Poszterszekció június 8. csütörtök

Poszterszekció 1. 2017. június 8. csütörtök P1-01 A neuroserpin kifejeződése fejlődő humán agykéregben Adorján István1, Millar Lancelot2, Parley Kristina2, Bakó Mária1, Mollgard Kjeld3, Ansorge Olaf2, Lei Shi4, Hoerder-Suabedissen Anna2, Molnár Zoltán2 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2University of Oxford, Oxford; 3University of Copenhagen, Copenhagen; 4Jinan University, Guangzhou A neuroserpin egy szerin-proteáz inhibítor molekula, amely leginkább az agykéregben fordul elő és fontos, neuroprotektív szerepet játszik oxigénhiányos állapotokat követően. Számos tanulmány foglalkozott a neuroserpin vér-agy gát integritását biztosító és anti-apoptotikus neuroprotektív hatásaival iszkémiás állapotokban, felnőtt rágcsálókban (Zhang et al. 2002, Yepes et al. 2000). A fent felsorolt hatások a neuroserpint rendkívül ígéretes hatóanyaggá teszik, amelynek alkalmazása különösen releváns lehet perinatális hipoxiában és stroke-ban (Millar et al. 2017). Laboratóriumunkban jelenleg is folynak a neuroserpinnek a rágcsálók perinatális hipoxiájában betöltött szerepét vizsgáló kutatások. Jelen tanulmány az állatmodelles eredmények transzlációját célozza a neuroserpin emberi fejlődés során történő kérgi expressziójának vizsgálatával. A humán agyszövetek az Oxfordi Agybank és a King’s College London gyűjteményéből származnak és a minták a 13. gesztációs héttől a 40. gesztációs hétig terjedő fejlődési szakaszt ölelik fel. A neuroserpin már a legkorábban vizsgált fejlődési stádiumtól kezdődően (13. gesztációs hét) is megtalálható volt. Kifejeződése a germinalis rétegre és a migráló neuronokra lokalizálódott, amelyek különösen nagy számban fordultak elő i) a ventrikuláris és subventrikuláris zonában ii) a marginális zóna és a kérgi lemez határán iii) a kérgi lemez mélyebb rétegében iv) és a ’subplate’-ben. Vizsgálataink két különböző antitesttel is hasonló eredményre vezettek (Abcam ab55587 és ab 33077), a neuroserpin pontos lokalizációjának feltérképezését PAS-alciánkék és Nissl-festés segítette elő. A korábban ismertetett eloszlás a második trimeszter későbbi szakaszában is jellemző maradt. A születés körüli időszakban a neuroserpin-immunpozitív neuronok négy sávban tömörültek a fejlődő kéregben: i) a marginális zóna és a kortikális lemez határán ii) a kortikális lemez felsőbb rétegében iii) a kortikális lemez mélyebb rétegében és iv) a már egészen vékony, de még mindig megtalálható ’subplate’-ben. A kérgi neuronok morfológiai elemzése és kolokalizációs kísérletek bizonyították, hogy a neuroserpinimmunpozitív neuronok többsége SMI31.1-immunpozitív piramissejt és kisebb arányban calretininimmunpozitív neuron volt, utóbbiak leginkább a kortikális lemez felső rétegében voltak megtalálhatók. Távlati terveinkben szerepel a neuroserpin-immunpozitív migráló neuronok első és harmadik trimeszterre, valamint csecsemőkorra kiterjesztett feltérképezése és előfordulásuk összehasonlítása akut- és krónikus hipoxiás csoportok között. A tanulmány megvalósulását a következő támogatások biztosították: Medical Research Council Grants G00700311, G0090901; Clarendon Fund, University of Oxford; The Academy of Medical Sciences Newton Advanced Fellowship, The National Natural Science Foundation of China for collaborative projects (NA160314/816110158). P1-02 Szoptatás hatására aktivált neuronok és neurokémiai azonosításuk patkánykölykök agyában Barna János1, Renner Éva2, Cservenák Melinda3, Arszovszki Antónia4, Kovács Zsolt5, Palkovits Miklós2, Dobolyi Árpád3 1 SE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2SE, Humán Agyszövet Bank és Laboratórium, Budapest; 3SE, Neuromorfológiai laboratórium, Budapest; 4ELTE-MTA Proteomikai és Rendszerneurobiológiai csoport, Budapest; 5ELTE Savaria Egyetemi Központ, Szombathely

A rágcsálók kölykei vakon és gyengén fejletten jönnek világra. Születésük után egyik legfontosabb tevékenységük a táplálkozás. A kísérleteink során az volt a célkitűzésünk, hogy megállapítsuk, hogy mely agyterületek aktiválódnak a szoptatás során. C-Fos technikát használtunk az aktiválódott neuronok azonosítása céljából. Hogy a folyamatos táplálkozásból eredő c-Fos aktiválódás eltűnjön, egy napig éheztettük a kölyköket (n=6). A 13. postpartum napon 2 órára visszaengedtük a kölyköket az anyákhoz, mire azok 5 percen belül táplálkozni kezdek. A Fos-ir neuronok jelentős számú növekedését tudtuk megfigyelni a insularis kéregben, az amygdala centralis magjában (CAm), a paraventricularis magban (PVN), a supraopticus magban, a lateral parabrachialis magban (LPB), a nucleus tractus solitariiban (NTS) és az area postremában. A kettős jelöléses vizsgálatok aktiválódó calcitonin génnel rokon peptid (CGRP)-ir neuronokat mutattak ki az LPB-ben, corticotropin-releasing hormon (CRH)-ir neuronokat a PVN-ben és tyrosin hidroxiláz jelölt noradrenerg neuronokat az NTS-ben. A CAm-ban a Fos-ir neuronok nem tartalmaztak CRH-t, de jelen voltak CGRP-ir axonterminálisok az aktiválódó sejtek környékén. A szoptatás hatásával való összehasonlítás céljából a 19. postnatalis napon szintén egy nap éheztetés után 6 db kölyköt nem adtunk vissza az anyjuknak, hanem száraz táplálékot és vizet adtunk nekik. Az elfogyasztott táplálék mennyiségének becslése érdekében az állatok testsúlyát ebben a csoportban is mértük. Több agyterületen a szoptató anyához visszatett csoporthoz hasonló denzitásban találtunk cFos pozitív sejteket. Az aktiváció mértéke azonban az insularis kéregben magasabb, míg a supraopticus magban és a NTS-ben alacsonyabb volt, mint a szoptatott csoportban. Ugyanakkor más agyterületeken, mint a nucl. accumbensben, nucl. arcuatusban, a dorsomediális hypothalamusban és a lateralis hypothalamus területén az aktiváció mértéke a száraztáplálékot fogyasztó patkánykölykök agyában volt magasabb. A szoptatás során aktiválódó neuronok részt vehetnek a szoptatással kapcsolatos motoros és szenzoros folyamatokban és homeosztatikus szabályozásokban, míg azok az agyterületek, melyeket a szilárd táplálékfelvétel során aktiválódtak, szerepet játszhatnak felnőttkori táplálkozással kapcsolatos tevékenységekben. Grant support: NKFIH OTKA K116538 and the KTIA NAP_B_13-2-2014-0004 Research Program. P1-03 A központi idegrendszeri amylin leírása és potenciális szerepe rágcsálók utódgondozó magatartásában Borsicsné Szabó Éva Rebeka1,2, Cservenák Melinda2,1, Dobolyi Árpád2,1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2MTA-NAP B Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport, Budapest Az amylin, egy 37 aminosavból álló, elsőként a hasnyálmirigyben azonosított peptid, központi idegrendszeri expresszióját elsőként kutatócsoportunk mutatta ki patkány anyák preopticus területén. Az amylin expressziója a szülés körül megemelkedett, és az amylin mRNS-szintje mindaddig emelkedett maradt, ameddig a patkány és egér anyák kölykeik jelenlétében voltak. Az amylin expressziója anyai viselkedésre szenzitizált, nem laktáló nullipara nőstényekben is bekövetkezett, ugyanakkor a nem szenzitizált, illetve a szenzitizálási folyamat ellenére anyai viselkedést nem mutató (nem szenzitizálódott) nőstényekben az indukció elmaradt. Immunhisztokémiai vizsgálattal igazoltuk az amylin peptid megjelenését anyai viselkedést mutató patkányokban és kimutattuk, hogy az amylin peptid eloszlása az in situ hibridizáció során kimutatott amylin mRNS eloszlásával megegyezett. Az ovariectomia az amylin indukciójára hatástalan volt, ez az amylin szexuálhormonoktól független indukcióját feltételezi. Funkcionális vizsgálatunk során bizonyítottuk, hogy 22 órás kölyköktől való szeparációt követő 2 órás kölyökvisszaadás hatására az amylin neuronok jelentős része, mintegy 8693%-a c-fos aktivációt mutatott. Az amylin és TIP39-PTH2R neuromodulátor rendszer kapcsolatát vizsgálva megállapítottuk, hogy a TIP39- és PTH2R tartalmú rostok a preopticus területen belüli elhelyezkedése az amylin neuronokéval megegyező. Továbbá, az amylin neuronok közvetlenül a TIP39-terminálisok mentén helyezkednek el,

valamint PTTH2R hiányában az amylin mRNS szintje erőteljes csökkenést mutatott. Az anyai motivációt mérő kondícionált helypreferencia teszt során az anya állatok és a szenzitizált nőstények szignifikánsan több időt tartózkodtak a kölyök-asszociált dobozban, míg kontroll nőstények és ovariectomián átesett egerek esetén hasonló preferencia nem alakult ki. A depresszió-szerű viselkedés vizsgálatára alkalmazott kényszeres úszás teszt során az anyák a szenzitizált és nőstény egerekkel szemben, szignifikánsan több időt töltöttek aktív magatartással. Amylin hiányában az anya állatokra jellemző anyai motiváció megtartott maradt, ugyanakkor az amylin KO anyák depressziószerű tüneteket mutattak a kényszeres úszás tesztben. A patkány és egerek vizsgálata során kimutatott amylin indukció, időbeli megjelenés és eloszlási mintázat speciális jellege, valamint a TIP39-PTH2R neuromodulátor rendszerrel való kapcsolata alapján, és a hiányában bekövetkező anyákban megjelenő depresszió-szerű viselkedés arra utal, hogy az amylin az anyai viselkedés bizonyos aspektusainak szabályozásában vesz részt. Támogatás: OTKA K100319 kutatási pályázat és KTIA_NAP_B_13-2- 2014-0004 program. P1-04 LISA - the beauty of spatial association Dávid Csaba1,2, Kerti-Szigeti Katalin2, Köllő Mihály3, Bokor Hajnalka2, Nusser Zoltán2, Acsády László2 1 Semmelweis Egyetem, Budapest; 2MTA KOKI, Budapest; 3University College London, London Defining clusters in an observer-independent manner was always a challenge. In geostatistics, where handling dispersed datasets is a common issue, numerous methods were developed for exploratory data analysis to find possible aggregation of objects of interest, these are called Local Indicators of Spatial Association (LISA). They allow the decomposition of global indicators of homogeneity, therefore they highlight the “hot spots” of pixels correspond to clustered, biologically meaningful features. Amongst the many available methods Moran's spatial correlation coefficient (Moran's I) was utilized in geostatistics, or geographical information systems most frequently and in neuroscience sporadically. It can detect inhomogeneities in its general form, and delineate actual clusters in its local form. Here, we describe a possible application of this special case of LISA for finding and analyzing biologically meaningful clusters, in an observer- independent manner. P1-05 A glucagon-like peptid-1 és a prolactin-releasing peptid megváltozott expressziós szintje kettes típusú cukorbetegséggel diagnosztizált egyének post mortem agymintáiban Dobolyiné Renner Éva1, Dobolyi Árpád1, Palkovits Miklós1 1 Semmeleis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Humán Agyminta Bank, Budapest Korábbi publikációnkban leírtuk, hogy patkányok agyában az agytörzsi eredetű glucagon-like peptide1 (GLP-1) aktiválja a hypothalamus dorsomedialis magjában (DM) található neuronokat és hozzájárul az állatok jóllakottságához. A hypothalamus dorsomedialis magjának a táplálékfelvétel szabályozás szempontjából betöltött szerepét vizsgálataink középpontjába állítva ebben a munkánkban a GLP-1 receptor (GLP-1R) eloszlását és a prolactin-releasing peptid (PrRP) eloszlását vizsgáltuk humán hypothalamus dorsomedialis magjában. Számos neuron expresszál GLP-1R-t mind humán, mind patkány DM-ben. Ezen felül a dorsomedialis mag a hypothalamusban található egyetlen mag, amelyben PrRP-t termelő idegsejtek megtalálhatóak. Öt kettes típusú cukorbetegséggel (T2DM) diagnosztizált emberből származó humán hypothalamus mintát, és öt kontroll személyből származó hypothalamus mintát használtunk fel kísérleteinkhez. In situ hybridizációs probákat fejlesztettünk humán GLP-1 receptor és PrRP mRNS eloszlásának vizsgálata érdekében. Az in situ hibridizációs vizsgálat eredménye szerint erőteljes jel volt a hypothalamus DM-jában mindkét gén esetén. Fluoreszcens dupla immunhisztokémiai vizsgálataink megerősítették patkányagyban, hogy a GLP-1 receptor expressziós mintázata egybeesik a dorsomedialis magban található PrRP sejtek elhelyezkedésével. Post mortem humán hypothalamus mintákon elvégzett kísérletek után azt

tapasztaltuk, hogy a GLP-1R expresszió megnőtt, a PrRP expresszió lecsökkent a T2DM diagnosztizált betegek mintáiban a kontroll egyének mintáihoz képest. Egy korábbi publikációkban leírták, hogy a paraventricularis magban (PVN) és az infundibularis magban (INF) a kettes típusú cukorbetegségben szenvedő betegek esetében a GLP-1R csökkent méretű expressziót mutat. A szerzők azt feltételezték, hogy a T2DM betegek esetében a PVN és az INF területén megfigyelhető csökkent GLP-1R expresszió a táplálkozási viselkedés és a glukóz homeosztázisának a meghibásodott szabályozásával áll összefüggésben. A mi eredményeink szerint a DM speciális szerepet tölthet be a táplálékfelvétel szabályozásában anatómiai kapcsolatot létesítve a hőszabályozás és a táplálékfelvétel központi idegrendszeri szabályozása között. Támogatás: KTIA_NAP_13-1-2013-0001. P1-06 A melanokortin 4 receptor agonisták és antagonisták hatásainak vizsgálata a centrális projekciójú Edinger-Westphal mag működésére patkányban Füredi Nóra1, Nagy Ákos1, Mikó Alexandra1, Pétervári Erika1, Balaskó Márta1, Gaszner Balázs1 1 Pécsi Tudományegyetem, Pécs A centrális projekciójú Edinger-Westphal mag (cpEW) urocortin1 (Ucn1) tartalmú idegsejtjei szerepet játszanak a stresszadaptáció szabályozásában. A stressz kevéssé ismert mechanizmussal befolyásolja az energia metabolizmust. A cpEW-ban több, mind a stresszválaszban, mind a táplálékfelvétel szabályozásban szerepet játszó neuropeptidnek illetve receptornak a jelenlétét leírták. Mindeddig azonban nem vizsgálták a melanokortinok jelenlétét az Ucn1 neuronok szomszédságában. Előkísérleteinkben alfa-melanocyta-stimuláló hormont (α-MSH) és agouti-related peptide-et (AgRP) tartalmazó rostokat mutattunk ki a melanokortin 4 receptor (MC4R) immunreaktív Ucn1 neuronok szomszédságában. Hipotézisünk szerint a melanokortin rendszer tagjai funkcionális és morfológiai változásokat idéznek elő a cpEW Ucn1 neuronjain. Első kísérletünk során vizsgáltuk a cpEW szövettani megjelenését éheztetett állatokban Ucn1, FosB (neuron aktivációs marker), AgRP és α-MSH immunfluoreszcens jelölések segítségével. Második kísérletünkben patkányok agyába kanült implantáltunk a cpEW fölé, melyen keresztül α-MSH (MC4R agonista), HS024 (MC4R antagonista) továbbá ezek koktéljának (α- MSH+HS024) hatását vizsgáltuk fiziológiás sóoldattal kezelt kontrollokkal szemben. A kezelés hatására bekövetkező centrális és perifériás testhőmérséklet- és oxigénfogyasztás változást regisztráltuk, majd Ucn1-FosB immunfestést végeztünk. Éheztetett állatok cpEW-jában az AgRP, az Ucn1 és a FosB expresszió növekedését találtuk, mely az α-MSH tartalmú rostok csökkent jeldenzitásával járt együtt normál tápláltsági állapotú kontrollokkal összevetve. Második kísérletünkben α-MSH kezelés hatására fokozott oxigénfogyasztást mértünk in vivo. A HS024 és a koktél (α-MSH+HS024) kezelés Ucn1 szignál denzitás és FosB expresszió növekedést okozott. Morfológiai és in vivo tesztjeink alátámasztják, hogy az AgRP és α-MSH a MC4R-on hatva befolyásolja a cpEW Ucn1 neuronjainak működését. Eredményeink segítségével közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy miként járul hozzá a cpEW az energia egyensúlyban bekövetkező változásokhoz a hangulatzavarokkal járó kórképekben. GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS” P1-07 IL-1beta indukált citokin termelés primer gerincvelői asztrocita kultúrákban Gajtkó Andrea1, Bakk Erzsébet1, Holló Krisztina1 1 Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Debrecen Egyre több kísérletes adat mutat arra, hogy a központi idegrendszerben a neuron-glia kölcsönhatás kulcsfontosságú szerepet játszik a krónikus gyulladásos fájdalom során megjelenő hiperszenzitivitás kialakulásában. A neuronális hatásra aktivált glia sejtek számos olyan mediátort termelnek (pl. proinflammatorikus citokinek, aminosavak, prosztaglandinok stb.), amelyek a környezetükben

