Ónody György AZ ISZLÁM RENESZÁNSZA
A világ m a az iszlám reneszánszáról beszél.* Ez a megfogalmazás természetesen nem egészen pontos. N e m az iszlám született ugyanis újjá, nem is p o r o l t á k le, n e m is frissítették fel; az iszlám változatlan, mert nem is a k a r változni. A z a jelenség, amit az iszlám reneszánszának ne veznek, az iszlám világához t a r t o z ó népek politikai előretörése — az isz lám nevében.
A Próféta
zöld
zászlaja
A harcos iszlám, úgy t ű n t , m á r a m ú l t é . M e r t igaz, h o g y a próféta nevével ajkukon és a próféta zöld zászlaja alatt indultak harcba s fog lalták el a fél világot a moszlim harcosok. A z is igaz, h o g y az oszmán birodalom ugyancsak a hitetlenek ellen vonult h a r c b a az „igaz h i t " ter jesztésének jelszavával.. A z első é v s z á z a d o k harcos lendülete azonban k i fulladt és megtört. Mindez t a l á n azzal függ össze, hogy az iszlámot megalkotó arabság az iszlámot felvevő oszmán törökök u r a l m a alá került és m á r csak azért sem foghattak fegyvert a padisah ellen, politikai szabadságuk k i v í v á sáért, m e r t ez egyet jelentett volna a h i v ő k ura elleni pártütéssel. Következésképpen, amikor E u r ó p á b a n sorra születtek a központosított államok — a kereszténység elvi-ideológiai bázisán, ikeleten, ahol az isz lám egy korábbi időszakban éppen a fegyveres h a r c ideológiája volt, M o h a m e d vallása ezúttal gátja lett az oszmán birodalomba bekebelezett arabság függetlenségi törekvéseinek. Csak sokkal később, m á r a múlt században, d e a k k o r is elszigetelten és kifejezetten az oszmán birodalom arab vilajetjeire szemet vető európai h a t a l m a k elleni harcban álltak ismét a próféta zöld zászlaja alá az al gériai A b d el K á d e r és a szudán M a h d i katonáiként a hivő moszlimok. * A szerző készülő könyvének a témával kapcsolatos egy fejezetének vázlata.
Vajon mi a m a g y a r á z a t a annak, h o g y a múlt századi akció folytatás és kiteljesítés nélkül m a r a d t s az arab függetlenségi h a r c előfutárai ezt a küzdelmet n e m t u d t á k kiszélesíteni sem az iszlám-hivők, sem pedig az iszlámhoz t a r t o z ó arabság általános küzdelmévé?
Még és már Tény, hogy az Atlanti-óceántól a Közép-Keletig emberek milliói be széltek arabul, a hajdani arab világbirodalomtól k a p o t t örökségként. E térség lakossága szinte teljes egészében a M o h a m e d - a l a p í t o t t a valláshoz t a r t o z o t t . C s a k h o g y m á r az a r a b időkben sem volt teljes és általános a birodalom t a r t o m á n y a i n a k egysége. A szétdaraboltság, a más irányú fejlődés az oszmán korszakban t o v á b b folytatódott. Lehetséges, h o g y h a e népek fejlődése normális körülmények k ö z t zajlik, u g y a n a z t az utat járják be, m i n t az európai országok. A z oszmán b i r o d a l o m népeinek fej lődése azonban m e g t o r p a n t és elsősorban abban t é r t el az európai úttól, hogy ezek a népek még külső elnyomás alatt álltak, amikor m á r újabb külső veszéllyel, az oszmán birodalom felosztására törő európai h a t a l m a k aspirációival kellett szembenézniük. A m á s i k igen fontos tényező az, hogy az európai térhódítás néhány kivételtől eltekintve nem fegyveres úton zajlott, hanem résziben gazda sági eszközökkel. A kapitulációs szerződések rendszere ugyanis m á r ak k o r az európai kapitalista országok kezére a d t a a török b i r o d a l o m v i lajetjeit, a m i k o r formálisan még a P o r t á h o z t a r t o z t a k . A kolonializáció fontos módszere volt az európai kultúra b e á r a m o l tatása is. A m i k o r ez a f o l y a m a t még a 19. század elején elkezdődött, m á r teljesen szétzilálódtak azok az arab kulturális centrumok, amelyek a legsötétebb k ö z é p k o r idején átmentették és t o v á b b fejlesztették az antik civilizációt. A z o k az iskolák, amelyeket a francia és az amerikai misszionáriusok Bejrútban és Damaszkusziban állítottak fel, az arab