véges lény tanúja, a vidnyánaburokban »ÉnÉn«-ként örökké ragyog, az öt buroktól elkülönülve. »Én«ként megtapasztalva az Önvaló igaz formájaként tündököl, mely a nagy mondások közvetlen megtapasztalása. A Szíveddel figyelmezz folyamatosan a Brahmama, mely maga a cél. Az érzékeket nyugtasd a központjaikban, és tartsd a testet mozdulatlanul azáltal, hogy közömbös maradsz iránta, és gyakorold a meditációt: »Én a Brahman vagyok, a Brahman vagyok én«-, s ne engedd, hogy más gondolatok is felmerüljenek. Fokozatosan csendesítsd le az elmét a boldogság szakadatlan folyamának gyakorlásával! Ismerd fel az Önvaló és a Brahman azonosságát, és kortyold a Brahman boldogságának nektárját, örök örömöt lelve benne. Mi hasznuk a testre és a világra - melyek a nem-Önvaló - vonatkozó alacsonyrendű gondolatoknak? Add fel ezeket a nem-Önvalóra vonatkozó gondolatokat, amelyek minden bánat okai! »Én«-ként ragadd meg és tartsd szilárdan az Önvalót, a boldogság székhelyét, és többé ne tulajdonítsd az »Én«-érzést az egónak és attribútumainak. Légy tökéletesen közömbös irántuk, és meditálj folyamatosan az Önvalón, amely a megszabadulás oka. Egy korsó, egy nagy gabonatároló agyagedény és egy tű mind elkülönült dolgok, de amikor elvetjük őket, csak a mindent átható tér marad. Egy dologról helytelenül azt képzeljük, hogy valamely másik dolgon mint szubsztrátumon alapulva létezik, pedig annak valójában nincs a valós dologtól különálló léte, mint ahogy a kötélbe beleképzelt kígyónak sincsen [a kötéltől független léte]. Hullám, hab, buborék és örvény: ha ezeket megvizsgáljuk, mindet egyszerűen csak víznek fogjuk találni. A különböző méretű és alakú korsók agyagtárgyak csupán, és nincsenek másból, mint agyagból. Hasonlóképpen, utasítsd el a test, az érzékek, az életszél, az elme és az ego által létrehozott korlátokat, amelyek pusztán képzeletbeliek. Csak a bolondok beszélnek »én«-ről, »te«-ről, »az«-ról és hasonlók-

ról, és észlelnek ilyeneket a megtévesztettség és a tudatlanság miatt, az illúzió (májá) borától megrészegedve. De még a sokság-tapasztalásuk is benne foglaltatik a Lét-TudatosságBoldogságban, az Önvaló tökéletes tisztaságában, amely Brahmanként tündököl, egészként, mely oszthatatlan, mint a végtelen tér. [Az Önvalóra történő] minden rávetítés - mint amilyen a test és az egoérzet, Brahmától egészen a kőig -, amelyeket világként fogunk fel, valójában nem más, mint az egyetlen Önvaló. Azok pusztán a prakriti és az Önvaló mint tiszta Lét megnyilvánulásai.. Az egy, folytonos és osztatlan legfelsőbb Önvaló maga a kelet, a nyugat, a dél és az észak, a külső és a belső, a fent és a lent, Ő van mindenütt. Ő maga Brahmá, Ő maga Visnu, Siva, Indra, az istenek és az emberek, minden. Mi egyebet lehetne még mondani Róla? Az egyén, a világ és a személyes Isten (hármas megjelenéséből egészen a legkisebb atomig minden pusztán a Brahman formája. Hogy eltávolítsák a hamis (mithjá) rávetítést, a szent iratok kijelentik: »Egyáltalán nem létezik kettősség« (azaz Brahman az egyetlenegy, és rajta kívül nem létezik semmi más). így hát te magad vagy a kettősség nélküli Brahman, folttalan, mint az éter, külső és belső nélküli, tulajdonságok nélküli, kiterjedés és részek nélküli, változatlan, időtlen. Mi mást kellene még ismerni ezen kívül? A szent iratok kijelentik: »Amíg a testre, erre a tetemre mint 'én'-re tekintesz, addig tisztátalan leszel, és sokféle bajnak - mint például születés, halál és betegség leszel kitéve [mivel a testnek ezek a jellemzői]. Oszlass el minden tárgyi realitást, melyeket a nemtudás vetít rá az Önvalóra, és úgy ismerd magad, mint a tiszta, változhatatlan Sivát. Akkor megszabadulsz, és a Brahmanná válsz, amely tevékenység nélküli, és maga az oszthatatlan tökéletesség.« A megvilágosodottak, akik elérték a végső tudást, teljesen lemondva a tárgyi valóságról Lét-Tudatosság-Boldogságként, az osztatlan Brahmanként ragyognak. Ezért te is utasítsd el a tisztátalan durvatestet és a fmomtestet, amely bizonytalanul ingadozik,

mint a szél, továbbá a bennük levő »én«-érzetet, és úgy tekints magadra, ahogy a védánta kijelenti, vagyis Lét-TudatosságBoldogságként, és örökké maradj így a Brahmankénl. A szent iratok kijelentik: »A kettősség az illúzió (mája) természetéhez tartozik, és csak az egység a Legfelsőbb Igazság.« Az a tapasztalatunk, hogy a tudatosság által létrehozott sokféleség megszűnik létezni a mélyalvásban, amikor a tudatosság feloldódik a boldogságban. Akik bölcsek, és rendelkeznek a helyes megkülönböztetőképességgel, azok tudják, hogy a példázatban szereplő kígyó nem létezik a kötél szubsztrátumától függetlenül, mint ahogy a délibáb vize sem létezik a pusztaság földjétől függetlenül. Ezenkívül azt is tapasztaljuk, hogy amikor az elme felveszi az Önvaló természetét, és eggyé válik a sajátságok nélküli legfelsőbb Önvalóval, akkor a mentális megnyilvánulások megszűnnek. Mindezek a varázslatos megnyilvánulások, amelyeket az elme illúziója a világegyetemként tár elénk, nem rendelkeznek valóságos léttel, és elvesztik realitásukat, amikor a mögöttük meghúzódó Igazságot Brahmanként felismerjük. A kettősség nélküli Brahmanbun nem létezik a látó-látás-látott hármassága. A nemtudás, a sokféleség illúziójának gyökéroka a szubsztrátumban oldódik fel, akárcsak a fényben a sötétség. Mint az óceánok, melyek a világkorszak végéig fennmaradnak, a Brahman igazsága egyedüli, teljes, abszolút tiszta, tevékenységtől mentes, minőségek nélküli, változatlan és forma nélküli marad. Ám akkor hogyan beszélhetnénk kettősségről vagy sokféleségről a Brahman osztatlanságában? Amikor a megvilágosodott dnyání a szamádhi állapotában időzik, akkor a Brahman osztatlan teljességét tapasztalja meg a Szívben »Én-Én«-ként, amely örök, maga a tudás semmihez sem hasonlítható boldogsága, független, forma nélküli, tevékenység nélküli, minőség nélküli, változhatatlan, jellegzetesség nélküli, név nélküli és kötöttségtől mentes. Az osztatlan Brahman csendes, mint az éter - és még sincs semmi, ami hozzá fogható lenne. Nincs oka, és

nem is okozat. Minden képzeletet felülmúl. Csak a felismerés által érhető el, a védánta mint hiteles forrás alapján. Igazsága a Szívben lakik, és folyamatosan tapasztaljuk »Én«-ként. Mentes a születéstől, az öregségtől és a haláltól, önmagában örök, csendes és különbözőségek nélküli. Mérhetetlen és békés, mint egy csendes, part nélküli óceán. Hogy ne hullj viszsza a szanszárába, gyakorold a nirvikalpa szamádhit a Brahmarnon való koncentráció révén, amelyet a Szívben saját, minden korláttól mentes, sugárzó Önvalónkként, Lét-TudatosságBoldogságként tapasztalunk. Ez elpusztítja az egyéni tudatosságot, ami minden tévedés oka, és így kioldhatod a Szív csomóját, mely a születés és halál betegségének okozója. Ekképpen, felismerve az Önvalót, eléred a szüntelen boldogság dicsőségét, és ezáltal az emberi élet célját, azt a kegyet, melyet oly kevesen érnek el. Az Önvalóját felismert jógi, a nagy mahátmá, ismerve igaz természetét, kinyilvánítja bölcsességét azáltal, hogy elutasítja a testét. Úgy tekint rá, mint egy tetemre, mint lényének puszta árnyékára, mely csak a múltban gyökerező karma miatt létezik. Az ilyen nagy mahátmá önmagát az Önvaló folytonos boldogságaként ismeri. A testet és annak sajátságait teljesen elégette a Brahmannak, az örök, változhatatlan Igazságnak a tüzében. Mivel így elemésztette a testét, és tudatosságával mindig a boldogság óceánjába, a Brahmanba merül, ő maga az örök Tudás és Boldogság. Miért kellene hát a test táplálásával vagy fenntartásával foglalkoznia, vagy miért kellene ragaszkodnia ahhoz, amikor ő a Brahman örök nektárján él, kívül és belül egyaránt? Ahogy a tehén sem törődik a nyakába akasztott virágfüzérrel, ugyanúgy ő sem törődik azzal, hogy a test, melyet a múlt karmájának szálai kötnek még, él-e, avagy meghalt. Ugyanígy te is utasítsd el ezt az érzéketlen és tisztátalan testet, és ismerd fel a tiszta és örök Önvalót, mely maga a bölcsesség. Ne gondolj többet a testtel! Ki enné azt meg, amit egyszer már kiöklendezett?

Ha tudjuk valamiről, hogy délibáb, akkor ez a tudás távol tart minket tőle, viszont ha nem tudjuk, akkor ez arra sarkall minket, hogy törekedjünk felé. Hasonlóképpen, a tudás ahhoz vezet, hogy az elengedés útján járjunk, míg a nemtudás a világi dolgok hajszolását eredményezi. Ha elértük az Önvaló tudását és felismerését, akkor szabaddá válunk a tévedésből származó kellemetlen dolgoktól, ami elhozza számunkra az örök elégedettséget és az örökké tapasztalt, mindent felülmúló boldogságot. Másrészt viszont a nemtudás a tévedés és a gyötrelem tárgyi (objektív) megtapasztalásába taszít. A bölcs embernek, aki a bölcsesség kardjával elvágta a Szív csomóját, miért kellene továbbra is különböző hiábavaló tevékenységeket végeznie, melyekkel megtévesztettsége idején foglalatoskodott? Mi sarkallhatná őt cselekvésre? A tudás nemragaszkodáshoz, az otthon feladása és a magány pedig tudáshoz vezet, míg a tevékenység feladásának az eredménye az Önvaló tapasztalatának boldogsága és a nyugalom lesz. Ha ezeket az eredményeket nem fokról fokra, egymás után érjük el, akkor az előző fokozatok hiányát [saját bőrünkön] fogjuk megtapasztalni. A nemragaszkodás tökéletessége az, amikor az élvezetek keresésére irányuló korábbi hajlamok nem merülnek fel többé. A tudás tökéletessége az, amikor az »én«-érzetnek többé már nincs köze a testhez. A magány tökéletessége az, amikor a gondolatok - a folyamatos küzdelem eredményeként - elülnek, és feloldódva a Brahmanban többé már nem fordulnak kifelé. Ne tégy különbséget az Önvaló és a Brahman, illetve a világ és a Brahman között. A Védák hiteles szavai alapján ismerd fel: »Én a Brahman vagyok.« Érd el az Egység tiszta Boldogságát, és megtisztított tudatosságod rendíthetetlenül nyugodjon a Brahmanban, hogy feloldódj Benne. Mivel te mindig is a Brahman voltál, m o n d j le a tárgyi valóságról, és csak a Brahmanról tudva, pusztán tapasztald az érzéktárgyakat, m i n t ahogy azt egy gyermek vagy egy alvó ember teszi.

M o n d j le a tevékenységről, és az elsődleges Létezés tisztaságával időzz szilárdan a tiszta Boldogság örök élvezetében. Bár az elméd feloldódott, és olyan vagy, mint aki megfeledkezett a világról, mégis maradj mindig éber, de úgy, mint aki még sincs ébren. Maradj közömbös a test, az érzékek és a külső dolgok iránt, melyek úgy követnek téged, mint az árnyék. Legyen meg benned a megkülönböztetés képessége, légy mentes a szanszára szennyétől, a szunnyadó hajlamoktól, és tartsd távol magadtól az érzéktárgyakat. Tartsd fenn a gondolatok nélküli tudatosságot. Tartsd meg a formát, de te legyél a forma nélküli. Ne legyen benned rokonszenv vagy ellenszenv az iránt, amit épp ebben a pillanatban tapasztalsz, és ne gondolj arra, mi fog történni a jövőben. Add fel a külső és belső dolgokra vonatkozó minden gondolatot, és összpontosíts folyamatosan a Brahman boldog megtapasztalására. A tudás ereje révén őrizd meg a tökéletes egykedvűséget a bűn és az erény, a rokonszenv és az ellenszenv, a dicséret és a szidalom, valamint az összes ehhez hasonló ellentét dacára, akár szádhuk teszik azt veled, akár gonosz emberek. Az eltökélt bölcs olyan, mint az óceánba torkolló folyó, nem érintik meg az érzéktárgyak támadásai, már elmerült az Önvalóban, és csak az ilyen ember éri el a felismerést még ebben a fizikai testben. Csak ő az, aki tiszteletreméltó, és egyedül ő aratja le kiváló tettei méltó jutalmát. Összes magával hozott hajlama elpusztult a Brahmannal való egységének felismerése által, és a szanszára nem fog többé felkelni számára. Még ahogy a legbujább személy sem gondol soha arra, hogy saját anyját élvezze, ugyanígy a bölcs, aki a Brahman tökéletességét tapasztalja, sohasem fog visszafordulni a szanszárához. Ha mégis így tenne, akkor nem a Brahmant megismert bölcs, hanem egy kifelé forduló bolond volna csupán. A Brahmannal való azonosság a tudás tüze, amely elégeti a szancsita karmát és az ágámi karmát. A szancsita karma azért pusztul el, mert többé nem okozhat magasabb és ala-

csonyabb világokban való születést, ha egyszer a bölcs felébredt a tevékenység illúziójából, amelyben élve számtalan világkorszakon keresztül szüretelte erényes és erénytelen tettei gyümölcsét. S az ágámi karma sem tud többé hatni rá, mert úgy ismeri magát, mint aki szilárdan megállapodott a legfelsőbb Brahmanként, s már közömbös a karma hatásai iránt, akárcsak az éter. A likőrt tartalmazó korsóban is van tér, de vajon hat-e rá a likőr szaga? Semmiképpen sem. Mivel már beszéltünk a bölcs szancsita és ágámi karmáikról, már csak annak magyarázata van hátra, hogy prárabdha karmája is miért csak puszta látszat. Bár a bölcs mindig igaz állapotában elmerülve időzik, néha azt látjuk, hogy múltbeli tetteinek gyümölcseit tapasztalja meg, vagy hogy külső tevékenységekben vesz részt. Ezért az emberek azt állítják róla, hogy nem szabadult még meg a karmától, mert le kell aratnia múltbeli karmájának jó és rossz gyümölcseit. Vajon a bölcsre nem vonatkozik-e a törvény, hogy ha létezik karma, akkor létezik a múltbeli tettek gyümölcse is, viszont ha nincs karma, akkor nincs a tetteknek gyümölcse sem? így érvelnek: ha valaki nyilat lő ki egy állatra, azt gondolván, hogy az egy tigris, de később kiderül róla, hogy egy tehén, vissza lehet-e hívni a nyilat? Ha egyszer kilőtték, bizonyosan meg fogja ölni a tehenet. Ugyanígy azt mondják, a megvilágosodás előtt elkezdődött karmának meg kell hoznia a gyümölcsét, így a bölcs a prárabdha karmának még mindig alávetett, és meg kell tapasztalnia annak hatásait. Mindazonáltal a szent iratok az ilyen prárabdháról ki jelentik, hogy valótlan, mert aki felébredt egy álomtapasztalatból, az nem fog visszatérni ugyanabba az álomba, vagy nem fog vágyakozni az álombeli élményeire, az álomban viselt testre vagy az álomban tapasztalt környezetre mint »én«-re vagy »enyém«-re. A felébredett ember tökéletesen független ettől az álomvilágtól, és boldog felébredett állapotában, míg arról, aki bármihez is ragaszkodik az álomból, nem lehet elmondani, hogy elhagyta az alvás

