Petrasovszky Anna 18-19. SZÁZADI TERMÉSZETJOGI ÁLLAMFELFOGÁS MAGYARORSZÁGON* A magyar jogbölcseleti gondolkodás a 18. század végén és a 19. század elején érkezett el ahhoz a fordulóponthoz, amely lehetővé tette, hogy a korábban meghatározott közegből kilépjen, és immáron önálló tudományként egyre határozottabb irányt vegyen. Ez a folyamat a korabeli természetjog keretén belül jelentkezett.1 Ez az új elméleti tudomány a filozófia, s azon belül is a politikai filozófia talaján gyökerezett, az önállósodáshoz vezető végső lépést pedig az etika és a jogtudomány következetes elhatárolása jelentette, ami legmarkánsabban Kant filozófiájában jelent meg. – Mindezidáig ugyanis a természetjog-tant a bölcsészet részeként művelték,2 ennélfogva számos etika körébe tartozó kérdések taglalása éppúgy a részét képezték, mint a jog elméleti problematikája, így például az államfilozófiai nézetek bemutatása. A kanti felfogás azonban mégsem jelentette „a morál és a politika teljes szétválasztását”, Kant ugyanis „a politika morális mércék alapján történő kritikájának”3 létjogosultságát hirdette. A kanti morálfilozófia − Finkey Ferenc szóhasználatával élve4 − a kritikai észjogi iskolát hozza létre, amely az emberi észből vezeti le az állami és jogi berendezkedésre adott válaszokat, amellett, hogy erősen kritizálja a Grotius munkásságával elkezdődő, majd Spinoza, Descartes, Hobbes, Locke nézeteivel fémjelzett modern természetjog azon tételét, amely az emberi természet vágyaiból, ösztöneiből, tapasztalataiból igyekszik levezetni az erkölcsi elveket5. Kant szerint az erkölcsi törvényt, amelyből a természetjog vagy az észjog is származik, nem lehet az ember empirikus természetéből kikövetkeztetni, hanem kizárólag a tiszta emberi ész által! Az erkölcsi törvény lényegi tartalma Kantnál az, hogy az ember racionális lényként képes önmaga számára törvényt adni, képes cselekedeteit általános törvények alá rendelni, így valósítván meg és teljesítvén ki morális szabadságát és egyben felelősségét is.6 A Kant által megalapozott észjog a magyar jogbölcseleti gondolkodásnak − ahogy ezt Concha Győző is vallja,7 − egy sajátos válfaját hozza létre. Képviselői közül a legjelentősebbek: Szibenliszt Mihály, a győri jogakadémia, majd a pesti egyetem jogi *
A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 1 Szabó Béla: Előtanulmány a magyarországi joghallgatók külföldi egyetemeken a XVI-XVIII. században készített disputatióinak (dissertatióinak) elemzéséhez. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica, Tomus VIII. Fasciculus 5. 102. p. 2 MolnárAladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága, Budapest, 1881. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-Hivatala 223. p. 3 BayerJózsef: A politikai gondolkodás története, Osiris Kiadó, Budapest, 1998. (a továbbiakban: BayerJózsef) 159. p. 4 Szabadfalvi József: A magyar jogbölcseleti gondolkodás kezdetei Werbőczy Istvántól Somló Bódogig, Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. (a továbbiakban: Szabadfalvi József) 33. p. 5 Frivaldszky János: Természetjog – eszmetörténet. Szent István Társulat. Budapest, 2001. (a továbbiakban: Frivaldszky János) 219. p. 6 BayerJózsef 159. p. 7 Concha Győző: A jog- és állambölcselet alaptanai. Magyar Igazságügy, XXIV. köt. (1885), 3. sz. 154. p.
