Forrás: http://www.remeny.org/remeny/2006-tavasz-5766-adar-niszan-ijjar/prof-dr-predaistvan-%E2%80%9Ea-zsidokorhaz/
Prof. Dr. Préda István: „A” zsidókórház Belgyógyászat, kardiológia a Szabolcs utcában 1889-2005. A híres orvostovábbképző, egyetem Részletek
A pesti izraelita hitközség új kórháza „A Pesti izr. Hitközség már régen belátta, hogy Gyár utcai kórháza a kor szellemét, igényeit már ki nem elégítheti. Ehhez járult még az is, hogy az épület időközben a város közepére került, és telke a Teréz körút rendezésének, kiépítésének útjában állott. Ezért a hitközség elhatározta kórházát áthelyezni, illetőleg az új idő vívmányaival teljesen fölszerelt kórházat létesíteni. Első feladat volt telket találni, és ebben a fővároshoz fordult a község; több kiszemelt telek közül ugyan nem mindenben alkalmasnak, de legalkalmasabbnak ítélte azt a területet, melyen a telep föl is épült, és mely az osztrák-magyar államvasút mellett terült el. Három hónapig észlelték, tanulmányozták, vajon a rendkívül élénk, közvetlenül szomszédos vasúti forgalom nem zavarja-e.” (Építő Ipar, 1890. márc. 2.) A kertészettől nyugatra elterülő és a mi Váci útig terjedő szakasz korábban a Duna ártere volt. Mindez – a Városliget területét is beleértve – mocsara, lápos rét volt, melyet akkor katonai kiképzőterületnek, ill. lőszerraktárnak, valamint keresztény és zsidó temetőnek használtak. (A korábbi funkciók a 19. század végén a 20. század első felében jórészt megszűntek, azonban emléküket a jelenlegi utcanevek részben még őrzik.) A Váci úti keresztény temető közelében volta zsidó temető is, amely a mai Ferdinánd híd közepe táján helyezkedett el. A betelt temető 2033 négyszögölnyi területét a Pesti Tanács 1845-ben elárvereztette. A megszüntetett terület helyett a keresztény temetőtől északra nyitottak új izraelita temetőt. Ez hozzávetőleg a mai Taksony utca – Fóti út –Dózsa György út – Lehel út közötti területen, azaz a jelenlegi kórház közvetlen közelében helyezkedett el. A kórház tervpályázatát 1886-ban hirdették meg, melynek részleteit a „pályázati hirdetmény” tartalmazta. A nemzeti érzést hangsúlyozva csak hazai műépítészek pályázhattak. A pályázati kiírást és a pályázat eredményét a Vállalkozók Lapja tette közzé. „Pályázat egy kórház terveinek elkészítésére. A pesti izr. Hitközség által egy új kórház építésére kiírt pályázat folytán 13 pályázó nyújtott be terveket, melyeknek megbírálása Dr. Böke Gyula, Dr. Fodor József, Hauszmann Alajos, Hieronymi Károly, Weber Antal, Wechselmann Ignácz és Ybl Miklós urakból álló bizottság kéretett fel. A bizottság a beérkezett pályaműveket megvizsgálván, a kitűzött pályadíjakat titkos szavazás útján első helyen az „Aet et lux” (tervező: Freund Vilmos), a második helyen a „Jövő időkben” (tervező:
Kiss István) és harmadik helyen „Galenos” (tervezők: Wellisch Alfréd és Ungeer Sándor) jeligével ellátott pályaműveknek ítélte oda. Mind a három pályamű a pályázati hirdetmény értelmében 2000-2000 forinttal díjaztatik. A bíráló bizottság jelentését legközelebb a kórházépítő bizottság elé fogja terjeszteni, amely azután a terveket közszemlére fogja bocsátani.” (Vállalkozók Lapja, 1887. VIII. évf. április 13. 