PISZKOS PARTITÚRÁK, SZENNYES SZÓLAMOK *

318

Bozó Péter

PISZKOS PARTITÚRÁK, SZENNYES SZÓLAMOK * avagy Az eleven ördög és a magyar operett nem teljesen szeplôtelen fogantatása

1885. december 6. – erre a napra keltezi a magyar operettirodalom születését Verô György a budapesti Népszínház mûködését megörökítô munkájában, mondván, hogy ekkor mutatták be az intézményben Konti József Az eleven ördög címû mûvét.1 Az állítás, melyet ilyen- olyan formában különféle népszerû kiadványok is továbbörökítenek,2 több szempontból is zavarba ejtô. Talán a legkevésbé amiatt, hogy a dátum nyilvánvalóan elírás – a korabeli színlapok3 és a Budapesti Hírlap beszámolója4 szerint a premierre nem 6- án, hanem 16- án került sor.5 Ennél elgondolkoztatóbb, hogy számos korábbi magyar operettrôl tudunk: 1926- ban, a Budapesti Szemlében közölt tanulmányában Galamb Sándor húsznál is több olyan magyar operettkísérletet sorolt fel, melyet Az eleven ördögöt megelôzôen mutattak be.6 Közülük a legkorábbi Allaga Géza és Bényei István A szerelmes kántor címû egyfelvonásosa 1862- bôl – vagyis több mint két évtizeddel korábbról.7

* Jelen tanulmány az OTKA által támogatott posztdoktori kutatásaim (PD 83524) alapján készült. Elôadás formájában elhangzott az Országos Széchényi Könyvtár Zenemûtára fennállásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ülésszakon; kissé eltérô változatban, angolul Zágrábban, az „Ivan Zajc (1832– 1914): Musical Migrations and Cultural Transfers in the ’Long’ 19th Century in Central Europe and Beyond” címû konferencián. Elkészítéséhez az OSZK Színháztörténeti Tára és Zenemûtára, valamint a Magyar Rádió Archívuma és Kottatára nyújtott segítséget. Köszönetet mondok az említett intézmények munkatársainak. A lábjegyzetekben és a táblázatokban hivatkozott MM jelzetû források az OSZK Színháztörténeti Tárában, a Népsz. és Szính. jelzetûek ugyanott a Zenemûtárban találhatók. 1 Verô György: A Népszínház Budapest színi életében, 1875–1925. Budapest: Franklin, 1925, 242–244. 2 Lásd pl. Gál György Sándor és Somogyi Vilmos: Operettek könyve. Az operett regényes története. Budapest: Zenemûkiadó, 1959, 198–199. 3 A Népszínház színlapjainak legteljesebb, magából a színházból származó gyûjteménye a Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtárban található (Budapest Gyûjtemény, BF 792/692), de az OSZK Színháztörténeti Tára és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet is számos népszínházi színlapot ôriz. 4 Budapesti Hírlap, 5/346. (1885. december 17.), 3. A lap szerkesztôje a Népszínház korábbi igazgatója és Evva Lajos akkori direktor sógora, Rákosi Jenô volt. 5 A bemutató dátuma a második kiadásban is hibásan szerepel, lásd Verô György: Blaha Lujza és a Népszínház Budapest színi életében, 1875–1925. Budapest: Franklin, 1926, 242–244. 6 Galamb Sándor: „A magyar operett elsô évtizedei”. Budapesti Szemle, 204/592. (1926. december), 359–390. 7 Bemutatójára Molnár György budai Népszínházában került sor.

BOZÓ PÉTER: Piszkos partitúrák, szennyes szólamok

319

Konti mûve ráadásul a Népszínházban játszott magyar nyelvû operettek sorában sem az elsô. Igaz, a korábbi próbálkozások nem voltak maradéktalanul sikeresek.8 Huber Károly és Berczik Árpád Hunyadi Mátyás korában játszódó egyfelvonásosát, A király csókját,9 melynek Drugeth nevû szereplôje tótnak öltözve, parodisztikus tót dal és tánc elôadásával szórakoztatta a közönséget a színház megnyitó elôadásán,10 mindössze tízszer játszották. Nem aratott átütô sikert a dicsô nemzeti múlt másik operettváltozata, Erkel Elek és Lukácsy Sándor Báthory Zsigmond udvarát színre állító Székely Katalinja sem:11 huszonhét elôadást ért meg, annak ellenére, hogy a fejedelem vágyainak céltáblája, a stájer Izabella tetszetôs jódlidalt énekel benne, a második strófa végén „fülemüle- trillával”.12 Csupán 24 elôadásra futotta Puks Ferenc Titilla hadnagyából13 – pedig a szövegkönyv szerzôje, Rákosi Jenô izgalmas fordulattal gazdagítja a Szigligeti Szökött katonájából jól ismert cselekményvázat: a halálra ítélt szökevény katonatisztrôl a darab végén nem csupán az derül ki, hogy az ezredes törvénytelen gyermeke, hanem (Lecocq Kosiki címû operettjéhez14 hasonlóan) az is, hogy valójában nem is fiú, hanem férfiruhába öltözött lány.15 Nem aratott nagy sikert a szabadidejében versenylovak tenyésztésével és komponálással foglalkozó báró Bánffy György országgyûlési képviselô operettje, A fekete hajó sem.16 Pedig a második felvonás egy nyilvánosházban játszódik; ebben az örömteli intézményben kellene szorgos, kemény munkát végeznie Tharziának, a kalózok által elrabolt ártatlan királylánynak. „Rákosi szövege nem rossz, sôt nem is gyönge, de sôt tán a legjobb magyar librettó, a mit eddig operetté- kísérletekhez írtak” – lelkesedett a Vasárnapi Újság névtelen kritikusa, majd kötelességtudóan hozzátette: „hanem durva és frivol”.17 A Népszínházi Bizottmány mindenesetre csak mélyreható átdolgozás után engedélyezte a bemutatót követô elôadásokat.18 A korrigierte Fassungban a madám üzletébôl szemérmesen „korcsma” lett, a mütilénéi hetérák pedig „csapos leányok”- ká avanzsáltak.19 A mû így is csupán

8 Vö. Berczeli A. Károlyné: A Népszínház mûsora. Adattár. Budapest: Színháztudományi és Filmtudományi Intézet–Országos Színháztörténeti Múzeum, 1958 /Színháztörténeti könyvtár, 20./. 9 Bemutató: 1875. október 15. 10 Népsz. 413/I, No. 5 Tót dal és tánc („Dobro jutro, lóg a csutro tót zember nyakába…”). 11 Bemutató: 1880. január 1. 12 Népsz. 689/I, No. 10 Finale 1mo, Styrienne („Hol oly szép a vidék…”). Az elôadási utasítás a rendezôkönyvben olvasható (MM 5848, fol. 40v). 13 Bemutató: 1880. február 27. 14 Népszínházi bemutatója: 1877. április 27. 15 Titilla hadnagy. Operett négy felvonásban. Szövegét irta Rákosi Jenô. Zenéjét Puks Ferencz. Budapest: Rudnyánszky, 1880. Vö. Kosiki. Opéra- comique en trois actes par MM. William Busnach et Armand Liorat. Musique de M. Charles Lecocq. Paris: Tresse, 1876. 16 Bemutató: 1883. január 26. 17 Vasárnapi Újság, 30/5. (1883. február 4.), 80. 18 A cenzúra dokumentuma egy 1883. január 27- i keltezésû, Halmos János és Márkus József bizottmányi jegyzô által szignált, Evva Lajos igazgatónak szóló levél Budapest Fôváros Levéltárában: IV. 1403. n, 1/1883. 19 MM 5385 és MM 6492, valamint SZQ 4722 jelzetû szövegkönyvek (utóbbi a Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyûjteményében). A mû zenéjébôl csupán néhány énekkari stimm (öt szoprán- , két tenor- és egy basszusszólam; Népsz. 267) maradt fenn.

