2009. április
Álláspontunk Ha valamikor is aktuális az összefogás, a kiállás és a szolidaritás gondolata, hát akkor ezekben az időkben bizonyosan az. Nehéz helyzetben általában nem úgy cselekszünk, ahogy a biztonságos mindennapokban. Ilyenkor ismerszik meg leginkább a jellem. Van, aki veszekszik, aki pánikba esik és pánikot kelt. Ha ezt sokan teszik, annak nagyon nagy összeveszés lehet a vége. Tudjuk, hogy a nagy világgazdasági válságok hova torkolltak. Vannak, akik igyekeznek a maguk hasznára hajtani a válságos időket is, többnyire a kiszolgáltatottak, elesettek kárára. Vannak, akik a saját biztonságukból megengedik maguknak a kívülálló szerepét, és egyszerűen csak szemlélődnek. A világ vezető politikusai mintha felismertek volna valamit. A bűnbakkeresés helyett közösen törik a fejüket a megoldáson, és gyors, együttes döntéseket hoznak. Alkalmazzák azt az egyszerű gondolatot, hogy a közös erőfeszítés, az összefogás megsokszorozza a hatékonyságot. A magyar politikusok egy része is felismerte ezt. A válság kezelését szociális, társadalmi kérdésnek tekintik. Tudják, hogy munkahelyek, családok otthonai, emberi sorsok múlnak azon, hogy mielőbb tegyünk a krízis legyőzéséért. Együttesen. A Fidesz azonban nem tárgyal, nem hajlandó részt venni a közös gondolkodásban és cselekvésben. Nekik az új kormány sem legitim amint így tartották megválasztása óta a Gyurcsány-kormányt is. Ők is tudják pedig, hogy az országnak nincs elvesztegetni való ideje. Ha nem cselekszünk azonnal, az sok száz milliárd forint veszteségbe, munkahelyek ezreibe kerülhet. Lelepleződött a Fidesz haszonlesése, a "minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesz-nek" tisztességtelen stratégiája. Szalontai Tibor
Május elseje a sokoldalú ünnep Bizonyára sokan emlékeznek nosztalgiával a régi, sör- és virsli illatú, napsütéses május elsejékre, amikor a család apraja-nagyja kollégákkal és barátokkal együtt a Városligetben vagy a Hűvösvölgyi Nagyréten töltötte a napot. De kevesen tudják, hogy ez a nap sokkal régebbi eredetű és sokkal több jelentéssel bíró ünnep. 1955 óta katolikus ünnep. Ekkor rendelte el XII. Pius Pápa Munkás Szent József, a názáreti ács, Jézus nevelőapja, a munkások védőszentje emlékére és tiszteletére. A szerelmesek ünnepe is erre a napra esik. A májusfa állításának hagyománya több mint 600 évre tekint vissza, ugyanis 1400-tól jegyzik ezt a népszokást. Május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. A májusfát elsősorban a legények állították a leányoknak. A májusfával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik leánynak udvarol. Franciaországban 1561 óta május elsején tartják a gyöngyvirág ünnepét. IX. Károly ekkor tette hivatalossá ezt a néphagyományt, amely szerint az ezen a napon ajándékba adott gyöngyvirágszál szerencsét hoz. 1882 óta ezen a napon (először Chicagoban) ünnepeljük a munka ünnepét, a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napját. Folytatás a 2. oldalon A Magyar Szocialista Párt megkezdte a felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra. Ennek első lépése a választókörzetek egyéni képviselő-jelöltjeinek kiválasztása. A 29-es választókörzetben - amely Pesterzsébet déli részét és Soroksárt foglalja magában - Hiller Istvánt, a 13-as választókörzetben - amely Pesterzsébet északi és Ferencváros déli részéből áll - Pál Tibort jelölték az érintett pártszervezetek által megbízott küldöttek. Mindketten jelenleg is e körzetek képviselői, a döntés egyben munkájuk elismerését is jelenti. Április 3-án megszületett Lili nevű lányom. Ugyan fiatalembernek érzem magam, mégis 49 évesen az ember mérlegel, hogy mire, mennyi időt szán. Az elmúlt néhány napban számos találgatás látott napvilágot az országgyűlési mandátumomról való lemondással kapcsolatban. Miután a kerületi MSZP szervezettel is megosztottam gondolataimat, szeretném Önöket is tájékoztatni indítékaimról. A parlamenti munkával mindig is sok időt töltöttem, de az elkövetkező időszak nehézségei annyi feladatot rónak egy képviselőre, hogy az hosszútávon pesterzsébeti polgármesteri munkám rovására mehetett volna. Őszintén vállalom, hogy képviselői mandátumom megszerzésekor nem nagypolitikai célok vezéreltek, hanem igyekeztem minél több jót tenni szűkebb lakókörnyezetemnek. Folytatás a 7. oldalon
Nyilatkozat
Kattintson ránk: www.mszp20.hu