nyelviség tudatos művelésétől fokozatosan j u t o t t a k el az a r a b történelem újrafelfedezéséig. Innen pedig m á r csak egy lépés volt elérkezni a n n a k a kérdésnek a fel vetéséig, hogy m i okozta a h a n y a t l á s t . A kérdés megválaszolása logiku san vezetett el az a r a b nemzeti törekvések megfogalmazásáig. Mivel az a r a b újjászületés gyökerei az iszlámtól független, sőt, vele ellenséges-rivális szellemi talajban fejlődtek k i és erősödték meg, termé szetes, hogy a kulturális és nyelvi megújhodásból kibontakozó politikai mozgalom sem t a p a d t az iszlámhoz, az a r a b nacionalizmus, illetve a p á n - a r a b i z m u s lett a n a g y átalakulások küszöbére érkezett arabság esz mei-ideológiai páncélzata.
A pániszlám
mozgalom
A teljes képhez tartozik, hogy — igaz, némi időbeli eltolódással — de a pániszlám m o z g a l o m is zászlót b o n t o t t . Szerepe — éppen e késésből következően — m á r csak arra k o r l á t o z ó d h a t o t t , hogy harmóniát t e remtsen az elkerülhetetlen változások és az iszlám eszmerendszere közt. (A pániszlám mozgalom m o d e r n képviselői mellett felléptek olyan k o n z e r v a t í v gondolkodók is, akik úgy érezték, hogy az európai eszmék és intézmények adaptálása helyett vissza kell térni a K o r á n b a n meg fogalmazott erkölcsi értékekhez. Így Rasid R i d a például azt t a n í t o t t a , hogy a modern európai nézetek átvétele éppen olyan történelmi szeren csétlenség az arabság számára, m i n t a török uralom. A z arabok nem s z a k a d h a t n a k el múltjuktól, nem v á l h a t n a k gyökértelen néppé. Egyéb ként R i d a szerint a K o r á n nincs ellentétben a m o d e m világgal. A m o dern világgal az a r a b m ú l t n a k csak azok az évszázadai v a n n a k ellen tétben, amikor az a r a b o k a t megfosztották attól, hogy igazi értékeiket kifejezzék.) Ilyen körülmények között és ilyen előzmények m i a t t vajon milyen szerephez jutott a századvégi-századeleji környezetben az iszlám? A des Temps Moderns tömör megfogalmazása szerint, „ a m i k o r felnyíltak az ideológiai és kulturális sorompók, amelyek Közel-Kelet országaiban év századokon keresztül elzárták a z u t a t az európai eszmeáramlatok előtt, összezilálódtak a gondolkodás eszközei, a cselekvés módszerei és az életritmusok. E behatolás megtörte a közösség önmagáról alkotott képét, kificamította gazdasági életét és megcsonkította m i n d e n n a p i g y a k o r l a t á t . Ebben az atmoszférában az iszlám cementjével összeforrasztott világ mindenség egységet és biztonságot adó szellemi tér v o l t " . Vagyis: b á r az arab népek nyilvánvalóan nem t u d t á k elkerülni az el kerülhetetlen változásokat a társadalmi és a gazdasági szférában, sőt, le kellett számolniok a tisztán teokratikus állami berendezkedés m e g v a l ó sításának illúziójával is, az újhoz való kényszerű illeszkedést mégis összhangba igyekeztek hozni a tradíciókhoz való hűséggel. E p r a g m a tikus szintézis eszköze völt az iszlám. H o g y a m o h a m e d á n vallás a 20. század körülményei közt is vállal k o z h a t o t t e szerepkörre (már csak ennyire vállalkozhatott), az több té nyezőre vezethető vissza: 1. A z iszlám a tételes keresztény vallásoknál kevésbé merev, nem kövesítette feloldhatatlan d o g m á k b a a világi élettel összefüggő nézete ket. Ezek az állásfoglalások így összeegyeztethetőek a korábbi elképzelé sek ellenkezőivel is, esetleg a d a p t á l h a t ó k k o r á b b a n nem szereplő jelen ségekre. 2. A z iszlám nem egyszerűen vallási közösség, mivel nem ismeri az állam és az egyház olyanfajta különválasztását, m i n t amit m á r a t ö r t é nelmi fejlődés k o r a i szakaszában a francia forradalom is szükségesnek t a r t o t t elvégezni. A m o h a m e d á n közösség az egyház és az állam együt tese, tagjai abszolút engedelmességgel t a r t o z t a k az első időkben a kalifá-