1
karának természetjog-tanára, Virozsil Antal, aki Szibenliszt Mihályt követi a pesti egyetem jogi karának természetjogi tanszéke élén, illetve már „a neoabszolutizmus, majd a kiegyezés első két évtizedének meghatározó jogtudósa Pauler Tivadar”, akinek a munkásságát már „a jogpozitivizmus irányába tett lépésnek is tekinthetjük”.8 Ezzel szemben azonban századforduló hazai hivatalos jogi gondolkodásban Werbőczy tanai még éppúgy vita tárgyát képezték, mint a Grotius-Thomasius-Pufendorf-Leibniz nézeteit szintetizáló Christian Wolff racionalista természetjoga, melynek továbbfejlesztett változatát Karl Anton Martini tételei jelentették. Mindemellett Kant nézetei, melyre az angol és francia felvilágosodás, valamint Rousseau politikai gondolatait bevallottan nagy hatást gyakoroltak, tilalom alá estek.9 Martini II. József és II. Lipót nevelőjeként, és Mária Terézia bizalmasaként az abszolút hatalom igényeit szem előtt tartva fogalmazta meg természetjogi állításait, melyek kötelező tananyagot képeztek a magyar egyetemen és jogakadémiákon 1848-ig, sőt egyes helyeken még később is, egészen a kiegyezésig, annak ellenére, hogy az 1800-as évek elejére már Bécsben is a kanti szellemiségben megírt Zeiller és Egger-féle természetjog elismerést nyert.10 Martinit kritizáló és kanti morálfilozófiára alapozott természetjog a hivatalos katedrákon első ízben Szibenliszt Mihály munkássága alapján nyert teret,11 aki természetjogi institutióinak tanítására elsőként kapott Bécsből hivatalos felhatalmazást – Institutiones juris naturalis címmel. Szibenliszt Mihály természetjogán keresztül egy olyan korszak koncepciójába nyerhetünk betekintést, amikor egyszerre hatott a felvilágosodás eszmeisége, valamint a nemzetállamok kialakulásával és megerősödésével az államfilozófia azon irányzata, amely a felvilágosodás korszelleme mentén egy jól megszervezett, erős állam kiépítésének ideológiáját szolgáltatja azon túl, hogy egyben a felvilágosult abszolutizmus eszmei megalapozását is jelentette. A modern természetjogi koncepciókra általában jellemző, hogy egyetemes érvényű törvényszerűségeket igyekeznek feltárni, egy rendszeres tan kidolgozását tűzik ki célul. A természetjogászok a jogról szinte „matematikai-természettudományos” terminusokban gondolkodtak, ami egy zárt, rendszerszerű gondolkodást eredményezett.12 Ez jellemzi a természetjognak az észjogi irányzatát is, miként azt például Szibenliszt esetében is látjuk, aki az államhoz, mint az egyének legjelentősebb társas formációjához az individuum elemzéséből kiindulva, a társulások általános jellemvonásain, majd azok különös típusainak vizsgálatán keresztül jut el. Ezt a célt szolgálja a természetjog-tannak Jus extrasociale – Jus sociale részekre történő tagolása, melyben az előző az egyén jogait, az utóbbi az egyén és a közösség viszonyrendszerét taglalja. A Szibenliszt által közvetített természetjogi felfogás kellő szerepet igyekszik biztosítani az individuum számára és az egyének morális egyenlőségét hirdeti mindamellett, hogy a közösség érdeke szintén hangsúlyos. Államfilozófiájának az az alapelve − miszerint az ember egy olyan racionális lény, aki szabadsággal rendelkezvén képes a tiszta ész parancsát követve, autonóm módon önmagának törvényt szabni. S egy közös cél, a hatékony jogérvényesítés érdekében jogainak egy részét főhatalmat képezve e főhatalom gyakorlójára ruházni − az ész államát körvonalazza, ahol a közhatalom jellegét a jog és kötelezettség elválaszthatatlan egysége határozza meg. Így amikor e koncepcióban az állam felségjogairól 8
Szabadfalvi József 53. p. Pauler Tivadar: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez, Budapest, 1878. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-Hivatala (a továbbiakban: Pauler Tivadar) 295-297. p. 10 Szabó Imre : A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 43. p. 11 Pauler Tivadar 297. p. Petrasovszky Anna: Szibenliszt Mihály természetjoga, különös tekintettel az államra, PhD értekezés, Miskolc, 2012. 30. p, 383-384. pp. 12 Frivaldszky János: Természetjog – eszmetörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2001.(a továbbiakban: Frivaldszky János) 216. p. 254. p. 9
