Hatályos: 2015. január 1-től
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 22/2001./V.17./ önkormányzati rendelete a közterület-használatról és a városkép védelméről1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990. évi LXV.tv.16.§-ában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: törvény) 54.§.ában, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. számú rendeletben valamint a közúti igazgatásról szóló 1988.évi I. törvény és az 1/1975.(II.5.) KPM - BM. számú együttes rendeletben ( továbbiakban . KRESZ ) foglaltakra figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja:
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A rendelet célja 1.§ A rendelet megalkotásának célja az, hogy a törvény 54.§-ában foglalt rendelkezésekre figyelemmel Sárvár város közterületeinek a rendeltetéstől eltérő célra való használatát szabályozza. A rendelet megalkotása során a képviselőtestületet a közterületek célszerű használatának biztosítása, a városkép védelmére és a közrend megóvására irányuló törekvés vezérelte.
A rendelet hatálya 2.§ (1) A rendelet hatálya kiterjed minden olyan magánszemélyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, akik közterületet rendeltetéstől eltérő célra használnak. (2) A rendelet hatálya minden olyan közterületnek minősülő földterületre kiterjed, amely Sárvár város közigazgatási területén található.
Értelmező rendelkezések 3.§ 1
Módosítások: 14/2002./IV.15./, 17/2004./III.18./, 44/2004./XII.16./, 13/2005./III.24./, 19/2005./VI.23./, 33/2005./X.20./, 18/2006./IV.27./, 19/2007./IV.19./, 34/2007./XI.23./, 13/2008./II.15./, 43/2008./XII.19./, 15/2009./III.20./, 37/2009. /XII.18./, 13/2010. /IV.30./, 34/2010. /XII.16./, 13/2011./IV.29./, 17/2011./V.27./, 34/2011./XII.16./ 35/2012./XII.17./ 32/2013. /XII.17./ 5/2014. (II.14.) 4/2014. (II.17.) 9/2014. (IV.1) és 23/2014. (XII.19.) rendelet
Hatályos: 2015. január 1-től
A rendelet alkalmazása során: a) Zöldterület: a parkok, sétányok, sportpályák, játszóterek, út menti zöldsávok, vendégjárdák füvesített részei, a közterületi fák, a virágosított területek és a Csónakázó tó környékének teljes területe. b) Üzemen kívül helyezett jármű: minden olyan hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű, amely a forgalomban csak külön engedéllyel, jelzéssel vehet részt. c) Üzemképtelen jármű: baleset következtében károsodott és elhagyott – a balesettől számított 8 napon belül el nem szállított – jármű illetve műszaki állapotánál fogva közlekedésre alkalmatlan jármű. d) 2 e) Napvédő ponyva, előtető által elfoglalt terület: nyitott állapotban a talajszintre vetített alapterület
A közterületek használata 4.§ (1) A közterületeket elsősorban rendeltetésüknek megfelelően, a rájuk vonatkozó hatósági előírások és engedélyek szerint lehet használni. Ez a használati jog bárkit megillet. (2) A közterületeket rendeltetésüktől eltérő célra – jogszabályban meghatározott eseteket kivéve – kizárólag az e rendeletben meghatározott feltételekkel szabad használni. (3) 3Az Önkormányzat a rendeletek helyben szokásos kihirdetésén túl köteles a közterület-használati díjakat elektronikus formában és módosításukat követően nyomtatott formában is közzétenni, közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatára irányuló eljárás kérelem minimális adattartalmára vonatkozó tájékoztatót pedig elektronikus formában közzétenni. 5.§4 (1) A közterület rendeltetéstől eltérő célra való használata jogerős önkormányzati hatósági engedély, továbbá jogszabályban meghatározott esetekben tulajdonosi hozzájárulás, kezelői hozzájárulás és bontási engedély birtokában történhet. (2) A közterület használati engedélyt a polgármester adja ki. (3) Amennyiben a közterület-használat olyan tevékenység végzésére vagy olyan építmény elhelyezésére irányul, amelyhez egyéb hatósági engedély is szükséges, úgy a közterület-használati engedély megszerzése az egyéb hatósági engedélyek megszerzése alól nem mentesít. (4) A közterület-használati engedély tartalmazza a használat céljára, időtartamára, a közterület-használat díjára, a használó jogaira és kötelezettségeire vonatkozó előírásokat, valamint a rendeletben meghatározott egyéb feltételeket. 6/A.§5 2
hatályon kívül helyezte: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 10.§ (3) bek., hatálytalan 2011. május 15.-től beiktatta: 37./2009. (XII.18.) sz. ö.r. 1.§., hatályos: 2010. I. 1.-től 4 módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 1.§., hatályos 2011. május 15.-től 3
Hatályos: 2015. január 1-től
