Néző István. ötvenhat izzó ősze volt A forradalom kisvárdai eseményei és azok utóélete

Néző István

„…ötvenhat izzó ősze volt…” A forradalom kisvárdai eseményei és azok utóélete

1

2

Néző István

„…ötvenhat izzó ősze volt…” A forradalom kisvárdai eseményei és azok utóélete

Készült az 1956-os Emlékbizottság megbízásából és támogatásával.

Kisvárda 2016.

3

ISBN 978-963-9694-85-9

Kiadó: Örökségünk Könyvkiadó kft. Nyíregyháza, Bercsényi 13. Tel.: 06-20/9333-423 [email protected]

4

I. Parázs a hamu alatt Az 1956-os év kezdetén a sajtóbeli híradások még optimista hangulatot sugároztak. Egy januári kisvárdai tudósításból is az derül ki, hogy a lakosság hangot adhatott az őt érintő problémáknak, ezeket „a dolgozó nép okos gyülekezetében” a bölcs vezetőkkel együtt orvosolták, amire pedig nem találtak gyógyírt, arra közösen tovább keresték a választ. Az újság korabeli munkatársai a kényszerű beszolgáltatást is úgy állították be, mint a lakosság önként vállalt felajánlását: „Jól sikerült tanácsülést tartottak január 11-én Kisvárdán, melyen a dolgozók sok problémát vetettek fel, melyek megoldására serkentik a helyi vezető szerveket. A tanácsülésen az orvosi rendelő felépítésének kérdésével is foglalkoztak. Jelenleg nincs megfelelő helyiség, ahol a körzeti orvos nyugodt körülmények között végezhetné munkáját. Erre kerestek megoldást a dolgozó parasztok. Ugyancsak a tanácsülésen fogadták el Dohos Károly dolgozó paraszt mozgalmát, mely a község szépítését szolgálja. …Kisvárda dolgozó parasztjai az elmúlt évben is teljesítették hazafias kötelezettségüket. Adófizetési tervüket 116 százalékra, a biztosítási díjat 114-re teljesítették. A begyűjtésben pedig a 28. helyről a tizedikre küzdötték fel magukat. Ebben az évben sok dolgozó paraszt már az első negyedévben eleget tett egész évi sertésbeadási kötelezettségének. Dér András, Dukla Ferenc, Böszörményi Ferenc és még sokan az idén is elsőnek teljesítették sertésbeadási tervüket. Példát vehetnek róluk azok a dolgozók, akik többszöri felszólítás után rendezik csak tartozásaikat. 1 Az SZKP XX. kongresszusa (1956. február 14-25.) után hazánkban is teret kapott a kritika, az önkritika. Jól mutatja ezt, hogy amikor július 2-án az országos folyamatok részeként a helyi tömegszervezetek (Hazafias Népfront, az MNDSZ, a Béke Bizottság) is az egyesüléséről határoztak, a gyűlésen felszólalók általában szocialista kritikát vagy önkritikát gyakoroltak, az általuk vezetett szervek (tanács, párt) tevékenységét bírálták, elfeledve azonban a saját felelősségüket.

1

Hován József: Mi újság Kisvárdán. In: Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsok Lapja 1956. 2. sz. 3. p.

5

Felvonulás a Rákosi-korszakban

Takács Károly gimnáziumi igazgató, a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöke „Beszámolójában elmondotta többek között, hogy… a széttagolt szervezetek és mozgalmak sokszor gátolták egymást tevékenységük kifejtésében, és előfordult olyan eset is, hogy egy témakörről ugyanazokat a személyeket három szervezet is tájékoztatta. …bírálta a járási párt végrehajtó bizottságot, az alapszervezeteket, a tanácsokat, mert nem segítették megfelelő formában eddig a Hazafias Népfront munkáját. Nagy Antal, a járási pártbizottság első titkára felszólalásában előadta, hogy „A XX. kongresszus adta új légkörben a Hazafias Népfront és tömegszervezetek munkája, különösen az utóbbi időben nem volt kielégítő. Rajtunk múlik, hogy a hibákat kijavítsuk és továbbra is felhasználjuk azokat a tapasztalatokat, amit az MNDSZ, békebizottság hosszú időn keresztül szerzett. Mi bízunk abban, hogy sikerül tartalommal megtölteni a kibővült Hazafias Népfront munkáját. Nálunk is volt hiba, lebecsültük a népfrontot, nem adtuk meg a kellő segítséget a népfront munkájához. Mi levonjuk a tanulságot. Meg fogjuk értetni minden párttaggal a népfront jelentőségét.”… Rozgonyi József, a járási tanács VB elnöke is szólásra emelkedett és kritizálta a járási tanács és helyi tanácsok munkáját, mert ezek nem adtak kellő segítséget a Hazafias Népfront munkájához. Ezután javaslatot tett arra, hogy az egyesített Hazafias Népfront Bizottság forduljon felhívással a járás

6

dolgozó parasztságához, hogy a most folyó nagy munkákat, az aratást, cséplést, termény betakarítást időben elvégezzék. 2 Az SZKP XX. kongresszusa változást hozott abban, hogy erősen bírálták a sztálini politikát, miközben az sok tekintetben Hruscsov és utódai alatt továbbra is folytatódott. A személyi kultusz elítélése azonban mindenképpen pozitívum volt, s hazánkban is hasonló reakciót váltott ki. A kongresszusról hazatérő Rákosi önmaga politikájának helyességét bizonygatta, a Nagy Imre vezette párton belüli ellenzék azonban mind erőteljesebben lépett fel az első titkár és csoportja ellen. Március 17-én megtartotta első ülését a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) Petőfi Köre, amely antisztálinista/antirákosista fórummá vált. Június 30-án az MDP Központi Vezetősége megbélyegezte a kör pártellenes tevékenységét és felfüggesztette annak működését.

Kisvárdai DISZ-tagkönyv

Az országos eseményeknek vidéken, így Kisvárdán is megvoltak a helyi lecsapódásai. Július 18-án a kisvárdai pártszervezetek legjobb kommunista aktívái részére értekezletet rendeztek, ezen az előadást Licsák Mária, a párt megyei bizottságának munkatársa tartotta a párt KV június 30-i határozata alapján. Rövid értékelés után rátért arra, hogy a XX. kongresszus utáni bátor, pártszerűen megalapozott bíráló légkört egyesek pártellenes, demagóg tevékenységre igyekeztek felhasználni. „Ezekkel szemben fel kell lépnünk… a DISZ Petőfi Kör vitáin voltak olyanok, mint Déri Tibor, Kardos Tibor írók, akik nyíltan támadták a pártot, annak funkcionáriusait, s tagadták a párt vezető szerepét.”

2

Tóth János: Megtartották az egyesülési értekezletet Kisvárdán is a Hazafias Népfront, MNDSZ és a Békebizottság járási szervei. In: Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. 155. sz. 4. p.

7

Az előadáshoz többen hozzászóltak. Grgurics István, a tanítónőképző igazgatója felszólalásában elmondta, hogy: „Nem, vettük komolyan a DISZ Petőfi Körben lezajlott eredményeket, gondolva arra, hogy ez vidéki pártszervezetet, értelmiségieket kevésbé érint.” Arról is beszélt, hogy elhangzottak olyan megállapítások, hogy „mi értelmiségiek vagyunk a társadalom, a nép értelme, mi vagyunk hivatva a vezetésre”. Önbírálatot gyakorolva elmondta, hogy ő érezte, hogy ez a megállapítás helytelen, s azt is tudta, hogy az ilyen nézetekből ered az is, hogy a kisvárdai pártbizottság munkájában egyesek csak rosszat látnak, de mégsem szólalt fel a téves nézetek ellen. Most belátja, hogy hibát követett el.

Grgurics István igazgató

8

Egy Csongrádi nevű idős pártmunkás arról szólt, hogy: „…egyes kommunisták nem mindig állnak ki szilárdan a párt irányvonala mellett Ez abból is adódik, hogy a párt vezető szervei keveset foglalkoznak az egyszerű párttagokkal, – mondotta. Kérte a párt felsőbb szerveit, hogy a demagógokkal szemben ne legyenek olyan türelmesek.” 3 Ezt követően még több vélemény hangzott el, bizonyítva azt, hogy a helyi kommunisták elítélik és megvetik a „demagógokat”. Kijelentették, hogy a kommunistáknak még fokozottabb éberséget kell tanúsítaniuk az ilyen megnyilvánulások megelőzése érdekében. Október 15-én a községi tanács VB ülést tartott, ezen Józsa István VBtitkár és Nagy János, a járási begyűjtési hivatal vezetője átadta a község begyűjtési csoportjának a megyei begyűjtési hivatal által a megye legjobb begyűjtési hivatalának felajánlott versenyzászlót, mivel Kisvárda község az Alkotmány ünnepére indított versenyben megyei első lett. 4 A „begyűjtési siker” azonban egy hét múltán már múló dicsőségnek számított.

3

Értékes kommunista aktívaértekezlet volt Kisvárdán. In: Szabolcs Szatmári Néplap. 1956. 167. sz. 2. p. 4 SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB ülésének jegyzőkönyve 1956.

9

II. A forradalom első napjainak helyi eseményei A fentebb említett „éberség” már kevés volt a demokratizálódási folyamat megállításához. A Petőfi Körben szeptemberben ismét folytatódtak a szakmai és politikai viták. Október 23-án Budapesten tüntetések kezdődtek, este ledöntötték a Sztálin-szobrot, több helyen fegyveres összetűzésre került sor. Az MDP KV ülése ellenforradalomnak nyilvánította az eseményeket és segítséget kért az országban állomásozó szovjet csapatoktól. A „baráti segítség” azonban kéretlenül is érkezett, méghozzá Szovjetunióból, hiszen a kommunista nagyhatalom nem engedhette meg, hogy egy ország is kiessen az általa kialakított tömbből. A forradalom Kisvárdán is az általánosan jellemző események között zajlott le. A történések menetét a rádió és a sajtó híradásai befolyásolták, másrészt különböző helyekről érkeztek hírek a megmozdulásokról. A Kisvárdai járásban megjelentek a Borsod megyéből, Miskolcról, s a bányavidékről jött forradalmárok is, akik sztrájkra buzdítottak. Bizonyára ők hozhatták magukkal az Északmagyarország c. lap rendkívüli különkiadását, mely október 25-én egy A/3-as oldalnyi terjedelemben jelent meg, s harsogta világgá, hogy: „Győzött a népakarat, GERŐT lemondatták, Kádár János elvtárs a K.V. első titkára” 5 A lapban még a DIMÁVAG munkásainak és a miskolci egyetemi ifjúságnak a követelései kaptak helyet. Miskolc környékéről érkezett vissza Kisvárdára szabadság és betegség okán Kelemen Béla, Muzsikus Béla és Nagy István bányász is, akik a későbbiek során több megmozdulásban aktívan vettek részt. Róluk 1957 márciusában a tanács olyan jellemzést írt, hogy „szervezési munkájukat főleg a korcsmahelyiségekben fejtették ki, nagyobb pénzösszeggel rendelkeztek, már a helyi megmozdulásokat megelőző időkben is igyekeztek maguk mellé állítani a község lumpenproletárjait és egyéb kétes elemeit.” 6 Ezzel szinte szó szerint megegyezik az a jelentés, amelyet 1957. július 22-én Hódi László a hadkiegészítő parancsnokság hadnagya írt a szabadságon lévő kiegészítő parancsnok, Sebestyén Sándor helyett. 7 Vélhetően a 5

Győzött a népakarat. In: Északmagyarország, rendkívüli kiadás, 1956. október 25. 1. p. 6 SZSZBML MSZSZMP Arch. 5. f VI/11.őe, közli Dikán, 1993. 196. p. 7 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22.

10

kiegészítő parancsnokság már ismerte a tanács írásbeli jelentését, mert azt szinte egy az egyben átvette, s ha a jelentés más helyeit nézzük, akkor is ezt a szó szerinti egyezést találjuk. Természetesen ebben az időszakban (1957) a hivatalos szervek és azok képviselői már nem forradalomról beszéltek, hanem ellenforradalomról, nem a diktatúra eltörlésének szándékáról, hanem a népi demokratikus államrend megdöntéséről, ezekből következően pedig nem forradalmárokról, szabadságharcosokról, hanem lumpenekről, csavargókról, börtöntöltelékekről, kulákokról, csendőrökről, külföldi ügynökökről, megtévesztettekről, stb. Október 23-án még nem történt semmi, éberen figyelte mindenki a különböző híradásokat. Nem csak a lakosság, de a korabeli helyi vezetők is így tettek. A járási rendőrkapitányság osztályvezetője, Mészáros András vallotta: „1956. október 23-án este a kisvárdai kapitányság kultúrtermében hallgattuk a Gerő elvtárs rádióbeszédét, melyen jelen volt: Nagy Antal az MDP járási bizottságának első titkára, Nagy Sándor másodtitkár, Sebestyén százados a járási kiegészítő parancsnoka. A Gerő-beszéd után együtt hagytuk el a kultúrhelyiséget és elindultunk ki-ki a saját lakására.” 8 Mint fentebb említettük, a pártvezetés szovjet segítséget kért, s ezt megkapta. Kisvárda, ez a határhoz viszonylag közel fekvő település hamar megtapasztalhatta a tankok vonulását. Így emlékezett erre vissza Kiss Gyula református lelkész: „Ahogy a reggel istentiszteletről kijöttünk, nemsokára egyre erősödő zúgás, majd dübörgés töltötte meg a várost… Gyorsan ki a közeli központra. Akkor még a 4-es főút a városon keresztül vezetett. És elérték a tankok a központot és jöttek és jöttek. Ez 24-én kilenc órakor reggel volt. A központban megállott egy-egy tank, a gyerekek gagyogtak a katonákkal, akik feltárt fedőn kibújva beszélgettek: – Hová mentek? – Egyipt! Egyipt! – Ez Egyiptom? És folyt a tankfolyó kisebb megszakításokkal tovább. Egy-egy egység, alakulat elhaladt s máris feltűnt utánuk a másik. Eltűnődtem. Akkor volt az egyiptomi háború. Ki mondta ezeknek, hogy Egyiptomba mennek? Ki?” 9 Október 24-én este volt Kisvárdán az első tömegtüntetés, ezen kizárólag diákok vettek részt. A középiskolások sokan letépték a piros zászlót, könyveikből kivagdalták a népköztársaság címert, orosz könyveiket és szótárai-

8 9

Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 205/1905. közli Dikán, 1993. 30. p. Kiss, 1998. 132. p.

11

kat elégették. 10 Az események hatással voltak nemcsak a szülőkre és pedagógusokra, hanem a tanulókra is. A járás területén megjelentek a borsodiak és minden területen szervezték a sztrájkot. Ennek következményeként a borsodiak október 24-ről 25-re virradó éjjel a Bessenyei György Gimnázium főkapujára és a lépcsőkre színes krétákkal és mésszel írták fel, hogy sztrájkoljatok, menjetek haza, nincs tanítás.

A gimnázium, amelyben a felirat szerint szocialista munkaverseny folyt

A gimnázium tanulói közül többen ennek hatására rábeszéltek más diákokat, hogy pakoljanak össze és hagyják el az intézményt és az internátust. Csapatostul hagyták el az iskolát, a tanári kar nem tudott tanítani, és ezekkel a fiatalokkal hiába próbálkoztak oktatási dolgozók is beszélni, érveik nem használtak. A gimnázium tanulói az óvónőképzőbe, a tanítónőképzőbe, sőt az általános iskolába is elmentek, belépésükre több leány elhagyta az iskolát és hazament. A tanítónőképzőben megtörtént, hogy egyik leány benyitott a tanterembe, ahol tanítás volt, és felszólította a nevelőt, hogy azonnal hagyja abba a tanítást, mert sztrájk van. Kimondott pedagógussztrájk Kisvárdán nem volt, de ennek ellenére másfél hétig nem volt tanítás. A légkör olyan volt, hogy nem is lehetett, vagy azért, mert a tanulók nem jelentek meg, vagy a nevelők nem vették fel a munkát. A III-as számú isko10

SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 25.

12

lában a munkások részéről az a vád hangzott el, hogy úgy látszik, hogy a pedagógusok nem értenek egyet az ország követelésével, mert nem sztrájkolnak, s ezért felszólították őket, hogy azonnal hagyják abba a tanítást. Még az óvodákban is érződött az átalakulás ilyenforma lecsapódása, mert azokban is megcsappant a létszám. A 3-as sz. óvodában volt olyan nap, hogy csak egy-két gyereket hoztak a szüleik. Az oktatáshoz tartozik még, hogy a megalakuló forradalmi szervekbe pedagógusokat is beválasztottak, így Ruff Gézát, Sántha Ferencet, Vass Jánost és Gombos Józsefet. 11 Amikor a hitoktatás kérdése és gyakorlata felmerült, egyes diákok túlbuzgóságra ragadtatták magukat. A II-es sz. iskolában a 8.b osztály tanulói bántalmazni akarták Pocsai Andrást, mert az nem járt hittanra. 12 1957-ben így értékelte a VB-elnökhelyettes az ifjúság ekkori állásfoglalását: „…egyes lelkiismeretlen személyek az 1848 ifjúság példájára hivatkozva igyekeztek ma a dolgozó nép gyermekeiből kikerülő középiskolásokat éppen azzal az államrenddel szembeállítani, amely részükre lehetővé tette a tanulást… és éppen ennek az ifjúságnak nagy részét sikerült az ellenforradalmi erőknek rá venni arra, hogy letépjék a piros zászlót, könyveikből kivagdalják a népköztársaság címert, orosz könyveiket és szótárjaikat elégessék.”13 A hadkiegészítő parancsnokhelyettese ettől konkrétabb adattal szolgált, hiszen meg is nevezett egy olyan egyént, aki az ellenállást választotta: „Szűcs Géza j./árási/ tanulmányi felügyelő…utasította a pedagógusokat, hogy szüntessék be az orosz nyelv tanítását. A pedagógusok körében olyan pártellenes hangulatot keltett, amivel megrendítette a magatartásukat olyan pedagógusok között, akik a népidemokrácia mellett álltak és állnak. Kijelentései közé tartozik: „Szégyenli, hogy a pártnak idáig is tagja volt, ígéri, hogy többé nem fogja a párt küszöbét átlépni.” 14 Október 25-én a főtéren Muzsikus Béla, Kelemen Béla és ifj. Tirpák József és Kovács István dögei lakos, záhonyi munkás irányította azt a tevékenységet, hogy a főtéren álló emlékműről a tömeg – egy 1957-es jelentés szerint „főleg vidéki részeg egyénekből és fiatal gyermekekből álló” – leszedje a csillagos Rákosi-címert. 15 Ezután a tömeg, melyben vidékeik és diákok is voltak, megindult a főutcán az állomás irányába, és az üzleteken, hivatalokon, középületeken található címereket, zászlókat megsemmisítették. Amikor 11

Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 3. p. 12 SZSZBML XXIII. 222. Vb. jegyzőkönyv. 1957. február 14. közli Dikán, 1993. 10-11. p. 13 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 25. 14 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 3. p. 15 u. o. 1. p.

13

a járási pártbizottság (ma zeneiskola, a községi pártbizottság épületét lebontották, ma a földhivatal áll a területén) elé értek, csatlakozott hozzájuk a Miskolcról motorkerékpárral éppen megérkezett Valkó Béla, Valkó Géza és Polgár János, továbbá hozzájuk csapódtak a Sárosi testvérek: Tibor a MÁV-nál volt betegellenőr, és Sándor Záhonyból. A további címereltávolítást együtt végezték.

A főtéri emlékmű

A szocialista nehézipar helyi büszkeségében, a Vulkán Vasöntödében is megkezdődött a változás. Először ennek csak külső jelei nyilvánultak meg, amikor Hozdik István és Munkácsi Zoltán (később disszidált) dolgozók vezetésével eltávolították a vörös csillagot. Ennek bekövetkeztét a kisvárdai tanács VB és a hadkiegészítő parancsnokság jelentése egyaránt október 25re tette, 16 más dokumentum szerint ez az esemény 26-án volt. 17 Október 26-án egy kisebb tömeg a börtönhöz vonult, s a foglyok elengedését kívánták elérni. A börtön az akkori községi tanács Szent László utcai épülete (napjainkban a Városi Szociális és Jóléti Szolgálat működik benne) 16

SZSZBML MSZMP Archívum, 5. f. VI./11. őe. közli Dikán, 1993. 196. p.; Hadtörténeti Levéltár, 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 1. p. 17 MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán, 1993. 53. p.

14

udvarán lévő emeletes épület volt, ma már nem létezik. A fogda a kapitányság épületében volt. Ekkor csak az a két személy volt őrizetben, akiket 25-én azért tartóztattak le, mert Gégényben a tanácselnököt bántalmazták. Őket 26án a kényszer hatására Mészáros András járási rendőrkapitány maga engedte el, miután ehhez a járási ügyész is hozzájárult. A kiegészítő parancsnokság 1957-es jelentése 3-4 főt említ, mint akik a börtönben voltak. Október 26-án délután 350-400 fős tömeg tüntetett a községben, a kiegészítő parancsnokság elé érve követelték, hogy a népköztársaság címeres, kiegészítő parancsnokság feliratú táblát vegyék le. Ezt a bezárkózott „elvtársak” nem voltak hajlandóak megtenni, erre a tömegből egy személy lefeszítette azt és bedobta a kiegészítő parancsnokság udvarára. 18 A hadkiegészítő parancsnokság ekkoriban abban az épületben működött, mely a hetvenes években központi orvosi rendelő lett, majd a rendszerváltástól munkaügyi központként funkcionál.

A hadkiegészítő parancsnokság épülete

18

Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 66a. cs. közli Dikán, 1993. 113. p.

15

Szintén 26-án Sárosi Tibor vezetésével egy tüntető csoport vonult a Vulkán Gépgyár elé, és követelték, hogy engedjék be őket, hogy a dolgozókat is felszólíthassák a csatlakozásra. A gyár udvarába bemenve Sárosi azt kiabálta, hogy „Aki magyar, jöjjön velünk!” Ezt követően, délután történt a Vulkánban az üzem udvarán felállított vörös csillag ledöntése. Előzőleg elterjedt a híre annak, hogy az egyes tüntetőcsoportok már a vasútállomáson leverték a vörös csillagot és az üzemeket is sorra járják. A Vulkánban a csillag leszerelését az utcán lévő tüntetők is követelték. Balla Miklós, a TMK üzem vezetője és műhelytársai elindultak, hogy leszereljék a csillagot, közben találkoztak Rüll István igazgatóval, akivel közölték a szándékukat. Ezt követően megkezdték a csillagot a tartóoszlopról lecsavarozni, s amikor csak két csavar tartotta, az leesett és széttört. A csillagot és a vaskereteit a zúzdába vitték és összetörték. 19 Október 27-én az utcán szintén voltak kisebb csoportosulások, a tömegben sok vidékről jött ember volt, ők bevásárolni jöttek. Nappal különösebb rendzavarás vagy tüntetés nem volt. Délután a vidéki dolgozókból is álló népesség verődött össze, ők a tanács 1957-es jelentése szerint Révész István saját termésű borkimérőnél szereztek bátorságot, és tüntetést szerveztek, így „Ruszki, mars ki!” jelszóval a rendőrség elé vonultak, fegyvert és lőszert követeltek, egy részük a börtön elé ment, a folyok szabadon bocsátását kérve. Foglyok azonban ekkor már nem voltak ott. Egy 1957-es vádirat szerint Tulipán István érettségizett segédmunkás – aki 1948-ig a szovjet munkatáborok komfortosnak nem nagyon nevezhető vendégszeretetét élvezte – volt az, aki nem csak a felvonulásokban, a csillagok és címerek leverésében vett részt a pártháznál és a középületeknél, de a mintegy 150-200 fős tömeget október 27-én a kiegészítő parancsnokság ellen vezette, hogy fegyvereket szerezzen. A tömeget bíztatta, hogy törjék be a kaput, s a fegyverek megszerzése után támadják meg a szovjet katonákat. A kaput azonban nem tudták betörni, ezért Tulipán felmászott a kapura, hogy átmászva belülről nyissa azt ki, de a tömegből valaki visszahúzta. Mivel itt nem sikerült fegyvert szerezni, ezután az emberek nótaszóval megindultak a pénzügyőrség épületéhez, az épületben tartózkodtak a telefonvonal biztosítását végző szovjet katonák. E tömeg követelte, hogy a szovjetek hagyják el a községet, az ablakokat kővel betörték. A vádirat szerint itt is Tulipán volt az irányító, akinek „Célja volt a kisvárdai pénzügyőri laktanyában tartózkodó szovjet katonák megsemmisítése.” 20 Arról, hogy ezt egy fegyvertelen tömeg miképpen tudta volna végrehajtani a géppisztollyal felszerelt szovjet katonákon, az irat hallgat. Tulipán 19 20

MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán, 1993. 53. p. SZSZBML XXV.6.-1386/1957. közli Dikán, 1993. 208. p.

