NYÁRI MENETREND. Érvényes május 22-től október 2-ig

NYÁRI MENETREND. Érvényes 1937. május 22-től 1937. október 2-ig. Miskolcról induló vonatok:

Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felé:

Budapest felől:

Sz. V . Gy. V . Gy. V . Sz. V . Gy. V . Sz. V .

i. i. i. i. i. i.

5.12 7.40 13.40 14.15 19.05 23.47

—• é. — e. — é. — é. — é. — é.

9.23 10.42 16.11 18.30 22.24 5.30

Sátoraljaújhely felé: Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

V. V. V. V. V. V.

5.17 10.23 13.35 17.38 21.58 7.36

e. e. é. é. e. é. *

7.40 12.20 15.39 19.38 23.43 9.34

Sz. V . Gy. V . Sz. V . Sz. V . Gy. V . Sz. V . Gy. v. Sz. V .

v. v. v. v. v.

7.38 10.18 13.55 17.36 21.53

é. é. é. é. é.

Sz. v. Sz. V . Sz. V . Sz. V . Sz. V .

Sz. M. Sz. M. Sz.

V. V. V. V.

V. V. V. V.

i. 8.00 — é. i. 10.32 — é. i. 13.43 — é . i. 17.46 — é.

*

a

e. é. é. é. é.

5.26 7.32 10.30 16.49 20.38

V. V. V. V.

V. V. V.

7.30 9.34 13.30 18.52 22.59

e. e. a e. e. é. *

7.27 9.24 12.52 18.44 22.56

i. 4.49 — e. 7.18 i. 7.24 — é . 9.44 i. 15.50 — e. 18.20 *

Mezőcsát felől: 8.57 15.24 17.55 22.00

M. M. M. V.

V. V. V. V.

Hidasnémeti felé: Sz. Gy. Sz. Sz.

A

10.13 10.13 12.44 16.50 17.25 21.35 21.48 6.44

Bódvavendégi felől:

i. 7.51 — é. 10.09 Sz. i. 14.07 — é. 16.32 M. i. 19.10 — é. 21.23 Sz,

i. 7.50 — é. i. 13.54 — é. i. 16.45 — é. i. 20.52 — é.

*

e. é. e. é. e. é. e. 0.10 — e.

5.36 7.33 11.40 16.56 20.23

V.

Mezőcsát felé: M. V. M. M.

— — — — — — —

Bánréve—Ózd felől: 9.51 12.09 16.25 20.03 23.41

Bódvavendégi felé: Sz. V . Sz. V . M. V .

5.50 7.08 8.12 8.12 14.10 17.25 19.17

Sátoraljaújhely felől:

Bánréve—Ózd felé: Sz. M. Sz. Sz. M.

i. i. i. i. i. i. i. i.

i. i. i. i.

4.40 6.20 13.25 18.00

— é. 5.50 — é. 7.23 — e. 14.35 — é . 19.38 *

Hidasnémeti felől: 9.59 11.35 15.16 19.31

Gy. V . Sz. V. Gy. V. Sz. V.

i. i. i. i.

5.39 11.36 17.31 19.42

— —

é. é. é. é.

7.19 13.21 18.40 21.22

M I N D E N K O R SEGÍTŐ S Z Ű Z M Á R I A , V E D D A N Y A I PÁRTFOGÁSODBA A SZENT U N I Ó T !

KELETI EGYHÁZ

T U D O M Á N Y O S

ÉS

E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

SZERKESZTI

SZÓNMY-SZÉMáN ISTVÁN dr. MEGJELENIK

HAVONTA,

JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL

SZERKESZTŐSÉG: MISKOLC, HUNYADI-U. 3. K I A D Ó H I V A T A L : MISKOLC, MELINDA-U. 11. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ

CIKKEK. Angeli Ottó dr.: Érdemes-e az unióért dolgozni?

POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595

Rohály Ferenc dr.: A bizánci liturgia áldozat-szemlélete. Kozma János: Az Oltáriszentség és az orthodox keletiek. Zapotoczky Igor Konstantin: A szentségi Krisztus tisztelete a görög egyházban és annak szertartási könyveiben. P. Henry Josef — Kozma János: A malabár egyház és az Oltáriszentség. KRÓNIKA. Papp Antal érsek rály tiszteletéért.

Sz.

István ¡ki-

Eucharisztikus vonatkozású cikkeink miatt szokott rovatainkat, kivételesen, mellőztük.

IV. ÉVF. 8-9. (38-39.) SZ. 1937. SZEPT.-OKT. HÖ.

Ecclesía

Orientális

Ant íus IV. Nr. 8-9. (38-39.) Sept.-Oct.1937.

Orgánum, menstruum scientificium Graeci r. Cath. — Administratio : Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pengő. SUMMARIUM HU JUS NUMERI: Habetne pretium operae pro s. unione agere? — Conspectus sacrafiaciendi in liturgia Byzantina. — Doetrina de S. Eucharistiae Ecolesiae Graecae Ortho-

Orientalische

dosae. — Cultus |S. Eucharistiae ja Eoölesia Orientali ejusque libris liturgicis. — Ecclesia Malabarensis et cultus Eucharistiae.

K i r c h e IV. Jahrg. Nr. 8-9. (38-39.) Sept.-Okt. 1937.

Griechisch-katholische wissenschaftliche Monatsschrift. Verlag: Miskolc, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengő 8. ENTHÄLT U. A. D I E A R T I K E L : Ist der Mühe Wert für die Union zu arbeiten? — Die Idee des Opfers in der byzantinischer Liturgie. — Das Sakrament des Alters und die orientalische Orthodoxie. — Die Verehrung Christi im Hochwürtigsten Sakrament in der

Orienta

Eklezio

griechischen Kirche und ihre RitusBüchern. — Die malamarisehe Kirche und das Hochwürdigste. — Erzbischof A. Papp für die Verehrung König Stephans des Heiligen.

¡v-* jaro. N r o 8-9. (38-39.) sept-ow. 1937.

Ciumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administracio : Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengő. ARTIKOLOJ DE TIU C l NUMERO: Chu estas inde labori pro s. unuigho? — Priofera konspekto de la bizanta Iiturgio. — La S. Eukaristio ikaj la ortodoksaj orientritanoj. — Kulto de S.

Eglise

Orientale

Eukaristio en la orienta ekLezio ka,j en ties libroj liturgiaj. — La kulto de s. Eukaristio en la malabara eklezio.

IV-e Année. Nr. 8-9. (38-39.) Sept-Okt. 1937.

Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration: Miskolc, Rue Melinda 11. (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Vaut-il de travailler pour l'Union? Grecque et dans ses livres liturgiques. — Le saint sacrifice dans la liturgie — L'Église malabaraise et l'Eucharisbizantine. — L'Eucharistie et les ortie. — L'archevêque Papp Antal pour thodoxes orientaux. — Adoration du la vénération de Saint Étienne. Christ de L'Eucharistie dans l'Églisie

ÉRDEMES-E AZ UNIÓÉRT DOLGOZNI?

Irta: ANGELÍ OTTÓ DR.

Ha figyelemmel végigkísérjük az elszakadt keleti egyházak uniójára irányuló törekvéseknek és kísérleteknek hosszú sorát és meggondoljuk, hogy mennyi anyagi és erkölcsi áldozatot hozott a kath. Egyház ezért az emberileg meddőnek mutatkozó és legtöbb esetben valóban sikertelennek is bizonyult ügyéírt, akkor önkéntelenül is felmerül lelkünkben a kérdés: hát érdemes-e az Egyháznak annyi fáradságot, anyagi áldozatot

pazarolni

és annyi visszautasításnak ki-

tennie magát azért, hogy e vallásilag és irántunk nagyrészben politikailag is ellenséges érzületű, elfogultságukban megrögzött népeket mindenáron rábírjuk arra, hogy elismerjék a római pápa primátusát és katholikusokká legyenek? Azután meg nem kell-e emberileg teljesen kilátástalan

utópiának

mondanunk

a keleti egyházak

unióját? Hát nem egy történelmileg szükségszerűnek mondható folyamat gyümölcse-e a skizma? Nem kellett-e a Keletben és Nyugatban szunnyadó ellentéteknek idővel szükségszerűen a két egyház teljes szakadására vezetniök! Nem azt bizonyítja-e az eddigi uniós kísérletek sikertelensége, hogy erőltetett és mesterséges dolog e két, egymástól teljesen idegen világot mindenáron a jogi szervezet vaskapcsaival összefűzni akarni? Végül pedig — feltéve, hogy az unió egyszer valóban megvalósul — nyereségnek lenne-e elkönyvelhető a nyugati Egyház részére a többnyire kicsinyeskedő, külsőleges formalizmusokba temetkező, a maguk szokásaihoz görcsösen ragaszkodó, fanatikus keleti népeknek az Egyházba való belépése? Vájjon nem inkább tehertételt jelentene az ő jelenlétük az Egyházban? Nem kellene attól félni, hogy partikulárizmusra hajló természetük nem tudna beilleszkedni az Egyház egységébe és megzavarná a kath. Egyháznak jogilag és liturgiailag ma — legalább is nagyrészben — egységes képét? Mindezek a nehézségek és kételyek maguk is a szűklátókörű emberi gondolkodás szülöttei. „Nem az én gondolataim a ti gondolataitok — mondja az Úr Izaiás prófétánál — és a ti utaitok nem az én utaim . . . Mert amennyivel magasabbak az egek a földnél, any.198

nyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Iz. 55, 8—9.) Ha az unió szent ügyét meg akarjuk érteni és helyesen értékelni, akkor nekünk is fel kell emelkednünk az Isten nagy gondolatainak széles horizontjára, ahol feltárul előttünk a dolgok összefüggése és igazi értelme. A kinyilatkoztatás isteni fényénél

kell szemlélnünk

e kérdést, csak így kapunk r á

kielégítő feleletet Á kinyilatkoztatás pedig félreismerhetetlenül tanítja azt a nagy igazságot, hogy Krisztus, az emberré lett isteni Ige az Út, Igazság és Élet minden földi ember számára és rajta kívül nincs üdvösség. Krisztus pedig — ugyancsak a kinyilatkoztatás tanúsága szerint — az Ö Egyházában él tovább és folytatja az üdvözítés nagy művét. Miután pedig Krisztus csak egy Egyházat alapított és ezt minden ember számára alapította, azért az Ő föltétlen szuverén akarata az, hogy minden

ember ennek az Egyháznak

legyen

a tagja, akármilyen nemzetséghez, fajhoz, vagy kulturához tartozzék is. Az Üdvözítő az Ö Egyházát Sz. Péterre, mint kősziklára építette, azaz Sz. Pétert, illetve annak mindenkori utódát tette Egyházának látható fejévé, ezért Krisztus Egyháza mindig ott van, aholSz. Péter utóda, a római pápa van. Minden egyén, vagy közület, mely e kősziklától elszakad, elszakad magától Krisztustól és megszűnik Krisztus igaz Egyházának tagja lenni és letér az üdvösség útjáról, miután Krisztus igaz Egyházán kívül nincsen üdvösség. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy mindaz, aki a kath. Egyházon kívül él, eo ipso elkárhozik, mert a szubjektív tévedés, a jóhiszeműség mentheti őt, de az biztos, hogy az üdvösség Istentől rendelt objektív útja egyedül

a kath. Anyaszentegyház. Ehhez kell tehát csatlakoznia Isten akaratából minden embernek. Ezen cél megvalósításán pedig nekünk is kell munkálkodnunk. Isten azt akarja, hogy mi, katholikusok, akik abban a kimondhatatlan nagy kegyelemben részesültünk, hogy ennek az egyedül üdvözítő Egyháznak tagjai lehetünk, minden erőnkkel dolgozzunk azon, hogy minden ember a kath. Egyház tagjává legyen. Krisztus végső nagy parancsa, amit a világból való távozása előtt Egyházára hagyott, az evangélium görög szövege szerint: „Mathéteusate panta ta ethné", azaz: Tegyetek tanítványommá, egyházam tagjává, vagyis katholikussá minden embert! Ez a parancs minden emberre, még a legműveletlenebb pogány népekre is álL Ezért nem szűnik meg dolgozni az Egyház a pogányok megtérítése érdekében. Nincs az a vad és jellemgyönge nép, melyhez nem küldené el misszionáriusait, hogy magának megnyerje. Az Isten országa számára nincsenek értékesebb és kevésbbé értékes, vagy éppen értéktelen rasszok a mai pogány fajelmélet értelmezésében. Hisz a .194

legutolsó „vadembernek" is Isten képére alkotott halhatatlan lelke van, melyben megvan a fogékonyság (potentja oboedientialis) a kegyelem befogadására és arra van hívatva, hogy a kegyelem által Isten gyermeke és a mennyország örököse legyen. Amint nincs az a formátlan fatuskó, vagy alaktalan kődarab, melyből egy Phidiasnak a keze ne tudna műremeket faragni, úgy nincs az a barbár, műveletlen, vagy elfogult megátalkodott lélek, melyből a Szentlélek, a „digitus Dei dexterae" ne tudná kialakítani Krisztusnak, minden aranynál és márványnál értékesebb remekbe formált képét. Ha tehát az Egyház isteni Alapítójának akarata értelmében nem szűnik meg folyton dolgozni a pogány népek megtérítésén még akkor is, amikor emberileg tekintve a dolgot, vajmi kevés kilátása van sikerre és talán kudarccal is jár itt-ott a missziós munka, akkor ne csodáljuk, ha a keletiekkel szemben sem hagy fel a reménnyel és jó anyaként minden visszautasítás ellenére sem szűnik meg folyton hazahívogatni hűtlen gyermekét az atyai házba, melyen kívül nincs üdvösség. De azt mondhatná valaki: igen, a pogányoknak Isten irgalmassága folytán joguk van arra, hogy az Egyház kapuja előttük megnyíljék és az őket kebelére fogadja, de a szakadárok, akik saját bűnükkel, hűtlenül elhagyták az Egyházat, eljátszották jogukat, hogy oda visszatérjenek. Legalább is nem érdemes velük annyit törődni, a megátalkodott bűnösökkel, inkább fordítsuk minden figyemünket az újonnan jövő pogányok felé. Erre azt mondhatjuk: Nincs az a bűn, nincs az a hűtlen árulás, melyre itt a földön nem volna Isten irgalmasságának kimeríthetetlen tárházában bocsánat. És éppen ezért nincs az a megátalkodott bűnös, akinek megtérítéséért ne kellene mindent megtennünk, ami tőlünk telik. Ezért a szakadárok sem vesztették el ahhoz való jogukat, hogy az Egyház kitárja előttük kapuit és kebelére ölelje őket és nem szűnt meg a mi részünkről sem a kötelesség, hogy őket a jó Pásztor szeretetével keressük és visszahozzuk. Sőt talán azt mondhatnánk, hogy a szakadárok minden hűtlenségük mellett is bizonyos előjoggal bírnak arra, hogy Krisztus igaz Egyházába belépjenek. Mert, ha Sz. Pál szerint: „Evangélium virtus . . . Dei est in salutem omni credenti, Judaeo primum et Graeco", azaz az evangéliumi üdvösségre minden hűtlenségük ellenére a zsidók, mint Isten választott népe voltak elsősorban hívatottak és csak azután a pogányok, mennyivel inkább mondhatjuk ezt azokról, akik az újszövetségi választott néphez tartoztak és ma is lelkükön viselik az istenország eltörülhetetlen jegyét. Akiket mindmáig nem hagyott •él az eucharisztikus

Krisztus,

azokat

nekünk

sem szabad elhagy-

.195

nunk és mindent meg kell tennünk, hogy őket Krisztus igaz Egyházába visszavezessük. Mindez állna akkor is, ha a jelenlegi szakadárok maguk csinálták volna a skizmát, De nem szabad elfelednünk, hogy a skizmát nem ők, hanem atyáik csinálták idestova egy évezreddel ezelőtt. Akkor is csak egypár elvakult ember műve volt az, legtöbben nem is voltak teljesen tudatában a szakítás szörnyű következményének, a. tömegek pedig csak lassan és, mondhatjuk, öntudatlanul estek a skizmába. A mai keletiek pedig már évszázadok óta elferdített szellemi légkörbe, egy kész helyzetbe születtek bele, anélkül, hogy ők arról tehetnének. Ha ezt meggondoljuk, lehetetlen, hogy minden irántunk való ellenszenvük és elvakultságuk ellenére is ne azzal a megbocsátó szánakozással tekintsünk rájuk, mint amilyen szánalommal nézett az Üdvözítő arra az elvakított tömegre, mely gyűlölettel illette őt és ne imádkozzuk mi is: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mát cselekszenek." Ami pedig az ellenvetést illeti, hogy Kelet lelkülete annyira ellenkezik a Nyugatéval, hogy őket az Egyházba összefogni nem lehet, ez is tévedés. Kelet és Nyugat lelki struktúrájában különbségek igen is voltak adva, de nem ellentétek. Ezeket a különbségeket ellen-

tétté csak a szűk látókörű és önző ember gonoszsága fokozta. A skizma nem történeti szükségszerűség volt, hanem a szabadakaratú emberi gonoszság műve. Amit pedig az emberi gonoszság művelt, azt odaadó jósággal, kitartó szeretettel jóvá lehet tenni. Az Egyház épen azért, mert katholikus, azaz általános, elég tág arra, hogy magába fogadjon és egységbe fogjon minden népet, minden fajt és kultúrát anélkül, hogy azoknak sajátos hímporát letörölné. Ha ma körülnézünk, azt találjuk, hogy a katholikus Egyházban otthont talál a francia vagy spanyol épúgy, mint a néger, vagy az indián és mindegyik érvényesítheti a faji sajátságait. Hát akkor csak a keleti népek és sajátságok számára ne volna ott hely! Ellenkezőleg, ha a pápáknak a keleti rítusokra vonatkozó rendeleteit elolvassuk, akkor láthatjuk, mennyire féltékenyen őrködik az Egyház azon, hogy a visszatérő és visszatért keletiek minden sajátsága csorbítatlanul megmaradjon az Egyházban. Hogy pedig az eddigi uniós kísérletek legtöbb esetben nem vezettek tartós eredményre, annak oka nem a Kelet és Nyugat lelkének áthidalhatatlansága, hanem, az őszinte és tartós unió létrejöttéhez szükséges lelki talaj előzetes megmunkálásának a hiánya

volt. A lelki ellentétek, sajnos, századok alatt annyira elmélyültek, hogy csak hosszú és türelmes előkészítő munka után remélhetünk tartós eredményt. Ahol ez az előkészítés kellőképen megtörtént, ott .196

az unió valóban létre is jött és mindmáig fenn is maradt, mint pl. a mi görög szertartású katholikus testvéreinknél. Ami pedig a nehézségeket illeti, hogy vájjon nyereségnek volna-e mondható a keletiek visszatérése az Egyházba és nem inkább tehertételt jelentenének-e az Egyház számára, ez is azonnal eloszlik, ha a hit világosságánál elfogulatlanul nézzük a kérdést. Elsősorban is le kell szögeznünk azt a tényt, hogy amint minden egyénnek, úgy minden népnek, fajnak és kultúrának is megvannak a maga sajátos hiányai, hibái és egyoldalúságai, de megvannak egyben a maga különleges értékei is. így van ez Kelettel is. A Kelet népeinek is megvan a maguk sajátos lelki alkatuk, mely nemcsak hibákat, hanem értékeket is rejt magában. A hibákon és egyoldalúságokon nem szabad fennakadnunk, hisz bennünk, nyugatiakban is vannak egyoldalúságok és hibák, melyeket mi magunk többnyire nem veszünk észre.