Nem adható ki közterület-használati engedély az alábbi esetekben: a) üzlettel nem rendelkező kereskedők részére árusítás céljára a műemléki környezet területére kivéve az ünnepek előtti 1 hónap időtartamú, az ünnephez kapcsolódó árusításokat ( fenyőfa, koszorú, szilveszteri kellékek stb.); b) zajos, bűzös, robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására; c) szeszesital forgalmazásra, kivéve a vendéglátóipari előkertekben történő vagy a külön jogszabály alapján engedélyezett alkalmi árusítást; d) közterületi sátorgarázs létesítésére; e) üzemképtelen vagy üzemen kívül helyezett járművek tárolására; f) elárusító helyek és üzletek környékén áru és göngyöleg tárolására; g) tüzelőanyag 48 órán túli tárolására h) 6a közlekedés biztonságát veszélyeztető anyagok tárolására (a veszélyességre a Közútkezelő, a közlekedési hatóság vagy a közterület-felügyelet állásfoglalása az irányadó), i) őstermelők részére j) közúti közlekedési szolgáltatást végző járművek tárolására a 16.§.(1) bekezdésében foglaltak kivételével k) városképbe nem illő, a közízlést sértő tárgyakra, berendezésekre l) március 15-re és október 23-ra mutatványos tevékenységre m) 7 a Várpark teljes területére a Nádasdy Történelmi Fesztivál időtartama és a 7.§ (1) bekezdés f) pontja szerinti használat, továbbá a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság egyedi hozzájárulása alapján a közösségi, szabadidős célt szolgáló, szórakoztató, kulturális tevékenység végzésére irányuló használat kivételével 8 n) a lakosság nyugalmát vagy a közerkölcsöt sértő tevékenység végzésére o) 9 ugyanazon kérelmező részére egy naptári évben kettőnél több rendezvény lebonyolítására, amennyiben a közterületet nem jótékonysági célú, sport, kulturális vagy egyházi rendezvényre veszik igénybe p) 10az engedélyt kérő ügyfélnek a tárgyévet megelőző időszakból nyilvántartott közterület-használati díj tartozása van. 6/B.§11 (1) Közterület-használati engedély a Batthyány utcában az utca mindkét oldalán a számozás kezdetétől a körforgalomig terjedő járdaszakaszokon, a járókővel újonnan lerakott járdafelületre nem adható ki. A korlátozás a fenti járdaszakaszok mentén lévő épületek homlokzatán elhelyezhető reklámokra, reklámhordozókra, valamint a Simon Júdás vásár időtartamára nem vonatkozik. Az év december 27. napjától december 31. napjáig terjedő időszakra a szilveszteri ünnephez kötődő árucikkek árusítása a szükséges
5
Számozását módosította: 34/2002./XII.19./ sz. ö.r. 1.§., hatályos: 2002. XII. 19.-től módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 2.§., hatályos 2011. május 15.-től 7 módosította: 4/2014. /II.17./ sz. ö.r. 1.§-a, hatályos 2014. II.18-tól 8 beiktatta: 14/2002./IV.25./ sz. ö.r. 1.§., hatályos: 2002. IV.25.-től 9 beiktatta: 34/2007./XI.22./ sz. ö.r. 1.§, hatályos: 2007.XI.23.-tól 10 beiktatta: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 2.§., hatályos 2011. május 15.-től 11 beiktatta: 34/2002./XII.19./ sz. ö.r. 1.§., hatályos: 2002. XII. 19.-től 6
Hatályos: 2015. január 1-től
engedéllyel rendelkezők részére díszburkolatos szakaszán.12
engedélyezhető
a
Batthyány
utca
(2) A Csónakázó-tónál (Sárvár, 1243/6 hrsz és 1231 hrsz) az idegenforgalmi időszakban (május 1. és szeptember 30. között) legfeljebb nyolc alkalommal lehet rendezvényt tartani. Rendezvény tartására elsősorban Sárvár város Önkormányzata és intézményei jogosultak. A nyolc alkalomba beleszámítanak az Önkormányzat éves rendezvénynaptárban foglalt, Csónakázó-tóhoz hirdetett programok is. Amennyiben az Önkormányzat a nyolc alkalommal nem él, rendezvény tartására jogosultak a parlamenti és/vagy önkormányzati képviselettel rendelkező pártok és sárvári székhelyű társadalmi szervezetek szezononként egy alkalommal, egy napra. Jelen pontban szabályozott közterület-használat ingyenes.13 (3) A (2) bekezdés szerinti közterület-használati kérelem elbírálásánál figyelembe kell venni a kérelem benyújtásának időpontját, azt, hogy az adott évben az adott kérelmező hány rendezvényre kapott közterület-használati engedélyt, valamint a tervezett rendezvény helyi társadalmi hasznosságát. (4) A Kossuth téren csak az 1. sz. melléklet 8., 14., 15., 16., 17., 18., 23., 26. pontjaiban meghatározott tárgyban lehet közterület-használati engedélyt kiadni. A Kossuth téren rendezvényt csak az Önkormányzat és az Önkormányzat által megbízott intézmény vagy szervezet tarthat. 1415 16
(5)
Közterület-használati engedély az Ady u. 2.-től a Rákóczi Ferenc utca páratlan oldalán a járda végéig, valamint a Rákóczi Ferenc utca páros oldalán a díszburkolatos járdával lerakott járdafelületre nem adható ki. A korlátozás a fenti járdaszakaszok mentén lévő épületek homlokzatán elhelyezhető reklámokra, reklámhordozókra, a Hild-parkra valamint a Simon Júdás vásár időtartamára nem vonatkozik.
(6)
17
A város egész területén kizárólag a rendelet 4. sz. mellékletében meghatározott műszaki paramétereknek megfelelő, hirdető berendezés helyezhető el azzal, hogy a meglévő hirdető berendezéseket legkésőbb 2015. június 30. napjáig kell lecserélni. A hirdető berendezés cseréjét követő hónap 1. napjától számított egy évig a kérelmező a díjfizetési kötelezettség alól mentesül, a már megfizetett díj arányosan visszatérítésre kerül.
(7)
18
Nem adható közterület-használati engedély 2015. január 1.-től kezdődő hatállyal annak a kérelmezőnek, aki a (6) bekezdésben meghatározott kötelezettségét nem teljesíti.
