Perczel-firka A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak lapja 100Ft,-
Kedves Tanáraink és Diáktársaink! A világegyetem működésének egyik alaptörvénye, hogy „A Perczel-firka nem vész el, csak átalakul.” Ő az erő, amely összekapcsolja egymással a kozmosz távoli elemeit. Elhozza otthonainkba távoli galaxisok legkisebb rezdüléseit is. Biztosítja az információáramlást a legtávolabbi csillagrendszerek között is. Tehát sose aggódj, hisz Kenobi mester is megmondta, hogy „A Perczel-firka veled van…” A 2007/2008-as tanév második számát tartjátok most a kezetekben. Lelkes szerkesztőgárdánk most is mindent elkövetett annak érdekében, hogy tartalmas és érdekes írásokkal örvendeztessen meg benneteket. Bujdosó Emese (9.C) és Ezer Boglárka (9.C) ezúttal is a közeledő ünnepre való felkészüléseteket szeretnék megkönnyíteni szellemes cikkeikkel. A Perczel-kastély titkai rovatban Lőrincz Kinga (9.C) és Váncsa Mariann (9.C) egy-egy életképet tár elétek intézményünk tanórán kívüli világából. Eckert Jánosné, kollégiumvezető asszony az intézményben megrendezett megyei szavalóversenyről tudósít. Az irodalom visszavág rovatban ezúttal Dudás Kiss Csaba (10.C) versajánlójával és Maraszin Fanni (9.C) költeményeivel találkozhattok. Iskolánk tanulói az utóbbi hetekben ismét példamutató módon vettek részt különböző sportrendezvényeken. Az eseményeket és az eredményeket most is Máté Norbert tanár úr foglalta össze. A győzteseknek és résztvevőknek ezúttal is gratulálunk! A Kasza Melinda (9.C) által szerkesztett programajánló szintén számos érdekességet tartogat az olvasó számára. Fritzné Csaba Rózsa tanárnő egy rendkívül csavaros rejtvénnyel lepett meg bennünket: Aki kitalálja, milyen emberi tulajdonságokat ábrázolnak a tanárnő rajzai, juttassa el megoldását a büfénél hamarosan elhelyezésre kerülő postaládánkba. A szerencsés megfejtőket jutalmazni fogjuk. Apropó postaláda: a napokban 1. oldal
2008. március
Perczel-firka
elhelyezünk a büfénél egy dobozt, amelybe az újsággal kapcsolatos észrevételeiteket, cikkeiteket várjuk. Emellett természetesen továbbra is él internetes elérhetőségünk: bármikor fordulhattok hozzánk a
[email protected] e-mail címen. Szeretnénk, ha a jövőben ötleteivel és cikkeivel minél több keris részt venne a lap összeállításában: tudósítsatok iskolai vagy városi eseményekről, írjátok meg véleményeteket a titeket érintő ügyekben akár csak néhány mondatban is. Mindannyiunkban ott rejlenek az értékes gondolatok, csak elő kell hoznunk őket! Közeledik március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja. Őseink a XIX. században azért küzdöttek, hogy unokáik egy szabad országban jogállami keretek között boldogan élhessék életüket. Amit mi ajándékba kaptunk, azért elődeink vérüket ontották. A Perczel-firka egy néhány oldalas emléklappal hajol meg a hősök emléke előtt. Sokaknak közülünk már a húsvét és a hozzá kapcsolódó tavaszi szünet körül járnak a gondolataik. A kereszténység legnagyobb ünnepén Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. A vallásos tartalom mellett számtalan népszokás is kapcsolódik ehhez az ünnepkörhöz. Járjuk nyitott szemmel ezekben a napokban településeink utcáit, viselkedési módjaival, hagyományaival közvetlen környezetünk is tartogathat számunkra meglepetéseket. Ezúton szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét, hogy egyes cikkeink a Perczel MédiaTÁRban is olvashatók. Minden keris tanárunknak és diáktársunknak szép március 15-ei ünneplést és kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! A Szerkesztők
Impresszum Kiadja: Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Kapcsolat: 7150 Bonyhád, Szabadság tér 17.