Viszont, ha a keletiek hibáit nem az elfogultság nagyítóüvegén keresztül, hanem elfogulatlan, objektív lélekkel nézzük, mindjárt nem tűnnek fel olyan borzasztóknak és fölfedezzük mellettük a speciálisan keleti értékeket is. Kelet és Nyugat sajátos értékei és hiányai egymást kölcsönösen kiegészítették mindaddig, míg e kettő egymással testvéri szeretetben együtt élt.. És bizonyos az, hogy abban a pillanatban, amjkor Kelet leszakadt az Egyház vérző testéről, bár a fej (és az élet a Nyugati Egyházban maradt és az a hit letéteményéből és az isteni élet bőségéből mit sem vesztett, mégis életének külső megnyilvánulásában szegényebb lett. Arculata elvesztette azokat a karakterisztikus vonásokat, melyeket a Nagy Sz. Bazilok, Nazianzi "Gergelyek és Chrysostomosok szelleme rajzolt rá. Mint minden egyénnek, úgy minden egyes népnek és fajnak az Egyházba való belépése gyarapodást, gazdagodást jelent az Egyház számára nemcsak számbelileg, hanem értékbeláleg is. Hisz minden népnek az a hivatása, hogy a maga sajátos értékeit az Isten országának szolgálatába állítsa, anyagot szállítson Krisztus misztikus testének kiépítéséhez. Amint ugyanaz a szobor más és más anyagból faragva más és más jellegzetes vonásokat, szépségeket tükröz vissza, úgy ugyanaz a Krisztus-kép a különféle népek lelkében különféle jellegzetességeket és szépségeket mutat fel. Példák erre a különféle nemzetek szentjei. Viszont a speciális faji hibák mind jobban és jobban eltűnnek, sőt erényekké változnak olyan mértékben, amily mértékben áthatja az illető népet az Egyházban élő Krisztus szelleme és kegyelmének •ereje. Hogy pedig Kelet visszatérése valóban nyereség volna az Egy-

ház életére nézve, annak biztosítékai azok az értékek, melyeket Kelet .197

még a jelen elszakadtságában

is megőrzött

és amelyeket az elfogu-

latlan szemlélő ma is felfedezhet a Kelet sokszor talán titokzatosképén. Csak pár ilyen értéket említünk, éppen olyanokat, melyeket mi nyugatiak hajlandók vagyunk a Keletnek hibául felróni. Az első ilyen tulajdonság, mely Keletet a Nyugattal szemben jellemzi, a passzivitás, a magába nézés, a földi élettől és annak igényeitől való elvonatkozás, elmélkedésre, szemlélődésre való hajlam a Nyugatnak aktivizmusával, praktikus érzékével, a kor és a gyakorlati élet igényeihez való gyorsabb alkalmazkodásával és kifelé irányuló tevékenységével szemben. Kelet a misztikusok, szemlélődök hazája. És nem érezzük-e éppen mi, nyugatiak a mai lüktető élet rohanó aktivitása között a nyugodt magunkbanézés, az isteni igazságok világába való elmerülés hiányát! Nem fordul-e épen napjainkban mindjobban Nyugat figyelme is a misztikus lelkiélet után! Hála Istennek a kath. Egyház, mely minden időben termette a szentség virágait, napjainkban különösen bővelkedik misztikus lelkekben és egy korban sem jelent meg annyi misztikus lelkiéletről szóló munka és életjrajz, mint ma, ami szintén az Egyház nem csökkenő termékenységét mutatja. Mindazonáltal még gazdagabb, színesebb és változatosabb lenne az Egyház misztikus életének folyama, ha a most parttalanul áradó keleti misztika csermelyei is a folyamba torkollanának. Kelet második jellemző vonása a múlt, főleg az első nyolc század, hagyományaihoz való ragaszkodás, mely sokszor a csökönyös' vaskalaposság és a történeti formákba való merevedés vádját vonja magára. Mármost pedig meg kell állapítanunk azt, hogy Keletnek ez a konzervativizmusa nagy áldás is volt a keleti egyházra éspedig úgy negatív, mint pedig pozitív irányban. Negatíve annyiban, hogy ha ez nincs, hanem Kelet a korlátlan haladás útjára lép, akkor a legfőbb tanítói és kormányzói tekintély híján már régen oda jutott volna, ahova a nyugati országok liberális protestantizmusa., t, i. a teljes dogmatikai feloszlásig és atheizmusig. Még így is meglehetősen megsínylette a keleti theológia a protestantizmus romboló hatását (pl. az orosz theológia a X V I I I . sz. közepétől a X I X . sz. közepéig); hogy egészen le nem tért a hagyomány útjáról, az a keleti konzervativizmusnak köszönhető. Pozitíve pedig ennek a múlthoz való ragaszkodásnak köszönhető az, hogy Kelet, tévedései ellenére is, némely hitéleti értéket szerencsésebben mentett át az őskeresztény lelkiségből a jelenbe, mint az egyes korok lelki áramlataihoz jobban simuló nyugati egyház. Nevezetesen gondolunk itt a liturgiára, illetve a népnek a liturgiába való szerves és eleven bekapcso-

lódására, mely Keleten, ha talán nem is mindig a maga ideális tel198

jességében, de mindenesetre hasonlíthatatlanul nagyobb fokban és terjedelemben maradt meg, mint Nyugaton, ahol az újabbkori individuális lelkiélet hatalmas nekilendülése folytán teljesen háttérbe szorult és csak napjainkban kezd ismét életre kapni a liturgikus mozgalom buzgólkodása folytán. Milyen megtermékenyítőleg hatna a Nyugat hitéletére is a vele ismét egyesülő Kelet liturgikus életének példája! És végül még egy nagy nyereséget remélhetünk Kelet uniójától: a keleti pogány népek megtérítését. A keleti egyház, mely elszakadva. a Főtől, kellő életerő híján megdermedt és begubózott, expanzív erejét elvesztette, ha egyszer ismét bekapcsolódik Krisztus igaz Egyházának, misztikus testének életáramába, az új, pezsgő életet indít meg az elzsibbadt, elhalt tagokba és akkor a keleti egyház ezt az életet többé nem zárja magába, hanem fölismerve azt a hivatást, melyet Isten neki szánt, kilép önmagából, az isteni élet teljességét kiárasztja másokra is és apostola lesz Kelet még pogány népeinek. Mert meg vagyunk győződve, hogy Isten est a feladatot Kelet misszionálását

a keleti egyháznak

tartotta fönn:

neki kell Ázsia

népeit, melyek geografiailag, etnoghrafiailag és lelkületileg is hasonlíthatatlanul közelebb állnak hozzá, mint Nyugathoz, Krisztus igaz Egyházába elvezetnie. Mily szédítő távlatok nyílnak meg előttünk, ha mindezt elgondoljuk! Azok a nehézségek és aggályok tehát, melyeket a szűk látókörű, földiesen gondolkozó emberi elme hoz fel az unió szent ügye ellen, az isteni kinyilatkoztatás világánál tisztultan gondolkodó elme előtt szétfoszlanak, mint a köd. Az unió nem utópia, nem elérhetetlen ábránd, ha még oly nagy gyakorlati nehézségek tornyosulnak is eléje a jelenben Az uniót maga Isten akarja, amit pedig Isten akar, az nem lehetetlen, annak egykor meg is kell valósulnia. De az unió az Egyháznak is elsőrangú érdeke. Miután pedig mindannyiunknak kötelessége tőlünk telhetőleg dolgozni Isten akaratának megvalósulásán és a földi istenország, az Egyház érdekének előmozdításán, azért nem szabad semmi áldozattól visszariadnunk, hanem minden erőnkkell fáradoznunk kell a szent cél: az unió megvalósulásán: Ut sint unum!

.199

A BIZÁNCI LITURGIA ÁLDOZATVSZEMLÉLETE Irta: ROHÁLY FERENC dr.

A bizánci szertartás eucharisztikus kultuszának központja s majdnem kizárólagos formája az áldozat. Központja, mert ebben hozza létre az Eucharisztiát, elsősorban s majdnem egyedül, ennek keretében osztja a szent áldozást, ebben adja eucharisztikus áldását, s vele vezeti reá az embereket az Eucharisztia Krisztusának kijáró tiszteletre. Az áldozaton kívülálló eucharisztikus m e g n y i l a t k o z á s is mindig magán viseli az áldozattal való szoros kapcsolat jelét. A betegeknek az áldozati liturgián kívül való áldoztatását a szükség követeli. Hajdani ideális állapotában még összefüggésben volt az áldozattal, mert a beteget a templomba hozták, ott részesült az áldozatból s ott vette fel a szent kenetet. Az előszenteltek liturgiája meg az áldozatnak szinte meghosszabbítása, maradandóvá tétele. Ha már most Bizánc liturgiájában az Eucharisztia a kultusz középpontja; — s az áldozat az eucharisztikus kultusz uralkodó formája, a bizánci liturgia eucliarisztia-szemléletének értékelése keretében fel kell vetnünk azt a kérdést is: mit lát Bizánc szertartása az eucharisztikus áldozatban, — másszóval: milyen a bizánci liturgia áldozatszemléletet * *

*

A bizánci liturgia áldozatszemléletének alapvonása, hogy az eucharisztikus áldozat valóságos áldozat. Eucharisztikus kultuszát leggyakrabban „thysia" néven említi, ajánlatát pedig „dóron"-nak hívja. Mindkettő szentírási kifejezés s kétségtelen, hogv biblikus jelentése szerint kell értelmeznünk. A „thysya" elsősorban valóságos áldozatot jelent. Bár szentírási használatában átvitt értelemben is szerepel s csak szóbeli imádást is fejez ki, mint pl. a „thysia aineseos" — a dicséret áldozata. Amikor azonban kifejezetten más értelmezést nem kíván, valóságos áldozatot kell érteni rajta. A „dóron"-t (dona, munera) szintén két értelmezésben használja a Szentírás. Jelenti az Isten-adta ajándékokat s jelenti az Istennek nyújtott ajándékokat, a valóságos áldozatot. Az ajándékozó személy azonban minden esetben kétségtelenül útbaigazító, hogy melyik értelmezés a helyénvaló. Bizánc eucharisztikus liturgiájában a „thysia" és „dóron" kifejezés — mellyel a cselekményt illeti — együtt szerepel. S ebben a cselekményben épen az van benne, hogy az életből elhozzák a két alapelemet: a mindennapi kenyeret s az örömök borát, oltárra teszik, Istennek ajánlják. Lehívják reá a Szentlelket, s hálaadás közben Krisztus testévé és vérévé változtatva Istennek ajánlják oda (soi prospheromen). Amit Istennek hoztak, tehát a thysiának tárgya „dóron" néven .200

szerepel. Emberek a felajánlók, Isten a megajándékozott. így a „dóron" nem lehet más, csak áldozati ajándék s a „thysia" valóságos áldozat. Mint ahogy az Ószövetség népe a kultusztörvények rendelkezése szerint hozta valóságos áldozatát s amint a kiválasztást megelőző kor emberei isteni intésre, vagy a természetükbe ültetett törvények erejénél fogva építettek oltárt s mutatták be a föld terményeiből és állataiból a zsengéket, Melchisedech kenyerét s borát, áldozatul Istennek, úgy áldoz az Újszövetség népe is az Eucharisztiával, valóságos áldozatban. Ebbeli meggyőződésünk még jobban megszilárdul, ha csak átfutjuk a liturgikus szövegeket. Az áldozati liturgia előkészülete szinte megeleveníti, cselekményeivel jelképesen megismétli a keresztáldozat vérontásos eseményét. Keresztreszegezésről, lándzsával való átszúrásról emlékezik meg a pap, míg elrendezi a szent edényeket. Az Isten Bárányának a próféta szemlélte megöletését recitálja, míg a pecsétet kivágja a „prosphorá"-ból. „Feláldoztatik az Isten Báránya" — mondja, mielőtt a kenyeret az áldozati tányérra tenné. Lándzsaszúrásról, vérről, vízről beszél, mialatt lándzsájával megszúrja az áldozati kenyeret s bort, vizet önt a kehelybe. Megtömjénezi, takarókba rejti az áldozati anyagot, mintha temetné Krisztust. Nagyszombat hangulatát varázsolja oda a síri nyugvással, mikor elbúcsúzik az előkészülettől, melynek anyagát Istennek ajánlotta azzal a kéréssel, hogy vegye fel égi oltárára. A hívek liturgiájának megkezdésekor arra kéri Istent, engedje, hogy méltó legyen „vérontás nélkül való áldozatot mutatni be." Nagyszombat kerubhimnusza és a kerubének papi imája részletes tanítást is ad ennek az áldozatnak nemcsak valóságos jellegéről, hanem bemutatójáról és áldozati adományáról is. Már az oltáron az ajándék. S az oltár valóságos áldozatot tételez fel. — S ha néha „dicséret áldozata" névvel illeti is a liturgikus szöveg, akkor sem lehet szóbelinek minősíteni, mert maga ez a kifejezés jelentheti ugyan az imádság módját, de jelentheti ugyancsak az áldozatnak magasztaló, Istent dicsőítő tulajdonságát is. Hogy pedig itt azt jelenti s nem az ájtatossági cselekmény módját, (zsoltárokat, himnuszokat, szent énekeket énekelni Isten dicsőségére, amiről Szent Pál a kolosszai és az efezusi levélben ír), mutatja az, hogy nem énekről, szóbeli imáról, hanem hosszú cselekménysorozatról mondja, melyben benne van az egész közösség életelemének öszszeadása, kiválasztása, oltárrahelyezése, Istennek való bemutatása. Az ajándék sem egyszerű adomány, mert amint a pap imádkozza, („bűneinkért és a nép vétségéért") hozták, „szellemi" áldozatul. Hogy a „szellemi" jelző nem a „valóságos" jelleg tagadása, azt a Bazil-liturgia felajánlási imája domborítja ki.1) „Tekints reánk Isten, figyelmezz erre a mi szolgálatunkra, fogadd el azt, mint ahogy elfogadtad Ábel ajándékait, Noe áldozatát, Ábrahám égő áldozatait, 1

) A hivatkozott liturgikus szövegeket lásd „A bizánci liturgia eucharisztia szemlélete c. cikkünkben., Kel. Egyh. IV. évf. 5—6. sz. 108. skk.

.201

Mózes és Áron szent szolgálatát, Sámuel békeáldozatait. Mint ahogy elfogadtad a szent Apostoloktól is ezt a mi igaz szolgálatunkat.. Az Ószövetség hivatkozott áldozatai valóságos áldozatok. A liturgikus szöveg egysorba állítja velük az apostolok eucharisztikus • szolgálatát. Tehát az is valóságos áldozat volt. Akkor pedig minden szentmise hasonlóképen az. Ennek a gondolatkörnek befejezésére elég megemlíteni annyit, hogy mikor a pap kezében tartja a szent edényekben Krisztus testét és vérét, Istenhez intézett szavakkal emeli fel, mondván: „Tieidet a tieidből néked ajánljuk fel (prospheromen) mindnyájunkért és mindenekért" Ha Krisztus testét és vérét emeljük az oltárról — Istennek, az csak valóságos áldozatot akarhat kifejezni! *

*

*

Kérdés most már: mik ennek az áldozatnak a tényezői! Elsősorban anyagát vizsgáljuk! Bizánc liturgiájában három felajánlás van. Első az előkészületben, második a hívek liturgiájának elején, a harmadik a hálaadásban, a szerzés szavai után hangzik el. Az első felajánlás azt domborítja ki. mit hoz a nép az Egyháznak1? A második felajánlás azt mutatja, mit tesz az Egyház az oltárra? A harmadik azt szemlélteti, mit mutat be a pap, mint vicarius Christi, az oltárról Istennek? Az áldozat igazi anyaga, vagyis amit a pap Istennek bemutat, Krisztus teste és vére. De mindazonáltal nem üres jelkép az a kenyér és bor, melyet az egyház az oltárra helyez s azok az adományok, amiket a hívek hoznak. Az áldozat ugyanis a teremtett embernek külső és belső meghódolása az abszolút úr, a teremtő Isten előtt. Ez a behódolás az ószövetség elgondolásában akként jut kifejezésre, hogy az ember külsőleg szemlélhető, de belső meghódolást is megkívánó cselekményt végez. Istentől kapta az ember életét, vagyonát, gondviselő jóságából nyeri fennmaradását. Legjobban úgy hódolhat Isten előtt, ha ezeknek, miket Tőle nyert, színejavát Neki adja vissza, vagy legalább is tiszteletére szenteli. Hogyan adja Istennek? Igaz, hogy nagyon is emberies elgondolással. Az oltár tüzére helyezi. Ég felé száll az elhamvadó ajándék füstje, hogy Istennek kedve teljék benne. Vagy kiönti az italt, vért az oltár tövére. A lényeg mégis az, hogy megfosztja magát áldozatul adott dolgaitól, Isten kedvéért, hogy elismerje fölségét, behódoljon Előtte. Nem a lerontáson a hangsúly, hanem a behódoláson. Hiszen nem minden áldozati anyagot semmisítettek meg. Isten dicsőségére szolgált az egész akkor is, ha csak egy részét tették oltárra, a többivel Isten szolgáit táplálták. Sőt valóságos áldozat volt az a rész is, amit a bemutató visszakapott, mert ebben újra az Isten bűkezűségét kellett látnia, amivel Isten megvendégeli őt. S a behódolás, mert szeretet váltotta ki, annál tökéletesebb volt. .202

Különfélék az adományok. Az egyik a mindennapi kenyér anyagát viszi oda, másik életéért életet áldoz, kenyér s bor is kerül oltárra, tömjénnek ég felé szálló fostje is volt áldozat, földnek első termése, jószágnak első sarja. De az üdvösség történetének első két áldozatánál mindjárt kifejezésre juttatja Isten, hogy az áldozat nyaga csak annyiban fontos előtte, amennyiben az az áldozó lelkületét juttatja kifejezésre. Az újszövetség népénél sem hiányozhatok az áldozat. Hiszen igaz, hogy „választott nemzetség . . . szent nemzet, szerzett nép . , ."*)> de mégis csak teremtmény. Az is való, hogy nem függ Istentől úgy, mint az Ószövetség „szolgaság"-ban levő népe, de függő viszonyban van Istennel szemben a „fiúvá fogadtatás" miatt. Tagadhatatlan, hogy ez a választott nép Krisztus titokzatos teste,3) de Krisztus is behódolt az Atya előtt.4) Ezért az újszövetség népének is kell áldozatot bemutatnia. Krisztus, a fej mutatott ugyan be áldozatot, de az elsősorban megváltó áldozat volt. Az Isten Báránya a világ bűneit vitte el vele. Az Istenember a haragvó Istent engesztelte ki általa. A lázadó emberi nem képviselője hódolt meg újra az Úr előtt benne. Krisztus kiomló vérével választott népét vásárolta meg, vagy, ha úgy tetszik, keltette életre. Az áldozat bemutatója s a bemutatott áldozat végtelen értéke miatta hittanilag nem volna éppen lehetetlen, hogy ez az egy áldozat az Újszövetség választott népét, Krisztus titokzatos testének tagjait a további áldozatbemutatástól felmentse. Lélektanilag, különösen az áteredő bűn maradandó hatásai miatt kívánatos mégis az áldozatnak tovább való bemutatása, tehát a behódolási kötelesség tudatának ébrentartása, új meg új áldozat hozása. Természetesen az isteni üdvgondozás elgondolása szerint, hogy az kapcsolatban legyen az abszolút áldozattal, de egyúttal kifejezésre juttassa az Isten gyermekeinek gazdagságát is, mellyel a keresztáldozat után még mindig rendelkeznek örök értékekkel, miket Istennek hozhatnak. Ebben az áldozatban az isteni örök értékek mellett helyet kell, hogy nyerjenek az emberiek is. Az Egyház necsak mint Krisztus titokzatos teste, láthatatlanul kapcsolódjék bele a keresztáldozatba, hanem az egyedek és a közösség is, külső, látható formában gyakorolja ezt az áldozat kifejezte behódolást. Kísérjük figyelemmel az áldozati adományok útját! A hívek odaviszik életfenntartásukra szolgáló élelmük színejavát az Anyaszentegyház számára Nem régmúlt idők porlepte fejr jegyzéseiből kihalászott adat ez, hanem a mai élet valósága, csak a halottak szombatjaira, vagy a különleges ünnepekre hozott ajánlatokban meg kell látnunk azt. Az Egyház embere kiválasztja a legjavát, az élet két legszükségesebb alapelemét: a mindennapi kenyeret s az örömök borát. Az élelmiszer maradék az oltár szolgáié, a kenyér 2 3

) Péter I. 2, 9. ) Efez. 5, 30. Mit 26, 39.

.203

fölöslegével megvendégelik a híveket (olajkenet, antidór osztás), a kenyér színét és a bor javát az oltár számára készítik oda. A többi is istentisztelet jellegű — amint az Ószövetség áldozatainak ezt a vonását vázoltuk, — a kiszínelés és a színe-javának oltárrahelyezése adja meg a többi adománynak is az áldozat méltóságát. Tehát bizonyos fokig a nép ajánlatának is megvan az áldozati jellege, a felajánlott dolog áldozati anyag. Abból, amit a hívek az Egyháznak átadnak kultuszeélra, az Egyház oltárra teszi a mindennapi kenyeret és örömök borát. Az oltárra tett adományok az Egyháznak Krisztusával való szoros kapcsolata miatt s a Krisztustól nyert papi hatalom közben jöttével csodálatos változáson mennek át. Ami eddig mindennapi kenyér volt, az élet kenyerévé változik. Ami eddig az örömök borát tartotta, üdvösség kelyhe, Krisztus vérének hordozója lesz, az átlénvegülés mozzanatától kezdve. Érdekes azonban Krisztus műve. Amíg a lényeg változik, a járulékok maradnak, kenyér és bor színe alatt rejtezik Isten Báránya az oltár áldozatában s hirdeti azt a kapcsolatot, mely az áldozat és élet közt, Krisztus teste és a mindennapi kenyér, az elsődleges bemutató Krisztus és az anyagot hozó hívek közt fennáll. Ezzel már rátértünk az áldozatot bemutató személy kérdésére is. A hívek liturgiája (az előkészületet hozzászámítva) teszi elsősorban az áldozatot. Kissé szokatlan az első évezred emlőjén fejlődött s eddig csak ennek szemszögéből vizsgált liturgiát a második •évezred — mondhatnók legújabb korának — szinte Röngten-fénye elé kitenni s keresni benne az áldozat csúcspontját, hogy ti. i. mikor történik ennek bemutatása? A liturgia ugyanis dráma: cselekmény, mely egy eszmét időbe kivetítve mutat be. A kegyelemközlés, ha idővel akarjuk mérni, nagyon pillanatnyi, sokféle összetevő mozzanata egyidejű. Drámában azonban az összetevők csak egymásutánban fejezhetők ki. Ez vet fényt a bizánci liturgia consecratiós részére. Tulajdonképen négy mozzanat van benne: megemlékezés a szerzésről, az eucharisztiának Istenhez ajánlása, epiklézis és anamnézis. Ebből a négyből azonban az első három tulajdonképen a pillanattal sem kifejezhető áldozatbemutatást elemzi és vetíti ki az időbe. — Hittan szerint ugyanis a szerzés szavával történik az átlényegítés („majdnem hittétel" a hittani jele e tanításnak), tehát az áltényegülés a szerzés szavainak elrecitálására megy végbe. Eszközlője azonban, részint közvetve, t. i. mint a papi hatalom forrása, — részben közvetlenül, a Szentháromság kifelé irányuló tevékenységében, a Szentlélek. Ezt juttatja kifejezésre az epiklézis.^— Az átlényegülés azonban egyáltalán nem öncélú, azaz nem csupán azért jön létre, hogy Krisztust a színek alatt megjelenítse, hanem az utolsó vacsora parancsára áldozatbemutatás történik s ez az átlényegüléstől elválaszthatatlan. Nincs átlényegülés áldozat nélkül. Ezt domborítja ki az a mozzanat, melyben a pap a színeket felemeli az oltárról, Istennek mutatja be (Tieidet a tieidből . . .). Ennek a három mozzanatnak velejárója az anamnézis, melyben .204

