Ha van rá keret, érdemes speciális maratóberendezést (5. ábra) venni, keverő- és levegőztető szivattyúval valamint beépített fűtéssel. Ez környezetvédelmi szempontból is előnyös: becslés szerint 200 köbméter víz volna szükséges az előbbi térfogatban keletkezett termék pH-hatásának kiegyensúlyozására, és akkor a maratás során felszabadult rézzel még nem is számoltunk. Vagyis: az elhasznált maratóanyag nem a lefolyóba vagy a WC-be való, azt először semlegesíteni és méregteleníteni kell! A semlegesítéshez (7-es pH elérése) azt kell tudni, hogy egy csomag (20g) szóda nátriumkarbonát (kereskedelemben kapható) 200 g vas-III-klorid semlegesítéséhez elég. Ez kb. 1 liter maratónak felel meg. Ügyelni kell az arányokra, valamint hogy milyen anyaghoz szánták a semlegesítőt, különben csak újabb mérget állítunk elő. A maratóanyag mennyiségét használat előtt mérjük meg, hogy a szükséges semlegesítőt ki lehessen számolni. Az elhasznált, még meleg maratóba való beszórás után egy könnyebben kezelhető, puding jellegű anyag keletkezik, amely azonban még mindig nem a házi szemétbe, hanem a veszélyes hulladékok közé való. A vegyszerek kezelése A savak és lúgok bőrre és szembe való jutását kerülni kell. A kezet vékony, de saválló gumikesztyűvel védjük. A ruhára ráfröccsent folyadékot azonnal langyos vízzel és szappannal le kell mosni; a bőrt és szemet ugyanígy öblíteni. A maratást vízvételi hely (melegvíz csatlakozással) közelében kell végezni. Keveréshez üvegbotot használjunk; a nem nemes fémek, valamint a fa nem bírja a maratót. A különféle oldatokkal végzett munkákhoz különböző hőmérsékletek szükségesek, amit saválló, üveg, -10…100 o C tartományú hőmérővel figyelhetünk; ezenkívül egy sav- és hőálló csipesszel kell még rendelkezni.
Conrad Szaküzlet, 1067 Budapest, VI., Teréz krt 23. Tel: 302 3588
Nyomtatott áramkör készítés barkácsolóknak Rend.sz.: 529494
1. A nyomtatott panel készítés lehetőségei Előregyártott forrszem- és csík raszteres lapok: Ezek skálája az egyszerű forrasztóléctől a 12 IC-s Európa panelig terjed. Az előbbiek inkább az egyszerűbb áramkörökhöz valók; anyaguk lehet pl. kemény papír (Pertinax). Az 1,5mm vastag forrlécek egy- és kétsorosak lehetnek, könnyen kivehető, sokféle formájú forrfülekkel, valamint felerősítő furatokkal házba építéshez. A forrfülek távolsága 6-8-10mm tartományban lehet, a szélesség egyszeres kapocsléceknél 9-14mm, kettősnél 38mm. Az ilyen panelek integrált áramkörökhöz már nemigen alkalmasak, erre a célra 2,5mm raszteres és 1mm furatokkal rendelkező panelek valók. Ezek az 1,5mm vastagságú lapok (rézbevonat 35um) könnyen darabolhatók 2- vagy 3-as fogazású fémfűrésszel. Darabolás előtt érdemes az alkatrész helyfoglalást előre megtervezni. Ha a fóliát valahol el kell vágni, erre pl. a következő kést [1.ábra] ajánljuk. 1. ábra: Az 530131 rend. sz. kés nikkelezett és krómozott, jó fogású, precíz munkákhoz való. Nyél 100mm, teljes hossz 124mm, szállítás penge nélkül. Ejtsünk két közeli bemetszést a fólián, majd távolítsuk el a közéjük eső rézdarabot. Az összekötéseket huzallal vagy az ellenállások levágott lábaival lehet elkészíteni. Az esztétikus külső érdekében jó a huzalozást előre megtervezni; ügyelni kell a zárlatok elkerülésére is. Az alkatrészek beforrasztását meg kell gondolni, mivel a túl sok be-ki forrasztástól leválhat a vezető fólia. A nyomtatott lap sokféle technikával készülhet, de egy kis fúrógépre mindenképpen szükség lesz. Ha van egy 12V/2A hálózati tápegysége, ez elég a fúrógéphez. Spórolni mindazonáltal nem érdemes; az epoxigyantás lapok fúrásánál megtérül a befektetés. 2. ábra: A 800864 rend. sz. MINIMOT 40E fúró- és marógép elektronikus fordulatszám szabályozással, minőségi golyóscsapággyal, valamint hármas hasítékú acél patronnal rendelkezik. Ezáltal kicsi a sugár- és tengelyirányú játék, és nagy a körforgási pontosság. 