.BIRCSÁK ANIKÓ.
.Orlando alakváltozásai. A sors fogalma Kerényi Károly írásaiban
K
feltételezett 20. századi görög, aki saját népe mitologikus hagyományaként mondja el az egyes történeteket. Elmesélése azáltal lesz több, mint a tudományos szövegmagyarázatok, hogy „személyes köze van” az áthagyományozódott anyaghoz, és e személyesség által többet is tud róla, mint ami az antik szövegekb√l és képz√m∫vészeti emlékekb√l bárki számára értelmezhet√. Kerényi úgy valósítja meg könyvében ezt a fikciós narratív alaphelyzetet, hogy bevezet√je7 után, ahol kimerít√en megmagyarázza ezt a pozíciót, több száz oldalon, a könyv els√ szavától az utolsóig megtartja a többes szám els√ személy∫ elbeszél√ formát. Mindjárt a legels√ mondatban ezzel találkozhatunk: „Mitológiánkban többféle elbeszélés volt a dolgok kezdetér√l.”8 A sorsistenn√k szül√anyjáról, az Éjr√l írva ilyen szófordulatot alkalmaz: „A dolgok kezdetér√l szóló elbeszéléseinkben három nagy istenn√ játssza a Világanya szerepét,” köztük az Éj istenn√je, akinek gyermekei a Moirák. Kerényi a felvett elbeszél√ pozíció által egyrészt azt hangsúlyozza, hogy a görög mitológia igen mélyen, egzisztenciálisan érinti a mitológiai közösség utódait, ilyen módon nemcsak a görögöket, hanem az antik görög kultúra valamennyi örökösét. Másrészt pedig éppen azt jelenti, hogy az elbeszélt történetek az emberen kívüliek. Az istenek az ember hatalmán felül állnak, és alapvet√en t√le függetlenül cselekednek. Együttesen alakítják az emberek sorsát: a Moirák elkészítik az ember életének fonalát, és √k döntik el, hogy mikor fejeznek be egy-egy szálat. Minden isten beleszólhat az emberek sorsába: védelmükre kelhet, bosszút állhat rajtuk, viszont egy isten sem ismeri az emberek sorsát életük elejét√l a
erényi Károly életm∫vének jelent√s részét olyan írások teszik ki, amelyek a sors köré fonódó kérdésekkel foglalkoznak. Görög mitológiájában1 a sorsistenn√k történeteit tolmácsolja, Apollón-tanulmányában2 a halál és a halhatatlanság távlataiban vizsgálja az istenek és az emberek viszonyát a sorshoz. Az örök Antigoné cím∫ tanulmányában3 a görögök halálképét ragadja meg, Hippolytos cím∫ tanulmányában4 a halálban lév√ újjászületésr√l ír. Az egyik Hölderlinr√l szóló tanulmányában5 a gyermek sorstalanságát emeli ki mint isteni hasonlatosságot, a másikban6 pedig a sorstalan istenség emberré válásának sorssal telít√dését elemzi. Az összes felsorolt Kerényi-szövegben központi helyet kap a halál. Az embereknek van sorsuk, mivel haláluk is van. Mindkett√ teljesen személyes, egyedi. Az istenekt√l leginkább éppen ez különbözteti meg az embereket: az egyediségük és képességük a halálra. Az istenek ezzel szemben halhatatlanok, vagyis sorstalanok. Személyükben és történeteikben Kerényi szerint a régi görögök olyan valóságokat ismertek fel, amelyek igen hasonlítanak a Jung által leírt archetípusokhoz. Felfogásában a mitológia mégsem az emberi tudattartalmak formába öntése, hanem hangsúlyozza a felismerés mozzanatát a jungi párhuzamokból feltételezhet√ kitalálás helyett. Emberek és istenek között számtalan közvetlen kapcsolat – például nász, segítségadás, bosszú – létezik, mégis ami alapjaiban teszi egyenl√tlenné ezt a viszonyt, az az egyéni sors bírása az egyik oldalon, a másikon viszont a sorstalanság. A Görög mitológiában következetesen végigvezetett elbeszél√ pozíció a világban önmaguktól létez√ istenek felismerését hangsúlyozza. Az elbeszél√ egy