2
esik szó, valójában az államhatalom kötelezettségei is megjelenítődnek. Ugyanilyen értelmezésre irányítja a figyelmet az alattvalók kötelezettségei vonatkozásában is azzal a technikai megoldással, hogy egész részletesen foglalkozik az egyén jogaival, e kérdéskörnek szentelve természetjogának I. könyvét Jus extrasociale címszó alatt, s a második könyv Jus sociale részt szánja az egyén közösséggel szembeni viszonyának, a civilis nexus elemzésének. A civilis nexus jellegének vizsgálata, e közjogi viszonyt jellemző jogok és kötelezettségek bemutatása képezi magát a társulásokra, s ezek közül is mint legjelentősebb társulásra, az államra vonatkozó általános törvényszerűségeket, elvek összességét. A társulásokra vonatkozó közös ismérvek bemutatásának a célja tehát az, hogy megismerjük azokat az általános törvényszerűségeket, amelyek valamennyi társulást, köztük az államot is jellemzik. Ezek között ismerhetjük: a társulások létrehozását, mely jogszerűen mindig szerződéses jelleget kell, hogy öltsön; a társulások célját, mely általánososságban valamennyi tag közös céljaként egymás jogainak hatékonyabb érvényesítését célozza a társulások két alaptípusát – az egyenlőségen és az egyenlőtlenségen alapuló társulásokat, mindkét alaptípusra jellemző jogokat és kötelezettségeket, az egyes tagok státuszát, döntéshozás terén érvényesülő mechanizmusokat, a társulások irányításának alapelveit, azaz a főhatalom gyakorlására vonatkozó elveket – így azt a hármas jogkört, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a főhatalmat bármely társulás esetén hatékonyan lehessen gyakorolni, s melyeket univerzális jogköröknek neveznek, azaz a normaalkotás (potestas legislatoria), normák érvényre juttatása (potestas executoria), a normák érvényesülésének felülvizsgálata (potestas inspectoria). Ezek az általános elvek az állam, mint maxima societas esetében is irányadóak. Következésképp az állam létrejöttét is szerződés, a társadalmi szerződés alapozza meg, melyből adódóan a természeti állapotból kikerülő egyén immáron az állam keretein belül nagyobb biztonságban élvezheti jogait. Az állam elismerése tehát szerződésen alapszik, hiszen olyan független személyek társulásából jön létre, akik felett a hatalmat – természetüknél fogva – közvetlenül senki sem szerezheti meg.13 Az állam rendeltetése a jogok biztosítása, mely a törvények betartása mellett a maximális szabadság garantálására irányul.14 Az egyént ugyanis természeti állapotában függetlenség jellemezte, amely azzal a képességgel járt, hogy jogait átruházhatta, de az átruházott jog csak az eredeti célt szolgálhatja. A társulási szerződés keretében a közhatalomra ruházott jogok gyakorlásakor tehát ezt a célt kell szem előtt tartani. Az állam egyenlőtlenségen alapuló társulás. Ennélfogva itt is érvénysül az a valamennyi ilyen típusú társulásra vonatkozó általános elv, hogy a társulás céljának eléréséhez szükséges eszközök meghatározásának joga, azaz a közhatalom, egyetlen, – a többi tag közül kiemelt személyt vagy testületet illet meg. Így a társulás tagságát a tagok közül kiemelkedő személy/testület (imperans), valamint a neki alárendelt tagok (subditi), azaz alattvalók alkotják → mely megállapítás az egész civilis nexus közjogi jellegére vonatkozik. 13
„Civitas coalescit ex personis independentibus, in qua natura immediate imperium nemini competere intelligitur.” Institutiones juris naturalis conspcriptae per Michaelem Szibenliszt Tomus I-II. Editio altera, Pestinti. Typis Trattner-Károlyianis 1830, 1831. (a továbbiakban: Instituitones) Tomus II. Pars II. Caput III. 49. §. 59. p. 14 „Quamprimum enim Civitas adest, naturale immediatum consectarium est, jura omnium secura reddi, cum omnium vires ob hunc finem uniantur, et per communem voluntatem eo dirigantur.” Institutiones Tomus II. ParsII. Caput III. 39. §. 46. p.