Folytatás az 1. oldalról A munka ünnepének úttörői, az 1880-as évek chicagoi munkásai, illetve az Amerikai Munkásszövetség (AFL) a 8 órás munkanapot követelték 1886 május elsején, amikor a rendőrség a tömegbe lőtt. Egy évvel később a tüntetés miatt munkásvezetőket is kivégeztek. Az AFL a chicagoi eseményekre válaszul azt javasolta, hogy több ország munkáspártjai, szakszervezetei 1890. május első napján rendezzenek világméretű tüntető felvonulásokat. E javaslatot az 1889-es párizsi Szocialista Internacionálén el is fogadták. A konferencián részt vett a Magyarországi Általános Munkáspárt delegációja is, amely a honi demonstrációt szervezte. 1890. május elsején a Népszava becslése szerint hatvanezer ember menetelt végig a belügyminiszteri rosszallás ellenére a Kálvin tér - Kiskörút - Andrássy út - Városliget útvonalon, hirdetve - Nagy Ferót száz évvel megelőzve - a "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés (akkor még alvás), nyolc óra szórakozás" idilli hármasát. A harcos elődök 1945-re vívták ki a május elsejei munkaszüneti napot. Ma mind az öt földrészen "megünneplik a munkát" valamilyen formában. Akkor tudjuk, hogy milyen fontos, amikor nincs. A rendszerváltás után az ünnep légüres térbe került. Múltja miatt megbélyegzetté vált, s kevesen emlékeznek a II. világháború előtti korszakára. 2004-ben ezen a napon csatlakozott hazánk az Európai Unióhoz. Talán ez új lökést adhat egy 21. századi ünnep kialakulásához. Budai Juli
Pesterzsébet biztonságos hely Előre megfontolt szándékkal és folytatólagosan követi el azt a kerületi Fidesz, hogy riogatja Pesterzsébet lakosait! A közbiztonsággal kapcsolatos kiabálásuk túlzó és alaptalan. Való igaz, hogy vannak Pesterzsébeten bűncselekmények, de nem olyan számban és mértékben, ahogy azt ők beállítják. Ezzel indokolatlan félelmet keltenek az itt élőkben és kárt is okoznak nekünk: erkölcsi kárt, mert lerombolják a szubjektív biztonságérzetünket és anyagi kárt, mert rontják mások Pesterzsébetről alkotott képét és ezzel elértéktelenítik lakásainkat. Megalapozottan állítom, hogy Pesterzsébeten még mindig biztonságban tudunk élni. Persze - ha csak egyetlen lopás történne is egész évben a kerületünkben - annak az embernek, akit meglopnak, az is sok! De a kerület lakosságának döntő többségét nem éri semmi kellemetlen inzultus. Ezt az állítást úgy tudjuk ellenőrizni, hogy összeszámoljuk, hogy tavaly milyen közbiztonságot érintő események történtek a kerületünkben. A Rendőrkapitányság által elkészített átfogó, részletes beszámoló most kerül a Képviselő-testület elé, így pontos adatokkal rendelkezünk. (Mindenki számára elérhető a http://mszp20.hu és a http://pesterzsebet.hu weblapon) Van, amiben javultak az eredmények, van, amiben romlottak. Tavaly Erzsébeten kevesebb volt a lopás, mint 2007-ben, de több betörés történt. (A 3049 közvádas bűncselekmény 2764-re csökkent) A rablások száma 15%-kal emelkedett (bár ez számszerűleg elég kevésnek mondható, hiszen évi 34ről nőtt 39-re). Az autólopások örvendetes módon négyötödükre csökkentek le. A Fidesz azzal riogat, hogy két gyilkosság is volt Pesterzsébeten az elmúlt időben. Igen, de az egyik az egy lakásban történt, élettársak közti veszekedés eredményeképp; ennek vajmi kevés köze van a közbiztonsághoz. Az viszont fontos, hogy az elkövetőket elfogták és az igazságszolgáltatás tettükhöz méltóan fog velük bánni. Sajnálatos azonban, hogy a bűncselekmények évről évre egyre inkább az idősebbe-
2
ket érintik, az elkövetők kihasználják, hogy ők hiszékenyebbek, figyelmetlenebbek, mint a fiatalok. Fontos feladatunk, hogy felhívjuk a nyugdíjasok figyelmét arra, hogy a bűnözők úgy jutnak be a lakásba, hogy hivatalos embernek tüntetik fel magukat, pl. azt mondják, hogy az Önkormányzattól, Gázművektől vagy Postától jöttek és a jóhiszemű lakos beengedi őket. Jó hír, hogy a bűnesetek felderítése nőtt, tehát 24%-kal több bűnelkövető vált ismertté a Rendőrség számára. Szerencsére a külföldi bűnözők jóval kevesebbet látogatták tavaly Pesterzsébetet. A statisztikai adatok értelmezéséhez azt is tudni kell, hogy 2008-tól már a zaklatás is bűncselekménynek számít, így a tavalyi 126-os zaklatásos eset is növeli az elkövetett bűncselekmények számát. A Rendőrség szervezési lépéseket tett, hogy növelje a munka hatékonyságát. Például a közlekedési bűncselekmények a fővárosi Rendőrséghez (BRFK) tartoznak s a gazdasági bűncselekmények nagy része után sem a kerületi Rendőrségnek kell nyomoznia. Nem örülünk annak, hogy a garázdaságok száma nőtt, ezek többségében azt jelentik, hogy valamilyen közlekedési vita miatt a résztvevők összeverekedtek vagy megrongálták a másik fél autóját. Tudni kell azt, hogy bár a régi XX. kerület 1994-ben kettévált Pesterzsébetre és Soroksárra, de a kerületi Rendőrség hatásköre változatlan maradt, azaz két kerületet kell ellátniuk. Ezt két dolog miatt kell megemlíteni, egyrészt azért, mert a így a két kerület elég nagy területet jelent rendőreink számára, másrészt az M5 melletti (egyre szaporodó számú) bevásárlóközpontokból ugyan csak kettő esik Erzsébet területére, a TESCO és a Media Markt, de a XX.-XXIII. kerületi Rendőrséghez tartozik a többi, ott lévő nagyáruház is. Az áruházakban történő lopások és a parkolókban történő autófeltörések is sok feladatot jelentenek rendőreinknek, hiszen ha az áruház akár csak egy kis értékű lopást is jelent be, akkor is intézkedniük kell.