320

LII. évfolyam, 3. szám, 2014. augusztus

Magyar Zene

kilenc elôadást ért meg – de nem járt sokkal jobban Erkel Elek és Rákosi Csokonai- operettje, a Tempefôi sem,20 amely az elôzô évben bemutatott Offenbach- mû, a Hoffmann meséi példáját követve mûvésztematikát dolgoz fel:21 mindössze 11 elôadás erejéig volt képes megmaradni a Népszínház színpadán. Az eleven ördög ezzel szemben feltûnôen sikeres volt. Nem is annyira a mû 53 népszínházi elôadása és két felújítása tanúsítja ezt,22 mint inkább az a tény, hogy az ottani bemutatót megelôzôen a darabot már több mint száz alkalommal játszották: Csóka Sándor társulata ugyanis már 1884 augusztusában elôadta a budai Színkörben,23 1884 decemberében pedig a budai Várszínházat bérlô Feleki Miklós társulata is mûsorra tûzte.24 A népszínházi bemutató elôtt már három fôvárosi játszóhelyen ment az operett, miután Feleki társulata 1885 májusában a Gyapjú Utcai Német Színházban is elôadta, ott is magyarul.25 Sôt egyes vidéki színházak is játszották már, így Csóka társulata 1884 októberében Kassán;26 a debreceni Városi Színházban pedig 1885 márciusában mutatták be.27 A darab legkedveltebb zeneszámai ekkorra nyomtatásban is megjelentek, ének- zongora letétben, Táborszky és Parsch kiadásában.28 Érdekes az is, amit Verô Az eleven ördög zeneszerzôjérôl, Konti Józsefrôl ír – eszerint magyar operettünk komponistája […] idegen föld szülötte, de még elég ifjan kerül hazánkba, hogy nemzeti géniuszunk magyarrá ihlesse. Magyar lesz lélekben és nyelvében is s ha nem is hibátlanul, folyékonyan beszél magyarul. Csak épp az e és ô hangzókat cseréli föl csodás vaskövetkezetességgel. A pezsgô neki pözsge, elôre helyett ölere buzdít. […] Mégis, gyönyörû népdalai,29 amelyekkel egy- egy népszínmûvünket földíszíti, a leghangzatosabb bizonyítékai lelke magyarságának. No mert a külseje után ítélve, a legjobb akarat sem foghatná rá, hogy ôsei Árpád apánkkal ereszkedtek le a vereckei szoroson át a magyar rónára. Satyrarca, kivált en profil, nagyon emlékeztet az Offenbachéra – csakhogy vörösben. De mint 20 Bemutató: 1883. november 16. 21 Offenbach operatorzójának magyarországi bemutatójára 1882. április 14- én került sor a Népszínházban. A mûvet Váradi Antal fordításában, regényes operettként, a velencei felvonás nélkül, prózadialógusokkal játszották. Olympiát, Antoniát és Stellát a népszínház cigány primadonnája, Hegyi Aranka, a címszerepet Kápolnai János alakította. 22 A színlapok, sajtóhíradások és elôadási anyagok bejegyzései alapján a darabot 1889. szeptember 20- ig huszonhatszor adták a Népszínházban; az 1897. február 19- i felújítás alkalmával 16, az 1900. március 31- i alkalmával 11 elôadást ért meg. 23 Színészek Lapja, 2/32. (1884. augusztus 9.), 4.; 2/33. (1884. augusztus 16.), 4. Ezen a nyáron összesen nyolcszor adták, a következô év augusztusában azonban a sajtó már 50. elôadásáról tudósított, lásd Színészek Lapja, 2/39. (1884. szeptember 27.), 3.; 3/33. (1885. augusztus 15.), 4. 24 Színészek Lapja, 2/51. (1884. december 27.), 5–6.; Vasárnapi Újság, 32/1. (1885. január 4.), 15. Az MM 5352 súgópéldány bejegyzése szerint „[1]884[ben] a Feleky féle Budai Várszínházban e darabot / 63[szor] elôadták”. 25 Lásd a költô Vajda János lelkes hangú beszámolóját: „A Gyapjú- utczai szinházban”. Vasárnapi Újság, 32/24. (1885. június 14.), 390–391. 26 Kaschauer Zeitung, 46/119. (14. Oktober 1884), [1]. 27 Debreczen- Nagyváradi Értesítô, 43/13. (1885. március 22.), 2. 28 T. és P. 950- es lemezszámmal. A kiadvány több példánya fennmaradt az OSZK Zenemûtárában (Mus. pr. 6777; Z 52.554; Z 63.693; Z 68.422). Címlapja „várszínházi karnagy”- ként említi Kontit. 29 A kor szóhasználatának megfelelôen „népdalokon” persze népies mûdalokat kell értenünk itt.


321

azé: merô intelligencia és szatirikus szellemesség. Járása, tartása elegáns és könnyed, modora nem szerény, de nem is arrogáns; mondjuk: enérzetes. Az bizonyos, hogy amíg szeret[;] és tud is másokat csipkedni: a személyét legtávolabbról érintô megjegyzésre már küldi a segédeit s mert balkézzel vív, nem egyszer félelmes ellenfélnek bizonyul. […] A pénzt csak arra becsüli, hogy jó estéket szerezzen vele magának s barátainak és míg legényember: bôven omló tantiémjeibôl bôkezûen ömleszti a csombordi rizlinget s az italok italát, a pözsgét.30

A Konti külhoni születésére és nem éppen „ôsmagyar” fizimiskájára való utalás minden bizonnyal tréfás csipkelôdés, és nem valamiféle burkolt antiszemitizmus megnyilvánulása; ez utóbbiról annál kevésbé lehet szó, mivel Kontihoz hasonlóan Verô maga is zsidó volt. Míg azonban Verô a Somogy megyei Igalról származik, addig Konti az életrajzi irodalom szerint31 Varsóban született, az ottani konzervatóriumban tanult, majd a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde konzervatóriumában32 Otto Felix Desoff zeneszerzés- növendéke volt.33 Bécsben és Salzburgban töltött éveket követôen 1878- ban, 26 éves korában került Magyarországra, ahol eredeti nevét, a Josua / Josef Cohnt (Kohnt) Konti (Conti) Józsefre magyarosította – újsütetû magyar vezetékneve meglehetôsen olaszos csengésû. Ugyan 1905- ben bekövetkezett haláláig itt mûködött, elôbb különféle vidéki szín-

