PROF. DR. JENEY ZOLTÁN KÖNYVAJÁNLÓJA

PROF. DR. JENEY ZOLTÁN KÖNYVAJÁNLÓJA KÉPES MAGYAR ZENETÖRTÉNET

Írták Batta András, Dalos Anna, Dobszay László, Eckhardt Mária, Eősze László, Farkas Zoltán, Felföldi László, Ferenczi Ilona, Kaba Melinda, Kárpáti János, Király Péter, Papp Géza, Sárosi Bálint, Sas Ágnes, Sebő Ferenc, Somfai László, Szekeres-Farkas Márta, Szendrei Janka, Szerző Katalin, Tallián Tibor Szerkesztette Kárpáti János Kiadta a Rózsvölgyi és Társa, Budapest, 2011. 320 p. 2 CD

Kodály Zoltán népzenekutatói és Szabolcsi Bence történészi munkásságának eredményeképpen a magyar zene történetéről egyszerre, szinte párhuzamosan alakult ki egy tágabb és egy szűkebb kép. Tágabb, amennyiben Kodály a 20. század elején megindult modern etnomuzikológiai kutatásoktól felbátorítva a Volga menti őshazában felfedezett cseremisz, obi-ugor és török népzenékre építve rekonstruálta a magyar zene őstörténetét. Szabolcsi zenetörténeti képe viszont szűkebb volt, mert a magyar zenekultúrát kizárólag a sajátosan nemzeti műfajokhoz kötötte. Rajeczky Benjaminnak, a gregorián ének és a magyar népzene nagy kutatójának érdeme, hogy újfajta gondolkodást fogalmazott meg: „Feltűnő, zenetörténetünk mennyire külön úton járt a művészettörténettől – írta 1988-ban, az akkor induló nagyszabású, öt kötetre tervezett zenetörténeti munka előszavában. – Míg ott a román, gótikus és reneszánsz típusú építkezés, festészet és szobrászat megjelenése, kialakulása és virágzása az államalkotásban fontos szerepet játszó kereszténység áramlatainak hazai hullámzását kísérte és a nyugati kultúrához fűződő kapcsolatok intenzitásának jele volt, zenetörténetünkben ezek a momentumok az anyanyelvű dokumentumok hiánya miatt nem jutottak érvényre.” Az újabb történészgeneráció kutatásai nyomán azonban számos, eddig rejtőző kódex, zenei kézirat és nyomtatvány került napvilágra, melyek gondos tanulmányozása és publikálása lehetővé tette, hogy megkezdődhessék zenetörténetünk fehér foltjainak kitöltése. A nagy gregorián kódexek és notációjuk megfejtése eszközt adott a kutatók kezébe a magyarországi gregoriánum mélyebb megismeréséhez és egy sajátosan „magyar” gregorián stílus felvázolásához (Dobszay László, Szendrei Janka). A nyugat-európai középkori zene

