„Önérvényesülök a Dél-alföldi régióval Veletek közösen!” Pályázat összefoglaló
2011. 1.
BEVEZETŐ Az Értelmi fogyatékosok és a mentális zavarokkal élők Dél-alföldi Régió 5 civil szervezete összefogott, hogy közös céljaik eléréséhez közös akciót valósítsanak meg pályázati támogatásból, és az egyesületek szerény mértékű pénzügyi lehetőségeiből. Ehhez az ÉFOÉSZ által összehangolt közös projektet dolgoztak ki, melyet az
NCA-DP-10-0098 számú „Önérvényesülök a Dél-alföldi régióval – Veletek közösen” nevű pályázatként nyújtottunk be a Nemzeti Civil Alaphoz 2010. április hónapban. A kedvező döntésről az igényelt teljes támogatás megítéléséről júliusban kaptunk értesítést. Ezt követően felgyorsítottuk az előkészületi tevékenységet, hiszen projektünk a Dél-alföldi Régió területén 2010.06.01.-2011.05.31. között 5 civil szervezet együttműködésével valósult meg Szegeden 3, Békéscsabán valamint Kalocsán 1-1 helyszínen. Fő célunk az Értelmi fogyatékossággal vagy mentális zavarokkal élő emberek önérvényesülésének támogatása a következőkkel.
2
. EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEK BEMUTATÁSA ÉFOÉSZ Békés Megyei Egyesülete Székhelye: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 16-18. Elnök: Wolf Klára Telefon:06-66/445-716, 30/442-2238 E-mail:
[email protected] Taglétszám: 540 fő Egyesületünk céljai: Értelmi fogyatékossággal élők érdekeinek képviselete Segítés az önérvényesítésben, önkiteljesítésben Társadalmi integráció, diszkrimináció megszüntetése Tevékenységünk: Egyesületünk információs irodát működtet a megyeszékhelyen, ahol programszervezési és adminisztratív tevékenységet folytat. Segítséget nyújtunk a hozzánk forduló értelmi sérültet nevelő családok életvezetésében, szülői fórumokat szervezünk. A szabadidő hasznos eltöltése érdekében játékos sportversenyeket rendezünk. Minden évben megünnepeljük a farsangot, gyermeknapot, karácsonyi Ünnepet. Az elmúlt években több alkalommal társpályázók voltunk az értelmi sérülteket a munka világába segítő projektekben. Jelen pályázat keretében az önérvényesítő csoportban résztvevő fiatalok lehetőséget kaptak önmaguk és környezetük gondolatainak, vágyainak megismerésére, saját véleményük kialakítására és sikeres kommunikálásra. A csoportmunka során megismerték önmagukat, szűkebb és tágabb környezetüket, jogaikat, kötelezettségeiket
3.
Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület Székhelye: 6300 Kalocsa, Katona István u. 15. Elnök: Melcher Györgyné Telefon: (30)-458-8005 Egyesületünk legfőbb célja elsősorban Kalocsa és térsége területén élő értelmileg sérült embertársaink érdekérvényesítésük, esélyegyenlőségük segítése, családtagjaik támogatása. Tevékenységeink 2010 - 2011. években fontosnak tartottuk az értelmileg sérült fiatalok könnyen érthető módszerrel történő képzését szakemberek és szakmai kiadványok bevonásával. Interaktív szerepléssel bemutatkozunk az önérvényesítők idei országos szakmai találkozóján. Közösségépítés céljából részt veszünk az Épek és Fogyatékkal Élők Klagenfurti nemzetközi találkozóján. Partnerszervezetként kapcsolódunk be Kalocsa kistérség öt hátrányos helyzetű településén 2011. nyarán megrendezendő önkéntesek nemzetközi programsorozatba. Együttműködünk a Kalocsai ÉNO-val, amely csoportvezetője Greksáné Tóth Ágnestől és Kocsis Erzsébettől sok segítséget kapunk. Rajtuk kívül köszönet illeti önkénteseinket is segítő munkájukért. Taglétszámunk 68 fő, egyesületünket 5 fős elnökség irányítja. Működésünket tagdíjból, pályázatból, adományokból finanszírozzuk. Megköszönjük, ha adója 1 %-t programjaink támogatására ajánlja fel Adószámunk: 18368383-1-03 A közös projekt eredményei Az önérvényesítő foglalkozások jól szolgálták a fiatalok tanulását és közösség építését. Örömmel vettek részt a közös munkában. Ösztönözte őket a programokba bekapcsolódás a műsorokra felkészülés, mely személyiségüket is fejlesztette. A tapasztalat cseretalálkozók segítették, hogy kinyíljanak fiataljaink az újak felé, barátokra találjanak. Fiataljaink igénylik a folytatást. A „holtig tartó tanulás, és az ismétlés a tudás anyja” jegyében kívánjuk a projekt lendületét és tapasztalatait hasznosítani, tovább vinni.
