Neveléstörténet 11. témakör: A magyar reformkor pedagógiája Háttéranyag

Neveléstörténet 11. témakör:

A magyar reformkor pedagógiája

Háttéranyag

Molnár Ildikó:

Eötvös József a kultúrpolitikus és az irodalmár A nevelés megjelenése a Nővérek című regényében

Bevezető Eötvös József a reformkor, az abszolutizmus és a kiegyezés korának egyik kiemelked ő személyisége. Szerteágazó tevékenységet folytatott, alig akadt olyan politikai, gazdasági, irodalmi, kulturális kérdés amelybe ne kapcsolódott volna be. Tehetségét számos tanulmányban, cikkben méltatják életrajzírói, kutatói. Engem is megragadott személyisége, eszméi, politikusi és irodalmi munkássága, ezért választottam életének leírását dolgozatom témájául. Pedagógusként és emberként leginkább az foglalkoztat, hogy egy ember életét milyen háttér, benyomások, tapasztalatok befolyásolják és ezek alapján milyenné válik.

Származása, ősei Az Eötvös-család Vásáros- Naményből származik. Bárói rangot Mária Terézia idejében kaptak. Idősebb Eötvös Ignác- Eötvös József apai nagyapja- Kassán született 1763-ban. Alkancellári, főpohárnoki, kamarai alelnöki, majd koronaőri kinevezést kapott. Gömör és Hont, később Abaúj megye főispánja volt. Több művet is írt latin nyelven. 1822-ben adóbeszedéssel megbízott királyi biztosnak nevezték ki. Fia, ifjabb Eötvös Ignác- Eötvös József édesapja- f őtárnokmester és alkancellár a Habsburg-érdekek szolgálatáért dolgozott. Feleségül vette Lilien Annát, aki anyai ágon a Szapáry család leszármazottja volt. Apja, Lilien József- Eötvös József anyai nagyapja- osztrák lovaskapitány, az ercsi családi birtokon angol mintájú gazdálkodást folytatott. Ifjabb Eötvös Ignác és Lilien Anna házasságából három gyermek született. 1812-ben nővére Júlia, 1813. szeptember 13-án Budán Eötvös József, és 1817-ben öccse Dénes.

Neveltetése, tanulmányai Eötvös rajongásig szerette, ragaszkodott édesanyjához. Gyermekkorát csaknem kizárólag Ercsiben töltötte. „Nem neveltettem soha más, mint anyám által, Lilien nagyatyám házában, de nagyszüleim minden befolyása nélkül.”- írta Toldy Ferencnek 1870-ben. Gyermekként rendkívül éles eszű, de csíntalan kisfiú volt. Anyanyelve német volt, törte a magyart. Édesanyja nem tudott magyarul, fiának német műveltségét, Goethe szeretetét adta tovább. A gyermek Eötvös hétévesen Schillert olvasta és ötéves korától rendszeresen színházba járt családjával. Ifjabb Eötvös Ignác 1825-ben fia nevelésével Pruzsinszky Józsefet bízta meg, aki több évig maradt az ercsi házban Eötvös nevelőjeként. Pruzsinszky tagja volt a Szabadság és Egyenlőség Társaságnak, amiért a Martinovics-perben 3 év börtönbüntetésre ítélték. Pruzsinszky franciás műveltségű ember volt, aki többek között a francia enciklopédisták, Voltaire és Rousseau műveit ismertette meg tanítványával. Eötvös hálával emlékezett rá, mert a szabadelvű gondolkodást, a nép iránti szeretetet, az elnyomás elleni gyűlöletet ez a mogorva, de őszinte és becsületes ember adta át neki. A fiatal Eötvöst szülei csak a gimnázium két felső osztályába íratták be 1824-26 között, melyeket „eminens primus”- ként végzett el. Diáktársai nem szerették Eötvöst, nem akartak mellé ülni. Ekkorra az Eötvös- név megvetendő, gyűlöletes volt országszerte, gúnyversek ihletőivé vált. „…a pohárnok nevének átkos hangzata volt az egész országban, mert fiával együtt a bécsi alkotmánygyűlölő kormányt szolgálta feltétel nélkül és a fejedelem iránti loyalitás mellett megfeledkezett a haza törvényei iránti hűségről.” (Pulszky Ferenc- Pesti Napló 1871. október 4.). Mikor Eötvös Pruzsinszkyt nagyapja hazaárulásáról kérdezte, őszinte választ kapott: „Az bizony, apád is az, s te is annak készülsz, hiszen még magyarul sem beszélsz becsületesen”. Eötvös lelkét mélyen érintették ezek az élmények. Néhány hónap alatt megtanult magyarul, diáktársainak pedig fogadalmat tett, hogy a későbbiekben csak hazáját fogja szolgálni.

1



Háttéranyag

A gimnáziumban barátságot kötött Pauler Tivadarral, aki később (1871) kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban: MTA) másodelnöke lett, Lukács Móriccal, aki később a Kisfaludy Társaság, az MTA igazgatósági tagja lett. Legjobb barátja Szalay László volt, akinek műveltsége, gondolkodásmódja nagy hatással volt Eötvösre. 1828-ban együtt iratkoztak be a pesti egyetemre. Eötvös az egyetemen bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott. Szívesen emlékezett tanárai közül Veszerlére, akinek előadásain a demokrácia szellemisége volt emlékezetes és Horvát Istvánra, akinek hazafias előadásai voltak nagy hatással Eötvösre. Horvát ismertette össze Eötvöst Kazinczy Ferenccel.