állapotát. Ugyanígy, aki felismerte a Brahman és az Önvaló azonosságát, az a Brahmanon kívül nem lát semmi mást. Eszik és ürít, de úgy, mintha csak álmodna. Túl van már a korlátokon és a kapcsolatokon. Ő az abszolút Brahman maga. Ha a karma három fajtája a legkevésbé sincs hatással rá, akkor hogyan jelenthetné ki róla bárki, hogy csak a prárabdha karma hat rá? Aki már felébredt, az hogyan álmodhatna? Még ha azt is mondaná valaki, hogy a prárabdha karma hatással van a bölcs testére, amit a múlt karmájának hatása hozott létre, az csak addig lenne rá hatással, amíg az »Én a test vagyok« képzet él benne. De amikor ez eltűnt, a prárabdhát nem tulajdoníthatjuk neki, mivel ő maga az Önvaló, mely nem karmából született, kezdettelen, tiszta, és a szent iratok úgy írják le, mint ami »nem született, örök, és halhatatlan«. De az az állítás, hogy prárabdhát tulajdonítunk a testnek, mely valótlan és pusztán illúzión alapuló tévképzet, maga is csak egy illúzió. Hogyan születhetne, maradhatna fenn és pusztulhatna el egy illúzió úgy, mintha valóságos lenne? Ezzel kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért utalnának a szent íratok egy nem létező prárabdhára? Azt is meg lehetne kérdezni, hogy akkor miként folytatódhat a test létezése a tudás ellenére, miután a nemtudás és annak hatásai megsemmisültek? Azoknak, akik így tévelyegnek, és hamis képzetek hatása alatt vannak, a következő magyarázatot adják: a szent iratok ugyan elfogadják, hogy a bölcs rendelkezik illuzórikus prárabdhával de ez csak egy, az érvelés kedvéért tett engedmény, nem pedig azt akarják állítani, hogy a bölcs testtel és képességekkel rendelkezik: Őbenne a kettősség nélküli Brahman örökké megingathatatlan állapota látható, mely túl van minden mentális és szóbeli leíráson és meghatározáson, kezdet és vég nélküli, egységes Lét-Tudatosság-Boldogság, megszilárdult, osztatlan, melyet sem elutasítani, sem megszerezni nem lehet, finom, befelé és kifelé teljes, nincs szubsztrátuma, túl van a gunákon, nincs

színe, formája, nem változik, és maga a színtiszta Létezés. Ott túlnan semmit sem fogsz látni abból, ami itt van. Csak az Átman-jóga által elért szívbéli egység ismerete, valamint az élvezetekről és magáról az élvezetre való vágyról való lemondás révén érik el a békességre és önuralomra jutott, eltökélt bölcsek a végső megszabadulást. Ezért, fiam, ha a rendületlen szamádhi révén megszerzett bölcsesség szeme által minden kétséget kizáróan te is felfedezed a legfelsőbb Önvalót, mely maga a tökéletes boldogság, és amely a te eredeti természeted, akkor többé nem lesz semmi kételyed sem afelől, amit hallottál. Ezért vesd el az elme által teremtett illúziót, és válj bölccsé, Önvalóját felismert emberré, aki elérte az élet célját! A tanító, akárcsak az írások, olyan útmutatásokat tud adni, melyek mindenki számára érvényesek, de mindenkinek magának keli megtapasztalnia a kötöttséget és a megszabadulást, az éhséget és a jóllakottságot, a betegséget és az egészséget. Mások csak következtetéseket vonhatnak le a tanító szavaiból. Hasonlóképpen, aki rendelkezik a helyes megkülönböztetőképességgel, annak saját ereje és a Legfelsőbb Úr kegyelme által kell keresztüljutnia a születés és halál óceánján. Így megszabadulva a kötöttségekből, amelyek csak a nemtudásból eredtek, időzz a Lét-TudatosságBoldogságként. A szent iratok, a következtetés, a Guru szavai és a belső megtapasztalás azok az eszközök, melyeket ehhez fel kell használnod. A védánta szent iratainak lényegét az alábbiakban lehet összefoglalni. ELŐSZÖR: minden, ami különbözőként tűnik fel bennem, a mozdulatlan Brahmanban, az teljességgel valótlan. Egyedül csak én vagyok. Ezt hívják a kizárás álláspontjának (bádha dristi). MÁSODSZOR: az álom és minden egyéb, ami a káprázat eredményeként feltűnik b e n n e m , mind puszta illúzió. Egyedül én vagyok az Igazság. Ezt hívják az illúzió álláspontjának (mithjá dristi).

HARMADSZOR: minden, ami a tengertől különböző formaként - azaz hullámként és buborékként - jelenik meg, az [is csak maga] a tenger. Az álomban látott minden dolgot abban látjuk, aki az álmot látja. Hasonlóképpen bennem is - akárcsak az óceánban vagy az álmodóban - minden, ami tőlem különbözőnek látszik, az [valójában] én magam vagyok. Ezt az álláspontot hívják a(z okozat) felold á s i n a k az okban) (pravilápa dristi). Utasítsd el a külső világot e három eszköz valamelyikének segítségével, annak látóját pedig ismerd fel a végtelen, tiszta, egyöntetű Brahmanként, aki maga az Önvaló[d]. Aki így felismerte a Brahmant, az megszabadult. Bár e három nézőpont mindegyike segítséget jelent a felismerésben, közülük mégis a harmadik a legerőteljesebb, melyben mindent mint saját Önvalónkat fogunk fel. Ezért, az oszthatatlan Önvalót saját tapasztalatunkból Önmagunkként ismerve, időzzünk szilárdan saját igaz természetünkben, túl minden mentális formán! Mit lehetne ennél többet mondani? Az egész világ és minden egyén valójában maga a Brahman, és az ezen oszthatatlan Brahmanként való szilárd időzés maga a megszabadulás. Ez a Védák lényege és végkövetkeztetése, s a szent iratok is alátámasztják ennek hitelességét." A tanítvány a Guru e szavai, a szent iratok kinyilatkoztatása és saját megértése révén felismerte az Önvaló igazságát. Megfékezte érzékszerveit, és mikor egyhegyűvé vált, a legfelsőbb Önvalóban egy időre elmerült a rendíthetetlen szamádhiban. Aztán felállt, és így szólt a Gurujához: „Óh, legfelsőbb megtapasztalás Mestere, aki a legfelsőbb békének, a Brahmannak, az egység örök lényegének megtestesülése vagy, kegyelem végtelen óceánja, leborulok előtted!" Miután leborult, saját megtapasztalásáról kezdett el beszélni;

„Áldott tekinteted kegyelme révén a születés betegsége miatti szenvedésnek immáron vége, és egy pillanat alatt elértem az azonosság boldog állapotát. Az Önvaló és a Brahman azonosságának felismerése által örökre eltűnt belőlem a kettősség érzete, és mentessé váltam a külső tevékenységektől Nem tudok különbséget tenni aközött, ami létezik, és am nem létezik. 23 Mint a jéghegy az óceánba, apránként beleolvadtam a Brahman boldogságának óceánjába, míg végül azzÉ az óceánná nem váltam, amelynek természetét és kiterjedését az értelmem képtelen felfogni. Hogyan lehetne képes bárki felfogni a Brahman óceánjának isteni lényeggel teli végtelenségét, s hogyan lehetnék én képes arra, hogy azt szavakba öntsem? A világ, amit még egy pillanattal ezelőtt tapasztaltam, nyomtalanul eltűnt. Hová lett? Ki tüntette el? Miben oldódott fel? Milyen csoda! A Brahmanra jellemző boldogság e mérhetetlen óceánjában, mely isteni megtapasztalással teljes, milyen elutasítani vagy elfogadni, látni, hallani vagy tudni való lenne, mely saját Önvalómtól különböző? Egyedül én magam vagyok a boldogsággal teli Önvaló. Független vagyok mindentől, nincs sem durva-, sem finomtestem; elpusztíthatatlan vagyok, tökéletes csendesség; sem a cselekvő, sem az élvező nem én vagyok, s nem változom. A cselekvés nem hozzám tartozik. Sem a látó, sem a halló, sem a beszélő, sem pedig a cselekvő vagy az élvező nem én vagyok. Én nem vagyok azonos sem a megtapasztalt, sem pedig a meg nem tapasztalt dolgokkal, hanem az vagyok, aki mindkettőt megvilágítja. Én vagyok az űr, kívül és belül egyaránt. Semmihez sem vagyok hasonlítható. Én vagyok az ősi Szellem. Kezdettelen vagyok. Nincs meg bennem az »én«, a »te«, az »ez« vagy az »az«. Belül és kívül is megtalálható vagyok mindegyik elemben a tudatos

23

Ez nem azt jelenti, hogy a tanítványon valamiféle tudatlanság vett erőt, és nem képes különbséget tenni a valóság és az illúzió között, hanem épp ellenkezőleg: megszilárdult a minden ellentéten túli egységben, ami meghaladja még a létezés és a nemlétezés ellentétét is.

éterként, és én vagyok azok szubsztrátuma is, vagyis amin nyugszanak. Brahma, Visnu, Rúdra, Ísa, Szadásiva vagyok. Még Isvarán is túl vagyok. 24 Én vagyok a mindent felfogó tanú, az oszthatatlan, egylényegű Brahman, mely végtelen, örök, maga a Lét. Én vagyok a teljes tökéletesség, a létezés, örök, tiszta, megvilágosodott, megszabadult vagyok, s enyém a végső boldogság. A korábban magamtól különállóként, tapasztaló-tapasztalat-megtapasztaltként érzékelt dolgokat most mind Önmagamban tapasztalom. Bár a világ hullámai megjelennek a májá miatt, ahogy a szél is feltámad s elnyugszik, de ezek bennem merülnek fel és nyugszanak el, bennem, aki a boldogság határtalan óceánja vagyok. A tudatlan emberek, akiket tévedésük miatt szokás elítélni, helytelenül testet és más elképzeléseket tulajdonítanak nekem, aki forma nélküli és változhatatlan vagyok. Olyan ez, mint a határok közé nem szorítható, forma nélküli időt afféle részekre osztani, mint év, fél év és évszak. Ahogy a földet sem nedvesítik meg a délibáb hullámai, ugyanúgy semmilyen módon nem férhet hozzám a pusztulás, mert független vagyok, mint az éter, különbözők mindentől, amit megvilágítok, mint a Nap, mozdulatlan vagyok, mint a hegy, s határtalan, mint az óceán. Ahogy az égre sincsenek hatással a felhők, ugyanúgy rám sincs hatással a test. Hogyan lehetne akkor az én természetem az ébrenlét, az álom és az alvás [három állapota], amelyek a testre jellemzőek? Csak a (Létezésre rávetülő) testi korlátok jönnek és mennek, tevékenykednek és aratják le tetteik gyümölcseit; születnek meg, léteznek és oldódnak fel. Hogyan vihetnék végbe karmát, hogyan választhatnék tevékenység vagy visszavonultság között, hogyan arathatnám le erényes és erénytelen tetteim

24

Az abszolút Létnek még Isvara, a személyes Isten is csak megnyilvánulása, vagyis „besűrűsödése", ezért bizonyos mértékig Ő is csak egyfajta behatárolódása, korlátok közé szorított manifesztációja Annak. A tisztátalanságok és mindenféle egoérzet nélküli állapotban még ezt is meghaladjuk.

gyümölcseit én, aki olyan vagyok, mint apurúnákban említett mozdulatlan hegy; aki mindig rendíthetetlen, oszthatatlan, teljes és tökéletes vagyok, mint az éter; aki tökéletes egész, nem változik, s nincsenek érzékei, tudatossága, sem formája? Hogy valakinek az árnyéka hideg-e vagy meleg, jó, illetve rossz tulajdonságokkal rendelkezik, az egyáltalán nincs hatással az emberre; én ugyanígy vagyok túl erényen és bűnön. A szent iratok is kijelentik ezt. Mint ahogy a ház természete sem befolyásolja a házban világító fényt, ugyanígy a tárgyi jellemzők sem lehetnek hatással rám, aki azok tanúja vagyok, tőlük különböző, változatlan és érintetlen. Ahogy a Nap is csak tanúja minden tevékenységnek, úgy vagyok én ennek az egész tárgyi világnak a tanúja. Ahogy a tűz áthatja a vasat, úgy hatom én át és világítom meg a világot; ugyanakkor én vagyok a szubsztrátum, amelyen alapulva a világ létezik, mint ahogyan az elképzelt kígyó [léte is] a kötéldarabon [alapul]. Lévén az önmaga által ragyogó »Én«, semmilyen tettnek nem vagyok a cselekvője, sem pedig a végrehajtója. Nem vagyok az evő, sem pedig az, aki evésre késztet. Nem vagyok a látó, sem pedig az, aki valamit láttat. A rávetített járulék az, ami mozog. A visszatükröződő tudatosságnak ezt a mozgását a tudatlanok magának a tudatosságnak tulajdonítják. Ugyanígy kijelentik, hogy én vagyok a cselekvő, az élvező, és hogy - ó jaj! - én vagyok mindezek. Mivel tevékenység nélküli vagyok, mint a Nap, mely a növekedés oka a Földön; mivel a formák és elemek Önvalója vagyok, engem nem érint meg a tudatosság visszatükrözött fénye. Számomra nem tesz semmit, ha ez a test a földre zuhan, vagy a vízbe esik. Engem a tudatosság visszatükrözött fényének tulajdonságai nem befolyásolnak jobban, mint amennyire a korsó formája befolyásolja a benne lévő teret. Az értelem állapotai és működései, mint a tevékenység, az élvezet, a megértés, a tompaság vagy részegség, a megkötöttség vagy a szabadság, nem befolyásolnak engem, mivel én a tiszta, kettősség

nélküli Önvaló vagyok. A prakritiből ezrével és százezrével felmerülő kötelességek (dharmák) engem nem befolyásolnak jobban, mint az eget a felhők által vetett árnyék. Én az vagyok, amiben az egész világ - a prakrititöl egészen a durvaanyagig - puszta árnyékként megjelenik, az, ami a szubsztrátum, ami mindent megvilágít, ami mindennek az Önvalója, ami az összes formával rendelkezik, ami mindent áthat, és mégis különbözik mindentől; ami teljesen üres, különálló, s a májú egyik jellemzőjével sem rendelkezik, ami aligha isnmerhető meg a durva értelemmel, ami maga az éter, aminek tincs se kezdete, se vége, ami finom, mozdulatlan, forma és tevékenység nélküli, változhatatlan, a tiszta Brahman a maga természetes állapotában, folytonos, örök, igaz, tudatos, végtelen, önfenntartó boldogság, a nem kettős Brahman. Mester, összezavarodva éltem a születés, öregség és halál rémálomszerű erdejében, a szanszárában, mely a mája teremtménye, gyötörtek az ott zajló kínzó események, és az ego tigrise tartott rettegésben. De Te kegyelmed által felébresztettél ebből a rémálomból, s megmentettél, elhozva nekem a végső boldogságot! Hatalmas Mester! Kegyelmed dicsősége révén én is képes voltam elérni a valódi Lét birodalmát. Áldottá váltam, és beteljesítettem ennek az életnek a célját. A születés és halál kötelékéből megváltva felismerem létem, lényem valóságát, ami óceánnyi boldogság. Óh, legfelsőbb Mester, mindez csak a te kegyelmed dicsőségének köszönhető! Újra és újra hódolat áldott lábaidnak, melyek a tudatosság tiszta boldogságaként az egész teremtés formájában tűnnek fel. Hódolat mindörökkön örökké!" Miután a tanítvány felismerte az egyetlen Létezés, a végső boldogság igazságát, a legfelsőbb Mester lábaihoz borult, s így szólt Hozzá örvendező szívvel. A Mester erre a következőképpen válaszolt: „Mint ahogy annak, akinek van szeme, nincs más teendője, m i n t hogy gyönyörködjön a formákban, ugyanúgy az,