4.
Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület
Székhelye: 6721 Szeged, Teleki u. 3. Elnök: Bern Tamásné Telefon: 06-62/541-975 Szervezet céljai: Egyesületünk a budapesti székhelyű Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége tagszervezeteként jött létre 1982-ben, mint ernyőszervezet, 2004-től működünk közhasznú egyesületként. Jelenleg közel 1000 fő regisztrált tagunk van. Célunk és egyben feladatunk az Értelmi Fogyatékossággal élő személyek és családjuk érdekképviselete és - érvényesítése, társadalmi elszigeteltségének csökkentése, az Értelmi Fogyatékossággal élő emberek önállóbb életvitelének és önérvényesítésének elősegítése.
Tevékenységeink: - Tanácsadó irodánkban hétköznapokon 8-16 óráig nyújtunk általános, szociális és jogi tanácsadást, valamint Ügyfélszolgálatot tartunk fenn - Teleházas szolgáltatásunk keretében tagjaink díjmentesen fénymásolhatnak, internetezhetnek és használhatják irodai infrastruktúránkat - Önálló Életvitel Központunk fejlesztő foglalkozásait hetente három alkalommal tartjuk az értelmi sérült fiataloknak, melynek keretében manuális készségfejlesztő foglalkozásokat vezetünk a számukra - kulturális programok, kirándulások szervezése - egészségmegőrző foglalkozások tartása, sportprogramok szervezése - szakmai programok szervezése - pályázati programok megvalósítása.
Együttműködés: Együttműködő partnereinkkel közös fellépéseket, és közös programokat szerveztünk az Értelmi Fogyatékossággal élők érdekvédelmében. Ez, a partner-szervezetekkel való együttműködés javulását, szakmai kapcsolataink erősebbé válását eredményezte, mely a további projektek közös, eredményes megvalósítását vonja maga után. Ebben az eredményességben nagy szerepe van önkénteseinknek is, akiknek külön is köszönjük a közreműködéseiket
5.
