Paletta Líceumi
az egri eszterházy károly főiskola közéleti lapja
xvi. évfolyam 6. (128.) szám • 2010. október
Szenvedély és kíváncsiság – Kutatók Éjszakája 2010 Idén is közelebb kerültek és érthetőbbé váltak a természettudományok a Kutatók Éjszakáján kicsik és nagyok számára egyaránt. Egerben az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Karának munkatársai és vendégei ismét több épületben, számos érdekes és igen népszerű programmal várták a közönséget szeptember 24-én. Manapság, amikor a természettudományok iránt egyre csekélyebb érdeklődés mutatkozik – kivéve az Eszterházy Károly Főiskolán –, a játékos és szórakoztató formában bemutatott előadásoknak, a nyitott és pedagógiai érzékkel is megáldott tudósoknak kiemelt szerepük lehet abban, hogy kicsik és nagyok egyaránt visszataláljanak a fizika, a kémia vagy akár a matematika területeire. A Kutatók Éjszakáján Egerben, ahol már délelőtt elkezdődtek a programok, több száz kisdiák és kísérőjük szembesülhetett – többek között – azzal, hogy a
matematikusok nem csak logaritmusban képesek mozogni, és hogy a kémikusok is tudnak szórakoztató és érdekes előadásokban beszélni tudományukról. Az EKF fő programjai idén is két helyszínen: a Leányka úti C-épületben és a Líceumban zajlottak. A Varázstoronyban napenergiával kapcsolatos kísérletek, távcsöves bemutatók és a Camera Obscura is várta a vendégeket. A Leányka úton idén is reggel kilenctől estig voltak előadások és különböző bemutatók.
Folytatás a 3. oldalon
Alapítványi támogatás „Hét év után sikerült leállamvizsgáznom” Interjú a Dumaszínház sztárjával, Kiss Ádámmal tehetséges hallgatóknak Az Eszterházy Károly Főiskola Pro Scientiis Alapítványa átvállalta 37 költségtérítéses képzésre felvett hallgató tandíját. Olyan hallgatók nyerhették el a támogatást, akik ugyan nem kerültek be az államilag támogatott képzési rendszerbe, de pontszámaik elérték a mesterképzésen előírt 80 pontot és bizonyos szakokon az alapképzésen a 350-et. A hallgatóknak az egyéves segítségnyújtás után, jó tanulmányi átlag teljesítését követően lehetőségük lesz pályázni államilag támogatott mk képzési helyekre is.
Tánc, érték, hagyomány A nyári elfoglaltságok után megkezdte a felkészülést az új tanévre az Eszterházy Károly Főiskola Egres Néptáncegyüttese. A tervek között táncházak, hagyományőrző műsoruk bemutatása és külföldi fellépés is szerepel. Nem tétlenkedtek a táncoslábú fiatalok a nyáron. Július elején tartották hagyományos évértékelőévadzáró kerti partijukat amit olyan fellépések követtek, mint a Nemzetközi Slow Film Fesztivál megnyitó ünnepsége, vagy az Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó. Ez utóbbi fesztiválon a nagy sikert arattak a Dobó téren előadott Somogyi-, Széki táncokkal, valamint
a Lajta László Néptánc Együttessel közösen bemutatott Szatmári táncokkal. Az Egres Néptánc Együttes 2003 őszén alakult az Eszterházy Károly Főiskola hallgatóiból. Komoly munkájukat a heti két próba, nyári edzőtábor jellemzi, aminek eredményét a nemzetközi közönség is megcsodálhatta.
Folytatás az 5. oldalon
Kiss Ádám és Csenki Attila, a Dumaszínház két jeles képviselője lépett fel a szeptemberi főiskolás nyitóbulin a Broadway Studióban. Míg a közönség a bejáratnál sorakozott, Kiss Ádámot csíptük el egy interjúra, aki karácsonykor megjelenő könyvéről is beszámolt. – Úgy hallottam, befejezted a főiskolát. Mit fogsz csinálni ezek után? – Hét év után sikerült leállamvizsgáznom. Ugyanezt fogom csinálni, amit eddig, csak most már van egy diplomám is. Anyukám kiteszi a szekrénybe, és boldogságában főz nekem töltött káposztát.
– Hogy telt a nyarad? A nyári fellépések mellett jutott idő a pihenésre? – Az államvizsgám, a hét év megkoronázása volt tíz nap kettesben a barátnőmmel Szicíliában. Búvárkodtunk, robogót béreltünk, olvastunk, aludtunk és nagyon jó volt. Utána hazajöttem, fesztiváloztam, aztán megint elmentem egy kicsit nyaralni Horvátországba a haverokkal. A nyár vége ismét melóval telt el. Tesóm pedig nemrég házasodott, így ott is pörögni kellett. Húzós volt most ez a nyár.