Hasznos munkamódszernek bizonyult, hogy a kerületi rendőrök nemcsak folyamatos (24 órás) járőrszolgálatot látnak el, hanem körzeti megbízottakon keresztül napi kapcsolatban vannak a lakossággal. Mindannyiunk igénye, hogy több rendőrt lássunk az utcán, mert ennek egyrészt el lehet riasztani a bűnözőket, másrészt gyorsabb a reakció az elkövetett bűncselekményekre. A lakosságnak ezt az igényét a kerületi Önkormányzatnak meg kell értenie és kitalálnia, hogy miképp lehet ezen segíteni. Fel kell ismernünk, hogy megoldandó problémát jelent az, hogy nem elég a kerületben szolgálatot teljesíteni tudó rendőrök száma. Az MSZP-s önkormányzati képviselők konkrét javaslatot nyújtanak be az áprilisi képviselő-testületi ülésen, hogy mily módokon lehet növelni a rendőri állomány létszámát és elismertségét. E javaslatok közé tartozik, hogy megemeljük a térfigyelő kamerákat figyelő rendőrök díjazását és ezt a kerület költségvetéséből álljuk. Ugyancsak tervezzük, hogy a kerület anyagi támogatásával fizessünk túlórákat a rendőreinknek, hiszen ha kevés a létszám, akkor a meglévő állományra nagyobb teher hárul, valamint a tőlük elvárt feladatok megoldása nem fér bele a szokásos munkaidejükbe. Pesterzsébeten hosszú évek óta működik térfigyelő rendszer. Helyes döntésnek bizonyult, hogy a két menetben is bővítettük a térfigyelő kamerák számát, mert egyértelműen látszik a megelőző (elriasztó) szerepük, valamint jelentősen növelik a valószínűségét annak, hogy a megfigyelt területen elkövetett bűncselekményeket minél előbb észrevegye a Rendőrség. Az évek során történő elhasználódás miatt a kamerákat és a műszaki rendszert is meg kell újítani. Erre is pénzt kell szánnunk, még az idén el kell kezdeni az elavult elemek cseréjét. Tervezzük, hogy a kerület költségvetéséből bővítjük a kamerák számát, így nőni fog a megfigyelt terület. Nemes László, MSZP frakcióvezető Az Önkormányzat Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke
Komoly fejlesztések várhatók Pesterzsébet északi részén Egy téma két olvasata A Határ út - Török Flóris u. - János u. - Lajtha László u. által határolt területen, Kovács Eszter Alpolgármester és csapata sikeresen vette az első akadályt és immár karnyújtásnyira van a közel 330 millió forint támogatás elnyerése. A pályázat elnyerése esetén, a területen egy fantasztikus játszótér épül, két tízemeletes ház teljesen felújításra kerül, komoly parkosítás és rendrakás várható. Mivel a fejlesztés Európai Uniós forrásból származik, igen bonyolult pályázati feltételeknek kell megfelelni. Ezek közt szerepel az is, hogy a támogatás elnyeréséhez az önkormányzatnak létre kell hoznia egy Városfejlesztő Társaságot. A kialakított pályázati rendszer szerint a jövőben már csak olyan települések kaphatnak támogatást, amelyek rendelkeznek ilyen társasággal. Nem titok: a következő pályázat, amelyet beadunk a Városközpont kiterjedt környeze-
tének fejlesztéséről szól (a Jókai Mór utcától - a Duna partig) és az általunk igényelt összeg 770 millió forint. A képviselőtestület március 12-én létrehozta a pályázat elnyerése érdekében a céget. A társaság vezetésével megbízta Ádovics Éva építészt, kinek nevéhez fűződik többek közt a sokak által kedvelt Erzsébeti Piac átépítése is. Az ellenzék komoly gondba került a téma kapcsán. Egyrészről elvből elutasítanak minden fejlesztést a kerületben, mert akkor egy kicsit nehezebb azt szajkózni, hogy Szabados Ákos polgármester és csapata nem csinál semmit. Másrészről nem könnyű érvelni az ellen, hogy nyerjünk 330 milliót Pesterzsébetnek. Így jobbat nem találván belekötöttek az ügyvezető fizetésébe. A kialakított nettó (kb.) 190 ezer forint, jóval a piaci jövedelmek alatt található. Ha figyelembe vesszük, hogy Ádovics Éva építészmérnök, műszaki ellenőr, műszaki vezető,
jes szakasz egyidejű megépítéséhez ugyan még nem elegendő, de arra már igen, hogy a Nagysándor József és Fiume utca közötti szakaszon elindulhasson a munka. Azért itt, mert ezen a részen a kispesti oldalon már van egy zajvédő fal - szakasz és így mindkét oldal egyformán védett lehet, valamint azért, mert a kispesti oldalon a Wekerle telep előtt futó szakaszon a kispestiek részéről még nem egyöntetű a terv támogatottsága. Mi továbbra is minden olyan döntést meghozunk ami az építéshez szükséges. Vajon a Fővárosi Közgyűlés pesterzsébeti tagja a fideszes Földesi Gyula úr is megszavazza a Pesterzsébet számára létfontosságú döntéseket? Vagy győz a pártfegyelem? Keszthelyi Zoltán
Újabb lépés a zajvédõ fal ügyében Kedves olvasóink sok forrásból tájékozódhattak már eddig is az M5 autópálya Pesterzsébet mellett húzódó szakaszán tervezett zajvédő fal építésének előkészítéséről. Lakossági fórumokon mutatták be a Főpolgármesteri Hivatal képviselői a tervezett megoldást és közben a Pesterzsébeti önkormányzata is megadott minden szükséges hozzájárulást a terv megvalósításához. Most újabb szakaszába léphet a történet! A Fővárosi Önkormányzat költségvetésébe több mint 600 millió forintot tervezett be az MSZP-SZDSZ koalíció erre a célra. Ez a tel-
ingatlanforgalmi értékbecslő, Európai Uniós pályázati referens és tekintélyes szakmai háttérrel rendelkezik, a fizetés inkább viszszafogottnak nevezhető, mint túlzónak. Kedves ellenzéki barátaink! Ezúton üzenjük: az hogy nem csinálunk semmit, már nem fog működni kampányfogásként. Hamarosan aszfaltos minden utca, a közterületeket, iskolákat, óvodákat folyamatosan felújítjuk. Új bölcsődei férőhelyeket hoztunk létre. Az uszodát hamarosan átadjuk. Megszereztük a jégcsarnok tulajdonjogát. Ha Önöknek nem sikerül megakadályozni, több-százmillió forint forrást szerzünk a kerület fejlesztéséhez… Javasoljuk: dolgozzanak egy saját programon! Kritizálni könnyű azt, aki dolgozik. Egyszer talán Önök is kipróbálhatnák! Kovács Eszter
Societas középiskolás tábor Fonyódligeten!! 2009. július 26 - augusztus 1. Ár: 13.000 Ft (szállás, utazási költség, étkezés, programok) A részletekért fordulj Lendvai Annához a Kossuth Lajos u. 49. sz. alatt!!!
3
Már a Fidesz is fél az általa eddig támogatott Jobbiktól A Fidesz láthatóan megijedt saját kreálmányától, látja, hogy az önálló életre kelt és egyre nagyobb támogatottságot szerző Jobbik már az ő hatalmi törekvéseit veszélyezteti. Hivatalos pártüzenetben hívták fel aktivistáik figyelmét, hogy a szélsőséges Jobbikra adott szavazatok a Fideszt gyengítik. Hogy eddig milyen közel állt Orbán Viktorhoz a Magyar Gárda szellemisége, mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyarkodó szabadcsapatot az a Vona Gábor vezeti, aki nemcsak a Jobbik elnöke, de hosszú ideig az Orbán Viktor verbuválta társaság, a Szövetség a Nemzetért polgári kör tagja volt. Mint tudjuk, ők azok, akik cigánybűnözésről, a melegek elleni ellenállás jogosságáról beszélnek, és arról, hogy a nemzetet meg kell szabadítani az idegen kártevőktől. Ők alapították a nyílt szélsőjobboldali üzenetet hangoztató és radikális akciókat indító Magyar Gárdát. Ez a szélsőjobboldali csapat rendszeresen erődemonstrációt tart, félelmet kelt, a magyarországi cigányság és minden más kisebbség ellen uszít. És nem elégszenek meg ennyivel.
