NYELVEMLÉKEINK Nyelvemlékek: • szórványemlékek • glosszák, szójegyzékek, szótárak • kéziratos szövegemlékek • nyomtatott szövegemlékek Szórványemlékek • 950 k.: Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzásáról • 1000 k.: A veszprémvölgyi apácák adománylevele • 1055: A tihanyi apátság alapítólevele • 1208-1235: Váradi Regestrum • 1200 k.: Anonymus: Gesta Hungarorum Glosszák • 1410 k.: Marosvásárhelyi glosszák • 1490: Szalkai-glosszák • XV. sz.: Sermones Dominicales Szójegyzékek • 1395 k.: Besztercei szójegyzék • 1410 k.: Schlägli-szójegyzék Szövegemlékek Egyházi témájú nyelvemlékeink: • 1195 e.: Halotti Beszéd • 1200 k.: Königsbergi töredék és szalagjai • XIII. sz.: Ómagyar Mária-siralom • 1315 k.: Gyulafehérvári sorok • Kódexek: 1372 u.: Jókai-kódex 1416 u.: Huszita Bibliát tartalmazó kódexek - Bécsi-kódex: Ószövetség részeit - Müncheni-kódex: evangélium részeit - Apor-kódex: zsoltárokat tartalmaz 1494 e.: Festetics kódex 1510: Margit-legenda 1527: Érdy-kódex 1541: Sylvester János: Új testamentum 1590: Károli Gáspár: Szent Biblia Világi témájú nyelvemlékeink: • Szabács viadala (1476?) • XV. sz.: Soproni virágének „Virág tudjad, tőled el kell mennem, És te érted kell gyászba öltöznöm.” Nyomtatott szövegemlékek • 1533: Komjáti Benedek: Szent Pál leveleinek fordítása • 1536: Pesti Gábor: Új Testamentum-fordítása Első hazai nyomdászaink: Hess András- Buda, Abádi Benedek- Sárvár-Újsziget, Heltai Gáspár- Kolozsvár, Hoffgreff György- Kolozsvár, Huszár Gál és fia, Dávid könyvsajtójavándornyomda
SZÖVEGEMLÉKEK Halotti beszéd és könyörgés (1192–1195 között, Pray-kódex) Egykori feltehető olvasat: Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttå valá neki påråadicsumot házoá. Ës mënd pårådicsumben valou gyimilcsëktül mondá neki élnië. Hëon tilutoá ût igy fá gyimilcsétûl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik: iså, ki napon ëmdöl az gyimilcstûl, hålálnek håláláål holsz. Hådlåvá holtát terömtevé Istentûl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék az tilvot gyimilcstûl. Ës az gyi-ilcsben hålálu evék. Ës az gyimilcsnek úl keseröü valå vizë, hugy turkolåt migé szakasztja valá. Nüm hëon mogánek, gye mënd û fajánek hålálut ëvék. Haraguvék Isten, ës vetevé ût ez munkás világ belé: ës lëün hålálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd û nemének. Kik azok? Miü vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: iså, ës nüm igy embër múlhatjå ez vermöt, iså mënd azhuz járou vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét ez lélekért, hugy jorgasson û neki, ës kegyigygyën, ës bulcsásså mënd û bûnét! Ës vimádjok szen[t] åhszin Máriát ë boudog Miháël århångyëlt ës mënd ångyëlkot, hugy vimádjanak érëttë! Ës vimádjok szent Pétër urat, kinek adot hatalm oudaniå ës këtnië, hogy oudjå mënd û bûnét! Ës vimádjok mënd szentököt, hugy lëgyenek neki segéd Uromk szinë eleüt, hugy Isten iü vimádságok miá bulcsásså û bûnét! Ës szobodohhå ût ürdüng ildetüitûl ës pukul kínzatujátúl, ë vezessë ût párådicsum nyugalmå belí, ës adjon neki münyi uruszág belé utat ës mënd jouben részët! Ës kíássátuk Uromkhuz hármúl: kyrie eleison! Szerelmes brátim! Vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért, kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belõl menté, kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr ût këgyilméhel Ábråám, Izsák, Jåkob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutván mënd û szentëi ës ünüttei küzëkön jou felõl johtatniå íleszjë ût! Ës tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison! Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá. És mind[en] paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De mondá neki, mért ne ennék: „Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak halálával halsz”. Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az[on] tiltott gyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék. És az[on] gyümölcsnek oly keserű vala leve, hogy torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de mind[en] õ fajának halált evék. Haraguvék Isten, és veté őt ez munkás világba: és lőn halálnak és pokolnak martaléka, és mind[en] õ nemének. Kik azok? mi vagyunk. [A]hogy is ti látjátok szemetekkel: Bizony, egy ember sem kerülheti el ez vermet, bizony, mind ahhoz járó vagyunk. Imádjuk Urunk Isten kegyelmét e lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] õ bűnét! É imádjuk Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és mind[en] angyalokat, hogy imádjanak érte! És imádjuk Szent Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom oldania és kötnie, hogy oldja mind[en] ő bűnét. És imádjuk mind[en] szenteket, hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten õ imádságuk miá bocsássa õ bűnét! És szabadítsa őt ördög üldözésétől és pokol kínzásától, és vezesse őt paradicsom nyugalmába, és adjon neki mennyországba utat, és mind[en] jóban részt! És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: kyrie eleison! Szerelmes Testvéreim! Imádjunk e szegény ember lelkéért, [a]kit Úr e napon e hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jobb felől iktatnia élessze fel őt! És tibennetek. Clamate ter: kyrie eleison!
Königsbergi töredék és szalagjai (1200 körül) Úgy szólánok: világnak kezdetüitül fugva rohjtonk ez nem lött vala, hugy szűz leán fiot szülhessen, szűzségnek tükere tisztán maradhassun, és nekünk hírünk benne ne lejessen. Tudjuk, látjuk őt szűz leánnak, ki ülében tart csudálatus fiot: füriszte, musja, eteti, imleti, úgy, hugy anya szilüttét. De ki legyen neki atyja, ozut nem tudhotjuk. Ez oz Isten, mint őt esmerjük, kit szeplő nem illethet, mert ha Isten ő nüm volna, benne bínüt lelhetnéjnk. Ámen.
Ómagyar Mária-siralom (XIII. század)
Eredeti írásmód:
Mai átírás:
Volek Syrolm thudothlon Syrolmol Sepedyk. buol ozuk epedek
Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek.
WalaSth vylagumtul Sydou fyodumtul ezes urumetuul.
Választ világumtuul – Zsidou fiodumtuul, Ézes ürümemtüül.
O en e es urodu eggen yg fyodum Syrou aniath thekunched buabeleul kyniuhhad. Scemem kunuel arad en iunhum buol farad the werud hullothya en iunhum olelothya Vylag uilaga viragnak uiraga keSeruen kynzathul uoS cegegkel werethul Vh nequem en fyon ezes mezuul Scegenul ScepSegud wirud hioll wyzeul Syrolmom fuhazatum therthetyk kyul en iumhumnok bel bua qui Sumha nym kyul hyul
Ó én ézes urodum, Eggyen igy fiodum! Sirou anyá teküncsed, Búábeleül kinyuhhad! Szemem künyüel árad, Én junhum buol fárad. Te vérüd hullottya Én junhom olélottya. Világ világa, Virágnak virága! Keserüen kinzatul, Vos szegekkel veretül. Uh nekem, én fiom, Ézes mézüül! Szegényül szépségüd, Vírüd hioll viezül. Sirolmom, fuhászatum – Tertetik kiül Én junhumnok bel bua, Ki sumha nim hiül
Wegh halal engumet eggedum illen maraggun urodum kyth wylag felleyn
Végy halál engümet, Eggyedüm íllyen, Maraggyun urodum, Kit világ féllyen!
O ygoz Symeonnok bezzeg Scouuo ere en erzem e buthuruth kyt niha egyre.
Ó igoz Simeonnok Bezzeg szovo ére; Én érzem ez bútürűt, Kit níha egíre.