[email protected]
2. oldal
2008. március
Perczel-firka
Szerkesztők: Bechtel Helmut Herman, Bujdosó Emese, Dudás Kiss Csaba, Erb Alexandra, Ezer Boglárka, János Richárd, Kasza Melinda, Lőrincz Kinga, Maraszin Fanni, Váncsa Mariann Információ: Az újsággal kapcsolatos ötleteket, észrevételeket és javaslatokat várjuk a
[email protected] e-mail címre. Felhívjuk szíves figyelmeteket, hogy lapunk egyes cikkei a Perczel MédiaTÁRban is olvashatók.
Az ünnepre készülődvén Húsvéti szokások kezdőknek és haladóknak A húsvétról legtöbbünknek a locsolkodás jut az eszébe, meg talán a sonka és tojásevés is. Na, de az ünnep nem csak erről szól. A húsvét szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez és a termékenységgel összefonódó népszokásokhoz. A húsvétot megelőző farsangi időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkeztét ünneplik. A magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak nevük volt: a másodiké gulyásvasárnap, az ötödiké feketevasárnap, a hatodiké virágvasárnap. Ez az utolsó vasárnap már a húsvéti
ünnepsorozat része. Ilyenkor általában barkát szentelnek a templomban, aminek bajelhárító szerepe van. A nagycsütörtök ugyanazt jelenti, mint a zöldcsütörtök. Ilyenkor „Rómába mennek a harangok” és ezeket kereplőkkel helyettesítik a fiúk. Ezen a napon csak zöldséget szoktak enni. Nagyböjt alatt sok helyen csak egyszer ettek. (Jó kis fogyókúra). Ez csak régen volt így, hiszen ma már enyhébbek az egyház előírásai: Nem kell 40 napig böjtölni, az előírás csak az utolsó hétre vonatkozik. Bujdosó Emese (9.C)
3. oldal
Perczel-firka
Nyuszi, szünet, hímes tojás A húsvét a karácsony mellett a másik nagy ünnepünk. Azonban már néha elfelejtjük, mit is kellene ünnepelnünk. Ehelyett sütünk, főzünk, barkácsolunk, vásárolunk és elutazunk valahova. Továbbá nem ritkán mértéktelenül eszünk és iszunk. Ezek után nem kipihenve és boldogan indulunk neki a tavasznak, hanem fáradtan és másnaposan. Pedig a húsvéti ünnepek a megújulásról és az önmegtartóztatásról szólnak. Maga a húsvét szó héber eredete is a kikerülést jelent. Márciusi számunkban tippeket kaphattok arra, hogy miként lehet a húsvétot mértékkel, de mégis élvezettel megünnepelni. Továbbá, hogy hogyan készíthettek egyszerűen és gyorsan húsvéti meglepetéseket, és a locsolóknak ajándékokat. Nézzük tehát:
2008. március
A siker titka a felkészülés és a szervezettség: A tavaszi nagytakarítást ne nagyszombatra hagyjuk, hanem tegyük meg az előző hétvégén! Gyerekekkel a húsvét ünnepek nagyon kreatívan telhetnek el. Ideje felkarolni huginkat és öcsikéinket készítsünk velük díszeket, vagy már most kezdjük el a tojásfestést. Később szívesen segítenek sütemények, édességek készítésében, díszítésében. Ha locsolkodókat várunk, azoknak szokás ajándékot adni – de pénz, vagy boltban vásárolt tömegtermék helyett készítsünk előre egyedi, egyszerű húsvéti ajándékokat. A hagyomány szerint Nagyszombaton szokás otthonunkat feldíszíteni. Azonban, ha már most elkezdjük a díszek készítését vagy beszerzését, a húsvéti dekorációt egy-két óra alatt fel lehet tenni.
4. oldal
Perczel-firka
2008. március
Tojásfestési technikák és más ajándékötletek: Hagyományos tojásfestés: Hozzávalók: főtt tojás, tojásfesték (kék, vörös), gumigyűrűk különböző szélességben Helyezzük a gumigyűrűket a tojásra a mellékelt fotó alapján. Ezután először a kék festékbe helyezzük. Száradás után távolítsunk el néhány gumigyűrűt. Másodjára helyezzük a vörös festékbe. A művelet végén szedjük le a maradék gumit. A megszáradt tojás felszínét kenjük át egy olajba mártott sminkvattával.