3. o.) Freund Vilmos (1846-1920), a tervpályázat nyertese a kor és egyben a Monarchia elismert építésze volt. A zürichi Műegyetemen szerzett diplomát, főleg neoreneszánsz, neobarokk stílusban tervezte épületeit. Az építési költségek közel félmillió forintot tettek ki, ám a munkálatok megkezdésekor a költségek fele sem állt még ren-delkezésre. Warhmann Mór, a hitközség akkori elnöke, az első zsidó országgyűlési képviselő – akiről később utcát neveztek el, ma: Victor Hugó utca – nagy ügybuzgalommal gyűjtötte össze lelkes adakozásokból a hiányzó pénzt. Az új kórházat ünnepélyes keretek között 1889. november 17-én nyitották meg. Elsőként 5 pavilont avattak fel. A bejárat (mint jelenleg is) a Szabolcs utcai részben volt, és ennek a mai Dózsa György út (akkori Aréna út) felőli részén kapott helyet a Szemészeti Osztály 24 betegággyal, viszgálóval és modern műtővel. Vezetője ( mint korábban, a Gyár utcában) Szily Adolf volt, aki egyetemi rendkívüli tanári címet kapott. A Szabolcs utcai épületben kapott helyet a laboratórium, az adminisztratív igazgatóság, valamint a járóbetegeket fogadó rendelők sora. Az Aréna út felőli épületben, közvetlenül az út mellett a sebészet épülete állt (a mai Szív- és Érsebészeti Osztály helyén), amely 36 betegággyal és két modern műtővel működött, vezető főorvosa 1911-ig Báron Jónás egyetemi magántanár volt. Az Építő Ipar (műszaki hetilap) közli az épületek alaprajzait, fotóit és két metszetét is „A Pesti izr. Hitközség új kórháza” címmel: „A termek levegőjét alacsonynyomású gőzfűtés melegíti, mégpedig minden pavilonban külön: a kazánok a pincében vannak, és valamennyi fölvan szerelve a Donneley-féle füstemésztő készülékkel. Az egyes épületekben lévő mosdókat és fürdőket a konyhaépület külön kazánja látja el melegvízzel, a mely különben úgyis egész nap a konyha és mosókonyha céljaira működik; a fürdők tehát bármely pillanatban kaphatnak meleg vizet. A fertőtlenítő karát szintén ugyanaz a kazán táplálja, tehát szintén akármikor rendelkezésre áll. Mindkét intézkedés a tisztaságot rendkívül elősegíti. A főző- és mosó-konyha üzeme gőzre, gázra és szénre is be van rendezve, azért a legrövidebb idő alatt mindig szolgálatra áll. Valamennyi gáz-, gőz- és vízvezetési cső a falakon szabadon, láthatóan van elhelyezve, tehát könnyen hozzájuk lehet férni és őket javítani. – A closetek szerkezete „Exelsior” rendszerű minden húzó készülék nélkül; a vezetékek azonban nem ólomcsövek, hanem belül cinkezett vascsövek. Minden épületet egymással és a központtal telefon köt össze. Az egyes épületek homlokzatát szárazon sajtolt nyers téglából készítették, hollandi renaissance minta szerint; a hátterek sárgás, az ablakok bekerítései, valamint a vállpárkányok és a lábazatok vörös és mintázott sajtolt téglából, a főpárkányok sóskúti kőből készültek. Ami a költségeket illeti – az öt pavillon felépítése a külső kerti munkával, bekerítéssel és csatornázással együtt – 480 000 forintra rúg, a belső berendezés műszerekkel együtt pedig 25 000 forintra; ezen összegeken kívül még jön a telek ára: 25 000 forint. Az egész tekintélyes összeg adakozás útján gyűlt össze.” (1890. március 2. 83-84. o.)
Az intézmény legfontosabb, ezért centrálisan elhelyezkedő pavilonja a II. Belgyógyászat önálló épülete 60 betegággyal. Az egyemeletes belgyógyászati pavilonban 5 teremben 10-10, összesen 50 ágy volt, ezen kívül még 10 külön ágy. A belgyógyászat az egész kórháztelep összesen 120 betegágyának pontosan a felét tette ki. A belgyógyászat épülete, a többi pavilonnal együtt alá volt pincézve, mely alatt 80 cm vastag úsztatott betonalap helyezkedett el, és ennek szélei – tekintettel a Városliget mocsaras jellegére és magas talajvízszintjére – kátránnyal még külön le voltak szigetleve. A belgyógyászat főorvosa (mint korábban a Gyár utcában is) és egyben a kórház igazgatója Stiller Bertalan egyetemi rendkívüli tanár volt. A Vágány utcai oldalon egyemeletes gazdasági épület állott (ennek helyén ma gépkocsiparkoló van). Ebben az épületben került elhelyezésre a konyha, a mosoda és a kazánház, utóbbi a pavilonok rendkívül modern, gőzfűtéses központi egységét üzemeltette.
