Országos Mini Kupa forgatókönyve 2012. Versenyszámok: Leány mini Fiú mini Leány kismini Fiú kismini Leány szupermini Fiú szupermini
Leány mini (20 csapat) és Fiú mini (14 csapat) A mérkőzések helyszíne: Gabányi László Sportcsarnok Budapest XI., Hauszmann A. u. 10. A torna időpontja: 2012. május 11-12. Lebonyolítás: Leányok: A csapatok 6 csoportba kerültek az alábbiak szerint: A
B
C
D
E
F
BRSE KASI Runkil
UCSDSE BSE Ikrény
Nyírsuli Delta Göd Szhely
Vasas Eger Közgáz Lőrinc 2000
KESI Gödöllői RC Tatabánya
KRA BEM DSE SZRSE
A csoportokon belül körmérkőzések. Ezek a mérkőzések 3 játszmából állnak, melyek mindegyike 15 pontig tart. A csoportelsők továbbjutnak, a csoportmásodikok a csoportharmadikokkal keresztjátékot játszanak (ettől kezdve minden mérkőzésen „visszaáll” a 25 pontos rendszer.) A keresztjáték győztesei a már továbbjutott csoportelsőkkel játszanak. A győztesek az 1-6-ba jutnak, a vesztesek a 7-12-be. Az 1-6 között két csoportban (G és H) körmérkőzéseket játszanak. A 712 között is két csoportban(I és J) körmérkőzéseket játszanak. A körmérkőzéseket követően a csoportok azonos helyezettjei vesznek részt a helyosztókon (G1-H1 a döntő, G2-H2 a bronzmérkőzés, és így tovább). A keresztjáték vesztesei és a két csoportnegyedik játszik a 13-20. helyért négy páros mérkőzésen (győztesek 13-16., vesztesek 17-20. hely), majd ismét páros mérkőzések, végül a helyosztók.
A mérkőzések sorrendje a következő:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10 11 12 13
1. pálya
2. pálya
4. pálya
5. pálya
1.UCSDSE-BSE 5.BRSE-KASI 9.IKRÉNY-BSE 13.KASI-RUNKIL 17.UCSDSE-IKRÉ 21.NYÍRS-GÖD 25.A2 -B3 29.C2-D3 31.25.v – 29.v 35.A1-29.gy 39.E1-25.gy 43.31.v-33.v 51.I2-I3
2.DELTA-GÖD 6.KRA-SZRSE 10.KESI-TBÁNYA 14.NYÍRS-DELTA 18.TEVA-KESI 22.SZHELY-DELT 26.B2-A3 30.D2-C3 32.26.v-C4 36.B1-28.gy 40.F1-30gy 44.32.v-34.v 52.J2-J3
3.VASAS-LŐRINC 7.SZHELY-NYÍRS 11.GÖD-SZHELY 15.EGER-VASAS 19.BRSE-RUNKIL 23.EGER-LŐRINC 27.E2-F3
4.TEVA-TBÁNYA 8.EGER-KÖZGÁZ 12.LŐRINC-KÖZG 16.KRA-BEM 20.SZRSE-BEM 24.VASAS-KÖZG 28.F2-E3
33.27.v- D4 37.C1-27.gy 41.31.gy-33.gy
34. 30.v-28.v 38.D1-26.gy 42.32.gy-34gy
53G2-G3
54.H2-H3
47.I1-I3 45.41/42gy a 13.h. 49.G1-G3 55.43/44 gy.a17.h. 57.I1-I2 59.G1-G2 61. 11.h 63.7.h 65.3.h
48.J1-J3 46.41/42v a 15.h. 50.H1-H3 56. 43/44 v.19.h. 58.J1-J2 60.H1-H2 62. 9.h 64.5.h 66. 1.h.
05. 12. SZOMBAT 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Az első mérkőzés pénteken és szombaton is 8 órakor kezdődik Fiúk: A csapatokat 4 csoportba sorolták A
B
C
D
EKF Eger
KASI
KESI
Kunhegyes
Runkil
Dabronc
Szolnok
DVSI
Gödöllő
UCSDSE
Győr
Kodolányi
Sprint
Szeged
A csoportokon belül körmérkőzések. Ezek a mérkőzések 3 játszmából állnak, melyek mindegyike 15 pontig tart. A csoportelsők továbbjutnak, a csoportmásodikok a csoportharmadikokkal keresztjátékot játszanak (ettől kezdve minden mérkőzésen „visszaáll” a 25 pontos rendszer.) A keresztjáték győztesei a már továbbjutott csoportelsőkkel játszanak. A győztesek az 1-4-be jutnak, majd elődöntők, helyosztók. A keresztjáték vesztesei és a két csoportnegyedik játszik a 9-14. helyért oly módon, hogy előbb két hármas csoportban (E és F) körmérkőzés, majd az azonos helyezettek helyosztókat játszanak.