módszeres feltárása kulcsot adott a 13–16. századi budai királyi udvar olasz, francia, flamand vendégmuzsikusainak megismeréséhez (Falvy Zoltán). Nyilvánvalóvá vált továbbá az is, hogy a felvidéki–dunántúli városok cseh, német, osztrák származású, de magyarrá asszimilálódott zenészeinek 17–18. századi működése a magyar zenekultúra szerves részévé vált (Bárdos Kornél). Mindezek az új eredmények, felfedezések kiegészítik, teljesebbé teszik a Kodály– Szabolcsi-féle koncepciót, azt mutatják meg, hogy zenekultúránk végeredményben szervesen illeszkedett bele az európai zene történetének folyamatába. Az új szemléletet azonban eddig csak szűk szakmai réteg ismerhette, mert az eredmények csak a Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi kiadványaiban és a Magyar Zene című negyedéves folyóirat hasábjain jelentek meg. A Képes magyar zenetörténet megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy a művelt magyar társadalom közfelfogásába is beleépüljön a magyarországi zenekultúra történetének ez az összetettebb képe. Ezt szolgálta már az a nagyszabású kiállítás is, mely a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság kezdeményezésére, Symphonia Hungarorum – Magyarország zenetörténetének ezer éve címmel 2001 márciusától októberéig volt megtekinthető a Budapesti Történeti Múzeumban. A kiállítás anyagát az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből állították össze mintegy félszáz hazai és külföldi intézmény összefogásával. Mikor a kiállítás bezárt és képes katalógusa elfogyott, a magyar muzsikusok körében megszületett az igény a gazdag anyag képeskönyvben és hozzá tartozó CD-ken való megörökítésére. A tervet először a Rózsavölgyi Kiadó valósította meg 2004-ben, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, most pedig ennek lényegesen kibővített változata került az olvasók kezébe. Ez a kötet – a magyar zenetudomány közös produktuma – nem évről évre haladó tankönyvszerű zenetörténet, hanem olyan önálló tanulmányok sorozata, melyek a téma legkiválóbb szakértőinek megfogalmazásában, egy-egy csomópontra irányulva rajzolják ki a magyarországi zene évszázados folyamatát – a Gellért-legendától kezdve a 20–21. század fordulójáig. „Képes” zenetörténet, mert a szöveget több mint négyszáz kép illusztrálja, és ugyanakkor „hangzó” zenetörténet, mivel a mellékelt 2 CD 140 percnyi zenét is bemutat. A 21 tanulmányból ehelyütt csak néhányat kívánok kiemelni, azzal a megjegyzéssel, hogy valamennyi igen magas színvonalú. Az Árpád kori kódexek és a magyarországi Gregoriánum témájáról két nemzetközi hírű tudós, Szendrei Janka és a nemrég elhunyt Dobszay László írt olyan fejezetet, mely a nem szakembert is szuggesztív erővel vonja be a középkori egyházi kultúra világába. A nemzeti opera megteremtésének és első virágzásának 19. századi folyamatát Tallián Tibor mutatja be az Erkel-operák kéziratainak és színlapjainak segítségével, a budapesti Operaház archívumának gazdag kincsestárából merítve. Eckhardt Máriának köszönhetően plasztikus rajzot kapunk azokról a vonatkozásokról, melyek révén Liszt Ferenc műveit a magyar zenetörténet részeinek tekinthetjük. A 20. század legnagyobbjai közé tartozó Bartók Bélát a leghitelesebb Bartók-kutató, Somfai László tárgyalja. Batta András pedig, aki az osztrák-magyar operett kimagasló ismerője, még egy másik téma interpretálását is magára vállalta: ő mutatja be a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt híres magyar karmesterek, zongoristák, hegedűművészek, vonósnégyesek és énekesek több, egymáshoz tanár–tanítványként kapcsolódó generációját.

A történet vége, a 20. század túlzottan bőséges képi és hangzó anyagának válogatása minden bizonnyal nehézséget jelentett a kötet szerkesztőjének. Nem vitás, hogy a magyar zenekultúra – és itt most gondolni kell az előadó-művészetre is – épp e században jutott el eddigi útjának legmagasabb pontjára. Bartók és Kodály életműve lezárult, de nem zárult le az utánuk következő nemzedékeké, és óhatatlanul átlép a 21. századba. Ezért a Bartók és Kodály mellett és után fellépő zeneszerző-nemzedékek munkásságával „Egy másik 20. század” címmel külön fejezet foglalkozik. Mindezek alapján melegen ajánlom, hogy az MKB Professzori Klub Könyvajánlójában jelenjék meg a Képes magyar zenetörténet című könyv, azzal a megjegyzéssel, hogy külföldiek számára angol változat is elérhető.

Jeney Zoltán -------------------------------------------------------------------------------------------------------------Szerzők bemutatása