– Mivel telnek a napjaid?
– Könyvírásra adtam a fejem. Nem fog konkrétan semmiről szólni, hanem sok kicsi történet lesz benne. Olyanok, amelyek színpadon nem élnek meg, vagy még nem hallotta a közönség. Észrevételeim, reakcióim a világról. Két-három oldalas humoreszkek. Nem egy hétköznapi könyv lesz.
– Mikorra várható a megjelenése? – Karácsonyra. „Kiss-karácsony” lesz. Elég sokat dolgozom most vele. Már egy hónapja minden napom erről szól. Reggel fél ötig írok, aztán lefekszek, délben magamhoz térek, pislogok, elmegyek kettőig fellépni, majd hazaérek, és akkor megint írok. Ez köti le most minden időmet. Október végéig kell leadnom.
– Elárulod, hogy mi lesz a címe? – Szütyiő. Szütyő amúgy, mert minden bele van dobálva, de a „szütyiő” szerintem viccesebb és franciás csengésű.
Folytatás a 6. oldalon
2
• líceumi élet •
Líceumi
Paletta
A legjobbaknak Fogyasztóvédelmi képzések az EKF-en ösztöndíj a minisztertől Színesítik a felsőoktatási palettát az Eszterházy Károly Főiskolán a fogyasztóvédelem témakörében. A szakirányú továbbképzés mellett felsőfokú szakképzést és mesterképzést is terveznek az intézményben.
Az oktatási és kulturális miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz – tanévenként – a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére. Erre azok a felsőoktatási intézményekben tanuló, nappali és levelező tagozatos diákok pályázhatnak, akiknek kiemelkedő tanulmányi eredményei vannak, illetve szakmai területen kimagasló munkát végeznek. Intézményünkben 2010. szeptember 22-én, 13 órakor, a Líceum I. emeleti konferenciatermében ünnepélyes keretek között vehették át a hallgatók a köztársasági ösztöndíjakat. Dr. Lőrinczné Thiel Katalin, oktatásfejlesztési rektorhelyettes köszöntötte a hallgatókat, s beszédében kiemelte, hogy ez az ösztöndíj az eddigi teljesítményeket tükrözi, és ösztönöz további színvonalas kutatói munkára. Elmondta, hogy az értelmiségi embert nem kizárólag a diploma, hanem az élethosszig tartó képzés, és a magasfokú szakmai munka határozza meg. A köszöntőt követően a rektorhelyettes as�szony Kalóné Szűcs Erzsébettel, a Tanulmányi és Információs Központ főigazgatójával közösen átadta az ösztöndíjakat igazoló dokumentumokat. Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, melynek összege havi 34.000 forint. A köztársasági ösztöndíjban részesülők névsora: Becsei Lilla, Czirják Csilla, Csirmaz Dávid, Dudás Balázs, Fazokán Dóra, Freizberger Anna, Fülep Ádám, Gólya Tamás, Gortva János, Jánosi Nikolett, Kiss Ágnes, Klujber Márta, Kolosi Bálint, Kovács Erika Rozália, Kukovecz Helga, Mártonfalvi Éva, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Péter Veronika, Polyácskó Alexandra, Szigethy Eszter, Túri Emese, Virág Eszter.
Az EGERFOOD Regionális Tudásközpontja és az Észak-magyarországi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szervezésében indult először „Élelmiszerellenőrzés és Fogyasztóvédelem” elnevezéssel szakirányú továbbképzési szak a főiskolán. Immár a harmadik évfolyam kezdi meg tanulmányait, de a képzést nyitottabbá szeretnék tenni, hogy ne csak diplomásoknak, hanem a társadalom jóval szélesebb – érettségivel rendelkező – rétegének is elérhető legyen. A Közép-európai Fogyasztóvédelmi és Élelmiszerbiztonsági Egyesü-
let és az EKF közös szervezésében valószínűleg jövőre indul a felsőfokú szakképzés és a mesterképzés is – közölte dr. Kiss Attila, az Élelmiszertudományi Intézet igazgatója szeptemberi sajtótájékoztatójukon. Elmondta, hogy a főiskola megfelelő szakemberrel rendelkezik a képzések elindításához, és egy TÁMOP pályázat is a segítségükre van. A kétéves képzésen a jog és jogérvényesítés gyakorlatáról, élelmiszerbiztonságról, gasztronómiáról, táplálkozástudományról és wellness-ismeretekről is tanulhatnak a hallgatók.