(8) Az Ady Endre u., Deák Ferenc u., Sylvester János u. és a sárvári 1. Posta által határolt ingatlanokon, valamint a Deák Ferenc u. térburkolattal ellátott 12
a 6/B.§ utolsó mondatát beiktatta:44/2004. /XII.16./ sz. ö.r. 2.§-a, hatályos 2004.XII.16-tól. (2) és (3) bekezdést beiktatta:: 13/2010. /IV.30./ sz. ö.r. 2.§-a, hatályos 2010. IV.30-tól 14 Módosította a 32/2013. (XII.17.) ör. 1.§-a, hatályos 2014. január 1.-től 15 Módosította: 23/2014. (XII.19.) Ör. 1. §., hatályos 2015. január 1-től 16 beiktatta: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 3.§., hatályos 2012. I.1.-től 17 Módosította a 32/2013. (XII.17.) ör. 1.§-a, hatályos 2014. január 1.-től 18 Módosította a 32/2013. (XII.17.) ör. 1.§-a, hatályos 2014. január 1.-től 13
Hatályos: 2015. január 1-től
területén Közterület-használati engedély az 1. sz. melléklet 23., 26. és 31. pontjaiban meghatározott tárgyban adható. A területen rendezvényt csak az Önkormányzat és az Önkormányzat által megbízott intézmény vagy szervezet tarthat. A terület zöldterületeire, valamint a vízjátékok területére közterülethasználati engedély nem adható.19
6/C.§20 (1) Az Önkormányzat a tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatát a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 3. mellékletnek megfelelő mértékben meghatározott díj 20%-a ellenében biztosítja. (2) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén az Önkormányzat öt napon belül köteles újra biztosítani a közterület-használatot. (3) Mentes a közterület-használati díj megfizetése alól az a filmforgatás, amely közérdekű célokat szolgál, különösen az oktatási, tudományos vagy ismeretterjesztő témájú, vagy filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő alkotás, továbbá a város turisztikai marketingjét kiemelkedően segítő szakanyag. (4) A kérelmező és a megyei kormányhivatal közötti, filmalkotás forgatására vonatkozó közterület-használatot rendező hatósági szerződés jóváhagyása a polgármester hatásköre.
7.§ (1) A közterület nem rendeltetésszerű használatára az 5.§-ban meghatározott engedély nélkül az alább felsorolt esetekben van lehetőség: a) építőanyag, tüzelőanyag 48 órát meg nem haladó tárolására, ha az a közlekedést valamint a személyi és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti; b) kirakatszekrény, hirdetőberendezés, cég és címtábla, portál elhelyezése, amennyiben 10 cm-nél nem nyúlik be jobban a közterületbe; c) köztisztasággal kapcsolatos tárgyak elhelyezése d) Magyar Posta RT. levélszekrényeinek elhelyezése e) őstermelői igazolvánnyal rendelkező őstermelők részére saját terményeik árusítására a rendelet 3. számú mellékletében foglaltak szerinti helyeken és módon f) 21a Várpark területén a petanque-szakosztályok részére az alakuló tér használatára és az íjászok részére a várfal zenepavilon felé eső részének használatára. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt közterület használatok esetén a közterület helyreállításának kötelezettsége a használót terheli. A helyreállítások ellenőrzését 19
Beiktatta: 23/2014. (XII.19.) ör. 1. §., hatályos 2015. január 1-től Beiktatta a 32/2013. (XII.17.) ör. 2.§-a, hatályos 2014. január 1.-től 21 beiktatta:: 13/2010. /IV.30./ sz. ö.r. 3.§-a, hatályos 2010. IV.30-tól 20
Hatályos: 2015. január 1-től
a közterület-felügyelet és a műszaki iroda ügyintézője végzi, mely során a közterület-használó együttműködni köteles. Amennyiben a közterülethasználó a helyreállítási kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, úgy veszélyére, kárára és költségére a jegyző jogosult a helyreállítást elvégeztetni. 8.§22 (1) A közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatára irányuló eljárás kérelemre indul. A kérelmet a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Gazdasági és Városfejlesztési Irodájához (továbbiakban: Iroda) kell benyújtani. 232425 (2) Az engedélyezési eljárás során egyebekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: KET) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az Ör. és a KET rendelkezéseiben megfogalmazott feltételek fennállása esetén a mód van a KET 76.§ (1) bekezdése szerinti hatósági szerződés megkötésére.