Hagyma héjjal festett tojás: Hozzávalók: főtt tojás, hagymahéj, befőttes gumi Rögzítsd a még főtlen tojás köré a lila- vagy a vöröshagyma héját. Majd helyezd vízbe és főzd a forrástól számított 10 percig. Természetesen külön vízben kell főzni mind a kétfélét. )
5. oldal
2008. március
Perczel-firka Nyuszis kép: Kellékek: gipsz, képkeret, műfű, szalvéta, szalvétalakk, zöld akrilfesték (vagy tempera) Technika: A gipszkeretet befestjük és hagyjuk megszáradni. A szalvétát a gipszkeret méretére vágjuk. Ezután a szalvétalakkal bevonjuk a gipszkeret mélyített, belső részét és rátesszük a szalvétát. Várjunk 2 órát, amíg alaposan kiszárad, majd a szalvéta felületét is vonjuk be a szalvétalakkal. Végső mozzanatként rögzítjük a
virágalakúra formált műfüvet. A nyuszis kép elkészítésébe bátran bevonhatjuk a gyerekeket is.
Jó munkát és kellemes időtöltést! Ezer Boglárka (9.C)
Keri a jégen 2008. január. 25-én elmentünk Pécsre korcsolyázni. Sok tizedikes is velünk tartott. Bechtel és Bischof tanár urak, valamint Fekete Csilla és Kosztancsek-Künsztler Marianna tanárnő kísértek el bennünket. A hatodik óra után a Tempo (alias Ázsia Áruház) parkolójában gyülekeztünk. Negyven perces utazás után értünk be Pécsre. Először korcsolyázni mentünk. Mindenkinek nagyon tetszett. Valakinek már kiválóan ment, de voltak olyanok, akik először jártak a jégen. Sokat estünk, amin persze nagyokat nevettünk. Szerencsére komolyabb baja senkinek sem lett. Egy óra korcsolyázás után mindenki elfáradt. A korcsolyapályától a busz a Széchenyi térre vitt minket. Onnan sokan a McDonalds-ba mentek, a többiek sétáltak, vagy az Árkádban nézelődtek. Negyvenöt perc múlva értünk jött a busz. A hazaúton remek volt a hangulat. Felejthetetlen élmény marad az első közös korcsolyázásunk. Váncsa Mariann( 9.C)
6. oldal
2008. március
Perczel-firka
A Perczel-kastély titkai Életképek iskolánk eseményeiből Ajándék testnek és léleknek A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola gyűjtést szervezett a paradicsompusztai gyerekeknek. A keris diákok ruhákat, édességeket, játékokat hoztak. Tavaly december 20-án érkeztünk meg a paradicsompusztai iskola elé. Nagyon izgultunk, hogy mit szólnak majd a gyerekek a karácsonyi ajándékokhoz. Hogy mindenkinek jó méretű ruhája legyen, és a korának megfelelő játéka, a tizenkettedikes lányok előre elkészített, névre szóló ajándékcsomagokat készítettek. A gyerekek készültek nekünk egy műsorral, ami nagyon jóra
sikeredett, ám mi is vittünk egy verset, amit Salgó Éva adott elő. Majd az ajándékozáskor osztályonként adtuk át a csomagokat. Mindenki megköszönte, és nagy kíváncsisággal nyitotta ki a meglepetéseket. Mi is megköszöntünk mindent, majd a gyerekek a tanárok kíséretével bevonultak osztálytermeikbe. A gyerekek öröme minden várakozásunkat felülmúlta. Összefogásunkkal, egy kis segítséggel is nagy boldogságot szereztünk. Jövőre is számítunk mindannyiótokra! Lőrincz Kinga (9.C)
7. oldal
2008. március
Perczel-firka
Szorgos kezek a Kálvária-dombon 2007. december 17-én 92. életévében elhunyt Perczel Bertalan, a Bonyhádon élő utolsó Perczel. Elbúcsúztatását a Kálvária-dombon tartották. Bischof tanár úr az ezt megelőző napokban végigment minden osztályban, és diákokat keresett a hely kitakarítására. Összegyűltünk egy páran egy szerdai napon: rendbetettük a sírokat és a körülötte levő helyeket. Sok munka volt, mert már rég volt kitakarítva a domboldal. Lemostuk a sírokat,
levágtuk a felesleges növényzetet, lesöpörtük a lépcsőket, és még sok apró, de hasznos dolgot csináltunk. Nagyon jól éreztük magunkat, és örömmel töltött el minket, hogy segíthettünk. A társaság és a hangulat is nagyon jó volt. A temetés után nagyon sok köszönetet kaptunk a hozzátartozóktól. Büszkék lehetünk arra, hogy „perczelesek” vagyunk! Erb Alexandra (9.C)
Az irodalom visszavág Dudás Kiss Csaba (10.C) Steve Sunradar angol nyelven is író fiatal és tehetséges baranyai költő versét ajánlja minden kedves olvasó szíves figyelmébe.