3
Az alattvalói státusz azonban nem jelenti azt, hogy a társulási szerződéssel lemondtak volna eredeti szabadságukról, hiszen a közhatalmat gyakorlónak történő alárendelés célja éppen egy törvények által biztosított szabadság állapotának – azaz a polgári szabadságnak (civilis libertas) a kiteljesítése.15 Az alávetettség valamennyi alattvaló tekintetében az állam törvényeinek való alávetettséget jelenti. A törvény előtti egyenlőség16 azonban nem jelenti azt, hogy ne létezne a képességekből, a személyi adottságokból származó egyenlőtlenség, melynek kifejezője a szoros és tág értelemben vett polgárok közötti különbségtétel. A polgárrá válás kritériumát tekintve a társulási szerződés szempontjából nélkülözhetetlen szerződő képesség a döntő. Szoros értelemben vett polgár csak önjogú személy lehet, a szülői hatalom alatt állók, vagy a gazdasági függésben lévők ugyanis nem tekinthetők szerződő feleknek, így ők alkotják a tág értelemben vett polgárok kategóriáját. 17A vallási hovatartozás, az alacsony származás, illetve az, hogy valaki nem rendelkezik földtulajdonnal, viszont nem zárja ki az állam polgárává válás lehetőségét.18 A közhatalom gyakorlójának valamennyi államot alkotó személy akaratát kell érvényre juttatnia, hogy ezáltal az egész államot képviselje. Ez pedig annyi jogosultság gyakorlását jelenti, amennyi az állam céljának eléréséhez szükséges. Az államhatalom legfőbb korlátja tehát a célhoz-kötöttség, mely egyben behatárolja a felségjogok terjedelmét is. Az államhatalom (imperium) a tulajdonjoghoz hasonlóan részjogosultságokra osztható, melynek fajtáit az állam céljának eléréséhez szükséges eszközök hatékonysága alapján lehet meghatározni. A felségjogok típusai a társulások működtetéséhez nélkülözhetetlen hármas úgynevezett univerzális jogkörön alapulnak: úgymint törvényalkotás (potestas legislatoria), végrehajtás (potestas executoria) és a kettőt összekapcsoló felügyeleti jogkör (potestas inspectoria). E triász valamennyi jogköre egymásra kölcsönösen hatással van, a köztük lévő kohézió adja az államhatalom egységét, szuverenitásából adódó oszthatatlanságát, és e kohéziós egyensúly megbomlása az állam működtetését negatívan befolyásolja. – itt akár idézni lehetnek 21. századi szerzőként Sárközy Tamást, aki a Magyarország kormányzása című könyvében azt írja, hogy a 2008-as pénzügyi válság lényegében két tényezőre vezethető vissza: 1) a tulajdonosi kontroll elhanyagolása a banki élet területén pl. nincs felügyelőbizottság; 2) az állami ellenőrző intézmények szinte teljes hiánya: nincs pénzügyi felügyelet, nincs cégbírósági törvényességi felügyelet.19 A törvényhozó, végrehajtó és felügyeleti jogkörre történő tagolás nem a klasszikus montesquieu-i értelemben vett hatalom-megosztás elvét kívánja leképezni, hanem egy olyan – a természetjogra jellemző − univerzális rendszer vázát jelenti, ahová pl. a monarchikus államformák is beilleszthetők. A bírói hatalom (potestas juridicaria) pozíciója e rendszerben is kiemelt, alapvető felségjogként kezelt, amire utal az a szibenliszti koncepció megfogalmazása, mely szerint ez a jog „nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy az állampolgárok saját jogaikat biztonságban gyakorolhassák,”20 továbbá az, hogy a bírói hatalom részletes tárgyalása e három kiinduló pontnak számító univerzális jogkör felvázolását követően közvetlenül az állam végrehajtó-hatalmának bemutatása után 15
„Quare dantur actiones subditorum, quae foro civili haud subjacent, in quibus residuum quid adest libertatis naturalis ,quae libertas civilis dicitur.” Institutiones, Tomus II. Pars II. Caput V. 72. §. 88. p. 16 Institutiones. Tomus II. Pars II. Caput IV. 55. §. 67. p. 17 „Subditus sensu lato est omnis persona, ad quam civile imperium expeditur.” Institutiones, Tomus II. Pars III. Caput XVI. 181. §. 220. p. 18 „Nulla fundata ratio adferri potest, propter quam iis 1-o, qui certae religioni addicti sunt […] jus Civitatis denegetur. […] 2-o qui humile vitae genus profitentur […] 3-o qui nullum fundum jure dominii tenent, quia possunt Civitates cogitari […]” Institutiones, Tomus II. Pars III. Caput III. 50. §. lábjegyzete 61. p. 19 Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása 1978-2012, Park Könyvkiadó, Budapest 2012. 15. p. 20 „sit medium necessarium ad securitatem subditis quoad sua jura privata procurandam” Institutiones. Tomus II. Pars II. Caput VIII. 93. §. 109. p.