A közterület használati díj 9.§ (1) A közterület rendeltetéstől eltérő célú használatáért – a 7.§-ban meghatározott eseteket kivéve – díjat kell fizetni. A díj összegét, megfizetésének módját és határidejét az engedély tartalmazza. (2) A díj összegét – a közterület használat időtartama és a használat jogcíme szerint - a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A város 2 díjkörzetre oszlik, melynek határait a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza (3) A díj összegének megállapításánál minden megkezdett hónap, nap ill. m2 egésznek számít a reklámtáblákat kivéve. A létesítmény által elfoglalt terület nagysága a létesítmény alapterülete és a használathoz szükséges csatlakozó terület méretének összege. Reklámtábla esetén a díjat a reklámfelület alapján kell megállapítani. Több oldalas reklámtábla esetén a díjat a reklámfelületek összege után a tényleges m2 alapján kell megfizetni de ingatlanonként és vállalkozónként legalább 1 m2 után mindenképpen meg kell a díjat fizetni. (3a)A közterület-használati díjat a kérelem benyújtásakor hatályos díjnak megfelelően kell megállapítani. Amennyiben a közterület-használat időtartama alatt a díj e rendelet módosítása kapcsán emelésre kerül, az emeléssel érintett időszakra vonatkozóan – ha a kérelmező továbbra is igényli a közterület-használatot – a már megállapított díj és az emelt díj különbözetét is meg kell fizetni. A díjemelésről szóló értesítés kézhezvételét követő nyolc napon belül nyilatkozhat a kérelmező, hogy igényli-e az emelés időszakára a további közterület-használatot. Amennyiben nem nyilatkozik, 22 módosította: 33/2005./X.20./ sz. ö.r., hatályos: 2005. XI. 1.-től eredeti szöveg: (1) A közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatára vonatkozó kérelmet a polgármesteri hivatal műszaki irodájához ( továbbiakban iroda )kell beadni. (2) Az engedélyezési eljárás során az államigazgatási eljárásról szóló módosított 1981.évi I. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 109.§-ában foglaltakra. 23 A bekezdés utolsó mondatát módosította: 37./2009. (XII.18.) sz. ö.r. 2.§., hatályos: 2010. I. 1.-től 24 Módosította: 23/2014. (XII.19.) Ör. 5. §. (2) bekezdése, hatályos 2015. január 1-től 25 A bekezdés utolsó mondatát hatályon kívül helyezte: 23/2014. (XII.19.) Ör. 5. §. (3) bekezdése, hatálytalan 2015. január 1-től
Hatályos: 2015. január 1-től
akkor a közterület-használati engedélyt vissza kell vonni. Amennyiben kéri a további közterület-használatot, akkor az emelési különbözetet a nyilatkozata megtételét követő 8 napon belül kell megfizetnie.26 (4) A díj összegét a kiadott engedély jogerőre emelkedését követő 8 napon belül kell megfizetni. (5) 27Az engedélyező a közterület használat díját mérsékelheti vagy elengedheti, ha a közterületet jótékonysági célú, sport , kulturális vagy egyházi rendezvényre veszik igénybe, vagy a közterület használat városi közérdeket szolgál. (6) Amennyiben a közterület használat jogcíme az 1.számú mellékletben nem szerepel, úgy a folytatni kívánt tevékenységhez hasonló jellegű használatra megállapított díjat kell megfizetni. (7) Az 1. és 2. számú mellékeltben meghatározott díjtételeket a Simon Júdás napi vásárkor nem kell alkalmazni. (8) 28 A képviselő-testület az 1. számú mellékletben meghatározott díjakat évente, a tárgyévet megelőző év decemberi ülésén felülvizsgálja. (9) 29Ellentétes megállapodás hiányában a közterület-használati díjak irányadóak a nem közterület jogállású, önkormányzati tulajdonú ingatlanok jelen rendelet 1. sz. mellékletében meghatározottak szerinti célból történő használata esetén.
A közterület használat időtartama 10.§30 (1) Közterület használati engedély határozott időre adható, melynek legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 1 év. (2) Az engedély a közterület használat engedélyezett időtartamának lejárta előtt, az alaphatározatban és módosításaiban biztosított időtartamot is figyelembe véve legfeljebb egy éves időtartamra meghosszabbítható, ha azt kizáró körülmények nem állnak fenn. A meghosszabbításra az engedély kiadásának szabályait kell alkalmazni. (3) A közterület-használati engedély kiadása, vagy meghosszabbítása iránti kérelem a közterület használat kezdetének tervezett időpontja előtt legfeljebb 30 nappal nyújtható be. (4) Nincs helye meghosszabbításnak, ha a közterület használati engedély visszavonására irányuló eljárás indult.
11.§ Vissza kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes 26
Beiktatta: 23/2014. (XII.19.) Ör. 2. §., hatályos 2015. január 1-től módosította: 13/2010. /IV.30./ sz. ö.r. 10.§ (3) bekezdése, hatályos 2010. IV.30-tól 28 Módosította 43/2008. /XII. 19./ sz. ö.r. 1.§-a 2005. I. 1.-től. 2008. XII.18.-ig hatályos szöveg: (megállapította 44/2004. /XII.16./ sz. ö.r. 2.§-a): Az önkormányzat jogosult a mellékletben meghatározott díjakat a KSH által közzétett inflációs rátával (10.- Ft-ra kerekítve) minden év március 1. napjával módosítani. 29 beiktatta: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 4.§., hatályos 2011.05.15.-től 30 Módosította: 23/2014. (XII.19.) Ör. 3. §., hatályos 2015. január 1-től 27
Hatályos: 2015. január 1-től
a) a közterület használati jogot másnak átengedte, vagy b) a közterületet nem az engedélyezett célra, az engedélyben meghatározott módon és időtartamban használja, vagy az engedélyben foglalttól eltérő nagyságú vagy másik területet foglal el, vagy c) a közterület használat díját az előírt határidőre nem fizette meg. A visszavonásra akkor kerülhet sor, ha a szabálytalanság észlelése után annak megszüntetésére az engedélyest írásban felszólították. Különösen nagy balesetveszély vagy életveszély esetén a felszólítás mellőzhető. 11/A §31 Az engedélyt vissza lehet vonni, vagy hatályát fel lehet függeszteni, ha a közterülethasználat jogának gyakorlása az Önkormányzat, vagy intézményei beruházását akadályozza vagy korlátozza. Ebben az esetben a közterület-használati díj időarányos részét vissza kell téríteni. Az engedélyest az akadályozás vagy korlátozás tudomásra jutását követően haladéktalanul értesíteni kell az eljárás megindításáról. Amennyiben a végrehajtás késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna, az engedélyt visszavonó vagy hatályát felfüggesztő határozatot fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá lehet nyilvánítani. A közterület-használati engedély visszavonása vagy hatályának felfüggesztése polgári jogi igényt nem dönt el. 12.