már az áldozat gyümölcsei fölött rendelkezik a pap. Maga a három mozzanat azonban a valóságban az egyszerre, éspedig a szerzés szavaira történő eseményt elemzi és dramatizálja. Ezen keresztül domborodik ki a bemutató személye. Bemutatója az áldozatnak az a sok egyes ember, aki a tágabb éirtelemben vett áldozati anyagot hozta. Azért könyörög érettük és szándékukért a pap az előkészületben. Azért emeli ki őket külön az anamnézisekben. Bemutatója szorosabb értelemben az Anyaszentegyház, mint Krisztus titokzatos teste, mely az anyagot kiszíneli s az áldozat közelebbi anyagát oltárra téteti, Krisztus hatalmával felruházott papi rendjével átlényegítteti, Istenhez emelteti, s az oltárra tett anyagot az "újszövetség legtökéletesebb áldozatává téteti. Elsődleges bemutatója azonban Krisztus. Következik ez abból, hogy a papság papi, tehát áldozatbemutató hatalmát az örök Főpaptól veszi, az ő megbízásából működik s áldozatbemutatásával Krisztust jeleníti meg az Eucharisztiában az Isten előtt való behódolásra. Azt a Krisztust, akiről az anaphora ezt mondja: „azon az éjtszakán, amelyen elárultatott, vagy inkább önmaga adta át magát a világ életéért . . ." Ezt domborítja ki a kerub-ének imája: „Hiszen te vagy a bemutató és bemutatandó, az elfogadó és szétosztandó, Krisztus Istenünk . . .", ahogy a pap mindjárt a hívek liturgiája elején imádkozza. Az elsődleges bemutató és áldozati anyag Krisztus, aki vicariusában leplezi áldozatbemutató személyét, a kenyér és bor színe alá rejti áldozatul bemutatott önmagát. Másodlagos bemutató az Egyház, amelyik az elsődleges bemutató számára odaállítja papságát, az elsődleges áldozat anyagául odakészíti kenyerét s borát. Különleges, de még távolabbi bemutatók az egyes hívek, akik az egyház rendelkezésére bocsájtják az élet elemeit áldozati anyagul s önmagukat személyileg, mint az áldozattal behódoló közösség alkotó elemeit. Érdekes összekapcsolója ennek a hármas körnek a papság, mely az elsődleges bemutató Krisztus nevében eonsecrál, a másodlagos bemutató Egyház nevében hívja a Szentlelket s az együttlevő nép nevében emeli az áldozatot Istenhez. így kapcsolódnak bele a hívek az áldozatba. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a távolmaradók, vagy akik offerát nem hoztak, nem részesülnek a szentmise gyümölcseiből, sőt még azt sem, hogy nem részesek az áldozat bemutatásában. A gyümölcsökből ugyanis azok részesülnek, akiknek az Egyház odaszánja. Ez pedig az áldozat bemutatása után, az anamnézisekben történik, s az Egyház nem hagyja ki^ a távollevőket sem. Sőt még a szentekről és szenvedőkről is megemlékezik. De a bemutatók közt is ott szerepelnek. Ha jelen vannak, személyes ajánlat nélkül is, a bemutató Egyház ajándékát a liturgiába .205

való belekapcsolódással' ők is nyújtják, ha meg távolmaradtak, akkor is részesei az összegyűlt közösség cselekedeteinek az összetartozásnál fogva. Mindenesetre kiemeli azonban a liturgia azokat, akik jelen vannak és személyes ajánlatokat hoznak. Az áldozat bemutatója és anyaga azt a gondolatot keltik, hogy az eucharisztikus áldozat Krisztus titokzatos testének kollektiv behódolása Isten előtt éppen Krisztus testének titkával. A távolabbi bemutatók az Egyházban egyesülnek s Krisztus is Egyházának adja át magát áz áldozat bemutatására. A hívek az Egyház kezébe teszik le az áldozati adományokat s Krisztus az Egyház ajánlatainak színe alá rejtezkedik. Az Egyháznak ez az áldozata a legtökéletesebb áldozat. Magábanfoglalja ugyanis és kiegészíti mindazokat a célkitűzéseket, melyeket az áldozat el akar érni. Teszi ezt nemcsak magában az áldozati mozzanatban, hanem annak minden kísérő cselekményében, még az áldozattal leglazábban öszefüggő hitvallók liturgiájában is. Minden áldozat elsősorban hálaadás a vett jókért, azután Isten felségének imádása. Másodsorban lehet kérés vagy engesztelés. Hogy az eucharisztikus áldozat ezeket a célokat megvalósítja, mutatja épen az eszméket dramatizáló szertartás. — Hálaadás? — Maga az eucharisztia neve azt jelenti. „Hálaadás" keretében jön létre az áldozat. Isten fölségének imádása? A katechumenek egész liturgiája alig más, mint Isten imádása, zsoltárokkal, könyörgésekkel, Isten üzeneteinek tudomásul vételével. — Kérés, engesztelés? Hirdeti a felajánlás mozzanata, kidomborítja mégjobban a consecratió („mely érettetek megtöretik . . . kiontatik . . .") s teljessé teszi az Istennel való közösségre lépés, az áldozás. Az Ószövetség áldozatához hasonlítva azt kell mondanunk, hogy •ott három csoportot különböztettünk meg: Holocaustum (behódoló áldozat), Béke áldozat (Istenközösség élvezése), Bűn- és vétek-áldozat (engesztelés). Mindez az eucharisztikus áldozatban megint csak együtt van. Holocaustum, mert az Egyház fejével együtt hódol be Isten előtt; Békeáldozat, mert Istenközösséget hoz létre; Bűn- s vétek-áldozat, mert engesztelést nyújt Istennek a törvényszegésekért. Ez utóbbit is kidomborítja a liturgia a harmadik felajánlással, az áldozási szövegekkel és a kérések (ekténa) megfogalmazásában. Amit a liturgia dramatizál, azt az eucharisztikus áldozat megvalósítja. Megvalósíthatja, mert szoros kapcsolatban van a keresztáldozattal, az eucharisztikus áldozat végtelen gazdagságú ősforrásával. De valóban meg is valósítja, mert mégsem olvad bele, hanem különbözik tőle. Hogy kapcsolatban van, azt bizonyítani alig kell. Azonos a bemutató Krisztus és a bemutatott Isten Báránya — tehát az áldozó és áldozat — a keresztáldozatban és az Eucharisztiában. Az egész liturgia, különösen cselekményeivel, szinte megeleveníti a keresztáldozatot, s jobban annak elővételezését, az Utolsó vacsorát. .206

Amíg lényegében azonos, formailag mégis különbözik a keresztáldozattól, s az újszövetség népének tökéletes áldozata. A különbözést a bizánci liturgia élesen kidomborítja. Ott a kenyér színe alatt Krisztus teste, mely „megtöretik", ott a kehelyben Krisztus vére, mely „kiontatik" s ezt ajánljuk áldozatul; de a liturgikus megtörés, kiontás misztikus, színeken végzett jelkép, mert a szentmise vérontás nélkül való áldozat. Megkülönbözteti a keresztáldozattól az áldozati szándék is. Minden szentmisében új áldozatra hoznak ajánlatot a hívek. Minden szentmisét külön áldozatnak mutatja be az Egyház. A liturgiában soha nincs arról szó, hogy csupán a keresztáldozatról való emlékezés lenne az, hanem hangsúlyozottan kiemeli a pap a consecratió után: „Megemlékezvén erről az üdvözítő parancsról („Ve»vétek, egyétek . . . Igyatok ebből . . .") s mindarról, ami érettünk történt, a keresztről, a sírról, a harmadnapi feltámadásról, a mennybemenetelről, a jobbkéz felől való ülésről, a második és dicsőséges eljövetelről, tieidet a tieidből néked ajánljuk fel . . ." Minden szentmise külön áldozati tevékenysége magának Krisztusnak, az elsődleges bemutatónak és bemutatottnak is. Maga rendeli a bemutatást, megtöretett teste s kiontatott vére újra meg újra megjelenik a színek alatt, minden szentmisében. A szentmisének a keresztáldozattól való különválását hasonlóképen erősen kiemelik az anamnézisek, melyek minden szentmisének gyümölcsei fölött külön-külön rendelkeznek. De a szentmise gyümölcsei is különböznek a keresztáldozat gyümölcseitől. Amíg a keresztáldozat megváltó áldozat, addig a szentmise a megváltás gyümölcseit szerzi az Egyházríak, illetve az Egyház ezt •osztja tagjainak. A keresztáldozatot Krisztus az egész világért mutatta be, a szentmise csak az Egyház tulajdona, gyümölcseiből csak az Egyház tagjai részesülnek. A keresztáldozat az Istenközösséget állította helyre, a szentmise pedig áldozati lakomájával ezt gyakorlatilag ki is építi a belőle részesülőkben. Még egy mozzanatot tehetünk ehhez hozzá. A keresztáldozat az emberiség képviselőjének, az Istenembernek áldozata, — a szentmise Krisztus titokzatos testének, az Anyaszentegyháznak áldozata; nemcsak abban az értelemben, hogy gyümölcseiből kizárólagosan az Egyház tagjai részesülnek, hanem úgy is, hogy — bár az elsődleges bemutató és áldozat Krisztus — azt áldozatul az Egyház veszi kezébe és ajánlja Istennek, mert Krisztus önmagát kultuszeszközként Egyházának adta az Eucharisztiában, hogy annak legyen tökéletes áldozata. Ezért végzi a pap az egész szertartást — bár Krisztus nevében consecrál — a közösség, illetve a képviselt Anyaszentegyház nevében. Miben áll az áldozati

cselekmény ?

A középkori elméletek nem sok tápot találnak Bizánc liturgiájában. Egyszerű fölfogásával nem analizálta agyon ezt a gondola.207

tot, De mégis sok mindent kifejez. Aranyszájú klasszikus tömörséggel, Nagy Szent Bazil az apostolok levelei fölött elmélkedő szemlélődéssel. Chrysostomus csak ennyit mond: „Azon az éjtszakán, melyen elárultatott, vagy inkább önmaga adta át magát a világ életéért, kenyeret vett . . .", Szent Bazil liturgiájában már így végezzük a hálaadást: „Midőn pedig elérkezett az idők teljessége, saját fiadban szólottál hozzánk, ki által az örökkévalóságot teremtéd. Ő, jóllehet, a te dicsőséged fénye és lényegednek képmása, ki hatalmának szavával mindeneket fenntart, nem tartotta ragadománynak, hogy veled, az Atyaistennel egyenlő. Hanem, bár örökkévaló Isten, a földön megjelent, az emberekkel együttlakozott, a Szent Szűztől megtestesülvén kivetkőzött isteni fölségéből és szolgai alakot vévén fel, testileg a mi alázatosságunkhoz lett hasonlóvá, hogy minket is átformáljon saját dicsősége képéhez. Minthogy ugyanis ember által jött e világra a bűn és a bűn által a halál, tetszett — Atyaisten — a te egyszülött Fiadnak, aki kebledben lakozik, aki nőtől, a Szent Istenszülő s mindenkorszűz Máriától született, aki törvénynek vetette magát alá, hogy saját testében kárhoztassa a bűnt, hogy mindazok, akik Ádámban meghaltak, önmagában, a te Krisztusokban megeleveníttessenek, ki míg e világban lakozott, nekünk üdvös parancsokat adott, a bálványozás tévelyeitől elvont és — igaz Atyaisten — a te ismeretedre vezetett bennünket. Ki belőlünk készített a maga részére választott népet, királyi papságot, szent nemzetséget s megtisztítván bennünket a vízben és megszentelvén a Szentlélekben, önmagát adá váltságul érettünk a halálnak, melyben bűneink miatt fogva tartatánk. A kereszt útján leszállott a poklokra, hogy önmagával töltsön be mindent s felnyitotta a halál bilincseit. Harmadnapon feltámadt s minden emberi test számára előkészítette a halálból való feltámadás útját. Amennyiben nem volt lehetséges, hogy az élet szerzője az enyészet által letartóztatva maradjon, ő lett az elhunytak zsengéje, s a holtak első szülöttje, hogy mindenben az övé legyen az elsőség. És fölment a mennyekbe és a magasságban fölséged jobbján ül, de onnan ismét el fog jönni, hogy kinek-kinek megfizessen cselekedetei szerint; mert midőn önkéntes, örök emlékű s életadó halálára készült, azon az éjen, melyen a világ életéért átadta magát, szent, tiszta és szeplőtelen kezeibe vévén a kenyeret, azt neked, Istennek és Atyának bemutatván, hálát adván, megáldván, megszentelvén, szent tanítványainak és apostolainak adá, mondván: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely érettetek megtöretik a bűnök bocsánatára, — Hasonlóképen vévén a szőllővessző gyümölcsének kelyhét, azt fölvegyítvén, hálát adván, megáldván, megszentelvén, szent tanítványainak és apostolainak adá, mondván: Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, az új szövetségé, mely érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e kelyhet, az én halálomat hirdetitek, az én feltámadásomat valljátok. Megemlékezvén tehát, Uralkodónk, mi is, az ő üdvözítő kínszenvedéséről, az életadó keresztről, a háromnapos eltemetésről, a halottaiból való feltámadásról, a mennybemenetelről, Isten és Atya, a te jobbodon való ülésről, .208

s az ő dicsőséges és rettenetes második eljöveteléről, tieidet a tieidből néked ajánljuk fel mindnyájunkért és mindenkiért . . ."5) Hogyan világít reá ez az áldozati cselekményről vallott felfogásra! Itt egy pillanatra szemügyre kell vennünk a Megváltó keresztáldozatát, melynek vérontás nélkül való megújítása a szentmise. Ha a megváltó áldozatban keressük az áldozati cselekmény mozzanatait, nem a Kálvária hegyén kell kezdenünk, hanem Názáretben. A Filippiekhez írt levél6) érdekesen mutat reá a megváltás folyamatára, mely Krisztus első megalázkodó engedelmességével, a megtestesüléssel kezdődik, — amikor egy személyben egyesült két természetével megváltói, illetve közbenjárói tisztére alkalmassá lett. Felvett emberi természete révén az emberiséget képviselhette Isten előtt, megalázkodott isteni természete adta viszont a végtelen értéket emberi természetéből fakadó, engesztelő s elégtételi munkálkodásának. Megváltói működésének csúcspontján, a Kálvária kereszthalálában is az Istent engesztelő áldozat nem a hóhérok munkája, az ostorozás, kínzás, megfeszítés. Az igazi áldozatot Krisztus mutatta be azzal, hogy mindezt — mert „engedelmes lett a halálig, éspedig a halálig a kereszten"7) — elszenvedte s türelmes szenvedését ajánlotta váltságdíjul Istennek. Ha áldozatának lelki összetevőit keressük, erre a háromra vezethetjük vissza: megalázkodás, engedelmesség, áldozati (behódoló, engesztelő) szándékkal szerzett (eltűrt) érdemszerző jócselekedet. Ezekkel engesztelte ki Istent, ezekkel érdemelte ki az Isten-közösség helyreállítását s ezekkel nyújtott módot minden embernek a fogadott Isten-fiúság visszaszerzésére, — tehát a megváltás gyümölcseiben való részesedésre. Megalázkodás, engedelmesség, szenvedésekre való önátadás — ezeket emeli ki a liturgia anaforája, a keresztáldozatra célozva. De ugyanezeket látja meg a szentmise-áldozatban is. „Valahányszor eszitek a kenyeret és isszátok e kelyhet, az én halálomat hirdetitek, az én föltámadásomat valljátok." Nemcsak emlékezünk haláláról, hanem azt, valóban hirdetjük. Hiszen folytatja megalázkodását: „Kiüresítette önmagát, felvette . . ." nemcsak a szolga alakját, lianem a szolga táplálékának, ételnek, italnak formáját. Mindez az üdvgondozás teljessé tételére, tehát megváltói működésének isteni parancsból folyó tökéletes bevégzésére történt. A Bazil-misét ezzel fejezzük be: „Teljesítettük és tehetségünk szerint elvégeztük Krisztus Istenünk a te iidvgondozásod titkát. Megtartottuk ugyanis halálod emlékét, láttuk a feltámadás előképét, megteltünk halhatatlan életeddel . . . . " A megváltás ténye: kiengesztelés, a természetfeletti istenközösség helyreállítása, mód-nyújtás az emberek számára Isten fiaivá lenni. A szentmise az utolső kettőt munkálja s egyetemessé teszi. Munkálja az Istenközösséget és az Istenfiúvá fogadást. Azért kap5

) Euchologion to Mega. Róma, 1873. 90. s&k. ) 2, 6 skk. 7 ) Eilipp. 2, 8. 6

.209

csolatos a keresztáldozattal az utolsó vacsora, s azért rendeli Krisztus az eucharisztikus áldozatot. Tehát az eucharisztikus áldozatban benne van a megalázkodás mellett az az engedelmességi vonás is, mellyel Krisztus az Isten rendeléséből, az üdvgondozás gyakorlati megvalósítására s gyümölcseinek egyetemessé tételére megismétli az Utolsó vacsora misztériumát, megjelenik a kenyér és bor színe alatt, hogy a lelkekben az Istenközösséget kiépítse s^ gyakori vételével az Istenfiúságot fenntartsa, más szóval a megváltottságot érvényesítse. De hol vannak a szentmiséből a Megváltó érdemszerző jócselekedetei! Az eucharisztikus színek alatt megjelenő Krisztus személyi egységéből fakadó, végtelen értékű tettei, elsősorban üdvhozó szenvedése, de azonfelül minden értéke s egész élete, — azok, amelyeket egyszer felajánlott a kereszten, de ismételten elébe tárhat az Atyának, illetve a Szentháromságnak, ..örökre is üdvözíteni azokat, akik által Istenhez közelednek, mert mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon."8) Amikor Krisztus az eucharisztikus áldozat bemutatására Egyháza rendelkezésére bocsájtja magát, magával viszi értékeit s ezt a „semper interpellans" tulajdonságot, mint örök főpapi jellegének alapvonását is. Nem kerüli el figyelmünket az a tény, hogy az áldozópap az egész szertartás alatt a másodlagos bemutató, az Anyaszentegyház nevében beszél. Nem választható külön Krisztus áldozata az Egyházétól, de észre kell vennünk benne mégis valami kettősséget. Krisztus lealázkodik az eucharisztikus színek alá, engedelmeskedik Istennek, hogy a megváltást egyetemessé tegye hatásaiban is s érdemszerző cselekedetekben végtelen gazdag életét ajánlja fel, mint az egyetlen hivatott közbenjáró Isten és ember között, — a menynyei Atyának. — De ugyanekkor az Egyház is megalázkodik Isten előtt, eleget tesz a behódolás isteni törvényének s legdrágább kincsét teszi oltárára Istennek, természetes és természetfeletti életének elemét ;előbb a mindennapi kenyeret s örömök borát, majd az élet kenyerét és üdvösség kelyhét, hogy ezzel tisztelje meg Urát, Istenét, úgy, ahogv legfőbb Urát tisztelnie kell. Igaz, hogy ezt az oltárról visszaveszi, híveinek táplálására osztja, de Krisztus rendeléséből, Isten ajándékaképen s ezzel is az áldozatot teszi teljessé és gyümölcseit hatékonyabbá. Előbb ugyanis az áldozatbemutatással szerzett kegyelmeket az anrmnézisekben tagjaira leesdi s csak azután következik az áldozatból való részesedés, mellyel épen az áldozat célját, az Istenközösséístenfiúságot építi ki és tartja fenn. Feleljünk meg most már a felvetett kérdésre: Miben áll az áldozati cselekmény? Válaszunk kettéválasztó. Az áldozati mozzanat kettős, elsődleges; a bemutatás, másodlagos: a gyümölcsöztetés. így az áldozati cselekmény is kettős. A másodlagos áldozati cselekmény egyszerű. A pap az áldozat kegyelmi gyümölcseit az Anyaszentegyház rendelkezése és szándéka s

.210

) Zsid. 7, 25.

szerint az anamnézisekben a lelkek javára esdi ki, a kegyelem forrást, az áldozat Krisztusát pedig előbb a pap veszi magához, majd kiosztja a hívek között. Az elsődleges azonban már bonyolultabb. Nem más, mint külső, liturgikus kifejezése és megvalósítása Krisztus áldozati szándékának, az engedelmességnek, a megalázkodásnak és a közbenjárói munkának. A liturgia ezt kétféleképen fejezi ki: effectíve (megvalósítás) és dramatice (jelképezés). , Dramatice a megalázkodást és áldozati szándékot az oltárra tett, fejalánlott, távolabbi áldozati ajándékok fölött — Krisztus életéről és szenvedéséről — végzett megemlékezés, főként a megváltás művének magasztalása és a szerzés szavainak elmondása fejezi ki. Az engedelmességet az epiklézis kívánja, az áldozati közbenjárást pedig a színek felemelése jelképezi. Effectíve azonban a szerzés szavainak elrecitálása, amely megvalósítja az egyes elsorolt cselekményekkel drámailag ábrázolt mozanatokat, Krisztust megjeleníti az áldozati színek alatt s megjelenésével elválaszthatatlanul velejár az áldozatbemutatás minden tényezője, az átlényegüléssel egyúttal bemutattatik az áldozat, melyet láthatatlan feje rendelkezéséből az Anyaszentegyház ajánl Istenének. A liturgia dramatizálása szerint a szerzés szavai feltétele, az epiklézis eszközlője, a felemelés pedig formája volna az áldozati cselekményeknek. Ez azonban így szimbólum csak. És pedig elemzője a szerzés szavaival végzett átlényegítés és áldozatbemutatás összetevőinek. *

*

*

Az áldozatszemlélet alapelemein túl, egyéb vonatkozásaival nem kívánunk foglalkozni. Nem lehet ugyanis feladatunk Byzanc végtelen gazdagságú eucharisztia-tanának feltárása. Csupán pár vonással akartuk megsejttetni azt, hogy Byzanc eucharisztikus kultusza nem rideg, Eucharisztia szemlélete nem szegényes. Igaz, .hogy az Eucharisztiát kevéssé emeli kultuszcéllá, inkább kultuszeszköznek tekinti, de ezzel tulajdonképen az Egyházról vallott felfogása jut kifejezésre. Az Anyaszentegyház elsősorban nem „Christophoros", hanem „Corpus Christi mysticum". Nem Krisztus előtt ájtatoskodó, Neki behódoló tömeg, hanem a „szőllőtő" „szőllővesszője". Az Egyház eucharisztiája nem annyira „latens deitas", hanem inkább élő kenyér, ki a mennyből szállott a'á, mely érettünk és sokakért megtöretik... Nem jár az eucharisztik K isztus a fórumon, határban. Igaz! De a fórumra apostolait tte: „Elmenvén, tanítsatok minden népet . . ."9) Az élet piacún a megdicsőült Krisztus már nem mutatkozott, csak választottai körében, kiváltságos pillanatokban, rövid időre. Ha a bizánci szertartás ezt tartja szem előtt, talán nem érdemel kisebbítést. Hiszen az Eucharisztia s az Eucharisztia Krisztusa nála is a liturgia központja és természetfeletti életnek majdnem egyetlen, nélkülözhetetlen forrása. Ez a for») Mt. 28, 19.

