Szolnoki Tudományos Közlemények XIV. Szolnok, 2010.
Prof. Dr. Pintér István1
GONDOLATOLVASÁS a hazugság és detektálása A gondolatolvasás központi kérdése, hogy kommunikációnkat hogy fordítsuk a kívánt, az együttműködést szolgáló irányba, és ebből hogy szűrjük ki az ezt akadályozó hazugságokat. A dolgozat a hazugság elemzésével indít, amelynek specifikuma, hogy megjelenik benne a szándékosság. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert felkészületlenségből, hozzá nem értésből, informálatlanságból eredően is mondhatunk valótlant. A hozzá nem értés a szövegkörnyezetből, a logikai hiányosságokból, a szakmai szöveg problémás használatából azonnal kiderülhet. A hazugság két úton jelenik meg az életünkben. Az egyik a rejtés, elhallgatás, a másik a tényleges szándékos félrevezetés. Mindkettő megjelenik a metakommunikációban, a kommunikációra épülő modulációban. Tetten érhető a szövegben, a beszéd sebességében, intonációjában, hangsúlyaiban, logikai rendszerében. Láthatóvá válik az alkalmazott emblémákban, illetve töredékeiben. A leghatékonyabb indikátora a mikroexpressziók felismerése. A dolgozat kitér arra, hogy a meta szintű reprezentáció segítségével ez hogyan válik egységes egésszé, és lesz belőle gondolataink hatékony indikátora.
MIND READING „Deception clues, or leakage may be shown in a change in the expression on the face, a movement of the body , an inflection to the voice, a swallowing, ina throat, a very deep or shallow breath, long pauses between words a slip of the tongue, a micro facial experession, agestural slip. The question is: Why can’t liars prevent these behavioral betrayals? Sometimes they do. Some lies are performed beautifully? Nothing in what the liar says or does betrays the lie. Why not always? There are two reasons, one that involves thinking,and one that involves feeling.” (PaulEkman: Telling lies)
A hazugságról
A gondolatolvasás teóriája két problémakörben elemezhető. Az egyik, hogy fogadják mondanivalónkat, viszonyulnak felvetéseinkhez, és milyen úton közelíthetjük egymáshoz véleményünket, szándékainkat, céljainkat. Egyszerűbben szólva, hogy szolgálja az együttélés és együttműködés kibontakozását. A másik ettől bonyolultabb, és ennek alárendelten működik. Amit hallunk az igaz, vagy hamis. Ha az igazat nem hisszük el, pontosan annyi problémát okozhat, mint ha valónak fogadjuk a valótlant. Az igazság is fájhat. Mégis mindenki az igazságot szeretné tudni. Ehhez viszont beszélni kell a hazugságról. Nézzék el nekem, hogy a hazugságot nem erkölcsi problémaként kezelem. Feltételezem, hogy az erkölcsi megítélés esetlegessége miatt korlátos a téma hazai irodalma. A kereszténység eléggé 1
Prof. Dr. Pintér István.
[email protected] A cikket lektorálta: Dr. Madaras Lászlóné Szolnoki Főiskola, tanszékvezető, főiskolai tanár, PhD.
kategorikus ebből a szempontból. Minden hazugságot elítél. Mert hogy hazudni nem szabad. Nem! Viszont élni sem lehet nélküle! Mindeni hazudik. A kutatások arról szólnak, hogy a férfiak naponta legalább háromszor, míg a nők csak kétszer. Számomra a hazugság tudományos probléma (jelen tanulmányhoz kapcsolódva leginkább pszichológiai) amiről beszélni kell, lehet, és kutatható. Az emberi együttélésnek vannak elvárásai. Sokszor nem akarjuk tudni az igazságot, mert rontja az ÉN képünket, az önértékelésünket, a teljesítménytudatunkat, a világról alkotott nézeteinket. És bár sokszor tudjuk, hogy „hazudnak nekünk” nem tesszük szóvá, nem kérjük ki magunknak, nem emeljük fel a hangunkat. Sőt! Ha azt tapasztaljuk, hogy valaki ezt rosszindulattal teszi, erősen meggondoljuk, hogy hogyan reagálunk. Ugyanis sokszor csak megérzéseink vannak, és nincs bizonyítékunk. Előfordulhat, hogy valamit félreértettünk, és ha szóvá tesszük vagy kimagyarázzák, vagy megsértődnek. Ráadásul vannak élethelyzetek, amikor le kell nyelnünk a békát. Főnökünkre nem olvashatjuk rá következetlenségét, mert hamar az utcára kerülünk. Ha meg szeretnénk őrizni egy kapcsolatot, jól tesszük, ha csendben maradunk. Ha szólunk, lehet hogy valamit elrontunk. Sokan indulatos hőzöngéssel reagálnak, ha számon kérjük rajtuk az igazságot. Így hát a hazugságokat is lenyeljük. Nem is lenne jó, ha mindig napirenden lenne. Az élet azt mutatja, hogy jól elvagyunk a hazugságokkal, és nem biztos, hogy igazságokkal körülvéve is jól éreznénk magunkat, és biztos, hogy megutálnánk azt, aki állandóan szóvá tenné. középkoromban nagyot tévedtem amikor szakmai problémaként kezeltem jogi meghatározottságokat. Szóvá tettem, mert beosztásomból eredően szóvá kellett tennem, és kihúztam a gyufát. A közmondás is arról szól: mondj igazat, és betörik a fejed. Az igazságról előfeltevéseink vannak. Mert igaz az, amit annak tartunk. Bárki bármit mond, azt elhelyezzük egy vonatkozási rendszerben. Összevetjük értékeinkkel, szükségleteinkkel, hitünkkel, és tapasztalatainkkal. Hallva, látva „valamit” kialakul bennünk egy benyomás. Valamilyen összhang vagy annak a hiánya korábbi „kötésekhez” való viszonyításban. Egy összetett benyomás a beszélőről, és mondanivalójának tartalmáról. Megítéljük, hogy amit hallunk igaz, vagy nem. Látszik rajtunk! Azonnal kialakul egy csapdahelyzet. Ugyanis ha azt halljuk amit akarunk, akkor nyilvánvalóan igaznak tartjuk. Ha nem, akkor kétségeink lesznek. Vannak akik mindent megkérdőjeleznek (kötekedő feleségek, főnökök, férjek) és vannak akik könnyű prédái a szélhámosoknak. Tapasztalati tény, hogy az igazság és hazugság problémája évezredek óta foglakoztatja az embereket. Tegyük hozzá, hogy elsősorban a filozófusokat. Össztársadalmi méretekben az igazságnak van prioritása. A szaktudományok külön rendszert építettek fel állításaik igazolására. Az emberi relációk viszont másként működnek. Mivel „az igazság sokszor fáj, és hazugság medveháj”, ezért ellavírozunk a kettő között. A gondolatolvasás szempontjából hazug az, aki szándékosan, tudatosan nyújt félrevezető információkat, ferdít el tényeket. A tudatosságból eredően ennek lesznek észlehető jelei. Az, aki tudatlanságból, felkészületlenségből, hozzá nem értés miatt mond valótlant, nincs tudatában hazugságának, az nehezen észlelhető, hacsak nem mond olyan blőd dolgokat, vét olyan logikai hibákat, melyek azonnal észrevehetők. A hazugság is lehet nagyon egyértelmű, meggyőző, és nagyon félrevezető! Tegyük hozzá, hogy az igazságot is lehet bizonytalanul, félreérthetően, kétértelműen mondani. Jártunk iskolába, és láttunk mindkettőre elegendő
2
példát. Szenvedő alanyai is voltunk ezeknek a folyamatoknak. A gondolatolvasás kiteljesítéséhez tisztázni kell néhány dolgot a hazugságról és az igazságról. Magyar László gondolatait hívom segítségül. (1) Van aki : 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Hazudik – tudatosan – rossz szándékkal. Hazudik – tudatosan – jó szándékkal. Hazudik – nem tudatosan – rossz szándékkal. Hazudik – nem tudatosan – jó szándékkal. Igazat mond – tudatosan – jó szándékkal. Igazat mond – tudatosan – rossz szándékkal. Igazat mond – nem tudatosan – jó szándékkal. Igazat mond – nem tudatosan – rossz szándékkal.