aki ismeri a Brahmant, úgy érzi majd, hogy értelmét akkor használta kielégítően, ha azzal a Brahman valóságát tapasztalta. Ki akarna egy festett holdat nézegetni, amikor a telihold teljes ragyogásában fénylik az ő örömére? Aki igaz tudással rendelkezik, az nem képes feladni a lényeget, hogy aztán örömét lelje abban, ami valótlan. A valótlanság tapasztalata nem kielégítő, és a szenvedést sem szünteti meg, ezért minden erőfeszítést meg kell t e n n ü n k azért, hogy a felismerés szemével lássunk, és a tökéletes béke állapotában levő elmével saját Önvalónkat mint Brahmant lássuk, az Egység Igazságaként, mely a teljes világegyetem Önvalójaként fénylik. [Az embernek] ezen kell meditálnia, és szakadatlanul az Önvalóra kell koncentrálnia. Akkor majd a lényegi boldogság zavartalan tapasztalatát élvezi, és egyedül ez fogja csak kielégíteni. Az értelem a nyugtalanság okozója, és úgy jelenik meg a tudatos Önvaló jellemzők nélküli egészében, m i n t a felhőkben felbukkanó város. Az értelemnek kell tehát teljesen elcsendesednie, és ez fogja elhozni a Brahmanban időzés örök boldogságát és nyugalmát. Amikor elértük az elnyugvást és a csendet, akkor megelégedettségre és békére lelünk. A mahátmá számára, aki ismeri a Brahmant, felismerte az Önvalót és megtapasztalta a zavartalan boldogságot, az egyedüli eszköz az örök boldogság megtapasztalására a szunnyadó hajlamoktól mentes tökéletes csend. A bölcs, aki így felismerte a legfelsőbb Brahmant, örökké az Önvalóban fog örvendezni zavartalan gondolatárammal. Jön és megy, áll, ül, lefekszik, de bármilyen tevékenységet is végezzen, nem kell a hellyel, idővel, testtartással, iránnyal, a jama vagy a jóga más szintjeinek szabályaival vagy a koncentráció tárgyaival törődnie. Mi szükség van a jamára és a hasonló előírásokra ahhoz, hogy felismerjük saját Önvalónkat? Semmilyen külső szabályra sincs szükség ahhoz, hogy Önvalónkat »Én a Brahman vagyok«-ként ismerjük, mint ahogy Dévadattának 2 5 sincs szüksége külső

módszerekre ahhoz, hogy magát Dévadattaként ismerje. Ez az örökké létező Önvaló önmaga által fénylik, amikor az elme tiszta, mint ahogy a korsó is a maga természetességében látszik, amikor a látásunk egészséges. Nem kell a hely vagy az idő megfelelőségét nézni ahhoz, hogy az Önvalóban időzzünk. Ahogy a Nap megvilágítja a világot, ugyanúgy világítja meg az összes világegyetemet, a Védákat, a sásztrákat, a puránákat és a különböző elemeket a Brahman, aki szintén önmaga által ragyogó és tudatos. Hogyan világíthatná meg ezt a Brahmant bármiféle alacsonyrendű, nem létező nemÖnvaló? Ennek a legfelsőbb Önvalónak önmaga által ragyogó fényében sokféle képesség (sakti) van jelen, senki meg nem ismerheti, és »Én-Én«-ként mégis mindenki tapasztalja a Szívében. Ennek az Átmannak a felismerése eredményezi, hogy a Brahman ismerője megszabadul a kötöttségektől, és amikor megszabadult, akkor megismeri az örök boldogság lényegének megtapasztalásából származó megelégedettséget. Az Ő szépségének tökéletessége minden képzeletet felülmúl! Ő nem érez örömet vagy bánatot külső körülmény miatt, legyen az kellemes vagy kellemetlen, és nem vágyik semmire, de nem is utasít el semmit. Mint egy gyermek, elfogad minden körülményt, amelyek mások vágyai szerint körülveszik őt. Mint ahogy a kisfiú elmerül a játékban anélkül, hogy zavarná az éhség, a szomjúság vagy a fizikai fájdalom, ugyanígy merül el a bölcs egotudatosság nélkül saját Önvalójának játékában, és folyamatosan örömét leli az Önvalóban. Beszállva testének szekerébe, ő, aki a tiszta tudatosság határtalan kiterjedését élvezi, ételét a megaláztatás leghalványabb gondolata vagy érzése nélkül koldulja, a folyókból iszik, mosatlan és szárítatlan anyagokba burkolja testét, vagy a fák

25

A név említése itt csak példaként szolgál.

kérgébe, vagy mezítelenül jár. Semmilyen előírás vagy szabály nem köti, mert folyamatosan a szabadság állapotában van. Bár a földön alszik, mint a gyerekek vagy a bolondok, mindenkor a védántában megszilárdulva időzik. A földanya a virágos dívány, amelyre leheveredik. Félelem nélkül alszik az erdőben vagy a temetőben, mert mulatsága és öröme a Brahmanban van. Ő, aki maga az egyetemes Önvaló, ha akarja, számtalan formát ölthet, és számtalan dolgot megtapasztalhat. Van, ahol úgy viselkedik, mint egy félkegyelmű, máshol mint egy tanult ember, megint máshol mint aki a megtévesztettség rabja. Van, ahol csendesen jár-kel, máshol meg úgy, mint a király, megint máshol mint a koldus, s evőcsésze híján saját tenyeréből eszik. Egyik helyen azt látjuk, hogy dicsérik, máshol pedig pocskondiázzák. Így él ő mindenütt, és az emberek nem ismerik fel a mögötte meghúzódó Igazságot. Bár nincs vagyona, mégis örökké boldog. Lehet, hogy mások nem segítenek neki, mégis hatalmas az ereje. Előfordulhat, hogy nem eszik, mégis örökké elégedett. Ő mindenre egyformán tekint. Ha cselekszik, nem ő a cselekvő; ha eszik, nem ő az, aki eszik; bár van teste, ő mégis test nélküli. Bár egyén [benyomását teszi másokra], mégis ő az Egy, oszthatatlan egész. Mivel ismeri a Brahmant, és már a testben megszabadult, nincs, amit szeretne vagy amit nem szeretne, nincs rá hatással öröm és bánat, nem érintik kedvező és kedvezőtlen dolgok, amelyek a testéhez ragaszkodó átlagember számára természetesek. Bár a Napot nem ragadja meg a sárkány feje (a napfogyatkozáskor), mégis úgy tűnik, és a tudatlanok, akik nem tudják az igazságot, így kiabálnak: »Nézd! Elfogták a Napot!« Hasonlóképpen kijelentik, hogy aki ismeri a Brahmant, testtel rendelkezik, de ez tévedés, mert bár úgy tűnik, mintha lenne teste, az semmilyen módon nem befolyásolja őt. Jóllehet a megszabadult ember mentes a kötöttségektől, a teste úgy létezik az egyik vagy a másik helyen, mint a kígyó

levedlett bőre. A megszabadult ember teste, akár egy farönk, melyet ide-oda vet a folyó sodrása, prárabdhája következtében néha elmerülhet az örömökben. De még ha a prárabdhájában szunnyadó hajlamainak hatása miatt így is lenne, ahogy az egy világi ember testével is történni szokott, ő belső csendjének állapotában megmarad tanúnak, a kerékagynak, vágyaktól és idegenkedéstől mentesen, és teljesen közömbösen. Nem ragaszkodik az érzékeivel az örömöt adó tárgyakhoz, és nem is utasítja el azokat. Tetteinek gyümölcsei a legkisebb mértékben sem hatnak rá, mivel a boldogság nektárjának folytonos tapasztalatától teljesen megmámorosodott. Aki ismeri a Brahmant, az maga az abszolút Önvaló, a legfelsőbb Úr, akinek nincs szüksége a meditáció különleges formáira. Efelől nincs kétség. Aki ismeri a Brahmant, az elérte az élet célját, és Brahmanként örökké megszabadult, bár még a testben él, és használja annak képességeit. Valóban megmarad a Brahman állapotában még a test és járulékai pusztulásakor is. Olyan ez, mint a színpadon levő színész, aki ugyanaz az egyén, akár álarcot visel, akár nem. Ugyanúgy nem számít egy fának, hogy ahová elszáradt levelei hullanak, az vajon üdvös, avagy elátkozott hely-e, hogy az egy folyó, egy csatorna, egy utca vagy esetleg Siva temploma. Ugyanúgy nem befolyásolja a bölcset sem, hogy ezt a testet, melyet már elégetett a tudás tüzében, hol veti le. Az Önvaló Lét-Tudatosság-Boldogsága nem enyészik el a testtel, lélegzettel, értelemmel és az érzékekkel, mint ahogy a fa sem hal meg levelei, virágai és gyümölcsei pusztulásakor. A szent iratok is kijelentik: »Csak ami véges és változó, az múlhat el«, és: »Az Önvaló - a szilárdan álló tudatosság az Igazság, és az nem múlik el.« A bölcs maga a Brahman az egység tökéletes boldogságában. Ő megszilárdult az Igazságban, ami a Brahman. Mit számít az, hogy hol és mikor veti le a testét, amely egy bőrből, húsból és tisztátalanságokból álló jármű? Ha valaki elveti a testet, a vándorbotot és a vizes-

edényt [melyek a kolduló szerzetesek használati tárgyai], az még nem a valódi megszabadulás; a megszabadulás, ahogy azt a bölcsek megértették, valójában azt jelenti, hogy kioldozzuk a nemtudás csomóját a Szívben. Mint amikor a kő, a fa, a szalmaszál, a gabonaszem, a gyékényfonat, a kép, a korsó stb. elég, és egyenlővé válik a földdel, ahonnan jött, ugyanúgy a test és az érzékei, amikor elenyésznek a tudás tüzében, tudássá válnak, és feloldódnak a Brahmanban, ahogy a sötétség a Nap fényében. Amikor egy korsó eltörik, akkor a tér, ami benne volt, eggyé válik a [külső] térrel. Hasonlóképpen, amikor a test és járulékai által okozott korlátozásoknak vége szakad, akkor a még életében felismerésre jutott bölcs Brahmanként fénylik, és feloldódik a Brahmanban - ami már azelőtt is volt -, mint tej a tejben, víz a vízben, olaj az olajban, és az egyetlen legfelsőbb Önvalóként sugárzik, így aztán amikor a bölcs - aki a Brahmanban időzik, ami tiszta Létezés - eléri test nélküli abszolút állapotát, soha többé nem születik újra. Hogyan létezhetne újraszületés egy bölcs számára, aki a Brahmanban honol, s teste és korlátai elégtek a tudás tüzében, az egyéni és a Legfelsőbb egységében? A léte mindannak, amit megerősítenek vagy tagadnak az elpusztíthatatlan, független, nem kettős, abszolút Önvalóban, az egyetlen szubsztrátumban, csak az elmén alapul, miként a kötélbe képzelt kígyó megjelenésének vagy eltűnésének sincs valóságalapja. A kötöttség és a megszabadulás is csak a m á j á teremtményei, az elmének a Brahmanra vetített téves képzetei, s valójában egyáltalán nem is léteznek. Bolond az, aki a Napot hibáztatja saját vakságáért. Ervek segítségével lehetetlen azt alátámasztani, hogy a kötöttséget (szanszára) a májú elfedőereje (tamasz) okozza, a megszabadulást pedig ennek a megsemmisülése, mivel az Önvalóban nincsenek különböző dolgok. Az efféle érvelés az egység igazságának tagadásához és a kettősség megerősítéséhez vezetne. Ez ellentmondana a szent iratok tekintélyének. Hogyan jelenhetne meg a májá

bármiféle formában a nem kettős Brahmanban, ami maga a tökéletes csendesség, egyetlen teljesség, mint az éter, folttalan, tevékenység nélküli, makulátlan és forma nélküli? A szent iratok is ezt hangoztatják: »Valójában nincs teremtés és pusztulás. Senki sincs kötöttségben, senki sem keresi a megszabadulást, senki sem halad a megszabadulás felé, és senki sem szabadult meg. Ez az abszolút igazság.« Kedves tanítványom, ez, ami minden upanisad lényege és összegzése, a titkok titka, ez az én útmutatásom a számodra. Te is átadhatod ezt [a tanítást] annak, aki a megszabadulást keresi, csak légy óvatos, és többször is vizsgáld meg őt, s bizonyosodj meg arról, hogy valóban nincs benne ragaszkodás, és mentes e sötét kor minden bűnétől és tisztátalanságától." A tanítvány, hallván ezeket a szavakat, többször leborul a Guru előtt, majd távozik, és a boldogság állapotában tér haza. A Mester is a Kegyelem óceánjába merülve járja a világot, hogy megtisztítsa azt. Így tehát kinyilváníttatott az Önvaló igaz természete a Guru és a tanítványa közötti párbeszéd formájában, hogy bárki, aki a megszabadulást keresi, könnyen megérthesse. Kövessék ezeket a hasznos útmutatásokat mindazok, akik hisznek a szent iratok tekintélyében, akik a megszabadulásra törekszenek, és azok az előrehaladott keresők, akik elvégzik előírt kötelességeiket anélkül, hogy törődnének tetteik gyümölcseivel, és így megtisztítják magukat a mentális tisztátalanságoktól, valamint nem ragaszkodnak a szanszára kényelméhez, és elérték a belső egyensúlyt! A szanszára vad és rettenetes erdejében bolyongó lelkeket a háromféle csapás 26 szörnyű tüze keltette szomj kínozza, majd megtéveszti őket a délibáb vize. A nagy Mester, Sankara Bhagavatpádácsárja

26

1. Adhjátmika (önmagával kapcsolatos), 2. adhibhautika (az anyagi dolgokkal kapcsolatos), 3. adhidaivika (a szellemi dolgokkal kapcsolatos).

ezennel tudtukra adja, hogy a közvetlen közelükben létezik egy édesvizű óceán, az egység boldogsága, hogy ezáltal enyhülést nyerjenek, és áldásaként rájuk hagyta ezt a művet, melynek címe: Vivéka-csúdámani, azaz „A megkülönböztetés koronaéke", amely elhozza nekik a megszabadulás örök boldogságát. Ehhez nem fér semmi kétség. ÓM

Béke, béke, béke.

Drik-drisja-vivéka 27 (A bevezető versszak és a Bevezetés Sri Bhagaván műve)

Ó, Isteni Sankara, te vagy az Alany, Aki ismeri az alanyt és a tárgyat egyaránt! Hadd pusztuljon el a bennem lévő alany, Ne legyen ott többé alany és tárgy! Mert így kel fel elmémben A fény az egyedülvaló Sivaként.

Bevezetés „A Brahman csak egy, nem kettős" - jelentik ki a srutik. Mi vei az advaita tanítás szerint a Brahman az egyedüli valóság, hogyan lehetséges, h o g y nem látjuk a Brahmant, míg a világ (prapancsa, a nem -Brahman) olyan élénken észlelhető? így kérdez a haladó szádhaka. Saját Ö n v a l ó n k b a n - ami nem más, mint a Brahman - létezik egy rejtélyes exő, amit nemtudásnak (avidjá) hívnak. Ez kezdet nélküli, és nem választható el az Önvalótól. Jellemzője, hogy elfedi a valóságot, és megjeleníti a sokféleséget. Ahogy a mozifilm képei nem láthatók sem sötétben, sem pedig napfénynél, de láthatóvá válnak a sötétben megjelenő fény hatására, ugyanúgy jelenik meg a nemtudás sötétjében mintegy látszatként az Önvaló visszatükrözött és szétszóródott fénye gondolat formájában. Ez az elsődleges gondolat, amit egóként, egyéni lélekként (dzsíva) vagy cselekvőként

27

Az Alany (azaz a látó) és a tárgy (vagyis a látott) megkülönböztetése.