Dr. Bernáth Luca, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi regionális igazgatója a fogyasztóvédelmi oktatás és tájékoztatás jelentőségét hangsúlyozta. A hatóság célul tűzte ki – többek között – a tudatos fogyasztóvá válás folyamatának elősegítését, a vállalkozói jogkövető magatartási forma megismertetését. Ebben nagy szerepe lehet a jövőben az ilyen és ehhez hasonló képzéseknek. Beszámolt a nyári ellenőrzésekről, amelyek alapján elmondható, hogy összességében csökkent a jogsértések száma régiónkban. Dr. Murányi Zoltán, a Kémia Tanszék tanszékvezető tanára úgy érzi, hogy a főiskola alkalmas a képzések lebonyolítására. Nagy munkát végeztek, hiszen az országban egyedülálló ez a képzés.
Együttműködés egy maláj egyetemmel
A már korábban megkötött partnerszerződés értelmében két új mesterképzést indít az Eszterházy Károly Főiskola egy malajziai egyetemmel közösen. A közel tízéves kapcsolat eredményeként létrejött négy féléves képzéseket az Oktatási Hivatal idén szeptembertől engedélyezte. Az Eszterházy Károly Fő-
iskola (EKF) és az Open University Malaysia (OUM) között 2010. áprilisban aláírt együttműködési megállapodás alapján az Oktatási Hivatal 2010. szeptember 13-i dátummal engedélyezte, hogy az OUM két mesterképzési programja: a Master of Business Administration (a GTK gondozásában) és a Master
of Information Technology (a TKTK gondozásában) bekerüljön az Eszterházy Károly Főiskola képzési kínálatába – hangzott el a főiskola szeptemberi sajtótájékoztatóján a Líceumban. A két intézmény közötti szerződés értelmében az Open University Malaysia Training Centre (OUM Kihelyezett Kép-
zési Központ) néven képzési helyszínt biztosít az Open University Malaysia két említett mester szintű programjának. A főiskola képzésszervezési és képzéskoordinációs feladatok ellátásával, és humán erőforrás és infrastruktúra biztosításával járul hozzá a szerződésben vállalt feladatai mk teljesítéséhez.
Segítő jobb az árvízkárosultaknak Több mint 2,5 millió forint értékben támogatta főiskolánk az árvízkárosultakat. Az FHÖK és a Rektori Tanács kollégiumi férőhelyek biztosításával és a költségtérítés csökkentésével vagy teljes átvállalásával segített. Az Eszterházy Károly Főiskola Rektori Tanácsa és a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat ez év júniusában segítségnyújtási programot állított ös�sze. Az országban kialakult viszontagságos, néhol már katasztrofális időjárási helyzet indokolttá tette, hogy a főiskolán tanuló, a szerencsétlenségben érintett hallgatóknak segédkezet nyújtson az intézmény. Ehhez egy több részből álló segítségnyújtási programot dolgoztak ki a felek. A program legfőbb elemei közt az adománygyűjtés, a kollégiumi férőhely-biztosítás – nemcsak a tanévre de a nyári időszakra is – és a költségtérítés csökkentése vagy teljes átvállalása szerepeltek. A költségtérítés csökkentése 50, 75 illetve 100 százalékot jelentett az elszenvedett károk mértékétől függően, amit az intézmény ajánlott fel, több mint 2,5 millió Ft értékben. Az érintett települések Edelény, Felsőzsolca, Gesztely, Onga, Szikszó, Szendrő és Boldva voltak. A program szervezése során segítséget nyújtottak az érintett települések önkormányzatainak jegyzői illetve a katasztrófavédelem munkatársai. A segítésnyújtási program két fázisban zajlott le, az elsőben a felsőbb éves hallgatónak, a másodikban az idén felvételt nyert, akkor még leendő EKF-eseknek igyekezett enyhíteni az intézmény a katasztrófa nyomán kialakult helyzetén. Több mint félszáz hallgatónak sikerült segítséget, támogatást biztosítani így az ÉszakMagyarországi régióban.