111
Bircsák Anikó
végéig. A Görög mitológia narrációs technikájából értelmezési lehet√ségként következik az embereknek ez a kett√s viszonya az istenekhez és a mitológiához: a közvetlen érintettség és a kívülállás szabadsága. A sorsistenn√k sem feltétlen urai az embereknek, mivel az emberek életének pontos menetét √k sem ismerik, csupán haláluk napját. Ezek a „fonóasszonyok” a Moirák, akik a legtöbb leírás szerint hárman vannak. Mivel Homérosz többnyire csak egy Moiráról beszél, Kerényi egy „nagy háromalakú istenn√t” lát benne.9 A hármasság igen jellemz√ a görög mitológia istenalakjaira: gyakori a három testvér, vagy a három, egymáshoz közel álló alak. A három Moira Nyx az éjszaka gyermeke, nevük jelentése pedig „a fonó”, „a kiosztó” és „az elháríthatatlan”. Az ég egyik barlangjában laknak, egy tó partján, melynek fehér vize épp ebb√l a barlangból tör fel. Ez a hely a holdfény szül√hazája, ezért is hívják a Moirákat „fehérköntös∫ek”-nek is. A Moirák hármasságát Kerényi úgy értelmezi, hogy személyükben a görögök összefüggést láttak meg a Hold-hónap három periódusa – növ√, teli, fogyó – és a háromalakú sorsistenn√ között. Valószín∫leg ebben nem az a lényeges, hogy a három néven és gyakran három alakban említett istenn√ megfeleltethet√-e név szerint az egyes periódusoknak, hanem inkább az, hogy a Hold-szimbolika miatt n√i aspektusuk még hangsúlyozottabb. Kerényi ezzel a gondolatvezetéssel egyértelm∫en azt sugallja, hogy a görög mitológiában a sors n√i hatalmak birtokában van. Míg három sorsistenn√, a Moirák között nem lehet „hatókörük” szerinti rendet megállapítani a sorsra irányuló tevékenységükben, addig a többi hozzájuk hasonló istenn√-hármasságoknál megfigyelhet√ ilyen rendszer. Az √sz hajú Moirákhoz igen közel álló alakok a görög mitológiában a Graiák. Szintén √sz hajúak, hárman vannak, vénséges vének, és egy közös jöv√be látó szemük van. A harmadik hármas csoport az Erinnüszek. Szintén agg istenn√k, viszont az √ fejüket haj helyett kígyók borítják. Nevük jelentése eredetileg harag- és bosszúszellem volt. A földanya, Gaia szülte √ket, miután gyermeke, Kronosz megcsonkította Uránoszt. Férje vérének cseppjeit√l megtermékenyülve szülte meg az Erinnüszeket, akiknek a születését adó vér eleve bosszúból fakadt, és bosszú után is kiáltott. Ebben az értelmezésben elmondható a három istenn√ csoportról, hogy a Moirák a sors jelenének az urai, mivel tudják, hogy az ember adott pillanata a halála id√pontja-e vagy sem; a Graiák a jöv√ urai, már amennyire a látás tudást, vagyis uralmat jelent. Végül az Erinnüszek a múlt urai, mert nem
felejtik el a múlt sérelmeit, és a múltból a jelenre hatva biztosítják a sors beteljesülését. A sors n√i jellegét hangsúlyozza Kerényi Az örök Antigoné cím∫ tanulmányában is. Ez az írás is – mint például a W. F. Otto Dionüszoszára reagáló Gondolatok Dionysosról cím∫ értekezése10 – egy könyv megjelenése kapcsán született: Karl Reinhardt Szophoklész-könyvével11 folytat benne párbeszédet Kerényi. Reinhardt nagy érdemének azt tartja, hogy filológiai eszközökkel bizonyította könyvében, hogy Szophoklész drámáinak alaphelyzete nem csupán színpadra írt fikció, amelynek megvalósulása csak annak keretei között elgondolható, hanem valamennyi, kivétel nélkül egzisztenciális