nak, aki a világ 'minden m u z u l m á n j á n a k világi és egyházi vezetője volt, majd a teológiai értelmezések alapján a h a t a l o m m i n d e n k o r i birtokosá n a k : a királynak, vagy a köztársasági elnöknek, s ezt az engedelmességet ma is vallási kötelességnek tekintik. A z a szellemi elit, amely a század eleji nacionalista m o z g a l m a k a t ve zette, éppen úgy elszakadt a bigott vallásosságtól, noha nem lett isten tagadó, m i n t a későbbi politikai mozgalmaik résztvevői. A nagyobbrészt falusi környezetben élő tömegek változatlan és mély vallásossága m i a t t azonban egyetlen irányzat sem s z a k í t h a t o t t az iszlámmal.
Kolonializmus
és
szekularizáció
A század eleji a r a b nacionalizmus végül is nem az oszmán biroda lommal szemben m a r a d t alul, a végleges véreséget az m é r t e az arab függetlenségi m o z g a l m a k r a , hogy az első világháborút követően a győz tes n a g y h a t a l m a k újra felosztották a világot egymás közt s ennek az osztozkodásnak áldozatul estek az oszmán birodalom arab területei is. A z a r a b világ ettől k e z d v e a kolonialista országok politikai u r a l m a és olyan értelmű befolyása alá került, amely a szekularizáció bizonyos ele meit is m a g á b a n foglalta. De az iszlám háttérbe szorulása nemcsak a brit—francia jelenléttel füg gött össze. A modern állam megteremtésének útját egyes politikai vezetők — Törökországban Kemal A t a t ü r k , I r á n b a n pedig Reza sah — éppen séggel a m o h a m e d á n Bastille lerombolásától, az állam és az egyház szét választásától v á r t á k s ennek megvalósítását számos t ö r v é n n y e l , intézke déssel igyekeztek elősegíteni. A szokások és h a g y o m á n y o k megváltoztatása természetesen nem m e n t könnyen és egycsapásra sem. Kétarcú országok k e z d t e k kialakulni. Más lett a •városok és m á s a falvak képe. A tanult rétegek egyre távolabb kerültek az iszlám vonzási körétől, a falu pedig t o v á b b élte az ősi t r a díciók szerinti életét. Változások azonban csak azokban az iszlám országokban kezdődtek, amelyeket a kolonialista jelenlét vagy a felvilágosult nemzeti vezetés rákényszerített. D e ahogy az ókorban, majd a középkorban is, a világ más részein végbement változások nem h a t o l t a k át az Arab-félsziget végeláthatatlan homokdűnéin, A r á b i a népe ősi és természetes formájában éke át most is a század eleji társadalmi mozgásokat, politikai v á l t o z á sokat. A K o r á n t á r s a d a l m á n a k fennmaradása, b i r o d a l m a k bukását túlélő ké pessége bizonyított, példát kínált; tulajdonképpen olyan modell volt, amelyre az iszlám misszionáriusai h i v a t k o z h a t t a k , és amelyről a hivők á l m o d o z h a t t a k . D e természetesen nem léphettek túl az álmokon. A z iszlám ugyanis történelmi lépéshátrányba került. Mindenekelőtt azért, m e r t az arabság az oszmán birodalom keretei közül nem független államként, sőt, m a n d á t u m , és országhatárokkal szétszabdaltan került
ki. Csak azok az országok lettek önállóak, a/melyek a világtól távol helyezkedtek el, nyersanyag és piac szempontból teljesen értéktelennek ítéltettek, s katonai téren is veszélytelenek voltak. A z a r a b világ politikai státusán lényegében a második világiháború évei sem v á l t o z t a t t a k . A l a p v e t ő változást az a d o k u m e n t u m — az emberi jogok deklarációja — h o z o t t , amelyben a szövetséges h a t a l m a k a háború utáni időre a világ népeinek függetlenséget, szabadságot ígértek. A z önálló a r a b államok kemény diplomáciai alkudozások és véres fegyveres harcok közepette jöttek létre egy, a kialakulóban lévő nem zeti burzsoáziával szövetségben lévő h a l a d ó elit vezetése alatt. S a p o litizáló orvosok és katonatisztek programja szinte az egész a r a b világ ban két alapvető vonásiban megegyezett: külpolitikájukat egyértelmű imperializmus- és kolonializmus-ellenesség jellemezte, másrészt még a leg progresszívebb politikusok sem s z a k a d t a k el az iszlámtól.