§32 Különösen indokolt esetben (pl. munkaszüneti nap) a közterület használatát a polgármester a helyszínen engedélyezheti, ha a rendeltetéstől eltérő célú használatot a rendelet nem tiltja. A helyszíni engedélyről írásbeli feljegyzés készül, melynek minimális adattartalma azonos a közterület-használat iránti engedélykérelem adataival, továbbá tartalmazza az ügyfél fellebbezési jogról való lemondó nyilatkozatát és a díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást. Az engedélyezett időtartam ebben az esetben nem haladhatja meg a 48 órát. A közterületek védelme, használatának egyéb szabályai 13.§ (1) A közterületek használóinak kötelessége a közterületek védelme, a közterületi berendezési tárgyak megóvása és kíméletes használata. Tilos az elhelyezett berendezések rongálása, elcsúfítása, szennyezése. (2) Gépjárművel a zöldterületekre ráhajtani, ott várakozni tilos. (3) Tilos a közterületeken a virágok leszedése, a fák és egyéb növények csonkolása. (4) A zöldterületeken állatot legeltetni illetve kutyát futtatni az állattartási rendeletben foglalt feltételekkel lehet. (5) 33A gyermekek részére kialakított játszóterekre kutyát bevinni tilos, a játszótéri eszközöket 16 év feletti személyek nem használhatják. 31
beiktatta: 37./2009. (XII.18.) sz. ö.r. 3.§., hatályos: 2010. I. 1.-től módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 5.§, hatályos 2011.05.15.-től 33 módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 6.§, hatályos 2011.05.15.-től 32
Hatályos: 2015. január 1-től
(6) A közterületi rend és tisztaság védelmét az önkormányzat közterület felügyelői látják el. (7) 34 Tilos a közterületen – a szemétszállítási napok kivételével – két órát meghaladó időtartamban szemétgyűjtő edényt tárolni. Azoknál az úszótelkes, többlakásos házas-ingatlanoknál, ahol udvar vagy tároló helyiség hiányában a szemétgyűjtő konténer saját területen nem helyezhető el, az edényzet közterületen tárolható. Az elfoglalt közterület és közvetlen környékének tisztántartása a társasház kezelőjének vagy közös képviselőjének a kötelezettsége. 13/A.§3536
14.§ A közterületet nem rendeltetésszerű célra használók kötelesek a közterülethasználati engedélyt maguknál tartani és ellenőrzés esetén felmutatni.
Hirdető berendezések, falragaszok elhelyezése 15.§ (1) Épületek falán vagy kerítésen hirdető-berendezést elhelyezni csak az épület tulajdonosának hozzájárulásával szabad úgy, hogy az megfeleljen a városképi követelményeknek és a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse. (2) 37Műemléki környezetben csak a Városi Főépítész által jóváhagyott hirdetőberendezések létesíthetők. (3) 38 Tilos hirdetményt vagy reklámot elhelyezni élő növényzeten, az önkormányzat tulajdonában álló díszkandelábereken, valamint közúti jelzésen, annak tartóoszlopán vagy bármely más olyan berendezésen, amely a forgalom szabályozására szolgál. (4) 39 (5) Trafóházakra, nyomásszabályozó állomásokra, távközlési berendezésekre és kandeláberekre falragasz nem helyezhető el. (6) 40Az elavult hirdetések eltávolításáról – beleértve a tiltott helyen elhelyezett hirdetéseket is - a rendezvény szervezője köteles gondoskodni. A hirdető 34
módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 6.§, hatályos 2011.05.15.-től Beiktatta: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 7.§, hatályos 2011.05.15.-től 36 hatályon kívül helyezte: 9/2014./IV.1./ sz. ö.r. 1.§, hatálytalan 2014. április 2.-tól 37 módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 8.§, hatályos 2011.05.15.-től 38 módosította: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 8.§, hatályos 2011.05.15.-től 39 Hatályon kívül helyezte: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 10.§ (3) bekezdés, hatálytalan 2011.05.15.-től 40 módosította: 19/2005./VI.23./ sz. ö.r. 1.§.-a, hatályos 2005. VI. 23. 2001.V.17.-től 2004.III.17.-ig hatályos szöveg: 15.§.(6): Az elavult hirdetések eltávolításáról a hirdető szervezeteknek illetve a berendezések tulajdonosainak kell gondoskodnia. A hirdető berendezések karbantartását azok tulajdonosa köteles végezni úgy, hogy azok állapota a városképi követelményeket kielégítse. 2004. III. 18.-tól 2005. VI. 22.-ig hatályos szöveg: (megállapította a 17/2004./III.18./ sz. ö.r. 1.§.-a) 15.§.(6): Az elavult hirdetések eltávolításáról a rendezvény szervezője köteles gondoskodni. A hirdető berendezések karbantartását azok tulajdonosa köteles végezni úgy, hogy azok állapota a városképi követelményeket kielégítse. 35
Hatályos: 2015. január 1-től
berendezések karbantartását azok tulajdonosa köteles végezni úgy, hogy azok állapota a városképi követelményeket kielégítse. (7) 41 A Batthyányi utca 5., 6., 20., 27., 34. és 41. szám előtti önkormányzati hirdetőtáblákra kizárólag az Önkormányzat és intézményei közérdekű hirdetményei helyezhetőek el. (8) 42 A választásokkal összefüggő szabályok43 15/A. § (1) Az általános országgyűlési képviselő-választás, az önkormányzati képviselők és polgármesterek választása, valamint az európai parlamenti képviselők választása során az egész választási kampány időszaka alatt használható hirdetési felület: A jelölő szervezetek, valamint jelöltek a Batthyány utcán állandó jelleggel elhelyezett hirdetőfelületeken kizárólag az önkormányzat által térítésmentesen biztosított helyszínen történő választási rendezvények meghirdetésére legfeljebb A/3 méretű meghívókat helyezhetnek el. A választási kampány idején a fenti hirdetőfelületek igénybevétele kizárólag a jelölő szervezetek, valamint jelöltek részére engedélyezett. (2) Az általános országgyűlési képviselő-választás, az önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választása során a jelölő szervezet, valamint a jelöltek szavazókörönként legfeljebb háromoldalú, oldalanként az 1m² nagyságot el nem érő mobil hirdető-berendezést helyezhetnek el, jelölő szervezetekként, jelöltenként 2-2 db-ot, az 5/2014. (II.14.) önkormányzati rendeletben meghatározott kivételekkel. (3) A választási kampány idején nyilvántartásba vételüket követően a jelölőszervezetek, valamint a független jelöltek heti legfeljebb 2 óra időtartamban, maximum 2 m2 nagyságú közterületet rendezvény megtartására közterülethasználati engedély nélkül vehetnek igénybe. (4) A választásokkal összefüggésben az önkormányzat által elhelyezett, valamint a (2) bekezdésben meghatározott hirdető-berendezésekre a 6/B. § (6) bekezdésben foglalt előírások nem vonatkoznak. (5) Jelen paragrafus rendelkezéseit a …/2014. (II. 12) önkormányzati rendelet rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.
