Nyílt levél a nagyváradi plágiumügyben Alulírott nagyváradi magyar történészek, tudományos kutatók, valamint Bihar történelmi múltjának és kulturális hagyatékának ápolását szívükön viselő értelmiségiek ezúton kívánunk tiltakozni és mély felháborodásunknak hangot adni a közmegbecsülésnek örvendő kutatótársunkat, Kupán Árpádot, Nagyvárad ma élő egyik legjelesebb helytörténészét ért nyilvános sérelem miatt. Amint az a sajtó útján is nemrég köztudomásúvá vált, Halmos Sándor debreceni illetőségű egyetemi oktató tollából, két önkormányzat és városunk egyik tekintélyes közművelődési alapítványának hathatós anyagi támogatása mellett, nemrég egy olyan könyv látott napvilágot, amelynek egy terjedelmes fejezete, néhány stilisztikai változtatást leszámítva, szóról szóra át- és névre veszi Kupán Árpád egy nemrég megjelent életrajzi könyvének majd egyharmadát. A pontosság és közérthetőség kedvéért a tények röviden. Halmos Sándor az idei Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében május 21-én mutatta be a nagyváradi Városházán Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig címet viselő könyvét. A bemutatón jóhiszeműen részt vett az ügy másik érintettje, Kupán Árpád is, aki néhány évvel korábban egy életrajzi írásokat tartalmazó kéziratot adott át publikálás végett a könyv szerzőjének. Miután azonban a Halmos Sándor által beígért közlés elmaradt, Kupán Árpád a szóban forgó írást belefoglalta Párhuzamos életrajzok (Europrint, Nagyvárad, 2010) című, tavaly megjelent kötetébe. Halmos Sándor – erről feltehetően mit sem tudva – Kupán Árpád írását, nemcsak a szerző megjelölése nélkül, de a bevezetőben a szöveg szerzőségét többször is egyértelműen önmagának tulajdonítva, belefoglalta saját könyvébe (225–271. lapok), kimerítve ezzel a plágium és a szellemi tulajdon lopásának jogi és erkölcsi fogalmát. A helyzet egyszerű és világos, a mai világban nem is egészen ismeretlen, bár tudomásunk szerint Halmos úrnak egy mindeddig előzmények nélkül álló „hagyományt” sikerült teremtenie Bihar megye korántsem terjedelmes, de eddig legalább becsületesen művelt helytörténeti irodalmában. Bárcsak ez a hagyomány volna oly rövid életű, mint sok, jobb sorsa érdemes közművelődési vállalkozásunk. Van azonban ennek az esetnek néhány olyan vonatkozása, mely szükségessé teheti a közös, határozott fellépést. 1. Halmos Sándor szakmaiatlan és etikátlan magatartása nemcsak a nagyváradi magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatát árnyékolja be, hanem számos jóhiszemű intézmény és közéleti személyiség (a könyvet kiadó alapítványt, az előszót jegyző önkormányzati vezetők, a kötet méltatását vállaló egyházfő) jószándékával is visszaél, akik anyagi és erkölcsi támogatást biztosítottak a könyv szerzőjének.
