Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának tudományos és továbbképző Kongresszusát megszervezheti. Az október 8-10. között tartandó rendezvényen az eddigi hagyományokhoz híven az intervenciós kardiológia aktuális kérdéseinek összefoglaló előadásai hangzanak el, beszámolunk a magyar intervenciós kardiológusok új eredményeiről, munkánk mennyiségi és minőségi mutatóiról. Az egyre nagyobb számú fiatal intervenciós orvos továbbképzése, szakmai ismereteinek bővítése érdekében fontosnak tartjuk a továbbképző jelleget, ezért hívjuk meg ismét egy-egy terület nemzetközileg ismert képviselőjét is előadások tartása és tartalmas megbeszélések érdekében. Több témában kerekasztal formájában, illetve élő esetek bemutatása kapcsán is interaktív módon folyhatnak a szakmai diskurzusok. A rendezvényt nem szigorúan a kardiológiát művelő orvosok és asszisztensek részére szervezzük, hanem minden olyan terület képviselőjét is szívesen látjuk, akiknek munkája nélkül nem érhette volna el eddigi eredményeit a magyar intervenciós kardiológia. A résztvevők a kongresszus fáradalmait a helyszín wellness lehetőségei által illetve Szeged kulturális és szórakozóhelyein pihenhetik ki. A szervező bizottság és az előadók nevében szeretettel várunk minden kollégát és érdeklődőt Szegeden, a napfény városában!
Prof. Dr. Merkely Béla a konferencia elnöke
A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére PTE ÁOK/2015.II/00029-as kódszámon akkreditált, 40 kreditpont szerezhető. A kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelező pontszámként kerülnek jóváírásra.
A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG ELNÖKSÉGE: Prof. Dr. Merkely Béla, a konferencia elnöke Dr. Thury Attila, a szervező bizottság helyi elnöke A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TITKÁRA: Dr. Édes István Ferenc A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TAGJAI: Dr. Andréka Péter Dr. Aradi Dániel Dr. Becker Dávid Dr. Faluközy József Dr. Fontos Géza Dr. Gellér László Dr. Jambrik Zoltán Dr. Kovács Erik
Dr. Lupkovics Géza Dr. Nagybaczoni Béla Dr. Piróth Zsolt Dr. Ruzsa Zoltán Dr. Szabó György Dr. Szűk Tibor Dr. Zsoldos András
HELYI SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TAGJAI:
Dr. Balázs Erika Dr. Domsik Péter Dr. Hausinger Péter Dr. Horváth Tamás Dr. Karácsonyi Judit Dr. Katona András Dr. Nagy Ferenc Tamás
Dr. Sasi Viktor Dr. Sepp Róbert Dr. Szántó Gyula Dr. Szűcsborus Tamás Dr. Tajti Péter Dr. Ungi Imre
FŐ TÉMÁK - A coronariak chronicus total occlusioja: elmélet, gyakorlat, nemzetközi kitekintés - Stabil koronáriabetegség és perkután intervenció: behatolási kapu, bifurcatiós technikák, FFR, IVUS, OCT - Intervenció ACS-ben: új eredmények (thrombus-aspiráció, többér-PCI, keringés-támogatás) - Infarktus-ellátás: rövid- és hosszútávú eredmények - kerekasztal megbeszélés - Az anti-trombotikus szerek és NOAC terápia PCI-n átesett betegcsoportban - Strukturális intervenciók: A TAVI-tól az LAAC-n át a mitrális intervenció eszközökig - Határterületek: kritikus alsóvégtagi iszkémia, akut stroke menedzsment TERVEZETT KULTURÁLIS PROGRAM 2015. október 8., 19:00 h Nyitófogadás (Hunguest Hotel Forrás****) 2015. október 9., 20.00 h Gálavacsora (Tisza Hotel) A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Szeged, Hunguest Hotel Forrás**** 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16-24.
TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Regisztráció, absztraktok: Papp Katalin (
[email protected]) Kiállítás, szponzoráció: Bokker Tamás (
[email protected]) Convention Budapest Kft. H-1036 Budapest, Lajos u. 66. A. Lh. 4. emelet Buda Square Irodaház Tel.: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185, Fax: 06-1-299-0187 E-mail:
[email protected] Regisztráció a www.mkardio.hu oldalon keresztül lehetséges
REGISZTRÁCIÓ: Csütörtökön 08:00h - 19.00h között, pénteken: 07.30h – 18.00h között, szombaton 08.00h – 13.00h között lehetséges. REGISZTRÁCIÓS DÍJ A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: „Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat.” (Tisztelettel kérjük a jelentkezések elküldésénél a fenti törvény figyelembevételét.) 2015. szeptember 7-ig történő jelentkezéssel
2014. szeptember 7-a utáni jelentkezéssel
Részvétel a Kongresszuson:
25.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
30.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Napijegy családorvosoknak, aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvosoknak, belgyógyászoknak 8-án / 9-én / 10-én
10.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
15.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Egyetemi hallgatók, rezidensek, Ph.D. hallgatók, szakdolgozók, tényleges nyugdíjasok részvétele:
Ingyenes, regisztrációhoz kötött
Büféebéd csütörtökön:
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Nyitókoncert csütörtökön:
Ingyenes, regisztrációhoz kötött
Nyitófogadás csütörtökön
7.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
7.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Büféebéd pénteken:
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Büféebéd szombaton:
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
Ültetett, felszolgált bankettvacsora pénteken:
9.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
9.000 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
4.700 Ft / 1 fő (ÁFA-val)
A „Részvétel a kongresszuson” díj befizetése az alábbiakra jogosít: - a szakmai programok látogatása - kapcsolódó kiállítás megtekintése - részvétel a nyitókoncerten - kávészüneti ellátás 4 alkalommal a rendezvény ideje alatt, - kongresszusi táska, névkitűző, - akkreditáció díja, (A kávészüneti ellátás 5.000 HUF/fő értékben a számlán külön sorban, bontva kerül feltüntetésre.) Az „ingyenes részvétel” egyetemi hallgatóknak, PhD hallgatóknak és tényleges nyugdíjasoknak az alábbi szolgáltatásokra jogosít: - szakmai programok látogatása pénteken és szombaton - kapcsolódó kiállítás megtekintése - részvétel a nyitókoncerten SZÁLLÁS HUNGUEST HOTEL FORRÁS**** SUPERIOR (A KONGRESSZUS HELYSZÍNE – 150 SZOBA) (H- 6726 Szeged, szent-Györgyi A. u. 16-24., www.hotelforras.hunguesthotels.hu)
Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
25.000,- Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
33.500,- Ft/szoba/éj
Apartman 1 fő részére, svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
30.500,- Ft/szoba/éj
Apartman 2 fő részére, svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
40.000,- Ft/szoba/éj
TISZA SPORT HOTEL SZEGED (A KONGRESSZUS HELYSZÍNÉTŐL 300 M / 3 PERC SÉTATÁVOLSÁGRA – 40 SZOBA) (H- 6726 Szeged, szent-Györgyi A. u. 42., www.tiszasporthotel.hu)
Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
18.000,- Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, ÁFA-val, IFA-val:
20.500,- Ft/szoba/éj
A kötbéres szállásfoglalások miatt kedvezményes árakon férőhelyet biztosítani csak a meglévő kapacitás erejéig, de – a kötbérmentes lemondási lehetőségek miatt - legkésőbb 2015. szeptember 7-ig történő visszajelzés esetén tudunk. A lekötött szálláshelyeket a visszajelzések sorrendjében fogjuk visszaigazolni! Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik.
BEFIZETÉS A, Csekken: melyet kérésre küldünk. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevő nevét feltüntetni a következőképp: rendezvény neve/résztvevő neve. Számlát az összeg beérkezését követően tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. B, Banki átutalással (egyéni vállalkozás /saját cég): a visszaigazolásban kapott bankszámlaszámra. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevő nevét feltüntetni a következőképp: rendezvény neve/résztvevő neve. Számlát az összeg beérkezését követően tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. C, Amennyiben részvételét Cég/Intézmény/Alapítvány kívánja átutalással kifizetni, úgy a regisztrációs lap hátoldalán található költségvállaló nyilatkozatot kérjük cégszerű aláírással ellátva irodánkba visszajuttatni szíveskedjen! Előzetesen számlát csak ezen költségvállaló nyilatkozat birtokában küldhetünk. Köszönjük megértését. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése (annak elküldése után) 2015. szeptember 7- ig 50%-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100 %-os. Szálláslemondást szeptember 1-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt formanyomtatványok használatát! Köszönjük. FONTOSABB IDŐPONTOK Első - második értesítő postázásának határideje:
2015. augusztus 21.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének és szállásfoglalásnak határideje:
2015. szeptember 7.
Magyar Kardiológusok Társasága Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának 23. Kongresszusa
2015. október 8 - 9.