BUDAPEST FŐVÁROS XVII. k KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA
Pályázati lehetőségek nevelési-oktatási intézmények részére
2016. március 24.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected]
Tisztelt Érdeklődő! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 2007 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre az EU Programirodát, hogy a különböző pályázati támogatások bevonásával megsokszorozza a fejlesztésre fordítható forrásokat. Az EU Programiroda eddigi tevékenységét jól jellemzi, hogy az elmúlt években közbel 6 milliárd forintnyi támogatást sikerült elnyerni és ezzel Budapest legsikeresebben pályázó kerülete lettünk. A pályázatok elkészítése során rengeteg intézménnyel, szervezettel alakítottunk ki jó együttműködés, melyet irodánk új eszközök bevezetésével és korábbi jó gyakorlatok újbóli életre hívásával kíván intenzívebbé tenni. Ennek érdekében – a „szolgáltató hivatal” szellemiségében – törekszünk rá, hogy a kerületi lakosoknak és szervezeteknek, intézményeknek minden segítséget megadjunk Rákosmente fejlesztéséhez. Az EU Programiroda a nevelési-oktatási intézmények eddigi pályázati tevékenységét kétheti rendszerességgel megjelenő, tematikus pályázati hírlevéllel kívánja segíteni. A hírlevélben a leginkább keresett témájú, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokat olyan formában gyűjtjük csokorba, mely kiindulópontként szolgálhat a pályázni kívánók számára. A hírlevelet kétheti rendszerességgel kívánjuk közzé tenni e-mailen, valamint az önkormányzat honlapján, a www.rakosmente.hu oldalon, a jobb oldali „EU pályázatok” menüpont alatt. Az elérhető pályázatok nagy száma miatt minden felhívásról nem tudunk e hírlevél keretei között beszámolni, ezért ez nem helyettesíti az intézmények önálló és rendszeres pályázatkeresési tevékenységét, de egy jó kiindulópontként szolgálhat a külső forrásszerzés kapcsán. Amennyiben olyan pályázatot talál, ami nem szerepel a hírlevélben, jelezze felénk, hogy közzé tehessük! Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, irodánk egy pályázat megírása és megvalósítása kapcsán – annak bonyolultságától függően – működik közre: 1. Kis, egyszerű pályázat esetén irodánk háttér információkkal segíti az intézményt a pályázat önálló elkészítésében és megvalósításában. 2. Bonyolultabb pályázat esetén irodánk közreműködik a pályázati dokumentáció bizonyos részeinek az elkészítésében és végig követi a tervezési-, megvalósítási folyamat egészét és minőségbiztosítási jelleggel ellenőrzi az elkészített pályázati dokumentációt. 3. Bonyolult, főként infrastruktúra fejlesztési vagy nagyobb összköltségű (15 millió forint
felett) pályázatok kapcsán az iroda készíti a teljes pályázati dokumentációt, bonyolítja a megvalósítást és elszámolást, szoros együttműködésben az intézmény vezetésével.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -2-
A pályázatírási és megvalósítási tevékenység mellett irodánk „tudásközponti” szerepet kíván betölteni, rendszeres pályázati nyílt napok, pályázati képzések szervezésével és gazdag szakmai dokumentumgyűjtemény kialakításával. Amennyiben pályázattal kapcsolatos kérdése van, az EU Programiroda segít Önnek! Eredményes forrásszerzést! EU Programiroda munkatársai Elérhetőségünk Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165. I.em. 115 szoba. Telefon: +36 1 253-3518 www.rakosmente.hu
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -3-
Tartalomjegyzék I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára ........................................................................... 6 I. 1. Európa a polgárokért ................................................................................................................ 6 I. 2. Népi játékok fesztiválja óvodákban, iskolákban ............................................................................. 9 I. 3. „Álmaidban Amerika visszainteget?” Amerika Nap pályázati felhívás .............................................. 12 I. 4. Kalandozás a Rétközben! - Pályázati felhívás kedvezményes osztálykirándulásra, táborozási lehetőségre! .................................................................................................................................................. 13 II. Pályázat pedagógusok számára ...................................................................................................16 II. 1. Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai ............................................................... 16 II. 2. Videóinterjúk a 21. század oktatásában (ÚJ) ............................................................................... 18 II. 3. Így tanítom... pályázati kiírás 2016. tavasz (ÚJ) ........................................................................... 21 III. Díjak ........................................................................................................................................24 IV. Pályázat diákok számára – egyéni/csoportos pályázatok .............................................................25 IV. 1. Székelyföldi Kincskereső - pályázati felhívás 2015-2016 .............................................................. 25 IV. 2. Történelem a számítógépen ................................................................................................... 30 IV. 3. 5. Ökumenikus Diákfilm szemle (2016. május 21.) a katolikus, református és evangélikus iskolák tanulói számára....................................................................................................................................... 32 IV. 4. PontVelem - Okos program – Osztálykirándulás tervező pályázat ................................................ 34 IV. 5. Egy jó ügy - videó pályázat .................................................................................................... 37 IV. 6. Egy jó ügy – cikkíró pályázat .................................................................................................. 38 IV. 7. Egy jó ügy – gerillakertészet pályázat fiataloknak ....................................................................... 39 IV. 8. Land art pályázat.................................................................................................................. 40 IV. 9. Bohócszínház Alapítvány – Rajzpályázat .................................................................................. 41 IV. 10. Novellapályázat .................................................................................................................. 43 IV. 11. Tehetségkutató pályázat – képregény hagyományos technikával való elkészítése ............................ 46 IV. 12. Szitakötő vers- és meseíró pályázat és tábor ............................................................................ 48 IV. 13. Ifjúsági cikkírói pályázat ...................................................................................................... 49 IV. 14. Mesém - Az én mesémet adom neked! ................................................................................... 51 IV. 15. 8. Gyerek ARC pályázat....................................................................................................... 52 IV. 16. Mi lenne ha…? – rajzpályázat gyerekeknek ............................................................................. 57 IV. 17. Fotóverseny – Mit gondolsz a fejlődésről? .............................................................................. 59 IV. 18. Gyerek Sziget rajzpályázat .................................................................................................... 61 IV. 19. Képtári történetek - Parafrázisok a Magyar Nemzeti Galéria alkotásaira ....................................... 62 IV. 20. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) ............................................... 64 IV. 21. Ékes tollak – meseíró pályázati felhívás (ÚJ) ........................................................................... 66 IV. 22. Nád a házam teteje – nép építészeti razpályázat gyerekeknek (ÚJ) ............................................... 67 IV. 23. Az ördög a részletekben rejlik – fotópályázat középiskolások részére (ÚJ) .................................... 68 IV. 24. Pályázat tehetségkutató programban való részvételre (ÚJ) ......................................................... 70 IV. 25. Az év emlőse a denevér rajzpályázat (ÚJ) ................................................................................ 71 IV. 26. Országos tehetséggondozó esszépályázat 7-8. olsztályos diákoknak (ÚJ) ...................................... 72 V. Iskolai közösségek – ifjúsági civil szervezetek számára .................................................................73 VI. Pályázat 12 éven aluliaknak ........................................................................................................74 VI. 1. Országos rajzpályázat ........................................................................................................... 74 VI. 2. Bohócszínház Alapítvány – Rajzpályázat .................................................................................. 76 VI. 3. Mesém - Az én mesémet adom neked! ..................................................................................... 78 VI. 4. 8. Gyerek ARC pályázat ........................................................................................................ 79 VI. 5. Mi lenne ha…? – rajzpályázat gyerekeknek ............................................................................... 84
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -4-
VI. 6. Gyerek Sziget rajzpályázat ..................................................................................................... 86 VI. 7. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) ................................................. 88 VI. 8. Ékes tollak – meseíró pályázati felhívás (ÚJ) ............................................................................. 90 VI. 9. Nád a házam teteje – nép építészeti razpályázat gyerekeknek (ÚJ) ................................................ 91 VI. 10. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) ............................................... 92 VI. 11. Kisiskolások nagy tavaszi színező versenye (ÚJ)....................................................................... 94 VII. Pályázat óvodások részére .........................................................................................................95 VII. 1. NAGY tavaszi színező verseny óvodásoknak .......................................................................... 95
A pályázati felhívásokban piros színnel szedtük a pályázat benyújtási határidejét, kék színnel a lehetséges pályázók körét és zöld színnel jelöltük az új pályázatok címét, melyeket előző hírlevelünkben még nem olvashattak.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -5-
I. Nevelési, nevelési-oktatási intézmények számára I. 1. Európa a polgárokért Pályázati felhívások: http://tka.hu/palyazatok/126/europa-a-polgarokert Mi az Európa a polgárokért program célja? Az Európai Unió Európa a polgárokért programjának célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. Általános célok: Segíteni a polgárokat az Európai Unió, a közös történelem és a sokszínűség jobb megértésében Elősegíteni az európai polgárság fogalmának jobb megértését, valamint a polgári és demokratikus részvétel feltételeit Konkrét célok: - megvalósításuk nemzetközi szinten, az európai dimenziót erősítve! - a megemlékezés, a közös történelem és az európai értékek fontosságának tudatosítása hozzájárul a béke fenntartásához, az uniós polgárok jólétének erősítéséhez az eszmecserék, a közös gondolkodás és a hálózatok fejlesztése révén - a polgárok uniós szintű demokratikus szerepvállalása és a polgári részvétel ösztönzése az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok jobb megértésének elősegítésével, valamint az interkulturális és önkéntes programokban való részvétel népszerűsítésével FONTOS VÁLTOZÁSOK: Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a program prioritásai mellett a világosan megjelenő és kidolgozott európai dimenzióra, az innovatív munkamódszerekre, az újszerű tevékenységekre és a disszeminációra. Továbbá fontos, hogy a projekteknek legyen úgynevezett multiplikátor hatásuk, vagyis a közvetlenül részt vevőknél szélesebb kört érjenek el. Prioritást élvez az alulreprezentált vagy kevesebb lehetőséggel bíró csoportokból érkező polgárok bevonása. Éves prioritások: Az Európa a polgárokért program általános célkitűzéseivel összhangban az Európai Bizottság éves prioritásokat is meghatároz. A 2014-es évre vonatkozó prioritások http://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens_en
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -6-
A pályázásra jogosultak köre Alprogramoktól függően a következők vehetnek részt az Európa a polgárokért programban: -
helyi / regionális hatóságok városok / települések testvérvárosi szövetségek helyi önkormányzatok szövetségei / egyesületei helyi hatóságokat képviselő non-profit szervezetek civil társadalmi szervezetek ifjúsági, oktatási és kutatási szervezetek
A program felépítése 1. alprogram: Európai emlékezet Benyújtási határidő: március 1 Támogathatósági időszak: a tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük a határidővel megegyező év augusztus 1-je és a határidőt követő év január 31-e között 2. alprogram: Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel - Testvérváros-program - Városok hálózatai - Civil társadalmi projektek
Intézkedés
Benyújtási határidő március 1.
Testvérváros-program szeptember 1 március 1. Városok hálózatai szeptember 1. Civil társadalmi projektek
március 1.
Támogathatósági időszak: a tevékenységeknek kötelezően meg kell kezdődniük a határidővel megegyező év július 1-je és a határidőt követő év március 31-e között a határidőt követő év január 1-je és szeptember 30-a között a határidővel megegyező év július 1-je és december 31-e között a határidőt követő év január 1-je és június 30-a között a határidővel azonos év augusztus 1-je és a határidőt
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -7-
követő év január 31-e között A programban részt vevő országok Támogatható országok jelenleg: az Európai Unió 28 tagállama (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia) Szerbia, Montenegró Kérjük, olvassa el az Európa a polgárokért programról és a pályázás feltételeiről szóló programismertetőt is. Kapcsolat Frank Nóra
[email protected]
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -8-
I. 2. Népi játékok fesztiválja óvodákban, iskolákban Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/ A Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület az alábbi pályázatokat tette közzé: I. Falu és városnapokra, fesztiválokra: Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=34242161 a) 2015 - NJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) 2015 - KJ - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről b. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. II. Óvodák, iskolák részére a) 2015 - NJF /O - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában a. pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=33494725 b. Támogatottak köre: i. óvodák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -9-
iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely hétköznapjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. b) 2015 - NJF /I - Népi Játékok Fesztiválja Iskolában a. pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=32206541 b. Támogatottak köre: i. iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről; ii. illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; iii. cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén; c. benyújtási határidő: i. I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot. ii. II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni. III. Azon pályázók számára, akiknek a rendezvényein egyesületünk már részt vett Pályázati felhívás: http://www.fakorhinta.gportal.hu/gindex.php?pg=32359353 a) 2015 - NJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok + kézzel hajtott fakörhinta + logikai játékok + kézműves játszóház + íjászat + jurtaállítás ) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk b) 2015 - KJr - Népi Játékok Rendezvényekre (népi és történelmi játékok) a. A támogatottak köre: azok az önkormányzatok, művelődési házak és központok, cégek, társadalmi- és civil szervezetek, egyházak, kisebbségi önkormányzatok, hagyományőrző rendezvényeket szervező cégek, vállalkozók Magyarországról és a határokon túlról, magyarok által lakott településekről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15. -ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítünk c) 2015 - NJF O/Ir - Népi Játékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 10 -
a. Támogatottak köre: Azok az óvodák, iskolák, bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről akiknek a rendezvényein már előző években egyesületük részt vett. b. Benyújtási határidő: folyamatos (minden hónap 15-ig beérkezett pályázatokat, az adott hónapban elbírálunk és kiértesítjük
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 11 -
I. 3. „Álmaidban Amerika visszainteget?” Amerika Nap pályázati felhívás Pályázati felhívás: http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse
Egyedülálló rendezvénysorozat lehetőségét kínálja az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyarországi köznevelési intézmények számára. Az Amerika Nap Az egész napos programsorozat keretében a diákok és a pedagógusok betekintést nyerhetnek a budapesti nagykövetség munkájába, tájékozódhatnak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről és kreatív módon szerezhetnek még több információt az Egyesült Államokról és annak kultúrájáról. A program állandó elemei közé tartozik egy amerikai diplomata előadása az iskola által választott témában, amit a diákokkal való beszélgetés egészít ki, illetve egy prezentáció az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, amelyet egy szakember tart. A programban résztvevő iskolák kiválasztásánál előnyt élveznek azok, amelyek a helyi önkormányzattal, illetve a médiával együttműködésben valósítják meg az eseményt. A programot a következő három időszakban lehet megvalósítani: 2016. ősz. 2017. év eleje, 2017. tavasz. A pontos időpontot az iskolával egyeztetve választják ki a szervezők. A pályázás módja A jelentkezéshez az alábbi címekre kell elküldeni az iskola angol nyelvű bemutatását, az angol nyelvű pályázatot és magyar nyelvű jelentkezési lapot:
[email protected] és
[email protected]. A jelentkezés határideje: 2016. április 4., hétfő éjfél Az elbírálás A beérkezett pályázatok elbírálásában az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselői vesznek részt. A három legjobb pályázat nyeri meg az Amerika Nap megrendezésének jogát. Az eredményt az EMMI honlapján tesszük közzé. Az elbírálás főbb szempontjai: a helyi közösség és egyéb középiskolák bevonása, a pedagógusok és diákok aktív szerepvállalása, az Amerika Nap illeszkedése a köznevelési intézmény életéhez, az állandó elemek mellett javasolt új programelemek, a média bevonása.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 12 -