Gyógyítás, oktatás, kutatás a II. Belgyógyászati Klinikán A II. Belgyógyászati Klinika – jelenleg Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály első osztályvezető főorvosa 1889-ben Stiller Bertalan volt. Stiller Bertalan (1837–1922) Stiller Bertalan 1837-ben Miskolcon született, és 37 éves korában, 1874-ben nevezték ki a Zsidókórház belgyógyász osztályvezető főorvosának, melyet majdnem 40 éven keresztül, 1913-ig töltött be. 1886-ban egyetemi magántanár, 1889-től, a Szabolcs utcai új épülettömb megnyitásától kezdve a kórház igazgatója, 1906-ban udvari tanácsosi rangot kapott. Stiller Bertalan fiatal korától kezdve a belgyógyászat legszélesebb skáláján folytatott tudományos igényű kutatásokat, és eredményeit a hazai és nemzetközi orvosi irodalomban rendszeresen közzé is tette. A fertőző betegségek közül nagy figyelmet szentelt a kolerának és a betegség krónikus fázisában kialakuló lépmegnagyobbodás pathomechanizmusának (1893). Az 1880-as évek végétől egyre inkább a fizikális készségek, illetve a vele született alkat szerepének kérdései foglalkoztatták. ’887-ben megállapította, hogy a szívdiagnosztikában nem annyira a hallgatózás, inkább a kopogtatás a fontos. Elsősorban időskori beteganyagából kiindulva rámutatott a szívkonfiguráció meghatározásának fontosságára. 1894-ben elsőként ajánlotta a hyperthyreosisban szenvedő betegek magaslati klímaterápiáját. A későbbiekben egyre fontosabbnak ítélte meg az egyéni alkati diszpozíciójának kérdését, ennek jelentőségét 1889-ben fogalmazta meg. Egy dolgozatában (1905) a habitus pthysicus és gümős dyspepsia egységét taglalta. 1907-ben írta le az atheniás habitus klasszikus jellegzetességeit. Ezzel kapcsolatban jelentős megfigyelés, hogy az akkor annyira divatos betegséget a „viceroptosist”, illetve ennek szervi következményeit is az általános szöveti gyenge-ség részjelenségének tartotta. Ellenezte az akkor szokványos „szervfelfüggesztő” műtéteket. 1909-ben az alkatilag determinált savhiányos állapotról írt dolgozatot. Stiller Bertalan egészen idős koráig aktív és termékeny kutató volt. Kiváló klinikusként 1913ban, 76 éves korában vonult nyugdíjba, 1922-ben halt meg Budapesten. 1979-ben, az Orvostovábbképző Intézet megalakulásának 25. évfordulóján az intézmény kertjében emlékére bronzszobrot állítottak, ami Benedict Henrik és Molnár Béla bronzszobrával együtt 2001-ben eltűnt, és azóta sem került elő.
Benedict Henrik Stiller Bertalant a Belgyógyászati Osztály vezetésében Benedict Henrik (1871 Bécs – 1926 Budapest) követte. Bécsből édesapja halála után, 16 éves korában került Budapestre. Ekkor kezdte tanulni a magyar nyelvet, az érettségi vizsgát már magyarul tette le. Medikus korában Klug Nándor Élettani Intézetében kutatott. 1894-ben Budapesten avatták orvossá, majd átmenetileg Bauman professzor Élettani Intézetében tevékenykedett Freiburgban. 1898-ban került báró Korányi Frigyes egyetemi belgyógyászati klinikájára, végigjárta a klinikai ranglétra szinte minden fokozatát. 1908-ban magántanárként habilitált. Érdekes, hogy talán éppen Stiller Bertalan hatása nyomán „Az alkati betegségek kór- és gyógytana” címmel hirdette meg magántanári kollégiumát. Korányi Frigyes Benedictet egyik legkiválóbb tanítványának tartotta. Benedict mint első tanársegéd vált meg a klinikától, amikor 1911-ben a főváros Tűzoltó utcai kórház belgyógyász osztályvezető főorvosának nevezték ki. 1913-ban, Stiller Bertalan nyugalomba vonulása után, pályázat útján nyerte el a belgyógyász osztályvezetői főorvosi állást, majd még ebben az évben a Pesti Izraelita Hitközség Kórháza igazgató főorvosának nevezték ki. 1918-ban rendkívüli egyetemi tanár, majd elnyerte az egészségügyi főtanácsosi címet. Benedict Henrik tovább építette Stiller Bertalan szellemi épületét. Átvéve a kórház igazgatói teendőit, tele volt elképzelésekkel, hogy az eleddig „szerény”, de már hírnevet szerzett gyógyintézetet az akkori időknek megfelelő „modern” kórházzá fejlessze. Mélyen szántó koncepciója elismerést keltett pályatársaiban, mintegy varázsszóra kezdtek kinőni az újabb osztályok, rendelők és épületek. Létrehozta a modern röntgenlaboratóriumot, egy önálló Ideggyógyászati Osztályt, központi laboratóriumot, tüdőbeteg gondozót, valamint egy modern fizikális gyógyintézetet létesített. A röntgenintézetet Weisz Árminra, a központi laboratóriumot Acél Dezsőre, az ideggyógyászati osztály vezetését Richter Hugóra, azaz csupa kiváló szakemberre bízta. Kórbonctani osztály akkor még nem volt, azonban a boncolásokra olyan szakembereket hívott meg, mint Entz, Buday és Johann professzorok, vagy az akkor még fiatal, igen tehetséges Baló József. A betegek patológiai vizsgálatánál személyesen is jelen volt. Főorvostársai: Alapy Henrik, Molnár Béla, Fischer Aladár sebészek, Polatschek Elemér gégész, Berczeller Imre nőgyógyász, Groszmann Ferenc gyermekgyógyász voltak. Saját osztályáról kiemelkedett Biedermann János és Fodor Imre alorvos, valamint a fiatal, igen tehetséges Somló Ernő. 1923-ban munkatársai és tanítványai „Benedict Évkönyvet” bocsájtottak ki, majd halála után, 1928-ban Korányi Sándor előszavával jelent meg a „Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai” című könyv. Magyarországon a szívizominfarktusról szóló első közlés a Budapesti Orvosi Újság 1916. 52. számában jelent meg, melyben Benedict Henrik a heveny szívizominfarktus 10 esetéről számol be. A „Benedict Henrik belgyógyászati dolgozati” című kötetben jelent meg „A ko-szorús szívverőerek megbetegedéséből származó heveny kórképek” címmel az a részletes leírás, amely a heveny szívizominfarktus diagnosztikájáról és kórlefolyásáról, szövődményeiről, valamint elkülönítő kórisméjéről szól, Benedict ma is időtálló megfigyeléseket közöl. Mindezeket egy olyan időszakban, amikor az elektrokardiogram (EKG) diagnosztikus célból még nem állt rendelkezésre. A rendkívül pontos betegmegfigyelés mellett jellemzője a pathophysiológiai szemlélet és az egyedi bonctani leletek az adott kórlefolyással történt összehasonlítása és szintetikus értékelése. A myokardiális infarctus patofiziológiájának és tünettanának, beleértve az akut kórkép
valamennyi ma is ismert szövődményét, valóban döbbenetesen modern és funkcionális szemléletű az ő ismertetése. Végezetül álljon itt Benedict dolgozatának zárógondolata: „Tudatában vagyok annak, hogy a belgyógyászatnak egy szomorú, látszólag sivár fejezetét tárgyaltam. A régi Holbein-féle fametszetek egyikén, melyek a »Haláltánc« néven ismeretesek, látható egy érett férfialak, kinek szíve táján a mögötte álló Halál, a válla fölé hajolva, helyezi csontos kezét. A betegre nézve maradjon meg az a jótétemény, hogy közeledését nem látja, az orvos kötelessége vele szembenézni.” Szívügye volt az orvostovábbképzés, igazgatása alatt a kórházban az Orvosi Továbbképzési Tanács megbízásából számos tanfolyamot szervezett. Ellenezte a túlzott specializálódást, tanítványaitól általános orvosi tudást követelt, és a határterületek elméleti és gyakorlati művelését serkentette. Így szorgalmazta a betegágynál elvégezhető sebészeti teendőket, nőgyógyászati vizsgálatot, szemfenéki tükrözést és a bőrelváltozások megfelelő felismerését és kezelését, és ezeket a teendőket minden munkatársától elvárta és számon is kérte. Mivel fizetést sem ő, sem orvosai nem kaptak, magánbetegei által fizetett honoráriumát osztotta meg orvosaival. 1916-ban saját magánbetegei által fizetett honoráriumaiból egy igen tekintélyes összeggel megalakította a Stiller Bertalan Könyvtárat, mely jelenleg az Országos Gyógyintézeti Központ Könyvtára. További összegeket ajánlott fel más célokra, például a Kórvegytani és Anyagcsere Laboratórium bővítésére. Mindez azt is jelezte, hogy egyre inkább tudatosult benne, hogy az első világháború, valamint az ezt követő válság időszakában a kórház elképzelése szerint történő további modernizációját már nem tudja végrehajtani, ezért 1924ben a kórházvezetésről lemondott, csak belgyógyász osztályvezető főorvosi állását tartotta meg. 1926 karácsony másnapján, 55 éves korában halt meg. Halála után az addig önálló Belgyógyászati Osztályt a kórház vezetése két részre osztotta („A” és „B” Belosztály), és a vezetéssel a belgyógyászat két vezető klinikusát, Biedermann Jánost és Fodor Imrét bízta meg. Biedermann János (1887 Zólyom – 1968 Budapest) A budapesti egyetemen szerzett diplomát, majd egy évet Berlinben, Moritz professzor belklinikáján töltött. Ezt követően a Pesti Izraelita Hitközség Kórházában Stiller Bertalan mellett gyakornok, az első világháborúban katonai szolgálatot teljesít, több kitüntetést és főorvosi rangot szerez. Később Benedict Henrik mellett alorvos, majd rendelőintézeti főorvos 1926-tól nyugdíjba vonulásáig (1960). Fodor Imre (1889 Pécs – 1956 Budapest) A budapesti egyetemen szerzett oklevelet, majd a Zsidókórház belosztályán kezdett dolgozni, 1918-ban alorvos, majd 1920-ban főorvosi kinevezést kap, Benedict Henrik egyik legkiválóbb munkatársa, Benedict halála után, 1927-36 között a „B” Belosztály vezetője. 1936-ban a budapesti Szent János Kórházban belgyógyász osztályvezető főorvos lett, 1946-ban egyetemi magántanári címet szerez, 1953-tól a Belgyógyász Szakcsoport elnöke. Foglalkozott a diabetes mellitus, a májbetegségek egyes kérdéseivel, a daganatos betegségekkel, az allergia klinikai megjelenésével, a szív- és érbetegségek pathológiájával és klinikumával. Professzor tanítványai Lehoczky Dezső és Radó János.
Lévy Lajos (1875 Budapest – 1961 London) 1928-ban új belgyógyászati osztály („C”) létesült, melynek vezetésével az akkor már igen nagy hazai hírnevet és pacientúrát szerzett Lévy Lajost bízták meg. Lévy Lajos, aki apai és anyai ágon is kimagaslóan tehetséges családból származott, kétségtelenül a magyar belgyógyászat egyik legnagyobb alakja, belgyógyász professzorok egész generációját adta a hazai orvoslásnak. A budapesti egyetem orvosi fakultásán 1898-ban szerzett diplomát. Még egyetemi évei alatt Tübingenben, majd Heidelbergben Rudolph Krehl professzornál folytatott tanulmányokat, majd Hamburg közelében, a geesthachti tüdőgyógyintézetben dolgozott. Itt szerezte meg a tuberkulózis szaglás útján történő diagnosztizálásának kevesek által birtokolt képességét, amellyel később a Szent Rókus Kórházban magára vonta Székács Béla főorvos figyelmét, akinek ott tanítványa volt, és haláláig lelkes híve maradt. Lévy már egyetemista korában a Thanhoffer-féle Anatómiai Intézetében gyakornok, majd ugyanott tanársegédként kezdte orvosi pályafutását (1896-98). 1898. október 24-től a Szent Rókus Kórház Belgyógyászati Osztályán Székács Béla, főorvos mellett orvosgyakornok, és egyben Donáth Gyula egyetemi magántanár mellett az Ideggyó-gyászati Ambulancián mint segédorvos is működött. 1899 és 1904 között Hamburg mellett Edmundstahlban önkéntes orvosként, majd orvosasszisztensként dolgozott. Igen nagy hatással volt személyiségére a freudi pszichoanalitikus iskola. Egyik első dolgozata „Anatómia hasonlatok a lelki élet vizsgálatában” címmel, 25 éves korában jelent meg. A későbbi legnagyobb magyar pszichoanalitikust, Ferenczi Sándort, ő maga vitte és mutatta be Bécsben Sigmund Freudnak, és 1907-ben egyik megalapítója volt a Magyarországi Psychoanalytikusok Egyesületének. Ugyanebben az évben, azaz 1907. februártól a budapesti Charité Poliklinika Belgyógyászati Osztály vezető főorvosának nevezték ki. 1914. augusztusban katonai szolgálatra vonult be, rövid ideig harctéri szolgálatot is teljesített, majd 1915-ben a háború alatt felállított Mária Valéria barakk-kórházban mint főorvos, később mint ezredorvos működött. 1910. április 10től mint főorvos dr. Szinnyei József alatt teljesített szolgálatot. A Zita királyné által épített barakk-kórház 1914 végétől az első világháború sebesültjei számára funkcionált, 3700 ággyal. Később a szükségkórház fokozatosan megszűnt, utolsó 1000 ágyas részlegét 1924-ben bontották le. Lévy Lajos 1917-28 között a Gyógyászat című lap szerkesztője. Minden számban jelen volt valamely cikkhez, vagy eseményhez kapcsolódó szerkesztőségi közleménye. Hol a „spanyol járványról”, hol a kámforkezelésről vagy a gyermekinfluenzáról írt. Lévy Lajos belgyógyászati tevékenysége mellett aktívan részt vett a pszichoanalitikai képzésben és tudományos munkában. Nemcsak a Ferenczi Sándor által létrehozott Magyar Psychoanalitikai Egyesület alapító tagjaként tarjuk számon, hanem a Freud család közvetlen környezetéhez tartozott, később angliai emigrációjában pedig Sigmund Freud lánya, Anna Freud orvosa is lett. Felesége Freud unokahúga, Lévyné Freud Kata, 1937-től szintén kiképző analitikus pszichiáter, aki aktívan részt vett a nővérképzésben. Ez időben a Pesti Izraelita Hitközség Kórházában kinevezték a „C” Belosztályra osztályvezető főorvossá. 1928-ban Lévy Lajos zsidókórházi kinevezésével kezdődött az a több mint másfél évtizedes periódus, amelyben a Lévy-iskola oktatási és betegellátási módszereivel, valamint maga és tanítványainak a határokon túl is értékelt tudományos teljesítményével méltán állíthatjuk, hogy hatásában, és a tanítványok tevékenységében vetekszik báró Korányi Sándor
belgyógyászati iskolateremtő hatásával. 1928 és 1945 között osztályvezető főorvosi, valamint kórházigazgatói munkáját általános elismertség övezte. Betegellátó tevékenységét a széles látókörű orvosi gondolkodás mellett az igazi szintetizáló elmékre jellemző kiváló diagnosztikus készség jellemezte. Az 1930-as évek Budapestjén az egyik legkeresettebb belgyógyász hírében állt, a pesti művészeti és kereskedelmi élet legkiválóbb képviselőit kezelte. Különös érzéke volt ahhoz, hogy fiatal klinikusokat új utakon indítson el, így került Julesz Miklós az endokrinológia, Lőwinger Simon a hematológia témakörében tartós külföldi tanulmányútra, és így kezdett el foglalkozni Somló Ernő az EKG és különösképpen a vektorkardiográfia témakörével, ami egyik alapja lett a későbbi kiteljesedő Szabolcs utcai kardiológiai kutatásoknak. Közismert volt, hogy a szegény zsidókat a kórházban és még magánrendelésén is ingyen fogadta, mégsem volt felhőtlen a viszonya a zsidó hitközséggel, mert annak iránymutatásait vagy javaslatait is kritikával értékelte, és nem mindig tette magáévá. Progresszív, a század első felében kifejezetten baloldalinak számító értelmiségi gondolkodásmód jellemezte, azonban 1945 után a kommunisták sem kedvelték, majd később kifejezetten kirekesztették, mivel önmaga által kontrollált, intellektuális magatartása nem fért össze a „pártfegyelemmel”. Talán ez is oka, hogy sokak szerint koholt vádak alapján – melyek szerint 1944-45-ben a Wesselényi utcai szükségkórházban nem volt eléggé „aktív” – a Zsidókórház igazgatói és osztályvezetői megbízását 1945-ben szüneteltették, majd Lévyt 1947-ben nyugdíjazták. Ezt követően, egészen 1954-ben történt londoni emigrációjáig sikeres magánrendelést folytatott, betegi között volt többek között Kodály Zoltán és Tóth Aladár is. Jelentős magánkönyvtárát a Budapesti Orvostudományi Egyetemre hagyományozta. Az erről szóló dokumentumot – azaz hazai szellemi bázisának utolsó maradványait – londoni emigrációjában is megőrizte. Lévy londoni emigrációjában számba vette volt munkatársait és tanítványait, szám szerint 84et, mindazokat, akik 1928 és 1945 között az általa vezetett osztályon dolgoztak. Közülük a hazai orvostudomány fejlődésére a legjelentősebb hatással volt: Gottsegen György, Julesz Miklós, Lőwinger Simon, Schwarczmann Pál, Somló Ernő, Strausz Imre, Tószeghy Antal, Trencsényi Tibor, Wittmann István. Gottsegen György (1906 –1961) Tanulmányait a bécsi és párizsi egyetemen végezte, 1929-ben Bécsben szerzett diplomát. A Wenkebach-klinikán kezdett dolgozni, 1931–44 között Lévy Lajos osztályán segédorvos, majd alorvos. 1957-ben az Országos Kardiológiai Intézet első igazgatója. Nemzetközileg elismert belgyógyász-kardiológus, a Budapesti Orvostudományi Egyetem professzora. 1962ben a kardiológiai súlypontú Nemzetközi Belgyógyász Kongresszust szervezett, mely a második világháború után az első nyugatra történt tudományos „nyitás” volt az orvostudományban. Több nyelven beszélő kiváló oktató és hiteles belgyógyász kardiológus orvosprofesszor, élményszámba menő előadásai szakmai és tudományos megalapozottságúak voltak. Legjelentősebb munkája a „Szívbetegségek” című könyv (1961). Termékeny életpályájának korai halála (1961) vetett véget. Legkiválóbb munkatársai Árvay Attila, Romoda Tibor, Szám István, Török Eszter, a későbbi Országos Kardiológiai Intézet első professzorai lettek. Rajtuk kívül kiemelkedő kardiológus tanítványai Gyárfás Iván, Kálmán Péter, Lamm György és Östör Erika.
Julesz Miklós (1904–1972) Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, 1927-ben diplomázott. 1927-29-ig az egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján gyakornok, majd 1929-ben a Szabolcs utcai kórházba került; Lévy Lajos egyik legtehetségesebb tanítványa, már korán a kísérletes és klinikai endokrinológia elkötelezett művelője. 1943-44-ben a pestújhelyi OTI-kórházban dolgozott, majd koncentrációs táborba került. 1946-tól 1958-ig a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján (Rusznyák-klinika) tevékenykedett, egyetemi magántanári képesítést szerzett, majd 1958-ban a szegedi egyetem II. sz. Belklinika igazgató egyetemi tanárának nevezték ki, ahol 1972-ig, haláláig dolgozott. Kossuth-díjas, Kiváló Orvos, az MTA levelőz tagja (1967). Tudományos tevékenységét 137 lektorált folyóiratban megjelent dolgozata, valamint 5 monográfia is jelzi. Tanítványai többsége egyetemi tanári vagy címzetes egyetemi tanári címet nyert (Bencze György, Benkő Sándor, Borvendég János, Csanády Miklós, Cserháti István, Csernay László, Faredin Imre, Felkai Béla, Hőgye Márta, Julesz János, László Ferenc, Rák Kálmán, Tóth István, Szarvas Ferenc és Varró Vince), valamennyien a 20. század második felében a hazai belgyógyászat meghatározó egyéniségei lettek. Lőwinger Simon (1902–1951) Lévy Lajos korán felismerte benne a kiváló hematológus képességeit, és Naegeli professzorhoz küldte Zürichbe tanulmányútra, majd később Rohr professzor osztályán dolgozott. Lőwingeer az első nemzetközileg is idézett és jegyzett magyar hematológus, kiváló morfológus, hatalmas csontvelőgyűjteménnyel rendelkezett. 1945 után a Péterfi Sándor utcai Kórház osztályvezető főorvosa, egyetemi magántanár. Kivételes képességeinek kiteljesedését korai halála akadályozta meg. Legjelentősebb tanítványa Tószeghi Antal. Schwarczmann Pál (1904–1980) Orvosi tanulmányit a bécsi egyetemen végezte. Nagy hatással volt rá Wenkebach professzor, az európai kardiológia egyik megteremtője. Az egyetem elvégzése után évekig Berlinben dolgozott, 1937-ben tért haza. Lévy Lajos főorvos osztályán kapott állást, majd rövidesen rendelőintézeti főorvos kinevezést (1941). A második világ-háború alatt a Wesselényi utcai szükségkórházban Lévy mellett tevékenykedett, majd főnöke kényszernyugdíjaztatását követően osztályvezető főorvos. 1956-tól 1975-ig tanszékvezető egyetemi docens. Kiváló belgyógyász, a hazai kardiológiai intenzív terápiás osztályok megteremtője; az általa vezetett II. sz. Belgyógyászati Tanszéken jött létre az első magyar kardiológiai Intenzív Terápiás Osztály (1968). Megszervezte az első hazai belgyógyászati intenzív terápiás tanfolyamokat, és azok színvonalát az első években személyes részvételével és kritikai szellemével is garantálta. Kiemelt területei a geriatria és folyadék-elektrolit háztartás voltak. Különlegesen fontos szakterületének tartotta az intézményesített hazai nővérképzés és nővértovábbképzés megindítását. Az első magyar ápolástani tankönyv szerzője. 1975 és 1980 között az Izraelita Hitközség Szeretetkórháza igazgató főorvosa, ahol számos modernizációt hajtott végre. Klinikai szempontból a Lévy Lajos belgyógyászati és kardiológiai iskola első számú továbbvivője. Jelentős érdemeket szerzett a hazai orvostovábbképzés beindításában. Számos tanítványa egyetemi tanár, osztályvezető főorvos, így Demeter Jolán, Harsányi Ádám, Holländer Erzsébet, Kenedi Péter, Kárpáti Pál, Mózer István, Préda István, Róna György, Székely Ádám, Tóth Károly.
Somló Ernő (1899–1979) 1922-ben a budapesti egyetemen szerzett orvosi oklevelet, de már 1919-től mint gyakornok Benedict Henrik osztályán tevékenykedett. 1927. január 1-jétől a Biedermann János vezette „A” Belosztályon, majd 1928-tól az újonnan alakult, Lévy vezette „C” Belosztályon alorvos. 1929-30-ban egy évig a Korányi Sándor vezette klinikán Haynal Imre professzor mellett kardiológiát tanult, majd két hónapig Londonban Thomas Lewis intézetében, később Münchenben Romberg intézetében és Bécsben Wenkebach mellett folytatott tanulmá-nyokat. 1930-ban a Zsidókórházba telepített EKG-készülékkel megszervezte a „Szívvizsgáló Intézetet”, melynek 1934-ig megbízott, később kinevezett igazgatója. 1931-ben ő jelentette meg a Gyógyászat 38–40. számában a szívinfarktus EKG diagnosztikájáról az első magyar nyelvű (30) oldalas közleményt. Élete utolsó éveiben Schwarczmann Pállal, Fischer Tamással, Kenedi Péterrel és Frey Tamással az EKG számítógépes kiértékelésének módszerén dolgozott, és figyelemmel kísérte a fiatalok, így Préda István, Székely Ádám EKG-kutatásait. Strausz Imre (1909–2000) Ewgyetemi tanulmányait Bolognában és Rómában végezte, 1935-ben szerzett diplomáját 1936-ban a Pécsi Egyetem ismerte el. 1936-tól a Zsidókórház „C” Belosztályán dolgozott Lévy Lajos irányítása mellett. 1959-ben védte meg kandidátusi értekezését a háború után halmozódó negatív hemokultúrájú subacut endocarditisek téémaköréből. 1960-ban egyetemi tanárnak nevezték ki, 1979-ig az Orvostovábbképző Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója. Tudományos tevékenységéből kiemelendő az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájának és kezelésének témaköre. Fontos területe volt a belgyógyász továbbképzés megszervezése, a belgyógyász szakképzés. Nyugdíjba vonulása után is aktív, az Intenzív Terápiás Osztály szaktanácsadója, majd a II. sz. Belgyógyászati Klinikán professzor emeritus címet nyert el. Tanítványai közül kiemelkedik Barcsák János, Bányai Ferenc, Dékány Miklós, Horányi Péter, Kékes Ede, Nádas Iván és Zámolyi Károly. Tószeghi Antal (1918–2001) Az egyetemet Bécsben végezte, a Pécsi Egyetemen honosították diplomáját. Az egyetem elvégzése után Lévy Lajos tanítványa volt, majd a második világháború után a Péterfi Sándor utcai Kórház Lőwinger Simon vezette hematológiai súlypontú belgyógyászati osztályán dolgozott mint adjunktus. Elsődleges érdeklődési köre a hematológia. Londonba történt távozása alkalmával (1956) 5000 csontvelő- és perifériás kenetet tartalmazó gyűjteményét mentette ki. Londonban a St. Thomas Hospital konzultánsa, kiterjedt magánpraxist folytatott, az 1970-80-as évekre London egyik legismertebb belgyógyászává lett. Művészek, politikusok és az arisztokrácia egy részének kezelőorvosa. Az emigrációban közel állt hozzá az 1954-ben Londonba távozott egykori mestere, Lévy Lajos, aki szívroham következtében a kezei között hunyt el. Trencsényi Tibor (1907–1996) Lévy Lajos egyik legsikeresebb tanítványa. 1943-44-ben munkaszolgálatos, majd 1947-ig szovjet fogságban orvosként tevékenykedik. 1947-ben a Haynal Imre vezette II. Belgyógyászati Klinikán tanársegéd, majd ugyanebben az évben a Néphadsereg főbelgyógyászának nevezik ki. 1946-89 között, azaz 43 éven keresztül az Orvosi Hetilap felelős szerkesztője.
Wittmann István (1909–1989) A budapesti egyetemen szerzett diplomát, majd 1945-ig a Szabolcs utcai kórházban Lévy Lajos osztályán dolgozott. 1948-tól katonaorvos, 1951-53 között a koreai háborúban a magyar katonai kórházban tevékenykedik. Később a János Kórház osztályvezető belgyógyász főorvosa, 1972-ben az orvostudományok doktora fokozatot szerezte meg. Kiváló gasztoenterológus, az endoszkópos diagnosztika egyik hazai megteremtője, a Magyar Gasztoenterológiai Társaság megalapítója. A Budapesten megtartott X. Nemzetközi Gasztoenterológus Kongresszus (1976) elnöke. A hazai első Laparoszkopos Atlasz szerzője (1965).