Ezért felszólítjuk a Fidesz elnökét és valamennyi, a Jobbikkal összejátszó önkormányzati politikusát, hogy szakítson meg minden együttműködést a radikálisokkal, és végre ne csak belső körben és szóban, de nyilvánosan és tettekben is határolódjanak el a szélsőjobboldali párttól. Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője és szóvivője
Valamennyi demokratikus elveket valló és a köztársaság rendjét féltő parlamenti párt szalonképtelennek tartja a Jobbikot és el is határolódott tőle. A Fidesz ezt nyilvánosan máig nem volt hajlandó megtenni. De most, hogy látják, a Jobbik túlnőtt a neki szánt szerepen, beindult a fenyegető kommunikációs gépezet: saját berkeikben, belső szájbarágó anyagukban már ellenük érvelnek, nehogy a Jobbik rontsa a Fidesz választási esélyeit. Az aktivisták arra buzdítják a párt radikálisabb híveit, ne a Jobbikra, hanem a Fideszre szavazzanak. Úgy látszik, a szélsőjobboldali pártot már nem, de szavazóit továbbra is magához akarja édesgetni a Fidesz. Orbán Viktor nemrégiben még azt nyilatkozta a Jobbikról, hogy "bátorító szeretettel" nézi mindazt, amit csinálnak, hiszen "becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó..." Orbán Viktornak láthatóan mindezek az elvek nemcsak elfogadhatók, de egyenesen támogathatók. Viszonzásul a Jobbik is támogatja a Fideszt - a helyi önkormányzatokban. A Fidesz és a szélsőséges Jobbik politikai szövetségesek. Ezt bizonyítja, hogy a Fidesz nyolcvannál is több helyen indított közös jelöltet a Jobbikkal a 2006-os önkormányzati választásokon. A két párt együttműködésének köszönhetően egy polgármester és 20-nál több önkormányzati képviselő jutott pozícióhoz. De a Jobbik az utóbbi időben egyre nagyobb erőre kap, egyre nagyobb támogatást szerez, és ezzel a Fidesztől vesz el szavazatokat. Úgy látszik, ez már a Fidesznek is sok. Csakhogy a Jobbikkal nem az a baj, hogy a Fidesz hatalmi törekvéseire, hanem az országra és a demokráciára jelentenek veszélyt.
na baj, ha építő konzervatív párt volnának, amíg azonban nacionalista, radikális politikai erőről van szó, akik szóvirágokkal és adócsökkentéssel akarnak válságot kezelni, addig nagy a baj. Ettől, a lincshangulatot, utcai demonstrációkat közvetítő erőtől a Magyar Szocialista Pártnak kell megvédenie az országot. Mert a magyar jobboldal az utca söpredékével is, önmagát civilnek mondott nacionalistákkal barátkozik és folyamatos destruktív magatartásával rombolja a magyar emberek lelkét, a kormány politikáját. Káoszt okoz, miközben káoszt kiált. Aki figyelemmel kíséri Pesterzsébet képviselő-
Nem engedem!! Nem volna semmi gond a politikával, ha jobb- és baloldal kultúráltan viszonyulna egymáshoz, mint akár Németországban, s így teljesen normális, hogy folyamatosan váltják egymást. Így a gondolkodásmód társadalmi szinten nem borulhat fel. Ehhez képest Magyarországon a jobboldal fizikailag akarja megsemmisíteni a kormányt. Félő, hogy fejetlen alkotmánymódosításokba kezdenének, amivel önmaguk bebetonozása és politikai ellenfelük kiiktatása a cél. Nem vol-
testületi üléseit, ugyanezt láthatja. Kiforgatják szavainkat, gátolják a munkát, mindent megtesznek, hogy mondvacsinált ürügyekkel megakadályozzák a kerület fejlődését. Ugyanúgy nincs értelmes javaslatuk, mint főnökeiknek, csak a megvalósíthatatlan, demagóg, népámító ígérgetés. Felháborító és lesújtó politika ez. Sokan kiábrándultak a baloldal politikájából, tudom. De nem hagyhatjuk, hogy az elviselhetetlen gyűlöletkeltés, a megosztottság, uszítás, mocskos politikai stílus hatalomra kerüljön. Nem engedhetem. Nem engedhetjük. Lendvai Anna
Európai ifjúsági mobilitási felhívás 2009. február 14-én Európa haladó szellemiségű ifjú politikusai, az Európai Szocialisták Pártjához tartozó pártok ifjúsági szervezetei megkezdték a mindenki számára elérhető Univerzális Erasmus egész Európán átívelő petíciós kampányát: "Azt kérjük az Európai Uniótól, hogy minden 16 és 29 év közötti fiatal jogosultságot és lehetőséget kapjon arra, hogy a saját országán kívüli más EU-tagállamba utazhasson, ott lakhasson, dolgozhas-
4
son vagy tanulhasson legalább 6 hónap időtartamig." Ha szeretnénk, hogy az ifjúság higgyen az Európai Unióban, biztosítanunk kell számukra a lehetőséget, hogy megismerhessék Európát. Hogy élhessenek Európában, hogy beutazhassák Európát, hogy megismerhessék Uniónk kulturális és társadalmi sokszínűségét. Az EU egy egyedülálló kultúrával rendelkezik a csereprogramok terén, s az Erasmus program ezek közül is talán a leg-
ismertebb, azonban míg mintegy 90 millió 16 és 29 év közötti európai fiatal van, addig csupán 300 ezren vesznek részt ténylegesen az EU által támogatott csereprogramokban. Ha egyetértesz azzal, hogy minden fiatal Európainak - szemben néhány kiváltságossal - részesülnie kellene a mobilitás jogából és lehetőségéből, gyere be hozzánk (Kossuth Lajos u. 49.) és támogasd aláírásoddal a programot!! Lendvai Anna