A hazugság és az igazság is lehet igazolt vagy igazolhatatlan. Igazolt, amikor az orvos a beteg érdekében elhallgat információkat, vagy az emberi méltóság védelme érdekében a nyomozóhatóság nem ad kimerítő tájékoztatót bűnesetekről. Aki ártani akar, vagy önmagának előnyt szerezni, az tudja kettő közötti különbséget, és ez a közösség, az érintettek előtt lehet igazolt, vagy igazolhatatlan. Ha találkozunk vele gondot okoz, hogy nem kiálthatunk rá, nem állíthatjuk le, és nem kérdezhetjük meg, hogy miért tette. Hogy ezt megtehessük, különleges felhatalmazással kell rendelkeznünk. De nem mindenki kérdező tiszt, és az élet nem felvételi elbeszélgetés. A kegyes hazugságok erkölcsileg bocsánatosak. Amikor a szülő gyermekét dicséri, hogy Ő a legjobb, a legszebb, a legokosabb, mindenki tudja, hogy szeretetből teszi. A hazugságnak célja van. Ez lehet önző, de ugyanúgy lehet segítő, bátorító is. A tanító néni megdicsérheti Pistikét a szép kiejtéséért is. (Pistike a viccbeli csúnyabeszédű) Szíve joga. A hazugságnak végső fokon két célja lehet. - Rejteni valamit, azzal a céllal, hogy visszatartsunk információkat. Ehhez még hazudnunk sem kell. Nap mint nap gyakoroljuk. - Félrevezetni a másikat annak érdekében, hogy előnyt szerezzünk magunknak, kárt okozzunk másoknak. Ez már ritkább. Az „elhallgatás” a gyakoribb. Hallgatni könnyebb, és erkölcsileg elfogadhatóbb. A rejtés maga a passzivitás. Ha rajtakapnak minket kész a sztereotip felelet: elfeledtem; nem tartottam fontosnak; azt hittem nem érdekel. Ha nehezebb fajsúlyú dologról van szó, hazudni kell. Ez bonyolultabb ügy. Összefüggő, és kapcsolataiban egész történetet kell kreálni, melynek előzménye van, kiállja a pillanat próbáját, és beilleszthető a jövőbe. Ez nem könnyű, és megfelelő intelligenciát feltételez. Nem lehet túl bonyolult, mert ha később más összefüggésben előkerül, lehet hogy kiderül az igazság. A hazugság felderítésének egyik útja ugyanis a memóriánkra épül. Képesség, amelyben összekapcsolunk különböző történéseket. A lezáratlan oldalágak ugyanis veszélyesek tudnak lenni, és emlékezni kell arra is, hogy korábban mit mondtunk, hogy ne mi törjük szét, leplezzük le a sztorit.
3
A lelepleződő hazugság. Ha az emberek tudnák, hogy a hazugságnak hány jele van, nem hazudnának. De nem ismerjük ezeket a jeleket, és bátran tesszük. A hazugság jeleinek egyik csoportja a hazugság környezetének bizonytalanságaira épül. Valaki beavatatlan véletlenül elszólja magát. De teheti ezt szándékosan is. A titok addig titok, amíg egyszemélyes. VAGY! Egyformán veszélyes minden titokgazdára. Ha több ember tud valamit, az magában hordja a lebukás lehetőségét. Ezzel nyerő pozícióba is lehet kerülni. Elég egy félresikerült mondat, egy elkapott email, egy véletlenül „lehallgatott” telefon, egy rosszul megfogalmazott hivatkozás, bármi, ami megtörheti a hazugság rendszerének „egységét”. Nagyobb a lebukás lehetősége, ha valaki bizalmatlan, és jól „ellenőrzött” körülmények között él. (magyarul: belenyúlnak a zsebébe, megnézik a leveleit, váratlanul rákérdeznek dolgokra.) Tudjuk miről lehet szó, mert sokszor találkozhattunk hasonló dolgokkal életünk során életünkben. SŐT! Amikor a hazugság házát építjük, számba vesszük ezeket a véletlen lehetőségeket. A fő kérdés az, hogy tényleg gondoltunk-e mindenre. Ez a megválaszolatlan kérdés feszültséget okoz. Mégis hisszük, olyan előrelátók vagyunk, hogy minden lehetőséget számba veszünk. Ne áltassuk magunkat. Nem! Egyszerű esetekben igen, de bonyolultabbakban nem. Az egyszerű eseteknek talán tétje sincs. Hogy három sört ittam, vagy négyet, az a nejem számára mindegy. Meg nem verem, és büdös vagyok. Nagy dolgoknak nagy a tétje. Volt egy ismerősöm, aki a barátnőjétől hazafelé tartva mindig lenyelt egy ampulla vegyest. Annak akkora volt a „hatása, hogy neje nem kérdezett semmit. De ez így túlságosan egyszerű, és van akinek bonyolult történeteket kell kitalálni. És nem csak otthon. A barátok között, a munkahelyen... És itt már több igénynek kell megfelelni. Nagy kérdés, hogy hány ember érintett a dologban, és milyen az esélye annak, hogy akinek hazudtunk, találkozik is valamelyikkel. Nem tudhatjuk, hogy akire hivatkozunk, nincs-e a „hátsó szobában”. A munkahelyi hazudozás tipikusan többszereplős játék. Létezik a szervezetnek egy láthatatlan, ám minden beavatott számára jól nyomon követhető informális rendszere. Ez struktúrát és távolságokat áthidaló kommunikációs irányokat ölel át. Valamilyen korábbi, magas töltetű bizalmi kapcsolatra épül, és egyéni szükségleteket elégít ki. Amit a szervezet nem tud, nem akar, nem képes. Elsősorban az egyének biztonságérzetét szolgálja. Tartalmi kérdésekben rendkívül célirányos, és gyors. Mindig tudjuk, hogy bizonyos információkat kiken keresztül lehet elérni. Ki kinek a barátja, szövetségese, és őket kiken keresztül lehet megközelítenünk. Ha valamire kíváncsiak vagyunk, milyen irányba aktivizáljuk magunkat. A munkahelyen nincs titok. Titokgazdák vannak. Ha fals információt bocsátunk ki, nyomon követhető, és feltárható az útja. A torzítás azt is jelzi, hogy milyen érdekek hatottak rá. És ne feledjük. A szervezetben minden érdekek és szükségletek szerint működik. A valóságban a család, a baráti kör is egy érdekrendszer. Nagyon vigyázunk arra, hogy akinek éppen hazudunk az hihető legyen. De óvatlanok lehetünk másokkal szemben, és az eljut az „elfelejtett” címzetthez. Zárult a kör. A hazugság lelepleződésének másik lehetséges forrása a hazudozó stílusában, magatartásában van. Ez a gondolatolvasás igazi terepe. A kapcsolati (informális) rendszerben történő tájékozódás nyomozás jellegű. Ez az irány más. Az azonnali felismerések terepe. A hazugság kudarca a hazugsághoz kapcsolódik. Ennek ugyanis nyomai vannak. A nonverbális kommunikációs rendszer gazdagon szolgáltatja a hazugság jelzéseit. Az érzelmi arckifejezés, 4
