0 Kiáltás, előretör, szóródik a nyirkos levegőben. Hajnali ötkor lett egy lelkes alakzat, Rianna. Anyja születési neve Marija Varjú, Marija Joszipovna Varjú, Varjú Mária, férje után Hajnal Máriának hívták. Senki nem nevezte Marcsinak. Alkonyszürke tekintete volt. Kezei keskenyek, körmei madárkarmok, tenyérvonalai szaggatottak, kuszáltak, látszólag rendszer nélküliek, néha elhalványultak, sőt eltűntek, egyetlen mély barázda kivételével, amely, azt hiszem, az úgynevezett gyerekvonalnak felel meg. Varjú Máriát szerették a gyerekek: – Mária asszony, jó reggelt! – Hogy érzi magát? – Sírok, nevetek, sírok, nevetek. Rianna apja, Hajnal József, majd Joszip Joszipovics Hajnal, József úr, erős, vörös markú, bozontos szemöldökű, szakállas oktató volt. – Oktató úr, kimehetek a vécébe? – érdeklődtek a gyerekek. – Most ürítettetek! – intette meg őket Hajnal József. – Megint kell! – válaszolták. Hajnal József haladt a korral, volt mobilja, beütötte a számokat, és hívott: – Engedjétek hozzám! – szólt bele, majd szidalmazni kezdte a gyermekeket: – Rommá teszlek, és hétszeresen sújtalak benneteket!
9
Brenzovics.indd 9
2013.05.14. 18:29:51
Indulatszó volt. Komor kiáltás. Hajnal József jó ember volt, szerette, aki sürög-forog, pörög, körbe-körbe, ahogy a Föld, a Hold, és egyéb bolygók, a körformát, mint a női mell, az o-ra nyitott száj, a köldök, bele lehet dugni a nyelvet, az ujjat, ott lehet tartani, forgatni. – Jaj, elszédülök! Hagyja abba! – kiáltott fel Rianna apja karjai között, aki, lánya hónalját megmarkolva, önmaga körül forgatta. Rianna azt érezte, homloka körbevérző koronapánt, villog az űrromokkal, végül elhal a látóközpontja. Rianna bizakodva néz a sötétbe, hajnal van, gondolja, de nincs hajnal, március hetedike van, éjszaka történik, feje bal oldalát meggyűrődött égkék párnájára hajtja, kívül tekervényes sötét fürtjei, belül csavarodó agya, mint a szétnyílt dióhéj madárkoponyái, de ehetetlen. Szeme letakart nyílás, csillaganyajegyes keze apró, kisdarab, ujjai végén fényesek a körmök, ökölbe szorított bal kézfejét négy csont és ametisztgyűrűje emeli, kígyózó ezüstkarperece zárja, mindennek van vége. Rianna huszonnyolc éves, nem fiatal, idős sem; ha mosolyog, összehúzódik a szeme alatti vékony bőr, ami öregíti. Húzódozik az időtől, elhagyná, de az rátapadt, vele néz egy kátyút, a keletkezésére gondolhat, hogy nagy volt a hőmérséklet-ingadozás, az időjárási szélsőségek nyomot hagynak a domborzaton, a pólusváltás darabol. Rianna arcán alig van bemélyedés, mégis… fogy az ideje: sovány, csontos, elemésztik évei. Ideje kés, hegyesre szűkülő, kezdetben a nyelén áll. Kezdetben üresen tágas a napja, kö-
10
Brenzovics.indd 10
2013.05.14. 18:29:51
zéptájtól sűrű, fogyó Hold, vagy inkább rejtjeles, összegyűrt karbonpapír, ha hozzáér, felszakad. Megtámadják a foszlányok. Honnan jönnek? Szél hozza messzi vizekről. A mélyben is van víz, háza előtti kútban, amelyhez bűvölet nem fűzi. Vastag vizében feltűnnek a megcsonkított fák, a flakonos láp, a csikkes táj, az elűzött madarak. A derűsen unott elindulás, amelyben összemosódik a többiekkel, akik szintén megindulnak. Mint valami képet, úgy látom őket: az úton kétoldalt lassan felkúszik rájuk a köd, és egy vékony sávban felbukkan sápadt arcuk. Honnan jönnek? Hová tűnnek? Minek rémálom? „Nem emlékszem. Tiszta láp a fejem.” Minden homályos, csak az a képzete éles, hogy álmában ki kell töltenie az űrlapot.
1 Az űrről nevezték el a Kozmosz cigarettát, amit az újtelepi iskola romos vécéje előtt Olival és Lolival szívtam. Tizennégy évesek voltunk. A papírba csomagolt dohányszálakat sötétkék dobozból vettük elő, fölöttünk szürke villanyhuzalok mohogtak, zúgtak bennük a láthatatlan részecskék. Az erős széltől megdőltek a füvek, felszálltak a porszemcsék, Oli holdarcára rászállt a hamu, Loli borzasan nézte a lapos csikkeket a porszínű talajon. Oli szerint azok szeretnek cigarettázni, akiknek hiányzik a levegő. Sok-sok levegőt akarnak, ürességet.