3
• líceumi élet •
Líceumi
Paletta
Szenvedély és kíváncsiság – Kutatók Éjszakája 2010 Folytatás az 1. oldalról A kíváncsiskodók a számos egyéb program mellett irányíthattak robotot, megpróbálhattak szemétből művészeti alkotásokat fabrikálni, vagy akár megismerhették a főiskola Botanikus Kertjének ritkaságait. Különösen népszerűek és látogatottak voltak az „energikus kémikusok” előadásai, ahol a Kémia Tanszék munkatársai hangos, látványos és olykor szagos kísérletekkel szórakoztatták a közönséget. Idén is volt Tudományos Szieszta a Kutatók Éjszakáján. Horváth Dezső, nemzetközileg is elismert fizikus a tudomány olyan, ma ismert és elfogadott elméleteit mutatta be, amelyek az világ-
Újságírószeminárium Brüsszelben
Az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája 2010. július 12-14-ig sajtószemináriumot szervezett Brüsszelben. Főiskolánkat hárman is képviselhettük: Csehi Dorina, Kojsza Péter és Magyar Krisztián. A programok során találkozhattunk magyar európai parlamenti képviselőkkel, valamint megismerhettük az Európai Parlament felépítését és működését és nem utolsó sorban a híres belga söröket is. A három nap folyamán többször is jártunk az Európai Parlament brüsszeli székházában. Elsőként Polner Gergely, az EP Látogatói és Szeminárium szolgálatának munkatársa tartott előadást az Európai Parlament felépítéséről és szerepéről, s megtekinthettük az üléstermet is. Az EP sajtószolgálatát és Audiovizuális osztályát Paola Garcia Isaak, az EP Audiovizuális osztályának munkatársa mutatta be, s ellátott minket számos olyan praktikus információval, amelyeket a későbbi munkánk folyamán hasznosítani tudunk majd. A prezentáció része volt, hogy a helyszínen megtekinthettük az EP Audiovizuális részlege által nyújtott szolgáltatásokat, a televízió és rádió stúdiókat is. Találkozhattunk még Göncz Kinga EP képviselővel, Yannis Darmis-szal, a Media Service and Monitoring osztály vezetőjével, valamint Pethő Zoltánnal, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság munkatársával; Gyévai Zoltán, a BruxInfo főszerkesztője pedig az Uniós intézményrendszerről és a brüsszeli aktualitásokról tájékoztatott minket. Az Európai Parlamentben tett látogatás keretében lehetőségünk adódott magyar európai parlamenti képviselőkkel interjúkat készíteni. A programok zárásaként ellátogattunk az Európai Bizottság székházába, s részt vettünk a Bizottság déli sajtótájékoztatóján is.
Csehi Dorina
egyetem keletkezését firtatják. Különösen érdekes volt prezentációjának azon része, amely során vázolta, hogy a világvallások tanai és a fizika elméletei nem is állnak oly messze egymástól. Este lézershow-n és éjjeli lepkefigyelőn is részt vehettek még a kitartó és szenvedélyes kíváncsiskodók. Majd a Kutatók Kocsmájában újra „tarolt” a Kocsmatrükkök c. bemutató, ahol Dr. Vida József, a Fizika Tanszék főiskolai tanára és a közönség vállalkozó kedvű tagjai megmutatták azt is, hogy hogyan lehet kinyitni egy papírlappal egy üveg sört, vagy dugóhúzó nélkül egy üveg bort.
mk
Isten malmai lassan őrölnek Interjú Tőkés Lászlóval
Az Európai Parlament egyik új alelnöke, Tőkés László szerint a mostani körülmények alkalmasak lehetnek arra, hogy előremozdítsák az európai kisebbségek ügyét az Unióban. Megválasztásának körülményeiről, a kisebbségvédelemről és Magyarország soros elnökségéről Brüsszelben kérdeztük a romániai magyar politikust. – A közelmúltban több támadás is érte az Európai Unió kisebbségpolitikáját. Most, hogy alelnökké választották, melyek lesznek az elsődleges feladatok, a prioritások a kisebbségpolitikával kapcsolatban?
visszatérve mindenképpen azt vallom, hogy egy spirituális dimenzióra is szükség van, az értékek Európájára és Európa lelkiségére. Ezt tudatosítani nagy feladat, s itt jön képbe a kisebbségpolitika is.
– Az alelnökség nem szabályzat által, kompetenciákkal pontosan ellátott, jól körülhatárolt tisztség, hanem egy lehetőségeket rejtő pozíció. Vagyis megmaradhatna egy alelnök egy rangos tisztségviselőnek, de munkája által ki is töltheti ezt a tisztséget. Én arra törekszem, hogy minél jobban kihasználjam a közérdek javára ezt a tisztséget, hogy ne csupán autoritásom legyen, hanem munkát is, szolgálatot is végezzek. Prioritásaim többnyire ugyanazok, mint képviselői mivoltomban. Főképpen a kisebbségpolitika, az oktatás- és a művelődéspolitika, az emberi jogok kérdése foglalkoztat, és az ezeknek megfelelő bizottságokban fejtem ki az ilyen irányultságú tevékenységeimet. Úgy érzem, hogy kevés volna, ha csupán európai gazdaságpolitikáról és kereskedelemről beszélnénk, hogyha csupán a nyers érdekek összeegyeztetése vagy egymással való szembeállítása, szembekerülése határozná meg az egyesült Európa arcának alakulását. A legjobb hagyományainkra támaszkodva, a valamikori keresztyén Európa gyökereihez
– Hogyan lehet a kisebbségek érdekeit képviselni, és felkarolni az EU-ban akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy az Unió ebben a kérdésben zárkózott és távolságtartó. – Ebben a tekintetben nagyon rosszul állunk. Még a kisebbségi kérdés puszta elismertetésével is gondjaink vannak. Egy olyan realitással állunk szemben, amelynek a puszta létét sem veszi tudomásul, vagy ismeri el főképpen Nyugat-Európa.