a beszéd, a testbeszéd, a felületesen kivitelezett emblémák, a vegetatív reakciók, mint kommunikációs zajok, zavarok telepszenek a beszédre, a hazug magatartására. Csak tudni kell olvasni belőlük. A hazugság szituációban születik, és annak változásait sem lehet maradék nélkül kiszámítani. A hazugnak figyelnie kell a mondanivalójára. Eközben érzi annak veszélyeit, szeretne jól fogalmazni, és ennek is vannak jelei, mint ahogy a felfokozott izgalmi állapota is láthatóvá válik. Nem lehet felkészülni minden eshetőségre, és a rögtönzés számos apró jele kiváló olvasmány. Mindez elsősorban érzelmeink változásaira vezethető vissza. Korán kezdjük A hazugság természetes módon épül be magatartásmintáinkba. Szülői felszólításra kezdjük: mosolyogj a nénire; köszönd meg az ajándékot; dicsérd meg a mami süteményét; válaszolj szépen a bácsinak; mond hogy örülsz… Ezek a kis dolgok bevezető gyakorlatok a hazugság módszertanába. Később mást is hallunk: meg ne mond anyádnak (kocsmát, fagyit, csokoládét, találkozást); de hallhatjuk azt is, hogy: majd azt mondjuk, hogy a parkban voltunk… Ismerek anyukát, aki a gyerekét is elvitte a „randevúra” A gyerek hallgatott róla az apja előtt. Persze az apa nem is gondolt ilyen variációra. A gyerek megtanulja, hogy hazugságot: személyre kell szabni; hogyan kell előadni lazán, könnyedén; milyen előnyei vannak, és milyen hátrányai lehetnek. Rájön, hogy azt kell mondani amit a másik hallani szeretne. Már az óvodában. Miért bántottad? – Mert leköpött! És javul a technika, gazdagodik a tartalom. Mire kamaszok leszünk, a hazugság mestereivé válthatunk. Elsajátítjuk azt az eszköztárat, amit csak finomítanunk kell, mert lesz mit elhallgatnunk, kimagyaráznunk, letagadnunk, és hazudnunk. Megtanuljuk, hogy felnőttek sem mondanak mindig igazat. Nem igaz, hogy az orrunk puhaságából rájöhetnek hazugságainkra, és megszokjuk kezelni a lebukástól való félelmet. Mert a hazugságnak tétje van. Minél nagyobb, annál nagyobb a félelem a lebukástól. És a szüleink minden állításuk ellenére nem veszik észre. Készen állunk a felnőtté válásra. Biztosak leszünk benne saját és mások kárán is, hogy: a felnőttség és a szociális viszonyok alapeleme, a konformitás fenntartásának fontos eszköze, céljaink elérésének fontos, ha nem a legfontosabb összetevője a hazugság. Szerepeinkből adódóan lehetnek konfliktusaink. Ezeket rutinosan hárítjuk el. Mert egyszerre lehetünk barát, férj, munkatárs, szomszéd, szerető, szurkoló, és ezek nem mindig harmonizálnak egymással. Hazudnunk kell. Önmagunknak is. És az AZ igazi hazugság, amikor magunk is elhisszük hogy helyesen tesszük. És ez a magabiztosság lesz a lebukás legnagyobb forrása.
A hazugság jelei nyomában Ne higgyük, hogy a hazugságnak vannak közvetlen indikátorai. A műszeres hazugság vizsgálatok is csak azt jelzik, hogy valamilyen változások indultak el bennünk, és szakemberek ezeket csokorba szedve célirányosabb „vallatást” folytathatnak. Ezek közé a jele közé tartozik a pulzusnak, a vérnyomásnak, a légzés ritmusának, a bőr vezetőképességének, a reakció időknek az ingadozása. Házilag is készíthetünk ilyent csak két elektródát kell a kezünkben tartani, és mérni a testünkön átfolyó áram változásait. Vannak ilyen hülye játékok is. De az egycsatornás műszerek sok kárt okozhatnak. A hazugság feltárása sok, nagyon sok
5
jel együttes számbavételén alapszik. Gondoljunk arra, aki azért izgul, hogy amit mond – az igazságot – elhiszik-e. Mert mások a hazugságuk miatt izgulnak. Ha kettőt összekeverjük, akkor igaztalanul vádolunk meg embereket, és ez nagyobb bajt okozhat, mint egy leleplezett hazugság. Az embereknek az igazság miatt is fájhat a fejük. Hallgatnunk kell! Igen! Sokszor a hazugságok esetében is, mert mit mondhatunk? Van egy megérzésünk, - mint egy műszer kijelzőjének az ingadozása? A hazugság szükséglete eltérő időpontban keletkezik. Ha a barátnőnkkel, vagy barátunkkal töltjük a délutánt akkor erre készülünk, előre kidolgozzuk a fedő sztorit, és számolunk olyanokkal, mint… Mert esetleg magyarázatot kell adnunk valamire. A történet tökéletes lehet, csupán az előadásmóddal lehet baj. Bűntudatunk átsugározhat „tökéletességünkön.” Ezzel együtt a hosszú távra szóló hazugságok általában jól kidolgozottak, és szinte lehetetlen a lebukás. Egy felvételi elbeszélgetésen jószerével minden állításunk igaz lehet, ha azt mértéktartón adjuk elő. A gyakorlott hazudozók nyilvánvaló előnyöket élveznek a szorongókkal szemben. Az esetek többségében rögtönöznünk kell. Ha nincs előre kidolgozott forgatókönyvünk akkor előfordulhat, hogy a kívánatosnál több dolgot kell észben tartanunk. Előfordulhat, hogy rés keletkezik a hazugság szövetén. Felfeslik valami, ami gondot okozhat. Aki hazudik, azonnal észreveszi a hibát. Lehet, hogy a másik fél elmulasztotta. De ez a megcsúszás félelemre adhat okot, és hatással lesz gondolkodásunkra, problémamegoldásunkra. Aki ivott, az hamarabb kerül ilyen szituációba. A szovjet időkből származó vicc, a részegség első fokozatára ez így szemlélteti: A férj hazatelefonál, és azt mondja: drágám értekezleten vagyok, és vele is alszom. A beszélgetés folyamata, szituációk változása ugyancsak zavarba ejtő lehet, és nem biztos, hogy jól döntünk. A részegség második fokozata erről így szól. A férj hazaviszi a barátnőjét. Csenget, a feleség ajtót nyit. A férj meglepődik, és a feleségéhez hajolva azt súgja neki: drágám mond azt, hogy a nővérem vagy. De bele is kavarodhatunk a hazugságokba, és azt sem tudjuk hol tartunk. A részegség harmadik fokozata ezt így szemlélteti: Férj hazaviszi a barátnőjét, és megmutatja lakását. Ez a konyha, ez a nappali, ez a hálószoba, az ott a feleségem, mellette pedig