16

vezető szerepét, vagyis bűnösségét ezekben az ügyekben az ügyészség nem tudta bizonyítani, ám még a vádiratban is úgy fogalmazott, hogy „Ennek a terhelt által vezetett brutális támadásnak egy halálos áldozata volt.” 21 A kisvárdai halotti anyakönyvben meg is találjuk az elhunyt nevét és személyi adatait. Ezek szerint október 27-én Sipos Károly ácssegéd, Madách utca 14. sz. alatti lakos, aki Papon született 1905. április 5-én, apja Sipos Albert, anyja Kruppa Borbála, lövés által elhunyt a Temető utcán. 22 Más visszaemlékező ekképpen rögzítette ezt a halálesetet: „Egy szerencsétlen ember jön a pénzügyőrség előtt, jól beszívott, s mivel ott egy SZU telefonos egység van elhelyezve, be akar menni. Ordít, veri az ajtót, ami zárva. Egy géppisztoly csöve nyúl ki az ablakon, egyből lelövik. Csendben temetik el.” 23 A helyi tanács végrehajtó bizottságának jelentése a szovjet katonák riasztólövésének tulajdonítja a halálozást, 24 de ennek „jellegzetessége” az lett volna, hogy felfelé, a levegőbe irányítják a golyót, s így nem találhatta volna el Sipos Károlyt, aki a helyszínen meghalt. Ez a haláleset a hadkiegészítő parancsnokság 1957. július 22-i jelentésében úgy szerepel, hogy október 27-én a tömeg nótaszóval megindult a pénzügyőrség épületéhez, ott követelték, hogy a szovjet katonák azonnal hagyják el a községet, s nyomatékul az épület ablakait kővel beverték. Erre a szovjetek riasztó lövést adtak le. „A lövöldözés következtében a tömegben tartózkodó Sipos Károly életveszélyesen megsérült, aki a helyszínen meg is halt. Azt, hogy kinek a fegyveréből történt a halálos sérülés, azt megállapítani nem lehetett, mivel az ellenforradalmárok között is voltak felfegyverzett emberek.” 25 A Hódi László kieg. parancsnok-helyettes által aláírt jelentés ezen állítását nem igazán lehet elfogadni, hiszen a lövöldözés bekövetkeztének leírása előtt egyszer sem tett említést arról, hogy a tömegnek fegyvere lett volna, éppen azt írta, hogy a tömeg fegyvert követelt, s ráadásul mint fegyverhez értő ember tudhatta, hogy a golyó azonosíthatóvá tette volna a fegyvert, annak típusát, amelyből azt kilőtték, de a forradalom leverése után a szovjet katonák ellen sehol sem indítottak eljárást, s nem is igen kezdeményeztek. Ha valóban a tüntetők közül lőtt volna valaki, a forradalom leverése után bizonyára eljárás indult volna ellene.

21

SZSZBML XXV.6.-1386/1957. közli Dikán, 1993. 209. p. Halotti anyakönyv 207/1956. sz. bejegyzés 23 Kiss, 1998. 132. p. 24 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán, 1993. 197. p. 25 Hadtörténeti levéltár Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2. p. 22

17

A pénzügyőri laktanya Egy kisvárdai lakos így emlékezett vissza a korabeli eseményekre, köztük a szóban forgó lövésre: „Nappal teherautóval Miskolcról jöttek munkások. Gyűlés volt a bíróság előtt, alkalmi összejövetel, néhányan felmásztak a bíróság tetejére, a Rákosi-címert tartó vasakat levágták, a címer lezuhant, de csak a csillag tört össze rajta. Gyülekezett a tömeg a mai Gyár úti lakótelep szélén, ami akkor még temető volt. Felhangzott a „Ruszki, mars ki!”, majd a Vulkán felé mentek. Este ott is tömeggyűlést tartottak. Amikor a tüntetők visszafelé jöttek, kövekkel dobálták a pénzügyőri laktanya magasföldszinti részét, az ablakokat betörték. Valószínűleg felvonultak a település központjába. Az oroszok ezt kövezően rakhatták be homokzsákokkal az ablakokat. Este 10 óra felé visszajött a tömeg. A homokzsákok közül szaggatott lövés hallatszott, a tömeg szétszaladt, de látták, hogy nem rájuk lőnek, hanem a levegőbe, riasztásként. Ismét öszszegyűltek, majd újra lövések dördültek, ekkor kapott találatot az áldozat. A halálordításra jól emlékszem. Az áldozat a 6. sz. alatt esett össze, özv. Ficze Zoltánné (?) háza előtt történt a lövés, ekkor albérletbe volt a ház kiadva. A nyakán, fején megsérült embert be akarták vinni az apámhoz, Forgács Józsefhez, a Temető u. 8. szám alá. Nem tudták bevinni, mert a család már eleve bezárta a kapukat a tüntetés alkalmával. A közelben la-

18

kott Bódi Sándor, aki Vulkánban volt személyzetis, ávós, talán oda is be akarták vinni, de nem biztos. Kb. éjfélre vagy 5 tank érkezett Záhonyból, az egyik a laktanya sarkára állt, talán az udvaron a többi. A bíróság kerítésén keresztül fordultak be, azt ledöntötték.” 26 Kosztolánszky Ferencné (Czimbalmos Mária), aki szüleivel a Temető utca 4. szám alatti házban élt, a következőkre emlékezett vissza: „Hatéves kislány voltam, mi a laktanyával szemben laktunk, családommal végigrettegtük ott ezt az eseményt a családi házunkban! Az én emlékezetemben az alábbi esemény zajlott le a pénzügyőri laktanya előtt. Délután lehetett, egészen késői, amikor a város felől egyetlen teherautó jelent meg, a tetején többnyire fiatalemberekkel. A teherautó nagyon lassan jött, tele fiatalokkal, zászlóval, és skandáltak: „Ruszki, mars ki!” Kő és Molotov-koktél volt náluk, de kifejezetten kővel dobálóztak. A pénzügyőrök, akik a Laktanya szemből nézve jobb oldalon laktak, bal oldalon az első szinten, az egész magasföldszinti részen a szovjet katonák voltak. Fölöttük lévő szinten is pénzügyőrök laktak. Az oroszok szemmel láthatóan félelemmel voltak teli, homokzsákokat raktak minden ablakba. Semmit nem törtek be kővel a teherautón résztvevők, nagyon lassan jöttek, de nem álltak meg a teherautóval. Ekkor, hogy eltántorítsák a további cselekedettől őket, a pénzügyőri laktanya akkori parancsnoka, aki László vezetéknevű volt, keresztneve talán Pál... a laktanya hátsó, zárt udvarán leadott a levegőben egyetlen riasztólövést... Az orosz kiskatonák azt hitték, hogy a teherautóról lőnek, és akkor dördült el az a bizonyos lövés, ami a kerítésünk előtt zajlott le. Eltalálták azt a teljesen ártatlan embert, aki éppen a fodrásztól (város felől) ment haza éppen. Mi, gyerekként ekkor nem mehettünk ki a házból, azt nem láttam, hogyan került el onnan a holttest, csak azt tudom, kora reggel édesanyám söpörte le a vért a járdáról és szórta fel homokkal, hogy eltüntesse a nyomokat. Nem akarta, hogy kora reggel a Vulkánba munkába menet az emberek a látványtól megrémüljenek. Az egyetlen halálos áldozat másnapján kora reggel arra ébredtünk fel, hogy egy tank áll a laktanya bal sarkán, aminek csöve a mi és két szomszédunk házára volt irányítva. Szüleim nagyon megijedtek és ekkor bennünket, a négy gyereket gyalog kivittek pár napra az anarcsi rokonokhoz. Tehát nem az orosz kiskatonák és nem a forradalmárok lőttek, ahogyan több helyen ezt a korabeli írás megírta, és az sem igaz, hogy azonnal jelent meg a tank és az zavarta el a teherautót. A lövéstől megijedtek és azonnal továbbmentek.” 27

26 27

Forgács Béla szóbeli közlése, Kisvárda, 2016. augusztus 2. Kosztolánszky Ferencné levele, 2016. július 17.

19

Sebestyén Sándor hadkiegészítő parancsnok 1959-es visszaemlékezésében már egyenesen úgy szerepel a haláleset, hogy: „1 fő a tüntetők közül meghalt, azonban azt nem tudjuk, hogy nem a tömeg közül lőtték-e le.” 28 Bizonyára jól tudta, hogy nem így volt, de esemény után három évvel nem volt célszerű erre emlékeznie. Mészáros rendőrkapitány erről az esetről azt vallotta, hogy a tömeg egy része a szovjet parancsnoksághoz ment, „miután egy néhány percre hallottunk egy géppisztolysorozatot és az elmenekültektől értesültünk, hogy emberáldozat is esett, mivel a szovjetek a tömegbe lőttek. Ekkor a járási kórházba telefonáltam, és kirendeltem a mentőt a szovjet parancsnokság elé.” 29 A megyei munkástanács rádióstúdiója október 30-án délután adta tudtul ezt a szomorú eseményt: „Kisvárdán a nemzet halottjain túl saját halottért is leng a gyászlobogó. Egy sajnálatos szerencsétlenség áldozata Sipos Károly. A kisvárdai nemzeti bizottság szervezői tőlük idegennek tartják azt a tüntetést, amely a pénzügyi laktanyában székelő szovjet telefonista központ ablakainak betörésével végződött. Sipos Károly nem volt a tüntetők között, a borbélytól jött és egy eltévedt golyó mégis őt találta. A nemzeti bizottság és Kisvárda népe is követeli, hogy a szovjet hadsereg hagyja el hazánkat.” 30 Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy Kisvárdán a forradalom alatt más haláleset nem történt. Sebesülések voltak, ezt mutatják a kisvárdai járási kórház sebészeti osztályának kórlapjai és műtéti naplója. Az 1956. október 30. és 1957. január 31. közötti időszakban 19 sérült adatait rögzítették, köztük kisvárdaiakét is. Október 30-án M. J. 34 éves férfit, a Vulkán géplakatosát nemzetőr társa véletlenül meglőtte. Már a forradalom után, december 9-én G. I. 24 éves és S. S. 35 éves határőrkatona került a kórházba, mert a kisvárdai kiegészítő parancsnokságon véletlenül meglőtték őket. 31 Ez az eset azonos lehet azzal, amiről Csépke B Zoltán a hadkiegészítő törzsőrmestere azt írta, hogy a szolnoki repülőtérről volt itt egy hadnagy négy tiszttel burgonyavásárlás céljából, a hadnagy és Sohajda nevű kisvárdai törzsőrmester sebesültek meg, állítólag egy TT pisztolyt forgattak, letették, felvették, az Kun Sándor főhadnagy kezében elsült és mindkét embernek a lábszárát érte a golyó, őket kórházba vitték. 32 Kisvárdán kezelték egyébként a záhonyi légvédelmi tüzérezred szovjet ostromakor, november 4-én megsebesült hét katonát is, (a magyar veszteség 5 halott, 29 súlyos sérült,

28

Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 113. p. Hadtörténeti Levéltár Debreceni Katonai Bíróság 205/1957. közli Dikán, 1993. 31. p. 30 Kenedi, 1989. 256-257. p. 31 Fazekas Árpád: Műtéti napló a kisvárdai kórházban. In: Kelet-Magyarország, 1997. 247. sz. 10. p. 32 Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 172/1957. közli Dikán, 1993. 25. p. 29

20

350 hadifogoly), és a környéken az oroszok vagy a magyar rendőrök által meglőtteket is. 33 A halálos sebesülés után a tömeg feloszlott, majd újra egyesülve a kiegészítő parancsnokság elé vonult. Korábban említettük, hogy ez ma a munkaügyi központ épülete. Itt szintén fegyvert követeltek, mintegy 2 órai vitatkozás után eredménytelenül távoztak, szétoszlottak. A kiegészítő parancsnokság jelentése szerint ez azért következett be, mert „az itt lévő elvtársak kimentek a kapuhoz és megmagyarázták nekik, hogy a saját fegyverüket oda nem adják.” 34 Innen a tömeg ismét a rendőrség elé vonult – a mai Szent László úton, a mostani MKB épületben 1987 decemberéig működött a rendőrkapitányság, a postával szembeni emeletes épületben rendőrőrs volt – ahol szintén fegyvert követeltek, majd a csoportosulók a főutcai járási pártbizottság (ma zeneiskola a Szent László u. 42. sz. alatt) elé mentek, ahol pártellenes és szovjetellenes jelszavakat kiabáltak. Amikor a szovjet harckocsik megjelentek, a tömeg szétoszlott.

A rendőrség régi épülete

33

Fazekas Árpád: Műtéti napló a kisvárdai kórházban. In: Kelet-Magyarország, 1997. 247. sz. 10. p. 34 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2. p.

21

Fegyver pedig volt bőven a kiegészítő parancsokságon, csak más célt szolgált. A forradalom első napjaiban Nagy Antal, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHOSZ) elnöke 2021 db kispuskát, 22-25 db régebbi hadipuskát, 500-600 db kispuska- és hadipuska lőszert vitt megőrzés céljából a parancsnokságra. Ezeken kívül már ott volt 2 golyószóró, 5 géppisztoly, 10 új hadipuska és 6 TT pisztoly, a hozzávaló lőszerekkel (3000 db hadipuska-, 1900 géppisztoly,- 300 kispuska lőszer) és 20 kézigránát. 35 Nem feltétlenül lett volna jó, ha mindezek a tömeg kezébe kerülnek. Október 27. eseményei közé tartozik még, hogy a berkeszi Gál József, ifj. K. Nagy Bertalan és Fekete Mihály, akik a községükben a forradalmi megmozdulások vezetői voltak, a berkeszi szövetkezet vontatójával Kisvárdán jártak, hogy sót és cukrot hozzanak, és ezt az alkalmat arra is felhasználták, hogy néhány tüntetőt összeszedjenek, és így összesen nyolcan fuvarozták be magukat Kisvárdába. A közbeeső falvakban mindenütt jelszavakat kiabáltak. Kisvárdán is ezt tették, s ennek hatására mintegy kéttucatnyi ember körülvette őket, és követelték, hogy a vontató vezetője döntse le a temetőben lévő szovjet síremléket. Valamikor orosz katonák voltak alatta, amikor az emlékművet állították, akkor vitték őket Nyíregyházára, a központi hősi temetőbe. A vezető, Tóth Sándor először tiltakozott, de végül az erőszaknak kénytelen volt engedni, így a kisvárdaiakkal együtt elmentek temetőhöz. Ott a pótkocsit lekapcsolták, a berkesziek rajta maradtak, és a vontató így ment az emlékműhöz, amelyre aztán láncot kötöttek és ledöntötték. A kisvárdaiak közül valaki megverte a tiltakozó temetőcsősznét. 36 A temetőben az oroszoknak emléket állító obeliszket ledöntötték ugyan, de nem bírták kihúzni az utcára, nagy súly volt ez a homokos úton a traktornak. Forgács József kőfaragó, sírkőkészítő, az emlékművet is ő készítette, aki a közelben lakott, és az Almási nevű temetőőr megnézték, hogy milyen kár keletkezett benne. Megállapították, hogy kevésbé sérült. Akkor robogott oda egy orosz járőr, kérdőre vonták őket, de aztán az orosz parancsnok megismerte Forgácsot, mivel vele szemben lakott. A forradalom után őt bízták meg a kijavításával, a kőtömböt begörgették a kőfaragó Temető utcai udvarára. Az emlékű érdekessége, hogy van benn egy mélyebb rész, ahol eredetileg az a szöveg állt, hogy „az orosz hazáért”, de ezt ki kellett javítani „a szovjet hazáért”-ra. Ehhez le kellett csiszolni a szöveget, és így lett mélyebb az új feliratot tartalmazó rész. 37 35

Hadtörténeti Levéltár, Debreceni Kat. Bír. 172/1957. közli Dikán, 1993. 22. p. SZSZBML XXV. 6.-389/1957. közli Dikán, 1993. 133. p. 37 Forgács Béla szóbeli közlése, Kisvárda, 2016. augusztus 2. 36

22

A szovjet emlékmű a temetőben

23

Ez az eseménysor is bizonyítja, hogy a kisvárdai megmozdulásokban sok környékbeli lakos is részt vett. Ugyanakkor a hatás kölcsönös volt. Szabolcsveresmartra október 25-én és 26-án a Kisvárdáról gépkocsin kijött tüntetők érkeztek. Ifj. Kalu János a tüntetőkhöz csatlakozva azt kiabálta, hogy visszamegy Kisvárdára, az ottani rabokat kiszabadítani és géppisztolyt hoz. A két teherautónyi tüntető be akart hatolni a tanácsházára is, de ezt megakadályozták. 38 Pátrohán október 26-án este Kisvárdáról többen hazaérkeztek olyanok, akik az ottani felvonulást végig nézték, s ahhoz hasonlóan akartak cselekedni. 39 Nyírkarászon október 27-én délelőtt 10 óra után egy tehergépkocsi jelent meg, kb. 20 felkelővel Kisvárda felől. Őket a már korábban összeverődött tömegből egy ember köszöntötte. Az autóval érkezettek a vörös csillagok eltávolítását követelték. Délután 3 körül ismét megjelent egy teherautó, ezen kb. 10 fő volt, többségében fiatalok. A tanácsháza előtt felolvasták követeléseiket, csatlakozásra szólították a népet majd Baktalórántháza felé elmentek. 40 A halálos áldozatot követelő tüntetés után kijárási tilalom volt, az oroszok mindenkire lőttek, aki ekkor mozgott. Egy kisvárdai Pálfi nevezetű sofőr is így kapott lövést a combjába a gépkocsi ajtaján keresztül. 41 Azt, hogy a kijárási tilalom idején az oroszok a sötétben másra is lőttek, megerősíti egy másik visszaemlékező is: „Az eseményeket követően egyik nap édesapám este a sötétben ment hátra az udvari vécéhez, amikor a füle mellett süvített el egy golyó, vagyis a sötétben a mozgó alakokra lőttek szemből az oroszok.” 42 Október 27 után néhány nappal a hatalom igyekezett erőt mutatni: „ávósok jelentek meg nálunk, fegyvert kerestek a környékünkön és minden szomszédnál megjelentek. A szalmazsákot is feltúrták, nem rejtegetünk-e fegyvert?” 43. Tulajdonképpen a kisvárdai forradalom első napjainak összefoglalását adta az október 30-án közzétett hír, miszerint: „Kisvárdán tűntetés tűntetést követett, de mindig megmaradtak a békesség határain belül, mondja Kelen Béla, a (nyíregyházi) munkástanács tagja. Sőt, innen mentek el Záhonyba is. Melléjük csatlakoztak a záhonyi vasutasok. Kisvárda és környéke mis38

SZSZBML XXIII. Tan.ü. jegyzőkönyv, 1957. július 20; SZSZBML XXV.4.258/1957. közli Dikán, 1993. 289-93. p. 39 SZSZBML MSZMP Arc. 5. f. VI./11. őe. közli Dikán, 1993. 254. p. 40 SZSZBML MSZMP Arc. 5. f. VI./11. őe. közli Dikán, 1993. 241-242. p. 41 Forgács Béla visszaemlékezése, Kisvárda, 2016. augusztus 2. 42 Kosztolánszky Ferencné levele, 2016. július 17. 43 Kosztolánszky Ferencné levele, 2016. július 17

24

kolciak által megjelölt úton halad, különben a községben béke és biztonság van. Nemzetőrség itt is van.” 44 Az első napoknak egészen másféle összefoglalását, jellemzését adta 1957 márciusában az akkori tanács. E dokumentum szerint a kisvárdai csoportosulások főleg vidékiekből jöttek létre, akik azért jöttek be, hogy 1944hez hasonlóan raboljanak, fosztogassanak. Szekereiket a piactéren tartották, vártak a zűrzavaros alkalomra, amikor az üzleteket feltörhetik. 45 Meglehet, hogy akadtak, akik a zavarosban akartak halászni, de a forradalmi napokat ez egyáltalán nem jellemezte. A szekerek pedig a főtéren, október 28-29-én tartott őszi vásár miatt jöhettek be. 46

44

Kenedi, 1989. 256-257. p. Dikán, 1993. 197. p. 46 Hirdetés. In: Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. 250. sz. 4. p. 45

25

III. A hatalom régi intézményei a forradalom alatt Nemcsak lőfegyverek és a hozzájuk való anyagok, hanem emberek is voltak a kiegészítő parancsnokságon, de a forradalom alatti események miatt a parancsnokság úgy ítélte meg, hogy kevesen, ezért a kiegészítő parancsnokságot a záhonyi légvédelmi tüzérségtől jött 10 felszerelt fővel megerősítették, valamint a tiszalöki kiegészítő parancsnokságról szabadságon tartózkodó Magola alhadnagy, és egy Dunántúlon szolgáló, de Záhonyban lévő Farkas nevű hadnagy is átjött ide. 26-án 10-12 óra közt Harsányi József főhadnagy vezetésével 7 fő jött a kiegészítő parancsnokságra, akik 28-án reggel visszamentek. 47 Az MDP helyi vezérkara is félelemben élt, október 23. után Sebestyén százados a hadkiegészítőről a járási pártbizottságra ment át erősítésként. A pártbizottság álláspontja az volt, hogy a pártbizottság tagjai maradjanak együtt, és biztosítsák a rendet a községben és a járás területén. Több pártbizottsági dolgozó kiment a különböző községekbe a nyugalom fenntartása érdekében. Amikor október 25-26. után a forradalmi hangulat erősödött, Sebestyén százados a pártbizottságra vezényelte Csépke törzsőrmestert és Újhelyi István szakaszvezetőt 20 puskával, 2 géppisztollyal, lőszerekkel és kézigránátokkal. A kieg. állandóan tartotta a kapcsolatot a pártbizottsággal, illetve a pártházban lévő Sebestyén századossal. 48 A kiegészítő parancsnoka még ezt az erőt is kevésnek találta a pártház védelmére, mert 26-án Kun Sándor főhadnagyot és Halász Károly polgári alkalmazottat is a pártbizottság védelmére rendelte. 49 Október 26-án Nagy Antal járási párttitkár máshoz is segítségért fordult. Telefonon kért védelmet a záhonyi Pf 3932 alakulat politikai tisztjétől. A légvédelmi alakulat jelentése szerint október 26-án Mladomiczky Tibor százados Kisvárdára jött a járási pártbizottság ülésére. Itt megtárgyalták, hogy a járási pártbizottság és a kiegészítő parancsnokság megvédésére egy 14 fős csoportot adnak a záhonyiak, a csapat parancsnoka Csapó András főhadnagy lett. Mladomiczky százados 27-én telefonon tájékoztatta a hadosztály parancsnokot helyettesítő politikai osztályvezetőt, Simon István őr47

Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. Gyűjteménye. 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 113. p. Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 10. p. 49 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye. 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 113. p. 48

26

nagyot, aki a századosnak megtiltotta, hogy katonáival a pártbizottságot és a kiegészítő parancsnokságot védje, utasítása szerint a forradalmi tömegek támogatása legyen a feladatuk. 50

A járási pártház Ennek ellenére 28-án este Csapó András főhadnagy parancsnoksága alatt 9 fő jött Záhonyból Kisvárdára, talán az éppen aznap reggel elvonult csapat pótlásául, de ők sem sokáig maradtak, mert november 1-jén Dudics József ezredparancsnoknak jelentette Mladomiczky százados, hogy Simon őrnagy utasítására Csapóékat visszarendelte. 51 A kiegészítő parancsnokság a pártkatonaság szerepét játszotta el, hiszen a hozzájuk küldött erősítést is a pártház védelmére használták fel. Jól mutatja a kiegészítő parancsnokság vezetőinek és állományának forradalom alatti szerepét az ott szolgálatot teljesítő Csépke B. Zoltán törzsőrmester vallomása: „Az ellenforradalom kb. 4 napján a pk. elvtárs engem és Kun /Sándor/fhdgy.-t maga mellé rendelt és a járási pártbizottságon tartózkodtunk főleg éjjel, nem tudom megmondani hány napig. Egyik vasárnap a hajnali órákban a járási pártbizottság kocsijával és annak vezetőjével, 50

Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye. 4. cs. közli Dikán, 1993. 332. p. Debreceni Katonai Ügyészség irattára: ikt. sz. B. VI. 54/1957. közli Dikán, 1993. 340. p. 51

27

Nagy elvtárs által szerkesztett röplapokat szórtunk szét a városban. Ekkor még a pártbizottságon rendőr elvtársak is voltak. A pártbizottság védelmére a parancsnok elvtárs parancsára a 10 db új hadipuskát, 2 db géppisztolyt, kb. 10-15 élesített kézigránátot és a MÖHOSZtól átvett régi mintájú karabélyból kb. 15-20 db-ot adtam, melyet a megyei pártbizottság kocsijával és annak vezetőjével szállítottunk át. Sebestyén Sándor szds. és Újhelyi István szkv. a földszinten megszervezték az őr- és ügyeletszolgálatot és Újhelyi elvtárs ott is maradt, mivel öreg bácsik voltak /az ott jelen lévők/ külön-külön magyarázta a géppisztoly helyes kezelését. Mi pedig az emeleten helyezkedtünk el úgy, hogy Kun fhdgy. elvtárssal, hogy ha az épületet belülről támadás is érné, úgy a kézigránáttal pontos találatot tudjunk elérni… az emeleten nem csak mi ketten, hanem 10-15-20an is voltunk néha.” 52 E vallomás szerint is a pártbizottság védelmét a kiegészítő parancsnokság látta el, s kezdetben rendőrök is voltak ott. Ellenben Sebestyén Sándor százados úgy emlékezett vissza, hogy 27-én a járási pártbizottságon a pártbizottság működése megszűnt, és a tagok a kiegészítő parancsnokságra jöttek át, még éjjel is ott voltak, onnan jártak ki munkára. 53 Ezt az eseményt – a pártházban dolgozók kiköltözését – Csépke törzsőrmester 29-én reggelre tette. A régi rendszer hívei igyekeztek a maguk uralma alá vonni az események folyásának menetét. Október 27-én Pintér Péter községi VB-elnök és a községi tanács vezetőinek irányításával nemzeti bizottság megalakítását indítványozta, hogy kifogják a szelet a felkelők vitorlájából. Ezt a törekvést támogatta a helyi pártbizottság is, más forrás szerint éppen a párt lépett fel elsőként ennek érdekében: „A Községi Pártbizottság és a J.B. kezdeményezése folytán megalakult a Munkástanács…” 54 Ha az „elsőség” kérdésben utólag vita is volt, a célban nem. A cél egy olyan összetételű testület felállítása volt, amelyben a hatalom a régi rend képviselőinek, kedvezményezetteinek a kezében marad: „Természetes dolog, hogy ezek a személyek nagy részben a népi demokráciához és a szocializmushoz hű emberekből tevődtek össze.” 55 Vagyis MDP-tagokból, vagy az MDP-vel szimpatizáló egyénekből, a Hazafias Népfront tagjaiból, pl.: Vass János tanár a népfront helyi szervezetének elnöke volt és pártonkívüli. Ez a munkástanács megkezdte működését, főleg közellátási ügyekben intézkedett. 52

Hadtörténeti Levéltár, Debreceni Katonai Bíróság, 172/1957. közli: Dikán, 1993. 22. p. 53 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjteménye. 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 114. p. 54 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2. p. 55 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán, 1993. 197. p.

28

A községi tanács épülete Október végén a kiegészítő parancsnokságon is megalakították a háromtagú katonai tanácsot, mégpedig annak hatására, hogy a megyei kiegészítő parancsnokság erre távmondatban adott utasítást. Ez a tanács azonban – ellentétben más, üzemekben, munkáltatóknál megalakult tanácsokkal – nem állt át a forradalom oldalára. Sebestyén százados összehívta a személyi állományt és ismertette a felsőbb parancsot, s egyúttal javaslatot tett a katonai tanács három tagjára, amit el is fogadtak. A tanács tagja lettek: Kovács Gyula kieg. parancsnokság főhadnagya, MDP-alapszervezeti titkár, Balogh András hadnagy és Újhelyi István szakaszvezető. Ez utóbbi kettő is MDPtag. Sebestyén ezt követően a három embert behívatta az irodájába és azt ajánlotta, hogy az elnök Kovács Gyula legyen. A tanács ezt követően soha nem ült össze, azt beszélték meg, hogy ha a községi vagy a járási munkástanácsba, netán a rendőrségre tanácskozó embert kérnek a kiegről, akkor egy vagy két ember közülük menjen el, de mielőtt valamihez hozzájárulnának, előbb a kiegészítő parancsnokságon a századossal beszéljék meg. Újhelyi egyáltalán nem tartott semmiféle kapcsolatot a polgári szervekkel, Balogh a tanácsi vonalon alakította volna ki a kapcsolatot, de a Kisvárdai Munkástanács nem hívta meg a hozzá hasonló embereket. Noha a Katonai Tanács tagjai több gyűlésen is részt vettek, azonban semmilyen határozathoz nem csatlakoztak a fentiek miatt, másrészt azért sem, mert amikor bizalmas dolgokat tárgyaltak a munkástanácsban, akkor őket oda be sem engedték. Egy alkalommal, amikor ilyen történt, bent a forradalom vezetői és papok folytattak tanácskozást. Ha valamilyen úton-módon mégis

29

megtudtak valamit, pl.: hogy kit, milyen szervbe, bizottságba választottak meg, azt Sebestyénnel közölték és a pártbizottsággal. Kovács főhadnagy egyszer arról is beszámolt, hogy a karhatalmi bizottság úgy határozott, hogy a kiegészítő parancsnokságot le kell fegyverezni, szabadságolni kell a katonákat, a parancsnokságot pedig más személynek kell átvennie. Ez azonban nem történt meg, mert Sebestyén kijelentette, hogy ennek a döntésnek a hatásköre nem tartozik a karhatalmi bizottság alá. 56 A vidék forradalmát is irányítani szerették volna a régi rend kiszolgálói, ennek bizonyítására csak néhány példát hozunk. Nyírlövőn Rozgonyi József járási VB-elnök utasítására akarták megszervezni a munkástanácsot, főleg volt tanácstagokból.57 A kisvárdai járási pártbizottság a pátrohai események leállítására Bravics József szövetkezeti ügyvezetőt Kisvárdáról Pátrohára küldte, s ő 26-án egy tüntetés ötletét felvető személyt le is beszélt a szervezkedésről. 58

A járási tanács épülete

56

Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. Gyűjteménye 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 114. p.; Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11. p. 57 SZSZBML XXV. 4.-175/1957. közli Dikán, 1993. 251. p. 58 MOL XX-5-d. 432/1958. közli Dikán, 1993. 262-263. p.

30

IV. Az új néphatalmi szervek A forradalom néhány első napja a „tagadásé” volt, de az „építésnek” is eljött az ideje, szükség volt új irányító szervek létrehozására. Annál is inkább, mert – amint azt fentebb bemutattuk –, a párt-, állami- és a fegyveres szervek helyi vezetői már hozzákezdtek a forradalom kisajátításához. A forradalmi oldal is megkezdte a saját hatalmi szerveinek felállítását, a községben, az üzemekben, a hivatalokban, a munkahelyeken az erővonalak átstrukturálását, s ezt a törekvését az „utca népe” is pártfogolta. Október 27-én már reggeltől folytatódtak a tüntetések. A Vulkán munkásait is az a hír fogadta aznap reggel, hogy a munkát beszüntették, mert munkástanács választás lesz. Ennek a szervnek a feladata volt, hogy átvegye a termelés irányítását. A választási gyűlésen Balla Miklós felszólalt: „Munkástársaim, most vesszük kézbe a vezetést, mi vezetjük az üzemet. Nem kell a régi rendszer, új vezetők kellenek. Elég volt az idegen parancsolókból. Addig nem dolgozunk, míg a szovjet csapatok itt lesznek. Meg kell alakítani a munkástanácsot, mely a vezetést átveszi. Nem kell nekünk a régi rendszer, újat akarunk. Az eddigi vezetők érdekből voltak. Ennek legyen vége, elég volt.” 59 Beszédet mondott Redl Lajos is, követelve a szovjetek távozását, mondván, hogy amíg az országban tartózkodnak, addig ne dolgozzanak a munkások. Támogatta Nagy Imre kormányát, s kijelentette, hogy a párttitkárnak itt nincs helye, és ő nem jelenik meg olyan helyen, ahol párttagok vannak. Nincs szükség az üzem eddigi vezetőire, az igazgató rákosista és sztálinista, ezért távozzon. A munkástanács megválasztása után a tömeg is hangot adott annak a kívánalmának, hogy Berényi párttitkár távozzon a teremből. Ez megtörtént. Mintegy 500 dolgozó jelenlétében választották meg az 51 tagú Ideiglenes Munkástanácsot, melyet egy 5 fős bizottság vezetett. Ennek tagjai voltak: Balla Miklós, Hozdik István, Kiszella András, Mátyás Ferenc és Szőke Mária. Balla egyébként tagja lett a községi munkástanácsnak és a járási forradalmi bizottságnak is. Kimondták, hogy csatlakoznak a borsodi munkások és a debreceni diákok követeléseihez, és azokat még kibővítik az alábbiakkal: – A szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki Magyarországról. – Sürgős bérrendezést és általános sztrájkot a munkásoknak. – A minisztertanács hívja fel a magyar és a svájci Vöröskeresztet, hogy menjenek a sebesültek segítségére. 59

MOL Jelenkori Gyűjtemény XX-5-d.1868/1959. közli Dikán, 1993. 53. p.

31

– Vallásszabadságot a munkásságnak, és Mindszenty azonnali szabadon bocsájtását.” 60 A Vulkánban főként az irodai alkalmazottak voltak azok, akik a régi rendszerrel szembeni elégedetlenségüket a tevékenységükkel is kifejezésre juttatták. Forradalmi röpiratokat sokszorosítottak, terjesztettek, főleg Kerekes Zoltán igazgatóhelyettes irodájában végezték ezt. De máshol is folytattak ilyen jellegű tevékenységet. A Vulkánban dolgozó Bódi József felesége, a járási tanács gépírónője is sokszorosított néhány röplapot, verset. Hazudnak rendületlenül, légy híve ó magyar, Bölcsődtől a sírodig kölcsönkötvény takar, A nagy Szovjetunión kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, nyalnod kell! Kádár János, Apró Antal, Menjetek az oroszokkal, Dörögnek még a fegyverek, Szaladjatok miniszterek. 61 Ez utóbbi már november 4 után születhetett. A Vulkánban felvetődött a gondolat, hogy fegyveres őrséget szervezzenek, s ehhez fegyvert szerezzenek. A pártbizottság gépkocsiját igénybe véve a gyár kiküldöttjei Miskolcra mentek, hoztak is fegyvereket. Ezeket Balla vette át, s elzárta egy szekrénybe. A nemzetőrök részére csak akkor adták át a fegyvereket, amikor azok szolgálatba mentek.

Soltész Lajos, a Vulkán sztahanovista dolgozója 60 61

SZSZBMÖL XXV. 6. -1115/1957. közli: Dikán, 1993. 83. p. Forgács Béla visszaemlékezése, 2016. augusztus 2.

32

A Vulkán dolgozói vidéken is aktivitást fejtettek ki, pl.: Anarcs községben Németh László technikus motorkerékpáron járta a községet és röpcédulákat terjesztett. Utóbb, az ellene indított eljárás során azt vallotta, hogy ezt munkahelyi felettese, Kerekes Zoltán kényszerítette rá, ő csak a motort vezette, a röplapok szétszórását egy másik munkás végezte, mert ő ezt nem vállalta. 62 Dr. Kovássy Szabolcs, aki adminisztrátorként dolgozott a gyárban, azontúl, hogy részt vett az üzemi munkástanács megszervezésében, lakóhelyén Ilken, és a közeli Gemzse községben is szervezte a községi munkástanácsot.63 Dombrádra 26-án este hatkor érkezett meg az az autóbusz, amely a Vulkánban dolgozókat is hazahozta. Ők nótaszóval – az 1957. márciusi jelentés szerint ittas állapotban – érkeztek meg, s követelték, hogy a rendőrparancsnok vegye le a sapkájáról a csillagot, s a földműves szövetkezet italboltjában lévő táblát is el akarták távolítani, mert azon is csillag volt. Ezt követően jött meg Kisvárdáról 4 teherautó, tele diákkal, köztük ipari munkások is voltak, őket tanárok irányították. Ők a kocsiról leszállva minden középületen lévő táblát levertek, amelyiken csillag volt. Még egy későbbi este is jelentek meg kisvárdaiak Dombrádon, s mintegy másfél órát tartózkodtak ott. 64 Az üzemben zajló eseményeket természetesen később másképpen értékelték a régi rendszer hívei, s főleg évek távlatából: „…a hangadók azok lettek, akiknek a munkája, becsülete azelőtt sem sokat ért. Felvették a kapcsolatot a miskolci ellenforradalmárokkal, onnan fegyvereket hoztak, nemigen értettek hozzá, meg is sebesítették egymást. Aztán eltávolították a gyár udvaráról a vörös csillagot, és…azt kiabálták: nincs szükség a kommunistákra, akik párttagok voltak kirúgják, internálják. Ilyen hangok voltak. – És a párttagok? – Bizonytalanságban voltak. Sajnos akadt párttag, aki a tagsági könyvét eltüntette, félt, ha nála találják, baja lesz...” 65 A nyolcvanas évek elején, vagyis a fentebb idézett „visszaemlékezéssel” nagyjából azonos időben megírták az üzem történetét, s ebben a műben arról szólt a szerző, hogy az „ellenforradalom” idején néhány napra megállt a termelés, a fegyelem fellazult, de a munkások mégis hamarosan teljes számban megjelentek a munkahelyükön, mert „Berényi Ferenc párttitkár, Miklós József szakszervezeti titkár és Gyorsok László DISZ-titkár nem vesztette el a fejét. Velük együtt bátran emelték fel szavukat, és próbálták meg a hőzöngőket jobb belátásra bírni Somogyi Géza, Ötvös József, Losonczy 62

SZSZBML XXV. 4. -302/1957. közli Dikán, 1993. 48.p. SZSZBML XXV.4. -302/1957. közli Dikán, 1993. 46. p. 64 SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán, 1993. 143. p. 65 Kopka János: Hétvégi interjú Miklós József alapító munkásőrrel a negyedszázadról. In: Kelet Magyarország, 1982. 13. sz. 5. p. 63

33

Károly, Hete Béla, a munkásőrség alapítói. Nekik köszönhető, hogy a Vulkán megyei viszonylatban elsőnek kezdte meg, illetőleg folytatta a folyamatos termelést. 1956. december elején az ideiglenes pártszervezet 30 taggal megkezdte a politikai munkát is.” 66 Az idézett szövegrészből azonban az nem derül ki, hogy erre a „bátor kiállásra” csak azt követően került sor, hogy a szovjet csapatok leverték a forradalmat. Az üzemben egyébként az 1956-os események kb. 2 milliós bevételkiesést okoztak. Más gazdasági egységeknél is megkezdődött az átalakulás. A Cipőipari Ktsz-ben Bertók Béla és Ádám László szakmunkások a szövetkezeti dolgozókat arra akarták rábeszélni, hogy mondják ki a szövetkezet feloszlását, a meglévő anyagkészletet a szövetkezeti tagok között osszák szét. A szövetkezet elnöke azonban az ottani kommunistákra támaszkodva ezt a tervet megakadályozta. Hasonló kívánalmak nyilvánultak meg a Fém- és Faipari Ktsz-ben, ahol a hangadó Motlinger Márton mérlegkészítő vezető volt. Őt egyéni ambíciói vezethették, mert már a forradalom alatt önálló iparengedélyt kért és kapott a mérlegkészítő és hitelesítő szakmában. A szövetkezetben sem ment roszszul neki, hiszen havi illetménye elérte a 4500 forintot. A dohánybeváltó vállalatnál leginkább Háti József aktivizálta magát a forradalom ügye mellett, utólagos megjegyzések szerint „a szó szoros értelmében likvidálni akarta a kommunisták az üzem területéről.” 67 Ehhez csak azt a megjegyzést fűzhetjük, hogy Kisvárdán a forradalom egyetlen ember életét követelte, azt is az oroszok lőtték le. A gépállomáson is erőteljes volt a forradalmi hangulat. Megalakították a munkástanácsot, a megalakulás helyéül kijelölt termet Balogh Menyhért fiai, Károly és Zoltán nyilaskeresztekkel és horogkeresztekkel dekorálták ki. A munkástanács egyik első ténykedése volt, hogy a gépállomás könyvtárában található szovjet szépirodalmi könyveket, továbbá a dolgozók káderanyagait elégették. Sipos András a gépállomáson elhelyezett nagyméretű vörös csillagot leszerelte. Sipos volt az is, aki Mónus Gyulával együtt november 1-jén este 9 után elvágta a gépállomás mellett húzódó Moszkva–Budapest–Berlin közti szovjet katonai távbeszélő vezetéket. Mónus ezt olyan megfontolásból tette, hogy „Toljunk ki a ruszkiakkal”. Mindketten tagjai voltak a gépállomás munkástanácsának s a kisvárdai nemzetőrségnek. A forradalomkor feltörték a gépállomás raktárát, az ott található ruhákból kb. 10 dolgozó öltözött fel, akik a felöltözés után hangoztatták, hogy Miskolcra mennek fegyverekért. Köztük volt Mónus is. Sipos András mint 66 67

Pusztai, 1984. 99. p. SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11. őe. közli Dikán, 1993. 198. p.

34

nemzetőr, géppisztollyal felszerelve a kisvárdai rendőrkapitányság előtt teljesített szolgálatot. 68 A forradalomban a „munkásosztályt” alkotó rétegek közül az ipari munkásság volt a tömeg, a parasztság szervezetlenebbnek s visszahúzódóbbnak bizonyult. Így volt ez Kisvárdán is, ahol a település csupán községi ranggal bírt, de a lakosság foglalkozási szerkezetét tekintve városias jellegű volt. „Kisvárda területén az események során a dolgozó parasztság részéről megmozdulás, vagy különösebb ténykedés nem volt tapasztalható. Azalatt az idő alatt is folytatták a mezőgazdasági munkát, kivéve azokat, akik a felvásárlási lázban szenvedtek” 69 A „dolgozó parasztság” egyébként olyan megfogalmazása, amely feltételezi, hogy vannak nem dolgozó parasztok is, „kulákok”. Azonban a „csendes” parasztság is élt a forradalom adta lehetőséggel, a termelőszövetkezetből kiléptek. Az 1955. december 31-i állapot szerint Kisvárdán az Új Élet termelőszövetkezetben 40 család volt. 70 A tsz 1956. október 1-jén 297 kh 1323 négyszögöl földet birtokolt, de nem sokáig, mert a szövetkezet a forradalom alatt feloszlott. 71 Ilyen előzmények után, 28-án, vasárnap délelőtt a tanácsházán összejöttek a VB-elnök által meghívottak, hogy megalakítsák a nemzeti bizottságot, illetve, ahogy akkor nevezték, a munkástanácsot. Hamarosan azonban megjelent a gyűlésen Révész László, Dér Zoltán, Jáger László, Szitás Péter, Szeifried Ferenc, ifj Jenei István, Vass János tanár, továbbá Balla Miklós, aki a Vulkán Munkástanácsát képviselte a Községi Munkástanácsban. Mácza Endre szintén értesült a délelőtti gyűlésről, ő is részt vett, valamint az utca népe is benyomult. A „hívatlan vendégek” kezdetben azt hangsúlyozták, hogy segíteni akarnak a rend biztosításában, ehhez ajánlották fel szolgálatukat, de hamarosan kiderült, hogy nem értettek egyet a már létező munkástanáccsal, s céljuk az volt, hogy az addigi munkástanács helyett másikat alakítsanak: „Ennél a kérdésnél aktív hangulatot keltett Vass János tanár is, aki a vita során olyan hangulatot teremtett, hogy a pártnak semmi beleszólása nincs ezekbe a kérdésekbe, és mára a pártól nem is beszélhetünk. Elege van a kommunisták hazudozásaiból kiabálta, hogy a munkástanácsot meg kell tisztítani a kommunistáktól.” 72 68

SZSZBML XXV.6.-681/1957. közli Dikán, 1993. 202. p. Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 4. p. 70 KSH 1956. 126. p. 71 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. május 7-i ülés 72 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 2-3. p. 69

35

A népakarat képviselői körében zajongás, elégedetlenség keletkezett, főleg Vass János hatására kifogásolták az előző nap összeállított listát, mondván, hogy abban olyan személyek vannak, akik a régi rendszer hívei (Pintér Péter a községi tanács VB-elnöke, Huszti Ferenc a községi tanács VB-elnökhelyettes, Sarkadi István VBtitkár). Követelték, hogy dolgozók és parasztok is legyenek benne. Koszta Bertalan pártfunkcionárius kijelentette, hogy kommunisták is legyenek a munkástanács tagjai, ezt Vass ellenezte. Mások Grgurics István iskolaigazgatót javasolták, de az ő személye sem volt elfogadható a tömegek előtt, mert Vass János tanár párttag volt. Ekkoriban jelent meg a gyűlésteremben Mészáros András, a járási kapitányság vezetője, és jelentette, hogy átálltak a forradalomhoz, elfogadják a miskolciak programját. Ezt utólag azzal magyarázta, hogy telefonon értesültek arról, hogy a nyíregyházi B.M. főosztály is átállt, és őket is felszólították a csatlakozásra. Ennek hatására viszont Mészáros szólította fel Kovács Béla községi párttitkárt, hogy álljanak át ők is. Arra a megállapodásra jutottak, hogy megérdeklődik a felsőbb pártszervektől. Kovács, Mészáros, Jáger László és Szitás Péter átment a pártbizottságra. Nagy Antal, a járási pártbizottság első titkára a megyei pártbizottságtól kért tanácsot, a felelet erre az volt, hogy nem állnak át. Nagy Antal, és a másodtitkár, Nagy Sándor is visszament a községházára, részt vettek az ott folyó tanácskozáson. Mészárost is beválasztották a munkástanácsba, a karhatalmi bizottság vezetésével bízták meg. A községházán lévők a forradalmárok hatására úgy döntöttek, hogy átszervezik a munkástanácsot, határozatot hoztak, hogy délután 14 órára újabb gyűlést hívnak össze. A délutáni gyűlésre nagy tömeg gyűlt össze a tanácsteremben. A résztvevők elmentek dr. Bujdos Géza volt főszolgabíró lakására és kérték a gyűlésen való részvételre. Ő ennek eleget tett. A gyűlésen megjelent Pazonyi László volt főjegyző is. A település életének irányítását a Kisvárdai Munkástanács szerette volna folytatni. A munkástanács élére elnökséget állítottak dr. Bujdos Géza, Jáger

36

László, Pazonyi László, Mészáros András, Balla Miklós személyében. A Kisvárdai Munkástanács különböző bizottságokra oszlott, s ezt október 28án az alábbiak szerint alakították meg: Közigazgatási bizottság: dr. Bujdos Géza, Mácza Endre, Jáger László, vitéz Fekete Ferenc, Palla László. Karhatalmi rendészeti bizottság: Mészáros András, Pál Imre, Kovács László, Illés József, Kovács Gyula, Varga Károly, Nagy József, Józsi László, Jakab Sándor, Balogh Menyhért, Mándoki Tibor, Mándoki József, Muzsikus Béla, Szajcz István, Klicsu László. Közellátási bizottság: Nagy József, Bartha Sándor, Dér Zoltán, Orosz László, Makkai Béla, Muskóczi István, Simák György, Zsitás Péter, Király János, Révész István, Szincsák János, Simák József, Közegészségügyi bizottság: dr. Kondrai Gerő, dr. Szabó Károly, Oszlánszki Béla, Nagy László, Sipos Mária, dr. Vargha János, dr. Vargha Gyula, dr. Hollóházy Lajos, Oltványi Zoltán, Jáger Zoltán. Pénzügyi és gazdasági bizottság: Bodnár József, Erdei Károly, Bényei Bertalan, Maticsák István, Kézi Béla, Kovács László, Gál László, Szilágyi László, dr. Mónus Bertalan, László Pál, Vargha Árpád, Juhász Tibor, Juhász Ferenc, Mezei András. Sajtó és tájékoztatási bizottság: Kovács Lajos, Tóbiás István, Takács László, ifj. Jenei István, Sipos Gyula Oktatási és népművelési bizottság: Vass János, Ruff Géza, Márton József, Sántha Ferenc, Terebessy Attila, Tömöskéri Ferenc, Pajza Ferenc, Gombos József, Mezőgazdasági és termelési bizottság: Tömösváry József, Klicsu Imre, Simák György, Szeregnyi Péter, Klicsu József, Kántor Ferenc, Kelemen Béla, Szabó Miklós, Takács András, Pózner János, vitéz Juhász András, Illés Imre. Jogügyi bizottság: dr. Bakos János, dr. Sáfár József, dr. Balla Gedeon, dr. Erdőhegyi János, dr. Szántó Sándor, Balla Lajos. Közlekedési és szállítási bizottság: Szederkényi Antal, Sarkadi Lajos, Sárosi Tibor, Bodor Balázs, Munkácsi László, Orosi Antal, Kegyes Jenő, Kiss István, Várady Miklós. Tűzrendészeti bizottság: Salgó Tibor, Vincze Péter, Mácza Béla. 73 Tárgyaltak a munkástanács létrehozásáról, de nem tudtak dönteni, ezért 29-re halasztották, azzal, hogy a hivatalokból, üzemekből a munkástanácsok küldötteiből alakul majd meg a községi munkástanács. 74 A tanács dolgozóival szemben tettlegességre, inzultusra nem került sor. 73 74

SZSZBML: XXV.- 1115/1957. közli Dikán, 1993. 85. p. SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI./11. őe. közli Dikán, 1993. 197. p.