3 patronnal szállítjuk. Ha sokat fúrunk, érdemes speciális fúróhegyet is venni. Ezeket három méretben szállítjuk: átm. 0,8, 1,0 és 1,3mm. A normál epoxid lap a hagyományos fúrókat hamar elkoptatja. A speciális hegyeknél a törés megelőzésére kell ügyelni: nem szabad megcsúszniuk vagy beakadniuk; nemigen lehet őket utánköszörülni, viszont gyorsan és tisztán lehet fúrni. 3. ábra: 801984, 801976 és 801968. rend. sz. fúrók (átm. 0,8, 1,0 ill. 1,3mm)speciálisan epoxid panelekhez; hosszú élettartam, tiszta (a marthoz hasonló) furat, megerősített nyél. A mini fúrógépekhez 3mm átmérőig lehet tokmányokat (patron) kapni, de inkább kisebb furatokhoz javasoljuk őket. 530123 rend.sz. maratóedény (4. ábra), nagyobb panelekhez is jó. Egymásba helyezhetők, ha pedig anyag van bennük, elfordítva egymásra rakhatók. Alap méret 250x220mm, o belmagasság 50mm. Anyag polisztirol, max. hőfok 70 C, fehér színű. Mivel a törékeny paneleket nem lehet pontozni, a pontos helyezés sem lehetséges. A maratáshoz egy speciális edényt javaslunk. Alaplapi mérete legalább 200x150mm legyen, oldalmagassága max. 50mm. Állnia kell a savat (ne legyen benne fém), és zárható is kell legyen a maradék o anyag eltevéséhez. A maratáshoz kb. 70 C hőmérséklet is szükséges lehet, az edénynek ezt is bírnia kell.
2. Maratóanyagok nyákokhoz 5. ábra: speciális maratóberendezés, 2030 típusú fűtőkészülékkel Az üveg küvettába finom levegőkimeneti nyílásokkal rendelkező levegőelosztó tömlő vezet, valamint egy tömlő a folyadék keringetésére. A vázon membránpumpa, valamint a keringető rendszer van, 100W/230V szabályozható fűtéssel. Állítható tartó max. 200x250mm nyomtatott panelnek, hőmérő, 1 1/4 l töltőtérfogatú 400x150x20mm-es maratóedény: rend.sz. 530328. Alapismeretek A különféle maratóanyagok más-más hőfokon a legaktívabbak. Ha a vezetőfólia rajz kivitele megengedi, ezen a hőmérsékleten kell dolgozni. A panel mozgatása szintén gyorsítja a folyamatot. Ezt megtehetjük saválló csipesszel, vagy valamelyik szerelő furaton átvezetett nylonszál segítségével. Amikor a maratás lelassult, vagy az oldat sötétzölddé vált, ideje cserélni. Ilyenkor már a fólia széle is “alámaródik”. Az ideális hőmérsékleten a végpont jól észlelhető a zöld kristályok keletkezéséből. Vigyázat, ez méreg! Tároljuk száraz, hűvös helyen, gyerekektől és élelmiszerektől távol. A kis sorozatú, nem lyukgalvanizált nyákok készítésére való oldatok savas jellegűek, pl. vas-III-klorid, ammónium- vagy nátrium perszulfát, vagy sósav/hidrogénperoxid alapú anyag. Vas-III-klorid (FeCl3) 6. ábra: kb. 250g vas-III-klorid, 1 l maratóoldathoz elég, rend.sz. 528722. Problémái ellenére (iszapképződés, a készülék és ruházat piszkolódása) ez az anyag reneszánszát éli, mivel könnyen kezelhető. Kapható kész oldatként, granulátumként (6. ábra), vagy nagy tisztaságú (98%) és aktivitású szublimátként. Ez utóbbi igen nedvszívó, és oldódáskor hőt fejleszt. A legjobb koncentráció 30…35%, vagyis 300…350g szublimát 1 l vízhez. A granulátum kb. 60% vaskloridot tartalmaz 40% kristályvízzel, tehát több kell belőle, viszont könnyebb a
1
A megnevezésben a NEMA (angol, “National Electronics Manufacturers Association”, elektromos gyártók szövetsége) által bevezetett FR típusnevek honosodtak meg. A vastagság 0,5…2mm között szokott lenni, egy- vagy kétoldalas fóliával, esetleg fotolakk bevonattal. Leggyakrabban az 1,5mm-est használják, melyet még nem nehéz megmunkálni, de szilárdsága már megfelelő. Fontos az is, hogy a vágási felületek simák legyenek, ne hasadozzanak. FR-2 anyag Világosbarna fenolgyanta keménypapír (DIN szabvány szerint: PF-CP 02), csak 1,5mm-es vastagsággal szállítjuk. Olcsó, de gyengébb minőségű, és fenoltartalma is hátrányt jelent. FR-3 anyag Epoxigyanta, tömör krémszínezésű keménypapír (DIN szabvány szerint: EP-CP 01), az előzőnél jobb minőségű, környezeti szempontból is. FR-4 anyag Epoxid, üvegszál szövet erősítésű, ipari területen is csúcsminőség ebben a kategóriában (DIN szabvány szerint: EP-GC 02). A védőrétegek eltávolítása után áttetsző, természetes színéről ismerhető fel. Jól terhelhető minden szempontból, és jó elektromos jellemzőkkel is rendelkezik (kúszóáram, valamint