(kartá) ismernek, s amely észleleteinek közvetítője az elme. Az elmében szunnyadó hajlamok elraktározódnak, melyeket az elme mint egy árnyjáték alakjait vetíti ki az ébrenlét és az álmodás állapotában. Ezt az árnyjátékot azonban az egyéni lélek (dzsíva) összetéveszti a valósággal. Az elme elfedő aspektusa először elfedi az Önvaló igazi természetét, aztán megjeleníti a tárgyi világot. Ahogy az óceán vizét sem látjuk a hullámoktól különbözőnek, ugyanúgy amikor a tárgyi világ jelen van, az Önvaló, bár maga az egyedüli, tiszta létezés, mégis azonosnak tűnik a tárgyi világ jelenségeivel. Fordulj el a szunnyadó hajlamok, valamint a belsőről és a külsőről alkotott téves elképzelések káprázatától! Ha a szahadzsa szamádhit így folyamatosan gyakorlod, az elfedőerő eltűnik, és a keltősség nélküli Önvaló marad meg, hogy a Brahmanként ragyogjon. Ez az advaita-tan összes titka, ahogy a Mester tanította a haladó szádhakának. Az itt következő szövegben ugyanez a tanítás található, amelyet Sri Sankarácsárja magyarázott el tömören, minden bővebb fejtegetés nélkül. Minden észlelésünk a nem-Önvalóra vonatkozik. A változhatatlan Látó nem más, mint az Önvaló. A számtalan írás mind az Önvaló és a nem-Ónvaló közötti megkülönböztetést hangoztatja.

A szöveg Az általunk tapasztalt világ, amit a szemünkkel látunk, a drisja (tárgy); a szem, ami lát, a drik (alany). De a szem, ha az elme észleli, akkor drisja (tárgy), és az elme, ami látja, a drik (alany). Ha az elmét - gondolataival együtt - az Önvaló észleli, akkor az a drisja (tárgy), és az Önvaló a drik (alany). Az Önvaló nem lehet drisja (tárgy), mivel semmi sem észlelheti. Az észlelt formák sokfélék lehetnek, kék és sárga, durva és finom, magas és alacsony és így tovább. De a szem, ami látja ezeket, egy és ugyanaz marad. Hasonlóképpen, a szem külön-

féle jellemzőit, mint például a vakságot, valamint a fül és a többi szerv élességét vagy tompaságát egyedül az elme észleli. Ugyanígy az elme összes különféle jellemzőit, mint például a vágyat, az eltökéltséget, a kételyt, a hitet, a hitetlenséget, a bátorságot, a gyávaságot, a félelmet, a félénkségét, a megkülönböztetést, a jót és a rosszat, egyedül az Önvaló észleli. Ez az Önvaló nem kel fel és nem nyugszik le, nem növekszik és nem fogy. Saját fénye által ragyog, és megvilágít minden mást, anélkül hogy ehhez más forrásból származó segítségre szüksége lenne. A buddhinak, mint a belső (finomanyagi) szervek összességének, a visszatükrözött tudatossággal kapcsolatba kerülve két aspektusa van. Az egyik az egoitás (ahankára), a másik pedig az elme (antahkarana). A buddhinak a visszatükrözött tudatossággal való kapcsolata olyan, mint a vörösen izzó vasnak a tűzzel való egysége. Emiatt a durvatestet tudatos entitásnak tartják. Az ego és a visszatükrözött tudatosság közötti azonosságot létrehozó kapcsolat háromféle lehet: 1. Az ego és a visszatükrözött tudatosság azonosítása természetes, benne rejlő. 2. Az ego és a test azonosítása a múltbeli karma következménye. 3. Az ego és a tanú azonosítása a nemtudás következménye. A természetes, benne rejlő kapcsolat addig áll fenn, amíg a buddhi létezik, de az Önvaló felismerésekor ennek hamissága kiderül. A harmadiknak említett kapcsolat megszakad, amikor megtapasztalás útján felismerjük, hogy nem is létezik semmiféle kapcsolata az Önvalóval, ami a Létezés. A másodikként említett kapcsolat, mely a múltbeli karma következménye, megszűnik, amint a belső hajlamok (vászanák) megsemmisülnek. A mélyalvás állapotában, amikor a test élettelen,

az ego teljesen elmerül (a kauzális nemtudásban 28 ). Az ego az álom állapotában félig, az ébrenlét állapotában pedig teljesen megnyilvánul. A gondolati módosulások (a szunnyadó hajlamokkal együtt) azok, amik az álom állapotában az álomvilágot, az ébrenlét állapotában pedig a külső világot létrehozzák. A finomtest - ami az elme és az ego anyagi oka - tapasztalja a születést, a halált és a három állapotot. A kauzális test májúja rendelkezik kivetítő- (radzsasz) és elfedő- (tamasz) erővel. A kivetítőerő teremt a finomtesttől kezdve a nevek és formák jellemezte durvaanyagból álló világmindenségig mindent. Ezek a Szat-Csit-Anandában (Létezés-Tudatosság-Boldogságban) jönnek létre, mint a hab az óceán vizében. Az elfedőerő működése folytán belül nem észleljük az alany és a tárgy, kívül pedig a Brahman és a jelenségvilág különbözőségét. Valójában ez a szanszára oka! Az egyéni lélek a Tudatosság visszatükrözött fényével alkotja a finomtestet, mely az Önvaló közvetlen közelében létezik, s ez a vjávahárika (a „tapasztalati Én"). A „tapasztalati Én"-nek ez az egyéni jellege a hamis rávetítés miatt a tanúban (száksí) is megjelenik. De az elfedőerő (tamasz) megsemmisülésekor a tanú és a „tapasztalati Én" közötti különbség világossá válik, és a rávetítés megszűnik. Hasonlóképpen az, hogy a Brahman a nevek és formák jelenségvilágaként fénylik, az elfedőerő hatása, amely elfedi a köztük levő különbséget. Amikor az elfedés véget ér, a kettő közötti különbséget felismerjük, mert a jelenségvilág egyik tevékenysége sem létezik a Brahmanban. Az öt jellemző - Létezés, Tudatosság, Boldogság, név és forma - közül az első három a Brahmanra vonatkozik, a név és a forma pedig a világra. A három aspektus (Létezés, Tudatosság, Boldogság) egyformán létezik az öt elemben (éter, levegő, tűz, víz, föld) és az istenségekben (dévák), állatokban, emberekben stb., míg a nevek és a formák különbözőek [a 28

Avidjá; bővebben lásd a Vivéka-csúdámani című műben.

különböző megnyilvánulásokban]. Ezért légy közömbös a nevek és a formák iránt, összpontosíts a Létezés-TudatosságBoldogságra, és folyamatosan gyakorold a szamádhit (a Brahmannal való azonosságot) [1] a szívben (belül) vagy [2] azon kívül. A szamádhi (a Brahmannal való azonosság) gyakorlása kétféle lehet: szavikalpa (amikor a tudó, a tudás és a tudott közötti különbségtétel még megvan) és nirvikalpa (amikor a fenti különbségtétel hiányzik). A szavikalpa szamádhi is kétféle lehet: ami a szavakkal (hangokkal) kapcsolatos, és a tudatosságunkon mint a gondolatformák (vágyak stb.) tanúján való meditáció, ami a (felfogható) [1.1] tárgyakkal kapcsolatos (belső) szavikalpa szamádhi. Ha ekképpen felismerjük saját Önvalónkat: „Én vagyok a kettősség nélküli, független, önmagától fénylő Létezés-Tudatosság-Boldogság", az a [1.2] szavakkal (hangokkal) kapcsolatos (belső) szavikalpa szamádhi. Ha feladjuk az előbb említett kétféle szamádhiva jellemző tárgyakat és a hangokat, és teljesen feloldódunk az Önvaló felismerése révén megtapasztalt Boldogságban, az a [1.3] (belső) nirvikalpa szamádhi. Ebben az állapotban elérjük a szilárd tartózkodást [az Önvalóban], ami olyan, mint a széltől óvott helyen levő mécses nem remegő lángja. Ha közömbösek maradunk a nevek és formák külső tárgyai iránt - ugyanúgy, ahogy a szívben (belül) -, és csak a Szat Létezését tapasztaljuk, az a [2.1] tárgyakkal kapcsolatos (külső) szavikalpa szamádhi. Ha folyamatosan tudatában vagyunk ennek a Szatnak (valódi Létezésnek) mint a Brahman töretlen, egyedüli lényegének, az a [2.2] szavakkal (hangokkal) kapcsolatos (külső) szavikalpa szamádhi. Ezután a két tapasztalat után jön a hullámok nélküli óceánhoz hasonló zavartalan Létezés, mely a [2.3] (külső) nirvikalpa szamádhi. Aki meditál, folyamatosan ebben a hatféle szamádhiban időzzön. Ezek felszámolják a testhez való ragaszkodást, és az

elme, mely folyamatosan a Legfelsőbb Önvalóban (Paramátman) időzik, bármerre is kóboroljon, mindig spontán módon szamádhiban lesz. Ha így folyamatosan gyakoroljuk a szamádhit, közvetlenül megtapasztaljuk a legfelsőbb Önvalót, aki egyszerre a legfelsőbb és legalacsonyabb, aki magában foglalja a Paramátmant és a dzsívátmant, és ekkor a szív csomója megoldódik. Akkor minden kétely eltűnik, és minden karmának (tettnek) vége szakad. Az egyéni lélek három fajtája közül az elkülönült lélek (mint a mélyalvásban), a „tapasztalati én" (mint az ébrenlétkor) és az álom idején létező lélek közül csak az elkülönült lélek - melyet a mélyalvás korlátoz - az igazi Önvaló (páramárthika). De még ez is csak egy képzet. Csupán az Abszolút az igazi Önvaló. A valóságban és természete szerint ő maga a Brahman, csak a rávetítések hozzák létre az egyéniségre jellemző korlátokat az Abszolúton belül. Az „Én Az vagyok" és az upanisadok többi nagy mondásának azonossága csak a páramárthika lélekre vonatkozik, és semmi másra. A nagy májá (a kezdet nélküli rávetítés) a maga elfedő- és kivetítőerőivel (tamasz és radzsasz) elfedi az egyedüli, oszthatatlan Brahmant, és ebben a Brahmanban létrehozza a világot és az egyéni lelkeket. Valójában az egyéni lélek (dzsíva) - ami a „tapasztalati én" képzete a buddhin belül - a cselekvő és az élvező, és élvezetének tárgya az egész jelenségvilág. Az idők kezdete előttől a megszabadulás eléréséig az egyéni lélek és a világ tapasztalati módon létezik, mindkettőjük tapasztalati. A tapasztalati én látszólag rendelkezik az alvás erejével az elfedő- és a kivetítőerő formájában. Ez kapcsolatban áll a Tudatossággal. Az erő először elfedi az egyéni tapasztalati ént és a felfogott világegyetemet, majd ezeket elképzeli az álomban. Ezek az álombeli észlelések és az egyén, aki felfogja ezeket, képzeletbeliek, mert pusztán az álom tapasztalásának idején léteznek. Mi csak megerősíteni t u d j u k ezek képzeletbeli természetét, mert amikor felébredünk az álomból, senki

nem látja az álmot, senki nem látja az álomban szereplő tárgyakat. Az álombeli lélek az álombeli világot valósként tapasztalja, míg a tapasztalati lélek a tapasztalati világot fogja fel valósnak, de amikor a páramárthika dzsívát felismerjük, akkor az valótlannak ismeri fel ezeket. A páramárthika dzsíva - nem úgy, mint az ébrenlét és az álom idején létező lélek azonos a Brahrnannal. Számára nem létezik „másik". Ha lát is „másikat", azt valótlannak ismeri fel, A víz tulajdonságai (édes, folyékony, hideg) a hullámban és a habban is jelen vannak. Ugyanígy a (páramárthika) Önvaló Létezés-Tudatosság-Boldogság jellemzői jelen vannak a tapasztalati lélekben és általa az álombeli lélekben is, mivel ezek csak az Önvalóban létrejövő képzeletbeli teremtmények. A hab minden jellemzőjével (pl. hideg) együtt a hullámba vész, a hullám minden jellemzőjével (pl. folyékony) együtt a vízbe tér, és csak az óceán létezik, ahogy az kezdetben is volt. Hasonlóképpen, az álombeli lélek és tárgyai feloldódnak a tapasztalati lélekben, aztán a tapasztalati világ a jellemzőivel együtt feloldódik a páramárthikában, és ahogy kezdetben is volt, egyedül a Létezés-Tudatosság-Boldogság, azaz a Brahman ragyog majd.

13.

EGYÉB FORDÍTÁSOK Vicsára mani málá A kutatás drágakő füzére Bhagaván Sri Ramana Maharsi a Vicsára szágara (A vizsgálódás óceánja) című terjedelmes tamil mű lényeges részeit kivonatolta, és a gyűjteménynek a Vicsára mani málá (A vizsgálódás drágakő füzére) címet adta. A tamil mű maga is fordítás, a hindi eredeti szerzője Mahátma Niszcsaldász. Bhagaván egyik követője, Arunácsala Mudaliár panaszkodott neki, hogy a tamil mű nehezen olvasható és érthető, mire a Maharsi nagylelkűen a következő szemelvényeket készítette.

Invokáció Én vagyok a Brahman, mely üdvösség, mely örök, sugárzó, mindent átható, a nevek és formák alapja, mely szeplőtlen és határtalan, mely a tisztátalan értelemmel nem megismerhető, csupán a makulátlan értelemmel. Más szóval, ha valaki megszabadul az ego-érzet (ahankára) alakját öltött egyéni létezőtől (dzsíva), amely az „én" szó látszólagos jelentése, akkor ami a sugárzó és tudatos Önvalóként (Átman) megmarad, amely az „én" szó valódi jelentése, az nem más, mint a Brahman. Ez megérthető a következő szavakból is, melyek

Arunagiriar tapasztalatát írják le: „Miután bekebelezett engem, kinek »én-« (ego-) formája volt, a Legfőbb Létezés maradt csupán meg Önvalóként."

A szöveg A megszabadulás után sóvárgó nemes törekvő, akinek elméje az előző életekben folytatott önzetlen cselekedetek és meditáció eredményeként tiszta és egyhegyű lett a gonosz gondolatok megszűnése által, és aki csupán az elfedés erejének (ávarana sakti) hibájától szenved, mivel nincs tudatában Önvalójának, és aki rendelkezik a megkülönböztetés négy minőségével, a vágytalansággal, a hat erénnyel (ilyen például az önuralom és a megszabadulás utáni vágy), valamint nem képes tovább viselni a létforgatag (szanszára) gyötrelmeit, felkeresi a Szadgurut, aki együtt érző, felismerte a védánta lényegét, és megszilárdult a Brahmanban, majd tisztelettel és megbecsüléssel leborulva előtte ekképpen kérdezi őt:

Tanítvány: Szvámí, milyen eszközökkel lehet véget vetni a létforgatag (szanszára) gyötrelmeinek - például a születésnek és a halálnak - és elérni a legfőbb üdvösséget? Mester: Óh, Tanítvány! Micsoda tévedés! Az üdvösség eredendő természeted. A szanszára gyötrelmeinek legapróbb csírája sincs meg benned. Ezért hát ne vedd magadra a születés és az ehhez hasonló dolgok gyötrelmeit. Te az a tudatos Brahman vagy, mely mentes születéstől és haláltól. T: A megszabadulás nem a gyötrelmek megszűnését és a legfőbb üdvösség elérését jelenti hát? Ha én (már most) üdvösségtermészetű vagyok, akkor hogyan érhetem el az üdvöt, ami mindig is elért, és ehhez hasonlóan hogyan szabadulhatok meg attól a gyötrelemtől, ami sohasem létezett?

M: Ez éppen úgy lehetséges, mint ahogy valaki kereshet és megtalálhat egy karperecet, amely mindig is a karján volt, de elfeledkezett róla, és amikor megtalálja, új szerzeményként tekint rá. Úgy lehetséges, mint a kígyó esetében, melyet, bár soha nem volt a kötélben, mégis összetévesztették a kötéllel, és úgy tűnt, hogy ott van, majd látszólag eltűnt, amikor fel fedezték, hogy csak egy darab kötélről van szó. T: A gyötrelem nemléte és az üdvösség léte egyszerre lesz jelen a megszabadulás egy és ugyanazon állapotában (szó szerint: lényegében)? M: Igen. Éppúgy, ahogy a képzelt kígyó nemléte a kötél létét, a képzelt gyötrelem nemléte az üdvösség létét jelenti. T:

Mivel az üdvösség csupán a különböző dolgokkal való kapcsolat eredményeként jelenik meg, hogyan lehetséges azt állítani, hogy üdvösség (-természetű) vagyok?