The Sign of the Cross - A szenvedés jele The sign of the cross leads on your path. You can't see it, but it always takes away the light. Wherever you ride, whatever you do, lives deep inside. With him you only live for pain, and forget your pride, But sometimes nobody hears, that anything is said… 8. oldal
2008. március
Perczel-firka The sign of the cross remains on you, until you're dead! A szenvedés jele kísér utadon. Nem érzed őt, de mindig elviszi a fényt. Akármerre mész, akármit teszel, mélyen belül él. Elfeleded a büszkeséget, és marad a fájdalom, De néha senki sem hallja, hogy valaki szólt… A szenvedés jele az, mit mindenki örökre magán hord!
Maraszin Fanni költeményei Minden napom...
Örökre
Minden napom rólad szól, szeretlek, mert így van jól. Minden nap csak rád gondolok, imádom, ha veled vagyok. Minden nap a tiéd vagyok, rád találtam, rólad álmodom.
Te vagy az életem, ki mellett élhetem életem, s Te vagy életem értelme, kinek élete nem élet, nélkülem.
Szerelem A szerelem csak átok. nem akarom, nem találom. Ezt mondja ki nem volt még bátor, s nem volt még szerelmes ezen a világon.
Érzés Mondanám ha tudnám, hol jár az eszem, de sohasem tudtam hogy mennyire kellesz. Levelet írtam, csakis neked, hogy örökre bennt maradjak a szívedben.
„Egy jó beszélgetés ugyanolyan serkentő, akár a kávé: elaludni is ugyanolyan nehéz rajta.” /Anne Morrow Lindbergh/ 9. oldal
2008. március
Perczel-firka
„Szólj, költemény!" Vörösmarty Mihály Megyei Kollégiumi Szavalóverseny Bonyhádon A Vörösmarty Mihály Megyei Kollégiumi Szavalóverseny harmadik alkalommal került lebonyolításra intézményünk, a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium szervezésében. 2005-ben azért született a verseny ötlete, mert ezzel is szerettük volna gazdagítani az iskola fennállásának 60. évfordulóját ünneplő programsorozatot. Másrészt olyan hagyományt akartunk teremteni, mely méltó módon emlékezik meg arról, hogy intézményünk egyik épülete az a Perczel kúria, melyben Perczel Mór, az 1848/49-es szabadságharc tábornoka élete első és utolsó évtizedeit töltötte, s ahol Vörösmarty Mihály is házi tanítóskodott. Az első szavalóversenyen a diákok és kísérő tanáraik részéről egyaránt elhangzott elismerések megerősítették elhatározásunkat, mely szerint minden évben meghívjuk a megyéből a versszerető kollégistákat. Az idei tanévben 10 intézmény 25 tanulója nevezett a nemes megmérettetésre. Minden
résztvevőnek előbb egy Vörösmarty, majd egy szabadon választott költeményt kellett előadnia a közönség és a szakértő zsűri előtt. A versenyzők életkoruk, iskolatípusuk, felkészültségük tekintetében különbözőek voltak, de ez legfeljebb a zsűrinek okozott nehézséget. Mi, a „nagyérdemű közönség" élveztük a szép verseket, a lelkes, néhol kicsit lámpalázas diákhangokat. Munka közben a zsűri időnként pedig elfeledkezve a pedagógusszerepről, szervezői figyelemről, őszintén belemerült, sőt beleborzongott egy-egy egészen érett, művészi szavalatba. Úgy gondolom, hogy mindannyian emlékezetes, szép napot mondhattunk magunkénak. Köszönet ezért a szervező kollégákon és diákokon kívül a résztvevőknek, a felkészítő tanároknak, valamint az Oktatásért Közalapítványnak, hiszen az általuk meghirdetett pályázat keretében nyertük azt az összeget, mely a hozzánk érkező pedagógusok és tanulók vendégül látását, a jutalmak és emléktárgyak megvásárlását lehetővé tette.