található idegsejteken hatva, azok működését, aktivációs állapotát befolyásolják, ami centrális szenzitizációhoz és a krónikus fájdalom kialakulásához vezethet. A proinflammatorikus citokinek legjelentősebb képviselője az interleukin-1beta (IL-1beta), melynek saját kísérletes adataink alapján, gyulladásos fájdalom állapotban fő forrása gerincvelőben az asztrocita. A citokin érett formája, amely enzimatikus hasítást követően alakul ki, az idegsejteken és az asztrocitákon is expresszálódó, általunk is kimutatott IL-1RI-en keresztül hat. Annak érdekében, hogy az aktivált asztrocitákat tanulmányozni tudjuk C57Bl/6 és IL-1RI hiányos egerekből primer gerincvelői asztrocita tenyészeteket készítettünk. Az asztrocita tenyészetek IL-1beta stimulusra adott válaszát citokin array módszerrel vizsgáltuk és kimutattuk, hogy a 10 ng/ml IL-1beta kezelés hatására szignifikáns változás tapasztalható az alábbi proinflammatorikus citokinek expressziós szintjében: GM-CSF, IL-1beta, IL-6, CXCL1, CCL2, CCL5. Ezek közül az IL-6 bizonyítottan részt vesz a gyulladásos fájdalom létrejöttében, ezért IL-1beta kezelt gerincvelői asztrocita tenyészetekben vizsgáltuk az IL-6 mennyiségi változását western blot és immunhisztokémiai módszerekkel. Eredményeink azt mutatják, hogy az IL-1beta kezelés hatására a gerincvelői asztrociták újabb citokineket állít elő, ezzel fokozza a glia-glia és neuron-glia kommunikációt. P1-08 Limbikus agyterületek FosB aktivitásának vizsgálata a depresszió három találat elmélet egérmodelljében Gaszner Tamás1, Farkas József1, Kovács László Ákos1, Kun Dániel1, Ujvári Balázs1, Nóra Füredi1, Gaszner Balázs1 1 Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai Intézet, Pécs A depresszió növekvő prevalenciája fokozódó terhet jelent a gazdaság, az egészségügy és a társadalom számára. Kialakulásának patomechanizmusa máig sem teljesen ismert, mert nem rendelkezünk megfelelő állatmodellel az alapkutatásban. A három találat elmélet szerint genetikai prediszpozíció, epigenetikai változások és környezeti stresszorok együttesen felelnek a depresszió kialakulásáért. Korábbi eredményeink alapján hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) génre nézve heterozigóta egerek alkalmasak a genetikai hatás modelljeként. Az epigenetikai hatások vizsgálatára az anyai megvonás széles körben alkalmazott, a krónikus variábilis enyhe stressz (CVMS) expozíció pedig a mindennapi stressz modellje. Kutatásunkban a krónikus aktivációs markerként ismert FosB expressziós mintázatát vizsgáltuk a hangulatzavarok patogenezisében érintett alábbi limbikus területeken és szubdivízióikban: hippocampus, nucl. centralis (CeA), medialis (MeA) et basolateralis (BLA) amygdalae, a nucl. interstitialis striae terminalis (BST) ovális (BSTov), dorsomedialis (BSTdm), dorsolateralis (BSTdl) almagjai, nucl. septalis lateralis (LS) dorsalis (dLS) és ventralis része (vLS), a substantia grisea centralis dorsalis (dPAG) és lateralis (lPAG) divíziója, a centrális projekciójú Edinger-Westphal mag (cpEW), nucl. raphe dorsalis (DR). Újszülött PACAP heterozigóta egereket tettünk ki anyai megvonásnak a születés utáni első két hétben, egy anyai megvonáson át nem esett csoporttal szemben. A már felnőtt állatok felét CVMS-nek tettük ki kontrollokkal összehasonlítva. Minden alcsoport egyedeinek fele intraperitoneális fluoxetin kezelésben illetve vivőanyag injekcióban részesült. Végül az állatokat perfundáltuk, agyaikat lemetszettük, FosB immunjelölést és digitalizálás után manuális sejtszámolás végeztünk. Eredményeink szerint a vizsgált 16 limbikus agyterület közül tizenegyben találtunk statisztikailag szignifikáns változást a FosB expressziójában. Öt esetben (BLA, BSTdm, DR, dPAG, lPAG) az elszenvedett találatok, két esetben a kezelés (CeA, cpEW) illetve négy esetben (BSTdl, BSTov, vLS, dLS) ezek interakciója befolyásolta a neuronális aktivitást. Második lépésben megkezdtük a FosB immunorektív neuronok neurokémai karakterizálását, különös tekintettel az extrahypothalamikus CRF rendszerekre és a DR szerotoninerg idegsejtjeire. Összefoglalva, a genetikai, epigenetikai és környezeti stresszhatások önmagukban, de egymással

interakcióba is lépve agyterület specifikus neuronális aktivitás mintázatot állítanak be, melyet a standard antidepresszáns fluoxetin kezelés részben befolyásolni képes. További vizsgálatok szükségesek annak feltérképezésére, hogy az egyes neurotranszmitter rendszerek megváltozott működése miként járul hozzá a maladaptációban megjelenő viselkedési anomáliákhoz, és hogy az antidepresszáns kezelés funkcionális morfológiai hatása miként jelenik meg a viselkedés szintjén. Támogatás: PTE KA 2017-01, OTKA PD 100706, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS” P1-09 A secretagogin eloszlásának és szerepének a vizsgálata emlős amygdalában Hevesi Zsófia1,2, Zelena Dóra3, Lendvai Dávid2, Malenczyk Katarzyna4, Hanics János1,2, Harkány Tibor4, Alpár Alán1,2 1 MTA-SE NAP B, Kísérletes neuroanatómiai és fejlődésbiológiai csoport, Budapest; 2Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 3Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Budapest; 4Medical University of Vienna, Center for Brain Research, Vienna A sejten belüli optimális kalcium-szint kialakításában és fenntartásában a puffer fehérjék mellett a szenzor fehérjék töltenek be kiemelkedő szerepet. Utóbbiak közé tartozik a hasnyálmirigy inzulintermelő béta sejtjeiben felfedezett secretagogin is. A secretagogin az endokrin szervekben és a központi idegrendszer meghatározott területein jellemző expressziós mintázatot mutat. Ilyen régió többek között az amygdala, mely a limbikus rendszer tagjaként fontos szerepet tölt be a viselkedés kialakításában, a tanulási és memória folyamatok szabályozásában. A secretagogin pozitív amygdalaris neuronok morfológiai és funkcionális sajátosságai, interaktív partnerei eddig még nem ismertek, így kutatásunk során ezekre a kérdésekre összpontosítunk. Munkánk során számos molekuláris biológiai, képalkotási, in vivo és in vitro módszer segítségével vizsgálunk egér, patkány és humán mintákat. Patkány és humán minták felhasználásával sikerült feltérképezni a secretagogin pontos expressziós mintázatát az amygdala különböző alegységeiben. Az amygdala projektív területein végzett in vivo retrográd pályakövetés során azt tapasztaltuk, hogy secretagogin pozitív idegsejtek között projekciós neuronok csak elvétve találhatóak. Neuronális kalcium-kötő markerekkel (calbindin, calretinin, parvalbumin) történő többszörös immunfestést alkalmazva a secretagogin kolokalizációját vizsgáltuk. A kettősjelölt sejtek előfordulásának gyakorisága és az előző kísérlet eredménye arra enged következtetni, hogy a secretagogin tartalmú sejtek az amygdalában leginkább interneuron jellegűek. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok megmutatták, hogy a secretagogin minden sejtkompartmentben jelen van, de leggyakrabban posztszinaptikusan fordul elő. Ezzel összhangban amygdalából izolált posztszinaptikus denzitás frakcióban sikerült secretagogint kimutatni és egy posztszinaptikusan lokalizálódó glutamát receptort (GluN2AB) immunprecipitációval interaktív partnerként azonosítani. A két fehérje kolokalizációját in vitro primer sejtkultúrán végzett immunhisztokémiai eljárással is megerősítettük. Viselkedésbiológiai kísérletekkel megmutattuk, hogy a GluN2AB szintje a secretagogin interaktómában félelem kondicionálás során megemelkedik, illetve nő az ERK1/2 foszforiláció az amygdalában. Ezzel összhangban, in vitro sejtkultúrán történő secretagogin géncsendesítéssel az ERK1/2 foszforilációban csökkenést tapasztaltunk. A félelem kondicionálást génkiütött egerek felhasználásával megismételtük és az eddigi eredményeinket alátámasztva a P-ERK/ERK arány kevésbé emelkedett a vad típusú állatokban tapasztaltakhoz képest. Az eddigi eredményeink alapján a secretagogin tartalmú sejtek az amygdalának egy olyan interneuron populációját alkothatják, melynek szerepe van a félelemmel kapcsolatos viselkedés és tanulás szabályozásában.

P1-10 A posztnatális ingergazdag környezet hatásának vizsgálata felnőtt patkány Parkinson-kór modellben Jüngling Adél1, Reglődi Dóra2, Karádi Zsófia Nozomi2, Horváth Gábor2, Farkas József2, Gaszner Balázs2, Tamás Andrea2 1 PTE ÁOK, Anatómiai Intézet, Pécs; 2PTE ÁOK, Anatómiai Intézet, MTA TKI PACAP Munkacsoport, Pécs Munkacsoportunk mellett számos más kutatás is kimutatta az ingergazdag környezet neuroprotektív hatását traumás, ichaemiás és toxikus idegrendszeri károsodások esetén. Kísérletünk célja a korai, posztnatális ingergazdag környezet neuroprotektív hatásának vizsgálata felnőtt patkány Parkinson-kór modellben. Kísérleteinket Wistar patkányokon (n=29) végeztük. Az állatok egy csoportját hagyományos körülmények között, normál ketrecben tartottuk (n=16). A korai ingergazdag környezetet úgy hoztuk létre, hogy az újszülött állatok az első 5 hétben nagyobb ketrecben nevelkedtek, melyekbe eltérő formájú és anyagú játékokat helyeztünk (n=13). Ezt követően három hónapos korukig, az operációig, normál ketrecben éltek. A Parkinson-kór modellezése céljából az állatok egy csoportjának a bal oldali substantia nigrába 2 μl 6-OHDA-t (5μg/μl) injektáltunk, a kontroll csoportot pedig 2 μl fiziológiás sóoldattal kezeltük. A műtétek előtt és a műtét utáni 1. és 10. napon magatartás teszteket végeztünk különböző vizsgálati módszerek segítségével. Majd tirozin-hydroxiláz immunhisztokémia segítségével jelöltük a substantia nigra dopaminerg sejtjeit és vizsgáltuk a károsodott és az ép oldalon detektálható sejtek számának arányát. A morfometriai vizsgálatok során a normál ketrecben tartott állatokban a 6-OHDA szignifikáns sejtpusztulást okozott a substantia nigraban a fiziológiás sóoldattal kezelt csoporthoz képest, azonban az ingergazdag környezetben tartott állatok esetében ugyanez a lézió nem okozott szignifikáns sejtszám csökkenést. Az ingergazdag állatokban megfigyelt kisebb mértékű dopaminerg sejtpusztulás kevésbé súlyos hipokinetikus tüneteket eredményezett. Az ágaskodások száma mindkét csoport esetén szignifikáns csökkenést mutatott 6-OHDA kezelést követően, azonban az ingergazdag állatokban a 10. műtét utáni napon javulást figyeltünk meg. Az állatok által megtett távolság tekintetében is kevésbé súlyosabb tüneteket mutattak az ingergazdag állatok: a műtétet követően mozgásuk nem mutattott szignifikáns csökkenést. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a korai posztnatális ingergazdag környezetnek protektív hatása lehet a felnőttkorban kialakuló neurodegeneratív folyamatokkal szemben. Támogatók: OTKA K104984; the National Research, Development and Innovation Fund K119759; GINOP-2.3.2-15-2016-00050; PTE ÁOK KA; Nemzeti Agykutatási Program (KTIA_13_NAP-A-III/5); TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program; UNKP-16-4-IV, Új Nemzeti Kiválóság Program; MTA TKI Program. P1-11 A gerincvelő III-as laminájában elhelyezkedő, alacsony küszöbű primer afferens bemenetet fogadó sejtek morfológiai vizsgálata Kókai Éva1, Hadházi Dorottya1, Dóra Fanni1, Luz Liliana2, Safronov Boris2, Szücs Péter1 1 Debreceni Egyetem, ÁOK, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Debrecen; 2I3S Universidade do Porto, Neuronal Networks, Porto A gerincvelő hátsó szarvába belépő, a perifériáról érkező szenzoros információt szállító primer afferens rostok a felszínes laminákban meghatározott rend szerint végződnek. Míg a fájdalmas (nociceptív) ingerületet közvetítő magas küszöbű, vezetési sebességük alapján C- és Adelta csoportba axonok döntően az I-es és II-es laminákban érnek véget, addig a tapintás érzésért felelős axonok a mélyebb (III-IV) laminákban ágaznak el. A különböző primer afferens axonok a gerincvelői hátsó szarv bonyolult és napjainkig sem megfelelő mértékben karakterizált neuronhálózatain keresztül egymás hatását befolyásolják. Kiváló példa erre a kölcsönhatásra a Melzack és Wall féle kapu-kontroll teória. Munkacsoportunk portugál kollegáinkkal kollaborációban a közelmúltban a klasszikus kapu-kontroll teória kiegészítéseképpen elektrofiziológiai módszerekkel bizonyította, hogy a tapintásérző receptorok