37

Az október 28-i délutáni gyűlésre elment Nagy Antal járási párttitkár, őt Sebestyén Sándor százados, a kiegészítő parancsnoka kísérte, biztosította. Amíg a pártháztól távol voltak, annak védelmét Csépke B. Zoltán kieg. törzsőrmester és Újhelyi István szakaszvezető irányításával látták. Sebestyén azt adta parancsba, hogy amíg ők a gyűlésről vissza nem jönnek, a kapun csak az mehet be, aki tudja a megbeszélt jelet. Egy cigarettát a szájba kellett venni, és azt kérdezni, hogy Van egy szál gyufád? Aki erre azt felelte, hogy Akár kettő is! – azt be lehetett engedni. A délutáni gyűlés végeztével a pártbizottságra elkezdtek visszaszállingózni az ott tartózkodó személyek, de Sebestyént hiába várták. Hiába nyugtatta meg a kieg. ott lévő állományát a járási párttitkár, hogy parancsnokuk még a községházán maradt. 21-22 óra tájban Jovanov István százados és Tóth Antal főhadnagy a kiegészítő parancsnokságról átjött a pártházba azzal a hírrel, hogy Sebestyén eltűnt, s azt az utasítást adták, hogy vonuljanak vissza a kiegészítő parancsnokságra. 29-én reggel a pártbizottságról beszállították az ott lévő fegyvereket és lőszert a kiegészítő parancsnokságra, sőt a pártbizottságban lévő „elvtársak” közül is többen ott találtak menedéket, főleg éjszakára. Délelőtt 10 körül Csépke törzsőrmester és egy fiatal katona motorkerékpárral elindult Záhonyba egy gépkocsi ÁC-pumpáért, és hogy Sebestyénről tudakozódjanak. Útközben találkoztak a századossal, aki a záhonyi parancsnokkal visszafelé jött egy gépkocsin. Közben a motor elromlott, így azt is gépkocsival vitték Záhonyba, de nem tudták megcsinálni, így csak 30-án reggel tértek vissza egy gépkocsival. Vagyis Sebestyén 28án este eltűnt Kisvárdáról és csak 30-án reggel jött vissza. Amíg távol volt, Jovanov százados vezette a kiegészítő parancsnokságot. Az 1957. december 18-án a Bujdos Géza és társai ügyében hozott ítéletben az szerepel, hogy a kieg. parancsnokságot az „ellenforradalmárok” többször agitálták, zaklattak azzal a kéréssel, hogy álljanak át, a fegyvereket pedig adják át a rendőrségnek vagy a nemzetőrségnek. „Sebestyén Sándor a kiegészítő parancsnok olyan szorongatott helyzetben érezte magát október 29-én, hogy el is menekült Záhonyba.” 75 A fentebb közöltek szerint azonban a százados azonban már 28-án este eltűnt. Sebestyén a Záhonyba való menekülését egy szóval sem említi az 1959. február 19-én készült jelentésében. 76 A gyávaságát egy visszaemlékezés is bizonyítja: „…,nálunk teljes csend van. A kommunisták „fúrólyukban”. De akad egy, aki ingre gatyára vetkezve rohangál: a Kiegészítő Parancsnokság vezetője, Sebestyény nevű százados: Nem vagyok százados, nem vagyok katona. Egyszóval megjátszotta a tébolyult eszelőst… a Zsol75 76

MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. közli Dikán, 1993. 62. p. Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. Gyűjt. 6/a.cs. közli Dikán, 1993. 113-115. p.

38

dosék udvarára is felment, a felnőtt fiúk fogták meg és vezették haza.” 77 Ezt a visszaemlékezést Gál László is megerősítette. A kiegészítő parancsnokság helyettese 1957 júliusában erről az eseményről azt vetette papírra, hogy az október 28-i délutáni történések hatására Sebestyén látta, hogy kezdetét vette az ellenforradalom, ezért elindult Záhonyba, hogy az ott lévő alakulattól segítséget kérjen. „Azonban aznap nem tudott kijutni, mivel olyan követői akadtak, akik akadályozták munkájában. Útközben találkozott Angyal Imre elvtárssal és Gorzó Imre elvtárssal, akiken keresztül a kieg. pság-ak azt üzente, hogy ellenforradalom vette kezdetét, így jobban vigyázzanak a kieg. ps-ra. Mivel aznap Záhonyba nem tudott kijutni csak másnap, addigra Kisvárdából a 80-90 főből álló idegen személyek megpucoltak.” 78 Október 29-én délelőtt a községi tanácson gyűlést tartottak, ezen mintegy félszázan vettek rész, köztük a régi rendszer hívei (Pintér Sándor, Sarkadi Imre VBtitkár, Csucska Jenő, Vass János népfront bizottság elnöke) is ott voltak. Egy szónok (talán valami Juhász nevű a Fém-és Faipari Ktsz-től) javasolta a különböző bizottságok létrehozását. 79 Ekkor történt meg az ún. végleges Községi Munkástanács felállítása is, ennek elnöke dr. Bujdos Géza lett. Ő ezen a választáson nem volt jelen, sőt a munkahelyi főnökével közölte, hogy a gyűlésre nem megy el, de végül a szervezkedők közül többen érte Csucska Jenő, a Bessenyei György jöttek, és közölték, hogy őt váGimnázium igazgatója lasztották elnöknek. Bujdos némi huzavona után a döntést elfogadta és elvállalta a vezetést. Az elnökség tagjai voltak még: Mácza Endre, Balla Miklós, Vadon László, Jáger László és Fekete Ferenc. Bujdos telefonon érdeklődött a miskolci és nyíregyházi forradalmi bizottságokat, tájékoztatást kérve tőlük, hogy mi a 77

Kiss, 1998. 133. p. Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11. p. 79 HL Debreceni Kat. Bír. 205/1957. közli Dikán, 1993. 32-33. p. 78

39

feladata a forradalmi bizottságnak, másképp községi munkástanácsnak. A feladat: a rend és nyugalom helyreállítása, a közellátás megszervezése. Indítványt tett Bujdos a különböző albizottságok (karhatalmi, közellátási, közlekedési, pénzügyi, oktatási, sajtó) megválasztására. A munkástanácsba kommunistát vagy VB-tagot nem engedett beválasztani. Bujdos már ekkor Kovács Lászlót akarta rendőrkapitánynak, de az nem fogadta el a felkérést, így maradt Mészáros. Kovács mint a forradalmi bizottság kiküldöttje a bűnügyi osztályt vezette. Kovácsot eredetileg a karhatalmi bizottság vezetőjévé is szerették volna megválasztani, de ő nem akarta magát lekötni, így annak vezetője Varga Kálmán rendőr törzsőrmester lett. A közellátási bizottság vezetőjévé Dér Zoltánt választották. Bár Bujdos kijelentette, hogy nem kívánja átvenni a községi tanács munkáját, lényegében mégis ezt tette, mivel utasítást adott, hogy a munkástanács beleegyezése nélkül a községi tanács dolgozói dr. Bujdos Géza semmilyen intézkedést nem hozhatnak. A tanács vezetői ezért már 30-án be sem mentek a hivatalukba, mert úgy vélték, hogy az új hatalmi szerv lényegében a tanács feladatait átvette, s számukra az intézkedések lehetősége megszűnt. Bujdos Géza felhívta Rozgonyi József VB-elnököt és annak beosztottját, hogy működjenek tovább, s hivatali helyiséget kért a munkástanács részére. Nem fogadta el a felajánlott elnöki szobát, más helyiségekben, s október 30-tól a tanácsi vezetőktől elkülönülve végezték feladatukat. A tanács és a munkástanács között a tulajdonképpeni kapcsolat megszakadt, üressé vált. A községi tanácsot nem zavarták szét, ilyenről a járás területén sem tudunk, de nem ismerték el annak működését, irányító szerepét. A VB működését sem függesztették fel, de annak tagjait nem vonták be semmilyen megbeszélésbe, intézkedésbe. A miskolci események hatására azonban a tömeg nem volt megelégedve ennek a munkástanácsnak sem összetételével, sem a létszámával, s újat kö-

40

veteltek. Október 31-én gyűlést szerveztek, és új munkástanácsot alakítottak. A jelölés úgy történt, hogy minden nagyhangú ember saját magát jelölte. A választás és a jelölés így feszült hangulatban zajlott, a tanácsteremben még verekedés is történt. Általában a munkából delegált nem értettek egyet a parasztsággal. A választás előtt a községi tanács udvarán összegyűlt tömegben Szajcz János, Sárosi Tibor és mások is azt hangoztatták, hogy nem akarnak régi arcokat látni a községházán. Olyan hangok is hallatszottak, hogy mindenkit el kell távolítani. Az október 31-én megválasztott munkástanács intézkedéseit Bujdos Géza, Mácza Endre, Dér Zoltán, Jáger László, Várady Miklós, Sárosi Tibor, Révész István, ifj. Jene István és Lipécz Ferenc hajtották végre. 80 A kisvárdai munkástanács összetétele Elnök: Mácza Endre (1922, zenész, volt jegyző), elnökhelyettes: Jáger László (1918, középparaszti származású, vagyontalan). Tagok: dr. Balla Gedeon (1918, ügyvéd), dr. Balla Lajos (1919, üzemi revizor), Balogh Menyhért (1899, kéményseprő), dr. Békés János (1908, ügyvéd), Bodnár József, (1910, postai hivatalvezető), Bodor Balázs (1932, gépkocsivezető), Dér Zoltán (1930, statisztikus), Erdei Károly (1929, szabómester), dr. Erdőhegyi János (1882, ügyvéd), Fekete Ferenc (1889, kisparaszt), Gombos József (1937), dr. Hollóházi Lajos (1911, orvos), Illés József (1934, középparaszt), Jakab Sándor (1925, hentes és mészáros), Jenei István (1932, könyvelő), Vitéz Juhász Ferenc (1914, motorszerelő), Juhász Ferenc (1919, segédmunkás), Kántor Ferenc (1912, kisparaszt), Kelemen Béla (1923), Klicsu Imre (1887, pecsenyesütő), Klicsu József (1911, középparaszt), Király János (1907, kőműves), Kiss István (1927, gépkocsivezető), dr. Kondai Gerő (1913, főorvos), Kovács Gyula (1920, honvédtiszt), Mándoki József (1921, segédmunkás), Mándoki Tibor (1929, bányász), Márton József (1933, munkás), Maticsák István (1920, ktsz-dolgozó), Mezei András (1920, pénzügyőr), Munkácsi László (1935, technikus), Muskócki István (1902, hentes és mészáros), Nagy László (1912, gyógyszerész), Oltványi Zoltán (1900, gyógyszerész), Orosi Antal (1886, nyugalmazott vasutas), Orosz László (1924, üzletvezető), Pál Imre (1916, kisparaszt), Pazonyi László (1909, tanácsi alkalmazott), Révész István (1912, segédmunkás), Ruff Géza (1924, pedagógus), Salgó Tibor (1903, gépkocsivezető), Sántha Ferenc (1914, tanár), Sarkadi István (1921, vb-titkár), Sárosi Tibor (1929, OTI ellenőr), Simák György (1887, kisparaszt), Simák József (1933, segédmunkás), Szimcsák János (1912, kazánfűtő), Sipos Gyula (1937, versenyfelelős), Sipos Mária (1921, könyvtáros), dr. Szabó Károly (1896, körzeti orvos), Szabó Miklós (1934, traktoros), dr. Szántó Sándor (1891, ügyvéd), 80

SZSZBML MSZMP Arch. 5. f. VI/11.őe. közli Dikán, 1993. 197-198. p.

41

Szederkényi Antal (1912, MÁV főintéző), Szeregnyi Péter (1891, kisparaszt), Takács András (1920, körzeti felügyelő), Takács László (1933, munkás), Terebesi Attila (1930, programozó, Tóbiás István (1914, könyvelő), Tömöskéri Ferenc (1901, pedagógus), Tömösváry József (1906, mezőgazdász), Váradi Miklós (1907, kereskedő), dr. Vargha Gyula (1905, körzeti orvos), dr. Varga János (1917, állatorvos), Varga Károly (1912, kőműves), Vass János (1919, tanár), Vincze Péter (1915, kisparaszt). A Kisvárdai vasöntöde intézőbizottságának tagjai: Balla László (1934, technikus), Balla Miklós (1914, géplakatos), Dudás László (1929), Hozdik István (1923, alkalmi munkás), Kerekes Zoltán (1922, technikus), Németh László (1925, technikus), Rédl Lajos (1912, munkás), Szajc Béla (1936, lakatos). 81 A helyi szervek létrehozása után a járási szervezet megalakítására került sor. Ennek kezdeti lépéseit szintén a volt járási vezetők tették meg, mégpedig azért, mert a községekben alakult forradalmi tanácsok nem voltak elégedettek azzal a helyzettel, hogy járási szinten még mindig a régi apparátus működik, s ezt érzékelve a járási tanács vezetői olyan munkástanácsot szerettek volna megalakítani, amely: „…formájában legyen újszerű, összetételét illetően pedig olyan egyénekből álljon, akikről feltételezhető, hogy támogatni fogják a járási tanácsot és segítségül szolgálnak annak megnehezedett Mácza Endre munkájában.” 82 Vagyis ahhoz hasonlóan akarták a járást is szervezeti befolyásuk alá vonni, ahogyan korábban a kisvárdai munkástanács megszervezésére is kísérletet tettek. Október 29-én a járási tanács vezetői elhatározták, hogy megalakítják ezt a járási munkástanácsot, annál is inkább, mert a községi tanácson is alakult egy hasonló. A járás vezetői és csoportvezetői állították össze a névsort, délután 4 óra körül megalakult ez a tanács, de nem mindenki jelent 81 82

Dikán, 1993. 375-376. p. MOL Jelenkori Gyűjtemény, XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán, 1993. 57. p.

42

meg, ráadásul a községi tanácsnál is újabb választást kezdeményeztek, így emiatt a járási munkástanács felülről történő létrehozását is október 30-ra halasztották. Erről a kísérletről a kisvárdai munkástanács is tudomást szerzett. Bujdos Géza tiltakozott, mondván, hogy a helyi munkástanács majd a járási feladatokat is ellátja, aztán az álláspontja úgy módosult, hogy a járási munkástanács összeállítása ebben a politikai helyzetben nem a járási tanács feladata, majd az egyes községekben alakult munkástanácsok küldöttei választják meg azt. Október 30-án délelőtt személyesen is megjelent a járási tanácson a megbeszélés végett, abban állapodtak meg, hogy a községi munkástanács és a községek által kijelölt egyének jöjjenek össze a járási Forradalmi Bizottság megválasztása végett. Október 31-én 37 községből összejöttek a delegáltak, többségükben már a forradalom hívei voltak, csak Fényeslitkét képviselte az ottani vb-elnök, a kisvárdai forradalmi bizottság is elküldte képviselőit, és négy megbízottal a járási tanács is képviseltethette magát. A gyűlésen többen felszólaltak a kommunisták által a korábbi években elkövetett önkényeskedések ellen, követelték, hogy becsületes emberek vegyék kezükbe a vezetését. Ezen az ülésen dr. Bujdost választották meg a járási forradalmi bizottság elnökévé, Kézi Béla volt főjegyző az elnökhelyettesi funkciót látta el, s a járás területén szervezte a nemzetőrséget, a megyei honvédelmi bizottmány által kiadott irányelveket legépeltette és a járásban elterjesztette. A tanács tagjai voltak még: dr. Zalatnai László adminisztrátor, volt horthysta rendőr őrnagy, a járási nemzetőrség vezetője, Balla Miklós géplakatos, Bereczki Vilmos pedagógus Dombrádról, Kovács László kiskereskedő, Mészáros András járási rendőrkapitány, Grunda József középparaszt, volt községi főbíró, Ajakról, Varga Lajos középparaszt Tiszamogyorósról. Dr. Bujdos 31-én este lemondott a községi forradalmi bizottság (munkástanács) elnöki tisztéről, hivatkozván arra, hogy járási elnök lett. Ettől fogva addigi helyettesét, Mácza Endrét tekintették a községi forradalmi bizottság elnökének. Ezen az ülésen választották meg, ill. nevezték ki Zalatnai Lászlót karhatalmi parancsnoknak. Ő 1945 előtt rendőrkapitány volt. Addig meglehetősen megosztott volt a fegyveres alakulat, hiszen Mészáros volt a rendőrkapitány, Kovács a forradalmi bizottság embereként a bűnügyi osztályt vezette, Varga Károly őrmester pedig a karhatalmi alakulat parancsnokaként ténykedett. Ettől kezdve a rendőrség egyértelműen a forradalmi bizottság befolyása alá került. Zalatnai Jáger és Mácza kíséretében átment a rendőrségre bemutatkozni, (persze ismerték), illetve a megteendő intézkedések megbeszélése miatt. November 1-jén a nemzeti bizottság ülésezett, ezen mintegy 60 fő vett részt, Mészáros András beszámolt a közbiztonság helyzetéről, majd Bujdos

43

közölte vele, hogy nincsenek megelégedve a rendőrség munkájával, ezért leváltják. A forradalom utáni időkben azt jegyezték fel, hogy „A munkástanács intézkedései nyomán a karhatalmi szerv megalakulásával nem állt helyre a közbiztonság Kisvárdán, sem a járás más községeiben. Ezen szervek nagyobb intézkedésekhez nem folyamodtak, mivel várták a felsőbb utasításokat. Önmagukban nem mertek senkit őrizetbe venni, vagy más elbánás alá vonni, várták, hogy hogyan alakul ki a főváros helyzete. De nem volt erejük ahhoz sem, hogy megakadályozzák a járás területén a rendellenességet, az erdőirtást és a Tsz-ek széthurcolását. Az egész időt egy ilyen létbizonytalanság ölelte át.” 83 November 1-jén Bujdos hivatali helyiséget kért Rozgonyi Józseftől, a járási tanács VB-elnökétől, egyben igényt támasztott a tanács gépkocsijára is. Rozgonyi saját szobáját nem fogadta el, mondván, hogy a járási tanács munkatársai csak végezzék a munkájukat. Ők abba nem avatkoznak bele. November 2-án Bujdos vidéki körútra ment, Szabolcsbáka, Dombrád, Tiszakanyár, Kékcse és Anarcs községekbe. A körút délután ért véget. Eközben a járási forradalmi bizottság irodai szobájában megjelent a megye forradalmi bizottság kiküldöttje és írásos utasítást adott át a Bujdost helyettesítő Kézi Bélának arról, hogy miként kell megszervezni a nemzetőrséget, a karhatalmat. Ezt az írást a járási tanács gépírónői sokszorosították, így a környező településekre szétvitték. A járási tanács dolgozói egyébként Józsa István VB-titkárral, Rozgonyi VB-elnökkel az élen bejártak dolgozni, az adminisztratív teendőiket végezték, tényleges intézkedéseket nem hoztak. A járási forradalmi bizottság kb. 11-14 emberből állt, nem ülésezett rendszeresen, nem volt erre idő. A forradalmi szervek létrehozása mellett a demokratikusabb életre, a többpártrendszerre is készülni kellett, s Kisvárdán is megtették az erre irányuló kezdeti lépéseket: „Egy este mentem a Szent László utcán s látok egy embercsoportot, ami ez idő tájt nem ritka. Ismerős férfiak, mind értelmiségi. Mi van? – kérdem. Hát már alakították (egyelőre szóval) a pártokat. Hatan-nyolcan ugyanennyi pártot. Máig emlékszem, hogy megszomorodtam. Most éppen most ez a legfontosabb.” 84 A nemzetközi politikai viszonyok a Szovjetunió érdekszférájának nyilvánított Magyarország forradalmának sorsát azonban másképp rendelték bevégezni.

83

Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 4. p. 84 Kiss, 1998. 133. p.

44

V. A forradalom leverése Az a Kádár János, aki október 30-án a Nagy Imre kormány államminisztere lett, november 1-jén mondott rádióbeszédében jelentette be egy új párt, az MSZMP megalakulását Másnap a miskolci egyetemi rádió adta hírül, hogy Kisvárdára csütörtök éjjel (november 1-ről 2-re) nagyobb páncélos egység jött be. Az egyik orosz vonat is az állomáson tartózkodott. 85 November 2-án délelőtt a piros jelzés ellenére két páncélvonat jött át Záhonynál, november 3-án megkezdődtek a szovjetek csapatok kivonulásáról szóló tárgyalások, ez a színjáték azonban csak arra szolgált, hogy aznap este Maléter Pál honvédelmi minisztert, és az általa vezetett küldöttséget a szovjetek és magyar ÁVH-s tisztek letartóztassák. A fővárosi események végkifejlete előtt még Kisvárdán is bizakodással tekintettek a jövőbe. A helyi lelkész így emlékezett vissza erre a napra: „Szombat volt, november 3. Mindenki a rádió mellett. Ki Budapestet hallgatta, ki a Szabad Európát, de legtöbben mindkettőt. Csodálatos ősz volt, verőfényes meleg napok. Lassan bealkonyult, s együtt volt a család, a legnagyobb fiúnk kivételével, aki szögesdrótok mögött, mint munkaszolgálatos, Kaposváron „védte a hazát”. Csendesen beszélgettünk, amikor megszólalt a telefon. Nyíregyháza jelentkezett, de hogy onnan ki, azt később nem tudtuk meg. Közölte, hogy megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása, s kérte, húzzuk meg a harangokat, hirdessék egy meggyötört, rettegésben élő nemzet számára a megnyugvás, megbékélés örömét. Én kételkedtem, de ismét szólt az ismeretlen hang: „Figyeljetek, Nyíregyházán már szólnak a harangok.” És valóban. Erre nosza fel a toronyba. Akkor még nem voltak villamosítva harangjaink, magunk húztuk a két harangot, önfeledten, boldogan. A harangozó és a lelkipásztor családja, felváltva. Húztuk, húztuk fáradhatatlanul. Közben megint szólt a telefon: „Az első tankok áthaladtak Nyíregyházán.” A gyerekek, a harangszóra odafutott fiatalok kimentek a központba, várták, vártuk, mikor érnek ide, hogy lássuk és köszöntsük őket. Közben férfiak, nők jöttek: Miért szólnak a harangok? Mondtuk, és futva vitték az örvendetes hírt: Vonulnak ki a szovjet csapatok. Csodálatosan 85

Az MTI jelentése újabb szovjet csapatok érkezéséről. In: Népszava, 1956. 3. sz. 1. p.

45

szóltak a harangok ebben a néma éjszakában. Az asszonyok bementek a sötét templomba imádkozni. És közben teltek a percek, félórák, órák, de a harckocsik nem jöttek. Értetlenül, csalódottan hagytuk abba a harangozást éjféltájban. Megint megcsalták, becsapták népünket? Így aludtunk el. Még remények, de már nehéz kétségek között, reggel 1956. november negyedikére ébredtünk, és rémülten hallottuk Nagy Imre kétségbeesett bejelentését, segélykérését: A szovjet páncélosok támadást kezdtek Budapest és egyidejűleg az egész ország különböző városai, katonai célpontjai, de polgári a lakosság ellen is.” 86 A fővárosba, az ország belseje felé igyekvő harckocsik Kisvárdán is keresztül mentek. Nappal inkább gépkocsik, lövegvontatók, nehéz aknavető vontatók, éjszaka a tankok. A mai Csillag utcán jöttek fel, a főtéren megfordultak a bíróság irányába, majd az Attila utcán Ajak irányába távoztak. A főtéren a tankok forduláskor felmarták a macskaköveket. Lassan jöttek, sűrűn voltak, a harckocsik csövei majd egymásba értek. 87 Kádár János november 4-én kora reggel már a Forradalmi-MunkásParaszt-Kormány megalakulását adta tudtul a szolnoki rádión keresztül. Az MSZMP taktikából ekkor még szabadságharcosoknak mondta azokat, akikről hamarosan másképpen vélekedett. Miután november 4-én délelőtt a szovjet páncélosok minden ok nélkül szétlőtték a záhonyi határőrközség laktanyáját, s ennek következtében az ottani katonaság egy része elmenekült, öten meghaltak, 8 fő megsérült, mintegy hatvan embert az oroszok elfogtak és a SZU-ba vitték, 6-án engedték szabadon őket, a szovjet vasutasok vették át az irányítást Záhony és Nyíregyháza közötti szakaszon, s így a közbeeső Kisvárdán is. A lakosság meggyőzését a repülőről szétszórt röpcédulákkal próbálták elérni, Kisvárdán is ledobtak ezt a szöveget tartalmazó nyomtatványt: A magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága, katonái és tisztjei szólnak hozzátok. Mi ugyanúgy munkások, parasztok, értelmiségiek, dolgozó emberek vagyunk, mint ti. Mi nem azért vagyunk itt, hogy országotokat elfoglaljuk. Nekünk nem kell mások földje, van nekünk saját földünk elég, van elég természeti kincsünk is. Mi a most megalakult Magyar-Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felszólítására léptünk akcióba. Ez a Kormány kijelentette nekünk, hogy Magyarországon a sötét reakció erői garázdálkodnak. Vissza akarják állítani a nagybirtokosok és tőkések hatalmát, el akarják venni a munkásoktól vívmányaikat, a parasztoktól a földet. A fasizmus megjelent, mint valóságos veszély.

86 87

Kiss Gyula: Egy harangozás története. In: Kisvárda, 1989. 3. sz. 3. p. Forgács Béla visszaemlékezése, Kisvárda, 2016. augusztus 2.

46

A szovjetek által terjesztett röplap

47

A Kormány kijelenti nekünk, hogy Nagy Imre kormánya nem akar harcolni a reakció ellen, ami elősegítette, hogy a felfegyverzett ellenforradalmi bandák munkásokat, hazafiakat gyilkoljanak, romboljanak és raboljanak. Nagy Imre kormánya szétesett, ténylegesen nem létezik. Az országban teljes a zűrzavar és a népellenes erők büntetlenül garázdálkodnak. Ebben a helyzetben a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kérelemmel fordult a magyarországi szovjet csapatok parancsnokságához, hogy nyújtson segítséget az ellenforradalmi erők felszámolásához, a rend, a belső béke és a nyugalom helyreállításához. A szovjet csapatok parancsnoksága és mi, szovjet katonák és tisztek, készek vagyunk ezt a segítséget magyar testvéreinknek megadni. Mi tiszteljük, becsüljük a szabadságszerető magyar népet. Szilárd meggyőződésünk, hogy a magyar nép most is megértéssel fogadja segítségünket, ugyanúgy, mint 1945-ben, amikor kiszabadítottuk a fasiszta rabságból, amiért együttesen mérhetetlen áldozatot hoztunk. Magyar dolgozók! Ne higyjetek a rágalmazóknak, akik szeretnék szembeállítani velünk a magyar népet. Mi önzetlen barátaitok vagyunk. Mi a szabadság és a népek barátságának katonái vagyunk. Igaz, közös ügyért harcolunk. Mi a magyar hadsereg katonáihoz és tisztjeihez fordulunk, hogy velünk váll-váll mellett küzdjenek a fékevesztett reakciós erők ellen, a szabadságért és a demokráciáért. Felszólítunk minden hazáját szerető magyart, vegye ki részét e közös küzdelemből. Segítse elő a népi demokrácia megvédését, hazája, népe szent ügyének győzelmét. A magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága.” 88 A Szabolcs Szatmár Népe november 4-én tudósítást közölt az MSZMP kisvárdai szervezetének megalakulásáról. A kisvárdai járási elnökség tagja lett Nagy Sándor, Berta László, Kovács Béla, Koszta Bertalan, Jakab Miklós. Nyilatkozatot tettek közé, melyben kimondták: „Az elnökség vezetésével az egész apparátus mélyen elítéli a Sztálin, Rákosi, Gerő és Hegedűs féle politikát. Egyetértünk a magyar szabadságharcosok követeléseivel. Követeléseiket mindenkor a legmesszebbmenőkig támogatjuk. Pártunk központi elnökségével együtt részt kívánunk venni az önálló, független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtéséért és megtartásáért folyó harcban. A párt elnöksége a legmesszebbmenőkig levonta a tanulságot a múlt hibáiból, s a jövőben szorosan együtt kíván működni a megalakulandó töb88

Felhívás a magyar néphez! Hn. 1956. /Kisvárda, Várday István Városi Könyvtár, helytörténeti gyűjtemény/

48

bi pártokkal, s velük szoros egyetértésben harcolunk a rend, a nyugalom, a személyi biztonság, a dolgozók élelemmel való ellátása, a béke megteremtéséért.” 89 A szovjet tankok segítségével hatalomra jutó MSZMP három és fél évtizedig tartó uralma alatt sem függetlenségről, sem szabadságról, sem demokráciáról nem lehetett szó, ill. csak szó lehetett. A kiegészítő parancsnokság részt vett az MSZMP megszervezésében és a munkásőrség megalakításban is. November 12-én Sebestyén kezdeményezésére összehívták a pártagokat, és a kiegészítő parancsnokságon is megalakították az MSZMP-t., amelynek ideiglenes titkára Kovács Gyula főhadnagy lett. Kun Sándor főhadnagy és Halász Károly polgári alkalmazott is szerepet kapott a vezetésben. 90 November 4-én a kisvárdai járási tanácson szűkebb körű összejövetel történt, ahol közölték a Forradalmi-Munkás-Paraszt Kormány megalakítását, egyben azt, hogy nincs szükség járási- és községi forradalmi bizottságokra. Dr. Bujdos Géza ezt tudomásul vette, és ettől kezdve nem működtette a forradalmi bizottságot. A „szuronyok hegyén” érkező új hatalom Kisvárdán is változásokat indukált. November első napjaiban 2 szovjet kétéltű harckocsi és egy szovjet zászlóalj érkezett Kisvárdára, Globnyik százados vezetésével. A harckocsik megérkezésének dátumát a kiegészítő parancsnokság helyettes vezetője november 6-ra tette: „Ennek az állapotnak november 6-a vetett véget, amikor egy kisebb szovjet egység érkezett Kisvárdára. Ez változtatta meg a község hangulatát, és lehetőség nyílt arra, hogy elvegyük a fegyvert az osztályidegenektől.” 91 A szovjeteket rövid ideig a kollégiumban szállásolták el. A megszállókkal jött Nagy István államvédelmi főhadnagy – a megyei pártbizottság küldöttje – a kiegészítő parancsnokságra azzal a feladattal, hogy rendet teremtsen. A kiegészítő parancsnokság fegyverraktára elé két szovjet katonát állítottak, s elkezdték a településen található fegyverek összeszedését. Ez este 21-22 óráig tartott. A szovjetek egy csomó fegyverzetet és lőszert autóra pakoltak és Nyíregyházára szállítottak. 92 Az idegen csapatok megérkezésének éjjelén szovjet segítséggel és a kiegészítő parancsnokság közreműködésével a lakásukon felkeresték és letartóztatták a munkástanács tagjait. Az előállítottak között szerepeltek: Dr. Bujdos Géza, volt főszolgabíró, a forradalmi járási munkástanács elnöke, 89

Tudósítás az MSZMP kisvárdai szervezetének megalakulásáról. In: SzabolcsSzatmár Népe, 1956. november 4. 90 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 6/a. cs. Közli Dikán, 1993. 114. p. 91 Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 5. p. 92 Hadtörténeti Levéltár Debreceni kat. Bír. 172/1957. közli Dikán, 1993. 24. p.

49

dr. Papp Lóránt, járási tanácstag, Jáger László, községi munkástanács tag, Tulipán István és Ölbey Árpád, továbbá Farkas Ferenc, a Vulkán főkönyvelője. Rajtuk kívül lefogtak még két pátrohai lakost, akik megverték a pártitkárt és a tanácselnököt. Az előállított személyek tevékenységéről a kapitányság nyomozói jegyzőkönyvet vettek fel, ezek azonban semmitmondóak voltak, s ráadásul hamarosan nyomtalanul eltűntek. 93 Ekkoriban történt az is, hogy a dombrádi tanácselnök telefonált a kieg. parancsnokságra, hogy a Tisza-parton a katonák 2 db 37 mm-es légvédelmi ágyút otthagytak, s azt a miskolci „ellenforradalmárok” el akarják vinni. Sebestyén százados beszélt az egyik harckocsi parancsnokával, aki Kovács Gyula főhadnaggyal együtt megkísérelte, hogy a két löveget megszerezze, de későn érkeztek, s bár üldözni kezdték a miskolciakat, Sárospatakról üzemanyaghiány miatt vissza kellett fordulniuk. Az előzményekhez tartozik, hogy a révészek október 31-én kijelentették, hogy ők tovább nem őrzik a hidat, mert a forradalmároktól és a szovjet katonáktól is félnek. November 2-án indult el Záhonyból a két löveg a Bíró József hadnagy parancsnoksága alá beosztott rajokkal, és ott tüzelőállást foglaltak. 94 A két löveget azért vontatták oda, hogy a Dombrád-Cigánd között lévő pontonhidat megvédjék a lerombolástól vagy az elbontástól. A november 4. utáni helyi események egy részletét Kiss Gyula nyugalmazott református lelkész visszaemlékezéséből tudjuk: „A helyi kommunisták feltámadtak, tart a kijárási tilalom, így korán elcsendesül minden és mindenki. November van már, korán esteledik… A város addig csendes és nyugodt, amíg a pártbéliek, az ismét állását elfoglaló Kieg. parancsnok és /komoly hír szerint/ a zsidók egy része listát nem állít össze azok nevével, akik részt vettek az „ellenforradalomban”. Ezen ismét rajta vagyok. Erre befut egy szakasz orosz egy tankkal. A tankot az akkor még meglévő ún. nagyvendéglő előtt, a ref. parókiával szemben állítják fel, ágyúcsövével felénk irányítva. De súlyosabb incidens, elhurcolás nincs. Kiderült, hogy az orosz parancsnok, amikor kézhez veszi a listát, jó, mondja, de gyertek velünk, mutassátok meg kit kell letartóztatni, és hogy hol laknak az illetők. Erre azonban senki sem mer közülük vállalkozni. Így maradt el az akció. Említettem némely zsidókat. Igen. Amikor jöttek a tankok és kint volt az utcán az egész város, a zsidók közül némelyek röhögve mondták: Na most lakolnak a fasiszták. Pedig 11 év telt el a háború befejezése óta és hol voltak már a fasiszták. Azok mind elmenekültek a német csapatokkal vagy előt93

Hadtörténeti Levéltár, Jelentés az 1956. októberi események Kisvárdai járás területén való lefolyásáról, Kisvárda, 1957. július 22. 11-12. p. 94 Hadtörténeti Levéltár 1956-os dok. gyűjt. 4. cs. közli Dikán, 1993. 335. p.

50

tük, vagy utánuk. Nem maradt Kisvárdán egy sem. De nem is volt pár egyszerű embernél több nyilas az egész városban. 95 Kiss Gyulát 1956 után letartóztatták, de a lakosság fellépése után szabadon engedték.

Kiss Gyula a jugoszláv határnál lelőtt ávóst temeti 1953-ban Kisvárdán A forradalom legtovább a Vulkánban tartotta magát. November 4 után a Vulkán munkástanácsa a sztrájk mellett döntött, noha Balla Miklós, a forradalom ottani vezetője már a munka felvételét javasolta, de a munkástanácsban a többség a sztrájk folytatása mellett szavazott. Decemberben abban állapodtak meg, hogy Balla vezetésével elmennek a miskolci munkásokhoz, és az ott tapasztaltaktól teszik függővé, hogy felveszik-e a rendszeres munkát. Hazatérve Balla már határozottan a munka folytatását javasolta, s fokozatosan be is indult a termelés. A december 21-i gyűlésen, ahol a dolgozók kb. 85 %-a jelen volt, még megválasztottak ugyan a Balla Miklós elnök és 4 elnökhelyettes vezetése alatt lévő, 44 tagból és 8 póttagból álló „végleges” munkástanácsot, de a forradalom addigra már a múlté volt.

95

Kiss, 1998. 135. p.

51

VI. Új párt, régi hatalom: forradalomból ellenforradalom Amint azt az adatok mutatják, még egy hónap sem telt el a szabadságharc leverése óta, s máris meglehetősen jelentős alapszervezeti és taglétszámról számolhattak be a párt szervezői. A tagság zöme kezdetben az átlépőkből állt, az MDP-ből vették az irányt az MSZMP-be. A megyében 1956. november 26-án a helyzet a következő volt: Járás Baktalórántházi Kisvárdai Nyíregyháza város Csengeri Fehérgyarmati Nyíregyházi Nagykállói Mátészalkai Nyírbátori Vásárosnaményi összesen:

MDP 58 140 111 69 109 146 45 86 79 93 991

Taglétszám 1642 3700 4285 2003 2604 4868 1367 2380 1937 2400 28882

MSZMP 20 67 57 20 20 18 16 30 15 22 289

taglétszám 271 1000 ---400 417 341 243 540 276 477 4019

Az újjászervezett pártszervezetekbe belépő új párttagok száma járásonként néhány főt tett ki. Az új belépők döntő többsége dolgozó paraszt volt, kisebb részük pedagógus. Az új tagok száma így alakult: Mátészalkai járás Vásárosnaményi járás Baktalórántházi járás Kisvárdai járás Fehérgyarmati járás Nyíregyházi járás Nagykállói járás Nyíregyháza város összesen:

11 fő 10 fő 11 fő 9 fő 20 fő 2 fő 4 fő 5 fő 72 fő

96

96

52

MSZMP SZSZMB Arch. 1. f. VIII/27. közli Vida, 1989. 232-233. p.

A forradalom leverése után az MDP-ből kibújt MSZMP stabilizálta hatalmát, és intézkedett annak fegyveres védelméről, mivel létrehozta a munkásőrséget. 1957. január 29-én határozatban mondták ki a polgári fegyveres karhatalom megszervezésének szükségességét, tagjai azok a 18 éven felüli nők és férfiak voltak, akiket a pártalapszervezetek javaslatára vettek fel, felvételüket pártonkívüliek is kérhették. A munkásőrség megfogalmazott célja: a közrend védelmében való segítségnyújtás, a párt és más szervezetek gyűléseinek, épületeinek védelme, segítségadás elemi csapások esetén. Valójában azonban az MSZMP politikai milíciájaként működött. Az egyik alapító munkásőr, Miklós József, negyedszázaddal később így vallott ezekről az időkről. A Vulkán vasöntöde és gépgyárban „November elején újjáalakítottuk a pártszervezetet. A korábbi hatvanból hatan, vagy heten jöttünk össze, egy széthányt bútorú irodában. Losonczi Károly hívott össze minket, ő lett az új titkár. Azt mondta, menjünk az emberek közé, rendezzük sorainkat… Megkerestük azokat az embereket, akiket méltónak találtunk a párttagságra. Nem volt egyszerű, de egy-két embert mindig magunk közé hoztunk… És egyszer csak jött a párttitkárunk: alakítsuk meg a munkásőrséget… Arról volt szó, hogy ellenforradalmárok fenyegetőztek, a MUK-kal, hogy márciusban újra kezdik. Mi is készültünk arra, hogy ne sikerüljön nekik. A kezdet kezdetén nyolcan öltöztünk fel takarosan, egyenruhába. Felvettük a gyári raktárból a sötétkék munkásruhákat, kék svájci sapkában voltunk. Köztünk volt az igazgató, a párttitkár, a tmk-lakatos, az esztergályos, a művezető, a szakszervezeti titkár, – többségük már nem éppen fiatal. Szolgálatot tartottunk, hol éjjel, hol nappal. Akik éjszaka ügyeltek, egyetlen pisztolyuk volt, majd a két emberből álló járőrnek géppisztolyuk is lett.… az emberek ismertek minket, köszöntek, nem félt itt tőlünk senki. Ötvenhét május elsején rendeztük az ünnepi egységfelvonulást, de már előtte is gyakoroltunk. Dalolva mentünk az utcán, megmutattuk, hogy vagyunk.” 97 A felnőtt lakosság körében végzett befolyásolás nem volt elegendő, azt kiterjesztették a fiatalabb generációkra is. 1957. március 17-én az MSZMP KB határozata kimondta a Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakításának szükségességét. Négy nappal később bejelentették a KISZ megalakulását. Szabolcs-Szatmár megyében az első alapszervezet a kisvárdai Vulkánban alakult meg. A tanácsteremben mintegy negyven fiatal előtt Gyorsok László korábbi DISZ-titkár, géplakatos, kommunista ifjúmunkás szónokolt: „Nekünk a gyárban olyan ifjúsági szervezetet kell létrehoznunk, amely következetesen a szocializmus építésének talaján áll, s a párt vezetésével dol97

Kopka János: Hétvégi interjú Miklós József alapító munkásőrrel a negyedszázadról. In: Kelet-Magyarország, 1982. 13. sz. 5. p.

53

gozik.” 98 A megjelentek héttagú vezetőséget választottak, kommunisták és pártonkívüliek egyaránt bekerültek. A KISZ-titkár Gyorsok László lett. Június közepén a járási tanács pártalapszervezetének határozata értelmében a járási és a községi tanácsnál dolgozó fiatal kommunistákból és pártonkívüliekből szintén megalakították a KISZ-t, első feladatuknak azt tartották, hogy önkéntes aratóbrigádot szervezzenek. 99 A községi tanács is foglalkozott a KISZ-szervezetek megalakításának kérdésével. Az 1957. június 12-i ülésre előterjesztett anyagból kiderül, hogy a Vulkánban 65, a dohánybeváltóban 21, a gépállomáson 20, az FMSZ-ben 33, az ipari tanoncok iskolájában 65, a járási- és a községi tanácsnál 16, a gimnáziumban 27 fővel alakult meg az önálló alapszervezet.100

Felvonulás az ötvenes évek végén Az agymosás az ifjabb generációkra is kiterjedt. 1957. május 20-án Sarkadi István VB-titkár arra hívta fel a nevelők figyelmét, hogy „az iskolai oktatás terén fokozottabb mértékben foglalkozzanak a Szovjetunió megszerettetésének kérdésével, mutassanak rá az ellenforradalmi eseményekre, és 98

Orosz László: Az első év a harmincból. In: Kelet-Magyarország, 1987. 68. sz. 6. p. Bodor Lajos: A kisvárdai járás 35.-ik KISZ alapszervezete. In: KeletMagyarország, 1957. 140. sz. 2. p. 100 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács üléseinek jegyzőkönyve, 1957. június 12. 99

54

ezen keresztül biztosítsák a gyermekek a Népi Demokrácia a szocializmusban építése iránti szeretetének elmélyülését.” 101 A hatalom szempontjából szükség volt az iskolások „átnevelésére”, hiszen az ülésen visszatekintettek az általános iskolák 1956. októberi tevékenységére, és megállapították, hogy a gyerekek a könyvekről és a térképekről a vörös csillagot leradírozták. A középiskolás generáció, és a velük kapcsolatban álló nevelők is a célpontba kerültek: „Az ellenforradalmi események befejezése után továbbra is tapasztalható, hogy az ifjúság sokkal többet foglalkozik olyan politikai kérdésekkel, amelyekben nem látnak tisztán, és éppen itt jelentkezik a nevelők fontosabb és fokozottabb szerepe. /Ha/ Az események során a nevelők szerepét, helytállását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az bizonyos kívánnivalót hagy maga után. Megállapításunk az, hogy a nevelők ezekben az időkben várakozó álláspontra helyezkedtek, nem igyekeztek irányítani az ifjúság tevékenységét, sőt sok esetben egyet is értettek azzal. Feltétlenül fontos, hogy nevelőink kiállása és helytállása népi demokratikus rendszerünk mellett szilárdabb és következetesebb legyen. Nagyobb mértékben és mélyebben kell foglalkozni az ifjúság politikai és hazafias nevelésével. Meg kell nekik magyarázni jelen rendszerünk szükségességét, a munkáshatalom erejét, a reakció és az ellenforradalmi erők mesterkedését.” 102 Az MSZMP helyi korifeusainak a szükséges ideológia agymosást kellett elvégezniük, meggyőzniük a lakosságot az egyetlen járható és kötelező útról, és a párt akaratát mint a nép óhaját kellett feltűntetni. Az a Jakab elvtárs, aki 1956 novemberében mint az MSZMP egyik helyi alapítója még „síkraszállt” a forradalom érdekében, a független és demokratikus Magyarországért, 1957 nyarán, a kisvárdai járási pártaktíván már egészen más húrokat pengetett. A járási végrehajtó bizottság titkára a július 23-án tartott beszámolójában kijelentette: „Most már teljesen tisztázott dolog, hogy október 23-án ellenforradalom kezdődött hazánkban, mégis beszélni kell ezután is róla. Arról, hogy kik voltak és mit akartak, mit csináltak az ellenforradalmárok, mert ha erről beszélünk, a nép is más szemszögből, tisztábban fogja látni ezt a kérdést. Sok helyen, mint Eperjeskén is, meg fog szűnni a még feltalálható egyszerű emberek sajnálkozása, ha megmagyarázzák a község népének, hogy egy-egy ellenforradalmár mit tett, ha nyilvánosságra hozzák bűnüket, és azt, hogy miért kellett megfelelő intézkedéseket tenni ellenük. Sok helyen van még türelmetlenség amiatt, hogy bűnös ellenforra101

SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. május 20. SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 25. 102

55

dalmárok szabadon vannak. Többen kifogásolták, hogy bár egyes ellenforradalmárokat fontos munkakörükből kimozdítanak, mégis baráti kapcsolatok révén más községben még fontosabb munkakörben sikerül elhelyezkedniök. Vigyázni kell rájuk!” 103 1956. december első hetében az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága négy pontban foglalta össze az ekkor már ellenforradalomnak nevezett szabadságharc okait: 1. A Rákosi-Gerő klikk hibái és bűnei. 2. A Nagy Imre vezette pártellenzék árulása. 3. A hazai tőkés-földesúri reakció felélénkülése. 4. A nemzetközi imperializmus felforgató tevékenysége. Azt, hogy maga az uralmi-, hatalmi-, társadalmi-, gazdasági rendszer a rossz, nem lehetett kimondani, illetve azt az „ellenforradalmárok” mondták ki. A párt mellett a tanácsi rendszer is Jakab Miklós megszilárdította a pozícióját. A forradalom után először 1957. március 25-én került arra sor, hogy, hogy az államhatalom helyi szerve, vagyis a helyi tanács ülést tartson. Ezen Huszti Ferenc VB-elnökhelyettes beszámolt a politikai helyzetről és az aktuális feladatokról. Hosszú mondandóját eleve egy hazugsággal indította, amikor megállapította, hogy „…hazánkban október 23án aktív ellenforradalmi tevékenység indult meg, amely ma sem ért véget annak ellenére, hogy az ellenforradalmi erőket a hazai szocialista forradalmi erők a Szovjetunió segítségével fegyveresen legyőzte.” Majd önmagának is ellentmondva tovább folytatta: „A harc tovább folyik, amely eléggé elkeseredett és a harc fő tere az ideológiai harc…A harc kimenetele nem kétséges. De azt is meg kell mondanunk, hogy az ellenforradalmi erők teljes szétzúzása és megsemmisítése nem könnyű feladat… egy pillanatra sem mondunk le az ellenforradalmi erők megsemmisítésénél az adminisztratív eszközökről sem. Világos és mindenki előtt érthető, hogy az ellenforradalmi erőket nem meggyőzni, hanem megsemmisíteni kell.” Ezt követően Nagy Imrét és társait antimarxizmussal és revizionizmussal vádolta, a nemzeti jellegű kommunizmusról – Nagy Imréék tervéről – pedig kijelentette, hogy az egyenlő a nemzeti szocializmussal, a fasizmus103

O. A.: A kisvárdai járási pártaktíváról a hozzászólások tükrében. In: KeletMagyarország, 1957. 172. sz. 2. p.

56

sal. Tagadta a szovjet imperializmusról szóló elméletet, az októberben bekövetkezett eseményeket elítélte, majd rátért a Kisvárdán lezajlott történésekre: „Kétségtelen, hogy a felsővezetésből eredő hibák folytán, de a helyi vezetés hibái folytán is bizonyos fokú elégedetlenség volt a dolgozók között. Nem akarjuk magunkról teljes mértékben a felelősséget elhárítani, de úgy gondoljuk, államigazgatási vonalon igyekeztünk a törvényességet betartani és kisebb nagyobb hibáktól eltekintve a dolgozók ügyeit megfelelően intézni.” Nagyfokú cinizmusra s hatalmi gőgre vall egy ország lakóinak olyan mérvű általános elégedetlenségét, mely forradalomhoz vezet „bizonyos fokú elégedetlenség”-nek nevezni, s törvényesség betartására hivatkozni egy törvénytelenségekre épült diktatúrában. Huszti ezt követően úgy folytatta, hogy a forradalmi tömeget, s azok alkalmi, spontán vezetőit dehonesztálta: „Az országos jellegű októberi események ide is elértek és már előbb a bányavidékről és egyéb helyről leküldött szervezők községünk területén is előkészítették az eseményeket. Nézzük meg név szerint kik voltak ezek. Kelemen Béla, aki magát forradalmi vezetőnek vallotta. Az elmúlt társadalmi rendszerben mint községi alkalmazott sikkasztásért volt csukva. A felszabadulás után ártatlanságát hangoztatva újra komoly beosztásban /sic!/ került és mint a Dohánybeváltó felügyelője működött, működése során újabb sikkasztásokat követett el, amit vissza fizetett ugyan, de fekete vágásért és egyéb más szabálytalanságokért börtönbüntetésre lett ítélve. Vagy nézzük meg Muzsikus Bélát volt kocsmárost, aki szintén a felszabadulás után embercsempészésért börtönbüntetésre lett ítélve, ezek voltak azok a személyek, akiknek vezetésével a község söpredékéből álló részegek, valamint felelősségre még nem vonható gyerekekből álló kisebb tömeg a népköztársaság nemzeti színű zászlajából a címert kivagdalta és leszedte a nemzetközi munkásmozgalom jelképét képező vörös csillagot, letépték a vörös zászlókat. A talpra magyart szavalták, Kossuthra és Petőfire hivatkoztak… Általában a község becsületes dolgozói a megmozdulásokban nem vettek részt. Inkább a vidékről bejött és rablásra váró csőcselék alkotta a tömeget. Emlékezhetünk arra a sajnálatos eseményre, amikor az itt állomásozó szovjet katonák épületét megtámadták és véletlen folytán ember áldozat is lett. Abban a részeg tömegben kisvárdai felnőtt embert alig lehetett látni, meggyalázták a fasizmus ellen vívott háborúban elesett hősök emlékművét és barbár módra ledöntötték azt.” Az előadó nagyon jól tudta, hogy a forradalom lényege nem a csillagok leverése, a zászlókból való kivágása, a szovjet emlékművek ledöntése, s más egyéb külsődleges megnyilvánulás volt, hanem régi a hatalmi rendszer megváltoztatása, új hatalmi szervezetek létrehozása. Ezeket is igyekezett

57

lejáratni: „A Munkástanácsok megalakítására is sor került, egyes forradalmi személyek azzal jöttek fel a tanácsházára, hogy a rend fenntartása érdekében kívánnak tevékenykedni, későbbiek során azonban az történt, hogy teljes mértékben átvették a vezetést irányítást minden régi vezető kizárásával. Az általuk megalakított és megválasztott munkástanácsban /sic/ egyetlen egy párttagot nem vettek be, minden ténykedésük a párt teljes likvidálását célozta. A Karhatalmi erők parancsnoka a gyilkosságért elítélt és azelőtt börtönből kikerült Balog Menyhért kezébe került. Helyettese Tulipán István volt főhadnagy lett, akit úgy gondolom, nem kell külön bemutatni az elvtársaknak. Közigazgatási téren is volt főszolgabíró, volt jegyzők és kocsmárosok igyekeztek a hatalmat a kezükbe keríteni. Révész István is volt kocsmáros abban a reményben, hogy újra engedélyhez jut, nagy mértékben részt vett és tevékenykedett. A tanács dolgozói általában az ellenforradalom ideje alatt helyükön maradtak, igaz ugyan, hogy tevékenységük a minimálisra csökkent. Be kell arról is számolni, hogy az ellenforradalom alatt a községi legelőkön lévő faállomány megóvása is biztosítható volt, amit nagy részben községünk becsületes dolgozó parasztságának kiegyensúlyozott viselkedése tett lehetővé. Ismeretes az elvtársak előtt, hogy öt, magát forradalmárnak nevezett személy állandóan tartotta a kapcsolatot Miskolccal és sok esetben különösen a Vulkán üzemben akadályozták a munkafelvételt…Községünk területére is állandóan érkeztek az ellenforradalmi személyek, akik kényszerítették helyi barátaikkal a dolgozókat a sztrájk folytatására, az üzletek bezárására.” 104 1957. március 27-én a községi tanácstagok is behódoltak az új rezsimnek. A nevezett napon gyűlést tartottak, s ezen azt a határozatot hozták, hogy „A tanács az októberi események folytán elkövetett ellenforradalmi tevékenységet elítéli, csatakozik a munkás-paraszt kormány felhívásához, annak célkitűzéseivel mindenben egyetért, további munkáját a kormányprogram szellemében fogja végezni.” 105 A tanácstagok közül azonban nem mindenki várta meg azt az időt, amikor nyíltan állást kellett foglalni a Kádár-kormány mellett. A korábban disszidált Széles Lászlót és Lesku Jánost az 1957. július 15-én tartott választási kisgyűlésen visszahívták a 63. illetve az 51. körzetből. 106 Némi változás a tanácsi vezetésben is történt, mivel a régi rendszer oszlopai közül 104

SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB. jegyzőkönyve, 1957. március 25. 105 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács üléseinek jegyzőkönyve, 1/1957. I. sz. határozat 106 SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács üléseinek jegyzőkönyve, 1957.

58

Pintér Péter, a községi tanács VB-elnöke lemondott funkciójáról, helyette 1957. március 20-án Uri Dezsőt bízták meg ennek a feladatnak az ellátásával. 107 1956 novemberében megkezdődött a kommunista uralom helyreállítása, s ezzel együtt a forradalomban szerepet játszók felelősségre vonása. Ennek a folyamatnak egyik állomása volt az üzemekben, gyárakban 1956-ban választott munkástanács leváltása, s a tanács tagjainak lejáratása. Az „ellenforradalom” egyik fészkének számító Vulkán gyárban is megkezdődött a korábbi állapotok, hatalmi viszonyok visszaállítása. Az a munkásság, mely októberben még bátran vonta meg bizalmát a régi vezetőktől, amint erőt látott maga előtt, maga is pálfordulást hajtott végre, s ezzel maga legitimálta az új diktatúrát. A változást a február 26-án megjelent tudósításból is jól érzékeljük: „Mint ismeretes, lapunk (1957.) február 10-i számában beszámoltunk arról, hogyan használta fel az ellenforradalom gaztettei fedőszervének a kisvárdai Vulkán munkástanácsát. Tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a kisvárdai Vulkán munkástanácsában volt Szálasi-bandita, ellenforradalmi „röpcsiző”, közönséges bűnözők kaparintották kezükbe a vezetést. Ismertettük azt is, hogy a munkástanácsot nem a dolgozók választották demokratikusan, hanem Balla Miklós, Hozdik István és társaik a volt „forradalmi nemzeti bizottság” vezetői véglegesítették önmagukat a munkásönkormányzat szervében, a munkástanácsban. Nem nézhették ezt tétlenül a Vulkán dolgozói. A szakszervezet üzemi bizottsága a dolgozók jogos követeléseinek eleget téve, az elnöki tanács törvényerejű rendeletét tiszteletben tartva készítette elő a végleges munkástanács megválasztását. A választás demokratikusan, titkos szavazással történt. A szakszervezet üzemi bizottsága a szavazás lebonyolítását 3 tagú szavazatszedő bizottságra bízta. A bizottság a szavazást a rendeletben foglaltak szerint végrehajtotta, amelynek értékelése után a választás eredménye a következőképen alakult: Az üzem dolgozóinak több mint kétharmad része szavazott. A régi munkástanács elnökségének tagjai közül Gál László a leadott szavazatok 93 százalékát, Balla Miklós, a munkástanács volt elnöke 0,3 százalékát kapta, az elnökség többi tagjai pedig nem kaptak szavazatot. A régi munkástanács-tagok közül 8 főt erősítettek meg a végleges munkástanácsban. A többi között így kapott újból bizalmat Kiszella András, Kovács Lajos, Sós István, Kovács Menyhért is...

107

SZSZBML XXXIII. A kisvárdai községi tanács VB jegyzőkönyve, 1957. március 20.

59

A Vulkán Vasöntöde dolgozói az első alkalommal, amikor is lehetőséget kaptak arra, hogy valóban demokratikusan válasszák meg a végleges munkástanácsot, élesen elhatárolták magukat a Balla Miklósoktól, a Hozdik Istvánoktól. Becsületes, a szocializmus eszméjéhez hű dolgozóknak szavaztak bizalmat, mint Ötvös Józsefnek, Eszenyi Gábornak, Gál Lászlónak, Petykó Józsefnek, Vécsi Jánosnak, kik munkájukkal, példamutató magatartásukkal, szakmai hozzáértésükkel érdemelték ki ezt a megtiszteltetést. Nyugodtan állíthatjuk, hogy jó a végleges munkástanács összetétele, hiszen helyet kaptak benne fontosságuknak és létszámuknak megfelelően a fizikai dolgozók is, a termelőmunka mindennapos hősei, akik megfelelő felkészültséggel rendelkeznek ahhoz, hogy sikerrel teljesítsék küldetésüket… A végleges munkástanáccsal – mint mondották – megteremtődött minden előfeltétele annak, hogy kiköszörüljék azt a csorbát, amelyet a régi munkástanács ütött a gyár hírnevén. 108 A Vulkánban április közepén munkásnagygyűlést tartottak, melyen Benkei András, aki 1956 novemberétől az MSZMP megyei első titkára (1963. december 7-ig, ekkortól 1980. június 27-ig 4 polgári iskolával belügyminiszter!) szónokolt. A rendezvényen kommunisták, és első ízben pártonkívüliek is ott voltak. Többek között szólt az ellenforradalom kártevéseiről, arról, hogy a Vulkánban is voltak olyanok, akik elégették a vörös zászlókat, a vörös csillagot pedig sárba tiporták. Kijelentette, hogy a gyárban is lumpen elemek szervezték a sztrájkot. Ezt követően „Felhívta Benkei elvtárs a munkások figyelmét arra, hogy ne tűrjék azt meg, hogy olyan elemek, akik aktív részesei voltak, az ellenforradalomnak, továbbra is vezető helyen dolgozzanak. „Nincs helye ezeknek a munkások között. Kapják meg méltó büntetésüket, hisz most már a munkásoké a gyár és intézkedjenek.” (Ugyan ki mert volna nevetni ezen a tulajdonjogi megállapításon?) Majd örömét fejezte ki azért, hogy míg a korábbi napokban csak 43 tagja volt a pártnak, de újabban 20 volt MDP-s és pártonkívüli is belépett. Ekkor Losonczi Károly volt a Vulkán MSZMP pártszervezetének a titkára, aki sietett kijelenteni, hogy tudja, „mekkorát csalódtak azok a munkások, akik nyugatra mentek, és látták, hogy a kapitalista üzemekben nincs étkezde, fürdő, s a legelemibb jogokat sem biztosítják a dolgozóknak”. 109 1956. november 2-án az ENSZ a magyar kérdést napirendre tűzte, de csak a következő év januárjában kezdődött el a téma vitája. Az USA javaslatára egy öttagú bizottság vizsgálta a magyar eseményeket, a delegációt 108

Stingel József: Eltávolították az ellenforradalmárokat a kisvárdai Vulkán munkástanácsából. In: Kelet-Magyarország, 1957. 47. sz. 1. p. 109 Farkas Kálmán: Munkásnagygyűlés a kisvárdai Vulkánban. In: KeletMagyarország, 1957. 91. sz. 2. p.

60

azonban a Kádár-kormány nem engedte be az országba, így az csak az emigrálni kényszerült egyéneket hallgathatták meg. 1957. szeptember 10én az ENSZ közgyűlés elfogadta azt a jelentést, mely az októberi eseményeket népforradalomnak nevezte, és törvénytelennek bélyegezte a szovjet intervenciót. A jelentés következtében Magyarország ENSZ-tagságát felfüggesztették, csak 1962 őszétől, az amnesztia meghirdetése után gyakorolhatták a magyar küldöttek jogaikat. A magyar politikai hatalom nem fogadta el az események ilyen módon történő értékelését, s „alulról jött” akciókat kezdeményezett. A helyi tiltakozók a jelentést is a belügyekbe való beavatkozásnak tekintették, de arról nem szóltak, hogy akkor mit gondoljunk az országot megszállva tartó orosz csapatokról. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatos, hogy a Kisvárdai járás aktíva értekezletének résztvevői a következő táviratot küldtek az ENSZ főtitkárának: „Mi törvénytelennek és belügyeinkbe való beavatkozásnak tekintjük az ENSZ ötös bizottságának jelentését. Ezt az anyagot a börtönökből szabadult rovottmúltú szökevények hazugságai teszik ki, mellyel a magyar nép békés életét kívánják beszennyezni. Az ENSZ a magyar ügy tárgyalása helyett inkább az omániai, algériai és általában a középkeleti kérdésekkel foglalkozzon, ahol az imperialisták gyarmatosító politikájuk fenntartása mellett terrorcselekményeket hajtanak végre.” 110 Az 53. sz. AKÖV kisvárdai főnökségének minden dolgozója szintén „spontán” tiltakozását fejezte ki az ENSZ jelentése ellen. Követelték, hogy engedjék vissza hazánkba a külföldre távozó gyerekeket és becsületes dolgozókat, s felhívták az ENSZ figyelmét arra, hogy inkább azzal foglalkozzanak, hogy azokat az árulókat, akik meg akarták dönteni a népköztársaság államrendjét, átadják a magyar kormánynak felelősségre vonás céljából. 1957 júniusában újraalakult Kisvárdán a Magyar-Szovjet Baráti Kör, melynek célja a Szovjetunió megismertetése, megszerettetése volt. Egy évvel a nép forradalmának leverése után, 1957. november 6-án, mintha egy évvel korábban semmi sem történt volna, a járási kultúrházban már a szovjet forradalom 40 éves évfordulójára rendeztek díszünnepséget több mint kétezer ember részvételével. Az eseményen a községben tartózkodó szovjet elvtársak is megjelentek. A lakossággal ismét a lenini forradalmat éltették, a saját hőseik helyett a forradalmat eltipró hódítókat dicsőíttették: „Az ünnepi beszédet Jakab Miklós elvtárs, az MSZMP járási bizottságának titkára tartotta. Az ünnepi beszéd után kultúrműsor következett, melynek keretében felléptek a gimnázium és az általános iskolák kultúrcsoportjai, akik szava-

110

Tiltakozás: In: Kelet-Magyarország, 1957. 211. sz. 2. p.

61

latokat, énekkari számokat és szovjet írók színdarabjait adták elő. A földművesszövetkezet táncegyüttese is fellépett.” 111 November 7-én délelőtt az üzemek, hivatalok, társadalmi és tömegszervezetek koszorúzták meg az 1944 októberében elhuny „szovjet hősök” sírját. A koszorúzási ünnepségen a kultúrház szimfonikus zenekara is közreműködött. Azért, hogy a naphoz kellemes emlékek tapadjanak, jutalmakkal édesgették magukhoz a hatalom bitorlói az embereket. Délután négy órakor a járási tanácsnál közel 20 dolgozót részesítettek könyv- és pénzjutalomban. Másokat ekkor már vérbíróságok elé cipeltek, vagyis kinek korbácsütést, kinek cukrot osztogattak. Nagy Imre és társainak kivégzésének évében az ún. fehér könyvek, a forradalmat gyilkos, reakciós, fasiszta csőcselék által szervezett zavargásként mutatták be. A Szabolcs megyéről szóló kiadványban a települést külön is kiemelték: „Kisvárda egyik fő góca volt az ellenforradalmi cselekményeknek, amelyek kihatottak az egész járás területére. Az ellenforradalmi akciókat a borsodi részről hazajött huligán elemek kezdeményezték, szövetkezve a helybeli hasonszőrűekkel: Kelemen Béla, Muzsikus Béla, Nagy István, ifj. Tirpák József és társai. 25-én és 26-án ezek vezetésével néhány részeges elem eltávolította a csillagokat, a népköztársaság címereket, a börtönből közönséges bűnözőket szabadítottak ki. Megtámadták a nemzetközi telefonvezetékre vigyázó szovjet őrség épületét, a huzalokat elvagdosták. Ezek az elemek emelték újra hatalmi polcra Bujdos Géza volt főszolgabírót, s már tervet készítettek vitéz Fekete Ferenc volt főbíró és más horthysta elemek beállítására. Hogy mennyire fasiszta jellegűek voltak a kisvárdai ellenforradalmi események, azt legjobban bizonyítja, hogy amikor a gépállomáson az úgynevezett munkástanácsokat választották, a helyiséget nyilas és horogkeresztekkel dekorálták ki. Dr. Zalatnai László volt horthysta rendőr őrnagy október 2-én átvette az ellenforradalom járási fegyveres erői parancsnokságát, bevonult a rendőrségre és kinevezte helyettesének a sikkasztásért elítélt Kovács László volt rendőr századost. Rabokból szervezett nemzetőrséget. Köztük volt Balogh Menyhért, aki egy partizán meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltötte és az ellenforradalmárok szabadították ki.” 112

111

Egységesen, a jövőbe vetet hittel ünnepelt a megye. In: Kelet-Magyarország, 1957. 262. sz. 5. p. 112 Megyei fehér könyv I. 1958. 43-44. p.

62

VII. A megtorlás AZ MSZMP eszmei harcról, meggyőzésről beszélt, de a hatalom intézményeit, erőszakszerveit működtette. Az ideológiai átértékeléssel párhuzamosan megkezdődött annak kivizsgálása, hogy ki milyen módon exponálta magát az ellenforradalommá lett forradalom alatt. Adjuk át a szót egy viszszaemlékezőnek! „A forradalmi események után valamikor megjelent a házunkban Klicsu István nevű ávós – A Vulkán kultúrház melletti bölcsőde bal oldalán lévő többlakásos házban lakott, ami tanácsi volt akkor. Felesége Erzsike volt, és egyetlen, viszonylag késői gyermekük született, egy fiú. A férfi mindig meglehetősen nagyszájú volt és határozott. – fekete bőrcsizmában, fekete bőrdzsekiben, és az idősebb nővéremet kereste, aki 1945-ös születésű. Édesapám és én voltam otthon, a többi három testvérem nem, édesanyám kórházban volt. Édesapám éppen tésztát gyúrt, a nadrágjába konyharuha volt tűrve, kockás flanel inge felhajtva. Kérdezte, mit akarsz a gyermekemtől Pista, ha valami bajod van vele, akkor itt vagyok én... kigombolta az inget a mellényén, ide lőjél! Mire az illető azt mondta, ha ez a kölyök (én) nem csüngene a nadrágod szárán, ugye azt tudod Feri, hogy lepuffanthatnálak? Azt mondta, azért keresi nővérem, mert egy listán rajta szerepel több lánnyal együtt a neve, ami papírdarabot az utcán találtak...és ezért keresi, kihallgatásra akarta előállítani. Később kiderült egy kézilabdacsapat neve volt az összeállításon, amit az iskolában írtak össze, tehát teljesen ártatlan volt a nővérem.” 113 A felelősségre vonás szándékának egy újabb adalékával szolgál a kisvárdai Molnár László visszaemlékezése: „A forradalom leverése után, novemberben és decemberben többször is keresték édesapámat (Molnár Györgyöt) az AVH-s tisztek. A rokonok segítségével elrejtőzött és nem tudták megtalálni. Még az iskolában is jártak, hogy bosszút álljanak a családon. Szerencsére a falumban, Szabolcsveresmarton szerettek minket és nem mondtak semmit. Tudták, nem árulhatják el az édesapámat.” 114 Mi is volt Molnár György bűne, ami miatt bujkálnia kellett? Ő 1926. június 26-án Szabolcsveresmarton született, Budapestről költözött haza 1955ben, s Kisvárdán, a Volán Vállalat elődjénél, az Autóbusz Közlekedési Vállalat javítóüzemében dolgozott. A fia, László visszaemlékezése szerint, a forradalom előtti hónapokban már érezte, hogy valami készülődik. 113 114

Kosztolánszky Ferencné levele, 2016. július 17. Molnár László visszaemlékezése, Kisvárda, 2016. július 13.

63

A budapesti ismerősei is nagyon nehezen éltek, nem volt élelem a városokban, ezért többször vittek élelmiszert Kisvárdáról és Szabolcsveresmartról a fővárosba. Molnár György az októberi forradalom napjaiban a vöröskeresztes gépkocsi vezetését is vállalta, ezzel szállították az élelmet. Még a megkülönböztető jelzéssel is nagyon kockázatos, veszélyes volt az út, a felesége és a családja aggódott érte, de ő bizakodott mondván, ha győz a forradalom, utána vidéken is jobb lesz a családoknak. Csak segítsük a fővárost, tartsunk össze! A másokon való segítés volt az a „gaztett”, Molnár György ami miatt a forradalom leverése után bosszút akartak rajta állni. Nem volt mindenki olyan szerencsés, mint Molnár György. A forradalom utáni megtorlás áldozatai évtizedekig hallgattak az őket ért megalázásokról, gyakran még szűk családi körben is tabu volt ez e kérdés. Álljon itt egy olyan személy vallomása, aki még 1993-ban is csak névtelenül mert nyilatkozni a saját pokoljárásáról, nem vállalta fel, hogy napvilágra hozza az őt megverő rendőrök nevét, mert félt a retorziótól. „Meg kell döglened, mert meg fogunk ölni!” Ezt 1957. április 14-én este, a fogdában mondta nekem a rendfokozat nélküli egyenruhát viselő rendőrkapitány. Most nyugdíjas rendőr őrnagy. Komolyan gondolta, komolyan mondta, annak megfelelően cselekedett, és én ebbe bele is nyugodtam. Az akkor 23 éves feleségem terhes volt második gyermekével, az első gyermekem pedig 7 hónapos volt. Gazdálkodtam 3 hold szántón, egylovas szekérrel. Most, 36 év eltelte után, a pribékek brutalitásáét egy percig sem tudtam elfelejteni, pedig 67 éves vagyok. 1956. október 23-án közte voltam a község főutcáján felvonuló „Kossuth Lajos azt üzente…” című dalt éneklő, 30-40 embernek. [Miskolciak nem voltak köztünk.] Ez volt a bűnöm. Ezután [1957. április 14.] autóval, egyedül, szó nélkül vittek le a kisvárdai rendőrség hetes zárkájába, amelyik 2X3 méteres és egyedül voltam bent. A kapitány segítőtársa X rendőr törzsőrmester. Ma nyugdíjas. A fogdába tétel után – ikerbilinccsel – a két kezemet

64

a két bokámhoz bilincselték úgy, hogy előre görnyedve tudtam talpon maradni. A csuklóm 20 cm-re a bokámtól. Öltönybe vittek be. A verés azzal kezdődött, hogy a törzsőrmester alulról, csizmával gyomorszájon rúgott. A verést géppisztolyos rendőr biztosította. Puszta kézzel és gumibotokkal négy helyen törték be a fejem. Verés után csak az ing és az alsónadrág rongyai maradtak rajtam, véresen. Még eszméletemnél voltam, amikor a kapitány azt mondta: „Meg kell döglened, mert meg fogunk ölni!”. Eszméletvesztés után, másnap reggel, pokrócba csavarva ébredtem fel a priccsen. A zárka ajtaján nem volt kilincs, csak kulcslyuk. Ugyanaz a kettő jött be hozzám, felültettek. A kapitány a jobb combom verte gumibottal, a törzsőrmester a bal combom, mindaddig, amíg ki nem nyúltam. Ekkor a kapitány kivette a pisilőjét és a szemembe hugyozott. Amikor befejezte, visszakézzel szájon ütött. Az ilyen verésekre tanú nem volt, de hasonló módon bántak el a még ma is élő F. János juhásszal. Neki két szálával nyűtte ki a bajuszát a kapitány. Ugyancsak elbántak B. Árpád gazdálkodóval. M. András lakatos mesterrel és G. István egykezű emberrel. Ők külön fogdában voltak. Három hétig tartottak a rendőrség karmai között, ezután Nyíregyházára internáltak 101 napra. Meg kell mondanom, az internálásom ideje alatt egyszer sem vertek meg, 34 éve várom a felelősségre vonást. Személyesen azért nem állok bosszút, mert nem akarok börtönbe kerülni. A verés és a megalázás után, egész életemben beteges, gyenge ember lettem. Úgy éltem le az életem, hogy nem vertem meg senkit, nem gyilkoltam. Miért vállalták ők a verést?” 115 Egy másik ’56-os elítélt 1996-ban nyilatkozott a megyei Új Kelet c. napilapnak. Vastagh Mihály azon kevesek közé tartozott, akik megmenekültek a siralomházból. A történetét így mondta el. „Már nem volt egy napom sem hátra, hogy az ítéletet végrehajtsák. Egy ÁVÓ-s tiszt – pont aki kiverte a fogaimat vallatás közben – megkérdezte, mi az utolsó kívánságom? Én csak papírt és ceruzát kértem. Leírtam, hogy kérem, értesítsék a szüleimet és tizenhárom testvéremet, és adják át kérésemet, hogy törődjenek bele a sors akaratába, és próbáljanak meg könnyen úrrá lenni szenvedéseiken. Aztán odaadtam a levelet. Az ÁVÓ-s továbbította a főnökének, aki természetesen elolvasta. Gyanús lett neki a dolog – a tizenhárom testvér –, és felhívta telefonon a kisvárdai parancsnokot, hogy információt kérjen rólam. Az elmondta, hogy nem vagyok én semmiféle burzsoá népellenség, hanem egy szegény srác egy még szegényebb családból… Hogy aztán mit intézkedtek, azt nem tudom, de kegyelmet kaptam… Érdekes kettős érzés van bennem ma is. Az egyik ÁVÓS-ból kibújt az ember – neki köszönhetem, hogy élek. A 115

A névtelen egyén vallomását lejegyezte Dr. Budai Gábor, Kisvárda, 1993. /Kisvárda, Várday István Városi Könyvtár helyismereti gyűjteménye/

65

másik, aki kiverte a fogaimat, olyan kegyetlen volt, mint maga az ördög, hát ez az ember ma is vígan él, mint nyugdíjas. Kérdem én, ki tudja ezt magában feldolgozni?”116 Az ÁVH a Bessenyei György Gimnázium előtt álló emeletes épületben működött. Nem csak az erőszakszervek léptek fel az „ellenforradalmárokkal” szemben. 1957. június 12-én például a községi tanács ideiglenes bizottsága tartott ülést, ezen Vass János összeférhetetlenségi ügyét vizsgálták meg. A július 17-én kelt bizottsági jelentésben megállapították, hogy Vass október 28-án felkérésre megjelent a községi tanács 2. sz. szobájában, ahol a munkástanács megalakítását készítették elő. Ott olyan kijelentést tett, hogy „…olyan munkástanácsot kell alakítani, s a munkástanácsokba olyan személyek kerüljenek be, akik még nem voltak és lehetőleg a párttagok mellőzésével.”, és a kijelentést akként támasztotta alá, hogy nem mindig a Sarkadi, a Pintér vagy a Huszti, hanem be kell vonni a Klicsut, Barkóczit és társait, akik teljesen újak, és nem volt a múltban közszereplésük. Olyan kijelentést is tett, hogy a miskolci és nyíregyházi utasítás alapján pártnélküli, és minden egyéb politikai behatás nélkül való munkástanácsot kell alakítani, szovjetektől független Magyarországot teremteni. Felrótták neki, hogy „Ez a kijelentése elég meggondolatlan volt, mivel köztudomású, hogy Vass János a Hazafias Népfront bizottságának helyi elnöke volt, és pontosan neki kellett volna felszólalásával odahatni, hogy a szocialista elvek továbbvitelét még akkor is biztosíthassuk, amennyiben a közhangulat, valamint a közvélemény a tömeg egy részének megtévesztő hatására más nézeteket vallottak.” 117 A Csorba Istvánból, Huszti Ferencből és Bacskai Ferencből álló bizottság megállapította, hogy Vass október 28-át követően nem vett részt a munkástanács munkájában, annak intézkedéseiben, s visszahúzódó álláspontra helyezkedett. A bizottság ennek feltételezhető okát a szovjet katonai beavatkozásban jelölte meg: „Nap mint nap láthatták az ellenforradalommal szimpatizáló személyek a Kisvárdán átvonuló szovjet egységeket, és a szovjet határ közelsége idézte elő több ellenforradalmi egyénnél a várakozási álláspontot és ezáltal csöndes szervező munkájukkal igyekeztek odahatni, hogy más területen fejtsék ki nemkívánatos tevékenységüket.” 118 A bizottság jelentését július 19-én a tanács is megtárgyalta, az érintett részvételével. A felszólalók többsége általában támogatólag szólt Vass János forradalom előtti és alatti tetteiről, maga Vass is elismerte, hogy a neki tulajdonított kijelentést valóban tette, s ez nem vet rá jó fényt, de őt a leg116

Palotai István: „…ő verte ki a fogaimat…”. In: Új Kelet, 1996. 248. sz. 7. p. SZSZBML XXXIII. Kisvárda községi tanács üléseinek jegyzőkönyve, Jelentés az 1957. június 12-én tartott bizottsági ülésről 118 u. o. 117

66

jobb szándék vezette, s már másnap meg is bánta a mondottakat, és azért vonult félre a politikától. Mindezek alapján Vasst nem zárták ki a tanácsból, de a bíróság később őt is elítélte. A forradalomban való részvétel miatt a családtagoknak, hozzátartozóknak is bűnhődniük kellett. A kisvárdai községi tanács 1957. április 8-ai ülésén felmondtak Palla Lászlónénak, aki agronómusként a mezőgazdasági osztályon dolgozott, „mivel férje az októberi események alatt a Vulkán üzemben ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki, így feleségének itteni működése nem kívánatos.” 119 Arra is van példa, hogy az érintett egyént leváltották és a pártból is kizárták. Ez utóbbi azt is jelentette, hogy felelős, bizalmi vagy a szakmai végzettségének megfelelő állást az illető nemigen kapott, örülhetett, ha segédmunkásnak alkalmazták. 1958. szeptember 7-én az MSZMP megyei bizottsága közölte a kisvárdai járási pártbizottsággal, hogy a Központi Ellenőrzési Bizottság Rüll Sándort, a Vulkán Vasöntöde igazgatóját kizárta a pártból, mert az ellenforradalom alatt nem viselkedett kommunistához méltó módon. Ez konkrétan a következőket jelentette: „Egyetértett a vállalati munkástanács ülésén összeállított ellenforradalmi követelésekkel, ő maga is javaslatot tett a sztrájkjognak a követelések közé való felvételére. Tudomása volt a követeléseket tartalmazó röplapok készítéséről, ez ellen nem tett semmit. 1956. november 4-ét követő napokban, amikor a vállalat két alkalmazottját a karhatalmi szervek őrizetbe vették, elment a kiegészítő parancsnokságra és azzal fenyegetőzött, hogy amíg azokat nem engedik ki, az üzemben nem indul meg a munka. 1956. dec. elején a járási pártszervezőknek azt mondta, nem lép be a pártba, mert nem ért egyet azzal, hogy nem engedélyezik a többpártrendszert, és hogy a Munkás-Paraszt Kormányt szovjet harckocsik őrzik a Parlamentben.” 120 Az igazgató a forradalom alatti és utáni állásfoglalását „megúszta” a vezetői pozíciójának elvesztésével és a pártból való kizárással, másokra azonban erőteljesebben sújtott le a bosszú, hiszen a vizsgálatok után elkezdődtek a felelősségre vonások, a bírósági tárgyalások. A perek közül legjelentősebb volt Bujdos Géza és társainak pere, ellenük a népi államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette miatt indult eljárás. A forradalom utáni megtorlás áldozatainak vezéralakjává dr. Bujdos Géza vált. Ő 1899. augusztus 29-én született Poklostelken, apja Bujdos János, anyja Szűcs Berta. Géza államtudományi doktori végzettséget szerzett. 119

SZSZBML XXXIII, Kisvárda községi tanács VB jegyzőkönyve, 18/1957. VB. sz. határozat 120 SZSZBML MSZMP Arc. 5. f. V/3. őe. közli Dikán, 1993. 221. p.

67

1926-ban Kisvárdán kötött házasságot Kovács Margittal. Kisvárda nagyközség Bujdos Gézát 1938. január 1-től kisegítő munkaerőként alkalmazta a község javadalmi hivatalánál. 1938-ban és 1939-ben magyar királyi hadnagy, leventecsoport parancsnokként is említik. 1940 végén a községi irodatiszti állásból Szilágy vármegyében szolgabíróvá nevezték ki. 1941. október 1-jén a kormányzó Nemzetvédelmi Keresztet adományozott neki. 1945 előtt Szabolcs megye aljegyzője lett. 1945-48 között volt a kisvárdai járás főjegyzője. Ezt követően mint „reakciós”, a múlt embere, nem vehetett részt a szocializmus építésében, nyugdíjazták. Ezután különböző helyeken dolgozott. 1956-ban éppen a TITÁSZ-nál volt könyvelő. 121 Október 28-án a lakosság kérésére megjelent a községi munkástanács választását előkészítő ülésen. Másnap elnöknek választották. Október 31-én a Járási Munkástanács vezetője lett, így este előterjesztette lemondását a Községi Munkástanács elnökségéről. Az ellene 1957-ben benyújtott vádiratban bűnéül rótták fel, hogy ezzel az alkotmányosan felállított községi és járási tanács helyet létrehozott szervben tevékenykedett, s a népi hatalom megdöntésére irányuló szervezkedésnek a járás vonatkozásában Bujdos Géza lett a vezetője. Tevékenységét korábban már bemutattuk, itt csak néhány kiegészítő momentumra térünk ki. November 1-jén azt javasolta, hogy egy bizottság ellenőrizze a járásba tartozó községekben a munkástanácsokat, segítse azokat iránymutatásával. A járási tanács gépkocsiján maga Bujdos is kiment több településre, s segítséget nyújtott a munkástanácsok és a nemzetőrségek tevékenységéhez. A dombrádi munkástanács elnökének november 2-án azt mondta, hogy „úgy rostálja meg a tanács apparátusát, hogy régiekből csak annyi maradjon, mint a hamu egy lyukas rostában háromszori átrostálás után”. 122 A nyíregyházi honvédelmi forradalmi bizottságtól november 2-án hoztak ki egy írást, mely a nemzetőrség szervezésben követendő irányelveket tartalmazta, Bujdos ezt 35 példányban lemásoltatta azokkal a gépírókkal, akiket a járási tanács elnökétől kért és kapott, és a járási munkástanácsoknak szétküldette. November elsején maga is lépéseket tett arra, hogy megszervezze a járásban és Kisvárdán a nemzetőrséget, ennek a feladatnak az elvégzésével dr. Zalatnai Lászlót bízta meg, aki ezt a posztot elvállalta. November 2-án a járási pártbizottság gépkocsiját lefoglalta és a rendőrség rendelkezésre bocsátotta. November elején a Kisgazdapárt megalakítására vonatkozó felhívást tett közzé. Mint a járási munkástanács elnöke in121

Néző István-Szeifried Zoltán: Élet-rajzok, Kisvárda, 2016. /kézirat, a szerző tulajdona/ 122 SZSZBML XXV.6.-115/1957. közli Dikán, 1993. 40. p.

68

tézkedett az MNB helyi fiókja felé, hogy a kifizetéseket csak a munkástanács engedélyével lehet végrehajtani, így ennek folytán a pártbizottság dolgozói késve kapták kézhez a fizetésüket. Az 1957. augusztus 7-től őrizetben lévő dr. Bujdos Gézát a megyei bíróság december 18-án 6 évi börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra, s a politikai jogaitól való megfosztásra ítélte. 123 Az ítéletben megállapították róla, hogy vagyontalan! Végül majd 3 évet töltött Márianosztrán. A büntetés, és az, hogy ezt követően lényegében „alkalmi” munkákból élt, megviselte az egészségét, családját. Dr. Bujdos Géza 1972. február 17-én hunyt el Nyíregyházán tüdőrákban, a kisvárdai régi temetőben, a közösség által elfeledve nyugszik. 124

dr. Bujdos Géza síremléke

123

MOL Jelenkori gyűjteménye XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán, 1993. 51. p. Néző István-Szeifried Zoltán: Élet-rajzok, Kisvárda, 2016. /kézirat, a szerző tulajdona/ 124

69

A perben másodrendű vádlottként szerepelt Dr. Zalatnai László, a Horthy-rendszerben rendőr őrnagy, államtudományokból szerzett doktorátust. A forradalom alatt az ipari iskolában adminisztrátorként dolgozott, korábban internálva volt. Október 31-én a járási munkástanács ülésén megjelent a Bujdos hívására érkező Zalatnai László, s itt Bujdos őt az elnökségbe javasolta, s megbízták a karhatalom irányításával. Zalatnai kezdetben el akarta hárítani magától a megbízást, de Bujdos és a gyűlésen résztvevők végül rábeszélték. Ő azt kérte, hogy írásban állítsanak ki részére megbízólevelet, mellyel a rendőrségen saját pozíciójának igazolása felmutathat. Ezt követően Zalatnai a rendőrségre ment és ott eligazítást tartott, majd hozzákezdett az új karhatalom, a nemzetőrség megszervezéséhez. Felhívta a jelenlévőket, hogy az október 23-előtt tényleges szolgálatot teljesítő rendőrök maradjanak bent, akik azonban a megváltozott politikai helyzetben nem kívánnak szolgálatot vállalni, azok elmehetnek. Utasítást adott arra, hogy a rendőrök és a honvédek mellé egy polgári személyt is osszanak be a közös járőrszolgálatba. Intézkedett arról, hogy őrszobát állítsanak fel, s itt a járőrök a szolgálat után a fegyvereket adják le. A nemzetőrök számára szállást és étkeztetést is biztosított. November 1-jén délután ismét megjelent a rendőrségen és megismételte a délelőtti beszédét. November 2-án Nyíregyházáról Kisvárdára jött Boros András megyei küldött, hogy forradalmi Honvédelmi Bizottmányt alakítsák meg. Ez megtörtént, a forradalmi bizottságokat Zalatnai, a rendőrséget Mészáros András, a honvéd hadkiegészítő parancsnokságot Kovács Gyula főhadnagy képviselte. Zalatnai intézkedési jogot kapott a járásban az összes fegyveres testület fölött és a nemzetőrség szervezésében. Az így megalakított bizottmány azonban nem ülésezett, határozatot sem hozott, mert nem volt rá idő, sőt november 2-án Zalatnai a községi forradalmi bizottságtól kapott pozíciójáról Bujdos Géza előtt lemondott, de Bujdos nem fogadta el a lemondást. Ezt követően még bejárt a rendőrségre, s ott utasításokat adott. November 4-én írásban is előterjesztette lemondását a karhatalmi parancsnokság vezetéséről. 125 Zalatnai, amikor érezte, hogy közeleg a letartóztatása, úgy próbált menekülni, hogy dr. Kondrai Gerő, aki a kórház sebészeti osztályának főorvosa és az intézmény igazgatója is volt, s tagja volt a forradalom napjaiban alakult közegészségügyi bizottságnak, befektette a kórházba műteni. Kivette a vakbelét, de ennek ellenére nem tudta elkerülni a letartóztatást, onnan elvitték. A feleségének formálisan el kellett válnia. 126 125

SZSZBML XXV.6.-1115/1957.; MOL Jelenkori gyűjteménye XX-5-d. 1868/1959. közli Dikán, 1993. 40, 60. p. 126 Forgács Béla visszaemlékezése, Kisvárda, 2016. augusztus 2.

70

A harmadrendű vádlott, dr. Bereczki Vilmos a közeli Dombrád községben kifejtett tevékenységéért állt a bíróság elé. A negyedrendű vádlott a kisvárdai Kovács László 1954-ig volt rendőr százados, a forradalom előtt, október 19-én szabadult ki, mivel vesztegetés miatt 3 évi börtönre ítélték. A forradalom alatt először a rendőrség nyomozó osztályának a vezetőjévé választották a munkástanácsban, tekintettel arra, hogy 1954-ig Kisvárdán a nyomozó osztályt vezette. Kovács ezt a feladatot elvállalta. Megszervezte a nyomozó csoportot egyrészt aktív rendőrségi nyomozókból, másrészt önként jelentkező magánszemélyekből. A polgári személyeknek megmondta, hogy milyen rangban fognak szolgálni. Ez utóbbiak között az 1957-es jellemzések szerint „huligán” elemek is voltak, pl.: Tulipán István, volt horthysta honvédtiszt, a börtönviselt Balogh Menyhért, Kelemen, Béla, Muzsikus és mások. Ez utóbbiak főleg a karhatalmi alakulatban kaptak teret, s csak alkalmanként működtek együtt Kováccsal, pl. amikor Tulipánnal együtt követelték a pártbizottságon a fegyvereket. Tevékenységét a bíróság úgy jellemezte, hogy legfőbb ténykedése az volt, hogy a járási pártbizottságot és a kiegészítő bizottságot a borsodiak, vagyis a „ellenforradalom” oldalára állítsa. Többször felkereste a pártbizottságot és a hadkiegészítőt is, ez utóbbiban Kovács Gyula honvéd főhadnagy volt a párttitkár, Kovácsnak unokatestvére. A pártbizottságot arra akarta rávenni, hogy álljanak át, s a fegyvereket pedig adják át a rendőrkapitányságnak, mégpedig úgy, hogy a pártbizottság dolgozói maguk vigyék azt leadni, hogy a lakosság Kovács László láthassa, hogy a pártbizottság a fegyvereket leadta. Október 29-én is felkereste a pártbizottságot, ekkor Nagy Antal, a járási pártbizottság első titkára nem volt az épületben. Kovács Nagy Sándor másodtitkárnak és a jelenlévőknek mondta, hogy „Elment az első titkárotok, hol van? Nem jól dolgoztok, át kell állni a nép mellé. A megyei pártbizottság is átállt, csak Kisvárda nem állott át.” 127

127

SZSZBML XXv.4.-302/1957. közli Dikán, 1993. 91. p.