30 Verô: A Népszínház. Kontinak valóban többször volt becsületbeli ügye: például 1892- ben súlyos sebesülést szerzett egy Béldi Izorral vívott kardpárbajban, miután utóbbi élesen kritizálta népszínházi karmesteri tevékenységét a Pesti Naplóban. Ld. Abendblatt des Pester Lloyd, Nr. 7. (11. Jänner 1892), [3]. 31 Konti életrajzához lásd id. Ábrányi Kornél: „Konti József”. In: Pallas nagy lexikona, szerk. Bokor József, Budapest: Pallas, 1895, X., 752.; Révai nagy lexikona, X. Budapest: Révai, 1914, 868.; Pester Lloyd, 52/264. (24. Oktober 1905), [7]. [nekrológ]; Zenevilág, 6/39. (1905. október 28.), 302–303. [nekrológ]; Magyar Zsidó Szemle, 23/1. (1906. január), 112. [nekrológ]; Magyar mûvészeti almanach, szerk. Incze Henrik. Budapest, 1906, 146. [nekrológ]; Magyar zsidó lexikon, szerk. Ujvári Péter. Budapest: Pallas, 1929, 502.; Magyar színmûvészeti lexikon. A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk. Schöpflin Aladár. Budapest: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929–1931], III., 8.; Zenei lexikon, szerk. Bartha Dénes, az elsô kiadást Szabolcsi Bence és Tóth Aladár. Budapest: Zenemûkiadó, 1965, II., 360.; Magyar életrajzi lexikon, szerk. Kenyeres Ágnes, I–IV. Budapest: Akadémiai, 1967–1994, I., 965.; Magyar színházmûvészeti lexikon, szerk. Székely György. Budapest: Akadémiai, 1994, 403.; Új magyar életrajzi lexikon, szerk. Markó László, I–VII. Budapest: Magyar Könyvklub, 2001–2007, III., 1064.; Jónás Alfréd: „Konti József”. In: Operett zeneszerzôk (keltezetlen kézirat, OSZK Színházi Tár, Ms. 190, 63. [= fol. 32]). 32 Pohl a növendékek névsorában így említi: „Cohn, Josua, Cl. [= Klavier], H. [= Harmonielehre] Chorsch. [Chorschule] 1869”. Carl Ferdinand Pohl, Die Gesellschaft der Musikfreunde des österreichischen Kaiserstaates und ihr Conservatorium (Wien: Braumüller, 1871), 172. Ezek szerint 1869- ben kezdte meg Bécsben zongora- és összhangzattan- tanulmányait, s a kórusiskolát is látogatta. 33 Egyes életrajzai szerint Konti a bécsi Carl- Theaternél az operettkomponista és karmester, Franz von Suppé asszisztenseként tevékenykedett. A Pester Lloyd- beli írás egyenesen úgy fogalmaz, hogy Suppé kedvenc növendéke, a Zenevilág nekrológjának szerzôje szerint viszont nem lehet tudni, hogy „Suppé mellett a bécsi Carl- színháznál mi volt, karmester- e vagy csak kótamásoló”. A szekunder irodalomból nem derül ki, pontosan mikor került kapcsolatba Suppéval, aki 1865- tól mûködött a Carl- Theater karmestereként, amikor Konti még csak kamaszfiú lehetett. 1875- ig, amikor Konti már a salzburgi színháznál dolgozott, Suppé folyamatosan vezényelt a Carl- Theaterben; az Entsch által kiadott Deutscher Bühnen- Almanach azonban Konti nevét egyáltalán nem említi ebben az idôszakban. Karmestere tehát valószínûleg nem volt a Carl- Theaternek; hogy esetleg a színház zenekarában játszott- e, nem tudjuk, mivel az évkönyv nem említi név szerint az együttes tagjait.

322


Magyar Zene

házaknál,34 majd 1884- tôl Budapesten, ám minden bizonnyal túlságosan idôsen települt át ahhoz, hogy új hazája nyelvét tökéletesen elsajátíthassa. Érthetô tehát, hogy gyakorta egyébként is „pözsgé”- tôl folyékony magyarja – nemzeti géniuszunk minden igyekezete ellenére – nem volt maradéktalanul tökéletes. Kellér Andor évtizedekkel késôbbi visszaemlékezései szerint a „fura beszédû” Konti, aki 1904- ben a Király Színház karnagyaként többek között Kacsóh Pongrác János vitézének ôsbemutatóját is vezényelte,35 a darab egyik zenekari próbáját követôen szeretetre méltóan tört magyarsággal a következôt mondta volna Kacsóhnak: „Tonár or kitûnôen tonította be a muzsikáját, csak o tempoi lossuk voltak… és nem elég mogyoros…”36 Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az 1903- ban született Kellér Andor a János vitéz ôsbemutatója idején körülbelül egy éves volt – személyes emlékei ilyesformán aligha lehettek a darab próbáiról. Komponistánk kanyargós életútja, valamint az ezzel összefüggô névváltoztatás mindenesetre azért is figyelemre méltó, mert fölöttébb megnehezíti pályájának rekonstruálását. Mint azt a korabeli bécsi és budapesti címtárak is tanúsítják, a Joseph Cohn/Kohn igen gyakori név volt a Monarchia nagyvárosaiban a késô 19. és kora 20. században.37 Ez a tény óvatosságra int: vajon biztosak lehetünk- e benne, hogy egy adott forrásban szereplô név arra a személyre vonatkozik, aki bennünket közelebbrôl foglalkoztat?38 Másfelôl ugyan ki gondolná, hogy A vadászok címû, egyfelvonásos „eredeti operett”, melyet Debrecenben a fennmaradt színlap tanúsága szerint 1878. december 13- án mutattak be Konti József ottani karmester zenéjével,39 azonos lehet azzal a Die Jäger címû darabbal, amelyet 1875. december 2- án adtak elôször a salzburgi Császári és Királyi Városi Színházban, s amelynek zenéjét Cohn korrepetitor írta?40 A gyanútlan kutató annál kevésbé gondolna erre,

34 Konti magyarországi mûködését csupán foghíjasan tudtam rekonstruálni; pályájának vidéki állomásai az OSZK Színháztörténeti Tárában található színlapanyag, illetve sajtóhíradások alapján: Debrecen (1878. október–1879. április; 1879. szeptember); Nagyvárad (1879. május–augusztus; 1881. május– szeptember); Arad (1880. szeptember–december; 1882. március); Pozsony (1882. április–május); Komárom (1882. június–augusztus); Gyôr (1882. október–1883. március); Sopron (1884. március). 35 Zenevilág, 5/42. (1904. november 29.), 305.; 6/39. (1905. december 28.), 302. 36 Kellér Andor: Bal négyes páholy. Budapest: Magvetô, 1960, 160–161. és 174. 37 Lásd a Lehmann’s allgemeiner Wohnungs- Anzeiger nebst Handels- und Gewerbe- Adreßbuch für die k. k. ReichsHaupt- und Residenzstadt Wien und Umgebung (Wien: Hölder, 1859–1922), valamint a Budapesti czím- és lakjegyzék (Budapest: Franklin, 1880–1928) köteteit. , illetve . 38 Például a budapesti címjegyzék 1880 és 1890 között megjelent köteteiben szereplô, a VII. kerületi Síp utcában lakó Kohn József zenész valószínûleg nem azonos a népszínházi karmesterrel, aki 1878 és 1883 között különféle vidéki városokban dirigált. „Konti József, színházi karnagy” (késôbb: „operette- író”) az 1890- es kötetben bukkan fel elôször mint a VIII. kerületi Kerepesi út 71. számú ház lakója (619. old.). További lakhelyei: 1894 (617. old.): VII. ker. Erzsébet krt. 14.; 1896/97 (727. old.): VIII. ker. Aggteleki utca 8.; 1898 (877. old.) és 1899 (1078. old.): VII. ker. Erzsébet krt. 15.; 1900/01 (1137. old.): VIII. ker. Csokonai utca 10/b; 1901/02: nincs adat; 1902/03 (1232. old.): VIII. ker. Erzsébet krt. 45/47; 1903/04 és 1904/05: nincs adat; 1905/06 (1306. old.): VII. ker. Kerepesi út 58. 39 Debrecen- Nagyváradi Értesítô, 36/50. (1878. december 15.), 274. 40 Salzburger Volksblatt, 5/144. (2. Dezember 1875), [3.]; valamint 5/145. (4. Dezember 1875), [4.]. A zeneszerzô a Deutscher Bühnen- Almanach 1875- ös (416. old.) és 1876- os (280. old.) kötetében is