aktivációja közbeiktatott hátsó szarvi gátlósejteken keresztül közvetve gátolja a fájdalomérző receptorok felszínes hátsó szarvi célsejtjeit. A primer afferensek végződési mintázata alapján ezen gátlósejtek nagy valószínűséggel a III-IV-es laminákban helyezkednek el. Jelen munkában azt kivántuk megvizsgálni, hogy a III-as laminában elektrofiziológiai elvezetésekkel igazoltan Abeta/alacsony küszöbű Adelta bemenetet kapó neuronok morfológiája (dendrit és axonfájának elágazódási mintázata) kompatibilis-e a közbeiktatott gátló neuron szereppel. Ennek érdekében fiatal patkányok III-as laminájában regisztrált és biocytinnel feltöltött neuronjainak 3D rekonstrukcióját végeztük el Neurolucida-val. Igazoltuk, hogy az alacsony küszöbű primer afferens bemenetet fogadó neuronok jelentős részének axonja számottevő kollaterálist ad a felszínes laminákhoz lehetővé téve ezzel a mélyebb laminákban érkező bemenetek ide továbbítását. Az itt található neuronok a korábbi morfológiai elemzéseknek megfelelően intagratív funkciójukra utaló, laminákon átívelő dendritfával rendelkeznek. P1-12 A CRF, Ucn1 és szerotonin rendszerek működése a depresszió három találat elmélet és matchmismatch hipotézisén alapuló patkánymodelljében Kovács László Ákos1, Nafz Anna1, Ujvári Balázs1, Farkas József1, Gaszner Tamás1, Gaszner Balázs1 1 Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai Intézet, Pécs A depresszió a hangulatzavarok csoportjába tartozó multifaktoriális kórkép. Kialakulásához genetikai, epigenetikai, környezeti tényezők együttes hatása vezethet (három találat elmélet). A környezeti hatások időbeni megjelenése is hatással van hangulatzavarokra (match-mismatch teória). A hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengely és a corticotropin releasing faktor (CRF) szerepe ismert stressz-adaptációban, MÁS extra-hypothalamikus CRF rendszerek pontos szerepe (nucl. centralis amygdalae, nucleus interstitialis striae terminalis) még nem tisztázott. A centrális projekciójú EdingerWestphal magban termelődő urocortin 1 (Ucn1) szerepe is vitatott. A nucl. raphe dorsalis (DR) szerotonin (SER) tartalmú neuronjainak (mál)adaptációban vitt szerepe jól ismert. Célunk volt, hogy a két hipotézist kombinálva megfigyeljük a faktorok viselkedésben megjelenő hatását és a CRF, Ucn1 és SER rendszerek működését. Kísérletünkhöz Wistar patkányokat 60 perces restraint stressznek tettünk ki, majd vért vettünk tőlük. Az eredmények alapján alakítottunk ki alacsony (LC), közepes (MC) és magas (HC) kortikoszteron választ adó csoportokat. Ezeken belül szülőpárokat hoztunk létre (genetikai faktor). Minden csoport almainak felét anyai megvonásnak (MD) tettünk ki (epigenetikai faktor), a születésüket követő 3 héten keresztül. Ezt követően minden egyes alcsoport felét krónikus variábilis enyhe stressznek (CVMS) tettünk ki (környezeti hatás) az 5-15. héten. Így egyes csoportok csak életük egy részében voltak kitéve stressz hatásának (mismatch), míg mások egész életük során, illetve egyáltalán nem (match). A 15. héten szukróz preferencia- (SPT) és forced swim tesztet (FST) követően az állatokat perfundáltuk, testés mellékvese tömegüket regisztráltuk. Az agyakon FosB-CRF, FosB-Ucn1, FosB-SER kettős jelölést végeztünk. A CVMS-en átesett állatok relatív mellékvese tömege emelkedett, az FST-ben megnövekedett immobilizációs időt mutattak és SPT-ben kevesebb szukróz tartalmú vizet fogyasztottak. Szövettani eredmények nem igazolták a CRF, és Ucn1 expressziójának változását, és az azokat termelő neuronok aktivációja sem változott szignifikáns mértékben. A DR SER-tartalmú sejtjeinek száma és expressziója szignifikánsan emelkedett CVMS-t követően az LC csoportban, mely nem volt megfigyelhető HC állatokban. A HC CVMS-es, MD-n átesett állatok mutatták a legalacsonyabb SER tartalmú sejtszámot és expressziót. Az eredmények alapján a CVMS hatásosnak bizonyult. A DR SER-rendszerre hatással van mind a genetikai, mind az epigenetikai háttér, melyek befolyásolják a későbbi környezeti faktor hatásosságát. A modellünk és eredményeink alátámasztják, hogy a faktorok megjelenési mintázata is befolyásolja az egyed viselkedését és a DR SER-rendszerének működését. A CRF és az Ucn1 rendszer működése ebben a krónikus modellben nem változott, mely arra utal, hogy ezek szerepe rövidebb távú szabályozási változásokban keresendő.

Támogatás: OKTA PD100706 PTE-ÁOK-KA 2017-01 GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS" P1-13 A PACAP védő szerepének vizsgálata donor vesék ischaemiás károsodása során állatmodellen László Eszter1, Varga Ádám2, Degrell Péter3, Juhász Tamás4, Kovács Krisztina5, Szakály Péter2, Tamás Andrea1, Reglődi Dóra1 1 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2PTE-KK Sebészeti Klinika, Pécs; 3Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár; 4DE-ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Debrecen; 5PTE-ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs A vesetranszplantáció velejárója a vese ischaemia-reperfusiós károsodása, mely nagymértékben befolyásolhatja a graftbeültetés eredményességét. Már több tanulmányban leírásra került, hogy az ischaemia-reperfusiós károsodás kialakulásában fontos szerephez jutnak az apoptoticus, inflammatoricus jelátviteli útvonalak, valamint az oxigén szabadgyökök. Munkacsoportunk évek óta foglalkozik az antiapoptoticus, antiinflammatoricus és antioxidáns hatással bíró pituitary adenylate cyclase activating polypeptide (PACAP) protektív hatásának vizsgálatával. Jótékony szerepe már számos szerv esetében igazolásra került. Többek közt mind hím, mind nőstény patkányokkal végzett kísérleteinkben kimutattuk már korábban a PACAP védő hatását a vese meleg ischaemia-reperfusiós károsodása során. Felvetődött a kérdés, hogy a transzplantáció során a graft ischaemiás károsodását csökkenthetnénk-e a vese kivételét megelőzően a donornál végzett PACAP-kezeléssel. Kísérletünk során hím Wistar patkányokat használtunk, melyek felét részesítettük perfusio előtti PACAP-kezelésben. A perfundáláshoz egy, a klinikai gyakorlatban is alkalmazott prezervációs oldatot alkalmaztunk. Az eltávolított vesék 24, illetve 48 órás hideg ischaemiát követően kerültek feldolgozásra. Szövettani, biokémiai és molekuláris biológiai vizsgálatokat végeztünk. A szövettani metszeteken a vesefunkció szempontjából igen fontos tubularis károsodás mértékét vizsgáltuk, az eltérések értékelését Adobe Photoshop és Scion Image programok segítségével végeztük el. Vizsgálataink során a PACAP-kezelés mind 24, mind 48 órás hideg ischaemiát követően eredményesnek bizonyult. Támogatók: GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS”, TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program P1-14 Inzulinszerű növekedési faktor I (IGF-I) és 3-as kötőfehérjéjének (IGFBP-3) szerepe a laktáció és anyai viselkedés szabályozásában Lékó András Hugó1,2, Cservenák Melinda1,2, Szabó Éva Rebeka2, Hanics János3, Alpár Alán4,3, Dobolyi Árpád1,2 1 Magyar Tudományos Akadémia - Eötvös Loránd Tudományegyetem, Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport, Budapest; 2Semmelweis Egyetem - Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Neuromorfológiai Laboratórium, Budapest; 3Magyar Tudományos Akadémia - Semmelweis Egyetem, Kísérletes Neuroanatómiai és Fejlődésbiológiai Kutatócsoport, Budapest; 4Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest Célkitűzés A reprodukció fontos eleme az anyai adaptáció, amelynek két kulcseleme az anyai viselkedés és a laktáció. Patkányban a központi idegrendszerbeli irányítója előbbinek a hypothalamus medialis preoptikus areájában (MPOA), míg utóbbié az arcuatus magban található. Egy korábbi microarray vizsgálat során kimutattuk, hogy a növekedési faktor tengely egy fontos elemének, az inzulinszerű növekedési faktor 3-as kötőfehérjéjének (IGFBP-3) expressziója jelentősen megemelkedett laktáló anyák preoptikus területén. Jelen munkában célunk az volt, hogy először megvizsgáljuk, milyen szerepet játszik az IGF és IGFBP-3 az anyai magatartás szabályozásában, másodszor mely területeken

expresszálódik IGFBP-3 a hypothalamusban és hol növekedik meg szintje jelentősen az anyai adaptációval összefüggésben, végül mi az IGF-I szerepe a laktáció hypothalamikus szintű szabályozásában in vivo és in vitro. Anyag és módszer A microarray eredmények igazolásához laktáló illetve kölykeitől közvetlenül a szülés után elválasztott (kölyök-deprivált) patkány anyák agyát használtuk RT-PCR-hez valamint in situ hibridizációs hisztokémiához. Ozmotikus minipumpa segítségével agykamrába adagoltunk 12 napon keresztül folyamatosan IGF-I-et illetve egy IGFBP-3 inhibitort (NBI-31772), hogy az anyai viselkedésre és laktációra kifejtett hatásukat vizsgáljuk. Az anyai viselkedést kölyök-visszahordási teszt segítségével és spontán anyai viselkedés vizsgálatával, a laktációt pedig a kölykök súlyváltozásának követése mellett a szoptatás indukálta prolaktin szekréció elemzésével tanulmányoztuk. Az in vitro kísérletekhez primer mediobasalis hypothalamikus sejtkultúrát használtunk, amelyen az IGF-I kezelés hatását vizsgáltuk RTPCR illetve Western Blot módszerekkel. Eredmények Az RT-PCR vizsgálat megerősítette a microarray eredményeket: az IGFBP-3 expressziója megnövekedett a laktáló anyákban a preoptikus területen, az in situ hibridizáció az MPOA-n kívül még az arcuatus magban is jelentős különbséget mutatott a kölyök-deprivált és a laktáló csoport között. A krónikus IGF-I illetve IGFBP-3 inhibitor kezelés növelte a kölyök visszahordási időt, mely csökkent anyai motivációra utal. A szoptatás indukálta prolaktin szekréció és a kölykök súlynövekedése szoptatás hatására szintén jelentős mértékben csökkent folyamatos agykamrai IGF-I adagolás hatására, amely az arcuatus mag dopaminerg neuronjaiban a tirozin-hidroxiláz expresszióját és foszforilációját is fokozta, ez váltotta ki a látott laktációt csökkentő hatást. Következtetés Eredményeink alapján az IGF-I gátolja mind a viselkedési, mind a laktációs változásokat anyák központi idegrendszerében. A preoptikus terület és az arcuatus mag neuronjai szülés után nagyobb mértékben expresszálnak IGFBP-3-at, hogy neutralizálják az IGF-I-et és ezáltal kivédjék hatását. Ezzel javasolunk egy új neuroendokrin mechanizmust, amely befolyásolja a szülés utáni viselkedésbeli és hormonális változások központi idegrendszeri komponensét. P1-15 A PACAP hatásának vizsgálata diabéteszes neuropátiában: perifériás idegek funkcionális és ultrastruktúrális elemzése Ábel József1, Antal Veronika1, Pál Endre2, Kiss Péter1, Helyes Zsuzsanna3, Gábriel Róbert4, Bánki Eszter1, Tamás Andrea1, Bárdosi Attila5, Reglődi Dóra1 1 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2PTE KK, Neurológiai Klinika, Pécs; 3PTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Pécs; 4PTE TTK, Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszék, Szentágothai János Kutatóközpont, Pécs; 5MVZ für Histologie, Zytologie und Molekulare Diagnostik, Trier Bevezetés: Számos korábbi kutatásban beszámoltak a PACAP diabéteszes retinopátiában és nefropátiában betöltött protektív hatásáról, azonban vizsgálat eddig nem foglalkozott a PACAP diabéteszes neuropátiában betöltött szerepével. Módszerek: A diabétesz előidézéséhez 65 mg/ttkg intravénás streptozotocin kezelést alkalmaztunk. Hetente vércukor és testtömeg mérést végeztünk. 8 hetes kísérlet alatt 2 naponta a KONTROLL+PACAP és DIABÉTESZ+PACAP állatoknak 20μg PACAP-38/100μl fiziológiás sóoldatot injektáltunk intraperitoneálisan. Hetente Randall-Selitto funkcionális teszttel követtük a mechanikai fájdalomküszöb változását. A nervus ischiadicus-t fény- és elektronmikroszkóppal vizsgáltuk. Eredmények: A diabéteszes állatok vér glükóz szintje a kísérlet hetedik napjától fogva szignifikánsan magasabb volt, testtömegük ellenben szignifikánsan lecsökkent a kontroll csoportokhoz képest, azonban a PACAP-38-nak nem volt hatása az állatok vércukorszintjére, valamint testtömegére. A kísérlet 6. hetétől a streptozotocinnal kezelt állatokban mechanikai hiperalgéziát észleltünk, melyet a PACAP-38 kezelés szignifikánsan mérsékelt a kísérlet 7. és 8. hetében. Elektronmikroszkópos analízis során megfigyeltük, hogy a PACAP-38 kezelés szignifikánsan lecsökkentette az axon-myelin szeparáció

százalékos arányát, valamint szignifikánsan meggátolta a mitokondriumok számának emelkedését a myelinhüvelyes axonokban. Vizsgálatunkban a PACAP-38 kezelés szignifikánsan mérsékelte a nemmyelinizált rost atrófia mértékét. Az endoneurális kapillárisok vizsgálatánál, a PACAP-38 kezelés szignifikánsan meggátolta a lamina basalis megvastagodását a kezeletlen diabéteszes csoporthoz képest. Összefoglalás: A Randall-Selitto funkcionális teszt a neuropátia jelenlétét és a PACAP védő hatását igazolta. Az elektronmikroszkópos analízis a neuropeptid protektív hatását erősítette meg az axonmyelin szeparáció, a diabétesz-indukált mitokondriumszám növekedés, valamint a lamina basalis vastagság és a nem-myelinizált rostok areájában észlelt különbség tekintetében. A PACAP védő hatását funkcionális és morfológiai módszerekkel is igazoltuk. Támogatók: AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-16-2. KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT. További támogatók: MTA-TKI, GINOP-2.3.215-2016-00050 ”PEPSYS”, Nemzeti Agykutatási Program (NAP), Lendület Program. P1-16 Olaparib védő hatása hypoxia indukálta retina károsodásban Szabó Edina1, Váczy Alexandra1, Kovács Krisztina1, Kővári Petra1, Mirza Farhat Azeem1, Reglődi Dóra1, Atlasz Tamás1 1 Pécsi Tudományegyetem, Pécs A hypoxiás környezet számos látásra veszélyes rendellenességet (érelzáródás, trombózis) okoz, végső esetben pedig vakság kialakulásához is vezethet. Ezért fontos, hogy állatkísérletes modellben különböző ígéretes retinoprotektív szerek (PARP gátlók) hatását vizsgáljuk. A poli (ADP-ribóz) polimeráz (PARP) egy multifunkcionális nukleáris enzim, mely részt vesz a DNS repair mechanizmusában, a genomikus stabilitás fenntartásában és túlzott aktivációjával programozott sejthalált indukál. Az Olaparib, mint PARP gátló a PARP enzimatikus aktivitásának gátlásával és a PARPDNS komplex kialakulásának növekedésével hozzájárul a sejt oxidatív stressz elleni védelméhez. Kutatásunk célja volt, hogy hypoxia állapotában megvizsgáljuk a PARP sejthalált okozó aktivitását, valamint az Olaparib krónikus retinális hipoperfúzióban kifejtett esetleges védő hatását a retina morfológiai és citokin expressziós változásaira. Kísérleteink során Wistar patkányok egy részét normál légköri oxigén nyomáson tartottuk 14 napig, még a másik csoport két hétig 10%-os oxygén koncentrációnak (50kPa légnyomás) volt kitéve. Az állatok az ivóvizükbe keverve 4 mg/kg/nap Olaparib kezelést kaptak. A retinákat négy héttel a kísérlet kezdetétől számítva izoláltuk. A morfometriai- és citokin array analízis eredményeit KolmogorovSmirnov normalitás teszttel, kétutas ANOVA és Fisher LSD post hoc analízissel elemeztük. Eredményink alapján elmondhatjuk, hogy az Olaparib védő hatást fejtett ki hypoxia esetén. A retina rétegvastagsága szignifikánsan csökkent a hypoxiás csoportban, ahol az Olaparib kezelés retinoprotektívnek (INL, ONL, IPL, OLM-ILM) bizonyult. Továbbá az ischemia hatására megemelkedett citokin expressziós szintek (CNTF, Fractalkine, VEGF) Olaparib kezelés hatására csökkenést mutattak a retinában. Jelen kísérletünkkel igazolni tudtuk az Olaparib (PARP inhibítor) retinoprotektív hatását hypoxia indukálta retina degenerációban. Eredményeink hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az Olaparib a jövőben egy esetleges neuroprotektív farmakon legyen. Támogatók: GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS”, PTE ÁOK Kutatási Alap KA-2017-15, Bolyai Ösztöndíj (A.T.), Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-16-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült

P1-17 PACAP-38 KEZELÉS HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA DIABÉTESZ-ASSZOCIÁLT TESTICULARIS ATRÓFIÁBAN Antal Veronika1,2, Ábel József1,2, Kiss Péter1,2, Gábriel Róbert3, Tamás Andrea1,2, Bárdosi Attila4, Reglődi Dóra1,2 1 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2MTA-PTE PACAP Kutatócsoport, Pécs; 3PTE TTK Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszék, Szentágothai János Kutatóközpont, Pécs; 4MVZ für Histologie, Zytologie und Molekulare Diagnostik, Trier, Németország Bevezetés: A hipofízis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) a központi idegrendszer után legnagyobb koncentrációban a herében van jelen a szervezetben. Korábbi kutatások igazolták többek között a PACAP spermatogenesisben, spermium motilitásban, és a Leydig-sejtek tesztoszteron termelésében kifejtett hatását. A peptid védő hatását igazolták diabétesz mellitus szövődménybetegségeiben: diabéteszes retinopátiában és nefropátiában. Jelen vizsgáltunk célja a PACAP védő hatásának igazolása volt diabéteszben előforduló here atrófia állatkísérletes modelljében. Módszerek: A diabétesz előidézéséhez diabétesz és diabétesz+PACAP felnőtt hím Wistar patkányok 65 mg/ttkg intravénás streptozotocin kezelést kaptak. A kontroll+PACAP és diabétesz+PACAP állatok 20μg PACAP-38-t kaptak intraperitoneálisan, kétnaponként, 8 héten át. Hetente testtömeg- és vércukormérést végeztünk. A kísérlet végén az állatok heréit kipreparáltuk, majd azokon heretömeg, herehossz- és a hereátmérő lemérését végeztük. A heréket bouin oldattal fixáltuk, majd rutin szövettani metszeteken vizsgáltuk a szövettani elváltozásokat. Eredmények: A diabéteszes állatok vércukorszintje a kísérlet hetedik napjától fogva szignifikánsan magasabb volt, testtömegük ellenben szignifikánsan lecsökkent a kontroll csoportokhoz képest, azonban a PACAP-38-nak nem volt szignifikáns hatása az állatok vércukorszintjére, valamint testtömegére. A heretömeg és a gonadosomaticus index csökkenését tapasztaltuk a streptozotocinkezelt állatoknál, azonban a csökkenés mértéke szignifikánsan kisebb volt a diabétesz+PACAP csoportban. A PACAP kezelés mérsékelte a herehossz- és a hereátmérő csökkenését a kezeletlen diabétesz csoporthoz képest. Fénymikroszkópos analízis során a diabétesz+PACAP csoportban szignifikánsan nagyobb volt a herecsatornák átmérője a diabétesz csoporthoz viszonyítva. A diabéteszes állatokban szignifikánsan kisebb volt a hám területe a diabétesz+PACAP csoporthoz képest. A PACAP kezelt diabéteszes csoportban magasabb Johnsen score értéket mértünk a kezeletlen diabétesz csoporthoz képest. Összefoglalás: A here makroszkópos eltéréseiben észlelt elváltozások a PACAP védő hatását igazolták. A fénymikroszkópos analízis a peptid protektív hatását erősítette meg a herecsatornák átmérője, a hám területe és a Johnsen score alapján. Támogatások: OTKA K104984, NKFI K119759; GINOP-2.3.2-15-2016-00050; PTE AOK KA Kutatói Támogatás; Nemzeti Agykutatási Program (KTIA_13_NAP-A-III/5), TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program; UNKP-16-4-IV, Új Nemzeti Kiválóság Program, MTA TKI 14016 Program, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS". P1-18 A korai ingergazdag környezet és a PACAP kezelés hatásának vizsgálata idősödő Parkinson-kóros patkányokban Jüngling Adél1,2, Reglődi Dóra1,2, Horváth Gábor1,2, Maász Gábor3, Császár András1,2, Pirger Zsolt3, Tamás Andrea1,2 1 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2MTA-PTE PACAP Kutatócsoport, Pécs; 3MTA-ÖK BLI NAP B Kutatócsoport, Kísérletes Állattani Osztály, Balatoni Limnológiai Intézet, MTA-CER, Tihany A Parkinson-kór oki terápiája a mai napig nem ismert. Az ingergazdag környezet és a hipofízis adenilát cikláz-aktiváló polipeptid (PACAP) neuroprotektív hatását korábban bizonyítottuk Parkinson-kór modellben fiatal állatokban. Kísérletünk célja az ingergazdag környezet és a PACAP kezelés hatásának vizsgálata idősödő (12-18 hónapos) patkány Parkinson-kór modellben.

Kísérleteinket Wistar patkányokon végeztük (n=35). Az állatok egyik csoportját az első 5 postnatális héten ingergazdag környezetben neveltük (n=18), a másik csoport születéstől kezdve hagyományos körülmények között nevelkedett (n=17). Az ingergazdag környezetet úgy biztosítottuk, hogy az állatokat nagyobb ketrecben neveltük és különböző játékokat helyeztünk el ketreceikben, amit napi rendszerességgel változtattunk. Parkinson-kór modellezése céljából az idősődő patkányok bal oldali substantia nigrájába 2 μl (5 μg/μl) 6-OHDA-t injektáltunk, a kontroll csoportnál pedig 2 μl fiziológiás sóoldatot használtunk. Az ingerszegény állatok egy csoportja 6-OHDA terápiát követően 2 μg lokális PACAP kezelésben is részesült. A postoperatív 7. napon LCMS módszerrel meghatároztuk a substantia nigra dopamin (DA) szintjét, valamint ELISA módszer segítségével mértük a DJ-1 fehérje mennyiségét. A vizsgálat során fiatal 3 hónapos patkányok (n=3) agyát is feldolgoztuk kontrollként. A fiatal és idős állatok kiindulási dopamin szintje között nem tapasztaltunk szignifikáns eltérést. A fiziológiás sóoldat egyik csoportban sem csökkentette szignifikánsan a DA szintet. A 6-OHDA-nal kezelt állatokban a DA szint közel 40%-os csökkenést mutatott, ám a normál és ingergazdag állatok DA szintje között nem találtunk különbséget. Ezzel szemben PACAP kezelés hatására közel 20%-os DA-szint emelkedést és szignifikánsan emelkedett DJ-1 fehérje expressziót figyeltünk meg az ingerszegény csoportban. Kísérletünkben az ingergazdag környezet fiatal korban már bizonyított protektív hatását nem tudtuk igazolni. Ezzel szemben korábbi vizsgálatainkhoz hasonlóan idős állatokban is kimutattuk, hogy a PACAP kezelés képes kompenzálni a lézió következtében kialakuló substantia nigra DA és DJ-1 fehérje szintjének csökkenését, amelynek fontos szerepe lehet neuroprotektív hatásának kifejtésében. Támogatások: OTKA K104984, NKFI K119759; GINOP-2.3.2-15-2016-00050; PTE AOK KA Kutatói Támogatás; Nemzeti Agykutatási Program (KTIA_13_NAP-A-III/5), TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program; UNKP-16-4-IV, Új Nemzeti Kiválóság Program, MTA TKI 14016 Program, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ‘‘PEPSYS". P1-19 Szklerotikus hippokampusz kolinerg rendszerének vizsgálata epileptikus egérben Török Ibolya1, Dobó Endre1, Mihály András1 1 Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Szeged Szisztémás pilokarpin injekció patkányban és egérben spontán visszatérő epileptiform konvulziókat okoz. A konvulziók során jellegzetes neuropatológiai elváltozások is kialakulnak. Vizsgálatainkhoz olyan egértörzset kerestünk, amely alkalmas a hippokampális szklerózisra jellemző patológiai elváltozások modellezésére és a hippokampusz degenerációját kísérő neurokémiai elváltozások vizsgálatára. A hippokampális idegsejtek kolinerg beidegzésének tanulmányozását anterográd jelölő anyag szeptumba történő célzott beadásával terveztük. Kísérleteinkben három egértörzs egyedeit vizsgáltuk a pilokarpin epileptogenezis módszerével. Az epileptogenezis mértékét 3-6 hónap túlélési idő után NPY, NeuN, GluA2/3, calretinin és GAD antitestekkel végzett immunfestésekkel teszteltük. A tesztelt törzsek közül az NMRI egértörzsben alakult ki hippokampális szklerózis, ezért a további vizsgálatainkat ezen a törzsön végeztük el. Felnőtt állatok mediális szeptumába agycélzó készülékkel biotin-dextránamint juttattunk be. A kolinerg rendszert specifikus markerekkel (ChAT, VAChT) és acetilkolin észteráz festéssel mutattuk ki. A kontroll állatok egy részét fixálás előtt 12-24 órával irreverzibilis észterázgátló diizopropil-fluorofoszfáttal kezeltük. A hippokampális szklerózis definíciója a neuropusztulás a CA1-4 régiókban, a szemcsesejt-diszperzió és a moharost sarjadzás együttes jelenléte. A pilokarpinnal kezelt egerekben a moharost eredetű NPY immunreaktivitás szignifikáns növekedése és a kiterjedt neuronpusztulás a NeuN immunfestésekkel jól követhető. A szklerotikus hippokampuszban a calretinin-pozitív mohasejtek és a hiláris GABAerg interneuronok száma is szignifikánsan csökkent. Kontrollban a biotin-dextránaminnal jelölt (elsősorban

kolinerg) szeptális axonok főként a hilumban jelentek meg. Ezek denzitása a pilokarpinnal kezelt egerekben csökkent. A kolinerg markerek sűrűsége azonban még a szklerotikus hippokampuszban sem változott. A diizopropil-fluorofoszfáttal történt előkezelés megszüntette az észterázaktivitást, amelyre a kolinoceptív neuronok de novo észteráztermeléssel válaszoltak. Kontroll egerekben a hiláris sejtek mutattak legintenzívebb észteráz termelődést, míg a szemcsesejtek egy napos túlélés után is negatívak maradtak. Az epileptogenezis során a legkisebb mértékű kolinerg beidegzésben részesülő szemcsesejtek a legkevésbé sérülékenyek, míg a hiláris idegsejtek és a Cornu Ammonis valamennyi neuronja degenerációra hajlamos. A nagymértékű hippokampális idegsejtpusztulás ellenére a kolinerg rendszer molekuláris markereinek jelenléte, a hilustól eltekintve, alig csökkent. A szeptohippokampális kolinerg projekció hiláris csökkenése az itt lévő mohasejtek pusztulására vezethető vissza. A szklerotikus hippokampusz kolinerg rendszerének további megismerése fontos lehet az epilepszia folyamatának megértésében. P1-20 Denervált végtagizmok funkcionális és morfológiai reinnervációja közötti összefüggés vizsgálata részletes mozgásmintázat elemző rendszer használatával Török Dénes1,2, Fekécs Zoltán1, Gál László1, Pintér Sándor2, Nógrádi Antal1 1 SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet, Szeged; 2Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Traumatológiai Klinika, Szeged A gerincvelő avulziós sérüléseinek eredményeként a motoneuronok döntő többsége elpusztul, amelyet a funkcionális mozgásmintázat irreverzibilis károsodása követ. Modern sebészeti technikákat hatékony neuroprotektív szerekkel kombinálva a motoneuronok jelentős hányada megmenthető, amely az érintett végtag mozgásának javulásában nyilvánul meg. A jelenleg kereskedelmileg elérhető kinematikai elemző rendszerek nem szolgáltatnak kielégítő részletességű adatokkal a teljes hátsó végtag komplex lépésmintázatáról. Ebből kifolyólag a hátsó végtag funkcionális reinnervációjának vizsgálatára saját, megfelelő érzékenységű kinematikai elemző rendszert fejlesztettünk ki, amelyben kombináltuk videóalapú talplenyomat analízist a képkockaalapú mozgásanalízissel. Nőstény Sprague-Dawley patkányok lumbalis 4-es (L4) mellső gyökér avulzióját és reimplantációját végeztük el. A műtétet követően az állatok felét két héten keresztül kétnaponta riluzole-lal (1,6 mg/kg) kezeltük. A műtétet követő 4. héttől kezdve kéthetente nagy felbontású és nagy sebességű videókamerák segítségével videófelvételeket készítettünk az állatok mozgásáról oldalnézetből és hátulnézetből azonos időben. Összesen tíz mozgásparaméter kiértékelését végeztük el a megfelelő ízületi pontok segítségével képzett szögek mérésével és a talplenyomat elemzésével. A 16. posztoperatív héten Az L4 nervus spinalis átmetszésére került sor és a proximális csonkra Fast Blue retrográd módon transzportálódó fluoreszcens jelölőanyagot helyezve megjelöltük, a túlélési időszakot követően pedig fluoreszcens mikroszkópia segítségével megszámoltuk az újraidegező motoros idegsejteket. Az újraidegező motoneuronok száma és az általunk mért mozgásparaméterek értékei közötti összefüggéseket megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy rendszerünk alkalmas a funkcionális és morfológiai újraidegzés kisfokú különbségeinek kimutatására, valamint a motoneuronok száma és a mozgásmintázat javulása közötti szoros kapcsolat bizonyítására. P1-21 Késleltetett szisztémás neuroectodermális őssejt kezelés hatásának vizsgálata sérült motoneuronok túlélésére és regenerációjára Pajer Krisztián1, Bellák Tamás1, Fekécs Zoltán1, Török Dénes1, Nógrádi Antal1 1 SZTE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Szeged A motoneuron sejtest közeli sérülések, pl az axon avulsios sérülései (plexus brachialis sérülések) a motoneuronok közel 80%-ának pusztulását okozzák. A károsodott motoneuron populációk túlélésének

és regenerációjának kísérletes előmozdításának egyik leghatékonyabb útja az őssejt transzplantáció. Laboratóriumunk friss eredményei szerint a lokális őssejt-transzplantációt követően a sérült motoneuronok túlélnek és nyúlványaikkal újraidegzik a denervált végtagizmokat. Azonban az egyébként is sérült gerincvelőbe történő transzplantáció túlságosan invazívnak tekinthető. Minimálisan invazívnak tűnik az a megoldás, hogy már előző kísérletekben valóban hatékonynak bizonyult őssejtet a véráramba juttatva idézzünk elő funkcionális javulást. Vizsgálataink célja, annak feltárása, hogy az őssejtek azonnali vagy késleltetett szisztémás alkalmazása hasonló mértékben előmozdítja-e a sérült motoneuronok túlélését és regenerációját, mint lokális alkalmazásuk esetében. Kísérleti modellünkben a bal lumbális 4 (L4) ventrális gyökeret kihúztuk, majd a kihúzott mellső gyökeret laterálisan visszaültettük. A gyökér visszahelyezését követően egér neuroektodermális őssejtet (NE-GFP-4C, ATCC: CRL-2926) injektáltunk a vénás keringésbe azonnal, 5, 10 ill. 16 nappal a sértést követően. Kontroll állatokban csupán a L4 mellső gyökeret húztuk ki és ültettük vissza. Három hónappal később a L4 nervus spinális ventrális ágát átmetszettük és a proximális csonkot fluoreszcens markerrel jelöltük meg. A beültetett őssejteket immunhisztokémiai markerekkel tüntettük fel. A funkcionális reinnervációt mozgásmintázat analízissel vizsgáltuk. Az egyes kísérleti csoportokban az őssejt-eredetű asztrociták és neuronok a canalis centralis környékén, a sértett mellső szarvban és a retrográdan jelölt motoneuronok környezetében egyaránt előfordultak. Az őssejt derivatívumok rostro-kaudalis eloszlása viszonylag egyenletes lefutást mutatott az egyes csoportokban. Az őssejtek intravénás késleltetett alkalmazásának pozitív hatása, amely a spontán javulást szignifikánsan meghaladó mértékű morfológiai és funkcionális reinnervációt eredményez, a sértést követő első 10 napban volt tapasztalható. Az eredményeink azt mutatják, hogy neuroectodermális őssejtek késleltetett intravénás alkalmazásával a sérült motoneuronok túlélése és regenerációja előmozdítható és a regenerálódó motoneuronok révén a denervált végtag funkcionális reinnervációja helyreállítható. „AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÚNKP-16-4 KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT” P1-22 A transzplantált neuroektodermális őssejtek összetett hatásmechanizmusának vizsgálata a gerincvelő kontúziós sérülését követően Bellák Tamás1, Pajer Krisztián1, Redl Heinz2, Nógrádi Antal1 1 SZTE ÁOK, Anatómiai, Szövettani és Embriológiai Intézet, Szeged; 2Ludwig Boltzmann Institut für experimentelle und klinische Traumatologie, Bécs, Ausztria A gerincvelő sérülése visszafordíthatatlan szövetkárosodást, valamint a motoros, a szenzoros és a vegetatív funkciók kiesését eredményezi a sérülés szintje alatt. A sérülés környezete kulcsszerepet játszik az axonális regenerációban: a gliaheg képződése, a kondroitin-szulfát, az ephrinek és receptoraik, valamint a myelin-eredetű gátló faktorok erőteljes kifejeződése egyaránt csökkentik a sérült axonok regenerációját. Kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy a sérült gerincvelőbe transzplantált, egérembrióból származó klonális neuroektodermális őssejtek (NE-GFP-4C, ATCC No. CRL-2926) védelmet nyújtanak-e a másodlagos szövetkárosodással szemben, elősegítik-e az axonális regenerációt, képesek-e integrálódni a sérült szövetbe, valamint hatásukra hogyan változik az extracelluláris környezet. Továbbá vizsgáltuk az őssejtek által termelt, a regenerációt előmozdító molekulák expresszióját. Az őssejteket szisztémásan vagy intraspinálisan alkalmaztuk azonnal, illetve egy héttel a 11. hátcsigolya szintjében végzett kontúziós sérülést követően. A kísérleti állatokon rendszeres időközönként funkcionális teszteket (BBB, CatWalk), majd a túlélési időket követően kiterjedt immunhisztokémiai és morfológiai elemzéseket végeztünk. A kontrollokhoz képest gyorsabb és nagyobb mértékű funkcionális javulást tapasztaltunk azokban a kísérleti csoportokban, ahol az őssejteket szisztémásan vagy lokálisan alkalmaztuk.