2. Ami ennél is súlyosabb: e sajnálatos eset elsősorban a könyv témája számára dehonesztáló. Tolvaj kezek nem lehetnek méltóak annak a felbecsülhetetlen szellemi és kulturális hagyatéknak az ápolására, amelyet a zsidó közösség képvisel Nagyvárad és Bihar megye történelmében. 3. E levél írói őszintén hisznek a Halmos Sándor könyvének megjelentetésében közreműködő intézmények és közéleti személyiségek jóhiszeműségében. Éppen ezért tisztelettel arra kérik őket, hogy Kupán Árpád és a Bihar megyei magyar helytörténész közösség becsületének védelmében határolódjanak el nyilvánosan Halmos Sándortól és az itt tárgyalt, dicstelen történetírói vállakozásától. Ugyanakkor ezúton is jószándékkal szeretnénk felhívni a nagyváradi magyar közművelődési élet szervezőit és támogatóit, hogy a tudományos igényű publikálás módszertana – példának okáért a szaklektorálás intézménye – nem fölösleges, a könyvtermelés költségeit szükségtelenül növelő tényező, hanem olyan munkafázis, amely elkerülhetővé teszi az ehhez hasonló, sajnálatos, ugyanakkor jelentős erkölcsi és anyagi kárt okozó eseményeket. A bejegyzett könyvkiadó, felelős szerkesztő, szakmai és nyelvi lektor, nem utolsósorban pedig az ISBN szám a nyomtatott könyv értékét és megbízhatóságát biztosító, évszázados hagyománnyal rendelkező tényezők. Ideje felhagyni Nagyváradon is az ezeket nyagyvonalúan elhanyagoló, kétes értékű könyvkiadói hagyománnyal. 4. Végezetül azért is láttuk szükségesnek a közös és nyilvános fellépést, mert Halmos Sándor esete egy nagyon szomorú kulturális divatjelenség elharapózására világít rá, amely, úgy tűnik, Nagyváradot sem kerüli el. Egyre gyakrabban kell látnunk, hogy a magyarországi tudományos és közművelődési élet pályaszélre sodródott szerencselovagjai és kétes egzisztenciái a határon túli magyarság, gyengébb szűrőkkel rendelkező, mégis némi anyagi hasznot és karrierlehetőséget igérő kulturális intézményrendszerében próbálnak érvényesülési lehetőséget szerezni maguknak. Úgy gondoljuk, hogy arra a fajta „kultúrimportra”, amelyet Halmos Sándor itt tárgyalt könyve képvisel, Nagyvárad, Bihar megye és Erdély történetírása nem szorul rá. Halmos úr könyve enyhén szólva is több sebből vérzik. Ennek alátámasztásaként álljon itt néhány, helytörténetben járatlanok számára is könnyen megérthető példa. A könyv bevezető fejezetéből megtudhatjuk, hogy Bihar megye „az őskorban nagyobb volt” (hogy minél nagyobb, az nem derül ki), amit a szerző egy 1552. évi összeírásból olvas ki (az őskor nálunk a Kr. u. 1. századig tart). Rögtön ezután kiderül, hogy Magyarország vármegyéit - köztük Bihart - Béla király névtelen jegyzője „nevezte el”, itt talált vagy később épített várak után (eszerint az ezt megelőző két évszázadban neveik nem voltak, esetleg számozták őket). A szerző ugyancsak a névtelen jegyzőnek tulajdonítja azt az általunk először itt olvasott információt, miszerint Marót bihari földvára a Fekete-Körös menti „Fencs nevű helység” (sic!) határában található. Persze a középkor nem nagy ügy, hiszen a szerző szerint
az erre vonatkozó „...okmányok megsemmisültek. A legidősebb 1688ból való” (Bihar megye közép- és fejedelemség kori okleveles emlékei több kötetet tesznek ki és évszázadok óta közismertek a történeti irodalomban). Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a bihari hajdúkat – Halmos Sándor szerint – a boldog emlékű Bocskai István fejedelem a 18. században, vagyis alig egy évszázaddal a halála után telepítette, a Pusztakovácsiban élő Bessenyei György pedig leginkább arról volt híres, hogy a Vasárnapi Újság szerint lovakat emelgetett lovasukkal együtt a királyi udvarban. A példák szinte vég nélkül sorolhatóak. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy Halmos Sándor 319 oldalra rúgó könyvének egyetlen eredeti és tudományos szempontból értékelhető része éppen a Kupán Árpádtól ellopott fejezet. Nem csoda hát, ha úgy gondoljuk, hogy az e „mű” megjelentetésére fordított szellemi és anyagi erőforrások jobb, hasznosabb célt is szolgálhattak volna. A levél bármilyen színezetű politikai értelmezése ellentétben áll az aláírók nyílt és őszinte szándékával. Egyetlen célunk, hogy elszigeteljük és kirekesszük az ehhez hasonló vállalkozásokat szűkebb hazánk művelődési életéből, valamint, hogy elégtételt szerezzünk méltóságában megsértett érdemes helytörténészünknek, Kupán Árpádnak. És mi sem lehetne elegánsabb elégtétel a nyilvános bocsánatkérésen túl, mint az, ha a gazdag munkásságú Kupán Árpád számára is biztosítanák a most elvesztegetetthez hasonló terjedelmű, példányszámú és nyomdai minőségű könyvkiadási lehetőséget. Kelt. 2011. május 31-én, Nagyvárad/Budapest
Boka László, irodalomtörténész Dérer Ferenc, újságíró Dukrét Géza, helytörténész Emődi András, levéltáros Emődi János, régész-helytörténész Emődi Tamás, műépítész Fazakas Gábor, történész
János-Szatmári Szabolcs, irodalomtörténész Kordics Imre, helytörténész Kormányos Enikő, történész Kormányos László, történész Lakatos-Balla Tünde, újságíró Lakatos-Balla Attila, régész Mihálka Nándor, történész Pap István, újságíró Péter I. Zoltán, irodalom- és helytörténész Porsztner Kitti, régész Rencz Csaba, újságíró Szeghalmi Örs, újságíró Tököli Magdolna, újságíró Zsirka-Klein Katalin, pedagógus-helytörténész
Halmos Sándor válasza: Tisztelt Olvasók! Nyolc évvel ezelőtt Kupán Árpád lelkész reám bízott 4 zsidó élettörténetet, hogy jelentessem meg. Én ezt megőrizem s akkori ígéretemnek híven könyvembe megjelentettem. A könyvemben felhasználtam írásait, de úgy, hogy köszönetet mondtam érte, mert sajnos nem tudtam, hogy 2010-ben egy Nagyváradon lévő könyvben megjelent. / Ezt Kupán Árpád is elismeri / A könyv a Varadium Napok keretében jelent meg és sajnos hiába kértem az általam leadott könyv korrektúráját, a képek elrendezését, azt nem kaptam meg. Erre írásbeli bizonyítékaim vannak. A könyv megjelenésére külön szerződés nem volt - eredetileg Hajdú
és Bihar együtt jelent volna meg-, de anyagi okok miatt csak Bihart jelentették meg. A könyv első példányát a bemutató előtt 15 perccel kaptam meg Csüri István Püspök úr és számos más személy jelenlétében azzal, hogy összesen 86 pld- ban jelent meg, amely a helyszínen lévőknek ingyen került szétosztásra. Amikor belelapoztam akkor máris észrevettem , hogy az egyik támogató kimaradt. Bíró Rozália alpolgármester asszony írásban elismerte, hogy kihagyták. Ezen elismervény: " sajnos ez kimaradt" birtokomban van. Ezt követően vettem észre, hogy a Bihar megyei könyvem Hajdú megyei fotókat tartalmaz, pl. Schwarz Sándorét, aki Auschwitzról írt műveket s Hajdú megyei temetők fotóit tartalmazza. / Közel 300 fotót adtam át a két vármegyéről a nyomdának./ A települések névsoránál mindenkiről leadtam, hogy mikor született s hol lakott, melyből csak az lett közölve, hogy X Y deportálták, és ennyi éves korában meghalt. Kupán Árpád köszöntő sorai is benne voltak az eredeti kéziratban. Amikor panasz szavai és vádjai megjelentek, a mostani soraimat leírtam Neki és az önkormányzatnak is. Én elhatárolóm saját kiadványomtól, mert merőben más, mint amit átküldtem. S úgy gondolom, hogy minden szerzőt megillet a korrektúra megtekintése és aláírása, a javítások elvégzése, a kiadóval való kapcsolat. Könnyű valakit különböző internetes fórumokon vádolni, de eddig a Hajdú - Bihari Napló volt az egyetlen, hogy konkrétan is rákérdezett. Én nem akartam ebből egy általam tisztelt 80 éves emberrel szemben külön " jó hírnevem kétségbe vonása végett " ügyet kezdeményezni,mert ennél jobban tisztelem a Nagyváradon élő magyar irodalmat és többször voltam előadásra is meghívva a Nagyváradi Református Egyház vendégeként. Olvasóim ismernek évtizedek óta s úgy gondolom , hogy közel 35 éves munkám során soha ilyen helyzetbe nem kerültem . Annyi hibát követtem el hogy korrektúra megtekintés és aláírás valamint jogi szerződés mellőzése nélkül, nem kellett volna hagynom a könyv bemutatását. Ha igazán valakit valami sért, akkor gondolják el, hogy a vidék legnagyobb zsidóságáról szóló mű csak 86 példányt érdemelt. Tisztelettel : Halmos Sándor