Szegedi Sólyom Utcai „Segítő Kezek” Alapítvány Székhelye: 6723 Szeged, Sólyom u. 4. Elnök: Kristó Judit Telefon: 06-62/547-078 Szegedi Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítványt 1997-ben iskolánk három tanára alapította. Az alapítvány célja: A szegedi Sólyom utcai Óvoda és Általános Iskolai oktatási és nevelési célkitűzéseinek támogatása, az iskola hátrányos helyzetű, tanulási képességükben korlátozott tanulói élményekben gazdagodjanak, rendezvényeken részt tudjanak venni, és díjakat kaphassanak, a szociálisan rászorultak anyagi segítségben részesüljenek. Az alapítvány céljainak elérése érdekében az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: - szociális tevékenység, - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, - kulturális tevékenység, - hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, - sport tevékenység. Az önérvényesítő csoportunk munkája az év során igen jó hangulatban telt. A fiatalok szívesen vettek részt a foglalkozásokon, problémáikra, kérdéseikre igyekeztünk legjobb tudásunk szerint válaszolni nekik. A kézműves munkák készítésének igen nagy sikere volt, melybe még a legvisszahúzódóbb fiatal is szívesen kapcsolódott be. A szülők a fórumainkat gyakran látogatták, bizalommal fordultak hozzánk felismerve segítő szándékunkat. A projekt során betekintést nyerhettünk az együttműködő csoportok munkájába, életébe, Kalocsán és Békéscsabán. Az ott töltött szép napra nagy szeretettel emlékezünk vissza. Az alapítvány köszönetet szeretne mondani a SZKTT Közoktatási Intézménye Sólyom Utcai Óvoda és Általános Iskola igazgatónőjének Godár Máriának, az iskola igazgatóhelyetteseinek Tölcséry Erzsébetnek és Neuné Nádai Csillának valamint az iskola minden egyes dolgozójának, akik lehetővé tették számukra, hogy az"Önérvényesülök a Dél-alföldi régióval" elnevezésű projektben zavartalanul, tevékenyen dolgozhattunk. Külön köszönjük a főpályázónknak, az ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület /Szeged, Teleki u. 3./, hogy ezt a sikeres, közös munkát lehetővé tette számunkra. Tisztelettel és köszönettel: Salemné Pálfi Ildikó Szegedi Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítvány kuratóriumi tagja
6.
. INTEGRITÁS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET a páciensek és hozzátartozóik pszichiátriai rehabilitációs érdekvédelmi és önsegítő szervezete Székhelye: 6724 Szeged, Leányszállás köz 2/A. Elnök: Olajos Árpád Telefon: (30) 495 – 0345 Internet:
[email protected] integritasegyesulet.neobase.hu KÜLDETÉSÜNK Egyesületünk a pszichiátriai betegek és hozzátartozóik számára a Dél-alföldi Régióban tagjai mozgósítása által közösséget, ismeretterjesztést és érdekérvényesítést nyújt, valamint elősegíti a társadalomba való visszailleszkedést, esélyegyenlőséget, és a közvélemény toleránsabbá formálását. • • • • • • • •
Céljaink érdekében: tagjaink részére csoportfoglalkozásokat szervezünk, tanácskozást tartunk a pácienseket érintő közösségi kérdésekben, támogatjuk a páciensek rehabilitációs tevékenységét, szorgalmazzuk a korszerű rehabilitáció elterjedését, fontos a rehabilitációban közreműködők munkakörülményeket, fennállásunk 10. évfordulóján a „CIMET” projekt keretében szervezetünket 2011. év végéig korszerűsítjük, tevékenységünk fejlesztéséhez önkénteseket, segítőket, anyagi támogatókat veszünk igénybe, együttműködünk céljainkat támogató szervezetekkel, és támogatjuk a fogyatékosok, hátrányos helyzetűek civil szervezeteit.
Egyesületünk tevékenységét 7 fős elnökség irányítja és 3 fős felügyelő bizottság ellenőrzi. Évente közgyűlésen számolunk be tagságunknak. Taglétszámunk 40 fő, de tevékenységünk kiterjed a pszichiátriai rehabilitációba bekapcsolódó több száz főre is. Működésünket pályázatokból, tagdíjakból, támogatásokból és SZJA adományokból finanszírozzuk.
Adószámunk: 18469752-1-06 7.
PROJEKTBEN VÁLLALT FELADATOK TAPASZTALATAI 1. Önérvényesítő csoportfoglalkozások és 2. Személyiség fejlesztő tréning: Az önismeretet és a személyiséget fejlesztő foglalkozások során az egyéni és közös gyakorlatok alkalmával önmaguk megismerését segítettük elő, az önkifejezés erősítését, valamint a beszédkészség, a verbális és a non-verbális kommunikáció fejlesztését helyeztük előtérbe. Jelentős szerepet szántunk az önbizalom fejlesztésének is az önérvényesítő képesség erősítése érdekében, melyeket tapasztalatunk szerint eredményesen véghez vittünk. 3. Szülői és Hozzátartozói Fórum: Mind az 5 szervezetnél havonta egy alkalommal csoportos, illetve személyes konzultáció történt a hozzátartozókkal előzetes időpont-egyeztetést követően, melynek eredményeként a szülők jobban megismerhették gyermekeik tudásának alakulását, fejlődését. A konzultációs fórumon felvilágosítással, tájékoztatással szolgáltunk a szülőknek, hozzátartozóknak, gondnokoknak gyermekeik havi önérvényesítő csoportfoglalkozások tematikájának (Önismeret) megértéséről, feldolgozásáról. Ezekről - a fiatalok által kitöltött tesztlapokkal, tudásuk felmérésével, annak eredményes fejlődésével tudtuk prezentálni megszerzett tudásanyagukat, melyet a hozzátartozók pozitívan fogadtak. 4. Könnyen-érthető kiadványsorozat: A szerkesztése első lépéseként az anyag vázlata készült. Ebből a második lépcsőben a fogyatékosok részére egyszerűsített, képekkel kiegészített könnyen érthető változat lett a lentebbi szemléltetés szerint. 9 kiadványban A5 méretben 12 – 20 oldal terjedelemben az alábbi témákat adtuk kézbe a foglalkozások résztvevőinek, akik ezeket örömmel fogadták. Szeptember: Önismeret Október: Emberi és állampolgári jogok. Támogatott döntéshozatal November: Higiéniai alapismeretek December: Hivatali ügyintézés Január: Házimunka Február: Közlekedés Március: Munkahely és álláskeresés Április: Egészség, egészséges életmód, táplálkozás Május: Szabadidő, hobby, kultúra
8.
5. „Sikereink” c. pályázat lefolytatása: A pályázati felhívásra 30 pályázótól érkezett be pályázati anyag ezek közül a Csongrád Megyei ÉFOÉSZ-tól 12 fő, a Bács-Kiskun megyei ÉFOÉSZ-tól 10 fő, a Szeged Sólyom utcai Alapítványtól 6 fő, az Integritás Egyesülettől 2 fő pályázott. A beküldött alkotások téma választása gazdag, és műfaja nagyon sokszínű. A pályázatokat elbíráló zsűri úgy ítélte meg a pályamunkákat, hogy nem tud néhányat kiemelni, mint győztest a pályázók közül, mert mindegyik mű a maga módján kifejezi alkotójának önmagához mért erőfeszítését, ügyességét, a sikerhez vezető utat. Erre tekintettel mind a 30 pályázót elismerésben részesítette, és műveit kiadványban mutatta be. A pályaművekből 2011. április 15-én hangulatos Kiállítást és díjátadást rendeztünk Szegeden az ÉFOÉSZ székházában.
6. „Sikereink" c. kiadvány és CD megjelentetése… Ebben a szervezet tagjai saját alkotásaikkal bemutathatták saját egyéni sikereiket. Pályázónként egy – egy pályamunka fért bele. Ha a pályázó és alkotása közösen szerepelt a fényképen, akkor ez a kép került a kiadványba. A pályázók életkora nagyon változó volt ezért a zsűri úgy döntött, hogy egységesen mindenkit családi neve kezdő betűjével, keresztnevével és szervezete székhelye feltüntetésével mutat be. A pályázók meglepetésként vették át az elismerő oklevelet és serleget, valamint a Sikereink pályázat eredményei kiadványt. A CD-n a projekt kép és videó anyagait mutatjuk be.
7. A Dél-alföldi Önérvényesítő Hírmondó… Célja: a projekt eredményeiről az együttműködő szervezetek és tagjaik tájékoztatása, valamint motiválás a jövőbeni időszakra. A Hírmondó tördelését alapvetően a fenti cél határozza meg. Egyes információkat szükség szerint felhívások, hírek, közlemények, események címszóval kiemelhetők. A Hírmondó a következő fejrésszel jelenik meg.
9.
Dél-alföldi Önérvényesítő Hírmondó az Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete, a Szeged Sólyom utcai Segítő Kezek Alapítvány, a kalocsai Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület, az ÉFOÉSZ Békés Megyei Egyesülete, és a szegedi Integritás Közhasznú Egyesület közös kiadványa az értelmi vagy mentális hátrányokkal élők önérvényesítésének támogatására I. évfolyam 2010. év augusztusi száma
8. Szakmai műhelymunka: A szakmai műhelymunkákon - az elsősorban partnerenkénti személyes megbeszélések során az alábbi pontok általános jellegű egyeztetéseire került sor. 1. Projekt tevékenységek, illetve azok főbb elemeinek előkészítése, kivitelezése 2. A projekt során közösen és szervezetenként vállalt feladatok megosztása, végrehajtása 3. A projekttervezetben kialakított költségek egyeztetése A műhelymunkán folyó közös munka során elsősorban a projekt tevékenységeinek részletes megbeszélésére és kidolgozására került sor. A projekt tevékenységeit illetően felosztásra kerültek a közösen, illetve a szervezetenként, egyénileg vállalt részfeladatok is. A legfőbb kiadások tekintetében egyeztettük a költségmódosítási javaslatokat. A szervezetek részletesen bemutatták egymásnak fő tevékenységi területüket és addigi szakmai munkájukat is, valamint hogy hogyan kapcsolódtak be a projektbe. A partnerek kaptak egy, a projektben résztvevő szervezetek elérhetőségeit tartalmazó dokumentumot is. A szakmai műhelymunkák megfelelő összehangolása, alkalmazása, eredményes 10.
9. Közös szakmai internetes felhasználói felület létrehozása: A projekt a www.csefesz.fw.hu honlapon önálló felületként jelenik meg. A honlap menü szerkezetében a projekt a következők szerint került beépítésre a „Galériák” menüpont elé. Ezzel a projekt internetes elérhetőséget biztosítjuk. ÁLTALÁNOS INFÓK KÖNNYEN ÉRTHETŐ VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK DÉL-ALFÖLDI EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUM – Együttműködő szervezetek és elérhetőségeik – Önérvényesülök a Dél-alföldi Régióval - Veletek Közösen! projekt – Bemutatkozás – Dél-alföldi Önérvényesítő hírmondó – Könnyen érthető kiadvány – Híreink GALÉRIÁK – Kép galéria – Önérvényesülök ... projekt képei – Videó galéria
10. Rendezvények és Tapasztalatcsere találkozók Békéscsabán, Kalocsán, Szegeden: A projekt során különböző rendezvényeket és Tapasztalatcsere találkozókat szerveztünk.
Rendezvények: 1. Szegedi helyi projektnépszerűsítő rendezvény (egyben Díjkiosztó rendezvény), Szeged, 2011. április 15. 2. Projekt záró rendezvény (egyben 6. Szakmai műhelymunka, illetve Tapasztalatcsere találkozó), Szeged, 2011. május 07.
Tapasztalatcsere találkozók: Mindhárom megyében, találkozókra került sor.
azaz
regionális
11.
szinten
Tapasztalatcsere
Ezeknek célja kettős: • a projektben együttműködő partnerszervezetek megismerjék egymást, és szakmai kapcsolataik erősödjenek • a projekt tevékenységei során szerzett tapasztalatok, jó megoldások és példák megosztása, és a projekt együttes alakítása
Időpontok és helyszínek: 1. 2. 3.
2010. november 24. Kalocsa 2011. április 01. Békéscsaba 2011. május 07. Szeged
Rendezvényeinket, és Tapasztalatcsere találkozónkat jó hangulatban és eredményesen hajtottuk végre.
A PROJEKT FOLYTATÁSA 1. Önérvényesítő csoportfoglalkozások A foglalkozások heti rendszerességén nem kívánunk változtatni. Tartalmát a jövőben nem kívánjuk központilag koordinálni, az a helyi szervezet feladata. Központi ajánlásokra, jó ötletek közreadására sor kerülhet.
2. Személyiségfejlesztő tréning A foglalkozások tematikájába beépítve kerül megtartásra.
3. Szülői és Hozzátartozói Fórum A fórum havi gyakoriság melletti tartalmi fejlesztés a helyi szervezetek hatáskörébe kerül a jövőben. Központi ajánlásra, sor kerülhet.
4. Könnyen érthető kiadványsorozat A kiadvány sorozat jövőbeni bővítését csak megfelelő pénzügyi forrás biztosítása esetén tervezzük.
5. „Sikereink” c. pályázat lefolytatása A tagok alkotó képességének bemutatását egyszerűbben „Felhívás Bemutatkozó Kiállításra” keretében a tapasztalatcsere találkozón tervezzük. 12.
6. „Sikereink" c. kiadvány és CD megjelentetése Jövőben a kiadványt „piacképesen” szponzor vagy könyvkiadó támogatása mellett tudjuk felvállalni.
7. A Dél-alföldi Önérvényesítő Hírmondó A Hírmondó további (igény szerinti két – háromhavi) megjelenése a szerkesztési feladatok jobb megosztásával tudjuk biztosítani.
8. Szakmai műhelymunka A jövőben utazási és telefon költség valamint időtakarékos megoldással (Email, Skype, E-tanácskozás) tervezzük megoldani.
9. Közös szakmai internetes felhasználói felület létrehozása A jövőben a létrehozott felület további hasznosítását tűzzük célul.
10. Rendezvények és Tapasztalatcsere találkozók A tapasztalatcsere találkozókat évenként rotációs alapon tervezzük megtartani más-más településen. Tartalmát „Bemutatkozó Kiállítással” és közös játékos vetélkedők szervezésével kívánjuk színesíteni Ehhez közös pályázattal és egyéb módon szükséges támogatást szerezni.
13.
TANÁCSOK az összefogásra épülő hasonló projektek szervezéséhez A pályázat kidolgozásakor részletesen végig kell gondolni – a projekt feladatait, – a költséghatásokat, – a végrehajtás feltételeit, – a végrehajtás idő tényezőit, – az eredmények, teljesítmények mérését A pályázat benyújtása után haladéktalanul meg kell kezdeni a végrehajtás előszítését, különös tekintettel – a tárgyi feltételek biztosítására, – a pénzügyi elszámolásra és annak nyilvántartására, – a projekt adminisztrációjára, dokumentálására, – a feladatok időbeli összehangolására, – a határidők, felelősök kijelölésére, – a közreműködő segítők, felelősök kiválasztására – a projekt első számú felelőseinek (vezető, koordinátor, asszisztens, ellenőr, stb.) megbízás előkészítését, – alvállalkozók bevonásának mérlegelését. A projekt végrehajtása során fontos – a feladatok, költségek, határidők, felelősök összehangolt lebontása, írásbeli dokumentálása, – a pénzügyi felhasználás átlátható, részletes és teljes körű, ellenőrzött nyilvántartása., – projekt szakaszok értékeléssel lezárása, – a vállalt feladatok fegyelmezett teljesítése, – a járulékos feladatokra kellő figyelmet fordítani o kommunikáció, és média kapcsolatok o a rendezvények írásos és képi dokumentálása, o alvállalkozók összehangolása, – az operatív feladatokhoz a személyes kommunikációt megszervezni, (mobil, skype, Email, stb.) – a nagyobb létszámra szervezett rendezvények biztonságáról gondoskodni.
14.
15
.
Köszönjük támogatásukat!
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nemzeti Civil Alapprogram ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. valamint a Dél-alföldi Együttműködési Fórum alábbi tagszervezeteinek Értelmi Fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete, Szeged Sólyom utcai Segítő Kezek Alapítvány, Kalocsai Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület, ÉFOÉSZ Békés Megyei Egyesülete, Integritás Közhasznú Egyesület, közreműködő, tisztségviselőinek, önkénteseinek segítőkész áldozatos munkáját. A kiadvány a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Nemzeti Civil Alapprogram NCA és az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatásával készült. A kiadvány az NCA-DP-10-A-0098 sz. „Önérvényesülök a Dél-alföldi Régióval – Veletek közösen!” c. projekt keretében, jelent meg.
16.