.211

rás azonban nem kibuggyanó, felületen folyó, néha beporozott, néha elposványosodott patak, hanem rejtett, földalatti vizér, melyből a kutak nyerik az éltető vizet. Hogy mennyire az, éppen azzal domborítja ki, hogy az áldozat keretében ünnepli s vele és benne a mindennapi élet minden mozzanatát, s az élet anyagi alkotó elemeit is megdicsőíti, a zarándokság és mulandóság világát az örök élet vonalába állítja bele. Az eucharisztikus áldozati kultusz csakugyan átfogja az egész életet. A mindennapi élet alapelemeiből indul ki a kultusz, a megváltott nemzedék áldozati lelkületéből terül meg az Ur asztala. A föld terménye felmagasztosul, mert a Szentlélek közreműködésével (legalább per appropriationem), Krisztus rendi papsága közbejöttével az örök Főpap száll le az áldozati anyagok színe alá, azok állaga helyébe, hogy Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak Krisztus teste titkában tökéletes áldozata legyen. A keresztáldozat vérontás nélkül újra, meg újra megújuljon s Krisztus engedelmességből érdemeivel könyörögjön a vele egyesült népéért. A kereszt oltára a mindennapi élet számára gyümölcsözzön, a nép Krisztuson keresztül Istennel közösségben éljen s az Istenfiúság méltóságában maradjon. A mindennapi kenyérből élet kenyere, az örömök borának tartója üdvösség kelyhe lesz. A kenyeret s bort hozó földi ember az örökkévalósággal jut kapcsolatba, isten gyermekének öntudatával járhat, Istent hordozza magában, zarándokságában az örök életre való feltámadás zálogával lesz beoltva. Mégis mindez magán hordja a kultusz eszköz jellegét. Hiszen míg az ember ezekben részesül, tulaj donképen Isten bőkezűségéből s a közbenjáró Istenember jóságából Isten előtt hódol meg, az Egyház kebelében áldozatot mutat be. Milyen fölséges áldozat! Hiányzik az utolsó vacsora feszült hangulata. Nem suhan a halál lehelíete. Nem hangzik a választott nép áruló vijjogása. Nem zörög a kalapácsok zaja. Nem bénítja, meg az emberi szíveket az szenvedő Istenember utolsó, kínos sóhaja. Nap nem sötétedik, föld nem rendül, vér nem csorog, gonoszság nem tombol. Csak az Isten Báránya száll az oltárra. Körülötte nyája, pásztora vezetése alatt. Néma hódolás száll az ég felé, a mennyei Atya szeretettel ismeri fel Krisztus titokzatos testében egyesült s vérével egybekapcsolt gyermekeit, kik napkelettől napnyugatig s minden időben magasztalják az Úr nevét szeplőtelen áldozatukkal10) s állandóan megszentelik a Krisztus vérével megpecsételt Újszövetséget. Szép a Krisztus földi trónja előtt áhítatba merült, Krisztust adorálók sokasága. De nem kevésbé szép, s nem kevésbé lélekemelő a Krisztus oltárát körülvevő s Krisztussal együtt a Szentháromságot magasztaló, s neki behódoló közösség szeplőtelen áldozata. S Byzanc liturgiája ezt valósítja meg elsősorban az Eucharisztiával.

«>) V. ö. Maiak. 1, 11.

.212

A Z OLTÁRISZENTSÉG ÉS AZ ORTHODOX KELETIEK

Irta: KOZMA JÁNOS

Mikor, az eucharisztikus év közelségétől indíttatva, figyelmünk a mindennapi élet problémáitól is elfordulva, szinte osztatlanul a legméltóságosabb Oltáriszentség felé fordul és a katholikus Egyháznak e Legszentebbre vonatkozó tanításait a legkülönbözőbb szempontokból vizsgálódás tárgyává tesszük, majdnem lehetetlen, hogy a többi keresztény egyházak, illetve felekezetek eucharisztikus vonatkozású tantásait is meg ne vizsgáljuk. A tanítások egyezősége eucharisztikus hitünknek csak erősödésére szolgál, a tanításbeli különbségek szemlélete pedig csak még inkább kiemeli előttünk az igaz katholikus tanítás fönségét és így közvetve mintegy öntudatosabbá teszi hitünket s felfokozza tiszteletünket a szeretet e nagy Szentsége iránt. Az eucharisztikus tant illetően a katholikus Egyházhoz legközelebb az orthodox keleti egyház, a právoszlávia áll. E kis elmefuttatás keretében ezt akarjuk vizsgálat alá venni úgy, amint a kérdés ma áll. A kérdés történeti vizsgálatától bízvást eltekinthetünk. Ez a tan ugyanis a nagy keleti szakadás előtt teljesen katholikus volt és maradt mindvégig. A nagy keleti szakadás — mint látni fogjuk — lényeges tanbeli eltérést (az epiklézis kérdését kivéve) szintén nem hozott. A mutatkozó különbségek csupán annak a más-más irányú fejlődésnek következményei, melyet az Egyház nyugati és elszakadt keleti fele a különválás után vett és keletnek szinte dermedt egyállapotúsága mellett nyugaton a tridentinumon át az eucharisztia-tan nagyszerű kifejlődéséhez s az eucharisztia kultuszának a lelkeket magával ragadó elmélyüléséhez vezetett, *

Az Oltáriszentséget a görög orthodoxia a mysterion tés theias leiturgias1) = a szentmise szentségének vagy titkának vagy pedig kinoniának (áldozásnak)2) nevezi és mint a katholikus Egvház is, a szentségek rendjében többnyire harmadikként sorolja föl. Vannak azonban egyesek, kik második helyen említik, vannak kik viszont a negyedik helyre teszik, egyéb tanításbeli különbség azonban nincs közöttük.3) lf ) Gregoriusi Hieromonachos (a khioszi Ú.i Monostor szerzetese a Megalé Ekklésia protosynsrellosa): Synopsis tón theión kaj Merón tés Ekklésias Dogmatón. Velence, 1781. (A további idézeteknél csak Synops.) 97. lap. 2 ) Polizoesi Kontos: Eikositessara Matiémata. Bécs, 1803. X X X I . és 29. lap. — Polvzoes Lampanitziótés: Orthodoxos Didaskalia étoi Christianiké Theologia en epitomé syngrapheisa para tou Métropolitou Moskbas Platonos. Bécs, 1872. 116. lap. (Az előbbi művet a további idézeteknél csak Math. — az utóbbit Örth Didask. rövidítéssel fogjuk jelezni.) 3 ) ¡Synops. 97. lap.

.213

Annak, hogy a kath. Egyház s egyszersmind az orthodox is harmadik helyen említi az Oltáriszentséget, történelmi oka, hogy az apostoli időktől kezdve valóban a harmadik szentség volt, amit az új keresztény fölvett. A keresztelés és a bérmálás megtörténte után — ami . rendszerint nagyobb ünnepek előesti liturgiájával volt kapcsolatos — az új keresztények még ugyanazon a sz. liturgián áldoztak is. Erre célzás történik már a bérmáláshoz tartozó kézföltételi imában is, midőn a pap a megbérmálandó fölött így imádkozik: „eharisai autó kai tén sphragida tés dóreas tou hagion, kaj pantodynamou, kai proskynéWu sou Pneumatos, kai tén metalépsin

tou hagiou Sómatos,

kai

tou timiou Haimatos tou Christou sou" = ajándékozd neki a te szent, mindenható és imádandó Lelked ajándékának pecsétjét is és Krisztusod szent testében és drága vérében való részesülést. Ezt a gyakor-

latot a Keleti Egvház igen sokáig még a gyermekkereszteléseknél is fenntartotta olyképen, hogy a megkeresztelt és megbérmált kisdednek szájába, az áldoztató kanálka segítségével néhánv csöppecskét vitt az Úr Jézus szent véréből. Akik második helyre sorozzák, kétségkívül a szentség méltóságát tartják szem előtt. Elsőnek csak azért nem teszik, mert meg nem keresztelt ember föl nem veheti, a keresztség után azonnal való sorozása azonban kétségkívül azt kívánja jelezni, hogy az Oltáriszentség méltóságban első valamennyi szentség között, amelyeket a keresztség után fölvehetünk. A negyedik helyre — a bűnbánat után — való sorozás kétségkívül a szentségek fölvételének a keleti egyházban ma szokásos természetes sorrendjén alapszik. A „szent és isteni liturgia

titka" elnevezés az Oltáriszentség és a

szent liturgia (mise) közötti elvitathatatlan kapcsolatra utal. Mise nincs Oltáriszentség nélkül s nincs Oltáriszentség, melynek eredete nem a mise volna. A liturgia szó etimologiailag közcélú szolgálatot, a közjó érdekében való nyilvános tevékenységet jelent, Ezt a görög egyház egyaránt vonatkoztatja a miséző papra, aki akár élőkért, akár elhunytakért mutatja be miséjét, ilven közhasznú tevékenységet gyakorol, — mint magára Krisztusra is, ki a szentmisében megújuló keresztáldozatát az emberiség közjaváért mutatja be: „dioti ginetai koiné dia holous tous Christianous, kai dia tous zóntanous, kai dia tous apothammenous, kathós mas edidaxen ho Katholikos kai Prótos Archiereus ho Christos, hopou egine Thysia dia holon to genos tón anthrópón."4) A „liturgia szentsége" elnevezésen kívül a görög orthodoxia nevezi az Oltáriszentséget Thysiá-nak (áldozat), pontosabban thysia anaimaktos-nak (vérontás nélküli áldozat), Krisztus ugyanis szóbelileg (dia logou) ismét föláldozza magát benne, Vérontás nélkül valónak mondják, mert „egészen másnemű áldozat ez, mint a hellének vagy a zsidók áldozatai voltak, akik embereket vagy állatokat áldoztak föl." Nevezik értelmi hódolatnak: .Jogiké latreia-nak, „diati anapheretai apo logou mos" — mert igéink, szavaink által ajánltatik föl. De 4 )Synopsi 98. és köv. lapjain. Innen valók az utána következő többi idézetek is. I

.214

nevezik logiké-nek szemben az ószövetségi áldozatokkal is, „hopou ethysiazan ta alóga zóa" — amelyekben értelemmel (beszéddel) nem bíró állatokat ajánlottak föl.5) Nevezik eucharistiának, mivel Krisztus az Oltáriszentség megalapítása előtt hálaadó imát mondott, de magyarázzák a nevét úgy is, (Sinops. 99. lap) mint az eu = jól és a charis = kegyelem, ajándék szavak összetételét, mert azt foglalja magában, aki minden jónak forrása. Végül eucharisztia, mert liturgiánkban mi is hálaadás közepett végezzük. Ez utóbbi indokolást illetőleg egyik forrásunk (Synop. 100) Sz. Jakab apostolra hivatkozik, kinek szavai szerint „eucharistoumen soi Kyrie

ho Theos hémón, hoti edókas hémin parrhesian, eis tén

eisodon tón hagión sou" = hálát adunk Krisztus Istenünknek, hogy reményt nyújtott a szentek közé való eljuthatásra. Hálaadásnak nevezik, mert egyben visszaemlékezés az Üdvözítő szenvedéseire és egyéb jótéteményeire, melyekért köszönettel kell adóznunk. Gyakori neve az ajándék: dóron is, mert Krisztus ajándékként engedte át testét, hogy Istennek fölajánlhassuk, — ajándék, mert Krisztus önként tette ezt, s mint ilyen, a legszebb, legdrágább, leggazdagabb; ajándék — mert nem vásárolható, csak az kaphatja meg, aki méltó reá. Támaszkodik ez az elnevezés Izaiás jövendöléseinek a nagy vízszentelés szertartásában is olvastatni szokott 35. fejezetére is: „és akiknek nincs pénzetek, siessetek, vegyetek és egyetek, jöjjetek el, vegyetek pénz nélkül bort és tejet," — melyet a görög értelmezők a mennyei kenyérre magyaráznak. További elnevezései az eucharistiának: synaxis, mert csak azok részesülhetnek benne kiket Krisztus egyháza összegyűjt, — koinónia, (részesülés), mert általa, mint Damaszkuszi Sz. János is mondja, részesedvén az ő testében, részesedést nyerünk istenségében is: „metechomen apo tén Hagian autou Sarka, kai apo tén Theotéta tou." — Prosphora (fölajánlás), mert áldozat gyanánt ajánljuk föl Istennek élőkért és holtakért, Az elnevezések e sokfélesége a,z eucharistia lényegére vonatkozó orthodox tanítást egyáltalán nem érinti, inkább csak azt a sokféleséget juttatja kifejezésre, ami az Oltáriszentséget az Isten és ember egymáshoz való viszonyában minden mozzanatnak középpontjává teszi, *

Az eucharisztiában az orthodox egyház épen úgy, mint a katholikus, Jézus Krisztus valóságos testét és vérét tiszteli: „Epeidé kai aph'hou eipé ho Hiereus ta lógia tés Theias Hierourgias, kai parakalesé na kathebé to Pneuma to Hagion, na metabalé kai na metallaxé ton arton eis to Sóma tou Christou, kai ton oinon eis to Haima tou Christou, legontes próta, ta Kyriaka logia, toutesti to: Labete, phagete . . . kai to: Piete ex autou pantes . . . antama meta Kyriaka logia kai me tén parakalesin to Hiereós, pareuthys metaballetai kai 5

) Sinops. 101.

.215

metallazei 6hé ousia tou psómiou eis aléthinon kai praktikon Sóma tou Christou." ) Egyetlen görögkeleti theologus sincsen, ki Jézus Krisztus testének és vérének valóságos és reális (aléthinon kai praktikon) jelenlétét másképen magyarázta volna, mint a kath. Egyház tanítja. Eltérést a kath. tantól az Oltáriszentségre vonatkozó hittételek komplexumában egyedül az ú. n. epiklézis-kérdésben találunk: az átlényegülés pillanatának meghatározásában. Az orhocloxia theologusai szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy az átlényegesítés végrehajtásában lényeges része van a Szentlélek segítségülhívásának (epiklézis) és az ezt követő papi áldásnak. Különbség van azonban közöttük is, amennyiben egvesek tisztán az epiklézisnek és az azt követő megáldásnak tulajdonítják a konszekráló erőt, mások az Úr szavainak és az epiklézisnek együttesen. A többség ez utóbbiaké.7) Ezek az átlénvegítés szempontjából nélkülözhetetlennek tartják a kenyér és bor fölött az Úr szavainak elmondását, de nélkülözhetetlennek állítják az epiklézist is. „Ho artos tés theias Eucharistias, ton hopoion ho Kryos prosepheren eis tous mathétas, hina phagósi, den éto pleon artos koinos, hopós proteron, all' autó to sóma tou Kyriou. Dioti dia tés eulogias tou Jésou kai tés epenergeias kai dynameós tou Pneumatos tou Hagiou metebléthé pragmatikós kai ousiódós eis autó to sóma tou Kyriou."8) — „Tautas de tas lexeis9) ho hiereus apangellei megalophónós, enó hoi psaltai ek merous tou laou hapantósin: Amén. Étoi: aléthós kai pragmatikós ho en té theia Eucharistia hagiazomenos artos einai autó to soma tou Kyriou to thysiasthen epi tou staurou."1') És ismét a bor fölött elmondott szentírási igék után mondott ámenre: ..Déladé. aléthós kai progmatikós ho en té theia Eucharistia hagiazomenos oinos einai autó to haima tou Kyriou."11) EZZPI be is lehetne fejezni A magyarázatot, de a különbözőségek keresésében és kiélezésében edződött görög liturgiamagyarázat nem áll meg e helyütt, hanem tovább folytatja: 0 ) Synops. 102. Mert amikor a pap az isteni szent cselekmény szavait mondja és a Szentlélek leszállásáért könyörög1 hogy a kenyeret Krisztus testévé, a bort Krisztus vérévé változtassa és átlényegítse, elmondva előbb az Úr szavait, t. i.: „Vegyétek, egyétek . . . " és „Igyatok ebből mindnyájan . . . " együtt az Űr szavai és a pap könyörgései által az eledel lényege azonnal átváltozik Krisztus igazi és valóságos testévé. 7 ) L. erről a Keleti Egyház 1935. évfolyamában: Az átlényegülés időpontja a sz. liturgiában e. cikkemet. 8 ) A sz. eucharisztia kenyere, melyet az Úr tanítványainak — hogy egyék — átnyújtott, nem volt többé közönséges kenyér, mint előbb, hanem az Úr teste. Ezért Jézus áldása és a Szentlélek ereje és közreműködése által az valóságosan és lényegileg az Úr testévé változott. — Dem. G. Panagiótoprulos: Hermeneia eis thén theian, Leitourgian. (A következőkben csak: Herm.) [Athén* 1933. 202. s k. lap. 9 ) Megelőzőleg az Úrnak a kenyér fölött elmondott szavai vannak! idézve. 1<,: ) Herm. 204. 1. Ezeket a szavakat (t. i. az Úr szavait) a pap fennhangon hangoztatja, az énekesek pedig ámen-nel felelnek rá. Vagyis, az isteni Eueharisztiában megszentelődött kenyér valóban és ¡lényegileg maga az Úr teste, mely a kereszten föláldoztatott. 11 ) Ugyanott 207. 1. Vagyis, az isteni Eueharisztiában megszentelt bor valóban es lényegileg maga az Úr vére."

.216

„Meta tén existorésin tés prótés paradóseós tou mystérion, probainei ho hiereus is tén telesin tés theias Eucharistias. Synechyzón mystikós tén euchén tou hagiasmou."12) A következő imához fűzött orthodox értelmezés eléggé érdekes, mert szinte az tűnik ki belőle, mintha ők maguk is éreznék az epiklézis-konszekráció tanának tarthatatlanságát és keresnék az ősi igazsághoz visszavezető utat. Az epiklézis e mondatához ugyanis: „parakaloumen Se, kai deometha, kai hiketeuomen: katapempson to Pneuma Sou to hagion eph' hémas, kai epi ta prokeimena dóra tauta,'"3) a következő szavakat fűzik magyarázatként: „E hármas kifejezésben az Istenhez való buzgó kérés, könyörgés, esengés nyilatkozik meg és az ő malasztjának lehívása. A pap ezek által azt kéri Istentől, hogy küldje le Szentleikének malasztját és erejét úgy reá, a szolgálattevő papra, mint a drága ajánlatokra is. A szolgálattevő papra azért, hogy őt megszentelje és méltóvá tegye az oly nagyszerű és fönséges mennyei titok teljesítésére, az ajánlatokra pedig, hogy azokat megszentelje s az Üdvözítő Krisztus testévé és vérévé változtassa." Vagyis ezek szerint mintegy arról van szó, hogy amire a papnak, emberi gyarlósága s méltatlansága folytán, talán nem lenne elegendő az ereje, pótolja a Szentlélek Úristen. Még érdekesebb közeledést mutat a Gregorios protosyngellos százötven év előtti svnopsisa: ..Kai kala, kai anapheromen pós metaballetal,^ kai me tén parakalésin tou Hiereós, den echomen toutén tén gnómén, pós na metaballé ho Hiereus, hopou einai anthrópos, ta Hagia, alla parakalei ho Hiereus, kai legei ta logia ta Kyriaka,

ta liopoia kamnousi tén meta-

bolén. Epeidé ho Hiereus den legei ta logia katho Christos, diati mian phoran ta emilése monon ho Christos pro tou na elthé eis to Pathos, amé ta melei kai ta legei, kai epeita parakalei na giné ekeino, hopou tote eginé kai energéthéken apo ton Christon. Kai kathós me tén euchén, hopou legei eucharistésas, kai me tén aulogian, hopou legei eulogésas, egine tote to Mystérion."14) Egészen közel áll ez ahhoz a kijelentéshez, amit 1439 június 9-én, a firenzei zsinat görög atyái feleletül adtak IV. Jenő pápa kéi-désére: „Mi elismerjük, hogy a kenyér az úrnak ama szavai folytán lényegül át, de amint ti is mondjátok: Jube haec perferri per manus sancti Angeli tui in sublime altare tuum," — úgy utánuk mi is imádkozunk, 12 ) Herm 207. A szentség első átadásának elbeszélése után rátér^ a pap az isteni Euchariratia teljesítésére, ¡halkan folytatván a megszentelő imát. 13 ) Kérünk, könyörgünk, esedezünk, küldd le Szentlelkedet ránk és e neked bemutatott ajándékokra. 14 ) És helyesen is ajánljuk fel így azt, ami a pap 'könyörgései áltlal átváltozik, mert nem tudjuk, hogy is változtathatná át ia pap, aki ember, a szentséget; a pap azonban könyörög, elmondja az Úr saavait s ezek eszközlik az átváltozást. Minthogy azonban a pap nem mondhatja e szavakat úgy, mint azokat először Krisztus mondta, mielőtt szenvedni indult volna, miután azokat hangoztatja s elmondja, azonnal esedezik is, hogy itt is megtörténjék az, amit Krisztus szavai eszközöltek és létrehoztak. Akkor pedig egyrészt az imádság által jött létre a szentség, amint mondja: „hálát adván" —"másrészt az áldás által, amint mondatik: „megáldván." (Synops. 103.)