A kontúziós üreg hossza és a cisztikus terület nagysága szignifikánsan kisebb, a megmaradt szürke- és fehérállomány pedig nagyobb volt az őssejttel kezelt állatokban. Míg a szisztémásan bejuttatott őssejtek nem épültek be a gerincvelő szövetébe, csupán néhány őssejt eredetű asztrociát találtunk a kontúziós üreg falához tapadva; az intraspinálisan bejuttatott őssejtekből differenciálódott asztrociták, neuronok és oligodendrociták jelentős számban integrálódtak a gerincvelői üreg falába, ezáltal is csökkentve annak méretét. Retrográd jelölési eredményeink szerint a transzplantált sejtjeink támogatták a leszálló szupra- és intraspinális pályák fennmaradását és regenerációját is. A kedvező folyamatok mögött az őssejtek által termelt különféle faktorok (IL-6, IL-10, MIP-1 alfa és GDNF) kifejeződése áll, melyet neutralizáló antitesttekkel történő vizsgálataink támasztanak alá. Kísérleteink bizonyítják, hogy a transzplantált neuroektodermális őssejtek differenciálódásuk, integrálódásuk és az extracelluláris környezet módosítása révén elősegítik a funkcionális és morfológiai helyreállást a gerincvelő kontúziós sérülésmodelljében.

Poszterszekció 2. 2017. június 9. péntek P2-01 A canalis incisivus mandibulae vizsgálata „cone beam” computertomográfiás felvételeken Altdorfer Károly1, Sipos Lili1, Dobó Nagy Csaba2 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2Semmelweis Egyetem, Orális Diagnosztikai Tanszék, Budapest Az implantológiai beavatkozások során nagyon fontos a mandibulában haladó csatorna feltérképezése és dokumentálása. A műtétet végző orvosnak értékelni kell az implantátumot befogadó csont magasságát, szélességét, minőségét, különösen a corticalis és szivacsos állomány relatív arányát. „Cone beam” computertomográfia a legmegfelelőbb a csontszerkezet 3D feltérképezésére, értékelésére. Célkitűzés Mivel az interforaminális területbe is rutinszerűen implantálnak fogakat, ezért vizsgáltuk a canalis incisivus mandibulae anatómiai elhelyezkedését és hosszát. Anyag és módszer 110 egyén „cone beam” computertomográfiás felvételein retrospektíven analizáltuk és statisztikailag elemeztük a canalis incisivus mandibulae hosszát, a buccalis és lingualis corticalis széltől, valamint a frontfogak gyökércsúcsától való távolságát. Mértük a spongiosa szélességét és összehasonlítottuk a nemek és korcsoportok adatait. Eredmények Vizsgálatainkban a canalis incisivus mandibulae jól látható szakasza a foramen mentaletól jobb oldalon 11,86 (±5,843) mm és baloldalon 11,53 (±5.719) mm hosszan volt mérhető. A canalis incisivus mandibulae a buccalis corticalishoz fut közelebb, a középvonal felé még jobban, de ez az eltérés nem szignifikáns. A canalis incisivus mandibulae és a foggyökerek csúcsának a távolságát vizsgálva az alábbi eredményeket kaptuk: a dens caninus gyökércsúcsához fut a legközelebb a csatorna, itt a távolság jobb oldalon 5,63 (±2.38) mm, bal oldalon 6,09 (±2.50) mm. Legtávolabb a lateralis dens incisivus foggyökerének csúcsától helyezkedik el. Mértük a spongiosa vastagságát a csatorna magasságában és összehasonlítottuk a fiatal, idős, férfi és női egyének adatait. Szignifikánsan szélesebb a fiatal férfiak spongiosa vastagsága (6,88 ±1.28) mm és szignifikánsan keskenyebb az idős nők esetében (4,65 ±1.34 mm). A canalis incisivus mandibulae és a buccalis corticalis távolsága 32-37,1%-a a teljes spongiosa vastagságának a csatorna magasságában, nemtől függetlenül. Következtetés Az implantáció vagy egyéb sebészi beavatkozások megkezdése előtt érdemes „cone beam” computertomográfiás felvételeket és sebészeti tervet készíteni, mivel személytől függően eltérő lehet a csatorna távolsága az egyes fogak gyökércsúcsától. P2-02 Heparán-szulfát proteoglikánok expressziója és szerepe a bélidegrendszer (ENS) fejlődésében Barad Csilla1, Ryo Hotta2, Dóra Dávid1, Hannah K. Graham2, Allan M. Goldstein2, Nagy Nándor2,1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2Harvard Medical School, Massachusetts General Hospital, Department of Pediatric Surgery, Boston A bélidgrendszer (ENS) a gasztrointesztinális traktus falában található neuron és gliasejtekből álló hálózat, mely fontos szerepet játszik a motilitás és egyéb alapvető bélfunkciók szabályozásában. Az ENS-t érintő rendellenességek magukban foglalják a funkcionális gasztrointesztinális zavarok széles sprektumát, beleértve a Hirschsprung betegséget (HSCR; congenitalis megacolon) is, amelynél a vastagbél simaizom falából hiányoznak a bélrendszeri idegfonatok. Az ENS a bélben vándoroló,

proliferáló és végül, enterális neuron, illetve glia irányba differenciálódó, ganglionléc eredetű őssejtekből (NCC) származik. Az ENS normális fejlődése a vándorló enterális NCC-k és a bél extracelluláris környezete közti interakciókra támaszkodik. Az embryonális bélben számos extracelluláris mátrix (ECM) komponens expresszálódik, az azonban nagyrészt ismeretlen, hogy ezek a molekulák miként hatnak a vándorló enterikus NCC-k fejlődésére. Az embryonális bélcső ECM specifikus immuncitokémiai festésével számos heparán-szulfát proteoglikán (HSPG) típusú fehérje (kollagen XVIII, agrin, perlekán) ENS-asszociált expresszióját figyeltük meg. A HSPG-k először a preganglionotikus bél mesenchymában, a bélhám, valamint a vérerek bazális membránjában fejeződnek ki. A béltraktust kolonizáló NCC sejtek körül szintén specifikus kollagén XVIII, a neurális differenciálódás megindulásával pedig, agrin és perlekán expresszió volt megfigyelhető. Embryomanipulációs kísérletekkel (egér-csirke bélkiméra) arra kerestük a választ, hogy az ENS ganglionokat határoló HSPG fehérjéket a bél mesenchymája vagy a bevándorló NCC sejtek termelik-e? Tizenegy napos egér embryok preganglionáris utóbél szakaszát 3 napos csirke embryok testüregébe ültettük és a kimérákat tovább inkubáltuk 10 napig. Az egérbél csirke NCC sejtekkel való kolonizációját és a HSPG-k expresszióját fajspecifikus monoklonális ellenanyagokkal követtük. Kimérás vizsgálatok azt a meglepő eredményt adták, hogy az ENS-t létrehozó NCC sejtek letelepedésük után fajspecifikus kollagént és agrint termelnek. „Stripe-choice” típusú idegi sejttenyészetek alkalmazásával kimutattuk, hogy az agrin ellentétben a kollagén XVIII-cal, erősen gátolja a multipotens enterális NCCk fibronektinen történő migrációját. Eredményeink alapján arra következtetünk, hogy az enterális NCCk eltérő HSPG-k termelésén keresztül módosítani tudják extracelluláris környezetüket, ez pedig következményesen az enterális NCC-k migrációs mintázatát határozza meg. P2-03 Bursa Fabricii és koleszterin homeosztázis Bódi Ildikó1, Magyar Attila1, Minkó Krisztina1, Fölker Orsolya1, Benyeda Zsófia2, Kiss Anna1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2Prophyl Kft, Mohács A bursa Fabricii gesztenye méretű lymphoepithelialis szerve a madaraknak, mely a cloaca és a sacrum között helyezkedik el. Belsejébe 15-18 hengerhámmal fedett redő emelkedik, melyek a bursa üregét virtuális réssé alakítják. A felszíni hám 90%-a ún. interfollikuláris hám (IFE), mely mai tudásunk szerint szekréciós jellegű. A szekrétum a felszíni hám védelmét és nedvesen tartását biztosítja. A felszíni hám 10%-a alkotja a folliculushoz-asszociált hámot (FAE), mely az alatta lévő folliculus velőállománya és a bursa lumene közti kommunikációért felelős. A FAE képes a bursa lumenéből antigén felvételre. Carbon oldatot az analis nyílásra cseppentve a cloacából felszívódik és a bursa kivezetőcsövén keresztül bejut a bursa üregébe. A carbon részecskéket a FAE felveszi, kirajzolja, és a felszíni hámban fekete foltként jelenik meg. A carbon partikulumok nem intracellulárisan hanem a FAE sejtjei közötti intercelluláris résben lokalizálódnak. Ez a lelet indított arra, hogy a van-e endocytosis (caveolin és clathrin mediált) a FAE-ben. Váratlanul, sem a FAE-ben, sem a FAE-hez csatlakozó folliculus velőállományában nem volt detektálható caveolin, míg az IFE sejtjeinek jelentős száma Caveolin-1 molekulát expresszál. Caveolin-1 része a sejtmembránból lefűződő caveolának, melynek integráns része a koleszterin. Filippin fluoreszcens festés igazolja a koleszterin jelenlétét az IFE sejtjeiben. Caveolin mediált endocytosis nem detektálható sem a FAE-ben, sem a folliculus velőállományában. Eredményünk azt mutatja, hogy a bursa Fabricii komplex szerv, melyben a FAE és a folliculus, mint primer nyirokszerv felelős a B-sejtek éréséért (immunszerv), míg az IFE fenntartja a nyálkahártya állapotát és hozzájárul a csirkék koleszterin homeosztázisához.

P2-04 A szenzoros és vegetatív beidegzes szerepe a fogpulpa gyulladásos reakciójában patkányban Csizmazia Dániel1, Bóta Cynthia1, Marton Viktória1, Gerber Gábor1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest Bevezetés A fogpulpa gyulladása különleges a test patológiás folyamatai között, hiszen ez a szövettípus bezárva helyezkedik el a fogbélkamrában, gazdagon beidegezve szimpatikus és szenzoros rostokkal. Módszer A műtéteket felnőtt Wistar patkányokon végeztük, az állatokat több csoportra osztottuk: szimpatektómizált, axotomiált, álműtéten átesett, vezetésesen érzéstelenített csoportokra. A szimpatektómiát dorsalisan nyaki feltárásból, a jobboldali ggl. cervicale superius kipreparálásával és eltávolításával végeztük. A n. alv. inf. átmetszése intraoralis feltárásból, a m. pterygoideus medialis eltartásával és az ideg operációs mikroszkóp ellenőrzése melletti kipreparálása után történt. Álműtét során az ideg átmetszését nem hajtottuk végre. A vezetéses érzéstelenítés során jobb oldalon a spatium pterygomandibulare-t infiltráltuk 0,1 ml 4% articain oldattal. A gyulladás indukciója során az alsó őrlőfogak ingerlése a műtétet követő 3. napon történt 1 percen át 100mA áramerősségű 2 Hz impulzusfrekvenciájú egyenáram segítségével egyik csoportban, illetve hűtés nélkül használt depuráltorral 60,30,15 másodpercen át a másik csoportban. Az állatokat transzkardiálisan fixáltuk 1-2-3 hét túlélési időt követően, metszeteket készítettünk, melyeket fénymikroszkóppal és immunhisztokémiával értékeltünk. Eredmények Az operált oldalakon mindenhol az álműtét kivételével a limfociták számának csökkenését figyeltük meg. Ez a csökkenés az első 2 hétben volt jelentős szenzoros beidegzés hiányában. 3 hét elteltével a limfociták számának jelentős emelkedését figyeltük meg a kontroll oldalon szimpatektómizált állatokban. A vezetésés érzéstelenítés bizonyult a leghatékonyabbnak a megjelenő limfociták számának csökkentésében. A mechanikus és elektromos ingerlést összehasonlítva csak az axotomizált csoportban láttunk szignifikáns különbséget. A mechanikus ingerlés a csökkenő behatási időknek megfelelő mértékű gyulladást indukált. Következtetés Mind a szimpatikus, mind a szenzoros beidegzés fontos szerepet tölt be a fogpulpa gyulladásában. Megállapíthatjuk, hogy az axon reflex lényeges szerepet játszik a fogpulpa steril gyulladásának kezdeti fázisában. A mechanikus és elektromos noxa közötti különbség hiányából arra következtethetünk, hogy neuropeptidek vezető szerepet játszanak a fogpulpa steril gyulladásának kialakításában a sejtnekrózis során felszabaduló intracelluláris alkotóelemekkel szemben. P2-05 Hemopoietikus nyúlványos sejtek a bélidegrendszer (ENS) ganglionjaiban Dóra Dávid1, Barad Csilla1, Kovács Tamás2, Nagy Nándor1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2ELTE-TTK, Budapest A központi idegrendszert neuroektodermából származó neuronok és gliasejtek, valamint szikhólyagi hemopoietikus prekurzorokból származó mikroglia sejtek alkotják. A bélidegrendszerben jelenlegi ismereteink szerint csak ganglionléc eredetű neuronok, illetve glia sejtek találhatók. Előzetes immuncytokémiai vizsgálatainkban viszont megfigyeltük, hogy a csirke bélidegrendszerének ganglionjaiban hemopoietikus sejtekre jellemző, CD45+, nyúlványos sejtpopuláció is előfordul. Jelentősen kevesebbet, de az egér bélidegrendszerének ganglionjaiban is találtunk nyúlványos CD45+CX3CR1+CD11b+ sejteket. Jelenleg ilyen sejttípust az enterális ganglionokban nem ismer a szakirodalom. Munkánk célja az volt, hogy a CD45+ nyúlványos sejteket karakterizáljuk és meghatározzuk az eredetüket.

Az immuncytokémiai karakterizálás során kiderült, hogy az intraganglionáris, nyúlványos CD45+ sejtek chB6 és MHC-II antigént is expresszálnak, de makrofág és glia markereket nem. A madarak bélidegrendszerének elsődleges eleme az ún. Remak-ganglion, mely egy összefüggő vegetatív ganglionlánc a vastagbél dorsalis oldalán. Sejtjei az embrionális élet 5. napján jelennek meg, és ganglionlécsejt-markereket (HNK-1, Sox10, p75) expresszálnak. Differenciálódásuk jól követhető neuron (Hu, Phox2b, BIII-tubulin) és glia sejtekre jellemző markerekkel (BFABP, GFAP, Sox10). Az első hemopoietikus sejtek a 8. embrionális napon jelennek meg a differenciálódó Remakganglionban és a vastagbél falában. A CD45+ antigént expresszáló hemopoietikus sejtek a 11. nap során MHC II antigént expresszálnak, és újabb 5 nap elteltével a chB6 antigén is megjelenik a közben nyúlványossá, csillag alakúvá transzformálódó sejteken. A nyúlványos sejtek konstitutív MHC II expressziójuk révén, antigén prezentációra is képesek lehetnek. A chB6 antigén a madarak Blymphocytáira és a CNS mikroglia sejtjeire specifikus sejtfelszíni molekula. A CD45+/chB6+/MHC-II sejtek eredetét embrionális kiméra módszerrel tanulmányoztuk. A kísérlet során 8 napos csirke embrió vastagbél kezdeményét, együtt a Remak ganglionnal, 10 napos GFP -(green fluorescent protein)transzgenikus csirke embriók CAM (chorioallantois membránjá)-ra transzplantáltuk, majd a kimérákat 9 napig tovább inkubáltuk. A kimérizmust GFP és sejtspecifíkus monoklonális ellenanyagokkal ellenőriztük. Az eredmények azt mutatták, hogy CD45+ véreredetű sejtek kolonizálják a fejlődő enterális ganglionokat, melyek letelepedésük után nyúlványos sejtekké differenciálódnak. Feltételezzük, hogy ezek a bevándorolt véreredetű nyúlványos sejtek megfelelnek a központi idegrendszerre jellemző microglia sejteknek. A hemopoietikus és neuroektodermális sejtek találkozása a CNS-ben és az ENS-ben új kutatási irányt nyitnak az ekto- és hemopoietikus eredetű sejtek funkcionális és esetlegesen patológiás körülmények közötti viszonyairól (gyulladás, autoimmunitás, degenerációval járó folyamatok). P2-06 Szikhólyag eredetű vérképző őssejtek ontogenezise a korai embryoban Dóra Dávid1, Nándor Nagy1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest Madár embryokon végzett vizsgálatok mutatták meg először, hogy a vérképzés definitív őssejtjei az aorta területén alakulnak ki és az itt fejlődő progenitorok az összes vérsejtvonal létrehozására képesek. Általánosan elfogadott a szikhólyagi őssejtek primitív erythropoiezisben betöltött szerepe, de a legújabb adatok szerint a definitív vérképzésében is részt vesznek; innen származnak a mikroglia sejtek, Langerhans sejtek és a szöveti makrofágok prekurzorai. Habár a vérsejtek differenciálódására számos molekuláris biológiai adat áll rendelkezésünkre, a szikhólyagban képződő őssejtek ontogenezise csak részben ismert. Munkánk során csirke embryok hemopoietikus sejtjeinek differenciálódását morfológiai és embriomanipulációs módszerekkel tanulmányoztuk. Először igazoltuk, hogy a korai embrióban három különböző morfológiájú CD45+ hemopoietikus sejt képződik. Az első CD45+ sejtek kerek és nyúlványos alakúak és a szikhólyag vérszigeteiben tűntek fel. Néhány fejlődési stádiummal később, az intraembrionális mesenchymában és a craniális neuroepitheliumban elszórtan számos nyúlványos, csillag alakú, MHC-II-t expresszáló sejt, valamint kisszámú, makrofág markereket kifejező, amőboid morfológiájú CD45+ sejt jelent meg. Ezt követően, az aorta-asszociált vérképzés hatására, kerek CD45+ sejtek a keringésben, az aorta és annak zsigeri ágait körülvevő mesenchymában fordultak elő. Az embriomanipulációs kísérletek célja az volt, hogy: 1) kiderítsük, milyen fejlődésbiológiai kapcsolat van a szikhólyag és az intraembrionális CD45+ sejtpopulációk között; 2) származhatnak-e az intraembrionális nyúlványos sejtek a szikhólyagban lévő CD45+ őssejtekből? A kérdés megválaszolására először csirke-fürj parabiózis technikát alkalmaztunk. A parabiont embryokban a szikhólyag érhálózata anasztomózisokat képezett, de csak a kerek morfológiájú hemopoietikus sejtek keveredtek, a másik fajból származó véreredetű nyúlványos sejtek viszont nem fordultak elő a fogadó embryok mesenchymájában. Eredményeink alapján azt feltételeztük, hogy a kerek és a nyúlványos CD45+ sejtek szétválása még a vaszkularizáció kialakulása előtt megtörténik, amire szikhólyag