én vagyok. Ha hazugságot a körülmények kényszerítették ki, rögtönözni kell, emlékezni előzményekre, történésekre, adott témakörben már elmondott dolgokra, és ténybeli alapokra kell építeni, virtualizálni a valóságot. Lehet hogy belebonyolódunk. Ne mindegy hány szálat kell elvarrnunk, ami később láthatóvá is válik. A problémamegoldás hiányosságai ezeken a területeken jelennek meg, és amíg gondolkodunk, keressük a kapcsolatokat, építjük a történetet, a „folyamatosság” hiánya jelenik meg a beszédünkben. Ez fontos és hasznos jele a hazugságnak. Vannak gyakorlott hazudozók Őket magabiztosságuk vezetheti félre. Úgy gondolják, hogy „most is sikerülhet” ezért felületessé válhatnak. Más az első esetben is lebukhat. Ők sokat megúszhatnak. A kutatások szerint agyuk szerkezete is támogatja őket. Előnyös lehet, hogy hírük sebesen terjed és fenntartással kezeljük minden megszólalásukat. De ne feledjük, hogy sok függ a hallgatóságtól is. Van aki bizalommal, más ennek hiányában figyeli a másikat. Míg az első átlép a részleteken, nem foglakozik velük, a másik erősen koncentrál rájuk. Biztosan talál hibát. Ha a kommunikációs partner bizalmatlanul tekint a másik félre, van mitől tartania. Megtévesztésül hasznos lehet az igazság elemek keverése a hazugsággal. Ezt sokan 6
„hantázással” oldják meg. A „sokat beszélőkre” nehéz figyelni, mert mondanivalójukból nehéz kihámozni az igazságot. A hazug arcán feltűnhet az aggódás, amikor rájön, hogy valamit elhibázott. Nem biztos, hogy a témához illő érzésről van szó, ezért feltűnő lehet mint ahogy az is, amikor elönti az öröm azért, hogy sikeren áthidalta a problémát. Mert egyébként mozdulatlannak, érzelem mentesnek kellene lennie. Ezek a felismerések mikroexpressziók formájában jelennek meg, melyek időtartama másodpercig sem tart. Észre sem vesszük, mert nem tudjuk mit keressünk, és ha látnánk sem ismernénk fel, mert nem ismerjük a jelentésüket. A hazugság intenzív gondolkodásra kényszerít. Látható a szemöldökök mozgásán. A szemhéjak szűkölésén. Aki nagyon kétségbe esett, az kitekint a beszélgetés síkjából, mintha mástól várna segítséget. Ezt a „kétségbeesést” már nagyon jól lehet detektálni. Fontos, hogy beszélgetés közben figyeljünk a másikra. Hallgassuk meg. Különösen akkor, ha érzéseink szerint hazugság közeli helyzetben vagyunk. Ne vágjunk közbe. Ha lehet, ne akarjuk ráerőltetni a magunk mondanivalóját. A kommunikáció legyen információcsere. A közbeszólásunkkal növeljük a hazugság sikerességének az esélyét. Szenvedjen. Az látható, és hallható. Figyeljünk a beszéd ritmusára, a beszédhibákra, a testbeszédre, és az emblémák összhangjára. Máris több információ forrásunk lesz az összhang érzékelésére, vagy az inkonzisztenciára. A váratlan gesztusokra, az érzelmekre. Ha valaki hírtelen felfedezi a spanyolviaszt, vagy a logikai láncban a szükséges „svédcsavart” az meta jelek sokaságában fog megjelenni. Ugyanez a „heuréka érzés” megjelenhet annak az arcán is, aki rájött arra, hogy éppen félrevezetik. Az érzelmek spontán kísérői magatartásunknak. Hamarabb látszanak rajtunk, mint hogy tudatosulnának, mint hogy átélnénk. A hazugság detektálás fontos összetevőit, a mikroexpressziókat észre sem vesszük magunkon, mert rövidek, és figyelmünket a beszéd, vagy más viselkedési zavarok kötik le. A kicsit hosszabb idejű, alacsony intenzitású érzelmeket könnyű palástolni. Ez leginkább a bosszankodásra vonatkozik. Esetleg tárgyalási pozícióban az örömre, a sikerélményre. De nem kell megijednünk,mert sokan nem ismerik fel. A felismeréshez az érzelemnek jól láthatóvá kell válnia. Erre vagyunk képesek. Sokan ha észreveszi sem reagálnak rá. Mert nem úgy neveltek minket, hogy figyeljünk másokra. De előfordul, hogy érzelmeinkről beszélünk. Ha ez hamis, akkor elválik egymástól a verbális kifejezés, és az érzelem. Magyarul. Azt mondom „haragszom rád!” Ha ennek kimondása után jelenik meg a haragos arckifejezésünk, akkor ez nem igaz érzelem. A beszédnek, és az érzelemnek szinkronban kell lennie. Ezt a kis különbséget megint csak gyakorlás után lehet észrevenni. De ez igaz lehet más érzelmekre is: bánatos vagyok! És mutatom! Undorodom! És mutatom… Nem az érzelmi állapotunkról szóltunk, hanem arról amit mutatni fogunk. Az így eljátszott érzelem ugyanakkor nem teljes. Minden érzelemnek több apró jele van. Ha ezek közül hiányzik valami, akkor megjátszott érzelemről van szó. Ezen az alapon a hazugságról szóló érzelem is hazug lehet. De ettől még nem igazi! Az emberi kapcsolatokban a legáltalánosabb az öröm kifejezése. Igazi öröm esetén együtt örül a száj, és szem. Szánkat könnyű mosolyra húzni, elég ha azt mondjuk magunkban, hogy csííííz! Viszont a szemünknek nem tudunk ilyen parancsot adni, és mosolyunk udvariassági formációvá, mosoly emblémává változik. Az biztos, hogy nagyon felületesek az érzelmekről szóló ismereteink, és ezen a területen könnyen félrevezethetők vagyunk. De másképpen is. Ha egy hazugság jól felépített, logikus, 7
és előre megfontolt szándék a lapján zajlik, fordulatait begyakoroltuk, a teljes érzelmi azonosulás minden jelével felfegyverkezve, nem lehet észrevenni. De ilyen csak a mesében van. Szavainkat begyakorolhatjuk. Ezt teszik a színészek. A hiteles átélés teszi őket mesterré. Csakhogy mi nem vagyunk színészek, az életet nem lehet forgatókönyv szerűen élni, és érzelmeinket nem lehet letagadni. A tartós érzelmek rátelepszenek magatartásunkra. A szomorúság, vagy az öröm alapul szolgál észlelésünkhöz, látható hogy igazak, átéltek. Szavakkal lehet szerelmet hazudni. Az együttlét során az érzelmek sok-sok jelét is felvonultathatjuk, de hiányos lesz. A figyelmes szerető észreveszi hogy ami lát, tapasztal az „szakmai rutin”, vagy átélt érzelem. A belső vakság megakadályozza a hazugság észlelését.