.217

hogy a Szentlélek reánk leszálljon és tegye általunk a kenyeret Krisztus sz. testévé s azt, ami a kehelyben van, az ő sz. vérévé, átváltoztatván Szentlelke által, hogy a benne részesülőknek a lélek megtisztulására s bűneink bocsánatára szolgáljon.15) Igen érdekes, hogy az Úr szavainak és az epiklézisnek összefüggését Gregorius Synopsisa fölfogja: „To loipón, kathós eipamén anóthen, hoti ta Kyriaka logia toú Christou dia mesou tés proseuchés kai tés deéseós tou Hiereós pleionousi ta Mysteria, kathós kai ho geórgos skaptei kai geórgei tén gén, kai blastanei kai karpopherei me tén dynamin tón lógón ekeinón, hopoú eipón ho Theos apo tén archéín tou kosmau: Euxanesthe kai pléthyneste.17) Látszik rajta, mennyire érzi a katholikus igazságot, mely szerint a konszekráló erő az úr szavaiban rejlik, de talán saját hitfeleitől fél ezt egyenesen kimondani. Valójában — ha mindjárt csak képletesen is — mégis kimondja, mikor a pap működését a földműveséhez hasonlítja, ki fölszántja, megmunkálja a földet, de az mégsem az ő munkája által terem, hanem Istennek egyszer elhangzott szavainak örök érvényéből, világ végéig kiható erejéből. Gregorius itt önkéntelenül is maga nyújt cáfolatot amaz — orthodox misemagyarázóknál sokszor felbukkanó s első pillanatra az egész helyesnek látszó érv ellenében, hogy az Úrnak a misében elhangzott szavai nem konszekrálhatnak, mert csak elbeszélő modorban18) vannak a misekánon imájába foglalva. Csak ki kell építeni Gregorios metaphoráját és már kész a tan katholikus megvilágítása. A földműves fölszántja, bemunkálja a földet, (praefatio,) be is boronálja, majd megadja a szükséges egyéb munkálást is neki egész a termény begyűjtéséig (áldozás), közben természetesen arról is gondoskodik, hogy a növény a neki szükséges életföltételeket kedvező körülmények között megtalálja (epiklézis), azonban mindezek üres mesterkedések volnának, ha közben magot nem vetne a földbe. (Az úr szentségszerző szavait!) Sok fontos és lényeges föltétele van tehát a földművesmunka sikerének, azonban a legfőbb mégis a mag', melyet a földbe a földműves vet. Az úr utolsó vacsorai szavai örök konszekráló erejűek, de mégis azokon át létesíti a szentséget, amelyek a pap ajkáról, magvetésként elhangzanak. És mert az utolsó vacsorai szavak örök konszekráló ereje minden áldozat bemutatására kihat, nem is szükséges, hogy a pap valamelyes imperatív formában mondja azokat, tökéletesen elég az, amit az Egyház keleten és nyugaton a legősibb időktől fogva gyakorol, hogy elbeszélő alakban megismétli amaz örökérvényű szent szavakat, E megismétlés ereje ugyanaz, mint a magvetőé, melyben benne a jövendő növény, sőt azon túl is az élet in infinitum való folytatása legalább in potentia. Vagy még 15

) V. ö. Vargha Gyula Géza: iSehizinatikus vitapontok és görög forrásokból merített cáfolataik. Ungvár, 1915. 163. lap. " ) Egyébiránt mint fentebb mondottuk, hogy Krisztus szavai a pap imája és könyörgései közben teljesítik a mysteriumot (azaz létesítik a szentséget!) mint mikor a földműves fölszántja és bemunkálja a földet s az terem és gyümölcsöt hoz ama szavak erejénél fogva, melyeket Isten a világ kezdetén mondott: Növekedjetek és sokasodjatok . . . (Synopsis 105. lap.) 18 ) Historiké diégésés. Herméneia 202. lap.

.218

tovább víve a hasonlatot: az ú r szavaiban rejlő erő akkor is erő marad, hogyha a földművelő-pap a talaj pontos előkészítését talán elhanyagolta volna, vagy az utána következő, bár lényeges munkákat nem teljesítené. Nem hiszem, hogy akadna görögkeleti pap, még a legszélsőbb epiklézisták között sem, aki az úr szavainak elmondása után az oltáron maradt szent színeket többé közönséges kenyérként és bor-

ként merné kezelni, habár talán valami szerencsétlen véletlen folytán már nem is volna, ki az epiklézist fölöttük elmondja. Kár, hogy egyiknek jóindulatú megállapítását a másiknak animozitása lerontja, mint Platón moszkvai érseké is, ki a legszélsőbb epiklézista álláspontra helyezkedik.19) Szerencse mégis, hogy ezek vannak kevesebben és a kor egyéb problémái, amelyektől egyetlen vallás sem mentesítheti magát, mindinkább ráutalja ezeket is az útegyengető munkára. *

Egészen katholikus módon domborítja ki az orthodox theologia az Eucharisztia, áldozati jellegét is.20) Nincs olyan theologiai mű, mely erőteljesen ne hangsúlyozná, hogy a szent liturgia és benne az Eucharisztia létrejötte Krisztus Urunk keresztáldozatának megújítása. Nem győzi eléggé hangoztatni, hogy lelkileg mily tisztának kell lennie az embernek, hogy méltó legyen a szent színek alatt az ú r Jézus elfogadására, „mert tűz az, mely megégeti a méltatlanokat." *

Sok vád éri az orthodoxokat, (s velük minket is,) hogy az Oltáriszentség kultusza a keleti egyházakban nincs kifejlődve. Első pillantásra. így is látszik. De ismétlem, csak első szempillantásra és csak a felületes szemlélő részére. Szentségkitételes misék, monstranciás körmenetek, szentségáldások ugyan nincsenek az orthodox egyházban, az egész kultusz azonban annyira a Mvsterium körül forog, hogy abba a nyugati eucharisztia-kultusz külsőségeit bevinni szinte oda nem illőnek látszik. A nyugati egyház eucharisztika-kul túsza Krisztusnak érzéki módon észlelhető, bár rejtett jelenlétén alapul. íme, a kenyér igénytelen színe alatt, mellyel máskor halandó testedet táplálod, az Isten jő hozzád, borulj eléje, merülj el szemléletében! A misztikumból elég, amit a jelenlét titka képvisel, kenyér látszik és test van ott, istenemberi test. Azonban, ami látható, látni akarjuk . . . Szemünkkel látni, hitünkkel felfogni akarjuk, hogy Isten közöttünk él. 19 ) Orth. Didask. 117. lap.: „Jézus Krisztus szolgálattevője azutan. hogy a Szentírás néhány helyét felolvastia, megkezdi a mennyei Atya dicsőítését ^ es Krisztus példája szerint' hálaadást végez, vagyis megköszöni az emberi nem iráint való összes jótéteményeit, különösen pedig azt, hogy üdvözítésünkre egyszülött Fiát küldte hozzánk, aztán hálaadást mond az egész Egyház nevében^ s végül a Szentlélek leesdése által megáldja a szent ajánlatokat s végül részesíti benne a híveket." 20 ) A szertartásokból vett argumentálást itt mellőzöm. A görögkeleti és görögkatíiolikus szertartások! azonosak, s a liurgia áldozatszemléletet részletesen tárgyalják Rohálv Ferenc dr. cikkei.

.219

A görög egyháznál minden szentség „mysterium" — titokzat. A látható jel és a vele járó láthatatlan isteni malaszt között való, istenalkotta kapcsolat titokzata. Hogyan mossa le a keresztvíz az eredeti bűnt, hogyan avat a szent myro a Szentlélek templomává, hogyan lesz a kenyér az Úr testévé s mikor testünkkel egyesül, lelkünk táplálékává! Ezért mintegy rejtekben marad szentélye mélyén az Oltáriszentség is a zárt ikonosztáz-ajtók mögött, néha pedig még az örökmécs is hiányzik mellőle, de azért a templomba-lépő ember valami egészen különös, szent borzadállyal érzi, hogy Isten közvetlen közelében van, akárcsak a kerubok és szeráfok. A napi zsolozsma a vecsernyével kezdődik. Ez még inkább a múló nap javaiért való hálaadás. De kezdő zsoltára mégis Isten fönségére. mindenütt jelenvalóságára figyelmeztet. Hogy az esti zsolozsmán már formálisan is odavigyen az Eucharisztia bűvkörébe! A holnapi áldozáshoz való készülés a ma esti zsolozsmán intenzíve megkezdődik. A misézni készülő pap, az áldozni akaró hívek elkőészítésére az Egyház 8 ódában 42 versszakból álló kánont21) ír elő, majd — holnap reggelre az imaórák utánra — egész sor gyönyörű szép imát áldozás előttre és utánra is.22) A görög liturgia áldozatszemléletével és egyéb eucharisztikus vonásaival más cikkek foglalkoznak, ezért ezek vizsgálatánál is beérjük néhány szemelvénnyel. E néhány - nem keresve kikapott részletből is eléggé átlátja majd a figyelmes olvasó, hogy mennyire kifejező módon világlik ki belőlük az egész katholikus eucharistologia. Mert mi is ennek a lényeget Hogy maga „Krisztus ez, ízleljétek és lássátok, az ú r . . ." (Áldozási kánon I X . óda, 2. versszak.) „Nem vagyok méltó rá, Uralkodó Uram, hogy bejöjj lelkem hajlékába, de mivel te, mint emberszerető, bennem akarsz lakozni, . . . megnyitom a kapukat . . . s bejössz a te emberszereteteddel egész valódban . . ." (Áldozás előtti IV. ima, Ar. Sz. Jánostól.) „Méltass engem arra, hogy téged élvezhesselek . . ." (Áld. e. tropár.) — Hogy a kenyér és bor az úr testévé és vérévé lényegül át. „Eszem a te isteni testedet és iszom a te véredet." (Áld. kánon V. 2.) „Irgalmadban bízva eszem a. te testedet és iszom a tevéredet . . ." ( V I I I . 2.) „Az örök élet kenyerévé legyen nekem, könyörületes Uralkodóm, a te szent tested és véred . . ." (I. 2. és még számos más helyen.) — Áldozási előkészítésről, vagyis a kész Oltáriszentség vételéről levén szó, az alapítás és átlényegítés tényeivel a kánon és az imák nem nagyon foglalkoznak: elfogadják az oltáriszentséget. mint befejezett valóságot, mint emberi elme számára fölfoghatatlan, de épen ezért mindenek fölött szent krisztusi mysteriumot, melyet nem szabad bűnös lélekkel venni, mert „ha a méltókkal közeledni vakmerő lennék,... nem lévén mennyegzős 2I *) Szövegét bármely görög Horologion (akár kath., akár schizmatikus kiadvány) egyformán adja. Megtalálható minden Molitvoslov-ban és Casoslov-ban. Teljes magyar fordítását először "Roskovics Ignác Óhitű ima- és énekeskönyv tartalmazta — magyaros verses alakban. Prózában megtaláljuk az újj papi zsolozsmakönyv (Dicsérjétek az Úr nevét — Miskolc, 388. ési köv. lapjain.) 2Í ) Ugyanott 224—241. és 330—333. lap. Ugyanezek megtalálhatók más fordításban Melles Emil: „Dicséret áldozata" és .Jertek, imádjuk Krisztust" c. imakönyveiiben is.

.220

ruhám, csak kárhozatot szereznék sok bűnnel terhelt lelkemnek . . ." (Áld. e. tropár.) Remegve könyörgünk azért Sz. Bazil szavaival és másokkal is: „ne vál.iák ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, s ne tegyen testi és lelki beteggé azok méltatlan vétele . . ." (Áld. e. I. ima.) — A bocsánatos bűnöket azonban eltörölni segít és gyarapítja bennünk a megszentelő malasztot: „Vétkeim eltörlésére és a Szentlélekben való részesedésemre legyen nekem a te szeplőtelen tested . . ." ( I I I . óda 3.) „Szenteld meg egész valómat. . ." IV. óda 3.) Megelőzi bűnre vivő hajlandóságainkat: „A szenvedélyektől való menekvést a te kegyelmeid birtoklását tűztem ki életcélul, Krisztusom, a te szent titkaidban való- részesülés ál t a l . . . " (VI. 3.) — Megment az ideigvaló büntetésektől: „legyen nekem, . . . a te drága véred sokféle betegségeim gyógyszerévé . . ." (I.

2.)

Vagy nem a katholikus dogmatikából ismert eucharisztikus kegyelmekre céloznak-e a következő kitételek: „Szeplőtelen és félelmetes titkaid vétele . . . szolgáljon az örökkétartó halhatatlan életre." (Áld. konták.) „Javak forrásává legyen számomra, Krisztusom a te csalhatatlan titkaidban való részesülés s világossággá, életé és szenvedésektől való szabadulássá; szerezzen nekem . . . előhaladást az isteni erényekben . . ." (VII. 2.) „Maradj bennem, Üdvözítőm, s én — tebenned . . ." (VIII. 3.) „Add, hogy ezek (a mennyei titkok) az én lelkemnek és testemnek is gyógyulást szerezzenek. Szolgáljanak minden ellenség távoltartására, szívem^zemeinek megvilágosítására, lelki erőim békeségére, megszégyeníthetetlen hitbátorságra, tettetés nélkül való szeretetre, a bölcseség tökéletességére, parancsaid teljesítésére, isteni malasztod megőrzésére és országod elnyerésére . . ." (Áld. u. I. ima Sz. Baziltól.) Communio s. uniat nos Christo — mondja a kath. dogmatika s ime, Damaszkuszi Sz. János imája (áld. u. I I I . ima) mit mond: „Ki kimondhatatlan szereteted folytán isteni testedet nekem eledelül adván, istenséged közösségébe emeltél . . ." „Félelmetes második eljöveteledkor pedig méltass általa, hogy — bár bűnös vagyok is —< dicsőséged jobbján állhassak." (Áld. u. IV. ima Alex. Sz. Ciriltől) A reggeli zsolozsmában az imák bűnbánati jellege mellett is felcsillan az oltári áldozat után való vágyakozás: „hogy utolsó lehelletiinkig bemutassuk neked az igazság áldozatát és ajándékait szent oltárodon." (IX. papi ima.) A reggeli zsolozsma és imaórák inkább bűnbánatkeltésre és a szentek közösségébe való bekapcsolódásra valók, hogy megtisztultan vehessünk részt a szent áldozat bemutatásában és képesítve legyünk elfogadni annak gyümölcseit, és hogy a szentek társaságában érezve magunkat, nagyobb bizalommal közeledhessünk a Legszentebbhez. „Töltsd el lelkünket utának való vágyakozással ^ . ." könyörög az Egyház a VI. órában s mindjárt utána az előábrázoló szolgálatban meg-megcsillogtatja előttünk a szent liturgia egy-egy jellegzetes részletét, mintegy előre beleringatva bennünket annak természetfölötti hangulatába, mikor majd félreteszünk minden földi gondot, hogy a mindenek királyát fogadjuk. Jellegzetes eucharisztikus vonatkozás már ennek végén a 33. zsoltár: invitá.221

lás az Úr asztalához. „Járuljatok hozzá és megvilágosodtok!" — hangzik fel kétszer is, — „ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr! . . ." összefoglalásul talán legcélszerűbb lesz néhány mondatot idéznem egy régi görögkeleti imakönyvből, mely leghívebben tükrözi vsisza, hogy — távol minden theologiai disputától — mit vall az orthodox görög egyház, mikor a népet tanítja, vagyis mit ad hívei elé, hogy higyjék. íme néhány szemelvény: „A lyturgia, mely a szentség helyén végbemegy, azon áldozat szentsége, melyet egykor maga Krisztus, — a keresztfán érettünk meghalván — Atyjának bemutatott. A lelkész, midőn kezeivel felmutatja a szentséget, az a Krisztusnak tulajdon teste és vére; a kenyérben és borban s annak minden részeiben ott a Krisztus jelen vagyon... valamint jelen vagyon a mennyekben . . . K i ezen áldozatot bemutatja, az maga Krisztus s egyszersmind Krisztusban minden keresztény . . . Krisztus ekkor önmagát adja érettünk Atyjának, mi is tehát ilyenkor vele egyesülni tartozunk. Krisztus ekkor önmagával minket fölajánl; mi is tehát — egyesülvén vele — ajánljuk föl magunkat, hogy vele együtt tegyünk egy áldozatot. Továbbá áldozatjában ő felajánlja minden jelenlevőket, valamint az egész Egyházat is. Tartozunk tehát Krisztusban mi is egyesülni mindnyájan az Anyaszentegyházzal együtt . . . A lelkész láthatólag mintegy végzi azt, amit Krisztus láthatatlanul végbevisz . . ." „A cél, amit elérni akarunk ilyetén áldozattételnél, az: hogy megadván Istennek az illő tiszteletet, dicsőséget és hálát, megszentülést és üdvösséget nyerjünk." „A keresztény kedvesebb áldozatot ennél nem hozhat Istennek, mert bár akármit vinne is egyebet, mint teremtvény, előtte nem lenne oly kedves. De Krisztus áldozatában a tulajdon Isten Igéjét ajánljuk föl és Istent az Istennek felajánlván: ez bizonnyal a legkedvesebb áldozat."22) Nincs egy szó benne, mit minden katholikus hívő magáénak ne ismerne. Nincs benne egy szó, melyet ne edzett volna időállóvá a szentatyák ragyogó korának patinája. Azért — a keleti orthodox theologusok nyilatkozatainak vizsgálatát egy más alkalomra hagyva — elégedjünk meg most a kenyértörés szent közösségének fölismerésével, és a külön-külön fejlődött szentségi nyelv dialektuskülönbségeivel nem törődve, fogjuk meg a bennünket összekapcsoló szentségi köteléket s ebben egyesülve imádkozunk Kelet és Nyugat őszinte és csak az igazságot kereső, ahhoz tántorítatlanul ragaszkodó, de egyúttal alázatoságban is tökéletes lélekkel, „hogy akik az egy kenyérben és egy kehelyben részesülünk", minden egyébben is megtaláljuk Krisztus mysztikus testének tökéletes egységét.

22

.222

) Popovics János: Ortodox hitvallók imakönyve. Nagyvárad, 1861.

A SZENTSÉGI KRISZTUS TISZTELETE A GÖRÖG EGYHÁZBAN ÉS ANNAK SZERTARTÁSI KÖNYVEIBEN

Irta: ZAPOTOCZKY I. KONSTANTIN

Mint ahogy különbség van a latin és görög egyház keresztvetése között, mert az utóbbi ezt 3 újjal végezteti, és — s előbb a jobb és aztán a balvállra helyezi az újjakat, épúgv különbség van az Oltáriszentség előtti hódolás formájában is, mert míg a nyugati egyház az Oltáriszentség előtt mindig genuflectiót végeztet, a görög egyház mély meghajlással, (a derék 90 fokos méghajlításá val, poklon, metania) vagy pedig földreborulással fejezteti ki a hódolatot. A térdliajtást; a keleti egyházban azzal az indokolással1) vetik el, hogy a zsidók így gúnyolták az Urat „térdeiket hajtogatván." A teljes földre való borulást némely püspöki szerkönyvek írják elő a templomba való ünnepélyes bevonuláskor. A földreborulást és a térdreborulást a görög szerkönyvek különösen az előszenteltek liturgiáján parancsolják a híveknek,2) a nagy bemenet alkalmával. Az Oltáriszentség megőrzése sem olyan könnyen megoldható kérdés a görög egyházban, mint a nyugatiban, már csak az anyagra való tekintettel sem. A keleti egyházban a szentség kovászoskenyér anyaga a betegek részére a kivótban3) elhelyezett „gyöngyszemek" (margarethai) gyakrabbi változtatását kívánja. A szentség anyaga miatt a szentmise alatt az Urfelmutatás sem végezhető úgy, mint a latin egyházban, mert a szent ostya felemelésénél nem kell félni az elmorzsolódástól, amint félni kellene a kovászos kenyér színe alatti szentséggel; ami miatt a keleti egyház liturgiájában a kenyér konszekrálása is diszkoszon végeztetik. Itt kapcsolódik be a keleti egyházban a szentség körülhordozással és fölmutatással való ünneplésnek a hiánya. Igaz ugyan, hogy a galíciai görög szert, egyházmegyékben a a zamosci (1720) és lembergi (1891) zsinatok rendelkezései szerint szokásba vették az Oltáriszentségnek ostensoriumban való elhelyezését és fölmutatását és ilymódon való körülhordozását is, de ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy a kovászos kenyérből kivágott ú. n. Bárányt előbb megszikkasztják és csak azután történik a szentmisében való átlényegítés és az ostensoriumban való elhelyezés. Ezt a módot azonban sehogy sem tartom összeegyeztethetőnek azon egyházi előírással, hogy a szentmiséhez használt kenyérnek frissnek kell lennie.4) Ha pedig friss, akFenczik Eugén, Liturgia, Budapest, 1878. ) Novaija Skrizál = Új; Törvénytábla, S. Peterburg, 1859. Nikolsky Szertartási Előírások, S., Petersburg, 1907. 3 ) Gör. kibótos = sátor (tabernaculum). 4 ) Pelles J. Past oralis, Bécs, 1B85. 2

K:

.223

kor mindig fennáll a morzsolódás veszélye.5) Némely teológusok írásaiból arra lehet következtetni, hogy a görög egyház részére kiadandó kódexben épen úgy rendelkezés van tervbe véve a görög egyházban a szentségkitételnek szabályozása dolgában, mint a latin kódexban. Más kérdés az Oltáriszentség tisztelete és a hívők imádására való nyilvános kitétele. Tudjuk azt, hogy a görög egyházban a szentség őrzésének legrégibb módja az oltár mennyezetéről lelógó galamb alakú szentségtartóban (peristerion) való elhelyezés volt. Ezen fából, vagy fémből készült galambalakú szentségőrző ma már keleten csak a legritkább esetben található. Másik alakja a szentségőrzőnek a három tornyos, templomalakú szentségház, melynek egész magassága 30 cm s két oldalán kihúzható fiók volt, melynek egyikében az Oltáriszentség, másikában pedig a szent olajak őriztettek. Van egy másik formája is a kivótnak, amely kereszttel dicsített ravatalt ábrázol ugyancsak két fiókkal. A fentebbi jegyzetben említett Novaja Skrizálban ábrázolt szentségház kis alakú, nyitott, négy oszlopon nyugvó mennyezet, mely alatt kis, koporsó alakú tartány van a szentség őrzésére. Az én templomomban (Abaujszántó) talált régi szentségtartó fából faragott, kis, miniatűr kehely, fedővel, de láttam fából faragott négyszögletes dobozkát is, mely ugyanezt a célt szolgálta. Nálunk ma már általában a latin szertartásuak által használt áldoztató kelyhek vannak a szentség őrzésének céljaira használatban (ciboriumok.6) Ezek legtöbbnyire túlnagyok a mi szentségszükségletünkhöz képest. Helyesebbnek vélném, ha a Dr. Rusznák Miklós pozsonyi egyetemi tanár által görög ostensoriumnak tervezett formát. — talapzaton elhelyezett galambalakú fémtartót, arany aureolával körülvéve — vagyis a régi, lebegő galambot aureolával, egy tartóra függélyes alakban elhelyezve készíttetnők a szentségőrzés céljaira. A szentségőrzőnek ily módon való díszesebb kiállítása azért látszik szükségesnek, mert nem lehet a görög egyháznak sem elzárkóznia, a görög egyházban eddig szokásban volt szertartásokon kívül, külön végzendő oltáriszentségimádási szertartás meghonosításától. A galíciai egyházmegyékben már általában szokásban van az Oltáriszentségnek külön szertartással való imádása. És a mi Sz. Bazil r. szerzetesatyáink ezt az ott honos szentségimádást nálunk is kezdik bevezetni. Az Apostoli Szentszék ugyan még nem rendelte el általánosságban ezt az oltáriszentség-imádást s még mindig viták folynak arról, hogy a szertartásnak milyen módja, volna a görög szertartás szellemének legmegfelelőbb, de ha viták folynak is a módok felett, — annak szükségét mindenki érzi. A Bazil-rendi szerzeteseink által meghonosítani szándékolt szentségimádási mód a következő: 5 ) A morzsolódás attól is függ, hogyan Volt a tészta kelesztve s bizony nagy gyakorlatot követel a proszfora olyan elkészítése, mely mellett a morzsolodás veszélye a legkisebbre csökkent. 6 ) Gör. kibórion = serleg. Eredetileg a fabai Aegyptica nevü növény gyümölcse.