nagyfrekvenciás veszteségek szempontjából). Hobbi szerszámokkal is minden további nélkül megmunkálható. CEM-1 anyag Epoxigyanta keménypapír kétoldali üvegszövet réteggel (kompozit, összetett anyag). Jó kompromisszum az olcsó FR-3 és a minőségi FR-4 között. Kívülről az FR-3-ra hasonlít, a fúrót kevéssé veszi igénybe. A rézréteg A szokványos rétegvastagság a 35 um. (Egy közönséges írógéplap kb. 100um.) Ez ugyan vékonynak tűnik, de egy Európa-kártya lemarása még így is jó nagy nehézfémszennyezést jelent. Egy 1mm-es vezeték fajlagos ellenállása kb. 0,5ohm/m. 2 A fólia tapadása kb. 2N/mm ; ez azt jelenti, hogy pl. egy 1,3mm-es furattal rendelkező 4mm-es forrszem 130…340N o erővel téphető le. A réteg a 260 C-os forrasztófürdőt 20…120s-ig állja (FR-2: 19s, FR-3: 25s, FR-4: 120s).
kezelése, mivel nem fejleszt hőt. 56%-os granulátumból 800g kell 1 l vízhez, így 1,4 l 32%-os oldatot kapunk. Az oldatban a réz réz-kloriddá oxidálódik, míg a vas(III)kloridból vas(II)klorid lesz. Fontos a megfelelő szellőzés, mivel a gőzök ingerlik a nyálkahártyát, valamint korrodálhatják a környező fémtárgyakat. A 35 térfogatszázalékos oldat literenként mintegy 50g rezet tud o felvenni. 45 C-on a friss oldat professzionális maratóban kb. 0,5um/s réteget tud eltávolítani, vagyis a 35um-es réteg jó egy perc alatt jön le. Amikor az oldat közeledik a telítéshez, fokozódik a vas- és rézklorid iszap képződés; ezt veszélyes hulladékként kell kezelni. Finom maratókristály 7. ábra: a tiszta és könnyen kezelhető anyag ideális alternatívája a vaskloridnak. Éles, alámaródástól mentes o kontúrokat ad. 40…max. 50 C-on használható. Teljesen ammónium-mentes. Nem kristályosodik ki, így a maratóoldat többször használható. Finom maratókristály 1l-hez (kb. 230g), rend.sz. 529427. Az ammóniumperszulfát oldatokat a gyorsan csökkenő maratóképesség miatt csak egyszer lehet használni. A Seno cég 7. ábrán mutatott csomagjából többször használható oldat készülhet nemcsak hobbielektronikai célokra. Hideg állapotban kevéssé agresszív, a kifröccsent anyag vízzel lemosható, folt hátrahagyása nélkül. Melegítés után kihűlve o sem kristályosodik ki, 0 C alatt is oldatban marad. A csomag o könnyen oldódó tartalmát 70-80 C-os vízben kell feloldani, o és az oldódás során hűl le kb. 50 C-ra, ami a munkához megfelel. A maratás kb. 10-20 percig tart, és az átlátszó oldaton át jól követhető. Figyelem! Az oldatot nem szabad légmentesen zárt edényben tartani, mivel gázt fejleszt! Nátriumperszulfát (NaPS) 8. ábra: kb. 100g nátriumperszulfát, 0,5 l maratóoldathoz elég, rend.sz. 529257. Szintén a vasklorid kiváltására készült mint tisztább, iszapmentes, átlátszóan maradó oldatot adó anyag. Igen o lassú oldódása során hőt vesz fel, 40 C-os vizet kell hozzá használni. A reakció lényege, hogy a nátriumperszulfát nátriumszulfáttá alakul, miközben a rézből rézszulfát lesz. Az optimális munka o o hőmérséklet kb. 45 C. 60 C fölött a NaPS bomlik, és elveszti maróképességét. A rézfelvevő képesség kb. a vaskloridéval azonos, de a folyamat tízszer lassúbb, növelve az alámaródás veszélyét. Az iparban a lassúságon egy higanytartalmú katalizátorral segít(ett)ek, ez azonban környezetvédelmi szempontból veszélyes. Feltétlenül tanulmányozni kell a maratóanyagok csomagjain látható használati útmutatót. Rézklorid (CuCl) A sósav és hidrogénperoxid alapján működő anyag a regenerálódó, tehát környezeti szempontból kedvező vegyszerek közé tartozik, de csak a nagysorozatú gyártáshoz jó. Remélhető azonban, hogy később labor körülmények között is használható lesz. A keletkező rézklorid újrafeldolgozható; ugyanez érvényes hasonló rendszerekre, melyek kén- vagy foszforsav és hidrogénperoxid alapon működnek. Környezeti szempontok Az országonként különböző korlátozások általában 0,5mg/l nehézfém koncentrációt engednek meg a szennyvízben, vagyis pl. 1l, 50g rezet tartalmazó oldathoz 100000 liter vizet kellene adni, ha a lefolyóba akarjuk önteni. Ezért nem a lefolyóba való, hanem a veszélyes hulladékok közé!