vérszigetek tenyésztésével és GFP-(green fluorescent protein)-transzgenikus embryok szikhólyag transzplantációjával próbáltunk választ adni. Az in ovo szikhólyag tenyészetekben a vérszigetek zömében erythroid elemei között, nagyszámú nyúlványos CD45+ sejt differenciálódott. GFP szikhólyag kimérákkal igazoltuk, hogy a szikhólyagban képződő nyúlványos CD45+ sejtek valamennyi intraembrionális szervkezdeményt kolonizálják. GFP-szikhólyag és bursa Fabricii rekombinációja esetén a GFP jelölt sejtekből limfoid dendritikus sejtek differenciálódtak. Eredményeink alapján arra következtetünk, hogy a CD45+ nyúlványos sejtek a szikhólyagból származnak és szervspecifikusan MHC II+ sejtekké (mikroglia, Langerhans sejtek, limfoid dendritikus sejtek, makrofágok) differenciálódnak. P2-07 Anatómia határterületei kiállítás Fülöp Balázs Dániel1, Vicena Viktória1, Reglődi Dóra1 1 Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai Intézet, Pecs Az "Anatómia határterületei" című kiállítás először a 2015/16-os évben volt látható a PTE ÁOK Elméleti Tömbjében. A posztereken olyan előadások láthatóak, amelyeket orvostanhallgatók készítettek dr. Reglődi Dóra professzor asszony kurzusán. A kurzus célja, hogy a diákok az anatómia művészeti aspektusaival, történelmi hátterével, érdekességeivel, a nem humán orvosi szakmákhoz kapcsolódó anatómiai vonatkozásokkal is megismerkedhessenek. A kurzus elfogadásának feltétele, hogy a hallgatók egy, az anatómiához kapcsolódó témakörben készítsenek előadást, így lehetőséget kapnak arra, hogy az őket érdeklő témákat kidolgozzák. A beadott előadások témák szerint lettek csoportosítva, például poszter készült a művészet anatómiája, állati anatómia, a tánc és a sport anatómiája, anatómia a kriminológiában, az irodalomban, a modern kor divatjában címmel is. A MAT konferencián a 2016/17es évben készült 26 poszterből láthatunk válogatást. A tárlatot a hallgatók által kidolgozott előadások kivonataiból Vicena Viktória és dr. Fülöp Balázs Dániel állították össze, a kiállítást a PTE ÁOK HÖK támogatta. P2-08 Hipofízis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) génkiütött egerek halláskárosodásának vizsgálata Fülöp Balázs Dániel1, Humli Viktória2,3, Zelles Tibor2, Szepesy Judit2, Németh Adrienn4,1, Reglődi Dóra1, Tamás Andrea1 1 Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai Intézet, Pécs; 2Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Budapest; 3MTA KOKI, Budapest; 4PTE Klinikai Központ, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, Pécs A PACAP egy neurotrofikus és citoprotektív hatásokkal rendelkező peptid. Az érzékszervekben is megtalálható, a hallórendszer vizsgálatakor jelenlétét mind a belső fülben, mind a hallópályában leírták. Kutatócsoportunk korábban kimutatta, hogy a belső fülből készült szőrsejt tenyészetben oxidatív stressz esetén csökkenti az apoptózis mértékét. PACAP-génkiütött (KO) és vad-típusú (WT) egerek belső fülének immunhisztokémiai összehasonlításával pedig különbséget találtunk a PACAP specifikus receptorának (PAC1-receptor) és különböző Ca2+-kötő fehérjéknek az expressziójában. Munkánk során WT és KO hím egerek hallásküszöbét hasonlítottuk össze az auditoros kiváltott válasz módszerrel (ABR) másfél és 4 hónapos korban. Ezt követően az egerek hallópályájában a c-Fos neuronaktivációt jelző fehérje immunfestését végeztük el a nucleus cohlearis ventralis és dorsalis, az oliva superior, a nucleus lemnisci lateralis és a colliculus inferior területén. Továbbá ductus cochlearisok lizátumából angiogenesis array kit segítségével fehérjeexpressziót mértünk. A hallásvizsgálat során a KO egerek minden életkorban szignifikánsan rosszabbul hallottak vad társaiknál. Ezt igazolta a c-Fos festés is, miszerint a fehér zajnak kitett KO állatokban szignifikánsan kevesebb neuron aktiválódott a nucleus cohlearisok területén, mint vad társaikban. Az oliva superior,

a nucleus lemnisci lateralis területén és a colliculus inferiorban ez a különbség nem volt detektálható. Számos angiogenetikus faktor mutatott eltérést a két állatcsoport között. Magasabb IGFBP-1 és savasFGF, illetve alacsonyabb osteopontin szintet detektáltunk a KO állatokban a vad társaikhoz képest. Kutatásunk során bizonyítottuk mind funkcionális vizsgálattal, mind a hallópálya morfológiai elemzésével, hogy PACAP hiányában a hallásfunkció károsodik. Emellett angiogenesis kittel molekuláris szintű eltéréseket is kimutattunk, amelyek a károsodás hátterében állhatnak. Az endogén PACAP védő hatásának pontos mechanizmusa még nem ismert, ezért ennek feltérképezése céljából további morfológiai és molekuláris biológiai vizsgálatokat tervezünk. Támogatás: OTKA K104984; Nemzeti Kutatási, Fejlesztési És Innovációs Alap K119759; GINOP-2.3.2-152016-00050 “PEPSYS”; PTE ÁOK Kutatási Alap; Nemzeti Agykutatási Program KTIA_13_NAP-A-III/5; TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001; ÚNKP-16-4-IV; MTA TKI 14016 Program. P2-09 Extracelluláris mátrix molekulák vizsgálata csirke nyirokszervekben: perifériás nyirokszöveti összetétel a primer nyirokszervekben H.-Minkó Krisztina1, Bódi Ildikó1, Fölker Orsolya1, Nagy Nándor1, Oláh Imre1 1 Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest Madarakban a thymus és a bursa Fabricii primer nyirokszervek, amelyek a T és B lymphocyták szelekciójáért és éréséért felelősek. Az immunológiailag kompetens sejtek a mesodermális eredetű vérereken keresztül hagyják el ezeket a szerveket, a lymphocyták érése azonban egy különleges mikrokörnyezetben, az endo- illetve ectodermális eredetű hámsejtek (epithelial reticular cells, ERC) között történik. A T és B sejt érés egy speciális, az erektől elzárt mikrokörnyezetbenzajlik, amelyet lamina basalis különít el. Jelen tanulmányban a madarak primer nyirokszerveinek hám-kötőszöveti határát vizsgáltuk, amelyen keresztül az érett lymphocyták kijutnak a hámretikulumból és végül az ereken keresztül hagyják el a primer nyirokszerveket, hogy kolonizálják a perifériás szerveket. Anti-cytokeratin immunfestés korábbi vizsgálatainkban két kompartmentet mutatott a csirke thymus velőállományában: keratin pozitív hámsejt hálózatot (keratin positive network, KPN) és cytokeratint nem tartalmazó állományt (keratin negative area KNA). A keratin pozitív hálózat folyamatos a kéregállománnyal, a keratin negatív területek viszont a kéreg lebenykéi közötti sövények állományával vannak kapcsolatban. A thymus vérerei a kötőszöveti sövények által jutnak a szervbe, és a keratin negatív területeken helyezkednek el a velőállományban, itt perifériás nyirokszövetre jellemző szöveti összetételt találunk (fibronectin, tenascin, rácsrostok jelenléte). A kéreg hámretikulumát folyamatos lamina basalis választja el az erek terétől, ez a folyamatosság a velőállományban felszakadozik a keratin negatív és pozitív területek határán, tehát a thymus-vér gát megszűnik a velőállományban. A bursa Fabriciiben az anti-cytokeratin festés a bursai folliculusok velőállományát jelöli, ahol a hámretikulum található, valamint a lumen felé tekintő hámot (interfollikuláris epithelium, IFE és follikulushoz asszociált epithelium, FAE). A velő körüli kéregállomány, ahol az erek lokalizálódnak, nem festődik. A kéreg és velő határán lamina basalis van, amit az anti-laminin festés is megerősít. A bursai kéregállomány szöveti összetétele a thymus velőállomány keratin mentes területeihez hasonló (fibronectin, tenascin, kollagén és rácsrostok jelenléte). A festődési mintázatok alapján úgy gondoljuk, hogy a thymus keratin negatív területei és a bursai follikulusok kéregállománya nemcsak hisztológiailag, de funkcionálisan is rokon szöveti területek, ahová az érett lymphocyták kerülnek, mielőtt belépnek az erekbe, tehát ez a terület már egy tranzit zóna a másodlagos nyirokszövetek felé és szöveti összetétele is hasonló azokhoz

P2-10 A pécsi Anatómiai Intézet évenkénti tiszteletadása és temetői megemlékezése Hollósy Tibor1, Horváth Judit1, Reglődi Dóra1, Tóth Pál1, Vicena Viktória1 1 Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai Intézet, Pécs Amikor anatómiai gyakorlatot tartunk, izmokat, idegeket, zsigereket demonstrálunk, ritkán gondolunk arra, hogy az előttünk fekvő holttestek kik is voltak valójában. Talán ez is így van rendjén, bár sosem felejthetjük el, hogy valamikor ők is élő emberek voltak. Évente legalább egyszer azonban nem izmokat, idegeket, szerveket látunk magunk előtt, hanem – kilépve a boncterem falai közül, letéve a fehér köpenyt, a csipeszt és a szikét – azokat az embereket, akik még életükben egy igen nemes döntést hoztak. Azokra emlékezünk, akik felajánlották testüket annak érdekében, hogy az orvostanhallgatók minél jobban megtanulhassák az anatómiát. Az első megemlékezést 1997-ben tartottuk. Örvendetes, hogy évről évre egyre nagyobb számban jelennek meg a hozzátartozók, egyetemünk oktatói és több száz diák a magyar, angol és német programból. A hallgatók közülük sokan az anatómiai tanulmányaik befejezése után is visszajárnak, mint felsőbbévesek. A megemlékezések már hagyományossá vált programja szerint a temető kápolnájában beszédet és imát mondanak a keresztény felekezetek papjai, a hallgatók verseket, énekeket, hangszeres műveket, felolvasásokat adnak elő. A kápolnában olvassuk fel a felajánlók neveit, újra megköszönve felajánlásukat a hozzátartozóiknak. A kápolnai megemlékezés után elsétálunk a temető déli végébe, ahol az intézet parcellája és az emlékmű található. A hallgatók képviselői megkoszorúzzák az emlékművet, aztán a diákok és a hozzátartozók is virágokat, mécseseket tesznek sírokra. A hozzátartozókkal történő beszélgetésekből és a hozzánk visszajutatott véleményekből tudjuk, hogy ezért az egy óráért, amíg tart a megemlékezés, nagyon hálásak a hozzátartozók. Talán ekkor tudatosul bennük, hogy egykori szeretteik felajánlása nem volt hiábavaló, és testük valójában az orvostanhallgatók tudásában él tovább, segítve őket a hivatásukban. A hallgatók pedig ilyenkor döbbennek rá igazán arra, hogy mi is az a „felajánlás”, kik azok, akik nélkül nem tanulhatnának megfelelő szinten anatómiát. Elgondolkoznak és meghatódnak, elmondják, hogy nem hitték volna, hogy ez a megemlékezés ennyire szép lesz és ennyire megérinti őket. A megemlékezés méltósága és szépsége pedig – a helyszín atmoszféráján és az egyházak képviselőin túl – az ő saját munkájukból, gondolataikból, felkészülésükből áll össze sikeresen minden évben. P2-11 A hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid hatásának vizsgálata HK-2 human proximalis tubulussejteken Horváth Gabriella1, Reglődi Dóra1, Czétány Péter1, Illés Anita1,2, Tóth Gábor3, Fekete Andrea4, Opper Balázs1 1 PTE ÁOK, Anatómiai Intézet, MTA-PTE PACAP Kutatócsoport, Pécs; 2PTE ÁOK, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs; 3SZTE ÁOK, Orvosi Vegytani Intézet, Szeged; 4SE-ÁOK, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, MTA-SE Lendület Diabétesz Kutatócsoport, Budapest A hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) testszerte előforduló polipeptid. Renoprotektív hatása mind in vivo, mind pedig in vitro körülmények között igazolódott. Kevés információ áll azonban rendelkezésünkre humán proximális tubulussejtekben kifejtett in vitro hatásairól. Kísérleteink során az exogén PACAP sejtproliferációra gyakorolt hatása mellett vizsgáltuk szerepét gentamicin-kezelésnek kitett sejtek túlélésére kolorimetrikus MTT teszt segítségével. Eredményeink alapján az exogén adagolt PACAP önmagában nem befolyásolta a HK-2 sejtek proliferációs aktivitását, viszont szignfikáns mértékben képes volt enyhíteni a gentamicin-kezelés sejttúlélést csökkentő hatását. Továbbá - szintén gentamicin toxicitás esetén - vizsgáltuk különböző vesefunkcióval összefüggésbe hozható peptid expressziójának változását. Szignifikáns mértékű változást tudtunk detektálni a DPPIV és a VEGF esetében.