A fiatal Eötvös Egyetemi tanulmányai elvégzése után, 1831-től ismét Ercsiben, a vendéglakban élt, ahol barátai vették körül: későbbi sógora Trefort Ágoston és Pauler Tivadar, aki akkoriban Eötvös Dénes nevel ője volt. Baráti körükhöz tartozott Palocsay Tivadar is. A lángeszű, de szertelen, könnyelmű fiatalemberrel Eötvös többször ifjúkori csínytevések részese lett. E fiatal társaság legfontosabb feladatának műveltsége fejlesztését tartotta. Főként irodalommal és történelemmel foglalkoztak. Ezekben az években sok időt töltött Eötvös Pozsonyban is, ahol az országgyűlésen megismerkedett Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal, Deák Ferenccel és Kölcsey Ferenccel, akivel kölcsönösen barátságot kötöttek. 1833-ban ügyvédi oklevelet szerzett, majd apja kineveztette tiszteletbeli megyei aljegyzőnek Fejér megyében. Itt megismerhette a megye szervezetét, a nép életét- ezek a benyomások alapul szolgáltak későbbi irodalmi műveihez. Szorgalmasan részt vett a megyei kisgyűléseken és közgyűléseken 1835 tavaszáig, amikor lemondott hivataláról és Bécsbe ment. Bécsben tiszteletbeli fogalmazó volt gróf Reviczky Ádám mellett a magyar királyi kancellárián. Egy év múlva visszatért Ercsibe, ahol beleszeretett Redliné Rudics Antónia postamesterné leányába, Bettybe, akinek „csodaszép” alakját később a Karthausy Júliájában örökítette meg. Eötvös családja nem nézte jó szemmel ezt a kapcsolatot, siettették régóta tervezett európai utazásának megvalósítását. Egy év alatt bejárta Európa nagy részét: Svájcot, Németországot, Németalföldet, Franciaországot, Angliát. Európai körútjáról 1834-ben tért haza, apja Eperjesre nevezte ki ülnöknek a kerületi táblához, nehogy hivatalnoki pályája megszakadjon. Az 1837- 38- as években nagyapja sályi birtokán lakott, ahol nagyapja 1838-ban meg is halt. Keveset tudni egy Fáyné nevű kétgyermekes asszonyról, akivel románca szövődött. Ebben az időszakban sok időt töltött szüleinél is Ercsiben és Pesten. Részt vett az 1838- as márciusi nagy pesti árvíz mentőmunkálataiban is. 1839-ben Pestre költözött. Be kívánt kapcsolódni a politikai életbe, harcolni akart a társadalom haladásáért, a közművelődés átalakításáért, ezek által az új Magyarország megteremtéséért. Az 1839- 40- es évek fordulóján Liszt Ferenc hazánkban koncertezett. Tiszteletére több bált is tartottak. Ezek egyikén ismerkedtek össze Eötvös és Trefort Rosty Albert földbirtokos két lányával Ágnessel és Ilonával. Az Eötvös család az időközben beütött pénzválság miatt csaknem egész vagyonát elvesztette, Eötvös József lemondott apai örökségéről. Az elszegényedett ifjú báró 1842-ben kérte meg a nála 12 évvel fiatalabb Rosty Ágnes kezét. Menyasszonyának ajándékul A Karthausi egy példányát adta. Még abban az évben megtartották az esküvőt a csabacsüdi Rosty- birtokon. Házasságával boldog családi otthont teremtett Eötvös, négy gyermekük született: Ilona (1846), Jolán (1847), Loránd (1848), Mária (1851). Az országgyűlés főrendiházában, Pozsonyban 1840 februárjában mondta el szűzbeszédét, melyből sugárzott emberszeretete, mindenekelőtt jogot és igazságot kívánt kiharcolni a népnek, megteremteni a nevelés- oktatás feltételeit. Hatásos szónoklatokat mondott a reformok szükségességéről. Batthyány oldalán az ellenzék soraiban szólt a vegyes házasságban született gyermekek neveléséről, a népoktatás ügyéről, a magyar nyelvről, a Nemzeti Múzeumról. 1841-ben a Pesti Magyar Hírlap és a Kelet Népe vezércikkei miatt vita támadt Széchenyi és Kossuth között. Eötvös Kossuthot vette védelmébe „Kelet Népe és a Pesti Hírlap” című röpiratában, melyből világosan kirajzolódik Eötvös politikai programja: a polgári jogrend megvalósítása az egész nemzet számára. A reform megvalósításának útjában a megyei rendszer állt. Eötvös József közírói tevékenysége akkor fokozódott, mikor 1844-ben Szalay mellett átvette a Pesti Hírlap irányítását. Eötvös és centralista barátai (Szalay, Trefort, Csengery Antal, Kemény Zsigmond) a lap hasábjain fejtették ki nézeteiket. Pártjuk programját így foglalták össze: „Mi az összes nemzeti érdekeknek egységére törekszünk és ezért, jelszavunk: centralisatio.” Az államhatalom központosítását sürgették, hitet tettek a felvilágosodás eszméi mellett. Magyarországon abban az időben minden jog csak a kiváltságos nemesi osztályt illette meg, legfőképp az arisztokratákat. Eötvös nyíltan vállalt nézetei miatt népszerűtlenné vált a mágnások körében. Gondolatok című füzetében ezt írta erről: „Nekem rossz néven veszék sokan, hogy az arisztokratákat nem tisztelem eléggé; és ámbár körökben születtem, hozzájuk semmi rokonszenvet nem érzek.” (E. J. Ercsiben 20. p.) A centralisták világosan látták feladatukat ebben az átmeneti korszakban: eszméik terjesztése, a szebb jövő előkészítése. Tudták, hogy a változás érdekében a következő intézményeket kell megvalósítani a magyar társadalomban: népképviselet, felelős kormány, választójog és központosítás. Furcsa ellentmondás: forradalmi változásokat akartak, de irtóztak a forradalomtól. Eötvös 1846-ban a Pesti Hírlapban megjelent cikkei egy részét átdolgozta, egységes szerkezetbe rendezte. Politikai programjának összefoglalóját Reform címmel adta ki, melynek eszméi irodalmi műveiből sugárzó állásfoglalásával azonosak. 1847. májusától novemberéig a Teendőink című cikksorozatában még élesebben meghatározta a feudális viszonyok elleni harc céljait. Szembefordult Széchenyivel, aki a változásban csekély szerepet szánt az ellenzéknek. Kossuth

2



Háttéranyag

álláspontjához közelített. Az egységes ellenzék megteremtése miatt centralista nézeteit alávetette közös céljaiknak. Eötvös a reformot, az ország átalakítását mindvégig az osztrák monarchiával összhangban képzelte el.

Irodalmi pályafutása A fiatal Eötvös rendkívüli szorgalommal, érzékenységgel kezdte költői- írói pályafutását. Életében fordulópontot jelentett az 1830-as párizsi júliusi forradalom. Európa rendje megváltozott, a feudális osztályok uralma megdőlt, a polgárság került hatalomra. Lehetségessé vált, példa volt rá, hogy vér nélkül alkotmányos monarchia alakítható ki Európa egy jelentős országában. Eötvös barátaival üdvözölte a forradalom hírét. Nagy csalódást, válságot idézett elő benne, hogy a számára példaértékű események hamarosan tragikus fordulópontot vettek: gazdag rétegek kerültek hatalomra Franciaországban, akik ellen munkások és értelmiségiek egyaránt felkeltek. Ezeket a felkeléseket véres utcai harcok során verték le a kormány erői. Eötvös elhatározta, hogy életét a kiszámíthatatlan erőszak megelőzésének fogja szentelni, műveit is ez a szellemiség hatja át: változtatni kívánt a fennálló renden az értelmiségi réteg megerősítésével, békés eszközökkel. 1833-ban megírta Házasulók című vígjátékát. Ebben az évben írta első versét is A megfagyott gyermek címűt. A Bosszú című szomorújáték 1834-ben jelent meg. A karthausi megírásáig számos verset írt. Némelyikük töredékes, befejezetlen illetve kidolgozatlan. Ezek a sokszínű költemények foglalkoznak a haladás kérdéseivel, társadalmi kérdésekkel, hazafias érzések kifejezésével, utazásainak emlékével, benyomásaival. Megjelenik bennük a természet és az ember kapcsolata, szegény- gazdag viszonya, a romantika érzelmessége mellett a világfájdalom érzése is. Költeményei éppolyan eszközök a kezében a polgárosodás szolgálatában, mint regényei, állambölcseleti és közoktatási munkái. A szellem gyönyörködtetése mellett tanulságot is kívánt nyújtani. Versei rendszeresen jelentek meg korabeli folyóiratokban, népszerűek voltak. Eötvös ebben a korai korszakában, bár stílusa még kiforratlan volt, vívódásaiban és érzelmeiben a későbbi nagy műveket készítette elő. Az őt foglalkoztató nagy gondolatok, témák kezdetleges formában már ezekben a művekben is előbukkantak. „Eötvös romantikájának lényeges eleme az eszmény, - ebből a romantikából hiányoznak az illúziók, az ábrándok, - ennek a romantikának épp az illúzió- vesztés a lényege.”(Sőtér, 61.p.)- írja Sőtér István Eötvös monográfiájában. Legsikerültebb színműve az Éljen az egyenlőség! című vígjáték, amely 1840-es keletkezésű. Szellemesen gúnyolja benne az osztályellentét mulatságos jelenségeit. Reformkori három nagy regénye közül az első, A karthausi 1841-ben jelent meg. A regény Franciaországban játszódik. A júliusi forradalom eseményeit, az általa teremtett helyzetet elemzi, társadalombírálatában utópista hatások is felismerhetőek. A regény alakjai háttérbe szorulnak. „Eötvös számára a legfontosabb kérdés: merre tart az emberiség? Odahaza, a reformkor Magyarországán ezt a jövőt készítjük elő?” (Sőtér, 72.p.) 1844-es kiadású második regénye A falu jegyzője. A regény egy képzeletbeli megyében játszódik, amely lehetett volna az ország bármelyik megyéje akkoriban. A megyei visszaéléseket leplezi le. Az úri hatalmat nem korlátozza semmi, a társadalom nagy része kiszolgáltatott sorban él, úri „bűntettek” elszenvedői. Az uralkodó réteg arra törekszik, hogy reprodukálja az évszázadok során betokosodott rendszert, minek hatására a horizont beszűkült, statikussá vált. Eötvös megelégeli ezt az erkölcstelen világot, amit Fejér megyei aljegyző korában már oly jól megismert. Több módon száll szembe ezzel a rendszerrel a regény eszközeivel. A falu jegyzője, Tengelyi, Eötvös egyik legsikerültebb regényalakja: magas képzettségű értelmiségi, aki közel áll a paraszti tömegekhez, tisztalelkű, hajlíthatatlan jellem. Az ő kezében szeretné látni Eötvös a haza irányítását. Tengelyi törekvései az elnyomók ellen sorra megbuknak, de a jövő nem ilyen sötét: a következő nemzedék magáévá teszi a reformeszméket. Eötvös bízik a parasztságban is. Viola és környezetének igaz embersége ellentétül szolgál a „hatalmasságok” úri svihákságához. Felismeri: ezen ellentétek fokozódása közben elkerülhetetlen az összeütközés a magyar társadalomban. A regény 1855-ig német, francia, angol és olasz fordításban is megjelent. Harmadik nagy regénye az 1847-ben megjelent Magyarország 1514-ben, melyben Dózsa György táborát mutatja be. Ezzel a művével a realista történelmi regény megteremtője lett irodalmunkban. A magyar társadalom rétegeinek arculatát, törekvéseit eleveníti meg. Elmélyült korrajzot nyújt. A nép ráeszmél, hogy sorsa jobbra fordulását sem az uraktól, sem a királytól nem várhatja. Az elkeseredett jobbágytömegek haragja, a véres erőszak bemutatása – Eötvös azt írta meg, amitől leginkább szorongott. A pusztítást elkerülhetetlennek tartotta a lefestett körülmények között, bármennyire iszonyodott is tőle. Utóbbi két regényét irányregénynek szánta. A gyönyörködtetésen túl használni is akart hazájának. A megjelenő eszméket gyakorlati megvalósításra kínálta fel korának. Műveiből kitűnik a francia romantika legjelesebb képviselőjének, Victor Hugonak szellemi hatására. Hugoról Eötvös két tanulmányt írt: 1836-ban A francia drámai literatúra és Victor Hugo, 1837-ben Hugo Victor mint drámai költő címmel. Több más, figyelemre méltó tanulmányt is írt ebben az időben. Írország tapasztalatai alapján mutatta be az ottani néptömegek nyomorát, fizikai, szellemi kiszolgáltatottságát a Szegénység Írlandban címűben. A zsidók emancipatiója címen közölt írásában a magyarországi zsidók polgári jogainak elismeréséért szállt síkra. Személyes vallomásként olvashatjuk benne az elnyomás, a zsarnokság elleni állásfoglalását. Eötvös stílusa a romantika jellemző jegyeit mutatja. A körmondat egyeduralkodó műveiben, ami Kazinczy és Kölcsey stílusát idézi. Jogi pályája, a jogi megfogalmazás hatása érvényesül irodalmi műveiben is: pontos, szabatos megfogalmazásra törekedett. Aprólékos, megfigyelésekben gazdag előadásmódja annyi tényt, részletet mutat be, hogy az olvasó elég nehezen tudja követni. Mondatainak felépítése pontos, leírásai tiszták, szemléletesek. A hasonlatok, az irónia, a szatíra irodalmi munkáit gazdagítják. Stílusából általában hiányzik a közvetlenség, a könnyedség. Szókincse

3



Háttéranyag

nem túl gazdag. A népnyelv kevéssé jelenik meg alakjai szóhasználatában, a népi alakok beszéde az urakétól csak egyszerűségében, rövidebb mondataiban különbözik. Eötvös stílusa a Magyarország 1514-ben című regényben újjáalakult. Egyszerű, tiszta mondatai lerövidültek, megteltek költőiséggel. Ebben a regényben elbeszélő művészetének csúcsára érkezett. Eötvös több novellát is írt. A társadalmi rétegek élete, érzésvilága jelenik meg bennük. Megtalálhatjuk a gyarapodó parasztember alakját, a középnemesség hanyatlását, a polgári átalakulás következményeit.

Néhány novellacíme: Egy tót leány az Alföldön, Pusztalak; Magyar élet; Novella; A molnár leány. Eötvös az 1848-as kormányban A márciusi forradalomban a centralisták eszméi valóra válni látszottak. Batthyány kormányának vallás- és közoktatásügyi tárcáját Eötvös Józsefnek ajánlotta fel, aki öt hónapig maradt posztján. 1848. július 24-én benyújtotta törvényjavaslatát az elemi oktatásról. „Az elemi oktatás célja, hogy a gyermekek a tudomány első elemeibe avattassanak. A közállomány kötelessége felvigyázni, hogy az elemi nevelésben mindenki részesüljön”.(E.J. művei. 284.p.) – írta az első paragrafusban. Az állam feladatává tette iskolák állítását, tanítók képzését. A törvényjavaslat értelmében: Az elemi iskola ingyenes. A gyerekek tanulhattak otthon, vagy magániskolában is, de akkor a tanév végén az elemi iskola elöljárói előtt vizsgázniuk kell. A tankötelezettség fiúknak 6-12 éves korig, lányoknak 6-10 éves korig tart. Elmulasztása esetén a szülők pénzbeli vagy fogházbüntetésre számíthatnak. Az iskolák fenntartása a községek feladata, ennek fedezete az országos adó 5%-a. Hiány esetén az állam segéllyel segít. A tantárgyak a polgári élethez alkalmazkodnak, lényeges, hogy „a gyerekek inkább alapos, mint sokféle ismerethez jussanak.” (E.J. művei. 294.p.) A tantárgyak leírása szemléletes, korabeli stílusa nagyon tetszik, ezért idézem: − „Írás és olvasás. − Fejbeli és jegyekkel való számítás. − Természettan és természetleírás, különös figyelemmel az életmódra és vidékre, melyhez a növendékek szüléinek nagyobb része tartozik. − Hazai történet és földleírás. − A polgári jogok és kötelezettségek ismerete. − Testgyakorlat, különös tekintettel a hadi szolgálatra. − Éneklés.” (E.J. művei. 295.p.) A tannyelv a lakosok többségének nyelve, de ahol az nem magyar, ott a magyar nyelvet is tanítani kell. A vallási nevelés nem az iskola, hanem felekezetenként a lelkészek dolga. Ha a gyerekek száma az adott községben egy-egy felekezetből meghaladja az ötvenet, számukra külön elemi iskolát nyithatnak, önerőből az ötvenes szám elérése nélkül is. A községek által választandó bizottmányok feladata: az iskolák felügyelete és vezetése, a tanítók választása. A kerületi bizottmányokat bízza meg a népnevelés kezelésével az ország területén. Az országgyűlés a törvényjavaslat megvitatását elhalasztotta. Eötvös az elemi oktatásról tizennégy beszédet mondott az országgyűlésben. Rámutat arra az ellentmondásra, hogy korábban a magyar elemi iskolákban – csakúgy, mint Európa számos országában – tandíjat szedtek, míg felsőbb iskolákban ingyen folyt a tanítás. „A gazdagok ingyen járatták gyermekeiket, a szegények fizettek.” (E.J. művei. 302.p.) A népnevelést az állam feladatai közé sorolja, költségeit ki-ki adózásának mértékében fizesse. Indoklásaiban jó és rossz külföldi példákat sorol. „El kell- e különözni a vallásos oktatást az oktatás többi részétől? Erre nézve kétségkívül azt kell felelni, hogy el kell különözni.” (E.J. művei 304.p.) A népoktatási törvény megszületését sürgeti, ebben látja a forradalom jövőjének megalapozását: „Nevelés nélkül az egyenlőség semmi, nem egyéb, mint puszta szó; a nevelés az, mi által az alsó néposztálybeliek a közállomány által nekik adott jogok élvezetére képesekké tétetnek.” (E.J. művei 307.p.) Az óvodákról következőképp szól: „S meggyőződésem szerint Magyarországban a kisdedóvodák azért nem emelkedtek nagy fokra, mert gyermekóvodák helyett iskolát akartak csinálni belőlök. A gyermekóvodákat nem lehet tanításra alkalmazni.” (E.J. művei 310.p.) A kisdedóvodást a népnevelés alapjának tekinti. Legfontosabbnak az erkölcsi nevelést tartja. Ennek része a vallás és a polgári jogok és kötelezettségek ismerete is. A költségvetés tárgyalásához kétszer szólt hozzá. Rendelete a középiskolai oktatásról a következőket tartalmazza: A gimnáziumok átalakítása, megreformálása szükséges. Hat osztályában hét tanár oktat-nevel. Mindegyikük feladatát, tantárgyait pontosan felsorolja. Fizetésüket Budapesten 800, vidéken 600 forintban határozza meg. Az igazgató fizetését 300 illetve 200 forinttal kell kiegészíteni. Tíz évenként fizetésük 100 forinttal emelkedik. A tanárok alkalmazása egyedül képességeiktől függjön – ne vallásuktól. Katedrához pályázás útján juthatnak. Újjáalakította a pesti egyetem szervezetét. A bölcsészeti kart két szakra osztotta: egy filozófia – nyelvi – történeti stúdiumra és egy matematika – természettudományira.

4



Háttéranyag

Nagy súlyt helyezett a tanárképzésre. Tanárképző intézeteket kívánt létrehozni, ahol a hallgatók ösztöndíjat kaphatnának. Képzésük irányítását az egyetem szaktanáraira bízta. Három év alatt a hallgatók szaktárgyuk mellett pedagógiai, módszertani képzésben is részesültek volna, gyakorlati tapasztalatok szerzését is tervezték. Utolsó beszédét szeptember 25-én mondta az országgyűlésben. Az ország elhagyását egy ideje fontolgató Eötvösben a végső elhatározást a szeptember 28-án, Lambergen végrehajtott népítélet erősítette meg. Másnap családjával Bécsbe, majd Münchenbe utazott.

Emigráció, hazatérés Eötvös jellemére, becsületességére mutat, hogy bekapcsolódott a Batthyány ellen folyó perbe, tanúskodott mellette. Batthyányt a bécsi forradalom előkészítésével vádolták. Az emigrációban született A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra (továbbiakban: Uralkodó Eszmék) című állambölcseleti műve. Az Uralkodó Eszmék az 1848-as eseményekhez kapcsolódik, felépítése, szerkezete logikusan tiszta. A benne feldolgozott anyag egy része már Eötvös Münchenbe érkezése előtt összegyűlt. Első kötete 1851-ben jelent meg Pesten, majd 1854-ben a második. A XIX. Század belső ellentéteit három eszme (szabadság, egyenlőség, nemzetiség), összeférhetetlenségében jelölte meg. Kutatók párhuzamokra hívják fel a figyelmet Eötvös műve és Madách: Az ember tragédiája között, világnézeti alapjuk azonos. Az Eötvös és a Trefort család az emigrációban szűkösen élt. 1849 nyarát Salzburgban töltötték. Eötvösék 1850 áprilisától Tutzingba költöztek, november végén tértek haza Magyarországra. A telet Velencén töltötték, ahol Eötvös Ignác haszonbérbe vett földjén gazdálkodott. Fél évvel fia hazaérkezése után halt meg. Eötvös József nagyon szerette a Velencei- tó környékét. Többször fölkereste a közeli Puszta- Nyéken lakó Vörösmartyt, a nemzet nagy költőjét. Az Eötvös család 1851-ben költözött be új svábhegyi házába. 1850-től több röpiratot írt, melyeknek témái politikaiak, egyéni állásfoglalását fejtegeti bennük. Kortársai nem feltétlenül osztották nézeteit. A nemzetiségi kérdés című tanulmánya zárja politikai írásainak sorát, melyek az Uralkodó Eszmékhez kapcsolódnak. Ellenzi a nemzetiségek elnyomását, a problémák megoldása az 1848-as törvényekkel és a megyerendszer fenntartásával lenne lehetséges.

5



Háttéranyag

Pedagógiai gondolatok megjelenése A nővérek című regényében Eötvös József utolsó regénye a nővérek. 1855–ben kezdte el írni és 1857–ben jelent meg nyomtatásban. Megjelenésekor az olvasóközönség és a kritikusok körében is nagy visszhangot váltott ki, a modern, magyar lélektani regény megszületését üdvözölték benne. Neveléstörténeti szempontból Rousseau Emiljéhez mérhető műnek tartották. Az 1850-es évek, történelmünk nehéz időszaka. A politikai kudarcok nyomán kialakult csalódottság a közélet és a magánélet területeire is kiterjedt. Az irodalom az egyetlen lehetséges terület, ahol a bukás okainak vizsgálata megtörténhet. Amit Eötvös a Karthausiban csak elképzelt- a forradalmat és annak hatását az egyénre- azt A nővérekben mint tapasztalt tényt vizsgálja, hatásaival együtt. A regény történetét az elbeszélő egyes szám harmadik személyben meséli el. Az elbeszélő funkciójában kettősség áll fenn: egyrészt az események elmesélője, másrészt moralizáló, az író gondolatait, reflexióit jeleníti meg. Ez a narrációs szereposztás rendszeresen váltakozik. Az írói kiszólásra jellegzetes példa a következő: „Az emberek többsége (bocsássanak meg olvasóim, ha néha ahelyett, hogy előrehaladnék, reflexiókkal szakítom félbe előadásomat; ez volt hibám a gyakorlati élet mezején, és ez fog valószínűleg hibán maradni, míg az irodalmi pályán működöm), az emberek többsége…” A helyszín, ahonnan a cselekmény indul, Felső-Magyarország pontosan körülhatárolt romantikus tája. Idilli hegyvölgyes vidék veszi körül a világtól elzárt falut, illetve kastélyt. A kör egyre szűkül, Felső-Magyarország, a táj, a falu, a kastély leírása után megismerhetjük a kastély urát, Ormosyt, az élet minden szép adományával elhalmozott magyar arisztokratát. Ez a fajta közelítéstechnika a regény szinte minden leírására jellemző. A helyszín pontos körülhatárolása után az idő megjelölésével indul a cselekmény: „Július vége felé 1831-ben, mikor történetünk kezdődik…” (E.J.: A nővérek 8.p.) A mű pontosan húsz évet ölel fel. A határozott időmegjelölések végigfutnak a regényen, hol pontosan leírva az évet, hol csak az idő múlását, „Csaknem három év múlt el, mióta Káldory fiatal nejével a hazát elhagyá.” (E.J.: A nővérek 188.p.), hol pedig az esemény megnevezésével utal az évre, így szerzünk tudomást az Európát feldúló 48-as forradalmakról. Az időszerkezetnek van egy másik jellegzetes vonása a regényben. Az elbeszélő folyton előreszalad az események ábrázolásában, ezek után újra és újra visszatér egy korábbi időponthoz, s abból indítja illetve folytatja a mesét. Az Ormosy család menekülése kétszer van elbeszélve. Természetesen ez a technika lehetőséget ad arra, hogy ugyanazok az események több nézőpontból szemlélve jelenjenek meg, ugyanannak az eseménynek különböző szereplőkre gyakorolt különböző hatása fejeződjék ki. A bonyodalom indításakor is két nézőpont jelenik meg: (a vadászlak padlása és szobája), végig jelen vagyunk a lenti eseményeknél, míg a lenti eseményeknek a fent lévőkre gyakorolt hatását csak a következő fejezet elején ismerhetjük meg. A cselekmény kezdetén a határokon kívül a lengyel forradalom tartja izgalomban Európát, a határon belül pedig a kolerajárvány dühöng. Az ország, a külvilág izgatott hangulatával szemben Ormoslak a béke, a nyugalom színhelye. Az év legforróbb napján kezdődik a történet, rekkenő a hőség, csend, mozdulatlanság mindenütt. Ormosyné és a dajka a kertben vigyáz a két kislányra, az egyik csecsemő, a másik két év körüli. Az idilli hangulatot azonban hirtelen megzavarja valami: a vihar. Ennek a romantikában annyira kedvelt jelenségnek kiemelt szerepe van a regényben, kétszer hoz az események menetébe fordulatot. Most a parasztlázadás közeledtét jelzi, amely Felső-Magyarország e táját is elérte, okozója, kiindulópontja lesz a regény első nagy tragédiájának. Ormosy érkezik a lázadás hírével, és a szituáció előrevetíti a későbbi boldogtalanság hangulatát. „Ormosy egy percig megállt, látszólag meg vala indulva. Szeme előtt állt képe azon összes boldogságnak, melyet eddig élvezett, s melyről sejdíté, hogy azt soha íly mértékben többé nem fogja föltalálni.” (E.J.: A nővérek, 11.p.)Ugyanígy Margit életében is fordulópont a vihar, a grófkisasszony megmentőjeként fellépő Káldory Adorján ugyanis egy ilyen viharban lép be a cselekménybe. A regény két pontosan körülhatárolható történetre bontható fel. Az „első regény” a romantika kedvelt fogására, az „elcserélt, elveszett gyermek” motívumára épül, és az Ormosy házaspár élettörténetében felvillantja a mű egyik alapproblémáját, két ember akár egymást szeretve is idegenként élhet egymás mellett. A megérés, lelki találkozás, csak közvetlenül a halál előtt lehetséges. Ezt az életutat hasonlóan éli majd újra át a házaspár gyermeke Margit és férje Káldory Adorján. Az író ezzel a párhuzamossággal is megerősíti ennek az életmódnak kiúttalanságát. A „második regény” központi alakja Margit. Az elbeszélő részletesen ábrázolja nevelődésének, szerelmének, házasságának, boldogtalanságának regényét. Mariska, a másik nővér többnyire csak Margit sorsalakulásának ellenpólusaként van jelen, s csak a regényt záró eseménysorban kerül középpontba. Ő az egyetlen, aki megtalálta élete értelmét, léte igazolást nyert. Mariska és Margit két egymással szembeálló világmagyarázat, életesemény hordozója. Margit a polgárosodás, a minőségében éppen változó világ tulajdonságainak megtestesítője – férjével együtt – akinek életében jelennek meg a kor élményei: a magány, az egyedüllét, elidegenedettség természettől és társadalomtól, a boldogságra való képesség hiánya. Ezt a világképet ellenpontozza Mariska és férje alakja, akik a felvilágosodás XVIII. századbeli eszmevilágát képviselik, az ember és a világ egységét, harmóniáját. Jellemző mozzanat, hogy Margit a számára új világban sem találja helyét, s végül nem marad számára más, mint a halál. Mariska szintén kimondja nézeteit, mely itt az elbeszélő Eötvös nézetével azonos. Konkrét és átvitt értelemben beszél a gazdagságról, majd a földhöz való közvetlen illetve közvetett viszonyt teszi meg az élet minőségét meghatározó tényezőnek. Káldory és Margit tipikus hősök, több szempontból is. Egyik oldalról a magyar polgárosodás visszásságait tükrözik, azt a polgárosodást, amely nagyrészt csak a nemesség átalakulásától remélhette létét, s amely természetszerűen hor-

6



Háttéranyag

dozza magában a pusztulás lehetőségét is. Káldory a kor egy tipikus alakjának, a felesleges embernek a megtestesítője, egyik első figurája a magyar irodalomban. A nővérek című regény témája, problematikája modern, azonos fejlettségi szinten áll a kor Európai regénytermésének legjavával, azonban a választott forma tekintetében elmarad attól. Leírásait, hőseinek vívódásait hosszas körmondatokban fejtegeti Eötvös. A regényben a múlt biztonságosnak, harmonikusnak, értékekkel telítve jelenik meg, míg ezzel szemben áll a kiüresedett, céltalan, csak boldogtalanságot okozó jelen. A hősök rabjai ennek a visszafordíthatatlan folyamatnak, az idő múlásának, s ez a tény határozza meg életük minőségét, tragédiához vezető boldogtalanságát. Az értelmes cselekvés lehetősége, a szabadságharc motívuma, ez által lesz adalék a hősök jellemének kibontásához, s a házaspár egymás megértésére való képtelenségének is ez az egyik oka. Margit lelkesedik a forradalomért, ellentétben férjével, aki rezignáltabb ebben a kérdésben, és nem tartja fontosnak, hogy véleményét feleségével közölje. A házasfelek egymás irányába való mozdulása itt már nem is lenne elképzelhető, hiszen az előzmények ezt nem teszik lehetővé. S ennek végigvitelében Eötvös következetes. Az alakok nemigen tesznek mást mind az író- elbeszélő gondolatait tolmácsolják anélkül, hogy azokat valóban átélnék, a sajátjukként fogalmaznák meg. Sőtér István monográfiájában a regény alapkonfliktusának „az arisztokrácia műveltsége, életmódja, egyéni szabadsága” és a „népi világ egyszerű, falusi idillje” (Sőtér 286.p.) közötti ellentétet teszi meg, azt fűzve hozzá, hogy Eötvös egy utóbbi világot nosztalgiával szemléli. Sok ponton egyet értek Túróczi- Trostler József megállapításaival, melyet az egyszerűség kedvéért kicsit hosszabban idézek. „ Eötvös utolsó regényét, A nővérek-et mi sem tartjuk remekműnek, s akárcsak Sőtér, mi is látjuk hibáit, de erényeit sem tagadhatjuk, s éppenséggel nem tartjuk méltatlannak Eötvös többi regényéhez. Elismerjük: a regény valóságtartalma nem átfogó, sem nem gazdag, de Eötvös ezúttal nem is tekinti feladatának egy ilyen valóság bemutatását. Feladatát abban látja, hogy – amit eddig nem tett soha – a maga leplezetlen valóságában ábrázolja egyetlen osztálynak, a maga osztályának legbelsőbb magánéletét, holott eddig inkább közéleti tevékenységét mutatta be, ezzel együtt tanácstalanságát léte legelemibb feladataival szemben, konfliktusait, amelyeken nem tud úrrá lenni: arisztokrata átlagtípusokat tipikus osztályhelyzetükben. Ez az osztály valóban a nemzet „rokkantja”, s csak arra vár, hogy sírba tegyék. Sőtér azt mondta: Eötvös elszigeteli a lényegileg hőseit és problémáikat a harmincas, ötvenes évek Magyarországának leglényegesebb elemeitől. Ez igaz, de nem veszi észre, hogy az a sajátos elszürkítő „területenkívüliség”, amelyben a regény alakjai mozognak, Eötvös szándékának megfelelően éppen funkcióképtelenségüket bizonyítja.” (Túróczy- Trostler, 588.p.) Pontosan abban értek egyet e szöveg szerzőjével, hogy amit Sőtér szerkesztésbeli, felfogásbeli fogyatékosságnak tart, azt Túróczi- Trostler Eötvös tudatos írói szándékának tudja be. A falusi szegények barbárlázadóként jelennek meg a regény első fejezetében, de az író szimpátiáját, megértését is magukénak mondhatják. Eötvös egyrészt elutasítja a felkelést, de elismeri, hogy az elégedetlenség okai alaposak voltak. A valóságos sérelmek mellett azonban a nép „képzelt bajai” vezettek a barbár gyilkoláshoz. Élesszeműen rámutat a jobbágy- földesúri viszony embertelenségére. Karimásy, a jószágigazgató, Miska az erdész és felesége, a harangozó, Galambosné, a molnár és családja már valamelyest egyénített figurák. Többnyire a grófi család alárendeltjei, a kenyéradójuk iránti hűség, önfeláldozás, illetve hűtlenség, gyávaság a kiemelt jellemvonásuk. A nem népi alakok közül kiemelkedik Farkas Máté, Ormoslak, majd Vérthalom papja, a család benső barátja. Fontos szereplő a regényben, az író teljes szimpátiáját bírja. Véleménye megegyezik az eseményeket elbeszélő, értékelő író véleményével, tehát az olvasó a regény szereplőit az ő megítélésétől függően fogadja el vagy utasítja vissza. Így válik az író szócsövévé. Életének legfőbb tevékenysége abban merül ki, hogy az Ormosy grófnők természetellenesen bonyolult lelki életét „asszisztálja”. Külön kell megemlíteni Fekete Jánost, akinek alakjában Eötvös a tehetős, birtokát gyarapító parasztpolgár portréját egyénítette. Egyfelől háza, gazdagsága, öntudata a polgári átalakulás paraszti útját példázza, másfelől, az ő jellemén keresztül ábrázolja, hogy a magyarországi torz polgári fejlődés következtében a nemesi cím nimbusza, még ha az teljes vagyontalansággal párosul is, milyen vonzerővel, tekintéllyel rendelkezik. Nem a vagyon különbsége emelhetne korlátot Mariska és András közé, hiszen a nagygazda szívesebben fogadja családjába a szegény, de nemes lányt, mint a tehetős, de nemtelen molnár Viktáját, hanem az, ha kiderülne, hogy Mariska talált gyerek, mivel ez nemesi eredetét kétségessé tenni. Az arisztokrata körben mozgó mellékfigurák közül Irma alakjában az XIX. század érzelmes regényeinek egyik nélkülözhetetlen „kelléke” a bukott nő jelenik meg. Eladja fiatalságát, szépségét az öreg férj vagyonáért. Öccsével Vámosyval együtt a regény leghaloványabb alakjai közé tartoznak, funkciójuk az, hogy az események lassú menetét felgyorsítsák. A nevelés kérdése az egyik központi témája a regénynek. Eötvös hosszas reflexiókkal szakítja félbe a művet a gyermeki lélekről, erkölcsi, szellemi neveléséről elmélkedve. Rousseau nevelési elvei jelen vannak: a gyermek nem kicsinyített felnőtt; fontosabb érzelmi életének gazdagítása, mint elvont ismeretek halmozása; a gyermek elevensége, életerejének, gazdag képzeletének fejlesztése és nem visszafogása, mind mind a nagy bölcselőt idézik. Eötvös szócsövének, az öreg plébánosnak Margit neveltetésével kapcsolatbani vitájában Ormosynéval egyértelmű állásfoglalását olvashatjuk: „A legnagyobb hiba, melyet nevelésnél elkövethetünk, az elkényeztetés, s e hiba veszélyesebb, ha erkölcsi, mint ha csak testi tulajdonságainkra hat.” (E.J.: a nővérek 88.p.). majd később: „Teljes meggyőződésem, hogy azon elvek, melyeket a nevelésnél korunkban követünk, hibásak, a leghibásabbak, melyeket csak követhet-

7



Háttéranyag

nénk.” (E.J.: A nővérek 89.p.). A gyermekek megkímélését károsnak tartja, mert azzal nem készítik elő őket az életben várható megpróbáltatásokra. A nőnevelésről következőképp vélekedik: „A nő nemcsak házi körében, hanem az életben is társa férjének, s csak akkor felelhet meg igazán hivatásának, ha vágyait s küzdelmeit érteni, s bennök részt venni képes.” (E.J.: A nővérek 90.p.) Káldory neveléséről is hosszasan ír Eötvös. Két nevelője volt, egyikük francia. Szüleit korán elvesztette, neveléséről nagynénje gondoskodott, aki fanatikus lendülettel tett eleget kötelezettségének. A kényeztető nevelés hatására Káldory a ház korlátlan uralkodója lett. Kényelmét nem volt hajlandó feláldozni semmiért sem. Sem a közügyek, sem a haza, sem az emberiség sorsa nem ingathatta meg ebben. Mint már korábban említettem, fontos konfliktusforrás ez a regényben. Később Eötvös felfedi Rousseau elveinek korlátait is: „…a nevelő egész életén át egy gyermek nevelésénél egyébbel nem foglalkodik s a gyermekre nevelőjén kívül semmi sem hat. Agyrém, melynek éppen ellenkezője való.” (E.J.: A nővérek 90.p.) A mű azt vonja kétségbe amit az arisztokrácia a „legjobb nevelésnek” tart, Eötvös saját hosszas fejtegetéseit is megkérdőjelezi a nevelés fontosságáról, hiszen Káldoryból önző, unott aranyifjút formál ez a fajta „melegházi” pedagógia. Margit esetében is csődöt mond a nevelés, míg Mariska – annak ellenére, hogy a szó igazi értelmében nevelésben részesült volna, boldog lesz: „…Margit, ki a szemem előtt nevelkedett, s kinek sorsát az ég reám bízta, szerencsétlenné vált, a gyermeket, kiért semmit se tevék, boldognak találom.” (E.J.: A nővérek 374.p.) – vallja édesanyjuk. Tehát a nevelés önmagában nem elég, ha az életforma torzító hatású. A felvilágosodás korában létrejött nevelési regény még az ember által befogadható és átélhető világegységből indult ki, ily módon természetesnek tartotta, hogy az ember jó és nevelhető. A XIX. század közepére, a világ egységének, harmóniájának a felbomlása a nevelési regény világmagyarázatát hiteltelenné teszi, mert már nem táplálkozhat egy optimista hitből. Ebből a szempontból A nővérek egy olyan nevelési regénynek tekinthető, mely tulajdonképpen a nevelés értelmetlenségét állítja és bizonyítja.

A kiegyezés. Eötvös második kultuszminisztersége Miután Eötvös Németországból hazatért, közéleti és politikai tevékenységek kötötték le ideje nagy részét. Újjáélesztette a Kisfaludy- Társaságot, az MTA másodelnöke, majd 1866-tól elnöke lett. 1861-től országgyűlési képviselő Deák oldalán. Szakított korábbi nézeteivel, melyek az összbirodalomra vonatkoztak. Részt vett a Magyar Földhitelintézet alapításában, majd az Országos Iparegyesületben vállalt feladatot, az Iparbank elnöke lett, és még sorolhatnám. Erejét szétaprózta e sok tevékenység között, miközben alig-alig írt. Sőtér szerint: „Menekült az írói munka elöl, s mintha alkotói tehetetlenségét igyekezett volna a közéleti feladatok halmozásával maga előtt leplezi.” (Sőtér, 300.p.) Utolsó, életében kiadott műve, a Gondolatok 1864-ben jelent meg. A heterogén anyagot Eötvös sajátos életbölcsessége fogja eggyé. Megtalálhatók benne a személyes vallomások, megfigyelések, elemzések, kommentárok mellett el nem készült állambölcseleti műveinek töredékei, elméleti fejtegetések is. „Egy érett, tapasztalt, sokat szenvedett ember okossága szól hozzánk a Gondolatok legjobb darabjaiból.” (Sőtér, 303.p.) 1865-ben a Politikai Hetilap szerkesztésén, megjelentetésén fáradozott, ami sajnos kudarcba fulladt. 1866-ban a porosz- osztrák háború foglalkoztatta. A porosz sikerek hatására egy független magyar birodalomról ábrándozott. A magyar népet kultúrájának emelésével kívánta kiemelni a nemzetiségek közül: „a magyar nemzet jövője cultúra kérdése” (Naplója, 1866. március 18.) A kiegyezést előkészítő tárgyalásokon, a burg-beli fogadáson, a császárnál tartott minisztertanácsokon részt vett. A dokumentum 1867-es aláírása után az Andrássy- kormányában ő volt az egyetlen, aki másodszor viselt miniszteri tisztséget, s mint rangidős, ő lett a miniszterelnök- helyettese. A türelmetlenül várt kiegyezés, az elképzelt, újjáalakult Magyarország csalódást okozott Eötvösnek. Miniszterelnöki feladatai túl elméletiek voltak számára, eltávolodott az irodalomtól is, bánta, hogy nem maradt meg tudósnak. Csalódottságát, csüggedtségét csak családja közelsége oldotta fel. Minisztériumában az egész közoktatás átformálása vált céljává. Legfontosabbnak a népoktatás megreformálását tartotta. Az 1868. évi Népiskolai Törvény egységes rendszerbe fogja a népoktatás alapintézményeit:

8



Háttéranyag

I. fejezet: A tanítás kötelezettsége és szabadsága. −

Tankötelezettség 6-12 illetve 15 éves korig szól. A gyermeket az iskolától visszatartó szülőt figyelmeztetik, ha ez hatástalan, pénzbüntetésére kötelezik, majd gyámot rendelnek ki a gyermek mellé. Az otthon tanuló gyerekeknek az iskolában a tanító előtt évente vizsgázniuk kellett.

II. fejezet: A népoktatási tanintézetek köre és állíthatása. −

Népoktatási tanintézetek: elemi és felsőbb népiskolák, polgári iskolák és tanítóképezdék, illetve nyilvános vagy magániskolák lehetnek. Iskolákat nyithatnak: az állam, hitfelekezetek, társulatok, községek és egyének.

III. fejezet: A hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetek − − − −

Nagy szabadságot kapnak a felekezetek az iskolaállítás kérdésében, a tanítók, tanárok kiválasztásában, tankönyv,- és módszerválasztásban. Feltételeknek is meg kell felelniük. Tantárgyak: hit – és erkölcstan, olvasás és írás, számolás és mértékek ismerete, nyelvtan, természettan és természetrajz, hazai történelem és földrajz, gazdasági ismeretek, polgári jogok és kötelességek, ének, testnevelés. Eszközökkel el kell látniuk iskoláikat. Szorgalmi idő falun nyolc, városban kilenc hónap. A hitfelekezetek is tarthatnak fenn tanítóképzőket, melyeket gyakorlóiskolával kell összekötniük. A felekezeti iskolák az állam felügyelete alatt állnak, emiatt a kormány feladata az ellenőrzésük.

IV: fejezet: A magánosok és társulatok által felállított népoktatási tanintézetek −

Meg kell felelniük a nyilvános tanintézetekre vonatkozó szabályoknak. Évenként nyilvános vizsgát kell tartaniuk.

V. fejezet: A községi népoktatási tanintézetek −

Ahol a felekezetek nem nyitnak iskolát, ott a községek dolga. Az új épületek tágasak, világosak, szellősek legyenek. A fiúk és a lányok külön oktatandók. Eszközellátásról a község gondoskodik. A szegények a könyveket ingyen kapják. Egy tanító maximum 80 gyereket taníthat, fizetését a községtől kapja.

A) Elemi népiskolák: − 30 tanköteles gyermek esetén köteles a község közös népiskolát állítani, községek együttesen is állíthatnak kevés gyermek esetén. A hitoktatás a gyerekek saját vallása szerint folyjon. A népiskolai oktatás hat évi mindennapi és három évi ismétlő iskolai tanításból áll. A tankötelezettség tizenöt éves korig tart. Szegényeknek nem kell tandíjat fizetniük. − Kötelező tantárgyak: hit- és erkölcstan, írás és olvasás, számolás és mértékek ismerete, nyelvtan, beszéd- és értelemgyakorlatok, hazai és általános történelem és földrajz, természettan és természetrajz, gazdasági ismeretek, polgári jogok és kötelezettségek, ének, testnevelés. − A tanítás nyelve a tanuló anyanyelve legyen. B) Felsőbb középiskolák: − Ötezer lakos feletti települések kötelesek felsőbb népiskolát nyitni. A tanulmányi idő fiúknak három, lányoknak két év, elkülönítve taníttassanak. A tanítás nyelvére és a vallási nevelésre a fentiek érvényesek. − Tantárgyak fiúknak: hit- és erkölcstan, szépírás és rajz, anyanyelv, idegen anyanyelvűeknek magyar nyelv, számtan és mértan, természettan és természetrajz, általános és hazai történelem és földrajz, mezei gazdaságtan, hazai alkotmánytan, egyszerű könyvvitel, testnevelés, ének. Lányoknak: hasonló a fiúkéhoz. Elmarad az alkotmánytan, a testnevelés és a könyvvitel, külön tantárgyuk a női kézimunkák. − A diákok heti óraszáma 18-24, a tanítóké maximum 30. Iskolánként minimum két rendes és egy segédtanítók kell felvenni. C) Polgári iskolák: − Iskolaállítási kötelezettsége a tehetősebb településeknek van. A tanulmányi idő fiúknak hat, lányoknak négy év, elkülönítve tanítandók. − A tanító ötven növendéknél többet nem taníthat. A tanárok száma minimum három rendes és egy segédtanár. A tanulók heti óraszáma 24-26 óra. − Tantárgyak: hit- és erkölcstan, anyanyelv, idegen anyanyelvűeknek magyar nyelv, magyaroknak harmadiktól német nyelv, számvetés, mértan, történelem, földrajz, természetrajz, természettan, vegytan, gazdaság- vagy ipartan, statisztika, köz- magán- és váltójog, könyvvitel, rajz, szépírás, ének, test- és fegyvergyakorlat. Rendkívüli tárgyak: latin, francia stb. nyelvek, zene. VI. fejezet: Az állam által állított népoktatási intézetek. −

A miniszternek jogában áll szükség esetén népoktatási intézményt állítani. Megszervezésük a fentiek szerint.

VII. fejezet: A tanítóképezdék

9

Neveléstörténet 11. témakör: − − − −

− − − − −


Háttéranyag

a)Tanítóképezdék Az állam az ország területén 20 tanítóképzőt állít fel, mindegyiknek egy gyakorló iskolával kell összekötve lennie, minimum két holdnyi kert szolgálja a földművelés gyakorlati oktatását. Személyzetük: legalább két rendes és egy segédtanárból, egy tanítóból és egy igazgató tanárból áll. Fizetésüket fix összegekkel határozza meg a törvény, amit az állam fizet. A növendékek tizenöt év felettiek, ismereteiket bizonyítványukkal igazolni kell. A képzési idő három év. Tantárgyak: hit- és erkölcstan, neveléstan, oktatási módszertan, általános és hazai történelem és földrajz, anyanyelv, magyar nyelv, német nyelv, természettudományok, gazdaságtan gyakorlattal, hazai alkotmánytan, mennyiségtan és mértan, ének és zene (hegedű és zongora), szépírás és rajz, testgyakorlat tanítása, tanítási gyakorlat. Élelmezés és ösztöndíj biztosítása a szegényeknek. Minden képzőt könyvtárral kell ellátni. A tanári szék fölött igazgatótanács áll. Minden évben nyilvános vizsgák tartatnak. Az elméleti oktatás után 1-2 év gyakorlat következik, amit ismét vizsga követ. Ennek letétele után adható ki a tanítói oklevél. b) Tanítónőképezdék Az állam tanítónőképezdéket is állít, melyek bentlakásosak, leányosztályok számára képeznek tanítónőket. Felső népiskolát végzett, 14 évet betöltött lányokat vesznek fel felvételi után. A tanítási idő három év. Férfi és női tanárok oktatnak. Tantárgyak: hit- és erkölcstan, szépírás és rajz, anyanyelv és helyesírástan, magyar nyelv, német nyelv, földrajz és történelem, neveléstan, számtan, természettan és természetrajz (kertészet, főzés), ének, gazdaasszonyság és háztartás szabályai, női munkák, tanítási gyakorlat. Tandíjmentes. Az évi vizsgákon felül záróvizsgát kell tenniük a növendékeknek.

VIII: fejezet: A népiskolai hatóságok − −

A községek iskolájuk felügyeletére iskolaszéket alakítsanak hozzáértő lakosokból. A helyi lelkész és a tanító is tagja az iskolaszéknek. A tanítót az iskolaszék választja. További feladatai: dandíjt illetőleg határoz, a tankötelezettség betartását felügyeli, felügyel a tanításra, gondnokot választ. Az országot vármegyék szerint tankerületekre kell osztani, ahol a felügyeletet a tanfelügyelő és az iskolatanács gyakorolja.

IX. fejezet: A tanítókról − − − − − − − − −

− − −

Tanítónak ezentúl csak tanulói oklevéllel rendelkezők vehetők fel. A tanítók élethosszig választatnak, fizetésüket az iskolaszék állapítja meg, de a törvény meghatározza a minimumot. A tanítóknak lakás és kert is jár. Fizetésük 2%-át visszatartja a segélyezési pénztár, az összegyűlt pénzzel a rászorulókat segélyezik. A tanítók árváit is a pénztár támogatja. A tanítók kötelesek tankerületenként tantestületté alakulni, évente értekezletre egybegyűlni. Az egyház „aknamunkát” végzett a törvényjavaslat ellen, pedig észrevehető, hogy Eötvös engedményeket tett a felekezeti oktatás javára. Ezen engedmények miatt viszont a képviselőház ellenzéke tiltakozott. Eötvös a népoktatás, a közép- és felsőoktatás területén fontos reformokat vezetett be. Újjászervezte a tanítóképzőket. Törvényjavaslatot tervezett az óvodákról. Tervbe vette a kolozsvári egyetemet, egyetemi rangra emelte a politechnikumot. Megvalósította a zsidók emancipációját, törvénnyel szabályozta a történelmi egyházak jogegyenlőségét. 1870-ben jelentést terjesztett az országgyűlés elé a népiskolai közoktatás állapotából. A jelentés a községeknek kiküldött kérdőívek alapján történt. Az adatszolgáltatásnak egyes városok, községek nem tettek eleget – egyházi befolyásra. A gazdag statisztikai adatok elemzése terjedelmessé tette a jelentést, amely nagymértékben Eötvös saját munkáját, elemzését, következtetéseit tartalmazza. A jelentés tartalma lehangoló. A tanköteles gyerekeknek csupán 48%-a jár iskolába, nagyrészük csak télen. Ha minden tanköteles eljárna iskolába, akkor viszont nem tudnák elhelyezni őket, mert kevés az iskola, illetve a meglévő épületek célszerűtlenek. Kevés a tanító is. A törvényben elrendelt tanítóképezdék kapacitása nem elég a hiány pótlására. A hivatalban lévő tanítók alulképzettek, rosszul fizetettek. A jelentésben részletesen beszámol Eötvös a népiskolákban végrehajtott változtatásokról és konkrétan leírja az elemzett adatokból következő feladatokat is. A jelentés Következtetés című fejezetében összefoglalja gondolatait népnevelési eszményképéről. „Hogy a nevelés terén törekvéseink sikerét várhassuk, nemcsak áldozatokra van szükségünk, de türelemre is, főképp kitartásra.” (E.J. művei 482.p.) A jelentés 1871 januárjában került az országgyűlés elé. Eötvös ekkor már nem jelenhetett meg a Ház előtt, mert súlyos beteg volt, a tüdőbaj okozta láztól szenvedett. Halála 1871. február 2-án következett be. Kívánsága szerint Ercsiben, családja sírkápolnájában a Duna-parton temették el, egy „erőteljes, szabadszellemű” pap mondott imát felette.

10



Háttéranyag

FELHASZNÁLT IRODALOM: Ábránd és valóság: Tanulmányok Eötvös Józsefről (Szépirodalmi könyvkiadó, Bp. 1793) Bényei Miklós: Eötvös József könyvei és eszméi (Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996) Eötvös József: A nővérek (Unikornis Kiadó, Bp., 1999) Eötvös József az író (Ercsi Önkormányzata – OPKM, Bp. – Ercsi, 1994) Eötvös József művei: Kultúra és nevelés (Magyar Helikon 1976) Környei Elek: Eötvös József Ercsiben (Fejér Megyei Helytörténeti Munkaközösség, Székesfehérvár, 1959) Mészáros A. – Németh A. – Pukánszky B.: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe (Osiris Kiadó, Bp., 2001) Sőtér István: Eötvös József (Akadémia Kiadó, Bp., 1967) Túróczy- Trostler József: Eötvös József (Különlenyomat MTA, Bp.)

11



Háttéranyag

Képek az ercsi Eötvös József Emlékmúzeum anyagából

12



Háttéranyag

13

Neveléstörténet 11. témakör: A magyar reformkor pedagógiája Háttéranyag

Recommend Documents