4. A nyák lapok előkészítése A panelt teljesen zsírtalanítani kell. Tisztításhoz súrolóport (Ata vagy Vim) ajánlunk, melyet felszórás után nedves ruhával kell dörzsölni. Ezzel a réz csaknem oxidmentes lesz. Utána folyó vízzel öblítsük, majd itassuk szárazra a lapot. Jó, ha a további megmunkálás hamarosan (nem napokkal később) követi a tisztítást, mert különben a réz újra eloxidálódik. Ne használjon a tisztításhoz súrolószivacsot vagy oldószert. 9. ábra: Polibloc, jó segédeszköz a tisztításhoz. Jó alapot biztosít a rajzolótollnak, fotolakknak, tapadó szimbólumoknak stb. Egyéb fémfelületek és kontaktusok tisztításához is alkalmas. Rend.sz.: 529419. A Polibloc-ot egyirányban mozgassuk a lapon; tisztítás után ne fogdossuk azt össze.
5. Nyák rajzolás, ragasztás Festés, rádörzsölés 10. ábra: Vezető ezüstlakk, nyomtatott áramkörök előállításához és javításhoz (pl. hátsó szélvédő fűtés, nyomtatott autóantenna). Kerámia, üveg, PVC és plexiüveg anyagokra vihető fel. 3-4 óra száradás után a vezeték 2 üzemkész. A palack tartalma 3g, kb. 130-160cm felülethez elég. Rend.sz.: 530042. Még ma is szükség lehet fedőlakkra, nagyobb összekötések vagy “test” (föld) felület fedéséhez. Folyasztószernek is jó, maratás után pedig nem kell eltávolítani. A bekeményedett lakkot spiritusszal vagy hasonló oldószerrel lehet hígítani, persze nem korlátlanul.
3. Alapanyagok nyák készítéshez A panel anyagával nem érdemes takarékoskodni, nem olyan nagy az árkülönbség a gyenge és a jobb minőségű között.
2
előregyártott csíkokat lehet átvezetni. A kontaktus felületeket (test helyek) a speciális tollal előrajzoljuk, és kis ecset segítségével kitöltjük lakkal. A maratás után el kell távolítani a rajzolást, acetonnal vagy más ketonnal (vigyázat, mérgező!). Fúrjuk ki a lyukakat, majd ismét tisztítsunk. Végül vigyünk fel ecsettel vagy fújással forrasztásra alkalmas fedőlakkot, pl. SK 10. Ehhez követlen megérintés nélkül tegyük a lapot papírra, és kb. 40 cm-ről fújjuk be. A száradás jó szellőzés mellett kb. 30 perc. Fotopozitív Ez a legelegánsabb és legbiztonságosabb készítési mód. Sablon készítés A kópia a pozitív sablon pontos leképezése. A vezetékezés képe teljesen átlátszatlan kell legyen. Jó munkához tiszta átlátszó hordozólapot kell használni. Ehhez kapható A4-es méretű, speciálisan UV áteresztő üvegtiszta vagy matt lap (14. ábra). Erre fekete átdörzsölhető szimbólumokkal és öntapadó szalagokkal vihető fel a mintázat. Ügyeljünk, hogy ne maradjon ujjlenyomat. 14. ábra: Kirakó fólia, hőálló és formatartó, nincs alávilágítás, jól tartja a tapadó szimbólumokat éppúgy, mint a (pl. gépi) tusrajzolatot. Miután rátettük a tervező lapra, pontosan át tudjuk rá másolni a mintázatot a szimbólumokkal és vezeték csíkokkal. Ezután ezt UV megvilágítással ráfényképezzük a fényérzékeny lakkal bevont nyák-lapra. Rend.sz.: 527530 (5db-os blokk, matt, A4 méret); 529117 (egyes lap, üvegtiszta, A4).
