A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Oktatási és Kulturális Minisztérium OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER
Tervezet
13879/2008.
ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról készült tervezetről
Budapest, 2008. május
Készítette:
Látta:
Jóváhagyta:
dr. Fáy Borbála,
Dr. Schneider Márta
Dr. Hiller István
1
A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
I.
Tartalmi összefoglaló
A Magyar Közlöny 2008/55. számában megjelent az Alkotmánybíróság 35/2008. (IV. 3.) számú határozatával megállapította, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról (a továbbiakban: KÖH) szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdés második mondata alkotmányellenes, ezért azt 2008. június 30-i hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság döntésének indokaként megfogalmazta, hogy a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésének második mondata a Ket. 106. § (1) bekezdése rendelkezésével ellentétes és ezért sérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében foglaltakat. A Ket hivatkozott rendelkezése szerint az elsőfokú hatáskört úgy kell megállapítani, illetve a szervezetrendszert úgy kell kialakítani, hogy legyen a fellebbezés elbírálására jogosult, az elsőfokú hatóságtól elkülönülő szerv, és az AB álláspontja szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban: KÖH) szervezeti felépítése nem felel meg maradéktalanul ezen törvényi előírásnak. Az Alkotmánybíróság - az ügyfél jogorvoslathoz való jogának sérelme miatt – alkotmányellenesnek ítélte azt a helyzet, hogy a Hivatal elnöke járt el másodfokon - a Kötv.-ben meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos, - a műemléken végzett építési munka és telekalakítás esetén az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Étv.) meghatározott hatósági jogkörben, továbbá - a régészeti lelőhelyet, vagy régészeti védőövezetet, illetve - műemléki területeket valamint külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő - más hatóságok előtt indult eljárásokban szakhatósági jogkörben, miközben az ő egyszemélyi felelősségével irányított hivatalának önálló jogalanyisággal nem rendelkező szervezeti egységei jártak el ezen ügyekben első fokon. Az AB a hivatkozott előírásokat 2008. június 30. napjával semmisítette meg, mivel megítélése szerint a Kormánynak így elegendő ideje van arra, hogy a Korm. rendelet módosításával az ügyfél jogorvoslati jogának biztosítása érdekében a Ket. előírásainak megfelelő struktúrát felépítse, amelyet jelen előterjesztés hivatott megtenni. A fentiekre tekintettel szükséges a Korm. rendelet jelen előterjesztés mellékletében meghatározottak szerinti módosítása. II.
Várható szakmai hatások
Az Alkotmánybíróság fent részletesen bemutatott határozata nyomán kialakult helyzet – a költséghatékonyság, a szakmai követelmények és az egységesség szempontjainak messzemenő figyelembevételével – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezetrendszerének kisebb átalakításával orvosolható. A Korm. rendelet javasolt módosítása az Alkotmánybíróság által észlelt hiányosságokat megfelelően orvosolja, a jogorvoslathoz való jog érvényesülését mind szervezetében, mind személyi összefüggéseiben az első és másodfokú hatósági hatáskör címzettjeinek Készítette:
Látta:
Jóváhagyta:
dr. Fáy Borbála,
Dr. Schneider Márta
Dr. Hiller István
2
A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI szétválasztásával garantálja. A vázolt struktúra az egységes szakmai szempontok érvényre juttatását segíti elő úgy, hogy annak költségvonzata a lehetséges megoldások közül a legcsekélyebb. III.
Várható gazdasági hatások (államháztartási hatás, egyéb gazdasági hatások)
A rendelet módosítása költségvetési hatással nem jár.
Készítette:
Látta:
Jóváhagyta:
dr. Fáy Borbála,
Dr. Schneider Márta
Dr. Hiller István
3
A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Melléklet a…../ 2008. Kormámy-előterjesztéshez
A Kormány …./2008. (….) Korm. rendelete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII.23.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. § (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, illetve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény 174/A. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. § A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (4)-(6) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek, és a § a következő (6)-(7)bekezdéssel egészül ki: „(4) A Hivatal központi szervből és az 1. számú mellékletében megjelölt, önálló jogi személyiséggel (jogalanyisággal) nem rendelkező területi szervekből áll. A Hivatal elnöke a központi szervet közvetlenül vezeti. (5) Az 1. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban megjelölt hatósági, továbbá az 1. § (2) bekezdésében meghatározott szakhatósági ügyekben első fokon a Hivatal az e rendelet 1. számú mellékletében megjelölt területi szerve az ott meghatározott feladatkörben és illetékességgel jár el. Ezekben a hatósági ügyekben a Hivatal központi szerve látja el a másodfokú hatósági jogkört. (6) Az elnök munkáltatói jogkört gyakorol a Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a Hivatal területi szerveinek alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol. (7) Az elnök és a központi szerv más köztisztviselője a Hivatal területi szervének kiadmányozási jogkörrel rendelkező köztisztviselőjét a közigazgatási hatósági eljárásban nem utasíthatja. (8) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 43. §-ának (4) bekezdésének alkalmazása során az eljáró hatóság a kulturális és oktatási miniszter.” 2. § (1) Az R. l. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. (2) Ez a rendelet 2008. július 1-jével lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Készítette:
Látta:
Jóváhagyta:
dr. Fáy Borbála,
Dr. Schneider Márta
Dr. Hiller István
4
A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Melléklet a…../ 2008. Korm. rendelethez
1. számú melléklet a 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez Területi szerv 1. Nyilvántartási Iroda
Székhely Budapest
2. Műtárgyfelügyeleti Iroda
Budapest
3. Közép-magyarországi Iroda
Budapest
4. Közép-dunántúli Iroda
Székesfehérvár
5. Dél-dunántúli Iroda
Pécs
6. Nyugat-dunántúli Iroda
Sopron
7. Észak-magyarországi Iroda
Miskolc
8. Észak-alföldi Iroda
Debrecen
9. Dél-alföldi Iroda
Szeged
Feladatkör Kötv. szerinti nyilvántartás és elővédelem a kulturális örökség ingó elemeinek védelme a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével) a kulturális örökség ingatlan elemeinek védelme (az 1. pont kivételével)
Illetékesség országos illetékesség országos illetékesség Budapest, Pest megye
Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye Hajdú-Bihar megye, JászNagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye
Készítette:
Látta:
Jóváhagyta:
dr. Fáy Borbála,
Dr. Schneider Márta
Dr. Hiller István
5