323

mivel az „eredeti operett” megjelölésben szereplô jelzô a kor szóhasználatának megfelelôen arra utalna, hogy az adott színpadi mûvet nem idegenbôl fordították, hanem eleve magyar szövegre írták, ráadásul a szövegkönyv szerzôjének, Anton Kölmel színésznek mûvésznevét („Kömle”) a magyar színlapon nyilvánvalóan elírták: „Kummerle”- ként szerepel.41 Mindezek fényében Az eleven ördög esetében is joggal támadhat bennünk gyanú, hogy vajon valóban „eredeti” operett- e. Annál is inkább, mivel a mû népszínházi bemutatójának színlapján nem szerepel ez a kitétel: „Vig operette 3 felvonásban. Bayard után szabadon átdolgozta Deréki Antal. Zenéjét szerzé Konti József.” Az „eredeti” jelzô annak ellenére nem szerepel, hogy a librettót Deréki Antal (1849–1931) színész jegyzi42 – igaz, nem annyira szerzôként, mint inkább átdolgozóként: a szövegkönyv ugyanis, mint megtudjuk, francia elôkép nyomán készült. Ez az elôkép egy vaudeville- komédia: Jean- François Bayard és a Dumanoir írói álnevet viselô Philippe- François Pinel Le Vicomte de Létorières címû darabja, melyet 1841- ben mutatott be a párizsi Théâtre du Palais- Royal.43 A mûvet a 19. századi Magyarországon is sokat játszották, Somolki alias Komlóssy Ferenc Dániel (1797– 1860) magyarításában és Carl Blum német fordításában egyaránt. A német változat – Der Vicomte von Létorières oder Die Kunst zu gefallen – alcíme a téma egy másik francia feldolgozásának, Eugène Sue 1840- ben megjelent, L’Art de plaire (A tetszés mûvészete) címû regényének élérôl származik;44 a regény forrása egy 18. századi francia arisztokrata hölgy, Renée- Caroline- Victoire de Créquy márkinô (1704– 1803) emlékiratainak egyik fejezete.45 A témát már Konti elôtt néhány évvel feldolgozták operettként is: az ijesztôen termékeny színházi komponista, Adolf Müller szenior Der galante Vicomte címû darabját (Op. 615) 1877 novemberében mutatta be a bécsi Theater an der Wien; szövegkönyvét Karl Plank írta Bayard és Dumanoir nyomán.46

41 42

43

44 45 46

korábbi nevén szerepel: „Salzburg. (K. K. Theater, verbunden mit dem Sommertheater im Bade Ischl.) […] Correpetitor: Herr Cohn.” Az almanach 1884- es kötetében viszont a soproni német társulat karmestereként már új nevén említik: „Oedenburg. […] Kappellmeister: die H[er]r[e]n. Raimann u. Konti” (299. old.). Vö. Magda Strebl: „Anton Kölmel”. In: Österreichisches biographisches Lexikon. Wien: Verlag der ÖAW, 1966, Bd. 4., 33–34. Deréki (Leipnik) Antal az operett budapesti bemutatói idején Csóka Sándor társulatának tagja volt. Életrajzához lásd Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, II. Budapest: Hornyánszki, 1893, 791.; Magyar zsidó lexikon, 195.; Magyar színmûvészeti lexikon, I., 338–339.; Magyar színházmûvészeti lexikon, 159.; Új magyar életrajzi lexikon, 121. „Le Vicomte de Létorières. Comédie- vaudeville en trois actes […] En société avec M. Dumanoir”. In: Théâtre de J. F. Bayard, précédée d’une notice par M. Eugène Scribe de l’Académie Francaise [sic], tome VIII. Paris: Hachette, 1857, 309–446. L’Art de plaire par Eugène Sue. Bruxelles: Melin, Cans et Compagnie, 1840. Souvenirs de la Marquise de Créquy de 1710 à 1803, tome IV., chapitre II., Paris: Fournier, 2/1834, 25–39. Sajtóhíradások a bécsi bemutatóról: Das Vaterland, 18/329. (30. November 1877), [4.]; Die Presse, 30/330. (30. November 1877), 12.; 30/331. (1. Dezember 1877), 10.; Morgenpost, 27/330. (30. November 1877), [8.]; 27/331. (1. Dezember 1877), [3]–[4.]; Neue Freie Presse, Nr. 4765 (30. November 1877), 10.; Nr. 4766 (1. Dezember 1877), 6.; Wiener Abendpost, Nr. 275 (1. Dezember 1877), 2.; Wiener Zeitung, Nr. 274 (30. November 1877), 8.

324


Magyar Zene

Konti operettjének szövegkönyve meglehetôs hûséggel követi a vaudeville cselekményét, s ahhoz hasonlóan a 18. századi Franciaországban játszódik: az elsô felvonás Párizsban, a második Chatou- ban, a harmadik pedig Marlyban, Soubise herceg rokokó bútorzatú palotájában.47 A francia rokokó témák igen kedveltek voltak ekkoriban az operettszínpadokon, olyan mûvek nyomán, mint Offenbach Madame Favart- ja vagy Lecocq La Camargója – 1879- tôl mindkettôt játszották a Népszínházban is; elôbbi címszereplôje az ismert francia színésznô, utóbbié a párizsi Opera balett- táncosnôje.48 Hozzájuk hasonlóan Az eleven ördög több szereplôje is valóban létezett történelmi személyiség. Például Charles de Rohan, Soubise hercege (1715–1787), XV. Lajos minisztere és a hétéves háborúban a francia seregek vezére, aki 1757- ben Rosbachnál döntô vereséget szenvedett Nagy Frigyes porosz csapataitól. Deréki szövegkönyve – a francia vaudeville- hez hasonlóan – nem is mulaszt el ironikusan utalni erre a történelmi eseményre: mint Tibull bárótól megtudjuk, ügyét „nagy befolyású emberek támogatják; elsô sorban Soubise marschal [sic], a ki a roszbachi csatát megnyerte volna”. „Ha véletlenül el nem vesztette volna” – teszi hozzá mindjárt a darab címszereplôje, a vikomt. Utóbbi azért kapta Az eleven ördög nevet, mert megnyerô modorával és leleményességével mindenkit az ujja köré csavar, még ellenfeleit is: az elsô felvonásban a kintlevôségét behajtani próbáló szabónét, Mariannt; a másodikban az ügyében ítélkezni készülô Desperrières törvényszéki tanácsost, aki könyvtárában különféle szeszesitalokat rejteget, és a klaszszikus auktorok olvasásának örve alatt buzgón töltekezik is e szellemi kútfôkbôl; a harmadik felvonásban pedig Soubise herceget és feleségét, kihasználva, hogy a hölgy a kelleténél intenzívebb érdeklôdést tanúsít a zsenge ifjak iránt. A cselekmény egyébként egy örökösödési per körül forog: Tibull báró meg akarja akadályozni, hogy húga, a 17 esztendôs Hermin és a vikomt hozzájusson a családi örökséghez. Hermint ugyanis gyengéd szálak fûzik két évvel idôsebb unokafivéréhez. Családja nem csekély rosszallására éppúgy megszökött a leányneveldébôl, ahogyan a vikomt a kollégiumból; utóbbi egykori professzorát, Pomponiust is magával csábította. A vikomt Hermin iránti vonzalmának van egy igen pragmatikus oka is: ha megnyeri a pert, és összeházasodnak, a kétmillió frank segítségével kifizetheti tetemes adósságait. Ezek olyannyira tetemesek, hogy a darab szó szerint hitelválsággal kezdôdik: az introdukciókórust (No. 1 „Türelmünk elfogyott már…”) a pénzüket követelô hitelezôk éneklik. A mû a fôszereplô páros diadalával zárul, boldog egymásra találásuk azonban, a klasszikus Monarchia- operettektôl el-

