PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark – életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára
Nyitórendezvény Kőszegen az Írottkő Natúrpark Látogató- és Képzőközpontjában
A Csodabogyós-cseppkőbarlang Balatonedericsen, Balaton-felvidéki Nemzeti Park
_ A biodiverzitás éve _ Projektindítás _ Aktuális információk a védett területekről _ Eseménynaptár
Az új Fakorona-út Városhodászban (Markt-Neuhodis), Geschriebenstein Natúrpark
Sokféleséget a függöny elé Az ENSZ a 2010. évet a Biodiverzitás Nemzetközi Évének nyilvánította. Az IUCN (International Union for Conservation of Nature) és gyakorlatilag valamennyi természetvédelmi szervezet egészen a helyi csoportokig ennek a témának szentelik munkájukat. A természetes sokféleség a társadalmunk számos tagja részére – sajnos – már csak egy puszta szó, valami olyasmi, ami adott körülmények között fékezi a korlátlan gazdasági fejlődést, amit viszont nagyon szívesen meg szeretnének mutatni gyermekeiknek egy természetvédelmi területen, vagy – ami még rosszabb – a tévén keresztül. A nyugatpannon térségben, Burgenlandban a biodiverzitást még nem szorították mentsvárba. A Duna és Mura közötti területen számunkra hétköznapi, de ugyanakkor ritka állat- és növényfajták is megfigyelhetők. Ennek ellenére úgy a védett területek, mint a natúrparkok és a nemzeti parkok lényeges szerepet töltenek be a tudatformálás területén és ezáltal abban is, hogy társadalmunk szereplői részt vállaljanak a természetvédelemre irányuló intézkedések megvalósításában. A PaNaNet c. projekt valamennyi területe a biodiverzitás egyfajta kirakatai, hiszen viszonylag kis területen mindent megmutatnak, ami a közös természeti örökségre jellemző. Közös kincseink A természet nem ismer határokat. A vasfüggöny korszakában a fejlődés mostohagyermekeinek számítottak a határ közelében fekvő területek: annak nyugati oldalán alig mutattak érdeklődést infrastrukturális fejlesztések vagy cégek telepítése iránt. A szocializmus által fémjelzett keleti oldalon tabunak
A Mura-menti láperdőkben
dimenzióját, léptékét: síkságok folyói, sóstavak találhatók meg ebben a térségben. Hasonlóan sokszínűek a geológiai képződmények és a megfelelő erdőtársulások a 115 és közel 900 m tengerszint feletti magasság között.
Kirándulás a Keszthelyi-hegységben
számított ezen terület bárminemű hasznosítása. Ami az ember számára hátrányt, sőt valami szörnyűségeset jelentett, az a ritka állatok és növények számára menedéknek, migrációs folyosónak, valamint terjeszkedési tengelynek bizonyult. Tehát nem véletlen, hogy ilyen sűrűn helyezkednek el védett területek a korábbi – keleti és nyugati világot elválasztó – határ vonala mentén. És ami a nyugatpannon térségben ezen felül adalékként szolgál, az az itt található ökoszisztémák sokfélesége. Már egyedül a különböző vizes területek is bizonyítják a PaNaNet projekt területeinek európai
Több öntudat A természetvédelemhez több évtizeden keresztül a kéregető szerepét társították. Habár a szét nem rombolt természet, a megfelelő életminőség és a tartós bevételt lehetővé tevő turizmus kiépítésének alapját képezi. A PaNaNet területek a projekt megvalósítása során számos ember részére tudatossá teszi a természetvédelem ezen hozzájárulását és ezáltal a természetvédelem iránti öntudat erősítéséhez is hozzájárul.
Hivatalos projektindítás A PaNaNet c. projekt több mint egy évig tartó előkészítési szakaszában csapatmunkára volt szükség: valamennyi partner érdekeit figyelembe véve fontos terveket kellett közösen beültetni a projektkeretbe. Így a projekt megvalósításának kezdetét jelző nyitórendezvényt egyfajta kis ünnepségnek is tekintettük – ugyanakkor azon első mérföldkőnek, amit közösen értünk el.