I. 4. Kalandozás a Rétközben! - Pályázati felhívás kedvezményes osztálykirándulásra, táborozási lehetőségre! Pályázati felhívás: http://pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/bc066ce295411ff4c1257f5d00 50c3ba?OpenDocument A pályázat célja Pályázatot hirdetünk kedvezményes, osztálykirándulásra és táborozási lehetőségre Rétközben! A Zöldövezet Gyermek- és Ifjúsági Táborban várjuk kedves vendégeinket. A pályázat célja, hogy támogassuk azokat az intézményeket, szervezeteket, egyesületeket, magánszemélyeket, akik gyermek, ifjúsági, felnőtt közösségeket fognak össze és ennek érdekében aktív, élményekben gazdag programokkal kirándulásokat, táborokat vagy edzőtáborokat, sporttáborokat szerveznek számukra. Célunk továbbá, hogy a Rétköz tájegység természeti, kulturális, építészeti értékeit bemutatassuk szakemberek segítségével helyben és a tájegységben egyaránt. A megrendezendő esemény helyszíne Önkormányzati fenntartásban működtetett ifjúsági szálláshely, melynek neve, címe: Zöldövezet Gyermek, és Ifjúsági Tábor, 4471 Gávavencsellő, Hősök tere 7. A gávavencsellői tábor fűthető, mely lehetővé teszi, hogy hűvösebb időszakokban is fogadni tudjuk vendégeinket. Elhelyezés: A szállás 3 db 6-7 ágyas (emeletes ágyak), kísérő és betegszobából, férfi-női vizesblokkból, étkező helyiségből, közösségi helyiségből áll, a zöld területen pedig különböző sportolási lehetőségek biztosítottak. Összesen tehát 40 fő elhelyezésére van lehetőség a szálláshelyen, de hatalmas zöld területen lehetséges a sátrazás, illetve a szobákba történő pótágy elhelyezése is. Étkezés: napi háromszori étkezés biztosított helyben, reggeli, kétfogásos ebéd, vacsora. Vegetáriánusok, speciális ételallergiával rendelkezők igényeit is ki tudjuk elégíteni. Amennyiben igény jelentkezik, napi ötszöri étkezést is biztosítani tudunk. Megközelíthetőség: A település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, Nyíregyházától kb. 35, Tokajtól pedig 20 kmre. Személyautóval és autóbusszal Budapest felől az M3-as autópályán közelíthető meg, de vasúti közlekedéssel is elérhető. A pályázatható kirándulások, táborok időtartama: Osztálykirándulás esetén: 4 éj/ 5 nap időtartamban, de időpont egyeztetéssel ettől eltérően is lehetséges.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 13 -
Tábor esetén 7 nap 6 éjszaka időtartamban, de időpont egyeztetéssel lehetséges kevesebb, illetve több éjszakás tábor lebonyolítása is. (szálláshely elfoglalása első nap 14 órától, távozás utolsó nap 10 órakor) Programok Buszos kirándulás a Rétközben: A kirándulás keretén belül a következő nevezetességek kerülnek megtekintésre: Paszab - Szőttesház, Szabolcs - Földvár, Kúria, Református templom - Tokaj nevezetességei. Lehetőég van ellátogatni a Nyíregyházi Állatkertbe, valamint fürdőzési lehetőség is van Nyíregyháza- Sóstófürdőn, valamint Sárospatakon. Lovaglás: Idén már lehetőség van a lovaglás kipróbálása is! Svábházi foglalkozások: Gávavencsellő sváb település. A 2011-ben megnyílt Svábház udvarán kétállásos kemence, közösségi helyiség áll rendelkezésre. A résztvevőket sváb gyermekjátékok, hagyományos népi mesterségek várják. Szentképgyűjtemény: A folyamatosan bővülő gyűjtemény közel 70 db szentképből és egyéb egyházi ereklyéből (zászló, ruha, rózsafűzér, imakönyv, gyertyatartó, misekönyv, persely) áll. A pályázat beadása: folyamatos. A pályázat érvényessége: 2016. december 31. A pályázatok elbírálása folyamatosan történik, minden pályázót 5 napon belül írásban értesítünk a pályázati eredményekről, majd szerződést kötünk a nyertes pályázókkal, mely alapján a pályázó köteles a szállásdíj 30%-át, 15 napon belül befizetni. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be: iskolák, osztályok, gyermek és ifjúsági szervezetek, egyesületek, alapítványok, önkormányzatok, egyéb szervezetek, természetes személyek, akik programok, kirándulások, táborok szervezését végzik. A táborozás díja: Osztálykirándulás esetén: (4 éj/5 nap): 17 500 Ft/fő (3 éj/4 nap:) 14 000 Ft/fő Táborozás díja: 6 éjszaka/7 nap esetén: 21 000 Ft/fő Osztálykirándulás, táborozás díja magában foglalja a szállást, étkezést (első nap ebéd, utolsó nap reggeli, többi napokon napi 3-szori étkezés) és a pályázatban feltüntetett összes program költségét! Sikeres elbírálás esetén a következő kedvezmény kapható: Az osztálykirándulás esetén a végösszeg 5%-a. Táborozás esetén pedig a végösszegből az alábbi kedvezmények kerülnek leszámolásra: 20 fő feletti csoport részére 15 000 Ft kedvezmény
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 14 -
25 fő feletti csoport részére 20 000 Ft kedvezmény 30 fő feletti csoport részére 25 000 Ft kedvezmény A pályázatot postai úton vagy e-mailben kérjük elküldeni 1 példányban a következő címre: Integrált Közösségi Szolgáltató Tér Hullár Erzsébet Gávavencsellő, Hősök tere 7. http://www.ikszt.hu/ A pályázatban kérjük bemutatni a pályázó szervezetet, melyben feltüntetik alapadatait, a megvalósítandó kirándulás vagy táborozás célját, a korcsoportot és az elmúlt 2 évben megvalósított táborok, közösségi rendezvények rövid bemutatását (max A4-es oldal)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 15 -
II. Pályázat pedagógusok számára II. 1. Pestalozzi program tanár-továbbképzési szemináriumai A program hálózati rendszerként működik, a tagországok az Európa Tanács projektjeihez kapcsoló témákban maximum 7 napos szemináriumokat szerveznek, amelyeken a pedagógusok valamennyi tagországból pályázat útján vesznek részt. Ezek a szemináriumok a szakmai tapasztalatszerzés mellett lehetőséget nyújtanak idegen nyelven folyó szakmai munkavégzésre, kapcsolatok kiépítésére, valamint további együttműködések megalapozására is. A meghirdetett továbbképzések az Európa Tanács 47 tagállamában kerülnek megrendezésre. Pályázhatnak: közoktatási intézményekben, tanárképzésben és tanártovábbképzésben dolgozó pedagógusok Kiíró: Európa Tanács Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány Beadási határidő: folyamatos A Pestalozzi programon való részvétel a 229/2007 (VIII. 31.) kormányrendelet alapján beszámít a pedagógusok számára kötelező, hét évenkénti továbbképzésbe. A továbbképzési formában maximum kétévente egyszer lehet részt venni. Pályázati feltételek:
A pályázó közoktatási intézményben, tanárképzésben vagy tanártovábbképzésben dolgozik, és a továbbképzés szervezője által megadott pályázói célcsoportba tartozik. A pályázó a szeminárium munkanyelvén vitaképes, a szakmai munkához szóban és írásban önállóan alkalmazza. A pályázó a szeminárium témájáról széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezik, a témával nevelő-oktató és/vagy kutató munkája során foglalkozik. A pályázó a szemináriumon szerzett ismereteket pedagógiai szaklapban és/vagy a hazai tanártovábbképzésben ismerteti, és a Tempus Közalapítvány, valamint az Európa Tanács és a rendező fél részére írásos beszámolót készít. Az intézmény vezetője a pályázatot támogatja. Egy pályázó csak egy szemináriumra jelentkezhet a felsoroltak közül.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 16 -
A támogatás mértéke: A támogatást nyert pályázók szállás- és étkezési költségeit a fogadó fél fedezi. Az útiköltséget a pályázónak vagy intézményének kell megelőlegeznie, és azt az Európa Tanács a benyújtott beszámoló, útiköltség elszámolás és a kiutazást igazoló csatolt dokumentumok alapján utólag megtéríti. Pályázati határidő: folyamatos A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu. További információ: Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Infóvonal: (06 1) 237 13 20 E-mail:
[email protected] Web: www.tka.hu
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 17 -
II. 2. Videóinterjúk a 21. század oktatásában (ÚJ) Pályázati felhívás: https://sfi.usc.edu/hungarian/twt2016 Felhívás szakmai továbbképző programon való részvételre pedagógusok számára Videóinterjúk a 21. század oktatásában 2016 A Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány nemzetközi oktatási programja Magyarországon Jelentkezés a programra MOST! A Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványa pályázatot hirdet előítélet-mentesség oktatása, tolerancia- és holokauszt-oktatás, valamint média- és digitális oktatás iránt érdeklődő és elkötelezett magyarországi és határon túli tanárok számára egyhetes, bentlakásos, nemzetközi szakértőképzési programon való részvételre Videóinterjúk a 21. század oktatásában címmel A képzés a 2012-ben indított program ötödik évfolyama. A program ideje: 2016. június 28. - július 3. A program helyszíne: Budapest, Közép-európai Egyetem Jelentkezési határidő: 2016. április 3. A jelentkezőket a pályázat eredményéről 2016. május elején írásban értesítjük A programra általános iskola felső tagozatán, illetve középiskolában tanító tanárok mellett pályázhatnak még egyetemi oktatók, tananyagfejlesztők, pedagógiai, módszertani szakemberek, múzeumpedagógusok, kollégiumi nevelők. A program célja olyan szakmai továbbképzés biztosítása, amelynek eredményeképpen a résztvevők a 21. század pedagógiai kihívásainak eleget téve oktatói munkájukba hatékonyan tudják beilleszteni a videóinterjúk használatát. Ezeknek a forrásoknak a használata az oktatásban a tananyagtartalmak tanítása mellett nagymértékben hozzájárul a különböző, 21. századi készségek – médiaműveltség, digitális és informatikai írástudás –, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztéséhez. A program kötelező részeként a bentlakásos képzést követő évben a résztvevők oktatási anyagot dolgoznak ki az USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának videóinterjúinak felhasználásával, valamint vállalják, hogy elkészített tananyagukat iskolájukban kipróbálják, illetve tapasztalataikat valamely szakmai fórumon bemutatják. Célunk, hogy a résztvevők csatlakozzanak a hasonló oktatási anyagot már kidolgozott kollegák hazai és nemzetközi szakmai közösségéhez. A képzés a pedagógus-továbbképzési jegyzékben szerepel és az Oktatási Hivatal által 120 órában akkreditált (alapítási engedély száma 43/137/2014).
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 18 -
A program ingyenes (a bentlakásos képzés költségeit – utazás, szállás, étkezés – a program fedezi), a résztvevők a tananyag elkészülte után szerény honoráriumban részesülnek. Jelentkezéseket az ország egész területéről, illetve határon túli szakemberektől is várunk. A képzés nyelve magyar, angol nyelv ismerete a program során előnyös, de a részvételhez nem szükséges, a program külföldi előadóinak előadásaihoz szinkrontolmácsolást biztosítunk. Programleírás: Az egyhetes program során a résztvevők megismerkedhetnek a videóinterjúk oktatásbeli használatának jelentőségével és lehetőségeivel, a személyes történetek erejével, a holokauszt-túlélőknek és szemtanúknak az erőszak, az intolerancia és a gyűlölet következményeiről szóló beszámolóival. A résztvevők ezeknek a személyes történeteknek egyes részleteit integrálják majd oktatási anyagaikba. Az elkészült tananyagok hozzásegítik a diákokat ahhoz, hogy elgondolkodjanak döntési helyzeteken, saját mindennapi választásaikon, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy felelős állampolgárokká váljanak. A tananyagkészítésen túl a részvétel feltétele, hogy a kollégák bemutassák, illetve kipróbálják tananyagaikat iskolájukban, vagy egyéb szakmai műhelyekben. A sikeres pályázókkal a program kezdete előtt szerződést kötünk, melyben a részvétel fenti feltételeit rögzítjük. A program során a résztvevők: megismerkedhetnek a USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának használatával megismerhetik, milyen szerepet játszhatnak a videóinterjúk az előítélet-mentesség oktatásában, a médiaműveltség és digitális műveltség, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztésében megismerkedhetnek azzal, milyen összetett elsődleges források az interjúk és hogyan használhatók interdiszciplináris oktatási környezetben megtanulják, hogyan készíthetnek a kerettantervhez illeszkedő interdiszciplináris multimédiás oktatási projektet megismerkedhetnek a videóinterjúk oktatásbeli használatának elméletével, módszertanával és gyakorlatával megismerkedhetnek a vágás és szerkesztés alapjaival megismerkedhetnek a USC Soá Alapítvány IWitness nevű online, digitális oktatási platformjával és elmélyülhetnek annak különböző szintű használatában elmélyíthetik ismereteiket a 20. század nemzetközi, regionális és helyi történelmi kontextusáról, a közös történelmi emlékezet és a társadalmi emlékezet szerepéről csatlakozhatnak a témával foglalkozó oktatók szakmai közösségéhez részt vehetnek a Soá Alapítvány további helyi, országos és nemzetközi oktatási tevékenységében
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 19 -
Jelentkezési feltételek: Legalább 3 éves aktív oktatói gyakorlat Társadalomismeret, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, média, pszichológia, etika, állampolgári ismeretek, vagy bármely olyan tantárgy/ kurzus tanítása, amelyben a videóinterjúk alapján készült oktatási anyagok alkalmazhatók, és/vagy tananyagszerzői gyakorlat A képzés teljes időtartamában, annak minden elemén való maradéktalan részvétel Multimédiás tananyagok használatának alapvető ismerete
Jelentkezés: Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges csatolmányok (önéletrajz, motivációs levél, előzetes feladat) feltöltésével lehet a Jelentkezési lap kitöltése: https://sfi.usc.edu/hungarian/twt2016/apply További kérdésekkel keressék Szőnyi Andreát a USC Soá Alapítvány nemzetközi oktatási főtanácsadóját (
[email protected]; 06 1 329 3190)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 20 -
II. 3. Így tanítom... pályázati kiírás 2016. tavasz (ÚJ) Pályázati felhívás: http://barankovics.hu/cikk/alapitvanyi-hirek-ifjusagkutatasi-muhely/igy-tanitompalyazati-kiiras-2016-tavasz A Barankovics István Alapítvány Tanári Kerekasztala ÖTÖDIK ALKALOMMAL HIRDET PÁLYÁZATOT ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLAI PEDAGÓGUSOK SZÁMÁRA a fiatalok társadalmi szerepekre való f e l k é s z í t é s é n e k t é m á j á b a n. A pályázat célja A kreatív módszertani megoldások ösztönzése az iskola nevelő, felnőtt életre felkészítő munkájában, valamint a jó gyakorlatok bemutatása és terjesztése. A pályázók köre Általános- és középiskolai tanári végzettséggel rendelkezők Pályázni lehet A pályázat céljának megfelelő, bármely tantárgyhoz kapcsolódó óratervekkel, megvalósított, folyamatban lévő, vagy tervezett projektekkel, a témához kapcsolódó iskolai programokkal, amelyek az alábbi célok valamelyikét szolgálják: a társadalmi igazságosság, méltányosság és szolidaritás értékeinek tudatosítása; az egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel kapcsolatos ismeretek és készségek fejlesztése; más kultúrák megismerése és elfogadása, a fiatalok interkulturális találkozásokra való felkészítése; az emberi méltóság a személyiségi és emberi jogok tiszteletére, az erkölcsi értékekre nevelés; az állampolgári mentalitáskultúra formálása, résztvevő állampolgári viselkedésminták megalapozása; XX. századi totális diktatúrák jellemzőinek feldolgozása, az általuk elkövetett bűntettek megismertetése; a fiatalok életében releváns erkölcsi kérdések feldolgozása; a környezetért érzett felelősség fejlesztése; önismeret, pályaorientáció; egyéb, a pályázat célkitűzéseihez kapcsolható témák. A pályázatban felhasználhatóak szakirodalomból vett módszertani elemek és azok kombinációi, de a koncepciónak és a megvalósítás kidolgozásának alapvetően a szerző saját alkotásának kell lennie. Az óraterveket az alapítvány oldaláról letölthető formanyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 21 -
Pályadíjak 1. díj: 100 000 Ft* 2. díj: 75 000 Ft* 3. díj: 50 000 Ft* *A megjelölt pályadíjak nettó összegek, az adókat és járulékokat a Barankovics Alapítvány fizeti meg. A pályázat terjedelme minimum 10 maximum 15 oldal. (1 oldal ~1800 karakter). Ebbe nem tartoznak bele a megvalósítást segítő, pályázathoz mellékletként csatolt módszertani segédanyagok. A pályamunkák benyújtásának módja A pályázatra egy pedagógus csak egy pályamunkát nyújthat be. (A korábbi pályázatainkban való részvétel nem kizáró tényező.) A pályázatokat e-mail-en kérjük megküldeni a
[email protected] és az
[email protected] címre. A tárgy mezőben a következő szöveget kérjük feltüntetni: „Így tanítom 2016. tavasz pályázat”. A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell
a pályázati adatlapot a pályamunka rezüméjét (szóközzel max. 800 karakter) a pályázó szakmai önéletrajzát (szóközzel max. 1000 karakter) a sablonokban megadott módszertani kritériumok alapján elkészített bevezetőt valamint óravázlat esetén a megadott forma szerint elkészített óravázlatot egyéb esetben a projekt, program stb. leírását mellékletben az oktatási segédanyagokat A pályázáshoz szükséges dokumentumok (pályázati adatlap és óravázlat sablon, projektet, programot bemutató sablon) letölthetőek a Barankovics István Alapítvány honlapjáról. A szövegeket word dokumentumban (nem pdf!), a képeket jpeg formátumban kérjük csatolni, a videóknál illetve hangfájloknál pedig lehetőség szerint link megadását kérjük. További fontos információk Elbírálás során a választott téma társadalmi relevanciáin túl a zsűri kiemelten értékeli a
szakmódszertani felkészültséget, az ismeretátadó jelleg mellett a gyakorlatorientáltságot és a kompetenciák fejlesztését, a kidolgozottságot, az eredetiséget, életszerűséget, kreativitást,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 22 -
a módszertani segédanyagok színvonalát, illetve hogy mennyire alkalmas az óraterv más oktatási környezetben való adaptálásra. A zsűri szakvéleménye alapján a legjobb pályaműveket a Barankovics István Alapítvány Tanári Kerekasztalának tavaszi szakmai konferenciáján mutatjuk be. A zsűri szakvéleménye alapján az arra érdemes munkákat a Barankovics István Alapítvány Tanári Kerekasztala digitális kiadvány formájában megjelenteti, és minden érdeklődő pedagógus számára térítésmentesen hozzáférhetővé teszi. A pályamunkák benyújtásának határideje: 2016. április 24. Eredményhirdetés: 2016. május 3. A legsikeresebb pályamunkákat bemutató konferencia tervezett időpontja: 2016. május 11. A pályázati kiírás letöltése pdf dokumentumként: http://barankovics.hu/_f/bia_palyazati_kiiras_2016_tavasz.pdf Pályázati adatlap letöltése: http://barankovics.hu/_f/bia_palyazati_adatlap_5.0_0.pdf Óravázlat sablon letöltése: http://barankovics.hu/_f/bia_oraterv_sablon_5.0.pdf Projektterv, programterv sablon letöltése: http://barankovics.hu/_f/bia_projektterv_sablon_5.0.pdf
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 23 -
III. Díjak
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 24 -
IV. Pályázat diákok számára – egyéni/csoportos pályázatok IV. 1. Székelyföldi Kincskereső - pályázati felhívás 2015-2016 Pályázati felhívás: http://tehetsegpont.ro/index.php/palyazatok-oesztoendijak-programok/72szekelyfoeldi-kincskereso-palyazati-felhivas-2015-2016 A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) pályázati kiírása általános és középiskolás diákoknak, valamint egyetemistáknak a 2015. november 7. - 2016. április 4. közötti időszakra. A pályamunkák témája: I.Az én falum/városom Helytörténeti, néprajzi gyűjtés/kutatás 5 fős (4 gyermek és 1 felnőtt) csoportoknak. A versenyre benevező csapatok tagjai lehetnek egyetlen osztály képviselői, de a csapatok alakulhatnak különböző osztályos vagy a település különböző iskoláinak tanulóiból is. 1. A 2–4. osztályosok a következő témakörökből választhatnak: a) Néprajzi gyűjtés: Ritka növények/állatok a településünk környékén; gyógynövények, gyógyvizek; hagyományos ételek. Népi mesterségek a falunkban/városunkban. b) Épített örökségünk: Régi épületek a falunkban/városunkban. c) Régi írások faggatása: A falu/város valamely neves szülöttének bemutatása a településen fellelhető írásos és tárgyi dokumentumok, szóbeli emlékek felhasználásával. A pályamunka három részből áll: -
a gyűjtés/kutatás eredményének 2–4 oldal terjedelmű (A4-es, vonalazott) kézzel írott bemutatása. a szöveghez készített rajzok, térképek, illusztrációk, fotók stb. 2–4 oldal terjedelmű gyűjteménye (bármilyen technikával, A4-es oldalon). a gyűjtés/kutatás folyamatát rövid leírással és fényképekkel dokumentáló munkanapló.
2. Az 5–8. osztályosok a következő témakörökből választhatnak:
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 25 -
a) Néprajzi gyűjtés: Határ- és dűlőnevek, régi receptek, régi íratlan falutörvények, helyi népszokások stb.; Településünkről származó tárgyak székelyföldi múzeumokban; Ipartörténeti emlékek a falunkban/városunkban; Régi tárgyak a falunkban/városunkban; Névadási szokások településünkön. b) Épített örökségünk: Településünk műemléképületei; Településünk emlékművei (kapcsolódó történelmi adatokkal, az érintett családok bemutatásával). c) Régi írások faggatása: Régi népes családok családfái; Településünk egyházi anyakönyveiből; Településünk még fel nem dolgozott történetéből (a 20.század második felétől napjainkig); iskolatörténeti kuriózumok. d) Interjú: A település 70 év fölötti lakosainak faggatása: hajdani életvitel, szokások, táplálkozás, iskola stb. A pályamunka három részből áll: -
a gyűjtés/kutatás eredményének bemutatása számítógépen szerkesztett, 2000–3000 karakter terjedelmű összefoglaló szövegben. a szöveghez készített rajzok , térképek, illusztrációk, fotók stb. 3–4 oldal terjedelmű gyűjteménye (bármilyen technikával, A4-es oldalon). a gyűjtés/kutatás folyamatát rövid leírással és fényképekkel dokumentáló munkanapló.