M: Az Önvaló üdvösségét nem érezheti az Önvalót nem ismerő ember értelme, melyet megzavar a különböző dolgok iránti vágy. Ha a vágy tárgyát elérte, az értelem egy pillanatra lecsendesedik, és befelé fordul. Ekkor az Önvaló üdvössége visszatükröződik benne, és azt a tévképzetet kelti, hogy üdvösség lakozott a dologban. Ám ha más dolgokra kezd vágyni, akkor ez az üdvösség elillan. Hasonló ez ahhoz a boldogsághoz, mint amit az érez, akinek fia távoli országból tér haza. Nem tart annyi ideig, mint az azt kiváltó dolog. Továbbá üdvösséget tapasztalunk a szamádhi és a mélyalvás állapotában, dolgok nélkül is. Ezért a dolgokban nincs üdvösség. Egyedül az Önvaló az üdvösség. Mivel egyedül az Önvaló üdvösségének érzése közös mindenkiben, a Védák mindenről kinyilatkoztatták, hogy üdvösségformájú. T: Ám a bölcs (dnyání), aki ismeri az Önvalót, vágyik-e dolgokra és tapasztal-e üdvösséget, vagy sem?

M: Noha lehet, hogy a tudatlan emberhez hasonlóan vágják dolgokra és üdvösséget tapasztal, de nem képzeli azt, hogy ez az üdvösség különbözik az Önvaló üdvösségétől. T: Ha a születés, a halál és az ehhez hasonlók gyötrelmét valóban átélem, hogyan mondható, hogy ezek soha nem léteznek bennem? M: Tudd, hogy a születés, a halál és az ehhez hasonlók világa éppolyan látszatmegjelenés, mint a kígyó a kötélben, a kék szín az égbolton vagy az álmok, melyek oka, hogy nincs tudomásod az Önvalóról, ami maga a Brahman. T:

Mi a támasza (ádhára) ennek a kiterjedt világnak?

M: Mint ahogy a kötél a támasza és az alapja az elképzelt kígyónak, amely akkor jelenik meg, ha a kötelet nem ismerjük fel, éppúgy te vagy a támasza és az alapja annak a világnak, amely megjelenik, ha nem ismered az Önvalódat. T:

Kérlek, magyarázd el világosan a támasz (ádhára) és az alap (adhisthána) elvek lényegét.

M: A valótlan kígyóban is ott van az „ez" fogalma, amelyet összetévesztenek az általános „ez"-fogalommal, melynek a kötél szolgál alapjául. Éppen így a valótlan világban jelen van a „létezik" fogalma, amelyet a létezés általános fogalmával tévesztenek össze, melynek alapja az Önvaló. Ez a létezés a világ támasza. Éppúgy, ahogy van egy bizonyos „kötél"-fogalom (az „ez" általános fogalmán kívül), létezik egy bizonyos fogalma az Önvalónak is, nevezetesen az, amely független, állandó, örökké szabad, mindent átható és így tovább. A káprázat idején nem vagyunk ennek tudatában, de ha megismerjük, eltünteti a káprázatot. Az Önvalónak ez a bizonyos fogalma jelenti a világ alapját.

T:

Annak a látónak megfelelően, aki elkülönül a kígyó támaszául és alapjául szolgáló kötéltől, ki az a tőlem elkülönült látó, aki a világ támasza és alapja?

M: Ha az alap érzéketlen, szükség van egy különálló látóra. Ha az alap érző, akkor maga lesz a látó. Hasonlóan a tanútudatossághoz, amely az álom alapja és egyben annak látója is, te magad vagy a világ látója. T:

Ha az ébrenléti állapot világa a nemtudás révén jön létre és jelenik meg hamisan úgy, mint az álom, akkor miért beszélünk bármilyen különbségről az ébrenlét és az álomállapot között, és miért mondjuk, hogy az ébrenléti állapot viszonylagos (gyakorlati, tapasztalati: vjávahárika) valósággal bír, míg az álom állapotának csak személyes (látszólagos: prátibhászika,) valósága van?

M: Azért beszélünk az álomról úgy, mint egy személyes állapotról, mert megfelelő idő, tér és anyag segítsége nélkül, az alvás tökéletlensége (dósam) által elkísért tudatlanság miatt jelenik meg. Mivel az ébrenléti állapot a legfőbb Önvalóban jelenik meg - amely mentes időtől, tértől és anyagtól és csak a tudatlanság miatt létezik, ezért viszonylagos állapotnak nevezzük. Ezek a magyarázatok a valóság három állapotára (személyes, viszonylagos és teljes) vonatkoztatva értendők. Ha világosan belegondolunk, nincs is közöttük különbség, ahogy az ébrenléti és az álomállapot között sincs különbség. A különbözőségektől mentes tudatosság az egyetlen igaz valóság. Minden, ami ettől különbözik, személyes, és anyagi megjelenésének oka a tudatlanság, alapja pedig a tudatosság. T:

Ha ez így van, miért szűnik meg az álom állapota még a Brahman ismerete nélkül is, míg az ébrenlét nem szűnik meg létezni a Brahman ismerete nélkül?

M: Habár az álom állapota nem szűnhet meg teljesen mindaddig, amíg az ébrenlét állapotában a Brahman ismerete nincs jelen, ám az alvás tökéletlensége - mely az álom közvetlen oka - eltűnhet az álom ellenségeként felfogható ébrenléti állapot felmerülésekor. T:

Az álmot megelőző ébrenléti állapotban létező tárgyak az álom utáni ébrenléti állapotban is léteznek, az álomban felmerülő tárgyak azonban nem léteznek a következő álomban. Hogyan tekinthető így a két állapot hasonlónak?

M: Minden tárgy az alapját képező tudatosság tudatlanság általi átalakulása. Egy fogalom felmerülésével a tárgyak is felmerülnek, és a fogalom megszűnésével azok is megszűnnek. Ezért nem állíthatjuk azt, hogy az előző ébrenléti állapot tárgyai a következőben is léteznek. Éppen úgy, mint az álomban, (a következő ébrenléti állapot tárgyai is) csak egy bizonyos időre jönnek létre. Ezért mindkettő hasonló. T:

Mivel az ember azt hiszi, amikor az álomból felébred, hogy az általa látott dolgok ugyanazok, mint az álom előttiek, ezért nem lehet kijelenteni, hogy csak akkor jönnek létre, amikor tudomást szerez róluk. A dolgok folyamatosan, a tudás megszerzése előtt és után is léteznek.

M: Éppúgy, ahogy az álomban időlegesen megjelenő dolgok hosszú idő óta változatlannak tűnnek, ugyanez a helyzet az ébrenléti állapotban megjelenő dolgokkal is, melyek az erős tudatlanság miatt jönnek létre. Az ezekre a dolgokra vonatkozó ok és okozat elképzelései is hasonlóak. T: Ha a szanszára köteléke az Önvaló iránti tudatlanság eredményeként jött létre, akkor ez a nemtudás mikor keletkezett?

M: Az Önvalóból - mely a Brahman - felmerülő nemtudás csupán képzelődés (kalpita), és nincs kezdete. T:

Minthogy nem létezhet sötétség a napban, hogyan létezhet nemtudás a Brahmanban, mely tiszta tudatosság? Ha létezik is tudatlanság, nem létezhet abban, ami pontosan ismert, sem pedig abban, ami egyáltalán nem ismert. Csak akkor vetíthető rá a hamis valóság az igazra, ha valaminek az általános része ismert, de a sajátos nem. Mivel a Brahmannak nincsenek olyan részei, mint sajátos és általános, [hiszen] tulajdonságok nélküli, hogyan létezhet hát a kötöttség rávetítése?

M: Bár a Brahman tudatosság, ennek a mindent átható, sugárzó természetű tudatosságnak az általános (meghatározatlan) aspektusa nem ellensége a nemtudásnak, hanem elősegíti azt. A mélyalvás állapotában a nemtudás az Önvaló tudatosságával együtt létezik. A tűz általános [lehetősége] a fában nem ellensége a sötétségnek, hanem segíti azt. Ám ahogy a megvalósult [megnyilvánult] tűz, melyet a fa dörzsölése idéz elő, ellensége a sötétségnek, éppen úgy a tiszta tudatosság, amely az elmében a B r a h m a n k é n t jelenik meg, ellensége a nemtudásnak. Bár a Brahman tulajdonságok nélküli (és ezért nem is ismerhető meg), általános létezése a tudatlanság állapotában is ismert, mégpedig az „én vagyok" formájában, míg sajátos aspektusai, mint például a tudatosság, az üdvösség stb., nem ismertek ekkor, csak a bölcsesség állapotában. Mivel a jelenségek a nemtudás következményei, létezhet a kötöttség rávetítése a tulajdonságoktól mentes Brahmanra, mely létezésként ismert, tudatosságként és üdvösségként viszont nem. T:

Bár a világ valótlan, mégis az okozza az olyan gyötrelmeket, mint az élet és a halál. Ha [elalvás előtt] dzsapát végzünk, nem lesznek rémálmaink. Ennek megfelelően mit kell tennünk ahhoz, hogy megakadályozzuk a világ megjelenését?

M: A valami nemtudása miatt megjelenő dolgok felmerülése csak akkor fog megszűnni, ha azt a valamit megismerjük. A kígyó és az ezüst, amelyek csupán a kötélről és a gyöngyről való tudatlanság miatt jelentek meg, csak akkor fognak eltűnni, ha megismerjük ez utóbbiakat. Hasonlóképpen, az Önvaló felőli tudatlanság következtében megjelenő világ létezése csak akkor fog megszűnni, ha tudomást szerzünk az Önvalóról. A Brahman határtalan, egységes, semmihez sem kötődik, nem születik és nem hal meg, láthatatlan, valamint név és forma nélküli. A benne elképzelt nemtudás és annak következményei, nevezetesen az egyén, az Úr és a világ, mind a három idősíkon valótlanok. Minden, ami látható, e nemtudás következményeként létrejövő értelem játéka. A Brahman, miközben mozdulatlan marad, megvilágítja az értelmet. Az értelem kivetíti hamis elképzeléseit az ébrenlét és álom állapotaiban, és a mélyalvás állapotában nemtudásba merül. „Hasonlóképpen a délibáb vizéhez, amely nem öntözi meg a sivatagot, e valótlan dolog [a világ] sem okozhat kárt nekem, akii az alapja vagyok." Az ilyen meggyőződés igazi tudás. Ez a megszabadulás eszköze, amint már elmondtam. A sötétség megszűnését semmi más nem idézi elő, csak a fény, nem fog eloszlani semmilyen szertartás, meditáció vagy upászaná1 által. A tudatlanság sötétsége minden hatásával együtt eltűnik, amint a bölcsesség fénye felvirrad valaki szívében. Az ilyen ember örökké a Brahman formájú, ragaszkodások nélküli, egységes Önvalóként fog létezni. Semmi sem jött létre a múltban. Semmi sem létezik most. A jövőben sem fog létrejönni semmi. Mivel a megismert tárgyak nem léteznek [valójában], a „tanú" vagy „látó" kifejezések sem hasz-

1

Az upászaná megszakítás nélküli meditációt jelent egy istenségen, egy formán vagy egy szón, például az Ómon, egészen addig, amíg a meditáló eggyé nem válik az istenséggel, formával vagy szóval. Manapság nemigen használatos gyakorlat. Modern megfelelője a bhakti (önátadás).

nálhatók. Mivel nincs kötöttség, megszabadulás sincs. Mivel nincs nemtudás, tudás sincs. Aki tudja ezt, és száműzi a kötelesség érzetét, az bölcs (dnyánt). Akár kapcsolatba kerülnek érzékszervei az érzékek tárgyaival, akár nem, ő mentes marad a ragaszkodástól és a vágyaktól. Ezért, bár úgy tűnhet, cselekszik, nem tesz semmit. T: Hogyan lehet az „Én-Én" formájú, számos, véges és ragaszkodásnak és egyéb nyomorúságoknak kitett egyén azonos a Brahmannal, mely egy, mindent átható, a ragaszkodástól és a nyomorúságok egyéb fajtáitól mentes? Ha az egyén és a Brahman egy és ugyanaz, ki a cselekvő? És ki osztja ki a tettek gyümölcseit? M: Noha a Brahman nem lehet azonos az egyéniséggel (dzsíva), amely a belső szervre (antahkarana)2 korlátozódik, és amely az „én" látszólagos jelentése, de azonos lehet a tanúval (száksí), amely az „én" szóban rejlő valódi jelentés. A dzsíva visszatükröződő része (abhásza bhága) végzi el a cselekedeteket. A [személyes] Istenben (Isvara) - ami a tat (Brahman) szó látszólagos jelentése - visszatükröződő rész osztja ki a tettek gyümölcseit. A tudatosságot tekintve, amely e szavak (én és tat) valódi jelentése, nincs különbség, s a két megjelenési forma (dzsíva és Isvara) sem létezik valójában. T:

Ki a dzsíva? Ki a tanú (száksí)? Nem teljes lehetetlenség a dzsívától különböző tanú, hasonlatosan a meddő aszszony gyermekéhez?

M: Éppen úgy, ahogy az ég tükörképe egy edényben az éggé válik a vízben, az értelemben (buddhi) megszilárduló tudatosság az értelemben visszatükröződő tudatossággal (abhá-

' A gondolkodás, az érzés, az emlékezés stb. szerve. Négy aspektusa van, az elme (manasz), az értelem (buddhi), az elmeközeg vagy -tartalom (csítta) és az énség (ahankára).

sza) együtt, vágyaktól és tettektől kísérve, dzsívávk válik, aki a cselekvő, az élvező és a szanszárí. Az értelem alapját képező tudatosság, amely a dzsíva és a körülhatárolt (vjasti) tudatlanság tulajdonsága, az örök, változhatatlan tanú (kútasztha). Nincs kezdete és változatlan. Az olyan tulajdonságok (dharmák), mint jó és rossz, öröm és bánat, egy másik világba térés, majd ide visszatérés, csupán a tükröződő tudatossághoz tartoznak. Még a tükröződő tudatosságban is csupán a belső szervben léteznek, amely a tükröződő tudatosság egy attribútuma. Ezek nem léteznek abban a tudatosságban, mely a szubsztanciális rész[e a dzsívának], A dzsíva lényegi része a tanú. Egy és ugyanazon tudatosság[állapot]ot tekintve a belső szerv a tanú szempontjából járulék (upádhi), a dzsíva szempontjából viszont tulajdonság. Úgy is mondhatnánk, hogy ugyanaz a tudatosság dzsívávk válik az elmével együtt, míg attól megfosztva tanú lesz. A megkülönböztetés képességével nem rendelkező szemében tehát ugyanez a belső szerv a tudatosság járuléka. Ennélfogva az egyetlen tudatosság a megkülönböztetés embere számára a tanú, a megkülönböztetésre nem képes számára pedig a dzsíva. T: Hogyan lehetséges, hogy akár csak a tanú is, aki sokféle és a dzsívák sokfélesége által korlátozott, ugyanaz legyen, mint a Brahman, aki egyetlen. M: Ugyanúgy, ahogy az edényben lévő tér, amely sokféle és korlátozott, nem különböző, sőt valójában ugyanaz, mint a hatalmas tér (mahákása), a sokféle és korlátozott tanú semmiben sem különbözik a Brahmantól, hanem a Brahman. Ezért lehetséges, hogy azonos a Brahmannal. Tudd hát: „Én a Brahman vagyok." T:

Kinek szól ez a tudás? A tanúnak vagy a dzsívának?

M: Tudás és nemtudás csupán a dzsíva számára létezik, a tanúnak nem.

T:

Nem hamis a Brahmanról különböző dzsívában felmerülő tudás: „Én a Brahman vagyok"?