A legfontosabb nyom!
A hazugság legbiztosabb nyoma: az érzelmek keltette változások feltárása. Sok ember hazudik a koráról, barátairól, sikereiről, hogy jobbnak, szebbnek mutassa magát. Ez a nagyzolás, a megnagyobbított Én kép kategóriája. Ennek nincs tétje. Maximum bosszankodunk egy kicsit, hogyha valaki nem száll le a magas lóról. Kárt nem okoznak, önmagukat szépítik. Akkor is, ha mindenki tudja, hogy „smink” nélkül milyenek. Ezeket a mindennapokat színesítő kis hazudságokat elhallgatjuk, nem reagálunk rá. Minden ember hajlamos rá, sőt kötelessége időnként nagyobbnak látszani. Ha mindenki ezt játssza, nem lehet kimaradni belőle. Aki ezt teszi, el is hisz. A tudatosan, valamiért, valakiért, vagy valami ellen hazudó, tudatában van tettének, és ez néhány nagyon jól felismerhető érzelmet kelt benne. - Félhet a lebukástól, a leleplezéstől - Érezhet bűntudatot hazugsága és a kártevés miatt - Örülhet a teljesítményének. A félelem természetes érzés hazugság közben, mert összefügg azzal, hogy lebukásunk esetén tettünknek kellemetlen következményei is lehetnek. Vannak könnyű, és nehéz hazugságok. Volt róla szó. Amikor az emberek felvállalják pontosan tudják mit kockáztatnak. Minél összetettebb a dolog, annál inkább. A hazugságnak tétje van. Siker és lebukás esetén is. Tudjuk mire vállalkozunk. Ez természetes módon generálja a félelmet. Ennek van egy előnye. Az embereknek jobban figyelnek mondanivalójukra. A gyakorlott hazudozó profi ebben. A hazugság keltette félelmet gyermekkorunk óta tanuljuk. Azt sulykolják belénk, hogy a felnőttek mindent látnak, hallanak, és tudnak. Nem hazudhatunk. Mégis sikerül, és ez felbátorítja kis hazudozót. Elvezet oda, hogy egyre jobban beletanulunk a hazugságokba. Megtanulunk gazdálkodni a hazugsággal. Bevalljuk kisebb bűneinket, hogy azzal fedezzük a nagyobbakat. A bevállalós gyerek gyakorlott hazudozóvá fejleszti képességeit, míg lesz aki azonnal lebukik, és a kapott büntetés elveszi a kedvét a füllentéstől is. Kis hazugságok esetén is mutatja félelmet, míg gyakorlott társa legfeljebb akkor, amikor megszorongatják. Az alacsony hazugságpotenciállal rendelkezőket egész életükben elkíséri a lebukástól való félelem, és ezért nem tudnak ok nélkül jelentős megértést mutatni embertársaik hülyeségei
8
miatt. Nem mondják azt hangosan, hogy „Főnök! Csodálatos vagy” helyette inkább ingatják a fejüket és nem szólnak semmit. Az igazmondás igénye a hazugság felvállalásának esélyével beépül személyiségünkbe. Ha tudjuk valakiről, hogy hajlamos valóság elferdítésére, kételkedni fogunk benne. Az emberek hajlamosak elhinni, hogy a fenn levők, a magas presztízsűek igazat mondanak. Pedig lehet, hogy hazugságok sorozatával jutottak fel a csúcsra. A vezetői munkában nagy szükség van olyan képességre, amely az igazság, a féligazság, a csúsztatás, és hazugság skálán történő lavírozást jelenti. Van aki bevallja, hogy hazudott éjjel nappal. Más azt mondja, hogy sohasem. Egyik sem igaz. A harmadik azt mondja, hogy „elszólás” volt. Ez az igazán hazug! A hazugság mindig kapcsolatban van valamilyen haszonnal. Nem tennénk, ha nem így lenne. Ahogy nő az érdekeltség és a nyereség, úgy nő a az esély a hazugságra. Sajnos van egy dimenzió, amely nagyon jellemző lehet. Sokak számára úgy is felmerülhet a kérdés, hogy mivel nyerjek. Munkával, vagy hazugsággal. Ha az utóbbit választjuk, a félelem állandó kísérője lesz magatartásunknak. Bűntudatot hazugság közben és utána érzünk. Ez meghatározza hazugsághoz fűződő viszonyunkat. Ha van ilyen, akkor nagy dolgokra nem vállalkozunk, és maradunk a füllentés a rejtve hallgatás körben. A bűntudat jól felismerhető, és kiegészíti a félelem érzését. De ne higgyük, hogy állandó kísérője az életünknek. Ha úgy gondoljuk, hogy belekényszerítettek minket a hazugságba, akkor azt jogosnak véljük, és önvédelemkén értékeljük. De hazudhatunk a család, a munkahelyi kollektíva, a barátok érdekében is, amiért még dicséretet is kaphatunk. A bűntudat szoros kapcsolatban van az okozott kárral. Ez arra kényszeríti az embereket, hogy bevallják bűneiket. Különösen, ha utólag szembesülnek tettük súlyával. Bűntudattal nehéz együtt élni. Amikor az ember a hazugság mellett dönt, nem gondolja, hogy ez erős belső feszültséggel jár. Hazugságokkal sok embert magunk mellé állíthatunk, másokkal szembe kerülhetünk, és egymással össze is ugraszthatunk, folyamatokat a magunk kedve szerint szabályozhatunk, és mindezeknek lesznek nyertesei, és vesztesei. Kicsiny erkölcsi érzékkel rendelkező embereknek is lesz lelkiismeret furdalása, ami bűntudatot okoz. A bűntudat szoros kapcsolatban van a szégyenérzettel. De míg a bűntudat belülről hat, addig szégyenérzetünk mások előtt lehet. Minél nagyobb a szégyenérzetünk, annál inkább igyekszünk titkolni hazugságainkat. Bármit is teszünk, a legnagyobb feladat a megszégyenülés, és a szégyenérzet elkerülése. A hazugság öröme épp olyan természetes, mint a félelem a lebukástól, vagy bűntudat lebukás miatt. A hazugság lehet kihívás is, és ha sikeres, épp úgy elégedettek lehetünk vele, mint más teljesítményünkkel. Erkölcsi alapállásunk megjelenik bűntudatunkban, a hazugság öröme pedig a teljesítményünkben. Tegyük hozzá, hogy az idő nem csak jó tanítómester, de kiváló szemfödél is. Egy idő múltán már csak a teljesítményre emlékezünk, és a hozadékra leszünk büszkék. De ne higgyük, hogy mindez titokban marad. A család, barátok, a munkatársak is tudhatnak a hazugságunkról, és ha részesedhetnek a hasznából, akkor ők is elismerik teljesítményünket.