47 „Elegáns nagy terem Soubise herczegnél, két oldalajtó a jobb elôtérben nyugágy, mögötte csinós iróasztal. A bal oldalon nagy álló tükör, gazdagon aranyozott rococo butorzat” – olvashatjuk a népszínházi súgópéldányban (MM 5352) és rendezôpéldányban (MM 5351) egyaránt. Ez utóbbi forrásban a megfelelô jelenet díszletrajza szerint „Rokoko bogen” volt látható a színpadon (fol. 90v). 48 Az 1879. március 28- án bemutatott Kamargó címszerepét a premieren Zsoldosné, azaz Blaha Lujza alakította. Késôbb Erdôssy (Biba) Eugénia („Bibike”; 1855–1886) vette át a szerepet, aki a Favartné címszerepét is alakította (bemutató: 1879. november 14.). Az utóbb tragikusan fiatalon öngyilkosságba menekült Erdôssy népszínházi mûködése elôtt rövid ideig a berlini Königliche Opernél, illetve a hamburgi Stadttheaternél énekelt. Lásd a Deutscher Bühnen- Almanach 1878- as (30. old.) és 1879- es köteteit (39. old.).


325

térô módon nem hidal át társadalmi vagy etnikai különbségeket, hiszen mindketten francia arisztokraták. De vajon volt- e a francia vaudeville- en kívül más színpadi elôképe Az eleven ördögnek? A kérdés természetesen költôi: az Oedenburger Zeitung 1884. március 21- i számából arról értesülünk, hogy a soproni német színházban aznap olyan operettet mutattak be Kontitól, a színház karmesterétôl, amelynek címszereplôje egy vikomt, irodalmi elôképe a már említett Sue- regény, szövegkönyvét pedig egy bizonyos J. Philippi írta49 – alighanem Josef Philippi, a bécsi Burgtheater súgója.50 A bemutatóról a lap két nappal késôbbi száma részletesen is beszámolt.51 Közlése legalábbis sejteni engedi, hogy a Der kleine Vicomte Az eleven ördög valamiféle német 49 „Theater der kön[iglichen] Freist[adt] Oedenburg. Direktion: M[ax] Röttinger. Freitag den 21. März 1884. Abonnement Suspendu Nr. 48. Der kleine Vicomte. Komische Operette in 3 Akten, dem Romane Eugen[e] Sué’s: L’art de plaire entnommen v[on] J[osef] Philippi. Musik v[on] Josef Konti, Kapellmeister der hiesigen Bühne.” Oedenburger Zeitung, 17/68. (21. März 1884), [4.]. 50 Az erdélyi (keresztényszigeti) születésû Josef Philippi (1841–1908) a grazi színháztól került a bécsi Burgtheaterhez. Termékeny kuplé- és dalszerzô is volt. Vö. N. Lackner: „Philippi, Josef”. In: Österreichisches Biographisches Lexikon, Wien: Verlag der ÖAW, 1979, Bd. 8., 43. 51 „Der kleine Vicomte, Operette in drei Akten, Musik von Josef Konti, Kapellmeister des hiesigen städtischen Theaters. Die Aufführung dieser Operette am 21. d. M. fand vor schwach besuchtem Hause statt, erfreute sich jedoch eines durchschlagenden Erfolges. Die Musik ist nach französischer leichter Art, prickelnd, lustig und sofort ins Gehör gehend. Sie verbindet echt wienerische Anklänge mit französischer musikalischer Grazie in der Konzeption, besonders sind die reizenden Walzer und Arien meisterhaft instrumentirt. Die schönsten Nummern sind: Der ’Entrée- Walzer’ Letorrières ein ’Terzett’ und ’Duett’ im ersten Akte; das ’Quintett’ und das ’Marschterzett’ im 2. Akte und eine Arie des 3. Aktes. Alle diese Piécen wurden vom Auditorium mit stürmischer Akklamation aufgenommen. Die Handlung der Operette ist ganz dieselbe wie die, unter Dir. Raul aufgeführte Operette: Der galante Vicomte. Frl. Jenny, deren Stimme diesmal etwas umflort war, sang den ’Vicomte von Letorrières’ mit gewohnter Meisterschaft und erntete gleich nach Absingung ihres Entrée- Walzers reichlichen Beifall; ebenso gut sang sie ihren Part im Duette mit ’Hermine’ (Frl. B. Calliano) und überhaupt alle ihre Nummern. Auch ihre schauspielerische Leistung war tadellos. Frl. Betta Calliano war eine reizende ’Herminie’ und akkompagnirte Frl. Jenny trefflichst im erwähnten Duette; sehr geschmackvoll sang sie die g- dur- Arie im 3. Akte, welche wir beinahe als die pièce de resistance bezeichnen möchten. Frl. Gusti Calliano, welche die ’Schneidermeisterin Marianne’ gab, ist wohl dieser, eine tüchtige Lokalsängerin fordernde Partie nicht gewachsen. Dennoch leistete sie weit mehr, als wir erwarteten, sie spielte sehr agil, und brachte ihr Couplet im 2. Akte gut zur Geltung. Beide Damen hatten sich nicht über Mangel an Beifall zu beklagen. Mit viel Chich interpretirte Herr Natzler den ’Baron Thibul’ und nicht minder gut Herr Fröden, ohne zu outriren sondern sehr charakteristisch und drollig, den ’Parlamentsrath Desperrières’ auch Herr Becher als ’Pomponius’ füllte seine Rolle zu Aller Zufriedenheit aus. Die Szene zwischen ’Letorrieres’ und ’Desperrières’ im 2. Akte sollte etwas gekürzt werden, da der 2. Akt ohnehin fast ermüdend lange dauert. Sehr imposant klingt das Finale des 2. Aktes und auch das des ersten Aktes ist recht hübsch. Kapellmeister Konti wurde nach dem 1. und 2. Akte mehrmals gerufen. Herr Oberregisseur Deutsch hat diese Operette brillant ausgestattet und mit bewährter kundiger Hand inszenirt. Jedenfalls können wir jedem Freunde von guter Musik empfehlen, sich die Operette anzuhören.” Oedenburger Zeitung, 17/70. (23. März 1884), [4.]. A soproni premierrôl a fôvárosban megjelenô Színészek Lapja is beszámolt: „Konti József, jelenleg Mándoky Béla szintársulatának karmestere, A kis vicomte czím alatt operettet írt, mely márczius 21- én a soproni szinházban általános tetszés között adatott elô. A soproni lap a többek közt ezt írja: ’A zene franczia modorban van írva, fülbemászó, könnyed temperamentummal és mûvésziesen van instrumentálva’.” Színészek Lapja, 2/19. (1884. május 10.), 5. Ez utóbbi beszámoló annyiban téved, hogy Konti a bemutató idején nem Mándoky társulatának, hanem a soproni német színháznak volt a karmestere.