71

A kiegészítőn a parancsnokhelyettessel, Jovanov századossal, később Sebestyén parancsnokkal is tárgyalt az átállásról és a fegyverek leadásáról. Nyíregyházáról a katonaságtól 8 fegyvert szerzett a nemzetőröknek. Amikor a záhonyi vasútállomáson az ott veszteglő, exportra szánt áruval töltött vagonoknál fosztogatás történt, Kovács többször is kiment Záhonyba, ekkori útjain a járási pártbizottság gépkocsiját használta. Útját arra is felhasználta, hogy fegyvereket szerezzen az ott székelő légvédelmi csapattól, először nem kapott, majd pár nap múlva 10 puskát vehetett át. November első napjaiban is két gépkocsival mentek Záhonyba, a másik gépkocsiban lévő személyek a kifosztott vagonokból kiömlő árukból (cukor, bor, textil) felpakolták a gépkocsit, s visszafelé jövet találkoztak Kováccsal, aki utasította őket, hogy az árut vigyék a földművesszövetkezet raktárába. Ez megtörtént, azonban az áru egy része eltűnt. A borból a rendőrségen is ittak. Kovács köztörvényes ügyekben is nyomozott, amikor a nyíregyházi megyei ügyészség utasítására nyomozást rendelt el emberöléses ügyekben is. A sértett pártonkívüli személy volt. Kovács, ha meg volt győződve arról, hogy akivel beszél, az tiszteli a régi rendet, akkor azokkal ilyen értelemben beszélt. A járási pártbizottság másodtitkára előtt kijelentette, hogy amíg ő a rendőrségen van, addig nem engedi elvenni a járási pártbizottság épületét. Olyan kijelentést is tett, hogy lesz ő még párttag. Azt is megtette, hogy amikor a másodtitkár nem szolgáltatta be a pisztolyát, Kovács helyette Soltész Ferenc államvédelmis tiszt fegyverét adta le. Ez a kettősség eredményezte azt, hogy sok tanácsi dolgozó és pátfunkcionárius is megbízott benne, s még november 4-e után is megoszlottak a vélemények róla, sőt még ezt követően is egy darabig a rendőrségen szolgált. 128 A többi vádlott a forradalom alatt nem töltött be a bemutatottakkal egyenlő rangú posztot, a munkástanács különböző bizottságaiban tevékenykedtek, s annak nevében jártak el, de ez is elegendő volt a vád megfogalmazására és az ítélethozatalra. A dr. Iváncsik Miklós ügyész és Alexa Miklós megyei ügyész által kreált vádirat 1957. október 3-án kelt. A megyei bíróság december 17-én hozott ítélete szerint dr, Bujdos Gézát 6 év börtönbüntetésre és a 6 évi politikai jogoktól való megfosztásra és teljes vagyonelkobzásra mint mellékbüntetésre, dr. Zalatnai László 1 évi börtönre 2 évi politikai jogfosztásra 1000 Ft vagyonelkobzásra, a dombrádi dr. Bereczki Zsigmondot 3 évi börtönre, 3 évi politikai jogfosztásra 2000 Ft vagyonelkobzásra, Kovács Lászlót 1 év 6 hónap börtön, 2 évi politikai jogfosztásra, 1000 Ft vagyonelkobzásra, Mácza Endrét 1 évi börtönre, Vass Jánost 1 év 6 hónapi börtönre, 2 évi po128

72

SZSZBML XXv.4.-302/1957. közli Dikán, 1993. 90-92. p.

litikai jogfosztásra és 1000 Ft vagyonelkobzásra, Dér Zoltánt 1 évi börtönre, a záhonyi Sárosi Tibort 1 évi börtönre, Balla Miklóst 8 hónapi börtönre ítélte. A legfelsőbb bíróság 1958. július 1-én hozott ítéletével Kovács László IV. rendű vádlott, Vass János VI. rendű vádlott és Dér Zoltán VII. rendű vádlottak esetében új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot, dr. Bujdos Géza esetében 5 évre, dr. Bereczky esetében 1 év 6 hónapra, Mácza Endrénél 6 hónapra csökkentette a büntetést. Dr. Bujdos a büntetéséből 2 év 7 hónap 26 napot töltött ki, 1960. április 1-jén szabadult. Az újabb bírósági eljárás eredményeként 1959. május 27-én Kovács Lászlót 1 év 6 hónap börtönre, 2 évi jogfosztásra és 1000 forint vagyonelkobzásra, Vass Jánost 10 hónapi börtönre 500 forint vagyonelkobzásra, mint mellékbüntetésre, Dér Zoltánt 8 hónapi börtönre és mellékbüntetésül 1000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A legfelsőbb bíróság október 19-én Vass ítéletében a mellékbüntetés kiszabását mellőzte és a börtönbüntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, a többi ítéletet helyben hagyta. Külön eljárás keretében vizsgálták Mészáros András volt járási rendőrkapitány ügyét. Ő 1945. április 1-től 1956. december 16-ig volt a rendőrség állományában, s a forradalom alatt a járási rendőrkapitányság vezetője volt. Azzal vádolták, hogy részt vett a karhatalom, a nemzetőrség megszervezésében, a nemzetőrséget az ÁVH beosztottaitól elszedett fegyverekkel, valamint a kapitányságon lévő fegyverekkel látta el, továbbá a nemzetőrség részére a kapitányság épületében helyet biztosított. A bírósági perirat szerint a nemzetőrség megszervezése előtt a rendőrség állományában lévő ÁVH-sokat lefegyverezte és elbocsátotta. Mészáros szerint ez nem volt igaz, mert az ÁVH-sok önként hagyták ott a kapitányságot akkor, amikor Bódi ÁVH-s-hadnagy bátyja Miskolcról hazaérkezett és beszámolt a forradalom ottani eseményeiről. Vádpont volt ellene az is, hogy 28-án a munkástanács ülésén követelte, hogy a pártbizottság is álljon a forradalom oldalára. 129 Ügyében 1958. január 21-én hozott ítéletet a debreceni katonai bíróság. Bűnösnek mondta ki a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előmozdításában, ezért 1 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 2 évi közügyektől való eltiltásra és bárhol fellelhető vagyona ¼-ed részének elkobzására ítélték. 130 A forradalmárokhoz csatlakozott Fánya Lajos rendőr főhadnagy is, aki egyébként MDP-tag volt, s 1945 óta a rendőrség kötelékében szolgált. Az ő 1956. október 23. és november 4. közti tevékenységét 1957-ben a megyei 129 130

Hadtörténeti Levéltár Debreceni Kat. Bír. 205/1957. közli Dikán, 1993. 33. p. u.o., közli Dikán, 1993. 35. p.

73

rendőr-főkapitányság vizsgálta, miután ellene, valamint Badar Gusztáv rendőr nyomozó hadnagy és Bumberák István rendőr hadnagy ellen április elsejei dátummal B. Sándor karhatalmista feljelentést tett. Ez a személy május 23-án kelt titkos jelentésében Fányáról a következőket állapította meg: 1. Október 28-án, a déli órákban telefonon miskolciaknak jelentette, hogy a kapitányság is átállt az oldalukra, kérte az utasításokat. 2. Október 29-én vagy 30-án telefonon felhívta Baktalórántházát, Vásárosnaményt és Nyíregyházát, érdeklődött a szovjet egységek felvonulásáról és a páncélosok számáról. Ezt követően a miskolciakat telefonon értesítette arról, hogy Kisvárdán eddig kb. 187 szovjet tank vonult át, még a páncélosokon lévő számokat is megmondta. 3. Egy Valkó nevű és egy magas termetű, ismeretlen „ellenforradalmár” megjelentek a kapitányságon, és az udvarban hátul lévő szobában felszólították a jelenlévőket, hogy a vezetékes rádiókat a postán keresztül állítsák a Kossuth adóról a miskolci adóra. Fánya telefonon utasította a postát ennek végrehajtására, s azt határozottan követelte, annak ellenére, hogy a posta a rendeletekre és műszaki okokra hivatkozva ezt végül nem hajtotta végre. 4. A járási pártbizottság gépkocsijával a járás területén, Záhony, Komoró és Fényeslitke községekben tevékenykedett, utasításokat adott, polgári „ellenforradalmi” személyek társaságában járt a helységekben. Fánya szerint a vasútállomás biztosítását szervezte meg. 5. Helyeselte a pártonkívüli rendőrséget, több személy előtt pártellenes kijelentéseket tett. 6. A kisvárdai tanácsról felhívta a Nagy Imre-kormány titkárságát, tájékoztatta őket a szovjet egységek felvonulásáról. 7. A forradalom leverése után, a Nyíregyházán történt felülvizsgálatakor H. Béla Malinovszkij út 17. sz. alatti lakos és T. István rny. alhadnagy jelenlétében olyan kijelentést tett, hogy csak akkor lesz béke, ha a szovjetek kivonulnak. 8. A Kádár-kormány megalakuláskor 5 hét betegszabadságra ment, arra hivatkozva, hogy víz van a tüdején, viszont az ellenforradalom alatt nem ment szabadságra, pedig akkor is beteg volt. Az akkor már MSZMP-tag Fányát mindezek miatt fegyelmi úton elbocsátották a BM állományából. Badar Gusztáv ellen, aki szintén 1945-től volt rendőr (korábban napszámos), 1945-46-ban a Nemzeti Parasztpártnak, 1948-ig az MKP-nak, attól fogva az MDP-nek, 1956-tól az MSZMP-nek volt a tagja, szintén vádat emeltek a forradalom alatti magatartása miatt. A bűnügyi alosztály dolgozójára azért vetült külön fény, mert egykor a pártvezetőségnek is tagja volt, sőt két esztendeig párttitkárként is ténykedett. Az volt a vád ellene, hogy átkozta önmagát azért, mert a kommunista párt tagja és párttitkár volt, s ok-

74

tóber végén, amikor a kapitányság dolgozói arról beszélgettek, hogy elmaradt a szeminárium és a taggyűlés, azt hangoztatta, hogy kényszerítették a pártba való belépésre, mert ellenkező esetben a rendőrségtől eltávolították volna, s ha megalakul a parasztpárt, ő abba ismét belép. Az „ellenforradalomkor” pártonkívüli rendőrséget követelt, ehhez csatlakozott Fánya, Varga Károly rendőr törzsőrmester és Kizman József rendőr hadnagy is. A szovjet tankok Kisvárdán történt átvonulásakor azokat köpködte, káromkodással illette, szidta. Badart szintén fegyelmileg bocsátották el a rendőrségtől, mert elismerték ugyan, hogy az októberi események alatt három életellenes bűncselekményben is nyomozott, szakmai munkáját lelkiismeretesen végezte, de magatartása gyáva, nem méltó egy rendőrtiszthez. Bumberákról, aki 1956-ban a személyi igazolványokkal foglalkozó osztályon volt, megállapították, hogy a kapitányság Forradalmi Tanácsának tagja volt ugyan, de a megválasztása távollétében, Mészáros András kapitányságvezetőnek és Varga Károly rendőr törzsőrmesternek a javaslatára történt, miközben Bumberák a bizottság munkájában nem vett részt, sőt a kapitányságra sem járt be ezekben a napokban. Ennek ellenére Kruspier György főhadnagy, a fegyelmi referens, a rendőrségtől való eltávolítását és a tanácsi apparátusba való áthelyezését javasolta. 131 Nem csupán a fentebb említett személyek „átvilágítása” történt meg, hanem 1958-ban a kormány határozata alapján a honvédelmi miniszter elrendelte a járás területén lévő tartalékos tisztek politikai szempontból történő káderezését. A felülvizsgálat előtt 408 tartalékos tiszt volt, a vizsgálat eredményeként 82 főt lefokoztak (15 munkás, 19 paraszt, 19 értelmiségi, 10 osztályidegen, egyéb 19), a 82 főből korábban 20 fő az MDP-nek volt tagja, és a politikailag megbízhatatlanok között maradt még 15 tiszt, ezek mind adminisztratív munkaterületen dolgoztak. A 82 lefokozott közül 10 fő disszidált, közülük kisvárdaiak voltak: Brencsák István (szül. 1931), Jáger László (szül. 1918), Juhász Béla (szül. 1932), Kerekes Zoltán (szül. 1922), Szabó Dénes (szül. 1917), Winkler Zoltán (szül. 1911). 132 A nyugatra való távozást hol a megtorlás miatti félelem, hol a jobb jövőbe vetett hit vezérelte. A járási tanács művelődési csoportja tanulmányi felügyelőjének 1957. február 11-i beszámolója szerint a forradalom alatt Kisvárdán másfél hétig nem volt tanítás, a forradalom alatt és után az I. sz. iskolából 30, a II. sz. iskolából 4 tanuló távozott el szüleivel külföldre, az óvónők közül 2 fő disszidált, és a kivándorlás folytatódni fog, mivel még 131

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányság irattára, IKT. 214-K335/1957. közli Dikán, 1993. 19-21. p. 132 SZSZBML. MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának Archívuma, 5. f. közli Dikán, 1993. 103-111. p.

75

mások is vártak az útlevélre.133 Érdemes megjegyezni, hogy a megtorlás időszakában a kihallgatás alá vontak Kisvárdán is olyan taktikához folyamodtak, hogy igyekeztek olyan személyeket a középpontba állítani, akikről biztosan tudták, hogy Nyugatra disszidáltak, tehát bajuk nem lehet. 134 Volt olyan, aki az illegális határátlépéshez segítséget vett igénybe. A rendőrség 1957 elején tartóztatta le a kisvárdai Korbács Antalt és testvérét, Pált, akik a disszidálni vágyókat ötezer forintért csempészték át Ausztriába. Mielőtt lebuktak, közel húsz embert vittek át a határon. 135

133

SZSZBML XXIII. 222. VB. jegyzőkönyv, 1957. február 14. közli Dikán, 1993. 12. p. 134 Gál László szóbeli visszaemlékezése, Kisvárda, 2001. május 24. 135 A kisvárdai embercsempészek bukása. In: Kelet-Magyarország, 1957. 30. sz. 2. p.

76

VIII. A forradalom és szabadságharc kisvárdai áldozatai A forradalom és szabadságharc időszaka alatt Kisvárdán csak Sipos Károly halt meg, de rajta kívül van még három kisvárdai személy, akinek halála az eseményekkel áll összefüggésben. Ifj. Rada János 19 éves egyetemi hallgatóról a régi sírkövén olvasható, hogy, „hősi halált halt 1956. okt. 24-én a budapesti harcokban.” Ő 1938. április 6án született Kisvárdán, görög katolikusnak keresztelték, a keresztségben a faraktári munkás apja nevét kapta, anyját Hajóka Ilonának hívták. Az Árpád u. 1. sz. alatt laktak. A VII. kerületben történt a halotti anyakönyvezése 1784/1956. szám alatt. 136 A testvérétől kapott információkból ismerünk még néhány mozzanatot az életéből, s tudunk meg valamit a halála körülményeiről. Általános iskolába Kisvárdán járt, Budapesten a Landler Jenő Járműjavító üzemben dolgozott, és esti iskolán kezdte meg az egyetemet, vélhetően vaRada János lamilyen műszaki szakon. Nem tudni, hogy miképpen keveredett a budapesti harcokba. Egyesek szerint a Magyar Rádió ostrománál kapott halálos lövést, társai egy harckocsi alá bújva menekültek meg. Rada Jánost Budapesten, tömegsírban földelték el, majd 1956 karácsonyán kettős koporsóban temették el Kisvárdán. A rokonságot a Kádár-korszakban nem érte retorzió amiatt, hogy „ellenforradalmár” elhunyt volt a családban. 137 A megtorlás áldozata lett Bódi József, aki Kisvárdán született 1938. január 1-jén. Szülei napszámosok voltak, apja Bódi József, anyja Simon Erzsébet, a Jósa András út 12. sz. alatt laktak. 138 Egyéves volt, amikor apját, kilenc, amikor anyját is elvesztette, így a rokonság nevelte fel. Négy elemit végzett. 136

Kisvárda anyakönyvi hivatal, születési anyakönyv 1938. Rada Erzsébet szóbeli közlése, Kisvárda, 2016. augusztus 21. 138 Kisvárda anyakönyvi hivatal, születési anyakönyv 1938. 137

77

Tizenegy évesen került Budapestre, a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban lett kovács tanuló. 1953-ban szabadult föl, ezután különböző munkahelyeken, elsősorban szakmájában dolgozott. Október 24-én végignézte a csepeli katonai kiegészítő parancsnokság ostromát, itt kapott fegyvert, de a harcokba ekkor még nem kapcsolódott be, csak 26-án csatlakozott a csepeli Királyerdőben lévő fegyveres csoporthoz. Elrejtett fegyverek után kutatva találtak rá a bujkáló Kalamár Józsefre, Csepel volt tanácselnökére. A letartóztatott Kalamárt az előállítás során vélhetően Bódi József lőtte agyon. Ez nem éppen forradalmi tett volt, inkább bűncselekmény. Október 27-én részt vett a karhatalmisták által védett csepeli gyár megtámadásában, de a gyár védelmére rendelt magyar katonai alakulat letartóztatta, és csak 30-án, a nemzeti bizottság Közreműködésével nyerte vissza szabadságát. November 4-ét követően néhány napig részt vett a szovjetek elleni fegyveres harcban. 1957. június 22-én tartóztatták le. Első fokon 1958. április 10-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel, valamint gyilkosság vádjával. Ítéletét a Legfelsőbb Bíróság Népbíróság Vida Ferenc vezette Tanácsa 1958. december 20-án halálbüntetésre súlyosbította, 23-án felakasztották. Szente Károly és társai bűnperében ítélték el.139 Halálesetét a budapesti X. kerületben 68/1959. szám alatt anyakönyvezték. Egy másik Bódi nevezetű férfi a barikád túloldalán vesztette életét. Róla eltérő információkkal rendelkezünk. Az ún. megyei fehér könyv szerint „25 éves hadnagy, a Budapesti Pártház védőinek egyike, gyilkos ellenforradalmi golyótól találva esett el. Kisvárdai szegényparaszt szülők gyermeke volt.” 140 A Köztársaság téri Pártház védelmében esett el 1956. október 30-án Bódi Lajos (25 é.), hadnagy, Kisvárdáról, írja egy internetes portál.141 Ez téves információ, a halottak között nem találjuk a nevét.142 139

Eörsi, 2006. 20. p.; Gosztonyi, 1990. 222. p.; Balassa II., 1989. 10. p. Megyei fehér könyv I. 1958. 60. p. 141 http://www.nyiregyhaza.hu/attekintes-a-szabolcsi-aldozatok-1956-os-tevekenysegerol2015-10-23 142 Hollós-Lajtai, 1974 5. p. 140

78

A Kelet-Magyarország 1967-ben adta hírül, hogy Maklári Béla vezetésével filmet készít névadója, Bódi Lajos életéről a Kisvárdai 111. sz. helyi ipari iskola KISZ-szervezete. Közölték azt is, hogy Bódi Lajos főhadnagy a Magyar Rádió védelmében vívott harcban halt hősi halált.143 Egy másik dokumentumban bővebb információkat találunk. Ezek szerint Bódi Lajos Szamosangyaloson született 1930-ban. Apja uradalmi gépész volt, Lajos 1945 után a géplakatos szakmát tanulta ki. Már tanoncként bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba, 1951-ben pedig az MDP tagja lett. Ebben az évben a párt javaslatára sorkatonaként bevonult a Petőfi Politikai Tisztképző Iskolába. Az ide ajánló javaslatban ez olvasható. „Mint sorkatona, kommunista meggyőződéssel végezte munkáját. Kitűnő agitátornak és propagandistának bizonyult. A parancsnokok és a beosztottak előtt egyaránt tekintélyt vívott ki magának politikai képzettségével, higgadt döntéseivel, emberségével és minden téren érvényesülő példamutatásával.” 144 1952-ben tisztté avatták, ezt követően különböző politikai munkás beosztásokban szolgált. 1956. október 23-án a Magyar Rádió védelmére kirendelt tiszti osztag tagjaként kapcsolódott be a harcokba. A rádió védelmére kirendelt ÁVH-s katonák voltak azok, akik tüzet nyitottak a Gerő Ernő beszéde miatt itt összegyűlt, felháborodott tömegre. Bódi Lajos október 24-én délelőtt a Magyar Rádió udvarán esett el. Budapesten, a Rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra. Halála után kitüntették a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel és a Vörös Csillag Érdemrenddel. Hadnagyból főhadnaggyá léptették elő.145 Kisvárdán utat neveztek el róla, melyet 1991Bódi Lajos ben átnevezték Várday István útra.

143

Filmet készít. In: Kelet-Magyarország, 1967. 78. sz. 6. p. Hunyadi, 1981. 37. p. 145 Hunyadi, 1981. 37. p. 144

79

IX. Ellenforradalomból forradalom – a rehabilitáció Bár a hivatalos fórumokon 1989-ig ellenforradalomnak nevezték 1956 eseményeit, a lakosság döntő többsége azt mindvégig forradalomnak hívta, ha egyáltalán beszélni mert róla. 1989. január 28-án Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezte az októberben történteket, s a rendszerváltás után eljött az a korszak, amikor a történelmi eseményeket átértékelték. 1956 októbere is visszakapta dicsőséges fényét, s némi fény vetült a még életben lévő „ötvenhatosokra” is. 1991-ben, a forradalom évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke emlékéremmel tüntette ki Dér Zoltánt és Kovács Lászlót, a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a parlament elnöke által adományozott emléklapot kapott Nagy József és Oláh Tibor. 146 Kisvárdán sem feledkeztek meg ’56-ról. 1990-ben avatták fel a kisvárdai temetőben azt az emlékművet, amelyen az 1956-os forradalomban elesettek emlékére is állítottak egy emléktáblát. A forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából, 2006. október 23-án Kisvárdán felavatták Györfy Sándor szoborkompozícióját. Az 1956-os emlékművet a Zrínyi téren helyezték el, közel a pénzügyőri laktanyához, ahol a forradalom és szabadságharc alatt haláleset történt. A közel 3 m magas gránit alapzaton Márai Sándor következő idézetét olvashatjuk: „Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből…” Az alkotás két angyalt ábrázol, az egyik a győzelmet, a felemelkedést, a másik a bukást szimbolizálja. Az alakok bronzból készültek. Azóta itt zajlanak a városi ’56-os megemlékezések, és itt történik a koszorúzás is. Ezt követően a megemlékezők Rada János sírjánál teszik tiszteletüket.

146

Kitüntetések a forradalom évfordulóján. In: Kelet-Magyarország, 1991. 250. sz. 4. p.

80

Az 56-os emlékmű

81

Felhasznált irodalom Balassa, 1989. Halottaink, 1956. II. szerk. Balassa János, Gehér József, Kurdi Zoltán [et al.] Budapest, Katalizátor Iroda, 1989. Dikán, 1993. Dikán Dóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-SzatmárBereg megyei dokumentumai I/4. A kisvárdai járás, Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1993. Eörsi, 2006. Eörsi László: 1956 mártírjai: 225 kivégzett felkelő Budapest, RubiconHáz Bt., 2006. Gosztonyi, 1990. Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger... 1956, Budapest, Népszava, 1990. Hollós-Lajtai, 1974. Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér 1956, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1974. Hunyadi, 1981. Hunyadi Károly: A munkás-paraszt hatalom védelmében, Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó, 1981. Kenedi, 1989. A forradalom hangja. szerk. Kenedi János, Budapest, Századvég, Nyilvánosság Klub, 1989 Kiss, 1998. Kiss Gyula: Életutam, Kisvárda, 1998. /Várday István Városi Könyvtár, Kisvárda, kézirat/ KSH, 1956. Szabolcs-Szatmár megye fontosabb statisztikai adatai 1952-1955. Nyíregyháza, KSH SZSZBM Igazgatósága, 1956. Megyei fehér könyv I. 1958. Az ellenforradalom Szabolcs-Szatmárban: megyei fehér könyv I. Nyíregyháza, Megyei Tanács VB, 1958. Pusztai, 1984. Pusztai István: A Kisvárdai Vasöntöde (1921-1981) gyár és gyártmányismertetője, Kisvárda, Öntödei Vállalat, 1984. Vida, 1989. 1956 októbere Szabolcs-Szatmár megyében, szerk. Vida István, Nyíregyháza, MSZP, 1989.

82

Tartalomjegyzék I. Parázs a hamu alatt.................................................................................... 5 II. A forradalom első napjainak helyi eseményei...................................... 10 III. A hatalom régi intézményei a forradalom alatt ................................... 26 IV. Az új néphatalmi szervek ..................................................................... 31 V. A forradalom leverése ........................................................................... 45 VI. Új párt, régi hatalom: forradalomból ellenforradalom ........................ 52 VII. A megtorlás......................................................................................... 63 VIII. A forradalom és szabadságharc kisvárdai áldozatai ......................... 77 IX. Ellenforradalomból forradalom – a rehabilitáció ................................ 80 Felhasznált irodalom .................................................................................. 82

83