11
Brenzovics.indd 11
2013.05.14. 18:29:51
Olinak nagy, kemény pocakja volt, mint egy felfújt lufi, imbolyogva mozgott. Szeme ábrándos volt, szomorú, mint aki vizes síkra ért, biccentet fejével, szája előtt hosszú ökörnyál fénylett; felfújta kék rágóját, Loli rácsapott, később megpróbálta levakarni Oli zsíros bőréről a tapadós anyagot. Egyszer a sötét hajfonatomba ragadt a rágó, le kellett vágni, a hűtőbe tettem, hogy lefagyjon róla a ragacs, végül a rólam elnevezett Rianna babám fejére tűztem, akinek egészen a bokájáig ért. Ha megráztam Rianna babát, lecsúszott a vendéghaja, rágóval ragasztottam vissza. Oli szerint azok szeretnek rágózni, akik el akarnak fáradni, hogy utána megpihenhessenek, akik ürességet akarnak, űrt. A vécével szemben feltűnt Fülöpné markáns arca, mint egy matrica, rápréselődött a tanterem ablaküvegére. Kövér légy repült a kilátásra, ettől nem is tudtuk, miért, de mindhárman megrémültünk. – Mintha valami rondaság volna az élet – mondta Loli. Oli ikertestvére, Loli, magas, csontos, úgy állt, mint akit kitámasztottak: az iskola wc fehérre meszelt falához dőlt, hogy vastag bordáit kényelmesen tapogathassa. Különállóak, erősek voltak a csontfokai, tekintete összehúzódó, koncentrált, mintha mikroszkópon keresztül nézne, szája kissé besüppedt, pedig meg volt minden foga. Nekem az egyik metszőfogam hullámos, de Fogdoktor kiegyenesítette. Oli félt Fogdoktortól, nem akarta, hogy belenézzen a torkába, inkább rohadjon meg a szája, mondta. Oli és Loli mindig együtt voltak, mintha egyszerre élnének. A vécében is egymás mellett guggoltak, amikor kijöttek, kezüket a fűbe törölték. Oli keze rövid, tömör,
12
Brenzovics.indd 12
2013.05.14. 18:29:51
széles, a bőre áttetsző, fakó, tenyere egészen fehér és sima, mintha elefántcsontból volna. Loli keze keskeny, elegáns, jól színezett, vastag bőrrel fedett, tenyere a rovátkák és ráncok miatt öregnek tűnt. Órán, Oli és Loli, együtt hallgattak a nyitott szemetesláda melletti iskolapadban, nem akartak feltűnni, mert tartottak az oktatótól, Fülöpnétől, akinek hosszú, vörös fülbevalója fenyegetően kilengett indulataitól. Egy erősebb érzelmi hullámzástól szakadt ki a bal fülcimpája, de visszavarratta. Jól sikerült a műtét, annak ellenére, hogy a beavatkozást nem „egy linnert” végezte, mondta. A „linnert” szó alatt Fülöpné Dr. Linnert Bertalan legendás német származású sebészorvost értette, aki korát megelőzően, Óvárosban, szívműtétre is vállalkozott. Családi házunk padlásán, egy megsárgult újságban olvastam a doktorról, aki a szóban forgó műtétre nem sokkal halála előtt így emlékezett vissza: „Egy kislány játék közben leesett a székről, a kezében lévő zsákvarró tű mélyen a mellkasába fúródott. A tű teljesen eltűnt a sebben, csak műtéttel lehetett eltávolítani. Felnyitottam mellkasát és megrémülve láttam, hogy a tű teljesen átszúrta szívét. Ki kellett emelnem helyéből a szívet, eltávolítani belőle a tűt, majd mindkét oldalról bevarrni a sebet. Közben a szív dobogása egy pillanatig sem szünetelt, sietnem kellett, nehogy leálljon. A sors hozta úgy, hogy ez a kislány felnőtt korában a holokauszt áldozata lett. Ott, a koncentrációs táborban nem volt, aki segíteni tudott volna rajta.” Fülöpné Chicagóban élő barátnője, Rosner Rózsa, akivel havonta levelet váltott, viszont úgy tudta, hogy a szóban forgó áldozat nem a koncentrációs táborban halt meg, hanem még 1941-ben egy ukrajnai
13
Brenzovics.indd 13
2013.05.14. 18:29:51
városban kisfiát kézen fogva ment le abba gödörbe, ahol a már a tarkón lőtt tetemek várták. Négy év múlva, anyám nagybátyját, Varjú Mihályt hurcolták el egy másik ukrajnai városba, ahonnan félholtan, a betegségektől eltorzulva jött haza. Fülöpné kislánykorában a család szomszédjában lakott, és Mihály úr hazatérésének hírére átszaladt Varjúékhoz. Később így emlékezett vissza akkori találkozásukra: „…ilyen hasa volt… így ült… megdagadva… ahogy meg volt dagadva, ilyen arc, hogy a szeme alig látszott… most is előttem van, ahogy ült a széken…azt nem lehet kimondani, azt egy gyereknek átélni… úgy megijedtem, nem tudom elmondani.” Anyám nagybátyja is említette a gödör szót, azt mondta, hogy a földmélyedésbe hullákat gyűjtöttek, és amikor már volt egy réteg belőlük, leszórták klórmésszel. „Mivelhogy a gödörbe menekültek a bűn elől, a Parancsoló a csillagok közt adott nekik helyet”, mondta Varjú Mihály. Fülöpné aznap, március hetedikén, a Napról beszélt, a G2V színképtípusú csillagról, amely a köztudat szerint sárga színű, de valójában a róla érkező fény fehér. Jelenleg középkorú, kiegyensúlyozott állapotban van, öt milliárd év múlva azonban eltorzul, vörös óriássá duzzad, magja pedig magába roskadva fehér törpévé alakul, végül fekete, passzív csillagtetem lesz végtelen ideig. „Szóval nincs végleges halál”, szögezte le Fülöpné...
Brenzovics.indd 14
2013.05.14. 18:29:51