Európa választ Miért fontos szavazni június 7-én? • Mert az Európai Parlamentben Magyarország hétköznapjait érintő döntések születnek. A magyarok alakítói, formálói az európai döntéseknek, nem mindegy tehát, kik, milyen szakértelemmel képviselik az országot az Európai Parlamentben. • A következő években dől el, mennyi támogatást kapnak a magyar vállalkozások, a magyar gazdák az Európai Uniótól. Döntések születnek a világgazdasági válság kezeléséről, amely közvetlenül is kihat Magyarország hétköznapjaira. Az euró magyarországi bevezetéséhez is köze lesz az Európai Parlamentben született döntéseknek. Ezért kell hozzáértő politikusokat küldeni az EP-be. • Mert Magyarországnak be kell bizonyítania, hogy nem belpolitikai konfliktusait akarja exportálni Európába, hanem a hatékony nemzeti érdekérvényesítést választja. Hogyan dolgoznak a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben? • A Fidesz az elmúlt években azon munkálkodott, hogy az Európai Parlamentet a belpolitikai csatározások színterévé silányítsa. • Tevékenységükre a konfliktusexport volt jellemező: Európában sem voltak hajlandóak semmilyen együttműködésre, csak a magyar kormányt, a miniszterelnököt szapulták. • Konfliktusos politizálásul visszatetszést keltett Európában. • Azokat a képviselőket, akik képeseket voltak a nyugodt a párbeszédre, szakmai munkára, az idén már nem indítják újra. • Bár többen voltak, kevesebbet tettek Magyarországért, mint a szocialisták. • Az Európai Parlamentben ugyanakkor több olyan reformértékű döntést is megszavaztak a kiegyensúlyozott európai jobboldali pártok nyomására, amelyek ellen itthon ágáltak a kormányt gyalázva. • Legemlékezetesebb akciójukat, a Kossuth téri kordonbontást sem Magyarország érdeke, legkevésbé Európa ügye, kizárólag saját hatalmi vágyuk motiválta. Mit fognak képviselnie az MSZP képviselői az Európai Parlamentben? • A szocialista EP-képviselőknek azért kell dolgozniuk, hogy a következő költségvetési ciklusban Magyarország számára még több uniós fejlesztési forrást biztosítsunk, Erre minden alapunk megvan, ugyanis a rendelkezésre álló támogatásokat az Európai Bizottság felmérése alapján teljes mértékben felhasználtuk (2004-2006 között 100%-ban), illetve felhasználjuk ( a 2007-13-as időszakban
Magyarország rendelkezik a legjobb felhasználási mutatóval). • A szocialista EP-képviselőknek az a dolguk, hogy uniós forrásokat is szerezzenek az állástalanná vált magyar polgárok támogatására. Az Unió úgynevezett Globalizációs Alapja a gazdasági válság hatására történt nagyvállalati leépítések következtében állástalanná váló munkavállalók elhelyezkedését segíti az átképzés, a munkahelyteremtés támogatásával. 2009-től azért dolgozunk, hogy jelentősen megnöveljük a Globalizációs Alapot, hogy az a magyar állástalanokon is segítsen. • A szocialista EP-képviselőknek azért kell dolgozniuk, hogy a foglalkoztatás növelését szolgáló intézkedések és közmunkaprogramok finanszírozásában uniós forrást is bevonjunk, a strukturális alapok vagy az Euópai Szociális Alap terhére. • EP-képviselőink azért is dolgozniuk kell, hogy csökkentsük Magyarország gázfüggőségét, kiszolgáltatottságát. Az Európai
Kedves Barátom! A higgadt politizálás, az európai politikai stílus híve vagyok. Külügyminiszterként és korábban szociális miniszterként is ezért dolgoztam, hogy megértessem mindenkivel: az Európai Unió nem Brüsszelben van, hanem itthon, az Ön lakóhelyén is. A belpolitikai konfliktusok külföldre vitele helyett a nemzeti érdekek hatékony képviselete a dolgunk Európában, így az Európai Parlamentben is. A következő években sok, Magyarország hétköznapjait érintő döntés születik majd az Európai Parlamentben. Fontos az Ön véleménye, és fontos, hogy ajánlószelvényét az MSZP szakértő politikusokból álló listájára adja. Kérem, hogy támogassa szakértő politikusainkat. Göncz Kinga, az MSZP listavezetője
Gazdaságélénkítő Terv keretében el kell érni a Nabucco gázvezeték megépítésének támogatását; a magyar gázvezetékhálózat összekötését a szlovák és a román hálózattal; a horvátországi gáz-terminálokkal, valamint újabb gáztározó építését. • Az EP-ben a szocialista képviselők azért fognak dolgozni, hogy a magyar termelők jobb feltételekkel léphessenek az uniós piacokra. A magyar szocialisták arra törekszenek majd, hogy a 2013 után nyújtott támogatások egyenlő versenyhelyzetbe hozzák a magyar gazdákat, és helyreállítsák a növénytermesztés és állattenyésztés megbomlott egyensúlyát. • 2006-2007-ben 3000 külföldi diák tanult (és költötte pénzét) Magyarországon, 1700 magyar diák tanult Erasmus ösztöndíjjal külföldön. Azért dolgozunk 2009-től hogy kétszer annyi magyar egyetemistának és főiskolásnak biztosítsuk a lehetőséget a külföldi ösztöndíjas tanulásra. Kik az MSZ jelöltjei? • Az MSZP EP-listáját három hölgy vezeti. • Jelöltjeink szakértő politikusok, köztük sok a fiatal, de több olyan jelölt is van, aki már bizonyított Európában és a hazai politikai közéletben. • A listavezető Göncz Kinga külügyminiszter, aki már szociális miniszterként is bizonyította, hogy az európai stílusú politizálás híve. Az ország egyik legnépszerűbb politikusa. Szakértelme megkérdőjelezhetetlen, külügyminiszterként és szociális miniszterként szerzett tapasztalatait, kapcsolatrendszerét jól kamatoztathatja az Európai Parlamentben Magyarország érdekében. • Herczog Edit az Európai Parlament egyik legismertebb képviselője. Az energiaügyek, a fogyasztóvédelem szakértője. • Gurmai Zita az Európai Szocialisták Pártjának egyik vezetője. A hazai és az európai baloldali nőmozgalom vezetője. A női ügyek, esélyegyenlőségi kérdések szakértője. • Tabajdi Csaba, a szocialista EP-delegáció vezetője, az Európai Parlament egyik legaktívabb képviselője. • Hegyi Gyula igazi "zöld" baloldali, a környezetvédelmi ügyek felelőse az Európai Parlamentben. • Fazakas Szabolcs az Európai Parlamentben a legmagasabb tisztséget betöltő magyar, gazdasági szakember. • Cserey Gyula, aki 34 éves kora ellenére évekig dolgozott Brüsszelben jogászként. Egyik szerzője annak a könyvnek, amelynek ismerete felvételi követelmény az Európai Bizottságnál.