Beküldési határidő mindkét korcsoportban: 2016. március 7. (a postabélygző dátuma) A pályamunkákat papír alapon fogadjuk. II.Forrás-kincsünk Pályázat 7–11. osztályos diákoknak. A versenyre 8 fős (6 tanuló + 2 felnőtt) csoportok benevezését várjuk. A csapatok tagjai lehetnek egyetlen osztály képviselői, de a csapatok alakulhatnak különböző osztályos vagy a település különböző iskoláinak tanulóiból is. A pályázat célja a helyi/környékbeli vízforrás(ok) feltérképezése és rendbetétele, a munka népszerűsítésére a helyi közösségben. A pályamunka négy részből áll: -
a választás indoklása, a kutatás, feltérképezés eredményének bemutatása számítógépen szerkesztett, 2000–4000 karakter terjedelmű összefoglaló szövegben. a szöveghez készített rajzok, térképek, illusztrációk, fotók stb. 3–4 oldal terjedelmű gyűjteménye (bármilyen technikával, A4-es oldalon). a munkafolyamatot rövid leírással és fényképekkel dokumentáló munkanapló. a kezdeményezést a helyi lakosság körében népszerűsítő dokumentumok gyűjteménye: plakátés szórólapterv, a munka céljáról és eredményéről megkérdezett helybeliek véleményének rövid ismertetése.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 26 -
Beküldési határidő: 2016. április 7. (a postabélygző dátuma) A pályamunkákat elektronikus formában fogadjuk
. III.Magyar Athenas 250 Interdiszciplinárisvetélkedő 9–12. osztályos diákoknak. A vetélkedőre 5 fős csapatok (négy diák és 1 tanár) jelentkezhetnek. A játékos feladatok különböző tudományterületekhez és elsősorban székelyföldi neves személyiségekhez (tudósok, feltalálók, hires utazók, történészek, botanikusok, írók, képzőművészek stb.) kapcsolódnak. A megoldások az információszerzés mellett az információk közötti összefüggések felismerését igénylik. És természetesen sok kreativitást, fantáziát, a világháló nyújtotta lehetőségek okos felhasználását. A verseny 3+1 fordulóból áll: Első forduló Második forduló Harmadik forduló
2015. november 9. – 2015. december 13. 2015. december 14. – 2016. január 31. 2016. február 1 – 2016. március 6.
Döntő
2016. március 21. – 2016. április 2.
A csapatok előzetes bejelentkezése a jelentkezési lap kitöltésével lehetséges. Bejelentkezési határidő 2015. november 7. A vetélkedő egyes fordulóira a pályamunkákat elektronikus formában fogadjuk. A Magyar Athenas 250 pályázat részletes leírása: http://tehetsegpont.ro/index.php/palyazatokoesztoendijak-programok/72-szekelyfoeldi-kincskereso-palyazati-felhivas-2015-2016
IV.Székelyföld teleobjektíven keresztül Fotópályázat 5–12. osztályos diákoknak, valamint egyetemistáknak. Egyének, csoportok vagy osztályok benevezését várjuk. A pályázók olyan fotóval(fotókkal) vagy legtöbb 6 képből álló albummal pályázhatnak, amely a fényképezőgép objektívjén keresztül mutatja be Székelyföldet, azt a világot, amelyben szüleik, nagyszüleik élnek/éltek, amelyben ők maguk is nevelkednek. A fotókon megjeleníthető táj, személy,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 27 -
hangulat stb. Csak a jpg, tif. vagy bmp. formátumban érkező fényképeket tudjuk értékelni. A képfájlok tetszés szerinti elnevezése ne haladja meg a 30 karaktert. A pályamunka két részből áll: -
a téma megnevezése, a témaválasztás indoklása, a témához való személyes kötődés leírása egy gépelt oldalnyi terjedelemben ( A4-es oldal) fotó vagy fotóalbum csatolása a következő kritériumok szerint: o fekvő képek esetén a kép mérete max. 1024x768 pixel o álló kép esetén a kép hosszúsága nem haladhatja meg a 768 pixelt o a kép file mérete max. 500 kb, a színtér: sRGB legyen
Beküldési határidő: 2016. április 7. A pályamunkákat elektronikus formában fogadjuk. V.Székfoglaló Játékpályázat 5-12. osztályos diákoknak, valamint egyetemistáknak. Egyének, csoportok vagy osztályok benevezését várjuk. Székelyföldhöz vagy a székelységhez kapcsolódó interaktív/digitális játékot várunk online vagy offline formátumban, bármilyen tervezett vagy kivitelezett technikával. Nem feltétel a teljes projekt kivitelezése. Elfogadunk projekttervezeteket is, amelyek a játék kivitelezését és érdekességét fel tudják mutatni. A játék lehet kvíz vagy bármilyen más műfaj is. Beküldési határidő: 2016. március 7. A pályázatokat elektronikus formában fogadjuk. A sikeresen pályázók értékes könyvjutalmat és nyári táborozást nyerhetnek, valamint bemutatkozhatnak a Székelyföldi Tehetségnapon. A beküldött pályázatok előlapján a következő adatoknak kell szerepelniük: - a pályázati kategória - a pályamunka címe - a pályázó egyén/csapat neve, osztálya és elérhetősége (lakcím, telefonszám, e-mail). Csoportos pályázatok esetében minden csapattag adatait kérjük. - a pályázat irányításában segítő tanár/felnőtt elérhetősége (telefonszám, e-mail). - az iskola/egyetem neve és elérhetőség (cím, telefonszám, e-mail) A borítékon illetve az elektronikus formában beküldött pályamunkák esetében az üzenet tárgyaként szerepeljen a Székelyföldi Kincskereső cím és a pályázati kategória megnevezése. Postázási cím: Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Templom utca 1/A, 520014, Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 28 -
E-mail cím:
[email protected] Minden pályázó diáknak és csapatnak örömteli munkát, eredményes együttműködést kívánunk! A pályázat értékelési szempontjai A pályázat tartalmi és formai követelményeinek betartása (30 pont) a.
a választott témához kapcsolódó anyag feldolgozása (10 pont) b. a pályázati kiírásban megjelölt szerkezeti egységek tiszteletben tartás (15 pont) c. a terjedelmi megkötések betartása (5 pont)
A gyűjtés/kutatás bemutatásának minősége (60 pont) a. a gyűjtés/kutatás eredményeinek rendszerezett (az 5–8. osztály esetében esetleg értelmezéssel, következtetések levonásával kiegészített) leírása, kreativitás az anyag feldolgozásában (30 pont) b. a szöveghez készített rajzok, térképek, illusztrációk, fotók minősége, száma (10 pont) c. a munkanapló hitelessége (10 pont) d. az írott szövegek nyelvi minősége: nyelvhelyesség, helyesírás, a tanulók életkorának megfelelő nyelvhasználat (10 pont) Eredetiség, kreativitás a pályamunka ízléses, a témához illő formai kivitelezésében (10 pont)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 29 -
IV. 2. Történelem a számítógépen Pályázati felhívás: http://benedekvetelkedo.mindenkilapja.hu/ A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola „Boldog békeidők”- Magyarország a XIX. század végén címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt rendez. A történelem vetélkedőhöz kapcsolódva számítógépes rajzpályázatot és „kreatív munkák” versenyt hirdetünk felső tagozatos tanulók részére. A versenyben az általános iskolák és a gimnáziumok 5-8. osztályos tanulói vehetnek részt. A verseny célja, hogy a történelem témakörön belül minél inkább megmozduljon a gyerekek fantáziája. Böngésszenek az interneten, könyvekben, folyóiratokban, múzeumi tárlatokban, majd a megszerzett tudásukat a számítógépes alkalmazói programokkal közvetítsék a közönség felé. Munkáikban megjeleníthetik a kiegyezést és körülményeit, a XIX. század végi Magyarország nagyarányú tudományos és technikai fejlődését, a századvég építészetét, az ezredéves ország ünneplését. Célunk, a tanulók információszerzési képességének, szövegértésének, kreativitásának, és digitális kompetenciájának fejlesztése. E kutatómunka során szerzett ismereteik járuljanak hozzá történelmi tájékozottságuk, társadalmi és egyetemes történelmi látásmódjuk bővítéséhez. A versenymunkák elkészítése történhet Paint rajzoló program segítségével, továbbá bármely más, akár internetről letölthető programmal is. (gimp, fotofiltre, artweawer, pixia, stb.) Külön díjazzuk a különleges, ötletes megoldásokat! Ajánlott irodalom: - 7. osztályos történelem tankönyvek - Estók János: Boldog békeidők – Új képes történelem, Könyvklub- Helikon - Varga Domokos- Csaba József: Vér és arany – Képes történelem - Lengyel Dénes adott korszakra vonatkozó mondái A rajzokon kívül egyéb technikákkal megjelenített munkákat is várunk. Újszerű megoldásokkal megjelenített képeket, montázsokat, szöveges dokumentumokat, weblapokat, prezentációkat, animációkat, kisfilmeket is készíthetnek a tanulók. Nevezési díj: nincs Nevezési határidő: 2016. március 31. A munkák beküldési határideje: 2016. április 30.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 30 -
A pályamunkákat A/4-es lapra nyomtatva postai úton vagy e-mailben várjuk az iskola címére. A rajzokon illetve egyéb pályamunkákon tüntessék fel a tanuló nevét, osztályát (illusztráció esetében a megörökített eseményt, ill. a kép címét is), a felkészítő tanár nevét, valamint az iskola nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét. Az érdeklődőknek és a versenyre nevezett kollégáknak a továbbiakban e-mailben adunk tájékoztatást. Iskolánként több tanuló munkáját is várjuk! A pályamunkák kiállítására és az eredményhirdetésre a történelem vetélkedő országos döntőjén, 2016. május végén kerül sor. A legjobb pályamunkák az iskola és a vetélkedő honlapján is megtekinthetőek lesznek. /benedekelekiskola.hu / www.benedekvetelkedo.mlap.hu/ Érdeklődni lehet: Kocsisné Csetreki Emese informatika tanárnál E-mail:
[email protected] vagy
[email protected] Levelezési cím: Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. Tel/fax: 52/534-189
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 31 -
IV. 3. 5. Ökumenikus Diákfilm szemle (2016. május 21.) a katolikus, református és evangélikus iskolák tanulói számára Pályázati felhívás: http://www.okudiakfilm.hu/2016_Okumenikus_Diakfilmszemle_felhivas.pdf A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára meghirdeti az 5.országos filmszemléjét. Résztvevők: I. korcsoport: 5-8. évfolyamon tanulók, II. korcsoport: 9-12. évfolyamon tanulók. Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat. A filmek témája: I. Kiemelt téma kategória: SZÜLŐFÖLD: kötődés - kérdés - ajándék II. Szabadon választott kategória: Bármilyen témában ábrázolhatják az alkotók azt, ami őket megragadta, foglalkoztatja, amit életük komoly vagy humoros eseményeivel kapcsolatban filmre valónak ítélnek. A filmek műfaja: Tetszőleges. Lehet dokumentumfilm, kisjátékfilm, etűd, animáció, burleszk, klip, stb. A technikák megválasztása az alkotókra van bízva, de elvárás azok igényes, színvonalas alkalmazása. A filmek szellemisége: A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl hitünk értékeit is tiszteletben kell tartaniuk. Nem szükséges vallási témát érinteniük, lehetnek humorosak, ironikus hangvételűek, probléma-felvetők, de fontos, hogy az élet evangéliumi szemléletével összhangban álljanak. A filmek időtartama: Nem haladhatja meg a 8 percet. Nevezési lap letölthető: www.okudiakfilm.hu. Részletek a nevezési lap elején olvashatók, nevezési díj nincs. A beküldendő filmek formátuma: HD (25p, 50i, vagy 50p) vagy video-DVD (részletek a nevezési lapon). Szakmai nap: Filmes műhelymunka és konzultáció: Piarista Gimn. Bp., 2016. március 12. szombat 10-16 h. Beküldési határidő (a film és a nevezési lap postára adásának határideje): 2016. április 27. szerda 24 h.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 32 -
Beküldési cím: Budapesti Piarista Gimnázium, 1052 Budapest, Piarista u. 1., vagy személyesen is beadható a Piarista Gimnázium portájára. A borítékra jól láthatóan kérjük ráírni: DIÁKFILMSZEMLE. Az ökumenikus előzsűri szakmai és tartalmi szempontok figyelembe vételével választja ki a döntő be kerülő, a szemlén vetítendő alkotásokat. A beküldött filmek alkotóit 2016. május 14-ig értesítjük a döntésről. A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatója 2016. május 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a Sapientia Főiskola Auditorium Maximum termében (Budapest, V. Piarista köz 1.). A vetítés után a zsűri a közönség előtt értékeli a bemutatott alkotásokat, majd kihirdeti a kategóriák győzteseit, és átadja a díjakat. A szemle díjai: A SZÜLŐFÖLD témát kiemelten, a két korcsoportra bontva díjazzuk, a szabadon választott témát egyben. A díjak videofelszerelések (videokamera, állvány, videolámpa, stb.) a következő értékben: három 1. díj egyenként 80.000 Ft három 2. díj egyenként 50.000 Ft három 3. díj egyenként 30.000 Ft. E díjakon túl (szintén tárgyjutalommal járó) különdíjakat és dicséreteket is adunk ki. Az évek óta eredményesen szereplő alkotóközösségek pedig egyházi weboldalakon filmes bemutatkozási lehetőséget kapnak. További információk: www.okudiakfilm.hu, illetve a filmszemlével kapcsolatos bármilyen jellegű kérdéssel a szemle főszervezőjéhez, Wettstein József piarista tanárhoz lehet fordulni:
[email protected]
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 33 -
IV. 4. PontVelem - Okos program – Osztálykirándulás tervező pályázat Pályázati felhívás: http://letoltes.pontvelem.hu/szabalyzatok_es_tajekoztatas/PVosztalykirandulaspalyazat2016.pdf Rövid leírás: A PontVelem Okos Program keretében meghirdetésre kerülő Osztálykirándulás tervező pályázat célja a pénzügyi tervezés folyamatának megismertetése a gyerekekkel! A legjobb kirándulás a közös tervezéssel kezdődik, hiszen mindenki ötletére szükség van! A csapatmunka összehozza az osztály tagjait, és így együttes erővel nyerhetik meg az osztálykirándulást! Az alsó illetve felső tagozatos diákok osztálykirándulása eltérhet egymástól, (időtartam, mind programlehetőségek tekintetében) így az elbírálás is külön zajlik. A programban részt vevő alsó illetve felső tagozatos osztályok közül az 1-1. helyezett osztályok kirándulását finanszírozzuk! A 2. és 3. helyezett osztályok sem maradnak jutalom nélkül! Számukra egy kiválasztott programra biztosítjuk a belépőjegyeket maximum bruttó 50.000 Ft-ig! A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. Általános pályázati feltételek: Kik vehetnek rész: A pályázatban minden általános iskolai osztály részt vehet. Csak a nyertes osztályok regisztrációja kötelező a Pont Velem Okos Programban! Pályázat tartalma: Hazánk, Magyarország területén belül számtalan csodálatos hely és program várja a diákokat! Egy egynapos osztálykirándulás épp olyan szórakoztatható és egyben fárasztó lehet, mint egy több napon át tartó távollét, ezért a pályázatunk szabad kezet ad a kirándulás időtartamát illetően. A legjobb kirándulás a közös tervezéssel kezdődik, hiszen mindenki ötletére szükség van! Ez történhet az osztályfőnöki óra keretében, iskola után, de akár a szünetben is. A közös munka gyümölcseként a nyertes osztályoknak lehetősége van ellátogatni a gondosan megtervezett kirándulásra! A pályázatunk külön elbírálás alá helyezi az alsó illetve felső tagozatos osztályokat. Az 1-1. helyezett osztályok kirándulását finanszírozzuk! A 2. és 3. helyezett osztályok sem maradnak jutalom nélkül. Számukra egy általuk kiválasztott programra biztosítjuk a belépőjegyeket maximum bruttó 50.000 Ftig! A tervezés folyamán vegyék figyelembe, hogy fejenként maximum bruttó 15.000 Ft áll rendelkezésre, és maximum 33 fő vehet részt a kiránduláson! Kérjük, hogy minimum 2 kísérőtanárral számoljanak! Abban az esetben, ha többen kívánnak részt venni a kiránduláson, a többletköltségek finanszírozása önerőből történik!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 34 -
A pályázat tartalma és benyújtásának formája - A pályázatnak egy megvalósítható osztálykirándulás tervét kell tartalmaznia részletes programtervvel és tételes pénzügyi tervvel. A kirándulás helyszíne, időtartama szabadon választható. A kirándulás minden eleme, így pl. a programjai, utazási és étkezési költségei is kerüljenek feltüntetésre. - A pályázati anyag csatolmányához tartozik a tervezés folyamatának dokumentációja (fényképek a tervezés pillanatairól, egyéb gyerekek által készített tervezeteket pl. rajzok, prezentációk, írások). Céljaink között szerepel, hogy a diákok már most megtapasztalják a pénzgazdálkodás folyamatát, ezért a pályázatok értékelésénél elsődleges szempontot képvisel a tervezés dokumentációja! - A mellékelt kidolgozási segédletkitöltése csatolmányként szerepeljen a pályázat mellett (a pályázati leírás utolsó oldalain található: http://letoltes.pontvelem.hu/szabalyzatok_es_tajekoztatas/PVosztalykirandulaspalyazat2016.pdf ). - Az összeget kizárólag az iskola alapítványának tudjuk utalni, ezért kérem, hogy az alapító okirat másolatát is csatolják. - A pályázatot lehetőleg PDF formátumban küldjék el (az MS Word és MS PowerPointban elkészült anyagok PDF formátumba könnyedén elmenthetők) és/vagy MS Excel segítségével készítsék. Az átláthatóság kedvéért a dokumentációhoz tartozó anyagok lehetőleg a kirándulás leírásának PDF fájljába kerüljenek. Továbbá kérem, ügyeljenek a pályázati anyag logikus felépítésére. - A pályázat benyújtása elektronikus formában történik „Osztálykirándulás tervező pályázat” megnevezéssel a
[email protected] e-mail címre. - A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. 2. 3. 4. 5.
a kirándulás leírását költségvetéstervet dokumentációt kidolgozási segédletet iskola alapítványának alapító okirat másolata
Költségkeretek, igazolás A nyertes pályázatok megvalósításának finanszírozásárafejenként maximum bruttó 15.000 Ft áll rendelkezésre, és a tervezés folyamán ezzel az összeggel gazdálkodjanak. Abban az esetben, ha 33 főnél többen kívánnak részt venni a kiránduláson, a többletköltségek finanszírozása önerőből történik! Az osztálykirándulás előfinanszírozással történik. A PontVelem Nonprofit Kft. az iskola alapítványának utalja el az összeget. A kirándulás költségeit az iskola alapítványának címére kiállított számlák másolatával és fotókkal kell igazolni a kirándulást követően (kérjük, hogy minden programot örökítsenek meg)! Ha a kirándulás számlákkal és fotókkal történő alátámasztása nem történik meg, akkor az elszámolást nem áll módunkban elfogadni, és visszautalással szíveskedjenek rendezni az összeget!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 35 -
Abban az esetben, ha nem egyezik a tényleges és tervezett kirándulás menete és pénzügyi terve, egy írásos indoklás ellenében elfogadjuk a változtatást! A többletköltségeket nem áll módunkban finanszírozni, a fennmaradó összeget visszautalással kell rendezni. A pályázat időtartama alsó és felső tagozatosoknak Pályázat kezdete 2016. február 1. Pályázat leadási határideje 2016. március 31. Eredményhirdetés 2016. április 14. -
A pályázatok értékelése a PontVelem Nonprofit Kft. és a Pénziránytű Alapítvány szakmai zsűrije által történik. Céljaink között szerepel, hogy a diákok már most megtapasztalják a pénzgazdálkodás folyamatát ezért a pályázatok értékelésénél elsődleges szempontot képvisel a tervezés dokumentációja! Az eredményhirdetés után az osztálykirándulásra megadott időpont előtt maximum egy hónappal korábban folyósítjuk az iskola alapítványának a számlájára az összeget. 2017. június 17-ig van lehetőség az osztálykirándulásra ellátogatni.