Kárpáti János életrajza Kárpáti János (sz. 1932, Budapest), zenetörténész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (Egyetem) oktatója, címzetes egyetemi tanára és könyvtárának igazgatója 1961-től 2005-ig. Tanulmányait ugyanott végezte Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Bartha Dénes irányítása alatt. Zenetörténész oklevelét 1956-ban, kandidátusi fokozatát 1968-ban, akadémiai doktor fokozatát 1995-ben szerezte. Népzenegyűjtést végzett Marokkóban (1958) és Japánban (1988, 1994). Több nemzetközi projektben (Unesco–East–West, Music in the Life of Man) működött közre. 1980 és 1986 között az International Association of Music Libraries alelnöke, 1998-tól 2006-ig a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke. Fő kutatási területei: Bartók-analízis, ázsiai hatások az európai zenére, japán tradicionális zene. Előadásokat tartott az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Dél Korea, Franciaország és Olaszország egyetemein. Számos nemzetközi konferencián (tk. Teherán, Új Delhi, Firenze, Tokió, Osaka, Detroit, Washington, Los Angeles) képviselte hazánkat. Kitüntetései: Erkel-díj (1971), a Magyar Alkotóművészek Egyesületének nagydíja (1991), az Amerikai Liszt Társaság "Award for Excellence" érme (1996), Széchenyi-díj (2005), Eötvös József-koszorú (2005). BIBLIOGRÁFIA Könyvek Domenico Scarlatti. Kis Zenei Könyvtár. Gondolat Kiadó, Budapest, 1959; Arnold Schönberg. Kis Zenei Könyvtár. Gondolat Kiadó, Budapest, 1963; Muzsikáló zenetörténet II, IV. Gondolat Kiadó, Budapest, 1965, 1973; Bartók vonósnégyesei. Zeneműkiadó, Budapest, 1967; Bartók’s String Quartets. Corvina, Budapest, 1975. Bartók kamarazenéje. Zeneműkiadó, Budapest, 1976; Bartók's Chamber Music. Pendragon Press, Stuyvesant, New York, 1994;

Kelet zenéje. Zeneműkiadó, Budapest, 1981. rev. Gemini Kiadó, Budapest, 1998; Tánc a mennyei barlang előtt. Zene és mítosz a japán rituális hagyományban. Kávé Kiadó, Budapest, 1998; Bartók-analitika. Válogatott tanulmányok. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2003; Képes magyar zenetörténet. (Szerk.: Kárpáti János). Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2004 ; 2011. Szőllősy András. A magyar zeneszerzés mesterei. Holnap Kiadó, Budapest, 2005 Tanulmányok (válogatás) „Bartók Béla és a Kelet.” Magyar Zene V/1964. 581–593. Ua. angol nyelven: „Béla Bartók and the East.” Studia Musicologica IV/1963. 179–194. „Le désaccordage dans la technique de composition de Bartók.” International Musicological Conference in Commemoration of Béla Bartók 1971. Ed. by József Ujfalussy and János Breuer. Budapest: Zeneműkiadó, 1972. 41–51. p. „Új művek bemutatója – Szôllôsy András: Trasfigurazioni per orchestra” Magyar Zene XIV. 1973. 309–323. p. „Kurtág György: Bornemisza Péter mondásai – Concerto szoprán hangra és zongorára, op. 7.” Magyar Zene XV, 1974. 115–133. p. „A Bartók-analízis új útján. Somfai László Tizennyolc Bartók-tanulmány.” Zeneműkiadó 1981. Muzsika XXVI. 2. 45-46. „Béla Bartók: The Possibility of Musical Integration in the Danube Basin.” In: Bartók and Kodály Revisited. Indiana University Studies on Hungary No.2, ed. by György Ránki. Bloomington, 1987. „Mythic and Ritual Correlations of Instrument Symbolism in Asian Music.” In: Tradition and Its Future In Music. Report of SIMS 1990, Osaka. Osaka/Tokyo: Mita Press. 231–236. p. „Tiszta és elhangolt struktúrák Bartók zenéjében.” Magyar Zene XXXVI, 1995. 129–140. p. Ua. angol nyelven: „Perfect and Mistuned Structures in Bartók’s Music.” Studia Musicologica Vol. 36, 1995. 365–380. p. „Bartók in North Afrika: A Unique Fieldwork and Its Impact on His Music.” In: Bartók Perspectives: Man, Composer, and Ethnomusicologist. Ed. By Alliott Antokoletz, Victoria Fischer, Benjamin Suchoff. Oxford/New York: Oxford University Press, 2000. 171–184. „Bartók-analízis az óceánon túl.” Magyar Zene 2004, XLII, 3–4: 387–414. „Alternative Bar Structures in Bartók's Music”. Studia Musicologica, XLVII, 2006. 127–140. „A Bartók-értés zsákutcái.” Holmi 2007, XIX, 8. 1027–1039 „Bartók és Ligeti Afrika-élménye.” Muzsika 2007, L, 11: 24–28. „Axis Tonality and Golden Section Theory Reconsidered”. Studia Musicologica, XLVII, 2006. 17–426. „Typology of Musical Structures in the Japanese Shintô Ritual Kagura”. Asian Music Vol. 39, 008, No 2, Summer/Fall. 152–166. „Sources ethniques et pensée dodécaphonique dans le Quatuor no 2 de Béla Bartók”. In: Béla Bartók: Le décennie 1915–1925, Colloque Genève et Lausanne, 1–2 décembre 2006. nnales Suisses de Musicologie Nouvelle Série 27 (2007). Bern: Peter Lang, 2008. 21–37. „Performansz-típusok a sintó vallás szertartásaiban”. Magyar Zene XLVII, 2009. 15–31.