Közúti közlekedési szolgáltatásban használt járművek tárolásának szabályai 16.§44
41
beiktatta: 34/2007./XI.22./ sz. ö.r. 2.§, hatályos: 2007.XI.23.-tól hatályon kívül helyezte: 5/2014. /II.14./ sz. ö.r. 9.§-a, hatálytalan 2014. II.14-től 43 beiktatta: 5/2014. /II.14./ sz. ö.r. 8.§-a, hatályos 2014. II.14-től 44 hatályon kívül helyezte: 13/2011./IV.29./ sz. ö.r. 10.§ (3) bekezdés, hatálytalan 2011.05.15.-től 42
Hatályos: 2015. január 1-től
Üzemképtelen és üzemen kívül helyezett járművek elszállítás, tárolása 17.§ (1)
(2)
(3)
(4)
(5)
Üzemképtelen jármű vagy munkagép közterületen nem tárolható. Az üzembentartó köteles az üzemképtelenné vált járművet a közterületről haladéktalanul el távolítani. Ha a jármű csupán azért üzemképtelen, mert hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkezik, úgy azt mellékútvonalon vagy parkolóban legfeljebb 30 napig lehet tárolni. A közterületen tárolt üzemképtelen jármű üzembentartóját a közterület felügyelő írásban köteles felszólítani, hogy járművét a helyszínről legkésőbb 30 napon belül távolítsa el. 45 Amennyiben az üzembentartó nem állapítható meg, úgy a jármű elszállítható, erről a rendőrkapitányságot értesíteni kell. A jármű elszállítását és tárolását a Polgármesteri Hivatal végzi. A jármű elszállításakor a közterület felügyelő jelenlétében jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza a jármű műszaki állapotát és a járműben talált felszereléseket és egyéb tárgyakat. Az elszállítás és a tárolás költségei az üzembentartót, vagy üzemen kívül helyezett jármű esetén a tulajdonost terhelik. Az igazolt tulajdonosnak a jármű csak a felmerült költségek (szállítás, tárolás, szakértő stb.) megtérítését követően adható ki.
18.§ Baleset folytán megsérült és elhagyott járművet az út kezelője is eltávolíthat, amennyiben az a forgalmat akadályozza, vagy elhelyezkedése folytán baleseti veszélyt jelent, erről azonban a rendőrkapitányságot értesíteni kell.
Az elszállított járművek értékesítése 19.§ (1) A ki nem váltott járműveket a tárolással megbízott az elszállítás napjától számított 90 nap után értékesíthet, vagy annak eredménytelensége után megsemmisítheti. (2) 46Az értékesítés során befolyt és a felmerült költséggel csökkentett összeget az önkormányzat költségvetési elszámolási számlájára kell átutalni. (3) Az üzembentartó vagy tulajdonos a polgári jogi elévülési időn belül az értékesítés során befolyt és a költségekkel csökkentett összegre jogosult igényét érvényesítheti, amennyiben tulajdonjogát hitelt érdemlően igazolja.
45
módosította: 13/2005./III.24./ sz. ö.r. 1.§.-a, hatályos 2005. III.24.-től eredeti szöveg: 17.§. (4) Amennyiben az üzembentartó nem állapítható meg, úgy a jármű elszállítható, erről a rendőrkapitányságot értesíteni kell. A jármű elszállítását és tárolását az ÖKKSZ végzi. A jármű elszállításakor a közterület felügyelő jelenlétében jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza a jármű műszaki állapotát és a járműben talált felszereléseket és egyéb tárgyakat. 46 módosította: 13/2011./IV.29./ ö.r. 10.§ (3) bekezdés, hatályos 2011.05.15.-től
Hatályos: 2015. január 1-től
A közterület bontása 20.§ (1) A közterület felbontásához, annak területén, alatta vagy felette építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez – a közutat és tartozékait kivéve - a közterület tulajdonosának hozzájárulása szükséges. A tulajdonos önkormányzat hozzájárulásában feltételeket írhat elő. 47 (2)
Szabálysértési rendelkezések 21.§48 21/A.§49
E rendelet vonatkozásában (1) a „Polgármesteri Hivatal” szövegrész helyébe a „Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal” szöveg (2) a „Műszaki Iroda” szövegrész helyébe a „Gazdasági és Városfejlesztési Iroda” szöveg lép. Záró, átmeneti és hatályba léptető rendelkezések 22.§ (1) E rendelet 2001. június 1-én lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Sárvár város Önkormányzati Képviselőtestülete módosított 20/1994.(X.25.) számú rendelete érvényét veszti. (3) A rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott közterület-használati engedélyek meghosszabbítására nincs mód, a közterület rendeltetéstől eltérő használatának engedélyezése a hatálybalépést követően csak ezen rendelet szabályai alapján történhet.