.224

A szertartás az angyali dicsénekkel: Szent, szent, szent az Ű r . . . kezdődik, — mely ének alatt a Szentség az Oltárszekrényből kivétetik. Ezután az egyes verseket felváltva végzik a pap és a hívek: Sanctus Deus, sanctus Fortis, sanctus immortalis miserere nobis. A tempestate, fame et bello libera nos Domine! A morte repentina et inconsiderata libera nos Domine! Peccatores te, Deum, rogamus, parce nobis Domine! O Jesu, Pili Dei supremi, miserere nobis! O Maria, Virgo et Mater Dei ora pro nobis!

3-szor.

Továbbá egyes szenteket említ ugyanezzel a záradékkal. Ezek után a pap tömjénezi a szentséget, a nép felé fordul és áldást adva énekli: Üdvözítsd Uram a te népedet és áldd meg örökségedet!

Befejezése a nagy dicsőítőből van véve: „Mindennap áldunk téged és dicsérjük a te nevedet örökké és mindörökön örökké. — Add Urunk, hogy e napon minden bűntől megőrizzük magunkat és könyörülj rajtunk Uram, könyörülj rajtunk! Legyen Uram a te kegyelmed rajtunk, amint mi tebenned bíztunk, tebenned bíztunk Uram, hogy örökre meg ne szégyenüljünk. Amen!" Ha nem is nevezzük a szertartási rendet latinosnak, az erős latin ráhatás kétségtelen. Rátérek az Oltáriszentség tiszteletére és annak kifejezési módjára a görög egyház szelleme és könyvei szerint. Első helyen áll a -s/ent liturgia, másként szentmise-szolgálat, mely nem egyéb, mint az eucharisztikus Jézus dicsőítése. A szent liturgia egyes részei fölött való elmélkedés és a keleti szertartású liturgia gyönyörű szimbolikájának ismertetése elénkbe állítja az úr Jézust, aki emberré1 létvén, magát megalázta, „szenvedett és eltemettetett és föltámadott . . . fölment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján és ismét eljövend dicsőséggel, ítélni . . ., és az ő országának nem lesz vége." Látjuk Betlehemet, Názáretet . . . Játjuk az önkéntesen vállalt halált . . . , látjuk Jézust a halálnak elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel megkoronázva (Zsid. 2, 9.) látjuk a dicsőségesen föltámadottat és a mennyekbe emelkedőt. Azon szavaktól kezdve, melyeket a pap a proszkomédia (offertorium) közben, kezébe véve a kenyeret, mond: „A mi Urunk, Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus emlékezetére . . . " — egészen a sz. mise befejező részéig: „Az Úr áldása reátok . . ." szavakig hitünk szemével az Oltáriszentségben elrejtett Krisztus életét szemlélve. Dicsőítjük az Oltáriszentséget önmagában, istenfélő hódolattal borulva le eíőtte; dicsőítjük az oltáriszentséget minmagunkban, elkészítvén úgy a szentmisét végzők, mint a hívők szívét annak méltó vételére! Ott kezdődik az Oltáriszentség dicsőítése a szent liturgiában, mikor a pap a hívők első imájában hálát ad ama nagy kegyelemért: hogy „méltattál bennünket, hogy szent oltárodnál álljunk és a mi bűneinkért és a nép vétségeiért irgalmadhoz esedezzünk"; továbbá a második imában: „hogy ajándékozzon a velünk esedezőknek is elő.225

menetelt a szent életben, a hitben és szeretettel szolgáljanak neki, bűn és elítéltetés nélkül részesüljenek szent titkaiban és a mennyei országra méltókká legyenek." A kerub-ének alatti imában a pap a saját szívét készíti elő a szent titok végbevitelére, s ez az ima magasztos, megható és isteni ihletettségű. A körmenetet, melyet a kerub-ének közben ezen ima elmondása, után tart a pap, átvivén az ajánlatokat az előkészítőről a nagy oltárra, s mely körmenet mintegy folytatása a mise elején végzett offertoriumnak, egyesek az Arimateai József körmenetének szimbolikus jelentőségével ruházzák föl. mások azonban a Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulást látják benne szimbolizálva, ami nézetem szerint helyesebb.7) Tovább menve: a „Senki sem méltó" kezdetű imában kifejezésre jut a testi kívánságok által lekötött ember méltatlansága, „hogy hozzád járuljon vagy közeledjék, vagy neked szolgáljon, dicsőség királya, mert neked szolgálni nagy és rettenetes maguknak a mennyei erőknek is." De ebből annál fényesebben kiviláglik a dicsőség Királyának emberszeretete, hogy nemcsak főpapunkká lett, de nekünk is átadta ezen szolgálati és vérontás nélkül való áldozat bemutatását. Itt aztán kifejezésre jut az eucharisztia nagy jelentősége e szavakkal: „mert te vagy a feláldozó és aki föláldoztatok az elfogadó és aki kiosztatol Krisztus Istenünk . . ." s ezért kell őt — „mint a mindenek királyát" fogadnunk, félretévén „minden földi gondot." Az eucharisztiában magának az élő Jézus Krisztusnak a jelenléte még tökéletesebben' és valóságosabban jut kifejezésre a nagyszombati liturgia énekében: „Hallgasson minden emberi test és félve és rettegve álljon, és semmi földit magában ne gondoljon." Szívünk szinte önkívületbe jött a szent félelemtől, „mert a Királyok Királya és az Uralkodók Ura jön, hogy magát föláldozza és a híveknek eledelül adja. Előtte mennek az angyali rendek: az összes Kezdetek és Hatalmak, a sokszemű kerubok és hatszárnyú szeráfok arcukat elfödve és ezen éneket zengve: alleluja!" Az elhelyezett ajánlatok előtt mondja a pap „Az istenfélő József" kezdetű tropáriont, mintegy emlékeztetve önmagát és mindenkit arra, hogy az Arimateai József által átengedett ideiglenes sír helyett készítse neki elő saját szívét és a fehér lepel és illatos fűszerek helyett a jámborságot és istenfélelmet és erkölcsiséget. Az ajánlatok fölé helyezett csillagkereszt, mint a sírpecsétek, arra int, hogy a szentáldozásban helyezzük' el magunkban „őrség" gyanánt az erényeket. A hitvallás előtt van a testvériség csókja, mint a latin misében. Következik az átlényegülés. úgy Aranyszájú Sz. János liturgiájának „Méltó és igazságos" kezdetű imájában, mint Sz. Bazil liturgiájának „Uralkodó Urunk Istenünk" kezdetű imájában8) a pap a szent Euchariszta magasztosságát említi, mikor azt mondja: „Valóban méltó és igazságos és a te szentséged fölségéhez illő téged, egyedül igaz Istent, dicsérni, énekelni, áldani, neked hálát adni, té7 8

.226

) Nikolsky idézett műve. Pelles: Pastoralis. ) Megfelelnek a latin szert, mise praefatiá.jának.

ged dicsőíteni" s ezen hat fokozathoz még hozzáadja hetedikül: „és töredelmes szívvel és alázatos lélekkel ezen okos szolgálatunkat fölajánlani." Hogy még fokozottabban emelje ki a szentáldozat magasztosságát, így folytatja: „Ki képes élő szóval kifejezni a te hatalmadat, híven feltüntetni minden dicsőségedet, avagy elbeszélni minden időben művelt csodáidat? Mindenek Királya, égnek és földnek, minden látható és láthatatlan teremtménynek Ura, ki a dicsőség trónján ülsz és átlátod a mélységeket! . . . téged dicsérnek az angyalok . . . soha nem szünetelő ajkakkal s el nem némuló dicsőítésekkel győzelmi éneket énekelvén . . ." Szinte látjuk a mennyei seregek nagy tömegét, amikor a pap a Sz. Bazil-mise „ezekkel a boldog seregekkel" kezdetű imájában végigmegy az isteni jótéteményeken az ember teremtésétől mindaddig, míg „elkészítette számára az újjászületés üdvösségét a te Krisztusodban." Elvonulnak előttünk a próféták. az őrizetünkre rendelt angyalok, a szentek és jön a megtestesülés titka. Az űr élete, tanítása, halála, poklokra való leszállása, föltámadása, mennyebemenetele és ítéletreszállása után felveti a pap a legnagyobb és legértékesebb ajándék kérdését, mondván: „Hátrahagyta nekünk üdvösséges kínszenvedéseinek emlékeit, azokat, melyeket az ő parancsa szerint felajánlottunk . . ." és jön a nagy titok: az átlényegülés! Itt a pap és a hívők első hódolata az élő Isten előtt. Keresztalakban fölemeli a legszentebb titkokat, . . . ez az eucharistia előtti legmélyebb hódolat . . . ez az adoratio . . . ez beteljesülése Pál apostol szavainak: „Jézus nevére minden térd meghajol, az égieké, a földieké és földalattiaké. '(Filip. 2. 10.) Jön az epiklézis! Ez a nagy kérdés, mely egyik leglényegsebb ütközőpontja a görög nemegvesülteknek az Egyházzal. De hát miért? Hiszen oly egyszerű és természetes a liturgia szavai szerint is, „küldd le Szentlelkedet reánk . . . (háromszori könyörgés után megáldván a legszentebb accidentiákat) . . . „hogy a részesülőknek legyenek a lélek józanságára, a bűnök bocsánatára, Szentlelked közöltetésére, a mennyország elérésére, a benned való bizalomra, nem pedig ítéletre vagy kárkozatra," — „minket pedig mindnyájunkat, kik egy kenyérben és egy kehelyben részesülünk, egyesíts egymással az egy Szentlélek közöltetésében" i— mondja Nagy Szent Bazil. A szentekről, holtakról és élőkről való megemlékezés után következik a figyelmeztetés: „Figyelmezzünk, Szentség a szenteknek!" Tehát fölséges, nagy a szentség, de fölötte nagy a mi méltatlanságnnk, ezárt felelik a hívek: „Egy a szent, egy az Űr, Jézus Krisztus . . ." Következik az invitálás: „Isteni félelemmel és hittel közeledjetek" s miután megáldoztatja a jelentkezőket, áldást ad mondván: „Üdvözítsd Isten a te népedet és áldd meg örökségedet!" Itt meg kell állanunk és reá kell mutatnunk arra, hogy minden keleti szertartású liturgia nemcsak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztáldozatának megújulása, nemcsak a papnak és híveknek az úrral való egyesülése, de egyúttal szentségimádás és áldás, benedictio cum Sanctissimo; ami a nyugati liturgiában csak kivételes alkalmakkor történik, az a görög liturgiában mindennapos. Ezért mondja Rusznák Miklós dr., hogy a szentséggel való áldást a latin egyház a görögök.227

tői tanulta. A szentáldozás után, melyet a pap véglegesen az előkészítő oltárnál fejez be, méltán mondhatja Sz. Bazil szavaival: „Teljesítettük és tehetségünk szerint elvégeztük, Krisztus Istenünk, a teüdvgondozásod titkán, megtartottuk ugyanis 1. halálod emlékét, 2. láttuk föltámadásod ábrázatát, 3. megteltünk halhatatlan életeddel és 4. élveztük kifogyhatatlan gyönyörödet" . . . és egészen magától értetődő a hozzáfűzés is: „engedd, hogy erre a jövő életben is méltóknak találtassunk!" Ideje, hogy eltávozzunk a szent áldozat asztalától s lehet-e másként, mint az agg Simeon énekével: „Most bocsátod el Uram a tt» szolgálat békességben, mert látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt!" *

A legméltóságosabb Oltáriszentség előtti hódolás gyönyörű szép és becses módját gyakorolja a görög szert, egyház az előszenteltek liturgiájában. Miután a húsvét előtti nagyböjtben az ajánlatok hozatalát és azoknak a szent áldozatban való felajánlását, valamint átváltoztatását — eucharistia — nem tartották összeegyeztethetőnek a böjt szigorúságával, (Nikolsky id. m.) és a vasárnapi Sz. Bazil-misében nyert áldás után be kellett érniök a híveknek a zsoltárok olvasásával és Sztudita Sz. Tivadar és József költők kánonjaival, s várniok kellett a legközelebbi szombatig a szentmisére, — hosszú volt ez az idő, különösen az űr után szomjazó lelkeknek, s ezért ezen éhező és szomjas lelkek kielégítésére állította össze ¡régi keleti szertartási elemekből Dialogos Sz. Gergely pápa a gyönyörű szertartást, a vecsernvével (hesperion, vespera) egybekötött szentáldozást. Ennek keretébe állítja a szentséggel való körmenetet. Mily örömmel és mily lelkesedéssel őrizzük atyáink ezen ősi hagyományát és egyházunk ősi előírását, az egyetlen módot, mely lehetővé tette a szentségnek a kivótból való kiemelését, hódolás céljából s annak az oltár körül való körülhordozását. Ezért akad fenn sokaknak a szeme és gondolata ezen a magasztos szertartáson, mikor arról van szó, hogy a görög egyházban is meg kell honosítani az Oltáriszentségnek hódolás céljából való kitételét. És ennek a Sz. Gergely-liturgiának igazán görög szellemű szertartásai és énekei nagyon alkalmasaknak látszanak arra, hogy a fentebb említett s a Sz. Bazil-rendi atyák által meghonosítani szándékolt oltárszentség-imádási ájtatosság helyett ezen liturgia énekeiből vétessenek át egyes részletek az ujonan alkotandó és az Apostoli Szentszéknek jóváhagyás végett beterjesztendő szentségimádási szertartásba. Míg Aranyszájú Sz. János és Nagy Sz. Bazil liturgiában csak az előkészített ajánlatok vitetnek át az előkészületi oltárról a nagyoltárra, mely alatt a pap az offertorium rövidített formáját mondja — ez is ünnepélyes menet! — az előszenteltek liturgiájában szó nélkül, némán viszi a Szentséget s ezzel még ünnepélyesebbé és meghatóbbá teszi a menetet! „Szent és mindenekfölött jóságos Uralkodó — mondja előzetesen a pap — kérünk téged, ki gazdag vagy a kegye.228

lemben: légy irgalmas hozzánk, bűnösökhöz. Tégy méltókká bennünket egyszülött Fiadnak, a mi Istenünknek, a dicsőség Királyának elfogadására. íme, az ő, ez órában bevonuló szeplőtelen teste és életadó vére, melyeket a mennyei hadak sokasága láthatatlanul körülhordoz, eme titokteljes oltárra fognak elhelyeztetni. Add, hogy azokban elítéltetés nélkül részesülhessünk, s általuk lelkileg megvilágosítva, a világosság és nappal fiaivá legyünk." Ezen ima képezi a közvetlen előkészületet a nagy bemenethez, mindenki térdre hull, a fejek meghajolnak s szinte érezni lehet azt, amit a kar énekel: „Most az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak, mert a dicsőség Királya vonul be. ime a megszentelt titkos áldozat angyalok által köriilhordoztatik." Itt nem lehet állva maradni, a szent cselekmény mindenkit térdre kényszerít, mert igenis a keleti szertartású ember is térdre borul, ha nem is hajt térdet, a nagy Szentség előtt. Utána már rövidesen a szentáldozás következik, a diákonus figyelmeztet s az áldozópap így kiált: „Előremegszentelt szentség a szenteknek!" — mint akár Aranyszájú Sz. János vagy Nagy Sz. Bazil miséjében. Fölhangzanak a 33. zsoltár szavai: „ízleljétek és lássátok, mily jó az Űr!" s mikor a szív már föl van hangolva a nagy örömre, a diákonus előszólít: „Közeledjetek!" Egy pillanat még s egyesülünk Krisztussal s ajkunk hálára nyílik: „Mert méltattál minket, hogy részesüljünk a te legtisztább testedben és a bűnök bocsánatára az egész világért kiontott drága véredben," — vagy ahogy a pap a hálaadó imában mondja: „Hálát adunk neked . . . a nekünk adott javakért és a te Krisztusod szent testének és vérének vételéért." Jöhet-e ezután is más, mint az agg Simeon éneke: „Most bocsátod el Uram szolgádat . . . 1" Szorosan összefügg a liturgiával az Euchologionban, illetőleg a Horologionban foglalt „előkészület a szentáldozáshoz." A hajdudorogi, illetve nyíregyházi kiadásból ez kimaradt ugyan, de pótolja a kiadás alatt levő papi zsolozsmáskönyv. (Dicsérjétek az úr nevét, Miskolc, 1937.) Az eredeti ószláv és görög Horologion azt mondja, hogy miután az áldozópap elvégezte a, délutáni, esteli, reggeli zsolozsmákat és az imaórákat, a déli szolgálatnál apostolt és evangéliumot olvas a szentáldozásról, melynek végeztével következik az előkészület rendes kezdettel és a 21., 22., 23. és 115. zsoltár olvasásával. A következő tropárokban különösen megható pl. ez a rész: „Törvényszegéseimet nézd el, Uram, tisztítsd meg szívemet, s tedd azt szent tested és véred hajlékává . . ." vagy: „Szentségeidben részesülni hogyan merészeljek én méltatlan? — hiszen, ha a méltókkal együtt közedelni vakmerő volnék, köntösöm elárulna, nem lévén mennyegzős ruhám . . ." s minden reméínyét a Szent Szűzbe helyezve mondja: „Hozzád menekülök ó Szeplőtelen, üdvösségemért esengve, tekints az én elerőtlenedett lelkemre! . . ." Ezek után a kánon következik, melyet a zsolozsmakönyv (Dicsérjétek az úr nevét . . . Miskolc, 1937) az esteli zsolozsmában közöl. A kánon célja: a legméltóságosabb Oltáriszentség dicsőítése és a lélek előkészítése a Szentség vételéhez. Néhány idézet: „Az örök élet kenyerévé legyen nekem a te szent tes.229

ted s a te drága szent véred sokféle betegségeim gyógyszerévé . . (I. óda, 2. v.) „Vétkeim eltörlésjére, a Szentlélekben való részesedésre legyen nekem a te szeplőtelen fested és isteni véred . . ." ( I I I . óda 8. v.) „Gyógyítsd meg lelkem sebeit, Uram és szenteld meg egész valómat, hogy részesülhessek a te titkos szent vacsorádban . . ." (IV. óda, 3. v.) „Isten Igéje, Istenem, legyen nekem — elvakultnak — a te tested fölvilágosulásomra, véred pedig beszennyezett lelkem tisztulására . . ." (V. óda, 3. v.) Vagy nézzük ezen kánon leülőjét: „Tűzzé és világossággá legyen számomra a te tisztaságos, életteremtő titkaid vétele, Üdvözítőm, hogy felégesse vétkeim polyva ját és az igaz istentan által mindenkit megvilágosítson. Mert nem árulom el titkaidat a csalárd ellenség előtt, sem álnok csókot nem adok neked, hanem elédborulok, mint ama bűnös nő és mint a megtért lator, vallomást teszek kiáltva: Emlékezzél meg rólam, Uram, a te országod öan!" Szépek ezen kánon istenszülői énekei is. Ezekből is néhány szemelvényt: „Jóságos föld, áldott isteni ara, ki fölszántatlanul sarjaztad ki az üdvösség kalászát a világnak, méltass engem, hogy abból evén, üdvözüljek." (I. ének.) „Élet kenyerének asztala, ó Legszentebb, ki irgalomból a magasságból szállott alá, és új életet ajándékozott a világnak, bár méltatlan vagyok, méltass most engem is, hogy méltóan Ízleljem meg azt és életem legyen általa." ( I I I . ének.) „Kinek méhében az életnek valóban isteni kenyere sült, és öledet szeplőtelenségében sértetlenül őrizte meg, ó Istenanya, mint táplálónkat, mindörökké éneklünk téged." ( V I I I . ének.) A kánon befejezésével az Istenszülőt magasztaló ének, Mi Atyánk és a nagycsütörtöki tropárok után 15 ima következik, melyeket Aranyszájú Sz. János, Nagy Sz. Bazil, Damaszkuszi Sz. János, Metaphrastes Simeon és Theológus ű j Sz. Simeon írtak s mindenikük egy-egy gyöngye a patrologiának. Ezzel kapcsolatban nem lehet említés nélkül hagynunk a szentáldozás utáni imákat, melyben az Úr titkainak boldog részese, az agg Simeon éneke után e szavakban tör ki: „Dicsőség néked Isten! Dicsőség néked Isten! Dicsőség néked Isten!" Mintha nem jönne más szó ajkára sem az áldozónak, kinek kebele szinte buzog a nagy boldogságtól és az Isten iránt való hódolattól s elragadtatásában szinte ki kell magát pihennie, hogy aztán a szentatyák ihletett szavaival mondjon hálát s imádja leborulva Isten „üdvözítését." Sok volna liturgikus könyveink valamennyi eucharisztikus helyét összegyűjtenem és méltatnom. Meg sem kísérlem azt. A bemutatott néhány szemelvény elegendő arra, hogy a görög egyház mély eucharisztia-tiszteletét megvilágítsák. S hozunk-e be újításokat e téren vagy nem: az ősi görög eueharisztia-kultusz ereje és gazdagsága lesz és marad ránk nézve mindig az éltető forrás, melyből eucharisztikus hitünk és a szentségi Jézus iránt érzett imádatunk most és a jövőben táplálkozni fog.

.230

A MALABÁR EGYHÁZ ÉS A SZENT EUCHARISZTIA A Keleti Egyház számára eszperantó nyelven írta: P. Henry Josef C. D. Carmel Misson, Ayroor, Kozhanchiri. Dél-India.

Helyi tradíció és idegen tanúbizonyságok alapján állíthatjuk, hogy Indiában Szent Tamás apostol hirdette elsőnek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát még 52 körül. Ma is él itt, a Malabárpartvidéken a kereszténységnek egy zárt csoportja, melyet kizárólag Szent Tamás keresztényei néven ismerünk, amely ma is büszke egyházának ősiségére és jogosan apostolinak mondott eredetére. Igen valószínűnek látszik, hogy a Tamás-keresztények ősidők óta a keleti szír, másként káld szertartást követték. A X V I . század folyamán Malabárba jött portugál kereskedők ennek a káld miseliturgiának használatában találták őket a babiloni pátriarka joghatósága alatt. Egy 1599-ben, Diaperban (Udiamparur, Odiamper) tartott zsinaton a Dom Menezez goa-i érsek elnöklete alatt a portugáloknak sikerült kierőszakolni, hogy a malabár egyház magát az ő protektorátusuk alá helyezze. Ekkor — a káld nyelv megtartása mellett — rómaiasították a szertartásokat s ebből keletkezett az a ma is használatos sem keleti sem nyugati szertartás, amelyet ma hibásan malabár szertartásnak neveznek. Ez az eljárás azonban egyáltalán nem tetszett a Tamás-keresztényeknek, forrongásba mentek, minek következménye az 1653. évi sajnálatos schizma lett. Az őseik hitéhez ragaszkodók kármelita főhatóság alá jutottak s jelenleg az íigynevezett szír-malabár egyháztartományt képezik, élén az ernákulami érsekkel és három suffragán egyházmegyével, melyeknek székhelyük Triehurban, Changanaclieryban és Kottayban van.1) Számuk mintegy 650.000. Az elszakadtak az idők folyamán a megreformált eutichián, másként jakobita eretnekséghez sodródtak s ezeknek a szír-antiochiai liturgiáját fogadták el. Most is ezt végzik saját malabári népnyelvükön. Sok különféle szakadás osztotta meg őket az idők folyamán, sőt a protestántizmus is beférkőzött hozzájuk. 1930-ban két jakobita püspök alávetette magát Rómának s velük együtt néhány ezer hívük is. Ezek alkotják most a szír-malankár szertartást, metropolitájuk Trii) A jakobita ág elszakadása után megmaradt kath. ág egy resze utóbb nesztóriánus lett, más része independens egyházat alkotott. A kath. ág kúlonfele latin joghatósági területekhez volt csatolva, 1887-ben, két apostoli vikáriátust szervezett számukra a Szentszék „latin" jelleggel (Kottoyam és Trichur), 1896-fcan a kottoyami vikáriátus megszűnt, Triehurban, Erakulamban és Changanacherryben pedig keleti jellegű vikáriátus1 létesült. 1911-ben ¡helyreállították teleti jelleggel a kottoyami vikáriátust is, míg végül 19231 dec. 21-én Őszentsége a területnek rendes egyházi szervezetet adott Jelenleg a 4 egyházmegyének 622 papja van, kik 352 parókiát ési 591 templomot látnak' el Van 20 férfikolbstoruk 220 szerzetessel, 691 női zárdájuk 1052 apácával, 617 iskolájuk 2784 tanerővel. (Ford.)

.231

vandruban székel,2) suffragán püspökének székhelye Tiruvella. Számuk mintegy 50.000.3)

Liturgia. A kaid szertartásúak három misét használtak: 1. a rendes apostoli liturgiát, 2. az atyákét és 3. az egyháztanítókét böjtben és ünnepi alkalmakkor. A portugálok bejövetele után csak az apostoli liturgia maradt használatban. A rendes misében két olvasmány van: egy az evangéliumból, egy a Szentírás egyéb részeiből, ünnepélyesebb alkalommal, ha tetszik, lehet még egy harmadikat is venni Sz. Pál leveleiből. A hitvallás formája nagyobbrészt a niceai. íme az apostoli mise egy részlete: P a p : A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájunkkal most és mindenkor. D i a k ó n u s : Ámen! P a p : Emeljük fel szívünket! D i á k . : Hozzád, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, dicsőség királya! P a p : Mutassuk be áldozatunkat Istennek, a mindenek Királyának! D.: Méltó és igazságos. Béke legyen velünk! P a p . : Minden száj dicséretére és imádására méltó a te imádandó és dicsérendő neved, egységes Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, ki jóságod folytán világot teremtettél, könyörületedből annak lakóit alkottad és mint legfőbb jót, a te felségedet állítottad az emberek elé. Térdrehullva imádunk téged, Urunk, kit a magasságbeliek ezreinek ezrei, az angyalok és arkangyalok miriádjainak miriádjai félelemmel és rettegéssel szolgálnak és tisztelettel magasztalják a te fölséged királyi székét. A te nevedet dicsérik a lángoló szolgák és szellemi lényeit. Neked mutatjuk be az imádás áldozatát mi is, a kerub és szeráf lelkekkel együtt, kik fennhangon imádnak, szünet nélkül di2

csőítenek és egymáshoz viszontkiáltva mondják: D,: Szent, szent, szent az erős Úristen, telvék az egek és a föld a te dicséreteddel, hozsána a magasságban! Hozsána Dávid fiának! Áldott, ki az ú r nevében jön. Hozsána a magasságban! P a p . : , . . Ezekkel az é?i erőkkel mi is mesivallunk Téged, Istenünk, és dicsőítünk téged Isten s a te kebledből titokzatos módon született Fiút. ő mint a te szépséged alakja és lényegednek hasonmása, nem tartotta ragadománynak, hogy veled, mint Istennel, egyenlő, hanem kiüresítette önmagát, fölvévén a mi szolgai alakunkat, emberi lélekkel bíró tökéletes emberré lett, nőtől született s alávetette magát a törvénynek, hogy a törvény alá vetetteket megváltsa, Nekünk pedig hátrahagyta üdvözítése emlékét, e szentséget, melyet mi Előtted itt bemutatunk. Mert amidőn már elérkezett az idő, mikor szenvednie kellett és halálához közeledett, azon éjen, melyen elárultatott, szent kezébevette a kenyeret (a pap az ostyát kezébe veszi), és szemeit felemelvén, mindenható Atyjához, föltekintvén, megvallott téged és a kenyeret megáldván, f megtörte és tanítványainak nyújtot-

) A névről előttünk is jól ismert Mar Ivaniosz. (Ford.) ) A tiruvellai püspök neve Mar Theophilos. Az 1932. évi hivatalos statisztika még csak 5.150 malakár katholikust mutat ki 300 ezer schizmatikussal szemben, 35 pappal. Ha Cikkírónk — ki ott él közöttük — helyesen becsli föl számukat, a trivandrumvidéki területek az uniós eszme gyönvöMi sikeréről tesznek bizonyságot. (Fordító.) 3

ta mondván: Vegyétek és egyétek ezt mindnyájan: EZ AZ ÉN TESTEM, mely érettetek megtöretik a bűnök bocsánatára. K a r : Ámen! P a p : Hasonlóképen, miután megvacsorázott, szent kezébe vette a tiszta kelyhet is (fölveszi a kelyhet), megvallott téged és megáldotta f s tanítványainak adá mondván: Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan: EZ AZ ÉN VÉREM, az új és az örök szövetségét, a hit misztériuma, mely érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. — K a r : Ámen! — (Fölemeli.) P a p . : Valahányszor ezt cselekszitek, az én emlékezetemre fogjátok tenni! — K a r : Ámen! P a p : Parancsod szerint mi is összejöttünk, szegény, kis bűnös szolgáid, mert irántunk való nagy és kimondhatatlan jóságod folytán emberi alakunkat öltötted föl, hogy istenséged által éltess bennünket; alázatosságunkat megdicsőítetted, gonosz bukásunkból fölemeltél, halandókból élőkké tettél, vétkeinket me^bocsátottad. Megigazultakká tettél bennünket, bűnösöket, megvilágosítottad értelmünket, ellenségeinket, ó Urunk és Istenünk, megaláztad, csekély és nyomorult természetünket csupán kimeríthetetlen irgalmad és kegyelmed által diadalmassá tetted. Mi pedig e malasztért és segítségért dicsőséget, tiszteletet, dicséretet és imádást mutatunk be neked most és mindörökké. — K a r : Ámen! D i á k o n : Testvéreim, imádkozzunk figyelmesen. Békesség nektek! P a p : Hatalmas úristen, hallgasd

meg kiáltásomat, ki előtted a jelen órábanleborulok, hallgasd meg figyelmesen könyörgésem szavát és fogadd el bűnös szolgád kérelmeit, ki ez órában, mikor ezt az áldozatot Atyádnak bemutatod, Fölséged előtt esdeklem: légy irgalmas minden teremtményedhez^ bocsáss meg bántalmazóidnak, térítsd meg a tévelygőket, vigasztald a kétségbeesőket, erősítsd meg a szenvedőket, gyógyítsd meg a betegeket, vigasztald a szomorkodókat, kárpótold az alamizsnálkodókat és tégy igazat azoknak, kik igazságot cselekszenek a te nevedért! És hozzám is, bár bűnös vagyok, légy könyörületes a te kegyelmed szerint! Úgy, hatalmas Úristen, és fogadd el ezt az áldozatot az egész világon uralkodó és kormányzó főtisztelendő főpüspökünkért „ M a r " Pius pápáért, szent atyáinkért: Mar József katholikoszpátriarkáért, Mar Jakab metropolitapüspökünkért, kik bennünket kormányoznak: az egész katholikus Anyaszentegyházért, a papságért, az uralkodókért, . . . — továbbá a próféták és apostolok tiszteletére,... a szenvedőkért, szegényekért,... és e hívőseregért, mely irgalmadat sóvárogja . . . az Istenszülő Szűz Mária emlékére . . . Szálljon le a te Szentlelked és nálunk maradván, lebegjen szolgáidnak e szent áldozata fölött! És megáldván a/.t, szentelje meg, hogy nekünk bűneink és vétségeink bocsánatára, a halottak nagy föltámadá.-ának reménységére, a menynyektoen az előtted kedvességben állókkal való új együtt élésre, mindnyájunk segítségére szolgáljon s szerezze meg nekünk a nagy malasztot, kik neked dicsőséget, tiszteletet, dicséretet és imádást mutatunk be most és mindenkor és mindörökön örökké. K a r : Ámen!

A káld szertartású mise rendje a következő: 1. Előszózat a háromszor,szenttel, 2. átlénvegítés, 3. különféle kérelmek, 4. a Szentlélek leesdése. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a. misének ez a szertartása a portugálok bejövetele (1586) óta némi változást szenvedett. A konszekrálást ugyanis az utolsónak tették a sorban. .233

Nyilvános szentségimádás. A szentmise áldozaton kívül egy másik igen kedves szertai'tásunk is van az Oltáriszentség imádására, latin szertartás módjára alkotva, az úgynevezett: áldás. íme a himnusz, melyet a szentség kitétele és megtömjénezése után éneklünk: Ajánljuk föl mindnyájan ajánlatunkat, Imádjuk e Szentségben Istent, Urunkat! Ama régi szövetség megszűnt örökre, Új szövetség boldogít, Krisztus kötötte. Mit a testi érzékek föl nem fedeznek, Hit teszi világossá az embereknek. Ez, mint hajó visz minket éltünk tengerén, S nem hagyja, hogy megfogyjon bennünk a remény! Vele együtt Atyánknak és Szentléleknek, Mint jó Vígasztalónak zengjünk éneket.

A pap ezután tömjénezi a Szentséget, imát énekel, majd a hívekre áldást ad a Legszentebbel. Ezt a kis szertartást elvégezzük minden vasárnap a mise vagy vecsernye után és sok más ünnepség alkalmával is, a monstranciába kitett vagy a fedeles kehelyben tartott Szentség előtt. A szentségimádás e módja nagyon kedves ájtatossága a népnek. Térdelve végezzük s alatta a nép buzgón imádja az eucharisztikus Urat. Néha egész napos szentségimádás van templomainkban. Yan idő, mikor három napon át ki van téve a Szentség a híveknek imádásra, mely alatt nagy és fényes szertartásokat végzünk. Ezt negyvenórai szentségimádásnak nevezzük. Gyakran utánozzák a latin szertartásokat is. A portugáloknak a X V I . században való betelepedése óta kovásztalan kenyeret vagyis ostyát használunk, minek neve itt „pathira." Azelőtt azonban „amira", azaz kovászos kenyér volt a szentmise anyaga. A kovásztalan kenyeret egészen a latinok ostyájának alakjában sütik. A hívek rögtön a pap után áldoznak. A megmaradt szentséget a pap magához veszi, vagy a tabernákulumba helyezi, előtte éjjelnappal kókuszolajjal táplált mécsek égnek. A mi Urunk bizonyára mindig talál olyanokat, akik imádni akarják. Sok helyütt megvan az a jámbor szokás, hogy külön szentségimádási órákra jönnek össze a hívek. Főleg csütörtökön este: ezt itt szentórának nevezik. A papság a híveket hozzászoktatta a gyakori áldozáshoz. Ezt főleg a hónap első péntekjén igen sokan gyakorolják. Ez a nap különösképen Jézus Szíve tiszteletére van szentelve. E napon nagyon sokan áldoznak. Karácsony és húsvét ünnepén pedig az összes hívek együtt áldoznak. Ford.: Kozma

.234

János.

KRÓNIKA SZENT ISTVÁN KIRÁLY EMLÉKE P A P P ANTAL ÉRSEK NAGYJELENTŐSÉGŰ KÖRLEVELE Els^ő szent királyunk emlékének mindig hálás kegyelettel adózott a magyar görögkatholikusság. Ennek a kegyeletnek elmélyítését célozza most a munkácsi és eperjesi gör. szrt. kath. egyházmegyék csonkamiagyarországi részeiből alakított miskolci apostoli kormányzóság főpásztorának, Papp Antal c. érseknek Szent István ünnepe alkalmából — a seent király jubileumi évét bevezető körlevele, mely az apostoli kormányzóság területén Sz. István király ünnepét litiás ünnep rangjára emeli. A főpásztor ezzel a lelkekben állított jubileumi emléket nemzetünk apostolának, midőn őt a görög egyház legnagyobb szentjeit megillető tiszteletben tóvárija részesíteni s ünnepén búza-bor-olaj megáldásának ősi szép szertartását rendeli végezni. Papp Antal érsiek körlevelét nemcsak a miskolci és az országos kath. napisajtó, hanem az összes lapok is meleg hangon kommentálták s kiemelték nemzetnevelő jelentőségét. A nagy fontosságú körlevél, mely első szent királyunk emlékét unionisztikua szempontból is érdekes megvilágításba helyezi, a következőképen hangzik:

Mához esztendőre, Isten kitüntető kegyelme folytán hazánk IX-ik centennáriumát fogja ünnepelni amaz örökké emlékezetes nagyboldogasszonyi ünnepnek, mely első, szent királyunkat, nemzetünk apostolát, országunk és állami szervezetünk megalapítóját: Szent Istvánt Szűz Mária oltalmába ajánlott földi hazájából a megdicsőültek menynyei hónába emelte föl, hogy az idők végéig a keresztény uralkodók példaképe maradjon, nemzetünknek pedig minden válságban hathatós égi támogatást nyújtó pártfogója, Isten trónusa előtt szószólója legyen. Különösen nagy szentünk ő nekünk, magyar görögkatholikusoknak, nemcsak azért, mert anyai ágon görög szertartású katholikua családnak sarja volt s anyja, Sarolta hercegnő és fejedelemasszony szertartásához való vonzalmát a veszprémi bazilissza zárda megalapítása és gazdag adományokkal való ellátása által különösképen is megmutatta, hanem még azáltal is, hogy idejekorán nyugat felé orientálódván, a magyar kereszténységnek keleti szertartásban maradó töredékét is kivonta ama káros befolyások alól, melyek alig másfél évtizeddel az ő elhunyta után a keresztény Keletet az Apostoli Trónnal meghasonlásba sodorták, sőt Krisztus Urunk varratlan köntösének erőszakos kettészakítására vitték. Az ő okos, körültekintő s mindenben századokkal előre néző kormányzati bölcseségének, Istentől ihletett éleslátásának köszönhetjük, hogy a magyar görögkatholikusság az idők viszontagságai között számbelileg ugyan erősen lecsökkenve, de katholikus hitében meg nem fogyatkozva tudott évszázadokon át is megmaradni s a törté.235

nelem tanúsága szerint még oly időkben is megmaradt görög szertartású katholikusnak, mikor tisztán a maga élni akarására volt bízva, vagy amikor katholikusellenes politikai hatalmi törekvések szinte nyers erőszakkal sodorták a szakadás mesgyéire. K i tudja: nem volnánk-e ma — ha ő másként cselekszik, mint ahogy cselekedett — mi is azon nemzetek sorában, kik vágyva-vágynak ugyan a krisztusi egység, „az egy kenyér és egy kehely" közössége után, de végtelenül sajnálatos tévedések folytán nem képesek magukat túltenni ama káros emberi szempontokon, melyek őket az isteni kegyelemmel való hatékony közreműködésben, tudtukon kívül bár, de annál végzetesebben gátolják. Mint magyarok s mint görög szertartású katholikusok egyaránt hálásak tartozunk lenni nemzetünk nagy apostola iránt s ezt a jubileumi szent év alkalmából maradandó s lelket építő módon nyilvánítani el nem mulaszthatjuk. Azért, hogy a jubileumi szent évnek lelki életünkben késő nemzedékekre is kiható maradandó emléket állítsak, Szent István, Magyarország

első apostoli királyának

ünnepét, melyet — mint eddig

— ezután is a latin szertartású katholikusokkal együtt, augusztus hó 20-án fogunk ünnepelni, litiás ünnep rangjára emelem, s elrendelem, hogy azt a joghatóságom alá tartozó területen már meglevő vagy a jövőben létesítendő minden egyes templomban vagy rendes istentiszteletek céljaira szolgáló nyilvános kápolnában — templomkörüli körmenet nélkül ugyan — de minden másban úgy ünnepeljék meg, mint a templombúcsú ünnepét szoktuk, vagyis az ünnep előestéjén kis vecsernyével, hajnalán nagy veesernyével, litiával, kenyéráldással, reggeli szolgálattal, délelőttjén az ünnepi szent liturgia végén olajkenettel és antidór-osztással, délután a szintén ünnepélyes szertartással végzendő nagy vecsernye végéig tartó utóünnepléssel úgy, amint azt a kiadandó papi zsolozsmáskönyvben és a már megjelent „Énekeljetek a mi Istenünknek!" című népénekeskönyvben találják. Minthogy pedig ilyformán az egyházunk ősi könyvei szerint augusztus 20-ára eső Szent Sámuel próféta tisztelete e napon szertartásainkban helyet már nem talál, azt egyszersmindenkorra augusztus hó 18-ra helyezem át olyképen, hogy tisztelete Szent Florusz és Laurusz vértanukéval együtt végeztessék, megtartván mindkét alkalommal az Istenszülő elszenderedésének utóiinnepi előírásait is úgy, amint az egyházi typikon általános szabályai rendelik. A jövő évi egyházi naptárt és szertartási utasítást már ezen intézkedésem figyelembevétele mellett állíttattam össze. A folyó évi Szent István király ünnepét használják föl a lelkész urak a szent király tiszteletének elmélyítésére s ugyanakkor jelen körlevelemet a szószékről a híveknek is olvassák föl. A szent király ünnepének e fényesebb módon való megünneplése a jövő, 1938. évtől lesz kötelező. Adja Isten, hogy első szent királyunk intenzívebb tisztelete által szeretett hazánk és nemzetünk veszteségeinek helyrepótlására, országunk és államiságunk épségének visszaállítására, népünk anyagi és erkölcsi gyarapodására és hitbeli megerősödésére vezessen! .236