Tuled ualmun de num ualallal hul yg kynzaSSal fyom halallal.
Tüüled válnum, De nüm valállal, Hul így kinzassál, Fiom, halállal.
Sydou myth thef turuentelen fyom merth hol byuntelen
Zsidou, mit tész, Türvéntelen, Fiom mert hol Biüntelen.
fugwa huztuzwa wklel ue ketwe ulud
Fugva, husztuzva, Üklelve, ketve Ülüd.
Kegyüggyetük fiomnok, Kegug gethuk fyomnok ne leg kegulm mogomnok owog halal kynaal Ne légy kegyülm mogomnok, anyath ezes fyaal egembelu ullyetuk. Ovogy halál kináal, Anyát ézes fiáal Egyembelű üllyétük!
Gyulafehérvári sorok (1315 körül) Viszálykodásban levőknek megbékélése. | Most élőknek örök élete. | Betegségben levőknek egészsége. | Szűkölködésben levőknek bővelkedése. | Éhezőknek kielégültsége. || Csodálatos alkotásának megmutatkozásában. | A saját szájával elmondott kinyilatkoztatásnak tanúságtételében. | Szent oltáron kenyér alakjában. | A keresztfán függő mivoltában. || Saját tanítványának árulása. | A népnek, amely őt nemzette, a vádaskodása. | Jeruzsálem városának tiszteletadó fogadása. | Isten fiának ártatlansága. | Halálának gyalázatos kínja. | A felmagasztosult asszonynak ezt saját szemével látása. (Benkő Loránd értelmezése)
Szabács viadala (1476?) […] De az fejől mondott Pál Kenezsi, Ároknak mélységét igen nézi; Ki Szabács erős voltát elméllé, Honnég minemő álgyú kell mellé. Szorgost megyen Nándorfejérvárra, Hol királ erről bizon hírt vára. Legottan számtalan sok hajókat, Fejérvárnál az Dunán valókot, Nagy hamar felvontata az Száván, És Szabácsvár táját hoztatá számán. Nép számtalansága környől állván, Nagy erősséget víz felől csinálván, Hajókat mond árokba vontatni, Környől pattantyúkval falt bontatni; De ment az hajókot felvontatá, Sok felől Szabács falát bontatá. Vízárokból viadalt es tartottak, Azzal Szabácsnak ígyen sem árthattak, Mert mondhatatlan szakálosokval, Sok nyilakval, sőt számtalan sokval, Kézi puskákval, nagy pattantyúkval, És külömb-külömb álgyúkval, Sebes és úgyan szűnetlen lőttek, Sőt menden erejekvel rajtonk löttek. Nu, azért strumlottak kémélletlen, Hogy belől sérelm lött mértékletlen. Affelett sokszer harcolást töttek, Azzal magoknak sok sebet vöttek,
Halált es vallottak hát némellyek, Király nagy tisztességét mellett. Elő egy ifjú Várdai Simon, Kinek anyja énaponkéd sír honn. Bizon ő kegyes úrfiú vala, Ki pattantyú miá ott hala. Más cseh vitéz, Franc főtisztes hadnagy. Kik bizon kegyes Istennél vadnak. Ebbe sonha senkinek nincs kétség – Vagy tisztúlat helén őköt értsék; És az többi; ottolyal kik haltak, Isten [...] szeretetesek kik voltak. Ma immár őérettek imádjonk, Afelett Istennek nagy hálát adjonk, Mindennemő nagy sok jótételéről, És erős Szabács megvételéről; Ki alatt volt népnek válogatotta, Dolgát menden ment vitéz tartotta. Kit meg nem mondhat emberi állat, Mely nagy harcolás volt Szabács alatt! Menden ott vitézségét mutatta, Mert királ őköt hozzá núgatta. Egy idén nagy jeles strumlást tőnek, Azzal magyarok jó nevet vőnek, Kin hát cseh vitéz népek nem voltak, De azokba oszton sokan holtak, Mert tulajdon hát önmagok, mikor Volt volna setét előálomkor, Szabácsba nagy vesztegség lött volna, Vitéz cseh nép azért beljőtt volna, Szertelen magokot ott rekesztvén, Egy házat viadalhoz gerjesztvén, Legottan túl belől török népek Nagy viadalt velek törlétének. Sok közőlök, kik ott benn valának, Nékik kezen, nékik vízbe halának. Ó navalyás, hitván keménség! Mit tőn nekik es az kevélség! Meghalának nagy vakmerőségbe, Bizon nem vitézlő merészségbe. Ezt mi hagyjuk mind úgyan azonba, Mert semmit nem hoz nekönk haszonba,