Jeney Zoltán életrajza Jeney Zoltán (1943, Szolnok) zeneszerzı, a Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem egyetemi tanára. Zeneszerzés tanulmányok: Pongrácz Zoltán (Kodály Zoltán Zenemővészeti Szakközépiskola, 1957-61) Farkas Ferenc (Zeneakadémia, 1961-66) Poszt-graduális tanulmányok, mesterkurzusok: Goffredo Petrassi (Accademia Nazionale di S. Cecilia, Róma, 1967-68) Ferienkurse für Neue Musik, Darmstadt 1972 és 1974 (Ligeti György, Mauricio Kagel, Karlheinz Stockhausen, Christian Wolff és Iannis Xenakis) Számítógépes zenei tanulmányok, IRCAM, Párizs, 1982 Szakmai tevékenység: 1970-ben Simon Alberttel, Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval és Vidovszky Lászlóval együtt megalapítja az Új Zenei Stúdiót, mely hamarosan nemzetközileg is jól ismert zeneszerzıi és elıadói mőhellyé vált, s 1972 és 1990 között több, mint 600 kortárs zenei mővet mutatott be. Mővei: opera (Esterházy Péter Daisy c. librettójára), zenekari kompozíciók, kamaramővek, dalok, kórusmővek, elektronikus és számítógépes zenei alkotások, más zeneszerzıkkel együtt írt közös kompozíciók, színházi és film kísérızenék (tartós munkakapcsolat Zsámbéki Gáborral illetve Huszárik Zoltánnal). 1992-ben, Vidovszky Lászlóval közösen, a sevillai világkiállítás magyar pavilonjához készített zenét. Oktatási tevékenység: Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem 1986-tól: zenetudományi majd zeneszerzés tanszék 1995-tıl tanszékvezetı (zeneszerzés tanszak) 1997-tıl egyetemi tanár; 1999-tıl a Doktori Iskola vezetıje 1985: elıadások az Egyesült Államok különbözı egyetemein (Berkeley, Oberlin, Buffalo, Cleveland, UCSD, Princeton) Vendégprofesszor: School of Music, NorthWestern University, Chicago, 1999. Zeneszerzés-mesterkurzusok: Szombathelyi Bartók Szeminárium, Gaudeamus Fesztivál (Amszterdam), Acantes Fesztivál (Avignon), Villa Medici, Róma, Münsteri Zenemővészeti Fıiskola Tegu (Dél-Korea) Tanulmányutak: 1985: Columbia Egyetem, New York City 1988-89: DAAD-ösztöndíj, Nyugat-Berlin

Tisztségek, közéleti tevékenység: 1979: a Magyar Zenemővészek Szövetsége elnökségének tagja 1990-tıl: a Magyar Zeneszerzık Egyesülete Elnökségének tagja 1990-tıl az International Society of Contemporary Music (ISCM) magyar képviselıje 1993-1996: Magyar Zeneszerzık Egyesületének elnöke 1993-tól: A Széchenyi Irodalmi és Mővészeti Akadémia tagja 1993-1999: az ISCM elnökségének tagja 1996-1999: az ISCM alelnöke Dijak, kitüntetések: 1979: Kassák Lajos-díj (Magyar Mőhely, Párizs) 1981: Erkel Ferenc-díj 1990: A Magyar Köztársaság Érdemes Mővésze 2001: Kossuth-díj 1988 és 2006: Bartók-Pásztory-díj 2006: AEGON Mővészeti díj