5
Kormányzati eredmények Az elmúlt három-négy évben az állam egész tevékenységét érintően több és mélyebb reform indult el az országban, mint az azt megelőző másfél évtizedben. A kormány a 100 lépés programjával már 2005-től megkezdte az állam működésének modernizálását, 2006 őszén pedig a közszolgáltatások szinte minden területére kiterjedő átfogó reformokat, változásokat indított el. Az elmúlt évek reformjainak - a kudarcok mellett is - ma már számos, a mindennapokban közvetlenül is érzékelhető, a jövő terheit mérséklő eredménye van. Újítások • Új, szigorú szabályok határozzák meg a költségvetési gazdálkodást. • Fordulat a fekete-szürke gazdaság kifehérítésében. • A közigazgatást, az egészségügyet, az oktatást érintő reformintézkedések eredményeképpen látványosan csökkentek az államháztartás bér- és működési kiadásai. • Átalakult a közigazgatás intézményrendszere, működése. • 2006 óta ismét valódi biztosítási alapon működik az egészségügy. • Szabályozott verseny, rendezett és átlátható viszonyok jöttek létre a gyógyszerpiacon. • Csökkent a betegek kiszolgáltatottsága és nőtt a tájékozottsága. • Egyre több gyermeknek van lehetősége korszerű, magas színvonalú tudást biztosító oktatási intézményben tanulni. • Nemzetközileg összehasonlítóvá és egyenértékűvé vált a magyar diploma. • Ma már a főiskolák, egyetemek versenyeznek a legjobb hallgatókért. • Hosszabb távon fenntarthatóvá vált a nyugdíjrendszer. • Nagyobb esélyt kaptak a csökkent munkaképességűek. • Igazságosabbá vált a gyermeket nevelő családok támogatása. • A családi segélyezés 2006-ban kialakított új rendszere a korábbinál nagyobb támogatást biztosít a rászoruló családoknak. • Az Út a munkához program a valóban rászorulók támogatási szintjének, a szociális segélyezés rendszerének megőrzése mellett a korábbiaknál nagyobb ösztönzést kíván adni a munkavállalásra. • Megvalósult a haderőreform.
Egyensúly, gazdaság • A konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának köszönhetően a költségvetés hiánya 10 százalékról 3 százalék közelébe mérséklődött, amivel teljesítjük az euró bevezetésének egyik legkeményebb feltételét • Nőtt a járulékfizetők száma, a korábban eltitkolt jövedelmek egy része után is fizetnek közterheket, csökkent a magukat veszteségesnek valló vállalkozások aránya, amelyek 2008ban már évi 200-250 milliárd forinttal növelik a költségvetés adóbevételeit. • Csökkent a fiktív minimálbéresek száma. A kétszeres minimálbér utáni já-
6
• • •
•
•
•
•
rulékfizetés követelményének 2006. évi bevezetése óta 2-300 ezer ember fizetését emelte meg a munkáltató a minimálbér kétszeresére, vagy annak közelébe. A korábbi néhány száz helyett évente tízezer vagyonosodási vizsgálatot végez az APEH. 2002-höz képest megduplázódott az export értéke, 2008-ban 18,3 milliárd eurót tett ki Magyarország kivitele. A nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően 2002-höz képest kiugróan gyors ütemben emelkedett az Oroszországba (5,7-szeresére), Ukrajnába (5,3-szeresére), és Kínába (4,8-szeresére) irányuló export. Az EU-ban elsőként Magyarország indította el az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a gazdaság fejlesztését szolgáló pályázatokat, és az első kifizetésekre is hazánkban került sor. Elsőként Magyarország indította el a Jeremi programot, ami visszatérítendő olcsó finanszírozási forráshoz juttatja a kis- és középes vállalkozásokat. 2001-ben az ország gazdasági teljesítménye csak 9%-kal haladta meg a rendszerváltás utolsó évének szintjét, 2008-ban már 36%-kal. 2001-2008. között 25%-kal nőtt a GDP.
•
• •
• •
•
•
• Infrastruktúra • Hét év alatt megdupláztuk Magyarország gyorsforgalmi úthálózatát. A 2002. júniusában 534 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi úthálózat 2009-re 1100 kilométerre nőtt. 2009-ben további 320 kilométer gyorsforgalmi úton zajlik vagy kezdődik meg a munka. • Ma már autópálya vezet Miskolcra, Nyíregyházára, Debrecenbe, Szegedre, Dunaújvárosba, és a Balaton teljes déli partján át Nagykanizsára. Autópályán már Szlovénia és Horvátország is elérhető. • Elindult az M6 autópálya építése a Dunaújvárostól Pécsig vezető szakaszon. • Az M0 körgyűrű a keleti szakasz megépítésével az összes autópályát öszszeköti, így az országos autóforgalom jelentős része elkerülheti Budapestet. • Három új híd épült a Dunán Dunaújvárosnál, Szekszárdnál és az M0-áson
•
• •
át, Megyeren, Polgárnál új híd épült a Tiszán, az M7-es autópálya új hídon keresztül vezet Horvátországba. 2002-től 1000 kilométeren erősítették meg a főutak burkolatát, további 261 kilométeren épültek új, magas teherbírású elkerülő utak. 2009-ben 485 kilométer közúti projekt indul el. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben alsóbbrendű és mellékutak felújítására 2007-13 között összesen 200 milliárd forint áll rendelkezésre. Az utóbbi négy évben évente átlagosan 14 000 embernek adtak munkát a magyarországi útfejlesztések. Az autópálya átadásának köszönhetően csak Debrecenben 1300 új munkahely létesült. Kecskemétre települ a több mint 10 000 embernek munkát adó Mercedes-gyár és egy sor további beruházás is az autópálya-építéseknek köszönhetően valósul meg hazánkban. Megkezdődött több száz kilométer vasúti pálya felújítása és új, modern vasúti kocsik álltak az utasok szolgálatába. Az új beszerzéseken túl 2002 és 2009 között közel 300 motorvonat és vezérlőkocsi felújítása történt meg. Európa legnagyobb forgalmú villamos vonala, a budapesti 4-es 6-os villamos pályája teljes hosszában megújult, 40 db Combino villamos állt forgalomba. Megkezdődött Miskolc, Szeged, Debrecen villamoshálózatának korszerűsítése és fejlesztése. 2008-ban 6 milliárd forintos támogatással és több mint 8 milliárd forintos összköltségvetéssel Győrnél elkészült Nyugat-Dunántúl legnagyobb közlekedési terminálja. Több mint 3 milliárd forintos támogatásával megújult a Csepeli Szabad-kikötő. 2009 végére Magyarország 300 km kerékpárút építése, felújítása valósul meg.