problémát magában hordozó alaphelyzet. A tragikum fogalmát magyarázza tehát Kerényi, miközben Reinhardt alaptételével egyetértve az emberi lét lényegét érint√ helyzetek szophoklészi megoldásának kikerülhetetlenségére világít rá. Ma „számunkra a tragikum kérdésének a jelent√sége: exisztenciális. Ennek az exisztenciális – létezésünk lényegét érint√ – kérdésnek egyetlen olyan megoldását sem lehetne elfogadnunk, amely a sophoklesi helyzetek valamelyikének nem felel meg” – írja Kerényi.12 Érdekes itt a megoldás szó használata. Mint a tanulmány további részeib√l kiderül, nem abban az értelemben használatos, mint megoldást találni, hanem úgy, mint felismerni a helyzetet, tehát az addig megoldhatatlannak, összeegyeztethetetlennek vélt lételemeket egyetlen helyzet összefügg√ darabjaiként meglátni. Hiszen az Antigonéban sem az a tét, hogy létrejöhetnek-e különböz√ többé-kevésbé igazságos megoldások. Akkor úgy kanyarodna a történet, hogy Antigoné tiltakozására Kreón elnézést kér, majd az él√k és a holtak istenei el√tt fejet hajtva eltemeti Polüneikészt Eteoklész mellé. Ekkor viszont tökéletesen kiveszne a m∫b√l a tragikum. Azonban Kerényi ennél még többet állít: nemcsak azt, hogy a tragikum egzisztenciális léthelyzetek felismerése, hanem azt is, hogy a szophoklészi tragédiákban szerepel valamennyi, az emberi létre vonatkozó, egzisztenciális alapkérdés. Ez tulajdonképpen az el√bbi idézetben olvasható kett√s tagadás, amit tehát ki lehet fejezni egyetlen állítás formájában is. Kerényi szerint Antigoné tragédiája abból adódik, hogy kapcsolatban áll az istenvilággal, Kreón viszont nem. Antigoné kapcsolatban áll Zeusz mellett az istenek „ifjabb” nemzedékével, és az „öregebb” chtónikus istenekkel is; míg Kreón pusztán emberi, „amely korlátolt, vak, önmagától üldözött, önmaga el√tt színlel√ és hamis”.13 A két f√h√s között tehát az alap-
112
tenek átalakításával kell megküzdenie. Szophoklész az ember tet√ponti állapotának a költ√je. Világában igen közelr√l fenyegeti az embert az istenekt√l való elszakítottság élménye. A görög lét euripidészi sorsszakaszában a világ csupán emberi, az istenek teljesen különváltak t√le. A világ emberi és isteni részének tökéletes szétszakítottságában az embereknek még az istenek is csak az emberi létezés kiúttalanságát tudják megmutatni. Kerényi és Németh felfogásában tehát a sors els√sorban az embernek az istenekhez f∫z√d√ viszonyában nyilvánul meg. Az idézett Németh-tanulmánnyal egy évben jelent meg az író Antigoné-regénye is, a Gyász; és mindezt négy év Kerényi-barátság el√zte már meg, amely a görög szakra beiratkozott orvos Kerényi-óráiról indult. És persze azt se felejtsük el, hogy Kerényi Antigoné-tanulmánya 1934-ben, a Gyász és az említett Tanúban megjelent tanulmány el√tt már olvasható volt az Athenaeumban. Németh László és Kerényi Károly párbeszéde a mítoszról és a regényr√l innen indult, és csak a legkiemelked√bb pontjait érintve folytatódott: az 1939-es Sziget számmal, ahol közvetlenül egymás után olvasható Kerényi tanulmánya a regény m∫fajának mitológiai eredetér√l21 és Németh mitológiai esszéje;22 majd a rendszeres levélváltással; és a Németh-regények német nyelv∫ kiadásához f∫zött Kerényi-el√szókkal.23 Kerényi el√bb említett tanulmányában, a Regények papyruson cím∫ 1939-es írásban valójában egy korábbi, 1927-es tübingeni