– Ez minek köszönhető? – Ez tulajdonítható egyfelől az individualizmusnak, másfelől a nyugat-európai, kisebbségek szempontjából ignoráns felfogásnak, de történelmi gyökerei is vannak ennek NyugatEurópában.
– Hogyan lehet ezen a felfogáson változtatni? – Már önmagában azzal is nagy eredményt érhetünk el, ha elismertetjük a kisebbségi kérdés létjogosultságát, és elérjük azt, hogy nem keverik össze a harmadik világból bevándorolt kisebbségeket a főképpen Kelet-Közép-Európában élő tradicionális kisebbségekkel. Mint amilyenek mi is vagyunk a szerte a Magyarországgal
szomszédos utódállamokban. Nem lesz könnyű dolgunk, de annak a kedvező változásnak a tudatában, amelyet az idei magyarországi parlamenti választások hoztak, merem azt remélni, hogy a Kárpát-medencei magyar képviselők, és az ügyünk támogatására megszerzett szövetségeseink összefogásával egy döntő előrelépés vagy éppenséggel áttörés történhet a kisebbségpolitika terén az Európai Unióban.
– Ha már az összefogásnál tartunk, évekkel ezelőtt még néhány kollégája akadályozta meg abban, hogy beléphessen a néppárti frakcióba. Most, hogy alelnök lett, találkozott-e már ezekkel az emberekkel, és beszélt-e már velük erről? – Pikáns és ironikus fordulata ez az eseményeknek, hiszen 3 év után éppen azok voltak kénytelenek támogatni alelnöki jelöltségemet, akik annak előtte még a Néppárti Frakcióba való puszta felvételemet is megvétózták. Isten malmai lassan őrölnek, szokták mondani. Nagyobb részük most sem támogatott tiszta szívből, viszont átérezték – mert a románok jó politikusok –, hogy milyen fonák volna, ha a magyar küldöttség felajánl számukra egy önálló helyet, milyen furcsán néznének rájuk Európában, ha ezt a lehetőséget visszautasítanák. A dolgok menete felülmúlta a nacionalista politikai szűkkeblűséget. Igyekszem nem ha-
ragot tartani, hanem velük is az együttműködést keresve közös ügyeinkben összefogni, és értésükre adni azt, hogy nem ellenükben képviselem a magyar ügyet.
– A „magyar ügy” mennyire léphet előrébb azzal, hogy a következő évben Magyarország lesz a soros elnök. Tárgyalt-e már a kormánnyal a teendőkről, az irányvonalakról? – Már önmagában az a körülmény, hogy a 14 magyarországi, a 3 erdélyi és a két felvidéki, vagyis összesen 19 képviselő nem hivatalos formában egyazon küldöttség tagja, sokkal jobb érdekérvényesítési esélyt nyújt nekünk, s ez kiegészül jövő év elején Magyarország soros elnökségével. Természetesen mind az alelnökségemet, mind Magyarország általános európai elnökségét és minden hasonlóan kedvező körülményt jó politikus módjára ki kell használnunk. Nem kételkedem abban, hogy a második Orbán-kormány a helyzet magaslatán lesz ebben a tekintetben. Éppen abban áll az erőnk, hogy a megelőző időszaktól eltérően, amikor két irányba húzott a kormányzat és a képviselet zöme, most egy irányba húzzuk a szekeret, és tényleg megvalósul a határok feletti nemzetegyesítés elve alapján elgondolt európai, nemzetközi közös képviselet.
Kojsza Péter, Magyar Krisztián
4
• hirdetés •
Líceumi
Paletta
Színházbérletek kedvezményesen
Egészséges táplálkozás a hatékony tanulásért A depresszió, koncentrációs nehézségek és a gyenge iskolai teljesítmény megoldása lehet az egészséges táplálkozás. Kutatásokkal bizonyították, hogy a helyes étkezés jótékony hatással van a mentális állapotra, hangulatra és az agyat is serkenti.
Idén is kaphatók kedvezményes színházbérletek. Az Eszterházy Károly és a Táncszínház bérletekkel majd féláron tekinthető meg 2-2 előadás a Gárdonyi Géza Színházban.
A reklámokban szereplő müzli szeletek és kekszek a teljes értékű reggeli látszatát sugallják a fogyasztóknak, pedig az egészséges táplálkozásból nem hiányozhat a tápláló reggeli. Szükséges a délelőtti fizikai és szellemi tevékenységekhez, fokozza a teljesítményt, energiát ad, az agyunkat üzemanyaggal látja el. Ahhoz, hogy agysejtjeinket megóvjuk, és könnyen tudjunk tanulni, biztosítani kell az antioxidánsokban gazdag táplálkozást. Ez főként olajos magvak, halak, „tengeri herkentyűk”, zöldségek és gyümölcsök fogyasztását jelenti.