A nasszeri
út
A nassszeri út — amely a térség legjellegzetesebb példája a m a g a cikcakkjaival és változásaival együtt — abban következetes m a r a d t , hogy az iszlám képviselte ideológiai határmezsgyét sohasem lépte át, nem is kérdőjelezte meg; inkább saját elképzeléseinek szolgálatába igye kezett állítani az iszlámot. A forradalom filozófiája című politikai programjában Nasszer poli tikai akció' első körének az a r a b világot jelölte meg. Megérezte, hogy a második kör Egyiptom szűkebb környezete, Afrika. „ M a r a d még a h a r m a d i k kör — írta. — Ez t ú l m u t a t a földrészéken és óceánokon n y ú lik á t . . . E z a kör egyesíti testvéreinket, akik a világ minden részén M e k k a felé fordulnak és jámbor ajkuk u g y a n a z t az imádságot suttogja." A z iszlám tekintélyes vezetői a nasszeri jobbot tulajdonképpen elfo g a d t á k és nemcsak a nasszeri külpolitika igényelte diplomáciai m a n ő verekhez nyújtottak segédkezet, h a n e m Nasszer társadalompolitikai és gazdasági nézeteit is igyekeztek összhangba hozni az iszlámmal. í g y a kairói Al A z h a r egyetem rektora, az egyik legtekintélyesebb egyházi méltóság, az iszlámmal összeegyezhetetlennek minősítette, hogy I r á n de facto elismerte Izraelt, és helyeselte, hogy az egyiptomi k o r m á n y megszakította a diplomáciai k a p c s o l a t o k a t I r á n n a l . Ugyancsak az egyiptomi ulemák tették közzé 1963 telén azt a nyilat kozatot, mely szerint „ a próféta volt az első szocialista s tanításai m a gukban foglalták a szocialista alapelveket. A z iszlám törvényei ugyanis — folytatódik a fetva — kifejezetten kötelezővé teszik a k o r m á n y o k nak, h o g y fellépjenek a szegénység ellen s még a magántulajdont is k i sajátítsák a szocialista igazság megvalósítása érdekében". A m o h a m e d á n egyház és a m i n d i n k á b b szekularizálódó állam együtt működése lényegében kölcsönös felismerésen alapult. A politikai vezetők megértették: a tömegtámogatást veszélyeztetik, h a szembefordulnak az
egyházzal. Attól azonban ó v a k o d t a k , hogy túlságosan nagy szerepet a d janak az u l e m á k n a k . A z iszlám vezetői pedig azt mérték fel, h o g y a függetlenség, amely e politikai személyekhez kapcsolódik, olyan tekin télyt biztosk s z á m u k r a , amelyet nem t u d n a k elperelni, nem lehet elho mályosítani. A kényszerű együttműködés, kevés kivételtől eltekintve zökkenőmen tesen m ű k ö d ö t t , de természetesen azzal járt, hogy az iszlám és az ál lam de facto szétválasztása lassan elkezdődött, még h a ezt nyíltan senki sem k í v á n t a k i m o n d a n i . Feltehetően e tendencia fokozódó érvényesülése volt a fő o k a annak, hogy a hagyományos iszlám országok ez idő tájt kezdték kialakítani p o litikai kapcsolataikat az Egyesült Á l l a m o k k a l . Szaúd-Arábia számára az az egyiptomi vagy szíriai politika, amely kapcsolatot teremtett a szo cialista világ ateistáival, ellentétes volt az iszlám szellemével, tehát el fogadhatatlan volt. Fejszál király ezért t e t t kísérletet még a h a t v a n a s évek derekán a m u zulmán országok egyesítésére. D e ahogy a század elején a pán-iszlám m o z g a l o m sem t u d o t t a p o litikai