Sárvár, 2001. május 17.
Dr. Dénes Tibor polgármester
47
Dr. Szijártó Valéria jegyző
Hatályon kívül helyezte a 32/2013. (XII.17.) ör. 4.§ (2) bekezdése, hatálytalan 2014. január 1.-től hatályon kívül helyezte a 18/2012. /V.29./ ö.r. 1.§ f) pontja, hatályos 2012. június 1.-től 49 Beiktatta a …/2013. (VI. … ) ö.r. 4.§-a, hatályos …-től 48
Hatályos: 2015. január 1-től
Kihirdetve: Sárvár, 2001. május 17.
/:Dr. Szijártó Valéria:/ jegyző
Hatályos: 2015. január 1-től
1. melléklet a 22/2001. (V.17.) önkormányzati rendelethez 5051 A közterület használat díja
1.
2.
A
B
C
Közterület használat jogcíme
1. körzet (nettó)
2. körzet (nettó)
Közterületbe 10 cm-nél nagyobb mértékben benyúló üzlethomlokzat, portál, kirakatszekrény, védőtető, cég- és címtábla
750,- Ft/m2/ hó
380,- Ft/m2/ hó
Közterületbe 10 cm-nél nagyobb mértékben benyúló fényvédő ponyva, üzleti célú ernyőszerkezet reklámmal
560,- Ft/m2/ hó
290,- Ft/m2/ hó
díjmentes
díjmentes
1900,- Ft/m2/ hó
970,- Ft/m2/ hó
27.690,- Ft/év/ db
13.850,- Ft/év/ db
Közterületbe 10 cm-nél nagyobb mértékben benyúló fényvédő ponyva, üzleti célú ernyőszerkezet reklámfelirat nélkül
3.
Árusító és egyéb fülke, pavilon
4.
Gépkocsik, taxik állomásozó helye, parkolóhelyek
5.
Nem gépi május 1. és meghajtású augusztus 31. turisztikai célból között hasznosított jármű tárolására szolgáló az év fennmaradó hely – díjkörzettől részében függetlenül Telephellyel rendelkező tehergépjárművek esetei engedély alapján
6.
7..
Önálló hirdetőberendezés, reklámtábla, fényreklám hirdetőfelülete után 4 m2-ig bezárólag
8.
50 51
4980 Ft/db jármű/szezon(kivéve kerékpár) 2100Ft/db/ szezon kerékpár esetén 2630 Ft/db jármű/szezon(kivéve kerékpár) 1050 Ft/db/szezon kerékpár esetén 1560,- Ft/m2/ hó
980,- Ft/m2/ hó
1890,- Ft/m2/ hó
950,- Ft/m2/ hó
A mellékeltet módosította a 4/2014. /II.17./ sz. ö.r. 2.§-a, hatályos 2014. II.18-tól A mellékeltet módosította a 23/2014. (XII.19.) sz. ö.r. 4.§-a, hatályos 2015. január 1-től
Hatályos: 2015. január 1-től
Önálló hirdetőberendezés, reklámtábla hirdetőfelülete után 4 m2 nagyság felett
2220,- Ft/m2/ hó
1500,- Ft/m2/ hó
290,-Ft/m2/ nap
290,-Ft/m2/ nap
580,- Ft/fő/ nap
580,- Ft/fő/ nap
580,- Ft/fő/ nap
580,- Ft/fő/ nap
1870,- Ft/db/ hó
920,- Ft/db/ hó
Reklám célú zászló falra helyezve 1 m2 14. alatt
290,- Ft/db/ hó
210,- Ft/db/ hó
Reklám célú zászló falra helyezve 1 m2 15. felett
1870,- Ft/db/ hó
950,- Ft/m2/ hó
Hat hónapig ingyenes, amely egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható, azon túl a 17. sor díjszabása alkalmazandó
Hat hónapig ingyenes, amely egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható, azon túl a 17. sor díjszabása alkalmazandó
építési és bontási anyagok tárolása
1200,- Ft/m2/ hó
800,- Ft/m2/ hó
Alkalmi árusítás
760,- Ft/m2/ nap
400, Ft/m2/ nap
560,- Ft/m2/ nap
400, Ft/m2/ nap
2770,- Ft/nap/ gk.
2770,- Ft/nap/ gk.
1740,- Ft/m2/ hó
1030,- Ft/m2/ hó
Alkalmi kiállítás és vásár
560,- Ft/m2/ nap
290,- Ft/m2/ nap
Vendéglátóipari előkert (csak az üzemelés alatti időre) Üzlet előtti árubemutatás és vásár
640,- Ft/m2/ hó
350,- Ft/m2/ hó
760,- Ft/m2/ hó
560,- Ft/m2/ hó
3660,- Ft/nap/ gk. A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 3.
3660,- Ft/nap/ gk. A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 3.
9.
Mozgatható eseti reklámtranszparensek 10. elhelyezése (pl. cirkuszi hirdetés stb.) Reklámember mozgatható reklámtranszparenssel 12. Szórólap osztás Reklám célú zászló földre állítva 13. 11.
16. Állványozás
17. 18.
Mozgóárusítás (pl. fagylalt) Mozgóárusítás gépkocsiról (Lánkapuszta és Csénye-Újmajor 20. városrészekben élelmiszer árusítása esetén ingyenes) Idény jellegű árusítás 21. 19.
22. 23. 24.