4
következik. Ebből jól látható, hogy ismertek azok a törekvések, amely az állam bírói hatalmát a közigazgatástól elkülönülő, önálló, független hatalomként igyekeznek elképzelni, s mely törekvések csak a polgári korban az 1869:4. törvénycikkel teljesülhettek.21 Az állam céljának eléréséhez szükséges hatékonyságot tekintve közvetlenül a belbiztonság megteremtéséhez járuló jogkörök a bírói hatalmon kívül a rendészeti jogkör és valamennyi jogkörre vonatkozó területi jog. A belbiztonságra közvetetten kiható jogkörök közé sorolható a hatalom-átruházás, azaz a hivatali apparátus megszervezésének joga, (polgári és hadügyi szolgálat megszervezése), az állam vagyonkezelői jogköre, valamint a vallásügyek terén gyakorolható jogkör – mely osztályozást Virozsil Antal természetjoga is követi.22 Bár az államhatalom a maxima societas jellegéből adódóan megkérdőjelezhetetlen, az egyeduralkodó kormányzása azonban az alattvalók részéről kritika alá vonható. A közjogi aktusok tekintetében az alattvalók valós tájékoztatásra jogosultak, vélt vagy tényleges sérelmük esetén azok felpanaszolhatóak, és általában véve is ítéletet alkothatnak az uralkodói aktusokról. Az alattvalók magyarázathoz való joga azt jelenti, hogy a közhatalmat gyakorló számon kérhető a tekintetben, hogy intézkedései során vajon az alapszerződés rendelkezései valósultak-e meg? Végső esetben – bár ennek realitására nem sok esély adódhat – az alattvalók engedelmességi kötelezettségeiket is felfüggeszthetik – azaz tulajdonképpen a polgári engedetlenség eszközéhez folyamodhatnak, békés nyomásgyakorlást alkalmazhatnak az uralkodóval szemben. Természetesen a fegyveres ellenállás csak az igazoltan zsarnok uralkodóval szemben alkalmazható, és e helyzetben is érvényesíteni kell a fokozatosság és az arányosság elvét.23 A Szibenliszt által tolmácsolt természetjogi koncepció − melyen jogi tanulmányaik során a reformkor számos jelentős gondolkodója és politikai szereplője, így Deák és Eötvös is nevelkedett − olyan elveket fogalmazott meg, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a 19. századi Magyarország társadalmi felfogása polgári irányba fejlődjék.
THE 18TH AND 19TH CENTURY VIEWS ON STATE IN HUNGARY The Hungarian school of legal theory at the end of the 18th and in the early 19th century reached a turning point that allowed to exit from the former atmosphere, and to take a strong direction as an independent academic. This process occurred within the framework of natural law, which also provided a theoretical basis for the views and opinions that consider the State as a social phenomenon in the 19th century. The legal theory due to the development of the so-called Natural Law School, later called the Law of Reason School had become a discipline in its own right. The task of philosophers was to specify the contents of Natural Law, and develop codices based on the Law of Reason, also with regard to the innate characteristics of Man. In Hungary this trend had many followers even in the 19th century. With his work published in 1820, Mihály Szibenliszt may be classified as a representative of the Hungarian Natural Law, who pursued his research under the influence of the Kantian „law of Reason”.
21
Petrasovszky Anna: „Potestas judiciaria” mint állami felségjog Szibenliszt institúcióiban; IV. Szegedi Jogtörténeti Napok; Konferencia a bírói hatalomról és az állampolgárságról, Szeged, 2011. Szerkesztette: Homoki-Nagy Mária 22 Virozsil Antal: Epitome iuris naturae seu universae doctrinae juris philosophicae, Pest Typis Josephi Beimel, 1839., 129. §. 301-302. §§. és 151. §., 353. §. 23 Institutiones. Tomus II. Pars II. Caput XVII. 234-243. §§. 281-292. pp.
5