10. oldal
2008. március
Perczel-firka Eckert Jánosné
(kollégiumvezető)
A győztes: Vajda Attila Munkában a zsűri Képek az iskola életéből
11. oldal
2008. március
Perczel-firka
Mozgás minden időben – Sportrovat Iskolánk tanulóinak a 2007-2008-as tanév első félévének végén is voltak sportsikerei, ezekről szeretnénk beszámolni (tudósítás) Csapatteljesítmények Röplabda Diákolimpia Országos Elődöntő V-VI. korcsoport fiú 2. helyezés Csapat tagjai: Velner Zoltán, Dávid Csanád, Kőrösi Kende, Kőrösi Örs, Zsilinszky Gábor, Góg Dávid, Gergely Bálint, Knipl Andor Kézilabda Amatőr Diákolimpia, leány, megyei selejtező 3. helyezés Csapat tagjai: Benke Dóra, Lőrincz Tímea, Horváth Szilvia, Jánosi Mária, Kreiner Kitti, László Nóra Lilla, Magyar Dóra, Szabó Andrea, Szautner Kitti, Szautner Mónika, Varga Tímea Osztályok közötti teremlabdarúgó bajnokság végeredménye Elődöntő Az A-csoportban első helyen végzett csapat játszott a B-csoportban második pozíciót elérő gárdával MU FC (11.B) : 9.C,
3:11
Az B-csoportban első helyen végzett csapat játszott az A-csoportban második pozíciót elérő gárdával Hanyatt SE (14.C): Kulákok (vegyes),
2:15
Döntők 12. oldal
2008. március
Perczel-firka Az elődöntő vesztesei 3.-4. helyért – MU FC (11.B): Hanyatt SE (14.C), 10:7 Az elődöntő nyertesei 1.-2. helyért 9.C: Kulákok (vegyes), 8:2
Gratulálunk a 9.C csapatának, nagy küzdelmek árán, de megérdemelten nyerték meg a 2007-2008-as tanév első félévének teremlabdarúgó bajnokságát Csapat tagjai: Kőrösi Örs, Kőrösi Kende, Hoffmann Ákos, Zsók György Beilert László 22 találattal lett Gólkirály, szorosan követte őt Kőrösi Örs 21 egységgel, harmadik legtöbbször Zsók György zörgette meg ellenfelei hálóját
A labdarúgó bajnokság végeztével új megmérettetés vár a sportolni vágyó kerisekre - Ping-pong, (asztalitenisz) bajnokság, szerdánként a hetedik órában - 3 kategória: Fiú, Lány és Vegyes (vegyes = egy lány egy fiú, párosban versenyeznek)
Mindenkinek sportolásban, egészségben gazdag második félévet kíván Genczler János és Máté Norbert tanár úr Máté Norbert
13. oldal
2008. március
Perczel-firka
Programajánló Színház Bonyhádi Művelődési Központban A darab címe: Elvámolt nászéjszaka Maurice Hennequin - Pierre Veber – Nádas Gábor (Zenés vígjáték)
Kiállítás Bonyhádi Művelődési Központban Kirchné Máté Réka fotóiból rendezett kiállítást tekinthetitek meg. A kiállítás megtekinthető 2008. március 31-től 2008. április 30-ig Hétfőn: 11 órától 18 óráig Keddtől péntekig: 10 órától 17 óráig
Mozi Ellenséges vágyak A második világháborús kémtörténet középpontjában egy fiatal nő, Wang Jiazhi (Wei Tang) áll, akinek a befolyásos helyi hatalmasság, Yee úr (Tony Leung Chiu Wai) bizalmába, sőt, szívébe kell férkőznie. Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford 1881-et írunk, Jesse (Brad Pitt) 34 éves. Miközben a következő nagy rablást tervezgeti,
14. oldal
2008. március
Perczel-firka
folytatja harcát ellenségei ellen is. A legnagyobb veszélyt azonban azok jelentik, akikben a leginkább megbízik. Az ellenségem ellensége Klaus Barbie, Gestapo parancsnok, aki a második világháború idején kegyetlenkedései miatt a "lyon-i hóhér" néven vált hírhedtté. A film Barbie háború utáni sorsát dolgozza fel. Kevin Macdonald filmje. Mindenképpen talán Will Hayes (Ryan Reynolds), a harmincas manhattani apuka válása közepén jár, amikor tíz éves kislánya, Maya - egy iskolai felvilágosító óra hatására - faggatni kezdi őt a házassága előtti életéről. Kasza Melinda (9.C) Rejtvény
15. oldal
Perczel-firka
2008. március
16. oldal