Népesség Megállt a születések számának csökkenése, 2008-ban 99 200 gyermek született, 2400-zal több, mint 2002-ben. Mindemellett csökkent a csecsemőhalandóság. Nőtt a születéskor várható átlagos életkor: 2002-ben a születéskor várható életkor 72,4 év volt, ez 2007-re 73,3 évre emelkedett.
Folytatás az 1. oldalról Képviselőként, 2002-től sok mindent sikerült elérnem Pesterzsébet számára. Milliárdos támogatás útépítésekre, több mint 300 millió az uszodához, sok-százmillió kulturális célokra, iskola felújításokra, városfejlesztésre. Mérlegemre bármely képviselő, aki szívén viseli lakóhelye sorsát, büszke lehetne. Az ország kialakult nehéz helyzetében nem látok reális esélyt további, komoly támogatások megszerzésére. Úgy érzem tanárként és szociológusként kevesebbet tudok most az Országgyűlésben tenni, mint esetleg egy közgazdász, vagy makro-ökonómiában jártasabb ember. Remélem, az MSZP frakció bölcsen választ majd helyemre! Ahogy azt sokan gondolják, az MSZP-s képviselők, párttagok sem örülnek a kialakult gazdasági helyzetnek. Mivel a Parlamentbe az MSZP Budapesti területi listájáról jutottam be, igyekeztem mindig lojális maradni az engem delegáló szervezethez. Most mégis úgy érzem a megszorító intézkedések oly mértékben sújthatják Pesterzsébet polgárait és az Önkormányzatot, hogy nekem most itt a helyem. Az elkövetkező időszakban szeretném minden energiámat Pesterzsébet további fejlesztésére és családomra fordítani. Szabados Ákos, polgármester
Leleplezte magát a FIDESZ A FIDESZ gazdaságpolitikusa, Matolcsy György által jegyzett gazdaságpolitikai könyv leleplezi a FIDESZ valódi arcát. Címe: Jövőkép - Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon. Tartalmában pedig sokban eltér attól, amit a FIDESZ a nyilvánosság előtt képvisel. A mű a jelenlegi gazdasági problémákért elsősorban a szocialista-szabaddemokrata kormány osztogató politikáját teszi felelősség. De akkor miért is szavazta meg a FIDESZ 2002-ben a Medgyessyféle száznapos programot? Vagy miért akadályoztak meg azóta mindent, amivel a Gyurcsány-kormány csökkenteni akarta az állami kiadásokat, racionalizálni a nagy elosztó rendszerek működését? A felelősség nagy része igenis a FIDESZ-t terheli a gazdaság jelenlegi helyzetéért. A FIDESZ e könyvben tervezett gazdaságpolitikája elmegy a világgazdaság je-
Változunk Elképesztő bakugrásokat produkál a sors életünk folyamán. 10 évvel ezelőtt - akkor 33 évesen - nagyjából annyit tudtam a főzésről, hogy azt a konyhában művelik. Lakásavatóra hívtam a barátnőmet, a menü a következő volt: zacskós daragaluska leves, tört krumpli porból, gyorsfagyasztott rántott pulyka. De akkor jól bekajáltunk belőle. Aztán megismerkedtem a férjemmel, elkezdtem főzőcskézni. Azok, akik kóstolták már a főztömet, higgyék el, dicsérik. Mégis még mindig nekem a leghihetetlenebb, hogy most én írok másoknak recepteket! S hogy várom már az igazi tavaszi-nyári ízeket, friss zöldségeket, újkrumplit! A friss zöldségekből készült húslevesemet az egész család imádja. A petrezselymes újkrumpli pedig az én nagy kedvencem. Remélem a hozzávaló a rántott húst mindenki meg tudja csinálni! Húsleves pulykahúsból Hozzávalók: 2 egész pulykanyak 1 pulykaszárny 3 db nagyobb répa 2 db nagyobb fehérrépa
lenlegi problémái mellett, mintha azok nem is léteznének, ugyanakkor mégis erősebb megszorításokat tartalmaz, mint a most alakult kormány tervei. Persze ezt úgy mondja ki, hogy ne értsük. Nem arról szól, honnan kell elvenni jóléti kiadásokat, hanem arról, hogy mely területeken hagynák meg az állami pénzosztást. Ezek egyébként az MSZP részére is vállalható célok. A területi, települési egyenlőtlenségek csökkentése, a hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatási esélyeinek növelése, és a hazai kis- és középvállalkozások versenyhátrányainak tompítása. Ezekre a területekre a szocialista-szabaddemokrata kormányok is nagy összegeket fordítottak. De ha csak ezekre figyel az állam, mi lesz azokkal, akik nem tudnak dolgozni, akik az állam segítsége nélkül leszakadnak, elvesznek?