De jelentsük Ali bég jövését És onnaton ment való [...] Volt olyha tizenötezer lóval, Mind válogatott nép lovaglóval. Szabácshoz nem messze egy kis halmon Megsereglék, hogy beszédet halljon. Szabácsba nagy felszóval kiáltnak. Arról bölcsessége lőn királnak: Hagya nagy sok dobot doboltatni, Trombitákval es trombitáltatni. Olyha hasad volt ég mind ezektől, És volt nagy kiáltás vitézektől, Hogy szózatot ők ne vehessenek, Onnaton annálkűl mehessenek. Ali bég jőtö lőn csak önkára, Meg sem fardóla semmi munkája. Ott ezen ők nagyon ohajtának, Egyenbe es mind fejet hajtának. Nagy bús jonhhal meg visszatérének Viadalt kezdeni sem merének. Az főhajtásról vevék eszékbe, Hogy nincs segedelm már több ezekbe. Azon kezde menden vélekedni, Sőt főhajtáson sem elégedni, Azért igen ifjú török, Hamza, Gondolván, hogy volt magyar, ott haza, Erős Szabácsból, törökök közől Nagy siettetességvel kiszökni készöl. Kiszökvén szorgost királhoz juta, Legottan neki egy helet muta, Honnég alkób Szabácsot veretni, És könyveb leszen őt megvehetni. Az helről kezdék szörnyen veretni, Mind környől nagy erőssen töretni. Jóllehet affelől volt sok kötés, De azért ingyen menden-menden vetés Ment arról immár török nép beszél: Lött nekik menden vetés nagy veszél, Mely nagy mondhatatlan veszedelmbe Lőnek azután es kegyes kegyelmbe. Mert esmerék, hogy meg nem bírhatják, Sőt császárnak azt meg sem írhatják,
Azért tökéllet tanálcs lőn köztök, Hogy menden szabad lenne önköztök: Ki akarna, az válnék császárhoz Avagy magyari Mátyás királhoz; Az kéncset, ki ott császárt illetné, Sem egy kéz köztök azt ne illetné, Azon szerént Szabácsba benn hadnák, És Szabácsot királnak megadnák; Ment fejedelmnek belől tolmácsolja, Ezt senki kívől meg se másolja. Mert ez lőn nálok hát tökélletes, Királnál kedig nagy kellemetes, Sőt jónak teték őfelségének És hozjá tartó nép kösségének, Mert nagy míltó az menden felségnek, Nagy kegyelmes legyen ellenségnek, Jelesől kediglen mind azoknak, Kik kegyes kegyelmnek esni szoknak, Akarattyak szerént tőn kegyelmet És nagy míltóságos engedelmet. Így megadák Szabács erősségét, Benne hagyák álgyúnak bőségét, Mely álgyúkat királ többözteté, És nagyon Szabácsot erőssözteté, Hagyván benne vitézeknek javát, Hogy ne látná továbbá az kárát. Ez mind ezen szerént hát meglévén, Töröknek és mendennek kegyelmet tévén, Királ vígan Budára eredvén, Török sereg környölő terjedvén, Hát valának nékik nagy csudába, Hogy Budának menden utcájába, Jelennen királnak odvarában Láttyák török népet kazdag ruhában Kiralnak ékessen odvarlani, Ment kel piacon várban állani. Ezt meghallák mind Törökországba, Török császár lőn nagy bosszóságban