M: Mivel a változatlan Önvaló (kútasztha), mely benne rejlik az „én" fogalmában, mindig is egy a Brahmannal - éppúgy, mint az edényben lévő és a végtelen tér -, ezért teljesen megegyezik vele. Ami az „én" kifejezésben benne foglaltatott dzsívát illeti, az „az akadályok eltávolítása révén" (bádha szamánádhikaranjam) lehet azonos a Brahmannal, a dzsíva létezésének tagadása által, éppen úgy, ahogy a (szürkületben) az oszlop helyére képzelt ember eggyé válik az oszloppal, ha elvetjük azt a képzetet, hogy emberről van szó. T: A visszatükröződő tudatosság (abhásza) és a változatlan Önvaló (kútasztha), amely benne rejlik az „én" fogalmában, egy időben léteznek? Vagy különböző időben jelennek meg? M: Egy időben jelennek meg. A visszatükröződő tudatosság a tanú tárgya, de a tanú önmaga ismerője. Az edényekre és egyéb külső tárgyakra vonatkozó tudás esetében a következő történik: a fogalom rész a belső szerv fogalmában a visszatükröződő tudatosság kíséretében kiárad az edény és a többi külső tárgy felé, felveszi a formájukat, és eltávolítja az őket természetszerűleg, a nemtudás következtében elfedő akadályokat. Éppúgy, ahogy egy edénnyel lefedett, nem fénylő tárgyat sem látunk meg (a sötétben), még ha egy bottal szét is törjük a cserépedényt, viszont egy lámpa segítségével megláthatjuk, ugyanígy a visszatükröződő rész is megvilágítja a tárgyakat. A Brahman, mely az Önvaló, közvetlen megtapasztalásakor a következő történik: amikor a fontos szentiratbeli kinyilatkoztatás (mahávákja), 3 a „Te Az vagy" (tat tvam aszi) ál3

A védántikus kijelentések kétfélék lehetnek, nevezetesen elsődlegesek és másodlagosak. Azok a szövegek, melyek a dzsíva és a Brahman természetét fejtegetik, másodlagosak, és közvetett (intellektuális) tudást eredményeznek. Az elsődleges szövegek a dzsíva és a Brahman azonosságát mutatják be, és közvetlen tudáshoz vezetnek.

tal létrehozott hang a füllel kapcsolatba kerül, akkor ennek segítségével a belső szerv a Brahman formáját ölti fel (Brahmákára), és elveszíti kapcsolatát az érzékekkel. Ez ugyanolyan, mint a tizedik ember (dasama) felismerése, ami akkor történik meg, amikor elhangzik a „te a tizedik ember vagy" kijelentés, vagy az öröm és bánat képzetei, amelyek létrejötte független bármiféle (kapcsolódó) külső tárgytól. A Brahman formájának ez a fogalma eltávolítja az Önvalót elrejtő akadályt, és akkor a belső szervben még jelen lévő csekély nemtudás úgy eltűnik, mint a szappan segítségével a szennyeződés (a ruhából). Ekkor a Brahman saját fényessége által megnyilvánul, a dicsőséges naphoz hasonlóan, amely rögtön felragyog, amint elvesszük kezünket a szemünk elől, vagy az ilyen akadályokat megszüntetjük. A cserépedényben tartott lámpához hasonlóan, amelynek fénye egy másik lámpa segítsége nélkül is látható lesz, ha az edény eltörik, a Brahmannak sincs szüksége a tükröződő tudatosság segítségére. T: Melyek a tudás megszerzésének elsődleges (antaranga) és másodlagos (bahiranga) eszközei? M: Az áldozati szertartások és a hasonló cselekedetek, valamint az érdek nélkül végrehajtott meditáció (upászaná) a másodlagos eszközök. A négy (képességet) 4 , mint például a megkülönböztetést, a három (lépést) 5 és az „Az", valamint a „Te" jelentésének (egy) kutatását, amely összesen nyolc eszköz, elsődlegesnek nevezzük.

4

A négy képesség: 1. különbségtétel az örök és a mulandó között (nitjánitja vasztu vivéka; 2. a tettek gyümölcseinek élvezete (akár ebben, akár a következő világban) iránti vágy hiánya (ihámutrarta phala bhóga virága); 3. a hat erény birtoklása, amelyek az elme uralma (sama), az érzékszervek uralma (dama), a cselekvés megszűnése (uparati), állhatatosság (titiksá), hit a szent iratokban és a mesterben (sraddhá) és az elme összpontosítása (szamádhána); valamint 4. a megszabadulás utáni sóvárgás.

5

A három lépés a hallás (sravana), az elmélkedés (manana) és a szakadatlan szemlélődés (nididhjászana).

T:

Ha a tudás pusztán a „kijelentés" által létrejön, mi szükség van a „hallásra" és a többire?

M: Kétféle tudás létezik: a biztos (azaz hibáktól mentes) és a bizonytalan (azaz hibás). Bár a hamis elképzelésekkel és kétségekkel küzdő középszerű tanítványhoz (mandádhikári) is eljuthat a „kijelentésen" keresztül a közvetlen tudás, de az nem fogja a megfelelő hatást kiváltani, s ezért hibás. A „hallás" és a többi folyamatos gyakorlásán keresztül a hiba kiküszöbölhető. Ez a „hallás" és a többi célja. A felsőbbrendű tanítvány (uttama adhikári) esetében, akinek belső szerve rendkívül tiszta és mentes a kétségektől, valamint a hamis elképzelésektől, a biztos, közvetlen tudás a kijelentés hallatán megszületik, és nem kell (újra meg újra) hallania stb., hogy a hibás elképzelések megszűnjenek. Egyedül ő az életében megszabadult (dzsívan-mukta), akinek bölcsessége szilárd (szthita pradnyá). T:

Melyek a bölcset és a tudatlan embert megkülönböztető ismertetőjelek?

M: A tudatlan embert a ragaszkodás (rága) jellemzi, a bölcset a szenvtelenség. Még akkor is, ha a tudatlan időről időre szenvtelenné válik, ez minden bizonnyal csak átmeneti állapot, mert nem szabadult meg attól, hogy valósnak érzékelje az érzékek tárgyait. Szenvtelensége csupán felszínes. Másrészről a bölcs szenvtelensége nem változik soha, tehát elmélyült, hiszen abból ered, hogy az érzéktárgyakat valótlannak érzékeli. T:

Miért mondják azt egyesek, hogy a meditáció (upászaná) és a tudás (dnyána) kíséretében végzett rituális cselekedetek (karma) az okai a kiegyensúlyozottságnak?

M: A rituális cselekedetek indítéka az az elképzelés, mely szerint a testtől különálló Önvaló a cselekvő és az élvező, va-

lamint az a képzet, hogy a cselekvő, a cselekedet és annak következményei különböznek egymástól. Ennek következménye az állandóság nélküli szanszára. Az Önvaló természete a ragaszkodástól mentes Brahman; a cselekvő, a cselekvés és a következmény pedig nem különülnek el az Önvalótól. Ez a tudás, és ennek gyümölcse az örök megszabadulás. Akkor hát hogyan létezhet mindkettő? T: Amíg létezik a belső szerv, addig a bölcset sem kerülheti el annak természetes tulajdonsága: a változékonysága. Ha tehát ez a halál után nem akadályozza a megszabadulást (vidéha-mukti), akkor hogyan létezhet a megszabadulás üdvösségének megtapasztalása még az életben? Nem szükséges még a bölcsnek is meditálnia (upászanát végeznie), hogy az elme változékonyságát megszüntesse? M: Mivel szamádhi és szétszórtság a megingathatatlan bölcsességet birtokló bölcs számára azonos, ezért az elme megszilárdítása céljából semmilyen cselekedetbe nem fog bele. Számára nem létezik a nemtudás mint a cselekedeteinek oka, sem a nemtudásból fakadó különbözőség káprázata, sem pedig a különbözőség káprázatából fakadó ragaszkodás és gyűlölet. Csak a prárabdha (az ember karmájának az a része, amelyet ebben az életében kell törlesztenie) marad; ez a cselekedeteinek kiváltója. S mivel ez személyenként különbözik, ezért nincs állandóság (szó szerint: rend) abban a tekintetben, hogy milyen tevékenység jelenik meg a prárabdhából. A bölcs cselekedetét és tétlenségét tehát a prárabdha irányítja. Ezért jelen lehet az érzékek élvezete utáni vágy és annak elérésére irányuló törekvés, mint például Dzsanaka és mások esetében is, az élvezetekért felelős prárabdha következményeként. Hasonló módon jelen lehet a még az életben elért megszabadulás utáni vágy és az érzéki élvezetek megvetése, mint például Suka, Várnádévá és mások esetében, a tétlenségért felelős prárabdha következményeként. A Brahman üdve nem

nyilvánul meg pusztán azért, mert a belső szerv tétlen. Az csupán a Brahman formájának fogalma (Brahmákára vritti) révén válhat megnyilvánulná. Mivel ez kizárólag a védánta (szövegeinek) értelme feletti elmélkedés (csintana) által jelenhet meg, és mivel a változékonyság már ettől megszűnik, ezért aki már ebben az életében a megszabadulás üdvösségére vágyik, annak csupán a védánta szövegeinek jelentésén kell elmélkednie, és nem szükséges meditálnia (upászanát végeznie). T:

A bölcs lehet túlzottan tevékeny?

M: A tevékenység túlsúlyba kerülésével kevesebb lesz a boldogság, míg a tevékenység csökkenésével több lesz. A tudás azonban mindig ugyanaz marad. Bár a cselekvés kedvezőtlen arra a fajta boldogságra nézve, amely különbözik a még ebben az életben elért megszabadulástól, nem ártalmas az életben elért megszabadulásra, mert ami az Önvalót illeti, [számára] nem létezik a cselekvés és a tétlenség kötelékének illúziója. T:

Mivel a bölcs nem érezhet ragaszkodást, hiszen a tárgyakat mint nem-Önvalót, mint valótlan és gonosz dolgokat látja, akkor mi képes kiváltani cselekedeteit?

M: Bár a bölcs tudja, hogy a test valótlan, mégis cselekedhet a prárabdha következményeként, például elmehet koldulni, és így tovább, hogy fenntartsa fizikai testét prárabdha ja miatt. Ez hasonló ahhoz, mint amikor az emberek egy bűvészmutatványt néznek, bár ismerik a trükköt, vagy amikor a beteg ember egy magára nézve káros dolgot tesz, bár tisztában van vele, hogy az ártalmas. T:

Mit jelent az a kijelentés, hogy a bölcsnek nincsenek vágyai?

M: Ez nem azt jelenti, hogy belső szerve nem ölti magára vágyak formát. Mivel az elme nem kizárólag a tiszta szattva produktuma, hanem a kevésbé kiváló radzsaszé és tamaszé is.

A kiváló szattvával együtt többé-kevésbé a másik két minőség is megtalálható benne. Amíg tehát a belső szerv megmarad, addig nem szűnnek meg teljesen a vágyak sem, melyek a radzsasz módosulásai. De a bölcs nem hiszi azt, hogy a vágyak az Önvaló tulajdonságai. Ez a különbség. Ő nem ragaszkodik. Bár cselekszik, ő a nemcselekvő. Ezért olvasható a szent iratokban (sruti), hogy a test végzi a jó és rossz cselekedeteket, és az (ezek következtében keletkező) érdem és érdemtelenség nincs hatással a bölcsre, miután az elérte a tudás állapotát. 7: Nem szükséges a bölcsnek a boldog és kettősség nélküli nirvikalpa szamádhi állapotába lépni, melyben minden fogalmat felemészt a nemtudás, mint a mélyalvás állapotában, és amelyben nincs jelen a tudatlansággal elfedett üdvösség tapasztalása, és a Brahman formáját öltött belső szerv fogalma (Brahmákára vritti) beleolvad a Brahman ragyogásába? Ezek hallatán a Mester felkacagott, gondolván: „Miért beszél úgy, mint egy bolond?" T:

Úgy van-e, hogy aki életében lemond a megszabadulás üdvösségéről az érzéki örömök miatt, az a halál után (is) lemond a megszabadulásról a miatt a vágy miatt, hogy a mennyei világokba jusson?

M: Lehetséges, hogy prárabdhája következtében a bölcs elutasítja a megszabadulás üdvösségét, és megjelenik benne az érzéki örömök élvezete utáni vágy, de amint tudatlanságát elégeti bölcsessége, ez már nem történhet meg. Ekkor életereje (prána) nem szökik el, és nem ölthet újra testet prárabdhája következtében sem ebben, sem más világban. Ezért nem lehetséges, hogy a halál bekövetkezte után a bölcs elutasítja a megszabadulást, és más világok után vágyakozik vagy azokat eléri.

T:

Mit jelent a még az életben elért megszabadulás? És mi a halál után bekövetkező megszabadulás?

M: Ha az emberben, noha testet öltött, nincs jelen a kötöttség káprázata, akkor megszabadult már ebben az életben. A durva és finom nemtudás feloldódása a tudatosságban a prárabdha megtapasztalását követően: ez a halál utáni megszabadulás. Ez a fontos szent iratok lényege. Ezt hallván a tanítvány megtapasztalta Önvalójának közvetlen ismeretét, és először életében megtapasztalta, majd halála után elérte a megszabadulást. ÓM TAT SZAT

Sri

Ramanárpanamaszthu

A Srímad Bhágavatamból és a Rama Gítából A következő, a Srímad Bhágavatamból és a Ráma Gítából származó versszakokat Bhagaván ültette át tamil versbe. Akár pihen, akár mozgásban van a mulandó test, Akár a prárabdha okán ragaszkodik hozzá, akár elhagyja őt, Az Önmagát felismert sziddha nincs a testnek tudatában, Mint ahogy az ittasságtól elvakult ember sem tudja, Hogy vajon ruha fedi-e a testét vagy sem. (Srímad

Bkágavatam)

A bűvész becsapja a világot, Ám önmaga nem áldozata a káprázatnak. A sziddha azonban önmagát kápráztatja el előbb, Majd másokat is elbűvöl. Milyen különös ez! (Ráma

Gítá)

Ki Hara? Bhagaván alábbi fordításának forrása a Siva-dnyána-bódham első szútrája, egy szanszkrit párvers. Ha a férfiak, nők és egyebek alkotta világot okozatként tekintjük, akkor Isten, a Teremtő létezik annak okaként. Mivel ő pusztítja el és teremti e világot, tekintsd ezt az Istent Harának (Sivának)!

Ramana Astóttara Satanámasztótram Bevezetés Bhagaván szanszkritból tamilra fordította a következő két versszakot, melyet Szvámí Visvanáthan szerzett bevezetőként a Bhagaván dicsőítésére költött 108 név himnusza című művéhez.

Meditáljunk a szívben Ramanán, A lét-tudatosság-üdv parttalan óceánján, Melynek ez a világ csupán egy hulláma; A rendíthetetlenen, ki megíngathatatlanul Honol a Szív-barlang mélyében, A nyugtalanító gondolatoktól mentesen! Neked, ki újraszülettél azáltal, Hogy emlékezetedbe idézted Arunácsala-Siva lábát; Neked, kit felragadott isteni Kegyelmének duzzadó áradata, S lettél maga Arunácsala-Siva; Neked, ki egyedüli uralkodóként a szívben lakozol, S megtisztítod a világot szakadatlan vezekléseddel; Neked, Sri Ramana, világot meghaladó fény, Neked ajánljuk hódolatunkat!

A Szív és az agy Bhagaván ezt mondta erről a kilenc versszakról: „Amikor a Virúpáksa-barlangban éltem, egyszer eljött Najana egy Arunácsala (N. Sz. Arunácsalam Aijar) nevű fiúval. Ez a fiú az iskola utolsó osztályát is kijárta. Mialatt mi Najanával beszélgettünk, ő egy közeli bokornál ült. Valahogy figyelemmel kísérte a társalgásunkat, és kilenc versszakot költött angolul, amelyben összefoglalta azt, amiről beszélgettünk. A versszakok jók voltak, így lefordítottam azokat ahaval versmértékben tamilra. Úgy kell olvasni őket, mint a telugu dvipáda versmértéket. "6 Az alábbi kilenc versszak a Sri Bhagaván által készített tamil fordítás prózai átültetése, 1. A világ szíve (Sri Bhagaván) és a világ agya (Kávjakantha) elkezdtek beszélgetni egymással a csodálatos szent barlangban (Virúpáksa). Mindazok, akik akkor hallották e szavakat, szótlanokká váltak, mint az oszlopok. 2. E Föld szíveként ragyogó Nap fénye a magasban megvilágítja a Holdat, és a Hold szintén fényt szór a földre. 3. Hasonlóképpen, upanisadok hagyták el az ajkát a Muninak (Sri Bhagavánnak), akinek lakhelye a Szív, és az Úrhoz (Kávjakanthához) szóltak, akinek lakhelye az agy, és mi is meghallottuk azokat, miképpen a Föld részesül a fényben.