Felvitel után először meg kell száradnia, ami max. 30 percig tart. Tegyünk próbát: akkor száraz, ha nem tapad az ujjunkra. Rajzceruzák 11. ábra: “edding 780” precíziós ceruza maratásálló fólia rajzolásához. Közvetlenül a rézfóliára kell vele rajzolni, a rajzolat jól tapad, maratás során nem jön le, éles szélű vezetéket ad. Az extra finom hegy hosszabb idő után sem rajzol vastagabban. Tartós, törlés- és vízálló, jól fedő tus, szelepvezérelt kifolyatással. Műanyag hegy fém befogással, vonalvastagság kb. 0,8mm. Rend.sz.: 528994 (fekete), 528978 (fehér). A ceruzákból igen széles a választék. A Dalo cég ceruzái szabadon folyó (töltőanyag nélküli) tust tartalmaznak, és a védőgáznak köszönhetően szinte korlátlan ideig raktározhatók. Használatba vételkor vagy hosszabb szünet után a hegyet röviden rá kell nyomni egy nedvszívó alátétre (itatós), erre nyit a miniatűr szelep és feltöltődik a hegy. A o tintának 20…25 C között a legjobb a viszkozitása. Nyugodt vezetéssel rajzolja meg a fóliát, ügyelve az egyenletes és jól fedő tintakifolyásra. Jól bevált darab az Edding cég “edding 780” tolla is (11. ábra). A száradás után bármilyen savas maratóoldattal lehet dolgozni, akár kádban, akár maratóberendezésben, de max. o 45 C-on. Tapadó szimbólumok Egyszerű módja a nyákrajzolásnak, ha átdörzsölhető szimbólumokat ragasztunk fel közvetlenül a rézre. IC, tranzisztor, stb. sablonok széles választéka kapható. Vásárláskor figyeljünk arra, hogy ezek maratásállóak legyenek. A felvitelhez legjobb egy ecset tompa végét használni. Ceruza, toll nem alkalmas, mert színez és ezáltal takar, azonkívül kárt tehet a szimbólumban vagy a panelban. Helyezzük fel a darabot, és nyomogassuk addig, míg a tapadó fólia a szimbólum fölött szürkére nem színeződik. Vegyük le óvatosan a fóliát, és papírzsebkendővel még egyszer nyomogassuk át a szimbólumot. A piszokdarabok feltapadásának elkerülésére a védőlapot ne a papírkosárba dobjuk, hanem tegyük vissza a szimbólum készletes lapra. A rossz helyre tett szimbólumot pl. öntapadós ragasztószalaggal lehet “lerántani”. 12. ábra: Szerelőlap nyákfóliák, rajzok, nyomtatási minták, furatozási rajzok, vezetékezés stb. készítéséhez. Védi a munkaasztal felületét a karcolástól és piszoktól. Csúszásmentes, biztonságos, nem fényvisszaverő munkafelület; vágási nyomok nem maradnak; vágáshoz és íráshoz is alkalmas. Szállítás cserélhető pengékkel rendelkező speciális késsel, méret 300x220mm, felületén 10mm-es raszterbeosztás. Rend.sz.: 526762. 13. ábra: Világító- és szerelőpult fekete műanyagból, tejüveg lappal, fekete fém fogantyúval, fénycsővel, felállító kengyellel. Egy sínnel falra is szerelhető. A tejüveg jó szórt fényt, egyenletes, szemet kímélő világítást biztosít a szereléshez. Különféle, átvilágítást igénylő munkákhoz, pl. fólia kirakáshoz alkalmazható. Méretek: 310x52x223mm; szerelő felület 150x245mm; tápellátás külön adapterről (9V/500mA), vagy 6 db 1,5V-os elemmel - NC akkut nem szabad használni. Az adaptert és az elemeket nem szállítjuk vele. Rend.sz.: 539139. Hozzávaló adapter, NG-500, max. áram 500mA, rend.sz.: 109061. Hozzávaló bébielemek (6db kell), rend.sz.:109070. Összekombinálás Nem is olyan egyszerű 1/1 arányban felvinni a vezetékrajzot a panelra. Az egyik módszer, ha elkészítjük a mintázatot, felragasztjuk a panelra, majd átfúrjuk a jellegzetes helyező lyukakat. Tisztogassuk meg a panelt, és kézzel ne érintsük többet. Tegyük papírtörülközőre, és vigyük fel a szimbólumokat. Rajzoljuk meg a vezetékezést. A “Dalos” toll kék, az Edding fekete vonalat húz. Az IC lábak között 0,5mm-es