9
Hazugságnyomok a beszédben A hazugság nyomai szinte azonnal megjelennek ha az illető kiesik mindennapos szerepeiből, és arra vállalkozik, hogy meghamisítja a valóságot. Kieshet a betanult, begyakorolt mondanivalójából, és rögtönözni fog ha váratlanul hazudnia kell. Aki szeretne tisztán, vagy tisztábban látni, annak a hazugság felfedéséhez, leleplezéséhez tudnia kell, hogy a kapcsolódó érzelmek hogy jelennek meg a beszédben, az arcon, a testen, hogy lépnek kölcsönhatásba más érzelmekkel, milyen jelei vannak a nonverbális és a metakommunikáció rendszerében. Nem a források hiány, hanem nagy száma, és variációs gazdagsága okoz gondot. A beszéd maga is összetett, sok információt hordoz, és ehhez tartozik a testtartás, a gesztusok, az alkalmazott emblémák, a légzés üteme, ritmusa, az izzadás, a váltakozó ritmusú mozdulatok. Mindez leköti a hallgató figyelmét. Ráadásul aki hazudik, az esetleg gondoskodik figyelemelterelő kommunikációs jelekről, melyek nők esetében viszonylag könnyen prezentálhatók, mert a testiségre, a nemiségre utalnak, és hallgató vágyival, szükségleteivel függnek össze. Aki hazugságnyomot keres, nem kell hogy mindenre ügyeljen. Aki hazudik, maga sem képes minden rezdülését figyelemmel kísérni, mert leköti a szóbeli kifejezés pontosságának igénye. A hazugságjelek felismerésében sokat segíthet a másik fél ismerete, a személyiség lenyomata, a meta-reprezentáció, emlékeink arról,hogy az illető hasonló szituációban hogy viselkedett. Az eltérésnek ugyanis okai vannak, és ez akár hazugságforrás is lehet. A hazugságok tettenérésének ugyanis az egyik legfontosabb nyoma maga beszéd. Aki hazudik ezt pontosan tudja. Minden más jel letagadható, kimagyarázható, akár azt is lehet állítani, hogy rosszul látjuk, rosszindulatúak vagyunk… A kimondott szavaknak ugyanis súlya van. Rögzíthető, leírható, memorizálható. Tanúi vannak. Vannak figyelemreméltó elemei. Ezek akár hazugságnyomok is lehetnek. Közéjük tartoznak: a felhasznált szavak, kifejezések, a szünetek, a hangsúlyok, a hangszín változása, a hangerő, az egyéb hangok, mint torokköszörülés, nyelvbotlás. Aki hazudik, az szinte minden figyelmét a beszédre, a fogalmazásra fordítja mert tudja, hogy számon kérhetik rajta, és közben memorizálnia is kell, hogy mit mondott, mert be kell építse az emlékezetébe későbbi felhasználás lehetősége miatt. Szükségszerűen megnő a szünetek hossza, lassul a beszéd ritmusa. Aki hazudik az hallja is, és korrigálja, szabályozza mondanivalóját, és ha lehet, a stílusát is. Magam is kerültem már ilyen helyzetbe, és nagyon körülményesen fejeztem ki magam. Éreztem, hogy „idegenül csengtek a szavaim.” Pedig csak arról volt szó, hogy másról szerettem volna beszélni, és az egész mondanivalómat át kellett programozni. Kényszerűségből rejtettem valamit. Figyelmes hallgatónak rá kellett volna jönnie erre a „rejtésre”. Mondtam volna, ha rákérdez. Ennyit a gondolatolvasásról. Neki nem jött össze! Aki hazudik, az nem képes önmagát nyújtani: a titkait fedi, és a másik félnek szeretne megfelelni. Megszokásból a szavakat monitorozzuk. Abból szeretnénk kihámozni a lényeget. Jegyzetelhetünk is, ami elvonja, leköti a figyelmünket, és kevés lehetőségünk marad a hazugságjelek felismerésére. Csak akkor sikerül, ha másik logikai hibát vét. A beszéd begyakorolható. Hozzá lehet rendelni a gesztusokat, az arc rezdüléseit, megjeleníthetők emblémák, és hangsúlyokkal terelhetjük a hallgatók figyelmét. Minél inkább rögtönözünk, mert el kell térnünk a korábban elképzelt forgatókönyvtől, - annál inkább nő a lehetősége, hogy előjönnek azok a jelek, melyeket rejteni szeretnénk. Minél inkább uralni szeretnénk a 10
szituációt, annál inkább előfordul a nyelvbotlás. Az a bizonyos Freudi elszólás. Ő úgy vélte, hogy belső árulás miatt következik be. Az elszólás ékes jele annak, hogy valaki jó szándékkal megítélve „pontatlan” Kritikusabban nézve csúsztat, vagy reálisan értékelve mellébeszél. (hazudik) A beszélő szándékainak az elnyomása (mármint hogy rejtenie kell valamit, vagy félrevezetni valakit) kötelező feltétele a nyelvbotlásnak. Egy ilyen botlás a hazugban megnöveli a lebukástól történő félelem szintjét, amely viszont újabb hazugságnyomot eredményezhet. De ne feledjük! Azért mert valaki folyamatosan beszél, még nem biztos, hogy igazat mond. A gyors és magas érzelmi átéléssel kifejtett mondanivaló is kibocsát hazudságnyomokat. Az indulatos beszéd és az érzelmek miatt romlik a tartalmi kontroll, és ez idő alatt több nyelvbotlás, elszólás következhet be. A rövid idő alatt felszakadó információtömegben nem csak kicsúsznak, hanem folyamatosan követhetik egymást a hazugságjelek. Egy barátom mesélte, hogy egyszer sírva ment haza felesége. Panaszkodott mindenre, mindenkire, közben kicsúszott a száján: „szakítottunk” A barátom leesett a tantusz. A feleségének barátja volt. Nem tartotta fontosnak, hogy reagáljon rá, de elkezdett odafigyelni történésekre, memóriájából előbányászott gyanús eseményeket, és türelmesen várt. Végül a neje kompromittálta magát. Mert képes volt türelmesen várni a „tárgyi” bizonyítékokra, jó kondíciókkal sikerült elválnia. Aki elvált, az tudja, hogy a bírói gyakorlatban a férfiak általában rövidebbet húzzák. A hazugot ilyen esetben általában viszik az érzelmei, nem tudja ellenőrizni, utólag felidézni, hogy mit is mondott. Az elnyomott, mégis felszínre törő érzelmek , a harag, a düh, a félelem, a szorongás, sokat felfed a hazugságokból. Elég egy kiadós házastársi veszekedésre gondolni. A „szükségszerű” vádaskodás mellett sok elhallgatott