6

7

Suri Nagamma: Letters from Sri Ramanasramam (Levelek a Sri Ramanásramamból), 1947, február 13. A fiú versszakait a Mountain Path (Hegyi Ösvény) közölte 1983. júliusi számában.

4. Én pedig, jóllehet nyelvtanilag helytelenül, leírom az igazság általam hallott szent szavait. Ha megkérdezik: „Miért ez az Igazság?", a válasz: „Egyszerűen azért, mert ez az Igazság." 5. Én, a rendkívül tudatlan, csupán eldadogom azt, amit Sri Ramana, a Mahá-mauní szeretetteljesen tanított a Szívről és az agyról, és ami titkosabb, mint bármely szent irat. 6.

„Miként a film kockái a vetítőgép által mozgóképekként jelennek meg a vásznon,

7.

Úgy a Szívben lévő, atomhoz hasonló vászanáknak [formát ad] az agy, és kivetíti őket az öt érzékszerven keresztül, hogy sok különböző csodálatos jelenetként jelenjenek meg előttünk.

8. Mindezen napokat a Szívbe merülve töltöttem, és amikor a Szívből kiléptem a világba, akkor rátaláltam az agyon keresztül a Szívhez visszavezető útra, és ezáltal felfedeztem a módszert másoknak." 9. Ekképpen fejezte be Sri Ramana e fentebb idézett szeplőtelen szavak elmondását, melyek ezután bevésődtek az Úr (Kávjakantha) elméjébe, és melyeket mindannyian szintén jól megértettünk.

Na karmaná A Na karmaná a legutolsó kántálás úgy a reggeli, mint a délutáni Védapárájana során a Sri Ramanásramamban. A követők rendszerint állva hallgatják végig, és befejezésekor leborulnak a Guru előtt. Ez a hagyomány mind a mai napig folytatódik a Mester szamádhí szentélye előtt. 1938-ban A. W. Chadwick (Szádhu Arunácsala) Bhagaván néhány követője segítségével átültette angolra a művet, melyet Bhagaván, miután néhány javítást eszközölt rajta, jóvá is hagyott. Körülbelül ugyanebben az időbenő maga is tamilra fordította a Na karmanát. Nem cselekedetek révén nyerhető el a halhatatlanság, Nem is utód vagy rengeteg arany birtoklása által, Hanem a lemondás útján érik el néhányan. Az érzékeiken teljesen uralkodó bölcsek elérik e Szatot, Mely fensőségesebb a magasztos mennyországnál, S mely ragyogását a Szívben örökké árasztja. Az avatottak, kik megtisztultak szívükben, És megismerték bizonyosságát Annak az egyetlen Igazságnak, Melyet a védánta hirdet, A lemondás és az egyhegyűség által Elérik az Önvalóra ébredést. Amikor a nemtudás elröppen a testtől, Okával, a májával együtt, Elérik a teljes megszabadulást.

Csak azon a Makulátlan Legfelsőbbön, Mely a Lótusz-Szívben lakozva, bánattól érintetlenül, Parányi éterként ragyog mindörökké; A test legmélyén megbúvó atomnyi székhelyen - csak azon meditálj! Bizony Ő a Legfőbb Úr, K i magasan fölötte áll az Ősi Szónak, Mely a Védában az első és az utolsó. Ebben merül el a Teremtő Ok, Hiszen [valóság szerint] egyek ők!

FÜGGELÉK

Sri Ramana núl tirattu Sri Bhagaván összes műveinek tamil kiadása (Núl tirattu) egy szintén tamil nyelvű előszót is tartalmaz, melyet T. K. Szundarésa Aijar, Bhagaván ismert és kiváló követője szerzett. Ennek az előszónak az egyik különlegessége, hogy maga Bhagaván helyesbítette, és e helyesbítés igen jelentőségteljes, mivel azt erősíti meg, hogy az a törekvő, aki ezeket a műveket tanulmányozza, bizonyosan eléri a megszabadulás üdvét. Az alábbiakban közreadunk egy részletet T. K. Szundarésa Aijar At the Feet of Bhagavan (Bhagaván lábainál) című művéből, melyben leírja az előszó keletkezésének körülményeit, majd az előszó fordítását is közöljük.

Az előszó keletkezésének története Úgy 1927 táján lehetett, amikor Sri Bhagaván Núl tirattuya. közel járt már a kiadáshoz, és zajlottak az előkészületek. Az ásram panditjai azt beszélték, hogy a könyvhöz szükség lenne egy előszóra, noha a Maharsi követői úgy vélték, hogy senki sem alkalmas annak megírására. A panditok úgy vélték tehát, szükséges, hogy készüljön egy előszó, mégsem vállalkozott senki annak megírására. Mindenki azzal a kifogással vonta ki magát a feladat alól, hogy nem alkalmas rá. Többórás dráma zajlott, melynek során mindenki a másikat ajánlotta - és mindenki visszautasította a megtiszteltetést. Bhagaván mindezt nyugodtan szemlélte. Körülbelül este fél tizenegykor a hall előtt haladtam el, amikor Bhagaván rám nézett, és így szólt:

- Miért nem írod meg te az előszót? Meghökkentem a felvetéstől, de alázatosan csupán enynyit mondtam: - Csak akkor merném megírni, ha Bhagaván áldása kísérne a feladat elvégzése során. Bhagaván így felelt: - Rajta, csak írd meg, minden rendben lesz. Elkezdtem hát írni az éjszaka közepén, és nagy meglepetésemre háromnegyed óra alatt megfogalmaztam egy változatot, mintha valamilyen Legfőbb Erő ösztönözne. Még egy vesszőt sem változtattam meg benne, és hajnali kettőkor Bhagaván lábai elé helyeztem. Ő örömmel látta, hogyan fogalmaztam meg a mondanivalót, és méltatta az általam használt kifejezések egyszerűségét. Jóváhagyta, mondván, hogy rendben van, és kérte, hogy vigyem el. De alig tettem néhány lépést, kezemben az írott lapokkal, amikor Sri Maharsi intett, hogy még egyszer mutassam meg neki. Úgy zártam az előszót, hogy „Remélhetőleg ez a mű, Bhagaván Kegyelme formájában, mindenkinek, aki az örök Igazságra törekszik, elhozza a Megszabadulást a legfőbb Üdv elérésének alakjában, s eloszlatja minden szomorúságát." A Maharsi így szólt: - Miért azt írtad, hogy „remélhetőleg"? Miért nem azt mondod, hogy „bizonyosan"? Ezután saját kezűleg javította ki az én „nambukirén"-emet „tinnam"-ta. Ekképpen nyomta rá Sri Maharsi jóváhagyásának pecsétjét a könyvre, megadva követőinek a Megszabadulás Magna Chartáját tanításának (upadésa) formájában, mely a kétségnek még a nyomát sem hagyja az elmében.

T. K. Szundarésa Aijar előszava Sri Ramana Maharsi összes művei elé Tiruvannámalai az a szent hely, ahol az Arunácsala, az önmagától létrejött Tűz-Lingam ragyog. Az Arunácsala, a Föld középpontja, magához vonzza a keresőket, akik sok tapaszt végeztek már, és elhozza a megszabadulást azoknak, akik pusztán rá gondolnak. Bhagaván Sri Ramana Maharsi, aki Daksinámúrti megtestesülése, és mindig az Önvalóban időzik, áldásában részesíti ezt a helyet azért, hogy számtalan lélek számára lehetővé tegye a szanszárából való megszabadulást és a végső üdvösség elérését. Kegyelmét [örök] állapotából, a legfőbb csendből sugározza. Rendkívüli együttérzése áradatként hömpölyög. E Ramana núl tirattu (Sri Ramana Maharsi öszszes művei) színarany, sőt nektár, ez az ő praszódja számunkra. Kiváló érdemeink és szerencsénk eredményeképpen különböző típusú szerzemények - próza, vers, párbeszéd és dalforma - találhatók e gyűjteményben. Tanultak és kevésbé iskolázottak egyaránt olvashatják, megértési szintjüknek megfelelően, és hasznukra fog válni. A Srí Arunácsala sztuti pancsakam (Öt himnusz az Arunácsalához), a könyv első része1 abban a korai időszakban született, amikor Bhagaván éppen csak elkezdett újra beszélni, megtörve a maunát. Ez maga az Önvaló áradása. A követők örvendezve fogják tanulmányozni a bhaktiról és a dnyánáról szóló magyarázatokat, melyeket maga Ramana Múrti (megtestesülés) tett elérhetővé számunkra. O a Legfőbb Lét, és mindez a Szívéből ered. E kinyilatkoztatás az Aksara mana málai című versében saját maga által mondottakat támasztja alá:

1

A tamil változat felépítése eltér a magyar fordítás forrásául szolgáló angol változattól. (A ford.)

„Hogy mindenki Maga a Valóság, Te természetedből fakadóan megmutatod, óh, Arunácsala!" Ami az Upadésa nún málait, az összeállítás második részét illeti: Az Upadésa undijár (Az útmutatás veleje) egy követő, Sri Muruganár kérésére született. Ő kezdte el költeni a Tiruvundijárt, de Bhagaván irányításáért esedezett. Sri Bhagaván maga írta meg a hiányzó verseket, így téve teljessé a nagyszerű művet. Az Ulladu nárpadu (Negyven versszak a Valóságról) és annak függeléke a követők Bhagavánhoz intézett visszatérő kéréseire íródott. Az Ékátma pancsakam (Öt versszak az Önvalóról) először telugu nyelven készült el, majd később maga Bhagaván fordította le tamilra. Az Appala páttut (Dal a poppadamról), ezt a csodálatos költeményt azon különleges alkalommal szerezte Bhagaván, amikor édesanyja, Alagammál azt kérte tőle, hogy segítsen az appalam elkészítésében. Amikor Muruganár az Ánma vittai (Ön-ismeret) című vers pallaviját és anupallaviját (refrénjét és ennek variációját) költötte, nem tudott továbbhaladni, ezért Sri Bhagaván segítségét kérte. Ő eleget tett kérésének, és befejezte a csaranamokat (a harmadik alkotórészt, a tulajdonképpeni versszakokat). Mára a teljes költemény jól ismert a követők körében. Ezek az Upadésa nún málai (Eredeti művek) egyre édesebbek lesznek számunkra, ahogy ízlelgetjük (olvassuk) őket. Minél többet olvassa az ember, annál inkább kibontakozik benne a megvilágosodás állapota. A követőket saját tapasztalatuk fogja megerősíteni ebben. A Bölcsesség e lakomája után Siva és Krisna isteni szavait élvezhetjük, melyeket maga Sri Bhagaván fordított le. Ugyanígy feltárul előttünk a Dévíkálóttaram - Dnyána ácsára vicsára patalam (amit Siva tanított Párvatínak), a Szarvadnyánóttara - Atma szaksátkára prakaranam (amit Siva tanított K u m á r á n a k ) és a Bhagavad Gítá száram (a Gítá lényege,

melyet Sri Krisna tanított). A könyv harmadik részét Sri Sankarácsárja eredeti szanszkrit műveinek fordításai képezik: a Daksinámúrti sztótram (Himnusz Daksinámúrtihoz), az Átma bódha (Az Önvaló ismerete), valamint a Guru sztuti és a Hasztámalaka sztótram, melyek Sankara tanítványaitól származnak. A negyedik részt Sankara Vivéka-csúdámani és Drik-drisja-vivéka című műveinek prózafordításai alkotják. Végül az Arul moli thokuppu (Kegyelem szavai) következik, mely három műből áll. Ezek: a Nán jár (Ki vagyok én?), a Vicsára szangraham (Ön-kutatás) és az Upadésa mandzsarí (Szellemi útmutatás). A Nán jár olyan instrukciókat tartalmaz, melyeket Sri Sivaprakásam Pillái kapott Bhagavántól, és ő is szerkesztette őket egyetlen egésszé. Noha rövid mű, mégis csodálatos módon rabul ejti a szívet. Vicsára szangraham: ezeket az útmutatásokat Sri Bhagaván Gambhíram Sésajja kérdéseire adta válaszként, méghozzá írásban. Akkoriban ugyanis Bhagaván nem beszélt. E mű különlegessége az, hogy Sri Bhagaván olyan ösvényekhez is adott útbaigazításokat, m i n t a karma, a bhakti stb. Ez szokatlan volt tőle, hiszen ő főképpen az Ön-kutatás módszerét tanította. Annak, hogy más ösvényekhez is adott útmutatásokat, talán az lehet a magyarázata, hogy maga a kérdező ezeket az ösvényeket követte. Az Upadésa mandzsarít Szádhu Natanánanda állította össze Sri Bhagaván tanításaiból. Bizonyos, hogy ez a mű, Bhagaván Kegyelme formájában, mindenkinek, aki az örök Igazságra törekszik, elhozza a Megszabadulást a legfőbb Üdv elérésének alakjában, s eloszlatja minden szomorúságát.

ÓM TAT SZAT

Sri

Ramanárpanamasztu

SZÓJEGYZÉK

A adnyána Nemtudás, a sokféleség ismerete. advaita A nemkettősséget, azaz az abszolút egységet hirdető tanítás. adzsahat-laksana Egy adott kifejezésnél az elsődleges jelentést megtartjuk, a másodlagos jelentést pedig elvetjük, ágámi karma Jó vagy rossz tettek, melyek az eljövendő születés(ek) során hoznak gyümölcsöt, aham Az én. aham szphurana Az Önvaló Üdvösségének pulzálása a Szívben „ÉnÉn"-ként. aham szvarúpa Az ember igaz természete. ahankára Az ego-én. ákás(a) Tér, éter. ánanda Üdvösség, boldogság. anartha Rossz, értéktelen. Annámalai Az Arunácsala hegy tamil neve. antahkarana „Belső szervek", a belső érzékelés eszközei. antarmukha dristi Belső látás. apána Az öt életlevegő egyike. appalam Lásd poppadam. aprána A megnyilvánult életen túli, élettelen. Arunácsala Szent hegy Dél-Indiában, melyet Siva megtestesülésének tartanak. ásramák A hindu élet négy szakasza: az önmegtartóztatásban élő tanítvány, a házasember, az aszkéta és a világról lemondott kolduló szerzetes, astánga-jóga A nyolc lépcsőből álló jóga.

ászana Testtartás a jógában. átma dhjána Kontemplácíó az Önvalón. Atman (vagy Átmá) Önvaló; az élet és az érzékelés princípiuma, átmánuszandhána Kontempláció az Önvalón, átma vicsára Az Önvaló kutatása, Ön-kutatás, avidjá Nemtudás, tudatlanság.

B bahirmukha dristi Kifelé fordult tudatosság. Bhagaván Rendszerint Isten megnevezésére használt kifejezés; olyasvalaki esetében használt megszólítás, akiről - mint Sri Ramanáról köztudott, hogy felismerte azonosságát az Önvalóval. bhakta Követő, a bhakti útján járó törekvő. bhakti Önátadás és szeretet. Bhárata Sri Krisna így szólította meg Ardzsunát a Bhagavad. Gitában. Jelentése: „Bharata leszármazottja"; India (Bharata-varsa) lakója, azaz indiai. bhávaná Folyamatos meditáció, az elme szilárd összpontosítása. Brahmá A teremtés Ura; Isten mint Teremtő. Brahman Az Abszolút, végső Valóság. buddhi Értelem, intellektus; a belső szerv (antahkarana) egyik aspektusa.

Cs csakra Kerék, az összpontosítás központja a jógában, csandrajána Egy hónapig tartó vezeklő böjt. Teliholdkor kezdődik, és egy maroknyi étellel minden egyes nap kevesebbet fogyasztunk, egészen az újhold napjáig, majd onnan ugyanilyen módon növeljük a mennyiséget, csit Abszolút intelligencia vagy tudatosság. csitta A tárgyak felé forduló elmeműködés; a belső szervnek (antahkarana) az az aspektusa, melyben a benyomások tárolódnak.

D dahara vidjá A Szív barlangjában lévő istenségen való kontempláció. déva Istenség, mennyei lény. dévatá Istenség. dharma Erényes cselekedetek; összhangban élt élet; az ember természetes kötelességei; benne rejlő minőségek; örök törvény, tan. dhjána Kontempláció; a jóga nyolcas lépcsőjének hetedik foka. dnyána A formát és forma nélkülit meghaladó Abszolút ismerete, dnyána márga A bölcsesség ösvénye. dnyání Önmagára ébredett személy, bölcs; aki a bölcsesség ösvénye által érte el a megvalósítást. drik Alany. drisja Tárgy.