Zeneszerzıi életmővének rövid ismertetése (Szitha Tünde) Jeney Zoltán a kortárs magyar zene egyik legjelentısebb alkotója, az 1970-es és 80-as évek zenei neoavantgarde mozgalmának egyik vezéregyénisége. Tanulóéveiben Bartók és az új bécsi iskola zeneszerzıinek mőveibıl kiindulva komponálta elsı, mőveinek jegyzékben máig is vállalt alkotásait, (Öt zongoradarab, 1962; József Attila-dalok, 1963; Omaggio, 1966), emellett már zeneakadémiai évei alatt foglalkoztatták a szeriális zeneszerzési technika alkalmazási lehetıségei. (Rondeau, 1964) Rómában végzett tanulmányai során ismerkedett meg a zenei anyag- és idıkezelés akkoriban legmodernebb eszközeivel és szemléletmódjaival, e hatások jelentek meg az elsı nemzetközi sikert is aratott Soliloquium No. 1 címő szólófuvola darabban (1967) és a wei wu wei (1968) címő kamara-kompozícióban. Radikális fordulatot hoztak zeneszerzıi gondolkodásában az 1970-ben Eötvös Péterrel, Sáry Lászlóval, Vidovszky Lászlóval és Simon Alberttel közösen alapított Új Zenei Stúdióban végzett improvizációs gyakorlatok, valamint 1971-tıl John Cage írásai és mővei. Stílusformáló erıvel hatottak rá az 1972-es darmstadt-i Nyári Kortárszenei Szemináriumon Christian Wolff elıadásai zenéje, majd pedig az amerikai minimálzene jelentısebb alkotásai. Korszakhatárt jelent mővészetében az 1972-ben komponált Alef-Hommage à Schönberg címő zenekari darab, mely összegzés és újrakezdés: a zenéjét formáló fiatalkori hatások összefoglalása és a 70-es elején megtalált új irányok nagyszabású megfogalmazása. Kompozícióiban 1973-tól kezdett használni zenén kívüli alapanyagokat is, szövegeket (többek között Cage, Thoreau, e. e. cummings, Tandori Dezsı verseit és írásainak részleteit), sakk-játszmák lépéseinek vagy solitaire-játék mozgásainak leírását vagy telex-szöveget, melyek forma-, dallam-, ritmus- vagy hangrendszerképzı elemekké váltak zenéjében. (Végjáték, 1973; for quartet, 1973; Arthur Rimbaud a sivatagban, 1976; Százéves átlag, 1977; impho 102/6, 1978; OM, 1979) Mővei között olykor háttérben meghúzódó kapcsolatot teremt, hogy egy-egy harmóniasor, részlet vagy módszer olykor több különbözı darabban feltőnik, néha címekben is jelzett belsı körökként az életmő egészében jelen van (Something-sorozat, Herakleitosz-sorozat, Halotti szertartás), máskor a saját mővekbıl átvett anyagok egyfajta

parafrázisszerő kiindulási anyagként, egy-egy ötlet újabb kidolgozásaként oldódnak fel egy másik kompozícióban. 1978-ban görögországi utazása után jelent meg több alkotásában a régi görög skálákból kialakított általa „pseudo-modálisnak” nevezett hangrendszer (Apollónhoz, 1978), majd mellette az 1980-as évektıl egy 128 hangból álló, fraktál-elv alapján létrehozott hangsor (Halotti Szertartás). Bár Jeney máig megtartotta szerkesztési módszereinek korábban kialakított eszközeit, az 1980-as évektıl újabb stílusváltás figyelhetı meg mőveiben. Újra alkalmazni kezdte az ellenpont barokk és barokk elıtti korszakokra hivatkozó módjait, s emellett zenéjében megjelent egy archaikus hangütés, melynek deklamációja és dallamképzése egyrészt a gregorián zene, másrészt a magyar népzene ısi, recitáló és sirató stílusú hagyományaiból táplálkozik. Mindez nyomon követhetı eddigi életmővének legnagyobb vállalkozásában, az 1987-2005 között komponált Halotti szertartásban, melynek tételei önállóan, vagy kisebb ciklusokként is megszólaltathatók. A hat részbıl álló oratórium szerkezete a halál körüli események középkori liturgikus rendjét követi, de a szertartás latin, héber, görög, német és ószláv nyelven megzenésített részei mellett versekre (Ady Endre, Pilinszky János, Weöres Sándor, Tandori Dezsı, Kosztolányi Dezsı, Orbán Ottó és Szép Ernı magyarul, Prudentius latinul, Laura Romani olaszul) és magyar nyelvő népi virrasztóénekekre készült tételeket is tartalmaz. Turba-jellegő kórusai, vokális szólótételei, énekes kamaramővekként feldolgozott zsoltárai végig vezetnek a halál pillanatától a ravatalozáson, a virrasztáson, a templomi szertartáson és a sírba tételen keresztül az élıkért való könyörgésig. A Halotti szertartás komponálásának majdnem két évtizede alatt Jeney szinte minden alkotása része lett e monumentális kompozíciónak, és – az Esterházy Péter szövegére írt Daisy (1999) címő opera kivételével – rejtett szálakkal azok a darabok is kapcsolódnak hozzá, melyek nem a ciklus tételeiként készültek. Mint a William Blake, Giacomo Leopardi, Weöres Sándor, Tandori Dezsı, Petri György verseire komponált szóló énekhangra vagy énekhangra és zongorára készült dalok szövegei, vagy a Pilinszky János költeményét feldolgozó zenekari Contrafactum (1998) és a Búcsú Ligeti Györgytıl (2006) költıi programja mutatja, a zeneszerzı mőveinek egyik központi témája az a halál, a gyász és a siratás. Emellett kompozícióiban megjelenik a játékosság és az irónia is (Canone enigmatico, 2003; Wohin?, 2003; "melyik fele is sose ugyanaz?", 2009), a 12 dal (1975-83) óta pedig zenéjében egyre nyíltabban kap hangot az érzelmi felszabadultság és érzéki közvetlenség is, mely fiatalkori mőveiben szándékoltan el volt bújtatva a szigorú konstrukciók belsı törvényszerőségei mögé. A Halotti szertartás befejezése óta írt zenekari és kamaramőveiben (Panegyricus, 2004-2008, Pavane, 2007; Három tanulmány, 2008), megtartva és összegezve a korábbi évtizedekben kialakított technikai és stiláris alapelveket, Jeney Zoltán a polifónia és a kontrapunktikus szerkesztésmódok új (gyakran a hangszínekre és a dinamikai szintekre is kiterjesztett) lehetıségeit keresi és alkalmazza.

Diszkográfia Hungaroton SLPX 11589 Soliloquium No. 1; Alef – Hommage à Schönberg; Round Matuz István, Schmidt Nóra, Bognár Margit, Pertis Zsuzsa, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vez. Eötvös Péter

Hungaroton SLPX 12059 impho 102/6; Orfeusz kertje, Százéves átlag; Végjáték Kocsis Zoltán, az Új Zenei Stúdió Együttese, vez. Jeney Zoltán

Hungaroton SLPX 12366 Apollónhoz; Üvegekre és fémekre; Soliloquium No. 3 Dobszay Ágnes, Ferenczi Ilona, Makk Ágnes, Meszéna Beáta, Tarkó Magda, Melis László, Mezei János, Soós András, Hadady László, Jeney Zoltán, Sáry László, Vidovszky László, Wilheim András, Kocsis Zoltán

Hungaroton SLPX 12708 OM Jeney Zoltán, Wilheim András

Hungaroton SLPX 12807 Arupa; Fantasia su una nota az Új Zenei Stúdió Együttese, vez. Jeney Zoltán

Hungaroton SLPX 12971 Spaziosa calma; Cantos para todos, 12 dal Luisa Castellani. Keller András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, ASKO Kamaraegyüttes, vez. Eötvös Péter

Hungaroton HCD 31653 Alef; Hommage à Schönberg; Apollónhoz; Cantos para todos, 12 dal Luisa Castellani. Keller András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, ASKO Kamaraegyüttes, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vez. Eötvös Péter

Hungaroton HCD 31770 Jubilate Domino - Budapesti Énekesiskola, vez. Mezei János

Hungaroton HCD 32050 Önidézetek; Sostenuto; Spaziosa calma; El silencio; Madárhívogató Luisa Castellani, Lukin Zsuzsanna, ASKO Kamaraegyüttes, Componensemble, vez. Serei Zsolt, Gyıri Leánykar, vez. Szabó Miklós

Budapest Music Center BMC CD 046 Forgácsok Vékony Ildikó

Budapest Music Center BMC CD 090 "Quand j´etais jeune, on me disait" TrioLignum

Budapest Music Center BMC CD 116 Untisturbed, Hommage à Kurtág Új Zenei Stúdió közös kompzíciók

Budapest Music Center BMC CD 134 Búcsú Ligeti Györgytıl Vékony Ildikó

Content SAK 4610-2 KATO NK 300 1979. július 22. 10:30 Budapest Liptó utca Jeney Zoltán