Először a forrszemeket kell föltenni a dörzsszimbólumokból, majd a vezetékeket a szalagok segítségével. Először a szalag kezdetét rögzítse a forrszem széléhez egy csipesszel, majd a csipesszel vezesse a kívánt vonalon. Ne hajlítgassa sokat, mert alámarást okozó gyűrődések keletkezhetnek. A nagyon vékony vezetékeket fordított oldalról kell felvinni, és utána szakaszonként átmásolni, az alávilágítás elkerülésére. Még néhány tanács: érdemes a panel széleit csíkokkal megjelölni, ez könnyíti a film ráillesztését. Feliratokat is érdemes alkalmazni, pl. az áramkör nevét feltenni a vezeték oldalra, a fordított filmfelrakás elkerülésére. 15. ábra: Speciális lézer-fólia (matt), lézernyomtatóval való rajzoláshoz. Közvetlenül a PC-n készült programból rá lehet rajzolni a nyák tervet. Hő- és nedvességálló, formatartó. Nagy sztatikus feltöltődési képességének köszönhetően optimális rétegvastagságot lehet elérni, így kiváló film készíthető, melyről UV lámpával közvetlenül átvihető a rajzolat a panelra. Rend.sz.: 519545 (5db-os csomag); 519570 (10-es csomag). Kiegészítés Átlátszó spray hobbihoz, laborba, iskolába. Megtakarítja a másolást, mivel lehetővé teszi a pl. újságban közzétett 1:1es, egyoldalas fóliarajzok használatát. A Pausklar 21-gyel lefújva ezek átlátszóvá ill. UV fény áteresztővé tehetők, és ráfényképezhetők a fotolakk bevonatú panelra. 200ml-es palack, rend.sz.: 813630. A panelt ugyancsak le kell fújni, majd a rajzot ráhelyezni, és kb. 1 percet várni. A megvilágítás után óvatosan el kell távolítani a papírt, mely a Pausklar hatásának elmúltával (kb. 1 óra) visszanyeri eredeti állapotát. Csak a szélénél fogjuk, mivel a fekete nyomtatást a Pausklar oldja, és amíg ez hat, el lehet kenni. Nyák rajz előállítása megvilágítással A finom szemcsézésű vegyszermentes kontaktfilmmel rendkívül vékony vezetékezést is lehet készíteni. Két, elválasztható rétegből áll, az egyik a pozitív, a másik a negatív film céljára. Megvilágításra alkalmas a nappali fény vagy egyéb szokványos eszköz. Fénycsöves berendezésnél a rövid megvilágítás mellett a kezdeti villogás problémát okozhat, ezért redukáló fóliát is közbe kell iktatni Méret A4, rend.sz.: 528862 (egyes), 528854 (5-ös csomag).
3
A filmnek és a panelnek szorosan kell érintkezni, amit egy tiszta üveglap ráfektetésével érhetünk el. 18. ábra: Professzionális UV megvilágító készülék, rend.sz.: 530689. Eloxált alu házban csiszolt kristályüveg lap van, valamint beépített elektronika UV fénycsövekkel. A stabil, zárócsattal és habszivacs borítással rendelkező fedéllel jól rányomható a film a lapra. Az üveglap mögötti négy felrakóés beállító léc segítségével könnyen pozicionálható az egyés kétoldalas film és a panel. Az időt 0,5…10 perc között lehet állítani. 1. típus: 160x250mm-es megvilágítási felület, teljesítményfelvétel 32 W, 4 db 8W-os cső, méret 317x225x90mm, rend.sz.: 530689. 2. típus: 240x365mm-es megvilágítási felület, teljesítményfelvétel 60 W, 4 db 15W-os cső, méret 473x340x93mm, rend.sz.: 539031. 19. ábra: megvilágító keret, film és fényérzékeny lakkbevonatú panel számára. Az alsó részben műanyag bevonatú felfektető lap van habszivacs rátéttel, a felső részben csiszolt kristályüveg lap. Méret 460x310mm, hasznos felület 450x255mm, rend.sz.: 539112. Tegye a fólia sablont ill. filmet tompa nappali fény mellett az alaplap fényérzékeny felületére, és nehezéknek tegyen rá egy tiszta üveg (nem tejüveg) lapot, vagy használja a fentebb ismertetett készüléket (19. ábra). A világítási idő 25…30 cm-es lámpa-panel távolság esetén 60…120 s lehet. Vastagabb lakknál több idő (legalább 2 perc) kell. Az UV lámpa bekapcsolás után 2-3 perccel éri el a teljes fényerőt, csak ez után tegye be a lakkozott lapot. A kudarc megelőzésére tegyen próbát: tegyen egy fóliára 5 db kb. 0,5mm széles, 10 cm hosszú csíkot, 10mm-es távolságban. Takarja le egy sötét kartonnal az első csík kivételével, és szorítsa le. Így sorban kitakargatva a csíkokat, adjon 60, 90, ...180 s megvilágítást. Az eredmény megmutatja, melyik idő fog Önnek megfelelni.