Kísérleteink folytatásáként vizsgáltuk a PACAP hatását különböző citokinek expressziójára LPSexpozíció esetében citokin array segítségével. A PACAP képes volt ellensúlyozni az alábbi citokinek expressziós változását: GROα, serpin E1, IL-1ra, IL-6, IL-13, I309, GM-CSF. Mindemellett vizsgáltuk az endogén PACAP szerepét gentamicin-indukálta túléléscsökkenés esetén is poszttranszkripciós RNS csendesítéssel. Kísérleteink során nem találtunk szignifikáns különbséget a PACAP siRNS-kezelt és nem csendesített sejtcsoportok között. Eredményeinket összegezve, az endogén PACAP védő szerepe jelen kísérleteinkben nem igazolódott. Ezzel szemben az exogén PACAP védő hatást mutat gentamicin-indukálta károsodás esetén, illetveenyhíteni képes az LPS-expozíció okozta citokin expresszios változásokat. Támogatás: PTE ÁOK KA-2016-03, KTIA_13_NAP-A-III/5, PTE Idegtudományi Centrum, Bolyai János Ösztöndíj, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 “PEPSYS”, LP2011-08/2011, MTA-TKI. P2-12 Az extracelluláris mátrix molekulák expressziós mintázatának változása a fejlődő bulbus olfactoriusban Hunyadi Andrea1, Wéber Ildikó1, Birinyi András1, Matesz Klára1 1 Debreceni Egyetem ÁOK, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Debrecen A bulbus olfactorius neuronhálózata nagyfokú szinaptikus plaszticitással rendelkezik. Több kísérleti eredmény támasztja alá az extracelluláris mátrix (ECM) neuralis plaszticitási folyamataiban betöltött szerepét az idegrendszer különböző területein, míg a szaglórendszerben az ECM-nak ezen folyamatokkal kapcsolatos szerepe ismeretlen. Az ECM két formában jelenik meg a központi idegrendszerben. Lazán szervezett hálózat formájában megjelenhet a sejtek közötti térben, illetve kondenzált formában, amelynek három típusát különböztetjük meg. Perineuronális hálóként (PNN) körülveheti a sejttestet és a proximális dendriteket, mint nodalis ECM megtalálható a Ranvier-féle befűződések mentén és axonal coat-ként kialakulhat az axon terminálisok körül. Az ECM-ot felépítő molekulák permisszív és nem-permisszív tulajdonságaik révén feltételezhetően szerepet játszanak a neuronális regenerációban és plaszticitásban. Jelen munkánk célja a hyaluronsav (HA) és a kondroitin szulfát proteoglikánok (CSPG) eloszlásának feltérképezése eltérő embrionalis és postembrionalis korból származó egér bulbus olfactoriusban. A bulbus olfactoriusok eltávolítása után a mintákat St. Marie oldatban fixáltuk. Sagittalis metszeteken HA, Wisteria floribunda agglutinin (WFA), aggrecan, brevican, neurocan reakciókat végeztünk. A HA és a neurocan már korai embrionális stádiumban (E13,5) megjelenik és a postnatalisan tapasztalható expressziós mintázathoz hasonló elrendeződést mutat. Az aggrecan és a brevican csak születés után expresszálódik. Különbség tapasztalható a glomerulusok meglétét illetően a felnőtt és az embrionális korból származó minták esetében, közvetlenül születés előtt csak néhány glomerulus jelenléte figyelhető meg. Ezért a WFA, mint a lektinek általános markere, csak gyenge festődést mutat a glomerulusok kialakulása előtt, míg születés után négy nappal (P4) már erős jelet eredményezett. A hyaluronsav fokozott expressziója arra utalhat, hogy permisszív molekulaként részt vesz az embrionális korra jellemző folyamatokban, és feltételezhetően postnatalis korban hasonló szerepet tölt be a szinaptikus plaszticitás során. Kifejezett perineuronális háló kialakítása az általunk vizsgált molekulák esetében nem jellemző. A PNN hiánya összefüggésbe hozható a bulbus olfactoriusra jellemző magas fokú szinaptikus plaszticitással.

P2-13 A Pituitary Adenylate Cyclase Activating Polypeptide (PACAP) callus képződésben betöltött szerepének vizsgálata – állatkísérletes modell knock out egerekben Józsa Gergő1, Reglődi Dóra1, Fülöp Balázs Dániel1, Kiss Tamás2, Helyes Zsuzsanna2, Czibere Bernadett3, Juhász Tamás3 1 PTE-ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai János Kutatóközpont, Pécs; 3 Debreceni Egyetem, Anatómiai, Szövet, és Fejlődéstani Intézet, Debrecen Bevezetés: A hipofízis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) egy olyan neurohormon, mely számos perifériás szövet fejlődésében és regenerációjában, többek között a porc- és a csont differenciálódásában is fontos szerepet játszik. A törés gyógyulás folyamataiban betöltött funkciójáról angol nyelvű irodalmi adatok nem állnak rendelkezésre. Cél: A PACAP-nak a callus képződés folyamatában betöltött szerepének vizsgálata. Anyagok és módszerek: Tizenkét knock out (KO) és 12 vad típusú (VT) 20-30 grammos egerek mindkét oldali tibia törésének létrehozása intraperitonealis (Euthasol 1%-os oldat 7 µl/10 gr) narkózisban történt. A törés kialakítása standardizált módon a tibia proximalis ízfelszínétől 5 mm-rel distalisan, 0,5 mm mélységben egy speciális szike segítségével történt. A törés létrehozása után a 3., a 7. és a 21. napon mindkét alsó végtag computer tomográfiás (Skyscan 1176 mikro CT) vizsgálata -, a 7. és a 21. napon a callusból mRNS és fehérje meghatározás történt a csontgyógyulás nyomonkövetése céljából. A CT eredmények alapján értékeltük a képződött callus nagyságát és annak denzitását (szervetlen állomány). A csontosodásban szerepet játszó szerves alkotók a kollagén, az alkalikus foszfatáz (ALP), a mothers against decapentaplegic-1 (Smad-1) és a Bone Morphogenetic Protein (BMP) expressziójának vizsgálata RT-PCR és Western blot technikával történt. Az állatkísérlet BA02/2000-31/2011 számú etikai engedély alapján történt. Eredmények: A CT vizsgálat alapján a callus denztitása kisebb mértékű volt a VT egerekben. A szervetlen állomány termeléséért felelős ALP fehérje expressziója időben elcsúszva emelkedik meg a PACAP KO egerek callusában. Az I-es típusú kollagén expressziója megemelkedett a VT egerek callusában, míg a PACAP génhiányos egerekben ez az emelkedés jelentősen alacsonyabb volt. A BMP 2, 4 és 6 expressziója a 7. és 21. gyógyulási napon alacsonyabb értéket mutatott a PACAP KO egerekben. Ezzel ellentétben a BMP útvonal egyik transzkripciós faktora, a Smad1 ezen vizsgálati napokon emelkedett expresszióval volt jelen a PACAP génhiányos egerek callusában. Összefoglalás: A PACAP jelenléte olyan szabályozó és befolyásoló tényező lehet a törés gyógyulás folyamatában, mely a szerves és a szervetlen állomány termelésének időbeliségéért is felelőssé tehető. Ezt a funkcióját részben a BMP útvonallal való kommunikációján keresztül valósíthatja meg. Ez az útvonal, valószínűsíthetően más jelátviteli elemekkel együtt egyfajta egyensúly kialakítását teszi lehetővé, mely a callus képződés és a csont újraépülés precíz összehangolásában vesz részt. Támogatók: GINOP-2.3.2-15- 2016-00050 “PEPSYS”, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program K119759, MTA-TKI, PTE AOK KA Kutatási Alap, TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 „Nemzeti Kiválóság program”,EFOP-3.6.1.-16-2016-00004. P2-14 Megfigyelések az ember hippocampusának extracelluláris mátrixáról és annak szerepéről Alzheimerkórban Lendvai Dávid1, Morawski Markus2, Négyessy László1, Gáti Georgina1, Baksa Gábor1, Harkány Tibor3, Alpár Alán1 1 Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Budapest; 2Universität Leipzig, Leipzig; 3Center For Brain Research, Medical University of Vienna, Vienna A központi idegrendszer sejtjei közötti vékony rést extracelluláris mátrix tölti ki. A neuronok szomatodendritikus része körül perineuronális hálókként, míg a szinapszisok körül periszinaptikus gyűrűkként izoláltan is észrevehetőek. Munkánkban az ember hippocampusának extracelluláris mátrixát vizsgáltuk, az agyvelő egy olyan plasztikus területét, mely Alzheimer-kórban különösen

érzékenyen reagál a neurodegeneratív elváltozásokra. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal kimutattuk, hogy - szemben más emlősök hippocampalis szövetével - az ember hippocampusában a piramissejtek körül nem fordul elő perineuronális mátrix. Ugyancsak emberre jellemző megfigyelés, hogy az interneuronok csoportjában nemcsak parvalbumin-, hanem calretinin- és calbindin-tartalmú sejtek körül is megfigyelhetünk aggrekán tartalmú mátrixburkot. Periszinaptikus mátrixgyűrűket azok I-es típusú porckapcsoló fehérje (CRTL-1) és brévikán tartalma alapján azonosítottunk. Ezek a képletek mind serkentő, mind gátló szinapszisok körül előfordultak, a gyrus dentatusban és az entorhinalis kéregben különösen nagy számban. Ultrastrukturális analízisünk arra utal, hogy a preszinaptikus neuron is hozzájárul a periszinaptikus mátrixgyűrűk termeléséhez, mert axonokban brévikán és CRTL1- immunoreaktív profilokat tudtunk kimutatni. Biokémiai és neuroanatómiai analízisünk arra utal, hogy a kontroitinszulfát-proteoglikán típusú extracelluláris mátrix mennyisége Alzheimer-kórban növekszik, a periszinaptikus mátrixhüvelyek működő szinapszisokat vesznek körül, óvják azokat a pusztulástól. Összefoglalva arra következtetünk, hogy a preszinaptikus neuron termelte periszinaptikus mátrix fontos mechanizmus lehet az Alzheimer-kórban történő szinaptikus pusztulás megakadályozására. P2-15 Az extracelluláris makromolekulák enzimatikus lebontása serkenti a dendritikus növekedést és elágazódást a gerincvelő hátsó szarvi neuronokban Dóra Fanni1,2, Hadjikyriakou Eleni1,2, Varga Rita2, Szücs Péter2,1, Mészár Zoltán2 1 MTA-DE-NAP B-Fájdalom Kontroll Kutatócsoport, Debrecen; 2Debreceni Egyetem, Anatómiai, Szövetés Fejlődéstani Intézet, Debrecen A neuronhálózatok kialakulásának és működésének egyik feltétele az idegsejtek denritjeinek fiziológiás növekedése és elágazódása. A neuronok dendritjei az idegsejtek szinaptikus inputjait és membrán karakterisztikáját alapvetően meghatározzák. A gerincvelő hátsó szarvának felszínes lamináit kialakító idegsejtek morfológiájukat és ezzel szorosan összefüggő funkcióit tekintve is rendkívül heterogének. Mindezek ellenére ezek az idegsejtek egy közös progenitor sejttípusból származnak, így valószínű, hogy ezeknek az idegsejteknek a morfológiájuk kialakításában a mikrokörnyezeti hatások nagyobb szerepet játszanak, a genetikailag determinált faktorok mellett. Ilyen mikrokörnyezeti faktorok az extracelluláris mátrix makromolekulái, a kondroitin-szulfát proteoglikánok és a hialuronsav. Korábban kimutattuk, hogy ezek a makromolekulák a hátsó szarvi neuronok migrációját követő differenciáció során fokozatosan akkumulálódnak az idegsejtek körül. Ezeknek a molekuláknak a dendritfejlődésben betöltött szerepének tisztázására organotipikus embrionális gerincvelő kultúrákat kezeltünk chondroitinase ABC, AC és streptomyces hyaluronidase enzimekkel. Az organoid kultúrákat 13 napos egérembriókból nyertük, amelyekben a hátsó szarvi neuronokat a kultúrába vitelt megelőző napon GFP-vel jelöltük in utero elektroporációval. Annak érdekében, hogy a genetikailag determinált „intrinsic” faktorok eltéréséből adódó különbségeket az egyes jelölt sejtek között minimalizáljuk, csak a Ptf1a pozitív progenitor sejtek leánysejtjeit jelöltük Cre/Lox rendszert felhasználva. A kultúrákat enzimatikusan kezelt és enzimatikusan nem kezelt körülmények között inkubáltuk 24 órán át. Ezt követően a preparátumok fixálása és optikai derítését követően két-foton mikroszkóp segítségével optikai szeletekként digitalizáltuk, majd ezeken a felvételeken a GFP pozitív sejteket Neurolucida segítségével rekonstruáltuk. A rekonstruált sejtek Sholl-analízise azt mutatta, hogy a fő dendritek száma nem változott, de a teljes dendritek hossza a kezeletlen kultúrákhoz képest a kombinált hyaluronidase és chondroitinase AC kezelt kultúrákban megnövekedett 124%-ra. A dendrit elágazódások mennyiségét pedig a chondroitinase ABC kezelés növelte meg jelentősen. Adataink azt mutatják, hogy míg a fő dendritek számát a hátsó szarvi idegsejtekben főleg „intrinsic” genetikailag determinált faktorok határozzák meg, míg azok növekedésében és elágazódásaiban jelentős szerepet tulajdoníthatunk a mikrokörnyezeti hatásoknak. Emiatt az extracelluláris mátrix összetételének enzimatikus manipulációja az idegrendszeri plaszticitás növelésének. Támogatások: OTKA PD 108467, KTIA_NAP_13-1-2013-0001, KTIA_NAP_13-2-2014-0005, MTA-TKI 242; MTA-JSPS.

P2-16 A hypophysis adenilát cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) hatása a sejttúlélésre humán bélhámsejteken Opper Balázs1, Reglődi Dóra1, Kerényi Mónika2, Czétány Péter1, Illés Anita1,3, Boronkai Árpád4, Tóth Gábor5, Horváth Gabriella1 1 PTE ÁOK, Anatómiai Intézet, MTA-PTE PACAP Kutatócsoport, Pécs; 2PTE ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet, Pécs; 3PTE ÁOK, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs; 4PTE ÁOK, Onkoterápiás Intézet, Pécs; 5SZTE ÁOK, Orvosi Vegytani Intézet, Szeged A hypophysis adenilát cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) birka hypothalamusból izolált neuropeptid. Nagy mennyiségben megtalálható a központi és perifériás idegrendszerben, de jelenléte különböző nem-neuronális szövetekben is kimutatható. Sejtvédő hatása számos kísérleti modellben igazolódott. Kevés információ áll rendelkezésünkre a PACAP bélhámsejtekben kifejtett hatásaira vonatkozóan. Kísérleteink során vizsgáltuk az exogén neuropeptid hatását a sejttúlélésre és a sejtek hosszú távú túlélését jellemző kolóniaképző képességére. Vizsgálataink első felében oxidatív stressznek és in vitro hypoxiának kitett INT 407 bélhámsejtekben vizsgáltuk a PACAP1-38 sejttúlélésre kifejtett hatását kolorimetrikus MTT teszt segítségével. Továbbá, klonogén assay és western blot segítségével vizsgáltuk a PACAP hatását az irradiationak kitett bélhámsejtek kolóniaképzésére. Vizsgálataink alapján a szimultán PACAP-kezelés szignifikáns mértékben csökkentette a H2O2-kezelés sejttúlélést csökkentő hatását, viszont előkezelésként alkalmazva nem volt hatással a sejtek túlélésére. Ezzel szemben – a kezelés időpontjától függetlenül - nem befolyásolta a CoCl2-indukálta in vitro hypoxia által okozott változásokat. A sejtek klonogenitásának vizsgálatakor viszont egy kolóniaképző képességet csökkentő hatást figyeltünk meg különböző sugárdózisok (0,5Gy, 1Gy, 2Gy, 3Gy, 4Gy) esetén. Ezt támasztja alá western blot vizsgálataink eredménye is: a PACAP-kezelt csoportban csökkent a foszforilált ERK expressziója a csak irradiationak kitett sejtek mintáihoz képest. Vizsgáltuk továbbá az endogén PACAP szerepét H2O2-indukálta oxidatív stressz esetén poszttranszkripciós RNS csendesítéssel. Ezen kísérleteink során detektálni tudtuk a PACAP siRNS-ekkel kezelt sejtek szignifikánsan nagyobb fokú érzékenységét. Eredményeinket összegezve, az exogén PACAP bélhámsejtekben eltérő hatással rendelkezik különböző károsító hatások alkalmazásakor. Oxidatív stressz esetén mind az exogén, mind pedig az endogén PACAP védő hatást mutat. Támogatás: PTE ÁOK KA-2016-03, KTIA_13_NAP-A-III/5, PTE Idegtudományi Centrum, Bolyai János Ösztöndíj, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 “PEPSYS”, MTA-TKI. P2-17 Az extracellularis matrix molekulák eloszlása a nucleus ruber területén Rácz Éva1, Gaál Botond1, Matesz Klára1 1 Debreceni Egyetem ÁOK Anatómiai, Szövet - és Fejlődéstani Intézet, Debrecen Az extracellularis matrix (ECM) molekulák területspecifikus eloszlást mutatnak a központi idegrendszerben, mely összefüggésbe hozható a neuronok eltérő morfológiai, neurokémiai és funkcionális tulajdonságaival. Az ECM fő komponensei a hialuronsav (HA), a lecticanok (aggrecan, brevican, neurocan, versican), a glycoproteinek, például a tenascin-R (TN-R) és a kapcsoló fehérjék, mint az általunk vizsgált HAPLN1. A molekulák szerveződése lehet kondenzált, mely elsősorban a neuronok sejtteste, a dendritek és az axon initialis szegmentuma körül figyelhető meg, ezt a megjelenést perineuronalis netnek (PNN) nevezzük. Hasonló, kondenzált megjelenés figyelhető meg a Ranvier-féle befűződések és az axon terminálisok körül. A neuropil területén az ECM diffúz formája van jelen. Munkánk során hisztokémiai és immunhisztokémiai módszerekkel tanulmányoztuk az ECM molekulák eloszlását a nucleus ruber rostralis, parvocellularis és caudalis, magnocellularis részében. Megfigyeltük, hogy a PNN megjelenése inkább a sejtek méretével hozható összefügésbe, mint azok magon belüli elhelyezkedésével. A kisméretű neuronok körül a pericellularis jelölődés vagy nagyon gyenge volt, vagy teljesen hiányzott, míg a nagy és közepes méretű sejtek többnyire rendelkeztek PNN-