A játékosok a pályázatban való részvételükkel hozzájárulnak, hogy a játék szervezője, a PontVelem Nonprofit Kft. a résztvevők adatait (név, e-mail cím) díjmentesen nyilvántartásba vegye és a jelen pályázat lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezelje. A résztvevők hozzájárulnak továbbá ahhoz, hogy a megadott e-mail címeket a PontVelem NonprofitKft. marketing tevékenysége céljából felhasználja. Harmadik személyeknek a PontVelem Nonprofit Kft. ezen információkat nem adja tovább. Amennyiben a nyertes pályázatokat illetően vita keletkezik, úgy a nyeremény juttatásának kérdésében, illetve a nyertesek meghatározásában, a PontVelem Nonprofit Kft. döntése végleges és nem vitatható. Bármilyen felmerülő vitás esetben a Pontvelem Nonprofit Kft. döntése az irányadó. PontVelem Nonprofit Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben valamely résztvevő a játék szellemével bármilyen módon összeférhetetlen vagy azt sértő magatartást tapasztal, úgy az pályázót azonnali hatállyal kizárja a versenyből. A jelen szabályzat bárminemű megsértése –akár a díj átvételét követően is –a programból való kizárás következményét és esetleges jogi lépések megtételét vonja maga után. A játékszabály megszegésével a PontVelem Nonprofit Kft-nek okozott kárért az iskola teljes körű felelősséget vállal. A PontVelem Nonprofit Kft. döntése a kizárás kérdésében végleges és nem vitatható. A PontVelem Nonprofit Kft. fenntartja magának a jogot jelen játékszabályzat módosítására, ill. kiegészítésére.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 36 -
IV. 5. Egy jó ügy - videó pályázat Pályázati felhívás: http://zoldcivil.hu/egyjougy/video-palyazat/ “Egy jó ügy” keretében Videó pályázatot hirdetünk 14-28 éves fiatalok számára! Mutass be egy jó környezet- és természetvédelmi ügyet videón, és küldd el a film linkjét 2016. április 1ig az
[email protected]! Tárgyba írd bele: “Egy jó ügy – Videó pályázat“ Légy részese és mutass be egy jó ügyet! Készíts egy természet- vagy környezetvédelemmel kapcsolatos legalább 3 perces videót, majd töltsd fel youtube-ra vagy vimeora! A videó linkjék küldd el nekünk az
[email protected] címre. Nyeremény: A legjobb videók kikerülnek a Zöld Civil honlapra és facebook oldalra, és a legötletesebb videót egy tablettel jutalmazzuk! Feltételek: Korhatár: 14-28 év közötti pályázók jelentkezését várjuk A film készülhet fényképezőgéppel, telefonnal vagy kamerával is (a videó témáját jobban előnyben részesítjük, mint a minőséget). Ne helyezz el a videón vízjelet! Egy ember több alkotással is nevezhet. A beküldési határidő: 2016. április 1.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 37 -
IV. 6. Egy jó ügy – cikkíró pályázat Pályázati felhívás: http://zoldcivil.hu/egyjougy/cikkiro-palyazat/
“Egy jó ügy” keretében cikkíró pályázatot hirdetünk 14-28 éves fiatalok számára. Válassz egy környezet- és természetvédelmi témát, és küldd el cikkedet 2016. április 1-ig, az
[email protected] címre. Tárgyba írd bele: “Egy jó ügy – Cikkíró pályázat“. Témák: 1. Egy környezeti probléma konkrét megoldása Olyan írásokat várunk tőletek, melyek ötletes, egyszerű megoldásokat adnak egy a lakókörnyezetetekben felmerülő problémára. Kezdjétek a cikket a probléma rövid leírásával, majd folytassátok a megoldással. 2. Zöld farm Olyan írásokat várunk tőletek, melyek egy képzeletbeli zöld farm életéről, problémáiról vagy pozitív oldaliról szólnak. A cikk szólhat egy eseményről, vagy egy folyamat leírásáról, egy teljesen környezet- és természetbarát farmon! 3. Milyen jövőt építenének a diákok? Hogyan lehetne átalakítani a fogyasztói társadalmat úgy, hogy munkahelyek teremtődjenek, minden korcsoport megtalálja benne a helyét, a jelenleginél biztonságosabb, boldogabb és egészségesebb életet éljünk a jövőben? Jelentkezési feltételek: jelentkezési korhatár: 14-28 év beküldési határidő: 2016. április 1. a cikkeket .doc vagy .docx vagy .odt (Libre Office) kiterjesztésben várjuk; a fájl nevébe írjátok bele a nevetek, és a cikk címét formai követelmény: Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, sorkizárt, minimum 3 A/4-es oldal Nyeremények: A legjobb írások megjelennek a Zöld Civil oldalon és a facebook oldalon A legjobb három cikk íróját ingyenes részvételi lehetőséggel jutalmazzuk a 2016-os Környezetés Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóján, mely 2016. április 30. – május 1-i hétvégén, Őriszentpéteren lesz megtartva! A legjobb írás tulajdonosának díja egy E-BOOK OLVASÓ
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 38 -
IV. 7. Egy jó ügy – gerillakertészet pályázat fiataloknak Pályázati felhívás: http://zoldcivil.hu/egyjougy/gerillakertesz/ “Egy jó ügy” keretében Gerillakertész pályázatot hirdetünk 14-28 éves fiatalok csoportjai számára! Tegyetek rendbe egy területet és küldjétek el a fotóját 2016. április 1-ig az
[email protected]! Tárgyba írjátok bele: “Egy jó ügy – Gerillakertész pályázat“ Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik 2016. április 1-ig egy aktív csapattal rendbe teszik lakóhelyük egy elhanyagolt területét. A feladat, hogy keressetek egy szemetszúróan elhanyagolt területet, szervezzetek csapatot, csapjatok le rá és tegyétek rendbe. Készítsetek előtte-utána felvételeket, hogy be tudjátok mutatni a változást. A pályázat feltételei: Mellékeljétek az előtte és utána képet, lehetőleg minél jobb és látványosabb pozícióból, kérünk fotót a csapatról (e-mailben) a csapat döntő többsége 14-28 éves fiatalokból álljon. Beküldési határidő: 2016. ÁPRILIS 1. Nyeremény: A győztes csapat tagjai egyedi tárgyi ajándékot kapnak, valamint ingyenes részvételi lehetőséget a 2016-os Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 26. Országos Találkozójára (max. 5 fő erejéig). Továbbá a csapat egy évre a Gerillakertész Vándordíj büszke tulajdonosa lesz.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 39 -
IV. 8. Land art pályázat Pályázati felhívás: http://zoldcivil.hu/egyjougy/land-art-palyazat/ “Egy jó ügy” keretében Land Art – Inspiráló természetfotó pályázatot hirdetünk 14-28 éves fiatalok számára! Légy kreatív, alkoss és fotózz! Küldd el a képeidet 2016. április 1-ig az
[email protected]! Tárgyba írd bele: “Egy jó ügy – Land art fotópályázat” A Land Art egy olyan művészeti stílus, ahol az alkotók természeti és városi környezetben a természetes elemek változtatásával, átalakításával hozzák létre jelentést hordozó alkotásaikat. Légy te is kreatív, és készíts te is Land Artot a természet károsítása nélkül a természet- és környezetvédelem témájában, csinálj róla egy képet, adj címet alkotásodnak és küldd el nekünk! A pályázatokat folyamatosan fogadjuk 2016. április 1-ig. A legjobb képeket megjelentetjük a Zöld Civil oldalon és facebook oldalon, az alkotók nevével és az alkotások címével! Nyeremény: A legjobb képek készítői 2016 tavaszára ingyenes részvételi lehetőséget kapnak a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 26. Országos Találkozójára, valamint a beküldött fotókból készített naptárt! Feltételek:
Korhatár: 14-28 év közötti pályázók jelentkezését várjuk. A fényképek nevében szerepeljen a nevetek és a kép címe (ha van). Egy ember több képpel (és több évszakban készített művel) is nevezhet. A kép témáját jobban előnyben részesítjük, mint a minőséget, így várjuk a telefonnal készült képeket is!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 40 -
IV. 9. Bohócszínház Alapítvány – Rajzpályázat Pályázati felhívás: http://www.bohocdoktorok.hu/wcms/index.html A Bohócszínház Alapítvány rajzpályázatot hirdet „Rajzolj egy bohócot!”címmel. 2016-ban a Bohócszínház Alapítvány - fennállásának húszéves évfordulója alkalmából – gyerekeknek és felnőtt gyerekeknek rajzpályázatot hirdet. Pályázni 3 kategóriában, 2016. december 31-ig lehet. A pályázat témája: Rajzolj egy bohócot, rajzolhatsz mellé tortát, játékokat, cicát vagy kiskutyát, vagy azt, ami éppen eszedbe jut. Megörökíthetsz egy élményt vagy eseményt is. A pályázat célja a legnagyobb bohócrajzgyűjtemény létrehozása, és ezzel a kórházi gyerekműsorok népszerűsítése. Technika: A pályázatra A/4-es vagy A/3-as méretű, tetszőleges technikával (pl. filctoll, színes ceruza, vízfesték, tempera, zsírkréta, kollázs) elkészített műveket várunk. Egy alkotó több alkotással is nevezhet. A beérkezett pályaművekre a Bohócszínház Alapítvány közösségi oldalán (www.facebook.com/bohocdoktorok.hu) lehet szavazni. Pályázati kategóriák Gyerekek (0-14 éves korig) Felnőtt gyerekek (14-99 éves korig) Közösségek (családok, óvodai csoportok, munkahelyi közösségek stb.) Díjak Minden kategóriában a legtöbb szavazatot kapott három pályaművet díjazzuk. 1.-2.- 3. díj: játékok, rajzeszközök A pályázattal kapcsolatos időpontok A pályázatok beérkezésnek határideje: 2016. december 31. A pályaművekre folyamatosan 2017. május 20-ig lehet szavazni. Eredményhirdetés: 2017. május 31.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 41 -
A pályázatok benyújtásának módja Az elkészült rajzot és a hozzá tartozó jelentkezési adatlapot a következő címre kérjük küldeni: 1.
Postai úton:
Bohócdoktorok „Postán maradó” 8052 2.
E-mailen:
[email protected]
Pályázat tartalma: aláírt, kitöltött jelentkezési lap saját készítésű A/4 vagy A/3 méretű alkotás(ok) Egyéb feltételek és információk A beérkezett pályamunkákat csak a hozzájuk mellékelt és kitöltött jelentkezési adatlappal együtt tudjuk elfogadni. Pályázónként egy adatlapot kell kitölteni. A kinyomtatható jelentkezési adatlap itt tölthető le: www.bohocdoktorok.hu Az elkészült alkotás hátoldalára kérjük, írják rá a pályázó nevét, kategóriáját. Pályázni csak eredeti alkotásokkal lehet. A pályázati nyeremények adóját a pályázat kiírója fizeti. A beérkezett rajzok felhasználása: Az eredményhirdetést követően a rajzokat nem áll módunkban visszaküldeni. A pályázat kiírója jogosult a pályaműveket kiállítani, bemutatni (pl. internetes felületen, programfüzetben, PR-tevékenység során). A pályázat kiírója jogosult a pályázati műveket további ellenszolgáltatás nélkül felhasználni, elektronikus vagy nyomtatott úton közölni, fotókon, illetve cikkekben, valamint egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni. Adatkezelés: A pályázat kiírója a pályázat során birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázat keretein belül, a jelenlegi rajzpályázattal összefüggő kommunikáció céljából kezeli. A pályázat kiírója a számára szolgáltatott adatokat harmadik személy részére nem továbbítja. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot jelen pályázati kiírás módosítására, illetve kiegészítésére. A Facebook semmilyen mértékben nem támogatja a kiírást, vagy működik együtt azzal. A pályázattal összefüggésben bővebb információ a
[email protected] e-mail címen kérhető.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 42 -
IV. 10. Novellapályázat Pályázati felhívás: http://novellapalyazat.webnode.hu/ A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY / ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG közös felhívása Pályázatunk témája Szabadon választott. A pályázat weboldala és email címe: www.novellapalyazat.webnode.hu
[email protected] A pályázók köre: A pályázatunkra amatőr és rendszeresen publikáló szerzők tollából is várunk műveket Pályázhatnak hazai és határon túl élő alkotók is. Alsó életkori határ: 14. életév. A pályázat célja: Ráirányítani a figyelmet a magyar novellairodalomra, a magyar nyelven írt alkotásokra. Új irodalmi művek írására ösztönzés. Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása. Főhajtás MÉCS LÁSZLÓ emléke előtt. A pályázat beküldési határideje: 2016. június 27.(hétfő) Formai követelmények: Pályázni prózai művekkel lehet. A pályázatot kizárólag word dokumentumban kérjük beküldeni emailben. E-mail:
[email protected]. A tárgyhoz szíveskedjenek odaírni: Novellapályázat 2016
Egy pályázó minimum 2, maximum 5 alkotással nevezhet. Beküldhető olyan – eddig díjazatlanpályamű is, amely már megjelent elektronikus vagy nyomtatott formában. A prózák nem lehetnek hosszabbak 5 gépelt oldalnál. A pályázó használhat írói nevet vagy jeligét, amit a Jelentkezési és Regisztrációs Lapon jól olvashatóan (kézírással vagy gépírással) közölni kell. A pályázó a pályázaton történő részvételével automatikusan hozzájárul, hogy műve térítésmentesen megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában.
A pályázat érvényes: ha határidőre, a pályázati feltételeknek megfelelően küldi be a pályázatot, s határidőre a regisztrációs díjat is befizette. Kérjük mellékelni az átutalás/befizetés bizonylatát is.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 43 -
Amennyiben szeretné, rövid önéletrajzot is küldhet. Pályázati regisztrációs díj – adomány :
1500 ft / pályázó
Az Országos Mécs László Irodalmi Társaságnak szánt adományokat kérjük, az alábbi számlaszámra utalják: Számlaszám: 11600006-00000000-48175065 Közleménybe írandó: adomány a Novellapályázathoz Regisztrációs díjat-adományt a kiíró nem fizet vissza. A befolyt regisztrációs díjat-adományt kizárólag irodalmi és kulturális, közművelődési rendezvényeink, pályázataink finanszírozásához, elektronikus webfelületeink fenntartására fordítjuk. A kiíró a felhívásban foglaltaktól eltérhet, indokolt esetben a pályázatot felfüggesztheti, a pályázati határidőket és feltételeket módosíthatja.
A pályaművek zsűrizése szakmai zsűri: a kiíró által felkért magánszemélyek Várjuk a kedves olvasók szavazatát is! A pályázati végeredmény ellen fellebbezésnek helye nincs, jogi út kizárva.
A pályázati anyag publikálása: MINDEN PÁLYÁZÓNK válogatott ALKOTÁSA folyamatosan MEGJELENIK A www.novellapalyazat.webnode.hu WEBOLDALON! Díjazás: Eredményhirdetés: a végeredményt a www.omlit.hu, www.novellapalyazat.webnode.hu weboldalunkon közöljük, a díjazottakat emailben is értesítjük majd.
1. helyezett: Oklevél + 25 000 Ft+ ingyenes megjelenés az OMLIT valamelyik irodalmi antológiájában
2. helyezett: Oklevél + 10 000 Ft
3.-5. helyezett: Oklevél + könyvjutalom
A kiíró a változtatás jogát fenntartja. Szponzorációt, tárgyjutalom-felajánlást szeretettel és szívesen fogadunk!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 44 -
Egyéb: a pénzjutalmat átutalással teljesítjük. Gyermekjóléti Alapítvány, Országos Mécs László Irodalmi Társaság, Pálffy Dénes Népfőiskolai Társaság www.omlit.hu http://www.irodalmipalyazat.webnode.hu www.novellapalyazat.webnode.hu https://www.facebook.com/mecslaszloirodalmitarsasag
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 45 -
IV. 11. Tehetségkutató pályázat – képregény hagyományos technikával való elkészítése Pályázati felhívás: http://verebics.blogspot.hu/2016/02/tehetsegkutato-palyazat-fiatal.html Tehetségkutató pályázat - fiatal jelentkezőket keresünk képregény hagyományos technikával való elkészítésére A Képregény Kedvelők Klubja, a Farkasfalka és a RePrint képregénymagazin a klasszikus magyar képregény hagyományainak ápolása és fiatal alkotói tehetségek megjelenéshez segítése jegyében pályázatot hirdet ifjú rajzolók számára. A pályázaton bárki részt vehet, aki 2016. február 21. (a pályázati felhívás nyilvánosságra hozatala) napja előtt még nem töltötte be a 21. életévét. A feladat, melyet a pályázóknak meg kell oldaniuk, a következő: Kiss Ferenc egy képregény-forgatókönyvének alapján készítsenek egy egy oldalas képregényt. Az érdeklődők részvételi szándékukat 2016. április 1. napjáig elektronikus levél útján itt jelenthetik be, s kapják meg a válaszlevélhez csatolt file-ban a forgatókönyvet, amit majd meg kell rajzolniuk. A képregényt hagyományos alkotói technikával (ceruzával előrajzolva, tussal, tollal kihúzva) kérjük elkészíteni: kartonlapon, A/4-esnél nagyobb, A/3-asnál kisebb formátumban. A ceruzás segédvonalakat a pályázók ne távolítsák el, „tisztára” radírozott pályaműveket nem áll módunkban elfogadni. A szöveg a rajzba illesztésének technikáját a pályázókra bízzuk: ez történhet kézzel való beírással vagy a kinyomtatott szöveg beragasztásával. Minden pályázó egy művel pályázhat. A leadásra a Képregény Kedvelők Klubjának 2016 áprilisi rendezvényén kerül sor (ennek pontos idejét a képregényes fórumok fogják majd közölni) – annak, aki ezen nem tud részt venni, s ezt előre, vagy legkésőbb a rendezvényt követő három napon belül jelzi, a postai úton történő beküldési lehetőséget is biztosítani fogunk. Elektronikus úton benyújtott pályázatot nem fogadunk el. A pályaműveket három tagú zsűri bírálja el. A zsűri elnöke Fazekas Attila, képregényrajzoló, grafikusművész, tagjai Kroboth Jenő és Verebics János, a RePrint Magazin munkatársai. A pályázat nyertese 21.000 Ft pályadíjban részesül, az olvasók szavazatai alapján pedig egy 10.000 Ft-os közönségdíj is átadásra kerül. A díjak kifizetésére vagy a KKK 2016 májusi rendezvényén, vagy – a nyertesek rendelkezése szerint – e rendezvény napjáig postai úton illetve átutalással kerül sor. A díjnyertes mű a RePrint magazin 2016. évi 3. számában megjelentetésre kerül.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 46 -
A pályázat kiírója fenntartja azt a jogot, hogy – amennyiben a zsűri véleménye szerint nem született arra érdemes munka – a díjat ne adja ki, vagy több azonos értéket képviselő pályázat esetében megosztva adja ki. A közönségdíj mindenképpen kiadásra kerül. A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy munkáik a közönségszavazás elősegítése érdekében az Interneten minden korlátozás és külön alkotói díjigény nélkül közzétételre kerüljenek. A közönségszavazásra a Képregény Kedvelők Klubja Facebook-csoportjában, illetőleg más, csatlakozó képregényes csoportokban 2016. május 1. és 5. között kerül majd sor – a részleteiről a verebics.janos blogon adunk majd tájékoztatást. A pályázatra benyújtott, arra érdemes műveket a RePrint magazin a szokásos tarifával (3.000 Ft/oldal) megjelentetheti – ehhez a pályázók a rajzok benyújtásával előzetesen hozzájárulnak. Kérjük a pályázókat, hogy nevüket, lakcíműket, telefonos és elektronikus levelezés útján való elérhetőségüket a benyújtott művek hátulján jól olvasható módon szíveskedjenek feltüntetni.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 47 -
IV. 12. Szitakötő vers- és meseíró pályázat és tábor Pályázati felhívás: http://szitakoto.com/szitakoto-vers-es-meseiro-palyazat-es-tabor/ 2016 nyarán a Szitakötő folyóirat és a Nyitott Kör Egyesület ötödik alkalommal rendezi meg irodalmi táborát. Időpont: 2016. július 25–29. A táborhoz kapcsolódóan alkotói pályázatot hirdetünk. Témánk: Állathangok Olyan írásokat várunk, amelyek nem csak szokványos, a természetben hallható állathangokról szólnak. Az állatok persze bömbölhetnek, visíthatnak, trillázhatnak – képzeletetek szerint. Műfaj: mese vagy vers Terjedelem: a mese 3–5000 leütés szóközzel együtt, a vers 8–24 soros. Életkor: 10–16 év között Beküldési határidő: 2016. április 15. Eredményhirdetés: 2016. május 6. Díjazás: A pályázat nyertese ingyenesen vehet részt az V. Szitakötő táborban, teljes ellátással. A 2. helyezett 50%, a 3. helyezett 25% engedményt kap a tábor árából. Csak a szerkesztőség email címére elektronikus úton eljuttatott pályázatokat fogadjuk el.
[email protected] Minden pályázó legfeljebb egy pályamunkát nyújthat be. A pályamunkákat Horgas Judit és Szabó Attila táborvezetők bírálják el.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 48 -
IV. 13. Ifjúsági cikkírói pályázat Pályázati felhívás: http://vcse.hu/ifjusagi-cikkiroi-palyazat/ Ezen a pályázaton 13-26 éves fiatalok indulhatnak (kivéve: egyetemen csillagászatot vagy asztrofizikát tanuló egyetemi hallgatók). Díjazás: I. díj: 15 000.- Ft jutalom II. díj: 10 000.- Ft jutalom III. díj: 5 000.- Ft jutalom (Vagyis idén, a korábbiaktól eltérően, a jutalom készpénz; a jutalmakat terhelő adót és eho-t a VCSE állja.) Ezen felül az első tíz helyezett 2016-ra egy évre szóló, ingyenes VCSE-tagságot nyer (amennyiben kérik felvételüket a VCSE-be). A legjobb cikkeket pedig a VEGA-ban is közölni fogjuk. A műfajnak és az írás stílusának emiatt olyannak kell lennie, hogy a VEGA-ban közölhető legyen cikk formájában. A pályázat leadási határideje: 2016. június 1-e, éjfél. A pályázatot a
[email protected] e-mail címre kell beküldeni DOC vagy DOCX formátumban. Eredményhirdetés 2016. július 1-ig lesz. További információ a
[email protected] e-mail címen kérhető. A pályázati feladat: Írj egy legalább 1, legfeljebb 4 oldalas fogalmazást az alábbi témák egyikéből! (Az elbírálás szempontjai: helyesírás és stílus: max. 10 pont, tartalom és szakmaiság: max. 20 pont, felhasznált források megjelölése és a legfontosabb irodalmak idézése: 10 pont). A betűméret legalább 10-es, legfeljebb 13-as legyen, a sortávolság normál, a lap mérete A4-es; az esetleges képek, táblázatok nem számítanak bele a terjedelembe. Ügyelj arra, hogy ne másolj, hanem Te magad fogalmazd meg a szövegedet! Lehetséges témák, amiket fel lehetne dolgozni ebben a pályázatban (csak egyet válassz ki): a) Fekete lyukak galaxisok középpontjában. b) Neves csillagászok rövid életrajza. c) Meteorok vagy kisbolygók (a kettő közül csak az egyik), esetleg egy-egy érdekesebb meteorraj, üstökös vagy kisbolygó kapcsolata, részletes bemutatása. d) magyarországi meteorithullások bemutatása. e) A legkisebb csillagok. f) Naprendszeren kívüli bolygók. g) A legnagyobb csillagászati megfigyelőműszerek. h) Magyarországi amatőrcsillagászati egyesületek vagy csillagvizsgálók (csak az egyik). i) Kettőscsillagok. j) Lehet-e élet Naprendszerbeli vagy azon kívüli holdakon? k) Kepler-törvények. l) Idegen civilizációk kutatása. m) Gyorsulva táguló Univerzum.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 49 -
n) Egyéb szabadon választott csillagászati, asztrofizikai vagy csillagászattörténeti téma. Minden érintettet csak biztatni tudunk a pályázaton való elindulásra, és mindenkit bátorítunk, írjon pályázatot! A pályázatokat az elnökség tagjai bírálják el. A pályázatok elbírálásában nem vehet részt az az elnökségi tag, akivel szemben az alapszabályban megjelölt összeférhetetlenségi ok áll fenn.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 50 -
IV. 14. Mesém - Az én mesémet adom neked! Pályázati felhívás: http://mesem.hu/palyazati-kiiras/ Írjunk együtt mesekönyvet! Illusztráljunk együtt mesekönyvet! - tehetséggondozó pályázatot idén is meghirdetjük, melyre korodnak megfelelő kategóriában jelentkezhetsz, akár KÜLÖN-KÜLÖN a két felhívásra. Aki az íráshoz érez tehetséget, írjon mesét, aki mesét szeret olvasni és tud rajzolni, illusztrálja kedvenc meséjét! Ha van köztetek mindkettőben tehetséges, akkor írjon és rajzoljon, de külön-külön adja be pályázatát, kategóriájának megfelelően! I. 6-9 éves II. 10-13 éves III. 14-17 éves IV. 18+ éves Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet a http://www.mesem.hu honlapon. Ha gyerek vagy, minden WEB-es felületre való regisztrálást beszélj meg szüleiddel, ezt is! A pályaművek terjedelme: körülbelül egy oldal, de ne legyen több, mint két oldal, mert ez a feltétel. A meséket a feltöltést megelőzően a következőképpen mentsd el: [neved_mese címe] formában. (Word vagy Rich Text kiterjesztéssel, Times New Roman 12-es betűmérettel, normál sablon használatával.) A mese feltöltésével és a pályázati feltételek elfogadását követően, beadtad a pályázatodat. Ezt követően az előre letöltött részvevői nyilatkozatot kinyomtatva, aláírva, postázd el címünkre! Az érkező munkákat folyamatosan töltjük fel a honlapra, hogy lásd mindenkiét, minősítsd ha van kedved, és rajzokat készíts hozzá, mert azok is belekerülnek a könyvbe az alkotó neve alatt. Az illusztrációkat csak később - ha már sok új mesét olvashattok - lehet majd feltölteni. Mesekönyvetek 9. kötete valószínű, hogy 2016 őszén megjelenik, mint az előző években, és mi a bírálatot követően, a jó munkákat beszerkesztjük. A mesék beküldési határideje: 2016. április 11-e - A magyar költészet napja. Az illusztrációkat: 2016. április 4-május 11-e között tölthetitek fel. I. eredményhirdetés: Ki kerül be a 2016-os kötetbe? - 2016. május 6. II. eredményhirdetés: Díjkiosztó és könyvbemutató ünnep - 2016 őszén. Ráth Lépcső Tudásközpont 1011 Budapest, Hunyadi János út 1.
[email protected]
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 51 -
IV. 15. 8. Gyerek ARC pályázat Pályázati felhívás: http://www.arcmagazin.hu/8-gyerek-arc-palyazat Pályázat kiírása: 2016. február 28. Pályázat határideje: 2016. április 15. Ki pályázhat a 8. Gyerek ARC-on? A 8. Gyerek ARC pályázatra akkor jelentkezhetsz, ha elmúltál 6, de nem vagy idősebb 14 évesnél. Hogyan pályázhatsz? -
Minden pályaműhöz külön jelentkezési lapot kell benyújtanod. Tehát annyi jelentkezési lapot kell kitöltened, ahány pályaművet beküldesz. A pályázati kiírás végén megtalálod a jelentkezési lapot. Ha szükséges, a kitöltéshez kérd tanárod, szüleid segítségét! A kitöltött jelentkezési lapodat szülőd vagy gondviselőd feltétlenül írja alá a megfelelő helyen! Művedet és jelentkezési lapodat helyezd egy A4-es borítékba és küldd el postai úton az ARC-nak, a 1583 Budapest, Pf. 33. címre!
A pályázat beérkezési határideje: 2016. április 15. péntek (Kérjük, néhány nappal korábban add postára a pályázatod, hogy időben megérkezzen hozzánk!) Értékelés, díjazás A beérkező pályaművek közül az alkotásban megnyilvánuló kreativitást, az alkalmazott technikai kivitelezés gondosságát, valamint a kiírt témának megfelelő tartalom ötletes megfogalmazását mérlegelve egy minimum öttagú zsűri választja ki a kiállítás anyagát. A pályázat kiírói felhatalmazzák a zsűrit, hogy az előzőek figyelembevételével, de a saját maguk által megállapított szempontrendszer alapján tetszésük szerint válasszanak pályamunkákat a kiállítandó művek közé, valamint tetszésük szerint ítéljék oda a meghirdetett díjakat. A pályaműveket korosztály szerint két kategóriában zsűrizzük: 6-9 és 10-14 éves korosztály. Mindkét korosztályban az első 3 helyezettet értékes nyereménycsomaggal jutalmazzuk. A zsűri által kiválasztott legfeljebb 70 alkotást felnagyítjuk, kinyomtatjuk és óriás méretben kiállítjuk 2016. május 21-június 20-ig, Budapesten. A zsűri névsorát 2016. április 15-től olvashatjátok a www.arcmagazin.hu site-on.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 52 -
A kiállításra bekerült pályaművek listája 2016. május 10-től tekinthető meg a www.arcmagazin.hu oldalon. Díjátadás A díjátadásra a megnyitó napján, 2016. május 21-én, szombaton kerül sor Budapesten. A nyerteseket és kiállítókat előre értesítjük a díjátadó pontos időpontjáról és helyszínéről.
Díjak: 6-9 éves korosztály 1. díj -
Tablet, roller és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Bluppo! Mókatárs mesepuff a Blup! felajánlásából Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
2. díj -
- Fényképezőgép, gördeszka és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával - 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával - 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) - Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával - Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
3. díj -
- Digitális rajzpad, görkorcsolya és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával - 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával - 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) - Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával - Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 53 -
Mindenki tud rajzolni különdíj Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki tud rajzolni, Mindenki másmilyen, Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni póló valamint egy, a Scolar kiadó által felajánlott könyvcsomag)
Díjak: 10-14 éves korosztály 1. díj -
Tablet, roller és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Bermuda babzsákfotel http://blup.hu/termekek/babzsakfotel/felnott/bermuda/ a Blup! felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
2. díj -
Fényképezőgép, gördeszka és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
3. díj -
Digitális rajzpad, görkorcsolya és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 54 -
Mindenki tud rajzolni különdíj Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki tud rajzolni, Mindenki másmilyen, Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni póló valamint egy, a Scolar kiadó által felajánlott könyvcsomag) A kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő iskola díja SMART TV az ORBIT felajánlásával Az ORBIT vállalja, hogy az iskola 30 tanulóját (+ 3 kísérőt) a Budapesten megrendezendő Gyerek ARC kiállítás megnyitójára/díjátadójára utaztatja. További pályázati feltételek A pályázat kiírója az ARC Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft. Jogi és személyi feltételek: -
A pályázaton 6. életévüket betöltött, de 14 évesnél nem idősebb gyerekek vehetnek részt. Pályázatuk akkor érvényes, ha a jelentkezési lapon törvényes képviselőjük hozzájárult a nevezéshez. Állampolgárság és lakóhely tekintetében a pályázat kiírója nem köt ki feltételt a pályázókkal szemben. A pályázat kiíróinak tagjai, tisztségviselői, alkalmazottai, illetve a felsoroltak közeli hozzátartozói nem pályázhatnak.
Pályamunkák beadásának feltételei: A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni. A pályázó a pályamunka beadásával kijelenti a pályamunkájáról, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát. A pályázat bármilyen ábrázolási technikával (rajzlap, karton, egyéb papíranyag, valamint ceruza, szén, zsírkréta, filctoll, vízfesték, tempera, kollázs, ragasztás, stb.) készülhet, amely anyagok és eszközök környezetre vagy egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaznak. A pályázat benyújtásának módja: -
A pályamunka benyújtása postai úton történik. Amennyiben a pályázó szükségét érzi, pályamunkájához készíthet leírást. Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni. Kérjük a pályázókat, hogy a jelentkezési lapon megadott e-mail címüket a pályázati időszakban és azt követően a kiállítás megnyitójáig folyamatosan figyeljék!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 55 -
-
A zsűrizést követően a www.arcmagazin.hu oldalon értesítjük pályázóinkat arról, hogy bekerült-e pályamunkájuk a kiállítandó alkotások közé. A kiállítókat e-mailben is értesítjük.
Szerzői és felhasználói jogok A pályázat benyújtói a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak az ARC, valamint az ORBIT részére felhasználási engedélyt: -
-
-
-
A fent említettek jogosultak a művek nyilvánosságra hozatalára kiállítások, továbbá a kiállításokhoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, reklám, PR tevékenység, stb. keretében. Jogosultak még a megnyitón a résztvevőkről készült fotók cikkekben való megjelentetésére Az ARC a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá az évente a pályaművekből rendezendő kiállítások népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására minden esetben csakis a pályázó nevének feltűntetése mellett. A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy az ARC és az ORBIT a pályaműről készült reprodukciót könyvalakban, vagy elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírói számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A képek felhasználása nem lehet kereskedelmi jellegű. A fent megnevezett megjelenésekért a pályázó külön díjazásra nem tarthat igényt. A pályázók által megadott elérhetőségeket az ARC Kft. adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki.
Az eredeti pályaművek sorsa A beadott pályaműveket egy évig őrizzük. A pályázatokat nem küldjük vissza. Az ARC a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja. További információ: telefonon a +36-30-510-8860-as
[email protected] email címen kérhető.
telefonszámon
vagy
e-mailen
Kövesd az ARC-ot a Facebookon! http://www.facebook.com/ArcMagazin
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 56 -
IV. 16. Mi lenne ha…? – rajzpályázat gyerekeknek Pályázati felhívás: https://milennehablog.wordpress.com/2016/02/18/mi-lenne-ha-rajzpalyazatgyerekeknek/ Alkoss újra együtt az Író Cimborákkal: Mi lenne, ha…? – rajzpályázat gyerekeknek Mi lenne, ha vitorlás hajó lennék? Vagy tengeralattjáró. Hőlégballon. Űrbázis. És mi lenne, ha egyszer kirepülnék az ablakon dolgozatírás helyett? Vagy elúsznék a folyóban a tengerig, mint egy áramvonalas hal? Játssz velünk, gyűjtsünk milennehákat! Közös társasjátékba hívunk, amelynek a következők a szabályai: 1. Mi lenne, ha…? – folytasd a kérdést, ahogyan elképzeled. Rajzold le, fesd meg, vagy tépd, vágd és ragaszd, készíts róla képet bármilyen technikával úgy, hogy más is el tudja képzelni. 2. Legjobb képeidet (max. hármat) küldd el nekünk. Mi a beküldött anyagokat feltöltjük a Mi lenne ha? képgalériába, ami mindenki számára látható lesz. 3. Az Író Cimborák írói, költői ezek közül választanak egyegy képet, amihez írnak egy mesét, történetet vagy verset. 4. Az így született gyerekfelnőtt művek megjelennek az Író Cimborák blogon április közepétől június elejéig. 5. Az írók, költők dedikált mesés vagy verseskötetet küldenek a kiválasztott képek készítőinek postai úton. 6. A társasjátékot személyes találkozással fejezzük be, egy kiállítás, felolvasás és közös játék keretei között. Ennek helyszíne a Sárkányos Gyerekkönyvtár (Bp. Szabó Ervin tér 1.). Időpontja: 2016. június 4. 11 óra. Munkáidat postai vagy digitális úton a következő címekre várjuk: -
Miklya Zsolt 6101 Kiskunfélegyháza Pf. 45. e-mail:
[email protected]
A levélre kerüljön rá: „Mi lenne ha? rajzpályázat”.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 57 -
A képnek adj címet is. A neved mellett tüntesd fel az életkorodat, az iskolád nevét, és feltétlenül küldd el a postai címedet is. Iskoláktól, alkotóműhelyektől a felkészítő tanár nevét is kérjük. e-mailen küldött képek nyomtatásra alkalmas, 2-3 MB méretűek legyenek. Beérkezési határidő: 2016. március 31. Felső korhatár: 18 év. A pályamunkák márciustól a https://milennehablog.wordpress.com/ oldalon tekinthetők meg. Játékra fel!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 58 -
IV. 17. Fotóverseny – Mit gondolsz a fejlődésről? Pályázati felhívás: http://focuseco.ro/2016/02/19/fotoverseny-mit-gondolsz-a-fejlodesrol/ Az Európai Klímaszövetség és a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ közös fotópályázata. Napjainkban mindenki fejlődést szeretne. Az egyéni és közösségi sikereink mértéke, a fejlődés, ez az évi beszámolók témája és az összehasonlítási alap is. De mit is értünk fejlődés alatt? Általában növekedést, vagyis megnagyobbítottuk a házunkat, új utat avattunk fel, új bevásárlóközpont épült a városban. Ennek a növekedésnek, fejlődésnek pénzzel mérhető ára van, amit megtalálunk a beszámolókban, de van egy olyan ára is, ami kimarad a beszámolókból, és amelyet a jövőben fogunk megfizetni. Új utat építünk, de ezzel tönkretehetünk természetes élőhelyeket, turisztikai beruházás tönkretehet valaki számára kedves kirándulóhelyet, megfogjuk az árvizet, de horgászhelyeket teszünk tönkre. Ez az az ár, amelyről hivatalosan nem beszélnek, és amelyet bánatként, sokszor begyógyíthatatlan sebként, jövőbeli adósságként könyvelünk el. Arra kérjük, hogy fényképezőgéppel a fejlődésnek ezt a nyilvánosság előtt általában eltakart arcát fedezze fel. Azok a témák kerülhetnek lencsevégre amelyek a fejlődésnek, a növekedésnek az ellentmondásos, érzékeny aspektusait jelenítik meg. A beküldött képeket rövid kommentárral lássa el (ez lehet egy találó idézet is). Technikai feltételek:
Minőségi elvárás az 5 megapixeles méret, jpg vagy tif formátum. Egy személy maximum 5 digitálisan készített fényképpel pályázhat.
A pályázat benyújtás
Pályázni kettő kategóriában lehet: o 1. ifjúsági (18 év alatt), o 2. felnőtt A fényképeket juttassák el hozzánk a
[email protected] email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2016. július 1-ig! A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a
[email protected] címen várjuk.
A pályázatok értékelése és díjazása
A pályázatok értékelését a szervezők képviselőiből felálló zsűri végzi. A pályázat díjazási keretösszege minimum 800 EUR.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 59 -
Egyéb feltételek: A pályázati részvétel ingyenes. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. Várjuk a jelentkezőket!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 60 -
IV. 18. Gyerek Sziget rajzpályázat Pályázati felhívás: http://rajzpalyazat.gyereksziget.hu/ Ha szereted a nyarat, a szórakozást, a Gyerek Szigetet, ragadj színes ceruzát vagy festéket és alkoss! A nyertes rajz lesz az idei Generali Gyerek Sziget plakátja! Ki jelentkezhet? A pályázatra 6-14 év közötti gyerekek jelentkezését várjuk: egyénileg, alkotócsoportban, vagy osztályban A jelentkezéshez szülő, szakkörvezető vagy tanár közreműködése szükséges! Hogyan jelentkezhetsz?
A jelentkezéshez szülő, szakkörvezető vagy tanár közreműködése szükséges! Ha bármilyen kérdésed felmerül a jelentkezéssel kapcsolatban, küldj bátran emailt a
[email protected] címre.
Nyeremények
A nyertes rajzból készül el az idei, 15. Gyerek Sziget hivatalos plakátja. Az első három helyezett ezen kívül értékes nyereményeket kap, melyeket június 18.-án, a Gyerek Sziget szülinapi buliján a Generali Gyerek Sziget nagyszínpadán személyesen vehet át. A nyertes rajz alkotójának osztályát vagy szakkörét a Gyerek Sziget stábja ellátja egy egész évre elegendő rajzfelszereléssel.
Hogyan készítsd el a rajzot? Bátran használd a színeket! Gondolj a Generali Gyerek Sziget mottójára: Gyerek Sziget, ahol mindent lehet! A rajzod lehetőleg fekvő formátumú legyen, egyéb technikai megkötés nincs. Nyertesek kiválasztása A jelentkezési követelményeknek megfelelő rajzokat a Gyerek Sziget rajzpályázat oldalon (rajzpalyazat.gyereksziget.hu) publikáljuk. A szavazási időszak 11 napig tart majd az oldalon, Facebook bejelentkezéssel. A legtöbb Like-ot összegyűjtő alkotó rajzából készül az idei Generali Gyerek Sziget plakát. A nyertest e-mail-ben értesítjük. Jelentkezési lap: http://rajzpalyazat.gyereksziget.hu/
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 61 -
IV. 19. Képtári történetek - Parafrázisok a Magyar Nemzeti Galéria alkotásaira Pályázati felhívás: http://mng.hu/sajtoszoba/keptaritortenetek_press Irodalmi pályázat középiskolásoknak A pályázat témája: A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria irodalmi pályázatot hirdet középiskolás diákok számára olyan szépirodalmi írásművek elkészítésére, amelyeknek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria 10 kiemelt műalkotása. A pályázattal célunk, hogy a Galéria a nagyközönség számára ismert vagy épp kevésbé ismert művei a fiatalok írásai által új értelmezést nyerjenek. Nem műelemzéseket várunk, hanem kreatív fogalmazásokat, irodalmi parafrázisokat, amelyek a kiválasztott alkotásra rezonálnak. Szeretnénk megismerni, hogy a mai középiskolás korosztály miként viszonyul a magyar képzőművészet ikonikus műveihez, az általuk megjelenített történelmi korokhoz, témákhoz és szituációkhoz; egyúttal kíváncsiak vagyunk szövegformálási ötleteikre és technikáikra. Korosztály: 9-12. osztályba járó diákok (egy intézményből vagy osztályból többen is jelentkezhetnek, határon túli diákok jelentkezését is várjuk) Terjedelem és formátum: Minimum 1500, maximum 3000 karakter (szóközökkel), Word dokumentum (12-es Times New Roman betűtípus, 1,5-es sortáv). Egy pályázó maximum három (különböző műalkotásokra készített) írásművel jelentkezhet. Műfaji megkötés: Nincsen (csupán terjedelmi) Beküldési határidő: 2016. április 30. 12.00 óra Beküldés módja: Elektronikus úton a
[email protected] címre, a pályaművet (Word) mellékletként csatolva, e-mailben az alábbi adatok megadásával: _Név, életkor _Saját telefonszám vagy szülő telefonszáma _Iskola teljes neve, címe, e-mailcíme _Felkészítő tanár neve (amennyiben van) _Nyilatkozat* elfogadása
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 62 -
*18 éven aluli jelentkező esetében az aláírt szülői/törvényes képviselői hozzájáruló nyilatkozat csatolása kötelező. Nyilatkozat: Kijelentem, hogy az általam beküldött szöveg a saját alkotásom. Díjmentesen (mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül, beleértve a tiszteletdíjat és a szerzői jogdíjat is) hozzájárulok művemnek a "Képtári történetek - Parafrázisok a Magyar Nemzeti Galéria alkotásaira" pályázati felhíváshoz kapcsolódó felhasználásához, kiállításához, elektronikus vagy nyomtatott közléséhez (például plakáton, hírlevélben, múzeumi kiadványban, az eseményről készült beszámolóban, honlapon, oktatási anyagban, facebook oldalon nevem, életkorom, iskolám feltüntetésével, valamint írásom név nélkül történő közönségszavazásra bocsátásához). Nyilatkozom, hogy a mű vonatkozásában a felhasználási joggal rendelkezem és annak engedésére, átruházására jogosult vagyok. Szavatolom, hogy a művön nem áll fenn harmadik személynek olyan kizárólagos vagyoni/felhasználási joga vagy díjigénye, amely a Múzeum jogszerzését és felhasználását korlátozná vagy akadályozná. Kijelentem, hogy az általam megadott adatok a valóságnak megfelelnek, a felhívási kiírást elolvastam, az abban foglaltakkal egyetértek. Elbírálás menete: A beérkezett alkotások közül a zsűri 2016. május 15-ig kiválasztja azokat a pályaműveket, amelyeket a II. fordulóba juttat, illetve közönségszavazásra is bocsát. A II. fordulóba jutott alkotások közül kerül ki az első három helyezett, illetve a közönségdíjas mű. A zsűri: Bellák Gábor művészettörténész (MNG) Fenyő D. György középiskolai tanár, irodalomtörténész Garaczi László író Halász Rita művészettörténész (MNG) Schlett Anna, kommunikációs főosztályvezető (MNG) Eredményhirdetés: 2016. június 25. szombat, Múzeumok Éjszakája (helyszín a Magyar Nemzeti Galéria) Díjazás: 1. helyezett: 1 db LG Pad II 10.1 az LG Electronics felajánlásában 2. helyezett: 50.000 forint OTP Junior kártyán az OTP Bank felajánlásában 3. helyezett: 1db éves családi belépő a Magyar Nemzeti Galéria kiállításaira Közönségdíj: Családi belépő a Textúra 2016 őszi előadására A legjobb írásokat kiállítjuk az adott műalkotás mellett a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításában.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 63 -
IV. 20. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) Pályázati felhívás: http://mindenkinyaraljon.hu/rajzpalyazat/ A MINYATA Egyesület rajzpályázatot hirdet 8-12 éves korú gyermekek számára. Idén a téma: „Álomtábor”. A képeken a gyerekek egy nyári táborral kapcsolatban engedhetik el fantáziájukat, megmutathatják, hogy gyerekszemmel milyen lenne egy ideális tábor, ahol szívesen nyaralnának. A rajzoknak/festményeknek adjatok címet. A pályaműveknek a következő kérdésekre kell választ adniuk: „Hogy képzeled el azt a tábort, ahol jól éreznéd magad? Mi kell ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat egy nyári táborban?” A nevezés ingyenes. A pályázat három győztese térítésmentesen részt vehet az Egyesület nyári táborában (2016. július 23-30. között Káptalanfüreden). Kettőt az Egyesület Rajzpályázat Bizottsága két külön kategóriában (8-10 és 10-12 korig), egyet a Facebook közönsége szavaz meg korosztálytól függetlenül. A II. helyezettek egy társasjátékot és egy könyvet, illetve a III. helyezettek egy könyvet nyernek. (Az Egyesület a táborba utazás költségét nem téríti meg, arról a szülőknek kell gondoskodnia. Viszont a táborba külön busszal indulunk 2016. júl. 23-án Budapestről. Részletek később a tábori tájékoztatóban.) A képek és festmények A4-es méretű papírra készülhetnek. A nyertesekkel való kapcsolatfelvétel miatt, és hogy a nyereményüket megkaphassák, a művek hátsó oldalán nyomtatott betűkkel, olvashatóan, fel kell tüntetni: - a pályázó teljes nevét, születési idejét, lakcímét, elérhetőségét (a pályázó és/vagy a szülő/nevelő telefonszámát és email címét), valamint a kép címét. A pályamunkák elkészítéséhez bármilyen anyag felhasználható (ceruza, toll, tus, zsírkréta, vízfesték stb.), de az eredeti példányt szükséges beküldeni. Témába nem illő, elektronikus formában leadott vagy A4-es mérettől eltérő alkotásokat nem tudjuk elfogadni és értékelni. A pályamunkák leadási határideje 2016. április 29. a leadott pályamunkák más pályázatra nem nyújthatók be. Az alkotásokat a következő címre küldjék: MINYATA Egyesület 1380 Budapest, Pf. 1202/73 A művek értékelése az Egyesület Rajzpályázat Bizottságának tagjai által történik 2016. május 8-án, így kiderülnek az I., II., és III. helyezettek (a két korkategória: 8-10 és 10-12 éves korig; értékelni csak ilyen idős gyerekek képeit tudjuk). Továbbá a legjobb nevezett alkotások 2016. május 11-től az
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 64 -
Egyesület Facebook oldalán kiállításra kerülnek, ahol szavazásra bocsátjuk őket 2016. május 29-ig. A legtöbb like-ot elérő közönségdíjas pályázat alkotója szintén térítésmentesen vehet részt az Egyesület nyári táborában, illetve a II. helyezett 1db társasjátékot, 1db könyvet, a III. helyezett 1db könyvet nyer. Minden 150 like feletti kép készítője ajándékcsomagot kap. A nyerteseket telefonon vagy email-ben értesítjük. Tavalyi pályaművek a "Kedvenc mesehősöm" pályázaton: Rajzpályázat 2015: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10152832322705662.1073741834.364805790661&type =3 További információ: Dalosné Tóth Zsuzsanna, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0508 vagy Dalos László, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0005
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 65 -
IV. 21. Ékes tollak – meseíró pályázati felhívás (ÚJ) Pályázati felhívás: http://fkkk.flesch.hu/hirek/ekes-tollak-meseiro-palyazati-felhivas/ A Flesch Károly Kulturális Központ meseíró pályázatot hirdet „Egyszer volt, hol nem volt …” címmel, általános iskolás tanulók részére. A mesék kötetlen témában íródhatnak, terjedelmük maximum két A/4-es oldal lehet. Egy pályázó csak egy mesét küldhet be a zsűrinek. Pályázni az alábbi két kategóriában lehet: I. kategória: 1-4. osztályos tanuló II. kategória: 5-8. osztályos tanuló Az elkészült meséket a Flesch Károly Kulturális Központ portájára lehet leadni személyesen, vagy postai úton kérjük eljuttatni hozzánk az “Egyszer volt, hol nem volt …” jeligével. A beküldött pályaművekmellett tüntessék fel: a pályázó gyermek nevét, iskoláját, osztályát, szülő és gondviselő nevét és telefonszámát. A nyertes pályaműveket a Városi Gyereknapon, május 28-án díjazzuk. Beküldési határidő: május 6. (péntek)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 66 -
IV. 22. Nád a házam teteje – nép építészeti razpályázat gyerekeknek (ÚJ) Pályázati felhívás: http://valyog.uw.hu/ 2016. júniusában Martonvásáron kerül megrendezésre a vályogházakról szóló tízedik konferencia. A konferencia keretében népi építészeti rajzpályázatot hirdetünk gyerekek számára. A pályázat célja a népi építészeti hagyományok megırzése, dokumentálása. A díjnyertes illetve kiválasztott rajzokból a vályogházas konferenciával egyidejőleg kiállítást rendezünk. Pályázni 3 kategóriában lehet: 1. 6-10 éves korig: népi építészet, szabadon választott 2. 10-14 éves korig: 2.a : „Kiment a ház az ablakon” – a házak ablakai, ajtói 2.b : népi építészet , szabadon választott A képek legnagyobb mérete: 40 x 50 cm lehet. Technikai megkötöttség nincs. Egy pályázó legfeljebb 3 db képet nyújthat be. A pályázat jeligés. Kérjük, hogy minden rajz hátulján csak a beküldı által választott jelige, a kép sorszáma, és a kategória megjelölése szerepeljen. A beküldő nevét, címét külön, zárt borítékban kell a rendezőkhöz a képekkel együtt eljuttatni, a borítékon csak a jelige szerepelhet. Beadási határidő: 2016. április 30. A rajzokat kérjük az alábbi címre megküldeni: Mednyánszky Z. Miklós 1580 Budapest Pf. 170. A zsőri elnöke: Kárpáti József festımővész, a Martonvásári Mővészeti Iskola tanára. A konferenciáról részleteket a http://valyog.uw.hu honlapon lehet megismerni.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 67 -
IV. 23. Az ördög a részletekben rejlik – fotópályázat középiskolások részére (ÚJ) Pályázati felhívás: http://palyazatmenedzser.hu/2016/03/23/az-ordog-a-reszletekben-rejlikfotopalyazat/ http://www.epito.bme.hu/sites/default/files/page/fotopalyazat_2016.pdf Beküldési határidő: 2016. szeptember 01., éjfél Díjátadó: 2016. október A 2015-ös Épített környezetünk fotópályázat után idén második alkalommal hirdeti meg pályázatát a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara és a Képítő Fotókör. A bennünket körülvevő világ sok-sok apró részletből épül fel, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne mindennapi életünk. Örökítsd meg az építőmérnöki alkotások azon részleteit, amelyek nélkül nem létezhetne az egész sem! Várunk minden olyan fényképet, amelyen az építőmérnöki alkotások egy-egy olyan részlete látható, amely meghatározó szerepe van a funkcionalitásban, a megfelelő működésben. Ez lehet kifejezetten makró fotó vagy egy rendszerből kiragadott kisebb egység. Nevezési feltételek: 1. A pályázaton részt vehet minden középiskolásdiák, aki a 2015/16-os tanévre érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik. 2. A pályázat célja az építőmérnöki alkotások fontos részleteinek bemutatása. 3. Egy pályázó maximum 5 db fényképpel nevezhet. A JPEG formátumú fényképek rövidebb oldala minimum 2000 pixel legyen. 4. A pályázatra beküldött képeken végzett utómunka esetén nem változtatható meg a kép tartalma, azaz csak az alapvető korrekciók (expozíció, kontraszt, telítettség, stb.) megengedettek. A kép aránya vágással módosítható. 5. A pályaművek beküldése kizárólag elektronikus úton történik a
[email protected] e-mail címre. Az e- mail tárgya: Fotópályázat 2016 Az e-mailnek tartalmaznia kell: - pályázó nevét - beküldött kép címét, készítésének helyét és idejét - a fénykép leírását (milyen mérnöki alkotás mely részlete látható a képen, stb.) - pályázó telefonszámát - e- mail címét - értesítési címét - érvényes diákigazolvány mindkét oldaláról készült képet (a középiskola által kiállított iskolalátogatási igazolással helyettesíthető)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 68 -
Az első három helyezett értékes tárgynyereményekben részesül, a legjobb fotókat kiállítjuk, valamint megjelennek kari kiadványainkban. A pályaműveket értékelő zsűri tagjai: - Dr. Dunai László BME Építőmérnöki Kar, dékán - Horváth Imréné Dr. Baráti Ilona BME Építőmérnöki Kar, egyetemi docens - Dolák Ádám Képítő Fotókör, körvezető - Papp Helga Képítő Fotókör, technikai vezető - Kiss András fotográfus Részvételi feltételek: 1. A fotópályázaton való részvétellel a pályázó kijelenti, hogy ő a beküldött pályamunkák szerzője, így korlátlan felhasználási joggal rendelkezik azok felett. A fotók nem sértik más személyek szerzői vagy személyi jogait, tartalma nem ütközik semmiféle jogszabályba. Amennyiben mégis, azért a pályázó teljes jogi felelősséget vállal és mentesíti a BME Építőmérnöki Kart és a Képítő Fotókört (továbbiakban a pályázat kiírói) a harmadik fél által támasztott követelések alól. 2. A pályázó elfogadja, hogy a neve a képek mellett szerzőként legyen feltüntetve. 3. A pályázó részvételével a pályázat kiíróit visszavonhatatlan, határozatlan időre szóló felhasználási joggal ruházza fel a beküldött fényképek felhasználásához. Ez kiterjed a sokszorosítás, közzététel és terjesztés lehetőségére az Építőmérnöki Kar bemutatásának, népszerűsítésének céljából. 4. A pályázó elfogadja, hogy a pályázat kiírói által felhasznált és közzétett tartalmak után nem élhet semmiféle szerzői jogdíj és egyéb díjak követelésével. 5. A beérkezett képeket az öt tagú zsűri értékeli, melynek tagjai módosulhatnak. 6. A zsűri által hozott végeredmény és helyezés végleges és visszavonhatatlan, a pályázó ezt elfogadja és a döntéssel szemben nem fellebbezhet. 7. A helyezettek (vagy meghatalmazottjuk) a nyereményeket csak személyes vehetik át, azokat nem postázzuk. 8. A (2) pontban meghatározott személyes adatokon kívül a pályázat kiírói a pályázó adatait kizárólag a nevezési és észvételi feltételek teljesülésének ellenőrzésére használja, azokat nem teszi közzé és semmilyen más célra nem használja fel. 9. A fotók beküldésével a pályázó elfogadja a Részvételi feltételeket és kijelenti, hogy minden pontban megfelel a Nevezési feltételeknek
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 69 -
IV. 24. Pályázat tehetségkutató programban való részvételre (ÚJ) Pályázati felhívás: https://www.kmta.hu/content.php?article=18 https://kmta.hu/letoltes/kmta_felhivas.pdf Pályázati felhívás A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, rendkívüli tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik: -
kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek
-
országos, illetve megyei tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el,
-
eredményeiket publikálták,
-
motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.
A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio elektronikus címen várjuk.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 70 -
IV. 25. Az év emlőse a denevér rajzpályázat (ÚJ) Pályázati felhívás: http://www.mttm.hu/hu/muzeumi_aktualitasok/denever_eve_rajzpalyazat http://www.mttm.hu/sites/default/files/tarak/marketing/DeneverAdatlapJO.pdf A Magyar Természettudományi Múzeum és a Földművelésügyi MInisztérium által működtetett Vadonleső Program közös pályázata. A denevérek sokfélék, különösen az emlősök. Kreatív pályázatunkon ezekről a sokat emlegetett, de kevéssé ismert emlősök Magyarországon élő képviselőiről készült rajzod, festményed, vagy bármilyen más technikával készült alkotásod várjuk. A pályázati feltételeket és az adatlapot itt találod: http://www.mttm.hu/sites/default/files/tarak/marketing/DeneverAdatlapJO.pdf Mit nyerhetsz? A Magyar Természettudományi Múzeum 2017-es kiállításaira szóló bérletei mellett izgalmas ismeretterjesztő könyvek, denevér-játékok, a Vadonleső Program és a hazai nemzeti parkok ajándékcsomagjai várnak rád. A nyertesek rajzait a múzeumban rendezett kiállításon mutatjuk be, ahol a díjazott művek mellett az alkotó nevét és életkorát is feltüntetjük. Az alkotásokat 2016. március 15-től október 23-ig várják.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 71 -
IV. 26. Országos tehetséggondozó esszépályázat 7-8. olsztályos diákoknak (ÚJ) Pályázati felhívás: http://pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/70c8a888b40c069dc1257f7f00 5156d6?OpenDocument http://mecslaszlotarsasag.webnode.hu/ ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ ESSZÉPÁLYÁZAT 7.-8. osztályos diákoknak A pályázat meghirdetője: Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság, Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia Web: http://www.gyermekjolet.hu http://www.omlit.hu Email:
[email protected] Telefon: 06-20/440-9478 (munkaidőben) A pályázóktól 3-6 oldalas esszét / dolgozatot / várunk az alábbi három témakör egyikét tetszésszerűen feldolgozva: 1. A globalizáció veszélyei 2. A Code Civil és jelentősége 3. Magyarország a II. világháborúban: Az 1944-es sikertelen kiugrási kísérlet Formai követelmények: - A pályamunka terjedelme - az ábrák, az aláírások, az irodalomjegyzék leszámításával - minimum 3, maximum 6 oldal, 12-es betűpont, Times New Roman betűtípus, 1,5-ös sorköz, sorkizártság. - Minden irodalmat (forrást) a következő formában kérünk megadni: a szerző teljes neve, a kiadvány pontos címe, a kiadó megnevezése, a kiadás helye, a kiadás dátuma, internetes forrás esetén a pontos URL cím megjelölése és a letöltés dátuma. - A pályamunka kizárólag a pályázó önálló munkája lehet. - A pályaművet kizárólag word dokumentumban kérjük elkészíteni és emailben, csatolmányként elküldeni a kitöltött jelentkezési lappal együtt. Az e-mailben a tárgyhoz írandó: Esszépályázat Beküldési határidő: 2016. május 31. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri értékeli. Díjazás: Az 1.-2.-3.helyezett Oklevél és értékes tárgyjutalom díjazásban részesül, amelyet június 15-ig postán juttatunk el a pályázóhoz / iskolájába.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 72 -
V. Iskolai közösségek – ifjúsági civil szervezetek számára
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 73 -
VI. Pályázat 12 éven aluliaknak VI. 1. Országos rajzpályázat Pályázati felhívás: http://benedekvetelkedo.mindenkilapja.hu/
A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola „Boldog békeidők” – Magyarország története a XIX. század végén címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt hirdet. Az előző évek hagyományait folytatva a vetélkedőhöz kapcsolódva rajzpályázatot hirdetünk alsó tagozatos, 1-4. osztályos tanulók részére. A pályázat témája: -
Benedek Elek XIX. század végén megjelent köteteiből választott mesék illetve mondák illusztrálása A székely nép mese- és mondavilágának képi megjelenítése
A rajzpályázat célja: - A kisiskolás tanulók megismertetése „a nagy mesemondó” Benedek Elek népmesegyűjtő tevékenységével, mese- és mondagyűjteményeivel, - a székely nép mese - és mondavilágának megismerése, - a tanulók képzelőerejének, kreativitásának fejlesztése, - különféle rajztechnikák megismertetése a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően, - a tehetséges tanulók felfedezése, bemutatkozása országos verseny keretében, - a Benedek Elek nevét viselő iskolánk fennállásának 40. évfordulójára készített kiállítás részeként e tehetségek bemutatkozása. A pályázaton részt vehetnek bármely általános illetve alapfokú művészeti iskola 1-4. osztályos tanulói, évfolyamonként külön kategóriában. Egy iskolából évfolyamonként több rajzot is várunk. Technika: szabadon választott A rajzok mérete: A/3 vagy A/4 Ajánlott irodalom: Benedek Elek meséi és mondái: - Székely Tündérország. Székely népmesék és balladák. 1885. - Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköltése 1894-1896 - Benedek Elek összes meséi
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 74 -
A legjobb pályamunkák értékes könyv és tárgyjutalomban részesülnek. A díjazott tanulókat és felkészítő tanáraikat meghívjuk az országos történelem és műveltségi vetélkedő május végi döntőjén sorra kerülő díjátadásra. Nevezési határidő: 2016. március 31. A rajzok beküldési határideje: 2016. április 30. Nevezési díj: nincs A pályázatról bővebben érdeklődhetnek Lakatosné Kozma Andrea tanító nőnél az 52/ 534-189 telefonszámon vagy az
[email protected] e-mail címen. Levelezési cím: Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 75 -
VI. 2. Bohócszínház Alapítvány – Rajzpályázat Pályázati felhívás: http://www.bohocdoktorok.hu/wcms/index.html A Bohócszínház Alapítvány rajzpályázatot hirdet „Rajzolj egy bohócot!”címmel. 2016-ban a Bohócszínház Alapítvány - fennállásának húszéves évfordulója alkalmából – gyerekeknek és felnőtt gyerekeknek rajzpályázatot hirdet. Pályázni 3 kategóriában, 2016. december 31-ig lehet. A pályázat témája: Rajzolj egy bohócot, rajzolhatsz mellé tortát, játékokat, cicát vagy kiskutyát, vagy azt, ami éppen eszedbe jut. Megörökíthetsz egy élményt vagy eseményt is. A pályázat célja a legnagyobb bohócrajzgyűjtemény létrehozása, és ezzel a kórházi gyerekműsorok népszerűsítése. Technika: A pályázatra A/4-es vagy A/3-as méretű, tetszőleges technikával (pl. filctoll, színes ceruza, vízfesték, tempera, zsírkréta, kollázs) elkészített műveket várunk. Egy alkotó több alkotással is nevezhet. A beérkezett pályaművekre a Bohócszínház Alapítvány közösségi oldalán (www.facebook.com/bohocdoktorok.hu) lehet szavazni. Pályázati kategóriák Gyerekek (0-14 éves korig) Felnőtt gyerekek (14-99 éves korig) Közösségek (családok, óvodai csoportok, munkahelyi közösségek stb.) Díjak Minden kategóriában a legtöbb szavazatot kapott három pályaművet díjazzuk. 1.-2.- 3. díj: játékok, rajzeszközök A pályázattal kapcsolatos időpontok A pályázatok beérkezésnek határideje: 2016. december 31. A pályaművekre folyamatosan 2017. május 20-ig lehet szavazni. Eredményhirdetés: 2017. május 31.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 76 -
A pályázatok benyújtásának módja Az elkészült rajzot és a hozzá tartozó jelentkezési adatlapot a következő címre kérjük küldeni: 1.
Postai úton:
Bohócdoktorok „Postán maradó” 8052 2.
E-mailen:
[email protected]
Pályázat tartalma: aláírt, kitöltött jelentkezési lap saját készítésű A/4 vagy A/3 méretű alkotás(ok) Egyéb feltételek és információk A beérkezett pályamunkákat csak a hozzájuk mellékelt és kitöltött jelentkezési adatlappal együtt tudjuk elfogadni. Pályázónként egy adatlapot kell kitölteni. A kinyomtatható jelentkezési adatlap itt tölthető le: www.bohocdoktorok.hu Az elkészült alkotás hátoldalára kérjük, írják rá a pályázó nevét, kategóriáját. Pályázni csak eredeti alkotásokkal lehet. A pályázati nyeremények adóját a pályázat kiírója fizeti. A beérkezett rajzok felhasználása: Az eredményhirdetést követően a rajzokat nem áll módunkban visszaküldeni. A pályázat kiírója jogosult a pályaműveket kiállítani, bemutatni (pl. internetes felületen, programfüzetben, PR-tevékenység során). A pályázat kiírója jogosult a pályázati műveket további ellenszolgáltatás nélkül felhasználni, elektronikus vagy nyomtatott úton közölni, fotókon, illetve cikkekben, valamint egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni. Adatkezelés: A pályázat kiírója a pályázat során birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázat keretein belül, a jelenlegi rajzpályázattal összefüggő kommunikáció céljából kezeli. A pályázat kiírója a számára szolgáltatott adatokat harmadik személy részére nem továbbítja. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot jelen pályázati kiírás módosítására, illetve kiegészítésére. A Facebook semmilyen mértékben nem támogatja a kiírást, vagy működik együtt azzal. A pályázattal összefüggésben bővebb információ a
[email protected] e-mail címen kérhető.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 77 -
VI. 3. Mesém - Az én mesémet adom neked! Pályázati felhívás: http://mesem.hu/palyazati-kiiras/ Írjunk együtt mesekönyvet! Illusztráljunk együtt mesekönyvet! - tehetséggondozó pályázatot idén is meghirdetjük, melyre korodnak megfelelő kategóriában jelentkezhetsz, akár KÜLÖN-KÜLÖN a két felhívásra. Aki az íráshoz érez tehetséget, írjon mesét, aki mesét szeret olvasni és tud rajzolni, illusztrálja kedvenc meséjét! Ha van köztetek mindkettőben tehetséges, akkor írjon és rajzoljon, de külön-külön adja be pályázatát, kategóriájának megfelelően! I. 6-9 éves II. 10-13 éves III. 14-17 éves IV. 18+ éves Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet a http://www.mesem.hu honlapon. Ha gyerek vagy, minden WEB-es felületre való regisztrálást beszélj meg szüleiddel, ezt is! A pályaművek terjedelme: körülbelül egy oldal, de ne legyen több, mint két oldal, mert ez a feltétel. A meséket a feltöltést megelőzően a következőképpen mentsd el: [neved_mese címe] formában. (Word vagy Rich Text kiterjesztéssel, Times New Roman 12-es betűmérettel, normál sablon használatával.) A mese feltöltésével és a pályázati feltételek elfogadását követően, beadtad a pályázatodat. Ezt követően az előre letöltött részvevői nyilatkozatot kinyomtatva, aláírva, postázd el címünkre! Az érkező munkákat folyamatosan töltjük fel a honlapra, hogy lásd mindenkiét, minősítsd ha van kedved, és rajzokat készíts hozzá, mert azok is belekerülnek a könyvbe az alkotó neve alatt. Az illusztrációkat csak később - ha már sok új mesét olvashattok - lehet majd feltölteni. Mesekönyvetek 9. kötete valószínű, hogy 2016 őszén megjelenik, mint az előző években, és mi a bírálatot követően, a jó munkákat beszerkesztjük. A mesék beküldési határideje: 2016. április 11-e - A magyar költészet napja. Az illusztrációkat: 2016. április 4-május 11-e között tölthetitek fel. I. eredményhirdetés: Ki kerül be a 2016-os kötetbe? - 2016. május 6. II. eredményhirdetés: Díjkiosztó és könyvbemutató ünnep - 2016 őszén. Ráth Lépcső Tudásközpont 1011 Budapest, Hunyadi János út 1.
[email protected]
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 78 -
VI. 4. 8. Gyerek ARC pályázat Pályázati felhívás: http://www.arcmagazin.hu/8-gyerek-arc-palyazat Pályázat kiírása: 2016. február 28. Pályázat határideje: 2016. április 15. Ki pályázhat a 8. Gyerek ARC-on? A 8. Gyerek ARC pályázatra akkor jelentkezhetsz, ha elmúltál 6, de nem vagy idősebb 14 évesnél. Hogyan pályázhatsz? -
Minden pályaműhöz külön jelentkezési lapot kell benyújtanod. Tehát annyi jelentkezési lapot kell kitöltened, ahány pályaművet beküldesz. A pályázati kiírás végén megtalálod a jelentkezési lapot. Ha szükséges, a kitöltéshez kérd tanárod, szüleid segítségét! A kitöltött jelentkezési lapodat szülőd vagy gondviselőd feltétlenül írja alá a megfelelő helyen! Művedet és jelentkezési lapodat helyezd egy A4-es borítékba és küldd el postai úton az ARC-nak, a 1583 Budapest, Pf. 33. címre!
A pályázat beérkezési határideje: 2016. április 15. péntek (Kérjük, néhány nappal korábban add postára a pályázatod, hogy időben megérkezzen hozzánk!) Értékelés, díjazás A beérkező pályaművek közül az alkotásban megnyilvánuló kreativitást, az alkalmazott technikai kivitelezés gondosságát, valamint a kiírt témának megfelelő tartalom ötletes megfogalmazását mérlegelve egy minimum öttagú zsűri választja ki a kiállítás anyagát. A pályázat kiírói felhatalmazzák a zsűrit, hogy az előzőek figyelembevételével, de a saját maguk által megállapított szempontrendszer alapján tetszésük szerint válasszanak pályamunkákat a kiállítandó művek közé, valamint tetszésük szerint ítéljék oda a meghirdetett díjakat. A pályaműveket korosztály szerint két kategóriában zsűrizzük: 6-9 és 10-14 éves korosztály. Mindkét korosztályban az első 3 helyezettet értékes nyereménycsomaggal jutalmazzuk. A zsűri által kiválasztott legfeljebb 70 alkotást felnagyítjuk, kinyomtatjuk és óriás méretben kiállítjuk 2016. május 21-június 20-ig, Budapesten. A zsűri névsorát 2016. április 15-től olvashatjátok a www.arcmagazin.hu site-on.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 79 -
A kiállításra bekerült pályaművek listája 2016. május 10-től tekinthető meg a www.arcmagazin.hu oldalon. Díjátadás A díjátadásra a megnyitó napján, 2016. május 21-én, szombaton kerül sor Budapesten. A nyerteseket és kiállítókat előre értesítjük a díjátadó pontos időpontjáról és helyszínéről.
Díjak: 6-9 éves korosztály 1. díj -
Tablet, roller és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Bluppo! Mókatárs mesepuff a Blup! felajánlásából Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
2. díj -
- Fényképezőgép, gördeszka és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával - 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával - 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) - Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával - Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
3. díj -
- Digitális rajzpad, görkorcsolya és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával - 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával - 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) - Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával - Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 80 -
Mindenki tud rajzolni különdíj Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki tud rajzolni, Mindenki másmilyen, Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni póló valamint egy, a Scolar kiadó által felajánlott könyvcsomag)
Díjak: 10-14 éves korosztály 1. díj -
Tablet, roller és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Bermuda babzsákfotel http://blup.hu/termekek/babzsakfotel/felnott/bermuda/ a Blup! felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
2. díj -
Fényképezőgép, gördeszka és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
3. díj -
Digitális rajzpad, görkorcsolya és ajándékcsomag az Orbit felajánlásával 1 alkalomra szóló családi belépőjegy a Fővárosi Állatkertbe a Fővárosi Állat- és Növénykert felajánlásával 1 pár Crocs papucs a Crocs magyarországi képviselője, az OverBrands felajánlásával (tranzitshop.hu) Művészeti könyvcsomag a Vince Kiadó felajánlásával Mindenki tud rajzolni c. könyv a Scolar Kiadó felajánlásával
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 81 -
Mindenki tud rajzolni különdíj Mindenki tud rajzolni csomag (Mindenki tud rajzolni, Mindenki másmilyen, Mi hiányzik? című könyvek, egy Mindenki tud rajzolni póló valamint egy, a Scolar kiadó által felajánlott könyvcsomag) A kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő iskola díja SMART TV az ORBIT felajánlásával Az ORBIT vállalja, hogy az iskola 30 tanulóját (+ 3 kísérőt) a Budapesten megrendezendő Gyerek ARC kiállítás megnyitójára/díjátadójára utaztatja. További pályázati feltételek A pályázat kiírója az ARC Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft. Jogi és személyi feltételek: -
A pályázaton 6. életévüket betöltött, de 14 évesnél nem idősebb gyerekek vehetnek részt. Pályázatuk akkor érvényes, ha a jelentkezési lapon törvényes képviselőjük hozzájárult a nevezéshez. Állampolgárság és lakóhely tekintetében a pályázat kiírója nem köt ki feltételt a pályázókkal szemben. A pályázat kiíróinak tagjai, tisztségviselői, alkalmazottai, illetve a felsoroltak közeli hozzátartozói nem pályázhatnak.
Pályamunkák beadásának feltételei: A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni. A pályázó a pályamunka beadásával kijelenti a pályamunkájáról, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát. A pályázat bármilyen ábrázolási technikával (rajzlap, karton, egyéb papíranyag, valamint ceruza, szén, zsírkréta, filctoll, vízfesték, tempera, kollázs, ragasztás, stb.) készülhet, amely anyagok és eszközök környezetre vagy egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaznak. A pályázat benyújtásának módja: -
A pályamunka benyújtása postai úton történik. Amennyiben a pályázó szükségét érzi, pályamunkájához készíthet leírást. Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni. Kérjük a pályázókat, hogy a jelentkezési lapon megadott e-mail címüket a pályázati időszakban és azt követően a kiállítás megnyitójáig folyamatosan figyeljék!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 82 -
-
A zsűrizést követően a www.arcmagazin.hu oldalon értesítjük pályázóinkat arról, hogy bekerült-e pályamunkájuk a kiállítandó alkotások közé. A kiállítókat e-mailben is értesítjük.
Szerzői és felhasználói jogok A pályázat benyújtói a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak az ARC, valamint az ORBIT részére felhasználási engedélyt: -
-
-
-
A fent említettek jogosultak a művek nyilvánosságra hozatalára kiállítások, továbbá a kiállításokhoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, reklám, PR tevékenység, stb. keretében. Jogosultak még a megnyitón a résztvevőkről készült fotók cikkekben való megjelentetésére Az ARC a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá az évente a pályaművekből rendezendő kiállítások népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására minden esetben csakis a pályázó nevének feltűntetése mellett. A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy az ARC és az ORBIT a pályaműről készült reprodukciót könyvalakban, vagy elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírói számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. A képek felhasználása nem lehet kereskedelmi jellegű. A fent megnevezett megjelenésekért a pályázó külön díjazásra nem tarthat igényt. A pályázók által megadott elérhetőségeket az ARC Kft. adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki.
Az eredeti pályaművek sorsa A beadott pályaműveket egy évig őrizzük. A pályázatokat nem küldjük vissza. Az ARC a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja. További információ: telefonon a +36-30-510-8860-as
[email protected] email címen kérhető.
telefonszámon
vagy
e-mailen
Kövesd az ARC-ot a Facebookon! http://www.facebook.com/ArcMagazin
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 83 -
VI. 5. Mi lenne ha…? – rajzpályázat gyerekeknek Pályázati felhívás: https://milennehablog.wordpress.com/2016/02/18/mi-lenne-ha-rajzpalyazatgyerekeknek/ Alkoss újra együtt az Író Cimborákkal: Mi lenne, ha…? – rajzpályázat gyerekeknek Mi lenne, ha vitorlás hajó lennék? Vagy tengeralattjáró. Hőlégballon. Űrbázis. És mi lenne, ha egyszer kirepülnék az ablakon dolgozatírás helyett? Vagy elúsznék a folyóban a tengerig, mint egy áramvonalas hal? Játssz velünk, gyűjtsünk milennehákat! Közös társasjátékba hívunk, amelynek a következők a szabályai: 7. Mi lenne, ha…? – folytasd a kérdést, ahogyan elképzeled. Rajzold le, fesd meg, vagy tépd, vágd és ragaszd, készíts róla képet bármilyen technikával úgy, hogy más is el tudja képzelni. 8. Legjobb képeidet (max. hármat) küldd el nekünk. Mi a beküldött anyagokat feltöltjük a Mi lenne ha? képgalériába, ami mindenki számára látható lesz. 9. Az Író Cimborák írói, költői ezek közül választanak egyegy képet, amihez írnak egy mesét, történetet vagy verset. 10. Az így született gyerekfelnőtt művek megjelennek az Író Cimborák blogon április közepétől június elejéig. 11. Az írók, költők dedikált mesés vagy verseskötetet küldenek a kiválasztott képek készítőinek postai úton. 12. A társasjátékot személyes találkozással fejezzük be, egy kiállítás, felolvasás és közös játék keretei között. Ennek helyszíne a Sárkányos Gyerekkönyvtár (Bp. Szabó Ervin tér 1.). Időpontja: 2016. június 4. 11 óra. Munkáidat postai vagy digitális úton a következő címekre várjuk: -
Miklya Zsolt 6101 Kiskunfélegyháza Pf. 45. e-mail:
[email protected]
A levélre kerüljön rá: „Mi lenne ha? rajzpályázat”.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 84 -
A képnek adj címet is. A neved mellett tüntesd fel az életkorodat, az iskolád nevét, és feltétlenül küldd el a postai címedet is. Iskoláktól, alkotóműhelyektől a felkészítő tanár nevét is kérjük. e-mailen küldött képek nyomtatásra alkalmas, 2-3 MB méretűek legyenek. Beérkezési határidő: 2016. március 31. Felső korhatár: 18 év. A pályamunkák márciustól a https://milennehablog.wordpress.com/ oldalon tekinthetők meg. Játékra fel!
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 85 -
VI. 6. Gyerek Sziget rajzpályázat Pályázati felhívás: http://rajzpalyazat.gyereksziget.hu/ Ha szereted a nyarat, a szórakozást, a Gyerek Szigetet, ragadj színes ceruzát vagy festéket és alkoss! A nyertes rajz lesz az idei Generali Gyerek Sziget plakátja! Ki jelentkezhet? A pályázatra 6-14 év közötti gyerekek jelentkezését várjuk: egyénileg, alkotócsoportban, vagy osztályban A jelentkezéshez szülő, szakkörvezető vagy tanár közreműködése szükséges! Hogyan jelentkezhetsz?
A jelentkezéshez szülő, szakkörvezető vagy tanár közreműködése szükséges! Ha bármilyen kérdésed felmerül a jelentkezéssel kapcsolatban, küldj bátran emailt a
[email protected] címre.
Nyeremények
A nyertes rajzból készül el az idei, 15. Gyerek Sziget hivatalos plakátja. Az első három helyezett ezen kívül értékes nyereményeket kap, melyeket június 18.-án, a Gyerek Sziget szülinapi buliján a Generali Gyerek Sziget nagyszínpadán személyesen vehet át. A nyertes rajz alkotójának osztályát vagy szakkörét a Gyerek Sziget stábja ellátja egy egész évre elegendő rajzfelszereléssel.
Hogyan készítsd el a rajzot? Bátran használd a színeket! Gondolj a Generali Gyerek Sziget mottójára: Gyerek Sziget, ahol mindent lehet! A rajzod lehetőleg fekvő formátumú legyen, egyéb technikai megkötés nincs. Nyertesek kiválasztása A jelentkezési követelményeknek megfelelő rajzokat a Gyerek Sziget rajzpályázat oldalon (rajzpalyazat.gyereksziget.hu) publikáljuk. A szavazási időszak 11 napig tart majd az oldalon, Facebook bejelentkezéssel. A legtöbb Like-ot összegyűjtő alkotó rajzából készül az idei Generali Gyerek Sziget plakát. A nyertest e-mail-ben értesítjük.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 86 -
Jelentkezési lap: http://rajzpalyazat.gyereksziget.hu/
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 87 -
VI. 7. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) Pályázati felhívás: http://mindenkinyaraljon.hu/rajzpalyazat/ A MINYATA Egyesület rajzpályázatot hirdet 8-12 éves korú gyermekek számára. Idén a téma: „Álomtábor”. A képeken a gyerekek egy nyári táborral kapcsolatban engedhetik el fantáziájukat, megmutathatják, hogy gyerekszemmel milyen lenne egy ideális tábor, ahol szívesen nyaralnának. A rajzoknak/festményeknek adjatok címet. A pályaműveknek a következő kérdésekre kell választ adniuk: „Hogy képzeled el azt a tábort, ahol jól éreznéd magad? Mi kell ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat egy nyári táborban?” A nevezés ingyenes. A pályázat három győztese térítésmentesen részt vehet az Egyesület nyári táborában (2016. július 23-30. között Káptalanfüreden). Kettőt az Egyesület Rajzpályázat Bizottsága két külön kategóriában (8-10 és 10-12 korig), egyet a Facebook közönsége szavaz meg korosztálytól függetlenül. A II. helyezettek egy társasjátékot és egy könyvet, illetve a III. helyezettek egy könyvet nyernek. (Az Egyesület a táborba utazás költségét nem téríti meg, arról a szülőknek kell gondoskodnia. Viszont a táborba külön busszal indulunk 2016. júl. 23-án Budapestről. Részletek később a tábori tájékoztatóban.) A képek és festmények A4-es méretű papírra készülhetnek. A nyertesekkel való kapcsolatfelvétel miatt, és hogy a nyereményüket megkaphassák, a művek hátsó oldalán nyomtatott betűkkel, olvashatóan, fel kell tüntetni: - a pályázó teljes nevét, születési idejét, lakcímét, elérhetőségét (a pályázó és/vagy a szülő/nevelő telefonszámát és email címét), valamint a kép címét. A pályamunkák elkészítéséhez bármilyen anyag felhasználható (ceruza, toll, tus, zsírkréta, vízfesték stb.), de az eredeti példányt szükséges beküldeni. Témába nem illő, elektronikus formában leadott vagy A4-es mérettől eltérő alkotásokat nem tudjuk elfogadni és értékelni. A pályamunkák leadási határideje 2016. április 29. a leadott pályamunkák más pályázatra nem nyújthatók be. Az alkotásokat a következő címre küldjék: MINYATA Egyesület 1380 Budapest, Pf. 1202/73 A művek értékelése az Egyesület Rajzpályázat Bizottságának tagjai által történik 2016. május 8-án, így kiderülnek az I., II., és III. helyezettek (a két korkategória: 8-10 és 10-12 éves korig; értékelni csak
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 88 -
ilyen idős gyerekek képeit tudjuk). Továbbá a legjobb nevezett alkotások 2016. május 11-től az Egyesület Facebook oldalán kiállításra kerülnek, ahol szavazásra bocsátjuk őket 2016. május 29-ig. A legtöbb like-ot elérő közönségdíjas pályázat alkotója szintén térítésmentesen vehet részt az Egyesület nyári táborában, illetve a II. helyezett 1db társasjátékot, 1db könyvet, a III. helyezett 1db könyvet nyer. Minden 150 like feletti kép készítője ajándékcsomagot kap. A nyerteseket telefonon vagy email-ben értesítjük. Tavalyi pályaművek a "Kedvenc mesehősöm" pályázaton: Rajzpályázat 2015. További információ: Dalosné Tóth Zsuzsanna, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0508 vagy Dalos László, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0005
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 89 -
VI. 8. Ékes tollak – meseíró pályázati felhívás (ÚJ) Pályázati felhívás: http://fkkk.flesch.hu/hirek/ekes-tollak-meseiro-palyazati-felhivas/ A Flesch Károly Kulturális Központ meseíró pályázatot hirdet „Egyszer volt, hol nem volt …” címmel, általános iskolás tanulók részére. A mesék kötetlen témában íródhatnak, terjedelmük maximum két A/4-es oldal lehet. Egy pályázó csak egy mesét küldhet be a zsűrinek. Pályázni az alábbi két kategóriában lehet: I. kategória: 1-4. osztályos tanuló II. kategória: 5-8. osztályos tanuló Az elkészült meséket a Flesch Károly Kulturális Központ portájára lehet leadni személyesen, vagy postai úton kérjük eljuttatni hozzánk az “Egyszer volt, hol nem volt …” jeligével. A beküldött pályaművekmellett tüntessék fel: a pályázó gyermek nevét, iskoláját, osztályát, szülő és gondviselő nevét és telefonszámát. A nyertes pályaműveket a Városi Gyereknapon, május 28-án díjazzuk. Beküldési határidő: május 6. (péntek)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 90 -
VI. 9. Nád a házam teteje – nép építészeti razpályázat gyerekeknek (ÚJ) Pályázati felhívás: http://valyog.uw.hu/ 2016. júniusában Martonvásáron kerül megrendezésre a vályogházakról szóló tízedik konferencia. A konferencia keretében népi építészeti rajzpályázatot hirdetünk gyerekek számára. A pályázat célja a népi építészeti hagyományok megırzése, dokumentálása. A díjnyertes illetve kiválasztott rajzokból a vályogházas konferenciával egyidejőleg kiállítást rendezünk. Pályázni 3 kategóriában lehet: 1. 6-10 éves korig: népi építészet, szabadon választott 2. 10-14 éves korig: 2.a : „Kiment a ház az ablakon” – a házak ablakai, ajtói 2.b : népi építészet , szabadon választott A képek legnagyobb mérete: 40 x 50 cm lehet. Technikai megkötöttség nincs. Egy pályázó legfeljebb 3 db képet nyújthat be. A pályázat jeligés. Kérjük, hogy minden rajz hátulján csak a beküldı által választott jelige, a kép sorszáma, és a kategória megjelölése szerepeljen. A beküldő nevét, címét külön, zárt borítékban kell a rendezőkhöz a képekkel együtt eljuttatni, a borítékon csak a jelige szerepelhet. Beadási határidő: 2016. április 30. A rajzokat kérjük az alábbi címre megküldeni: Mednyánszky Z. Miklós 1580 Budapest Pf. 170. A zsőri elnöke: Kárpáti József festımővész, a Martonvásári Mővészeti Iskola tanára. A konferenciáról részleteket a http://valyog.uw.hu honlapon lehet megismerni.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 91 -
VI. 10. V. MINYATA Gyermekrajzpályázat - „Álomtábor” címmel (ÚJ) Pályázati felhívás: http://mindenkinyaraljon.hu/rajzpalyazat/ A MINYATA Egyesület rajzpályázatot hirdet 8-12 éves korú gyermekek számára. Idén a téma: „Álomtábor”. A képeken a gyerekek egy nyári táborral kapcsolatban engedhetik el fantáziájukat, megmutathatják, hogy gyerekszemmel milyen lenne egy ideális tábor, ahol szívesen nyaralnának. A rajzoknak/festményeknek adjatok címet. A pályaműveknek a következő kérdésekre kell választ adniuk: „Hogy képzeled el azt a tábort, ahol jól éreznéd magad? Mi kell ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat egy nyári táborban?” A nevezés ingyenes. A pályázat három győztese térítésmentesen részt vehet az Egyesület nyári táborában (2016. július 23-30. között Káptalanfüreden). Kettőt az Egyesület Rajzpályázat Bizottsága két külön kategóriában (8-10 és 10-12 korig), egyet a Facebook közönsége szavaz meg korosztálytól függetlenül. A II. helyezettek egy társasjátékot és egy könyvet, illetve a III. helyezettek egy könyvet nyernek. (Az Egyesület a táborba utazás költségét nem téríti meg, arról a szülőknek kell gondoskodnia. Viszont a táborba külön busszal indulunk 2016. júl. 23-án Budapestről. Részletek később a tábori tájékoztatóban.) A képek és festmények A4-es méretű papírra készülhetnek. A nyertesekkel való kapcsolatfelvétel miatt, és hogy a nyereményüket megkaphassák, a művek hátsó oldalán nyomtatott betűkkel, olvashatóan, fel kell tüntetni: - a pályázó teljes nevét, születési idejét, lakcímét, elérhetőségét (a pályázó és/vagy a szülő/nevelő telefonszámát és email címét), valamint a kép címét. A pályamunkák elkészítéséhez bármilyen anyag felhasználható (ceruza, toll, tus, zsírkréta, vízfesték stb.), de az eredeti példányt szükséges beküldeni. Témába nem illő, elektronikus formában leadott vagy A4-es mérettől eltérő alkotásokat nem tudjuk elfogadni és értékelni. A pályamunkák leadási határideje 2016. április 29., a leadott pályamunkák más pályázatra nem nyújthatók be. Az alkotásokat a következő címre küldjék: MINYATA Egyesület 1380 Budapest, Pf. 1202/73 A művek értékelése az Egyesület Rajzpályázat Bizottságának tagjai által történik 2016. május 8-án, így kiderülnek az I., II., és III. helyezettek (a két korkategória: 8-10 és 10-12 éves korig; értékelni csak ilyen
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 92 -
idős gyerekek képeit tudjuk). Továbbá a legjobb nevezett alkotások 2016. május 11-től az Egyesület Facebook oldalán kiállításra kerülnek, ahol szavazásra bocsátjuk őket 2016. május 29-ig. A legtöbb likeot elérő közönségdíjas pályázat alkotója szintén térítésmentesen vehet részt az Egyesület nyári táborában, illetve a II. helyezett 1db társasjátékot, 1db könyvet, a III. helyezett 1db könyvet nyer. Minden 150 like feletti kép készítője ajándékcsomagot kap. A nyerteseket telefonon vagy email-ben értesítjük. Tavalyi pályaművek a "Kedvenc mesehősöm" pályázaton: Rajzpályázat 2015: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10152832322705662.1073741834.364805790661&type =3 További információ: Dalosné Tóth Zsuzsanna, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0508 vagy Dalos László, email:
[email protected], telefon: 0620/663-0005
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 93 -
VI. 11. Kisiskolások nagy tavaszi színező versenye (ÚJ) Pályázati felhívás: http://pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/5a6ff4485b76d2b3c1257f7f00 52064b?OpenDocument http://mecslaszlotarsasag.webnode.hu/ Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség! Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) 1.-2. osztályos diákok vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!). Tudnivalók: Pályázat címe: KISISKOLÁSOK NAGY TAVASZI SZÍNEZŐ VERSENYE Szervező: GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY / Országos Mécs László Irodalmi Társaság A pályaművek beküldése: A mellékelt rajzokat - a teljes rajzlapot - színezzétek ki szépen, majd adjátok oda tanító néniteknek vagy a szüleiteknek, akik a színezéseket .jpg fájlként küldjék el nekünk emailben legkésőbb: 2016. április 30-ig. Email címünk:
[email protected] Minden beérkezett alkotást megjelentetünk népszerű facebook-oldalunkon: https://www.facebook.com/orszagosmecslaszlotarsasag Eredményhirdetés: 2016. május 10-ig A végeredményt a kiíró által felkért zsűri állapítja meg. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet. NYEREMÉNYEK: az 1.-2.-3. helyezettnek Oklevél és szerencsesorsjegy! Szponzorációt, támogatást, jutalomfelajánlást szívesen és szeretettel fogadunk! http://www.omlit.hu
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 94 -
VII. Pályázat óvodások részére VII. 1. NAGY tavaszi színező verseny óvodásoknak Pályázati felhívás: http://palyazatmenedzser.hu/2016/02/10/nagy-tavaszi-szinezo-versenyovodasoknak/ Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség! Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) óvodások vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!). Tudnivalók: Pályázat címe: NAGY tavaszi színező verseny óvodásoknak Szervező: Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság A pályaművek beküldése: A mellékelt rajzlapot színezzétek ki szépen, majd adjátok oda óvó néniteknek vagy a szüleiteknek, akik a színezéseket .jpg fájlként küldjék el nekünk emailben legkésőbb: 2016.május 8-ig Email címünk:
[email protected] Minden beérkezett alkotást megjelentetünk népszerű facebook-oldalunkon: https://www.facebook.com/orszagosmecslaszlotarsasag Eredményhirdetés: 2016. május 15-ig A végeredményt a kiíró által felkért zsűri ( zsűri elnöke ) állapítja meg. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet. NYEREMÉNYEK: az 1.-2.-3. helyezettnek Oklevél és meglepetésajándék Szponzorációt, támogatást, jutalomfelajánlást szívesen és szeretettel fogadunk! www.omlit.hu www.gyermekjolet.hu
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 95 -
VII. 2. Bohócszínház Alapítvány –Rajzpályázat Pályázati felhívás: http://www.bohocdoktorok.hu/wcms/index.html A Bohócszínház Alapítvány rajzpályázatot hirdet „Rajzolj egy bohócot!”címmel. 2016-ban a Bohócszínház Alapítvány - fennállásának húszéves évfordulója alkalmából – gyerekeknek és felnőtt gyerekeknek rajzpályázatot hirdet. Pályázni 3 kategóriában, 2016. december 31-ig lehet. A pályázat témája: Rajzolj egy bohócot, rajzolhatsz mellé tortát, játékokat, cicát vagy kiskutyát, vagy azt, ami éppen eszedbe jut. Megörökíthetsz egy élményt vagy eseményt is. A pályázat célja a legnagyobb bohócrajzgyűjtemény létrehozása, és ezzel a kórházi gyerekműsorok népszerűsítése. Technika: A pályázatra A/4-es vagy A/3-as méretű, tetszőleges technikával (pl. filctoll, színes ceruza, vízfesték, tempera, zsírkréta, kollázs) elkészített műveket várunk. Egy alkotó több alkotással is nevezhet. A beérkezett pályaművekre a Bohócszínház Alapítvány közösségi oldalán (www.facebook.com/bohocdoktorok.hu) lehet szavazni. Pályázati kategóriák Gyerekek (0-14 éves korig) Felnőtt gyerekek (14-99 éves korig) Közösségek (családok, óvodai csoportok, munkahelyi közösségek stb.) Díjak Minden kategóriában a legtöbb szavazatot kapott három pályaművet díjazzuk. 1.-2.- 3. díj: játékok, rajzeszközök A pályázattal kapcsolatos időpontok A pályázatok beérkezésnek határideje: 2016. december 31. A pályaművekre folyamatosan 2017. május 20-ig lehet szavazni. Eredményhirdetés: 2017. május 31.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 96 -
A pályázatok benyújtásának módja Az elkészült rajzot és a hozzá tartozó jelentkezési adatlapot a következő címre kérjük küldeni: 1.
Postai úton:
Bohócdoktorok „Postán maradó” 8052 2.
E-mailen:
[email protected]
Pályázat tartalma: aláírt, kitöltött jelentkezési lap saját készítésű A/4 vagy A/3 méretű alkotás(ok) Egyéb feltételek és információk A beérkezett pályamunkákat csak a hozzájuk mellékelt és kitöltött jelentkezési adatlappal együtt tudjuk elfogadni. Pályázónként egy adatlapot kell kitölteni. A kinyomtatható jelentkezési adatlap itt tölthető le: www.bohocdoktorok.hu Az elkészült alkotás hátoldalára kérjük, írják rá a pályázó nevét, kategóriáját. Pályázni csak eredeti alkotásokkal lehet. A pályázati nyeremények adóját a pályázat kiírója fizeti. A beérkezett rajzok felhasználása: Az eredményhirdetést követően a rajzokat nem áll módunkban visszaküldeni. A pályázat kiírója jogosult a pályaműveket kiállítani, bemutatni (pl. internetes felületen, programfüzetben, PR-tevékenység során). A pályázat kiírója jogosult a pályázati műveket további ellenszolgáltatás nélkül felhasználni, elektronikus vagy nyomtatott úton közölni, fotókon, illetve cikkekben, valamint egyéb audiovizuális anyagokban bemutatni. Adatkezelés: A pályázat kiírója a pályázat során birtokába kerülő személyes adatokat kizárólag a pályázat keretein belül, a jelenlegi rajzpályázattal összefüggő kommunikáció céljából kezeli. A pályázat kiírója a számára szolgáltatott adatokat harmadik személy részére nem továbbítja. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot jelen pályázati kiírás módosítására, illetve kiegészítésére. A Facebook semmilyen mértékben nem támogatja a kiírást, vagy működik együtt azzal. A pályázattal összefüggésben bővebb információ a
[email protected] e-mail címen kérhető.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 97 -