törekvések fölé emelkedni, Fejszál ezúttal sem a r a t o t t sikert. H a s z talan próbálta a szövetség tagjai közé v o n n i az iráni sahot és a jordániai uralkodót, az iszlám alapokon való szervezkedés koncepcióját k o r o n á s tárgyalópartnerei nem tették m a g u k é v á . Ebben az a tényező játszott szerepet, hogy az a r a b közvélemény új M a h d i k é n t b á l v á n y o z t a Nasszert, márpedig e szövetség célja éppen az lett volna, hogy a pániszlám nézeteket állítsa szembe Nasszer a r a b egy ség-törekvéseivel, vagyis a második világháború utáni p á n a r a b elkép zelésekkel. D e az is, mint a n n a k idején Nasszer kifejtette, hogy „ a z isz lám nevében Washington és London k o r m á n y a i t szolgálják". H a Fejszálnak nem is sikerült az iszlám jegyében szembefordítani a hivők millióit, s e milliók politikai vezetőit a nasszeri politikával — ahogyan ezt Washington és London elképzelte — annyit valóban elért, hogy az iszlám politikai aktivizálódása lényegében megkezdődött. Mindez azért fontos, mivel az arab világnak az a jobbszárnya, ame lyet a nasszeri politika elhomályosított és háttérbe szorított, lényegében m á r készülődött a fellépésre. Ez a fellépés azzal összefüggésben került napirendre, hogy a nemzeti burzsoázia, amely a nemzeti függetlenség kivívásában szerepet vállalt, megrettent a fejlődés természetes ütemétől, s a gazdasági és politikai életben tapasztalt változtatásoktól. A progresszív vezetők megbuktatásakor úgy h a d a k o z t a k a h a l a d ó né zetek ellen, hogy az iszlám eszmevilágától való elszakadást kérték szá mon, az iszlám nevében számoltak le — k o m m u n i s t á k k a l és nacionalis tákkal. E folyamat — hiszen valójában arról v a n szó — kezdete Indonézia volt, ahol mindmáig a legnépesebb m o h a m e d á n közösség él, tetőpontja pedig E g y i p t o m , ahol a nasszeri é r a nagy-nagy politikai ügyességgel igyekezett h a r m ó n i á t teremteni iszlám és szocializmus között.
A z egyiptomi fordulat Nasszer halála után S z á d a t hatalomrajutásával párhuzamosan bontakozott ki. Nasszer a vallást olyan eszmei örökségnek tekintette, amelytől nem tudott, nem is a k a r t szabadülni. D e nem volt kétséges s z á m á r a az sem, hogy a 7. század társadalmi-politikai állapota, amelyet az iszlám rög zített és megkövesített, a 20. század körülményei k ö z t , a világpolitika változásainak szorításában, betű szerint nem érvényesíthető; ezért, nem pedig taktikai okokból valamifajta racionalista szintézisre törekedett. S z á d a t mindettől abban tért el, h o g y nem politikai nézeteit k í v á n t a az iszlám tételeivel is alátámasztani. Hűsége az iszlámhoz így ereden dőbbnek, meggyőzőbbnek hatott, ezen még az sem v á l t o z t a t o t t , hogy h a marosan k i t ű n t : az iszlám felértékelését t a k t i k a i megfontolások szülték. Egyrészt ettől v á r t a a falusi milliók 'támogatását, másrészt az iszlám restaurációja külföldi támogatást is ígért. Szádat valóban jól számolt. Nemcsak az egyiptomi falu fogadta ö r ö m mel az iszlám régi rangjának, fényének visszaállítását, ez az eszmei res tauráció Líbiától Szaúd-Arábiáig és Szudántól O m á n i g rendkívül ked vező visszhangot keltett.
Világgazdaság
és
iszlám
Nasszer személyének túlértékelése nélkül is l á t n u n k kell, hogy Fejszál akciói — az iszlám előtérbe állítására, a nagy egyiptomi politikus éle tében — egyértelműen k u d a r c r a voltak ítélve. A n n a k ellenére is, hogy az olajtermelő m o n a r c h i á k szerepe, súlya gazdasági jelentőségük m i a t t m á r emelkedőben volt. A m i k o r ez a gazdasági rang politikai súllyal párosult, ezt jelentette az iszlám restaurációja E g y i p t o m b a n , a korábbi törekvések és próbálkozások sokkal nagyobb lendületet, sőt, realitást is kaptak. A 70-es évek tulajdonképpen az iszlám reneszánszának jegyében tel tek. A z út természetesen nem volt m i n d e n ü t t egyforma, s nem is volt mindenütt egyenletes. Líbiában K a d h a f i elnök személyében nemcsak az a gárda került ha talomra, amely megfosztotta trónjától a királyt, hanem a p á n a r a b i z m u s és a pániszlám megszállott hívei is. Ez olyan végletekhez vezetett, hogy kitiltották Líbiából a külföldi italokat és lemeszelték a latin betűs fel iratokat. K a d h a f i a politikában is érvényre k í v á n t a juttatni az iszlám tradícióit. A Le M o n d e - n a k adott interjúban a következőket fejtette ki: „ A K o r á n b a n m i n d e n kérdésre választ találni. A z a r a b egység, a szo cializmus, az örökösödési jog, a nőket megillető társadalmi helyzet, a római birodalom elkerülhetetlen bukása, bolygónk sorsa az a t o m bomba feltalálása u t á n , m i n d e z benne v a n , csak érteni kell a szent k ö n y v olvasásához." Vagyis K a d h a f i , ebben a kezdeti periódusában, a vallásosságot próbál ta szembe szegezni a haladással, a vallás pozíciójából helyezkedett
szembe a k o m m u n i s t a nézeteket és az e nézeteket valló országokkal. A 20. század viszonyai közt, sőt, az európai gondolkodás számára is a n a k ronisztikus messianizmus az arab világban talajra találhatott. A nép körében azért, m e r t az egyszerű, t u d a t l a n fellah mélységesen vallásos. A kommunistaellenes jobbszárny pedig abban a b o n y o l u l t szituációban, amelyet Nasszer h a l á l a idézett elő az a r a b világban, s amelyet a belső és külső szövetségi rendszerek átalakulása és az átrendezésükre t e t t k í sérlet jellemzett, tulajdonképpen ettől a vallásos extremizmustól k a p o t t ideológiai támaszt. Még ha K a d h a f i iszlám reneszánsza látszólag egyértelmű csodálatot keltett is az a r a b világban, hiszen mindez bizonyos konjunkturális p o litikai célokkal is találkozott, a líbiai államfő lényegében az egyiptomi politika egyik kellékének bizonyult, szerepe a m a g a h a t a l m i h a r c á t v í v ó egyiptomi elnök, azaz Szádat érdekeinek megfelelően alakult, csúcspont ját a szovjet—egyiptomi kapcsolatok m é l y p o n t j á n érte el, d e szerepe a reálisabb vonal előtérbe kerülésével rohamosan csökkent. H o g y K a d h a f i jelentősége idővel csökkent, sőt, Egyiptom és Líbia viszonya is m é l y p o n t r a h ű l t , abban része volt a n n a k is, h o g y a K a d h a fihoz hasonlóan gazdag, d e az újkori M a h d i n á l kevésbé szélsőséges szaúdarábiai u r a l k o d ó személyében S z á d a t új szövetségesre talált. A z egyiptomi nyitás h a t á s a az iszlámra a szadati t a k t i k a elfogadásá ban érvényesült. Miről is van szó? S z á d a t a zsilipeket csak addig h ú z t a fel, amíg a vallásos á r a m l a t előre vitte elképzeléseit, de nem volt h a j landó e g y ü t t m ű k ö d n i a szélsőségesekkel. A z iszlám segítségét a m o d e r n Egyiptom megteremtésére, nem pedig a Korán-beli korai Egyiptom res taurálására k í v á n t a igénybe venni. A hagyományosan vallásos a r a b országok l á t n i v a l ó a n u g y a n a z t az ál láspontot kezdték érvényesíteni. Keresték és keresik az összhangot az ipari fejlődés, a civilizáció, a fogyasztói társadalom és M o h a m e d t a n í tásai közt. Természetesen m i n d e z nem következett volna be, h a az olajár-rob banás nem juttatja ezeket az országokat óriási anyagi eszközök b i r t o kába, s ennek révén nem kezdődik el a céltudatos fejlesztés. D e valószí nűleg összefügg azzal is, h o g y lassan m á r a második generáció nő fel a nyugati egyetemeken, s az amerikai, angol, francia életmód s életvitel hatása, az ottani szokások kétségtelenül lassan k i k e z d i k az a r a b t r a d í ciókat. A z iszlám polgáriasodásának tendenciája ingerli és t á m a d á s r a 'kész tette a m o h a m e d á n vallás azon fanatikus csoportjait, amelyek ezt a fejlődési irányt súlyosnak és károsnak tartják s amelyek az iszlám re neszánszával együtt m a g u k is erőre k a p t a k . A z iszlám fundamentalisták legnagyobb ütközeteiket I r á n b a n v í v t á k , itt a r a t t á k a legnagyobb győzelmet is. Fellépésükhöz kedvező terepet biztosít az, hogy a tömegek (beleértve a vallásosakat és a nem-fanatiku sokat is) k i á b r á n d u l t a k a sah fehér forradalmából, m e r t nem azt k a p t á k , amit v á r t a k , illetve ígértek nekik.
Az utolsó
történelmi
pillanat
A suta egyház, amely t u d t a , hogy az ipari fejlődés h a t a l m á n a k , be folyásának csökkenéséhez vezet, erre a kiábrándulásra építve b o n t o t t zászlót olyan utolsó történelmi pillanatban, amikor a hetvenszázalékos analfabetizmus egyben a lakosság hetven százalékának vallásos fanatiz musát is jelentette. A történelmi kísérlet az iszlám köztársaság, tehát egy formálisan is a K o r á n r a épülő 20. századi ország megalkotására lénye gében elkezdődött, és a gazdasági, belpolitikai válságok, illetve a h á b o rús t á m a d á s ellenére is egyelőre tart. A z iszlám reneszánsza a moszlimok militáns erőit is felszabadította. A M u z u l m á n Testvériség, amely h a z a t é r h e t e t t Egyiptomba, de itt re ményeiben rövidesen csalódni kényszerült, előbb csak támadásba lendült, aztán leszámolásra szánta el m a g á t : a m o z i k b a n felrobbantott b o m b á k tól a k o p t t e m p l o m o k megszentségtelenítésén át így j u t o t t a k el a S z á d a t ellen elkövetett merényletig. A z egyiptomi „testvérek" szervezettsége, ereje, elszántsága m á r olyan volt, h o g y Egyiptom iranizálásának veszélyét emlegették. S z á d a t halála után a hatalom ezért csapott le rendkívül h a t á r o z o t t a n és keményen a merénylőkre és a posszibilis összeesküvőkre. Až egész a r a b világot behálózó anarchikus szervezet nemcsak E g y i p tomban lépett akcióba. A szíriai B a a t h - p á r t ellen folytatott idestova évtizedes harcuk, amelyet sok-sok merénylet jelez, a homszi összecsapá sokkal tetőzött. A küzdelem méreteire utal, hogy a k o r m á n y c s a p a t o k légierőt és tüzérséget kényszerültek bevetni a h a t a l o m megdöntésére t ö r ő iszlám fanatikusok ellen. A testvérek célja Szíriában is a fundamentalis ta állam megteremtése, s e cél érdekében éppenúgy szembefordultak a progresszív szíriai rendszerrel, ahogy a tőkés társadalom kialakításán dolgozó egyiptomi vezetésnek is h a d a t üzentek . . .