A főiskola Kulturális Programigazgatósága, a Hallgatói Önkormányzat és a Hallgatói Centrum szervezésében ebben a félévben 1600 forintért kapható Eszterházy Károly bérlettel két előadást lehet megtekinteni. Paul Clodel Selyemcipő c. darabját és Csiky Gergely Prolik (Ingyenélők) c. művének színpadi változatát október 19-én, illetve november 16-án játssza a Gárdonyi Géza Színház társulata a főiskolásoknak. A Táncszínház bérlet is két előadást tartalmaz. A bérletért mindössze 900 forintot kell fizetni minden, a kultúra, a tánc és a színház iránt érdeklődő hallgatónak. A bérletekkel kapcsolatos információért Lakatos János Pétert és Bácsfalusi Annát kell keresni a „B” épületben található Hallgatói Centrumban.
Ha szeptember, akkor Diákhitel Az új tanévben is minden hallgató igényelheti a Diákhitelt. A kamat sohasem volt ilyen alacsony, jelenleg 8,5 %. Félévente akár 200250 ezer forint is igényelhető, ami bármire elkölthető, legyen szó albérletről vagy szakkönyvekről. Érdemes jól utánanézni a részleteknek, hiszen a hitelfelvétel hosszú távú kötelezettségvállalás. Aki szeptember 15-ig igényli, először október 15-én juthat pénzhez. Az igénylés feltétele az aktív hallgatói jogviszony. Mindössze egy nyomtatványt kell kitölteni és leadni a kijelölt bankfiókokban vagy postákon. Jelenleg 30 felsőoktatási intézményben lehet a költségtérítéseseknek engedményeztetni. Ez azt jelenti, hogy a hallgató a Diákhitelét közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utaltatja, így a szemeszter kezdetén, készpénz befizetése nélkül be tud iratkozni. Akinek már van érvényes Diákhitel szerződése, annak nem kell újra igényelni, viszont minél hamarabb be kell iratkozni. Ha változtak a személyi, vagy tanulmányi adatok, be kell jelenteni a honlapról letölthető nyomtatványokon. Tények a Diákhitelről: • Egy szemeszterre költségtérítéses képzésben max. 250 ezer, egyébként 200 ezer forint vehető fel. • A tanulmányok alatt nem kell törleszteni. A visszafizetést a hallgatói jogviszony megszűnését követően, három hónap türelmi idő után kell megkezdeni. • Bárki, bármikor, bármennyit díjmentesen előtörleszthet. • Diákhitelt eddig több mint 290 ezren igényeltek, és 73 ezren már minden tartozásukat visszafizették. Részletek: www.diakhitel.hu!
5
• kultúra •
Líceumi
Paletta
(X)
A gondolkodáshoz, emlékezéshez, döntésekhez szükséges a fehérje is, ugyanis az ingerültátvivő anyagok aminosavakból készülnek. A C-vitamin hiánya gyengíti az immunrendszert, így nélküle szervezetünk sebezhetővé válhat a fertőzésekkel szemben. A B-vitaminokkal javítani lehet a felismerő képességet és a memóriát, hat a depresszió, feledékenység, zavartság, és a stressz ellen. Az ásványi anyagok megfelelő fogyasztása szintén lényeges az agy szempontjából. A bór javítja a tanulást és az éberséget. A magnéziumnak az agy vérkeringésében van jelentős sze-
repe, hat a meszesedés ellen, és megelőzi az agysejtek szétmorzsolódását. Az agysejtek közötti jó kapcsolatokat segíti elő a lenolaj is. Napi két kanál hidegen sajtolt lenmagolaj megkön�nyíti a memorizálást, javítja a koncentrációt, csökkenti a tanulási zavarokat. A zöldtea serkenti az agyműködést, élénkítő, koncentrációnövelő hatása előnyösebb, mint a kávé. A spenót pedig csökkenti a csontritkulás veszélyének kialakulását, leviszi a koleszterinszintet, és jó az agynak is. Egy 60 gyümölcsön végzett kísérlet szerint a fekete áfonya a legjobb antioxidáns forrás Az agy öregedését is lassíthatja, élesen tartva a memóriát. Szomorú tény azonban, hogy a napi rohanás, stressz következtében, mi főiskolások szinte bármit, bárhol, bármikor meg tudunk enni, csak egyféleképpen nem: EGÉSZSÉGESEN.
Várja új tagjait a főiskola néptáncegyüttese Folytatás az 1. oldalról Az együttes Bécsi Gyula vezetésével tudatosan foglalkozik a magyar népi kultúra ápolásával, átadásával. Koreográfiákban a legkarakteresebb magyar tájak tánc-hagyományaiból nyújtanak válogatást. A sikerek mögött nagyon sok munka, komoly felkészülés van. Idén is edzőtáborba vonultak a táncosok augusztus közepén ahol a repertoár felfrissítése mellett az őszi fellépésekre készültek. A táborban Kádár Ignáctól, a ma is elismert csíkszentdomonkosi táncostól vajdaszentkirályi táncokat tanultak. A tervek között szerepelnek társegyetemek néptáncosaival közös fellépések Egerben. Rendszeres műsoros táncházakat szerveznek a „Magyar tájak táncai” műsorukkal a megyeszékhely középiskoláiban és a főiskolán, s reményeik szerint ismét bemutatkozhatnak külföldön is, népszerűsítve a magyar népi kultúrát. Megalakulásuk óta rendszeresen lépnek föl Észak-
Magyarország városaiban. Megfordultak többek között Miskolcon, Sárospatakon, Salgótarjánban, Hevesen, Ludason, kétszer is meghívást kaptak Budapestre, az Educatio országos rendezvényére. Három alkalommal szerepeltek sikerrel az Agria Nemzetközi Néptánc Fesztiválon. 2006 tavaszán Lengyelországban, a Pomeránia Egyetem vendégeként szerzett híveket a magyar kultúrának az együttes. Viseletüket két kitűnő, Európa szerte elismert egri népművész, Fehér Jánosné és Erdész Judit Mária készíti. Az Egres Néptánc Együttes állandó kísérő zenekara a Gajdos Együttes volt az alapítás után három évig. Egy éve az elismert fiatal zenészekből álló Míves Zenekar húzza a talpalávalót műsoraikon. Repertoárjukon hét tánc szerepel: Sárpilisi táncok, Sárközi karikázó, Szatmári táncok, Somogyi üveges tánc, Somogyi eszközös valamint két erdélyi; Moldvai és Mezőségi táncok.
6
• hátsódal •
Interjú Kiss Ádámmal Nemzetközi EKF-es sportsiker
Folytatás az 1. oldalról
– Korábban is léptél már fel Egerben. Milyen benyomásaid vannak a városról?
– Anyukám baráti házaspárja lakik Egerben. A hölgy anyukám padtársa volt. Gyerekkorom óta járunk ide hozzájuk. Mindig is úgy él bennem Eger, hogy egy frankó hely. Kicsit most aggódom, mert ez egy diszkós fellépés lesz.
– Volt már diszkós szereplésed korábban? Mennyiben lesz így szerinted másabb, vagy nehezebb? – Egyszer léptem így fel Nagykanizsán, de ez igazából nem a mi helyszínünk. A szükség nagy úr, ugyanis a főépületben átalakítás folyik. A műsor ugyanaz, én ugyanaz vagyok, és elég sokan is vannak, nem hiszem, hogy ez problémát fog okozni.
– Mikor láthatunk ismét a tévé képernyőjén? – Most fogjuk elkezdeni a felvételeket. Október 14-én vesszük fel az elsőt, és várhatóan október végén már adásban is lesz.
– Hogyan jellemeznéd magad?
Líceumi
Paletta
– Megveszekedett hülyegyerek vagyok, ez biztos. Lusta is, csak azzal foglalkozom száz százalékosan, ami érdekel. Tehát standup, vagy könyv, de mindig találok valamit, amibe belevethetem magam. Ez a főiskolán is így volt, hogy ami érdekelt, azt egy perc alatt kiráztam a kisujjamból, ami viszont hidegen hagyott, azt nem lehetett rám erőszakolni. Abból a szempontból pedig kitartó vagyok, hogy amit kitűzök magam elé célnak, azt el is érem. Parás is vagyok, egy kicsit lelkis és nagyon naiv.
Aranyéremmel tért haza az Ukrajnában rendezett U21 Taek wondo Európa-bajnokságról az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója, Kotsis Edina. A fiatal hölgy teljesítményével sporttörténelmet írt. Soha nem szólt még magyar taekwondós tiszteletére a Himnusz kontinensviadalon. Az ukrajnai Kharkivban megrendezett II. WTF Taekwondo U21 Európa Bajnokságon megtört a „sorozat”. A megmérettetésen Kotsis Edina előbb orosz, fehérorosz és francia, majd a döntőben ukrán ellenfelét győzte le magabiztosan. Az EKF II. éves, testnevelő-edző alapszakos hallgatója ezzel maga mögé utasította a teljes mezőnyt.
– Ha lehet így fogalmazni, te már elérted az álmodat. Van esetleg egy új célod az életben?
A válogatott keret edzője Kiss Tamás volt.