326


Magyar Zene

nyelvû elôzménye lehetett. Kérdés, van- e más olyan forrásunk, amely megerôsítené vagy cáfolná ezt a feltételezést? Lássuk, mit árulnak el a darab keletkezésérôl a rendelkezésünkre álló, archivális portól piszkos partitúrák és szennyes szólamok. Az eleven ördögnek három többé- kevésbé teljes elôadási anyaga is fennmaradt budapesti közgyûjteményekben.52 Az elsô, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) ôrzött kéziratcsoport (1. táblázat) – egy súgó- és rendezôkönyv, egy kétkötetes, két kopista által másolt játszópartitúra, valamint a hozzá tartozó zenekari és vokális szólamok együttese – a pecsétek tanúsága szerint az egykori Népszínházból származik, ahol a muzsiku-

1. táblázat: Az eleven ördög népszínházi forrásai (OSZK Színháztörténeti Tár / Zenemûtár)

52 Fennmaradt még egy 1888–1901 között használt, egyik anyaghoz sem tartozó súgópéldány is (MM 14.140), Hatvani Károly (1857–1929) és Szalkay Lajos színigazgatók (1863–1930), a Szegedi Városi Színház, valamint a Thália Színész Szövetkezet pecsétjével.


327

sok bejegyzései alapján 1885- tôl 1903- ig volt használatban. Kivételt képez három énekszólam és a hárfastimm, amely nem tartalmaz népszínházi pecsétet. Ezek nyilvánvalóan utólagos kiegészítések: a partitúrában nem szerepel hárfa – a hangszerelés nagyjából megfelel annak az apparátusnak, melyet a Népszínház 1880- as évekbeli társulati listái dokumentálnak.53 A források bejegyzései ugyanakkor azt is elárulják, hogy a zenekari szólamanyag többi részét már a népszínházi bemutató elôtt is használták: 1884- ben a budai Várszínházban, ’85- ben a Gyapjú Utcai Német Színházban; mi több, utóbb más intézményeknek is kölcsönözték: 1889ben Feld Zsigmond Városligeti Színkörének; késôbb Esztergomba, Losoncra és Ungvárra is. A források második együttese Krecsányi Ignác (1844–1923) színigazgató könyvtárából került az OSZK- ba (2. táblázat). Krecsányi társulatának két fô állomáshelye a német és magyar évadot váltakoztató pozsonyi és temesvári színház volt, harmadik bástyája pedig 1883- tól az a bizonyos színkör „a Horváth- kertben, Budán”.54 A zenekari szólamok 1885- tôl 1913- ig készült bejegyzései alapján elég jól követhetjük a társulat vándorútját, s kiderül, hogy e három fô állomáshelyen kívül több más vidéki városban is játszották Konti darabját.

2. táblázat: Az eleven ördög Krecsányi- hagyatékbeli forrásai (OSZK Színháztörténeti Tár / Zenemûtár)

A harmadik forráscsoport (3. táblázat a 328. oldalon) szintén fôként vidéki használat jeleit mutatja: Aradi Gerô (1829–1892) színigazgató tulajdonából került a Rádió kottatárába, minden bizonnyal a két világháború közti idôszakban, mert darabjai a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. pecsétjét tartalmazzák. Nagyjából

53 1880. szeptember 21- i, 1888. október 21- i és 1889. október 1- jei keltezésû társulati listák, Budapest Fôváros Levéltára, IV. 1403. n., 13/880, 75/888 és 48–49/889. 54 Krecsányi Ignác: A magyar szinészet térfoglalása Budán 1883- ban. Temesvár: Csendes, 1910. A Színkör 1843- ban német nyelvû nyári játszóhelyként, Ofner Sommertheater, illetve Arena in der Christinenstadt néven kezdte mûködését. Mûsorához és történetéhez lásd Koch Lajos: A Budai Nyári Színkör (Adattár). Budapest: Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti Múzeum, 1966 (Színháztörténeti füzetek 46.).

328


Magyar Zene

3. táblázat: Az eleven ördög forrásai a Rádió kottatárában

ugyanabban a periódusban használták folyamatosan, mint a Krecsányi- anyagot: 1885- tôl 1912- ig. Alkalmanként késôbb is elôvették: például 1945- ben Budapesten, a Rádiónál, amikor Konti halálának 40 éves évfordulója alkalmából felújították a darabot.55 Hogy milyen körülmények között, azt a második kürt szólamának használója örökítette meg, aki a következôt jegyezte be stimmjébe: „Éljen a Vörös Hadsereg!” A szólamok békebeli idôkben készült bejegyzései esetében – a Krecsányi- anyaghoz hasonlóan – a használók nevei mellett gyakran találkozunk olyan rendfokozatokkal, mint Gefreiter (ôrvezetô), Korporal (tizedes), Zugsführer (szakaszvezetô) és Feldwebel (ôrmester), tanúsítva, hogy az operett elôadásain gyakran közremûködtek a Monarchia katonazenekarainak tagjai.56 A mi szempontunkból a legérdekesebb kétségkívül a népszínházi forráscsoport. Annak ellenére, hogy jórészt magyar nyelvû, vannak jelek, amelyek elárulják, hogy Az eleven ördög német nyelvû darab magyar változata lehet. Az elsô és legfontosabb ilyen jelet a zenekari szólamanyagban, a brácsaszólam kezdetén találjuk,57 amelynek címlapjára a magyar cím alá ismeretlen kéz – minden valószínûség szerint a stimm korabeli használója – ceruzával odaírta: „Der kleine Vicomte” – tanú55 Az Op. 173 B jelzet alatt fennmaradt a Konti emlékének szentelt rádióadás gépiratos szövege is, 1945. október 23- i keltezéssel. A Kiszely Gyula által szerkesztett Konti- emlékestet aznap este sugározta a Rádió, Raffai Erzsi, Nagypál László és a Bánfalvi Miklós dirigálta rendôrzenekar közremûködésével; ld. Pesti Mûsor (1945. okt. 19–25.), 12. 56 Katonazenekar alatt nem rezesbandát kell értenünk. A gyalogezredek együttesei 1851 után legalább 48 fôbôl álltak, és vonóskarral is rendelkeztek. Vö. Csáky Móric: Az operett ideológiája és a bécsi modernség. Ford. Orosz Magdolna, Pál Károly és Zalán Péter, Budapest: Európa, 1999, 237–238. 57 Népsz. 230/III.