25. Hangos reklám (gépjárműből) 26.
közterületek filmforgatási célú használata
Hatályos: 2015. január 1-től
melléklete szerint az ott meghatározott díjak 20%-a Ingyenes
27. Cirkusz sátor területe után Cirkusz egyéb területe után (legfeljebb 4 28. 24.970,- Ft/alkalom napra) 29. Mutatványos tevékenység 90- Ft/m2/ nap Eseti megállapodás 30. Sport és kulturális rendezvény alapján 31. Utcai zenélés, utcabál 100,- Ft/m2/ nap Karácsonyfa árusítás (minimális terület: 32. 760,- Ft/m2/ nap 10 m2) Házi szemét gyűjtésére szolgáló 33. díjmentes konténerek elhelyezése Várparkban végzett közösségi, Alapdíj 110 Ft/nap szabadidős célt szolgáló, szórakoztató, + 34. kulturális tevékenység Terület alapján: 10Ft/m2/nap
melléklete szerint az ott meghatározott díjak 20%-a Ingyenes 24.970,- Ft/alkalom 90- Ft/m2/ nap Eseti megállapodás alapján 100,- Ft/m2/ nap 430, Ft/m2/ nap díjmentes
-
Hatályos: 2015. január 1-től
2. melléklet a 22/2001. (V.17.) önkormányzati rendelethez52
Sárvár város területének a közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatáért fizetendő díjak szerinti körzetei”
1.számú körzet:
Árpád utca, Széchenyi utca, Nádasdy Ferenc utca az Árpád utcától a Várkerületig, Várkerület, Rákóczi Ferenc utca a Vadkert körútig, Temető utca, Fekete híd utca a Temető utcától a Deák utcáig, Gyöngyös utca, Deák Ferenc utca, Móricz Zsigmond utca, Bem utca , Ady Endre utca, Dózsa György utca Gárdonyi Géza utca , Kisfaludy és Vörösmarty utcák Gárdonyi és Dózsa u közötti szakaszai, Hunyadi János utca a Gárdonyi utcától a Batthyány utcáig, kisipari üzletsor területe, Batthyány utca a Kossuth tértől a körforgalomig, Kossuth tér, Sylvester János utca 2.számú körzet:
Minden olyan terület, amely az 1. számú körzeten kívül esik, beleértve a rábasömjéni és hegyközségi városrészt is.
52
Módosította:: 34/2011.(XII.16.) ö.r. 1.§-a, hatályos 2012. I.1.-től
Hatályos: 2015. január 1-től
3. számú melléklet
Az őstermelők közterületi árusítására kijelölt helyekről és feltételeiről
Őstermelői árusításra kijelölt helyek: 1./ SÁGA előtti terület a parkoló és a bolt között a kerékpártároló vonalában 2../ Rákóczi u – Alkotmány u sarkán lévő ABC előtti területen 3./ 53Munkaügyi Központ kirendeltsége melletti parkolónál a Batthyány utca felőli járda mellett
Az elfoglalt terület nagysága személyenként max. 1 m2 lehet. Árusítható: saját termésű zöldség, gyümölcs és virág , KIVÉVE GOMBA ! Gyümölcs és zöldségféle a földről, papírról nem árusítható. Az értékesítés tiszta ládából, kosárból, alátéttel ellátott zsákból, kocsiból történhet. A forgalmazott terméknél hatósági felszólításra igazolni kell az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartását. A területet az árusítás után fel kell takarítani.
53
beiktatta: 18/2006./IV.27./ sz. ö.r. 2.§.-a, hatályos 2006. IV. 28.-tól
Hatályos: 2015. január 1-től 54
4. számú melléklet
Az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű közterületeken elhelyezett hirdető berendezésekre vonatkozó előírások A hirdető berendezések elhelyezésénél közútkezelő előírásain valamint az általános közlekedési elvárásokon túl az alábbiakat kell figyelembe venni: 1. Hirdető berendezés zöldsávban, valamint a Batthyány utca díszburkolatos szakaszán a meglévő hirdetési berendezések helyén a díszburkolaton helyezhető el, tulajdonos hozzájárulásával. 2. A hirdető berendezés nem hasonlíthat közúti jelzőtáblára, a városban alkalmazott általános információs táblákra, annak érdekében, hogy azokkal ne legyen összetéveszthető. 3. Előírt kialakítás, anyaghasználat és festés: A tábla az út szegély és járdaszegély irányával párhuzamosan vagy merőlegesen telepíthető a járdaburkolat szélétől legalább 30 cm távolságba, oly módon, hogy kialakítása a gyalogos és kerékpáros forgalom számára ne legyen balesetveszélyes.. A hirdető berendezés alsó síkja terepsíktól legalább 70 cm magasságban lehet. A tábla síkjából kiálló háromdimenziós elemek vastagsága, kiállása legfeljebb 15 cm lehet. A táblákhoz csillogó, fényvisszaverő felület és egyéni világítás nem alkalmazható. Előírt anyaghasználat: Tartóváz: acél váz, konszignáció szerint, RAL 6005 színben. Hirdetési felület (egy - vagy kétoldalú): Festett alumínium, acél, plexi, egyéb kültéri építőlemez, compactlemez. Egyoldalas tábla esetén a tábla hátoldala semleges megjelenés biztosítása miatt Palatinagrau ( RAL 7036 ) vagy papyrusweiß ( RAL 9018) szín alkalmazandó. A tábla keretszerkezete zártszelvényből készülhet. A keretszerkezet kétlábú és a tábla kontúrján helyezkedik el, konzolos tábla kinyúlás nem alkalmazható.
54
A mellékletet beiktatta: 17/2011./V.27./ sz. ö.r., hatályos 2011. VI.1.-től
Hatályos: 2015. január 1-től
4. Konszignáció (választható tartóváz típus): 1.sz. ábra:
Hatályos: 2015. január 1-től
2. sz. ábra:
Hatályos: 2015. január 1-től
3. sz. ábra: