SÁRKÖZI LÁSZLÓ
POKOLKAPU Szonettciklus Dr. Szabó Ferenc idegsebész főorvosnak, valamint minden orvosnak, ápolónak, gyógytornásznak és kórházi dolgozónak.
ELŐHANG
I. Fogvacogok. Az apró domb alatt lámpás autópaca suhan távot, átfagyott, nyúlós harmatba ragadt napkorong duzzog a látóhatáron. Zakómra huzat sóvárog, táncol, szorosra húzom, a markom lángol, Kosarat adok. Bár csak volna párom... Holtvágányra pára poroszkál, borzong a váltó, homályló bokrok, az árokban: nyálkás foltok, aljukon rothadó avar rozsdál. A varjak harákolva zajolnak, zárva tartanak a kocsmák, a boltok. A faágak óvón rámhajolnak.
II. Bomló, dús, barna hajjal hull alá a fáradó hajnal. Kátyuktól kornyad a foszló járda, a kocsma falán róka csorog, a sárga lámpa roggyan a ragyogásban. Akácfa alatt Kapatos árny motoz, hátán hasadt kabát, nagy tócsát hugyál s odaroskad. Zsákmányt várnak a zsaruk a sarkon, durván aláhulló szavuk forgácsa, akár a marhahajcsárok korbácsa. Ravasz ragadozók bakancs talpon. Tolvajlámpájuk homályt kóvályog, szó pattan. Szonda. Talán próbálna más utat - gyalog gyorsabb a Boráros.
III. Áldott a poszt, hol a csontokat kapod. Ragaszkodsz, holott ha tudnád, munkád otthagynád. Magad vagy, a láncod marod. A nyomor humánuma hazugság: úgy kaphatsz állást, ha jól használhatnak, csak a munkádban maradhatsz lázasnak, vagy jogod van azonnal az utcán fájlalnod laposra rúgott valagad. Pályád, ha van, csupán foglalkozás, szárnyaló álmod por, ábrándozás, robotmód hajszolva hantolod magad. Gondod hatványon, sajog sovány tárcád, sorsod a provokált robotolás: talán jobban dagad majd a bankszámlád.
IV. Az utas azonnal s roppant gálánsan honorál, ha lábra hágsz. Dohogva zsongó darázs a szokatlan kaptárban. Valahol, talán fáradt, mogorva utas stramm álláspontot sugalmazott s tartózkodó, zárkózott fuvallatot szuszakolt gatyába, vagy a szoknya alá. Az állomásnál rázkódó kalapú anyóka, buszra támolyog, korlátot markolva fogatlan motyog. Poggyásza rozoga, a hangszóró pattog. Lomha lányok: maszk pofájukon a vakolat. Unt arccal rágózó srácok kotlanak tovább tojásukon.
V. ...a szabadság hazájából hozták, a páratlan magyar szakács, muszájból, csak jó pofákat vághatott hozzá. Szaftos álláspontja habzott a nyálban, ahogy bánatos sapkáját rázva klopfolóját asztalához vágta. Gulyásunk zamata olvad a szájban, rakott burgonyánk omlik a fogadon, dobostortánk ropogós nyalánkság, badacsonyban van asztal-barátság, Aszúnk jobb a Malagánál, fogalom! Hasztalan mondom, falrahányt borsó: gyomor nyomor a gyors kaja. Fogadom, attól hagy nyomot klotyón a zokszó!
VI. Ragyogó márványon látom magam: csorgó nyállal pulthoz támasztom gulyásokon hájasodott hasam. Drága apróságok, mutatós nyugat: fagyburgonya, aszott saláta, karton a szósznak, parányka apróhús, karcol a kávé, a Hotdog - csúfol, mulat. Falánkságom zsarnok, határtalan. Olasz fagylalttal borzongatom torkom, asztalon, ruhámon hagyok pár foltot, joghurt: rajta pár ananászdarab, szamóca, alma. Automata kóla. Zabálok, csak a vágyat oltom. Pár óra múlva mar gyomrom sava...
VII. ...szakállában a szmog szánta szagát, aztán lassan, kopott kabátjába bújt, ahogy a szú rágja fába magát. Foltosan hull lyukas bakancsára a nadrág, amúgy jó hangulata van, torkát borosan fojtogatja a fagy, s akár rossz poronty az óvodába, magányos. Csont ujja új szótáron. Tollat húz lurkó módra kacarászva, majd a lapra nyomva markánsan rántja. Azok a szavak csalók, csótányok. Áruhalmozás, gyártulajdonos, bankár, haszonkulcs... Jól látod, ha bántja, akárhogy fogja, nagyon vad dolog!
VIII. Alkata bomba, kamasz az arca, lakáskulcs lóg szoros nadrágjáról, bal karját tartva magasra lyukat formál karcsú ujjából, a jobb mutatót húzza-dugja mosolyogva; határozottan tudja, hogy alkothat gubát a nullából. Járása, akárha macska volna, blúza alatt takaros almák halma, orgazmus vágyát lapos buksza hajtja. Számára már ma hazug a holnap, koromárnyalt a magasztos azúr, honnan volna bár halovány fogalma, hol tanyáz a boldogság, hol az Úr?
IX. ...a bortól tompa, hord fájdalmat, szúrást, lába gyulladás, tályogos, dagadt. Bár máskor jutányos árakon kúrált, korhadt foga jogán szapul kormányt, hazát. "-...valahány tudatlan paraszt, fontos dolga van s halogat, halaszt! azonos jogok? az csak koholmány! ám az alkoholmány a jobb alkotmány, maj' lássák!" Majd farkát kapva marokra, habzó sárgát dob abba a sarokba, hol cukrászattal határos a fodrász. Gondjától langyosan válva, haján kockás abrosszal, dalol tántorogva a magát alkoholmányozó tanács.
X. Az oszlopnál sápadt, páros hold hasal, rajtuk pár ujj, lassú mozdulattal, jókora, gyullad pattanást vakar. Túloldalt, rojtos, rázkódó kalappal markában, csonkolt lábú koldus ugrál mankókkal hóna alatt. Magyar? ukrán?? vagy román??? vállat rántok - haraggal. A koldus borozóhoz botorkál, fakón kuporog kajla kalapjában lábatlansága apró kamatlába. Ádámcsutka szalad mohó torkán, nagy szódában bugyog a muskotályos, árkokat takar szája sarkában. Kocog sárga foga a poháron.
XI.
...sovány koponyája rajzolja sorsát. Háta hajnal homályába olvad, számára a ma, ahogy a holnap. A valóság sorvaszt, jobb az agybomlás alkohol vagy a ragasztós zacskó által, holott tudattalan tacskó a lány, talány, vajon a jó borocskát honnan s hogyan vásárolta? a palack darabkán aranyló márkás márka. Lyukas pokróc alatt mozog válla, alakja kamasz, fara formás barack, a tasak szája ajkára szorul, zavart tartalma tágul-nyomorul... kalandot akart - a tudata hasadt.
XII. Rostás-Farkas Györgynek és Dr. Ranner Gizella főhercegnőnek
Már a húsboltok - húspalotává avanzsáltak, uralkodó sarjak a srácok, lányok, szorongó, ádáz harcban lakájmód jutalmat harapnak, ha passzolnak mához, társasághoz, vonzanak, rajongnak bárhogy, bárhol. Ámbár: máshogyan magukra maradnak. Tudok Habsburg trón várományosról: roma auktort szolgált fakult hajjal, pontosan, magasztosan, alázattal, óvta: olyan volt, akár a kotlós. Ugyan hová haladtok? Dorongot kap a valóság s káprázat tapasszal takarjátok magatok, bolondok!
XIII. ...hogyha kártyázom, olykor bankkártya, bukszahalálra játszom. Harácsolást komoly magam sarcolással váltva válok magyar gazdasággá - lyukas tarsolyom lyukkal foltozom, tartozást adóságból tartva húzok új rovást számlámba. Pár társ magában mulat: látják, abbahagyták a drukkolást a rojtos gatyából lógó valagnak. Hátra botorkálok, gombra matatnak nyomban: unták már a sok kukkolást... Alacsony sávban nyakukba szakad a bank, kucorgó krajcárok kacagnak; haraphatsz s pár pohár borra marad.
XIV. Ha sokat buktál, a kólát potyába adják, hogy a dupla duplán dukál, lassacskán rátalál saját nyomára a játszmába ájult orángután. Sokat mocorog. Szorong? Morog, mozog, hagyná a kártyát s hogy fortuna forog, csak ottmarad, lógó vállal, sután. Káprázva bámul pár kopott motyót, majd a tapadó lotyót távol hajtja: "pusztulj pokolba onnan, kurvák fattya!" Aztán a padlóra csattan mohón oly' gyors mozdulattal, akár a tornász, vagy sovány malac: várja a klotyó. Talán a nadrágjába lóg a kolbász.
XV. Sarokasztalnál pár srác tanulmányoz, mustráljál az automatákat, majd hozzám fordulnak: adjak tanácsot, faluból valók, ott, a kocsmában manapság tabu számukra a kártya, párosban játszana, kamasz a bátyja, szorozhatnánk apróból csodákat? Bukásból császár vagyok: pont jóhoz fordultatok. A nyolcas párban táncol s ad rá nyolcas párt... már látom a láncot. Nagyon gyorsan abbahagyják - jókor, arcuk mámor. A sors bajosan pártol, száraz torkom, muszáj most a jó bor: pokolba jutok, nyársra, lassú lángon...
XVI. ...hatalmas bank, alacsony a kamat, álmokat árulnak álságos áron, bagóvá válhat a dohány hamar akár húszason játszol, akár százon. Pofátlan program polgárt pukkaszt, spórolósan takarosat bukhatsz. Más rámol - lassan alulmarad, számol: alkalom adta kopott ruhás társsal botozza a Royal nyomát. Amaz káromkodva csak máshogyan szavaz, próbál rúgással, ráolvasással, gombon szorongatja párás markát. Hasztalan. Folyamatosan csalánnal csapkodja pórul járt társa farkát.
XVII. Ahogy az apák, anyák, nagyapák hangszórón hallgatták a találkozót, ma ugyanúgy a látható adás hozza lázba s kocsmába a szurkolót. Nagy zaj, a társaság nagyon pontos, bár számomra csak a kártya fontos, a futball magasban tartja a rolót. Angol, portugál, spanyol sztárcsapatok futnak kapukra. A falka mordul, harsog, azonnal nullára csorbul szorzott jutalmam. Bajosan maradok: a dobhártyám már az agyamig hasad, Lakat Károly nyolcszor hasra fordul. Hol van a Franzstadt, Dózsa? hol a Vasas??
XVIII. "- bár atommáglyát gyújtanánk alájuk! Magyar vagyok, hazám Magyarország, rosszakarónknak akarjuk haláluk! úgy árad onnantól a gonoszság, tankkal gázoljunk át a románokon, ha mást javasolsz - ugass már pár okot! Baromarcúvagy! a hazát fosszák! vagy tán azt látod, tollas a hátam? madárnak látszom?? avagy madarásznak?!" Torkomban macska karmok kaparásznak. Robosztus alkat, magasabb nálam. A Kunság száraz borát számhoz tartva ajkam zsoltárt mormol a pohárba: Oltnak, Dunának ugyanaz a hangja.
XIX. ...magas a kocsmapult, ha alatta bogarászol vagy tucat arasszal s az alkohol jócskán túlhaladja májad munkáját. Nyomdába adtam alkotásomat most a tavasszal s hogy a nyomort nagykanállal faltam, úgy találtam, az asztal marasztal, csakhogy orvosság gyanánt jóllakjak. Babgulyást hoznak apró bográcsban, zamatos galuskáktól gazdag, aranyszaftját szalonna, kolbásznak, kanalam magától állva marad. A babhoz borra, konyakra vágytam, látásom tompul, agyamban zavar.
XX. A hold már túlságosan magasan jár, ugatás, barnán kuporgó gyárak, strázsát óv a hunyorgólámpás raktár. A fáról mámoros kabóca dalol, a talaj hullámosan bukdácsol alattam, átjár a langyos fátyol, látom a táblát, sorompót, vonatot. Fárasztó munkámat fontosnak tartom, a gondom csak a macskajaj holnap. Vasrúd zuhan, az agyamba robban, amputálják tudatom, lábam, markom s hogy távol zajtalan robog a vasút, kútba hull: koponyát, borostás arcot lát alján: támadóm - azaz a tanúm.
XXI. Homályból lábal lázasan a látás, tudom, hol vagyok – a borozóban, agyam zugában kalapál a fájás. Hogyan szóljak? kámforrá vált hangon tátongok, hal a halászhajóban, vagy csak álmodom? tátogok valóban? jó volna karom máshová raknom. Parancs száguldana karcsú húron s zátonyra fut a halvány gondolatban, a kar adós marad a mozdulattal, roskatag hátam tartja a bútor. Halkuló hangot hallok a hodályban, ujjak tapogatnak, újra csak csúszom, kozmoszom kútjába úszom. Homály van...
XXII. Hazugság, hogy kovácsa vagy sorsodnak! Apró dolgokban maradtam boldognak, az utamon hátratoltak folyton s csodálkoznak, hogyan vagyok morcos? Tán jó szántamból hátrálok a sorból, csakhogy másoknak jusson a jó borból? Tanárokkal kardoskodtam olykor, az alapom katonának avatott már kamaszon. Támasz a tudásom, gondoltam s hazám hordja bukásom: hajnalomban rám olvasott, matatott, horpadt kupám nyomorult bort kapott... Sorsom, vagy az Úr újra számhoz adta. A ráadás a tudás? Durva. Azt a!...
KORHÁZ
XXIII. Az ablakon kaparászó ágak, párálló alkoholszagú rongy ruhám, mocska átjárja bogáncs hordágyam. Rossz álcaháló gyanánt hull porba rólam a morál, a van, a volt tudás, a kultúrám mostanra csúfos bukás, továbbáll, akár máshol volna dolga. Gyomrom vasmarkolja vacsorámat, savanyún ámolyog, morog, kavarog, az autó folyton-folyvást kanyarog, Uram, vajon hová? s hányat?! Hányat... Ázott, borostás pofám utálják. Valahogyan falhoz tolnak valahol. Fagyosan bámulnak rám a lámpák.
XXIV. Málló plafon. Torz árnyak kavarnak. Fullaszt a nyugvás... Robaj - Doktor Szabó hordágyamhoz lapátol, hatalmas, lángoló táskák lógnak sovány arcán. Sokat nyakalt? Vagy UFO? Marslakó? Hosszú ujjú, magasra nyúlt manó, s olykor boldogan lakmároz vadalmát? Homlokán hátra húzódott haja: "- Na, mutassa, magán hol van a baja? Látom, hogy a nyaka furcsán áll. Aha! Hol az ápoló? Bántja a bor szaga?? Honnan hozták, hány órája, mondja! Hogy? maguk váratják?? takarodjanak! Mostazonnaltoljákahatosba!"
XXV. ...azt gondolhatnám, a nulla károlyok korszaka mára múltba távozott, hogy ócska hagyományoktól támolyog a nyárspolgár, ha nagyott károgott. Akár a rák, valahová haladok, tudom honnan, a majdant látja farom, a most csak bosszús út a hámozott luftballonom nyálkás, torz trágyájához. Tanulást tanultam. Tovább dagad munkám, hogy dolgozzam. Vajon marad akár halk szó, foszlányom drámájához, ha majd boncasztalra dobják a hullám, nyúznak, darabolnak, hamvasztanak, aztán urnába szuszakolják Nullám? -
XXVI. ...Fáj a tarkóm, hátam - ráz a padló. Bánt a ragyogás. Ajjaj! újból várunk? Ápolóm árnya szól hozzám a falról: "- Az ádámcsutkádtól balra vágunk hosszasan, formás, tátongó hasadást. Ott hatolunk hátra, fogod az adást? A roncsolt porcdarabkához ásunk, pucolunk, toldunk-foldunk a nyaknál. Ragyogóan kovácsolja a csontot, sohanapján rontott, gyakorlott orvos a Doktor Szabó, nyugalom, pajtás!" Oltást szúr. Holt családomra, apámra gondolok: taccsoltam már a rajtnál. Sorsom kalap szar. Szarok a halálra!
XXVII. Halhattam volna. Hogyan maradtam? Balfogásból vágták át sorsfonalam a párkák s újracsomózták halkan. Távolok s múltak hosszú sorában talán, számunkra most szokatlan alak hasonló sorokra jutva valaha, alkotott valahogy a homályban: hány kozmosz hullt már forrón sohába s a gomolygó porból újra hány sarjad? Tudott valóságom pont a vonalban, tudatlan sorjáz mások nyomába. Kozmosz vagy anyag? Hol húzok határt? saját magamon túl hogy haladhassak, ha anyag vagyok s tudom a halált?
XXVIII. ...hasábfa módjára nyomom az ágyam. Maradtam, ahogy voltam? Nagy talány, hullhattam volna magányosan,lágyan. Fullasztóan fagyos falak, parány vagyok, majd' három tonnát nyom paplanom, hullánál nyugodtabb holt bálnakarom. Utólag okosabb vagyok. Talán. Pusztámban a Kánaánt kutattam, ott bálványra bukkantam, magamba zártam, balsorsomat - magasztosnak találtam. Próbákat buktam: sokat mulattam s múlattam. Látom, látszat alázat, ahogy a saját fájdalmammal bántam. Szamurájnak a zokszó – gyalázat.
XXIX. Gyártott voltát ocsúdó robot vagyok: drót pókhálón lógatnak magamból rajtam túlról homályló akaratok. A magasból parancs pattan. Hangos. Oltás szúr karomba. Hámló ragyogás. Gyomorból ragad torkon a makogás, agyamba robban három karambol. Bosszantó bazaltnyugalom rogy rám, lassan háborog a plafon, fulladok, vakságomba hosszú lyukat furdalok, akaratom rohamosan fogytán. Utamon sokszor okokat kutattam, mulattam nyomorom gazdag gondján. Magábaragad a bágyadt tudatlan -
XXX. S rohant az ágyamhoz Rostás-Farkas a ragyogó auktor, pantallóban, zakóban, kalapban. Uras. Halkan szól hozzám: "Drága barátom, valóban súlyosan nyomja vállad a balsors, bár porba sújtott, most harcolj! Harcolj! Számon tarja azokat a tahókat az Úr - bosszúja csakúgy határtalan akár szánalma! A holnapot lásd: származásod bajt, státuszod botlást okoz, duplán gátolnak magas falak, a csukott ajtók szorosra zárnak! Akárhogy alakulsz - nagyra tartalak, újságomhoz tárt karokkal várlak!"
XXXI. ...álmom nyúlós szappandráma darab agyam komponált sorozatában, újra kattogás, huzalos falak. Tarkómban fájón húzódó nyomás rút valóságom orcátlan arcmása: bódulatom oszladozó hagymáza. Hatástalan a káromlás, fohász. Huszáros bajusz hajol rám: - Hogy van? Uram, nyugalom! Látom aggódását, doktor parancsolta az altatását pár napra. Kapszulát adok nyomban. Mutatja az altatót, szám tátva: hogyan? Hatalmasabb a nagy ujjánál! Tojáslabdát tol lassan a számba -
XXXII. Olyan vagyok, akár a halálos találattól fuldokló csatahajó, bordámon nyomás, húz a talányos homály. Hol vagyok? Alávaló, nyomorult fajzata a balsorsnak, hogy találtál rám? Klotyóba dobtad múltam, a mámat. Valaha szárnyaló albatroszom szárnya csonkán lóg. Bárcsak máshol akadt volna aznap dolgom! Csapdába zuhantak fontos gondok, sóhajtva csúsznak ágyamhoz az árnyak, agyamban kong-bong sok gondjuk-bajuk. Jajszót sugallnak ajkamra a tárgyak. Lyukas markomból aláhull a lyuk.
XXXIII. Vacsorám aromáján hájasodom lassan vonszolt hosszú órák óta, látszat a nyugalmam - lázadozom, akár a matrózok Cattaróban a bánásmód okán, hogy a kvóta, habár kucorog, csak jár, azóta zamata, párája haldoklóban. Tompa tárgy vagyok, anyátlanul morgok: akaromakarom! Rohangál folyton az ápoló. Másokhoz. Gusztál olykor, tovaszalad. Újra mustrálgat nyolckor... Lám, flottánknál hazavágták a gondot: ott lovas matrózunk fáradozott. Puskagolyókkal zsúfolta a gyomrot.
XXIV. Koszorúba fontad a kozmosz dalát. Szokásból maradt szokatlan számodra a harmadnapra látott, árva kanál. Tudtad, láttad, hogy a korod mohó, sokszor boldogan hajol túlzásokra, akár kamasz a csúfolódásokra, hogy parány, halandó, dacból bohó. Utolsó rovás a számadásban. Vásott fogaddal magadba haraptál, majd száraz gally mód darabra hasadtál a tolatómozdony kattogásban. Utódok gyatra balzsama borúdra, hogy tábládat a falakra rakják, aztán rád aggatják a koszorúkat.
XXXV. Az alkotás most már álom marad, valóságom rám szállt, csúfosan károgó átok. Járhatom a múzsák táncát, ha alacsony származásom, hármas zárt kaput találok, csontot rágok arany tálcán. Uram-bátyám fajta-fattya csak magukban parolázók, mást undorral hahotázók, hogy a kasztja akasztja, arcuk mosoly, foguk ugat. Tucat tollú bársony bárók mutatnak sablonos utat.
XXXVI. Saját rozoga nyakamba szakadtam, ha a gond voltam, most a baj vagyok, nyomoromban nyomorultan maradtam, balga voltam, csak magam marhatom. Azt gondoltam, hogy nagyot alkothatok, tapasztalásom polcra halmozhatom s mocsoktalan nyomot hagyva halhatok. Most, akár raktáron porló, hajdan olvasott, manapság száradó sorok, maradok súlyosan súlytalan, korom számára mulandó - hulljak halkan. Hazám kultúrkazán, bár rozsda rágja, a robbanásra sansztalan, hajlam van sok-sok másra, ám az olvasásra...
XXXVII. ...túlfokozott az osztályon a hajtás, hangyaboly: halkan, pontosan munkál. - Vajon rajtam maradt a munkás nadrág? Vagyok. Gunyoros, mardosó nyugvás nyomja tudatom, hogy a túlsó parton, ahogyan nálunk, csak ugyanott tartok, haszontalannak látják a munkám: basszus! farba rúgott a Parnasszus! Gyalázat száll valahány tanáromra, rászolgálhattam volna halálomra jócskán, csakhogy csonka volt a passzus. Alkotásomban voltam s vagyok alany, magam után undort hagyok. Hagyjuk, Nagy László, Omar Khayyam, Basho, Arany...
XXXVIII. koplalok a karcsú kórházkoszton. Nyomorúságom ágyamba korlátoz, napok óta sanyarog a gyomrom: luxus a lukszusz. Sok a családtag s hogy ápolja a hosszú barátságot, látogat a Tanár Úr: Takács Gábor, táskájában, saját kotyvasztásban, arab zamat. A salak szalutál. Magasságos Uram! pont a szobában? pont most?? hogy gyalázat járjon nyomában??? Kakám a kanyarban járhat: dudál. Rohannak - tárva ablakok, ajtó... Azután szoros barlangjából tágas ágyamba cammog a barna mackó.
XXXIX. ...s hallom, a tolvaj, a kormány tagjának autójával magántulajdonba lopta az országnak fontos aktákat. A jog gyorsbánásmóddal volt haragos. Hasztalan futott, nyakán a borotva, talán, ha nap alatt zárkába dobta a gyakorló balfácánt a hatalom, hamar kapott százhúsz hónapot - duplán! Pár akta... no lám, csak másodosztályú vagyok, pompás okmányon jár csak vályú... Ott apparátus mozdult... Honnan tudták? Hazámban a jogorvoslás - adomány. Szokhattam volna, csak tudásom ámul. S hogy panaszom porosodhat: Hagyomány.
XL. Árny baktat szobám falán, rázuhan takarómra, majd arcomra araszol. Hunyorgom a hajlott hátú urat: Látom, magadnál vagy. Támogatlak bajodban, rossz hangulatod, panaszod, gondod kúrálom, ha fogadsz s akarod, barátom. Jó? Ugyan hol kutattad Atyádat hajdan? Az Úr házában? romos kápolnákban?? pazar oltáron??? Hát - magadban? Tudod, az ostobákon utálata van, soha áldása. Valahogy maradtál, úgy gondolom fontos munkára szánt a Magasságos. Most vár rád számos, hatalmas dolog!
XLI A Lomonoszovon vagonszám falta a tudást. Onnan hozta a párját, boldogok, túl a hatvanon, nyugalma ragadós, órát szabályozhatnának hozzá Svájcban. Táskájában váltás torkosság - barack, alma, nyalánkság, hóna alatt vastag lapok, aktában. Boldog családja szabatos korrajzát krákogva olvassa Hódos Mátyás, bosszantóan taknyos - jókor náthás! Kussolok. Ha tudnám, rángatnám bajszát s ha volna! Tomporomba szúrhatom boldogságod! hogy farkam álljon: pajzán gondolat! vágy? lány?? család??? - fújhatom!
XLII Tóth Éva Zsuzsannának
...a párálló tányért bambán bámulom asztalomon, hátamban kalapács táncol, ápolóm rám vár - nagyon unom! Húzhatnál francba, a jó vak apád! húgyagyú! rongykar lóg csapott vállamon s aszott gyomrom koplaltatod! vállalod? vagy a pofámba tolod a kaját?! Akár ha gondolatban olvasna, szoros ajakkal, morcosan mustrálgat. Hogy akarjak? állandóan ugráltat! Lázas tagom, jobb, ha nyugton hagyja! S látom, ujjam a húst számhoz rakja: rázkódó szaft borzong mázsás kanálban. Gyalázatos: sótlan, porcos... Manna!
XLIII. Tóth Éva Zsuzsannának
Haja aranyharang, modora ráspoly, a gyógytornászom roppant karcsú lány, rózsával, borral ajnároznám - máskor, apró alakja arányos, szúrás a szava. Kaktuszt vacsorázott volna? Frászt kapok! akadhatna máshol dolga. Formás a fara, a hozzányúlás abszurd ábránd, karom mozdulatlan, korlátolt mozgásom tartja a morált, csak tudatom honorálja a Koránt. Magáz, szót, parancsot vaskalappal adagol. Dacom, haragom rám hagyva, sorsom ólmát gyúrja át aranynak. Hozsanna szálljon nyomodba Zsuzsanna!
XLIV. Sorsalvás, ha akárhány vagyonod csak jómód, ha gondozod a gyomot szavakkal csakúgy, ahogy gondolattal. Ocsmány nyomor, ha palástolt átokkal mosolyogsz, a koplalóba szúrod gúnyod, útján hátrább rúgod, ha mostohán bánsz a barátokkal. Hasztalan kormányzod, úttalan útra kárhoztat sorsod. Folyvást pazarolsz; tudást, napot, munkádban nyavalyogsz, zabálsz, nyakalsz... aztán ugrasz a kútba? Hogy gyorsan haladj, lassan hullj a múltba, abból formáld magad, nap nap után, ahogy alkotsz, az maradsz azután.
XLV ...komolyan gondoltam, hogy a rázós dolgok távol maradnak? A kaka, ha makacs, a gyomrom nyomja, káros nagydologtalanul a sok kaja. Bonbon tornyot hoztak a barátok, naponta, jobbára azt zabálom, mozgás gyanánt - nógatom hasam. Szorult állagba hoz a falánkság, jól odakozmált a salakanyag, ápolóm haja homlokra szalad, lustaságomhoz jár a nyalánkság: marka, akár harcolna vadkannal, forog, nyom, majdhogy agyamban matat... Jobban járhatsz, ha mosom - szappannal!
XLVI. Hogyan kortyolhatnám hahotázva fanyar boromat kupámból? lám, a gondolat agyamat babonázza, lágyan nyomul szappanos románcom. Karcol, márga morog a nyomába, gomolygó homály hull a szobába, fogzománcon kapar fogzománcom. Kazlat gyújtottam gyufával hajdan. Kamasz voltam. Bámultam a lángot, ahogy nyújtózva, hajlongva táncol. Akkortájt három rossz szót, ha kaptam. Most arcom lángol, ahogy a kazal, ha majd talpra állok, szamuráj karddal balról-jobbra vágom át hasam!
XLVII Ugyan hol vagy most Gyurka 1 , barátom s oktatóm? Új párod átgyúrta sorsod. Otthonodnak a kapuját látom csak házasságod óta. Hogy vagy? Gyomrod válogatós. Aggságod panaszát soha, csak tudásod szóltad, talán ahogy Johnson2 óvott, hordozta gondod. Csakhogy a formás, csábos tyúk puhára pácolt: Johnsont raktad a lapátra s pofátlan aktot pózolt plakátra asszonyod, a pajzánok gusztusára. Ágyamból látom szobám ajtaját... Ma már csak a nagyravágyó butára pazarlod Kronosz jóakaratát.
1 2
A költő barátja és mestere - Faludy György volt. Eric Johnson - Faludy György szerelme, élettársa, múzsája, költőtársa és műfordítója majd' négy évtizeden át.
XLVIII. Dr. Kertész Györgyinek
"- Álljon lábára! úgy! nagyon katonás! maga határozottan alakul! hogyan vághat olyan mogorva pofát?" A kurva anyádat! motyogom halkan, hónaljam, markom nyomja a mankó, az arcomra zuhanhatok frankón, francba! hagyjon már, hogy farkam vakarjam! Tántorog talpam alatt a padló, olyan jó volna majd pár doboz bonbon, már látom, ahogy a szobámban bontom! Szabadon fussak, ahogy a vadló! Hátam szaggat. Bugyogómba salak szalad, a fal forog, mocskos a combom, csúszok... csoszogok... Lábon haladok!
XLIX ...azt mondta, ráhullt hatvanhárom tavasz. Bátran rászámolhatnának nyolcvanat horgas, magas, hajlott alakjára. Koponyáján haja havas borosta, sokszor suvaszt flaskát zakójába, nagy dohányos. Áll a karórája. Arcát naponta szántja a borotva. Sakkban, akár tábornok a fronton, sokat áldoz, szárnyakra csap a csapda. Bárhogy alakul a harc, borát adja társának, vagy kakaóját olykor. Pár napja, rázkódó kanállal adta számba vacsorám. Hulláját rongyos takaróba burkolták. Rákos volt.
L ...pár ápoló van - párszáz a nyomor. Várakozom. Buddhává vagy bolonddá válok: lányok, mulasztások, borok, hamvába holt, folytonosan vágyott álmok tolakodnak hozzám, komorrá mázolva halovány múltam s pokollá fájdul a valóra soha váltott. Az ápolók locsognak, csacsognak... Karom ájultan horgonyoz padlóba, fohászom átbolyong a folyosóra, lapockám, vállam már atomokban, fájó húsban porladó csonthalom. A magas plafon válaszol a szóra s nagyot hall. A francba! Lóg a karom...
LI Opálos arcú hallgatag magányt bámul rozsdálló ágyában a plafon: a haldokló múlhatatlan talányt bogoz. Asztalkáján orvosság, flakon, a tálcán harapott cukros bukta, lábaskában kanál, szaft, galuska. A csutka olykor árkot húz a nyakon. Három napja, hogy szobájában jártam, a napsugár a falakon csak úgy szaladt s látom valóra vált gyanúm: a kapuk átjárhatatlanná váltak, sovány csontjára húzták a halvány takarót. Túl a falon, forró nyár van, a platánfán kopácsol a harkály.
LII. S rám talál Abony, a bágyadt róna, parasztház, a spóron lábas rotyog, a ráncos, konyharuhás matróna, barna markában kanállal dorgál, fogatlan szájjal jámboran rám motyog: rohansz? Homokórád nyakán átpotyog a most s rám tolod a ma sok dolgát? Változhat a kor. Sokat kóstálhat, ha majd morog gyomrod, akár a száraz falat, aszott szád sóvároghat nyálat úgy, ahogy hajdanán az apámnak! Satrafa! kacagtam a markomba. Majd a kor rátaposta bakancsának barázdált nyomatát az arcomra.
LIII. ...Csúfoltak jó társak s rossz barátok: Barnóth Zoltán, hajdan volt tanárom, a romákról mocskos adomát gyártott... Magánnyá váltam. Port aszaló nyár volt. Mosószappan gyanánt makadámmal súrolgattam makacs akarással magam: barnaságom alap volt s lángolt... Tanárom, honnan gondolhattam volna, családban tanult szokás mozgatta. Oktathat: az agyát jól forgatta, átlagnak nyomorodva állt a sorba, sorsát, gondját másokhoz faragta, oktató pályája látszat szolgaság, Munkáspárt-tagsága álnok formaság.
LIV. Lapos pókárnyak fonják át szobám, puha paplanok alatt súlyos álmok, bársony falakon ragyogó homály. Bántja már a nyugvás csontom, húsom. Hánykódom, zuhanok - a padló Á-t fog... Fogzománcomról vonul hátra átkom, majd a húszra újra lapot húzok: szunnyad a szolgálatos ápoló, pultján magasra polcolta bokáját, munkálkodhatom hajnalom dobásán, rohamlajhárrá válok, tátogó folyosón horzsolódva gyógytúrázom oda, ahol a szabadság próbáján várnak a párhuzamos korlátok.
LV
Szobatársam kopasz, motoros zsaru, halk szavú, a bordája hasadt durva darabokra. Zord arcán vastag bajusz. Párjánál borotva, szappan, mosdótál, kopott bukszáját párna alá dugja. Kamasz lányuk arcán zokogás, ujja apja markán ákombákomot kószál. Hajnaltájban az ágyából mocorog s akár csak odahaza volna - fogja takaróját gyorsan sarokba dobja, tornamutatvánnyal talpra támolyog, lámpát gyújt, formaruhát húz sorjában, aztán távozna... koponyája dobban az ajtón. Várja talán a szolgálat...
LVI. ...súlytalan halandó, rozsdás ágyadon akárha súlyos sorsod tárolnák, bámulsz túl a plafonon, túl vágyakon, magadon, ahol órád számolják. Ajkad párás, fogatlan barna katlan, hatalmas, halk Á-t harsog lankadatlan, cuccod már poggyászokba rámolták. Csak ugyanúgy látlak hatvanasnak ahogy nyolcvannak. Ujjad szobor, márvány koponyád halvány nyomot hagy a párnán, hasad lapos, majdhogy mozdulatlan, arcod barázdált, homlokodon árok, hol van nyoma apának, kamasznak? Múlandó valóság valós múlásod...
LVII. ...odadobott, ahol nyugat okád. Szádban parázslón bontakozó dráma, hol káromlás, hol fogszuvasodás. Ha rokkant vagy, okkal aggódsz bárhol, duplán fáradsz, ha munkálsz, alkotsz, vágyad, hogy szabadon szaladhasson lábad, akkor válhat valóra, ha álmodsz. Rabláncon vonszolod a tortúrád, az úton nyom, buszokon buktat, nagyon, fáradt vagy, ám - duhajnak látnak. Hagyod, józanul látod magyar kultúrád: fásultság mutat utat a továbbra; dúlás után a nyúlás, majd múlás. A valóság vakablak a homályra.
UTÓSZÓ
LVIII. Már utálkozom, hogy utálkozom, szapora fásultság zabálja nyájuk, ha látom s szólok, csak gonoszkodom. Szájukat húzzák a valóságra, Pató Pál jussa marad hozományuk, struccmód homokba dugják koponyájuk, formás faruk napon, agyuk zárva. Korszakomnak a látszat a drága, a hazug ragyogása, akárhogyan árnyalom, balról-jobbról ugyanolyan gazdagon hull arcomra a trágya. A humánum talaján munkálok, magasban a fogyhatatlan gazfolyam, borzongok, ha tobzódásuk látom...
LXI. Hangosan kopog járókám talpa, súlyától sóhajt a hullámzó padló, ádácsutkám most már ádám-alma. Lóghatna a plafonról hám, vagy hasló vágányról, ahogy a lovat hajdanán, a hátam, hónaljam fogva tartaná! Talán hatásossabb volna a mankó. Doktor Szabó szobájába parancsolt: Uram, maga szabad! nagyon sajnálnám hogyha újólag asztalomon látnám, baja tudásunk határára hajszolt, álmában futhat, ugorhat árkot! Hónapok múltával kontrollra várnám. Holnap gyógyultan útra bocsájtom!
LX. Lassacskán újmagamra találok, habár folyton fáradok, fortyogok. Látogatnak s mondják a barátok: "Klassz, ahogy magadtól talpra álltál..." Francot! Tornászok, ápolók, orvosok dolgoztak rajtam, hogy múljon nyomorom, rámszabták orvosságom, az ágytál pont ugyanúgy volt a munkájuk akár az oltás, váltották a gatyám, mosták valagam úgy, ahogyan az anyám mosta volna, bár kongott bukszájuk... Tudom - bátortalan ábrándozás marad, hogy otthonommá válhat hazám. Akartok. Van már Sorsom! Változás.
LXI. Korunkban drága portálokat szánnak a hálón, pongyola alkotóknak csakúgy, ahogy pár rangos alkotásnak. Kulturkazán tagság, ógnak-mógnak, a komoly auktorra rábambulnak, fúrják-faragják, fojtják, rámordulnak: hagyományt ápolva csúfolódnak. Magyaros utál rá az urbánusra s ocsmány a válasz... a Nyugat távol. A józanabb hátrafordul, rámol, szomorún fájót mormol a kapukra. Halk szó. Muszáj, hogy súlya maradjon: múltba hajoló nyavalyás nyakukba ásó, kapa, nagy harang szakadjon!
LXII. Múzsám hallgat s alkotást, naplókat olvasok a portál tagságtól, máskor adatokat tallózok, tablókat... A fotón csodálatos lányt látok: számomra - tabu, kamasz arca lángol, ahogy spanyol ruhában forog-táncol álmodozva, valahol a bálon. Húsz tavasszal tapasztalatlanabb nálam, romlatlan mosolyt rajzol ajka, kuksolom, akár ragyogást a szarka, forgáskor haja szabadon maradt: lobog bársony barna zuhataga. Vajon hogyan domborul tarka-barka hosszú szoknyája alatt a fara?
LXIII.
Folyton máshová vágyam: oda, ahol nap az ország zászlaja, a jó modor súlyos szabály, a parány kosz már akol, a motor - hasznos tárgy s az Út a motor, hol az adott szó maradandó marad, árulás, csak akár kardban a salak s a talaj gyakorta háborog, morog... A magyar gyomrán lyuk, agyában tumor, máján a borpancs munkája alapos: magyarok! ha akasztjátok magatok, az jófajta bohózat, magyar humor!? Vagyon - hogy hátrányokat halmoztam: otthontalan, roma s magyar, zavaros... Tanultam. Dolgoztam. S tán alkottam.
LXIV. Koleszár Noémi Lillának
Jól tudom, csupán halasztást kaptam: bottal, mankóval suta markomban sáfárkodhatok órával, nappal? Sorstusáztam, jó voltam harcosnak. Katonának - soha: csak tudásom halk szavára hallgatok, utálok parancsot, szabályt, nyomaszt ha fognak. Hogy s hová tovább? Lábamnál homály, hátamnál szurdok, jobb, ha zuhanok: nyomorú sors, vagy gyorsan utazom oda, hol átkarolom a sohát? Sokszor fut át rajtam a borzongás: távozzak? Már átjárja tudatom a szokatlan fogalom - szeretni.
2015 május 14 - v é ge -