1 db vöröshagyma 1 kis fej karfiol 1 kisebb karalábé 1 kisebb zeller 1 kis fej kelkáposzta egész bors őrölt pirospaprika só Alaposan lemosom a húst, egy nagyobb fazékban - annyi hideg vízben, hogy a zöldségek is beleférjenek - fölteszem főni. Közben megtisztítom a zöldségeket, a répát, fehérrépát hasábokra, a zellert és a karalábét négy darabba vágom. A vöröshagymát csak alaposan megmosom, nem szedem le a héját. A karfiolról leszedem a leveleit, szintén négybe vágom. A kelkáposztáról leszedem a legkülső leveleit, szintén négybe aprítom. Közben, ha felforrt a víz a húson egy nagy kanállal a víz tetején keletkezett barnásszürkés színű habot leszedem, beleteszem a zöldségeket - a karfiol és a kelkáposzta kivételével. Húsz-harminc szem egész borsot teszek bele, a tetejére szórok egy púpozott kiskanál őrölt pirospaprikát, ízlés szerint sózom. Ha fölforrt a víz olyan kis lángra teszem a tűzhelyet, hogy épp, hogy csak gyöngyözzön a leves. Úgy fedem le, hogy egy fakanalat teszek a fedő alá. Kb. másfél óra után beleteszem a karfiolt és a kelkáposztát, s újabb másfél órát hagyom főni. A kész le-
Ez az igazi brutális megszorítás. Mitől is lenne szociális a FIDESZ által tervezett piacgazdaság? Miközben tehát az előző kormány minden racionális lépését megakadályozták, a válságkezelésben nem hajlandók részt venni, csupán papagáj módjára ismételgetik az előrehozott választásokat, miközben az új kormány intézkedéseivel riogatják az embereket, és -pl. Pesterzsébeten a rossz közbiztonság szajkózásával - igyekeznek félelmet kelteni, nos közben ez a könyv leleplezte a FIDESZ valódi szándékait. Nyilvánvaló, hogy minden kár, amit okoznak az országnak, azt a célt szolgálja, hogy átvehessék a hatalmat. Hogy azután mit kezdenének ezzel a hatalommal, az ebből a leleplező dolgozatból végre kezd kiderülni. Sz.T.
vesből kiteszem egy lapos tálra a zöldségeket és a húst, a levest leszűröm. A leveshúshoz mi tormát eszünk, de kínálhatjuk mustárral, majonézzel. Annak, aki erősen szereti a levest tegyünk az asztalra szárított erős paprikát. Petrezselymes újkrumpli Hozzávalók: legalább 3 csomag friss petrezselyem 1,5 kg újkrumpli só 5 evőkanál olaj A petrezselymet alaposan megmosom, jól lerázom róla a vizet, apróra vágom. Az újkrumplit megtisztítom, lemosom, kockákra vágom. Az olajat fölmelegítem, rádobom a petrezselymet, és jól elkeverem vele, kicsire veszem a hőfokot a lábos alatt. Lefedem, s addig párolom a petrezselymet, amíg öszsze nem esik. Beleteszem az összevágott krumplit, ízlés szerint sózom, jól összeforgatom a petrezselyemmel. Lefedem, s mérsékelt tűzön, kb. 40-50 percig főzöm. Időnként meg kell kevergetni, mert hamar odaég. Bár a férjem az odaégett krumplikat imádja a legjobban! Akkor jó, ha omlós, puha a krumpli. Jó étvágyat! Domján Katalin
7
Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Amit nem tudok megunni soha, a kékszemű tavaszi üzenet. Nyerteseink: xx. A megfejtést nyílt levelezőlapon május 30-áig kérjük szerkesztőségünk címére (1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49.) elküldeni. A helyes megfejtést beküldők között 3 könyvet sorsolunk ki.
Bagoly mondja verébnek... Mosolyt arcokra csaló cselekedet az, amikor a Fidesz felhánytorgatja a magyar baloldal legnagyobb pártjának, hogy a kongresszusán a hagyományokhoz híven eléneklik az Internacionálét, a nemzetközi munkásmozgalom himnuszát, mellyel a világ egyetlen más országában sem lenne probléma. Az meg sem fordul a fejükben, hogy ezzel minden szocialista-szociáldemokrata párttal szimpatizálót megsérthetnek, éljen az az Európai Unió bármely más tagállamában, vagy bárhol a Föld kerekén. Pont a Fidesz, ez a múlt történésein rágódó, mindig csak hátraforduló gyülekezet kéri számon a hagyományokat. De miért is gondolnánk, hogy érdekli őket bármi, ami rajtuk és köreiken kívül történik?
Csak az lehet okos, aki szerintük okos. Csak az lehet szép, aki szerintük szép. Csak az lehet felelős, aki szerintük felelős. Csak az elismerhető, akit ők elismernek. Csak az létezik, akiről azt mondják, hogy létezik. Csak ők vannak. Maguknak, a saját maguk által teremtett világnak. Az elmúlt 7 évben nem sütött kenyeret a pék, nem érettségizett diák, nem lettünk az Európai Unió tagjai és nem épültek autópályák. Hiszen ezt mondja a Vezető, aki 20 év és több választási vereség után még mindig a - most éppen jobboldaliként tetszelgő - Fidesz élén áll. Azon azonban nem gondolkodik el, hogy mennyire ciki és komolytalan, ha valaki politikai oligarchaként két évtizede ellenvélemény nélkül irányíthat egy pártot, hosz-
Újabb pályázatokról érkeztek hírek az elmúlt napokban, az Európai Uniós pénzösszegek felhasználására kiírt pályázatok újabb fordulóját bírálták el. Ennek során a Tótfalusi Kis Miklós sétány 22-30-as szám (56 lakásos) alatti társasház 22,6 millió forintot nyert felújítási munkálataira. Ugyancsak pályázott kéményfelújításra a Baross Lakószövetkezet, amely hat pályázatán (220 lakás nevében) 17,5 millió forintot nyert. Gratulálunk nekik egyben biztatjuk valamennyi lakóközösséget, hogy saját forrásait így kiegészítve újuljon meg lakásuk, környezetük.
Pályázati hírek
szabb ideje, mint Kim Dzsong-Il Észak-Koreában. De ez jelen esetben mindegy is, hiszen amíg a közvetlen és tágabb környezetében lévők vakon engedelmeskednek parancsainak, nem mi leszünk azok, akik elgondolkodtathatják őt. Mi pedig holnap reggel is felkelünk, és elindulunk dolgozni, tanulni, a mindennapi teendőinket intézni, tenni válságban lévő Hazánkért. Mi, és még sok millió ember, akiknek sokkal fontosabb, hogy előre haladjanak a családjukkal együtt, ne pedig hátrafelé. Pedig lehet, hogy akkor lennénk elismertek és létezők, a Vezér számára elfogadhatók? Nem tudjuk. Majd egyszer csak megmondják nekünk. Societes - Új Mozgalom
PESTERZSÉBETI
ÖSSZHANG Alapította az MSZP XX. ker. Szervezete Főszerkesztő: Domján Katalin Szerkesztőség: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49. Tel.: (06-1) 283-0910