— A HAJDHDOROGI EGYHÁZMEGYE GYÁSZA. Augusztus elején súlyos veszteség érte a hajdudorogi egyházmegyét és székeskáptalanját id. Damjanovicli Ágoston tib. kanonok, főesperes sátoraljaújhelyi parochus váratlan elhunytával. Damjanovicli Ágoston, az egyházmegye Nesztora, ötven évet meghaladó tevékeny papi és társadalmi élet és a közélet minden ágára kiterjedő tevékenység után adta vissza lelkét Teremtője kezébe. Egyike volt azoknak, kik a hajdudorogi egyházmegye létesítése érdekében fáradhatatlanul tevékenykedtek. Tagja volt a G&rögkatholikus Masryarok Országos Bizottságának. Résztvett az 1900. évi, emlékezetes római zarándoklaton is. Közben gondos lelkiismeretességgel vezette bodrogszerdahelyi híveit. Az egyházmegye létesítése és első püspökének fölszentelése után főpásztora örökét, a sátoraljaújhelyi paróehiát nyerte el s rangban és tiszteletben állandóan emelkedve ott is fejezte be áldásos életét. Isten, kit hosszií évtizedeken át híven szolgált, legyen örök jutalma ! — KINEVEZÉS. Rohály Ferenc hittudományi doktor, nyirparasznyai lelkészt. a Keleti Egvháznak megindulása óta állandó és tevékeny munkatársát a Csanádi egyházmegye főpásztorának kegyúri bemutató levele alapján Miklósy István hajdudorogi püspök úr Őexc-ja makói lelkésszé és szentszéki tanácsossá nevezte ki. Kinevezésének annál inkább örvendünk, mert illetékes forrásból vett értesüléseink szerint e kinevezéssel és kitüntetéssel a főpástztor Rohály dr. irodalmi érdemeit is honorálni kívánta melynek nagy és jelentős részét épen a K. E.-ban megjelent liturgikus értekezései képezik. — KATH. NAP BÁRTFA-FÜRDÖN. Ez évi június 7-én mindkét szertartású szlovák és ruszin papság jött össze közöfö konferenciára Bártfafürdőn. Gör. kath. papok mintegy 30-an voltak jelen, élükön Gojdics Pál eperjesi püspökkel, a latin szert, papságot, Gsárszky kassai püspökkel az élén, mintegy 50 jelenvolt képviselte. Szentmisék után az Augusztineumból eucharisztikus közös körmenet indult a latin szert, templomba, ahol P. Takács mondott szentbeszédet. A megbeszéléseket külön tartotta a ikét szert papság. Bártfafürdőn gör. kath. fatemplom van, melyet Niklováról vittek át oda s lehet benne szentmisét végezni. Miután a két szertartású tábor között szlovák és ruszin nemzeti vi-

ták folynak, a lelki vezetők .ezért jöttek össze püspökeik vezetésével az Eueharisztia előtt-, hogy kifejezzék a kath. hit egységét. Ugyanezt a gondolatot juttatta kifejezésre a június 13-án ólublón tartott kath. nap is, Gojdies eperjesi, Vojtasák szepesi püspök és nagyszámú szlovák,, ruszin és német hívő részvételével. Szentmisét mindkét szert- szerint végeztek és szentbeszédet tartottak szlovákul, ruténul és németül. Az ünnepségek után a püspökök kíséretükkel együtt Zamolyszky grófnak voltak vendégei. — AZ A L E X A N D R I A I PANTAINOS aug. 12-iki száma szép cikkben méltatja a nemrég elhunyt Mareoni mély és őszinte vallásosságát és a Szentatyához való hűségét, nemkülönben példaszerűen keresztény kimúlását. Például állítja oda e nagy szellemet azok elé, kik a. tudomány és a vallásosság között ellentétet keresnek. — A KELETI SZERTARTÁSÚ JEZSUITÁK, akiknek noviciátusuk Albertinben, Szlonim mellett van Lengyelországban, ahol a nem egyesültek között megindítandó uniós munka apostolait nevelik, pályázatot hirdet középiskolát végzett ifjak számára, akik erre az időszerű s a Pápa szándékát megvalósító missziós munkára hivatásit éreznek. — PINSZKBEN ez év őszén megint megtartják az uniós-konfereneiát. Az előadók között Przezdiecki püspök, Dambrovszky A. rektor és több jeles unionista író ési tudós szerepelnek. — THEODOROVKS -JÓZSEF lembergi örményszertartású érsek májusban ünnepelte aranymiséjét s áldozópapságának félszázados jubileumát. Sok püspök és előkelőség vett részt az ünnepségen, amelynek fénypontja volt a sztaniszlaui örmény templomban Szűz Mária képének megkoronázása, amelyet a jubiláns a keleti és nyugati püspökök segédletével végzett. — A DUBNÓI PÁPAI KELETI SZEMINÁRIUMBAN hat növendék végzett s kapta meg az egyházi rendeket, hogy az uniós munkába álljanak. Kettőt közülök Ladyka Bazil kanadai gör. szert. hath. püspök szentelt föl és visz magával egyházmegyéjébe. Uj növendékek is szép számmal jelentkeznek felvételre. Az 1936. év folyamán 36 pravoszláv hívő lett unitussá a szeminárium munkája nyomán.

.237

— AZ ÚJ LENGYEL APOSTOLI NUNTIÜS — Cortesi érsek május 15én érkezett Varsóba s bemutatkozott az államfőnél. A keleti sízert katholikusok is örömmel fogadták, mert úgy tudják, figyelemmel kíséri az ő életüket és XI. Pius, a nagy uniós pápa intenciói szerint fogja a keletieket is támogatni. — AZ ÉSZAKI ÁLLAMOK 0RTHODOX EGYHÁZAI julius hóban közös zsinatot tartottak Sortaba'ában, melyen kimondották, hogy egy közös finn-eszt-lett tehologiai fó'iskolát létesítenek. — A SZERB PÁTRIARKA HALÁLA. Julius 24-én meghalt Belgrádban Barnabás szerb pátriarka. A napilapok nagy része a szerb konkordátum ügyével hozta kapcsolatba a főpap halálát, mert összeesett azokkal a politikai zavarokkal, melyeket a konkordátum parlamenti elfogadása Belgrádban okozott. Barnabás pátriarka 1880 Rzept. 29-én Novibazárban született. Theologiai tanulmányait Prizrenben és Szentpétervárott végezte. 1905-ben történt fölszentelése után a konstantinápolyi szerb egyház papja lett. 1910ben deuroni püspökké szentelték. — 1917-ben résztvett a nagy orosz egyházi zsinaton, mely Tychont pátriarává választotta. 1920-ban üszkübi metropolitává választották. 1930-ban ipeki érsek, belgrádi és karlócai metropolita lett s a szerb orthodox egyház feie. Az ő nevéhez fűződik az uj szerbiai egyházi alkotmány megalkotása. A pátriárkái ügyeket, mint rangidős érsek, egyelőre Dositheus intézi. — HARC A JUGOSZLÁV KONKORDÁTUM KÖRÜL. A napilapok részletesen beszámoltak az Apostoli Szentszék és a jugoszláv állam között megkötött kongordátum körül támadt szinte példátlan belpolitikai és egyházpolitikai harc egyes szomorú eseményeiről. Mi csak bizonyos kiáltó tanúságokat akarunk levonni e harcból. Barnabás (Varnava) szerb pravoszláv patriarcha kiátkozta egyházából mindazon {jugoszláv ikormányférfiakat, akik a konkordátum megkötését tevőlegesen előmozdították. Nemsokára meghalt a patriarcha s halálával szinte megoldhatatlannak látszó helyzet állott elő. A felingerelt szerb pravoszlávok már a patriarcha temetésére sem engedték a kiközösített minisztereket ami nagy kavarodást idézett elő. Most egyházjogilag senki sem oldhatja fel a kiátkozott po-

.238

litikusokat, mert ez patriarchai jog. — Patriarcha-választás azonban nem. lehet a kormány közbejötte nélkül, viszont a kiátkozott kormányférfiak most ezen egyházi funkcióba be nem folyhatnak. Valószínűleg új¡ kormányférfiaknak kell majd a patriarcha-választást lebonyolítaniuk, — s akik valószínűleg olyan patriarchát támogatnak majd, akivel nem lesz többé öszeiitközésük. Fájdalmas dolog, hogy a szerb pravoszlávok csak a katholikus egyházzal szemben ilyen türelmetlenek, holott ez az eset is mutatja, hogy csak az egyetemes és a politikai hatalmaktól független egyházkormányzat biztosíthatja az egyház földi hivatásának zavartalan munkásságát. - Az athéni Ekklesia különben a bonyodalmak okát abban látja, mivel — szerintük — a konkordátum elfogadása folytán a jugoszláviai kath. egyház a pravoszláviával szemben előnyösebb helyzetbe jutott, holott voltaképen csak az őket megillető egyenjogúságot nyerték meg. — SZERB FŐPAP AZ UNIÓS KONGRESSZUSON. A római uniós kongresszuson résztvett Stefan Ukits zombori pravoszláv szerb archimandrita is. (Május 2—6.) Megjelenése a szerb papság azon törekvését juttatta kifejezésre, amely a pravoszláv és kath. papság közötti válaszfalakat kisebb dolgokban is ledönteni törekszik. Rómába keleti szabású palástban jött, széles ujakkal, alatta pedig nyugati szabású papi talárist viselt, derekán violaszinü övvel. Résztyett az összes kongresszusi üléseken. Élénken tárgyalt a kongresszus tagjaival, résztvett. a szentatyánál lefolytatott audiencián és az ünnepségek után Ostiában szállott hajóra s őszinte csodálkozását, benső meghatottságát fejezte ki a látottak és tapasztaltak fölött. — GALÍCIÁBÓL. Septiczkv lembergi metropolita 180 ezer zlotyért megvette azt a templomot és bazi 1 issza kolostort, mely a Narodnyj Dom nevezetű kereskedelmi társaság tulajdonát képezte. A Narodnyj Dom nagyorosz irányzatú vezetés alatt állott és a sok adósság felszámolással fenyegette a társaságot, amely ígv pénzhez jutván, anyagi ügyeit rendezte. A metropolita a megvásárolt templomot és kolostort a gör. szertartású redemptoristáknak ajándékozta és a rend provinciálisa De Vogt még júniusban Lembergbe utazott, hogy az ajándékot átvegye és benne a rend megtelepedjék.. (ZlK.)

— AZ OROSZ PRAVOSZLÁV THEOLOGIÁJÁNAK NAGY GYÁSZA VAN. Szófiában március 17-én 74 éves korában meghalt Glubokovszkij professor, akinek neve folyóiratunkban is többször említve volt. A szentpétervári theol. akadémián volt a pasztorális tanára. A vörös uralom alatt emigrált, majd 1919—1921-ben mint egyetemi tanár szerepelt Szentpétervárott. A politikai viszonyok miatt újból elhagyta hazáját s< Prágában, Belgrádban, majd Szófiában tartott előadásokat. Glubokovszkij európai értelemben is tudós volt, sok theol. dolgozat őrzi nevét. Sokat dolgozott a pravoszláv zsinat érdekében. Utóbbi időben Glubokovszkij nagy rokonérzéssel fordult az anglikánizmus felé, de azért mindig a megértés keresés gondolatával fordult a római egyházzal való egyesülés eszméje felé isi. — PRAVOSZLÁV TERJESZKEDÉS CSEHORSZÁGBAN. A brünni pravoszláv egyházközség mely eddig alig száz lelket számolt, 1200-ra emelkedett. Számukra 1929-ben Sz. Vencel tiszteletére modernizált bizánci stílű templomot építettek. Az alapkövet még Doszitej szerb püspök áldotta meg, de a csehszlovák egyházban történt szakadás után az egyházközség a Gorazd-Paulik püspök irányzatához csatlakozott. Sok hívőt szerzett a görögkatholikusok közül mert Brünnben nem volt és — sajnos — ma sincs bizantinus ószláv szertartású szentmise. A brünni helyőrségen pedig nagyon sok gör. kath. katona volt és van. Már évekkel ezelőtt az egyházi (gk.) hatóságok azzal a kéréssel fordultak a katonai lelkészetek legfőbb parancsnokához, hogy a munkácsi gör. kath. katonai curaturát Brünnbe helyezzék át, ahol a lelkileg elhagyott gör. kath. katonaságot gondozná s onnan látogatná a többi nagyobb katonai állomásokat, mint pl. Olomucot, de az egyházi hatóságok kérelme teljesítetlen maradt. Az egyetlen prágai gör. kath. lelkészi hivatal nem képes ellátni az összesi híveket, akik Csehországban és Morva-Sziléziában vannak. Mozgalom indult, hogy Brünnben gör. kath. parochia szerveztessék. Ennek joghatósága kiterjedjén egész Morva-Sziléziifc-a. (ZJK) — A ROMÁN PÜSPÖKI KONFERENCIA augusztus 12-én Balázsfalván foglalkozott a máramarosi schizmatikus püspökség fölálitásáról szóló törvénytervezettel éa a papi nyugdíjtörvénnyel. (U)

— AZ UKRÁNOK A PÁPÁHOZ KÍVÁNKOZNAK. A Kifcépeurópai Kath. Kurir irja: Oroszországi városokban az állami péküzemekben már most kiadták az utasítást, hogy a jövő évben húsvétkor a „kulcs" és a „pascha" név alatt ismert kalácsokat nem szabad sütni. Ezzel a tilalommal a vallási tradíciónak utolsó emlékeit is ki akarják irtani, mert — úgymond — ezek a kalácsok a régi húsvéti ünnepekre emlékeztetik a lakosságot A tilalom átlépését hathónapi börtönnel, vagy ezer rubel pénzbirsággal büntetik. A központi végrehajtó bizottság titkárságához Ukrajnából állandóan veszedelmesen növekvő számban érkeznek levelek, amelyekben azt követelik, hogy a bezárt templomokat ismét nyissák ki, sőt a „Krasznaja S a l j a " (Vörös Hajnal) nevü kolhoz parasztjai azzal álltak elő, hogy a Szentatyához akarnak utazni, vagy legalább a küllőidről képeket akarnak hozatni. Szomorú — irja a titkári jelentés —, hogv a szovjetunió fennállásának huszadik eveben még akadnak emberek, akik a papa arcképéről álmodoznak. Hivatalos kimutatás szerint 937 első három honapjában másfél millió rubel értékű atheista propaganda iratot szállítottak ki Szovjetoroszországból. Ez az irodalom össizesen 51 európai és tengerentúli államba került. Nem kevesebb mint 200 millió brosüra ment Spanyolországba. és 88 millió az Amerikai Egyesült Államokba. — A GÖRÖG PÜSPÖKÖK ÖSZI KONFERENCIÁJA, mint a Pantainos ertesült több nagyfontosságú kérdésben fog határozatokat hozni. Első helyen áll ezek közül a halottégetéssel szemben való állásfoglalás. Foglalkozni fog a konferencia a születesszabályozással, a törvénytelen házasságban élők kiközösítésével, a szerzetesi élettel, a bűnbánat szentségének kiszolgáltatási módjával, újból kívánja szabályozni a pappászentelés korhatárait, valamint több reformot tervez az egyházi bíráskodás) terén is. (P) — A GYAKORLATI KERESZTÉNYSÉG KONGRESSZUSA, amint magát az egyházakat dogmatikus egyesítés nélkül közös plattformra hozni törekvő nemzetközi társaság nevezi, ezidei kongresszusát juliu& 12—26-ig Oxfordban tartotta. A világ különböző részeiből mintegy 900 megbízott vagy önkéntes résiztvevő jelent meg a kongresszuson, melynek főtárgya volt: Egyház, nemzet és állam.

.239

— UKRÁN KATHOLIKUSOK KANADÁBAN. Az 1894. évben nyilt meg Kanada a bevándorlók számára s> attól az időtől kezdve tömegesen vándorolt ki oda a csekély földdel bíró ukrán nép s ma már kb. 350 ezer a Kanadába vándorolt ukránok száma. Nagyobbrészt az ország nyugati részében, (Manitoba környékén) telepedtek le, de széjjel szórva az egész Kanadában élnek. Éleinte az egyházilag szervezetlen ukrán kivándorlókra vetették magukat az amerikai szekták1, de a nép hű maradt hitéhez és keleti szertartásához addig is, amíg 1902-ben a sz. Bazil rendi misszionáriusok nem telepedtek közéjük. Kitartó munkájuk eredménye az lett, hogy az Apostoli Szentszék 1912ben már saját püspökségre bízta lelki vezetésüket. Az első püspökük Budka Nikita volt, 1929-től pedig Ladika Vazul áll_ a kanadai gör. szert. kath. egvház élén, akinek mint misszionáriusnak bőséges alkalma volt megismerni híveit s azokat a nehézségeket, amelyeket a kanadai katholikus ukránok egyházi szervezésénél le kell győznie. Nviltan hangoztatta, hogy csak úgy tudja öszszetartani népét, ha elegendő jó papot tud küldeni közéjük. 1929 óta megkétszereződött papjainak száma s ma 85 pap dolgozik terjedelmes egyházmegyéjében. 25 papnövendéket neveltet a"különböző seminá.riumokban, 20-at más főiskolákon s most, amikor itthon járt Galíciában, 30 ifjú jelentkezett nála a kanadai misszióba. , A világi papokon kívül sz. Bazil-rendi es redemptorista szerzetes atyák segítenek a püspöknek, sőt újabban az ÓbIatusok rendje is ágat eresztett Kanadaba, akikkel oda került Ru atva, a híres építész isi, aki sorra építette a szép kanadai keleti ritusu templomokat. Nagyon előmozdítja a kanadai misszió sikerét az ottani világi hatóságok jóindulata, amely az egyházi szervezés út.laba soha sem gördít akadályokat. A kanadai gör. szert. kath.. hitélet terén igen nagy munkát fejtenek ki az apáca nővérek is. A koloniákon szétszórt ukrán gyermekeket a vallás elemeire, írni-olvasni tanítják, a sz. gyónáshoz és sz. áldozáshoz készítik elo. A nép s különösen a gyermekek nagyon szeretik a nővéreket, akiknek előkészítő munkája valóban igen fontos is>. Több saját iskolája is van Kanadában

äz ukrán népnek, amelyekben ukrán nemzeti és katholikus szellemben nevelik az ifjúságot. Annyira meg van mar szervezve az ukrán gör. szert. kath. egy- 1 ház, hogy a legtávolabbi kolonia hívei I is legalább havonként vagy kéthavonként hallgathatják a saját papjuk által j végzett isteni tiszteleteket. így azután j hazájához is ragaszkodik a kanadai uk- 1 ián nép, a püspökök jelentése szerint j 1936—37-ben csak a rokkantak számá- I ra 2000 dollárt küldött az óhazába. Az angolok, amíg rendes egyházi szerve- 1 zetük nem volt, alig törődtek velük, most azonban már figyelemmel kisérik j őket s keresik velük: az együttműkö- | dést, mert ma már három ukrán képvi- i selő ül a parlamentben. A sajtóra is J nagy figyelmet fordít az egyházi ható- j ság. A redemtoristák hitbuzgalmi lap- , ján kívül több hetilapjuk is van. Leg : | tekintélyesebb az „Ukrán H í r e k " amely j Vinnipegben jelenik meg. Ez a céltuda- j tos vallási szervezkedés tette lehetővé, | hogy egyre ritkábban háborgatják a ] kanadai ukránokat a protestáns és orosz J pravoszláv agitátorok. Nemrégiben egy Szvisztun nevü „jó patriáta" autokefál j ukrán nemzeti egyházat próbált alapitani Kanadában s bevezette az ukrán • nyelvű liturgiát, amivel sok hívőt von- J zott, később aztán az angol liturgikus j nyelvre tért át s< akkor még a leghívebb j követői is elhagyták Most már arra tö- j rekszenek a kanadai ukránok, hogv a j nemzeti és katholikus szolidaritás alap- 9 ján anyagi ügyeikben is segítségükre | legyenek rászoruló ukrán-testvéreiknek. (Missionar.) — VÉGET ÉR A CIPRUSI EGYHÁZ VÁLSÁGA. A Ciprusi érsekség | betöltése körül hosszantartó zavarok j voltak. A ciprusiak és az angol kor- j mány, mely jogot formál az ottani egyház életébe való beavatkozásra, nem X tudtak egymással megegyezésre jutni. 1 Most — mint a Pantainosi irja — vég- 1 re megoldást nyer a dolog, amennyi-1 ben a konstantinápolyi pátriarka által I Londonba küldött thiatiri püspök eré- | lyes közbelépésére az angol kormány 9 envhitett a maga álláspontján és hoz-1 zájárult az érseki széknek eddigi mó- 1 don való betöltéséhez. A paphosi püspök, mint az érsekség helytartója az -j erre vonatkozó pátriárkái leiratot ju- I liusban kapta s hir szerint már meg is ; tette az érsekválasztáshoz szükséges ]! előintézkedéseket.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség: Miskolc, Hunyadi-u. 3. Kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-u. 11. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

.240

The Oriental Church Vol. IV. Number 8-9.(38-39.) Sept.-Okt.1937. Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskolc, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengő 8 a year. CONTENTS: Is union worth working for? — The idea of sacrifice in the byzantinic liturgy. — The Holy Sacrament and the Oriental Orthodoxy. — The veneration of Sakramental Christ in the Greek

Church and its liturgical books. — The Church of Malabar and the Holy Sacrament. — Archbishop A. Papp's contribution to King Saint Stephen-s veneration.

A keleti sz. Unió ügye iránt érdeklődők alapos tájékozódást szerezhetnek D r . S Z Ú N T A Y - S Z É M f l N I S T V Á N prelátus

„AZ

UNIONIZMUS"

című müvéből, amelyet a bel- és külföldi kritika egyaránt elismeréssel fogadott. Kapható kiadóhivatalunkban A még meglévő s jelentéktelenül sérült példányokat árusítja a kiadóhivatalunk 1 pengő 50 fillérért.

„Énekeljetek a mi Istenünknek" Görög szertartású katholikus

liturgikus énekeskönyv, az összes vasárnapi és ünnepi énekekkel, gyónási és áldozási imákkal és részletes lelki tükörrel Ára egész vászonkötésben 7 pengő. Kapható minden lelkészi hivatalnál

és a Keleti Egyház kiadóhivatalánál Miskolc, Melinda*uíca 11., valamint Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18.