könyvének24 az esszenciáját írta meg. Nézete szerint az antik regény legf√bb tartalmi jellegzetessége a csodás esemény, a szerelmesek megpróbáltatása, halála és feltámadása; mint Osiris és a h∫, szenved√, megkísértett és üldözött istenn√, Isis sorsa; az egyiptomi és a babiloni mítoszkörének variálódásai. „A regény tehát – írja Poszler György Kerényinek egy másik, de szintén a regény m∫fajával behatóan foglalkozó írása, a Thomas Mann-nal váltott levelek kapcsán –, amely a mítoszból alakult csodás elbeszéléssé és polgári históriává, most ismét visszaemelkedik a mítoszhoz.”25 Kerényi els√sorban Mann, Joyce és Proust regényeiben látja ezt a visszatérést. „A regény – foglalja össze Kerényi a gondolatmenetét az egyik Thomas Mannnak írt levelében – most, fejl√dése csúcspontján visszatér √sforrásához és feltárja eredeti lényegét.” 26 Az antik regényre jellemz√ a történelmi id√vel való kapcsolat, a szoros összefüggés azzal a világhelyzettel, amelyben íródik. A modern regények ezzel szemben igen sematikusan azzal jellemezhet√k, hogy írójuk összegez bennük egy új világhelyzetet az örök-
vet√ feszültségforrás az, hogy az egyik benne van a létben, felismeri magát benne, a másik viszont elzárkózik az el√l, hogy √ is ezt tegye. Kerényi ezt a világban-benne-létet a gyökérnézethasonlattal jellemzi: „A halottak és az isteneik vannak és nincsenek, amint a halál-tény is van és mégis ellenkez√je a létezésnek. A halottak világán nyugszik az él√ké, a vérségi kötelék és a földbe való visszatérés törvényével hozzákötve – nem a semmihez, hanem a chthonikus szférához, amelyb√l minden él√ el√lép. A görögök számára a nemlétezésnek van életoldala: ez a létezés maga – gyökérnézetb√l.”14 A görögök világképének ez a Kerényi-féle megragadása egzisztenciálfilozófiai alapokon nyugszik. A hasonlattal leírt állapot a heideggeri jelenvalólét létezése, vagyis a Sein des Daseins; amelyr√l mindig az adott jelenvalólét (Dasein) dönt az elé táruló lehet√ségek között. Döntésének következtében vagy a tulajdonképpeniség (Eigentlichkeit) vagy a nem-tulajdonképpeniség (Uneigentlichkeit) létmóduszába kerül. Kerényi értelmezésében az el√bbi Antigoné, az utóbbi Kreón állapota.15 Antigoné tragikumában Kerényi egy jellegzetes n√i sors megértésének lehet√ségét látja: amelynek nincs tragikus b∫ne, hanem tragikus lejt√je van.16 Emberi magaslatokból nézve ugyanis mind felfelé, Zeusz világának irányába; mind pedig a chthonikus istenek mélységei felé szédít√ távolságok nyílnak az ember el√tt. A lejt√ Kerényi szóhasználatában az alvilági istenekkel ápolt intenzív kapcsolatra utal, hiszen éppen ebben volt hiány a tragédia szerint Antigoné városában, ezért a h√sn√ feléjük intenzívebben fordul, a megbomlott világegyensúly visszaállítása érdekében. Ezért írhatja Kerényi azt, hogy „A halottak kultusza a n√i lét feladata a görögöknél. És egyúttal sajátos veszedelme is a n√i létnek”17 – hiszen valóban komoly, legtöbbször halálos veszedelmet jelent az emberen túlmutató magasságokat és mélységeket képviselni olyanok között, akik az önmagát áltató vakságot szolgálják. Kerényi Németh Lászlóra hivatkozva fejti ki nézeteit a Szigetben a görög tragédiák sorsfogalmáról.18 Némethet úgy idézi, mint „aki minden magyar el√dénél közelebb jutott a görögök megértéséhez”,19 ami nem csekély elismerés éppen Kerényit√l, az akkor már világszerte elismert hír∫ vallástörténészt√l. A Tanú egyik 1935-ös írásából idézi azt a gondolatot, hogy a három görög tragikus, Euripidész, Szophoklész és Aiszkhülosz „a rohamosan alakuló görög életnek három egymást követ√ sorsszakasza”.20 Kerényi további magyarázatot f∫z ehhez a gondolathoz. Aiszkhülosznál még az istenekt√l áthatott embervilág van jelen. Amikor a költ√ a világot alakítja, akkor az is-