Dzs dzsaganmájá A világ misztériuma. dzsahat-adzsahat-laksana Amikor a kifejezés elsődleges és másodlagos jelentését is részben elvetjük, részben pedig megtartjuk. dzsahat-laksana Amikor a kifejezés elsődleges jelentését elvetjük, és csak a másodlagos jelentést tartjuk meg. dzsíva Az egyéni lélek vagy ego. dzsívan-mukta Aki még életében felismerte legfőbb azonosságát az Önvalóval, az Abszolúttal, dzsívan-mukti Megszabadulás még ebben az életben.

G Ganapati Az Úr Siva legidősebb fia, az akadályok eltávolítója; ugyanaz, mint az Úr Ganésa, Siva legfőbb kísérője, az elefántfejű Isten. ghí Tisztított vaj. Gudákésa Ardzsuna jelzője, mivel legyőzte az alvást; az Úr Krisna használja Ardzsuna megszólításaként. Guha Szkandának, Siva fiának egyik neve.

gunák A h á r o m alapvető minőség, h a j l a m vagy erő, m e l y m i n d e n megnyilvánulás alapjául szolgál; a szattva (tisztaság), a radzsasz (mozgékonyság) és a tamasz (tehetetlenség), melyeket a fehér, vörös, illetve fekete színnel is jellemeznek, guru Szellemi tanító, Mester.

H hóma Tűzáldozat. hridajam A Szív ( h r i d i + a j a m = k ö z p o n t + ez); a Tudatosság székhelye a mellkas jobb oldalán, a m i n t azt Sri R a m a n a M a h a r s i megtapasztalta és kifejtette.

I Indra A dévák U r a , a Brahma vidjá első tanulója, k i n e k tanítója az I s t e n a n y a volt. Ísa A legfőbb Úr. Isvara A legfőbb Úr neve, m e l y utal világ feletti u r a l m á r a .

J jarna Ö n f e g y e l e m . A jóga nyolc lépcsőjéből az első: tartózkodás a hazugságtól, az öléstől, a lopástól, a vágytól és a mohóságtól.

K Kailász(a) H e g y a H i m a l á j á b a n , melyet az Úr Siva lakhelyeként tisztelnek. kaivalja „Egyedülvalóság", A b s z o l ú t Egység; végső megszabadulás; a 108 upanisad közül az e g y i k n e k a címe, k a l i juga A világ négy korszakából a legutolsó. A négy korszak (juga): krita, trétá, dvápara és kali. Ú g y számítják, hogy a kali juga i. e. 3102-ben kezdődött, k á m a Vágy, testi szerelem..

karma Tevékenység, m u n k a , cselekedet; a cselekedetek gyümölcse, mely h á r o m m ó d o n gyűlt össze, szancsitaként, prárabdhaként és ágámiként; végzet. karma márga A szertartások, vallási kötelességek és a cselekedetek ösvénye. kévala-kumbhaka A lélegzet visszatartása ki- és belégzés nélkül, mely az elme elcsendesedéséhez vezet. kundaliní A h á r o m és félszer feltekeredett misztikus spirál a gát tájékán; a kígyóerő p r i n c í p i u m a a j ó g á b a n ; az elsődleges májá.

L laja Feloldódás; a jógában a lélegzet és az elme feloldódása a Szívben. lingam Függőleges helyzetű, lekerekített végű kőoszlop, a megnyilvánulatlan Siva jelképe.

M Maharsi (mahá risi) Nagy risi, azaz látó, bölcs. mahat Az intellektuális p r i n c í p i u m m i n t az ahctnkára forrása - az Abszolútból árad ki a megnyilvánulatlan, abból a mahat, a mahatból pedig az ahankára. mahátmá Magasztos lélek; spirituálisán magasan fejlett személy; a végtelennel ö s s z h a n g b a n élő Mester. mahávákja A négy fő vagy nagy m o n d á s , mely a Brahman igazságát nyilvánítja ki. Forrásaik: az Aitaréja-upanisad a Rig-védából, a Bnhadáranjaka-upanisad a Jadzsur-védából, a Cshándógja-upanisad a Száma-védából és a Mándúkja-upanisad az Atharva-védából. Ezenkívül a 108 upanisad közül az egyiknek - mely a mahávákjákat magyarázza - a címe. Mahésvara Az Úr Siva öt aspektusának egyike, aki elfátyolozza az Igazságot a lelkek elől m i n d a d d i g , míg termájukat teljesen le n e m dolgozták. májá Káprázat, illúzió, h a m i s látszat; a megszemélyesített megnyilvánulás vagy illúzió. malajálam A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet f ő k é p p e n DélI n d i á b a n , Keralában beszélnek. manana K o n t e m p l á c i ó ; a védánta szerinti megvalósítás h á r o m szintjéből a második.

m a n a s z Elme, ész, mentalitás; m i n t kifejezést használják a csitta, buddhi, manasz és ahankára összességére is. rnantra A Védák szavainak a k o z m o s z törvényeivel egybecsengő megnyilvánítása, melyet istentisztelet és i m a alkalmával h a s z n á l n a k ; magszótagok az Űr f o r m á j á n t ö r t é n ő meditáció céljára; szertartásos kántálás. marana Halál okozása természetfeletti képességek segítségével. mauna C s e n d ; a kifejezhetetlen; a Brahman Igazsága, melyet a Brahman ismerője azzal fejez ki, hogy a csendességben időzik. mithjá Téves, h a m i s . m ó k s a Megszabadulás, a létforgatagból való végleges kilépés. mudrá Istentisztelet alkalmával és t á n c során b e m u t a t o t t kéztartások. mukta Megszabadult. mukti Megszabadulás múrti Megtestesülés, m e g n y i l v á n u l á s ; képmás. Muruga A tamil mitológia hegyistene, s egyben a háború istene is, akit később Siva fiával, Szkandával azonosítottak.

N nádi A test 72 000 idege, mely az életerőt továbbítja. K ö z ü l ü k az idá, a pingáld és a szusumná a h á r o m legfontosabb; a szamádhi állapotáb a n m i n d h á r o m beleolvad az egyetlen para vagy amrita nádiba. Naraka Egy d é m o n neve, aki V i s n u és B h ú m i (a Földanya) fia, s akit K r i s n a p u s z t í t o t t el. n á s a Elpusztítás. néti-néti „ S e m n e m ez, sem n e m az." Az advaita azon módszere, melyb e n e l u t a s í t j u k m i n d a z t , ami elutasítható, míg végül csak az marad, a m i t n e m t u d u n k elutasítani - és ez a Valóság. nididhjászana A védántában a megvalósítás h á r o m szintjéből az utolsó, a zavartalan k o n t e m p l á c i ó . nijama Fegyelem; vallási kötelességek, a m i n t azt a jóga nyolc lépcsőjéből a m á s o d i k előírja. nirasza Vágytalanság. nirvikalpa s z a m á d h i Az összpontosítás legmagasabb r e n d ű állapota, m e l y b e n a lélek elveszíti azon érzését, hogy e l k ü l ö n ü l t az Egyet e m e s Önvalótól, ám ez időleges állapot csupán, melyből visszatér az egotudatosságba.

niscsala bháva Mozdíthatatlanság, állhatatosság, örökkévalóság, nisthá Szilárd megmaradás a meditációban.

P padma Lótusz; jógaülés, melyben a jobb lábfejet a bal combra, a bal lábfejet pedig a jobb combra helyezzük, pandit Hindu hittudós. páramárthika A legfőbb, abszolút igazsággal kapcsolatos. paramapada A legfőbb állapot. Paramátman Az igaz Önvaló. Pártha Ardzsuna, Prithá (vagy más néven Kuntí) fia. poppadam Appalamnak és páparnak is nevezett, kerek, nagyon vékony, fekete bagolyborsóból készült sós lepény, jellegzetes dél-indiai étel. pradnyána ghana A Brahman; az Abszolút, változhatatlan tudás. prakriti Elsődleges szubsztancia, melyből minden dolog létrejött; az eredendő Természet. pramáda Eltávolodás az Abszolútban való tartózkodástól. prána Az életlevegő fajtáinak egyike, melynek központja a Szív. pránájáma Légzésszabályozás. pranava dzsapa Az Óm ismételgetése. prárabdha karma Az ember sorsának az a része, mely, múltbéli tettei (karmái) miatt, jelen születésében hoz gyümölcsöt. praszád Istennek felajánlott étel vagy ital. Praszthána traja A védánta hármas kánonja, három mérvadó szent irata: az upanisadok, a Brahma-szútrák és a Bhagavad Gítá. pratjáhára Az érzékek visszavonása az érzéktárgyaktól; a jóga ötödik lépcsőfoka. puránák Tizennyolc szent könyv, melyeket Vjászának tulajdonítanak; ezek az elsődleges és másodlagos teremtéssel, a királyok genealógiájával és más hasonló témákkal foglalkoznak. púrnam Teljes, végtelen. purusa Szellem, lélek, az élő princípium. purusártha Az emberi élet céljai: dharma (igaz élet), artha (gazdagság), káma (vágy) és móksa (megszabadulás).

R rádzsa-jóga A jóga meghatározó rendszere, mely Patandzsali tanításain alapul. radzsasz A három elsődleges minőség egyike, melynek jellemzője a vörös szín; a mozgékonyság elvének tartják. (Lásd guna) Rághava Sri Ráma jelzője, mivel a Raghuk származási vonalába tartozott. Ráma Visnu hetedik avatárja, a dharma megtestesülésének tartják. risi Bölcs, látó. Rudra Az Úr Siva öt aspektusa közül az egyik; a pusztítás Istene.

s saiva Siva tisztelője, Siva-hitű. saiva sziddhánta A hat saiva irányzat egyike, mely különösen a tamilok között népszerű. Sakti Az isteni aspektus megnyilvánító energiája, melyet mitologikusán Isten hitveseként ábrázolnak. Sankara Az advaita védánta legújabb kutatások szerint nyolcadik században élt újraalapító ácsárjája (tanítója), aki Indiát bejárva vitában legyőzte filozófiai ellenfeleit, és sok egyéb műve mellett a védánta hármas kánonjához megírta meghatározó jelentőségű kommentárjait. Az általa alapított négy kolostor ma is az advaita védánta négy nagy központja Indiában. Sanmukha Hatarcú (-szájú); Siva. Sántó dánta Elcsendesedett és önuralomra szert tett ember. sásztrák Szent iratok. Siva A legfőbb Úr; a hindu szentháromság egyik alakja. Sivóham „Én Siva vagyok"; és ennek ismételgetése. sraddhá Hit, elszántság; az Igazság elméleti tudásának állhatatos átültetése a gyakorlatba. sravana Hallás az igazságról, a Mester szájából. sruti A Védák, melyek a bölcsek számára transzcendens állapotban nyilatkoztak meg, ők pedig szóban hagyományozták tovább tanítványaiknak.

sruti-hang A zene változás nélküli alaphangja, amelyhez a zenészek és az énekesek hangolnak.

Sz Szadásiva A legfőbb Úr mint az örök jóság. szadguru A nagy Mester, az igaz vagy tökéletes Guru Szádhana Szellemi gyakorlás vagy ösvény, mely a megszabaduláshoz vezet; a spirituális törekvés módszere. szádhu Aszkéta vagy a megszabadulás keresése érdekében a világról lemondott személy. szahaszradala Az ezerszirmú lótusz; a jóga gyakorlás során a megvilágosodás központjaként a fejtetőn tapasztalható meg. száksí Tanú. szamádhi 1. „Az egység állapota." Az emberi tudatosság legmagasabb rendű, minden kettősséget meghaladó formája. 2. Szent ember sírja vagy szentélye. szamána Az öt életlevegő egyike. szancsita karma A korábbi születésekben összegyűjtött, még megtapasztalandó karma. szankalpa Szándék, mentális tevékenység, gondolat, hajlandóság, ragaszkodás. szánkhja A hat ortodox indiai bölcseleti rendszer egyike. szannjásza A világról való lemondás. szannjászí Világról lemondott személy. szanszára „Létforgatag." A halál és az újraszületés szakadatlan körforgása, melynek a dzsíva a megszabadulásáig alávetett (szanszárí). szarvátma bháva Az állapot, melyben az Önvalót mindenként tapasztaljuk; a Lét egységében való tartózkodás. szat Létezés, tiszta Lét. szat-csit-ánanda „Létezés-tudatosság-üdvösség" (igazság-tudatosságboldogságnak is fordítják). Az Abszolút lényegi természete. szattva A tisztaság tendenciája; a három guna egyike. (Lásd guna.) szavikalpa szamádhi A tudatosság azon állapota, melyben a megismerő, megismert és megismerés közötti különbség még fennáll. sziddha Természetfeletti képességekkel rendelkező vagy csodákra képes személy; az, aki elérte a célt.

sziddhi Megvalósítás, elérés; természetfeletti képesség. Szkanda Az Úr Siva legkisebb fia; az isteni seregek vezetője; más néven az Úr Szubrahmanja. szmriti Mérvadó hindu szent irat, mely különbözik a Védáktói (sruti). szphurana Lásd aham szphurana. Szubrahmanja Lásd Szkanda. szusupti Mélyalvás. szvarúpa nisthá Az Önvalóban tartózkodás.

T tamasz Sötétség, tudatlanság; a három guna egyike. (Lásd guna.) t a m i l A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet főképpen Dél-Indiában, Tamil Náduban beszélnek. Sri Ramana Maharsi anyanyelve. tanmaja nisthá Az Önvalóban tartózkodás. tapasz Vallásos célú vezeklés. tat Az; a Brahman. tattva Igaz állapot, Igazság, Valóság. tattva dnyána Az Atman vagy a Brahman ismerete. tat tvam aszi „Te Az vagy." telugu A négy nagy dravida nyelv egyike, melyet főképpen Dél-Indiában, Andhra Pradésben beszélnek. túrija Az egyéni lélek által tapasztalt három állapoton, az ébrenléten, álmodáson és alváson túl lévő „negyedik", a tiszta Tudatosság. turíjátíta A túriján túli; az Abszolút.

U udána Az öt életlevegő egyike, melynek székhelye a torok, upadésa A Guru által adott szellemi útmutatás vagy tanítás, upádhi Korlátozó járulék, ami által egy bizonyos dolog másnak tűnik, mint ami valójában, upanisadok A Védák részét képező bölcseleti írások.

V Vaikunta Visnu mennyországa. vairágja A világi vágyaktól való mentesség, szenvedélytelenség. vászanák Az elme jelen életben meglévő hajlamai vagy vonzalmai, melyek okai korábbi életekben szerzett tapasztalatok. Vászudéva Az Úr K r i s n a ; Vaszudéva fia; az Úr, akinek a megnyilvánulása ez az egész világ; a 108 upanisad egyikének címe, mely Vászudéva ösvényét ismerteti. Védák A h i n d u k szent könyvei, melyek a risik számára nyilatkoztattak ki. A négy Véda a Rig-, ajadzsur-, a Száma- és az Atharva-véda. védánta Az upanisadokban, a Brahma-szútrákban és a Bhagavad Gítáb a n lefektetett abszolút Igazság, ahogy azt Sri Vjásza értelmezte; a Védák vége vagy betetőződése. Védapárájana A Védák recitálása, felolvasása. vicsára Kutatás az Önvaló igazsága után. vidéha-mukta Aki azután szabadul meg, hogy elhagyja a testét. vidéha-mukti Az Önvalóra ébredés a test elhagyása után. vidnyána Bölcsesség; a valós megkülönböztetése a valótlantól. vidnyána márga A m e g k ü l ö n b ö z t e t ő bölcsesség útja. vijóga Elkülönülés. víná H ú r o s hangszer. Vinájaka „Az akadályok eltávolítója." Ganésa másik neve. visaja vászanák Érzéki élvezetek iránti vonzalmak. Visnu Isten m i n t f e n n t a r t ó ; a h i n d u háromság egyik alakja, vivéka Megkülönböztetés. vjána Az öt életlevegő egyike, mely a vérkeringésért felelős, és átjárja az egész testet, vjávahárika Jelenségszintű vagy tapasztalati (ismeret), vritti Az e l m e h u l l á m a i vagy módosulásai.