– El, igen, és ez nagyon rossz. Sorozatosan kell új dolgokat, kisebb terveket kitalálnom. Az volt az álmom 13 éves korom óta, hogy Fábry Sándor vendégfoteljében üljek, és ez 22 éves koromra sikerült is. Ezek után kicsit megtorpantam, hogy mi lesz. De semmi, csinálom ugyanazt, amit idáig. Élem az álFarkas Anett mom.
Forró hangulat Hegyalján Sikerrel zárta kapuit a Hegyalja Fesztivál, négy nap alatt közel 80 ezren látogattak el a tokaji buliba. Az ország harmadik legnagyobb fesztiváljának zárónapján örökös tagokat avattak, Ákos és a Quimby koncertjére közel húszezren voltak kíváncsiak. Közel 80 ezer fesztiválozó szórakozhatott a négy nap alatt a 11. Hegyalja Fesztiválon. Ez jórészt annak a száz embernek köszönhető, akik megfeszített munkával dolgoztak azon, hogy az idei fesztivál létrejöhessen. Pontosan 30 nappal a szombati tokaji Ákos, Quimby és Epica buli előtt a Hegy’ színpad helyén még derékig ért a víz. A Fesztivál zárónapján örökös Hegyalja tagokká avatták őket a szervezők. Szombat este a hegyaljások a nagyszínpad LED-falán nézhették végig azokat a fotókat, amelyeken fesztiválterületet még a Tisza uralta. A szervezőket tavaly Rakamaz város díszpolgárává avatták, és
ők most az örökös Hegyalja tagsággal hálálták meg azt a rengeteg segítséget, amelyet a helyiek nyújtottak az árvíz idején. A köszöntés után Ákos hatalmas bulija zárta az idei négynapos zenei megmozdulást. Az utolsó nagyszínpados koncert még azokat is megmozgatta, akik korábban soha nem voltak Ákos egyetlen fellépésén sem. A négy nap alatt közel 80 ezren látogattak el a zene Tokaj-Rakamazi ünnepére. A pénteki Motörhead koncerten és a Quimby valamint Ákos szombati fellépésén is közel 20 ezer fesztiválozó tombolt. Ez a kínálat nem lett volna teljes menő külföldi zenészek nélkül: a Pepsi Színpad előtti tömeg Goldie törtütemeire, a Hegy’ színpadnál a Funeral for a Friend ütős rockzenéjére bulizott. Persze a magyar felhozatal is erős volt, Péterfy Bori, az Óriás, a Turbo és a Fish! és a Magashegyi Underground is a legjobb zenéit hozta el a Tisza-partra.
A változatosság bejött a Hegy’közönségnek, akik legalább olyan sokszínűek voltak idén is, mint maguk a fellépők. Tokajban bulizott a jégkorong válogatott három tagja is, köztük Szélig Viktor csapatkapitány, aki Franciaországból érkezett a Hegy’-re. A szimfonikus metált játszó Epica gyönyörű énekesnője a fesztivál utolsó napján találkozott egy négy éves kislánnyal, aki születésnapjára kapta élete első Hegyalja Fesztivál belépőjét, sőt, kedvenc énekesnőjétől puszit is kapott. Kalapács József szombaton, a fesztiválon ünnepelte hatodik gyereke születését. Az idén bevezetett re-poharaknak köszönhetően a fesztivál ideje alatt mintegy 35 százalékkal kevesebb szemét keletkezett, mint a visszaváltható poharak előtti időkben. A fesztiválozók felavatták az új Hegy’ plázst, ami a hegyaljás nyaralás legújabb helyszíne volt az idén. Szálltak a szappanbuborékok, jó buli volt.
líceumi paletta – az egri főiskola közéleti lapja. Főszerkesztő: barna béla • Főszerkesztő-helyettes: magyar krisztián • Tervezőszerkesztő: tömösközi péter • Munkatársak: barna enikő, birkás boglárka, böszörményi sándor, csehi dorina, farkas anett, ferencz norbert, gerstmayer anita, hevesi norbert, kiss adrienn, kovács adrienn, kovács dávid, kovács dóra, kömlői dóra, leskó mátyás andrás, ligler erika, pálóczy ádám, szarvas adrienn, szilágyi edina, tóth krisztina, tóvaji tímea. Kiadja az Eszterházy Károly Főiskola • Felelős kiadó: Líceum Kiadó • A szerkesztőség címe: Eszterházy Károly Főiskola, Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék, 3300 Eger, Egészségház u. 4. Tel.: (+36 36) 520–438 E-mail:
[email protected] • Nyomdai munkák: B. V. B. Nyomda és Kiadó Kft., Eger, ügyvezető: budavári sándor, tel.: (+36 36) 518–413 • Megjelent 2500 példányban • ISSN 1589–0147.