329

sítva, hogy a soproni lapban említett német és a Népszínházban játszott magyar szövegû mû ugyanannak a darabnak kétféle változata. Az operett német eredetére utaló másik jel Hermin harmadik felvonásbeli zeneszámának korai változata. Közvetlenül a népszínházi premier elôtt ugyanis a zeneszerzô több új énekszámot komponált a darab ottani bemutatójához, mint arról a Színészek Lapja is beszámolt.58 Az új számok egyike minden bizonnyal Hermin No. 17 románca lehetett – ezt onnan tudjuk, hogy a népszínházi súgó- és rendezôpéldányban a partitúrabelitôl eltérô szám szövege szerepel No. 17- ként, ám mindkét forrásban áthúzták, jelezve, hogy nem ezt kell énekelni.59 Mi több, a korábbi, lecserélt szám zenéje is fennmaradt: egy ugyancsak Hermin által énekelt keringô, nem a játszópartitúrában, hanem különálló íveken, s méghozzá egy harmadik kéz által, Kurrentschrifttel írott német szöveggel és német címmel („Walzer mit Chor”) – ez az egyetlen zeneszám, amelynek német változatát egyáltalán ismerjük. Az elvetett keringô német és magyar szövegét összevetve már az elsô szavak elárulják, hogy melyik verzió lehetett az eredeti, és melyik a fordítás (1. kotta a 330. oldalon). „Mi gratulálunk” – magyarul szinte soha nem tesszük így oda a személyes névmást az igealak elé, legfeljebb ha hangsúlyozni akarjuk –, németül viszont ki kell tenni („Wir gratuliren”), máskülönben nem volna egyértelmû, hogy többes szám elsô vagy éppen harmadik személyrôl van- e szó. Még nyilvánvalóbbá válik, hogy a magyar szöveg fordítás, ha alaposabban szemügyre vesszük, hogyan simul Hermin énekszólamához: a német szöveg jól illeszkedik a dallam ritmusához és hangsúlyaihoz, a magyar prozódiája viszont „nem elég mogyoros” – lásd különösen a „minô” és az „öröm” szavakat, ahol a hangsúlyos, de rövid elsô szótag hosszú hangra esik. Megjegyzendô, hogy a két népszínházi szövegkönyv és a partitúra énekszövegei telis- teli vannak ceruzás javításokkal, melyek nyilvánvalóan a jobb magyar prozódia érdekében kerültek be a forrásokba; bizonyára e célból kellett Gerô Károlynak60 átdolgoznia a szöveget, mint arról a Színészek Lapja beszámolt. Mellesleg a No. 17 elvetett változatának zenéje tipikus bécsi keringô – ez is a zeneszerzô osztrák iskolázottságáról és örökös tartományokbeli mûködésérôl árulkodik. Az operettben számos ilyen keringôvel találkozunk (lásd a félkövérrel jelölt zeneszámokat (4. táblázat a 331. oldalon), igaz, ezeket a népszínházi partitúra általában franciásan, „Valse”nak címzi. De vajon mi indíthatta Verôt arra, hogy Konti mûvének népszínházi bemutatóját válassza a magyar operettirodalom jelképes kezdetének – egy olyan mûvet, amely a maga nemében egyáltalán nem az elsô, nem ôsbemutatóról van szó, sôt a jelek szerint nem is eredeti operettrôl, hanem fordításról? 58 „A népszinházban ebben az évben még két eredeti újdonság fog szinre kerülni. Az egyik K. Angyal Ilkának (Klárné) most elfogadott Sorsjegy czímû bohózata […], s a másik Konti Eleven ördög operetteje, melynek szövegét Gerô Károly egészen átdolgozta s a zeneszerzô is több új énekszámot írt bele.” Színészek Lapja, 3/48. (1885. november 28.), 6. 59 MM 5352, fol. 51v–52r; MM 5351, fol. 126r–v. 60 Gerô Károly (1856–1904) népszínmûíró a Népszínház ellenôre volt. Életrajzához lásd Szinnyei: Magyar írók élete és munkái, III. Budapest: Hornyánszki, 1894, 1183.; Magyar zsidó lexikon, 310.; Magyar színmûvészeti lexikon, II., 113–114.

330


Magyar Zene

1. kotta. Konti: Az eleven ördög. Az elvetett keringô kezdete az eredeti német szöveggel és a súgó- illetve rendezôpéldányban szereplô magyar fordítással.

Alighanem a bemutató helyszínének, a címszerep alakítójának, a darabnak és a zeneszerzô karmesternek szerencsés együttállása. A Népszínház volt az a hely, ahol a magyar operett prototípusa kialakult; mi több, elsô igazgatója, Rákosi Jenô szavaival élve „ott tanult meg a pesti ember magyarul nevetni és magyarul sírni”.61 Azért kellett megtanulnia, mert még a 19. század utolsó évtizedeiben is nem kis részben németül nevetett és sírt.62 Ami Az eleven ördög címszerepét illeti,

61 Rákosi Jenô: Emlékezések. Budapest: Franklin, 1926, II., 86. Vö. Heltai Gyöngyi: „’Ott tanult meg a pesti ember magyarul nevetni és magyarul sírni’ – Népszínházi nemzetdiskurzusok”. In: Nemzeti látószögek a 19. századi Magyarországon. Budapest: Atelier Könyvtár, 2010, 213–264. A bécsi Fellner és Helmer cég által épített Népszínház kulturális emlékezetbeli jelentôségéhez az a tény is nagyban hozzájárult, hogy társulatának 1908- as megszûnését követôen, épületében „ideiglenesen” a Nemzeti Színház kapott helyett. Az állandósult ideiglenesség a játszóhely 1965- ös, igen nagy traumát kiváltó lerombolásáig tartott. Vö. Imre Zoltán: A nemzet színpadra állításai. A magyar nemzetiszínház- elképzelés változásának fôbb momentumai 1837- tôl napjainkig. Budapest: Ráció, 2013, 238. 62 A Thirring Gusztáv által szerkesztett, 1894- tôl megjelenô Budapest székesfôváros statisztikai évkönyve adatai szerint a német ajkú lakosság össznépességen belüli aránya még 1881- ben is 34,3% volt (122 155 fô), 1906- ra azonban – részint az asszimiláció, részint az urbanizáció következményeként – 9,4%- ra csökkent (73 997 fô). A magyar és német népesség aránya természetesen városrészenként is különbözött: a „legnémetebb” a III. kerület volt Budán, ahol 1881- ben a lakosság 62%- a németül beszélt. 1906- ra azonban már itt is csupán 14,1% volt ez az arány.

4. táblázat. Az eleven ördög zeneszámai (a Népsz. 230/I partitúra alapján)

az éppúgy nadrágszerep, ahogyan már az eredeti vaudeville- é is; Párizsban a népszerû francia színésznô, Virginie Déjazet alakította a vikomtot; az operett soproni bemutatóján egy bizonyos „Fräulein Jenny”, a budai színkörben Pajor Emília, a Várszínházban és a Népszínházban azonban már Blaha Lujza. Márpedig Blaháné volt a nemzet csalogánya, a késô 19. század legkedveltebb népszínmû- és operettsztárja – a Népszínház legnagyobb primadonnája, mondanám, ha nem tudnám, hogy e címre kizárólag Miss Kennedy formálhat jogot. (Miss Kennedy egy nôstény elefánt volt,63 a bécsi Carl- Theatertôl vásárolta a Népszínház, hogy Phileas Fogg 63 Verô: A Népszínház, 102. Vö. a Vasárnapi Újság tudósításával (23/2. [1876. január 9.], 27.): „’Kennedy’, a szerepét pontosan betöltô elefánt, egész népszerûségre tett szert, s a gyermekek között nagy az öröm, midôn a hatalmas állat színpadra lép.”