Vissza az alapokhoz A labor fotoalapanyagot (panel) többféle méretben lehet kapni. Van fényérzékeny lakkal bevont és fényvédő fóliával ellátott panel is, különböző anyagból és méretben. Az ugyanolyan méretű epoxigyanta lap kb. a duplájába kerül. A fényvédő fólia miatt tetszőlegesen darabolható; ehhez különféle eszközök állnak rendelkezésre (fűrész, kés stb.) Lehet pl. késsel kétoldalt bemetszeni, majd az asztal szélén letörni. A fotolakk bevonatú lapokra ugyanaz érvényes, mint a o szokványos negatív filmekre: hűvös helyen, max. 10 C-on ajánlatos tárolni, és legkésőbb egy éven belül felhasználni. 16. ábra: nyák vágó olló, epoxid- és keménypapír, valamint műanyag lapokhoz alkalmas max. 2mm-ig. Alumíniumot 1,5mm-ig vág. A késhez való véletlen benyúlást mindkét oldalról plexiüveg lapok akadályozzák, ezenkívül még egy reteszelést is oldani kell a vágás előtt. A pontos munkát vonalzó segíti, 0-110mm-es beosztással. Max. vágási hossz 203mm, méret 330x140x195mm, rend.sz.: 529788. Fotolakk Positiv 20: pozitívból előállított nyákhoz. 100ml-es palack rend.sz.: 813923; 200ml-es palack rend.sz.: 813940. Ha magunk akarjuk bevonattal ellátni a panelt, ezt használhatjuk. Nem kell hozzá sötét, elég a tompa fény, közvetlen napsütés nélkül. Portól óvni kell a darabot; a rézfólia legyen tiszta és száraz. A függőlegesen elhelyezett lapot 20cm-ről, kígyózó vonalban fújjuk le, hogy egyenletes réteget kapjunk. A lakk egyenletesen szétfolyik, de ha túl sokat viszünk fel, vastag szélet vagy egyenetlen eloszlást kaphatunk, és hosszabb megvilágításra lehet szükség. A palackot függőlegesen vagy kissé ferdén kell tartani. A “Positiv 20” etilglikolt és triklóretánt tartalmaz, belégzése vagy szembe ill. bőrre jutása kerülendő. A befújt lapot nem szabad nappali fénynek kitenni. A lakk korlátozott ideig tartható el, amit a gyártó feltüntet. A Positiv o 20 hűtőben (nem mélyhűtőben), +8…12 C-on kb. 1 évig tartható el. Száradás A befújás után sötétben kell a lapot szárítani; szobahőmérsékleten ez 24 órát tart, szárítóban vagy más fűtött helyen (sötét legyen!) rövidebb ideig. A lap behelyezése után lassan fűtse fel az illető készüléket (pl. o o grill) 70 C-ra; így kb. 30 perc alatt száraz lesz a lap. 70 C fölötti hőmérséklet károsítja a lakkot!
7. Előhívás 20. ábra: 4007 típusú előhívó, rend.sz.: 528803 - NaOH mentes speciális hívó, rend.sz.: 528773 és előhívó tálca, rend.sz.: 530069. A művelet környezeti problémákat okoz, ha szakszerűtlenül végzik. Ezért használjuk a nátriumhidroxid-mentes anyagot, 2 mely 0,6m /liter teljesítményre képes. A fehér kristályos por nem nedvszívó, viszont lúgos, vagyis kezünket óvni kell tőle. A kész oldat kb. 1% lúgot tartalmaz, és zárt tartályban hosszabb ideig eláll (méreg jelzéssel ellátni!). Nyitott edényben néhány óra alatt elveszti hatékonyságát. A fotoréteg igen ellenálló, kísérletek szerint egy órányi állás után sem oldódott fel a fürdőben (az előhíváshoz rendesen elég egy perc). Ha esetleg elégtelen volt a megvilágítás, akár ki is lehet venni a lapot, leitatni, utánvilágítani és úgy folytatni a hívást. A friss oldat pH-ja kb. 13, csak hígítva vagy semlegesítve lehet a lefolyóba önteni. (A pH-t 8,5 alá kell vinni, amit pH tesztcsíkkal ellenőrizhetünk.) Más megoldás a hívásra: kb. 8g NaOH granulátumot tegyünk 0,5l vízbe, amit használat után hígítva ki is önthetünk, mivel nem drága. A megvilágított lapot lógassuk az oldatba, és mozgassuk. Két perc múlva jól látszani kell a mintázatnak, vagy nem volt megfelelő a megvilágítás. Ha túl gyors a hívás, akkor vagy o túl erős volt a hívó és hígítani kell, vagy túl meleg (30 C fölött). Túlexponálás és elégtelen fedés esetén a rajzolat szó szerint “leúszik”. Ha minden rendben, a hívás után azonnal ki kell venni a lapot, nehogy az előhívott rész sérüljön. Öblítsük le folyó vízben. A marónátronnal végzett munka után a kezet is meg kell mosni. Ezután a panelt az ismertetett eljárások valamelyikével le kell maratni. Végül távolítsuk el spiritusszal vagy acetonnal a fotoreziszt réteget, és fújjuk le lakkal a lapot.