dolog, valódi szándék, rejtett cél kerülhet a felszínre. Talán nincs is olyan felnőtt akinek ne lennének ilyen irányú tapasztalatai. És azt is tudja, hogy milyen hosszú lehet a megbékélés, a mosolyszünet ideje. Az embereknek „füle van” a hangmagasság, a hangszín, a beszéd ritmusának változásaira. Ennek alapja egy ősi ösztönre épülő megérzés, amely egykor az önvédelmet szolgálta. Ez az észlelés elsősorban az érzelmek változásaira hangolódik rá. A vokális jelek közül a szünet a legfontosabb hazugságdetektor. A hezitálás, a mondanivaló „keresése” a pontosítások, a félbeharapott szavak, közben a torok köszörülés, az erős szuszogás izgalmi állapotot jeleznek, amely kapcsolatban van a félelemmel. Ez azt jelzi, hogy vagy nem sikerült a hazugságot a kívánt, az előre programozott sávban tartani, vagy váratlanul merült fel a hazugság szüksége. Rögtönözni kell, és ennek kigondolása időigényes. Legalább is az előző beszédritmushoz képest. Ha nem sikerül kimásznia a maga ásta gödörből, megszégyenülhet. Harag esetén felgyorsul a beszéd, és a félelem, a szomorúság lassító módon hat. A hangmagasság emelkedése ugyanakkor nem automatikusan hazudság jel. Ez a félelem, a harag, a és az izgalom jele. A kommunikáció folyamatában visszajelzési funkciója is van. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy derülhet ki az igazság. Sok vizsgáztatással a hátam mögött egy jó ritmusú és tartalmú kérdezéstechnikával meg lehet tudni. A kérdés úgy merült fel, hogy miért nem készültek fel. Van aki bevallja, mert úgy gondolja, hogy az a helyes. Mások két utat választanak. Bonyolult kibúvókat keresnek, indirekt válaszokat adnak. Mások igyekeznek elvinni a témát más irányba, hogy kikerüljék a választ. A direkt rákérdezésre nehezen reagálnak.
11
Hazugságnyomok a testbeszédben Az elmúlt évek kutatásai azt jelzik, hogy áttörés következett be a testbeszéd kutatásának a területén. Erről a folyamatról kiváló összefoglalót ad G. Beattie, „a látható gondolat”(2) című művében, amely testbeszéd pszichológiájáról szól. A hazánkban jelenleg kapható ilyen tartalmú könyvek immár jó szándékú kísérletek a témában. A testbeszéd általánosan használt jelei az emblémák. Ezek olyan metakommunikációs jelek, melyeket adott kultúrán belül mindenki egyformán megért. Kis csúsztatással akár azt is mondhatjuk, hogy egy alacsony szókincsű jelbeszéd, mert ezen emblémák száma korlátozott. Hogy mi magyarok hányat használunk, azt senki sem tudja, mert ilyen kutatások nem voltak. A örömére jelentős gyűjteményt sikerült összeállítanom, és ezt a gondolatolvasásban jól lehet hasznosítani. Hazugság nyomként úgy jelennek meg, hogy egyrészt mást mutatják, amiről a beszélő beszél, másrészt töredékei jelennek meg, ami azt jelzi, hogy igyekeztek kontroll alá vonni, mert nem akarják, hogy láthatóvá váljon. Ez felér egy szóbotlással annak, aki ismeri ezeket a jeleket. Harmadrész nem tart szinkron a beszéddel, ami belső bizonytalanságot jelez. A testbeszéd másik fontos összetevője az a mozdulatsor, amit a beszéd illusztrációjaként, mondanivalónk hangsúlyozására használunk. A kéz használat a legáltalánosabb, és a kutatások szerint ez kapcsolatban van az intelligenciával is. Két csatornán keresztül ugyanis könnyebb a megértetés. A illusztrálás nagyon gazdag lehet, és rész vesz benne az egész felsőtest, a karok, kezek, a fej, az arc. Hogy mivel mit hangsúlyozunk, az áthidalandó távolságtól is függ. Teljesen más gesztuscsokrot használnak a mozi,és mást a színházi színészek. Hazugság nyomra utal, ha valaki a szokásostól eltérően túl sokat, vagy túl keveset gesztikulál. De az is előfordul, hogy akaratlanul mást mutat, mint amiről beszél. Ennek megítéléséhez ugyancsak a meta-reprezentáció adhat segítséget.
Hazugságnyomok az idegrendszerből Az idegrendszerben lezajló változások egy része szabad szemmel is látható. Az érzelmek változást idéznek elő a légzés ritmusában, mélységében, a bőr színeváltozásában, a szem mozgásában, pupilláink tágulásában, szűkülésében. Ezek nem rejthetők, és nem is manipulálhatók. Ha a hazug fél, izgul, szorong, bűntudata van, az fokozza vérkeringést, az izomműködést, izzadást idéz elő, és a torokban „gombócot” képez. A vegetatív jelek egy része érzelem specifikus. Harag és félelem esetén – mert támadáshoz, vagy meneküléshez több oxigénre van szükségünk – felgyorsul a szívverés, és változik a bőr színe. Leggyakrabban fejünkbe megy vér. Nagyon jól látható a vörösödő fejen, ha valakit elönt a „pulykaméreg”. De vannak akik könnyen zavarba jönnek, és ezért elpirulnak. A kettő között a szituációs tényezők segítségével tehetünk különbséget. Aki hazudik, kísérletet tehet arra, hogy fals érzelmeket mutasson. Bánatos voltam gyermekeim előtt, amikor elrepült a papagájunk. Nagyon „sajnáltam,” hogy többet nem rikácsolnak, nem porolnak, nem szemetelnek. A valóságban örültem neki. A gyakorlott szemű megfigyelő könnyen észreveheti, hogy itt bizony valami más is van. A legszebb öröm a káröröm – mondja közmondás. De az idegrendszert nem lehet könnyen becsapni, és a valóságos érzelem könnyen feltárhatóvá válik. A hangszín és a testbeszéd, és az arckifejezések lehetőséget adnak érzelmi csalásra. Legalább is „előadására” Az emberek, mint a színészek képesek félelmet, haragot, feszültséget, meglepetést színlelni. A valóságban egy kevert érzés jelei fognak
12
megjelenni. Ugyanakkor tudjuk az is, hogy a megjátszott érzelem hosszabb ideig tart, mint a valóságos, így könnyen leleplezhető. De feltűnő lehet egy mélyebb levegővétel, a légzésütem gyorsulása, a torok reszelése, és az izzadás.