332


Magyar Zene

az ô hátán menekítse meg a máglyahaláltól Auda hercegnôt az Utazás a Föld körül 80 nap alatt címû, Verne regénye nyomán írott látványos darabban).64 Blaháné Létorières vikomttal kezdte meg sikeres Konti- operettekben alakított fôszerepeinek sorát – olyan szerepek alakítását, melyeket kifejezetten az ô személyére szabtak. Maga is feljegyezte naplójában, hogy Az eleven ördög „hozta meg nekünk az elsô maradandó sikert”.65 E siker mértékét nem csupán a fennmaradt források nagy száma és a használatukról árulkodó számos bejegyzés tanúsítja, hanem az a tény is, hogy Kontit a darab rendkívül népszerû budapesti elôadásainak eredményeként szerzôdtették át a Várszínházból a Népszínház karmesterének,66 ahol a késôbbiekben kedvelt házi szerzôként – immár eredeti magyar operettek szerzôjeként – is mûködött.67 S végül ugyancsak Az eleven ördög és népszínházi elôadói sikerének jele, hogy az intézmény 1900. május 10- én e darab felújításával ünnepelte Konti karmesteri mûködésének 25 éves jubileumát – jellemzô, hogy a címszerep elsô felvonásbeli alakítására Blaha Lujzát kérték fel, aki az ünnepi alkalommal több éves szünet után elôször lépett fel ismét a Népszínházban.68 Hát ennyit röviden arról a darabról, amelynek népszínházi bemutatója Verô szerint a magyar operettirodalom megszületését jelentette, s amelynek librettóját osztrák színpadi szerzô írta egy francia történelmi vaudeville- bôl, lengyel karmester zenésítette meg, és magyar színházi emberek fordították magyarra.

64 Csepreghy Ferenc adaptációját 1875. december 27- én mutatta be a Népszínház. Nagyon jellemzô, hogy a darab Párizsból érkezett, osztrák közvetítéssel: Jules Verne és Adolphe d’Ennery Le Tour du monde en 80 jours címû mûvének ôsbemutatója 1874. november 8- án volt a Théâtre de la Porte- SaintMartin- ben; Carl Treumann bécsi változatát „Die Reise um die Erde in 80 Tagen „1875. március 28- án adta elôször a Carl- Theater, Franz von Suppé kísérôzenéjével. Egyes párizsi és bécsi lapok kedves képeket is közöltek a négylábú primadonnáról, lásd: Le Monde illustré, 18/918. (14 novembre 1874), 315.; Le Journal amusant, 37/351. (21 novembre 1874), 5.; Die Bombe, 5/13. (4. April 1875), 51.; Der Floh, 7/14. (4. April 1875), 4.; Kikeriki, 15/27. (4. April 1875), [5.]. 65 Blaha Lujza naplója. Közr. Csillag Ilona, Budapest: Gondolat, 1987, 204. 66 Neve az 1885. október 1- jei népszínházi társulati listán szerepel elôször (BFL, IV. 1403. n., 39/885). Szerzôdtetésérôl és karmesteri debütálásáról a sajtó is beszámolt, lásd Színészek Lapja, 3/38. (1885. szeptember 19.), 7., illetve 3/39. (1885. szeptember 26.), 3. 67 Konti további Budapesten bemutatott operettjei: Királyfogás (A diplomaták), 3 felv., Csiky Gergely szövegére (Népszínház, 1886. október 29.); A suhanc, 3 felv., szöveg: Jean- François Bayard és Émile Vanderbuch Le Gamin de Paris címû vaudeville- komédiája nyomán (Népszínház, 1888. január 12.; a berlini Theater Unter den Lindenben Der Taugenichts címmel: 1893. június 9.); A kópé, 3 felv., szöveg: August von Kotzebue Pagenstreiche címû bohózata nyomán (Népszínház, 1890. február 7.); A citerás, 3 felv., szöveg: Csiky Gergely nyomán Murai Károly (Népszínház, 1894. február 23.); Talmi hercegnô, 3 felv., szöveg: Kövessy Albert és Makai Emil (Népszínház, 1898. február 4.); Fecskék, 3 felv., szöveg: id. Alexandre Dumas Les Demoiselles de Saint- Cyr címû vígjátéka nyomán Pásztor Árpád (Király Színház, 1904. január 20.). 68 A vikomt szerepét a második felvonásban Küry Klára, a harmadikban Ámon Margit alakította. Pester Lloyd, 47/111. (10. Mai 1900), [9.] és 47/112. (11. Mai 1900), [8.].


333

ABSTRACT PÉTER BOZÓ

DIRTY SCORES, DUSTY PARTS or The Living Devil and the Not- So- Immaculate Conception of Hungarian Operetta According to the composer and man of the theatre György Verô, the birth date of Hungarian operetta was 6th December 1885, that is, the day when the first performance of Az eleven ördög (The Living Devil) by the Polish- born composer József (Josef) Konti (Cohn) (1852–1905) took place in the Budapest Folk Theatre. Based on the evidence of the contemporary press as well as on the study of the rich corpus of original sources (performing scores, parts, promptbooks, staging manuals, theatre playbills) kept in the Music and Theatre Department of the Széchényi National Library and in the Hungarian Radio, I show, that (1) the date given by Verô is the result of a slip of the pen; (2) Konti’s work had already been performed in at least six theatres and more than a hundred times before its Folk Theatre premiere; (3) last but not least, Az eleven ördög is not an original operetta written in Hungarian but a translation of a German piece, Der kleine Vicomte by Konti, first performed in the Sopron (Ödenburg) German Theatre in March 1884 and based on a French vaudeville by Jean- François Bayard and Dumanoir (Philippe- François Pinel), Le Vicomte de Létorières (first perf. in Paris, Théâtre du Palais- Royal, 1841). I also attempt to explain why Verô may have chosen the Folk Theatre premiere of Az eleven ördög as the birth date of Hungarian operetta, despite the above- mentioned facts. Péter Bozó (b. 1980) is a musicologist and research fellow at the Institute for Musicology of the Research Centre for Humanities of the Hungarian Academy of Sciences. He obtained his PhD with a thesis devoted to Liszt’s song oeuvre, based on Weimar source studies and accepted by the Budapest Liszt Academy of Music. As an OTKA and TÁMOP postdoctoral researcher he conducted researches into the Paris origins and the Hungarian practice of operetta. He has given papers at international conferences in Stuttgart (2006), London (2010), Vienna (2012, 2013), Vilnius (2013) and Liverpool (2013). He is the editor and co- author of the volume entitled Space, Time, Tradition published by Rózsavölgyi and Co. (2013).

PISZKOS PARTITÚRÁK, SZENNYES SZÓLAMOK *

Recommend Documents