6. A megvilágítás 17. ábra: speciális UV lámpa, 300 WIE 27, fotobevonatú fóliák (Scotchcal) és panelek megvilágítására, rend.sz.: 581666. A szükséges világítás a rétegvastagságtól és a fényforrástól is függ. Az “ultraibolya” fotolakkhoz UV lámpa kell (17. ábra). Tapasztatalati alapon ajánljuk az Osram 300W ultra-vitalux speciális UV lámpát, amelyre igaz, hogy a drágább a jobb. A kikapcsolás előtt legalább 3 percet várni kell az újabb bekapcsolásig! A maratásnak nem ellenálló lakkréteg ott keletkezik, ahol 2 legalább 50mJ/cm sugárzási energia lépett fel. A lap megfelelően megvilágított részeit arról lehet felismerni, hogy sárgászöldről kékeszöldre váltanak. Az elégtelen megvilágítást a maratóoldatban látható pirosas/kékeszöld változásról lehet látni, vagyis a túlexponálás nem okoz problémát, míg az alulexponálás nehezíti vagy lehetetlenné teszi a maratást. Százszázalékosan egyenletes világítást bonyolultabb készülékkel lehet elérni (18. ábra), de enélkül is boldogulhatunk: 300W-os UV lámpát használva 20cm-es távolságból (Európa-kártyánál), kb. 4 perc expozíció szükséges átlátszó nyomtatott papír esetén. A lámpa távolsága legalább kb. a panel átlójával kell azonos legyen. A megvilágítási idő a távolsággal négyzetesen nő: pl. 1,4szeres távolságnál kb. kétszeres idő kell.
4
Védőbevonat 21. ábra: EXTRA 3211 bevonó ón, mellyel professzionális csillogó felületet adhat a fóliának. Az ón karcálló (állja a csatlakozóba való dugdosást), és jól forrasztható réteget ad. A port forró vízben fel kell oldani, lehűlni hagyni, és a tiszta panelt beletenni. Néhány másodperc alatt folytonos ónréteg keletkezik, amely tovább vastagítható. Kb. 2-3 perc alatt 11,5um-es réteg keletkezik. A lapot akár 24 óráig is benne hagyhatjuk. Polietilén tasak 1 liter bevonó ónhoz, rend.sz.: 529338. Az ónozás legegyszerűbb módja, ha ónozott pákaheggyel végigmegyünk a vezetékeken. Így az alig látható hajszálnyi szakadások is javíthatók. A vegyi ónozás vagy ezüstözés elegánsabb. Ezek a folyadékok áram nélkül, puszta bemerítés mellett ón- vagy ezüst réteget hagynak a rézen. A lap legyen tiszta, száraz és zsírtalan. Edénynek műanyag vagy üveg használható. Egy liter ón- vagy ezüst vegyszerrel 2 kb. 4m bevonat képezhető. Figyelem! Ezek az anyagok mérgezőek! Az abszolút védelem galvanikus aranybevonattal érhető el. Ez kevésbé jó vezető, mint az ezüst, viszont nem korrodálódik. Az elhasznált vegyszereket ne a háztartási hulladékba tegye! Foto- és marató készlet Kiváló alapkészlet a fotopozitív eljárással való panelkészítésre, prototípusnak, egyedi áramköröknek az iparba, laborba, iskolába, hobbi célra. A vezetékezést fotoérzékeny panelre, tapadószalagokkal és szimbólumokkal lehet felvinni. Filmről vagy folyóiratból átvett sablonról is átfényképezhető a mintázat. Tartalma: 2 db fotopozitív lap, 75x100mm 2 db fotopozitív lap, 100x160mm (Európakártya-méret) 1 db epoxi lap, 75x100mm 1db speciális hívó 1 db finom maratókristály (ammóniumperszulfát) 1 db maratóedény, 210x150mm 1 db kirakó fólia 1 palack forrasztólakk spray 1 tekercs speciális vezetékkirakó ragasztószalag, 1mm széles 1 ív dörzsszimbólum (IC foglalat) 1 ív dörzsszimbólum (alkatrész forrpontok) Rendelési szám: 529435 (készlet használati útmutatóval).
5