Hazugságnyomok az arcon Az arc a hazugságnyomok értékes forrása. Az arc nagyon rövid időm alatt képes egy időben, vagy nagyon kis eltéréssel igaz és fals információkat küldeni, melyek felfedhetnek rejtett, vagy kimondott valótlanságokat. Mármint a beszéd és a testbeszéd eltéréseit. Ha a hazugságnyomok ebben a többes rendszerben összecsengve jelennek meg, és a metareprezentáció is ezt sugallja, akkor szinte biztos,hogy van mire figyelnünk. De a dolog nem ilyen egyszerű. Az emberek túlnyomó többsége megbukik az arcról történő olvasás vizsgálatán, ugyanis a leghaloványabb fogalmuk sincs arról, hogy milyen jeleket kell, vagy kellene észlelniük. Szinte automatikusan fogadják el a verbális „igazságot” és nem foglakoznak ennek arclenyomatával. Az ember arckifejezését egyrészt szándékosan jeleníti meg, másrészt vannak rajta automatizmusok is, melyeket az emberek ha észreveszik magukon, igyekeznek „letörölni”. Megjelennek mikroexpressziók is, melyek olyan rövid ideig tartanak, hogy csak megfelelő gyakorlás után fedhetők fel, és ezek lesznek azok, melyek a valós érzelmeket közvetítik. Ha a kommunikáció kibernetikai modelljét rávetítjük ezekre, és a beszédre, akkor az igen-nem jelek mentén észlehető az elfogadás, vagy az elutasítás. A gondolatolvasás egyik fő kérdése, hogy együttműködésinket, kezdeményezéseinket, szándékainkat hogy fogadják el partnereink, illetve mi lehetne a továbblépés lehetősége. Más jelek pedig az igazsághoz, hamissághoz, hazugsághoz köthetők. Ezek a bizonyos alapérzelmek az evolúció termékei, és automatizmusok révén hatnak. Nincsenek kognitív elemei. Az ezeket reprodukáló kognitív hatás viszont akaratlagossá teszi, és ezzel meg is hamisítja. Az arc prezentálja - Az alapérzelmeket – harag, félelem, szorongás, undor, meglepetés, öröm. - Kevert érzelmeket, az előzőek valamilyen egymásra épülését, - Az érzelmek erejét, intenzitását. Az öröm alapesetben lehet relaxált nyugalom, de lehet extázis is. A kettő között pedig óriási távolságok vannak. - A megjátszott érzelmeket - És az emblémákat Az egyes kultúrák eltérő módon viszonyulnak az érzelmek megjelenítéséhez. Sok helyen korlátozzák, és az önuralmat preferálják. A mikroexpressziók náluk is megjelennek, csak nehezebb a detektálásuk. Az emberek korán megtanulják arckifejezésüket kontrollálni. De nyilvánvaló jelei vannak annak ha valaki fuldoklik a haragtól, a visszafojtott röhögéstől, és mégis megpróbál nyugodt maradni, mert a szituáció nem engedi, hogy kimutassa valóságos érzéseit Az érzelmek visszafogásának, vagy megjelenítésének ugyanakkor korlátai vannak. Van néhány arcizom, amely akaratlagosan nem szabályozható. Ezek az „igazságizmok”. Az emberek néhány százaléka képes rá. Mivel minden érzelemnek legalább 3-6 jellemző megjelenítője van, ha ezek közül valamelyik hiányzik az szembetűnő lehet. Kivétel csupán az öröm, amely kétdimenziós. Szánkat bármikor mosolyra tudjuk húzni, ám akkor lesz meggyőző a mosoly, ha szemük is nevet. Ezt viszont nem tudjuk akaratlagosan mozgatni. Az arcon az érzelmek mellett olyan jelek is megjelennek, melyek a mondanivalónkat illusztrálják. Ebben nagyon aktív szerepet tölt be szem. Léteznek arc emblémák is, mint a 13
kacsintás, a szemöldök felvonás… Mindezeket összevetve, arcizmaink több ezer különböző variációban képesek megjeleníteni dolgokat. Ezekre nincs megfelelő szótárunk sem, mert soha sem merült fel az elkészítés igénye. Legfeljebb skálázni tudjuk bizonyos érzelmek jelenlétét, vagy jelzős szerkezetekbe foglaljuk minőségét. A mosoly lehet „alig észrevehető”, de lehet „fülközépig érő” is. Bizonyos expressziók csak féloldalasan jelennek meg. Egykor úgy tartották, hogy ezek hazugságjelek. A népi bölcsességek között emlegették is hogy „nagyon félreáll a szája” Ma már tudjuk, hogy ez csak félig igaz. Lesznek érzelmek, melyek eljutnak a tudatosulás szintjére. Előfordulhat, hogy ez nem kívánatos a hazug számára, ezért igyekszik félbeszakítani, vagy lefedni valamivel. Ez a „félbevágás” hasznos hazugságnyom. Mindez a mikroexpressziók sebességével zajlik, ezét észrevenni nagyon nehéz.
Kezdje az önismerettel Az előadás, és írásos változat bár a hazugságnyomokkal foglakozik, módszertani okokból nem képes elvezetni az olvasót a hazugság detektálásának a területére. A leírtak egy csak szűk rátekintést biztosítanak a problémára. A vizuális, a képi megjelenítés lenne az igazi megoldás, de erre itt nincs lehetőség. Ne feledjük: aki azért izgul, hogy hisznek-e neki, pontosan azokat a jeleket produkálhatja,mint aki hazudik. Kell némi gyakorlat hozzá, hogy kétfajta jelrendszert elkülönítsük. De az egy másik történet. Ez a bevezető volt hozzá. Ugyanakkor kedves olvasóm, van egy kiváló lehetőség arra, hogy előre jusson a valóság feltárásában. Biztos, hogy hamarosan olyan szituációba fog keveredni, amikor rejtenie kell valamit, esetleg hazudni fog. Figyelje önmagát, analizálja, hogy milyen érzései voltak, figyelje a beszédét, légzését… szóval vegyen észre minden apró jelet. Rá fog jönni, hogy milyen információkat „szolgáltat ki” magáról. Ha ezt észreveszi, megnő az esélye, hogy másokon is képes lesz felfedezni azt, amit ….a másik rejteni szeretne! FELHASZNÁLT IRODALOM [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14]
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS: hazugságtipológiák Holmi 2004/4 GOEFGREY BEATTIE: Visible thought. Routledge, 2003 PAUL EKMAN: Emotions Revealed. Times books 2003 PAUL EKMAN: Unmasking the face. Malor books Cambridge 2003 PAUL EKMAN: Telling Lies. WW – Norton NewYork 1992 PHILIP REHEAD: How read body language. ebookmerto.com DR. GABRIEL and NILI ROAM: When Negotiating, Look for Nonverbal cues http://www.angelfire.com/co/bodylanguage/ DAVID J. LIEBERMAN Ph.D. How To Get The Truth Out of Anyone St. Martin’s Press, New York 1998 ALLEN PEASE: Testbeszéd. Gondolatolvasás gesztusokból. Park kiadó 1989 BARBARA és ALLEN PEASE: A testbeszéd enciklopédiája. Park Könyvkiadó 2004 MALCOLM GLADWELL: The Naked Face. The New Yorker 2002 08 05 ANNIE MURPHY PAUL: Mind reading. Psychology Today Magazin 2009 szept./okt. FODOR- GÖNDÖR- VÖRÖSNÉ- NEMÉNYINÉ: A kommunikáció alapjai BGF-Perfekt
14