113
Bircsák Anikó
kévalóság számára. A keletkezés történelmi idejéhez való kötöttség így egyaránt jellemz√ mindkett√re, pusztán az el√bb kifejtett alkotói szándék különbözik markánsan. Kerényi szerint a regénynek ez a fajta id√belisége adva van kezdett√l fogva, és a m∫faj keletkezésének pillanata után sem sz∫nik meg soha. Ezért is lehetett Kerényi szerint „a legjobb regényelméletet [Lukács Györgyét] történetfilozófiai alapon megírni már akkor, mikor a görög regény ebb√l a szempontból még nem is volt figyelembe vehet√”.27 Ezzel Kerényi az antik regényirodalmi leletek viszonylag friss el√kerülésére utal. Néhánytól eltekintve többnyire a 20. század els√ néhány évében bukkantak csak rájuk, s a tágabb szakma számára még kés√bb váltak hozzáférhet√vé. Kerényi éppen ezekb√l az akkor viszonylag frissen el√került regénytöredékekb√l indult ki az említett 1927-es könyvében. Regények papyruson cím∫ tanulmányában ennek a korábbi vizsgálatnak a redukciójaként fejti ki azt a vezérgondolatot, hogy a regényt els√dlegesen az íráshoz kötöttsége jellemzi. Mivel keletkezésükt√l fogva papiruszokon maradtak fenn, a regényírás kultúráját a görögség a papirusz elkészítési kultúrájával együtt hozta haza Egyiptomból. A regénynél tehát a történelmi ember húzódik vissza az írás és az olvasás magányosságába titkolt vágyaival és félelmeivel, amelyek tulajdonképpen mindig ugyanazok a történelemt√l független örök vágyak és félelmek, tárgyuk és tartalmuk pedig minél valódibb, annál mitológiaibb.
Kerényi felvázol egy történetfilozófiai regénytipológiát is. Irodalmi és képz√m∫vészeti alkotásokon felfedezhet√ jellegzetességekre alapozva három korszakot jelöl meg: a heroikust, a politikust és az erotikust. A heroikus korszak jellegzetes epikai m∫faja a h√si eposz, a kés√bbi nagy történetírások kora a politikus korszak, míg a görög világ utolsó korszakának, az erotikusnak jellemz√ m∫faja a regény. A h√si eposzt a kor uralkodó ideálalakja határozza meg, a hérosz. A nagy történetírást egy allegorikus alak, a polisz, a görög városállam. A regény konkrét h√se mindig a szerelmespár, amelynek sorsa Erósz létezésében és hatalmában gyökerezik. A m∫fajtipológia szerint tehát a hérosz, a polisz és az Erósz tekinthet√ a három m∫faj meghatározó alakjának, valamint a három között legifjabb m∫faj, a regény központi szervez√ eleme a sors. Kerényi sorsfogalma tehát rendkívül összetett, kiterjed az isten–ember kapcsolat részletes vizsgálatára és a regény m∫fajtörténetének mitológiai alapú kidolgozására is. Ha némileg egyszer∫síteni kívánjuk ezt az összetettséget, gondolkodjunk metaforákban. Kerényi a Görög mitológia második részének, a Hérósztörténetek bevezetésében28 kínál fel egy erre alkalmas figurát: Orlando alakját Virginia Woolf regényéb√l. Kerényi szerint ugyanis a görög istenalakok és a héroszok lényegében éppoly állandók a különféle korokban, mint Orlando az említett regényben. Ha van tehát sorsuk, akkor az az állandóság.
Jegyzetek
1. Kerényi Károly, Görög mitológia, Szukits, Szeged, 1997. A kötet el√ször németül jelent meg, 1955-ben. A továbbiakban: Gm. 2. Kerényi Károly, Halhatatlanság és Apollón-vallás In U√., Az örök Antigoné [tanulmányok], Paidion, Bp. 2003. 151–162. 3. Kerényi Károly, Az örök Antigoné In: u√., Az örök Atnigoné [tanulmányok], Paidion, Bp. 2003 171–180. A továbbiakban a tanulmány: ÖA. 4. Kerényi Károly, Hippolytos (Sziget II., 1936.) In Sziget I–III. 1935–1939. Orpheusz Kiadó, [Hn.] 2000. 109–116. A továbbiakban a tanulmány: H. 5. Karl Kerényi, Hölderlins Mysterien In U√, Wege und Weggenossen 1. [tanulmányok, esszék], Langen-Müller, München, 1985. 124–130. 6. Karl Kerényi, Das Christusbild der ‘Friedensfreier’ In: Karl Kerényi, Wege und Weggenossen 1. [tanulmányok, esszék], Langen-Müller, München, 1985. 173–206. 7. Kerényi Károly, Bevezetésül In Gm. 7–14. 8. Gm. 17. 9. Gm. 26. 10. Kerényi Károly, Gondolatok Dionysosról In U√., Az örök Antigoné [tanulmányok], Paidion, Bp. 2003. 193–216. Walter F. Otto Dionüszosz-könyve 1933ban jelent meg német kiadásban, Kerényi idézett tanulmányát pedig a Pannonia cím∫ folyóirat közölte el√ször 1935-ben. 11. Karl Reinhardt Szophoklész-könyve 1933-ban jelent meg Frankfurtban. 12. ÖA. 171. 13. ÖA. 174–175. 14. ÖA. 174.
15. Az utóbbi két bekezdésben tárgyalt Kerényi-féle egzisztenciálfilozófiai fogalmak szinte tökéletesen összecsengenek a heideggeri alapfogalmakkal. Ez arról árulkodik, hogy Az örök Antigoné írásakor, tehát 1933-ban Kerényi valószín∫leg már jól ismerte a Lét és id√t. Ez annál is inkább elképzelhet√, mert az 1927-es filozófiai munkára 1929-ben már hivatkozott egy szerz√ az Athenaeumban, ugyanott 1931-ben pedig önálló ismertetés jelent meg róla. Vö: Perecz László, A pozitivizmustól a szellemtörténetig. Athenaeum 1892–1947, Osiris, Budapest, 1998. 165. Kerényi egy hágai el√adásán említi Heideggert 1954-ben, személyesen találkozik vele az 1955-t√l megtartott római Castelli-konferenciákon, és a Kerényi-levelezésnek vannak Heideggerrel váltott darabjai. Vö: Heidegger, „aki fiatalkorunk Schopenhauer- és Nietzsche-élménye után értett ahhoz, hogyan kerítsen bennünket a legnagyobb filozófiai izgalomba […]. Ilyen izgalommal töltöttük a befejezetlenül hagyott Lét és id√ cím∫ m∫vét követ√ periódust, amelyb√l aztán az egzisztencializmus megkésett divathulláma kifejl√dött.” Karl Kerényi, Geistiger Weg Europas, Rhein-Verlag, Zürich/Stuttgart, 1955. 18. A további hivatkozások forrásai: Riccardo Dottori, Kerényi Károly Enrico Castelli nemzetközi filozófus-találkozóin (1955–1971) In Mitológia és humanitás. Tanulmányok Kerényi Károly 100. születésnapjára, szerk. Szilágyi János György, Osiris, Budapest, 1999. 207–235, valamint: Korrespondenz von Karl Kerényi. Vorläufige Liste sämtlicher Briefpartner, Marbacher Literaturarchiv, [2004], 13. 16. ÖA. 175. 17. Uo. 18. H. 19. H. 109.
114
24. Karl Kerényi, Die Griechisch-Orientalische Romanliteratur in religionsgeschichtlicher Beleuchtung, Verlag von J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen, 1927. 25. Poszler György, Szerb Antal, Akadémiai, Bp., 1973. 269–270. 26. Uo. 272. 27. Rp. 185. 28. Gm. 158.
20. Uo. 21. Kerényi Károly, Regények papyruson (Sziget III., 1939) In Sziget I–III. 1935–1939. Orpheusz Kiadó, [Hn.] 2000. 181–194. A továbbiakban: Rp. 22. Németh László, A mítosz eml√in (Sziget III., 1939) In Sziget I–III. 1935–1939. Orpheusz Kiadó, [Hn.] 2000. 195–199. 23. Kerényi Németh László több regényének német kiadásához írt el√szót, mint például az Iszonyhoz és a Kocsik szeptemberben cím∫ regényhez.
15. századi rajz a testrészek és a zodiákus jegyek kapcsolatáról
115