Nemzeti Park Információs Központ H-9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A Tel.: +36 94 548-036
[email protected] http://onp.nemzetipark.gov.hu
Őrségi Nemzeti Park Nyitórendezvény 2009. szeptemberében 2009. szeptember 18-án az Őrségi Nemzeti Park Kőszegen létrehozott Bechtold István Látogató Központban megrendezett projektindító rendezvény keretében bemutatták a nyilvánosság számára az osztrák-magyar Pannonian Nature Network (röviden PaNaNet) c. projektet. A 2013-ig tartó együttműködés elsődleges célja északon a Duna és délen a Mura által határolt területen fekvő valamennyi nyugatpannon védett terület hosszú távú hálózatba történő összekapcsolása – és egy egyedülálló, ugyanakkor sokszínű természeti élményt nyújtó kínálatnak a hazai, illetve a nemzetközi piacon történő pozicionálása. A résztvevő partnerek, tehát a védett területek igazgatóságai és a Regionalmanagement Burgenland – mint vezető partner – már kezdettől fogva tudatában voltak annak, hogy ezt a célt
kizárólag az egyes védett területek teljes látogatói infrastruktúrájának, valamint az – összes látogatói rétegnek kínált – természetturisztikai programok minőségi továbbfejlesztésével lehet elérni. A projekt tervezett tevékenységei magában foglalják a kínálat- és termékfejlesztést, a közös képzést, ill. továbbképzést, a nyilvánossági munkát és marketinget, valamint a természetturisztikai infrastruktúra létesítését és javítását az egyes régiókban. Az egyes feladatokat és tevékenységeket a vezető partner (Regionalmanagement Burgenland) közösen dolgozza ki a projektpartnerekkel (a Neusiedler See – Seewinkel, valamint a Fertő-Hanság, az Őrségi és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal). Ezáltal nagymértékben javítható a védett területek térségében a természetturizmus kínálati struktúrája, melynek következtében az adott régió jobb pozíciót foglalhat el a piacon. A nyitórendezvény keretében a projektben partnerként közreműködő
térségek lehetőséget kaptak védett területük bemutatására. A regisztrációt követően Márkus Ferenc (az Őrségi Nemzeti Park igazgatója), Haraszty László (a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára), WHR Mag. Georg Schachinger (a Regionalmanagement Burgenland GmbH ügyvezető igazgatója) és Ing. Werner Falb-Meixner (mezőgazdaságért és természetvédelemért felelős tartományi tanácsos) köszöntötte a PaNaNet projekt nyitórendezvényére érkezett vendégeket. Ezt követően a projekt bemutatása következett DI Thomas Böhm (a PaNaNet projekt vezetője, és a Burgenlandi Natúrparkok Munkaközösségének ügyvezetője), valamint Alois Lang (Neusiedler SeeSeewinkel) szakmai előadásával. A rendezvényen egy térségi tánccsoport produkciója, valamint citerazene biztosított kulturális kereteket. Az azt követő kóstoló során nagy lelkesedéssel ízlelték meg a rendezvény látogatói az összes védett területről származó autentikus ételkülönlegességeket, melyeket első ízben mutattak be együtt, egy helyen. Akiknek kedvük volt, a rendezvényt követően sétát tehettek a látogató központ közvetlen közelében található Chernel-kertben és megtekinthették a botanikai tanösvényt.
Újdonságok a burgenlandi natúrparkokból 6 natúrpark – 1 program Natúrparkok élmények 2010
Geschriebenstein – Írottkő Natúrpark Alpannonia®
A burgenlandi natúrparkok látogatói számára egész éven át intenzív élményt nyújtanak a különböző színekben pompázó eltérő tájformák. A gazdag látogatói programot a szőlőkertek, rétek és láperdők mentén húzódó kerékpárutak és túraútvonalak egészítik ki, melyek ideális lehetőséget biztosítanak az adott táj „megízleléséhez”. Legyen szó szervezett, vagy kísért túráról, vagy egyénileg összeállított programról: a natúrparkokban tett látogatás feledhetetlen élményt nyújt az egész család számára. Burgenland hat natúrparkja 2010-ben ismét változatos képzési és élményprogramokat kínál a szabadidejüket eltölteni vágyók, valamint családok részére. „Átélni és felfogni a természetet” mottónk jegyében számos élményt nyújtó kínálati elemet tartalmaz a „natúrparkélmények 2010” c. programfüzet. Például az „éjjeliőr kőrséta” (egy az esti órákban, fáklyák kíséretében tett különleges élményt nyújtó séta), „természet műhely” (élmény és képzőhely), az akadálymentesített, fakorona út, az „Uhudler-túra a heiligenbrunni pince negyedben” és romantikus „kenutúrák a Rábán és a Lapincson” kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetőséget nyújt izgalmas és élményekben gazdag natúrparki tartózkodásra. A vezetések során képzett vezetők kísérik a látogatókat, akik a természetben tett új felfedezésekhez nyújtanak segítséget. A sokoldalú programtervezésnek köszönhetően valamennyi vendég számos lehetőséget kap ahhoz, hogy változatosan tölthesse el idejét a natúrparkok területén. Az új programfüzet ingyenesen megrendelhető a Regionalmanagement Burgenland pinkafői irodájától.
A projekt célja egy határon átnyúló, Kőszegtől Semmeringig és a Joglland Waldheimat régióig terjedő „prémium túraút” kiépítése és bevezetése, mely egy 104 km-es főútból és több rácsatlakozó útból, mellékágból áll. Különböző szakaszokon és pontokon kialakított kiegészítő létesítményekkel, valamint attrakciók bekapcsolásával változatos túrakínálat vár az idelátogató vendégekre. A régió túrázókkal történő felélesztése a térség bevételeinek növeléséhez, valamint a szálláshelyek jobb kihasználásához és a vendéglátóipari egységek forgalmának növeléséhez hivatott hozzájárulni. Az alpannonia® keretében megvalósuló túravezető képzés a túrakínálat nagymértékű felértékeléséhez járul hozzá. Az alpannonia®-túragazdák speciális intézkedésekkel minőségi fellendülést élhetnek át és marketingegységgé válhatnak. Továbbá a térségből származó autentikus termékek értékesítését tervezik. A célcsoporthoz helybéli és ún. „külsős” túravendégek tartóznak, különösen azon közeli agglomerációkból, melyek autóval három órán belül érhetők el (Bécs, Linz, Graz, Pozsony, Szombathely, Budapest, Győr, Sopron, Maribor). Különleges fekvése és tulajdonságai miatt nemzetközivé válhat a túraútvonal –a Keleti-Alpok kiváló desztinációvá fejlődhet a túrázók körében.
Geschriebenstein – Írottkő Natúrpark Átgurulni a fakoronán A Geschriebenstein – Írottkő Natúrparkban 2010. tavasza óta egy új és egyedülálló természeti élményt nyújtó kínálati elem létezik: az érzékek útja a látáskárosult emberek számára létrehozott projekt. Számos élményállomást Braille-írással láttak el, melyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy egyedülálló módon ismerhessék meg a természetet. A fa szerkezet egy akadálymentesített, mozgáskorlátozott emberek által is használható, fakoronán keresztül vezető út, melynek célja, hogy felébressze és elmélyítse az erdő, a natúrpark és a teljes ökoszisztéma iránti érdeklődést, ill. annak megértését. A mintegy 500 méter hosszú út mentén 11 – akár 20 méter magas – torony található, melyeket fahidak kötnek össze. Az utat vakok és gyengén látók, valamint kerekesszékkel közlekedő látogatók is végigjárhatják. „Szellős magasságban” érezhetik a természetet, így feledhetetlen élményekkel térhetnek haza. 2010. május 15-re tervezik a fakorona út nagyszabású ünnepélyes megnyitóját.
Újdonságok a burgenlandi natúrparkokból In der Weinidylle Natúrpark Listen to the Voice of Villages
Raab - Örség - Goričko Natúrpark ÖRRAGO Az ÖRRAGO projektpartnerei a Raab Natúrpark, a Natúrpark Nonprofit Kft., valamint Magyarlak, Csörötnek és Magyarszombatfa önkormányzata: 2013ig összesen 2,13 millió eurót fektetnek be különböző intézkedésekbe. Központi fontosságú témáknak minősülnek a határon átnyúló kerékpárturizmus előmozdítása, a Tabor-kastély kulturális kínálatának továbbfejlesztése, a térség történelmi gyökereinek (rómaik és ciszterciták) hangsúlyosabb bemutatása, marketing intézkedések megvalósítása, valamint egy natúrpark akadémia kiépítése A szlovén Goričko Natúrpark ugyan hivatalosan nem vesz részt (EUtámogatás csak bilaterális projektekre), informális úton viszont együttműködik a projektben. Új képzőközpont, határon átnyúló kerékpárút-hálózat A magyarországi Alsószölnökön, csak néhány kilométerre az egykori vasfüggönytől hozzák létre 2010-ben a „Natúrpark Akadémiát“. Ez egy képzőközpont a térségben élő emberek számára, akik a termékfejlesztés, természetvédelmi intézkedések és megújuló energiák területén szeretnék magukat tovább képezni. A tervek között egy biológiai alapú mintagazdaság is szerepel. A Raab Natúrpark számára kiemelten fontos téma a kerékpárturizmus szegmense. A kerékpárutak nyomvonalait már meghatározták, az irányítórendszer és a tájékoztató táblák tervezési szakaszban vannak és szorgalmasan dolgoznak a kerékpárutak magyarországi szakaszának Szlovénia irányába történő kiépítésén, valamint egy a hármashatár területét magába foglaló kerékpár- és túratérképen.
„„Energiaturizmus“ a mottója annak a koncepciónak, amin dolgozik az év eleje óta a Bécsi Földművelési Egyetemen (BOKU) belül működő Tájfejlesztési, Üdülés- és Természetvédelem Tervezési Intézet. A koncepció a „Listen to the Voice of Villages” projekt keretében, az EU (Central Europe Progam) társfinanszírozásával valósul meg. Ausztria mellett német, olasz, lengyel, szlovén és cseh partnerek vesznek részt az együttműködésben. A projekt célja a gyenge struktúrával rendelkező térségek fenntartható és innovatív turisztikai kínálattal történő megerősítése. Osztrák oldalon a „megújuló energiák a turizmus számára“ témakörének élményorientált kidolgozása szerepel a projekttervben. Mivel Dél-Burgenlandban mindenhol jelen vannak a megújuló energiaforrások, ill. a jövő energiafüggetlenségét már napjainkban is meg-, ill. átélik, a kísérleti régió választása Güssing járására esett. Güssing környékén bemutató létesítmények és berendezések széles tárháza áll ezen terület iránt érdeklődő szakemberek rendelkezésére – ugyanezen téma iránt érdeklődő „hétköznapi” látogatók részére viszont meglehetősen szegény a kínálat. Itt „kapcsolódik be” a koncepció: olyan ajánlatok kidolgozása révén, amelyek szórakoztatóan, mozgással egybekötve és élményszerzésre összpontosítva közelítik meg a megújuló energiák jelentőségének témakörét, tervezik a családok és a fiatalok megszólítását. Holnapi fogyasztóként növelni kell bennük a megújuló energiák iránti érzékenységet – viszont nem tiltáson és utasításon alapuló pedagógiai módszerekkel. A menő napelemes hátizsák, amely energiát biztosít az i-Pod vagy a mobiltelefon számára ugyanúgy alkalmas erre a célra, mint a különböző elektromos meghajtású kerékpárokkal szervezett verseny, vagy pedig a saját tervezésű, napenergiából áramot termelő bikini.
November 23-án Moschendorf község hivatalában önkormányzatok, a turizmus ágazat, valamint a Güssingi Megújuló Energia Európai Központjának képviselői, továbbá az LFS-Güssing végzős diákjai bemutatták első javaslataikat az energia témakörben kidogozott élményorientált kínálatokra vonatkozóan: ennek megfelelően a moschendorfi új „Természeti- és víziélmény világ” a megújuló energiákra összpontosító kísérleti műhely integrálásával, továbbá különböző elektromos kerékpárok kölcsönzésével, beleértve a napenergiával működő töltőállomást és napkollektoros rendszert, ezen kívül napenergiával működő kemencékkel és grillezőkkel, valamint napenergiát összegyűjtő napernyőkkel válhat a megújuló energiák természeti-, vízi- és élményvilágává.
Átélhető megújuló energiák – Workshop innovatív turisztikai kínálat számára
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Új előadássorozat a térségben A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Zala megyében nemrég elindította ismeretterjesztő előadássorozatát, amellyel a lakosság mellett a turizmus területén tevékenykedő szereplőket szólítja meg. A prezentációk témája: egyrészt a megye védett területeinek bemutatása, másrészt a PaNaNet projekt és az abban rejlő esélyeknek ismertetése a régió számára. 2009 októberében Lelkes András indította el az előadássorozatot Letenyén. A természetvédelmi őr előadásának címe: „Gazdálkodás és annak változásai a Mura-mentén”. A Mura menti vidék azon ritka területek közé tartózik, ahol az árterületen még szabadon bontakoznak ki természetes szukcessziós folyamatok. Az ember itt több évszázadon keresztül élt harmóniában a természettel. A mezőgazdálkodás csak az utóbbi néhány évtized során vezetett néhány élőhelyen tartós változásokhoz. 2010. és 2011. év során tíz további előadói estet tervez a Nemzeti Park Igazgatóság, melyek különböző helyeken kerülnek megrendezésre: program szerint a következő 2010. márciusában lesz Keszthelyen, melynek témája „A KisBalaton – természetvédelem és turizmus”. Jelentősége mellett, mint egyedülálló és kiterjedt vizes terület, a Kis-Balaton a Balaton vízminőségének védőrendszereként működik. A fürdőzésnek és vízi sportoknak helyt adó kedvelt tó közelsége, valamint Fekete István „Tüskevár” című híres ifjúsági regénye számos látogatót késztet arra, hogy a Kis-Balatonhoz kiránduljon. Az érdeklődők március végén Keszthelyen megismerhetik a sokszínű növény és állatvilágot, az izgalmas geológiát, viszont a sűrű erdő által borított Keszthelyi-hegység ökoturisztikai kínálatát is. A kalandra vágyók számára a Csodabogyós-barlang kínál érdekes
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi a Keszthely környéki hangulatos dombvidék.
kikapcsolódási (www.csodabogyos.hu).
lehetőséget
Az áprilisban, Lentiben szervezett rendezvényen a Kerka-menti természetvédelmi terület áll az előtérben, mely a kevésbé ismert tájak közé tartózik és éppen emiatt több ember érdeklődését kellene felkelteni.
rétek és láperdők. Ez a fő oka az itt található ritka növények és állatok magas állományának. Az ambiciózus program előadóiként egyrészt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait, másrészt külső szakembereket kértek fel például turisztikai szervezetek részéről.
A hagyományos, természet-közeli gazdálkodás miatt maradtak meg a Kerka folyó mentén nagy kiterjedésű
Hódnyomok a Muránál – hol a földben, hol a fatörzsön
Kapcsolat: Lelkes András Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság H-8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tel.: +36 30 / 491 0067
[email protected] www.bfnpi.hu
Fertő-Hanság Nemzeti Park és Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park 2010: első közös látogatói program 1988-tól kezdődően közösen tervezték, 1991-ben magyar oldalon, 1993-ban osztrák oldalon jött létre, 1994ben pedig közösen nyitották meg: a határon átnyúló Neusiedler See Seewinkel / Fertő-Hanság Nemzeti Park időközben 22 éves múltra tekint vissza. Ezen időszak alatt a két nemzeti park igazgatósága szorosan működött együtt a menedzsment valamennyi területén, hiszen a legtöbb esetben ugyanazon feladatot kell megoldaniuk, mint például a területkezelés. 2009-ben, a WWF Ausztriával közösen elindítottak egy ETE-projektet. A Fertő-Neu-Nat c. projekt súlypontja a képzés, viszont a projekt keretében nem csupán a diákokat és hallgatókat tekintik célcsoportnak. A Fertő-Neu-Nat egyik első „kézzel fogható” eredménye a Geschnatter / Kócsagtoll c. újág, amit a két nemzeti park 2009 decemberében közösen– 20.000 német és 60.000 magyar nyelvű példányban – adott ki és juttatott el a határon átnyúló nemzeti park területén élők részére. Nemrég megjelent az első közös programfüzet: 52 oldalon több mint 200 programot kínál (2011. februárig) a határon átnyúló nemzeti park területén. A programok az adott ország nyelvén kerültek felsorolásra. Ezen műsorfüzetből 65.000 darabot az Illmitz-ben, valamint a Fertőújlakon működő látogató központok, de ugyanúgy a térség turisztikai és képzés területén tevékenykedő partnerek segítségével juttatnak el az érdeklődőkhöz. Következő kiadványként tematikus brosúrák megjelentetését tervezik, az elsőt a fajokban gazdag madárvilág bemutatásának szentelik.
nemzeti park illmitzi információs központja fogja lesz a kiállítások, előadások és workshop-ok főhadiszállása, ugyanakkor a nyugatpannon térség különbözőbb védett területeire szervezet kirándulásoknak lesz a kiindulópontja. Kiállítások keretében mutatják be termékeiket neves optikai eszközök (Swarowski, Zeiss, Leica, Kowa), ill. kamerák (Nikon, Canon) gyártására szakosodott cégek. Az előbbiek termékeit természetesen a szabadban is ki lehet majd próbálni. Standokon mutatkoznak be a térségben aktívan tevékenykedő magyar, szlovák és osztrák nonprofit szervezetek. Valamennyi PaNaNet védett terület közös standon mutatja be saját szervezetét és a látogatok számára kifejlesztett ajánlatait, továbbá jelen lesz
a Thayatal, Donau Auen Nemzeti Park képviselője is. A Bird Experience ideje alatt minden óránként előadások hangzanak el három súlyponti témakörben: ornitológia, aktuális információk az optikai eszközökről, valamint a résztvevő védett terület prezentációja. Kirándulásokat szerveznek minden irányba, melyek tervezett időtartama 3-8 óra. Szakértők vezetésével látogatják meg a madarak legkülönbözőbb élőhelyeit, melyek a Duna, a March, valamint a Kőszegi-hegység által határolt területen találhatók. A fenti kínálatot mindennap természetfotózás és digiscoping témában megrendezett workshop-ok egészítik ki. További információk: www.birdexperience.org
Fertő-Hanság Nemzeti Park Információs Központ H- 9434 Fertőújlak Tel.: +36 99 537 520
[email protected] www.ferto-hansag.hu
2010. április 23-25. Pannonian Bird Experience Áprilisban – ornitológiai szempontból az év legizgalmasabb időszakában – ökoturisztikai premiernek lehetünk részesei: három napon keresztül a
Nationalpark-Informationszentrum A-7142 Illmitz Tel.: +43 2175 3442
[email protected] www.nationalpark-neusiedlersee-seewinkel.at
Rendezvények és időpontok 2010. tavaszán
Darázsölyv 2010.02.27. 2010.03.02. 2010.03.06. 2010.03.06. 2010.03.20.
Kosárfonás fűzfavesszőből ❙ Draßburg Természetvédelem & turizmus c. előadás ❙ Keszthely A nád és gazdálkodása ❙ Breitenbrunn Késő tél a nemzeti Parkban ❙ Illmitz
Rosalia Kogelberg Natúrpark Balaton-felvidéki Nemzeti Park Neusiedler See – Leithagebirge Natúrpark
„A víz világnapja“ c. túra ❙ Balatoncsicsó
Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park Balaton-felvidéki Nemzeti Park
2010.03.21.
Láperdő-túra és kockás liliom túra ❙ Hagensdorf
In der Weinidylle Natúrpark
2010.03.27-04.05.
Geschriebenstein Natúrpark
2010.04.01.
Medvésen medvehagymával ❙ Rechnitz Gyógynövénytúra a gyümölcsparadicsomban❙ Neuhaus am Klausenbach
2010.04.01.
„Madárvonulás és korai virágzás“ ❙ Illmitz
Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park
2010.04.05
Száraz gyepek Themauriegel-nél ❙ Breitenbrunn Madárcsicsergés túra ❙ Althodis Cseresznyevirág és kocsikázás ❙ Jois
Neusiedler See – Leithagebirge Natúrpark
2010.04.10. 2010.04.10. 2010.04.11. 2010.04.14. 2010.04.16. 2010.04.17. 2010.04.22. 2010.04.23. 2010.04.23-25. 2010.04.24. 2010.04.24,.
Csillagtúra ❙ Landsee Előadás a Kerka-menti TK-ról ❙ Lenti Kultúrház Kerékpártúra a Zitzmannsdrofi mezőkön ❙ Podersdorf/See Túra lámákkal ❙ Donnerskirchen Madárfészek barkácsolás a Tihanyi-félszigeten ❙ Belsö-tó „Kettesben a természettel“ c. fényképkiállítás ❙ Alsóörs Első Pannonian Bird Experience ❙ Illmitz „Madárvédelem a gyakorlatban“ c. túra ❙ Csopak A legelők sokfélesége ❙ Mogersdorf
A felsorolt rendezvények a natúrparkok és nemzeti parkok látogatóprogramok csupán kis kivonatát képezik. További részletek az egyes internetoldalakon találhatók.
Raab Natúrpark
Geschriebenstein Natúrpark Neusiedler See – Leithagebirge Natúrpark Landseer Berge Natúrpark Balaton-felvidéki Nemzeti Park Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park Neusiedler See – Leithagebirge Natúrpark Balaton-felvidéki Nemzeti Park Balaton-felvidék Nemzeti Park Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park Balaton-felvidéki Nemzeti Park Raab Natúrpark
Impresszum A PaNaNet projektpartnerek részére Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park PR & Ökoturizmus Osztály Információs központ • A-7142 Illmitz
[email protected]