A mérkőzések sorrendje a következő:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10 11 12 13
6. pálya
8. pálya
1.Runkil - Gödöllő 3.UCSDSE - Dabronc 5.Eger-Sprint 7.Kunhegyes-Kodolányi 9.Gödöllő-Eger 11.Sprint-Runkil 13.UCSDSE-KASI 15.Eger-Runkil 19.A2-B3 21.C2-D3 23.C1-19gy 25.A4-21v 27.A1-21gy
2.DVSI - Kodolányi 4.Szolnok-Győr 6. KESI-Szeged 8.KASI-Dabronc 10.KESI-Győr 12.Szeged-Szolnok 14.DVSI-Kunhegyes 16.KESI-Szolnok 20.B2/A3 22.D2/C3 24.D1-20gy 26.C4-22v 28.B1-22gy
05. 12. SZOMBAT 1
31.23gy-24gy elődöntő
2 3 4 5 6 7
33.23v-24v 5-8h. 35.19v-A4 37.7. helyért 39.13. helyért 41.9.helyért 43. 1.helyért
32.27gy-28gy elődöntő 34.27v-28v 5-8.h 36.20v-C4 38.5. helyért 40.11. helyért 42.3.helyért
Az első mérkőzés pénteken és szombaton is 8 órakor kezdődik
Leány szupermini (16 csapat) és Fiú szupermini (7 csapat) A mérkőzések helyszíne: Gabányi László Sportcsarnok Budapest XI., Hauszmann A. u. 10. A torna időpontja: 2012. május 12. Lebonyolítás: Leányok: A csapatok 4 csoportba kerültek az alábbiak szerint: A Vasas KASI BSE Tatabánya
B
C
UCSDSE Gödöllői RC Lőrinc MVSC
Móricz Delta Erkel Szeged
D Eger BRSE Dunakanyar RUNKIL
A csoportokon belül körmérkőzések. Ezek a mérkőzések 3 játszmából állnak, melyek mindegyike 15 pontig tart. A csoportelsők a csoportmásodikokkal keresztjátékot játszanak (ettől kezdve minden mérkőzésen „visszaáll” a 25 pontos rendszer), majd elődöntők és helyosztók A csoportharmadikok páros mérkőzéseket követően játszanak a 9. és a 11. helyért. A csoportnegyedikek páros mérkőzéseket követően játszanak a 13. és a 15. helyért. A mérkőzések sorrendje a következő:
05. 12. SZOMBAT 1
1.VASAS-BSE
2 3
10 11
4.Delta-Erkel 7.KASITatabánya 10.Móricz-Szeged 13.TatabányaVasas 16.BRSERUNKIL 19.Móricz-Delta 22.LőrincGödöllő 30.UCSDSEGödöllő 34. A3-C3 leány 42.C1-A2 leány
12
52.41v-44v leány
54.42v-43v
13
57.52v-54v lány 7.h.
58.52gy-54gy lány 5.h
4 5 6 7 8 9
2.UCSDSELőrinc
3.Dunak.Runkil 9.GödöllőMVSC
11.EGER-BRSE 14.MVSCUCSDSE 18.KASI-BSE 20.Erkel-Szeged 23.EgerDunakanyar 31.MVSC-Lőrinc 38.A4-C4 leány 43.B1-D2 leány
24.Vasas-KASI 32.Eger-Runkil 39.B3-D3 leány 44. D1-B2 leány
40.B4-D4 leány 46.34gy-39gy leány 9. h. 55.41gy-44gy leány előd. 59.55v-56v lány 3.h.
Az első mérkőzés 8 órakor kezdődik
41.A1-C2 leány 47.34v-39v leány 11.h. 56.42gy-43gy lány elő 60.55gy-56gy lány 1.h
25.BSETatabánya 33.BRSEDunakanyar
26.MóriczErkel
50.38v-40v leány 15.h
51.38gy-40gy leány 13.h
27.DeltaSzeged
Fiúk: A csapatokat 2 csoportba sorolták A
B
Kunhegyes KASI Kodolányi Eger
UCSDSE KESI Dág
A csoportokon belül körmérkőzések. Ezek a mérkőzések 3 játszmából állnak, melyek mindegyike 15 pontig tart. A csoportelsők a csoportmásodikokkal keresztjátékot játszanak (ettől kezdve minden mérkőzésen „visszaáll” a 25 pontos rendszer), majd elődöntők és helyosztók A két csoportharmadik a csoportnegyedikkel körmérkőzésen dönti el az 5-7. helyezést. A mérkőzések sorrendje a következő:
05. 12. SZOMBAT 2. pálya 1 2 3 4
5.Kunhegy-Kodolányi
6. pálya
8. pálya
6.UCSDSEKESI 12.DágUCSDSE 15.EgerKunhegyes
17.KESI-Dág 21.KASIKodolányi
8 9 10 11 12
7. pálya
8.KASI-Eger
5 6 7
3. pálya
35. A3-B3 fiú 48. 36v-37v fiú.3.h.
28.EgerKodolányi 36.B1-A2 fiú 49.36gy-37gy fiú 1.h.
29.Kunhegyes-KASI 37.A1-B2 fiú 45.B3-A4 fiú 53. A3-A4 fiú
13
Az első fiú szupermini mérkőzés várhatóan 8:45 órakor kezdődik
Leány kismini (22 csapat) A mérkőzések helyszíne: Gabányi László Sportcsarnok Budapest XI., Hauszmann A. u. 10. A torna időpontja: 2012. május 13. Lebonyolítás: Leányok: A csapatok 6 csoportba kerültek az alábbiak szerint: A
B
C
D
E
F
Vasas Tatabánya DELTA MVSC
UCSDSE Szombathely Dunakanyar
KRA BSE Győr Kalocsa
Móricz Sárberek Erkel Kodály
KASI RUNKIL GÖD
SZRSE BRSE Gödöllő Lőrinc
A csoportokon belül körmérkőzések. Ezek a mérkőzések 3 játszmából állnak, melyek mindegyike 15 pontig tart. A csoportelsők a csoportmásodikokkal keresztjátékot játszanak (ettől kezdve minden mérkőzésen „visszaáll” a 25 pontos rendszer.) A keresztjáték győztesei az 1-6-ba jutnak, a vesztesek a 7-12-be. Az 1-6 között két csoportban (G és H) körmérkőzéseket játszanak. A 712 között is két csoportban (J és K) körmérkőzéseket játszanak. A körmérkőzéseket követően a csoportok azonos helyezettjei vesznek részt a helyosztókon (G1-H1 a döntő, G2-H2 a bronzmérkőzés, és így tovább). A csoportharmadikok két hármas csoportban (L és M) körmérkőzést játszanak, majd a csoortok azonos helyezettjei helyosztót játszanak a 13-18. helyekért. A csoportnegyedikek A4-C4 és D4-F4 játszanak, majd a győztesek a 19., a vesztesek a 21. helyért játszanak. A mérkőzések sorrendje a következő: 1. pálya
2. pálya
4. pálya
5. pálya
6.pálya
1.Vasas – Delta
2.UCSDS-Dunak.
3.KRA-BSE
4.Runkil-Göd
5.Gödöllő-Lőrinc
6.Tatabánya-MVSC
7.Győr-Kalocsa
8.SZRSE-BRSE
9.Móricz-Erkel
10.Sárberek-Kodály
11.UCSDSE-SzHely
12.KASI-Runkil
13.DELTATatabánya
14.MVSC-Vasas
15.BSE-Győr
16.Kalocsa-KRA
17.Sárberek-Erkel
18.Móricz-Kodály
19.SZRSE-Gödöllő
20.BRSE-Lőrinc
21.Delta-MVSC
22.Dunak-SzHely
23.BSE-Kalocsa
24.KASI-Göd
25.BRSE-Gödöllő
8.pálya
26.SZRSE-Lőrinc
27. Kodály-Erkel
28.Sárberek-Móricz
29.KRA-Győr
30.Vasas-Tatabánya
31.E1-F2
32.F1-E2
33.B1-D2
34.D1-B2
39.A1-C2
35.E3-F3
36.D4-F4
37.A4-C4
38.A3-C3
48.31v-33v
41. F3-D3 47.D3-E3 42.36v-37v 21.h. 55. 17.h 65.5.h
49.32v-40v 51.32v-34v 43.36gy-37gy19.h 56.15.h
46.32gy-34gy 52.40gy-34gy 58.40gy-32gy 61.13.h 67.1.h
44.C3-B3 50.B3-A3
45.31gy-33gy 53.39gy-33gy 57.31gy-39gy 63.9.h 66.3.h
62.11.h
40.C1-A2
54.39v-33v 60.31v39v 64.7.h
Az első mérkőzés 8 órakor kezdődik
Fiú kismini (7 csapat) A mérkőzések helyszíne: SE TSK „D” terem Budapest XII., Győri út. 13. A torna időpontja: 2012. május 13. Lebonyolítás: Körmérkőzés 7 csapat között.
Résztvevők: RUNKIL,Malév,KESI,KASI,DELTA,Eger,ÚCSDSE
1. pálya 1.RUNKIl-UCSDSE 3.KESI-KASI 5.DELTA-UCSDSE 7.KASI-EGER 9.UCSDSE-KESI 11KASI-RUNKIL 13.UCSDSE-EGER 15.RUNKIL-KESI 17.UCSDSE-KASI 19.KESI-EGER 21.MALÉV-UCSDSE
2. pálya 2. MALÉV-DELTA 4.EGER-RUNKIL 6.KESI-MALÉV 8.RUNKIL-DELTA 10.EGER-MALÉV 12.DELTA-KESI 14.MALÉV-KASI 16.DELTA-EGER 18.MALÉV-RUNKIL 20.KASI-DELTA
Az első mérkőzés 8 órakor kezdődik Mezei Zoltán VB-elnök