el. A lecticanok közül az aggrecan mutatott legerősebb jelölődést a nagyméretű sejtek körül. A HA, a WFA (Wisteria floribunda agglutinin), a brevican és a TN-R esetében szintén erős reakcióintenzitást tapasztaltunk, míg a neurocan és a HAPLN1 pozitivitást mutató PNN csak ritkán volt megfigyelhető, elsősorban a mag parvocellularis részében. A versican esetében a jelölés mintázata pontszerű volt a sejtek körül, mely arra utalhat, hogy ez a molekula jelentős szerepet játszik a Ranvier-féle befűződésekben található kondenzált ECM kialakításában. A HAPLN1 és a neurocan reakciók esetében a mag parvocellularis és magnocellularis része élesen elkülönült egymástól, mivel a magnocellularis terület meglehetősen alacsony intenzitást mutatott mind a PNN, mind pedig a neuropil területén. Az aggrecan reakció esetében is igen nagy eltérés mutatkozott a nucleus ruber két alegysége között, viszont ebben az esetben a magnocellularis részben tapasztaltunk igen erős pozitivitást. Összességében elmondhatjuk, hogy a nucleus ruber területén az ECM mind kondenzált, mind diffúz formában jelen van, az expressziós mintázat pedig részben mutat összefüggést az adott terület citoarchitechtúrájával és funkcionális tulajdonságaival. Az ECM molekulák eloszlásában tapasztalt variabilitás alátámaszthatja azt az elképzelést, mely szerint az eddig leírtakon túl a nucleus ruber funkcionálisan több sejtpopulációra osztható. P2-18 Intraamnial lipopolysaccharide injection: a possible rat model for bronchopulmonary dysplasia (BPD) Kiss Péter1, Tolnai Marina2, Helyes Zsuzsanna3, Csekő Kata3, Kiss Tamás4, Kovács Krisztina5, Kocsis Béla6, Bárdosi Attila7, Gyarmati Judit2, Ertl Tibor2, Reglődi Dóra1 1 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, Pécs; 2PTE, KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs; 3PTE ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Pécs; 4SZKK, Pécs; 5PTE ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs; 6PTE, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Pécs; 77MVZ für Histologie, Zytologie und Molekulare Diagnostik, Trier The aim of the present study was to establish and characterize a rat model for bronchopulmonary dysplasia, a chronic disease found mainly in infants with low birth weight. Male and female Wistar rats were mated, and females were operated on day 20 of the pregnancy. Briefly, the uterine horns including the fetuses were exposed through a midline incision. Control animals received 5 µl saline, treated animals received 0,75 or 1 µg of LPS dissolved in 5 µl saline into their amniotic fluid to induce inflammation of their respiratory organs. Two days after the operation the offspring were naturally born and raised by their mothers. Animals were tested for signs of bronchopulmonary dysplasia using the following methods: At two and four weeks of age: CT scan was used to determine the reduction of respiratory surface in the lungs. Respiratory function was tested with an EMMS WBP (whole body pletismograph), where breathing frequency, tidal volume (during normal breathing), minute volume, Penh (enhanced pause), inspiration time, expiration time, peak inspiratory flow and peak expiratory flow were measured. At five weeks of age, animals were sacrificed, and lung samples from each animal were processed for histologic evaluation. A scoring system was used where the following parameters were assessed: (1) perivascular edema , (2) perivascular/peribronchial acute inflammation, (3) goblet-cell metaplasia of bronchioles, (4) eosinophilic macrophages in alveolar spaces. A total inflammatory score (range 0 to 10), taken as the sum of the individual scores, was determined. Another set of lung samples were used to examine possible changes in cytokine expression levels using a rat cytokine array. CT scans did not show any significant changes in lung volume or air content. EMMS WBP results showed a significant increase in Penh score following 22 mM carbachol inhalation in LPS treated groups, which is a sign of airway hyperreactivity (induced bronchoconstriction). Histologic evaluation demonstrated that no goblet cell metaplasia was present in the lungs. Mild to massive perivascular edema could be seen in LPS treated groups, and mild perivascular/peribronchial acute inflammation was also observed in these animals. The calculated summary score showed significant difference. Inflammatory cytokine expression was also found to be increased in LPS treated groups. Based on these results, the applied paradigm of prenatal LPS exposure causes some changes, but not

significant enough to be considered a reliable animal model for BPD. Our future aim is to apply hyperoxia to LPS treated animals in order to increase the effectivity of the treatment. Supported by OTKA PD109644, OTKA K104984, GINOP-2.3.2-15-2016-00050 ”PEPSYS” P2-19 A Tranziens Receptor Potenciál Vanilloid 4 (TRPV4) ioncsatorna egér micromass kultúrákban Szűcs Csilla1, Matta Csaba1, Fürstál Barbara1, Zákány Róza1 1 Debreceni Egyetem, ÁOK, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Debrecen Az ízületi porc regenerációjának in vivo serkentése, illetve az ízületi porc in vitro előállítása a mai napig klinikai és kutatási kihívást jelent. A probléma megoldásához közelebb vihet a chondrogenezis szabályozásának jobb megismerése. A differenciálódó chondrocyták és közvetlen környezetük, a porcmátrix között dinamikus információáramlás megy végbe, ahol a Tranziens Receptor Potenciál Vanilloid 4 (TRPV4) ioncsatorna az extracelluláris mátrixban lezajló mechanikai és ozmotikus változások detektálásában jelentős szerepet tölthet be. A TRPV4 főként kálciumra permeábilis multimodális kation csatorna, melynek funkciónyeréses mutációját mutatták ki egyes súlyos vázrendszeri dysplasiákban. Ezen csatorna jelenlétét és szerepét vizsgáljuk egér micromass kultúrákban. Kísérleti modellként 11,5 napos egér embriók végtagtelepeiből létrehozott nagy sejtsűrűségű mesenchymális kultúrákat (micromass kultúrák) használunk, melyekben 7 tenyésztési nap alatt in vitro spontán lejátszódik a multinoduláris jellegű porcképződés, a csomócskák között megmaradó, még differenciálatlan, illetve fibroblast jellegű sejtekkel. A sejtek az internoduláris terekben elnyúltak, míg a nodulusokon belül a porcsejtekre jellemző lekerekedett alakot mutatnak. A TRPV4 ioncsatorna jelenlétét fehérje szinten vizsgáltuk, míg a csatorna modulálása során monitoroztuk a kultúrák morfológiáját, metakromáziásan festődő mátrix mennyiségét és osztódóképességét. A kicseppentett kultúrákból 1-3-6 tenyésztési napokon emelkedő TRPV4 fehérje mennyiséget mutattunk ki western blot technikával. Immunhisztokémiai jelöléseket alkalmazva a TRPV4 az internoduláris terekben nagyobb mennyiségben detektálható. A fáziskontraszt felvételeken a 6 napos kultúrák meglepő módon eltérő morfológiát mutattak kétféle agonista kezelés hatására (4α-PDD és GSK1016790A). Az antagonisták (HC06707 és ruténium vörös) alkalmazása során a kultúrákban nagy internodularis terek és kisméretű porcnodulusok jelentek meg. A metakromáziás és a fáziskontraszt felvételeken hasonló mintázatot tapasztaltunk az antagonisták alkalmazása során, míg az agonista 4αPDD kezelések következtében a nodulusok szegélye elmosódott, metakromáziás festődése gyengébb mint a kezeletlen kultúráké. Ugyanezen farmakon fokozza a chondroprogenitor sejtek osztódóképességét, míg a specifikus antagonista HC06707 csökkenti. Eredményeink alátámasztják a TRPV4 receptor jelenlétét a differenciálódó chondrocytákban és azt bizonyítják, hogy aktivitásának modulálása in vitro jelentősen befolyásolja a sejtek morfológiáját, osztódóképességét és mátrixtermelését. P2-20 Extracelluláris mátrix molekulák eloszlása fejlődő egér agytörzsben Wéber Ildikó1, Tatai Dániel1, Birinyi András1, Matesz Klára1 1 Debreceni Egyetem, ÁOK, Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet, Debrecen Számos tanulmány kimutatta, hogy a központi idegrendszerben az extracelluláris mátrix (ECM) molekuláris és strukturális összetétele jelentős változáson megy keresztül az embrionális és a korai posztnatális fejlődés során. Munkánk célja a különböző ECM molekulák eloszlásának vizsgálata volt fejlődő egér agytörzsben hisztokémiai (Wisteria floribunda agglutinin (WFA), hialuronsav próba (HA)) és immunhisztokémiai (aggrecan, neurocan) módszerek alkalmazásával. A HA és a neurocan már igen korai embrionális korban (E13,5) jelen volt, mint diffúz neuropil festődés, ugyanezen molekulák által alkotott perineuronális netet (PNN) csak posztnatálisan találtunk (P7). A lektikánok általános kimutatására használt WFA embrionálisan csak diffúz neuropil festődésként jelent meg, posztnatálisan különböző agytörzsi magok és a formatio reticularis területén találtunk WFA-val

jelölt PNN-t. Az aggrecan jelölés csak posztnatálisan jelent meg, bizonyos agytörzsi magok területén, mint PNN. Vizsgálataink azt mutatták, hogy embrionális korban az általunk vizsgált markerek csak diffúz neuropil festődést mutatnak az agytörzs területén, míg a PNN megjelenése posztnatálisan történik. Eredményeink alapján az ECM molekulák eloszlása a neuropilben és a PNN kialakulása életkor-függő eloszlást mutat. Úgy gondoljuk, hogy a mátrix molekulák tér-időbeli eloszlásának változása összefüggésben lehet az agytörzsi neuronális hálózatok érésével és az ezzel kapcsolatos folyamatokkal, mint neurogenezis, szinaptogenezis és szinaptikus plaszticitás. P2-21 Szemcseppként alkalmazott PACAP1-38 retinoprotektív hatásának vizsgálata ischemiás retinopathiában Werling Dóra1, Banks A. William2, Salameh S. Therese2, Kvárik Tímea3, Kovács László3, Váczy Alexandra3, Szabó Edina3, Mayer Flóra3, Varga Rita3, Nagy Noémi3, Tamás Andrea3, Biró Zsolt4, Tóth Gábor5, Atlasz Tamás6, Reglődi Dóra3 1 PTE KK Szemészeti Klinika, Szemészeti, Pécs; 2Veterans Affairs Puget Sound Health Care System, Seattle, WA, USA; Division of Gerontology and Geriatric Medicine, Department of Medicine, University of Washington School of Medicine, Seattle, WA; 3Pécsi Tudományegyetem Anatómiai Intézet, Pécs; 4 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szemészeti Klinika, Szemészet, Pécs; 5Orvosi Kémiai Intézet Szegedi Tudományegyetem, Szeged; 6Pécsi Tudományegyetem Sportbiológiai Tanszék, Pécs A hypophysis adenilát cikláz aktiváló polypeptidnek (PACAP) számos neuroprotektív hatása ismert különböző idegrendszeri-, illetve retinakárosodás során. A retinális ischemia jól modellezhető bilaterális carotis communis lekötéssel (BCCAO), ami krónikus hypoperfúziót indukál a patkány retinájában. A PACAP1-38, illetve a vazoaktív intestinális peptid (VIP) retinoprotektív hatását ischemiás retinopathiában már számos tanulmány alátámasztotta. Korábbi tanulmányokban munkacsoportunk a PACAP-ot intravitreális beadást követően vizsgálta, és igazolta retinoprotektivitását. Azonban a könnyebb klinikai felhasználást lehetővé tevő szemcseppes formában bejuttatott PACAP-ról kevés információ áll rendelkezésre. A PACAP1-38 szemcsepp retinoprotektív hatását vizsgáltuk, BCCAOokozta ischemiás retinadegeneráció esetén. Kísérleteink során 3-4 hónapos hím Wistar patkányokat használtunk. A BCCAO-t követően a jobb szemet PACAP1-38 szemcseppel kezeltük (1µg/csepp). Szemcseppként a PACAP-ot solutio ophthalmica cum benzalkonio vivőanyagban oldottuk fel. A bal szembe a vivőanyagot cseppentettük, ezek képezték a kontroll csoportot. Sham-operált állatok műtéten nem estek át, azonban ugyanolyan szemcseppes therápiában részesültek. A napi 2x1 szemcseppes kezelést 5 napig alkalmaztuk, majd a retinákon rutin szövettani vizsgálatot és immunhisztokémiai analízist végeztünk két héttel a műtétet követően, valamint jód izotópos jelöléssel vizsgáltuk a PACAP penetrációját is. Igazoltuk, hogy a PACAP az alkalmazott formában átjut a szem rétegein és retinoprotektív hatást fejt ki szemcseppes formában is ischemiás retinopathiában. Támogatók: GINOP-2.3.2-15- 2016-00050 “PEPSYS”, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program K119759, MTA-TKI, PTE AOK KA Kutatási Alap, TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 „Nemzeti Kiválóság program”, Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP-16-3IV, ÚNKP-16-4-III, ÚNKP-16-4-IV). EFOP-3.6.1.-16-2016-00004.

P2-22 VIP-TAT szemcseppes formájának vizsgálata ischaemiás retinopathiában Werling Dóra1, Yu Rongjie2, Lökős Emese3, Szabó Edina3, Kovács László3, Atlasz Tamás4, Kvárik Tímea3, Mayer Flóra3, Tamás Andrea3, Reglődi Dóra3 1 PTE KK Szemészeti Klinika, Szemészeti, Pécs; 2Biomedicine Research Institute, the Department of Cell Biology, Jinan University, Guangzhou,; 3Pécsi Tudományegyetem Anatómiai Intézet, Pécs; 4Pécsi Tudományegyetem Sportbiológiai Tanszék, Pécs A vazoaktív intesztinális peptid (VIP) korábban már bizonyítottan retinoprotektív hatással bír ischaemiás retinadegenerációt követően. A retinális ischaemia előidézésére jól bevált állatkísérletes modell a permamens kétoldali carotis communis lekötése (BCCAO), mely krónikus hipoperfúziót idéz elő az állatok retinájában. A VIP retinoprotektív hatása már bizonyított ebben az állatkísérletes modellben. Kutatócsoportunk a VIP-t intravitreális beadást követően vizsgálta, azonban nincs irodalmi adat a könnyebb klinikai felhasználást elősegítő szemcseppes formában való alkalmazásáról. A retinális penetráció hatékonyságának elősegítésére és a jobb klinikai felhasználás érdekében egy olyan új VIPTAT.fehérjét állítottak elő IMPACT módszerrel, melyben a VIP C- terminális részéhez egy a penetrációt elősegítő TAT fehérjét kapcsoltak. Vizsgálatunk célja a VIP-TAT szemcseppes formájának vizsgálata volt BCCAO által előidézett ischaemiás retinopathiában. Kísérleteinkhez 3-4 hónapos hím Wistar patkányokat alkalmaztunk. BCCAO-t követően az állatok jobb szemét VIP-TAT szemcseppel kezeltük (2µg/csepp), vivőanyagként a solutio ophthalmica cum benzalkoniot használtuk. Az állatok bal szemeit csak vivőanyaggal kezeltük. Sham-operált állatok BCCAO-n nem estek át, de ugyanolyan szemcseppes therápiában részesültek. Az állatok szemébe naponta 2x1 cseppet cseppentettünk 5 egymás utáni napon keresztül. Két héttel a műtétet követően rutin morfológiai és morfometriai analízist és immunhisztokémiai vizsgálatot végeztünk. Eredményeinkben a VIP-TAT szemcsepp protektív hatása megmutatkozott. Támogatók: Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA K104984), GINOP-2.3.2-15- 201600050 “PEPSYS”, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program K119759, MTA-TKI, PTE AOK KA Kutatási Alap, TAMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 „Nemzeti Kiválóság program”, Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP-16-3-IV, ÚNKP-16-4-III, ÚNKP-16-4-IV). EFOP3.6.1.-16-2016-00004.